- Az erőszak nem mindig megoldás, de néha szükséges, főleg, ha farkas vagy. Nem hittem volna pár hónapja, hogy ilyesmit mondok. - Nézd, Ash, te is tudod, hogy a mi testünk sokkal többet bír, és közben meg nagyobbak az indulatai. Ezért az erőszakot a mi fajtánknál másként kell mérni. Ami meg az én ügyemet illeti ... a másik falkában egy kicsit eltávolodtam a valóságtól. Mások értékítéletére hagyatkoztam, ami, mint utóbb kiderült, hamis volt. Ezért nem volt valami jó véleményem Castorról, és úgy véltem, hogy nem jutnék semmire azzal, ha egyenes úton próbálkoznék a dolgaimmal. Ezért megpróbáltam átverni. Nem jött be. És függetlenül attól, hogy nem voltak ártó szándékaim, ezzel megsértettem. De ez még semmi, mert a legnagyobb baj az, hogy az első haragját Duncanon élte ki, ő kapta a büntetést helyettem. Minden joguk megvolt rá, hogy ezt leverjék rajtam. Megérdemeltem. Nem is volt egy árva szavam sem ellen, önként vállaltam. Most pedig túl vagyunk rajta. Ennyi. Remélem, hogy többet soha nem kerülök olyan helyzetbe, hogy neked választani kelljen! Na, most akkor kiteregettem a lapjaimat, Ash is tudja, mi a helyzet. Remélem, megérti, és tanul belőle. Én sokat tanultam, és attól tartok, a leckék még nem értek véget, mert az átok miatt még elég sok hátra van belőlük.
-Igen, Patrisha erre is felhívta a figyelmemet a múltkor. Itt odabök a homlokára. Már egy cseppet sem fáj neki, csak egy kis rózsaszín, amorf paca emlékezteti őt arra a délutánra. Ash képes kiszűrni a férfi mondataiból a lényeget. Neki is voltak ilyen tapasztalatai az előző falkájával. Bár igaz, fizikailag nem bántották, de teljesen semmibe vették. És nem csak úgy, mint egy kölyköt szokás. Hanem mint embert. Nem szereti ezeket az emlékeket, inkább el is hessegeti magától. A szokványos vigyor leolvad az arcáról és egy semmitmondó kifejezés ül ki rá. Beletúr göndör fürtjeibe és elkezd helyezkedni a székben. -Egy bizonyos ponton megértem mire gondolsz. Eleinte én se gondoltam Castort többre egy bugrisnál. De befogadott a falkába és akkor erre volt szükségem. Nem csak kutatási, de szociális szempontból. Előtte alig volt kapcsolatom farkasokkal...sőt, emberekkel sem. Úgy érzem, hogy nem ismertem ki és van egy olyan érzésem, hogy nem is fogom. De már teljesen másként vélekedek róla. Nem tudja, hogy Gabet érdekli egyáltalán a mondanivalója, de ez most kibukott belőle. Már nem tud mit tenni, nem tudja visszaszívni. Nem is akarná megtenni. Ez van és kész. Duncanre nem reagál semmit. Azt inkább megtartja magának. Teljesen más az érdeklődésük, és nem is futnak össze túl gyakran az útjaik, de kedveli az a fickót. Érte is kiállt volna, ha még a büntetése előtt tudomást szerez a dolgokról.
- Ash, amit te tudsz, azt roppant kevesen tudják értékelni, még a normál emberek között is, a farkasoknál meg az a helyzet, hogy aki egyáltalán ilyesmiről szervezett oktatás keretében hallott, az mind olyan kölyök, mint te. Az idősebbek ugye száz-kétszáz éve, vagy még régebben jártak iskolába, ha egyáltalán jártak. Én ugyan kilencven éves vagyok, de amikor bekerültem az első falkámba, én is ugyanebben a cipőben jártam. Sokan még az autóval sem barátkoztak meg, nemhogy például az elektromossággal. Most ezek közül a farkasok közül, azért jó páran használnak számítógépet is. De a genetika, vagy az elméleti fizika nem a mindennapok része, anélkül vígan elvannak. Töltök még üdítőt, ha elfogyott, és kínálom a sütit, aztán én is veszek. Egészen belelendültünk a beszélgetésbe, és megfeledkeztünk az ilyen nem túl magasröptű dolgokról. - Castor pedig roppant visszafogottan is tud viselkedni, én úgy gondolom, ha úgy véli, hogy ez szükséges. De Chicagoban kemény kézre volt szükség. Most más lesz a felállás falkán belül. S mivel a kisebb kisiklásokat a béta majd helyrerakja - mutatok a homlokára - így neki remélhetőleg a bosszúságból is kevesebb jut. A sütemény egészen ... ehető. Egyenlőre nem merek ennél messzemenőbb megállapításokat levonni, de kétségtelenül süteményszerű. Én nem hinném, hogy hirtelenjében, ha bezavarnak a konyhába elő tudnék állítani ilyesmit.
