Iszonyatosan ki voltam merülve. Tényleg, akárhogy is kerülgetném a dolgokat, vagy épp tagadó szindrómát adnék elő, enyhe pantomimes beütéssel, akkor se tudnám eltitkolni, hogy valóban elfáradtam a hetek súlya alatt. Semmi egyébre nem vágytam, csak hogy végre valahol kileheljem ezt a sok mindent, ami már fellegvárként épült fel bennem. Ezért is vetődtem ide, az uszodába. Nem kell senkihez se beszélnem, senkivel se foglalkoznom, még annyira sem, hogy arrébb tessékeljem, ha épp útban van. Laza, némileg elhagyott tartással merültem el az öltözőbe, hogy átvéve az úszáshoz alkalmatos felszerelést... meg a francokat. Egy úszó gatyát kaptam magamra, térdig érő, lezser fazont, ami akár utcai viseletnek is elmehetett volna, aztán kicsattogva a medence széléhez, gondolatokat sem pazarolva el a továbbiakban, belevetődtem a kellemesen átölelő víz karjaiba, és neki kezdtem a tempózásnak. Nem csíptem semmiféle akrobatikus mutatványt, így a jól megszokott gyors- és hátúszásnak szenteltem fel magam. Mindig is élveztem azt a tompa ürességet, ami akkor szűrődött dobhártyámba ha a fejem kellőképpen a víz alá süllyedt. Jó, meg kell hagyni, ez a klórozott, agyon tisztított loccs-poccs messze másabb, mint a tenger végtelen mélysége. De jelenleg épp megfelelt. Csak ez a szag... Ez a tipikus uszoda szag... Jó pár hosszon voltam már túl, igazából nem is számoltam. Meg minek is számoltam volna? Kifulladásig gyűröm általában a dolgokat, ez pedig végképp nem ért fel kibúvókkal. Újabb és újabb köröket kezdem meg, az agyamból szép lassan törölve a stressz lappangó tüneteit, és hát nem utolsó sorban, az izmaimat is kellő tökéletességgel mozgatta át a gyors tempózás, az egyenletes mozgás. Ez kellett nekem! Komolyan mondom... Hihetetlenül kezdett felvillanyozni az egész helyzet. Én és az uszoda klórtól maró hűvös vize. Fenséges! Vagy még inkább: Túlzó. Ám az andalító egyedüllét, legalábbis annak hanyatló illúziója sem maradt meg sokáig. Isten tudja hányadik karcsapásomnál tartottam, mikor a levegő körém gyűjtötte egy ismerős jelenség, szinte kézzelfogható erejét. Az alfám is erre tévedt, igen, ezt még ha el se hinném is, minden idegszálam azonmód vörös jelzésként érzékelte. Már csak azt volna jó tudni, hogy konkrétan engem keres, vagy csak ő is arra hajtotta a fejét, hogy megmártózzon az uszodában. A távolabbik oldalon bukkantam fel, arcomon a víz jótékonyan csordogált lefelé, amint pillantásomat körbevezettem az emberek között...
Nos minden farkas eljut arra a pontra, amikor elég lesz, sőt sok is a dolgokból... Én most jutottam oda, de durván. Dotty, Nikolai, Castor, Vincent, Duncan, és nem is sorolom fel az egész falkát, de mindenki nagyon értett ahhoz, hogy baromira bekavarjon nekem... Nagyon, de nagyon. Az életem jelen pillanatban úgy nézett ki, mint egy rakás kutyaszar és sehogy sem tudtam kimászni a kupac mélyéről... nem, azt hiszem a rakás farkasszar pontosabban fedi a helyzetet. Ráadásul otthon a kiskutyákra is vigyáznom kellett volna, hiszen alig kis ideje születtek. Szívem szerint fogom magam és elmenekülök valahová a világ végére messze mindentől és mindenkitől. Persze nem tehettem meg. Belenéztem az öltöző tükrébe és fáradt arc nézett vissza rám. Figyeltem az örökifjúnak tetsző vonásokat, amik már több évszázadok vészeltek át. Nos igen egy nő az én koromban... nos egy nő az én koromban régen a földben rohad. Erre már felkacagtam. Aztán ismét a tükörbe néztem és elmosolyodtam. ~ Nem, azért sem fogok borongani! A falkának szüksége van rám, és hiába vannak ellenségeink, méghozzá kemények, tartani fogjuk magunkat! Szükségük van rám és ez nekem elég, hogy kitartsak... ~ Komolyan bólintottam, csak úgy magamnak és a mosoly megmaradt. Úgy döntöttem, nem fogok borongani. Nem vagyok hajlandó rá. Odasétáltam a cuccomhoz és villámgyorsan átöltöztem. Kissé divatos szabású hófehér fürdőruhát vettem föl, amiben egészen sötétnek tűnt indiános bőrszínem. Többnyire nem szerettem, ha megnéznek az emberek, de ma ilyen nem érdekel semmi, csak lazítok napot tartottam. Így kissé bevizeztem magam, hogy ne legyen olyan hideg a víz, majd könnyed ragadozóléptekkel kisétáltam az öltözőből. Egy padra ledobtam a törölközőm, majd megindultam a medence felé. A vízcseppek már most csiklandozták a bőröm. Aztán megéreztem... Kíváncsian néztem körbe, kerestem az erő forrását. Kissé elengedtem a farkasom, aki miután körbeszimatolta a helyet, elsőre azt vonta le, hogy nem bírja ezt a bűzt, de aztán megtalálta a hozzánk tartozó erőt. A mosolyom még szélesebb lett. ~ Olen... ~ A gondolat erős volt, akár meghallhatta, ha figyelt. Kedveltem a srácot, kissé öntörvényű volt ugyan, amit sokan sérelmeztek, de mivel kitartott a falka mellett, és a parancsokat, legalábbis a enyémeket eddig hűen követte, így úgy éreztem számíthatok rá. Irány változtattam és a medence szélén odasétáltam, ahol a feje kibukkant a vízből. Leültem a szélére, csak a lábam lógattam egyenlőre bele az orrfacsaró szagú vízbe. Intettem neki, hogy jöjjön, majd ha odaért mosolyogva üdvözöltem. - Üdv Olen, nem is gondoltam, hogy találok itt valakit.... - persze a falkabeliekre gondoltam, hiszen az emberek szép számban jelen voltak. - És te? Mi járatban vagy erre?
Nem kellett sokáig tekergőznie a nyakamnak, hogy észrevegyem Sedna magas, esztétikusan ívelő alkatát, főleg mikor a fejembe felzendült önön nevem, mely tőle származott. Tekintetem az övébe kapaszkodott, amint egyre közeledett a medence szélén "táncolva", majd amikor fejével intett felém, csak bólintottam egyet. Nem kapkodtam el a kimászást, sőt. Mindent szép sorjába vettem. Első körben a szemem közelébe osonó tincseket távolítottam el, egy hirtelen fejrázással, ezt pedig követte a stílusos elhagyom a medencét mozdulat, miszerint a hátam mögött emelkedő medence falhoz dőltem, majd tenyeremet rácsúsztatva, egy könnyed feltolással megoldottam a jelenetet. Lépteimet sem igen siettem el, mondhatnám, hogy elég andalgósra véve a figurát érkeztem meg mellé, ujjaimmal párszor átfutva az összekuszált hajszálaim között, így megeshet némi jótékony vízcsepp a nősténynek is kijutott. Boldogított a tudat, hogy egy hangyányit sem kellett azzal foglalkoznom, hogy feltekerjem a védőfelszerelésemet, hiszen Sedna előtt se így, se úgy nem voltak titkaim. Olyan voltam számára, mint egy nyitott könyv, de a legkevésbé sem bántam. Ugyan a kedves mosolyt nem viszonoztam, ebben nagyban közre játszik az alap jeges tartásom, de az üdvözlésre én magam is kinyitottam a számat, igaz némileg... na jó... kellőképpen elhumorizálva a helyzetet. - Felség! - hajtottam fejet, persze csak mértékkel, elég színpadias előadásmóddal. - Mély hódolatom övezze érkeztét! - nem itt már nem bírtam ki, és elvigyorogtam magam, majd egy halk huppanást hallatva, ültem le mellé, egyik lábamat belelógatva a vízbe, másik térdemet pedig felhúztam. Végül komolyodni próbáltam, legalábbis erősen kényszerítettem rá magam, s minden bizonnyal a hangos ostor csattogtatás sem maradt volna el, ha nem lettem volna ezen kiegészítők hiányába. - Hogy őszinte legyek, én sem gondoltam, hogy megtalál itt valaki... - mosolyodtam el, amolyan pimasz formát öltve ábrázatomra. - Főleg nem Te. - emeltem fel füst szín lélektükreimet, közvetlenül megkeresve az ő pillantását. A következő kérdés némileg furcsán érintett, de szimpatizáltam a közvetlenségével. Sőt kifejezetten tetszett, noha mint alfámat eddig is tiszteltem, és persze kedveltem is. - Gondoltam kiűzöm a démonjaimat. - rágtam el a szavaimat, alig hallhatóan. - Bár szerintem ennyi kör után, már rég elmenekültek, csak nekem nem tűnt fel. - utaltam a számolatlan hosszra, amit már lenyomtam. Tekintetemet elfordítottam, rávezetve a néha megimbolygó víz felszínére. - És Te? Eltévedtél, vagy konkrét szándékok? - még mindig nem néztem rá, csak magam elé motyogtam, mintha így volna helyes, vagy így kéne tennem. Persze nyilván tudtam, hogy nem. Egyszerűen csak így volt kényelmes. Nem sűrűn voltam ennyire a közelében, sőt. És leszámítva a múltkori telefont, hogy a hírt átadjam Duncanről nem is igazán beszélgettünk még. Csupán az utasításait követtem, hűen, töretlenül. És ezt persze a mai napig fenn is tartom, mi több... fenn is fogom.
