Arra, hogy a kislány miféle-fajta kissé elkerekedtek a szemeim, s mielőtt megakadályozhattam volna, elnyújtott fütty hagyta el a szám. Nos igen... ez azért nem volt semmi. Te jó ég, egy kislány egy falkában, ez téboly! - A rokonok is lehettek ilyen alapon célpontok. Esetleg tudhatták, hogy Corvin mi, és valaki ezt ki akarta használni, csak nem a megfelelő farkast küldte. - Ami szánalmasan amatőr húzás volt. Megráztam a fejem. - Spekulációk. Ha ezzel kapcsolatban megtudok valamit, szólni fogok. - Elnéztem az ajtó felé. - Gondolom Corvinnak és a falkának sem kéne róla tudni, hogy a lány él. Minél többen tudnak valamiről, az annál kevésbé titok. Márpedig ha ez az egész nem "csak" egy holdkóros vérszomja volt, hanem egy terv része, akkor minél kevesebben értesülne a kisgyerek hollétéről, vagy arról, hogy egyáltalán él, annál jobb. - Egyébként, a takarítók ne söpörjenek fel mindent. Egy vagy két kocsi is elhaladt a baleset mellett, a farkast nem látták, mert behúztam az autó mögé, és kívülről úgy tűnt, hogy egyszerű útról lecsúszás és fával találkozás volt. Szerintem szóltak az emberi hatóságoknak. - Azt hiszem, ez volt az utolsó részlet, ami a "balesettel" állt kapcsolatban. Azt már inkább nem minősítettem, hogy milyen felebaráti magatartás az, ahol egy baleset helyszíne mellett csak úgy elhajtanak, de nem baj. Kevesebb gondot okoztak legalább. - A gyerekülést és a játékait mindenesetre jó lenne eltüntetni.
- Az az érzésem, hogy a kocsi később valamiért kigyulladt, és bennégett mindenki, a gyerek is. - feleltem nyugodtan. - Ebben nekünk elég jó gyakorlatunk van. Az, hogy a felnőttek voltak a célpontok szintén lehet, de kisebb esélyt adtam neki. De ha így van, akkor már nem azok többé. - Még valami? Ha nincs semmi más megbeszélnivaló, akkor talán ideje lesz lelépni, mert nem csak a mentők és rendőrök jönnek meg, de a sajtó is, őket meg ki nem állhatom. Felkelek a székről. Közben kijön a kollégám is a konyhából, és bólint. A kocsmáros agya kitakarítva. - Elvigyük valameddig? Ha Cain akarna még valamit, útközben elmondhatja, de itt már nem maradhatunk. Akármennyire idióták a firkászok, valakit, aki ennyire szakadt öltözékben van, képesek összekapcsolni egy balesettel. A rendőrökről nem is beszélve.
- Öröm ezt hallani! - biccentettem, pillantásomat pedig egyből a belépő Őrzőre kaptam, hogy védekezhessek, ha támad. Beidegződés, nem tehettem róla. Ellazítottam az izmaim. - Semmi egyéb. Ha lesz, akkor értesítem. - Elhúztam a szám. - És nem hónapok múlva.
- Nem kell - feleltem, majd végignéztem magamon. - Jobb, ha nem látnak minket együtt. Egy magányos farkassal mégiscsak szívesebben szóba áll a többi farkas, mint egy magányos farkassal, aki sokat cseveg Őrzőkkel. Ne adj isten, magával a Protektorral. Különben is, kíváncsi voltam rá, hogy az alkarom mekkora terhelést bírt ilyen állapotban. - Majd jelentkezem - intettem búcsút, hátul kisétáltam a fogadóból, levettem a ruháim és átváltoztam. A szakadt anyagokat a fogam közé kaptam és ügetni kezdtem. Nem volt túl kellemes, de a városig kibírom...
Imádtam a száguldást... Egyszerűen olyan szinten képes volt felvillanyozni, hogy azt már ép ésszel fel se lehet fogni. Így ezúttal sem voltam szívbajos. Éles íveket vettem, hiszen éreztem, hogy Sedna kellően erősen kapaszkodik, így tudtam, hogy nem fog félúton elpotyogni nekem. A véremben volt az egész, szinte együtt lélegeztem a motorral, és élveztem annak minden fellüktető moraját, ahogy finoman átgördült minden aszfalt hibán, amit már akarattal sem igen tudtam kikerülni. Szétroncsolni persze még nem szeretném, túlságosan is a szívemhez nőtt... A Medvénél lelassítottam, majd egy halkabb kerék koptatást követően csúsztattam be a Vyper hátulját a kinézett parkolóhelyre, majd leállítottam. - Egyben vagy? - pillantottam át Sednára a vállam fölött, miközben lealkottam magamról a bukósisakot. Nem fennhéjázóan kérdeztem, tényleg érdekelt, hogy nem volt-e kényelmetlen neki, bár ahogy megismertem, kizárt, hogy helyből földhöz vágva magát hisztizni kezdjen. - Bocs, hogy nem volt még egy bukó... Nem szoktam hozzá a társasághoz. - vetettem oda egy hanyag vigyort, ráhúzva a vaskos láncot kedvencemre. Nem féltem, hogy elvinnék, mert addig él az illető. De így azért nyugodtabb voltam. Amennyiben Sedna is összeszedte magát, úgy megindultam a Fogadó bejárata felé. Még egyetlen mély levegőt szippantottam be a kinti városszéli szagból, majd az ajtót kitárva magam előtt beengedve Sednát, merültem el az étel és ital kontrasztosan ellentétes illatfelhőjébe. - Melyik asztal szimpi? - álltam meg mellette, tekintetemet körbe vezetve az embereken. Nem voltak túl sokan, aminek kifejezetten örültem, annak meg még inkább, hogy egyéb fajtájú, bundájú egyedbe se akadtunk. Már csak azért is, mert szinte már mágnesként vonzom őket, mintha a sors legnagyobb poénja az lenne, hogy összerugdos mindenféle bolhással. Tisztelet a kivételnek! Amennyiben Sedna választott helyet, úgy utána sétálva indultam meg, folyamatosan kőrözve a fejemmel, hogy nincs-e senki ismerős a közelben. Nem kéne... Nem lenne jó... Pláne, ha a munkám által keringene itt valami okostojás. Amint megérkeztünk, ledobtam magam a hölgyeménnyel szemben, majd sietve az ujjaim közé kaptam az egyik étlapot. Farkas éhes voltam... Szó szerint. - Gondolom előbb eszünk. - vigyorogtam át az étlap fölött, hanyag mozdulattal csúszva lejjebb az ülésen. - Bárány, vagy marha? - pillantottam fel ismét rá, két sor között. Igen, e kettő között sosem tudtam választani, mert ugyanannyira szeretem őket, így a döntés lehetőségét megadtam Sednának. - Vagy te mit eszel? - toltam végül arrébb a kezemben feszengő betűnyomatos papírt, könyvet, nevezzem akárminek is. Karjaimat összekulcsolva magam előtt támaszkodtam meg, kissé belehajolva a másik étlapjába, már-már szemtelenül. De azt hiszem, ezt a mai nap során már megszokta.
Nos ehet, hogy a stílusa borzalmas volt, de az tuti, hogy nem vezetett rosszul a kölyök. Egészen megjött a kedvem a száguldozáshoz, már-már szükségét éreztem én is, hogyha lemegy ez az egész őrület, akkor szerezzek magamnak egy motort és néha csak úgy felpattanjak rá és száguldjak az országutakon. Lelki szemeim előtt már el is képzeltem a képet.... saját magamat egy gyönyörű motorral... ~ Hmmm nagyon tetszik ez a gondolat... szükségem lesz egy mocira... ~ Mire már elképzeltem a saját kis doromboló gyönyörűségem, addigra meg is érkeztünk, így sajnálatos módon el kellett búcsúznom a száguldás élményétől. A bukós dologra meg csak megvonom a vállam és pár laza fésűszerű mozdulattal igyekszem helyrerakni a hajam. Most örülök, hogy hosszú, mert ha rövid lenne, tuti úgy beállt volna hátra, mint egy megállított pillanatkép, aztán úgy néznék ki, mint valami őrült tudós... - Semmi gond, öreg farkas nem vész el. - mosolyogtam. Aztán figyeltem, ahogy leláncolja a motort, ami nem volt rossz ötlet, elvégre begőzöl az ember, ha ellopkodják a dolgait. Aztán beléptünk a fogadóba, ahol szerencsére se idegen farkast, se más bajos egyéneket nem szúrtam ki elsőre, ami azért jól esett. Amilyen infantilisen voltunk, se a saját falkámmal, se a másikkal nem találkoztam volna szívesen. Odasétáltam egy sarokasztalhoz, ahonnan rá lehetett látni az ajtóra és oda, szemben a bejárattal letettem magam. - Nos ez megteszi. - mondtam, amikor már leültem, meg amikor Olen is helyet foglalt velem szemben. - Határozottan bárány. - vonom meg a vállam. Én sem emberben, sem kajában nem voltam túlságosan oda a marháért. Közben én is szemügyre vettem az étlapot. ~ Hmmm nos nem egy ötcsillagos étterem, de kezdek én is megéhezni. ~ Közben azt is érzékelem, hogy Olen belelóg a rendelésembe, vagy legalábbis a privát terembe. Ez már szinte meg sem lep, de csak hogy folytassam gyermeteg, már-már nevetséges civódásunkat, így játékosan orrba vágom az étlappal, csak aztán dobom vissza az asztalra, majd lazán hátradőlök a székemen. - Amúgy azt hiszem, én is bárányt eszek, sok körettel és sok hasábburgonyával. - mondom végül vállat vonva.
