Ez a helyiség a Rituális szentélyekkel szemközt található, célja pedig nem más, mint az ifjú és/vagy gyakorlásra szoruló Őrzők mentális kiképzése. Ebben a teremben következmények nélkül lehet gyakorolni a meditáció folyamatát, valamint a varázslatokat is.
Felszereltség: - Az egyik sarokban teakészlet - A teakészlet mellett könyvespolc, rajta mágikus tartalmú könyvekkel - Füstölők - Párnák - A terem közepén egy rituális kör, körülötte majdnem szoba méretű téglalap mintával (így hasonlatos egy kosárlabdapálya alapvonalaihoz)
FIGYELEM! EZ A HELYISÉG A MÁGUSOK KÉPZÉSI TERÜLETE, így egyéb,magán jellegű játék ezen a helyszínen nem bonyolítható le.
- Szép is lenne, ha azok lennénk, de sajnos nem így van. - szólaltam meg, még ha a felelősséget illetően egyet is értettem vele. Mint a helyi őrző gyógyítól vezetője, különösen - Tudod, Becca, ha maga a sérült, vagy beteg nem akar meggyógyulni, vagy elhagyja az élni akarás, akkor a legjobb orvos sem tehet túl sokat érte. - mondhatni, mi csak megadjuk neki, ami a gyógyuláshoz kell, a lehető legideálisabb feltételeket biztosítjuk, de a többi rajta ál. Az a bizonyos élni akarás, meg az ezzel járó csodával felérő gyógyulások. - Ami azt illeti, kell hozzá gyomor, az biztos. És ez még nem is a legrosszabb sérülés. - hívtak már ki engem élet és halál peremén egyensúlyozó vérfarkashoz is, akinek olyan súlyosak voltak a sérülései, de miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem szívesen hallgat ilyesmiket, megkímélem a fiatal tanoncot a részletektől. És egyébként is ezért van most itt. - Nos igen... bár többnyire akad a falkán belül is elég gyógyító, hogy intézzék a sajátjaikat, nem árt, ha az ember képben van az ő anatómiájukkal is. Nekünk gyógyítóknak azért, hogy ha úgy adóduk, segíteni tudjunk, ellenben egy harcosnál azért nem hátrány a tudás, mert jobban tisztában van az ellensége képességeivel, határaival, gyenge pontjaival. Vagy akár informátorként is hasznos tudás lehet. - pillantottam rá. Rövidre fogva, miután őrzők vagyunk és majdnem, hogy napi kontaktban vagyunk velük, nem árt ismerni őket, no! - Igazából mindkettőnek megvan a maga előnye... És mindkettő másképp segít. - hívtam fel Becca figyelmét egy apróságra - Azt tudni kell a farkasok regenerációjáról, hogy elsődlegesen mindig az életveszélyes, és súlyos sérülések gyógyítására koncentrál a testük. Teszem fel, ha egy farkas egy egyszerű vágást pár perc meggyógyít, ha mondjuk összeverekszik egy társával és több törött csontja is van, kilyukadt tüdő, sérült máj, szétcincált véna, akkor a testük arra koncentrál elsődlegesen, és a szimpla karmolások lehet, hogy csak órákkal, napokkal később tűnnek el a testükről. - kezdtem némi bevezetéssel, mielőtt arra a bizonyos különbségre rátérnék - Ha valaki ott van, hogy orvosi segítséget nyújtson, azzal a gyógyulást segíti elő, egyszerűsíti, gyorsabbá teszi. De történhet úgy, hogy annyira súlyosak a sérülések, hogy még ez is kevés... vagy nem elég jó a regenerációja, olyankor életet menthet, ha néhány valaki mintegy varázsütésre megszabadít néhánytól. - persze ez csak nagyon speciális, drasztikus eset, és igaza van Beccának abban, hogy az esetek nagy részében mindkettő nagy segítség tud lenni - Egyvalami azonban biztos... a mi gyógyításunk mindig felgyorsítja a gyógyulásukat. Még akkor is, ha ezüst sebezte meg őket, és emiatt emberi tempóban gyógyulnának... - tettem hozz, hisz ez sem elhanyagolható apróság volt, ha már belementünk a témába. - Tudtommal mindegyikre immunisak, a dózis pedig sosem halálos. Vagyis... na jó, lehet, hogy ha napokon keresztül semmi más folyadékot nem kapnának, csak mérget itatnánk velük, akkor őket is elvinné, de... szívós egy népség. Igazából ez is olyan kicsit, mint az alkohol vagy a drogok... olyan gyors az anyagcseréjük, hogy hihetetlen mennyiség kell nekik, hogy tényleg hasson, ami pedig a függőséget illeti, tényleg nagyon mértéktelenül kell fogyasztani őket... Mindenesetre olyanról még nem hallottam soha, hogy bármelyik vérfarkas is alkoholmérgezésbe halt volna bele. Vagy a drogokba... Vagy mérgezésbe. - vontam vállat. Biztos akadt rá példa, extrém esetben, de ez szinte már a lehetetlen és az abszurd határát súrolta. - Hát igen... Nem csak a filmírók, ha az ember a különféle népek népmeséit olvasgatja, azokban is akad bőven hasonló túlzás... ahogy igazság is akad azért, ha tudja, mit keressen az ember. - tettem hozzá. Lefogadom, hogy őrzők, vagy farkasok is akadtak azok közt, akik ezeket a történeteket terjeszteni kezdték, bár a nagy része valószínűleg akkor is a hétköznapi emberektől származik... megláttak valamit, és a fantáziájuk kiegészítette a hiányosságokat, kész is a történet! - Még szerencse, hogy az őrzők döntenek arról, kit hívnak el maguk közé, és többnyire egész jó érzékkel sikerül kiszűrni az ilyen... szélsőséges viselkedésű alakokat. - jegyeztem meg Becca szavain mosolyogva, igaz, néha átcsosszan a rostán egy-egy, példának okáért Dimitris is egészen csodabogár módjára tud viselkedni... De ilyennek szeretjük, nem igaz? - Nos igen, informátoroknak valóban hasznos varázslat. Ami pedig a farkasokat illeti... akad belőlük szép számmal a környéken, az biztos. - és hála az égnek, az utóbbi időben a kóbor is kevesebb, illetve a falkával is békében állunk. A régi „szép” idők, még az érkezésem idején, amikor mindenhová párban kellett járni a farkasveszély miatt... Kíváncsian figyelek, mikozben a Röntgen varázslatot említi Becca, és akaratlanul is elmosolyodok a hallottakon, elgondolkozva egy pillanatra, mielőtt rávágnám a választ. - Igazából embere válogatja, szerintem. Miután ez tipikusan olyan varázslat, ami a fejünkben „elevenedik meg”, és nem olyasvalami, amit mindenki láthat, mint mondjuk a Lámpás... szerintem egyéntől függ, ki hogyan képzeli el. - felelem töprengve.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Az amit Abi mondott a nem élni akarásról, nos azt soha nem tudtam volna elképzelni milyen és visszakérdeztem volna, hogy ki az aki nem akar élni. Ám ami az erdőben történt Gloriával…bár ma már ha hideg fejjel próbálom újra felidézni a történteket, tudom, hogy semmi és senki nem segíthetett volna rajta, ő volt az élő példa arra, aki nem akar élni. Sosem mondta ki, sosem célzott rá, és sosem vettem észre rajta noha eléggé fura megnyilvánulásai voltak néha. Mégis akkor ott…láttam a tekintetében. Láttam, hogy megbékél és bármilyen furcsa, amikor a halál ráérősen üvegezni kezdte a szemeit, az arcán boldogság látszott. Persze ezt akkor nem fogtam fel, nem volt időm, de még a mai napig is élesen él bennem a kép róla és Alignakról, és ha felidézem már kockánként vagyok képes rá, ott volt a tekintetében. Ez a tudat mégis elszomorít minden egyes alkalommal, most is.* -Igen, tudom. *S ebben a két szóban minden fájdalom benne volt. Arról viszont nem beszéltem és nem is fogok soha, hogy mit láttam Gloria szemeiben. A jelenre koncentráltam és arra, hogy minél több varázslatot sikerüljön több szempontból is megbeszélni és az alkalmazási területük határait megnyújtani. Csodáltam Abit – mint minden embert aki nem lett rosszul a vér látványától – hogyan volt képes mindarra amire az életét tette fel. Nekem elég volt beszélni róla, vagy csak hallani, szerencsére nem részletezte tovább. Noha megvolt bennem minden segíteni akarás és empátia, szóval a gyógyításhoz szükséges lelki összetevő, a maradék hiba miatt nem választottam az őrzők gyógyító hivatását. Viszont elméletben majdnem annyival tisztában kell lennem mint egy gyógyítónak. *-Igen, értem. Ha orvosnak nem is, ápolónak ki kell képeznem magam. *Tiszta sor, persze eddig is sok mindent megtanultam a vérfarkasokról, de tudnom kell a gyenge pontjaikról. Természetesen erről egyikőjük sem szívesen beszél, még Egon sem, de majd megoldom. Az is érthető, hogy a farkasok regenerációja ugyanúgy működik mint az embereknél a sérülések osztályozása. Egy tömegbalesetnél is a súlyosabb sérülteket látják el, ahogy a sürgősségi osztályokon is van aki órákat vár egy-egy apróbb sérüléssel vagy más betegséggel ha közbe jön valami. A bámulatos regenerációjuk ellenére nem hátrány ha én is megtanulom a gyógyítás fortélyát, hiszen akár Egonon is segíthetek ha úgy adódik a helyzet, természetesen nem csak miatta ásnám bele mélyebben magam a tanulásba. Több dolog is motivál. Igazából nem volt mit hozzáfűzzek mindehhez, csak bólogattam, hogy értem és megjegyeztem mindent. A mérgekkel kapcsolatban azonban újat tanultam, egy újabb csodálatos tulajdonságot.* -Az alkoholról már tudtam, igen, van benne tapasztalatom, de az nem is számít méregnek.*Önkéntelenül is elmosolyodtam mert Egon arca jelent meg előttem és a whiskys üvege. Valójában még nem láttam soha berúgva pedig a mennyiség indokolta volna. *-Biztosan volt egy-két vérfarkas vagy őrző aki mesének beállítva elhíresztelt pár dolgot a világunkról. Forgatókönyvíró, regényíró akár. Még meg is gazdagodhatott belőle ha jó írói képességei voltak. Másrészt előny is lehet, hiszen kissé elferdítve a valóságot tévútra vezetheti az embereket, azt is aki véletlenül meglátott valamit és valamilyen módon elkerülte az emléktörlést. *Talán szükség is van ilyen mesékre, a jó hazugság is azon alapszik, hogy van benne némi igazság. Miért ne lenne ez igaz a mi helyzetünkre is? *-Szerencse. Szerencse, hogy engem nem rostáltak ki. Persze ha megtörtént volna, élném tovább az életemet New Yorkban és mit sem tudnék az egészről, de azért így mégis izgalmasabb. *Talán nem is lett volna miért kirostálniuk. Az én életem elég nyugodt volt mindig és én magam sem voltam igazán különleges, nem voltak furcsa szokásaim és….ezen a téren nem volt priuszom. Persze az más kérdés, hogy ha tudtak volna a vérfóbiámról, hányszor gondolják meg, hogy öröklés ide vagy oda, elhívjanak-e. Mindenesetre őrző vagyok és a továbbhaladásomban magabiztos és még Keldron sem téríthet el attól, hogy informátor legyek. Az első mesterszavamban is biztos vagyok, a másodikig még van bőven időm, de már azon is elgondolkodtam, de természetesen sok minden más is érdekel.* -Te hogyan képzeled el? Azért fura lehet, ha olyasvalami belsejébe nézel aminek a kinézetével igazából nem vagy tisztában. Például az emberi test. Szerencsére nem láttam még belülről embert, rajzokon sem. Azt tudom melyik szervem hol van, de fogalmam sincs hogyan nézhet ki egy ember belülről. De ha csak mást említek meg, mondjuk valamilyen tárgyat, dobozt vagy épületet, mégis mire számíthatok?*Színes vagy nem színes? Egy röntgen felvétel fekete-fehér, de már van 4D-s ultrahang is ami nem olyan mint egy röntgen felvétel, és vajon csak egy pillanat az egész vagy több ideig tart és láthatom a mozgást is? *-Láthatom ahogyan dobog a szív?*Nagyon kíváncsian és izgatottan nézhetek most, ez a kérdés most ötlött fel bennem de nagyon érdekel. Szívesen kipróbálnám, az még sem véres látvány.*
