Castor ereje ugyanúgy tódult be, mint legutóbbi találkozásunkkor: lavina módjára. Kész szerencse, hogy a hegyek között a farkas fia hozzászokik a lavinákhoz. És egyedül jött, egyre jobb! A tekintetemmel lustán követtem a pultig, majd onnan az asztalhoz. A bocsánatkérés - hiába volt csak merő szófordulat - kissé váratlanul ért, de biccentettem rá. Nem kezdtem cseszegetni, hogy talán a haját lőtte be, vagy a szemöldökét szedte ki, ez most nem lett volna okos húzás. Lesz még alkalmam úgyis az idegein citerázni, efelől szemernyi kétségem se volt. - Jól hallottad, és pont az egyensúly miatt kértem azt a találkozót. - Nem, nem azt mondtam, hogy "hívtalak ide", röpke találkánkból tisztán látszott, hogy ő nem csípi, ha csak úgy ide-oda hívogatják. Ezúttal nem a sértett és izomból gondolkodó Alfára voltam kíváncsi, így nem is akartam előcsalogatni. - Gondolom Gabriel felvázolta, hogy mikről is szeretnék egyezkedni. Tudnom kellett, hogy mennyire pontosan lett átadva mindaz, amit a farkasa hallott, kínos lenne már a beszélgetés legelején félreértésbe botlani. Egy finom mosoly árnyéka most is játszott a szám körül, de korántsem az a pimasz vigyor, ami általában. Ez most szín tiszta üzlet volt és falkaérdek, ide más arc, más tulajdonságok kellettek.
- Röviden és tömören a területek és a kölykök. Az utóbbin gyorsan átrághatjuk magunkat. Tekintve, hogy remélem, abban egyetértünk, hogy ok nélkül kölyköt tépni szégyentelen. Miután ezt elmondom, belekortyolok az elém tett duplába, de úgy, hogy közben mindvégig fent tudjam tartani a szemkontaktust. Készültem ám erre a randira, de erről Vincentnek soha nem kell tudnia. Az, hogy Gabriel hogy beszélt az Atanerkről, elég világossá tett pár dolgot. Ismertem már Gabriel hozzáállását az élethez és az erőszakhoz. Nem túl bonyolult kiszámítani, hogy Vincent olyan dolgokba avatta be, amelyek elnyerték a tetszését. Személy szerint egy felesleges maszlagnak tartottam az egészet. Ez annyira egyértelmű, mint hogy teliholdkor alakot váltunk. Egy Alfa, vagy egy erős farkas csak a saját tekintélyét ássa alá, ha a fiatalokon akar uralkodni, indokolatlan erőszakot alkalmazva. - Volt esetleg más is, amire nem emlékszem? Én azt mondom, hogy mivel te rángattál ide, így állj elő te elsőként a gondolataiddal és a terveiddel. Aztán majd kötözködök. Nem voltam indulatos. Egyszerűen csak nem tartottam annyira ezt az egész eseményt, hogy megválogassam a szavaimat. Mortimer tekintélyt parancsoló és végtelenül korrekt embernek tűnt. Hát nekünk már ez jutott. Mi állatok vagyunk, emberi testben, és nem mindig vesszük a fáradtságot egymással szemben, hogy udvariasságot mímeljünk, miközben a nyers véleményünk kívánkozik ki. Tárgyalni jöttem, elvileg békében. De ez nem jelenti azt, hogy a szóhasználatom olyan lesz, mintha a Világbank elnökével beszélgetnék.
