- Nem csak az én érdemem. A pult felé fordultam, miután egy kézcsókkal otthagyott. Lepleztem az értetlenséget, ami a hirtelen váltás miatt tombolt bennem. Nem értem, hogy mi történhetett, de próbálok túllendülni a dolgon, és nem leragadni. A pulthoz sétálok, majd felülök vele szembe, oldalvást fordítva a lábamat, majd keresztbe vetettem rajta a másikat, hogy kényelmesen elférjek. Magam elé emeltem a poharat, majd beleszagoltam a halovány rózsaszínes italba. Az alkohol bizonyos mértékig nem tiltott a műtétem miatt, nem is azért nem szoktam inni, hanem azért, mert sportolóként egy sportembernek nem helyes inni. Most már azonban nem vagyok hivatásos sportoló. Óvatosan ajkaimhoz emeltem a karcsú vonalú talpaspoharat, majd egy kicsit kortyoltam belőle. Arcizmaim kissé megrándultak, de egyáltalán nem volt annyira borzalmas, mint amire számítottam. A kellemes zene felcsendülésekor félig kifordultam a pulttól, és Eugéne felé pillantottam. - Egy kicsit, köszi. Tettem vissza a tényéra elé a poharát, majd tekintetemmel nyomon követtem a mozdulatait. A sajt gusztusosan nyúlott, ahogy átemeltem a tepsiből a tányérra a lasagne kockát. Kézbe vettem a villámat, de megvártam, amíg ő is helyet foglal előttem. - Remek. Nyugtáztam nem épp kitörő örömmel, hogy továbbra is hívogatni fog engem. Az viszont, ha Eugéne-ről leszáll végre, elég nagy pozitívum. Megvártam, hogy elsőként kóstolja meg az ételt, csak azt követően vágtam villámmal egy kisebb darabot a sajátomból. Meglepetten rándult meg a szemöldököm, tényleg jól sikerült! Eugéne kijelentésére reflexszerűen felnevettem, majd megtörölve a számat, ajkaimhoz emeltem a boros poharat, és aprót kortyoltam a nem olyan markáns ízű roséból. - Csalódást kell okoznom Eugéne, mert nincs szükségem szexuális tanácsadásra. Pillantottam fel rá a poharat elhúzva ajkaimtól. Egész kellemes harmóniát képez a lasagnével a bor íze. - A húst én fűszereztem, csak ráöntötte az üvegből a szószt. Nem mindent ő csinált. Pontosítottam, de nem húztam fel az orromat a feltételezés miatt, hogy végig csak asszisztáltam, és a néni főzött. Tény, hogy segített, és nélküle fél órán át a hűtő előtt álltam volna, hogy mégis mit csináljak, de inkább csak irányított, nem vette ki a kezemből a főzőkanalat. Két-három falatot követően egy korty borral öblítettem le a falatot, és a vacsora feléhez érve meglepődve tapasztaltam, hogy a bor elfogyott a poharamból. - Kérhetek még? Toltam felé a talpas poharat, szemeibe pillantva.
Szó nélkül öntve még egy pohár rosét a nőnek húzta össze a szemöldökét, inkább a saját gondolatain fennakadva, mint a nő szavain. Mondata szöget ütött fejébe, hogy talán nagyobb „gond” van annál, minthogy a nő szíve mélyén egy gyermek. Ilyen anyai kontrollal, állandó edzéssel, elmondása szerint barátoktól mentes nulla magánélettel enyhén szólva elszigetelődhetett. És ha ez így van… akaratlanul is a pohár után nyúlt, majd próbálva elhajtani a gondolatot kortyolt nagyot a rózsaszínes italból. - Nincs miért aggódnod. Tényleg jó lett. – intett villájával az étel felé, majd visszatérve az alapproblémához, pillantott a nőre. - És mi a terved? Számot változtatsz? Soha többé nem beszélsz velük? Még Alaskánál is messzebb menekülsz? – kapta be a következő falatot. Szó nélkül hallgatta végig a nő magyarázatát és habár a kérdés inkább arra szolgált, hogy rámutasson a másiknak, hogy nem menekülhet örökre, nem feszegette tovább. Felesleges volt. Bekapva a tányéron lévő utolsó falatot figyelte a nőt, ki élvezettel kortyolt bele újra a borba, és döbbent rá, hogy habár csak vicc volt a közös éjszaka, már maximum taxival távozhat a másik. Nem világosítva fel erről az apróságról, pillantott az órájára. A mutató a kilencet is elhagyta, mire a nő is letette a villát, és úgy tűnt, nem akar többet szedni. - Köszönöm. – intett a vacsora felé. – Nem tagadom, megleptél. Tojásrántottára és pirítósra számítottam. – mosolyodott el, majd felállva bújt ki a fehér ingre húzott vékony pulóverből, mi vagy a bortól, vagy az elinduló fűtéstől vált túl meleggé. A bárszék háttámlájára hajtva a szürke anyagot pillantott a nőre, majd megkerülve a pultot vette el előle az üres tányért, és gyors öblítés után pakolta a mosogatógépbe az edényeket. Pillanatok alatt, rutinosan varázsolt rendet, csupán a borospoharakat hagyva a pulton. Átnyúlva a nő előtt fogta meg az üveget, majd mindkettőjüknek töltve tolta félre a maradékot. Belekortyolva italába fordította maga felé a bárszékben ülőt, majd eltávolodva tőle dőlt a konyhapultnak - Mit kezdjek veled Erin? Segíts nekem. – túrt hajába tanácstalanul, majd a megszokott őszinteséggel bökte ki, amire gondol. – Hol egy kívánatos nő vagy, hol egy kiskamasz, akinek fogalma sincs mit akar igazán. Aki játszik a tűzzel, de ahogy az égetni kezd, menekülőre fogja egy viccel, egy mozdulattal, de épp csak annyira, hogy nehogy kialudjon. Nekem ez nem megy Erin, én ehhez a játékhoz már öreg vagyok. Szóval segíts nekem. Mi van a fejedben? Mit szeretnél? – tartotta kegyetlenül a nő tekintetét, és látszott rajta, hogy nem fogja beérni mással, csak valós válasszal.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Lesújtó pillantást vetek felé, remélve, hogy nem akar nekiállni analizálni. Nem akarok belemenni abba, hogy ki ki elől és miért menekül, mert azt hiszem bagoly mondja verébnek helyzet állna elő. - Ne rontsuk el a vacsorát. Majd lesz, ahogy lesz. Feleltem, ezzel lezárva részemről a témát. Nem hagyom, hogy anyám elrontsa az estémet, így is ketté szakította már a legalkalmatlanabb pillanatban. - Bár nem vagyok egy konyhaművész, de ha jól tudom, az inkább reggelire való. Biccentettem mosolyogva, aztán kicsit hátra dőltem, hogy szabadon pakolászhasson az asztalon. Szemeimet egy pillanatra a plafon felé emeltem, amikor a mosogatógépre vetettem egy pillantást. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe!? Nem is fogva fel igazán, hogy már a harmadik pohárral tölt, emelem ismét azt az ajkaimhoz, és kortyolok az italba. Lábujjaimban és ujjvégeimben kellemes bizsergés melenget. Be egyáltalán nem vagyok rúgva, mivel viszont a szervezetem eddig még sose találkozott alkohollal, egy kicsikét a fejembe szállt. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, amikor maga felé fordított, majd újabbat kortyoltam a roséból. - Te tényleg azt hiszed, hogy játszok veled. Szólaltam meg miután néhány pillanatig fürkésztem az arcát, majd a poharat letéve a pultra emeltem le lábamat a másikról, és lelépve a földről sétáltam elé. Tenyeremet Eugéne arcára simítottam, miközben szemeim zöldjei az ő kékjeit fürkészték. A zene dallamai finoman cirógatták a tarkómat, ahogy másik kezemet is felemelve közre fogtam az arcát, hogy mindvégig a szemeibe nézhessek, és úgy mondjam ki a kegyetlen igazságot, amit ő akar hallani. - Tudom, mit akarok, és nem azért fogom menekülőre, mert betojtam. Nem, Eugéne. Egyetlen egy dolog gátol meg, ami miatt, ahogy túl közel kerülünk egymáshoz, megriadok. Attól félek, hogy ha meglátnád úgy a testemet, megundorodnál tőlem, és azt nem bírnám elviselni. Szemeim üvegessé válnak, de nem az elfogyasztott alkoholmennyiségtől. Egyértelműen a műtéti hegem az, ami zavar. - Szóval ne mond nekem még egyszer azt, hogy gyönyörű vagyok, mert nem igaz. Csúsztak le kezeim az arcáról, majd visszafordulva a pult felé nyúltam a pohár után, és húzóra felhajtottam az egész tartalmát.
