Nem lövök túlságosan mellé, ha azt mondom, tiszta idegbeteg lettem, ahogyan közelítettem a városhoz. Minden kis apróságon felhúztam magam, már akkor képes voltam ledudálni bárki fejét, ha nem tette ki az indexet, ha pedig valaki bevágott elém.. hát szinte szó szerint a kormányt püföltem. Fogalmam sincsen, mi ütött belém, hiszen a feleségem már jó ideje hátrahagytam - azaz ő hagyott hátra engem -, és bőven volt időm feldolgozni a traumát, amit okozott nekem. Talán az lehetett a baj, hogy már több napja nem engedtem ki a bundást és az ő érzései mételyezték meg az én alapjáraton nyugodt természetemet. Ez köztünk mindig is így működött, annyira nem meglepő dolog, én csak szimplán szerettem volna végre hazaérni. Legalábbis akkor még azt gondoltam, amikor Fairbanks felé száguldoztam. Azonban ahogyan egyre közelebb értem a városhoz, a határozottságom fokozatosan elpárolgott. Nem igazán akaródzott mégse visszatérni, találkozni az ismerősökkel és elmesélni nekik, mi is történt. Nem akartam megosztani senkivel sem a történteket, ahhoz pedig becsültem őket eléggé, hogy ne hazudjak a képükbe. Akkor ugrott be az ötlet, amikor elhajtottam a Motel mellett; itt fogom meghúzni magam még pár napig. Addig a farkasom is kiereszthetem és legalább visszaszokok a fairbanksi levegőhöz, talán az segíteni fog, hogy ismét betegyem oda a lábam, a határon megszokom az ittlétet és utána nem lesz probléma. Legalábbis bízom benne. Nevetséges amúgy, hogy ilyen dolgokon parázok, de mit ad Isten, sajnos ez volt a helyzet, nem tudtam mit tenni vele, mint megbarátkozni vele. Nem sokkal hajtottam túl a Motelen, a nem sokkal arrébb lévő, út menti kis boltba tértem be, hogy némi vacsorának valót és valami piát is szerezzek mellé. Skót whisky nyilván nincs egy ilyen kis putriban, de sör az talán akad, én meg már boldog leszek attól. Leállítottam hát a kocsimat az út mentén, félig a járdán álltam, de sajnos parkoló nem akadt errefelé. Minden bizonnyal ki fogok tűnni egy ilyen autóval a környezetből, de a feleségem ellopta az előző autómat, nekem pedig ez volt, amit a leghamarabb és legolcsóbban meg tudtam szerezni, azaz az egyik kapcsolatom szervált nekem. Mire nem jók az ilyen érdekismeretségek! Nem pattogtam hát, hogy nekem ez nem felel meg, kellőképpen gyors volt, szóval a célnak tökéletesen megfelelt. A riasztóval nem szórakoztam, hiszen csak pár percre szaladok be a boltba, nem is kellett sok, hogy visszafelé baktassak, egyik kezemben a hatos pakkos sörösüvegekkel, a másikban pedig egy kisebb papírzacskóval, ami némi rágcsálnivalót rejtett, hiszen ebben a boltban mást nem kaptam, ami ehető lett volna. Ekkor vettem észre a kocsim körül matató kölköt, háttal állt, de minden bizonnyal húsz körül járhatott. - Mégis mi a fenét csinálsz? - dörrentem rá, néhány lépésre megállva tőle, mert fogalmam sem volt, miért sertepertél a kocsim körül, de egyáltalán nem tetszett a dolog.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Késő van. Én meg marha jól megszívtam az utolsó buszt! Igen, basszus. Szóval kutyagolhatok hazáig, hacsak nem állok át stopposnak. Áh, nem. Azért annyira még én se vagyok megmakkanva! Úgyhogy sétáltam. Hosszan és kimerítően. A táskámat már csak mint valami elhalt részemet vonszolom magam után, ahogy a fagyos szél beköltözik a kabátom alá. Nem jó, nagyon nem... Viszont kár szüttyögni, és a selejtes helyzetemen vergődni, mert azzal nem jutok előrébb. Már pedig nagyon is szeretnék...
Talán egy órája vonaglok a gyorsforgalmi út mentén; komolyan mondom valaki rajzolt még ide pár mérföldet! Mit számít, nemde? Így is, úgy is cseszhetem. Egyébként, meglehet idővel csak levágom magam az út mellé és annyi - meg is voltam erről győződve -, viszont valami feeelfoghatatlan csoda folytán le is tehetek erről az elméletről. Már haloványan látom a motel pislákoló, elmosódó fényeit. - Édes jézus, kösz! - emelem arcom az ég felé, noha még mindig nem hiszek semmiféle istenségben. De jól esik, és ennyi. A megkönnyebbülésnek hangot kell adni! Szóval minden erőmet összekaparászva haladok tovább, bal alkarommal védve az arcomat a felerősödő szél ellen. Mindennek fényében, marhára nem látok semmit, olyannyira semmit, hogy mikor már el akarnám venni a karomat a szemeim elől telibe vág egy autó. Mármint, csak a pocsolya, ami a kereke alá került. - Ne már, baszki! - csattantam fel, mindkét karomat levágva a testem mellé. Ellenben... azzal már nem számoltam, hogy valami csúcs szuper kocsi közvetlen közelében kezdek el csapkodni. Kár volt, hát kár. Mert hogy olyan szépséges csíkot rajzoltam a jobb hátsó kereke fölé... Hújjuj! - Ezt nem hiszem el! Ne szívass... - hőkölök, elképedek, aztán meg sietős mozdulatokkal guggolok a járgány mellé. - Ne már, ne már, ne már! - dörzsölöm, de minek dörzsölöm? Csak még jobban elcseszem, de király! Felegyenesedek, kapkodva nézve körül. Szerintem sápadt is vagyok, sőt... ez biztos. - Kell egy... - forgolódok, mint a dodgem... de nem látok semmit, ami segítene. - Jól van, akkor ezt totál buktam. - engedem le a vállaimat, térdelve kapaszkodva a kocsi oldalába. Mint, aki épp imádkozik, vagy tudom is én. Lehet így is maradok órákig, ha nem csap meg oldalvást egy idegen férfi hang. Íriszeim kipattannak, de a fejemet nem merem még felemelni. Dermedten kapaszkodom a kaszniba. - Én csak... - makogok, hebegnék is, de minden szó benn ragad a torkomban. Végül felállok - próbálok - tekintetemet csak lassan futtatva fel az előttem állóra. - Ammm, a te verdád? - bökök fejemmel a kocsira, nagyobbakat nyelve. - Figyelj, én sajnálom, oké? Tényleg. Kifizetem! - hadarok, magyarázom a bizonyítványom, vagy micsodát. Talán még nem látja, de meg fogja! Tuti ketté szed... Vagy ordít, de szuper; hát egész nap erre vártam... - A helyzet az, hogy... megkarcoltam... - lépek arrébb, teret adva neki a... látványhoz. - a táskámmal. Nem direkt volt, esküszöm! Látod? Nem is olyan vészes... látod? Nem olyan nagy... Ahh. Sajnálom... - hajtom le végül a fejem, egész el voltam keseredve, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Komolyan: nevetséges.