Azt mindjárt gondoltam, hogy nem veszne el. És nem is ajánlom neki, mert a falka számít rá. Persze tudom, hogy csak a kérdésemre volt ez a reakciója, de attól még kaffoghatok, caccoghatok és moroghatok, és egyébként is! Mellesleg, nem gondoltam volna, hogy ez a nap végeredményét tekintve, jól fog elsülni. Jó még nincs vége, de eddig egészen baráti, sőt megreszkírozom, hogy az is. Leszámítva, hogyha kevesebb tűréshatárunk lenne Seddel, akkor már tuti egymásnak mentünk volna, a sok beszólogatást követően, de hát ilyen a kellemes csalódás! Pedig sosem fordult meg a fejembe, hogy az alfa, aki alá tartozom, ilyen jóarc is tud lenni. Ez mindenképp pozitív! És ezek mellett tudom, hogy a kritikus helyzetekben megállja a helyét. Legalábbis bízom benne. Elvacilálgattam volna még a marha és a bárány éles kontrasztján, de végül is elfogadom Sedna határozott válaszát. A bárányt amúgy is egy fokkal jobban csípem. Viszont az étlapjába hajoló kotnyeleskedésemnek meg is lett a vonzata, ugyan nem koppant olyan nagyot az orromon, és inkább elnevettem volna, mégis színpadiasan durcázni volt kedvem. De csak mert, ha már lúd... legyen kövér alapon! Lehet ludat kellett volna rendelni? Hmm.. vajon tartanak? Morcosan emeltem el az étlapját, és látványosan elkezdtem olvasni a sorokat, fel-felpillantva rá, mint egy sértett kisfiú. Egyébként nincs lúd... Mhhh... micsoda hely ez! - Gyalog mész ezért haza, csak szólok. - próbáltam tovább játszani a megsebzett kis lelkivilágú ficsúr kölyköt, de áhh.. reménytelenül szórakozott voltam, így már megszokottan elnevettem magam. - Na jó... Ha annyira berúgsz, hogy lefejeled az asztalt, hazaviszlek. - csaptam össze az étlapot egész közel az arcához, majd dobtam félre flegma fejtartással, míg végül visszadőltem eredeti ülőhelyzetbe. - Egyébként én is ennél a variációnál maradok... - ahogy kimondtam, a pincér meg is jelent a maga langaléta formájában, hogy felvegye a rendelést. Ennél pontosabb nem is lehettél volna barátom... Elég absztrakt arckifejezése volt, egy ideig el is merengtem rajta, hogy vajon az ott bajusz vagy csak a szakálla lóg a szája fölé... Érdekes volt mindenesetre. - Bárány lesz, sok körettel és hasábbal. Két adag. - engedtem meg magamnak, hogy Sed helyében is leadjam a kívánalmakat, ha már ugyanarra jutottunk. - És én még szeretnék hozzá alapozásnak egy száraz Merlotot. - pillantásom átkúszott a hölgyemény felé, várva, hogy ő is kér-e valami torok tisztítót, így első körben. Majd ha már nagyban nyomjuk, akkor jöhetnek a komolyabb ízvilágú alkoholok részemről, addig pedig megelégszem a borral, úgyis az egyik kedvencem. Azzal, ha a pincér már iramosan elhagyta az asztalunkat újfent szóra nyitottam a számat, mert egyrészt sosem kedveltem a beálló csendet, hacsak nem én teremtettem, másrészt meg most egyébként se voltam antiszoc. Ehhez sokban hozzájárult ugyebár a társaság is. - Ha megettük megadom a lehetőséget, hogy válassz fegyvernemet... Vagyis alkoholt. Amivel megpróbálsz az asztal alá inni. Van már ötlet? - vigyorodtam el, csak úgy szokásosan, kihívás félét lebegtetve szürke íriszeim mögött. De hát az első lépést ez irányba ő tette még meg az uszodába. Meglátjuk végül, hol lyukadunk ki... Asztal fölött, vagy alatt?
Csak néha pillantottam oda arra a bánatos bocifejre, de így is a röhögőroham kerülgetett. ~ Esküszöm ha még pár évszázaddal régebben születek leszerződtetem ezt a srácot udvari bolondnak... Jól állna neki a csörgősipka... ~ Próbáltam nem úgy vigyorogni, mint a tejbetök a saját belsős viccemen, de ez csak félsiker volt. ~ Jézusom de komolytalan egyén lettem, egyszerűen szörnyű... ~ Végül csak felsóhajtottam és nagy nehezen rendeztem az arcomat. - Hát gyalog is hamarabb hazaérek, mint te kullogva a motorral. - vontam fel a szemöldököm. Túl voltam azon, hogy ezen vajon fölkapja- a vizet, elvégre már ezen a megjátszott durcázáson is folyton vigyorgott, akár én a saját jeleneteim közben. - És esélytelen, hogy lefejeljem... Aki itt smárolni fog a fatáblával, az te leszel fiam. - vigyorogtam. ~ Azért ez durva... még nem is ittunk semmit, de már ilyen hülyék vagyunk. Félek elképzelni mi lesz órák múlva... ~ Csak felsóhajtottam és megcsóváltam a fejem. - Igen, én is azt kérem, amit az úr, és az italból is hasonlót. - Az úr szó direkt kihangsúlyoztam, és még sikerült a röhögést is visszatartanom. ~ Nagy pacsi neked Sedna néni! ~ - Szóval kezdünk egy női itallal és válasszak valami erőteljesebbet? - tettem fel csak úgy teljesen feleslegesen a kérdést. Kis ideig tűnődve simogattam a vállam, meg a képzeletbeli szakállam, aztán jobb ötlet híján valami egyszerűvel kezdjem. - Nos alapozásnak jöjjön egy kis vodka... Mi oroszok csak úgy isszuk, mint a vizet, de kell egy kis víz, mielőtt belekezdenénk a durvább dolgokba. - vontam fel a szemöldököm. - Ha tudsz majd valami jót második menetnek, ne tartsd vissza az információt.... - dőltem hátra, várva, hogy jöjjön a vacsim.
Hát azért azt kétlem, hogy gyalog is hamarabb hazatérne, de persze nem kizárt. Bár, ha belegondolok, volt már nem egy olyan esett, hogy kissé spiccesen vergődtem haza a Vyperrel, és nekem igenis egész gyorsnak tűnt! Persze megeshet órákon át kacskaringóztam vele az utakon... Habár, akkor már lecsekkolt volna valami fakabát is, erre mérget vennék! - Én ugyan nem. - nevettem fel szórakozottan. Inkább tudtam elképzelni, hogy ő borul rá, mintsem én. De hát majd elválik. - Jól van, bízzuk az elkövetkezendő órákra. - dőltem még hátrább, nyakamon ropogtatva párat, mielőtt végképp elgémberednék. Félelmetes, hogy ennyire idiótán tudok viselkedni... De, hogy még partnerem is akadjon, ez már kész jackpot! Pillantásom felszaladt Sednára, amint úrnak említett, és ezzel egyidejűleg a szemöldököm is feljebb mászott. Le ne fossam már a bokámat, micsoda kimért hangszín! Majdnem el is röhögtem magam, de végül nagy nehezen sikerült visszafojtanom. Legalábbis míg a pincér elviharzott... Aztán némi foszlánya feltört belőlem, de egész kulturáltra vettem a szitut. - A bor, valóban olyan, mint egy érzéki nő... Nemes, és elmét bódító! De ettől még nem lesz női ital. - kacsintottam rá egyet, amint tekintetemet átfuttattam a Fogadón. Továbbra sem érzékeltem olyan mozgást, ami megzavarhatott volna bennünket, de a pantomimes mozdulatsort még elkaptam. - Tőlem jöhet a vodka. - bólintottam rá beleegyezően. Elvoltam azzal is, bár annyira nem tartozott a kedvenceim közé. Viszont, ha már felajánlottam, nemet semmiképp sem mondhatok. - Tudok némi torok szaggatót... Esetleg egy skót whisky megfelel? De leönthetünk pár Teqiula-t is, gyors körben. - rántottam meg szemöldökömet jó kedvűen. Előre látom, hogy a végén odáig fokozzuk a dolgokat, hogy nem hogy az árokba kötünk ki, hanem egyenesen bevágjuk magunkat a Detoxba! Frenetikus élmény lenne! Közben az étel is kiérkezett, amire már igencsak szükség volt. - Jó étvágyat! - mosolyodtam el, majd ha Sedna is belekezdett, én sem vártam tovább. Jó ízűen haraptam bele az első falatba, szinte már teljes extázisba esve, ahogy a bárány darab lesiklott a gyomromba. Tényleg iszonyatosan éhes voltam... Ugyan nem kapkodtam, és nem voltam mohó sem, de azért kellően gyorsan fogyasztottam az ételt. Pedig esküszöm harminckétszer rágtam meg! - Van egy... Hát kilóg egy kis bari a szádon! - nevettem el magam, amint felpillantottam Sednára. Ugyan semmi extra nem volt, egy apró kis darab fityegett az alsó ajkain szemtelenül. - De jól áll, ne aggódj, nem gáz. - vigyorogtam már-már természetesen, de tényleg nem zavart. Nem vagyok szívbajos figura, ezek a dolgok megesnek. Az sem kizárt, hogy nekem a fél arcom olyan! Háhh... Féltávnál egy jólesőt kortyoltam a Merlotból, ami úgy gurgulázott végig a torkomon, mintha önmagába véve éltető nedű lenne. Imádtam az ízét! És tökéletesen illet a bárányhoz.
