Más esetben már minden szál hajam kitéptem volna. Más esetben felhívtam volna Patricket, hogy mi az istent akar tőlem Santoro, mentsen meg. De ez nem az az eset. Ja, hát a világért sem értékelném alul az olasz képességeit, de urambocsá', nézze el nekem a világ, hogy azok után, hogy egy pucér Anguta ölelget a nappalimban, nem tud meghatni az ipse, és már fele annyira sem akarom összeszarni magam a tekintetétől, mint mondjuk ötven évvel korábban. Bízom benne, hogy nem lesz túl szomorú, amikor erre majd ő is rájön. Ráadásul még a meló is leszívta az agyamat, miután jól felidegelt a CandyCrush, szóval ha Dominic szeretne ma mély benyomást tenni rám, ahhoz igencsak túl kell teljesítenie. Az őrs öltözőjében magamra rittyentettem egy inget, meg egy nyakkendőt - olyat, amiről nem sír le, hogy zsaru vagyok, aztán motorra ülve vágtattam el az Orfeumig, ahol a VIP páholyban várt rám Simba. A napi munkától és az élet terheitől kissé megviselt pofával caplattam fel a lépcsőkön, és anélkül fordultam be a páholyba, hogy egy kicsit is végiggondoltam volna, hogy mi a francot keresek itt. Feljebbvalóm, idősebb, látni akar. Mondjuk megértem. Tudom, milyen piszkosul jóképű vagyok. - Dominic... - a magam részéről nyoma sincs semmiféle túlértékelt szívélyességnek, azonban biccentek, és ahogy hellyel kínál, már le is dobom magam. - Nem, kösz. - felelek a boros ajánlatra, miközben ültömben hámozom le magamról a bőrdzsekit, az ölembe fektetem - Fáj tőle a fejem. Tudjátok, ha az ember sok időt tölt el mások társaságában, akkor egy idő után már nem rója fel azokat a dolgokat, amiket nem szívesen visel el a másikban. Ilyen volt például Santoro érdeklődése, amin csak azért láttam át, mert ő sosem a fene nagy érdeklődéséről volt híres. - Gondolom, mennyire hiányolod. - húzom el kissé a számat a cinikus megjegyzésre, aztán a puha és elegáns ülőalkalmatosságba süppesztem a hátamat. - Ja, hát, semmi extra. - vonok vállat egy gyors mozdulattal - Járőrözés, papírmunka... Járőrözés, papírmunka... Vénasszonyok társasági életének felpezsdítése, amikor az északi szél gyanúsan libbenti meg a függönyt... Ilyesmi. Legyintek, és még el is mosolyodom kissé. De nem ám úgy két pofával, csak mert úgy reflexből jön, meg egyébként is eszembe jut a legutóbbi nyanya, aki még tejjel és süteménnyel is megkínált, ha már voltam olyan kedves, és feleslegesen odafáradtam. - Na és itt? - bökök a színpad felé - Megy a rongyrázás rendesen, he? - szélesedik ki féloldalasan a vigyorom, kissé felröhögök, aztán megcsóválva a fejem, hozzáteszem - Whiskyd van? Már a világért sem akarnék követelőzni, meg bunkónak tűnni, de hát ezt dobta a gép. Ha már a boros körről lemaradtam, valami igazán jöhetne helyette, főleg azért, mert azt hiszem, már most lefáradtam az előttünk álló beszélgetéstől.
Bölcs döntés, ne igyon, aki nem bírja. A végén kiderül, hogy Garrett szájtépései hoztak némi eredményt. Ugyanakkor engem nem ez érdekel. Arcomon joviális mosoly terült szét, majd italomba kortyoltam, s míg beszélt, tekintetemet a színpadra irányítottam. Érdeklődésem formalitás volt, attól azonban nem tartottam, hogy ebbe beleroppanna érzékeny lelke - amennyiben mégis, úgy egy haszontalan tag elbúcsúztatásával lesz gazdagabb a Falka. Bárhogy legyen, mindenképp jól járunk. Semmilyen kérdésemhez mérten érdektelen felelete is, ahogy arra számítottam. - Ahogy mondod. Közben elbocsájtás itt, interjúztatás ott... sok nyűg van egy ilyen hellyel - irányítottam vissza rá pillantásomat. Felvontam szemöldökömet kérdésére. - Vízzel szolgálhatok. Visszautasított, hát mást ne reméljen. Amennyiben elfogadott volna akár egy kortyot is, lett volna további opciója: opció, amit már ő választ. A végén még tényleg nyújtunk egymásnak némi szórakozást, esetleg fejfájást. - Hagyjuk is a formaságokat, nem emiatt hívtalak - tettem le poharamat a karcsú kis asztalra, majd kényelmesen elhelyezkedve méregettem vonásait. - Tudod, Henry, a rendőrségen dolgozik két idősebb hím is közülünk, az egyik ráadásul Vezető Testőr - kezdtem, mintha ugyan sejtése se lenne az állomány összetételéről. - Az a helyzet, hogy teljesen felesleges ekkora mértékben odahatnunk, kiváltképp úgy, hogy két hadnagy mellett őrmesterként... - ingattam a fejem summásan. Alacsony a teljesítmény, lássuk be. - Hasznosabb volnál másutt - kezdtem kibújtatni a szöget a zsákból. - Holnap benyújtod a felmondásodat, majd jelentkezel William Douglasnél azzal, hogy szeretnél a Nemzeti Park vadőreként tevékenykedni a továbbiakban. Pillantásom rezzenéstelen volt, vonásaim komolyak, így ha ezt ostoba tréfának vette, úgy rosszul tette.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Akkor hagyjad. - vetem oda egy kedélyes műmosollyal - A világért se növelném a vízszámládat. Megmondom, mi a bajom vele. Az a bajom vele, hogy olyan pofátlanul tudja kifejezni az utálatát! Vizet? De most komolyan. Értem én a célzást, nem vagyok akkora hülye, mint amilyennek kinézek, Anguta is megmondta, tehát... Istenem, de kár, hogy nem ránthatom elő a farzsebemből ilyenkor! Meg úgy egyáltalán. Én legalább kerek-perec megmondom, ha valakinek nem bírom az arcát, vagy ha bármi nyűgöm van. Hát persze, hogy nem emiatt hívott. Bólintok, hiszen én is pirospozsgás arccal csapkodnám a seggem a földhöz, ha végre tudnám, hogy minek rángatott ide. A Kölyök, meg az elhamarkodott ígéretei! Nem. Nincs se pozsga, se fenékcsapkodás. Csak a nagy büdös semmi van, benne romantikus tücsökciripeléssel, ahogy eltátva a számat szinte belezuhanok a hím tekintetébe. - Hogy mi a fasz? - nem szándékoztam hangosan is kimondani a dolgot, de késő bánat miatt sírjon, akinek van még bűntudata ezen a világon. Érzem, ahogy a szívem a bordáim rabságában csapódik neki a mellkasomnak, méghozzá egyre gyorsabb vágtában. A kezeim ökölbe szorulnak, az állkapcsom megfeszül. Nem csinálok problémát abból, hogy megpróbáljam leplezni az érzéseimet. A pillanat tört része alatt nyúlok a borosüvegért, aztán Dominic koponyáján verem szét, a kezemben maradt, törött üveget pedig egyenesen a kettéálló csöcsei közé szúrom. Gondolatban. - Azt mindenki leszarja, hogy neked mi a véleményed a civil teljesítményemről. - jelentem ki indulatosan - Ezt egyedül te találtad ki? Megyek, beszélek Nessával. Nem. Olyan nincs, hogy felmondjak! Már csak azért sem, mert ez az egyetlen olyan dolog az életemben, amire büszke tudok lenni, amivel büszkévé tettem Patricket, és lássuk be... Szeretem is csinálni. Erre Dominic királyi unalmában kitalálja, hogy dobjam el az egészet és legyek vadőr. Vadőr! Nem térek magamhoz, és nem látok a pipától sem. Fel is pattanok, hogy ne is lássam az önelégült vigyorát - ah, rá se kell néznem, tudom, hogy az van neki, hogy varrná rá az arcára Joker, de komolyan. Eltökélt szándékomban áll a távozás mezejére lépni, és az Alfa híján a Bétával megvitatni a dolgokat. Úgy érzem, mintha az utóbbi időben az egész életem ráomlana a fejemre, nekem pedig kurvára esélyem sincs kikászálódni a törmelékhalomból. - Na csá.
