Mintha csak moziban lett volna, figyelte a nő mozdulatait, mi szavait festette alá valamiféle bizonyságként. Pillantása épp úgy követte a földre hulló nyakkendőt, akárcsak a kabát tompa puffanását. Újra a nőre nézve hunyta le a szemét egy pillanatra, mintha csak nyugtázna. Mély levegőt véve bólintott. - Gyere ide. – mondta halkan, és ahogy a másik újra kartávolságba ért, magához vonva csókolta meg hosszan. Ujjai hátraseperték az előrehulló tincseket, majd maradtak is beleveszve a szőke fürtökbe. - Ideje volt. Kezdtem félni, hogy győz a büszkeséged. – mosolygott bele a csókba, majd könnyeden kapva fel az alacsony testet tette meg vele azt a pár lépést az ágyig, ahonnan már nem volt visszaút. A párnák ölelésébe fektetve került fölé, végigcsókolva a kecses nyak ívét, mit csak a vékony blúz gombolása fogott meg. - Melyik hülye ajánlotta Mrs Loudret? – futottak ujjai az világos blúz anyaga alá, gyengéd szenvedéllyel simítva végig a nő oldalát, majd torpantak meg a fehérnemű csipkeszegélyénél. - Az a nő nem jó. – morogta, majd a nő tekintetét fürkészve ért a blúz gombolásához, és bújtatta ki az elsőt fogságából. Mielőtt a másik tiltakozhatott volna, csókkal kísérve súgta ajkára. - Gyönyörű vagy…bízz bennem. – vált el a második gomb is az anyagtól, akárcsak csókja, mi az állát elhagyva simogatóan siklott át torkán, majd találta meg a heg felső szegélyét.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Az elmúlt hetek kínlódása fájdalmas grimaszként ült az arcomra, homlokomon ráncot vetett a bőr, ahogy már-már megkönnyebbültnek ható sóhajt hallattam, mikor magához húzott. Ajkaink meglelték egymást, s én teljesen beleolvadtam a hosszú pillanatokba. Nyelvem lágyan, mégis szenvedéllyel siklott húsos ajkai közé, s csak annyi időre távolodtam el, hogy lélegzethez jussak. - Fogd be. A sarokban kuporogva zokog így is… Utaltam nevetve a büszkeségemre, majd könnyedén átemelve nyakán a karomat, kapaszkodtam meg benne, míg bevitt a hálójába. Finoman hátra feszítettem a fejem, ujjaim végigzongorázták tarkója alatt a csigolyáit, és kellemes sóhajt hallattam a nyakamat cirógató csókokra válaszul. - Az egyik rendőr, az őrsön… Rándultam meg kissé, majd halkan felnevettem, ahogy érzékeny-csiklandós oldalamat végigcirógatta az ujjaival. - Nem. Az a nő, félkegyelmű. Ha… kell… ha nem… folyton… vigyorog. Kezelned kéne! Vált szaggatottá beszédem, mikor ujjai a felsőmre tévedtek, és nekiállt kigombolni azt. Kényszert éreztem arra, hogy odanyúlva eltakarjam magam, de a csókja ezúttal megakasztott. - Rendben. Rebegtem elfúló hangon, és próbáltam lazítani, nem gondolni a testemet elrondító hegre. Egyik kezemet derekára simítottam, majd megmarkolva az ing anyagát próbáltam feljebb húzva kiszabadítani a szövetnadrág fogságából, míg a másikkal az ing nyaka alá benyúlva húztam végig ujjhegyeimet Eugéne hátbőrén.
A nő szavaira akaratlanul is elvigyorodott. - Kezeltem. Valóban mindig vigyorog. De nem félkegyelmű, csak van egy arcbénulásos betegsége. – haladtak ujjai gombról gombra, míg a blúz megadva magát a felsőbb hatalomnak nyílt szét testén. Ujjai gyengéden simították végig a rózsaszín vágást, majd a nőre pillantva vonta fel szemöldökét. - Az enyém nagyobb. – távolodott el kicsit, és felhúzva ingét az oldalán emelte el karját, hogy Erin láthassa a hasfal feletti oldalsó részéről induló ferde, az évek alatt fehérré vált heget, minek alja elveszett a szövetnadrág szegélye alatt. – Nathaniellel lovagosat játszottunk. – feküdt vissza a nő mellé, könyökére támaszkodva, majd újra végigsimítva a heget hagyta is el, és feszült tenyere a nő hasára. - Igazi lándzsahegyeket kalapáltunk lemezből, apám műhelyében. – hajolt közelebb, majd csókjai évődőn kúsztak egyre feljebb a nő testén, elérve a vékony csipke szegélyét. - Nathe megnyerte a lovagi tornát. Sikerült átszúrnia a tüdőmet, majd azzal a lendülettel félig felnyitnia. – akasztotta be ujját a csipkeszegélybe majd félrehúzva a formás halmokról csókolt rá lustán az érzékeny bőrre. - Másfél hónapot voltam kórházba, becsövezve. Nathe meg vagy nyolc hónapig nem beszélt, annyira lelkiismeret furdalása volt. Pedig csak… - akadt el a mese, ahogy a nő háta mögé nyúlva, rutinosan oldotta ki a kapcsot, majd a blúzzal együtt szabadította meg tőle a karcsú testet. Visszafektetve a másikat veszett bele egy hosszú percre bőrének illatába, érintésébe, testének megfeszülő reakciójába, majd érintésével játszva tovább a test finom húrjain fejezte be a mondatot. - …baleset volt. Nem tehetett róla. – siklott le érintése a farmerba bújtatott combokra, majd visszafordulva akadt be mutatóujja a gombolás zárta szegélybe.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Ó! Nem lehetett pontosan eldönteni, hogy a meglepettségemtől bukkant ki belőlem a hangos nyögés, vagy a hegem érintése szülte érzés váltotta ki. - Ezt nem tudtam. Rebbentek meg pilláim. Az ilyen mindig annyira kellemetlen tud lenni. Hozzá nem értő szemnek tényleg olyan, mintha direkt csinálná. A kijelentés előtt értetlenül állva vontam össze szemöldökeimet, aztán pillantásom lekövette a mozdulatot. Egy kicsit én is megemelkedtem, majd tenyeremet a bőrére simítva húztam végig ujjamat a hosszú hegen. Nem volt egyáltalán annyira kidomborodó, mint az enyém. - Ez borzalmasan fájhatott! Hogy szerezted? Visszaereszkedtem az ágyra, s miközben hallgattam a történetet, ujjaim Eugéne hasát cirógatták, majd átvándoroltak az ing gombjaira, és alulról felfelé haladva nekiálltam kigombolni rajta. Nagyot nyelve simítottam le a válláról az inget, aztán aprót megremegtem, amikor megéreztem hűs ajkait forró bőrömön, aminek feszes domborulata eddig a csipke ölelésében rejtőzött. - Őrültek voltatok már akkor is. Haraptam be az ajkamat, majd ujjaimat Eugéne álla alá simítva kényszerítettem rá, hogy felemelje a fejét. - Őrültek. Ismételtem meg, az utolsó hangot a szájára pecsételve csókolva meg forró- feszült vágyakozással. Tenyerem ügyeskedve siklott közben a másik vállára, becsusszanva nyakánál az ing alá, majd végigsimítva a karján toltam magam előtt az anyagot, hogy teljesen lecsupaszítsam a felsőtestét. A fehérneműm lekerülésével finoman megborzongtam a szoba hűsétől, majd élvetegen felszisszentem, amikor ennek szöges ellentéteként bőrömre siklottak Eugéne forró ajkai. - Szóval… így köttetnek a… az életre szóló… barátságok. Bár maga a történet nem volt annyira nevetséges, mégis elnevettem magam szavaim végére, hiszen hasfalam gyorsan pulzálva remegni kezdett, ahogy Eugéne ajkai megcsiklandozták a bőrömet. Az, hogy ennyire elterelte a gondolataimat a saját hegemről, és sikerült teljesen feloldódnom mellette, fel se tűnt nekem. Majdnem ugyanolyan voltam most, mint a műtétem előtt, amikor még a szívbetegségem kósza gondolatként se fordult meg a fejemben. Lábamat felhúzva döntöttem térdemet Eugéne csípőjének, s ha megoldotta a nadrágomat, pár pillanatra elemelem a fenekemet az ágytól lapockáimat a takarónak préselve, hogy könnyedén le tudja húzni rólam. - Tudtad, hogy el fogok jönni… igaz? Ültem fel hozzá az ágyon, finoman karistolva végig fogaimmal jobb vállát, majd ugyanoda finom csókot adva.
