*Egy lemondó sóhajjal vettem tudomásul, hogy a nő fetreng. De most komolyan, oké vicces… de ennyire. Mindenesetre türelmesen megvártam, míg kikacagja magát és én már azon nevettem, hogy a nő mennyire nevet. Bár a könnyeim a helyén maradtak. Hát na… nem pazarolunk.* - Szar dolog volna pelust cserélni… * Vigyorodtam el szélesen. Bezony, most kettőnk közül a nő viselkedett úgy, mint egy kölyök. De komolyan… pedig azt hiszem nekem kéne. Jah, csak én nem tudok. Valahol az idevezető úton elhagytam azt a fajta gyerekességet, ami a korommal kellett volna, hogy járjon. A kérdésére már nyitottam is a szám, hogy megosszam mit mondtam az imént neki, de hamar lemondok erről, hisz tovább beszél. Jézusom… és még nekem mondják, hogy sokat beszélek. Amivel még nincs baj… de jézusom, miket mond itt nekem. Kezem ösztönösen fonom a melleim elé… amiket nem szeretek. Nagyok az alakomhoz képest és annyiszor hátráltatnak, hogy az már csak akkor tennék, ha… nem tudom. A lényeg, hogy nekem baromira nem volt ínyemre, hogy itt van ez a két izé a mellkasomon. Arcom vörösbe fordul és ennél zavartabb már csak akkor lehetnék, ha ezt egy srác mondja. Bár neki valószínűleg már bemostam volna egy szépet. Vagy legalábbis megpróbáltam volna. Kinyitom a szám, majd becsukom, és ezt eljátszom egy párszor tekintve, hogy nem találom a szavakat. No meg ahhoz tudni kéne, hogy mit is mondjak. De erre mit lehet. Viszont a folytatásra az arcom átcsap rákvörösbe és most először teszek egy lépést hátra. Nem szokásom meghátrálni, de úgy látszik, hogy mégis akadt valami, ami képes erre késztetni. Megérzem a nőn, hogy baromkodik csak… de attól még… basszus! * - Én… szóval… vagyis… *Gratulálok Ash, ennél értelmesebb már nem is lehetnél. Egyik kezemmel a hajamba túrtam, ami így viszont hátra simult, vagyis ragadt a kezem pedig a nadrágomba töröltem keresve egy száraz felületet. * - Nem akarom, hogy lássák, hogy nő vagyok… vagyis leszek majd egyszer. A pasikkal csak a baj van… de nem hiszem el, hogy már neked is kettyós a nemi életed. Különben meg nem érdekel… de engem hagyd ki ezekből a szarokból! * Darren Jamesszexuális, Jamie parancs-szexuális. Ez a nő meg.. ez meg lezbikus volna? Ó anyám… ennyire nem lehetnek unalmasak a pasik még háromszáz év alatt sem. Tekintetemben harag van és érezheti a másik nő, hogy ez nem csak ilyen hirtelen dolog, ami a zavaromra tudható. Bizony, itt volt egy kis mélyebb ok is. Nem kell nagy ész kitalálni, hogy egy csalódás az oka. A férfiak jönnek, mennek… akár csak az időjárás. A gond nem ezzel volt, ezt értettem hanem azzal, ahogy megtudtam a dolgot. Nah jah… a szex irányítja a hímeket ezt egy életre megtanultam. Na nekem pont ezért nem lesz ilyenem. Addig nem, míg nem tudom minden lelkiismeret-furdalás nélkül fellógatni a másik felet.* - Szóval a kérdésem meg az volt, hogy mit akarsz velem kezdeni csupa sörösen ezek után. Megyünk meghódítani a hímeket a szagunkkal egy kocsmában, vagy… * A kérdést nyitva hagytam, nem tudtam, hogy valójában miért vagyok itt. Azon kívül persze, hogy unalom űzőnek. De hát azt hiszem, hogy korábban kellett volna ezzel megkeresnie. Ezúttal rosszul választott. De csak helyet foglaltam aztán lábaim felhúzva vártam. Büdös vagyok, ragadok és… ezt hogy magyarázom meg Darrennek? *
Majdnem felnevetek a lány száj nyitogatós mutatványán. De mikor levágom mennyire zokon vette ezt a kis csipkelődést inkább vissza fogom magam, és újra felvértezem magam a hátizsákommal. - Jaj te! Ne pánikolj már! Milyen harcos akarsz lenni, ha már ennyitől beijedsz? Higgy nekem pánikolni akkor is rá érsz amikor már a bugyidat tépik le rólad. Amúgy sem vagy az esetem, ágyék tájon komoly hiányosságaid vannak. - Mondom, de nekem emögött persze személyes tapasztalat is van. Tekintve én miként jártam gyerek koromban. Még fiatalabb lány lehettem szerintem mint most Ashley. De nem nosztalgia estet tartunk. Hiszen se éjszaka nincs, se nosztalgia hangulat. Helyette a táskámba nyúlok és előhalászom az ásvány vizes palackot, majd könnyedén felé dobom. - Tessék ezzel ha le mosdasz legalább nem leszel teljesen ragadós. A nemi életre vissza térve Ashley drágám megosztok veled egy apró észrevételt. Mind ösztön lények vagyunk és azok akik elfojtják a szexuális ösztöneiket azok lassan egyre biztosabban deviánsak lesznek. Nem vagyok Frajd és psziho rizsát sem tanultam, de állítólag csak egy perverz dolog van csak. Még pedig a nemi vágy hiánya. Szóval ha jól vettem ki a szavaidból még szűz vagy. Ajánlom gyorsan kezeltesd a dolgot, és ha nem tetszik a pasikkal, még mindig rendelhetsz a neten izgő mozgó vibráló cuccokat. - Oktatom ki, persze szinte száz százalék, hogy erre is elfog pirulni, vagy ellenségesen fog reagálni. De nem azért vagyok itt, hogy ez engem izgasson. A lényeg a szórakozás! Ahogy most is jó lesz húzni még egy kicsit Ashleyt. - Lehet neked új lesz, de a világ mozgató rugója a szex! Minden akörül forog, és mindenki minél többet akar belőle. És ha már ilyen szépen fel ajánlottad akkor tényleg nem is lenne olyan rossz elpattanni a városba és balhézni egy kicsit a hímekkel. Tudod riszálni kicsit a popót, majd élvezni, hogy az este hátra levő részében végig fizetik a számodra az italt. Mindezt abban a reményben, hogy vethetnek szexi kis testedre egy behatóbb pillantást. Végeztél? Mert motorra pattanunk és megyünk is.
