Lassan tényleg vissza kell nyelnem a farkas morgását, mert a pali egyre unszimpatikusabb neki, ami nem jelent túl jót. Ha nem lenne bennem a szőrmók, biztos nagyobb lenen a szám, de így nem akarom magunkat hergelni. - Hát az a minimum. - a kisördög ott motoszkált a fülembe és az sugdosta, hogy legalább a fogaimat mutassam meg neki, de kell nekem egy körbe-körbe rohangáló sikítozó macsó? Nem hinném... - Nem az a bajom, hogy átmentem azon a rohadt piros lámpán. Feldolgoztam, hogy én voltam a hibás.. Maga a bajom! - a végén már én is felemeltem kicsit a hangomat, de utána lehunytam a szemeimet és mélyeket szuszogtam. Ez tökéletes példa volt arra, hogyan engedem rá minden dühömet egy emberre... Most nem bántam mondjuk, reményeim szerint soha többé nem látom a fejét... Pedig ha nem így találkozunk, talán még meg is néztem volna magamnak alaposabban... Nem az igazi nevét mondta, ebben szinte teljesen biztos voltam, éreztük a szagát. A farkasnak ez már végképp nem tetszett, de nem akartam patáliát csapni, mert akkor lebukhatok. Közben a táskámból előszedtem már a szükséges irataimat, és amiket épen nem tudtam fejből, azokat arról mormoltam be a pasinak. A végén, mikor már úgy nézett ki, hogy megvan minden, oda csúsztam mellé, és felnéztem rá, nem épp a legbájosabb arckifejezésemmel. - Esetleg megkaphatnám a személyiét, hogy megnézzem, mindent pontosan írtam-e be? Természetesen én is odaadom az enyémet. - közben fürkésztem az arcát, hátha látok rajta valamilyen árulkodó jelet, ami megerősíti, hogy az imént hamis nevet diktált le nekem.
*Azért az már kicsit meglepi, hogy a nő még mindig nem vesz vissza arcából. Kissé felvonja a szemöldökeit is, most azért komolyan elkezdi sajnálni, hogy nem üt meg nőt, mert úgy fest vannak, akik rászolgálnak. De hát négy húga van, nem ő lesz az, aki egy nőt bántani fog, nem egy jellemtelen ember, hogy ilyesmire vetemedjen. Az, hogy eltűnődik most rajta egy kicsit, az megint más kérdés.* - Ha mindenkivel így keménykedik, akkor csodálom, hogy még él. *Jegyzi meg komolynak tetszőn. Attól, hogy nem folytatja a szócsatát, még nem maradt alul, hiszen egyáltalán nem veszi magára a másik fenyegetőzését. Egyszerűen kezd unalmassá válni. Viszont, amikor a nő kitör és közli, hogy ő a baja, szinte reflexből jön a gesztus, nemes egyszerűséggel bemutat a nőnek dühös tekintettel.* - Az érzés kölcsönös. *Azért szavakban is hozzáfűzi a véleményét a másikról. Majd eztán egy hangos szusszantással tekint le, igyekszik nem túlzottan felidegelni magát, lévén nem ér ennyit az egész. Inkább foglalkozik eztán a lap megírásával meg a diktálással. Amikor odalép hozzá a másik, akkor mondjuk nem nagyon tudja hova tenni a dolgot. A kérésen viszont nem lepődik meg, valahogy el tudja hinni, hogy Dorothy nem bízik meg benne túlzottan. Így csak kelletlenül nyúl a farzsebébe, előkotorja tárcáját és végül át is nyújtja a kártyát.* - Mi hasznom lenne abból, ha átverném? *Kérdi miközben nyújtja a kezét a nő személyiéért. Az övé teljesen jó, az Ethan Wood név szerepel rajta, az FBI nem csinál félmunkát.*
Már igazán megérdemelné, hogy belekenjem a csinos kis pofiját az aszfaltba. Nekem millió meg egy sokkal izgibb dolgom lenne, mint itt ácsorogni és ezt a sz@rt töltögetni egy egoista majommal. Elmondhatatlanul felhúztam magam, és hamarosan elszakad az a bizonyos cérna, de akkor kiskanállal fogják összekaparni a srácot. - Ne féltsen engem... Többnyire én végzem a feladat oroszlán részét: üvöltök! És ennek hála, sokan abba is hagyják a pampogást utána. - főleg ha felturbózom egy kis morgással is. Tuti hatás, és biztos, hogy az illető nem jön a húsz méteres körzetembe soha többet. Lassan engem is meglepett a dühöm mértéke, ál-Ethan is biztos megdöbbent már rajta, de fölöttébb jó érzés legalább egy töredékét ráengednem egy ismeretlen emberre, hiszen így nem kell megbánnom majd semmit. Az viszont, hogy bemutatott, már igazán túl ment minden határon. Mit lenne ha tőből letörném az ujját? Hát először is jobban felhúzna a vérszag, másodszor meg ismét jöhetne a körberohangálós jelenet. Nos tettlegességig nem fajulok, de a nyelvemet már nem tudom tovább fékezni: - Ecc-pecc kimehecc, csak vissza ne gyere, amíg világ a világ, különben egy rudat nyomok a szádba és felmosom veled a padlót. - sziszegem a tollamat szorongatva, ami hamar recsegni kezd, ezért inkább a kocsi elejéhez megyek, hogy újat keressek. Közben persze folytatom tovább a csávó piszkálását. -Tudja, maga elég nagy s3ggf3jnek tűnik... El tudom képzelni magáról, ahogy megáll csípőre tett kézzel és előadja ezt egy bárban - aztán beálltam úgy, ahogy lelki szemeim előtt szónokolt a srác, és kicsit elmélyített hangon kezdtem beszélni. A pia rendesen dolgozott még bennem... - Először jöttek a dohányosok és beperelték a dohánygyárakat, mert tüdőrákot kaptak a cigarettázástól. Aztán jöttek a kövérek, akik beperelték a gyorséttermeket, mert elhíztak az ételtől. Azt hiszem, én meg beperelem a sörgyárakat az összes ronda nőért, akikkel lefeküdtem. - amint végeztem egy csábos mosollyal, és immár új tollal mentem oda hozzá, hogy személyit cserélhessünk. Elég gyanús volt, hogy egyből azt hitte kételkedek a kilétében, szóval nálam itt már lebukott. De mégis ki ő, hogy hamis személyire van szüksége? - Nem is feltételeztem, hogy átver, csak nem voltam benne biztos, hogy jól írtam le a nevét. Mért, esetleg lenne oka átverni? - azzal vissza is nyújtottam neki a kártyát.
