Látszólag a két név nem is mondott neki semmit, pedig én megpróbáltam. Ha tényleg érdekli a véleményem, akkor utánuk néz, ha meg sem, akkor nem tudja meg mi a jó. - Ah értem. - egyszer talán én is láttam azt a filmet, de sok nem maradt meg belőle, mert túlságosan nem is kötött le. - Véleményem szerint, azért a túlzott fantasy mánia is komoly gondokat okozhat az életben.Mármint ismerek olyan embert, aki nem tudja meghúzni a határvonalat a valóság és a képzelet között, ami elég súlyos lássuk be. Minden unszimpatikus emberbe beleképzelni egy szörnyet nem épp normális dolog. Mármint gyerekkorba még elmegy, de mikor felnőtt emberek csinálják ugyan ezt, attól ki tudok borulni. - forgattam a kezemben az összefirkált szalvétámat. A túloldalán egy farkasfej volt látható amit szintén még nagy unalmamban rajzoltam, és a nagy beszélgetésben már meg is feledkeztem róla. A nővérem volt farkasalakban, szóval rátettem a tenyerem a műre és ittam néhány kortyot.
Eddig egészen jól éreztem magam, élveztem a társalgást, aztán most a téma egészen sokkoló lett hirtelen. Dotty mintha rólam beszélne. Felmerül bennem, hogy mégis ismer, halott valahol a történetemről, beszéltek neki a gyogyós srácról annak idején, aki dilidokihoz jár, vagy valami. Páran viccet csináltak az esetből a suliban. - Igen? Ismersz? - kérdezek vissza, de valahogy sokkal mérsékeltebb lelkesedéssel. Próbálok felkészülni arra, hogy majd most a fejemhez vág valami sokkolót, arról, hogy mennyire egy lúzer alak vagyok, vagy ilyesmi. Közben valamit matat a szalvétával, egy pillanatra arra villan a tekintetem, és mintha egy farkasfejet látnék az ujjai között. Nagyszerű! Már itt is ... Tényleg nincs rendben velem valami.
Nem értettem a hirtelen hangulatváltását, csak néhány pillanatig meglepetten pislogtam a rövidke kérdésén. Nem éreztem bántónak egy csöppet sem azt, amit az előbb mondtam, de lehet, hogy pont beletenyereltem egy kényes témába. Kicsit el is szégyelltem magam, mert nem figyeltem oda, hogy ez mennyire nem érdekli, illetve bántja. Én is kicsit visszafogottabban válaszoltam, és átgondoltam, hogy mit is akarok mondani, de biztos voltam benne, hogy nem ismerheti azt, akire épp gondolok, szóval nem füllentettem egy szót se - Igen, az iskolagondnok volt ilyen elvetemült fantasy mániás, és mindig rémisztgetett minket a lehetetlenebbnél lehetetlenebb történeteivel. És persze mi elhittük, mert kicsik voltunk, naivak és a képzelőerőnk is hatalmas, de az volt a legfurább, hogy ő is, pedig volt vagy ötven éves. - csóváltam meg a fejem. - A te iskoládban is voltak érdekes fazonok?
Na, akkor ő nem velem akart példálózni. - És nem rúgták ki? - kérdezek vissza. Egyrészt én is úgy vélem, hogy aki ilyen szinten problémás, az ne kerüljön gyerekek közelébe. Másrészt meg zavar a tudat, hogy valaki olyan felett ítélkezem, aki olyan, mint én. Persze én nem dolgozom gyerekek közelében, és nem is ijesztgetem őket. - Nálunk? Nem, a felnőttek között nem volt ilyen. - rázom meg a fejem. - Nekem apám mesélt ilyen történeteket kiskoromban, de azok inkább érdekesek voltak, mint rémisztőek. Szóval nem történt velem olyan, hogy mondjuk nem tudtam éjjel aludni tőle. De amikor az a férfi - aki állítólag nem is létezik, de közben meg ott van a fényképen - átváltoztatta a kezét egy karmos manccsá és felszántotta a fa kérgét a fejem mellett, egy hétig nem bírtam rendesen aludni. Még most is olyan élénken villan be a kép, hogy beleremegek. Ilyenkor képtelen vagyok elhinni, hogy csak képzelődtem. - Mit szólnál hozzá, ha tényleg léteznének? - fordulok hirtelen Dotty felé. - Mármint vérfarkasok ... Még mindig a felidézett emlék hatása alatt vagyok, különben a sokéves pszichológiai kondicionálás miatt nem kérdeznék meg ilyesmit.
Megráztam a fejem - Lökött egy ipse volt, de rémtörténetek ide vagy oda, szerette a gyerekeket és a munkáját is remekül végezte már évek óta, szóval meg sem fordult a fejünkbe. És hiába féltünk, érdekeltek minket is a mesék, mint általában minden lurkót. Úgy, mint a horrorfilmek, cska mert tilos... - pici Dotty is oda meg vissza volt a horrorfilmes kazetták borítójától. Persze nem nézhetett meg egyet se, de imádta pakolgatni őket már három évesen is... - Ó nekem nagybátyám mesélt régen egyet-kettőt, aztán nem győztem behúzni a függönyt, meg átnézni a szekrényt, nem e bújnak benne mumosok. - mosolyodtam el a kedves emlékeken, de a következő kérdése hirtelen lefagyasztott minden ragyogást az arcomról, és szinte szoborrá merevedtem a rémületben. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, válaszoljak, vagy legyek úrrá a pánikon. Inkább kicsit merev mozdulatokkal de felemeltem a poharamat és nagyot kortyoltam belőle. Segített - Vérfarkasok? Nem tudom, nem hiszem. Mármint, ha vannak, akkor biztos van valaki aki látott legalább egyet és túlélte. Akkor meg az egész világ tudna róluk. Bár így is tudnak mondjuk, igaz csak legenda szinten. Hm... - álltam meg egy pillanatra, hogy ész érvekkel vágjam ki magam a dologból. - A mai világban már nem hiszem, hogy ilyesmi titokban maradhatna, annyi kamera az utcákon, meg emberek mindenhol... Hol tudnának elrejtőzni telihold idején? - érdeklődve és persze rettegve vártam a zárókérdésemre a választ, na meg reménykedtem, hogy ezzel megelégszik. Ha tudná, hogy mennyire telibe trafált ezzel az egyszerű kérdéssel. Millió meg egy dolog kavargott a fejemben, de legfőképpen az, hogy tud rólunk, vagy csak a téma miatt érdeklődött pont erről?
