A fogadótér tágas, kellemesen berendezett hely, innét nyílik - vagy ide szalad össze, nézőpont kérdése - minden további helyiséghez, illetve a külső részekhez vezető belső tér.
A hozzászólást Alignak összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 15, 2014 1:43 pm-kor.
Szinte tudtam, hogy ezt mondja rá. Tényleg ugyanez a dolgunk és kézenfekvő volt visszavágni ezzel. A pohárral viszont csak erősködik, hogy ő nem a szolgám. Rangon aluli lenne odamenni vele a pincérhez. Nem is gondoltam egy pillanatig se, hogy megtenné. Ha megtenné, akkor is inkább kiszúrna velem és rendelne egy egész üveggel ebből - persze az én számlámra. De nem, nem mocskoskodik, nem lopja a pénzemet, csak szájal. Nagy rutinom van ennek a leszerelésében, most sem lesz gond. A kérdésére csak ennyi lesz a válasz: - Cseléd? Neeem...ahhoz túl sokat beszélsz. A pincér befejezi a matatást és idejön, a kezében két itallap. Nocsak, lesz valami pozitív is ebből a sok fölösleges szóvirágból? Megáll az asztalunk mellett és Emma ekkor már a whisky-jét issza. A pincéren látszik, hogy teszi a dolgát, de kicsit ideges. Számít rá, hogy a nő mindjárt leteremti, ahogy az előbb engem is. - Elnézést, kisasszony! Hozhatok valamit az itallapról? Továbbá megkérném, hogy ne fogyasszon itt olyan italt, ami... Megnézném, hogy mire jutnak itt ezek ketten, de inkább intek, hogy adja ide az itallapot, mert nekem tényleg kell bor. Meg is nézem, közben Emma lecseszheti a fazont, ha akarja. Nem mondta végig, mert belefojtottam a szót, de tök egyértelmű, hogy a külsős whisky zavarta. Azért van pofája. Nem tudom, hogy elvárják-e tőle vagy magától ilyen szorgalmas, de egy panaszos vendéget még leszidni, hogy inkább a sajátját issza... Még ha az ár lett volna a probléma, azt mondom, hogy rendben van. Most egy kicsit lejjebb engedem a pajzsomat, hogy a férfit megvizsgálgassam. Nagyon ideges, valószínűleg nem szereti az ilyen konfliktust. Ezek szerint csak kötelességtudatból csinálja. Ha Emma közben akarja az én érzéseimet látni, akkor fogja. A nagy közönyt meg az ínyencséget, az izgatottságot, amíg keresek egy valamirevaló bort itt. Merjek Chile után egy argentínnel próbálkozni? Nem, itt nem. Az igazi amcsi borokat nem szeretem. Rókaszag, fujjj. Francia nincs, nagy sajnálatomra. Német, olasz. Hmm, ez egész jól hangzik. Csak kiejteni... Ettől sosem ijedtem meg, legfeljebb nem tiszta. - Ezt a Spätburgundert kérném. És szólunk, ha a hölgy eldöntötte, mit akar. A pincér bólint, ránéz Emma-ra is és elmegy. Nem tudom, meddig állt volna itt és meddig vitatkoztak volna. A nő is elég, nem kell még egy szófosó ide az asztalomhoz. A pajzsom még egy kicsit fent van és közben rápillantok Emma-ra. Szemmel is meg érzékekkel is. Nem ideges. Talán nem ezt várta, nem elégedett, de nem is dühös, nem szomorú. Azt nem mondanám, hogy van bennünk valami közös. Ő elnyomja azt, ami belőlem már kiveszett. Ez azért nagy különbség. Most visszahúzam maxra és megint nem olvasom őt, meg ő se engem. Antiszociális. Kíváncsi vagyok, tudja-e, mit jelent ez valójában vagy csak a magánakvaló embert hívja így. Ha tudja, akkor fel fogja ismerni abból, ami következik. Vége a némaságnak, játszunk. Én is olyan halkan beszélek, hogy csak a farkasfüleivel fogja meghallani. A hanghordozásom pedig hideg és kissé lehangoló is. - Te nem változtál meg? Pedig volt időd, majdnem annyi, mint nekem. Nos, mit akarsz, szivi? Hogy tehetném kellemesebbé az estédet? Antiszociális nem mindig szófukar. Beszél másokkal, kérdez, bizalmat kelt, manipulál, megtéveszt. Erkölcs, empátia, mások iránti sajnálat, ezek viszont már a szemétledobóba kerülnek. Nálam voltak, még régebben, de eltűntek már egy jó ideje. És nem szándékosan, ezt hozta az élet. Olvastam sokat erről a témáról is és megvan a diagnózis. Amikor cselekszem, akkor viszont nem mindig gondolok erre. Most igen, de már kezdődik is a szórakozás. A szemébe nézek, kutatom. Még nem mosolygok, az majd később jön. Szépen lassan adagoljuk. Mint mikor egy egész patkánykolóniát akarunk kiirtani. Nem lehet egyből egy nagy adag mérget odarakni. Páran megeszik, de a többi tanul belőle és elkerüli. Olyan kell, amire rájárnak és mikor már mindegyikben van, akkor purcantja ki őket. Emma is okos, ha Kanguyak. Öröm lesz vele szórakozni...
- Ez neked túl sok? Húha, akkor nagyon utálni fogsz, ha igazán belejövök. Sunyi, undok vigyor ül a képemre, igen, tudok én annyit beszélni, hogy kihulljon tőle a haja, de egyelőre még csak bemelegítek, ha neki már ez is sok, nem akarom tudni, mi lenne a véleménye, ha tényleg annyit pofázok, amennyit szoktam. A pincérre pillantok, majdnem kiröhögöm, de komolyan, eszem elszáll, mennyire szerencsétlen a munkájához, nem csak szar bort kínál a vendégeknek, de még figyelmetlen is. - Olyan italt, ami? Elhiszem, hogy fárasztó, és idegileg megterhelő a munkája, de Senior Chavez rendelte nekem alig 10 perce, tekintettel arra, hogy üzleti megbeszélésünk volt, annál az asztalnál. Bökök az említett törzsvendég megszokott asztalára, és öröm látnom a férfi arcán a szégyen pírját. Nem vagyok akkora gyökér, hogy egy ilyen helyre, ami ráadásként a falka tulajdona is, dugipiát csempésszek be. Miért is tenném, mikor mindig meghívnak? Gyakran van előnye annak, ha az ember lánya dekoratív jelenségnek minősül. Az már csak hab a tortán, hogy nem ismeri meg a saját poharukat, de nem az én tisztem eldönteni, hogy ki tökéletesen inkompetens a munkájához, s ki nem az. - A hölgy örömmel nyugtázna egy bocsánatkérést. Nézek felvont szemöldökkel a csávóra, nehéz kihozni a sodromból, most sem történt meg, de annál nagyobb öröm számomra az, ha valaki más viszont idegbeteg a velem való kommunikáció következtében. Közben természetesen kiszúrom, hogy a falkatársam ugyan velem kapcsoltban bevette a leszarom tablettát, de a borok igencsak felcsigázzák. Kinek a nő, kinek a bor, részletkérdés. Az én pajkos szórakozottságom minden bizonnyal átsejlik számára is, így leszűrheti, hogy minden látszólagos nyegleségem és szájalásom ellenére a kedvem közel sem számít rossznak, és hogy bármit is teszek, s mondok, vélhetőleg a saját szórakozásomat szolgálja. A bocsánatkérésemet megkapom, meg a ház állja a következő körömet, hát milyen cuki már, nem? Aztán hála az égnek lelép, de szerintem a mellettem ülő sokkal inkább megkönnyebbül, hogy egyel kevesebb lélek mászik az idegeire puszta létezésével. - Majdnem annyi, mint neked? Ugyan, kiscsibe vagyok hozzád képest. És, de, megváltoztam, sokkal idegesítőbb némber lettem, bár, én jobban szeretem szórakoztatónak gondolni magam, de nem hiszem, hogy jelen esetben ez a veszély fenyegetne. Célzok arra, hogy a jelek szerint abszolút nem tart értékelhető társaságnak, én meg még nem döntöttem el, hogy ez ellen szeretnék-e tenni, vagy hagyom, hogy olyannak tartson, mint a világ nagy része. - Szivi? Micsoda pálfordulás, kérem, tegyék meg tétjeiket, vajon hány arca van a mellettem ülő úriembernek? Szemtelenségem sokszor nem ismer határokat, úgy vélem, ez köztudott, legyen előttem bárki, úgyis megmondom a frankót, vagy szívom a vérét, ha olyanom van. Nem hinném, hogy valóban kellemesebbé óhajtaná tenni az estém, a gúny érzete valósággal lecsöpög a bőrömön. Vajon melyikünk a jobb abban, amit csinál? Biztos, hogy hajmeresztően különböző módokon közelítjük meg a kérdést, és az sem biztos, hogy van jobb. Egymással szórakozni viszont mindig érdekesebb, mint egyszerű emberekkel, nemdebár? - Kezdetnek az is megteszi, hogy nem iszod tovább azt a borzalmat. Meg mondjuk, szegény kis lelkem örvendene, ha legalább egy csöppet úgy tennél, mint aki élvezi csodás társaságom, nem úgy tekint rá, mintha sósav marná a nyelőcsövét. Kortyolok az italomba, utána, szokás szerint lenyalom ajkaimról az ott maradt cseppeket, kíváncsian méregetem, nem tudom, mire számíthatok tőle, és ez valamilyen szinten izgalommal tölt el, szeretem, ha valaki képes meglepni, és ha jól sejtem, ő pont olyan, akinek megvan ehhez az eszköze.
Szóval ez csak a kezdet. Te jó isten... Annyira utálom, mikor valaki a semmiről beszél nekem könyvterjedelemben. Lehet, hogy Emma még csak egy novellányival kezdte, de úgy érzem, hogy most jön az enciklopédia, az összes megjelent kötetével. El fog mosni a szóáradattal, ha nem lépek le. A pincér egy kicsit enyhít a dolgon, mert legalább addig se velem foglalkozik a nő. De a másik fele meg az, hogy most már ketten vannak itt a közelemben és mindkettő beszél. Jajjjj... Mondjuk a pincér a rosszabb. Egy igazi balfasz, ha úgy van, ahogy a nő mondja. Márpedig gondolom, úgy van, ócska hazugság lenne, ha nem így volna. Nem egy Kanguyakhoz illő. Ezek szerint dolgozott itt falkaügyben vagy a civil munkájában. Nem tudom, mivel foglalkozik, de én meg nem kérdezem. Kérdés nélkül is beszél, hát még ha adom alá a lovat! Szóval ez a pincér azért olyan ideges, mert ilyen hülyeségeket szokott kérdezni. Így persze, hogy lecseszik, meg is érdemli. Most pedig jön a nyájaskodás, a behúzott farok és fülek. Volt már pár munkám, de vendéglátós sosem lennék. Szolganép. Ez itt pedig a legelcseszettebb tagjuk. Emma szolidan leoltotta. Amíg vizsgálódtam a pincéren, őt is megnéztem és éreztem, hogy egész jól szórakozik. Nem idegesíti a helyzet. Ez azt jelenti, hogy nem megy el. Hajh... Aztán amikor már megjön a kedvem, hogy én is szórakozzak vele, akkor tényleg egy másik arcomat mutatom. Egyik pillanatról a másikra. Folytatom a halk, kimért beszédet: - Mikori évjárat vagy, kiscsibe? Nőtől ilyet kérdezni nagy taplóság, ezt tudom is. De ha már ezzel dobálózik, megkérdezem. Amúgy is egy hangyányit érdekesebbé teszi a dolgot, ha felhúzom. Aztán már vidámabb hangon szólok, de még mindig fapofával: - Veszély az nem fenyeget. Látod, így van ez. Te is idegesítőnek gondolsz engem, pedig én nagyon jól megvagyok így. Magamhoz hasonlítom őt. Ezt tutira ki fogja kérni magának. De igazából csak erőt mutatok. Hogy lepereg rólam, amit csinál. Amit mond a sokarcúságról, az is akkor zavarna igazán, ha körbekiabálná. És ha értenék is, erre pedig kevés az esély. Elvileg egy a célunk, a falka biztonsága, úgyhogy szerintem nem is teszi ezt. Szivi. Ja, megmutattam, hogy látom én a szépségét, csak nem érdekel. Valahol mélyen talán igen, de azt nem engedem nagyon a felszínre. Most egy kicsit hagytam kikukucskálni a férfiúi érdeklődésemet, de vissza is zárom rá a csatornafedelet. Felfoghatnánk ezt versenynek is, hogy ki bírja tovább, ki unja meg hamarabb, ki csinálja jobban. Ha már csinálom, persze győzni akarok, de maga a folyamat is legyen élvezetes. Az is lehet, hogy a végén még értelmes dolgokról is fogunk beszélni. De most még csak a bemelegítés van, egymás kerülgetése, "szagolgatása", erőfelmérés. - Eszemben nem volt tovább inni. Láthatod, hogy nem nagyon fogy. De ha neked úgyis van egy ingyen köröd, kérhetnél nekem valami jó bort sósav helyett. Máris jobban fogom élvezni a csodás társaságodat... - dobom oda neki megint gúnyosan. Nem szoktam nőkkel meghívatni magam, inkább fordítva teszem, ha épp úgy alakul. Most is csak azért dobtam fel, mert tuti, hogy nem rendelne nekem semmit és csipkelődésnek kitűnő ez. Gyakorlatilag azt mondtam vele, hogy csak így tudná feldobni az estémet. Ingyen piával. Nézem, ahogy iszik és nyalja a száját. Ő kíváncsian méreget. Nem érti, miért csinálom ezt. Én meg hidegen, hűvösen nézem. Mint amilyen a whisky-je is lehet. Ocsmány egy ital, nekem nem kéne. Közben a zenekar a színpadon már elkészült. Egy dagadt, szakállas fickó akusztikus gitárral és a másik a kezében harmonikával. - Jó estét kívánok! Kedves hölgyeim és uraim, mi vagyunk a Country Friends. Reméljük, jól fognak szórakozni ma este. Első számunk címe: Kedvesem, miért mentél el? Milyen unalmas név egy együttesnek. Elkezd gitározni, a másik pedig énekel. Az abszolút sablon country téma. Otthagyta a csaja a pasit, ő meg siránkozik. De a zene kellemes. Hátradőlök és hallgatom, néha odanézek, néha Emma-ra. Aztán bekérdezek, némileg érdeklődőbben: - Chavez hogy került a képbe? Lehet, hogy semmi közöm hozzá, de lehet, hogy falkaügy. Szerintem erre a kérdésre nem számított. Lehet, hogy a meglepetéseket meg fogom unni és inkább szakmai ügyekbe mennék. Meglátjuk. Ha már ideette a fene, akkor legyen valami értelme. Valami. Bármi.