Türelmesen vártam, hogy ő is kimásszon, nem siettem elvégre sehová. Olen színpadias üdvözlésére elnevetem magam. Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy a kimerültség legyűrjön és az ilyen viccelődések nagyon sokat segítettek abban, hogy megőrizzem a jó kedélyemet. Jó lett volna, hagy egy nevetés elűzi minden gondomat, de ha ez nem is történt meg, legalább a felhők elvonultak egy kis időre. Úgy tűnt a véletlen sodort minket ide, ráadásul azonos célból. Olen elmondása alapján szintén az élet gondjait jött lemosni magáról néhány jó hosszú hosszal. Amikor rám nézett, pár pillanatig farkasszemet néztünk, próbáltam kiolvasni valamit azokból a különleges szürke szemekből, de mivel nem boszorkány voltam, hanem vérfarkas, így ezt a talentumot sajnos nem osztották ki nekem. ~ Pedig milyen jó is lenne néha tudni, hogy mi jár annak a fejében, aki veled szemben ül... ~ - Nos igen, valahogy nem jellemző a mieinkre, hogy itt múlassák az időt... - sóhajtottam fel körbenézve. Kész tanulmány volt az emberek arca, figyelni rajta az örömet a bánatot és minden mást. Láttam a szerelmet és a gyűlöletet a pillantásukban, mindent, amiért értelme volt élniük. - Talán a szag teszi... - fintorogtam, ahogy az erős klórszag ismét ingerelni kezdte érzékeny szaglásomat. Amikor a démonokról beszélt, csak egy aprót bólintottam. A sajátjaimat név szerint meg is tudtam volna nevezni, de az a baj, hogy őket maximum vízbe fojtani tudnám, kiúszni magamból sajnos nem... Talán csak nem veszek tudomást a nyomásukról, annyit tehetek. Ellenben arra kíváncsi voltam, neki mi a baja, nem szerettem, ha a farkasaim magukkal viaskodnak. Enyhe aggodalommal a tekintetemben mértem végig Olent. - Miféle démonok? Esetleg tudok valamiben segíteni? - kérdeztem, és őszintén is gondoltam. Ha bármire szüksége volt szívesen segítettem volna. Miután elmondta a saját dolgait, utána válaszoltam csak nem a kérdését, kissé előrehajtva a fejem a vízcseppeket kergetve a lábamon válaszoltam neki. - Nos hasonló, mint nálad. Kicsit sok a diplomáciai szarkeverés mostanság... - sóhajtottam fel, majd próbáltam visszavenni a mosolyom. - De remélhetőleg hamarosan kilábalunk a mocsokból. ~ Egyszer mindennek jobbra kell fordulnia... azért, mert ennél szarabb már nehezen lehetne... ~
A nem jellemző is elég zsenge kifejezés volt arra, hogy a hozzánk hasonlók nem itt tengetik az időt. Épp ezért jöttem ide, épp ezért nem gondoltam, hogy erre téved egy másik farkas is. De lám, a sorsnak ismét kegyes a humora. Bár ezúttal valóban kegyes volt, hiszen ha választanom kellett volna, hogy kit viselnék meg magam mellett jelen pillanatban, az pont ő volt. Mikor a szagokat emlegette, ismét megcsapott a klórozott víz, erőteljes intenzitása, így eképpen változott meg mimikám is. Talán épp úgy fintorodtam el, mint Sedna, ami ha jobban végig gondolom, elég viccesre sikeredhetett. Csak akkor pillantottam fel rá, mikor a kérdést nekem szegezte. Rávágtam volna szívesen, "semmi közöd hozzá", de hát a labdát én dobtam, ő pedig olyan aggodalom teljesen fordult felém, hogy nem akartam ellenségesnek tűnni. Néhány másodpercig elmerengtem arcának bájosan ívelő vonásain, majd egy halkabb sóhajt hallatva végül belekezdtem. - Tudhatnál... Ha netán vannak olyan képességeid, esetleg egy hálód, amik démonokra szakosodtak. - csaptam el egy elég gyenge élcel a mondatot. - Nem, Sedna. Majd helyre állnak a dolgok. De kösz...önöm. - mosolyogtam el magam végül, bár inkább gyatra, felemás vigyornak nevezném. Nem szerettem ezekről a dolgokról beszélni, amik a leginkább fortyogtak bennem. A többi már csak mind mellékes, összegyülemlett lószar volt, ami amúgy is hamar elfelejtődik, de ami igazán bennem volt, azt nem engedtem a felszínre. Egyébként sem volt kedvem elcseszni a hangulatot ilyenekkel. Én ezzel élek jó ideje már... Megszokás kérdése. - Ohh, azt nem is csodálom. Ha máshoz nem is, de ehhez kifejezetten értünk mi... - na majdnem kicsúszott basszus. "Farkasok". Minden bizonnyal, ha ez így ki is jött volna belőlem, azonnal lett volna jó pár emberi fül, amelyik befogadta volna az információt, az pedig rohadtul nem jött volna ki jól. De hál' égnek, meg miegyébnek, az eszem még mindig gyorsabban forog, mint a nyelvem. - ...khm... - hajtottam le ismételten a fejemet, úgy hallgatva egy darabig a morajló emberek párbeszédét, a víz alkotta susogást, majd a mondatba kezdő Sedna szavait. - Jobb lenne, mint sem beletrappolni. Habár ez esetben, ha én tudok neked segíteni, bármiben is... szólj! - néztem rá újra, belemarkolva a kék íriszekbe. Nos, nem akartam feszegetni a témát, ha akar valamit a tudomásomra hozni, azt úgyis megteszi. Máskülönben nem tartozott rám, miféle beszélgetéseket bonyolított le. Rám ilyen téren csak a parancsa vonatkozott. Viszont egy szónak is száz a vége, és úgy gondoltam talán nem tépi le a fejemet nyakastul a törzsemről, ha önkényűen cselekedve lecsapok rá. Persze csak ha sikerrel jártam... Hirtelen löktem el magam a medence szélétől, belecsapódva a tükörsima vízbe, így ismét jó pár cseppel megajándékozva a nőstényt, majd szinte még alig bukkantam fel, de már nyúltam is a keze után, hogy azt megragadva, berántsam őt magam mellé. Ha sikerült...
- Nos egyik nagy hiányosságom, hogy a saját lustaságom miatt a démonvadászi iskolát ellógtam, így nem kaptam meg a nigromantai oklevelemet. - mondtam én is és még komoly arcot is sikerült vágnom hozzá. Levetettem, hogy nem igazán szeretné, ha feszegetnénk a témát, amit megértettem, habár szívesen segítettem volna. A pasikban azonban számomra érthetetlen oknál fogva biológiailag beépítettek egy gátat, ami eltorlaszolta azt az énjüket, aki hajlandó volt a problémáiról beszélni... Nem tudom miért volt ez, de így volt. ~ Majd elmondja, ha gondolja, ha piszkálom csak magába zárkózik, én meg mehetek Kukutyinba zabot hegyezni... ~ - Amúgy remélem helyre jönnek, ha meg nem, hát tudod a számom. - vontam meg tehát könnyeden a vállam és ezennel le is zártam ezt a témát, ami láthatóan nem volt éppen a legkellemesebb számára. Csak elmosolyodtam, ahogy ő is majdnem kimondta a "bűvös szót". Rám is jellemző volt, hogy már csak megszokásból is, meg mert amilyen öncélú lény vagyok, folyton magunkon jár az eszem, így gyakran emlegettem a farkasokat, aztán mindig ügyelhettem, hogyha emberek is voltak a közelbe, lehetőleg ne adjak jó ötleteket azoknak, akik önjelölt farkasvadászokká akarnak válni. Meg persze az sem ártana, ha senki nem akarna elmegyógyintézetbe csukatni, mert mindenféle hülyeségeket képzelek be magamnak. Biccentettem arra, amit mondott, csak egy fanyar mosoly árulta el, hogy mennyire elegem van az egészből. Úgy gondoltam elmondom neki a tömör változatot, elvégre falkatag volt, így gond nem lesz belőle. - Nos első számú problémaként Castor megtépte Dottyt, ezzel felrúgta a szabályokat. Tehát mehetek tárgyalni vele, hogy ez akkor mégis hogy van... Ráadásul ott van az a Duncan gyerek is, aki hirtelen kitalálta, hogy ő Vincent csemetéje... - nagyot sóhajtottam és megráztam a fejem. - De ez van, majdcsak megoldom a dolgot. - vontam vállat. Aztán elnéztem egy fiatal testvérpárra a padoknál. Éppen egymást ugratták, láttam a gondtalan és nyugodt arcukat. Hirtelen nekem is eszembe jutott, mennyire is hiányzik Wali. Már jó rég nem láttam, és nagyon aggódtam érte, de egyszerűen képtelen voltam elszakadni a falkától... A merengésemből egy hatalmas csobbanás rántott ki. Arra kaptam a fejem, hogy lássam, mint csobban bele Olen a medencébe. Csak elmosolyodtam a hirtelen akrobatikus reakción, de a mosoly csak addig tartott, amíg el nem kapta a kezem és le nem rántott a vízbe. Nos őszintén, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyesmire készül, így úgy dőltem be a vízbe, mint egy partravetett polip... Sikeresen ráestem Olenre, de amikor tudatosult bennem, merre van a fent és a lent, néhány erőteljes karcsapással a felszínre úsztam, és ha a másik farkas is előbukkant megfenyegettem az ujjammal. - No de Olen! Ez olyan volt, mint egy tízéves kölyök... - itt azonban már elnevettem magam. Tényleg kölyöknek éreztem magam megint. Próbáltam kirázni a sötét vizes tincseket az arcomból, de a siker részleges volt. - Meg egy ilyen akció és... - hirtelen nem jutott eszembe semmi frappáns visszavágás, így csak nagy vigyorral annyit nyögtem ki. - megbánod...
