-Tudod, hogy van ez Alice, valamit valamiért, és ha úgy nézzük, annyira nem nagy ár a tudásért és a hosszabb életért cserébe. Te még csak most kaptad meg az elsőt, de hidd el, megszokja az ember. Engem különösebben már nem is zavarnak, bár az tény, hogy az utcán én se sűrűn mászkálok olyan ruhákban, amikben közszemlére tenném a tetoválásaimat… Valahogy egyébként se szeretem a feltűnést, akár az őrző lét miatt biztonságból, akár egyébként. –próbáltam vigasztalni a lányt. Nem olyan nagy trauma az a sok tetoválás, sőt… ahogy észrevettem, eleinte szinte mindenki hasonlóan áll a dologhoz, aztán legrosszabb esetben is egy-két évtized, és teljesen hozzászoknak… Sőt! Úgy tűnik, hatott a szép szó, és ennek örülök. Amikor látom, hogy a lány követi az utasításomat, csak türelmesen várok – ismét bebizonyosodni látszik a dolog, hogy Alice esetében csupán egy kis időre és kitartásra van szükség, és minden feladatot képes megoldani, amivel előállok a számára. Ahogy a kezem felé nyúl, én is kinyújtom, hogy segítsem, aztán hol a sebre, hol az arcára pillantva figyelem, hogy hogy sikerül teljesítenie. Érzem a levegőben vibráló mágiát is, akárcsak halványan a vágás környékén, miközben szép lassan, szinte milliméterről milliméterre összezáródik a seb. Ezt követően megtörlöm a karomat a lecsorgó vértől, majd felemelem, megmozgatom egy kissé, hogy leellenőrizzem a lány munkáját. -Ügyes voltál. Látod? Nem is olyan nagy ördöngösség, csak nem szabad megijedni tőle... –felelem. Amíg pihenünk, iszok néhány kortyot, ha már itt véreztetem magam, akkor legalább a folyadék-utánpótlásra figyeljek… meg egy-két kocka süti, aztán újra a tőr felé nyúlok. -Ha felkészültél, akkor ugyanezt megismételjük még egy párszor, hogy magabiztosabban menjen. –adom előre az instrukciót, hogy mire is készüljön. Tudom, a való életben úgy se fogja senki megmondani, hogy mire számítsunk, sőt… többnyire baleseteknél se nagyon szoktak tudni pontos leírást adni, max. annyit, hogy sok a véééér, meg nem mozog, meg fáj a feje, meg társai… De úgy vagyok vele, hogy az éles helyzetben helytállás majd kicsit később is ráér, fontosabb, hogy előbb az alapokkal tisztában legyen a lány, mint hogy éles helyzetben rosszul reagáljon valamire, vagy olyat kérjek tőle, amit még nem is tanítottam… Ha pedig legalább még 3-4-szer gyakoroltattam Alice-szel az ilyesmi jellegű vágások gyógyítását, akkor jöhet a következő lépcső, persze csak akkor, ha már látom, ezt a szintet elsajátította, és készen áll a következőre.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-De a következő vizsgán meg kell kapnom a másodikat is nem?...De félre ne érts! Én nem akarok panaszkodni, sőőt legyen ez a legnagyobb gondom a következő évekre. Csak kell majd idő mire megszokom, hogy tele leszek rajzolva majd.-De ha úgy nézzük lehet, hogy még jól fog jönni. Igaz én sem fogom mindenkinek csak úgy mutogatni őket. Szerencsére sokban hasonlítunk egymásra Abivel, így jobban megért engem. De ne is foglalkozzunk ezzel többet. Az sokkal fontosabb, hogy mindjárt elvérzik itt nekem a mentorom, a legjobb barátom. Igen Abi megkapta a legjobb barát címet tőlem és remélem nagyon, nagyon sokáig nála maradhat. -Tudom és ne haragudj! Csak zavar, hogy ennyit szenvedsz miattam. Nagyon hálás vagyok amiért, feláldozod magad a cél érdekében és majd valahogy megpróbálom ezt megköszönni neked, bár szerintem akkora ajándék nem létezik a Földön. Persze rosszabb lenne állatokon gyakorolni...De összeszedem magam ígérem és legközelebb nem borulok ki!-Nem akarok neki csalódást okozni, ha már ennyit fáradozott értem. Sokkal tartozom neki. Azt hiszem az életem hátralévő része sem lesz elég ahhoz, hogy mind ezt megháláljam. A sebek gyógyítása egyre jobban megy a továbbiakban, sőt a legutolsó alkalommal már igazi profi munkát végzek. Meg is lepődöm magamon, de iszonyatosan örülök az eredménynek. Természetesen ez után egy kis szünetet kell tartanunk. Abi is kissé lesápadt és nekem sem árt egy kis szünet. -El sem hiszem, hogy már itt tartunk! Amikor a múltkor Rose sebeit gyógyítottad csak ámultam, hogy mire vagy képes és akkor még nem hittem volna el, hogy egyszer arra én is képes leszek...De most már elhiszem, hogy egyszer nekem is menni fog. Csak sokat, nagyon sokat kell még gyakorolni.-A sütiből én is majszolgatok egy keveset, majd ha elfogy az üdítő kikeverek egy újabb adag bodzaszörpöt.