- Pavlovval akár kebelbarátok is lehettünk volna. Ebből vagy tudja, vagy nem, hogy mikor is születtem, kerek perec úgysem fogom kimondani, aligha várhatja el tőlem, mint ahogy én sem tenném ellenkező esetben. Különösebben nem érdekel, hogy ő pontosan mennyi idős, annyit tudok, hogy nálam erősebb, ez pedig nekem többnyire elég, most sem fogok a zavarosban halászni. Jah, és hogy taplóság volna? Haha, ember nőtől biztosan, én letojom, farkasként egészen más megítélés alá esik a szememben a dolog. Lyukra futott, ha úgy vélte, erre majd ugrom. Van olyan, amire azonnal ugranék, de ő arról nem tudhat, szóval elég esélytelen a gyenge pont kitapintása. - Idegesítőnek gondollak? Imádom, mikor mások megmondják, hogy mit érzek vagy gondolok. Már-már azt hiszem tőle, hogy nincs egy saját gondolatom sem. Akkor tutira olyan nő lennék, amilyennek a többség szeretne. Engedelmes, a férfi óhaját leső, idióta droid. Inkább fogalmaznék úgy, hogy kemény dió vagy, ami mondjuk nem baj, abban nincs semmi pláne, ha valaki két perc alatt a tenyeremből eszik. Nem feltétlenül óhajtom nála ezt elérni, de ha már az a téma, hogy ki milyennek találja a másikat, hát akkor már én is belebonyolódom további találgatásokba, így legalább hosszasan hallgathatja csodás hangomat, ami épp úgy lehet behízelgő, kedves, mint undok és halálosan idegesítő. - Most kértél, minek másik? Vétek volna fölöslegesen elpazarolni az ingyen körömet. Ne aggódj, tudom mire használni, nem kell hozzá segítség. Ahh, az úriember jelzőt azt hiszem máris kihúzhatom a sorból, mert bizony, itt erről nincs szó. Nyilván csak próbálgatja a határait, de van egy olyan pont, amikor már egyszerűen nem túl megnyerő a dolog. Mondjuk, nem is engem kell megnyernie, hanem a falka esetleges ellenlábasait, úgyhogy nincs igazából baj. Én sem vagyok a szíve csücske, ebben meglehetősen biztos vagyok, s jellememből adódóan szerintem később sem leszek az. - Húha, na ezt nem akartam megvárni... Jegyzem meg halkan, a country nem a szívem csücske, inkább jazz párti vagyok, de mindegy, végül is, ha nem figyelek a szövegre, egészen tűrhetőnek vélem a dolgot, számítani lehetett rá, elvégre, ez egy country club ugyebár. A szöveggel nem tudok azonosulni, az életben nem volt párkapcsolatom, bár Todd ott hagyott, mint macskát szarni, de az más tészta. Mondjuk, miatta vagyok ilyen elcseszett, de ehhez megint nincs köze senkinek, nem is tudom, miért jut mindig eszembe. Ideje lenne túltennem magam rajta. - Úgy, hogy van egy unokája, akinek nagyszabású partyja lesz hamarosan, és szeretné megörökíttetni. Ha valami izgisebbet vártál, csalódást kell okoznom. Semmi extra nincs a pasasban, már a pénzén kívül persze, de az a magunkfajtát nem feltétlenül izgatja. Nem mondom, ha az itteni elit körök érdekelnék az embert, akkor infót lehetne nyerni tőle, de számunkra nem volt kifejezetten érdekes. - Amúgy… golfozol? Tipikus úri sport, én sosem csináltam, fogalmam sincs, mire kell figyelni, vagy egyáltalán hogyan kell elütni egy labdát. Tutira ez lenne a bevetendő fegyverem, ha valakit innen kellene megfigyelnem. Megkérném, hogy tanítson. Nem mintha rajonganának az ilyesmiért, de szerintem tudnék olyat mutatni, illetve úgy viselkedni, hogy megérje nekik. Erről azonban szó sincs. - Van valami izgi a házad táján mostanában? Az anchorage-i kiruccanásom óta semmi értelmes témába nem futottam bele, tökre unalmas az élet. Értelmes téma alatt olyan személyeket értek, akiknek a körmére kellene nézni, őszintén szólva a sírba tesz ez a nagy nyugi, nem tudok vele mit kezdeni, magammal sem tudok mit kezdeni.
Ügyesen kitér, ahogy a koráról esik szó. A pavlovi reflexekről a legtöbben hallottak, de ha időben be kéne lőni a tudóst, akkor már nehezebb a dolog. Én tudom, hogy nagyjából mikor élt, de még így is csak találgathatok 90-150 mondjuk. Ha nem úgy gondolta ezt a "lehettem volna" fordulatot, hogy mondjuk én is lehettem volna vérfarkas helyett egyszerű ember, ha nem harapnak meg. Lehet, hogy van ilyen agyafúrt, annyira meg nem néztem utána, hogy pontosan tudjam a korát. Mindegy, kellemetlen kérdésnek megtette. Bólogatok a válaszra. Jöhetne már a borom. Még azt is kikéri magának, hogy észrevettem, mit hoztam ki belőle. És gúnyolódik, viszont kicsit fel is tárulkozik. Az a cél, hogy a tenyeréből egyek. Vérfarkasoknál ez a kifejezés egész mást is jelenthet, mi szeretünk másokból enni, de nem csak a tenyerükből és nem úgy, ahogy azt legtöbbször értik. Most nyilván nem erről van szó. Összeköt minket a vér, a Falka és még azon belül a szerepünk is, neki pedig ennyi elég volt, hogy idejöjjön. Meg akar ismerni és azt akarja, hogy teljesítsem az elvárásait. Hogy válaszoljak a kérdéseire és beszélgessek vele. Hogy ennek mi értelme van úgy általában, civilben, arra már én nehezen emlékszem. Mikor volt utoljára, hogy én erre vágytam? Valami még dereng, de jó rég. A memóriám nem rossz, de azt az érzést már nem tudom átélni. Még mindig a lehető leghalkabban beszélek hozzá: - Ugyan már, nem kell hízelegni, most nem dolgozol. Tiszta szívedből ki mered mondani, hogy nem voltam eddig idegesítő? Nekünk tudnunk kell rejtőzködni, álcázni, de most egymás közt vagyunk. És nem csak a droidok unalmasak. A pajzsom maxon van, úgyhogy nem érzek többet, mint a normál, emberi érzékeimmel. Tud játszani, azt látom. A női praktikákat is alkalmazza meg mindent, amit kell. Játszom vele, ő is játszik velem. Próbáljuk meg megismerni egymást, belátni a kulisszák mögé. Ez már egész érdekes, gyakorlatilag továbbképzésnek is felfoghatom. Ha egy Kanguyakot meg tudok téveszteni, az elég jó eredmény. Ha ő ver át engem, az tőle jó eredmény, tőlem viszont nem tragédia. Csak megtalálhatom azt a pontomat, amin még fejleszteni kell. Azt a gyenge láncszemet, az isten háta mögötti helyet az elmémben, ahova még beengedtem az érzelmeket, hagyva, hogy uralkodjanak, elhomályosítva az eszemet és a józan ítélőképességemet. Nem kér nekem piát, de ezen nem lepődöm meg. Pont ezt vártam, erre számítottam. Próbál logikusan érvelni, hogy minek kérne nekem, mikor én is rendeltem magamnak, de tudom, hogy érezte a kérésem élét. Bizonygatja, hogy tud inni. Ez is lehet egy fokmérő az erőben, de nem árul el mindent a szervezetről. A lélekről már többet, hogy szüksége van az italra, de ennek is lehet több oka. A country pedig nem jön be neki. Most mosolyodom el, örömteli módon. Chavez-hez semmi közöm. Emma civil munkája abszolút hidegen hagy, nem is kérdezek rá. Fotós vagy videózik, ez kiderül, tovább nem érdekes. Aztán kérdez valamit, ami kézenfekvő lehet egy golfklub bárjának vendégeként. Ez a sport a szívem csücske. A savate-t csak gyakorlom, de a golfot szeretem is. Beszélhetnék róla bővebben, mert tudnék is, de nem hiszem, hogy érdekli. Nem is egy női sport és ha megpróbálom őt elképzelni egy golfmeccsen... El tudnám. Ahogy átdöfi valakinek a tüdején a golfütőt és szétrúgja az egész bagázst. Vagy beépül, fotózza a versenyeket és közben megtud mindent, amit kell. De hogy felméri a terepet, kiszámítja a golyó útját és pont úgy üt, ahogy kell, hmm, nem, ez nem illik hozzá. - Ja, ezért vagyok itt. Idén ma voltam először. Gondolom, te nem vagy golfos típus. Van egy esetem amúgy, keresek egy eltűnőművészt. Egész érdekes körülmények között látták. Szokatlan, de gondolom, csak addig, amíg ki nem derülnek a részletek. Te mit csináltál Anchorage-ban? Ó, ne haragudj! Talán tudod már a nevemet, de én a tiédet nem. Stephen Chesterton, de csak Rocky-nak szólítanak. Kicsit nyájaskodom most, pedig nem zavar, hogy nem tudom a nevét. Ha akarom, könnyen megtudom egy kicsit később. Ahogy ő is az enyémet. Szóval az se zavar, hogy nem mutatkoztam be eddig. Nem bájcsevegésnek indult ez, már ő is érezhette, hogy nem az lesz. Elvégre nem dolgozni jöttem, de most mégis csak visszatérek ahhoz, ha már egy "kolléga" van itt. Lehetnek hasznos infói. - És milyen lenne az izgalmas élet? Bunyó? Vagy szaftos, nehéz ügyek? - pedzegetem, hogy mit jelent számára a nem unalmas élet. A balfék pincér közben ideér a borommal és óvatosan leteszi elém. Utána Emma-hoz fordul: - Asszonyom, sikerült már választani? Én nem szólok közbe, hogy ott a pohár előtte, amit még ki sem ivott. Ha ennyire maga alatt akarja ásni a fát ez a fazon, akkor csak tegye. Szerintem nemrég vették fel. Tavaly még nem láttam itt. És az a gyanúm, hogy jövőre se fogom. Vagy akár két hét múlva. Ha ilyen ügyes... Nem baj, én megkaptam a boromat, innentől nem érdekel, mit csinál. Belekóstolok, eljátszogatok azzal a kis korttyal. Hmm, egész jó. A pinot noir német verziója. Amit mi csinálunk Franciahonban, az jobb, de ezt se bánom. Ha már francia boruk nincs, akkor legalább ezzel tisztelegjenek előtte. Körbefuttatom a számban a kortyot, ez most jólesik. A zenekar pedig elkezd játszani egy pörgős számot. Harmonikával kezdik, nyúzzák, aztán mikor a kövér elkezd énekelni, érdekes a párhuzam. Egy whisky ivó lányról énekelnek, aki élvezi az életet és akit nem lehet megkapni. A színpad előtt elindul a mozgolódás, néhány lány odarángatja a párját, mások mintha önszántukból mennének. Figyelemmel kísérem az eseményeket. Mikor elkezdődik a tánc, akkor mindig egy kicsit más lesz az ilyen koncert. Ugyanis az asztalnál ülve már nem látok a tömegtől és ilyenkor szoktam hazamenni. Hallgatni a magnóból is tudom a zenét, ha akarom. Nem mintha olyan sokszor maradnék itt ezeken a bulikon. Tavaly három vagy négy alkalommal tartottam ilyen estét. Hmm, már a második szám ilyen beindulós. A zenekar meg biztatja a népet: - Jöjjenek közelebb! Szabad a tánc, húúúú!