- Nos, ha nem is feltétlenül, de... hátránynak sosem hátrány, ha az embert konyít hozzá valamennyire. Ki tudja, mikor lehet rá szükség? Mert az biztos, hogy sokszor akkor, amikor az ember a legkevésbé számít rá. - válaszoltam a lány kérdésére, mielőtt tovább folytattam volna a mesélést a vérfarkasok regenerációjának természetéről. Lehet, hogy így egyszerre soknak, s talán kissé tömörnek tűnik ez a mennyiségű információ, de igyekszem a lehető legszemléletesebben magyarázni. Ha a másik megérti az egész logikáját, onnantól már sokkal könnyebb megjegyezni is, ha pedig a valóságban is lesz hozzá szerencséje, pláne sokkal érthetőbb lesz az egész! - Olyan mennyiségben, ami az italokban van, talán nem is. De nagyobb töménységben bizony az sem túl egészséges... Mondjuk ha így nézzük, például az étkezési só, vagy a bors, a kávé, fahéj, vagy épp szerecsendió, melyek hétköznapi, ártalmatlan fűszerek, nagy dózisban ugyanúgy halálhoz vezethetnek az embernél. - hívom fel egy apró érdekességre Becca figyelmét. Az előbb említett „kis mennyiségben ártalmatlan, vagy hasznos, nagyban halálos is lehet” téma néhány újabb példája. Ugyanúgy abba is belehalhat az ember, ha több vizet fogyaszt, mint amit fel tud dolgozni a szervezete. - Ezt én sem tartom kizártnak. Kissé talán az írás is olyan, akár egy fegyver, a forgatójától függ, hogy mit akar vele... védelmezni vagy kárt okozni? - a szavak és a média erejét pedig azt hiszem, nem kell bemutatni senkinek sem, régen sem volt elhanyagolható, de a mai világban talán még fontosabb szerephez jutott, mint valaha. - Örülök, hogy így vélekedsz, Becca. Remélem, hogy évek múltán sem fogod megbánni, hogy igent mondtál. - őszintén csengenek a szavaim, hisz eddig sem volt egyszerű dolga tanoncként, a Vörös Hold miatti balesete, a Gloriával történtek... és ez még csak a kezdet! Vajon a későbbiekben mi minden várhat még rá? - Ha engem kirostáltak volna, valószínűleg még mindig Indiában élnék és ott próbálnék segíteni annak, akinek tudok, egyszerű orvosként. - jegyzem meg. Ha nem lettem volna őrző, valószínűleg sosem találkozom a férfival, aki végül a férjem lett, és a halála sem késztetett volna arra, hogy hagyjak magam mögött mindent, ami rá emlékeztet. A sors kegyetlen tréfája, hogy ennyi év után ismét megismételte magát a történelem, másodszor is egyedül maradtam, annyi különbséggel, hogy ezúttal már nem látom értelmét tovább menekülni. Ami ránk vár, az úgy is utolér, bármerre is járunk. - Mivel előbb kezdtem el az orvosi egyetemet, mint hogy őrzővé váltam volna, az én lelki szemeim előtt hasonló kép jelenedik meg, mint a röntgengépek segítségével, csak több dimenzióban, mozgás közben. Bár a gyógyításban fontos szerepe van a színbéli elváltozásoknak is, de a röntgenképek esetében inkább a fizikai, alakbéli sérülések, elváltozások a mérvadóak. Másrészt, orvosként elég anatómiát tanultunk ahhoz, hogy tudjuk, milyen is az emberi test belülről? - mesélek kicsit arról, esetemben hogyan ölt testet ez a varázslat, ha már Becca kíváncsi rá, máskülönben biztosan nem fárasztanám ilyesmivel. - Igen, láthatod. Egyébként... talán könnyebb úgy elképzelni, hogy milyen lehet, mint ha valami üvegtárgyat szemlélnél. Legalábbis kicsit hasonló, még ha nem is olyan részletesen kimunkált valami. - jut eszembe egy ötlet, ami használható talán. Nyilván nem ugyanaz az élmény, hatás, de közelebb áll hozzá, mint valami drótvázas szobrot szemlélni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Bármiről is beszéltünk, mindenről Gloria jutott eszembe, mindig sikerült a gondolataimmal odakanyarodni hozzá és ahhoz ami történt. Aminek nem szabadott volna megtörténnie, de Alignak úgy keverte a kártyákat, hogy az összes ász hozzákerült, nekünk még egy aprócska adut sem osztott. Tudtam jól, hogy ez az életem végéig elkísér, csak meg kellett tanulnom félre tenni, és nem feltenni magamnak a kérdéseket, hogy „Mi lett volna ha…”* -Igen, általában akkor amikor nem számít rá.*Picit szomorúbbra sikerült a hangom de gyorsan mellétoltam egy mosolyt is, ez az én keresztem és nem terhelhetem vele Abit annak ellenére, hogy Emmett biztosított arról, nem vagyok egyedül és nem kell egyedül megbirkóznom a fájdalmammal. Jobb szerettem magamban nyalogatni a sebeimet, vagy olyasvalakivel aki a lelkem legrejtettebb zugát is ismeri és ilyen csak egy volt. Ezek után kaptam egy egész konyhai fűszerszekrényt. Abinek igaza volt és bármennyire is komoly lehet mindaz amit mondott, elnevettem magam.* -Ez elég sarkított példa volt, de igazad van. Főleg ha az az ember allergiás valamelyik fűszerre.*A civilizáció „fejlődése” a rengeteg új anyag, a szintetikus gyógyszerek és vitaminok, a környezetszennyezés és még sorolhatnám mi minden, szép lassan gyengévé tette az embert. Az allergiás emberek száma évről-évre növekszik és akkor nem beszéltünk még a divatallergiásokról, akik csupán azért mondják, hogy azok valamire, mert szerintük az olyan menő és jobban figyelnek rájuk. *-jelen esetben védelmezni.*Ha valóban volt olyan aki vérfarkasos könyveket írt vérfarkasként vagy őrzőként, akkor csak egyetlen célja lehetett vele, hogy félrevezesse az embereket és megőrizze a titkot. Biztosan beszélt az anyukámmal, ő aztán világbajnok volt titoktartásban, még azt is sikerült eltitkolnia, hogy él a nagyim. Ő pedig, nos azt hiszem pont az őrzőkkel szembeni lojalitása miatt maradt a háttérben és arra várt, hogy eljöjjön a megfelelő alkalom. Sajnos már nem érhette meg. Bármi is történt velem az elmúlt időkben mióta őrző lettem, és bármi vár még rám, miatta nem adhatom fel. *-Nem fogom megbánni, ebben biztos vagyok.*Szomorkás mosoly rajzolódhatott az arcomra mert a lelkemben is szomorú voltam amiért nem ismerhettem, de tudtam, hogy velem van, még ha csak az álmaimban is. *-India? Indiában éltél? Ez fantasztikus. Egzotikus ország az biztos és titokzatos is. Ezek az őrzők mindenhol ott vannak.*Kissé viccesen arra utaltam, hogy az országhatár sem lehet akadály, sőt egy másik földrész sem. Tisztában voltam azzal, hogy tényleg mindenhol ott vannak, hiszen szerte a világon voltak kapcsolataink, de mégis itt volt a középpont. Nem véletlenül. Abiről sosem gondoltam volna, hogy Indiában volt orvos, legalábbis ránézésre nem, de ne ítéljünk ránézésre. Abi szép volt és szelíd arcú, kedves lány, de mégiscsak őrző és őrzőnek nem választanak akárkit. Így már értettem miért olyan egyértelmű neki minden ami nekem szinte kínai, és mivel előbb volt orvos mint őrző, másképp is látja az egészet. Engem viszont pont a képzettség hiánya miatt érdekelt annyira minden és nem csak azért mert valóban szükségem volt a tudásra, volt ebben egy jó nagy adag szimpla kíváncsiság is.* -Már alig várom, hogy ott tartsak. Igen, nos már Adam is megmondta, hogy túlságosan türelmetlen vagyok. *Annak idején amikor velem foglalkozott, azt hittem sosem érünk el a mágiáig. Most viszont….boldog vagyok, hogy már itt tartok. Nem lehetek elégedetlen, de kíváncsi igen.* -Érdekelne, hogy használtad-e a páncélt a gyógyításod során. Konkrétan az, hogy csak egész testre lehet koncentrálni, vagy beszűkíthető az emberi testen belül egy kisebb részletre is? Mondjuk lehetséges, hogy egy sérült testrészt, egy eltörött kart vagy lábat burkolsz be, hogy ne érje külső behatás míg biztos helyre nem kerül a sérült. Persze ettől még nem gyógyul meg, de talán nem is romlik az állapota. *Talán ilyen az amikor egy laikus ötleteket nyújt. *