*A kijelentésre majdhogynem elneveti magát, természetesen gúnyosan. Annyira nincs vicces kedvében, hogy a hasát fogva röhögjön. Nagyon rossz úton halad a nő, ha ténylegesen be akarja őt fenyíteni, sőt, ezzel csak ront a helyzeten.* - Nálam aztán az üvöltéssel nem megy semmire. Hogy is mondják? Amelyik kutya ugat, az nem harap. *Válaszol továbbra is azzal a kellemetlenül pofátlan mosolyával. Igazából most beismerte Dorothy, hogy pont olyan, amilyennek Rob gondolja, egy nagyszájú liba. Legalább is ő ezt a következtetést vonja le és most emiatt tökéletesen meg is van elégedve magával. Amit ez után lezavar a nő, azt meg egyszerűen nem tudja hova tenni. Jó, bemutatott neki, az egy dolog, de ez a szöveg... Ha a nő megáll az első mondat után, akkor könnyen lehet, hogy Robertben is lazán felmegy a pumpa, na de dohánygyár? Sörgyár? A tökéletes értetlenség ül ki az ábrázatára. Persze nem felejti el, hogy vele akarta a nő felmosni a padlót, meg, hogy minek is nevezte. Így azért már magának is megenged egy kis... diszkréciót.* - Úristen, maga a hülyeséggel született, vagy idő közben szedte magára? Csak mert vannak intézmények, ahol gyógyítani tudják... Vagy... maga részeg? *Beugrik a másik lehetőség, ami miatt valaki hülyén viselkedhet. Most már azon se lepődne meg az iménti kis monológ után, de azon se igazán, ha ápolók lennének a hölgy nyomában és azért volt neki olyan sietős átmenni a piroson. Ezek után, ha bosszantja is a másik, nem tudja egyszerűen komolyan venni. Amúgy tekintetével már követi a nőt, hátha beigazolódik mozdulatain, hogy nem teljesen józan. Csak épp egy pillantást vet a nő személyiére, a számok érdeklik a legkevésbé. Ha az a név szerepel rajta, amit mondott és persze az a kép, amivel most itt előtte áll, akkor már nyújtja is vissza. Most már tényleg nem akar hosszasan élvezni a nő társaságát.* - Eléggé átverte magát a sors, minek rontanék a helyzeten? *Már csak morogja, majd vissza is veszi a kártyát. Most már igazán örülne ha jönne a vontató. Nincs kiképezve hibbantakra.*
Már csak egy utálatos pillantást kap válaszul a beszólására. Túl tudatlan ahhoz, hogy akár még eggyel több szót fecséreljek rá. Elfogyott a türelmem és a maradék energiámat arra kell összpontosítanom, hogy a farkasom odabenn maradjon, míg nyilvános helyen vagyok. Neki nagyon nem tetszik az elképzelés, a falnak ugrik néha elmebeteg módon, amely elválasztja őt a külvilágtól, míg én úgy akarom. A részeges megjegyzésre is csak egy lenéző mosoly a válaszom. Tényleg nem fogok hozzászólni, ezt most elhatároztam. A lapot is, amit ismét átellenőriztem, pisszenés nélkül teszem le elé, és körbenézek. Az egy dolog, hogy az ő kocsija lecsúszott az út szélére teljesen, de az enyém még útba lehet az erre tévedő autóknak, szóval itt az ideje, hogy kicsit biztosabb helyre toljam, míg a vontatók ide nem érnek. Nem nagy dolog, egyedül csak az korlátoz, hogy nem vagyok egyedül, szóval nem lehetek túl irreális, mert az megint csak feltűnő lenne. Picit megtántorodok, miközben a lehetőségeimet latolgatom, szóval inkább a hátsóajtómnak támaszkodok, hogy ne ütközzön ki rajtam többet a bennem munkálkodó alkohol. Inkább megkeresem a cigis dobozom, és rágyújtok egy szálra, ami nincs feltuningolva egy kis zölddel. Nem sűrűn szoktam ilyet csinálni, de ez az alkalom megköveteli. Csendben bámulom magam előtt az aszfaltot, de ezt is hamar megunom, muszáj kezdenem magammal valamit. - Arrébb kéne tolni az autómat... - említem meg hangosan, de mintha csak magamnak beszélnék. Reményeim szerint veszi a lapot, és elpucol a rögtönzött íróasztaláról, vagy esetleg segít is, amire ugyebár nem szorulok rá, de azért jobb lenne, mert akkor kevésbé kell majd játszanom a gyengét.