- Én mindent tiszta szívből csinálok. Villantok meg egy bájos mosolyt, s ez így is van, más kérdés, hogy alapvetően, ha rólam van szó, nem beszélhetünk tiszta szívről, az enyémnek már rég lejárt a szavatossága. Romlott és keserű. Ez azonban a világon senkire sem tartozik, nemhogy valakire, akivel most váltok először két szónál többet. - Az idegesítő nálam nem ott kezdődik, hogy valaki nem szívleli a társaságomat. Attól vagyok én idegesítő, hogy ez engem nem érdekel, és azért is szívom a vérét. Nem kamuzok, tényleg nem idegesített még egy pillanatra sem, nálam ezt valóban nehéz elérni, néha még akkor sem vagyok ideges, ha annak tettetem magam, persze, a farkasok közt nehezebb az ilyesmi, de nyilván nem is óhajtom átverni a társaimat. Hacsak nem kapok ilyen feladatot, de nem tudok elképzelni hasonlót. Jelenleg természetesen nincs erről szó, sokkal inkább csak saját szórakoztatásomra terhelem a hímet társaságommal, bár én meg vagyok győződve róla, hogy nem lehetek olyan szörnyű, hogy mondjuk a fogorvosnál érezze valaki magát. Bár, az tény, hogy nem mindenki mér ugyanolyan mércével. S lám, hamarosan kiderül, hogy igenis könnyedén jönnek nála a szavak, ha úgy adódik, meglehetősen gyorsan csapong a témák közt is, ha nem ezer meg ezer ügyfelem lett volna már, akik nem tudják konkrétan, mit szeretnének, és ezért lerohannak a rengeteg ötletükkel, talán belezavarodnék, így azonban sikerrel veszem az akadályt. - Nem, nem vagyok golfos típus, sem túlságosan sportos, bár ez talán látszik a megjelenésemen. Van az a fizikai tevékenység, amit örömmel űzik, és talán még egy éve is elsütöttem volna ezzel kapcsolatos megjegyzéseket, hogy esetleg zavarba hozzam, de újabban igencsak visszafogott vagyok ilyen téren. - Na, mesélj, milyenek voltak azok az érdekes körülmények? Egyébként, egyetértek, a bűvész trükkök is csak addig érdekesek, amíg le nem leplezi őket valaki. Egy ideje már nem is érdekel az ilyesmi, gyerkőcöknek még van varázsa az ilyesminek, de nekem… hagyjuk. Ettől még az eltűnőművész érdekel. Vajon zsaru? Vagy mivel foglalkozik, hogy esete van? - Körülnéztünk kicsit egy másik falkataggal, felsőbb utasításra. Vonok vállat, többet nem mondanék, nem az én tisztem, teszem a dolgom, de kiplakátolni nem fogom az eredményekkel a környéket. Majd ha Castor akar valamit kezdeni a dologgal, fog, de az már nem igazán tartozik rám. - Rocky? Hogy kaptad ezt a becenevet? Én amúgy Emma Ridley vagyok. Örvendek a szerencsének. Nyájaskodom vissza az arcába, ha már ő így, bár a fejem tenném rá, hogy kamu az egész, de igazából nem hat meg a dolog, kedves egészségére. Én alapból a jobbik orcámat mutatom mindenki felé, hiszen szükségem lehet jóakarókra olykor-olykor, bár most viszonylag csendes az életünk, de sosem lehet tudni, mikor tör ki a vulkán. - Jah, mondjuk ez így mind egyszerre. Nem is tudom, de a falkaegyesítés óta olyan nyugi van… Volt ez a Vörös Hold… tényleg, te megszívtad valamilyen módon? Én marhára, szétkapott egy másik nőstény, hetekig nem tudtam beszélni. Áldanád az eget, ha most is így lenne, mi? Gúnyolódom egy kicsit, bár már igyekszik úgy csinálni, mint aki nem citromot zabál éjjel-nappal, de attól még nekem nem kell benyalnom, hogy élvezi szerény személyem társaságát. - Ebből kérek még egyet. Tolom a pincér elé a kiürült poharam, és nagy ívben tojok arra, ha esetleg nem tudja, találja ki. Ha az előbb olyan okoska volt, most magára vessen, nem fogok segíteni szorult helyzetén, abban marhára biztos lehet. Nálam általában nincs második lövése senkinek sem, és erre megvan a magam oka. - Ahh, mintha rólam énekelnének. Vigyorgok bele a poharamba, amit épp elém rak a pincére, szerencséje van, nem lőtt mellé, vagy csak megnézte Chavez rendeléseit. Nekem mindegy, a lényeg, hogy az van előttem, amit kértem. Bele is kortyolok, közben a dal szövegén merengve. Erőteljesen mintha, mert hát, azt sosem lehetett elmondani rólam, hogy nem lehet megkapni, mondjuk, jelenleg nem tudom, mi lenne, ha valaki kopogtatna az ajtómon, de mivel nem történt ilyen egy ideje, még csak letesztelni sincs módom. - Gondolom, tiltja a vallásod a táncot. Invitálom meg ily módon a parkettre, de nem hinném, hogy lesz foganatja, ettől függetlenül részemről megér egy próbát a dolog, szeretek táncolni, sőt, mi több, imádok, ezerszer jobban, mint ülni és iszogatni, tán még a beszédnél is jobban. - Ha ez segít, eskü, tánc közben kevesebbet pofázok. Vigyorgok rá, de persze, ha nem akaródzik neki jönni, erőltetni nem fogom, én is értek a szóból, más kérdés, hogy sokszor nem érdekel, ám nyilván jelen esetben nem fogom odarángatni, hogy csörögjünk egyet.
Mindent tiszta szívből. Remekül hangzik, csak nem igaz. Egy Kanguyaknak rengetegszer kell mást játszania, mint ami. A következő mondatára viszont nem hagyhatom ki, hogy ne csapjam le a magas labdát. - Be kell látnom, hogy ismét igazad van... Elismertem, hogy idegesít, amiért eltántoríthatatlan és tovább küzd velem. Szerintem dacból csinálja. Nem érdekelhetem ennyire, de ha már le akartam rázni olyan egyértelműen, ahogy kezdtem, akkor tuti nem fogom. Pióca. Tényleg szívja a véremet, de azért ő is kap. Eddig is csesztettem, amióta leült hozzám és még fogom is. De ne csak hidegvizet kapjon, most következik egy simogatás. - Semmi sport? Csak a paraszterő? Ahhoz képest jól tartod magad, szivi. Vérfarkasként biztos tud pofonokat osztani, meg hát ugye az erőnk megvan sport nélkül is. Én se azért golfozok, hogy erős vállam legyen. De még a savate-t se azért csinálom. A golfot szeretem, élvezem, a savate meg régi szokás, még emberkoromból. Túl kéne lennem a legmagasabb mesteri fokozaton is, ha ennyi ideje csinálom. De nem csak ezzel foglalkoztam és nem is akarom hangsúlyozni, hogy én már háromszáz éve savateharcos vagyok. A farkasok tudják, de ennyi elég is. Eljárok edzésekre úgy, mint aki már máshol sokkat gyakorolta és jól ismeri a mozdulatokat. Az erőmmel is óvatosan bánok. Muszáj. Emma meg az a tipikus csontsovány nő, aki azért jól néz ki, pöpec az alakja, de nem mondanám, hogy sport miatt. Ilyen alkat lehet. Most jól megdícsértem. De ez is a játék része. Szereti, ha nem eszek két perc alatt a tenyeréből. Eddig nem is ettem, tuti, hogy most sem fogja elhinni, hogy komolyan gondolom. - Egy új példány, a Vörös Holdkor látták. Gondolom, emlékszel rá, hogy ki lett hirdetve, kiknek kell utánanézni. Ő a "köddé váló" nőstény. Felvilágosult, nem játsza itt az elbűvölt kislány, akit magával ragad a nyúl a kalapból. A varázslás az Őrzők világa, de mi is tudunk pár dolgot, amit az emberek mágiának néznek. Mágia. Ezek csak jelenségek. Olyan dolgok, amiket lehet tagadni, de akkor is léteznek. Egyszer majd megfejti a tudomány és akkor elterjednek. Láttunk már ilyet. Én se hittem volna, hogy ilyen gépszörnyetegeken fogok utazni vagy hogy össze lesz kötve az egész világ kábelekkel. Optikai hálózat, egyebek. Ez is mágia volt, megfejthetetlen. Ma meg természetes. Emma titkolózik az ügyeivel kapcsolatban. Jellemző. Lenne valami, ami tényleg érdekelne, de nem, azt nem mondja el. Már tudom, mit gondol a bűvészekről meg hogy fotózik, azaz csupa olyasmit, ami hidegen hagy, de a falkaügyeket magában tartja. Lehet, hogy oka van rá. Én se fogok mindent elmondani neki. Amit mondtam, az nagyjából ismert tény a Falkán belül. A többi meg legyen az én dolgom, az én ügyem. A bemutatkozásra kap még egy bólintást. Mosolyt nem. Emma Ridley, oké. - Nem láttad a filmet? Itt a Falkában kaptam a becenevet, mikor először láttak savatézni. Ja, jó rég volt. De megtetszett az a név. A film se volt rossz, csak túl sok bőrt húztak le róla. A másodikat még megnéztem, aztán a többit már nem. Szóval Emma sem veti meg az ilyesmit. Ritka, mikor ezt gondolom, de vele verekednék egyet. Lehet, hogy nem a legerősebb, de lélek az van benne és ez rengeteget számít. Rá is tér, a Vörös Hold idején bunyózott egy nagyot és alulmaradt. Igen, ott történnek kemény dolgok. - Nyugalom? Nem tudom, nekem mindig vannak ügyeim. De az ünnepből kimaradtam. Az eget áldani meg régóta nem szokásom, de az biztos, hogy nyugodtabb estém lenne úgy - adok vissza neki egy kis kellemes csípést. Gúnyosan mondom, de nem mosolyogva. Elszórakozunk itt egymással, bár egész finoman. Ha nem tudna beszélni, szerintem gondolatban akarna társalogni. Én meg szépen felhúznám a pajzsomat és szevasz. Bár most se hajtottam el, pontosabban nem sikerült. Aztán meg úgy láttam, hogy vele lehet szórakozni. Adok-kapok, ez megy köztünk. Egy darabig érdekes, de aztán meg fogom unni, tudom. Nagyon ritka a kivétel, nagyon ritka. Meglep, hogy milyen udvarias a pincérrel. Semmi lecseszés, csak megmondja, mit kér. Finoman jelzi, hogy van még itala. A dalszöveget meg magára értelmezi. Ezzel a gondolattal egy kicsit eljátszom. A whisky stimmel, szerintem nem veti meg az élet élvezeteit sem. Hogy nehéz-e megkapni, azt nem tudhatom, de szerintem ha nem akarja, akkor gyakorlatilag lehetetlen. Erre nem mondok semmit, csak titkon reménykedek, hogy hamar abbahagyják és eloszlik a közönség. A zenekar biztos imádja, mikor táncol a nép, de én nem. Emma egész jól megfogalmazza. Mélyről jövő undor és taszítottság ez nálam. Nem szólok erre semmit, csak bólogatok. Egyetértek. De ő menne, nagyon menne. Látom rajta és abból is erre következtetek, hogy másodszor hozza szóba. Még egy érvet is bedob, ami elég ócska. Elmehetne egyedül táncolni. Akkor nem beszél és nincs is itt. Teljes főnyeremény lenne. Ha viszont egy kicsit ki akarok mozdulni a nyugalmamból és össze akarom zavarni, akkor a legjobb dolog most felpattanni és előadni Fred Astaire-t. Aki egyébként nem vagyok, de azért tudok valamennyire táncolni. Az előbbi szurkálódás után felkérem, teljes káosz. Legyen. Meghökkentő mesék, mint Roald Dahlnál. Keserédes történet, ami végül horrorba hajlik. Az lesz a tánc, tiszta horror, de lehet, hogy végül megéri. Tenyerek az asztalra, előredőlök és Emma szemeibe nézek olyan komoly tekintettel, amilyennel az amerikai elnök jelentené be, hogy még ma este elindul az atomháború: - Ha ott tényleg megnémulsz, akkor az antiszociális pöcs most táncra kér, kiscsibe! Ha látom, hogy nem a levegőbe beszélt és tényleg hajlik rá, akkor fel is állok az asztaltól, itthagyom a boromat és már kis törzsrázással megyek vele a parkett felé. Nem túl modern, inkább klasszikus rock'n'rollt tudok én, arra viszont többen mondták már, hogy egész jól ropom. Fura élmény lesz, ha ezt itt Emma-val csinálom.
