Könnyedén kelek ki Jas mellől. Könnyedén, mégis tőlem szokatlan mód kedvesen; ahogy hátból visszafordulok rá, finoman simítva végig arca vonalán. Nem mondok semmit, nem közlöm az utam, vagy, hogy éppenséggel kivel van találkozóm. Rá tartozik, igen. Minden. Ezt most mégis megtartom magamnak. Darren egyébként is egyfajta jelkép nálam, már-már szuvenír, ha úgy tetszik, de legfőképpen: fontos. És nyilván nem azért rángat el a Három Medvébe, mert kedve támadt csocsózni egyet. Amíg nem tudom miért engem hív, addig szívesebben tartom a szám. A kabátomat lezseren hajtom fel ujjból, gallérból, hogy aztán már csak az ajtó halk csukódása mossa el a Lakban tett létem perceit.
Sietve állítom le a motort a fogadó hátsó parkolójában. Izgulok, a kezeim ki-be járnak a zsebembe, ahogy abból rágót rágóra halmozok, majd köpök ki. Mély a sóhaj, amivel belököm a vaskos ajtót magam előtt. Nyomott a levegő, tüdőmig hatol. Tekintetem szürke fénye most a barna szempárt kutatja. S bár érzékeim, szaglásom hamarabb vezet el hozzá, a pillantásom is igyekszik megragadni az övét. Mosoly szökne ajkaimra, engedetlen, akaratos, mégsem hagyom el arcom játékát. Csak biccentek felé, pedig inkább kapnám vállhoz: régen láttam. - Érdekes helyet választottál randizni cica, tudod, hogy jobban csípem a vizet, meg az erdőt. Mindegy, neked elnézem. - dobom le magam vele szembe, lábammal húzva, majd tolva hátsó felem alá a széket. - Azért remélem virágot hoztál. - a vigyort csak szélsőségesen, gyengén eresztem el; íriszei mélyén látom, hogy hiába csavarom a szavakat idétlenül, az ő mondókája annál sokkal komolyabb lesz. - Jól vagy? - érdeklődőm tisztán, halkan, mintha csak suttognék felé.
Direkt mentem előbb, hogy üldögélhessek ott egy darabig magamban, számot vetve az elmúlt... fél évről? Körülbelül. Hisz fél éve, hogy Yettával magam mögött hagytam Alaszkát, s onnantól kezdve mintha minden csak visszafelé húzott volna. A Tőr hatásának elmúlása, a falka felől érkező, elejtett hírek, Tria üzenete... Az Utódlás április elején, amikor minden áldást és átkot megkaptam. Azóta mar a tudat, hogy nem lehet több kölyköm. Persze, úgy is tarthatom annak, hogy nem örökli a vérvonalat az átok miatt, de annyi év mentorkodás után tudom, hogy nem ugyanaz. Ráadásul: mióta Alignak elvette a vérvonal örökítésének képességét a Fakíroktól, napról napra jobban érzem, hogy igenis akarok még Kölyköket. Ennek egészen biztosan köze van Ash és Noah halálához, de a vágyaimon mit sem változtat, legfeljebb erősíti azokat. Abból se gyógyítanak ki, hogy vezető akarok lenni. Vezér, Alfa, Atanerk, teljesen mindegy, minek nevezzük. Kell, mert nem túlvállalás lenne vérvonalfői mivoltom mellett, hanem olyan önként vállalt kötelesség, amely a legrosszabb pillanataiban is kiút lehet a még rosszabból. Arról nem is szólva, hogy ha a teljes elképzelés sikerrel jár, még Alignak feje is főhet. Talán. Remélem. Egy korsó sör társaságában vártam Olent, s ahogy belépett, vadászkopó módjára kaptam fel a fejem, hogy megkeressem tekintetemmel. Nem volt nagy talány, vele ellentétben pedig hagytam, hogy terebélyes vigyor üljön ki képemre. Hiányzott már, bassza meg, s ahogy leült velem szemben, egyszerű nyugalom járt át. Szívemre tettem a kezem hirtelen, szavait hallva. - Bocsáss meg, drágám, teljesen megfeledkeztem róla, hogy a természetesség híve vagy! - A szemem se állt jól. - Szóvirágot hoztam, ha az megfelel. Ha nem... akkor is csak az van. Könnyedén, minden feszültség nélkül akartam rávágni kérdésére, hogy persze, jól vagyok, mi baj lehet? Ám amint szólásra nyitottam a számat, átviharzott minden gondolataim között, a mosoly pedig leolvadt arcomról. Kit akarok átverni? Neki miért hazudjam, hogy jól vagyok? - Nem. Mármint... volt már rosszabb, azt hiszem, de nem sűrűn - vallottam be, majd megráztam a fejem és ittam pár kortyot. Hogyan mondjam el neki, hogy mi a jó élet van, anélkül, hogy minden a nyakába ne zúdítanék? Rájöttem, hogy masszív részeket kell elhallgatnom előle, ha nem akarom nyakig belekeverni. Márpedig nem akartam, és ennek vajmi kevés köze volt a bizalom kérdéskörhöz, egyszerűen nem akartam, hogy úgy járjon, mint a húga. Gyanútlanul, fatális mellényúlásból belekeveredik valamibe, amibe nagyon nem kéne, és a végén roncs lesz belőle. Ugyanakkor lehet, hogy a tudással a kezében jóval többet tudna segíteni Yettának. Nem tudom... Vele is meg kell ezt beszélnem, s amíg ezen nem esünk túl, addig itt szorítkoznom kell a csak kettőnket érintő dolgokra. - Visszajöttem, Oli és nem a közeljövőben tervezek kényelmes távolságnál messzebb letelepedni. Yetta is velem van - mondtam, s utolsó szavaim közepette önkéntelen, szelíd mosolyra húzódott a szám. Talán nem mutatom ki mindig, vagy nem a megfelelő formában, de a tény, hogy képes mellettem maradni, annak ellenére, amilyen vagyok, a világot jelenti nekem. S arra sincsenek igazából megfelelő szavaim, hogy mások esetében is mit jelent a hűségük. - Eredetileg nem így terveztem, vagyis hát... nem itt terveztem, bár konkrét helye se volt... na mindegy, a lényeg... - baszki, ez Sarah, Odette és Sym esetében sokkal gördülékenyebben, összeszedettebben ment. Viszont esetlenségem mellett sem érzem ezt előtte kínosnak. - A lényeg, hogy belevágok itt, Olen - néztem egyenest a szemébe, az előbbi szétszórtságot magam mögött hagyva. - Itt fogom a magam csapatát megalapítani és terelgetni, amíg lehet, a Fairbanksi Falkától külön, de a laza szomszédságukban. Emiatt hívtalak most ide: szeretném, ha jönnél. Tudom, hogy miket beszéltünk korábban, tudom, mennyire enyém a hűsége, de talán sose képes ilyen jellegű helyzetben követeléssel vagy egyfajta ígéretbehajtással fordulni felé. Vagy bárki más felé. Nem akarom, hogy kényszerítés szaga legyen, nem akarom, hogy tehernek tűnő elvárás szag környékezze mindazt, ami olyan tisztán szövődött és alakult közöttünk az évek során, hogy aztán Norvégiában kerüljön kimondásra, a Teremtőm halála után. Hívlak és kérlek egyszerre.
Ideje volt újra felkeresni a kamu-asszonyt és tájékoztatni a fejleményekről. Hogy kellemetlenül érintett volna? Cseppet sem estem kétségbe, három évszázad alatt sehova se rohantam, nem most fogom elkezdeni, és ha ő is kibírta eddig, talán némi várakozásba nem hal bele. Mondjuk biztosat csak akkor tudhatok, ha már beszéltünk. Ellent mondva az eddigi tendenciának, és megtartva min ulvinnének tett ígéretemet, miszerint nem rodeózok Anchorage-ben, a Három Medvébe hívtam a fiatal nőstényt. Szoros lett a táncrendem az utóbbi időben, így nem csoda, hogy csak most tudtam erre időt szakítani, s már most azon agyaltam, hogy miképp intézzem a következő heteket, hogy mindenre és mindenkire jusson időm. Kellett volna egy személyi asszisztens. Vagy legalábbis muszáj leosztanom a leosztható feladatokat, mert egyedül sose érek a dolgok végére. Mázli, hogy nem vagyok egyedül, habár így is rengeteg a tennivaló. Magánügyben, csapat téren és Vérvonalfőként is. Ja, és még sehol az a szerencsés-szerencsétlen ördög, akit arra kárhoztattak, hogy vezessen be a meditálás alaprejtelmeibe. Eddig ritkán használtam a mobilomban lévő szervező-alkalmazást, nos, ez záros időn belül változni fog. Félreeső asztalt választottam, a szobabérlést kihagytam. Sokan voltak, harsogva beszéltek, nem tartottam attól, hogy bárki kihallgatna minket ekkora hangzavarban, nekünk viszont nem kellett kiabálnunk ahhoz, hogy halljuk egymást. Ha mégis, hát gondolatban csevegünk. Két italt kértem ki egyből, egy pohár Jack Daniel's-t neki, egyet nekem, jéggel. A kinti masszív fagyok ellenére is sok ital maradt, amit ugyanúgy jéggel ittam, még az ásványvizet is hűtöttem otthon. Nyugisan várakoztam, félig leeresztett pajzzsal, hogy minél könnyebben megleljen, ahogy belép. Közben felmértem a helyet, mert bár többször jártam már itt, szakmaibb szemmel, befektetési alapként még sose tekintettem rá, de mivel változnak az idők meg a körülmények, idáig is eljutottunk.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem mondanám, hogy sokkal jobb volt ez a hely, de ha azt nézzük, hogy először egy motelben kötöttünk ki, aztán egy lakókocsiparkban, és most egy túszéli bárban, akkor inkább utóbbi. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, vajon emlékeztetni fog-e arra a helyre, ahol részben felnőttem, amit végül felgyújtottam, hogy eltűntessem a nyomaimat. Talán itt lenne az ideje kamatoztatni ilyen téren is a tudásomat és megnyitni egy bárt, egy kis extrém táncokkal megfűszerezve, hiszen a legkönnyebben ilyen helyeken szerez az ember információt és itt senki se figyel igazán, ha jó a kirakat. Nem hittem abban, hogy máris meglenne a hím, de érdekelt, hogy vajon mit is akarhat kamu férjem, mert arra se fogadnék, hogy ennyire hiányoztam volna, hogy úgy gondolta ideje egy kicsit összefutnunk. Könnyedén megtaláltam a helyet és nem sokat haboztam, hogy betérjek. A hangulat remek volt, a zene hangosan szólt, az emberek egymással voltak elfoglalva. Kíváncsian pillantottam körbe, majd amikor megéreztem, hogy merre is van a hím, akkor könnyedén törtem utat magamnak a tömegen át. A lépteim lassúak és kimértek voltak ennek ellenére is, hiszen ő akart találkozni velem, nem én vele, így hova is siessek, meg nem most akarok búcsút venni az egyik kedvenc magassarkúmtól is, mert elcsúszom valamin, megtaposnak és paff. A vörös rúzs, kiengedett hang, mértékkel kiegészítők, ékszerek. Ruha, amely kiemeli a vonalaimat, idomaiat. Mondhatni csak a szokásos megjelenés, hiszen sose zavart, ha magamra vonom a pillantásokat, de szerettem adni magamra, ha már ilyen külsővel áldott meg az élet. - Csak nem hiányoztam a kamu férjemnek? – kérdeztem meg csöppet se komolyan, amikor helyet foglaltam vele szemben, de előtte még a rúzsfoltot hagytam arcán, ahogyan köszöntöttem. Mondjuk azt, hogy még jókedvemben voltam, de ha tudtam volna, hogy mit csinált, akkor szerintem még a vasvillás ördög is kellemeseb társaság lenne, mint én. - Mire is iszunk? – pillantottam le a pohárra, majd felemeltem koccintásra. Halljuk, milyen hírt hozott, mert én nem fogok addig a nőstényéről beszélni, amíg nem kaptam meg, amit kértem. Valamit valamiért, az üzletivilág már csak ilyen.