Cseppet sem tett boldoggá a helyzet, hogy a kölyök képtelen volt normális választ adni, a szavak is beléfagytak, még felállni sem tudott, bakker! Sóhajtva lépdeltem közelebb, nem foglalkozva azzal, hogy sikerült-e felállnia, vagy sem, a csomagtartóhoz léptem és bedobáltam a cuccokat. Viszonylag gyorsan mozogtam, bár arra figyeltem, nehogy szemet szúró legyen a sebesség, de így sem telt bele sok időbe és már ott álltam mellette. Ha még mindig a felállással szenvedett, akkor nemes egyszerűséggel megragadtam a hozzám közelebb eső felkarjánál fogva és nem finomkodva rántottam talpra. Amennyiben már a saját lábán állt, úgy természetesen csak megálltam mellette, mellkasom előtt keresztbe font karokkal, ezzel is jelezve, addig innen el nem megy, amíg nem ad magyarázatot. - Nem, csak szimplán brahiból ijesztgetek lúzer kölyköket… - morogtam némi felháborodással a hangomban, bár a hitetlenség erősebb volt. Tényleg képes volt feltenni ezt a kérdést? Az eszem megáll, mégis mit gondolt? - Ne szórakozz, kölyök, inkább bökd már ki! - cseppet sem volt jó hangulatom, szerintem elég volt a fejemre nézni, számára is egyértelművé válhatott. Ahogyan az is, hogyha még tovább húzza az időt, akkor tényleg a padlóhoz vágom, nem törődve azzal, hogy ki lát és ki nem. Aztán végre összeszedi magát és kinyögi, én meg hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Megkarcolta a kocsimat… Annyira nem vagyok kocsibuzi, hogy egy ilyentől tajtékzani kezdjek, szeretem a szép verdákat, de nyilván nem fogom letépni a fejét. Nem örülök neki, de szerintem túlélem. - Nézz rám! - szólalok meg néhány pillanatnyi csend után, amikor lehajtja a fejét. Csak akkor folytatom, ha ezt megtette és bízom benne, hogy meg fogja, mert nem szeretném felpofozni. - Hogy hívnak? - tettem fel a kérdést ahelyett, hogy a problémáról kezdtem volna el diskurálni és csak akkor beszéltem tovább, ha megtudtam a nevét. - Azt mondod, kifizeted? Tényleg ki tudnád? - húztam össze egy pillanatra a szemeimet. Éjszaka van, a városból kifelé halad, arrafelé pedig a motelen túl csak az üres pusztaság van. Most vagy ott lakik, vagy szimplán őrült, vagy esetleg ide jön a fuvarja. Bármelyik eset is állt fent, nem igazán tudtam volna elképzelni, hogy képes leperkálni nekem annyi zöldhasút, amennyivel a javítást fedezhetném. - Mit szólnál hozzá, ha más ajánlatot tennék? - billentettem enyhén oldalra a fejemet, ahogyan a szemeit fürkésztem. Kölcsönös haszon, szerintem mindketten jól járnánk vele…
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Lepergett előttem az egész életem. Na jó, ez túlzás, de az kétségtelen, hogy húszezerféle formában képzeltem el, miként fog menten ketté szedni, kinyírni, autó alá vágni, és a többi... Hát na... nem vagyok egy beszari gyerek, de van a pasiban valami, amitől a hideg is kiráz. Mondjuk lehet, hogy pusztán a tény, hogy: összebarmoltam a kocsiját! De most komolyan... véletlen volt! Esküszöm! Ahogy kér; még inkább: rám szól, úgy sietősen mégis szakaszosan emelem rá kék íriszeimet. Nem mondanám, hogy rettegek, de azért eléggé rá vagyok feszülve a dologra. Szorítom a táskám pántját, olyan erősen, hogy ha élne, most már tuti a lelket is kipréseltem volna belőle. - Ba... Bastien. - nyögöm ki, noha lehet az egészet kellett volna. Azt kellett volna? Persze rá is kezdek parázni, de hamar el is vágja a kételyeim torkát a következő mondatával. Néhány másodpercig csak pislogok rá, mint aki nem ért a nyelvén, míg végül sikerül összeszednem magam annyira, hogy meg is szólaljak. - Hát, attól függ... ha a javítása majdnem annyi, mint a verda... - vizslattam végig a fekete bmw-t - akkor lehet, hogy nem. Vagy részletre? - magyaráznék én, hajjaj, de mennyit. Köztudottan nem bírom befogni, amikor már be kéne... Mégis kérdése újra és újra végig szalad az elmémben. Kicsit még az értetlenség is felül a képemre, de sietve hessegetem el onnan. Nem kell, hogy rápipuljon, aztán esélyt se adjon. Kicsit kijjebb húzom magam, fejemet parányit döntve oldalra. - Milyen ajánlatot? - puhatolózom finoman, de azért korrigálok. - Úgy értem, örülnék. Már, ha nem akarod, hogy kinyírjam a kis boltos fickót - bökök jobb mutatóujjammal a közért felé, csak jelképesen -, mert az nem volna túl jó. Ugye, nem akarod? Rendes pacák. - vonom fel egyik szemöldököm. Igazából én se tudom pontosan, hogy poénkodok-e vele, vagy amúgy halálosan komolyan teszem-e fel neki a kérdést... de mindegy is. Reméljük simán viccnek veszi, és még értékeli is a fene nagy baromságom. Nyelek egyet, számat megvonva oldalra. - Mit szeretnél? Miben tudok én neked... segíteni? - mert hát gondolom nem csupán azt kívánja tőlem kérni, hogy kis gatyába alázzam magam szarrá az út közepén, tingli-tangli táncot lejtve.
Ha szétkaptam volna, vagy leordítom a fejét, azzal nem mentem volna sokra, nem sok hasznom származott volna belőle, bár tény, hogy élveztem volna befosatni egy kisfiút, hiába nem vagyok egy gyerek-szadizós személyiség. Hiába nem járkálnak errefelé sokan, a boltban lévő eladó tuti leskelődik, hiszen jobb dolga sincsen, az meg már bőven eggyel több, mint amennyinek látnia kellene minket, úgyhogy maradok a hűvös távolságtartásnál. Sietősen emeli a fejét, mégis kellőképpen szakaszosan, hogy legszívesebben odanyúljak és én emeljem fel a buksiját, nem minden esetben vagyok túl türelmes, ami azt illeti, de most próbálok az maradni. Látom, mennyire erősen szorítja a táskájának pántját, ráadásul az érzelmeit is érzem és így.. komolyan? Ennyire ijesztő fejem van? - Oké, Bastien - ismételtem meg a nevét, mintha csak ízlelgetni szeretném, egyelőre bőven megelégedtem ennyivel, a sajátomat viszont még nem árulom el neki. Majd idővel talán. - Vagy egyben, vagy sehogy. Elég simlis képed van ahhoz, hogy ne bízzak meg benned. De ezt ne vedd magadra - rándult meg szám egyik széle. Sajnos elégszer tört már bele a bicskám ebbe a bizalom dologba, hogy óvatosan tegyem meg ezentúl a lépéseket. Erről a srácról meg semmit sem tudok, nem fogok alkudozni. Inkább ajánlatot teszek neki, egyrészt jobban is szórakoznék, másrészt talán neki is kényelmesebb lesz, mint perkálni. Tessék, itt az élő példa, hogy valamennyi jó szándék még belém is szorult! - Ez most komoly? - nevettem fel röviden, mégis jóízűen. Tényleg ijesztő fejem lehet, ha azt gondolja, képes lennék megöletni vele a boltos fickót. Biztos a több napos borosta teszi… - Nem, nem azt akarom, egészen másmilyen törlesztési módra gondoltam - húztam még egy picit ezúttal én az időt, talán növelve kicsit a feszültséget benne. - Nem a segítséged kell, hanem az, hogy törleszd az adósságodat. Két hónapig minden héten kitakarítod a kocsimat, kívül és belül is. Aztán ha meg vagyok elégedve a munkáddal, két hónap után akár plusz kereseti forrás is lehet belőle - vázoltam fel előtte, mire is gondoltam egészen pontosan. Nyilván egy karcolást eltűntetni nem olyan vészesen nagy összes, de azt hiszem egészen korrekt ajánlatot tettem neki. Ha tényleg jól csinálja, akkor akár fizetnék is érte, amint letelt a két hónap. - Vagy pedig perkálsz, rajtad áll - vontam meg a vállam, én minden tőlem telhetőt megtettem, innentől övé a terep.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Simlis képem? Tényleg?! Vágnék egy fejet, de igazából nem merek. Így is elég galibát csináltam magamnak ezzel... hogy megkarcoltam a kocsiját. Szóval rá hagyom, nyelek, és elengedem a fülem mellett a megjegyzését. - Nem veszem. - ingatom meg a fejem, nem kommentálva feleslegesen azt sem, hogy nem bízik bennem. Hogy is bízna, nem? Azt se tudja ki vagyok, én meg pláne nem, hogy ő ki. Kicsit még feszengek, de kezd jobb lenni, főleg akkor, mikor már ő is normálisabb hangszínben beszél. Legalábbis nekem úgy tűnik, és még azt se mondanám, hogy mérges lenne. Talán egy picit. Ettől pedig mindenképp könnyebbnek érzem magam. - Jó. - suttogom csak, ahogy a feltételeket szabja, de az elmémben felgyülemlő kérdés egyfajta szóhányásként tör fel a torkomból. - És amúgy hol laksz? Vagy, hova kéne menni? Úgy értem, szívesen csinálom, suvickolom a kocsidat, ha ezzel kiegyenlítem a károdat. Csak... mindegy mikor? Időben. Vagy inkább este... reggel? - hülyeségeket kérdezek, komolyan. Miért nem tudom egyszerűen befogni és várni, hogy kiadja az "utasításait". Elég kellemetlen amúgy, mert hát nem vártam, hogy éppenséggel ilyen plusszal indítom a holnapot - vagy a mát(?) -, de most már mindegy. - Maradjak csendben, igaz? - pislogok fel rá, a szél még mindig erősen csap a szemembe. Magamhoz húzom a táskámat, a mellkasomhoz - fázok -, de nem mozdulok. Olyan jó lenne, ha most apa itt lenne... Na, nem azért, mert el akarnám kerülni a felelősséget, hanem mert akkor nem lennék ennyire... megszeppenve. Vagy mi. Fura érzés, még furább az, hogy kezelni is csak nehezen tudom. Sosem történt velem ilyen. Sosem. Néhány percig - talán csak pár, ez tőle függ - némán állok előtte, néha-néha elpillantva róla a mellettünk zúgó autókra. Mennék már, nagyon is... Éhes is vagyok, na meg sose tudhatom apa mikor jön értem. Lehet már otthon vár, akkor meg szívatom a fogam, hogy ennyi időt elvesztettem belőle. - Ma is kell takarítani, vagy ráér holnaptól? - szegezem neki a kérdést, már-már gyermekien, mégis hangomban némi szelíd érdeklődés bújik meg. Nem akarom kihúzni a gyufát, oké? De őszintén: legszívesebben elfutnék, marha messzire, hogy utol se érjen!