- Nos igen, az idő eldönti majd, ki dől el... - mosolyogtam. Hirtelen elfáradtam egy kissé. Jó volt az egész eddigi program, meg élveztem a hülyéskedést, de most hirtelen a nyakamba szakadt az egész jövő. Soha nem tudtam túl sokáig kiűzni a fejemből az elkövetkező falkatalálkozót és az egyéb nem kívánt kötelességeket, amikből ki tudja, hogyan fogok jól kijönni... vagy egyáltalán kijönni. Szóval mostmár tényleg csak mosolyogtam a viccein, nem pedig telitorokból röhögtem. Még mindig jól éreztem magam, csak a vállamra telepedett a sok gond és elvették tőlem a felhőtlen nevetést. - Jól van na, akkor legyen férfi ital is. - mondtam. ~ Nem tudom, a borokat annyira soha nem tudtam értékelni. Szép jó, finom, de nem mozgat meg bennem semmit... ~ - Nekem megfelel akár ilyen sorrendben is. Vodka, whisky és tequila. - vonogattam a vállam, mintha csak azt vitatnánk meg, hogy milyen filmet nézünk meg, nem pedig azt, hogy milyen őrült italokkal szedjük szét az agyunkat. ~ Mondjuk az talán segíteni fog... Csak ne legyek érzelgős tőle, mert akkor csúnya este lesz, nem hangulatos... Még mázli, hogy nem vagyok az a részegen sírdogáló típus. Ez azért megnyugtató. ~ Aztán szerencsére a pincér meghozta a vacsorát is. Nem voltam olyan borzasztó éhes, így csak szépen lassan el-eltűnődve eszegettem. Nem habzsoltam úgy, mint az ifjabb fakas velem szemben, de szerintem nem is úsztam annyit, meg alapból, nem voltam férfi, így nem is tudtam volna úgy zabálni szerintem. Mondjuk amióta farkas vagyok, azóta többet eszem, gyakran megdöbbentő adagokat is, de mostanság nem volt túl nagy étvágyam, talán a gyomorideg tette, vagy fene tudja... Olen szavaira csak felkapom a fejem és meglepetten törlöm meg a szám egy szalvétával. Nos sikerül leszednem egy mikroszkopikus darabot. ~ Öregem ezt kiszúrni, amikor rajta még több van... ~ Azonban ezen nem bosszankodtam, csak elmosolyodtam, habár ez kissé bánatosabb volt, mint az eddigiek. - Hát ha ennyit észrevettél, a helyedben nem néznék tükörbe, mert a rendmániás éned ha létezik, ott hal helyben szörnyet...
Mintha kicsit apadt volna a jókedve, csendesebbnek tűnt. De egyelőre nem firtattam a dolgot. Viszont ez belőlem is visszavett egy keveset, és már én sem viccelődtem annyira vele, mint ezelőtt. Azért feltenném a kérdést, hogy most kinek is vannak elcseszett lelki kráterei? Legalábbis ez a kevésbé Sednás viselkedés, ezt kezdte bennem gyökereztetni. A bor témára való beleegyezésre már csak megráztam a fejem, egy halovány mosollyal fűszerezve. Tulajdonképpen édes mindegy, hogy női, vagy férfi pia. Én szeretem, attól függetlenül, hogy nagyobb mennyiségben, inkább álmosító hatású. Jó kedvűen figyeltem, ahogy a szavaim során a szalvéta felé nyúlva azonnal letörölte azt a minidarabot a szája széléről. El is nevettem volna magam, ám ekkor ő ostromolt meg az információkkal. Hát, gondoltam, hogy az én képem sokkal inkább maszatosabb, mint az övé, de azért ennyire nem hiszem, mint ahogy állította. - Nincs ilyen lényem, de köszi. - azzal játékosan, lassított, élvezettel telt arccal kezdtem rágni a következő darabot, nem emelve el róla a tekintetemet. - Egyébként meg, te látod, nem én. Engem nem zavar. - na jó kicsit talán mégis, főleg mert azért idiótát nem akarok magamból csinálni, de most már juszt is csak akkor törlöm le, ha befejeztem az evés sokrétű művészetét. - Szóval, akkor... - szólaltam fel két falat között. - Azt állítod, hogy jobban bírod az italt, mint én... Kíváncsian várom, mennyi lesz ebből igaz. - kezdtem azért attól tartani, hogy a végén mindketten annyira beállunk, mint a három napos influenza járvány, aztán a végén a Fogadó előtti lépcsőn dülöngélve fogunk ismeretlen, teljesen dallamtalan hangon kornyikálgatni, valami ezer éves slágert, aminek a felét jószerével át is költjük. Érdekes látvány lenne... A továbbiakban nem szólaltam meg, ha ő sem, míg be nem fejeztem az étkezést. Az arcomat elborító (nem tudom milyen mértékben) kaja térképet letöröltem, egészen alaposan, hogy még véletlen se tudja azt mondani, hogy még mindig olyan vagyok, majd gurítottam le még egy adag Merlotot a torkomon záró akkordként. A tányért eltoltam, és megvártam, hogy ő is befejezze a maradékot. Valahogy laposodtam, na nem azért mert nem éreztem jól magam, dehogyis. Csak éreztem az előbb említett kisiklást rajta, és ezen még nem kerekedtem felül. Intettem a pincérnek, mikor már biztos lehettem benne, hogy Sedna is végzett, hogy vigye el a tányérokat, majd mielőtt eliszkolt volna, még megállítottam. - Kihozna egy üveg vodkát? - pillantásomat átvezettem az én kis Atanerkemre. - Milyennel akarod mérgezni magad? Meg engem... - engedtem vissza az ismerős vigyort a képemre.