Kevés dolog döbbentette meg, és még kevesebb olyan dolog, amire gondolnia kellett volna. A nő szinte csak az utolsó napokban kezdett hozzá beszélni a terápia alatt, így nehéz volt behatárolni azt, ami a legjobban zavarja. Mivel elvesztette a karrierjét, az életcélját, mindent amiért addigi élete alatt dolgozott, a fő fókusz ezen volt. De hogy egy heg… Némán figyelve a másik mozdulatait fagyott bele szavainak súlyába. De még mennyire, hogy szüksége van valakinek a segítségére, ha ez ilyen mértékű gátlást okoz benne. Forgatva a nő szavait akadva el az „undor” kifejezésen sóhajtott fel. Ez olyannyira erős szó volt, hogy ha valaki ennyire komolyan, és mélyről gyökerezőn állította magáról, az sajnos nehéz ügy volt. Ellökve magát a pulttól lépett a nő után, majd megfogva vállát fordította maga felé. - Sajnálom, hogy így érzel. Azt is, hogy ilyennek látod magad. De mindez csak a te fejedben létezik. – futottak fel ujjai a nő karján. – Ami az én fejemben van, az minden etikai megfontolásomon túlmutatott abban a pillanatban, mikor először kibújtál a takaró alól. – érték el ujjai a nyak ívét. – Gyönyörű vagy. Izgató. És bolond…és túl fiatal… – vonta meg a vállát, ahogy megtéve az utolsó lépést csúszott másik keze a karcsú derékra, majd vonta magához a nőt. - Százszor, ezerszer meg foglak bántani…nem vagyok képes kapcsolatban működni…most biztos nem. Átkozni fogod ezt az estét, és elfeleded majd ezeket a mondatokat, hogy önigazolást nyerj, és szabadon gyűlölhess, amiért becsaptalak. – simította végig hüvelyujja a nő ajkát, majd tovább vonulva az arc élén siklott be a méz szőke tincsek közé. - Mert ezt fogod tenni. Haragudni fogsz, megbántva és becsapva érzed majd magad, mikor rájössz, hogy milyen vagyok valójában. – hajolt egyre közelebb. – De ezt sosem amiatt fogod érezni, ahogy rád nézek, vagy ahogy hozzád érek. – simultak utolsó szavai a nő ajkára, majd áttörve a vékony határt csókolta meg visszafogott, gyengéd szenvedéllyel. Csak egy hosszú pillanatnak tűnt, mire elhúzódott, majd ajkára félmosoly költözött. - Ha gondolod, hívok neked egy taxit. – ajánlotta fel. – De ha szeretnél, maradhatsz… – volt annyira jó a szakmájában, hogy tudja, mikor nem kell rohanni. - …és megnézheted velem a Napfény Ízét.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Mindig nagyon vigyáznom kellett magamra. Semmilyen „hiba” nem lehetett rajta, aminek versenyek alkalmával esélye lehetett volna kivillanni a dressz alól, hiszen pontokat vonhatott volna le érte a szakmai zsűri. Engem nem fertőzött meg a korosztályomban divatos tetoválás és piercing mánia. Egyedül csak a füleimet lövették ki a szüleim gyerekkoromban. Egyszerűen képtelen vagyok megbarátkozni a két mellem völgyét átszelő, a mellkasomig nyúló hegemmel. Ahogy megerősödik a szívem, és hozzászokik a műbillentyűhöz, meg fogom plasztikáztatni magamat, hogy eltűnjön ez a rémség rólam. Eugéne felé fordultam, fejemet a karom irányába fordítottam, s forró leheletem végigperzselte kézfejét miközben ujjai végigsimítottak a bőrömön. Arcomat a tenyerébe fordítottam, amikor ujjai már a nyakamnál jártak, és fájdalmasan felsóhajtottam. Szavai egyáltalán nem könnyítik meg a helyzetemet, sőt. Kínlódva harapok bele az ajkamba. Istenem… dehogy vagyok én szűzies kislány! Nem igazán kellett engem félteni soha, amit kinéztem magamnak, azt meg is szereztem, de ez a műtét túl sok mindenbe beleszólt, és az életem más ösvényen halad tovább. Gyűlölöm, hogy ilyenné váltam. Az az Erin aki előtte voltam, már széttépte volna Eugéne testén az inget, s a ruhanemű gombjai szerteszét pattogtak volna a konyha kövezetén, hogy túlfűtött szenvedéllyel magamra húzhassam. Testem reakciói elárultak most is. Le se tagadhatnám, mennyire kívánom az érintéseit. Orcám élettelien kipirult, pupilláim kitágultak abban a pillanatban, ahogy belépett a személyes szférámba. Úgy simultam bele az ölelésébe, mintha csak ez az egy esélyem lenne a túlélésre. - Ne bocsátkozz jóslatokba. Sóhajtottam, majd megrészegülten pillantottam a kék szemek mélyébe. Szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy ajkai egyre közelebb kerültek, s két kezemet a nyaka köré kulcsolva emelkedtem enyhén lábujjhegyre, majd puha húsos ajkaim ajkainak feszültek. Egyáltalán nem húzódtam el a csók elől. Szenvedélyesen viszonoztam a csókot, jobb kezemmel a hajába túrva markoltam meg rövidre nyírt tincseit, hogy testem remegését valamennyire levezessem. Nedves, vérbő ajkaim kelletlenül hagyták csak elhúzódni Eugéne-t, majd vágytól túlfűtött pillantással néztem a szemeibe. Ahogy elhúzódott, a bárszéknek dőltem, mert nem voltam benne biztos, hogy megremegő lábaim képesek megtartani biztos állásban. Ujjaim hátraszántották homlokomból a szőke tincseket, és nagy volt a kísértés, hogy a fejemet a mélyhűtőbe dugjam néhány percre, de nem folyamodtam ilyen meghökkentő megoldáshoz. A kérdésre hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Tanácstalanul pillantottam körbe, majd megdörzsöltem körkörös mozdulatokkal a halántékomat. - Maradok. Pillantottam fel rá, aztán a pultot megkerülve a kanapéhoz sétáltam, és lábaimat törökülésbe felhúzva elhelyezkedtem a kanapén. Térdemre könyökölve ejtettem államat tenyerembe, úgy bambultam a sötét képernyőre, de gondolataim az iménti csók körül forogtak, és az érzéseken, amiket felkavart bennem.