- Csak kölykök voltunk. – bújt ki engedelmesen a hófehér ingből, és kivételesen nem zavarta, hogy ruhája gyűrötten hullott a földre. Még! – Nagyon kíváncsi kölykök. – mosolyodott el a nő véleményén, miközben ujjai kipattintották a farmer gombolását, majd lejjebb lökve a cipzárt, hajtották félre az anyagot. Csókja a csípőcsont kiálló ívét simította, majd ahogy a nő megemelkedett, sodorta le róla a durva anyagot. Kissé elhúzódva pillantott végig a tökéletes, de apró alakon, és nem foglalkozott a nő esetleges zavarával. Hosszú pillanatig gyönyörködött a másikban, mielőtt az felült volna. Ujjai a nappaliból beszűrődő fény miatt csillogónak ható tincsek közé vesztek, majd rázáródva tarkójánál, húzták hátra fejét, gyengéden feszítve meg felsőtestét. - Tudtam. – volt rövid a válasz, de a hangjában már ott rezonált a vágy, mi félre akarta söpörni a gyengéd puhatolózóst. Engedve az ösztönnek húzta ölébe az előtte térdelő, egyetlen apró szatén-csipke borítású testét, majd kissé megemelve csókolt mellei közé. - Persze hogy tudtam… - feszült neki a szövetnadrág méregdrága anyaga az apró csipkének, ahogy sóhajtva engedte vissza a nőt ölébe. – …azóta tudtam, hogy aznap este arra kértél, hogy legyek a barátod. – volt rekedtes, túl mélyről jövő hangja, ahogy megemelve párosukat döntötte a nőt a párnára, így fölé kerülve feszülhetett neki testének. - Azóta tudom, hogy felálltak a pihék a karodon, mikor először hozzád értem… - futott végig simítása a nő mellén, hasfalán, majd ráfeszülve a csipke vékony anyagára remegett meg ő maga is a forróságtól. Ujjai gyengéden feszülve neki az anyagnak élvezték a gyártó által tökéletesre komponált ruhadarab érintését, mi minden formát, minden rezdülést átengedett magán. Szenvedéllyel csókolva bele a nő szájába húzódott el egy pillanatra, és miközben keze oldalról megkerülte a csipkebörtönt, simult rá a puha bőrre, elkapta a nő elkerekedő pillantását. - Viszont valamit tudnom kell… - mozdult gyengéden ujja épp annyira, hogy a másik kéjes ösztönnel simuljon bele érintésébe. – Mikor voltál utoljára férfival…mennyire vigyázzak rád…? – volt valóban fontos a kérdés az elmúlt időszak tükrében.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Egyáltalán nem éreztem magam zavarban attól, ahogy tekintete simogatva vándorolt végig rajtam. A műtét előtt soha nem volt önértékelési zavarom, hiszen bár durván rá tudok függni egy doboz jégkrémre, és egy ültömben felenni az egészet, a kemény sport miatt nem volt probléma az alkatommal. Szerettem, hogy csak ekkorára nőttem, bár néha elfogott az irigység, amikor egy magas, hosszú combú nőt láttam miniben. Az alkatomhoz mérten lábaim kicsit vastagabbak voltak, a korcsolya miatt azonban tömör izom feszült a csontokon. Csak néhány anyajegy törte meg bőröm fehérségét, egyikőjük jobb combom külső ívén körvonalazódott szabályos pontban. Elhúzva ajkaimat a vállától pillantottam a szemeibe, aztán hajam húzásának engedelmeskedve döntöttem hátra a fejemet, s megfeszülő nyelőcsövem finoman emelkedve ki a bőr alól vezette végig nyelésem útját. Hátam homorítva feszült meg, tenyereim alsó élével Eugéne vállának támaszkodtam, majd a húzással egy időben karoltam át jobbommal a nyakát, és előrehajló arcom körül megjelenő szőke hajzuhatagom egy pillanatra selymes sátorként omlott Eugéne feje köré is, megcsiklandozva a bőrét. Ujjaimmal a vállára szorítva sóhajtottam fel a forró csókkal egy időben, s ahogy az ölébe ültetett, fogaim alsó ajkamba martak megérezve vágyát. - Az lehetetlen. Sóhajtottam, majd ahogy végigfektetett az ágyon, káosz-szerűen szétterülő tincseim közé kaptam a kézfejemet, tompítván nevetésemet. - Akkor még én se tudtam! Tettem egyértelművé, hogy akkor én még tényleg úgy hittem, hogy működhet közöttünk a dolog barátságként. Tévedtem. De még mekkorát tévedtem! - Sasszem. Morrantam komolytalan felháborodással, és megmarkoltam magam mellett a takarót, ahogy megéreztem az alsóneműn keresztül érintését. Tenyereimet felsimítottam a lapockáira, majd sóvárogva indítottam lefelé a derekáig őket, kezem húzásával vonva közelebb magamhoz, hogy minél nagyobb felületen érezhessen testünk érintkezését. Mohón viszonozva a csókot mozdult fejem a távolodó ajkak után, majd körmeimet finoman a derekába mélyesztettem, ahogy megéreztem az alsónemű alá tévedő ujjait. Szemeim elkerekedése igazából annak szólt, hogy miért állt meg!? - Eugéne… Szólaltam meg sürgetően, amikor tovább szaporította a szót. Halántékom és ölem már forrón lüktetett, és nem érzem megfelelőnek az időt jelenleg arra, hogy tovább társalogjunk. Egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni a szavaira. A kérdésre először nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Nem tudom pontosan, és nem is akarok jelenleg Sergei-re gondolni. - Nem tudom. Talán februárban, vagy márciusban… Válaszoltam bizonytalanul. A műtét óta nem voltam senkivel, pedig az utóbbi hetekben többen is próbáltak volna befűzni a kocsmában, de meg se fordult a fejemben, hogy bármelyik ajánlatot komolyan vegyem. Türelmemet vesztve emelkedtem meg kissé, majd tenyereimmel kelyhet formálva ragadtam meg Eugéne állát, s lábaimat a dereka köré kulcsolva vontam magamra. - Elég volt a beszédből. Csókoltam meg sürgető türelmetlenséggel, mintha csak ezzel akarnám befogni a száját, elengedve a fejét feszítettem meg vádliimat, hogy kicsit eltoljam magamtól a csípőjét… de csak épp annyira, hogy a kezeim kényelmesen elférve oldhassák meg az öltönynadrág gombját, és cipzárját.
