- Telefon van? - léptem be a fogadóba faarccal, a pultnál álló sörhasú pasas azonban egyből elsápadt, ahogy egy pillantással végigmért. A ruhám cafatokban lógott, az arcomon karmolásnyom éktelenkedett, a bal alkaromból kilátszott a csont, úgy megtépték, és a jobb térdem is nemrég raktam vissza a helyére. Szó mi szó, voltam már szalonképesebb állapotban is. De ha ez nem lett volna elég, egy hat év körüli kislányt tartottam a karomban, aki csak bámult maga elé meredten. Sokkot kapott. Hosszú, finom szálú szőke haját vér szennyezte, a kabátját teljesen átitatta, ám rajta egyetlen sérülés sem volt. Az ő szemszögéből még időben érkeztem. Mr. Sörhas remegve a pár méterrel arrébb lévő fülkére mutatott, mire biccentettem, és mentem is telefonálni (a mobilom totálkáros lett). A kislány úgy reszketett, mint a nyárfalevél, és hangtalanul sírt. Ó, anyám, mikor hagyja abba? Többek között ezért sem való nekem gyerek... Emlékezetből bepötyögtem Mortimer számát. Kicsöngött, de nem az öreg vette fel. Elszúrtam a sorrendet. Még kétszer próbálkoztam, mire jó számsort ütöttem be, és végre meghallottam a Protektor hangját. - Szép estét, Protektor uram! - kezdtem szenvtelen hangon. - Kéne egy kis segítség és egy komplett takarítóbrigád a... - A pultnál álldogálóra néztem, és kérdőn felvontam a szemöldököm. - Három Medve Fogadó - mondta készségesen. - Három Medve Fogadóhoz. Illetve attól délre két kilométerre van a rendetlenség. De ide is kéne egy kocsi. Van itt egy kislány, jobb lenne, ha megnézné. - Mr. Sörhas felé pillantottam. - Örülnék, ha sietnének, gyűlök látványosság lenni. Nem mondtam többet, csak letettem a telefont. Ami történt, azt nem így fogom közölni, és nem ilyen radarfülek társaságában. Amíg vártunk, leültem és egy mellettem lévő székbe akartam pakolni a gyereket, de az belém csimpaszkodott. Mordultam egyet, és határozottabban toltam el magamtól, majd leültettem. Nem vagyok bébicsősz, hogy ijedtség szülte krokodilkönnyeket szárítsak fel!
Amikor felvettem a telefont, és meghallottam a hangot nem is ismertem fel. És mért nem az ügyelete hívja ezzel? Hát mi vagyok én? De a kislány szóra felkaptam a fejem. Már megint ki mit művelt? - Megyünk. - szóltam bele a telefonba, és aztán én riasztottam az osztagot, meg kértem magamnak egy kocsit. Már fáradt voltam, hogy aznap vezessek is, de valami azt súgta, hogy nekem kell mennem.
Mikor a fogadó közelébe értem, már tudtam, ki ül benn. Igazán bemutatkozhatott volna. Mikor belépek az ajtón, és felmérem a terepet, látom, hogy csak négyen vagyunk: Cain, a kocsmáros, a kislány, és én. - Neked most a konyhában van dolgod. - fordulok a fogadóshoz, és a "jedis" kézmozdulatot csak poénból rakom hozzá, anélkül is működne. A fickó érdeke, hogy minél kevesebb emléket kelljen törölni az elméjéből. Jobb, ha nem hall és lát semmit. Mindjárt jön a csapat és kitakarít itt is. Miután a fogadós távozott, közelebb lépek, és ekkor ismerem fel a gyereket. - Anne! Most meg tudnám fojtani Corvint egy kanál vízben. Mért nem volt ennek a gyereknek jó hely nálunk? Leülök a legközelebbi székre, és kitárom a kezem a gyerek felé. Látom, hogy Cain ramaty állapotban van, de most elsősorban a gyerek érdekel.
Szeretem, ha egy Őrző csapat hatékony. Mortimeré pedig annak tűnt, legalábbis ha abból indulok ki, hogy milyen hamar a fogadóhoz értek. Az öreg egy pillantással felmérte a terepet, a sörhast elküldte, és odatelepedett mellénk. Megszólította a kislányt, de az nem úgy tűnt, mintha bármit is érzékelt volna a világból. - Ismeri? - kérdeztem, mert nyilván nem szólongat minden gyereket Anne-ként. - Remek, talán lesz közös témájuk! - álltam fel, és pulthoz sántikáltam. A lábam még fájt, de nem volt vészes. Benéztem a pult mögé, és bingó! Kivettem az előbb elküldött férfi whiskys üvegét, letekertem a kupakot és nagyot húztam belőle. Legalább valami jó is legyen ebben a nyomorult estében! Leszakítottam egy kvázi-tiszta cafatot a pulóveremből, és betekertem vele az alkarom. Franc se kíváncsi az anatómiai felépítésemre! - Egy vérfarkas támadta meg őket. - A farzsebemből elővettem a megnyomorgatott cigis dobozom és rágyújtottam. - A kislány az anyjával meg az apjával volt. Vagy legalábbis rokonokkal. - Igen, a szaguk nagyon hasonlított, de valamivel lazább rokoni kapcsolatot engedett feltételezni, mint a szülő-gyerek. - Gondolom nyaralni jöttek, mert a csomagtartóban mindenféle bóvli volt. A farkas a szélvédőn keresztül támadt. Én már csak addigra értem oda, amikor a szülőket szétmarcangolta. - Nagyot szívtam a bagómból, aztán egy füstgyűrűt engedtem ki a számon. Ritkán sikerült ilyen jól! - Drága atyám falkájába tartozott, de legalább egy hónapja nem élt velük. A bundáján megkopott a Geertz-szag. Az a farkas volt hónapok óta az első nyom, erre kiderült, hogy megveszett, és egy értelmes mondatot sem tudott kinyögni. Megöltem.