*Dühösen fújtattam egyet… nem hiszem el, hogy ez a nő ilyen. De komolyan. Mégis mit hisz, hogy nyúl az apám vagy mi? * - Hamarabb vonulok be fegyvertelenül egy harc közepébe, mintsem, hogy szexuális dologra adjam a fejem. * Közöltem szárazon, és ha hallgatott a farkasára akkor bezony érezhette, hogy ez így van. Még ott is több esélyem van, mint ebben a témában. Nem, nem voltam az a lány aki ilyeneken csüngött vagy ágyról, ágyra járt. Nekem egy dolgom volt… tanulni. Ebbe pedig nem fér bele semmi és senki. De a bugyi tépésre már megint lángolt a fejem. Mégis mit vár, hogy majd ilyenekről fogok vele beszélni? De úgy látszik nem kell neki partner… beszél Ő maga is a lényeg, hogy legyen kinek. A palackot elkaptam és letekerve a tetejét öntöttem le az arcom és egy kicsit a hajam is. Legalább a nagyja mennyen ki belőle. A ruhám, nos az felesleges volt… de a nyakam kissé megdörzsöltem és a kezem is megmostam, ahogy utána meg csak egyszerűen ittam pár kortyot az üvegből. Ekkor ért a vibrátorokhoz és köptem akkorát a vízből magam elé, hogy azt hittem megfulladok. Még köhögni is elkezdtem és a kézfejemmel töröltem le a szemeimbe szökő könnyeket. Hát félrenyeltem na. Megesik.* - Ez nem egy betegség, amivel orvoshoz kell járni! De nézd… ha valamit nem tapasztalsz, nem érzed a hiányát. Most le kéne feküdnöm azért valakivel, hogy utána meg majd megkövetelje a szervezetem és azt csináljam, mint a korombeli lányok? Járjak ágyról-ágyra és azt se tudjam, hogy kivel voltam előző éjjel? Nem Tabi… én jó vagyok szűzen. Nincs nő, nincs sírás… ez igaz a hímekre is. No meg kinek kell az, hogy a másik fél féltékenykedjen, rinyáljon és tulajdonnak nézzen? * Hupsz… ja igen, nálam a szex az kapcsolattal jár. De azt hiszem ez tökéletesen érthető. Minek szexelnék olyannal, akit nem akarok a mindennapjaimban?* - Arról már nem is beszélve, hogy nincs időm még randizni sem nem még normális kapcsolatot fent tartani. Kölyök vagyok, az erős érzelmi hatásra aktus közben akár át is változhatok. Tépjek szét valakit? Vagy mégis hogyan gondoltad? De most komolyan… ez úgy baromság, ahogy van. * Közlöm mint az esti mesét szokták a gyerekeknek. Szavaim mások megfigyelésére alapult hisz már a suliban is oda figyeltem a lányok és a srácok viselkedésére. Külön-külön egész jók de együtt… mintha kifordulnának önmagukból. Hajukat dobálják, sminkelnek meg tenyérnyi szoknyát hordanak.* - A hímek mozgató rúgója… * Szúrtam közbe, de a szavai végére csak pillogtam és lemondóan sóhajtottam. Egy pillanatra becsuktam a szemeim és… elmerültem az űrben, ami bennem volt. Csend, még a fehér zaj sem volt meg. Aztán ahogy kinyitottam zöldes íriszeim Tabiét találták meg. Remélhetőleg…* - Én még mindig Ashley vagyok. Tudod, Ashley McLoyd, aki inkább pasi mintsem lány. Akit nem érdekel semmi, csak az órái, akihez ha hozzászólnak üt, ha hozzá érnek harap és ha udvarolnak szétrúgja a másik hátsóját. * Igen, hozzám is eljutott a jellem leírás amit mások alkottak. Van fülem, kettő is és mégsem vagyok szatyor… ergo felfogom, hogy mit beszélnek. De nem érdekelt sosem annyira, hogy bármit is tegyek vagy mondjak. Most azonban mégis némi fáradtság és keserűség vegyül a hangomban. * - Az a lány… aki fél az emberektől, aki retteg a kocsiktól és nem hagyja el a falka területét csak akkor, ha az erdőbe megy. Mégis hogy akarsz elvinni egy kocsmába, ami tele van emberekkel, ahova a főúton vezet az út ami tele van autókkal? Esélytelen, hogy ne legyen valami komolyabb baj. Különben meg… két apám van és egy szép örökségem. Nem hiszem, hogy szükségem volna arra, hogy más fizessen. De ha még az volna sem illegetném magam… * Ingattam meg a fejem. Nyomos érv kellett, hogy én felszálljak úgy, hogy tudom a városba vezet út. Vagy egy rohadt nagy hazugság ami már akkora, hogy mégis igaz és nem érzem meg, hogy kamuzik a nő. Így viszont egy tapodtat sem tettem. Sajnos nem megy az úgy, hogy minden őrültet a városba engedünk… kocsik közelében én voltam az, az emberekében pedig a farkasom. *
Nem nem elpirult sokkal murisabban reagált. Azt hittem meg fog fulladni a vízben, mikor a vibrátorokat meg említem neki. Ennél jobb reakciót rendezni sem lehetet volna. Esküszöm a következő találkozónk helyszínét előre be fogom kamerázni, majd híressé teszem őt a youtubeon. - Ashley bébi! Melyik részét nem fogtad fel a mondandómnak? Ösztön lények vagyunk. Vagy lefordítom. A hormonok a testedben termelődnek, nem is gyengén és arra ösztönöznek, hogy szaporodj! Na mármost, mivel az emberek eléggé fejlett akarattal rendelkeznek képesek figyelmen kívül hagyni testük cuki kis kívánságát. Kompenzálással. Szép lassan felszeded azokat a dolgokat amik egy kielégült nőt messze elkerülnek. Egyre rigolyásabb leszel, és még jó pár dolog. - Mondom és közelebb sétálok hozzá. - De viccen kívül. Megértem a félelmed. De félelemből nem élni? Mondhatom ez a legnagyobb gyávaság. Nem is vagy alkalmas harcosnak, mert nem vagy más csak egy nyafogó kutyuska. Attól félsz, hogy átváltozol közben? Akkor kérj segítséget valakitől a falkában. Attól félsz, hogy valaki érzelmileg bánt? Ne sértődj meg, ha ezt mondom, de ez olyan, mintha harcos létedre azért nem harcolnál, mert félsz a pofontól. Mert akkor magától az élettől félsz. Igazán szánalomra méltó. - Lépek hozzá és a karom átvetem a hátán. Az orrom a nyakához közelítem és bele szagolok. Már egész jó az illata. Mármint nem olyan tömény sörszagú. És ha már olyan közel vagyok hozzá akkor tényleg végig is nyalom. Éljen a sokk terápia. - Nem érdekel kik a szüleid. Olyan vagy mint akinek egy kilométer autópálya korlátot dugtak a seggébe és le sem bír hajolni tőlük. Ha nem hallottad volna az én dolgom az, hogy megtanítsalak élni. MI okom van erre? Az hogy látom benned a lehetőséget. De te olyan vagy mint egy húr amit mindig csak feszítenek és feszítenek. El fogsz pattanni, és összeomlasz. Minél inkább feszített az életmódod annál látványosabb lesz a bukásod a megtörésed. Te nem gép vagy, hogy nonstop dolgozni tudj. Ha nem eresztesz egy kicsit le kifogsz égni és életed egy célja sem lesz elérhető neked, mert a saját magad teremtette pokolban fogsz rohadni mindenki számára haszontalanul. - Mondom neki és kézen fogva elkezdem magam után húzni. Ha ki akarja szabadítani magát nem engedem, erősen fogom a kezét. Kérlelhetetlen húzom a szállásom és a motorom felé. - Először is nálam lezuhanyzol. Átöltözöl kevésbé papagáj ruciba. És fel ülünk a motoromra. Ha rohamot akarnál kapni majd én kézben tartalak. - Ígérem neki, hiszen azt hiszem számomra az nem lenne megerőltető. Elég fiatal farkas, szóval csak meg tudom zabolázni. De tényleg aggódom, érte és hagyom, hogy ezt megérezze a pajzsomon keresztül. Mármint ha mostanra nem forrt fel tőlem az összes agyvize. Bárnem érdekel akkor is haza fogom ráncigálni, és ha kell én magam fogom lemosni.
- Jó-jó… nem érdekel mik egy kielégült nő izéi… hagyj már ezzel lógva. * Kértem meg, bár hangom kicsit sem ezt sugallja. Erélyesebb volt, még ha nem így szántam a dolgot. Nem értem miért csinálja… ettől vörösebb már úgy sem lehetek. A hormonjaim hagyjanak békén, az ösztönök meg vezessenek az erdőben vagy Teliholdkor vagy bármikor máskor mikor farkas vagyok. Akkor lehet… de basszus… a farkasok is szaporodnak, ergo… na neeeem. Ezt meg kell kérdeznem Darrentől. Nem mástól, az apámtól najó, valamelyik nő rokonommal is kiegyeznék. De valahogy Darren kézenfekvőbb és vele valamiért könnyebb. Pedig aztán hím. Nah de jött egy újabb szent beszéd és szívem szerint a fejem vertem volna a fába. Miért? Most komolyan. Testem kissé megmerevedik a szavaira és most érzem azt, hogy nem akarok mást tenni csak menni és ütni. Hajm… kell valaki akivel evezethetem a feszültséget. Ami csak fokozódik, mikor megnyalja a nyakam. Nah bármelyik nyúl megirigyelte volna a tettem. Állítom, ők nem ugranak akkorát a répa után mint én most el a nőtől. Nahde a nyelvem is csak eddig tudtam féken tartani.