Nem sértődöm meg a nyilvánvalón, elvégre, valóban idegesítő tudok lenni, ha úgy akarom, márpedig az esetek többségében igenis úgy akarom. Most is. Nem mintha nem bírná elviselni az egóm, hogy valaki nem bírja a fejem, sokkal inkább arról van szó, hogy örömet okoz, ha mások idegein táncolhatok. Ha ettől fura vagyok, hát legyen, meghatni nem fog a dolog. - Görkorizni meg jégkorizni szeretek. Meg egyebet is, ami akár sportnak is nevezhető. Kösz, igyekszik az ember lánya. Az egyéb alatt részemről egyértelmű, mire gondolok, de újabban nem vagyok túlzottan konkrét ilyen esetekben, menne a nyomulás, ha úgy akarnám, de falkatagot nincs okom levenni a lábáról. Ha nem elég neki páratlan személyiségem, akkor így jártam. - És persze táncolni is imádok. Tettem még hozzá, bár kétlem, hogy ez sportnak minősülne a férfiak esetében. Ettől függetlenül olyan mozgásforma, ami igenis megdolgoztatja a testet, erről jut eszembe, hogy el kellene már mennem táncolni, csak épp kétlem, hogy Castort el lehetne rángatni az íróasztala mellől, mindenesetre, majd teszek egy próbát, ha nem, még mindig ott van a kedves omegánk, akivel igen jót táncoltunk első találkozásunk alkalmával. Mindenesetre, az is biztos, hogy az alakra áldásos hatása van a táncnak, nyilván ez meg is látszik, én tökéletesen elégedett vagyok magammal. Plusz, nem óhajtok testőr szerepben tetszelegni, történetesen tudom, mi a véleménye ilyen téren a nőstényekről Castornak, szóval nem kell túlfejlesztenem az izmaimat. - Persze, kettőről én adtam az infókat, meg a Vörös Holdra is emlékszem. Húzom el a szám, utána hetekig lábadoztam, bár, meg kell hagyni, elég kellemes körülmények között. Kicsit aggódom is, hogy most már egyértelműen szárnyra kelhetett az a pletyka, hogy Castor meg köztem van valami. Pedig nincs, komolyan, még ruha sem. Érzelmileg meg olyan elcseszettek vagyunk mindketten, hogy tök esélytelen lenne a dolog. - Azt remélem, azért tudod, hogy valószínűleg csak akkor tudott köddé válni, a képességek cserélődése miatt... Nem nézem én ostobának, egyszerűen van, hogy a legapróbb és legegyértelműbb dolgok kerülik el a figyelmünket, márpedig jelen esetben nehezebb rálelnie a delikvensre, hisz nem tudja a vérvonalát sem pontosan. Sejtem én, hogy jobban érdekelné az Anchorage téma, mint bármi más, de ha egyszer nem az a feladatom, hogy minden infót gondolkodás nélkül szétkürtöljek a falkában… - Nem, valahogy nem csigázott fel túlzottan, de persze tudom, melyikről beszélsz. Ezek szerint te savatéval tartod karban magad. Állapítom meg, persze fölöslegesen, hisz egyértelmű. Ez és a golf. Meglehetősen érdekes párosítás, de mivel én magam igyekszem minden pillanatot úgy kihasználni, hogy örömmel töltsön el, nem csodálkozom, hisz nem ritka, hogy valaki a végletek embere, vagy épp farkasa, és egy területen belül különböző dolgokért rajongjon. - Na jó, tudod mit? Ha annyira akarod, hogy elhúzzak, megyek. Csak szólj, és megkapod a nyugodt estédet. Komolyan beszélek, talán szívtam már eleget a vérét, s mégiscsak egy falka tagjai vagyunk, nem akarom totálisan kikészíteni. Ki tudnám, az holt biztos, de semmi értelme nem volna. Sokkal inkább jobb azt az érzést meghagyni valakiben, hogy igen, ez a nőszemély egy kattant liba, de alapvetően egész szórakoztató a maga nemében. Nem térnék át a hajam tépem tőle kategóriába. Meg aztán, ha nem idegesítem fel totálisan, akkor talán, ha legközelebb találkozunk, még a lelke mélyén örülni is fog nekem. Sejtettem, hogy nem egy táncoslábú hímmel akadtam össze, de eddig szerencsém volt ilyen téren, ám nem hajthatja mindig a mi malmunkra a vizet Fortuna. Ez esetben nem fogom tovább erőltetni, egyedül meg táncoljon, akinek két anyja van, teljesen hülye ötlet lenne. Persze, tudom, hogy kereshetnék valami kevésbé kemény diót, de ahhoz most annyira nem fűlik a fogam, hogy idegenek tapizzanak azzal a célzattal, hogy bemásszanak a bugyimba. Felvonom a szemöldököm szavainak hatására, nocsak, úgy tűnik, arra játszik, hogy összezavarjon, ettől még nem fogom felülbírálni az első gondolatomat róla, de az mindenképpen lejön, hogy hozzám hasonlóan neki sem okoz gondot a különböző helyzetekhez való igazodás, azt tenni, ami az aktuális partnernek az ínyére van, következésképp behízelegni magát. Hahh, rokonlélek. Szerintem itt kapna szívrohamot, ha ezt közölném vele. - Ohh, ilyen kedvesen sem invitáltak még táncolni. Húzom az agyát természetesen, de kecses mozdulattal emelkedek fel a székemről, és indulok vele a parkettre. Vannak még csodák, azt hiszem, az ilyen alkalmakra joggal lehet mondani. Ő táncol, én nem beszélek, hisz ha már megígértem, nem volna szép dolog visszavonni. Mondjuk, kérdéses, hogy meddig fogom bírni. Amint leesik, hogy mit táncol, úgy hasonulok hozzá én is, nekem a legtöbb stílus megy, szóval ez sem okoz gondot, bár a szűk szoknyám nem feltétlenül fogja szeretni, de ez van, csak nem szakad ketté… Mondjuk, az sem hatna meg túlzottan. Az hamar egyértelmű lesz, hogy tényleg tudok táncolni, és valóban imádom is, az átlagostól sokkal szenvedélyesebben ropom, és teljesen mindegy, ki az aktuális partnerem, a tánc erejéig ő a világom közepe… Ez nekem másképp nem megy.
Korcsolyázás. Ahhoz pont jó az ilyen légies, törékeny alkat, mint az övé. Hozzám hasonló, termetes korist legalábbis nem láttam még a tévében, pedig ha nem is vagyok rendszeres nézője az ilyen meccseknek, néha belekukkantok a sporthírekbe is. Hogy az utcán mindenféle ember szerencsétlenkedik a korcsolyákkal meg a gördeszkákkal, az meg más dolog. Lefogadom, hogy ügyes a csaj. "Egyebet is"? Ha arra gondol, amire a Freud utáni világban szoktak ezt hallva, akkor még tökösebb, mint ahogy eddig mutatta. Igazi nőstényördög lehet az ágyban. Hmm. Nem illik rákérdezni az ilyesmire, bár ha megemlítette, biztos nem bánná. Rákérdezhetnék, csak azért, mert nem illik. De inkább hallgatok, mert talán pont a rákérdezést akarta elérni. Értem én, mire gondolt. Lehet, hogy az információszerzésben ezt is beveti és mikor megszabadul a fehérneműitől, akkor a kiéhezett célszemélytől már mindent megtudhat. És táncolni is szeret. Oda az erőn és állóképességen kívül ügyesség is kell, kecsesség, sőt talán ezekből kell több. Én nem nézem le a táncot. Nem művelem nagyon, de nem is nézem le. Komoly teljesítmény, amit a versenytáncosok csinálnak. A falkában is tudok egy-két jó táncost és azt hiszem, ha semmit nem csinálnának azon kívül, úgy is elég jó lenne a kondijuk. - Szóval egy igazi Mata Hari vagy - mondok egy utalást és most kivételesen kap hozzá egy mosolyt is. A kémnő, aki táncosként dolgozott és így lopta be magát a politikai-gazdasági elit szívébe, hogy titkokat szerezzen meg. Nem volt célom ezzel lekurvázni Emma-t, bár az a művésznő ezzel is foglalkozott. Ezt rábízom, hogy hogy akarja érteni, de szerintem bele fogja venni az értelmezésbe és sértésnek veszi végül. Pedig ez most csak egy utalás, semmi több. Ha így veszi, elfér a többi mellett, amit kapott tőlem. A Vörös Hold emlegetésére meg a kis infóra bólintok és kortyolok a boromból, majd szólok. - Persze. De attól, hogy értem, mi történt, még nem lesz feltétlenül könnyebb megtalálni. Viszont ez is elárul valamit. Vágja a Rocky c. filmet és a savate-t is. Mint egy igazán jó kém, mindenhez ért, mindenhez hozzá tud szólni. Sokkal jobban érdekelni ettől még nem fog, de azt hiszem, Kanguyakként jól csinálja, amit csinál. És pont ezen az apró beszóláson húzza fel magát annyira, hogy majdnem elmegy innen és végre hagyna nekem egy nyugodt estét? Elértem volna a határát, ennyivel? Vagy egyszerűen vége a dacnak és úgy érzi, nem akar teljesen kikészíteni? Pedig szerintem nem úgy viselkedem. Adok-kapok, szórakozás, én azt hittem, ezt simán levágja. Nem voltam elég kaotikus, ez a tanulság. Pedig én egész jól szórakozom közben, elfoglalom magam. A felkéréssel viszont sikerül meglepnem. Egy vicces vagy inkább gúnyos fordulattal viszonozza. Azt hiszem, ez a két mondat tőlünk lefedi az egész estét. Csipkelődünk egymással, de valamiért mégis élvezzük a dolgot. Egy kicsit. Azt viszont ha agyonütnek se tudnám megmondani, hogy ő vagy én találja érdekesebbnek és ez nálam nagyon nagy szó. Nem egy hétköznapi liba, azt meg kell hagyni. Felkel a székről, olyan elegánsan, mint egy úrimacska és megyünk csörögni. Tartja a szavát, csöndben van. Felveszi a ritmust és rázzuk a rock'n'rollt. Teszek pár Elvis Presley-s mozdulatot is, azt a jellegzetes látartást, mikor a térdet befelé fordítja. Tempós dal, úgyhogy lehet rá rázni rendesen. Ha Emma engedi, akkor meg is pörgetem egyszer-kétszer, aztán visszahúzom, ahogy ebben a táncban szokás és még a derekát is elkapom. Látni rajta, hogy élvezi. Amilyen gyors a szám, olyan rövid is, utána pedig belekezdenek valami olyanba, ami szerintem tök lapos. Az emberek meg csak ittmaradnak a tánctéren és imbolyognak, rázzák magukat, csak kicsit kedvetlenebbül. Hogy teljes legyen a zűrzavar, most, hogy ő végre elhallgatott, én kezdek beszélni. Már nem is olyan halkan és épp ezért semleges témát dobok fel: - Ahhoz képest, hogy nem akartad megvárni, úgy látom, eléggé élvezed. Tényleg benne van a lábadban a boogie. Gyakran jársz ilyen helyekre? Mármint nem country clubba, csak táncos szórakozóhelyekre? Közben én is ittmaradok és ha Emma táncol erre a pocsolyára valamit, akkor megpróbálom követni. Nem mindenben, a csípőmet rázni például biztosan nem fogom, de ha találok valami férfi megfelelőt a lépéseire, akkor bevetem. És nem kap semmi csesztetést. Most nem. Majd később.
