O’Connors-hoz üzleti ügyben tértem be, de várnom kellett, így leültem egy háromfős kis asztalhoz, és egy pohár forralt bor mellett várakoztam. A mobilom folyamatosan pityegett, de már nem voltam hajlandó felvenni. A mai nap felért két másikkal, és akkor még az informátorom is csődöt mond, vagyis nagyon úgy fest, hogy fel lettem ültetve. Magamban már azt latolgattam, hogy miként is fogom levadászni a kis férget. Informátort mindig talál az ember, csak a gond az, hogy hajlamosak vérszemet kapni, és olyankor már nem lehet hasznukat venni. Persze van olyan is, aki évek óta jó munkát végez, és nem pattog, mert neki is megéri a dolog így, de sajnos mindig kell a vérfrissítés, és ennek megvan a maga veszélye. A forralt boromat kortyolgatva néztem körül, hogy felmérjem a terepet. Ez már régen szokásom, és nem is szándékozom félretenni, hiszen az éberség nagyban javíthatja a túlélési esélyeket. Ahogy óvatosan körülnéztem észrevettem két másik farkast is, de sajna nem közülünk valókat. A kíváncsiságom azonnal felébredt, ahogy a poharam pereme felett megnéztem magamnak őket. Szeretek veszélyesen élni, de mindig elég okos voltam ahhoz, hogy kellően odafigyeljek, és a veszélyből ne legyen életveszély.
Én tudós vagyok nem technikus, de egy ideije mindenféle műszaki cikkek katalógusait bújom, és mindenféle paramétereket egyeztetek, és rendeléseket adok fel. A laborban persze rengeteg műszert kellett használni, szóval egészen jól boldogulok. Ráadásul örülök, hogy hasznomat veszik valamiben, szóval teszem amit tudok, hogy a hotel biztonságos legyen. A modern technika csodái ezen a téren egészen lenyűgözőek. Rendeltem egy pár műszaki katalógust, és egy könyvet az alapvető, de most időszerű biztonságtechnikáról, és most vettem át őket a postán. Sajna parkolóhely csak jóval odább akadt, és elég sokat kellett gyalogolni. Így aztán mielőtt még a másik két üzletben is benéznék, az újságokkal és könyvekkel beültem az ismerős kocsmába egy pohár forralt borra. Éppen az arc- hang és retinafelismerő rendszerek rejtelmeiben ásom be magam, amikor megérkezik egy másik farkas a kocsmába. Nem falkatag, tehát az őslakosok egy díszpéldánya lehet. Ráadásnak jóval idősebb nálam. Ezek mindenhol ott vannak!? Elrakom a könyveket vissza a csomagolásba, semmi köze hozzá, hogy mit olvasok éppen. De hát ez egy nyilvános hely, csak nem fog belém kötni ...
Ahogy teltek a percek egyre dühösebb lettem, hiszen bizonyossá vált, hogy felültettek és potyára jöttem ide. Nem vagyok túl szívélyes ha valaki packázik velem, és ezt hamarosan az a kis féreg is meg fogja tudni, aki miatt ma este idejöttem. Bár sokan csak egy dögös nőt látnak, amikor rám néznek, de többség idővel így vagy úgy, de arra is ráébred, hogy egy igazi dög rejtőzik a szép testben, akivel nem életbiztosítás kikezdeni. Kiittam a poharam tartalmát, és közben le sem vettem a szemeimet a két farkasról. Mindketten fiatalabbnak tűntek nálam, sőt az egyiket könnyű szívvel neveztem volna kölyöknek, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy nem lehet idősebb a fiaimnál. A másik farkas valamivel idősebbnek tűnt, de ő sem volt azaz aggastyán. Mivel az estémet már elszúrta egy aljas kis besúgó, aki éppen csak a találkozót felejtette el velem, de ezután azt a pénzt is elfelejtheti, amit eddig tőlem zsebelt be. Letettem a kiürült poharat az asztalra, és elővettem ismét a mobilt a zsebemből. Felhívtam Jasont, hogy nézzen utána, hogy hova is tűnt el az informátorom, és meghagytam neki, hogy ha semmi baja, akkor tuszkolja be a csomagtartóba és hozza el. Mindvégig a szemem sarkából figyeltem a két betolakodót, és így az sem kerülte el a figyelmemet, hogy az egyik kiszúrt, és érdeklődve bár óvatosan felém nézeget. Mivel ma már amúgy sem volt dolgom így elhatároztam, hogy kicsit „barátkozom”. Felálltam az asztalomtól, és lassan a két farkas felé indultam. Gondoltam, hogy egy kis szívélyes bemutatkozástól még nem szaladnak ki a világból. -Halihó fiúk! Szép estétek van? – Megálltam az asztaluk mellett, és illemtudóan köszöntem, miközben semmi sem kerülte el a figyelmemet, így azok a papírok sem, amelyeket az egyik nemrég tett el, bár nem tudtam mindent pontosan kivenni, de sebaj. -Nem kínáltok hellyel? – Negédes hangon kérdeztem, de a szemem gonoszul csillogott.