-Pontosan, ahogy mondod. Sőt, minden vizsga egy-egy újabb tetoválással jár, mellette meg néha-néha egy-egy öregedés lassító… -erősítettem meg a lány mondandóját, de aztán csak mosolyogva hallgattam. Na igen, a többségnek időre van szüksége, míg megszokja a dolgot, nincs ebben semmi különös. -Ez a dolgom. –felelem, ahogy az utolsó vágás is eltűnik a kezemről- Egyébként ne zavarjon, ahogy tapasztaltam, a legtöbb gyógyító mentornál ez a „megszokott”. Majd… majd kitalálunk valamit, hogy a komolyabb sérüléseken is gyakorolhass, ne aggódj. És igen, gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás… Ennyi a nagy titok! –teszem hozzá, majd ahogy eltüntettem a sütimet, előkerítek a táskámból egy apró üvegcsét. Egy korty szörp, majd gyorsan leküldtem utána az üvegcse tartalmát is, hogy aztán megint inkább a bodzaszörpöt iszogassam. Na igen, a mágikus főzeteknek nem épp mindig a finom ízükről híresek, de legalább ez is segít kicsit előbb helyrerakni a vágásokat a kezemen. Bár már nem vérzett és nem is látszódott, mégis, a szervezet azért emlékszik arra, hogy nem olyan rég még ott volt… enyhe zsibbadás, tompa fájdalom, enyhe gyulladás… Pont ezek miatt a kellemetlen mellékhatások miatt hoztam a főzetet. -Akkor azt hiszem, a gyógyítás varázslatból most ennyi elég volt. –teszem vissza az üveget a táskába, majd felkelek, hogy kicsit megnyújtóztassam a végtagjaimat. Egy pár karkörzés, nyújtás, aztán meg is lennék vele. Hmm, a következő pedig… -Alice? Segítenél besötétíteni, amennyire csak lehet? Vagyis, ha egy kis fény marad, az nem lenne baj, épp csak annyi, hogy lássunk egy kicsit és ne legyen gond abból, hogy esetleg leütünk valamit, vagy nekimegyünk valaminek. –kérem meg a lányt, hogy ezzel is előkészüljünk a következő varázslathoz, amit tanulni fogunk. És hogy mi az? -A „Lámpás” varázslat. Nem egy bonyolult valami, de jól jön, ha rád sötétedik, és épp nincs nálad zseblámpa. Igaz, van egy hátránya is, mégpedig az, hogy egy kezedet lefoglalja, amíg tart a varázslat. Használat közben pedig így néz ki… -emelem fel a tenyeremet, majd magamban elmormolom a varázsigét, a következő pillanatban pedig egy közepes mérető fénygömb jelenik meg, a nyitott tenyerem felett lebegve. Várok egy pár pillanatig vele, amíg hozzászokik a szemünk, illetve Alice is megnézheti, hogy hogy néz ki maga a dolog, aztán egy egyszerű mozdulattal lefelé fordítom a tenyerem, mire az egész eltűnik, minket pedig újra körül ölel a sötétség, de legalábbis az erős félhomály. -Van kérdés? Ha nincs, akkor most próbáld meg te is, és majd közben segítek, ha nem menne.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Esetleg talán ha lesz súlyosabb sérült betegem a rendelőben talán ott gyakorolhatnánk, ha szabad ilyet. Te is ott lennél természetesen, ha valami gáz adódna. Persze valamit ki kellene találni a gazdáknak, hogy hogyan gyógyultak meg ilyen hamar...De az talán jó lenne a komolyabb sérüléseken való gyakorlásra. Nem gondolod?-Bár nem tudom, hogyan szokták ezt általában megoldani, de nekem hirtelen ez az ötlet jutott az eszembe. -Hu ennek most örülök. Azért kimerítő is ez az egész mágia. A koncentráció, az izgalom, az energiák összegyűjtése. Nem egy kispályás dolog. Felnézek rád, hogy te már ilyen hihetetlenül jól csinálod. Mintha csak mindennapos dolog lenne. A múltkor az erdőben a szarvas! Az lenyűgöző volt és utána meg semmi fáradtságot mutatva még meg is gyógyítottad Roset! Remélem egyszer én is eljutok erre a szintre!-Tudom, hogy még sok év áll előttem mire én is ilyen jó leszek, de amíg tehetem gyakorolni fogok, hogy elérjem ezt a szintet. Abs kérése kissé meglep, de nem kezdek el kérdezősködni, inkább az ablakokhoz sétálok és behúzom a sötétítő függönyöket. Nem lesz vaksötét mivel beszűrődik egy kis fény, de a célnak megfelel. Azt hiszem! -A Lámpás?-Kérdezek vissza izgatottan. Igen olvastam róla és tudom is, hogy mit lehet elérni vele, de valahogy nem hittem volna, hogy egyszer nekem is menni fog ez. Bár igaz ne igyunk előre a medve bőrére, hiszen még sosem próbáltam ki. Ez is biztosan sok gyakorlást igényel majd, bár gondolom nem annyit, mint a gyógyítás. Elkerekedett szemekkel figyelem Abigail tenyere felett lebegő fénygömböt. Közelebb is sétálok hozzá, hogy szépen megfigyeljem magamnak. Milyen szép és milyen erős a fénye!Ezt biztosan nem fogom megtanulni ma, vagy legalább is ilyen tökéletesen nem. -Huu ez lenyűgöző! Biztosan fog kelleni a segítséged, mert nem hiszem, hogy menni fog, de fő az optimizmus!-Egy széles mosolyt varázsolok az arcomra, majd követem Abi mozdulatait, így én is felfelé fordítom tenyerem, behunyom a szemem és már kezdődik is az első próba. Ahogy azt gondoltam nem történik semmi, de nem is adom fel az elsőnél. Még vagy négyszer-ötször megpróbálkozom vele. Utolsó alkalommal sikerül valami kis fényt előcsábítani, de nem vagyok rá túl büszke.
Elgondolkoztam azon, amit a lány mondott és azt kell, mondjam igencsak jó ötlet volt! -Figyelj Alice… Azt nem tudom, hogy szabad-e, nincs törvénybe foglalva, hogy tiltott lenne az ilyesmi, bár az emberek nem is tudnak a világunk létezéséről. Átlagembereken épp ezért nem igazán szoktam alkalmazni a mágikus gyógyítást, hiszen utána mégis, hogy magyaráznám meg nekik ezt az egészet? Sebészként még talán egyszerűbb lenne, amíg altatásban van a beteg, de háziorvosként csak ritkán vannak igazán súlyos, komoly, életveszélyes helyzetek. Az állatoknak viszont az emberekkel szemben megvan az a nagy előnye, hogy nem beszélnek. Ártani nem ártunk nekik, sőt, szerintem még csak hálásabbak, amiért kevesebb ideig tart a „szenvedésük” azáltal, hogy egy kis mágiával is besegítünk nekik. –válaszoltam Alice-nek, arra meg, hogy a gazdiknak hogy adagoljuk be- Hát, az egész egyszerű… Úgy sem értenek hozzá, hogy mennyi ideig tart egy műtét, meg gondolom azok is előre megbeszélt időpontokban zajlanak többnyire, kivéve, ha súlyos az eset. Ha meg ott hagyják a kis állatkát, és másnap jönnek érte, akkor probléma megoldva, ha nem, akkor meg mást nem kicsit tovább bent tartod a rendelőben, ne legyen feltűnő a dolog. -Biztosan, még magasabbra is! –felelem a lány szavaira, majd amikor nekilát besötétíteni, én is felkelek, hogy segítsek neki. -Bizony! Nem különösebben bonyolult varázslat, szóval így az elejére azt hiszem, jó is lesz. Bemutatom, hogy a gyakorlatban hogyan is néz ki a dolog, amikor pedig Alice mentegetőzni kezd, csak bólintok egy aprót. Természetes, hogy segíteni fogok, hisz épp ezért vagyok itt. Ritka az, hogy valakinek már rögtön elsőre tökéletesen menjen a dolog, de azért egy próbát lehetőséget szoktam adni a diákoknak, kíváncsiságból, hogy segítség nélkül vajon mennyire megy? Így aztán csak csendben várok, amikor pedig látom, hogy újra és újra megpróbálkozik vele, csak elégedetten elmosolyodok. Próbálkozik. Helyes! - Áramoltasd a varázserődet a kezedbe, majd képzelj magad elé egy apró, fényesen izzó gömböt. Nem kell, hogy nagy legyen, ilyen szinten még nem is menne, de ne aggódj, minél tapasztaltabbá válsz és minél magasabb szinten űzöd majd a mágiát, annál nagyobb fénygömböt leszel képes megidézni. –osztok meg egy kis szóbeli segítséget, ami alapján talán könnyebben megy majd a továbbiakban a varázslat végrehajtása.