Az érdeklődésem egyáltalán nem lankadt az illúzió folyamán. Alapvetően kíváncsi természet voltam, aki szívesen ismerkedett meg új, ismeretlen dolgokkal. Egy másik illuzionista lelkivilága pedig bőven ilyen dolog volt. Mindenki másként látja a világot, másként szemléli azt, különbözőek vagyunk. Egyesek így használják a képességüket, mások úgy. A jelek szerint Juliának lényegesen harmonikusabb élete volt az enyémnél, elvégre ez érződött az általa kreált képből. Minden nyugodtnak hatott, nem volt semmi probléma vagy kapkodás. Csak a nyugodt japán környezet, semmi más. S akkor még voltak hátra meglepetések, amikor a szobor formálódni kezdett és csakhamar magammal néztem farkasszemet. Ismételten meg kellett állapítanom, hogy ez azért így elég durva vakon. Nem mondom, hogy én nem tudnék látás nélkül pár dolgot összehozni, elvégre harcolni megtanultam úgy, de ez megint más volt. Megalkotni egy olyan dolgot, ami kicsivel több agymunkát meg készséget követel. Főleg olyan alap nélkül, amivel a legtöbb művész operál. Itt most ez nem játszott, de mégis eléggé életszerű volt, ami ott álldogált a kezemben. Akárcsak a feltámadó szél, az engem körülvevő hangulat. Ám mondjuk ki: ez egy koros illuzionistától már nagyon is elvárható. Aztán eljött a gyereknap vége, ahogyan visszakerültem a rendes kerékvágásba. Legalább is nagyon úgy tűnt, hogy a rendesbe, de megint csak bebizonyosodott, hogy egy illuzionista mellett semmi sem az, aminek látszik feltétlenül.
Még emésztgettem a látottakat, amikor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a nőstény már nincs itt. Pislogtam is egy párat, de aztán érzékeltem, hogy egyre távolodik. Megfordult a fejemben, hogy elindulok utána. Elvégre, milyen dolog már ez, csak úgy köszönés nélkül lelépni? De aztán csak sóhajtottam, majd legyintettem az egészre. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem utoljára találkoztunk akkor még. Majd akkor számon kérem rajta, hogy mi is volt ez az angolosan távozás. Fene tudja, addig mennyi időnek kell eltelnie, de hát megmondta Murphy is: aminek be kell következnie, az be is fog következni. Mindenesetre nem én lettem volna, hogy mielőtt még kiér a hatókörömből, egy utolsó üzenetet ne küldjek utána. ~Kis sunyi~ - s igen, most a kicsit lehetett szó szerint is venni bőven, jó ha sámliról felér. Az ajkaimon viszont egy halvány mosoly jelent meg, ahogyan feltápászkodtam a kőröl. Vetettem még egy utolsó pillantást a földön levő képmásomra, majd gondoltam egyet és a telefonommal lefotóztam. Amennyi képet én csinálok ezzel a vacakkal nem lesz nehéz megtalálni. Aztán pedig útnak indultam, vissza Fairbanks irányába... azon gondolkozva, mit is fogok mondani az atanerknek.
//Én is köszöntem a játékot ja, és amúgy ez volt a 300.-om ^^ //
Hideg volt hátam alatt a föld, de egyáltalán nem érdekelt. Annyi száz év után, amennyit itt éltem egykoron Alaszkában még fiatal koromban, kellőképpen megkeményítette a szervezetemet... meg amúgy is, farkasként olyan apróságokkal, mint a felfázás, vagy a megfázás, már beharapásomat követően se volt opció. Valahol még élveztem az engem körbevevő hűvösséget, a fehér hótakarót, melybe Chulyin-mintát rajzoltam a testemmel. A hideg konzervál, életben tart... de ami a legfontosabb, éberen. Nincs semmi olyan más, még a kávé se, mely ilyen szinten élesen tudja tartani az ember érzékeit. Hát még egy vérfarkasét. Párszáz méterre voltam a hasadék nyílásától, kint a szabad ég alatt, erdők vettek körül. Fiatalkoromban, amikor napokra eltűntem a törzs elől, megtettem a szokásos felderítő útvonalaimat, gyakran megfordultam erre felé. Az Eskával való, utolsó találkozási hely mellett ez volt még olyan zóna, mely amolyan fontos területnek számít az életemben. Ebben az időszakban innen néztem az Aurora Borealist... ahogyan most is. Éles tekintetem az égre emelve, ahogy néztem a természet eme csodájának megnyilvánulását az égen. Rengeteget láttam már az égen táncoló Sarki fényt, megszámolni is beletelne pár napba az alkalmakat. De mégis, még mindig ugyanolyan gyönyörűnek találtam, mint amikor először láttam egykoron. Nem kell megmagyarázni, nem kell válaszokat keresni, hogyan lehetséges ez. Csak nézni kell, átélni az élményt s elraktározni magunkban. S ha már táncol van szó... más táncot is figyeltem az elmúlt időkben. Mióta novemberben találkoztam vele, rajta tartottam a szemem Sofián. Mondhatjuk, hogy kiemelt szerepet tulajdonítottam neki megfigyeléseim idején. Az egész falkán és más kóbor farkasokon is rajta tartottam a szememet, figyelve, hogyan viselik magukat az ősi területünkön, de voltak kiemeltek. Az Atanerk, a falka főbb elöljárói, a leszármazottjaim, a bajkeverő tényezők... s persze Sofia. Figyeltem őt a mindennapokban, biztos távolságból szemlélve, nehogy lebukjak, használva rajta vagy a környezetében levőkön a képességemet, hogy hogyan éli meg a napokat. Hogyan viselkedik, mit csinál... s meg kell mondanom, nem nagyon lehet okom panaszra. Azt aláírom, hogy eléggé szabatosan éli meg a napjait, de ez már az első napon nyilvánvaló lett a számomra. Ezt leszámítva, nos... szerintem Zahirah büszke lenne rá, ha még élne. S ahogy telt az idő, úgy fogalmazódott meg bennem, hogy lassan újra találkoznunk kell. Talán nem lesz örömteli, a végkimenetele meg főleg, de meg kell történnie. S nem csak azért, mert így van rendjén, így helyes, hanem mert én is azt akarom. Ennek most köze nem volt az Első létnek... ez most, mint magánember állt előttem... s nagyjából ezen gondolatok közepette éreztem meg egy ismerős energiát a távolban...
Ma este egészen másfajta testmozgásra volt szükségem, mint általában véve. Az óráimat letudva nem a hotel felé vettem az irányt, hanem ki a városból. Nincs kocsim, s bár szeretek vezetni, eddig nem fogott el az a semmihez se fogható vágy, hogy mindenképp beszerezzek egyet. Kaliforniában el nem tudtam volna képzelni az életemet autó nélkül, hiszen ha kitettem otthonról a lábam, már meg is rohamoztak a paparazzik. Itt Fairbanksben élvezem, hogy megtehetem, hogy csak úgy kedvemre sétáljak. Mivel a mozgás a mindenem, egyáltalán nem zavar az a hosszas séta ebben a hideg időben, amivel elérem azokat a területeket, ahol ilyenkor már nem járkálnak az emberek. Egy elhagyott viskónál vetem le a ruháimat, majd a hátizsákomba gyömöszölve őket, tolom be a falhoz, hogyha esetleg egy csöves erre tévedne, még véletlenül se találja meg. Nem szeretnék pucéran flangálni a városban, túlságosan prűdek és erkölcsösek az emberek. Vész esetében maximum a hegyen élő farkasokhoz kopogtatnék be, hogy adjon kölcsön valaki valami ruhát, amiben emberek közé mehetek. Farkasom bőrébe bújva vetem be magam az erdő fái közé, élvezve, ahogy talpaim belesüppednek a hóba, s nagyokat tüsszögve a belélegzett hószemcséktől, amit az orrommal túrok. Hiába… Alaszkában nem bokáig érő hómennyiség esik. Egyébként amellett, hogy egy kicsit bosszantó, élvezem is. A hó friss, magával ragadó kristálytiszta illatát ontják magukból a növények is. Vaddisznó szagát fújja felém a szél, farkasom íriszei vérszomjasan felizzanak, s tudatát megtölti a vadászat édes mámora. A vaddisznó után vetjük magunkat, s vagy egy kilométeren keresztül üldözzük a fák között, mire lecsapunk rá. Oldalról ugrunk rá… kibillentve az egyensúlyából lökjük az oldalára, s fogaink máris torkának vékony bőrébe marnak. Esélye sincs ellenünk a vadnak. Vére a torkunkba tódul, fájdalmas visítása betölti a környéket, míg az élet utolsó szikrája el nem tűnik belőle. Akkor engedem el a fogaim közül, majd tépem fel az inait, csak a finomabb részeket fogyasztva el belőle, mert finnyásak vagyunk. Véres pofámat nyalogatva hempergek meg a hóban, majd megrázva a bundámat nyújtózok egy nagyot, és jóllakottan indulok tovább kocogva, hogy egy kicsit körbenézzek. Az erdőből kiérve sziklás területen találom magam, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a sarki fényre. Leülök a hátsómra, majd pofámat az ég felé emelve kémlelem az égen játszadozó fényeket borostyán színben izzó íriszeimmel. Egy ideje ott ülök már, amikor a szélirány megváltozik, és egy másik farkas szagát sodorja felém a szél. A fejem a hasadék irányába kapom, majd tarkómon az ég felé meredeznek a szőrszálak, amikor sikerül beazonosítanom, hogy ki is van a közelben. Ha én észrevettem őt, akkor valószínűleg már ő is kiszúrt engem, mivel nincs a pajzsom se teljesen felhúzva. Mivel ezt a találkozást azóta el akarom kerülni, hogy legelőször találkoztunk, ezért felemelem farkasom formás popóját a hóból, és visszavetem magam a fák közé azt remélve, hogy nem fog utánam jönni.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 845
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
A jelek szerint jóval hamarabb vettem észre, mint ő engem, de ebben aligha lehet valami meglepő. Az érzékeim immáron 800 éve folyamatosan élesednek, tökéletesednek. Míg egy normális vérfarkas éppenhogy megérzi a jelenlétemet, én akkorra már réges régen nyomon követem, folyamatosan pásztázva képességemmel. Kész előzetes képpel rendelkezhetek így róla, mely jelentősen megkönnyíti a dolgomat a későbbiekben. A kedélyállapota, a viselete, az őt körülvelő intuíciók, illatok, ezek sokat elárulnak. Nézzük mondjuk Sofiát. Éreztem a vérszagot, mely körbelengte. Az illatból ítélve vadászott, nem emberi vér volt. Idegen szag, tehát nem sérült meg a vadászat közben. Már alaposan magába szívta az erdő illatát, régóta kint lehetett. Emellett az őt körbevevő izzadtság is árulkodik arról, hogy nem pont egy könnyed sétára indult el. S akkor még csak a szagról beszéltünk, a többit nem is vesézem, mert felfázok itt a hóban... már ha képes lennék rá. Mindenesetre továbbra is figyeltem, kíváncsian nézve, mikor veszi észre, hogy valaki éppen a hóban fetrengve tengeti a napját. Nem nagyon tűnik fel neki, jó darabig ül a közelben, mígnem hirtelen változik a széljárás és úgy már könnyebben feltűnik neki. Bár az is lehet, hogy csak elgondolkozott. Hiába, az én képességem azért a gondolatolvasásra nem jogosít fel. Na de aztán megindulnak az események. Hogy honnan tudom, hogy észrevett? A kedélyállapot változik. Gyanakvás, morfondírozás, majd hirtelen eszmélés, riadalomszerű érzet. S ha más nem, a korábbi kényelmes nézelődése után a gyors távozási vágy a legárulkodóbb. Nana, kislányom, hát szabad ilyet? Aha, szabad... más kérdés, hogy nem nagyon voltam engedékeny ezen a téren. Ha már így összehozott minket ma este Aurora akkor használjuk ki. Talpra ugrottam, talpam alatt ropogott a hó. Miután leporoltam magam, a nőstény nyomába eredtem. Először csak kényelmes léptekkel, majd folyamatosan gyorsultam fel. ~Ejjej Sofia, nem olyannak ismertelek meg, mint aki elmenekül mások elől~ - csendül jól ismert, nyugodt hangom a fejében. Na vajon lesz kedves megállni ezt követően és a társaságomban lenni, vagy kész hajtóvadászatot kell rendeznem utána. Mondjuk nem bánnám az utóbbit. Öreg csontjaimra ráfér a mozgás és legalább megtudom, mit tud kedves lánykám ezen a téren.