Hát, hogy Dotty milyen optimista. - Akkor szerinted a jeti például létezik? Mert elég sokan állítják, hogy látták. A világ nagy része mégse hisz nekik. Ha valaki látna egy vérfarkast, szerintem neki se hinnének, nem? Még magam is elgondolkodom azon, amit mondtam. Mert Dotty ellenkezése világított rá egy lényeges kérdésre: mi van, ha én tényleg egy vérfarkassal találkoztam? Nem is tudom, melyik lenne a jobb: ha egy képzelgő idióta vagyok, vagy ha egy vérfarkas élete fő szórakozásának tekintené, hogy időnként halálra rémítsen. Szóval kamerák, a nagy testvér figyel, szóval nem lehet. Hát ... akkor már az összes bűnöző rács mögött ülne, ha ennyire jó lenne a lefedettség. - Gondolom teliholdkor nem mennek kamerázott területre ... - vonom meg a vállam - Persze, már ha léteznek ...
- Jeti? Igaz, de az valahogy elképzelhetőbb. Mármint egy hegyi majomfaj amit még nem fedeztek fel. De olyan emberek, akik a holdfénytől vérengző vonyító lényekké változnak... Nem az valahogy nem túl hiteles. De kitudja. - Nem akartam túl ellenkező lenni, mert ha tényleg látott már egyet a fajtánkból véletlenül, akkor könnyen gyanút foghat, és az a legkevésbé sem hiányzik most.Vérfarkasok után nyomozó emberek, mikor itt a nyakunkon a másik falka... Jesszus! Belegondolni is rossz. - Na jó. Hiszem, ha látom! Na és persze túl is élem. Mert a sok legenda, hogy anyukám nagybátyjának az unokatestvérének a szomszédja azt mondta, hogy a mamája látott már egyet, nem tűnik valahogy igaznak. Szóval hozz nekem egyet, és akkor visszavonok mindent. - kacsintottam egyet mosolyogva, és reméltem, hogy ezzel le is zárhatjuk ezt a témát.
Jókedvűen nevetek Dotty válaszán. - Dehogy hozok! Ki is futnék a világból, ha a közelembe jönne egy! Nemhogy még elhozzam magammal ... Azt nem akarom elárulni, hogy lehet, ÉN láttam már egyet, nem is egyszer. Közben Dotty szalvétájára pillantok újra. Egy kocsmában nem túl jó a világítás, de mintha ... hirtelen odanyúlok, és felkapom, hogy a lámpa felé tartva nézzem meg. - Na, de te is egy farkast rajzoltál ... - állapítom meg döbbenten, aztán kérdőn nézek a lányra. Mi folyik itt? Gyanús ez már nekem, nagyon gyanús... Valami fura félelem kúszik fel a gerincem mentén. Szörnyű az, amikor az ember már nem tudja eldönteni mi a rosszabb: ha hallucinál, vagy ha nem. És én most éppen pont itt tartok. És ez már az a helyzet, és kategória, amikor nem tudok segítséget kérni a pszichológusomtól se. Ha ezt a kérdést így felteszem neki, garantáltan bedug egy zárt osztályra. Csak az a baj: engem már az sem nyugtatna meg. Na, akkor most csavarodtam be teljesen?
A nevetése egy kis megnyugvást hozott a lelkecskémnek, de még mindig bujkált bennem a rettegés, hogy mi lesz ha véletlenül elszólom magam? A hirtelen távozás nem túl praktikus, hiszen gyanút kelthet, pont ahogy a hirtelen tématerelés is. Egy mindkettőnk számára kellemes köztes utat kéne választanom, csak az a probléma, hogy ilyen nem jut eszembe. - Hát akkor sajnos oda lesz az egyetlen bizonyíték a létezésükre. - mosolyom továbbra sem hervadt le, csak amikor lecsapott a kezem alatt lapuló szalvétára. Én óvatlan h-lye! Annyi eszem sincs, mint a Madárijesztőnek. Holnap tuti, hogy átfestem a hajam szőkére, így legalább nem rúgnak fenékbe olyan nagyon, ha tényleg lebuktatom a vérfarkasokat. - Ja.. igen. - kezdtem el beszélni, és közben arra összpontosítottam, hogy még véletlen se rántsam ki durván a kezéből a művemet. - A minap futottam vele össze... Mármint a farkassal. Már néhányszor láttam a túrázások során, de ennyire közel még sosem merészkedtem hozzá. És eléggé megihletett, már nem is egy kép született róla. Olyan szép, és mégis fura. Mármint eddig csak egyedül láttam császkálni az erdő szélén. Lehet, hogy levált a falkától, vagy elüldözték... Sajnos annyira nem értek hozzájuk. - a hadarásom még hagyján, de a nagy mutogatások közben a kezemmel elég feltűnőek voltak. A szemem sarkából láttam, hogy a másik asztalnál kérdőn néznek miközben erős mimikával megspékelt hazugságot adok elő a rajzról, amin igazából drága nővérkém szerepel átváltozva. Sebaj Dotty, ennél jobb sztorit ilyen hirtelen ki sem találhattál volna...