A heves reakciót látva akaratlanul is elnevette magát. - Hála Isten. – sóhajtott megkönnyebbülten a cseppet sem visszafogott nőre pillantva. – Felmerült a félelmetes gondolat a fejemben, hogy szűz vagy…és akkor én magam raktalak volna taxiba. – lépet vissza, majd mielőtt a nő a kanapéra száműzte volna magát, visszafordítva csókolta meg újra. Tényleg próbálkozott, komolyan összeszedte hozzá magát, de a nő őszinte reakcióját nehéz volt elfeledni. Belefulladva ajkába csókolta meg hosszan, majd végül nehézkesen engedte útjára a kanapé felé. - Nézzük azt a rohadt filmet. – morogta. – Ott van valahol a DVD-k közt. Betűrendben keresd. – markolta fel az üveget, majd megkerülve a kanapét tette le a dohányzóasztalra a poharaikkal együtt. Míg a nő keresgélt, visszatérve a hálóba akasztott ki egy világoszöld inget a szekrényből, majd egy színben hozzá passzoló törölközőt tett mellé, és tért vissza a nőhöz. - Nem igazán jellemző, hogy nálam maradnak a… - felemelve kezét intett a levegőbe, jól tudva, ez az a mondat, amit nem kell befejezni. Valójában inkább ő keveredett fel más lakására, és nem fordítva. Nathe házával ellentétben, nála nem voltak elhagyott nők elhagyott cuccai. - Sajnálom. – morogta, miközben a kezében lévő dolgokat a kanapé háttámlájára tette. – Nos, ezt tudom felajánlani, ha gondolod. – kockáztatta meg, hogy a vastag, a jégre kitalált nadrágba lassan belesül a nő.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Jézusom, dehogy! Meredtek ki a szemeim, mintha valami főben járó bűnnel lettem volna megvádolva. Még akartam volna mondani valamit, de inkább nem tettem. Vannak dolgok, amik a múlt részévé váltak, és felesleges feszegetni. Már nem számít. Egyszer számított, de úgy érzem jelenleg, hogy sikerült túllépnem rajta. Ujjaim megmarkolták az ing anyagát, miközben testem Eugéne testéhez simult, és hevesen viszonoztam a jóval szenvedélyesebb csókját. Jobb tenyerem felsiklott a nyakára, majd ujjhegyeim végigsiklottak az arcélén, hátra túrva oldalról a tincseit. Ziháló lélegzettel húzódtam el tőle, s inkább felkuporodtam a kanapéra, hogy egy kicsit távolabb kerüljek tőle. Amíg a DVD-k között keresgélek, legalább valamennyire lehiggadok. Ahogy Eugéne eltűnt a hálóban, az épp kezemben levő DVD tokkal homlokon suhintottam magam, majd egy pillanatra a tenyerembe temettem az arcomat, de mire visszatért, már ismételten a lemezek között keresgéltem, és meg is találtam a kiválasztott filmet, aminek a hátulján átfutottam a történet leírását, mivel nem láttam még korábban. Oldalra pillantottam, tekintetem megakadt a törölközőn és az ingen, aztán szavaira enyhén felvontam a szemöldökömet. - Megvan a film. Csúsztattam az asztalra, a többi DVD-t elpakoltam, majd felállva kivettem a kezéből az inget is és a törölközőt is. - Sietek. Dobtam a vállamra a törölközőt, ujjamat pedig az ing nyakába akasztva léptem el mellőle, futólag cirógatva végig az arcán. Finoman húztam be magam után a fürdőszoba ajtaját, majd egymás után levéve a ruháimat beálltam a zuhany alá. Magamra engedve a kellemesen meleg vizet, vettem kézbe a tusfürdőjét, majd egy szappanbuborék az orromba pukkant, ahogy próbáltam megszagolni. Diszkrét tüsszentést követően nyomtam a kezembe a tusfürdőből, majd alaposan átdörzsöltem vele a bőrömet. Kisebb gőzfelhő úszott a fürdőszobában mire végeztem. Megtörölközve bújtam bele a hatalmas ingbe, mindek ujjait könyékig felhajtogattam, és végiggomboltam magamon. Combközépig leért az alja. Visszahúztam a bugyimat, aztán a törölközőt kiterítve húztam ki a gumit a hajamból, és léptem ki a fürdőből a nappaliba. Mezítláb szaporázva lépteimet libbentem vissza a kanapéra, lábaimat „Z” ülésbe magam mellé húzva.
Tekintete a fürdőig kísérte a nőt, majd ingatva meg a fejét mosolyodott el. A mosogatóhoz lépve engedett egy pohár vizet, majd itta ki tartalmát. Azonnal el is mosva és törölve tette vissza helyére a színes üveget, majd telefonjáért nyúlva emelte fel a pultról, mi a lefordítása miatt automatikusan némította le magát. Tekintete átfutva az üzeneteken akadt meg egy nem fogadott hívást követő hangüzeneten. Tárcsázva a rögzítő számát emelte füléhez a készüléket, majd sóhajtva hallgatta végig a nőt. - Jobb is, hogy nem vetted fel, így talán hagyod, hogy kimondjam. Szeretlek. Ezen nem változtat semmi. Gyűlölhetsz és haragudhatsz, de tudnod kellett. – a hang még tétován tartotta a vonalat egy pillanatig, majd végül bontotta azt. Eugéne ujjai a fekete készülékre szorultak, és ha nem nyílik ki a fürdőszoba ajtaja, nagy valószínűséggel, első idegében a falhoz vágja azt. Azonban az ingében megjelenő nő látványa lefogta dühét, legalábbis egy jelentős részét. A pultra dobva a készüléket hagyta figyelmen kívül, hogy az átcsúszva a márványon zuhan a másik oldalon a földre. Három lépéssel szelve át a távolságot szorította falnak a vékony testét csókolta meg keserű dühvel szennyezett szenvedéllyel. A nő karjait feje fölé fogva futottak ajkai nyakának ívébe. - Sajnálom, nekem ez nem megy jól… - simogatta végig a két kart, majd lejjebb sodorva saját ingét az egyik vállról csókolt bele a kulcscsont mélyedésébe, el akarva felejteni minden szarságot, amit az elmúlt években történt. És jól ismerte a módszert, mi legalább egy rövid időre enyhülést adott.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Mi történt? Nem vagyok hülye, azonnal észrevettem, hogy történt valami, amíg a fürdőben voltam. A telefon útját követve döbbenten álltam meg félúton, figyelve ahogy a földön koppan a készülék. - Eugéne? Fontam össze a bő ing előtt a karjaimat, majd egy lépést hátráltam, amikor lendületesen felém indult. Megijesztett, mert nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést. Karjaimat reflexszerűen kaptam magam elé, de a lendületével eltarolva háttal a falnak puffantam. Ujjaimmal a vállaiba markolva mélyesztettem körmeimet az ing anyagán keresztül a bőrébe, reagálván a heves letámadásra. Szívem erőteljes munkába kezdve dübörgött, ahogy csak időnként jutva lélegzetvételhez viszonoztam a szenvedélyes csókot. Csuklóim aztán a falnak feszültek, vádliim megfeszültek, ahogy apró lábujjaim hegyére emelkedtem. - Eugéne… Csuklott el a hangom, amint a nyakamat ért csók alatt ütőeremben forrón száguldani kezdett a vér. Behunyt szemmel nyögtem fel, ám amikor letolta egyik vállamról az inget, egy pillanatra megfeszültem. Amennyire kívántam a csókjait, és a közelségét, épp annyira akartam elfutni előle. Ajkai mintha tűzben perzselődtek volna, égették testem minden porcikáját, amikre csókjait forrasztotta. Két szabályos pontocska rajzolódott ki az ing alatt, válaszul a kulcscsontra adott csókokra. Észre se véve magam, húztam be ismételten magam elé a másik kezemet, óvva markolva össze mellkasomnál a zöld inget.
