Három hónap. Majdnem olyan hosszú, mint a valaha volt leghosszabb kapcsolatom. Még gimiben. Chh... Nem számolom az idő múlását már, de valahogy a héten vagy a jövő hét folyamán letelik a Santoro által kiszabott idő. Hogy gyűlöltem-e az egészért? Igen. Egy részem még mindig vádolta és azon a véleményen volt, hogy egyszerűen hagynia kellett volna, hogy megöljem azt a férfit. Csak semmi felesleges idegeskedés és őrzőkhöz rohangálás... De most komolyan, hol van ez az egész ahhoz képest, hogy valaki az egyik testőr nőjéből forgatja ki a gyereket vagy épp magának az alfának a szemébe hazudik?! Mindezek ellenére mégsem tudtam teljes szívemből gyűlölni Domot, mert ha úgy volt, kendőzetlen válaszokat kaptam bármely kérdésemre. Arra mondjuk nem adott mai napig elfogadhatót, miért foglalkozik egyáltalán velem és miért nem ölt meg kapásból inkább.
Mindenki megnyugtatására leszögezném, hogy azért a Stockholm-szindróma elkerült. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy a megbeszélt találkozónk helyett a város egyik teljesen más pontja felé haladok éppen. Sietősek lépteim, hajamat, arcomat kapucnis dzseki rejti, miként farkasomat pedig pajzsom, ahogy a régről oly jól ismert lépcsőház felé tartok. Csak egy nagyobb táska van nálam, némi pénzzel, a fegyverrel, amit Boston óta hordozok magammal, meg váltás ruhával. Fogalmam sincs, mit várok ettől az egésztől, de ha jól értesültem, Jezebell lakását még mindig nem adták ki és mivel bútorozottan hirdetik, valahol a személyes holmijait is tárolják beharapómnak. Hátha azok útirányt mutatnak majd... merthogy erre készültem: lelépni ebből az istenverte városból. Megint.
A lépcsőházban egy árva lélek sincs, mikor megcsörren a telefon a kabátom zsebében, az visszhangot ver a falakon át, kitörve a körfolyosóra. Nem veszem fel, pontosan tudom, ki keres. Az ütemes hang csak még gyorsabb léptekre sarkall... egészen addig, míg el nem érem Jezebell lakásának az emeletét, ahol ugyanis a bejárat mellett maga Santoro strázsál, füléhez emelt telefonnal. Tudhattam volna, hogy az egész "Ma ráérünk késő délután is találkozni." duma egy elcseszett csapda volt! A lépcsőnél torpanok meg, tekintetem kékjében előbb riadtság, majd fojtott dac csillan. - Te... Kerestelek a Hotelben. - Haha, jó duma. Szép mentés lehetne, ha nem ő állna velem szemközt, de egy próbát megér. Mást nem időnyerésnek jó lesz, mert B tervem nincs a tarsolyomban.
Szociális életem akarva-akaratlan sokkal nagyobb teret nyert életemben az elmúlt időszakban, mint eddig. Előbb a tiszteletes, s rögtön rá a polgármester lánya. Büntetéseik, megmérettetésik időben fedték kissé egymást, míg egyiket mérgeimmel kínoztam, másikat ezüsttűvel, cérnával roncsoltam. Gyönyörködtem az én rothadó rózsáimban, mert mindig elmúltak kezeim közt, ám tüskéiket megtartották, új életet kapartak maguknak. Nem élt bennem csodálat. Ez volt a legkevesebb, amit elvárhattam, s el is vártam tőlük. Tűrni, alázatot, önfegyelmet mutatni. Akaratot. Engedelmességet.
A signorina vadabb rózsa még. Túl sok benne az élet, az elevenség, a dac. Túl keveset tud. Éppen ezért arról sem szerzett tudomást, miképp követtem nyomon lépteit onnantól kezdve, hogy kilépett a hotelből. Szóval eképp él felkínált szabadságával. Szerettem volna csalatkozni sejtésemben, mégis tudtam, hogy igazam lesz. A legcsekélyebb problémát sem jelentette elébe vágnom. Éreztem raja az utóbbi időben, hogy közelít tűréshatárához, ahogy pedig araszolt a holtponthoz, úgy vált egyre tapinthatóbb a beálló változás. Ő tán nem is sejtette, mik árulták el. Egy apró gesztus, célt tévesztett kis suta mozdulat, ami előtte nem volt jellemző, szemének villanása, elfojtott szavai. Míg rá vártam, Teremtője lakásában járkáltam. Volt hozzá kulcsom, ugyanis egy varrás alkalmával sikerült megkaparintanom az eredetit, amit aztán gyerekjáték volt lemásoltatni, végül észrevétlen visszacsempészni hozzá. Felhívtam, mikor láttam, hogy belépett az épületbe, ezzel együtt pedig magára hagytam a lakást. Elindultam a fogadására, ha már ily' lelkesen tör felém, bár igaz, nem is sejti, hogy nem egy magányos zug fogadja majd. - Valóban? - kérdeztem derűsen, s látványosan felhagytam a híváskezdeményezéssel. - Micsoda szerencse, hogy habár ott nem találtál annak ellenér, hogy tudod minden elérhetőségem, itt mégis egymásba botlunk. Szívhez szóló lenne, ha remélhetném, hogy kialakult köztünk egy titkos kapocs, ami mindig hozzám vezet, de erősen kétlem, hogy ez volna ittléted oka. Kibújtam mentális leplem egy részéből, hogy energiáim lustán, mégis kínos ismerőséggel simíthassanak végig a signorináén. Mindig így kezdődött: becéző cirógatással, s csak aztán jött a pokol. Ám ezúttal kap egy esélyt ennek elkerülésére. - Miért jöttél ide?
Tekintetem villan, a költői kérdése nevéhez méltóan válasz nélkül marad. Nem, nem miatta jöttem, de azt hiszem, ezzel ő is tisztában van. Sajnos. - Nézzenek oda. Nem hittem volna, hogy ennyire érzelmes vagy! - Apró, negédes mosolyom társul szavaim mellé - egy kígyó mosolya ez. Minden, csak nem őszinte. Hideg, élettelen. Csak szavaim játékos éle öltözteti puha köntösbe az egészet. Fogalmam sincs egyébként, miféle kapocsra gondolna ő, de ha ez számít, legszívesebben addig ütném a fejét valamibe, míg mozogni tud. Vagy legalábbis míg ki nem adom a vele szemben igencsak visszafogott, ellenérzésekkel teli feszültséget, ami az elmúlt időszakban csak nőttön nőtt bensőmben. Ez is egyféle kapocs, nem? Lazának tetsző, könnyed mozdulattal lépdelnék közelebb a beharapóm egykori lakásának bejáratához, ám amint a hím fenevadjának energiái elérnek, megtorpanok kissé. Tekintetemben fennkölt, egyúttal értetlen dac. Mégis miért kell ezt? Nem csináltam semmit, ami indokolná... Lehet, hogy szándékomban állt, ezt nem tagadom, s most is megfordul a fejemben, hogy egyszerűbb volna futni, de emlékeztetem magamat, hogy az ilyesmivel felhagytam azon a napon, mikor először ellenszegültem apámnak. Megszerzem, elérem, amit akarok és nem futamodok meg az első akadály láttán. Jelen esetben Dominictól. - Válaszokért. - tekintetem kékje az ő pillantását állja, szavaim nemcsak őszintén csendülnek, ténylegesen azok is. Nincs értelme hazudnom neki, ezt az elmúlt időszakban eléggé nyilvánvalóvá tette számomra. - Abban bízok, hogy találok valamit, amiből kiderül merre ment Jezebell, vagy ki után... - Vonok vállat. Kimondva eléggé lehetetlen küldetésnek tűnik a dolog. Csak a filmekben fordul elő, hogy mindig akad egy nyom, ami továbbviszi az embert, lényem egy mélyre zárt, naiv kislány énje azonban reménykedett: Hátha... A lényem többi többi szeglete pesszimistán tekintett az egészre: - Vagy legalább valamit, ami magyarázatot ad arra, hogy miért hagyott itt ebben a kibaszott pokolban! - Fakadtam ki, kezeimet kissé széttárva, majd balommal felé intve kérőn. - Szóval ha félreállnál... azt megköszönném.
- Sok mindent nem hiszel, signorina, ami súlyos hiba, kiváltképp jelen helyzetben - közöltem álláspontomat magától értetődő természetességgel, minden él nélkül. Tekintetére negédes mosollyal válaszoltam. Ugyan, hisz ismersz. Sajnos. Legalábbis már jobban, mint pár hónappal korábban, tudhatnád, hogy minden engem ért kellemetlenség érzékenyen érint, jelenleg az, hogy utánad kellett "rohannom". Senki után sem szokásom futni, megalázó. S hogy ezúttal akadt egy kivétel, még nem jelent semmit, csupán azt, hogy gyűlölném ennyi idő munkáját szemétre vetni. Semmi sem rosszabb az elpocsékolt munkánál, amit elvégzel, célt azonban nem érsz vele, mert a végén magadnak kell az egészet tűzre vetned. Már elképzelni is szörnyűség. Anyahiány. Hát nem aranyos? - Miért érdekel? Nem elég, hogy nem akarta megosztani veled? Hogy nem tartott rá érdemesnek? Elment és itt hagyott, mit számítanak az okok? - kérdeztem lustán, s nem álltam tovább útját, ha annyira be akart menni, ám legyen, árnyékként követem legfeljebb, szám szegletében gúnyos kis mosollyal, mert tudom, hogy úgysem lel semmit. - Háládat elveszem, remélem legalább ezzel tisztában vagy - "énekeltem" könnyedén, mindennemű ingerültségtől mentesen. Aki egy piccolo szemtelenségén idegeskedik, annak kisebb az önbecslése, mint hiszi - szánalmas. - Nem választ vársz signorina, hanem anyai simogatást a fejedre, ami megvigasztal és közli, hogy valójában nem azért hagyott el, mert nem kellettél már neki, hanem mert volt egy magasztosabb célja, ahová azért nem hagyta, hogy elkísérd, mert óvni szándékozott. Itt a válaszod, s lám, nekem még a lakást se kellett érte feltúrnom. Megtámaszkodtam az egyik ajtókeretben, onnan szemléltem,a hogy esetlegesen kutakodott. Gyermek még, hiába. Gyermek, akiből nem veszett ki az átkos ragaszkodás, különben képes lenne elfogadni, hogy a Teremtőjének nyűggé vált, s egyszerűbb az élete nélküle.