Kifejezetten örömömre szolgál, hogy nem ellenkezik és nem pattog, hogy ő márpedig nem fog takarítani, mert az milyen szar munka már. Az ilyen mindig ezzel jár és számomra sokkal szórakoztatóbb ilyennel traktálni a srácot, mint megmondani neki, hogy mennyit kell fizetnie. Mindenki jól jár. Legalábbis én biztosan. - Te itt laksz a motelben? - böktem a fejemmel magam mögé, egészen pontosan az említett épület felé, ezzel elütve minden kérdését. Majd válaszolok, ha úgy érzem jónak. - Első alkalommal eljönnék majd érted és elvinnélek, hogy tudd, merre is az arra - válaszoltam az egyik előbb feltett kérdésére, vagyis nem pontosan ezt kérdezte, de elégedjen meg egyelőre ennyivel. - Inkább reggel, talán neked is egyszerűbb, ha nem vaksötétben kell koszfoltokat keresgélned - vágtam zsebre a kezeimet. Micsoda jótét lélek lettem, apám, beszarok! - Ezt senki sem mondta - nevettem fel kurtán - Az soha nem baj, ha van véleményed és ki is mered mondani. Az már inkább, ha utána mentegetőzöl - osztottam meg vele a véleményem, a képemen azonban továbbra is ott ült egy halvány mosoly. Vicces, menten felcsapok tanárnak! - Nem, ma már késő van, csak több kárt tennél benne, mint hasznot, úgyhogy megelégszem a holnappal. Egy pár napig még a motelben maradok, szóval még gondot sem fog jelenteni, hogy megtaláld a kocsimat - természetesen majd ezután jön el az az alkalom, hogy megmutatom, hol is lakom pontosan. Addig maradjunk ennyiben. - Egyébként Aiden vagyok és örülnék, ha megadnád a számod, biztos, ami biztos. Én is mondom a sajátom - ha nem ellenkezik, akkor előkapom a mobilom, nehogy itt nekem átverjen, ha elmondja a számát, hát tárcsázom is, derüljön most ki, hogyha rossz számot ad meg. Nem mintha ne érezném, ha esetleg kamuzik.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Követem fejének ingását, ahogy a motelre "mutat". Szinte már vágyódom oda, a melegbe; arról nem is beszélve, hogy a hűtőben hagytam tegnap egy fél pizzát! Szóval már azután is úgy sóvárgok, mint akit négy napja éheztetnek. - Igen, ott. Az emeleten. - én mondjuk az ujjammal is nyomatékosítom a hely mivoltát - nem mintha érdekelné -, de hamar vissza is ásom ujjaimat a táska pántjára. - Rendben, a-az jó ötlet. - bólintok is, hogyha már a szavaimmal nem is, de legalább ezzel nyomatékosítsak. Igazából nem sok kedvem van a fickóhoz, pláne nem kívánkozom beülni mellé. Isten tudja mi ez... és ha pedó, vagy ilyesmi, aki "kisfiúkra" bukik? Jó, ez már csak az erős fantázia, biztos az. De ha még sem? Jó, mindegy. Hülye vagyok. - Igen, az lényegesen egyszerűbb lenne. - mármint nappal pucolni a verdát. Mert na... jól látok én, azzal nincs is baj, de ha ne adj isten ott hagyok egy szöszt el tudom képzelni, hogy kiakad. Persze, lehet megint csak én képzelek bele többet. Mindenesetre jobb ha az eszem a helyén van, és kész. A továbbiakat már csak tudomásul veszem, nem nagy örömmel fogadva - csak magamban -, hogy ő is a motelben lesz. De igaza van, így azért könnyebb lesz eleinte. Aztán meg megyek amerre kell. Ugyebár... - A számom? - kérdezem kicsit értetlenül, de aztán világossá válik mit akar. Jól van, mára már rövid vagyok, nézzük el. Figyelem, ahogy előkaparja a mobilját, és én sem teszek másként. Nem kamuzok neki, lediktálom pontról pontra a számom, noha még én se tudom jól - pár napos a ketyere -, de kivételesen nem hibázom el a számok egymásutánját. Ezzel együtt meg is csörren a kezemben, amit sietve ki is nyomok, hogy én is mentsem az ő számát. - Akkor Aiden. - írom, miközben a nevét ízlelgetem, görgetem át a nyelvemen. - Ez ilyen csajos név, nem? - magyarázok csak úgy a semmibe, miközben a mentés gombra nyomok. Aztán hamra leesik mit csináltam. A szemem elkerekedik, az arcomon a vonások megfagynak egy pillanatra. Jézus basszus, miért nem tudom be fogni a pofámat??! Komolyan? Tényleg, ezt muszáj volt?! - Ne-nem úgy. Csak majdnem olyan, mint az Ayden. Az csaj név. Dee... a tied sokkal jobb, tényleg! - nem szabadkozom, ugyan. Csak mentem a menthetőt. Én nem megbántani akartam, csak megint hamarabb beszélek, mint gondolkodok... - Akkor öm... kellek még, vagy mehetek? - pillantok rá, kicsit félszegen, elvégre kis híján az előbb lecsajoztam...
- Nagyszerű! - csaptam össze a kezeimet, hiszen mi sem volna egyszerűbb, mint a megbeszélt időpontban kiállni a folyosóra, egyből el tudom csípni. Arról nem is beszélve, hogy szag alapján is simán megtalálnám, ha úgy adódna, szóval remélem nem akar kibújni az egyezség alól. Bólintottam a szavaira, ezennel ezt a részét le is beszéltük. Érezni se nagyon kellett, látszott rajta, hogy semmi kedve sem hozzám, sem ehhez az egész szituációhoz, de ha már itt tartunk, nekem sem volt kedvem ahhoz, hogy meghúzza a kocsimat, de ha megtörtént, akkor megtörtént, ezt kell szeretni. És kihasználni a helyzetet, természetesen. - Igen, jól hallottad - szavaim mellett a határozott bólintásommal is egyértelművé tettem a mondandómat. A számát akarom, mert simán kinézem belőle, hogy tényleg eltűnik. És lehet nem lenne olyan nehéz feladat megtalálni, de nem szeretném az egész város átszimatolni, hogy a nyomára bukkanjak. Így mindenkinek egyszerűbb, őt is megmentem a buta cselekedetekből fakadó következményekre. Mert ha megszegi az alku rá eső részét, hát akkor tuti nem leszek olyan kedves, mint most. - Öhm, oké. Amikor azt mondtam, nem baj, ha van véleményed, nem egészen erre gondoltam - süllyesztettem el a telefonomat, majd homlokom ráncolva pillantottam rá, amikor azzal jött nekem, hogy csajos a nevem. - Ha ebben a városban akarsz élni, azt ajánlom, tanulj meg lakatot tenni a szádra, mielőtt ilyen baromságokat és cseppet sem kedves dolgokat fecsegsz ki, mert nem biztos, hogy mindenki szólni fog, mielőtt meg akarna ütni - vagy ki tudja, mit akarna vele csinálni. - Merthogy ha még egy ilyet szólsz, eskü betöröm az orrod - egy bájos mosolyt villantottam a szavaim végére. Még kifejezetten kedves is voltam! - Menjél csak. Mielőtt még tényleg olyat tennék, amit később megbánn… Ja, nem, bocsi - abszolúte nem bánnám meg, hogy esetlegesen betörtem az orrát, vagy merő véletlenségből fellöktem, jobb, ha ezzel ő is tisztában van. - És akkor holnap reggel! Hétkor megfelel? Ajánlom, hogy ne késs, mert nem szeretem, ha valaki nem tartja be a megbeszélteket - pillantottam még rá, miközben már az ajtót nyitottam. Fel sem ajánlottam, hogy eldobom a motelig, felesleges lett volna, hiszen itt volt egy köpésre, nekem viszont kellett egy másik bolt, ahol minőségi szeszt is árulnak.