A nő testének ellentétes válaszai, hangja, mi nevébe sűrítve egyszerre parancsolt megállj, és könyörgött a folytatásért, kirúgta alóla a talajt. Ajka elszakadva a nőtől húzódott el, majd pillantott le az ingét szorongató ujjakra, mik már elfehéredni látszottak az erőlködéstől. Eugéne tagadhatatlanul hedonista ösztönlény volt, de semmiképp sem erőszakos. Elhátrálva a nőtől döntötte hátát a konyhát elválasztó oszlopnak, és hunyta le szemét. - Ne haragudj. – fújta ki lassan a levegőt. – Nem kéne itt lenned. Nem kéne, hogy bármiféle közöd legyen hozzám. – nyitotta ki szemét, és a nőre pillantott. - Megmondom, mire számíthatsz tőlem. Lefektetlek, és imádni fogod. De reggel már nem leszek itt. Egyedül ébredsz a lakásomban, és jól tudod majd, hogy semmi keresnivalód nincs itt. – voltak ridegek és kegyetlenek szavai. – El tudod képzelni, hány nővel játszottam már el ugyanezt? Ugyanaz a forgatókönyv, csak a szex minősége vagy intenzitása változik. De a vége mindig ugyanaz. Többnyire én távozom, az egyszerűbb. A jobbak tőlem távoznak, de ettől még nem jelentenek többet. Pár nap, és a nevüket sem tudom. Néha, ha már végképp unatkozom, előhúzlak majd a kalapból, és pontosan tudom majd mit és hogyan kell mondanom ahhoz, hogy újra belemenj az én játékomba. Ez vár rád mellettem, Erin! – figyelte a nő reakcióját mozdulatlanul, remélve hogy a másik komolyan veszi szavait, melyben egy szemernyi hazugság sem volt az elmúlt évre visszatekintve. Habár egyértelműen el akarta riasztani a másikat, meg akarta óvni attól az egész szartól, ami benne volt, épp annyira vágyta is minden porcikáját, valós fájdalmát, élettel teliségét, spontaneitását, fiatalságát, gyermeteg naivitását. - A fenébe is Erin. Ne nézz rám így. – förmedt rá. - Tűnj el innen. Keress egy olyan férfit, aki rendben van. Aki tud adni neked, és nem csak elvenni fogja, amit akar.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Nem mozdultam, amikor elhátrált. Ujjaim továbbra is az inget markolták, vádliim izmai jól láthatóan feszültek lábujjhegyen való állásom közepette. A hajam csapzott volt, ajkaim a heves csóktól vöröslőn duzzadtak, és érzékeny fehér bőrömön is ott voltak még Eugéne csókjának nyomai. Zihálva hallgattam végig a szónoklatát, majd lassan visszaereszkedtem a talpaimra, és szabad kezemmel visszahúztam a vállamra a zöld ing finom anyagát. Úgy sétáltam vissza a nappali fala mentén a fürdőszobába, hogy egyetlen szót se szóltam a férfihez. Monoton, már-már gépies mozdulatokkal siklottak végig remegő ujjaim az ing gombjain, kibújtatva őket húztam le magamról, majd egymás után visszahúztam saját ruháimat. Az arcomhoz kapva töröltem le egy könnycseppet a szemem sarkából, majd röviden a plafonra pillantva nyeltem egy nagyot, mielőtt ismét kiléptem a nappaliba. Eugéne mellett ellépve adtam a kezébe az ingjét, aztán a bakancsaimba lépve bújtam bele a felsőmbe. Az ajtóhoz lépve megálltam, majd visszafordultam. - Nem haragszom rád. Szólaltam meg. Hangom és szavaim teljesen őszintén voltak. - Szerintem jó ember vagy, csak valami nyomja a lelked, amivel nem tudsz megbirkózni. Azzal kiléptem a nyirkos folyosóra, és elindultam lefelé, ki az utcára. A hidegtől összerándultak az izmaim, és átkocogva az úttesten a kocsimhoz, gyorsan beültem a kormány mögé. Annyira lesokkolódtam az odafent történtektől, hogy nem is kapcsoltam… nem szabadna vezetnem, mert ittam. A kulcsot monoton rutinossággal fordítom el a zárban, és a kuplungot tolatásba téve automatikusan engedem fel a gázpedált. A kocsi harmada már kint van, amikor óriási csattanással fordul meg körülöttem a világ. Egy szabályosan közlekedő masszív terepjáró kapott bele a kocsim hátuljába, majd lendületétől a fehér Range Rover hármat pördült az úton, és az arcomba vágódott a légzsákja. Az összetört elejű terepjáró éles fékcsikorgással állt majdnem 50 méterre a felezősávnál keresztbeálló kocsimtól. A légzsák lassan kezdett leereszteni, így láthatóvá vált, hogy az arcom és a hajam is csupa vér… nem vagyok eszméletemnél.
Gyengéden fektette le a hatalmas ágyra, majd az orvos adta fájdalomcsillapítót ejtve tenyerébe adta oda a nőnek egy pohár víz kíséretével, miközben megemelve hátát támasztotta ki párnákkal. - Vedd be, jobb lesz. – húzta le a nő cipőjét, majd egy hosszú pillanatig tétován gondolkodott, mit kezdjen a véres pulóverével, és a nadrággal, mely szintén kapott jó pár foltot. Melléülve vette el a poharat, majd pillantott rá. - Segítek levetkőzni, rendben? – húzta közelebb az ágyra dobott zöld inget keserűen ingatva meg a fejét. Újra a nő háta mögé nyúlva segítette ülő helyzetbe, majd megfogva a pulóver alját, húzta fel a karcsú testen, és bújtatta át óvatosan a fején. - A bátyádat nem értesítették. Majd te elmondod neki. – nem részletezte, hogy ezt hogy intézte el. - A kocsidat elszállítattam. Azonban a vérvizsgálat sajnos adott volt. És fognak alkoholt találni benne. – bólintott, majd a nő kezébe adva az inget fordult el előzékenyen, míg az kibújva trikójából öltözött át. - Az én hibám. – mondta halkan, majd mikor érzékelte, hogy a nő már nem mocorog, újra felé fordult. Ujjai az ing anyaga alá siklottak, és gyengéden simítva a lapos hasfalat feszültek a nő bőrére. – Nem akarlak bántani. – súgta halkan, miközben előredőlve támasztotta homlokát a nő hasára. Fogalma sem volt, mit tegyen. Hogy hogyan kavarodjon ki abból a mocsárból, amibe hosszú évek óta fuldoklott. Ajka az ing anyagán keresztül lehelt csókolt a köldök vonalára, de mozdulatában nem volt semmi izzás. Fárad volt, megtört, gyengéd és óvó. Lassan újra felegyenesedve akasztotta ujját a nadrág szegélybe. - Ezt is le kéne venned. – fonta körbe a kellemes, csendes, nyugtató bariton a nőt.