Mondhatjuk, hogy örültem neki? Nos, igen. A helyzet változatlanul az, hogy megkedveltem, így amilyen könnyen adja az üdvözlő puszit, olyan könnyen viszonozom. Nem lesz elragadtatva, tudom én, de nincs mit tenni. - Ha sejtenéd, mennyire, kamu feleség! - mondtam játékosan ábrándos arccal, majd vele együtt emeltem fel poharam. Halk koccanás, ünnepelnivaló egy szál se. - A viszontlátás öröme nem elég? kérdeztem vissza félsóderos mosollyal, majd kortyoltam egyet és letettem a poharat. A játékosság némileg eltűnt, ám ugyanúgy szórakozott maradtam, ezt mi sem mutatta jobban, mint az a rendületlenség, amivel a pohár száját cirógattam. Ezer felé, erez dolog fölött cikáztak gondolataim, kicsit nehéz volt összpontosítani, s beletelt egy-két másodpercbe, mire újfent megszólaltam. - Több időre lesz szükség, hogy pontosan mennyire, arra nem tippelnék. De ezt a vidéket és a hepajokat ismerve, adódni fog szép lehetőség - emeltem fel ismét a poharat és ittam. - A helyzet röviden a következő: nem adják ki őt. - Ebből levette, hogy kikéréssel indítottam, ám mielőtt felcseszte volna magát annyira, hogy verbálisan nekem ugorjon, felemeltem egyik kezem, jelezve, hogy még nem fejeztem be. - Az előző évi Vörös Holdat követően jelentés készült rólad, abból kiindulva, hogy jó ideje nem jártál a városban, vagy a közvetlen közelében, gondolom buktad a megtűrt státuszt. Gondolom azért, mert sok port kavartál szíved szottya körül, ennél fogva, ha csak úgy, minden különösebb körülmény nélkül nyoma veszik, egyből rád gyanakodnak. - Most már lehet, hogy rám gyanakodnának, szóval a teljes hiányában is tettem neki egy rám nézve nem kedvező szívességet. Bár Mike-nak úgy tálaltam, hogy lehetőleg ne úgy jöjjek le, mint valaki, aki Lesterre utazik. Ugyanakkor talán sikerült némi szárba szökkenhető magvakat elvetnem, de ezt majd az idő eldönti. Nagyot sóhajtottam, a gyomrom undorodva bucskázott. - A legtisztább és célravezetőbb út egy újabb felfordulás lenne. Ha azzal elfedjük az egészet, elég kicsi a valószínűsége, hogy tűvé tennék után a vidéket, ám ha mégis: összecsomagolod és továbbállsz vele. - Ez már részletkérdés, igazából megszerezni kell, a megtartás könnyebb. - Egyelőre kivárásra vagyunk kénytelenek építeni, ha nem akarunk kellemetlenkedőket záros időn belül. - Nekem nem hiányzott a falka a seggembe, neki esélyesen még kevésbé. Ugyan lenne még egy mód a hím megszerzésére, de dombon ülő fűcsomó legyek, ha én azt bevállalom! Akkor már inkább nyílt színen, fényes nappal elrabolom.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Egyáltalán nem vágytam a puszijára, vagy úgy bármire, mert sose voltam az a típus, ezt vélhetően ő is tudta. Kisebb grimasz szökött arcomra és pont annyira hiányzott a viszonzás, mint a régebben seggemben loholó palotapincsik. - Előre inni a medvebőrére? Mert talán az, de lehet nem sokára máris nem lesz az, nemde? – pillantottam rá kérdőn, de végül koccintást követően ittam pár kortyot. Sose lődd le a hírhozót és most ő volt a hírhozója saját magának. Én pedig megtanultam már azt, hogy minden örömteli találkozást is beárnyékolhat egy-két dolog. Sose a türelmemről voltam híres, ha már elrángatott ebbe a lebujba, akkor ideje lenne, ha beszélne is. Az ujjaim dobogása pedig ezt kellően jelezte neki, ahogyan a körmöm újra és újra a faasztalon koppant… Mondjuk a felvezető nem volt teljesen rossz, de nem is mondanám jónak, szóval nincs meg amit kértem, most tényleg helyzetjelentés miatt hívatott ide? Lenne jobb dolgom is, éppen elszórakoztatni magam a másik városban. Akadnak ott is olyanok, akik megérdemelnek egy estére figyelmet, de lássuk csak mi lesz a folytatás, mert ilyenkor még jön valami de, vagy éppen az, hogy mi történt eddig és miért gondolja ezt. Szerintem, ha éppen most ittam volna, akkor úgy szemen köpöm, hogy kétszer meggondolja azt, hogy legközelebb mikor is mondjon ennyire ostoba dolgokat. Nem szoktam én ilyet csinálni, de valljuk nem gondoltam volna, hogy ennyire amatőr húzást tesz és a sokk sok mindenre képes. Már éppen nyitnám a számat is, hogy a kedvesebbnél kedvesebb szavakkal megajándékozzam, hogy legalább ezt értékelje, hogy nem a cipőmmel masszírozom meg őt az asztal alatt, de engedelmesen becsukom a beszélőkémet, hátra dőlök és várok, viszont a szemem eléggé baljósan szűkült össze. Szemöldökömet feljebb vonom, majd egy kisebb nevetést engedek meg, mintha most hallottam volna az este legjobb poénját. – Ez mind hízelgő, de nem tartom annyira ostobának a falkát, hogy azt higgyék komolyan, hogy egy hozzám hasonlóan fiatal egyed képes volt egy egész falkát átvágni, de… - csúsztam előrébb az ülésen, az asztalra támaszkodva. – Most már inkább szerintem téged puszilnának seggbe, ha eltűnt a hím, ha már ennyire kedvesen felhívtad a figyelmüket arra, hogy érdekel téged is. Mit mondtál? Átnevelő táborba küldenéd, vagyis azt adnál neki? Hahh! – még viccnek is rossz, de tényleg érdekelt, hogy mivel is próbálkozott, de azért kellett egy kis erő, hogy még az asztal alatt se szeretgessem meg, hiszen vélhetően ő se hagyná, de egyelőre még megmaradtam a fokhagymagerezdjeimen és csak a hímet figyeltem. - És majd te csomagolsz nekünk? Nem akarlak elkeseríteni, de akkor hamarabb végezné holtan a hím, mint hogy egy ruhadarabot ejtenél a bőröndömbe. Utazni vele? Még egy ötévessel is könnyebb lenne, mint vele. – mondom lemondóan, hiszen ez az igazság. Tudja vélhetően ő is valamennyire, hogy milyen is a hím és akkor adjuk hozzá azt, hogy egy nőstény diligálna neki, fogoly és még egy játékszer is. Jahh, koporsóban könnyebb lenne szállítani. – Persze, várjuk meg az áprilisi Mikulást, hátha okoz felfordulást, miért ne? Úgyis a kedvességéről híres, így majd küld előképeslapot is, hogy melyik nap érkezne, hogy fel tudjunk készülni rá. De biztosan téged se érdekel annyira, hogy hol van a nőstény, ha ennyire ráérsz. – rántom meg a vállaimat, és talán szemétség volt ezt bedobni, de ő is akart valamit és én is. Vártam, eddig is vártam, de úgy éreztem, hogy lassan kicsit fogy a türelmem. – Te tényleg komolyan gondoltad, hogy csak úgy betipegsz oda és neked adják? – majd pedig egy gurításra ki is ürítettem a poharamat, majd ha nem itta meg az övét, akkor még szép, hogy megpróbáltam elvenni és meginni azt is, hogy utána hangosan koppanjon a pohár a falapon. – Szóval mit is vársz el tőlem? Hogy te a karácsonyfa alatt kibonthasd azt, amit akarsz, én meg várjak, mint a szerencsétlen királylányok a jótündér keresztanyura, hátha eljön áprilisban megint megbolygatni mindent? – még szép, hogy volt benne egy kisebb sértettség, de kiben ne lenne ilyenkor? Mégis miért? MIééért kellett felhívnia a figyelmüket arra, hogy akarjuk őt? De tényleg, talán már el is feledkeztek rólam, mert nem kavartam be semmit se, olyan jól indult minden. Erre mondják, hogy válóok, nem? Kész szerencse, hogy nem vagyunk házasok, vagy éppen vagyok annyira idióta barom, ha akarok valamit, akkor nem hátrálok ki az üzletből, míg van garancia arra, hogy az meg is kaphatom.