- Ebbe még sosem gondoltam bele, de határozottan van benne valami. Duncan már úgyis kijelentette, hogyha megtanulok rúd táncolni, mehetek fellépni az Orfeumba. S igen, én nem ijedek meg ama kis apróságtól, hogy valaki alá kell feküdnöm több info érdekében, bár jelenleg a képességeim ezen irányú kamatoztatása szünetel, lévén eléggé limitálva van azok száma, akiknek az ágyában megfordulok. Egész konkrétan egy főre. Éhínség van, kérem… Szóval, megsértődés ezúttal sincs, én olyat talán nem is tudok, vagy ha tudok is, csak olyanok kóstolgatásán húzom fel egy idő után az orrom, akik fontosak nekem. Nincsenek sokan, szóval nem történik meg túl gyakran. Jé, tud mosolyogni, hát megzabálom. Ezek szerint nem reménytelen eset, vagy jó a kamumosolya, nekem mindegy, mosolynak mosoly, ez nekem most tökéletesen megfelel. - Persze, hogy el, én például nem találkoztam közülünk olyannal, aki hasonlót kapott volna a sajátjáért cserébe. Hát te? Az tiszta sor, hogy Eska képességével vérteződött fel ideiglenesen az a nőstény, viszont tényleg nem ismerek senkit, aki így járt volna… Ez persze nem jelenti azt, hogy ő nem jár előrébb nálam, s ez nem is lenne baj, hiszen az ő feladata. Én ebből kimaradok, nekem elég nagy lelki sokkot okozott a felismerés, hogy maga Annakpok kapott szét, én meg őt, mert hát, igen, én még mindig hiszem, hogy nem hazudott nekem a nőstény. Ezen a nyomon maradva pedig azt is kisakkoztam, hogy a vérvonal nagymamám jó eséllyel maga Sura, amitől tutira dobni fogok egy hátast, ha bebizonyosodik. Ő meg kibelez, mert beköptem. Nem hiszem, hogy valaha az életben találkozni szeretnék vele. Ami a csipkelődést illeti, nekem ez az életem, mindig, mindenkivel, kivétel nincs, előbb-utóbb mindenkivel eljutok oda, hogy a vérét szívjam, jellememből adódik, hihetnénk, hogy ettől közel is kerülnek hozzám, ez viszont már nincs így. Annyira megnyílni sosem fogok, ritka kivételektől eltekintve. Már-már fizikai fájdalmat okoz, hogy nem pofázok, komolyan, szerintem ez nálam valami betegség, de hát, megígértem, azokat meg még én is be szoktam tartani. Többnyire. Mint például most. Nyilván, ha az életem függne tőle, akkor igen hamar kinyílnának ismét az ajkaim, de most nincs erről szó, erőteljesen sarkított példa csupán. Ám hamar átadom magam a ritmusnak, a tánc élvezetének, s akkor már teljesen mindegy, hogy nem beszélek. Pörgök, forgok, megyek arra, merre aktuális partnerem vezet, s abszolút nem bánom, hogy olykor lendületet ad egy-egy újabb megmozduláshoz. Nem vagyok egy szívbajos bige, semmilyen téren, bár meglehetősen kevés olyan aspektusa van az életnek, ahol hagyom, hogy irányítsanak, de a tánc pont ilyen. Kicsit azonban bánom, hogy ennyire hamar vége lett, s el is húzom a szám, mikor meghallom a következő nótát, ez az imbolygós, simulós marhaság nem való nekem. Persze, ha standard táncról lenne szó, akkor belefér, de erre nem lehet olyasmit művelni, és kétlem, hogy Rocky jártas lenne bennük. Én ugyan nem maradok itt, majd esetleg visszajövök, ha lesz megint egy pörgősebb dal, de erre nem megy. S mivel már nem táncolunk, beszélni is szabad ugyebár, meg hát, kérdez is, szóval arra illik válaszolni. Hála a jó égnek. - És szerintem te is élvezted... Amúgy, nem olyan gyakran mostanában, de Detroitban gyakran jártam. Tényleg imádok táncolni, nem kamuztam, néha igazat is kell mondani, nem? Vigyorgom rá, majd ha minden igaz, ismét helyet foglalunk. - Egyébként, ez neked is tök jól ment. Rád ragadt, vagy valaki megtanított rá korábban? Nyaljuk fényesre akkor már egymás hátsóját, rajtam nem múlik. Egész szimpatikus a fazon, még azt is meg merném kockáztatni, hogy egész hasonlóak vagyunk mi ketten. Hiába, a rang kötelez… vagy csak meglepően furcsa véletlen.
Nocsak, újdonságot mondtam volna neki? Igaz, nem mostani híresség, de legendás. A fiatalabbak biztos máshoz hasonlítanák. Na meg Duncan, a kaszinótulaj betolakodó, illetve most már az egyesített falka tagja, ő se piskóta. Illik hozzá ez az idézet, amit Emma mondott. Szerintem tőle ezerszer durvább beszólásokat kapott, mint ma tőlem. Nem nyugtázom vigyorral, de elképzelem, ahogy sétál egy rúd mellett, meg akrobatikázik rajta. Biztos élvezni a kigúvadó férfiszemeket meg a csorgó nyálat. Sőt szerintem nagyon is élvezné, ott aztán játszhat a férfiakkal. De ha igazán jó játékos, akkor csak maradjon Kanguyak, én ezt mondom. - Akivel beszéltem a Vörös Holdról, az alig emlékezett. De ilyen kirívó esetről amúgy sem hallottam még. Elgondolkodom, hogy mi lenne, ha képességcserét élnék át. Azt is nehezen viseltem, mikor eltűnt a sajátom. Ha kapnék egy másikat egy éjszakára? És a találkozás egy őssel? Fájdalmas, megrázó, de izgalmas is. Belegondolok, hogy Strauss-t maga Alignak kapta el. Az igazi Alfa, az első. Eddig megúsztam az ilyesmit, de azért valahol érdekesnek találom megélni, amit csak másoknál láttam. Igen, ez határozottan olyan dolog, ami érdekel. Majd jövőre... A parketten Emma jó partner. Lehet vele táncolni, laza, tudja a lépéseket és bedobja magát. Ez a kis langyos pocsolya, amibe belekezdenek, tényleg nem táncra való és ez el is keseríti. Totyogni én se akarok, azt meghagyom a pingvineknek. Visszaülök az asztalhoz és kortyolom tovább ezt a kimondhatatlan nevű valamit, ami tulajdonképpen egy pinot noir. Arra nem mondok semmit, hogy élveztem-e. Erős kifejezés ez. Mozogtam egy kicsit, azt a mi fajtánk szerintem mindig szereti, de azért nem vagyok magamon kívül. Szóval detroiti. Ezt megjegyzem. Ha onnan kell infó, őt fogom kérdezni. Bár az jó messze van innen. De legalább tudta, hova kell jönni. A vigyort most sem viszonzom, csak röviden felelek, miután a kortyommal végeztem: - Néha. De azért nem kell túlzásokba esni. A külvilággal nem is. Egymásnak viszont felesleges lenne kamuzni. Egy Falkában vagyunk, nincs sok értelme egymásnak hazudni. Legtöbbször úgyis átlátunk rajta. Ilyen kis csipkelődések, hogy most mennyire megy az agyamra és mennyire nem, ez más kategória. Csak húzzuk egymás agyát. Olyan ez, mint az igazi farkaskölyköknél a harapdálós, karmolászós játék. Mi félig emberek vagyunk és szavakkal csináljuk ugyanezt. Nem az elpusztítás a cél, csak a harc és az erő, ügyesség alkalmazása. Hangerő, ráhatás, szóforgatás, amihez ő is elég jól ért, kiderült. Most kapok egy dícséretet. Bólintok rá, lesütöm a szemem, aztán hunyorogva válaszolok, egész közönyös arccal: - Ellestem, még a rockzene hőskorában. Ez olyan valami, amit megszerettem a modern világból. Még ha nem is ropom gyakran. Beúszik a képbe egy kósza gondolat, hogy vele viszont ropnám máskor is. Nofene! Pedig igaz, ez jó volt, jól éreztem magam. A zenekar most már visszavált egy olyanra, mint amilyen az első szám volt. A közönség is szivárog vissza az asztalokhoz. Az asztal mellől ülve hallgatni ez még mindig kellemes zene. Kortyolok a boromba és gondolok egy nagyot. Fullra felengedem a pajzsomat, semmit sem rejtek el. Emma most érezheti, mit gondolok róla, a helyzetről, a helyről. Én is megvizsgálom. Szimpátia? Komolyan gondolta a pozitív véleményt, nem csak játszik. A csalódottság látható is volt, hogy hamar abbamaradt a pörgős zene, most érzem is. Menne, nagyon menne, csak nincs mire. És a vérvonalát is látom már. Ezek szerint órákig képes lenne rá, ki tudja, hányszor annyi ideig, mint egy csúcson lévő versenytáncos. Ha már itt tartunk, nem tudom, ő le tudja-e vizsgálni ezt rólam, de most elárulom. Meglepett ezzel, hogy szimpatizálunk. Nem sikerült lekoptatnom, bár csak az elején igykeeztem nagyon. Utána csak össze akartam zavarni. Ez se sikerült. Nem mondom, hogy kudarcélmény, mert azért mégiscsak egy nagy játékosról van szó, egy Kanguyakról. De érdekelne, hol rontottam el. A szavaim nagyon halkan hangzanak, ha nem lenne farkas, semmit sem hallana. - Szóval troll vagy. Én pedig ködös, amilyen volt az a nőstény a Vörös Hold idején. Kérdezhetek valamit? Hol billentünk át ebbe a pozitív viszonyulásba? A kérdésem abszolút érdeklődő és semleges hangsúlyú. Mivel a pajzsom nincs felhúzva, érezheti, hogy tényleg érdekel, amit kérdezek, de lázba nem hoz. A gyógyulási képessége sokkal inkább. Ezt még megpendítem ma este, de később. A pincér, aki most már bizonyára közös "kedvencünk" megérkezik közben. Ideges, fél, érzem rajta. Semmit nem rontott el, meg vagyok lepve. Olyan italt hoz Emma-nak, amilyet kért. A pohár se koszos, el se esett közben. - Parancsoljon, hölgyem! Uram, Önnek mit hozhatok? Jól van, azért még mindig hozza a formáját. Itt van előttem a pohár, sőt a kezemben, mert fogom, ahogy az asztalon nyugtatom a jobb karomat. Nem ittam le sokat belőle, de megkérdezi, hogy mit hozzon. Kicsit túlreagálja a letolást és most már nagyon igyekszik. Ja, hülye kérdésekkel. Csak mutatok a bal kezemmel a jobban lévő pohárra. Odanéz és meglátja, majd szabadkozik: - Ja? Elnézést! Ezzel el is megy. Kíváncsi vagyok, meddig lesz itt. Ha Emma elröhögi vagy elmosolyogja magát a pincér szerencsétlenkedésére, akkor társulok. Magamtól viszont nem. Nézem a nőt. Most csak nézem, nem szólok, nem kérdezek semmit. Végigfuttatom a szemeimet rajta, minden részén, ami kilátszik belőle az asztal mögül. Egy táncoló troll. Hmm.
- Persze, mert megszállás alatt volt mindenki, ellenben azt hiszem, azok emlékeznek rá, akiket megtámadtunk, csak épp egyikük sem tartozik közénk... Fura, de mintha nagyon elszaporodtak volna mostanság a magányos lelkek... Én is az voltam, mikor idekerültem, s egészen beleszoktam azon pár hónap alatt, őszintén, nem vagyok benne biztos még a mai napig sem, hogy a falka nekem való, nem konkrétan ez, úgy bármelyik, talán túlságosan is szabad lélek vagyok ehhez. Mindenesetre, igyekszem nem gondolkodni ezen túl sokat, mert az mindig bajt szül az esetemben. A tánc túl rövid az ízlésemnek, de nincs mit tenni, nem mi választjuk a talp alá valót, szóval hamar véget ér a móka, s úgy tűnik, a hím mégsem volt olyan lelkes ezzel kapcsolatban, mint én. Sebaj, nem élvezheti mindenki annyira a táncot, mint én teszem. Nem kell ezen meglepődni. - Kinek mi a túlzás. Vonok vállat, mert bizony az én határaim jóval rugalmasabbak, mint az átlagé, így a túlzást is igencsak másképp értelmezem. S igenis sokszor kamuzom, még falkatársaknak is, még ha csak annyiról is van szó, hogy jó pofát vágok valakihez, akit amúgy nem kifejezetten kedvelek. Senki ne mondja nekem, hogy minden társát csípi… különben is, az én igényeimnek nehéz megfelelni, és vannak igenis idegesítő stílussal rendelkező egyedek, persze, könnyen lehet, hogy mások meg engem nem bírnak, de ez meg hidegen hagy, nem célom mindenki kedvencévé avanzsálni. - Modern világ… ne is mond, én nem vagyok épp őskori lelet, de nekem is fáj a fejem a sok elektromos borzalomtól, képzelem, akkor hogy érezheted magad mondjuk te… bár vannak olyanok, akik egész jól beletanulnak, én is tudom használni őket, de ha nem lenne muszáj, inkább távol tartanám magam tőlük. Mikor leereszti a pajzsát, kicsit jobban felmérem én is, így kiderül, hogy amellett, hogy egészen sokkal idősebb nálam, pluszba még Eska leszármazottja is, hurrá, hát, ha nem mutatná meg magát, a büdös életbe nem tudtam volna meg róla mindezt, mármint, hacsak nem kérdezek utána a falkában. Nyilván úgy sokkal kevésbé érdekes kideríteni a dolgokat. Megleptem? Mivel? Hogy szimpatikusnak találom? Talán ez lehet az egyetlen, amivel ezt elérhettem, igazából, nem hiszem, hogy annyira furcsa, tekintve hogy elég hasonszőrűek vagyunk. - Az bizony. Bólintottam büszkén, mert bár egy seggfej volt a teremtőm, de ettől még a vérvonalam imádom, el sem tudnám képzelni nélküle. - Valahol ott, ahol az antiszociális pöcs felkérte táncolni a kiscsibét. Kacsintok vidáman, igazság szerint, belőlem nem nehéz ezt kiváltani, de épp oly könnyű azt is elérni, hogy minden érdeklődésem, s szimpátiám elpárologjon. Meglehetősen szeszélyes tudok lenni olykor, na jó, mindig. - Köszi! És… a rend kedvéért, ha majd szeretnénk valamit, jelezzük! Szólok a pincérre, mert nagyon kis cuki, hogy ennyire igyekezni próbál, de valahogy nem találja meg a lovon a nyerget, ehelyett mindig átesik a túlsó oldalra. Ha mindenki mással így viselkedik, akkor szerintem holnap ő már nem fog itt dolgozni. Én nem teszek panaszt, annyira nem érdekel a dolog, nem vagyok egy sértődős perszóna, de nem mindenki viszonyul így a hibákhoz. Megmosolygom a jelenetsort azért, s csak akkor nézek vissza Rockyra, mikor lelécelt a pasi. Megforgatom az italomat, a jégdarabok halkan koccannak a pohárhoz. - Szóval… zavar? A szimpátia? Nem vagy hozzászokva? Kicsit talán pofátlanság ezt telibe megkérdezni, de én ilyen vagyok, nem szokott érdekelni, hogy általában mellőzöm a tapintatot.