Olykor irigylem a hozzá hasonlóan nyílt színen egyszerű élőlényeket. Annyival kényelmesebb lehet nekik, szabadon a világ tudtára hozhatják minden szívfájdalmukat, s sírhatnak kétségbeesetten vigasztalás után meg nem értettségükben. Ez a lényeg: ha így se értenek meg, feleslegesen pazarlod magad. Elkalandoztam... megesik nehézfejűek társaságában. - Elég szomorú, ha valóban így van. Ahogy az is, ha senki másnak nem tűnik fel a nyilvánvaló, köztük veled. - Egymásnak illesztettem ujjbegyeimet, karcsú sátort emelve ezáltal, míg könyököm a karfán pihent. - Dicséretes, hogy tudod, kivel kell majd még beszélned Douglesen kívül, de ne legyél ennyire lelkes - mosolyodtam el. - Mágiahasználó szövetségeseink el sok helyütt ott vannak, mint azt remélem te is észrevetted. A baráti viszony ápolása pedig fontos, ahogy az egymásra figyelés, a másik megsegítése is. - Aki úgy véli, hogy már teljes mértékben képtelen vagyok az egyenes beszédre, az tökéletesen fején találta a szöget. Ráadásnak lelkembe tapos, mivel ezek alapján kiszámíthatóságom kényelmetlen irányba kezd tendálni. - A rendőrség berkein belül megfelelően képviseltetjük magunkat, ám hivatás szinten, Tarkjainkon kívül más nem járja az erdősséget, s ez nagy hátránya a Falkának. Kiváltképp úgy, hogy a mélyen tisztelt Protektor személyesen tevékenykedik ott. - Őszintén reméltem, hogy már kezdte sejteni az összefüggést, elhagyva a lényegtelen sallangokat. Én nem az ő, vagy bárki más személyes érdekeit, vágyait nézem, hanem a Falkáét, a magam szándéka, kíváncsisága is ebből fakad. - Felkeresheted Nessát úgy, hogy elsírod neki gonoszságom fölötti bánatodat, vagy úgy, mint akinek pompás ötlete támadt. Mindkettőnek lesznek következményei, mint mindig nálunk. - Fenyegetés nélkül ejtettem ki a szavakat, már csak azért is, mert két chicagóihoz az ilyesmi messzemenőkig méltatlan lenne. Tudjuk, hogyan működik Castor falkája, s bízom benne, hogy a jelenlegi Béta habitusa alátámasztja majd az elvárásaimat. - Aludj rá egyet - töltöttem magamnak egy újabb pohárral. Több mondandóm egyelőre nem akadt számára, minden egyebet későbbre tartogattam - minden miértet, minden magyarázatot, minden további feladatot. Nem várom izgatottan, hogy meglássam, meddig bírja, ha ugyan egyáltalán a rajtvonaltól képes elvonszolni magát, de él bennem némi kíváncsiság.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Végül is, megérdemlem. Ha már úgyis arra panaszkodtam, hogy rohadt fáradt vagyok, akkor akár még hálás is lehetnék Santoronak azért, mert egy pillanat alatt minden csipát kiporolt a szememből, és hirtelen olyan frissnek és üdének érzem magam, mint az a néger csóka az OldSpice reklámból. Hát de tehetek én róla, hogy Castor a halál pöcsének a legvégére akart költözni a falkával együtt, ahol ilyen alacsony a rendőrségi állomány (meg mindenféle állomány), és a fejlődési lehetőséget errefelé úgy definiálják, hogy "megöröklöm a nagyfater medvefarmját, és gazdag leszek"? Ha bárki arra számított, hogy hősies tűzharcokban vetem oda a szőrös csöcsömet egy csapat óvodás elé, ezzel csikarva ki az elismerést, az nagyon rossz helyen kapirgál, mert errefelé legfeljebb a farkasok után kell eltakarítani a szart, az meg kötelesség, nem pedig hősiesség. A picsába már! - Te, meg a baráti viszonyaid... Kaffogok oda szemtelenül az okfejtésére. Minimum down-kórosnak kellene lennem, hogy ne essen le, hogy ez masszív mélytorok a részéről, nem pedig holmi szeretetszolgálat. Ha őszinték lennének a szándékai, már rég az őrzőkkel ölelkezve énekelné a kumbayát odalent a színpadon. Hagyjuk már. - Aha, szóval a Protektor? - ciccenek fel, megnyomva a vezetői tisztséget - És majd gondolod, hogyha ennyire szar rendőr vagyok, akkor arra pont alkalmas leszek, hogy az őrzők vezetőjét fektessem két vállra egy romantikus erdei sétán? Hát elmész te a... Örülök, hogy egyet értünk valamiben. Mármint Nessa felkeresésének témakörében. Viszont ahogy tovább folytatja az okfejtését, bukfencezik egyet a gyomrom nagy hirtelen. - Nem vagyok olyan, mint te. Hála az Istennek! Valószínűleg ebben is egyet fogunk érteni. Ki-ki más miatt ad hálát az égnek, hogy nem hasonlítunk egymásra semmilyen tekintetben. Viszont nem áll szándékomban sem sírni, sem pedig a saját briliáns ötletemként felvázolni a felmondási tervezetet. Egyszerűen tudni akarom, hogy a vezetés szemében is indokolt-e lenyomni a torkomon ezt a... nem is keserű, inkább tüskés pirulát, vagy sem. Kerek-perec meg akarom kérdezni a dolgot, és bár akkor sem fogom magam jobban érezni, mint jelenleg, de legalább mondhatom azt, hogy a falkáért teszem, nem pedig valaki totál szubjektív véleményének behódolása miatt. Ennyi talán segít majd, ha egy sötét sarokba vonulva kell nyalogatnom a sebeimet. Aludjak rá egyet. Nem? Jó, tudom, hogy sokkal bölcsebb és megfontoltabb lenne higgadtan hozzáállni ehhez a kérdéshez, sőt, valószínűleg ezt az egész beszélgetést meg lehetett volna oldani sokkal kulturáltabban, már ami az én részemet illeti. De egyrészt: késő bánat, másrészt pedig valahogy belém van kódolva, hogy zsigerből szeretem feldúlni a dolgokat magam körül, szóval arra legalább "büszke" lehetek, hogy hű maradtam a saját hülyeségemhez. Ide nekem a győzelmi zászlót! Olyan ideges csalódottsággal viharzom el és hagyom magára, mint amikor az ember prostit rendel, a bigéről meg kiderül, hogy még szűz, és ahelyett, hogy te csak hátradőlnél, és élveznéd a szolgáltatást, el kéne magyaráznod neki mindent onnantól kezdve, hogy a méhecske meg a bibe. Ahogy a lépcsősorból kifordulva a lenti nézőtér asztalai közt kacsázom, egy velem szembe jövő felszolgáló tálcájáról reflexből lekapom a poharat - mit ad Isten, whisky! - és egy kortyra ledöntöm a tartalmát. Felnézek a VIP páholy felé, és bosszúálló tekintettel célzom meg Dominicet, már ha foglalkozik még azzal, hogy egyáltalán utánam nézzen, aztán nagy sebbel-lobbal elhagyom az Orfeumot. A sebességkorlátozást jócskán átlépve száguldok fel a Farkaslakba, és mint a gyerek, aki az anyukáját akarja, olyan lelkesedéssel kutatok a Béta után. Anyu, védj meg.
Henry arcát megpillantva a reptéren egyszerre öntött el az aggodalom és a düh. Előbbi leginkább magam miatt így, hogy láttam, tényleg jól van az orra, bár még nem a régi. Utóbbi meg pont azért, mert az orra nem a régi. Baszki, most már mindig ilyen idegbeteg kis szuka leszek? Nem tesz ám jót, növeli a ráncok számát, a végén őszülni fogok és a többi faszság. Mondjuk mindezt rövid időn belül kiszorította az a zsáknyi zabszem, ami beerőltette magát a seggembe. Azután se lett jobb, hogy elmesélte, hogyan sikerült ezt összehoznia, hiába esett jól és éreztem tőle magam egy nyeretlen kamaszlánynak. Jószerével szájzáram lett, és az autóban a saját kezemet nyomorgattam, a GoldenWolfnál kiszállás után pedig Henryét. Reggelinél bevált múltkor, hátha most is használ. Ne aggódj, nekem is csak az orromat törte el, nálam jobban úgysem fogod kiborítani. Hja, ha fogadnom kellett volna, kettőnk közül még mindig magamra fogadok, az én túlélési ösztönöm kicsit jobban volt fenve, mint az övé. Cserébe neki meg irdatlan mázlija volt. Igazából jobb helyzetből indulsz, mint én, mert kivételesen TE nem csináltál semmit és nem tudtál semmitől. Hát ez most annyira nem nyugtatott, de oké, kipréseltem magamból egy ernya mosolyt. És jóóóó mélyre temettem az egész szorongásom legfőbb okát, ahogy beléptünk az én ízlésemnek végtelenül puccos helyre. Az egész kísértetiesen hasonlított arra, mint amikor Miguel vitt az alfa elé bemutatásra. Aminek az lett a vége, hogy könyörgött a saját tyúkszaros életéért. A sajátjáért pedig vígan elvette volna az enyémet, csak egy biccentés kérdése volt a dolog. Aztán ahelyett, hogy megszabadulhatott volna tőlem, a büntetésévé váltam. Aggódó pillantást vetettem Henryre a szemem sarkából. Neked is ez leszek a végére? Büntetés? A puszta gondolattól is görcsbe rándult a gyomrom és megszorítottam a kezét, de nem szóltam egy szót se. Emlékeztem még, hogyan nézett rám legutóbb, amikor hazahoztam Anchorage-ből és megkérdeztem, hogy "ugye ez nem trükk". Ahogy ő nem akarta többé azt a tekintet látni tőlem, úgy én se tőle. Rég nem volt mit bizonygatnia, de attól még a démonaim járták a maguk táncát minden olyan helyzetben, ami kísértetiesen hasonlított egy korábbira Az örök különbségnek az elmúlt években a farkasom tűnt. A nőstény feszült volt, mert érezte a súlyát a helyzetnek, de nem ideges, és pláne nem félt. Nagyon furcsa volt ez a kettőség még mindig.