Láttam rajta, ahogy felment a pumpa, hiába nem rendezett egyből jelenetet. Őszintén szólva még érdekelt, hogy mit reagál, ha számára kedvezőtlen híreket kap, ráadásul ilyen témában. Nos, folyamatban van a megtapasztalás. - Nem feltétlen - ingattam fejemet a seggbe puszilásra, szórakozottan lötykölve körbe italomat, hogy eljátszhassanak egymással a jégkockák. - Az ajánlatom nyilván visszautasítható volt - tártam szét kezeimet, hiszen máskülönben nálunk lenne a hím, de ekkora keresztapa még nem vagyok -, de előny, ha tudjuk, mire van szüksége a másiknak és onnan közelítünk, kihagyva a ránk vonatkozó részleteket - mosolyodtam el a végére. Jah, bukta volt a kísérlet, ám szavaimból kitűnhetett, hogy nem csak nem merült fel a neve, vagy ő maga, hanem a sejtetés árnyéka se bukkant fel. Ahogy én se adtam ki magam, mert akkor bizony valóban rám terelődne egyből a gyanú, akár közöm van hozzá, akár nem. - Ennél többet viszont nem szívesen adok ki és nem miattad. Ez nem bizalom kérdése volt, egyszerűen távol állt tőlem, hogy a falka helyzetét világgá kürtöljem, s ez így is marad, amíg nem szolgálnak rá az ellenkezőjére. Persze, ő is sejthetett dolgokat azok alapján, amik esetleg eljutottak Anchorage-be, mégis nekem voltak pontosabb értesüléseim ezt illetően. - Dehogy csomagolok, onnantól, hogy megkapod, nekem most már semmi közöm hozzá. - Ha Mike belement volna a dologba, sokkal másabb lenne a leányzó fekvése, azonban így... Nagyot sóhajtottam és hátradőltem székemben, ahogy az igazi kifakadási hullám megérkezett. Egy fogpiszkáló, nem sok, annyival se próbáltam elejét venni, vagy gátat szabni neki, adja csak ki. Türelmesen néztem, várva, hogy a végére érjen, kezeim közt forgatva a poharamat. - Semmi jóra nem számítok tőle, de hasznot húznék a szarból, amit okoz, igen - biccentettem igazolásképp. Gyűlöltem ennek a gondolatát is, de most már más játékszabályok uralkodtak, én pedig kénytelen voltam idomulni hozzájuk, ha meg akartam őket verni a saját játszmájukban. Lassan fújtam ki a levegőt. - Mindketten tudjuk, hogy valaki megtalálásához nem pusztán egyetlen út vezet. Ha teljesen be akarom magamat biztosítani afelől, hogy mielőbb meglesz, ráállítok még pár embert a dologra, egymástól függetlenül, vagy épp szövetségben. - Arról nem is beszélve, hogy jómagam is útra kelek januárral. - Volt rá esély - bólintottam komolyan nézve vele farkasszemet. - Olyat kaptak volna, amit más önszántából soha nem kínálna fel nekik. - Halvány mosolyra húztam számat. - Nagy rákfeném, hogy az első opcióm mindig az, amivel mindenki jól járhat és nyerhet valamit. Ha ezért bolondnak tartanak, ám legyen - vontam vállat könnyedén. - Kétszer ugyanazt úgyse ajánlom fel. Emellett igazából nem érek rá, csakhogy hirtelen annyi minden merült fel, hogy nehéz rendszerezni, mit, hova, hányadik helyre soroljak. Ugyanakkor azt sem akarom megkockáztatni, hogy a későbbiek során mindez tovább fajuljon, még kevesebb kapacitást hagyva Nathalie-re, így semmiképp sem sorolhattam az ő esetét hátrébb. Kérdésére oldalra biccentett fejjem hümmögtem, hamiskás mosoly árnyékával szám szegletében. Nyilván így járnék a legeslegjobban! Ahogy ő nem rejti sértettségét, úgy én sem azt, hogy mi lenne számomra a legkedvezőbb - nem ostoba, úgyis tudja, meg ki is mondta. - Ha hajlandó vagy ilyesmire, azzal egyértelműen lekötelezel. - Mit szépítsem? - Én pedig nem vagyok hálátlan fajta. - Komolyan vettem ezt az egészet, még ha számára ez hirtelen másképp tűnt. - De tény, hogy a viszonzásom időpontja eltolódott, önhibából. - Nyugodtan beszéltem a tényekre szorítkozva, amelyek bármennyire is voltak bosszantók, attól még valósak. - Jelenleg legfeljebb annyit tehetek érted, hogy a közelébe juttatlak.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Ugyan már, elméletileg ott éltél, velük együtt, így mond azt, ha valaki ajánlatott tenne egy hímre, majd rövid időn belül el is tűnne, akkor nem gyanakodnál az illetőre. – szerintem eléggé amatőr húzás lenne. Lehet, hogy ismerik a velem szemben ülő hímet, sőt, biztosan jobban, mint én őt, de még ennyire vak én se volnék. Pláne, hogy az élet eléggé hamar megtanítja az élet iskolájában, hogy senkit se ismerünk igazán. – És mire is lenne szükségük? – pillantottam rá kérdőn, miközben még mindig azt fontolgattam, hogy miért ne ártsak neki, mint mással tenném. Sőt, vélhetően akadna olyan is, akit csinos dobozkába csomagolnám a fejét, miután tálcára raktam és úgy küldeném el a feladónak. De benne volt valami, ami miatt még se szeretgettem meg az asztal alatt. De jobb, ha ő erről nem tud. – Elcseszed, még ha nem is részben és még titkolódzol. Mond, hogy nem ennyire szentimentális vagy és még mindig túlzottan szereted a hátrahagyottakat. – mindenki erre gondolna, hiszen én is szeretek kutakodni és nem véletlenül hittem abban se, hogy ő képes lehet nekem megszerezni a hímet, de vajon tévedtem volna? - Múltkor még nem úgy tűnt, mintha tényleg így is gondolnád. – ugyan már, ha tényleg annyira nagylelkiismerete van, mint olykor talán sejteti, akkor biztos vagyok abban, hogy talán még se csak ennyi. Én örülnék neki, hiszen legalább nem kellene még egy harcot megvívnom, hogy a hím életben marad-e, vagy nem. Igen, még mindig képes lennék megölni is, ahogyan bezári is a pokol bugyrában és magára hagyni, ahogyan ő is tette, miután kihasznált. Egy nő soha se feled, pláne azt nem, ha a férfiak hülyének nézik és csak játékszernek használják őket. - Valóban, de elnézve téged, pontosan olyan vagy, mint én. Szereted magad intézni a dolgokat, nem pedig belevonni másokat, vagy éppen másokat ez által bajba sodorni, vagy akad olyan, akit csak úgy odadobnál az oroszlánok elé, ha buknak, mert a haláluk kapóra jönne? – billentettem oldalra kicsit a fejemet, átugorva az Alignakos dolgot. Egyszer megtapasztaltam, hogy mire képes és még egyszer nem akarom. Utálom, ha uralkodnak, vagy irányítanak, ő pedig megtette mind a kettőt, így csoda, hogy nem a szívem csücske, vagy éppen nem szívesen beszélek róla. Az meg hidegen hagyott, hogy a hím miért nem kedveli. – Mindenki? – nevettem el magam és még a fejemet is megráztam. – Ha üzletet kötsz valakivel, akkor nem kell mindenkinek jól járnia, elegendő az, ha az üzletfeled jól jár és máris eggyel kevesebb aggódni való okot kapsz. – nem hiszem, hogy ezt nem tudná, de banyek, a franc se gondolta volna, hogy a jóságos szamaritánushoz van szerencsém. Eddig inkább másabbnak láttam, de most? Most talán kicsit még el is bizonytalanodtam, hogy vajon tényleg jó ötlet volt-e pont vele üzletet kötni. Figyelem a hamiskás mosolyát, de arcom rezdülései nem enyhülnek meg, a szám széle is nem éppen biztatóan rándul meg éppen hogy. - Van vér a pucádban, hogy reménykedsz ilyenben… - nevetek egyet jóízűen, hiszen belőlem meg még nem lett Teréz anya se, s elég nagy eséllyel sose lesz. Fürkészem a hímet, de nem mondok semmit se. Csak nézem őt, mint aki meg akarja fejteni azt, hogy mi is jár a fejében. – Ha összehozol vele, nem biztos, hogy élve távozik. – játsszunk nyíltlapokkal, hiszen talán tényleg képes lennék megölni akkor, ha már lehetőségem adódott rá, mert ki tudja, hogy valóban megkapná-e később még. Amit ma megtehetsz, ne halazd máskorra. – Nem vagy hálátlan fajta, ez érdekes, mert jelenleg olyannak tűnsz, aki nem tudja teljesíteni az árat, de az információt pedig meg akarja kapni, de javíts ki, ha tévednék, vagy győzz meg. – rántottam meg könnyedén a vállamat, hosszú hajamba túrtam, ami könnyedén omlott vissza a vállamra, a lapockámra, vagy éppen a mellkasomra, miközben ismét hátra dőltem és vártam. Rajta áll, hogy mit is fog megszerezni…
- Nem a hímre tettem ajánlatot - pontosítottam -, bár igaz, szerepelt benne. Problémássága okán alapvetően adta magát a segítő jobbomhoz, de sajna elutasították. - Mint a mellékelt ábra mutatja. Nem adtam meg a választ arra vonatkozóan, hogy mire van szükségük, a további kérdésre pedig röviden, halkan nevettem. Valahol fején találta a szöget, tényleg vezetett visszahúzó szentimentalizmus, a hallgatásomnak viszont nem ez volt a legfőbb oka. - Azok közül, akik valóban sokat jelentettek ott, majdnem mindenki elvándorolt már az előtt, hogy én eljöttem volna. - Mellékes infó volt, talán teljesen hidegen hagyta, úgyhogy nem tudom, minek árultam el, de vissza már nem szívtam. - Magam miatt és... tiszteletből nem mondom el. Hogyan várhatnám el, hogy akár te, akár más egy kicsit is bízzon bennem, ha egyből kiadom az előző falkámat? Csak azért, mert már nem tartozom közéjük, attól még megőrzöm a dolgaikat. - Halványan elmosolyodtam. - Ugyanez igaz lesz rád is, ha egyszer megszakadna az együttműködés. Nincs hazugság vagy ferdítés szavaim mögött, ugyanakkor nem várom el, hogy ezt az egészet rögtön benyelje. Fenntartások nélküli bizalom nem egy-két alkalom után alakul ki, s a mostani légyottunk kapcsán már azt is sikerként könyveltem el, hogy nem kaparta ki a szemem. Most még. - Azért, mert a múltkor még volt esély az első elképzelésemre. Most már nincs, s fájdalom, de annyi jószívűség még belém se szorult, hogy majd' vadidegenért komolyan aggódjak. - Egy rakás, más vadidegenért amúgy is aggódnom kell, pusztán azért, mert a balszerencse egy vérvonalba sodorta őket velem. Emellett volt a csatapkezdeményem, az ismerőseim, szétszéled barátaim, családom, a szándék, hogy összességében ne ártsak a falkának... Elértem a kapacitásom határait, amit őszintén sajnálok, de én se bírom a végtelenségig. Nem vagyok szent. Keserű grimasz futott át képemen, egy pillanatra megtalált az utóbbi hetek és az egész helyzet felett érzett kimerültségem, ám hamar elhessegettem és inkább ittam. Ha így haladok, hamarosan kérhetek még egy kört. Azt, hogy mennyire hasonlítunk, azt hiszem, reflexből elcsomagoltam magamban egy kellemes zugba. Igaza volt, legalábbis az eddigiek alapján. - Gyűlölöm a gondolatát is - néztem az egymáson pihenő jégkockákra, üres tekintettel -, de jelenleg olyan helyzetben vagyok minden téren, hogy vagy próbálom valahogy a javamra fordítani a bajt is, vagy... nem tudom... - Megráztam a fejem. - Végignézem, ahogy felégetik a világot. - Kezemmel türelmetlenül legyeztem, mintha ezzel ugyan elhessegethető lenne bármi. - Ha lesz kínálkozó alkalom, kihasználom. - Ez volt a lényeg, kettőnk dolgát tekintve, a lehetőség