Mindjárt gondoltam, hogy nem ért az efféle démonokhoz, és persze csak viccelődtem a felvázoltakkal, de ahogy elnéztem vette ő a poént. Ezek a dolgok amúgy is nevetségesen egyszerűek. Lépj túl! Aztán csókolom. Mondom én, aztán még sem megy. Mindenesetre kedves volt tőle, hogy aggódott, vagy legalábbis úgy festett, és hogy valamiféle támaszként próbált szolgálni. De nem vagyok az a fajta, aki az érzelmeit túlnyomórészt kimutatja. Sőt, egyáltalán nem vagyok olyan. Persze kivételek akadnak... mindenhol. Reakcióként csak bólintottam egyet, ez épp elegendő volt. Ám amikor megosztotta velem zűrös napjainak lépcsőzetes felosztását, azt már mélyebbre raktároztam, de feszegetni továbbra sem akartam. Azt legalább megtudtam, hogy miféle okosságok folynak a háttérbe. És hát mit ne mondjak, egészen érdekesek, az elejétől a végéig, a közepe meg már csak amolyan dísz a karácsonyfa tetején. - Mondtam, ha kellek, egy szavadba kerül, és segítek. - toldottam meg végső szavait, egészen komolyan. Úgy is gondoltam. Ha kíséretre van szüksége, vagy csak valakire, akiben tudja, hogy megbízhat... Legalábbis mertem remélni, hogy bízik bennem. Nyilván a falka szempontjából nézve. Egész viccesre sikeredett az akcióm, mikor kicselezve elmerengésébe, berántottam magam mellé. Nem tartottam tőle, hogy kiakad, de azért volt bennem némi kétely. Pláne mikor a lendület adta helyzetből kifolyólag félig meddig rajtam landolt, akkor kicsit megfeszültem. Nem tudtam mennyire veszi könnyen a közvetlenebb kontaktot, elvégre mégis csak egy szimpla Tark vagyok, nem több, nem kevesebb, s mint olyan, vannak közöttünk határok, ezt tudtam. De hát mi baj is lehetne egy ártatlan mókából? Kíváncsian vártam a reakcióját, remélve, hogy nem most fog lapos tintahalat taposni belőlem. Végül mikor felbukkant és belekezdett a fenyítő, már-már tényleg érzékletesen gesztikulált mondatba, elnevettem magam. De mentségemre szóljon, hogy ő is ezt tette. Elidőztem a harcán önön tincseivel, majd végül kijjebb lökve magam a medence falához tekintetemet rá szegeztem. - Senki se mondta, hogy főnyeremény a közelemben lenni. - morogtam el magam viccelődve. Habár végül valahol igazat mondtam. Alapvetően elég ellenséges és hideg tudok lenni, ha a társaságom megérdemli. - Miért is bánom meg? - feszegettem a húrokat, tovább vigyorogva. - Nem azért jöttél, hogy ússz? - tettem fel a kérdést, döbbent képet vágva, bár ez nem feltétlen sikerült tökéletesre, majd apró gesztusokat ejtve evickéltem el felé, olykor meg-meg állva a mozdulatban. - Na de most már mindenképp tudni szeretném, hogyha ilyesmire vetemednék... - azzal elé érve, bele kapaszkodtam a demarkációs vonalba és egy kiadós mértékű hullámot képezve fröcsköltem le, persze azért óvatosan. Annyira nem akartam megütni a bokámat, amennyire szemtelen tudnék lenni. De csak szórakoztam, és ezt reméltem, hogy ő is érzi. - ...Akkor előbb a fejemet szednéd le, vagy csak megtorolnád? - na jó lehet, hogy kölyökként viselkedtem, de még mindig jobb volt, mint a saját gondjaim felett ülni, és naplózni annak minden momentumát. Vagy belerongyolni a felgyülemlett, kupac szarba, és vergődni rajta, mint valami túlexponált, agyhalott hiéna, aki már a saját kínján is csak őrült módjára nevetni tud, semmi többet...
Az ilyen pillanatokban őszintén kíváncsi lettem volna arra, hogy a többi farkas mit gondol rólam. Mármint most például Olen. A szavaiban volt valami lappangó óvatosság a kihívás mögött. Persze lehet, hogy ez az óvatosság a rangomnak szólt, amit néha legszívesebben eldobtam volna, míg máskor ez volt az egyetlen, amibe kapaszkodni tudtam. ~ se vele, se nélküle... nah szépen vagyok, mondhatom... ~ Az első mondatára, csak fölvonom a szemöldököm. - Hogy nem főnyeremény? Csak nem hagyod, hogy megismerjen az ember, hanem azonnal belököd a mély vízbe... - fogalmaztam szarkasztikusan, de a vigyort nem tudtam lemosni az arcomról. Rég éreztem magam ennyire felszabadultnak. Valóban mindenki tartott a "főnöktől" és kissé úgy kezeltek, mint valami elérhetetlen hivatalnokot. Néha nem éreztem úgy, hogy én is farkas lennék, én csak egy poszt voltam... A szemtelen, direkt polgárpukkasztó megjegyzéseire csak a fejem csóváltam. ~ Még hogy nem azért jöttem-e, hogy ússzak? A kis szemtelen! Azt hiszem, tényleg elszoktam attól, hogy normális személyként kezeljenek... mármár a jópofa visszavágásoktól is elszoktam... ez már tényleg a vég... ~ - De, úszni jöttem... - böktem végül ki, csak, hogy mondjak valamit, pont akkor, amikor kaptam még egy adag vizet a nyakamba. Nah ott telt be a pohár nagyjából. Egy villámgyors mozdulattal alámerültem és lerántottam őt is a víz alá. Most én játszottam cápásat, lenyomtam, amennyire sikerült, annyira mélyre toltam, aztán ott is hagytam és kiúsztam a szélére. Jó tudom, a gyerekességnek nem kell feltétlen ragályosnak lennie, dehát istenem, ez van... azt hiszem öregszem. Amikor előbukkan ő is a vízből, akkor válaszolok neki felvont szemöldökkel. - Nos először csak kisebb megtorlás, a fejed csak akkor szedem le, ha nagyon rossz kölyök vagy... - vigyorogtam, habár az komoly volt, hogy egyiküket sem bántanám, csak ha nagyon, de nagyon elszúrnak valamit.