* - Kurvára nem érdekel, hogy szerinted mire vagyok alkalmas és mire nem! Ezt majd eldöntik az akkori vezetők. Félek. És akkor most leszakad az ég? Mindenki fél valamitől Tabitha… még Te is. Aki azt mondja, hogy nem az hazudik. Se neked, sem a többieknek nincs joguk megmondani, hogy a magánéletem miként éljem. Az csak is az én dolgom! * Csattantam fel dühösen és mondhatni, hogy agresszíven. De tényleg, mi a frász köze van a szexuális életemnek vagy annak, hogy nem megyek a városba ahhoz, hogy miként dolgozom. És még én keverem a szezont a fazonnal. Vicces… A folytatásra fujtattam egyet és a szemeim lehunyva igyekeztem nyugalomra ösztökélni magam. * - Élni!? Fogj kezet Alexxel… ha ennyire tudjátok, hogy miként kell élni, miért nem „éltek” együtt? Csak azt kéne meglátnotok, hogy nekem az jelenti az életet amit csinálok. S nem az, amit ti annak véltek. Fogjátok már fel, hogy ez egy relatív dolog… mindenkinek mást jelent. Esetleg nem akartok kapásból egy versenyre elvinni? Végül is miért ne? Mit számít, hogy közben vérengzés lesz! * Oké, azt hiszem nem sikerült megnyugodnom, de azért folytattam ha csak eddig be nem fogta a számat.* - Lehetőséget? Mire? Egy kósza éjszakára? Leitatni valakit címszó életbe vezetés oktatás? Olvasok, Sammel baromkodok, elviszem a farkasom vadászni az oktatásokon kívül is, hagyom, hogy játsszon… gimnasztikázom. Mi kell még Tabitha? * Nevettem fel keserűen. Nem értettem, hogy miért… olyannak kéne lennem, mint mások? Szarjam le az egész falkát, depizzek be és igyam le magam állandóan? Járjak bulizni? Mért nem jó nekik, hogy szemmel lehet tartani, hogy sosem hagyom el a falka területét engedély nélkül? Hogy kikérem mások véleményét? És milyen segítségről beszél? Mi a fenéket csinálok egésznap? Najó, csináltam mert a James-Raven incidens óta nem csináltam én semmit. Pláne nem edzettem vagy oktatókat hajszoltam. Megpróbálom elrántani a kezem, de hát hasztalan.* - Engedj el Tabi… mi értelme van? Felveszek egy picsatakaró ribanc ruhát és attól most nő leszek? Nem. Akarok. Az. Lenni! * Szótagoltam, hogy biztosan felfogja, de egy idő után az ember feladja a szabadulást. Végül is… ha haza megy, akkor ott van Darren is. Mármint nem nála, hanem a farkaslakban. Legalábbis nagyon-nagyon remélem neki. Mivel Ryan még jót is röhögne a helyzeten. Viszont így, mentem vele… bár kelletlen és fortyogtam a dühtől de akkor is mentem. Hát ezt akarta… majd kitalálom, hogy miként húzzam ki magam a dolog alól. Lehet írnom kéne Samnek egy sms-t hogy; Ments meg… vagy sosem leszek már ártatlan. Hmm… kac-kac… jót röhögne a markában és azt hinné, hogy szívatom. Szóval mínusz egy lehetőség.*
Nah igen a kiborulás várható volt, mint a második világháború, senki sem lepődött meg rajta annak idején. Így én magam sem lepődök meg a kirohanáson az ártatlan kis tréfámon. Szegény lány szegény lány. Tényleg egy karót nyelt prűd kis kölyök. Pedig, ő azt hiszem hozzám képest még szerencsés helyzetben is van. Ő maga választhatja meg magának a partnereit. Nem úgy mint én. Őszintén szólva a kétszázötven évem alatt jó sok mindent elfelejtettem már, de azt a disznót aki erőszakkal vette el az én ártatlanságom még a mai napig fel tudom idézni. Ha nincs Leon talán még mai is utálnám a pasikat. Hiszen ha koncentrálok, fel tudom idézni annak az árusnak még a büdös leheletét is ahogy a nyakamba liheg miközben rajtam mozog és kéjesen nyögdécsel miközben nekem a könnyeim folynak, és rekedtre sikoltattam magam a fájdalomtól és a szégyentől. A dologgal meg békéltem már, de tudom jól feledni sohasem fogom tudni, és a legrosszabb éjszakáimon rémálmaimban mindig is kisérteni fog. - Ó kis farkaskám! De még mennyire hogy félek. De veled ellentétben nem futamodok meg gyáván hanem felmérem a félelmeimet és szembe szállok velük. Tudod ez különbözteti meg a gyáva embert a bártortól. A gyáva csak álldogál egy helyben tágra nyílt szemekkel, és össze pisálja magát, míg a bátor ember össze szorítja a seggét a fogait, és előre lépve teszi amit tennie kell. Szóval kérlek fogd be a lepény lesődet és gyere velem! - Mondom neki. Azon a megállításán pedig, hogy Alexel együtt kellene élnem csak vigyorogni tudok. A mi szentháromságunk szinte a mai napig együtt él. Bár mindegyikünknek megvan a saját magán élete is mióta letelepedtünk de ettől függetlenül mi falka vagyunk a falkán belül még hatvan év után is. - Az a verseny nem is olyan rossz ötlet. Azt hiszem nem messze kb pár száz mérföldre az egyik fószernek van egy Ferrarija. Azt el lopjuk és akkorát karistolunk vele a pályán, hogy a Fairbanksi kíberek csak megszégyenülten kullognak majd haza. Közben még a picsám is ki dugom majd nekik az ablakom. „nesztek disznók ezt nyaljátok ki!”. A vérengzéssel meg ne törődj. Ők csak emberek. Persze tudom nem kellene így beszélnem róluk, de tudod én itt még a hetvenes években is csak egy niggger szuka voltam. Szóval nem tudom ezeket az előítéletektől bűzlő senkiket kedvelni. A kedvedért persze majd igyekszem békés lenni, és meg akadályozni azt, hogy bárkiből is szépen és jól lakmározzál. - Mondom egyre közelebb húzva őt a lakóhelyemhez. Lépésről lépésre haladva előre. - Jól tudod te is az nem élet, hanem bujkálás magad elől. Ismered a mondást, hogy jó pap holtig tanul mégis bután hal meg? Tudod mi az értelme? Az, hogy bármennyit is tanul és olvas mégis buta marad örökre mert nemtudja milyen egy asszonnyal aludni és élvezni az életet. Így folytatod te is az leszel. Majd a sírodra is rávésik. Itt nyugszik szent Asley cica. Élt mint egy apáca, senki nem hiányolja. És mielőtt újra puffogni kezdenél óv intelek. Ne háborog mert nem vagy te tenger. Inkább nyugodj meg és gondold át én mit is kínálok! Egy utat egy másik világba amit nem ismersz és csak előítéleteid vannak róla. Mint nekem a hatvanas években a meleg bárokról. Egyszer elmentem oda, és rá jöttem a melegek is emberek, csak éppen nem úgy mint te. Azt pedig jegyezd meg egy életre, hogy az oktatás az munka és nem szórakozás. - Mondom és lassan már látom a házamat. Vagyis pontosabban a lakókocsimat. Már jó pár évvel ezelőtt vettem, és hozattam fel ide a hegyre. Persze nem volt kis teljesítmény ki építeni hozzá a csatornát és az elektromos hálózatott, de teljesen megérte. Mert egyszerre civilizált, és olyan magányosan erdei hangulatú. Nah jó inkább úgy néz ki kívülről mint egy remete lak. Az otolsó mondatára, viszont meg toppanok. - Mit mondtál? Szóval szerinted én ribancnak vagyok öltözve? Egy ócska prostinak aki pénzért bárkinek oda tartja? Ezt gondolod rólam? - Kérdezem egyre jobban elsötétülő szemekkel, ahogy a harag bennem is kezd felgyülemleni. - Nos akkor ma este a ruháimat fogod hordani, és kíváncsi leszek majd hányan akarnak fizetni neked e szexért. Most pedig kérlek masíroz be a „kuplerájomba” és változz te is ribanccá! - Mondom, majd kinyitom a lakókocsimat és belököm a lányt. A házsártos természetem ellenére azonban odabent ragyogó rend van. Van amit az ember nem tud kinőni. Rabszolga koromban annyira belém nevelték a rendrakást, hogy a lakókocsim csillog villog belülről és patinás rend van. Igazság szerint van egy vonalzóm amivel szoktam ellenőrizni a tárgyak rendes helyét a polcokon vagy az asztalon. Szánalmas vagyok tudom, de ez régi mánia. A hotelekben nem tettem semmit régen, mert nem az állandó lakhelyeim voltak. De a saját birodalmamban nem tudom leküzdeni a dolgot.
A falka helyzete sokat változott az elmúlt hetekben. Az új Atanerkünk Darren lett. Hogy örülök e neki nem tudnám megmondani. Abban biztos vagyok, hogy Mili valóban nem volt a tökéletes vezetőnk főleg ebben a háborúban. Próbálkozott, de nem járt sok sikerrel. Darrenről tudom, hogy egy jó ember és erős farkas. Ikkumaként jó volt, így csak bízni lehet abban, hogy vezérként még jobb lesz. Ma délután kijöttem kicsit megmozgatni a farkasom. Próbálom minél többször kiengedni, hogy megtartsam vele az összhangot. Ritkán van olyan eset, mikor alig bírom lenyugtatni. Szerencsére azért a kétszáz év közel hozott minket egymáshoz. bezzeg mikor még csak kölyök voltam...Megéreztem egy csepp vér szagát és már ki is tört a fehér bundás. Időbe tellett megtanulni irányítani őt, de a jó munkához időre van szükség. A kis vadászat után visszaveszem a levetett ruháimat és sétálni indulok. A kocsit az erdő szélén hagytam. Nem ilyen terepre tervezték azt és azért drága volt ahhoz, hogy kísérletezgessek vele. A nyugalmam egy idegen farkas illata zavarja meg. Azonnal megtorpanok és mélyeket szippantva a levegőbe próbálom megtalálni a hím illatát.