A nő telefonált. Ez már eleve nem tetszik. Ha idehívja az egész falkát, akkor bajban leszünk. A csomagot odanyomtam a kölyök kezébe a slusszkulccsal együtt. ~ Menj vele haza, de még a kocsiból telefonálj, hogy belefutottunk egy betolakodóba, és lehet itt lesz némi zűr. Ha már ketten vagyunk, használjuk ki, és osszuk meg érőiket. Mivel jelenleg csak számbeli fölényünk van, mert vele még ketten sem biztos, hogy elbírnánk, az egyetlen jó módszer, hogy egyikünket szem elől téveszti. Ha elindulna a kölyök után, persze megyek én is. Mire a társam felkelt az asztaltól, a hölgyemény megérkezett hozzánk. - Szép estét neked is! Foglalj helyet! Nekem soha nem esett nehezemre bájcsevegni az ellenféllel, volt is belőle bajom épp elég, de eddig még összességében mindig jól jöttem ki belőle. Majd meglátjuk, most mi lesz. A kölyök távozott gyorsan, kezében a könyvekkel. Hogy én hogyan fogok hazamenni, az egy más kérdés. De majd legfeljebb gyalogolok, vagy hívok taxit. Igazából ez még a legjobb végkifejletek között van, ha erre kerül sor.
Feltűnt, hogy a fiatalabb indulni készül, amit szívesen megakadályoztam volna, de nem akartam feleslegesen feltűnést kelteni. Érdekelt volna, hogy milyen papírokat nyomott a kölyök kezébe, de azt sem tehettem meg, hogy kikapom a kezéből, hogy megnézzem. Mikor hellyel kínáltak minden sietség nélkül leültem az asztalukhoz. A fiatalabb farkas pánikszerű távozásán csak gonoszul elmosolyodtam, hiszen ezt akár bóknak is vehetem. Rendeltem még egy pohár forralt bort, majd érdeklődve a farkas felé fordultam, aki nagy bátran hajlandó volt kettesben maradni velem. Értékeltem, hogy a fiatalabb farkast küldte el, és ő vállalta, hogy marad. Hiába a másik falkából való én akkor is értékelem az ilyesmit. Alaposan megnéztem magamnak az idegent, és közben igyekeztem a látszat mögé pillantani, ahogy azt szinte mindig teszem. -A kölyöknek sietősen dolga akadt vagy én vagyok ilyen rémisztő? – Érdeklődtem mosolyogva, miközben persze magam is tudtam erre a választ. Kíváncsi voltam, hogy miként is fogja kivágni magát. Tagadnom kár volna, hogy szeretem zavarba hozni olykor a másik felet, de erre jó okom van…könnyebben lehet információt szerezni egy összezavarodott férfitól. Lekönyököltem az asztalra, és kicsit előrébb dőltem. Nincsen gondom a fizikai közelséggel, ahogy sok más farkasnak, főleg ha a másik falkából futnak össze valakivel. Megvan az a rossz szokásom, hogy nem tartom tiszteletben mások magán szféráját. -Amúgy Tifany vagyok. - Mutatkoztam be, de persze nem a saját nevemen. Rejtélyes nő vagyok, és az is maradok.
Ha ez a lány arra számít, hogy engem ennyivel zavarba lehet hozni, akkor csalódni fog. Ehhez már túl régi motoros vagyok, és a szócsaták mindig is az jól mentek. - Rémisztő? Nem. Kicsit tolakodó, de még az is elmegy. - mosolygok rá nyugodtan. - Én adtam neki feladatot, hogy le legyenek kötve az energiái, és hasznosnak érezze magát. Tessék, lehet filozofálni rajta, milyen feladatot kapott az a kölyök. Így most akkor igazából magamat kétszereztem meg, bizonyos szempontból. Ő is azt teszi, amit egy idősebb, tapasztaltabb tenne. - Örvendek, Tifany, Gabe vagyok. Mi a francnak mondanék álnevet? Előbb-utóbb úgyis lenyomoznak minket. És egy név nem jelent semmit. Őt is hívhatják így is, meg akár másképp is. - Kicsit bosszúsnak tűntél az előbb. Felültetett valaki? Nagy hiba egy ilyen csinos és veszélyes nőt cserben hagyni. Nem csak ő akarhat információkat szerezni, nekem is ez a célom. Persze mindketten lehetünk annyira dörzsöltek, hogy nem fog túl sok minden összejönni, és infók nélkül távozunk. Remélhetőleg egy darabban ...
