Úgy érzem, hogy teljesen helytelen a jelenlétem. Amennyire csak tudok, csendesen forgolódok a konyhasarokban, hogy bögrét… édesítőszert és kanalat vegyek elő, meg kinyitva a szekrényt kutassam át Eugéne itthoni teakészletének variációit. Röviden pillantok csak feléjük, amikor Elisé végre megszólal. Hat hónap? A forraló felé fordulva összevonom a szemöldökömet. Az egyik sporttársam stressz kezelésre kapott egy olyan pszichiátriai gyógyszert, ami blokkolt valamit az agyában, és nem jött meg neki hónapokon át. Persze nem csak ez lehet az oka, de amilyen stresszes egy balerina élete, akár ez is lehetne nála is. A befejezetlen félbehagyott mondatok, az elhallgatások… akaratlanul is furcsa érzést keltenek bennem. Amikor aztán kiderül, hogy mi a baj, egy pillanatra le kell tennem a teaforralót a pultra, hogy kifújjam magam. A gyomrom önmagába fordul, és egy pillanatra görcsbe rándul. Ez borzasztó! Az egyik, ha nem a legszörnyűbb dolog, ami egy nővel történhet. Pláne fiatalon, és úgy, hogy még nem is szült. A szűrőbe néhány kiskanál citromfüvet, és egy csipet levendulát szórok, majd a bögrére helyezve lassan ráöntöm a forró vizet. Nekem ez mindig segíteni szokott kicsit megnyugodni, ha túlságosan zaklatott állapotba kerültem. - Vettek már szövetmintát? Kérdeztem halkan, ahogy odalépve melléjük leguggoltam Elisé-hez, aztán átnyújtottam neki a teát. - Ezt idd meg, de csak lassan. Jót tesz. Érintettem meg együtt érzőn a kezét. Nem tudom, hogy mennyit merjek, vagy ne merjek kérdezni. Mindenképp másképp viseli el a betegségét. Én nem akartam róla egyáltalán beszélni… valakinek az segít, ha kiöntheti a lelkét. Mindannyian mások vagyunk. Felálltam, mert úgy éreztem, hogy ennél jobban nem szabad belefolynom a dolgokba. El akartam köszönni, hogy magukra hagyjam őket, de a könnyektől vizes, és nyirkos ujjak érintése megakasztott, ahogy Elisé ujjai az ujjaim után nyúlva állítottak meg, és tartott ott a kanapé mellett, vörös szemeit rám emelve kérte hangtalanul, hogy maradjak.
Fél óra is eltelt, mire a ki tudja hány órája tartó sírástól lázas nőt ágyba dugták. Eugéne ajka csókot ejtett a sötét tincsek közé, majd az apró alakra húzta a paplant. Évekkel tűnt öregebbnek, ahogy kilépve a hálóból húzta be az ajtót, de nem csukta kilincsre. A kanapéra roskadva nyúlt a kihűl, érintetlen tea után, majd húzta le az egészet, mintha csak valami ütős rövidital lett volna. Hosszan bámult maga elé, miközben ujjai orrnyergére nyomva akarták elűzni a koponyájának mélyére költöző fájdalmat. - Az Istenit!– morogta – Szívem szerint ordítanék vele, ha nem tudnám, hogy csak ront a helyzeten. – vallotta be őszintén, majd felállva lépett a bárszekrényhez, és érezve, hogy a tea nem elég, öntött magának az aranyló párlatból. Ahogy az első korty simogató tűzzel vonta be nyelőcsövét, tekintete a nőre futott. - Gyere ide. – mondta halkan. – És hozd a kérdéseidet is! Legalább a cikk legyen meg, ha már bulvárlap sztár leszel miatta. Halljam, mit akarsz tudni rólam?– mosolyodott el, de tekintete tele volt fájdalommal.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Kivettem Eugéne kezéből az üres csészét, mielőtt visszatehette volna a dohányzóasztalra, és a pultra tettem. Ujjaim szőke tincseim közé túrtak, majd a pultra könyökölve bámultam ki néhány pillanatig a fejemből. Eléggé a történtek hatása alá kerültem, ráadásul most, hogy végre sikerült elaludnia Elisének… rájöttem, hogy rettentően kimerített az utóbbi néhány óra. - Bármi is az, én is kérek egy keveset. Szólaltam meg monoton hangon, csak a szemeimet mozdítva Eugéne felé, majd felegyenesedve eresztettem le kezeimet a testem mellé. Tekintetem a háló résnyire hagyott ajtajára siklott, aztán megcsóváltam a fejem. - Azzal tényleg nem segítenél. Ez az egyik legrémesebb, ami egy nővel történhet… pláne ilyen fiatalon. Csak annyit tehetsz, hogy mellette leszel, és támogatod. A többi a saját, és az orvosok harca. Sóhajtom. Tudom nagyon jól, hogy mennyit számít az akaraterő. Dr. Winter mindent megtett, de ha elhagytam volna magam, akkor sokkal rosszabbak lettek volna az esélyeim. Az, hogy a családom ott volt… a puszta jelenlétük erőt adott. Kiléptem a pult mögül, és a kanapéhoz sétáltam, aztán egyik lábamat magam alá húzva vettem az ölembe a mappát. Ujjaim a gumira siklottak, de mielőtt lehúztam volna a mappa sarkáról, meggondolva magamat dobtam vissza az asztalra. - Ez nem a megfelelő idő erre. Hátradőltem majd elvettem Eugéne-től az italomat. Elhúztam a számat. - Ha próbálnám meggyőzni, az csak olaj lenne a tűzre. Hidd el, ismerem a fajtáját. Lenne arca hozzá, hogy feltételeket szabjon a titoktartásnak. Emeltem zöld tekintetemet Eugéne-re. Nem fejtem ki, hogy konkrétan mire gondolok, de szerintem mindketten tudjuk. Apám világ életében a médiában dolgozott, még most is sportriporter. Gyerekkoromtól bejártam a stúdióba, sok médiás ismerek, és a nagyobb versenyeken is hemzsegtek. Tudom, hogy működik ez a világ. Felsóhajtva kortyolok az erős alkoholba, majd a szám elé kapva a kezemet köhögök fel fojtottan. - Mi ez? Méreg? Tettem le a poharat az asztalra. - Ha bármiben segíthetek… szeretném, ha tudnád, és Elisé is… hogy rám számíthattok. Nagyon megkedveltem a húgodat, ő egy igazán rendes lány. Borzasztó ez az egész.
Felvonva szemöldökét tűnődött el egy pillanatra, majd saját poharát nyújtotta a nő felé. Feleslegesnek tartott még egyet összekoszolni. - Nem Erin! Ez közel sem ilyen egyszerű. – morogta, jól tudva, hogy jelen állapotának köze van a abortuszhoz. Máskülönben nem hajtogatta volna, hogy ő a hibás. Leülve a nő mellé és bújt ki zakójából. Az alatta viselt krémszínű ing alakjának vonalát követve tört meg. Oldva a legfelső gombot lazított a nyakkenőn, majd kihúzva az egyik szárat a csomóból engedte, hogy mellkasára simuljanak. - Nem tudok rajta segíteni. Nem tudom felmenteni a tettei alól. – oldotta a legfelső gombot, majd nem akarva tovább a húgáról beszélni, húzta maga elé a mappát. - Ez az időpont se rosszabb, mint bármelyik. – morogta. – Csináljuk. Ne add meg azt az elégtételt ennek a fa**nak, hogy még az interjú se lesz kész. – morogta. Valóban szüksége volt arra, hogy másra koncentráljon. - Ha meg ennyire tudod, hogy meg fog zsarolni, hát készülj fel rá. Csak fel kell venned, majd meglebegtetned a szexuális zaklatás című lapot. – vonta meg a vállát, majd mosolyodott el a nő fintorán. - Ír whisky. – vette ki kezéből a metszett poharat, majd húzta le a maradékot. - Nos, Ms. Carter… - dőlt hátra, keresztbe vetve lábát. – Mit szeretne tudni? – vonta fel szemöldökét valós érdeklődéssel, teret adva a nőnek, hogy kivételesen bármit megkérdezhessen, amit csak akar.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Eugéne. Sóhajtottam fáradtan. Tudom, hogy nincs jogom beleszólni, mert ez a kettejük ügye, de nőként úgy érzem, hogy kötelességem legalább egy próbát tenni azért, hogy jobb belátásra bírjam a férfit jól tudván, hogy Elisének szüksége lesz arra, hogy a testvére mellette álljon. Hozzá jött ezzel a hírrel, és nem az édesanyjához utazott el, ahogy a legtöbb lány tenné. - Hozzád jött elsőként, hogy elmondja. Hát nem látod mennyire fontos vagy neki? Számít rád… hogy mellette fogsz állni, és vigyázni fogsz rá. Nem tudom, min vesztetek össze, de kétlem, hogy ez a legjobb pillanat arra, hogy elhatárolódj. Tudom, hogy ha valaki a betegeid közül viselkedne ugyanígy egy szerettével, te sem helyeselnéd… igaz? Halkan, nyugodt hangon beszéltem hozzá, s csak reménykedni tudtam, hogy nem bőszítem fel a szavaimmal, mert egyáltalán nem az a célom. - Eugéne. Vettem ki a kezéből a mappát. Tudom, hogy csak a témát akarja kikerülni vele, de nem hagyom magam. - Bármit is tett, az nem lehet annyira szörnyű, hogy ilyen helyzetben elfordulj tőle. Mégis csak a testvéred! Rengeteg idegen ember mellett ott vagy, segítesz rajtuk… az én ágyam mellett is hónapokig ültél úgy, hogy egy szót se szóltam hozzád… és mégis azt mondod, hogy a saját húgodon nem tudnál segíteni? És ha kiderül, hogy rosszindulatú? És ha kiderül, hogy már tovább terjedt? Ne tedd ezt vele Eugéne, ne tedd ezt magaddal! Soha nem fogod megbocsájtani, ha pont őrajta nem segítesz. Segítened kell neki. Kérlek, Eugéne! Nyúltam a keze után, finoman megszorítva.
