*Raven kezére csak a homlokom ráncoltam, ahogy visszaemeltem a tekintetem rá*
- 16 vagyok… nem egy matuzsálem. * S bizony előrébb hajolva egy röpke pillanatra megöleltem. Nem volt hosszú, nem volt belsőséges, de nekem ez esett jól és kész. Nem fogok itt hivatalosodni, azt meghagyom a nagyoknak. Azért vannak. Mikor kilépett még biccentettem egy utolsót és innentől minden figyelmem Darrené volt, ahogy a tekintetem is összeolvadt az övével, miközben nyugodtan rágcsáltam a cukrom, úgy tartva, hogy Ő is elérje. A szavaira elmosolyodtam, ennyire részletesen még nem tértünk ki rá, bár ezt magamtól is tudtam.*
- Igen, zavar. De ha kölyköt akarsz… szólj és akkor csak farkasként találkozunk. Ha pedig emberként is akarsz, akkor szokj rá az emberibb megnevezésre. * Kacsintottam rá, tudhatta, hogy ragaszkodom hozzá, de mivel megalkuvó volt, így csak hülyeségnek szántam a dolgot… félig. *
- Köszönöm, hogy megpróbálod. * Persze értékeltem, még akkor is ha elviccelem olykor a dolgokat de meg volt a magam esze, hogy lássam a másik igyekezetét is és ne csak a magamét. Ahogy a saját hibáim is észreveszem és nem csak másokét. Viszont ahogy rá tér az Ő kérdésére csak lesütött szemmel hallgatom. Tudom, hogy nem ártani akar a szavaival, de szégyellem magam miatta. Már akkor szégyelltem mikor kimondtam, de már késő volt. *
- Tényleg sajnálom… nem akartam Darren. De néha előbb jár a szám, mint kéne. Vigyázni fogok. Vagy legalábbis mentálisan közölni, ha már teszem. * Ígértem meg komolyan és érezhette, hogy hiába ütöttem el a dolgot az utolsó megjegyzésemmel, komolyan gondoltam és vigyázni fogok. A simítására belefordítottam a fejem a tenyerébe ismét, ám a kérdésére csak sóhajtottam lemondóan. De a tamagocsira elvigyorodtam… rá is rá ragadt az én buta elnevezésem. *
- Nem tudom Apu… alapból játékos mindenkivel, ez tény vele is az volt, mikor találkoztunk. Aztán ahogy felmerült a falka távolságtartó, gyanakvó, ahogy azt kell. De az emlék áradat után minden megváltozott… Másnak már neki rontottam volna, de mikor megütöttem nekem fájt. Nem fizikálisan, mert nem bántott és ütni megtanultam, így még csak nem is a kezem… hanem belülről. Az emlékeit láttad, azt is, hogy én miként reagáltam rájuk… még csak nem is tudok táncolni, soha nem is tettem. Nem bűvölt meg senki sem emberként, sem farkasként. Könyörgöm… Samet állandóan megverem, mert kiprovokálja. De egy idegen farkassal meg így viselkedik… Nem értem… de… – sóhajtottam egy mélyet – Olyan mintha ragaszkodna hozzá. Mintha felismerte volna a másikat. Pedig nem találkoztam vele korábban. Ryan tesztelte a képességeim, úgy követett, hogy észre sem vettem… Raven mikor rám nézet mikor beszéltetek, megéreztem szinte égette a tudatom a tekintete. Ez aggaszt, hisz valamiért ki vagyok rá élezve… azonban… - haraptam az ajkamba egy pillanatra elhallgatva… - … valahol mégis bízom benne. Mikor énekel megnyugtat, egész haza úton abba sem hagyta. Ez nem fog befolyásolni ebben a hét napban, majd megkérem ne tegye ebben a hétben, vagy nem tudom. Csak szeretném tudni, hogy a farkasom miért ilyen. Mikor felemlegetted a titulusát nekem esett rosszul, mikor az elutasítása került szoba, és ami miatt megosztottam az emlékeket… érezhetted, azt a kétségbeesést azon keresztül, az esetleges elutasítása miatt. Emberként azt mondanám, hogy olyan mélyre hatolt mint Josh tette anno. De ez ostobaság… Joshua a barátom volt, szerettem… szerelemmel vagy valami ilyesmivel. Így ez nem volna helytálló… nem is ismerem. S pont ezért nem értem… ennél jobban nem tudom összeszedni. Minden mást éreztél, talán még többet is. * Sóhajtottam fel a végén, közben a zsebre rakatam az egyik kezem, míg a másik Darren kezén pihent. Muszáj volt éreznem magam mellett. De a zsebembe túró kezem papirba akadt. Ki is vettem, hogy mi ez… aztán eszembe jutott.*
- És míg elnem felejtem, az ok amiért ma összefutottunk volna… az edzés tervem. Én dobtam össze, mert nem szeretnék 150 évet várni mire alkalmas leszek bármire is. Ja és Tark helyet szeretnék _majd_ elfoglalni. * Nyújtottam felé az egyik papírt és a másikat magamnál tartottam az asztalról egy ceruzát fölvéve. *
- Nincs beírva… de Steven átadta az üzeneted. Szóval két nap helyett én úgy döntöttem, hogy heti három napot nálad leszek éjjel is. A vasárnapot megvétózom… a maradék hatból választhatsz… *Mosolyodtam el és vártam az ítéletét. No meg a nem tetszését az edzés táblázat miatt.