Egyébként is régen beszéltünk Gabriellel, plusz az éjjel megígértem magamnak, hogy kiderítem, hogy többek között Gabrielnek mi a "répája". Sőt, ha már itt vagyok, akár a mágikus humbukos haladására is kitérhetnék, de csak azért, hogy érezze a törődést. Azt hiszem... Úgy délután kettő körül lehet. Úgy egy órája tértem magamhoz az éjszakai beszélgetést kipihenve, este pedig még szeretnék Tarához is beugrani. Addig akarom ezt a hullámot meglovagolni, amíg nem éri el a partot. Kopogok, majd benyitok. - Helló, tanár úr. Zavarhatom egy percre? Kérdezem, mintha jókedvemben viccelődnék, de ez azért annyira nincs így. Nem vagyok jókedvű, inkább szeretném a közvetlenség látszatát kelteni. Ha sokáig csinálom, akkor talán én magam is elhiszem, hogy ez így működni fog. - Egyrészt, szeretnék érdeklődni, hogy haladsz a dolgaiddal, másrészt... Tudni szeretném, milyen répát szeretsz. Na jó, ez így hülyén hangzott, de majd ha kinevet, vagy értetlenül néz, akkor majd kifejtem Liu kis tanmeséjét.
Az asztalnál ülök, alap-top előtt, és éppen valamit gépelek, amikor Castor belép. Mivel már észleltem, hogy közeledik, alig pár billentyű van hátra, és aztán felpillantok. - Hello! Egy pillanat! Az asztalon van egy kamera, amit most Castor felé fordítok, hogy vegye az arcát, és rövidesen a szintén az asztalon elhelyezett kis tollszerű izé diszkréten rezegni kezd. Kézbe veszem, és megnézem a kijelzőjén elhaladó kis üzenetet: illegális behatoló. Ezen jót vigyorgok, de aztán leteszem, és felpillantok Castorra. - Egészen jól. Tarthatok egy kis bemutatót? Igazából a bemutató már meg is kezdődött, azzal, hogy egy "éles riasztás" futott végig a rendszeren. Ezek szerint egészen jól működik, amit összebütyköltünk. Lassan szerelhető lesz élesben is. A szobában az asztal egyébként dugig tele mindenféle műszaki cuccokkal, amik egy kusza kábelköteggel csatlakoznak egymáshoz. A répás kérdésen kicsit fennakadok, pislogok közben egy párat, majd óvatosan megkérdezem. - A motivációs répára gondolsz?
Meglepetten összeráncolom a szemöldökömet, amikor azt az izét... Azt a kamerát felém fordítja. Nem szeretem, ha filmeznek, de Gabrielből kiindulva gondolom, hogy nem a családi archívum számára készít felvételt, szóval annyi baj legyen. A figyelmemet azonban nem kerüli el valamiféle rezgő mozgás Gabe háta mögül. Jó, feladom! Csak állok, lógatom a karjaimat és várom, hogy eltegye azt a micsodát. - Bemutatót? Persze... De miért érzem úgy, hogy ez olyan közönség-beavatós lesz? Kérdezem, majd összefonom a karjaimat. Ha elteszi végre azt az izét, közelebb sétálok hozzá, de még nem ülök le. Végignézem az asztala tartalmát, és elégedetten mosolygok. Tehát van valaki, aki rátalált a szenvedélyére, és a maga bohém zseni módján épp a második gyerekkorát éli. A falka hasznára. Pompás! Gabrielre én nem haragszom, nem neheztelek, mert nincs miért. Ha fordítva így van, azt sajnálom, de majd most talán másképp lesz. - Ja a motiv... Héj! Honnan tudtad? Te is ismered a történetet? Nézek rá zavartan. Hát nem igaz, hogy én vagyok itt a legöregebb, mégis én maradok ki minden ősi meséből!