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Ez jól hangzik és valóban általában a gazdik nem tudják, hogy mennyi ideig tart az állat gyógyulása, így füllenthetek is neki, bár a kolléga, a "főnök" előtt nehezebb lesz, de majd megoldom!-És legalább akkor nem Abi vagdosná magát, meg éles helyzetekben is megnézhetném, hogy hogyan reagálok és mennyire megy jól a gyógyítás. Mert az oké, hogy így most úgy ahogy megtanulom, de mi van ha egy komolyabb esetnél leblokkolok? Az orvosoknak ezt meg kell tanulniuk, mert élesben már nincs idő hibázni, gondolkozni. Egy rossz mozdulat, vagy gondolat és lehet, hogy a beteg meghal. Viszont most inkább megpróbálok koncentrálni a következő varázslatra, ami valóban nem tűnik bonyolultnak, de azért tisztában vagyok azzal, hogy nem is fog előre olyan jól menni. Miközben tovább koncentrálok hallgatom Abi tanácsait, amiket meg is fogadok és ahogy azt mondta áramoltatom a mágiát és elképzelek egy nagyobbacska fényt, inkább gyertyalánghoz hasonlót, ahogy a tenyerem felett lebeg. A szemeim továbbra is le vannak hunyva. Így jobban megy a koncentrálás, de azt vettem észre, hogy a legtöbb embernél van ez így. A koncentrálás közben megérzek egy kis melegséget a tenyerem közepe felé, így bátran kinyitom a szemeimet és ajkaim mosolyra húzódnak. Az előzőnél sokkal nagyobb fényt sikerült varázsolnom, de azért ez még így is nagyon picike, talán egy pingpong labdánál is kisebb, de úgy vélem első nekifutásra ez már nagy siker. -Hu! Sikerült! Tudom nem valami nagy, de számomra már ez is egy hatalmas élmény. -Mondom szinte suttogva, mintha attól félnék, hogy egy túl nagy levegővételnél elfújom a kis fénygömböt, pedig tudom, hogy ennél azért több kell az eltüntetéséhez. Pár percig még élvezem a kis fényt, majd ahogy azt Abi is mutatta eltüntetem, -Nagyon szépen köszönöm! Nélküled nem hiszem, hogy ment volna!-Igaz kissé sötétebb lett, de még így is látom a mentorom arcát, így azt fürkészem, vigyorogva, mint egy bohóc.
-Na ugye? Lehet itt trükközni, egy-két túlbuzgó alakot leszámtva nem nagyon szoktak képben lenni a páciensek – vagy jelen esetben a gazdik – az ilyen orvosi dolgokkal, azzal meg pláne, hogy mi mennyi ideig tart… A főnök meg… Hát, az jó kérdés, mást nem a gyakorlás marad akkorra, amikor nincs bent. Egyébként ki az? Hátha ismerem… Ember? –kérdezek vissza a lány szavaira. Aztán jön ismét a tanulás, a próbálkozás, én pedig hátradőlve figyelem, mire jut kis tanítványom. Közben csendben, hogy ne zavarjam, előveszem az egyik krémes tégelyt a táskámból és kenek egy vékony réteget a karomra belőle, ahol nem sokkal ezelőtt össze lett vagdosva. Kicsit lenyugtatja a gyulladt szöveteket, mert bár Alice meggyógyította, az ilyen fokozott „igénybevételnek” azonban mégiscsak marad valami nyoma. Mire végzek, és rácsavarom a kupakot a krém dobozára, már Alice tenyere fölött is ott ragyog egy kicsi, de annál fényesebb gömb. -Látod? Nem olyan nagy ördöngösség. Ha egyszer „ráérez” az ember, hogy mégis hogyan működik az egész, akkor utána a többi már annyira nem vészes. Ha pedig egyszer sikerül, akkor jó eséllyel többször is, csak gyakorolni kell, hogy „éles” helyzetekben is gond nélkül tudjuk használni. Gyorsabban megidézni, zavaró körülmények ellenére is, koncentrálni, hogy ne „szakadjon meg” a varázslat, meg ilyesmik. És szívesen! –felelem, a következő megjegyzésére pedig csak elmosolyodok. Na igen, nehéz megállni, ha a másik is épp vigyorog. -Megpróbálod még egy párszor? Legalább olyan 2-3-szor, hogy lássam, biztosan jól megy, utána pedig azt hiszem, tarthatunk is egy újabb kis pihenőt. Ahogy elnézem, az idő is elszaladt egy kicsit, no meg neked sem árt pihenni, ilyen szinten még hamar kimerül az ember varázsereje.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Hogy sima ember e azt nem tudom. amióta tudom, hogy léteznek a farkasok is már semelyik emberre nem tudnám azt mondani, hogy 100%ig ember. Tudom, hogy majd azt is megtanulom, hogy hogyan kell majd megkülönböztetni, vagy már meg is kellett. De ez még nem megy...De amúgy José Vicente Sánchez a neve. Kedves egy férfi. oké megvan a maga stílusa és nem az a barátkozós típus, de neki köszönhetem, hogy társtulajdonos vagyok. Ő látott bennem valamit és ez motivál nagyon is. Kicsit megnövelte az önbizalmam.-egy mosoly kúszik az arcomra. valóban sokat köszönhetek neki és már a gazdikkal is sokkal határozottabban beszélek, mint anno. -Rendben!-Csak ennyit mondok a szavaira és már el is tüntetem a kis fénygömböt, hogy újabb előhívására koncentráljak. Igaz nem megy a leggyorsabban, de sikerül egy előzővel megegyező méretű kis fénygömböt előhívnom. Örülök is neki nagyon, mert akkor ez már azt jelenti, hogy ezt ilyen szinten már sikerült megtanulnom. Igaz az kérdéses, hogy éles helyzetbe is menne most, de majd ez is kialakul és tudom, hogy Abi arra is talál módot, hogy ezt stresszes helyzetben is gyakoroljam. még párszor előhívom a kis fénygömböt, majd ha mentorom leállít abba is hagyom és a függönyöket széthúzom. Az állatok már lenyugodtak és alszanak mit se törődve azzal, hogy mi mit csinálunk a nappaliban. De jól teszik, bár így félek este lesznek aktívak, amikor meg én szeretnék pihenni. -Amúgy jól hallottam, hogy Stevennel összejöttetek?-Erről nekem nem nagyon mesélt és mivel úgy vélem, hogy már igen jó barátnőm, így igen is érdekel a dolog.