- Pontosan - bólintottam. - A kölykökről és a fiatalabbakról csak annyit szeretnék megbeszélni, hogy ha nem provokálják ki, akkor egyik falka se bántsa a másik kölykét. Kölykök-kölyök pofozkodás persze előfordulhat. - Szeretem pontosítani a dolgokat, hogy utána ne kelljen még ezért plusz köröket futni. - Aki ezt megszegi, azon a másik falka elégtételt vehet, de a szabályszegő megölése kizárólag a vezér kiváltsága. Ismertem az enyémek között a hevesebb vérmérsékletűbbeket, akikkel azért gond lehetett, és nem akartam a halálhírüket venni egy esetleges elégtétel után. - Nem, mindent, amit üzentem, flottul átadtak. Valami másabb volt benne az első összeröffenésünkhöz képest. A radarjaim nem voltak elég kifinomultak ahhoz, hogy ezt pontosan meg tudjam határozni, de a változás érzékelhető volt. Az irányomba táplált ellenszenv viszont nem rendültem, és ennek örültem. Egy újabb biztos pont az életben mindig jól jön. - Fairbanks nem egy nagyváros - kezdtem a bevezetőt -, két falkának meg egyenesen zsebkendőnyi. - Nem hiszem el, hogy tényleg arról készülök pofázni, amiről. - Mortimer idehívott titeket, és az elején még biztos egyengetni fogja az utatokat, vagyis nem hagyná, hogy területileg megfojtsunk titeket. - Úgy is mondhatnám, hogy akkor bedurcizik és ellenünk fordul a békehadtestével együtt, ami nekünk nem hiányzott. És egyébként is: tiszteltem az öreget, hülyeség lett volna komolyan magamra vagy a falkára haragítani. - Hülyeségnek tartom ebben az esetben kicentizni, hogy ettől-eddig a miénk a város, attól-addig meg a tiétek. - Igen, ez a mi részünkről területfeladást jelentett, de ez elkerülhetetlen volt. Maximum úgy lett volna esélyünk ellene, ha ők a városon kívül telepedtek volna le. - Azt javaslom, hogy mindkét falka tagjai szabadon járhassanak, kelhessenek Fairbanksben, egyedül a privát területek, a hotel, és a síparadicsom lenne egyértelműen egyik és másik falka felségterülete. Nem folytattam tovább, előbb megvárom, hogy erre mit reagál.
Mulattat, hogy milyen drámai részletességgel ássa bele magát a részletes meghatározásokba. De mint már említettem, ez a téma engem baromira untat,mert számomra egyértelmű a dolog. Csak hogy ne legyek mindig olyan agresszív és izomból gondolkodó Vincent szemében, partner leszek a társalgásban, csak éppen a ló túloldalán. Egészen átjárja a hangomat az áhítat és az egyetértés, de igyekszem a lehető legjobban palástolni, hogy valójában csak egy fricska az egész. Sokat és sokféle sötét emberrel üzleteltem, így az ilyen mértékű megjátszás zsigerből jön, és elég nehéz eligazodni rajta. - Persze, ez csak természetes! De akkor tisztázzuk azt is, hogy az elégtétel mit takar! Mert az sem mindegy... Belefér a halál szélére sodrás, amiből felépülhet, a csonkítás? Vagy csak az atyai pofonok, amiért szabályt szegtek? Pislogtam rá és egy kicsit előrehajoltam, érdeklődve, mintha csak a benzinárakról kérdeztem volna. Most nyugodtan elkönyvelhet pszichopatának, legalább lesz egy olyan dolog, amiben közel jár az igazsághoz. Aztán a másik téma a területmegosztás. Ezzel sem kizárólag értettem egyet. Persze, marha diplomatikus volt, hogy nem pisiljük körbe a másik otthonát, és békében osztozunk a többi területen. Na persze! De nem fogom letámadni, inkább hasonlóképp öltöztetem békébe a mondandómat. - És mi a helyzet a teliholdakkal? Ti maradtok fent, mi pedig a többi erős területen? Ezt is el kellene különíteni, amikor az ösztönök mozognak, és a préda a tét, akkor nehezebb megtartani a kontrollt a fiatalok számára. Továbbá, ez egy kicsit utópisztikus, nem? Azzal, hogy a hotelen kívül bárhová mehettek következmények nélkül olyan, mintha itt sem lennénk. Az pedig arra utalna, hogy nem végezzük rendesen a munkánkat. Tehát bátorkodom előállni azzal a javaslattal, hogy az általad megosztott területek felett döntsön a létszám. Lassítok, várom hogy eljusson az egyszerű agyáig a lényeg, aztán folytatom. - Például, ha erre a helyre jön a falkám három tagja egy esti sörözésre, és betévednek a tieid közül ketten, akkor felszólításra kötelesek távozni. Vagy, le is verekedhetik, ha arról van szó. Persze ez fordítva is így lenne. Túl egysíkú és unalmas lenne, ha mindenben megegyeznénk. Nevettem fel a végén egy kicsit. Pár pofon belefér, talán még kell is, hogy mindenki levezesse a feles energiáit. És azért valljuk be: az edzőtermi boxzsák püfölésében baromira nincs kihívás.