jellege pedig majd az adott szituációban elválik. Önkéntelenül megrándult szám sarka méltatlankodására. Megvakartam a tarkóm. Ezt csak úgy tudnám megértetni vele, ha mély elemzést nyújtanék át neki magamról, amire egyrészt nincs idő, másrészt, aligha kíváncsi rá. - Kapzsi vagyok - vontam vállat. - Ha mindenkinek meg tudom adni, amire szüksége van, engem is többen szeretnek és szívélyesebben fordulnak felém, abból pedig sose lett bajom. - Úgy vagyok segítőkész és kedves, hogy közben tökéletesen tisztában vagyok ennek rám vonatkozó pozitív hatásaival. Innentől pedig máris számítónak tűnök, amikor ugyanúgy a jóindulat vezet. - Ha nem hozod fel, nekem eszemben sincs továbbmenni benne - húztam fel vállam, széttéve kezeimet, mintegy ártatlan, mosom kezeim gesztusképp. Tény, hogy vastag bőr van a képemen, ám pont belőle kiindulva nem reszkíroztam volna meg egy ilyen feles teljesítést. De így, hogy ő dobta be... Legalább nevetett egyet végül, még ha nem sok őszinteség is jutott ebbe. - Abból kiindulva, mennyire akarod, nem lepsz meg. - Én is komolyabb hangot ütöttem meg, hangsúlyomból pedig érezhette, hogy nem én leszek az, aki lebeszéli. Ashleynek is megadtam anno a lehetőséget a gyilkosság általi revansvételre, pedig ő akkor még csak 18 éves volt, alig egy éve farkas. - Nem foglak győzködni. Elmondtam, mi a helyzet, ezek után te döntöd el, hogy miképp folytassuk. Mert nyilván nem tudom garantálni, hogy ma-holnap megkapod őt. Főleg úgy, hogy valószínűleg hetek kérdése és útra kelek. Mert muszáj. Ennek kapcsán is volt elképzelésem, ami érinthette őt, de még nem volt aktuális, úgyhogy egyelőre maradjunk a Lester-Nathalie-körnél. - Amit adni tudok momentán, az nem az egyelőre, amiben megállapodtunk. - Ez a nagy helyzet. Nem szerettem volna egyikünket sem lebuktatni vagy célkeresztbe pakolni, emiatt pedig a legokosabb, ha várunk a egy kicsit. Hogy addig kér-e mást, tapogatózik és cserébe informál, vagy sem, azt rá bíztam.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Ha egy falka kitenné a problémásabb egyedét, akkor azzal saját magukat is leírnák. Máshol inkább maguk intézik el az ilyet, majd eltemetik jobbik esetben, ha nem rakják ki elrettentő példának. - rántom meg a vállaimat, hiszen nálunk olykor megesett a családban, hogy holtam végezte egy-egy családtag. Talán emiatt is lett belőlem is fekete özvegy, mert kedvet kaptam én is a „családom” megöléséhez. Na jó nem, de ezt senkinek se kell tudnia, hogy mi motivált ahhoz, hogy két farkast is megöljek, utána meg a saját családom majdnem minden tagjával végezzek, utána jött a banda bizonyos személyei és így jött képbe részben Lester is, mert rajta a sor. - Tisztelet, ami legtöbb esetben kútban végzi, ha a saját életünk, vagy önös céljaink a tét. – nem mondom azt, hogy ő is ilyen lenne, de a többség ilyen, legalábbis a magunk fajtából. Mindenki addig tiszteletes és becsületes, amíg megéri neki, de utána? Inkább a legtöbb férgekké alakulnak, mintsem farkasok maradnának az én szememben. – Majd meglátjuk, hogy mi lesz, hiszen ez részben rajtad is áll. – nem csak rajtam, hogy meddig is ápolunk bimbózó románcot, vagy éppen miként is ér véget, ha netán egyszer úgy hozná a sors. Lehet békés, de akár nem az, de akár sokáig virágzó is. Nos, lehet neki nem esett „bántódása” – még - , de ez nem jelentette azt se, hogy netán az elválásunk után nem fog valaki megfizetni és netán nem-e találok olyan szerencsétlent, akin levezethetem a feszültséget. - Kész csoda, azt hittem, hogy hirtelen belőled lett valami irgalmas szamaritánus, aki másokon is imád segíteni és túl sokat aggódik. – sóhajtok egyet, majd intek a pincérnek, hogy kérnék még két kört, majd a hímre pillantok kér-e ő is egyet, akár kért, akár nem sietve haladt el a felszolgáló, hogy hozza az újabb köröket. Legalább addig is inkább a pia foglal le, nem pedig az, hogy éppen hova szúrjam a tűsarkaimat a ballépése miatt, vagy éppen miként masszírozzam meg a drágalátos féltett kincsét. A férfiak annyira odáig vannak azért, hogy félelmetes… Pedig még vissza is nő… - Ki szereti? Mutass egyet és önkét áldozd fel neki. – fanyar mosoly ült ki az arcomra, majd az újabb megnyilvánulására egy kisebb kacagást hallattam. Valahogy nem érdekel a sok szarság, ami vele történik, nem vagyok a partnere, se a barátja, se a kölyke és még megannyi dolog se. Mindenkivel történik szarság, kivel nagyobb, kivel kisebb. Az pedig nem az én gondom, hogy ő éppen mennyire is süllyedt el a saját kis szarkupacában, én csak a fizetségemet akarom és nem többet jelenleg. – Reménykedtem, hogy a következőt nem baltázod el, ha már elsőre megtetted. – kicsit még meg is forgatom a szemeimet ismét, hogy utána az érkező két pohár közül az egyik tartalmát el is fogyasszam. - Ezt inkább sunyiságnak hívják, nemde? Azt mutatni, hogy másoknak segítesz, de közben még mindig a saját malmodra hajtod a javakat. – billentettem kicsit oldalra a fejemet, miközben az üres pohárral játszadoztam. - De mivel megemlítettem, így máris eléggé szemtelenek érzed magad, hogy mégis kérd azt, amit csak költőinek szántam. – mosolyodom el, hiszen tetszik a bátorsága és a reménykedése is, hogy azt hiszi átnyújtanám a dolgokat csak úgy a két szép szeméért. – És még se állítanál meg, hogy ne vegyem el a szaros kis életét? – ez viszont kíváncsivá tett és érdekelt, hogy vajon miért nem. Legutóbb még nem igazán pártolta a gyilkolási hajlamaimat, most meg… mintha meg se hallaná. - Hozz össze vele, és utána megkapod, amit akarsz, de ha életben hagyom, akkor elhozod nekem őt, élve… - a hangom eléggé komolyan csendült, a pillantásomat övébe fúrtam, mert nem tréfáltam. Hozza össze azt a találkát, ha ellopni nem is tudja, akkor várok rá. Talán életben hagyom, talán nem. Talán csak még nagyobb vérdíjat tüzök ki a fejemre az ottaniak szemében. Még magam sem tudom, az meg más kérdés volt, ha elég ügyes, akkor talán most is el tudnám árulni merre leli, hiszen már tudtam a várost, de azért minden adatot én se jegyeztem meg. – Szóval Northlake szeretnéd a karácsonyi ajándékot hamarabb, vagy nem? – kisebb kihívás is volt talán a hangomban, hiszen a mi kis fura keringők nem volt éppen egyszerű, de pont ettől tetszett. Pont emiatt volt élvezetes igazán.
Bólintva adtam neki igazat, mert valóban ez volt a bevett a legtöbb esetben, nekem mégis megért egy próbát az átlagtól eltérő utat felkínálni. Több mindenre is jó volt, lemértem vele egy-két feltételezést, úgyhogy részemről hasznos volt, még ha a kívánt eredmény nem is jött. - Sajnos ezzel sem tudok hosszasan vitatkozni - ingattam fejemet a tiszteletre. Nem áltatom egyikünket sem azzal, hogy a világ szebb hely volna, mint amilyen. Bolond vagyok, amiért mégis időről-időre bízok ilyesmiben? Ki tudja. - Hát... szamaritánus nem vagyok, de a többi stimmel - vallottam be, mert tényleg így volt. Igaz, egészséges mederben tartottam a "mindenkin segítünk" hajlamaimat, hála annak, hogy korlátozott mértékben vagyok önfeláldozó típus. Az italrendelésre bólintottam. Bizony én is kifogytam és kell az utánpótlás. Nem azért, mert elengedhetetlen szükségem van a piára, hanem mert ami jó és finom, az jó és finom. Plusz egy ital mellett a beszélgetés is könnyebben csúszik, legalábbis szerintem. Hümmentve mosolyodtam el. Na ja, egyetértettünk - újfent. Megráztam a fejem az elbaltázás hallatán, s míg ő felhajtotta egyik italát, én csak belekortyoltam a magaméba. Nem kezdtem el se bizonygatni, se ígérgetni, kettőnk dolgában a tettek jóval többet mutatnak, így felesleges lenne bármit ragoznom. Mindketten a magunk módján értékeltük a történteket, vontuk le a konklúziókat, a tény viszont tény maradt: nincs nála Lester. - Csakhogy ez, a kifejezett alkukon és üzletelésen kívül sosem tudatos. És egyszer sem az vezet, hogy nekem majd jó lesz, ez egyszerű... kölcsönösség. De mint megannyi dolgot, ezt is forgathatjuk így is, úgy is. Lehetek én a környék kedves szomszédja, akihez bárki fordulhat, vagy a számító dög, akire figyelni kell, mert ki tudja, milyen hátsó szándékai vannak. - Megrántottam a vállam. - Mindkettő igaz és egyik sem. Olyan vagyok, mint bárki. - Ki kér, mit, mikor, milyen volt a viszony, milyenek a körülmények... Én se vagyok nagyobb talány, mint más, legfeljebb tudatosabb. Ez viszont se jobbá, se rosszabbá nem tesz másoknál. - Hogyne! - bólintottam határozottan. - Azzal, hogy egyáltalán felhoztad, engedélyt adtál. Ez ugyanaz, mintha lehülyéznéd magad: ne várd utána, hogy más okosnak mondjon. - Így voltam ezzel, ezért igyekeztem a lehető legtöbb helyzetben a lehető legjobban megválogatni a szavaimat. - Yapp! - biccentettem a halálozás eshetőségére. - Nem gondolom, hogy a sérelmeidet ez eltörli, de ha valóban úgy érzed, hogy semmi más nem jelent számodra elégtételt, nem én leszek az, aki irgalomról papol. A kegyelem jó dolog, de tudni kell, mikor és kinek add, hogy erőt vagy gyengeséget közvetít-e. - Tekintetébe fúrtam magamét. - Öltem már évszázados sérelemből. Nem esett jól, de nyugodtabban alszok. Öltem egy szerettem megbosszulásáért is. Az annyiból bánom, hogy... másképp kellett volna, nem vagyok rá büszke. Sokféle gyilkosság van, számtalan indítékkal, ha a tiéd meggyőzött arról, hogy nincs más lezárás, ki vagyok én, hogy az ellenkezőjéről győzködjelek? Bár az igaz - húztam halvány mosolyra a számat -, hogy ha kedves ismerősről vagy barátról lenne szó, nem így reagálnék. - Mondtam, ugyanolyan gyarló vagyok, mint mindenki. - Jelenleg azt sajnálnám a legjobban, ha emiatt nem maradhatnál Alaszkában. Ez volt a nagy igazság, minden különösebb trükközés vagy kendőzés nélkül. Olykor túl csavaros vagyok, máskor zavarba ejtően egyenes és kerteletlen. Aki ki tud rajtam teljes egészében igazodni - az Yetta és Payne -, annak gratulálok. - Akár igen, akár nem, azt úgyis tudni fogod - könyököltem az asztalra, kicsit előre dőlve. - Csak maradj viszonylagos közelségben. Sose lehet tudni, melyik nap mit hoz, így advent küszöbén. Segítek. Nem csupán az üzletünket értve, bár nem tudnám megmondani, hogy még miben. Talán csak szeretném látni, hogy mi lesz még belőle, s ehhez... közeget biztosítani? Nem tudom. De az biztos, hogy nem örülnék, ha ismeretségünk hamarosan véget érne, ahhoz túl könnyen tudunk egy hullámhosszra keveredni, még ilyen téma mellett is. - Ez így megfelel?