- Igen, ismerem. - bólintok, de most a bemutató jobban érdekel, így nem térek ki arra, honnan, és hogy milyen répát is szeretek. - Az előbb a rendszer riasztást adott, hogy illegális behatolót lát. Ez voltál te. Még nem vagy felvéve a rendszerbe. Megint fogom a kis "tollat", és mivel az előbb töröltem már a riasztást, a képernyője most nem ír ki semmit, nem is rezeg. Odaadom Castornak, majd a lap-top képernyőjét is odafordítom feléje. - Szóval ... Odafordítom a kamerát magam felé, és nem történik semmi a kis tollal, de lap-topon látszik a kamera által vett kép, és alul egy csíkban megjelenik, hogy "Gabriel - falkatag". Aztán elfordítom a kamerát, hogy megint Castor lássa, és rövidesen megjelenik a felirat a képernyőn: ismeretlen behatoló, és a toll rezegni kezd, azon is elfut a figyelmeztető felirat. Amint Castor megnézte, megint törlöm a riasztást. - Szóval ez az arcfelismerő része a biztonsági rendszernek. Majd felveszem az összes falkatagot.
Áteszem azt a valamit,amit kapok Gabrieltől. Nézegetem egy darabig, de úgy fogom, mintha egy újszülött lenne. Még a végén elrontom... Inkább csendben maradok, és figyelek a farkasra, hogy mit csinál és mit mondd. A feje megjelenik a monitoron és tényleg kiírja a nevét,meg minden. Engem meg nem ismer fel... Érdekes. Kissé megijedek, amikor az a cucc a kezemben mocorogni kezd, de igyekszem nem elrejteni. Tetszik ez a biztonsági fejlesztés. De nekem már csak két kérdésem van. - Ez nagyon komoly... De akkor minden vendéget be fog riasztani? Azért elég sokan mászkálnak, fényképet meg nem kérhetünk az összestől, nem? És egyébként, ha mondjuk felső szögből lát a kamera, akkor is képes felismerni, vagy csak akkor, ha az arcomba van tolva? Érdeklődtem, bár nem tudom, hogy érti-e, hogy mit szeretnék mondani. Mert igazából az őslakosokat kellene kiszúrni, és azt sosem lehet tudni, hogy éppen mindenki megvan-e az adatbázisban. Nekünk farkasfelismerő kamera kellene, de hát... Álmok, édes álmok.
Castor kissé bizonytalan ezen a területen, érzem én, de nagyon jókat mond, szóval nem tudom, mért ódzkodik ennyire. - Azért mondtam, hogy ez csak egy rész. Nagyon jól összefoglaltad, hogy mit kell még tudnia a rendszernek. Ez egy beléptető rendszer lesz a belső területünkre, nem a vendégtérbe. A vendégtérbe más lesz. Előszedek másik kamerát, és átállítom a gépet, hogy most ennek a képét vegye. - Sikerült megtalálni azt a kamerát, ami a leginkább észlelni tudja az ember-farkas eltéréseket. Megnyitok pár fényképet. - Ezek normál emberek aurafotói. - mutatok kettőt. - Ez itt Ash ... - váltok képet - ... ez itt Patrisha ... Az utóbbi képeken a test körvonala körül sokkal erősebb a "fény", és a színe is más. Patrisháé erősebb, mint Ash-é. Aztéán Cator felé fordítom a kamerát, persze az övé még intenzívebb, mint Pat-é. - Szóval észlelni fogjuk a vérfarkasokat, bár a nagyon fiatal kölykökkel úgy tűnik nem teljesen boldogul. Liut alig látja. A kölyök egy tízperces medításióval angyobb eltérést tud előidézni az aurájában, mint amit a farkassá válása okozott. Szóval mondjuk, lehet, ha pár jógi sétál be, azokra is risassztani fog, de ez a legkevesebb.