//Mi is Raven. A viszont látásra holnap //

//Kellemes olvasást. o.o Kissé belefeledkeztem és későn vettem észre, hogy sokat írok. :/ //

- Sosem hagyom otthon, de csak Ryan szokta értékelni. * Vigyorodtam el, hisz nem úgy hangzott a szájhúzással, mint aki valóban értékelné a dolgot. Persze ezt nem róttam fel neki, fordítva egy ilyen megjegyzést Én sem díjaztam volna jobban. Még viccnek is rossz, lássuk be. A kislány megnevezésre csak a szemem forgattam, de ha neki muszáj a kicsinyítő jelző, én aztán nem bánom. Ne mondja itt nekem azt, hogy sokat akarok. Viszont ahogy a saját Teremtőjét hozza fel csak az ajkam kezdem el rágcsálni. De oké… nem bírom tovább. Pedig muszáj lesz. Senki nem szólt róla még, Victor is csak véletlen említette meg a nevének első szótagját, mikor épp próbált rám tukmálni egy köldök karikát. Nekem meg aztán nem kell olyan vacak, jól meg vagyok anyu gyűrűivel, no meg a láncommal a csuklómon. Bár a gyűrűket levettem és mire ideértünk már nyomuk sem volt. De érezhette Darren, hogy érdekel, még ha nem is kérdeztem végül rá. Ha akarja, majd elmeséli magától és akkor, amikor akarja. Én bizony nem fogom sürgetni, bőven van időnk ilyenekre. *
- Ne ijedezz… nem áll jól és a számon kívül nem hiszem, hogy sok bajod lenne velem. Ha meg igen, akkor miért nem mondtad még? * Vontam össze a szemöldököm. Oké, nem voltam egyszerű teremtés, de nem sűrűn tettem olyat, amitől az Ő haja égnek áll. A többiek már máslapra tartozik.*
- Az volt a cél… csak az utat nem találtam a buksidhoz. Ryan egy szadista disznó… pláne, hogy többször is megismételtetett velem egy-egy mondatot, kérdést, mert nem értette és lusta volt kilogikázni. De azt lesheted, hogy féljek Tőled és a hallgatás nem az én műfajom.*Persze megint nem vittem túlzásba a komolykodást és a magam módján fogalmaztam. Ám ez egy néma fél ígéret volt a részemről, hogy nem hagyom, hogy ideáig eljussunk. Egyrészt emberi természetem sem engedte, másrészt, ha nem tetszik valami, nem tudom befogni a szám. Csináljon a farkasom bármit. Másrészt pedig a farkasomon kívül is megkedveltem Darrent, szerettem. Persze emberként nem úgy, mint az édesapám, de ez nem változtat semmin. Közben persze én is nyammogtam a cukrokat és már az ujjam és a szám is piros volt Tőle, ahogy a fogaim sem maradtak ki, hisz fogott. Azonban nem csak nálam, Darren sem úszta meg fehér fogakkal.
- Jól áll a rózsaszín. * Jegyeztem meg csak úgy mellékesen és utána már elgondolkodva hallgattam a válaszát. Nála a fülbevaló piszkálás, nálam a szám rágcsálása volt a jele, hiába is játszottak közben az ujjaink. De valamiért nem tartottam valószínűnek, hogy belém piszkált volna. Legalábbis így nem és maga a lehetőség is felháborított, ahogy a feltételezés is. Egyik felem elhitte, a másik nem. Éljen egy újabb kettőség, amit Apu is érezhetett.*
- Mikor észlelem, hogy teljesen nyitva van, erre rákérdezek váratlanul. Az apróreakciók is válaszok, és ha hazudik, olyankor nem tudja elrejteni még előlem sem. De nem Ő az első… ott volt Jesse is, veled egy idős Ő is. Olenre rá se bagózott a farkasom, pedig Ő sem mai példány. Jamesnél sem volt… *Ahham… ezt nevezik elszólásnak? De még milyen csúnya elszólásnak, pláne, hogy még feltűnően el is haraptam a mondatot és inkább gumicukrot ettem. Hát ezt mégis hogyan javítsam ki? Sehogy… nem fogok hazudni, sosem tettem. Mikor lenyeltem folytattam.*
- Szóval Jamesnél sem viselkedett így. *Az, hogy felháborodott, hogy James megnyugtatott meg már egy másik téma. Amire ha rákérdez… nos, vagy válaszolok, vagy nem. De eddig nem tudta, hogy Jamesnél jártam és azt sem, hogy miért. Ám figyeltem a reakcióját. Elbízni magam? Most ez komoly? Sosem bízom el magam… ez nem csak az edzéseimben nyilvánul meg, ott is mindig elégedetlen vagyok. Emberként nem vagyok egy ego bomba, bár tény, hogy mind a két felem vakmerő. *
- Ismerem a határaimat és aszerint játszok, de sosem hátrálok meg. Mellesleg nyugalom… ebben a hétben nálad leszek, mint mondtam és nem ellenkeztél, szóval… érezni fogod, hogy ha valami baj volna. De bízz bennem, ez nélkül is szólni fogok. Büszke vagyok, de nem ostoba. Képes vagyok elismerni ha valami nem megy. Nem fogom kockáztatni sem a saját épségem és azt sem, hogy miattam hozz meg egy rossz döntést. Antenna lenyakazna engem, Téged meg lefokozna. *Nekem pedig szükségem van a nyakamra. Ha annyira megakarja tenni, hát tette volna két hónappal korábban csatlakozás helyett. Most már hagyja békében a fejecském, ha már kezdem megszokni ezt a mizériát.
Közben pedig már Darren kezébe került az órarendem, szinte pontról, pontra lebontva, hogy minden a helyén legyen. A mosolyára összevontam a szemöldököm, hisz nem értettem, hogy ez most jó vagy nem. Minden idegszálam szinte megfeszült, hogy mégis mekkora meccs lesz mire ezt lejátsszuk… olyannyira, hogy már a cukorról is megfeledkeztem. *
- Mivel eddig is harcosnak készültem… csak egy farkassal lettem gazdagabb, nem pedig egy teljesen új mentalitással, beállítottsággal. * Billentettem oldalra a fejem. Igen, volt már pillanat, amikor nem épp átokként gondoltam rá. Megtanultam, vagyis inkább magamtól megláttam a hasznát is, nem csak azt, hogy hátráltat. A következő monológjára ravasz vigyor kúszott az ajkamra.*
- Ejnye… azt hitted erre nem gondoltam? Butaság volt. Nem hagytam volna egy ilyen nyilvánvaló kapaszkodót, hogy beleköthess. Ettől többet ültem felette, hogy miként legyen jó. Na de, hogy válaszoljak is… - váltottam vissza komolyra – Sam, egy évvel felettem jár és a bizonyítványa fényévekkel jobb, mint Ő maga. Felajánlotta, hogy segít tanulni és mivel antiszociális, így nem jár bulizni sem. Péntek és Szombat csak hatig van edzésem… míg regenerálódok fakírkodás után, nyugodtan tanulhatunk, ameddig bírjuk aggyal hisz nincs neki másnap suli. Így az a veszély sincs, hogy neki megyek és lebontjuk a Farkaslakot. Ja igen, Szerdán és Hétfőn segítek neki a harcok alapjaiban egy-egy órát azzal a feltétellel, hogy mentorhoz jár a farkasával. Azokon a napokon azért nem is K.O. a napom vége. * Pillantottam fel a papírból, miközben szorgosan beírtam a dolgaim, hogy ne felejtsem el és minden rendben legyen. Időre. Darrennek is feltűnhetett, hogy ott nincs fakírkodás. *
- Mellesleg Stevennek már elkezdtem beadni, hogy van rá esély, hogy idén megbukok… mire eljön az ideje egy hangja sem lesz, addigra megbékél vele. Az iskola meg a tragédiára fogja, így maximum pszichológushoz küldenek, arra meg már ott van James. Nem fogják feszegetni ebben a félévben az eredményeim. De igyekszem ott is teljesíteni. Legfeljebb majd kellemesen csalódik, ha még sem, és kapok egy zsák gumicukrot. *Vigyorodtam el, és a következő szavaira elnevettem magam.*