Hála Tazannának, már nem kell attól tartanom, hogy a szomszédok átjönnek "szomszéd látogatóba", mi tulajdonképpen annyit tenne, hogy kifaggatnak minket mi fán teremtünk. Honnan jöttünk, mi a családi hátterünk, és miért vagyunk még mindig együtt mint jól nevelt testvérek, mikor elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy mindketten a magunk útját járjunk. A gond csak az, hogy Shannon a látszat ellenére nem a húgom. Semmi közünk egymáshoz, legalábbis vér szerint. És azt se hiszem, hogy a viselkedésünk erre mutatna, elvégre a testvérek nem szoktak lefeküdni egymással, s nem hívják ki maguk ellen a sorsot olyan módon, mint mi. Nem kacérkodnak egymással, nem stíröli egyik a másikát... viszont ennek ellenére ott van az óvás, a féltés és hang megemelése, mikor a másik valami hülyeséget csinál, amit nem árt kicsit helyre hozni valamilyen módon. Sok mindent elmondhatunk magunkról, de azt, hogy ténylegesen testvéri lenne a kapcsolatunk, azt nem mondhatnám, azok után pedig főleg nem, hogy vigyázni kellett a szomszéd gyerekére egy teljes napon keresztül, mi mindkettőnket próbák sokasága elé állított, de valamilyen szinten össze is kovácsolt bennünket. Ha talán... ha talán annak idején nem nyit rám Shannon és nem harapom meg, akkor most nem kellene attól tartanom, hogy bármelyik percben elveszíthetem a puszta akaratossága és makacssága miatt, ami végül is mindkettőnkről elmondható. Épp ezért félek vele kekeckedni, de mint teremtője, nem engedhetem, hogy érvényesüljön az akarata. És, ha három évvel ez előtt nem haraptam volna meg, akkor nyilván mi magunk is egy ilyen kis pólyást dédelgetnénk, mint amilyen Simon is, a szomszéd hurkás kölyke. Soha nem voltam oda gyerekekért, de úgy néz ki, hogy vele nem lesz baj ezek után se. Meló után - ma nem tartott olyan sokáig, mint az elmúlt egy-két alkalommal - tettem egy kis kitérőt a hegyekben. Jobbnak láttam nem átvedleni fehér bundás és négy lábú alakomba, helyette magamhoz öleltem az emberit, minél erősebben és határozottabban, hogy ténylegesen az tudjak maradni anélkül, hogy megérintene a változás szele. Nagyokat szippantva a friss, kora esti levegőből, egy tisztást célzok meg, hol már tartózkodik rajtam kívül egy másik farkas is. Egy fa mellett cövekelve le, figyelem a nőt, ki minden bizonnyal azt próbálja kideríteni, hogy honnan és milyen szándékkal jöttem. Kék szemeim - mégis engedek egy keveset a farkasnak - megvillannak, mikor kilépve a fa óvó takarásából teszek pár lépést felé. Nem sokat, csak épp eleget ahhoz, hogy jobban láthassam az arcát... Ha észrevesz biccentek felé egyet, s már csak abból, hogy a helyiek helyén tartózkodik, arra tudok következtetni, hogy ő maga is a jövőbeli falkámhoz tartozik. A beszéd kezdeményezését inkább rá hagyom tekintettel arra, hogy lesz hozzám egy két szava már csak ha azt vesszük, hogy nem vagyok a falkája tagja és mégis itt ólálkodok.
Nem kell sokat várnom arra, hogy a fák védelme alól előbukkan az idegen farkas, vagyis jobban mondva férfi. Nem vette fel a bundás öltözékét, talán jobban is járt így. A pajzsom ahogy ilyenkor mindig teljesen fel van húzva. Nem fogom hagyni, hogy egy jött-ment belém lásson. Szemeimmel alaposan végigmérem őt. A farkasom kezd mozgolódni és néha egy aprócska morgást is hallat. Egy ideig csak némán figyelem az idegent. Úgy sétál itt, mint akinek joga van, pedig nincs. Nem a falkánk tagja...Ez nem az ő területe. -'Estét.-Vetem oda neki nem valami illedelmes módon, de nem is nekem kellene őt köszöntenem. Ő jött ide, az lett volna a minimum, hogy magyarázatot ad az ittlétére. -Megtudhatnám, hogy mit keress itt, Uram?-A hangomból érezheti, hogy nem barátkozni szeretnék vele, inkább csak magyarázatot, okot kapni arra, hogy miért ne támadjam le most azonnal. Igazából csak két okot tudnék elfogadni a jelenlétére, amiből az egyiket már alapjáraton ki lehet lőni, hiszen érezhető rajta, hogy nem a falkánk tagja...Ha új lenne akkor arról már én is hallottam volna. Ezeket nem szokták csak úgy eltitkolni, nah meg a falkaházban szeretnek pletykálkodni.
Tartottam tőle, hogy nem lesz ínyére a dolog, hogy csak így, lazán egy szál magamban meglátogatom a falkájuk területét, de biztosíthatom, hogy semmi rossz szándék nem vezérel. Lehet, hogy régen volt bennem némi agresszió és mások területére is nagyon szívesen kontárkodtam be, de itt inkább most arról van szó, hogy érdeklődni szeretnék a falka felől. Ha most nyakon csípne egy őrjárat vagy valami nagyobb hatalom, akkor is bizonyítani tudnám, hogy nem akarok rosszat nekik, nem keverném meg náluk a port, csupán kíváncsi vagyok. Hangja hallatán halványan elmosolyodok és úgy szólok oda neki, mintha valami örömteli pillanat volna az, hogy valaki hozzám szólt. - Jó estét - szélesedik mosolyom halovány vigyorrá, kérdését követően viszont összevonom a szemöldökömet. Kezeimet védekezőn tartom magam elé. - Bocsánat, nem akartam illetlen lenni... nem akarok gondot okozni, csak gondoltam idemerészkedek, hogy előcsalogassak egy-két számomra most jelentős alakot. Érdeklődni szeretnék pár dolog felől. Nincs semmiféle hátsó szándékom, ígérem - lépek el a fa mellől még mindig magam elé tartott kezekkel. Nem fogok támadni, ez már biztos, s arcom is némi meglepettségről, értetlenségről árulkodhat. - Ha most közelebb megyek, letépi a fejem? - aprócska mosolyra utaló grimasz fut át az arcomon, és a mindig jól bevált két méter távolságot megtartom magunk között. Nem hiányzik, hogy nekem támadjon. Mondjuk nem is nézem ki belőle, de semmit nem lehet a véletlenre bízni. Mellesleg Shannonból se nézné ki senki, hogy egy idegbajos hisztérika. - Nem akartam kellemetlenséget okozni, sajnálom - eresztem le végül magam mellé a kezeimet.
Az idegen pasas reakciója meglep. Jó talán durva voltam vele, de a mostani időkben jobb az óvatosság. Nem lehet tudni, hogy a betolakodók nem e béreltek fel valakit, hogy körbe szimatoljon. Most minden idegen számomra ellenségnek bizonyul mind addig, míg nem bizonyítja az ellenkezőjét. -Mégis mi felől érdeklődne? A falkáról akar kérdezősködni? Mert arról nem hiszem, hogy túl sok információt megtudhat tőlem. Nem ismerem magát...Bárki lehet...Nem fogom elárulni a családom egy idegennek. Remélem ezt megérti!-Most én is az arcomra varázsolok egy mosolyt, bár csöppet sem barátságos, vagy őszinte. Érzem rajta, hogy valóban nincsenek rossz szándékai, de azért továbbra sem fogom levenni róla a tekintetem. Figyelni fogom minden mozdulatát és ha továbbra is igényt tart pár információra, majd adok neki, de csak olyanokat, amikkel mondhatni semmit sem kezdhet. -Ha nem ad okot rá nem fogom letépni a fejét. Nem vagyok valami bérgyilkos.-Nem fogok csak úgy letámadni, ha olyat mond, vagy tesz akkor bizony nem fogom kímélni és még akár el is veszem az életét, de addig nincs oka ettől tartania. Lehet, hogy tényleg csak ártatlan szándékai vannak...Majd meglátjuk. -Nos ha már ide merészkedett tegye fel a kérdéseit...Bár mondom nem biztos, hogy sok mindent megtud tőlem!-Az egyik fának dőlve továbbra is őt figyelem. Kíváncsi vagyok, hogy mikkel fog majd próbálkozni. De azért ajánlom neki, hogy többször is gondolja át mit kérdezz, mert attól is gyanússá válhat nekem.