- Hát igen, érdekes dolgok történnek mostanában... Sokan jönnek ide, de sokan be is olvadnak. Talán nem azok, akiket megszállva megtámadnak a falkatagok, mert ez nem túl jó első benyomás. De megpróbáljuk majd elérni a békét, így vagy úgy, nem igaz? - kérdezem Emma-t. Nem lehetetlen lecsillapítani azokat, akik így jártak. Ha úgy alakul a helyzet, hogy lehet értelmesen beszélni, akkor el lehet magyarázni, mi történt azon az estén. Feltéve, hogy nem tudják. Azért hülyének se kell nézni a magányosokat attól, hogy nem a Falka részei. Én se itt születtem, csak csatlakoztam. A túlzásokról másként gondolkodunk mi ketten, az biztos. Nem kell neki elhinnem semmit, a nyilvánvalókon kívül. A modern világról nem akartam így keseregni, mint valaki, aki felett eljárt az idő. Egyáltalán nem ilyennek érzem magam, most pedig ki is nyilvánítom ezt. A hangom még mindig a lehető leghalkabb a vérfarkasok számára hallható frekvenciákon belül és teljesen közömbös. - A sugárzásra célzol? Az tényleg elég zavaró. Állomások mindenfelé, egyfolytában bombáznak minket. Szerintem ezt csak mi érezzük, az emberek nem. Amúgy igyekszem felvenni a lépést. Elfogadtam, hogy mobilokon beszélünk, tévét nézünk és neten szörfözünk a tengerpart helyett. Szakértő sose lesz belőlem, de megtanultam ezeket kezelni. Van, amit nem lehet kiszagolni a szó szoros értelmében. Egész sokat beszéltem most, de ezek szakmai dolgok. Nem árt tudni, ki hogy csinálja, tanulhatunk is egymástól. Ahogy vizsgálgatjuk egymást, meglepettséget érzek. Nem számított akkora közönyre, amekkorát talált? Nem hinném, hogy az én vérvonalamon csodálkozik. Abban nincs semmi különös, ellentmondó, kivéve, ha eleve más volt az elképzelése erről. Érzem, hogy sokra tartja a saját vérvonalát, ahogy rábólint. Hasznos is. Talán nem élte volna túl azt a női bunyót, amiről beszélt, ha nincs ilyen képessége. Megmutatja a fordulópontot. Akkor nem hibáztam olyan nagyot. Előtte nem voltam szimpatikus, legfeljebb néha. De amit adtam, azt utána el is vettem. A tánc közben már nem csesztettem, úgyhogy így tiszta. Jól van, megvan a vissszacsatolás. Érzem, hogy még megvan benne a szimpátia és jól is érzi magát. Elszállt a kezdeti ellenérzése, megvetése. Ennyire változékony lenne? Még nem tudhatom, de ezt érzem. A pincér se megy az agyára, kifejezetten udvarias vele. Sőt mintha megszánná. Hát szánalmas is. Én inkább megvetendőnek mondanám. Én se fogok panaszt tenni, nem szoktam. El lehet máshogy is intézni, ha nagyon a bögyömben lesz. Eddig csak ügyetlen, de nem elviselhetetlen. A kérdésére megint elmosolyodom. A pajzsomat még mindig nem húzom fel, vizsgálódom és ő is megteheti. Szókimondó és be is lát a szavak mögé. Ezt el kell ismernem. - A szimpátia munkaeszköz, de most nem dolgozom. Szóval jó így. Csak tudni akartam, mi hogy hatott, ezért kérdeztem tőle. Ahogy kocogtatja a jeget, nézem a kezét. Aztán a szemébe nézek. Iszok még egy kortyot, lassan fogy. Pedig ezt már szívesebben iszom, mint a chilei pancsot. Nem semmi ez a nő. Van egy kisugárzása, amit pajzshasználat nélkül már elég jól érzek. És tetszik is. Sokat beszél, de jó bőr és sokáig bírja, ha troll. Vele lehet egyenesen is beszélni, úgyhogy most jön egy nagyon nyers kérdés: - Mostanában van kivel hetyegned? Ha van, akkor nem is megyünk tovább. Foglaltakkal nem kezdek. Van bőven szingli is, ha kell néha. Ha viszont egyedül van, akkor próbálkozom tovább. Most van hozzá kedvem. Vele van. Érezheti is rajtam, ha vizsgálgat. Akár egy bunyóhoz is, mert megnézném, mit tudok egy ilyen képességű farkas ellen. Sőt a kettőt össze is köthetjük, annak se lennék ellene. Dugás után összeverjük egymást. Vagy előtte. Nyílt lapokkal játszanánk és szerintem nem lenne túlzás.
- Ami azt illeti, szerintem most béke van, a magányosok kérdésköre meg mindig probléma lesz, tudom, én is voltam az pár hónapig, mikor megérkeztem a városba. Amúgy, akinek én estem neki, jó arc volt, egész jól elcsevegtünk, mikor magamhoz tértem. Én úgy vettem észre, hogy nem haragudott rám, amiért nekimentem, sőt, én sem neheztelek rá. Vonom meg a vállam, mert valóban nincs harag a szívemben, elvégre, mit kellett volna tennie? Hagyni, hogy kifilézem? Hát persze… ostobaság. Szóval ez van, kicsit zavar, hogy Castor valószínűleg bosszút akar állni rajta is, de nincs mit tenni, így alakult… nyilván egy alig ismerős miatt nem fogok összekapni az alfámmal. Szerintem közel sem magyarázkodni óhajt ugyanis, sokkal inkább megtorolni a sérelmeinket. - Persze, én is tudom kezelni őket, de valahogy nem szeretem. Tudsz szörfözni? Na az még tök menő dolog lehet, nekem fogalmam sincs róla, hogy kell… Ennyit a lamentálásról a technika vívmányain, ne mondja senki, hogy az én figyelmem nehéz elterelni, sőt, olykor, vagyis inkább többnyire kifejezetten könnyű, lévén nem szívügyem a komoly dolgokkal való foglalatoskodás, meghagyom a komoly embereknek, farkasoknak, akármiknek. Igen, szeretem, hogy trollnak mondhatom magam, noha kicsit az agyamra meg a sok képességkihagyás, csere, akármi újabban. A Vörös Hold idején rohadt jól jött volna a képességem, sokkal gyorsabban felgyógyulhattam volna belőle, talán halál közeli állapotba sem kerültem volna, bár mi tagadás, az illúziók is érdekesek lehetnek, de marhára nem emlékszem rá, hogy miféléket műveltem vele, pedig ha tudnám, tutira vállon veregetném magam, azaz, Alignakot, mert igencsak genya dolog volt. - Ahh, szóval ha a melód lennék, egyenesen imádnálak? Vigyorodom el, és őszintén, nem vagyok hajlandó fennakadni azon, hogy a szavai tulajdonképpen azt sugallják, hogy a szimpátia csak részemről van meg, ő meg úgy elvan magának, csak elvisel, és kész, gondolom, mint ahogy általában szokta. Nem vagyok az a fajta lány, aki azon rinyálna, hogy valaki nem bírja a buciját. Előfordul. Ha nekem ő lenne a célszemélyem, akkor is egész másként alakult volna ez az egész, ez kétségtelen. Állom a tekintetét, egészen felderültem a tánctól, szóval derűs pillantással találkozhat, bár nálam tényleg sosem tudni, mikor kamuzok a mozdulataimmal, ha már szavakkal farkasok közt nem igen lehet. A testbeszéd más. Hmmm… most valami egész más borzongatja az érzékeimet, hát mégis bejövök neki. Mármint, olyan értelemben, ahogy nem biztos, hogy kellene. Nem mondom, hogy zavar, sőt, ettől csak még könnyebb önmagamnak lennem, de igyekszem figyelmen kívül hagyni, mert ez olyasmi, aminek nem feltétlenül lenne jó vége. Ám ő másként gondolkodik a dologról, mert egész konkrétan rákérdez a dologra. Bevallom, meglep vele, ennyire célzottan szerintem még nem érintett semmit, és nem gondoltam volna, hogy vevő az ilyesmire. - Nekem mindig van kivel hetyegnem, hajmeresztően egyszerű ágyba csalni a férfiakat, ha úgy tartja kedvem. Állapítom meg, nézzük csak eme példát, eszembe sem jutott, - bár, mostanság csak egy személlyel kapcsolatban jár az agyam eme téma körül, - és mégis ide lyukadtunk ki. - De a hetyegésen kívül bármiben benne vagyok. Jegyzem meg, mert egészen sajnálnám, ha érdeklődését vesztve megpattanna most, hogy kiharcoltam egy keveset belőle, bár hogy mivel, arról fogalmam sincs, biztos a kisugárzásom teszi. Mondjuk, az nem lepne meg, az olyan lehet a pasiknak, mint éjjeli lepkének a fény, hiszen túlteng bennem az életigenlés, no és persze az örökös szexuális túlfűtöttség. Egy egészen kicsit sajnálom, hogy ilyen irányt nem vehet az este, mert őszintén kíváncsi vagyok rá, vajon mennyire képes tüzessé válni a megfelelő körülmények között, ám ez van. Mondhatni, a testem perpillanat korlátozottan használható.
- Én is így értettem. Úgy általánosságban béke van, de akad egy-egy új arc, akivel külön meg kell találni a békét. Én bírom ezt a Falkát. Előtte Klondike-ban éltem egy darabig. Az ottaniakkal nem tudtam megegyezni, nem tűrtek meg, itt viszont sikerült, mint látod. Persze, a bunyó kell nekünk. Minden állat szeret megmérkőzni más példányokkal csak úgy - mondom Emma-nak, mert ez a normális vérfarkas gondolkodás. És akkor még nem is érintettük a különleges eseményeket, amiket főleg meg kell érteni. Emma ezt mondja, de valamit érzek még a vállvonogatás mögött. Valami nem stimmel ott. Nem firtatom, nem érdekel. A szörfözést csak úgy említettem, de én magam nem űzöm. Tisztázni akarom, mielőtt félreérti és terjeszteni kezdi, hogy én szörfözök, aztán úgy jövök ki belőle, mint aki lódít, hogy többnek látsszon, mint ami valójában. - Nem, nem, én se szörfözöm. Golf és savate, ez elég. Amióta átjöttem a tengerentúlra, nem is nagyon vágyom a vízre. Egész sokat beszélek magamról, de megvan az oka. A téma nem nagyon érdekel, csak tiszta vizet öntök a pohárba, mert nem akarok idegen tollakkal ékeskedni. Ennyi. Emma megfordítja az állításomat. Igen, ha az lenne a feladatom, hogy jóban legyek vele, akkor nem így viselkednék. Ma le akartam rázni, aztán elkezdtem vele szórakozni a stílusa miatt. Már egy kicsit szimpatikusabb, van benne valami, ami miatt nem rugdosnám el. Amúgy is szeretek mindenkivel jóban lenni a Falkában. Belül nem keresem a balhét, csak a kapcsolatokat, amik még jól jöhetnek. Emma-t se szivatom tovább. Kiszórakoztam magam, most jöhet a színvallás és a jófejség. Amellett, hogy tud kamuzni, elég egyenesnek tűnik. - Megkedvelnél, biztosan. Jó, figyelj. Mikor ideültél, kurvára nem volt kedvem senkihez. Jeleztem is, te pedig azért sem távoztál. Gondoltam, akkor játszunk kicsit és elkezdtem veled szórakozni. Na, ezt láthattad, nem mélyről jövő utálatot. De el kell, hogy ismerjelek. A dacosságod mellett megmutattad a pozitívumaidat is. Most aztán jól megmondtam. Jóban tudok lenni vele, ezt tényleg érzem, így ha vizsgálgat, láthatja, hogy nem vetítek. Azt gondolom, amit mondtam. Kevesebb dolog érdekel belőle, mint amennyi a falkatársakat érdekli, de ez van. Nem kap több bunkó megjegyzést. Bocsánatkérést se, hiszen a ló túlsó oldalára nem esek át. Mikor végignézem, érzem, hogy a vonzalom nem kölcsönös. Mármint a fizikai vonzalom, hiszen túl nagy szimpátiára nem is számítok az eddigiek után. Plusban még meg is lepem ezzel a nyílt kérdéssel. Ezt most meg akartam kérdezni és nem akartam húsz kört futni előtte olyanokkal, hogy mit iszik, de aranyos, stb. Minek fáradjak, ha már rögtön lehet tisztázni? Tisztázza is. Arra céloz, hogy váltogatja a partnereit, ahogy épp kedve tartja, de most, velem nem tartja kedve. Ez még alakulhat. Ha azt mondaná, hogy van partnere, azonnal leállnék, hiszen azt tiszteletben tartom. Könnyebb és praktikusabb magányosakat elkapni egy-egy menetre. A szimpátiaféle még megvan benne és valami csalódottságot is érzek. Mi az, amitől ezek után csalódott? Nem ezt várta tőlem? Vagy szíve szerint nem ezt válaszolná, de rákényszerül? Egyelőre ezt hanyagoljuk. Rátérek arra, ami foglalkoztat és újabb nyílt kérdés jön. Kész vagyok arra, hogy szemköztröhög, de arra is, hogy benne lesz. - Harcban csak a farkasképességekre hagyatkozol vagy tudsz mást is? A vérvonalad megmozgatta a fantáziámat. Összemérhetnénk a képességeinket egy bunyóban. Ez aztán nem egy tipikus csajozós szöveg, bár születtek már nagy dugások nagy verekedések, karmolászások, csikizések után. Én viszont nem erre az egy dologra fókuszálok. Ha nem vele, akkor majd mással csinálom, akit megkívánok. Egy fejlettebb regenerációval rendelkező vérfarkassal, aki alig fárad a harcban, jó lenne megmérkőzni. Hogy mellesleg az egy elég jól kinéző nő, az közben mellékes lesz. Ennyi.
