Ez a helyiség a Rituális szentélyekkel szemközt található, célja pedig nem más, mint az ifjú és/vagy gyakorlásra szoruló Őrzők mentális kiképzése. Ebben a teremben következmények nélkül lehet gyakorolni a meditáció folyamatát, valamint a varázslatokat is.
Felszereltség: - Az egyik sarokban teakészlet - A teakészlet mellett könyvespolc, rajta mágikus tartalmú könyvekkel - Füstölők - Párnák - A terem közepén egy rituális kör, körülötte majdnem szoba méretű téglalap mintával (így hasonlatos egy kosárlabdapálya alapvonalaihoz)
FIGYELEM! EZ A HELYISÉG A MÁGUSOK KÉPZÉSI TERÜLETE, így egyéb,magán jellegű játék ezen a helyszínen nem bonyolítható le.
Tim egy pillanatra elgondolkozott, majd megrázta a fejét mosolyogva. – Nem, ne nevezzük Micknek. Ősibb annál, mintsem gyarló emberi névvel illessük. Még a végén megsértődik nekünk, és nem lesz hajlandó megszólalni – a kövek szellemei igazán kiszámíthatatlanok, ha olyanjuk van nem beszélnek, ha meg másmilyenjük, hát hosszas fejtegetésbe kezdenek mindenről, amit eddig láttak, hallottak, éreztek. Tim remélte, hogy mai hangulata valahol a középúton fogja érni őt, és nem kell parttalan vitába folynia Rebeccának a szélről meg az esőről. - Ugyan, semmi gond. Az emberi természet velejárója, hogy kíváncsi a jövőjével kapcsolatban, ez teljesen természetes – és teljesen felesleges is, hiszen úgysem kerülheti el a sorsát, jelen helyzetben a magázódás azonnali visszatértét, mihelyst a derűlátás és a gyomorforgató optimizmus el nem száguld melegebb éghajlatokra Alaszka fagyos vidékeiről. - Érdemes egyszerű kérdésekkel kezdeni. Az érzései felől ne kérdezd, mert órák hosszat fog sanyarú sorsáról regélni, a maga lassú, vontatott hanglejtésével, amiből aztán csak az derül ki, hogy hiányzik neki az eső és a szél, és, hogy régen mennyivel jobb volt minden, amikor még a szabadban időzött, ahol ezek az elemek érhették őt. Véleményem szerint megkérdezhetnéd, hogy járt-e valaki a mai nap abban a teremben, ahová az a lény szokta tenni, aki nem engedi ki a szabadba – ez persze nem igaz, mert hetente egyszer kiteszi, had érezze az esőt, a szelet, ilyenkor télen meg a havat is. – A hasonlatod kicsit sántát. A kört nem dobni kell, hanem irányítani. Egyenletes tempóban előre-hátra, és nagyjából úgy, hogy a kör közepe mindig a célpontot érje. Nem feltétlen szükséges a mértani pontosság, de nagyban megkönnyíti a varázslat sikeres elvégzését, ha az energiakör kisugárzása a megszólítandó szellemet egyenletesen éri minden oldalról. Aki már gyakorlott a varázslatban, az nem előre-hátra vezeti a kört, hanem minden irányba pörgetve a középpont körül pillanatok alatt képes a mágiát aktiválni. Azonban nálad még jobb, ha csak előre-hátra mozgatod, mert amíg gyakorlatlan benne az ember, a legkisebb kilengetés is az energiakör felbomlását eredményezheti – Tim egy pillanatra elgondolkozott, aztán még hozzátette mosollyal a képén. – Ja, és persze csupán a képzeleted használva nem leszel képes a kört megformálni. Az energiát irányítani kell, mint amikor a testeddel végzel egy mozdulatsort. Az elméd, ha tetszik a képzeleted, megadja az irányt a testnek, de ha a test nem mozdul a képzelet nem lesz képes utána futni a busznak, hogy időben felkapaszkodhass rá. Ugyanez van a belső energiánkkal is. Formálni kell, nem csak elképzelni – szokásától eltérően a kioktató stílus helyett barátságos hangnemben közölte ellenvetéseit, és ezalatt végig derűs képet vágott. - Semmilyen – rázta a fejét magától értetődően. – Egy állatnál pont ugyanolyan, mint egy kavicsnál. Azt ne felejtsd el, hogy a természet lényeinek a szelleme szólal meg, nem maga a hús-vér test. Nem fog egy kutya sem tátogva hozzád szólni, pontosan ugyanolyan bamba, vagy épp értelmes képet fog vágni, mint előtte. Annyi lehet csak a változás, hogy beszéd közben testbeszéddel fog a társalgásra reagálni. Kivéve a macskák, mert azok csak fekszenek és semmit nem csinálnak, vagy épp elhúznak a bánatba, ha kapcsolatba lépsz a szellemükkel. A macskák ebben is szabadság pártiak – Tim egy kis szünetet tartott, aztán fojtatta, mert rájött, hogy nem válaszolt meg egy kérdést. – Ami pedig a célba találás kérdését illeti, azt akkor fogod megtudni, ha őkegyelme hajlandó magából bármilyen hangot kiadni. Csak megjegyzem, a kavicsommal könnyű dolgod lesz, mivel állandóan panaszosan sóhajt, így ha a varázslat sikerül, rögtön meg fogod hallani bánatos suhogását. – A krónikás úgy érezte mindenre válaszolt, így már nem sok teendője van, de persze, ha Rebeccának van még kérdése, hát úgyis fel fogja tenni, Tim pedig válaszol, mert ez a tanár dolga. – Szóval? Elkezded?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Furcsa, hogy Keldron úgy beszél a kavicsról mintha élő személy lenne, noha én is el akartam nevezni, én még nem érzem át ennek az egész csevegésnek a lényegét. Nehéz is elképzelni, hogy a kavics bármit is mondhat nekem arról mi történt a közelében "X" idővel ezelőtt, de ha ő mondja, hogy lehetséges, akkor biztosan úgy is van. *-Reeendben. Akkor marad kavics, vagy Ősi Kő. *nem vitatkozom, Keldron amúgy is fura most, amit betudok a tollas álomnak, és el fog múlni mihelyest a hatása elillan. Érdekes, hogy rám nem volt olyan hatással, vagy csak nem annyira szembetűnő, hiszen az alaptermészetem is inkább az optimista felé billen, eltekintve egy-két kivételtől, ám nála.....nem is tudom melyik Keldron a jobb. Persze a mostani meglehetősen és minden kétséget kizáróan szórakoztatóbb, de egyszerűen nem illik hozzá. Ebben az állapotában, ismerve korábbi énjét, inkább tűnik bugygantnak mint normális embernek. Eltértem a tárgytól, de sem ez a tény, sem a bocsánatkérésem nem vált ki belőle rossz kedvet, de tudom, hogy lesz ez még így se. Ám nem azért vagyok itt, hogy Keldron átkos-áldásos lelki állapotával foglalkozzak, ezért inkább hagyom, hogy előadja a hosszú litániát és kihasználva az engedékeny hangulatát sokat kérdezek, ő pedig válaszol. Kimerítően és minden részletre kiterjedően. A régi, normélis Keldron hagyta volna, hogy beleessek minden hibába, még a legapróbba is, ám most figyelmeztet és terelget...én meg csak bólogatok, megjegyezve a hallottakat. Az arcomon érzelmek váltják egymást, amikor önmagáról mint lényről beszél elmosolyodom, aztán igyekszem megmagyarázni mégis mire gondoltam a vidámparkos karikadobálással. *-Csak az alapkoncepcióra gondoltam, világos, hogy nem dobálózunk. *Próbáltam elképzelni azt amiről beszélt, persze a kép egy izzó, fényes karikát mutatott, ha már a hullahoppról beszélt. Meg kell hagyni, tényleg sokat segített, még jó, hogy készítettem teát, különben hamarosan kiszárad a szája. *-Értem. Legalábbis azt hiszem. Szóval érdemes, ha a varázslat alkalmazása előtt tájékozódunk a becserkészendő tulajdonságairól, mondjuk ha élő lényról van szó, bár a kavicsodat tekintve akkor is ha élettelenről. A macskák aranyosak. ~Elhúznak a bánatba? Ilyet sem hallottam még Keldrontól.~*Amikor erről a varázslatról olvastam, el nem tudtam képzelni hogyan működhet és mi lehet a célja, előnye, de egyre érdekesebbnek tűnt. Nagyon reméltem, hogy vagyok annyira ügyes, hogy sikerül elsőre és nem Keldron maximalista természete miatt, vagy, hogy imponáljak neki - arról már letettem - hanem azért mert roppant kíváncsi lettem. A végén muszáj volt nevetnem megint.*-Biztosan azért sóhajtozik mert nem bánsz vele jól. Nem szereted eléggé.....el, persze. Ezek után van bőven kérdésem.*Ez picit kárörvendő volt, de ha sikerülne, az olyan lenne mintha meghúzogatnám Keldron krumpliorrát. Elhelyezkedtem egy kicsit kényelmesebben és a kavicsért nyúltam, majd letettem magam elé. Aztán lehunytam a szemeimet, legalább addig míg megtalálom a bensőmben az energia gócot és körré nem formálom. Persze ha még optimistán is gondolkodom, akkor is legjobb esetben addig juthatok, hogy csinálok egy helyre kis karikát amit irányítani tudok, ma biztosan nem tudok meg semmit Keldron ma reggeli ténykedéséről. Persze az erő velem van, szóval ha nem adom fel mint Luke Skywalker az X szárnyú kiemelését a mocsárból, még bármi megtörténhet. Nem próbálni kell hanem megtenni. Keldron is biztosan ezt mondaná, de ő legalább sármosabb mint Yoda. Megkeresni az energia központomat már könnyedén ment, ám most másképp kellett "kézbe venni" nem volt elég odahúzni ahol szükség volt rá, hanem magamban kezdtem el körré formálni, ha esetleg nem sikerülne, ne vesszen el. Végül nem egy hullahopp karikára gondoltam hanem inkább egy örványre, ami mindent beszippant magába, erősebbnek éreztem és biztosabbnak, ami nem pattanhat el. Mielőtt elkezdtem volna már elhatároztam, hogy nem fogom szóra bírni a kavicsot. Még sosem csináltam ilyet, vagyis így, ezért inkább abban akartam biztos lenni, hogy tudom irányítani bármi is történjen körülöttem. ha Keldron megharagszik rám emiatt, vagy türelmetlenné válik - amiben kételkedem a jelen helyzetét tekintve - vállalom, de most van alkalom arra, hogy gyakorljak, éles helyzetben már száz százalékosan sikerülnie kell egyetlen csettintésre. Noha ennél a varázslatnál nem valószínű, hogy az éles helyzet sürgető lesz. Az örvényre koncentráltam és amikor biztosan érezetm, hogy meg tudom tartani, megpróbáltam "megmozgatni". Lassan emeltem feljebb miközben tovább örvénylett, olyan érzés volt mintha felvennék egy testhez álló ruhát. Éreztem, hogy egyben marad, hogy elég erős ahhoz, hogy ne pattanjon el és már ez is sikerélmény volt. Kinyitottam a szemeimet és a kavicsra koncentráltam, ez a megingás sem billentett ki, ám az örvény picit megremegett. Miután már tudtam hol a gyenge pont, óvatosan elengedtem és hagytam elcsitulni.*-Nem kérdeztem a kavicsodat. Előbb biztos akartam lenni magamban. Azt hiszem menni fog. Legalábbis éreztem ahogyan örvénylik és nem pattant el amikor a kavicsra gondoltam. Egyébként hogyan kell kérdezni? Hangosan vagy elég ha csupán az elmémmel teszem fel a kérdést? Bár egy kavics szelleme minden bizonnyal nem hall a fülével.....