Elhúzva kezét állt fel, majd a háló ajtajához lépve csukta kilincsre azt. - Az Istenit Erin! – fordult felé. – Tényleg ennyire vak vagy? Vagy csak egyszerűen nem akarod látni? – dühös volt. Nagyon. De hogy a dühe a nőnek szólt-e vagy a helyzetnek? Maga sem tudta volna megmondani. - Persze hogy hozzám jött. Minden rohadt alkalommal hozzám jön, mióta csak az eszemet tudom. – sétált a bejárati ajtóhoz és dőlt neki, tekintetét a nő szemébe fúrva. - Azon a rohadt estén is hozzám jött, mikor az isten se tudja hányadik pasiját tette lapátra, és a teraszon ülve életében először megcsókolt, majd elmondta, hogy tudja, hogy szeretem. És hogy képtelen másra gondolni. Minden alkalommal hozzám jött, ha arra vágyott, hogy valaki feltétel nélkül szeresse. – volt fojtott a hangja annak ellenére, hogy tudta, a húgába diktált nyugtató éppen elég volt ahhoz, hogy mélyen aludjon. - Ahogy akkor is hozzám jött, mikor nem merte felvállalni, hogy szeret. Ugyanígy sírt, mikor 4 év után közöltem, hogy elegem van a bujkálásból. Hogy ne bírom így tovább. És igen…akkor is hozzám jött, mikor közölte, hogy két napja abortuszon volt, mert a karriert választja. Mert még van pár jó éve balerinaként, és mert rohadt gyáva. Hogy a húgom nem tudott olyan szörnyűséget tenni, ami miatt ez a jelen pillanat létrejött? Óh, dehogynem. Megölte a fiamat, és nem véletlenül zokog. Bármi baja is van, az jó eséllyel az abortusz következménye. És igen…megint hozzám jött. – emelte fel a kezét, mintha csak ezzel akarná belefojtani a nőbe azt ami benne van, legyen az bármi. - Nos Ms. Carter? Van még bármilyen kérdése ezek után? Még mindig úgy hiszi, hogy jó ember vagyok? Még mindig engem akar? – nézett kérlelhetetlenül a nő szemébe.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Valószínűleg mindkettő kérdésre igen lenne a válaszom, ha válaszolnék. Ennyire vak vagyok, és ennyire nem akarom látni, mert számomra ez teljesen elképzelhetetlen, és abszurd. Nekem is van bátyám, akit rettentően imádok, de soha… egyetlen kósza pillanatban se fordult meg az a fejemben, hogy ne a testvéremként, hanem egy vonzó férfiként tekintsek rá. Talán még nem is láttam annyira dühösnek, mint most. Nem sejthettem előre, hogy milyen lavinát indítok el, s ahogy megindult a súlyos hótömeg a képzeletbeli hegyről a völgy irányába, egyre inkább úgy éreztem magam, mintha Eugéne minden egyes szavával a kanapéba döngölne. Hallottam, amiket mond, de valahogy az agyam még mindig nem képes befogadni. Hátammal a kanapé támlájának dőltem, és némán meredtem az ajtót támasztó férfire. Lepergett előttem az első alkalom, amikor Elisével találkoztunk. A sehova nem tehető pillantásai… a kisírt szemei Nathe fürdőszobájában… a menzán való találkozás… Eugéne elcsigázott szavai, ahogy fájdalommal terhelt tekintettel osztja meg velem a történtek egy finomított verzióját, amiben a húga még nem szerepelt. Biztos vagyok benne, hogy Nathe tud erről. Az egész szépen összeáll a kirakós darabkáiból. Letörölöm az arcomról a kicsorduló könnycseppet, majd felállok a kanapéról, és kibújok a kötött pulcsimból. A kanapé karfájára terítem, majd mindkét kezemmel a hajamba túrok. - Iszonyú fáradt vagyok. A húgod mielőtt elaludt, megkért, hogy maradjak itt. Nem szegem meg az ígéretem, szóval ha megbocsájtasz… A háló felé indulok, de mielőtt belépnék, még visszafordulok Eugéne felé. - Ezzel jelenleg nem tudok mit kezdeni. Csak azt tudom, hogy keményen megbűnhődik azért, amit tett… szerintem nem kellene még egy lapáttal is rátenni, Eugéne. Önmagad marcangolásával se segítesz sokat senki helyzetén. Ne mard el azokat az embereket, akik még szeretnek, és akik még itt vannak neked. Jó éjt. Lépek be, majd csukom be magam után az ajtót. Percekig figyelem az alvó nőt, és bármennyire is akarok rá haragudni, akarom utálni… gyűlölni… képtelen vagyok rá… ahogy Eugéne-t se tudom gyűlölni. Bárcsak tudnám, minden sokkal egyszerűbb lenne. Bebújok Elisé mellé, majd átölelve a derekát nyom el az álom rövidesen.
Hosszú léptei átvágva a tágas nappalin érték el a nőt, majd karjánál fogva húzták vissza a küszöbről. Nyomatékosan csukta újra kilincsre az ajtót, nem engedve el a másikat. - Mi a franc van veled Erin? – ragadta meg vállait, majd maga felé fordítva rázta meg enyhén, mintha csak fel akarná ébreszteni a másikat a kábultságból. - Az Istenit. Hát nem fogod fel? Kit érdekel, mit kért tőled? Azt hiszed kedvel téged? Gyűlöl. Semmi mást nem lát benned, csak valakit, aki elvesz tőle. Tudod milyen a balettosok világa? Cukormázas képmutatás. Minél közelebb tud magához, annál jobban kontroll alatt tart. Hát nem érted? Kihasznál…ahogy én is. – lépett el idegesen. - Ne keress mentséget vagy önigazolást számomra. Az Istenit Erin. Küldj el a Pokolba! Mondd, hogy soha többé látni sem akarsz! Hogy taszító az egész létezésem. Hogy tévedtél…vágd rám az ajtót, és közöld, hogy soha eszembe nem jusson keresni. Ordítsd, tombolj…bármi…csak ne légy elfogadó és közönyös. – állt a nő előtt dühvel teli keserűséggel.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Kezeimet kettőnk közé húzva tapasztottam rá tenyereimet a mellkasára, hogy eltoljam magamtól. Nem volt durva a mozdulat, mégis elég határozott ahhoz, hogy befejezze a rázásomat. - Ezt te beszéled be magadnak, Eugéne! Kedves volt velem, minden álszentség nélkül. Lett volna rá alkalma, hogy lebeszéljen rólad, és sikerült is volna neki… ezzel ő is tisztában volt, mégse tette. Gondolok itt a négyszemközti beszélgetésünkre Nathaniel fürdőjében. Könnyedén el tudott volna söpörni az útból, ha akart volna, de nem tette… és nem is nézem ki Eliséből a kétszínűséget. Hallani azt, hogy kihasznált… újra könnyek indulnak meg a szememből. - Hallani akarod, mit gondolok? Rendben. Húztam végig kézfejemet az arcomon, miközben elléptem a háló ajtajától. - Kettőnk közül te vagy az, aki inkább kezelésre szorul. Nem normális dolog az, ha valaki a testvérével… van. Nálatok valami komolyan félresiklott. Én erre… én ehhez túlságosan normális gondolkodású vagyok, hogy ép ésszel felfoghassam, Eugéne. Talán mindig is ilyenek voltak. Nem tudták hol van a testvéri szeretet határa, és ennek a tébolynak a kezdete. Normális, egészséges emberek nem vetemednek ilyenre, még akkor se, ha távol egymástól nőttek volna fel. De ők együtt nőttek fel! - Küldjelek el a pokolba? Mondjam, hogy soha többé nem akarlak látni? Ordítsak? Nem, Eugéne… Tárom szét egy pillanatra mindkét karomat, majd mosoly fut át az arcomon. - Nem fogom megkönnyíteni a dolgokat. Egyiket se fogom tenni. Felöltözöm, fogom a táskámat, és elmegyek. Reggel pedig közlöd Elisével, hogy ha rajtam múlt, maradtam volna. De nem rajtam múlt. Ne fáradj a taxival. Bújtam vissza a pulcsimba, kaptam magamra a kabátomat, és a táskámat is. - A kérdésekkel meg… bánom is én. Legyintek az asztalon hagyott mappa felé. - Küld át e-mailben. Sétálok ki a lakásból, hagyva hadd tombolja csak ki magát, de nem fogom hagyni, hogy kiprovokálja belőlem, hogy bántsam a szavaimmal.
