Semleges terület, ez az, amibe aztán senki nem szólhat bele, főleg, hogy kísérővel jön, és ahogy sejti, Ashley is azzal fog érkezni. Nem zavarja, viszont amit mondani akar, azt nem telefonon szerette volna közölni, hanem személyesen. Tudja, hogy Darren nem mondja el, hiszen látszott is rajta, meg végül ki is mondta. Futár... annyira szereti, amikor a nagyok félreértenek mindent, és sértésnek veszik, vagy támadásnak, mert kölyök. Csak egy kérés volt, mert ő nem mehet fel a hegyre, hiába tenné meg simán, mert ez a helyzet nem az, amikor veszekedésnek verekedésnek helye van. A kilátónál beszélték meg a találkozót, őt Ria kíséri el, vele Brad elengedte, míg mással nem. Azaz hímekkel tuti jöhetett volna, na de melyik hajlandó kimozdulni úgy a szállodából, hogy egy kölyök szeretné? Persze ha BB lesz a párja, meg fogja tenni, nanááá. Mivel kicsit korábban érkezik, leül a földre, nézelődik, és a pajzsát nem engedi le, semennyire sem. Egész ól elszórakozik már ezzel, igaz, ez a rángatás még hagy kívánni valót maga után, de azért már nem szenved, amikor meg kell tenni, csak kicsit lassabb, mint azt szeretné. Csendben kellene ülni, de nem teszi, Riával beszélget közben, és elmeséli, hogy Brad hogyan reagált a vacsorájára. Vicces volt. Kevésnek találta a húst, pedig nem kis szeleteket kapott, ez a poén, és mégis az volt a legnagyobb baja, hogy abból nem volt több. Legközelebb majd egy teljes szarvast visz neki, és akkor boldog lesz. A papírt veszi elő a zsebéből, és kipipálja a lány nevét is, ezzel mindenki megvan, mindenkit értesített, akit kellett. A temetésről pedig később küld tájékoztatást, egyelőre még nem állt össze minden, de igyekszik.
*Vannak dolgok amik nem várhatnak. S bár újabban nem veszem fel a telefont ha keresnek, csak akkor venném, ha az hívna, aki épp nem teszi ennek ellenére, vagyis épp pont ezért mégis felvettem a telefont mikor egy idegen szám hívott. S bizony a név, legalábbis a keresztnév nem volt ismeretlen a számomra. De hát mennyi esély van arra, hogy a Nori akivel én beszéltem ugyan az, akiről Sam beszélt? Nem sok. De ettől függetlenül még rábólintottam a találkozóra. Azt mondta fontos. Darren lépdelt mellettem, mert hát az nem úgy van ahogy én képzeltem, hogy lejövök, találkozok a lánnyal és kész. A francokat. Kíséret dukál… mint régen a hajadon lányok mellé. Csak annyit kértem Darrentől, hogy ha egy mód van rá, ne legyen ideges. Bármiről is legyen szó. De egész úton csendes voltam. A pajzsom tök jól elvolt magának, valahol biztosan. Merthogy nem rajtam, az is biztos. Langyos, farkasomból fakadó vidám energiáim ott ólálkodtak körülöttem és Darren körül. A kilátóhoz érve, vagyis csak annak közelébe, tudtam, hogy itt van már a lány. Éreztem az illatát, még ha az érzékeim nem is jeleztek, csak egy idős farkast. A fene sem tudja, mennyire idős, de nem is érdekelt. Lépteim könnyeden vezettek a lány felé.* - Jó napot és szia. Ashley, Ő meg Darren.* Mutattam be Aput, mert hát dunsztom sem volt arról, hogy ismerik már egymást. Mindenesetre én még nem találkoztam Norinával személyesen szóval bemutatkoztam. Ámbár nem voltam hivatalos és nem nyújtogattam a kezem senkinek. Csak kíváncsian billentettem oldalra a fejem.* - Nem tudtam eljönni egyedül, de mivel azt mondtad, hogy fontos Apu elkísért. * Most kérdezzem meg, hogy miben segíthetek vagy azt, hogy mi történt? Éreztem, hogy hova tartozik a másik. Kaptam onnan egy falatot a „jóból”. De ez engem nem zavart, csak szürkészöld íriszeim kémlelték a másikat, mérték fel ösztönösen. De nem érdekelt. Hangom kedves volt és egyben némiképp bocsánatkérő, mert hát én reménykedtem abban, hogy eljöhetek egyedül. De nem tudtam, hogy mit szeretne a lány.*
Csak kivételes helyzetekben türelmes, mert nem jellemző rá, hogy akár egy percet is nyugton üljön a seggén, most mégis sikerül. A szagokra figyel, idegen szagra, ami majd várható, pajzzsal mást nem tud figyelni, de ez most nem baj, csak történjen már valami, mert azért ülni nem olyan jó dolog. Amire felkapja a fejét, egy már ismerős szag, és Riára néz. A földről is feláll, úgy tekint az ékrezők irányába, mégse tűnjön már bunkónak. Azt sejtette, hogy a lány nem egyedül fog jönni, hiszen kölyök, ahogyan ő is, na de az akkor is erős, hogy Darrennel jön, akivel már beszélt, és aki ezek szerint egy árva mukkot sem szólt Ashley-nek Ravenről. Haláli ez a fickó, tényleg az, már csak nevetni tud az egészen. -Sziasztok! Norina, ő pedig Ria... Darrent azt hiszem már ismerem. Igen, ő az a ofátlan kis kölyök, aki egyrészt tüzet kér az éjszaka kellős közepén halál lazán, és utána arra kéri az ottani Alfát, hogy üzenetet szállítson. Csodás, bár utóbbit még mindig nem érzi hibának, most is ugyanezt tenné. -Azt tudom, és tényleg fontos. Van a birtokomban egy végrendelet, amin a neved szerepelt, hogy ha az illetővel történik valami, akkor értesítsem személyesen, továbbá az illető azt szerette volna, ha a temetésére is eljössz. Akiről szó van... És most jönne az a rész, hogy Darrenre néz, mert ő tudja, mégis hallgat, milyen makacss már, össze kellene kötni Castorral, aztán megnézni, ki viselné el tovább a másikat, de komolyan. Na mindegy, ez van, ezzel nem tud mit kezdeni. -... ő Raven Sutter, a druida. Meghalt. Tulajdonképpen ennyit szeretett volna mondani, nem többet, csak ezt nem telefonban, mert az még szerinte is taplóság. Darren ridegsége után nem tudja, mire számítson, nem is tippelget, majd kiderül. A temetést szervezi, már nem kell sok, hogy minden készen álljon.