- Igen, az meg biztos... ha meg valaki még allergiás is valamelyikre, egy csipetnyi is elég belőle. - jegyeztem meg, hisz elég csak a mogyoró allergiára gondolni, ahol már az is nagy bajokat tud okozni, ha maga a fogyasztott termék nem tartalmazza, de olyan helyen állították elő, ahol ez az anyag is megfordul... - Az esetek többségében igen, szerencsére. - adok igazat Beccának a könyves téma kapcsán, és azt kell mondjam, szerencsére. Hisz elég így is megbirkóznunk a hétköznapokban a mindennapos titkolózással, szép is lenne, ha még a könyvekre is kiterjedne ez az egész... igaz, ha valami olyan jelenne meg, és a tudomásunkra jutna, biztosra veszem, hogy nem hagynánk azt sem szó nélkül. - Igen, ott. Nagyjából olyan három évtizedet. - mosolyodok el Becca meglepettségére, hisz... nos, igen. Egy csöppet sem lepődök meg azon, hogy a megjelenésem láttán senkinek sem ez az egzotikus ázsiai ország az, ami eszébe jut. Nem véletlenül, hisz a felmenőim angolok, és a szőke tincseimmel és kék szememmel én is hozom az angolokról elvárt képet. - Édesapám fotósként dolgozott, és még akkor odaköltöztünk, amikor kisgyermek voltam. Egészen pontosan India északi részére, ami korábban angol gyarmat volt, így hát ott nőttem fel, és csak később tértem vissza Londonba, London után pedig ide, Alaszkába folytattam az utam. - foglalom össze néhány mondatban tömören, hogy hogyan is sodort engem az élet a világ e távoli felére, és bár akkoriban a férjem, Zachary halála után úgy éreztem, hogy soha többé nem akarok visszatérni oda, az igazat megvallva, azért hiányzik, a mai napig az ország. Talán, majd egyszer, ha eljön az idő, hogy innen, Fairbanksből is mennem kell, visszatérek Aidával. - Ezzel nem vagy egyedül, Becca. Az elején mindenki türelmetlen. - nevetem el magam jókedvűen, hisz ki szeretne inkább száraz tananyagot magolni meg könyeket bújni ahelyett, hogy varázsolhasson? Nem csodálom, hogy inkább ez utóbbi mozgatta meg az ő fantáziáját is, de sajnos lévén ez az egész egy teljesen más szelete az életnek, kénytelen az ember bizonyos mennyiségű elméletet elsajátítani azelőtt, hogy elkezdhetne a gyakorlati dolgokkal ismerkedni. - A páncélt igen, egészen gyakran, hasonló célra, mint amit te is említettél. Gyakran szoktam magamra is alkalmazni vérfarkastámadás esetén, vagy akár sérültekre, más civilekre, akik ki vannak téve a veszélynek. Ami pedig ezt a leszűkített területes dolgot illeti, bár az elképzelés nem rossz, én kicsit másképp képzelem el... A test egész területén véd, és bizonyos mennyiségű behatást képes hárítani, és mindig ott koncentrálódik az ereje, ahol szükséges. - például ha magamra mondom, hogy egy vérfarkas elkezdi a kezemet harapdálni, nem jelenti azt, hogy néhány perc után „átlyukasztja” a karomon a páncélt, és csak a többi részen fog védeni, ott nem... sokkal inkább képzelem el úgy, hogy minden behatás után egységesen csökken az ereje, mígnem annyira elgyengül, hogy ne védjen többé. - Mit gondolsz, Becca, ennyi elméleti kérdés után megpróbálkozzunk némi gyakorlattal is? Vagy van még valami kérdésed, ami foglalkoztat? - kérdezek vissza, hisz utóbbi esetben ne kíméljen, képességeimtől telhetően igyekszem megválaszolni őket, amennyiben viszont nincs több kérdéses pont, úgy akár valamelyik varázslatot is megpróbálhatjuk együtt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Próbáltam mindent megjegyezni amiről Abi mesélt, sok mindennek kell majd utána néznem, de ez nem okozott soha gondot. Csodáltam őt amiért olyan sokat tud és nem csak a gyógyításról, nem csak orvosként. Az a varázslatos világ amibe belecsöppentem sokkal összetettebb volt, a farkasok jócskán megbonyolították a dolgokat de Abi lépést tudott tartani és remekül összevegyítette az emberek halandó világában előforduló változásokat a farkasokéval és természetesen az őrzőkével. Örültem, hogy ezen az oldalon állok és tisztában vagyok az igazsággal, sokkal jobb volt mint amit a könyvekben leírtak. Az a ferdítés….néha annyira eltúlozták, meg tudtam érteni Egont amiért fanyalgott az ilyen történetek hallatán. Amíg én szinte ki sem tettem a lábam New Yorkból, addig Abi olyan országban élt nem is keveset, ahova én biztosan nem mentem volna. Az egzotikus ország számomra egyenlő a sok rovarral, pókkal és miegymással, amitől a hideg kiráz. Harminc év, jó ég!* -Jól tartod magad.*Egyszerre szántam bóknak és tréfának, nem tudtam kihagyni, hogy ne utaljak a korára, bár fogalmam sem volt, hogy pontosan hány éves, de őrzőként már igen sok mindent letett az asztalra és ha azt nézem, hogy már végzett orvosként dolgozott Indiában, akkor lassan eléri a nyugdíjas kort. Harminc év házasságból is sok, gombócból pláne. Ám még sem úgy volt ahogy gondoltam, ez a következő szavaiból kiderült, az egészen azonban mit sem rontott a kis kavarodás. *-Ó, értem. Szóval ott nőttél fel. Biztosan kalandos élet lehetett egy gyereknek.-Nem tudom hogyan élte meg és átérezni sem vagyok képes, én New York szívében nőttem fel egy bérház emeletén, csak a Central Parkban „kirándultam” és egyszer anyám elvitt a Round Valley-i Állami parkba. Őszintén mondtam hát, hogy nem fogom soha megbánni azt, hogy igent mondtam az elhívásra, bár őrzőnek lenni néha nem volt leányálom, bizonyítja ezt az a néhány rémes dolog ami velem történt, az életem nem is vehetett volna jobb fordulatot. Éreztem, hogy valami hiányzik, csak nem tudtam, hogy mi. Most már tudom. *-Tényleg? Minden tanonc hajtépésig kergeti a mentorát? Állandóan Adam fülét rágtam a varázslatok miatt, de nem engedett. Még csak nem is mutatott egyet sem, pedig remek motiváció lett volna.*Abivel együtt nevettem. Szerencsére már túl vagyok azon az időszakon, de biztosan rémes lehettem az állandó kérdéseimmel, noha egy diáknak az a dolga, hogy kérdezzen, mielőtt számot ad a tudásáról. Keldron minden bizonnyal nem lett volna olyan türelmes velem mint Adam, minden tanonc szerencséje, hogy ő nem mentor….az én legnagyobb bánatomra. Kissé elkalandoztunk, de jobb volt ez így, legalább megismerjük egymást. Szükséges volt a későbbiek fényében, hiszen honnan tudhatnám mire számíthatok egy őrző társamtól, ha nem pillantottam bele egy csipetnyit az életébe, s ez természetesen fordítva is igaz volt. Ám eljött az idő, hogy rátérjünk a gyakorlati dolgokra, és az elgondolásaim a helyes útra terelődjenek.* -Értem. Ki fogom próbálni.*Noha korábban oda voltam az olvasásért és az elméleti tudásomat hegyeztem, mostanra picit megváltozott az érdeklődési területem, muszáj volt mindent, vagy majdnem mindent ki is próbálnom amiről olvastam, legalábbis őrzői szinten. Az utóbbi kijelentésem természetesen nem azt jelentette, hogy talpig páncélban besétálok a farkas lak területére és magamra haragítom a bestiákat és addig haraptatom magam velük amíg ki nem derül hogyan működik pontosan ez a varázslat, de valami hasonlót. Ráadásul volt egy külön bejáratú farkasom kísérleti célokra. Sőt, kettő. *-Most hirtelen nincs kérdésem, de biztosan lesz. Gyakoroljunk. Mit szeretnél látni? Vagy esetleg van olyan trükköd amit kipróbálhatnánk? Páros varázslat? Mindig is érdekelt, hogy hogyan lehet az egyes varázslatokat egymással vegyíteni, kiegészíteni, összekapcsolni, hogy növeljük a végeredmény hatását. És tessék, máris van ami foglalkoztat. *Noha fel voltam töltődve, az én energiám elég hamar kimerül, de bármiben benne voltam, akár ájulásig is. Egyszer azt is ki kell próbálni.*
- Köszi, de azt hiszem, főleg a tetoválások érdeme. Ha belegondolsz, hogy hányan vannak a protektorátuson, akik már a százhoz közelítenek, és ők sem tűnnek sokkal idősebbnek... ha majd több öregedéslassító tetoválásod lesz, te is tapasztalni fogod. - mosolyodtam el, mielőtt még Indiáról meséltem volna néhány szót, különösebben sosem csináltam titkot abból, hogy ott nőttem fel belőle, aki meg valaha is megfordult már a házamban, nos... annak elég emlékezetes lehetett, lévén, hogy mennyi keleties dísztárgyat halmoztam fel az évek során. - Pontosan. Kalandos, érdekes, nehéz, különleges... én szerettem, még ha nem is volt mindig könnyű, no de olyan hely úgy sincs, ahol minden tökéletes lenne. - igaz, az adott nehézségek mindenhol mások attól függően, hogy hol is nő fel az ember. Afrikában az éhezés a gond, Indiában angolként az ellenségeskedés, Európában a kiközösítés... - Azt nem mondanám, hogy hajtépésig, legalábbis engem még egy tanonc sem hajszolt ilyen állapotba, pedig volt már néhány az elmúlt tizenöt év során. - vonok vállat, majd akaratlanul is eszembe jut, ahogy még évekkel ezelőtt egy mentor társammal beszélgettünk. Érdekes az is, hogy ki melyik "korosztállyal" foglalkozik, hisz míg van olyan, akit inkább az idősebbek, a tapasztaltabbak keresnek fel segítségért és útmutatásért, addig én többnyire mindig a kicsiket, az újonnan elhívottakat kaptam, mint valami türelmes tyúkanyó... Megvan mindkettőnek a maga szépsége, nehézsége. - Rendben, mindenképp! A Páncél tipikusan olyan varázslat, amivel nem igazán lehet másnak ártani, ráadásul ha magadon alkalmazod, egész jól ki lehet tapasztalni azt is, hogyan hat. - ha meg kicsit elszámolná magát és megjelennének azok a fránya kék-zöld zúzódások, akkor még mindig ott van a gyógyítás varázslat, ami az ő szintjén tökéletes ilyesmire. - Ha lesz, ne habozz egy percig sem feltenni őket! - biztosítom, mielőtt még rátérnénk a gyakorlati dolgokra - Nos, ami a páros varázslatot illeti... az sem lehetetlen, de ilyen kis szinten még kevésbé fontos, úgy vélem. Egyelőre fontosabb az, hogy magabiztosan elsajátítsd az alapokat. Ráadásul, mivel én vagyok kettőnk közül a tapasztaltabb, és én is meditáltam mielőtt ide jöttem, haszna sem sok lenne... el kéne használnom a mágiám nagy részét, hogy szükség legyen a tiédre is, a magasabb szintű varázslatokat pedig sajnos még én sem annyira ismerem. - vallom be, hisz bár az ötlet jó lenne, de személy szerint hasznosabbnak tartanám később visszatérni rá - Ilyen alacsony szinten kevésbé jellemzőek, inkább később, a rituáléknál szoktunk besegíteni a mágusoknak, mert igazából a hatékonyságot nem igazán növeli, inkább csak az "alapanyag", a mágia több, amiből ilyenkor gazdálkodni tudunk. - osztom meg vele, ami pedig a rituálékat illeti... nos, hozzájuk ég én is "képzetlen" vagyok. Viszont bőszen gondolkozok, mit próbálhatnánk ki helyette, ami nem csak szimpla gyakorlás, de valahogy a korábban beszéltek eredményét is gyakorolhatnánk vele kissé. Igaz, vérfarkas nem áll rendelkezésünkre, de... - Mit szólnál ahhoz, Becca, ha összemérnénk a mágikus képességeinket? Mindketten csak egyes szintű varázslatokat használhatnánk, a cél pedig, hmm... egy verseny, hogy ki ér előbb a folyosó túlsó végén lévő konyhába? - dobom be ötlet gyanánt, természetesen úgy, hogy én is csak nagyjából annyi és olyan szintű varázslattal gazdálkodok, ami neki is rendelkezésére áll. Mivel már úgy is begyakorolta a többséget a többiekkel, legalább egy kicsit élesben is gyakorolhatnánk, még ha játékos formában is. Őrzőként úgy sem ritka az, ha az ember lánya vérfarkasok elől rohangál, vagy váratlan szituációkban kénytelen kreatívkodni. Ha pedig nincs ellenvetése, vagy további kérdése, akkor fel is kelek a helyemről, majd ha látom, hogy ő is készen áll, akkor kiadom a jelet - rajt!