A páholyba egyedül léptem be, tíz után pár perccel, félig leengedett pajzzsal, holott szívem szerint kurvára csutkára felhúztam volna. De talán ez az udvariasabb. És ha ő sem rejtette magát teljesen, hát akkor bizony végigfutott a hátamon a hideg. Mondjuk egyébként is. A szeme sötét volt és hideg, ebbe a barna szempárba semmi se jutott abból a melegségből, ami Henryében még az első találkozáskor is ott volt. Azt a szikrányi szórakozást meg csak nagyon csöndben és nagyon magamnak engedtem meg, hogy megint egy sötéthajú, szakállas csókával hozott össze az élet. Komolyan, ez lett a sztenderd, vagy Zach elüldözött minden szőke és/vagy kékszeműt? Mert eddig eggyel se találkoztam Alaszkában rajta kívül - legalábbis hímben. Aztán a védekezési humor-mechanizmus után visszatértem a gyomorgörcshöz, meg a felismeréshez, hogy Henry neki pattogott! Beszólt, felpattant meg minden csak azért, mert velem akart találkozót. És az egész végére csak az orra törött el. Hát bazmeg, te tényleg a szerencse fia vagy! - Hello, Mr. Rodriguez - köszöntem és próbáltam nem olyan idegesnek tűnni, mint amilyen voltam. Ha kezet akart fogni, foghattunk, ha nem, nem. Nekem édes mindegy volt, bár lehet vetett volna egy bukfencet a gyomrom, ha a kezeinken keresztül is megérzem, azt, ami benne zubogott. A farkasom pedig figyelte őt, akár volt pajzs, akár nem. Rezzenetlenül, nyaka egy vonalban háta ívével, energiáim pedig épphogy meg-megrándultak. Óvatos volt, figyelmes, de a félelem szikráját sem mutatta. Mit adtál nekem, Aiden?
Számomra csak egy átlagos szerdai nap volt ez is, mint a többi. A reggeli futás persze megint kimaradt, amitől a kedvem nem lett jobb az idő előrehaladtával, de semmi nincsen veszve még ugyebár...! Főleg, mert igen jeles nap ez a mai, hogy olybá fest, Miss Miles méltóztatik tiszteletét tenni errefelé. Mintha lenne választása. Bár tulajdonképpen van, csak a másik opcióval minden bizonnyal rettentő szomorúvá tenné a mi hősszerelmes Rómeónkat, szóval... A kocsim az épület hátsó parkolójánál áll, azon bejárat közelében, mihez Henryt invitáltam, így kétsége sem lehet a hímnek felőle, hogy ígéretemhez híven várom őket a megadott helyen és időben. Könyv helyett mondjuk most leginkább a telefonom nyomkodásával ütöm el az időt, a páholy erkélyén könyökölve. Fekete farmerhez sötétkék felsőt vettem, nem esve különösebb túlzásokba, noha egyszerűségében is ápoltnak hatott az összkép. S energiáim ezzel együtt leplezetlenül uralták a teret. Lustán, nemtörődöm módon nyúlt el bennem a fenevad, miközben rájuk vártam. Én itthon voltam; nekem nem volt ma sem veszíteni valóm.
Ahogy nyílik az ajtó, leengedem a telefont, halkan koppan képernyővel lefelé fordítva az asztalon előttem, s fejemet az érkezők irányába fordítom egy futó pillanat erejéig. Nem szólok, nem sürgetek... még csak ki sem küldöm Henryt a lenti térből, hiába mondtam két napja neki, hogy a küszöbnél tovább nem jöhet. Helyette egészen egyszerűen felemelkedem ültemből, mikor érzékelem a kishölgy közeledtét, végtére is úgy illik. - Miss Miles, igazán örvendek! - Kezet nem nyújtok - talán idővel - helyette a jólneveltség álcájába csomagolva, mintegy finom jelzés értékkel húzom ki az előbb elfoglalttal szemközti széket neki. Betolom alá, ahogy helyet foglal, ezt követően ülök csak le magam is. - Remélem nem kellett nagyon korán kelnie a találkozó kedvéért. Egy kávét esetleg? Valami erősebbet? - Sandítottam ültemben keresztül a páholy korlátján válaszát követően, a lenti részen még épp elkapva Henry jól behatárolható irányba távozni készülő alakját. - Hé, Henry! Hoznál nekünk kérlek egy-egy kávét, ha már úgyis a pult felé mégy? Kösz. - Fordultam vissza már-már derűsnek nevezhető mosollyal képemen a nőstény felé. Hogy direkt szívattam-e a hímet? Ez kérem nyilvánvaló; de az igazsághoz hozzá tartozott annak ténye is, hogy a délelőtti időpontban nincsen bent személyzet, így pedig, ha már úgyis itt van... hasznosat a kellemessel, ahogy mondani szokás. Figyelmem hovatovább a kis intermezzot követően teljes egészében a nőstényé volt, meglehet, még kissé felé is hajoltam ültemben, felvéve a szemkontaktust vele. - Hagy kérdezzem meg mindenek előtt, mennyit osztott meg ezúttal Önnel a rend éber őre? Mert, ha jól értesültem, a falka felé nyújtandó kötelezettségéről nem igen volt tudomása korábban... vagy rosszul tudom? - Becsapós kérdés, a mondatvég utáni válasznál kérem vigyázni. Hangom kellemesen nyugodt tónusa őszintén érdeklődőnek hat különben, miközben fürkésző tekintetem nem ereszti a kiscsajt. Az mindig egy érdekes kérdéskör, hogy kiből mit hoz ki a vizsgadrukk...
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Hát már a rézfaszú bagoly bocsássa meg a bűneimet Dario helyett, én a küszöböt úgy értelmeztem, hogy éppen a páholy bejárata, nem pedig az egész kurva épületé! Éppen ezért inkább a földszinti bárpult felé masíroztam, hogy inkább lássam, mintsem halljam őket, fel-felfele sandítva. Dakotát minden jó tanáccsal elláttam, amit csak tudtam, de a szorongása rajtam sem segített. De mégis én voltam a vén szar, hozzá képest, szóval eszerint is próbáltam cselekedni, mielőtt elengedtem a kezét, és hagytam, hogy tegye, amit kell. Már az a világot jelentette, hogy miattunk hajlandó volt besétálni a páholyba, szóval... Tőle ennél többet nem kérhettem. Ahelyett, hogy az emeleten maradtam volna hallgatózni, inkább lenyargaltam a földszintre és ott kértem egy pohár whiskyt, jég nélkül, tele, nem ilyen filmes elegánsan kétujjnyit. Dario kiabál, én felnézek, és ahelyett, hogy a középső ujjamat emelném felé, megkapja a hüvelyket. Baszki. Mivel jelen állapotomban, még egy korty ital után sincs fogalmam, hogy ki hogy issza a kávéját, a pultra csapok a kérdésre, és közlöm csóri pultossal, hogy KÉT kávé lesz, külön cuki kis kancsóba tej, meg egy kistányéron egy halom kockacukor. Ne basszon már fel ő is... Mindezt egy tálcára rakattam, és a személyzet helyett voltam én hajlandó felmászni az emeletre a rendeléssel, kicsit úgy lebaszni a tálcát eléjük a peremre, hogy eléggé minden is meglötykölődött a csészékben-kancsókban. - A közelben leszek, ha kell még valami. Egs. Ennyit préselek ki magamból, először Dario szemeibe nézve, aztán Dakota tekintetét talán elkapva, hogy sajnálom, tudom, én vagyok életed hímje, de itt és most, egy poháralátét szintjén érzem magam. Faszom. Nyilván én is reszkető gyomorral létezem, és így is hagyom ott őket, visszasétálva a lenti pulthoz az italomért, és a tök üres közönség soraiba bevetve magam. Innen nem hallok semmit. Innen esetleg csak látom őket, ha úgy mozdulnak és én is jókor nézek oda. Na, nehogy már ebből a pozícióból gardedám legyek! Dario háromszor megölhetné, mire én visszaérnék az emeletre, szóval... Találkozzunk már középen. Azonban, amint úgy értékelem, hogy minden nyugisan zajlik, felkelek és még egy újabb utántöltéssel felszerelkezve kisétálok az épületből, hogy anélkül tudjak rágyújtani, hogy beizzítanám a füstjelzőket. Az hiányozna még! De egy cigi mindenképpen kellet ebben a totálisan tehetetlen helyzetben, szóval... muszáj volt. Gyerünk már, Dario, basszus... Annyit nem csináltam, hogy reflexből megöld a nőstényemet, ugye? Ennyire bízhatok benned? Próbáltam így tenni, ahogy a fehér füst az arcomba szállt, és ahogy az ital égette a torkomat. Ezek után nem tettem mást, mint az emeletre visszatérve leszartam mindent is, és a hátamat a falnak döntve a maradék whiskyvel a kezemben csúsztam le a földre és vártam. Nem mondom, hogy imádkoztam, mert azt azért mégsem, de mivel még Anguta szerint sem voltam hülye, így minden izgalmam mellett ott volt a tény, hogy ez az egész nem történne meg, ha nem az én érdekemet szolgálná. És ja, Dakotát ilyen helyzetekben nem ismertem, de ettől még elég volt minden, amit egymásnak megígértünk és amit egymással megosztottunk.