- Szeretek veled lenni… de… nekem jó, egymás után a három nap, azonban azt vedd figyelembe, hogy éjjel nem maradhatok egyedül… még. Szóval ne legyen se versenyed, se nőzős izéd… szóval tényleg semmi. Ryan nem díjazná, ha átmásznék hozzá… kedvel, de ennyire azért nem hiszem. Victor meg még kevésbé venné jó néven. *Mosolyodtam el halványan, hisz Darren tudta, hogy nem alszom jól. Kevesen képesek elviselni a kialvatlanságot.*
- Visszatérve a táblázathoz… az összes órát nem tudod vinni, bármennyire is szeretnénk. Szóval kell nekem, egy Tark, egy Árny és egy Troll. Nem baj, ha nem mentor, bírom a kiképzést… Apropó… - ráncoltam össze a szemöldököm. – Sajnálom Kathrinát. De nem tehetek róla, hogy csak az motiválta, hogy neked imponáljon. Arra meg magasról tett, hogy lényegében milyen igényeim vannak edzés téren. Különben meg, mióta vélik a nők jó taktikának azt, hogy ha a farkas lányával jóba vannak, akkor az apjánál nyert ügye van? Na mindegy… azért remélem egyszer még visszatér a mentorok körébe és nem vettem egy életre el a kedvét a tanítástól. Csak Tőlem maradjon távol… utálok vásárolni és az üres fecsegése jobban lefárasztott, mint a mentális kommunikáció. Ja és Isabelle… ’asszem így hívják… a tánc sem az én műfajom és nem anyára van szükségem, szóval róla is lemondanék, ha lehet bár vele csak egyszer találkoztam. Tudom, nehéz velem és sok megkötésem van. De csak azért mert haladni akarok és nem csajosodni… azt majd Jenny megoldja meg a barátnője. Csak annyi kérésem van Apu, hogy olyan embert adj mellém, aki nem azért vállalja, mert Te vagy az apám és a falka Ikkumája. * Vigyorodtam szélesen el, persze érezhette Darren, hogy tényleg bánom, hogy fejtőrést okozok neki. De nem kell nekem kimondott mentor… ha hatékony.*
- Mi van még? Hm-hm-hmmm – Vontam össze a szemöldököm a papírt stírölve, hogy ne hagyjak ki semmit. – Ja igen… a Fegyverhasználatot, mint már biztos mondta neked Olen, Ő tartja. Vagyis… csak segít benne, míg nem megyek az agyára. Nem minden alkalommal ér rá, de a penge használatot felügyelet nélkül is tudom tanulni. És ne… nem kell mondanod… - emeltem fel a tenyerem védekezőn, ám kissé elhülyülve a dolgot - természetesen nem másokon terveztem. Viszont mivel Te is jársz futni, gondolom nem gond, ha csatlakozom. A fakírkodást meg nem szívesen engedném át másnak… nem bízom senkiben ilyen szinten. Mentálisból sok óra van… szóval azt nem is kérem. Majd valahogy megbékélek vele, hogy mások is kutatnak a buksimban… *Egy pillanatra elhallgattam, hogy úgy megeméssze a hallottakat, amit így a nyakába zúdítottam hirtelenjében. De csak egy pillanat volt és a kézfejét simogatva az ujjaimmal folytattam.*
- Az éjszakai szúró-próba edzések természetesen nem tervezettek így azokat nem tudom rangsorolni. De véleményem szerint nem ártana ilyen sem, de a vasárnapomat hagyjátok békén. Azt szeretném Stevennel tölteni. Ha netán közbe jön valami, mint aaa… mi is a neve annak, amikor váratlan dolgokkal rohamozzátok a kölyköket, avagy egymást, mármint a rangban helyet foglalókat, hogy alkalmasak-e még a tisztre? Ja meg van… mikor ilyen tesztelésekre kerül sor, ami felborítja a napom. Hát istenem… azok úgy is olyanok, hogy egyben van meg az egész heti cucc. De ha jól értettem, akkor kimondottan semmi bajod ezzel amit összeállítottam. A mentorokat, társakat megtalálni meg van egy heted. Ezt mind Raven kapja most a nyakába. * Vigyorodtam ám leugrottam az asztalról és Darren lábára ültem, ami a támlánál vált ketté, a hátam kissé a támlának döntve, hogy így szemben legyek vele kissé oldalasan.*
- Hoztam neked valamit… * A pulcsim zsebéből egy kicsi, de hosszúkás dobozt nyomtam a kezébe. S ha leemelte a tetejét, akkor csak két kulcs volt benne, egy karikával.*
- Ryannek köszönd… én még mindig nem járok a városba. A kisebbik a bejárati ajtó kulcsa, a másik a szobámé. *S vártam… a farkaslakba nem volt külön szobám vagy lakásom, nem kellett. Így viszont sok ész nem kellett hozzá, hogy mégis hova enged bejárást.*

//Kiegészült táblázat; MpA//

*Darren szavaira tekintetem élénkebben csillogott, ahogy a szemébe néztem. Örültem, hogy nem okoztam neki csalódást, hogy nem csak megkeserítem az életét és nem bánta meg a tettét. Persze a farkasom büszkén húzta ki magát, de ez a büszkeség, önelégedettség emberi felemből nem volt érzékelhető. Vannak hibáim, nem úgy haladok, ahogy azt én akarom. Ezért erősítettem az edzésterven, mint amit eddig folytattam. Emberi felem, nem volt büszke, nem bízta el magát és a pillanatnyi önelégülés a farkasomban is csillapodni fog, tudtam jól. Ez nem az én műfajom, nem hozzám kapcsolódó érzelmek. Mindig van feljebb, mindig van hova fejlődni és ezt tudtam. Majd ha a csúcson leszek, büszke leszek magamra. De ez egy paradoxon. Hisz mindig van feljebb, így sosem lehetek a csúcson. S ott sem bízhatom el magam, mert hamar leeshetek. Tudtam jól. Egyszer bíztam el magam, majdnem tolószékben végeztem. *
- Legalább valaki megvan elégedve kettőnk közül. Ennek azért örülök. * S tényleg örültem neki, még ha nem is értettem egyet a dologgal. Nem volt mire büszkének lennie, talán csak arra, hogy nem dobtam még be a törcsit, de ez bármikor bekövetkezhet. *
- Hmm… ne szerezz be, majd én megteszem, legalább tudom, mit kapsz a szülinapodra.* Csillogtak vidáman a tekinteteim. De lássuk be, vagyok akkora marha, hogy megtegyem. Persze nem én fogok vásárolni, de van internet futár… nem nehéz megoldani. De tuti, hogy egyedi lesz és arra ezek után mérget vehet, hogy meg is kapja. *
- Az a dolgod, hogy aggódj… ettől Apa egy apa… most gondold el, ha épp járni tanulnék vagy bicajozni. * Ó fog ő még más dolgok miatt is aggódni, nem egy másik hím lesz a legnagyobb baja. Egyszer kinövöm a pelust és az első napomon Tarkként jobban fog aggódni, mint most. Vagy mikor vizsgázom és nem Ő lesz az, akivel kikell állnom, hanem egy másik farkas, akit nem befolyásolnak az érzelmei. S pont ezért kímélni sem fog. *
- Igen, ebben igazad van. Azonban egy rangjától megfosztott farkasra máshogy néznek az emberek. Láttam miként viselkednek egy lefokozottal. Ez nem más, mint kudarc… ami azt jelzi, hogy nem érdemes tovább a feladat ellátására, hogy nem alkalmas. Ez pedig… nem volna igaz. De sokszor, nem nézik, hogy miért került rá sor, csak azt, hogy megtörtént. Semmiképp sem szeretnélek ilyen helyzetbe hozni. Nem Gabriell lenne az első és nem is az utolsó akinek képes volnék neki menni miattad. Szeretem a bundám… * Mosolyodtam el halványan. Nem tudtam, hogy mennyit tud a GAbe incidensről, de nem is érdekelt. Bárkinek neki megyek még azzal a tudattal is, hogy ott maradok. Nem tudom miért, nem tudom honnan fakad. De meg vannak a határaim, pláne, ha Darrenről van szó.