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Persze tisztában voltam az öregedéslassító tetoválások jelentőségével, de nem tudtam kihagyni ezt a viccet. Egont is gyakran levéneztem, jobban meg is érdemli mint Abigail, hiszen sokkal idősebb nála. Ez az egész azonban felfoghatatlan volt a magam számára, de mégis, talán érthető okokból a kevés „nem szeretném még megtapasztalni” dolog közé tartozott. Mosolyogva hallgattam amikor arról beszélt milyennek élte meg az indiai életet. Neki különleges volt, nekem valószínűleg borzalmas lett volna. Celestenek már meséltem a pókok és más rovarok iránti hidegrázásomról és Egon is tapasztalta amikor belógtam hozzá a lakba, szegény Rozit ki kellett raknia a folyosóra és nagyon reméltem, hogy világgá megy sértődöttségében. *-Remélem ha egyszer majd el kell mennem Faribanksből, akkor olyan helyre kerülök ahol nincsenek pókok. *Az a hely számomra tökéletes lesz.* -Szerintem a mentortól is függ. Te türelmes vagy és nőként sokkal fogékonyabb a tanoncok különböző érzelmeire. Jobban megérted őket, de persze ez csak az én véleményem.*Az biztos, hogy Keldron remek ellenpélda, és csak a hozzáértését lehet annak dicsérni aki nem csinált belőle mentort. A Páncél varázslatot valamiért még nem próbáltam ki magamon, viszont van vele kapcsolatosan kellemetlen emlékem és tudom milyen érzés „viselni”. Ám Alignak ellen egyáltalán nem hatékony. Azonban muszáj volt, hogy tudjam mennyit bír és mitől véd meg, mert akár az életembe is kerülhet ha rosszkor, rossz helyzetben alkalmazom ahelyett, hogy támadnék inkább. Abigail szavaiból, amivel a páros varázslatokhoz fűz hozzá néhány észrevételt, azt veszem ki, hogy van értelme annak amit felvetettem. Hát, legalább nem lőttem nagyon mellé.* -Szóval ha egy őrző majdnem teljesen lemerül, azért működik az ha egy másik energiájából vesz el? Lehetséges így segíteni? *Az agyam tovább kattog ezen, de már a rituáléknál tartunk ahol én nem valószínű, hogy mostanában termést fogok szüretelni, szóval a páros varázslat teóriámnak annyi. Ám nem keseredek el, hiszen annyi lehetőség van tanulni, Abigail biztosan nem hagy ki egyet sem. Az ötlete fellelkesít, eddig vagy egy szobában ülve lőttem el a varázslatokat aminek nem volt tétje, vagy túlságosan élesben ment, ami viszont tapasztalat híján leblokkolt. Egy verseny viszont izgalmas és motiváló, de nem egészen értem hogyan lehet egyes szintű varázslatokkal a konyhába eljutni. *-Egyes szintű varázslatokkal? *Kérdezem mosolyogva és izgatottan ám kétkedve a kivitelezés sikerét illetően, miközben magamban gyorsan sorra veszem az összes szóba jöhető varázslatot és ahogy jönnek, úgy el is vetem majdnem mindet.* -Csak egy jut eszembe amivel nyerhetnék, de az elég aljas.*Felállok, hogy elinduljak és azon merengek, hogy tényleg ezt akarja? Meg merjem lépni, vagyis inkább kész vagyok arra, hogy pusztán játékból ilyesmit tegyek? *
- Nézd a jó oldalát Becca, azért számos ilyen hely akad a világon. Igaz, a meleget jobban kedvelik mint a hideget, szóval esélyesen valami hűvös hely lenne az is... - húzom el a számat, mert legyünk őszinték, ez nem az én éghajlatom volt. Ami Fairbanksben a nyári hőmérséklet, az Indiában már hideg télnek számít, én pedig ebben nőttem fel, nem csoda hát, hogy a mai napig nem sikerült igazán megszoknom ezt a sok jeget, havat és hideget. Nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy hogy lehettem olyan balga, hogy pont ide kértem az áthelyezésemet, de visszatekintve az elmúlt néhány évemre, azt hiszem, ez volt megírva a Sors nagy könyvében. - Lehetséges, valószínűleg ezért is osztják be mellém többnyire a fiatalabb, "pályakezdő" tanoncokat, míg akadnak olyanok, akik szinte csak magasabb szinten oktatják őket, ha már túl vannak az alapokon. Megvan mindkettőnek a maga szépsége és nehézsége. - vonok vállat. Gondolhatnánk, hogy unalmas lehet mindig az ennyire alapvető dolgokat ismételgetnem a fiataloknak, amik néhány év elteltével mondhatni, magától értetődőnek számítanak, de belegondolva abba, hogy jó, biztos alapok nélkül később sem lehet építeni a tudásra, egyből más fényben tünteti fel az én felelősségemet is. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó érzés arra gondolni, hogy azok a tanoncok, akik egykoron nálam kezdtek, ma hol tartanak... - Igen, valami olyasmi. Tegyük fel, ha valami katasztrófa miatt egy rakás sérültet behoznának hozzánk, és én lennék az egyetlen elérhető gyógyító, valószínűleg nem lenne kellő energiám mondjuk 20-30 ember komplett ellátására, mert egyszerűen nem futná az energiámból, hiába van meg a tudás hozzá. Nos, ilyenkor ha más besegít a saját "készleteivel", akkor úgy már van rá esély. - egészítem ki egy újabb gyakorlati példával Becca feltevését, mert úgy vélem, az esetek többségében sokat segít a dolgok megértésében az, ha valami hétköznapibb példához tudjuk kötni, és nem csupán száraz elmélet, aminek az ember fejébe kéne másznia. - Sejtem, hogy melyikre gondolsz, de egy éles helyzetben sem fog senki jópofizni. Nekem volt már, hogy életet mentett. - vallom be, akár a sajátomat, akár másét sikerült védeni vele, majd ha nincs további kérdése, akkor meg is adom a jelet, hogy indulás. Akár elindul, akár nem, én megindulok a magam tempójában, igaz, ha azt nézzük, hogy ennyi idő után még mindig egyes a harcképzettségem, ráadásul nálam a sport fogalmát is a jóga és a gyereknevelés meríti ki, attól nem kell aggódnia, hogy kengyelfutó gyalogkakukk módjára fogom lesprintelni a konyháig tartó távot. Ha sikerül megszereznem a vezetést, akkor még valahol a folyosó elején járva borítok az útjába két széket, amik mellett elhaladok, ezáltal is tovább lassítva, ha viszont ő volt az, akinek jobban sikerült rajtolnia, akkor magamban megidézem a rettegés varázslatát, szándékosan gyengébbre, mint az képességeimből futná - talán az a két másodperc is elég lesz ahhoz, hogy leblokkoljon kissé, én pedig elsuhanhassak előtte!
// 50 (helyett 10) - 2 (Rettegés) = 48 pont (helyett 8, ha már én is egy 1. szintű varázsmennyiségével gazdálkodok) //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
* Úgy tűnt a pókok iránti undorom megpecsételi a későbbi helyválasztásomat, már ha lesz választásom a jövőben, hogy hova kerüljek ha Fairbanksben már nem maradhatok. Az biztos, hogy India kilőve és minden más trópusi ország. Ennek viszont, látva Abie elhúzott száját, vele ellentétben én örültem. Kezdtem megszokni az ittlétet, tulajdonképpen már az első perctől kezdve otthon éreztem magam és a hideg ellen sem volt kifogásom. Persze gyakran szitkozódtam amikor ki kellett mennem a fészerbe fáért és rá kellett jönnöm, hogy elfogyott a felaprított fa, de sosem cseréltem volna senkivel. Nem is nagyon vágytam el innen. *-Kanada?*Viszonylag közel volt, ha Skandináviát teszem a második helyre. Nem tudtam, hogy Abienek volt választása, megkérdeztem volna, hogy miért éppen Alaszka. Főleg, hogy köztudott volt Őrző berkekben, hogy minden baj fészke itt van. *-De te ezt nem bánod.*Nem kérdés volt hanem megállapítás, egy mosollyal kísért megállapítás. Láttam rajta még a vállvonogatás ellenére is, hogy szereti azt a szerepet amit ráosztottak. Minden képessége megvolt hozzá. Naná, hogy jól csinálta. Én pedig azért voltam itt, hogy tanuljak tőle, noha informátornak készültem, úgy gondoltam, nem árt, sőt előnyömre válik ha ismerem az összes lehetőségemet. S itt jött a képbe a páros varázslás, ami egész jó elgondolás volt, csak épp nem úgy ahogy én képzeltem. Mégsem vaktában lövöldöztem.* -Értem. Kár, hogy csak a mennyiséghez tudunk hozzáadni. Jó lenne ha a saját energiánkkal felerősíthetnénk más képességeit. *Ideje volt, hogy ne csak elméletben tanuljunk, ám Abigail ajánlata, vagy szabálya kissé nehezítette a dolgot. Az egyes szintű varázslatok sok mindenre jók, de arra nem, hogy megnyerjünk velük egy versenyt. Csupán egyetlen varázslat volt ami bármilyen előnyhöz juttathatott volna, azt viszont haboztam használni. *-Tudod mik kerülhetnek felszínre?*Rám még nem alkalmazta senki, de élénken élt még bennem az emlék a Vörös Holdról, Jayről. Ő azonban elindult és én sem toporogtam. Túl habos volt még a lelkem ahhoz, hogy ne tisztességesen játsszak, a gyorsaságomra bíztam magam. Közel volt az erdő a nagyi házához, eleinte nem mertem kimenni, Killian gondoskodott róla, de miután Őrző lettem, már nem volt akadálya. Sokat futottam kint, és a favágás is edzésben tartott. Előbb indult de megelőztem és még csak oldalba sem löktem, hogy nekiesve a falnak lelassuljon. Számítottam arra, hogy valamivel próbálkozik, és az utolsó mondatából ítélve kétségem sem lehetett afelől, hogy mivel. Mégis váratlanul ért. Mindig váratlanul éri az embert. Az iszonyatos félelem, magam sem tudom mitől, úgy csapott le rám, mint héja az üregi nyúlra. A zsigereimben éreztem, a gerincemen kúszott végig és jeges gleccserként csorgott le. A szívem a mellkasomban dübörgött de a torkomban éreztem és a számban az adrenalin semmivel sem összetéveszthető fémes ízét. Két másodperc nem olyan hosszú idő, de mindezt félelemben megélni olyan akár egy óra. Megtorpantam ugyan mint aki elé egy sötét sikátorban szatír ugrik ordítva – bár a szatírok nem szoktak ordítani – de Abie korántsem volt egy napon emlegethető a mutogatós emberrel, így sikerült tovább botorkálnom a második másodpercben. Aztán elillant. Csak az érzés árnyéka maradt és bosszúság öntött el amiért Abigail képes volt…nahát! A kis piszok. Nem gondolkodtam, nem húztam az időt, amint felszabadult a lelkem, a folyosón lévő székek egyike felé nyúltam és Abie lába felé löktem, amaz meg csúszott a padlón pörögve. Mindegy volt, hogy eléri vagy sem, már bele is húztam újból. Ha eléri őt a szék és beleakad a lába, akkor vagy elesik, vagy ő is megtorpan néhány másodpercre és beérhetem, ha nem éri el, legfeljebb átugrok a szék felett és megpróbálok nyerni. De ha már kölcsönkenyér és rettegés…ő is kap belőle. A futás amúgy is a legjobb fej kiürítő, minden más gondolatot kidobáltam belőle, csak a Rettegés varázslata maradt és azt felé küldtem. Nem sokkal azután, hogy a szék csikorogva megállt, célt érve vagy anélkül.*
//Mágiapontok: 10, ebből -2 Rettegés varázslat és ha jól másoltam számoltam, akkor maradt 8. //
- Igen... az mondjuk nem rossz úticél, ha a pókokat akarod elkerülni, meg a különféle csúszómászókat. - mosolyodok el, hisz ha abból indulunk ki, hogy Alaszkában is mennyire ritka az ilyesmi... nos, ha csak az északi szélességi körökön mozog, tuti a siker. - Nem, a legkevésbé sem. - megvan ennek is a maga szépsége, még ha kicsit monoton is néha, az valami semmivel össze nem foglalható érzés, amikor látod, hogy a tanoncok, akiknek segítettél az alapok elsajátításában, idővel milyen őrzőkké válnak. Arról nem is beszélve, hogy a férjem halála után kimondottan jót tett az, hogy a szabadidőmet ily módon kötöttem le, ahelyett, hogy folyamatosan bánkódtam volna magamban. - Nézd, Becca, ki tudja? Lehet, hogy most még nem megy, de talán mire te is több évtizedet tudhatsz magad mögött, addigra valaki ennek is rájön a módjára. Ahhoz képest, hogy több száz évvel ezelőtt mikre voltak képesek az őrzők... sok minden változott, és sok varázslattal bővült a repertoár is annak fényében, hogy épp mikor, mire volt szükség. - gondolkozok hangosan, hiszem emlékeztem még, amikor Killian mesélt arról, milyenek voltak az első őrzők, milyen összhang volt köztük és a farkasok között, és tessék! Ez is mennyivel másabb napjainkban. - Pontosan nem, mert ez szerintem tipikusan olyan varázslat, ami mindenkinél másképp hat egy kicsit. - válaszolok a kérdésére, majd miután több nem is érkezik belőlük, nem húzom tovább az időt, megadom a jelet, majd azzal a lendülettel neki is iramodok. Igaz, az előnyöm nem tartott sokáig, egészen hamar kapcsol az ifjú tanonc is, és ér a nyomomba, majd hagy le, így pedig végül csak én vagyok az, aki előbb ahhoz a bizonyos varázslathoz folyamodik - még ha csak két másodpercnyi hatásúra gyengítve. Nem mondom, ügyes húzás volt a székkel lassítani, de miután hátrapillantva a szemem sarkából érzékeltem, hogy mire készül Becca, így sikerült még az utolsó pillanatban félreugranom előle. Igaz, a sikerélményem nem tart sokáig, hisz a következő pillanatban már megízlelhetem én is a visszavágót, ahogy egy hosszú pillanat erejéig a szívembe mar a rémület. Nos, ha a székkel nem is sikerült megállásra kényszerítenie a másiknak, most a varázslattal mindenképpen, ahogy újraélem az érzést, milyen volt szembesülni azzal, hogy a férjem az egy szem lányunkat akarja feláldozni azért, hogy Alignakot megbékítse, vagy az, amikor érzékeltem az Aida eltűnése miatti pánikot... Bár maga az érzés nem tart sokáig, az emléke még sokáig ott lappang a gondolataim között, hogy kell is egy kis idő, mire összekapom magam és ismét Becca után eredek, akinek bőven volt lehetősége lehagyni közben. A konyha pedig vészesen közeledik, s miután az ezüst tőrömet még sem dobnám utána, így jobb híján csak az egyik padról kapok fel egy díszpárnát, hogy utána dobjam, figyelemelterelés gyanánt - majd ahogy elhaladok a villanykapcsoló mellett, azzal a lendülettel borítsam sötétségbe a folyosót. Nem mint ha olyan sok akadály lenne, de azért reménykedem abban, hogy nem ismeri csukott szemmel a helyet úgy, mint a tenyerét. Amennyiben sikerülne megelőznöm, úgy ha nem is futva, de az ujjaimmal a falon simítva végig, viszonylag gyors sétatempóban haladok tovább a konyháig, ha pedig továbbra is ő vezetne, nos... akkor jöhet a lámpás varázslat és a futás!
