Igazi kis rosszcsont gyermek… büszke lehet rá. Sőt! Carter is büszke lehet a nőre, meg a kislányra. Mert ők tényleg összetartoznak, úgy igazán. Én már várom az esküvőt is, ami azt illeti. De a jövő kérdése mindez még. Bár ilyenben a magam háza táján kéne söprögetnem és körülnézni, ez tény, de mások esküvője sokkal jobban birizgálja a csőrömet. - Ne legyél már ilyen…próbáld ki, max átfested… - lila nekem való…voltam már barna, fekete, de nagyon lila még nem, szóval átpasszolom a kört. A szint is, bár Symarának jobban állna. Vagy heccből befestem apa haját, mikor békésen durmol. Igen, erre majd visszatérek. Királyság. Az ital egy része a pulton végzi, én meg kuncogok a dolgon egy jót, majdnem kiröhögöm, de nem teszem, szóval meglepetten fordulok felé, hogy megtudjam az okát. Ja, hogy hideg zuhanyként érte a kérdésem, nem számítottam erre én sem, sőt… választ se vártam úgy igazán. Nem mostanában….hát sebaj, akkor majd a képernyő előtt ülve könnyezek végig egy spanyol esküvőt. Jobb mint a semmi. De legalább a hegyi kirándulást már nem ellenzi és eljönne, erre meg csak vigyorgás jut, az ilyen élményekből nem akarok kimaradni. Ennyi izgalom meg bőven kijár egy akció hajhásznak. - Valami olyasmi…nem tudok sokáig megülni egy helyben…még kis szaros 5 évesként sem. Akkor is mindig mentünk. - magyaráztam kicsit mosolyogva, majd kissé meglepetten válaszoltam meg a kérdése másik felét. - Hát…hosszabb kapcsolatom sosem volt, inkább amolyan kalandok voltak csak… sosem akartam lekötni magam. Úgy gondoltam, hátráltatna egy hosszan tartó kapcsolat. - gyereket meg már 17 évesen is akartam volna, de nem dobálják őket se az égből… - Egyelőre még nem találkoztam szemben a Nagy Ő-vel… - nem vagyok válogatós különben, de senki nem fogta meg még a szívem…na jó… Gerard egy kicsit más tészta. - Tényleg. Te és Jackson mióta vagytok együtt? - érdeklődöm felőlük.
- Isten ments, örülök, hogy végre megint vörös vagyok, a szőke sem volt az én világom, és biztosan a lila sem lenne. Ez az igazi. Imádtam a vörös hajam, és az az igazság, hogy őrülten vártam már azt is, hogy ismét leérjen a vállam alá, és jó hosszú legyen. Már egy éve, hogy levágattam, mikor Jackson megjelent. Úristen, milyen más volt akkor minden, félelmetes. Kész szerencse, hogy most már határozottan nem az a felállás, mostanáig biztosan nem bírtam volna cérnával. Ha hallanám a gondolatait, bizonyosan megmelengetné a lelkemet a dolog. - Az nem baj, én is elég pörgős vagyok, bár sok időm nincsen, mióta… szóval a két évvel ezelőtti vörös hold óta. Akkor lettem elhívva, de amilyen szinten felhívtam már magamra a figyelmet, ezt inkább nem ecsetelném hangosan, biztos, ami biztos. - Reggelente azért futok, hétvégén meg úszom, hogy levezessem a fölös energiáimat. Igaz, ami igaz, szinte egyáltalán nem vagyok feszült, mióta Jackson szabályosan beköltözött a hálómba, és együtt alszunk. Maximum az frusztrál, hogy pusztán alszunk, de idővel biztosan ez a fal is leomlik közöttünk. - Engem inkább pont az hátráltatott, hogy tönkrement egy kapcsolatom. Egy… A kapcsolat. Az életemet fenekestül felforgató. Az igazi. Az, amiről csak csupa csodát tudnék elregélni, egészen addig a pillanatig, amíg tönkre nem tettem. - Ami késik, nem múlik, holt biztos, hogy totálisan váratlanul jönnek. Én tizennégy voltam csak, sok tekintetben túl korán volt, ez biztos, ha az egész történetünk tíz évvel később játszódik, biztosan nem így alakulnak a dolgok, de kár is ezen túráztatnom magam, a múltat megváltoztatni nem lehet. - Nos, ez kicsit bonyolult. Technikailag mondjuk úgy, hogy november óta… Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miként is van egy közös kilenc éves lányunk. Még a gimiben jöttünk össze, ő volt a menő végzős, én meg a bénácska elsős kiscsaj, tuti filmes klisé, de valahogy mégiscsak összejöttünk, de a sors úgy hozta, hogy meglehetősen csúnyán szakadtunk el egymástól. Itt, Fairbanksben találkoztunk újra, és a háborúskodásaink közepette rájöttünk, hogy még mindig érzünk valamit egymás iránt. Ami engem illet, pontosan tudom, mit érzek, de ha Jacksonnak nem mondom ki, másnak sem fogom, attól még igaz, ami igaz, sosem szűntem meg lángolni iránta, csak épp majd tíz évig szunnyadt ez az érzés, hisz el kellett temetnem.