-Mágiaérzékeny emberek az energiájuk alapján képesek felismerni őket. –reagálok Alice szavaira- Amikor olyan érzésed van, mint ha figyelnének, valami bizsergést érzel, vagy a hideg szaladgál a hátadon, meg ilyesmik… Ha sok időt töltesz köztük, akkor előbb utóbb te is rájössz, hogy rád milyen hatással vannak. Bár, ami azt illeti, van egy halvány gyanúm, hogy nálad esetleg ez hogy jelentkezhet… Emlékszel az üvegházra? És amikor a kis medvés incidens után találkoztunk? Ott mindkét esetben voltak farkasok, te pedig gyanúsan sokat csuklottál. Igaz, ez lehet véletlen egybeesés is, de nem nehéz a végére járni. Holnap munka után esetleg be tudnál nézni a rendelőmbe? –kérdeztem vissza. A síparadicsomban akadt pár vérfarkas dolgozó is, szóval nem tart sokból megkérni valamelyiküket, hogy maradjon már 5 percre… Aztán ha bejön a hipotézisem, akkor legalább ez alapján megy majd Alice-nek farkas testvéreink azonosítása , mielőtt ráérezne a mágia alapján történő azonosításra. Amikor a főnökéről kezd mesélni, csak figyelmesen hallgatom, de aztán megrázom a fejem, nem igazán ismerős a neve. Amíg Alice elismétli még egy párszor a varázslatot, csak csendben figyelem, de úgy tűnik, egész jól belejött itt a végére. S ismét lőn világosság, azon, hogy Koda is a többiek mellé bújva szuszog az egyik sarokban, én lepődök meg a legjobban. Majdnem annyira, mint amikor meghallom a lány következő kérdését, mire az alvó négylábúakról egyből felé fordítom a tekintetem. -Ezt meg kitől hallottad? –kérdeztem csodálkozva, mert hát na, kíváncsi voltam, hogy mégis kitől indult ez az egész. Ezek szerint már mennek a pletykák rólunk? Te jó ég… Na mindegy, azt hiszem, jobb tisztázni a dolgot, ha már így előkerült a téma. Így őszintén, kicsit lelkiismeret-furdalásom is van miatta, hogy Alice-nek eddig egy szót sem szóltam az egészről. Bár, jobban meggondolva… senkinek se említettem semmit erről az egészről. -Ezt azért nem mondanám… Miután ide kerültem, hozzám fordult segítségért Ashley-vel kapcsolatban, pár hónapja meg én kértem meg, hogy tudna-e segíteni felkészülni a következő szintvizsgámra. Egyszer elkísért egy hétvégére az egyik korábbi mentoráltam esküvőjére, meg amikor most nemrég Ash elköltözött, segítettem neki kicsit összekapni magát, szóval semmi különös… -soroltam, bár ha úgy nézzük, azt az esküvős hétvégét leszámítva a többi találka mind vagy a tanulás, vagy mint őrző gyógyítói kötelességem számlájára írható. -Pár hete merült fel, hogy nem-e lenne kedvem vele vacsorázni, de azóta meg annyi minden közbejött mindkettőnknek, utazás, temetés, túlórák, hogy nem is nagyon szóba azóta… vagy volt időnk találkozni. Hát, azt hiszem, egyelőre ennyi. –vontam vállat.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Kiül az arcomra a meglepettség, mikor a hirtelen jött csuklásaim okát elmondja. Igazából ebben van valami, de sosem hittem volna erre. Azt gondoltam, hogy egyszerűen csak ennyire béna vagyok, vagy a zavarodottság jele a csuklásom. -Holnap nekem jó lenne munka után. Remélem igazad van és tényleg e miatt vannak a spontán csuklásaim, mert bevallom őszintén kicsit megijedtem már tőle, hogy mi bajom lehet.-Mondom neki őszintén. Most felizgatott ezzel és legszívesebben már most kipróbálnám, hogy igaza van e, de várnom kell. Nem sokat, csak egy napot. Azt ki kell bírnom! -Oh a madarak csiripelték.-Már nem is tudnám megmondani, hogy honnan hallottam. Talán csak valaki pletykálkodott és az én fülembe is belejutott. De szerintem ez most mellékes is. Engem csöppet sem bántott meg azzal, hogy nem mesélt Stevenről. Mindennek megvan a maga ideje, szóval még az sem zavarna, ha most is inkább csak elterelné a témát. A válaszára odafigyelek, mert valóban érdekel, hogy mi lehet kettejük között. Nyugalom nem fogok mint valami kis tini kibeszélni mindenkinek, vagy pizsipartit tartani Abivel, hogy aztán jól kidumáljunk minden pasit. Nem ez amolyan csak baráti kíváncsiság. -Oh értem! Azért drukkolok nektek. Steven aranyos! Összeillenétek!-De úgy tűnik ezt őt hidegen hagyja, így inkább nem is boncolgatom tovább ezt a témát. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. -Egy nagyobb kirándulást tervezek Csokival a hétvégére a közeli erdőbe. Természetesen olyan területen, ami nincs egyik falka kezében sem. Csak már régen kirándultam és hiányzik. Most meg lenne rá időm. Szóval ha esetleg lenne kedved Kodával jönni örülnék neki. Talán még Willtől is megkérdezem, hogy ráér e. Bár neki nem lehet olyan izgalmas, de legalább jó társasága lenne!-És ő többet is tudna mutatni az erdőből, mint én, hiszen mégis csak jobban ismeri a területet.
-Rendben, akkor ennek holnap utána járunk. 7 után várlak a rendelőmbe, addigra kerítek egy segítőkész vérfarkast is. Arra, hogy a madarak csiripelték, csak lassan felvonom a szemöldökömet. Hát ez érdekes… Pláne, hogy az egész nincs nagy dobra verve, akiből meg kinézem, hogy ilyesmit terjesztene, azok meg nem igazán mozognak őrző körökben. Mindegy is, a pletykák már csak ilyenek. Lefogadom, hogy 1-2 hét, aztán annyi minden történik, hogy már a kutya se fog velünk foglalkozni… -Köszi. –húzódik halvány mosolyra a szám, ahogy meghallom Alice „jókívánságát”, de aztán annyiban is hagyom a dolgot. Inkább nem részletezem, milyen „aranyos” volt Steven amikor augusztusban meglátogattam, whisky-stől-sajtospuffancsostól-mindenestől, mert nem hiszem, ha díjazná, ha ez lenne a következő népszerű téma amiről pletykálni kezdenek, meg egyébként is, van így is elég baja szegénynek, nem akarom még én is tovább nehezíteni az életét. Az meg, hogy kettőnkkel mi lesz, meg majd elválik… -Hm, jól hangzik a kirándulás. Én is szeretem, bár mostanában elég ritkán van rá időm, olyankor is többnyire gyógynövényeket szedni. Ha más nem jön közbe addig, akkor szívesen elkísérünk, akár valami kis pikniket is tarthatunk, de addig még úgy is beszélünk telefonon. Meg még úgy is él a tilalom, hogy városon kívül ne mászkáljunk egyedül… -nyúltam a poharamért, hogy igyak még egy kicsit, közben pedig a tekintetemmel a szoba túlsó sarkában durmoló négylábúakat néztem. A tőrömet bebugyoláltam a törölközőbe, majd visszapakoltam a táskámba, aztán vettem még egy kocka sütit, majd hátradőltem a helyemen. Azt hiszem, mára ennyi tanulás-gyakorlás bőven elegendő, így amíg Koda fel nem kel, Alicenek nem akad valami sürgős elintézni valója, vagy engem nem ugraszt valamelyik főnököm, jöhet a jól megérdemelt pihenés, beszélgetéssel egybekötve – mert néha ilyen is kell, nem igaz? -Mesélj, hogy halad az edzésed? –érdeklődtem ezúttal én, mert kíváncsi voltam, hogy mire jutnak hétről hétre. Bár néha próbáltam faggatni Steve-et, hogy megtudjak valamit, de eddig egyszer sem bizonyult túl beszédesnek a témában, reméltem, Alice-től többet megtudok. Nem ellenőrizni, vagy számon kérni akarom őket, csupán, ha nekem is részem volt a „megszervezésben”, kíváncsi voltam, mennyire eredményes vagy sikeres a dolog, vagy egyáltalán, Alice mit szól hozzá: tetszik neki? Hasznosnak tartja? Tanul belőle? Túl nehéz, túl könnyű, vagy egyáltalán másra gondolt?