Valóban igaza van. Nem szokásom hagyni, hogy megismerjenek. Talán jó szokás, talán épp hogy botor... Minden csak nézőpont kérdése. Persze, ha azt veszem alapul, hogy mindennek van határa, és egy adott mértéke, akkor némileg többet is adhatnék magamból. De hát kutyára kamion. Egyszer megeshet, hogy ledobom az "álarcot". Legalábbis tudnám díjazni, ha csak részben menne... Mindenesetre a szavaira felnevettem. Tetszett, hogy nem veszi annyira formálisra, és komolyra a dolgot, mint ahogy tehetné. - Az sem lenne egy fenomenális Jakcpot! A mély víz pedig hatásos. - pimaszul vigyorogtam, szórakozottan. Jól éreztem magam, és mindenképp imponált, hogy rajta is ezt éreztem. Mindamellett, hogy mégiscsak valami ott lappangott benne, ez nyílt titokként vágódott belém, de semmiképp sem akartam feszegetni. Miután lefröcsköltem totális pontosággal, azt hiszem elszakadt a cérna nála, amire számítottam is. Persze nem olyan féle cérna, ami már a határt szakítja át, csupán jött az, amit meg is érdemeltem. Gyors volt, és kellően energikus ahogy elkapott, és lerántott a víz alá. Nem lepett meg, tudtam, hogy épp azért lett ő az alfa, mert ha nem is könnyű szerrel, de ki tud cselezni. Talán már a víz alatt elnevettem magam, ami néhány buborék felhőt bocsájtott a felszínre, miközben próbáltam feljutni én magam is. Egy ideig hiába, mert egészen mélyre taszított, talán még meg is érintettem a medence alját. Kis aljas! Ez tetszik! Végül sikeresen felértem, erőteljesen bukkanva elő, felső testem jócskán kiemelkedett a vízből, egy pillanatra. Amint ismét levegőhöz jutottam, rögvest megráztam az ázott tincseimet, mint valami állat, egy kutya, aki az úszás után lepergeti magáról a H2O-t. - Ezt nevezed úszásnak? - vigyorogtam el magam. - Ja neeem, ez a megtorlás, világos. - próbáltam komoly arcot ölteni, de hát csak ímmel-ámmal sikerült. - Nyugtatásodra szóljon, hogy elég rossz vagyok, bár már nem kölyök. - szemhéjaimat kissé összeszűkítettem, és úgy mosolyogtam. Oké, gyerekként szórakoztam, ezt bevallom... Néha ki kell lépni a mókuskerékből. De ettől még messze állok már sajnos a tinédzser kortól... Tudtam, hogy vannak határai, amiket még önmagában is nehezen lépett át, de egyszer akkor is el kell engednie magát, erre pedig én vagyok a legjobb társaság. Na jó ezt így mégsem mondanám, de azért beleférek a sztoriba! Épp támadni készültem újfent, lecsapni valami nagyon gonosz mód rá, mikor ritmikátlan mozgásba, valami egészen érdekesre mázolt képű figura jelent meg a medence szélénél, felénk kalimpálva. Először érdektelennek tartottam, és ha nem szólal meg, szerintem nem is foglalkoztam volna vele. - Nem akarom megzavarni önöket, de a medence úszásra való! Vagy úsznak, vagy másszanak ki! - komolyan beszélt, némi arroganciát is sejtetve hangjában. Egyik szemöldököm a homlokomra szaladt, amolyan flegma pofát vágtam. Édesanyám, hogy ezeknek minden probléma. Ha ki akarok egy kicsit kapcsolni, akkor egyből valami barom közbe ugat. Kezdem már unni. Valószínű, hogyha Sedna nincs velem, akkor elég drasztikusra vettem volna a figurát, aminek a vége az lett volna, hogy kivágnak az épületből, de hát na. Megértem, hogy a munkáját végzi, de senkit se tartottunk fel. - Inkább tedd magad alapállásba... - morzsoltam el a szavakat alig hallhatóan, kisebbet morranva mellé, bár mindezt maximum Sedna hallhatta. Végül felé fordulva, kérdőn tekintettem rá, hogy mire jut, kimásszunk vagy mi legyen. - Nah, jobbra vagy balra? - nyögtem ki végül, ügyet se vetve a fickóra, hogy még ott áll-e felettünk. Ha nem tetszik, őt is bevágom a vízbe, de nem olyan kedvesen-aranyosan, mint a társaságomat...
Nos igen, egyesek azt állítják, hogy úgy lehet a leggyorsabban megtanulni úszni, ha bedobnak a mély vízbe. Hogy ott vagy megfulladsz,vagy valami titkos ősi ösztön arra késztet,hogymint Hippo a viziló, úgy pancsikolj a habokban. Nos én nem igazán voltam meggyőződve ennek a módszernek a helyességéről, dehát ha a fiacskám így gondolkodott, persze a szokott flegmasággal és átvitt értelemben értve, elvégre tudtam, hogy nem az úszáson elmélkedik, ennek ellenére ráhagytam a dolgot, éppen csak egy kicsiny viccelődéssel fűzve tovább a beszélgetés fonalát. - Szóval a mély víz hatásos? Nos akkor lássuk lelkednek háborgó-haragvó habokkal elöntött tavát... - kacagtam föl. De aztán végül a megtorló hadművelet következett, szóval kicsit elkellet napolnom,hogy megvárjam, mit reagál macsófarkas fiam arra, hogy a lelke bugyraiban akar valaki szembekötős fogócskát játszani. De végül úgy tűnt,hogy egy kis dedós méretű vízaláhúzás nem hatotta meg különösebben túlságosan is vállalkozó kedvű farkasomat,még mindig volt képe szemtelenkedni. ~ Vannak egyszerűen javíthatatlan alakok... egyszerűen nincs mit tenni. ~ Csak a fejemet csóváltam a szavaira, habár a szájam sarkából nem tudtam letörölni a mosolyt, ahogy én is sötét vizes tincsek közül figyeltem azt a kaján fejét. Végül komoly próbálva maradni (nem túl nagy sikerrel) végre válaszoltam is neki. - Tudod, ettől aztán egyáltalán nem nyugodtam meg. Ha kölyöklennél, akkor még lenne értelme megfenyíteni érte, de öreg marha már nem tanul új trükköt... - hecceltemén is egy kicsit továbbra is tartva a komoly-mindjártkitörökaröhögéstől fejemet. Aztán tovább már nem folytathattam,mert egy halandó megzavarta a békés gyermeki szórakozásunk,és nagy tudálékos arrogáns fejét beledugta a szórakozásomba, amit nagyon, de nagyon nem értékeltem. Miután Olen beszólt neki,majd felém fordult,nekem még volt néhány szavam a mellettünk kelletlenkedő fazonhoz. - Miért, úgy nézünk ki, mint akik kánkánoznak ember? Ha nincs jobb dolga,minthogy az embereket piszkálja, menjen és vegyen magának egy guminőt. Most pedig tűnés. - mondtam hideg parancsoló hangon. ~ Ez egy szerencsétlen arrogáns barom... ~ röppent át a gondolat közben Olennek. Említettem már, hogy egyesek ettől kaptak sikítófrászt? Mármint amikor körülbelül annyi érzelem volt a hangomban, mint egy marék jégcsapban? Minden esetre felöltöttem még azt az arcomat is,amit nem túl gyakran használok, csak ha mese nincs, most parancsot adok valakinek helyzetbe kerülök.Minden esetre melegen ajánlottam a fickónak, hogy elhúzzon, vagy meleget csinálok belőle... - Nekem mindegy, egy levezető kör szépen körbe? - fordultam én s vissza Olenhez,magasról ejtve az okostojásra.
Jól éreztem magam Sednával, legalább kicsit kikapcsolta az agyamat. És mindemellett még jó kedvében is volt, ami már felért manapság egy igazi csodával! Lehet az időjárás teszi, vagy csak alaphangon mindenki búval b@szott mostanában. Legalábbis az arcokról ez rí le... Amint nekem esett és lerántott a víz alá nyomban tudtam, hogy ez inkább csak játékos megtorlás, mint sem haragvó. Lám, akadnak még olyanok, akik értik az Olen féle "defainvagyok" poént, ami sokszor inkább sértő, vagy bántó szokott lenni. Hát, ezt dobta a gép. De örömmel konstatáltam, hogy ő nem vette zokon. Vagyis, azt hiszem nem... Az akciója végett nem tudtam neki reagálni, a túlzó szavakra, amik bevallom eléggé megmosolyogtattak. - Egyébként, tanultam tőled valamit! Sose gondoltam, hogy ilyen tavas habos-babos lelkek is léteznek...! - csillantak meg szemeim. - Bár, sajnálatosan kell közölnöm, az enyém cseppet sem ilyen... Inkább valami nukleáris anyag robbantotta kráter féle. - elnevettem magam, pedig egy ideig halál komoly képet próbáltam vágni. Ajh, hogy mindig elrontom a szerepem... Nah, szépen vagyunk... Úgy látszik nem csak én vagyok csipkelődős formában. De legalább nem unatkozom! Sőt, ami azt illeti, kifejezetten jól vagyok a bőrömben. - A marhát vállalom! - egészen hihető voltam. ~ Ha enni kell... ~ villantottam egy tíz faktoros vigyort, amint gondolatom az elméjébe suhant. - Viszont a trükközésről tudnék mit mesélni... - valamikor ekkor próbáltam új, formabontó ötlettel előrukkolni, csak hát az úszómester megzavart benne. Kellően fel is hergelt... De igen csudán nézett volna ki, ha helyből ketté roppantom szegényt. Na meg... Nem kívántam őrzőkkel való teadélutánra menni. Majdnem elröhögtem magam, mikor Sedna elkezdte okítani a nyúlánk figurát, de a lehető leginkább próbáltam semleges arcszerkezetet ölteni. ~ Te pedig őrült vagy! De bejön. ~ feleltem a gondolataira, magamba szélesen elmosolyodva. De igen... igaza volt. Az ilyen vadlámáktól hemzseg majdnem minden környék, akik azt hiszik, hogy ők a megtestesült, filmből kilépett eposzi csodák! Pedig szívesen elkeseríteném őket, hogy maximum az egyik Toy Story hősre hajaznak! - Levezető? - pillantottam fel rá, kérdő arckifejezést vágva. - Még bele se kezdtél, de már levezeted? - nevettem el magam, miközben szépen, ismét lefröcsköltem. Persze nem vártam tovább, a fickóval felettünk pedig nem is foglalkoztam. Szóval, célirányosan ellentétes irányba elkezdtem úszni, mielőtt elkaphatna, és ismét leránthatna a víz alá. Igen, igen. Poén menekülést hajtottam végre! Ha jól sejtettem utánam eredt, legalábbis én biztos ezt tettem volna, majd mikor a másik falhoz koppantam, felhúzódva rajta, kiültem a medence szélére, és vártam, hogy újra hallja a hangomat. - Még úgy tíz ilyen hossz, és már lesz mit levezetned. Hacsak nincs egyéb levezetni valód, szerény személyemen... - kaján vigyort vágtam, szemtelenkedve egy cseppet. Na, jóóó... eléggé. De mertem remélni, hogy ettől sem válik dühössé...