Tim az utóbbi elnevezésekre bólintott egyet, végül is az ősi kő név igaz kicsit fellengzős, de talán nem sértené a gránitkő érzéseit. A varázslat magyarázata fontos része a megértésnek, és a krónikás bízott benne, hogy a tanonc nem fogja elvidulni a dolgot, hiszen látszott rajta, hogy kételkedik a kő beszédre bírásában, pedig egy kutyát megszólaltatni pontosan ugyanolyan képtelenségnek hatna, mint egy követ. Elvégre egyik sem az emberi szabályok szerint gondolkodik, a kutya pedig semmivel sem lenne értelmesebb beszélgetőpartner, mint egy kő, mert egy ebbel jobbára a kajáról lehetne társalogni, meg a közelben tüzelő nőstényekről. – Akkor jó. Csak a biztonság kedvéért említettem – ha dobálna, nem járna sikerrel, így Tim inkább megemlítette a téves hasonlatban rejtező hibákat, még mielőtt Rebecca rosszul állna neki az egész varázslathoz. - Mikor említettem, hogy tájékozódnunk kell a célpont tulajdonságairól? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Úgy vélte ilyenről nem volt szó, csak arról, hogy érdemes tudni milyen kérdéseket lehet hozzájuk intézni, ami nem viszi el a társalgást zsákutcafélébe. – Egyébként meg a macskák inkább makacsak, mint aranyosak. Legalábbis én így látom – vonta meg a vállát. A macskák egyébként rohadt tetvek, de Tim ezen a derűs napon nem szeretett volna egyetlen állatot sem becsmérelni, pedig a macskákra igazán ráfért volna. Sajnos az átoknak köszönhetően, még azokban a rohadékokban is látott valami szerethetőt, az pedig az életrevalóságuk. - Ez egy kavics – mosolyodott el a krónikás barátságosan. – Nem lehet vele rosszul bánni – vonta meg a vállát, majd ivott egy kortyot a teából, ami még mindig roppant ízletes volt. Rebecca felkészült és Tim türelmesen várt, amíg a lány megkezdi a varázslatot. Nem szólt közbe, nem tett semmit, csak néha-néha belekortyolt a teába, aztán visszatette a bögrét a mellette lévő asztalra. - Örvénylik? – kérdezte Tim felhúzott szemöldökkel. – Úgy rémlik karikát említettem, egy végtelen kört, nem pedig örvényt. Az örvény nem lesz jó, nagyon nem lesz jó, karikát hozz létre. Az energiaörvény csak megzavarja a testekben lakozó szellemeket, nem pedig megszólalásra készteti őket. A kulcs az egyenletesség, és amit te létrehoztál, az nem volt egyenletes – rázta a fejét barátságosan. – Ami a kommunikációt illeti, a kérdést fel lehet tenni hangosan, vagy gondolataidban, de ha csapong az elméd, és nem világosan teszed fel a kérdést, akkor a szellem sem fog tudni világosan válaszolni. Javaslom a hangos kérdésfeltevést. – Tim tekintetében egy pillanatnyi sürgetés sem látszott, csak derűs mosoly. – Próbáld újra, most körrel.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Gyakran nem értjük meg egymást,de ez már így marad. Általában sikerül úgy fogalmaznom ami látszólag teljesen eltér Keldron szóhasználatától, de ez nem az én bajom, az ő agya jár furán. Persze mondhatjuk, hogy a Krónikások már csak ilyenek, de ez sem igaz. Még egy olyan bonyolult és karótnyelt embert mint Kelron nem hordott a hátán a Föld. Most mondjuk nem karótnyelt egyáltalán, de a gondolkodása megmaradt. Csak ezt a kavicsos személyiség dolgot nem értem még. S persze megint fülön csíp.* -Konkrétan semmikor, de ha a megfelelő kérdéseket szeretnénk feltenni, ismernünk kell az alanyt vagy a tárgyat. Ha nem mondja milyen kavics ez, soha nem jövök rá és elvesztem volna az őskori szél- és folyó mozgások napi szinten eltérő hatásai között. *Van rá egy fogadásom, hogy ezt is komolyan veszi.* -A macskák szeszélyesek, de cukik tudnak lenni. *Úgy véltem több is van e mögött, szerintem kezet foghatna Egonnal, bár Egon legalább egy macskával jól kijött míg el nem vették tőle. Azt is csak egy szerencsétlen véletlen miatt. Egy kicsit mérges lettem Keldronra, mert a hülyét járatta velem. Az előbb úgy beszélt a kavicsról mintha élőlény lenne, most meg lekavicsozza. A fene sem érti ezt az embert, komolyan. A mérgem azonban hamar elmúlt mintha nem is lett volna, Keldronra mosolyogtam, ő meg teázott. Az amit a varázslat előkészítése közben éreztem csodálatos volt, még mindig megdöbbent az az energia ami bennem lakozik és a képesség amivel olyan dolgokat tehetek meg melyeket korábban nem. Mégis a legnagyobb gyönyörűség,érezni azt, nem csoda ha néha túlzásba viszem, a finomhangolás még nem az erősségem. *-Ó! Még jó, hogy nem húztam ki. Az örvény nem jó, értem. Sok. De szép kerek örvény volt.*Kicsit durcásan próbáltam menteni a menthetőt, de ez nem Keldronnak szólt hanem magamnak és a majdnem elrontott varázslatnak. Újra neki készültem, és amíg nem kezdtem el formálni, mindent ugyanúgy csináltam ahogy korábban, utána viszont nagyon finoman nyúltam hozzá, mintha csak a két simogató tenyerem között formálnám a kört. Egy szép, közepes nagyságú kört aminek a vonalában az energia folyamatosan körbejárt, akár egy megbolondult óramutató. Kör volt, egy hullahopp karika. Végül kiemeltem magamból és a kavics felé tereltem, végül megállt felette. Vagyis nem állt meg, mert folyamatosan forgott, kör maradt vagy hogy is lehet ezt jól megfogalmazni, mindenesetre Keldron úgy sem lát a fejembe, nem fog belekötni. A lényeg az, hogy most már biztos voltam abban, hogy ez az amit ő kért. Befogtam vele a kavicsot, mint egy lasszóval a vadlovat, a különbség csak az volt, hogy a kavics nem mozgott mint egy ló. *-Szép Kavics! Mondd meg nekem járt-e valaki abban a szobában ahova az a lény szokott tenni aki nem enged ki a szabadba. *Vártam a sóhajtást, a panaszosan síró hangot, akármit amiről Keldron beszélt,és persze a választ. Bár nem tudom hogyan fog válaszolni ha nem beszél, nem mozog és nem érez, én meg nem értek kavicsul. De! Hittem benne, hogy létrejön a kapcsolat, legfeljebb tolmácsot kell alkalmaznom. Majd Keldron fordít. Azért szívesen megnéztem volna filmen ezt a jelenetet.*
//8 mágia pont, Természet szava varázslat -5 pont :O marad 3 //
- Ha a tulajdonságok alatt eredetet értettél, akkor igen. Érdemes tudni, hogy hol fordulhatott meg korábban. Ez persze többnyire egyértelmű, amikor egy fával, vagy egy bokorral próbálkozunk, mert azok ritkán mennek messzi tájakra. Egy gránit viszont sokkal ősibb, mint egy fa, és sokkal nehezebb emiatt a jelenre koncentráltatni. Persze nem lehetetlen – különben nem adta volna a tanonc kezébe a követ gyakorlás céljából. Egyébként is jól nevelt gránit, és a krónikás most inkább arra volt kíváncsi, hogy sikeresen végre tudja-e hajtani Becca a varázslatot, nem arra, hogy sikerül-e bárminemű információt kihúzni belőle. – Nyilvánvalóan – közölte mosolyogva, bár nem sok örömöt érzett a macskákkal kapcsolatban. Tollátok ide vagy oda, azért van, amiben még ennek ellenére sem képes meglátni sok pozitívumot. - Kétségem sincs felőle, hogy a legcsodálatosabb, amit valaha alkottál a mágikus energiádat felhasználva, de a kő nem szólalna meg annak hatására. - Valószínűbb, hogy inkább megemelkedne, hiszen az örvény a Szellemkéz varázslat megidézésének módja, bár a tanonc képességei még fejletlenek, hogy sikerrel járjon. Az örvénynek ugyanis paradox módon kellene kinéznie. Minden irányba egyszerre forog. Fel és le, jobbra és balra, átellenben széltében-hosszában. Bonyolult varázslat, legalábbis kezdetben, de Becca erre még nem áll készen. Idővel persze minden gond nélkül fogja tudni használni, hiszen tehetséges lány. Ez a gondolat bizonyára a tollátok hatására fogant meg Timben, és legbelül igyekezett valami negatívumot társítani a lányhoz, de valahogy semmit sem tudott hirtelen kigondolni. A vérfóbiáján lovagolni igazságtalannak tűnt, és az egyéb botlásai sem voltak olyam mértékűek, hogy tehetségét ellensúlyozhatná vele. A tanonc belekezdett ismét a varázslatba, és Tim érdeklődve figyelte, közben komótosan kortyolgatta a teáját. Amikor Becca megszólalt a krónikás felhúzta a szemöldökét, és feszülten várt. Igazából a lány kamuzhatott is volna, de a hazugság jeleit simán felismeri rajta. Esélye sincs ilyen téren. - Igeeeeeeeen – jött a panaszos sóhaj a kő szellemétől. A hangot csak Becca halotta, mivel ő létesített kapcsolatot. A gránitkő beszéde vontatottan és szomorúan csengett – Volt már úgy… szelek értek és eső is… de most nem. Víz szellemei sokszor… hőőőőőúú… cirógattak kedvesen. Miért nincs víz? Nedvességet érzek… talán...? Nem… nincs semmi. És szél sem… hiszen… de igen. Régen… - hosszabb szünetet tartott, aztán vagy fél perc elteltével ismét megszólalt - forróság volt, szerettem. Akkor nem volt víz… és szél sem. De én… egészek voltunk. Hatalmasak és akkor egésznek… éreztem magam – a kő szelleme ismét elhallgatott, majd egy újabb fél perces szünet után megszólalt. – Te...? Miért… miért nem viszel ki szabadba? Érhetne víz és szél? A krónikás eközben önfeledten teázgatott, és magában sorolta a lehetséges témákat, amiket a kő szellem a sikeres varázslat esetén felhozhatott. Szél… víz? A kettő kombinációja? Vagy éppen a sanyarú sors? Akárhogy is, hamarosan megtudja Beccától, hogy mit sikerült kiderítenie.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Igen, tulajdonképpen azt értettem. *Nem ragozom túl és nem is állok le vele vitázni, elvégre igaza van. Szépen ott maradtam volna az ősidőkben ha nem figyelmeztet, de már nem fogom ezt a hibát sem elkövetni ha adódik egy újabb alkalom erre a varázslatra. Persze a tárgy választás is fontos, jól körül kell nézni ott ahol éppen vagyok. Tulajdonság. Nos, a tárgyaknál elég nehéz ezt megállapítani, melyik beszédesebb és melyik hajlamos elidőzni abban a múltban ami nem érdekel. És igenis a macskák cukik, persze ebből nem feltétlenül következik az, hogy közlékenyek is, de azért egyszer, szívesen elbeszélgetnék Gyagyással Egonról. Eszembe jut az a mondás, vagy inkább vágy egyes kíváncsi embereknél, hogy „szívesen lettem volna légy abban a szobában” és bogarat ültet a fülembe…de hagyjuk az állatvilágot.
