Én már nem elemzem a helyzetet. Úgy tűnik, békésen és nyugodtan megoldódik a helyzet, és talán Tara még hajlandó is lesz betartani az alku rá eső részét, noha nincsenek túl virágos illúzióim a farkasokkal kapcsolatban. Amit én eddig láttam belőlük, az az, hogy kihasználják, hogy az őrzők megvédik őket a rendőrségtől. Látom az újfajta érdeklődést a szemében, és hagyom, hogy szemügyre vegyen, amennyire csak akar. Ha valami nagyon különlegeset várt, most valószínűleg csalódik. Legalábbis abban az értelemben tuti nem vagyok különleges, ahogy egy őrzőnek lennie kellene. A mágikus képességeim jelenleg kimerülnek annyiban, hogy már nem irtózatos fejfájást kapok a farkasok közelében, hanem finom, visszafogott figyelmeztetést. A kérdésére is ez a válasz, azt hiszem. - Nem a maga hibája, hanem az enyém… Még nincs fél éve, hogy közéjük tartozom, és mivel több, mint főállású a munkám, nem lehet annyira intenzív a képzésem, mint szeretném… Bár túlragozni nem kell, elvégre Tara is tudja már, hogy éppen most is túlórázom. A magyarázatára bólintok, és még el is mosolyodom. - Még sosem találkozott Őrzővel? Remélem kellemesebb benyomást teszek róluk, mint amilyet a kollégáim a rendőrökről hagytak Önben… Látom rajta a meglepetést, és kicsit elbizonytalanodom a következtetésem helyességét illetően. - Láttam, hogy telefonált… Nem őt hívta? Vele történetesen egész jól kijövök, azért gondolom, hogy ő írta az SMS-t… Miután eltettem a telefonomat, és ő is befejezte a telefonálást, hagyom, hogy kérdezzen. Én rendesen fel vagyok öltözve, mert ácsorgásra készültem, de ha látom, hogy fázik, akkor majd beindítom az autó motorját, és felajánlom, hogy üljük be, míg a trélert várjuk. - Valószínűleg azért, mert nincs oka tartani tőlem. Az őrzők alapvetően nem gonoszok, bár sok döntésükkel és szabályukkal én sem értek egyet. Tulajdonképpen azért vannak, hogy fenntartsák az egyensúlyt. Ezzel Önöket is védik az emberiségtől. Ami azt illeti, szerintem az egyszerű emberektől, mint hatalmas csoporttól több félnivalója van. Sóhajtok, és megvonom a vállam. Én tényleg nem akarok mást, csak azt, hogy béke legyen, és az ártatlanok biztonságban legyenek. Olyan kár, hogy ez egy szörnyen naiv kérés…
Tehát még nem olyan rég őrző. Igen, így megértem miért nem éreztem -nem mintha tudnám, hogy mit kellett volna éreznem-. Felelek is egy hangos "áhá"-val, és tovább lépek. - A rendőrösdi után hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy nem egy egész csoportot ítélek, hanem minden egyes személyt külön - külön? Persze, ha tudom, hogy egy őrző áll az út szélén, nagy valószínűséggel akkor is bepánikoltam volna, és tovább hajtok... -Sok mindent láttam már a világban, amit nem, attól meg megtanultam félni. Valahogy életben kellett maradnom egyedül csaknem egy évszázadon át. A technika bevált, gyanítom a jövőben sem fogok változtatni rajta. Mert Jake lehet normálisabb példánya az őrzőknek, ez még önmagában nem garantálja, hogy a többiek is azok. Minden pletykának van valami alapja, és ha az őrzők alapjáraton lennének jó arcok, akkor nem azt hallom vissza, hogy mekkora hataloméhes kretének. - Igen, Gabriel nagyon... diplomatikus. Éppen ezért hívom őt ha bajban vagyok. Már azt hiszem elárulhatom, hogy le akartam ütni magát, és hívni egy őrzőt Gabe-en keresztül arra az esetre, ha be akart volna vinni. Nem akartam, hogy vért vegyenek tőlem, és azt hiszem, hogy ez ilyenkor az egyik kutyakötelességük, szóval memória törlést kértem volna. - ezer wattos mosolyt villantok a rendőrre. - Még időben tisztázta, hogy mi maga. - Ez igaz, már eszem ágában sincs bántani. Elvesztette "miért"-jét a dolog. Ezzel pedig megválaszoltam a következő témakört is, ami végén Jake felsóhajt és megvonja a vállait. A gesztus azt sejteti velem, hogy ennek a rendőrnek tényleg szívügye ez az egyensúly dolog. Ettől megint mosolyognom kell. - Nem válthatja meg a világot, Jake. Azt a világnak is akarnia kellene. Higgye csak el nekem, élek már egy ideje... Borostyán sárga fénnyel érkezik a tréler, ami pedig a találkozó végét is jelenti. Nem kell sokat töprengjek azon, hogy mivel háláljam meg az őrző nagylelkűségét, csak lehet, hogy egy kicsit hülyén fogja kivenni magát... Mindegy, kitépek egy vékonyabb tincset a hajamból, masniba kötöm, majd Jake felé nyújtom. - Azt hiszem, erre szüksége lesz majd.
Nos, úgy tűnik, én sokkal többet tudok róla, mint ő rólam. Ebből arra következtetek, hogy Castor nem adta utasításba az életem megkeserítését. Ennek tulajdonképpen kifejezetten örülök. - Esetleg kicsit nehezebben hihető… De azért én elhiszem. Maga pedig elhiheti nekem, hogy nem minden rendőr korrupt és rosszindulatú, ahogy nem minden őrző félelmetes, és gonosz… Ha ez a fajta menekülés nem is túl jó ötlet, a bizalmatlanság mindenképpen az… Persze, én is tudom, hogy botorság megbízni mindenkiben, aki egyenruhát visel, ezért eszembe sincs ilyen tanácsokat osztogatni. De örülnék neki, ha meg lehetne bízni minden rendőrben… A következő magyarázatra elfintorodom, és önkéntelenül is megdörzsölöm a tarkómat. - Őszintén örülök, hogy meggondolta magát, már ami a leütésemet illeti… Mostanában túl gyakran végzem eszméletlenül, ha farkasokkal találkozom… A fájdalmas fintoromból egyértelmű lehet, hogy megviseltek az említett találkozások. Testileg is, és lelkileg is. Ami pedig a világ megmentését illeti, csak egy fáradt mosoly, és egy két szavas válasz érkezik rá egyelőre. - Azért megpróbálhatom… A tréler zajára, villogó sárga fényére összerezzenek. Pár percre kizökkentem a világból, és most az autómentő zaja visszaránt. Mikor felém nyújtja a hajtincset, a meglepetés egyértelműen látszik rajtam. Elvégre ezt nem érdemeltem ki semmivel. Végtére is csak a dolgomat végeztem. De már kitépte, és nekem szánja, úgyhogy átveszem a puha, selyemfényű tincset, előhúzom a zsebkendőmet, és abba hajtogatva csúsztatom a mellényzsebembe. - Köszönöm, kisasszony! Meg fogom becsülni… És egyértelmű, hoyg ezt komolyan is gondolom. Oldalra pillantok, ahol a sérült golfot éppen a trélerre csőrlőzi fel a sofőr, aztán vissza Tarára. Taxit nem hívtunk… - Biztos benne, hogy ne vigyem el?