// Köszöntem a játékot, öcskös! És akkor a megbeszéltek szerint mehet a folytatás is. //
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Oké, kicsit túl lőttem a célon, érzem. Mégis, egész jól kezeli, habár hallom a hangján, hogy nem díjazza. Hogy is tenné? Elvégre kis íján lecsajoztam. Szavaira csak nyelek, meg bólogatok, mintha idomított pincsi lennék, de persze nincs így. Szerintem teljesen jogos, hogy tartok a pasitól. Nem csak azért, mert megkarcoltam a kocsiját, hanem azért is, mert amúgy bunkó. És kész. Betörné az orrom... azért erre akaratlanul is megráncolom az orrnyergem, majd a szám ide-oda mozgásával űzöm is el az ingert. Azt mondjuk nem szeretném, ha bántana. Nem hiszem, hogy élvezném, egyébként se vagyok mazochista... - Nem fogok késni. - nyomatékosítom benne, hogy tényleg komolyan veszem a dolgot. És nem is akarom átvágni, ez azért legyen tiszta. Anyám nem ilyennek nevelt, és bár a kóterben szívtam eleget, azért hülye nem vagyok! Szerintem még a föld alól is előszedne, ha arról lenne szó, szóval jobb nem játszani a tűzzel.
Egyébként szívesen az orra alá dörgölném, hogy nem kedvelem, és hogy be kaphatja! De túlzásba semmiképp nem akarok esni, és még szeretnék egy darabban haza érni, úgyhogy... csak csendben bólogatok továbbra is - lassan nyakgörcsöt kapok -, hogy végül pár lépést elhátrálva tőle elköszönjek. Egy hello, meg egy akkor holnap, ennyi jut, és már fordulok is sarkon, meg sem állva a szobámig. A lépcső tetején, még a szomszéd "baj van" kérdése is elszalad a fülem mellett, olyan gyorsan húzok el a nyilvánosság elől. Miért én kerülök mindig ilyen helyzetbe?!
Hazafelé tartok melóból, ennek értelmében a platós kocsival szelem a város utcáit. Ha lenne miért kapkodnom, talán még rá is lépnék a gázra, hogy átérjek a hirtelen sárgára, majd pirosra váltó lámpajelzésen, keresztülveretve a sokadik kereszteződésen. Ám nem hajt a tatár, ekképp megállok a pirosnál. Oké, lehet, kicsit tényleg hirtelen fékezek, erről ad tanúbizonyságot a hangosabb csattanás is, mi a plató felől érkezik. Hát hoppá! Felszalad szemöldököm, a visszapillantóban sasolok hátrafelé, hogy vajh mekkora lehet a kár... A sajátomat nem féltem, a melós verda az erősebb kutya a fémdobozok párharcában a személygépkocsival szemben, de azért nem lenne szerencsés, ha holmi benyomódott motorháztető végett pattogna a másik fél, mikor láthatta ő is, hogy mindjárt piros lesz! Valahonnét ismerősnek tűnik a szélvédő mögött ülő pasas különben, de annyira leárnyékolja a napellenző sötétje, meg nem mondanám, honnét. Mondjuk, még mikor kiszáll és fejét fogva nézi a két autó találkozásának eredményét, akkor sem tudom hova kötni, de gondolom, ami késik az nem múlik, legfeljebb nagyobb erővel vág majd fejbe a felismerés. Vagyok annyira jófej különben, hogy lekapom orromról a napszemüveget és lehúzom az ablaküveget, kihajolva pedig megszólítom a "tettestársat". - Mennyire gázos? - Ha nem lép közelebb, akkor én leszek az, aki kiszáll és felé lépdel különben, de szemmel láthatóan nem idegeskedem túl a dolgot. Szinte már majdhogynem leszarom, azt kell mondjam. Mi nekem egy koccanás négy évnyi Alignak-kergetéshez képest!
Éjszakai műszakot követően sem volt túl sok időm lazsálni, vagy pihenni ma, de ez nem meglepő, tudtam, mire vállalkozom, amikor rábólintottam, hogy a többiek után jövök ebbe a Szellem járta, fagyos kisvárosba. Fáradt voltam és kissé morcos is, ami azt illeti, utóbbi az előbbiből fakadt, de mivel panaszkodni nem szokásom, ezért tettem szépen a dolgomat. Most is a Lak felé robogtam, egyrészt még nem volt szerencsém mindenkivel találkozni, másrészről volt egy-két fejlemény ezt az egész toll-tőrös mizériát illetően. Darrennek kívántam leszállítani az információt, vagy legalább megosztani vele, mire jutottam a többiek kikérdezését követően, hogy aztán a Protektorátus elé tárjuk a fejleményeket, hátha ők okosabbak a dolgot illetően, vagy legalább tudnak kezdeni vele valamit. Falkajárművel indultam útnak a hotelből, saját autóra még nem sikerült szert tennem, meg amúgy is, amikor tökéletesen funkcionáltak ezek a négykerekűek, nem is annyira siettem a dologgal, ami azt illeti. Kisebb gondom is nagyobb volt jelenleg, minthogy autót szerezzek magamnak. Nem volt egy atombiztos személygépkocsi, de a célnak tökéletesen megfelelt; gurult. És még rádió is volt benne! Nem vagyok egy türelmetlen alkat, de a tötyörészésnek sem vagyok híve és annak ellenére, hogy a rend őre vagyok, bizony át szoktam menni olykor a piros lámpákon. Főleg, ha szeretnék mielőbb a dolgaim végére érni és ez a nap is tökéletesen ilyen volt. Nem is volt kérdéses, hogy megpróbálok én is átcsusszanni azon a piroson, amikor úgy ítéltem, az előttem haladó platós jármű tulaja is hasonló véleményen van, mint én. Csakhogy arra nem számítottam, hogy végül úgy dönt, mégis jófiú lesz és nem szeg szabályt. Hiába fékezek és próbálom oldalra rántani a kocsit, a csattanás egyértelműen tudatja, hogy bizony nem sikerült elkerülni az összepusziszkodást. Ugyan nem fejeltem le a kormányt, sikerült megtartanom magam, de a pár napja csúnyán eltört vállam már kevésbé rajongott a dologért. Belém mart a fájdalom, mire odanyúltam és néhány vállkörzéssel próbáltam helyreállítani a dolgokat. Hát ez frankó. Egy "aucs"-t elmormolva szálltam ki a kocsiból, hogy szemrevételezzem a kárt. Ujjaimmal a tincsek közé szántottam, tarkó tájékán állva meg a mozdulattal. Szuper, összetörtem egy falkás járművet. Mondjuk aggódni annyira nem aggódtam a dologért, mert nem volt olyan vészes, az egyik fényszórónál nyomódott be az autó, illetve a karosszéria elülső fele és a motorháztető is őrizte a találka nyomait. Gondolataimból a lehúzódó ablak hangja szakít ki, majd a kiszóló sofőr kérdése. Nem lépek közelebb, ha annyira érdekli, szálljon ki! - Nem annyira, mint a jelenlegi hangulatom - nem volt morgós a hangom, még csak sértődöttség sem volt benne, hiszen ha úgy nézzük, én vagyok a hibás, ő csak éppenséggel hirtelen döntött úgy, hogy betartja a szabályokat. De ettől függetlenül nem javított a kedélyállapotomon ez a kéretlen kis találkozó, főleg, hogy pont egy Őrzőbe sikerült belefutnom. Éljen, ápoljuk a kapcsolatokat! - Az kellett volna még a csodás napomba, hogy tropára törjem a verdát. Bezzeg ennek a monstrumnak semmi baja! - morogtam magamban, de nem annyira halkan, hogy a másik ne hallhassa meg. Közben pedig már az ajtó felé bandukoltam vissza, hogy behajolva és rátámaszkodva a kormányra nyomjam be a vészvillogót, hiszen mégiscsak az út kellős közepén ácsorogtunk!