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Sehol semmi pajzs. Háromszázötvenegynehány év tehénkedet rám, szívta el a levegőt is, és komolyan, baszki, ennyi erővel asztalra csapott fasszal is várhatott volna! Kivert tőle a víz, tök mindegy, hogy Aiden mellett mennyi ideig voltam és ő is jócskán túlvan a háromszázon. Az Aiden. Apafarkas, meg a többi, bőven volt időm hozzá szokni, de ez... És nem tudtam eldönteni, hogy értékeljem, hogy a farkasom nyugiban elvolt, vagy bosszantson, hogy képtelen együttérezni velem. Legalább kicsit fossál, az ég szerelmére! Hála istennek nem fogtunk kezet, így nem hánytam le a flancos farmerját meg a flancos ingét. Vagy nem flancos, mit értettem én hozzá? - Legalább egyikünknek fixen jó napja van - mondtam, miközben kihúzta nekem a széket, mert hát mit mondjak? Én is örülök? És indítsak egyből egy vaskos hazugsággal? Ja, az biztos plusz pontot jelent... - Repülővel jöttem, úgy egész kényelmes. A kávé pedig tökéletes, köszönöm. Megint csak: nem mondhattam, hogy ja, fasza volt, kialudtam magam, semmi gáz, mert kurvára alig aludtam valamit az éjjel. És gyanítottam, hogy ma sem fogok sokat, ha csak le nem szív az egész annyira, hogy este szimplán beájuljak az ágyamba. A kávé meg... Biztos, hogy nem fogok ebben a helyzet olyasmit kérni, ami akár kicsit is tompíthat. Elég, hogy a nőstényem bexanaxozott a jelek szerint, nem hiányzott, hogy én meg spicces legyek. Bár egy italtól amúgy se lennék, de ne kockáztassunk. Talán ellazítana. Talán kéne. De az biztos kurvaélet, hogy nem akartam éppen most ellazulni. Bő nyolc évtizedes beidegződés munkált bennem. Ahogy Henry után kiált, a nőstény füle megrebben. Én csak kényszeredett mosollyal válaszolok az ő derűs szájhúzására. Lehet nem lesz gáz, sőt, az is megeshet, hogy jófej Rodriguez, de majd hiszem, ha Pathez hasonlóan rántottával és baconnel vár. Mondjuk a kávé épp érkezik, és röhej, de megint Henry a felszolgáló. - Hogy meg vagyok hívva beszélgetésre - feleltem az igazságnak megfelelően. - Úgy tudom, az egész megtűrt-üldözött státuszos, fizetős-szolgálatos dolog miatt. - De ezt már Patrick szájából hallottam. - És volt tudomásom - biccentettem pár másodpercnyi mérlegelés után. Ez is csak egy szorult helyzet volt, egy szaros üldözés, belógás, kiszökés, és csak a leleményességemen múlt, hogyan, mennyivel úszom meg ezt a kis kalandot. Elsüllyesztek egy újabb hajót, vagy felvetetem magam egy random faszival, akinek szerencsémre gyors verdája van. Eszköz és random segítség nélkül? Fasz se tudja, de azt hiszem, most ki fog derülni. - Korábban már jártam a környéken. Öt-hat évvel ezelőtt, akkor is belefutottam egy lelkes kiscserkészbe. Horatio Haskell. - Bár tudnám, mit jelenthetett rólam! - Akkor azt mondta, hogy vagy fizetek, vagy valamivel a falka hasznára leszek, ha a területen akarok maradni. Pénzem nem volt, csicska nem vagyok. - Ez egy árnyalatnyival élesebben, önérzetesebben csúszott ki, mint szántam. - Nem zavargolódtam tovább a környéken, most meg úgy voltam vele, hogy az elmúlt években aztán felőlem akármerre változhatott a falak hozzáállása a kóborokkal kapcsolatban. Összetűzesem nem volt, fizetni hajlandó voltam... - De azt már gondolom hallotta, hogy Henry közölte, elintézett mindent, és ez úgy jött át, hogy rendben van a nem-fizetésem. - Továbbra sem tervezek sok vizet zavarni vagy balhézni. Egyedül Henry érdekel. Mondanám, hogy igyekeztem ártalmatlannak tűnni, de basszus, száztízesként mi a faszt tudtam volna produkálni? Főleg úgy, hogy nem egy batár tank körül sündörögtem, Henryt is simán helyretette egymaga, akkor meg? Ártatlan lányka vagyok, olykor felugrok a pasimhoz, köszi-puszi. Szép nagy szemem van, szeress-etess, ennyi vagyok, isten engem úgy segéjjen, vagy mi a halál. Henry megérkezett, a kis tálcáját lebaszta az asztalra közénk, én meg kicsit ökölbe szorítottam a kezem, hogy ne nyúljak egyből a karja után és marasztaljam csak úgy, reflexből. Ne menj már el, hé! De minden fosásom ellenére, amikor a futólag találkozott a pillantásunk, alig észrevehetően biccentettem. Megoldom. Fingom sincs, hogyan, de megoldom. Ennél többel viszont nem reagáltam, még az energiáimat is fegyelmeztem, a nőstény nyugton maradt, nem bújt a hímhez. Rodriguez pajzsa lent volt. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy mindent, ami elárulhatott - engem meg a nyilvánvalót még jobban - a minimumra redukáltam. Az életemért küzdöttem, legalábbis úgy éreztem. Eszemben sem volt önként hanyatt vágni magam és a hasamat mutatni "itt téphetsz fel" címszóval. És a farkasom mélységesen egyetértett - hurrá!
- Én nem tennék ilyen könnyed kijelentéseket idejekorán az Ön helyében. - Jegyeztem meg udvarias tónusban, mi remekül illett a székkihúzós gesztusomhoz. Hogy kijelentésem annak volt-e egyezményes jele, én sem élveztem különösebben a szituációt vagy csak ironizálását értékeltem ekképpen, nem derül ki, ahogy magam is helyet foglalok vele szemközt. Az ideútja és az italválasztása kapcsán aprót biccentek, kis kitérőt téve a harmadik jelen levő után szólva, majd ugyebár figyelmem ismételten Dakotáé lészen. Nem mondhatja senki, hogy potyára jött ide ezen a délelőtti időponton... igazán. Az udvariassági körökön túl ugyanakkor nem húzom különösebben a dolgot, úgy fest, egy tisztázó kérdés keretében menten a lényegre is térek, míg a szervírozására várunk a feketéinknek. Érdeklődve hallgatom a nőt, energiáimban ott áll be csupán némi változás, mikor arról ejt szót, tudomása volt a dologról. Épp csak feljebb szökik szemöldököm, kíváncsi fürkészés fénye ül meg vonásaimon. Komolyan? Ééérdekes. A továbbiakra aprót hümmentek, rosszallóan ciccenve Horatio neve hallatán. Hormontúltengéses vén barom... - Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy legalább ugyan ennyi ideje nem láttuk Mr. Haskell-t a környéken, így ennek értelmében és mivel Henry képtelen volt megfelelően kezelni első nekifutásra a helyzetet, a fizetség a továbbiakban nem opció. - Hagyok egy szemhunyásnyit időt neki, hogy processzálja ennek tényét és némileg újra gondolja a "csicska nem vagyok" hitvallását, mert a kilátásai ezek alapján nem túl derűlátóak, ha engem kérdeznek. Persze, mint a minap Henry esetében, úgy a döntés ezúttal is a kishölgy kezében van. Szavait hallgatva érzek némi hasonlóságot világlátásában, habitusában Henryéhez, de hát van az a mondás zsákról meg a foltjáról... nem igazán tudom egyelőre eldönteni, mindez jó hír-e vagy sem a számomra, de már legalább be tudtam lőni, körülbelül mire számítsak a nősténytől. Sok jóra aligha. Kellemetlen. Igazán... kellemetlen. S mintegy a nő végszavára megérkezik a hím is, tálcán egyensúlyozva a koffein adagunkat. A lendületes mozdulat láttán felé sandítottam sötét tekintetemmel, s válaszul érkező pillantása finom mosolyt csalt szám sarkába. - Ez minden, köszönjük. - Ugyan már, hombre... ha bántani akarnám, már nem lenne egyben. Ha bántani akarnám... nem őt törném össze. Csendben figyeltem egyébként, ahogy a hím távozott: a lopott pillantást, az egymás felé lódulni vágyó, mégis türtőztetett energiákat, hogy mintegy ebből a pillanatnyi biztonságot adó érzületből rántsam vissza komolyan csendülő hangommal Dakotát a valóság kies talajára. - Ha annyira csak ő érdekli, miért nem költözik a városba? Nem kell a falkához csatlakoznia, bizonyos esetekben kifejezetten jól jön egy közelben levő kívülálló szolgálata a területen maradásért cserébe. - Őszintén érdekelt a válasza, mert akármennyire is figyeltem őt vagy épp játszottam vissza a Henryvel lefolytatott beszélgetést fejben, nem sikerült rájönnöm, mégis kinek és miért jó vagy épp fontos ez a távkapcsolatosdi. Pedig biztos, hogy megvan a maga oka - kell, hogy legyen - csak én nem látom át. Igaz, nem is öltem a kérdésbe szemernyi energiával sem többet a kelleténél.