A kezem közé fogtam a korsót, és mosolyogva előrébb dőltem. - Ha az egyik kölykötök karját eltörjük, és ti ezért az elkövető farkast félholtra veritek elégtétel címén, annak rátok nézve meglesz a böjtje - közöltem kedvesen, és remélem felfogta ebből, hogy az elégtétel azért legyen arányos el elkövetett "bűnnel". Megemeltem a korsót, és ittam pár korty sört. A telihold ilyen téren nem jelentett problémát, legalábbis nekem, és a falka zömének sem. - Mi általában eddig is odafent töltöttük a teliholdakat. Ha valaki ezek után lenne olyan felelőtlen, hogy ilyen estén a másik vadászterületére merészkedik... annak el lehet kezdeni ásni a sírját. Nincs mit tenni, holdtöltekor elég hevesek tudunk lenni, ők nem különb, gondolom én. Ha valaki olyan bolond, hogy ilyenkor a veszélyt keresse, annak vagy halálvágya van, vagy ha valami csoda folytán túléli, akkor piszok nagy mázlista az illető. Sóhajtottam. Ki beszélt itt neki arról, hogy nem lesz tépázás, acsarkodás, meg egyebek. A szabad mászkálás annyit tesz, hogy nem kell bejelenteni, ki hová készül belépni. De látom ezt külön el kell magyarázni. Na, se baj, legalább később nem pattoghat azért, mert ez kimaradt. - Nos, erről a helyről is akartam beszélni. A két terület között nagyjából félúton van. Forgalmas és kedvelt hely, ahogy hallottam, ti is szívesen jártok ide. Ha hirtelen megugrana itt a kocsmai verekedések száma, azzal csak azt érnénk el, hogy kitiltanak mindenkit. A létszám és a leboxolás tekintetében egyetértek, aki az adott helyen fölényben van, az maradhat. - Megittam a sör maradékát. - Azt javaslom, hogy ez a kocsma, és a tíz méteres körzete legyen semleges terület. Ahol tilos harcolni, fizikailag bántalmazni. Ha provokálás lenne, és valaki azért üt, akkor mind a két fél büntetést kap. Ez elfogadható?
Érzem, hogy egy kicsit sikerült felpiszkálnom,és ez tetszett. Ettől már hirtelen természetessé vált az addig javában mímelt mosolyom is. Az, hogy az elégtétel legyen egyenértékű a bántalmazással... Nos elég szépen hangzott, de nem kötöttem bele. Túlságosan is szubjektív az egyenértékűség megállapítása, és azzal, hogy nem forszíroztam tovább, számos kiskaput nyitva hagytam a jövőre nézve. És ez tetszett. A teliholdra csak bőszen bólogattam. Egyébként sem érné meg nekünk felmászni a hegyekbe, túlságosan strapás lenne. Legfeljebb akkor tennénk meg, ha egy kisebb háborút akarnánk robbantani, de akkor szervezett lenne a támadás, nem pedig egy teliholdas, indulatoktól fűtött éjszakai kiruccanás. Szóval jegelve. De azért élmény volt látni, ahogy részletekbe menően magyaráz, mintha hülye lennék. - Egyetértek és nem értek egyet. Reagáltam az utolsó mondandójára. - Az O'Connors maradhat semleges, az tiszta sor. De javaslom, hogy az kapjon büntetést, aki provokálni kezd. Mert az csak önuralom kérdése. Viszont, ha valaki a provokálás után visszaüt, az a büszkeségét védi, ami nálunk nem egy utolsó szempont. Tehát, javaslom az intenzív szájkosárhasználatot, és akkor nem lesz probléma. Itt is, ott is persze. Nekem ez az elfogadható. Kiittam a maradékot a pohárból, majd jólesően felsóhajtottam, ahogy az alkohol végimarta a nyelőcsövemet, és a gyomromat.
Még a végén kiderül, hogy képesek leszünk huszonnégy órán belül zöld ágra vergődni! Piros betűs nap. - Egyértelmű, az O'Connors tíz méteres körzetén kívül. - mondtam bájos mosollyal megtoldva. Nem várható el egy farkastól, hogy mindent csöndben tűrjön, de egy tetves semleges területet talán mindenki az eszébe tud vésni. - Ha valaki a száját is tudja kontrollálni, akkor feltételezem, valamelyest az indulatait is. Szóval kibírja, hogy ne egyből itt essen a másiknak, hanem kicsit odébb, vagy pár perccel később. Tartson naivnak nyugodtan, de magamból indulok ki, ha nekem megy, más is erőltesse meg magát. Azért ez nem egy lehetetlen feladat. - A fiatalság korhatár pedig legyen... mondjuk száz. Az szép kerek. - És nekik bitang jól fog jönni, mert amennyi kis ifjonc futkos náluk, legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint, nem fog ártani, ha a száz alattiak védelmet élveznek. Nálunk is voltak fiatalok, de arányaiban sokkal jobban álltunk, mint ők. Vártam, hátha fűz még hozzá valami elméset, vagy gúnyosat, esetleg jön a nagy chicagói figurával. Részemről ugyanis mindent, amit akartam, átbeszéltünk. Ha ő még akar valamit, elég nagy a szája, úgyis előhozakodik vele. Hátradőltem, és megittam a sört. Jól esett.
