Northlake asztalosműhely: "Meglehetősen nagy helyiség, a sarokban több különböző nagyságú léc, a falakon szerszámok, fa illat lengi be az egész helyet és csak ritkán van rend..." - Darren Northlake
A falakon lévő szerszámok a mai napig helyet foglalnak, csupán néhány új gép és egy pici dolgozósarok jelzi, hogy az üzlet asztalosból ötvösműhellyé alakult.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 09, 2022 8:42 pm-kor.
*Mint az eltelt éjjelek, ez sem volt jobb és könnyek közt vergődve ébredtem. Szívesen átmásztam volna Stevenhez, de azt hiszem harmadiknak nem akartam betársulni. Vagy ha egyedül volt, nos, nem akarom tudni, hogy mit csinált. Nem bírtam visszaaludni és folyton kattogott az agyam, hogy mit is kezdhetnék ezzel az egésszel. De a farkasom nem akart csillapodni, még akkor sem mikor én már nyugodt voltam. Nem kell messze gondolni, hál istennek most nem akarta megmutatni a bundáját, csak nyugtalan volt. Felöltöztem abba, ami épp a kezembe akadt és végül engedtem. Már olyan nyolc magaslatában volt, így tudtam, hogy a farkaslakban nem találom meg azt akire szüksége van. Steven meg készségesen elárulta, hogy Darrennek van egy asztalosműhelye. Nos… hát irány akkor a műhely. Menetközben szerintem Tőlem zenget az erdő és az egész környék, de kicsit sem érdekelt. Egyrészt a fülesem be volt dugva a fülembe és olyan hangosan szólt a zene, hogy az újhallásommal se halljak semmit. Ez úgy tűnik már szokásommá vált. Másrészt a saját hangom sem fogtam vissza, bár tény, nem készültem énekesnek, de nem is mondtam volna azt, hogy hallgathatatlan. Anyuék legalábbis sosem szóltak és az énekkarból sem rúgtak ki, szóval… Mikor megláttam körvonalazódni az épületet kissé lelassítottam és már nem is énekeltem. Kezdtem félni és izgulni. Nem tudtam, hogy Darren hogyan fog majd fogadni. Hisz már nem csak a farkaslakban kell velem foglalkoznia, hanem még a munkahelyén is zaklatom. Mintha csak egy olyan csomag lennék, amit sosem hagyhat hátra. Nos, nem akarom elkeseríteni, de ez valóban így volt, még ha utáltam is ezt az egészet. Az ajtó nyitva volt és egy pillanatra megtorpantam, hisz jobbnak láttam visszafordulni.* - Ismerd meg a Teremtőd, hogy tudd, milyen leszel… * Sóhajtottam lemondóan magamnak motyogva, aztán végül a fülesem kihúztam, amiből még mindig üvöltött a zene . Tekintetem körbe járta a helységet, de Darrent nem találtam csak egy fiatal fiú volt bent, akire a kis bestia reagált. Falkatag. Ezt a reakciót már ismertem. S bár én magam nem tartoztam közéjük egyelőre, de Darrenben, Samben és Jennyben is éreztem.* - Szia! Darren mikor jön vissza? * Kérdeztem barátságosan, de sem a tekintetem sem a kifejezésem nem árulkodott róla. Szürkészöld szemeimben még csak az élet halvány jelei sem mutatkoztak meg. Ahogy körbe-körbe kezdtem el járni feltűrtem a kabátom ujját és érdeklődve kezdtem el piszkálni az eszközöket, majd megálltam a fiú mellett, hogy meg nézzem, épp mit csinál. A falkához kötődő farkasával egy ideig, óráig az enyém is beéri, míg rá nem jön, hogy épp átverem, és nem azt kapja, amit akar. Nos, akkor nem tudom mi lesz… de azt remélem, hogy addigra Darren megérkezik. Az asztalon lévő lakkos hengerben egy ecset pihent, amiből az ecsetet ki is emeltem, hogy megszagoljam. Erős volt, de régen szerettem a festék illatát, annak ellenére, hogy nem tudtam vele bánni, hisz most se húztam le és épp végig csöpögött mindenen, ami felett végig húztam, hogy az orromhoz emeljem.* - Ezzel mit festetek és mit csinálsz?
Akármennyire is szeretem, tisztelem és félem Darrent, mégis igazságtalanságnak tartom, hogy én már hétkor itt vagyok és ganézok, ő pedig majd reggel tíz körül fog beállítani. De akkor is éppen csak benéz, esetleg pakol ezt-azt. Mostanság nincs túl sok megrendelés, általában többet gyakorol velem csak úgy, mint amennyi energiát a valódi bútorgyártásba fektet. De nem bánom. Csak kicsit nehéz így. Most, hogy minden reggel futni járok, sokkal fáradtabb vagyok, emiatt pedig a reggeli ébredés is sokkal nehezebb, mint eddig volt. Jobbára most is ásítva nyúlok a partvis felé, miközben a fájós vállamat mozgatom meg egy kicsit. Hihetetlen, hogy itt még olyankor is kosz van, amikor nem csinálunk semmit. Mire befejezem, kezdhetném újra. Na de ezt senki se gondolhatja komolyan! Most is... Reményvesztetten nézek végig a helyiségen, amikor már úgy gondolom, hogy minden ragyog, de... nem. - Ajj már! Vágom földhöz gyerekesen puffogva a takarítóeszközt, és úgy döntök, hogy inkább felmosok. Az legalább addig tisztának tűnik, amíg fel nem szárad. Igazából fel sem nézek, amikor megérzem, hogy egy Darrenéhez hasonló energiagombóc közelít. Egész korán jött... De aztán közelít, már az ajtót is kinyitja, de aki belép, az nem Darren. Nagyon nem Darren. Sokkal kisebb... és és és... szőkébb ...és.. lányabb. Meg valami zizegést is hallok felőle... Ja, hogy az a fülhallgatója. Ó, ja. Értem. Észre sem veszem, hogy eltátott szájjal és pislogás nélkül meredek a jövevényre már vagy fél perce. Szóval az első mondatait igazából meg sem hallom nagy meglepetésemben. Meg kell ráznom a fejem, hogy felfogjam, mi a helyzet, de akkor már csak az tűnik fel, hogy az a bizonyos szőke lányzó már éppen a lakkot csepegteti végig a frissen feltakarított padlón. - Hééé!!! Ne-ne-ne! Tedd azt vissza, hallod?! Pattanok felé egészen kétségbeesetten, kissé kacsázva és csúszkálva a vizes padlón. De ha csak nem tette vissza eddig, az utolsó mozdulatommal megragadom a csuklóját, kiveszem belőle az ecsetet és visszateszem a helyére. Négykézlábra vetem magam a lány lábai előtt és kétségbeesett hangon duzzogok egy sort. - Még jó, hogy nedves és nem hagy majd foltot... Jobb híján a munkáspulcsim ujjával kezdem feltörölni a már lecsöpögött lakkot. De a farkasom mindeközben már kifelé kacsintgat. Őt nem a munka érdekli, hanem ez az új jövevény. Ki ez? És miért nem láttuk eddig? És ami a legfontosabb: miért van Darrenhez hasonló kisugárzása? Én persze dacosan lepisszegem a bestiát, mert annál sokkal fontosabb, hogy műhely egyben maradjon, minthogy ő éppen ismerkedni akar. - Ez fényezőlakk. És nem arra való, hogy tönkretedd vele a műhelyet, hanem arra, hogy a bútort óvja a károsodástól. Nyögöm neki kissé sértődötten, de azért nem durván, amikor végeztem a padlóval és már felkeltem. - Darren nincs itt és nem tudom, mikor jön. Gondolom, őt keresed. Érdekes, hogy olyan kis fiatal, friss kölyök, külsőre mégis nagyjából ugyan annyinak nézünk ki. Nekem nem áll jogomban kérdezősködni, még akkor se, ha ő alattam áll a ranglétrán. Majd megmondja, hogy ki ő, ha akarja. Nekem most a műhelyre kell vigyáznom, főleg, ameddig itt van.
*A felkiáltására felvontam a szemöldököm, és csak rosszabb lett a helyzet, legalábbis számára. Tekintve, hogy a kezem megállt a mozdulatban és így csak még több csöpögött a padlóra. De legalább a ruhám megúszta és jobb napjaimon még el is nevettem volna az akrobata mutatványára. Mikor megragadja a kezem, már a kérdő kifejezésem a semmibe vész és helyette kap egy nagyon csúnya pillantást, miközben megrántom a kezem.* - Eressz el! * Kiabáltam rá eréjesen. S ha sikerült, akkor bizony a csuklómat megdörzsölgetve néztem még mindig rá morcosan.* - Ez farkas szokás vagy mi a frász? * Dörmögtem neki a kérdésem, hisz már nem az első esett, hogy valaki a csuklómnál próbál meg rendszabályozni. Ahogy a földre veti magát némi érdeklődéssel nézem, hogy most meg ott mit akar, miközben hátrálok egy lépést. Ahogy a pulcsijával kezdi el törölgetni csak a szemem forgatom. Elvéve az asztalról egy egyébként is már koszos és festékes rongyot átitatok a kelleténél jóval több hígítóval és leguggolva elé nyújtom át.* - Ezzel hatásosabb és még csak nem is teszed tönkre a ruhád. * A hígító szinte csöpög a rongyból, de ha elvette, akkor a kezébe nyomtam, ha nem, akkor csak ledobtam az orra előtt a padlóra. Jómagam meg felhúztam az asztalra – észre se véve, hogy valamit felborítottam és az asztal túloldalán kezd el lefolyni - és lábam lógatva hallgattam végig.* - Szerintem ezen már nincs mit rontani… egy markoló sem tudna már kárt tenni benne. * Vontam meg a vállaim, s a másik már hallhatta is a zacskócsörömpölését. Ha meg is nézte, hogy mi az, akkor viszont egy csomag savanyúgumicukrot talál a kezemben. Ami vékony, zöld és piros színben kavarogtak a hosszú gilisztaszerű szálak.* - Az gáz… mert megvárom. Semmi kedvem vadászni menni és míg ez a dög nem jön rá, hogy csak egy halvány utánzata vagy Darrennek addig nem lesz gond. * Vontam meg a vállaim és szavaim közben már az egyik gilisztát a számba vettem, ami hosszan lógott ki a számból, ahogy szopogattam. * - Kérsz? * Nyújtottam felé és már le is ugrottam az asztalról a zacskót pedig az asztalon hagytam. Ha kér, hát szolgálja ki magát, ha meg nem, akkor meg nem tudja, hogy mi a jó. Egy éles, hegyes eszközt emeltem le a falról. Már a kezemben is rosszul állt és nem is két deka volt. Ha a srácnak van egy kis halál félelme, akkor most biztos felütötte a fejét, hisz a hegye felé mutatott akaratom ellenére.* - Ez…nyam… mi… nyam? * Kérdeztem nagy cuppogások és szopogatás közepette, aztán eszembe jutott, hogy még csak be sem mutatkoztam. De hát jobb később, mint soha így ez is ugyan olyan megfelelő alkalom volt, mint bármelyik másik.* - Egyéb…nyam…ként…nyam…. Ashley….cupp… a ….cupp…nevem… Darren... nyam... lánya...cupp * De nem néztem fel rá, csak a kis eszköz élén húztam végig finoman az ujjam, ha még nálam volt.*
- Csak kivettem a kezedből az ecsetet... Nem tudom, mi bajod van... Ráncolom össze a szemöldököm kissé, majd nekilátok feltakarítani azt a koszt, amit csinált. Hihetetlen,öt perce... Mit öt. Két perce sincs bent a műhelyben és máris minden a feje tetejére áll. A hígítós megjegyzésére nem szólok vissza, csak egy nagyon halk köszit suttogok az orrom alá, majd a ronggyal folytatom a takarítást. Nem, tényleg ne zavarja, hogy... Hé! Álljunk csak meg! Hiszen én vagyok mindenki csicskája, én szó nélkül tűröm az utasítgatást, rohangálok jobbra-balra, ha kell, de most... Zavar, hogy nekem kell takarítanom. Meg is dermedek kissé a mozdulatban, talán a saját határozottságomtól ijedtem meg kissé, nem tudom. Minden esetre úgy vagyok vele, hogy amíg Darren nincs itt, addig az én felelősségem, hogy mi történik itt, és biztosan nem lesz elragadtatva attól, ha ezt meglátja. Ez az érzés viszont sokkal erősebb annál, mint amennyire bosszant, hogy egy kölyök után takarítok, szóval, ha már elkezdtem, be is fejezem. Ő felül az asztalra és ezzel majdnem párhuzamosan valami csörren az asztal túlfelén. Oda kapom a fejem és azt hiszem, hogy szeretném tényleg elsírni magam. Mély levegőt veszek, és valami odabent arra akar késztetni, hogy üvöltsem le ezt a lányt, akárki is ő, amiért összebarmolja a munkámat. - Háh, neked mégis sikerült! És tudod mi van? Az van, hogy... hogy... - állok meg vele szemben, mikor épp indulnék hátra, hogy az újabb mocskot helyre tegyem - Az van, hogy... Tudod... - a hangom egészen fojtott, mintha egy láthatatlan kéz szorítaná a torkomat, pedig valahol nagyon-nagyon szeretnék rákiabálni a lányra - Mindegy... A harc elveszett. Csak kifújom a tüdőmet feszítő levegőt és elindulok az újabb folt felé. A felborult vödröt felállítom, először az asztalt kezdem el törölni és csak később a padlót. - Nem kell a gumicukrod. Vágom hozzá sértődötten, miközben próbálkozom nyom nélkül eltüntetni a foltokat. Mégis mit képzel magáról? Ide jön és csak azért, mert ő Darren lá... - Hogy miiiiiiiiiiiiiii? Kapom fel a fejem csodálkozva, újfent tátott szájjal és őszinte meglepetéssel az arcomon. Ha lenne időm feldolgozni a tényt, hogy ez a kis vakarcs itt Darren által lett beharapva, és megérteném, hogy bármilyen idegesítő és rendetlen, mégis háttérbe szoríthat engem a Mentoromnál, egész biztosan kiakadnék. De ahogy meglátom, ahogy Ashley az egyik veszélyes szerszámmal ismerkedik... Nos, inkább amiatt önti el az agyam a vörös köd. Szokatlan, meg kell hagyni. De ebben már a farkasom dühe is ott van,és bármennyire viseli el maga körül a kölyköket, ez egész egyszerűen elborzasztja. Főleg azért, mert mindketten engedelmességre lettünk tanítva, nem ehhez vagyunk szokva. - Tedd azt le! Felnyomom magam a földről és farkas-gyorsasággal lépek a lány mellé. Fél kézzel megkísérlem kirántani a kezéből a veszélyes eszközt és hát... Életemben nem sokszor voltam még nagyon dühös, de most mégis kiszalad a számon egy-két illetlen dolog. - Nem hiszem el! Ha itt akarod megvárni a Teremtődet, akkor ülj le az egyik sarokba, mert én nem fogok se vigyázni rád, se takarítani utánad! Olyan vagy, mint egy elkényeztetett kis fruska, és ezt nagyon nem szeretem! Azért, mert Darren az apád, még nem ad okot arra, hogy tönkretedd azt, amin már egy órája gürcölök, megértetted?! Ahogy abbahagyom a kiabálást, észreveszem, hogy zihálok. Ööö... basszus? Csak pislogok párat, mint aki egy álomból tért magához. Az arcom egészen kipirult idő közben. Inkább elfordulok, hogy visszategyem a szerszámot a helyére, aztán újra a félbehagyott festékfolthoz sétálok, végig a cipőmet nézegetve. - Légyszíves, ne nyúlj semmihez, Ashley. Nos, ez a kérés már koránt sem volt annyira határozott, mint az iménti kifakadásom, de mivel én sem tudok mit kezdeni a dologgal, így egészen apróra húzom össze magam és még csak a lány felé sem nézek, míg takarítok. Oké, hogy Darren magabiztosságra akar nevelni, de tuti nem örülne, ha megtudná, hogy pont a kölykén kezdem el a gyakorlást.