…és persze, hogy utánam jön! Hallom a lépteit, még ha le is van maradva tőlem, de határozottan érzem az energiáit, amiktől nemhogy távolodnék, de egyre inkább közelednek hozzám. Így is van mostanság elég gondom, úgy hiányzik a hím, mint púp a hátamra. Felgyorsítom a lépteim, mancsaim felverik körülöttem a havat, ahogy rohanok. A megjegyzésére lefékezek, pár métert csúsznak talpaim a hóba, majd megállva megfordulok. Szemeim megvillannak a sötétben. ~ Nem menekülök, csak nem vagyok kíváncsi rád! ~ Válaszolok vissza, miközben lendületből felnyomom magam hátsó lábaimra, hogy egy pillanatra lendületet véve mindkét mancsommal előre csaphassak a hóba… mintha csak egy asztal lenne az, amire mind a két „kezemmel” rácsapok. Még várok vagy négy lélegzetvételnyi időt, aztán ismét sarkon fordulok, és rohanok tovább. Nem vagyok a kapcsolattartója a falkával, semmi közöm hozzá innentől. Én leszállítottam róla a megszerzett infókat, az elérhetőségeit, a többi már nem az én dolgom, és nem is akarom, hogy az legyen. Nagyon feldúlt a novemberi találkozásunk, és nem akarok vele beszélgetésbe elegyedni, mert tudom, hogy előbb-utóbb úgyis a biológiai apámra terelődne a téma. Róla pedig már így is jóval többet tudok, mint amennyit szerettem volna. Teljesen jól eléldegéltem abban a hitben, hogy nekem nincs olyanom, erre meg közli velem ez a ki tudja honnan szalajtott hím, hogy kb egy éve még életben volt, és vérfarkas!? Az órát egy kicsit már bánom, hogy mérgemben a kezébe nyomtam, mert mondhatni egész életemben velem volt. Az apámé volt hajdanán, de anyám őrizgette, és ő nyomta a kezembe a halálos ágyán, ezért fontos volt nekem olyannyira, hogy nagyon ki se akartam adni a kezemből. Közvetve ennek köszönhetően váltam én is vérfarkassá, és a Teremtőmnél volt pár évtizedig, mielőtt visszaadta nekem. November óta többször is rajtakaptam magam, ahogy a zsebem felé tapogatózok az órámat keresve, aztán rájöttem, hogy az már nincs velem. De van annyi büszkeségem, hogy ne kérjem vissza. Ráadásul… az is lehet, hogy a hím azóta már postázta a biológiai apámnak, vagy személyesen adta át neki. Két hónap eltelt… Én bizony nem fogok megállni, megkönnyíteni a dolgát… de ha üldözőbe vesz, remélem mérlegeli a következményeit. Mégpedig azt, hogy a Fairbanks-i falka területén járok már, ő pedig csak egy kóbor… aki üldözőbe vesz egy falkatagot.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 845
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Mondhatjuk, hogy volt némi provokatív fennhang a megjegyzésemben, ugyanakkor maga a gúny és vádlás hiányzott belőle. Puszta megállapítás hagyta el a koponyámat és talált utat a lányomhoz. Az már megint más kérdés, hogy mit vált ki másokból. Éreztem, ahogyan Sofia megtorpan a megjegyzésem hatására, majd visszareagál. Naja, Chulyin, miért lenne kíváncsi azok utána képedre, hogy felnyitottad a szemét az anyjával kapcsolatban. Mindenesetre a kis produkciójával csak nekem kedvezett, elvégre én nem álltam meg hanem folyamatosan közeledtem, jelentős távolságokat faragva le. Elvégre, ha valaki el akar lógni valakitől annak minden egyes méter értékes. ~Pedig lehet érdemes lenne kíváncsinak lenned, mert érdekes dolgokat mondhatok neked.~ Pont én ne tudnék mondani mit? Ha leszámítjuk azt az aprócska tényt, hogy én vagyok az apja. Rengeteg ismeret halmozódott fel a koponyámban, még csoda, hogy az agyam nem mondta fel a szolgálatot ennyi év után tőle. Szerintem biztosan el tudnánk mi beszélgetni és még érdekelni is, amit mondhatok... persze csak ha túlteszi magát majd azon a fájó igazságon, mely vár rá. Mert félek hangos lesz ma az erdő tőle, ha valóban végigviszem azt, amit terveztem. Már pedig én az a fajta vagyok, aki így tesz. S nem csak, mert Első voltam, hanem alapvetően ezt tartottam létem alapjának is. Haladni az úton, melyet elterveztem. Ez az, mely ennyi év után is ad erőt a folytatáshoz. Szóval... remélem nem csak a lábaidra van biztosításod, hanem a hátsódra is, mert hogy ettől előbb-utóbb le fogsz huppanni rá, azt előre bocsátom neked. Ha mástól nem, akkor a fáradtságtól. Amikor futott tovább, én csak begyorsítottam. Távol van még a város, még emberi alakomban is bőven be fogom érni, ha teljes erőből is fut. Érdekes egy üldöző lehettem. Valóban kergettem őt métereken keresztül, de mégse úgy, mint amikor egy vadász űzi a vadat. S talán én voltam a legnyugodtabb üldöző az egész világon. Bááár, valahol aranyos volt, hogy azt hitte, le tud rázni. Mondjuk... vegyem ezt úgy, mint apa-lánya első közös elfoglaltságát? Mindenesetre az tényleg elég hülyén venné ki magát, ha ezt így valaki végignézi. Egyelőre nem érzékeltem senkit olyan közelségben, hogy felkeltse ez a kis közjáték a figyelmét, de a dolgok mindig hamar megváltozhatnak. Szóval emeltem egy kicsit a téten. ~Híreim vannak a számodra. Apád a városban van.~ Fel fogom tépni a sebeket, már előre látom. Azok után, amilyen állapotban volt a legutóbbi beszélgetésünk után, most még elég nyugodt volt, akárcsak a megnyilvánulása. Mondjuk egy egész estét rohangálás után már az alapvető feszültség kimegy belőle, így kicsit nehezebben fog felmenni a pumpa... elméletileg. Gyakorlatilag bármi lehetséges. Mindenesetre abban reménykedek, hogy meg tudjuk beszélni a dolgainkat felnőtt emberek módjára és nem kell feleslegesen villogtatnunk a körmeinket. Gondoltam ezt, ahogyan folyamatosan közeledtem felé, ahogyan közeledett a nagy beszélgetés ideje is.
~ Nem érdekel! Már így is többet hallottam, mint amennyit tudni akartam. ~ Vetem vissza foghegyről. Egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi, hogy mit akar nekem mondani. Ha valami olyan dologról akar beszélni velem, ami a falkát érinti, hát keressen meg egy másik falkatársat. Teljesen tiszta lelkiismerettel ignorálom, mivel az Atanerkkel is megbeszéltem, hogy nem kívánok a kapcsolattartója lenni. Gondolom már elég alaposan felmérte a terepet, tudhatja hol van a hegyi farkasok szálláshelye. Kopogtasson csak bátran az ajtajukon, bár valószínűleg ők se fogják kitörő örömmel fogadni. Farkasom izmai harmonikusan mozognak, szelik lábaink a métereket… s fülünket kissé lelapítjuk a fejünkhöz, hogy ne legyen akkora a légellenállás futás közben. Nem akarok vele beszélni, de úgy tűnik, hogy őt ez teljesen hidegen hagyja. Hallom továbbra is a lépteit, amik egyre közelebb érnek hozzám. A csipogómat a ruháim között hagytam, és hiába engedem le teljesen a pajzsomat, hogy energiáimmal kutatón végigsöpörjek a környéken, nem érzek a közelben egyetlen falkatagot sem, akit segítségül hívhatnék, hogy levakarjam magamról ezt a kullancsot. Csak az erdő állatai lapulnak rezzenéstelenül, és tapadnak ránk az ágak közül a baglyok és a mókusok szemei, akiknek ha szorult némi értelem az agyukba, nyilván értetlenül állnak a helyzet előtt. Általában fordítva szokott történni ez. Az ember fut a farkas elől, és nem a farkas az ember elől… Épp rántanám fel teljesen a pajzsomat, hogy gátat szabjak szavainak, és kizárjam őt a fejemből, amikor megérkezik a következő üzenete. Hirtelen megtorpanok. Mancsaim négy nyomon szántják fel a csúszós avart, tappancsaim közé sárréteg férkőzik. Az ínyemet felhúzom, kivillannak szemfogaim, és megfordulva mélyről jövő morgást hallatok. Szemeim haragosan izzanak fel, minden izmom megfeszül, ahogy támadásra készen állva várom be az engem követő hímet. ~ Melyik részét nem értetted annak legutóbb, hogy nem akarom, hogy tudjon a létezésemről!? Milyen jogon árultad el neki, hogy itt vagyok!? Egyáltalán nem akarom, hogy itt legyen… ahogy a te pofádra se vagyok kíváncsi! Nem érdekel, hogy milyen szolgáltatásokat, vagy mennyi pénzt tudsz kiperkálni a falkának, hogy a területünkön lébecolhass! Azt akarom, hogy most azonnal szedd a sátorfádat, és menj a büdös francba! Ez a terület nem elég nagy kettőnk számára, vagy te… vagy én! ~ Tudom, hogy legalább egy százassal idősebb nálam, de nem érdekel egyáltalán. Ő csak egy fürkész, én tuti, hogy ügyesebb vagyok nála, és amúgy se nézem ki belőle, hogy a pofája jártatásán, és a szarkavaráson kívül bármihez is értene. Ha kell, a gégéjét tépem ki, hogy elhallgattassam végre… de az biztos, ha nem fordul sarkon, és nem húzza el a csíkot, akkor valaki kettőnk közül ma éjjel az örök vadászmezőkön folytatja a loholást…
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 845
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
~Farkasként még rengeteg olyan dolgot fogsz hallani, amit nem akarsz. Jobb, ha hozzászoksz. Az életünk tele volt csupa kéretlen információval. A legtöbben szeretnék úgy élni az életüket, hogy semmi negatív vagy romboló hatású nem éri őket. Csak léteznek a saját kis világukban, rozsaszín ködöt varázsolnak maguk közé, melytől remélik, hogy távol tartja a rosszat. De ez sosem lesz így. A rosszhírek viharfelhőként érkeznek és úgy zavarják el a ködöt, mint annak a rendje, lerántva a sötét valóságba az illetőt, ki ettől összetörik. Vagy legalább is nagyon összezuhan. Emberként ez volt az egyik első dolog, amit megtanultam az életben. Sosem fogjuk azt hallani, amit akarunk. Az, ami a bőrünkön kívül vár minket, csupán a sötét valóság, mely kopogtat rajtunk... s ha nem akarjuk beengedni, ajtóstól tőr a házba. Ez mindig is így volt, mindig is így lesz. Már rég megtanultam elfogadni az igazságokat... bármennyire is legyen rossz. Sokszor kellett lenyelni a keserű pirulát. De egy Elsőnek erre nem lehet szava... egy Elsőnek mindent el kell viselnie. Mert ha mi nem vagyunk képesek rá, úgy nagyon, de nagyon rossz dolgok várhatóak. Nem csak a közelünkben, de az általunk figyelt farkasokban is. S suhantam a lányom után. Bármennyire is rohant, bármennyire is volt ügyes és adta bele minden gyorsaságát, az enyémmel akkor se versenyezhetett. Nem voltam Tipvigut, vagy az ő leszármazottja, de 800 év alatt már nem kellett feltétlenül farkasalakot öltenem ahhoz, hogy egy nálam jóval fiatalabbat lekörözzek gyorsaságban. Folyamatosan csökkent a távolság, várható volt, hogy pár perc alatt be fogom érni. Ám mégis inkább egy piszkos eszközhöz nyúltam, hogy lerövidítsem ezt a kis, rögtönzött futóversenyt. A tervem pedig be is válik, elvégre Sofia egyszercsak megáll... s hiába van pajzsa, előlem nem tudja elrejteni az a mérhetetlen bosszúságot, mely körbelengi. Ez most nem az ő gyengesége, hanem az én átkom... mindent érzékelek a világból, ami csak körbeleng. Még azokat a farkasokat is, akik azt hiszik, elrejtőzhetnek a pajzsuk biztonsága mögött. Mindenesetre hamarosan már ott álltam a nőstény előtt. Hallgattam a szavait és el kellett könyvelnem a tényt, hogy bizony megint elevenbe találtam. Egek, hogy én mindenkit ki tudok hozni a béketűrésből... de hát ez van... az igazságnál fájóbb dolog kevés van ezen a világon. - Mondanám, hogy jogos a felháborodásod, de attól tartok, súlyos tévedésben élsz, Sofia. Azt kérted, ne szóljak apádnak róla, hogy élsz, vagy hogy egyáltalán megszülettél. Szokásom betartani, amit megígérek és most sem tettem kivételt. Ha van itt valaki, akinek jogod van leordítani a fejét ezért, az te magad vagy - süllyesztettem a zsebembe a kezemet. - Nem én voltam az, aki szólt apádnak rólad. Nem én. Hanem te magad voltál az, aki szóltál neki. Te magad fedted fel előtte a létezésedet. Hangom nyugodt, estei szellő módjára környékezi meg a nőstényt, majd bújik be a fülébe. Fiatalon talán néha türelmetlen és hamari voltam, de az ilyeneket felnőttkorára az ember levetkőzi. Mára olyan voltam, mint a türelem szobra. Ahogy teltek az évszázadok, megtanultam nyugalmat erőltetni magamra, mígnem olyannyira nem ment, hogy ez lett az állandó állapotom. A megfontolt, nyugodt, higgadt vezető példányává váltam, mellyel nem csupán egy beszélgetésben kerülhettem nyerő pozícióba, de még a körülöttem levőkre is jó hatással voltam. Elvégre, ha a fejetlenségben a vezető nem veszti el a fejét, az nem kevés erővel tölti el a társait... vagy éppen a kihallgatáson kelt nehézséget. Most viszont inkább a nyugtató hatását igyekeztem kiaknázni... még akkor is, ha tudtam, hogy a következő percekben itt minden lesz, csak nyugalom nem.