Nos, a száj és az ököl kontrollálásában nem értünk egyet, de nem kezdek el magyarázkodni. Például ott van Amber, ő nem menne bele magától egy verekedésbe, ellenben bármikor bárkit szívesen az asztal alá küld a csípős megjegyzéseivel. Én pedig akár egyetlen szó nélkül is bárkit az asztal alá küldök, csak más értelemben. De mindegy, én majd tolmácsolom a megegyezéseinket, aztán majd lesz, ami lesz. Túlságosan is... Hogy is fogalmazzak... Vincent remek színben akarta feltüntetni magát, ami mondjuk rá is fért. Hiszen ha verekedés lenne, ő bármikor felkelhet, és azt mondhatja, hogy bezzeg ő próbált diplomatikus lenni... A nyakamat rátettem volna, hogy csak a saját seggét félti Mortimerrel szemben, de jó, legyen, játszunk békehadtesteset. - Jól, van, legyen száz, ha már így ajánlottad. És a most köttetett alkunkra való tekintettel közlöm, hogy szép próbálkozás volt, gratulálok, Atanerk. Közöltem vele mosolyogva. Úgy számoltam, hogy mindennel megvagyunk, úgyhogy egy ötdollárost dobtam az asztalra, majd felkeltem. - Egészségedre. Még egy egész barátságos mosoly. Lehet, hogy sértésnek veszi, hogy ki akartam fizetni az ő italát is, de nem túlzottan hatott meg. Ha akarja, akkor ott hagyja az asztalon, de én azt nem fogom megvárni. Egy szemöldökrándítással köszöntem el, és elindultam ki, a kocsimhoz. Érdekelt, hogy mi lesz ennek a gyümölcse, de hamarosan majd kiderül. Egyelőre úgyse tervezek semmilyen nagy volumenű összecsapást, addig meg legyen boldog, hogy nem háborgatjuk meg a békéjüket.
//Kösz a játékot! Ha valami lenne, akkor még a kocsinál elcsíphetsz, de szerintem lefutottuk a köröket //
A szalvéták réme ismét itt van. Csendben üldögéltem az egyik asztalnál közvetlen az ajtó mellett, már a harmadik pohár sorakozott előttem. Lássuk be egyedül igazán unalmas egy ilyen helyen iszogatni, szóval valamivel kénytelen vagyok elszórakoztatni magam. És erre a legjobb módszer a szalvéták terrorizálása. Nem kell egyéb hozzá csak fantázia, meg néha egy ceruza, ha az origami tudásunk nem túl nagy. Ha már negyed órája alkotsz, mindig akad egy-két kíváncsi fazon aki leül veled szembe és megkérdezi, hogy mit csinálsz. Ha meg esetleg nem jön össze, akkor is remekül elszórakoztatod magad. A poharakból kilógó színes szívószálak végén már nagyban virítottak a szalvétarózsák, szóval az előttem kiterített darabnak az lett a sorsa, hogy rárajzoltam azt a New York-i utcát ahol elkezdődött az életünk a nővéremmel. Még két kislányt is rajzoltam akik minket szimbolizálnak. - Elég is lesz a nosztalgiából. - jegyeztem meg magamnak halkan, és lezúdítottam a torkomon a maradék vodka-narancsomat. Nem tudom ki állítja, hogy ennek nincs szaga, de az határozottan nagyot téved.