Hoppá, meg lettem dicsérve! Ettől kissé jobb kedvem lesz, és az érdeklődésem is megnövekszik a magyarázat iránt. Szóval ez a privát lesz, értem... És ki fogja megnézni ezeket? Mert ha eszembe jut a múltkori folyosói akció, akkor nagyon nem szeretném, ha mindenki tudna minden részletet a következő hasonló dolognál. Ráadásul ez azt is jelenti majd, hogy ha az irodában is lesz ilyen kamera, akkor a közösségi mókákat el kell felejtenünk... - Hehe, ez egy jó pillanat lehetett... Nevetek fel, ahogy Ash képe megjelenik a monitoron. Bolond az a gyerek, de attól még csípem. Aztán Patrisha következik, neki már szinte csak az arca látszik az aurájától. Úgy nézett ki, mint egy angyal. De ezeket félretéve valóban érdekes technika volt, szóval elismerően bólogattam. - Akkor mégsem volt lehetetlen! Nagyon-nagyon szép munkát végeztél,Gabriel. Bőven túlteljesítetted minden számításomat. Dicsérem meg (talán ez is egyfajta répa?), majd átnyújtom neki a szerkezetet, amit a kezembe adott. De mielőtt tovább megyünk, szeretnék feltenni még egy kérdést, amit fontosnak találok. - Őszintén: mekkora összeggel finanszírozzam a munkádat? Mennyi ilyet kell még beszerezni? Ez fontos ügy, gondolom a labornál azért olcsóbb, de nem sajnálom rá a pénzt.
Örülök, hogy Castornak tetszik a bemutató. Nekem is nagy megkönnyebbülés lesz, ha azt tudom, hogy védve vagyunk amennyire csak lehet. - Ez nem csak az én munkám. Ash programozott, Patrisha pénzelte az ügyletet, az aurafotó alkalmazása pedig Liu ötlete volt. Szóval összedobtuk. Még kell egy pár teszt, kikísérletezni, milyen látószögben észlel megbízhatóan, és aztán akkor fogom tudni, hogy hány kamerára lesz szükség, és hogy mennyibe fog kerülni az egésznek a felszerelése. Most lekapcsolok mindent, mert megmutattam, hogy eddig mire jutottunk. De akkor most jön az a része a dolognak, hogy Castor mért van itt. Persze, lehet, hogy ezt akarta tudni, d elehet, hogy mást is.
Akkor ezek szerint mégsem vagyunk annyira elveszve, mint ahogyan arról meg akartak győzni. Bevallom, sikerült elhinnem. A csapatmunka nélkülem is működött. Nem lett volna értelme engem hamarabb beavatni, tekintve, hogy csak kamilláztam volna össze-vissza. - Az, hogy meg vagyok elégedve, az enyhe kifejezés. - teszem Gabriel vállára a kezemet - Amint tudsz konkrét összeget, szólj, és még megtoldom négyezerrel. Osszátok el Ash-el, Patrishát meg bízd rám. Ez még mindig nem volt olyan sok pénz, amit ne tudtam volna nélkülözni, pláne nem azok számára, kiknek köszönhetően egyszer még sokunk élete is megmenekülhet.Jobbnak láttam, ha már én is helyet foglalok, odahúztam Gabriel mellé egy széket, és kicsit feszengve, de helyet foglaltam. - Szóval... Neked mi a répád? Próbálom feltérképezni, hogy kit mivel motiválhatnék, mielőtt elő kerülne az ostor, ha már ilyen jól ismered a sztorit. De azt szeretném elmondani, hogy amit a múltkor mondtam... Tudod, még Chicago kapcsán... Azt már nem gondolom úgy. Mert tényleg nem. Kétlem, hogy puszta szórakozásól egy ilyen kaliberű rendszerkiépítéssel foglalkozna. Megtehetné azt is, hogy szépen csendben eljárkál tanítani, itthon meg csak a dolgozatok javításával foglalkozik. Nekem ez elég bizonyíték, hogy valóban kiérdemli azt, hogy a falka teljes jogú tagjaként tekintsek rá, és ne akarjam holtan látni.