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Lelki szemeim előtt valamiért nem a pókmentes Kanada merült fel hanem egy piros kabátos kanadai lovasrendőr, helyre kis kalappal. Nagy a valószínűsége annak, hogy ha egyszer el kell hagynom Fairbankset és Anchorage sem jöhet számításba a közelsége miatt, akkor is megmaradok a hidegebb éghajlatnál. Kezdem megszokni a hideget, szeretem a havat és az enyhén kreolos bőröm sem kíván több napfényt. Kanada hirtelen jutott eszembe, még nem gondolkodtam el a költözésen, de most jó ötletnek tűnt. Persze ez még nagyon messze van, de reméltem még megérem. Jó volt látni Abigailt boldognak és le sem tagadhatta volna, hogy az, hiszen azt csinálhatja amit szeret és remekül megy neki, az már csak hab a tortán, hogy van alkalma látni miből lesz a cserebogár. *-Szerencse, hogy az őrzők szinte mindent leírtak, így nem kell a hallomásokra alapoznunk. Hátha van még olyan tekercs valahol a világban amit még Keldron sem olvasott és amiben ott a megoldás. *Na és ha végre beszabadulhatnék a Krónikák Termének azon részébe amit Keldron oroszlánként véd, még talán ott is találnék valamit. Ez persze még remény sem lehetett, picike pont vagyok én ahhoz, hogy fontos titkokat tudjak meg. De azon voltam, hogy ez megváltozzon és ez a nap is egy lépcsőfok volt a hosszú, égbenyúló sorban amin fel kellett kapaszkodnom. Ha a Rettegés varázslattal, akkor azzal.* -De mindenképpen rossz. *Jay majdnem a világból szaladt ki amikor Alignak erejével rászabadítottam, nem voltak kétségeim afelől, hogy…persze ha ezzel olyan gyorsan lehet szaladni…hamar megelőzöm, de én kapom az első rettegést és alaposan a földbe is döngöli a lelkem, ám annyira azért nem, mivel csak két másodpercig tart, hogy Abigail célba érhessen. A felé küldött széket elkerüli, de a varázslatot nem tudja. Csak időnyerés, átugrom a célt tévesztett szék felett, ez még nagyobb lendületet ad és rohanok egyenesen a konyha felé, a folyosó közepén. Párna puffan a fejemen, de nem torpanok meg és nem is dobom vissza, bár most jó lenne egy kis párnacsata. Annak azért örülök, hogy csak a legalacsonyabb szintű varázslatokat használjuk, nem lett volna jó, ha egy ezüstpárnát hajít utánam, akkor biztosan a földre kerülök. A sötétség azonban megtorpanásra késztet, még ha a folyosó közepén is rohanok, a nem látástól az ember elveszíti a tájékozódási képességét, elég egy lépés ami már kicsit oldalabbra visz és nekimegyek valaminek. Abigail akár be is érhet, én azonban a Lámpást veszem elő, ami persze az ő segítségére is lehet, de csak akkor ha közben még arra is tud figyelni, hogy elkerülje a lábamat, amivel elgáncsolni szándékozom. Akár sikerül, akár nem, némi fény mellett már megint belehúzhatok. Rohadt hosszú ez a folyosó.*
//Mágiapontok: 8. Lámpás varázslat -1. Maradt: 7 pont. Ha esetleg a nyerés-vesztésre dobnál, kérem a páros számot //
*nem volt számomra ismeretlen terep a meditációs terem, sok időt töltöttem itt, most mégis úgy léptem be, mintha először járnék itt. Rácsodálkoztam arra a sokszínűségre, ami a helyet uralta. Az illatokra, melyek egy korábban meggyújtott, de azóta már leégett füstölőtől származott, a békességre és a csendre ami fogadott. Szinte éreztem a Szellemek jelenlétét, de azt hiszem csak bebeszéltem magamnak, mégsem nyugtatott meg igazán. Nem Egon hiányától szenvedtem, mert azt már megszoktam, hogy nem látom mindennap, hanem attól ami miattam őt gyötörte. Bár beszéltünk egymással telefonon és olykor facetime-on is, láttam rajta, hogy fájdalmai vannak, másrészről az imádott kóborlásainak hiánya miatt érzett szenvedését is. Bármennyire is próbált mosolyogni, nem tudta előttem elfedni, ahhoz már túl jól ismertem. Szóval nem voltam a legjobb hangulatomban és talán nem pont most kellene ráfeküdnöm a varázslatokra, de muszáj volt elterelnem a figyelmemet, a gondolataimat, hogy ne kattanjak be és ezáltal szétszedjek valakit. Persze a szétszedés csak képletesen értendő, mert ha képes lennék rá fizikailag is, akkor Egon most nem feküdne a lakban összetört lábakkal. A gyötrődésből való kiszakadásomhoz ráadásul partnert is találtam, ha Helena mindig aktív öniróniája és jókedve nem szakít ki ebből az állapotból, akkor semmi. Amúgy is megbeszéltük a legutóbbi teázásunkkor, hogy lesz még következő alkalom, és ha már ideláncolt a Protektor, legyen valami haszna is. Dolgozni továbbra is eljártam, de mint a szobafogságra ítélt tini, azonnal vissza kellett ide jönnöm. A pincében kialakított lakrészek ablaktalansága és a rengeteg fal ami körbevett, minden más gondomon nélkül is leamortizálta volna a mentális egészségemet, így azonban halmozottan hátrányosnak éreztem magam. Hiányzott az erdő közeli friss levegő, a táj ami a házat körbefonta, a fenyők illata és a megszokott hangok. Persze most elég nehéz lenne minden nap hazajutnom, tekintve a hó mennyiségét és a hideget, amit a régi, öreg furgonom motorja nem igazán kedvel, de ettől a gondolattól sem lett könnyebb. Én érkeztem elsőként a terembe, Helena minden bizonnyal nem sokára befut, addig elrendeztem a párnákat kettőnknek, tudatosan kerülve a középen elhelyezkedő rituális kört. Füstölőt gyújtottam és teát készítettem. Míg Helenára várakoztam az egyik párnakupac közepén ülve, a polcról találomra levettem egy könyvet és látszólag belemerültem. A gondolataim azonban egészen máshol jártak, ha így próbálnám meg a gyakorlatba átültetni a könyvben olvasott varázslatokat, minden bizonnyal romokban heverne már a terem. Könnyű ruhát vettem fel, itt amúgy sem volt kedvem máshoz, legfeljebb a pizsamán kívül valami nagyon hasonló otthoni ruházat viselésére. A papucscipőmet levettem, csak egy gyapjúzokni melengette a lábaimat. A két számmal nagyobb, bő gyapjú pulóver elfért rajtam, nem mondom, hogy hideg volt, de nem is tengerparti meleg. Annyira máshol voltam, hogy az ajtó nyitódásának hangja még nem rángatott vissza a valóságba, csak amikor Helena alakja árnyékot vetett, amikor észleltem, hogy mellém lépett…vagy éppenséggel velem pont szemben foglalt helyet. Akkor eszméltem, s mint akit valóban egy mély álomból ráztak fel, bambán néztem fel rá. * -Helena! Szia! Bocsáss meg, mondtál valamit? *Talán semmit, talán csak köszönt, de az is lehetséges, hogy egy teljes körmondatot intézett hozzám, amit nem hallottam meg. Ennek ellenére a mosolyom őszinte volt, örültem, hogy eljött és együtt gyakorolhatunk. Most igazán nem tett volna jót az önbizalmamnak az, ha egy nálam sokkal tapasztaltabb mágussal ülök le.*
Igaz, az egyetemmel már végeztem néhány éve, de a tanonckodás és a mindennapos edzések simán lefoglaltak annyira, hogy ne unatkozzak, no meg eszembe se jusson a tanulást hiányolni… Bár be kell valljam, a varázslatokkal nem estem túlzásba, hála az égnek nem is róható fel nekem, elvégre mégis csak harcos lennék… Ha néha zavarba jöttem volna attól, hogy más tanonchoz képest mennyire keveset értek hozzá, elég volt pusztán Jaggerre gondolni. Azt sem tudom, láttam-e már valaha bármilyen varázslatot használni, és tessék! Mégis milyen jól boldogult a harctudásával! Nem mondom, hogy ő lett az új példaképem, de… ő lett az új példaképem nagyapa meg a nagyfőnök mellett. Ettől függetlenül, amikor egyik nap Becca feldobta, hogy volna-e kedvem közösen gyakorolni, egyből igent mondtam, sőt, igyekeztem némi meditálással is rákészülni, még ha nem is volt annyira erősségem egyelőre a dolog. Mondjuk… tegyük hozzá, mióta ilyen kutya fáradt vagyok az edzések után, egy fokkal jobban megy, már amikor nem alszok be közben… khm. A meditációs teremben beszéltük meg a találkozót. Bár már jártam ott korábban, túl sokszor azért nem mondhatnám… ettől függetlenül, akárhányszor szerencsém van hozzá, teljességgel elvarázsol az ottani atmoszféra, és egy kicsit sajnálom, hogy mondjuk a nővéremhez hasonlóan nem inkább mágusnak álltam. Mennyivel kényelmesebb és hangulatosabb lenne itt tanulni, mintsem minden hajnalban, a tökig hóban, kőkemény mínuszokban nyomni az edzéseket?! Belépve ismét néhány pillanatnyi néma ámulattal csodáltam a helyet, mielőtt köszöntem volna Beccának, aki úgy tűnik, igencsak belemerült valamibe… ismét megszólítottam, de semmi, így inkább közelebb mentem, és vele szemben lehuppantam az egyik odakészített párnára, remélve, hogy nem kap szívrohamot tőlem. - Halihó! Minden okés, Becca? Úgy látom, sikerült elkalandoznod gondolatban. Merre jártál? - érdeklődtem derűsen, amikor láttam, hogy semmi baj, tényleg csak másfelé járt egy kicsit lélekben. Ami az öltözködést illeti, én se vittem túlzásba a dolgot, egy bő, kapucnis melegítőfelső macifülekkel, egy kényelmes leggings, meg az unikornisos mamuszom. Egy divatdiktátor veszett el bennem, tudom… valahol nagyon, nagyon mélyen. - Van valami konkrét terved mára, vagy ahogy esik, úgy puffan? - érdeklődtem, miközben ismét körbenéztem a teremben. Füstölő, tea, kényelmes párnák… te jó ég, ha nem gyakorolnánk, milyen jót bírnék most szunyálni! - Tényleg, te hol tartasz most pontosan a tanulmányaidban? - az rémlett, hogy ő az informátor vonal mellett maradt, nagyapa említette párszor, lévén ő is az, de annyira nem részletezte a dolgot.