- Nahát, mi nem is gondoltunk erre. Mindketten úgy hittük, hogy ez rendben van! – volt végtelenül keserű és cinikus a nő szavaira reagálva. Közel hat éve rágta a bűntudat folyton éhes, kövéren tekergőző férge zsigereit, egyetlen pillanatnyi megnyugvást sem hagyva. Persze, hogy igaza volt a nőnek, még ha nem is ismerte a körülményeket. Habár technikailag nem voltak testvérek, ez a dolog súlyán csak vajmi keveset változtatott. Hosszan nézve a bezáródó ajtót lépett a teraszhoz, majd kitárva azt adta át magát a hideg estének. Ujjai zsebébe nyúlva húzták elő a fekete dobozt, majd pár pillanat múlva lobbant a tűz, és izzott fel hosszan a parázs. Figyelte a karcsú testet, ahogy az igazság elől is rohanva futott át az úton, majd leintve egy taxit, vissza se nézve szállt be. Lehunyva szemét sóhajtott mélyet, és döbbent rá…végre elérte. Valóban egyedül maradt.
A következő hetekben ha nem Elisét vitte vizsgálatok sorozatára, nem tanított vagy kezelt, akkor valahol, valakinél volt. Többnyire a neve sem érdekelte. Azonban minél több éjszaka telt el, annál jobban bezárkózott, és annál üresebb lett. Habár annyi volt benne, hogy felhívta az újságot, és elutasította az interjút, ezen kívül nem kereste a nőt semmilyen formában. Ezt is csak a másik megítélése miatt tette meg. Igaz a szerkesztőnek beígért egy későbbi időpontot, nem sietett felhívni. Elisének se mondott semmit, csupán közölte az egyszerű tényt. Ha volt is bármi köztük, annak vége. Nem indokolta. Azonban ahogy ott állt előtte húga, ahogy kimondta neki az igazságot, rádöbbent…nem csak Erinnek van vége. Végigpillantva a gyönyörű nőn, már nem érzett semmi mást, csak ürességet. Nem kívánta, nem vágyta, nem szerette. Mintha Erin azzal a taxival Eliséből is magával vitt volna minden ragyogást, mit valaha látni vélt benne. Épp indulni készült, mikor kopogtak. Érdektelenül lépve az ajtóhoz tárta ki, majd meg sem lepődve lépett arrébb, hogy beengedje barátját. Nathe körbepillantva a patika tiszta, és rendezett lakásban, bújt ki kabátjából, majd dobta le magát a fotelba. - Hívd fel! Most! – Eugéne tekintete közönyösen fordult Natheniel felé. - Hagyj békén Nathe. - Ha nem hívod fel, én teszem. Mert teljesen biztos vagyok benne, hogy kihagytad a sztoriból a legfontosabb részletet! - Mi a francot számítanak a részletek? – emelte meg karját. – Hát nem érted? - Hát nekem kurvára számított, mikor rádöbbentem. – kezdett dühös lenni a másik is. – Baromira nem mindegy. És igen, még így is meredek, de legalább nem Isten elleni vétek. – Eugéne keserűen felröhögött, majd közelebb lépett barátjához. - Az egyetlen ok, amiért így gondolod, az az, hogy hosszú évek óta szereted őt. Csak a mi elbaszott kapcsolatunk miatt nem léptél. – tartotta barátja kék szemeit, kimondva végre az igazságot, mi évek hosszú sora óta ott lappangott. – Nem akarod elítélni, mert szereted. – bólintott Eugéne amolyan nyomatékként, figyelve ahogy Nathe megmerevedett izmokkal állt fel, majd fordult felé. - Szerezd vissza, mielőtt becsavarodsz. – morogta a férfi, majd nem szólva többet hagyta el a lakását.
A nő szavaira csak bólintott, majd felállva nyújtotta kezét, és húzta fel a másikat is a fotelből. - Tudod, nem tudom eldönteni, hogy bolond vagy-e, hogy ennyire „könnyen” veszed ezt az egészet, vagy…bolond vagy-e? – zárta le más elképzelhetetlen variáció hiányában a dolgot, majd felsegítve a kabátját csukta be maguk mögött az ajtót. - Az a szárnyas borzalom soha de soha be se teheti hozzám a tollait… - súgta hátulról a nő fülébe, máris jobban érezve magát, hogy a madár az ajtó mögött maradt. Azt már tudta, hogy nem lesz túl sűrű vendég a nőnél.
Pár perc híja volt már csak a tíz órának, mikor kopogtak. Mivel tudta ki az, nem bajlódott azzal, hogy pólót keresgéljen. A csípőcsonton megálló fekete szabadidőnadrágja lezser otthoni viselet volt, mi látni engedte a tényt, hogy akármit is csinál, azt rendszeresen és jó eséllyel megszállottan teszi. Kitárva az ajtót torpant meg a nő felé mozduló lépése, majd mély levegőt véve lépett hátrébb, hogy be tudjon jönni a másik. - Elisé…elég késő van. – a nő csupán bólintott, majd körbepillantva nyugtázta, hogy a férfi egyedül van. Otthonosan lépve közelebb emelte kezét, majd futottak ujjai a köldöktől lefelé induló sötét, keskeny sávon, de a férfi megragadta csuklóját. - Elisé. Ne! - Mért ne? – tette fel a kérdést a nő dacosan, de nem nézett a hideg szemekbe. Helyette még közelebb lépve futott másik keze a férfi oldalára, majd ajka épp ott csókolta mellkasát, ahol pár órája Erin tette. Megragadva vállát erővel tolta hátrébb a nőt. - Az Istenit Elisé. Mi a franc van veled? – a nő dühösen tépte ki magát a férfi kezei közül. - Mi a franc? Mi a franc? A hasonmásommal kefélsz Eugéne! Engem meg elutasítasz?- beszélt épp annyira hangosan a nő, hogy ha bárki elhaladt az ajtó előtt, és egy kicsit is figyelt, meghallhatta. A férfi nyugalmat erőltetve magára sóhajtott mélyen. - Elisé! Elég. Elég ebből az egészből. A húgom vagy! – a nő dühösen csapott a levegőbe, és kiáltott rá. - Nem vagyok az! Soha nem is voltam. Egyetlen közös génünk sincs…semmi! Több a közös a szőke kislánnyal a dns láncunkban, mint veled. És soha rá se nézel, ha nem hasonlít rám…észre sem veszed… - Elisé! – emelte meg hangját, de nem kiabált. – Hagyd abba! Vége van. Te akartad így. Te döntöttél akkor, mikor a tudtom nélkül elvetetted a fiamat! Te mentél el Párizsba, csak hogy elfeledj. Mindez a Te választásod volt. Szerettelek, bármit…bármit felvállaltam volna érted…de vége van. Kurva nagy hiba volt…– monda ki először életében. A nő elfordulva hallgatta végig szavait, majd a bárszekrényhez lépve nyitotta ki otthonosan, és töltött magának egy jó nagy pohárral az aranyló italból, és húzta is le több mint a felét. - Szereted? – emelte most először tekintetét a férfira. – Gyerünk Eugéne! Nézz a szemembe, és mondd azt, hogy szerelmes vagy. – a férfi dühös tekintettel tartotta húga sötét szemeit. - Részeg vagy Elisé! - Na és? – húzta meg a nő a vállát. – Ettől még a kérdés adott. Szereted? Mondd ki…mondd a szemembe, és elmegyek…mondd ki, és holnaptól mintatestvér leszek! – néztek farkasszemet hosszan, majd a nő felnevetett. - Épp olyan szánalmas vagy drága bátyám, akárcsak én. – koppant a pohár a szekrény szélén, majd fordult sarkon a nő és tárta ki az ajtót. Talán épp úgy viharzott volna ki, ahogy érkezett, de az ajtó előtt álló szőke nő megtorpanásra késztette. Ránézve hunyta be szemét egy hosszú pillanatra, majd szorosan átölte, és tartotta egy pár másodpercig, mielőtt szó nélkül távozott volna.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
A taxi dugig volt, és egymást préseltük össze a zökkenőnél, mielőtt megállt volna. Egyedüli férfiként William ült elől, majd azonnal ki is pattant, és udvariasan kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Maddie nem hagyta ki a lehetőséget, hogy miközben középről kimászok, meg ne tolt volna a fenekemnél fogva. - Mondom Erin! Ha eljössz Connecticut-ba, feltétlenül keress fel minket! De tényleg keress fel! Dobta a csókokat a levegőbe, majd Will egy könnyed mozdulattal az orrára vágta az ajtót. - Jó volt látni. Érintette meg finoman a karomat, feltartóztatva még, hogy ne fogjam olyan sietősre a távozást. Mosolyogva fordultam felé, majd néhány pillanatra átvándorolt a tekintetem a kocsi ablakára tapadó arcokra és megcsóváltam a fejemet. - Igen, jó kis este volt. Mondd meg mindenkinek, hogy üdvözlöm őket, oké? - Oké… Sasha-nak is? Anyám említésére már nem volt olyan örömteli a mosoly az arcomon. - Örülnék neki, ha nem említenél. Nem túl jó a viszonyunk az utóbbi hónapokban. - Igen, azt észrevettem. Feszült ő is, ha szóba kerülsz… és te is, ha ő szóba kerül. Húzta végig tenyerét az arcomon, megérintve a kontyomból kiszabadult egyik kósza hajszálamat. Ismerem jól, tudom mi következne most, de elhúzódok a készülődő csók elől. - Tudod… Ő még nálam is öregebb. Kutatta a tekintetemet. Annak idején ezzel a kifogással utasítottam vissza, mert ez tűnt a legegyszerűbb kifogásnak. Nem beszélhettem Sergei-ről. - Biztos jó neked? Fürkészett, mintha egyetlen aprócska jelre várna tőlem, amivel szabad utat adhatnék arra, hogy megtegye, amit megtenne szíve szerint. Felpillantottam az épületre, láttam a lakás ablakaiból kiszűrődő fényt. - Szeretem őt, Will… Fordultam vissza felé, mire lassan bólintott, majd átölelve egyik karjával a vállaimat, nyomott egy gyengéd csókot a homlokomra. - Holnapután reggel megyek vissza Dawsonba. A városszéli motelben vettünk ki szobát. Ha esetleg szeretnél addig látni… Vonta meg a vállát, majd végigmérve hátrált