~ Nincs szükségem a kioktatásodra! ~ Kértem ki magamnak a dolgot. Marhára utálom, ha gyerekként kezelnek. Ehhez egyedül az anyámnak volt, és Laerke-nek van joga. Ennek a hímnek semmi köze hozzám azon kívül, hogy ismeri az apámat, ezért nem tűröm, hogy kioktasson. Kétszázhárom vagyok, nem tizenhárom! El akartam űzni őt, minél messzebb. Farkasom fenyegetően hörgött, vicsorgása közepette megvillantotta éles fogait, szemei pedig izzottak, ahogy az előttünk megálló hímet méregettük. Ránk szemernyit se hatott a higgadtsága, az a nyugalom, ami körbelengte. Ha lehet, talán még jobban idegesítő volt számunkra, mintha ő maga is ekkora indulattal viseltetett volna a helyzet iránt. ~ Ne nézz bolondnak, és ne kend rám a Te vétkedet! ~ Csattanok fel, amint rám akarja hárítani a felelősséget. Van pofája… Őszintén nem tudom mit képzel magáról!? Pontosabban.. mit képzel rólam!? Azt hiszi, teljesen hülye vagyok, vagy meg tud vezetni? Ha apám tudomást szerzett rólam, akkor annak csak ő állhat a hátterében! Hízelgőnek érezhetném, hogy létezésem tényének hallatára már Fairbanksben is termett, de valamiért egyáltalán nem repesek a boldogságtól, ha erre gondolok. ~ Én? ~ Vágom rá döbbenten. Persze kapásból az órára asszociálok. Nyilván Varen elküldte neki. Az öreg felismerte, de nem tudta hogy én honnan szerezte Varen, ezért Fairbanksbe jött, hogy kiderítse. De én nem találkoztam mostanában senki idegennel, aki gyanúsan sündörgött volna körülöttem. Talán bejött a táncsuliba. Ott ki-be járnak az emberek szabadon, legalábbis a recepcióig bárki bejöhet. Nem. Ez így akkor se kerek. Ha így is történt volna, akkor se értem, hogy kapcsolt össze engem az órával. Vagy Varen hazudik, és elárulta neki a létezésem, vagy rossz irányba találgatok. ~ Miért hinnék el neked bármit is, amit mondasz? Miért hinném el akár egy szavadat is? Csak azért, mert azt mondod nem szoktál hazudni, és megtartod az ígéreteidet? Nem ismerlek téged, bármit állíthatsz magadról. Nem akarom, hogy a közelembe gyere! Semmi közöm hozzád… ~ Combjaimban az izmok megfeszülnek, ahogy ugrásra kész pózba helyezkedek. ~ Vidd el Fairbanksből. Nem akarom, hogy itt legyen. Eddig is megvoltam apa nélkül, ezután is megleszek. ~ Ernyednek ki az izmaim, aztán megrázom a bundámat, és sarkon fordulva felcsapott farokkal távolodni kezdek a hímtől, ezzel mintegy jelezve, hogy részemről lezártnak nyilvánítom ezt a találkozót. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ő se jöjjön vissza…
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 845
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
~Talán nincs szükséged rá, de még senki se halt bele, ha figyelnie kellett egy öregebb farkas szavaira.~ Nofene, már elkezdtem az atyai oktatást? Pedig nem volt szándékos, zsigerből jött. Mondjuk nem tudom, miért lepődök meg rajta. Jópár kölyköt kineveltem már életem során, ha nem is szülőként, de teremtőként átsegítettem őket a farkaslét "pubertás korán". Persze most ezt aligha lehetne mondani, elvégre Sofia felnőtt nő volt. Na de mégis, a jelek szerint annyira csak nem lehetek elveszett a témában... csak nehogy elkiabáljam. Ha őt hidegen hagyta a nyugodt viselkedésem, én a fenyegető habitusát nem vettem fel. Nem becsültem le a lányomat, de már én se az első veszélyesebb esetbe sétálok bele, ennyi évesen pedig elég ciki lenne megrettenni. - Mint mondtam, te magad értesítetted atyádat a jelenlétedről. Mondogathatod magadnak, hogy hazudok, de csak magadat csapod be vele. Nem állt szándékomban egyelőre Sofiának egy az egyben a szemébe mondani az igazságot. Akárcsak Isabelle-nél pár hete, most se adtam ingyen. Szerettem, ha a delikvensek megdolgoznak a morzsákért, hacsak nem valami fizetős ügyfél áll a túlfélen. Akkor át lett volna adva egy az egyben, elvégre a megfelelő kapcsolatok ebben a világban elég fontosak. De most nem ilyen esetben voltunk. - A hazugságok olyan mocskos dolgok, melyeknek egyetlen hozadéka van. Elfedik a valóságot, homályba taszítják a valót. Ez mind az ellentéte annak, amit én képviselek, én az igazságot keresem. De ami még a legrosszabb, a hazug embernek a saját léte is alapjaiban törik meg, vész el a saját lódításaiban. Tán nem beszélek mindig tisztán, de mindennél jobban gyűlölöm az olyan embereket, akik rosszindulatú hazugságaik mögé bújnak és másokat károsítanak meg. Nem kötelességed elhinni, amit mondok, de attól még ez így igaz. Talán mások esetében, egy ízig-vérig domináns farkas esetén ez egy dühös, kiabálós kirohanás lett volna. De nem nálam, szavaim nyugodtak továbbra is, talán már földöntúlian. Nem azért jöttem ide Sofiához, hogy veszekedjek, nem is a célom hosszútávúan. Mert ha én egyszer begorombulok, ott elszabadul a pokol. Hogy is tartja a mondás? Óvakodj a türelmes ember haragjától. - Sajnálom Sofia, de ez nem lehetséges. Okkal jött Fairbanks-be és amíg nem végzi el, itt fog maradni. S csak a szellemek tudják, mennyi ideig. Még mindig nem tudok semmit arról, miért lettem ide hívva nem csak én, de mind a tizenhárom alapító. Csendben tespednek odaát. Mindenesetre ha Sofia figyelt egy kicsit, feltűnhetett neki egy tényező. Az irányomból ütemes, halk kattogás hangja érhette el az egyik zsebem felől. Egy kis, árulkodó, számára ismerős hang.