Pénzjutalom? Na, az nem jön rosszul, tekintve, hogy nem sok mindent tudtam még venni magamnak az utóbbi időben. ~ Veszek egy kocsit! Ez az első gondolatom, mert azért ez hiányzik a leginkább, még ha csak valami szerényebb járgány is kerül ki belőle, azért mégsem leszek gyalogbéka. És feltehetőleg háromfelé fogjuk osztani, még ha ezt nem is áruljuk el Castornak, mert akkor Liu is tudja pénzelni a szüleit. Vagyis ... még Tarnának is kéne belőle adni, a fényképek miatt, ha jól sejtem le van égve. Akkor ebből nem fog egy teljes kocsi ára kitelni, de majd a fizetésemből törlesztem a részleteket, a beugró az meglesz. Hirtelen nem is tudom, mit mondott Chicago kapcsán. Elég sok mindent, és volt közötte pár eléggé meredek dolog. Szóval úgy vélem ez is pozitívum. - Köszönöm. Igazából csak meg kellett fordítani a gondolkodásmódot. Eddig azt néztem, mivel lehetne elleplezni a farkas mivoltot, most meg, hogy mivel lehetne felfedni. De számomra riasztó az, hogy ez egy kamerával is megoldható. - s ha már itt tartunk, akkor meg kell vele osztanom a rossz híreket is. - S ez még nem minden. Olvastam mostanában egy pár cikket, ami eléggé aggasztó ... olyan rendszert fejlesztenek, amivel egy sima mobiltelefonon keresztül komplett DNS teszteket lehet végrehajtani. A telefonra ragasztasz egy kis fóliát, arra egy csepp vér, amit a fólia rögtön kielemez, és az észleléseit egy hálózaton keresztül továbbítja egy központi számítógéphez, és az azonnal elvégzi a szükséges háttérszámításokat, és visszaküldi az eredményt. Attól tartok, hogy az a kor, amiben nem tudjuk majd elleplezni a kilétünket igen közel van. Eddig azt hittem, van vagy 30-40 évünk, de annyi már biztos nincsen. Hát, nem akarom nagyon lelombozni a hangulatot, ez a rendszer a következő hónapok-évek problémáit biztosan megoldja. De a jövő ...
Nem válaszolt. Hogy szándékosan-e, vagy a lelkesedés hevében azt nem tudom. Kissé bosszúsan sóhajtok fel. Az oké, hogy motiváltnak érzem magam, de olyan vagyok, mint egy gyerek. Ha nem értékelnek most rögtön és azonnal, akkor duzzogok. Jó, még nem duzzogok, még egyszer fel fogom tenni a kérdést, és ha továbbra is kitér, akkor hagyom a francba. Amit mesél... Aggasztó. Persze, mi más tudjuk, így elkerülhetjük, hogy esetleg olyan telefont használjunk, ami erre alkalmas. Meg hát gondolom, nem fogják kötelezővé tenni ezt az egészet... - Javaslom, hogy vedd fel a kapcsolatot néhány hasonszőrű tudóssal világszerte. Nem hiszem el, hogy a világon te vagy az egyetlen farkas, akit ez a probléma foglalkoztat. Az is lehet, hogy mások már jobb eredményekkel rendelkeznek. Ismerek néhány Alfát, akikkel beszélhetek az ügyben.. ha gondolod. Ennyit tudtam tenni. Esetleg Pat kapcsolatrendszerét is ki tudjuk aknázni, ha arra kerül a sor. Személy szerint én a New Yorkban lakó falkát ismerem közelebbről, de akad még más is a tarsolyomban. San Francisco, Washington, Texas... Csak hogy a kontinensen maradjunk. - Akkor megtárgyaljuk azt a répát, vagy ne erőltessem? Lehet, hogy Gabrielt a tudományos buktatók foglalkoztatják leginkább, de engem nem. Azt hiszem, hogy megadtam neki a tiszteletet, és végighallgattam, végignéztem a bemutatót, úgyhogy rám is sort keríthetnénk.
- Ja, igen, a répa ... - kapok észbe, mert már tudom, hogy Castor nem szeret semmit sokszor mondani. - Nos, most ajánlottál pénzt. Ez alapban nem rossz, lévén, amikor eljöttünk ide még a nadrág sem volt az enyém, ami rajtam volt, és a bankszámlám gyakorlatilag üres. Szóval jelenleg a pénzzel tudsz a legtöbbet segíteni. De lesz nemsokára saját keresetem is, és akkor majd egyenesbe jövök. Amúgy ... amúgy nem vagyok egy pénzéhes fazon, sose akartam szemtelenül gazdag lenni. Ami pénzt kerestem, azt általában beleöltem a kísérletekbe. Hogy mivel tudsz motiválni? Ha a feladatot érdekesnek, és fontosnak érzem, akkor ... akkor magával a feladattal. A köszönöm is egy jó módszer utólagosan ... Amúgy nem tudom ... ha lesznek egyéb extra kéréseim, akkor majd megbeszéljük, hogy lehetséges-e vagy sem. Nem tudom, ezzel én így hirtelenjében nem is tudok mit kezdeni. Soha nem másokért vagy másoknak dolgoztam, illetve igen, csak nem úgy, hogy kompenzációt vártam volna érte. - Ami a hosszú távú problémánkat illeti, esetleg az őrzők felé is lehetne kérdezősködni, mert amit technikailag nem lehet megoldani, azt még mindig lehet esetleg mágiával ... Nem tudom, mennyire pengetek ezzel nála érzékeny húrokat. De azért csak el kell mondanom, mire jutottunk a múltkor Jake-el, még ha az ő nevét nem is említem.