Keldron még ebben a lila felhőn csücsülő állapotában sem tudja megtagadni önmagát és elrontja az örömömet. Elhúzom a számat, de az érzés még bennem van és teljesen eltölt. Már a megidézéséért is érdemes volt tévútra menni, hát ilyet is tudok. *-Mit csinálna?*Azért erre kíváncsi vagyok, mert ha nem is mondta ki, ott volt a mondat végén a „de”. Mindez azonban – és a válasza sem – térített el attól, hogy újra próbálkozzam, most már helyesen használva az energiáimat. Bár számomra nem volt olyan „látványos” de a köröm is szép volt a maga nemében, legalábbis ahogy elképzeltem. Befogta a kavicsot és éreztem ahogy létrejön kettőnk között az a híd ami összeköt minket. Hittem benne bár korábban elképzelni sem tudtam mi vár rám, így inkább felkészítettem magam a legváratlanabb dolgokra is, mint például a fejemben megszólaló hang. Öregnek, rekedtnek és mélynek képzeltem, ám ehelyett csak suttogó volt mint a szél zúgása és pont arról is szólt. Az első „igen”-re persze felderült az arcom és már vártam valami jó szaftos pletykát, de rá kellett jönnöm, hogy ez olyan volt mint macskának a nyújtózás. Többször is megszakadt a vonal, olyankor értetlenül ráncoltam a homlokom, hiszen éreztem a kavics közelségét (vááóó!) csak épp halálos csend volt. Percek telhettek el, és mi még mindig az időjárással voltunk elfoglalva.* -Ééértem….kölcsön kérhetlek a gonosz rabtartódtól, de ha gondolod meg is locsollak egy kis vízzel. Majd megmondom neki, hogy ha esik az eső tegyen ki az ablakpárkányra. Mondd, volt a helyiségben valaki más is? Idegen? *Picit talán elvesztettem a fonalat és amikor sikerült megtalálnom, elvesztem én a kavics megszemélyesítésében. Úgy beszélgettem vele mint egy gyerekkel. Újra kérdeztem, hátha megtudok valamit és reméltem nem szakad meg a kapcsolat végleg. Talán észre sem venném, hiszen eddig is csendben volt egy ideig, már azt hittem vége a beszélgetésnek mikor újra megszólalt azon a suttogó szél hangon. Meg kell tanulnom kőül.*
Tim nem válaszolt a lány kijelentésére, csak bólintott egyet, jelezve, hogy tényleg elhiszi, hogy így értette. A belső fele persze tudta, hogy ez nincs így, nem lehet így, de a szarkasztikus krónikás jelenleg mélyebben volt elásva, mint a hun uralkodó Attila. - Valószínűleg helyette inkább megemelkedne a kavics, de azon a szinten még nem állsz, hogy ilyet következmények nélkül meg tudj tenni. A legjobb esetben csak annyira lemeríti a tartalékaidat, hogy elájulsz, rosszabb esetben három napig tartó ébren lévő mozdulatlanságba taszítanád magad, amit a kimerültség okoz – bár rendkívül kecsegtető lett volna a belső Tim számára, hogy ezt megtapasztaltassa a tanonccal, természetesen okulás céljából, de jelenleg jobbnak látta, ha figyelmezteti Beccát, mielőtt túlságosan meg próbálná erőltetni magát. A tanonc végül belekezdett a varázslatba, és úgy tűnt, hogy tényleg sikerült elérnie valamit, mert aztán bájcseverészésbe kezdett vele. Tim pedig a teájának utolsó cseppjeit fogyasztva derűs képpel figyelte az eseményeket. - Ideeeegeeeen? – kérdezte lassú suttogó hangján a gránit. – Mi az, hogy idegeeen? A szél? Az neem… az nem idegen. Az szél, ahogy a víz az víz, az eső és víz, pedig a kedvenceim. Nem idegenek, ók nekem. Kedvelem őket – a gránit lassan sóhajtott panaszos hangon, majd ismét megszólalt. – Rab lennék? Ó nem… én nem vagyok rab. Viszont teeeee…. rab vagy. Saját húsod és véred rabja, a szellemed nagyságát… gúzsba köti halandó tudatot. Én… nem vagyok rab. Ősibb vagyok mindennél, mit ismersz… többet láttam, hallottam és éreztem, mint te valaha fogsz. De eső és víz? Eljön az ideje annak is… amikor halandó fajotok már nem tapodja földünket, amikor az élet már nem burjánzik, és a világ urai a kövek lesznek és a szél és az eső… paradicsomi korszak lesz, bár maga a növény sem fog élni már. Szélvésszel jött vihar cseng, zúgva vágtat a víz és végül én örökké ott leszek, ahol érhetnek elemek. Te hol leszel mond? Hús és vér? Nem… akkor már csont és hamu… és talán akkor a szellemed már nem lesz rab… látogass meg, ha véget ér kínságos földi léted, úgy hiszem egy pillanat az egész… mire szellemed felszabadul… - a gránit elhallgatott, és úgy tűnt nem készül többet beszélni, hacsak Becca nem intéz hozzá ismét kérdést. - Sikerült valamit megtudni? – kérdezte Tim derűsen érdeklődő hangon. Szinte bizonyos, hogy nem sikerült zöldágra vergődnie vele, hiszen a gránitköve egy nagyon makacs egyed, és nem valószínű, hogy túljutottak az eső és a víz rendkívül fontos problematikáján. Azonban a tanóra szempontjából most nem is ez volt az érdekes, hanem az, hogy képes legyen kommunikálni vele. Ami pedig a jelek szerint sikerült is. Mivel Timet Becca aligha tudta volna átrázni, mellesleg nem is állt volna érdekében hazudni, így a krónikás nyugodt szívvel ürítette ki a csészéjét, majd kisvártatva megszólalt. – A két varázslat, amit bemutattál valószínűleg nagyban leszívta a tartalékaid, nem lenne bölcs dolog meditálás előtt újra varázsolnod. Ha gondolod, beszélhetünk más varázslatok elméleti tudnivalóiról, de azt sem bánom, ha esetleg a következő alkalomra halasztjuk – csodás nap volt egyébként is ahhoz, hogy az egészet egy szűk szobában töltsék.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Muszáj kiélveznem minden percét ennek az új Keldronnak, bár azért valahol a mélyben ott volt még a régi, de most magyarázott, tanított és olyan dolgokat mondott el aminek a kiderítését korábban rám hagyta volna. A szavaiból ítélve sajnos a közeljövőben nem lesz lehetőségem arra, hogy azt az örvényt amit sikerült megalkotnom, szabadjára engedjem. Nem szerettem volna három napig a nappalim padlóján feküdni egy Harry Potteres dermesztő átokkal sújtva, bár kétségtelen, hogy a régi Keldronnak ez nagyon tetszett volna. Azért ott még nem tartunk, hogy ilyen szempontból a kedvére tegyek. Maradt hát a kavics és a vele való beszélgetés aminek nem sok értelmét láttam tekintve, hogy túl sok kalandban nem lehetett része. *-Idegen az akit nem ismersz, akit még nem láttál.*Láttál. Lát egyáltalán bárkit is? Nincsenek szemei. Csak érzések, feltételezem…vagy még az sem. Egyelőre, annak ellenére, hogy épp csevegtem egy kaviccsal, nem igazán tudtam ezt az egészet a világ normális és tudati részébe gyömöszölni. Kezdett unalmas lenni a szél és az eső, de gondolom nem is az volt a célja ennek az egésznek, hogy bármi fontosat megtudjunk. Azt viszont tudtam, hogy soha az életem elkövetkezendő száz évében nem fogok kavicsot kérdezni semmiről. Amikor a csend túl hosszúra nyúlt, már tudtam, hogy a kavics, Keldron fenséges és ősi köve végleg befogta a száját. Keldront elnézve az eszmélésem után, némi szarkasztikus árnyékot véltem felfedezni. *-Ó, igen. Megfenyegetett, hogy kihal az emberiség, ő világuralomra tör majd a többi kavicstárssal, de meghívott teázni miután a testem csak por és hamu lesz, a szellemem viszont szabadabb mint a madár. Azt hiszem igazán tartalmas beszélgetés volt.*Gondolatban nyelvet öltöttem Keldronra, noha a mostani megtollasodott állapotában nem volt kárörvendő, nem fogom neki megadni azt az örömöt későbbre sem, hogy csalódottságot mutatok. Ám az a tény, hogy a varázslat sikerült hihetetlen elégedettséggel töltött el, annak ellenére, hogy úgy éreztem magam mint aki lefutotta a maratonit, kétszer. *-Beszélgessünk a varázslatok elméleti tudnivalóiról.*Ha itt alszom el a lábai előtt, akkor sem hagyom ki ezt a délutánt.* -Korábban már említettem, hogy informátor szeretnék lenni és ez az elhatározásom azóta sem változott meg. Azt szeretném kérni, hogy készíts fel erre a feladatra. *Keresve sem találhattam volna jobb alkalmat mint a mostani. Igaz, hogy Alignak hülyeségeinek sokkal több a negatívuma, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy jót is tett, bár ha ezt hallaná tőlem, minden bizonnyal szellemi öngyilkosságot követne el. Keldronra mosolyogtam, reméltem, hogy nem látszik rajtam, de még mindig éreztem némi derűt, vagy nevezzük kárörömnek amiért most ilyen…önmagához képest nem normális.*
Tim hallgatta a számára egyoldalú társalgást, közben kivégezte a teáját és érdeklődve várta a fejleményeket. Hamarosan a tanonc már nem a kőhöz, hanem hozzá beszélt, mivel Tim átvéve a szót kérdést intézett Beccához. – Szerintem is – értett egyet, majd kissé elmosolyodott. – A jó öreg nóta, amit gyerekkorom óta fúj – mosolya idültté vált, aztán szinte már vigyorgott, végül homlokráncolva komorabban folytatta. – Egyébként, amit mondott az igaz. Mi már rég halottak leszünk, az emberiség is már csak múló tünemény lesz és a kövem még mindig épen és egészen fog tündökölni az emberiségmentes éjszakában. Valószínűleg találni fog magának egy szellemtársat, talán egy rozsdás tehergép szellemet, vagy egy másik kavicsot és azontúl azt fogja fárasztani. Mondjuk lehet, hogy most is ráérő idejében az asztalom szellemével társalog – megvonta a vállát, némi grimaszt ejtett jelezve, hogy ebben a tekintetben hiányosak az ismeretei. - Ha ezt szeretné, felőlem nincsen akadálya – varázslatról mindig is szeretett társalogni, még akkor is, ha olyasvalakivel kell beszélgetnie, aki nem igazán érti még a lényegét. Előbb-utóbb rá fog érezni Becca is, de jelenleg csak a misztikus tudás felszínét kapirgálja. Mielőtt azonban belekezdhettek volna egyetlen varázslat elméleti megbeszélésébe is, a tanonc más kéréssel állt elő. – Nem én vagyok a mentorod – rázta a fejét Tim. – Egyébként is, Amanda tökéletesen fel tud készíteni erre a feladatra. Ehhez nem kellek én, ámbátor, ha kérdésed van valamilyen konkrét dologgal kapcsolatban, akkor szívesen állok a rendelkezésedre – egy pillanatra elhallgatott, majd vidámabb hangnemben újra megszólalt. – Amúgy tudod, hogy zenélsz? – kérdezte érdeklődve. – Nem csak te persze, hanem mindenki, aki rendelkezik mágiaérzékenységgel, és nem fedi el varázslattal az auráját – ezt nem sok őrzőnek szokta elmondani, de a felettesei tudták, elvégre régebben ezért rendelték el, hogy az utánpótlás felkutatása legyen a feladata.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Próbáltam viccesre venni az egészet, holott tudtam, mindez csak arra volt jó, hogy gyakoroljak, hogy megismerjem a varázslat másik formáját is. Az viszont amit önmaga és a kavics kapcsolatáról mondott, megdöbbentett.* -Gyerekkorod óta? Mégis hány éves voltál amikor II. szintű varázslatra voltál mér képes? *Természetesen tisztában voltam azzal, hogy amit a kavicsa mondott az igaz, azt is el tudtam képzelni, hogy most is másik szellemmel társalog, de igazán már nem érdekelt. Úgy tűnt Keldron tollasodott állapotban hajlamos néhány olyan információt is megosztani velem amit máskor nem tenne. Talán úgy gondolta a gyerekkoráról beszélni ártalmatlan, de bennem még több kérdést halmozott fel. Én csak nem rég lettem őrző, és valószínűleg meg sem találnak ha nem jövök ide, hogy átvegyem az örökségem, persze ott volt még a furcsa szomszédunk, aki rögtön azután eltűnt, hogy a nagyom meghalt, ám a két időpontot csak később kapcsoltam össze. Nem vagyok a híve annak, hogy feltegyek egy csomó „mi lett volna ha” kérdést, de most megfordult a fejemben. Tényleg! Mi lett volna ha…ha annak idején az anyám nem hagyja itt Faribankset, ha itt születek a városban, ha igent mond az elhívására? S a varázslatokról szóló elméleti társalgás már egészen más fordulatot vett, amit sajnos azonnal ki is ütött az elutasításával mint Cassius Clay Sonny Listont. *-Igen tudom, Amanda nagyon jó fej és tapasztalt informátor, de…Krónikásnak is fel tud készíteni? *Sosem gondoltam, hogy pályázom erre a posztra, most is csak azért kérdeztem, mert szerettem volna ha Keldron ezen a vonalon is foglalkozik velem, másrészt voltak hátsó szándékaim is. A fene ott ette meg, hogy pont nem volt a fejemben konkrét kérdés, de nem is volt rá szükség. Keldron megint olyat mondott amitől tócsányira kerekedtek a szemeim. Ha nem lett volna megáldva a tollas álommal, egyrészt szóba sem hozza, másrészt ha mégis, akkor vettem volna komolyan, most viszont azt hittem csak viccel. Tessék, máris van egy konkrét dolog.* -Zenélek? Úgy érted egy egész zenekar játszik bennem vagy csak…el sem tudom képzelni. És mit zenélek? Ezt honnan tudod, ez valami különleges képesség vagy varázslat? *Nem olvastam ilyen varázslatról, de ez nem jelentette azt, hogy nem létezik. Talán csak a Krónikás tudja, ahogy az emléktörlést sem képes mindenki, vagy nagyon titkos mágia és csak a felsőbb vezetés tud róla. Ám ha erre születni lehet csak…akkor borzasztóan irigy leszek.*