Én egyszer bepróbálkoznék a lilával, megvan hozzá a kellő akarat és szándék, menni fog az. Apára ráhozom a frászt a színnel. Bár elég rikító… a neon zöldnél nem. Na azt csak részegen vállalom be, soha máskor! Minden napra kitalálok valamit! Bizony! Szuper dolgokat ám, általában edzek, vagy meccset nézek. Rájöttem, hogy imádom a baseballt, és a chillis chipset limonádéval. Sok mindent megtanultam Gerard mellett, leginkább butaságokat. Mármint, másnak butaságnak tűnhet, de nekem újdonságok, érdekességek. Őt képzeltem el akkoriban magam mellé, egy ideig minden jó volt, aztán összecsaptak a fejünk fölött a hullámok. ismerem, tudom, hogy milyen körmönfont. Tudom, hogy, ha akar valamit, ahhoz ragaszkodik, és nem hátrál meg. És, ha azt akarja, hogy én keressem meg, és én legyek az, aki megtalálja, bizonyára tartogat számomra valamiféle meglepetést, aminek én nem olyan biztos, hogy örülnék. Ez volt az első Vörös Holdam és remélni tudom csak hogy soha többé egy sem ezentúl… de a fentiek más játékot aggattak a nyakunkba, nem igaz? A sors játéka ez - mégsem nevetek. - Szerinted is? - kacagtam el magam, ezek tényleg meglepetésszerűként érkeznek, egyik pillanatban mosolyognak rád, a másikban meg már le is smároltak….sőt már ott vagy a saját esküvődön. Durva lenne, ha pont a saját esküvőjét hagyná ki az ember. - Óh hát akkor ne hagyjátok kialudni azt a lángocskát, már csak a kicsi lány miatt se. - érte meg teljesen megéri küzdeni és így boldog családnak lenni. - És a picúr hogy fogadta, hogy újra együtt vagytok? – érdeklődtem újabb kortyok közepette. Mivel már 9 éves, ezért felfogja mik történnek körülötte, szóval megértheti, hogy a szülei miért is most döntöttek erről. Újabb üveggel rendeltem, újra töltöttem a poharainkat és csak vigyorogtam. Ez a nap kedvemre való, gyakrabban kellene ilyet csapatni.