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Furcsa volt megint a lakás falai között lenni. Néhány órával ezelőtt megesküdtem volna, hogy soha többé nem lépem át a küszöbét. Még mindig érezni lehetett a lakásban terjengő lasagne illatát, és a DVD is ott pihent az asztal tetején. Bármennyire is ramatyul éreztem magam, ez a „rendetlen magatartás” megmosolyogtatott. Eugéne meg se állva velem a hálószobáig, finoman lefektetett az ágyra, majd úgy nekiállt körülugrálni, hogy egy profi ápolónő elszégyellhette volna magát mellette. A gyógyszert engedelmesen bevettem, aztán a poharat letettem az éjjeliszekrényre. - Ez egy ördögi kör. Valahogy mindig ott lyukadunk ki, hogy pátyolgatsz. Pillantottam az ágy mellett landoló bakancsok után, aztán a hátam mögé nyúlva oldottam meg a felsőm cipzárját, hogy le tudja húzni rólam. Elvileg csak a fejemet ütöttem be, mégis olyan érzésem van, mintha alaposan helyben hagytak volna. Talán a biztonsági öv rántott vissza, és attól fáj a karom, amikor megemelem. Szerencsére mindig az az első, amikor beülök a volán mögé, hogy bekötöm magam. Ha nem tettem volna most is ugyanígy, sokkal nagyobb bajok is történhettek volna. - Kezdem azt hinni, hogy van egy másik életed, amiben alvilági bandavezér vagy. Azok tudnak a filmekben mindent így elsimítani. Mosolyodtam el viccelődve, majd az inget meglátva apró sóhaj hagyta el ajkaimat. Ahogy Eugéne elfordult, az orromhoz emeltem az ing anyagát. Beleszagolva még mindig éreztem rajta a férfi illatát, ami akkor került rá, amikor magához szorított. Óvatos mozdulatokkal bújtam ki a trikóból és vettem fel helyette az inget magamra. Az ágyon hátradőlve pillantottam a plafonra, majd óvatosan megtapogattam sajgó orromat. Eugéne gyónására óvatosan felvontam a szemöldökömet, és pillantásom a vonásain állapodott meg. - Miért lenne a te hibád? Én vezettem, tudtommal. A simítás jól esett, de a szavai már kevésbé. Felsóhajtottam. - Akkor ne bánts. Ennyire egyszerű. Tenyerem Eugéne tarkójára siklott, és gyengéden többször is végigsimítottam a fején, amíg a hasamon tartotta azt. Szöges ellentéte volt ez a viselkedése annak, mint ami a távozásomat megelőzte órákkal korábban. Továbbra se tudok rá haragudni… se az akkori viselkedéséért, se a balesetért. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy ő lenne a hibás. Nekem kellett volna annyi eszemnek lennie, hogy ne üljek be olyan állapotban a kocsimba. Kezeim a csípőmre csúsztak, majd fenekemet kicsit megemelve az ágytól, toltam le a nadrágomat combig, aztán lassan felülve húztam le őket teljesen. Ülve maradva simítottam tenyeremet Eugéne arcára, majd a tekintetét keresve szóltam hozzá, közvetlen közelről nézve a szemeibe. - Nem kell pszichiáternek lennem ahhoz, hogy egy ideje lássam, valami szétfeszít legbelül. Neked kellene a legjobban tudnod, hogy mennyire nem egészséges az, ha valaki magába folytja a problémáit. Valakinek beszélned kell róla, mert soha nem fogsz tudni továbblépni. Rossz így látni, Eugéne. Azért rossz, mert tudom, hogy idebent… Simul szabad tenyerem a szíve fölé. - …egy nagyon jó ember lelke lakozik. Mondhatsz bármit, megpróbálhatsz elrettenteni, de tudom, hogy a tüskés páncél érző lelket rejt… akit lehet szeretni, és aki épp úgy megérdemli, hogy szeressék, mint bárki más a világon. Ne bántsd magad. Azzal nem oldasz meg semmit.
Végighallgatta a nőt, de ennél többre nem volt képes. Egy ember volt, aki mindent tudott. Nathaniel. Mégsem segített. A supervisora is érzékelte, hogy egyre nagyobb és sűrűbb a fájdalom, ami benne feszül, de nem tudta áttörni az ellenállást. Aztán a dolgok elsimultak. Elisé elutazott, és Eugéne kényszeredetten lenyelte a békát, amit a szájába gyömöszölt a nő. A vigasztalódás csak órákig tartott, és mindig mással, de addig sem kellett egyedül maradnia a benne munkáló bűntudattal és haraggal. - Aludj most. – hajolt a nőhöz, futó csókot ejtve homlokára. – Majd holnap kitaláljuk, mi legyen. – értette az autóra, az ittas vezetésre, és mindenre. Gyengéden a nőre húzva a sötétvörös huzatba bújtatott paplant, oltotta le az éjjeli szekrény mellett álló lámpát, és ment ki a szobából, résnyire nyitva hagyva az ajtót. A forró víz mintha csak ki akarta volna égetni elméjéből a fájdalmat, vörös harapásokat marva bőrére, csordult le gerincén. Homlokát a hűvös, fekete gránitcsempének támasztotta, hagyva hogy a még elviselhető, égető fájdalom bekebelezze. Rosszul volt. Jól tudta. Hibát hibára halmozott, onnantól kezdve, hogy engedve a csábításnak, átköltözött Anchorageból. Csakhogy Elisé közelében lehessen…igen. Ez volt mindennek az alfája és omegája. Azonban a közelsége olyan mérhetetlen fájdalommal járt, olyan elemésztő bánattal és bűntudattal, amibe nem gondolt bele. Ismerte a húgát. Nem volt manipulatív, és épp ez volt a legrosszabb. Hallotta a hangját, látta őt…a nő épp ugyanígy érezte magát. Tönkretették egymást, és még értelme sem volt.
Jó fél óra telhetett el, mire fekete, vékony szabadidőnadrágba, és egyszerű, szürke, testére simuló pólóba újra belépett. Átsétálva az ágy másik oldalára feküdt fel a takaró tetejére, majd a támlának dőlve nyúlt ki oldalra az olvasóért. Képtelen lett volna aludni, pedig a fáradtság ólomsúlyként húzta lefelé. Kinyitva a fedelet, gyenge fény szűrődött ki a betűk közül, mégis a háttal fekvő nőre pillantott. Keze megemelkedve indult el a párnán szétterülő szőke tincsek felé, de időben meggondolta magát. Nincs dolga ezzel a lánnyal. Nem engedheti, hogy az ő életét körbevevő, lehúzó örvény beszippantsa. Majd egyszer…talán…ha majd rendbe rakta a saját világát. Ha majd lezárta a dolgokat.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
A takarót magamhoz ölelve pillantottam utána. A vékony fénycsík felé fordítottam a fejem, ami a nappaliból szűrődött be. Percekkel később hallottam a fürdő falán átszűrődő vízcsobogás hangját. Bárcsak segíthetnék rajta valahogy. Az én problémám egészen eltörpül amellett, ami őt feszítheti belülről. Nem csodálom, hogy inkább a munkába temetkezik, bár ha folyton mások saját problémáival tölti ki a gondolatait, és nem néz szembe a sajátjával, akkor ez csak rosszabb lesz. A húgával való beszélgetésünket, és Nathaniel szavait felelevenítve biztosan tudom, hogy ez nem néhány hónapos probléma. Kinyúltam oldalra, és végigsimítottam érintetlen párnáján. Kézfejemet enyhén tépte a ragtapasz, amivel a branül helyét leragasztotta a nővérke a kórházban. Néhány perccel később az álmok világa magával rántotta tudatomat.