vissza a taxihoz, és ült be a sofőr mellé. A taxi után néztem, majd mosolyogva intettem az ablakrésen kidugott integető kezek után, és beléptem az épületbe. Kényelmesen szedtem a lábaim, ám ahogy felértem a felső szintre, feltűnt a hangos szóváltás. Az egyik hang nagyon ismerős volt, és ahogy Eugéne lakásához közelebb értem, egyértelmű vált, hogy ő vitatkozik valakivel. Megtorpantam hezitálva, hogy bekopogjak-e vagy sem, ám a kérdést a hirtelen nyíló ajtó, és az előttem álló női alak el is döntötte. - Szia Elisé. Egyáltalán nem nézett ki jól. A kendő a fején sejttette, hogy már jelentkeztek a kezelések mellékhatásai, ráadásul erős alkoholszag lengte körbe, amit még erősebben éreztem, ahogy átölelt. Döbbenten néztem a sovány, elviharzó alak után, aki inkább tűnt szellemnek, mint élő… lélegző hús-vér embernek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire borzalmasan leépült az utóbbi hetek alatt. Belépve a lakásba húztam be magam mögött az ajtót, és tekintetemet Eugéne-en pihentetve szólaltam meg bizonytalanul. - Be van rúgva? Biztos jó ötlet hagyni, hogy ilyen állapotban elmenjen? Mi van, ha történik vele valami? Nem volt szemrehányás szavaimban, csak aggodalom. - Ihat egyáltalán a kemó mellett? Csitult el a hangom, majd letettem az ajtó melletti fogasra a táskámat, és ahogy bújtam ki a kabátomból, hirtelen kivágódott az ajtó. Könyökömet érte a tömör faajtó lendülete, tenyeremmel ösztönösen odakapva szisszentem fel. Elisé nem látott az ajtó mögött, tekintete csak Eugéne-en csüngött. Annyira részeg volt, hogy talán azt is elfelejtette, hogy az imént megérkeztem. Vagy pedig eljutott arra a szintre, hogy az alkohol kellően feloldotta a gátlásait és nem érdekelte az egész. - Sose fogod úgy szeretni, mint engem. Sose! Ugyanolyan hangos volt, mint a lakásban… magasról tett rá, hogy Eugéne szomszédjai meghallják. - Tudom, mert senki se ismer úgy, mint én! Nem szereted őt! Nevetett fel, s volt valami ijesztő őrület abban, ahogy kacagott. Lefagyva álltam az ajtó mögött, levegőt is elfelejtettem venni, ahogy Eugéne-re meredtem.
Túl későn ugrott ahhoz, hogy megfogja a kicsapódó ajtót, és megóvja a nő karjának ütődő faszegélyt. Azonban a helyzetet elég gyorsan felmérte ahhoz, hogy ne hagyja soká, hogy Erin a sérülést szorongassa, mintha ezzel tompíthatná az ütés okozta fájdalmat. Kegyetlenül fejtve le ujjait saját könyökéről fordította maga felé a nő kezét, remélve hogy a fehér blúz vörös foltok nélkül takarja majd az ütést, nem jelezve, hogy fel is szakította a bőrt. Jól tudta, hogy a hígító miatt a szövetek közé szivárgó vér feketére fog váltani, de legalább kifele nem vérzett, ami jó jel volt. Megragadva a nő tarkóját futottak ujjai sürgetőn és bizalmasan a tincsek közét. - Kérlek…nagyon kérlek…ne menj el! – tartotta egy hosszú pillanatig a nő zöld íriszeit, majd a kanapéhoz lépett, és felkapva egy galambszürke pólót húzta magára menet közben. Nem hagyhatta, hogy a húga ilyen állapotban kószáljon az utcán. A nő még hallotta, ahogy lépcsőn lefelé beleszól a telefonba. - Nathe! Indulj el felém. Elisé… - nem kellett többet mondania.
Háromnegyed óra is eltelt, mire Elisé bocsánatkéréseket mantrázva, Nathe karjaiban sírdogálva beült a férfi mellé, majd rácsukódott az ajtó. - Mi a…? - Eugéne felemelve kezét intette le a kérdést. - Össze van törve, és magával fog rántani. Nem azért mert gonosz, hanem mert úgy érzi, nincs kibe kapaszkodnia. – Nathe bepillantva az ablakon ingatta meg a fejét. - De van. Mindig is volt. De csak téged lát. – ez volt az a beszélgetés, mi sosem zajlott le köztük, és habár az utca közepe nem a legjobb helyszín volt erre, hirtelen égetővé vált. Eugéne bólintott, hosszan nézve az összetört testvérét. - Akkor lépj végre ki a hátam mögül. – sóhajtott, elengedve a nőt, kit hosszú évekig szeretett. Nathe a barátja arcát fürkészte, majd lassan bólintott. Szerette Elisét. De míg háttérben maradt, senkit nem veszített el. - És veled mi lesz? – tette fel a kérdést, mire Eugéne az órájára pillantott. - Reménykedek benne, hogy Erin teljesen őrült. Mert ha nem, akkor nem csak hogy kizárt a saját lakásomból… - döbbent rá, hogy nincs kulcsa. -…de az egész életéből is. – summázta a legvalószínűbb forgatókönyvet. Nathe lassan bólintott, tudva hogy ennek bőven van esélye, majd kezet nyújtva szorított rá a férfi kezére. - Vigyázz rá! – morogta Eugéne. - Ha hagyja… - Hagyni fogja! – vetett utolsó pillantást a kocsira, majd sóhajtva fordult el, és futólépésben indult a tömbház felé.
Tíz perc elteltével, teljesen átfagyva, saját ajtaján kopogva be remélte, hogy valaki kinyitja majd. Azonban fogalma sem volt, mit mondhatna az üres, és semmit nem orvosló „sajnálom” frázisa helyett.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Sokkal jobban megráztak Elisé szavai, mint amilyen mértékű fájdalmat okozott a könyökömnek vágódó ajtó. Nagyon nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne lépjek ki az ajtó takarásából, és ne nézzek farkasszemet Eugéne húgával. Most már biztos vagyok benne, hogy júniusban nem csak a szívbillentyűmet cserélték ki, de az agyamban is matattak valamit. A régi Erin már megtépte volna Eugéne húgát, szemernyi lelkiismeret-furdalás nélkül, nem érdekelve, hogy mennyire beteg. Csak most döbbenek rá, hogy mennyire más ember lettem, mint voltam. Hogy jobb-e? Azt még nem tudom eldönteni, de az biztos, hogy változtam. Nem keveset. Becsuktam a szemeimet, amikor hallottam a sietősen távozó lépteket, majd felnéztem Eugéne-re, de nem reagáltam semmit a kérésére. Némán figyeltem, ahogy magára kapja a pólóját, és Elisé után rohan. Finoman löktem be utána az ajtót, majd egyenesen a hűtőhöz sétáltam, és a fagyasztó részből kivettem a zöldborsót, majd felülve a bárszékre szorítottam a könyökömre, ami fájón lüktetett, és éreztem, hogy dagadásnak indult. Pillantásom az italos pohárra siklott, majd az üvegre… végül a fülem mögé tűrtem a kontyomból kiszabaduló szőke tincset, és felállva nyúltam az üvegért, hogy töltsek magamnak belőle egy keveset. Az itallal a kezemben léptem az ablakhoz, s figyeltem az utcán lejátszódó jelenetet. Nathe megérkezését, a szóváltást… majd Eugéne alakját, ahogy visszasiet az épületbe. A poharat letéve indultam meg az ajtó felé, majd egy pillanatra behunytam a szemem, mielőtt kitártam volna neki. A zöldborsó kezdett felengedni a fűtött lakás kellemes hőmérsékletén, a kicsapódó vízcseppek a lábfejemen landoltak átnedvesítve hófehér zoknimat. - Mielőtt bármit is mondanál. Szólaltam meg, remélve, hogy nem fog a szavaimba vágni… és hagyja, hogy végigmondjam azt, amit szeretnék. - Mindkettőben igazad volt. Bolond is vagyok, és „könnyen” is veszem ezt az egészet. Utalok vissza arra, amit még a lakásomon mondott délután, és amire akkor nem reagáltam. - Bolond vagyok, mert mindig is inkább a szívemre hallgattam, és nem az eszemre. Nem érdekelt, és most se érdekel az, hogy mások szerint mi a helyes, mit kellene… vagy nem kellene tennem. Aki azt hiszi, hogy ismer téged, mind próbál lebeszélni rólad, holott csak a jéghegy csúcsát látják, abból semmit, ami valójában alatta van. Ha látnák is, valószínűleg akkor is másképp látnának, mint én. Az eszem azt súgja, hogy hatalmas marhaság, amit csinálok, de a szívem folyton visszahúz hozzád, mert minden elcseszettséged ellenére érzem, hogy legbelül olyan lélek lakozik, akit érdemes szeretni. Valószínűleg te nem így gondolkozol magadról… gyűlölöd magad mindezért, és azért, ami tettél. Talán azt hiszed, hogy nem érdemled meg, hogy bárki is szeressen, holott valójában hatalmas szükséged van a szeretetre. Talán sokkal nagyobb, mint nekem. Csordultak ki könnyeim. - Én biztos vagyok magamban, és abban… amit érzek irántad. Talán ezért tűnhet úgy, hogy annyira könnyedén veszem a dolgokat. Nem veszem könnyedén, Eugéne… csak elfogadtam, hogy az élet semmit se kínál ezüsttálcán, hanem tenni kell azért, ha valamit akarunk. Én akarlak téged, és tudom, hogy türelmesnek kell lennem, mert nincs más ösvény ezen kívül, amit bejárhatok feléd. Én elengedtem a múltamat, és a jelenben akarok élni. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy te valóban továbbléptél már. Megértem, ha még mindig szereted Elisét. Tudom, hogy örökké a szívedben marad, és nem is akarom azt, hogy kiirtsd onnan. Elfogadtam, Eugéne. De ha tényleg a párom akarsz lenni, ha velem akarsz lenni, akkor legyél biztos magadban, és abban… amit érzel. Igen Eugéne… bolond vagyok. Bolond vagyok annyira… szeretlek annyira, hogy bármennyire is fáj, inkább elengedlek, ha mindaz igaz, amire Elisé próbált rávilágítani. Döntsd el mit akarsz valójában.