*A hirtelen beálló csend őt is meglepi, hiszen az eddigiek után valahogy nem erre számított. Már szóra is nyitná a száját, hogy kiprovokáljon legalább valami apró megjegyzést a nőből, de végül inkább becsukja. Talán az lesz a legjobb, ha nem szítja tovább a tüzet. Addig neki is van ideje rendesen összeszedni a gondolatait és lehiggadni. A dolgait szépen visszapakolja a tárcájába, zsebébe, a lapot pedig a kabátja belső zsebébe süllyeszti. Igazából az, hogy rajta akarja kapni a másikat azon, hogy ittas, annyira nem köti le. Az meg már Saszszem ügynök érdeme, hogy akkor indul meg sétálni a kényelmes tempóban a kocsija felé, amikor Dorothy épp a gravitációval küzd meg. Újfent benéz a ripityára törött járgányba, hogy mindent kiszedett-e. Tegnap sajna a kocsmában elosztogatta azt a fél doboz cigijét, mondván nem dohányzik, csak nehezebb időkre tart magánál. Most azért átkozza a hülye fejét magában, de hát ez van. Azt meg igyekszik ignorálni, hogy a nem is olyan messzi távolban öngyújtó kattan. Végül inkább csak becsukja a kocsija ajtaját... amitől az majdnem le is esik. Félreértés ne essék, nem ő ilyen izomkolosszus, csak az összegyűrt kaszni nem bírja már nagyon a kiképzést, hogy még az ajtót is tartania kell. Végül megállapítja, hogy tényleg a nő dohányzik, így ezen a ponton el is veti, hogy kér. Jelen helyzetben akkor se kérne tőle, ha ő lenne az utolsó ember a földön. Viszont kényelmes tempóban ettől függetlenül visszaindul, hiszen onnan az út közepéről jobban látszik, ha jön a vontató. Úgy nagyjából ekkor érkezik a megjegyzés. Rátekint, de speciel nem válaszol azonnal. Komolyan mérlegel, hogy mit is mondhatna erre.* - Igen...? *Kérdi kissé felvont szemöldökkel. Várja a folytatást. Úgy dönt, hogy segít, ha a nő megkéri, de az tutihétszentség, hogy nem fog ugrani itt holmi elejtett megjegyzésre. Amúgy egy fokkal higgadtabbnak tűnik.*
A lehető legnagyobbat szívtam a cigiből, majd a fejemet hátra döntve fújtam ki szép lassan. Most nagyon jól esett mindez, csitította a bennem lévőket, és végre kezdtem én lenni a főnök. A pasi visszakérdezésére nem válaszolok, inkább a vezetőüléshez sétálok, és elgondolkozok, hogy miként is kéne megoldani a dolgot. Megalázónak érezném, hogy az 'üdítő csevegésünk' után még a segítségét is kérem, szóval inkább kiengedtem a kéziféket, és néha mozdítottam egyet-egyet rajta, mint akinek szörnyen nehezére esne mindez. Pedig már a lény is sokat dob rajtam, és akkor a vérvonalról még nem is beszéltünk. Mindenesetre így végtelenül unalmas és körülményes volt eljuttatni a szegénykémet A-ból B pontba, szóval egy kis morgolódás után eldobtam a csikket, és odamentem hozzá újból. Ekkor lettem figyelmes a kikandikáló pisztolytokra is. Összeszűkült szemekkel mértem végig megint a férfit. Hamis papírok, fegyver... Mégis kivel sikerült karamboloznom? Vagy egy inkognitós zsaru, vagy egy alvilági alak. Mindenesetre egyik sem túl jó, hiszen okkal vannak pont itt. Ki kell puhatolóznom a dolgot, szóval előveszem a kedveskedő énemet. - Esetleg... - nagy levegő és mosoly - Szóval megkérhetném arra, hogy segítsen nekem arrébb tolni az autót? Csak mert itt nem igazán van jó helyen, és nem szeretnék még egy balesetet, a kicsikém így is elég megviselt. - nézek fel rá nagyokat pillogva, bár nem számítok arra, hogy ő is hasonlóan kedves lesz hirtelen hozzám.
A hozzászólást Dorothy Caine összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 20, 2012 8:18 am-kor.
*Mivel nem kap választ a kérdésére és anélkül, hogy a nő megkérné őt, nem szándékozik a kisujját sem mozdítani, így csak figyeli a küszködést. Még kezeit is zsebre vágja és úgy figyeli, hogy a nő igyekszik odébb tessékelni a kocsit. Őt tökéletesen meggyőzi, hogy tényleg pont olyan erős Dotty, mint amilyennek lennie kell, úgy fest nem csak az egyikük jó színész. Azért egy kis idő elteltével már megfordul a fejében, hogy amit művel az már tényleg elég pofátlan és talán mégis oda kéne mennie segíteni... de pont a szándék megfogalmazódásakor áll le a fiatal nő, így ebből sem lesz semmi. Viszont kissé meglepetten tekint rá, amikor felé indul. Ő maga egy tapodtat sem megy odébb. Hát még akkor milyen értetlenség ül ki az ábrázatára, amikor meghallja a békülős szöveget... az előbbiek után. Nem titkoltan hibbantnak nézi Dotty-t, de talán ezen nem is kéne csodálkoznia.* - Rendben, de... akkor álljunk le az érzelmi hullámvasutazással, mert nem tudok kiigazodni magán és nem tudom hova tenni a váltásait. Pszichológusra lenne szüksége. *Mondá az, aki az álcája szerint pszichológus és ezzel meg is indul a nő kocsija felé, megkerülve őt. Ha nem is feltétlen olyan már, akit szívesen a keblére ölelne az ember, de alapvetően normális hangnemet üt meg a másikkal szemben. Ha ezen felül bántónak tűnhet, az már a stílusából és a kései órának köszönhető. Meg annak, hogy a nő nem százas, de ez már igazán csak részletkérdés. Mondjuk nincsenek illúziói, nem gondolja, hogy egyedül majd itt könnyedén odébb fogja repíteni a tragacsot, tehát amikor odaér hozzá, akkor nem veselkedik neki egyedül, inkább megvárja a nőt. Végül is a legkisebb segítség is segítség, meg hát nem is arról volt szó, hogy Dotty egyedül fogja elvégeztetni vele a piszkos munkát. Egyébként halvány sejtelme sincs arról, hogy a fegyvertokját észrevették, de a kesztyűtartóból a hozzá való - természetesen a hamis névre szóló - engedély is nála van. Fegyvertartási engedéllyel még akár bármelyik civilnek is lehet fegyvere, nem de?*