Egy hosszú márványlapokkal kirakott folyosón haladtam. Az összes ablak tárva nyitva állt, és a hófehér függönyök vadul fodrozódtak a huzattól. Bármennyire is szerettem volna kipillantani az ablakokon, hogy megtudjam merre járok, az arcomba csapó függönyök megakadályoztak benne. A friss virágillat jöhetett a függönyökből is, vagy akár jelezhette azt is, hogy bárhol vagyok, kitavaszodott. Félretolva arcomból az egyik függönyt értem el a folyosó túl végét, ahol a falhoz simulva két alakot pillantottam meg egymás karjában. Megtorpantam, mert valahonnan ismerősnek találtam őket. Ajkaik elszakadtak egymástól, majd mindketten egyszerre pillantottak felém. A férfiben azonnal felismertem Eugéne-t, a nőben pedig a húgát… Elisét.
Összerándultam egész testemben, majd szemhéjaim felpattantak. Néhány pillanattal később tudatosult bennem, hogy nem a hotelszobámban vagyok. A fejem már nem fájt annyira, az orrom viszont továbbra is égett. Felkönyökölve az ágyon pillantottam körbe a szobában. Eugéne nem volt itt, de az ágy mellettem arról árulkodott, hogy mellettem töltötte az éjszakát. Az ablak elé húzott sötétítőfüggönyök mentén glóriaként ragyogott a beszűrődő fény. Nem tudom hány óra lehet, de már benne járunk a délelőttbe. Óvatosan kikelek az ágyból, majd az ablakhoz sétálok, és széthúzom a függönyöket. Mezítláb lépek az ajtóhoz, majd lassan kinyitva pillantok ki a nappaliba.
- Erin…Erin… - simogatta ki a nő arcából a vergődése alatt rátapadt tincseket. – Cssss…csak álom… - húzta karjába gyengéden a nőt, hagyva, hogy az egész testével odafészkelje magát. - Semmi baj… - csitította a másikat, érezve hogy végérvényesen felébredt. Hajnal négy körül járhatott az idő, de az éjszaka sötétje még nem kitartóan harcolt a reggel ellen. Ő maga is elaludhatott, de a pihenés vagy a megnyugvás nem érkezett meg az álom jövetelével. Összerezzenve ébredt a nő nyöszörgésére-mocorgására. - Csak a feszültség…álmokkal dolgozza fel az agyunk a stresszt, vagy azokat az információkat, miket a tudatunk nem tud hová tenni a megszerzésének idejében. Az agyunk álmunkban sakkozz el mindezt különböző fiókokba. – simogatta meg a nő haját. Hangja nyugtatóan beszélt, és nem is az volt a lényeg, hogy miről. A hang volt a fontos. Biztonságot, megnyugvást kínált, és ezt szakemberként rutinosan használta. Nem volt még reggel, és ő sem ment sehová. - Hogy van a fejed? – kérdezte halkan, miközben simítása a nő hátára vándorolva nyugodott meg gerincén.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Hangot hallottam magam mögött, aztán az ajtó hirtelen bevágódott előttem. Az utolsó pillanatba sikerült hátra ugranom, hogy ne az orromat érje a lendületesen bevágódó ajtólap. A vállamon éreztem a férfikéz érintését, mire automatikusan megfordultam… és Zavartan pattantak fel szemhéjaim. Fogalmam se volt arról, hogy még mindig álmodok-e vagy már valóban ébren vagyok? A takarót félig lerúgtam magamról, ahogy álmomban vergődtem, s ujjaim is ökölbe szorulva hanyatlottak át Eugéne teste fölött, miközben a sötét szobába bámulva hajtottam a fejemet a mellkasára. A zavaros emlékképek még élénkek voltak így az ébredést követően. A simogatás némileg megnyugtatott, bár még továbbra se voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg ébren vagyok. - Fáj egy kicsit. Szólaltam meg, lassan engedve ki ujjaimat a feszült szorításból, majd felsóhajtottam. - Jól becsaphattam, amilyen hülyeséget álmodtam. Láttalak téged és Elisé-t egy hatalmas folyosó végén csókolózni. Nevettem el magam a dolog abszurditásán. Tenyeremet Eugéne mellkasára simítottam, és a pólóján keresztül röpke csókot adtam neki. - Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Volt lelkiismeret-furdalás a hangomban, hiszen bár nekem holnap.. azaz ma szabadnapom van, csak következő nap várnak a Sportban, Eugéne-t viszont ma várni fogja a munka.
A nő szavaira egész teste mozdulatlanná dermedt, mintha csak belefagyott volna a pillant töredékébe. A vágy, hogy eltolva a karcsú testet meneküljön a lehető legtávolabb, olyan erősen, kényszerítően tört rá, hogy minden energiájára, minden tanult higgadtságára szüksége volt ahhoz, hogy nyugton tudjon maradni. Enyhén a nő felé fordulva könyökölt fel, mitől némileg fölé került. - Mi van ha nem vagyok jó ember? – kérdezte halkan. – Mi van, ha tévedsz? – indultak el ujjai saját ingének gombolásán, majd megálltak a szegycsont felett, hol a finom anyag alatt ott feszült a hosszanti heg. – Mi van, ha ez… - feszült neki tenyere az zöld anyagon keresztül a nő bőrének. - …ha ez lesz a legkisebb bajod a végén? – siklott tovább az érintés a nő derekára, hol a vergődése nyomán a felcsúszó ing szabadon hagyta bőrét. - Ne szeress belém. Eszedbe se jusson…!- súgta a nő ajkára, majd felé mozdulva csókolta meg szelíden a szépen ívelt ajkakat, azonban már nem húzódott el. Hosszan, kényeztetőn vette el lélegzetét, miközben tenyere forrón feszülve a nő bőrére siklott fel az ing alatt, végigsimogatva gerincének ívén át oldalát, csípőjét, majd combját. Nem agonizált tovább, hacsaknem a másik nem parancsolt megálljt. Figyelmeztette, elmondta mire számíthat, kereteket szabott a lehetséges jövőképnek. A nő oly sokszor közölte, hogy nem kell rá vigyázni, hogy felnőtt, dönteni képes, belátó ember, hogy végül megadta neki a lehetőséget, hogy döntsön. Jól vagy rosszul a birtokában lévő információk alapján fogadja azt, ami jönni fog, vagy tegyen az ellen, hogy a hasfalán felcsúszó ing csontgombjai lassan kibújva fogságukból nyissa szélesebbre a bőrét takaró anyag szárnyait.