- Február…? – emelkedett meg egyik szemöldöke, és futott valamiért elégedett somolygás szája szélére a nő sürgető vágyát látván. - Nem csoda, hogy nem akarsz beszélgetni… - feszülte neki ujja a nőnek, de nem törte át a határokat. Élvezettel figyelve az érintésétől megvonagló testet hagyta, hogy az öltönynadrág gombolása oldódjon, majd segítve a gravitációnak szabadult meg a sötét szövettől. Mozdulata miatt ugyan eltávolodott a nő ajkától és a visszatérési útvonal már a formás combokon át vezetett. - …pedig beszélgetni kell… - érte el ajka a szaténszegélyt. - …ha már a nyomorult terapeutádnak nem öntöd ki a kis lelked…- írta minden egyes szavát a vékony anyagra, majd üdvözölte csókkal az apró, hímzett márkajelzést, mi egyre jobban útjában volt. - Szóval mesélj nekem… - akasztotta bele ujját a feleslegessé váló darabba, majd a nőre pillantva szabadította meg tőle végérvényesen. - …mi van benned. Mi emészt fel? - tért vissza, csak hogy ellenőrizhesse, hogy a márkajelzés nem-e ottmaradt valami varázslat folytán. Sehová sem rohant, kiélvezve a másik minden sóhaját, testének minden vonagló rezdülését érte el, hogy elfeledjen mindent, mi zavarta, mi kétségeket keltett, illetve a műtét, a stressz és az elszigetelődés miatt bezáródó testet kinyissa, befogadóvá tegye anélkül, hogy kellemetlen érzés vagy fájdalmat okozna. Hogy mikor került le róla maradék ruha, nem igazán követte. A nő vágya, hangja, szavai, követelő mozdulatai kellően felkorbácsolták ahhoz, hogy ne foglalkozzon jelentéktelen részletekkel. Hosszú percek elteltével újra fölé kerekedve húzta csípője mellé a feszes combok egyikét, majd nekifeszülve a nőnek torpant meg az utolsó pillanatban. Minden lélekjelenléte és higgadtsága benne reszketett abban a hosszú, kínlódó másodpercben, ahogy elnyúlva a másik felett érte el az éjjeliszekrény fiókját, majd megtalálva a fekete, csillogó csomagolást pillantott a másikra amolyan: „ez van” tekintettel. Nem volt hülye, és pláne nem volt kezdő. Valaki aki lassan egy éve nem volt senkivel, ráadásul egy komoly szívműtéten esett át, bizonyosan nem tömte magát semmilyen hormonális kemikáliával. Nem kellett kísérteni a szerencsét.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Bólintottam. Persze nem teljesen rajtam múlt a dolog, de májusig így alakult. Aztán jött a műtét, a hosszú lábadozás… az átköltözés Fairbanksbe, a hír, ami felforgatta az egész életemet… amit azóta se tudok anyáméknak megbocsátani. Valahogy nem alakult úgy, hogy bárkivel is összegabalyodjak. Én egyébként is nőből vagyok… mi hosszabban kibírjuk testi kapcsolat nélkül, mint a férfiak nagy része. A sport önfegyelemre is nevel. - Egyre jobban utálok beszélgetni. Morrantam. Komolyan… a végén antiszociális leszek attól a nőtől. Nem szeretem, ha valaki mindenáron ki akar belőlem csikarni valamit, amit nem akarok megosztani, márpedig amit ő csinál, nekem az már erőszakos. Eugéne megértette Anchorage-ban, hogy nem kell semmit erőltetni… ő elviselte a tüntető csendet, de ez a nő erőszakos. Valaki minél erőszakosabb, én annál makacsabban állok ellen. Lábujjaimat marokra húztam, ujjaim Eugéne hajába túrtak, ajkaimat jóleső sóhajok hagyták el… combom pedig úgy bizserget, mintha rengeteg aprócska tűheggyel szurkálnák. - Nem kedvelem. Remegett meg az ajkam, majd lefeszített lábfejemmel hívogatón végigsimítottam Eugéne lábszárán. Úgy éreztem magam, mint egy partra vetett… tehetetlen hal, és minden másodperc elteltével egyre őrjítőbbé vált a várakozás. - Ne csináld ezt velem. Nyögtem fel már-már könyörögve, amikor tovább faggatózott. Sarkamat az ágynak feszítve nyomtam el kicsit magam, amikor megéreztem fedetlen bőrömön az ajkait. Kellemes forróság örvénylett fodrozódva alhasam tájékára, majd terjedt egyre lejjebb. - Leírom a… naplómba. Kiírom… magamból… Nekem ez… elég. Mondtam már… korábban, hogy… nincs… szükségem… Fulladt élveteg nyögésbe szakadozó beszédem, majd oldalra gördítve a fejemet a párnán, nyomtam arcomat hajam szőke rengetegébe. Testem megvonaglott a kéjes vágytól, ami után a sóvárgás szinte már fizikai fájdalommal járt. - Eugéne… kérlek… Nyúltam le combjaim közé, satuként markolva a férfi karját próbálván végre magamra húzni. Mellkasom szaporán emelkedett, melleim gödrében kristályfénnyel csillantak meg az apró verejtékcseppek. Végigpillantottam rajta, ahogy fölém emelkedett, és egyáltalán nem láttam… nem éreztem azt, hogy ez az egész helytelen lenne… vagy zavarna az a korkülönbség, ami kettőnk között van. Engem soha nem is zavart. Én egy vonzó férfit látok, aki talán akaratlanul, de elcsavarta a fejemet. A keze után pillantottam, aztán ajkamat beharapva aprót bólintottam. A műtét előtt szedtem gyógyszert, de azóta nem. Meg se kérdeztem Dr. Wintertől, hogy egyáltalán szedhetek-e… ha igen akkor melyik fajtát, és mikor kezdhetem el!?