*Egy biccentéssel üdvözöltem az immár nevet is kapó nőt, aki fogalmam sincs miért mosolygott ilyen bájosan miközben kezet nyújtott Darrennek. Viszont az meglep, hogy Norina ismeri Darrent, de ez itt nem a kérdések helye, csak halvány mosollyal fogadom maga tényt és figyelek a lányra. Ahogy a szavai haladnak én úgy hűlök meg. A végrendelet szónál lesápadok és legszívesebben Darren karjába kapaszkodnék, de csak a kezeim szorulnak ökölbe. Istenem add, hogy ez csak egy buta félreértés legyen. Nem akarok a következő száz évben végrendeletet látni. Bőven elég volt egy. Viszont erről akaratlan is Steve jut eszembe, de nem… Ő jól van. Igaz jól van? A következő szó ahol már csak némi reményvesztettem pislogok az a Temetés. Nem, nem és nem. Nm kell nekem temetésre mennem… sem most, sem holnap és a következő száz évben sehova, senkiére. Kezdtem pánikolni kissé, hogy miről van szó. Viszont ahogy Norina Darrenre néz, zavartam cikázik a lány és Apu között a tekintetem. Ezek itt miről tudnak, amiről én nem? S mért nem említette Darren, hogy feltudjak készülni arra, hogy mi vár itt? Tudta, hogy kivel találkozom, mert mondtam.* - Nem… * Suttogtam halkan, ahogy meghallottam a nevet és felrémlett utolsó találkozásunk, amikor a völgyben úgy mentem haza, hogy majd még találkozunk. Energiáim meghűltek, álnok kígyóként kezdtek el körbeölelni csápjai és egy jég burokba zárni. Amin át sem be, sem ki nem áramolhatott jelenleg semmi.* - Raven él… találkoztam vele még mielőtt… láttam, beszéltem vele… * Hangom bár határozott, de ugyan olyan elveszett is. Nem szóltam Apuhoz, Nori pillantása elárulta, hogy tudott róla és a szavak után sem mutatta Darren ennek az ellenkezőjét.* - Szabad tudni, hogy… mi történt? Miért? Hol lesz? Mikor? Ki intézi? * Ezer meg egy kérdés, kép kavargott a fejemben. Hogy mit éreztem? Nem tudom. Nem akartam elhinni. Nem halhatott meg. Raven nem. S mért nem szólt nekem az Apja sem meg úgy senki Norinán kívül? Egyelőre ennyire voltam képes és a bennem kavargó dolgokról csak tekintetem árulkodott.
Ha nem éppen azt kellene elmondania a lánynak, hogy Raven elhunyt, akkor még nevetni is tudna azon, hogy Darren képes idejönni kísérőként, és közben mélyen hallgat mindenről. Amit ebből levon, az az, hogy a hím szavatartó, tényleg nem szólt róla másnak ezek szerint, csak Alexandernek, és ugye Jeremynek. Azért egy bájos mosoly megjelenik az arcán, ez azért nem egy elhanyagolható dolog, sőt, pozitívum. Ashley reakciója pedig egészen más mint Darrené, nem rideg, nem szívtelen, ez is érdekes. Már érti, miért volt a druida listáján. -De. Együtt voltunk azon a napon. Ők ketten mikor találkoztak, azt nem tudja, de hogy ő együtt volt Ravennel azon a délutánon, az egészen biztos. Hiszen végignézte, látta a halálát, ráadásul ilyesmivel nem viccelne sosem. -Baleset volt. Egy rejtett völgyben az Ezüst folyónál, és maximum egy hét múlva. Én, de már kaptam segítséget. Ashleynek sem mond többet, mint bárki másnak, talán majd egyszer megteszi, de nem most. A temetéssel igyekszik, Rose is segít neki, Ria is, így egész szépen haladnak. Időpont az még mindig nincs, de amint lesz, arról ugyancsak értesíteni fog mindenkit. Miért nem tudta a lány, hogy Ravennel mi történt, az már nem az ő dolga, minden esetre furcsa, hiszen Jeremyvel is találkozott, hogy átadja neki azokat, amiket a druida kért.
*Nem megkérdőjeleztem Norina szavait, mégis tekintetem továbbra is hitetlenkedve tekintet rá. Ahogy utána ismét Darrenre, amolyan; Mond, hogy ez valami hülye vicc vagy valami. De ahogy kezét a vállamra tette egyértelmű volt, hogy nem, nem az. Kiabálni, ordítani lett volna kedvem, hogy miért nem mondta el, de csak csendesen hallgattam a szavakat melyek Norinából jöttek. Tömör és lényegre törő, nem futott felesleges köröket, amiért én nagyon hálás voltam jelenleg. * - Értem. Ha mégis akadna valami, amiben esetleg... segíthetek... * Tudod hol találsz? Tudod a számom? Nem. Ezek olyan semmilyenek. Nem fejeztem be a mondatot, hisz egyértelmű volt, hogy mi a vége. Tekintetem lesütöttem és csak meredtem pár pillanatig csendben. "De. Együtt voltunk..." csak ez a pár szó vert visszhangot a fejemben. Melyet megrázva próbáltam elűzni a dolgot. * - Ha meg van a pontos időpont, kérlek szólj és... Köszönöm Norina. De ha nem haragszol... nekem most... * Mennem kell? Nem hajtott a tatár sehova, semmi dolgom nem volt azon kívül, hogy Darrent kísérgetem jobbra meg balra. De nem bírtam maradni. Belülről űzött valami, valami ami azt sugallta mennem kell. Futnom, rohannom hátha felébredek, vagy minimum semmivé foszlik. Nem köszöntem el, nem azért mert nem akartam egyszerűen nem jött ki hang a torkomon, hiába nyitottam szóra a szám. Megingattam a fejem bocsánat kérően és csak megfordulva lépkedtem pár lépést. A sűrűbe visszaérve azonban, nem foglalkozva a ruhámmal csak egyszerűen alakot váltottam és rohantam... meg sem álltam a vízesésig. Darren jött utánam, ámbár nem kapkodta el a dolgot. De legalább se visszafogni nem akart, mert tudta, hogy nem csinálok semmi butaságot és vigasztalni sem... *
//Köszönöm a játékot. Remélem a következő nem ilyen miatt lesz. :*//
Nincs kedve magyarázkodni, hosszabban beszélni, az senkinek sem jó. Igen, együtt volt Ravennel, ezt most már Darren is tudja, akkor nem mondta el, de nem is volt kérdés, minek taglalta volna? A férfi nem úgy tűnt, mintha bármi is érdekelné, de legalább Jeremy Suttert előkerítette. Azt pedig majd ők ketten rendezik, ki mit és miért nem közölt a másikkal. -Köszi. Mennyire más Ashley mint az apja... vagy csak előtte adja a marha kemény főnök vagyok szerepet, ezt nem tudja. Az orfeumnál nem ilyennek tűnt, most meg... Ashley sokkal közvetlenebb. Persze, kölyök ő is, mégis mit várna tőle? A telefonszámát tudja, ha kell, akkor értesíti. -Nincs mit, szólni fogok róla. Sziasztok! Képes mosolyogni, úgy elköszönni Ashleytől és Darrentől is. Riához fordul, és mivel itt végeztek, mehetnek is. A visszafelé úton azért szövegelni kezd, nehogy unatkozzanak, és ugyan nem mondja ki, de nagyon hálás azért, mert a nőstény elkísérte ide. Az értesítéseken teljes mértékben túl van, most már mindenki tudja a listáról, már csak az időpontról kell szólnia mindenkinek. Viccelődni kezd, mert az is jó, aztán elinal előre, hogy bevárja Riát, nem akarja elhagyni, szó sincs róla.