- Határozottan. – Közel sem terveztem tíz évvel ezelőtt, a gimi első évében, hogy nagyjából két perc alatt belezuhanok a suli egyik legmenőbb srácába. Azt meg végképp nem is remélhettem miután megtörtént, hogy az érzés viszonzott lesz hamarosan. S ha már itt tartunk, hát az is biztos, hogy nem tizenöt évesen vágytam anyává avanzsálni, pláne nem nélküle. S lám, akármi is történt, akármennyit voltunk egymástól távol és bántottuk kölcsönösen a másikat, mégsem sikerült porrá zúzni az egykori szerelmünket. Nyilván nem lángol úgy, más, ugyanakkor még ott van, mintha csak kacagva hirdetné, ő nem megy sehová, mert mi összetartozunk. Szeretném hinni, hogy tényleg így van, és nem mondom, hogy a felvetett esküvő dolog olyan lehetetlen, de az holt biztos, hogy még nagyon távoli. Más felesége nem leszek, ez teljesen biztos. - Azon vagyunk, és nagyon bízom benne, hogy menni fog. – Őszintén, ha akkor nem aludt ki, amikor akartuk, és mindketten el szerettük volna felejteni a másikat, akkor aligha tehetné most, mikor mindketten igyekszünk tenni a kapcsolatunk érdekében. Ironikus volna, nem is kicsit. Ugyanakkor a vonásaimra kúszik egy szikrázó, tipikusan álmodozó, elvarázsolt mosoly. Valahol egészen furcsa, hogy a tavaly nyár után, mikor ideérkezett, és megpróbált lelkileg gyötörni, most boldognak érzem magam mellette. - Ó, hát ő ezt szerette volna, úgyhogy remekül. – Más kérdés, hogy talán nem pont ilyen finom közeledés keretei közt képzelte, igaz, lassan már én is ott tartok, hogy az egyik reggel „véletlenül” oda téved a kezem, ahová nem kellene. - Hú, érzem én, hogy nem kellene túlzásba vinnem ezt a dolgot. – Kuncogok a következő utántöltésre, de üsse kavics, október úgyis rég volt, az egy-egy pohár vörösbor nagy ritkán esténkén Jacksonnal meg igazán nem számít, ugye? Az alkoholizmustól még messze járok. - Tényleg, neked van valami durva italozós sztorid? – Nekem mondjuk akad egy durvább is a hajfestősnél, de azt senkinek sem ecseteltem soha, és ezen nem is fogok változtatni. Szerencsére a hajfestés is kellőképpen extrém, főleg, hogy egy percére sem emlékszem…
Ha mindketten akarják, akkor tuti menni fog. Ha meg valami elromlik, azt meglehet javítani. A nagy és öreg bölcsek állandó mondája ez. Igaz ha összetörik valami, az már megragasztva nem ugyanaz. Szóval annak örülök, hogy egy társamnak ilyen jó összejöttek a dolgi…ráadásul egy év van csak köztünk. Bele kellene húznom, de ezzel az életvitellel? Áh … leállok, majd valamikor biztosan. Újra töltök, megjegyzésére csak elvigyorodok kisebb fejcsóválással. Ennyi még senkit sem ütött ki, de ha őt mégis, akkor haza viszem… valamikor persze. Következő kérdésére majd megfulladok, félre nyelek, erre nem számítottam. Pár másodperc után megválaszolom kérdését. - Van pár persze. - gondolkodok el egy röpke pillanatra, majd rápillantottam, de felé is fordultam. - Az első nagy alkalom, mielőtt felvettek volna fősulira, elküldtem a jelentkezésemet, meg minden, leittam magam mondván hogy úgysem vesznek fel, szal’ bánatomban lement pár pohárkával.. Nos. Apa vitt haza és ő mesélte mennyi mindent zúdítottam rá egyszerre. Bár nem igen akartam a lábaimon menni, felkapott a vállára, és úgy vitt. Lehánytam szegény csórim... de másnap fejfájás mellett kimostam a kabátját. - egy kisebb szünetet tartok, legördítek még egy fél pohárkával, mielőtt kiszáradnék, majd folytatása következik. - A második Sidney-ben volt a fősulin... nos, hétvége, jó társaság... olvadt csoki...meséljem még? - nevettem el magam, majd kis szünet után folytattam. - Bekentem magam, meg a tanáromat, ráadásul a többiek is összekenték magukat...de nem csokival. - itt azt hiszem vége is a történetnek, nagyobb ivós sztorim nincs is. De lehet hogy tévedek. - Na és neked a hajfestés művészetén kívül volt valami még?