Mért érzem úgy, hogy megrémült, mert megláttam a farkasrajzát? Mondjuk mert úgy magyaráz és hadonászik, mint a rossz tanuló, amikor az apjának kell bemutatnia a legújabb egyesét? Figyelem, figyelem, és szinte látom, ahogy olvad a vaj a füle mögött, és csorog lefelé a nyakán. Ha nem lenne ez a fénykép ügy, talán még nem tűnne fel a dolog, de így ... - Néha, amikor fürdök, elképzelem, ahogy apró halacskák szopogatják a lábujjamat. - nézek rá halál komolyan. - De belenézek a fürdővízbe, és nem látom, őket, ezért tudom, hogy ez nem igaz, csak a képzeletem játszik velem. De ez most más. Úgy érzem magam, mint egy Z kategóriás horrorfilmben. Azt mondja a csaj a nyomulós haverjának a diszkóban, hogy "Na, majd ha vérfarkasok fogják elözönleni a világot, akkor talán megcsókollak, addig szó sem lehet róla!". Mire a srác, és a fél vendégsereg felsőtestéről leszakad a ruha, és ronda farkaspofájuk lesz, szőrös mellkassal, és a srác röhögve kéri a csókot. Úgy érzem, hogy a világ játszadozik velem, és valami nagyon csúnya tréfát űz. És ebből már rohadtul elegem van. Felkelek az asztaltól, hogy fizessek, de még visszafordulok. - Tudod, lehet, az a farkas, akit lerajzoltál, nem véletlenül követ téged. Engem is kísérget egy, már 8 éves korom óta. És eddig azt hittem, én vagyok a hülye, még pszichológushoz is jártam. De ennek vége. Nem vitatkozom egy komplett idiótával, még akkor sem, ha ettől én tűnök eszement bolondnak. Többet nem megyek el hozzá. Én már tudom, amit tudok. S jobb, ha te is vigyázol, túravezetőként, mert itt vannak, és ha elbízod magad, kicakkozzák a bőrödet. Igen, most már megérett bennem a döntés: vannak. Kész, passz, ezt nem lehet másként magyarázni. Én pedig elhúzom innen a csíkot, mielőtt még baj lesz.
Kész. Végem van. Ki fognak csinálni, ha ez a pasi nyomozásba kezd itt nekem. Valahogy le kéne csillapítanom, de mégis hogy a f3nébe? - Ezek után soha senki nem mondhatja rád, hogy nem mersz fejjel menni falnak! Bár általában azért inkább megvárod, amíg a fal jön neked. Legalábbis nekem ez jött le ebből a hirtelen reakcióból. - követtem a pillantásommal, ahogy felállt, és távozni készült. Fenomenális, most már nem állhatok be elé, és kényszeríthetem vissza a székébe csak mert hinni akar a vérfarkasokban, hiszen akkor kénytelen lennék elkapni egyik este egy sikátorba. - Én szeretnék neked örömet okozni, de nem mindenáron. Például nem fogok éjjel háromkor szerenádot adni az ablakod alatt fehér klepetusban, bohócsipkával a fejemen, de egyébként tele vagyok vállalkozószellemmel és megbánással. Ugyanis lassan tényleg kezdem sajnálni, hogy nem tudok neked hozni egy farkasembert, pedig ha tehetném, biztosan te lennél az első akinek bemutatnám. De sajnos nem láttam mostanában egyet sem. - kicsit kifelé fordultam, és keresztbe tettem a lábaimat. - Az a farkas pedig, csak egy magányos állat, akit biztos etetett néhány ember, ezért mert olyan közel jönni hozzám. De akkor legközelebb megmondom neki, hogy 'Ha adsz nekem egy puszit a hátsó felemre, akkor elhiszem, hogy jó az ízlésed.' Hátha átváltozik egy szőke jóképű pasivá, és lesz egy jó napom... De azt, hogy téged is kísérget egy, nem túl világos számomra. - Lehet, hogy beigazolódott sejtésem, azért van ennyire meggyőződve a létezésünkről, mert egy nem normális harapós szőrpamacs felfedte előtte a kilétét... De legalább nem az én hibám, hogy ennyire hisz bennük. - Mindenesetre örülök a találkozásnak, Martin, remélem még összefutunk egy jó beszélgetésre. - azzal én is felálltam, a zsebembe süllyesztettem a szülővárosomról készül rajzot, és a farkasossal nem is foglalkozva hagytam el a helyet. Az italt felírják úgyis a számlámra, most már nincs hangulatom azzal is vesződni.
Hát Dotty most akkor semmit nem értett meg abból, amit mondtam,v agy nem akarta megérteni? - De én nem akarok - csattantam fel, aztán mivel vagy nyolc fej fordult felém, halkabbra vettem, majdnem suttogtam közel hajolva - ... nem akarok farkasembert! Éppen ez a bajom, hogy nem akarok, de vannak! Na, jobb, ha ezt abbahagyom, mert ha nem hisz benne, akkor mentőt hív hozzám, ha azonban tud valamit, akkor ... na, abba jobb nem belegondolni. Még a végén minden tiltakozása ellenére beállít eggyel, és leharaptatja a fejem. Nem, nem merem kifejteni, hogy mit értek azon, hogy kísérget egy. - Vigyázz magadra, Dorothy! - köszöntem el tőle. Hát most vagy már eleve dilis vagyok, vagy abba fogok beledilizni, amire rájöttem. Szép kilátások ...