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Morrighan károgva röppent el a fejem felett, ahogy megálltam a tetőn. Mély levegőt vettem, majd szép lassan kifújtam. Huh... Azért nem semmi. Otthonról, a birtokon, s erdőn át egészen idáig terep edzeni. Kiváló testformáló dolog. Nem csoda, hogy errefelé nem látni kövér embert. Nem panaszképpen, szeretek edzeni, szó se róla. Sőt, Lappföldön hasonlóak a vidékek. Törökülésbe leültem a földre, majd megtöröltem izzadt homlokom. Morrighan károgva leült a fejem bubjára, majd óvatosan megkocogtatta a fejem. - Jól van már, nyugi! - elhessintettem, mire a varjú egy kecses mozdulattal leszállt elém a földre, és várakozóan nézett rám. A zsebembe nyúltam, majd pár kukoricaszemet vettem ki onnan. Elé tartottam a tenyerem, mire a kis bolond kényelmesen csipegette a szemeket. Figyeltem, ahogy falatozgat, majd tekintetem elkalandozott a lent elterülő vidékre, s városra. A levegő idefenn hűvösebb volt, de kellemesen cirógatta a bőrömet. Ujjatlan fekete fölsőt viseltem, egy hosszú farmert, meg egy fekete edző cipőt. Csuklóimon bőrkarkötő feszült. Hajamat most összefogtam. Morrighan mikor befalatozta a kaját, elégedetten károgott egyet, majd tollászkodni kezdett. - Ch... Ja, végül is te csak repültél, nem futottál idáig. - mondtam morogva, de azért megsimogattam a bögyén a tollakat. Pajzsom fenntartottam, de ettől függetlenül figyeltem a környezetet. A nap kellemesen sütött, de már érződött, hogy itt az ősz. Edzés közben is megfigyelhettem, hogy az erdő milyen más. Szerettem az őszt. Gyakran járt viharokkal. Morrighan elfordította a fejét, majd felröppent a levegőbe. Igen, én is hallottam. Futó léptek zaja törte meg az amúgy egyhangú csendet. Morrighan a magasból károgott párat, majd az egyik közeli fa ágára röppent, és figyelt. Én még mindig nem mozdultam a földről, bár nem néztem a hang forrása felé, mely egyre inkább közeledett. Egy egyszerű futó lehet. Tovább figyeltem a várost, nem mozdultam, csak figyeltem.
A hozzászólást Natan Vreth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 13, 2013 5:19 pm-kor.
Jó program a páros futás, vagyis ez kimerül abban, hogy megint kísérőt keresett, mivel Castort nem kérheti meg arra, hogy hé, gyere már ki velem futni. Az hülyén jönne ki, de gy is talált valakit, aki vele tart, azaz ott van valahol a környékén. Ő viszont rohan, egyenesen felfelé, ahogyan eddig is tette már nem egyszer, nem kétszer, egyre jobban terheli a lábát, mert a sérülése már a múlté. Szerinte, de ez most bőven elég. Tehát sprintel felfelé, már messziről hallja a károgást, és amint felér, ledobja a táskáját, a hang forrását keresi, utána néz a férfire. A hosszú haj... bizony megzavarja, de be kell látnia, hogy ezt az alakot nem is ismeri. -Szép varjú, szia! Mintha ő lenne a szemed, akárcsak Odinnak a hollói. Végigméri a férfit, a bőrkarkötőkön megakad a tekintete. Varjú, bőr karkötő, és szimbólumok. Oké, Ravennek nem volt hollója, de volt tolla, viszont neki is voltak karkötői... önkéntelenül fogja kezébe a nyakláncot, amit tőle kapott, azaz ráhagyott. A nyakát merné rá tenni, hogy ennek a fickónak is köze van a keltákhoz. Nagyon nem zavartatja magát, leül a földre és kinyitja a táskáját, és egy adag gumicukrot halászik elő belőle, amiből meg is kínálja a férfit. Ugyan nem tűnik barátságosnak, de annyi baj legyen, ez sem fogja elüldözni innen. Itt legalább nyugalom van, tehát nézelődik, és a varjút figyeli, vagy éppen ezt az alakot maga mellett nem sokkal, de a bemutatkozással még vár.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Ahogy közvetlenül meghallom a léptek forrását, enyhén végigfut a hideg a hátamon, hisz érzem magamon a pillantását. Fura illatokat hoz magával, ettől függetlenül még mindig nem nézek felé. Szavai azonban meglepnek. Mi van? Szép varjú? Mint Odin hollói? Honnan a fenéből szedi ezeket? Morrighan károg egyet a dicséretre, de még mindig nem jön le az ágról. Én pedig csak bosszankodok miatta. Nem feltűnő madár fajta, de az már igen, ha egy ember mellett van, ezért is röppent el mellőlem, de ez a kis jövevény szinte azonnal felismerte, hogy a madár hozzám tartozik. Eeeh, ilyenkor gondolkodok el azon, vajon minek is tartom magam mellett ezt a kukorica zabáló tollgombolyagot, ha még elrejtőzni sem képes rendesen? Szinte érzem magamon, ahogy végigmér, s ezután rá emelem a tekintetem. Nem érint túl kellemesen, ha így mustrálnak, ám valami furcsa dolgot olvasok le a lány arcáról, ahogy engem néz, s keze a nyakában lévő medált szorongatja. Leül mellém, mintha valami teljesen közvetlen haverja lennék, matat a szatyrában, és egy csomag gumicukrot vesz elő, és felém nyújtja. Most őszinte leszek, mióta szoktak vadidegen kislányok, vadidegen férfiak mellé ülve, gumicukrot kínálgatni? Most komolyan? Van bátorsága a kis csajnak. Vagy ha veszek a csomagból, utána pénzt kell adnom neki? Vagy mi? Még mindig kétkedően nézek a csomagra, mire Morrighan, aki eddig is élénken figyelte az édes illatot árasztó, zörgő zacskót, most felbátorodva röppen a zacskóhoz közeli vállamra, s próbál a zacskóból csippenteni. De egy gyors mozdulattal elkapom a csőrét, mielőtt belekontárkodna az édességbe. Morrighan ijedten csapkod a szárnyaival, de mivel nem engedem, egy idő után abbahagyja a szabadulás szándékát. Kiveszek a zacskóból két-három szemet, majd elengedem a madár csőrét, és felé nyújtom, mire félénken csipegeti az édes szemeket. - Kezdesz elszemtelenedni. - mondom komoran, mire kissé felborzolja a tollát, így fejezve ki sajnálatát. A lányra pillantok, s az arcát fürkészem. Nem látok rajta ijedtséget, megszeppenést, sem meglepetést. Túlságosan is nyugodt ahhoz képest, hogy kölyök. Mert hát kölyök, legalábbis a szaga ezt árulja el. Még mindig nem nyitom ki előtte a pajzsom, Morrighan viszont miután befejezte az étkezést, érdeklődve néz a lányra a vállamról. - Köszönd meg! - mondom a madárnak, mire átugrik a lány vállára, s fejét a lány arcához simítja, majd ott is marad. Ez mondjuk szokatlan tőle, de hát mit csodálkozom, bizonyára érzi a másikban a fiatal farkast, ezért barátkozik. Hmm... tényleg, most hogy belegondolok, Morrighan most először találkozik rajtam kívül vérfarkassal.