Ahogy a nő könyörgőre fogva vonaglott meg alatta, ujjai gondolkodás nélkül tépték el a perforációt, majd intézték a dolgot rutinos gyorsasággal, hogy egy pillanat múlva újra az alatta elnyúló karcsú testté lehessen minden figyelme. Elkapva a nyakába fonódó ujjakat, fogott rá mindkét csuklóra, majd gyengéden szegezve a nő feje fölé pillantott még végig a kinyújtózó testén. - Gyönyörű vagy… - súgta rekedten, majd végre elveszítve higgadtságát feszült neki testének, és egyetlen, folyamatos mozdulattal törve át a kezdeti ellenállást olvadt össze egy közös mozdulatban. Szenvedélyes és tapasztalt szerető volt, aki figyelve partnere rezdüléseit vitte olyan irányba közös táncukat, hol a parketten forogva nem maradt más, csak a zene szédítő, élvezetes lüktetése. Figyelve a nőt hajszolta érzékeit a végpontig, majd mielőtt átbukott volna csókolt bele szájába, mintha csak a végső lélegzetét is el akarta volna venni. Az alatta összeránduló test magával rántva húzta be a véget nem érő spirálba, majd egy hosszúnak tűnő lüktető mozdulatlanságban lett minden sötét és végtelen. Homloka a nő vállára hanyatlott, próbálva újra értelmezhető szinuszritmust adni szívének, majd apró csókkal illetve a forró bőrt emelkedett fel, és söpörte ki a mézszín tincseket a másik szeméből. - Köszönöm. – súgta fülébe az egyszerű szót amolyan záróakkordként.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Körmeimmel a levegőbe vájva görbítettem be ujjaimat, mikor mindkét karom a fejem fölé került. Megrebbenő szempillákkal nyeltem egy nagyot. Derekam finoman elemelkedett az ágytól, mellkasomon megfeszült a bőr, fenekem kemény halmai pedig az ágynak préselődtek, ahogy mindkét lábammal körbefontam Eugéne csípőjét. Nem okozott fizikai fájdalmat az egybeolvadás, elfúló nyögésem és finoman felfelé emelkedő csípőm is megerősíthette ebben a férfit. Egy idő után szabaddá téve kezeimet, szorítottam magamhoz Eugéne-t, körmeim végigszántották a hátát… nem okozva neki tényleges sérülést. Tenyereim rávándoroltak a fenekére, élvetegen markolva meg az izommunkától olykor megfeszülő félgömböket. Nyögéseimet vállába és nyakába fullasztottam, ajkaim két sóhaj között megtalálva nyakának bőrét csókoltam meg remegő ajkaimmal. Igazodva mozgásának ritmusához, csúsztattam le combjainak oldalán vádliimat, majd talpaimat a hűs takaró anyagának nyomva kezdtem én is ritmusos mozgásba alatta. Rég nem voltam már senkivel, és a számomra túl hosszúra nyújtott előjátéknak az lett az eredménye, hogy viszonylag hamar rántott le magával a mélybe a kielégülés vad vihara. Minden izmom megfeszült, majd a következő pillanatban a felhők fölé kerültem, és valószerűtlenül lebegtem a gomolygó felhőhabok fölött. Nem hallottam magam, nem hallottam, hogy a kielégülés kisebb sikolyt váltott ki belőlem, mi után csak a heves zihálás és szívem erőteljes kalapálásának nesze maradt. Ajkaimon éreztem Eugéne csókjának ízét, combjaim között testének remegését… lüktető kiteljesedését. Mintha karomra ólomsúlyt helyeztek volna, annyira nem éreztem erőt magamban arra, hogy megmozdítsam. Lassan csúsztattam fel mégis Eugéne hátára, gyengéden simogatva hátának forró bőrét, míg homlokát a vállamon pihentette. Légzésem aztán elkezdett visszatérni normális ütemébe, és újra érezni kezdtem magam a jelen térben és időben. A vállamra ejtett csókra elmosolyodtam, aztán mámoros tekintettel pillantottam ki tincseim közül a fölém magasodó férfire. Ajkaimat halk, erőtlen nevetés hagyta el szavai hallatán, majd fejemet felé fordítva vontam fel szórakozottan a szemöldökömet. - Mégis mit? Szelídült nevetésem kedves mosollyá, miközben kezemet felemelve simítottam ki homlokából a rátapadt hajszálakat.
- Cssss…ne rontsd el! – mosolyodott el a férfi, ahogy legördülve a másikról heveredett mellé, megszabadítván magát a biztonságot nyújtó béklyótól. És valóban…Erinnek nem kellett tudni a válaszokat. Nem kellett szembesülni azzal, hogy minden egyéjszakás kalandját ezzel az egyszerű szóval zárja le. Voltak dolgok, amikkel nem kellett tisztában lenni. Lehunyva szemét túrt bele hajába, mintha csak helyére akarná rendezni a kusza tincseket. Jól tudta minek kell jönnie, de mikor ő volt más nők lakásán, ez sokkal egyszerűbb volt. Felállt, lezuhanyozott, felöltözött, majd apró csókkal búcsúzva sétált ki még pirkadat előtt. Azonban az ágyában pihegő, a kielégüléstől folyamatos mosollyal derengő nő mellett ez nem tűnt olyan egyértelműnek, és egyszerűnek. - Ha anyádnak sejtése lenne a terápiás módszereimről, rám küldené New York összes bérgyilkosát. – morogta még mindig csukott szemmel. – De legalább jobban vagy. – mosolyodott el némi önelégültséggel, miközben a sakkjátszma folyamatosan zajlott a fejében. Fogalma sem volt, mit kéne tennie. Ha valaha ment is, az rég volt. Az utóbbi hosszú években csak Elisével volt kapcsolata. A hosszú évek se vele se nélküle helyzete, az állandó kölcsönös vágyódás, majd a minden létező szabályt való áthágás közös szenvedélyt és szenvedést adott ahhoz, hogy valamiféle kapcsolat legyen az övéké. Bujkálással, hazugsággal, titkokkal és szégyennel teli, de kapcsolat. Egész életében Elisét szerette, vagy épp ettől az érzéstől menekülve fojtotta magát könnyű lányok egyetlen éjszakájába. És most itt volt ez a nő, kit nem egy bárban, egy kocsmában, egy partin, vagy épp egy kávézó teraszán szedett fel, és hirtelen fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel a minőségében teljesen más helyzettel. Felkönyökölve fordult Erin felé, és miközben ujjai szórakozott köröket írtak le a gömbölyű mell ívén, megvonva a vállát pillantott a kitisztult tekintetbe. - Maradj itt. – kérte, és még magát is meglepték a kibukó szavak. – Maradj itt ma éjszakára. Annyira vágyom arra, hogy nemet mondj, felvedd a ruháid, és elmenj. Annyival könnyebb lenne…mégis…maradj itt. Ne akarj mindig érteni, egyszerűen csak fogadd el…és maradj… - volt teljes mértékben ellentmondásos, mégis talán először mutatott valamit önszántából abból a káoszból, ami benne kavargott, és felemésztette.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Mosolyogva pillantottam oldalra, amikor elheveredett mellettem, aztán tekintetem átvándorolt a plafonra. A függöny fölött beszűrődő lámpák fénye által odarajzolt nonfiguratív… mozgó árnyakra révedt tekintetem, miközben mosolyom töretlenül ragyogott az arcomon. Az anyámmal kapcsolatos megjegyzésére nem is reagáltam semmit, annyira el voltam még mindig varázsolva. Mit sem sejthettem az Eugéne-ben dúló viharokról, ahogy neki se lehetett fogalma arról, hogy az én „szerelmi életem” se volt épp rózsás az elmúlt években. Hat éven át folytattam titkos viszonyt Sergei-el, minek csúcspontjai és mélységei viharos egymásutánisággal váltakoztak. Csak néhány évvel fiatalabb Eugéne-nél, de a probléma sose a korában gyökerezett, hanem a családi állapotában. Anyámék soha nem tudták volna megemészteni, ha kiderül, hogy egy nős pasival vagyok együtt, akinek ráadásul már egy viszonylag nagy fia is van… még ha a feleségével meg is romlott a kapcsolata, és egyedül költözött át Fehéroroszországból New Yorkba. Eugéne-nek fogalma se lehet róla, hogy mennyire pontosan tudom, milyen érzés lopva találkozni, bujkálni a világ ítélete elől. Nem tudhatja, hogy hányszor kötöttem ki végső elkeseredésemben más ágyában egy-egy vitánk után azt remélve, hogy azzal enyhíthetem a fájdalmam… Élve marcangolt fel a se veled se nélküled kapcsolat, és nem léptem ki belőle. Mazochisták módjára nyúztuk saját magunkat, és egymást… mert nem tudtunk