Még mielőtt visszaállnék a csatasorba, illő lenne beköszönnöm az új atanerknek. Sednával egyébként is roppant felületesen ismerjük egymást, nem tudom hogyan vélekedett rólam, illetve most hogy teszi. Hívatlanul meg nem fogok visszasétálni a falkába, hisz az adott szavam Vincenthez köt. Így esett a választás erre a semleges területre. Nem tudom mit várjak ettől a beszélgetéstől, legfőképpen azért mert nem vagyok tisztában vele mennyit tud rólam, és az úgymond eltűnésem körülményéről. Ennek fényéében pedig tarthat árulónak (amiért gyakorlatilag szó nélkül tűntem el a térképről), vagy pedig sajnálatot ébresztettem benne mert elvesztettem valakit aki fontos volt számomra. Akármelyik legyen, titkon azt remélem, hogy kóbor farkasként sétálok ki az O'Connorsból ha a beszélgetésnek vége, de azzal sem törne össze a világom, ha visszafogadnak. Egyszerűen tök mindegy nekem hogy alakul, ám ezt a beszélgetést így is-úgy is meg kell ejteni. Erre gondolok mikor leparkolok az O'Connors előtt. A kocsim nem túl feltűnő darab ahhoz ellopják, ennek ellenére aktiválom a riasztót a Volvo-n mikor elsétálok mellette. Az O'Connor elég kihalt a napnak ennek szakaszában, amit egyáltalán nem bánok. A pultostól csak egy tonicot kérek, amit helyben ki is fizetek, aztán letelepedek egy elég félreeső asztalnál. Van még úgy három és fél perc a megbeszélt időpontig, és Sedna még nincs itt. Tehát vagy halál pontosan érkezik majd vagy késik, ahogy egy jó üzleti partnernek kell. Nekem pedig nincs más hátra, összeszedem a gondolataimat. Sedna nem tudom, hogy milyen vezető lehet, de mindenek előtt nőből van. Hozzájuk külön észjárás kell. Hát okosan kell beszéljek, mint Mortimerrel. Mértéket tartva. Ezzel nem lesz gond.
Ma reggel határozottan jókedvűen keltem föl. Minden puha hófehér takaró borított, ennek ellenére szikrázóan sütött a nap. A fénytől máris jó kedvem lett. Kivételesen mentesítettem magam az ezernyi adminisztrációs és egyéb hülyeség alól és elheveredtem az üvegezett nappalimban fürödve a verőfényben egy remek könyvet olvasgatva. Az sem tudott kizökkenteni, hogy a kutyáim folyamatosan keresztbe-kasul mászkáltak a házban. Félig elaludtam már, amikor megcsörrent a telefonom. Csodálkozva vettem fel, mert nem volt ismerős a szám. Úgy gondoltam ugrott a pihizés, mert biztos valamelyik falkatag lesz, ők tudták csak a mobilom számát, meg a bátyám, de abban nem hittem, hogy ő hív. Nos igazam is volt, habár nem úgy, ahogy hittem... Az egyik régi tagunk volt, Ian Matthew Vaughn, ha az emlékezetem nem csal. Természetesen ismertem, ahogy a többi farkast is, de igen felületesen. Nem nagyon kereteztük egymás útját, valahogy mindig más körökben forogtunk. A beszélgetés után felidéztem, mire emlékeztem róla. Az eltűnése nagy port kavart, de akkor éppen a bátyámmal voltak gondok, így nem nagyon tudtam foglalkozni a dolog részleteivel. Máig nem tudtam miért ment el, Vincent erről nem mondott semmit, így is elég sok más szakadt a nyakamba, az eltűnt farkasokra már végképp nem volt időm. Ellenben azt jó jelnek tartottam, hogy felhívott, ez talán egy lépés a visszatérés felé. Egyáltalán nem haragudtam rá, amiért elment, mindenkinek vannak magánügyei, és amíg nem tudom miért hagyta itt a városunk, nem fogom elítélni, én nem az a típus vagyok. A pihizős cuccom helyett tehát gyorsan fölkaptam egy fekete farmert, egy hosszú ccizmát, majd a királykék felsőm fölé fölkaptam egy bőrkabátot és mentem is a megbeszélt helyre. Vezetés közben ezerrel zakatolt az agyam, hogy vajon mit kéne tennem, mennyit kérdezzek meg tőle, és mennyit ne. Végül odaértem és nem volt több agyalás. Bezártam a kocsit, vetettem egy pillantást a órámra, mire el kellett mosolyodnom. Úgy tűnik a belső időzítőm nagyon pöpec módon működik. Másodpercre pontosan a megbeszélt időben léptem be az O'Connors ajtaján. Vetettem egy pillantást az asztalok felé, és szinte azonnal kiszúrtam a farkasom. Elmosolyodtam és elindultam felé. Nem rohantam a szokott könnyed lépteimmel sétáltam oda, majd elhelyezkedtem a széken. Végül úgy döntöttem, ismerjük már egymást, így a bemutatkozós részt elhagyhatom. Nem voltam biztos benne mit kéne kérdeznem, így arra jutottam indítsunk könnyeden. - Üdv itthon Ian. Hogy vagy? Nem akartam elárasztani a kérdésekkel, se türelmetlennek tűnni, egyesek szerint túl nyugodt is voltam, de nem törődtem az ilyen izgága emberekkel.