- Meglep? – kérdezte mosolyogva. – Úgy hittem mindenki tudja, hogy valóságos zseni voltam már kölyökként is – ez mondjuk marhára nem volt igaz, mégis Tim hihetően adta elő magát. Az igazság az, hogy a krónikás gyerekkorának tekinti még a tizennyolcadik születésnapját is, elvégre annak, akinek már jócskán a sír felé kellene kukucskálnia a régmúlt idők egyre szebbek és tökéletesebbnek tűnnek. Szinte még a harmincas évei is gyermekévnek tűnnek a mostanihoz képest, legalábbis abban a tekintetben, hogy mennyire tapasztalatlan és ostoba volt még akkor. – Egyébként tizennégy és fél évesen kezdtem el vele rendszeresen társalogni, hiszen akkor már birtokában voltam a varázslatnak. Persze informátor csak tizenhét évesen lettem, mivel eredetileg a mágusok útját szerettem volna járni, de végül a nagytanács úgy döntött, hogy hasznosabb leszek informátorként – ha látta rajta, hogy nem érti az összefüggést, akkor még hozzátett némi információt. – A mágusoknak a harmadik varázslatszintről is ismerniük kell ezt-azt, hogy letehessék a kaszt vizsgát, míg az informátoroknak elég a másodikról – most már világos lehet miért fejlődött a mágiában ennyire fiatalon, és miért csak tizenhét éves korában lett végül informátor. Persze amikor letette az informátori kasztvizsgát, elméletben a magasabb varázslatokat is ismerte, hiszen a mágia, amióta megtudta, hogy létezik a kedvenc szakterülete lett, így betéve tudta már fiatalon is a legtöbb varázslat hatását és megidézésnek a módját. A használatára nyilván még fejletlen volt a mágikus ereje. - Abszolút – bólintott Tim mosolyogva. – Amanda tehetséges minden téren, és bizonyára ő is képes lenne ellátnia azokat a feladatokat, amiket jelenleg én. Viszont azt meg kell, hogy jegyezzem, előbb inkább az informátorságra helyezd a hangsúlyt. Aki nagyot akar lépni, az többnyire orra bukik. Legalábbis nálunk így szokott lenni – Tim fürkésző tekintettel figyelte Beccát, aztán még hozzátette. – Mellesleg a krónikás feladatkör roppant felelősséggel is jár. Elég egyetlen hiba, és máris egy fagyos… mondjuk inkább egy kopár vidéken találja magát az ember, ahol nemhogy vérfarkas nincs, de még nagyon ember sem. Persze ki, hogy szereti – vonta meg a vállát kedélyesen. – De, a lényeg, hogy felesleges akkor a krónikás pályára készülnöd, amikor még nem is vagy informátor – ezt nyilván meg kell értenie és bár Tim nem így fogalmazott volna, ha épp önmaga irányít, de a lényeg ugyanez lenne. – Adj magadnak az informátori kasztvizsga után tíz évet, ez alatt az idő alatt teljesen belerázódsz a szakterületedbe, utána a ráérő idődben a krónikák termébe látogass be hébe-hóba. Szívd magadba a tudást, és akkor már reális eséllyel beszélhetünk ilyen dolgokról. Persze előfordulhat, hogy tíz év múlva én már nem leszek életben, vagy téged áthelyeznek máshová, mivel az öregedéslassító varázslatok miatt esélyesen idővel távoznod kell, de bárhol is jársz a metódus ugyan az lesz. Viszont, a krónikás posztot ki is kell érdemelni. Nem elég akarni, vagy vágyni rá, hanem olyasmit kell felmutatni, amit csak kevesen tudnak elérni – nem fényezni akarta magát, most nem, de az igazság az, hogy ez tényleg így van. Beccának keményen kell dolgoznia azért, hogy az őrzők körében számításba jöhessen, mint krónikás. Talán meg sem éri a belefecskendezett időt, elvégre milyen előnyökkel jár? - Képesség – nézett rá mosolyogva. – Olyasmi, mint a tiéd. Csak én nem a vérfarkasokat érzem, hanem a mágiaérzékenyeket hallom. Ki erősebb, ki gyengébb… és volt valaki, aki olyan erősen zengett, hogy képtelen voltam kommunikálni vele. Fura, de ugyanaz játszott felőle is, mint felőled. Bár a tiéd sokkal halkabb, és egyáltalán nem zavaró, de az övé... – fejét rázva eltévedt kissé a múltban. – Az övé volt a Zavaró Holdfény. Olyan erővel hasított elmémbe, hogy minden mást kizárt, minden egyéb hangra süket lettem. Ne haragudj – rázta a fejét komótosan, és szavai őszintén csengtek. A nyakában lógó medálban tartott esszencia láthatatlan izzásban felsejlett, aztán Becca elméjében felcsendült a Holdfény szonáta. Őrült hangerővel tombolt odabent, de nem volt fájdalmas, épp csak minden más hangot eltompított. A lélegzetvétel zaját, az elme zaját, minden hang eltörpült mellette, és a muzsika csak tombolt és tombolt, fájdalommentes monotonságban dallamról-dallamra, végtelenül véges időn át, még végül Tim megszüntette az illúziót. - A krónikási posztot nem adják olcsón Becca – ingatta türelmesen a fejét. – Nekem a saját nagybátyámat - aki a Holdfényt zengte - kellett lelepleznem és elfogatnom hozzá. Azt, aki annakidején elhívott, aki nélkül már valószínűleg halott lennék. Úgy hiszed jó élet ez? Boldog? Nem! Aki magas pozícióban van, az olyan dolgokon ment keresztül, amit másnak nem kívánnék. A helyedben nem vágynék kitüntetett pozícióra. Úgymond, nem igazán éri meg, ahhoz képest, amit feláldozol érte.
//Varázspontok: 60. Killaun illúziója - 15 pont (mesterszó) Maradt 45 pont //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Meglep, igen. Meglepő volt, hogy Keldron úgy beszélt a gyerekkoráról, mint aki már akkor tapasztalt őrző volt, persze azt nem vettem számításba, hogy egy olyan idős őrzőnek mint amilyen ő, még a nagykorúság is gyerekkornak számít. Másrészt én elég későn lettem őrző, ezt Adam is megmondta, szóval fogalmam sem volt arról mi az ideális kor az elhívásra. A tollas áldás Keldronra igen jótékony hatással bírt, nem csak optimista lett tőle és kedves és vicces, hanem még az egoját is az egészséges irányba terelte.* -Nos én nem tudtam, de sejtettem.*Legyezgessük még, úgy sem sokáig tehetem, hiszen egyszer ez is el fog múlni és Keldron megint olyan lesz mint régen. A reményeim végre beigazolódtak, Keldron magáról mesélt és gyanítottam, hogy ezt is csak azért teszi mert a tollas áldás lerombolta azokat a falakat amiket az évek hosszú sora alatt épített maga köré. *-Ó, értem….tizennégy és fél évesen már II. szinten voltál?! Hűha. *Csodáltam és egyben irigy is voltam egy kicsit rá, természetesen nem a rosszindulatú irigység munkált bennem, épp csak tudtam, hogy én sosem leszek olyan erős és tapasztalt mint ő, hiszen van pár év lemaradásom. Kölyökként amúgy is könnyebben tanul az ember és fogad el dolgokat amiket a felnőttek gyakran akkor is elutasítanak amikor ott integet az orruk előtt. Keldron végül hosszú litániába kezdett és teljesen igazat adtam neki, egyébként a Krónikássá válás hosszú menetéről nekem is fogalmam volt, és arról is, hogy az elkövetkezendő időben sok minden fog még történni ami kérdéseket vet majd fel bennem, esetleg eltántorít, legyűr, maga alá temet vagy épp más irányba terel. A legutolsó Vörös Hold óta megtanultam, hogy egy őrző ne tervezzen hosszú távra. Más oka volt annak, hogy ezt felvetettem, hiszen tökéletesen elégedett voltam Amanda tanításaival, kedveltem őt és a vele való gyakorlás mindig könnyed és szórakoztató volt. Viszont Keldronnak volt oda bejárása, ahova szerettem volna bejutni, kézbe fogni könyveket, megnézni, beleolvasni. Eléggé hátulról jövős akció volt a részemről amiért talán később még kapok a fejemre ha kiderül, de úgy gondoltam ez apróság. Ám olyasmibe tenyereltem bele amire nem számítottam. Keldrontól semmiképp. Bár nem mondta ki, de éreztem felőle mindazt amiről beszélt, ott égett a lelkében, a szavai mögött. Fájdalom, lemondás, reménytelenség, utóbbit elmosta ugyan a tollas áldás, most nem így gondolt rá, de azért ott volt a mindennapjaiban. Tényként beszélt róla, amit Alignak átka nélkül megélt. Ha valóban ezt akartam volna, ha ténylegesen eldöntöttem volna, hogy márpedig én Krónikás leszek, az elmondottak ellenére is bizakodón tekintettem volna a jövőbe, ám egyelőre nem ez volt a szándékom, tisztában voltam a képességeimmel és a korlátaimmal. Bűntudatom volt amiért tévútra vezettem, de elintéztem annyival, hogy most úgy sem szidna le érte. *-Értek mindent…persze nem is gondoltam, hogy most azonnal. *Egy őrző ne tervezzen hosszútávra, legalábbis barátok terén, mert idővel úgy is elválnak útjaik, nem kívánságműsor ki hova kerül áthelyezésre a feltűnésmentes élet miatt, én ezzel még csak nem is kezdtem el barátkozni, míg Keldron valószínűleg már átélte párszor. Ám mindez jó volt arra, hogy néhány olyan dolgot is megtudjak amit egyébként nem mondott volna el, vagy nem így. Már előre sajnáltam azt a pillanatot amikor elmúlik a tollas áldás és Keldron megint a karótnyelt, a kákán is csomót kereső, odaszúró Krónikás lesz. Az érzés akkor is bennem lobogott még amikor a képességéről beszélt, arról, hogy hallja a zenémet. Még sosem mondta senki, hogy ilyesmi létezik, hogy minden őrzőnek van valamilyen érzékelése ami független a varázslatoktól de mégis mágia, a saját mágiája, mint nekem a farkasok érzékelése. *-Ó, tényleg? Ugyanaz? *Ugyanaz a muzsika? Gondolom azért ez nem genetikai dolog, nem tudok rokonról, élő rokonról. Bár…az apám még élhet és noha kiderült már, hogy a mi családunkban az őrzőség, illetve a mágiaérzékenység női ágon öröklődik, attól még meglehet benne is. Először nem értettem miért kér bocsánatot, de amint megszólalt a fejemben a hang, már tudtam. Borzalmas volt, annak ellenére, hogy maga a dallam az egyik kedvencem, de ilyen erősen hallani tényleg nagyon zavaró. Önkéntelenül is a füleimre tettem a kezem bár tudtam, hogy semmit nem használ, hiszen a fejemben van a hang és nem kívülről jön. *-Abba hagynád? Kérlek!*Ez olyan volt mint a fejfájás, fájdalom nélkül. Az a fajta migrénes, ami állandó, tompa, tudsz vele létezni de mégis inkább idegesítő a végletekig. Amikor elhallgatott, megkönnyebbültem. *-Szóval az enyém kellemes? Ez azért megnyugtató. *Nagyon reméltem, hogy nem emiatt a hasonlóság miatt volt velem már az első perctől kezdve utálatos. Ám mielőtt megkérdeztem volna, újabb dolgokat tudtam meg és ez már eltörpült mellettük. Most már kifejezetten éreztem a fájdalmát, a szívem majd kiugrott a helyéből, a torkomat gombóc fojtogatta és a szemeim megteltek könnyekkel. Már azt is tudtam kié volt a zavaró Holdfény zenéje. Elnéztem Keldron mellett és felett, hogy visszatartsam a könnyeimet. Végigfuttattam a tekintetem a mögötte lévő fal és mennyezet találkozásán, többször oda-vissza és próbáltam lenyelni azt a gombócot ami a torkomon akadt. Végül vettem egy mély levegőt, inkább fájdalmas sóhajnak bizonyult. *-Sajnálom. Nem állt szándékomban feltépni a sebeket. Tudod…*Zavartan elmosolyodtam, bár ebben a mosolyban cseppnyi jókedv sem volt.* -Többet tanultam most tőled mint egész elkövetkezendő őrzői életemben fogok. Tudom, hogy mindez csak a tollas álom miatt van, de…köszönöm, hogy kitüntettél a bizalmaddal. Sajnálni fogom azt a pillanatot amikor elmúlik. Néha jó ha az ember megnyílik valaki előtt, ha van egy lelki szemetesládája akire ráboríthatja a maga szemetét, fájdalmát, kétségeit. Neked is szükséged van rá, arra, hogy meghallgassanak, hogy vigasztaljanak, hogy…átvegyék a terhek súlyának egy részét. *Persze attól még a fájdalom megmarad, de könnyebb szembenézni vele. Keldronra néztem, valaha olyan lehetett mint most, de az őrzői élet megkeményítette és éreztem, hogy sokkal több mindent elveszített mint amennyiről beszélt. A nagybátyja csak a jéghegy csúcsa volt. *-Megértem ha nem szeretnél beszélni ezekről a dolgokról, de szívesen meghallgatlak és utána elzárom magamban. *Kezdtem érteni, hogy anyám miért mondott kétszer is nemet az elhívásra. Valószínűleg tisztában volt azzal mit jelent ez az élet, hiszen a nagyi is őrző volt. *