Anne nem reagál, ami nem egy jó jel. Egy sóhajjal végighúzom a kezem a szeme előtt, szelíden lecsukva azt, és a kislány ernyedten dől a karjaimba. Ölbe veszem, és a mellkasomhoz szorítom a fejét, hogy álmában is hallja a szívhangokat. Ez még ilyen kicsi korban megnyugtatólag hat. Amíg ide nem ér a segítség, addig ez is jobb a semminél. - Igen, már találkoztunk. - felelem az első kérdésre. - Vele ne legyen gondja, megoldjuk! Anne most el fog tűnni a kíváncsi szemek elől, meghal a balesetben, és kész. Feltehetőleg majd kiég az autó teljesen, vagy valami ilyesmi. Kitűnő őrző lesz belőle, minden bizonnyal, de egy ideig jobb, ha békén hagyják a farkasok. - Szóval az a falka ... értem. Nézem, ahogy csillapítja a fájdalmát. Meggyógyíthatnám, de még nem sietem el a dolgot. - Volt egy megállapodásunk. - kezdem aztán - De úgy tűnik, azt semmisnek tekinthetem. Cainből így nem lesz őrző. Egy falkába se fogadnák be, ha nem lenne megbízható, és mi se vagyunk sokkal toleránsabbak. Azt én értem, hogy elkötelezett, és hogy nem engedett a "sötét oldal csábításának", az becsülendő, de nem elég. Ez egy olyan szakma, amiben nem lehet hűbelebalázs módján kapkodni.
- Én is így gondoltam - mormoltam, és körbenéztem egy hamutál után. Még jó, hogy nem lesz vele több dolgom! Már azzal is túlteljesítettem, hogy nem hagytam sorsára, innentől köszönöm, lemondok a gyerekápoló szerepéről. A megállapodásunknál lassan kifújtam a füstöt. - Csak a fivérem kereste őket, Mr. Appletown, de ezúttal sokkal jobban elbújtak, mint eddig bármikor. William képes a Zavarásra, most viszont vagy kaptak valamiféle segítséget, vagy lepaktáltak az ördöggel. - Fenemód bosszantott. - Daniel bármivel próbálkozott, sem ő, sem az Őrzői nem akadtam a nyomukra. Általában a kutatásait siker koronázta ott is, ahol nekem kiinduló alapom se volt! Most legalább azt is megértük, hogy az ő módszerei is becsődöltek. - A többi kóborról annyit tudok, hogy az orosz csatlakozott az őslakosokhoz, egy másik pedig az újakhoz. Az utóbbit elég gyorsan elintézték, ott csak megfigyeltem, de a farkassal nem beszéltem. Az viszont biztos, hogy elég erős. Lehetett érezni az energiáját, és ahogy elnéztem, hasonlított de Lucára. - Ezen kívül érkezett még két vándor - értem lassan a jelentés végére. - Eddig nem sok vizet zavartak, ahogy én láttam. Márpedig eléggé nyitva tartottam a szemem. Azt szerettem, ha én mindent láttam, engem viszont senki. Árnyék voltam az éjszakában, és nekem tökéletesen megfelelt. Nem kellett, hogy bárki tudjon rólam, elvagyok én szép csöndben is, ha kell. - A mostani esethez csak annyit fűznék hozzá, hogy ha óhajtja, legközelebb telefonon értekezem Önnel, vagy egy másik Őrzővel, hogy megállítsak-e egy őrült vérfarkast, vagy hagyjam tovább öldökölni. - Ha csak egy percet is vártam volna, a kislány már valószínűleg halott lenne. A farkas nem volt normális, cseppet sem sajnáltam, hogy megöltem, ráadásul... nekem egy ember élete többet ér, mint bármelyik farkasé. Néha én is rácsodálkoztam, milyen "szeretettel" tudok a saját fajomra tekinteni. - Lesz másik alkalom kideríteni, hol van a falka. Amilyen óvatosak lettek, kétlem, hogy nagyobb balhét generálnának. Ennek a kölöknek viszont egy esélye volt. És én voltam a hős lovag fehér paripán, fénylő páncélban. Váááóóó. Majd ha lesz időm, autogramot is osztogatok. Igazság szerint, szerettem volna magam abban a kellemes illúzióban ringatni, hogy megőriztem cseppnyi emberségem csökevényes maradékát valahol a lelkem eldugott zugában.