A farkas érdekes példánynak bizonyult, és én szeretem az olyat. Bár a munkámban előny, ha egy férfi bárgyú, és egy szép dekoltázs és két pohár után megered a nyelve, de abban nincs semmi élvezet. Szeretek veszélyesen élni, és szeretem a nehéz eseteket is. Lételemem a kihívás, de sok botor fiatallal ellentétben én képes vagyok nemet mondani az öngyilkos mókákra. -Arcátlan nő vagyok, ezt nem is tagadom. – Vágtam rá könnyedén, hiszen ez nem feltételezés, hanem tény, amit én meg sem próbálok letagadni. -Hm, valóban fontos, hogy a kölykök energiái le legyenek kötve. – Jegyzem meg sejtelmesen mosolyogva, és ezzel meghagyva neki a lehetőséget, hogy azt gondoljon bele, amit csak akar. -Üdv…Gabriel! – Mosolyogva kortyoltam bele az italomba, miközben a pohár pereme felett mindvégig a szemébe néztem. Szeretem tartani a szemkontaktust, és figyelni a másik minden rezdülését. Annyi tapasztalattal amennyi nekem van minden fellengzősség nélkül mondhatom, hogy élő hazugságvizsgálónak is elmennék néha. -Borzalom, hogy egy lány mennyire nem bízhat meg a pasikban. Azt mondják, hogy jönnek, de aztán sehol sincsenek. Bezzeg azt mindig tudjuk, hogy mikor mennek el… - Tökéletesen adtam a bosszús lányt, akit csúnyán felültetett egy pasi. Az igazság az volt, hogy ez többnyire így igaz is volt. Jobb szeretek úgy hazudni, hogy beleszövöm az igazság morzsáit is, és így szinte lehetetlen megtalálni mi igaz és mi nem.
Tifany egészen beszédes, közvetlen, bár semmi lényegeset nem mond. Mért is tenné? Én is elintéztem a társalgást pár közhellyel. S mivel nem hazudtam, sőt, takargatnivalóm sincs, nyugodtan nézhetek a szemébe. - Hehe ... - csak ennyivel reagálom le a kissé pikáns szóviccet. - Ellentétben velünk, mert mi csak találgathatjuk, hogy az átszellemült sóhajok valódiak, vagy csak színlelés. Jam, csipkelődni én is tudok. Szerintem szörnyű, ha egy nő már az orgazmust is színleli, mert ugyan mért nem harcolja ki magának inkább, hogy tényleg jó legyen? De mindegy. - Gondolom rágja az oldalatokat a kíváncsiság, hogy mért is jöttünk ide. Nem irigylem a falkádat most. Ezt most veheti együttérző kedvességnek, de piszkálódásnak is. Igazából mindkettő. Itt lébecoltak egyeduralkodóként, erre megjelenik egy másik falka, és beleköp a levesbe. Kellemetlen, én készséggel megértem, ha kissé ingerültek, csak ne rajtam akarják leverni. - És bosszúsak is vagytok. De hát ... ilyen az élet ... Jah, vagy megszokik, vagy megszökik. Én erősen hajlok arra, hogy Castor nem fog meghátrálni. Az után a temetői látogatás után úgy vélem, nem az a fajta.
Nem erőlködöm, hogy hozzam a formámat, ez megy anélkül is. Könnyedén adom a buta csajszit, akit dobott az aznap esti pasija, de ha kell pillanatok alatt átalakulok hideg és számító üzletasszonnyá. Most azonban nem volt szándékomban többet mutatni magamból, mint a kicsi Tifany. Szórakozottan forgattam a kezemben a poharamat, miközben a másik kezembe támasztottam az állam, és úgy néztem a velem szemben ülőre. -Bolond az a nő, aki nyög és sóhajt, ha nincs is rá oka. – Mosolyogva hátradőltem, de közben mindvégig megtartottam a szemkontaktust. -Nem irigyellek én sem téged…de miért is kellene? – Érdeklődve pillantottam rá, és közben semmi másra sem gondoltam, csak arra a tetű pasira, aki felültetett. -Az élet változékony dolog, a sors meg egy szeszélyes szajha… - Kiittam a poharam, hiszen megéreztem egy ismerős illatot a levegőben, és tudtam, hogy egy falkatársam lépett be az ajtón, méghozzá egy megtermett hím. Érdekesen alakul az este, és ezt imádom, de mivel nem akartam nagy cécót már előre megvolt a vésztervem is. Egy okos nő mindig felkészült.