Sedna halál pontosan érkezik. Megérezve a jelenlétét, intek felé, habár jól tudom, hogy ez csak formaság, ő már nagyonis tisztában van azzal hogy hol talál engem. Leül velem szemben, kényelmesen hátradől, majd csak aztán köszönt. - Szia! Meg vagyok. És te? Meg várom míg felel (ha felel), aztán máris a lényegre térek. - Felteszem, lenne néhány kérdésed. - érzem, hogy próbál tapintatos lenni, amit igazán értékelek, csak jelenleg nem vagyunk abban a szituációban, hogy ilyesmit megengedhessünk magunknak. - És ami azt illeti, nekem is akadna pár. Kivárok egy keveset, várom, hogy ő kezdjen előbb, elvégre ő az atanerk, és amennyiben még mindig a falka tagjának tekint, jogában áll kérdőre vonnia. Ha erre nem kerül sor, úgy én sem hozakodok elő azzal, hogy már tettem egy látogatást Mr. Appletownnál az egyetemen, illetve azzal sem, hogy a Holiday Innben szálltam meg. Habár ez utóbbival nem árulnék el semmit a szándékaimat illetően. Amit egyébként még mindig nem tudok biztosan. Egyelőre csak szaglászni akarok. Felvenni a kapcsolatot a legtöbb farkassal az ellentáborból. No és megtudni, hogy itt van-e Katharina a többi Chicagoival. Nem kérek engedélyt az atanerktől, hogy végezzek a nővel. Ezt személyes ügynek tekintem. Kifejezetten nincs problémám Katharinaval, sőt! Régebben fontolóra vettem, hogy majd ha egyszer saját falkám lesz, ott akarom tudni őt is. Most azonban úgy kívánják az érdekeim, hogy pusztuljon mielőtt a lányom kerülne a kései alá. De ez még a jövő zenéje. Most célszerűbb a jelenben maradnom. Figyelek hát Sednára.
- Köszönöm, én egészen jól. Jelenleg senki nem balhézik éppen senkivel, a betolakodók se izmoznak perpillanat túlságosan, ragyogóan süt a nap, ráadásul talán megtér egy elveszett báránykánk... - mosolyodok el. Nem akarok se túl bunkó, se túl tejföl lenni, de úgy itélem meg, főleg mivel valóban jó a kedvem, hogy ennyin nem fog megsértődni, ha meg igen, akkor felőlem mehet oda, ahová... Nah, de reménykedjünk, nem ez lesz a helyzet. Veszek egy mély levegőt és csak bolintok arra, amit a kérdésekről mond. Valóban vannak kérdéseim, csak nem igazán tudtam, hogyan kéne belevágnom a dologba. Azonban soha nem voltam híve a nagy tétovaságnak és kásakerülgető szuperakcióknak, így fogtam a bátorságom, amiből azért volt a tarsolyomban egy jó nagy adaggal, és nem kerülgetve a rühes farkast belevágtam a dologba. - Nos igen. Azt hiszem úgy a legegyszerűbb, ha leszögezem az elején, én még mindig a falka tagjának tekintetelek, mivel nem fordultál ellenünk és tudom az élet néha produkál olyan helyzeteket, amikor a farkasnak egyszerűen nem a falka lesz az első. Ellenben ha te is a falkánk tagjának tekinted magad, amit remélek, akkor mint vezetődnek, tudnom kell arról, miért mentél el, ugyanis Vincent erről nem mesélt nekem, viszont szeretném tudni. Ne vedd tolakodásnak, egyszerűen szeretem tudni mi van a farkasaimmal, hogyha valaki bajba kerülne, tudjam, hogyan tudok segíteni nekik. Itt tartottam egy kis szünetet, csak hogy az eddigiek leülepedjenek benne, aztán még hozzátoldottam egy keveset. - Tehát ha azért tértél vissza, akkor várom a te kérdéseid is Tark, és a történeted. Nyugodtan hátradőltem és az egyesek szerint zavaróan hűvös kék tekintetemmel figyelmesen néztem őt.
- Hogy miért mentem el? - visszakérdezek, hogy időt nyerjek míg összeszedem a gondolataimat. Igen, ezt meg kellett kérdeznie. És hálás vagyok Vincetnek amiért megmaradt ez a mi titkunknak. -Meghalt a nő akit szerettem. - Felelek, nem is olyan soká, de több magyarázatot nem teszek hozzá. Nem voltam beszámítható állapotban, el kellett mennem. Gondolom ezt megérti. Anika nevét nem mondom ki hangosan, talán még nem is lennék rá képes, meg amúgy sem szükséges tudnia az atanerknek. Ahogy azt sem, hogy van egy lányom. Lehet, hogy ezt sem tudja, ami pedig nagyszerű. Mortimer is tanácsolta, hogy ne hangoztassam, és ne is találkozzak túl gyakran vele, illetve csak óvatosan. Viszont ott van az érme másik oldala, miszerint Sedna az atanerk, tehát beszámolóval tartozom neki. - Van tőle egy lányom Sedna, aki tudja hogy mi vagyok. Szinte már felnőtt, és ha kijárja az iskolát, be fogom harapni. - tényszerűen közlöm. Elég idős és erős vagyok ahhoz, hogy ne érdekeljen a felettesem álláspontja a témában. Ezt már eldöntöttem, nincs szükségem senki engedélyére. - Elsősorban miatta tértem vissza, de úgy látom elkél a segítség a falkában. Felkönyökölök az asztalra, és kicsit közelebb hajolok Sednához. - A Holiday Innben szálltam meg. Mikor szobát foglaltam, még nem tudtam, hogy az a főhadiszállásuk. Remélem nem bánod, ha körülszaglászok ott egy kicsit mielőtt hivatalosan is visszatérek. Ha már ilyen szerencsésen alakult ez a véletlen...