// És ha nincs más, akkor részemről köszöntem a játékot! //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nah igen a tilalom. Bevallom őszintén sokszor elfelejtem. Tudom, hogy Will csak jót akar nekünk, de kicsit azért irreális dolgot kér tőlünk. Ha nem megyek az egyetemre, vagy nem találkozom veled általában rohanok és nincs időm arra, hogy egy kísérőt keresgéljek...De mondom nem panaszkodni akarok, vagy lehordani Will ötletét. Sajnálom, ami történt Anyaval. Kedves volt és nem érdemelte meg...De ne is beszéljünk erről.-Nem a legvidámabb téma az egyszer biztos, nah meg senkit sem szeretnék magamra haragítani. Miután picit pakolászom én is lehuppanok Abi mellé és egy keveset kortyolva az italomból én is veszek egy szelet sütit. -Jól megy! Stevennel inkább a kondimat fejlesztettük. Azután meg Adammel is gyakoroltunk. Ő már inkább mozdulatokat mutatott. Nagyon érdekesek. Egyszerűen és mégis iszonyatosan hatásosak. Lehet, hogy egyszer neked is kellene jönnöd, bár nem tudom te mennyire ismered az ilyeneket. Adam roppantul kedves és iszonyatosan türelmes. Örülök, hogy ő is tanít engem.-Mosolyodom el. Örülök neki, hogy ilyen jól megy most minden. Bár a rendelővel nincs minden rendben, de a tanulásom szerintem remekül halad és egyre izgalmasabbnak találom, még az edzéseket is, pedig nem vagyok egy agresszív személy. Még egy ideig jó sokat fecsegünk egymással. Ne csak a tanulásról szóljon már minden nem igaz? Roppant hálás vagyok Weillnek is, hogy Abit állítottam mellém, mint mentor. Igaz Prescott nem sokáig tanított, de úgy érzem vele nem haladtam volna ilyen jól és szerintem már rég feladtam volna a sok rémisztgetés mellett.
Szívem kissé megnyugszik, mikor ismét érezhetem őt, mikor a kezeit ismét az enyéimre helyezi. Észlelem, hogy lassítunk és be kell valljam ennek nagyon is örülök. Nem csak azért mert szinte már teljesen átfagytam, hanem mert nem fog el a halálfélelem. Azzal még megbarátkoztam volna, ha én ülök hátra és úgy utazunk, de ez túl mély víz volt, amibe beledobott engem. De persze nem panaszkodom. Valahol azért ott belül mélyen élveztem kicsit. A nyak csókjára most már el tudok mosolyodni. Már nem félek annyira, hiszen bízom benne és tudom, hogy nem történik semmi rossz. Végül csak megérkezünk a házhoz, ahol le is állítja a motort, de még nem enged el. Csöppet sem bánom a dolgot, kissé hátra dőlve bújok hozzá jobban, ahogy elkezdi dörzsölni a lábaim, a karjaim. Úgy érzem, hogy itt képes lennék elaludni a karjaiban, mit sem foglalkozva azzal, hogy az utcán egy motoron vagyunk. Bár volt egy nehéz időszakunk, de egy nap nem telik el úgy, hogy ne gondoljak arra, hogy jó döntés volt e. Ám mind ezek ellenére meg mégis úgy érzem, hogy jobbat érdemel nálam. Egy olyan lányt akire nem kell ennyit várni, akinek több ideje van, aki bátrabb... Természetesen megköszönöm neki a segítségét, mind a lemászásban, mind a sisak levételében. Egy rövid, de annál hangosabb sikollyal töröm meg az éjszaka csöndjét, mikor hirtelen felkap. De ez az ijedtség hamar tovaszáll és nevetésbe vonul át. -Még sosem ültem motoron Velkan. Azt hiszem normális, hogy megrémültem, főleg mikor elengedted a kormányt. De igaz ami igaz jó érzés is volt egyben.-Mosolygok én is, mint a vadalma, de csak addig a pillanatig, míg az ő arca komolyabbra nem fordul. Csak ennyi kell és máris elfog az aggodalom, a félelem. Szavai a szívemig hatolnak és máris érzem, hogy a könnyek elindultak a szabadságuk felé. Miért mondja ezt? Hiszen nem az ő hibája volt, én voltam az ostoba... -Semmit sem kell javítanod...Semmi rosszat nem tettél Velkan!-Még folytatnám, de képtelen vagyok rá, így inkább őt hallgatom. Mikor az utazásról kezd el beszélni kikerekednek szemeim. Teljesen meglep ezzel a kijelentéssel és milliónyi kérdés fogalmazódik meg bennem, amiből csak párat teszek fel neki. -Hova mész és mikor, vagy meddig?-Az a kis idő mindenkinek mást jelenthet. Lehet egy hét, egy hónap, vagy akár egy év. A az apró meglepetésnek örül a szívem, de jelenleg a könnyek miatt ezt nem tudom kimutatni neki. Ahogy nyakamba helyezi már meg is fogom a medált, hogy szemügyre vehessem. Gyönyörű. Óvatosan rázni kezdem a fejem, mert nem értek vele egyet, mert nem akarom, hogy ilyeneket mondjon nekem. Nekem nem kell más szerelme. Már éppen szóra nyitnám a szám, mikor ajkaink ismét összetalálkoznak. Nem ellenkezem, nem lököm el magamtól, hagyom megtörténni és elveszek benne. A hosszú csók után végül ismét elszakadunk és már nem tartom tovább magamban. -Te is az vagy nekem Velkan és hidd el jobb embert érdemelsz, mint én. Egy olyat, akitől többet kaphatsz. Bevallom őszintén nem örülök annak, hogy elmész, de megértelek és kívánom, hogy megtaláld, amit keresel, hogy boldog legyél, mert nagyon is megérdemled...-Mindvégig a szemeit fürkészem, de a legvégén már lesütöm tekintetem.