//Semmi baj, viszont én is bocsánatot kérek a tartalma miatt. Nem lett a legjobb :S//
Igyekszek a tőlem telhető legjobb tudásom szerint viselkedni a nővel, és bár mostanában nem volt rá példa, hogy hamar kijöttem volna a sodromból - szerintem egy teljes személyiségváltozáson estem át - soha nem lehet tudni, mivel vagy kivel állunk szemben. Lehet, hogy a nő nem néz ki egy vérengző fenevadra, de ha azt vesszük, hogy az ő területükön járkálok, akkor bizony neki van itt előnye. És ezt nem szeretném kihasználni. Nagyot sóhajtva biccentek, jelezvén, hogy tudomásul vettem. - Tisztában vagyok vele, és nem is szeretnék belekontárkodni a dolgukba, sőt, semmi személyes jellegűvel nem szeretném fárasztani. Csak egy-két röpke kérdés... ennyi - tárom szét a karjaimat. Tényleg nem akarok sokat tőle, csak ha már így belefutottam akkor gondoltam intézek felé pár szót anélkül, hogy nagy zűrt kavarnék. - Igen, ezt sejtettem - mosolyodok el, mikor azt vallja, hogy nem egy bérgyilkos szerzet. Nem is nézném ki belőle, hogy az igazat megvalljam. Megadva a másiknak a tiszteletet, nem lépek túl közel hozzá, valamint nem támaszkodok neki semminek, csak kihúzott háttal figyelek rá, és válogatom meg alaposabban a szavaimat. - Tudja... nagyjából egy éve költöztem én és a társam Alaszkába. Első sorban azért, hogy elszakadjunk a múlttól, valamint, hogy jobb életet biztosíthassak neki úgy, hogy élnek körülötte farkasok, esetleg lenn egy falka, aki befogadja. Nos az lenne a kérdésem így ezek után, hogy ha én azt mondom, hogy a két falka közül inkább az önökéhez csatlakoznék szívem szerint, akkor erről mit lehet tudni? Mármint... ne értsen félre, nem kifaggatni akarom. Csak tisztában vagyok vele, hogy beszélni kell a falka fejével. De ön hogy látja? Ha én tegyük fel szeretnék csatlakozni, és az az illető akit magammal vinnék még kölyök, akkor nagyon ferdén fognak rám nézni? Főleg úgy, hogy az a kölyök nem épp a higgadtságáról és az engedelmességéről híres? - tudom hülye kérdés, de jelenleg az a legfontosabb számomra, hogy Shannont békében és biztonságban tudjam.
Miközben továbbra is rajta tartom a szemem figyelem a szavait. Úgy tűnik valóban nem akar semmi rosszat, de bízni nem fogok benne. Sok mindent átéltem már. Voltam naiv, amiért sok pofont kaptam az élettől. Ma már sokkal óvatosabb vagyok, még ha túlzásokba is esem néha. A kérdése érdekes és kissé bonyolult. Azt tudom, hogy Mili már nem viselt volna el újabb kölyköket, de hogy Darren miként vélekedik erről nem tudnám megmondani. Látható rajtam, hogy agyalok a válaszon és nem bunkóságból nem szólalok meg. Át kell gondolnom, hogy mit is mondok neki. Nem akarok túl sok mindent elárulni a falka helyzetéről, de közben egy bizonyos szintű választ mégis csak szeretnék neki adni. -Nos a kérdés elég nehéz! Tudja nem ismerem olyan jól az atanerk gondolkozását, de nem hiszem, hogy nagyon boldog lenne egy új kölyöktől. Én először felmérném, hogy Ön mire képes, majd hogy a társa mit tud már. Azt gondolom tudja, hogy ha bekerülnek a falkába az engedelmesség a mindennapi életünk részévé válik majd. Nem vagyunk egy bárányszívű banda. Aki lázadni kezd azt rendesen megbüntetik. Nem mondom azt, hogy nincs esélyük bekerülni, de szerintem nem lenne egy könnyű menet. Gondolnunk kell a falkára is és azt sem engedhetjük meg, hogy túl sok gyenge láncszem kerüljön be!-Ezzel nem megbántani akarom őt, de most itt nincs helye a tények ferdítésére. Tudnia kell, hogy mikre számíthat. Darren helyett nem beszélhetek, de nem hiszem, hogy tárt karokkal fogadná be őket.
Ahogyan azt előző nap már Ryannel egyeztettem, reggel még volt egy páciensem, akivel a konzultáció egy kicsit megcsúszott ugyan, de még így sem végeztem túlzottan sokára. A nap további része tehát ott állt előttem és azt kezdhettem vele, amit csak akartam. Miután szépen hazavezettem a városból, legszívesebben kedvem lett volna elmerülni egy hatalmas kád vízben, de sajnos le kellett mondanom erről a remek szórakozásról, hiszen dolgom volt. Akármennyire nem volt hangulatom ehhez az egészhez jelen pillanatban, ettől függetlenül nem akart teljesen hülyét csinálni egyikünkből sem, és variálni össze-vissza. Ezen a napon akkor is el fogjuk kezdeni a gyakorlást, ha az égből pici kölyökfarkasok hullnak hó helyett, akkor is. Miután sikerült összeszednem a kellő elhatározást, valamint magamat is, átöltöztem valami olyan ruhába, amiben könnyebb volt elvégezni bármit. Ez nálam jelen esetben egy kényelmes nadrágból, egy hosszú ujjúból és a nadrághoz tartozó pulcsiból állt. Mivel elég hideg volt kint, és én nem akartam megfázni, ezért egy sálat is a nyakam köré kanyarintottam, maximum majd le fogom venni, ha úgy alakul. Attól eltekintve is elég könnyeden tudtam mozogni, erről pedig mi sem árulkodott jobban, mint az, hogy hamar leértem a földszintre, majd alig néhány másodperc múlva már kint is voltam a friss levegőn. Mivel elfoglalták az edzőtermet, ezért ma a szabad ég alatt kellett megejtenünk ezt a kis bevezető edzést, amely még fogalmam sem volt, hogy miből fog állni úgy konkrétan. Reméltem, hogy mostanra már Ryannek is sikerült kiérnie a tisztásra, mert amikor elindultam hazafelé, akkor felhívtam, hogy mikorra számítson rám. Nem akartam azt sem, hogy egész nap glédába állva várjon, jól volt ez így. Még az sem zavart volna, ha egy kicsit várnom kell rá. Amikor ezt kigondoltam, még nem tudtam, hogy néhány percet bizony tényleg ácsorognom kell majd egymagamban a fák között, de különösebben nem zavart. Bizonyára még más dolga volt, amit csak így tudott befejezni. Nem volt nálam óra, de azt így is tudtam, hogy nagyjából öt perc telhetett el. Ennyi idő után még nem kezdtem el türelmetlenkedni vagy aggodalmaskodni, inkább csak lehuppantam egy árválkodó farönkre, és úgy várakoztam tovább, kezeimet berejtve a zsebeim meleget adó rejtekébe. Elég hűvös volt már mostanra az idő, és az a kevés hóréteg is ott virított a földön, ami nemrég esett le. Nem zavart, legalább nem fogok olyan túlzottan keményre esni, ha úgy alakul, hogy a földön kötök ki. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ez be fog következni, de hát pontosan azért kértem segítséget, hogy az ilyen esetek számát egy kicsit mérsékelhessem.
Megbeszélt edzés, hozzászoktam, ez aztán tényleg nem probléma, bár annak kifejezetten örülök, hogy Jenny nem hajnalok hajnalán akarja megejteni, hanem valamikor napközben. Ez nálam a kora délutánt jelenti, és húgomnak hála, ezt ő is tudja, így szépen lassan, komótosan indulok el kifelé a lakból. Nőstényről van szó, ezt szem előtt kell tartanom, ami azt teszi, hogy tutira nem száguld végig a kezelése utána folyosón, hogy edzeni induljon. Kényelmes voltam, mindent összekészítettem, azaz magamat, és még fel is öltöztem, no meg néhány kést, többet nem. Ez részemről nagy teljesítmény, főleg, hogy még egy nagy termoszt is cipelek magammal, kivételesen kávéval, mintha az nem lenne egyértelmű tőlem. Túlzásba nem viszem, nem az a cél, hogy Jenny megszakadjon, hanem az, hogy formába lendüljön, meglepetést okozhasson majd, ha eljön az ideje... az meg ha minden igaz, hamarosan bekövetkezik, tehát minden egyes nap edzeni fogunk. Még egy papírt is hozok magammal, arra felírtam mindent, ami kell, a hugicámnak, hogy örüljön nekem, és nem, nem bevásárlólista. Olyan halál lazán sétálok a tisztás felé, hogy csak na, menet közben ér a telefon is, aminek köszönhetően még inkább lelassítok. Plusz-mínusz 10 perc, ezt is belekalkulálom, naná, hogy most érkezik pontosan, mert mikor máskor. Vagy eddig is pontos volt, Nat az, aki nem? Tudom, hogy Jenny mindig az, de azért őt is szeretem húzni, nem csak Edet és a többieket, így olyan ártatlan pofával lépek oda a farönkhöz, hogy csak na. -Szasz, Jenny. Régóta vársz? Hoztam kávét, kekszet azt nem, de majd utána kajálunk valamit. Mielőtt belekezdünk, mennyire vagy eltunyulva? Szemügyre veszem a húgomat, mintha marha sokat látnék most belőle, a szaunában is többet láttam, de én most feltérképezek, mégpedig azt, hogy vajon milyen lehet az erőnléte? Mit bír és mit nem? Persze, ezzel az erővel egy légi térképet is foghatnék a kezemben hegy födte csúcsokkal és dombokkal, de sebaj. A kérdésem viszont komoly, mert ha kiderül, nem edzett hónapok óta, akkor nem hajthatom meg, mint singer a varrógépet, mert akkor adok a szarnak egy pofont.