- Mi az? Ez ennyire meglepő kérdés? – Kérdezek rá mosolyogva, igaz, szerintem mindenkinek van italozós sztorija, 1-2 legalább, még nekem is, aki annyit azért valljuk be, cseppet sem iszom. Ahhoz képest a szőkévé avanzsálás szerintem egész extra. Józanul is gondolkodtam mondjuk rajta, csak éppen úgy még az akkorinál is átlátszóbb lett volna. Igaz, mostanra teljesen egyértelműen tisztában van vele Jackson is. Igazából még hízelgőnek is vehetné, hogy ekkora hatással van rám. Ha a kék haj lenne a mániája, tutira olyanom lenne. - Jesszus. – Nevetek fel a dologra, noha nem ismerem az apukáját, de ha elképzelem, hogy én lehányom a sajátomat… hát valljuk be, nehezen megy, szerintem kitagadott volna simán. Igaz, a közszemérem sértéses témát is elsikálta nekem, szóval lehetséges, hogy mégsem vette volna ilyen drasztikusra a figurát. - Azért az komoly, de gondolom egy életre megtanulta, hogy ne cipeljen a hátán. – Még mindig nagyon kell kacagnom a dolgon, bár ezek rendszerint csak utólag ilyen viccesek, egyébként határozottan húzós az adott pillanatban. Mondjuk, részegen valahogy távol marad az embertől az aggodalom és világfájdalom, szóval maximum az apujának lehetett necces. - Nos, ha csak bekented magad, és mondjuk nem voltál hozzá meztelen, akkor annyira nem extra… meg ha utána nem nyaltátok le egymásról. Na az aztán biztos durva lenne. Bocsi, kicsit élénk a fantáziám. – Meg erősen hiányom van, de ezt tök ciki lenne kimondani, elvégre alig ismerem, és nem akarom, hogy bárki esetleg vájkáljon a kapcsolatunkban Jacksonnal. - Nem, én halál unalmas arc vagyok, nagyon ritkán iszom. Néha egy pohár bor, évente egy meredek tequilázós becsiccsentés a barátnőmmel, de ennyi… – Nem, tényleg nem mesélem el a motorháztetőn való témázást, nem véletlenül nem mondtam el senkinek, meglehetősen szégyellem. - Tényleg, te akkor itt is nőttél fel Fairbanksben?
Szeretek inni, ha társaság is járul hozzá. egyedül csak bánatában iszik az ember, mindenkinél így van ez. Én viszont most az őrző társammal ismerkedek. Mivel vannak páran kik elég újnak számítanak nálam. A sztorizgatás elég jól megy, bár van amelyik nem könnyen csúszik ki, ilyen az amikor lerókáztam apa kabátját…akkor megfogadtam nem iszom többet. Meg a következő alkalomnál is megfogadtam, hogy a következő lesz az utolsó. Nem tudom megállni. - Fogalmam nincs…de ahányszor fel van említve a jelenet, csak nevet rajta…szóval paszolom. - tényleg nem tudom apa elvinne e még egyszer spicces állapotban hazáig a vállára dobva…bár tőle kinézem, hiszen a kicsi lánya vagyok… ez meg egy életen át megmarad. - Nem nagyon emlékszem a jelentre, a tánc az stimmelt, volt aki rúd táncolt, és volt egy csávó aki a sloziból akart inni. – örök emlék marad. Főleg hanem totál részegen csinálta volna, hanem józan állapotban. De hát bulit csaptunk és levezettük. A tanárunk, Gearard meg… megitta a kis adagját és elvonult. - Meg a mogyoró szórás…mondván, hogy mogyorós csokit ennénk. - húzom le az újabb rövidet. Élénk fantázia…nos az mindenkinek van… elég változatosan de vannak. - Halál unalmas arc? Biztos ez? Szerintem fullra nem vagy az Naomi. - akkor lett volna unalmas, ha el se jön itókázni, meg nem lett volna benne a kirándulós helyzetbe. Ott van ő a dolgokban, csak visszafogottabban. Nincs ebben semmi szégyellni való. - Öhm, igen. - válaszoltam meg a felnövési kérdést, hiszen minden emlékem szerint ide köt minden. A régi ház. A közös nagy vacsorák és ijedt sikoltozás amikor kint vihar volt és bebújtam a szekrénybe, vagy épp apuék ágyába. - Régóta éltek itt? Jackson és te? – dobom vissza a labdát más formában rápillantva és hosszan elidőzve arcán. Nagyon szeretheti azt a férfit...bár ha egy kislánya is van tőle, akkor ez természetes... asok súrlódások mellett is. Akkor is egy család. - Van a családodban farkas? - érdeklődöm halkan, hiszen ki tudja, nem de? Lehet csak őrzőkből áll, de az is, hogy csak civilekből.