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Olykor egy-egy szó, vagy éppen rezdülés, reakció sokkal többet tud mesélni, mint egy hosszabb litánia, így talán nem meglepő, hogy sose érdekelt igazán az emberek mögött meghúzódó múlt, ahogyan az se, hogy milyen teher nyomja a vállukat. Többet adtam arra, hogy egy-egy üzletben miként viselkednek, mennyire próbálnak meg rászedni, vagy éppen mennyire tekintenek egyelő partnernek. Ahogyan mondani szoktál a kor se minden, vagy éppen egy csinos pofi. Amit viszont eddig láttam a hímből, az tetszett, de ezt sose vallanám be hangosan, vagy nyíltan. Talán olykor tud olvasni a sorok között, vagy nem, igazából nekem aztán mindegy. Kíváncsivá is tett, mert ha nem így lenne, akkor nem itt ülnék, hanem már rég felálltam volna, amiért elsőre ennyire elcseszte. Az én szememben elcseszett volt a próbálkozása, de neki vélhetően hasznos volt. Nem kell mindig mindent ugyanúgy látni, inkább csak a végeredmény a lényeg a legtöbb esetben. - Még a végén azt fogom hinni, hogy te maga vagy az ártatlan angyal, aki csak a körülmények áldozatai és nem szokása felhasználni olykor a megszerzett információt. – mondom egy kisebb grimasz kíséretében, mert még ennyire nem ejtettek fejre se. És ahogyan folytatja a dolgot… nos, arra elmosolyodom, őszintén és ravaszul, hiszen ebben talán jobban is hasonlítunk, mint netán elsőre bárki is gondolta volna. Az vagyok, aminek lennem kell és szeretnék, de melyik is a valódi arcom? Oly kevesen ismerik, ahogyan vélhetően nála sincsen másképpen. – Mint bárki, ez érdekes, mert kevesen vannak, akik jól tudják játszani ezt, de ha tippelnem kellene, akkor te remekül tudsz lavírozni. – Megerősít-e ebben a gondolatban? Netán megcáfol? Oly mindegy és hízelgés se az én asztalom, csak kimondta a puszta tényeket, amibe talán egy kisebb elismerés is belefért, még ha hangomból ki se csendült. Nem szokásom, pláne nem hímeket, nem véletlenül végezte kettő is holtan. - Nos, talán nem is várnám, lehet pont ez lenne a célom, hiszen annál egyszerűbb dolga nincs az embernek, amikor hülyének, gyengének és még megannyi nem éppen kedves dologgal bélyegeznek meg valakit. Utána meg jön a döbbenet, hogy mert a nyúl viszi a puskát. – pillantottam hűvösen a vöröslő körmeimre, mintha csak valamiféle koszt keresnék. Engem is becsültek már le, de még itt vagyok, egyszer talán túl messzire megyek, egyszer talán rosszul mérem fel a terepet és az lesz a vesztem. Egyszer talán lehete még hasonlóan jó az ilyen fajta játszmákban, mint a velem szemben ülő hím. S bármennyire is gyomorforgató volt bevallani, hogy ilyen téren pont egy hím keltette fel az érdeklődésemet, s talán még burkoltam okítást is elviselnék, pontosan annyira volt ez az igazság, így nem kell rajta szépíteni, maximum nem kell bevallani. – Kétségem se volt, hogy ismered a halálhozó megannyi miértjét, érzését és megannyi módját ismered. – mosolyodom el, majd egy aprót sóhajtok és ujjaim ismét az üres pohár köré fonódnak, hogy azzal játszadozzam tovább. – A halál túl kegyes lenne számára, inkább más ajándékot hagynék neki egyelőre és úgy te is túl könnyedén megúsznád a fizetség részt. – ravasz és hamiskás mosoly kúszott arcomra, hiszen lenne ötletem, hogy milyen ajándékkal lepném meg halál helyett a hímet, ha összehozza azt a találkát. – Akkor is összehoznál vele, vagy akkor bele se mentél volna az alkuba? – billentettem oldalra a fejemet kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt, hogy akkor miben lenne másabb ez a játszma. Az újabb szavaira könnyedén nevetem el magam. – Csak nem hiányoznék Darren Northlake? Ennyire könnyedén én se távozom, ha megéri maradni és kockáztatni. – sejtelmes mosoly pedig ott volt továbbra is arcomon. Olyan üzletfél volt, akivel megérte üzletelni és volt benne egy kis plusz is. Nem, sose néznék rá úgy, mint talán tettem már meg hímek esetében. Ő másabb értelemben fogott meg és ez volt a baj, vagy inkább ez vihet még előrébb a dolgokban… - Tudod, hogy miként érj el, úgyis szeretek ajándékot bontani minden egyes gyertya meggyújtásával. – játszadoztam, ahogyan ő is. Álltam a pillantását, nem fordítottam el, majd a kérdésére elmosolyodtam és felnyújtottam a kezemet. - Hozd össze a találkát, meg kapod a kért információt és utána törleszted a feltételek másik felét. – mondtam ki tömören és lényegen, hogy miként áll a módosult fizetség, így pedig szerintem mind a ketten jól járunk, vagyis gondolom.
Felnevettem az ártatlan angyalra. - Miért ne lehetnének ennél árnyaltabban a dolgok? - kérdeztem könnyedén. - Szamaritánus angyal vagy kétszínű geci? Ezek között olyan széles skála van, uncsi enne ekkora mértékben leegyszerűsíteni, és a valóság közelében sem járna egyik véglet sem. - Mosolyom őszinte volt, mondatomat lezáró vállrándításom fesztelen. Tetszik az életlátása, pontosabban az, hogy figyel: valóban figyel rám, s ennek hangot is ad. Eltűnődöm egy pillanatra, hogy miért osztja meg velem az észrevételeit, ám mivel egyáltan nincs ellenemre, így hallgatok. Még a végén azzal szegném szavát, kedvét és lendületét, hogy ilyesmire felhívom a figyelmét. Olykor hallgatással sokkal többre lehet menni, és szeretem azt hinni, hogy ha nem is minden helyzet, de jó néhányban már felismerem ezt. - Ennyi idősen, ilyen múlttal illik - ingattam fejemet szerényen. Tudom, milyen vagyok, azt is, hogy mire vagyok képes, ahogy a határaim felől sem akadnak tévképzeteim. A hátteremmel karöltve valójában szánalmas volnék fejjel a falnak, szemellenzősen habitussal. Nem ebben nevelkedtem, mást várt tőlem az élet, én pedig megtanultam eszerint élni - hogy aztán a saját kedvemre forgassam, amit csak lehet. Nincs ebben semmi ördöngősség vagy zsenialitás. Hümmögtem a lenézésre, pár másodperc erejéig megforgatva magambn mindenzt. - Ebben van valami, ugyanakkor a saját hátrányod is tud lenni. Ha alábecsülnek és ártani akarnak neked, akkor a környezetedben kezdik. Azzal, ami és aki fontos számodra, s ha a kár megesik, utána legfeljebb tüzet olthatsz. Mindegy milyen ügyesen, a sebet akkor is bekaptad és hiába viszonozod vagy fizeted meg kamattal együtt, te attól nem gyógyulsz. - Védekező felemeltem mindkát kezem. - Nem vagyok szent, pacifista is csak ésszel. Csak azt modnom, hogy nem rossz olykor, jó időben, jó helyen, megfeleően emlékezetes módon megmutatnod, hogy mennyit is érsz valójában. Megelőzhetsz vele sok fejfájást és szenvedést. Nem voltam a megfélemlítés híve, fenyegetőzni meg abszolút nem szoktam - mert inkább mutatom az ilyesmit, semmint tépem a szám, ha odáig jutok -, de tény: jól tud jönni az egészséges félsz, tartás. Hátrányt még nem szenvedtem tőle. Most pedig, hogy megint akadnak, akik abszolút az én felelősségem és védelmem alá tartoznak, duplán jobb, ha szeretnek és félnek. Hogy minek papoltam neki erről? Szeretek fecsegni - olykor pedig még haszna is van belőle annak, aki hallgatja. Ő határozottan olyannak tűnt, aki elraktároz mindent, amit hasznosnak ítél, ennél fogva nem éreztem felesleges szócséplésnek szavaimat. - Azért ne nyújtsd túl a húrt - vigyorodtam el. - Ötven év múlva nem ér erre visszamutogatni - nevettem halkan, röviden, majd pár korty erejéig elbújtam poharam mögé. - Több tényezős ez is. Ha annyira közelől ismerem, annyira fontos, lehetséges, hogy a helyszínről se hagylak távozni. - Továbbra sincs bennem fenyegetés, ugyanakkor tisztán él emlékeim között az egy éve megesett Harlan-ügy. Elrabolta a párom, cserébe percek alatt felismerhetetlen cafatokra szaggattam. Roppant mód érzékennyé váltam, s ez az elmúlt évek tükrében talán nem csoda. Fóbiámmá vált a veszteség. - Ennél persze a mértéktől függően lehettek volna szövevényesebb, körmönfontabb és alattomosabb kimenetelek is. Jelenleg viszont úgy állt a helyzet, hogy agy szükség esetén a lehetőségekhez és a józen észhez mérten bevédtem volna a seggét a falka ellenében. Továbbra sem tenném pket ellenségemmé, de kisebb tengelyakasztás elképzelhető. Erre azonban inkább ne kerüljön sor, reméljük, hogy elég ügyesen tudom keverni a lapokat hozzá. - De, hiányoznál - bólintottam teljesen nyíltan és őszintén -, úgyhogy ezt örömmel hallom! - Energiáim felé böktek, a hím lomha, közönyös hidegségében ez volt a szimpátia jelentéktelen kis megnyilvánulása a nőstény felé. Aztán, mintha mi sem történt volna, visszasüppedt a mélybe, fagyos energiáink örvényében. Elmosolyodtam a feltétemódosulásra. Látom én, ha valami nekem kedvez, nem kell külön felhívni rá a figyelmem, cserébe pedig hajlok a kompromisszum felé. - Megegyeztünk. - Hmm, lehet, hogy felcsörgetek egy régi ismerőst, hátha... Roppantmód megkönnyítené az életünket, de amekkora remete volt világ életében, ki tudja. Vagy pont élvezni fog egy cseppnyi változatosságot. De csak egy cseppnyit. - Nos, kedves kamufeleségem, eszerint még nem válunk, úgyhogy még hallasz felőlem - húztam pimasz mosolyra számat. Második poharamat megemeltem és az övének koccintottam, aztán felhajtottam a whiskyt és induláshoz készülődtem. - Remélem, hitvesi ágyunk jó darabig ilyen forró lesz - dőltem előre, ahogy magamra kaptam dzsekimet, s úgy suttogtam a szavakat, mintha valóban szerelmes férj volnék. Nos, az vagyok, csak nem az övé. De ezt neki nem kell egyelőre tudnia.