A pasas kiszáll, én az oldalsó visszapillantóból figyelem az eseményeket, vajon mekkorára nő a feje a verdák sérülése - illetve a sérülések megoszlása - láttán. Szinte már szórakoztató is lehetne a helyzet, ha nem ülne rajtam valami furán megmagyarázhatatlan "értem én, de leszarom" életérzés. Tényleg nem egy koccanáson fogom feltúrni az agyamat, s erősen bízok benne, ő sem az a mindenen problémázós fajta. Fú... az csúnya lenne, azt hiszem! Az elgondolkozó ábrázatot látva lekerül a platós ablakának üvege, én meg kihajolva érdeklődöm a tényállásról, mégse legyek már akkora bunkó, mint amilyennek tűnhetek jelenleg és amekkorának amúgy nem tartom magamat. Mások véleményéről nem tudok nyilatkozni, mondjuk jelen állapotomban nem is igazán érdekel. Válaszára épp csak felvonom a szemöldökeimet, majd gondolok egyet, kikászálódok a kocsiból, magamhoz véve a doboz cigit, meg a gyújtót, míg ő kiteszi a vészjelzőt a... honnét olyan rettentő ismerős ez a rendszám vajon? - Túl sok mindent túlélt már ahhoz, hogy pont egy személyautó okozzon benne kárt. Cigit? - Nyújtottam felé a dobozt, ha már szar napja van állítása szerint, hátha ennyivel meg tudom támogatni pozitív irányba a kedvét. Nekem be szokott válni, nem véletlenül szálltam ki a kocsiból most sem, s nem is Mike két szép kék szeméért. Elnézem a koccanás eredményét, mikor bevillan, honnét az ismerős érzet. - Nem fújd túl, írunk egy baleseti bejelentőt, aztán a falka biztosítója majd állja a költségeket. Meg a nemzeti parké is, náluk ez a karcolás mondhatni egy átlagos hétfői történés. - Legyintek, s akár elfogadta a cigit, akár nem, én rágyújtok, az első slukk után nyújtva kezemet felé. - William Douglas. - Még nem volt szerencsém a maga aktájához. Mondhatnám utána, de jobb a békesség első körben azért mégis.
Nyilván nem fogok ebből nagy ügyet csinálni, pláne úgy, hogy nagyobb részben az én hibám az incidens. Fog a fene ilyeneken is pattogni, amikor van éppen elég dolog, ami miatt fájhat a fejem. Egyszerűen csak nem hiányzott még ez is a napomba, ennek pedig nem vagyok rest hangot adni, amikor megérdeklődi, mennyire is gáz a szitu. Mondjuk elég foghegyről odavetett kérdésnek tűnik, ahogyan a kocsi ablakán kihajolva teszi fel azt, de mivel fordított esetben lehet én sem zavartatnám magam annyira, így nem is foglalkozom ezzel a részével a dolognak. - Pompás - sóhajtottam, mintha ezzel minden szar érzést kifújhatnék magamból. Nem jött össze. - Jah, kösz - fogadtam el a felajánlást és vettem el egy szálat a felém nyújtott dobozból. Máris szimpatikusabb a fazon! A cigi meg kell és már az első slukk után nyugodtabbnak érzem magam. Tényleg nem kell túlfújni, meg emiatt parázni, a falka biztosítója majd elrendezi, nyilván nem olyan ritka dolog errefelé a megsérülő falka-autó. - Jah, oké - rendezem le ennyivel az egészet, mintha már egyáltalán nem számítana a dolog. Nem is kell, hogy számítson, legalábbis semmiképpen sem a törött kocsi miatt. - Faszán bemutatkozom már az elején - szalad egy félsóderos vigyorféle a képemre és, hogy a neki való bemutatkozásra gondolok-e, vagy a falkáéra, azt rábízom. Mivel még nem ismerjük egymást, ezért nyilván sejti, hogy mostanság érkeztem, de nagyon mély gondolatmenetekig nem megyek bele. A VT, aki már az első itt töltött hónapja alatt összetöri az egyik falkakocsit, ráadásul a Protektor autójának segítségével. Profi munka, azt kell mondjam. - Michael Cooper - fogadom el a felém nyújtott kezet és határozottan rázom is meg, a nevet hallva pedig világossá válik, hogy miféle Őrzőt tisztelhetek a férfi személyében. Fasza. Tényleg remek bemutatkozás. - Ha akarok, sem tudok szerintem jobban időzíteni - nevetek fel röviden, könnyedén, semmi jelét nem mutatva annak, hogy esetleg kellemetlenül érintene a dolog, hogy pont belé sikerült futnom. A rövid nevetés viszont valóban azt mutatja, nem emiatt fogok idegösszeroppanást kapni és a jelek szerint ő sem az a pattogós fajta. - Nem vagyok egyébként sem rendszeres szabályszegő, sem ennyire béna - tisztázom azért a dolgot, mielőtt még téves következtetésekre jutna. - Igazán örvendek a találkozásnak, bár jobban örültem volna, ha kellemesebb körülmények között ismerkedünk meg egymással - teszem még azért hozzá, mert előbb-utóbb valószínűleg összefutottunk volna, csak hát ugye a találkozó mikéntje nem mindegy.
Van egyfajta… sorsközösség a cigarettások között, különösen a téli mínuszok idején, mikor olyan épületben kell tartózkodniuk, ahol legfeljebb a szabad ég alatt gyújthatnak rá, de ott meg csoda, ha nem fagy az ujjainkhoz a cigarettaszál. Talán erre éreztem rá, talán egészen egyszerűen „olyan dohányos feje van” a farkasnak, minden esetre elégedett hümmentéssel nyugtázom, hogy elfogadja azt a szálat. Tüzet is adok mellé, ezen ne múljék! A bemutatkozással kapcsolatos megjegyzésére felhorkanok nevetve, fejemet ingatva meg, majd én magam is rágyújtok, zsebembe csúsztatva az öngyújtót és füstöt eregetve szemlélem meg a két autó találkozásának eredményét - mintha oly rettentő hozzáértő volnék. Kezemet nyújtom, bemutatkozok, ha már így egymás mellé sodort – szó szerint – a sors bennünket. Felkaccanok aztán kissé a megjegyzése hallatán. Nem tudom eldönteni az előbbi „Szépen bemutatkozok már az elején.” szöveg után, mennyire szánja viccnek és hány százaléka totál komoly. Kivárok hát, s lám, bármennyire mutatja, hogy ő kérem nyugodt a helyzet végett, valami azért csak zabszem lehet a hátsójában, ha ennyire nem engedi el könnyedén a dolgot. - Relax Cooper! Nem bíró vagy börtönőr vagyok, hogy magyarázkodnod kelljen azért, mennyire vagy szabályszegő vagy sem. A bénát meg nem én hoztam fel! – Szélesedik mosoly képemre, tagadhatatlanul élvezem azért valahol ezt az oktalan szóáradatot részéről, míg én magam nem vagyok igazán nagydumás, ebben pedig most sem hazudtolom meg magamat. Azt legalább tényleg komolyan gondolom, hogy nem szükséges elszámolnia semmivel. A falkához érkezett, nyilván kapott már élménybeszámolót a városban jelenleg őrző-falka téren uralkodó tényállásról is, s nem tűnik idiótának, hogy felrúgja minden áron ezeket, teljes tudatában a dolgoknak. Persze, én sem vagyok tévedhetetlen. De ilyen bemutatkozás után utálnék csalódni. Benne, meg az emberismereti képességeimben is. A továbbiakra ciccenve csóválom meg fejemet. - Ha egy falkatag már oda jut, hogy velem kell randevúznia, az sosem kellemes. – Ingatom a kobakomat lemondóan pöckölve némi hamut a cigi végéről le. – Kérdezd csak az alfájdat! Persze, azért akadnak kivételes alkalmak is. – Az erdőt járva nem együkkel szoktam összeakadni portyáim során, de való igaz, alapvetően nem vagyok az a falkával együtt iszogatós típus ma már, mint aki voltam egykoron, tanoncként, fiatalon. - Különben meg sose bánd, hogy így futottunk össze. Kevesen mondhatják el magukról, így biztosan emlékezetes marad!