Éreztem az energiáin a változást és erre nevetnem kellett. Vidám hangom pedig betöltötte a teret. *
- Könnyű téged boldoggá tenni. * Jegyeztem meg vigyorogva, bár nem tudtam, hogy mire volt ez a változás. Talán arra, hogy nem változtam meg, talán arra, hogy elfogadtam a dolgot. De akárhogy is, akármire is, örültem a reakciójának. De a kérdése jogos volt, amire egy lemondó sóhajt engedtem hallatni.*
- Nem tudom… az iskolai tanulmányaim alatt bajt nem csinálhatok, mert regenerációval leszek elfoglalva. Azonban a többi… nem tudom Darren. De meg kell próbálnom. Azt az idiótát senki nem érdekli és semmi. Hiába keresnék neki valakit, aki eltudja viselni, akit nem tud kiborítani… félek, hogy ha lepasszolom, akkor nem fog tanulni. Szóval megpróbálom, de ha nem megy… nos, nem fogom erőltetni. Hivatalosan nem az én dolgom lenne, csak segíteni akarok neki. Ezért is ajánlottam fel neki, hogy ha az engedélyed adod, akkor egy-egy harci edzésünkre csatlakozhat akár kap mentort, akár nem. De mért jön mindig azzal, hogy egy lány veri meg, ráadásul az Ikkuma előtt? Ő mért nem tudja, hogy nem erről szól ezaz egész és legfőképp nem bontható le nemekre? Régebb óta van itt mint én… *Persze ilyen apróságok belém ivódtak már emberként. De ettől még nem változtat a tényen, hogy Samnek is szembesülnie kellett volna ezekkel. Ismertem a múltját, azonban már egy ideje itt van.*
- Te? Na ne nevetess… sosem fogsz megjavulni. Ha eddig nem sikerült, nem a következő háromszáz év lesz a döntő. *Feleltem vidáman, ám a következő reakciójával ezt be is bizonyította. De már csak a szemeim forgattam.*
- Kényelmes az ágyad… * Vontam meg a vállaim, ezzel megadva a választ is. Az ágyába akart kerülni, hisz más nincs. A többi rangra nem alkalmas a csaj… Legalábbis amit én láttam belőle. *
- Nézd nem tisztem megítélni, hogy ki alkalmas és ki nem. Lehet, hogy más mellett helytáll ha nincs a kölyök teremtőjénél érdekeltsége. Vagy ha valaki lazábban fogja fel… * Próbáltam menti a mentort. De én csak abból tudtam ítélni, ahogy velem viselkedett. Így nem tudtam, hogy miért olyan amilyen. Másokkal nem láttam, de nem is akartam. Nekem ennyi elég volt, hogy lejárassa magát. De mindegy is…
Csendesen hallgattam az újabb neveket akiket nem ismertem.*
- Mindenképp. Nem akarom, hogy te menj. Nehogy megint ugyan az legyen, mint Kathhal. Viszont, biztos hallottál már róla, hogy pár napja beültem a Tarkok aktuális felmérésére… - haraptam az ajkamba – Szóval, ha az engedélyed adod, én Alexandernél is megpróbálnám. Fixre őt szeretném, ha bele megy a dologba. Amilyen nem törődöm, higgadtnak tűnt… nem hiszem, hogy kitudom borítani és Ő még nyugalmat és türelmet is tudna belém plántálni. Talán… * Persze nem tudtam a fiúról semmit, de nem is akartam. Nekem elég volt annyi amennyit láttam. Két védés közben majdhogy nem neki állt kávét csinálni, annyira nem érdekelte a dolog. Ez pedig mulatatott.
A puszira csak halványan elmosolyodtam, és ahogy a vállamra fektette a buksiját egy puszit nyomtam a hajára. A kérdésére azonban megmerevedtem egy kicsit és zöld tekintetem is elkomorodott. *
- Nem azért adtam, mert akarok cserébe valamit. Ha azért csináltattam volna, akkor az edzés tervem ismertetése előtt adtam volna oda. Kételkedtem benne, hogy bele fogsz menni, de sosem így érem a céljaimat Darren. A lányod vagyok és bár nő nemű, de ne keverj össze a sok tyúkkal, akik megvesztegetéssel érik el azt amit akarnak. Ez a minimum, ha már nem követelted meg, hogy veled éljek. Korábban kellett volna, csak most éreztem, hogy itt az ideje. Nem csak a Te ajtód van nyitva előttem, hanem az enyém is számodra. Messzebb van mint Jenny vagy Ryan... de ha mégis kellek, megtalálsz.*Hangom végig komor volt. Sosem szerettem, ha ilyen aljasságot néznek ki belőlem. Persze a többiek azt vallják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Azonban én nem ilyen voltam. Van eszem,tudok ész érveket sorolni és belátom, ha valamiben nincs igazam és el is fogadom. Nem akarnám nem őt, sem mást megvesztegetni. *
- Zavarba hozna, de sötétben nem látszik és nem vagy a vérszerinti Apám… * Vontam meg a vállaim. Nem akartam bús hangulatot kettőnk között, így kissé elhülyéskedtem a dolgot, amit magam sem gondoltam komolyan. De a játékos arcjátékára muszáj volt reagálnom.*
- De menjünk haza… szeretnék ledőlni melléd, ha nincs más dolgod mára. * Öleltem át kissé magamhoz szorítva. Aludni akartam, végre nyugodtan… nem lesz nyugodt, tudtam… de most nem vágytam másra, csak Darrenre és a farkasa közelségére. *
- Közben pedig mesélhetsz a szellemekről… Olen bepalizott… de megígértem, hogy rá kérdezek nálad is. Szóval röhöghetsz… *De még nem mozdultam. Jó volt itt...