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Tudtam, hogy miről beszél, de szerintem mind ő, mind én ismerjük egészen jól azembereket, hogy szeretnek végletekben gondolkozni, mindenkit egy-egy adott kategóriába besorolni, mintha köztes halmazok nem is lennének, pedig eléggé széles tud lenni valóban a skála. Nem is kicsit. Szerénységén jót mosolygok, pedig biztos vagyok abban, hogy még a legbonyolultabb könyvek fogalmazásán is túl tehet ő. Volt benne valami megnyerő, kellő titokzatosság, határozottság és mégis nyers erő, vagy éppen igazmondás. Ez pedig eléggé ritka, az pedig ahogyan a szavakkal játszott, olykor pedig a helyzetekhez mennyire könnyedén alkalmazkodott. Nos, figyelemre méltó volt, nem mintha nekem oly sok panaszra lenne okom, de még bőven lenne mit tanulnom ahhoz, hogy egyszer netán hasonlóan jó lehessek ebben, mint ő. Ő hümmögök, én egy aprót sóhajtottam a szavait követően, hiszen volt benne igazság, csak azzal nem számolt, hogy nem mindenkinek akad olyan, aki kedves szívének, vagy aggódik érte. – Úgy érzem, hogy te ezt már pontosan megtapasztaltad, így kár lenne vitába szállni, mert igazad van, viszont van egy aprócska bökkenő. – tartottam egy kis szünetet, majd újra ráemeltem az íriszeimet. – Nincs olyan, akin keresztül ártani lehetne nekem. Meghalt az egyetlen olyan személy is, ha pedig a hímre gondolná, akkor ott maximum azt sajnálnám piszkosul, ha nem én vehettem el az életét, és azt lehet megtorolnám, ha van értelme, de nálam ez a rész egyelőre azt hiszem apróbetűs rész marad. – rántom meg a vállaimat, és érezheti, hogy nincs hazugság a szavaimban. Édesanyámat a kor és a betegség legyőzte, ő maradt egyedül a családomból, aki még jelentett bármit is, de más? Ugyan, kérlek, elvágtam minden köteléket és szeretni is rég elfelejtettem már bármilyen értelemben is, mert csak a gond van vele. Emiatt kevesebb lennék bárki szemében? Legyen, nem igazán tudna meghatni a dolog. – Megmutatom, ha megéri. – sokat sejtető mosoly kúszik arcomra, hiszen neki is mutattam már ezt-azt, de talán még mindent tőlem se látott. Ha megéri, akkor ad magából valamennyit az ember, ha nem, akkor csak hozza az éppen aktuális szerepét. Én így láttam jelenleg az ilyen helyzeteket. - Addigra lesz más, amire majd mutogathatok. – nevettem el magam, hiszen ezzel együtt én is tudomására adtam, hogy nem bánnám, ha még ezen üzletet követően is látnánk egymást. Szavait elraktározom, majd egy aprót bólintok, de nem felelek semmit se. Érdekes dolog, hogy egyesek miként is képesek másokhoz ragaszkodni, ezzel pedig sérülékeny pontot hagyni a kis várfalaikon. Elég olykor egy-egy ilyet megtalálni, hogy a vár fal magától kezdjen el omolni, mint valami dominó. – Mindig lehetnének, de olykor a legegyszerűbb tűnő kimenetel is megannyi lehetőséget hordoz magában, vagy éppen cselt, ravaszságot. – rántom meg a vállaimat, hiszen a legtöbb esetben semmi se az, aminek látszik. Pláne nem a farkasok világában, így jobb óvatosnak lenni. - Vigyázz, még a végén azt fogom hinni, hogy kedvelsz. – nem, nem olyan hangsúllyal mondtam, inkább amolyan baráti szerűséggel? Magam sem tudom, de az tény, hogy minden egyes találkozás igazán remek volt, még akkor is, ha legtöbb esetben utálnám azt, hogy pont egy hímre kezdek el felnézni és úgy tekinteni, akitől szívesen megtanulnék egy-két fortélyt. A nőstény éppen hogy felemelte a fejét, az energiával ő is viszonozta a másik tettét, de aztán úgy helyezte vissza fejét mancsaira, mintha éppen azon gondolkozna, hogy téli álmod aludjon-e, mielőtt netán olykor kicsit halálra unná magát, amiért nem mutathatja meg azt, amire képes. - Kíváncsian várom az újbóli jelentkezésedet, drága egyetlen kamuférjem. – viszonoztam a mosolyát, majd a koccintást viszonzom és én is eltűntetem az italom egy részét. Figyeltem, ahogyan készülődni kezd. Én még talán maradok, kicsit nézelődőm, hogy mi is a felhozatal, hátha lehet még ennél is jobb az estém. Játékosan az ujjamat az álla alá csúsztattam, ahogyan közelebb hajolt, majd közelebb hajolva hozzá leheletemmel cirógattam kicsit a bőrét. – Ez csak rajtad áll jelenleg, hogy milyen nászajándékot kapok és mikor. – majd pedig könnyedén dőltem vissza az ülésembe, hogy őt figyeljem, hamiskásan és jókedvűen egyszerre.
|| Köszönöm a játékot, nagyon élveztem, mint mindig!
Mivel saját kocsira még mindig nincs pénze, így hívtam egy Ubert... Persze a sofőr először nem akarta elhinni, hogy hajlandó vagyok neki kifizetni egy pár órás autókázásnyi pénzt, hiszen gondolom ahhoz van szokva, hogy egyik saroktól a másikig fuvarozza a népet. Most csak egyetlen napra és estére jöttem el, Sol azt mondta, hogy oké és sok sikert kívánt, aztán olyan idiótán fura szemeket meresztett rám, mint mindig, amikor Nonó szóba kerül... De ez most mit sem számít, hiszen itt vagyok, nyár óta először és ki tudnék csattanni az izgatottságtól. Mielőtt belépnék a fogadóba, az ablaküvegben leellenőrzöm, hogy mennyire nézek ki vállalhatónak, és saját magamra vigyorogva nyugtázom, hogy most először jó ötlet lehetett megtartani a borostát. Szexi vagyok. Érett vagyok. Király vagyok. A vállamon lógó sporttáskával lököm be az ajtót, körbenézek, egyelőre Naomi sehol, így hát a pulthoz lépek és előadom a férfit. - Foglalás... Harris névre? Igen, két fő. A fogyasztást írja a számlához... Szuper felnőttnek érzem magam, ahogy egy üres asztalhoz érve konstatálom, hogy ezt is elintéztem, és már rendelek is egyelőre egy forrócsokit magamnak, a másikat pedig későbbre tartogatva. Előtúrom a telefonom, és hangüzenetet küldök Naominak. - Halihó, na, itt vagyok. Rendeltem is neked forrócsokit, de mondtam, hogy tartsák melegen. Merre jársz? Nagyon fura, hogy ennyi év után is úgy érzem, mintha ez lenne az első randink, de élvezem. És amíg meg nem érkezik, addig a telefonomon játszok, hogy teljen az idő. De amint a farkasom megérzi Naomit, egyszeriben csak felpattanok, és a bejárati ajtó felé suhanva ölelem át Őt. Nem csak én, a farkasom is. Valamiért neki is tetszik, fogalmam sincs, hogy miért, de ez még mindig a jobbik eset. Gyertyalángnyi energiáinkkal is körbevesszük őt, aztán széles mosollyal üdvözüljük. - Mi tartott eddig? Már azt hittem, el se jössz... Csípkelődöm kinyújtott nyelvvel, aztán megragadom a kezét és az asztalunkhoz vezetem, jelezve az ittenieknek, hogy jöhet a második csoki.
Nem volt nehéz megoldanom, hogy egy kicsit meglógjak, igazából, mióta Maya kamaszodik, sokszor jobban örül, ha nem vagyok a környéken sem, de azért a nagyit általában ráállítom. Nehogy bulizgasson nekem, meg bajba kerüljön, mint minden normális kamasz, vagy úgy járjon, mint az anyja, hogy kamaszként gyereket szüljön… Bár én biztosan sosem engedném, hogy örökbe adja, nem lenne az az isten, de tudomásom szerint nála ilyen probléma lehetősége még nem áll fenn. Remélem. Khm. A hangüzenetét csak azért tudom lehallgatni, mert a telefonom az autó navijára van csatlakoztatva, így nem gond megnyomni egy plusz gombot vezetés közben sem. Elmosolyodom, amolyan infantilis kamaszlányosan, elképesztő, hogy még mindig tud ilyen várakozásteljesen bizsergető lenni ez az egész, bár biztos sokat tesz hozzá, hogy bőven hosszú hónapok telnek el, mire végre kedvez a csillagok együtt állása. Választ azonban nem kap, nincs kedvem felcsavarodni az első fára, és egyébként sem lesz több tíz percnél, mire odaérek. Leparkolok a motel előtt, a vállamra húzom a kisebb méretű utazótáskámat, és miután kiszálltam, bezárom a kocsit. Valósággal felocsúdni sincs időm, rögtön megrohan, de nem bánom, a táskám a földön landol, hogy viszonozzam, és belefúrjam az arcom a vállgödrébe, egy könnyed puszi lenyomatát hagyva ott az eltávolodás pillanatában. - A türelem, rózsát terem. Viszonzom a nyelvnyújtós gesztusát, és épp hogy még sikerül felkapnom a táskám, mielőtt maga után húz. - Huhh, de be vagy zsongva. Röpke kuncogás hagyja el a számat, s mi tagadás, lehet, hogy jobban örülnék, ha privát lennénk, de akkor valószínűleg tényleg kihűlne az a forrócsoki. - Nagyon… hm… megnyerő ez a borosta. Mustrálom, miután helyet foglaltam, olyan másnak tűnik most, de nem tudnám pontosan megmondani, miért gondolom így. Az biztos, hogy nem a borosta miatt, itt valami más lapul a háttérben, de ezt nem mások füle hallatára fogom pedzegetni.