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Kicsit megemelkedett a szemöldöke. Nekem meg még kisebb lett ettől a gyomrom. Lassan kezdtem azt kívánni, hogy üvöltözzön vagy tudom is én, csak ne ilyen kis izékből kelljen kitalálnom, hogy mégis mi van. Mit gondol, mi mennyire gáz, vagy oké... - Értem - biccentettem mind Horatio távollétére (nagyon remélem, hogy nem minket kezdett hajkurászni tök eredménytelenül az elmúlt években), mind a fizetség kiesésére. Repesni mondjuk kurvára nem repestem, mert nyilván ez lett volna a legjobb és legegyszerűbb megoldás, de hát baszhattam. Mondjuk talán kicsit kevésbé tett be a hír, mintha korábban nem pedzegette volna Patrick is ezt. Így egy árnyalatnyival kevésbé volt gusztustalan a lenyelendő varangyos béka. De csak egy árnyalatnyival. Nem tetszik, ahogy méreget, mondjuk nem is azért lettem hívva, hogy életem legjobb élményében részesüljek, de na. Legalább a pajzsát húzná fel! Legalább félig! Lécci? Áh, biztos szót se ejtek róla. Pillanatnyi szusszanást jelentett Henry érkezése, a kávét alig fogtam fel. És nem voltam benne biztos, hogy érte kéne nyúlnom, mert még a végén kurva kínosan megremeg a kezem meg ilyenek. Bár aligha leptem volna meg Rodriguezt, szerintem lesírt rólam, hogy totálisan be vagyok feszülve. De esélyesen ha jobban rejtegettem volna, akkor is simán leveszi. Aztán a mini-szünet után mehettem vissza a szorítóba, kétszázas pulzussal. Jó, nem. Csak százkilencvenkilenccel. A kérdése azt hiszem meglepett. Legalábbis nem számítottam rá, hogy ez terítékre kerülhet, azt vártam, hogy elém lesznek pakolva a feltételek, meg miegymás, esetleg fenyegetés, meg erődemonstráció, satöbbi. Ezt nem vártam, és nem is titkoltam meglepettségemet - pár szapora pislogás, és némi körbe pillantás, ahogy a saját válaszomat kerestem. Nem azért, hogy kiforgassam a választ, sokkal inkább azért, hogy a lehető legpontosabban megadjam azt. Mert nekem egyértelmű volt, annyira, hogy talán rendesen el se tudtam magyarázni. Aztán végül mégiscsak a kávéért nyúltam, hogy egy kis időt nyerjek még, és szerencsére annyira kizökkentett a kérdése, hogy rettegni is elfelejtettem pár másodpercre. - Nem szeretnék falkaterületen élni. Hiába nem lennék falkatag, bizonyos mértékben akkor is az önök szabályai szerint kéne élnem a mindennapokat. Ismerem magam, erre tökéletesen alkalmatlan vagyok sajnos. Tényleg sajnos. Tudom, hogy ha nem így lenne, megint csak jelentősen egyszerűbbek lennének a dolgok. Aiden is a területen élt évekig, csatlakozás nélkül. Szóval tisztában voltam vele, hogy tényleg lehetséges - csak nem nekem. Mintha felügyelet alatt lennék: túl közeli, túl szoros, túl feszes, túl... minden, és ettől a hideg rázott. Az, hogy mondjuk heti egyszer feljöttem, vagy egy hétvégére, tök más, mintha minden napot itt töltenék. És nem, sajnos Henry sem elég ahhoz, hogy ezen változtassak. Vannak dolgok, amik sokkal mélyebbre nyúlnak bennem, mint ameddig ő elér, bármennyire is kívántam, hogy ne így legyen. Arról nem is beszélve, hogy épp berendezkedtem Anchorage-ben. Jó volt ott lenni, szerettem. - Mindkettőnket fölösleges fejfájástól kímél meg szerintem, ha továbbra is csak látogatóba jövök. Ha van rá mód. Én nem akartam itt nekik szart keverni - tényleg. Mert amíg Anchorage-ben ha ráléptem valaki tyúkszemére, addig egy, max pár farkas esetében húztam ki a gyufát, addig itt egy egész falkát kaptam a nyakamba. Elképzeltem, mi lett volna, ha a mondjuk a vasúti lerakat falkaterület... Nem csevegnénk itt ilyen békésen asszem. De az is igaz, hogy Henry miatt szerettem volna még itt megfordulni és úgy, hogy azzal se magamd, de legfőképp őt sem sodrom bajba, veszélybe. Emellett Darlene tanácsa is ott csengett a fülemben: minimális kontakt a falkával. Jah, azon voltam!
Az van, hogy a lovagjának kénytelen leszek ismétlő leckét adni abból, miért nem kockáztatjuk a feljebbvalónk jó hírnevét a legapróbb módon sem. - De mindez nem tartozott rá, hisz nem volt a falka tagja. Hazugság bűze nem mételyezte a kis nőstény kijelentését, miképp a hímét sem pár nappal ezelőtt, hiába nem egyezett kettejük válasza... Azt pedig erősen kételltem, hogy az általam szándékosan teremtett, feszült szituációban bármit is tudtak volna érdemben füllenteni. Nem olyanok... így ettől a legkevésbé sem tartottam, ami azt illeti. A fizetség opciójának könnyes búcsút intve felvázoltam a kézenfekvőnek tetsző megoldást a helyzetükre, de a kishölgy korábbi kijelentése alapján sejtettem, hogy nem lesz olyan egyszerű a képlet, mint ahogy az én számból elhangzik. Hallgatom és bár értékelendő a nyílt egyenessége a nősténynek, én magam nem bocsátkozom hosszas magyarázatokba azt illetően, hogy a falka szabályaihoz való alkalmazkodástól aligha tudja megkímélni magát teljesen holmi távolságtartással, elvégre... egy falkással kezdett. S míg Mike lehet hagyná a két szép szeméért a területünkön hétvégézni időnként, mint a nemrégiben visszatérteket, egykori falkatársainkat, addig én pontosan tudom, hova vezethet hosszútávon mindez a magam falka számára. Fairbanks nem átjáróház, arra ott van Anchorage... - Honnan tudja, talán próbálta már errefelé? - Firtatom érdeklődően. Nem rémlenek vonásai, pedig egy ideje itt vagyok már... S ahogy elnézem magamnak, a B opció is formálódni látszik elmémben, ami a lehetőségeit illeti. Ahogy a kollektív fejfájást említi, önkéntelenül is széles mosoly kúszik képemre, már-már barátságosnak nevezhető. - Van. De ahhoz igazán bele kell vesse magát a szomszédos város életének körforgásába. Ott kell lennie, ahol a legtöbb átutazó megfordul, ahol első kézből értesül azokról, akiknek az úticélja a fairbanksi falka területe. És erről folyamatosan jelentenie felém. - Természetesen. Tekintetem a rezdüléseit, vonásait fürkészte mindeközben, hagytam megülni a kimondott lehetőséget kettőnk között, de válaszra időt számára nem, mert folytattam: - Akkor Henryé mellett, ami lássuk be, újabban nem sokat ér, megkapja az én kezeskedésemet is az itt tartózkodása kapcsán. - Biccentettem aprót, mintegy megerősítően. Komolyan képes lettem volna vállalni ezt a rizikót vele, velük. Legalábbis amíg az én szabályaim szerint játszanak mindketten. - Gondolja át, Miss Miles. Henry annyi mindent tett már mostanáig is kockára, csak hogy önnel lehessen... a falkában betöltött pozícióját, a falkatársak bizalmát, a teremtője lelkiismeretességét. A reputációjáról a rendőrségen nem is szólva. - Szusszantam, alig kivehetően nevetős éllel ez utóbbi kapcsán. - Kétségtelenül könnyebbség lenne az ő számára, ha ide költözne a területre, de megértem az ön érveit is. A falka-lét nem való mindenkinek. - De kétségtelenül megvannak az előnyei, ezt még én sem vitattam soha. A csészémért nyúltam, beízesítve két cukorral is a kávét, hogy a feketével a kezemben dőljek hátra a székem támlájához már-már könnyeden fűzve hozzá: - Bárhogy is döntsön, mindkettő megoldás működőképes a falkát illetően. De tudja mit! Nem kell itt és most választ adnia. Mit szólna hozzá, ha előbb megnézné, valóban annyira esélytelen-e az az ideköltözés? - A kérdésbe bújtatott tónus pontosan azt sugallja, amit energiáim is. Nem elfogadható a nemleges válasz ez esetben. Máskülönben hogy máshogyan szabotálhatnám kicsit Henry lelkes - kacc - feladatteljesítését a jövő hétre, nem igaz? - Úgy biztosra veheti, hogy Ön megadta az esélyt a dolognak, még ha végül a másik opció mellett is döntene. Mindössze öt nap, a jövő hét során! Nem fogja megbánni. - Vagy de, ám mindez a holnap Dariojának lesz a problémája. Most számhoz emelem nemes egyszerűséggel a kávét, hogy lehúzzam azt, mint ki jól végezte dolgát, a nő reakcióját figyelve ezt követően.