Két őrző jött be az ajtón, az egyiknek mutattam a konyhát, a másiknak a kezébe nyomta a gyereket, aztán visszafordultam, és folytattam a beszélgetést. - A mostani eljárását nem kifogásoltam. Most nem fogom megdícsérni azért, mert a saját nyomozása közben megmentett egy ártatlan gyereket, ami alapvetően kutya kötelessége lenne akár farkasként is, nehogy akkor, ha őrző akar lenni. - Cain, most kaptam Öntől pár rettentően felszínes információt, utólag arról, ami történt, és amiről már úgyis tudunk. Én nem ezzel bíztam meg. Azt kértem, hogy ha egy frissen érkezett kóborról megtud valami olyasmit, ami azt mutatja, hogy bajt keverni jött, azt tudassa. És az nem ér rá három hónap múlva. Mert ugye ennyi ideig felénk se nézett. Ennél részletesebben ne kelljen már lemagyaráznom, hogy amit művelt az nem felel meg a "munkaköri leírásának"! - Ami a falkát illeti, már ez is elég nagy balhé megint. A sebesült karjáért nyúlok, leveszem róla a kendőt, megvizsgálom, aztán vetek rá egy mélyértelmű pillantást, és ha látom, hogy felkészült, akkor egy határozott és erőteljes (jah, igen nekem is van tetkóm!) mozdulattal helyreteszem a csontot. Aztán némi mágiával meggyorsítom a csontvégek összeforrását, hogy már nem mozdulhassanak el. Nem vagyok egy profi gyógyító, nem fog a sérülés pikk-pakk eltűnni, de már nem okoz majd gondot. - Szóval akkor hogyan legyen, Cain? Én elhiszem, hogy elhivatottnak érzi magát, de úgy látom, hogy a rendszeres és megbízható munkavégzésben zavarja a volt falkája. Lehet, érdemesebb lenne visszatérni a csatlakozásra, ha ezt az ügyet végre le tudja zárni magában. Ennél finomabban nem tudom az értésére adni, hogy jelenelg sz@rt se ér, amit művelt. De remélem, érti.
Figyeltem, ahogy kivitték a kislányt, aztán rezzenéstelen arccal hallgattam végig a kioktatását, vagy inkább az emlékeztetőjét. - Egy így igaz - bólintottam végül. - Előbb a saját dolgaim akarom rendezni, csak aztán másokéba belefolyni. Önök se találtak rájuk utaló nyomot, igaz? Mert abban is megegyeztünk, hogy értesít, ha akad valami. - A hangom ugyanolyan közömbös volt, mint eddig, se számon kérő él, se gúnyolódás. Csupán puszta tény, hogy én ugyanúgy nem kaptam semmit, mint ők. Bár őszintén szólva: nem is igazán számítottam rá. Egyelőre úgy tűnt, hogy nagyon nem egy malomban őröltünk. Hogy ennek ellenére miért lett volna jó nekem, ha ez változna? Nos, első, és egyben legutóbbi találkozónkkor is nyíltan tálalta, hogy én is a likvidálandók listáján kaptam helyet. Mi tagadás: szeretnék róla lekerülni. Unom már, hogy egyfolytában vagy én üldözök, vagy engem üldöznek. Egy kis szünet jöhetne. - Lehet, hogy már nem is falka. Csak szétszóródott vadak. Megértettem a pillantásából, hogy mire készült. Vettem egy nagy levegőt, és egy arcrándulással jeleztem csupán, hogy a művelet nem tartozott a kedvenceim közé. De legalább normálisan fog összeforrni a csont! - Köszönöm! - mondtam, s kissé furcsállva néztem a karom. Nem értettem, hogy miért gyorsította fel a regenerációt, amikor nem is kértem, de ha már megtette, hálás voltam. - Akkor egyelőre könnyes búcsú. - Megigazítottam magamon a hajdan ruhának csúfolt cafatokat. - Öröm volt önt újra látni, Mortimer!
Jó lenne elkpani őket, mielőtt még tovább gyilkolásznak. Nem tudom, Anne megtámadása véletlen volt-e, vagy van valami bajuk a gyerek volt gyámjával. - Nem, egyenlőre nem észleltük őket. A lakott területek most zsúfoltak a két itt lakó falka miatt, oda nem igazán jöhetnek, az őrzői jelenlét is fokozottabb. De ha szétszóródtak, és esetleg a telet zömében farkasalakban vészelték át a hegyekben, akkor szinte lehetetlenség lett volna rájuk bukkanni. Ezen időszakban a hegyek nagy része még őrzők számára sem járható. Most, a hóolvadás után ez a helyzet megváltozik. - számolok be neki a helyzetről. - Én a következő hónapokhoz több reményt fűzök már. Cain indulni készül, én pedig nem akarok nagyon tartóztatni. Úgy tűnik még nehezen oldódik, szokik hozzá ahhoz, hogy kooperálnia kéne valakikkel. Ez egy türelemjáték. - Nem ismer véletlenül egy Duncan Corvin nevű farkast? - teszem fel hirtelen a kérdést. Ha Duncannek köze volt Cain régi falkájához, akkor lehet különleges oka is a támadásnak. De arról mi mért nem tudunk? Persze még az őrző kémgépezet sem tud mindent kideríteni.
Mortimer beszámolójára biccentettem, a következő kérdésén pedig eltöprengtem. - Duncan Corvin... - ismételtem töprengve. - Mintha már hallottam volna róla. - Végül vállat vontam. - A volt falkámban nem beszéltek róla, amióta pedig Amerikában vagyok, annyi farkassal volt dolgom, és Williaméknek is, hogy akár ez a fickó is köztük lehetett. Zűrös fazon? Hiába próbáltam arcot társítani a névhez, vagy bármilyen eseményt, egyelőre nem ugrott be semmi. Vagy sose láttam még, vagy csak piti ügy kapcsán. - Ki ez a gyerek? - kérdeztem, mert egy kicsit azért kíváncsi voltam, honnan ismerhet egy ovis kölyköt a Protektor. És gondolom a Duncan Corvin név sem velem kapcsolatban merült fel.
A kérdésen elgondolkodom. Duncan zűrös fazon lenne? - Igen, az. Bár nem teljesen önszántából, csak ... így jön ki a lépés nála. Igazából Duncan is rengeteget ölt, és én ezt tudom, ahogy mások is. De ő csak a kéz volt. Ha a fejet nem büntetjük, akkor a kézre nem lenne etikus rácsapni. De ettől még Duncan egy zűrös egyén, és egyre inkább az lesz. Anne kérdése még egy kicsit ennél is bonyolultabb. Nem is tudom, mit mondhatnék erre, ha nem akarom az orrára kötni az egész sztorit, márpedig nem akarom. - Egy potenciális őrzőpalánta. Már tud a farkasok létezéséről, és eleddig eléggé pozitív képe volt róluk. Gondolom, ez most szertefoszlott. Persze el fogja felejteni. De még nem járunk ott. Ahhoz elébb tudnunk kell, mi történt, és pontosan mit is kellene elfelejtenie. Egyáltalán hogy került ide?