~ Pedig én azt hallottam, hogy az unalomba is bele lehet halni… ~ Fricskáztam pimaszul. Kezd egyre jobban az agyamra menni a hím. Általában ritkán van olyan, hogy én kifejezetten ellenszenvesnek érzek valakit úgy, hogy konkrétan megindokolni se tudom, hogy miért, de vele így vagyok. Corvin rühellésére legalább van okom, minek után szilánkosra törte mindkét térdemet… de ez a hím szimplán csak papol nekem egyelőre. ~ Nem értesítettem. ~ Nyomatékosítom újfent kijelentésemet. Ha nem ő szólt neki rólam, akkor maximum Castoron keresztül juthatott ki az információ, mert neki szóltam egyedül az apám létezéséről, de megbízok Castorban, és tudom, hogy nem tenne velem ilyet. ~ Ha itt van, annak csak az lehet az oka, hogy te hívtad ide. ~ Kardoskodok tovább a saját igazam mellett, mert biztos vagyok benne továbbra is, hogy nekem van igazam. ~ Bla bla… ja igen, és bla… ~ Rántok egyet gondolatban a vállamon. Sok beszédnek sok az alja. Szerintem az már rég rossz, ha valakinek bizonygatnia kell az ilyet. ~ Vigyázz, még a végén felterjesztelek a Pápánál szentté avatásra! ~ Gúnyolódtam felhorkanva. A legszebb az egészben az, hogy továbbra se sikerül meggyőznie arról, hogy én fedtem fel magamat az apámnak. Egyelőre nem vagyok tudathasadásos, és ha jól emlékszem, akkor nem estek ki se órák, se napok az életemből, hogy alvajárva felkerestem volna egy olyan férfit, akinek csak a nevét és a tartózkodási helyét tudom, de hogy hogyan is néz ki, azt pontosan nem. ~ Micsoda érdekes véletlen, hogy pont neki is itt akadt dolga. ~ Ironikus éllel hangsúlyoztam szavaimat, mivel továbbra is biztos vagyok abban, hogy azért van itt, mert Varen szólt neki rólam. ~ Hadd találjam ki! Engem akar megtalálni!? ~ Mégis mi másért jönne hirtelen ide az Isten háta mögé. Ha valamilyen nagy világváros lenne Fairbanks, azt mondanám még meg is értem. De ide mi másért jött volna!? Lehet annyira gügye ez a hím, hogy tényleg elhiszi, amit mond… csak hogy tisztának érezze önnön lelkiismeretét!? Biztos elég sokáig gyakorolta, és ezért hiszi el, hogy nem ő tehet mindenről. Amikor meghallottam az órám… pontosabban az óra ketyegését, amit nagyon is jól ismertem, mérgesen fordultam vissza a hím irányába, majd megrázva a bundámat néhány másodperc alatt testem átformálódott, s egyelőre a háttérbe utasítottam farkasomat, hogy emberi oldalam kerülhessen az előtérbe. Egyáltalán nem zavartattam magam, amiért kissé csapzott kócossággal, anyaszült meztelen álltam a hím előtt. Okom nem lehet panaszra. Testemet a tánc formálta tökéletessé, és nem szokásom megjátszani a szende kislányt, pláne nem fajtársak előtt. Már emberként se voltam szégyellős. - Miért van még mindig nálad az az óra!? – Lendületes léptekkel közeledtem felé. Mezítelen lábaim mancsaim nyomát taposták a hóban, ezzel mintegy összeolvasztva farkasom és emberi alkalom oldalának árulkodó bizonyítékát. Úgy álltam meg előtte, hogy homlokom szinte az állának koppant, majd a fejemet enyhén hátra döntve pillantottam fel sötét szemeimmel a hím szemeibe. - Add vissza. Nincs jogod hozzá, hogy magadnál tartsd. Csak az apámnak, vagy nekem van jogom birtokolni, és én kétlem, hogy neked ajándékozta volna. – Nem vártam meg, hogy újabb litániába kezdjen, hanem én magam nyúltam az említett óráért a zseb irányába, ahol tartotta…
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 845
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
~Csak ha az ég egy adta világon nem csinálsz mást mellette.~ Direkt kötöttem az ebet a karóhoz? Mondhatjuk, nem volt szándékomban csak úgy könnyedebbre varázsolni a beszélgetést. Ha már volt olyan kedves, hogy direkte beszéljen így velem, akkor bizony ezt kapja vissza fogadjisten alapon... vagy fogadjtupilek, ez most mellékes. Persze, éreztem a mérgét, a mélyen gyűlő feszültségét, de ezt meg magának köszönhette. Meg persze az ellenszenvnek, amit a legutóbbi beszélgetésünknek köszönhet, így nekem is, szóval kvittek vagyunk ilyen téren. - Hát pedig én nem hívtam ide, arra mérget vehetsz. S újfent nem hazudtam. A szellemek hívták ide Sofia apját, azaz engem, nem pedig én magam... sok mindent el lehet mondani arról, mennyire voltam tanulékony, mennyire halmoztam fel magamban sok ismeretet az évszázadok alatt, mennyire voltam rugalmas, ha kellett... de hogy skizofrén lennék, hát az új. Mondjuk valami van benne, elvégre az évek alatt több személyazonosságom, de az is inkább az Első jelentette életmód szüleménye, semmint a tudathasadásnak. Bár ennyi dologgal a hátam mögött még azon se lepődnék meg, ha így lenne, vagy beütne valamikor. - Nyugodtan rejtőzz el a cinizmusod mögé, saját magad látását fogod csak vele elhomályosítani. A hangom még mindig olyan nyugodt, hogy még a vízen se keltene hullámokat, ha lenne súlya és rá esne. Szokás mondani, hogy a korral egy idő után kihalnak az emberből az olyan dolgok, mint a hirtelenharagúság, sokkal inkább átadva más diszciplináknak a helyüket. Én a magam részéről úgy voltam vele, hogy Alapító vagyok, nekem kell példát mutatnom a farkasnemzedékeknek, főleg a vérvonalam tagjainak. Ha pedig könnyen elveszíteném a fejem az ilyen kóstolgatásoktól, akkor bizony elég szépen magamnak mondanék ellent. Sofia ilyen szempontból jól járt, hogy most velem beszél, mert szerintem más már felkente volna a fára. Nem viseli ám mindenki jól a farkasvilágban, ha kételkednek benne. - Miből gondolod, hogy még nem talált meg téged? - teszek fel egy igen logikus kérdést. Amennyire kivettem a reakciójából, még csak nem is számított rá, hogy esetleg a közelében lehet a kedves papa. Ilyen szempontból jó eséllyel az se tűnne fel neki, hogy éppen az apjával beszélget a mindennapok során... ahogyan most se tűnik még fel neki a dolog. Kegyetlen a játék, mondhatjuk, de még csak lassan akarok eljutni odáig, hogy színt valljak. Vajon kitalálja magától az elejtett információkból, hogy bizony én vagyok az apja, amire próbálom itt rávezetni, vagy végül be kell adni a derekamat és közölni vele a kegyetlen igazságot. Mondjuk közeledünk hozzá, ahogyan meghallja az órát. Újfent érzem fellángolni benne a mérgét, de legalább ennyi is ráveszi, hogy ne akarjon már mindenáron elmenni. Kicsit azért zavaró, ha valaki mindenáron faképnél akarja hagyni a másikat. Nocsak-nocsak, néhány kattanás miket ki nem vált az emberből? Többet ér, mint a szavak, úgy tűnik. Az első kérdésére nem válaszolok, de amikor visszaváltozik, nem is veszem le a tekintetem az arcáról. Tény, hogy világéletemben mások megfigyeléséből éltem, de azért szemtől szembe a saját lányomat nem fogom megnézni magamnak pucéran. Az első kérdésére nem válaszoltam... ám amikor elém lépve a zsebem felé nyúlt, már mozdult is a kezem. Szembesülhetett vele, milyen előnyökkel ruház fel a vérvonalam és az évszázadok csiszolódása. A keze pár centit se mozdul, már érezheti, hogy elkapom a kacsóját. Semmi erőszakos mozdulat, se egy szorítás, csak egy diszkrét jelzés, hogy ne nyúlkáljon. - Nyugalom. Vissza fogod kapni, de előtte még rá kell jönnöd a saját kérdésed válaszára. Hogy melyikre? Arra, amelyre az imént nem mondtam semmit.
~ Ne játszadozz velem! ~ Nagyon rosszul viselem az effajta játékokat. Nem tűnt fel, hogy bárki is a nyomomban lett volna az utóbbi időben. Egyedül csak Lionellel gyűlik meg a bajom mostanság, de ez belügy, nem érinti a kóborokat. Csak feltűnt volna, ha valami kóbor ólálkodott volna körülöttem… nem!? Persze attól függ. Ha Eska vérvonalához tartozik az apám, akkor simán elvegyülhetett úgy, hogy ne szúrjam ki elsőre. Nem is tudom pontosan, mennyi idős lehet. Ha ebből a hippiből indulok ki, és abból, hogy együtt lógtak akkortájt, akkor legalább 300-400közötti az öregem. Annyi idős Eskás meg lazán el tudja rejteni az energiáit előlem. Utálok arra gondolni, hogy esetleg úgy figyel, vagy követ valaki, hogy arról nem is tudok. Nem akarok becsavarodni, se paranoiás üzemmódba kapcsolva folyamatosan a hátam mögé lesegetni. A kezemre fog, megállítva a mozdulatban. A szemöldökömet lassan felvonom, íriszeimben borostyános örvénylés látható, miközben ujjperceim megroppannak, s körmeim karommá nyúlnak. Farkasom érezhetően nem túlzottan díjazza a hím közbelépését. Alapvetően semleges, de ha valamely szélsőség felé el kellene mozdulnia, akkor a dominancia lenne az, nem a szubmisszív alázatosság. Nem tűri el bárkitől, hogy parancsolgasson neki, vagy hogy irányítani próbálja. Nem hódol be úton-útfélen bárkinek. - Mi lenne, ha inkább te magad válaszolnád meg!? Végtére is a kérdés neked lett feltéve. Ja igen.. és miközben ezt megteszed, leveheted rólam a kezed, és visszaadhatod az órámat. Egyetlen dolgot kértem tőled, hogy juttasd vissza hozzá, de még erre is képtelen voltál a jelek szerint. – Vetem a szemére minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Ja, hogy hogy merészelek egy nálam idősebb vérfarkassal így beszélni!? Nos… sose voltam az a könnyen meghunyászkodó típus. A pofám nagysága egyenesen arányos a tehetségemével a tánc terén. Ami nem öl meg, az megerősít, ahogy mondani szokták. Rám ez hatványozottan igaz. Kaptam már nagy pofonokat, sérüléseket, de még mindig itt vagyok, és nem küldött át senki a fakasommal együtt az örök vadászmezőkre. Hazárdjátékos vagyok, az életemmel játszom minden egyes ilyen megnyilvánulásommal. De ez tesz azzá aki vagyok. Temperamentumos, vérmes… szívós nősténnyé, aki legtöbbször szélsőséges érzelmeket vált ki a környezetéből. Mellettem nem könnyű közömbösnek maradni, talán ezért is bosszant annyira, hogy úgy érzem, a hím teljesen közömbös. Persze nem tudom, hogy ez a higgadtság közel ezer éves tapasztalat „terméke”. - Szóval!? - Nem fogok a kis hülye játékába belemenni, szóval jobb, ha végre kiböki. Így is türelmesebb voltam, mint általában lenni szoktam.
Ez az első olyan nap, amikor újra kijövök a szabadba azután az éjszaka után. Amikor annyi testvérünket vesztettük el Alignak miatt és akik egytől-egyig feltámadtak a hajnal első sugaraival. A magam módján segítettem, ahogy tudtam, először is a kúriába került mindenki és Sura utasításainak megfelelően maradt is, amíg felépült - vagy aki még mindig lábadozik -, illetve, ami kellett gyógyszer vagy egyéb felszerelés, azokat rendre elhoztam innen-onnan, mikor mi és honnan kellett. Ott voltam Annakpok, Eska és Yee mellett is, beszélgettünk és azt hiszem mindenki a maga módján igyekszik feldolgozni mindazt, ami történt. És bár én nem bánom, hogy jobbára Tizenhárman tobzódunk viszonylag kis helyen - viszonyítás kérdése - most mégis kell egy kis magány és szabad tér. Egyébként is eléggé magamnak való vagyok, így nem csoda, ha van vágyódásom kiszabadulni a városból és a többiek társaságából. A ruháimat és a tárcámat, telefonomat, kulcsaimat gondosan elrejtem, mielőtt váltanék. Farkasom olyan könnyed természetességgel és gyorsasággal bújik elő, hogy az egész folyamat nem tart egy szívdobbanásnyi ideig sem. Sűrű, tömött, éjfekete bundánk miatt nagyobbnak tűnünk valós méretünknél, azonban az képességünk okán egyáltalán nem hátrány, hogy átlagos nagysággal rendelkezünk. Szemünk is fekete, tulajdonképpen az egész szemgolyónk, a fehér rész teljességgel hiányzik. Mancsunk puhán, hangtalanul érinti az avart és a még fagyos földet, ahogy előbb könnyed léptekkel kezdünk rohanni, most még csak egy átlagos négyszáz év körüli farkas gyorságával. Ez az a kor, amennyi idősnek mutatom magam mások előtt, pajzsom pedig ennek megfelelően van a maga szilárdságával a helyén. Csupán a mutatott korom és a vérvonalam az, amelyez más farkasok is érezhetnek, már ha elég idősek és tapasztaltak hozzá. Legutóbb, amikor együtt szeltük át az erdőt, a lapockánkon lévő tetoválás égetett minket a csontunkig és a saját gyorsaságunk sebességével szeltük át a környéket, ide-oda cikázva, akár egy föld felszínen ragadt villámlás, átlépve a hangsebesség határát, mennydörgés hangját idézve ezzel. Gyorsítanék, de megérzem ekkor egy testvérem jelenlétét, így tartom a tempót, amit eddig is, annyi változtatással, hogy abba az irányba fordulok élesen, amerre a fivéremet sejtem.