Örülök, hogy az élmény azért egy csöppet felszabadítja. Legalábbis így a végén. Jó érzés ilyen közel tartani magamhoz. Jó érzés itt lenni, érezni bőrének melegét. Átölelem, minden egyes pillanatot megragadok, hogy közel érezzem magamhoz. Arcéának minden rezdülését figyelem, mosolya olyan, mintha aranyvirág njyílna a lelkemben. Hogy túlzásba esek? Meglehet. Az utolsó pillanatokban azt hiszem, megtehetem. - Alice, hiába mondod ezt. Az én hibám, hogy elveszítettelek... - mosolygok rá, de ebben a szomorúságom, s az a sok álmatlan éjszaka is benne van, amit az okozott, hogy Hiányzott nekem. - Még ma elindulok. - mondom, de a szavak olyan egyszerűnek, és lassúnak tűnnek nekem, mintha valami lassított felvételt néznék. - Bejárom a déli államokat. Egész nyáron távol leszek. De remélhetőleg a következő szemeszterre visszaérek. - megsimítom az arcát. - Tetszik? - kérdezem, ahogy a medált vizsgálgatja. Csókja édes méregként járja át a testem. Maga a gondolat, hogy ezt mással osztaná meg, kétségbe ejt. Szeretem, tudom jól. De akkor meg miért rettegek? Szavait hallgatva, tűnődve nézem arcát. Gyönyörű, csodálatos nő. Először nem tudok mit felelni, mindarra, amit mond. Mert kiderül, ő is belül attól fél, amitől én. Hogy nem felelünk meg egymásnak. De akkor ez azt jelenti, hogy... Megfogom állát, s magam felé emelem. - Szeretlek Alice! - suttogom ajkaiba, s szorosan fogom a derekát, ahogy újra ajkaiba fonódnak ajkaim. Nyelvem gyengéd táncra hívja az övét. Végigsimítok a hátán, a lelkem kínzó üvöltése csak egyre fájóbban mar belém. Nem akarom elengedni. Hirtelen kapom fel, s combja alá fogok, hogy a derekam köré fonódjanak lábai. Olyan erővel tartom, ami a belső mágiámnak is köszönhető talán. De óvatos vagyok, gyengéd, figyelmes, s szenvedélytől fűtött. Hátát a bejárati ajtó melletti falnak döntöm, hozzá simulok, s hát tény, enyhén szólva is érződik a farmeromon keresztül, hogy a leányzó felizgatott. Nem tudok uralkodni magamon, mohón kívánom ajkait, egyik kezem a fölsője alá furakszik, s derekára fonódik tenyerem, csupasz bőrétől még forróbbnak érzem a testem. Hirtelen szakadok el a csókból, s homlokomat a kulcscsontjának támasztom. - Ne... ne haragudj... - mondom enyhén rekedten.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
~De hisz nem veszítettél el!~ Mondanám neki hangosan is, de félek. Sokat gondolkoztam a dolgon, hogy biztos jó így? Igaz a szívem majd meghasad, mikor megpillantom, mikor eszembe jut, hogy már nem vagyunk együtt, mikor megfordulok az ágyban és ő nincs ott mellettem...De ő jobbat érdemel és ha szeretem, ha azt akarom, hogy boldog legyen el kell tudnom engedni. Nem én vagyok neki a megfelelő. Túl sokad ad nekem, amit nem tudok eléggé meghálálni. Biztos vagyok benne, hogy talál egy olyan lányt, aki rendesen meg tudja majd hálálni. Jó ember, nagy szívvel. A lányok nagy álma. Nem maradna sokáig egyedül. Talán az eleje nehéz lenne, de utána ismét boldog lehetne és nem lennének gondjai miattam. Remélhetőleg? Ezek szerint még nem is biztos, hogy visszajön?...Talán jobb is így. Könnyebb az elszakadás, a felejtés...De én nem akarok felejteni, mert Szeretem! -Igen, nagyon tetszik! Köszönöm!-Mosolyodom is el, majd egy aprócska puszit nyomok az ajkaira köszönetképpen. Az már biztos, hogy ezt a nyakláncot sosem fogom levenni. Nem is bírom tovább sírás nélkül. Megint elszakadt a cérna, akármennyire is próbálkoztam. Nem szeretek mások előtt sírni, de van amikor nem lehet mit tenni, mert a könnyek csak úgy jönnek és megállíthatatlanok. A lélegzetem is elakad, mikor meghallom azt a bizonyos szót. Hányszor gondoltam arra, hogy kimondom, de sosem volt hozzá elég merszem. Féltem, hogy megint az történik, mint a korábbi kapcsolataimnál, pedig nagyon is jól tudom, hogy Velkan nem tenne ilyet velem. A szívem hevesen kalapál,és kissé izgatottá válok, amit csak még jobban fokoz Velkan csókja, simogatása és a további cselekedetei. Bár én még nem érzem magam készen a dologra, mégsem állítom le. Talán csak azért nem mert túl hirtelen jött, de az is megeshet, hogy belül én is vágyom rá. Amint a karjaiba vesz nyakánál átkarolva őt kapaszkodom belé. Hagyom, hogy elragadjon minket a hév, hogy a falhoz szorítson engem. Más alkalommal azonnal elpirulnék a tudattól, hogy felizgult, de most még ez sem történik meg, pedig érezhető a dolog. Amilyen szépnek indult ez úgy lesz hirtelen borzalmas. Nem miatta, hanem miattam. Ez eszembe juttatja azt, hogy mennyit szenved miattam, hogy mennyit kell várnia rám, miközben nagyon is vágyik a testi kapcsolatra, de én béna még mindig nem állok készen rá. Gyűlölöm magam, amiért ilyen vagyok és ezzel ismét elbőgöm magam. Egyik kezemet a fejére helyezem, hajába túrok és simogatni kezdem őt. -Ne mondd ezt! Nem tettél semmi rosszat Velkan...Én vagyok az ostoba.-A sírástól már nehezen jönnek a szavak, de el akarom mondani neki. -Kérlek...kérlek tegyél le!-Ha megteszi azonnal teszek pár lépést oldalra és teljesen elfordulok tőle, hogy a hátamat mutassam neki. A könnyek nem állnak meg, folyamatosan potyognak. Kissé a falnak támaszkodom, majd ismét megszólalok. -Sajnálom...nagyon sajnálom!-Nem ezt érdemli meg, mégsem adhatok többet. Még nem. Nem megy. Egy kissé kapkodva veszem a levegőt miközben próbálom megállítani a könnyeket, sikertelenül.