Nos igen, nem csalódtam Olenben. Azt hiszem, ha nagyban nekiállt volna itt most lelkizni, mesélni a hétköznapjairól, az olyan... olyan... olentelen lett volna.... Persze nem azt mondom, hogy nem hallgatnám meg, hiszen a falka minden tagjának minden ügyes-bajos dolgát szívesen meghallgatom, hiszen értük vagyok, de ennek ellenére az valahogy nem Olen lett volna. Nem ez a magányos,kissé őrült hős, aki folyton keverte a bajt, a szörnyű viselkedésével. A szavaira így csak elmosolyodtam, most nem kaján vigyorral, csak afféle mindentudó félmosollyal. - Aztán csak vigyázz fiam, mert még a végén azt a krátertis feltölti a víz és jönnek a habos-babos hullámok. - mosolyogtam még egy utolsót, aztán leszálltam a témáról, tényleg nem állt szándékomban tovább ragozni a dolgot már. ~ Majd ha kell segítség jön, a kényszer soha nem szül semmi jót. ~ Láthatóan neki sem ment túlságosan a komolyság, amit nem is bántam, hiszen jó volt ez az egész helyzet, így könnyedén és komolytalanul. Élveztem, hogy végre nem mindenféle probléma miatt rágják a fülem, hogy csak együtt nevethetek valakivel mindenféle kötöttségek nélkül. Olyan lehetetlenül komolytalan volt, hogy még engem is képes volt magával rántani, ami azért nem kis teljesítmény. Nem azt mondtam, hogy én voltam a fancsali, de azért tejbetökként sem adtak volna el a boltban... A úszómester nem is tudom,hogy megmentett Olen valamelyik újabb hülyeségétől,vagy a végletekig felhúzta az agyam, minden esetre reagáltam rá azt, amit. Arra pedig, hogy gondolatban éppen most őrültezett le az egyik farkasom, csak nemes egyszerűséggel megvontam a vállam. Olyan Hollywoodi most mégis melyik kezemmel adakozzak, nagyon laza vagyok és minden egyéb hülyeséges mozdulattal... Az úszómesterre akkor sem pazaroltam volna több időt, ha mond még valamit, vagy ha ott maradunk, de Olen úgy tűnt még egy kis piszkálódás-fröcskölődés után mégis egy kevés úszás mellett dönt és távolodni kezdett az idegesítő halandótól. Én egy kecses mozdulattal lemerültem a vízbe és delfinúszásban villámgyors jólismert mozdulatokkal egyenletes tempóban úsztam el a medence végéig. Vele ellentétben én nem másztam ki, csak nyugodt egyenletes mozdulatokkal lebegtem a vízben és ott hallgattam a szemtelenkedését,amin csak mosolyogni tudtam. - Oh, hidd el fiacskám, ha levezetnék rajtad valamit azt észrevennéd... - kacagtam fel. - Mellesleg most még nincs kedvem úszni, ez a nyugdíjas tötymögés pontosan megteszi jelen pillanatban.
Kezdtem rájönni, hogy Sedna sem azokból a farkasokból való, akik fennhéjázó, hisztis, önelégült pofával fordulnak a világ felé, miközben nem nevezhetők egyebeknek, mint állatkertből szabadult barmoknak. Akiknek a jó élet odáig rángatta az orrát, hogy azt hiszik ők szarták a spanyol viaszt. Örültem, hogy ő más, és ellehet vele szórakozni, még ha határokat is kell szabjak önmagamnak. A kijelentésen csak nevettem... Esélytelen, hogy bármi feltöltse ezt a krátert, de azért ha már muszáj lesz valamikor is így történnie, biztos, hogy nem jönnek habos-babos ultra cuki hullámok. Kizárt. Egyébként is egész jól voltam a kráteremmel együtt, még ha néha kellően figyelmeztetett is arra, hogy már pedig ott kandikál a kis lelkem közepén. Ez viszont nem az a helyzet volt, hogy bármiféle közbeszólása lehetett volna, ugyanis egészen jó formába voltam. Amikor felbukkantam a másik oldalon, és felültem a medence szélére, tudtam, hogy nem fogom befejezni ezt a komolytalan viccelődést, de örömmel nyugtáztam, hogy Sedna se rágott be rám egyetlen pillanatra sem. Legalábbis úgy tűnt. - Naaa, Sedna... Hát így melengeted kis fiacskád szívét? - vágtam egy egészen jóra sikerült, bánatos fejet, hogy szinte már könnyeket is tudtam volna kényszeríteni a szemeimbe, de azért ott még nem tartunk! És nem is gondoltam komolyan... Ezt a további reakcióim egyértelműen igazolták. - Hát igen... Közel az ötszázhoz, én is így vélekednék... - nevettem el magam, ismét szemtelenkedve. Persze tudtam, hogy még közel sincs az említett életkorhoz, de képtelen voltam kihagyni. - Bááár... még nem láttam nyugdíjast, hableányt játszani... - vontam oldalra a számat, mélyen elgondolkozó arcot festve vonásaimra. De hát ismét csak vigyorba fulladt a dolog... Viszont akárhogy is nézem, én ma már annyit úsztam, hogy még az Olimpián is megirigyelnék, így kedvem már nem igen volt visszamászni a vízbe, pláne, hogy a klórszag már annyira beette magát az orromba, hogyha még egyszer alámerülök, tuti spontán mérgezést kapnék tőle. Jó ez esélytelen... De a lehetőséget fenntartom! - És mára mik a további tervek Miss Ariel? Letötymörögsz még úgy két megerőltető és csontrázó hosszt, vagy esetleg eljátszod a Baywatch-ot? - némileg talán illusztráltam is a gesztusaimmal a jelenetet, amint kitör az elképzelt piros fürdőruciba, és kiment egy fuldokló klór darabot sanyarú helyzetéből, a medence pikánsra fűszerezett fogságából... - De, ha netán megunod a lubickolást, és még nem nyomasztóan idegölő a társaságom dobhatnánk valami étket. - ajánlottam fel, miközben hátrább döltem, tenyeremmel támaszkodva meg az uszoda ázott kövein. Ami azt illeti tényleg kezdtem éhes lenni, elvégre már jó ideje itt lógatom a lábamat, és valahogy az egyre sokasodó halandó szag sem volt már kedvemre való. Pláne, hogy a sarokban tevékenykedő úszómester fizimiskáját is még mindig szívesen karcoltam volna át valami groteszk, felismerhetetlen Picasso művé... - Szóval? Enni, vagy nem enni? Az itt a kérdés! - mosolyodtam el, szintem ár teljesen kedvesen.