- Csak az, hogy már Te is szorongatod a csuklóm pedig nem is csináltam semmit. * Válaszoltam ingerülten, de talán fel sem tűnt neki az egész. S ha ez valóban így van, akkor félő, hogy ez farkas szokás, és akkor nem sokáig leszek farkas az fix. Mert ezt még Steven-től sem tűrném el, bár mázli, hogy Ő legalább nem is próbálkozik. Mikor valamit mondani akar, csak érdeklődve várom és makogására még a szemöldököm is felszalad a homlokomra, annyira várom, hogy mit akar mondani.* - Mondjad csak nyugodtan… * Bólintottam, hogy miattam aztán ne fogja vissza magát, pláne, hogy tényleg kíváncsi voltam arra, hogy mit akar mondani. Hisz nagyon visszafogta magát és hirtelen nem tudtam, hogy mi a baj. Csak követem a tekintetemmel, hogy mégis most meg hova megy. Az, hogy takarít, engem nem érdekel, mivel nem vettem észre, hogy Én voltam így abban a hittben voltam, hogy az már így volt és csak most jutott el odáig mikor megszakítottam a nagytakarításban. A gyerekes megjegyzésére csak a szemem forgatom. És még rám mondják azt, hogy gyerekes vagyok. * - Nekem mindegy, de hidd el tényleg finom. * Mosolyodtam el bíztatóan, hogy csak vegyen nyugodtan. Nem akarok én undokoskodni, ma nem. Ha elzavar… na abból baj van, vagyis majd lesz ha csak nem akadok valamelyik testvérére Darrennek. Mikor meglepetten tekint fel a másik csak elmélázva bólintok.* - Jahm… nem lep meg…cupp… hogy nem…cupp… dicsekedet… cupp… el vele. * S ahogy végeztem már beljebb is szívtam a gumicukrot, akár csak a spagetti tésztát gyerekként még mielőtt lepottyanna. De a következő pillanatban már csak a rám kiabálása csattan messziről, amibe kissé összerezzentem. Nem szoktak velem kiabálni, azért mert megkérdezem, hogy egy két vacak mire való meg pláne nem. De ahogy sikerül úrrá lennem ezen már ott van előttem és kiabál velem. A meglepetéstől egyszerűen hátráltam egy lépést, amire a farkasom késztetett. Ő tartott a másik farkasától, kár, hogy ezzel egyedül volt már megint. Mintha valami rosszat csinált volna. Közben pedig elvette Tőlem azt a vackot és meg sem próbáltam nem oda adni, nem akartam megsebesíteni. Hisz szőke vagyok, de látom, hogy mi veszélyes és mi nem. Ez az eszköz az volt. De ennek ellenére szavai mintha csak pofon vágtak volna és a farkasom megalázkodása, vagyis ahogy Darren mondaná „közömbössége” egyszerűen csak szítja az emberi felemben a dühöt. Ahogy végez kezem hirtelen és erőből lendül, hogy pofon vágjam. A gond ott van, hogy egyrészt bár lány vagyok, de Őrzőnek készültem és Őrző képzett. Vagyis nem tenyérrel, hanem ököllel és akaratlanul is az álkapcsát céloztam be jobbról. Másrészt meg ott, hogy Darrennek még nem volt ideje megtanítani, hogy hogyan foghatom vissza a farkasomtól kapott erőt és gyorsaságot emberként, ha dühös vagyok. Az, hogy sikerült-e vagy sem, csak is a másikon múlott, de nem érdekelt. Ebbe bele sem gondoltam, csak ösztönösen tettem, amit a dühöm diktált.* - Nem vagyok Darren kutyája, hogy a sarokban várjam még. Te meg pláne nem parancsolgathatsz nekem! Sem a játszó pajtid vagy épp a vadászó társad, hogy úgy beszélj velem, ahogy nem érdemlem meg! Csak kérdeztem valamit, inkább menj szpihológushoz ha ennyivel is bajod van! * Kiabáltam vele miközben a szemeim elsötétültek. Ami mázli, tekintve, hogy csak az emberi dühöm és büszkeségem volt jelen és nem a farkasomé, mert akkor sárga lenne. A farkasom lehet, hogy csak úgy érzi magát mint akitől elvették a csontot és inkább hagyja az egészet, de én nem. * - SENKI! Senki nem beszélhet így velem, még Darren sem. Azért mert idősebb vagy, fogj vissza a szádból mert hamarabb leszek az ebéded, minthogy ezt eltűrjem! * Kiabáltam még mindig kikellve magamból és ha nem tett semmit én aztán nem követtem. Sosem voltam harcias típus fizikálisan és sosem szerettem azt alkalmazni amit Steven tanított nekem. De mostanában elég hamar elpattant a cérnám, mióta meghaltak mamiék. Szóval most ezt dobta a gép. A kérését szinte meg sem hallottam a düh ködében és egy léc darabért viharoztam, amit keresztbe fektettem az asztalon. Nem kell velem foglalkozni, de parancsolgatni sem. A korábban fényezőlakként bemutatott cuccot mellé raktam és fogtam egy csiszolópapírt, hogy a durvafelültett lecsiszoljam egy darabon és arra vigyem fel a lakkot. Tudtam elméletileg, hogy mit kell csinálni. Gyakorlatilag meg már csak a düh és a dac mozgatta a kezeim esetlenül.*
Amikor én kölyök lettem, nem volt választásom. Szerintem senkinek sem adatott meg, hogy a saját sorsa felől döntsön. Akkor pedig végképp nem volt beleszólásom a dolgokba, amikor gyakorlatilag egy engedelmes szex-játékként kezdtek kezelni, férfiak, nők egyaránt. Tőlem még azt sem kérdezték meg, hogy vagyok, velem senki sem foglalkozott. Megvertek,megaláztak, tönkretették a fiatalságomban még éppen csak alakulni próbáló énképemet, és nekem nem lehetett egy árva szavam sem. Erre itt van ez az Ashley... Nem tudom, hogy Darren miért választotta ki őt, de én ismerem már annyira, hogy tudjam, hogy Ashley-nek piszok nagy szerencséje van azzal, hogy ő lett a Teremtője. De ennek a lánynak fogalma sincs semmiről. És már megint ott tartunk, hogy megszeretek valakit, kötődök és bizonyítani próbálok neki, erre az élet elém dob egy új kölyköt, valaki mást, aki hirtelen azt gondolja, hogy neki senki sem parancsol, aki magát elém helyezve öntudatlanul is kitúr arról a helyről, ahol kezdtem kissé boldog lenni. Kit érdekel már a lassan száradó festékfolt, amikor ilyen gennyesen és ismerősen kacagva tódul a lelkembe és a szörnyetegembe a félsz! És a harag és a féltékenység, na meg persze kivételesen a düh is, azért, mert én nem tettem semmit, amivel ezt kiérdemeltem tőle, soha nem ártottam ennek a lánynak, csak annyit kértem tőle, hogy próbáljon viselkedni és hogy tegye le azt a szerszámot, ami árthat neki. Csak ennyi kell, a vérem íze a számban, a hús csípős érzete, ahogy elharaptam az alsó ajkam, az iszonyatosan üvöltött szavai, amikkel megpróbál rendre utasítani. Fel sem tűnik, hogy a gyomromból mikor szalad fel a többi farkaséhoz képest magas hangú morgás és hogy mennyire volt fájdalmas a jobb karomat farkasmanccsá formálni, hogy egy szemhunyással később már a lány torkára fonódjanak a karmaim. Nem engedem el, szorítom, míg a testem követi a karom átalakulását, és két lábon álló, fekete, nyaka körül fehér galléros farkasként nem üvöltök a szőke lány pofájába és vágom neki egyenesen a szemközt lévő falnak. Az emberi felem, valahol mélyen eltemetve parancsolna a szörnyetegnek, de mindhiába. Csak kétségbeesett és halva született próbálkozás az, hogy megőrizzem a kontrollt. Darren azt tanította, hogy legyek résen, hogy legyen önbizalmam és válogassam meg, hogy kinek adózom tisztelettel és hűséggel. Hát ennek a kölyöknek nem fog behódolni a Fehér Galléros, ezt ő már eldöntötte. Én viszont egyáltalán nem akarok ártani a lánynak, csak a baj az, hogy az emberi felem és éppoly dühös rá, mint a farkas. Nem tudom, hogy alakot vált-e a feszültségtől és a veszélytől, amibe hirtelen csöppent, de az biztos, hogy nem sokkal később, mire a farkasomnak sikerült elnyomnia az emberi felemet, már ugrok is utána. Semmilyen technikát nem alkalmazok, hiszen nem tanultam verekedni. Ösztönből cselekszem és próbálom valahogy az uralmam alá hajtani a lányt, karmokkal és agyarakkal, attól függően, hogy emberi alakban van-e még vagy átváltozott.