Az arcom nyugodt és békés. Nem vagyok az a típus, aki lépten-nyomon egyik döbbenetből a másikba esik és csak tátja a száját, hogy hhúúúú de durva, meg jujjj de furcsa.... Így csak magamban jegyeztem meg a dolgokat, amiket mondott. Felrémlett előttem a bátyám képe, aki pont azzal küzdött, amivel ő.... Látszott rajta, hogy még friss a seb és igazából meg is értettem. Ha lett volna családom, ami mondjuk elképzelhetetlen, de feltéve, ha lett volna, én is biztosan így reagálok arra, ha elveszítem, akit szeretek. Nem tudtam jó ötlet-e, de úgy gondoltam ez az őszinteség pillanata, így kimondtam a gondolatom. - Értem, teljes mértékben meg tudlak érteni. A bátyám is hasonló helyeztben volt nem is olyan régen, csak neki a felesége nem hagyta, hogy átváltoztassa és belehalt az öregségbe... A testvérem még mindig ezért szenved, remélem neked tudok segíteni, tehát ha bármiben kéne segítség szólj. Csak üres frázis volt az egész, de tapasztaltam, hogy néha az ilyen jelentéktelen semmiségek is fontosak, elvégre ezért vagyunk vérfarkasok, nem pedig vadállatok, azért, mert ha csak részben, de akkor is emberek voltunk. A lánya már keményebb dió volt, de végül arra is rábólintottam. - Nos gratulálok. - vonom meg a vállam, aztán folytatom. - Ha szeretnéd, én nem állok közétek, nem vagy már kölyök, hogy aggódjak amiatt kit hozol be a falkába. Ha a lányod betartja a szabályokat és figyelsz rá, nekem nincsen ellenvetésem. De arra vigyázz, mit mondasz neki, az információ gyakran veszélyes lehet. Amikor azonban az utolsó monológját meghallom, megkeményedik az arcom. Mint említettem, nem vagyok egy hirtelen haragú valaki, de a betolakodókra nem kicsit vagyok berágva... Most sem kezdek ordibálni, hála hihetetlen önuralmamnak, azonban van valami, amit jobb, ha most tisztázunk. Szeretem a falkám, de csak a falkám. - Rendben Ian, de egy dolgot akkor jobb ha itt és most tisztázunk. Én szívesen látlak téged, és később akár a lányodat is, sőt a védelmem is felajánlom, de egy valamit elvárok cserébe, hogy a falkához tartozz, és hogy azt tedd, amit kérek. Nincs gondom azzal, ha körbeszaglászol ott, viszont akkor kémkedni mész, úgy mint a Tarkom. Te nem vagy kobor farkas, aki egyszer ide, egyszer oda húz. Felőlem mehetsz oda, nincs bajom vele, de azt nem szeretném, hogy visszatérj ide, aztán hirtelen úgy dönts, mégis inkább azokkal a mocskos területbitorlókkal tartasz... Remélem érted mire gondolok. Itt megvan a helyed, de ha menni akarsz, elengedlek a másik falkába is baj nélkül... Ellenben onnantól fogva nem ismerjük egymást. Az egyetlen amit megkövetelek, az a tisztesség. Nem akarlak megbántani ezzel, de eltűntél egy évre, és nem ismerlek olyan régóta, ellenben ha szavad adod, hogy nem azért mész, hogy esetleg hozzájuk állj, én megbízok benned, bízom benne, hogy Vincent nem hiába fogadott be és tett Tarkká. Nos ennyi, szeretném, ha eldöntenéd kikkel vagy Ian. - mondtam csöndesen. A hangomnak volt egy halovány szomorkás színezete. Tényleg nem akadályoztam volna meg, ha elmegy, viszont borzasztóan megbántott volna vele, hogy finoman fejezzem ki magam...
- Köszönöm... - bólintok az ajánlatra, ám az "innen boldogulok magam is" kimondatlanul is ott lógott a mondat végén. Nincs szükségem segítségre, de értékelem, hogy felajánlotta. - Nagylány már, én meg nagy fiú... Tudatosan nevelem már egészen kicsi kora óta. A falka dolgai nem érdeklik, de ha rákérdezne, nem hazudnék. Nem tudom kiben bízhatna meg jobban valaki, mint a saját vérében. - Őszintén beszélek Sednával, mint egykor Vincenttel is. Anno azért álltam be a falkába, mert ez kellett ahhoz, hogy ne hajtsanak el a városból. Egyenként le tudtam volna gyűrni őket, de azért falka a falka, mert "egységben az erő"... Tehát egy lettem az őslakosok közül, de sosem titkoltam mi fontosabb a számomra. Habár tökéletesen el tudom különíteni a két dolgot egymástól... Míg a lányom a közvetlen közelemben van, addig apa vagyok, de ha megcsörren a telefon ugyanúgy teljesítem a falka óhajait is, amire felesküdtem. Amíg a kettő nem üti egymást, képes vagyok uralni a helyzetet. És ugyanezt fogom tenni Sedna irányítása alatt is. Nem tudom mire vélni a hűség monológot, mégis megvárom míg végigmondja, pedig ez egyszer szívesen belevágnék a szavába. - Csigavér, Sedna. Szimatolás alatt nem azt értem, hogy átállok de Lucáékhoz. Egyszerű vendégként vagyok bejelentkezve, mint bárki más. Én csak azt mondom, hogy ez egy remek alkalom az információgyűjtésre. Nők! Már csak azért sem lépnék le a falkából, mert nem tudom, hogy az mit jelent a lányomra nézve. Rowen most még nem merné bántani Kendrát, de ki tudja mit tenne a pszichopatája, ha már nem kötné a betyárbecsület. Nem lehetek a nap 24 órájában Kendra mellett, hogy vigyázzak rá. Gyanítom, jól ki is készítenénk egymást. A lényeg azonban, hogy tudom hova tartozom, és habár az nem mindig kellemes számomra, nem is hátrálok meg előle. Az adott szó szentségét és jelentését alaposan belém verték kölyök koromban. Én még tisztelem a régi iskolát. - Egyébként csak hogy tisztázzuk... Én nem teérted vagyok a falkában, hanem melletted állok. Ezt fontold meg mielőtt újra a "tarkodnak" hívsz. Korábban Vincettel is átvettük ezeket a fogalmakat... Apropó Vincent! Mi vitte rá, hogy más kezébe adja az irányítást?