- Hm… - megejtett egy fakó és örömteli mosolyt, hiszen az átok ellenére még képes felismerni a hazugságot, épp csak nem teszi szóvá. Miért is tenné? A füllentés az őrzők létének egyik alapköve, ha nem hazudnának folyton, akkor akár be is mondhatnák a tévébe, hogy bizony vérfarkasok léteznek és természetesen a mágia is a világ része. Nem vette zokon, amiért hízelegni próbált, bár ha önmaga lenne, most nyilván kioktatná a felesleges talpnyalásról, de jelenleg, mint látszik abszolút nem volt önmaga. – Hűha bizony – a mosoly most sokkal elevenebb és őszintébb lett, ahogy Becca megnyilvánulása is. A krónikáslét pedig olyasmi, amire egy tanoncnak még nem igazán kell rákészülnie. Előbb legyen informátor, aztán jöhet a magasabb cél elérésének a lépése. – Gondoltam, hogy nem gondolod, bár akkor nem értem miért kérted, hogy készítselek fel a pozícióra – némiképp elgondolkodott a dolgon, de magában elintézte egy kósza legyintéssel. A tanoncok olyanok, mint a gyerekek, vagy a fiatalok. Fogalmuk sincs arról, hogy valójában mit akarnak kezdeni magukkal. Előfordulhat, hogy Becca idővel olyasmibe vág, ami mellett képtelen lenne elvégezni őrzői feladatait és önként kéri az emléktörést. Hosszú élete során nem egy ilyen esetnek volt fül és szemtanúja, pedig a legtöbb ilyen őrző határozott és talpraesett egyén volt, akik tudták, hogy mit akarnak az élettől, aztán végül inkább úgy döntöttek nem kérnek abból a roppant feladatból, ami az őrzők életével jár. Meg tudta érteni őket, még akkor is, ha saját magát képtelen lenne elképzelni mágia nélkül. Már annyira beleivódott a lényébe, hogy még talán emléktörléssel is folyamatos hiányérzete lenne varázslás nélkül. - Ühüm – bólintott komótosan. – Előfordul, hogy két ember ugyanúgy zenél – vonta meg a vállát. Elvégre ez nem az illetők sajátossága, hanem Keldron mágiaérzékelésének a kivetülése. Azokat a dalokat hallja vissza elméjében, amiket ismer és gyakorlatilag semmi köze nincs a dalnak a mágiaérzékeny emberhez, és valószínűleg véletlenszerűen köti elméje a muzsikákat egy-egy személyhez. Persze utána mindenkinél mindig ugyanaz, ugyanolyan intenzitással, ugyanolyan hangerővel, ugyanolyan ritmussal. Késztetést érzett, hogy megmutassa neki a dalt, ami az elméjét kalapálta annakidején, pont ugyanúgy, ahogy Tim hallotta. A reakció az volt, amit várt, bár a kéz nem képes a hangot csillapítani és ezt Becca is nagyon jól tudta. Elmosódott zajként jött a könyörgés, hiszen az illúzió hatása alatt Tim is hallotta a hangot, és mivel saját magát sem akarta kímélni, így nála is teljes hangerővel szólt a Holdfény szonáta. Aztán megszüntette. Talán Kenway nem lenne boldog, ha tudná, hogy elhasznált egy illuzionista esszenciát egy tanonc kedvéért, vagyis inkább nemkedvéért, de ez jelenleg nem igazán érdekelte. Egyébként is megvannak a forrásai az alapanyagok beszerzésére, így nem gond pótolni azokat. – Igen – bólintott kedélyesen. – Lágy szellőként lengi körbe az elmémet, és ha beszélgetünk, szinte nem is hallom – igazából hallja, de a tudat már csak olyan, hogy kizár ezt-azt, ha úgy ítéli meg, hogy nem számottevő jelentőséggel bír. Nagybátyjánál viszont a kizárás szóba sem jöhetett, mivel olyan irdatlan hangerővel hasított a fejébe, hogy az agya képtelen volt ignorálni. - Nem azért mutattam, hogy szánj – csóválta a fejét. Természetesen látta, ahogy a tanonc küszködik az érzelmeivel, de nem akarta megróni emiatt. – Hanem azért, hogy tudd, min kell általában keresztülmenni annak, aki magasabb pozícióra tör. Hogy mi az összefüggés? Aki lemond bizonyos dolgokról a múltja miatt, az jobban tud az őrzői hivatásra koncentrálni. Persze – legyintett kedélyesen – ez nem szentírás. – Ergo, lehet úgy is valaki protektor, hogy az égvilágon semmi gondja nem volt az életben, de ez azért elég valószínűtlen már csak azért is, mert a hosszabb élet több problémával jár. – Kétlem – mosolyodott el vidáman, amikor Becca végzett a lelkifröccsel. – Ilyesmire nincs szükségem. - Bizonyára így van, de attól tartok az a tény, hogy láttam apámat a kötélen megfulladni és emiatt a nagybátyám arra kényszerült, hogy töröltesse hétévesen az elmémet, nem igazán viszi előbbre a tanulmányaidat. És igen, nem emlékszem rá, hogy kékült a feje, de az aktákból megtudtam, hogy hosszú ideig rémálmaim voltak miatta. Mellesleg tizenhárom évesen saját magam is fellógattam magam. De hát tudod milyenek a tinédzserek? – vigyorodott el kedélyesen. – De ez mind nem tartozik rád – közölte könnyedén. – Az viszont igen, hogy a lehető legtöbbet megtudj a mágiáról, a munkánkról, és ami ezzel jár. Részemről viszont, bár kétségkívül csodás nosztalgiázásban volt részem – ezen a ponton felkelt a székről – befejezettnek tekintem a mai órát. Túlságosan csodás ez a délután, hogy egy ilyen áporodott helyen töltsük – ahogy Tim felkelt Beccának is venni kellett a lapot, hogy a mai foglalkozásnak vége és el kell hagyni a termet. – Csak utánad – intett a kijárat felé, és ha még nem adta vissza a gránitkövet, akkor kezét tenyérrel felfelé Becca elé tartotta, és röviden megjegyezte. – Gránit. – Aztán zsebre vágva a kavicsot megvárta, amíg a lány kisétál, elvette az asztalról a koszos csészéket és kivitte őket, majd bezárta az ajtót. – További kellemes napot – őszintén kedélyes mosollyal jutalmazta a tanítványt, akivel igazán elégedett volt. A varázslatok remekül sikerültek, és bár az utolsó része az órának személyesebbre sikeredett, mint ahogy azt szerette volna, de nem érezte problémának. Viszont arra nem volt szüksége, hogy saját nyomora és múltjának súlya másokat terheljen, ezért még mielőtt mélyebbre hatolhattak volna Timothy Keldron életének kanyargós és kusza ösvényein, inkább befejezettnek nyilvánította az órát. Így mindenkinek jobb lesz. Túlságosan rossz hatással van rá a tollátok. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
//Köszi a játékot Baromira élveztem, ha esetleg még olyat írsz, akkor még írok, de ha nem akkor ez nékem a záróm volt //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem szokásom csak úgy isteníteni bárkit is csak azért, hogy előnyhöz jussak, Keldron azonban a tőle nem megszokott módon humorizált, s úgy gondoltam akkor veszem a lapot. Ám a hümmögés már megint a régi Krónikást idézte sajnos, szóval ennek a tollas áldásnak is voltak hátulütői. A gond csak az volt az egészben, hogy az elmúlásával az emlékek nem törlődnek, és minden bizonnyal később még – feltéve ha hajlandó lesz velem foglalkozni – visszakapom még ezt. A képességei miatt őszintén tudtam csodálni, nem azért lett Krónikás mert nem volt más, hanem mert valóban alkalmas volt erre a pozícióra, minden tekintetben….Noha a kérésemmel arra utaltam, hogy én is megpályáztam, ez korántsem volt igaz, vagy nem úgy ahogy ő gondolta. Természetesen mindent megteszek annak érdekében, hogy közel kerüljek a pozícióhoz, ám most biztos voltam abban, hogy érzelmileg nem vagyok rá alkalmas és nem is leszek soha. Túlságosan a szívemre veszek mindent, kizárt, hogy akár hosszú idő elteltével és bizonyos események átélésével akár mindezt le tudjam vetkőzni, hogy érzelemmentesen, hideg fejjel tudjak döntést hozni olyan dolgokról, mint amilyenekről Keldronnak kell. Elméletben persze lehetséges, de azzal nem megyek sokra. *-Azért mert reméltem akkor a segítségeddel bejutok a könyvtár olyan részébe is ahova most nem. *A mostani Keldron nem fogja ezért a fejemet leszedni, de sajnos elfelejteni sem, szóval biztosan várhatok valamilyen retorziót a későbbiekben. Esetleg megint valamilyen büntetést, pluszmunkát amivel ismét csak tanulhatok valamit….ami teljességgel felesleges az őrzői munkához. Most azonban kihasználtam a helyzetet és élveztem, hogy a bizalmába avat, mi más lehetne az, hogy a múltjáról mesél? Ráadásul kötetlenül, és némi vidámsággal is, már ami a lelki zenei kivetülést illeti. Érdekes volt, de nem csak a megléte hanem a zene is, legalábbis nekem. Biztos, hogy köze van az őrzők életéhez, a velük történtekhez, ahhoz ahogyan a világhoz viszonyulnak. Én nem Keldronnal találkoztam először, Adam keresett fel bár vele sem találkoztam korábban, legalábbis nem tudok róla, szóval nem tudom végül ki volt az aki felhívta rám a figyelmet, de biztos vagyok abban, hogy mielőtt Egonnal találkoztam volna, hogy megismertetett volna a világunk másik oldalával, más muzsika élt a lelkemben. A Holdfény szonáta nem véletlen, az csak Egonnak szól, miatta van ám erről mélyen hallgattam, mivel ha megemlítem az is szóba kerül, hogyan csendült fel először a lelkemben a dal. Bár már nem volt jelentősége, Egon fején több vaj volt mint egy tejfeldolgozó gazdaságban és nem akartam még egy lapáttal rátenni utólag sem. *-Szinte nem. Elég zavaró lehet, bár idővel biztosan meg lehet tanulni kizárni, vagy nem tudomást venni róla. Bár ha kellemes, akkor remekül aláfesti a beszélgetést. Olyan mint egy háttérzene a kávéházban. Befolyásolhatja a hangulatot.*Szerencse, hogy az én muzsikám kellemes, különben eggyel több oka lenne arra, hogy ne akarjon velem csevegni. Így is összetehetem a két kezemet amiért hajlandó foglalkozni velem annak ellenére, hogy nem ő a mentorom, talán csak a hivatástudat, a büszkeség amiért megoszthatja a tudását, vagy egyszerűen csak úgy érzi Krónikásként nem mondhat nemet egy tanoncnak. Mindegy miért, ki kell használnom ezeket az alkalmakat amíg tartanak. Ám a mostani más és ezt Alignaknak köszönhetem, lehet, hogy ott ahol most van éppen őrjöng emiatt, de úgy kell neki. Keldron picit megnyílt, kétlem, hogy a tollas áldás nélkül belement volna ilyen beszélgetésbe és biztosan bánni fogja később, de én hálás vagyok érte. Már csak azért is mert ezáltal jobban megismerem. Arra viszont amit megoszt velem nem számítottam, megérinti a lelkemet és ha akarnám sem tudnám elfedni a felgyűlő érzelmeimet. *-Értem és köszönöm.*Némileg azért átértékelődnek bennem a dolgok függetlenül attól, hogy mindezzel azért valahol a lelkem mélyén tisztában voltam. Más ezt csak gondolni vagy gyanítani és más hallani olyantól aki évtizedek óta a legnagyobb mocsarában dagonyázik. *-Persze, megértem…de azért ha mégis.*Eddig is tudtam, hogy nem én vagyok a kedvenc, szóval nem dőlök a kardomba amiért eddig tartott a nyitott könyv. Valószínűleg másnak sem beszél a múltjáról, inkább elzárta magában ami nem jó, mert belülről emészti de….egyszer mindenkinél kiborul a bili, Keldronnál is megtörténik majd, remélem minél később, mert az azt jelenti, hogy olyasmi történt ami sokkal fájdalmasabb mint amikben eddig volt része. Hiszem ezt, de aztán mindez piskótának tűnik a részletekhez képest. A szívem kihagy egy ütemet, vagy kettőt aztán erősen bedobban, az ajkaim elnyílnak és úgy is maradnak. Szó szerint nem jutok szóhoz. Egyáltalán lehet ilyen történetre bármit is mondani? Van megfelelő szó rá? Egy „sajnálom” túl banális lenne, bármi más pedig…inkább lenyelem semmint megbántsam vagy magamra haragítsam. Ilyen az amikor valaki beletenyerel a kaki kellős közepébe és nekem rendszerint sikerül, pedig mindig a legjobb szándék vezet. *-Persze, természetesen.*Értheti ezt arra is, hogy „igen, valóban nincs közöm hozzá” de ahhoz is amit később mond, miután felkelt a székről. Ha ezzel az volt a célja, hogy elmeneküljek, sikerült. A döbbenet megülte a lelkemet, nem tudtam mit gondoljak minderről, róla, magamról, az őrzőségről. Most nagy szükségét éreztem egy édesen keserű csokoládé fagylaltnak, csoki öntettel. Felálltam, a csészéket otthagytam, eszembe sem jutott, mint ahogy az sem, hogy a kavics még a kezemben van. A felém nyújtott tenyérbe helyzetem óvatosan, mintha minden baj okozója az lenne. A szó amit Keldron kiejtett közben, kíváncsiságra és még több kérdésre adott volna okot ha a története nem üli meg a lelkemet, így azonban mindez elmaradt. A holmimhoz léptem és felvettem a csizmámat, a kezembe fogtam a kabátot és a táskát.* -Köszönöm a mai órát, sokat tanultam és…köszönöm, neked is kellemes napot kívánok.*Nem igazság, hogy mindezek után ilyen kurtán köszön el és bocsát utamra, de nem mertem felajánlani, hogy menjünk ki a szabadba sétálni együtt. Jobb ha én most eltűnök a szemei elől, így is épp elég bajt hoztam a fejemre a későbbiekre. *-Minden jót!*S már ott sem voltam, legalábbis igyekeztem gyorsan elhagyni a termet, a folyosót. A folyópart jutott eszembe, nem tudom miért vágytam most oda, de az a hely lebegett a szemeim előtt ahol Egonnal először találkoztam.*