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Nem, bazmeg, nem próbáltam errefelé, de neked se kell autó alá feküdnöd ahhoz, hogy tudd, nem kellemes, ha elcsapnak, tök mindegy, milyen márkájú kocsival teszik. De ezt megtartottam magamnak, csak jobban összepréseltem a szám, mert ja, az élesre fent túlélési ösztön. Bámulatos kussban tudtam ülni, ha a helyzet rászorított, és ez bizony szorított. Azt meg végképp nem voltam hajlandó bevallani, hogy eddig milyen fenomenális falkás élményeim voltak. Ittam egy kis korty kávét, de úgy éreztem, menten visszaöklendezem, szóval inkább le is tettem a folytatásról. - Nem - ismertem be kurtán, az elejéről sikeresen lehagyva azt a kis "még" szócskát. Nehogy már azt higgye, hogy esetleg vágynék ilyesmire. Habár azt hiszem, jelenleg kurvára mindegy volt, hogy én mire vágyom. A tapasztalatim boncolgatása helyett inkább egy olyan oldalát mutatom az egésznek, ami számára is egyértelmű és előnyös lehetett. Nincs nő, nincs sírás, vagy mi. A kiszélesedő mosolya nem igazán nyugtatott meg, de azért valamennyire viszonoztam. Nos, amíg mosolyog nagy baj nem lehet - ugye? Ez az általános vélekedés, talán nem Rodriguez a kivétel ez alól, bár inkább nem ringatom magam ilyen ábrándokban, akkor talán kisebb, kevesebb szar meglepetés ér. Van mód a látogatásra! Fasza! És ami ennél is faszább: nem volt ellenemre, amit mondott. A parán túl így őszinte érdeklődést is érezhetett felőlem, jóval kevesebb húzódozással, mint eddig, és ja, ez nekem is új volt. Persze, azért nem lelkesültem fel, de okom se volt ellenkezni. Mert hát hol érdekeltek engem a - egyelőre - névtelen-arctalan kóborok, akiknek a dolgait majd tálcán kínálom fel neki azért, hogy kaphassak pár órát vagy napot Henryvel? Sehol. Kezeskedik az itt tartózkodásomért. Erre azért nehéz elutasítással reagálni, főleg, hogy éppenséggel a világon semmi okom rá. Megígértem, hogy kiveszem a magam részét a dolgokból, hát, itt volt a tökéletes alkalom és lehetőség. A hím tálcán kínálta, én pedig tényleg hálás voltam érte, mert nem lett volna kötelező így tennie. Ám ahogy ezzel "simogatott", úgy kevert le egy verbális nyaklevest a következőkkel. Elkezdte a fejemre olvasni az eddigieket. Mármint Henry húzásait, amik egytől egyig miattam voltak. A hangja könnyed volt, a felsorolás pedig a maga tényszerű egyszerűségében fájóan pontos. Minden kockázat, amit említett, egy döféssel ért fel, mert bazmeg, én ebbe eddig kurvára nem gondoltam bele! Mármint oké, most már azért tudtam a stiklikről, de basszus, egyben hallani mindet... Miattam. Én meg azzal indítottam, hogy közöltem: nem vagyok csicska. Lesütöttem a tekintetem. Képtelen voltam állni Rodriguez éles, vesébe látó pillantását. Az energiáimat is közelebb húztam magamhoz, a nőstény szintén kényelmetlenül mocorgott az elhangzottak miatt. Kibaszottul könnyű volt úgy viselni Henry jelét, hogy eddig minden terhet ő vállalt, igen, tudom. Bassza meg! Rodriguez tovább beszélt, én pedig tovább hallgattam, és nagyon szívesen, ezer örömmel bólintottam volna rá azonnal a kóbor-felmérésre, vagy mi a rákra, de én fosósabb vagyok, mint Henry, kivártam, mi lesz ennek a vége. Tudod mikor kockáztatom meg, hogy közbevágásért falhoz vágjon! Nem volt olyan régen, hogy tényleg tök egyedül kellett boldogulnom, még Aiden és az átharapás előtt. A saját irhámért feleltem, azt pedig szerettem épen tudni, akármilyen meglepő. És milyen jól tettem! Lassan felemeltem a fejem, és ismét a szemébe néztem. Annyira nagyvonalúnak tűnt minden, ha csak a szavak szintjén néztük, de az, ahogy kiejtette mindezt... Volt benne valami szőrborzoló, talán mert nyíltan éreztette kimondatlanságában is, hogy nincs választási lehetőségem, az lesz, amit ő akar, ahogy ő akarja. És ez gecire ismerős volt. Annyira, hogy elkezdtem az asztal alatt tördelni a kezem. Liftezett a gyomrom. - Öt nap? - ismételtem meglepetten. - Ez igazán... nagylelkű. - És kedves? De akkor minek kellett ilyen tiltakozást nem tűrőn előadnia? - Öt nap... - mondtam megint, pár másodpercig az asztalra meredve. - Van megkötés, hogy hol kell megszállnom? - Mielőtt önkényesen "becuccolok" Henryékhez, aztán kiderül, hogy álmodott a nyomor. - Kötelező program vagy pofavizit? Olyan, akit messzire kerüljek? Kijelölt túravonal tesztelés alatt álló kóboroknak vagy bármi? - firtattam tovább, mert tényleg nem akartam valami váratlan meglepibe belefutni, amit pár kérdéssel kivédhetnék. Mondjuk mindenre úgyse készülhettem fel. Kurva élet...
Igazán üdítő a szótlansága kérdésem kapcsán, akárcsak a kurta válasz, mit ad rá, tekintve, hogy két nappal ezelőtt a dolgozó Henry visszapofázásától volt telítve. Még a végén elhiszem magamnak, hogy a hím tanulhat is valamit ebből a kapcsolatból hosszú távon... Ha-ha. Sok esély. Barátságos gesztussal hajoltam némileg közelebb az asztalhoz, és ez által a nőstényhez, miközben kifejtettem azt a lehetőséget, ami már tippre is közelebb állhat Dakotához rövid ismeretségünk alapján, s nem kell csalatkoznom ebben; még némi érdeklődés is megül energiái között a lehetőség hallatán. Hát nézzenek oda! Kész főnyeremény a kiscsaj úgy fest...! Csak tudnám, miért érzem akkor a kéretlen, keresetlen balhék füstös előszelét rá tekintve? Csendes szóval fűzöm tovább szavaimat, ahogy a kávéért nyúlok immáron - a tényszerű valóság őszintesége szemfelnyitó erővel bír, elgondolkoztat... s teszi most is, ahogy elnézem Dakotát, miképp egy kicsit maga elé réved, az asztallapot vagy a kávéscsészét szuggerálva épp, nem tudom eldönteni. Energiáim nem mozdulnak felé, ahogy sajátjaival némileg "visszavonulót fúj", meghagyom számára a békességet, sőt, némileg pajzsomat is felvonom - nem teljes mértékben ugyan, éppen csak annyira, hogy jelzés értékkel bírjon a dolog: én igazán nem szólok a döntésébe, bármi is legyen az. Célom mindössze annyi volt, érezze a súlyát, mivel játszik... az én véges türelmemen túl, persze. Tekintetem kérdővé válik hát, mikor felém tekint, mint a jó szülőé, ki szolgálatkészen arra vár, megválaszolja esendő gyermeke kérdéseit az elhangzottakkal kapcsolatosan. - Ugyan, kérem, Miss Miles...! Minek néz engem? A kedves párjánál biztosan akad hely önnek is erre az időre. - Eszem ágában sem volt megszabni, hol szálljon meg, elvégre pontosan ez volt a lényege a felajánlásnak. Ha elüldözni akarnám, akkor lenne pár tippem alkalmi szállásra, így azonban botorság lett volna részemről megkötni e téren bármit is. A lehető legjobb helyen lesz Henry nyakán, ha Patricknak meg nem tetszik, úgyis jön az istenátka közölni velem a dolgot... de öt napot csak kibír ő is a galambokkal, nem igaz? - Az utolsó nap keressen fel a válaszával, ennyi minden kérés részemről. Addig meg ne halljak nagyon magáról, mindkettőnk érdekében! - Tártam el kissé a kezemet, könnyed, már-már nevetős mozdulattal. Való igaz, hogy nem lett volna szerencsés a megkötendő alku kapcsán, ha idő előtt szembejön a kishölgy híre. - Ami a területet illeti... a farkaslak egyértelműen tabu, ha oda beteszi a lábát, nemhogy Anchorage-ig, Henryék házáig nem jut majd. Ami a környező területeket illeti... nos, ha én a maga helyében lennék, lehet azt is elkerülném. - Billentettem kissé oldalt a fejemet, elmerengve a lehetőségeken hányféle úton-módon és kikbe botolhat arrafelé. Nem túl jók a kilátások, ami azt illeti, igaz, a város is hemzsegett a mieinktől. De ott legalább nagyobb volt a szórásuk. Kivártam egy fél pillanatig még, hogy megadó szusszanással, mintegy atyai (kacc) jótanácsként ejtve felé a magától értetődőt: - ... Maradjon lent a városban, Dakota, azzal nem téveszthet. Van még kérdés? - Finoman sürgető él vegyül hangomba a végére. Meglepő tény, tudom, de én sem érek rá egész nap...