Jó, akkor ezek szerint Gabrielnél nem járok annyira rossz úton. Ettől kissé fellelkesülök, ez meg is látszik a testtartásomon és a szemeim csillogásán. Fizetek én bárkinek, akit arra érdemesnek tartok. - Ez jó, eddig ez jó. Csak megpróbálok egy kicsit... Más irányba haladni, tudod? Fejlődök, tapogatózok. Liuval már eljutottam odáig, hogy én fogom tanítani, és a munkáját, a fizetését is visszakapta. Fel fogok keresni még néhány farkast az ügyben, és úgy gondoltam, hogy ebbe a körbe már te is beletartozol. Mert majd ha egyszer a pénzből elég lesz, akkor lehet, hogy megint unalmas, sivár és értelmetlen lesz majd minden. Liut most vagy ötven évre le fogom tudni majd foglalni a tanulással, az neki épp elég. Szóval miatta már nem fáj annyira a fejem, de Gabe miatt jobban aggódom. - És akarod vállalni a tapogatózást? Egyébként is volt róla szó, hogy kicsit tovább képzed magad. Ha már a könyvekkel segítettek... Talán tudnak majd egy-két tanácsot is adni. Tőlem hiteltelen lenne, ha mágiával kapcsolatban kérném a segítségüket. Tudom, hogy már ehhez az életformához is alkalmazkodnunk kell, de úgy érzem, hogy az átok kapcsán erre te vagy a legalkalmasabb. Benned több van. Tényleg, mi a helyzet a... bunyóval? Ha már itt tartunk ugyebár... Nem is beszéltünk arról, hogy mondjuk Liu gyepálását hogyan élte meg. Arról meg nem is akarok mesélni neki, hogy Patrishával miben törtük a fejünket az ittas-szerepjátékos szabadnapunkon....
Na, ez most meglepett, és nem is tudom leplezni az érzéseimet. Szóval Liuval rendezték a dolgokat? Én meg már kezdtem megbánni, hogy csak egy szóban is megemlítettem a kölköt, mert Castor nem reagált még a nevére sem, mintha nem létezne. Szóval Castor fogja tanítani? És lesz megint fizetése? És nem fog mosogatni? - Nos, ezt jó hallani. Akkor egy kicsit én is kölcsönvenném őt a szereléshez, majd. A tapogatózás ... hogy kérdezzek én? Persze kérdezni én is kérdezhetek, hogy egyáltalán van-e miről beszélni, vagy számoljunk az armageddonnal. - Rákérdezhetek legközelebb, ha gondolod, és ha szakmai részletekről van szó, akkor abban majd megpróbálok eligazodni. De azért ez egy komoly dolog, és ha tőlük kapunk segítséget, az biztos nem lesz ingyen, vagy nem csak úgy fogjuk kapni. Akkor pedig arról neked kellene tárgyalni Mortimerrel, nem? Mégiscsak úgy adjuk meg a módját. Ami az átkot illeti, elhúzom a szám, mert ez egy nehezebb úgy, vagy legalábbis kellemetlenebb. - Nos, az átok működik. - kezdem azzal, ami biztos. - Amúgy tanulok Liutól, amennyi időm erre futja, annyit ezzel töltök. Ha beüzemeljük a rendszert, akkor majd jobban ráhajtok erre is. De szemtől-szembe, egy velem egyenlő korú ellenfelet legyőzhessek, egy fair bunyóban, ahhoz még évek kellenek. - ez nem csak az én véleményem, Liu is így gondolja. - De mondjuk nem volt szó fair bunyóról ... - teszem hozzá. - Ezen majd még agyalunk egy kicsit, de a másik kérdés az, hogy ki legyen az? Ugye a helyzet kényes, és nem szeretném én kirobbantani a véres falkaháborút.