Egészen biztos vagyok abban, hogy a tíz perces késést nem lépte túl Ryan, amikor végül előkerült. Már az előtt tudtam, hogy jön, mielőtt ténylegesen is megláttam volna. Fejemet azért felemeltem az érkezésekor, és küldtem felé egy mosolyt, miközben lendületesen felálltam a rönkről, hogy ne ücsörögjek ott tovább tétlenül. Így is kezdett kicsit fázni a fenekem, hiszen eléggé átvette a hideget a fa is. - Szia! – mosolyogtam rá őszintén, de kezeim még mindig a zsebeimben voltak. Egyelőre ki akartam használni, hogy ott tarthattam őket, mivel volt egy sanda gyanúm, hogy ez perceken belül véget is fog érni. – Nem vészes, szerintem csak néhány perce jöhettem. Azért megnyugtató, hogy nem várakoztattalak meg túlzottan – görbültek még inkább felfelé az ajkaim, bár csak kedvességből piszkálódtam, semmi több. Nagyon is hálás voltam azért, hogy szán rám némi időt, mert úgy gondoltam, hogy tényleg nagy szükségem van most erre. Ráadásul azzal is tisztában voltam, hogy mennyire komolyan fogja venni ezt az egészet, de pontosan ezért is választottam őt. Az meg már egy másik dolog, hogy Darren túl elfoglalt volt, de ha nem így lett volna, lehet akkor is Ryant kérem meg. - Rendben, ha lesz még erőm, akár én is összeüthetek valamit – ajánlottam fel, hogy én is viszonozhassam a szívességet. – A kávé viszont nagyon jól fog jönni, reggel óta nem ittam… - ez akár úgy is hangozhatott volna, mintha valami alkoholista mondta volna ki a szavakat, de nem. A koffeinfüggőknél is előfordulhatnak ám hasonló mondatok, én pedig az utóbbi időben kezdtem szépen azzá válni. – Eléggé – vallottam be, választ adva a kérdésére. – Hogy őszinte legyek, az utóbbi időben nem nagyon edzettem, inkább mással tereltem el a figyelmemet – még az extrémebb sportokat is hanyagoltam, bár ez igencsak szíven ütött, de ez van. - Azért remélem, hogy elég hamar visszarázódok majd a formámba – tettem még hozzá, rajtam ugyanis nem fog múlni. Attól még, hogy néha el kellett tűnnöm a rendelőmben pár órára, szerencsére akadt még szabadidőm. Ezért jó, ha az ember saját maga főnöke. Akkor úgy osztja be az idejét, ahogyan csak szeretné. Mostantól az lesz az első számú célom, hogy újra jó fizikai erőnlétnek örvendhessek. Az, hogy néha kocogok egy kicsit kint vagy a konditeremben, még nem jelentett semmit. Attól még valaki nem lesz fitt, és nem is akartam ilyen hiú ábrándokba ringatni magam. Kemény lesz, erre már most felkészültem, de akkor is meg fogom csinálni. Elhatároztam, hát véghez is viszem! - De próbálj meg ne nagyon lestrapálni így egyből, oké? – kértem mosolyogva, de a döntés úgyis az ő kezében volt most ezzel kapcsolatban, én meg azt fogom csinálni, amit mond.
-Szuper, akkor nem késtem sokat, vagyis remek. Mintha nem direkt lassítottam volna le a lépteimet az üzenete után, aha, dehogy, viszont itt vagyok, nem? Vigyorogva bólintok, kávét átadom fogyasztásra, abban meg nem vagyok olyan biztos, hogy lesz ereje itt kaját készíteni, de nem kicsinálni akarom, csak formába hozni. Egy dologban nem ismerek tréfát, és az az edzés, mert elengedhetetlen az életben maradáshoz, a túléléshez, a harchoz, és minden egyébhez. Megvárom, míg fogyaszt a termoszhoz, a választ hallva pedig bólintok. Fogadni fogok majd, ha hazaérek, mert itt is bejött a tippem, sejtettem, hogy nem vitte túlzásba a dolgot, maximum a lakásában mozgott többet, azt is a konyha-nappali-háló-fürdő útvonalon. -Oké. Azt nem mondom, hogy könnyű lesz, kb. olyan, mint amikor az első lépéseidet megtetted farkasként, aztán már kezelni is tudtad, és növekedtek az edzések. Amivel kezdeni fogunk, az a futás. Nem, nem öllek meg, ne aggódj, ha 200 méter után nem kapsz levegőt, akkor onnan indulunk. Már előttem van a terv, a feladatsor, amit bizony ki fogok hajtani Jennyből, mert muszáj. Rövid időnk van a felkészülésre, és legalább van egy alap, amit vissza kell hozni, és arra rádolgozni. Ne strapáljam le, jópofa, nem akarom én hazacipelni, de akkor is el kell kezdeni az edzést. -No, ha kikávéztad magad, és kellően felfrissültél, akkor első körben futni fogunk kicsit. Célt a tisztás másik széle, minél gyorsabb tempóban, azaz sprintben amennyire megy, és fordulás, vissza kocogás szépen lassan. Ideértél, akkor ismét fordulás, és mehet a menet. Az elsőnél úgy is látni fogom, hogyan működsz. Kicsit melegíts be, és mehetsz is. Vigyorogva mutatok a túloldalra, nincs az messze, olyan 150-200 méter, de aki nem mozgott, az bizony belehal már ott, ha arról van szó. Fel kell mérnem, hogy áll a húgom, mielőtt ténylegesen kidolgozom az edzéstervét. Azt pedig pillanatok alatt össze tudom rakni, ha kell, nem okoz gondot, így nekidőlök a fának, hogy megnézzem az első sprintet, a mozgást magát.
Hálás pillantást küldtem felé, miután magamhoz vettem a termoszt és ittam belőle néhány kortyot. Jól esett, mert a kezem például már kezdett egészen lehűlni azóta, hogy itt ücsörögtem. Pedig nem is telt még el annyira sok idő, és különben is a zsebembe rejtettem az ujjaimat. Mindenesetre jól jött most ez a forró ital, úgyhogy miután valamelyest felmelegített belülről is, visszacsavartam rá a tetejét, nehogy idő előtt langyossá váljon. Ryan még nem is ivott belőle, és szerintem nem csak nekem akart ezzel kedveskedni, hanem a saját adagját is beletöltötte. Ennyi kávét azért még én sem ittam meg egyedül… - Rendben! – bólintottam, miután belekezdett a tervei felvázolásába. A futással még nem volt annyira nagy gondom, azt néha megejtettem így is. Párszor elkísértem Darrenéket a reggeli kocogásokra, úgyhogy azt talán jobban fogom bírni, mint a többit. Tény, hogy nagyon elszoktam az efféle testmozgástól, és ez nagy baj volt. Túlzottan biztonságban éreztem itt magam, pedig nem kellett volna. Már akkor belefoghattam volna a formába lendítésbe, amikor a másik falka megjelent. Mostanra már sokkal magasabb szinten állnék, de nem baj. Szerencsére, ami késik, az nem feltétlenül múlik. Amint tudomásul vettem, hogy mit vár el tőlem, már nem fecséreltem az időt a beszédre, inkább bele akartam vágni most máris. Kicsit átmozgattam a vállaimat, a lábaimat nyújtottam valamennyire néhány előrehajlással és lábfelhúzással. Megmozgattam a bokáimat is, hogy rendesen működjenek, és úgy éreztem, hogy kezdetnek elég is lesz ennyi. Most nyilván nem fogok helyben futni, tekintve, hogy a következő feladatom szintén a futás lesz. Néhány mélyebb levegőt azért még vettem, aztán nekiiramodtam. Amennyire csak bírtam, olyan gyorsan szeltem át azt a kétszáz méteres távot. Nem volt olyan könnyű, mint amilyennek tűnt, de miközben visszafelé kocogtam, gondolatban vállon veregettem magam. Elsőre nem is olyan rossz, de mint mondtam, futni néha még szoktam. Inkább a közelharccal lesznek majd itt problémák, meg amúgy sem ártott kicsit növelni az állóképességemet. Miután visszaértem Ryan oldalába, újra felgyorsítottam, úgy futottam át. Most már kezdett kissé tiltakozóan sípolni a tüdőm, de hajtottam magam, és újra lefutottam a távot, visszafelé a kis kocogással. Nem tudtam, hogy hány kört várt el tőlem kezdésnek, de ha háromnál többet, akkor csalódást kellett okoznom, ugyanis ennél már kezdtem kimerülni. Visszafelé is épphogy lehetett kocogásnak és nem gyors sétának nevezni a mozdulataimat, de a lábam már kezdett égni a szokatlanul sok mozgástól, a tüdőmről már nem is beszélve. Inkább az utóbbival voltak gondjaim. - Na? – nyögtem ki alig hallhatóan, amikor visszavánszorogtam és előrehajolva megtámaszkodtam a két térdemen. Próbáltam újra egyenletessé tenni a légzésemet, mert annál hamarabb fogok magamhoz térni és használhatóvá válni. – Tudom, hogy van még hová fejlődni… - igen, ezzel tisztában voltam, de azért kíváncsi voltam rá, hogy kezdésnek ez milyen volt. Nem szabadott, hogy ennyi teljesen lemerítsen, úgyhogy míg vártam a válaszát, addig igyekeztem a lehető leghamarabb összeszedni magam.