- A sors fanyar humora - húztam el a szám, ami már majdnem beillett egy mosolynak. Szóval zűrös. És ha jól emlékszem, a friss falka Chicagoból jött. Elképzelhető, hogy volt dolga drága atyám falkájával, már ha csak azt nézzük, hogy ők keresztül-kasul bejárták az államokat - velem a sarkukban. - Arra gyanakszik, hogy köze lehetett a támadáshoz? Felbujtóként, vagy kiváltóként, azt már nem kérdezem, annyira nem fúrja az oldalam a kíváncsiság. Különben is, Mortimer azt mondd el, amit akar, ha valamit nem árul el magától, én annyiban hagyom. - Az nem feltétlenül baj - mondtam komoran, és hirtelen egy rakás olyan emlék jutott eszembe, amik egytől-egyig kiábrándítóak voltak a vérfarkasokkal kapcsolatban. - Legalább óvatos lesz és éber. Bár egy gyereknek nem hinném, hogy jó, ha már ilyen fiatalon ilyesmit él át. De sem gyerekpszichológus, sem semmi ilyesmi nem vagyok, hogy ezzel foglalkozzak. - Egyébként - előhúztam a farzsebemből a kocsiban élt-halt nő személyi igazolványát és két lakcímkártyát - ennyit tudok még hozzátenni. A férfi Anchorage-ben élt, a nő kártyáján Chicago van. Gondolom nemrég költözhetett a pasashoz. Máskülönben minek jöttek volna Fairbanks felé kirándulni - feltéve, hogy kirándultak, és a sok cókmók nem egy újabb költözés előjele volt.
Duncannek a gyerekhez van köze, de ezt most nem fogom Cain orrára kötni. Míg ő morfondíroz, és újabb információmorzsákat csepegtet nekem, addig én kombinálok, és a lehetséges lépéseket tervezgetem, latolgatom, mivel érnénk el a legjobb eredményt. Az óvatosság és éberség fontos, de a kialakulása későbbre tehető, ebben a korban még a bizalom lett volna a fontos. De Anne nevelése most várhat,a gyerek nálunk van, és ezt elég kevesen tudják. Egész pontosan az őrzőkön kívül csak Cain. Mikor átveszem tőle a kártyát, egészen más szemszögből néztek rá. Megengedhetem-e magunknak, hogy ő erre emlékezzen? - Köszönöm, ezt már biztos keresik a kollégáim. Chicago és Anchorage. Felmerül a "mért éppen Alaszka" kérdése. A chicago-i őrzőknek jeleztem, hogy tartsák szemmel a kislányt, erre a nevelője lelép vele Alaszkába, és aztán elindul felfelé, ide, Duncan irányába. Ebben itt túl sok a "véletlen" egybeesés. A gyerekkel valakiknek terve van. De ha erről a támadásról valaki értesül, vagy figyelte a történéseket, az úgyis látja, hogy takarítás történt, szóval tudni fogják, hogy a gyerek nálunk van akkor is, ha Cain memóriáját töröljük. Ezzel leteszek a tervemről. Jobb, ha inkább nyitva tartja a szemét és a fülét. - Cain, lehet, hogy ez egy véletlen támadás volt, egy őrült elme műve, de az is lehet, hogy nem, és nagyon is tudatos volt a célpont választás. Persze nem úgy gondolom, hogy a tudatosság az Ön által megölt farkasban leledzett. Ha bármi információja lesz ezzel kapcsolatban, akkor kérem, közölje, és ne várjon vele három hónapot!
Láttam Mortimer tekintetében, hogy vizsgálódva méregetett, talán azt latolgatta, mennyire lehet közöm az ügyhöz, mennyit áruljon és, és miből hagyjon ki. Nos, nekem mindegy volt. - Szólni fogok - ígértem, és valóban így terveztem. - Ám ehhez nem ártana, ha még pár dolgot elmondana a gyerekről. Többek között, hogy kik miatt válhatott célponttá, vagy miért. Mert ha bele is futok valami használhatóba, lehet, hogy elsiklok fölötte, ha nem tudom, mire kéne figyelni. Eddig csupán egy nevem volt: Duncan Corvin, és annyit tudtam a kislányról, hogy Őrzőtanonc. vagy az lesz. Sem a nevét, se semmi egyebet, és így nehéz lenne bármiről is informálni Mortimert. Nem kellett beavatnia, ha nem akart, de akkor azzal is számolnia kellett, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban tőlem ne számítson sok hírre, s cseppet sem azért, mert besértődtem, hanem mert keveset tudok ahhoz, hogy bármi többel szolgálhassak.
Igen, ez egy logikus kérés, hogy mondjak többet, ha már megbízom valamivel. - Cain, az a kislány eddig azzal a falkával élt, akik nemrég érkeztek ide Chicago-ból. Érthető módon elég sokat tud róluk, még ha gyermeki szinten is. Lehet, hogy információkat akart tőle valaki. Persze ennek ellentmond az a tény, hogy a farkas őrült volt. Nem biztos, hogy képes lett volna életben hagyni a gyereket, és átadni a megbízójának. Már ha egyáltalán volt megbízója ... - Duncan volt a nevelőapja, bár vér szerinti rokonság nincs közöttük. Tehát az is feltételezhető, hogy őt akarták esetleg zsarolni, vagy egyszerűen a gyerek halálával rajta bosszút állni. Bármi előfordulhat. Jelenleg erősen sötétben tapogatózunk, de majdcsak tisztul a kép valahogy. Kezd igen sok szál összefutni itt, Fairbanksben, és nehéz lesz őket kibogozni, de majdcsak megbirkózunk ezzel is.