*A morgása, kicsit sem hat meg. Farkaséknál ez a szokás, mostanában sajnos nem állam is előfordul, hogy kicsit megmutatja a hangját. De ez fenyegető, amitől csak még nagyobb haragra gerjedek emberként. Mintha én kértem volna, hogy ez legyen. Hogy Darren átváltoztasson és lányává tegyen és egyben a kölykévé. Ahogy az idegen kezei a torkomra szegeződnek, minden további kiabálásban meggátol, hisz így azért nehéz beszélni. Pláne, hogy karmai a húsomba marnak és még csak szabadulni sem tudok Tőle. Bár, úgy nehéz, hogy még csak nem is próbálkozom meg leszedni, hisz tudom, hogy akkor a karmai végig hasítják a nyakam és abban már nem voltam biztos, hogy egy farkas azt is túléli-e, ha felszakítják az ütőerét. Reflexszerűen viszont már rá is rúgtam a térdére, de mivel már kezdett átváltozni valószínűleg még annyi hatása sem volt, mintha a falat rugdostam volna. Pláne, ahogy már a pofájára céloztam, de már repültem is… Nagyot nyekkenve csapódtam a falhoz, aztán meg le a földre. Tüdőmből kiszakadt az a kevés levegő is ami még benne maradt, és halkan motyogni kezdtem.* - Nyugi kislány… maradj a seggeden… kérleeeeek… *De még be sem fejeztem a farkasom nyugtatatását mikor úgy döntött, hogy inkább átváltozik. Az, hogy meglepettség, a fájdalom vagy épp az, hogy esélyem sem volt a másik ellen motiválta nem tudom. De talán ennek az egész helyzetnek a keveréke. Veszélyben érezte magát és nem is igazán hibáztattam érte. Volt miért. Viszont én már untam, hogy három alkalomból, háromszor kényszerül előtörni ezzel végig kínozva engem minden egyes oda-vissza változáson. Soha nem lesz már jobb. Soha nem lesz ennek az egésznek vége. Nekem közel sem ment olyan gyorsan és hangtalanul átváltoznom, mint a másiknak. S magamba zárva én még mindig üvöltöttem a fájdalomtól, mikor a másik már rám is vetette magát. Nos, még felállni sem volt időm, ilyen ütemű átváltozással, szóval a rajtam lévő farkas nyakánál próbálta meg elcsípni a sajátom. Esetlen, mozdulatokkal és kiengedett karmokkal próbálta meg letaszítani magáról az egyik mancsával, míg a másikkal a hátába igyekezett marni. A hátsó két lábával meg előretaszítani. De ez mind csak esetlen próbálkozás volt a részéről a szabadulásra. Emberként hiába tudtam, hogy hogyan védjem meg magam, míg a farkasom nincs kiképezve, vagy legalább nem tudom befolyásolni. Addig semmi hasznát nem veszem. Mikor a másik foga belémar, torkából egy morgás tör fel és csak erélyesebben igyekszik hadakozni. De hát… még vadászat közben is játszik, szóval csodát én már nem vártam a bennem lakó kölyöktől.*
Kicsit sok teendő halmozódott fel az elmúlt időben, nyafogó, pénzüket visszakövetelő versenyzők, akik rendőrséggel fenyegetőznek (öcsém, mintha nem őt csuknák le előbb, tisztes kispolgár vagyok, hagyjuk már!), a barlang-project körüli dolgok, a kevés Tark, a sok kóbor és itt még sehol a magánélet! Nem unatkoztam. Hála a jó égnek, legalább a műhelyt átpasszolhattam néha Jamie-nek, már egész jól belejött a dolgokba ahhoz, hogy ne kelljen mindig mellette állnom és azt lesni, mit csinál, vagy hogyan kommunikál a vevőkkel. Jó inas volt, amit kértem megtett, ráadásul egyre kevesebbet ügyetlenkedett, határozottan fejlődött, ami engem is büszkeséggel töltött el. Kellett is, hogy ebből meríthessek, mert a másik oldalon meg Ashleyvel a nulláról indultunk, már ami a farkaslétet, a falkadolgokat és ezek velejáróját illette. Plusz nyomás, hogy a saját vérem - valójában azért nyomás, mert Victor gondoskodott róla, hogy azzá váljon. "A mi vérünk, ne merj szégyent hozni ránk, hogy hozzánk méltatlan farkast nevelsz belőle." Kösz nagypapi! Mázli, hogy még ha lány jelleme heves is volt, a farkasunk annyira nem, így az visszafoghatta idővel. Meg persze az, hogy az én bestiám jelenlétére kushadt, ösztönösen tudta, hol a helye. Ettől a két jómadártól megáldottan, egy papírpohárban kapott kávéval a kezemben ballagtam a presszóból a műhely felé, volt nálam még egy szendvics is, Jamie-nek, tízórai gyanánt. Egész reggel egyedül volt bent, ez a minimum. Ash tudtommal Stevennel volt, legalábbis semmi hírét nem vettem, hogy meglátogatna, vagy ilyesmi. A műhely közelébe érve aztán kezdtem érezni, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Jamie és Ashley energiáját éreztem, amivel nem is volt gond, bár utóbbié meglepett, csakhogy... mindkettő feldúlt volt, kifejezetten... haragos. Mi a jó fene történt? Megszaporáztam a lépteimet, s minél közelebb értem, annál inkább tartottam attól, ami belépve fogadhatott. Mint utóbb kiderült, nem véletlen. Amint beléptem, meg is torpantam. Láttam a jelenetet, azzal nem volt gond, de a farkasom előbb tudatosította bennem, mint én magam, ennek pedig az lett az eredménye, hogy mindketten dühösek lettünk. Az energia kicsapott belőlem, a két fiatal farkas viselkedése feldühítette a hófehér bestiát, s mi tagadás, engem is. Szemem borostyánsárgába váltott, a fenevad szemével néztem rájuk, majd egy lépéssel ott termettem, és ha Jamie addigra nem tűnt el Ash közeléből, lerángattam a kölyökről, nem épp finom mozdulatokkal. Egyiküket sem kényszerítettem visszaalakulásra, az ajtót azonban - ami az érkezésem óta tárva-nyitva állt - akkora lendülettel csaptam be, hogy a fal beleremegett. A kávét és a papírzacskóba csomagolt szendvicset lecsaptam az egyik asztalra, aztán megint a két eszement felé fordultam. - Teljesen megbolondultatok? - förmedtem rájuk, és épp nem érdekelt, melyikük mim, vagy alapjáraton mennyire akarok jót nekik, mennyire szeretem őket. - Fényes nappal átváltoztok és itt cirkuszotok, mi lett volna, ha egy ember jön be? - villant a tekintetem Jamie-re, mert ő volt az idősebb, a nyugisabb, neki lehetett volna több esze, és rá bíztam a műhelyt. - Ha túl sok a fölös energiátok, vagy izgága a farkasotok, ott van pár nyúl az erdőben, hajkurásszátok azokat - néztem most Ash-re, nem véletlenül említve meg pont a nyulakat. - Vagy ha annyira harciasak lettetek, akkor iratkozzatok be Tazannához, majd ő ellátja a bajotokat! Nem mondhatnám, hogy halkan beszéltem, bár nem is kiabáltam. Valahol a kettő között jártam félúton, a szemem viszont haragosan villant. - A közelgő tavasztól vesztetek meg, vagy mi? Szedjétek össze magatokat és ne viselkedjetek úgy, mint két domináns vadbarom! - Ezt majdhogynem megvetően mondtam. Sose csíptem, ahogy a legtöbb domináns a bajait kezelte: harccal és erőfitogtatással. - Nem érdekel, melyikőtök kezdte, mindkettőtökben csalódtam. Egymásnak estek, mint két veszett kutya... - Kezdtem lecsillapodni. - Ash, te ma este Farkaslakban alszol. Ez nem parancs, hanem büntetés, Stevennek majd én megmondom. Megint falkataggal volt összetűzésed és újból előbújt a farkasod, eddig semmi mást nem bizonyítottál vele, minthogy nem vagy képes uralni. Talán egy éjszaka a többi farkas között változtat ezen. Semminemű ellenkezést nem tűrtem most. Eddig türelmes és jópofizós voltam, most azért sikerült kihúzniuk a gyufát. Mindazonáltal úgy éreztem magam, mint aki nyalókát vesz el a gyerekektől. - Jamie, neked mától minimum napi négy órát farkasalakban kell lenned addig, amíg azt nem mondom, hogy elég. Talán akkor nyugton tud maradni az izgága bundásod. Abszolút szubmisszív, és akkor ilyenre jövök ide! Röhej. - És ha túlteng benned a harci kedv, szólj, keresünk olyat, akin fenheted a karmaid - tettem hozzá ugyanolyan komor ábrázattal. Azt nem tiltottam meg, hogy a kölykömnek ugorjon, bár a farkasom vadul követelte, hogy legalább egy kicsit megtéphesse a szemtelen gallérost, amiért az Ő utódjára mert támadni. De amíg én uralom őt és nem fordítva, addig legfeljebb szúrkálódó energiát küldhet Jamie felé. Nem fogom burokba tenni Ashleyt, tanulja meg, mi lesz abból, ha felhúz valakit. Mondjuk meglepő, hogy ilyet ért el Jamie-nél... Eszem-f*szom megáll. - Most pedig - az egyik polc felé fordultam, és levettem róla egy korábbi kétajtós, fiókokkal itt-ott megtoldott, polcos szekrény tervrajzát (nem volt egyszerű bútor) - estig ezt szépen megcsináljátok. Együtt! Az első bünti... milyen romantikus... - Jó munkát! - nyitottam ki az ajtót, távozáshoz készülődve, kávét-szendvicset hátrahagyva. - Ja, még egy ilyen megmozdulás nappal, olyan helyen, ahol ember is simán megfordulhat, és seggbe rúglak mindkettőtöket! Nem röptettem még így fiatalokat, de szeretek új dolgokat kipróbálni. Hangomban semmilyen játékosság nem volt, szóval ezt véresen komolyan gondoltam. Reméltem, egyikük se vágyott törött farcsontra, és több napi ülés, háton fekvés képtelenségre. Morcosan csapta be magam után az ajtót. Tény, ezt egyiküktől se vártam, pláne nem úgy, hogy együtt hozzák össze. Meg vannak húzatva? Áh... Indulattól sebes léptekkel nyargaltam fel Farkaslakba, majd szóltam Ryannek, hogy vigyen már melegítőcuccokat a műhelybe, de eszébe ne jusson ott maradni, vagy trécselni, ellenben ha dacoskodnak, nem akarják a ruhát és a visszaváltozást, akkor szóljon, és lesz még pár kellemetlen percünk. Kölykök...
Az, hogy Ashley alakot váltott,csak olaj volt a tűzre. Azonban igazából, ha kívülről néztek volna minket, azt kell, hogy mondjam, mindketten iszonyatosan bénák lehettünk. Mintha csak valamiféle egymás haját tépő kölykök lettünk volna mindketten. Így igazából, a vastag és erős bundáinknak köszönhetően csak karcolások estek rajtunk, enne ellenére mindketten hevesen és megadás nélkül téptük egymást. A szívem kalapált és a farkasom egyre csak azt akarta bizonygatni, hogy ő az erősebb és hogy ennek a kis hülyének meg tudnia kellene viselkedni. Viszont, ami ezt az egészet félbeszakítja, nos... Az talán rosszabb mindennél. Darren szaga kúszik az orromba, az energiáitól pedig feláll a szőr a tarkómon. Teljesen leblokkolok, s éppen ezért nem is mászom le Ashley-ről, aminek aztán az a vége, hogy a Mentorom a maromba kapva ránt le róla, én pedig megadóan, hátra csapott fülekkel hagyom és terülök ki a földön, mint egy béka. Visszaváltozni?? Dehogy! Nem tudnék emberként megállni most Darren előtt. A szégyen teljesen elönti az egész lényemet, a rettegés szinte tapintható. Nem, nem attól félek, hogy megbüntet. Attól félek, hogy eldob magától, mert nem voltam elég engedelmes. Halk nyüszítéssel festem alá Darren monológját. Bármit mondhatna, én akkor is igazat adnék neki, hiszen nekem jelen pillanatban ő az egyetlen út, ami kivezethet a mélypontról. De nem nézek rá, nem merek. Éppen elég az, hogy hallom és érzem. És azt is pontosan tudom, hogy az ő szörnyetege nem nézi jó szemmel, amiért mancsot emeltem a kölykére. Hallgatás-beleegyezés alapon némán tűröm a büntetések kiosztását. Teljességgel jogosnak érzi farkas és ember is egyaránt. Amit Darren mondd, az lesz. Ahogy kimegy, számomra a levegő továbbra is fagyott marad, nem merek megmozdulni vagy felkelni. Csak fekszem, a fejemet az egyik sarok felé fordítva és halkan nyüszítek tovább. Az orromba tódul a szendvics és a kávé illata, amiket Darren nekem hozott. Összeszorul a szívem, hogy ilyen kedves és jó volt hozzám, én pedig ezzel a képpel fogadom. Persze, valahol puffogok azon, hogy az egész emiatt a hülye miatt van, de inkább megpróbálom mélyen elnyomni magamban a dolgot, mielőtt még újabb botrány törne ki. Én nem mozdulok, legfeljebb akkor, ha Ashley okot ad rá. Hamarosan Ryan érkezik: csak leteszi a melegítőket, két külön szatyorban, aztán már távozik is. Ekkor feltolom magam, a szörnypofába fogom a zacskó fülét és messzire vonulok vele, hogy aztán átváltozzak, felöltözzek és gyászhuszár képpel a falnak vessem a hátamat. Nem szólok hozzá a lányhoz, egyelőre magamat próbálom összekaparni.
