Kissé kitártam karjaimat a megjegyzése hallatán. A drámaiság a vérünkben van, drágám, ez alól, ha akarnék, se tudnék épp ezért kibújni. Mi sem példázza ezt jobban, mint a következő mozdulatsor, amivel már-már szeretetteljesen érintem meg, közelebb lépve hozzá, cirógatón, majd eloszlatva annak gyanúját is, hogy puszta kedvesség ül meg mozdulataim mögött, erőszakosan vonom közelebb magamhoz, nem eresztve. - Elvétették? Fejjel előrefelé meneteltek egy olyan gödörbe, amiről fogalmuk sincs minden bizonnyal. Te pedig utánuk… - Nehéz eldönteni, melyik bosszant jobban, hogy úgy tűnik valaki visszaélt egy számára fontos névvel, vagy, hogy azt gondolnám, okosabb a nőstény annál, minthogy összekösse azt ezzel az egész cirkusszal fejben. Már csak azért is nehéz mindezt leolvasni felőlem, mert finoman vádló éllel csendülő, hűvös szavam közepette pajzsomat felvonom, mintha sosem engedtem volna bepillantást mögé a nőnek. Biztos fogásom enged, ám épp csak annyira, hogy ugyanezen határozottsággal perdítsem nekem háttal a nőstényt. Háta kemény mellkasomnak koccan, miközben ölelő karjaim derekánál, s nyakánál tartják biztosan. - Hogyan kívánod mindezt jóvá tenni magadnak? - Súgom felé csendesen az elenyésző közelségben.
Ha bárki kívülről látott volna minket, még azt is hihette volna, hogy szenvedélyesen évődtünk, holott ez igen távol állt a valóságtól, hiába volt képes a követelőző mozdulat ízes emlékeket is megmozdítani bennem. Eszem ágában sem volt bármi kellemesnek is átadni magam vagy egyáltalán ilyesmit sejtetni. Rendkívül megalázó lett volna mindkettőnkre nézve. - Sokat tudsz, látom - mondtam én is halkan, hűvösen, bár kettőnk közül mindig is én voltam a hevesebb, sose tudva letagadni spanyol vérem. - Ide is jöttem, fejjel előre, követőként, de nem vakon - emlékeztettem erre az apró, ámde fontos részletre, mert ha el is siklottam valami fölött, nem szerettem a szemellenzőség vádját. Annak sejtetését sem, bár ennél erőteljesebben nem terveztem védeni a... becsületem. Az már ostobaság lett volna. Kiváltképp így, hogy Dario pajzsa visszakerült a helyére, és újból a lehetetlennel határos vállalkozássá vált olvasni belőle. Megperdítésem ellen se kísérlek meg lépni, épp elég volt arra ügyelnem, hogy cipőm tűsarka ne akadjon kövek közé szánalmasan nevetséges helyzetbe kergetve mindkettőnket. S újból: kívülről egészen másnak tűnhetett a helyzet, mint valójában volt, ahogy hasam és nyakam előtt fonta át két karját, mintha szerelmesen a fülembe akarna suttogni, közen lehetőséget hagyva a dagadó Holdban való gyönyörködésre. A teste kemény volt és meleg, a hangja lágy és fagyos. Hideg, halvány mosollyal döntöttem a fejemet az övének, amíg nem húzódott el. - Téged ismerve már akkor volt rá ötleted, amikor ide hívtál, és lássuk be, az én bőröm immár így is, úgy is vásárra került. - Aprót sóhajtottam. - Ehhez mérten a korábbi felajánlásom él némi módosítással: időről időre megtudhatsz egy-egy nevet, esetleg telefonszámot, vagy helyet. Ebben a pillanatban eltörheted a nyakam, ők szintén bármikor és őszinte bánatomra nem tudod garantálni ennek az ellenkezőjét, ha nem tévedek. - Pedig ha így lenne... - Idővel pedig kiderül, mennyivel adhatok többet. Vagy találsz rám esetleg vérbe fagyva egy hasadék aljában.