dűlőre jutni. Az utolsó hónapokban már úgy éreztem, mindent kiölt belőlem, és nem maradt semmi, csak az űr. Gyűlöltem és szerettem egyszerre… és ez a kettős érzés szép lassan, de kioltotta egymást. Ha nem jön a külső „beavatkozás”, ha nem jön a műtét… és nem változik meg gyökereiben az életem, talán még mindig ugyanabban a mókuskerékben szaladnék, ám ez az anomália kizökkentet. Nem tudatosult bennem egyszerre. Csak azon kaptam magam, hogy egyre kevesebbet gondolok rá, és akárhányszor megcsörren a telefonom, jelezve a titkos számot, egyre könnyedebben tolom félre a készüléket, tudván, hogy csak ő lehet az. Úgy engedtem el, hogy szinte fel se tűnt. Tekintetemet elszakítottam a plafonról, amikor finoman benyomódott alattam az ágy, és újra Eugéne-re néztem. A cirógatás hatására kellemesen végigborzongtam, és halkan felsóhajtottam. A kérést hallva látható meglepettség költözött vonásaimra. A hetekkel korábban ecsetelt „koreográfiának” tudatában, biztos voltam benne, hogy el fog küldeni. Őszinte zavartság keveredett csillogó szemeibe, amit bebiztosítottak az utána következő szavak is. Fogalmam se volt, hogy mit mondjak erre… vagy… hogy én akarok-e egyáltalán maradni, hiszen ez se épp elhanyagolható szempont. Felkönyököltem a párnán, majd futó csókot nyomva Eugéne ajkaira felültem az ágyon, és hátra utasítottam ujjaimmal a káosszerűvé rendeződött hajtengeremet. - Van jégkrémed? Emeltem ki egymás után lábaimat az ágyból, majd felállva élvetegen kinyújtóztam, és lábujjhegyen megtéve pár lépést hajoltam le Eugéne földre vetett ingéért, majd rázva egyet rajta gyorsan belebújtam, és egy gombját bebújtattam magamon. Bár szavakkal nem feleltem, de tetteim egyértelműen jelezték, hogy itt maradok. Mezítláb sétáltam ki a nappaliba, majd be a konyhapult mögé, és a mélyhűtő ajtaját kinyitva kerítettem elő annak mélyéről egy, még meg se bontott dobozos jégkrémet. Rutinosan húztam ki a fiókot, vettem ki belőle két kanalat, majd a jégkrémmel együtt a márványpult tetejére tettem őket. Felülve a bárszékre vetettem keresztbe csupasz combjaimat, majd ügyes mozdulatokkal feltűrve az ing ujjait ragadtam meg az egyik kanalat, és jó adagot kikapva a jégkrémből vettem számba a fagyos csodát.
Lustán nézett a szedelőzködő nő után, majd lehunyva szemét maradt még mozdulatlan egy hosszú percen át. Mi a francot művel? Mire jó ez az egész? Mért kell bonyolítani? Hisz minden annyira egyszerűen működött az elmúlt évben. Nem volt semminek vonzata, a körülmények és a követelmények is annyira tisztán és érthetően voltak lefektetve mindenki irányában, hogy sosem volt ebből semmilyen félreértés. És jön egy szőke, makacs és gyönyörű kölyök, aki felrúgva a szabályokat olykor kimondva, olykor némán, de többet követel. Mélyen sóhajtva állt fel, majd tárta ki a földid futó teraszajtót. A 2 fokos levegő bőrébe marva tolakodott be a szobába, kisöpörve minden mást hányta tele a tél jellegzetes illatával a teret. A szekrényhez lépve húzott magára egy egyszerű, fekete nadrágot, és egy olajszín pólót, majd nem bírva tovább a rendetlenséget hajtogatta össze nem csak a saját, de a nő leszórt ruháit is. Az ágy pillanatok alatt vált rendezetté, eltörölve az elmúlt óra történését. Mezítláb lépve ki állt meg, és dőlt neki a sötétre pácolt ajtófélfának, tekintetével befogva a bárszékre kucorodott apró teremtést. Megingatva fejét futottak át újra fejében az, hogy ez rettenetesen el van b**zva, de már mindegy volt. Azonban a félmosoly, ami ajkára költözött, teljesen mást sugallt, amit kínzással sem vallott volna be. Ellökve magát lépett rá padlófűtésnek hála, kellemesen meleg terméskőre, majd a nő mögé kerülve söpörte el haját az útból, és ejtett csókot a tarkóra. - Nem gondolod, hogy túl sokat akarsz? – húzogatta meg saját ingének alját, csak félig szánva viccnek, hogy kellően szokatlan olyan dologban látni a nőt, mi egyértelműen, és szervesen hozzá tartozott, ő maga volt. Mi nem egy ezer éve fel nem vett, soha nem szeretett darab. Ellépve a fagyit faló nőtől indította el a kávéfőzőt, és megdörzsölve homlokát tért vissza gondolta oda, ahol a nyakkendő bontása során elakadt. Órájára pillantva nyugtázta az időt, majd elvéve a presszót sétált át a pult másik oldalára, majd ült le a nővel szemben. - Dolgoznom kell még. Ha gondolod nézz filmet, vagy ott a laptopom, nekem most nincs rá szükségem. – emelte meg a kezét némi tanácstalansággal. – Ne haragudj…nem nagyon van rutinom ebben a helyzetben. Tényleg érzed otthon magad. – állt fel, és az, hogy még valamiféle párként folytassák az estét, valóban túl nagy kérés lett volna.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Egy hosszúnak tűnő pillanatra emeltem fel a fejemet, és bámultam a falat támasztó férfit. A tarkómat ért csókot követően úgy húztam be nyakamat a vállaim közé, mint egy csiga, aki visszavonulót fújt a házába. Ráharaptam a kanálra, és félig kifordulva figyeltem a rutinos mozdulatokat, amivel feltette magának a presszót. - A földön találtam. Felvettem, mert nem szereted a rendetlenséget. Vontam meg a vállamat. Ez csak egy ruhadarab… ami kellően nagy ahhoz, hogy kényelmesen flangálhassak benne a lakáson belül. Nem teszem hozzá, hogy ha zavarja, nyugodtan leveheti, mert még a végén elkönyvel egy fehérmájú nőszemélynek, akinek soha nem elég. - Semmi gond. Mosolyogtam rá, majd tekintetem átvándorolt a kátrányszínű illatos szellemfrissítőre. - Nem kell aggódnod, feltalálom magam. Lábaimat leemelve egymásról, léptem rá a bárszék lábtartójára, majd onnan le a kellemesen meleg terméskőre, és Eugéne mellett ellibegve álltam meg a könyvespolcánál. Bal kezemmel átkaroltam saját derekamat, jobbommal alkaromra könyököltem, és a szám szélét simogatva futtattam végig tekintetemet a vaskos szakkönyvek gerincén, míg meg nem találtam azt a kötetet, amibe előzőleg már beleolvastam. Óvatosan emeltem le a polcról, majd a pulthoz cipelve csúsztattam fel rá. Nem ültem le, csak a pult szélének támaszkodva lapoztam fel a bibliapapírra nyomtatott könyv tartalomjegyzékét, hogy onnan puskázzam ki azt az oldalszámot, ahol nagyjából abbahagytam a témakör olvasását. Ujjaim között legyezőszerűen peregtek a lapok, s rövid keresgélés után rá is akadtam érdeklődésem tárgyának folytatására. A könyvet kicsit feltoltam, elé vettem a jégkrémet, és jóízűen folytatva elpusztítását mélyedtem bele a sorokba. Néha mély ráncok ültek ki a homlokomra, amikor egy-egy ismeretlen szakkifejezéssel találkoztam, de az apró betűs glosszából kihalásztam a magyarázatot. Jobb térdemet behajlítva fordítottam be kecsesen a bokámat, s léptem rá bal lábfejemre lábujjaim hegyével. Fél óra elteltével a doboz üresen zörögve csúszott meg a márványpulton, s én elszakítva tekintetemet a fekete ólommal nyomott sorokról pillantottam a kiürült doboz aljára. Soha nem voltam az az önsanyargatós típus, aki bár remeg az éhségtől, de nem hajlandó egy falatot se lenyelni… amennyi jól esik, annyit eszek, nem foglalkozva azzal, hogy mit szól hozzá a környezetem. Teljes természetességgel fordultam a csaphoz, majd elmostam a dobozt is és a kanalat is. Nem akartam kérdezés nélkül kidobni… ha Eugéne-nek nincs rá szüksége, majd úgyis kihajítja. A pulttól ellépve vettem két kezembe a könyvet, aztán a kanapéhoz sétálva nyúltam végig rajta hason. A könyvet a kanapé kartámlájának támasztva kereszteztem bokáimat, majd egy idő után a levegőbe emelve őket hintáztattam lábfejeimet. Mivel nem akarom Eugéne-t megzavarni, ezért addig nem szólok hozzá, amíg le nem tudja a hazahozott munkáját.