- Az a lényeg, akkor inkább viccesnek találta, minthogy bosszankodjon rajta. – Határozottan nem mindegy. El sem képzelem hasonló helyzetben a saját apámat. Előtte tuti soha többet nem lehetne felemlegetni, hiába is lenne utólag vicces. Apa nem a Humor Heroldok táborát erősíti, de sebaj, ettől én nem leszek kevesebb. Igaz, Panda nagyon gyenge és olykor fárasztó poénjain sokszor nehezemre esik nem csak a fejemet fogni. A sloziból ivásra csak fintorgok egyet, fújj, ez elég undi, meg kell hagyni. Különösképpen azonban nem témáznék inkább ezen, mint ahogy a rúdtánc sem az én műfajom. - Sokakhoz képest azért igen, bár én is tudok ökörségeket csinálni, ha úgy adódik. Azért örülök, hogy szerinted nem vagyok az. – Mosolyodom el. A szememben Kristin tipikusan olyan menő, laza kiscsaj, akivel bármi történhet életében, a jég hátán is megél. Becsülöm azokat, akik minden helyzetből képesek kiverekedni magukat, akár ésszel, akár erővel. Igaz, túl jól nem ismerem, de ez egész könnyen változhat még. - Akkor te biztosan jól viseled a havas időszakokat. Én bevallom, három év után sem szoktam meg, én vagyok a három harisnyás, minimum két pulcsis, brutál vastag kabátos nőszemély… - El is nevetem magam, mert valljuk be, telente határozottan vicces látvány vagyok, kiváltképp a leghidegebb időszakban. - Nem, nem rég, én közel három éve költöztem ide, Jackson tavaly májusban, bár akkoriban még rettentő rosszban voltunk. – Határozottan nem egyszerű a mi kis történetünk, és mondhatni, elég csúnya dolgokon mentünk át egymás lelkébe taposás terén, mire eljutottunk idáig. Most viszont… határozottan imádom azokat a reggeleket, amik mellette találnak. - Nem, nincsen senki. Az öcsém őrző még, de ő New Yorkban maradt, ő is harcos lett, sőt, régebben hívták el, mint engem. A barátnőm exe volt farkas, meg ha már itt tartunk, az én előző barátom is az. – Sóhajtok fel, még mindig összeszorul a szívem, ha Connor eszembe jut, és tudom, hogy soha nem lesz közömbös a számomra, és én sem neki, elvégre, kétszer törtem össze a szívét. Van a szívemnek egy csücske, ami szerintem mindig az övé lesz, ugyanakkor világ életemben tudtam, hogy számomra Jackson az igazi, hangozzék ez bármilyen nyálasan is. - Akárhogy is, én határozottan nem ebben nőttem fel, először két éve hallottam egyáltalán róluk a Vörös Holdon. Jaj, bocsánat, nem is, hamarabb, csak arra nem emlékszem. Volt egy emléktörlésem. – Halkabban beszélek, hogy mást ne hallhassa. Rég gondoltam rá, és utólag visszanézve kár volt, hisz nem sokra rá elhívtak igent mondtam végül az elhívásra.