Egyetlen árva szót sem szólt. Némán, rezdületlenül hallgatta végig a nőt, és még akkor sem mozdult, mikor a keserű cseppek végiggördültek a hófehér bőrön. Csupán a fürkésző tekintetre engedte ki a levegőt, amit úgy érzett, hosszú percek óta pang tüdejében. - Igaza van…soha nem foglak úgy szeretni, ahogy őt. – lépett egy lépést közelebb. – Bárhogy is alakul köztünk, sosem lesz annyira bűnös, annyira fájdalmas, annyira önmarcangolással és lelkiismeret furdalással teli. Sosem kell majd bujkálnom, nem kell majd meggondolnom minden szavam, vagy érintésem. Maximum a korom miatt ér majd melletted támadás, de ez lepereg. – vont vállat. - Nem kell azt hazudnom egy családi ebéd alatt, hogy nem érdekel senki, hogy csak a munkámban élek, miközben akit szeretek, ott ül velem szemben. – állt meg a nő előtt, de nem érintette meg. - Sosem hazudtam Neked Erin. És ne kényszeríts bele, hogy most megtegyem…hogy olyat kelljen mondanom, ami… - tanácstalanul emelte meg a kezét, majd hullott is maga mellé. - Amit tudok, hogy imádkoztam, hogy még itt légy, mire visszajövök. Hogy láss bennem valamit…bármit…ami elég ahhoz, hogy ne vágd rám örökre az ajtót. Hogy ne gondold meg magad, és lépj le a szőke herceggel a mai este után. – célzott Williamre. – Hogy soha eszedbe se jusson magaddal hozni azt a ronda madarat… - mosolyodott el szomorúan. - Nem tudom megjósolni, hogy mi lesz. De azt tudom, hogy mi az ami véget ért. És az eddigi tapasztalatok alapján a józan eszemben nem bízhatsz…de a szavamban igen. – tartotta a nő tekintetét, nem tudva többet vagy jobbat mondani.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Nem vágtam a szavába, csak a fejemet ingattam nemlegesen. Nem akarom, hogy hazudjon. Nem akarok hazugságokat… én is épp elég ideig éltem hazugságban ahhoz, hogy ne vágyjak ilyenre. Egyébként is csak önámítás lenne. Will kitartóan próbált egész este a közelembe férkőzni, és a többiek is próbálkoztak folyton egymás mellé terelgetni minket. Nem vagyok ostoba, elég könnyen és elég hamar rájöttem, hogy miről is szólt az este. - Alig vártam már, hogy eljöjjünk onnan… hogy elköszönhessek tőlük. Testben velük voltam, de gondolatban itt, nálad. Soha nem voltam szerelmes William-be. Tudom, hogy ő talán sokkal biztonságosabb választás lenne, mint Te, mert sokkal kiszámíthatóbb… de nem tudnám vele elképzelni magam. Amikor Anchorage-ban azt mondtam neked, hogy én se vagyok sokkal jobb nálad, azt úgy is gondoltam, Eugéne. Nem csak te vigasztalódtál mással, ha épp a földre kerültél. Amikor Sergei-el összevesztünk… Említem talán most először a titkos kapcsolatomat nevén. - Elég sokszor vele, nála vigasztalódtam… annak ellenére, hogy tudtam, Ő szerelmes belém, és ezt én nem tudom, és nem is tudnám viszonozni. Nem ígértem soha semmit, amit ne akartam, vagy tudtam volna betartani. Én se tudom, hogy mi lesz hetek… hónapok múltán. Honnan is tudhatnám? Nincs garancia semmire. Ezért a jelen a legfontosabb. Ami pedig jön, azzal ráérek akkor foglalkozni, ha már megérkezik. Ide jöttem, mert itt akarok lenni… veled… Rád van szükségem, nem ígéretekre. Ha pedig azt mondod, hogy a múltad azon részét lezártad, akkor hiszek neked. Nincs okom kételkedni a szavában, mert tudom, hogy kemény… és egyenes ember, aki nem fáradozik azon, hogy hazugságokat kiagyaljon, és kiszínezze a valóságot. Finoman megérintettem az arcát, aztán tenyerem lecsúszott a vállára, a karján át a kezére, és megfogva magam után vontam a fürdőszobába. Útközben letettem a borsót a pultra, majd megnyitva a zuhanyzóban a vizet… kibújtattam a pólójából. - Teljesen átfáztál odakint. Keményen repkednek már a mínuszok, nem való pólóban ácsorogni majdnem egy órát. Hagytam, hogy mozdulataimat felváltva ő is megszabadítson a ruháimtól, majd belépve a zuhany alá vontam magamhoz, hogy a kellemesen meleg vízsugár mindkettőnket körülölelhessen. Tenyerem a tarkójára csúszott, s lehúzva magamhoz a fejét csókoltam meg hosszan, gyengéden.
Hosszúra nyúló, keserédes fűszerrel terhelt, fülledt zuhanyzás volt, mi átmelegítette nem csak átfagyott csontjait, de az Elisé távozásával üressé váló szívét is, mit elsöprő erővel támadt meg a szőke nő. Másfél órával később már kényelmes nadrágban nyújtotta ki lábát a szürkés kanapén, majd csupasz mellkasához vonva a nő hátát ölelte át, karjait a lapos hasfalon nyugtatva. Kicsit lejjebb csúsztatva párosukat támasztotta neki hátát a karfát szegő vastag párnának, majd tekintete megakadt a rendet bontó poháron, mi a pulton hevert, és nem ott, ahol Elisé hagyta. - Whiskey-t ittál? – vonta fel szemöldökét kérdőn, majd mosolyát belefojtotta a szőke tincsekbe. – Rosszabb hatással vagyok rád, mint reméltem. – morogta kedélyesen, majd mesélni kezdett, mintha tartozna a történettel. - Ali volt 19. Gyönyörű, okos, tehetséges…bárkit megkaphatott, és meg is kapott. Valószínűleg a feléről sem tudok, és jól is van ez így. Nath már akkor is szerette, de Elisé mindenkivel csak játszott. Nath ennél sokkal okosabb volt. Meg akarta várni, míg a húgom kiszórakozza magát, és ráadásul azért Nathanielt sem kell félteni. – tűnődött el. – Apám rákos lett, és Elisé belerokkant a félelembe, hogy elveszíti. Imádja Apámat…az apánkat. Még ha nem is volt az édes gyermeke, Elisé, a fürtös kislány képes volt arra, amire én soha. Megszelídíteni az öreg, darabos, szögletes katonát. Sokat betegeskedett apám, és semmi jóval nem kecsegtette az onkológusok. Nem tudom, hogy alakult…sokat voltam ott, vele, velük…mindig is nagyon szoros volt a kapcsolatunk, de akkor már egy fél éve éreztem, hogy máshogy szól, máshogy néz. Persze elhessegettem a gondolatot, legalább is próbáltam. Aznap este közölte, hogy boldog, hogy apánk nem az apja. Hogy nincs közünk egymáshoz, mert akkor végtelenül bűnös lenne, amit érez… - hangja távoli volt, beleveszett a múlt árnyaiba. - Fel akartam háborodni. Emlékszem…akaratlanul is készültem erre a beszélgetésre, el akartam mondani, hogy csak a félelem mondatja vele, hogy retteg az esetleges veszteségtől, ezért kapaszkodót keres… - emelte meg kissé a kezét tanácstalanul, majd simult is vissza a nő hasára. - …azonban ahogy ott ült mellettem, ahogy figyelt, ahogy mozdult…rádöbbentem, hogy szeretem. Hogy vágyom rá…és elkövettem a hibát, amit azóta is nyögünk mind a ketten. Megcsókoltam. – fújta ki a levegőt, majd mosolyodott el keserédesen. – Elrohant. Napokig nem láttam. Aztán sokat láttam, minden nap más férfi oldalán, míg két hónap múlva bekopogott, és ott állt, kisírt szemekkel, lefolyt szemfestékkel, és közölte…ő mindent megtett. Többet is, mint amit szabadott volna, hogy ne álljon most itt… - vonta meg a vállát. Nem kellett tovább mesélnie, a nő is kitalálta magától a folytatást. - Apánk lassan de egyértelműen rendbejött. És mi ott álltunk előtte szeretőként, ahogy azt magyarázta, hogy legalább egy unokáját látni akarja, szóval húzzunk bele. Nem mertük elmondani…féltünk, hogy ha a rák nem vitte el, majd a szégyen teszi meg. Közben Elisé karrierje is elindult. Egyre sikeresebb volt, és egyre kevésbé fért bele a gondolat, hogy kiborítsuk a bilit. Hogy kiálljunk, és azt mondjuk a világnak, hogy nem vagyunk testvérek. Hol ő nem tette volna meg, hol én nem. Majd mikor… - nyelt egyet az elveszett gyermekre gondolva. - …már mindegy volt. Már mindegy. Van, amit nem lehet megbocsátani még annak sem, akit szeretsz. – fújta ki lassan a levegőt, miközben ajka a nő tincsei közé futottak. Ölelése szorosabbra fogta a karcsú testet, és évek óta először érzett megkönnyebbülést.