*Az idegen fekete farkas nem jár rossz úton ahhoz, hogy bebizonyítsa, hogy Ő az erősebb. Ezt érzem még én is a farkasomban, ahogy Ő is tisztában van vele. Azonban a másik támadott, még akkor mikor ember voltam, talán ezért nem is hódolt be neki. No meg szépen is néznénk ki, ha már ennek is megadja magát, tuti kinyírtam volna, még akkor is, ha ezzel magamnak is sikerülne véget vetnem. De azt meg kell hagyni, hogy most, még ha képletesen is, de visszasírtam Samet. Pedig aztán Ő sem lett a szívem csücske. Éreztem, hogy jön Darren és egy emberi felemből egy megnyugvó sóhaj fakadt fel. Megkapja ez a dög amit akar és már mehetek is haza. Na de dögöm csak tovább hadakozott a másik ellen, miközben csóválta a farkát. Nos, sepregetni már biztos nem kell. De aztán az energia, ami végig száguldott rajtam megállásra késztett. ~ Húú… ez nem kellemes. De azért örülök, hogy látlak Darren.~ Farkasom meg közben lábra keveredett és megrázta magát miközben nyalogatni kezdte a felületes sebeit. De azért Darren minden apró rezdülésére figyelt és még a farkát is maga alá húzta. ~ Na álljon meg a menet. Már Te is kiabálsz velem? Épp ezért akadtam ki. Ezt nem hiszem el. Különben is tudod, hogy nem tudok minden ok nélkül átváltozni!~ Kiabáltam a farkasomba zárva, aki közben, naná, hogy úgy viselkedett, mint egy gyerek, akit épp fülön csíptek. Bár becsületére legyen mondva, hogy legalább nem nyüszített és bújt be az ágy alá. Bár utóbbit, csak azért nem mert nem volt. Szóval négy lábon tűrte a fejmosást. De egy tapodtat sem mozdult, hiába akartam Én közelebb menni. ~ Most mit hepciáskodsz? Úgy is elsimítottad volna. Kössz b*zd meg Fater! Így mondjak el neked bármit? Nem akarod a Farkaslak falára kitenni a hirdetések közé vagy a napi vicc rovathoz a helyi lapba? Sőőőt… tedd fel egyenesen Facebookra. Legközelebb meg viszek kamerát és tedd fel egyenesen a youtobera. De most, hogy mondod, talán ez a Tarzan megmutatja, hogy az ilyen erőfitogtató barmokat, hogyan szedjem le magamról. Mentor vagy, küld el pszichológushoz. Az időjárásnak semmi köze ahhoz, hogy két egyszerű kérdésre nem tud válaszolni. ~ Kiabáltam, de… de.. csak felesleges az egész művelet mintha csak magammal beszélgetnék. ~ Na várjál csak… ha te megmutattad az emlékeid akkor az enyémbe is beletudsz lesni. Megfogod még…~ De itt a kiabálásom abba maradt, hisz elhangzott az, hogy csalódott bennem. Most áldottam a farkas alakom, hisz emberi felem legszívesebben elsírta volna magát. Talán Darren az első ember, a zongoratanáromat leszámítva, aki ezt mondta. S mindig is meg akartam felelni. Jó, nem mindenkinek, de a családomnak mindenképp, és ha kértem, ha nem, a tényen nem változtatott, hogy Darren odatartozott. Sárgaszemeimben pedig a kölyök - aki a farkasom volt -, érzelmei tükröződtek. Ő betudta azzal, hogy csalódást okozott és ezt majd jóvá kell tennie. ~ Na azt lesheted. Megmondtam, hogy nem maradok ott. Haza fogok menni Stevenhez, akkor is ha nem tetszik, akkor ha engedetlenség miatt kinyírsz utána mert nem vagyok méltó. Gőzöd sincs arról, hogy mennyire szükségem arra, hogy Steven ott legyen. Vagy hozzád bújjak be éjjel, ha felriadok? Vagy Te fogsz bejönni a szobámba megnyugtatni??? Különben még csak szobám sincs ott! Szerinted mi a frászért kerestelek most is? Biztos nem a két szép szemedért. Nem, én nem fogok ott aludni.~ Határoztam el, és csak reménykedtem benne, hogy a kölyke nem fog maradásra késztetni. Nem tudom, hogy vészelném túl az éjszakát minden gond nélkül. Talán ha nem aludnék… de akkor meg másnap az edzésem mondok csődöt. Remek. ~Bah… ez sehogy sem lesz jó és addig, míg így beszélnek velem az sem fog segíteni, ha oda költöztetnél. Nem fogom hagyni! Az, hogy a kölyköd hogy neveled, nem érdekel. De mint ember nem fogom eltűrni!~ Vitatkoztam még mindig vele, pedig már a kis dög az első lábain feküdt nagy bánatában, aki még mindig ott járt, hogy csalódást okozott. Hát nem remek? ~ Te meg mi a frászt tűrőd??? Értem én, hogy te egy közömbös kis hülye vagy akit nem érdekel semmi, de ez már nem sok egy kicsit??~ Ahogy a másikhoz beszélt, akinek már a nevét is tudom én a farkasommal kezdtem most el veszekedni. Lássuk be, Darren jelenléte nem épp megnyugtatott, csak még rosszabbá tette. Pedig csak egy pusziért, ölelésért vagy mit bánom én miért jöttem, csak megnyugtassa a farkast. Nos, őt megnyugtatta engem tovább hergelt. Mázli, hogy nem sok kapcsolat van köztem meg a farkas között. Na de aztán jött a büntetés második fele, amire legszívesebben kitéptem volna a hajam. ~ Bakker… inkább hozz egy korbácsot és állíts futószalagra vagy mit tom’ én. Szerinted nem esünk még egyszer egymásnak, ha itt maradunk? A frászt nem, nem képes ember módjára beszélni és gőzöm sincs arról, hogy ezt a vackot miként kéne megcsinálni. Ez pedig nem két kérdést tesz fel, hanem minimum százszorosát.~ Na de ahogy kifordult már indultam is felé, a farkasomnak kellett egy fülvakargatás vagy valami ilyesmi és nekem meg a testemre. De az ajtó orrom előtt csapódott be amire csak felmordultam. ~ Hééé… nem tudok egyedül visszaváltozni! A memóriád hol hagytad Darren?~ De hát kaparhattam én az ajtót az bizony nem nyílt ki, kitörni meg nem akartam. Így hát vissza mentem oda ahol korábban és leheveredtem háttal Jamienek. Aztán ahogy éreztem, hogy Darrentől közeledik valaki már farkcsóválva fel is álltam. De az emebri énem hamar lehiggadt. ~ Remek. Te nevettél ki valamelyik reggel. De azért visszaváltoztathatnál, meg így maximum párnának jó az a ruha.~ De Ő sem hallotta csak lerakta és már ment is. Hát ez kész… az egyik szatyrot magamhoz húztam és arra használtam amire tudtam. Párnának. Nos, még úgy sem töltöttem 1-2 óránál többet farkas alakban. Itt az ideje, hogy ha már egész napot kell, akkor legalább kényelmes legyen. Leraktam rá a buksim és a két mancsommal a füleim csuktam le, hogy ne halljam mit szöszmötöl a másik. A sárga szemeim is becsuktam. Nem aludtam, játszani akartam. De a másikat látni sem akartam. Szóval kezdődjék pár unalmas óra, miközben megemészten Darren egyetlen szavát a sokból. De hogy többet nem jövök ide az is ziher. Sőt… a farkaslakhoz is csak akkor ha Darrenhez megyek, akit előtte felhívok. Már ha nem makacsolom meg magam.*
//Én is szeretlek apu //
A hozzászólást Ashley McLoyd összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 14, 2013 1:19 am-kor.
Hát, úgy látszik, hogy Ashley osztja az én közömbösségemet. Mindazonáltal engem sokkal jobban foglalkoztat, ami Darrennel történt,szóval ahogy kicsit összeszedem magam, nekiállok, megnézem a tervrajzot és bár nagyon csábít a kávé illata, nem csapok le rá, mivel úgy érzem, hogy én most nem érdemlem meg. Csak sóhajtozok és a hajamba túrom, mivel ez a bútor, ez... Soha_az_életben nem fogjuk tudni összerakni! Még egyedül se menne, nem hogy ezzel a lánnyal a kezem alatt... Minden esetre azért nekiállok és előpakolok pár nagyobb falemezt, amiből legalább az alapokat ki tudom majd fűrészelni - merthogy Ashley-t nem engedem a nagyfűrészhez, az is biztos! Már vagy tíz perce szöszölök, de ő még mindig csak fekszik ott... Ezt már nem állom meg szó nélkül, szóval még mindig kissé morogva, de odaszólok. - Darren azt mondta, hogy együtt rakjuk össze a szekrényt. Nem tudom, hogy az 'együtt' szó mit jelent számodra, de örülnék, ha csatlakoznál és mihamarabb túlesnénk ezen az egészen... Ha gondolatban akarna felelni, azt valószínűleg nem hallom, mint ahogyan az eddigi megnyilatkozásait sem. Szerintem még nem tudja kezelni a dolgot, szóval abban reménykedem, hogy legalább rám morog, vagy valami ilyesmi. De ha nem kísérli meg a visszaváltozást, akkor néhány léccel később közelebb sétálok hozzá, csak óvatosan. Ha megint nekem ugrik, akkor Darren megint letol, én pedig nem akarok még ennél is mélyebbre süllyedni a szemében. - Halló... Integetek a szörnyeteg pofája előtt, hogy legalább valami életjelet adjon. Fogalmam sincs, hogy kell bánni a kölykökkel, mert az a példa, amit én láttam... Nos, azt a megaláztatást biztosan nem szeretném alkalmazni, mert azt a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám. Aki jelen pillanatban: Ashley.