Azokhoz, amit a lányáról mond, nem tudok mit hozzá tenni. Igaza van benne, egyszerű az egész. Én is a testvéremben, a saját véremben bízok meg a legjobban a világon és azt hiszem, ennek így is kell lennie, a család ezért család. Most is figyelmesen végighallgatom a szavait, csak utána állok neki a válaszoknak. Az előbb sem voltam túlságosan dühös, vagy ilyesmi, csak mondjuk nem jéghideg, hanem egy minimálisan emberibb a halálosan nyugodtnál. Megnyugtat amit mond, habár tudom, hogy a szavak nem jelentenek semmit, mégis valami, amit nevezzünk ösztönnek, vagy női megérzésnek, vagy egyszerűen beképzelésnek azt súgta, hogy nem hazudik és valóban nem fogja elhagyni a falkát. - Természetesen, valóban remek ötlet. Ne vedd személyeskedésnek, csak egyszerűen már bármi rosszat kinézek abból a fickóból... Egyes embereiről, sőt ő magáról is érdekes pletykák keringenek, amik mit ne mondjak, nem túl bíztatóak... Mellesleg nem akartam mást, csak, hogy mond, nem fogsz átállni. Ismétlem, nem személyes, csak szeretem tisztán látni a dolgokat. Nem voltál itt egy jó darabig, így meg kellett kérdeznem. - mondtam immár ismét nyugodtan. Az utolsó kis monológjára csak vállat vonok. - Rendben. Soha nem is hittem, hogy miattam lennél a falkában... - mosolyodtam el. Annyira vicces volt elképzelni, hogy valaki éppen miattam állna be a falkába. - Nekem az is tökéletesen megfelel, ha mellettem állsz. A szavak pedig ha zavarnak téged legyen. Én nem vagyok az a szadista despota, aki megköveteli, hogy az emberei lenyalják még a sarat is a csizmája talpáról... Egyszerűen tarkomat mondtam, mert megszoktam, de ha bántja az önérzeted mondhatom máshogy is, ez nem jelent problémát. Ilyen hülyeségeken soha nem szoktam kötekedni, nekem aztán mindegy volt, hogy tarkomnak hívom-e. Ha bántja a büszkeségét legyen. Végül, amikor Vincentre kérdez, kissé elkomorodok, majd csak megvonom a vállam. Olyan jelentős volt ez a feladat, amit rám bízott, hogy már alig mélázgattam rajta, mit miért is tett. Végül előadtam a tömör és részben publikumnak is való részleteket Vincentről. - Nos egy számára nagyon fontos ügy miatt hagyta el a várost. Már jó ideje próbálja megtalálni azt, aki farkassá tette és most információkat kapott róla. Már régebben is jóban voltunk, és úgy gondolta rám bízhatja a falkát, amíg vissza nem tér. A történet nem túl hosszú és nem is tündérmese, egyszerűen csak el kellett mennie, én meg előreléptem. - foglaltam össze tömören a dolgokat egy vállvonás kíséretében. Nem mondtam el, mennyi kötelesség szakadt így a nyakamba, mennyit gürcöltem, hogy egyben tartsam a falkát és mennyire próbáltam vigyázni rájuk, ezeket elég volt, ha én tudtam.
Sednára iszonyatos nyomás nehezedik. Ezt már most érzem rajta abból, ahogy beszél, és amit mond. Nem lehet könnyű, értem én, de az rossz ha már most össze akar roppanni a teher alatt... Azt mondja, nem személyes, és hiszek neki. Már csak azért is, mert nem ismerjük mi még annyira egymást, hogy személyes kérdést kreáljunk ebből. Ennek, és az előbb tőlem elhangzottak fényében viszont elég furcsa lesz a következő ötletem. - Meggondoltam magam. Saját kontómra megyek vissza a szállodába, nem a mi zászlónk alatt. Így bármi történik ott, az nem a falka felelőssége lesz. Összefutottam már ott egy elég izgága kölyökkel. Délben lesz találkozóm egyikükkel az uszodában, őszintén megmondom, hogy nem tudom mire, vagy kire számítsak. Lehet, hogy az alfa lesz ott, lehet hogy az egész falka. Nem akarsz ebbe most belekeveredni, hidd el. Megeszem egyedül amit főztem. Igen, tudom, hogy ez a monológ rossz színben tüntet fel engem, ám ha az atanerk belegondol, rájön, hogy így lesz a legjobb. Nem a mi, nagyok és erősek szemszögéből, hanem a fiatalabb, gyenge farkasainkra nézve. Nem tudhatom mi sül majd ki abból ha megejtem azt a találkozót, a haza meg túl nagy szt*rban van ahhoz, hogy ekkorát merjünk kockáztatni. Az adott szavam viszont kötelez... El fogok menni. - Milyen szabályokat fektettetek le? - szabályok minden háborúban vannak. Olyasmi, mint a végtisztesség a holtaknak, a kölykök védelme, esetleg területhatárok,stb...