Gyanús méregetésbe kezdtem, és próbáltam valami után kutakodni a fejembe, persze teljesen értelmetlenül, hetven év alatt egyszer sem volt dolgom beépített ügynökökkel és hasonló jó oldalt képviselő fickókkal, csak a filmekbe köszöntek vissza olykor-olykor. Viszont hamis papírokkal és pisztollyal ellátott alakokkal már összefújt a szél, hiszen ha drogban utazol, és elég komolyan, akkor elengedhetetlenek az ilyen álcák. De ez a pali nem úgy nézett ki, mint aki cuccot árulna. - Rendben igyekszek... És az csak időpocsékolás, nekem sajnos ilyen a természetem. - legyintek egyet mosolyogva. Most már kezdek eléggé lehiggadni ahhoz, hogy fel se veszem a megjegyzését, szóval egy hatalmas piros pontot érdemlek. Majd beváltom vodkára. Ismét odacsoszogok, ahol az előbb álltam, és kicsit erősebben mint az előbb, elkezdem tolni az autót, persze megvárva, hogy a férfi is becsatlakozzon. A lelkem egy picit megnyugszik, sajnálnám, ha az autóm tovább törne, így is egy kisebb vagyon lesz ezt kijavítani... Mikor sikerült elérnünk egy kis kormányzással oda, ahová akartam, nagyot szusszantva hagytam abba az autó tologatását, és Robert felé fordultam. - Köszönöm a segítséget, itt szerintem már jó lesz. Na meg talán a vontatónak sem lesz kifogása... - simítom hátra a hajamat majd egy kedves mosolyt küldtem a férfi felé. Most már tudni akartam, hogy mi is ez az egész, de lehet, hogy csak a sok detektív könyv teszi ezt velem. Újból alaposan végigmértem és a fegyveren is elidőzött a pillantásom. Mégis hogy kéne erre rákérdezni? Biztos nem örülne, ha egyből a lényegre térnék, annak meg pláne nem, ha elkoboznám a stukkert... Nem maradt más lehetőség, felpattantam a csomagtartóra, és láb lóbálva néztem a férfit. - Sajnálom az indítást... Fontos programod lett volna?
- Elragadó. *Jegyzi meg halkan, némi iróniával arra, hogy a nőnek bizony ilyen a természete. Valahogy el tudja képzelni, hogy mekkora élmény lehet mondjuk együtt élni vele, vagy szimplán csak közeli barátságban lenni vele. Egy ilyen nőtől ő bizony záros határidőn belül kikészülne, de még jó, hogy nem fenyegeti a veszély, hogy újfent találkozik vele. Végül minden szó nélkül, amikor a nő is megérkezik mellé, szépen nekifeszül a járgánynak. Sima, natúr halandó létére jó erőben van, ez talán köszönhető a rendszeres edzésnek. Azért nagyokat szuszog, miután sikerült kitolni az út szélére a járgányt. Lehet, hogy erős, de azért a nagy erőkifejtésben el tud fáradni. - Nem hiszem, hogy az út közepén a vontatónak lett volna kifogása, de tény, hogy így már lehetséges közlekedni az úton, ami merőben nagy változás. *Ő is lehiggadt és amíg nem jön a nő hangulatában megint egy nagy zuhanás és normális hangnemet üt meg, addig ő is igyekszik azért moderálni magát. Kezd rájönni, hogy ebben az esetben, jobb ha békén hagyja az alvó oroszlánt, pedig arról még sejtelme sincs, hogy mennyire igaza van. Ha valamit pedig sokszor néznek, az viszont már feltűnő, ugyanis ezúttal elkapja a tekintetet, de ennek csak annyi jelét adja, hogy kicsit igazít a kabátján, ezzel eltakarva a fegyvertokot. Nincs azon semmi látnivaló. Értelemszerűen ki kellett vennie a roncsból, nehogy aztán az egyik vontató gondoljon egyet és zsebre vágja.* - Hazafelé tartottam. *Rövid velős válasz, miközben kezeit zsebre teszi. Nem szándékozik a kelleténél többet beszélni, de ez talán érthető is, hiszen elkönyvelte a nőt egy igen kellemetlen társaságnak. Ennél fogva, nem is igyekszik visszakérdezni.*
- Nem, tényleg nem lett volna... - kapom is el a szemem a stukkerről, mikor megigazítja a kabátot, és inkább újra az arcát kezdem fürkészni. A lábam megállíthatatlanul jár előre hátra, néha hozzáütődve a kocsi lökhárítójához. Talán ha egy kicsit leitatnám akkor könnyebben felelne a kérdéseimre, de egy ilyen fölöttébb... Hm... Nincs mit szépíteni, s3ggfejt, nem lenne egyszerű feladat, főleg, hogy úgy néz ki, szóba se akar már velem állni egyáltalán. Mondjuk igaza van valamilyen szinten elismerem, de ez már nem is fontos, engem csak az érdekel, hogy ki ez, és miért hord magánál fegyvert. Nemsoká a vontató is tuti ideér, szóval nem volt időm túlságosan kertelni, és hirtelen nagyon elfogott a tudásvágy, ami egy enyhe izgalommal is keveredett, hiszen hiába reklámozzák annyira, hogy mennyire romlott a világ, nem sűrűn rohanok bele ilyen kétes alakokba, ha nem éppen direkt keresem őket egy kis üzlet miatt. - Éééértem - húztam el egy kicsit a szót, aztán egy mély levegővétel után csak belekezdtem - Születésem óta itt élek Alaszkába - legalábbis Dorina mindenképpen - De még soha nem tűnt olyan veszélyesnek a környék, még nekem se nő létemre, hogy pisztolyt hordjak magamnál... Nagyon indiszkrét lennék, ha megkérdezném, hogy miért van magánál? Na és persze azt, hogy idevalósi-e? - egy kis mosoly kísérte végig mondandómat, na meg persze a tekintetem a mozdulatait. Elég gyors vagyok ahhoz, hogy elhajoljak ha bármi butaságot szeretne csinálni? Minden bizonnyal... De sajnálnám, ha az autóm ablaka is összetörne, mert egy idi0'ta elkezd itt puffogtatni.