Túl vagyok egy eléggé megerőltető állásinterjún, aminek a végén még fel se vettek. Nem tudom az okát, miért, és aki fogadott, az sem tudta megmondani még nem vagyok jó a fagyasztott részszarvashúst forgalmazó roppant találó Fairbanks-Moose nevű vállalatba könyvelőnek. De ha nem, hát nem. Túl fogom élni, csak most erre inni kell egyet. Az O'Connors már akkor is itt volt, amikor még nem léphettem be az ajtaján egyedül, szóval tudtam, hová jövök. A belseje nem sokat változott azóta. Hogy honnan tudom? Apámmal azért jártam itt. Kérek egy italt, és körbenézek. A hely erősen tele van, üres asztal egyszerűen nincs is. Mivel többfős társasághoz nincs kedvem csatlakozni, így megnézem "melyik ökör iszik magában", s aztán megindulok az asztal felé. AZ "ökör" egészen csinos, és a három pohárból, meg a szalvétákból arra következtetek, hogy tartósan van egyedül, nem csak kiment a partnere a klotyóra. - Csatlakozhatok, vagy egyedül szeretnél maradni? - állok meg az asztala előtt. Nem keresek ürügyet, nem adok elő semmilyen menő szöveget, a helyzet az helyzet. Nincs máshol hely, neki meg lehet jól jönne a társaság. Nem kell más okot a hajánál fogva előráncigálni.
A kislányos képet ide-oda tologatom magam előtt azon gondolkozva, hogy megtartsam és otthon fessem meg nagyba, vagy inkább semmisítsem meg, míg nem nő a szívemhez. - Fogós kérdés... - motyogok, de már a mondat végén rájövök, hogy az utóbbi a szimpatikus, és könyörtelenül emelem föl a védtelen szalvétát, hogy egy könnyed mozdulattal megsemmisítsem, mikor egy srác jön az asztalomhoz. Röhej, hogy az előbb még erre ment ki a látványos unatkozásom, most meg kell két pislogásnyi időm, mire képes vagyok egyáltalán választ kinyögni. - Persze, csak nyugodtan. - közben végignézek a helyen. Nagyon úgy se tudott volna máshová ülni. Leengedem a kezeimet az asztalra így adva ideiglenes kegyelmet a kétperces művemnek, és egy kedves mosolyt felöltve pillantok a velem szemben helyet foglaló pasira. Szeretne beszélgetni vagy nem? Hát ha nem, akkor így járt. - Munka előtti vagy utáni lazítás?
Megkaptam az engedélyt a helyfoglalásra, hát leülök. Közben egy szalvéta lebeg a szemem előtt, amin mintha lenne némi rajz, de annyit rakosgatja, hogy nem tudom rendesen megszemlélni. Már úgy érzem magam, mint a macska, aki előtt pingpongmeccs zajlik, és próbálja a labdát követni a tekintetével. Engem a rajzok legalább annyira vonzanak, mint a macskákat a fehér, gömbszerű izék. - Nem ennyire jó a helyzet, sajnos. - felelem sóhajtva. - Munkakeresés utáni, és nem kaptam meg az állást. - megemelem a poharam - Úgyhogy iszom. A szalvéta végre az asztalon pihen, de a művész keze részben takarja az alkotást. Így nem tudom kellően megszemlélni a művet. - Rajzolgatsz? - kérdem, hátha akkor megmutatja, mit is művelt itt unalmában.
Ujjaimmal halkan eldobolom egy szám refrénjét ami napok óta a fejemben jár, de szinte azonnal abbahagyom ahogy elmondja a választ. - Oh, sajnálom. De nem kell aggódni, biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőség a városba. Mindenesetre egészség. - koccintanék is vele, ha nem lenne üres a poharam. Sürgősen be kell szereznem még egyet. - Azt megkérdezhetem, hogy miféle állás lett volna? - közben látva, hogy nagyon szemez a kis vászonpótlékommal, lecsúsztatom róla a kezem, és felé fordítom. - Igen szoktam elég sűrűn, ezek a kis irka-firkák ihletik meg az embert a legjobban. Na de a legtöbb sajnos elkallódik vagy például itt felejtem az asztalon. - Közben amint kiszúrom a pincérlányt le is intem, és megkérem, hogy hozzon nekem még egy italt. Úgyis kell ebből a kotyvalékból hét-nyolc ahhoz, hogy érezzem a hatását...