Vakmerő, így is lehetne fogalmazni, hiszen egy teljesen idegen férfi mellé ült le úgy, mintha ezer éve ismerné. A külseje hasonlított valakire, aki már nincs, és ahogy a varjút figyelte, annyira egyértelmű volt, hogy az idegenhez tartozik. Egy ilyen madár félénk, nem jön csak úgy ember közelébe, így nem, kivéve, ha nem vele van, és ki mászkál ilyen társsal, ha nem egy olyasvalaki, aki valamelyik ősi kultúrát követi? Ezt azért még ő is tudja, hiába fiatal. Hobbiból senki nem fog egy fekete varjút választani, ez biztos. Ugyan az idegen távolságtartó és hűvös, de a madara nem, és amikor előveszi a zacskót, hát persze, hogy ő is kér belőle. Nevetni kezd rajta, igaza van, neki is jár, ha a társának is. -Nem, csak tudja, hogy tőlem nyugodtan elfogadhatja, mert levágtam, hogy ő nem magányos madár, van társa. Figyeli a szerencsétlen vergődését, amíg el nem engedik és a boldog csipegetést is, amikor végre kap a nasiból. Leteszi a földre, ha kér még, vegyen csak, akárcsak a férfi, nem sajnálja. A madár érdeklődve nézi őt, ő pedig ugyanígy nézi a párost. Van valami ebben a fickóban, de hogy miért kellett vele összefutnia, az rejtély. Lehet, pont a varjú miatt? Majd kiderül, de nem úgy fest, mint aki megijedt volna bármitől is, sőt. A karkötőket figyeli, az azon lévő jeleket, és próbálja beazonosítani őket. Ha benne vannak Raven jegyzetében, akkor egészen biztos, hogy felismeri őket.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A lány szavaira nem felelek, Morrighan viszont a felajánlott édességbe igencsak szívesen csipeget. Leröppen a lány válláról, s a földre tett zacskóból majszolgat tovább. Ch... áruló kis dög. Ezért még csúnyán kapni fog otthon. Na mindegy. A város felé pillantok, de valamiért nem szabadulok attól az érzettől, hogy a lány engem néz. Egy idő után felé fordítom a tekintetem. A karkötőimet nézte. A jobb kezemen egy egyszerű kelta fonatot ábrázolt, a szélein a víz hullámainak jelképével a karkötő. A balon viszont az örök élet összegabalyodó, káoszba fulladó, mégis egységet alkotó jelképe díszelgett. Kezemet a csuklóimra fontam, így eltakartam előle a jelképeket. - Mi olyan érdekes? - kérdeztem az arcát vizsgálgatva. Volt valami furcsa a lányban, amit nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam beazonosítani. Még sosem éreztem ilyet, egyetlen farkas, vagy halandó közelében sem, és ez baromira zavart. Ha valami druida rajongó, akkor most azonnal elhúzok innen. Manapság ez annyira új és "menő" dolog a generációk közt, hogy egyszerűen hányok tőle. Fogalmuk sincs a kelták múltjáról, szokásaikról. De mert emeltek néhány követ, ezért máris lehet szeretni őket. Vártam a válaszát, de Morrighan ekkor a térdemre röppent, s követelőzően károgott egyet. Kénytelen voltam elengedni a kezem, s megsimítottam a fejét. Jobb tenyeremben a tetoválás, tűz kelta szimbóluma tárult fel egy pillanatra, ahogy megsimogattam a madár fejét.
Tudja, hogy az idegen egyre kellemetlenebbül érzi magát, mert mindent alaposan megnéz rajta, de ha egyszer fura, hogy ugyanolyan karkötői vannak, mint Ravennek, vagyis hasonlóak, és ő is hordja, na meg egy varjú a társa, akkor naná, hogy megteszi, mert csak úgy, kedvtelésből ilyesmit nem hordanak az emberek. Főleg nem egy hím, aki szerint ez az egész buzis. Mert már ezt a verziót is hallotta, de szerinte ilyet csak az mond, aki tudatlan. A madár pedig kap az alkalmon, és vígan nassol a zacskóból, főleg, hogy most nincs megtiltva neki. Okos madár, hihetetlenül okos, mert lehet, falatozik, de közben nagyon is figyel mindenre, ami körülötte történik. A férfi nem válaszol, de ez nem különösebben zavarja, nem lehet mindenki olyan közvetlen, mint az, akire egy pillanatig gondolt botor módon, hogy őt látja. Mégis fura ez a hasonlóság, és ezt nem tudja hová tenni. A karkötőket nézi egészen addig, amíg el nem takarják őket előle. -Hirtelen azt hittem, hogy az vagy... aki már nincs köztünk, a hosszú hajad megzavart. A karkötőidet néztem egyébként. A víz elem van az egyiken, akkor gondolom, ez az egyik elemed, ami közel áll hozzád, és a tűz lesz a másik, amelyikkel együtt dolgozol, ugye? Neked is van bodhranod, vagy valamilyen hangszered? Nekem most készült el az első dobom, de hogy ő az, vagy esetleg még várat magára az, amelyiket a társamnak mondhatom, na azt még nem tudom. Még mindig nem tudja, ki az idegen, de azt igen, hogy nem véletlenek ezek a szimbólumok, a varja sem. Ahogy a madár károg egyet és megsimogatja a fejét, észreveszi a tűz jelét is a tenyerében. Fiatal, könnyen gondolhatja azt róla ez a férfi, hogy csak lelkes és mert hallott valamit, akkor beleugrott, mert ő marha ügyes lesz. Hát nem erről van szó, na de ezt a felnőttek nem nagyon értik. Raven tudta, de az más. -Azt hiszed, hogy itt van egy idióta kislány, aki lelkesen rajong valamiért, amiről azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák, igaz? Ez nem így van. Sejti, hogy a férfi mit gondolhat, ismeri a kortársait, aki fejetlenül vágnak bele mindenbe, mert azt hiszik, mindez játék. Hát nem az, csak erre későn döbbennek rá, amikor már megvan a baj. Ugyan a druidával csak kevés időt tölthetett együtt, mégis sokkal többet tanult, mint addig bármikor, és olyan képek jöttek elő, amiken elcsodálkozott. Már érti, miért tudta alapból azt, hogyan is kell a kávához nyúlnia, a bőrhöz, holott elméletben akkor csinálta először.