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Egyik lábamat kinyújtva hagytam, a másikat felhúzva döntöttem térdemet a kanapé támlájának. Körkörös mozdulatokkal cirógattam Eugéne alkarjának belső felé, majd a szemem sarkából a pult felé sandítottam. - Csak néhány kortyot. Másik kezemet a combján pihentettem meg. Bőre még meleg volt a hosszú zuhanyzástól, és erősen árasztotta magából tusfürdőjének kellemesen férfias illatát. Enyhén oldalra fordítottam a fejem, majd egy futó csókot nyomtam a vállgödrébe. - Nem kell aggódnod, továbbra se ízlik. Szerintem förtelmes! Helyezkedtem vissza a korábbi pozícióba, és tovább cirógatva a kezét hallgattam a történetét. Mindazt, ami ide vezetett… a kezdeti tartózkodást, aztán az egymásra találást, a keserédes boldogságot… az árnyakat, amik lefedték boldogságukat. Nem szóltam közbe, éreztem, hogy Eugéne-nek most szüksége van arra, hogy kiadhassa magából ezeket. Nem töltött el jó érzéssel, újra megrohantak azok az érzések, amik első alkalommal, amikor tudomást szereztem arról, ami köztük volt, de most már tudom helyén kezelni a dolgot. - Megértelek, Eugéne. Vannak dolgok, amiket nem tudunk megbocsájtani, bármennyire is szeretjük az illetőt. Sóhajtottam, belesimulva a szorosabb ölelésbe. Idővel valószínűleg megenyhülök majd apa és anya irányába, de ez nem jelenti azt, hogy meg fogom nekik bocsátani azt, amit műveltek. Hiába nem velem tették, a bátyámmal tették és az unokájukkal, akik ugyanúgy a családom, mint ők. - Erről senki se dönthetne egyedül. Egyszer én is azt hittem, hogy teherbe estem. Megrémültem, hogy ne rémültem volna meg… de az meg se fordult a fejemben, hogy ha tényleg terhes vagyok, akkor ne szóljak Sergei-nek és a háta mögött cselekedjek. Az a baba az övé is lett volna, nem csak az enyém. Azóta már tudom, hogy azok a rosszullétek, ájulások a szívbetegségem elsőként jelentkező tünetei voltak. Ebben nagyot hibázott Elisé. Önző módon cselekedett, és csak magára gondolt. Ha a szívére hallgatott volna, valószínűleg nem cselekszi meg ezt, mert ki az, aki egy szerelemgyereket elvetetne? - Keveset meséltél eddig a szüleidről. Főleg csak anyukádat emlegetted… Jó a viszonyod velük? Ha jól emlékszem, akkor csak édesanyját említette, amikor Anchorage-ban voltunk, és akkor nem is kérdeztem felőlük, most viszont ha már szóba került az apukája a betegsége kapcsán, akkor itt az alkalom, hogy egy kicsit többet is megtudhassak róla, róluk. - Egyszer nagyon szeretnélek meghallgatni, amikor… Szavaimat a fotelben hagyott táskámban megcsörrenő telefonom hangja törte meg. Kissé felemelkedtem, hogy ránézzek a falon levő órára. Éjfél is elmúlt már. - Ki nem tud aludni ilyenkor? Ajkaimhoz emeltem Eugéne kezét, majd csókot nyomtam a kézfejére, és felkeltem a kanapéról. A kontyból lebontott hajam lágy hullámban kacskaringózva táncolt a hátamon, ahogy a fotelig megtéve azt a néhány lépést nyitottam ki a táskámat, majd vettem elő a kitartóan csengő készüléket. „Ismeretlen szám” Rövid ideig bámultam a kijelzőre, aztán kijelzővel lefelé fordítva tettem le a dohányzóasztal szélére a mobilt, és az elhalkulását követően kisebb sóhajjal bújtam vissza Eugéne karjai közé. Épphogy letettem a fejem a mellkasára, a készülék megremegett az asztalon, jelezve a szöveges üzenet érkezését. - Szóval. Hol is tartottam? Ja igen. Emeltem Eugéne kezét a kezembe, majd végigfuttattam tekintetemet a hosszú ujjakon. - Hallhatlak valamikor zongorázni? Úgy szeretném… Mértem hozzá kicsi kezemet jóval nagyobb tenyeréhez.
Habár a téma nehézkes volt, és sebeket szaggató, mégis hirtelen minden nyugodttá, meghitté, otthonossá vedlett. - Anyám egy gyönyörű nő. – mosolyodott el. – Még mindig egy törékeny balerina. És amilyen gyengéd bájjal irányítja az ezredesként leszerelt apámat, az egyszerűen lenyűgöző. – volt őszinte tisztelet hangjában a szülei iránt. - Azt hiszem a maguk kis defektjeikkel ugyan, de ők valóban irigylésre méltó mintaházaspár. Tökéletes harmóniát alkotnak, pedig annyira különbözőek. – sodorta fel a vékony póló anyagát, majd feszült tenyere a nő köldökére simítón. – Jó a kapcsolatunk. Szeretem őket, csak valahogy… - megvonta a vállát. - …jogos a félelem, hogy nem élik meg az unokát. – kalandozott érintése a halványrózsaszín csipke széléig, de nem lépett határt. - Nem tudnak Elisé állapotáról. Nem mondtuk el. Nem rákos. A kendő csak amolyan divatmánia, ne tévesszen meg. Azonban nincs jól. Nagyon erős gyógyszereket kap, amitől folyamatosan csak hányni tud. 6 kilót fogyott, ami az amúgy is kiéheztetett testét teljesen összetöri. – volt aggodalom és a balett miatt harag is a hangjában. – A méhe állandó gyulladásban van, illetve az egyik petefészek, ami teljesen le is állt, és…mondhatni sorvadásnak indult. Meg fogják műteni, és eltávolítják ezt a részt. Már csak azért küzdenek, hogy a méhet megmentsék. De bárhogy is, ha még el is kerülheti a kivételét…egy petefészekkel, és a heges felületű méhével a teherbeesés esélye nagyon minimális lesz. És akkor még ki is kell hordania… - mondta halkan. – Nem jók az esélyek. – futottak ujjai a nő felhúzott combján, majd belső felét simítva kerülték ki a csipkecsapdát, és tértek vissza hasára. Érintése ugyan kényeztető volt, de nem követelt vagy sürgetett többre, másra. - Én hát itt vagyok én…akinek valahogy nem úgy alakultak a dolgok, hogy az iskolás kiskölyköket hordja reggelente. – mosolyodott el. – És valljuk be, a megjelenésed ennek változtatásán nem segít. – célzott arra, hogy a nő túl fiatal, a kapcsolat túl instabil, és eszébe se jutni ilyen elvárást támasztani. - Szóval anyámék élik a tudatlanság édes nyugdíjas korát Achorage-ban, és ez így van rendjén. Elisé rendbe fog jönni. Felesleges őket stresszelni ezzel az egésszel. – nyúlt előre mindkét karja, majd kétoldalt fogva meg a nő csípőjét, simította végig mindkét oldalát, végképp felsodorva hasán a világos anyagot. - Észbontóan gyönyörű vagy. – morogta végigpillantva a neki dőlő nő alakján, majd újra hátradőlve sóhajtott. - Jövő hét elején elméletileg hozzák a zongorámat. – mutatott a hátuk mögé az üressé vált területre az ablak mellett. – Ritkán játszom nem csak a saját szórakoztatásomra, hacsaknem gyerekek. Valahogy a zongora…segít elsimítani mindent, ami bennem van. Gondolkodni, helyrerakni a dolgokat. – pillantott a megrezdülő mobil felé, majd legyintett. - Ma már én se veszem fel. Épp elég volt mára mindenkiből. – emelkedett fel, majd a másik fölé hajolva csókolta meg lustán. - Jövő héten New Yorkba kell utaznom konferenciára. Tudom, hogy ez mocsaras talaj…de gyere velem.