Nos azt hiszem megnyugtató, hogy nincsen rendmániás énje. Ha lenne, biztos vagyok benne, hogy régen kinyírta volna már magát. Vagy elpakolja és bezárja egy mosógépbe egy hónapra, hogy kimossa a száját... ~ Eh Sedna, szedd össze magad... ~ Ittam egy apró korty bort. Nem kedveltem annyira, de ideiglenesen megszolgálta a célját. - Amúgy engem sem zavar, szóval ha a te nem létező rendmániás éned nem bántja felőlem akár az utcán is grasszálhatsz így. - mondtam vállvonás és egy mosoly kíséretében. Nem lettem ám totál savanyú, csak nem játszottam már az infantilis kölyköt, illetve nem tudtam visszaereszkedni a gondtalan szerepbe most, hogy eszembe jutottak a gondok. ~ Miért nem tudok élvezni egy estét csak úgy? Szánalmas vagyok... ~ - Hát azt hiszem valóban meg fogjuk látni. De jobb ha vigyázol, mert nem szoktam hazudni. Tényleg nem, habár nem tudtam, ő mennyire bírja, de én tényleg szinte soha semmilyen mennyiségű piával sem tudtam kiütni magamat. Aztán végül elcsöndesedett ő is, úgy tűnt, a kajálás lefoglalja, vagy egyszerűen csak igazított az én hangulatomhoz, és már nem akar röhögve viccelődni. Nagyon sajnáltam volna, ha miattam marad csöndbe, ha miattam lesz rossz kedvű. Én nem voltam rosszkedvű, csak kissé gondterhelt és megfáradt. Ennek ellenére továbbra is bírtam őt és a viccei sem untattak, csak egyszerűen ismét a nyakamba szakadt minden. ~ Van ilyen nap, egyszerűen egyik pillanatról a másikra besokallsz... ~ Szinte oda sem figyelek, úgy tüntetem el a bárányt és az egész méretes tálnyi ennivalót. Többnyire kiélvezem az ízeket, egy jó ételt mindig tudok értékelni, most azonban csak lenyomtam magamba a kaját, mint valami undok kötelességet. A piarendelésre már fölkapom a fejem és igyekszem kissé összeszedni romjaim. Egy percig sem tűnődök, csak egy könnyed vállvonás után odavetem a pincérnek. - Legyen Finlandia és két üveg... - mondom, és felvonom a szemöldököm, ahogy figyelem a vigyort az arcán. ~ Ne aggódj öcsi, nem fogok kidőlni... ~
Nem, azért az utcára nem mennék ki ilyen képpel. Vagyis azzal a képpel, amit ő látott, legyen bármilyen is. Nem tudtam elszakadni tőle, hogy változott a hangulata, még ha nem is sokat, de akkor is. Éreztem rajta, mi több, szinte már látszott is. - Nem is feltételeztem, hogy hazudnál... - csak egy egyszerű mosollyal egészítettem ki a mondat végét, amint lassacskán elfogyasztottam a nagy tál tartalmát és a boromat. Hozzá teszem, egész jól főznek itt, ami az én ízlésvilágomat tekintve, elég nehéz. De nem volt rossz. Jó nem is egy műremek, de egész kellemes volt. A pincér kiérkeztével tudtam, hogy kezdetét veheti a pia maraton, már csak abban nem voltam biztos, hogy tényleg két lábra tudunk-e majd állni, amennyiben beváltjuk a tervezett mennyiséget. A két üveg megcsapta a fülemet, és a vigyor, ami az arcomat díszítette csak még szélesebbre húzódott. Ohh, hát nagyban nyomjuk! Teljesen megfelel. Minek után ismét kettesben maradtunk, nem bírtam tovább magamban tartani a kitörni készülő kérdést, így engedve az ostromnak kiböktem... - Szóval, ha nem szoktál hazudni, akkor meséld el nekem marha gyorsan, hogy min kattogsz? - annyira egyértelmű volt számomra, hogy máshol is jár, hogy azt hiába tagadná le. - Nem akarok semmit se feszegetni Sed, de most azért vagyunk itt, mert kikapcsolunk. A gondok holnap is gondok lesznek, csak akkor már kipihenten lehet beléjük vetni magadat. Ma meg... Hát jobb társaság híján én maradtam, de ha ez lelkesít, pár üveg után megígérem, hogy táncolok egyet! - fúú, de felelőtlen ígéret volt, basszus! Jó, tudok táncolni... Azt hiszem. Nekem túlnyomórészen nincs vele bajom, de hogy totál fullosra leégessem magam... Hát, ez azért meggondolandó. Viszont szerettem volna, ha tényleg nem görcsöl itt most rá helyből a problémákra, vagy tök mindegy, hogy csak egy kicsit s férkőztek a jó kedve mögé... Most nem hiányoznak. Nekem is vannak, mindenkinek vannak. De néha, igenis rá kell erőszakolni magunkat, és erősebbnek lenni. - Bár azt már nem ígérem meg mellé, hogy téged nem rántalak fel magamhoz! - nevettem fel, miközben a két üveg alkoholban gazdag vodka kiérkezett. Biccentettem egyet a pincér felé, majd ha Sedna se bánta letöltöttem az első kört. - Igyunk csak úgy, erre a napra! És, hogy... csak azért is jól érezzük magunkat. - próbáltam a magam módján kedves lenni, halkan koccintva Sednával, majd le is gurítottam az első adag vodkát. Úgy égette át a torkomat, mintha erdőtűz gyulladt volna ki benne, wahh, de imádom ezt az érzést!
~ Jajj, egyem a szívét, és még igaza is van... ~ Csak felsóhajtottam, majd elmosolyodtam. - Nos oké, lebuktattál. Tényleg ne haragudj, csak folyton a falkagyűlés jár az eszembe. Van egy olyan érzésem, hogy apró darabokra fognak cincálni a népek... Pluszban rettegek, hogy elszúrok valamit. Tudom, így nem lehet élni, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a holnapot. Kissé bohókás eltűnődő arccal bámultam bele a vodkámba. A pici pohár szinte eltűnt a kezemben. Soha nem voltam egy apró nő, sőt határozottan magas vagyok, habár ez soha nem zavart. Végül úgy döntöttem igaza van, tényleg nem szabadna ennyit stresszelnem az életen. egy könnyed mozdulattal legurítottam tehát az italt. A megszokott íz kellemesen elzsibbasztotta a nyelvem és beköltözött a torkomba. Szerettem a vodkát, az igazi ital volt, nem afféle semmilyen lötty. - De ígérem Olen, jó leszek. Elfelejtek minden gondot és nem kattogok, ígérem. Ez az este a kikapcsolódásé, és nem fogom elrontani, legalábbis megpróbálom. Olyan könnyed leszek, mint... mint ő... - böktem a fejemmel egy körülbelül kilencven éves tata felé, aki két nagyon mű szőke cicababával vigadozott egy másik asztalnál. Csak megcsóváltam a fejem, soha nem bírtam az ilyesmit, olyan beteges volt. - Nos azt hiszem vén kecske is megnyalja a sót. - vontam végül vállat, majd újratöltöttem a poharaink. A második löketnyi kellemes zsibbadás után már kicsit jobb volt a kedvem, főleg úgy, hogy a tudatom mélyére száműztem... nos mindent körülbelül. - Huhh az a tánc vicces lesz... ezer éve nem táncoltam, szóval valószínűleg letaposom majd a lábad. - mondtam szélesebb mosollyal. Jó, tudtam táncolni, de tényleg ezer éve nem táncoltam. - De aztán vigyázz kölyök, nehogy túlidd magad, mert ha olyanokat hallok tőled, hogy: Van egy pattanás az orrom hegyén, kinyomnád? vagy Viszket a hátam közepe, tudod, ahol kicsit kiütéses. Megvakarnád? Akkor abban a pillanatban lelépek a motoroddal, és itt hagylak az asztalra borulva. - ugrattam egy kicsit, hogy lássa tényleg összeszedtem magam. És tényleg, a harmadik pohár vodka után már könnyeben ment, hogy elsüllyesszem a mindennapi gondokat. Töltöttem neki is, ha megitta, meg magamnak egy negyedik kört, csak mert úgy szép az élet, ha elisszuk... ~ Nos meglátjuk, mennyire leszek részeg... remélem minél jobban, vagy legyen inkább minél kevésbé? ~
- Akkor ezt hagyd meg a gyűlésre, ma pedig próbálj kikapcsolni. És ha ez megnyugtat, én melletted fogok állni. - próbáltam némileg nyugtatóan hatni rá, elhiszem, hogy nagy a teher, és hogy ropogtatja legbelül ez az egész. De most itt van, ez nem a farkasok alkotta ördögi kőr, itt csak én vagyok meg ő. Amint folytatta a kis már-már bohókás mondókáját, az egyszerűen aranyos volt. Ő ígér nekem? Teljesen meglep vele, de értékelem, nagyon is. Jó fej vagy Sed, csak ne görcsölj már ennyire, mert belecsomagollak a vodkás üvegbe! Pillantásom a bökés irányába villant, megkeresve a célszemélyt. Áhh, hogy a modern papiról van szó. Világos! - Azért, ha nem baj, én nem növesztek szilikon melleket. - nevettem el magam, miközben legurítottam egy húzásra a pohár vodkát. Hát, ez túlságosan is jól esett, és annyira ráült a tarkómra hirtelen, hogy azt hittem fejbe vágtak. Waow! - Te, kezdek aggódni, hogy nálad már most hiba van a rendszerbe. - vigyorogtam tovább, mostantól azt hiszem ez levakarhatatlan lesz az este folyamán. Pláne, ha még több ital csúszik le a torkomon. - A tánc? Csak akkor megyek bele, ha most már élvezed kiürített kobakkal az estét. - mutattam a saját fejemre, kétszer rápöccintve. Egyébként csípem én a lötyögést, nem is arról van szó... Csak nem biztos, hogy ez fél ázottan menni is fog! De hát, majd elválik... - A lábamat meg taposhatod... Akkorra már úgyse fogom érezni. - hát nem valószínű... Sőt, biztos, hogy nem. Örülni fogok, ha majd a motor pedálját el fogom érni! Isten irgalmazzon annak, aki elém kerül hazafelé... - Hogy mi van? - rántottam fel a szemöldököm, na erre innom kell! - Tényleg megártott neked az az egy pohár királylány! - nevettem el magam elég hangosan... Érdekes helyzet elemzés, annyi szent! - Egyrészt az orromig se látnék, ha már annyira taccsra innám magam, és nincsenek kiütéseim. De, ha így folytatod, lehet megindulnak a növésben. - áhh, nem kiakaszt, ez a nő őrült! És milyen jól teszi! Röhögnöm kellett, szinte már megállás nélkül, ilyet... Persze, értettem én hogy viccelődik, és örültem is neki, hogy kezd visszatérni, de ekkora marhaságot összehordani... Lökötten aranyos. - Bohócot reggeliztél, már látom. Volt mellé esetleg tréfa répa? Móka kóla? - szórakozott arcot vágva mosolyogtam rá, miközben nyúltam az újra töltött pohárért, aminek a felét megint sikeresen eltüntettem. Ha így folytatom lehet tényleg bajok lesznek... De hát nem vagyok alkoholista, csak... megeshet, hogy ritkán vagyok józan... Áh nem. De ma estére ez mindenképp helytálló. - Már csak attól félek, hogy itt a nagy torokfertőtlenítést követően túl kedves leszek veled, és még anyucizni is foglak. - újra nevettem... Ezt azért nem gondoltam komolyan... Bár, még ez is fenn állhat a későbbiekre nézve. Leöntöttem a másik felét is a maradék italomnak, majd amennyiben Sedna is kivégezte az övét, ezúttal én töltöttem újra. - Mit szeretsz jobban... az édeset vagy a sósat? Csak mert ha az édesre voksolsz, kénytelen leszek vattacukorért könyörögni a pultnál. - biccentettem fejemmel az említett helység felé, újra kortyolva a vodkából. Azért remélem a ropival is beéri...