Költőinek szánt kérdéseire ajkaim pengényire préselődnek össze. Ott van minden egyes kérdőjel után a csípős, felvágott nyelvű visszavágás, de elnyelem őket. Semmi köze hozzá! Érdekel, mert a Teremtőm volt. Mert tudni akarom, mi motiválta, hogy lelépjen. Tudni akarom, merre ment! Az a legkevésbé sem sérti az egómat, hogy a történtek fényében úgy fest, valóban annyira sem tartott érdemesnek - ahogy Dom mondja - hogy mindezeket elárulja nekem. Nem szokásom engedélyt kérni senkitől... Ha valamit el akarok érni, megszerzem magamnak. Ez alól Jezebell sem lehetne kivétel. Apró mosoly villan ajkaimon őszintétlenül a szavai kapcsán. Legyen hát tiéd a hálám, úgysem tehetek ellene, már belátom. Nagyobb volt a mehetnék füstje, mint a lángja. Hirtelen felindulás, melyet véghez is vittem volna, ha nem ütközök nálamnál nagyobb akadályba. Nem vagyok ostoba, hogy puszta kézzel fussak a kőfalnak, nem fogom hát mutatni azt sem nyíltan, hogy épp most szabott a hím gátat egy meglépési kísérletnek. Kulcs fordul a zárban, de megtorpanok az ajtóban, s közvetlenül Dom válla mellett kapaszkodva meg az ajtófélfában, aminek dőlt, fordulok felé szavaira. - És gondolom te nem szeretnéd mindezt megadni... - Billen oldalra fejem, pillantásom kék tükre őszinte, angyalinak tetsző ártatlansággal csillan, ahogy a hím arcát fürkészem. Arcomon hihetően ül ki a sajnálat, ahogy kissé lebiggyednek ajkaim, de szavaimban őszinte irónia ül. - Ez nem óvás, te is tudod. Az egyetlen, amiért még életben vagyok, az apám posztja és a város felé roppant pozitívnak ható kép arról, hogy Mr. de Luca ilyen jó viszont ápol a polgármesterrel és jajj de rendes tőle, hogy így támogatja a kicsi lányát! - Állkapcsom megfeszült ugyan, ahogy indulatosan hagyták el ajkaimat a szavak, de farkasom nem akarta megmutatni magát a világnak. Alapvetően nem voltak problémáim a kontrollálásával, az utóbbi hónapok pedig csak erősítettek ezen. A felszín alatt azonban feszülten hegyezte füleit a pasztell-bundás kis nőstény. - Még csak nem is magasztos célja volt, hanem ígéretei, amiket képtelen volt betartani! Tisztában vagyok a válasszal Dominic, sokkal inkább, mint azt gondolod. - Így válik kacéran játékosból pillanatok alatt metszően haragossá egy pillantás kérem szépen. Komoly fény ül tekintetemben, ahogy ebből az elenyésző közelségből tekintek a másikra. - De igazad van. Abban reménykedek, hogy talán tévedek. Hogy van más magyarázat, mint a logikus, rideg valóság. Miért baj ez? Miért... miért ne járhatna egyszer végre már nekem is több annál, hogy valaki csak a hasznot lássa bennem? - húzódtam közelebb a félfához, ez által kissé hozzá is mellette állva.
Ilyen Teremtő mellett, aki a hetedik napon se pihen meg, hanem tékozló fia útját távolról is egyengeti, az ember, illetve a vérfarkas bátran vág neki a világ legtávolabbi sarkába történő utazásnak is. Purcell ellátott információkkal és intézett nekem egy lakást régi ismerősénél, Mannheim Culkingtonnál. A német bevándorlók leszármazottja komoly bizniszt folytat Alaszkában és olcsón lehet nála lakást bérelni, ami nekem sokkalta hívogatóbb ajánlat volt, mint szerencsepénzek hadát dobálni a szállodák és motelek kútjába abban a reményben, hogy majd kilábalok a helyzetből. Purcell megoldotta, hogy ne szoruljak rá erre, mint locsolócső a kerti csapra. A reptérről a taxisnak megmondtam, melyik bérházhoz vigyen és most nyomom a háromfejű combizom erősítésére kitűnő gyakorlatot, amint a lift használatát mellőzve kézben és nyakban cipelem fel életem hozzávalóit a gurulós és szíjon lógathatós bőröndökben. Annyit ültem, hogy a fenekemnek is nagy szüksége van egy ilyen kiadós mozgásra és élvezem is, a súly pedig nem terhel meg, ezeknek sokszorosát emelgettem már emberként is. A szolid kis lakásba becsöngetve gyorsan lezavarjuk góréval az elszámolást, kiszabja a határidőt, amikor tejelnem kell, mint nőstény marhának a fejőasszony előtt. Azösszeg ritka kedvezményes, egyetemi állás mellett legalábbis simán tudom vállalni, nem fog a földhöz vágni. Remélem, a Falka sem, de ezzel majd később foglalkozom. Most birtokba veszem a territóriumomat, megjelölöm, persze nem a természetben megszokott módszerrel, mivel azért a szaglásomat erősen bántaná a tömény ammónia-harmónia. Kinyitogatom az ablakokat, megcsodálom a belváros végtelenül unalmas látványát és utána munkához látok. Feltöltöm a szekrényeket a holmijaimmal és a fürdőt az oda tartozókkal. A konyhában csak felderítést végzek, nem is vártam el, hogy teletömjék a hűtőt meg a fagyasztót jobbnál jobb húsokkal. A víz folyik és minden tiszta, ez a kiindulási alap, ahonnan erős rajtot lehet venni. Szóval belakom a kuckómat és én is belakok, a maradék kajámat még elfogyasztom. A kanapén hanyattdobom magam, aztán egy ugrással lemegyek fekvőtámasz pózba és a gyönge kisujjemelgetésnek megfelelő lépcsőzés után egy kiadós otthoni edzést tartok, amit zuhanyzással koronázok meg. Most pedig indulás a hotelbe tárgyalni! A szükséges cuccok, iratok, a már néhány éve megszokott bunkofon meg elegendő készpénz és a bankkártya van nálam. Fegyvert sose hordtam, még a krimigimi idején se, akkor is az öklömet szerettem használni inkább, farkasként még erőteljesebb korpusz van az arzenálomban és még annyira se kívánok szúró-, vágó, ütő-, riasztó vagy még bonyolultabb eszközöket. Megyünk most a szállodába, zárul Lester új lakása. A kulcsot elfordítom, de mielőtt tényleg a szép nagy muszklikkal beültetett nyakamba venném a várost, észreveszek valakit a szomszéd lakásnál. Mivel éveket akarok itt tölteni, a szagok alapján ez a luvnya lesz az egyik hallgatóság, ha nem elég vastagok a falak. - Üdvözletem, kisasszony! Netán Magácska jelentené számomra a falon túli világ egyik leendő képviselőjét? Már próbára is teszem, hogy mennyit ért meg a cirádás fogalmazásból. Egy mezei ember, az ereje eltörpül az enyém mellett, majd ezt is demonstrálom neki hamarosan, mert az mindig jó móka. A szagát éreztem odalent is és itt is, erősen, úgyhogy szerintem ő a szomszéd, nem csak valami alkalmi látogató, ami én is voltam, mikor motiválni kellett a nemfizető városiakat Minneapolis-ban. Ezt előbb gondolná rólam, még a mostani, hosszú szövetkabát-lila ing párosítás alapján is, minthogy nyelvészdoktor és egyetemi tanár vagyok. Nem bánom, szórakoztatóak az ilyen félreismerések és a rögtönítélő bírókat hamar le tudom szerelni egy jól irányzott bemutatkozással. A kopasz monstrum, aki az egyetemre jár, de nem malterozni.
I mádok a belvárosban élni. Innen nagyon egyszerűen elérhető minden. Nem kell kocsiba ülnöm, ha el akarok szaladni egy pékségbe frissen sült kenyérért, vagy nem kell attól tartanom, hogy kések a csekkek feladásával, mert ritkán van alkalmam olyan helyen járni, ahol van posta is. A gyerekeknek kell a tér, ahol játszhatnak... kell a csend és a nyugalom, és kell a szülőnek is a biztonságérzet, hogy a gyerekeit ki merje engedni. Emiatt teljesen érthető, hogy annak idején anyáék inkább a kertvárost választották, és nem a belvárost, amikor Fairbanksbe költöztünk. Egy magamfajta fiatal nőnek, aki a kutyájával él, bőven megfelel egy olyan kicsi, de lakályos belvárosi bérlakás, mint amiben élek. Mindig is tetszettek a galériás megoldások, ezért rögtön beleszerettem, amikor a főbérlő bekísért, hogy megmutassa a kiadó lakását. Olcsó a lakbérem, ahhoz képest, hogy a belváros szívében élek, viszont ennek az volt az "ára", hogy rendbe tetessem a kecót. A korábbi lakók ugyanis elég gyatra állapotban hagyták el. Elvállaltam, hogy felújítom.. sőt! Még örültem is annak, hogy teljesen a saját ízlésem szerint rendezhetem be, és a főbérlő se szólt bele, hogy például milyen színű bútort hozhatok, vagy a falakat milyen színűre festhetem. A narancs, a piros, a fehér és a szürke tartozik a kedvenc színeim közé. Nem feltétlenül ezeket viselem magamon is, csak szeretem a környezetemben ezeket a színeket látni. Anyuhoz indulok, mert még reggel elvittem hozzá Suzy-t, hogy ne legyen annyira egyedül otthon. Ilyenkor januárban nem akad sok munkája, és a ház körül se tud sok mindent csinálni... csak megfőz apára és Mike-ra, meg esetleg vasal. Hallottam a szomszédban a mozgolódást, ami azonnal feltűnt, mert egy ideje már lakatlan volt a kecó. Persze Mrs. Moor-t megkérdezhettem volna, hogy ki az új szomszéd, hiszen a szemben lakó néni mindig mindent számon tartott, ezzel foglalta le magát. Ha nem lenne nyugdíjas, simán lehetne mondjuk segédnyomozó, ha létezik ilyen állás. Vagy kém. Amikor kilépek a lakásból sötétkék szövetkabátomban, hajfánkkal felfogott hajjal, meghallom a szomszéd ajtó nyílását is. Kíváncsian fordulok arra, hogy megnézzem magamnak. Egy pillanatra elkerekednek a szemeim, amikor meglátom. Ha zöld lenne, olyan lenne, mint Hulk. Meg is illetődök. Mike is sokat gyúr, de azért ekkora darab nincs, meg szerintem soha nem is lesz a bátyám. Biztos valami kidobó lehet, vagy ilyen biztonsági ember, aki sportmérkőzéseken tartja távol egymástól a drukkereket, vagy esetleg testőr. Abba inkább bele se merek gondolni, hogy valami maffiózó. Nem tudnám úgy nyugodtan álomra hajtani a fejem, és nem szívesen költöznék el. - Jó napot! - Köszönök neki oda, majd amikor megszólal, ismét elkerekednek a szemeim. Na jó, a maffiózót azt hiszem ezennel ki is zárhatom. A cirádás beszéd valahogy nem illik bele az összképbe. Még csak megtippelni se tudnám, vajon mennyi idős lehet, de az tuti, hogy egy deka zsír sincs rajta, még a feje is tiszta izom. - Igen. Ezek szerint maga az új szomszédom. Hallottam, hogy mozgolódás van. Nem mintha zavaróan hangos lett volna. - Teszem hozzá sietve, mielőtt még azt hinné, hogy burkoltan be akartam szólni neki. - Iris Lance vagyok. Pár éve már itt lakom, örvendek! - Mrs. Moor mindekőzben a kémlelőnyíláson át feszülten figyel minket, de én ebből mit sem sejtek. Kezemet a legújabb szomszédom felé nyújtom.