*Nekem tökéletesen jó volt így, kár hogy a füleim hiába hajtottam le a mancsaimmal mikor megszólalt abba hagytam a magamban való dúlás-fúlást és nem reagáltam rá. ~Oké kislány… csendben maradsz. Nem reagálsz, hagyod a fenébe, mert ez a majom még azt sem érzi meg, hogy alig vagy egy hetes, amiből ráadásul kettőt kórházba töltöttél és egy pihenő napod volt, hogy lábra tudj állni. Szóval csak nyugalom. Különben is mi ez??? Csapattréning?~ Bár szerintem saját magam nyugtattam ezekkel a szavakkal, hisz a farkasom amúgy sem hallgatott rám és igazából baromira nem érdekelte, hogy mit beszél a másik. Különben is, mit csinálhatnék? Maximum csak hátráltatom és az újabb kitörése elkerülése végett nagyon szívesen vállalok még egy hetet is abban az odúban. A szóválasztékomon látszik, hogy a kicsi lelkem még mindig nem nyugodott le, de legalább a másik befogja és dolgozik. Addig sem engem cseszeget és ugráltat, meg parancsolgat, ami miatt bajban leszünk. Tekintve, hogy bár Darren nagyon pipa volt rám, ránk, de még Ő is mellé rakta, hogy „ez nem parancs”. De hiú ábránd, hogy sokáig békén hagy és érzem, hallom a léptei közeledését így a sárga – kissé bánatos – szemeim újra megmutatkoznak. Ahogy elkezd integetni csak morgok egyet. Pedig annyira szívesen elkapnám a kezét… nem, nem bántani akarom, eszemben sincs. Csak úgy játékból, valószínűleg nem a legokosabb „játékot” lengetni egy kölyök előtt. Ez körülbelül olyan, mint egy macska orra előtt a madzag gombolyag. ~ Nem telefon Te sült bolond. Különben most mit vagy úgy oda? Ha fejre állsz, sem tudok visszaváltozni, szóval inkább hagyjál békén. Csináld a dolgod, velem meg majd Darren ledolgoztatja az én részem, mikor rá jön a kis okos fejével, hogy nem tudok visszaváltozni. Ami valószínűleg akkor lesz, ha farkas alakban megjelenek előtte este. Szóval éjszakai műszakom lesz… Sicc innen most már, de komolyan. Hagyjál lógva ’oszt cső. A többiért meg majd tartom a hátam.~ De hát szavaim csak megint bundába ütköztem, szóval inkább visszahunytam a szemem és hagytam az egészet, ahogy van. Amúgy is szoknom kell a testem. Bár valószínűleg a drága jó Teremtőm nem arra gondolt, hogy szokjam benne a fekvést. De nyomatékosítva, hogy nem érdekel oldalra fordítottam a pofám, hogy azért szavak nélkül is vegye a lapot, hogy nem vagyok rá kíváncsi.*
Kezdem azért kapizsgálni a helyzetet. De mégis... Ahogy belenézek a bánatos borostyán farkasszemekbe, valami odabent szinte lökésként tudatosítja bennem, hogy baj van. Nem tud visszaváltozni, hát persze! A homlokomra csapok,óvatosan négykézláb ereszkedem és közelebb megyek hozzá. - Hé, figyelj... - böködöm meg hófehérke oldalát - Ha megígéred, hogy segítesz megcsinálni a szekrényt, akkor segítek visszaváltozni. Jó? Egészen kedves és aranyos vagyok vele. Talán azért, mert az eszembe jut a saját kölyök korom, és az, hogy én nagyon örültem volna annak, hogyha van mellettem valaki, aki segít nekem. De nem volt. És most igazából Ashley mellett sincsen senki, éppen ezért gondolom, hogy nem érzi túl jól magát. Én pedig azt hiszem, hogy ennyi áldozatot kész vagyok meghozni azért, hogy legalább egy kicsit együtt tudjunk működni, ha már egyszer muszáj. - És nem fogok oda nézni... Teszem hozzá még megnyugtatásképpen. Mármint, hogy mivel meztelen lesz, ezért nem fogom majd a testét bámulni meg semmi. Gondolom, biztosan nem örülne neki,pedig számomra ez semmit nem jelent. Ha jelét adja, hogy együttműködik, akkor közelebb megyek hozzá, lefekszem mellé a földre és átkarolom a testét. Érzem benne Darrent, meg az egész falkát. A farkasom még mindig dacos, de örül, hogy most fontos lehet és bizonyíthat, ezért megvillantja a fehér gallérját és Ashley szörnyetegét keresi. Barátságosan, próbál magából valamiféle végtelen nyugalmat sugározni és azt, hogy bármi történt is, azért mégis csak összetartozunk. Valahol. Most nem akarja behódoltatni, most át akarja járni, nyugalomra inteni és visszaterelni oda, ahová való. Minél jobban ellenkezik Ashley farkasa, az enyém annál nagyobb erővel próbálja sugallni a biztonságot és hogy ideje lesz elvonulni. Körülöttünk a levegő kicsit felforrósodik, ahogy a szemeimet összeszorítva lélegzem be Ashley farkas illatát és veszettül koncentrálok. Ha minden jól megy, akkor néhány percen belül érezni kezdem, hogy beindul a visszaváltozás. De nem eresztem el a lányt, mert azt akarom, hogy tudja, hogy bármennyire is fáj neki, most azért nincs egyedül.
*Ahogy oldalba bököd, azért visszafordulok, még ha nem is nyalom pofám miatta. Már Ő is facebookosat játszi? Bököd itt, mint ott szokása a sok dilisnek. Mintha attól gyorsabban válaszolnék vagy valami. ~ Na azt próbáld meg… bőven elég, hogy Darren visszatuszkolja állandóan ezt az izét. Ne már, hogy Te is képes vagy rá. Még a végén kiderül, hogy aki idősebb, mint Én, annak mind uralma van felettem. Szépen nézünk ki… De a szekrényed rajtam aztán ne múljon. Segítek én… valószínűleg hátráltatni. De nézd el nekem, nem asztalos b***ta az anyámat. Apám aktakukacként dolgozott egy ügyvédi irodánál. No meg… semmi kedvem itt meztelenkedni előtted…~ Háborogtam bár már sokkal lágyabban és nem akartam egészben lenyelni a másikat. Legalább igyekszik segíteni, még ha nem is kértem és gőzöm sincs, hogy honnan tudta, hogy nem tudok átváltozni. Vagy csak ilyen későn kapcsolna az agya? Az pech, mondjuk a fadarabok nem is várják el a gyors észjárást, ott a kezének kell járnia. Na de mikor megszólal, itt nagy örömömben még pofán is nyaltam, vagyis arcom tekintve, hogy Ő emberi alakban volt. ~ Szuper… most jó nyálas vagy, de legalább tudsz gondolatot olvasni. Akkor ezt is halld meg; Ha meggondolod magad és mégis kukkolsz szólok Stevennek. Még csak 16 vagyok szal tuti lecsuknak. Bár… nem mondom, hogy nem örülnék neki, hogy ha ott végeznéd. De akkor remélem, legalább ezüstből lesznek a rácsaid. Na nem azért mert annyira értékellek, hogy ilyen drága cuccban pihenj. Hanem csak azért mert abból nem tudsz kimászni. ~ Aztán meg már át is ölel, lássuk be. Én már érkezésem óta csak ennyit szerettem volna. Csak épp Darrentől, de ez már részletkérdés. Hát ennek kell történnie, hogy végül valaki megtegye, amit szeretnék? Csak egyszer legalább? A farkasom nem próbál meg ellenszegülni, ugyanis nem érzi fenyegetve magát. Bár így, hogy megjelent Darren arról a halvány vonásról, ami a falka jele az enyém mit sem vesz tudomást már. Mikor jöttem még beérte vele, de így, hogy érezte a különbséget már nem. Azonban az energia az, ami végül – a már egyébként is nyugodt farkast – kissé még jobban megnyugtatja. S a gyengéd útmutatásra megtalálja a visszavezető utat. Már ő sem akart kint lenni egy ideje, csak épp nem talált „haza”, ahogy a gazdája sem ki a ketrecből ahol eredetileg a farkas volt. Egy mély morgás fakadt fel a torkomból, ami szép apránként vált emberi sikollyá. Még mindig fájt. Semmiben sem volt jobb, mint a kórházban vagy épp Sammel a kilátónál. Halk nyöszörgések, izomrángások és sikolyok váltották egymást. Ezek az átváltozások csak kínoztak és a fájdalom, az valami eszméletlenül mart állandóan a tudatomba olyannyira, hogy még a könnyeket sem bírtam visszafogni. Nesze neked büszkeség, nem csak Apám töri meg, de még Én magam is. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik a rosszabb. Ahogy azt sem, hogy csak érzem, vagy valóban hallom is, ahogy a csontjaim újra eltörnek és forrnak össze egyként, egy kisebb testet alkotva… Szipogva és még mindig zihálva érkeztem meg a saját testemben. Ez azaz állapotom volt, amit az átváltozás alatt éreztem. S tekintve, hogy hason feküdt a farkasom én sem voltam másképp. Így még ha Jamie megszegi azt amit mondott sem láthatott semmit, maximum a formás kis hátsóm, de ezzel most nem foglalkoztam. Most valahogy azon voltam, hogy megmozduljak… és ha már B a válasz; de minő csoda, nem ment. Valahol az emberi büszkeségem elveszett a fájdalom ködében és abban, hogy most valóban szükségem volt valakire. Még ha csak egy halvány utánzatot is kaptam. Bár ezt még annak sem nevezném, hisz Steven lett volna a legalkalmasabb, de Jamien ott volt a Darrenből áradó falka illat. Csak így, hogy ölelt – ha elengedett akkor valószínűleg elkaptam a kezét, hogy meg ne próbálja vagy ha közelebb akart vonni sem ellenkeztem, maximum kapott pár fájdalmas nyögést, de nem szóltam. – próbáltam meg feldolgoztatni a testemmel mint azt ami történt. S most, ha már úgy is mindegy volt, hagytam, hogy Darren szavai is lecsapódjanak az emberi tudatomba is, ami csak egy zokogást eredményezett. De hát ezt nem tudhatta a másik, maximum már nem csak elkényeztetett fruskának fog tartani, hanem gyengének is. De hol érdekel ez engem? Valószínűleg soha nem látom és ebben azért nagyon reménykedtem. Kellett egy jó húsz perc mire egyáltalán annyira csillapodott a zokogásom, hogy legalább meg tudjak szólalni. Rá nézni nem mertem… Ó nem, az istenért sem nyitottam volna ki a szemem, míg össze nem szedem magam.* - Köszönöm… most már… jobb… * Szóltam még mindig szipogva, hogy akár el is engedhet, hogy fel tudjak öltözni. Amihez valószínűleg fel kéne ülnöm, így sziszegés, nyögés és ezernyi fájdalmas grimasszal dúsítva vettem magamra a göncöket. Meg kell hagyni, hogy nem az én stílusom és nem is igazán az én méretem, de ez most mindegy volt. Bár úgy éreztem magam, mint a kaszás ebben a fekete hacukában. Utálom a feketét, de lehet, hogy Darren pont azért ilyen szint küldött, hogy tudat alatt meggyászoltassa velem a szüleim? Mikor végeztem csak megpróbáltam lábra kecmeregni. De az asztal messze volt és semmi kapaszkodott nem találtam a közelben. Nagyot sóhajtva néztem a másikra kisírt, de már megint élettelen szemeimmel.* - Segítesz felállni vagy le hozod a földre azokat a vackokat amiket meg kell csinálnunk? * Nem volt a hangomban semmi. A zokogásom okozta keserves rezgéseken kívül. Nem volt sem bántó, sem kérő, de már nem is volt barátságos. *
//Az A válasz a következő volt; kitérek magamból mert épp tapizol és vagy odébb rugdoslak, vagy csak kiabálok és kezdhettük volna elölről. xD//
Nem próbál meg elküldeni magától és nem is nagyon ellenkezik, amiért magamhoz ölelem. Még mindig meglepetten pislogok, hogy olyan nagy hévvel nyalintott képen, de meg kell próbálnom a feladatra koncentrálni. De azonban ahogy megkezdődik az átváltozás, egyre inkább úgy érzem, hogy hiba volt, talán így kellett volna hagyunk őt. Érzem, hogy mennyire nem akarja ezt, az én gyomromban is ott van a fájdalomtól való félsz. Ahogy a szűkölése sikollyá alakul, csak még inkább rászorítok, természetesen teret engedve a testének és annak, hogy úgy alakuljon vissza, ahogyan kell. - Oké, most már vége van... Közlöm vele megnyugtatóan, egészen halkan suttogva. Előbb érzem meg azonban a felőle szálló, sós könnyek illatát, s később azt, hogy valóban sírni kezd. A szívem összeszorul és igazából fogalmam sincs, hogy most mit csináljak. Csak a csapzott szőke haját nézem, legfeljebb a vállait. Ölelem tovább, bár úgy tűnik, hogy ez nem segít. Nem érzem illendőnek, hogy most megzavarjam bármilyen biztatással vagy éppen kérdéssel. Szerintem ez a helyzet épp eléggé magáért beszél és a lány érezheti, hogyha beszélni akar, hát itt vagyok. Elég sok idő telik el. Közben az ölelésem játékos mozdulatokká alakul, az ujjbegyeimmel a tarkóját, a vállán pihenő hajtincseit simítom, vagy éppen írok le apró köröket a hátán. Ösztönösen jönnek a mozdulatok. Ha valamit megtanultam, az az, hogy a fizikai kontaktus nagyon fontos nálunk, farkasoknál. Persze ez rossz irányba is fejlődhet, de nekem semmi ilyesmi szándékom nincs. Nem is megyek a lapockájánál mélyebbre és az első negatív reakcióra vissza is fogom magam. - Ennek örülök. Felelem halkan, amikor elárulja nekem, hogy jobban érzi magát és már a zokogása is elcsendesült. Ahogy érzem, hogy fel szeretne ülni, gyorsan felpattanok és hátat fordítok neki. Mert megígértem. És egyébként is... Hallom a fájdalmas nyögéseit, amikkel az öltözés jár. Igyekszem nem tudomást venni róla, mert még a végén felkapnám és megölelgetném megint, akkor viszont biztosan megint megütne, vagy valami. Amikor megszólal, csak óvatosan lesek hátra. Ahogy látom, hogy ár van rajta ruha, már teljes testtel felé fordulok. Felsóhajtok. - Tudod mit? Majd én megcsinálom. - vonom meg hetykén a vállam - Neked jobb, ha pihensz. Vagy kibeszéled magadból a dolgokat. Vagy... Nem tudom, amit szeretnél. Aztán ha megjön a kedved, akkor beszállhatsz festeni. Egyébként se engednélek a fűrészhez. Teszem hozzá kicsit nevetgélve már. Kíváncsi vagyok, hogy mit felel az ajánlatomra, minden esetre én zavartan igyekszem elkapni és állni a tekintetét, miközben beszélek.