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A szó áradat, amit hirtelen rám ereszt úgy ér, mint egy kisebb hideg zuhany. Bár már így világos, miért is bámul ennyire. Volt valaki az életében. Akire ezek szerint hasonlítok. Eeeh, talán most büszkének kellene lennem? Mikor felnéz, valami furcsa csillogást vélek felfedezni a tekintetében. Hallgatom a fecsegését, és egyre inkább azt érzem, mintha valami lelkidokit játszanék. Mégis mi a franc...? Végül kissé ingerülten szakítom félbe. - Kislány, nem tudom, mégis mi jár a kis kobakodban, de ide figyelj. Rossz játszópajtást találtál magadnak. Nincs bodhranom, a víz nem az elemem, meg amúgy is, mi a fenét hordasz itt össze? Fogalmam sincs, mi a frászról beszélsz! Nem érdekel mit gondolsz, mit hiszel! Hogy én mit hiszek, az meg már nem tartozik rád. Felállok a földről, a varjút elhessentem a térdemről, de Morrighan makacsul a kobakomra száll, és keményen rákoppint a csőrével. Ilyet nagyon ritka alkalmakkor tesz, hogy szembe szegül velem, és ez, hogy most megteszi, haraggal tölt el. Újfent elhessentem, mire a kölyök vállára telepszik, és hangosan károgni kezd. - Itt hagylak, ha most hisztizni fogsz! - mutatóujjammal fenyegetően mutatok a varjú felé, aki bár elhallgat, a lány fejére száll, és onnan mered rám. Mégis mi a franc esett Morrighanbe? Egy hosszú pillanatig csak nézek hol a varjúra, hol a lányra, és próbálom eldönteni, mégis mit kezdjek velük? - Jó, egyedül is haza találsz. - intézem szavaimat talán mindkettő felé, majd elindulok a lépcső felé. Még hallom, ahogy Morrighan károgni kezd, s szárnyaival csapkod a levegőben, de nem érzem, hogy felém tartana.
Az idegen tényleg hűvös, és olyan, mintha titkolna valamit, direkt, és elutasítóan viselkedik, holott egyszerűen tudja, hogy az,amiket visel, azok nem holmi passzióból vannak ott. Valamiért azonban elzárkózik attól, hogy bármit is mondjon, no de ez nem csoda, hiszen nem is ismeri. Amikor félbeszakítják, és majdhogynem dühösen reagálnak a szavaira, csak elmosolyodik. Ez a fickó tele van haraggal, csak nem tudja, miért. Nem várja, hogy bárki is tárt karokkal fogadja, de eddig is küzdenie kellett, most is azt kell tennie, hát akkor rajta lesz. Mosolyogva nézi, ahogy a férfi kap egy barackot a madártól, és amikor feláll, hogy elinduljon, a madár rátelepszik, nem mozdul onnan. -Tudom, hogy miben hiszel. Lehet, hogy tényleg kicsi, és még azt is elfogadja, hogy valaki hobbiból hordjon ilyen karkötőket és pont bőrből, na de az, hogy ott a tetoválás a tenyerében, azt nem fogja a véletlen számlájára írni. A varjú nem mozdul, csak károg az idegennek, majd biztosan azt fogja mondani, hogy a madár hülye. -A madarad mást mond, ő nem rejtegeti az igazságot. Tudja, hogy tudom, és tudja, hogy nem tartozom azoknak a kölyköknek a táborába, akik játszadoznak, mert az milyen menő. Felsóhajt, megérti a férfit is, hiszen vadidegen, mégis miért bízzon meg benne? Nem, a nyakláncot nem mutatja meg neki, még nem. Azt sem véletlenül kapta meg, és azóta sem veszi le. -Ha nem így lenne, ő távolabb repült volna, nem jön ide, hanem elbújik, és addig ott marad, amíg el nem megyek, de nem ezt tette. Engedte sejtetni, hogy ő hozzád tartozik. Szép is lenne, ha ez a fickó elmenne a varja nélkül, bár a madár utána repülne kis idő múlva, na de akkor is. Még ilyet. "Figyelj az apró jelekre!" Ezt tanulta, és ezt teszi.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A mosolya még ingerültebbé tesz, és még inkább úgy érzem, hogy valami különleges van a kölyökben, de föl nem bírom fogni ésszel, hogy az micsoda. Ahogy nézem őt és Morrighant mintha valami giccses dark képeslap oldalát bámulnám. Utoljára a druida tanítóm Gerador beszélt ilyen türelemmel, s magabiztossággal. Ez pedig igen ritka dolog, hogy egy kölyök természetéből köszönjön vissza rám. Nem, ez egyszerűen lehetetlen. Elindultam a lépcső felé, bár az első foknál megálltam, mikor eljutottak hozzám utolsó szavai. Morrighan most elárult előtte, ez tény és való, de... Visszapillantottam a kölyökre, és a varjúra. Kinyújtottam a kezem. Morrighan láthatóan nem tudta, mit tegyen, maradjon a lánnyal, vagy repüljön, végül az utóbbinál döntött, s a karomra röppenve pihent meg. Ekkor elkaptam az egyik farktollát, majd egy gyors mozdulattal kitéptem a helyéről. Morrighan fájdalmasan felkárogott, de továbbra is a karomon maradt, s ezután a szárnya alá dugta a fejét. - A varjú okos madár, de ugyanakkor mégiscsak egy madár. Az eleséged érdekelte, semmi több. Egy jól nevelt kutya is megnyalja egy idegen kezét, ha az szeretettel viseltetik iránta. A vállamra tessékeltem a varjút, mire bátortalanul oda ugrott a kezemről. Megsimítottam a begyét, de csak egy halk morranást hallatott, s fejét megint csak szárnya alá rejtette. - Tudod, bármennyire is bizalomgerjesztőnek hiszel, a máz semmit nem ér. Amint láthattad, nem tűröm az ellentmondást. És nem érdekel, mire következtetsz egy varjú viselkedéséből. Különben is, nem tanították az iskolában, vagy a Beharapód nem említette, hogy ne állj szóba idegenekkel? Vészjóslóan léptem oda hozzá, és néztem le rá. Pajzsom félig kinyitottam, hogy így jobban ráérezhessek a hullámaira, de valami olyanra bukkantam, ami ledöbbentett. Farkasom morranva rázta meg bundáját, s járta körbe a kölyköt. Nem tudom mi ez, ez a... mintha valami olyan lenne a lány lelkében, amit nagyon hosszú ideje nem éreztem már másban. Morrighan károgása zavart fel gondolataimból, s az farkas hullám, mely bár távol érződött, mégis jelen volt. Egy idegen farkas. Visszahúztam lassan Fenevadam, s bezártam a pajzsot. Gondolom a kölyök kísérője lehet. Ez igazán eszembe juthatott volna, hogy ezek nem egyedül mászkálnak szerteszét. A kölyök szemébe néztem. Valami húzott, és taszított egyszerre benne, és nagyon zavart, hogy nem tudtam rájönni, mi ez.