Meglehet, célja is mindössze ennyi volt az édes évődésnek: megtéveszteni azt, ki távolról szemléli a jelenetet, a mellettünk elsuhanó autók egyikéből kíváncsian fordulva a két parkoló kocsi irányába, vajh mit kereshet itt bárki az éj leple alatt. Abban szinte biztos voltam, hogy ő maga nem ül fel a dolognak, elvégre ismert már annyira, hogy felismerje, mikor akar akár csak egy szikrányi valós vágy az egész mögött. Halk, már-már kellemes a mély tónusú szusszanás, mivel lereagálom megjegyzését. Minek tagatjam? Ezzel együtt a saját maga felkészültségét bizonyítani kívánó megjegyzés nyomán finoman szűkül kissé összébb tekintetem, miközben őt fürkészem. - Valóban. Nem vakon. - Mosolyom elégedett...nek tűnő, de kiismerhetetlen a valós szándék mögötte. Nem húzódom el, ahogy fejét nyakamhoz, vállamra hajtja. Bódító illata, meglehet, másokat könnyedén csapdába csalna, engem csupán emlékeztet rá, miféle: az a fajta virág, aki küllemével szédíti magához áldozatát, hogy aztán elevenen falja fel. Kérdésem is ennek megfelelően határozott hűvösséggel csendül a bizalmas közeg ellenére. - Mindannyian vásárra visszük a bundánkat. Ki jobban, ki kevésbé... legalább végre történik valami érdekes is ebben a posványban. - Szúrtam közbe csendesen sóhaja közepette, de figyelmemet továbbra is teljes egészében magáénak tudhatta. Önkéntelenül is feljebb simítok cirogatóan nyakának vonalán, torkát fonva közre tenyeremmel, mikor annak eltörését említi, de nem vágok közbe szavaiba. Akkor sem, ha nem teljesen értek egyet mindenben borúlátásával. - Egy begőzölt ősi szellemmel nem kelhetek birokra, való igaz. Nem is tenném. - Ennél realistább vagyok. - De minden más... megoldható. Van pár opció előkészítve arra az esetre, ha elfajulnának a dolgok. - A falkával. Az újdonsült barátaival. Na meg, tettem pár kétes alkut magam is a közelmúltban, melyet nem kötök az orrára, hagy higgye csak most, hogy őérte van az egész, elvégre, azért hívtam valóban ide, hogy az ő személyének létét tisztázzam némileg a pályán. - Garantálni viszont való igaz, semmit nem tudok. Addig semmiképpen, míg ennyi nem tisztázott elem van a történetben. - Előbb át kell lássam, lehetőleg minél gyorsabban és hát... lássuk be, nem igen volt eddig hasznomra benne. - Legyen így. Cserébe... amíg lehet, tartom a falka felé a hátam. Te leszel a legdolgosabb kis indián az elkövetkező időszakban! - Ciccentem nevetős, már-már szórakozott éllel, hogy ezt továbbvíve nyomjak puha, komolytalan csókot a nyakába a továbbiak közepette. Ugyan már Daniela, a hasadék alja annyira nem a te stílusod... - A nyomorult atyám vendettája mellett meg fog férni ez is, ha úgy alakul. Ha másban nem is, ebben biztos lehetsz. - Engedtem ölelésemen és húzódtam el tőle egyúttal. Azt hiszem, sosem tettem még említést az öregről neki vagy épp a Fenevad vérét sújtó indián-átokról, ám mindezek ellenére is komolyan vehetően csendültek szavaim. Nem szórakoztam vele. Ezúttal nem.