- Nem, nem, türelem téged terem. Kapják be a rózsák! Elnevetem magam, és a távolodáskor kapott puszi után még egy picit elidőzöm az arcán. Aztán egy kedves mozdulattal a füle mögé tűröm a haját, majd felkapom a táskáját, éppen megelőzve őt. Hát nehogy már cipekedjen! Ugye? Ugye. - Nyilván, mert vagy ezer éve nem láttalak! Vagy legalább is úgy tűnik... Hogy ne lennék bezsongva? De most tényleg. Ki az a hülye, aki nincs bezsongva akkor, amikor hónapok után újra együtt lehet az igaz szerelmével? Legalább is szerintem. Helyet foglalunk, a táskája az enyém hátára borul, a csokija megérkezik és én le sem tudom venni róla a szemem. Aztán megdicséri a borostát, és tudtam, és megmondtam, hogy én vagyok a király. - Gondoltam, hogy tetszeni fog! - jegyzem meg kacér mosollyal - Tudod, nálunk kicsit másképp mennek a dolgok, és ennek kifejezetten örültem... Most abba ne menjünk bele, hogy kettőnket összevetve mi lesz/lehet terítéken, de engem feldob a tudat, hogy már nem kell nyeletlen kamaszként mutatkoznom mellette. Gyorsat hörpintek a csokimból, "bajszot" hagyva magamon, és csak beszélek. - Hogy vagy? Mi újság Mayával? Még mindig olyan dinka, mint én voltan annak idején? Tökre megértem, talán még beszélhetnék is vele... Na jó, ez talán túl sok volt, de kibukott belőlem, hogy kívülállóként talán tudnék segíteni, bármi is legyen épp a nagy helyzet. Ezen kívül csak bámulok rá, csillogószemekkel, hiszen úgy hiányzott, olyan szép és... Ha tudom, az asztalon átnyúlva fogom meg a kezét, és simogatom a kézfejét saját hüvelykujjammal. - Úgy hiányoztál... És olyan szép vagy! Jegyzem meg egy vigyorral a nyilvánvalót, aztán a saját csokim maradékába temetkezem.
- Jójó, hagyjuk a rózsákat, én úgysem vagyok olyan szúrós. Halkan felsóhajtok, annyira jól esik minden egyes apró érintés, hogy el sem tudom mondani. A mosolyom nagyon békés, ki hitte volna évekkel ezelőtt, hogy lesz olyan pillanat, amikor Connor mellett fogom a legnyugodtabbnak érezni magam. Az otthonom csatatér, attól függ, hogy épp mekkora káosz uralkodik, hogy a Maya hurrikán milyen hangulatban van. - Iiiigen… néha azért már örülnék, hogyha végeznél a sulival. Na jó, nem néha, mindig. Szóval remélem, jól állsz, különben kénytelen leszek fenéken billenteni. Túl sokat nem csesztetem ezzel, nem az anyja vagyok, most is inkább csak játékosan jegyzem meg a dolgot, de azért azt érezheti, hogy valóban örülnék neki, hisz akkor többet láthatnám. - Nekem borosta nélkül is tökéletes a fizimiskád, de tény, hogy így azért férfiasabb. Kacsintok, noha nyilván voltak, rosszabb napjaimon még mindig vannak olyan pillanataim, amikor rettenetesen öregnek érzem magam Connorhoz, főleg amikor matekolok, hogy Maya és közte kemény tíz év van… de jelen pillanatban ez nincs porondon. Ahhoz túlságosan örülök annak, hogy látom. - Huhh. Nos, legalább nem teljes mértékben olyan, mint te. De nem egyszerű egy kamaszlánnyal, érzésre egyre rosszabb, persze, amikor akar valamit, egy angyal, meg azért sok tök jó csajos programunk van, de úgy robban mindenre, ami nem úgy történik, ahogy ő akarja, hogy az borzalom... Nyilván ilyen téren abszolút nem rám ütött, no de ezt nem fogom hozzáfűzni, jobb az úgy mindenkinek. - Egyébként felőlem, beszélhetsz vele, de garanciát nem vállalok. Biztos, hogy szívná a véred. Az enyémet is szokta, nyilván nehéz megemésztenie ezt az egészet, noha azért tisztában kellene legyen vele, hogy az apja meg én megpróbáltuk, csak sajnos nem jött össze. Mármint az ő szempontjából sajnos, én mostanra nyilvánvalóan nem bánom, főleg, amikor Connor megfogja a kezem, és megsimizi, viszonzom rögvest, zöld íriszeim boldogan vizslatják a vonásait. Vajon mikor szóljak neki a bajuszról? Úgy tűnik, eddig bírtam, végül elnevetem magam, és megemelkedem kicsit ültemből, hogy a szája felé nyúlva a hüvelykujjammal töröljem le a csokibajszot, mintegy véletlenül az ajkát is érintve vele. - Pont kapóra jött, úgyis túl messze voltál. Nézek közben a szemeibe, de a kavargó gondolataim és érzéseim közepette nyelek egy mélyet. Nem szoktam káromkodni, de basszus, nagyon hiányzott. Ám mielőtt túllőnék a célon, visszaülök a fenekemre, és a belekortyolok a csokimba. - Te is nagyon hiányoztál, jó látni. Kicsit elpirulok azért a bók hallatán, szeretek ilyesmit hallani, gyorsabban ver a szívem is utána. - Ugye foglaltál szobát? Némi esélyt látok azért arra, hogy elfelejtette, de remélem nem, valahogy rosszul esne most túl hamar elválni, bár, még a holnap is túl hamar lesz szerintem…
Bólintok. Úgy lesz. Minden jól fog menni, bármit is jelentsen ez, de minden jónál kevesebbel biztosan nem fogom beérni. Picit felnevetek azon, hogy Maya kevésbé szelíd jellem, na, tessék, a nyakába kapott egy újabb kamaszt, aki kevésbé szelíd. Bár talán még mindig jobb, mint anno én, aki megette volna vacsira a kutyájával együtt. Lol. Széles mosolyra tárom az ajkaimat, amikor azt mondja, hogy persze, és már lovagiasan pakolok is magamra mindent. Persze vihetjük a csokikat is, de őszintén szólva kit érdekel? Úgysem fogjuk meginni, gondolom, hidegen meg már nem móka amúgy sem. - Óóó, ne aggódj, részemről holnap délutánig van időnk mindenre is. Nyugtatom meg, amíg a szoba felé caplatunk, aztán magamhoz képest meglepően kevés szerencsétlenkedéssel bedugom a kulcsot a zárba, hogy elénk táruljon az amúgy tök depresszív szoba, de kit érdekel, hiszen azért jöttünk, hogy megtöltsük élettel. Farkasommal együtt borzoljuk össze az irhánkat a harapására, engem persze a vörös csipke is érdekel, de egyelőre csupán csak kinyitom az ajtót, bedobom a táskákat, aztán derékon fogom, berántom magammal és hangos csattanással bevágom az ajtót. Magunk vagyunk. A falnak nyomom, és végre megcsókolom, úgy igazán. Ha a farkas tudna dorombolni, most nyilvén megtenné, de ehelyett csak támogatólag úszkál a felszínen, míg kezeim felfedezik a testét csók közben. - Van egy nagyon... nagyon jó hírem... - lihegem ajkai közé - Amit majd később megbeszélünk, de inkább megmutatom. Csak annyira távolodom el tőle, hogy meztelenné tegyem a felsőtestem, a ruhákat a földre dobjam, őt pedig az ágy felé húzzam magam után. - Hol az a vörös csipke? Élcelődöm, és ha engedi, segítek kibontani a saját magában rejtett ajándékot, és igen. Ha figyel, érezheti, hogy ezúttal nem kell annyira figyelnie arra, hogy a farkasom miként reagál, hogy legyen egy varázslat a fejében, amivel megfékezhet... Valahogy most először minden sokkal könnyebbnek tűnik, mint eddig valaha. Amitől csak lehet, megszabadítom a ruháit illetően, aztán magamat is, és csak egy zöldes sugallat kúszik át a szemeimen. De ez most nem fenyegető, nem támadó. Ez most valahogy más. - Nem lesz baj. Ígérem meg neki, és talán most először tényleg mindketten könnyebben hihetünk nekem, mint eddig valaha.
A hozzászólást Connor Harris összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 01, 2022 7:59 pm-kor.