Arra, hogy a kislány miféle-fajta kissé elkerekedtek a szemeim, s mielőtt megakadályozhattam volna, elnyújtott fütty hagyta el a szám. Nos igen... ez azért nem volt semmi. Te jó ég, egy kislány egy falkában, ez téboly! - A rokonok is lehettek ilyen alapon célpontok. Esetleg tudhatták, hogy Corvin mi, és valaki ezt ki akarta használni, csak nem a megfelelő farkast küldte. - Ami szánalmasan amatőr húzás volt. Megráztam a fejem. - Spekulációk. Ha ezzel kapcsolatban megtudok valamit, szólni fogok. - Elnéztem az ajtó felé. - Gondolom Corvinnak és a falkának sem kéne róla tudni, hogy a lány él. Minél többen tudnak valamiről, az annál kevésbé titok. Márpedig ha ez az egész nem "csak" egy holdkóros vérszomja volt, hanem egy terv része, akkor minél kevesebben értesülne a kisgyerek hollétéről, vagy arról, hogy egyáltalán él, annál jobb. - Egyébként, a takarítók ne söpörjenek fel mindent. Egy vagy két kocsi is elhaladt a baleset mellett, a farkast nem látták, mert behúztam az autó mögé, és kívülről úgy tűnt, hogy egyszerű útról lecsúszás és fával találkozás volt. Szerintem szóltak az emberi hatóságoknak. - Azt hiszem, ez volt az utolsó részlet, ami a "balesettel" állt kapcsolatban. Azt már inkább nem minősítettem, hogy milyen felebaráti magatartás az, ahol egy baleset helyszíne mellett csak úgy elhajtanak, de nem baj. Kevesebb gondot okoztak legalább. - A gyerekülést és a játékait mindenesetre jó lenne eltüntetni.
- Az az érzésem, hogy a kocsi később valamiért kigyulladt, és bennégett mindenki, a gyerek is. - feleltem nyugodtan. - Ebben nekünk elég jó gyakorlatunk van. Az, hogy a felnőttek voltak a célpontok szintén lehet, de kisebb esélyt adtam neki. De ha így van, akkor már nem azok többé. - Még valami? Ha nincs semmi más megbeszélnivaló, akkor talán ideje lesz lelépni, mert nem csak a mentők és rendőrök jönnek meg, de a sajtó is, őket meg ki nem állhatom. Felkelek a székről. Közben kijön a kollégám is a konyhából, és bólint. A kocsmáros agya kitakarítva. - Elvigyük valameddig? Ha Cain akarna még valamit, útközben elmondhatja, de itt már nem maradhatunk. Akármennyire idióták a firkászok, valakit, aki ennyire szakadt öltözékben van, képesek összekapcsolni egy balesettel. A rendőrökről nem is beszélve.
- Öröm ezt hallani! - biccentettem, pillantásomat pedig egyből a belépő Őrzőre kaptam, hogy védekezhessek, ha támad. Beidegződés, nem tehettem róla. Ellazítottam az izmaim. - Semmi egyéb. Ha lesz, akkor értesítem. - Elhúztam a szám. - És nem hónapok múlva.
- Nem kell - feleltem, majd végignéztem magamon. - Jobb, ha nem látnak minket együtt. Egy magányos farkassal mégiscsak szívesebben szóba áll a többi farkas, mint egy magányos farkassal, aki sokat cseveg Őrzőkkel. Ne adj isten, magával a Protektorral. Különben is, kíváncsi voltam rá, hogy az alkarom mekkora terhelést bírt ilyen állapotban. - Majd jelentkezem - intettem búcsút, hátul kisétáltam a fogadóból, levettem a ruháim és átváltoztam. A szakadt anyagokat a fogam közé kaptam és ügetni kezdtem. Nem volt túl kellemes, de a városig kibírom...