Apa nem sok mindenen bosszankodik, csak azokon, ami a falkával kapcsolatos és nagy horderejű. De ezt nem kell mindenkinek elkotyogni, a végén még hátba szúrnák szegényemet. Soha nem tennék ilyes félét és nem is tervezek. Saját magamat köpném szembe előbb, mint hogy ártsak a fontos személyeknek. Senki se unalmas. Nincs olyan, hogy unalmas ember. Csak ki kell hozni mindenkiből azt a valamit, ami megmozgatja kicsit és bele ad mindent abba a bizonyosba, hogy valaki legyen. Megszoktam az időjárást erre felé, más városban, valami napsütéses helyen tuti megőrülnék, hogy bikinire kellene vetkőznöm. Noha azzal se lenne sok gondom, de állandó jelleggel azért már sok lenne. Három éve… akkor már nem voltam itt, csak pár napra látogatóba, szóval nem volt alkalmunk összefutni. Pedig tiszta jó fej a csaj, komolyan mondom nem unalmas. Belőle is ki lehet hozni az állatot. Mindenki másból, más féle kép. Szóval nem nagy a mágus család. - Óh. – szökik ki ennyi számomon nagy meglepetten, amikor a volt vérfarkas fiújáról ejt pár szót. Miket meg nem tudok néhány perc alatt. De ebben jó vagyok. Ismerkedésben - Falkás? - érdeklődöm finoman, nem akarok a volt életébe bele menni, sőt még szakítani se akarok semmiféle sebeket rajta. Nekem mindig az idősebb hapik jöttek be. Jó nem sima mezeiek, az hogy venné már ki magát? Voltak mindig is udvarlóim, hol ebből, hol abból, de sose mentünk sokáig el…nem mélyültünk el annyira. Majd talán erre sikerül kicsit összekapnom magam. - Engem 2006-ban hívtak el…rábólintottam. Pedig simán mondhattam volna nemet is. Vagy haraphattak volna farkassá is. Mégis ezt választottam. – vigyorodtam el mint a tejbe tök. - És kurvára nem bántam meg. - jó ez a folyamatos edzés és kontrol fenntartás. Főleg hogy idősebbek vesznek körbe…William is túl van a 90 évén. Mire én odáig eljutok, ha eljutok… már Los Angelesben leszek…vagy ki tudja merre… Jó lenne.
- Igen, falkatag már. – Ezentúl azonban már több mint egy fél éve nem is hallottam felőle. Talán kérdezősködhetnék, elmehetnék akár Fayehez is, de nem lenne fair megtennem, hiába érdekel, mi van vele. Azzal a tudattal kell együtt élnem, hogy összetörtem a szívét. Kétszer tulajdonképpen, bár az elsőre nem is emlékszem. Sajnos egyszerre két embert nem szerethetek, pedig isten lássa lelkem, sosem akartam bántani, kihúzott a gödörből, és megtanított újra szeretni, de talán igazi közös utunk sosem volt, nem hiába óvott ettől mindenki. Most már… mindegy. Egy részemnek hiányzik, de szeretem Jacksont, szívem minden melegével, mindig is ő volt a Nagy Ő számomra, akkor is, amikor messze sodort bennünket egymástól az élet, meg a rossz döntések. S nem mellékes módon ő Maya apukája. - Akkor már viszonylag régen történt a dolog. Én egyszer nemet mondtam rá, állítólag a kislányom miatt, de nyilván nem emlékszem arra az esetre. Szóval kétszer kellett megkörnyékezni. Másodjára már eszembe sem jutott, de akkor elég durván sokkolt a helyzet. – S nem mellékes módon kézhez kaptam a saját soraimat, amiben arra kértem magam, hogy igent mondjak. Megtettem hát, és életem legjobb döntése volt, hisz imádom az egészet. - Tényleg, nálad a másik lehetőség is játszott. Gondolom, apukád miatt. Ami azt illeti, én is nagyon sokat ismertem közülük előtte, az akkori munkaadóm is közülük való volt, de azt nem tudom, valaki gondolt-e arra, hogy megtegye. – Fura lenne, de örülök, hogy nem így történt, nem hajt a kíváncsiság, akkor sosem kaphattam volna vissza Mayát, jobban mondva nem is akartam volna, hisz veszélyes lennék rá. Közel sem bánom, hogy nem úgy esett. - Ezzel mélységesen csak egyetérteni tudok, én sem bántam meg, de nagyon nem… sőt, imádom. – Vigyorodom el én is, kétség sem férhet hozzá, hogy a messzemenőkig jó döntés volt, és ebben találtam meg igazán az utamat, de nem akarok hosszasan ömlengeni róla, aki egyszer beszélt velem, és őrző, biztosan tisztában van ezzel. - Tényleg, ha már itt tartunk, egyszer majd edzhetnénk együtt, nyilván lepkefing sem vagyok hozzád képest, de tanulni azt szeretek, akkor is, ha épp önvédelemről van szó, te meg már biztos sokkal jobb vagy nálam. – Már csak abból kiindulva is, hogy tíz éve őrző. Döbbenet.