Lena és a kisebbik unokám biztonságban tudva, s habár ez nem jelenti azt, hogy kevéssé aggódtam volna Celeste ért - basszus, még Walterért is, hisz első áprilisuk a területen, rohadtul fogalmuk sincs arról, mire vállalkoztak! - némi megnyugvással töltött el lányomék távolléte erre az időszakra. Nem kevéssé Joanáé, melyet élesen ellensúlyozott többi "tartozékom" ittléte, de azt hiszem, ez már csak ilyen sport. Azt a kevés fényt pedig, ami megmaradt nekünk erre a hónapra, nem árt ápolni és őrizni, ha engem kérdeztek, épp ezért is telefonáltam rá Alicera, hogy áll a háza, lehet-e már menni háztűznézőbe... Meló után még beugrottam az egyik kisboltba, hogy ne üres kézzel menjek - már ami a lakásavatást illeti, mert a születésnapját már néhány hete kinéztem és remek meglepetést is találtam rá, hála Abigail segítségének. (Nők! Mihez is kezdenénk mi férfiak nélkülük.) Kitérőm fényében tehát "felfegyverkezve" érkezem, kezemben ízlésesen becsomagolt, kis, tolltartó nagyságú csomaggal - Zöld szalag sárga csomagolópapíron, ne kérdezze senki, miért. - és egy üveg pezsgővel, ha már avatunk. Bár kétlem, hogy Alice díjazná, ha nekicsapnám a ház falának az italt, mint a hajóknál szokás... Akárhogy is, becsengetek, ha pedig beenged, lelkes mosollyal köszöntöm a fiatal gyógyítót. - Szia Alice! Ezt a háznak hoztam! - Emelem meg a pezsgőt és nyújtom át felé. - Ez pedig a tied, boldog születésnapot! Csak egy kis apróság, még jól is jöhet... - Beljebb orientálódva tarkómat vakarva figyeltem, ahogy kibontja a csomagot. Annak tartalma először valóban míves, aleut motívumokkal ellátott fa tolltartónak tűnhet, ám belül egy öt darabos kis sebész-szett lapul - ezüstből. - Ki tudja, mikor kell épp egy farkast ellátnod... - Jegyzem meg suta mosollyal, mert a közelgő események fényében lehet, nem is annyira ajándék számára a dolog, inkább kényszerszagú. A franc se tudja, remélem azért örül neki és nem hajt el a búsba pezsgőstől, mindenestől.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Bár sok munkával járt a költözés és még mindig van mit tenni, mégis iszonyatosan élvezem az "új" életemet. Az állatokon is látszik, hogy sokkal boldogabbak, ami nem csoda, hisz most már nem egy szobán kell megosztozniuk és még egy kis kertjük is van. Iszonyatosan hálás vagyok Willnek, amiért belement a költözésbe, nah meg a sok segítségért is. Egyedül nem ment volna ilyen gyorsan. Reggel a telefonom ébresztett, a szülői szeretet. Nem bírták ki, hogy ne hívjanak ilyen korán. A szülinap az mégis csak szülinap. Ezek után nem is tudok visszaaludni, így fel is kelek. Bár azt terveztem, hogy a mai napomat pihenéssel töltöm el, nem igen tudom megállni, hogy ne rendezkedjek egy sort, vagy ne akarjak a konyhában sütni, főzni. Kyle is meglátogat ma. Kedves tőle. Így muszáj is készítenem valamit. Mégsem várhatom őt üres kézzel. Valami finomságot csak készítek. Hosszas gondolkodás után végül a málnás cupcake mellett döntök. Hosszú órákat töltök el a konyhában mire elkészülnek a finomságok. Sikerült az egész konyhában kuplerájt csinálnom. Minden lisztes, krémes... Hát csak az tud ekkora kupit csinálni, aki süt, főz. Remélem legalább a cupcakeek finomak lettek. A tálcára pakolva őket ki is viszem a nappaliba. Épphogy leteszem a tálcát, már meg is hallom a csengőt. Csoki ugatva indul meg a bejérat felé és már ugrándozik is. Nah igen az ijesztő házörző kutya. Ledobom magamről a kötényt és én is az ajtóhoz sétálok. Szerencsére az öltözékem nem lett koszos, nem úgy, mint az arcom, amin ott maradt egy folt liszt. Mosolyogva nyitom ki az ajtót. -Szia Kyle!-Meglepetten pillantok a pezsgőre, amit el is veszek tőle, meg a kis ajándék dobozt. -Oh nagyon szépen köszönöm, de igazán nem kellett volna!-Puszit is adok az arcára és ahogy elhajolok tőle észre veszem, hogy lisztet az arcán. -Basszus ne haragudj!-Nevetve szedem le az arcáról, majd az enyémről is megpróbálom. -Bocsi, csak sütöttem és kissé minden lisztes lett. De gyere csak!-Beljebb is invitálom őt. Csoki rögtön felismeri és már ugrál is rá, reménykedve, hogy játszik majd vele egy kicsit. Miután leteszem a pezsgőt kicsomagolom az ajándékot, szép óvatosan. Egy széles mosoly kúszik arcomra a szikéket látva. Lehet, hogy másnak furcsa, de én gyönyörűnek találom őket. -Nagyon szépen köszönöm!-Puszik mellé most egy ölelést is kap tőlem hálám jeléül.
- Viccelsz? Jó, hogy kellett! Tudod te milyen nehéz megbízható állatorvost találni, akit hajnali kettőkor is felhívhatsz, csak mert a kutya lenyelte a zoknidat és a nővéred épp azon van, hogy téged vagy az ebet üsse-e agyon érte? - Nevettem fel könnyedén komolytalan választ adva, mert ő is tudta, hogy ennél azért jóval többről van itt szó; minden félénksége és visszafogottsága ellenére kedveltem a kis gyógyítót, nem teher és nem is kényszer szülte a látogatásomat, sem pedig barátságomat irányába. Először értetlenül pislogok megszólalására, majd ha int, azért lehajolok ismét közelebb hozzá. Valami belepottyant a hajamba odakint vagy mi? Persze, mikor letörli képemről a lisztet, már látom, miről is van szó, s nekem is vigyor húzódik képemre - újfent. - Igen azt látom... ott még maradt egy kicsi amúgy a hajadban bal oldalt! - Mutatom is, hol, majd invitálására persze beljebb lépdelek, eszem ágában sincs nyitott ajtóval hűteni a házban uralkodó kellemes időjárást. Az ebet is lelkes fültővakarással köszöntöm, szemmel láthatóan sokkal inkább elemében van a nagyobb térben, mint volt az utóbbi időszakban odalent a lány szobájára kárhoztatva. Nem csodálom különben! - Akkor ezek szerint belaktad már a házat, ha ilyen vígan sütögetsz! Körbevezetsz majd? - Érdeklődök, tekintetem persze már így is körbejár a helyiségekben lopva, amerre követem, hogy végül rajta állapodjon meg pillantásom, s csomagot bontogató alakján. Az, hogy örül az ajándéknak, némi megnyugvással tölt el, mert bár volt segítségem a választásban, még így is lőhettem volna bakot vele... ám úgy fest, nem ez történt. - Gondoltam jól jöhetnek még... Azért tetszik is? - Viszonozom az ölelést nevetősen, mert ez azért már valahol önmagában is válasz a kérdésemre.