Az erőtlen kis emberleányka érzései kiterülnek előttem, mint kártyaparti végén a royal flush lapjai. A kíváncsiság, az egyszerű érdeklődés és újdonságok iránti nyitottság átvált valami tiszteletfélébe. Még nem félelembe. Azon dolgoznom kell. A köszöntés tovább alakítja a dekoratív kreol szépség érzéseit és turmixgépbe tett gyümölcsdarabok módjára ugrándoznak, váltakoznak. Nehéz követni, ehhez még erősödnie kell a képességemnek. Annyit mindenképp levonok következtetésként, hogy nem erre számított. A lakás már jó ideje üresen áll, ezt tudom a tulajtól, úgyhogy nagy esemény a beköltözésem. - Aki teljes csendben képes beköltözni valahová, azt tudja, hogy hívják! De ez nem kísértetház, remélem - szerelem le a kissé zavaros, nőiesen zavaros megjegyzését egy vállrándítással és önelégült vigyorral. A kísértetekben természetesen nem hiszek, a horrorfilmek és rémregények kísérteteiben nem. A védőszellemek már más mezsgyén mozognak, ők valós fegyvertények és noha engem nem kísér egy se, Minneapolis-ban ismertem olyat, akit segítettek. Itt és most csak utaltam arra, hogy szerintem se csaptam nagy zajt és hogy ezt le kell nyelnie. Csinike amúgy, a nyelésről jut eszembe. Egy egzotikum, aki eljutott ilyen távolra is a forró Afrika ősöket szülő termőföldjétől nyilván rengeteg generációváltás után. - Dr. Lester J. Edison, de szólítson csak Jay-nek! Örvendek, Iris! - kapom el a kezét gyorsan, csak emberi gyorsasággal, de azt megmutatom. Az ujjaiból nem csinálok csonttörmeléket, de azért jó mélyen megérintem a szorításommal úgy, hogy kicsit fájjon. Ez csak egy ember, akinek megmutathatom az erőmet, akár nő, akár nem. Érzek valamilyen energiát még egy közeli ajtó felől. Gondolom, a helyi, nyugdíjvezérlésű térfigyelő berendezés áll lesben vagy csupán egy kíváncsi szomszéd. Feltekerem a volume gombot és így válaszolok Iris-nak nagy vidáman, miután elengedtem: - A hegyi egyetemen fogok tanítani. New Yorkból érkeztem amúgy. Az álnévhez jár hamis életesemények sorozata is, amiket szorgosan bemagoltam, mint egyetemen a vizsgatételeket. Ami azt illeti, ma tényleg NY-ból jöttem, mivel az átszállást ott kellett megoldanom. Nem kötöm a nő orrára a többit, hanem inkább haladok tovább a megismerkedés útján. - Egyedül él itt? Remélem, nyugodt környék, mert az őrültekházát a diákok általában megvalósítják az órákon és kényszerzubbony nem áll a pedagógusok rendelkezésére! Érzek valamilyen kisállatszagot rajta. Régi, nem túl friss. Talán ma reggeli vagy tegnapi. Állatkákkal nem sűrűn szoktam bajlódni, mivel nem szeretik a természetemet. Kivétel akad, de eddig nem sokkal találkoztam. Ha csak vendégségben volt nála valami kis bolhafészek vagy ő ment dögönyözőbe, akkor jó, de ha területi harcokat kellene vívnom egy fújós macskával vagy hergetett kutyával, abból apróhirdetés lesz az "Elveszett kedvencek" rovatban vagy gyászjelentés...
- Kísértetház? Nem, dehogy! - Nevetek fel egy kissé zavartan. Én nem találkoztam még kísértetekkel, remélem nem is fogok, már ha léteznek egyáltalán. A "Boody Mary" játékot persze mi is játszottuk kiskorunkban, meg a bátyáim volt, hogy rávettek bátorságpróbákra éjszaka, és olyankor megijesztettek... főleg Mike, Ryan nem volt sose annyira elvetemült, de mindig kiderült, hogy nem kísértet volt, hanem a drága tesóim szórakoztak velem. Gyerekes csínyek. - Jay, rendben. - Biccentek, és próbálom nem elárulni az újabb döbbenetem egy arcizom rándulással sem, amikor meghallom a "dr" jelzőt a neve előtt. Frankensteint is doktornak hívták. Nem tudom miért vonok párhuzamot, de párhuzamot vontam. Ha olyan orvos, aki tényleg betegekkel foglalkozik... Én biztos, hogy minden erőmmel azon lennék, hogy mihamarabb meggyógyuljak. Nekem egy kicsit ijesztő a külseje, hogy ilyen nagydarab. Attól még lehet rendes, és kedves, de elsőre nekem ijesztő. - Tényleg? Hűha! És mit tanít? - Ez tényleg érdekel. Történelem, hadtudomány... valami ilyesmi szakot tudnék kinézni belőle. Irodalmár típusnak nem tűnik, vagy csak nekem összeegyeztethetetlen az, hogy valaki balladákat olvasson, aztán meg fekve nyomjon. Haragban biztos nem szeretnék lenni vele, mert amilyen erős a kézfogása, simán átnyúlna a falon, ha valami nem tetszene neki. El is rejtem gyorsan a zsebemben bizsergő kacsómat. - A Nagy Alma. Én még sose jártam ott. Biztos jó nagy a nyüzsgés. - Forgatom ujjaim között a Subaru kulcsát. - A kutyámmal. Nőstény spániel, Suzy a neve. Nem szokott gondot okozni. Esetleg csak akkor hallani a hangját, ha vendég jön, egyébként jó kutya. - Eddig még egyetlen szomszédomnak se volt problémája azzal, hogy kutyát tartok, a főbérlő se kifogásolta, szóval remélem ebből nem lesz problémánk. Suzy tényleg nyugodt kutya, maximum akkor ugat, ha vendégünk jön, és ha kinyitom az ajtót, akkor már be is fejezi. Napi szinten meg nem jár hozzám vendégségbe senki, mert munkát is csak a fodrászatban vállalok, itthon nem szoktam vágni senkiét. Nem szeretném, ha bárki is rászokna erre. Ott a fodrászat, azért tartom fenn. Mindenkinek kényelmesebb, a lakásom pedig a magánszférám. - Csak a városi banzájok idején van egy kis hangzavar, de hát ezzel mindenki számol, aki belvárosi lakást bérel ki. Egyébként egy álag napon semmi gond nem szokott lenni. Inkább idősebbek laknak ezen a szinten, ők nem zajongnak. - Mosolygok Jayre. - Egyedül fog itt élni? - Dobom vissza a kérdést. Teljesen érthető okokból vagyok erre kíváncsi, nincs hátsó szándékom.
A kísértetház említése váratlan fordulatként hozza zavarba a nőt. Én is fel tudnék hozni a múlt mélységéből történeteket szellemekről, amikkel kiskoromban ijesztgettek minket a nagyobb gyerekek vagy a vicces kedvűek. A szellemességet mára nem ebben a formájában képviselem. Ezt már mutattam és még fogom is a kedves szomszéd hölgyikének. Ilyen bájos kis pofikát szívesen nézek a folyosón, a belseje meg kellemesen remegős, mint a kocsonya. Már most megrémisztem, pedig még sehol egy nyáladzó agyar. Az erő körbelengi a testkontúromat és a beszédem se egy nyámnyila alaké, talán ettől fél. Szeretem, ha tartanak tőlem, ez már megvan, úgyhogy akár lehetek kedvesebb is, hiszen ez mégiscsak egy esztétikailag korrekt nőcske és még hasznomra is lehet. Jó szomszédként, ágyastársként is el tudnám képzelni. - Hűha? Valami testhezállóbb szakmára számított, igaz? - kérdezem egy cinkos mosollyal. - Viszketés a tarkóba', kezdődhet a barkochba! - vezetem be egy szóviccel, hogy ha ennyire vakarja a fejét, hogy vajon mivel foglalkozom, akkor kérdezzen nyugodtan. Szeretek egy kis színt vinni a beszélgetésekbe, még többet, mert azért nem vagyok én színvak, látom, most is, hogy érdeklődő és jó értelemben véve érdekes partnerre találtam, akivel szerintem fogok még párszor kellemesen társalogni. Inkább ilyen legyen, mint egy köntösben a folyosón lesben álló nénike, aki alig várja, hogy átkopoghasson, mert túl hangosan megy a gyümölcscentrifuga már 10 másodperce és ez csak ürügy arra, hogy elmesélje az unokái legújabb iskolai történeteit. - Alapvetően sok kukac mászik a Nagy Almában, de vannak kevésbé frekventált részei is. A külváros például majdnem olyan, mint Fairbanks, már amit láttam eddig ebből a helyből. Felhőkarcolók, amik utat vésnek maguknak az ég felé, őrült sofőrök, akik beállnak a dugó végébe és már rögtön nyomják a dudát... Ennél a résznél lenézek egy pillanatra az ő két formás fúvós hangszerére. Tényleg csinos nő és ha jól sejtem, karban tartja a testét valamilyen egyszerűbb mozgásformával. A kisugárzása és a körvonalai ezt súgják ide bele a farkasfüleimbe. Nagyon sokáig nem bámulom, csak odatévednek a szemeim, mint megfáradt vándorok a söntéspulthoz. - Akkor tényleg jó kutya lehet, mert eddig se hallottam a hangját, amíg birtokomba vettem a bérlakást. A spániel nincs itt, ezt én az érzékeimmel biztosan tudom, de Iris előtt játszom az embert. Hangosan beszélek még mindig, de ostobaságokat nem fogok tenni. Csak az elmehibás vérfarkas mutatkozik be rögtön a Holdra vonyító állatemberként, az én agyamnak pedig megvan minden fogaskereke és ritkán akadnak ki, főleg ilyen finom hölgyek esetében. Szóval Suzy biztos itthon van, ha vele él Iris, ezt gondolná egy átlagos szomszéd. Igaznak tűnik, amit mond, nem mentegetőzésnek, úgyhogy szerintem a territoriális küzdelmünk ki fog merülni a kutyában annyival, hogy rápillantok, ő pedig elbújik a kreol szépség bokái mögé. Láttam már olyan vérmes fenevadat, ami két marokra való volt, köret nélkül, hurkapálcikákkal a lábai helyén, de bőszen vicsorogva és csaholva próbált engem elüldözni. Suzy-val nem lesz ilyen gond ezek szerint. - Ezt örömmel hallom! Én sem fogok éjjel-nappal kalapálni vagy egyfolytában dajdajozni, úgyhogy a ház csendes is marad. Igen, egyelőre magánzóként, de ez még változhat. Annyit elárulok, hogy inkább kétlábú Suzy-k fognak nálam megfordulni. Állatot sose tartottam. Maddockék örültek, ha a kis családból mindenkinek jutott a tányérra vacsora, kutyatál vagyhaltáp már nem fért volna bele. Ezt pedig hoztam otthonról, mint egy batyut és később se érdeklődtem túlzottan az állatok iránt. Ellenben én lettem nagy állat, ez sokszorosan igaz, amióta vérfarkas is vagyok, de előtte se volt túlzás. Szóval díszletet jelentő akvárium, cipőket rágással amortizáló eb vagy kanapé oldalán karmokat élesítő macsek helyett majd csajt fogok inkább tartani, főleg alkalmi jelleggel. Nem ez az első és legfontosabb, de majd nyilván sort kerítek rá, mikor mindent elsimítottam. Most estem ki a repülőből és még lesz egy tárgyalásom a Falkával, amiből bármi lehet, de ha jól megy, utána az egyetemen kell futnom egy kört vagy többet is, ha épp szabin van az illetékes körmölő, szóval akad mivel elfoglalnom magam. - Ön milyen iparágat űz? Elindulhatunk közben, nehogy elkéssen az új szomszéd miatt - mondom vigyorogva, miközben a kocsikulcsra nézek. Én se akarok itt ácsorogni, mint faszent a templom elé szögelve.