//Vincentre visszatérünk majd, csak előbb ezt beszéljük meg, hogy ne fussunk több szálon Bocsi //
Kissé meglepnek a szavai, de persze ezt nem mutatom ki. Soha életemben nem voltam az öngyilkos akciók híve, ez pedig, amit tervezett, több volt, mint merészség... Ennek ellenére nem akartam emiatt kötekedni. Már legútóbb is belekötött a Tarkom dologba, szóval úgy gondoltam nem az a típus, aki szívesen veszi, ha parancsolgatnak neki... Tehát legyen, én nem fogok beleszólni, hogyan kockáztatja az életét... Habár nem örülnék, ha csak egy könnyen jött, könnyen ment farkas lenne, de ha megparancsolom, hogy ne menjen el, akkor azt hiszem még könnyebben megy, sőt talán még az ellenséghez is átáll. Apró sóhaj kíséretében megvontam a vállam, majd mélyen a szemébe néztem. - Most erre mit mondjak Ian? - tettem fel a költői kérdést, de igazából nem vártam rá választ, folytattam is. - Remélem sikerrel jársz. Az ősök szelleme vigyázza lépteidet. - mondtam még és komolyan is gondoltam. Nem kis szerencsére lesz szüksége, hogy ép irhával megússza ezt a kis maga által kreált kalandot. - Mellesleg, ha bármire szükséged van, hívj bátran, a számomat már tudod, ha jól sejtem. Ennyivel tartoztam neki. A falka taja volt, én pedig viyázni fogok rá. Nem én voltam a legjobb harcos, ennyire nem voltam öntelt, hogy azt higgyem, ennek ellenére nem voltam egy kölyök, és tudtam harcolni, ha kellett, és többnyire az eszem is a helyén volt. Aztán a szabályokra rákérdezett, úgyhogy egy rövid átgondolás után szépen elregéltem őket. - Az új szabályok ezek. 100 évnél fiatalabbra ok nélkül kezet emelni tilos! Ha provokál, onnantól magára vessen. Aztán a városban egyedül az O'Connors területén nem lehet harcolni, más területeken a jelenlévők aktuális erő és/vagy létszámfölénye dönti el, hogy ki marad, ki megy. Bajusz-összeakastás esetén ajánlott kerülni a nyilvánosságot! Ellenséges falka területére (a hotelbe) a másik falka előzetes engedélye nélkül tilos a bemenet. Aki mégis erre vetemedik, az onnantól csak magára számíthat. Nos igen, azt hiszem, ezt a szabályt már hiába mondom... - sóhajtottam fel, majd folytattam. - Teliholdkor mindenki szintén próbáljon megférni a saját területén, erdejében. Ezek a legfontosabbak. - tettem hozzá a végén és vártam mit szól hozzá.
//Semmi gond, legyen úgy, amire kíváncsi vagy, csak rákérdeztél, azért írtam róla. //
Látom az atanerken mennyilre utálja a gondolatot, de rábólint. Ha jobban megnézzük, nem is adtam neki sok választási lehetőséget, ami Vincentnél nem jelentett problémát, ám Sedna nőből van... Nem akarok már megint szexista lenni, de míg a férfiak helyben, azonnal rávágják ha valamit nagyon kretén módon intéz a másik, addig a nők csak nyelnek, tűrnek, és gyűjtögetnek, hogy aztán később egyszerre zúdítsanak minden addigi sérelmet a gyanútlan hímre. Lehet Sedna az atanerk, de ettől még elsősorban nő. Ami azt jelenti, hogy nekem résen kell lennem. Nem is tervezek sok magánakciót. Addig legalábbis, míg a lányom halandó. Aztán már csak a rivális falkától függ, hogy meddig megyek el ellenük, és ha kell akkor az atanerk ellen is. - Köszönöm, Sedna. Mint mondtam, ebből ki akarom hagyni a falkát, ám ha mégis szükségem lesz segítségre, mindenképpen hívni foglak. Ezzel azt hiszem, végeztünk is a témával, illetve ha nincs hozzáfűzni valója, akkor én kész vagyok továbbállni. Attól amit Sedna mond a szabályokkal kapcsolatban, rossz érzés kúszik fel a gerincemen. Mintha Vincentet hallanám, és lehet, hogy így is van. Az pedig nem jelentene mást, minthogy Sedna nem fixálta újra a szabályokat... - Ne haragudj... rá kell kérdeznem... - nagy levegő, majd belevágok. - Ugye beszéltél már a vendégek alfájával? Nem plágiummal gyanúsítalak, csak nagyon Vincentes szavakat használtál, és ugye az új vezérnek ildomos megerősíteni a régiek egyezményeit, különben semmisnek tekinthetők. - elhallgatok, várom a választ.
Nem rágom túl a témát, ennél többet nem tudok hozzá tenni. Ha segítség kell, majd hív, vagy nem, ennél többet nem tudok tenni az ügy érdekében. Az úgyis a jövő zenéje, hogy mi lesz ebből az öngyilkos küldetésből... Mivel ő sem firtatja ezt a témát tovább, úgy gondolom, én is besöpörhetem ideiglenesen a szőnyeg alá, aztán meglátjuk, mi lesz belőle... Az viszont kissé meglep, amit mond. Persze nem a stílus, csak úgy az egész. Ki is mondom, ami a szívemen a számon, nem látom értelmét hazudozni a saját falkatagom előtt. - Nem, nem beszéltem a földbitorlóval. - mondtam teljes nyugalommal. Közben intettem a pincérfiúnak, hogy hozza a szokásosat. Egy kis ital nem fog ártani, ha még ennyit akarom koptatni a szám, egy ilyen makacs farkasnak. Okos, azt nem is tagadom, de vannak elvetemült ötletei, az is tagadhatatlan... - És valóban, azért volt Vincentes, mert Vincent szabályai voltak, amik az elmúlt egy évben sem változtak, amíg távol voltál. Nem hiszem, hogy más szabályokat kellett volna bevezetni, amikor ezek magukba foglalják a lényeget, legalábbis szerintem... - kíváncsian néztem rá, mert tényleg így gondoltam. Ezek jó szabályok voltak, akkor minek változtassak? Mellesleg Vincent lehet még visszatér, persze nem csak azért nem változtattam. - A betolakodó pedig eddig nem tett semmi olyat, ami arra utalna, hogy semmisnek tekinti az előző megállapodást, sőt tartja magát hozzá.
Kezdőlap
Bocsi 
//
//