Egy ideig figyelte a nő szöszmötölését, miközben Nathaniellel váltott pár szót a monitoron, majd a határidőnaplóval, jegyzetekkel, és telefonjával karöltve vonult be a hálóba. Próbálta összerendezni a gondolatait, de nem tudott elvonatkoztatni attól a furcsán zavaró tényről, hogy a nő a nappaliban fekszik. Mélyet sóhajtva telepedett át a bevetett ágyra, majd hátát a párnáknak döntve kezdte el olvasni saját jegyzeteit. Nem kellett hozzá 40 perc, hogy a kezében lévő szálkás, fegyelmezett írással teli, bőrrel kötött könyv mellkasára bukjon, és nyerjen a fáradtság. Az elmúlt hetek nem voltak túl pihentetők. Elisével való kapcsolatának rendezése közel sem ment annyira zökkenőmentesen, pedig mindketten próbálkoztak a maguk módján. Azonban Elisé tekintetébe kiülő fájdalmas vágyakozás nem segítette elő a dolgokat, ahogy a benne tomboló harag sem.
A kopogás visszafogott volt, de nem adta fel. Ahogy Erin kinyitotta, egy magas, harminc körüli, igazán szép arcú, göndör vörös állt az ajtóban, és zavartan pillantott le az alacsony nőre. - Szia…Caroline vagyok… - mutatott pár ajtóval odébb. - …a szomszédból. – pillantott be a nő feje fölött. – Eugénennal megbeszéltük… - nézett végig a nőn lógó férfiingen, mi egyértelműen a pszichiáter jellegzetes, némileg fűszeres illatát viselte. - …szóval mi megbeszéltük hogy ma este… - túrt bele a dús, göndör tincsekbe, és látványosan kellemetlenül érezte magát a helyzetben. - …Ő itt van?
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Ha valami igazán leköti a figyelmem, nem olyan egyszerű kizökkenteni belőle. Ki tudja mennyi idő után jutott el tudatomig, hogy kopogtatnak… Oldalamra gördülve át pillantottam a bejárati ajtóra, majd Eugéne hálójának ajtajára. Rövid hezitálást követően felkeltem, de lépteim először nem a bejárathoz, hanem a hálószobához vittek. Benyitottam, majd bedugva a fejemet akadt meg pillantásom a munkája fölött bealvó férfin. Ha nem lett volna olyan sürgető a kopogtatás, talán néhány percet elidőztem volna az ajtórésben állva, így viszont sarkon fordulva húztam be magam mögött, és szeltem át a szobát egészen az ajtóig. Elfordítottam a zárban a kulcsot, majd ahogy kitártam a pácolt faajtót, egy magas… ismeretlen nővel találtam magam szemben. - Szia! Viszonoztam a köszönést, s legalább annyira zavarban voltam a számomra váratlan jövevénytől, mint ő az én jelenlétem miatt. Csak akkor tudatosult bennem, hogy egy szál ingben állok az ajtóban, amikor tekintete kérdőn végigsiklott rajtam. - Erin. Feleltem kurtán a bemutatkozására, és önkéntelenül is kihúztam magam, amikor elpillantott a fejem fölött be, a lakásba. Nem tudom miért, de ettől kissé megemelkedett a pulzusszámom, és kedvem lett volna mezítelen lábfejemmel bokán rúgni, hogy ne hordja annyira magasan azt a hegyes orrát. - Igen, itthon van. Szólaltam meg türelmet, és mosolyt erőltetve magamra... pedig egyáltalán nem volt kedvem mosolyogni. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, hogy miért jött a nő… mégis szívem szerint hazaküldtem volna. - Gyere be, szólok neki. Tártam szélesebbre az ajtót, és lenyelve a békát indultam meg a hálószoba felé. A nő lecövekelt az ajtón belül, tekintetét magamon éreztem, amíg el nem tűntem a hálóban. - Eugéne. Érintettem meg a férfi kézfejét, felkeltve álmából. - Itt van egy nő… Caroline. Téged keres. Böktem magam mögé, aztán sarkon fordulva átvonultam a fürdőszobába. Felkuporodtam a wc tetejére, lábaimat felhúzva magam elé, hátamat a hideg csempének döntve, és percekig szoborrá dermedve bámultam ki a fejemből. Egyre jobban úgy éreztem, hogy hiba volt itt maradnom. Megelőzve a késztetést, hogy fülemet az ajtólapnak nyomva hallgatózzak, bújtam ki a gyűrötté vált fehér ingből, és elhúzva a zuhanykabin tejüveg ajtaját nyitottam meg a csapot, majd álltam be a zuhanyrózsa által keltett zuhatag alá. Mindkét tenyeremmel a csempének támaszkodtam, és a csobogó vízbe rejtőzve zártam ki a külvilágot.
A nő érintésére riadt fel, majd az órájára pillantott. Egy pillanatig fogalma sem volt, mi a fene folyik a lakásában, majd beazonosítva a dolgokat dörzsölte meg a fejét. - Caroline? – húzta össze szemöldökét, majd sóhajtva bólintott. – A francba… - morogta, majd lesöpörve mellkasáról a jegyzeteit, állt fel, és lépett ki a tágas nappaliba. Meglátva a nőt bólintott felé. - Ne haragudj, teljesen elfelejtettem. – csókolta arcon a nőt. - Ő itt… - akarta bemutatni Erint, de nem volt rá ideje. A szőke kis fúria elviharozva mellettük tüntetőleg csukta magára a fürdőt. Caroline zavartan simította füle mögé csigagöndör tincseit. - Ha gondolod, holnap is megbeszélhetjük… - Eugéne némileg bosszankodva pillantott a csukott fürdő ajtaja felé, majd visszazökkenve intett nemet fejével. - Semmi szükség rá. Gyere csak. – kínálta hellyel a dekoratív nőt, és mellé telepedve húzta eléjük az odakészített dossziét.