Elég esetlennek érzem magam azzal a masnira kötött hajtinccsel a kezemben, amit a rendőr felé nyújtok. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ez a "te-ekkora-hülye-vagy", vagy netán a "oh-hát-igazán-nem-kellett-volna" fajta döbbenet ül ki az arcára, ettől pedig zavarba jövök. Még senkinek nem adtam eszenciát, bár őrzővel sem találkoztam még korábban, szóval fogalmam sincs hogy mennek a dolgok, vagy hogyan ildomos intézni. Csak azt tudom, hogy a találkozás a rendőrrel igen kellemes csalódás volt számomra, és úgy éreztem helyesnek, ha ezért cserébe én is adok valamit neki. Pénzem nincs sok, az is rámegy majd Szitakötőre meg a szerelőre -és könnyen meglehet, hogy Jake el sem fogadná- tehát kizárásos alapon maradt az eszencia. Mégis iszonyat rossz ötletnek érzem egészen addig a pillanatig, amíg meg nem mozdul, hogy átvegye. A zavarom ugyan mitsem enyhül, de némiképp megkönnyebbülök. Pláne mikor előkerül az a zsebkendő, amibe belecsomagolja. Nem összegyűri, hanem ráhajtja a széleit, éppen csak nem vasalja élére mielőtt zsebre rakja, mintha valami igazán nagy érték lenne. Ezt megint meg kell mosolyognom. - Igazán nincs mit. - vagy mit szokás ilyenkor mondani... Jesszus! Az idejét nem tudom, mikor voltam ilyen kislányos zavarban! De észhez kapok mikor a tréleres munkához lát, Szitakötő meg kigyógyul a szalagkorlátból... Első ránézésre azt kell mondanom, hogy nem szenvedett komoly károkat az autó. Behorpadt egy kicsit, a fényezés sincs nagy formában, de ha a dolgok pozitív oldalát akarom nézni, akkor inkább arra gondolok, hogy amúgy is elakartam már vinni egy kasznishoz a rozsda miatt. Nos, ez egy remek alkalom. - Jajj, ne fáradjon, megyek én a trélerrel. - finoman utasítom vissza Jake ajánlatát. Őszintén szólva semmi kedvem zötykölődni azon a vacakon, de ha elfogadom a rendőr fuvarra tett ajánlatát... nekem kicsit olyan ez, mintha még ő akarna törleszteni nekem az eszenciáért. Nem tartozik semmivel. Meg aztán... Nem azt mondta, hogy éppen helyettesít? Szaladgálnak még az utakon nálam őrültebben is... Szóval ő ide kell, én meg az Upperbe... minél hamarabb... - A viszont látásra Mr. Westmoreland! Örültem a találkozásnak. - még egyszer rámosolygok, aztán beülök a trélerbe. Igen, én tényleg örültem a találkozónak. Szitakötő már kevésbé...
Én egyáltalán nem találom esetlennek Tarát. Tulajdonképpen egészen más szót használnék rá, de ez itt és most lényegtelen. Abban biztos vagyok, hogy nem érdemeltem meg, amit kapok, hiszen nem tettem semmi kirívót, csak a munkámat végzem. Úgy tűnik az este nekem is tartogat első alkalmat, mivel én pedig még soha nem kaptam esszenciát senkitől. És emiatt is különlegesen értékes ajándék ez számomra. Pénzt valóban nem fogadnék el, de ez valami egészen más. Ez valóban olyasmi, amit óvatosan csomagol el az ember, és az ingzsebében tartja, míg haza nem ér… Egyszerűen mert fontos, és mert mások ajándékait illik megbecsülni. És a mosolya biztosít róla, hogy Tara is megkönnyebbül, és talán jól is esik neki, hogy nem vágtam hanyagul zsebre a kulcsom mellé a masnira kötött vékony tincset. Aztán a pillanatnak a halvány kis varázsa is megtörik, a zavar, amit a szemében láttam, elillan, ahogy a kis fehér autó fémes csikordulással elválik a szalagkorláttól. A fuvart ugyan nem törlesztésnek szánom, hiszen már korábban is felajánlottam, de elfogadom a visszautasítást. - Rendben, ahogy szeretné, Hölgyem. A sapkámhoz emelem a kezem, nem veszem le, csak egy kicsit megemelem búcsúzásképp. - Viszont látásra, Ms. O’Ryan! Részemről a szerencse! Vigyázzon magára, és legyen szép estéje… Jó, ez hülyén hangozhatott, mert ki örül egy ilyen találkozásnak? De úgy tűnt, ő őszinte volt, és ha a körülményeknek nem is, a megismerkedésnek én is örültem. Megvárom, míg a tréler elindul, aztán én is beülök az autóba. Fene, tényleg! Én éppen helyettesítek! Mindenesetre adok magamnak egy percet, míg lehunyt szemmel hátradőlök az ülésben, és relaxálok. Még ki kell bírnom két órát, míg hazaérek, de már most érzem, hogy nem lesz nyugodt éjszakám. A nyakszirtemben érzem a finom bizsergést, ami biztos előjele annak, hogy amint elengedem magam, sorra fognak felvillanni különböző képek a lehunyt szemeim előtt… Most viszont vissza a munkába… Megdörzsölöm a halántékom, beindítom a motort, és visszagurulok a kocsival az eredeti helyre. A trafi visszajelzője a helyére kerül, de míg meg nem jön a váltásom, már csak egy-két autót állítok meg…
Érdekes látvány lehetünk az országúttól kissé távolabb eső kilátós pihenőben. Fairbanks-i fiatalok csődülete. De mivel az erdőben állítólag eltűnt egy csaj a múltkor, így oda nem szívesen merészkedtünk volna, a városban pedig túlzottan szem előtt lennénk, így maradt ez a köztes megoldás. A fák egyébként is remekül takarnak, a lehajtósávon és a táblán kívül talán nem is jelzi más, hogy itt pihenőhely van. A péntek éjszaka a buliké, most is egész jó banda verődött össze. Vagyunk vagy nyolcan - fiúk és lányok vegyesen és ahogy az lenni szokott, idővel a banda egyik fele megéhezik, a másiknak pedig már mindegy, oly részeg. Lassan egy órája várunk a pizzákra, amiket rendeltem. Ahogy ott ülök a padon, körmeimmel ütemesen kopogok az asztal fájának lapján. Tekintetem a telefont fixírozza. Épp az előbb beszéltek le róla, hogy harmadszor is felhívjam a pizzériát, mikor ér már ide a futár. Azt mondták, elindult. Remélem, rendesen elmagyarázták neki az utat. Én minden esetre fára pontosan leecseteltem, hogy a várost elhagyva déli irányba, a hatodik kilométer-jelző tábla után kell lefordulnia. De ott már láthatja a kilátó tetejét is, meg a fényt. Az egyik srác - azt hiszem Jamesnek hívják - a tűzrakási tilalom ellenére is sikeres kis tábortüzet ütött össze és most épp az erdőben eltűnt csaj sztorijával hülyíti a lányokat. Meglepően hatásosnak bizonyul a történet, én magam csak fejcsóválva mosolygok rajta csendesen. Jöhetne már az a futár, nem kellene itt várnom, hanem mehetnék én is oda a tűz mellé, a többiekhez. Adele-t már így is "elhajtottam" kedvesen, hogy menjen csak nyugodtan, elleszek én egyedül is. Kicsit kezd az agyamra menni a jópofizásával, tekintve, hogy pontosan tudom mire megy ki a dolog: a polgármesteri hivatalban szeretné letölteni a gyakorlatát és úgy véli, a legegyszerűbb út ehhez rajtam keresztül vezet. Ebben nem sokat téved. Ajjh, de utálok várni! Sosem volt az erősségem, mindig a "most azonnal" habitusban működöm, ha Fairbanks-ről és az apámról van szó. Esküszöm, ha két percen befut a pasas, meghívom egy sörre...