Na, ebből sem lesz értelmes beszélgetés, csak közhelyeket lövöldözünk a másikra. A borom is elfogyott, dolgom is van ... felkászálódom, hogy fizessek, éppen azon gondolkodom, hogyan is mentsem ki magam Thifanynál, amikor megérzem a következő farkast. ~ Ajvé ... Mikor meglátom belépni az ajtón azt a szekrényajtónyi hímet, gondolatban elkezdem ásni a saját síromat. ~ Remélem nem kapta el a kölyköt odakinn ... - Látom jött saját társaságod, akkor én nem is zavarok tovább. - pillantok Thifanyra, aztán a pultnál tényleg fizetek. És most hogyan tovább? Az autó, amivel jöttünk már nincs itt, ha minden jól megy, ha taxit hívok, mire ideér megérkeznek még nyolcan ... Mondjuk a kocsma környéke forgalmas, itt nem tudnak az utcán nagyon belém kötni. Max. a kapualjakat kell messzire kerülnöm. Már ha egyáltalán utánam jönnek. - Viszlát! - köszönök el a nőtől, biccentek kifelé menet a hímnek, és megpróbálom elhagyni a helységet.
Gonoszan csillog a szemem, ahogy a jó Gabriel indulni készül, és láthatóan sietős neki, hogy elhagyja a kocsmát…lehetőség szerint egyben és sértetlenül. Vissza kellett fognom magam, hogy ne nevessek fel hangosan, mert azzal elrontottam volna a játékot. Mosolyogva figyeltem Gabrielt, ahogy fizetett majd sietve az ajtó felé indult. A másik farkas közben mellém ért, mire ravaszkás mosollyal felnéztem Danielre. Bár nálam fiatalabb, és korban inkább Gabriellel van egy szinten, de igen nagyra nőtt és ez mindenkiben elplántálja a félelem magvait, ha meglátják. Felálltam, hiszen már nekem sem volt okom a megüresedett székkel szemben ücsörögni. Két villogó szempár követte Gabrielt kifelé. Szavak sem kellettek, hogy Daniel tudja, a kis farkas még nem mehet haza. Dobtam pár dollárt az asztalra, majd elindultam az ajtó felé Daniel oldalán. Lazán a derekamra csúsztatta a kezét, amit nem vettem zokon, hiszen ez csak a kíváncsi embereknek szólt. Gonosz mosollyal az ajkamon léptem ki az éjszakába, miközben csak pillanatokra tévesztettem szem elől Gabrielt. Nem kezdett futni, ami jó pont, mert az csak a vadász ösztönömet szólongatta volna. -Mi a gond Gabriel? – Érdeklődtem negédes hangon, miközben Daniel szép lassan elhúzódott mellőlem, és úgy helyezkedett, hogy könnyedén nekiugorhasson Gabrielnek. -Nyugi farkas, ő csak akkor harap, ha okot adsz neki. - A szemeim egyre ádázabbul csillogtak az éjszaka sötétjében.
A vártnál sokkal előbb kaptam választ Castortól a találkozót illetően, ami egy hangyányit meglepett, de örültem neki. Két dolgon szerettem hamar túlesni: a kellemetlenen és a fontos falkaügyeken. Minden mást lehet húzni-halasztani, az ilyenektől azonban szerettem minél előbb megszabadulni. Én időben érkeztem az O'Connorsba, volt még más programom is, de a jelek szerint várnom kellett. Ha meg már így alakult, vettem egy korsó sört, és a társaságában leültem vele egy szabad, háromfős asztalhoz, ami nem volt túl feltűnő helyen, de eldugottan sem. Szívet melengetően semmitmondó hely volt. Aztán vártam. A feszültség, vagy a türelmetlenség a közelembe se járt, természetesen nem ülnék itt ítélet napig, de öt perces késlekedés után sem szoktam csak felpattanni. Kortyoltam a sörből, és unaloműzés gyanánt próbáltam megtippelni, hogy Castor mire milyen válaszokat adna. Egészen szélsőséges képzeteim is akadtak, amik eléggé mulattattak. Ha pedig valóra is válnának, megnöveszteném a hajam, és cicacopfban hordanám.