Rendben van. Bólintok, hogy vigye Liut, ahova akarja,még akkor is, ha a kölyök nem akarja. Nem esek át a ló túlsó felére, nem akarok elkényeztetni senkit, szóval a válogatás lehetőségét egyelőre nem adom meg neki. Ha egy nagyobb társa felszólítja valamire, csinálja meg, vagy harcolja ki, hogy ne kelljen. Ennyire egyszerű. - Nos, benne van a pakliban, hogy olyan árat fognak kérni, amit nem vagyok hajlandó megfizetni. Ebben az esetben másfelé kell fordulnunk. És itt megint csak rád tudok mutogatni, ha csak e nem fut egy mágus-kóbor, akit ha kell, kényszerítek a csatlakozásra. Egy kissé elnevetem magam, ahogy elképzelem a jelenetet. Az viszont már nem tűnik mulatságosnak, hogy Mortimer teszem azt, az egész falkától esszenciát kér. Soha. Akkor inkább erőszakkal védjük meg magunkat, utána meg majd bánhatja, hogy ártatlan szemtanúk esetleg áldozatok sínylették meg a kapzsiságát. Nem vagyok én se hülye. Közös érdek lenne ez egy olyan falkával szemben, ahol olyan idióták mászkálnak, mint Rowen. Ki tudja, mennyi ilyen van még? - Rám ne nézz! Tudod, hogy minden olyan simlisséget tolerálok, ami nem ellenem, de önös érdekből fakad! Felőlem még Ambert is megverhetnéd, ha úgy tetszik. Vonom meg a vállamat. Annak örülök, hogy harcolni tanul. Legalább a sok ücsörgéstől nem laposodik el a feneke.
- Amber nem egykorú velem. - nézek Castorra kissé kiakadva. - Azzal nem érnék semmit. Jó, hát úgy tűnik megint felesleges részeltekbe bonyolódtam, Castor majd csak a végeredmény érdekli. Lassan kezdek ráérezni a vele való kommunikáció mikéntjére. - Akkor megteszem az első lépéseket az őrzők felé, és majd informállak, hogy mire is jutottam. Jobb szeretném, ha az őrzőknek lenne valami a tarsolyában, mert én nem vagyok, és nem is leszek varázsló. Ezt a felelősséget így nem tudom elvállalni. Amúgy is több időbe kerülne kitanulnom a "szakmát", mint ami a rendelkezésünkre áll. Ami a bunyót illeti, Liu rengeteg aljas módszert ismer, még ha nem is alkalmazta őket. Sokféleképpen meg lehet gyengíteni az ellenfelet még csata előtt. Mivel én igazából nem akarok ártani az illetőnek, csak az átkot akarom magamról leseperni, nincsenek különösebb aggályaim, az alkalmazást illetően.
- Ambert csak a fair bunyó ellenében javasoltam. Szóval, én nem leszek morcos, ha sunyi módon harcolsz valaki ellen, a lényeg, hogy jó lenne túl lenni már rajta. Talán, Kimbery mégis maradhatott volna... Ha visszafogadom, akkor örök hálámat élvezted volna, ha egy életre kiiktatod. Nem is tudom, hogy mi lett azzal a szukával. Csak jött, beszólt egy kicsit, aztán sietve távozott. Legalább is azt hiszem. De lehet elkapta valaki, és megtette azt a szívességet, hogy likvidálta. - Rendben és kösz. Akkor... Végeztünk? Vagy van még valami? Mert ha igen, akkor mondd nyugodtan, azért jöttem. Még nem keltem fel, nem akartam beleszorítani semmit, ami esetleg kikívánkozott. De én már elkönyveltem, hogy Gabrielt is letudtam egy időre.
- Á! Kimberly! Nem jutott eszembe a neve ... - csapok a homlokomra - összefutottunk a folyó jegén pár napja. Rá akart venni, hogy támogassam előtted. De amikor visszakérdeztem, hogy ugyan miért, nem tudott igazán okot mondani rá. Aztán ... ennyiben maradtunk. Egy pár pillanatig nekem is megfordult a fejemben, hogy ott a jégen olyan esetlenül mozog, könnyű lenne elverni, de őszintén szólva nem adott rá okot. Most, Castor szavai fényében, lehet ettől még megtehettem volna. - Nem, semmi más nincs. Legalábbis velem kapcsolatban semmi. Te hogy érzed magad? Úgy véltem érdemes visszakérdezni. Castor most valahogy kicsit megint más. Mintha jobb kedve lenne? Vagy nem is tudom ...