*Bár tény, nem hagyott itt és nem is egészen tudtam, hogy mért nem, de beszélni nem akartam. Ezekről nem. Minek? Amúgy sem változtatna semmin. Akár hányszor mondhatom, hogy én ezt nem akartam, akár hányszor mondhatom, hogy hiányoznak a szüleim nem fog változni egyik sem. Tudom, kipróbáltam. Az első jó másfél napom nem állt másból, csak abból, hogy ezeket hajtogattam, mint egy mantrát és mamiék sem kopogtak be, a farkasom sem tűnt el. Szóval nem kezdtem el beszélni, csak kisírtam magamból ezt az egészet. Darren meg… na Ő még mindig fogós kérdés, de ha már van olyan, hogy szexuálpszichológus akkor biztos van ilyen apa-lánya terápia farkasoknak vagy valami hasonló. Vagy csak egyszerűen hagyom az egészet és megteszem, amit mondott. De ezt majd később még végig gondolom, előttem az egész nap. Szuper. Az apró mozdulatok csak zavarnak, még ha a nyakam be is húzom egy kicsit, hogy azt bizony ne piszkálja, mert nem szeretem. De a lapockám és a vállam nem érdekelt. Mikor felém fordult szavaira csak összevontam a szemöldököm és próbáltam belőni mennyi idős. Gyengébb a farkasa mint Jennyi és erősebb mint az enyém vagy Samé, szóval már is leszűkült a dolog röpke 16 és 129 közé. * - Átváltozás után egy kölyöknél az a legrosszabb, amit tehet, hogy pihen. A megerőltetett izmai beállnak és egy masszőr sem lesz képest kiszedni belőle. Hidd el, tapasztalat. Az első átváltozásom után az orvosiban elaludtam és másnap még lábra sem bírtam állni. Hiába próbálta meg Steven kiszedni az izmaimból a görcsöket. * Mondtam szimpla tapasztalatom miatt, no meg Jenny is mondta. Bár addigra már a második átváltozásom volt, de még emberként az edzéseknél sem hagyott Steven utána pihenni, pont ez miatt pedig ott negyed ennyi terhelést sem kaptam.* - Beszélni meg nem szeretnék. Nincs miről… de szívesen segítek, csiszolni még talán megy. S amíg nem beszélsz úgy velem, mint akit a seggedből rángattál ki vagy próbálsz meg parancsolni, akkor még azt is megteszem, amit mondasz. Persze ha érdekel valami és kérdezel, akkor talán még válaszolok is, ha nem olyat kérdezel amire nem szabad. * Vontam meg a vállaim, ami rossz ötlet volt és az arcom el is árulta. De ha már ennyit megtettem, akkor fájdalom ide vagy oda de felé nyújtottam a mancsaim.* - Szóval segítesz vagy mi lesz? Engem nem zavar, ha ez miatt a vacak miatt az éjszakát is itt kell töltenünk, semmi kedvem a farkaslakba menni. De még nem döntöttem el, hogy megszegem a büntetést vagy sem. Szóval én adnék egy lehetőséget annak is, hogy megteszem viszont ahhoz végezni kell. Vagyis kéne… * Nem érdekelt, hogy mit gondolhat. Igen, makacs voltam és dacos és ha kellett akkor agresszív is, bár ez utóbbi nagyon ritkán. Ha segített felállni akkor az asztal felé vettem az irányt, miközben ajkamba harapva igyekeztem nem kiadni több keserves megnyilvánulást és ha elértem, már pedig elértem akkor azon megtámaszkodva vártam, hogy mit is kell csinálni. A rajz számomra csak egy vonalak halmaza volt. Persze volt szemem de a sok mértani jegyzet már magas volt. * - Utálom a matekot… * Mormoltam magamban ahogy a tekintetem felfogta azt a sok számot.*
Csak nagyokat pislogva hallgatom, amit a kölyöklétről mesél nekem. Jól kiokosították, annyi szent. Nekem ezekről a dolgokról fogalmam sincs, szóval én is tanulok általa. Azt viszont sajnálom, hogy pont a lehető legrosszabb dolgokat ajánlottam fel neki, a beszédet és a pihenést. Pedig én tényleg csak jót akartam neki. Hiszen jobb lesz vele megbarátkozni, tekintettel arra, hogyha Darren kölyke, akkor elég sok időt fogunk egymással tölteni. Még az is lehet, hogy együtt fogunk tanulni?? Mondjuk annak azért nem örülnék annyira... Szeretem, ha Darren figyelme osztatlan és csak engem tisztel meg vele. - Nem szokásom parancsolgatni. Én csak arra szerettelek volna kérni korábban is, hogy ne csinálj felfordulást és hogy vigyázz magadra. Ha neked itt bajod esik, az én fejemet szedik le érte. Plusz, mivel Darren kölyke vagy, ezért nekem is fontosnak kell lenned, mert szeretem őt, és nem akarom, hogy neki rossz legyen. Mondom a lánynak nagyon komolyan, de halkan, mintha csak szégyellném magam azért, mert ezt mondom. De igazából még mindig az bánt, hogy Darren így talált ránk, szóval... Felsóhajtok és próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Amikor a kezét nyújtja, odalépek és felsegítem. Kicsit még pislogok és kapkodom a fejem ide-oda, de csak összeszedem magam, és elmondom, hogy én mit szeretnék. - Szerintem ne szegd meg a büntetést. Csak rosszabb lesz. De... Akkor arra kérlek, hogy ne nyúlj a szerszámokhoz. Majd mondom, miket adj oda és ilyenek. Csiszolni csiszolhatsz és ha az jó, akkor a végén megcsinálhatod a lakkozást, már úgyis tudod, hogy mi kell hozzá... Utalok arra, hogy pont a lakkot csepegtette végig a padlón, de korántsem vagyok szurkálódó vagy bántó, inkább csak próbálom egy kicsit lazábbra venni a hangulatot. - A kávé meg a szendó lehet a tied. Bökök a fejemmel a kis csomag felé, amit Darren hagyott itt, elvileg nekem. Aztán megnyalom a szám szélét és ahhoz az állványhoz lépek, ahol a falapokat tartjuk és leemelek egy nagyjából kétszer két méteres darabot. Ebből fogjuk kivágni a darabokat. - Utálod? Én... Én nem tudom. Én sose jártam iskolába. Itt is sak az van megadva, hogy hány centis lapokat kell vágni, azt pedig könnyű lemérni. Van kedved berajzolni párat? Kérdezem, miután az asztalra fektetem a lapot, ráteszem a tervrajzot és előhalászok egy vonalzót, mérőszalagot és egy grafitceruzát.
*A fiú szavaira még a szám is tátva maradt első körben, pedig azt aztán nehéz elérni. De végül nem tudtam, hogy most mérges legyek vagy hagyjam az egészet. Hát… az előbbi nem volt ildomos, az utóbbi meg nem ment, így maradtam a középútón és csak reméltem, hogy nem gőzöl be megint. * - Azért mert Darren _lánya_ vagyok, még nem jelenti azt, hogy neked is bírnod kell a burám. Ha megkedvelsz magamért kedvelj és ne miatta. Ha meg utálsz, hát utálj… szíved joga és Darren sem fog hisztizni mert épp nem vagyunk puszipajtások. * Vontam meg a vállaim és nem véletlen hangsúlyoztam ki, hogy lánya. A kölyke… nos, magam is így neveztem még pár napja, de kölyke a kutyáknak van márpedig nem vagyok kutya, szal teszek magasról, hogy mi a megszokott és mi nem farkaséknál. De a szavaimban nem volt semmi él vagy fedés. Mindössze nem szerettem, ha más miatt akar valaki szeretni vagy jóban lenni velem. * - Darren meg tudja, hogy milyen flúgos vagyok mostanság, szóval ha bajom esik nem téged fog elővenni hanem még jól ki is röhög engem. Aztán ha nem halt bele, meg esetleg megmondja, hogy legközelebb ne legyek hülye. De azért annyira béna nem vagyok, hogy ezekkel megsebezzem magam. * Mosolyodtam el, és ha mégis akkor most mi van? Egy két perc és beheged. Na de mindegy, nem fogok magamban kárt tenni, hogy a regenerációm élvezzem. Nem szeretem ha fáj. A segítségét jól nevelt gyerek módjára megköszöntem és a válaszára figyeltem, amire egy halvány mosolyt engedtem meg.* - Rendben, nekem így jó és nem kell félteni a szerszámaidat. Nem piszkálok semmihez… de azért arra számíts, hogy nem vagyok asztalos és most csinálok ilyet elöször, szóval nem biztos, hogy tökéletes lesz és minden ügyetlenkedés nélkül sikerült. * Figyelmeztettem, mert valóban így volt. Azt meg nem akartam, hogy kiboruljon. Nem hiszem, hogy Ő is olyan jót nevetett volna mint Én, ha - épp tudnék még nevetni – magamra borítom valamelyik lakkos bödönt. De hát ami nincs kizárva még esedékes lehet. Legfeljebb megint lehurrog és legfeljebb itt hagyom, aztán csináljon amit akar. A felajánlására csak felvonom a szemöldököm. Ez még akár baráti gesztusnak is beférne.* - Köszönöm, de mielőtt jöttem tápoltam be és többnyire csak reggel kávézom. Szóval, jó étvágyat. * No meg amúgy is ha éhes lennék kimegyek és hozok valamit de én a gumicukrommal is elvagyok akár napokig is. A kérdésére csak összevontam a szemöldököm, de nem is arra válaszoltam először.* - Hogyhogy nem jártál iskolába? Egyébként szívesen lemérem meg berajzolgatom, de mint mondtam sokat ne várj… * S ha ezek ellenére is megengedte, akkor oda tipegtem és kissé felfeküdve az asztalra neki láttam rajzolni. Hát kicsi voltam na, muszáj volt feküdnöm, hogy elérjem a felső vonalakat. S egész jól is haladtam, míg meg nem löktem a fadarabot és nem csúszott meg a kezem. No meg persze a kisebb lökéseket észre sem vettem mikor elcsúszott a vonalzó. Így ez aztán igazán csálé lett már az elején, de ahogy megcsúszott a ceruza feltekintettem a másikra, hogy most mi lesz…* - Bocs… van radír vagy ilyesmi? * Kérdeztem, hogy ki tudjam javítani. S ha nem küldött el a fenébe, hogy majd inkább Ő, akkor a második próbálkozásra sem lett tökéletes, de legalább használhatóbb… valamivel. *
Jó hát nem fogok elkezdeni veszekedni vele. Felfogom, hogy ő mit gondol erről az egész helyzetről, és azt is, hogy nem értünk egyet. Kicsit sem. De ez persze azért is lehet, mert Ashley még nem szokott hozzá ahhoz, hogy farkas, és itt azért kicsit máshogy kell kezelni az ilyen kapcsolati dolgokat. Majd megpróbálok odafigyelni, hogy milyen jó tulajdonságait tudom megszeretni, biztos neki is akad valami olyan, ami szerethető. Nem akarom utálni, csak hát rossz volt az indítás. - Igyekezni fogok. Csak ennyivel biztosítom arról, hogy nem Darren miatt táplálok majd érzéseket az irányába és vissza is térek a teendőkhöz. - Én se vagyok asztalos, szóval szerintem tuti össze fog dőlni a végeredmény... De legalább Darren látja majd, hogy megpróbáltuk. Nézek rá egy kicsit csibészes mosollyal, mert tényleg bízom abban, hogy más is úgy látja, hogy a szándék a fontos. Abból pedig részemről biztosan nem lesz hiány. Én sem nyúlok hozzá a kajához. Ha a lánynak nem kell, akkor azt hiszem, hogy ott is fog maradni. Azért elpakolom egy félre eső helyre, hogy ne legyen útban vagy ne borítsuk le véletlenül. - Kilenc éves koromtól kezdve a halászokkal dolgoztam a kikötőben. Más idők voltak, nem lehetett mindenki iskolás, amikor otthon alig volt mit enni... Nem akarok szemrehányó lenni vagy ilyesmi, egyszerűen csak arra utalok, hogy amikor én voltam vele egykorú igazából, emberként, akkor kissé más életvitelt folytattak az átlagos emberek, mint amilyet most lehet látni. De nem akarom őt a saját, régi életemmel untatni, szóval ha csak nem kérdez, ennyiben hagyom a dolgot. A kérdésére felé hajítok egy radírt, a kérdés már csak az, hogy sikerül-e elkapnia. Mivel elég sok dolgot kell kivágni majd, fogok én is egy falapot és elkezdek rajzolni én is. Hasonlóképp bajlódom, mint ahogy Ashley. Én sem vagyok profi, sőt. Ennek ellenére nem adom fel a dolgot, próbálom a legjobbat kihozni a dologból. - Fél tíz van. Sose leszünk kész vele... Nyöszörgök egy sort lemondóan két radírozás között. Ha gy haladunk, akkor ma biztosan nem lesz időm négy órát bóklászni az erdőben. Nem is tudom, hogy ezt sajnálom-e vagy inkább örülök neki...