Igen... egy elhívás elég érdekes dolog, én apát tartottam hülyének, és bizonygattam, hogy ilyen vérfarkasos cucc márpedig nem létezik... de amikor Symmel bemutatót is tartottak... akkor is hülyének tartottam, de elfogadtam. Hát eléggé mozgolódós időszakon vagyok túl, de hiányozna ha nem lenne.... - Apa azt mondta, csak akkor tette volna meg, ha nincs más választás... - egy súlyos sérüléssel nem sok túlélési esélyem lenne, de vérfarkasként tuti. De apa elakarta kerülni a dolgot, nem akarta azt a sorsot, ami nekik is van... egy farkassal az élet nem könnyű... el is hiszem. Bár elképzelem magam olykor fenevadként... elfelejthetek pár dolgot, szóval köszönöm, nem... - Edzeni? Naná! - felcsillan a szemem, majd összekoccintom a poharainkat és felforrt egyből a vérem a dolog hallatán... jó ő nem harcos, szóval (annyira nem) vissza kell majd fognom magam. - Bármikor rendelkezésedre állok... - mosolyom levakarhatatlan, hiszen szeretek edzeni, még ha csak segítségnyújtás gyanánt is. - Mikor érsz rá az első "órádra"? - nem vagyok mentor és valószínűleg nem is lesz belőle, de egy ilyenre mindig is nyitott vagyok.
- Totál megértem, vannak, akiknek ez nem való, nekem például biztos nem, túlságosan érzékeny lelkű vagyok hozzá. – Őt nem ismerem annyira, hogy meg tudjam ítélni a dolgot, bár van egy részem, ami hajlik arra, hogy nálam azért sokkal jobb farkas alapanyag lett volna. Ezt azonban nem fejtegetem, lévén ahogy eddig tűnt, nem akart az lenni soha, és nagyon is jól érzi magát örzőként. Ezt meg határozottan meg tudom érteni, lévén én is pont így vagyok vele. Ugyanakkor, valljuk be, farkaskölyökként létezni bőven nehezebb falat, mint őrző tanoncként, nekünk vigyázni kell magunkra, illetve mások is megteszik, ugyanakkor nincs bennünk semmi, ami hátráltatná a józan gondolatainkat. El sem tudom képzelni, milyen lehet, bár, Connoron láttam, ahogy a farkasa akaratán kívül is eljut arra a pontra, hogy nekem akarjon ugrani. - Persze, nem árthat azt sem gyakorolni, mert hát valljuk be, nem vagyok topon olyan tekintetben. – Fizikailag már azért elég jól állok a sok futásnak és edzésnek köszönhetően, elég kellemesen kiszálkásodtam már, de mindig van hova fejleszteni magunkat, pláne nekem, hisz szinte alig lettem még őrző. - Hmm, nem is tudom, mondjuk jövő héten szerdán? Ha ráérsz délután, akkor elszabadulok annyira otthonról. Ha délelőtt is, akkor még jobb lenne, de nem tudom, hogy milyen a napirended, belefér-e egyáltalán. Tényleg, mivel foglalkozol? Vagy még tanulsz? – Sosem lehet tudni, de két feles közt simán jó egy kicsit ismerkedni is szerintem.