Imádtam a száguldást... Egyszerűen olyan szinten képes volt felvillanyozni, hogy azt már ép ésszel fel se lehet fogni. Így ezúttal sem voltam szívbajos. Éles íveket vettem, hiszen éreztem, hogy Sedna kellően erősen kapaszkodik, így tudtam, hogy nem fog félúton elpotyogni nekem. A véremben volt az egész, szinte együtt lélegeztem a motorral, és élveztem annak minden fellüktető moraját, ahogy finoman átgördült minden aszfalt hibán, amit már akarattal sem igen tudtam kikerülni. Szétroncsolni persze még nem szeretném, túlságosan is a szívemhez nőtt... A Medvénél lelassítottam, majd egy halkabb kerék koptatást követően csúsztattam be a Vyper hátulját a kinézett parkolóhelyre, majd leállítottam. - Egyben vagy? - pillantottam át Sednára a vállam fölött, miközben lealkottam magamról a bukósisakot. Nem fennhéjázóan kérdeztem, tényleg érdekelt, hogy nem volt-e kényelmetlen neki, bár ahogy megismertem, kizárt, hogy helyből földhöz vágva magát hisztizni kezdjen. - Bocs, hogy nem volt még egy bukó... Nem szoktam hozzá a társasághoz. - vetettem oda egy hanyag vigyort, ráhúzva a vaskos láncot kedvencemre. Nem féltem, hogy elvinnék, mert addig él az illető. De így azért nyugodtabb voltam. Amennyiben Sedna is összeszedte magát, úgy megindultam a Fogadó bejárata felé. Még egyetlen mély levegőt szippantottam be a kinti városszéli szagból, majd az ajtót kitárva magam előtt beengedve Sednát, merültem el az étel és ital kontrasztosan ellentétes illatfelhőjébe. - Melyik asztal szimpi? - álltam meg mellette, tekintetemet körbe vezetve az embereken. Nem voltak túl sokan, aminek kifejezetten örültem, annak meg még inkább, hogy egyéb fajtájú, bundájú egyedbe se akadtunk. Már csak azért is, mert szinte már mágnesként vonzom őket, mintha a sors legnagyobb poénja az lenne, hogy összerugdos mindenféle bolhással. Tisztelet a kivételnek! Amennyiben Sedna választott helyet, úgy utána sétálva indultam meg, folyamatosan kőrözve a fejemmel, hogy nincs-e senki ismerős a közelben. Nem kéne... Nem lenne jó... Pláne, ha a munkám által keringene itt valami okostojás. Amint megérkeztünk, ledobtam magam a hölgyeménnyel szemben, majd sietve az ujjaim közé kaptam az egyik étlapot. Farkas éhes voltam... Szó szerint. - Gondolom előbb eszünk. - vigyorogtam át az étlap fölött, hanyag mozdulattal csúszva lejjebb az ülésen. - Bárány, vagy marha? - pillantottam fel ismét rá, két sor között. Igen, e kettő között sosem tudtam választani, mert ugyanannyira szeretem őket, így a döntés lehetőségét megadtam Sednának. - Vagy te mit eszel? - toltam végül arrébb a kezemben feszengő betűnyomatos papírt, könyvet, nevezzem akárminek is. Karjaimat összekulcsolva magam előtt támaszkodtam meg, kissé belehajolva a másik étlapjába, már-már szemtelenül. De azt hiszem, ezt a mai nap során már megszokta.
Nos ehet, hogy a stílusa borzalmas volt, de az tuti, hogy nem vezetett rosszul a kölyök. Egészen megjött a kedvem a száguldozáshoz, már-már szükségét éreztem én is, hogyha lemegy ez az egész őrület, akkor szerezzek magamnak egy motort és néha csak úgy felpattanjak rá és száguldjak az országutakon. Lelki szemeim előtt már el is képzeltem a képet.... saját magamat egy gyönyörű motorral... ~ Hmmm nagyon tetszik ez a gondolat... szükségem lesz egy mocira... ~ Mire már elképzeltem a saját kis doromboló gyönyörűségem, addigra meg is érkeztünk, így sajnálatos módon el kellett búcsúznom a száguldás élményétől. A bukós dologra meg csak megvonom a vállam és pár laza fésűszerű mozdulattal igyekszem helyrerakni a hajam. Most örülök, hogy hosszú, mert ha rövid lenne, tuti úgy beállt volna hátra, mint egy megállított pillanatkép, aztán úgy néznék ki, mint valami őrült tudós... - Semmi gond, öreg farkas nem vész el. - mosolyogtam. Aztán figyeltem, ahogy leláncolja a motort, ami nem volt rossz ötlet, elvégre begőzöl az ember, ha ellopkodják a dolgait. Aztán beléptünk a fogadóba, ahol szerencsére se idegen farkast, se más bajos egyéneket nem szúrtam ki elsőre, ami azért jól esett. Amilyen infantilisen voltunk, se a saját falkámmal, se a másikkal nem találkoztam volna szívesen. Odasétáltam egy sarokasztalhoz, ahonnan rá lehetett látni az ajtóra és oda, szemben a bejárattal letettem magam. - Nos ez megteszi. - mondtam, amikor már leültem, meg amikor Olen is helyet foglalt velem szemben. - Határozottan bárány. - vonom meg a vállam. Én sem emberben, sem kajában nem voltam túlságosan oda a marháért. Közben én is szemügyre vettem az étlapot. ~ Hmmm nos nem egy ötcsillagos étterem, de kezdek én is megéhezni. ~ Közben azt is érzékelem, hogy Olen belelóg a rendelésembe, vagy legalábbis a privát terembe. Ez már szinte meg sem lep, de csak hogy folytassam gyermeteg, már-már nevetséges civódásunkat, így játékosan orrba vágom az étlappal, csak aztán dobom vissza az asztalra, majd lazán hátradőlök a székemen. - Amúgy azt hiszem, én is bárányt eszek, sok körettel és sok hasábburgonyával. - mondom végül vállat vonva.