*Az igyekezetére bólintottam. Nos, akármi is lesz egyet tudtam… Darren meglakol a büntiért még akkor is, ha a valami jó sül ki belőle. Nem a büntetés zavart, vagy a lehetetlen küldetés, hogy ebből valami használhatót hozzunk össze. Hanem, hogy összezárt egy vadidegen emberrel, izé… farkassal. Hajm.. sosem szokom meg. * - Nézd… ha Ő nem is, Én biztos értékelni fogom, ha összedől. * Persze Ő nem erre gondolt, de a vigyor az arcomon elárulhatta, hogy nem fogok messzemenő következtetéseket levonni. Ráadásul nem is igazán érdekelt, hogy ha összedől, akkor az Darrennek csak anyagi kár. Na mintha ez meghatná. No mindegy. A szavaira persze figyeltem, kicsi vagyok, de tudok több felé figyelni. Legfeljebb kevésbé hatékonyan.* - Nem vagyok jó töriből. De mennyi idős vagy? * Pillantottam fel rá, hisz azért a 17 és a 128 elég nagy intervallum ahhoz, hogy meg tudjam tippelni. * - Egyébként, ha élve megússzuk ezt az egészet és legközelebb sem akarunk egymásnak esni, akkor segíthetek… Márha egyáltalán érdekel a tanulás. * Ajánlottam fel. Rám aztán ne mondja senki, hogy nem vagyok segítőkész. Plusz ügye nem árt betartanom az ígéretemet sem. Persze ez csak is a nap alakulásától függ. Ha nem vergődünk zöld ágra evidens, hogy a hátam közepére sem kívánom nem még, hogy együtt csináljunk bármit is.* - Milyen volt akkoriban? *Kérdeztem rá finoman a emberi múltjára, már ha az még az emberi volt. Sosem tudni, hogy kit mikor és hány évesen változtattak át. Arról meg senki nem szeret beszélni. Legalábbis ahogy eddig észrevettem. A felém hajított radír tova is repül, hisz nem raktam le időben a ceruzát, hogy elkaphassam. De egy kisebb nyöszörgés árán már érte is vonszoltam a hátsóm és visszatérve munkához láttam.* - Hosszú a nap és az éjszaka is… szóval, ha nem végzünk, hát IJ. Tovább élvezzük egymás társaságát.* Mosolyodtam fel halványan. Nem épp úgy néztünk ki, mint akik tényleg élvezik egymás társaságát. De ezzel nem lehet mit kezdeni. * - Nézd a jó oldalát… addig sem kell eleget tenni a büntetés másik felének. Gondolom nem azért kaptad a farkasalakot büntetésnek, mert annyira élvezed. Mi bajod vele?* Legalábbis bíztam benne, hogy nem csak engem szívatott meg Darren, hanem a másikat is. Oké, ez egy kicsit rosszmájú volt, de na, a büntetés azért büntetés, hogy mind a ketten szívjunk vele. Már pedig Én fogok rendesen. De azt nem értettem, hogy a másiknak mi baja a farkasával. Oké, nálam egyértelmű volt, hogy mi bajom a sajátommal. Legalábbis számomra. De én csak egy hetes vagyok, a srác meg ettől jóval idősebb.* Közben persze a kezem nem állt meg, és már kezdtem azt hinni, hogy a vonalak sosem fogynak el meg az újabb lapok, amiket be kell rajzolni. A radír az vészesen kopott és bíztam benne, hogy van tartalék belőle, de néha-néha inkább be-be kaptam egy cukrot, hogy ezzel is enyhítsem a szenvedésem. A savanyú gumicukor, mindenre gyógyír, csak épp életeket nem ad vissza. De ezen most nem szabad gondolkodnom, szóval vissza a feladathoz. S mikor végeztünk a rajzolással feltekintettem Jamiere. * - Szóval mi a következő? Az stimm, hogy kivágod… de addig Én, mit csináljak? Mellesleg megmutathatnád, hogy hogyan kell egy ilyet kivágni. – s még mielőtt ellenkezni kezdett volna feltartottam a kezem, hogy várjon még vele – Természetesen csak is úgy, hogy mögöttem állsz és fogod a kezem. Ha már levágom a sajátom, akkor a Tiéd se ússza meg. * Persze ezt csak ugratásnak szántam és arra akartam célozni, hogy mögöttem van, irányítja a kezem és stb. Hogy így biztos nem lehet semmi bajom. De nem akarok állni és csak nézni, ahogy dolgozik.* - Egyébként ezeket a vackokat milyen izékkel fogatjátok össze? Vagy, hogy lesz belőle egy? * Egy asztalos most sírva verte volna a fejét a falba, ha meghallotta volna a kifinomult szakszavaimat. De lássuk be, a vacak mindenre helytálló és asztalos sincs a közelben. Én meg túlságosan is a jelenben éltem, egy olyan területre tévedve, amiről gőzöm sem volt.*
Csak egy kicsit, félszegen mosolyodom el a gondolatra, hogy Ashley értékelni fogja, ha összedől ez az izé. Én mondjuk nem biztos, mert hát a befektetett munka,meg minden... Ebből a merengésből csak a kérdése zökkent ki. - Ööö, hatvankilenc vagyok. - felelem neki sután - Amúgy nem tudom. Szerinted jó lenne? Mármint a tanulás. Tudod, sok dologban kell fejlődnöm, de arra nem gondoltam, hogy akár az eszemet is csiszolhatnám. Ezen most tényleg elgondolkodok egy kicsit. Aztán eszembe jut Masa is. Tényleg, fel kellene hívnom! Meg persze megkérezném tőle is a dolgot. Vajon örülne neki, ha okosabb lennék? Biztos... Melyik lány nem örül, ha okos ismerősei annak? De ezen sem agyalhatok sokat. Megértem, hogy Ashley érdeklődik, ennek ellenére eleinte csak pislogok és darabosan beszélek. Biztosan vannak nálam sokkal érdekesebb történetű farkasok is a falkában... - Hát igazából... Annyiban volt más, hogy nem volt ennyi technikai dolog és az embernek nem igazán volt választási lehetősége. - motyogom, miközben a dolgomat végzem - Szóval, ha szegénynek születtél, akkor dolgoznod kellett és nem tanulhattál, és nem kellett azon gondolkoznod, hogy milyen egyetemre menj vagy ilyesmi. Én dolgoztam, mert szegények voltunk. Igazából ennyi. Nem akarom kioktatni,meg megbántani se, hogy esetleg azt érezze, hogy dorgálom. Nem tehetünk róla hogy mikor születünk meg, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy az én "koromban" Ashley-nek elég sok szenvedésből állt volna az élete. - Nincs bajom a farkasommal. - vigyorgok rá a lányra felpillantva a rajzolásból - Csak Darren szerint többet kellene mozgatnom, mert jót tenne. Hát... Most biztos eléggé le fog fáradni majd. Utóbbit kissé gyerekes daccal teszem hozzá, tekintettel arra, hogy bár tűröm, de nem mindig élvezem a büntetést. És ez most valahogy nem esik jól, már csak a történtek és a verekedés emléke miatt sem.
Amikor elkészülünk a rajzokkal, vetek egy ellenőrző pillantást a saját munkámra, majd a lányéra. Jó lesz ez, legalább is jobb, mint vártam. Kicsit megrökönyödök a gondolatra, amivel Ashley előhozakodik. Szóval, először válasz nélkül lépek a nagy fűrészgéphez és bekapcsolom. Hangosan zúg fel, de mivel farkasok vagyunk, nem fog nehezünkre esni, hogy ezen át is halljuk egymást. - Gyere ide. - szusszanok fel és rájövök, hogy egy kicsit izgulok. De miért? Nem tudom... Amíg a lány odajön, én fogom a saját lapomat és óvatosan a fűrészgépre fektetem, hogy majd csak tolni kelljen. Nagyot nyelek és kissé összeszedetlenül utasítgatom Ashley-t. - Tedd ide a kezed a lap végére. - mutatok rá a fára, majd bizonytalan és kissé félős mozdulatokkal finoman fogom meg a kezét és teszem a megfelelő helyre. - Majd csak előre kell tolni a vonal mentén. Először a széleket vágjuk le, aztán majd darabolunk. Mélyet lélegzek és erőt veszek magamon, hogy beálljak a lány mögé. Hátulról átfogom a kezeit, ráhajolok, melynek következtében az egész testem az övéhez ér. Ez most nem olyan, mint amikor szüksége volt a farkasom nyugalmára. Ez most... Egyáltalán nem szükségszerű és igazából... Mindegy, koncentráljunk a feladatra! Kissé erősebben fogok rá Ashley kezére, az állam pedig a jobb vállán pihen. Majd finom, de mégis határozott lökéssel nyomom előre őt és a kezét, azon keresztül pedig a falapot, ami becsúszik a fűrészhez és forgácsot köpködve szabadul meg a feleslegtől. - Lassan és finoman... - nem tudom, hogy miért suttogok, de suttogok - Nem szabad kapkodni, mert kezdhetjük elölről... Egyelőre egészen jól haladunk, bár arról fogalmam sincs, hogy mindketten zavarban vagyunk-e vagy csak én érzem, hogy az egész fejem vörösben úszik.