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Elmosolyodok. Az én szüleim még nem annyira öregek – vagy csak nekem nem tűnik fel az évek múlása fölöttük -, de az ő házasságuk is példaértékű lehet. Nem is tudom, hogy hallottam-e őket valaha veszekedni, mindig… mindenben akkora volt az egyetértés. - Az én szüleimnél a „zsák a foltját” eset áll fenn. Ők meg nagyon egyformák. Ugyanúgy gondolkodnak, ugyanúgy szenvedélyes sportrajongók. Nem nagyon mennek el egymás nélkül sehova. A baráti kör, a hobbik… minden közös. Néha úgy érzem, hogy ez is közös… Kocogtatom meg ujjammal a halántékomat. Nekem annyira nem szokott feltűnni, de mások már tettek megjegyzést rá, hogy befejezik egymás mondatait. - Talán csak annyi a különbség, hogy apa velem engedékenyebb… anya szigorúbb. Szerintem ez amiatt alakult ki, mert ő edzett. Tűnődtem röviden, majd halk sóhaj hagyta el ajkaimat, élvezve a finom… simogató mozdulatokat. Teljesen sikerül ellazulnom. Be is csukom néhány hosszú pillanatra a szemeimet, majd zöld szempáromat a spotlámpákra szegezem. Én tényleg azt hittem, hogy rákos… szerencsére nem az, de így se túl fényesek a kilátások. - Nagyon nehéz időszak lesz ez neki minden tekintetben. Nathe nagyon jó barát… Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog rá vigyázni. Nem ismerem annyira régóta, s talán csapongó életet él… de miért ne bulizhatna, amikor független? Ettől még nem rossz ember valaki, csak úgy éli az életét, ahogy az neki jó. Emellett odafigyel a barátaira, törődik velük, és ha segítség kell, akkor kérdés nélkül rendelkezésre áll. - Más okokból, mint Elisé… de egy darabig én se kockáztathatnék. Sóhajtok fel. Dr. Winter teljes körűen tájékoztatott mindenről, ahogy arról is, hogy ha párkapcsolatom lesz, akkor figyeljek oda a védekezésre, mert a műtét eléggé megviselte a testemet, és kell nagyjából két év ahhoz, hogy regenerálódjak, és biztonsággal gyereket vállalhassak. Nincsenek egyelőre ilyen irányú terveim, így is eléggé sok változás következett be az életemben. Arra, hogy a szüleik nem tudnak semmiről, nem reflektálok. Bizonyára sok mindent meg kellene tudnia magyarázni Elisének, hogy mik vezettek idáig… viszont ha utólag meg mégis kiderül, hogy milyen beavatkozásokon ment át a szülők tudta nélkül, akkor feszültséget szülhet. Persze minden család, minden szülő más… én csak a saját példánkból tudok kiindulni, és gondolni azt erről az egészről, hogy elhallgatni ilyen dolgot nem biztos, hogy jó döntés. Finoman megremegett a hasfalam, majd széles mosollyal pillantottam hátra, Eugéne-re. - Ha gyakran viszel abba a kis olasz étterembe, ez már nem marad így sokáig… Célozgattam arra, hogy a sok tésztás-szószos kajától, majd túlkerekednek az idomaim. Eddig a mindennapjaim része volt a kemény edzés, az étrendem se ilyen volt. A szívem miatt át kellett állnom másfajta étkezésre, ráadásul a testmozgásom is eléggé megcsappant… s bár a családban senki sincs elhízva, azért nem szeretném megkísérteni a sorsot. - A Holdfény szonátát el tudod játszani? Kezdtem el dúdolni az orrom alatt a szomorkásnak ható dallamot. Az, hogy ismeri-e… nos, szerintem evidens, hogy igen, de számtalan olyan zenemű lehet, amit ismer, de még nem játszott soha. Ujjaim végigtáncoltak Eugéne gerincén, majd a csigolyákon felszaladva simultak rá a tarkójára, miközben viszonoztam csókját. - New Yorkba? Sápadok el pillanatok alatt, aztán azzal a lendülettel fel is ülök a kanapén. Szőke hajzuhatagomba túrva húzom fel kinyújtott lábamat is, aztán a körmeimet kezdem fixírozni. - Nem tudom, Eugéne. Azt hiszem, erre még nem vagyok felkészülve… ne haragudj. Állok fel a kanapéról, majd besétálok a pult mögé, és kiöblítve a poharat engedem fel hideg csapvízzel, majd nagyokat kortyolva belőle megiszom. - Nem akarok New Yorkba menni. Az üvegpohár vastag talpa hangosan koppant a pulton, s ahogy elhúztam a kezem, észrevettem, hogy alig észrevehetően, de remegek.
Elmosolyodva bólintott. - El tudom játszani. Alapvetően bármit el tudok játszani, ha van kotta. De ezt a darabot kifejezetten nem szeretem. Ami meg az olasz kaját illeti… - futott érintése célzatosan nő mellére, mi a ruhán keresztül ujjai fészkébe feszült. - …ahogy visszahíztad azt a nagyjából 4 kilót, amit az elmúlt hónapban a szerelmi bánatod és a nemtörődömséged miatt lefogytál, le is mondhatsz róla. –vigyorodott el, majd engedte szabadon a nőt. Maga is felülve figyelte a másik bezárkózását, majd utána indulva a konyhába vonta magához. - Hé…semmi gond. – futottak ujjai a kontyra, majd szabadították meg a csatoktól, mik a pulton végezték. – Kibírom egyedül New Yorkot. És ha meggondolod magad, még az utolsó pillanatban is lemondhatom az ottani szeretőimet. – húzódott pimasz mosolyra a szája, és már azelőtt megfeszítette a hasizmát, mielőtt a nő keze ökölbe szorult volna. Elkapva a derekát emelte el a földtől, ahogy magához vonta. - Ha nem fekszel most le velem…- csókolta meg a szabályos ajkakat, majd szenvedőn befejezte a mondatot. - …lefekszem nélküled. – mosolyodott el fáradtan, miközben a földre téve a nőt csókolt bele hajába, beszívva az édeskés virágillatot, mi annyira a sajátja volt. - Gyere… - fogta meg kezét, majd menet közben leoltotta a villanyokat.
Már nem volt korán, ennek ellenére bizonyos volt benne, hogy csak álmodta a tompa koppanásokat. Hunyorogva pillantott az oldalához fészkelődött nőre, majd emelte el óvatosan a hófehér kezet, mi ernyedten átvetve feküdt mellkasán. És akkor újra hallotta… Az éjjeliszekrényen álló órára pillantott, majd lassan tudatosul a 11 felé haladó mutató. Hogy a nő ne ébredjen fel…(ebben aztán nem kevés gyakorlata volt)…mászott ki az ágyból, majd magára húzva a sötétszürke szabadidőnadrágot, indult az ajtó felé. Nem bajlódott azzal, hogy pólót is vegyen, ahhoz még túlzottan hatott az ágy húzó ereje. Beletúrva hajába tárta ki az ajtót, és abban a pillanatban fel is ébredt. Az álom huss, szertefoszlott. - Hol van a lányom? – volt nem csak a tekintet, de a hangsúly is vádló. - Önnek is jó reggelt. – sóhajtott fáradtan. Nem értette, hogy csak néha…egy-egy rohadt napra mért nem lehet nyugalom körülöttük! - Csak ne udvariaskodjon. Hol van Erin? – próbált az alapvetően alacsony nő átnézni a magas férfi válla felett, ami valljuk be…sajátos küzdelemmé nőtte ki magát pár másodpercen belül. Végül Eugéne talán a korát, talán az anyai presztízsét méltányolva lépett arrább, és egy mozdulattal betessékelte a minden lében kanál, cseppet sem várt, diktatórikus asszonyságot. - Erin? Ha jól sejtem, az ágyamban. – volt eléggé rezignált a közlés ahhoz, hogy a lehető legelsöprőbb hatást érje el. - Hogy meri…? – ventilált a nő egy sort, mire Eugáne elfordulva vette fel a kanapén hagyott pólóját, és bújt bele a szürke anyagba. - Mit hogy merek Mrs Carter? Felnőtt embernek kezelni a lányát? Elhinni, hogy képes önálló döntéseket hozni? Belátni, hogy gyönyörű és értékes? - tárta szét kezét egy pillanatra. - Maga manipulálta…addig beszélt mindenfélét, amíg az ágyába nem tudta vinni. Pedig Erin soha…ha ismerné… - Ha maga ismerné. Ha egy pillanatig is érdekelné, hogy valójában milyen a lánya, akkor most azt kérdezné tőlem, hogy boldoggá tudom-e tenni? – beszélt fele olyan halkan mint a nő, szavai mégis súlyokat tettek az idősörő asszony vállára. - Semmit nem tud rólunk…a családunkról…Erinről…és most hazaviszem…magát meg tönkreteszem egy életre!