*Arról igazán nem én tehetek, hogy a csávó - akinek nem ártana megtanulni a későbbiekben a nevét, hogy legyen kire hivatkozni - olyan lassan sütötte a pizzát, hogy azt hittem lejár a személyim. Na meg persze a ködös tájékoztatással sem mentem kifejezetten sokra. Jobbra, balra, meg út széle... hát köszönöm szépen. Első munkanapomon egy számomra vadiúj városban egyértelmű, hogy a susnyásba kell kiküldeni, hogyne. Mindegy, az a lényeg, hogy én elindultam, amit tudtam a kis szolgálati robogóval. Igazából megvan ezeknek a kis motoros bringáknak a maguk romantikája, bár a saját motorom egy kicsit nagyobb és egy kicsit komolyabban is vehető. Persze azon nincs ilyen jó kis csomagtartó doboz, amibe a pizzákat tudom pakolni. Miután egy ízben sikerült marhára eltévednem, azt hiszem végre arra az útra tévedtem, amiről a telefonos csaj beszélt. Az ő nevét is meg kell tanulni. Határozottan sok dolgom van így az első héten. Áh... az ott pedig egy csaj és a közelben fényt is látok. Buli van fiatalok? Tehát a többiektől kissé elszakadt csajtól pár méterre fékezem le a kis robogót. Jópofa egy matchbox ez, de én se festhetek sokkal jobban a láthatósági mellényemben. Jó, mondjuk nem gáz, a Mekis egyenruhát nem übereli. Ez alá legalább fel lehet öltözni, ami jelenleg egy kék és egy piros magas szárú tornacipőt jelent, egy sima farmert és egy hosszú ujjú fekete pulóvert, melynek pont az értelmét jelentő hosszú ujját tűrtem fel könyékig. Ahogy megállok és leállítom a motort, kissé kérdőn tekintek a leányzóra, egyelőre még nem szállok le.* - Helló! Ide rendeltek pizzát, ugye? Legalább is, pusztuljak meg, más pihenőhelyet nem láttam. *Valószínűleg baromi közvetlennek tűnhetek, mert hogy az is vagyok. Max lesz még egy utam, ha nem ide kellett volna jönnöm, de ezért speciel a csaj a legkevésbé felelős, szóval vele lehetek rendes. Amúgy nincs rajtam sisak... mindennek van ugye bár határa. Szóval tökéletesen látszok.*
Odébblökdöstem az üres üvegeket az asztalon. Egy még bontatlant kedvem lett volna felkapni és meglengetni, hogy juhúúú, itt vagyunk! Hátha ezzel is közelebb kerül a pizzánk, amiért már a többiek is nyúztak kicsit. Mikor jön már, hol van már... mi vagyok én, személyi asszisztens?! Fordítva kellene lennie - nekem kellene a tűz körül ülni és Jameshez bújva nevetni a történeteken, míg más lobbizik a pizzáért. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy jelen pillanatban jól esik kicsit kivonulni a társaságból. Vagyis esett... nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig tart ide kihozni egy pizzát. A pizzéria mottója, mely szerint fél óra alatt olyan pizzát kap kézhez az ember, hogy összeszalad a nyál a szájában, akkora kamu, mint ide Bécs. Ellököm magam az asztaltól és felkászálódok a padról, így lépdelek a lehajtó felé, hátha kiszúrom a közeledőt. És jé, itt is van! Végre. Jövök neki egy sörrel, de borravalóra ne nagyon számítson. - Helló! Nem, de szívesen megvesszük. - Jegyzem meg, hogy a következő pillanatban már el is mosolyodjak. - Persze, hogy mi rendeltük. Feltéve, ha két hawaii-ról, egy négysajtosról és egy sonka-gombásról van szó. - Nem zavar a közvetlenség, elvégre egy pizzafutár ne akarjon már úgy viselkedni, mint valami bankár. Egyébként nem nagyon mozdulok a futár meg a kis robogója irányába, nagyon jót állok magamért, finoman farmerzsebembe csúsztatott kezekkel ott, ahol megtorpantam, mikor lelassított mellettem.
*A válasz hallatán elvigyorodok. Igen, elsőre is veszem a lapot, mert a hölgyike nem tűnik túl meglepettnek, szóval ezek szerint jó helyen járok. Miközben leszállok a robogóról, akkor érkezik immár a rendes válasz is, amitől pláne egyértelmű, hogy jó helyen járok. Szóval a robogó hátuljához sétálok, kinyitom a kincsesládát, de ahogy előszednem a pizzákat, döbbenten tekintek a nőre, megállva a mozdulatban. Hagy húzzam már egy kicsit.* - Uh, nem két tenger gyümölcse, hat sonkás-sajtos és egy pékné álma volt? *Még kicsit el is húzom a számat, de végül csak elvigyorodok és előkotrom az imént felsorolt pizzákat. Lehet, hogy a csávó, aki sütötte lassú, mint a csiga, de a rendeléseket, azért jól veszik fel. Remélem, hogy a csaj is veszi a lapot, bár tény, hogy késtem, szóval nem tudhatom mennyire toleráns is velem szemben jelenleg. Mondjuk egyelőre nem ugrott a nyakamnak, szóval nincs gáz.* - Amúgy bocs a késésért, csak minden összejött, plusz még én is elég új vagyok. Tudtad, hogy a főtéren lévő térkép a polgárháború korából való? Azzal se mentem túl sokra. Remélem senki se halt éhen. *Szám szegletében ülő mosollyal beszélek, közben oda is viszem szépen a pizzatornyot a nőnek. Mentegetőzésből mindig is jó voltam, ráadásul tényleg nem mentem sokra a főtéren lévő térképpel. És azt hiszem most már elmondhatom, hogy van egy Suzie és Tekergő pillanatom. Ugyanis a blokk az összeggel a legfelső dobozon van, de értelemszerűen mindkét kezem foglalt, szóval jobb híján az orrommal bökök rá. Jó, nem húsgombóc, de na. Ennyire futja a kreativitásomból. - Ennyi lesz. *Azért elmosolyodok, azzal a nem vagyok kretén, csak magányos típusú mosolyommal.*
Mikor teljesen más pizzákat sorol fel, mint amiket mi rendeltünk, kissé felszalad a szemöldököm. Aztán leesik, hogy csak viccel és elmosolyodom aprón. Pedig már három lehetséges módon elküldtem a fenébe a rendeléseket felvevő embert képzeletben... - Vissza is küldenélek! - jegyzem meg komolynak szánt hangon, bár némi bujkáló játékossággal. De nem viccelek. Tényleg képes lennék rá. - Szerencséd, hogy már nagyon beles a banda, szóval szerintem teljesen mindegy lenne nekik, hogy milyen pizzát kapnának. - szélesedik ki mosolyom, miközben elnézem. Nem, még mindig nem ismerős a fószer. Tuti új itt. Az persze meg se fordul a fejemben, hogy esetleg segítsek neki megfogni pár dobozt. Elvégre, ez az ő dolga, nem? Miért venném el előle a dobozpakolászás lehetőségét? Kissé oldalt billentett fejjel, összefont karokkal hallgatom, kezemben a pénztárcám szorongatva. Szóval tényleg új! Ezzel minden bűne a késésért el van nézve, még ha nem is nyilvánítom ki ünnepélyes keretek között, fennhangon. Az eltévedés történetén felkacagok. - Talán nem véletlenül van előtte a műemlékes tábla. - Jegyzem meg kuncogva a térképet illetően, noha az a tábla a térre magára vonatkozik. Azt hiszem... Elveszem a felém tolt blokkot apró fejcsóválással megspékelt mosoly keretében, az árra, majd az árról a dobozok súlya alatt "megszakadó" pasasra tekintek. - Egyszerűbb lenne elvenned a pénzt, ha letennéd a dobozokat. Mondjuk ott... - mutatok a padok/asztalok felé, ahonnét én is eljöttem idáig. Alig három nagyobb lépésnyire vannak - abba pedig senki nem szakadt még bele. Ha lepakolja a cuccot, átnyújtom a kerek összeget és a visszajárót nem kérem el. Helyette hatalmas, hosszú szempillákkal keretezett tekintetemet rá emelem. Mintha zavarban lennék. - Lenne itt még valami... - Harapok alsó ajkamba. Basszus, tényleg zavarban vagyok! Ne már... ez gáz. De totál ketyósnak fog nézni, ha meghallja a sörös sztorit.