Ennyire látszik? Remélem nem bántottam meg, bár a reakciója nem azt sugallja, hogy megbántódott volna. Talán már megszokta, hogy a külseje alapján sokszor nézik másnak, mint ami. Egyetemi tanár… nahát! Ezen még elmélázok egy darabig, az biztos. - Bevallom, igen. – Mosolygok bocsánatkérően. Nem akarok hazudni, nem jó indítás egy új szomszéddal szemben, ha már kapásból hazudik az ember. Egy ilyen szomszéddal meg tényleg nem árt, ha jó viszonyt ápolok. A haragosa biztos nem szeretnék lenni. - Történelem? – Kérdezem szélesedő mosollyal. A férfiak általában odavannak a töriért, a fegyverekért, a háborúkért. Szerintem a történelem igazán testhezálló egy férfi számára. Vagy matematika tanár. Esetleg fizika, vagy kémia. Az informatikát valahogy nem nézném ki belőle, ahhoz túlságosan fitten tartja magát, a nagy kockák meg általában vagy nagyon soványak, vagy el vannak hízva, de nem jellemző, hogy ennyire kigyúrnák magukat. - Ez elég stresszesen hangzik. – Jegyzem meg arra, amit a városról mondott nekem. Én szeretek Fairbanksben élni, és egyáltalán nem bánom, hogy itt nincs felhőkarcoló, se annyi turista, hogy lépni se lehetne tőlük. Sokan mennek el innen. Sok gyerekkori barátom lépett le, és élnek nyüzsgőbb, barátságosabb éghajlatú helyeken, de én maximum két hétre hagynám itt a várost huzamosabb időre, hogy pihenjek valahol. Utána biztos, hogy már honvágyam lenne. - Suzy most nincs itthon. Épp érte indulok. Az édesanyámnál van. – Intek magam mögé könnyed mozdulattal a Subaru kulcsával. Attól nem félek, hogy sírna utánam, mert anya mindig nagyon elkényezteti. A finom falatokat Suzy kapja, és anya aztán tényleg mindent megenged neki. Én nevelem, anya meg elkényezteti. - Értem. – Mosolyodok el. Engem nem különösebben zavar, ha nőket hoz fel, a saját lakásában azt csinál amit akar. Maximum a szomszéd nénik fogják a szájukra venni, hogy: már megint más nő jött ki tőle. De az öregek már csak ilyenek. Szeretnek pletykálni. Még a végén elterjesztik, hogy strici. Ezen akaratlanul is olyan jót derülök, hogy a mosolyom még szélesebbre szalad az arcomon. - Nem baj, ha lépcsőzünk? Jobban szeretem, mint a liftet. – Ha mindenképp ragaszkodik a lifthez, akkor most kivételesen liftezek vele, de ha neki is jó a lépcső, akkor a lépcsőház lejárata felé veszem a lépteimet. - Fodrász vagyok. Pár utcányira van a fodrászatom. – Válaszolom meg a kérdését, majd a fejére pillantok. Nem tartom valószínűnek, hogy bármikor is igénybe venné a szolgáltatásaimat, kivéve ha úgy dönt, hogy megnöveszti a haját, bár őszintén szólva annyira erős a fejcsontozata, hogy szerintem nem állna jól neki, ha megnövesztené. Vannak, akiknek tényleg jobban áll a kopaszság. - Egyébként nagyon jó ez a környék. Úgy öt utca távolságon belül minden elérhető. Posta, boltok, patika, a városközpont. Ha csak le kell szaladnom valamiért, mondjuk egy kiló kenyérért, nem is kell kocsiba ülnöm, úgyhogy még ezzel is sokat lehet spórolni. Én csak akkor szoktam a kocsimat használni, ha valamiért a külvárosba kell kimennem. Egyébként Fairbanks nem olyan nagyváros. Itt nincsenek hatalmas távolságok. – Csevegek könnyedén. Én ismerem, mint a tenyeremet, hiszen itt nőttem fel.
Ha azt hinném, hogy lerí rólam a képzettségem és nem tapló hentesnek vagy illegális követeléskezelőnek néznek inkább, mint egyetemi tanárnak, akkor olyan lennék, mint a strucc, aki homokba dugja a fejét és ezt a mozdulatot a város betondzsungelében bizony csőrtörés kíséri. Ha a betont áttöröm a csőrömmel és eljutok a csatornázási művek területéig, akkor csőrtörés mellé csőtörés is jön. Amúgy nem akadok fenn ezen, mint ablakon kihajított szennyes ruha az áramszedőn. Aki nem hiszi el, annak tartok egy kis szemantikai előadást vagy előkapom a kortárs angol nyelvhasználat területenkénti különbözőségeit és például ecsetelem az ausztrál vagy a kanadai angol sajátosságait. Utána már csak ritkán akadnak hitetlen Thomas-ok. - Sose bánja, nem tetováltattam a homlokomra, hogy "A látszat néha csal". Történelem? Nem jellemző - felelek a játékhoz illő módon. Napestig húzhatnám az agyát, mint utcai vandál a karistolószöget. Nem legyintek, hogy á, hagyjuk, elárulom, folytatódjék csak a móka és ha el kell válnunk, mielőtt rájön, akkor hagyom még gondolkodni. Az eleve jót tesz az agynak és mivel egymás mellett lakunk, nem kell sokat várni, hogy 2. körbe lépjen a találgatós játék és ha elég szórakoztatónak találom a kvízmester szerepét, esetleg még különdíjat is kiosztok neki. Azért ha mégis hamar kitalálná, nagyot nőne a szememben. Az intelligens nőket kedvelem igazán, ebbe a csoportba tartoztak mindannyian, akik fontos szerepet játszottak az életemben. A többi meg csak úgy volt, hogy elüssem velük az időt, hiszen töltelék is kell, anélkül nincs rendes hálaadási pulyka, se összetartó téglafal. New Yorkról tudok még sok mindent mondani, alaposan informálódtam Purcelltől is és önszorgalomból is, a Nagy Alma aktuális történéseiről, építkezésekről, rendezvényekről, Sting karamboljáról vagy Nicole Kidman disznóvágásáról egyaránt olvasgattam, hogy ne essek a botcsinálta szélhámos csapdájába akkor se, ha netán olyannal találkozom, aki intravénásan szívta magába NY City-t és mindent tud. A kutya nagyon kellemes érzéseket kelt a nőben, az a kis társa, ő tarthatja benne a lelket. Lehet, hogy pasifronton azért nincs szélcsend, különben macskát tartana, mint sokan, de erre nem vennék mérget, az sokba kerül és egészségtelen is. Beszélhetünk az ebről, én ugyan nem bánom, ha egy kisebb bundás is terítékre kerül a Szörnyeteg mellett. Elvigyorodom, mert egyre kellemesebb társaságnak tűnik a szomszédom. - Vendégségben volt a kis lógófülű? Hány éves jószágról van szó? A lépcsőzésnek kifejezetten örülök. A liftet azért találták fel, hogy az emberi láb elkorcsosuljon, de mi ketten nem asszisztálunk ehhez, nem sorolódunk át a Homo Sapiens Technicus-ba, a találmányoktól eltunyult emberi fajba. Nem ragadtam le a prehisztorikus kornál, de azért amennyire lehet, a testmozgást kívánó ténykedéseket preferálom a kétkattintásos technológiák helyett. - A lehető legjobb! Felfelé, csomagok közül kikacsintgatva is így jöttem. Egy olyan világban, ahol a fitneszklubba is mozgólépcső vezet, nagyon jó szokás a lépcsőházban gyalogolni. Tüdő és lábizomzat egyaránt keblére öleli a gazdáját, ha így dolgoztatja őket. Egy rövid kacagást hallatok, mikor elárulja, hogy hivatásszerűen azzal a szőrzettel foglalkozik, amit én csak álcázásként növesztettem egy pár évig. 21 nehéz esztendőn keresztül viseltem, hogy minneapolis-ban már ne hasonlítsak az egykori Zöld Sárkányra. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor az előember imidzsétől megválva utaztam a Fülöp-szigetekre, újra napozásra alkalmas fejbőrrel. - Azt hiszem, nem belőlem fog meggazdagodni Sejtelmes mosollyal simítok végig a fejemen, ami most olyan pőre, hogy elcsúszik rajta a napfény is. - Igyekszem majd én is felderíteni a terepet, hogy merre van termékeny talaj és merre ingovány lidércfényekkel. Könnyebbségnek is tűnik, hogy nem csak négy keréken lehet megélni, hanem két lábon is. Eddigre már a lépcsőkön vagyunk és ha Iris olyan igazi nőies cipőt hord, ami egy kisebb kerületben is megfelelően pozicionálja a hangjelzéseivel, akkor a füleimet a kopogás fogja megütni. Mókás tény, hogy a nők harkályokat megszégyenítő hangzavarral tudnak közlekedni a csinos topánkákban.
Elgondolkodva pillantottam rá, amikor nemleges választ kaptam a történelemre. Úgy tűnik nem adja olyan könnyedén azt az információt, meg kell dolgoznom érte, ha tudni akarom mit tanít. Nem vagyok ellenére az ilyen játékoknak, úgyhogy nem adom fel a barkóbát. - Fizika? – Kérdeztem elmosolyodva. - Igen. Imád vendégségbe járni! – Bólintok nevetve. - Szereti, ha ő van a középpontba, anyukám pedig totál elkényezteti. – Kikövetelik maguknak a figyelmet, annyi szent! El se tudom képzelni, hogy valaki ne szeretné a kutyákat, amikor annyira aranyosak tudnak lenni. - Négy éves múlt, úgyhogy nem kölyök már. Úgy fogadtam örökbe. Kitették. – Magyarázom. Szeretek Suzy-ról beszélni, mint minden kutyás gazdinak, nekem is ez az egyik kedvenc témám. - Tényleg? Ilyen kevés holmival költözött, vagy nem volt nagy súlya? – Én lényegében mindent lifttel cipeltem fel. Ami olyan volt, azt meg apa hozta fel Mike-al, vagy a kiszállító cég. Alig vártam már, hogy teljesen végezzek a beköltözéssel. Nagy volt a rumli, mivel nálam festés is volt, és teljesen bútorozatlan lakásként mindent én szereztem be. Jay-nek ennyivel is egyszerűbb lehetett a dolga, mert ha jól tudom, az a lakás bútorozott, ahova ő költözött. Bent még nem jártam, csak Mrs. Moor említette még régebben, hogy azért nem talál könnyen rá bérlőt a főbérlő, mert aki albérletet keres, az általában vinni szeretné a saját bútorait, oda meg nem lehet. De előfordulhat, hogy rosszul emlékszem, ahogy az is, hogy időközben a főbérlő mégis csak kivitette onnan a bútorokat. Napközben elég ritkán tartózkodom itthon hosszabb ideig, úgyhogy simán lebonyolíthattak úgy egy kicipekedést, hogy én ne tudjak róla. Ha itthon vagyok, akkor se vagyok az a típus, aki ha mozgolódást hall a folyosó felől, azonnal rohanjon a kukucskálóhoz megnézni, hogy ki mit csinál… ki jön, ki megy. Majd ha nyugdíjas öregasszony leszek, talán én is ezt teszem, de attól még nagyon messze vagyok, már ha egyáltalán megérem. - Ha nagyon pénzéhes lennék, most azt mondanám, hogy növessze meg… de a világért se tegye! – Rázom meg határozottan a fejem. Neki úgy hiszem, tényleg nem állna jól a hajasság. A beszédjét, a szavai választékosságát hallva szöget üt valami a fejembe. Azért valljuk be. Ekkora négyajtós szekrénytől kicsit szokatlan az ilyen „míves” beszéd. Nem fémből vannak a csizmám sarkai, úgyhogy nem csattognak annyira a lépcsőfokokon, de azért hallani a diszkrét, ütemes koppanásokat, ahogy lefelé lépdelek. - Humán tárgyat tanít? – Bukik ki belőlem a kérdés az eszmefuttatását követően. Persze benne van a pakliban az is, hogy olyan környékről származik, ahol ez a megszokott beszéd… vagy ha úgy jobban tetszik tájszólás, és csak azért találom furcsának, szokatlannak. - Úgy beszél, mint egy irodalmár, ha meg nem sértem. Szeret olvasni? – Kérdezgetem tovább. Akik sok könyvet olvasnak, azoknak ilyen gazdag még a szókincsük.