Nézem a három poharat az asztalon. Meghívtam volna, ha megfordul a fejembe, hogy kell neki még egy negyedik is, bármi volt is bennük. De őszintén szólva erre nem gondoltam. Olyan kis törékenynek tűnik ... - Könyvelő vagyok. Ezt néha már szinte szégyellem kimondani, mert olyan lapos és unalmas dolog. De legalább igyekszem nem úgy kinézni, mint egy átlagos könyvelő. Hmm... lehet, hogy ezért nem vettek fel? Szabadságra jöttem, és öltözködésileg kissé lazábbra vettem a figurát. A következő állásinterjúra öltönyben megyek. Látszik, hogy eddig még nem kellett komolyan állás után néznem. Érdeklődve nézem meg a rajzot. Hát, ha ő itt felejti, majd én biztosan elteszem. Nem egy nagy mű, de hát mit várunk egy ... szalvétától vagy -ra? - Jó dolog csak úgy rajzolgatni. És mihez keresel ihletet? Nem mindegy, hogy verset ír, avagy éppen zenét szerez, esetleg fest. Én nem akarnám kibökni, hogy rajzolgatok. Zomboo szeretném, ha az ismeretlenség homályában rejtőzne még jó sokáig. Szerintem mindkettőnknek rontana az "image"-én, ha kiderülne a kapcsolat. Neki ciki lenne, hogy egy könyvelő van mögötte, nekem meg a munkámba lenne ciki, hogy képregényeket rajzolok. Egy könyvelőtől komolyságot, és főleg sótlanságot várnak el.
Picit meglep a válasza, ami kiül az arcomra is. A szemöldököm fölvonva nézek végig rajta, aztán elmosolyodok. - Remélem nem sértelek meg, de nem úgy nézel ki, mint egy könyvelő. Amúgy most költöztél ide, vagy esetleg az előző munkahelyeden a főnökasszony egy igazi hárpia volt, és kénytelen voltál felmondani miatta? - ahogy megkapom a következőt, leszedem gyorsan a rózsákat a többiről, hogy elvihessék a poharat, bár hogy minek nekem ez a sok papír azt nem tudom... - Hát ha éppen kreatívkodó hangulatban vagyok, rám jön a festés. - mondjuk ezt igen visszafogottan fogalmaztam, mert legtöbbször betépve szoktam alkotni. Sebaj, nem kell a fél városnak tudnia. - Néhányat már el is adtam, de nem nagy szám. - vonom meg a vállamat, és félig lehúzom a pulcsim cipzárát, mert kezd melegem lenni idebent. - És egy magadfajta könyvelő mivel szórakoztatja magát, azon kívül, hogy eljön a kocsmába egy sikertelen állásinterjú után? - körözgettem a teli poharamban a szívószállal miközben válaszára vártam.
Okoztam némi meglepetést a foglalkozásommal, látom. - Nem, nem sértettél meg, én ezt egyenesen bóknak veszem. Nem szeretnék úgy kinézni, mint egy könyvelő. Egyébként van állásom, csak másik városban. És lehet, hogy ideköltöznék. Szóval nem élet-halál kérdés volt, csak úgy ... próbálkozom. Ha ő már eladott pár festményt, akkor előrébb jár a művészkarrierben, mint én. Én még örülök, ha megtűrnek itt-ott, és hajlandóak belinkelni az oldalamat, ahol a firkáim fenn vannak. Az anyagi haszontól messze járok. - Huhh ... hát... az elmúlt napok tapasztaltai alapján ... halálra fagyasztja magát egy régi és egy új házban, elütteti magát egy bevásárlókocsival, megnyomorítja egy fáskosárral, és ilyesmik. - vonom meg a vállam, mintha ez nálam a napi rutin része volna, pedig becsszó, nem vagyok ennyire szerencsétlen! - És te, mit csinálsz, ha éppen nem festesz, és nem ... iszol ... - opp ez nem jött ki jól - ... és alkotsz egy kocsmában?
- Akkor igazán jó úton haladsz. - tépkedem meg kicsit az egyik rózsám szirmát mosolyogva. - Mellesleg jól teszed ez a város igazán varázslatos. Na meg az emberek is közvetlenebbek, mint mondjuk New Yorkba. - és még kedvesebbek is meg szőrösebbek, és ha egy teliholdas éjszakán támad kedved egy kiadós sétára, akkor könnyen a gyomrukba végezheted, honnan már a vadász sem szed ki, még akkor sem, ha Piroska vagy. De ki vagyok én, hogy riogassam az új lakókat? Egy visszafogott nevetés szalad ki a számon beszámolóját hallgatva, de szinte rögtön sikerül is moderálnom magam. - Na igen az egyetlen szépséghibája a helynek, hogy a tűzifával nem lehet spórolni. De nem sok jobb dolog van, mint a kandalló előtt ücsörögni egy nagy bögre forró csokival esténként. Bár ez inkább ilyen csajos szokás. - kortyolok egyet az itókámból, bár utána szinte rögtön megkapom, hogy az eddig bevitt mennyiség arról tanúskodik, hogy elég gyakran látogatom a kocsmákat. Na szép, Ingridnek már megint igaza volt... - Hát általában idegen nénikkel és bácsikkal járom a tájat, és naponta legalább háromszor elmondom ugyanazt a szöveget. Ugyanis túravezetőként dolgozom. Ugye rajtam sem látszik? - vigyorodok el.