Mosolyog, mert nincs oka arra, hogy ellenséges legyen, ahogyan az idegen, és nem azért, mert annyira naiv lenne vagy fiatal, hanem azért, mert egyszerűen a megérzéseire hallgat. Azok sosem hagyták még cserben, és most az súgják neki, jó helyen jár, ez a férfi hasonszőrű, illetve olyan, mint ő. Persze mit nem adott volna érte, ha annyira barátságos és nyílt mint Raven, de nem keresheti őt mindenkiben. Ez az idegen morcos, vad, ellenséges és antiszociális, így fogalma sincs, mikor lesz hajlandó beszélgetni vele. Nem most, az tisztán látszik. A madara hezitál, hívja a társát, végül odaszáll hozzá. A férfi szavaira még szélesebb lesz a mosolya. Farkasa óvatosan közelíti a férfiét, ő is érzi, agresszív vele, nem lehet csak úgy odarongyolni. -A varjú okos madár, de sosem lesz olyan szelíd, mint egy kutya. Megmarad a vadsága és szabadsága, csak kompromisszumokra hajlandó akkor is, ha fióka kora óta van a társa mellett. Ne őt büntesd azért, mert valamit közölt veled. A madár jelzett, egyértelmű jelet adott, a férfi mégsem hajlandó arra sem, hogy egyáltalán meghallgassa. Nem akart ő semmit sem mondani, csupán keresi azt a valakit, akire Raven célzott, miszerint nem marad egyedül. Görcsösség nincs benne, ha itt lesz az ideje, akkor megtalálja, de a bibi, hogy tudja, megtalálta. -Ha abból indulnék ki, mennyire vagy bizalomgerjesztő, hidd el, itt sem lennék. Viszont nincsenek véletlenek, a madarat kimagyarázhatod, a karkötőidet is, de a tetoválást azt nem. Senki nem varratja magára a tűz szimbólumát csak úgy. Megrázza a kis fejét, amikor az idegen elé lép, nincs benne nyoma félelemnek vagy ijedtségnek, csak a férfit figyeli. Mivel előtte, illetve felette áll, így a nyakláncot is láthatja rajta, azt nem takarta el, hiszen nem azzal van elfoglalva, mit láthat a másik vagy mit nem. Ahogy lejjebb engedi kicsit a pajzsát, már biztosan tudja, azaz megerősítést nyer a megérzése, ő az, ő az akit keresnie kellett, akivel találkoznia kellett, nem más. Ha elutasítja, akkor még tanulnia kell ahhoz, hogy elfogadja, de nem fog hisztériázni, az is nagyon nagy dolog, hogy már tudja, kit kell majd felkutatnia ismét.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A szavai úgy vernek visszhangot bennem, mint a párizsi Notre Dame harangjai. Nem, ilyen nincs. Nem felelek a szavaira, nem is reagálok semmivel, de ahogy oda lépek hozzá, s nézem őt Morrighan ismét izgágává válik a vállamon. Nem értem ezt a dögöt. Esküszöm, haza érünk, és feltűzöm szélkakasnak a ház tetejére. A hullámaim úgy vizsgálják, s érintik meg, mintha egy értékes porcelánváza lenne, amit életemben nem láttam, de az ő hullámai úgy illeszkednek az enyéimhez, mintha mindig is ahhoz tartozott volna. A kölyök bár óvatos, s farkasom is csak méregeti, s fenyegetően viseltet iránta, mégis, úgy húz magához, mintha csak a saját véremből való volna. A hideg fut végig a hátamon, s ekkor érzem meg a másik idősebb farkas hullámait, s zárom el magamat a kölyöktől. Üresség vesz körbe a pajzs mögött, ahogy eltéptem magamat a másik hullámaitól. Istenek, miféle ostoba játékot űztök velem? A lány fürkésző pillantásába tekintettem, s ekkor vettem észre a nyakában a medált. Morrighan károgott, de nem törődtem vele, leguggoltam a lányhoz, s szemem ezüstösen villant fel, ahogy felismertem a medál jelképét. A kezem önkéntelenül nyúlt a fémdarab felé, mintha valaki irányította volna a kezem, hogy érintsem meg. De mielőtt valóban megfogtam volna a medált, visszarántottam farkasom, s a kezemet is úgy rántottam vissza, mintha égetően forró dologhoz akartam volna hozzá nyúlni. Pedig a forróság, s a tűz nem idegen tőlem. A lány mosolya értetlenséggel tölt el. Sejtem... dehogy sejtem, tudom, miért érzem azt, amit. És azt is, miért beszél így velem a lány. De ez lehetetlen. Morrighan hangja és bátorsága ismét visszatért, s károgva röppent fel a levegőbe, s kecses szárnycsapásokkal írt le a levegőben, a fejünk felett néhány kört. Néztem a köröző madarat felettünk, aztán a lányra meredtem, majd lassan felálltam mellőle, de nem léptem el. Feltettem volna pár kérdést, számtalan és számtalan kérdés tolult gondolataimba. Figyeltem a szemeit, azokat a furcsa élénkséggel csillogó szemeket. Valami olyanra bukkantam ebben a lélekben, amit Gerador óta nem tapasztaltam. És ez valahol bizonytalansággal töltött el. De miért? Ez csak egy kölyök, aki talán többet olvasott a kelleténél erről a témáról. Kapott egy nyakláncot valakitől. Na és? Valakire hasonlítottam a múltjából, véletlen egybeesés! És erre a lélek dologra is akadhat magyarázat. Talán az Őrzők... igen, csakis az ő kezük lehet ebben a dologban, vagy valamelyik Falka Suttogója. Igen, talán ez a kölyök egy Falka Suttogójának fattya... De ez... Ennyi véletlen egybeesés? Natan, ezt te sem gondolhatod komolyan. Morrighan. A gondolataimat s a kavargó érzéseimet egy megkeményedett arc mögé rejtettem, s tekintetem a még mindig a levegőben köröző varjat figyelte. Végül feltettem egy kérdést: - Honnan szerezted, azt a medált? Nem tudom mit várok feleletként. Fogalmam sincs, egyáltalán miért nem mozdulok el a lány mellől. Miért fordultam vissza hozzá? Érzékeim a környezetet fürkészik, figyelem, ha netalán megjelenik a kísérője, leléphessek, de ugyanakkor a lányra is koncentrálok.