Úgy látszik, a szomszéd csaj laza, mint egy hajolgatós gyakorlatokkal megfelelően kinyújtott combbicepsz. Ismerem vagy 5 perce és már kívzjátékot játszunk, amiben nehéz feladványt kapott és ez nem rettenti el, sőt az érzései szerint szívesen találgat. A következő tippjével nagyon mellélőtt, a kapufát még hírből se ismeri az a terület, ahová most passzolta a labdát. - Nem, nem, az távol áll tőlem, mint macho Jeruzsálemtől. A biokémiához konyítok még egy kicsit. Laborban elvéreznék, hamarabb, mint a kísérleti albínó egerek, de a sporthoz kellő részét, a glükóz hatásait, a proteineket és hasonlókat ismerem. A fizika mindig olyan megfoghatatlan dolog volt nekem, mint vizes kézzel a tojássárgája. Várom majd a következő szabadrúgást, hátha az már közelít a kapu felé és utána jöhet a gólöröm. Ha a kedves játékos lekapná magáról a mezt, biztos szép látvánnyal örvendeztetne meg. Ez persze nem valószínű, inkább egy konzervatív szépségnek tűnik, akit sokáig kell puhítani, fedél alatt párolni. Addig a kutyája kerül terítékre, de nem kínai módra. Amúgy ettem már kutyát, egész jó az íze nyersen és tápláló a húsa. Farkasformámban nem válogatok sokat, jöhetnek az ilyenek is, ha épp az utamba kerülnek. Suzy-t azért nem eszem meg, azt hiszem. Bírom a gazdáját, nem venném el a kis barátját tőle. - Szóval jó vendégként mindent elfogyaszt, amit kap és repetát is kér? - összegzem az elmondottakat egy kérdéssel. - Milyen trükköket tud? Pörgés-forgás, hulahopp karikázás? A cirkuszi állatok tudnak még azzal a karikával is bánni, nem csak úgy a fantáziavilágból húztam elő a képet. A kutyákat a farkasokból eredeztetik, azt mondják, az ember mellé szegődött első bundásokból lettek kitenyésztve. Akkor pedig érthető, miért olyan intelligensek, ezt már tudom, mióta bennem is él egy bundás. Csak a szubmisszív jellemet billogozták beléjük, az a nagy hiányosságuk. Sose kéne egy alászolgája típusú házikedvenc. Donna ilyesmi jellem, de a nőknél ez más. Nem veszem őket egy kalap alá a kutyákkal, pedig néha szeretnék és jobb is lenne nekik. - Két gurulós bőrönd púposra rakva, azokat marokban hoztam és még kettő táska a nyakamban. Rövid statikus izommunkát jelentett a hátizmaimnak és dinamikusat a combtricepszeknek. A szokásos szériákhoz képest ez lilliputi mennyiség. Szekrénysorral, ülőgarnitúrával és konyhai robotgépek armadájával ez természetesen nem ment volna. Tudja, azoknak rossz a fogása, mint az áram alatt lévő drótvégeknek. A lakás fel van szerelve, költöztetőre nem kellett költenem. Kicsit mélyebben kellett a zsebembe nyúlnom, de még így is jó áron kaptam meg a kérót. A Teremtőm távolról is idenyújtja a segítő kezét, államokon átívelve, hálás is vagyok neki. Jót derülök Iris felvetésén. Ezek a "mi lenne, ha" típusú elképzelések elég mókásak tudnak lenni, csatlakozom is a gondolat továbbfűzésébe: - Ha én lennék az agresszív kismalac a viccből, akkor rávágnám, hogy csakazértse növesztem meg. Egyébként prózaibb oka van: a sport szívügyem és egy combkefe csak útban van a mellgép használatakor vagy pliometrikus fekvőtámaszozás közben. Amikor beharaptak és elkezdtem változtatni a külsőmet, sokszor képes voltam csak amiatt átváltozni, mert felidegesített, hogy a szemembe lóg a hajam. A kis mimóza Kölyök állapotában ilyenek is elegendőek voltak, mielőtt megtanultam akkor átalakulni, mikor én akarom. A haj álcázásra a lehető legalkalmasabb volt, mert úgy még senki se látott engem előtte, hogy 5 centinél nagyobb rőzsét hagytam volna meg. Aztán visszatértem a tar mezőkhöz és szerintem így is fog maradni. A lépcsőzés mintha valami intuitív képességet indítana be Iris-nál, ráérez arra, merre kell tapogatózni. Elvigyorodom és bólintva válaszolok: - Igen, pontosan! A cirkalmazott frázisoknak köszönhetően rá lehet jönni, csak nem mindenki gondol rá, hogy abból is élek, amivel rontom a közérthetőséget a párbeszédekben. A nő csizmái nem kopogtatják ki a szút a fából, egészen diszkréten lépked itt mellettem lefelé. Az utolsó megjegyzésére megadom neki a római császárok egyezményes jelzését, amivel a gladiátor életben maradásáról döntöttek. Hüvelykujjam az égre mutat és hangosabban gratulálok a csajnak: - Bingó! Hölgyem, Ön kihúzta a "Nyert!" kártyát! Legközelebb meghívom egy kávéra vagy amire szeretné. Angolt és alkalmazott nyelvészetet tanítok, szóval igen, a megérzése nem csalta meg. Tény, hogy olvashatnék vagy olvashattam volna többet. Én főleg az élő szó varázsát szívtam magamba és nagyon is integrálónak bizonyultam, a szókincsemet gyarapítottam és megtartottam. Persze a családnak köszönhetően sok könyv volt a kezemben már gyerekkoromban és utána az egyetemen még több, a két időszak között viszont inkább csak füleltem, mint nemzetbiztonságis a poloska másik végén. Azóta kutatok, tanítok és nagyjából azt olvasom, ami ezzel jár. A szóbeli nyelvhasználat mindig izgalmasabbnak tűnt. - Ön milyen kötetekkel szokott kikapcsolódni, ha erre vágyik a fodrászollók és nyakba akasztott törülközők között töltött napjai végén? Nem nézem le, ha inkább a kamera előtt óvodás feladatokat visongva teljesítő valóságshow-hősök kalandjait preferálja a modern irodalom értékesebb vagy akár ponyvább darabjai helyett. Ha azt választja szellemi kenyérnek, táplálkozzon azzal, nekem ugyan nem árt, kivéve, ha megszalad a keze a volume gombon. Akkor jelezni fogok, hogy azért ne négy fülre lője be a hangerőt, hanem érje be azzal a kettővel, ami az ő csinos kis fejére nőtt rá. Apropó csinos kis fej, érdekelne, hova valósi a gyári barna hölgyemény. Nem egy odakozmált szolimaca, nála belülről jön ez a tetszetős pigmentáció, a vonásain is észrevenni. - Egyébként maga tősgyökeres? Vagy szintén máshonnan érkezett a zord alaszkai hófödte városkába?
- Igen, valahogy így… bár próbálom kontrollálni az étkezését. Mivel szobakutya, ezért korlátozott a mozgása. Minden nap ki szoktam vinni. Reggelente csak elvégezni a dolgát, esténként munka után meg sétálunk… vagy ha jobb az idő, akkor kocogunk, játszunk. Nem szeretném, ha zsírfeleslege halmozódna fel. Az orvosa azt mondta, hogy az elhízás nem csak az emberekre, hanem az állatokra is veszélyes lehet. – Magyarázom. Persze ez nem mindig tőlem függ. Anya például soha nem mond neki nemet. Ő tényleg hajlamos arra, hogy addig etesse, amíg Suzy kunyerál tőle. Totál elkényezteti. Pont úgy, ahogy annak idején engem is gyerekkoromban. Akkor tök jó volt, de így felnőttként már kevésbé, mert sokkal nehezebb volt átállnom az önálló életre, bár még most se mondanám magam teljesen önállónak. Hiába élek egyedül, sokszor eszem náluk, vagy kérek szívességet. Valahol még mindig rájuk támaszkodom így is. - Hááát igazából nem tanítottam meg semmi ilyesmire. Pacsit tud adni mindkét mancsával, meg kunyizni a kajáért és a simogatásért. – Nevetem el magam. Nem gondoltam soha arra, hogy bármilyen trükkre is meg kellene tanítanom. A hasonlaton felnevettem, és közben megállapítottam magamban, hogy újdonsült szomszédom nem csak úgy vaktában edzi az izmait, hanem eléggé komolyan benne van a testépítő témában. Bezzeg én… havonta nagyjából háromszor járok le az edzőterembe, ott is csak találomra szoktam felállni az edzőgépekre, mikor mihez van kedvem. Az elliptikus trainert nagyon szeretem, meg az evezőpadot, és a szteppert. Valamennyire be szoktam melegíteni előtte, meg levezető gyakorlatokat is szoktam csinálni, de sose gondoltam bele, hogy helyen végzem-e ezeket. - Sokat edz? – Kérdezek rá, mert kíváncsi vagyok, vajon mennyi idejébe telt így kigyúrni magát. Arra nem merek rákérdezni, hogy szed-e ilyen étrend kiegészítő dolgokat, amik jobban „felfújják” az izmait. Kb. annyira szeretnek erről a férfiak beszélni, mint a nők arról, ha implantátumot tetetnek a melleikbe, hogy nagyobbnak látszódjanak. - Ó! – Lepődök meg őszintén, amikor kiderül, hogy mit is tanít. Fura egy pasas, annyi szent! Csupa ellentmondás. Ránézésre nem mondtam volna meg róla, így is csak azért kezdtem el gyanakodni, mert feltűnt, hogy túlságosan választékosan beszél. - Igazán nem szeretném megsérteni… talán már más is feltette előttem ezt a kérdést… de… miért pont ez? Melyik volt előbb? A testépítés, vagy a hivatás? Nem úgy tűnik, mintha csak hobbi szinten foglalkozna az előbbivel, ahhoz túlságosan is mélynek tűnik a tudása, amiből arra tudok következtetni, hogy ez egy életforma. És kérem bocsásson meg nekem, de valahogy nem tudom elképzelni, ahogy épp hatalmas súlyokat emelget, közben pedig Shakespeare-t mormol az orra alatt. – Nevetek fel bocsánatkérő pillantást küldve felé. - Nagyon ritkán olvasok regényeket. – Simítom el a hajamat az arcomból. - A fodrászatban vannak prospektusok, meg magazinok. Azokat szoktam lapozgatni, ha épp van egy kis pihenőm, amíg a következő vendég meg nem érkezik. Itthon meg inkább a tv elé szoktam beülni. Nagy sorozatnéző vagyok. Imádom a bűnügyi sorozatokat, meg a kórházas sorozatokat… meg a helyszínelős sorozatokat. Ha néha-néha kezembe akad egy könyv, az inkább krimi. – Szeretem az izgalmas, akció dús dolgokat. Ezek tudják a legjobban lekötni a figyelmem. - Stephen King-től viszonylag sok könyvet olvastam tinikoromban. – Jut eszembe hirtelen. Na, őt biztos ismeri ő is. Krimiket meg általában kölcsön szoktam kapni. Olyanokat olvasok, amik „Best Seller” listásak, mert azokkal nem nagyon lehet mellélőni. - Tősgyökeres alaszkai. Ide húsz éve költöztünk a családommal, Juneau-ban születtem. A szüleim odavalósiak voltak, csak aztán apukám kapott egy jó állásajánlatot itt Fairbanksben, aztán itt is maradtunk. Van két bátyám, az idősebb már családot alapított, ő Anchorage-ban él… szóval mi Lance-ek lassan mindenhol ott vagyunk Alaszkában! – Vigyorgok. - Egyébként szerintem nem olyan zord. Persze én ehhez szoktam hozzá. Annak aki más körülmények között nőtt fel, talán kevésbé barátságos, de én imádok itt élni, és imádom a hideget is! Vannak turisták, akik még a nyári hónapokban is fáznak itt, én meg sokszor rosszul vagyok a melegtől, és arra vágyok, hogy minél gyorsabban tél legyen. Még szerencse, hogy a nyarak elég rövidek! – Teszem hozzá. Biztos furcsállja, hogy afroamerikai lány létemre nem szeretem a meleget.