Az idő pompás volt egy kis erdei útra. Patricktől elkéredzkedett, mivel unta otthon magát, és hím belement, nyilván bízott benne annyira, hogy nem fog semmi galibát okozni távollétében, meg talán némi önállóságot is elvárt tőle. Valószínűleg, ha csak simán elment volna, akkor csak utólag vonta volna kérdőre, hogy mégis merre járt, de úgy volt vele, inkább tudatja vele, nehogy aggódni kezdjen. Épp elég baja lehet Henry miatt is, bár az életveszélyen már jócskán túl van, és hamarosan ideje lenne felébrednie. Igazán kíváncsi volt mire emlékszik a Vörös Holdas őrületből, amit Alignak Játszóterén műveltek. Faragó kését magával vitte, és egy kétkezes baltát is, bár erre lehet nem lesz szüksége. Laza öltözetben hagyta el a várost, és az erdőt kutatta kidőlt fa után, amiből még lehet értelmeset faragni, és nem korhadt már el teljesen. Rég volt vihar, de talán valamelyik honfitársa tombolt nemrégiben, aminek néhány fa a kárát látta, aminek persze nem örült túlságosan, de ha ráakad egyre, legalább nem kell hobbija miatt egy fa életét elvennie. Az erdők szellemei, bizonyosan nem örülnének neki. Nem volt még reggel hét óra, amikor nekiindult, de csak délután egyre talált olyan kidőlt fát, ami nem volt korhadt, és lehetett belőle rendesen dolgozni. Nem tudta megállapítani, hogy mi döntötte ki, de egészségesnek tűnt, hát leszámítva azt, hogy halott volt, de persze ez egy fánál nem igazán olyan tényező, ami miatt bárki is megsiratta volna. Anguta azért elmormolt egy „szellemek vezéreljenek utadon”-t és már neki is látott, hogy felmérje a nyárfa legjobb részét, ami jó lesz egy elnagyolt hajó törzsnek. Építeni akart egy kicsi karakkot, amellyel a régi világból, a Holland Köztársaságba utazott. Habár nem mindenre emlékszik pontosan a hosszú évszázadokból, amit átélt, az a hajó keményen belevésődött tudatába. Még hányadékának formáját is tisztán fel tudja idézni, amellyel a hajó oldalát ékesítette az első napon. Azt talán nem fogja felfesteni rá, bár ki tudja. Szerette volna az embereket is odafaragni. Rájuk is kiválóan emlékezett, már csak egyedi képessége miatt is. Bármikor jól jöhetett egy keménykötésű matróz alakja, ha valami kétes üzletbe bonyolódott. Általában nem akarta saját arcát kompromittáló helyzetben hozni, ha már egyszer megvolt neki a lehetősége, hogy más valaki lehessen. A munka igazán jól haladt, de a balta kettétört, így hamarosan már csak a fejével hasogatta a nagyobb részeket formára, majd amikor megvolt a hajótest durvázása, akkor kezdett a finom faragásba. A nap még jócskán fennjárt, amikor ismerős energiák sodródtak feléje, és a hajó már kezdett hasonlítani egy karakkra. Persze majd kell még csinálnia árbocot, korlátot, hajólapátot, kormánykereket, de azt majd otthon fogja, mivel az elég időigényes munka, és ha itt akarná befejezni, jó néhány napig csak ezt kellene csinálnia, az alatt meg igencsak megéhezne. Vadászni meg nem akart, pedig a vadak jelenlétét minden egyes levegővétellel magába szippantotta. Úgy tűnt Tipvigut felé tart, kíváncsi volt vajon véletlen, vagy kimondottan őt kereste. Zsebéből előhúzta új mobilját, és megnézte, de nem volt rajta elmulasztott hívás, így nyilván pusztán véletlen találkozásról lehet szó. - Szevasz – küldte neki gondolatban, amikor megpillantotta. – Hogy vannak a visszatértek? – kérdezte, bár gyanította, hogy jól. Anguta elég hamar lelépett a kúriából, mivel teljesen haszontalannak érezte magát, valamint úgy vélte Patrick is aggódhat miatta valamelyest.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Anguta felé szaladunk, alig csapva minimális zajt magunk körül, ahogy mancsaink puhán érintik a hideg földet. Ő egy ideje már nincs a kúriában - bár az általánosságban elmondható, hogy akik nem sérültek meg, azok nem is töltöttek ott annyi időt, mint a lábadozók - és ha jobban meggondolom, nem is tudom, hogy mikor beszéltünk egymással utoljára olyan módon, ami nem redukálódott le arra, hogy valamit meg kellene oldani vagy csinálni. Gondolatai már az előtt csendülnek fel elmémben, hogy odaérnénk hozzá. Fekete bestiámmal lassítunk, amikor már a fivérem közelébe érünk. ~ Üdv! ~ küldöm felé gondolatban az köszöntést és ahogy a közelébe érünk, leülünk, felszegett pofával, büszke tartással. Mint ahogyan általában szoktuk. ~ A körülményekhez képest jól. Magyarán mindenki menne már, mintha be lenne sózva, Sura nem hiszem, hogy sokáig vissza tudja őket tartani. ~ felmerült bennem a gyanú, hogy talán egyedül vagyok azzal, hogy nem mennek az agyamra a testvéreim, mert tény, hogy nekem nem volt azzal semmi gondom, hogy egy fedél alatt voltunk egy ideig. Persze, ezt nem tudhatom, nem kérdeztem végig a többieket, de többen is említették milyen nehezen viselik a hering effektust a kúriában. Kíváncsi tekintettel szemlélem farkasommal fekete íriszein keresztül a testvérem által készített hajóformát. ~ Magadnak készíted vagy ajándék lesz? ~ ha valamivel - vagy inkább jócskán - nagyobb lenne, azt kérdezném, hogy tengerre óhajt-e szállni - vagy folyóra, az most lényegtelen - de ennek a kezdetleges hajótörzsnek a méretei egyértelműen adják, hogy maximum valami kis méretű dolgot lenne képes úsztatni. Én magam sosem voltam sem elég türelmes, sem pedig elég ügyes kezű ahhoz, hogy bármi ilyesmit képes legyek kifaragni. Maximum marha gyorsan végeztem volna vele, de az eredmény gyanúm szerint nem olyan lett volna, amit az ember elvárna valakitől, aki faragásra adja a fejét. ~ A leszármazottaid, hogy vannak? ~ én a magam részéről két villámomat már felkerestem, de előtte Castort telefonon kérdeztem arról, hogy mi van a falkában lévő ivadékainkkal. Mind visszatértek, csakúgy, ahogyan a testvéreink is, ennél többet azonban nem tudok a többiek leszármazottairól.
Tipvigut farkas alakban császkált az erdőben, lehet vadászni indult, de az is előfordulhat, hogy pusztán jól esett neki rohangálni a vadon ismerős fái között. Tartása, mint mindig, most is magabiztos, ahogy éjfekete ordasként leült Anguta közelébe. Kár, hogy nem tudja még átalakult formában sem átejteni testvéreit, pedig jó lett volna átváltozni emberré és ordítva menekülni a fekete bestia megjelenésekor. Sajnos azonban a kör nyilván elárulná Tipvigutnak, hogy csak Anguta szórakozik. Mindegy, be kell érnie, hogy csak a kisfarkasok nem látnak át rajta. - Az hiszem érthető a reakciójuk – vigyorodott el miközben hangtalanul beszélgetett Jégviharral. – Mindenkiben ég a tettvágy, és nem szeretünk mi ágyhoz kötve lustálkodni, miközben Alignak tervezgeti, miként csapjon le ránk legközelebb – vigyora torz fintorba csapott át, ahogy a beszélgetést a „Holdistenre” terelte. – Ha jobban értenék az őrző mágiához, valószínű azzal tölteném az időmet, hogy segítek az őrzőknek, de így kevés hasznomat látnák. Igaz volt szerencséje az őrzők varázslataihoz, pusztán megfigyelte őket és sohasem tanulmányozta behatóbban a működésüket, persze nem is igazán volt rá szüksége, hiszen Alignak akkoriban még nem fenyegetett és a szellemek egyébként is ellátták útmutatással azzal kapcsolatban, amit meg kellett tennie. Persze néha hallgattak, mint a sír, de ez is benne van a pakliban. - Nem, nem ajándék lesz, vagyis nem annak szántam – vont vállát, mialatt késével elkezdte piszkálgatni a hajótest egyik részét, néhány kiálló dudort leszaggatva vele. – De, ha kéred megkaphatod, ha végeztem – gondolatai szavai mögött őszinte felajánlás húzódott, mivel senkinek sem szánta és igazából nem is gondolt rá, hogy megtartsa. – Bár hozzád valami füstpöfögő masina lehet jobban illene – jegyezte meg vigyorogva. Látta a műhelyt a kúriánál, és gyanította, hogy ő szokott ott bütykölgetni, amikor olyan kedve van. Bár az is lehet, hogy hivatásszerűen végzi a szerelést. Nyilván jól lehet vele keresni. - Henry jól van – bólogatott vidáman – lehet még nem találkoztál vele, de százötven körüli és rendőr. Jó fej, kicsit mondjuk modortalan, és vannak a múltjában sötét foltok, de hát kinek nincsenek?– vont vállát grimaszolva. Persze nem mindenki irtott ki vagy három tucat embert, de legalább azt még halandóként tette és nem a farkas áldásával. – A teremtője vele él és vigyáz rá, de szerencsére az öreget nem szippantotta be Alignak, szóval ő jól van – kissé elgondolkodott, ahogy az égre nézett, lábait keresztbe tette egymáson, majd elmélázva folytatta – aztán van az a nyelvész professzor Lester, állítólag ő a farkaslakba lett szállítva, Henryhez hasonlóan őt is elkapta Alignak. Nagydarab izomköteg, várj, megmutatom, hátha láttad, amikor ott jártál elhozni Biisaiyowaqot – akár az alakját is felvehette volna, de ezt az akciót a ruhái és cipői bánnák, ezért inkább csak néhány másodperces emléket küldött felé, arról, amikor Lester, Anguta két vállát fogta és igen agresszíven szerette volna a Grandmore antikvárium egyik polcába beépíteni őt. - Láttad őt? – nyilván látnia kellett, ha valóban ott volt. Ha mindenki más feléledt, akkor valószínűleg Lester is, de egymaga nem akart a hegyre felmenni, megbizonyosodni róla, mivel ha halott maradt, akkor már úgysem tud rajta segíteni, ha meg él, a falka úgyis gondját viseli, amíg nem lesz képes magáról gondoskodni. - A tieid, hogy vannak? Persze gondolom Tupilek mindenkit visszazavart – halvány mosolyt ejtett meg, miközben enyhe irigység fogta el, hogy a halottak beszélhettek vele, de sajnos erről a körről lemaradt. Persze a szellemek akarták, hogy a pisztoly ne nála süljön el, hanem a másik Anguta fejénél, de attól még szívesen beszélt volna a Teremtőjével, vagy csak hallgatta volna bölcs szavait. Ha képes volt feltámasztani több mint egy tucat farkast, igazán küldhetett volna az életben maradottaknak is néhány mondatocskát.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Egyetértően mordulok halkan, amikor Anguta kifejti, hogy miért is érthető a testvéreink viselkedése. ~ Ebben egyetértek veled. És, hát akárhogy is szépítgetjük, benne van ebben az egymás agyára való menetel is. ~ én legalábbis konkrétan tudom, hogy van akit ez zavar és természetesen az is a pakliban van, hogy bizony a tettre készség is ott buzog bennük. Ami érthető. ~ Az esszencia adással hiszem, hogy segítettünk valamennyit. Amíg nem jövünk rá, hogyan tudunk Alignak erejével jobban szembe szállni, addig ezzel is legalább közelebb vagyunk a megoldáshoz. ~ én adtam a Protektornak magamból - ami így elég érdekesen hangzik, de a tényen nem változtat - bár azt nem tudom, hogy melyik testvérünk tett még ugyanígy. Valahogy feltételezem, hogy mindannyian, elvégre mind ugyanazt akarjuk. ~ Ha nekem szánod, hálásan és örömmel elfogadom. ~ bólintunk a farkasom busa fejével egyet röviden. Ha emberi alakban lennék most bizonyára elnevetném magam jó kedvűen, de így csak egy barátságos vicsorra húzódik a pofánk. ~ Igaz. A feltámasztásom után kezdtek el a motorok érdekelni és ez azóta is így van. ~ természetesen itt nem csak a motorbiciklikre gondolok, hanem minden olyan gépre, amit valamilyen motor hajt. Lenyűgöz a működési mechanizmusuk. ~ Egyszer bejártam Dél-Amerikát egy Norton 500-assal, na meg egy őrzővel. ~ idézem fel magamban ezt az emlékképet, mert ekkor történt, hogy nagyon megkedveltem ezeket a masinákat. Azonban a nosztalgikus hangulat ahogy jött úgy megy is, hiszen egészen másra terelődik a szó, főleg azért, mert én érdeklődtem az utódai hogyléte iránt. ~ Nem, valóban nem ismerem. És igen, mind tudjuk, hogy mindenki múltjában vannak olyan mozzanatok, amelyekre a legtöbben nem túl büszkék. ~ és ez alól mi sem vagyunk kivételek. Nekem nem is egy ilyen időszak van az életemben, de meg is fizettem az árukat. Újabb bólintással jelzem, hogy rendben, kíváncsian várom kit is akar megmutatni. Igen érdekes emlékképet látok, ahogy észreveszem Anguta is érdekes izgalmakat él át az ivadékait tekintve. Mondanám, hogy a gyerkőcökkel már csak így megy - és most eszembe jutnak az én ivadékaim -, de őszintén szólva nem sok fogalmam van arról, hogy miként is megy a kölykökkel, lévén, hogy sosem voltam túl gondos teremtő. ~ Emlékszem rá, igen. Amikor elmentem Biishaért volt még egy kóbor, akit a falka begyűjtött, de ennél többet nem tudok róla mondani. ~ akkor éjszaka a testvéreinket szedtük össze, így amint megtaláltam a fivérünket már el is jöttem onnan és később, amikor Castorral beszéltem, akkor is elsősorban a saját leszármazottaim érdekeltek, bár azt megtudtam, hogy mindenki feltámadt az alfa gyászbeszéde alatt. Kihallom/érzem Anguta fejemben csendült hangjából és energiáiból, hogy ugyanazt érezheti, amit én is Tupilekkel kapcsolatban. Bennem is van némi irigység, amiért nem hallhattam szavát, nem találkozhattam vele. Úgy tűnik, hogy ezzel fivérem is hasonlóképpen van. ~ Castor azt mondta jól, de a saját szemeimmel is meg akarom nézni mindet. Kettőt már felkerestem, ők tökéletes épségben vannak, de még nem találkoztam mindegyikkel. Ráadásul az egyikük, az alfa fia nincs is most a falkával. A legközelebbi találkozónkon Castorral majd átbeszélem még, hogy mi a helyzet velük. ~ mert az alfa lányát sem láttam még a vörös hold óta. ~ Henry mondott bármi olyat, ami fontos lehet, ami segíthet és amit Atyánktól hallott? ~ hiszen minden infó jól jöhet, ami segít közelebb vinni minket ahhoz, hogy Tupilek mit tervez és, hogy mégis mit vár el tőlünk, hogyan fékezzük meg Alignakot.