Nyugodtan ül továbbra is, a varjú helyette is beszél, és mivel az idegen visszalép hozzá, csak azt jelenti, ő is tudja, hogy mi a helyzet, csak valamiért nem akarja elhinni, elfogadni. Igen, ő nem felnőtt, és nem is így tervezte, vagy szerette volna, hogy történjen minden, nagyon jól megvolt Ravennel, mégis az volt megírva, hogy külön kell folytatniuk. Tudja, hogy a férfi felismeri a medált, azaz azt, amit ábrázol, neki is olyanja van, de látja a szemein is. Nem takarja el, az a medál nagyon sokat jelent neki, és nincs miért takargatnia. Aki érti, érti, aki meg nem, az csupán annyit lát, hogy van valami a nyakában és kész. Nem húzódik el akkor sem, amikor az idegen meg akarja érinteni, ám valamiért nem teszi meg. Farkasa is nyugodtan csóvál, amin maga is meglepődik. Mintha teljesen természetes lenne, hogy egy felé fenyegetően közelítő hímmel szemben így viselkedjen. A madár viszont ismét felélénkül, boldogan repked, nem akar elbújni, sem visszahúzódni, valamit ismét jelez. Nem ismeri a varjút, de ő is sejti, hogy mi az, amit közöl. Igen, neki ezt a férfit kellett megtalálnia, és úgy tűnik, ennek az ellenséges idegennek pedig vele kellett találkoznia. A férfira emeli a tekintetét, nem kell, hogy kérdezzen, most nem, hiszen ennek még nem jött el az ideje. Neki is, az idegennek is emésztenie kell az egészet, bár ő boldog, mert nem hitte volna, hogy ilyen hamar rátalál arra, akire Raven célzott. Nem marad egyedül. Eleve nincs egyedül, hiszen a druida energiáit még mindig érzi, és mindig is érezni fogja, de fizikai valóságban bizony ez a férfi az, aki esetleg majd elfogadja. Ez elég valószínű, persze ez attól függ, mekkora csatát kell vívnia érte. Meg fogja tenni. A kérdésre elmosolyodik. -Nem szereztem, kaptam. Pontosabban olyasvalaki hagyta rám, aki maga viselte, akitől rengeteget tanultam, aki mellett szinte a legtöbb kérdésemre választ kaptam... eddig. Raven Sutteré, a druidáé volt ez a lánc, ő adta nekem. Nem titkolja, kitől kapta, vagyis hogyan jutott hozzá, mert nincs miért. Nem lopta, nem elkunyerálta, és tudja, hogy nem kapta volna meg, ha Raven nem ítéli meg úgy, hogy megérett rá.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A kölyök feleletére rá pillantok. Nem sokat mondd a név, bár hajdani tanítóm mesélte, hogy akadt pár hozzám hasonló Fenevad Írországban, akik tanulták a druida tanokat. Sose gondolkodtam el azon, vajon miért nem találkoztam akkoriban más "tanítványokkal". Talán csak azért, mert egyrészt nagyon kevesen vagyunk, másrészt meg Gerador és én nem igazán fedtük fel, mik is vagyunk valójában, még a "testvéreink" előtt sem. A lány nyaklánca azonban egy igen ritka értékű, és a druidák közt is igen nagyra becsült jelkép. Minden druidának megvan a maga jelképe, és elhivatottsága, de csak az igen tapasztalt, és jártas tudásúak választják maguknak az Ezüst Kereket. Az örök körforgás, s az istenek ciklus váltásának jelképe, mely az Univerzum rendjének, s az Élet s Halál egyensúlyának ábrázolása. Még a halandók közt is ritka, aki fölfogja, vagy tudja, mi ez a jelkép. Manapság Wicca hívők is használják, de ez a jelkép örökké kelta, s pogány jelkép marad, ezen nem változtat semmi. Hasonló az én Káosz Csillagomhoz a hátamon, kivéve, hogy ez inkább kerék, s az én jelképem szárainak vége nyílhegyben végződik. És teljesen más életfelfogásra ad alapot. De mégis, az, hogy egy druida egy gyermekre hadjon valamit, annak nyomós oka kell, hogy legyen. Pláne, ha a saját jelképéről van szó. Egyáltalán van fogalma erről a kiscsajnak? Másrészről meg... rá hagyta? Szóval az illető ezek szerint elhunyt. Nem tudom mit gondoljak. Viszont így, sok minden magyarázatot nyer. Egy druida tanítványa nem marad sose egyedül, ezt a Másvilágiak és az Istenek is pontosan tudják. És valamilyen úton módon mellé rendelnek egy tanítót. A tudás nem marad elhanyagolandó állapotban, ahhoz az ilyen lelkek túl értékesek. De ez, képtelenség. Csak mendemondákat hallottam ilyenről, hogy egymáshoz egyengették a lelkek útját, de ez... Mintha rákényszerítenének arra az égiek, hogy a kölyökkel foglalkozzak. Márpedig se isten, se ember, se semmilyen nagy lélek nem kényszeríthet ilyesmire. Különben is, mi olyan kivételes dolog lehet a kölyökben? Semmivel nem szolgált rá a szememben erre a tisztségre. Semmivel! - Morrighan, ideje indulnunk! - szóltam rá a madárra, aki erre a lány lába elé szállt le a porba, majd fekete szemeivel nézte a kölyök arcát. - Nem tudom, mit gondolsz, vagy vársz. De ki kell, hogy ábrándítsalak. - mondtam komoran a lány szemeibe nézve - Bármit is rejtessz magadban, nem érdekel! Tegyél le a reményeidről! Morrighan keserűen felkárogott, de a szemem szigorúan rávillant, így megmutatva egy pillanatra a Bestiát, s erre a varjú elhallgatott. A fák felé vettem az irányt, egy pillanatra se néztem vissza a párosra. Ki kell szellőztetnem a fejem, ez a kölyök totál összezavar. Mély levegőt vettem, majd bevetettem magam a fák közé, s futva törtem meg az erdő néma csendjét. Morrighan felpillantott a lányra, majd kedvesen belecsippentett a nadrágjának szárába. Utána néhány szárnycsapással felemelkedett a levegőbe, majd ő is eltűnt a fák lombkoronái között.