//Én is nagyon köszönöm, nagyon szerettem!!! Nem hiszem, hogy olyat írtam volna amire még válaszolnál, de ha mégis… részemről is záró. //
Tim felhúzta a szemöldökét, elmosolyodott. – A „könyvtárnak” nincs olyan része, amelybe ne lehetne betekinteni. Épp csak mindennek megvan a maga helye és ideje. Kár lenne az idődet régmúlt varázslat elméletek, vagy rég halott vérfarkasok dolgainak a mélyebb tanulmányozásával tölteni, amikor egészen más prioritást élvez egy tanonc a tanulmányai kezdetén – értelmetlen lenne és időpazarlás. Fel kell készíteni egy útra, amely veszélyes és előbb biztonsággal járni kell megtanulni rajta, aztán később csodálhatja a távolban tündöklő gigászi hegyet, vagy a kéken csillogó eget, de amíg az út rögeivel is csak nehezen boldogul, addig ne akarjon a távolba tekintgetni. - Igen, nyilván – bólintott mosolyogva. Tényleg befolyásolja a hangulatot, épp csak nem mindig jó irányba, bár Tim igyekezett a zenétől függetlenül érezni magát, és általában sikerül, hiszen a dallamok olyanok, mint lélegzés. Néha észre sem vesszük és csak akkor kapjuk fel a fejünket, hogy tényleg halljuk, amikor ráfigyelünk. - Nem lesz „mégis” – rázta a fejét határozottan. Szemeiben a türelmetlenség egy kósza villáma csillant, de aztán hamar el is illant, hogy aztán belekezdjen abszurd mesébe az életéről, és, hogy ez mennyire nem érinti Beccát. A lány persze köpni-nyelni nem tudott és ez így volt rendjén. - Helyes – szólt elégedetten. Ideje befejezni a mai órát, a délután csodálatos és nem kellene ebben a lyukban poshadni egész nap. - Köszönöm – mondta őszintén és már gondolatban máshol járt. Figyelte, ahogy a tanonc elballag, Tim bezárta az ajtót, majd a kulcsot zsebre vágta és könnyed léptekkel indult a dolgára.
//Bocsi, kissé kurta, de úgy gondoltam zárásom utáni zárást nem akarom bőlére ereszteni Köszi még egyszer a játékot //
*Nincs mentségem arra, hogy _megint_ elkéstem a szintvizsgámmal, ráadásul ez most komolyabb lesz, hiszen nem csak elméletből kell számot adnom majd, hanem gyakorlatból is. Nem a legjobb egy Alignakkal való facet o face találkozás után egy ilyen vizsgára felkészülni, főleg hogy még egy farkassal is találkoznom kell, de az elhatározásom erősebb mint előtte. Morbid gondolat, de megköszönhetném neki, hogy felrázott, persze Gloria halálát és a hátamra karmolt egoista szöveget kihagytam volna. Még mindig vannak rémálmaim, de bízom abban, hogy ha felkészültnek érzem majd magam ezek is elmúlnak. Csak kell egy kis önbizalom növelő tréning, a hangulatváltozásaim amúgy is hullámzóak voltak azóta. Volt, hogy magamba fordultam, vagy épp a következő télre aprítottam a tűzifát, de voltak lelkes napjaim is mint a mai és a tegnapi amikor megkerestem Abigailt és megkértem, hogy segítsen. Amikor elmondtam neki miben segíthetne, ajánlott pár helyet ahol gyakorolhatunk, köztük az erdőt is amit talán érthető okokból kizártam. Nincs az az isten, hogy én még egyszer az erdőbe menjek gyakorlás céljából, noha a mondás úgy tartja; ugyanoda kétszer nem csap a villám, azért óvatos voltam. Alignak nem villám, hanem egy kegyetlen, számító egoista állat, és az utolsó szó jelzőként funkcionál. Maradtam hát a biztonságos egyetem falai között és lefoglaltam a meditációs termet. Előbb érkeztem ahogy legutóbb is amikor Keldronnal találkoztam. Az egy igen mókás teázás volt és persze itt volt az első vizsgám is, szintén Abigaillel, azt hiszem jó választás volt. Míg várakoztam készítettem teát és kényelembe helyeztem magam, teljesen fel voltam töltődve, mind érzelmileg, mind fizikailag és persze mentálisan leginkább. *
Mit is mondhatnék? Nem lepődtem meg azon, hogy az április megint nem telt el könnyek és összeomlás nélkül.. Nem mint ha most férjem jóvoltából ne tudtam volna, hogy mire számítsak, sőt, az, hogy szembesültem vele, végül Aida mégsem esett áldozatol az ő bűneiknek, életem egyik legszebb pillanata volt. Pontosan a mai napig sem tudom, mi történhetett pontosan akkor és ott... Miután az alapítókat végső nyugalomra helyeztük, hiába nem élt velünk már Killian egy ideje, mégsem volt minden olyan, mint előtte. Egyrészt, mert mondta, tudtam, hogy ezúttal tényleg bezárul a kör, és nem lesz több visszatérés részéről, másrészt pedig, mert bár a lányunk eddig kimondottan nyugodt természet volt, a történtek után sokkal nyugtalanabbul és zaklatottabban viselkedett. Mondhatnánk, hogy az élet lassan csak visszatér a régi kerékvágásba, de attól azért még messze voltunk. Mindenesetre igyekeztem munkával lefoglalni magam, amikor tudtam, és nem épp Aidával foglalkoztam, így aztán pont kapóra jött, hogy akadt tanonc, akinek segítségre volt szüksége. Aidát Maevével hagytam, amíg Beccával van találkozóm, őt úgy is imádja, és talán jobban viseli vele a távollétemet, mint más felnőtt társaságában. Sietve haladtam az egyetem felé, az órámra pillantva közben, igaz, volt még időm, de mióta a pici megvan, azóta valahogy sosem sikerül tartani régi jó szokásomat, hogy mindenhová sokkal előbb megérkezek... - Szervusz, Becca! Remélem, nem várakoztattalak meg nagyon. - köszönök a fiatal tanoncnak, ahogy megérkezek a meditációs teremhez, és előkészülök a tanításhoz, egy halvány mosollyal az arcomon, ahogy eszembe jut, nem is olyan rég neki is miket kellett átélnie... Nem könnyű az őrzők élete, nem igaz? S bár mondták ezt már korábban is nekünk, miért is nem tűnt akkor annyira komolynak, fenyegetőnek? - Hogy érzed magad? - érdeklődöm kedvesen, hisz az ő élete sem volt könnyű mostanság, ha nem is annyira fizikai értelemben, sokkal inkább lelkileg... elveszíteni valakit sohasem könnyű, hát még ha a szemünk láttára ölik meg, s szerettem volna meggyőződni, hogy azért javul az állapota. Nem is annyira a tanulás miatt, sokkal inkább, mert gyógyítóként valahol az én felelősségem is volt, hogy a társaim állapota rendben legyen.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem sokat kell várnom, az idő amúgy is elröpül, néha annyira gyorsan, hogy észre sem veszem, csak arra eszmélek, hogy megint egy órával, fél nappal később van. Természetesen emlékszem mindenre ami történt az alatt az idő alatt, szóval nem esnek ki a dolgok, de mégis olyan érzés, hogy semmit nem csináltam. Kellemes és pihentető elfoglaltság a teakészítés, ha volt is bennem némi izgatottság vagy feszültség az elkövetkezendő tanulás miatt, mire Abigail megérkezik, mindez elmúlik. Mosolygok mikor meglátom, tényleg örülök neki függetlenül attól, hogy most miért van itt.* -Szia! Nem, dehogy. Én érkeztem jóval előbb. Készítettem teát kettőnknek.*Az emberek…az őrzők akik tudomást szereztek arról mi történt velem, mind nagyon kedvesek, érzem az együttérzésüket mely ott cseng minden szavukban, a kérdésükben, de nem mondhatom el nekik, hogy sosem leszek jól igazán. Nem fog elmúlni, az idő sem mossa el. Talán nem lesznek rémálmaim, ha más, szebb és jobb emlékekkel helyettesítem annak a véres napnak az emlékét, de Gloriát nem felejthetem el. Nem törölhetem ki, és mindaz amit Alignak művelt vele és velem, hozzátartozik Gloria emlékéhez. Nem mondhatom el mindezt, mert nem erre a válaszra várnak.* -Köszönöm, jobban. Túlélem. *Én igen, de Gloria már nem és Alignaknak lesznek még áldozatai, ostobák vagyunk ha azt hisszük nem. Csak azért fohászkodom önző módon, hogy a szeretteimet elkerülje. *-S, hogy van a lányod? Biztosan sokat nőtt, hogy is hívják? Örülök a boldogságodnak.*Ezt őszintén mondom. Abigail részese lehet annak a csodának ami megcáfolja azt az eddig biztosnak tudott tényt, hogy farkasnak és őrzőnek nem lehetnek utódaik. Közben töltök a teából, Abigailt is kínálva, majd amikor lefutottuk a nem kötelező jellegű köröket, belevágok a közepébe.* -Szeretnélek megkérni arra, hogy segíts. Nem vagyok harcos alkat, és még mindig vannak problémáim a fóbiámmal, de ezen túl fogok lépni. Tudom. Mégis, szeretném megtanulni azt amit te tudsz a magam szintjén. Gyógyító nem valószínű, hogy lesz belőlem, de tudnom kell mindent megtenni ami csak lehetséges ha arra kerül a sor. Azon kívül, vannak olyan varázslatok melyeket te mint gyógyító minden bizonnyal más szemmel látsz és nekem erre a más látásmódra lenne szükségem. *Meg kell tennem minden tőlem telhetőt, hogy Gloria halála ne legyen hiábavaló. Ezért nem a lehető legtöbbet kell megtennem, hogy jó őrző legyek, hanem annál többet, hogy a legjobb. *
- Hála az égnek. A tea pedig jól hangzik! - életem nagy részét Angliában és Indiában töltöttem, mindkét helyen igencsak nagy kultúrája van a teának, szóval bárhol, bármikor képes vagyok inni, legyen akár hideg, vagy meleg... sőt, belegondolva, otthon is többnyire teát iszok, mintsem mást, így örömmel fogadtam ezt a figyelmes kis gesztust a másik őrzőtől. Apró bólintással nyugtázom Rebecca szavait, értékelve az őszinteségét. Van már annyi rutinom és tapasztalatom hasonló esetekben, hogy tudjam, ha közölte volna, hogy kutya baja, úgy sem hittem volna el, mert... nem. Egy embertársunk elvesztése sohasem egyszerű, még olyat is meg tud viselni, aki életveszélyes szakmát űz, vagy naponta szembesül a halállal, hát még olyan, akitől mindezek távol állnak! Orvosként több közöm van hozzá, mint neki, és mégis, engem is megvisel, minden alkalommal... - Ha bármiben tudok segíteni, akkor keress nyugodtan. - teszem azért hozzá bátorítóan, hisz lehet, hogy neki kell megbirkózni ezzel az egésszel, de szeretném, hogy tudja, nincs egyedül. Mind másképp reagálunk rá, dolgozzuk fel a gyászt. Ha sokat nem is tudok segíteni, csak annyit, hogy meghallgatom, akkor azt is, örömmel. - Aida? Most már egészen jól, köszönjük. Bár az április azért őt is megviselte, de úgy tűnik, hogy már túltette magát rajta. Néha irigylem a gyerekeket. – amiért nem nyomja annyi gond a vállukat, amiért olyan hamar túlteszik magukat a nehézségeken, sokkal inkább, mint mi, felnőttek... Persze ha lehetett volna, inkább ne kellett volna ennyit sem átélnie, de sajnos, sok beleszólása egyikünknek sem volt. A lényeg, hogy legalább ő jól van, ha az édesapjával soha többé nem is találkozhat. Hálás mosollyal fogadom a felém kínált teát, s miközben csendben kortyolgatom, hallgatom Becca szavait, mit is vár pontosan ettől a mai találkozótól? Nos, ismerős elképzelés, legalábbis nem ő az első, aki hasonló logika alapján kezd mazsolázni a „szakok” között. - Én sem voltam sosem harcos alkat, szóval maximálisan együtt tudok érezni veled. - sőt mi több, tanonckorom óta nem is nagyon fektettem energiát abba, hogy képezzem eme tudásomat. - Akkor ezek szerint mágus vagy informátor? - kérdezek vissza, legalábbis ha a másik kettőt kihúzta a listájáról jó eséllyel - Egyébként, ha nem is leszel gyógyító, azért nagy segítség tud lenni az, ha ért hozzá az ember valamilyen szinten. És igen... mondhatni, nálam egyfajta szakmai állapot, hogy sok varázslatot teljesen másképp használok, gyógyító szemmel, mint mondjuk a többiek, szóval ebben biztosan tudok segíteni. - bólintottam aprót, miközben elgondolkoztam egy pillanatra, hogyan is kéne hozzákezdeni. - A gyógyítás varázslatot megpróbálhatjuk, ha szeretnéd, az egyik legfontosabb talán, ha fizikai sérülésekről van szó. De akkor bemelegítés gyanánt, mik azok, amiket már tanultál? - kérdeztem, részben, hogy ne untassam azzal, hogy ismét ugyanazokat tanítom neki, másrészt, mert a következő kérdésem is erre épül - Mit gondolsz, ezekből melyiket lehetne gyógyító szemmel alkalmazni, és hogyan? - a lehetőségek tárháza végtelen, hisz csak kreativitás kérdése az egész, elsőre azonban kíváncsi vagyok, Becca mit gondol?