- Nos köszi... Ha már valaki mellettem lesz, talán valamennyi megmarad belőlem.- mondtam egy beazonosíthatatlan mosollyal, ami kissé vicsoros, kicsit olyan fura volt... Pár pillanatig méregettem Olent, aztán az öreg tata két kísérőjét, majd színpadiasan felsóhajtottam. - Nos rendben... ha ennyit nem teszel meg értem, azt hiszem a könnyeimbe fúlva találnak majd rám, amikor a hajnal hasad... de nem gond Olen, te megtettél mindent... - sóhajtottam fel, és még a röhögést is vissza tudtam tartani... vagy fél percig. ~ Esküszöm mindenre ami él és mozog, hogy nem voltam részeg... egyszerűen csak kissé infantilis. De még ez sem az én hibám volt, az egészért Olen vállát nyomta a felelősség! Őt tessék zaklatni! ~ Ennek a gondolatnak hangot is kellett adnom, nehogy már elbízza magát a kis bébiboy! - Miféle hiba? Ne aggódj, egyszerűen csak átveszem a te stílusodat... Ha azt hinnéd részeg vagyok, azzal nagyon mellé nyúlsz! Ez csak egy tükör... - azzal próbáltam úgy vigyorogni, ahogy ő, nem tudom mekkora sikerrel, de lelkem rajta, én próbálkoztam ám!! A táncra pedig innom kell még egyet, csak miután újra töltöttem, azután válaszolok. Már nem érzem a vodka ízét, elértem azt a remek állapotot, amikor már úgy megy, mintha vizet innék. ~ Orosz gyermek bírja a piát! ~ - Ne aggódj, akkor azt hiszem az lesz a leglazább táncod... Ha nem érzed a lábad, úgy tökéletes lesz... csak el ne hagyd valahol tánc közben... később még kellhet. - vigyorogtam rá. - Háéáát a tréfa répát szerintem inkább te nyomtad fel... izé le magadnak. - jó, lassan le kéne állnom, de ha harc, legyen harc! ~ Nem én fogom elveszteni a ki a kreténebb csatát! Soha! kard ki kard! Oh, csak egy bohóc volt a hüvelybe... a kard helyén... szóval értitek na... ~ Nah erre muszáj volt meginnom még egy pohárkányit, hogy el bírjam viselni a saját hülyeségeim. - És anyucizz, ha ez a hepped, csak az ödipusz komplexusod ne fejlődjön ki, de a többi jöhet. - vigyorogtam a harmadik pohár pereme fölül. Végül lehúztam, hogy ne csak az ajkam csiklandozzam vele, majd tűnődve néztem Olenre. - Nos őszintén? Az édeset nem vetem meg, de néha a sós is jó lesz... csak mert nem tudom mit kérne tőled az a fura pincér a vattacukorért cserébe. - töltöttem újra vigyorogva. Átnéztem a szép áttetsző üvegen Olenre, és ekkor tűnt fel a torzító lencsén át, hogy kedvenc tatám minket bámul, pontosabban azt hiszem inkább engem. Leengedtem az üveget és egy pillanatig bámultam rá, egészen addig amíg látványosan meg nem nyalta a száját. Nah akkor az asztalba vertem a fejem szépen szolidan, de csak úgy hogy ne boruljak rá, elvégre megfogadtam, hogy nem fogok. - Anyám... asszem a tata beindult... - motyogtam Olennek, és röhögőgörcs szélén állva vártam, hogy megforduljon a még mindig vigyorgó papuska felé.
Persze, hogy mellette leszek ez nem is kérdés. De ez a jövő zenéje, most nincs szükség ilyesféle gondolatokra. Ma ma van, itt vagyunk ebbe a Medvés okosságba, és jól kell magunkat érezni! - Menni fog az. - zártam le végül, nem kell ezt most átrágcsálni. Ha ott leszünk, úgyis olyan folyékonyan fog haladni a dolog, ahogy azt kell. Lesznek ilyenek is olyanok is. De valamire jutni fogunk. - Ne fenyegess! - nevettem el magam a kis monológ hallatán. Noha, akár meg is simogathattam volna a fejét, hogy ne sirdogálja el magát véletlen se...! - Én mindent, ami csak tőlem telhető! - emeltem fel szórakozottan mindkét kezem, mintha csak ezt kérték volna, valami tűzveszélyes frontvonalon. - Mi, mi, mi?! - elviccelődtem az első szaván, teljes döbbenetet rajzoltatva arcomra, ami csak azért nem sikerült jól, mert elröhögtem... Ajh... - Hiba bizony, és nem belőlem fakad! Ne fogd rám, hogy majmolsz. Épp olyan lökött vagy, mint én. Ez csupán ennyi. - vigyorogtam szinte már töretlenül, de hát na. Tükör, tükör... Semmi ilyesmi. Jól érzi magát, max erről tehetek. Újabbat kortyoltam, és még egész jól is bírtam. Na, majd ha tényleg beüt, akkor lesznek gondok... Ez pedig abból lesz nyilvánvaló, ha elkezdek értelmetlen szóösszetételekbe kezdeni. De várom már... - Majd visszanövesztem. De kétlem, hogy nagyon el akarna válni tőlem. - dőltem hátrább, kényelmesebben próbálva helyezkedni, de azt hiszem ezt napestig játszhatom. Se így, se úgy nem lesz jó, már előre látom. A táncról pedig annyit, hogyha még fogok látni, akkor nem lesz vele baj. Ha nem... Akkor már felmerülnek kérdéses dolgok! - Jól van anyuci. - nevettem fel a mondatát hallva, ez a nő tényleg nem százas! Ödipuszi... Jópofa. - Nem puszilkodom Ödikkel. De ha így foglak nevezni, kezdhetsz félni! - áhh, csak hecceltem, továbbra is. Semmi ilyen nem állt szándékomban, viszont nem határolódok el a lehetőségtől, hogy cukkoljam! Egyrészt, mert lételemem, másrészt, mert élvezem! - Jobb is, ha nem várjuk ki, mit rendeznék le neki... Félek, még a végén benézném őt vattacukornak. - rántottam fel kétszer a szemöldökömet, amolyan ravasz szájtartás kíséretében. Azért el tudnám képzelni, hogy a pultos gyerek miként csinálna maga alá, ha elővillantanám az édes kis agyaraimat, és közben kedvesen szuszognék neki, hogy vattacukor kötényben! Ám a gondolat soromat Sedna érdekes motívumra szakította meg, amint belefagyva a pillanatba hajtotta a fejét az asztalra. Jobban mondva majdhogynem, oda csapta. Érdekes... Bár, mielőtt kérdést engedhetem volna el, már is közölte miféle csodával találkozott az imént. Lassan fordultam hátra, szinte már lassított felvételben, majd elkapva a tata nyálzó pillantását rákacsintottam, villantva felé egy szexi, ezerfogas mosolyt. Ha még ennél is idiótább lenné jelen helyzetben, talán puszit is küldök neki, de az még poénból is erős lenne! Persze észrevett, és eltorzult arccal, meglepett, döbbent pofával hőkölt egyet hátra, elkapva tekintetét rólunk. - Kár... Pedig gondoltam elmutogatom neki a telefonszámom... - húztam oldalra ajkaimat, teljes elkeseredettséget imitálva, amint visszafordultam Sedna felé. - Megszeretgessem neked? - vettem ki a kezéből az üveget, csak úgy egyszerűen, és lehúztam a maradék vodkát. Elég gyorsan lerobbantottuk az első üveget, hát jöjjön a következő. Felnyitottam, mert úriember vagyok! Vagy mégsem... De azért jó kedvemben voltam, szóval megtettem, és töltöttem még egy adagot magamnak, valamint ha netán Sedna is elpárologtatta az imént kimért adagot, neki is öntöttem. - Nah, hogy állsz? Látsz már repkedő hupikék törpikéket? - mosolyogtam rá könnyelműen, újra visszafészkelve magam az előbbi, hanyag pozitúrámba.