Egyetértését elégedettnek tetsző mosoly kísérte, de végtelenül naiv lett volna tőlem, ha mindezt azonnal és egyértelmű készpénznek veszem. Nem is tettem, helyette fejemet hozzá döntöttem kissé, mint holmi párjával évődő szerelmes fruska. Kis híja volt, hogy nem kacagtam fel erre a gondolatra. Kockáztatásom felemlegetésére adott válasza, pontosabban annak vége volt az, ami végül mégis némi kuncogást csalt elő belőlem. Túlzás lenne talán azt állítani róla lévén szó, hogy ismertem a véleményét, így maradjunk annál, hogy volt róla sejtésem. Érzésre elég pontos, s mivel egybe csengett sajátoméval, a rövid, halk nevetés is ennek szólt. - Végre valami kihívás, hm? A kérdés csupán, hogy valóban az, vagy egyszerűen annak tűnik... Mindketten igényeltük a stimulálást, egyikünk jobban, másikunk kevésbé, ugyanakkor annál mindketten körültekintőbbek voltunk, semminthogy eleve vesztes csatákba bocsátkozzunk. Márpedig azt igen sok választotta el az emlegetett kihívástól. Utóbbi esetén volt lehetőség, kiskapu, oda-vissza játszma. Előbbinél olyas fajta fölénnyel álltál szemben, ami már a mérete miatt is azonnal kedvlohasztóvá vált és csírájában fojtott el minden érdeklődést. Ha teljesen őszinte akartam lenni, az én kíváncsiságom is elsősorban a Hódító miatt élt, tudva, amit tudok. Példának okáért azt, hogy sem ő, sem a Falka nem képes védelmet biztosítani az ősivel szemben, hiába tűnt úgy, hogy felfedeztem némi... anomáliát. Akár botlás, akár szándékoltság állt mögötte, ugyanúgy egy irányba terelt vele. Kellemetlen. - Tanú védelmi program? - érdeklődtem választ nem igazán várva. Nem tisztázott elemek... Egy részükre mindenképp tudtam volna válaszolni, más részük nagy valószínűség szerint előlem is homályban maradt, ami csak azért nem frusztrált, mert megszoktam, hogy nálam hatalmasabbak játékának csupán szeleteit, elejtett mozaikjait láthattam. Volt rutinom ezek összeszedésében. Ettől viszont még volt mit felajánlanom, ha elsőre kevésnek is tűnt. Ő tarthatta a hátát értem, én pedig figyelmeztethettem, miképp lépjen óvatosabban. Ezt erősítette meg bennem, amikor elfogadta az "alku" általam felajánlott részét és az örökül kapott vérbosszút emlegette, miután nyakamba csókolt. Eleresztett, újból szembefordultam vele, s néhány másodpercig vonásait, tekintetét fürkésztem, megjegyezve a ritka pillanatot. Alig látható biccentéssel nyomtam a magam pecsétjét az övé mellé. - Hízelgő, és ha tudnék, meghatódnék, hogy volt alfák ellenében ilyesmit kapok - mosolyodtam el érzelemmentesen, és lévén nem akadt több mondanivalóm, ha részéről is végeztünk, elindultam a kocsim felé. - Mindig élmény veled randevúzni, Rangidősöm - tettem még hozzá könnyedén immár kiismerhetetlen hangsúllyal, ezzel mindegy búcsút véve tőle, ha nem marasztalt.
Számít ez? - Kérdeztem vissza szavai nyomán, de csupán gondolatban, magamnak. Neki még meglehet, valóban számított a helyzet kihívásértéke; én életkorbeli előnyömnél fogva nem dőltem különösebben kardomba, ha valamiről kiderült, hogy tűnékeny időpazarlás volt csupán. Kevés dolog tudott manapság meglepni, tegyük hozzá, ennek megfelelően az elvárásaim sem voltak az egekben a világ felé. Ellenben irányába... Felciccentem rosszalló kétkedéssel hangomban a visszakérdezése nyomán. Mi az, hogy tanúvédelmi program?! A CIA-s kapcsolatokon keresztül messzire és sokfelé elér a kezem, de sosem bíznék holmi nyomorult halandókban, ennél kevéssé kényes esetben sem. - Ne sérts meg. - Szúrom oda. Amatőr lépés lenne mindössze ennyivel biztosítani a saját helyzetemet és talán az övét is, amennyiben kiérdemli azt. Biztosítékaként annak, hogy nem a levegőbe ígérgetek ezúttal, nincs apróbetűs rész a feltételek között, olyat adok magamból, miről ismeretségünk alatt nem igen esett szó még közöttünk és egy kezemen meg tudom számolni, hányan is tudnak pontosan az élők között. Biccentése bőven elég válasz minderre részéről, egyedül a szavaira reagálok hát. Elhúzott, féloldalasan kétkedő mosoly kúszik képemre. - A magunkfajta sosem az alfához húz, bármit ígérjen az neki. Ha igazán ismerne, ezt tudná. - Ejtem el csendesen, miközben lassú mozdulattal fordultam utána, hagyva, hogy elslisszoljon a kocsija felé, majd búcsúszavaimat követően ráérősen zsebembe nyúltam, hogy újabb cigarettára gyújtsak. Kiélveztem a csendes magányt még kicsit és az erdő körülülelő neszeit, mielőtt visszatértem volna a Lak energiákkal és hangzavarral telített nyüzsgő közegébe...
Kezdőlap