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Biztosan nem véletlenül tettek a Meditációs terembe teát és a főzéséhez szükséges eszközöket, úgy tűnik, nagyon kevés kivétellel az őrzők teaimádók. Nem mellesleg egy remek gyümölcsös tea még a meditációban is segíthet, nem úgy a kávé. Abigailnél is telibe találtam, és korábban, bármennyire is utálja Keldron a társaságot, a teának ő sem tudott nemet mondani. *-Köszönöm, kedves tőled. *A felajánlásra nem reagálok többet. Nekem kell megbirkóznom az engem ért borzalmakkal, de nem mondhatom azt, hogy soha nem lesz szükségem segítségre, mert azt felelőtlenség lenne kijelenteni. Mindazonáltal már annyi is elég és segít, hogy tudom, sokan állnak mellettem. Maga a tudat is gyógyító hatású, hiszen aki egyedül van, hajlamos önmagába fordulni és keseregni, míg akit akárcsak egy-egy gondolattal vagy szóval, mosollyal támogatnak, mindebből erőt meríthet. *-Sajnálom. Gyerekeknek nem kellene ilyesmivel szembesülniük.*Alignak azonban mint tudjuk nem válogat és nincs tekintettel senkire.* -Örülök, hogy sikerült túllépnie rajta. *Némi megkönnyebbülést érzek, mindez nem tiszteletkör, őszintén érdekelt hogy van Abi kislánya és valóban örülök, hogy ha hatással is voltak rá valamilyen formában az események, nem gyötörték meg jobban. Abigail biztosan megérti majd mit miért kérek tőle, noha a terveim között szerepel az is, hogy majdan egy harcos őrzőtől is kérjek tanácsokat és útmutatást, a mostani tanulással más a célom. *-Informátor. Bár meglepő módon Keldron picit burkoltan próbálta a mágus szakot favorizáltatni. Persze mind tudjuk, hogy oda van érte.*Halvány mosollyal kísértem a szavaimat. Keldron kivételes személyiség volt, kivételesen különös és bosszantó, de neki is megvolt a gyenge pontja. A mágia. Mint másnak a habos sütemény. Másrészt talán az is benne volt ebben a más irányba terelésen, hogy már az első találkozásunk alkalmával sikerült magamra haragítanom, megjegyzem egy abszolút véletlen miatt és jobban szerette volna ha a jövőben még a választott szakirányom miatt sem kell találkoznia velem. Ennek ellenére szólt azonban az, hogy bármikor megkértem, hogy segítsen, tanítson, soha nem mondott nemet. *-Remek, köszönöm. *Abigail segítségével szemben nem voltak kétségem.* -Az első két szinten minden varázslatot kipróbáltam már, több-kevesebb sikerrel. A többit pedig tanultam, elméletben, vagyis tudom mire valók és mennyire hatásosak, kivel, mivel szemben, de természetesen a gyakorlatban nem próbáltam még ki nálam tapasztaltabb őrző jelenléte nélkül. *nem mintha kárt okozhattam volna, de azért lássuk be, egy félresikerült varázslat is tud olykor valóban rosszul elsülni. A feltett kérdésen elgondolkodtam. Sorra vettem a szóba jöhető varázslatokat és megpróbáltam másképp tekinteni rájuk. *-Nos, a Valami Ezüst mindenképpen szóba jön, a sebek gyógyításához a modern orvostudomány is felhasználja. A Keresés is felhasználható, ha nem is közvetlenül a gyógyításhoz, de a diagnózis felállításához mindenképp, ha mondjuk nem vagyunk biztosak abban, hogy a sérülés természetes módon vagy vérfarkas által keletkezett. Aztán…ott van a Hőlátás. Ha valaki tudja milyen hőkép utalhat valamilyen belső sérülésre, ez is segítség lehet. *Nekem ezek jutottak eszembe, de azért vagyunk itt, hogy ha van más lehetőség, azt Abigail megmutassa. *
- Nem, valóban nem... Sok minden van a világban, aminek nem így kéne történnie, de sajnos vajmi kevés beleszólásunk van a dolgokba. Ilyen az élet. - jegyzem meg csendesen, a csészémet szorongatva. Elég csak Becca baleseteire gondolni, amiket az elhívása óta szenvedett, a Vörös Holdakra, amiben minden évben számos ártatlan sebesült meg, akik aztán végképp nem ártottak az ősöreg szellemnek. Vagy ott van a saját életem... nem tudom, előző életemben milyen bűnös életet élhettem, hogy ennyi nehézséggel sújt a sors mostanság. De ennyi elég is az orrlógatásból, hisz nem ezért vagyok most itt, hanem, hogy az egyik fiatal őrző társamat segítsem az utján, hogy a csapatunk teljes értékű tagjává válhasson, a lehető leghamarabb. - Ó, informátor? Azokból úgy sincs sosem elég, ellenben a mágusokkal... - legalábbis mióta itt vagyok, úgy láttam, ez utóbbi sokkal népszerűbb a fiatalok körében - Persze mindegy, hogy ki mit mond, ezt úgy is neked kell tudnod, érezned. És mire odáig érsz, hogy döntened kell, biztos vagyok benned, hogy nem fog gondot okozni. – mosolyodok el, hisz lehet az embernek elképzelése, de azért változhat is a hónapok alatt. Nos, akkor lássunk is hozzá! Érdeklődve hallgatom, hogy miket próbált eddig, amikor pedig meghallom, Keldron milyen alapos munkát végzett vele, nos, egy elismerő pillantással illetem. Szorgalomból nincs hiány, az biztos, igaz, szeretett krónikásunknál magas az elvárás. Majd jöhet a kérdésemre való válasz azt illetően, melyik varázslattal mit kezdene, ha gyógyító lenne? - Hmm, így elsőre nem is rossz. Igaz, sokszor terepen, vagy kényszerhelyzetben sokkal kreatívabb tud lenni az ember, hisz tudjuk, a kényszer nagy úr... Ha már Hőlátás, akkor abban is nagy segítség lehet, ha éjszaka, vagy sötétben kell egy sérültet megtalálnunk, aki esetleg képtelen hangot kiadni valami okból. - fűzöm hozzá. Akár leszúrták, akár elájult, akár valami olyan jellegű sérülése van, hogy képtelen ilyesmire, értékes perceket nyerhetünk vele ahelyett, hogy tétován keressük. - Ami pedig a Valami ezüstöt illeti... nem tudom, ilyesmiről mennyire esett szó eddig, de például ha egy farkast szeretnénk orvosi ellátásban részesíteni, oda sem ártanak az ezüsttartalmú eszközök, a regenerációjuk miatt. Egy sima tűvel például sokkal nehezebb lenne sebet összevarrni, mint ezüstözöttel. - és persze, amikor kell, olyankor sosincs kéznél... ezért is hasznos ez a varázslat. - A gyógyítás és sorvasztás varázslat varázslatok elsődleges hatását gondolom, ismered akkor. Nos, az első a gyógyítók fő varázslata, amit igaz, alacsony szinten nem nehéz elsajátítani, de minél komolyabb szinten szeretné űzni valaki, minél súlyosabb sérüléseket ellátni, annál alaposabb anatómiai ismeretek is szükségesek egymáshoz. Hisz hiába forrasztunk össze egy törött csontot, ha rosszul... nem igaz? Ami pedig a sorvasztást illeti, nem csak sertburjánzásoknál, és ilyen jellegű betegségeknél hasznos, farkasoknál akár egy adott terület gyógyulását is lassíthatjuk. - hisz egy kölyök még értelem szerűen nem rendelkezik olyan képességekkel, ami gondot okozna nekünk, gyógyítóknak, de egy 300-400 éves azért már igencsak megnehezítheti a dolgunkat, ha a kezünk közé kerül. - A Bénítás sem csak támadó varázslatként használható. Én előszeretettel használom védekezés gyanánt, nem vagyok egy harcos típus, de jó, ha minél tovább talpon tudok maradni és másoknak segíteni, így a gyógyítás mellett a védelem az egyik fő szempont nálam. De akkor is jól jöhet, ha fontos műtétet végez az ember, és fontos, hogy a másik mozdulatlan maradjon. - teszem hozzá, hagyva egy kis szünetet, hogy amennyiben Beccának kérdése, megjegyzése adódna az eddig hallottak kapcsán, úgy legyen alkalma feltenni őket. Amennyiben azonban szó sincs ilyesmiről, úgy folytatom tovább. - Mellesleg, ha már őrzők vagyunk... nem árt, ha az ember tisztában van a farkasok biológiájával, anatómiájával. Nem csak gyógyítóként elengedhetetlen, de más területeken is sokat tud segíteni, hogy megértsük a viselkedésüket, erejüket, gyengéiket. Például az ezüst-érzékenységük. Míg a harcosok azért használják, hogy minél nagyobb kárt tegyenek bennük, addig mi gyógyítók azért, hogy hatásosabban tudjuk gyógyítani őket. Az gondolom nem újdonság számodra, hogy a fizikai betegségekre immunisak... azt tudod, hogy a mérgekkel mi a helyzet? - kérdezek vissza, hisz ne csak én beszéljek, sokkal hatásosabban maradnak meg a dolgok úgy, ha együtt gondolkozunk, hangosan.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Kevés voltam én még ahhoz, hogy ne értsek vele egyet, ezért nem is hangoztattam előtte, hogy mégis így van. Szerintem igenis tehetünk ellene csak épp még nem találtuk meg a megoldást. A Gloriával történtek először a padlóra küldtek, de aztán összeszedtem magam, mégpedig azért, mert elég nagy volt bennem az elhatározás ahhoz, hogy tegyek Alignak ellen. Picike pont vagyok tudom, szemtől-szemben elfúj mint szél a madártollat, ám ha azt a tollat fogja valaki erősen….és felhasználja Alignak ellen, még ha figyelemelterelésre is csupán….s mivel nem vagyok harcos alkat, olyan utat kerestem már az elejétől fogva amiben én is jó lehetek. Az informátor pedig keres, kutat….akár megoldást is Alignak ellen. *-Már most sem okoz gondot Abi, biztos vagyok magamban.*Az első perctől kezdve biztos voltam, azután is, hogy mindezt közöltem Keldronnal és húzta a száját. Semmi nem tud eltántorítani az elhatározásomtól, bármennyire is próbálta a bogarat a fejembe ültetni arról, hogy szinte minden tanonc határozatlan és bizonytalan. Az amit kért tőlem nem feketén-fehéren a varázslatlista volt, szabadjára kellett engednem a fantáziámat, a kreativitásomat. S pont azért jöttem el hozzá amit ő fűzött hozzá az én ötleteimhez. Az ezüstről azonban már tudtam.* -Igen, azt tudom. Az ezüst nem csak bánthat hanem segíthet is. *Mosolyogva révedtem el egy röpke pillanatra az emlékeim között, és megálltam ott ahol Riley ügyködött Jay hátán. Még egy tetkót is macerásabb bőrbe varrni egy farkasnál. A továbbiaknál csak bólogattam és máris felvettem a listámra egy anatómiai könyvet. Gyanítom mire Abigaillel végzünk bővülni fog ez a lista. Talán én voltam figyelmetlen korábban, de egyvalamit nem értettem.* -Várj. Miért akarnánk lassítani a gyógyulást egy farkasnál? Nem az lenne a cél, hogy minél előbb meggyógyuljon? *Tény és való, nem voltak orvosi ismereteim, s bár orvos nem lesz belőlem a jövőben, azért nem árt egy-két dolognak utána néznem. Noha Bloufox doki ideggyógyász volt, azért biztosan ebben is tud segíteni. S mindezt Abigail is megerősítette a későbbiekben, miután már a bénításról is megtudtam pár új dolgot. Nem csak a mentromtól és más tanítóktól, de Egontól is sokat tanultam a farkasokról, viszont még nem eleget és ez ki is derült. Tudtam, hogy a fizikai betegségek nem hatnak rájuk, azt is, hogy a mentálisak alól nincsenek felmentve, nem sok rosszabb van egy depressziós farkasnál, de a mérgek…az valahogy eddig mindig kimaradt. *-Nem!*Meglepődve önmagam hiányosságán válaszoltam. Kutattam az emlékeim között, de sehol nem leltem fel olyat ami csak egy kicsit is megközelítette volna a mérgek hatását. De ha azt vesszük, hogy az alkohol sem bolondítja meg őket úgy ahogy az embereket….talán kisebb vagy egyáltalán nincs hatással rájuk. *-A mérgek eddig kimaradtak a tanultak közül. De ha azt veszem alapul, hogy mennyire hasonlítanak az erdei farkasokhoz, akkor azt kell feltételezzem, hogy az amúgy halálos mérgek őket is megölik. Van ellene őrzővarázslat, de farkasokról nincs szó a leírásban. *És eddig jutottam a témában. Vajon miért maradt ki? *-Szóval mi a helyzet a mérgekkel vérfarkasok esetében?