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Eszméltem. Nem ijedten, és nem meglepődötten, hiszen vártam Helenára, de valahol a mozdulatomban amivel felnéztem rá, amivel elmosolyodtam, benne volt az eszmélés. A nagyon messziről visszarángatás hatása. Pislogtam rá, néhány szívdobbanásnyi időre elfelejtve Egont és mindazt ahol az elmúlt percekben jártam. Válaszul a kérdésére először nagyot sóhajtottam.* -Egonnál. Nem viselem túl jól ezt a kényszerű…fogságot. *Fogságnak hívtam, mert annak éreztem és felesleges lett volna hazudnom valamit. Nem tudtam volna őszintén előadni és nem is jutott eszembe semmi más. Picit el is húztam a számat, majd bocsánatkérőn néztem Helenára, elvégre ő, ha nem is dalolva de önként élt itt. Talán kényelemből, de ebből a szempontból végül is mindegy volt. * -Sajnálom, nem úgy gondoltam. *S aztán jött az őszinte bocsánatkérés, mielőtt még rátértem volna arra, amiért összejöttünk itt. * -Terv az van. Gyakorlás. *Leginkább azokat a varázslatokat szerettem volna gyakorolni, melyek szorosan kapcsolódnak az informátori poszthoz. Azon kívül, meg minden mást. * -A harmadik szintre készülök. Most legalább kipróbálhatom milyen az amikor az őrző nincs egészen magánál lelkileg. Zavaró tényezők, figyelemelterelők. *Még élénken élt bennem Jagger fejmosása, és azon a baklövésemen szerettem volna igazítani, hogy máskor ne ismétlődjön meg. * -Tudom, te harcosnak készülsz, de azért nem árt ha néhány jól sikerült varázslat is van a tarsolyodban. Időt nyerhetsz vele. Azért gondoltam, hogy gyakorolhatnánk együtt. Ha nem sikerül valami, nem mondjuk el senkinek és nem lesz lebőgés más előtt. *Ez is szempont volt. Persze az sem árt ha egy varázslatnál azért van egy mágus mentor is az ember lánya mellett, de most úgy éreztem ezt a fajta engedetlenséget, mint lázadást a helyzetem miatt. Az elkészült teából öntöttem a két csészébe és az egyiket átnyújtottam Helenának. Ha nem kéri, majd nem issza meg. Engem megnyugtatott. Finom gyümölcsös volt, leheletnyi mézzel. Csak akkor esett a pillantásom a mamuszára, amikor a teát átnyújtottam neki, meg is emelkedtek a szemöldökeim. A stílus nagyon hajazott egy bizonyos őrzőére, akinek nem rég ajándékoztam egy igazán szép példányt. Nekem is volt. Az ideiglenes szállásomon hagytam, csak esténként viseltem a zuhanyozás és a lefekvés között. * -Unikornisos mamusz. Ez valami őrző hagyomány? Vagy az őrző génekben van a különleges mamuszok imádata? Dimitris is imádja a mamuszát, nekem meg egy Hókuszpókuszos van. *Majdnem fülig ért a mosolyom, csak el kellett képzelnem a többi őrzőt valamilyen mamuszban. Nem tudtam elengedni a gondolatot, hogy tényleg mindenki mamuszt visel az otthon titkos rejtekében.*
Együttérző mosollyal hallgattam Beccát, miközben helyet foglaltam az egyik odakészített párnán, istenem, de kényelmes! Egy kicsit már megint bánom, amiért nem mágusnak mentem, mennyivel komfortosabb már ilyen pihepuha ülőalkalmatosságokon, teát szürcsölve a melegben varázsolgatni? Mintsem kint, a -30 fokban, hajnal 6-kor az erdőben kocogni a többiekkel… - Elhiszem, hogy nem lehet könnyű. Próbál meg arra gondolni, hogy úgy sem fog örökké tartani. - remélem. Gondolom. NAGYON remélem, mert bár engem hasonló jellegű gondok nem érintettek, de ez az állandó jelentgetés, becsekkolás, ki merre jár, kivel, merre, hogyan, mit csinál, mikor ér haza, engedélykérés, ha a városon kívül teszed a lábad, bahh… Mostanában nem sokat csavarogtam, de már így is herótom volt tőle! - Jut eszembe, Egon jobban van már? - hallottam hírét, hogy ő vette át az őrző társam sérüléseit, de annyira nem voltam otthonos a gyógyításban, hogy tudjam, mennyi ideig fog betegeskedni. Két hét? Két hónap? Fél év? Egyelőre annyit tudtam, hogy a farkasok jó gyorsan tudnak regenerálódni... - Jól van, az sosem árt. És ha zavaró tényező kell, csak szólj! - ajánlottam lelkesen, simán nehezítek a körülményein ha szeretne, akár valami rögtönzött párnacsatával, nekiállok énekelni valami bugyuta dalt, vagy rögtönözhetünk is valami kis összecsapást. - Igen, pontosan. Mágiából még csak a nagyon alapokat sajátítottam el, de idővel úgy is szeretnék kicsit csiszolni azon is, úgyhogy taníts, mester! - még ha nem is az adja az erőmet, egy-egy összecsapás közben figyelemelterelésként is szuperül be lehet vetni őket, szóval nyitott vagyok minden lehetőségre. Amíg ilyen fiatal vagyok, és nincs néhány évtizednyi tapasztalat a hátam mögött, úgy is jól jön minden, amit be lehet vetni a harctéren. Pláne, hogy háborús időket élünk, én meg nagyon nem akarok ilyen fiatalon meghalni. Amikor a mamuszom kerül szóba, szórakozottan megmozgatom a lábfejemet, ám amikor Becca megemlíti, hogy mások is mennyire imádják, csak szélesen elvigyorodok: - Szerintem csak szimplán imádja mindenki, ha már ilyen elcseszett az időjárás errefelé. Jobb, mint a jéghideg talpak. Amúgy nekem van farkasmancsos is, meg nyuszis, de tudom, hogy Kyle is csípi őket. - azt hittem, ez csak ilyen családi dili nálunk, de akkor jó tudni, hogy ezzel is a közösség részét képezzük. - Említetted, hogy a harmadik szintre készülsz… ha nem titok, melyik mesterszón gondolkozol? - valahogy mindig is érdekesnek és izgalmasnak tartottam, hogy minden szint mellé jár egy ilyen is bónusznak, kár, hogy nekem eddig csak egy volt belőle. Ettől függetlenül érdeklődve hallgattam másokat, mit választottak maguknak, vagy épp miért pont azt? Amíg pedig Beccát hallgattam, a teámból is kortyoltam egyet, egy forró tea bármikor jöhet amíg ilyen cidri idő van odakint! Vagy akár kettő is...
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Eszembe sem jutott , hogy Helenának mennyire kényelmes lehet ez a hely, egy kis kizökkenés a harcosok kiképzéséből. Én is szoktam edzeni és futni az erdőben a házam közelében, akkor is ha hideg van – Alaszkában nincs rekkenő forróság soha – de tény, hogy az informátorok tanulása kényelmesebb. * -Tudom, hogy nem tart örökké, de jobb lenne tudni meddig tart. A bizonytalanság kikészít. *Csak a levegőben lógott a felmentés, nem tudtam meddig kell még itt lennem, hogy ez pusztán az óvatosságnak szól, vagy Alignak egész tervének. Mert ha az utóbbi, akkor nem mostanában lesz, hogy visszaköltözhetek a szeretett Nagyi házba. Érdeklődése jólesett, de megint eszembe jutott Egon, az állapota és az a hosszú pillanat amikor átvette a sérüléseimet. A fájdalom kínnal telt vonásai az arcán….kezének szorítása. * -Igen, köszönöm, jobban. Ő azért gyorsabban gyógyul mint én tettem volna. *de a szavaim között ott volt az is, hogy valaki így is úgy is szenved. A mártírság nem egy kellemes dolog a másik fél számára sem, akkor lenne az, ha az étvett sérülés a mártír testéből rögtön elillanna. Kicsit könnyedebb hangvételű lett a beszélgetés, mikor az öniróniám után Helena felajánlotta a segítségét. Önkéntelenül nevettem fel, kicsit keserűen ugyan de ez betudható a velem történteknek. * -Köszönöm? *Kérdeztem, mert őszintén nem tudtam mire gondol, mire számítsak ha ő elkezd zavaró tényezőként fellépni, de értékeltem, legyen bármi is. A szándék a fontos. Rátértünk a lényegre, végül is kell egy terv ami mentén haladhatunk és nem csak úgy belecsapunk a közepébe. Meg kellett hát beszélni mivel is borítjuk fel a meditációs terem nyugalmát. Hogy én vagyok a mester, azon megint nevettem egy jót, de kételkedésemnek is hangot adtam. * -Azért ezt ne hangoztasd mások előtt, főleg ne Keldron előtt, mert még gutaütést kap. Aztán kereshetünk egy másik Krónikást. *Nem tudom, hogy egy harcosnak melyik varázslat adhat előnyt, vagy nyújthat egy kis időt, és azt sem, hogy Helena mit gyakorolt a legtöbbet, miben jó, mihez van érzéke, de majd kiderül később. Az általam jól ismert varázslatok között volt olyan amit többször alkalmaztam és mondhatom, hogy remekül beváltak. Ha valamelyik még nem megy neki, szívesen segítek úgy, ahogyan én tanultam. Addig is ittam egy kis teát, átnyújtottam Helenának is a neki szánt csészét, de közben megakadtak a szemeim a mamuszán. Egyszerűen muszáj volt kifakadnom a felfedezésemmel, és még újabb adalékot is kaptam a mamuszok terén. * -Akkor te már gyűjtőnek számítasz! ….Nem mondod! Kyle? Mamuszban? Látnom kell. *Mondjuk nem kellett, hogy meglepő legyen, Kyle amúgy is egy megtermett óvóbácsi volt, de azért mégis. Pasik mamuszban? Ez annyira…szürreális volt. Szóba került aztán a választott, vagy inkább majd valamikor a jövőben választott mesterszavam. Sokat gondolkodtam rajta, és megint eszembe jutott az a gondolat, ami a korábbi választásaimkor is, hogy talán mágusnak kellett volna lennem, mert a többi varázslat jobban tetszett. De informátorként az ésszerűt választottam.* -Természetesen a visszajátszást. Informátorként az a legjobb választás, de, hogy őszinte legyek a harmadik szinten már annyi jó varázslat van, hogy nem tudnék válogatni. Az ezüstkarom és a szellemkéz nagyon menő. *Az előbbi még Helenának is jól jöhet. Ezért is érdekelt, hogy ő hol tart és mikor szeretne szintet lépni.* -Na és te? Mikorra datálható a szintlépésed? Mi az ami nem megy olyan jól, de előnyös lenne?