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Visszafordultam a hátamra, mellé heveredve a kényelmes ágyra. Ujjaim lassan túrtak bele szőke tincseimbe, s kezemet a fejem fölött felejtve pillantottam oldalra, amikor Eugéne kisvártatva megszólalt. Elgondolkodva néztem a sötétben inkább szürkének ható szemekbe, amik a fölém magasodó arcon ülve bámultak le rám. - Miért hajtogatod ezt, Eugéne? Mi az, amiért úgy érzed, hogy szerinted nem vagy jó ember? Ok nélkül senki se állítja magáról ennyire eltökélten, hogy nem az. Hogy tévedek-e? Nos… senki se tévedhetetlen, ahogy senki se bűntelen. Mindenkinek vannak sötét foltok az életében, ez alól én sem vagyok kivétel. - Úgy hangzik, mintha engem akarnál meggyőzni erről, de szerintem inkább saját magadnak beszéled be, hogy nem vagy az. Ha valakit annyira mardos a lelkiismerete, ahogy téged, az minden… csak nem rossz ember! Véleményem szerint a rossz embereket marhára nem érdeklik a tetteik, vagy hogy milyen rombolást végeznek a környezetükben. Eugéne törődik az emberekkel, csak saját magát hanyagolja el. Álkapcsom megfeszül ahogy fogaimat összeszorítom, mikor megérzem az ing anyagán keresztül, hogy a hegemhez ér. Kellemetlen érzések rohannak át rajtam, arra ösztönözve, hogy húzzam össze magam, akár egy csiga. Csupasz bőrömön érezve a tenyerét jóleső sóhaj váltotta fel az iménti megfeszülésemet. A testem sose hazudtolta meg a vágyait, akárhányszor hozzámért, mindig érzékenyen reagált rá, ahogy most is. A vágy, hogy minél több helyen kívánjam érintéseit és csókjait, vékony ködfelhőként gomolygott józan gondolataim közé. Tenyeremet a nyakára, tarkójára csúsztattam.. komótosan évődő lassúsággal viszonozva csókját, mintha csak egy film lassított kockái peregtek volna. Testem ívbe görbült, gerincvonalam mentén kellemesen kiborsóztam, ahogy simogatása felvándorolt oda, aztán felhúzva a lábamat a takarón, nyomtam lábujjaimat a hűs anyag mélyébe. Szabad kezem lesiklott Eugéne vállán, kicsire vágott körmeim komolyabb horzsolás nélkül szántottak végig a karján, majd rá a kézfejére. Ujjaimat ujjai közé akasztva fogtam rá finoman a kezére, és bármennyire is okozott fizikai fájdalmat sóvárgó testemtől megtagadni, amit én is szeretnék… megállítottam. - Kívánlak, Eugéne… Csuklott el a hangom, de érezhető volt, hogy most következik az a bizonyos „de” rész. - …de nem akarok lenni egy, a polcodon sorakozó trófeák közül. És… nem azért, mert annyira fennhordanám az orromat, vagy ne lett volna soha egy éjszakás kalandom… Veled többre vágynék egyetlen éjszakánál. Ajkaimhoz húztam a kezét, majd felfordítva a tenyerét csókoltam bele, és átfordulva a másik oldalamra markoltam meg a párnámat. Nem akarom egyikünket se kínozni a kísértéssel, viszont Eugéne-t se akarom tovább kellemetlen helyzetbe hozni. Nyilvánvaló, hogy nem tudunk úgy egymás mellett feküdni, hogy ne akarnánk egymásnak esni. Figyelembe véve azt, hogy erre az éjszakára felelősséget vállalt értem, nem fogok az éjszaka közepén visszaindulni a hotelbe, meg nem is lenne normális ruhám, aminek láttán ne kapnának sokkot a recepción, ezért felülve a franciaágyon húzom magamhoz a takarót, majd a kispárnával és a takaróval együtt átsétálok a nappaliba, hogy a kanapéra feküdve biztosítsam be mindkettőnk számára az éjszaka hátralevő részére a megfelelő távolságot. Már ha hagyja.
Keze a nő után nyúlva fogott rá a párnákat összegyűjtő kézre, és visszahúzva vonta magához a nőt. - Ne szórakozz Erin. – morogta. - Felnőtt férfi vagyok, nem egy 18 éves kölyök, aki nem tud mit kezdeni az ösztöneivel. – feküdt hanyatt, vállának gödrébe vonva a nő fejét, majd karja megnyugodva simult a másik hátára. - Aludj tovább. – sóhajtott. – Reggel muszáj mennem a megbeszélésre, de majd felküldöm a házinénit. Legalább valóban hasznosnak érzi majd magát. Maradj nyugodtan, ameddig csak akarsz. – beszélt halkan, majd a nő vállára húzva a takarót fújta ki lassan a levegőt, mintha ezzel akarná a másik által felkorbácsolt érzékeit is lenyugtatni.
//A város mások oldalán//
Épp hogy elütötte az óra a fél hetet, mikor otthonosan szedve felfelé a lépcsőfokokat, nyitott be a szobába, majd csukta is be maga után az ajtót. A nő felriadva a zajra nyitotta ki szemét, majd meglátva a dühvel szennyezett tekintetet harapta be alsó ajkát. - Eugéne…én… - tette le lábát az ágyról, és felállva akart elé lépni, de a férfi megelőzte. Egyetlen pillanat alatt lépve elé ragadta meg a vékony hálóingbe bújtatott testet, majd ellentmondást nem tűrően rántotta magához, és csókolta meg olyan haraggal, fájdalommal, bűnnel és szenvedéllyel, mire mindketten sóvárogtak. - Én annyira… - szakadt el a nő levegő után kapva, da az ajkába maró csók elhallgattatta. - Nem akarom hallani! – nyúlt a férfi a finom szaténanyag aljáért, majd felfelé sodorva szabadította meg tőle a karcsú testet. – Nem akarom hallani az elcseszett bocsánatkérésedet. – tolta az ágyra a nőt, majd fölé kerülve csókolta végig a kicsiny mellek vonalát, a hasfal ívét, a comb hajlatát. A nő ívben kifeszülve nyögött fel, majd elkapva a másikat húzta vissza, hogy megszabadítsa zakójától, és minden egyéb felesleges dologtól, mi testét takarta. - Nem ment, Eugéne… - gombolta ki az inget elfúlón. - …próbáltam…mást sem tettem az elmúlt évben…de nem ment nélküled. – dobta félre a minőségi anyagot, sürgető vággyal oldva az öltönynadrág övét. - Velem sem ment. – simogatta végig élvezettel a nő testét, itt-ott elidőzve. - Pedig mehetett volna…te döntöttél így. Csak te döntöttél… - kapta el a sötét tekintete, majd rúgta le magáról a felesleges ruhát. - És most…? – nyögött fel a nő, ahogy combját felhúzva a férfi csípőjére szorította. - Most elbúcsúzunk. Végleg! És utána újra a testvérem leszel…csak a testvérem, Elisé! – fogta hátra a vállába maró kezeket, majd előre mozdulva szegezte ágyhoz, és végre elfojtás nélkül csókolta meg a nőt minden fájdalmával minden szerelmével, minden vágyával és haragjával együtt.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Mikor másnap délelőtt felébredtem, fejem már Eugéne párnáján, testem pedig teljesen keresztbe fordulva feküdt a hatalmas ágyon. Néhány perc alatt magával rántott az álom, miután a férfihoz bújva hallgattam szívének egészségesen dobbanó ütemét. Szőke tincseim kuszán omlottak az arcomba, majd ujjaimmal hátra tűrve őket utasítottam a füleim mögé. Az éjjeliszekrényen hagyott gyógyszerért, és pohár vízért nyúltam, majd gyorsan bevettem, hogy minél előbb szűnjön a kínzó émelygés és fejfájás. A pohárral a kezemben sétáltam az ablakhoz, majd elhúzva a függönyöket kitártam a széles ablaktáblákat. Becsukott szemmel hagytam, hogy a hideg levegő megmozgassa kócos tincseimet, és belekapjon a világoszöld ing aljába. A motoszkálásomat meghallva lépett az idős néni a háló ajtajához, majd két kopogtatást követően a válaszra se várva benyitott. - Nahát kedveském, felébredtél? Hogy vagy? Természetesen az egész tömb felriadt a csattanásra, így a néni is – mert hát az öregek amúgy se tudnak aludni éjjel – szemtanúja volt, ahogy nyakmerevítőben véres arccal a mentőbe emelnek. A néni felé fordultam, majd visszalépve az ágyhoz, elkezdtem elrendezni. - Köszönöm, már sokkal jobban. Mosolyogtam rá. Kézen fogott, és kivezetett a nappaliba, ahol már előre megterített nekem. Fogalmam sincs, hogy lehet-e saját családja… talán messze élnek, és nincs alkalma minden nap gondoskodni valakiről, de az, ahogy körbeugrált, elég