*Bár nem igazán látszott rajtam, de kíváncsian vártam a válaszát a korát illetően. Valamiért a farkasok fel kelltették az érdeklődésem. A kérdés csak az volt, hogy tudok-e egyáltalán kérdezni vagy kapásból egymásnak esünk, és így vagy úgy de elvállnak az útjaink. Nos, most is az utóbbi lett volna, de ezt nem tehettük meg. A válaszára összevontam a szemöldököm, de míg emésztettem csendesen végig hallgattam a további mondandóját. A kérdésre azonban elmosolyodtam.* - Egy kamasztól kérdezed, hogy érdemes-e tanulni? – vigyorogtam – Nézd, nem fogok hazudni. Én utálom az iskolát, de ezzel nem vagyok egyedül. Azt hiszem ez ilyen kamasz betegség, amit majd kinövünk. De azt én is elismerem, hogy bár most még nem érzem, de a tanulás hasznos dolog. Persze ha venni kell egy kiló kenyeret, nem másod meg harmadfokú egyenlettel kell fizetni… de később jól jöhet. Add egy alapvető intelligenciát vagy mi a szöszt. S a tanulásba még nem halt bele senki. No meg akadnak érdekes dolgok is alkalmanként… Szóval szerintem nem ártalmas ha tanulsz. Bár a helyedben én nem ülnék iskolapadba, de vannak magán tanárok meg ilyenek. De a padnak is meg van a maga varázsa, szóval akár be is iratkozhatsz egy iskolába. Nem tudom, hogy mit tudsz vagy mit nem az alapvető dolgokból. De ha még el is fogadod, a segítségem én maximum a kilencedikes anyagig tudok segíteni jelenleg. Nagyon úgy tűnik, hogy idén meghúznak. * Húztam el a számat kissé. Imádtam ezt a magántanulósdit. De segítség nélkül nekem sem könnyű az újat tanulni. S van egy sanda gyanúm, hogy bizony be kell pockolnom Samhez, hogy egy kicsit is értsem. Na ahhoz meg semmi kedvem nem volt. Bár még mindig jobb, mintha Darren orra alá dugnám a matekfüzetet, hogy; „ hééé… itt egy grafikon szép hullámos meg minden, de mi a frászt akar mutatni?” Na erre a gondolatra csak nevetnem kellett, és nevettem is még ha a szemeim nem is nevettek velem. Aztán elszégyelltem magam, hisz így úgy tűnhetett, hogy a másikon nevetek és gyorsan magyarázkodni is kezdtem.* - Bocs, csak magántanuló vagyok és elképzeltem, ahogy Darren orra alá dugom, a matek füzetem. * Na, erre már megint vigyorognom kellett, de reméltem, hogy egy percig sem hiszi, hogy rajta nevetek. Mert nem volt így, egyszerűen csak nekem az ugrott be, hogy milyen bamba képet vágna Teremtőm. A válaszára elhúztam a szám és egyértelmű volt, hogy nem éltem volna abban a korban. Vagy nem sokáig.* - Hát… most is van ilyen, hogy nem mindenki tud egyetemre menni. De annyiban talán jobb a helyzet, hogy most már vannak államilag finanszírozott iskolák és képzések. Annyi az egész, hogy jól kell tanulnod. Ami a munkát illeti, nem hiszem, hogy Apu a lelkére venné, ha kevesebbet tudnál itt lenni. Talán még őrülne is, hogy tanulsz.* Biztattam továbbra is egy mosoly kíséretében. Persze nem voltam biztos Darren reakciójában, ezért fogalmaztam feltételesen. De nem volt egy hajcsár. HA az lenne, már nem élnék. Kapásból ketté kapott volna az első találkozón.* - Akkor nem értem, hogy miért ezt kaptad büntetésnek. Mellesleg azt mondta, hogy farkasalakban kell lenned. Farkasalakban is tudsz feküdni. * Vontam össze a szemöldököm, de végül megvontam a vállaim. Darren úgy is lóg egy magyarázattal legfeljebb majd ezt is belesűrítem. Az meg, hogy Jamie nem látja az ilyen kiskapukat, nem az én dolgom. Talán akkoriban súlyosabb következményei voltak annak, ha valaki meglátta ezeket. Már pedig én tuti levívtam volna magamnak, hogy csak azt mondta, hogy abban kell lennem. Azt nem, hogy mit csináljak…
Ahogy felzúg a gép, élesen hasít végig a fejemen, a dobhártyámon keresztül. S befogva a fülem, kell pár perc mire hozzá szokok. Hülye farkas hallás… hogy ezt Én mennyire tudtam gyűlölni. Aztán ahogy megszokom, eleget teszek a közben elhangzott kérésnek, mert még így is hallottam.* - Bocs, még nem szoktam meg és ez emberként is hangos, nem még farkasként… * Vontam meg a vállaim menetközben. Ezen nem volt mit szépíteni, sajnos vagy sem. Nem voltam hozzászokva és sokszor még idegesített is, hogy még azt is hallom, hogy Steven a ház másik végében lévő fürdőben épp pisil. Na de, ahogy odaértem követtem az utasításait és a mutatott helyeken meg is fogtam a fát. A további monológjára csak halványan bólintok. Na nem azért mert bizonytalan vagyok, hanem mert nem merek nagyobbat, nehogy megcsússzon a lappal együtt a kezem. Várom, hogy mögém álljon és a mély lélegzetét nem tudom hova tenni, de nem is akarom. Ahogy rá fog a kezemre izgalom tölt el, hisz ilyet még nem csináltam. S ahogy megérzem a gyengéd, de mégis határozott lökést, ami folyamatos tolásban folytatódik, hagyom, hogy irányítson. Kicsit még a nyelvem is kidugom, annyira koncentrálok, hogy ne rontsam el még véletlen sem a pillanatot. Érzem a vállamon az állát, arcomon a meleg lélegzetének simításait, hallom szíve minden dobbanását, de csak a kezeink mozdulataira figyelek, melyek a cél felé haladnak velünk együtt… Halk utasításaira elmosolyodom és el is vétem az első hibát. Ebben a helyzetben fordítom váratlanul oldalra a fejem, hogy ránézhessek, és a mozdulattal együtt a kezem is bemozdul abba az irányba, így máshol darálva tovább a fát fűrészport szórva széjjel. De a borostája végig szánkózik az arcom azon felén. Hogy én mennyire utálom a borostát… s biztos vagyok benne, hogy most széép piros lett az arcom azon része. Pedig nem is voltam zavarban egy percig sem. Jamie az Jamei, egy idős farkas, aki az apám is lehetne, ha nem a nagypapám. No meg, egyébként sem érdekeltek a fiúk.* - Legközelebb borotválkozz meg légyszi, ha már ilyen intimnek mondható helyzetbe kerülünk… Érzékeny a bőröm és szúr.* Jegyzem meg vigyorogva, kissé az alsó ajkamba harapva hisz nem tudtam, hogy mikét reagál rá és most szívesen ugrattam volna tovább, de eddig sem igazán díjazta a dolgot. Nem húzódtam el, még csak a fejem sem vontam odébb, és ha épp ő maga nem tette, akkor bizony egy-két centire az arcától szólaltam meg. S a lélegzetem szinte felperzselhette, hisz meleg volt idebenn. Hogy mi lett a fával és merre is rántottam ki? Nos ez csak attól függ, hogy Jamie mennyire ügyes. Viszont ha menti a fát, akkor nincs módja elhúzódni és talán még kissé közelebb is kell hajolnia, hogy rendesen lásson a vállam felett. *
Egyelőre egészen jól haladunk. Miközben dolgozunk, próbálok a korábbi szavaira fókuszálni és komolyan elmerengeni azon, hogy milyen lenne iskolába járni. Nem tudok semmit róla, azt leszámítva, hogy régen, a dokkoknál mindig láttam délután a bőrtáskás ficsúrokat, akik hazafelé megálltak a tengernél, hogy kavicsokat dobáljanak. Sokszor szerettem volna a helyükben lenni, de nekem már csak a dokk bűzös-mocskos dobozai jutottak. A képek szakadoznak a fejemben, mert hát azért itt van előttem egy lány és én eléggé közel kerültem hozzá... Mármint csak fizikailag, de ez talán még rosszabb, mintha más értelemben történt volna valami. Alig merek még levegőt is venni, és ahogy csak lehet, próbálom figyelmen kívül hagyni a testünk körül összefonódó langymeleg energiákat és azt a furcsa vibrálást és zsibbadást, ami a tenyerembe kúszik, ahogy Ashley kezét tartom. Pont aprón megköszörülöm a torkom, amikor ez a kis buta felém fordítja a fejét. Hirtelen csap le a gondolat, hogy na most mégis mi a fenét akar? Érzem, ahogy a borostám kissé megkarcolja az arcbőrét, egy pillanatra megállok és a szemeibe nézek,majd bármiféle mozdulat nélkül csak a szememet kapom a fa felé, és átfut rajtam a kétségbe esés, hogy ennek annyi. Ösztönösen húznám vissza a falapot, de ahogy megpróbálom, a testem közelebb préselődik Ashley-éhez, és úgy vagyok vele, hogy inkább hagyom a franca, ez már úgyis veszett fejsze nyele... Meg egyébként is be vagyok szarva. Levegőt sem merek venni, a szívem totálisan meghülyült, úgy ver... A pislogást, mint olyat pedig elfelejtettem. Kissé eltátom a szám. Mi a francért harapdálja ez a száját? Mi... Miért olyan izé a hangja? Ez-ez most játszik velem?! Nagyot nyelek. Ha most elhúzódom, az totál égés, tekintve, hogy az egyértelművé tenné, hogy iszonyatosan zavarban vagyok. De ha nem húzódom el, akkor azt hiszi, hogy ez nekem most jó és hogy kényelmes és hogy.... Úristen, Darren!!! - Ne... Én nem gondoltam, hogy bárkivel is... Nyöszörgöm továbbra is egy-két centire az arcától elhalóan. Nincs az a pénz, hogy ilyen könnyűszerrel elismételjem, hogy kiejtsem a számon az "intim" szót. Pislogok. Nagyot. Az izgalmam és a zavartságom pedig csak tovább tetőzi, hogy mindenféle érzelem nélkül, talán a régi idők emléke gyanánt _odalent_ sincsenek nyugalomban a dolgok. Amikor ezt realizálom, kétségbeesve, minden létező pánik gombot nyomogatva fordulok el, kerülöm meg az asztalt, kapcsolom ki a fűrészt és csinálok úgy, mintha annyira szakavatottként felmérném a károkat. - Ezt még ki tudjuk javítani. Csak... Csak szintbe kell csiszolni és aaa másik oldalán hozzáadni ezt a három centit. Beletúrok az egyébként is kócos hajamba és vészesen gyorsan keresni kezdek egy ceruzát. Ceruzát?! Áááá, grafitot, grafitot! Igen, meg is van, szóval oké, akkor behúzom a másik oldalon. - Akarod egyedül...? Nézhetem innen is... Szólok oda a lánynak, megtámaszkodva a fűrészelő asztalon. Te jó ég, ezt nem hogy nem mosom le magamról, de ha Darren fülébe jut, garantáltan ki fog herélni! Innom kéne... Egye meg a fene, ráfanyalodok a kávéra, hiszen más most nincs, nekem pedig mintha vattapamacsokkal lenne kitömve az egész szám.
*Ahogy oldalra fordítottam a fejem, pár pillanat múlva éreztem, hogy Jamie húzza, tolja a kezeim. Hát, ha tologatni van kedve, tegye… most amúgy is csak Ő figyel a munkára és eddig is csak Ő irányított. De Ő sem foglalkozik vele sokáig, csak érzem, hogy egy kicsit rátart, hogy ne darálja tovább az anyagot. A háttérben a fűrész monoton, fülsértő zenéje, Jamie heves és össze-vissza szívdobogásával, most egy kissé kaotikusan hat. Ahogy kék szemei kissé meredten néznek rám, majd lejjebb vándorolva az épp harapdált ajkaimra. De csak egy pillanat volt az egész, hisz már szájtátva emelte vissza a szemeimbe. Át futott a buksimon, hogy most ez meg mi… ilyen csak a filmekben van. De nem szóltam, csak tovább kínozva ajkaim nyeltem vissza a további ugratást, miközben kissé mosolyra húzódtak a vonásaim. Kissé eltartott mire válaszolt, egy újabb nyelés következtében. De a szavai kuszák, mintha nem is itt lenne és bizonytalanok. Mancsom kihúzom a keze alól és finoman az arcára simítom. A farkasom és a vele kapott új erő miatt, mindenre vigyázok és a mozdulataim sokkal lágyabbak azóta, hogy összeroppant a kezemben a pohár mikor kissé rászorítottam, hogy melegedjenek gyorsabban. Így szinte minden mozdulatom, akár még érzékinek is mondható… jelentsen ez bármit is.* - Semmi baj Jamie, csak ugrattalak… sajnálom… * Hagytam abba az ajkaim rágcsálást és egy szélesebb mosoly kíséretében, mozdult meg a hüvelykujjam, hogy végig simítson a másik borostáján halk, sercegő hangokat hagyva maga után. Az ujjaimon a bőr sosem volt olyan érzékeny, mint az arcom vagy a nyakam. De az egész, talán ha fél percig tart, hisz Jamie minden előzmény vagy válasz nélkül távozik az asztal másik felére és a nyers hangok is elhalnak. Mancsom visszahullik magam mellé és kissé lesütött szemmel hallgattam, amit mond. A mozdulata viszont arról árulkodik, hogy feszült vagy haragszik? Én akkor szoktam ezt csinálni, ha nem tudok egy helyzettel mit kezdeni, vagy a dührohamom próbálom csillapítani.* - Jamie… valami baj van? * Kérdeztem rá kissé bizonytalanul, de tekintetem egy percre se vettem le a másik kapkodó mozdulatairól. Ám a kérdésre csak felvontam a szemöldököm és értetlenül álltam a dolgok előtt. Nem tudom, hogy mi ütött belé vagy mi ez a nagy engedés a részéről bár sejtettem, hogy távol akar maradni Tőlem. Ez pedig keserű ízt hagyott a számba…* - Már nem félsz, hogy levágom a kezem? – húztam el a számat – Egyébként meg nem, abból semmi jó nem sülne ki. De ha távolságot akarsz tartani, ám legyen… Csináljuk amit kell, aztán húzzunk a francba innen. * Hangomban nem volt semmi él vagy szemrehányás. Az égvilágon semmi nem volt benne és a korábbi mosolyom, az első vágás miatt érzékelt izgalmam csillogása is a semmibe lett. Ugyan olyan üres volt a tekintetem, mint mikor megérkeztem. Valahol mélyen pedig ott pislákolt benne, hogy megbántottság. Nem értettem, egyszerűen nem tudtam hova rakni, hogy miért lett ilyen a másik, pedig kezdtem azt hinni, hogy legalább erre az egy napra normálisan tudunk viselkedni egymással, még ha felejtve nem is, de kissé háttérbe szorítva, hogy muszájból vagyunk itt. Megpróbáltam rendesen viselkedni, de láthatóan ez sem volt jó… Nagyot sóhajtva másztam fel az egyszerű munkaasztalra és a gumiscukros zacsim az ölembe véve, lehajtott fejjel kezdtem el lóbálni a lábaim. Nem… még mindig nem értettem, akárhogy pörgött a buksim rajta.* - És még Én vagyok kezelhetetlen… * Morogtam egy cukrot rágcsálva, csak úgy magamnak és még arról is megfeledkezve, hogy a másik bizony még így is érti, elvégre farkas vagy mi. De én csak így vártam, hogy kivágja azokat a szarokat aztán haladjunk valamerre.*
Kezdőlap
//
//