- Azt elhiszem, én is nehezen szoktam viselni. - most egyedül annyi a szerencsém, egyrészt, hogy nem olyan kényszer „alagsor-fogságban” voltam, mint Becca, hanem én döntöttem úgy, hogy itt lakok, meg ebből kifolyólag nem is feszültem rá annyira erre az egész biztonsági óvintézkedéses témára. - Hát, az mondjuk tuti. Meg akármilyen fájdalmas is, valamilyen szinten csak profitálnak is belőle. - legalábbis minél többször használják ezt a képességüket, annál jobban fog működni. Ezzel szemben mi, emberek? Minél többször szerzel ugyanolyan sérülést, annál szarabbul gyógyulsz fel belőle. Az azért szívás… Csak szórakozott vállvonással reagálok a köszönetére, nem tudom, ők mennyire szoktak így gyakorolni, edzeni, nálunk, a harcosoknál mondhatni, mindennapos ez a „próbáld meg kizökkenteni” a másikat. Sőt, igazából egész jó előnyökhöz tudja juttatni az embert, ha sikerül. Pont ezért is jó, ha mi képesek vagyunk megőrizni a hideg vérünk, másokat viszont minél váratlanabbul tudunk meglepni. - Gutaütést? Hmm, megfontolandó és én meg múltkor a varázslatok miatt görcsöltem! - igen, szégyen vagy sem, ebből nyilvánvalóvá válhat az is, hogy még mindig NEM vittem vissza azt a szerencsétlen, kávéval leöntött könyvet a Mumusnak. De mentségemre legyen szólva, azóta is bőven bújom a netet mindenféle házi praktikák után, mivel is lehetne eltüntetni. - Persze, simán! Otthon legalábbis, nem hiszem, hogy házon kívül sokszor megfordulna olyanban. - aztán ki tudja, lehet az öregem melóban is azzal nyomul, ott nem igazán szoktam zaklatni, érthető okokból. Kicsit néznének csak hülyének mindkettőnket, ha közlöm hogy a nagyapámhoz jöttem… - Ó, azokról szerintem már hallottam, tényleg jónak tűnnek. Én azokba még nem merültem bele, sok értelme nincs úgy, hogy még a második szint varázslatait sem sajátítottam el. - osztom meg vele, ismerni is csak azért ismerem őket, mert amúgy annyi őrző van a családomban, mint égen a csillag. - Áh, kettőt és könnyebbet! Egyelőre olyan szinten leszívnak az edzések, hogy nem igazán volt időm azon stresszelni, mikor vizsgázzak. Egyszer-egyszer próbálkoztam a varázslatokkal, de mire időt sikerül szakítani rá, addigra általában túl fáradt vagyok ahhoz, hogy jól menjen a koncentráció. -osztom meg vele, elhessegetve minden romantikus képzelgést a harcosok életéről. Lehet, hogy vannak olyanok is, csak még én nem tartok ott. - Amúgy van több varázslat is, ami szimpatikus, még nem tudom, melyik lenne számomra az „igazi”, hasznosnak mindegyik hasznos lenne. Szerintem. A villanás, a sípszó és a bénítás között vacillálok. - még az első kettő elterelésnek lenne egész hatásos, még így is, hogy ilyen fiatal és relatíve tapasztalatlan harcos vagyok, a harmadik viszont egész jó kis előnyhöz tud juttatni a harcban. Már ha sikerül alkalmazni az ellenfélen, mert ha nem, és csak felbosszantom vele, na, az extrán szívás. Úgy érzem, még fogok párat aludni rá, mire sikerül döntenem.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A bizonytalanság mindenkinek rossz, ezt nem is kell túlragozni, és bemutatni sem. Ami pedig Egont illeti, midig is aggódtam érte, mert olykor forrófejű volt, igaz nem annyira, mint Lester. Ha rajtam múlt volna, nem is említem meg neki, hogy mi a bajom, persze előbb vagy utóbb rájött volna, amikor már két hétnél tovább távol vagyok. Valójában nem is tudom mikor tűnt volna fel neki, de mindegy is. Nem akartam, hogy átvegye a sérüléseimet, pusztán a józan eszem engedett neki, másrészt nem is lehetett volna lebeszélni róla. Tudtam mire gondol Helena a profitáláson, mégis kételkedve vontam fel a szemöldököm, aztán csak lemondóan sóhajtottam. Igaza volt, beismerni és elfogadni annál nehezebb. Ajánlatot kaptam a későbbiekre nézve, ha esetleg figyelemelterelésre lenne szükségem. Csak reméltem, hogy jó lesz ez nekem, mert nem tudtam mire számíthatok majd, de túlléptem a témán. Azon már nem, hogy Helena szavaiból azt vettem ki, hogy azt a kávéfoltos könyvet még mindig nem vitte vissza Keldronnak. * -Azért ne ez legyen a prioritás. *Jegyeztem meg nevetve a felötlő gondolatára, mert bár még szerencsére nem sikerült nagyon feldühítenem Keldront, féltem attól milyen amikor ő igazán mérges. Nem lehetett egy napon említeni Dimitrisszel vagy Kyle-lal, vagy akár Williammel. * -Házon kívül én sem, mondjuk ez egyértelmű volt. *A mamusz téma kiterjedt az egész őrző társadalomra, legalábbis fairbanksi viszonylatban biztosan és csak pislogtam arra, hogy még Kyle is. Persze Helena sokat tudhat erről, az unokája….nem lepődtem meg a kijelentésén, de még mindig fura volt ezt hallani, ha Kyle fiatalos külsejére gondoltam. Hiába tud az ember lánya az őrzők hosszú életéről, hiába él benne, hiába tudja, hogy maga is megkapta ezt az ajándékot, nehéz felfogni a lényegét. Ezt kimerítve aztán rátértünk arra, amiért találkoztunk ezen a nyugis helyen és érdeklődtem ő hol tart. Meglepve vettem tudomásul, hogy még a második szint varázslatai sem voltak rajta a palettáján. * -Ó! Hát, azt hiszem abban akkor tudok segíteni. Nem lesz annyira vak vezet világtalant feelingje. *Picit humorosan, mosolyogva jegyeztem meg. Nem tartottam magam tanítónak, pusztán a saját tapasztalataimat oszthattam meg vele, de már az is nagy segítség. Nekem is jól jött volna annak idején a nagymamám segítsége, biztosan nem ott tartanék ahol, ha a nap minden órájában ebben élek. * -Meditálni próbáltál már az edzések után? Az sokat tud nyújtani. *Szerencsére azzal már nem volt gondom, simán ki tudtam kapcsolni ha szükség volt rá és gyorsan feltöltődtem. Mivel már túl voltam a második szinten, azokban a varázslatokban volt tapasztalatom, még ha élesben nem is olyan sok. * -A villanáshoz és a sípszóhoz, bár ugyanannyi energia kell, nem szükséges mélyebb koncentráció. Ráadásul egy idősebb farkas könnyedén figyelmen kívül hagyhatja. A bénításhoz viszont igen, rá kell koncentrálni arra a testrészre amit meg akarsz bénítani. Első szinten pedig nem sok lehetőség van. Én a rettegéssel nyertem időt magamnak annak idején. Két másodperc bőven elég, hogy a harci tudásodat bevesd. Rossz élményei mindenkinek vannak, az is meg tud bénítani bárkit, ha felidéződnek benne a legrosszabb rémálmai. Minél idősebb, annál több. *azt nem tudom hogyan lehetne gyakorolni. A sípszó és a villanás varázslatokat könnyedén, bárhol, bármikor. A rettegéshez kell partner. De mégis ki az aki vállalná? Persze ez nem okoz maradandó sérülést, akár…de nem mentem tovább a gondolatban, ami felötlött bennem. Megvártam míg Helena válaszol.*
- Tudom, tudom… igyekszem. - nevettem vele együtt, szép is lenne, én okoznám a vesztét… tanoncként! Ettől azért csak jobban megedződött az idők során. - Oké, basszus, tényleg. Így utólag végiggondolva tényleg jó hülyeséget mondtam. Nyilván én se mamuszban csoszogok a sarki boltba, vagy jártam be az óráimra. Bár, abból kiindulva, hogy ez Amerika… - nem kell azon se meglepődni, hogy valaki nyáron simán melegítőben, vagy pizsamában grasszál valamelyik boltban, hogy kakaót meg zsömlét vegyen. Bezzeg Franciaországban, lehet mentőt hívnának egy ilyen esetben, attól tartva, hogy elment a másik esze, vagy nem teljesen beszámítható. Néha viccesek ezek a kulturális különbségek. - Szuper! Akkor majd lehet gyakrabban zaklatlak a közeljövőben gyakorlás végett, a „nagyokat” nem olyan egyszerű ám elcsípni. Tudod, mindig mindenki rohan, ezer meg egy dolga van… - a szokásos őrzős edzések, a munka, a dolgos hétköznapok, ügyintézések… És én még azt hittem, az egyetem után milyen nyugis lesz minden, mert „csak” dolgozok, semmi házi feladat meg beadandó, azt csinálok amit akarok. Aha, persze. Azóta már szépen kidurrant az a bizonyos képzeletbeli lufi. - Aha, egy párszor. 5-ből 4-szer sikeresen elaludtam közben. - feleltem, ha nem is büszkén, de azért szégyenkezni sem szégyenkeztem miatta túlzottan. Ciki vagy sem, ez van. Ha egyszer ez az igazság, mit szépítsek? Bár azt meg kell hagyni, olyankor mindig ritka jókat aludtam, csak ne feküdtem volna el annyira mindenemet…! Megosztom vele az elképzeléseimet, majd hallgatom, ő hogyan vélekedik róluk, esetleg van-e amit praktikusabbnak, hasznosabbnak tart, miközben pedig a mondandójára figyelek, apró bólintásokkal jelzem, hogy követem! - Hmm… akkor ez is megfontolandó. De az jutott eszembe, talán mesterszónál az sem elhanyagolható, hogy mennyire energiaigényes. Pláne, ha az ember már eleve szűkebb keretből kénytelen gazdálkodni. - gondolkozok hangosan. Nem mindegy, hogy az ember lánya ájultan kidől egy durvább varázslat után a harctéren, vagy futja akár két-három lövésre is… még ha alapvetően nem is ez az elsődleges „fegyverünk” harcosként. - Na jó, elég az elméleti dolgokból, a gyakorlat úgy is mindig sokkal izgalmasabb. - ittam ki a teám maradékát, majd nyújtóztam egyet, leráztam a kezeimet, amolyan bemelegítés gyanánt… nem tudom, informátoroknál vagy mágusoknál mi a módi, nekem kellett egy kis ráhangolódás a dologra. - Van olyan varázslat, amit szeretnél gyakorolni és esetleg tudok neked asszisztálni mellé? Vagy inkább próbálkozzunk meg az én bakancslistámról valamivel? - fordultam felé kíváncsian, nekem bármelyik rendben volt, segítettem szívesen. Meg ha már ketten vagyunk, használjuk ki, egyedül úgy is tud bármikor gyakorolni az ember. Olyat viszont nehéz, amihez társ is kell.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Keldront azért nem olyan egyszerű az agyvérzésig kergetni, inkább a másik kap ha kötekszik vele, vagy rövid úton a Protektorátuson kívül találja magát. A mamusz téma – bár ha már Keldront emlegettük, megnézném mamuszban – sokkal szórakoztatóbb téma volt.* -New Yorkban éltem, nekem ne mondd. *Alaszkához képest, New Yorkban tényleg őrültek élnek, nem egyszer láttam valakit gyanúsan pizsamára hajazó öltözetben vásárolni. Más várossal nem tudom összehasonlítani, nem jártam New Yorkon és Fairbanks-en kívül máshol, hacsak Angliát nem sorolom még ide, ahova Egon vitt el, de az egy egészen másik világ. * -Nyugodtan keress meg, nem zaklatnál vele és nekem sem árt a gyakorlás. Főleg most van a legtöbb dolguk. *Szomorúan utalok arra a hírre amit nem rég kaptunk, aminek én is részese voltam egy kicsit és amiért most itt kell lennem. Most nem a tanoncok képzése a prioritás, jóllehet arra is azért hangsúlyt fektetnek, de mégis….Alignak készül valamire, valami sokkal nagyobbra, mint eddig és nincs egyedül. Helena harcosnak készül, minden bizonnyal most még keményebbek az edzések abban a kasztban, kimerül a végére ahogy mondta, és az általam ajánlott meditálásnak nem az az eredménye, amire számítottam, vagy aminek szántam. Elmosolyodom, az orrom alatt kuncogok, de közben sajnálom is őt, amiért ennyire kifárad. Pedig a harcosoknak is szükségük van a mágiára, különben elég lenne katonákat beszervezni. * -Sajnálom. Nem lehet most könnyű nektek. *Azért valamit tudok ajánlani, ami nem kerül nagy erőfeszítésbe és a mágikus erőből sem von el olyan sokat, hogy teljesen lemerüljön. * -Persze, azt is jól kell megválasztani. Talán kérhetnél tanácsot egy másik harcostól. *A gyakorlat amiért ide jöttünk, sokkal fontosabb és ideje nekilátni. Az első varázslat amit láttam, igen mélyen az emlékeim közé ívódott, a farkasokkal szemben is igen hatékony lehet, ha az őrző jól választja meg a tárgyat amit ezüsttel von be. Én most egy papírlapot veszek fel a párnák mögül, és az hamarosan meg is változik. Tudom, hogy nem tart sokáig, de néhány perc alég lehet ahhoz, hogy az ezüstréteggel megsebezzek egy farkast. * -Az ezüst remek fegyver a farkasok ellen, ha nincs nálad mondjuk eleve egy ezüst tőr, vagy már lefegyvereztek. Nem árt elsődlegesen egy páncélt vonnod magad köré, egy-egy támadás alkalmával azzal is időt nyerhetsz. Neked mi van a bakancslistádon? *A papírlap megfelelően használva akár fegyver is lehet, nem olyan mint egy tőr, de ha nincs más, az is jó. Csak ismerni kell a farkasok gyenge pontjait. *