- Tényleg? – húzta fel a szemöldökét meglepetésében. Az egymás agyára menés elég újdonság volt számára, bár nem csoda, hogy erről lemaradt, hiszen már az első ébredők előtt lelépett, mivel gyanította, hogy Patrick furcsállhatja hirtelen eltűnését, és ha hihető történettel akar előrukkolni, akkor nem hetek múlva kell felbukkannia, hanem minél hamarabb. Nyilván nem az életben maradottak hőzöngtek, hiszen ők igyekeztek mindent megtenni a sérültek ápolására, meg ők akármikor le is léphettek volna néhány órára, ha úgy tartja kedvük, ami azért segít, hogy kitisztuljon a fejük. – Tán valamelyikünknek nem tetszik, hogy más kiskakasnak is van olyan hatalmas szemétdombja, mint neki? – Nevetett fel könnyedén, utalva arra, hogy talán egyik testvérük frusztrált a többi erős vérfarkas jelenléte miatt. Ez persze csak tipp volt a részéről, és lehet, más húzódik a háttérben, ami miatt nem kedves valakinek a tizenhármak együttes társasága. Talán idővel majd megtudja, de nem kívánta, hogy Tipvigut kifecsegje mindenképpen valamelyik testvérüket, de ha már ő hozta szóba, és szeretné kiadni magából emiatt érzet kedvtelenségét, akár el is mondhatja. Anguta igazán lelkes hallgatóság tud lenni, főleg, hogy jóval később érkezett, mint a többiek, így van mit bepótolnia a kapcsolatok terén. Persze szerette volna, hinni, hogy nagy boldog család, meg miegymás, de ez félévezrede sem működött túl jól, és előfordulhat, hogy most sem. - Na, igen – bólintott, miközben lelki szemei előtt megjelent a csontvágó olló, ahogy lenyisszantja kislábujját. Eléggé fájdalmas volt, hogy az emlék miatt szája környékén néhány izom megránduljon, persze most nem figyelt arcának mimikáira, mivel nem szándékozott hazudni, se szóban, sem testbeszéden. – Remélhetőleg hasznos lesz számukra, és bízom benne, hogy sikerül Alignakot valahogy erőtlenné tenni, vagy olyan helyre száműzni, ahonnét nem tud ártani a leszármazottaknak, de… Lehet, hogy csak én vagyok nagyon szkeptikus, de nem sok esélyt látok rá. Végül is Alignak és Tupilek volt az első, és ha a testvére nem tudja a Távolból leszedálni, akkor az őrzők sem valószínű, hogy képesek rá, még a mi esszenciánkkal sem. Ha a Teremtőnkkel együtt tudnának működni, akkor több esélyt látnék rá – persze lehet, hogy erre sok kerülhet, főleg, hogy Tupilek felbukkant, és közbe is avatkozott, sajnos azonban ez nem biztosíték semmire. Alignak szívós egy szellem, talán még együttesen sem tudják megállítani. Hangulata valamivel komorabb lett gondolatainak kifejtése hatására, de kár lenne saját magát, vagy épp testvérét dicső jövővel kecsegtetni, amikor ez közel sem biztos, hogy bekövetkezik. - Remek, akkor adj neki egy nevet, és felfestem majd rá, de a felavatásnál ne vágj hozzá, egy igazi borosüveget, mert félő, hogy kettétörik az egész – örült, hogy tesója örül, bár farkasalakban nem túl kifejező a nevetés, de eleget látta már, hogy ne okozzon gondot felismerni. A témaváltás igazán jót tett hangulatának, mivel arcán széles mosoly terült szét. Manapság ugyan pezsgőt vágnak a felavatásra váró hajónak, de régebben még a bor is megtette, amit eleinte a fedélzeten locsoltak szét, aztán később már nekivágták a hajónak. Az idült alkoholisták nyilván szívfájdalommal nézték végig az ilyen jeleneteket. - Ezek szerint a tizenkilencedik század végén tértél magadhoz? – kérdezte kíváncsian, bár lehet nem így van, hiszen ha a tizennyolcadikban éledt volna újjá, akkor is a feltámadása után kezdte volna érdekelni őt az Otto-motor csodálatos, és ugyanakkor rohadt büdös csodája. – Dél-Amerikát? Minden elismerésem, két keréken, úttalan utakon, egy kolonccal a nyakadon, igazán bájos lehetett – vigyorodott el. Mondjuk azt nem komolyan gondolta, hogy egy őrző kolonc lenne, de azért Dél-Amerika nem a sztrádáiról volt híres, igaz még sosem járt ott, szóval lehet teljesen tévesek az értesülései, azonban minden bizonnyal kalandos út lehetett. - Ja – biccentett egyet, és most nem igazán akart belemenni, hogy milyen sötét titkok nyomasztják saját lelkiismeretét is, ahhoz túl jó hangulata volt, meg egyébként is gyanította, hogy Tipvigut sem véletlen került a Távolba 1666-ban, így neki is akadhat rejtegetni valója, amit nyilván elárulna, ha kérdezné, de kár régmúlt dolgokat nagyon feszegetni, amiken már amúgy sem tudnak változtatni. - Ez nekem már bőven elég, ha feltámadt, nyilván nem dobják ki, majd esetleg a lábadozása végén benyújtják a számlát – horkantott fel kelletlenül. Valahogy nem hitte, hogy egy kóbort ingyen és bérmentve ellátnak heteken át. Főleg az antikváriumi balhé után, bár lehet a nőstényfőnök nem verte nagydobra a dolgot. - Annak örülök, mármint a jó részének, a bizonytalanokhoz, meg sok sikert kívánok – közölte őszintén egy bíztató mosoly kíséretében. Hacsak nem ejtőernyőzés közben vetült rájuk Alignak őrülete, akkor nyilván eléggé éppen van a testük ahhoz, hogy ők is feltámadhassanak, már persze, ha egyáltalán ki lettek választva a játszmára. Nem szégyellte magát, amiért irigységet érez, hiszen nyilván sokan így voltak ezzel az életben maradottak közül, és mintha Tipvigut felől is hasonló energiák áramlanának. - Ja, hát ő még kómázik – nevette el magát kedélyesen a félreértés miatt. Az imént csak annyit mondott, hogy „Henry jól van”, így nem csoda, ha Tipvigut arra számított, hogy már felébredt. – Persze feltett szándékom kikérdezni, mihelyst felébred, bár nem valószínű, hogy emlékszik bármire is a történtekből. De ki tudja? Talán tud valamit hozzácsapni a közöshöz – arcára bizonytalan mosoly ült ki, nem tudta, hogy örülne-e neki, ha Henry emlékezne az odaát történtekre. Igaz jó lenne informálódni, de ugyanakkor az azt is jelentené, hogy alapítói kilétérére fény derülne, és akkor már nem tudná szemmel tartani két leszármazottját „észrevétlenül”. - Egyébként mi járatban? Fel akarod zavarni az erdei vadak nyugalmát? – kérdezte kíváncsian, miközben kósza pillantásokat vetett a hajótest elnagyolt alakjára, és testvére fekete bundására.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Határozottan bólintunk egyet. Bizony vannak egymásnak feszülő érdekellentétek, bár ezekből én a magam részéről teljesen kimaradtam. ~ Azt hiszem Tizenhárom Alapító egy városra talán túl népes. Olykor összefeszülnek az akaratok és kívánalmak. De igazság szerint, én az ilyesmiből kimaradtam. ~ világ életemben olyan voltam, aki soha, senkihez kötődött olyan mértékben, hogy megérje vele összekülönbözni. Kicsit mindig is kilógtam a sorból. Akinek szüksége volt rám, amellett ott voltam és meghallgattam, de soha, senkire nem erőltettem semmit sem a testvéreim közül. ~ Nem sokat értek ehhez, de bízom abban, hogy találnak valami megoldást. ~ jobb híján, mert mással nem tudok hozzátenni az őrzők munkájához. ~ Azt hiszem most, hogy Tupilek is megszólalt a némaságból és visszaküldte a testvéreinket, lehet esélyünk arra, hogy valamilyen módon megállítsuk Alignakot. Én a magam részéről együtt működöm, de tény, hogy nem feltétlen a tudásom az, amivel legjobban az ügyünket szolgálni tudom. ~ nem hiszem, hogy nagyon cifráznom kellene a dolgot a fivéremben. Világ életemben olyan voltam, aki helyett a cselekedetei beszéltek. Az agyalgatást meghagyom másra, abban nem vagyok jó és ami azt illeti nem is szeretem a saját gondolataimat űzni. A tettek embere és farkasa vagyok, mindig is az voltam. ~ Az ér, ha inkább megiszom a piát, ahelyett, hogy elpocsékolnám? De megosztom veled. ~ vicsorgok rá megint vigyorgás gyanánt, de energiáimból érezheti jó kedvemet. ~ Mi volt a hajó neve, amivel elhagytad ezt a földet a szétszéledésünkkor? ~ legyen az a kis faragott hajó neve is. Nem vagyok valami jó ebben, így nem kezdenék el mindenféle neveket kitalálgatni. ~ És előre is köszönöm. ~ hálásan küldöm felé a gondolatot. Mindenképpen örülni fogok neki, ha valóban nekem szánja később, amin most dolgozik. Én sem vagyok kőből és értékelem az ilyesmit. Ismételten bólintok, amikor kérdez, valóban akkor hoztak vissza az életbe. ~ 1851-ben egészen pontosan. De erre az utazásra jó száz évvel később került sor. ~ kellemes emlékeim között őrzöm ezt, noha a feladatom igen véres és nehéz volt ez idő tájt. ~ Igazából nem magamtól vállalkoztam az utazásra, az őrzők intézték a dolgot. Viszont nem bánom. ~ megint vigyorognék, ha ebben az alakomban tudnék, de így ismételten egy vicsorra futja tőlünk. A kellemes emlékeket azonban hamarosan felváltja egy kissé komorabb téma. A fivérem tömör válaszából és energiáiból érzem, hogy ez most nem az a beszédtéma, ami terítékre kerülne nálunk és ezt egy cseppet sem bánom. Nem vagyok büszke a tetteimre, de vállaltam értük a felelősséget és megfizettem az árát a hibáimnak, így nem szégyenkezem miattuk. ~ Igen, ez meglehet. ~ a falka valóban nem a jótéteményezésről híres, de nem látok bele abba, hogy hogyan is intézi Castor az ilyen eseteket. Nem rám tartozik a dolog és annak ellenére, hogy a falkavezér az én ivadékom, nem szándékozom jobban beleártani magam a dolgokba, mint amennyire szükséges. Újabb bólintással nyugtázom a megjegyzését. Aztán az ivadéka felől érdeklődök. Nem tudtam, hogy még nem tért magához, ilyen részletességgel nincsenek infóim, kivéve a saját leszármazottaimat. ~ Értem. ~ minden jól jöhet, amit esetleg el tud mondani, aztán majd kiderül, hogy van-e benne használható vagy nincs. ~ Alapvetően csak vágytam az erdőre, de tervben van némi vadászat is. Te még mindig nem szívesen hódolsz neki? ~ ez számomra egyébként kissé érthetetlen, hogy egy farkas, hogyan állhat ellen ennek a természetes ösztönnek, de nem az én dolgom kikutatni az okát és megváltoztatni sem akarok senkit. Nem az én dolgom, sosem volt. ~ Van kedved futni egyet? ~ mert ha konkrétan prédát űzni nem is akar(hat), attól gondolom még ez szóba jöhet, feltéve, ha van hozzá hangulata.