Gabrielnek fogalma sincs, de egy hangyaf*sznyi se, hogy mennyire hányingert kaptam tőle. Bár nem is értettem, hogy miért csodálkozom... Képes volt egy olyan farkasnak behódolni és hűséget fogadni, aki meg akarta ölni, és talán élete legszörnyűbb kínjai alá vetette. Ezek után az, hogy jó véleménye van erről a pökhendi vidéki parasztról... Tényleg nem is értem, hogy miért lepődök meg. Felé nem tanúsítottam nyíltan a véleményemet. Még a végén eljárt volna a kezem, és a saját fájdalmai mellé még az átok-fájdalmát is megkapja, a végén pedig beledöglik. Azt meg mondjuk nem szerettem volna. Nem akartam elkésni, de feltartottak a recepción, és sajnos a vendégeknek nem parancsolhatok csak úgy, de így is tudtam tartani az udvarias tíz perces késést. Az tuti, hogy most nem iszok annyit, mint a múltkor. Így is örülhetek, ha higgadt tudok maradni. Be se kellett lépnem, már tudtam, hogy itt van. Először a pulthoz mentem kérni egy dupla whiskyt, majd Vincenthez siettem. - Bocs a késésért, feltartottak. Mondtam, majd rögtön leültem vele szemben. Most, hogy újra láttam a pofáját, feljöttek a régi emlékek és egy kicsit elmosolyodtam. Mikor kihozták az italomat, csak akkor szólaltam meg én, ha addig ő nem mondott semmi fontosat. - Hallottam tárgyalni szeretnél. Állok elébe, amíg nem billen semerre sem a mérleg. Fektettem le már előre a szabályaimat. Ha a billenés bármelyik irányba be fog következni, az történjen harc útján, vagy ésszel, ne pedig egy sör mellett. Az mindenkinek megalázó.
Castor ereje ugyanúgy tódult be, mint legutóbbi találkozásunkkor: lavina módjára. Kész szerencse, hogy a hegyek között a farkas fia hozzászokik a lavinákhoz. És egyedül jött, egyre jobb! A tekintetemmel lustán követtem a pultig, majd onnan az asztalhoz. A bocsánatkérés - hiába volt csak merő szófordulat - kissé váratlanul ért, de biccentettem rá. Nem kezdtem cseszegetni, hogy talán a haját lőtte be, vagy a szemöldökét szedte ki, ez most nem lett volna okos húzás. Lesz még alkalmam úgyis az idegein citerázni, efelől szemernyi kétségem se volt. - Jól hallottad, és pont az egyensúly miatt kértem azt a találkozót. - Nem, nem azt mondtam, hogy "hívtalak ide", röpke találkánkból tisztán látszott, hogy ő nem csípi, ha csak úgy ide-oda hívogatják. Ezúttal nem a sértett és izomból gondolkodó Alfára voltam kíváncsi, így nem is akartam előcsalogatni. - Gondolom Gabriel felvázolta, hogy mikről is szeretnék egyezkedni. Tudnom kellett, hogy mennyire pontosan lett átadva mindaz, amit a farkasa hallott, kínos lenne már a beszélgetés legelején félreértésbe botlani. Egy finom mosoly árnyéka most is játszott a szám körül, de korántsem az a pimasz vigyor, ami általában. Ez most szín tiszta üzlet volt és falkaérdek, ide más arc, más tulajdonságok kellettek.
- Röviden és tömören a területek és a kölykök. Az utóbbin gyorsan átrághatjuk magunkat. Tekintve, hogy remélem, abban egyetértünk, hogy ok nélkül kölyköt tépni szégyentelen. Miután ezt elmondom, belekortyolok az elém tett duplába, de úgy, hogy közben mindvégig fent tudjam tartani a szemkontaktust. Készültem ám erre a randira, de erről Vincentnek soha nem kell tudnia. Az, hogy Gabriel hogy beszélt az Atanerkről, elég világossá tett pár dolgot. Ismertem már Gabriel hozzáállását az élethez és az erőszakhoz. Nem túl bonyolult kiszámítani, hogy Vincent olyan dolgokba avatta be, amelyek elnyerték a tetszését. Személy szerint egy felesleges maszlagnak tartottam az egészet. Ez annyira egyértelmű, mint hogy teliholdkor alakot váltunk. Egy Alfa, vagy egy erős farkas csak a saját tekintélyét ássa alá, ha a fiatalokon akar uralkodni, indokolatlan erőszakot alkalmazva. - Volt esetleg más is, amire nem emlékszem? Én azt mondom, hogy mivel te rángattál ide, így állj elő te elsőként a gondolataiddal és a terveiddel. Aztán majd kötözködök. Nem voltam indulatos. Egyszerűen csak nem tartottam annyira ezt az egész eseményt, hogy megválogassam a szavaimat. Mortimer tekintélyt parancsoló és végtelenül korrekt embernek tűnt. Hát nekünk már ez jutott. Mi állatok vagyunk, emberi testben, és nem mindig vesszük a fáradtságot egymással szemben, hogy udvariasságot mímeljünk, miközben a nyers véleményünk kívánkozik ki. Tárgyalni jöttem, elvileg békében. De ez nem jelenti azt, hogy a szóhasználatom olyan lesz, mintha a Világbank elnökével beszélgetnék.