- Már csak az kéne - nevetős éllel a hangomban csóválom meg a fejemet. - Egyébként meg halál nyugodt vagyok, vagyis leszek remélhetőleg pár percen belül végre - emelem fel a fejem kissé, hogy az újabb slukknyi füstöt az ég felé fújjam ki magamból, a szemem is lehunyva egy pillanatra. Tisztára, mintha csak így akarnám minden feszültségemet kiadni magamból. A cigi amúgy viccen kívül segíteni szokott, pláne így, hogy Douglas is közölte, nem fog felkoncolni. Amúgy is az én autóm szívta meg jobban. - Nem árt tisztázni az ilyesmit a félreismerések elkerülése végett - fűzöm még hozzá a béna kapcsán, az meg, hogy még ehhez is hozzáfűzök valamit csak szintén azt igazolja, hogy a nagydumások táborát erősítem. Most legalábbis biztosan, mert nem érzem úgy, hogy a helyzet túlzott komolyságot kívánna meg. Mert igen, képes vagyok befogni a számat, ha kell, bármennyire is ne ezt sugallja a látszat. - Uhh, hát ebben van valami - húzom el a számat, mert ez teljesen logikus, ott már elég durva gebasznak kell lennie. Mondjuk én azért szerettem volna alapból megnézni magamnak a Protektort, pláne, hogy ilyen nagy az összeműködés a két oldal között. Nyilván nem egy pofa sör mellett volna bratyiztam volna le vele, de az autóbaleset sem szerepelt a tervek között. - Akadnak ismerősök a mi oldalunkon? Akik nem a kellemetlen randevút átélők sorába tartoznak? - ha már a kivételes alkalmakat emlegette, ki tudja, van-e valami haverja a farkasok között, vagy bárki, akivel szorosabb kapcsolatot tart. Az alfámat illető megjegyzését pedig nem vele fogom kitárgyalni, bármennyire is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, mi történt, de majd inkább Castort kérdem meg egyszer. - Igaz - nevetek fel röviden, lepöckölve a hamut. - Máris nyugodtabban fogok aludni - csóválom meg a fejem szélesen vigyorogva, mielőtt elszívnám a cigi utolsó slukkját. Az aszfaltra dobva taposom el a csikket, hogy ismét a kocsimhoz lépve hajoljak be az ajtón és a kesztyűtartóból halásszam ki a baleseti bejelentőt, hála égnek van a kocsiban! És toll is, apám, beszarok! - Mindenre fel vannak készülve - lobogtatom meg a lapot Douglas előtt, továbbra is széles görbület terpeszkedik a képemen. Bizonyára előfordulnak a balesetek, főleg, hogy elég nagy a falka és többen is használnak egy-egy autót, jobb félni, mint megijedni. - Mióta űzöd egyébként az ipart errefelé? - emelem rá a tekintetem egy pillanatra, hogy aztán nekikezdjek a papír kitöltésének. Nem sokszor töltöttem ki eddig ilyesmit, de éppen elégszer ahhoz, hogy rá is és a papírra is tudjak figyelni egyszerre.
Cigaretta cserél gazdát, tüzet is adok, ha kér, merje nekem ilyenek után Abigail vagy bárki azt mondani, nincs semmiféle szociálisan pozitív hatása a koporsószegnek. Mert van! Annak ténye, hogy a minusz negyvenben is ki kell menni a középület előtti kijelölt helyre kialakít egyfajta sorsközösséget a cigisek között. Füsteregetés közben pedig még némi nyugodtan megfontolt társalgásra is jut ideje az embernek, mint azt a mellékelt ábra mutatja. - Hogyne akadnának! Itt voltam tanonc, itt vagyok újra lassan bő tíz éve, vezetőbb beosztásban... szerintem itt is fogok megdögleni, de ezt azért ne hangoztasd az enyéim felé! - Húzódik fanyar mosoly képemre, mégis komolytalannak tetsző a hangom. Mintha végtelenül meg lennék békélve az általam közöltek tényével jó előre, olybá fest az egész kép. - Nem kell a felesleges aggodalmaskodásuk. - Morgom nemlétező bajszom alatt, újabb adag hamut hintve az aszfaltra kettőnk között, mielőtt újfent a kezemben levő szálba szívnék. Szinte már festővásznat kíván a néma jelenet, amit a károsult kocsik mellett produkálunk Cooperrel, na de igaza van, egyikőnk sem engedheti meg magának a napestig való semmittevést a főút szélen... Nevetve jegyzem meg a felkészültséget látva, hogy talán már tapasztalatból tartanak bejelentőlapot a kocsiban, s bediktálva neki tulajdon járművem, valamint a nemzeti park központjának adatait, egy kézfogásos búcsút követően nagy valószínűséggel mindketten megyünk a magunk útjára. Adja az ég, hogy keveset fussunk össze, de abban biztos vagyok, fogunk mi még találkozni.
Kíváncsian hallgatom azt, amit mond. Jó kicsit elveszni és elmenekülni abból a káoszból, ami ebbe a városba sodort valójában. Mosolyogva hallgatom, s a jókedv könnyedén telepszik ránk, pedig nem is ismerjük szinte a másikat, de mégis valami fura oknál fogva egészen könnyeded ez a beszélgetés. - Ez érdekes, mert a legtöbb ember a felszínen túl nem akar látni, de úgy érzem, hogy te viszont igen, vagy tévednék? – kérdeztem meg teljesen normálisan. Ez csak egy tipp volt. Én is szeretek új arcokat megismerni, mindenkinek esélyt adni és mindenkivel általában ilyen barátságos vagyok. De úgy érzem, hogy ő is szeret túllátni a jól ismert maszkokon is, amiket az emberek magukra húznak. Részben én is megtettem, hiszen az igazi mivolta annak, hogy mit is keresek itt, de semmi kedvem ahhoz, hogy valaki őrültnek gondoljon amiatt, amit láttam. Elég, ha néha én gondolom magam az egész miatt kicsit annak, hiszen fogalmam sem volt, hogy a világ ennél sokkal őrültebb és hihetetlenebb. Szavaira csak egy aprót bólintok, hiszen tényleg eléggé természetesen jött az, amit mondott. S vélhetően másoknak is feltűnt már, hogy egészen jó beszélőkéssége van. Mondok valamit, de még se, csak annyira, hogy esetleg az ember elméjét kicsit felpiszkálja. Utazási irodákba is jól jön az ilyen néha, mert ha akkor nem csap le a vendég egy útra, akkor vélhetően később igen, ha jó vagy a hasonló kommunikációban. Néha nem egyből kell nyerni, néha ki kell várni és hagyni, hogy az élet magától hozza meg a „győzelmet”. - Egyetértek, és ennek örülök, hogy így gondolod és ez fordítva is igaz. – pillantottam rá mosolyogva, mintha le se lehetne vakarni azt a sokakat bosszantó mosolyom. Persze, nem egyszer kaptam már meg, hogy „Mit mosolygsz, mint a tejbe tök?”. Lehet, hogy tényleg fura dolog, de eléggé ritka az, amikor ne ülne jó kedv az íriszeimben, vagy arcomon ne játszana mosoly. Jobban szeretem a jó dolgokat meglátni, mint esetleg a sötét, szomorúsághoz vezető dolgokat. Nem mondom azt, hogy boldogan az élet felhőtlen, de talán egy picit könnyebb, mint állandóan búsulva és fejet lógatva. Hamarosan pedig máris a tábla előtt járok. Ez se ritka dolog nálam, hogy egyik pillanatban még békésen ücsörgök, a másikban pedig már talpon vagyok és szinte követni nem lehet. Még szerencse talán, hogy valamennyire fáj a lábam, mert különben még gyorsabb lettem volna. - Lehet, hogy ezzel akarják még inkább felhívni az emberek figyelmét. Ügyes marketing fogás lenne. – s közben továbbra is a táblát bűvöltem, mintha tényleg képes lennék megfejteni azt, ami rajta áll, pedig esélytelen volt. Ha még ő se tudta pontosan, hogy mit takarhat, akkor én mégis miként? Ő helyi volt, de mondjuk lehet a banda nem is helyi. Mindegy is, majd eldől. Kicsit meglepetten pillantok a férfira, amikor belemegy. - Akkor majd egyeztetünk ezzel kapcsolatban. – hagytam ennyiben a dolgot, hiszen örültem annak, hogy nem értette félre a dolgokat, mert tényleg semmi olyan nem állt szándékomban. Egy részt nem is vagyok olyan, aki ráhajtana bármelyik férfira. Lehet, hogy régi módi vagyok, de szerintem egy férfinak kell meghódítani eleve egy nőt, a másik meg, hogy túlzottan káoszos volt. Amúgy se álltam volna bármi hasonlóra készen. Túl nagy a káosz jelenleg, meg nem is ismerem. Kedvelem, de ennyi jelenleg és nem több. Amikor meglátom a pincér megmozdulását, akkor sietve kapok észbe, s megyek vissza a táskámhoz. Belebújok a kabátomba, majd pedig könnyedén kifizetem a részemet, s még a szokásos borravalót is megkapja. Nem akartam senkire se frászt hozni és nem szokásom csak úgy lelépni. - Igen, készen vagyok. – mondom sietve, majd lassan elindulok, az eső pedig nem zavar. Talán még kicsit gyerekes is, ahogyan felpillantok az égre. Mindig is szerettem az esőt, majd amikor kinyitja a kocsit, akkor könnyedén szállok be, ha elől üres a hely. - Ha jól rémlik, akkor azon az utcán át jöttem. – mutatok kicsit hátra felé, srégen. Talán ez is egészen jó kiindulási pont lesz, aztán majd jön a többi, hiszen előbb vagy utóbb mindennek ismerősnek kell lennie, vagyis nagyon remélem