*Valószínűleg nem azért vagyok pizzafutár, mert túl nagy az arcom, vagy mert nem bírom a gyűrődést. Így az sem lep meg, amikor a visszaküldéssel fenyeget, bár tény, hogy egy fiktív esetről beszélünk, hiszen a rendelt pizzákat hoztam.* - Én pedig vissza is mennék. *Mondom apró mosollyal. Ilyen egyszerű, ez a munkám és mivel nem úgy élek, mint a Rothschild-ék, ezért meg is akarom tartani azt. Persze arra, hogy a banda mennyire is éhes, azért elvigyorodok, miközben ugyebár szépen magam elég halmozom a dobozokat.* - Ez a taktikám. A kiéheztetés. Ilyenkor mindegy, mit hozok, nem kell sietnem és a pizzériában és mindenki azt csinál, amit akar. Mindenki jól jár. *Vonok vállat továbbra is mosolyogva. Szeretek hülyeségeket beszélni, értelmesebb poénokra úgyse futja. Amúgy azt egy pillanatig sem várom el, hogy átvegye tőlem a dobozokat, nem nyújtom felé, vagy ilyesmi. Amikor elé érek, azért kicsit meglepetten tekintek rá a műemlékes megjegyzés hallatán.* - Ez sok mindent megmagyaráz. Azt hittem az a tábla a térre vonatkozik. *Nem tudom honnan jött az ötlet, de úgy fest tévedtem. Végül is emberi dolog, bár ettől még nem kevésbé gáz. Hát na, én sem lehetek tökéletes, főleg nem új terepen. Lehet, hogy a csaj elkuncogja, de én attól még komolyan veszem, hiszen igaza lehet. Nem jövök zavarba, vagy ilyesmi, csak egyszerűen rájövök, hogy a levegőváltozástól sem lettem okosabb. Amúgy nem szakadok meg a súly alatt, csak kreatív vagyok, de attól még eltekintek arra, amerre a nő mutat. Nem mintha eddig bármilyen instrukciót is kaptam volna, hogy hova is vigyem ezeket... Mindenesetre lenyelem, ha indokolatlanul kezelnek le.* - Oké. *Mondom ismét apró mosollyal, majd szépen el is lépek mellette, hogy oda vigyem az asztalra a dobozokat. Szépen le is teszem őket, meg persze egy intéssel köszönök az összegyűlt népeknek, majd persze a csajra tekintek, amikor az összeget nyújtja. Átveszem és el is teszem a farzsebembe, bár arra, hogy lenne még valami egyik szemöldököm kissé megemelkedik, hiszen el se tudom képzelni, mi kéne még, vagy mit szúrtam el.* - Az asztal is műemlék? *Kérdem gyanútlan értetlenséggel. Hisz lehet nem is erre mutatott, hogy ide tegyem. Franc se tudja.*
- Szóóóval így mennek a dolgok! - szélesedik ki mosolyom mindent tudóan arra, hogy a kiéheztetés lenne a taktikája. Noha lássuk be, van valami az elgondolásban, hisz a nagy várakozásban tényleg kezdtem én is ott tartani, hogy teljesen mindegy, mit hoznak, csak ehető legyen. - És ezeket a belső titkokat csak így ki szabad adni? Nem félsz, hogy valaki szól érte a tulajnál? - firtatom ravaszkásan, aprón felvonva szemöldököm a kérdés elhangzásakor. Nem ez lenne az első eset, hogy vendéglátóipari egység ellen teszek panaszt, de mivel a megfelelő pizzákat hozta, na meg ő most az "újfiú", ezért jó kislány leszek és eltekintek a dologtól mára. Na meg, egész jófej ez a pasas. Írjuk fel ezt is a mentségei listájára! Közben persze átveszem a papirost, amin a fizetendő összeg áll és mellette lépdelek a padok felé. Leszámolom neki a megfelelő összeget, visszajárót - mint írtam már - nem kérek. Visszakérdezését először nem nagyon tudom mire vélni. Meglepetten pislogok, hatalmas szemeket meresztve rá, de aztán leesik, hogy a "még valami" érdekelné. - Nem, dehogy! - Fejcsóválva nevetek fel. Nevetésem csengő, kislányos. Nem nehéz megszeretni, bár én annyira nem kedvelem, hogy felnőtt nő létemre gyerekes a kacajom. - Ha szeretne, se lehetne műemlék, a korát nézve legalábbis, mert az elmúlt hónapban cseréltette le őket apu. Előtte elég ratyi állapotban voltak... - Mesélem, miközben megkerülöm az asztalt és felkapok két üveg sört, ügyes mozdulattal megszabadítom őket a kupakoktól és visszatérve a pasas mellé felé nyújtom az egyiket. Mosolyom bátorító - fogadja el nyugodtan. Szavaimmal is megerősítem a kínálást: - Borravaló gyanánt. A késésért... - kuncogom, majd nevetősen, gyorsan hozzáteszem. - Hidd el, nem akarsz róla többet tudni!