- Pontosan - bólintottam. - A kölykökről és a fiatalabbakról csak annyit szeretnék megbeszélni, hogy ha nem provokálják ki, akkor egyik falka se bántsa a másik kölykét. Kölykök-kölyök pofozkodás persze előfordulhat. - Szeretem pontosítani a dolgokat, hogy utána ne kelljen még ezért plusz köröket futni. - Aki ezt megszegi, azon a másik falka elégtételt vehet, de a szabályszegő megölése kizárólag a vezér kiváltsága. Ismertem az enyémek között a hevesebb vérmérsékletűbbeket, akikkel azért gond lehetett, és nem akartam a halálhírüket venni egy esetleges elégtétel után. - Nem, mindent, amit üzentem, flottul átadtak. Valami másabb volt benne az első összeröffenésünkhöz képest. A radarjaim nem voltak elég kifinomultak ahhoz, hogy ezt pontosan meg tudjam határozni, de a változás érzékelhető volt. Az irányomba táplált ellenszenv viszont nem rendültem, és ennek örültem. Egy újabb biztos pont az életben mindig jól jön. - Fairbanks nem egy nagyváros - kezdtem a bevezetőt -, két falkának meg egyenesen zsebkendőnyi. - Nem hiszem el, hogy tényleg arról készülök pofázni, amiről. - Mortimer idehívott titeket, és az elején még biztos egyengetni fogja az utatokat, vagyis nem hagyná, hogy területileg megfojtsunk titeket. - Úgy is mondhatnám, hogy akkor bedurcizik és ellenünk fordul a békehadtestével együtt, ami nekünk nem hiányzott. És egyébként is: tiszteltem az öreget, hülyeség lett volna komolyan magamra vagy a falkára haragítani. - Hülyeségnek tartom ebben az esetben kicentizni, hogy ettől-eddig a miénk a város, attól-addig meg a tiétek. - Igen, ez a mi részünkről területfeladást jelentett, de ez elkerülhetetlen volt. Maximum úgy lett volna esélyünk ellene, ha ők a városon kívül telepedtek volna le. - Azt javaslom, hogy mindkét falka tagjai szabadon járhassanak, kelhessenek Fairbanksben, egyedül a privát területek, a hotel, és a síparadicsom lenne egyértelműen egyik és másik falka felségterülete. Nem folytattam tovább, előbb megvárom, hogy erre mit reagál.
Mulattat, hogy milyen drámai részletességgel ássa bele magát a részletes meghatározásokba. De mint már említettem, ez a téma engem baromira untat,mert számomra egyértelmű a dolog. Csak hogy ne legyek mindig olyan agresszív és izomból gondolkodó Vincent szemében, partner leszek a társalgásban, csak éppen a ló túloldalán. Egészen átjárja a hangomat az áhítat és az egyetértés, de igyekszem a lehető legjobban palástolni, hogy valójában csak egy fricska az egész. Sokat és sokféle sötét emberrel üzleteltem, így az ilyen mértékű megjátszás zsigerből jön, és elég nehéz eligazodni rajta. - Persze, ez csak természetes! De akkor tisztázzuk azt is, hogy az elégtétel mit takar! Mert az sem mindegy... Belefér a halál szélére sodrás, amiből felépülhet, a csonkítás? Vagy csak az atyai pofonok, amiért szabályt szegtek? Pislogtam rá és egy kicsit előrehajoltam, érdeklődve, mintha csak a benzinárakról kérdeztem volna. Most nyugodtan elkönyvelhet pszichopatának, legalább lesz egy olyan dolog, amiben közel jár az igazsághoz. Aztán a másik téma a területmegosztás. Ezzel sem kizárólag értettem egyet. Persze, marha diplomatikus volt, hogy nem pisiljük körbe a másik otthonát, és békében osztozunk a többi területen. Na persze! De nem fogom letámadni, inkább hasonlóképp öltöztetem békébe a mondandómat. - És mi a helyzet a teliholdakkal? Ti maradtok fent, mi pedig a többi erős területen? Ezt is el kellene különíteni, amikor az ösztönök mozognak, és a préda a tét, akkor nehezebb megtartani a kontrollt a fiatalok számára. Továbbá, ez egy kicsit utópisztikus, nem? Azzal, hogy a hotelen kívül bárhová mehettek következmények nélkül olyan, mintha itt sem lennénk. Az pedig arra utalna, hogy nem végezzük rendesen a munkánkat. Tehát bátorkodom előállni azzal a javaslattal, hogy az általad megosztott területek felett döntsön a létszám. Lassítok, várom hogy eljusson az egyszerű agyáig a lényeg, aztán folytatom. - Például, ha erre a helyre jön a falkám három tagja egy esti sörözésre, és betévednek a tieid közül ketten, akkor felszólításra kötelesek távozni. Vagy, le is verekedhetik, ha arról van szó. Persze ez fordítva is így lenne. Túl egysíkú és unalmas lenne, ha mindenben megegyeznénk. Nevettem fel a végén egy kicsit. Pár pofon belefér, talán még kell is, hogy mindenki levezesse a feles energiáit. És azért valljuk be: az edzőtermi boxzsák püfölésében baromira nincs kihívás.