Csak figyelem Olent az összes vicces jópofa dolgát, és rájövök, hogy sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha mindenki képes lenne néha kikapcsolni kicsit. Ha a farkasok nem görcsölnének rá annyira a sok hülyeségre, akkor sokkal lazábbak tudnának lenni, nem bántaná őket annyi hülyeség. Ott már tényleg nem bírtam tovább szó nélkül, amikor közölte, hogy éppen olyan lökött vagyok, mint ő. - Nos igen, talán valóban vagyok annyira őrült, mint te.... Volt ebben valami határozottan. Alapvetően egy jókedélyű alak voltam, csak az élet sodort mindig olyan helyzetekbe, hogy minden erőm megfeszítve küzdenem kellett és esélyem sem volt arra hogy normálisan elbeszélgessek valakivel és így meglássa, hogy nem vagyok ám egy karótnyelt idegesítő alak. ~ Mert nem vagyok az... esküszöm! ~ Az anyucizást már le sem reagálom, gondoltam, hogy az ógörög irodalomra visszavezethető viccem sem fogja teljesen komolyan venni. Fogalmam sem volt, hogy igazából ismeri-e, hogy mire gondolok, vagy csak szórakozik és azért facsarja ki teljesen. ~ Nos még az sem biztos, hogy én jól emlékszem, szóval hagyjuk... ~ - Jól van fiam, majd megfigyelem alaposan kikkel puszilkodsz, hogy ne kelljen félnem... - nevettem fel. Az pedig nem volt jó, hogy ennyit dumáltunk az édességekről, mert viccet félretéve tényleg megjött az étvágyam, hogy egyek egy kis vattacukrot. Fogalmam sincs miért, vagy hogyan, de tényleg feléledt az inger. ~ Felettébb különös... ~ Az öreg tatán pedig tényleg kiakadtam. Jó, valójában valószínűleg feleolyan öreg sem volt, mint én, de akkor meg ez a pofátlanság! Az ifjú kis tacskó nálam próbálkozik. Nah jó, maradjunk abban, hogy ez az egész sehogyansem jött ki jól. Kissé haragosan néztem el arra, majd visszafordultam Olen felé. - Pedig lehet értékelte volna a telefonszámod.... Majd amikor újratöltötte a poharam egy szó nélkül fölhajtottam, majd mivel az előző üveget Olen nyúlta le, legalábbis a maradékát, így úgy döntöttem ez engem illet. Az már csak részletkérdés volt, hogy a másik majdnem üres volt, ebből meg alig hiányzott két pohárkányi... - Nem, hupikékeket még nem, de a szivárványfarkas vonyítását már hallom a rózsaszín vadászmezőkön... - álltam fel alattomos mosollyal az arcomon. - Nah gyere kölyök, irány a táncparkett! Amíg nem borulsz a bácsi ölébe jobb, ha túlesel rajta. - közöltem felvont szemöldökkel, majd jól meghúztam a kezemben tartott vodkásüveget. ~ A jó öreg Finlandia dicsőségét még Jean Sibelius is megzenésítette, habár nem hiszem, hogy erre a pompás párlatra gondolt... ~ Közben nem törődve vele, hogy Olen követ-e, kiszambáztam középre, majd az egyik eldugott sarokban fölfedezve egy zenegépet nézegetni kezdtem mi a választék. Nem disco volt ez, de alig lézengtek bent páran, szóval róluk nem érdekelt mit fognak gondolni. - Oohhhooooo - csaptam le egy számra. Amint felcsendültek az első akkordok intettem Olennek egy hóhér mosolyával. Majd ismét meghúztam a vodkát. Még pár üveg elkélt volna, de ahogy már a felénél jártam az üvegnek nagyon lazán jutottak eszembe a tánc lépései....
Nem, nem csak van annyira őrült, hanem tökéletes olyan hibbant tud lenni, mint én. De most komolyan, ez csak jó, ezt még csak sajnálni sem kell. Az élet legyen akármilyen hosszú is, lehet néha túl sok, vagy épp kevés... De az ilyen pillanatok egyszeriek, mikor önfeledten baromkodhatsz csak úgy megteszem mert meglehet alapon. Legalábbis, én így látom... Az eddigi, magam mögött hagyott éveket figyelembe véve, totálisan, szemrebbenés nélkül állítom, hogy aki befásult vadláma, annak az élete, egy nagy adag lószar. - Majd képzeled, hogy premierplánba állítom az Ödijeimet mi? - nevettem én is jó kedvűen. Igazából már fogalmam sem volt miről beszélünk, csak automatikusan lecsaptam a labdáit. Vagy épp pattintottam át. Jó játék, csak egy idő után összezavarodik benne az ember... vagyis a farkas. Főleg, ha közben jótékonyan szlopálja a túlmérgezett alkoholt. - Hát, akkor így járt. Majd, ha elkéri leírom neki a tiédet. - háhh, dehogyis. De azért a poént illik elütni, ha kézben van. Mindenesetre a képemen játszó vonások is szélesebbre húzódtak, amint átsandítottam rá. Épp ennek köszönhetően tudta lenyúlni azt a fránya üveget. Ohh, köszi... Majd szopom addig az ujjamat, vagy mi? Neeem... - Ühüm. Szólj, ha már csilli-villi pónikkal rohangálsz a réten. - nevettem fel, ki tudja hányadszorra, és szinte láttam is magam előtt a jelenetet. Te csodás! Hát, rögvest kamera végre is kapnám, ha így történne! Követtem szakadatlan tekintettel, ahogy felemelkedett, némi ráncolást engedve a homlokomra. Most mi...? Biztos bemutatkozik az öregnek... Ja, nem... A kijelentést hallva, azt kell, hogy mondjam: Mi a fa'...? - Mi? Nemm! Esélytelen... Én még nem ittam annyit! - ráztam meg a fejem szórakozottan, de úgy fest komolyan gondolta. Amint elsétált, folytonos, megszakíthatatlan pásztázással követtem az útját. Ez kajak nem viccel... Aztán eltévedt valahol a sarokban, én pedig egy elég kitartott szemöldök felhúzással figyeltem a ténykedést. Még a levegőm is benn ragadt, amint megindult a jól ismert nóta első pár taktusa... Tuti nem állok fel, nincs az az isten! Az intésre, miszerint mozdítsam oda magam felröhögtem, tovább fürkészve a jelenetet, amint tánclépésekbe kezdett. Biztosan káprázik a szemem, muszáj megtörölnöm... És így is tettem. Erősebben dörzsöltem rá, de a kép csak nem változott. Lassan emelkedni kezdtem magam sem értem milyen okból. Láncot ide! Hagy kössem a padhoz magam könyörgöm! Persze, mivel senki se, még a józan eszem se dobott rám sziklát, sem kötelet, így megindultam. Hülyét csinálok magamból, most tényleg? A pult mellett azért megálltam, és kikértem egy jó erős whiskeyt. Erre inni kell... A pohárral a kezembe haladtam felé, lassú andalgós léptekben, fél úton leöntve az egész italt a torkomon. Pár centire álltam meg tőle, szórakozott vigyorral az arcomon. - Nem vagy normális! - próbáltam hangosabban szólni, a hangerő felé emelni a hangomat, majd elkapva a következő ütemet, ráfogtam a szabadon lévő kezére, és beforgattam a mellkasomhoz, majd vissza, beleépítve a filmben látott elemeket. Egész figurásan mozogtam, bár olykor meg-meg billentem a támaszték közben, ahogy összeakadtak a lábaim. Tudok táncolni, de azért nem vagyok versenytáncos! Végül arra jutottam, ha már játszunk, játszunk rendesen. Elkaptam a derekát, kezéből kicsavarva az üveget, amiből loptam pár kortyot, majd letettem magunk mellé, és próbáltam emlékezetem szerint vezetni, ha hagyta. Persze feleannyira se tudtam, hogy ebbe a filmben miként is jöttek egymás után a jelenetek, de rajta voltam. Csak a szóló résznél távolodtam el, mikor is bevillant, hogy az adott színész miféle vergődést rendezett le, és hát kihagyhatatlan volt, hogy én magam is valami abszolút idióta mozdulatsorba kezdjek. A vége felé megálltam (jó a közepe után nem sokkal), és tudtam, hogy ezúttal mi következik. Felpillantottam Sednára, amolyan "ugye nem?" nézéssel, hogy szándékba áll-e az a bizonyos ugrás, mert akkor nem árt, ha elkapom.. Vagy akkorát nyal, hogy a tatáig elsiklik a padlón! Hmm, lehet ezt ki kéne próbálni...!