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Abban a pillanatban, ahogy a mezsgyéről az ébrenlétbe zuhantam át, rossz érzés fogott el. Felkönyökölve az ágyon pillantottam Eugéne helyére. A párnán még kirajzolódott fejének lenyomata. Szőke tincseimet hátrasöpörtem az arcomból, és felülve az ágyon pillantottam körbe. - Eugéne? Szólaltam meg, majd lefordítva magamról a takarót bújtam bele az ágy mellett heverő fehér felsőmbe. A háló ajtajához érve hallottam meg a nappaliból beszűrődő hangokat. Anya? A felismeréstől összerándultam, majd többszöri nekifutásra sikerült csak ráfonni ujjaimat a háló kilincsére, és kilépni onnan. Tekintetünk szinte azonnal találkozott. Anyám a nemzeti csapatmelegítőt viselte, vélhetőleg hamarabb eljutott hozzá az információ, mint ő oda… ahova eredetileg indult volna. Szörnyülködő arccal mért végig, ahogy ott álltam kócos… frissen ébredt ábrázattal áttetsző gyűrt felsőmben és csipkés alsóneműmben. - Anya te mit keresel itt? - Hogy én mit keresek itt? Szinte félrelökve Eugéne-t az útjából indult meg lendületes léptekkel felém, s én ösztönösen az ajtó támlájának simulva próbáltam összehúzni magam. A tekintete megrémített. Át se gondolva, hogy mit tesz… lendült keze a levegőbe, és akkora pofont lekevert, hogy szó szerint az ajtófélfa adta a másikat. - Elment az eszed, Erin Carter? Maddie-től kell megtudnom, hogy a saját orvosoddal hetyegsz? Most azonnal véget vetsz ennek, és visszajössz velem New Yorkba! Nem fogom megengedni, hogy tönkretedd azt, amit felépítettünk évtizedes kemény munkával. Tenyeremet az arcomra tapasztva fordultam felé. Soha életemben nem pofozott még fel. Huszonöt éves koromban kell megérnem azt, hogy kezet emel rám!? Iszonyúan megalázva érzem magam, és minden porcikámat elönti a düh. - Eugéne nem az orvosom, anya. Te fogadtad fel annak idején, nem én… - Ó, szóval ez máris feljogosítja arra, hogy felrúgja az orvos-beteg közötti viszonyt? - Nem, anya, nem így volt. Már rég nem volt az orvosom akkor… Szeretem őt, és nem fogom hagyni, hogy Te… Ti döntsetek az életem fölött, ahogy annak idején Jackie fölött is Ti döntöttetek! Huszonöt éves vagyok, ez az én életem… és mit vársz tőlem? Mit? Soha többé nem versenyezhetek! Megmondtam, hogy nem akarok beszélni veled, mégis ide jöttél. Nem tartasz tiszteletben, anya! Kapkodtam levegő után, s indultak meg könnyeim. Ahogy leengedtem a kezemet, tökéletesen kirajzolódott a bőrömön anyám ujjainak lenyomata. - Elég! Hagytam időt, hogy összeszedd magad. Mindkét gyerekemnek elment az esze? Te komolyan ezen az Isten háta mögötti helyen akarsz élni ezzel az alakkal? Beszélt úgy, mintha Eugéne itt se lenne, és nem az ő lakásában lenne. - New Yorkban van a helyed. Leteszed az edzői vizsgát, és csinálod tovább, ahogy én is csináltam. Feláldoztam értetek az egész életemet… és nem tűröm, hogy mindent eldobj magadtól! - Szóval neked egyáltalán nem is számít, hogy én mit akarok? A csuklómat elkapva rántott magához, majd átváltott oroszra, hogy csak én értsem a mondandóját. - A lányom vagy, és szeretlek. Bármit megtennék érted Erin. Érted is, és a bátyádért is, mert őt is ugyanúgy szeretem! Ha nem szakítasz vele, és nem jössz vissza New Yorkba, esküszöm neked, hogy minden követ megmozgatok, és teszek róla, hogy soha többé ne praktizálhasson. Tönkre teszem egy életre! Hidd el lányom… megteszem. Kirántottam a csuklómat a szorításból, majd oroszul válaszoltam a szavaira. - Nem lehetsz ennyire gonosz. Ingattam nemlegesen a fejem, rémült pillantást vetve Eugéne-re. Elkapva az államat fordította erőszakkal maga felé az arcomat, hogy a szemeimbe nézhessen. - Nem vagyok gonosz. Anya vagyok. Ha egyszer anya leszel, majd te is megérted. Nézett velem farkasszemet.
Ahogy meglátta az ajtóban előbukkanó nőt, azonnal mellé lépve vonta magához. Nem a védelmezés volt az elsődleges cél, inkább annak megerősítése, hogy a nő hozzá tartozik, és habár tobzódhat a másik, ez számára hazai pálya. Habár mesélt Erin az anyja uralkodásáról, sosem gondolta volna, hogy a dolog ennyire súlyos. Szinte érezni vélte, ahogy az érintése alatt zsugorodott még kisebbre az amúgy is alacsony nő, ahogy az anyja lángoló tekintettel megindult felé. Habár a keze valóban lendült, célt sosem ért. Mielőtt a nő arcának csapódhatott volna, csuklója a felé nyúló ujjak szorításában akadt el. A pofon ugyan sosem csattant el, Erinnek épp elég volt a tudat ahhoz, hogy úgy kapja kezét arcához, mintha megtörtént volna. - Ha még egyszer megpróbál kezet emelni a lányára, én magam rakom ki innen egy feljelentéssel együtt. Jó szalagcím lesz a családon belüli erőszak a sportlapokon! – szúrt bele abba a pontba, mi a legjobban fájt. A nő tekintete lángoló gyűlölettel fordult a férfi felé, de mintha nem akart volna tudomást venni róla, folytatta mondandóját a lányának, ki kitartóan védekezett és magyarázkodott. Eugéne balja a nő derekára futott, majd fel a hátára, mintha érintésével akart volna erőt önteni belé. Azonban akármennyire próbált úriember maradni, nem nagyon bírta pár mondatnál tovább. - Hagyja el a lakásom. Forduljon meg, és menjen el. – volt nyugodt, de végtelenül hideg a hangja. Az Oroszul karattyoló nő némi értetlenkedéssel fordult a férfi felé, nem bírva beépíteni a tudatába, hogy ez az ember állandóan ellentmond neki. - Tönkreteszem. Soha nem fog többet praktizálni. Maga egy senki…fel sem fogja, kivel húz ujjat. – Eugáne felvonva szemöldökét nézett úgy a nőre, mint valami igazán különleges bogárra. Nagyon kimérten, és halkan beszélni kezdett, egyetlen pillanatra sem szakítva el érintését a mellette álló, az anyja hatalma alatt összezsugorodott nőről. - Rendben Mrs. Carter, ha valóban erre vágyik, háborúzzunk a lányáért. Maga elkezdi szétkürtölni, hogy lefektettem a gondjaimra bízott 25 éves lányát. Engedékeny leszek a játék kedvéért. Mondjuk azt, hogy igaz. Mi fog történni? A lánya nagykorú, önszántából feküdt le velem, így jogi következmény nem lesz. Talán pár önhöz hasonló anya nem fogja hozzám hozni a lányát…de elhiheti, annál több fog magától jönni. – vigyorodott el olyan nagyképű fölénnyel, hogy Erin attól félhetett, hogy az anyja nekimegy a nála jóval nagyobb orvosnak. - Ezzel szemben én leülök Erinnel, és megkapargatva a felszínt hamar ki fog derülni, miért retteg magától. Nem csak fizikálisan lehet bántalmazni egy gyermeket. Aztán előszedem Meddiet, és az igazán tehetséges Lirene Forbs-ot, aki pár éve otthagyta önt, és habár nagyon nagy csendben távozott, ha az ember nagyon kutat, rátalálhat célzásokra a rájuk kényszerített dopping miatt. Nem tudom mennyit fizetett Lirene családjának…bizonyosan sokat. De amit két ember tud, az nem titok…és elhiheti. A legjobb vagyok abban, hogy emberekből kiszedjem a titkaikat. – tartotta a nő tekintetét rendületlenül. - Innen már csak egy lépés, hogy előszedjük Erin leleteit. Hogy specialisták más szemszögből kapargatva meg a kóros elváltozást a szívében talán rávilágítsanak néhány új aspektusra…persze csak találgatok. – a nő ekkor már pillanatként váltotta a színét, levegőtért kapkodva akarván belevágni az orvos szavaiba, de végül sosem jött ki a megfelelő replika. - Ugye nem kell folytatnom, hogy hány hónapig cikkezne a sajtó, hány vizsgálat és nyomozás indulna el, és ez milyen hatással lenne a családjára és a karrierjére? – lépett előrébb, a nő fölé magasodva. - Szóval felteszem a kérdést. Akar velem háborúzni Mrs. Carter? Van elég pénze, hogy megvegye az egész világot? - volt költői a kérdés, miközben keze az ajtó felé mutatott.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 33
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Hogy merészeli? Mégis hogy jön maga… maga… liliomtipró ehhez!? Engem tesz felelőssé Erin betegsége miatt? Én tettem erőssé! Nekem köszönheti, hogy oda jutott, ahova! Ha hagyom elkanászodni, sose vált volna belőle kiváló sportoló! Nem tűröm, hogy egy magafajta pökhendi alak doppingvétséggel vádoljon, főleg nem a saját lányom ellen! Fel fogom jelenteni becsületsértésért! Emelte fel figyelmeztetően a mutatóujját. A keze remegett az idegességtől. - Anya, ne… Szólaltam meg szinte könyörögve, és egyre jobban úgy éreztem, hogy kiszáll minden porcikámból az erő. Ha Eugéne nem fogna, talán már összecsuklottam volna. - Fogd be a szádat! Undorító, amit művelsz! Fordult felém egy pillanatra villanó tekintettel, majd vissza Eugéne-hez. - Kihasználta a lányom gyengeségét, és az ujjai köré csavarta, amikor sebezhető volt. Telebeszélte hülyeségekkel a fejét, a szülei ellen hangolta! Nem fogom ezt annyiban hagyni! Fordult sarkon, majd indult el az ajtó felé, de mielőtt távozott volna, még visszafordult. - Egy hetet kapsz, lányom! Váltott ismét oroszra, aztán lendületesen becsapta maga mögött az ajtót. Ahogy kettesben maradunk, megrogynak a térdeim, és ziháló zokogásban török ki. Remegésem, pulzusom, rémült tekintetem pánikrohamról árulkodik. Úgy kapkodok levegő után, mintha egy aprócska, ablaktalan és szűk szobába zártak volna, ahol már csak pár lélegzetvételnyi oxigén maradt.
Kezdőlap