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ahogy ő közelebb hajol, én úgy dőlök hátra és csúszok kicsit lejjebb a székemen. Mert hát... jobb a távolság, nem igaz? Nekem egészen biztosan. Aztán kicsit vissza, feljebb ülök, ahogy a megállapodás lehetősége és mikéntje felmerül, közben igyekszem továbbra is kussban maradni. Ha nem jár a szám, abból általában kevesebb baj van, mintha pofázok, szóval ja, szép, nagy szemeket meresztve, érdeklődve hallgatom Rodriguezt, mert bár kurvára semmi kedvem az ördög feltételezhető jobb kezével lepaktálni, emberek - és farkasok - adták már el kevesebbért is a lelküket, mint a lényük másik fele. Mentegettem magam? Talán. De egyelőre semmi olyan nem hangzott el, amire ne tudtam volna rábólintani. És biz isten - vagy akkor már ördög - megtettem volna, ha nem folytatja. De folytatta. Kényelmesen, elegánsan kávézgatva olvasta a fejemre Henry bűnlajstromát, és ezzel azt, amibe én kergettem. Vagy kergette magát miattam, rohadtul mindegy az eredmény tekintetében. Neki betörték az orrát, én itt fosok, szerencsére csak képletesen, és most már masszív bűntudatom is van. Hát, kurvára megérte feljönni! Inkább az asztalt bámultam, ez a vesébe... nem is látó, inkább maró pillantás a szavaival együtt sok volt. Ahogy jobban magamhoz húzom energiáimat, megteszi azt a szívességet, hogy némileg felhúzza a pajzsát. Önkénytelenül vettem egy nagyobb lélegzetet, mintha kijöttem volna a víz alól, vagy enyhült volna a szorítás a nyakam körül. Miután befejezte, csak aztán fogtam neki a kérdésfolyamhoz, mert én ilyen udvarias csipszar vagyok. Meg mert tényleg nem vágytam rá, hogy a sípcsontom teszem azt a bordámmá váljon határozatlan időre. Próbáltam az összes eszembe jutó buktatót lefedni, ennek hála először hallhattam, hogy Henry a páromnak van titulálva. És attól, hogy Rodriguez mondta fegyverténynek éreztem ezt - az ő kezében. Próbáltam nem megfeszülni. - Gondoltam jobb biztosra menni - vontam vállat kissé erőltetetten. Azért megnyugtatott, hogy nem volt valami szarlyuk fenntartva a városban a magamfajták elszállásolására. Vagy lehet volt, csak még nem érdemeltem ki. Nem is akartam. Ennél egyelőre sokkal jobban foglalkoztatott az a finoman vibrál várakozás, ami végigfutott bennem a tudatra, hogy öt napon át teljes nyugiban lehetek Henrynél, Henryvel. A falka fenségterületén mondjuk, ha de ez nincs, olyan szép lett volna az egész, hogy kurva élet nem hiszem el. Lehet mégis jófej a hím, csak a kisugárzása ilyen... izé. Vagy ez a korral jár az én szememben. tök mindegy. - Vettem - biccentettem az ukázra. - Fel se fog tűnni, hogy itt vagyok. - Oké, ebben még én is kételkedtem. - Vagy legalábbis ezen leszek... Mert hát ja, a terveim, ha olykor akadtak nem pont úgy szoktak elsülni, ahogy az én szerettem volna. Na, most kezdett kurva hosszúnak tűnni az az öt nap. Megint csak bólogattam a számomra tabu helyek hallatán. És már itt is vannak a mindennapokat leszabályozó szarságok. Jó, hát nyilván máshol is futottam már hasonló dologba, de kurva nagy különbség van aközött, hogy egy-két napig valahol hesszelsz, majd lelépsz, meg aközött, hogy konkrétan így éled az életed. Mert a nyakamat ékesítő harapás tanúságával totál ellentétesen: még mindig rohadtul nem bírtam a megkötöttséget. De persze, jelenleg mindezt lenyeltem. Tényleg cuki, hogy ad ennyi időt megnézni, amiben biztos vagyok, de hót fölösleges, és ezt neki is tudnia kéne. Nem? Mindegy, sok választási lehetőséget nem hagyott a kiruccanást illetően. - Minden világos egyelőre - mondtam, mert ha valami mégis kimaradt volna, hát abba úgyis homlokegyenest bele fogok rohanni, magamat ismerve. Aztán majd mindhármunk feje főhet-fájhat miatta. - Köszönöm - azt hiszem? - Szóóóóval, ha nincs más, akkor én... - dőltem kicsit a páholy kijárata felé, hogy végre elkotródhassak a picsába hányni a felgyűlt és erővel kordában tartott idegtől. Még jó, hogy nem zabáltam tele magam indulás előtt, jó szokásom szerint, így talán rövid turnus lesz. Ha meg bárki zokon veszi, még meg is esküszöm rá, hogy semmiféle elbaszott területjelölési ösztön nem dolgozott bennem.
Meglehet, segíthettem volna a vélt és valós buktatók felsorakoztatásával a kishölgynek, de abban aligha lett volna bármi szórakoztató számomra, nem igaz? Hagytam hát, hogy ő tegye fel a kérdéseit, s azokra adtam választ csupán, még csak nem is sejtetve megannyi további lehetőségét annak, ahol félre mehet ez a kis... "wellness hét" a számára. Nem voltam én a kettős ellen, isten látja lelkem (kacc), de az ölébe se kívántam ejteni minden problémájára a megoldást, közöttük azokra is, amiket még nem követett el ugyan, de a lehetősége megvan rá. Rangidős vagyok, ex-testőr, ha úgy tetszik, de nem szárazdajka. - Nézze... megértem, hogy önnek ez a helyzet roppantmód kellemetlen. Ugyanakkor remélem, cserébe ön is látja, hogy nekem a falka érdekeit kell képviselnem jelen helyzetben. - És ebbe beletartozik a személyének kérdéskörén túl az is, hogy közlöm vele, nem léphet a terület azon részére, ami a falka életének központját képezi. - Nem célom kellemetlenné tenni az itt tartózkodását, nem ezért invitáltam meg magunkhoz. De vannak bizonyos játékszabályok, amiket én sem írhatok felül. - Tártam el a kezeimet megadóan, türelmes mosoly közepette, mit felé vetettem. Értékeltem biccentését, a továbbiakban hozzá fűzött megjegyzés kapcsán viszont kissé feljebb szökött önkéntelenül is szemöldököm... hogy végül bólintsak aprót magam is a pontosítására. Így már el tudom hinni én is némileg. Amilyen sietősen távozóra venni, mikor nem marad már több kérdése, éppoly lassan kúszik széles mosoly a képemre. - Nincs más, s ne köszönje. Csak keressen meg az ötödik napon a válasszal. Henry tudja az elérhetőségeimet, majd ő megadja... - Emelkedtem fel ültemből, mintegy néma jelzéseként annak, valóban nem kívánom tovább "nyúzni" a kelleténél. Magamtól nem nyújtom kezemet felé, ha ő van olyan botor a pillanat hevében, akkor viszont finoman ráfogok a női kacsóra, viszonozva a gesztust. - Igazán örvendtem Miss Miles. Sajnálom, hogy nem kellemesebb témáról volt szerencsénk társalogni. - Energiáimból vegytisztán érződik, egy pillanatig sincs ekképpen, puszta formaiság részemről ezúttal az udvarias gesztus. Intek kezemmel, menjen csak nyugodtan. Én magam pedig, noha sejtem, nem ekképpen gondolta a távozást, vele együtt lépek ki a páholy helyiségéből, lekísérve a lépcsőn, hogy elcsípve a hátsó pultnál időző hím tekintetét, energiáimmal felé kapjak finom figyelmeztetéssel is felérő invitálással. Jelenés van, Rómeó. - Megtenné, hogy odakint várja meg Henry-t? Hamarosan csatlakozik önhöz. - Tekintettem a mellettem álló Dakotára a falkatársról. Lenne itt még egy apró egyeztetni való, ami igazán nem tartozik olyasvalakire, aki nem tagja a mi nagy és boldog (fúj) családunknak.
Alig kattan Dakota után az oldalsó ajtó zárja, hirtelen mozdulva lépek a hímhez, s ezúttal nem az asztal lapja, hanem öklöm lesz az, mi frissen gyógyult orrcsontját eltöri. S míg a pultostól eltulajdonított törlőrongyot vérző képére szorongatja, pár jól irányzott mondattal kifejtem, miért célszerű egyeztetni a másik érintett féllel a történetemet, mielőtt a rangidősöm a falka előtt olyan kijelentéseket tesz, hogy valamiről az adott félnek nem is volt tudomása... Aztán leléphet. Még van egy kishölgy, akit ki kell vigyen a reptérre záros időn belül.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Ó, igen, tudom, a falkaérdek mindenek előtt. - Ezt kevésbé gúnyosan szerettem volna mondani... - Megértem - tettem hozzá kurtán, mintegy mentve, ami még esetleg menthető. Jó hát, nekem a szar-fos-húgy jutott abból, amikor valaki a falkát helyezte előre. De az is tény, hogy nem volt (még?) baj, szóval ennek megfelelően viselkedtem én is jól, és sütöttem le mintegy bocsánatkérőn a pillantásom. Azt pedig megtartom magamnak, hogy nekem meg nyilván a saját érdekeim képviselete az első. Ettől függetlenül bólogattam arra, hogy vannak szabályok - amiktől a víz kivert és ha teszem azt egy százassal öregebb lennék, biztos sportot űznék a kijátszásukból. És naná, hogy a csillagokat is leígértem az égről, de nem hülye, fölöttem meg épphogy nem villog egy "BAJJAL JÁR" neonfelirat, így ennek megfelelően pontosítok az ígéretemen. Ez mindkettőnknek hihetőbb és tarthatóbb is. Illedelmesen megköszöntem az eddigieket, és ahogy neki sem volt több mondanivalója, vele együtt keltem fel. És ha már érkezéskor elmaradt a kézfogó, most sem szándékoztam bepótolni. Továbbra sem akartam szó szerint is érezni a bőrömön az erejét. Hállelúja, hogy nem vette zokon, így boldog meghittségben - haha! - folytathattuk a búcsút. Szívem szerint elszaladt volna volna, a szó szoros értelmében, de a nőstény nem volt hajlandó futkosni, meg egyébként is nevetséges lett volna. Szóval még tartottam magam. Az udvariassági formulára, ami tisztán érezhetően hamis volt, felvontam egy pillanatra a szemöldököm. Aztán nyers őszinteséggel válaszoltam. - Remélem, a jövőben a lehető legkevesebb dolgunk lesz egymással. Mindketten így járnánk a legjobban. Én nem kevertem akkor szart, ő nem büntette valamivel Henryt, vagy épp tervezte újra tárgyalni a megtűrtségem feltételeit. De valamiért mindez naiv ábrándnak tűnt. A "valami" oka pedig egyszerűen az, hogy ismertem magam, eddig még sehol nem sikerült megúsznom, hogy ne keveredjek bele valamibe, akár én generáltam, akár "ártatlan" résztvevő voltam csak. Lekísért a földszintre, én pedig már kezdtem örülni, hogy juhé, át leszek adva Henrynek, véget ért az egész, erre közölte, hogy várjam meg kint. Pontosabban kérdés volt, de hát degenerált lennék, ha azt hinném, hogy volt egy pillanatig is választásom. - Jövő hét végén találkozunk - köszöntem el ennyivel Rodrigueztől, vetettem még egy bizonytalan pillantást Henryre, majd magukra hagytam őket.