*Bólintok továbbra is mosolyogva a kijelentésre. Ha jó passzban vagyok, csak úgy dől belőlem a hülyeség, szóval úgy fest a csajnak mázlija van. A jó fej pizzafutár jobbik arcát ismerheti meg. Azért nem hagyom teljesen szó nélkül.* - A fejemben legalább is. *Mosolyom kiszélesedik és úgy is marad, hiszen a csaj belemegy a hülyeségbe. Ez szimpatikus, szeretem, ha egy lány nem olyan, mintha karóba ültették volna. Azt hiszem egy kis ártatlan flörtölés most igazán jót tenne az én egómnak is.* - Szimpatikus lánynak tűnsz, szóval megelőlegeztem a bizalmat. Plusz, ha beszélnél erről bárkinek, akkor meg kéne, hogy öljelek. *Cseppnyi komolyság sincs a hanglejtésemben, szóval képtelenség félreérteni, plusz ott az a rosszfiúsnak titulált mosoly a képemen... legalább is az exem mindig azt mondta, hogy nekem olyan van. A pénzt ugyebár átveszem és elteszem és akkor ezek szerint már csak immár komoly ábrázattal a "még valami"-ra kell fényt derítenem. Azért arra, hogy felnevet, az én szám szegletében is egy félmosoly jelenik meg. Majd a csodálkozás is megjelenik a repertoárban.* - Az apud valami közterületes, vagy vállalkozó? *Csak úgy kérdem, végül is sehol sincs leírva, hogy ne érdeklődhetnék az ügyféltől. Meg aztán én már csak ilyen kíváncsi vagyok. Amikor már a sörökkel közeledik, akkor kissé felvonom a szemöldökeimet, de ki vagyok én, hogy visszautasítsam, ha itatni akarnak? Hát nem? Szóval át is veszem.* - Ha ezt tudom, akkor gyakrabban kések. Köszönöm. Amúgy lehet tényleg nem ártana még mesélned az apropójáról, mert így azt fogom hinni, hogy szemérmetlenül rám startoltál. *Mosolyom kiszélesedik és akkor bele is kortyolok a sörömbe. Végül is, amennyire lassúak voltak a pizzériában, biztos ráérnek még egy kicsit.*
Arra, hogy szimpatikus lennék, elmosolyodom. Ja, ez könnyen megy. Gyorsan meg tudnak kedvelni az emberek, ha én is úgy akarom. - Hát képes lennél ilyet tenni egy védtelen kislánnyal?! - kerekednek el szemeim játékosan, hangom is pár oktávval magasabbra szalad, főleg a védtelen kislányságot emlegetve. De végül csak csendesen elnevetem magam. - Nem, ő a polgármester. - felelem a kérdésére olyan megszokottan, mintha azt jelentettem volna be, hogy holnap napos időnk lesz. Ha az ember nem vág fel azzal, amije van, sokszor sokkalta többet elérhet tapasztalataim szerint. Komolyabban veszik és nem mutogatnak rá, hogy "mert a te apád a polgármester." - Pedig a dolgok hátterének túlnyomó többségében csupán ennyi áll. Kijelentésére felkacagok újfenn, gyermeteg nevetéssel. - Még az is lehet... - vonom fel szemöldököm, s lopva bizony megnézem kicsit jobban magamnak a pasast. Ú, én sose mernék tű alá feküdni, pedig olyan menők a tetoválások. Miért nem lehet csak úgy egyszerűen felmatricázni ezeket is tartósan az emberre, mint a gyerekkorunkban oly népszerű rágós tetkókat? - Egyébként fogadásból. Vagy valami olyasmi... - immáron szelíd mosollyal tekintek felé. Ám érzékelheti, hogy mintha nem a szemeibe néznék, hanem mellette el a távolba. Kissé elbizonytalanodni látszok, hangom se túl biztos, mikor megszólalok: - Jól látom, hogy valamelyik őrült felmászott a kilátóba? - tényleg, mintha valami alak mozogna, felfelé haladva a kilátó tetején levő körteraszra.
*Na jó, most azért én is végignézek rajta, ha már kislánynak nevezi magát. Hát... én azért annyira nem nevezném őt _kis_lánynak. Persze el is mosolyodok a kijelentésen, ahogy újra előkerítem a szemeit. nem vagyok akkora tahó, hogy bámuljak, még ha lenne is mit. Tanultam ám illemtant meg minden, még ha nincs is a homlokomra írva... Uh, egy új ötlet tetoválásra!* - Nem vagy te már kislány, de elég érdekes, hogy pont nekem reklámozod, hogy védtelen vagy. Előbb mondtam, hogy milyen szörnyűségre készülök. *Csak vigyorgok, hiszen egy szavamat se kell ám komolyan venni. Az egész csak egy fiktív hülyeség. Belekortyolok a sörömbe, de amikor elhangzik, hogy a csaj apja itt a főmufti, kicsit nagyobbra sikerül a korty, majdnem félre is nyelek. Jó, azért nem az angol királyi család sarja a csaj, de akkor is fontos.* - Hű... akkor tiéd a város. *Állapítóm meg kissé meglepetten, mert hirtelen nem jut eszembe jobb. Hogy kell beszélni egy polgármester lányával? Eddig a fontos embereket én legfeljebb kiszolgáltam, előételt, meg szalvétát vittem nekik, vagy a poharukat töltöttem újra... ééérdekes. De ahhoz képest elég jófej a csaj, nem is próbál felsőbbrendűnek látszani, vagy ilyesmi. Azt hiszem rossz fontos emberek között szocializálódtam. Azért arra, hogy nem vonakodik az ellen, hogy esetleg azt gondolom, hogy flörtöl... némi elismerés vegyül a tekintetembe, ahogy felvonom szemöldökeimet.* - Nagyon titokzatos itt valaki. És mitől függ? *Akkor már érdeklődök, hátha teljesítenem kell valami feladatot is, vagy mit tudom én hogy megy ez a gazdag lányoknál. Speciel ha én meghívok valakit egy italra, akkor vagy akarok tőle valamit, vagy... vagy fogadtam. És be is jön ez utóbbi. Szóval csak némi érdeklődéssel nézek a nőre, de szám szegletében ott a mosoly. Nem zavar különösebben.* - És nyertél? *Kézenfekvő kérdés, ha már fogadott. Nem is nagyon veszem észre az első pillanatban, hogy hova is néz, csak amikor megszólal és nyilvánvalóvá válik, hogy nem az én két szememben veszik el éppen. Így én is veszek egy száznyolcvan fogok fordulatot és elnézek a kilátó felé.* - Igen, és ha jól látom akkor melege is volt... vagy csak telihold van. *És azzal ismét kortyolok egyet a sörből. Ha elmesélném én hányszor másztam fel pucéran kilátókba és egyéb magas helyekre...*
Aprón elmosolyodom a bókján. Azt hinné az ember, nem szoktam hozzá, pedig valójában már azon mosolygok, hogy lám-lám, ő is elsüti ugyan azokat a köröket, mint előtte a másik három... öt... húsz... nem számolom már egy ideje, mennyi férfiember került az utamba és hogy kivel milyen mélységekig jutottunk a férfi-nő interaktusok lehetőségeiben. - Azt hiszed, nem tudnám megvédeni magam? - vonom fel a szemöldököm, hangomba játékos él vegyül, ahogy rá tekintek, majd apró sóhajjal a tábortűz felé sandítok - ezzel együtt rácsókolok a sörösüvegem szájára, tartalmát kortyolva. Kijelentésén felnevetek. - Az egész város azért nem, de tény, hogy megéri jóban lenni velem. Még így is szeretnéd kivitelezni a terved? Élve több hasznomat vennéd. - tekintetem újra felé vándorol, borostás arcára, kócosan rendezett sérójára. - Hüm... nem is tudom. Tiltja a munkahelyi szabályzatod, hogy flörtölj a vevőkkel? - Ez is egy szempont, bár szerintem oltárira elhanyagolható. Ki az a hülye, aki elmászkál ellenőrizni, hogy a pizzafutárja kivel és mit művel? Feljelenteni pedig én nem fogom ilyesmiért... Majd ha megpróbál megölni. - Nem. Túl gyorsan ideértél, még fél perc kellett volna. - vigyorodom el és újra ajkaimhoz emelem az üveget. Franc se hinné el rólam ebben a pillanatban, hogy olykor fogadásokon veszek részt apám oldalán flancos közegben, finom szárú pezsgőspohárból iszogatva. Ez van kérem, ezt kell szeretni. Északi lány vagyok, nem valami flancos Malibu Barbie. A kilátót bámulva úgy festhetünk, mint valami vígjáték elcseszett szereplői vagy mint mikor valaki öngyilkosságra készül, a tömeg meg csak szurkol neki. - Telihold? Csak nem te is hiszel az ilyen buta históriákban? - fejcsóválok kuncogva és pillantásom visszavándorol a férfiról a kilátóra. - Remélem, nem készül leugrani... Egyébként, Dana vagyok. - a mosolyomat jótékonyan rejti a sötét, bár kellemesen játszó hangomból kiérződik.