Azt mindjárt gondoltam, hogy nem veszne el. És nem is ajánlom neki, mert a falka számít rá. Persze tudom, hogy csak a kérdésemre volt ez a reakciója, de attól még kaffoghatok, caccoghatok és moroghatok, és egyébként is! Mellesleg, nem gondoltam volna, hogy ez a nap végeredményét tekintve, jól fog elsülni. Jó még nincs vége, de eddig egészen baráti, sőt megreszkírozom, hogy az is. Leszámítva, hogyha kevesebb tűréshatárunk lenne Seddel, akkor már tuti egymásnak mentünk volna, a sok beszólogatást követően, de hát ilyen a kellemes csalódás! Pedig sosem fordult meg a fejembe, hogy az alfa, aki alá tartozom, ilyen jóarc is tud lenni. Ez mindenképp pozitív! És ezek mellett tudom, hogy a kritikus helyzetekben megállja a helyét. Legalábbis bízom benne. Elvacilálgattam volna még a marha és a bárány éles kontrasztján, de végül is elfogadom Sedna határozott válaszát. A bárányt amúgy is egy fokkal jobban csípem. Viszont az étlapjába hajoló kotnyeleskedésemnek meg is lett a vonzata, ugyan nem koppant olyan nagyot az orromon, és inkább elnevettem volna, mégis színpadiasan durcázni volt kedvem. De csak mert, ha már lúd... legyen kövér alapon! Lehet ludat kellett volna rendelni? Hmm.. vajon tartanak? Morcosan emeltem el az étlapját, és látványosan elkezdtem olvasni a sorokat, fel-felpillantva rá, mint egy sértett kisfiú. Egyébként nincs lúd... Mhhh... micsoda hely ez! - Gyalog mész ezért haza, csak szólok. - próbáltam tovább játszani a megsebzett kis lelkivilágú ficsúr kölyköt, de áhh.. reménytelenül szórakozott voltam, így már megszokottan elnevettem magam. - Na jó... Ha annyira berúgsz, hogy lefejeled az asztalt, hazaviszlek. - csaptam össze az étlapot egész közel az arcához, majd dobtam félre flegma fejtartással, míg végül visszadőltem eredeti ülőhelyzetbe. - Egyébként én is ennél a variációnál maradok... - ahogy kimondtam, a pincér meg is jelent a maga langaléta formájában, hogy felvegye a rendelést. Ennél pontosabb nem is lehettél volna barátom... Elég absztrakt arckifejezése volt, egy ideig el is merengtem rajta, hogy vajon az ott bajusz vagy csak a szakálla lóg a szája fölé... Érdekes volt mindenesetre. - Bárány lesz, sok körettel és hasábbal. Két adag. - engedtem meg magamnak, hogy Sed helyében is leadjam a kívánalmakat, ha már ugyanarra jutottunk. - És én még szeretnék hozzá alapozásnak egy száraz Merlotot. - pillantásom átkúszott a hölgyemény felé, várva, hogy ő is kér-e valami torok tisztítót, így első körben. Majd ha már nagyban nyomjuk, akkor jöhetnek a komolyabb ízvilágú alkoholok részemről, addig pedig megelégszem a borral, úgyis az egyik kedvencem. Azzal, ha a pincér már iramosan elhagyta az asztalunkat újfent szóra nyitottam a számat, mert egyrészt sosem kedveltem a beálló csendet, hacsak nem én teremtettem, másrészt meg most egyébként se voltam antiszoc. Ehhez sokban hozzájárult ugyebár a társaság is. - Ha megettük megadom a lehetőséget, hogy válassz fegyvernemet... Vagyis alkoholt. Amivel megpróbálsz az asztal alá inni. Van már ötlet? - vigyorodtam el, csak úgy szokásosan, kihívás félét lebegtetve szürke íriszeim mögött. De hát az első lépést ez irányba ő tette még meg az uszodába. Meglátjuk végül, hol lyukadunk ki... Asztal fölött, vagy alatt?
Csak néha pillantottam oda arra a bánatos bocifejre, de így is a röhögőroham kerülgetett. ~ Esküszöm ha még pár évszázaddal régebben születek leszerződtetem ezt a srácot udvari bolondnak... Jól állna neki a csörgősipka... ~ Próbáltam nem úgy vigyorogni, mint a tejbetök a saját belsős viccemen, de ez csak félsiker volt. ~ Jézusom de komolytalan egyén lettem, egyszerűen szörnyű... ~ Végül csak felsóhajtottam és nagy nehezen rendeztem az arcomat. - Hát gyalog is hamarabb hazaérek, mint te kullogva a motorral. - vontam fel a szemöldököm. Túl voltam azon, hogy ezen vajon fölkapja- a vizet, elvégre már ezen a megjátszott durcázáson is folyton vigyorgott, akár én a saját jeleneteim közben. - És esélytelen, hogy lefejeljem... Aki itt smárolni fog a fatáblával, az te leszel fiam. - vigyorogtam. ~ Azért ez durva... még nem is ittunk semmit, de már ilyen hülyék vagyunk. Félek elképzelni mi lesz órák múlva... ~ Csak felsóhajtottam és megcsóváltam a fejem. - Igen, én is azt kérem, amit az úr, és az italból is hasonlót. - Az úr szó direkt kihangsúlyoztam, és még sikerült a röhögést is visszatartanom. ~ Nagy pacsi neked Sedna néni! ~ - Szóval kezdünk egy női itallal és válasszak valami erőteljesebbet? - tettem fel csak úgy teljesen feleslegesen a kérdést. Kis ideig tűnődve simogattam a vállam, meg a képzeletbeli szakállam, aztán jobb ötlet híján valami egyszerűvel kezdjem. - Nos alapozásnak jöjjön egy kis vodka... Mi oroszok csak úgy isszuk, mint a vizet, de kell egy kis víz, mielőtt belekezdenénk a durvább dolgokba. - vontam fel a szemöldököm. - Ha tudsz majd valami jót második menetnek, ne tartsd vissza az információt.... - dőltem hátra, várva, hogy jöjjön a vacsim.