*A rövid válaszra bólint egyet. Hát akkor ezt megbeszélték, márpedig nem szándékozik újabb témát feldobni. Most mér tényleg ideérhetne a vontató, mert egyre inkább unja magát és egyre kevésbé élvezi a nő társaságát. Vagyis pontosítva... eleve nem akarta a nő társaságát és ez most sem változott. Persze halvány elképzelése sincs arról, hogy vajon a nő milyen köveztetéseket is vont le a fegyver látványából, de nem ma kezdte az ügynökösködést, tökéletes válaszai vannak és rendelkezik a, b és c tervvel is minden eshetőségre. Igazából a hazugság, mint munkájának eszköze sosem okozott neki bűntudatot és általában szoktak neki hinni, mert elég meggyőző alak. Persze arról fogalma sincs, hogy most itt Dorinán keresztül valami olyasmibe keveredett, amit ésszel nem is biztos, hogy fel tudna így hirtelen fogni. Így persze az sem fordul meg a fejében, hogy esetleg egy komplett kis hazugságvizsgáló van a nőbe építve. Így kissé meglepetten tekint a a másikra a kérdés hallatán. Pedig azért számított valami ilyesmire, de nem úgy fest, mint aki zavarba jönne.* - Nem rég költöztem ide, ahol pedig előzőleg laktam sosem volt olyan biztonságos a környék, hogy ez ne kelljen. De most komolyan kérdez-felelek-et akar játszani, míg ide nem ér a vontató? Mert akkor visszamegyek inkább a saját roncsomhoz. *Hát ja, mióta is lettek ők ilyen jóban? De a választ megkapta a nő és ha kell Rob még fegyvertartási engedélyt is tudna mutatni. Igazából meg... még csak nem is hazudott, csak nem említette meg a teljes igazságot. Ez a kettő pedig egyáltalán nem ugyanaz.*
Enyhe meglepődöttség ült ki az arcomra a második mondata után. Tényleg kezdek végre kedves és aranyos lenni, erre ez az ipse egyből támad. Most már tényleg ideérhetne az a rohadt vontató... - Miért, maga nem lenne kíváncsi, hogy miért dugdos egy alak pisztolyt a zakója alatt, ha karambolozik vele? Tudom, hogy igen, hiába is tagadná. Mindenki az lenne, csak nem mindenki merne rákérdezni. - rúgtam még egy utolsót a kocsiba és mély levegőt vettem ismét. Nem hazudott, most nem, de kétlem, hogy ennyi lenne az oka annak, hogy álnéven mutatkozik be és fegyvert hord magánál. Még egyszer utoljára végigmértem, aztán leugrottam a kocsimról, és az érkező vontatóknak intettem kettőt. Hamarabb is panaszkodhattam volna istenigazából, akkor mér ennyit sem kellett volna hisztiznem. - Hát köszönöm, hogy élvezhettem fergeteges társaságát - mosolyodtam el kissé, mert az ironikus hangsúly talán túl jól sikerült - Aztán vigyázzon magára, ki tudja.. áhh, mindegy! - legyintem le, aztán benyúlok a kocsimba és a táskámba dobálok mindent amit nem szeretném, hogy elvigyenek. Köztük persze a piás üveget is, majd hívok egy taxit. - Szeretné, hogy önnek is hívjak egy taxit? Ha már a telefonja tropa... - próbálok még utoljára egy picit kedveskedni, bár nem tudom, hogy mire fel. Végül válaszának megfelelően cselekszek, majd elintézem a vontatósokkal az adminisztrációt és a többit. A taxi legalább gyors volt, mire elrendeztem mindent, már meg is érkezett. Bájos mosollyal intettem annak a bunkónak is, majd fapofával szálltam be az autóba, és bediktáltam a címet. El akarok merülni egy kád forró vízbe, minél hamarabb...