Ha a csajról lenne szó, némi utánajárás után tudnék erőnlétet fenntartó és alakformáló, kondijavító edzéstervet adni neki, mert ahhoz megvan a tapasztalatom. De egy kutyának ilyet kitalálni? Komoly tenyésztőtől nem hangzana furán, a sima gazdik közül szerintem kevesen mélyednek el úgy a tudatos táplálás témájában, mint ő. Igaz, sose volt kutyám, lehet, hogy ezért csodálkozom, mint almamoly a bioirtószer befalása után. A farkasom karbantartása megint teljesen más, úgyhogy tényleg csak a levegőbe tüzelnék, ha minderre rábólintanék vagy hevesen tiltakoznék. Ahogy apám mondta, nem kell beleszólni abba, amihez nem értünk. - A kutyája szerencsés, hogy ilyen felelős gazda kezében van a póráza. De ahogy elnézem, nem csak a kisállat alakjára vigyáz. Aerobik? Zumba? Most én vagyok a rákérdezős pozícióban és Iris-nak osztom ki a kvízmester szerepét. Két népszerű ágazat jutott eszembe, meglátjuk, mennyire találtam a céltábla közepébe. Szerintem beletrafáltam, mint hülyegyerek a pudingostálba. A bókkal mindenképpen célt érek, elismeremm a kreol szépség alakját, ami tényleg kiváló. El is tudnék képzelni vele egy izzasztó, tüdőkapacitást és combizmokat is rendesen megdolgoztató közös edzést kondigépek helyett puritán eszközökkel, ágyban, párnák közt. Majd azt is ki kell puhatolni, van-e ilyen edzőpartnere, akit ki kell szorítanom. - Az elsődleges igényszint kielégítése nagyon tudatos benne akkor. Az pont elég is a túléléshez neki, nem? - kérdezem Suzy-val kapcsolatban. Ha tudja, mit kell produkálnia a hasa megtöméséért, akkor nem egy elveszett állat. Iris kutyaszeretete már látszólag rám is átragad. Látszólag. Persze nem akadok fent ilyen könnyen a légypapíron, hogy utána leszedjenek és kidobjanak. Suzy csak beszédtéma, egy eszköz, amire holnap már csak legyinteni fogok. A gazdája a cél, őt néztem ki, hogy szarvaskoponya helyett kitűzzem majd a trófeák közé egy vagy akár több sikeres lövés után. - Igyekszem a duzzanatok leapadása ellen prevenciós céllal minél többet mozogni, igen. Heti háromszor el szoktam járni emelgetni, a hajnali párának futóedzés közben biccentek és ha lehet, ücsörgés helyett inkább dinamikusan tevékenykedem. Apropó, tud ajánlani megbízható edzőtermet? Csak ne az üveghegyen túl legyen, a kurtafarkú malac túrása mellett! A menetrendet tartani akarom itt is. A mozgásformáról talán nem is tudnék leszokni, függő vagyok, egy láncgyúrós és a látszatot is fenn kell tartani. Mivel szeretem az edzést, ezt egyáltalán nem fogom bánni. Kevés alvással is beérem, az időm engedni fogja mindezt. Muszáj engednie, mert megparancsolom neki. - Most omlott össze a világ, igaz? Hasonlóan apokaliptikus reakciókkal szoktam találkozni - mondom nevetve. Iris egyszerű "Ó"-ja mögött több is rejlik, a kommandósok készülnek lecsapni éééés... ki is ugranak a bokorból. Következik az összeférhetetlenség vádja, a test és elme közös fejlesztésének elképzelhetetlensége. A legmókásabb a vége, sztentori hangon röhögök, belezeng a lépcsőház, mint ősember barlangja a rituális énekekbe. Nem sértődtem meg, nem szokásom, ha mégis, akkor az öklöm gyors reakciójával ezt hamar közölni szoktam. - Olyat én se láttam még, aki szonettekkel és történelmi témájú drámákkal hergeli az izmait a nagyobb erőkifejtésre. Az érmének is két különböző oldala van, mégis értékes, nem igaz? A testépítés volt előbb, pontosítva a sport, mert én nem vagyok híve az ízületeket merevítő, kötött és gépies mozgásformák kizárólagosságának. Ha látott már eres tricepszeket düllesztő, de fekvőtámaszozás ellen beoltott acélembereket, akik nálam is nagyobbak, akkor másik állatfajtát pillantott meg. Jiu-jitsuban is otthon vagyok, szó szerint is, mivel a szobám nyugalmában ilyen edzésekkel ellenpontozom a súlycentrikus edzéseket. Attól, hogy könyveket is forgatok és katedrákon beszélek a fonetikáról, miért kellene zsírdús Michelin-babává terebélyesednem vagy haláltábor-szökevényt alakítanom? A hangomban nem felháborodás játszik, csak kíméletlen és metsző pontossággal mutatok rá, hogy a sztereotípiája rám nem igaz. Gyakori jelenség a sport elhagyása és láttam szörnnyé hízott egykori bajnokokat. Ezek voltak az elrettentő példák számomra és ebben nem követem őket. A fénykoruk ragyogásáért kifejtett munkában inkább, ezért edzek szorgosan a mai napig is. - Szóval nem szekérrel jár, csak könnyű műfajban utazik. Stephen King regényei közül egyet-kettőt olvastam és noha a horror nem szerepel a szellemi étrendem alapvető fogásai között, nem tagadom, hogy igényesség szempontjából nem lehet panasz rájuk. Tévét ritkán nézek, főleg a hírekre vagy egy-egy jó klipnél szoktam megállni. A rockzene, a rockzene, a rockzene. A klipek mellett vannak időnként jóféle közvetítések vagy archív koncertek is és a klasszikusoknak ugyanúgy tudok integetni, mint új, feltörekvő tehetségeket megismerni a tévéből. A lemezgyűjteményemet Minneapolis-ban hagytam, azóta rádiózom inkább vagy a tévéből táplálkozom zeneileg, ha épp nem megyek koncertre. Merthogy járok klubokba is, remek rockerbigéket lehet felcsippenteni a közönségben rázva. - Ez a két város sincs messze, úgyhogy azért nem kezdtek olyan extrém mód méretes hódító háborúba az államban! - mondom vigyorogva. - Én New Yorkhoz szoktam, onnan azért más idepottyanni, mint Juneau-ból... Nem csak az éghajlat miatt. Itt minden szerényebb és csendesebb, a nyüzsgő almakukacok közül egy szinte steril eprecskébe költöztem át. Az emberek persze itt is emberek és azzal foglalkozhatok, amit a szívem kíván, szóval nem én leszek a harmónia nyúlgátját panaszokkal átszakító verbális terrorista. A pro és kontra közül például már az előbbi kategóriát erősíti az is, ha ilyen szomszédaim lesznek - válaszolom egy sejtelmes és barátságos mosollyal. A kedélyes diskurzus közben lassan meg is közelítjük a kaput, amit természetesen lendületesen kitárok és most játszom a gavallért, ami egyébként egyáltalán nem vagyok, előreengedve a barnabőrű fodrászhölgyet.
- Nem, egyik sem, bár mindkettőt kipróbáltam már! – Mindkettőhöz az kéne szerintem, hogy rendszeresen részt tudjak venni rajtuk. A Zumba a tánclépések miatt eléggé összetett, és ott szerintem az órák jobban egymásra épülnek. Amilyen rendszertelen a munkaidőm, nem tudnék minden órán részt venni, így viszont könnyen elvesztem a fonalat, és a kedvem is elmegy az egésztől. Ismerősöknek ugyanis nem mondok nemet, ha azt mondják, hogy csak estefelé van idejük, de nagyon fontos lenne egy festés… nyírás… vagy valamilyen buliba készülnek, és szeretnének valamilyen szép frizurát. - Konditeremben szoktam könnyebb gépeket használni, de nem túl rendszeresen. Suzyval sétálok minden nap, meg hát a fodrászatban is majdnem végig ácsorgok, járkálok. – Vontam vállat zavartan mosolyogva. Nem vagyok akkora sportember, mint amit a külsőm sugall. Ráadásul étkezés tekintetében se vonom meg magamtól a jó falatokat. Szeretek úgy általában véve mindent, nem vagyok túlzottan finnyás. - Inkább a friss levegőn mozgás híve vagyok, mint a négy fal között, de van olyan hideg, vagy hófúvás, amikor még én se szívesen teszem ki a lábam az utcára! – Természetesen a nagyon extrém időjárási körülményekre gondolok, amikor szinte a lehelet is jégcsappá fagy a levegőben, vagy a hófúvástól nem lehet nyitva tartani a szemünket, és levegő helyett jégdarát szívunk le a tüdőnkbe, hacsak el nem takarjuk valamivel az arcunkat. Na, az ilyen időkben én is inkább a konditermet választom. - Ó! Egy pillantás, és megvesz minket kilóra! – Nevetek fel őszintén. Van valami a spánielek tekintetében, ami a többi kutyafajtáéban nincs meg. Nem tudom megmagyarázni, de egyszerűen kész érzelmi zsarolás pusztán a létezésük is. Vagy csak én vagyok túlságosan elfogult spániel rajongó!? - Én az Anytime Fitness Konditerembe szoktam járni. Az a legnagyobb és legismertebb hely a városban. Vannak kisebbek is, de szerintem ez van a legjobban felszerelve. Szerintem nézzen el oda, aztán ha tetszik, és hosszabb távra tervez, akkor váltson éves bérletet, az éri meg a legjobban! – Pláne annak, aki minden nap le akar járni. Elég sokat meg lehet spórolni az éves bérlettel, pláne mert korlátlan, nincs megszabva az alkalmak száma… és kevesebb pénzbe kerül, mintha egy évig minden hónapban kifizetné a havibérlet árát. Ha én rendszeresen le tudnék járni, akkor tuti, hogy az éveset venném! Kigyúrni nem akarnám magam, mert szerintem rondák a csupa-izom nők, akik még a mellük zsírszöveteit is „kiedzették” magukból. Egy-kettőt szoktam látni az edzőterembe, és valami förtelmesen rondák. Semmi nőies vonás nincs az arcukon, ráadásul manapság divatot csinálnak belőle, hogy hatalmas ballonokat ültettetnek a mellük helyére. Sokszor már azt várom, mikor durran szét nekik, annyira természetellenesen néznek ki velük. Persze ha nekik így jó, és így érzik szépnek magukat, az ő dolguk, de én sose csinálnék ilyet a testemmel. - Nem omlott össze, csak eléggé… meglepődtem. – Vallom be őszintén. Halvány lilám sincs, mi az a Jiu-jitsu, azon kívül, hogy valami keleti küzdősport. Csak azt remélem, hogy nem fogja átrúgni a falat, miközben itthon gyakorolja… ééés… hát örülök, hogy nem a plafonszomszédom! - Igaza van, nem kell annak lennie, csak még nem találkoztam ilyen párosítással eddig. – Egyszer mindent el kell kezdeni. Az viszont biztos, hogy egy darabig még nem fogok tudni napirendre térni a dolog felett. Estére Nonókát várom csokifondüzésre, neki tuti, hogy el fogom mesélni újdonsült szomszédom kettős karrierjét. Már alig várom! - Hadd találgassak! – Egy pillanatra összeszűkülnek a szemeim. - Aerosmith? AC/DC? Nine Inch Nails? The Doors? Guns N’ Roses? The Cranberries? – Sorolok fel „csuklóból” néhány nagyobb rock zenekart. Akinek két bátyja van, óhatatlanul megismerkedik a rock zenével. Amúgy elhallgatom, van néhány szám, amit én is kifejezetten szeretek. Elég vegyes a zenei ízlésem, szóval nem fog zavarni, ha épp rocktól rázkódik meg a szomszédos fal. Kilépek a kapun, és Lester felé fordulok. - Elvigyem egy darabon, vagy inkább sétálna? – Ajánlom fel. Ha a séta mellett dönt, akkor itt elválnak az útjaink…