Muszáj vagyok felmérni azt, hogy Jenny mit tud, vagy mit bír, mert ha most megölöm az első alkalommal, abból aztán senki nem profitál. Tudom, hogy ő nem Tark, na de nem árt, ha meg tud lépni akkor, amikor égetően szükséges. Hagyom, hogy felkészüljön, kávét igyon, bemelegítsen, aztán vázolom, mit is várok el tőle úgy indításul. A látottakból tudni fogom, milyen szinten van, és ahhoz tudom igazítani az edzését. Már az oda sprintnél is feltűnő, hogy kicsit berozsdásodott a mozgása, a másodiknál már gondok voltak, a harmadikat hagyjuk, az már minden volt, csak nem gyorsabb futás, de túlélte. Nagy szó. Amint visszaér, és éppen a levegőt keresi, körbemutatok, az van mindenfelé, de egy eltunyult tüdő, aminek kapacitása a nullával vetekszik, annak aztán bármekkora lehet, nem fogja megkapni. -Siralmas. Állóképesség nulla, edzettség nulla, szó szerint, na de hagyjuk, akkor innen indulunk. Fogadjunk, hogy eddig úgy kocorásztál, mint egy nyugdíjas öregasszony, mi? Ehh. Na szal... mivel te és az edzettség az két különböző fogalom, kezdjük el ott, hogy életedben először látsz edzéstervet. Nem, nem úgy fogunk futni majd, hogy füles be és tinglitangli, mert lószart nem ér, maximum a kedved megy el. 1 perc futás, 2 perc séta, aztán 1 perc futás, 2 perc séta, ezt így majd négyszer egymás után. Hidd el, nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Vigyorogva fejtem ki a véleményemet és vázolom az edzésterv elejét. Azt nem említem meg, hogy bizony farkasként is fogunk kergetőzni, mert az maradjon meglepetés, nagyon sokat segít, pláne, hogy a farkas élvezi a szabadságot, és játékosan jön bele az egészbe. Harcolni úgy, hogy nincs erő, felesleges, és nem azt várom tőle, hogy penge legyen, hiszen nem Tark, de azért valami kell ahhoz, hogy lehessen építeni. Anno megvolt minden, csak vissza kell hozni, és az azért sokkal könnyebb, mint egy teljesen nullkilométeres farkast formába lendíteni. -Napi kétszer fogunk edzeni Jenny. Az elején az állóképesség, a végén az erőnlét, a harcok. Tudom, hogy utálsz emiatt, de muszáj. Rövid az idő, és kell, hogy oda tudd tenni magad, amikor eljön az ideje. És akkor folytathatod némi fekvőtámasszal, legyen mondjuk 10 darab, utána pedig ott az ág, húzódzkodás, segítek benne, úgy 3 darab. Ezt felváltva, 4 sorozat. Ha nem megy, csak 2, akkor 2. Nincs gond. Ha ez megvan, akkor beállás, és az ütések gyakorlása, gondolkodással. Mivel nem vagy díjbirkózó, használd a gógyidat. Bármit bevethetsz majd, ami eszedbe jut. Így ennyi, nem viszem túlzásba, mert a végén a húgom belehal az egészbe, azt meg nem szeretném, de terhelnem kell, ha eredményt akar. Még csini kis étrendet is kap mellé, hogy haladjon, nincs pizza és ilyesmi, változtatunk azon is. Csinálom vele a gyakorlatot, a húzódzkodásnál segítem, hiszen a tévhitekkel ellentétben azt meg kell tanulni, nem úgy megy, hogy odamegyek és csinálom.
Kemény szavak voltak, de talán megérdemeltem őket. Valószínűleg. Tényleg elhanyagoltam a fizikai erőnlétem fenntartását, és helyette inkább csak a mentális képességeimet fejlesztettem. Azokkal a koromnak megfelelő szinten álltam, de a kondíciót sem ártott volna, ha erőltetem. Mindegy, tanultam belőle, és szerencsére még mindig nem volt késő ahhoz, hogy fejlesszem kicsit magamat ezen a téren is. Örültem is neki, hogy akadt hozzá segítségem. Tudtam, hogy Ryan komolyan fogja venni és akkor is elmondta volna ugyanezeket, ha nem kérdezek rá, hogy mi a véleménye. Azt hiszem, hogy ebben hasonlítottunk egymásra, hiába nincs közöttünk igazi vérségi kötelék. - Hát én nem így mondanám. Néha Darrennel futottam reggel… - vontam meg a vállaimat, de inkább nem akartam vitába szállni most, csak a lehető leghamarabb összeszedtem magam és arra koncentráltam, amit mondott. – Rendben – bólintottam, jelezve ezzel, hogy felfogtam. Igazából tényleg nem hangzott olyan vészesnek, de majd meglátjuk, hogy mennyire megy. Azt már most gyanítottam, hogy az egy perces futás az sprint lesz erőteljesen, nem csak egyszerű kocogás. Így lesz értelme, ez tény, én meg majd mindent megpróbálok megtenni azért, hogy jól menjen. Másképp nem haladhatunk előrébb egy kicsit sem. Először magamban kellett ezt letisztáznom, majd utána jöhet a többi, bár az elhatározás és az elszántság már a helyén volt, ez pedig szerintem egy egészen jó kezdet. - Oké, de akkor majd beszéljünk meg valami olyan fix időpontot, amikor mindig ráérsz és akkor én is úgy ütemezem a napom többi részét – nem akartam én telhetetlen lenni, de ez fontos volt ahhoz, hogy továbbra is tudjak dolgozni a megszokott kis rendemben. Attól még, hogy edzek egy kicsit, nem áll meg az életem többi része sem. – Az a baj, hogy ennyire megfeszítetten sosem edzettem. Senki nem koncentrált rá ennyire, hogy húzódzkodás meg effélék – nem kifogásnak szántam, csak azért mondtam el, hogy tisztában legyen vele. Azért fekvőtámaszt még csak tudok lenyomni tíz darabot, az annyira nem vészes. Ennyire azért nem voltam legyengülve, mint egy ember, aki soha nem csinált semmit. Ennyire nem süllyedhettem le, ebben biztos voltam. - Jól van, akkor vágjunk bele! – még volt erőm némi lelkesedésre bőven, úgyhogy szusszantam egy nagyot, aztán letérdeltem a földre és rátámaszkodtam a két tenyeremre. Szépen a megfelelő testhelyzetet felvettem, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, aztán elkezdtem az elsőt. Aztán a másodikat. Öt után egy pillanattal több szünetet tartottam, mint a többi között, de végül a hatodikat is lenyomtam és meg sem álltam a tízedikig. Igaz, hogy nem volt olyan sok, de ettől függetlenül mér éreztem, hogy a karomban kicsit égni kezdtek a rég nem használt izmok a munkától, de sebaj. Ki fogom bírni, meg fogom csinálni úgy, hogy még véletlenül se vallhassak kudarcot. Tényleg nem volt sok időnk és nekem készen kellett állnom arra, hogy koromnak megfelelően tudjak helytállni. – Most jön a húzódzkodás, ugye? – kérdeztem meg, miután hátraültem a sarkamra. Ugyan a szívem hevesebben dobogott az átlagosnál, de a légzésemre ügyeltem, hogy ne legyen túlzottan szapora. Közben odasétáltam az egyik fához, aminek az ága nem volt olyan magasan, hogy egy ugrással ne érhessem el, viszont annyira alacsonyan sem, hogy leérjen a lábam, ha lógok róla. Tudtam, hogy mit vár tőlem, de attól még néhány másodpercig néztem felfelé. - Hogy gondoltad a segítséget? – kérdeztem kíváncsian, mert nekem eszembe sem jutott, hogy ezt fel fogja ajánlani egy ilyen, talán alapnak nevezhető feladatnál. Ettől függetlenül még igényt tartottam rá, mert miért is ne? Lehet valami olyat tanulok, amit eddig nem is tudtam.