*A visszakérdezésére továbbra is széles mosollyal húzom fel a szemöldökeimet. Ez bizony egy jó kérdés. Elég sokféle gazdag leányzóhoz volt már szerencsém, és sok volt közülük, akinek csak a szája járt ilyen téren.* - Nem ismerlek, nem tudhatom. De majd kipróbáljuk legfeljebb... mondjuk, amikor a legkevésbé számítasz rá. *Persze, hogy továbbra is hülyéskedek. Végül is a csaj vevő a hülyeségre, azzal meg igazán tudok szolgálni. Lényegében csak azzal. Most már azért én is belekortyolok a sörömbe, gyakorlottan nyelek be egy emberes kortyot. És még csak nem is tagadja, hogy van hatalma a városban. Laza. Végül is minek is álszerénykedne.* - Nem is tudom... lehet inkább el kéne raboljalak és váltságdíjat kéne követelnem érted. Az emberrablás legalább nem véres... jó esetben. *Természetesen pusztán elméleti síkon mozgok, hisz még sosem raboltam el senkit, de még sem öltem egyetlen embert sem. Tehát nem sok tapasztalatom van az ilyesmiben. Azért így elhülyülni rajta jó poén. Azért kissé meglepődök, amikor rákérdez, hogy tiltja-e a munkahelyi szabályzatom a flörtölést. Bennem is pont az fordul meg, hogy... mégis ez kit érdekel? Hát nem?* - Ha tiltaná, attól csak izgalmasabb lenne, nem? Egyébként gőzöm sincs, nem szeretek szerződéseket és szabályzatokat olvasni. *Mondom mosolyogva, majd meg is húzom ismét a sörösüveget. Viszont minden ilyen papírt aláírok. Egyszer még baromira meg fogom szívni ezzel, de engem akkor sem érdekel a jogi szöveg, hogy mit szabad és mit nem. Nem vagyok gyépés, hogy mindent a számba kelljen rágni, nagy hülyeségeket úgysem csinálok... általában. Komolyan kezdem azt hinni, hogy a csaj arra játszik, hogy összezavarjon. Értetlen képpel nézek rá a fogadást illető válaszán. Ezzel baromira nem jutottam közelebb ahhoz, hogy miért is kaptam ezt a sört.* - Most akkor késtem, vagy sem? Mi lett volna ha még fél percet kések? *Most már akkor is érdekel, mert sikerült felcsigázni. Alapvetően pedig elég kíváncsi alak vagyok és nem nehéz elérni, hogy érdekeljen valami, de ez más kérdés. Most már akkor is kiderítem milyen fogadásról van szó. A kérdésére elvigyorodok, de csak a sörösüveget tartó kezemmel hanyagul a kilátó felé intek.* - Nem, én abban hiszek, hogy a haverotok pucéran mászott fel a kilátóra és úgy világit a valaga, mint a telihold. Szerinted már ő se szomjas, vagy ők is fogadtak? *Láttam már ennél durvábbat is, bár tény hogy mi érdekesen festhetünk, ahogy bámulunk felfelé. Szóval inkább oldalra tekintek a csajra, hátha sikerült jobban megnéznie az események és talán ráismer az itteni ivócimborái közül az egyikre.* - Ki tudja... amúgy én Salem. *Mondom egy lehengerlőnek szánt rosszfiús félmosollyal. Közel sem vagyok benne biztos, hogy Dana olyan lány, akinél ez működhet, de speciel kedves gesztusnak is el lehet könyvelni.*
- Elrabolni? Ez már mindjárt biztatóbban hangzik, de azért lenne hozzá nekem is egy-két szavam. Meg egyébként is klisés lenne... a filmekben is mindig a felső vezetők családtagjai szívják meg. - mosolyodom el, majd szinte egyszerre kortyolok a sörből a férfival. Az enyémben már alig volt az alján, így némi előnyöm van és ezt ki is használom. Ez idő alatt ugyanis lopva oldalt sandítok, felmérve a másikat újra és újra. Talán magán érzi pillantásom, mégsem tűnhet tolakodónak. Úgy is mondhatnám, hogy egy kellemes nyári flört keretein belül mozog. - Még egyszer se szívattak meg velük? - nevetek fel, nehezen tudom elképzelni. Azért a vigyor mosollyá szelídül, ahogy egyetértőn kell, hogy megjegyezzem: - De egyébként tény, hogy sokat tud dobni a dolgon az ilyesmi. - csalfa vigyor fut át képemen, ahogy felé tekintek újra, sőt, kérdésére teljesen felé fordulok. Ha már neki beszélek, ne a vak sötétre nézzek, nem igaz? - Késtél. És bolondnak fogsz tartani, de magammal fogadtam. Már annyira elegem volt a várakozásból, hogy megfogadtam, ha két percen belül ideérsz, meghívlak egy sörre, csak gyere már! - bujkáló a mosolyom, ha esetleg elneveti magát, akkor ki is teljesedik, megszépítve vonásaimat. Vannak nők, akik akkor (is) szépek, ha haragosak, dühösek. Mások, ha bánatosak... én abba a kategóriába tartozom, aki szinte kivirágzik, ha mosolyog. Azt mondják, olyankor sokkalta szerethetőbbnek tűnök, mint általában és hogy van benne valami igéző. - Mitch szimplán idióta. - fejcsóválok nevetve, majd a férfira emelem tekintetem a kilátót mellőzve. Szóval Salemnek nevezi magát. Láttam én már furcsa névadást, de kétlem, hogy a rendes neve lenne ez. Vajon honnan jöhet a becézés? Lehet, valami irtó gáz régies neve van és így akar menőzni... - Nos, Salem... kösz a pizzákat, én viszont most ha nem bánod, meglátogatom a holdhátsójú havert odafenn és meggyőzöm róla, hogy a csillagok már épp eléggé irigykednek rá, szóval jöjjön le onnét. - Nem akarom elküldeni, felőlem meg is várhatna itt. - Bár meglepődnék, ha így tenne. - Egyszerűen csak elkerülném, hogy őt kicsapják a munkahelyéről, minket meg a rendőrőrsről szedjenek össze a szüleink, csak mert ez a vadbarom már megint alkot valamit ott fenn. - Viszlát a következő pizzarendelésig! - vigyorodom el, majd az üres sörösüveget hátra hagyva lejtek tova.