A barna bébi kíváncsivá tesz, hogy ha ezt a két, nők által igen preferált műfajt nem űzi, akkor mivel tartja kordában a testtömegindexe kóros növekedését. Szóval a gépeket hajtja, hogy menjen a termelés a vénáiban és az izmai kellemesen duzzadjanak. - Bizonyára a gének is kedvelik magát, hogy az alakjának ennyi elegendő. Láttam én már karon varjút és egész nap az utcát járó postást, aki még tárogatott a mellgépen is és lihegett a futószalagon, de kettőnk vállszélessége is kevésnek bizonyulna, hogy felérjen az ő derékbőségéhez - mondom ki a tényszerű megállapítást, benne egy újabb bókkal, mert az jár a szép nőknek, amíg nem szolgálnak rá az ellenkezőjére. - Engem zord időben is csak a jégpáncél állít meg, hiszen azon menni se érdemes, ha nem akarok hassal lefelé pózolni a befagyott közterületen. A tél arzenáljának többi része, hűhó és hideglelés, kísértetiesen üvöltő szelek ellen vannak módszerek és ezeket elő is kell rántanom a tornazsákomból ebben a városban, úgy érzem! Téli edzéseket tartottunk a pankrátorképzés során, de a floridai tél az itteni nyárnak felel meg körülbelül, inkább egy fűtetlen szobához hasonlít, mint Alaszka jégverméhez. Farkasként aztán kitettek a hóba is teljesen ruhátlanul, hideg vízzel locsoltak, a végén még a vödröt is hozzámvágta a Teremtőm, hogy a regenerációm megtanulja, hogyan illik viselkedni fagyos környezetben. Emberként persze nem vágok fel ezzel, nem szalámi a sérthetetlenség. Eljátszom, hogy nekem is van határ és alkalmazom, amit a keményebb sportolók tesznek a téli túlélésért. - Ha jól sejtem, oda bármikor be lehet állítani, mint a vekkert hajnali ijesztésre. Lehetséges, hogy alkalmanként ott is szomszédok leszünk, ha szimpatikusnak találom a gépparkot és az egyéb lehetőségeket - mondom vigyorogva Iris-nak. Nagyon is megnézném, hogy tekeri a farát vagy hozza mozgásba a mellső légzsákjait lépcsőzőgépen vagy akár a futópadon. Persze ennyi prédikáció nem elég, hogy rámondjam az áment, a helyet látnom kell, meg kell ízlelgetnem. Ha nem vagyok képes belekötni az én tapasztalatommal és igényszintemmel sem és a klub átugorja a szerfelett magasra tett lécet, akkor oda fogok szokni, mint éhenkórász róka a rosszul őrzött tyúkfarmra. - A paradox párosok pedig elég gyakran sikeresek, nem igaz? Édes-savanyú mártás, háború a békéért vagy Jay és Néma Bob. Megjegyzem, ez utóbbihoz semmi közöm, az összes általam ismert Robert keresztnevű illető birtokában van a beszéd készségének, csupán tőlem maradnak el némileg, de ez gyakran megfigyelhető jelenség. Az egómat is piedesztálra emelem egy kicsit, hogy győztesen díszelegjen a szóforgatásban kevéssé jeleskedő Bobok fölé magasodva. Kell ez a kis melldöngetés, büszkén és harsányan demonstrálom az erőmet, mint egy robusztus hímgorilla, ha már a nő amúgy is elakadt a testalkatomnál. Iris társaságát még máskor is fogom keresni, biztos, hogy fogom, mert kellemes vele beszélgetni. A meglepetése vidámsággal párosul, mulattatom és érzem, hogy ezt nagyra értékeli. Egy vidám házbéli nyilván szívesebben látott vendég, mint egy búsképű lovag, aki belefáradt a szélmalom elleni harcba. - Maga eddig is szórakozott velem? - kérdezem hirtelen hangulatváltásnak álcázott morcossággal és ráijesztek a csajra, hogy most felhúzta a hegyomlást, mint a konyhai időmérőt és reszkessen. Egy kis erőjáték, a képességeim kívánják, hogy mindig próbára tegyek másokat és magamat is velük szemben, a végén pedig győznöm kell vagy ha rámszámolnak, megtalálni, legközelebb hogyan emelhessem magasba a nyertes öklömet. - Hagyott itt barkochbázni, mikor gondolatolvasó, tele van a pátiája, mi? Na, ezt megjegyeztem! - mondom öblös kacajjal és már tudhatja, hogy mégse roppantom be a formás koponyáját. - Igen, ezeken nőttem fel és a batyuból azóta se borítottam ki az emléküket, hanem hordom a hátamon. A Nine Inch Nails a kivétel. Annyi prüntyögés, puttyogás, kattogás, berregés, csikorgás egy komputergyárban nincs, mint náluk és én nem vagyok nagy híve az üzemi környezetnek. Maga is kedveli a jóféle gitárvakarást? Iris tájékozottnak tűnik, vagy rászokott arra, hogy nyitott fülekkel figyeli a zenei életet vagy ugyanazon a muzikális mezőn szoktunk kapirgálni fülbemászó bogarak után. A zene, a rockzene meghatározó élmény maradt, a gyerekkorom öröksége, olyan erős effektekkel van teli, amik az életem minden szakaszában tudtak egy kis plusz segítséget, erőt és dinamikát adni. A lírai balladák irodalmilag teljesen helytelen megnevezésük ellenére meg tudják mozgatni a lelkem mélyét, felbolygatva mindent, ami oda beette magát, a szőröshátú, lendületesebb dalok pedig visznek, mint a turistabusz. Erről sosem fogok leszokni. - Köszönöm, de a repülőút olyan traumatikus élmény volt, hogy egy kiadós edzés sem tudta feledtetni, így felszállok a helyi lábbuszra inkább. Iris, öröm lesz a maga mindig zöldebb füvét csodálni! - utalok arra, hogy megkedveltem a bájos mosolyú szomszédasszonykát. - A Nap süssön magára nagy intenzitással! A kocsiját még meg akarom nézni, érdekel, hogy milyen kis nőies négykerekűvel remeg végig a városon. Legközelebb talán a kicsike nevét is elárulja majd. Biztos vagyok benne, hogy adott neki valami hasonlóan frappáns nevet, mint piros Chevroletnek a Tűzbogár. Furikázik egy ilyen a városban, biztos forrásból tudom. Szívesen beleülnék a kocsijába. Majd máskor, hiszen most tényleg igénylem a mozgást és a szállodáig gyalogosan fogom szelni a város fagyos levegőjét. Aztán ha már a kőfalak omlani kezdenek, én is megmondom a szomszédasszonynak, mibe üljön bele. A beköltözés akadályát sikerrel vettem, a gátfutásom következő állomása a Falka székhelyén lesz egy becsekkolós lecsekkolás, mikor színesfémtolvajként leadom a drótot, hogy megjöttem és megismerkedhetek a neves helybéli erőfarkasokkal, akik igen integratív társaság hírében állnak.
- Elképzelhető, köszönöm. – Mosolyodok el a bókra. Anya is karcsú volt a fiatalkori képeink. Most sincs elhízva, de három gyerek után azért megváltozott a teste, és hát már ő se húsz éves. Ahhoz képest, hogy manapság milyen a legtöbb ember a korosztályában, szerintem eléggé jól néz ki, ráadásul ad is magára. Az ő munkájában nem is lehetne slamposan megjelenni, hiszen esküvő fotókon is megörökítik folyamatosan. Én imádom az édességet, nem is tagadom meg magamtól, úgyhogy tényleg szerencsés vagyok, hogy nem látszik meg rajtam. Apa persze mindig rágja a fülem, hogy egészségesebben kellene táplálkoznom, de nem mindig sikerül betartanom. Pontosabban.. sokszor elcsábulok. - Igen! Csak néhány olyan gép van, amiből kevesebb van, és előre le kell foglalni fix időre, hogy ne legyen belőle vita. Délután és esténként van a nagyobb tömeg, szóval ha reggel, vagy a délelőtti órákba megy, általában nincs ezzel gond, nem kell semmit előre foglalni. – Az emberek többsége munka után szeret eljárni kondizni, csak kevesen veszik rá magukat a reggeli fáradtság után. Nekem volt egy tanárom kisdiák koromba, aki minden napját az uszodában kezdte.. fél héttől hétig úszott. Olyan fitten jött be tanítani, hogy mindenki irigyelte érte. Mindig is csodáltam ezért. Én berzenkedtem attól, hogy ilyen fába vágjam a fejszémet. A reggeli ébredés nekem mindig felér egy kisebb szenvedéssel. Az első karcsapás után belefulladnék a medencébe, az fix. - Szórakoztam? – Kérdeztem megilletődve, mert nem igazán értettem első pillanatban, hogy mire fel szegezi nekem ezt a gyanúsítgató kérdést. Egy pillanatra tényleg megállt a szívem, mert azt hittem, hogy szétcsap, a maradványaimat pedig bőröndbe csomagolja, de aztán kisebb kő esik le a szívemről, amikor kiderül, hogy ő az, aki szórakozik. Nem velem, hanem rajtam. Ha már jobban ismernénk egymást, most biztos a hasába boxolnék barátilag, amiért a frászt hozta rám. Mike-al is mindig ezt csinálom, ha ugrat. - A bátyáim hallgatták ezeket elég sokat. Egyikük zenei iskolába is járt, szóval néha otthon is gyakorolt, de aztán mégis más pályát választott végül. Ismerek jó pár számot tőlük, de amúgy mindenevő vagyok zenei téren. Ami tetszik, meghallgatom. – Vonom meg a vállam. A kapuban elválnak az útjaink. - Viszlát! – Köszönök el én is, bár az erős napsütést nem áhítom annyira, mint azt sokan hinnék a bőrszínem alapján. A kocsimat tavaly cseréltem le. Nehezen váltam meg az elsőtől, de sok volt vele a gond, ezért most egy 2013-as Subaru Xv Crosstrek elégedett, és boldog tulajdonosa vagyok, ráadásul az egyik kedvenc színemben, narancssárgában pompázik. Behuppanok a vezetőülésbe, aztán kijárok a parkolóból, és elindulok anyáékhoz, hogy elhozzam Suzyt. Jay mellett elhaladva mosolyogva intek a férfinek, aztán belecsordogálok a forgalom sűrűjébe.