A kezem közé fogtam a korsót, és mosolyogva előrébb dőltem. - Ha az egyik kölykötök karját eltörjük, és ti ezért az elkövető farkast félholtra veritek elégtétel címén, annak rátok nézve meglesz a böjtje - közöltem kedvesen, és remélem felfogta ebből, hogy az elégtétel azért legyen arányos el elkövetett "bűnnel". Megemeltem a korsót, és ittam pár korty sört. A telihold ilyen téren nem jelentett problémát, legalábbis nekem, és a falka zömének sem. - Mi általában eddig is odafent töltöttük a teliholdakat. Ha valaki ezek után lenne olyan felelőtlen, hogy ilyen estén a másik vadászterületére merészkedik... annak el lehet kezdeni ásni a sírját. Nincs mit tenni, holdtöltekor elég hevesek tudunk lenni, ők nem különb, gondolom én. Ha valaki olyan bolond, hogy ilyenkor a veszélyt keresse, annak vagy halálvágya van, vagy ha valami csoda folytán túléli, akkor piszok nagy mázlista az illető. Sóhajtottam. Ki beszélt itt neki arról, hogy nem lesz tépázás, acsarkodás, meg egyebek. A szabad mászkálás annyit tesz, hogy nem kell bejelenteni, ki hová készül belépni. De látom ezt külön el kell magyarázni. Na, se baj, legalább később nem pattoghat azért, mert ez kimaradt. - Nos, erről a helyről is akartam beszélni. A két terület között nagyjából félúton van. Forgalmas és kedvelt hely, ahogy hallottam, ti is szívesen jártok ide. Ha hirtelen megugrana itt a kocsmai verekedések száma, azzal csak azt érnénk el, hogy kitiltanak mindenkit. A létszám és a leboxolás tekintetében egyetértek, aki az adott helyen fölényben van, az maradhat. - Megittam a sör maradékát. - Azt javaslom, hogy ez a kocsma, és a tíz méteres körzete legyen semleges terület. Ahol tilos harcolni, fizikailag bántalmazni. Ha provokálás lenne, és valaki azért üt, akkor mind a két fél büntetést kap. Ez elfogadható?
Érzem, hogy egy kicsit sikerült felpiszkálnom,és ez tetszett. Ettől már hirtelen természetessé vált az addig javában mímelt mosolyom is. Az, hogy az elégtétel legyen egyenértékű a bántalmazással... Nos elég szépen hangzott, de nem kötöttem bele. Túlságosan is szubjektív az egyenértékűség megállapítása, és azzal, hogy nem forszíroztam tovább, számos kiskaput nyitva hagytam a jövőre nézve. És ez tetszett. A teliholdra csak bőszen bólogattam. Egyébként sem érné meg nekünk felmászni a hegyekbe, túlságosan strapás lenne. Legfeljebb akkor tennénk meg, ha egy kisebb háborút akarnánk robbantani, de akkor szervezett lenne a támadás, nem pedig egy teliholdas, indulatoktól fűtött éjszakai kiruccanás. Szóval jegelve. De azért élmény volt látni, ahogy részletekbe menően magyaráz, mintha hülye lennék. - Egyetértek és nem értek egyet. Reagáltam az utolsó mondandójára. - Az O'Connors maradhat semleges, az tiszta sor. De javaslom, hogy az kapjon büntetést, aki provokálni kezd. Mert az csak önuralom kérdése. Viszont, ha valaki a provokálás után visszaüt, az a büszkeségét védi, ami nálunk nem egy utolsó szempont. Tehát, javaslom az intenzív szájkosárhasználatot, és akkor nem lesz probléma. Itt is, ott is persze. Nekem ez az elfogadható. Kiittam a maradékot a pohárból, majd jólesően felsóhajtottam, ahogy az alkohol végimarta a nyelőcsövemet, és a gyomromat.