- Én Detroitból pattantam meg, nem volt nekem való hely. Mondjuk, kezdetben itt sem akartam csatlakozni a falkához, aztán másként alakult. A szavaira bólintok, noha igaznak nem érzem, hiszen a szubmisszív beállítottságú farkasok kerülik a konfrontálódást. Ezért semmibe sem veszem őket, de ez már nem az én problémám. Az már viszont nagyon is tény, hogy én is az általa felvázolt vérmérsékletet tartom normálisnak, hisz én is ilyen vagyok. Ha nem javítana ki, akkor sem rohannék sehová elhíresztelni, mint ahogy arról sem fogok szólni senkinek sem, hogy golfozik és savatézik. Minden cserfességem ellenére nem vagyok egy pletykás banya. Castornak elmondom a felfedezéseimet, mert jelentenem kell neki, de ennyi, a többiekkel nem szokásom megosztani az infóimat, legyenek bármennyire is jelentéktelenek. - Én bírom a vizet, bár ez mostanság a hotel területére korlátozódik, de beérem annyival is. Azon belül is többnyire Castor fürdőkádjára, de ez az, amit nem fogok elhíresztelni. Így is elég nekem, hogy már a Hotelen belül elég nyilvánvaló, hogy olykor összegyűröm a lepedőt az Alfámmal. Kifejezetten zavar, mert jobb szerettem volna, ha megmaradhat titokban a dolog, de már nem tudok mit csinálni ellene. - Utálatot nem is feltételeztem, elég felszínes seggfejnek kell ahhoz lenni, hogy valaki ennyiből eljusson idáig. Ennyire még én sem vagyok idegesítő, bár, lehet, hogy tudnék, no de most erről nem volt szó. Amúgy meg, kösz, te sem vagy olyan megdönthetetlenül komor, magának való figura, mint aminek első körben gondoltalak. Ezért nem kell előre ítélni. Ha azt mondanám, hogy van partnerem, hazudnék, mert nincs. Ez más, ez csak olyan alkalmi valami, ami talán kicsit több, de nem annyira, hogy azt lehessen mondani, foglalt vagyok. Mégis úgy csinálok, mintha az lennék, ami viszont nincs rendben, de basszus, nem tudok rájönni, hogy miért nem zavar ez annyira most, mint amennyire az első hónapokban zavart. Tény, hogy mielőtt idejöttem, minden ujjamra jutott egy pasi, azóta viszont Castoron kívül senki nem jutott be a bugyimba. Rocky sem fog, és nem azért, mert nem tenném szívesen, egy évvel ezelőtt gondolkodás nélkül, ám most már valami más. - Ha megmondanám, kiadnám a kezemből az ütőkártyáimat, nemde? Kérdezek vissza mosolyogva, mert nyilván nem fogom kibökni, hogy mivel nő vagyok, a legtöbbeknek kisebb, és gyengébb, hajlamos vagyok gerinctelen húzásokra is olykor, de ezenfelül sem csak a képességemre hagyatkozom, a farkasom imádja az éles helyzeteket, mi tagadás, én is. Ettől élünk igazán. - Benne vagyok, nagyfiú. Azzal lehúzom a piám maradékát, és kecsesen felemelkedek ültemből. Basszus, sajnálni fogom ezt a szoknyát, bár tény, hogy harc miatt ruhát szaggatni majdnem olyan jó, mint egy kiadós szex esetében. A pohár halkan koppan az asztalon, majd elindulok a kijárat felé. - Azt hiszem, előtte vár ránk egy kis séta, engem hoztak, meg amúgy is ittunk. Jó, ez engem pont nem szokott érdekelni, de lehet, hogy ő szereti tartani magát az emberek szabályaihoz. Akárhogyan is legyen, egy perc múlva én már a kinti levegőt szívom, s ha már bunyózni óhajt, nyilván ő is jön utánam. Basszus, mit fogok én kapni, ha megint szétveretem magam…
A Mr. de Lucával történt beszélgetésünk után a nap eseményei kissé felgyorsultak: kaptam egy szobát, ahova átköltözhettem a hotel külsősöknek fenntartott részéről, majd a biztonsági rendszer kapcsán volt egy jelenésem a már megismert Sadlernél. Ő lett az a szerencsés így, akitől a Country Club kapcsán informálódtam, s mivel nem volt másnapra - azaz mára - jobb programja, nekem meg kocsim nincs még a városban, felajánlotta, hogy elhoz ide, Senki Földjére. Pontosabban, most már az enyém részben, de ettől még nem lesz a belvárosban a hatalmas területen elhelyezkedő épületegyüttes. A kocsiban ülve a tájat figyelem, nem nagyon beszélgetünk a hímmel. Leköti a zene, ami a rádióból üvölt, engemet pedig a bensőmben ébredő kíváncsiság. Eddig csak képeken volt szerencsém látni a helyet, s nyilván, azok nem ma készültek, hanem még a megnyitása előtti időkben. Évekkel ezelőtt. Elhagyjuk a várost, vidékies külvárosi terület következik, majd egy tábla is jelzi már: közeledünk. A kocsi lassít, Sadler pedig finoman vállba bök, elmutatva egy fehérre mázolt épület felé. Oda jöttünk. Mondja, én pedig kissé elkerekedő tekintettel meredek a fölém magasodó falakra. "Na mi lesz, benézünk még ma?" - hallom magam mellől, s oldalt pillantva meglátom, amint kulcsokat lóbál előttem. A hely kulcsai azok. Most már az enyémek minden felelősséggel és nyűggel együtt, ami a hellyel jár. Én akartam. Kihívás... - Lássuk, miből élünk. - Szélesedik ki mosolyom kissé, s felocsúdva a kezdeti megilletődöttségből, elveszem a kulcsokat, majd kikászálódok a verdából. - Nem nagyon van élet errefelé... ez átlagos? - firtatom becsapva magam után a kocsiajtót, s feltolom a napszemüvegemet is fejem tetejére, hogy jobban láthassam az épületet és a mögötte elterülő birtokot. Kissé mintha megereszkednének a vállaim, de végül, ahogy a hím, úgy én is megindulok a bejárati ajtó felé.
Unottan gördültem le az országútra. Northwood szótlan volt - nem mintha bántam volna -, csendben szemlélte a tájat, az alattunk folyó beton tengert. Az ujjaim a lejátszóra siklottak, könnyedén kapcsolva be azt, hogy a fullasztó csöndet megtöltsem zajjal. Eleinte csak a rádióban recsegő hangot figyeltem, valami vékony női hang darálta el a napi híreket, az esedékes időjárást. Aztán meg is untam, és némi kapcsolgatást követően találtam egy valamire való zenét is. Az ujjbegyeim pattogtak a kormányon, miközben a vállaim, a fejemmel együtt ritmikus ingásba kezdtek.
Kanyar pedig kanyart követett, és miután a város zajos, füstös forgatagát magunk mögött tudtuk, már csak a hosszan elnyúló, zöld táj terült elénk, itt-ott elvétve egy-két viskóval, valamire való tákolmánnyal díszítve. Különösebben nem ragadta meg a fantáziámat, és már nem is nagyon jutott volna rá időm, hiszen közeledtünk a cél felé. Lejjebb tekertem a hangerőt, ezzel együtt pedig felengedtem az ablakokat. Fék... aztán monoton, finom megállás. Megjöttünk. Miután erről Northwood-ot is felvilágosítottam, aki elég... hogy_is_mondjam fejet vágott, megvillogtattam előtte a kulcsot is, hogyha más nem, akkor ez mindenképp indulásra ösztönözze. Ez pedig be is jött. Ő könnyedén kikapta az ujjaim között himbálódzó fém csomót, én pedig épp ilyen mozdulattal süllyesztettem el kezeimet a zsebembe.
Kérdésére sandán pillantottam át rá, ajkaimra engedve egy halovány mosolyt. - Változó. De, nem olyan vészes. Mondjuk, fényes hétköznaptól sok csodát ne várjon. - recsegtem, miközben irányba vettük az ormótlan, fehér épület kapuját. Talpaink alatt olykor megsercent egy-egy kavics, karcosan pattogva arrébb, egészen a végtelen zöldségig. Körbe tekintettem, ahogy már a lépcsőfokokat szeltük, lazán feltűrve ingem mindkét ujját. - Haladjunk. - böktem fejemmel a bejárat felé, jelezvén, hogy nem bánnám, ha használatba venné a kulcsokat. Ha pedig ez megtörtént, úgy követve a nőstényt, beléptem az épületbe. Engem különösebben nem mozgatott meg a látvány, jóformán, annyi érzést sem keltett bennem, mint egy marék halott molylepke. Ellenben, egyelőre nem szóltam, nem is nagyon akartam. Hagytam, hagy bámészkodjon kedvére, illetve induljon meg, amerre jónak látja.
Az épület kongott az ürességtől. Igazából semmi életrevalót nem árult el magáról, pedig akad itt élet, hajjaj. Mondjuk nem ilyenkor, nem ebben a korai időben. A golf rész is csak egy-két óra múlva nyit, de hát, ha ő körbe akar nézni, akkor jobb is ilyenkor. Néhány lépés után egy fiatal, egészen jól öltözött farkas suhant el előttünk, tenyerébe megannyi kulcsot, tálcát, és rongyot vonszolva magával. Pillantása lapos volt - fáradt -, ahogy felénk meredt egy másodpercre. - Mr. Sadler. - biccentett. - Kisasszony. - vezette át tekintetét Northwood-ra, majd már illant is el sietősen. Én magam is megbillentettem a fejemet felé, noha nem vittem túlzásba. - Ez, Phil'. Az egyik felszolgáló. - jegyeztem meg egyszerűen, mintha csak az időjárásról csevegnék. Aztán haladtam is tovább...
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Haladtam a másik mellett, végig a széles bejárón, fel azon a pár lépcsőfokon, ami a bejárathoz vezetett. Kérdésére nevetősen ciccentem fel mindeközben, s felé fordítottam arcomat, ha már hozzá szóltam. - Úgy nézek én ki, mint aki még hisz a csodákban, Mr. Sadler? - Kissé megráztam fejemet, szőke, hullámos tincseim alig győzték követni a szertelen mozdulatot. És elértük az ajtót is, így kissé megtorpantam, esetleges válaszára figyelve, már ha ad a költőinek szánt kérdésre ilyesmit... De ő csak ment volna befelé - ahogy én magam is, szóval eleget tettem kérésének. Kulcs fordult a zárban, az meg engedett, főleg minket befelé.