Tizenöt perc telt el, mire becsukva a sötétvörös harmincas mögött az ajtót állt meg a fürdő előtt, egy hosszú pillanatig azon tűnődve, hogy a Erin után megy. De végül elvetve az ötletet inkább megvárta, hogy a törölközőbe burkolt nő maga jöjjön ki onnan. A kanapé háttámlájának dőlve állt a nappaliban, mikor végre kikeveredett a zárt ajtó mögül. Elkapva tekintetét fürkészte a zöld szemeket, majd mielőtt az tovább menekülhetett volna a háló felé, szólt rá. - Az Istenit Erin, állj már meg! – morogta. – Caroline hat éve a könyvelőm. És akármennyire hihetetlen, nem dugtam meg. – volt nem kevés cinizmus szavaiban. – Mára beszéltük meg, hogy átfutja az adóbevallásomat. És kettőtök közül nem ő volt a váratlan vendég. – sóhajtott fel, sejtve hogy az utolsó mondatot nem feltétlen kellett volna hangosan kimondani, de már mindegy volt. Felbosszantotta a nő felesleges és oktalan sértődése. - A fenébe is Erin. Hogy akarsz velem bármilyen kapcsolatot, ha minden nőnemű lény akivel bármilyen kapcsolatom van, és nem 80 éves, ilyen reakciót szül már az első két órában? – volt teljesen jogos a kérdés.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Nem akartam semmit se megzavarni, ezért hosszúra nyújtottam a zuhanyozást. Akkor zártam el a csapot, amikor a túl sűrűvé váló gőztől egyre nehezebben vettem a levegőt. Alaposan kicsavarva tincseimből a vizet léptem ki a párától csúszós járólapra, aztán a fürdőszobaszekrény ajtaját kinyitva vettem elő egy tiszta fürdőlepedőt, és áttörölve vele magamat testem köré csavartam. Az ajtó felé pillantottam, de még nem léptem ki. Derekammal a mosdótálnak dőlve vártam, nem sejtve, hogy Eugéne hasonló testhelyzetet felvéve vár rám az ajtó túloldalán. Két perc telt el úgy, hogy semmilyen neszt nem hallottam odakintről, ezért az ajtóhoz sétáltam, és abba a naiv hitbe ringatva magam, hogy elég aprócska vagyok és jelentéktelen, észrevétlenül átsurranhatok a nappalin. Amikor tekintetem Eugéne-ével találkozott, összerezzentem, mint egy piaci szarka, aki épp lebukott, és próbáltam elejét venni egy mindkettőnk számára kínos beszélgetésnek, de ahogy rám morrant, megtorpanva fordultam felé, kezeimet tüntetőleg fonva össze testem előtt szorosan. Ajkaimat összepréseltem, vörösségükből vesztve vékonyodtak el, majd utolsó mondatát hallva szemeim dühösen villantak meg. - Miért magyarázkodsz? Egy szóval se vontalak kérdőre, Eugéne. Dekoltázsom halmai lendületes ütemben emelkedtek a törölköző pereme alól, ahogy légzésem szaporábbá vált idegességemtől, de egyáltalán nem kiabáltam. - Bocsánat, hogy nem jelentkeztem be előzetesen az asszisztensednél. Volt nem kevés szarkazmus a hangomban. Komolyan nem értem, mi a francért kért arra, hogy maradjak itt éjszakára. - Most épp úgy csinálsz, mintha leharaptam volna a fejét. Szóltam én egy szót is? Rendeztem a nő előtt jelenetet? Nem! Pedig hosszú combú Barbi elég zavarba ejtően méregetett ahhoz, hogy rákérdezhettem volna arra, pontosan mit is szeretne… de ki akartam maradni ebből az egészből. Mond meg a rohadt életbe, ha azt akarod, hogy húzzak el, de ne provokálj! Fordultam, és iramodtam meg a hálószoba irányába.
A férfi döbbenten hallgatta a dühös szavakat, majd értetlenül emelte meg kissé kezeit, rádöbbenve hogy mekkora nagyot hibázott, mikor azt gondolta, bármit is van értelme megváltoztatni. - Igazad van Erin. Én vagyok a hülye. – volt lemondó hangja, és abban a pillanatban talán a másik is rádöbbent, hogy szintén nagyot hibázott. Hogy viselkedésével, de pláne szavaival erősen túlreagált egy olyan fordulatot, aminek örülnie kellett volna. Hogy a férfi a magyarázatával kiemelte az egy éjszakás trófeák sorából. Hogy egyetlen oka volt annak, hogy magyarázatot adott, és az az, hogy érdekelte. Hogy fontos volt, mit hisz a nő. Hogy fontos volt számára az, amit érez, és ami bántja. Nem ment bele a játszmába vagy a vitába. Sem kedve, sem energiája nem volt arra, hogy egy 25 éves, hisztis gyermekkel vitatkozzon. Helyette felvette a pulton hagyott fekete készüléket, majd tárcsázott. Rövid volt a beszélgetés, és igen célorientált. - 10 perc múlva itt a taxi. – bontotta a vonalat, és elfordulva a nőtől lépett a hűtőhöz, majd kivéve belőle egy üveg narancsot, töltött magának, rideg némaságba burkolózva.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Benyomva magam mögött a háló ajtaját csúsztam össze a földön, tenyeremet ajkaim elé feszítve próbálva elnyomni a kitörni akaró sírást. Nem akartam, hogy lássa… vagy hallja, hogy mennyire kiborít rideg közönye. Kellett néhány perc, mire sikerült összeszednem a maradék méltóságomat, majd lebontva magamról a fürdőlepedőt húztam egymás után magamra monoton mozdulatokkal ruhadarabjaimat. Vizes hajamat felcsomóztam kontyba a fejem tetejére, és szorosan odarögzítettem a hajgumimmal. Táskámmal a kezemben léptem ki a nappaliba, feldúlt pillantásom a narancslevét iszogató férfin állapodott meg. - Tudod. Szerintem mindegy mit csinálok… vagy mit csinálnék… Te akkor is ellöknél magadtól. És kimondom, bármennyire is nem fog neked tetszeni.. de nem vagyok hajlandó magamban tartani Eugéne: fontos vagy nekem, még ha neked ez nem is tetszik. Hatalmas, vastag falak vesznek körül, és fogalmam sincs, hogy hatolhatnám át… Mond a szemembe, hogy Neked egyáltalán nem jelentek semmit, és soha többé nem akarsz látni. Kerülöm meg a pultot, s megállva előtte pillantok fel szemei kékjébe. - Elmegyek, és soha többé nem fogsz látni, nem fogsz hallani rólam, ha ezt akarod. Ha ezt akarod, neked kell kimondanod. Mert egy taxi kihívása, és a némaságba burkolózás édeskevés. Remegtek meg ajkaim, s homályosult el tekintetem.