Sem Ödiktól puszik, se bácsikák undorító száma nem csábított, de valamilyen rejtélyes oknál fogva még az sem, hogy pónikkal rohangáljak a réten. ~ Micsoda csoda, nem is értem magamat... ~ Ellenben a tánc baromi viccesnek ígérkezett. Afféle ha már lúd legyen kövér alapon muszáj volt még nagyobb hülyét csinálnom magamból. De komolyan, ez volt az a pont, ahonnan nem volt visszatérés. ~ Ha a világ kiröhög tarts egy tükröt az arcába és röhögj vissza! ~ Tehát lehúztam még egy jó adag vodkát, csak azért, hogy meglegyen az alapozás, utána álltam neki az akciómnak. Ment a zene is, a tánc is, és igen, jött Olen is! Azt hiszem úgy vigyorogtam, mint egy prédára leső hiéna, ha meglátja a cuki döglött zebrát a dzsungelben, vagy a szavannán, fene tudja már hol élnek ezek a szörnyek... - Tudom, de úgy szép az élet, ha nem vagyunk normálisak... - vigyorogtam, mielőtt belekezdtünk volna a Hattyú halálába... Nah jó, annyira nem volt vészes a helyzet, sőt én is alig néhányszor billentem meg, és Olen is egész jól nyomta ahhoz képest amire számítottam. Kissé helytelenítően néztem amikor lenyúlta a majdnem üres üvegemet, de hagytam, elvégre már nem volt félig sem, amikor még ő is beleivott, egy félig üres üvegért meg nem fogok küzdeni, az tuti! Inkább a briliáns koreográfiájára koncentráltam és a "nagy szólónál" igyekeztem nem röhögni. Nah nem azért volt röhöghetnékem, mert olyan gáz volt, egyszerűen csak volt bennem egy afféle hiéna-komplexus, hogy mindenen röhögjek, ami él és mozog.... ~ Nem, nem vagyok ám részeg... ez csak komplexus... ~ Aztán amikor eljött az ugrás része, és megláttam Olen kérdő tekintetét, már csak azért is meg kellett próbálnom. Az arcomon gonosz vigyor ömlött szét, majd nekikészültem. Az izmok finoman megfeszültek bennem, majd nekiindultam. Amikor már ugrottam és repültem a levegőben, mint Szilaj a vad völgy paripája valami sírós gyerekfilmben, akkor kezdtem biztos lenni benne, hogy nem vagyok komplett, de jelenleg nem nagyon zavart. Egy cseppnyi félsz sem volt bennem, max repülök tovább és kiszakítom a kocsma falát, mint valami eltévedt alkoholhajtású sugárrakéta... ~ Öcsém, pár méter fal kit érdekelt, beáldozható árú! ~ Ha Olennek mégis sikerül elkapnia, akkor szépen kitartom magam, még a kezem is irányba állítom, majd elmaradhatatlan vigyorral megpaskolom a fejét, ahogy a kutyáimnak szoktam. - Ügyes kölök vagy te fiacskám... Majd ha letesz vigyorogva orron pöckölöm, majd a fejemmel a pult felé biccentek. - Ha nem vigyázunk valaki lespórolja a tequilát a programból, szóval jobb lesz, ha kapkodjuk a csülkeinket! Így meg is indulok a pult felé, és ha jön Olen, de ha nem, akkor is kikérem a két italt. Maximum én iszom meg mind a kettőt, ezen ne múljon a dolog! Habár a pult felé útközben begyűjtöm a vodkásüveget is, nehogymár kárba vesszen az a jóféle itóka!
Isten bizony meg vagyok kattanva. Nem elég, hogy kitaláltam ezt a baromi okos ötletet, hogy igyunk Seddel, de még táncoljak is! Mindenre kapható vagyok, ami őrült és kevésbé normális, de ez... áhhh... Mégis megtettem, hogy miért, az egy marha jó kérdés. De már nem volt vissza út, s miután bele is kezdtem a fantasztikus ütemre való lépegetésbe, már minden mindegy volt. Ettől függetlenül egyébként elég jól nyomtam, akár csak Sedna, szóval alapvetően egy rossz szavam nem lehet. - Ezt adom! - vigyorodtam el magam, két igazán megerőltető mozdulat sor között. Igazából kezdtem egészen élvezni az egész tingli-tanglit, csak akkor blokkoltam le, mikor tudtam, hogy hiába nézek úgy Sedre, mint egy riadt kis kölyök, hogy ugye esze ágában nincs ugrani, tudtam, hogy megteszi... Nem fordultam közvetlenül még szembe, oldalasan pillantottam fel rá, várva, hogy mit lép. Mit.. mit...?? Hát persze, hogy ugrik! Pedig a folytonos nevetése jobban tetszett, de hát úgy látszik bízik bennem, mert megiramodott. Be kéne szívatni...! Elfordultam, háttal neki, hagy érezze a törődést, hogy elvileg eszem ágában sincs elkapni, ám éreztem, hogy most... éppen akkor érkezik a nyakamba. Hirtelen mozdultam, átvetve magam tengelyem körül, és a pillanat tört részében elkaptam őt. Édes egy vérvonal! Persze enélkül is ment volna, de most, hogy azért már érzem a fejem súlyát, nem árt, ha legalább kettőnk közül ő résen van. Kitartottam a lebegő alakzatot, mert ha már móka, adjuk meg a módját! - Még ledobhatlak, ha nagyon szeretnéd. - jegyeztem meg a fejveregetésre, felsandítva rá, noha semmit se láttam belőle, a hasfalán kívül. Végül lassan leengedtem magam előtt, és az orrpöckölést követően én magam is elvigyorodtam. Szívesen adtam volna neki cserébe egy tockost, de sose emelném rá a kezem, még poénból sem. - Oooolyan nincs! - indultam meg mellette egészen a pultig. Lespórolni... a tequilát? Francokat! Ha kell kitépem a gyereket is a pult mögül, de ad nekünk. Persze, erre nem volt szükség, és amint megkaptuk az italt, nem is vártam sokáig. Só, citrom kéznél, ahogy azt kell. Ahh, tequila, tequila, tequila! Nekem való! Aztán, ha Sedna is felkészült a menetre, koccintottam vele, és le is toltam rendeltetés szerűen az italt, mely végig mart a torkomon, még a mellkasom alatt is felizzott. Wahh! - Még egy kört! - vágtam le a pultra az üres poharat, számból kitépve a citrom karikát. A srác persze ügyesen, okosan, gyönyörűségesen neki is látott a következő adnak. Nagyon helyes... - Mindjárt jövök. - vigyorogtam Sednára, majd ha leokézta, ha nem elindultam a zenegép felé, és kikerestem a következő számot. Valaki egy nyálas szart rakott be előttem (ez is csak valami Justin Bieber imitátor lehet...pff...), ami éppen felzendült, de ez sem tántorított el, majd amint végeztem az akcióval, visszasétáltam. - Egészség... - szorítottam rá az addigra elkészült tequilára, melyet megemeltem Sed felé, hogy le is önthessem a torkomon... A só kimaradt, de ki bánja? Citrom karikám még volt! Egész jól el is szórakoztam vele, ahogy, mint a bokszolók fogvédőnek kezdtem el használni, mikor megszólalt a dal... Széles vigyor szaladt fel az arcomra, megrángatva a szemöldököm, olyan macsósan, elkezdve tátogni a zeneszámot, teljes átéléssel.. Azt hiszem kezd megütni a pia...
Nos jó, nincs egy versenytáncos múltam... szerencsére! Ennek ellenére jelenleg nagyon élveztem az őrültködést, olyan könnyed volt és megnyugtató, nem kellett figyelnem semmire, nem törődtem semmivel, egyszerűen csak voltam és léteztem. ~ Néha lehet hippinek kéne mennem... vagy metálosnak... vagy fene tudja.... ~ Nem tudtam hogyan fogok legközelebb Olen szemébe nézni ennyi hülyeség után, de jelenleg nem zavart, a fejem kellemesen könnyed volt és az ugrás is drámaian remekül sikerült. Már nem azért, de egy kis poénkodás után végül elkapott, majd egy darabig kisrepülőt játszva megtartottam magam a levegőben. Aztán a felháborodását hallva elmosolyodtam. - Pedig ez van Olen, ezek a tequilák néha elsporolódnak... - vigyorogtam, mint a vadalma. Nos igen, szerintem a pultosgyerek tisztában volt vele, hogy jobban jár, hogyha minél előbb kihozza az italunkat, vagy itt nem alkohol, hanem vér fog folyni... ~ Nem kell aggódni, annyira nem vagyok részeg, hogy alakot váltsak, egyszerűen csak na, értitek! ~ Tehát jótékony helyére vándorolt a tequila is, üdvözölni a többi barátját, akik maradéktalanul befogadták és kezdték úgy érezni, hogy egyre több taggal egyre jobb a party odalent. Engem nem zavart, amíg nem akarnak távozni, elhagyva a party színhelyéül kijelölt gyomrom, én nem fogok problémázni! Megittam a másodikat is, amíg Olen a zenegéppel ügyködött. Már azon heves nevetés rázott, amikor arra a nyálas számra ment oda a géphez, mintha a slejm ritmusra közeledne. Figyeltem Olen arcát, amikor az általa választott dal is felszólalt. Ő is rendesen vigyorgott, én meg csak az ég felé emeltem a tekintetem, kérve Istent, vagy akárkit, hogy segítsen és áldjon meg egy kis aggyal. Hevesen csóválva a fejem néztem Olenre, habár a fejcsóválás meg a vigyorgás elég fura lehetett együtt. - Szó sem lehet róla! Amióta a bátyám depressziós korszaka előtt összejött egy nővel, nah akkor néztem utoljára ilyen hülye filmeket... ~Jézusmáriaszentjózsef... ezt most komolyan kimondtam???? Oh a francba.... szerintem igen... ~ - Komolyan erre akarsz táncolni? - kérdeztem inkább felvont szemöldökkel, hátha átsiklik a béna magánéleti részletem fölött.