*Najó… most komolyan. Olyan mint Jamie? Könyörgöm, hát hova tette Darren az eszét meg a szemét? Soha nem leszek akkor barom, seggfej és balf*sz mint az a gyerek. De mázli, hogy nem is hallottam a gondolatait, így aztán nem keltem ki magamból. NA azokból az edzésekből se lenne semmi. Már csak azért sem mert meg sem jelennék rajta, akkor sem ha Darren fejre áll és forogni kezd. Inkább vállalok még egy hetet mellette önként és dalolva. De hogy a srác közelébe nem megyek az is fix. Imádom Darrent… de ezt még a kedvéért sem. Persze… parancsolgatni lehet. A kérdés már csak az, hogy képes volna-e olyanra rákényszeríteni azért mert uralma van a farkasom felett, amit én nem akarok. *
- Óóó… hát olyat nem hiszem, hogy találok. DE majd varrok rá neked… volt technika órám vagy mi fene… * Vigyorodtam el. Hát nem lesz tökéletes, de na… csak megoldom. Egy nőnek, lánynak ilyet is kell tudnia. Vagy legalábbis kéne. Viszont komoly szavaim után a kérdésére elmosolyodtam halványan.*
- A személyim szerint annyi… * Azonban tök más a papír és én. Oké, alapból sem voltam egy éretlen csitri, de lássuk be, a szüleim halála nem épp a gyerekesség felé lendített, hanem pont az ellenkező irányba. A már alapból meglévő mellé. Nah de Ryan..*
- Tudd Ő normális is lenni… tapasztaltam. * Nah igen, volt bizony olyan alkalom, hogy nem épp mondtam volna rá, hogy dinka. Persze ritka pillanatok egyike, de ha valakinek szüksége van rá, akkor tudd Ő okosat is mondani, még ha úgy is tűnik, hogy elhülyéskedi és marhaságokat beszél. A köszönetére csak megsimogattam az arcát. Nem kellettek szavak, hiába kérte volna, se tudtam volna másképp cselekedni. S tudtam, hogy ez fordítva is működne, vagy működik, csak nem tudok róla? Kitudja… a lényeg, hogy azért vagyunk család. Kiállunk egymásért, ugyanúgy, ahogy képesek vagyunk a másiknak megmondani azt is, hogy hibázott. Azonban Samre vonatkozó szavaira lemondóan sóhajtottam.*
- Türelmem sosincs hozzá, de ott leszel mint visszatartó rugó. Semmit nem kell tenned, a farkasod elintézi helyetted. S az lesz az első alkalom, hogy nem képelem fel. De az erőmmel semmi baj, néha túl sok is. Valahogy nem bírom visszafogni még mindig, pedig igyekszem. De nem nekem kell, hogy fontos legyen hanem neki… ha Ő nem akarja, nem erőltetem. De tény, hogy egy mentor nem ártana neki… * S ez egyben azt is jelentette, hogy hálás lennék, ha keresne mellé valakit Darren. Egyrészt, kicsit sem lenne olyan szaga, mintha én kérném meg, ugyanis ez a feladata, így Sam sem pattoghat. Másrészt a lelkem is nyugodtabb lenne… valamivel. *
- Darren most komolyan… ki a fene az, akit egyáltalán érdekel? Teszik, mert ez a feladatuk. De maximum a kölyköt és a Teremtőjét érdekli ténylegesen. Nem véletlen akarok és keresgélek nem mentor oktatókat. Nem kell a pátyolgatás ami mögé az oktatást rejtik. Csak épp úgy elrejtik, hogy az ember lánya örüljön, ha át lát rajta.* De ez nem is érdekelt, én tudtam, hogy kiket akarok magam mellé, persze egyiket sem támadtam volna be Darren beleegyezése nélkül. Szóval, kissé feszülten és érdeklődve vártam Alexanderre vonatkozó kérésemre a választ. Ahogy felvonta a szemöldökökét én csak összevontam a sajátomat. Mi baja a választásommal? Nah de aztán ki bújt a szög a zsákból.*
- Pont ezért választottam őt… de ne tegyél kihívás elé, még a végén arra fogok teperni. * Kacsintottam apámra. Ugyan már szerettem a kihívásokat. De most az oktatásomról volt szó. Alexander pont olyan tűnt, akit nem lehet kiakasztani. Ergo, hosszú távon képes elviselni és maximum képen röhög. Nah de már megint ott volt az ajándék…*
- Héé… én boldog vagyok… asszem… * Na ez aztán a határozott válasz. De néha ilyen, máskor meg olyan vagyok. A fene sem tudja, hogy mikor milyen vagyok. Mi a felszin, mi van alatta, mi a farkasom… ah… nem is akarom érteni. Jól vagyok így és kész. Viszont a visszavágására elpirultam, mint akinek kötelező és zavartan sütöttem le a szemem.*
- Jó de menünk máááár… * Húztam el a szót mint aki türelmetlenül várja. Naná, türelmetlenül vártam, hogy végre elfelejtsük a korábbi megjegyzésem. Mikor feláll és magával húz felnevetve fonom a karjaim a nyaka köré. Na de nem maradt sokáig így, már lógtam is mint egy zsák és a dereka köré fontam a karjaim, de nem kapálóztam.*
- Hmm… jó a segged… kő’ kóla? * S bizony ha már ez a helyzet akkor belé is haraptam. Na de ácsi… nem a seggébe, hanem a derekába, a csípőjénél lévő kis fogni valóra. De nem vittem túlzásba ám, szóval nem fájhatott neki… annyira. És ha ezek után nem dobott le, akkor a hátán kötöttem ki – ha igen akkor sem estem el. A gimnasztika nem hasztalan. - és az állam a nyakgödrébe illesztettem, hogy közben halljam, amit mond. Karjaim pedig a nyaka köré voltak már fonva.*
- Ahham ennyit mondott Ő is… De mondjuk úgy, hogy finoman hozzád küldött, ha ennél többet akarok tudni. De igazából nem volt sok választása… mikor az óránk volt, akkor egy nagyon hülye, nagyon fura érzés fogott el, amitől a farkasom behúzta a fülét, farkát… szóval mondjuk úgy, hogy Olen a tanúja volt és megmagyarázta. Aztán meg leléptünk onnan… Mivel túlzottan hmm… mondjuk úgy hogy nagy hatást ért el nálam a jelenléte. * Magyaráztam meg és ha csak nem csípődött be a reumás csontjai közé a gyenge ízületei, akkor egész hazáig a hátán voltam. Ja persze néha, a köré font lábaimmal megsarkaltam a combját, hogy menjen gyorsabban, mintha csak egy lovat ösztönöznék vágtára. A kéretlen korai vacsorát megettem, mertem volna nem. De utána csak DArren köré fontam magam, mint egy takaró, és nem kellett sok idő, hogy elaludjak. Fáradt voltam… plusz rosszul is aludtam. S biztosra vettem, hogy ma sem lesz másképp.*

Ashley, Jamie, Raven, Alex

A műhely hangulata, öcsécském, mint valami elbacott barbi girl szoba, csak azok a degenerált babák hiányoznak innen. Rózsaszín fal. Vegyek fel valami habos-babos tütüt, hogy illeszkedjek a hangulathoz? Baromi jól néz ki, szerszámok mindenhol, kupleráj, de a falak... és dolgozzak ilyen környezetben.