Lépteim kissé visszhangot vertek a zárás előtti nyugalomba. A hely egy csalódás volt, de igyekeztem nem mutatni. Pedig nem vártam sokat, sőt, abból is igyekeztem alább adni, de egy részem remélte, hogy talán... talán kevesebb meló lesz vele, mint azt elsőre tippelni mertem volna. Nézelődésembe a be... - jobb szavam nincs rá - vánszorgó farkas zavar bele, el is kerekedik kissé tekintetem, ahogy Oliverre pillantok, majd onnét vissza a másik pasasra. - Igazán örvendek. - Apró mosoly is megjelenik ajkaim szegletében az udvariasnak szánt, de nem feltétlenül őszinte fajtából, s ha lelép, kissé megereszkedő vállakkal fordulok körbe a tengelyem körül. Van valami megadó az egész lényemben, ahogy megperdülök a hall közepén, Sadler előtt. Végül, mintha csak felgyúlt volna a fejem felett képzeletben egy égőcske, csapom össze hirtelen a tenyereimet. - Na jó, ez így nem fog menni! Szükségem lesz kivitelezőkre a felújításokhoz. Ácsra, burkolóra, kertészre is, ahogy látom... A dekorációt magam intézem, ami pedig a biztonsági intézkedéseket illeti... - Lassan fordulok a farkas felé, tekintetem lelkesen csillog immáron és nem, egy pillanatra sem tűnik fel, hogy kissé talán túlságosan rápörögtem menten a dologra. - Nem ismer véletlenül a városban olyanokat, akik ilyesmikkel foglalkoznak? - Ártatlan a mosolyom, tekintetem édesnek szánt, noha mélyen sejtem, hogy nincs a testőr zsebében egy komplett házépítő brigád.
Fáradt sóhajjal figyeltem, ahogy felmérte a területet, a helyet, a hosszú, kanyarodó folyosókat, amik belevesztek valami ismeretlenbe. Legalábbis számára. Én pontosan tudtam, hogy hova tartanak, vagy, hogy mi áll a kanyarulatok végén. Végül egy halovány, egyszerű félmosolyra futotta, ahogy eleinte még megereszkedő vállakkal pördült körbe, majd hirtelen tenyércsattogást követően hadarni kezdte a szavakat. Ujjaim tarkómra futottak, közhelyes mozdulattal vakartam meg azt. - Akik ilyesmikkel foglalkoznak? - kacagtam fel halkan, karjaimat átfonva mellkasom előtt. - A hotelben bizonyára talál erre alkalmas prédákat. Habár, nem tenném rá a fejem, hogy mind készséggel segít majd. Mondjuk, ha jócskán megfizeti, szerintem hajlandók lesznek valamit megmozdítani magukon. - csak oldalról, sandán követtem csillanó íriszeit, míg végül lassan felé fordultam, karjaimat leengedve testem mellé. - A testőrök között találhat munkájától megfosztott hímet. Ebben, talán tudok segíteni. A többi lutri, és elhiheti, a legkevésbé sem kívánok önnek kutyakomédiára toborozni bolhásokat. De a biztonsági rész az működhet. - közben megböktem a vállát, hogy így intsem tovább haladásra. Mutató ujjam lazán lendült fel, mutatva előre felé, hogy részemről: arra tartunk.
Kis idő múlva - átérve a recepción -, egy sötétebb folyosóra tévedtünk. A villanyok leoltva, csak a halovány, reggeli fény tört át a kis ablakokon. - Irodák, dolgozó szobák... - böktem fejemmel az egymástól szellősen elfekvő ajtók felé. - ...vagy, aminek szánja őket. Egyébként festeni tudok. - hogy ez utóbbit mi a szarnak tettem hozzá, azt igazából magam sem tudom. Elvégre, a legkevésbé sem kívántam felajánlani a szolgálataimat annál tovább, mint amennyire azt Castor megkívánja. Ellenben annyira esetlennek tűnt hirtelen ez az egész helyzet, hogy talán... megsajnáltam? Túlzás... De együtt éreztem azzal a káosszal, ami bizonyára elindult benne. Még akkor is, ha egyelőre egész izgatottnak, és elhivatottnak látszott...
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Ühüm. - Biccentettem költői visszakérdezésére, miközben túrára indultam a hallban, ellesve egyik-másik folyosón, hogy vajon mi is rejtőzhet arrafelé. Látszólag nemtörődöm módon viseltettem a hím iránt, mintha a hátamnak beszélt volna, holott... valójában nagyon is odafigyeltem minden szavára. Mi sem lehetne ennek ékesebb bizonyítéka, mint az, hogy édes kacaj szalad ajkaimra a pénz kérdését hallva. - Mindennek megvan a maga ára, nem igaz? De ne aggódjon ez miatt Sadler, elég, ha az én fejem fő miatta. - Fordulok végül szelíd mosollyal felé, mire ő is irányomba fordítja testét. Szavaira előbb felemelem mutatóujjamat, jelezve, várjon egy kicsit, de szavát ne feledje! Csak addig, míg az okostelefonomat elő nem halászom és meg nem nyitok egy jegyzettömböt. Magabiztosan kezelem a masinát, így nem kell sokat várnia szerencséjére. - Na most már folytathatja! - Tekintek rá, s lelkesen jegyzetelek, hol elmerengve, hol pedig kis mosollyal ajkaim szegletében. A bökdösésre azért kijár egy rosszalló pillantás. Hirtelen kapom fel fejemet, szőke tincseim alig győzik a mozdulatot követni. Hát mégis mit képzel magáról, hogy csak így... csak így... egy hölgyet nem illik ide-oda lökdösni, a kutya rúgja meg!
Előtte haladok vagy mellette, nem is tudom pontosan. A sötétebb folyosó félhomálya sem jelent komolyabb problémát, hisz farkasok vagyunk mind a ketten. Be is nyitnék találomra az egyik ajtón, miután Sadler bemutatta az itt található helyiségeket, hanem az utolsó mondatára megtorpanok és egyazon lendülettel fordulok szemközt fele. - Valóban? - A nőkben lehet valami zsigeri, ösztönösen számító jellemvonás azt hiszem, hiszen hiába nem felajánlásnak szánta a szavakat nyelvtanilag, én persze máris ezt látom bele. Őszintén kék tekintetem szinte csüng a férfi arcán, így igyekezve "kiharcolni" a megerősítést hirtelen kérdésem kapcsán. - Ne vegye sértésnek, nem igazán néztem volna ki magából. - Adok még némi tűszúrást a férfiegónak. Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy ha azt akarod, hogy a férfi valami házi vagy ház körüli munkát megcsináljon, csak annyit kell mondanod neki: nem képes rá. Idő kérdése és készen lesz vele... Komolyan!
Ugyan megfordult a fejemben, hogy egy kicsit szocializálhatnám Rahimot és elhozhatnám magammal, de végül mégis másképp döntöttem. Jobbnak találtam, ha inkább egyedül jelenek meg az álarcosbálon, ha már az én nevemre érkezett a meghívó. Túl sokat egyébként nem vártam az estétől, noha az ilyesfajta előítéleteim már sokszor bizonyultak tévesnek. Volt már rá példa, hogy elmentem a country clubba, és végül mégis jó élményekkel távoztam onnan. Talán most is így lesz, vagy legalábbis történik majd valami, ami izgalomra adhat okot. Érdeklődő pillantásom a maszkom takarásából mérte fel a teremben összegyűlt emberek többségét. Ujjaim között a szokásos pohár pezsgő pihent, időnként meglóbálva kicsit játékosan. Váltottam már pár szót ezzel-azzal, de senki nem kötött le annyira, ráadásul néhány nő leplezetlen rosszallása a merész szabású ruhám miatt kifejezetten szórakoztató volt ugyan az elején, mostanra azonban kezdett bosszantóvá válni. Újabb szórakozás után akartam nézni, de a lehetőségek korlátozottsága miatt nem voltam túlzottan bizakodó ezzel kapcsolatban. Figyelmemet végül csak percekkel később sikerült felkeltenie egy apróságnak, ám annál érdekesebbnek találtam. Még nem is voltam teljesen biztos abban, hogy jól éreztem, hogy jól azonosítottam be az energiafoszlányt, ami egy éppen megnyitott ablakon áradt felém. Ennek ellenére eléggé magára vonta a figyelmemet ahhoz, hogy felhajtsam az italt, és a táskámat a hónom alá csapva, kivonuljak a rendezvény otthonául szolgáló teremből. Olyan régen éreztem utoljára, hogy az egész talán igaz sem volt, csupán az érzékeim csalatkoztak meg, csupán játék volt csupán, semmi több. De nem, nem az volt, mert egyre erősebben éreztem. Elég volt csak kilépnem az előtérbe hozzá, majd meglátni az éppen eltűnő szőke tincseket. Értetlenül vontam fel a szemöldökömet, aztán gyors léptekkel vágtam át a csarnokon, hogy aztán egy másik folyosón érjem utol a szökevény nőstényt. Nem kellett sok hozzá, hogy karon ragadjam egy ajtó rejtekéből, és berántsam magamhoz. - Te jó isten, teljesen megvesztél, hogy beszöksz ide?! - ripakodtam rá gondolkodás nélkül, az én szívem még mindig heves tempóban lüktetett a mellkasom védelmében. - Ennyi év után, Chloe! Mit gondoltál?! - ráztam a fejemet, elfordítva a zárban a kulcsot. Valamiféle különszoba volt, gondolom megbeszélésekre fenntartva. - Ráadásul drog van nálad? Érzem a szagát... - szemeim elkerekedtek egy pillanatra. - Ki elől menekülsz? - tettem fel az újabbnál újabb kérdéseimet, szerintem teljesen jogosan. Már csak azért is, mert a falka felé ez a kötelességem felderítőként. Akármilyen kapcsolat volt is közöttünk annak idején, most már nem volt a falka tagja. Csak egy kóbor a városban, bár az tény, hogy jelen pillanatban felelősséget éreztem iránta. Ki érti ezt?!
Meg kell hagynom, hogy az elmúlt harminc év alatt elég sok minden megváltozott ebben a városban és jó darabig én magam is csak kapkodtam a fejemet néha, még akkor is, ha ez szégyen. De tisztán emlékeztem arra, hogy mennyire családias hely volt ez 3 évtizeddel korábban. Most meg… magam sem tudom rá a megfelelő szót. Talán az lenne, hogy mindenbokorban farkas nő, legalábbis, ha a megérzéseim nem csalnak. Hemzseg ez a hely a farkasoktól és a legtöbbet még magam se ismerem, de miért annyira meglepő? Nem régen találkoztam Jeremy-vel, vagyis most már Balthazarnak hívják őt. Vajon még kik élnek itt? Nem tudom, de nem is érdekel jelenleg, hiszen azt kellene előbb kitalálnom, hogy maradok vagy megyek, vagy éppen mennyire vagyok hajlandó tovább kínozni magam a volt férjem társaságával. Ha nem is minden nap, de heti többször keveredtem a város nem éppen kedves és békés negyedébe, vagy bárjaiba, hogy szerezzek magamnak anyagot és ezen jelenleg senki se tud változtatni. Emberként is ismertem a hatásait, hiszen amikor idekeveredtem, akkoriban is függő voltam, majd a lányom miatt tettem és az élet fintora volt, hogy a családom elvesztése miatt szoktam rá újra. 30 éve már lassan annak, hogy utoljára itt jártam, hogy még tiszta voltam, hogy még volt normális életem… Egyszerűen csak elfutottam, ahogyan most se akarok mást tenni, mert tudom, hogy valaki követ és azt is sejtem, hogy a férjem küldte rám a sasszemet… Férjem? Akarom mondani az exférjem, hiszen Axel-el elváltunk még akkoriban, így nem is köt össze minket semmi már, csak a gyerekeink, akik legjobb tudomásom szerint egyikünkkel se beszélnek. Szóval remek minta család lennék a kudarcok terén. Sietve megyek be az egyik épületbe, már az se érdekel, ha túlzottan falkaterület, mert csak nem ölnének meg egyből és ha még élnek itt a régiek közül, akkor valószínűleg ők meg is védenének, meg amúgy se bajt keverni jöttem ide. Egyszerűen csak Axel ebét akartam lerázni magamról, majd találni egy nyugodt helyet, hogy újra az egyik káros szenvedélyemnek hódolhassak, de még mielőtt észbe kaphatnék valaki elkap és beránt valami terembe. - Jennifer? – szólaltam meg meglepődve, majd kicsit hátráltam, de persze az ajtó hangosan záródott be mögöttem. – Ennyire azért ne örülj annak, hogy látsz. – jegyzem meg kicsit talán bunkón, de ez van. Nem vagyok már olyan tündéri termetés, mint anno voltam. Miért is lennék? Semmit nem értem el vele, csak azt, hogy ostoba módon újra valaki a padlóra küldjön. Többé nem fogom ezt engedni. – Egyébként Tawnynak hívnak jelenleg, s úgy mondod ezt, mintha annyira meglepő lenne. Emberként is volt drogos időszakom. – rántom meg a vállaimat, s ha tudok, akkor kicsit távolabb lépek tőle és úgy figyelem őt. – Hmm, az exférjem egyik vérebe elől? Az lett a legújabb hobbija, hogy megfigyeltet. – jegyzem meg duzzogva, majd leülök az egyik asztal tetejére, s őt figyelem. – Esetleg kérsz? – utalok a drogra, mintha nem is lenne nagy dolog. Talán ha az agyára megyek, akkor hamarabb szabadulok… Ki tudja…
Kezdőlap