//Itt most rád bízom, hogy utána mész, vagy sem. Ha nem, akkor a következő egy záró lesz tőlem, ha igen, akkor folytatjuk. //
Látja, hogy a medál mennyire megdöbbentette a férfit, még mindig nem akarja elhinni, hogy nála ilyesmi lehet, pedig de. Ezt kapta örökségül, illetve sok mást is, de ez a lánc Ravené volt, egyes egyedül az övé. Tudja, hogy mit ábrázol, mit jelent, egyszer majd neki is lesz sajátja, amikor elég érett lesz arra, hogy megtalálja a jelét, de addig még hosszú az út, ő az elején jár. Ugyan sosem beszéltek róla, de pontosan tudta, hogy Raven mennyit tud, és lazán használhatná azt amikor csak akarja, de nem tette meg, soha nem használta a saját érdekeire. Nagyon is tudja, hogy az a lánc mit jelent, mit "ér", illetve mit mutat kifelé, de számára azért fontos, mert akitől kapta, az a személy volt a lényeg. Nem marad egyedül... az lehet, viszont az is, hogy nem most fog dűlőre jutni az idegennel, mert olyan ellenséges, amilyet még nem nagyon látott. Érti a viselkedését, hiszen nem fiatal, és ha eddig esetleg nem futott össze az övéivel, akkor naná, hogy ez döbbenetet vált ki belőle, és inkább bezár mint egy sündisznó, mert nem akarja elhinni. Mégis hogyan bizonyítsa be, hogy nem csak egy holmi lelkes rajongó, hanem tényleg ez az ő világa? A tűz lehetne hirtelenjében az egyetlen, de ha most nekiáll annak, hogy bizonygassa, nem véletlenül futottak össze, az meg nagyzolásnak tűnhet, azt meg nem szeretné. A varjút figyeli, aki elé száll le, azaz most egymást figyelik egészen addig, amíg a férfi indulásra nem szólítja fel a madarat. Csak ekkor emeli tekintetét a férfire, a szavaira pedig ismét elmosolyodik. -Én nem kértem senkit, hogy mellettem legyen, hogy mit szeretnék elérni, majd az idő eldönti, alkalmas vagyok rá, vagy sem. Raven bízott bennem, ez pedig bőven elég ahhoz, hogy soha ne adjam fel, és ha egyedül kell küzdenem, akkor egyedül fogom megtenni. Csupán örültem annak, hogy van valaki, akivel talán elbeszélgethetek, mert ő érti, miről van szó, nem úgy, mint a többiek. Egy szóval sem mondta vagy könyörgött azért, hogy valaki a kezét fogja, és igen, hirtelen megzavarta a férfi külseje, és amikor meglátta a varjút és a karkötőit, reménnyel töltötte el, hogy itt van egy hím, aki nem nézi hülyének, és pontosan tudja, miről beszél. Morrighan... szép név. -Ezek szerint tojó. A harc istennőjéről kapta a nevét, akit sokan kegyetlennek tartottak, holott csak holló alakban jelent meg sokszor, az volt a szent állata is. Szia Morrighan, Norina vagyok. Mosolyogva mutatkozik be a madárnak, legalább neki, ha már a férfi indulni készül, és a madarat is hívja. Ám az csipkedni kezdi a nadrágja szárát, ő pedig feláll, felsóhajt, és elindul az idegen után. Ha már egyszer rátalált, akkor lehetőleg nem óhajtja már most szem elől téveszteni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A felhangzó léptek zaja, mely a hátam mögött hangzott fel, s Morrighan bátorító károgása dühvel koronázta meg az amúgy is felborzolt kedélyeimet. A varjú lemaradt, hogy a lány közelében maradhasson. Az eszem megáll! Mindjárt a kölyöknek ajándékozom, és aztán meg leshet! A kölyök szavai ettől függetlenül helyesen hangzottak, legalábbis helyén volt a tudása. Leszámítva, hogy Morrighan istennő és testvérei valóban kegyetlenek voltak, elvégre a harc, s a háború isteneiről van szó. Sokszor károgó varjakként jelentek meg a csatatéren, hogy aztán elragadhassák a kiszemelt harcosokat.Testvérei Macha a Holló, s Nemain az Őrjöngés istennői. De Morrighan... ő volt a legkegyetlenebb. S ő az én istenem is. Elvégre megannyi csata és harc keresztezte az utam, évszázadokon át. Ahányszor vért ontottam az áldozat is volt egyben Morrighan tiszteletére. De most? Most mégis mit kezdjek ezzel a levakarhatatlan gyerekkel? Nincs jobb dolga? Az egyik sűrűbb aljnövényzettel, s fákkal benőtt terepen megálltam. Végül az egyik tölgy törzsének dőlve vártam be őket. Morrighan úgy szálldosott a kölyök felett, mintha csak vezetné. Agyam eldobom! Ez csak egy kölyök, te tollcsomó, vedd már észre! Összefontam a mellkasom előtt a kezeim. - Na jó, miért is követsz engem? Igazából valahol sejtettem a választ, de ezt nem akartam elfogadni. Nem, és nem és nem! Még hogy babycsősz legyek, elég volt egyszer egy Falkában a kölyköket pesztrálni. Persze, valahol tudom, hogy ez a kölyök nem az edzési tudásra szomjazna, és nem is a vérfarkas etikettjére. Benne más lakozik.
Hihetetlenül elutasító egy hím az idegen, azt már rég levágta, szerencsétlen madara hiába próbálkozik a kettejük lévő szakadékot csökkenteni, a férfi nem nagyon hajlik semmire. Érthető. Lehet, ilyesmire nem számított, de ő sem. Raven azt mondta, napok, hónapok, évek, nem tudni, de ez őt is váratlanul érte most. Egyszerűen érzi, hogy az idegen sokkal többet tud annál, mint amit elárul, ahogyan ránézett, a medálra a nyakában, a varjú... ezek nem véletlenek. A varjú pedig kettejük között marad, mintha megint azt mutatná a társának, hogy jelenleg helytelenül cselekszik, és nyissa már ki a szemét. Okos madár, mondta ő. Persze mégis hogyan közölje most a férfivel, hogy Raven mit mondott, és tudja azt, hogy őt kellett keresnie, vele kellett most találkoznia? Sehogyan, ezt a fickót nem érdekli semmi, rideg, ellenséges és elutasító, pedig ő is tudja, látta rajta. Nevetni kezd, így trappol az idegen után, aki csak bevárja őt is, Morrighant is. Milyen rendes, nem rohanta át az erdőt, és csak érdeklődik a maga módján, ha megállt. A másik törzsnek dől, szemben a férfival, és érdeklődve figyeli, de a mosolya az még mindig ott van a kis arcán. -Miért vagy ennyire elutasító? A tagadás könnyít valamit, vagy csak késleltet bizonyos dolgokat? Azért, mert fiatal vagyok és nem felnőtt, az az oka mindennek? Nem akarod elhinni, hogy... szóval Raven azt mondta, nem maradok egyedül. Lehet, napok múlva, de az is, hogy csak évek múltán felbukkan valaki, aki olyan, mint ő. Nem mond többet, de igaz, évekkel számolt és meglepte az, hogy belefutott ebbe a férfibe csak úgy. Ő is jobban örülne annak, ha olyasvalakivel találkozik össze, aki normális, közvetlenebb, barátságosabb, és nem olyannal, aki rideg, ellenséges és tagadó. Két lehetőség van, vagy téved, vagy pedig küzdenie kell azért is, hogy ez az idegen elhiggye róla, hogy ugyanazon az úton jár, mint ő maga, csak még nagyon az elején. Téved... az előbb végiggondolta, lehet, de az érzései sosem csalnak, márpedig érzi, hogy ez az idegen az, a másik druida.
Kezdőlap
//