beszédes volt azzal kapcsolatban, hogy mennyire szeret törődni másokkal. Az orrnyergem belilult, a homlokom kissé meg volt dagadva, de ezen kívül más külsérelmi nyomot nem találtam magamon a baleset kapcsán. Kora délután néhány órácskára magamra maradtam. Eugéne könyvespolcát végigbogarászva emeltem le egy pszichológiai témájút, majd a fotelbe ülve fellapoztam, és beleolvastam. A néni megrakott éthordókkal tért vissza, amiket a pultra tett le, hogy legyen mit ennünk vacsorára. Ekkor pillantottam rá érdemben először az időre, és rájöttem, hogy nem maradhatok. - Köszönöm, de nekem el kell mennem. Álltam fel a könyvvel a kezemben, és találomra visszatettem valahova a polcon. Muszáj visszamennem a hotelbe, ott van a vérhígítóm, ráadásul a rendőrök talán már kerestek is ott, ha a kórház értesítette őket, hogy ittas állapotban vezettem. - De hát Eugéne drága a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül vigyázzak rád kedveském. Tiltakozott a néni, mikor látta, hogy én tényleg távozni szándékozok. A felsőmet egy zacskóba gyűrtem, és csak a nadrágomat húztam vissza. Azon nem volt annyira feltűnő az a néhány vércsepp. - Nyugodtan mondja meg neki, hogy nem bírt rávenni a maradásra. Köszönöm szépen, hogy vigyázott rám! Egy napra a nagyim helyett a nagyim volt. Öleltem meg a nénit szeretettel, s jutott eszembe, hogy milyen rég láttam már az orosz honban élő nagyszüleimet. A néni a szemeit törölgetve kísért le, és nem mozdult mellőlem, amíg be nem ültem a taxiba. - A Holiday Inn-be, kérem… Dőltem a kocsi támlájának, és kifelé bámulva a kocsi ablakán figyeltem a délutáni forgalom élénk lendületét.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Az elkövetkezendő heteket puffogással töltöttem. Az ittasan inzultáló vendégeket miután a helyükre tettem, a főnököm kiadta az utamat. Egy női pszichológust kaptam, akitől ha Eugéne érdeklődött a kezelésem menete felől, akkor a kolléganője gondterhelt sóhajjal közölte, hogy elég nehéz eset vagyok. Olyan kérdéseket tett fel nekem minden alkalommal, hogy legszívesebben azon nyomban felálltam volna, és kisétálok… de nem akartam bírósági ügyet a dologból, szóval két percenként pillantva az órámra szenvedtem végig a heti két alkalmakat. A mai kezelésre épp olyan savanyú képpel érkeztem, mint a korábbiakra. A vallató fotelbe – én csak így hívom – leülve vetetem keresztbe a lábaimat, és a hatvan felé közeledő ősz szálakkal tarkított hajú folyton mosolygó nőre vetettem egy szúrós pillantást, amikor a szexuális életemről érdeklődött. A témát fejtegetve fél óra után arra a következtetésre jutott, hogy frusztrált vagyok, mert elnyomom magamban a vágyaimat. Higgadtságot erőltetve magamra villantottam egy cápa mosolyt, de belülről majd fel tudtam volna robbanni. Az asszisztense csak bőrkabátom fekete csíkját láthatta elsuhanni, amikor az egy óra leteltével kiviharzottam a rendelőből, és beszálltam a liftbe. Nem hívtam magamnak taxit, muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Hagytam, hogy vigyenek a lábaim, amerre akarnak. Háromnegyed órával később Eugéne lakása előtt találtam magam. Megállva felpillantottam az épületre, és láttam, hogy égnek a lakásban a lámpák. Tovább akartam menni, de egy fiatal nő épp akkor nyitotta ki résnyire az ajtót. - Bocsánat, segítene? Dugta ki a fejét, majd tétován odalépve fogtam meg az ajtót, amíg a babakocsit kiügyeskedte. Rövid hezitálást követően beléptem az épületbe, majd lábaim Eugéne lakásának ajtajáig vittek. Jobb kezemet felemelve kopogtattam be az ajtaján. Amikor meghallottam a lépteket, a vérnyomásom megugrott, és a légzésem is szaporábbá vált. Pár lépést hátráltam az ajtótól, mintha meggondoltam volna magam, ám amikor kinyílt, megtorpantam, és szemeim zöldjeit Eugéne kékjeibe mélyesztettem. - Én csak erre jártam… gondoltam megkérdezem, hogy vagy…?
Elengedve épp kioldott nyekkenőjét vitték léptei az ajtóhoz, egyértelműen a házinénire számítva. Azonban ahogy meglátta a nőt, egy hosszú pillanatig fogva az ajtót állta el az utat a lakás felé. Összébb csúszó szemöldöke ráncokat rajzolt homlokára. Nem kereste a nőt az elmúlt hetekben, ahogy érdeklődés szinte is csak annyit tett, hogy megtudta, melyik kollégához jár. Azonban a rutinos, idősödő nőt már nem kereste fel. Ő sem adott volna információt betegéről, és ez így is volt rendjén. Végül ellépve az ajtóból tára ki azt, majd egy mozdulattal mutatott utat befelé, hogy aztán belökve azt zárja ki a külvilágot. Kezét öltönynadrágjának zsebébe dugta, majd a nőre pillantott. Unta már a felesleges köröket és a félrebeszélést. - Miért vagy itt Erin? - fürkészte a smaragdszín tekintetet, és látszott rajta, hogy a legkevésbé sincs kedve a véget nem érő, egymást gyötrő játékhoz.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Az arckifejezését látva végleg meginogtam abban, hogy jó ötlet volt-e feljönnöm. Persze mit is várhattam, amikor a legutolsó találkozásunk elég viharosan ért véget. Felsóhajtottam, és nyugtáztam magamban, hogy el fog küldeni, ám mégis beinvitált. Felpillantva rá léptem be mellette a lakásába, tekintetemet végigfuttatva rajta. Semmi se változott mióta itt jártam. Mintha tegnap lett volna. A táskámat leeresztettem a vállamról, majd hagytam, hogy a pántja végigcsússzon bőrkabátom ujján, és a lábam mellett koppanjon a földön. Megadóan tártam szét egy pillanatra a karjaimat, de nem szólaltam meg. Csökkentve a köztünk levő távolságot léptem elé, és befejeztem azt, amit vélhetőleg érkezésem miatt szakított félbe. Ujjaimmal ráfogtam a kibontott nyakkendő egyik végére, és finoman meghúzva lehúztam a nyakából. Pillantásom az ádámcsutkájára vándorolt, aztán fel a szemeibe. - Mert hiányzol. Válaszoltam teljesen őszintén a kérdésére. Nem volt olyan nap az utóbbi hetekben, hogy ne jutott volna az eszembe. Nem egyszer fogtam kezembe a telefonomat, és választottam ki a névjegyzékből, hogy felhívjam, de a büszkeségem soha nem hagyta, hogy rányomjak arra a rohadt gombra. - Mert már nem érdekel. Ejtettem le a földre a nyakkendőjét, aztán hátrálva egy lépést, húztam szét magamon a bőrkabátomat, aztán vállaimon leengedve hagytam, hogy mögöttem puffanjon. - Mert már nem bírom. Jobb kezem mutatóujját a hajgumimba akasztottam, majd kiszabadítottam tincseimet a lazán felfogott kontyból. - Nem bírom ezt elviselni. Szükségem van rád, Eugéne. Ütköztem a kanapé támlájának. - Még ha meg is vetsz, és tönkre is teszel… nem bírom távol tartani magam. Feladtam. Nem megy.
Kezdőlap