- Menjen minden jól. Csak semmi nyomás ugyebár… No jó, nyilván szeretném, ha befejezné, és közelebb lehetnénk egymáshoz, de tulajdonképpen fogalmam sincs róla, hogy ha megszerzi azt a mesterdiplomát, akkor visszajön-e majd Fairbanksbe. Tulajdonképpen miért is veszem én ezt készpénznek? Persze, a terv lehet, hogy ez volt kezdetben, de nekem azért úgy tűnt, nagyon jól érzi magát ott. Mindenesetre, ez nem olyasmi, amin most fogok elkezdeni kattogni. - Tudom, én is voltam kamasz. Plusz én gyűlöltem az anyám. Maya legalább többnyire szeret, csak kicsit kevésbé szelíd jellem. Nincs bajom ezzel az időszakával, minden formájában rajongok a lányomért, a számomra ő a világ közepe, és a mai napig hálát adok a sorsnak, hogy visszakaptam, bár az első kilenc évét sosem tudjuk bepótolni, illetve… talán elnyújthatjuk a dolgokat, már az is sokat segít, hogy én őrző vagyok, s ha esetleg ő az lesz, még több időnk lehet. Nem ugyanaz, tudom, de a semminél még mindig több. Egyébként, kész megkönnyebbülés, hogy kivételesen nem én ettem/ittam le magam, bár, ami késik, nem múlik. A kulcs lelőhelye kapcsán elnevetem magam, hajlamos vagyok úgy ítélni, hogy én vettem el ennyire az eszét. Tulajdonképpen miért ne lehetne így? - Persze. – harapom be ajkaim szegletét a kérdésre, és bár talán ki kellene a fejemből verni bizonyos dolgokat, de azért valljuk be, nem tegnap volt nyár, és tényleg elég megkapó az a borosta. Imádom. - Egye fene, megengedem, hogy lovag legyél. Mosolygok rá, bár az ilyesmi mellettem nem nehéz, szeretem megélni a nőiességemet és azt, ha a férfi, akihez közöm van, tud így viselkedni. Fontos, na. Örülök, hogy Connor ilyen figyelmes. Sok nála jóval idősebb alak példát vehetne róla. A csokikat viszem én, amint mosolyogva utána indulok, és hagyom, hogy előttem haladva elnavigáljon a szobánkba, a kezét jelenleg úgysem tudom megfogni, mert az enyémek tele. - Nem akarok sem türelmetlennek, sem telhetetlennek tűnni, de remélem, a megbeszélnivalók egy csöppet azért várhatnak. Jegyzem meg csendesen, mikor már kettesben haladunk a folyosón a szoba felé, közben Connor hátsófelét mustrálva, isteni szerencse, hogy a vérfarkasok nem fázósak, és nem szoktak fejtetőtől talpig kályhának öltözni. Mint mondjuk én, de mivel kocsival jöttem, és nem voltam sokat kinn, most rajtam sincs három harisnya és minimum két pulcsi a kabát alatt. Csak egy csinibb, fekete pöttyös harisnya és egy hosszú ujjú piros ruha, ami azért már látható, lévén idebenn nem kellett a kabát. Az ajtó mellett a falnak dőlök, amíg kinyitja az ajtót, és csak figyelem a vonásait, annyi gondolat és érzés kavarog bennem, mint úgy mellette igazából mindig, mégiscsak a pajkos szemtelenkedés képes szavak formájában kikeveredni közülük, ahogy közelebb hajolok. - Remélem, szereted a vörös csipkét… Suttogom a fülébe, és finoman ráharapok, amint befejeztem a mondandóm. Ami azt illeti, jó pár év van mögöttünk, amíg ilyesmit nem tehettem meg, és még most sem mondhatnánk, hogy a lemaradás behozására játszanánk így Anchorage-Fairbanks távolságában…
Bólintok. Úgy lesz. Minden jól fog menni, bármit is jelentsen ez, de minden jónál kevesebbel biztosan nem fogom beérni. Picit felnevetek azon, hogy Maya kevésbé szelíd jellem, na, tessék, a nyakába kapott egy újabb kamaszt, aki kevésbé szelíd. Bár talán még mindig jobb, mint anno én, aki megette volna vacsira a kutyájával együtt. Lol. Széles mosolyra tárom az ajkaimat, amikor azt mondja, hogy persze, és már lovagiasan pakolok is magamra mindent. Persze vihetjük a csokikat is, de őszintén szólva kit érdekel? Úgysem fogjuk meginni, gondolom, hidegen meg már nem móka amúgy sem. - Óóó, ne aggódj, részemről holnap délutánig van időnk mindenre is. Nyugtatom meg, amíg a szoba felé caplatunk, aztán magamhoz képest meglepően kevés szerencsétlenkedéssel bedugom a kulcsot a zárba, hogy elénk táruljon az amúgy tök depresszív szoba, de kit érdekel, hiszen azért jöttünk, hogy megtöltsük élettel. Farkasommal együtt borzoljuk össze az irhánkat a harapására, engem persze a vörös csipke is érdekel, de egyelőre csupán csak kinyitom az ajtót, bedobom a táskákat, aztán derékon fogom, berántom magammal és hangos csattanással bevágom az ajtót. Magunk vagyunk. A falnak nyomom, és végre megcsókolom, úgy igazán. Ha a farkas tudna dorombolni, most nyilvén megtenné, de ehelyett csak támogatólag úszkál a felszínen, míg kezeim felfedezik a testét csók közben. - Van egy nagyon... nagyon jó hírem... - lihegem ajkai közé - Amit majd később megbeszélünk, de inkább megmutatom. Csak annyira távolodom el tőle, hogy meztelenné tegyem a felsőtestem, a ruhákat a földre dobjam, őt pedig az ágy felé húzzam magam után. - Hol az a vörös csipke? Élcelődöm, és ha engedi, segítek kibontani a saját magában rejtett ajándékot, és igen. Ha figyel, érezheti, hogy ezúttal nem kell annyira figyelnie arra, hogy a farkasom miként reagál, hogy legyen egy varázslat a fejében, amivel megfékezhet... Valahogy most először minden sokkal könnyebbnek tűnik, mint eddig valaha. Amitől csak lehet, megszabadítom a ruháit illetően, aztán magamat is, és csak egy zöldes sugallat kúszik át a szemeimen. De ez most nem fenyegető, nem támadó. Ez most valahogy más. - Nem lesz baj. Ígérem meg neki, és talán most először tényleg mindketten könnyebben hihetünk nekem, mint eddig valaha.
- Ez remekül hangzik. Vigyorodom el, én ugyancsak igyekeztem szabaddá tenni magam, szerencsére Maya imádja a dédiéket, szóval szeret ott lenni, és azért velük szemben kevésbé tud elszaladni vele a ló. Egyébként külön jó, hogy kicsit távol vagyok tőle, át kell gondolnom, merre haladjunk vele tovább, mert úgy érzem, ez a döntés kezd egyre sürgetőbb lenni. Ám ezt majd hazaérve lerendezem vele, aztán meglátjuk, miféle döntésre jut. Ami engem illet, halál mindegy, milyen a szoba, nem az a fontos, nem igazán látok mást Connoron kívül amúgy sem. Halk sikkantással próbálom meg biztonságba tenni a forró csokikat, miközben beránt, gyanítom, elfelejtette, hogy a kezemben vannak. Azt hiszem, párosunkat tekintve abszolút nem meglepő, hogy mindkét bögre szilánkokra törve landol a padlón, ezáltal a maradékuk ki is ömlik, ám ez nagyjából a pillanat töredékéig érdekel csak, mert Connor megcsókol, és abban a pillanatban már nem számít semmi más. Tetszik ez a falnak nyomás, a hevesség, érdekes, de most valamiért nem kapcsol be a riasztó a fejemben, nem érzem magam veszélyben. Talán köze lehet ahhoz, hogy úgy éreztem már akkor, amikor megláttam, hogy valami más benne, nyilván a borostán kívül. A hajába túrok az ujjaimmal, beszívom az illatát, azt hiszem, most hiába tudnám palástolni, hogy majd kiugrik a szívem a helyéről. - Oké. Bármi legyen is, beszélni per pillanat biztosan nem akarok róla, megyek utána, tekintetemet le sem véve róla. Bár most tényleg nem ugyanolyan, eddig mindig azt lestem, mikor moccan benne a farkas, mikor kell varázsolnom. Nem titkoltam sosem, hogy elég vastagon benne volt a személye abban, hogy az egyik mesterszavam a bénítás lett, és párszor azért jól jött már. Elég megszabadulni a ruhámtól, máris láthatóvá válik a meglepi, nem mintha az ilyesmit sokáig csodálnák a férfiak, jobb szeretik eltávolítani, de igazából én azért vonzóbbnak érzem magam egy ilyen fehérneműben, mint bármi másban. Ha meg én jobban érzem magam, az nyilván látszik rajtam. - Nem lesz. Pillantok az íriszeibe, elmosolyodom, kacsintok egyet, nem feltétlenül neki, inkább a bent lakónak, akármennyire legyen veszélyes rám – most már talán nem annyira -, azért valamennyire elfogadott, és Connor szerint igazából kedvel, szóval én is kedvelem őt. Viszont aztán mellkasánál fogva lököm Connort az ágyra, és helyezem magam kényelemben az ölében, majd csókolom tovább, tenyereimmel a forró bőrét simítva. Imádom, hogy mindig olyan forrónak tűnik, nem csak ilyenkor, úgy alapból. Olyan kellemes…
Hogy érdekel-e, hogy kiömlött a csoki? Nem. Hogy érdekel-e, hogy még a csészék is eltörtek? Hát, az sem igazán. Csak Naomi érdekel, meg a csipkéje, és az a tény, hogy lassan felnövök hozzá, minden értelemben. Beletúr hajamba, és ezzel együtt mintha a farkasom bundáját is simogatná. Mindkettőnknek kedvére való a vágyakozás, amivel megtelik az orrunk, és már semmit sem érzünk rajta kívül, hiába lengi be a csokiszag az egész szobát. Ő sem nagyon akar beszélni, én is csak annyit mondtam el, amit röviden fontosnak éreztem. Remek, mert a saját vágyainkon kívül egyébként sincs sok kapacitásom semmi másra éppen. Annyira hiányzott, annyira akarom és annyira... az enyém lehet most először úgy, ahogy máskor sosem. Láthatja moccanni a farkast, de azt is érezheti, hogy ezúttal más lesz. És talán megnyugszik az alatt az idő alatt, amíg megcsodálom a vörös csipkét. Hát basszus! A kortársaim nagy része max pornóban lát hasonlót, és most itt van előttem, él, lélegzik, és viszont szeret, nem csak széttárja a lábait! Azt hiszem, szerencsés vagyok... Mit fog ehhez szólni Sol, ha elmesélem! Na, meg a csodálaton kívül le is hámozom, eléggé gyorsan, kövezzetek meg, de muszáj. Az ágyra lök, és még mindig zöldesen izzó tekintettel nézek a szemeibe. Akarom őt, Ő is engem, hát a csípőjét megragadva húzom magamra, hogy beteljesítsük egymás vágyait. Mindenem ellepi a kettőnk közti kötelék és szeretet, a vágyaim, az övéi, a farkasomé. Ha van is nehézségem, az legfeljebb az emberi vágyaimból adódik, szóval néha lassítok a tempón, és egy ponton átkarolom, és magam alá fordítom. Már én diktálok. És nagyon-nagyon igyeszem úgy beosztani saját élvezetem, hogy csak azután érjek a végére, hogy biztos lehetek abban, hogy Ő is megkapta azt, amire vágyott. Hetek-hónapok hiánya kel életre lelkemben, és mindent megteszek azért, hogy ez az alkalom mindkettőnknek egy új első lehessen.
Szerintem a Földön nincs boldogabb teremtény, mint én. Na jó, max Nonó, de a lényeg az, hogy amikor lihegve adok neki egy "utolsó" csókot, mielőtt mellé dőlnék, úgy érzem, minden értelmet nyert. A halálom, a Teremtőim, de legfőképpen Ő. - Szeretlek... - pihegem lihegve, múló zöld fénnyel a szemeimben - És már nem vagyok kölyök. Már teljesen együtt lehetünk. Suttogom, és felé fordulva próbálom a haját a füle mögé tűrni, imádkozva azért, hogy olyan választ kapok majd, amit szeretni fogok. És lassan fullasztó csokiszag van a szobában...
Kezdőlap