- Igen, tudom, itt születtem, csak elkerültem innen. - értek egyet a hely dicséretével. Azt nem tudom, hogy a környék konkrétan ilyen misztikus veszélyeket rejt, illetve lassan húsz éve próbálok úgy tenni, mintha nem tudnék róla. Eddig egészen jól ment ... - Ha a forró csokit lecseréljük valami másra, akkor egészen férfias estéket is lehet így csapni. De alkalmanként én is megiszom a forró csokit is. A múltkor meg egy vodkától úgy kidőltem, hogy a padlón aludtam végig az éjszakát. De ezt inkább el sem árulom, mert még puhánynak tartana, pedig csak fárasztó napom volt akkor. - Túravezető? Nem, nem látszik rajtad valóban. Úgy értem, alkatra nem. De lehet valaki szívós még attól, hogy vékony. Nem akarom sem heccelni, sem olyasmiért dicsérni, ami esetleg túlzás lenne. Egyszerűen csak megmondom a véleményem, ami jelenleg inkább pozitív, mint negatív, szóval csak nem sértődik meg rajta. - És hol lehet benevezni nálad egy-egy túrára? Itt nőttem fel, de anyám egy igazi tyúkanyó volt, nem engedett túl messzire. Vannak helyek, ahová gyerekkorom óta el akarok jutni. Már jó sok szabadidős elfoglaltságom lenne, ha valóban itt maradnék, csak munkám nincs még. De a ház ... nos, azzal már vannak elképzeléseim. Egy teli mappa vár az asztalon. Most, hogy befűtöttem, amúgy egészen jó kis kéglinek tűnik, bár apám eléggé lelakta a távozásunk után.
Tessék, akkor hiába is fényeztem a kis városkát...Bár nem tudom, melyik a jobb, itt felnőni, vagy ideköltözni inkább. Abba mondjuk bele se merek gondolni, hogy azok akik itt élnek már vagy ötven éve, miket láthattak vagy hallhattak esetleg sötét éjszakákon. És abba meg pláne nem, hogy ezek után miket fognak. - Egy kiadós séta után a januári hidegekbe jól is esik. - söpröm hátra az előre csúszó hajamat. Össze kellett volna fognom, még indulás előtt... - Nos igen, mondhatjuk úgy is. Már gyerekkorom óta járom az erdőket, szóval mindig edzésben voltam. Na meg ha az ember sokat van a friss levegőn az is sokat segít. Szóval szívósabb vagyok, mint az elsőre gondolják. - és még annál is jobban. Egy-két túrán meg is jegyezték már, hogy rémisztő milyen fitt vagyok. Azért kíváncsi lennék, hogy mit mondanának, ha azt válaszolnám, hogy csak a bennem élő fenevad teszi, aki mellesleg elég éhes. - Nos, ha feljössz a Síparadicsom bisztrójába, akkor ott van kirakva néhány szórólap a szükséges információkkal. Amúgy melyek azok a helyek, ahol még nem jártál de nagyon érdekelnének? - kíváncsiskodtam, hátha olyat mond, ami bizonyos dolgok miatt kivitelezhetetlen lenne.
Hogy hova is szeretnék eljutni? Megpróbálom felidézni a gyerekkori ábrándjaimat. - Pontosan nem tudom a helyet megnevezni. De a síparadicsomból mindig látszott egy hegygerinc, rajta egy kiugró sziklával. Mindig azt gondoltam, hogy onnan gyönyörű lehet a kilátás, és tiszta időben messzire is látni. Persze gondolom, az nem egy téli, jeges túra lenne ... Aligha jó ötlet ilyenkor meredek sziklákra kimászni tájat csodálni, mert az ember egyes részleteket némi zuhanás után fájdalmasan közelről is megszemlélhet egy pár pillanatig. - Szóval inkább majd ha jobb idő lesz. Ilyenkor télen hová szoktad vinni a kuncsaftokat? Nyugodtan ajánlhat ős is valami jófajta túrát. Ha nekem is tetszik az ötlet, akkor elhívom rá Anát, úgyis azt mondta, hogy szeret a szabadban lenni.