Kint a legközelebbi kukához siettem, felcsaptam a tetejét és belehánytam. Sokkal kényelmesebb és jobb lett volna odabent egy mosdóban, de dombon ülő fűcsomó legyek, ha ilyen szívességet kérek. Pár öklendezéssel kiadtam a tegnapi vacsorámat - máról nem volt semmi, mert kurvára nem bírtam enni az idegességtől -, aztán visszatettem a fedelet és a kézfejemmel megtöröltem a szám. Egész testemben reszketve támaszkodtam a kukára. Jó lett volna arrébb menni, de momentán épp örültem, hogy állni tudtam és a térdeim nem mondták fel a szolgálatot. Higgadt és önérzetes nőstény de vagy oda, csendesen hideg Rodriguezzel spékelve... nekem ez sok volt. Még akkor is így álltam és a légzésem rendezésével voltam elfoglalva, amikor a sikátorba nyíló ajtó mögül előkerült Henry. Tompán fogtam csak fel, hogy friss vér volt a képén, hogy az orra újra törött. Itt volt. Velem. Újfent bezúzott orr-ral, és egy fikarcnyi neheztelést vagy rosszallást nem éreztem tőle felém irányulni. Kicsit bizonytalan léptekkel odamentem hozzá, és megöleltem. A saját érdekeimet képviselem továbbra is, mindig, minden percben, minden helyzetben, de akkor is... - Ha kéne, holnap végigcsinálnám újra. Meg holnapután is. Meg azután is. Fos érzés, megviselt az egész helyzet, nem csupán a túlkoros hím, az energiái. De nem futottam el így, hogy Henry ennyit bevállt és kockáztatott már értem, értünk. - Kurva élet... - motyogtam még. Már csak arra vágytam, hogy rágóhoz jussak, lehetőleg poklosan mentoloshoz, kivigyen a reptérre, ahogy Rodriguez meghagyta és hazamehessek, hogy az óriás plüssmacimat ölelve igyam részegre magam a loftban, valami gatyi fos sorozatot bambulva Netflixen. És pár órára elfelejthessek lehetőleg mindent, ami a tyúkszaros életemben történt. Ámen.
//Köszönöm keresztapa, felejthetetlen lett. ö.ö <3 //
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Azt mondják, hogy az élet rövid, csak úgy elszáll feletted, szóval igyekezz minden pillanatot kiélvezni. Nos, akik ezt mondják, még sosem eresztették Dario mancsai közé életük párját, szóval bekaphatják. Percenként úgy kétszer-háromszor oldottam fel a telefonom, hogy az órára nézzek, de nem hogy egy percet, de látszólag semmit nem mozdult előre a digitális számláló. Azt hittem, hogy az alkohol ezt mind majd segít tompítani, de ezúttal túl nagy volt a stressz ahhoz, hogy bármit is hasson. Nem lesz baj... Nem lesz baj... Minden oké. Ezeket mantráztam, és még annyira sem telt, hogy valami szarral elkezdjek játszani. Képtelen voltam fókuszálni. Idővel a telefonomat is csak zsebre dugtam és nem néztem már többé az órát. Csak ittam és bambultam magam elé, a lábaimmal dobolva, aztán egyszer csak a fagyos, "nyugalmas" semmiből mozgolódást éreztem. Ahogy megérkeztek a pulthoz, egy lendületes mozdulattal fordultam le a bárszékről - kicsit sok volt és túl gyors a whiskymennyiség, úgyhogy meg is szédültem, de nem volt probléma. Nem zakóztam el, megtámaszkodtam, király vagyok. Egyben van. Sértetlen. Hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy felsóhajtottam, és Darióra csak akkor pillantottam rá megint, amikor kinyitotta a száját, és bár semmi sértőt nem mondott, a szavai közül én már kihallottam, hogy ennek nem lesz jó vége. A picsába már. A lelkemben már mozdult a farkas, de mindent megtettem, hogy féken tartsam - ciki lenne kétszer ugyanabba a hibába esni. Ahogy Dakota mögött becsukódott az ajtó, elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy látszólag a semmiért is képes vagyok másodjára is ugyanabba a hibába esni. Jár ezért valami kitüntetés? Mert akkor kérem. Taknyom, nyálam, vérem és könnyeim keverednek az arcomon, a fájdalom megint feléli a testemet, ahogy Dario ökle újra orromat töri, én pedig most tényleg a pultra borulva fújtatok. Bazmeg! Bazmeg, ezt nem hiszem el... Amikor már látok, nem is kérem, hanem a pult mögé nyúlva magamtól lopok el egy rongyot, amit az arcomra szorítok, miközben Dario beszél. Fogalmam sincs, hogy miről. Nem tudom, mit kellett volna egyeztetnem. Baszki, végre mindenkivel őszinte voltam, kiteregettem a szennyest, és fogalmam sincs róla, hogy Dakota mi olyat mondhatott, ami ezt váltotta ki, amiért ezt érdemeltem, de úgy voltam vele, hogyha ennyivel megúsztuk, ha ennyi a fájdalomdíj azért, hogy Dakotának ne essen baja, akkor legyen. Ennyit ért a múltkori köszönetem, hombre? Lefogadom, már nem is emlékszel rá. Mindennel egyetértve, mindenre bólogatva hagyom ott a Rangidősömet a pultnál, az egyetlen dacos gesztusom, hogy mielőtt kilépek a Goldenből, az ajtó melletti sarokba vágom a véres rongyot. Bassza meg mindenki.
- Kurva gyorsan gyere ide, baszd meg... Az Ő léptei bizonytalanok voltak, az enyémek sebesen trappoltak, ahogy ölelésre tárt karokkal vágtattam felé, és úgy húztam magamhoz, mintha soha többet nem akarnám elengedni. Bár, igazából nem is akartam. Sem most, sem máskor, úgy igazán. Lassan fogom fel a helyzetet, a friss hányás szagát, a talán még kissé reszkető testét az enyémbe zárva, a fájdalmat az arcomon. A szavai pedig mély sóhajt fakasztanak belőlem, még jobban magamhoz húzom, és ha nem érezném azt, hogy erősnek kell maradnom érte, akkor én is reszketni kezdenék és tán még el is könnyezném magam. De ezt a szürke sem engedte. - Ha azon múlik, leélem az életemet törött orral miattad... Beletúrok a hajába, nem eresztem még, a feje búbjára csókolok, és ellopom a szürke magabiztosságát, leplezve vele saját esendőségem, és úgy takarom be vele Dakotát, mint egy kényelmes, puha takaróval. - De nem így lesz. Éreztem valahol mélyen, hogy eljön még az a nap, amikor gondtalanul lehetünk egymáséi, mindenféle közjáték nélkül. Ez a végcél pont annyira élesen vibrált a lelkemben, mint az az elhatározás nemrég, hogy szembesítsem az irántam érzett szerelmével. És hát, azt már tudjuk, mi történik, ha én egyszer a fejembe veszek valamit... Végül csak eleresztettem, és bemásztunk a kocsiba. Először csak úgy két percig vezettem, aztán satufékkel megálltam egy üzlet előtt és leszartam az arcomat, bementen vízért, rágóért és csokiért. Ezekkel el tudott lenni, amíg a reptér felé menet kifaggattam a beszélgetésről, és ahogy Ő egyre inkább tűnt kisimultnak, az én karom annál jobban remegett a kormányt fogva. Dakota rendben volt, itt volt az én időm, hogy kicsit összeomoljak. A reptérre érve nem köszöntem el tőle a parkolóban. Megragadtam a kezét, és egészen a terminálig caplattam vele. Milyen jó, hogy kis város, kis reptér, senki le sem szarja - betoltam a férfi mosdóba, aztán egy zárható fülke mögé és magunkra csuktam az ajtót. - Ne haragudj, de én ezt nem bírom... Tele voltam feszkóval, ő hányt, nekem más "igényeim" voltak, amiket kivételesen gyorsan és hatékonyan elégítettem ki, és amikor újra haraptam a nyakát, csak befogtam a száját, hogy minél kevesebb feltűnést keltsünk. A viszonzását később megkaphatta, amint engedtem megfordulni. És vártam a hétfőt. Az öt napot nálam, velem. De bazmeg... Ahogy a check-innél távolodó alakját figyeltem, leesett a tantusz. Semmi időm nem lesz vele foglalkozni. Kösz, Dario. Baszd meg.
Kezdőlap