- Igen? Na, akkor pacsi! - csillannak fel a szemeim, és már emelem is a kezem, hogy a másik belecsaphasson. Lehet, hogy nem találkoztunk, még úgy sem, hogy egyszerre éltünk ott, de attól még valahol szívet melengető érzés, hogy ha esetleg valami New York-i helyet, szokást, vagy bármi mást emlegetek, nem feltétlenül fog a másik értetlen szemekkel pislogni rám, mint akinek lövése sincs, mi van. - Ne aggódj, Becca, nem csak most. A felnőttek valahogy sosem tudják úgy elengedni magukat, ha semmi nem lenne, akkor is kitalálnának valamit, hogy ne unatkozzunk. „Most sok a szabadidőnk, ki kell használni, hogy béke van, meglássátok, ha beüt a baj, már késő lesz” – rögtönzök egy légből kapott példát, ami igaz, így konkrétan senki szájából sem hangzott el, de akadnak többen is, akikből simán kinéznék hasonló okítást. Most meg „veszélyállapot” vagy mi van, azért kell mindent beleadni. Őrzők vagyunk, innentől kezdve erről szól az életünk, ha nem ezért, akkor azért kell folyton gyakorolni meg igyekezni. - Igazából… Annyira régóta nem vagyok őrző, csak az elején nem vittem túlzásba a gyakorlást, mert eléggé lefoglalt az egyetem, szóval… ami azt illeti, egészen megszoktam, hogy ez az „alap” nálunk. De sejtem, a többi kasztnak se feltétlenül láblógatós álmodozás az élete. - annyira mondjuk nem látok bele, ki mivel tölti a napjait, de azért el tudom képzelni. - Hm, az sem rossz ötlet. A többség mögött úgy is van már jó pár évtized, valószínűleg tudnak valami okosat mondani, ők miért azt választották, amit, vagy mai fejjel másképp döntenének-e. Kár, hogy itt nincs lehetőség módosításra, vagy visszavonásra, mint az informatikában. - teszem hozzá komolytalanul, mert na, valahol mégis csak félelmetes belegondolni, hogy a mesterszó választás is olyan kicsit, mint valami mini-elköteleződés, ha egy varázslat mellett döntesz, ásó, kapa, nagyharang, életed végéig élhettek együtt boldogan. Azért is vacillálok rajta annyit, nem kéne elcseszni! - Ó, a Valami ezüst már egészen jól megy. Mondjuk egymás ellen edzés közben nem sok értelme van használni, de amúgy tényleg praktikus. A bakancslistámon? Hú, ha te azt tudnád… ha végigsorolnék mindent, holnap este is itt ülnénk! De ami a varázslatokat illeti, hm… mondjuk egy hármas szinttel kiegyeznék, ott tök jó varázslatok vannak! De egyszerre egy lépést előre, szóval… - veszek nagy levegőt, majd kihúzva magam kitartom magam elé a tenyeremet, majd próbálok koncentrálni. Nem ez az első, hogy próbálkozok a Villanással, de eddig valahogy nem igazán sikerült igazán ráéreznem. Most is kell egy kis idő, már ahhoz is, hogy valami épp, hogy érzékelhető pislákoló fényt idézzek meg pár pillanatra… ha nem lenne ilyen sötét idebent, valószínűleg észrevehető se lenne, hogy bármi is történt. Így viszont sok haszna nincs, így segítségkérő tekintettel pislogok a másik őrző felé. - Van esetleg valami tipped, hogy lehetne kicsit hatékonyabban „villantani”? Nagyapa már próbálta magyarázni, de nem igazán maradt meg… - vallom be, aztán ki tudja? Lehet az a módszer, ahogy Becca tanulta, nálam is eredményesebb lesz. Kinek a pap, kinek a papné ugyebár. - Neked van valami mágikus bakancslistád? Vagy mint informátor, mi az, amit mindenképp szeretnél elérni vagy kipróbálni? - kíváncsiskodok én is közben, mert na… nem is én lennék, ha néma csendben végigülném az egész gyakorlást.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem tudtam Helenáról, hogy élt New Yorkban ezért látványos a meglepődésem, de a lélekjelenlétemből nem von el annyit, hogy ne tudjak a tenyerébe csapni.* -Meddig éltél ott és mikor? *Mivel nem találkoztunk, ez az információ merőben felesleges, mert nem változtat semmin, de mégis jó tudni. Azt is, hogy melyik részén, mert nem kell esetlegesen magyaráznom, hogy mi hol van és merre jártam leginkább, hova szerettem menni kikapcsolódni és hol szerettem vásárolni. Mindezt kibeszélve a „felnőtt” őrzők kerülnek szóba, nem mintha mi gyerekek lennénk, de őrzőként…nos, még gyerekcipőben járunk. Mégis furi a kifejezés és el is mosolyodom rajta. * -Mondjuk ezt meg tudom érteni, egyébként meg nem szeretek unatkozni, de jóból is megárt a sok. Szeretek olvasni és tanulni, de már kezd elegem lenni belőle. * Egyetértően bólintok, a mondat végét sóhajtással zárom. Tudom, csak rajtam múlik, hogy mikor mehetek ki innen akár az antikváriumba dolgozni, emberek közé. Olyan emberek közé akiknek fogalmuk sincs arról, mi fenyegeti a várost. Arra csak bólintok, hogy senkinek nem láblógatás a mostani időszak, én sem érzem annak, jóllehet be vagyok ide zárva, de a napjaim nem azzal telnek, hogy fekszem a kanapén és sorozatokat nézek. Helenának annyiból nehezebb dolga volt, hogy még az egyetemen is helyt kellett állnia, én már ezen túl voltam amikor elhívtak, igaz, az egyetemet sem fejeztem be, de ehhez semmi köze sincs a lustaságnak vagy az értelmi képességeimnek. Amit szerettem volna, azt megtanultam az egyetem nélkül is, olyan helyen dolgoztam és dolgozom most is ahol szeretek lenni, nem vágyom többre. Akkor meg mi értelme lett volna? * -Azért mondom. Jobban tudják mire van szükség éles helyzetben. Te változtatnál a jelenlegi tapasztalataiddal ha lehetne? *Belekapaszkodva a témába kérdezem meg, mert ugyan én nem változtatnák és nem is lenne olyan ami jobban testhez állna, de kíváncsi vagyok ő hogyan érzi. Vajon az idősebb őrzők is elgondolkodtak ezen? * -Visszavonásra van lehetőség, de akkor már nem lennél őrző. *Az egyetlen lehetőség a változtatásra az, ha feladja az egészet és visszatér a régi életéhez….nem kevés emlékkel szegényebben. A Mesterszónál én is elakadok, mert nekem is nehéz volt kiválasztani, de nem tehettem le a voksomat a kedvencemnél, mert informátorként a másiknak nagyobb hasznát veszem.* -Nekem is sok kedvencem van. *Bólogatok mosolyogva a fiatalos lelkesedésére, miután a magam varázslatát megmutattam. Az ezüst papírlap ott fénylik a kezemben. * -A többi varázslatot is jól művelheted. Azért mert egyet kiválasztasz Mesterszónak, nem jelenti azt, hogy a többiben béna vagy, csak azt, hogy azzal az eggyel kivételesen jól bánsz és többet ki tudsz hozni belőle az évek során. Igen, hármas szinten már izgalmas varázslatok vannak. *Elhallgatok amikor látom hogy felkészül a mágiára, de végül nem igazán sikerül neki. Nem vagyok annyira tapasztalt mint kellene és mentor sem, nem tudom mi lehet baj, csak találgatok. * -Lámpásnak elment volna. A Villanás, szerintem a nevében is benne van, egyetlen rövid ideig tartó erős fény. A benned lévő energia….persze csak a saját tapasztalataimat tudom elmondani, nem a biztos megoldást, mindig hullámzik. Alkalmazkodnia kell a varázslathoz. Egy lámpáshoz nyugodtabb áramlás kell amit fenn tudsz tartani, míg a villanáshoz, szerintem….egy erőteljes lökés. *Nem tudom mit mesélt a nagypapája, aki ugye nem egy fehér szakállas öregember….de talán érdemes lenne megjegyeznie, mit mondott erről.* -Szerintem nem kellene tudnia, hogy nem figyeltél rá. *Jegyzem meg mosolyogva, abszolút nem elmarasztalva. Az elején sok mindenre én sem figyeltem, mert túl sok volt az információ és mivel nem vagyok Esőember, az agyam szelektált. Helena kérdésén gondolkodnom sem kell, pontosan tudom, hogy mit szeretnék és azt is, hogy mit kell feltétlenül megtanulnom. * -A Visszajátszást kell alaposan megtanulnom és az lesz a Mesterszavam is, de sok időt fektetek a Szellemkézbe. Az nagyon menő és izgalmas. Mindezeken felül azt hiszem az összes négyes szintű varázslat, kezdve az Elemi kapoccsal.
- Hú… 2015-ben költöztünk ide, az az előtti években, a családom eredetileg ott élt, úgy tudom, csak apu munkája miatt költöztünk egy párszor. Előtte meg Franciaországban éltünk, én ott is születtem. - osztok meg vele egy érdekességet, amit sokan talán nem is tudnak, vagy gondolnának rólam. Én sem szoktam különösebben reklámozni a dolgot, de most, ha agyonvernének, sem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor költöztünk (vissza) Amerikába… Valahogy még az iskolás évek alatt. Ez van, öregszem, úgy kell mindennek utána számolnom. - Megértem. Azért más az, amikor a saját döntésedből gubbasztasz egész nap a négy fal között, vagy valaki máséból. - éljenek azok a csodás, szobafogsággal töltött évek! Na, azokat én is röhelltem, nem csoda, hogy igyekeztem kihasználni minden, csavargással tölthető időt, ha épp nem otthon kellett gubbasztanom. Sejtem, milyen nehéz lehet neki, pláne, hogy a barátjával se igazán tudnak így találkozni, azért drukkolok, hogy hamar változzon a helyzet. - Bátor vagy. - bukik belőlem akaratlanul is, miközben ezen az egészen gondolkozok – Azok után, ami veled történt… szerintem nekem felsőbb utasítás sem kéne, biztos nem mernék jó ideig kimozdulni, pláne egyedül. - elég csak arra gondolni, amikor a sulis legjobb barátom meghalt, meg kis híján én is ott maradtam a buszbalesetben, utána is heteken át otthon kuksoltam és inkább a szobámban rajzolgattam. - Hmm, ez jó kérdés. Nem igazán gondolkoztam még rajta. Most így hirtelen nem nagyon jut eszembe semmi, de ha két nap múlva rákérdeznél, lehet, hogy egy kész listányi dolgot összeírnék addigra! - tettem hozzá nevetve, bár magamat ismerve, sem ezen nem lepődtem volna meg, sem azon, ha egy árva tétel se kerülne a listára. Néha én is nehezen igazodtam ki magamon. -Jó, ez az milyen már… örülök, hogy végre őrző lettem, eszem ágában sincs lemondani erről az egészről! - akkor sem, ha egyelőre még jó, ha egy frissen beharapott farkaskölyökkel elbánnék, majd lesz ez másképp, aztán nyomok le én is röhögve fél kézzel nagy és erős farkasokat, mint Jagger bá’ meg a többiek! Csak győzzem kivárni… - Ugye? Tök királyak! - értek egyet vele, figyelmesen hallgatva, bólogatva a magyarázatára, végül is, jogos a dolog, hajlamos vagyok mindig megfeledkezni róla így, hogy nem annyira a mágiára gyúrok, hanem lábra meg karra. - Hmm… - hümmögök egy sort Becca véleményére, majd miután kicsit leráztam, kinyúztóztattam a karjaimat, újra nekilátok a mutatványnak, elsőre ismét nem túl sok sikerrel… sőt, a második is inkább hasonlított megint a lámpásra, mintsem a villanásra, de harmadik nekifutásra mint ha sikerült volna ráérezni az ízére, meg is lett az eredménye! Ha nem is volt tökéletes, de határozottan villanásra hajazó mutatványt sikerült végrehajtanom, még magamat is megleptem vele – meg el is vakítottam, így csak miután kissé megdörgölöm a szemem, sandítok a másik felé. - Mit szólsz hozzá? Ez az utolsó már elmegy egynek? - kérdeztem lelkesen, majd hallva, ő melyik két varázslattal kacérkodik, kíváncsi tekintettel nézek körbe a szobában. - Hm, próbáltad már korábban valamelyiket? A viisszajátszást? Izgalmas lehet tudni, hogy mik történhettek korábban egy adott helyen, hátha valami izgalmas. Megpróbálod? - vigyorodok el, csak aztán lehogy valami olyat lásson, amit a végén megbán.
Kezdőlap
//