- Áh, tényleg, inkább valami csóri kiscsajt kéne elrabolnom, de azzal meg nem mennék túl sokra, azon kívül, hogy el lehet mondani, hogy ilyen még nem volt eddig. *Mondom elvigyorodva, majd ismételten belekortyolok a sörömbe. Azért nem akarom órákig melengetni a kezemben, hiszen értelemszerűen dolgoznom kell. Az, hogy robogóval vagyok... vezettem én már nagyobb motort igazán részegen, szóval nem félek különösebben. Amúgy az emberrablás témáját szerintem kimerítettük, még sose próbáltam, szóval nem nagyon tudok tapasztalatból beszélni. A tekintetét persze észlelem és baromira meg is vagyok elégedve magammal. Én se gondolok rá többként egy kis flörtként, bár tény, megdönteném szívesen, de azt meg nem most. Mindenesetre az én tekintetem is végigszalad rajta, igyekszem azért nem túl pofátlannak hatni.* - Fogalmam sincs, nem szoktam odafigyelni ezekre. Pedig izgalmasabb úgy szabályt szegni, hogy az ember tud róla. *Mondom mosolyogva. Hogy engem már hányszor rúgtak ki úgy, hogy gőzöm sem volt mit követtem el. De ilyen hülyeségekre nem szoktam figyelni, én egyszerűen csak jól érzem magam és kész. Mondjuk azon csak bazsalyogva elvigyorodok, hogy mennyit is tud dobni a dolgokon az "illegalitás". Régi szép idők... a közszeméremsértéssel a játszótéren... Na jó, egy korty sörrel vissza is rántom magam a jelenbe. Majd érdeklődve hallgatom, ahogy beszámol a fogadásról, végül pedig bármennyire is igyekszem, azért csak elnevetem magam.* - Akkor a sors keze volt, hogy nem a kolléganő jött. Mindenesetre tetszik, tessék gyakrabban hasonló fogadásokat kötni, az a pizzafutárok értékelni fogják. *Mire a végére érek, még mindig vigyorgok. Ez akkor is vicces, én nem szoktam magammal fogadásokat kötni, mert úgy vélem, hogy abban nincs semmi poén, de azt hiszem át kell értékelnem a dolgot. Ez így tényleg elég szórakoztató. Arra, hogy a srác egy idióta csak vállat vonok, nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Amúgy nem lep meg a búcsúzkodás, lassan magamtól is elköszöntem volna.* - Ha ilyen tájt rendelsz legközelebb is, akkor esélyes, hogy én leszeg szolgálatban. *Széles mosoly, csak veszi a lapot, nem tűnik a csaj olyan hülye csitrinek. Majd intek egyet, lehúzom a maradék sörömet és az üveget az asztalon hagyva, szépen elrobogok.*
Nagyon, nagyon morbid értelemben véve... úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, karácsony reggelén. A farkas bennem ébredezni kezd, és már gyűl az a kíváncsi, izgatott bizsergés a gyomrában, az étel reményében. Neki is új még ez az életvitel, de amiért ez áll legközelebb őstermészetéhez, a farkas tulajdonképpen élvezi ezt. A lényeg viszont, hogy Caleb meg se próbál megállítani, aminek nagyon örülök. Azok alapján amit eddig hallotta róla, nem is értem mit paráztam ezen. A hím autójával megyünk, aminek a típusát nem tudnám megmondani. Sosem voltam autó bolond. A Golf II-khöz konyítok valamennyit (bing a barátomm), de csak azért, mert nekem is olyan autóm van, és mert rávitt a szükség, hogy ki tudjak cserélni egy gyújtógyertyát. Viszont… ha más autóról van szó, nem tudok kkülönbséget tenni Gizike és gőzeke között. Nőből vagyok, így van ez rendjén. Caleb rendőrös sziporkázása húz vissza az agonizálásból, röhögve veszem hát át el tőle az üveget, amit aztán jól meg is húzok. Távozás előtt felmarkolhattam volna a Jageres üveget is. -Ha ló nincs... - ha már a közhelyes megjegyzéseknél tartunk, szerintem ennyi még bőven belefért a menetbe. Az út kihalt már az éjnek ezen órájába. Bár nagyban hozzájárul az is, hogy hétköznap van, és az alaszkai nyárhoz képest is hűvös. Az emberek ilyenkor szívesebben maradnak otthon az egész napos munka után, illetve, aki még csak most végez, az padlógázzal iszkol haza, nem nézelődik nálánál 5x magasabban fekvő területekre. Viszont ha mégis… nos, akkor szívunk. Leparkolok, kiszállok a kocsiból, és azt próbálom felmérni, hogy mennyire magasan is lehetünk, és hogy láthatnak- e az autópályáról. A válasz: csak az láthat majd, aki felhajt a kilátóhoz vezető útra. Fentebb említett tényezők miatt, ebben rohadt kevés rációt látok. Én, a magam részéről iszok még egy jó nagy adagot a szutyok whiskeyből, mielőtt visszaadom Calebnek, és rágyújtok még egy bagóra is. Nem tudom megállni röhögés nélkül a hím felsorolását, a kussolásrről, a nem kérderzősködősdiről és a kempingsajtos kotonról. Kifulladozom magam, de mire zöld lámpát villant nekem Caleb, megint úrrá lesz rajtam és a farkasomon az a gyermeki izgalom. Lehet, hogy ettől, lehet a testem magasabb hőmérsékletétől a tarkóm zúgni, hangyásodni, zsibbadni kezd, ahogy átjár az alkohol és az a cseppnyi téboly (ami elengedhetetlen a következőkhöz) egyaránt. Tekintetem vörösben izik fel, és ha ezt még nem is veszi észre a nő, a hosszúra nyúlt agyaraim nem kerülhetik el a figyekmét. Nem változok át teljesen, ezzel csupány annyi a célom, hogy alaposan rá hozzam a frászt a nőre. Érzem már félelme szúrós szagát… - Lődd ki a közvilágítást, kérlek. – A kérés Calebnek szól, de a kurvát figyelem, aki máris elkeredett szemekkel mérreget, és tétova lépésekkel kezd hátrálni. Ha Caleb elintézte a fényeket (és így már véletlen se vehetnek észre, csak ha felhajt valaki, és konkrétan a fényszórók elé kerrülünk,) én a vérvonalamra jellemző gyorsasággal kerülök a nő háta mögé csupán egy szempillantás alatt, így a nő, a következő hátra lépéssel egyenesen nekem ütközik. Korábban már meztelenre vetkőzött, amitől most még kiszolgáltatottabbnak érezheti magát. A kurva riadtan felém fordul, látom tekinttetében, mennyire meglepi, hogy a háta mögöttt bukkkanok fel, röviden fel is sikolt. Én kisség oldalt döntöm a fejem, hogy egy másik szögből is gyönyörködjek benne. - Fuss. – mondom dallamos, kedves hangszínen, mintha egy gyermekkel készülnék fogocskázni. Több se kell a nőnek, megindul az ellenkező irányba, Caleb felé. Ez sem egy túl okos gondolat részéről, de tulajdonképpen nincs más választása. Beleszívok még egyet a cigimbe, aztán eltaposom. ~Ne öld még meg, hagy szorítsa sarokba magát.~ üzenem a hímnek, és ha megadja ezt nekem, akkor a nő maximum csak a kilátót ölelő korlátokig jut el, ami történetesen körbe keríti az egész területet. Esélye sincs menekülni. Felém (azaz a lejárat felé) nem jöhet, hisz itt vagyok. Az autóknál Caleb tartja a fontot, ha átmászik szemben a korlátokon, akkor szétloccsan az autóópályán (mert magasan vagyunk, alattunk pedig szakadék van.) Ellenben, ha a bal oldalt választja, bevetheti magát a sötét erdőbe. Már ha eltalál addig egyáltalán, mert emberi szem itt nem lát el messzire. Mi viszont, a gonosz farkasok, tökéletesen látunk mindent. A kurvát megállítja korlát, amitől kissé csalódot vagyok, mert ez így túl rövid lesz. Mindenesetre lassú léptekkel kezdek közeledni. Parázsló szemeim baljósan villannak felé. - Akarod most tartani az első edzést, Yoda? - utalok ezzel Caleb korábbi „ígéretére”. Ha a válasz „igen”, úgy várom az első instrukciókat.