Azt csodálom, hogy Darren eddig elviselte ezt a stílust, na de majd most. Át kell alakítani? Akkor meglesz. Előkészítem az összes bödönt, olyan hello kitty-t rittyentek oda, hogy öröm lesz nézni. Aztán szerzek valami cicafület is hozzá, hogy stílusosak legyünk, ha beesik egy vevő... már ha nem fordul ki azon nyomban innen.
Előtte viszont visszatérek az ágy fejtámlájához, aminek el kell készülnie mihamarabb, és szórakozottan cicafejet csiszolok neki, nehogy az kimaradjon a repertoárból. Esküszöm, ezzel megvesszük a tini korosztályt, és úgy beindul az üzlet, hogy öröm lesz nézni. Ja, hogy erről nem kérdeztem Darrent? Hát istenem, nem mindig szoktam, maximum szembesül az idióta humorommal, ami néhanapján előtör belőlem... szavak nélkül.
A fejforma készen van, a füleknél tartok már, de ki látott már ilyen elcseszett macskát? Mint akinek cikkcakkosra harapták a hallókészülékét. Sebaj, ez sem érdekel, majd eladjuk vérkittyként, már ha kedves főnököm nem úgy kezdi, hogy egy mozdulattal forgácsolja az egészet.
Jamie meg... felőle is kiszakadhat a fal, lerobbanhat a plafon bátran, akkor is mér, farag tovább. Ez a lényeg. Mégis kit érdekel a környezet? A lényeg, hogy ott van minden kellék, innentől kezdve pedig jöhet maga Katrina is, a csiszolómat nem eresztem, sem a fát, amivel éppen dolgozom. Semmi más nem számít, amúgy is punnyadás van.
Remélem, legalábbis, mert nem óhajtok hangoskodást azért, mert Darren kölyke és Jamie egymásnak esnek. Felőlem tehetik, füldugót is hoztam, a többi nem érdekel.
Felsóhajtok, levágom a csiszolót, hogy a kis reszelőt vegyem fel... már ha tudnám, hol a fenében van? Az asztalon volt utoljára, de persze már rég helyet változtatott. Pár percig keresem, és ha megtalálom, akkor azzal folytatom a munkát, az apró részleteket finomítom le vele, hogy utána letakarjam az egészet egy fóliával. Bár minek? Maximum az is kap a festékből.

*Hát bazz… Darren nem vitt magával. Bár… no mindegy, annyira nem érdekel a dolog. De én is a műhely felé veszem az irányt. Egyrészt, érdekel, hogy az én és Ryan unatkozását sikerült-e már levakarni, másrészt ott van az akit keresek. Alex… nekem Ő kell. Tudom, tudom… sokat akarok. De akkor is. José megvan… Ő ehhez képest… a franc se tudja. Majd kibújik a majom a zsákból, vagy elefánt… vagy mi is szokott.
Jamie… hát, nem mondom, hogy nem számítottam rá. De mondjuk úgy, hogy jól vagyok én, pláne hogy nincs lent a pajzsa szuper. Én meg nem tudok beszélni. Mi sem mutatja jobban, mint az a szép kötés a torkomon. Nem tudom, hogy ki tudja és ki nem, hogy mi történt, de igazából nem is érdekel. Ámbár eleddig még nem próbáltak meg rajtam élcelődni, szal gőzöm sincs, hogy miként is reagálnék egy esetleges inzultálásra. De reméljük a legjobbakat.
Szóval a műhelybe érve egy szabad asztalra felhuppantam és már csak megszokásból is ott volt a zsebemben egy csomag gumicukor. Az fontos kellék. Mármint járulékos tartozék. Megesik az ilyesmi, ahogy az is, hogy csak a kabátom zsebét húzza, tekintve, hogy nem tudok enni. Agyam pedig csak is azon jár, hogy mi a Pokolt csináljak itt. Okké… nekem Alex kell ez nem vitás,de mégis, hogy is adjam a tudtára, úgy, hogy nem tudok beszélni. Nos, sehogy sem leginkább.
Lehuppanva az asztalról álltam meg Alex felett. Szőke tincseim egy copfba voltak fogva, csak úgy ahogy puffant. Hát könyörgöm, nem barbie babának készülök. Fekete kabátom alatt, egy lila hosszított felső volt és egy citromsárga nadrág volt a lábaimon, no meg a fekete tornacipőm.*
~ Nem vagyok asztalos… de ha mondod, hogy mit csináljak, akkor egyszerűbb a dolog, hogy hasznomat is vedd. ~
Üzentem Alexnek, ahogy próbáltam a tekintetét keresni. De aligha hiszem, hogy Kittytől elszakítaná. Szóval… de azért igyekeztem. Nah ekkor érkezet meg Raven. Hamarabb éreztem az energiáit, mintsem, hogy láttam volna. Hát vazz… Jamie, Raven ki jön még ma? Sam esetleg nem akar csatlakozni? És akkor már kész is az agybajom. Testem lemerevedett egy kicsit, ahogy felkaptam a tekintetem az érkezőre. Szürkészöld tekintetem eddig sem örömködöt a csillogástól. Azonban most még jegesebb lett, ha ez lehet. Apám, valaki fogja vissza a dögöm. Légyszi-légyszi… Annyira unom, hogy mindenkinek örül. Vagyis, majdnem mindenkinek. A kérdésére nem válaszoltam. Egyrészt nem tudtam, másrészt azt sem tudtam, hogy hol az apám. Szar ügy mi? Hát az… de nem a felesége vagyok, hogy számon kérjem. Viszont azért egy halvány biccentéssel feleltem neki, azaz üdvözöltem.*

Ezzel a sráccal kurva jó társaság vagyunk, és nem két hónapja ismerjük egymást, ami kifejezetten előny. Ő is ismeri az én rigolyáimat, én is az övéit, és még felesleges pofázás sincs. Áldom az eget, hogy Darren kölyke ilyen, legalábbis ez a kölyök, mert nekem az.