Belökve az ajtót engedte előre a nőt, majd belépve utána pakolta cuccait a grafitszürke kanapéra. - Érezd otthon magad. – bújt ki kabátjából, majd precízen hajtva bele a sálat akasztotta a fogasra. A lakásban megdöbbentő rend uralkodott. Mintha senki nem lakná. Nem volt elszórva egy pohár sem, nem hever félig olvasott napilap az asztalon, nem volt ledobva sehol egy ottfeledett pulóver. - A fürdő arra van, ha át szeretnél öltözni. – intett jobbra, a nappalin túl, míg maga a hálószoba felé indult. Nem kívánta öltönyben végigfeszengeni az estét, még akkor sem, ha otthonosan érezte magát benne. Kivetkőzve az munkavacsorára szánt zakóból akasztott minden a megfelelő helyre, majd a fehér inge tetejére szürkéskék, vékony pulóver került, míg a galambszürke nadrágot is felváltotta valami sötétebb tónus. Visszatérve az amerikai konyhás nappaliba, tűrte fel ingujját, majd a hűtőhöz lépve emelte ki a sűrű paradicsomlevet, és töltött poharakba. Sajátját elvéve a teraszra néző asztalhoz sétált, majd kinyitva a sötétbordó gépet jelentkezett be a felületre. Belekortyolva a hűs, sűrű italba pillantott a visszatérő nőre. - Tiéd a pálya. Elég sok mindent találsz, abból próbálj összehozni valamit. Fűszerek a tűzhely feletti szekrényben vannak, edények alul. Ha még egy kávét is összedobsz, mára egyértelműen felülmúlod Mrs. Growert, a házinénit. – vigyorodott el, majd hátat fordítva a nőnek nyitotta meg asztaláról a szakanyagokat, nem gondolkodva azon, mit kéne vagy mit nem, mi helyes vagy mi nem. A nő azért volt itt, mert így akarta. Felnőtt volt, és igaza volt. Nem kellett rá vigyáznia.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Még a kocsiban levettem a lábszármelegítőket, így csak a nadrág- sportfelső együttesben érkeztem Eugéne nyomában a lakásába. - Hű. Nagyobb így, mint a képeken volt. Pillantottam körbe elégedetten. Nem sok változtatást eszközölt Eugéne a lakáson, úgy tűnik megfelelt neki minden úgy, ahogy megkapta. Hízik a májam a büszkeségtől, hogy sikerült jól választanom. A hátam mögé nyúlva húztam le a felsőm cipzárját, aztán előrefele húzva magamon bújtam ki belőle. Zöld ujjatlant viseltem, alatta pedig átütöttek a fekete sportmelltartóm szélei. Kibújtam a bakancsokból, majd a pamutzoknimat mindkét lábamon lehajtogattam bokazoknivá, úgy indulva meg a fürdőszoba felé, hogy kicsit rendbe szedjem magam, és megmossam a kezeimet. Mikor kiléptem, pillantásom azonnal Eugéne-re siklott. A laptopra is vetettem egy pillantást, de jelenleg az annyira nem érdekelt. A fotel támlájára támaszkodva vontam fel kérdőn a szemöldökömet, aztán a konyha felé pillantva fújtam ki arcom elől egy odatáncoló tincset. - Egyszerűbb lenne, ha megmondanád, mit kívánsz. Léptem el a kanapétól, és a konyhasarokba lecövekelve pillantottam körbe. Nem sűrűn használhatta, mióta beköltözött, sőt! Meg merem kockáztatni, hogy még tényleg nem avatta fel. Egymás után nyitogattam ki az alsó szekrényajtókat, bekukucskálva, hogy melyikben mit tart, mi lehet esetleg a hasznomra. A hűtő ajtaját is kitártam, majd végigbogarásztam a polcsorokon levő alapanyagokat. - Feketén, vagy tejjel? Pillantottam a tejes dobozra, aztán becsukva a hűtő ajtaját az elektromos kávéfőzőhöz fordultam. Egy adagra való kávét tettem fel főni, friss őrlésre állítva a szerkezetet, és hamarosan már érezni is lehetett a frissen őrölt kávébab kellemesen aromás illatát. Amíg a kávé lefő, az egyik pultnál levő bárszéket felemelve cipeltem a konyhaszekrényhez, aztán felmászva rá nyitottam ki a felső ajtókat, amiket még nyújtózkodva se értem fel a földön állva. Átpörgettem a fűszereket, és behalok… ABC sorrendben vannak még ezek is pakolva. A kávé lefőlésével egy időben másztam le a székről, aztán a csészét kivettem a gőzölgő gép alól, és rátettem az alátétre. - Mr. Fortier… a kávéja. Tettem le az asztal szélére a csészét a szalvétával és a kanállal, a hozzá kért egyéb édesítő és ízesítő dolgokkal egyetemben. A fémtálcát megpörgettem az ujjamon, majd sarkon fordulva indultam vissza a konyhapult mögé. - Nem rossz, mi? Ezt már a Sportban mutatták… Jegyzem meg csak úgy mellékesen, hogy felvettek. Igaz még csak próbaidő, de ez is valami.
Nem foglalkozva a nő matatásával állt neki dolgozni. Valóban sürgette az idő, és mint már magyarázta, rettenetes volt ennek beosztásában. A kérdés eljutott az agyáig, mire csak rövid, egyértelmű választ adott. - Feketén. – majd folytatta amit csinált. Ujjai gyorsan repültek a billentyűkön, arca komorrá és zárkózottá vált, ahogy a példaesetet kifejtve kezdett bele a magyarázatába, az ok okozati összefüggések, és következmények fejtegetésébe. - Légy kreatív. – szólt csak oda a nőnek az újabb megjegyzésre. – Amit találsz, abból mindent megeszek. – volt elég érthető, mivel egyedül lakott. – Azt készítesz, amit akarsz, amit tudsz, és amit te is szívesen megeszel. – fordult vissza az asztalhoz, majd felvéve a Blackberryt tárcsázott. - Üdvözlöm Norah. Bocsásson meg, hogy ilyen kései órában zavarom. Megtenné nekem, hogy átküldi a Ford anyagot? Az önnél lévő laptopon hagytam…Igen, az lesz az…a mellékletét is csatolja kérem…igen…köszönöm. És Norah, holnap csak délre érek be. Elég, ha ön is akkorra jön…igen, nyugodtan intézheti. Csak kérem még mindenképp szóljon előtte…Köszönöm Norah. Jó éjt. – jött egy apró csippanás a laptopból, ahogy megérkezett a kért anyag, majd mielőtt feltette volna a nő a kérdést, már válaszolt. - Igen, találtam asszisztenst. Illetve nem én, hanem Nathe egyik doktorandusz interjúztatta le őket, legalábbis ezt állítja. De majdnem biztos vagyok benne, hogy Elisé volt. De mindegy, a lényeg hogy kellően ismer ahhoz, hogy jól válasszon. – pillantott fel a kávéval mellé érő nőre, majd apró mosollyal figyelte a bravúrt. - Gratulálok. – pillantott végig az enyhén átlátszó trikóba bújtatott alakon, és nem tudta szó nélkül megállni. – Ugye tudod, hogy mit csinálsz? – tartotta hosszan a nő tekintetét, de a kérdés egyértelműen költői volt, inkább figyelmeztető, mintsem választ váró. És ha a másik még mondani is akart volna valamit, mindkettőjük gondolatmenetét megszakított a kopogás. - Kinyitnád? Szerintem a jövendőbelim az. – vigyorodott el a 80 éves, bájos, de minden lében kanál nénikére gondolva. – Ha segítség kell a főzéshez, itt a nagy lehetőség. Egy életre beléd szeret, ha segíthet. Adj egy órát, aztán a tiéd vagyok. – fordult vissza a monitor felé, majd megfogva a gépet átvonult a hálóba, hagyva kibontakozni mindkét vendéget.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Tudtam én, hogy sikerül találnia valakit. Az információra csak bólintottam, aztán a kérdés elhangzásakor elmosolyodtam. - Persze. Megpróbálom, és ha nem megy, akkor ott hagyom… de legalább elmondhatom, hogy megadtam az esélyt. Pillantottam egyenesen a kék szemekbe. A tálcát a hónom alá csaptam, majd biccentve megindultam az ajtó felé. Mire kinyitottam azt, Eugéne már becsukta maga után az ajtót. Tényleg a néni volt az. - Jó estét! Erin Carter vagyok, mi már beszéltünk néhány hete telefonon. Nyújtottam széles mosollyal a kezemet, és ahogy a néniben megszületett a felismerés, felragyogott az arca. - Hát persze, aranyom! Nahát micsoda kellemes meglepetés. Eugéne drága itthon van? A szemöldököm megugrott a drágázás hallatán, és akaratlanul is lepergett előttem a kép, ahogy Eugéne az oltárhoz vezeti. Betessékelve fojtottam el magamban a kikívánkozó nevetést, majd becsuktam utána az ajtót. - Igen, odabent dolgozik. Határidős munkája van. Kihívjam, vagy én is segíthetek? Kérdeztem, mire nemlegesen megingatta a fejét, majd megdörzsölte a vállamat. - Nem kell aranyom, nem akarom megzavarni… csak azért jöttem, hogy hozzak-e fel neki vacsorát. - Épp most állok neki főzni, de még azt se döntöttem el, mi legyen a vacsora. Intettem a konyhasarok felé. A néni cinkosan hunyorítva hajolt oda hozzám, majd a fülembe súgta, hogy kisegít. Én a magam részéről próbáltam halkan társalogni, mert nem akartam zavarni Eugéne-t a néni viszont enyhén nagyot hallott, így a kelleténél hangosabban beszélt. Nem zavartatva magát túrta át a hűtőt majd emelte ki belőle az előre legyártott lapokat. - Vegyél elő egy tepsit. Megmutatom hogy kell. Ne aggódj, nem bonyolult. Vágta fel a lasagne lapokat tartalmazó csomagolást, aztán kipakolta közben a szószos üvegeket, és a darált húst is. - Nem is tudtam, hogy ilyen kis csinos barátnője van Eugéne drágának. Gyönyörű hajad van aranyom, de ha hallgatsz egy magam fajta sokat megélt vénasszonyra, szedsz fel magadra néhány kilót. Annyira kis soványka vagy, a férfiak meg szeretik ám, ha van mit markolni. Meglepetten vontam fel a szemöldökömet, majd nevetve tettem a pultra a tepsit, és vettem elő a hűtőből a zsiradékot, hogy kikenjem vele az alját. - Sajnos nem rúghatok labdába. Az érettebb nőket szereti. A második mondatomat kicsit hangosabban ejtettem ki a számon. Tudom, hogy ezt ő is hallani fogja odabent. - Ugyan! A kor nem számít. Legyintett a néni huncut csillogással a szemében. Inkább nem akartam komolyabban belegondolni a dolgok mögé, mert egyáltalán nem hozott lázba annak gondolata, hogy milyen lehet egy ilyen idős hölgy nemi élete. A húst egy kis olajon lepirítottam, megszórva fűszerekkel, aztán a néni rákotorta az üvegekből a szószt, és azzal együtt felforraltam, amíg össze nem főtt. Kezdtek nagyon jó illatok terjengeni. A sajt is előkerült időközben a hűtőből, majd az első sort még a néni mutatta meg, hogy pakoljam egymásra, a következő sorokat azonban már teljesen rám bízta, csak felügyelt. Fél óra elteltével került be a légkeveréses sütőbe a tepsi, fél órás programra beállítva. A néni felajánlotta, hogy elmosogat, de nemlegesen megráztam a fejemet. Egy kicsit még beszélgettünk, aztán elköszönve távozott. Mikor magamra maradtam, visszasétáltam a konyhapult mögé, aztán kerítettem mosogató szivacsot és mosogatószert. Forró folyóvíz alatt kezdtem elmosni a szennyes edényeket, amik halk csörömpöléssel kerültek egymás mögé az edénylefolyatóra. A legvégére a pultot és a gáztűzhely tetejét hagytam, azokat is szépen lemostam, majd konyharuhával szárazra töröltem. Mikor végeztem, derekammal a konyhapultnak dőlve fontam össze magam előtt a kezeimet, és a sütő digitális kijelzőjét figyelve néztem a csökkenő percek formális változását. A sajt szépen pirult a lasagne tetején, és az illatok is ínycsiklandozók voltak. Amikor meghallottam magam mögött a hálószoba ajtajának nyikordulását, elmosolyodtam, de nem fordultam oda. - Két perc.
Kezdőlap
//
/