Éjfél körül járt az idő, a város ilyenkor már csendes az emberek már alszanak, vagy már a buli helyszínén vannak, egy épületen belül, így az utcák kihaltak. Fairbanksen kívül még ennél is nyugisabb a helyzet - általában. Utálok motorozni, vagy autóban gubbasztani, szívem szerint mindenhová gyalog mennék, éppen ezért is megmagyarázhatatlan - mások szemében legalábbis -, hogy mi a francot szeretek ennyire az utcai versenyekben. Pedig pofon egyszerű: nézni nem olyan, mint művelni. Van, amit csinálni jobb, nem az oldalsávról bámulni, de nálam ez pont nem abba a kategóriába esik. Szervezem, mert a felfokozott hangulat, a megugró adrenalin még ennyi év után is felpezsdít benne egyfajta gyerekes lelkesedést, még a farkasomat is eléri. Nem kergülök, nem leszek se cserfesebb, se idétlenebb, egyszerűen jól érzem magam. A pihenőnél már összegyűlt erre az estére a túlpörgött bagázs felnyitott motorháztetők, miniszoknyás, brutális sarkú csizmába bújt lányok és dobhártyaszaggatóan dübörgő zene. Állat biztos nem volt a környéken - pár vérfarkast leszámítva. - Darren, indíthatom az elsőt? - lépett mellém Jenny, azzal a különös vigyorral az arcán, amiből már megtanultam, hogy valami fűszerezése lesz annak az indításnak. - Persze, csak kérlek, most ne a bugyiddal! - húztam el a számat, mire látványos duzzogásba kezdett, majd vonakodva, de megígérte, hogy nem azzal fogja. Én balga gyanútlan meg útjára engedtem. Egy perccel később hatalmas csattanással valaki feltekeredett a tragacsával az egyik fára, közvetlenül az indulás után. Amikor odanéztem, Jenny akkor vette vissza a pólóját és bocsánatkérőn nézett rám, majd elszaladt a kocsiból kótyagosan kikászálódó fickóhoz. Szegény pára, még nem sejti, milyen rosszul járt azzal, hogy a húgom kinézte estére... Miközben irgalmas szamaritánus módjára sajnálkoztam, ismerős energiát éreztem meg a közelben. Ilyenkor igazán örültem, hogy a mezei érzékszervek mellet vérfarkasként így is tudjuk érzékelni a másikat. Körbenéztem a dübörgő zenére vonaglók között, ezalatt kerékcsikorgató mutatványba kezdett az egyik motoros pár méterrel a grafittivel felfestett rajtvonaltól, égett gumi szagát eregetve a hideg, éjszakai levegőbe. Hol a búsban volt ez a lány? Pedig nem is Árny, hogy csak úgy felszívódjon az emberek között! Elindultam, mint aki nagyon tudja, hogy merre tart, de valójában csak keresgéltem, mint akivel hideg-meleget játszottak. A szimatomra ennyi szag között nem nagyon támaszkodhattam, szememre a tömeg miatt nem, fülemre meg... azt hatástalanította a dübörgő zene. - Yetta! - szaladt széles vigyorra a szám, amikor végre megtaláltam. - Nem gondoltam, hogy eljössz - mondtam viszonylag normál hangerőn. Tudtam, hogy meghallja így is, ehhez elég közel álltunk egymáshoz. Igaz, hogy említettem neki, hogy miben sántikálok időnként, de meglepett, hogy egyből ki is jött ide. Ennek ellenére nagyon is örültem neki.
Kellett egy kis kikapcsolódás mára, miután sikeresen felcsesztük egymás agyát Silas-szel és az igazat megvallva, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam, mit keresek. Nagyon is pontosan tisztában voltam vele, hogy miféle szórakozásra vágyok, még ha ez nem is konkrétan Mr. Rhodosz hátsójának újbóli megszemlélése, hanem inkább a kis illegális hobbija iránti érdeklődés. És mivel világ életemben információszerzéssel foglalkoztam farkasként, igazán nem esett nehezemre megszereznem a ma esti party helyszínét. Az egyik srác még fel is ajánlotta, hogy elhoz, de köszönöm, nagylány vagyok, megoldom. Azért megígértem a szerencsétlennek, hogy még majd összefutunk. Csőfarmerhez magas szárú, ám nem túl magas sarkú csizmát vettem fel, mely még így is kiemeli formás, hosszú lábaimat. Amit az isten nekünk adott, használjuk ki, nem igaz?! Felül fekete, egyszerű pántos felsőt viselek a bőrdzseki alatt, melynek nyomott mintája egy népszerű italmárka logóját ábrázolja. Hiába... ilyen remek kapcsolatot ápolok Mr. Jack Daniels-szel, hogy kebleimen viselem a nevét. Hajam kiengedve szálldos, alig győzi követni természetes hullámaival mozdulataimat, miközben átlejtek a táncparkettnek kinevezett aszfalt szakaszon vonagló testek között. Persze, képtelen vagyok megállni, hogy ne rázzam a csípőm és a vállaim, testem a zene lüktető ütemére, mikor az egyik srác "elkap". Még kacér vigyor is szökik képemre, de nincs mese... megyek tovább pár igéző mozdulat után. A verdákig és az engem délután útba igazító srácig azonban nem jutok el, ugyanis egy ismerős alak bukkan fel közvetlenül előttem törve utat magának a tömegből. - Heló Darren! - Intek is szórakozottan egyik kezemmel, bár fogalmam sincs, miért, mikor szinte kitakar a mellkasával, olyan közel áll. Teszek is egy egészen apró lépést hátra, mert mégiscsak. - Én pedig nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan kiszúrsz. - Szélesedik ki mosolyom, s persze kiszúrom a pillantását, amit a Jenny nevű kiscsaj felé szór, aki már meg is lelte a párját - ma estére. Jól teszi, én mondom! - Fogalmam sincs, kicsoda, de már csípem a csajt... - jegyzem meg szórakozottan, széles vigyorral. Magam sem csináltam volna másként, mint ő az előbb a rajtnál.
Kezdőlap
//