Viszont tökéletes munkaerő, jól dolgozik, kevés az ugatás, és sok a munka, erről van szó. Már csak azt nem vágom, miért ennyire izé... visszafogott, vagy mi, de mivel sosem kérdeztem, hát nem fogok ítélkezni. Amíg dolgozik, amíg elviseljük egymást, rohadtul nem érdekel az egész.
Már pár perce azt a tetves reszelőt keresem, esküszöm, már ott tartok, hogy kimegyek, és egy nő körömreszelőjét cibálom el kölcsönbe, amikor Jamie megjelenik azzal, amit hajkurászok, mint a mérgezett egér. Az arcomon a kérdés, "ezt honnan szedted elő?"
-Kösz.
Ellenben a várttal nem felelek semmi többet, de egy vigyornak induló vicsor sikeredik erre az éppen nem bevert pofázmányomra, és csak megragadom az ereklyét, úgy cipelem vissza az ágyhoz, mintha egyenesen a győzelmi zászlót vihetném a falka élén. Idült vigyorom jelzi az elégedettségemet, így állok neki a finomításoknak, hogy a fejtámla megkapja a végső formáját, és már csak átcsiszolni keljen.
Még mindig ez a vigyor van a képemen, amikor érkező vendégünk van. Felé pillantok, köszönésképpen biccentek, aztán nemet intek a fejemmel.
De hős vagyok, sikerül még a kezemet is megemelnem az olimpiai lángként tartott reszelővel együtt. Micsoda erőfeszítés apukám, ezért külön díjat érdemlek.
A tököm se tudja, Darren merre van, de ha itt lenne, már az ágyam sem lenne egészben. Szerencsétlen fószer biztos kint van velem a vízből, ha arra számított, itt komoly beszélgetések folynak... hát nem. Elzártuk a csapot.
Lehet, ha közölném vele, a főnök a beszélő csapunkhoz keres rozsdaoldót, akkor magától is kifordulna, mondván, ezek sem normálisak, na de Jamie sem az a típus, aki egyből lerohanná, hogy tájékoztassa. Az idegenen érzem Ashley szagát, Darren lányáét, és farkasa sem tűnik fenyegetőnek, így különösebben nem foglalkozom vele, majd elmondja, miért jött. A főnök nem említette, iderendelt valakit, én meg nem tudok teát rittyenteni, hogy megkínáljam vele. Addig jó... akkor már egy bögre sem lenne épségben.
Aztán ha ez nem lenne elég, akkor beesik a kis kanárink is, mert baszódjak meg, kifolyik a szemem ettől a citromsárgától, az egyszer tuti. Felpattan az asztalra, aztán le. Miva? Újítottak az asztalitenisz játékszabályain, vagy mi? Pattog itt nekem... gyors ez a tempó, ácsi van, fékezz.
Amikor mellém keveredik, csak rápillantok, üdvözlöm, és folytatom a melót. Elő kell készíteni mindent a festéshez, de előtte védeni, amit lehet. Várom, hogy megszólaljon, ám az nem következik be, meg is állok a mozdulatban... ilyen is van?
Aztán kapom az üzenetet, aminek a fele kimarad, na de hát na, nem vagyok én dekóder, miért vegyem a domát, vagy mit? Mert kurva élet, azt mondta... a domat is vedd. Az meg mi a rák? Darren nem mondta, hogy kész kódfejtő labor kell a kiscsajhoz. Na de kölyök, így csak felvonom a szemöldököm, az arcomra kiül a "most szopatsz?" kérdés, és az egyik festékes bödönre mutatok.
-Festünk.
Hallelujah... megszólaltam, és máris megteszem a kezdő lépést. Letakarok mindent, még Jamie munkáit is, aztán a már előre kivágott fóliát felerősítem a falra. Eddig szuper, bár mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy az miért ábrázolja ezt a Hello Kittys macskabúrát, na de az az én titkom. Darren azt mondta, fessük ki... hát jó, a rózsaszínhez meg ez a menő, hát de nem?
Ha már ilyen baromi ügyes voltam, fogom az egyik vödröt és úgy hajítom neki a falnak, hogy öröm nézni, amint ezer darabra törik, beterítve mindent fehér festékkel. Én normális vagyok kérem szépen, csak gyorsítottam a munkatempón. Nem tetszik? Most nehogy már baromnak nézzetek ezért.

*Alex nem értette, hogy mit mondtam, amit csak egy lemondó sóhajjal jutalmaztam és már mentem is volna Darren asztalához, hogy szerezzek egy ceruzát meg valami papírt, ami nincs tele vázlatokkal. Bezony, leakartam írni, hogy a kérdésem nem az volt, hogy mit csinálnak, mert az látom. Eléggé közeli élménybe kerültem a rózsaszín festékkel, mikor Ryannel kimázoltuk a helyet. Különben meg… szerintem akkor több festék volt rajtunk, mint a falon. De annyi baj legyen, valamikor játszani is kell. JAmie kérdésére csak megingattam a fejem, jelezvén, hogy; Semmi. Legalábbis semmi olyan, ami rá tartozna. Másra sem… rá meg végképp nem. Amennyire szeretjük egymást… nem is értem, hogy miért kérdezi. De a lépteim megállnak, hisz hallom Raven hangját, amint megadja rá a választ. Csalódottság lesz rajtam úrrá, testem megfeszül és kissé kihúztam magam. Mondjuk gőzöm sincs minek. Igen, ez történt és akkor most leszakad az ég? Megfordulva néztem Raven szemébe ismét.
~ Senkire nem tartozik!~
Küldtem neki mentálisan és ismét Alex mellé sétáltam. Akarom mondani sétáltam volna, ha épp nem áll fel s kreatívkodik a vödörrel egy kört. Ajkaim mosolyra húzódnak és a narancssárga sálam a szám elé húzva rejtem el, hogy épp nevetni készülök a műveleten. Praktikus… el kell ismernem, még akkor is ha legalább annyi pocsékolás is. Jamie reakciójára csak a szemeim forgattam meg. Hogy ez semmit sem tud díjazni!? Egy lemondó sóhajjal ingattam meg a fejem, miközben első zsebeimbe csúsztattam a mancsom. Nem, nekem ez így nem megy. A farkasom továbbra is barátkozik, de hiába tudok Raven és Darren kis összeröffenéséről, engem ez nem vígasztalt. Nem volt a szívem csücske a férfi és valószínűleg már nem is lesz. De ki az a hülye, aki egy olyan társaságba marad, ahol három főből kettőt egy csepp vízbe megtudna fojtani? Hát én… én megtenném. De nem most… most nem pattoghatok, pedig aztán szívesen megtenném. A végén még a két hétből több lesz. Az meg nem kell. Szóval csak Alexre néztem és egy pillanat alatt elvetettem az ötletet. Majd, ha tudok beszélni és érti is. Az ajtó felé vettem az irányt, ahonnan még köszönés kép integettem egy kört és már ott sem voltam. Nem kell a felesleges feszkó jelenleg… szóval inkább irány haza, hogy szóljak, hogy átmegyek Jameshez. Milyen jó, hogy újabban engedélyt kell kérnem, hogy kitegyem a lábam. Csodás… *

//Sajnálom srácok. IRL okok miatt nem vagyok képes – hangulatilag – vinni a játékot. Viszont hátráltatni sem akarlak titeket. Jó szórakozást. :* //

A társaságon végignézve érzem, hogy most következik az armageddon, mert úgy izzik a levegő, hogy öröm nézni. Komolyan rágyújtanék egy koporsószögre, berobbanna az egész műhely, aztán magyarázhatnék Darrennek, mégis mi történt.