// Bocsánat, hogy csak most... ._. //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Igen tudom, hogy milyen nehéz és ahogy eddig is örömmel segítek nektek, még ha éjjel kettőkor is hívtok fel… És nem azért, hogy még több ajándékot kaphassak… Tudod jól, hogy barátoknak bármit!-Mosolyodom el én is, majd megmentem őt a galád liszttől, ami megtámadta arcát. Aztán az ő segítségével az én hajamból is próbálom kiszedni. Így miután megmutatta hol is van kérdőn pillantok rá, hogy van e még benne. De igazából ez nem is annyira fontos, este maximum újra hajat mosok. -Oh igen eléggé belaktam már, bár még van egy kis munka, főleg a kerttel, de élvezem. Még kicsit idegen a számomra ez a környezet, meg meg kell szokni ezt a nagy csöndet… Félre ne érts nem panasznak mondom. Nagyon is örülök annak, hogy itt lehetek… Most egy kicsit hanyagolom is a rendelőt és próbálok a házzal foglalkozni, illetve az állatokkal meg magammal. Rég volt már erre alkalmam.-Nem mondom azt, hogy nem rossz egyedül lenni, de ezt nem kötöm az orrára. Ez maradjon az én kis bánkódásom. -Persze örömmel!-De előbb meglesem az ajándékom. Tény meglepődöm rajta, mert nem számítottam erre, vagyis alapjáraton ajándékra nem számítottam, így már az is iszonyatosan meglepett, de valóban örülök nekik. -Hogy? Persze! Iszonyatosan szépek! És tényleg nagyon hálás vagyok értük. Azt hiszem ideje volt már, hogy beszerezzek ilyet, ha komolyan akarom venni a munkám. Szóval tényleg nagyon szépen köszönöm! Bár remélem nem kell majd sokszor használnom!-Nevetek fel, majd le is teszem a kis dobozt. Mielőtt körbe járnánk a házat azért megkínálom őt innivalóval, meg cupcakekel. -Nem lesz nagy túra… De nem is kell nekem nagy ház…Nos ez itt a nappali, ahol esténként bekapcsolva a tévét punnyadok a kanapén…-A nappali után az egyik legfontosabb helyiséget mutatom meg azaz mosdót, fürdőt, majd a konyha következik… -Bocsi a kupi miatt, de még nem tudtam rendet rakni a szerencsétlenkedésem után, de remélem azért ehetőkre sikerültek a sütik. Ha nem akkor nem kell ám megenned őket!-Nehogy miattam legyen rosszul. Bár nem először készítek muffinokat, de nem is tegnap készítettem utoljára, nah meg a helyet is meg kell még szoknom. Aztán tovább -Ez meg itt a szobám. Eléggé le volt pukkanva az egész ház… Mármint teljesen át kellett festeni, a padlót lecsiszolni…De megérte. Elfoglaltam magam, nah meg azért volt segítségem nem is kevés. Will bár nem túl sok örömmel, de sokat segített. Remélem nem fogok csalódást okozni neki azzal, hogy ide jöttem.-Rántom meg a szám sarkát. Itt sincs túl sok látnivaló. Pár fényképem ki van téve, ahogy a szekrényen pár családi kép is. Még gyerekkoromból is, ahogy az állatokkal szórakozok, vagy éppen az állatorvosnak segédkezek… -Aztán ha kedved van kimehetünk a kertbe is. Szeretnék majd oda egy szép virágágyást, kiülős részt kialakítani, grillezővel… Majd rendezek sok őrző partit!... Úgy is ránk fér azt hiszem! Illetve szeretnék majd egy sötét szobát… Tudod a fényképelőhíváshoz. Már rég vágyom rá, de sosem volt lehetőségem. Most viszont a helye is meglenne.-No de már túl sokat meséltem magamról, ami azért nem vall rám, viszont tény mióta itt élek nem sűrűn van lehetőségem másokkal beszélgetni. Bennel napi szinten tartom a kapcsolatot, de az más. -No de elég volt belőlem ennyi. Mesélj inkább te! Hogy vagytok?-És most nem éppen Katere vagyok kíváncsi, hanem inkább a barátnőjére!
Élvezettel hallgatom a csajszi terveit, jó ennyire... üdének és lelkesnek látni, ami azt illeti, jót tett vele a tér, az, hogy valami olyasmibe foghatott, ami nem a pincéhez köti, ezt ha akarná, se tudná letagadni. Ott ül a szemében, s ahogy hallgatom, az én képemre is mosolyt csal ténye. Egyáltalán nem veszem panasznak, mit ő annak gondol, legyintek is, s inkább arra kérem, vezessen körbe. - Na igen, minél kevesebbszer, annál szerencsésebb! - Értek egyet a praktikus ajándék használatának gyakorisága kapcsán tett megjegyzésével, miközben beljebb irányol a házban, én pedig lelkesen követem. - Nem is vártam soktermes palotát, de biztos tudsz mindenről mesélni kicsit. Tényleg érdekel! - Tárom szét kissé karjaimat, s belépve a nappaliba - amiről közli is, hogy ez bizony az, aminek látszik és nem álcázott fegyverraktár valójában - valóban firtató a pillantásom, ismerősnek tetsző tárgyak után kutatva, hogy vajh mit őrzött meg a pincében levő szobájából és miféle új cuccokat szerzett be melléjük. A konyhában persze vagyok annyira szemtelen, hogy ha már ennyit beszél a sütikről, kérdőn bökjek is feléjük, lelejmolni kívánván őket. Csak nincs benne se drog, se cián... Különben meg: - Mit mondtam múltkor erről a "bocs, hogy élek" hozzáállásról neked? - Csendül finoman feddő éllel hangom. - Ne kérj már mindenért bocsánatot vagy állítsd be kevesebbnek, mint ami. Ez a süti isteni különben is! - Szusszanok elégedetten, mert tényleg az, ha nem csap a kezemre, lopok egy másodikat is belőle. Azon nyammogva követem, a hálóban persze a fotókat véve elsősorban szemügyre. Informátor betegség, nézzék el nekem. Közben hallgatom és felkaccanok szavaira könnyed, futó nevetéssel. - Miért okoznál? Ne hülyéskedj, felnőtt nő vagy, nem holmi toronyba zárt hercegnő! A pinceszag amúgy se tesz jót senkinek hosszú távon csak az olyan véneknek, mint a törzsfőnök meg a tetkós haverja! - Legyintek is, mintegy megerősítően. Én nem aggódok Alice végett, inkább attól félek, nem tud hirtelen jött szabadságával majd mit kezdeni, s hiába lakik idefent, a városban, majd megint csak bezárkózik, ahelyett, hogy nyitna. De... erőltetnem kár bármit is. Inkább követem az udvarra, hallgatva az ötleteit, s helyeselve rájuk, meg persze magamról sem vagyok rest megosztani ezt azt. Lelkesen mesélek neki Joanáról, a lányom felbukkanásáról a városban - szerintem nem is említettem még neki, hogy van egy lányom! Aki amúgy még neki is anyukája lehetne, de ez mellékes most... - és kicsit a múltról is, az unokákról... csupa olyasmiről, ami pozitív, amiért hálás lehetek az életnek és akárhonnét nézem, de ennek az istenverte vidéknek is.
// A karaktert érintő VH-s történések végett szerencsésebbnek láttam zárni a szálat, köszönöm szépen, imádtam, mint mindig ha röpketeg is volt! <3 //
Kezdőlap
//
//