Még a végén kiderül, hogy képesek leszünk huszonnégy órán belül zöld ágra vergődni! Piros betűs nap. - Egyértelmű, az O'Connors tíz méteres körzetén kívül. - mondtam bájos mosollyal megtoldva. Nem várható el egy farkastól, hogy mindent csöndben tűrjön, de egy tetves semleges területet talán mindenki az eszébe tud vésni. - Ha valaki a száját is tudja kontrollálni, akkor feltételezem, valamelyest az indulatait is. Szóval kibírja, hogy ne egyből itt essen a másiknak, hanem kicsit odébb, vagy pár perccel később. Tartson naivnak nyugodtan, de magamból indulok ki, ha nekem megy, más is erőltesse meg magát. Azért ez nem egy lehetetlen feladat. - A fiatalság korhatár pedig legyen... mondjuk száz. Az szép kerek. - És nekik bitang jól fog jönni, mert amennyi kis ifjonc futkos náluk, legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint, nem fog ártani, ha a száz alattiak védelmet élveznek. Nálunk is voltak fiatalok, de arányaiban sokkal jobban álltunk, mint ők. Vártam, hátha fűz még hozzá valami elméset, vagy gúnyosat, esetleg jön a nagy chicagói figurával. Részemről ugyanis mindent, amit akartam, átbeszéltünk. Ha ő még akar valamit, elég nagy a szája, úgyis előhozakodik vele. Hátradőltem, és megittam a sört. Jól esett.
Nos, a száj és az ököl kontrollálásában nem értünk egyet, de nem kezdek el magyarázkodni. Például ott van Amber, ő nem menne bele magától egy verekedésbe, ellenben bármikor bárkit szívesen az asztal alá küld a csípős megjegyzéseivel. Én pedig akár egyetlen szó nélkül is bárkit az asztal alá küldök, csak más értelemben. De mindegy, én majd tolmácsolom a megegyezéseinket, aztán majd lesz, ami lesz. Túlságosan is... Hogy is fogalmazzak... Vincent remek színben akarta feltüntetni magát, ami mondjuk rá is fért. Hiszen ha verekedés lenne, ő bármikor felkelhet, és azt mondhatja, hogy bezzeg ő próbált diplomatikus lenni... A nyakamat rátettem volna, hogy csak a saját seggét félti Mortimerrel szemben, de jó, legyen, játszunk békehadtesteset. - Jól, van, legyen száz, ha már így ajánlottad. És a most köttetett alkunkra való tekintettel közlöm, hogy szép próbálkozás volt, gratulálok, Atanerk. Közöltem vele mosolyogva. Úgy számoltam, hogy mindennel megvagyunk, úgyhogy egy ötdollárost dobtam az asztalra, majd felkeltem. - Egészségedre. Még egy egész barátságos mosoly. Lehet, hogy sértésnek veszi, hogy ki akartam fizetni az ő italát is, de nem túlzottan hatott meg. Ha akarja, akkor ott hagyja az asztalon, de én azt nem fogom megvárni. Egy szemöldökrándítással köszöntem el, és elindultam ki, a kocsimhoz. Érdekelt, hogy mi lesz ennek a gyümölcse, de hamarosan majd kiderül. Egyelőre úgyse tervezek semmilyen nagy volumenű összecsapást, addig meg legyen boldog, hogy nem háborgatjuk meg a békéjüket.
//Kösz a játékot! Ha valami lenne, akkor még a kocsinál elcsíphetsz, de szerintem lefutottuk a köröket //
A szalvéták réme ismét itt van. Csendben üldögéltem az egyik asztalnál közvetlen az ajtó mellett, már a harmadik pohár sorakozott előttem. Lássuk be egyedül igazán unalmas egy ilyen helyen iszogatni, szóval valamivel kénytelen vagyok elszórakoztatni magam. És erre a legjobb módszer a szalvéták terrorizálása. Nem kell egyéb hozzá csak fantázia, meg néha egy ceruza, ha az origami tudásunk nem túl nagy. Ha már negyed órája alkotsz, mindig akad egy-két kíváncsi fazon aki leül veled szembe és megkérdezi, hogy mit csinálsz. Ha meg esetleg nem jön össze, akkor is remekül elszórakoztatod magad. A poharakból kilógó színes szívószálak végén már nagyban virítottak a szalvétarózsák, szóval az előttem kiterített darabnak az lett a sorsa, hogy rárajzoltam azt a New York-i utcát ahol elkezdődött az életünk a nővéremmel. Még két kislányt is rajzoltam akik minket szimbolizálnak. - Elég is lesz a nosztalgiából. - jegyeztem meg magamnak halkan, és lezúdítottam a torkomon a maradék vodka-narancsomat. Nem tudom ki állítja, hogy ennek nincs szaga, de az határozottan nagyot téved.
Kezdőlap
//