Esélytelen volt, hogy ne igyunk annyit, amennyi jól esik. Tényleg képes lettem volna akár vérontást is rendezni, ha nem adja ki marha gyorsan az italunkat. De szerencséjére nem húzta el az időt, sőt egészen gyorsan tüsténkedett a pultos gyerek. A tequila pedig fogyott és fogyott... De még mindig nem volt elég. Mindenesetre egyelőre beértem ezzel a két pohárral, és amint elsétáltam a zenegépig már tudtam, hogy megint valami kib@szott nagy baromságra készülök. Talán már kezdett bennem mozgolódni ez a sok tömény, és erős lötty, de még bőven volt mivel tetőzni. A fejcsóválásra felnevettem, szinte már egész harsányan, miközben ledobtam a dzsekimet, eldobva oldalra, akár csak azt a filmben láttam, bár már nem ma... Némi egész frappáns mozgással meg is löktem a jelenetet, ahogy előadtam magam, az arcomon ragadt széles vigyorral. - Nem nézni kell, hanem táncolni. - léptem felé két ütemet, tovább dúdolgatva a dalt, amire emlékeztem belőle. Nem akartam a dolgaiba vájkálni, így ha később esetleg rá is kérdeznék, most semmiképp se tettem, csak tapostam a padlót. Teljesen idiótán viselkedtem, ezer százalékosan biztos voltam benne, hogy hülyét csinálok magamból. - Komolyan! Azt csinálom, nem? - ráztam meg a fejem, egyet pördülve a tengelyem körül. Kezdem egészen belejönni, és ha volt is némi csiszolni való a táncomon, ettől még egész jól toltam. Meg is lepett. Egész határozottan indultam meg Sedna felé, így közölve, hogy akkor is táncolni fog, ha nem akar. Elvégre én is elnyomtam az előbbi dalt, akkor ez a minimum! Ha távolodott követtem tovább, némi túljátszott mókával, majd elkaptam a derekát, és megdöntve felső testét libbentettem át egyik oldalról a másikra. Még jó, hogy a koordinációm egybe volt, különben akkorát taknyolunk mint a k*rva isten! Elengedtem ismét, tovább folytatva a hülye táncomat, beleélve magamat, így olykor talpammal csúsztam egyet a padlón. - Pörögj fel. A labdát te dobtad! - intettem neki, hogy induljon meg csak felém, és kezdjen csak átszellemülni, mert ez az este bizony ilyen lesz! Egyre hangosabban énekeltem már, bár olykor elfelejtettem a szöveget és kénytelen voltam felnevetni... Meg vagyok hibbanva. Ha legközelebb összefutok Sednával biztos vagyok benne, hogy úgy kerülöm a tekintetét, mintha attól félnék, hogy darabjaimra akarna égetni. Újfent felé indultam, de mielőtt megragadtam volna, kezeimet eltartva, játékosan fordultam ki balra, játszva ezt az átkozottul elbarmolt szerepet. Éppen megakartam forgatni, és meg is tettem volna, mikor az őt pásztázó öreg fószer megállt közvetlen mögötte, valami satnya mozgásba kezdve. Felröhögtem, de valami irdatlan módon, majd rászorítottam Sed kezére, és a mellkasomhoz rántottam őt, magamnak háttal. - Mi tetszene papi? A hölgy már foglalt, nem magának való... - lépkedtem továbbra is a ritmusra, de már kevésbé kedélyesen. - Felvágták a nyelved öcsi. Én csak a kislánnyal akarok egyet lötyögni! - rángatta meg kéjesen szemöldökét, megnyalva alsó ajkait. Undorító... Valamint elég érdekes, már-már nevetséges mozdulatot ejtett, amint két karját kitárva siklott pár centit a padlón. - Kár, pedig már reménykedtem, hogy én tetszem... - vágtam egy fancsali képet, majd magam felé kormányoztam Sednát, hogy onnan oldalra lökjem át, persze imitálva némi tánctudást. - De mint mondtam, a hölgy nem bazári majom, jobban teszi ha visszaül a szottyadt seggére a plasztik női mellé, mielőtt... - áhh nem, nem fenyegetem meg, még a végén kivágnak minket innen... - Míg szépen mondom... - morzsoltam el végül a szavakat, s bár tudtam nem kell Sedet védeni, ettől még előnyös jogomnál fogva pofáztam. Már nem is figyeltem mit vagánykodik a tata, inkább ráhagytam, mielőtt tényleg beleépítem a legközelebbi falba. - Igyunk inkább... - álltam meg, átpillantva a társaságomra.
Egy sötétkék Ford Escape hibrid kanyarodik be az országúti kocsmához, a kocsin látszik, hogy jó pár mérföld van mögötte a mai napon, hó, sár, és ráfagyott mocsok keveréke pöttyözi a metálfényezést. A kiszálló férfi vastag prémsapkát, fekete bőrkabátot és bélelt sötétbarna bársonynadrágot visel, melynek szára egy túrabakancs szorosan megkötött fűzői felett záródik. Átlagos fazon, alapvetően első ránézésre megmondható róla, hogy déliesen mondva félvér, a bőrszíne rögtön elárulja, hogy valamiféle spanyolajkú – indián keverék… A Három Medve fogadóba való belépéskor rögtön egy félre eső asztal felé veszi az irányt, ahol elsőnek hátitáskája kerül le hátáról, egyenesen lába mellé belülre, óvatos megfontolás ez, tartalmára szükség lehet még a mai napon, azonban illetéktelen kezekbe sem szeretné juttatni. Aztán a kabát és a sapka is lekerül, hogy végül egy kötött garbóban lépdeljen vissza a pulthoz. -Jó napot! Kérnék egy kávét és egy étlapot. Ezen kívül, ha keresnének egy bizonyos Mr. Prescott-ot, akkor kérem irányítsák az én asztalomhoz. Köszönöm. Ezután nem marad más hátra csupán a várakozás, s ebből fakadóan a pultról még utolsó mozdulatként a helyi újság példányát is elemeli, hogy míg a kávéra várakozik áttanulmányozhassa azt. A hírek közt sok érdekesség bújik meg apró utalások, jelzés értékű figyelmeztetések. A helyi falkák feltételezhető viszonyáról, erejéről, és aktivitásáról. Tudja jól ez egy kisváros, itt sokkal nehezebb lesz láthatatlannak maradni. New York hatalmas metropoliszként terjeszkedik, megannyi külvárossal, negyeddel, s ezekben más és más falkák az urak. Belső harcaik okán sokkal könnyebben megfigyelhetők, anélkül, hogy szagot fognának, azonban ez a távoli vidék sokkal precízebb tervezést és hozzáállást igényel, ezzel már régen tisztában van, s elméje is az eljövendő feladatok természete körül keringő gondolatokkal van megtelve. A kávé és az átlagos külsejű felszolgáló billenti ki csupán elmélkedéséből, s egy nem éppen barátságos, ám mogorvának sem mondható fejbillentéssel fejezi ki köszönetét. Aztán pár cseppel meg is melegíti torkát, a közel tíz órás vezetés után ez felettébb kellemes számára, de mindebből a régi rutin kötelezően kibillenti. Tekintetét nem emeli fel, ám az asztal lapján ujjával „játszani” kezd, s egy megközelítőleges farkas mancsszerű utat ír le, melynek végén elmormolja a parancsszót: Lenyomat. Tekintetét csak ezek után emeli fel, ám a megnyugvás rögtön rá telepszik, egyenlőre nincs a környéken senki, akitől tartania kellene, vagy akire a túlzottnál nagyobb figyelmet szükséges fordítania… Nem maradt más csak a várakozás, s persze a megérkező étlap áttanulmányozása…
Kezdőlap
//