Nem volt teljesen hülye. Jól tudta, hogy sír a nő, még akkor is, ha ennek nem volt hangja. Mégsem volt képes utána menni. Egyszerűen képtelen lett volna hazugságok nélkül vigaszt nyújtani. Hazudni meg teljesen felesleges volt…túl hamar kilógott az a bizonyos lódarab. A csak pótcselevésnek kiöntött narancslé érintetlenül hevert a pulton, majd mikor a másik végre összeszedve magát kilépett, kézbe véve a poharat húzta le a rostos levet, mintha csak vodka lenne. Bár azt lett volna… Az elé álló nő szavait rezzenéstelen arccal hallgatta végig, úgy tűnhetett, semmi nem tör át a jéggé fagyott szívén. Pedig annyi mindent mondhatott volna. Hogy mennyire nagyot lépett előre még önmagához képest is azzal, hogy kérte, hogy maradjon. Hogy máskor magyarázat nélkül hagyott volna egy ilyen jelenetet. Hogy csakis azért akarta tisztázni, hogy semmilyen kétség ne rágja odabentről a nőt, megalább csak ma este ne. Hogy mért nem érti meg, hogy ennél többre kezdésen nem képes. Hogy ez is sokkal sokkal több, mint amit Eliséne kívül bárki kapott tőle az elmúlt hosszú évek alatt. De nem mondta. Bezárkózva a magas, áthatolhatatlan falak mögé állta a nő pillantását, majd nehézkesen mozdulva meg végül ért arcához, és hüvelykujjával gyengéden törölt le egy, a szempilla gátjain átszakadó, csillogó cseppet. - Megérkezett a taxid. – ejtette ki halkan a megsemmisítő szavakat. – Vigyázz magadra. – tette még hozzá meglepő gyengédséggel, majd egy hosszú pillanat múlva némán fordult el.
Ahogy az ajtó diszkréten kattanva csukódott be a nő mögött, felkapva az üres poharat a fekete pultról, teljes idegből vágta neki a konyha gránitfalának, majd hagyta ott a millió darabra robbanó, mindent beterítő szilánkokat.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Néma „gyereknek” anyja se érti a szavát, s én nem vagyok pszichiáter, hogy minden rezdüléséből rájöjjek arra, amit nem mond ki. Szívem fizikai fájdalmat okozva facsarodik össze, ahogy a műbillentyű lendületesen veri a diktált ütemet. Kinyíltam előtte, sebezhetővé tettem magam… hiába figyelmeztetett előre, és meg is sebzett. Okolhatnám érte, de csak magamat okolhatom, amiért a józan eszem helyett az elcseszett szívemre hallgattam. Mert inkább szoktam a szívem, mint az eszem után menni… még ha hatalmas pofonokat is sóz rám érte az élet. Kezdtem érezni, hogy talán túlreagáltam a dolgot, de abban a pillanatban, ahogy megláttam azt a nőt, és rájöttem, hogy mit jelent nekem a férfi, és sebezhetővé váltam… bepánikoltam. Ember vagyok én is, tele hibákkal, ahogy mindenki más. Nem akartam, hogy elküldjön, de azt se tudnám elviselni, ha ugyanabba a kútba esnék bele, amiben Sergei mellett vergődtem. Azonban nem könnyítette meg a dolgomat, nem vette le a vállamról a terhet. A tüntető hallgatása jobban gyötört, mintha a szemembe mondta volna, amit gondol… mert így elveszi azt a lehetőséget, hogy a sebeimet „nyalogatva” elindulhassak a továbblépés útján. Rideg magatartásának teljesen ellentéteként érkező simítására már nem bírtam visszafogni magam, és megeredtek a könnyeim. Mindig is kínosan ügyeltem rá, hogy ha sírok is, azt soha ne lássa senki, ne lássák, hogy gyenge vagyok, és a lelkem épp olyan sebezhető mint másoké. Gyűlöltem, hogy pont előtte… ebben a megalázó helyzetben fordult ki lelkem a felszínre, s mutatta meg mélyen érző valóját. Nem tudtam megszólalni. Mintha testem önálló életre kelt volna, fordultam meg, és vittek lábaim az ajtóhoz.
A hotelszobámba belépve úgy ahogy voltam, dőltem rá hassal az ágyamra, és arcomat a párnámba nyomva bőgtem át álmatlanul az egész éjszakát.
Döbbenten néztem a lezajló jelenetet. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de a megérzésem azt súgta, komoly a baj. A szám elé kapva kezemet próbáltam némileg elfordulni, hogy a nyilvános helyszín ellenére se legyek zavaró közönsége Elisé pánikszerű kiborulásának. Akkor fordultam vissza feléjük, amikor érzékeltem, hogy Eugéne megmoccant. A hívására némán bólintottam, majd odalépve hozzájuk simítottam végig a zokogó nő hátát. - Gyere Elisé. Fontam le finoman karjait Eugéne nyakából, és hagytam, hogy kétségbeesett zokogása közepette bennem találja meg azt a kapaszkodót, aminek segítségével még képes megállni a két lábán. Miután Eugéne kinyitotta az ajtót, a húgát ölelve kísértem be lassan az épületbe. Nem kérdezek semmit, értelme se lenne, amilyen keservesen zokog, ráadásul olykor szükségünk van arra, hogy alaposan kisírhassuk magunkat. A vállát és a haját simogattam, miközben könnyei szinte megállíthatatlanul csorogtak végig az arcán. Amíg Eugéne a lakása ajtaját nyitotta, szabad kezemmel előhalásztam egy tiszta zsepit, de hiába nyújtottam Elisének, úgy kapaszkodott a kabátomba, mintha képtelen lenne elmozdulni. Ijedten pillantottam fel Eugéne-re, miután beléptünk, és még mindig nem engedett el. - Gyere Elisé, ülj le ide. Csinálok neked egy teát, jó? Szóltam hozzá úgy, ahogy egy rémült kisgyerekhez szoktak. Csendesen, megértően… együtt érzőn. Biccentettem Eugéne-nek, amikor megéreztem a szorítás gyengülését, aztán óvatosan lesegítettem a kanapéra. - Tessék. Ha kell még, szólj… Adtam kezébe a zsebkendőt, majd végigsimítva a karján léptem el tőle. A táskámat az egyik bárszékre, a kérdéseket tartalmazó mappát a pult tetejére tettem, aztán felengedtem vízzel a teaforralót.
A kanapéra dobva kabátját ült le testvére mellé, és vállainál fogva fordította maga felé. - Mióta nem menstruálsz? – jött rá a félszavakból legalább a probléma kezdetére, mire a nő kezei között morzsolgatva a zsebkendőt nyögte ki a választ. - Hat hónapja. Azt hittem, hogy a…– Eugéne leplezve haragját vett mély lélegzetet, majd engedte ki valamiféle önszuggesztióként, és vágott bele a mondatba, mielőtt meggondolatlanul befejezhette volna. - Mit mondott az orvos, Elisé? – kérdezte halkan, mire a nőt ismét kérhetetlenül kezdte el rázni a zokogás. - Hogy be kell mennem…hogy a műtét… - fulladt el minden szava. - …hogy soha többé nem lehet gyerekem…és miattam van…az én hibám, amiért… - vége volt. A sötét zakó finom anyagába temetkezve zokogott félelemmel, bűnbánattal, fájdalommal telin, nem érzékelve bátyát, ki teljesen lefagyva, szinte fizikai fájdalom árán ölelte körbe a törékeny balerinát.
Kezdőlap