*A kis kijelentés-kérdés egyvelegre, csak csodálkozón felvonja a szemöldökeit. Nem úgy mint, akit érdekelne a folytatás, inkább csak nem tudja igazán hova tenni. És vajon erre mit kéne mondania? Elég viharos volt ebben a fél órában a kapcsolatuk, hogy már juszt se akarjon neki igazat adni.* - Akkor maga szörnyen bátor... ön a példaképem. *Hát elüti a dolgot ennyivel és szinte csöpög belőle a szarkazmus. Pedig más szituációban biztos remekül kijöttek volna, de azok után, ami itt zajlott közöttük már teljességgel esélytelen, hogy jól kijöjjenek ebből. Amúgy meg valószínűleg őt is érdekelné, ha a nőnél lenne fegyver és valószínűleg ugyanúgy ütné a vasat, mint a másik. És végre megérkezik a vontató, szinte már hallható, ahogy fellélegez. Kezdte baromira unni az ácsorgást.* - Persze, persze... én is. *Már oda sem figyel igazán, csak félvállról válaszol, miközben megindul a kocsija romjai felé. Azért a kérdést még elkapja és vissza is fordul. Egyből szóra nyitja a száját, de végül csak eltekint a vontató felé, és eztán válaszol.* - Kösz, megoldom. *És ezzel int is a nőnek, most már nem szándékozik vele a továbbiakban beszélni, Inkább a vontatós fazonnal áll le dumálni, bizony elviteti magát. Nincs szüksége a nő segítségére, ő tökéletesen önálló, néha már-már bosszantóan ezt gondolja magáról.*
Hinder Born to be Wildját hallgatva cirkáltam a városban a terepjáróval. Konkrét úti célom nem volt, csak grasszáltam erre-arra, fogyasztottam a benzint, szennyeztem a környezetet és bömböltettem a zenét. Rowen lelépett a falkától. Hát basszus, ki engedte meg neki!? Egyszerű a válasz: Sedna... Meg akartam találni azt a félkegyelműt - Rowen, nem Sednát -, és alaposan megmosni a fejét. Szarban a falka, ő meg arrébb áll. Na ne szórakozzon már! Haragudtam rá, igen, de azt hiszem, minden jogom megvolt hozzá. Nem azért kakaskodtam a múltban miatta Mortimerrel, és győzködtem az Amarokot meg pár falkatagot is, hogy nem menthetetlen az ügy, hogy most csak úgy megpattanjon! Hálátlan pöcs! Tark volt, egy harcos, a falka védelmezője, ez... disznóság! De mit tehetnék? Parancsoljam vissza? Nem utasíthatom, egyrészt, mert nem a falka tagja, másrészt, mert ha hallgatna is rám, Sednáé a végső döntés. És ahogy az ő viszonyukat ismertem, előbb fonnának közösen kosarat, minthogy Rowen bármilyen téren is elfogadja Sed döntését, az Atanerk pedig visszaengedje. Elmerültem a gondolataimban, szinte már csak érzésből vezettem, egyáltalán nem figyeltem, merre megyek, és a végén már a piros lámpát sem vettem észre. Ebből általában nem szokott baj lenni. Álatlában... Most azonban lett. Későn kapcsoltam - gratulálok, egy vérfarkas, aki későn kapcsol -, és letaroltam valakit, miközben ment át a zebrán. Lefékeztem, s egy pillanat alatt elsápadtam. Basszus! Ugye nem embert gázoltam el! Mert ha azt... anyám, mit kapnék Mortimertől! Kiszálltam a kocsiból, és az elejéhez siettem. Félig meg is nyugodtam, a lánynak farkas szaga volt, igaz, nagyon fiatal lehetett, mert nem éreztem felőle valami gigászi energiát. - Egyben vagy mazsola? - Kicsit összeszottyadt na, de ez talán nem is csoda, miután nagyjából százzal nekimentek.
Az utóbbi napokban rémálmaim voltak arról az alakról, aki a nyomomban van, üldöz és ez miatt sajnos nem sikerült kialudnom magam, ráadásul egész nap járkáltam, így mikor hazafelé indultam, mondhatom, hogy kimerült és fáradt voltam, olyannyira, hogy már nem is nagyon érzékeltem a környezetem, legalábbis nem figyeltem úgy, ahogy máskor és extra képességeimet sem villogtattam...sajnos. Ennek elmulasztása ugyanis ahhoz vezetett, hogy figyelmetlenül léptem le az úttestre - annak ellenére, hogy nekem volt zöld lámpám - még sem figyeltem oda eléggé, ezért sem tudtam elkerülni az ütközést. Már csak az autó körlámpáinak fényeit láttam, a következő pillanatban azonban elemi erőből csapott el, repültem előre pár métert és úgy hullottam a földre, mint egy rongybaba. Már vártam a fényt az alagút végén, de érdekes módon , éltem, azonban szörnyen fájt minden egyes porcikám. Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet, mikor egy férfit pillantottam meg fölém hajolni. - Azt hiszem, meghaltam..- Nyöszörögtem a pasasnak és próbáltam felülni, de semmi erőm nem volt ehhez.
Nem halt meg! Ezzazzzz!!! Van isten! Vagyis ősszellemek... Tök mindegy, a lényeg, hogy volt annyi mázlim, hogy farkast gázoltam, és az élt, sőt, még eszméleténél is volt, bár szerinte ennél szebb percek is akadtak már az életében. - Ugyan, dehogy! - vigyorogtam rá. - A túlvilágon nincsenek ilyen klassz pasik! - kacsintottam rá vidoran. Egocentrikus? Én!? Csak egy picit, az egészséges kereteken belül. Az más kérdés, hogy ezt előszeretettel nagyítottam fel. - Fel tudsz állni? - fogtam meg óvatosan a karját, és ha bólintott, vagy helyeselt, akkor lassan felsegítettem, ha nem, akkor leültem mellé törökülésbe az utca közepén. Engem aztán nem zavart, hogy márok is lefékeztek mellettünk, és pár járókelő is odagyűlt, mások pedig pár már vadul hívták a mentőket. Ebcsont beforr! Bár ők ezt nem tudhatták. - Vincent d'Arc! - mutatkoztam be, mintha csak egy kávé mellett beszélgetnénk. - Remélem... elég mélyre sikeredett az első benyomás - böktem hüvelykujjammal a hátam mögé. A terepjáró lökhárítója és a motorháztető is behorpadt. De ez legyen ma a legnagyobb tragédia, és boldog leszek. Komolyabb is felmértem, hogy kapott-e a lány valahol komolyabban. - Ha gondolod, megnézethetlek az egyik gyógyítónkkal - mondtam kicsit halkabban, hogy a körénk sereglők ne hallják.