Kicsit elgondolkoztam, hogy melyik helyre gondol, de kb meg volt. - Sejtem melyik az, és szívesen felkísérlek majd, amint jobb lesz az idő. Tényleg nem téli túraútvonalnak való az a hely, ha csak nincs hegymászó gyakorlatod. Anélkül elég meredek lenne. - mert az haggyán, hogy nekem összeforrnak a csontjaim néhány órán belül, de neki aligha. Nem hiányzik egy halálos áldozat az önéletrajzomba. - Hát így télen csak a közeli erdőkbe szoktam vinni az embereket egy kiadós sétára, semmi megterhelő. Elég kihívás a hóban haladni néhol. De szokták szeretni az emberek, mert így télen elég sötét van a fák között, szóval van benne egy kis izgalom is. - veszek ki egy új szalvétát a tartójából, és néhányszor félbehajtom, aztán vissza. - Szóval odafent megtalálsz szinte mindig ha meguntad a költözködést vagy a munkát és túrázni van kedved. Meg vannak szánhúzó kutyák satöbbi-satöbbi. Bár velük nem én foglalkozok. Tényleg azt megkérdezhetem, hogy hivatalosan hol laksz?
Jól sejtettem, hogy a hegygerinc nem télre való úticél. De lehet, hogy itt leszek majd tavasszal is. - Jelenleg a saját házamban. Most örököltem. Ha kapok munkát, akkor visszaköltözöm, ha nem, akkor eladom, és visszamegyek Anchorage-ba. Szóval akkor valószínűleg nem jön össze a túra. Egyre szívesebben maradnék itt. De persze ez megélhetés kérdése elsősorban. Most még a tavalyi szabadságom terhére vagyok itt, és ha az elfogy, az ideiből csak keveset akarnék erre áldozni, a vakvilágba felmondani meg nem akarok a munkahelyemen. Ebben a gazdasági helyzetben azért az ember nem dobálózik a munkahelyekkel. - Martin vagyok. - ideje volt már egy bemutatkozásnak. - Ha fellátogatok a büfébe, akkor kit is keressek? Nem ártana tudni a kis hölgy nevét, ha már így elbeszélgettünk. - Azt hiszem, tudom ki a kutyás ... Sednának hívják ugye? Van neki egy ilyen zsebre dugható méret ... ő ... Junior, ha jól emlékszem.
A hozzászólást Martin Williams összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 26, 2012 1:20 pm-kor.
- Anchorage? Ott is éltem néhány évet még gyerekkoromba. Az is szép hely. - Nagyon is az, hiszen el sem akartam onnan jönni életem végéig. - De ha így áll a helyzet, akkor duplán szurkolok, hogy a következő állásinterjú sikeres legyen. - emeltem meg a poharamat is egyúttal. - Én is egy kirándulás miatt döntöttem úgy, hogy itt maradok. - mosolyodtam el, pedig belül mintha csak egy szélvihar rohant volna végig rajtam a feltörő emlékektől - Én Dorina, és ha ezt a nevet megemlíted a pultosnak vagy bármelyik pincérnek, akkor szólni fognak nekem rögtön. Feltéve ha épp nem vagyok kinn egy csapattal. Akkor általában nem szoktak zavarni. - tettem keresztbe a lábaim az asztal alatt. - Igen, Sedna nevel kutyákat. - nevettem el magam. - És Junior a kölyök, igen. Édes kutyus. Neked van valamilyen háziállatod, vagy egymagadban élsz?
- Nem, nincs semmi állat. Egy kis garzont bérelek egy óriási betontömbben, és ott maximum halakat lehetne tartani. - rázom meg a fejem. - De mindig is szerettem volna állatot tartani. Kutyát ... azt hiszem kutyát szeretnék. Na, egy okkel több, hogy itt maradjak. Erre eddig nem is gondoltam. - Itt van kert a ház körül, és a kerítés mögött rögtön ott az erdő. Itt lehetne állatot tartani. Ezt már inkább csak magamnak mondtam megerősítésképpen. Lehet bele kéne vágni, akár van munka, akár nincs? A ház eléggé lelakott, fel kéne újítani, de azért nem annyira vészes, hogy pár évig még ne várhatna az ügy. Lakbérre nem kell költeni. Ahogy néztem a ház mögött legalább két évre való tüzelő van felhalmozva. Igazából csak élelemre és némi rezsire kéne pénz ... Hát valahonnan csak lesz annyi ... még albérlőt is kereshetek ... - Szóval Dorina. Megjegyzem. - rántom vissza magam a társalgáshoz.
Kezdőlap
//