A húgom edzettségi állapota tényleg kriminális, ezért megvárom, hogy kipihegje magát, mert ha most fekvőtámasz címszó alatt összeomlik a földre, akkor még emelgethetem is, azt meg nem kéne. Nem fogalmaztam finoman, de Jenny ismer, tudja, ha valamit mondok, az nem véletlen, és ha eredményt akar, akkor bele kell húzni, és oda nem elég a napi egy edzés. -Nem vitatom, de a jelek arra utalnak, hogy maximálisan 600 métert sem bírsz ki normál tempóban, vagyis rágyúrunk. Bátyus formában van, azzal nincs gond, de a néha az édes kevés. Tudomásul veszem, míg hugicám ráveszi magát a folytatásra, ami nem lesz sétagalopp, sem könnyű, mert azt nem ígértem. Az a futási módszer, amit én hajtok, az ezerszer hatásosabb, nem csak gyorsabbá teszi, de lesz állóképessége is a végére, és lazán lefutja azokat majd, akik reggelente elrobognak laza kis 10 km-re. -Megoldjuk, én átrendezem a naptáramat, és le van a gond. Állandó időpontban edzünk, azzal meg ne foglalkozz, hogy milyen tempóban készültél eddig, ez változni fog. Vigyorogva pillantok le rá, ami nem nehéz, ha úgy 2 fejjel vagyok magasabb tőle, viszont ha vigyorgok, akkor az jót nem jelent. Nem, nem fogom kinyírni, sem túlhajtani, még cipelhetem vissza, holott van két pici lába. -Hajrá! Annyi könnyebbséget teszek, hogy csinálom vele, legyen valami motiváció is, nem vagyok görény, csak néha. Még jó, hogy nem 20-at mondtam, azt nem csinálta volna végig, és nem lett volna második sorozat, ez egészen biztos. Felugrok, indulás a fához, nem várok túl sokat, tudom, hogy segítenem kell neki, míg meg nem tanulja, és nem lesz elég ereje ahhoz, hogy lazán felrángassa magát. -Eddig jó. Egyszerűen. Hajlítsd be a lábad, és nincs belehajtás. Karból csak, akkor szabályos, és akkor hat. Ez az, amit sokan elfelejtenek, és ez az, amit meg kell tanulni. Ha kell, segítek, alulról tolom a lábad, de csak annyira, amennyire szükséges. Bólintok, a lógás tökéletes, mehet a többi is. Hiába alap, azért nem könnyű, ha valaki tényleg szabályosan csinálja, főleg, ha nincs is formában. Ahol kell, segítek, és ha megvan, máris mehet a következő kör.
- Oké! – egyeztem bele végül megadóan. Azért kértem meg, hogy készítsen fel, gyúrjunk rá, úgyhogy igazán nem húzogathattam a számat most. Az én érdekem volt, Ryan meg a saját szabadidejéből áldozott rám. Nyafogni ezért nem fogok, viszont amikor már egyedül leszek a lakásomban, akkor talán kicsit elhagyhatom majd magam és tehetek úgy, mint akinek ólomsúlyúvá változott minden egyes végtagja. Még most nem éreztem ilyen vészesnek a helyzetet, de el tudtam képzelni, hogy mennyire meg fog viselni ez a néhány kemény edzés, amíg újra összeszedem magam és elérem azt a szintet, ahol lennem kell mostanra. Nem lesz sétagalopp, erről nem is voltak hiú ábrándjaim, de nem erről szólt amúgy sem. Izomlázat talán még túlélek, csak ne legyek olyan, mint egy két lábon járó hulla. - Csinálom, ahogy mondod, csak legyen haszna! – szusszantam egyet még az előtt, hogy belekezdtem volna a fekvőtámaszokba. Azért a tíz nem volt olyan vészesen sok, hogy ne bírjam ki, egyszerűen csak szokatlannak mondanám. Annak meg örültem, hogy csinálta velem, mert tényleg egy kicsit segített leküzdeni magamban az érzést, hogy én ezt mennyire nem akarom. Kellett, muszáj volt, szükségem volt rá, a velem együtt mozgó ember látványa pedig ösztönzően hatott rám egy bizonyos fokig. Jó volt ez így nekem, én mondom! Miután mind a ketten megközelítettük a fát és én készen álltam arra, hogy felkapaszkodjak rá, meghallgattam a mondandóját. Szépen bólogattam, amikor felfogtam valamit, megjegyeztem mindent, aztán néhány másodperc után erőt vettem magamon és két másodperc múlva már lógtam is fentről lefelé. Ujjaimmal erősen kapaszkodtam meg a faágban, lábaimat úgy hajlítottam be, ahogyan azt Ryan mondta nekem az előbb. Ugyan égtek az izmok a karomban a mozgástól, ettől függetlenül mégis megerősítettem magam lélekben, és megpróbálkoztam az első felhúzással, ami így hirtelen próbálkozásra kudarcba is fulladt. Közben rájöttem, hogy változtatnom kellene a technikán, úgyhogy másodszor is megpróbáltam, és akkor már ment. Igaz, hogy sok erő kellett hozzá, de senki sem mondta, hogy ez a világ legkönnyebb dolga. Nagy nehezen felhúztam magam még kétszer, aztán elengedtem az ágat és a lábaim hamarosan újra földet értek. - Most megint fekvőtámasz, ugye? – már előre tartottam attól, hogy újra le kell terhelni a karomat, de másképp nem fogom tudni eléggé megerősíteni az izmaimat. Úgy sejtettem, hogy remegni fognak egy kicsit a megterheléstől, de ki fogom bírni. Muszáj kibírni! Úgyhogy kicsit megráztam őket lelazítás gyanánt, aztán leguggoltam, majd újra felvettem a megfelelő testhelyzetet, hogy aztán ismét végigcsináljam a tízet. Most már nem ment olyan könnyedén, mint az előbb, de megküzdöttem vele. Csak azért sem akartam hagyni, hogy a kimerültség győzzön, hiszen arrébb volt az edzés vége. Ha most feladom, többet nem akarom majd csinálni, pedig elég erős volt az elhatározásom, amikor megkértem a bátyámat, hogy segítsen nekem. Éppen ezért, amikor készen voltam mind a tízzel, megint a fához mentem, ám ezúttal a húzódzkodással már rászorultam némi segítségre a harmadik táján.
Nézem, ahogy csinálja a gyakorlatokat, és tudom, nem túl lelkes attól, hogy feszített tempót kap, de rábólint, ahogyan én is. Eredményt akar, és viszonylag rövid idő alatt, akkor nincs mese, csinálni kell. Az alapja megvan, azzal nincsen gond, de az erőnléte és az állóképessége tragikus, jól mutatja azt, hogy mennyire nem foglalkozott az edzésekkel, akármilyen okból kifolyólag. Megígértem neki, hogy formába hozom, és meg is teszem, minden edzést végigtolok vele, és nem azért, mert nem bíznék meg benne, és azt hiszem, ellógja, hanem azért, hogy legyen motivációja. -Az lesz, ha komolyan csinálod, akarod, és mindent megteszel érte. Ha nem, akkor értelme sincs az egésznek. Előbb szólsz, több időnk van rá, de most hajtani kell. Figyelem, ahoyg tolja a fekvőtámaszt, aztán a fához kísérem, de eleinte nem segítek neki. Valóban kijön az első próbálkozás után, hogy mennyire legyengült magához képest, de semmi baj, lesz ez még jobb is. Azt is értékelem, hogy nem száll le rögtön és kezd el vinnyogni, hogy ez nem megy, és lehet, nem csinált 10-et, de azzal magam is tisztában voltam, hogy ebből nem lesz annyi, főleg, hogy megtartottam a testét, hogy ne lendületből tegye. Bólintok, jöhet az újabb sorozat, és nem is kell visszamenni, lehet itt is. Csinálom vele együtt ismét, és még a maradék két sorozatban is, aztán hagyom, hogy kifújja magát. Mire a végére érünk majd a folyamatnak, ezt meg sem fogja érezni, és nem lesz más, mint laza bemelegítés. -Szuper, nem mondom, hogy jó, mert szar, de értékelendő, hogy nem adod fel, így tovább. Nos, elméletileg azt kéne mondanom, hogy vége, de csak holnaptól szedem ketté az egészet. Most egy pici küzdelem, olyan formában teszed, ahogyan neked kényelmes. Válthatsz is. Amit próbálj meg, az az, hogy leköveted a mozdulatomat, és véded a támadásomat. Nem megyek neked mint az állat, ne aggódj. Egyelőre nem is váltok, emberi alakban viszonylag visszafogottan támadok, próbálom hol megütni, hol rúgni, éppen ami jön, vagy csak éppen fellökni. A reflexeit akarom kicsit megdolgoztatni, másra még nincs szükség, az majd később kell, de szokja a gyűrődést, szokja, hogy reagálni kell megint. Ha bármennyire is vált, én is megteszem, de továbbra sem durvulok be, nem az a lényeg.
Kezdőlap