~ Nos jól van Olen, jól van.... ~ Ez a srác olyan lehetetlenül infantilis volt, hogy az már üdítően hatott rám. Esküszöm, áradt belőle valami afféle laza nemtörődömség, hogy azt hittem olyasmi költői kérdések foglalkoztatják csak az életben, hogy: Három hete azon rágom magam, hogy Mickey mouse vagy Donald kacsa a menőbb? Nos amennyit lubickolt ma, abból ítélve inkább Donald kacsa a befutó nála... ~ Vajon mit szólnál a kiskacsám, hogyha megfürdetném? ~ Gonoszul elmosolyodtam a gondolatra, hogy mostmár tényleg ellátom ennek a kölyöknek a baját, de az volt a mázlia, hogy már annyira szemtelen volt, amit nem tudott komolyan venni az ember. Ráadásul inkább vicces volt, mint zavaróan pofátlan. Ráadásul hosszú idő óta ő volt az első, akivel önfeledten nevettem és ez mindenképp megért egy misét. Az első kérdésére már nem is tudtam, hogy mit lehetne felelni. Még hogy kicsi fiacskám? Meg hogy melengetni a szívét? Nah jól van Olen... - Hogy hogyan melengessem a szíved? Csupa anyai szeretettel fiam... Ha most leharapnám a füled, nyakláncra fűzném, és a nyakamba akasztanám, az eléggé világosan kifejezné, hogy mennyire szeretlek? - néztem rá vigyorogva. Esküszöm ekkora baromságokra csak még nagyobb baromságokat lehetett felelni. Őszintén örültem, hogy Vincent most nincs itt, mert tuti hogy nem csak a vezetői posztot veszi tőlem vissza, de még a falkából is kirak, ha meghallja ezeket a baromságokat. És nem elég hogy szemtelen, de még össze-vissza beszél is. ~ Tényleg arra játszik, hogy felhúzzon, vagy csak ilyen a modora? Nos sajnos, vagy szerencsére azt hiszem az utobbi... ~ Először ötszáz éves nyanya voltam, aztán meg agyatlan vízímentőnő dinnyényi mellekkel... - Nos Olen, ha az ötszáz éves nyanyákat rakják be a Baywatch-ba, akkor az már valami nagyon beteges és perverz sztori lesz... - mondtam felvont szemöldökkel. A kis színi előadására meg, hogy én mégis hogyan fogok ötszáz évesen szerepelni abban az említett sorozatban, csak annyit tudtam mondani, hogy: - Ha még egyszer rám nézel, feljelentelek szexuális zaklatásér! - persze közben majd megszakadtam a hülyeségein, szóval látszott, hogy nem gondolom komolyan, de már nem bírtam tovább. Igyekeztem nem belefulladni a vízbe a röhögéstől, így végül én is kimásztam mellé. Hát nem mondom, hogy rengeteget úsztam, de sport helyett mással sikerült elűznöm a rossz kedvem, úgyhogy nem volt értelmetlen odajönni. A parton kiráztam a hajamból a vizet, kissé ázott kutya mozdulattal, amiből szerintem Olen is kapott, csak aztán néztem rá, immár én is csak kedves mosollyal. - Jól van ifjú Hamlet, menjünk és együnk valamit, úgyis kezdek én is farkaséhes lenni, ráadásul ha még egy kis időt maradok ebben a klórszagban, akkor nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerez a szaglásom. - fintorogtam. Aztán fölálltam körbepásztáztam a helyet valami büfét keresve, hogy vajon hol lehetne táplálkozni.
Egyik szemöldököm a homlokom majdhogynem legtetejééig szaladt, amint Sedna szavai eljutottak az agyam azon részébe, ami képes volt feldolgozni a kapott információt. Azt hiszem az az idióta grimasz is mindent elárult a gondolataimról, amit hamar elsöpört a nevetés. Hát én csípem ezt a nőt! Tényleg, kifejezetten szimpatizáltam vele, hogy ennyire tud oldódni, pedig hát nem hittem volna... De ez csak jó pont. Egy elég giga nagy jó pont! - Csak azt lenne jó tudni, hogy miért pont a fülemet? Van valami vonzó kisugárzása ezt megértem... - piszkáltam meg egy kicsit, előre pöckölve. - De hát azért jobb, ha a helyén fityeg, mint sem a nyakadban. De értékelem anyai szeretetedet, felettébb elsimítja a lelki krátereimet. - ravasz kis, szélhámos vigyor szaladt fel ajkaimra, amint követtem mozdulatait a vízben. Hihetetlen, hogy nem fakad ki... Ez már ellent mondd a természet rendjének! Áh, dehogy. Csak azt a szinte már lehetetlen jelenséget támasztja alá, hogy még akadnak olyanok ezen a felfújt bolygón, akik nincsenek befásulva. Akikben még pezseg az élet. - Nem mondtam, hogy nyanya... De én kérek elnézést, hogy nem neveztelek így... - színpadias átéléssel adtam elő a mondatot, miközben felálltam a medence szélén. - Ésss igen, ha belegondolok... Az már nem, hogy perverz lenne, de kapcsoló orientált is. - még jó... úgy kapkodnék a távirányító után, mint a szél. Már ha tényleg azokra a rozzant kis mamókákra gondolunk, akik drága szentjeim, édesen kötögetnek maguk előtt egy kis sálat az unokának, majd hirtelen felugorva a fotelből, már-már filmbe illő lezserséggel rántják le magukról a mamarucit, és a piros szerkóban futni kezdenek a tenger felé, lobogó őszes kis hajjal... meg öhh... egyebekkel... Hjajj... és mindezt persze lassítva!! Hol az a kapcsoló...? - Bocsássa meg néni kérem alássan, hogy magára vetetettem egyetlen egy pillantásomat is, égjen ki a retinám! - áhh elröhögtem... A végét legalábbis... - Vagy már ezek szerint kiégett? - vágtam halál komoly, töprengő arcot, majd újra nevetésbe torkolltam. Persze, hogy kiégett, mert cseppet se tűnt Sedna néninek... még csak a közelébe se volt, egy ilyen mami dolognak. Hát ez egy ilyen nap úgy fest... De azt hiszem még mindig jobb, mintha idegeskednék, sőt! Amikor partot ért és kellően megrázta hosszú tincseit, nem hogy a vízből, de még a hajából is jutott néhány, ami odacsapódott hozzám. Hát, köszi. A megnevezésen csak elvigyorodtam, amint párszor áthúztam ujjaimat fejem tetején, megpihentetve végül azokat a tarkómon, én magam is körbe pillantva az uszoda lehetőségeit próbálva felmérni. - Van itt egy büfé... De szerintem dobhatnánk egy szenyát, valami falatozónál, vagy valami ilyesmit, aztán beülhetnénk iszogatni. Amennyiben bírja a néni gyomra még az alkoholt... - ártatlan arcot vágtam, de a vigyor megfeszítve vonásaimat átvette a helyét a kisfiús pofimnak. Pedig egész helyesre sikeredett a mimikám... Mhhh... - Kedv van-e? Vagy a Baywatchos "szotyi mamik" inkább csak a büfés menzát csípik? - már nem bírtam abbahagyni a hülyéskedést, és csak remélni mertem, hogy nem vág fejbe a következő pillanatban...
Igen, bevallom alássan feladtam. Innen már nincs visszatérés, ez a gyerek menthetetlen... - Olyan kisugárzása van a fülednek fiam, mint a csernobili atomreaktornak robbanás után... - vágtam rá, már nem is tudom, hogy gunyorosan, haragosan, vagy fáradtan, esetleg beletörődően. ~ Hihetetlen milyen fogok pörög ez a gyerek... ~ - Mellesleg a lelki krátereidnek annyi. Nem akarom porba zúzni liliomszállelked, de azoknak már tényleg minden mindegy... - ráztam a fejem lemondóan, habár a végét elvigyorogtam. Azt hiszem olyan infantilis lettem ettől a sráctól, hogy nem is tudom már majd máshogy kezelni. Esküszöm, ezentúl elég lesz, hogy szembe jöjjön velem az utcán és röhögőgörcsben fogok kitörni. A nyanyás dolgon már nem lovagolok tovább, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy valahogy úgysem jönnék ki jól a dologból. A nénikés félpornóra meg már nem is reagálok. Viszont kezdem érteni, hogy miért nem értem a férfiakat... Egyesek szerint egyszerű lelkek, szerintem csak követhetetlenek és betegesek... csak így spontán. Jah, és nem bírom elviselni a rigolyáikat, meg egyéb hülyeségeik... Tehát nem azért nincs pasim, mert antiszociális vén vérfarkas vagyok, csak egyszerűen bonyolult ügy ez nekem, na.... - Már az agyad is, nem csak a retinád. - sóhajtottam fel, habár a mosoly még mindig ott bujkált a szájam sarkában. ~ Lehet, hogy rettenetes, de azért bírom a kölyköt, legalább van stílusa. ~ Közben figyeltem mellette ücsörögve, ahogy feltérképezi az uszodát, majd végighallgattam amit mond és csak egy vállvonogatással feleltem rá elsőre. - Nekem igazából mindegy. És csak a saját gyomrod féltsd öcsi, Sedna néni már jó kétszáz éve vodkán nőtt fel az orosz télben, szóval te csak ne féltsd az én gyomromat, elvégre úgyis te dőlnél ki előbb. - közöltem fensőbbséges mosollyal. Nem tudom mennyire vállaltam volna be egy nagy iszogatást pont ezzel a sráccal, de a gyerekes énem bizonyítani akart. Mondjuk igazából rémisztő volt belegondolni. Elképzeltem magunk pár üveg vodkával később... nem, az univerzum itt robbant apró darabokra, előbb szűnt meg a tér és az idő, minthogy egy ilyen borzalmas képet közvetítsen... De nem bírtam magammal, muszáj volt. - Tehát jelöld meg a helyet és az időt cowboy, úgyis te leszel az, aki az árokban végzi. - közöltem fennhéjázó-vigyorgó fejjel. - Lefordítva csecsemőnyelvre, részemről belefér egy kaja, és mivel kezd elegem lenni a világból, és már régen nem ittam egy jót, így szívesen az asztal alá iszlak téged is fülespacsirtám, ha be mered vállalni. - vigyorogtam mint a torkosborz... izé, mint a fakutya... ~ Huh öregem, ezt tényleg kimondtam? isten irgalmazzon a lelkemnek... ~