Igyekszem megtalálni a közös hangot az emberekkel. Az az érzésem, hogy ezzel a nővel nem nehéz. Még a nagyképű golfbajnokkal is tudott volna normálisan beszélni. Lassan már kezd érdekelni, hol húzódik a határ, mi az, ami őt is kihozza a béketűrésből. Nem szeretném kipróbálni, mert aranyos, nem bántanám, ha nem muszáj. Csak kíváncsi vagyok. - Nem tévedsz. Sok érdekességet lehet találni a vidám és kiegyensúlyozott vagy mogorva és szúrós felszín mögött. Átmenet átmenet hátán, egyéni sorsok, a legkülönbözőbb életutak. Nagyon szeretem például az életrajzoki köteteket. June értelmes is, nem csak bűbájos. Jó vele beszélgetni, sok mindent fel lehet hozni. Tánctanár és egy eltévedt turista Fairbanks-ben. Ennél pedig sokkal több, csak nem árulja el. Ha nem, hát nem. Majd kinyomozom, amit még érdemes tudni. Árny vagyok, nem kell minden kíváncsiságomat megosztanom vele. A kecsességét már abból is látom, ahogy felugrott. Nagyon könnyedén mozog. Eddig se merült fel bennem, hogy kamu a tánctanítás. Ruganyos és ügyes, egészséges. Pedig sérült a lába és nemrég még fenékre is esett, ahogy meglöktem az autóval. - Biztos, hogy erről van szó. Látsz egy ilyen logót és megjegyzed a zenekart. A többi tizenkettő egy tucat, ha nagyon nyers akarok lenni. Valamit örökölt az apja üzleti érzékéből, azt hiszem. - Rendben, úgy lesz! Nem értek én félre semmit. Nagyon remélem, hogy ő sem. Ha egy nő levesz a lábamról, nem várom meg, hogy ő hívjon el valahová, megteszem én. Olyannal nem is jönnék ki, aki maga előzne meg. Volt egy hasonló, később kiderült róla, hogy majomszeretetre hajlamos, inkább birtokolna, mint szeretne. Rövid úton lerendeztem, megmondtam neki, hogy nálam ez nem fog működni. Az a helyzet, hogy most egyáltalán nem férne bele egy kapcsolat. Nagyon nem. Úgy érzem, túl nagy súlyokat cipelek ahhoz, hogy jópofizni tudjak egy kapcsolatban. Québec-ben volt egy feleségem, akivel megosztottam a titkomat. Elviselte, felfogta. Láttam őt meghalni. Öregkorában. Volt még egy szerettem, ő megőrült vallomástól. És volt Nia, aki megértette, sok mindent megértett. Utána viszont olyan űr támadt, amit nem lehet betölteni. Egyelőre semmiképp sem. Túl vagyunk a szokásos rituálén, a pincér megkapja a borravalóját, ahogy szokta. Megnyugszik és kedvesen bocsát minket utunkra. Az eső csak kicsit szemetel, nem vészes. Corinne-ra nézek, hogy bírja-e. Ha nagyon rosszul viseli, van mit ráadnom. Aranyos, ahogy keresi, honnan jön az eső. Az anyósülés szabad, nincs ott semmi. A táskám hátul van, elölre simán be tud ülni. - Nem fázol? Bekapcsolhatom a fűtést! - mondom figyelmesen. Nem sülnék meg, ha tényleg kérné. Legfeljebb leveszem a zakómat. Nem várt fordulat ez a fuvar, de szívesen megteszem. June kedves nő, szívesen teszek vele jót. Örülök, hogy már most elmondja, amire emlékszik. Kocsival nem egyszerű megfordulni, sokkal egyszerűbb, ha már eleve jó irányba indulunk. - Oké. Akkor innentől nagyon figyelj, légy oly szíves! Biztos kézzel kiállok és megindulok a megjelölt utca felé. Egy pékség fogad minket, aztán néhány átlagos ház. Forgalom alig van, békés a nap vagy nem erre jönnek, akik épp autóznak. - Nem zavar, ha keresek zenét? Ha nem zavarja, egy blues-adóra tekerek. Itt mindig olyan jó számok mennek és se a szöveg, se a reklám nem túl sok. - A tánc amúgy honnan jött? Kiskorodban ismertettek meg vele vagy később szerettél bele? - kérdezem, miközben lassú tempóban hajtok. A visszapillantóban figyelem, hogy nem tartunk-e fel valakit. Ha óriási dudálást rendez egy siető sofőr, akkor meg kell oldani valahogy a helyzetet. Eddig tiszta, nem vészesek az utcák. Inkább szembeforgalom van, az se számottevő.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Valóban? Ne vedd magadra, de ezt nem gondoltam volna. Mármint manapság kevesen vannak olyanok, akik olyan könyveket olvasnak. Bevallom még én se túl gyakran szoktam. Lehet amiatt, mert az élők maszkja mögötti valóság jobban vonz, mint egy-egy múltbéli személyé, akiknek sokat köszönhetünk. Bár ez se teljesen igaz, hiszen a történelmet meg mindig is imádtam. – pillantok rá mosolyogva és jókedvűen, hiszen a történelem olyan, mint egy nagy mese, amely néha boldogok, míg máskor eléggé kegyetlen dolgokról szól. Nem fordíthatsz neki hátat, hiszen a múltadhoz tartozik, még akkor is, ha nem abban a korban értél. Én szeretem megismerni azt, hogy mi történt a múltban és az utazás is sokat segíthet ebben, amikor el-ellátogatsz olyan helyekre, amik érdekesek lehetnek Az pedig, hogy pontosan mit is keresek itt… Nos, az nem tartozik mindenkire, ahogyan még magam sem tudom, hogy meddig fogok maradni, vagy éppen mikor döntök úgy, hogy ideje hazamenni. Valahogy túlzottan sose foglalkoztam a fájdalommal, hiszen tény, hogy még mindig hasogatott a lábam, de ha azzal foglalkoznék állandóan, akkor otthon maradtam volna, vagyis Celnél. Nem jövök be a városba, de ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Meg amúgy is eléggé rövid az élet ahhoz, hogy állandóan keseregjünk. - Igen, ebben igazad van. Sokszor nem a boltok neveit, hanem a logóit jegyzik meg az emberek. Pontosan ezért jó, ha kreatív az ember. – tettem még hozzá a témához, de szerintem tovább felesleges is lenne bármit hozzáfűzni, hiszen mind a ketten tudjuk azt, hogy nem könnyű „ügyfeleket” szerezni. Így egyikünk se kell bemutatni ezen dolgokat, még akkor is, ha a munkák miatt nem is teljesen ugyanazzal az ügyfélkörrel találkozunk. Szemmel láthatóan pedig egyikünk se értette félre a dolgokat, ennek pedig módfelett örültem. Sajnos a mai világban nem ritkaság az se, amikor a nők lépnek a férfiak helyett. Régimódiság, vagy nem, de ennyire nem lettem még én se modern nő, hogy én akarjak elhívni egy férfit és ne fordítva legyen. Meg amúgy se ismertük egymást, így eléggé hülyén is vette ki, meg szerintem egyikünk se akart volna semmi ilyet a másiktól. Barátokra, vagy ismerősökre meg mindenkinek szüksége van, így érthető, hogy még máskor is összefutottam volna vele szívesen. Jó társaság volt. Értelmes és kedves is, egy szóval jó volt vele beszélgetni. Oké, ez több szó volt, de hát van ilyen. Meg amúgy se álltam készen semmi ilyesmire, ami több lenne az ismeretségnél vagy éppen a barátságnál. Akik meg nem hisznek abban, hogy nő és férfi között lehet barátság, azok meg idióták, mert igen is lehet. Könnyedén foglaltam helyet az anyósülésen, majd kíváncsian pillantottam körbe, hogy esetleg van-e bármi az autóban, hiszen van olyan, amikor a tulajdonos kicsit feldíszíti. Vélhetően egy dili dokinak többet árulna el egy-egy tárgy, mint nekem, de valahogy sose akartam tökéletesen az emberekbe látni. Azért azt is tiszteletben tartom, hogy mindenkinek szüksége van egy kis magánszférára. - Köszönöm nem kell, nem fogok megfagyni. – pillantottam