Hát azért azt kétlem, hogy gyalog is hamarabb hazatérne, de persze nem kizárt. Bár, ha belegondolok, volt már nem egy olyan esett, hogy kissé spiccesen vergődtem haza a Vyperrel, és nekem igenis egész gyorsnak tűnt! Persze megeshet órákon át kacskaringóztam vele az utakon... Habár, akkor már lecsekkolt volna valami fakabát is, erre mérget vennék! - Én ugyan nem. - nevettem fel szórakozottan. Inkább tudtam elképzelni, hogy ő borul rá, mintsem én. De hát majd elválik. - Jól van, bízzuk az elkövetkezendő órákra. - dőltem még hátrább, nyakamon ropogtatva párat, mielőtt végképp elgémberednék. Félelmetes, hogy ennyire idiótán tudok viselkedni... De, hogy még partnerem is akadjon, ez már kész jackpot! Pillantásom felszaladt Sednára, amint úrnak említett, és ezzel egyidejűleg a szemöldököm is feljebb mászott. Le ne fossam már a bokámat, micsoda kimért hangszín! Majdnem el is röhögtem magam, de végül nagy nehezen sikerült visszafojtanom. Legalábbis míg a pincér elviharzott... Aztán némi foszlánya feltört belőlem, de egész kulturáltra vettem a szitut. - A bor, valóban olyan, mint egy érzéki nő... Nemes, és elmét bódító! De ettől még nem lesz női ital. - kacsintottam rá egyet, amint tekintetemet átfuttattam a Fogadón. Továbbra sem érzékeltem olyan mozgást, ami megzavarhatott volna bennünket, de a pantomimes mozdulatsort még elkaptam. - Tőlem jöhet a vodka. - bólintottam rá beleegyezően. Elvoltam azzal is, bár annyira nem tartozott a kedvenceim közé. Viszont, ha már felajánlottam, nemet semmiképp sem mondhatok. - Tudok némi torok szaggatót... Esetleg egy skót whisky megfelel? De leönthetünk pár Teqiula-t is, gyors körben. - rántottam meg szemöldökömet jó kedvűen. Előre látom, hogy a végén odáig fokozzuk a dolgokat, hogy nem hogy az árokba kötünk ki, hanem egyenesen bevágjuk magunkat a Detoxba! Frenetikus élmény lenne! Közben az étel is kiérkezett, amire már igencsak szükség volt. - Jó étvágyat! - mosolyodtam el, majd ha Sedna is belekezdett, én sem vártam tovább. Jó ízűen haraptam bele az első falatba, szinte már teljes extázisba esve, ahogy a bárány darab lesiklott a gyomromba. Tényleg iszonyatosan éhes voltam... Ugyan nem kapkodtam, és nem voltam mohó sem, de azért kellően gyorsan fogyasztottam az ételt. Pedig esküszöm harminckétszer rágtam meg! - Van egy... Hát kilóg egy kis bari a szádon! - nevettem el magam, amint felpillantottam Sednára. Ugyan semmi extra nem volt, egy apró kis darab fityegett az alsó ajkain szemtelenül. - De jól áll, ne aggódj, nem gáz. - vigyorogtam már-már természetesen, de tényleg nem zavart. Nem vagyok szívbajos figura, ezek a dolgok megesnek. Az sem kizárt, hogy nekem a fél arcom olyan! Háhh... Féltávnál egy jólesőt kortyoltam a Merlotból, ami úgy gurgulázott végig a torkomon, mintha önmagába véve éltető nedű lenne. Imádtam az ízét! És tökéletesen illet a bárányhoz.
- Nos igen, az idő eldönti majd, ki dől el... - mosolyogtam. Hirtelen elfáradtam egy kissé. Jó volt az egész eddigi program, meg élveztem a hülyéskedést, de most hirtelen a nyakamba szakadt az egész jövő. Soha nem tudtam túl sokáig kiűzni a fejemből az elkövetkező falkatalálkozót és az egyéb nem kívánt kötelességeket, amikből ki tudja, hogyan fogok jól kijönni... vagy egyáltalán kijönni. Szóval mostmár tényleg csak mosolyogtam a viccein, nem pedig telitorokból röhögtem. Még mindig jól éreztem magam, csak a vállamra telepedett a sok gond és elvették tőlem a felhőtlen nevetést. - Jól van na, akkor legyen férfi ital is. - mondtam. ~ Nem tudom, a borokat annyira soha nem tudtam értékelni. Szép jó, finom, de nem mozgat meg bennem semmit... ~ - Nekem megfelel akár ilyen sorrendben is. Vodka, whisky és tequila. - vonogattam a vállam, mintha csak azt vitatnánk meg, hogy milyen filmet nézünk meg, nem pedig azt, hogy milyen őrült italokkal szedjük szét az agyunkat. ~ Mondjuk az talán segíteni fog... Csak ne legyek érzelgős tőle, mert akkor csúnya este lesz, nem hangulatos... Még mázli, hogy nem vagyok az a részegen sírdogáló típus. Ez azért megnyugtató. ~ Aztán szerencsére a pincér meghozta a vacsorát is. Nem voltam olyan borzasztó éhes, így csak szépen lassan el-eltűnődve eszegettem. Nem habzsoltam úgy, mint az ifjabb fakas velem szemben, de szerintem nem is úsztam annyit, meg alapból, nem voltam férfi, így nem is tudtam volna úgy zabálni szerintem. Mondjuk amióta farkas vagyok, azóta többet eszem, gyakran megdöbbentő adagokat is, de mostanság nem volt túl nagy étvágyam, talán a gyomorideg tette, vagy fene tudja... Olen szavaira csak felkapom a fejem és meglepetten törlöm meg a szám egy szalvétával. Nos sikerül leszednem egy mikroszkopikus darabot. ~ Öregem ezt kiszúrni, amikor rajta még több van... ~ Azonban ezen nem bosszankodtam, csak elmosolyodtam, habár ez kissé bánatosabb volt, mint az eddigiek. - Hát ha ennyit észrevettél, a helyedben nem néznék tükörbe, mert a rendmániás éned ha létezik, ott hal helyben szörnyet...
Kezdőlap
//