Elégedetten vigyorodtam el, ahogy Gabriel elmesélte, hogy összekoccantak a folyó jegén. - Ez nem lep meg. Nekem sem tudott jó okot mondani. Ezért küldtem hozzátok, de akkor úgy tűnik, feladta a harcot, ami őszintén szólva piszkosul nagy megkönnyebbülés. Avattam be a részletekbe kissé. Még csak az kéne, hogy vele is foglalkozzak. Mondjuk neki könnyű lenne örömet szerezni. Kapna egy rudat, és heti egy órát, valahol a hotelben, hogy kedvére riszálhassa magát. Szóval, hamar letudnám őt. Gabriel kérdésére felsóhajtok, és kissé tanácstalanul nézek körbe a szobában. Fogalmam sincs, hogy vagyok, tényleg. - Össze-vissza. Összevesztem Patrishával, aztán összevesztem a lányommal. Után kibékültünk Patrishával és Liuval, veled is rendben vannak a dolgok, szóval ennek nagyon örülök. De ha veled végeztem, utána megyek Tarához, és megpróbálom lebeszélni arról, hogy örökre eltűnjön az életemből. De egyébként határozottan jól vagyok. Jó érzés tudatosan jót tenni másokkal, csak még szokatlan és félek tőle. Pontosabban a hatásaitól félek. Na igen, mert benne van a pakliban, hogy most mindenkit jól elkényeztetek, aztán a visszájára csap a dolog, és elkényelmesedik a banda.
Castor vallomására csak nagyon nehezen tudom megőrizni a komolyságomat. Pedig nem kéne kinevetni most ezért, de olyan murisan mondja! - Hát... komoly veszélyei vannak az ilyesminek ... még a végén viszonozzuk! - nézek rá, és már lassan felkúszik a vigyor az arcomra - Megkedvelünk ... és akkor aztán jaj lesz neked! Egy ideig galádul vigyorgok rá még, aztán megkomolyodom. - Tudod, az a répa meg az ostor erről szól. Az öszvér az öszvér, de ha emberekre alkalmazod, akkor tudnod kell, mit várhatsz aztán vissza. Az emberek jó része azt adja vissza, amit kap. Persze néhányan másképp működnek, és akkor is ostorral felelnek, ha répát kapnak, vagy éppen akkor is répával, ha ostorral vered. Tudom, a farkasfalkák nagy része nem a bizalomról szól. De ha körbenézel, ebben a falkában most nincs olyan, aki hátba akarna támadni. És mivel kívül viszont van veszély, szorosan összezárunk. Mindenki megpróbálja a legjobbat adni magából, és támogatni a másikat. Mivel kevesen vagyunk, és igen eltérő korúak és érdeklődési körűek, ezért nincsen pozícióharc sem. Ez most egy más világ.
Jó, hát ezen már én is elmosolyodom és halkan felnevetek. Tényleg túl komolyan veszem ezt az egészet. Nekem ez a lehetőség meg sem fordult a fejemben, én egyből teljesen másra gondoltam. - Nos, igazad van. Csak tudod, előttem az lebegett, hogy majd mindenki elkényelmesedik, és ha harcra kerül a sor, akkor majd... Nem mozdul senki, mert az már nem olyan kényelmes... Tudom, vaskalapos vagyok. Meglapogatom Gabriel vállát, és elindulok kifelé. - De ez még nagyon a jövő... Én megpróbálkozom ezzel, aztán legfeljebb jön az ostor. Neked viszont még egyszer gratulálok, és köszönöm. Nem is zavarlak tovább... Köszöntem el mosolyogva. De miért érzem azt, hogy egy órán belül nem fogok ennyit mosolyogni? Ja, igen. Tara. Nem baj, felmegyek a lakosztályomba, összeszedek néhány dolgot, aztán elindulok. Azért még várok, hátha Gabriel még hozzá kíván tenni valami az elhangzottakhoz, viszont ha végeztünk, akkor egy intéssel becsukom magam mögött az ajtót, és útnak indulok.
Kezdőlap