- Rendben, akkor ez már nem újdonság. Igazából a gyógyászatban számos dolognál megfigyelhető ez, hogy meg kell találni a tökéletes egyensúlyt. Ha túl kevés, nem fejti ki a hatását kellőképp, ha túl sok, ártalmas lehet – meg kell találni azt a pontot, mennyiséget, időtartamot, ami hozzátesz a gyógyuláshoz. - mosolyodtam el. Nem csupán az ezüstnél, de számos gyógyszernél, gyógyhatású készítménynél is. Ami kis mennyiségben gyógyszer, az nagy mennyiségben méreg. - Normális esetben semmiért. Azonban sajnos az élet nem arról híres, hogy tankönyvbe illő példákkal és feladatokkal állítana szembe minket...várj, mindjárt mondok egy példát! - emeltem fel a kezem, majd sietve körbe is nézek a helységben, akad-e valami, amit illusztráció gyanánt felhasználhatnék, de hiába... így jobb híján marad a papír és ceruza a táblámból, amire skiccelek magyarázat közben. - Tegyük fel például, hogy egy vérfarkas kölyök eltöri a kezét. Bonyolult, többszörös, szilánkos törés, idő kell hozzá, hogy az ember szépen a helyére illessze a darabokat, és rögzítse, hogy később gond nélkül regenerálódhasson. Ez idáig még nem hangzik vészesnek, igaz? - kérdezek vissza, miközben előttem a papíron már ott is van egy rajz az említett sérülésről, mégis, hogyan kell elképzelni? - Nos, ha egy 150 évesről van szó, akkor már nehezebb a dolgunk, hisz gyorsabb a regeneráció, ha pedig egy 300 felettiről, vagy netalántán még Troll is mindezek mellé, akik egyébként is gyorsan regenerálódnak... nos, mondhatni, versenyfutás az idővel, és sajnos akadnak olyan bonyolult procedúrák, műtétek, amiket sajnos nem lehet elég gyorsan csinálni ahhoz, hogy ne kavarjanak be a szupergyors regenerációjukkal. Persze, nyilván, ez csak egy extrém eset, de talán még mindig szerencsésebb, mint többször is újra eltörni a csontot csak azért, mert nem sikerült időben helyreigazítani. - két rossz közül a kisebbik rossz, ha mondhatjuk. Szerencsére azonban az én pályafutásom alatt sem sokszor akadt példa ilyesmire, már csak azért se, mert alapvetően falkán belül mindig akad néhány gyógyító. Ritka az, amikor nem, így inkább marad az emberek és őrzők gyógyítása, és ritkább esetben a farkasoké. - Nem-nem. - rázom a fejemet, miközben meghallgatom a feltételezését. Igaz, a gondolatmenet nem rossz, de sajnos – vagy szerencsére – a valóságban egy kicsit másképp működik. - Nos, hacsak nem valami olyan töménységű ezüsttartalmú méregről van szó, amitől a szívük felmondja a szolgálatot, úgy ezek sem halálosak rájuk nézve. Azonban lehet, hogy meg nem halnak tőlük, de közel sem immunisak. - hívom fel a figyelmét rá - Ott van például az arzén vagy a cián, esetleg a különböző növényekből kinyerhető mérgek, amik emberek ellen kifejezetten veszélyesek... a nadragulya, a bürök, a sisakvirág, másnéven a farkasfű is emberek számára halálos mérgeket tartalmaz, van amelyik ellen még ellenméreg sem létezik. Ha egy farkast szervezetébe jut be egy hasonló, akkor lehet, hogy órákra legyengíti, rosszul lesz, hányás, hasmenés, fokozott izzadás is jelentkezhet, a test jellemző „méregtelenítő” folyamatai, de biztos, hogy túléli. - az már más kérdés, hogy milyen védtelen egy olyan vérfarkas, akit órákra legyengít valami hasonló lesz... igaz, kevés az olyan, ami teljesen íztelen, színtelen és szagtalan, így annyira azért farkas barátainkat sem lehet ilyen könnyen átverni, pláne, akinek már volt korábban dolga ilyesmivel. - A Méregtelenítés varázslat náluk is ugyanúgy működik, mint nálunk őrzőknél, vagy az embereknél, de igazából ez is hasonló mellékhatásokkal jár, talán csak a folyamatot gyorsítja fel kissé. És érdekességként, igaz, hogy elsődlegesen gyógyító varázslat, de mivel manapság már nem olyan gyakoriak a mérgezések, mint mondjuk 100, 200 évvel ezelőtt, csak kevesen választják mesterszónak. Te tudod már, hogy mit szeretnél választani első mesterszavadnak?- kérdezek vissza kíváncsian, ha már szóba került.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság. Vagy ez nem az amiről Abi beszél? Idős emberektől hallottam ezt, természetesen mind férfi volt. Az öregurak hajlamosak voltak félrecsúsztatni a dolgokat. Szerencse, hogy nem mondják meg az őrzőknek, hogy kötelezően mivel kell foglalkozniuk, hogy melyik csoportban kell helytállniuk, mert akkor bajban lennék. Egyrészt a vérfóbiám miatt, másrészt, a gyógyítás igen kifinomult és egyben bonyolult tevékenység is. Ebből a szempontból nem segített a sok elolvasott könyv, én inkább elméleti síkon mozogtam jól. *-Az orvosok csodaemberek és hihetetlenül nagy felelősséget cipelnek a vállukon. *Nem elég megtanulni valamit, tudni kell azt a gyakorlatban is alkalmazni, és nem egyformák az emberek, ugyanaz a gyógyszer egészen másképp tud hatni két embernél is. S aztán jön a kombinálás. *-Soha nem azzal állít szembe minket.*Egyetértettem Abivel, ezt már tapasztalatból tudtam, konkrét példa azonban nem állt rendelkezésemre a farkasok gyógyulásával kapcsolatban. Figyeltem Abire, bár amit lerajzolt azt azért el tudtam képzelni anélkül is, persze rajzolva nem volt annyira véres. *-De, elég vészesnek hangzik. Szilánkos törés, helyreillesztés. Már ettől is lesápadok.*Gloria sérüléséhez képest viszont valóban nem volt vészes egy többszörös törés és örültem volna ha csak ennyi jut neki. Abi szavaival együtt jöttem rá a megoldásra. Kínos volt, hogy nem jöttem rá hamarabb és nem magamtól, pedig illett volna.* -Igen, már értem. A farkasok bonyolult lények és macerásak. El tudom képzelni a műtős teamet amikor egy 300 éves vérfarkas fekszik az asztalon, miután kikanalazták egy ledőlt fal alól. De még mindig jobb ha van aki mindent helyrerakjon, semmint valakinek át kelljen vennie a sérüléseket. *Abire néztem, fájdalmas volt a gondolat Egon miatt. Biztosan tudta, hogy együtt vagyunk és azt is, hogy Egon Mártír és gondolhatta hogyan érint ez engem. Már volt példa arra, hogy azért nem láttam Egont hosszú ideig, mert egy ilyen sérülésátvételből lábadozott, viszont a farkas életét megmentette. A méreg hatásaival is mellényúltam. *-Minden méreggel szemben immunisak ilyen módon, és mindegy a dózis is? Itt nem érvényes az egyensúly? Ha túl sok akkor halálos is lehet? Ha teszem azt a vérfarkas már eleve le van gyengülve és küzd egy sérüléssel, akkor is túlélheti a mérgezést? *Nem azért kérdeztem mert ilyen irányú terveim voltak, de ha már benne vagyunk, mélyedjünk el még jobban. *-Vicces milyen sok hülyeséget szedtek össze a forgatókönyvírók a vérfarkas filmjeikhez. *Ezt már inkább bosszankodva mondom, de természetesen nem fogok odamenni hozzájuk azzal, hogy mekkora bakot lőttek és kérem szépen, az igazság egészen más. Persze Egon bármilyen hányingerrel is küzd a Twiglight filmek miatt, szerintem még abban a legélethűbb a vérfarkasok megformálása….eltekintve attól, hogy mikor visszaváltoznak emberré, nem pucérak. Vagy csak nem mutatták. Mindig volt rajtuk kisgatya. *-Ezért a varázslatért néhány fanatikus egészségmániás és testképzavarral küzdő színésznő vagyonokat pengetne ki. Mesterszónak? Igen. A Falkaszagot és nem csak azt szeretném tudni, hogy melyik farkas melyik falkába tartozik, hanem a korukkal, erejükkel is szeretnék tisztában lenni. Tudom, hogy lehetséges. Persze sokat kell ahhoz tanulni és gyakorolni és minél több farkassal találkozni a beazonosításhoz. Azt hiszem ez utóbbi nem lesz gond. *A városba való érkezésem és az elhívásom közötti időben, mint később kiderült, szinte csak vérfarkasokkal hozott össze a sors. Kivétel Abi és Naomi, na meg persze az előző Krónikás, Greenwald. De ott van Egon, Jay, Killian, a kis könyvtolvaj, a főnököm a Galériában, szóval a véletlenekkel egész jól állok. *-Tudod mit szeretnék egyszer igazán kipróbálni? A Röntgent. Érdekes lehet átlátni a tárgyakon. Milyen képet ad? Fekete-fehéret mint a valódi röntgen vagy a valós képet? *Ezt a varázslatot is megtanulom egyszer, hiszen egyaránt alkalmazható a gyógyításban és a felderítésben is. Persze az még nagyon messze van. 3. szintű varázslat. *
Kezdőlap
//
Baromira élveztem, ha esetleg még olyat írsz, akkor még írok, de ha nem akkor ez nékem a záróm volt 
//
Nem hiszem, hogy olyat írtam volna amire még válaszolnál, de ha mégis… 
részemről is záró. //