a férfira hálásan, hiszen kedves volt tőle, de annyira még vészesen nem volt hideg. Meg amúgy is ideje elkezdeni talán szokni a hűvösebb éghajlatot, ha esetleg mégis maradnék. - Igyekszem majd. – feleltem, hiszen direktbe tuti nem fogom másfelé navigálni, mint amerre menni kell, de hát még hadilábon állok, meg lehet, hogy ez nem is a legrövidebb út lesz, hanem esetleg hosszabb. Na, hát ennyire nem ismerem a várost, ha akarnék se tudnék rövidíteni, ha létezik olyan ebben az esetben. Sietve ráztam meg a fejemet, hogy nem zavar, nyugodtan keressen. Én pedig a tájat figyeltem, már amennyire lehetőségem volt, hiszen az eső egyre inkább rákezdett, mintha csak ellenem akarna lenni. A gondolataimból végül a kérdésével szakított ki. - Gyerekkoromban találkoztam vele. Tudod, tetszett a mesékben, ahogyan táncolnak, így én is táncolni akartam, míg végül szerelem lett belőle. S te? – kérdeztem vissza kíváncsian, hogy neki honnan jön a tánc. - Ott majd balra. – mutattam előre, már ha jól láttam az esőfelhőn keresztül. Lehet, hogy nem is lehet itt balra menni majd. Egyre jobb lesz, ha tényleg így van. Szegény még a végén miattam rosszul jár, mert felajánlotta, hogy hazavisz…
- Lehet, hogy régi korok gyermekének számítok, de én még nem húztam le a papíralapú irodalmat a retyón. Manapság pedig már élő személyekről is írnak könyveket vagy épp ők maguk dobják piacra az életüket egy kötetben, ilyenek is vannak bőven. Amit persze csak félig írnak ők, hisz egy sportolótól vagy színésztől nem lehet elvárni, hogy mindenhez értsen. Az ember pedig megmutatkozik a sorok között, legyen az egy internetes cikk, egy könyv vagy egy ilyen sütizős, utazgatós találka. Corinne-t szívesen fuvarozom el, eddig is jólesett vele beszélgetni. Aranyos kis nő, remek társaság. Kicsit figyelmetlen, hogy ennyiszer kerül bajba, lábsérülés után még egy dupla közlekedési baleset. Se a biciklist nem tudta kikerülni, se engem. Nem erőltetem, hogy menjen kórházba. Ő tudja, mit akar a lábával. Az is lehet, hogy sose találkozunk többé. A kocsiban nem sok díszt láthat. Konkrétan semmit. Nem szokásom matricákat ragasztani mindenhova, dobókockákat, CD-t, pláne plüsst akasztani a tükörre. Nyers, férfias autó. A kesztyűtartóban van pár dolog, ami érdekes lehetne, de örülnék, ha ott nem matatna. - Rendben. Csúnya is lenne, ha a meleg, nyári Alaszkában pont a légkonditól hűlnél meg. Egy félmosolyt kap. Nem egy nyavalygós típus, ez tetszik. Ha csak a panasz áradt volna belőle, rég itt hagytam volna. Csak azért szólok, nehogy elbambuljon. Új a városban, mindig van mit nézni. Szeretném, ha nem maradna el a cél egy kis szájtátva csodálkozás miatt és nem kétórás kerülővel jutnánk el oda, ahol lakik az a bizonyos Celeste Hagen. - Ez aranyos. Elképzelem, ahogy gyerekként imbolyog a macival együtt, mikor nézi az esti mesét. Aztán kihajtja a szülőkből, hogy írassák be táncórára. És komoly tehetségre derül fény! Érdekes történet, de nem szokatlan. Ránézek, mikor kérdez. - Ja, nálam semmi extra. Ha jó a zene, megmozdul a láb. Megnéztem, kié hogy szokott mozogni, aztán utánoztam. Azért egy tánctanár tudásáéhoz nem hasonlítanám az enyémet. - Oké. Fordulok is ott, ahol már lehet. Egy hosszú utcára vezet az utunk. Kisebb háztömbök között nyílnak újabb mellékutcák. Szerencsére nem egysíkú, meg lehet őket különböztetni. Egész színes az itteni építkezési stílus, meg az üzletek logói is jellegzetesek. Fodrászat, szendvicsbár, szolárium. Remélem, hogy Corinne talál nyomot. - Hm, ez az egyik kedvencem! - szólok és fejem ingatásával kísérem a zenét, de közben rendíthetetlenül figyelek is. - A pihenésen kívül mit fogsz csinálni, ha hazaérsz?
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Én se mondtam, hogy lehúztam volna, de sokan megteszik, meg szerintem halott emberek életét olvasni sokkal izgalmasabb, mint egy élőét. Talán az kicsit beképzelt dolog is, de lehet én gondolom rosszul. – nem kell egyetértenie velem, de én el se tudnám képzelni azt, hogy amíg élek, addig megírjam az életem könyvét, hogy éppen mikor mi történt velem. Főleg úgy, hogy szerintem, ha leírnám azt, ami miatt idekerültem, akkor szerintem az egész világ dilisnek gondolna, vagy azt mondaná, hogy nem is az igazat írom. Szeretek olvasni és szoktam is, ha nem is mindennap, de igyekszem szakítani rá időt, hiszen az elme ápolása pontosan annyira fontos, mint a test ápolása. Nem kutakodom a kocsiban, hiszen más lakásában se szoktam, meg amúgy is a legtöbb férfi számára az autója szent és sérthetetlen. S ha már volt olyan kedves, hogy haza is vigyen, akkor nem most fogok ennyire kíváncsiskodni. Arra elég hamar rá kellett jönnöm, hogy semmi érdekes dolgot nem hagyott elől, ahogyan vélhetően nő se szokta uralni ezt a járgányt, mert különben tuti, hogy nem lenne ennyire rendben és tisztán tartva. Az én autómban sincs kupi, de attól még ennél azért nagyobb a káosz, ahogyan egy női táskában is, amit sokan csak mindent elnyelő ízének hívnak. Talán igazuk van, mert még az is elfér benne, amiről az ember nem is gondolná. Bár most nem volt annyira teletömve az a kiegészítő se. Mosolyogva pillantottam a hímre, hiszen jó volt vele beszélgetni. Meg volt a magához való esze, ahogyan barátságos is volt. Illetve nem is untatta az embert, ahogyan a legtöbb mai fiatal tenné. - Szerintem sokan vitatkoznának azzal, hogy ezt nyárnak lehet-e nevezni, de elhiszem, hogy itt annak számít. – nem bántásból mondtam, de szerintem nem csak én gondolom ezt. Gondolom sok turista rácsodálkozik arra, hogy itt csak ennyire meleg a nyár. Ha meg megfáznék, akkor se lenne semmi komolyabb baj, hiszen vannak gyógyszerek, meg teák is, amik segíthetnek. Egy kis nátha nem a világvége. - Hmm, talán, de azért ne meséld el senkinek se. – pillantottam rá barátságosan, hiszen reménykedtem abban, hogy nem fogom visszahallani ezt a gyerekkori történetet. Persze semmi olyan nincs benne, de ismerem már azt, hogy az emberek a legkisebb dolgokból is képesek különféle idióta ugratásokat csinálni és kötve hiszem, hogy itt másabbak lennének az emberek annyira. Bár talán szerencsének mondható, hogy szinte senkit se ismerek. - Ezek szerint kicsit koppintasz? Sose szoktad hagyni azt, hogy csak úgy a zene átjárjon és vezessen? – kérdetem meg kíváncsian, hiszen az a legjobb, amikor nem gondolkozunk, csak hagyjuk, hogy a zene átjárja a testünket és vezessen minket a ritmus. - Hmm, talán kitalálom, hogy merre is menjek holnap, meg segítek, amiben tudok Celestének, ha már nála lakok jelenleg. – feleltem könnyedén. – Te? – kérdeztem vissza, majd egy kicsit a zenére koncentráltam, ami elméletileg az egyik kedvence. - Tényleg? Akkor hajrááá! – mondtam neki, majd hogy értse mire is gondolok könnyedén kezdtem el énekelni. Nem vagyok profi, de borzalmas hangom sincs, amitől menekülnének az emberek, de sose vágytam arra, hogy énekes legyen belőlem. Majd ránézek, hogy ő is csatlakozzon be, hiszen én se ismerem végig a szövegét, de nem teljesen ismeretlen. Ha pedig benne volt, akkor jókedvűen folytattam én is, majd ha nem volt szöveg, akkor csak játékosan kicsit doboltam a kocsin, amikor is észrevettem, hogy egy állat fut át előttünk az úton. - Vigyááááááááááázzzz!!! – kiáltottam el magam, majd a következő pillanatban már csak arra eszméltem, hogy elkaptam a kormány, ha csak nem kapcsolt időben, hogy megakadályozza ezt, mert ebben az esetben vélhetően az út szélén kötöttünk ki a városhatárban…
Kezdőlap
És akkor a megbeszéltek szerint mehet a folytatás is. 
// 