Úgy tűnik Sedna eléggé belemelegedett a szemtelenkedésbe, mert kellően osztotta nekem a lapot, de azt kell, hogy mondjam, még így is viccesnek találtam, mint sem sértőnek. A fülemnek egyébként semmiféle ilyen típusú kisugárzása nincs, ami csernobilra emlékeztető lenne, de a "bókot" értékeltem, egy kaján vigyorral az arcomon. Egyébiránt pedig, ha őt arra emlékezteti, hát üsse kavics, nekem nincs vele gondom. - Ezt így azért nem mondanám, de kedves tőled, hogy ledegradáltad a lelki folyamataimat. - elnevettem magam, dehogy vettem sértésnek. Ha az is lett volna, amúgy se hatott volna meg. Végtére is, leszámítva egy-két dolgot, valóban mindegy már annak a tátongó kráternek... Azt hiszem, innentől kezdve az ismeretségünk megpecsételődött. Még egy ilyen hibbant, szórakozott farkasa nemigen lesz... Persze, ez az egyik oldal... A jobbik. A másikat nem szívesen mutogatnám meg neki, ezek után. Elég utálatos tudok lenni, sőt jóformán igazi bunkó. De nem érzem úgy, hogy ezt színpadra kéne futtatni vele szemben valaha is, bár ki tudja mit hoz még a jövő... - Az agyam? Annak semmi baja. Vagy tán zavar, hogy jól érzem magam? - vontam feljebb bal szemöldökömet, sunyi mosollyal ajkaimon. Nem hazudtam, hiszen tényleg így volt. És ahogy elnéztem, ő is kellően jó kedvében volt a társaságomban, aminek csak örültem. - Ohha, kemény egy nő vagy. De elhiheted, hogy az én gyomromat sem kell félteni. Igaz nem vodkával mérgezem, de a mennyiséggel sose volt gondom, szóval a kidöglést bízzuk a továbbiakra. - magabiztosan vágtam rá, tudtam, hogy mik a határaim. Egyébként se akartam a sárga földig leinni magam vele, csak egy kis kikapcsolódás. Iszogatunk, a fejünkbe száll, elszórakoztatjuk egymást a sok agyatlan baromsággal, és annyi. Nem kell egyből egymás hányásába fetrengenünk, elég érdekes lenne... És kevésbé sem volna kedvemre való jelenség. - Van a város mellett egy fogadó, egész jó a kaja, és pia is akad, talán ismered. A Három Medvére gondolok. - kicsit komolyabbra vettem a figurát, de hamar fel is hagytam vele. - És Sed... Nem vagyok agyilag retardált, felfogtam a cowboyos szövegedből is, hogy mire gondolsz. Viszont el kell keserítselek, semmi alá nem fogsz leinni, nem hogy az árokba kötnék ki. - nevettem fel kedélyesen, miközben elindultam az öltöző felé hátra menetben, hogy még pár szót invitálhassak hozzá. - De, ha te fejeled be az asztallapot, kiröhöglek! - vigyorogtam továbbra is, fejemet megrázva. - Tíz perc múlva odakinn? - azzal a választ megvárva tűntem el az öltöző gyomrába, hogy gyorsan lezuhanyozva magamról a klóros vizet, felöltözzek és elhagyjam az uszodád.
* Már odakint... *
Hát igen, nők... Addig készülődnek, hogy néha azon gondolkozom, vajon ebből az időből mennyi az, amennyit tényleg az öltözködés, smink meg mianyámnyálára fordítanak, és mennyi az az idő, amit arra pazarolnak el, hogy még huszonötödjére is megnézzék magukat a tükörbe... Szerintem ők se tudják... Amennyiben Sedna is kiért, úgy ellöktem magam a járgányomtól, aminek eddig támasztottam magam, felé lépve egyet. - Bevállalod a motort, vagy inkább sétálsz? Vagy ömm.. saját kocsival tolod? - mosolyodtam el a kérdést követően, amint a Ducati Vyper felé léptem, lábaimat átdobva rajta, rámarkolva a bukósisakomra, várva a reakcióját. Sose volt autóm. Nem kedvelem őket annyira, ezzel legalább sose kerülök dugóba, és egyébként is imádom. Már néha túlságosan is...
Arra csak felhorkantok, hogy nem fog berúgni. Jó, mondjuk igazából ő sem kölyök már, szóval persze hogy bírja a piát, csak az a baj, hogy nehéz már úgy gondolnom rá, mint egy idősebb normális farkasra azok után amennyi hülyeséget összehordtunk itt egymás hegyére hátára. - Igen, ismerem azt a helyet, habár nem vagyok törzsvendég, de élek már itt annyi ideje, hogy ismerjem az efféle helyeket. - vontam vállat könnyedén. - Mellesleg tudom hogy nem vagy retardált fiam, abban a gonosz kis koponyádban mindössze túl sok elvetemült gondolat kering, hogy normálisan viselkedj. - vontam meg immár csak mosolyogva, nem hülyén vigyorogva a nagy következtetést. Közben már nagyban baktattunk az öltözők felé. Igazából a srácból még azt is kinéztem volna, hogy a női öltözőt választja, mert úgy viccesebb átöltözni alapon, de szerencsére ezt végül megúsztam. Az ajtóban a szívemhez kaptam, mint valami zs kategóriás színésznő. - Még hogy én lefejelni az asztallapot? Kikérem magamnak! Aztán csak biccentettem és elmosolyodtam. - Oké, tíz perc múlva kint. ~ Vagy majd amikor odaérek... ~ Azzal vigyorogva bevonultam én is az öltözőbe. Nos nem igazán kocsmázáshoz öltözködve jöttem ide, de mostmár nem volt mit tenni. Tíz perc pont elég volt ahhoz, hogy felkapjam a szürke farmerom, hasonlóan depressziós felsővel, egy barna csizmával és rá egy nagy fekete kabátot. Kissé érdekesen fogok festeni kocsmázás közben, de még mindig jobb, mintha rózsaszín blézerben lettem volna, na nem mintha olyan fel lehetne rám adni... Még öt percig számítottam, ami nem volt túl nagy csúszás, csak öt perc, de sejtettem, hogy infantilis farkasom elkönyveli, hogy én mennyit kések... mert öt perc aztán a világ! Kint
Végül öt perces csúszással ki is jutottam, Olen természetesen már ott is várt, szerintem ő kb két perc alatt elkészült az öltözéssel. Ami bántja az önérzetem, mert én sem totojázok sokat, de azért egy kis idő az kell. Vetettem egy elismerő pillantást a motorra, aztán el is döntöttem, hogy ma teljesen őrült leszek. - A kocsim itt áll nem olyan messze, de most nincs kedvem beülni. Ha egy ilyen gyönyörű motort felajánlanak, azt muszáj elfogadni. - vigyorodtam el. Odaléptem és végigsimítottam a kis szépségen. Majd felültem én is Olen mögé, ha ő már megtette, majd hagytam, hogy ő vezessen s csak élveztem a száguldozást. Egészen amíg el nem értünk a Három medve fogadóba.
Van abban valami jó, hogy az örd... izé, őrzőkkel cimborálok. Ha névvel kéne kifejeznem ezt a előnyt, akkor Robbie-t említeném meg elsőként, a városi uszoda éjjeli őrét. E mellett még több mellék állása van (amit a három gyermeke meg is indokol), csak kedden, csütörtökön, és ma, azaz vasárnap van szolgálatban. Múlt héten panaszkodtam neki, hogy mennyire szeretek úszni, de milyen nehéz emberi tempót tartani egy zsúfolt uszodában. Szóval én vezettem rá, de végül mégis ő tett ajánlatot arra, hogy belóghassak ide éjszaka úszni egyet. Ez a napszak amúgy is kedvezőbb az én munkám mellett. Vasárnap meg úgyis túl nyugis napokat élek, szóval kell nekem a víz, hogy leszívja minden életerőmet. Így hát most ez következik. Sorban a második alkalommal. Itt Alaszkában nem szokás kikapcsolni éjszakára a medence fűtését, ezért kifejezetten jól is esik a kint tomboló mínuszok után belépni a 27 °C -os vízbe. Nem állok meg örömködni, mert csak 2 órát kaptam (reggelre fel kell száradnia utánam mindennek), tehát éppen csak megmártózom a vízben, aztán elrugaszkodok a medence peremétől és úszni kezdek. Gyorsan, nagy lendülettel, ahogy jó, és ahogy szeretem.
//Röpke lett és bénácska. Majd még alakul ez, sorry //
//Szerk: képcsere//
A hozzászólást Tara O'Ryan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 21, 2013 12:37 am-kor.