Nem leplezte enyhe csalódottságát a hallottak miatt, hiszen eléggé elszomorította, hogy oly sok külön töltött évszázad után nem tudnak konfliktus nélkül élni, de nyilván igaza lehet Tipvigutnak, és valóban túl kicsi ez a város tizenhármuknak. Ha egy New York méretű várost húztak volna itt fel, akkor nyilván nem lenne gond elkerülni könnyedén egymást, és nem is tudomást venni a többiekről, de Fairbanksben ez eléggé esélytelen. - Ah, értem – keserű mosolyt produkált, bár nem Tipvigutnak szólt, hanem a helyzetnek. – Remélem, én sem fogok semelyikünkkel nézeteltérésbe keveredni, de vannak dolgok, amik mellett képtelen lennék szó nélkül elsétálni, kövesse azt el bárki leszármazottja – féloldalas grimaszt vágott. – Szóval, ebből lehetnek még összezörrenések, de egyelőre még azt hiszem nyugis a helyzetem – ami persze nem jelenti azt, hogy ilyen is marad hosszú távon. Persze nem szeretne egyáltalán konfliktusba keveredni a testvéreivel, sajnos azonban benne van a lehetőségek végtelen tárházában, hogy előbb utóbb valami miatt kitör a botrány nyugalmas élete körül. - Sajna ez van – értett egyet kelletlenül. – Lehet vennünk kellett volna néhány őrző leckét, vagy beesni néhány órájukra, amikor az utánpótlást képezték. Sajnos azonban nem akartam soha behatóbban ismerni őket, volt elég bajom a farkasokkal, nem akartam még a szellemi mágia elméleti nyűgjeit is a nyakamba venni. Bár, talán megérte volna, de azt hiszem kár ezen rágódnom, úgysem változtathatok már a múlton – pedig mennyi mindent másképp csinálhatna akkor. Legalábbis most így gondolta, aztán ha odakerülne a sor, hogy változtasson, lehet pont ugyanúgy elbaszna mindent. - Hát, már hogyne érne úgy – nevetett fel vidáman. – Bár mióta a falkánál megcsináltam a személyimet kicsit egyszerűbb piához jutnom, de örömest benne vagyok a szentelő bor – vagy akármi – elfogyasztásában – nem tudta Tipvigutnak mi az ízlése ilyen téren, mivel neki sokszor változott. A középkornak nevezett időben, amikor Észak-Amerikát szelte hosszanti irányban, a víz tökéletesen megfelelt neki, amikor elért a petyhüdt hollandokhoz New-Amsterdamban kedvet kapott a borhoz, de amikor a hajón utazott az új világ felé - ami amazoknak az ó volt - akkor inkább rumot töltött magába. Persze csak lopva, mert kevés értékét nem akarta rumra cserélni. Ausztráliában a 19. században pedig whisky volt a kedvence, ahogy manapság is, de nem vetette meg a sört, vagy a bort sem, ha úgy alakult. - Miért érde… tán arról akarod elnevezni? – kissé meghökkent a dolgon, de hamar túltette magát rajta. – A gyorsaságod mellett már gondolatot is tudsz olvasni? – persze nem gondolta komolyan a kérdését, és ezt vidámsága is alátámaszthatta - Képzeld, pont azt a hajót akarom kifaragni, ami átvitt az óceánon – a telepatikus üzenetváltás nagy előnye, hogy szinte vihogva is lehet beszélgetni, és bár Anguta nem tartott még ott, de vigyora igen szélesre húzódott. – Igazán, nincs mit. Amúgy nem biztos, hogy azt a nevet akarod neki adni – vidámsága szinte tapintható volt körülötte. – Smerig Hufter, angolban annyit tesz Szutykos Ribanc… megközelítőleg – vakargatta meg tarkóját nevetgélve. – Állítólag a kapitány részegen adta a nevet, szerelmi bánatában. A matrózok még azt is tudni vélték, hogy Thijs kapitány meghágta a hajót és megesküdött, hogy csak fából készült nőkkel fog ezután kezdeni bármit is. Mondjuk, akik ezt mesélték, azok nem hazudtak, de nekik lehet kamuzta valaki, így fogalmam sincs, hogy vajon tényleg igaz-e a történet – vont vállat vigyorogva, miközben széttárta karjait. - Nahát, akkor még éltem, amikor feltámadtál – közölte eléggé tárgyilagosan. A kör igazán felizzhatott volna az újjáéledéseknél is, akkor talán nem úgy gondolta volna, hogy csak páran maradtak a tizenháromból, és akkor esetleg bátrabban halt volna meg. - Legalább akkor nem volt kényszer érzeted. Már, persze ha akkor sem bántad a dolgot – mondta kedélyesen. Tipvigut is jót mulatott rajta, szóval nem lehetett túlzottan rossz kirándulás, ami miatt igazán kíváncsivá is vált. – Amúgy miért kellett ott lenned? – kérdezte némi izgatottsággal a hangjában. Mindig is szerette a jó történeteket, és Tipvigut biztos kalandos utazáson esett át. A vadászat témára, kissé elhúzta a száját, és enyhe grimasszal a hajóját vizslatta, majd testvérére pillantott. - Hát, nem igazán. Az elmúlt négy évből háromban kénytelen voltam vadászattal életben tartani magam, és még három kölyök farkast is etetnem kellett, ami miatt nem igazán vágyom vérre a pofáim között egy jó ideig. Ráadásul még az állatkertben is véresen kaptam a kaját – húzta el a száját kedvetlenül – na meg persze hidegen – a kettő kombinációja nem igazán tetszett neki és bár nem szerette az állatokat megölni, azt el kell ismernie, hogy az a vad, amelyik még meleg az élettől, sokkal jobb falat, mint ami, már kihűlt. - Aha, van – mosolyodott el felvillanyozva, hiszen mióta megérkezett nem nyargalt még egy igazán jót egyetlen testvére oldalán sem. Mondjuk gáz, hogy nem rendezhet versenyt, vagyis rendezhetne, de nem kétséges ki nyerné meg, így inkább hanyagolta a dolgot. Lekapta cipőit, a pulcsiját, a nadrágot, majd az alsógatyát is, és a kifaragott hajótest mellé helyezte azokat. Ágakat és leveleket szórt rá, hogy valamelyest elrejtse, aztán egyetlen sima átmentettel felvette szürke farkas alakját. – Merre induljunk? – kérdezte miközben nyújtózott párat.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
~ A leszármazottak kapcsán nem hiszem, hogy gond adódna bármelyikünkkel is. ~ döntjük kissé oldalra a fejünket. Ami azt illeti egyikre-másikra túl sok is van. Alig pár hónapja még én magam is abban a helyzetben találtam magam, hogy túl sok bába került az én ivadékom köré. Azóta persze a dolgok kicsit lenyugodtak és a dolgok a maguk medrében haladnak. ~ Nos... ezzel egyet kell értenem. ~ mondjuk nekem sosem volt rá igazi indíttatásom, hogy az őrzőktől bármi ilyesmi ellessek. Jobban érdekeltek egészen másféle dolgok, de nem hiszem, hogy pont az öcsémnek kellene bemutatnom magamat. Az egy helyben üldögélés és tanulás sosem illett hozzám és nem is nagyon hiszek abban, hogy valaha is fog. Így az elméleti tudományok igen hamar kiestem nálam a kosárból, nem fordítottam rájuk különösebben nagy időt. ~ Emiatt ne aggódj, a piát hozom én. Remélem nem veted meg a whiskyt, mert a magam részéről azt preferálom a leginkább, de a kedvedért mást is beszerezhetek, ha nincs ínyedre. ~ annak idején, mikor Biishát a vidámparkba vittem, a kedvéért vettem valami piát, ami az ő kívánsága volt, de már nem emlékszem, hogy mi is volt az. Nem célom a bulit robbantani és nekem aztán nem oszt nem szoroz, hogy ki milyen alkohollal - vagy annak hiányával - érzi jól magát. Példának okáért Kilaun legénybúcsújával kapcsolatban tudtam, hogy ő nem akar inni és nem is szokott, így csupán némi sört pakoltam be én is, azt is csak azért, hogy aki ingert érez rá, az kedve szerint fogyaszthasson. ~ Eszembe jutott, igen. ~ vicsorgok megint vigyorgás helyett és ha tehetném most még fel is nevetnék a következő kérdését hallva. ~ Nem tudok róla, hogy bitorolnám Kaskae képességét. ~ jó kedélyű energiáim lengik körbe Angutát, árulkodva arról, hogy milyen hangulatban is vagyok. ~ Van valami különleges emléked azzal az utazással és hajóval kapcsolatban vagy pont maga az első hosszú hajózás emléke miatt faragod? ~ Anguta esetében nem tudom, hogy miket élt át a hosszú évszázadok alatt, csupán annyit, hogy a tizenkilencedik század vége felé izzott fel a tetoválásom, jelezve elhalálozását. Igazság szerint egyik fivérünk vagy nővérünk teljes történetét sem ismerem, Eskáéból részleteket annak okán, hogy jó ideig éltünk mindketten Londoban és tartottuk a kapcsolatot, illetve Dél-Amerikában Kaskaevel dolgoztam együtt, így ő az, aki megosztott részleteket velem a múltjából, de ennyi. Annakpok néhány napja felsorolta merre járt, de nem mélyedtünk el a témában. Újabb vicsor jelzi derültségemet, amikor kiderül, hogy mi is volt a hajó neve, ami öcsémet elvitte szülőföldünkről. ~ Tökéletes név egy hajónak. ~ a története pedig nem kevésbé szórakoztató, noha nem tudom mennyi igazság lehet benne. ~ Ebben azt hiszem a világ nem változott nagyot. Képtelen történetek mindig voltak és lesztek, egy részük igaz, más részük nem, de talán nem is az a fontos, hogy mennyi valóság alapjuk van. ~ mondjuk a nagy mesemondó sem én vagyok és még csak olyan nagyon nem is szokásom történetekre vadászni, de tény, hogy az ilyen, jó pofa sztorikat szívesen veszem. Röviden bólintok egyet a feltámadásommal kapcsolatos megjegyzésére. ~ Nem muszáj válaszolnod rá, de miért vagy hogyan haláloztál el? ~ tekintve, hogy a feltámadást nem jelzi a lapockánkon lévő tetoválás, azt sem tudom, hogy büntetés sújtotta és hosszabb időt töltött a Szellemek között vagy hamarosan újra életre hívták. Az én halálom kétségtelen büntetés volt, tekintve, hogy mit tettem és képtelen voltam a magam okozta lángok elől elmenekülni és tulajdonképpen élve elégtem. ~ Nem mondom, hogy eleinte tapsikoltam örömömben, de utazás közben megkedveltem a motorokat. ~ akkoriban még nem hódoltam a motorbiciklik szenvedélyének, utazás közben kedveltem meg. ~ Alapvetően Guyane Française gyarmaton hívtak életre az őrzők, mert a gyarmatosítók a helyi bennszülött lakosságot teljes mértékben elnyomták és kiszipolyozták, a területen élő farkasok pedig egymást és az embereket is ölték a területért és az élelemért. Később Bueos Ariesben akadt dolgom, szintén az őrzők kérésére. A nyomor és az éhínség a farkasokat és az embereket is veszélyeztette. Azt akarták, hogy a saját szemeimmel lássam mi a helyzet és ennek köszönhetően küldtek el a motoros útra egy társukkal, aki a segítségemre volt. A Főnököt is beszervezték és Che Guevaraként a világ számára egy emberként álltunk ki. ~ magyarán a történelem csupán egyetlen ilyen figurát ismer, de amennyi melót a nyakunkba vettünk és amit véghez vittünk, azt egyetlen farkas - nem, hogy ember - sem lett volna képes véghez vinni. És ami azt illeti az őrzők is kellettek hozzá, hogy valóban eredményesen tudjunk működni. Ahogy hallgatom Angutát, megértem, hogy miért is nem fűlik a foga a vadászathoz, noha mi a farkasommal kifejezetten szeretünk eme tevékenységnek hódolni. Igazából a hideg vadhús és maga a bekerítés és leterítés izgalmának hiánya az, amit egyikünk sem venne szívesen, így nem csoda, ha öcsénk ezen élmény kapcsán (sem) rajong annyira a vadászatért. ~ Állatkert? ~ na ezen viszont meglepődök és nem is igazán tudom mire vélni, de szívesen meghallgatnám a hozzá fűződő történetet, amennyiben fivérem beavatna. Ha azonban nem fog, akkor sem erőltetem a dolgot, az ilyesmi mindig is messze állt tőlem. Örülök, hogy szívesen veszi az invitálásomat és ő is vált. Testvérként, ismerős látványként tekintünk végig a szürke farkason, mert bár emberi külsőnk már köszönő viszonyban sincs egykori porhüvelyünkkel, bundás formánk mit sem változott az eltelt évszázadok alatt. ~ Erre. ~ mutatok pofámmal az irány felé és, ha öcsém is készen áll, akkor könnyed futásban indulunk neki az északi iránynak. Felveszem a testvérem gyorsaságát és az ő tempójában haladok mellette, egy orrhossznyi előnnyel, ami leginkább a mentalitásunknak tudható be. Közben pedig, ha esetleg megosztja velem az állatkertes visszakérdezésem történetét, akkor szívesen hallgatom meg, tényleg érdekel, hogy mi történt vele.