Ugyan magamnál voltam, de úgy éreztem, hogy még sem vagyok tudatában annak, mi történik körülöttem. Először is zúgott a fejem és majd szétrobbant, aztán megjelent ott egy pasi, láttam a vigyorát, de hirtelen azt sem tudtam, hogy álmodom, vagy valóban hozzám beszélnek. Lassan rá kellett jönnöm arra, hogy igen is élek, és valószínűleg épp a gázolóm próbál velem csevegést kezdeményezni, de még milyen formában! Nem a legjobb időzítést választotta a csajozásra - már ha annak szánta a szavait- ugyanis még csak egy halvány mosolyt sem tudtam az arcomra varázsolni, annyira fájt mindenem. - Pedig csak ott lehetek...- Mondtam egész halkan, erőtlenül, majd mikor kérdezett, nemlegesen ráztam meg a fejem. - Azt hiszem , nem..nem tudom. - Bizonytalan voltam, ugyanis mégis csak elcsapott egy autó, tehát fogalmam sem volt arról, hogy mire lehetek képes. - Chantal...és bocs, ha nem jegyzem meg a neved, de áúúú, szétmegy a fejem. - Megkapaszkodtam a karjában, majd rápillantottam és csak most vettem alaposan szemügyre a fickót, aki valóban nem tartozott a rossz kategóriájú pasasok közé, tehát, egész jó látványt nyújtott. - Mélyre? Miről beszélünk?- Még sem voltam túlzottan magamnál, azt viszont láttam, hogy egyre többen álltak le az utcán, hogy megnézzék, mi történt. - Gondolom...vigyél el kérlek. - Kezeimet a nyaka köré fontam, felállni nem tudtam volna, ezért ráhárult a felelősség, hogy valahogy eltüntessen az út közepéről.
Aham, nagyon kába volt, s habár a vigyor nem tűnt el a képemről, azért jókedvű sem voltam igazán. Láttam rajta, hogy összezavarodott, és azt sem tudta, mi a fene folyik körülötte. A szavaim lassan jutottak el hozzá, és ő is alig tudott összefüggő szöveget kipréselni magából. Azért annyira mégsem volt rózsás a helyzet. - Semmi vész, szeretem ismételgetni, ha jobban leszel, megint elmondom - vontam vállat könnyedén, aztán amikor a nyakamba karolt, óvatosan felsegítettem, és a kocsi anyósülése felé tereltem. Páran elég csúnyán néztek rám. Ne már, öregem, most épp segítek, abban a pillanatban vágjanak ilyen pofát, amikor bántok valakit. Kinyitottam neki az ajtót. - Fejre vigyázz! - figyelmeztettem, és hogy könnyebb legyen, a térdhajlata alá nyúltam, felemeltem, és minden erőlködés nélkül betettem a terepjáróba, vigyázva, ne koccanjon neki még valamijével. Mielőtt elkezdett volna a biztonsági övvel bajlódni, inkább én kapcsoltam be neki. Amilyen állapotban volt, szerint tíz percet minimum elszórakozott volna vele. - Bocs a történtekért! - pillantottam a szemébe bocsánatkérően, majd becsuktam az ajtót, megkerültem a kocsi elejét és én is beszálltam, a zenét pedig kikapcsoltam. - De Luca falkájához tartozol? - kérdeztem, miközben irányba állítottam a járművet. Ha igennel felel, akkor is elviszem, az már más kérdés, hogy nem biztos, hogy szabadon engedem.
A férfi meglehetősen vicces benyomást keltett volna, ha engem előtte épp nem csap el egy autóval. Így nem igazán tudtam sem értékelni, sem véleményezni önfényező szavait, pedig normál esetben biztosan szóltam volna pár szót. Ebben a helyzetben azonban csak arra tudtam gondolni, hogy minden porcikám fáj és hogy ez mennyire vacak érzés. Életemben nem ütött el autó, de így, farkasként sem volt kellemes érzés, sőt...Nem tudtam, hogy mire számíthatok, kell-e orvos, avagy sem, hisz farkassá válásom óta semmilyen baleset nem történt velem, amiből leszűrtem volna, hogy mennyiben változott meg a szervezetem. Így csak reménykedtem abban, hogy kerít egy orvost , vagy kórházba visz, ahol ellátják a sérüléseimet. Miután felsegített és beültetett az autójának anyósülésére, próbáltam nem mozogni, fejemet a támlának döntöttem, és csak előre bámultam, még a nyakamat sem mertem megmozdítani, mert az is sajgott. Csak arra lettem figyelmes, hogy fölöttem matat, de hamarosan rájöttem arra, hogy csak a biztonsági övemmel bíbelődött és nem valami szatír, aki kihasználná tehetetlen helyzetemet. A zene elviselhetetlen volt, rettentően éreztem magam, de szerencsére pillanatokkal később minden elhalkult és csak a motor halk búgására figyeltem fel. Kicsit megmozdítottam a fejemet, hogy a férfire pillanthassak, kérdése elgondolkodtatott, nem tudtam, hogy elmondjam-e neki, hogy már választottam falkát. - Ez...miért olyan fontos?- Visszakérdeztem inkább, nem adtam neki tényleges választ, így csak gondolkodhatott azon, hogy vajon hová is tartozom. - Hová viszel? Kórházba? Vagy...valami más helyre?- Figyeltem a férfit, aki egyáltalán nem látszott aggodalmasnak, s mivel ő nem aggódott, úgy gondoltam, hogy akkor én sem fogok elpusztulni mellette, már csak abban reménykedtem, hogy hamarosan jobban leszek.