Mi lenne jobb egy vasárnap esti kikapcsolódásnál, mint egy kis úszás egy teljesen üres medencében? Na jó most nem lesz teljesen üres, mert Robbie állítása szerint a mai estén egy másik farkas is igényt tart az uszodára. Engem ez csöppet sem zavar, bár azért titkon reménykedem abban, hogy nem egy betolakodóval fogok találkozni. Nem szeretném, ha a mai este tragédiába torkollana. Miután az öltözőben átveszem a fürdőruhámat a nagy medencéhez sétálok ahol már nagyban élvezi a kellemes vizet az idegen farkas. Az illata nem ismerős és szerencsére a betolakodókhoz kapcsolódó illatot sem érzem rajta. Egy újabb elveszett farkas lenne? -Szép estét! Remélem nem baj, ha én is csatlakozom. Ígérem nem fogom zavarni, de úgy tűnik sikerült mind a kettőnknek ugyan azt az estét kiválasztani.-Egy nagyon halvány mosoly kúszik az arcomra, de csak pár másodpercig mutatom meg. A törölközőm leteszem az egyik padra, majd a medence végéhez sétálok. Nem fogok a lépcsőn lemenni, az túl lassú. Én jobban szeretek ugrani, így most sem teszek kivételt. Természetesen arra nagyon is ügyelek, hogy a másik nősténytől messzebb ugorjak bel, nehogy végül egy kisebb baleset okozója legyek. Medence széléhez lépdelve összezárom lábaimat, majd elrugaszkodom a fölről és egy szép íves fejessel már benn is vagyok a vízben. Nem állok meg egy hosszt így egy huzamban rögtön le is úszok, majd csak a medence másik végénél állok meg.
Úgy a tizedik boldog hossznál tartok mikor megérzem az ismeretlen ismerős farkas energiáit. Ismeretlen, mert nem találkoztunk még korábban, és ismerős, mert érzem rajta a hegyi falka jellegzetességeit. Úgy kimondottan nincsen bajom a társasággal, de a farkasom megint kinyitja a szemeit, és megszaglássza a levegőt, mert kettőnk közül ő az aki a bizalmatlant játssza. Szerintem ez már nem is domináns hanem deviáns viselkedés, meg paranoiás. Na nem mintha nem tudnám, hogy ezen a környéken jobb ha óvatos az ember, de ez mégiscsak egy uszoda az isten szerelmére. - Hali. - köszöntöm én is az idegent, úgy roppant szűkszavúan, mert nem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Kizavarni nem lehet, mert nem az enyém a hely, és épp ezért nem kezdhetek el itt kakaskodni sem a területért, akármennyire is tetszene az a farkasomnak. Nem mellesleg bőven elférünk mindketten, és hát nah... nem kell érveket keressek arra, hogy miért nem csinálok semmit azért, hogy kisajátítsam ezt a böszme nagy medencét, és miért ne folytassam én is az úszást, amiért végülis ide jöttem. Végezhetnék elég hamar, aztán mehetnék dolgomra... A fene se tudja mennyi ilyen "mentség" jellegű gondolatmenet kúszik át az agyamon, mire rájövök, hogy tulajdonképpen a dominanciáját bizonyítani akaró farkasomat győzködöm, nem pedig saját magam, és már nem is úszok hanem a medence szélébe kapaszkodva méregetem a pancsoló nőstényt. Ki tudja mennyi idő után akkor cselekszem először tudatosan, amikor a helységbe éppen belépő Robbie-t akarom fejbe dobni a kezem ügyébe kerülő strandpapuccsal. - Te rongy! - röhögöm az őrzőnek, és szentségelek is egyet, mert az nemes egyszerűséggel elhajol a feléje röppenő papucs elől. - Legközelebb küldd rám, az alfájukat, bameg! - repül felé a másik papucs is (még mindig nem esik le, hogy nem is a sajátomat dobálom, hanem a másik nőstényét) most a testére célzok, a farkas erejével, ééés keményen gyomorszájon találom. - Nahvégre! Hogy sikít a jó őrző?! - Részemről nem komoly, csak cukkolom (hogy őt, vagy a nőstényt, azt nem tudom még), szóval vigyorgok, és egy kicsit Robbie is miközben kétrét görnyedve, a hasára fogva mormol nekem egy "Elmész te a p*csába"-nt. Igen, ő az a típus aki szeretetből boxol bele a válladba úgy, hogy attól lezsibbadjon a fél oldalad, de cserébe ő is ugyanezt várja ám el tőled. No most éppen egy ilyen baráti távboxolást mutattunk be. - Akkor most dobd szépen vissza a papucsokat, mert nem az enyémek. - ha úszik még a nőstény, ha nem, erre már fel kell kapnia a fejét. Én morcos lennék (mit morcos? Tombolnék!) ha az én tulajdonommal dobálózna valaki más, és kicsit azt remélem, hogy a csajszi is begurul; vagy csak indokot ad arra, hogy én megtehessem. A farkasom meg is tapsolna érte. (Hosszú napok állnak mögöttünk, nah. Feszültek vagyunk...)
Miután beugrottam a vízbe csak az úszással foglalkozom és mikor a mi kedves őrzőnk Robbie is megérkezik nem reagálok semmit. Hallani hallom amit beszélget a másik nősténnyel, de szemforgatáson kívül mást nem teszek, csak folytatom az úszást. Nem értem miért olyan nagy gond, hogy eljöttem én is úszni. Nem fogom letámadni, vagy ilyenek. Csak egy farkas. Amíg nem húzzak ki a gyufát, vagy nem ad okot a bántásra akkor nem fogom megtenni. Azért elég jól tudom már irányítani az érzelmeimet, a farkasomat. Azt a pillanatot még elkapom, mikor a nőstény megdobja a férfit egy papuccsal, de azt nem fogom fel még, hogy az nem is az ő lábbelije, így nem is foglalkozom az üggyel, míg nem hangosan ki nem mondja azokat a bizonyos szavakat. Mielőtt bármit mondhatnék közelebb úszom hozzá, de a tisztességes távolságot megtartom, majd felállok a vízben és úgy pillantok rá komor tekintettel. -Talán legközelebb előbb körül kéne néznie, hogy mivel kezd el dobálózni. Amúgy nem értem mi baja a fajtámmal. Tudtommal okkal nem szoktunk más farkasokat megtámadni. Ez inkább a másik klánra jellemző.-Mostanában sok mindent lehet hallani a betolakodókról. Nem elég, hogy megölték Vincentet, de még az egyik őrzővel is végeztek. Komolyan mondom, hogy kezdem nem érteni őket. Csak maguk alatt vágják a fát. Persze nem azt mondom, hogy a mi falkánk tökéletes, hiszen csak elő kell venni Jamest és Darrent...Azt hinné az ember lánya, hogy ilyen idős farkasok már nem csábulnak el az emberi húsra...És nekik kellene példát is mutatniuk, de igazából ebbe nem szólhatok bele. Gondolom megkapták a büntetést és kész. Nem várom meg a nőstény reakcióját inkább csak hátrálok egy kicsit és már folytatom is az úszást, hiszen azért jöttem ma ide.
- Te nem érted, hogy mi bajom a fajtáddal - egyébként semmi bajom- én meg azt nem értem, hogy jön ez most ide. Úgy tűnik, kvittek vagyunk. - vonom meg a vállaimat amolyan én-nem-értem-ám-miről-beszél-világosíts-már-fel-légyszi-légyszi ívben. Persze értem én abból, hogy a közelebb úszással is tisztes távolban marad, hogy a csaj bizony szubmisszív, afféle omegája a közösségének, így pedig a "bősz felháborodás" fogalma valószínűleg kimerül nála ebben az egyetlen röpke monológban. Lehet hogy tényleg az úszást akarja folytatni, de azzal a hátráló mozdulattal nem nagyobb teret biztosít magának, hanem engem erősít meg az előbbi gondolatmenetben. Ez a néhány mozdulat ugyanis a meghátrálást, a visszavonulást jelenti a fajtámnak. Az én domináns farkasomnak ennyi is éppen elég. Ha ő volna a porondon, most odalépne hozzá, lenyomná fejét a földre -azaz most a medence aljára- és behódolásra késztetné a nőstényt. Elnyomom. A farkasom lehet vérbeli alfa, de nekem (avagy az embernek) az Upperben merül ki minden vezetői ambícióm. Elég nyűg az is. - Láttad ezt Robbie?! Most mondd meg, miért ne színezzem a szuka vérével vörösre a medencét? - költői kérdés volt, és részemről még mindig csak cukkolnám, hergelném a nőstény. Feszíteni kicsit a húrokat, hátha elpattannak. Szóval részemről lehet sértő a tartalom, de a hangszínem közel sem arról árulkodott, hogy véresen komolyan gondoltam amit mondtam. Inkább játékos. Már ha az én sima hangom csendülhet ilyen színben úgy egyáltalán. - Mondjuk azért, hogy ne rúgjanak ki az állásból... Három éhes gyerekem van otthon Tamarabaszdmeg. Ne most játsszad már az eszed. Te meg oda se bagózz rá, Isa. Csak ugat, de nem harap. - Áucs! - felröhögök azon, hogy milyen vicces ez a Robbie fiú, aztán felrugózom magamat a medence szélére és leülök. Kellemes meleg van idebent, szóval itt tervezek megszáradni is. Az úszásnak már úgyis lőttek, bár azt nem tudom megmondani, hogy az idegen nőstény, vagy a farkasom cseszte-e el az örömömet.
Kezdőlap
// 