Érzékeny lelkű? Hát farkasként ez lehet változott volna és sziklaszilárdan állt volna mindenhez...bár pont én beszélek mi? Őrző vagyok jómagam is, bár olykor elnézem a sok farkast és apa szavait hallgatom, miképp ismerte meg őket és mikké váltak. Főleg az oldalán álló mezei vadak... ők csak azok amiknek mutatják magukat. Se több se kevesebb... az újonc kis farkaskölykök a beharapást követően... nos róluk nem nyitnák kis könyvet, nekik is nehéz, van akinél másképp lépnek be a szabályok és a jellemük is más más.... Naominak másban rejlik a tehetsége és ezt észben is tartom, hiszen mindenki másban szuperrel. Ki a harcban és van aki a könyvek bújásában. Jó hát Naominak magasabb szintű mágiája van... ez az ami olykor elképeszt pozitívan. Bámulatosak... főleg a Tetoválómester... ő furcsa, de egyben jó a munkájában és olykor azt hiszem sehol se járok, főleg ha Williamot veszem szemügyre. Na akkor tényleg sehol sem járok még... - Ráérek egész nap. Már nem tanulok, a megrendelésekkel már múlthéten végeztem. Grafikus vagyok, ugyan nincs munkám, de az előző megrendelőknek tetszettek a korábbi munkáim és ők szoktak felkeresni. - válaszolok kérdésére, hiszen ez már csak így működik. - Szóval ha neked is belefér egy egész napos "kivégzés", akkor hajrá. - vigyorodok el lelkesen.
Ami engem illet, az lehet, hogy másokhoz mérten relatíve magas a mágiám, de ha a mágusokat vesszük, vagy csak az idősebbeket, még nagyon karcsú. Igaz, az nagyon vicces, hogy Jacksont szerintem ilyen téren le fogom körözni egy-két éven belül, igaz, ami igaz, attól még abszolút nem lesz igaz az, hogy erősebb is leszek nála. Több varázslatot fogok tudni, ellenben mindig is gyengébb leszek nála, elvégre, tíz év előnye van az őrző létben. Hozzá képest az idősebbek… bele sem gondolok. Vannak terveim és céljaim, de mind szörnyen hosszú távú, ugyanakkor nem zavar, hogy nem kell annyira rohannom, hisz tulajdonképpen úgysem mennék semmire a magas mágiával, ha egyszer csupán két éve hívtak el. Rettenetesen hosszú idő még az számomra, hogy tényleg bikaerős legyek a választott utamat tekintve. Ugyanakkor egyelőre nem különösebben izgatom magam, van mire koncentrálnom fiatal őrzőként is, és ez az, ami számít. - Ohh, na az tök érdekes lehet, én az ilyesmihez annyira nem értek… De tök jó azoknak, akik kreatív területen képesek megtalálni a számításaikat. Én éhen halnék, ha ilyesmin múlna a megélhetésem. – Kis túlzással, hisz egy komplex gyógyszeripari cég egyik örököse vagyok, szóval nem igazán félek attól, hogy felkopik az állunk. - Egész napos? Hallod, nem hiszem, hogy azt bírnám-e, de tehetünk egy próbát, aztán majd meglátjuk, mennyi szufla szorult belém. – Vigyorgok én magam is, aztán jöhet az újabb adag kis piácska, bár szerencsére a berúgásnak abszolút a közelében sem vagyok, szóval nem aggódom, hogy elfajulnának a dolgot. Néha sokkolóan egyszerűen és nyugisnak tartom magam, főleg az álmok óta, de azóta Jackson is irigylésre méltóan kisimult. - Tényleg, nektek hogyan néz ki egy napotok? Van minden reggel edzés, vagy valami ilyesmi? – A harcos út sosem volt előttem járható, nem vagyok alkalmas rá, bár Ginával szerettem együtt dolgozni, és legalább első szintre felküzdöttem magam, de ennyi… Attól még érdekel, mit csinálnak.
Kezdőlap