- Ettől függ, kihez viszlek - feleltem nemes egyszerűséggel, és le is lassítottam, meg lehúzódtam, jelezve, hogy addig bizony sehová, amíg nem felel. - Fogalmam sincs, hogy egy kölyök mennyit bír, szerintem nem árt, ha egy gyógyító is megnéz. Valószínűleg pár nap múlva kutya baja se lesz, de nem szeretném, ha később valaki odajönne nekem pattogni, hogy ilyen meg olyan maradandó károkat okoztam a kis mentoráltjának. - Nem viszlek kórházba - szögeztem le, mielőtt tovább boncolná ezt a szálat. - Megmondod kihez vigyelek, melyik falkához, és viszlek. Ha emberi kórházba viszlek, feltűnne, hogy gyorsan gyógyulsz és hogy kevesebb bajod van, mint egy embernek lenni ilyen gázolás után. Kezdjük azzal, hogy eszméleténél sem lenne, és látható sérülésekből is több lenne rajta. Hogy csontja mennyi törött, nem tudom, de biztos kevesebb, mint egy egyszerű halandónak. Elmosolyodtam. - Nyugi, nem vagyok perverz gyilkos, aki elvisz a híd alá, megerőszakol, majd megöl... vagy fordítva.
Ez a fickó nagyon is határozottnak tűnt és bizony nem tágított a céljától, már biztos voltam benne, hogy nem kerülhetem el a vajon kihez is tartozom kérdést. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy lassít a járművel, ami nem jelentett jót, ugyanis, tudtam, hogy addig kell a kocsiban dekkolnom fájdalmak közepette, míg nem ered meg a nyelvem. - A másik falkához tartozom...azt hiszem . -Pillantottam a férfi szemeibe, s szavaim elhalkultak, ugyanis még túl friss volt ez az egész, hogy azt mondhassam, falkatag vagyok. - De ne vigyél oda. - Fogtam meg a kezét, ezzel is jelezve neki, hogy nem szeretném, ha a betolakodókhoz vigyen. Hogy miért is? Nos, éreztem, hogy milyen erős a farkasa, és biztos voltam abban, hogy ő az ellenséges területhez tartozik, ergó, nem akartam elvezetni őt azokhoz, akik bízva engem adtak egy esélyt. Inkább akkor elpusztulok az út szélén, mint hogy átverjem azokat, akik bizalmat adtak nekem. - Tegyél ki inkább, ha még élek, akkor valószínűleg pár nap múlva is élni fogok. - Mondtam nagyon gyengén, de a következő pillanatban, mikor éppen arról nyugtatott, hogy nem perverz, elájultam...
// az a helyzet, hogy még hivatalosan nincs lejátszva a falkába csatlakozásom, viszont ennek a játéknak időben mindenképp azután kell lennie, csak ugye még nem tudom, hogy azon a találkán mi történt, szóval, ha meglehetne oldani, akkor inkább vigyél a saját gyógyítódhoz, vagy valami XD //
- Mondtam már, hogy túl sokat tanulsz Jennytől? Pucéran és részegen futkosni a pályákon Olennel... A végén még én foglak öcsizni - vigyorgott kajánul Ryan, majd elnyomta az égő cigarettacsikket a markában. - Jaj, amúgy a mini-Edwardod halálcuki, ha egyszer nem találnád, akkor zsugoríttattam és a kulcstartómon fityeg. - A szeme gyanúsan csillogott, miközben visszaértünk az út mellett pakoló Mazdájához és a motorháztetőről levett egy doboz sört, egyet pedig nekem dobott. Egy darabig csak méregettem a könnyű piát, majd felpattintottam és nagyot húztam belőle. Ugyan már, sörtől nem állok fejre, az üdítő. - Ne cseszegess még te is, Victor már megint a testékszereivel fenyeget. Ashleyt meg csak ne zsugorítgasd, inkább próbálj felelősségteljes nagybácsi lenni és... - már rég nem rám, hanem egy vörös bombázóra figyelt. - Ó, remek! - Ne rinyálj! És ne szentbeszédezz, nem áll jól. - Na, azért mégiscsak figyelt. - Én csak azt mondom... Túl feltűnő vagy mostanában. A múltkor is a csarnokban, meg minden. - A hajába túrt, majd megkerült és kinyitotta a vezető felőli ajtót. - Ésszel tesó, oké? Agyam eldobom, Ő int óvatosságra engem!? Az állam is leesett, úgy bámultam rá, és csak néztem, ahogy beindította a járművet, majd felsorakozott a másik három autó mellé a rajtvonalhoz. Ezúttal Nathalie indította az első futamot, Jenny Olenezett, szóval nem kellett nudi-parádétól tartanom. A zene hangosan dübörgött egy furgon platójára állított hangfalakból, előtte vagy két tucat ember vonaglott tánc címén. Ez a "buli" jóval kockázatosabb volt, mint amiket a városon kívül tartunk, ám több pénzt is hoz a háznak, szóval időnként belefért és megérte. Nathalie startjelzése előtt még az utolsó fogadást is megkötötték nálam az enyhén illuminált, nagykorúságukat épphogy betöltő fiatalok, majd mehetett a móka. Miközben gumikat nem kímélő módon elindult az első kör, a zöldhasúakat számolgattam, a furgon oldalának dőlve, miközben az emberek üvöltve, kurjantgatva biztatták a versenyzőket, a zene veselüktetően szólt, az ital is fogyott, ezzel párhuzamosan nőtt a fogadási és indulási kedv is. Jó este!
Kezdőlap
//
)