- Reméljük tényleg így lesz – mosolyodott el halványan, nem túlságosan bizakodóan. Mindenhol vannak olyan farkasok, akik sportból, vagy éppen vérszomjból emberekre vadásznak, ami Anguta értékrendszerében elfogadhatatlan, és ha „szerencséje” van, akkor saját leszármazottjai hódolnak az ilyen roppant elvetemült tevékenységnek, és nem kell egyik tetvére levesébe sem beleköpnie. Ami persze nem szokta általában zavarni, de így, hogy mindannyian együtt vannak, némi feszültséget okozhat Anguta tevékenysége. - Óh, hát a whisky tökéletes, ne fáradj mással – vigyorodott el élénken. – Az utóbbi időben úgyis ennek a párlatnak hódolok leginkább – idült bólogatós vigyor, aztán némiképp komolyabb ábrázat, és összehúzott szemöldök. – De nem vagyok alkesz – emelte fel mutatóujját, nyomatékosítva gondolati szavait. Persze az alkoholizmus legfőbb ismére egy személyre vetítve, hogy az illető tagadná, hogy az lenne. Még szerencse, hogy nem tette azt is hozzá, hogy bármikor le tudná tenni a poharat, mivel akkor lehet Tipvigut komolyan elgondolkodott volna, hogy tényleg rabja lett az italnak. - Hogy… mi? – kérdezte, amikor Kaskae jött szóba és a… mije? Gondolatolvasó képessége? Enyhe döbbenete és értetlensége nemcsak energiáiban volt érezhető, de arcára is hatalmas ecsetvonásokkal lett kimázolva. Tipvigut habár vidám hangulatban volt, ami egy halandónál lehetne a füllentés egyik kivetülése is, de nem hitte, hogy testvére ilyen gyermeteg tréfát űzne vele. Ahogy Anguta is, nyilván Tipvigut is szabadon garázdálkodhat a körülötte keringő hangulati hullámokkal, bár nyomós ok nélkül saját maga ezt nem használná egyetlen testvére ellen sem, és ez nem olyan helyzetnek tűnt, ami túlságosan nagy horderejű lenne. – Komolyan hallja mások gondolatait? Vagy látja? – jogos kérdés, bár jelenleg inkább tűnt csak apró részletnek, hogy látja, vagy hallja, esetleg mindkettőt egyszerre, hiszen ez már bőven túl van azon a határon, amit telepatikus képátvitellel, vagy éppen kommunikációval képes minden farkas megtenni. Jó, mondjuk Kaskae az Kaskae, a Főnöktől elvárható, hogy ismerje a törzsét… minél behatóbban, de erre egyáltalán számított. - Három nap folyamat hányinger – billentette kissé oldalra a fejét, bár látszódhatott rajta, hogy még nem teljesen van magánál Kaskae gondolatolvasó képességének megismerése miatt. – Mármint a különleges emlék - pislogott zavartan nagyokat. – A harmadikon csak azért nem hánytam szerintem, mert már nem volt mit. Aztán végül szép lassan megszoktam az imbolygást – vakargatta meg tarkóját tétován. – De amúgy igazán eseménytelen út volt, viszont az volt az első hajóm, ahogy már kérdésedben előre meg is válaszoltad az indokot, miért ezt faragom – ejtett meg egy félmosolyt. Úgy számolta egy hét múlva már meg is lesz vele, majd kölcsönkéri Henry kocsiját és elviszi vele Tipviguthoz, aztán szépen felöntenek a garatra, majd hazavezet. Csak meg ne szondáztassák! - Hát akkor legyen az – nevette el magát, ekkor már igen jó kedve volt. – Nem, tényleg nem – értett teljesen egyet testvérével. A történetek szórakoztatásra vannak, vagy éppen tanulság leszűrésére, és némelyek okítóak. Természetes, hogy az első kategóriába soroltak a legjobbak. Vigyora gyorsan lehervadt képéről, amikor szóba került a halála, bár nem amiatt, mert nem akarta elmondani, hanem csupán kissé kellemetlen emlék fűzte hozzá. - Hát, tudod – köszörülte meg a torkát, szünetet tartva ezzel, bár telepátiával kommunikálni és torok viszketésre hivatkozni a beszéd szándékos késletetésére nem túlságosan hihető kifogás. – Hallottál a Krakatau 1883-as kitöréséről? – kérdezte, igaz nem sok időt hagyott Tipvigutnak a feleletre, hiszen szinte nyomban folytatta, maximum magában konstatálta a másik reakcióját. – Na, én élő egyenes adásban láttam, ahogy mostanában ezt mondani szokták - grimaszolt kissé kelletlenül. – Amúgy gyors halál volt, nem is éreztem, ahogy szétrobbant alattam a vulkán, csak kellemetlen volt kvarcot belélegezni, amíg felfelé másztam – vonta meg vállait kissé hanyagul. – A miért azért már húzósabb – bólogatott elgondolkozva. – Több oka is lehetett – ráncolta homlokát, mialatt számításba vette az eshetőségeket. – Véletlen - mivel részeg voltam és még némi morfium hatása alatt is álltam – lefelejtem egy haramiát, akinek szétrepedt a koponyája – húzta el a száját fejcsóválva. – Közben négy hónapig ellenálltam a szellemek hívásának. Hát mondjuk, ezért kellettek a bódító szerek – nem ecsetelte, de nyilván testvére is érezte már a kör égető erejét, ha valahová el kellett utazni. – Aztán egymásra uszítottam két falkát, ahol olyanok is meghaltak, akik nem csináltak semmi rosszat, valamint ezek után az életben maradt falkavezérnek azt mondtam, hogy egy isten vagyok, és ő csupán paraszt a sakktáblámon – úgy érezte valamit kihagyott, ami miatt a szellemek jobbnak látták, ha elmasírozik a vulkán szigetre, de nem ugrott be neki. – Zanzásítva ennyi – mosolyodott el kelletlenül, miközben faragó kését ide-oda pörgette kezében. - Nahát – mosolyodott el őszinte lelkesedéssel. – Akkor nem unatkoztatok – és ha eddig nem is kapott volna rá választ, hogy tesója honnan tud Kaskae gondolatolvasó képességéről, most megtudhatta. – Amúgy hallottam róla… mármint ezek szerint rólatok. A fiam tartott kiselőadást töri órán Chegéről – a gondolat némiképp fájdalmasan érintette, persze nem a dolgozat volt olyan rossz, hanem, hogy ott kellett hagynia a családját. – Bármennyire tiltakoztam, addig nyaggatott, amíg fel nem olvashatta előző este nekem. Persze csak húztam az agyát - vigyorodott el – hiszen ki ne szeretné a gyereke számára fontos dolgokat figyelemmel kísérni? – sajnálta, hogy el kellett játszania a halálát, de egy alapítónak már csak ilyen élet jutott. Igazán hálás lehetett azért a bő évtizedért is. - Ja, állatkert – torz vigyorát talán nem láthatta Tipvigut, mivel pont gönceit rejtegette, utána pedig farkasként nem sok mimikára futotta. Milyen előzékeny volt, hogy csupán egy orrhossznyival ment elől, amit persze Anguta szeretett volna lefaragni, és gyorsabb tempóra kapcsot, de reménytelen vállalkozásnak bizonyult, így idővel visszább vett sebességén, közben Tipviguthoz beszélt. - Toulouse-ban bekaszlisztak a farkasok közé, amikor a protektorhoz igyekeztem segítségért, mivel a kör akkor kezdett el égetni, hogy térjek haza. Sajnos abban a városban nem megszokott egy valódi farkas, így jó néhány altató után kiterültem, és rácsok között ébredtem. Majd egy évig ott voltam, mire sikerült egy kislányt meggyőznöm, hogy keresse fel Mortimert, aki az ottani protektor volt – jól esett rohanni és a szelet arcában érezni, a vadak illatai is mesések voltak, de nem futott össze a nyál pofájában, éppen csak kedves volt neki, amit érzett. – Ja, igen a történethez még hozzá tartozik, hogy megöltem egy farkast és emiatt négy és fél évig ordas voltam – ezzel a kiegészítéssel talán már érhető, hogy miért nem szökött meg egyszerűen az állatkertből. Egy időre levert szomorúság csapott át rajta, ahogy a eszébe jutott a nőstényfarkas, de igyekezett vidámabb dolgokra gondolni. - Amúgy1666 szeptember eleje volt, amikor éreztem, hogy eltávoztál – néha nem jönnek össze a vidám gondolatok. - A hírek általában késve érkeztek, de püspökként elég hamar a fülembe jutott a sátán számával fémjelezett tűzvész Londonban. Persze, hogy mindenki végítéletet kántált – szívesen grimaszolt volna, de farkasként nem ment. – Szóval, nem tudom biztosan, de időben egybeesik a két esemény, és akkoriban heteket töprengtem a dolgon. Még az egyik kölyköm útján próbáltam informálódni is a londoni falkánál az elhullottak miatt, hátha esetleg belebotlottak egy idős farkasba, aki életét vesztette ott, de Nando nem járt sikerrel, így belenyugodtam, hogy ezt már sohasem fogom megtudni – egészen mostanáig. Nem kérdezett rá, de nyilván, ha ott volt, el fogja mondani, még lehet vett is a királyi péktől kenyeret, aki véletlen felgyújtotta a várost. Legalábbis Nando valami Farri… akármi nevezetű péket emlegetett, akit a tűzvészért okoltak.
Kezdőlap
ja, és amúgy ez volt a 300.-om ^^ //
//