Magyarázhatnék? Le sem mosnám magamról, hogy a hello kittys műveletem fulladt kudarcba, és tuti valami saját készítésű tűzijátékot teszteltem, csak elfelejtettem beállítani az irányzékot. Vigyorognék, na, mert amíg a szerszám a kezemben van, a fejtámla épségben, addig az sem érdekel, hogy itt a hátam mögött vér folyik, maximum hozok vödröt, hogy ne pazaroljuk, jó az sütve. Isteni kaja.
A lényeg a lényeg, a kezemben a reszelő, amit Jamie volt olyan kedves és a kezembe juttatott, különben már hason csúsznék a padlón, mint egy elbaszott fóka, hogy megleljem. Alkotok, mert hát arra lettem fölvéve, vagy mi, bár a munkaköri leírásom nem zárta ki, hogy a fák megmunkálásán kívül mással is tevékenykedjek, így bátran vetem magam picassoi énem kiélésben.
Engem is az utókor fog értékelni, kurva élet, pedig olyan rohadt szép napraforgót tudok festeni, hogy az öreg Pic is sírva könyörögné tőlem a technikát, és akkor senki nem veszi a képeimet. Micsoda hálátlan egy bagázs, majd mindenkit kizárok a végrendeletemből, és hagyok mellé egy zacskó papír zsebkendőt.
Jamie izgatottá válik, pedig ez tőle marha nagy szó, és hirtelenjében az ágyékára nézek meredten, hogy mi történt, de rá kell jönnöm, hogy csak Darren kölyke váltotta ki belőle ezt a nemes cselekményt, és nem egészen úgy, ahogy én gondoltam. Mielőtt félreérti, miért lesem a tökét, rávigyorgok, és ezzel elpocsékolom a fele festésre szánt energiámat, azaz most pihenek, és úgy személem az idegent.
Baszki, ha most bunyózni akarnak itt, akkor szóljanak, elpakolok mindent, hogy rögtönzött ringet teremtsek, mielőtt a komédia tragédiába csapna át. Ashleyt figyelem, mert meg mernék rá esküdni, szívatni akar, de akkor szótlan társam kifakad, és kérdez. Ez még önmagában nem is érdekelne, na de a válasz... kitépték a nyelőcsövét. Ez mekkora. Na de ehhez miért kellett segítség? Rohadjak meg, ha értem. Odanyúlsz, kihúzod, laza mozdulat, szerintem, na de ezt egy kiscsajnál?
Beszarok, erre már magam is felpillantok, és végigmérem az öreget. Vajon ő is nyugger, hogy ehhez segítséget kellett kérnie? Járókeret nincs nála, a keze mozog, hiszen az előbb emelte meg, pedig zsineg sem lóg rajta, hogy marionett bábu lenne. Viszont Jamie elégedettsége... öcsém, lassan kénytelen vagyok azt hinni, hogy ez a lány egy báránybőrbe bújtatott bestia, akire mindenki pályázik, de Darren erről csak szólt volna.
-Úú.
Aztakurvaaaa, megszólaltam, mert eljött a pillanat, mint a nagy Ő, vagyis most már engem is érdekel, hogy miért választották külön Ashley gégéjét a torkocskájától? Aztán azt is megnézem, kinek mekkora a keze, mert hát na, azt a vékony nyakat elnézve, nekem nem ment volna csak a lényeg, jött volna az egész, ahogy van. Ennek ellenére baromira nem vágom, mit kell egy kölyköt basztatni, amikor arra sem képes, hogy normálisan a bokámba harapjon, mert hát na.
Persze a festés nem állhat meg, de amikor Jamie szófosásban tör ki, akkor felvonom a szemöldökömet, és "mi történt kissrác?" kérdéssel meredek rá. Miért nem felelt meg, hogy egyszerre letudtam az egészet? Energiatakarékos vagyok, na és? Aztán itt hengerel nekem ezerrel, ha ezt tudom, beszerzek neki egy fali úthengert, hogy örüljön a kis buksija.
Ashley meg engem néz, én Jamie-t, Jamie a falat, az öreg meg mindenkit... hát kérem szépen, itt most ilyen menetrendszerinti körbebámulás van, és hogy ki ne essek a ritmusból, gyorsan Ashley-re pillantok, aztán az öregre, és a falra, majd ismét Jamie-re. Ők jönnek, én letudtam a kört.
Valami azonban változik, mert a kiscsaj lelép, mint kurva a díványról, ami valahol nem baj, mert ez férfimunka kérem szépen, kibaszott nagy energiákat emészt fel. Megvárom, míg Jamie kihengereli magát a falnál... de ahogy simogatja... hát komolyan mondom, tiszta szerencse, hogy a falnak semmije nem állhat fel, mert ezektől a lágy mozdulatoktól, már kilőtt volna a macska nyelve legalább.
Türelmes gyerek vagyok, még véletlenül sem zavarom meg a műveletben, mert még belezavarodik a húzásirányba, és az régen rossz, de ha végzett, máris kezembe veszem az irányítást, lerántom a fóliát, és jöhet az aprólékos munka, az elcseszett kitty megalkotása.

Intek... Ashley után, ebben aztán minden benne van, úgy szerintem, bár ecsettel a kezemben lehet, ez nem úgy néz ki. Még mindig ezen a nyelőcsöves műveleten gondolkodom, azaz vizuális típusként oda-vissza játszogatom a jelenetet, mint valami vhs lejátszó. Elég viccesen néz ki. Nyelőcső ki, majd vissza, tiszta burleszk lenne tulajdonképpen, ha nem tudnám, hogy ezt éppen Ashley-n követték el. Szeretem a horror filmeket, ilyen jeleneteket meg nem mostanában láttam, felvette ezt valaki? Hm... majd megkérdezem, ha végeztünk, de akkor olyasmi történik, amire nekem is leesik az állam.
Jamie tovább beszél. Sajnálja... jobbulást... húha, lehet, túl sok koffeint nyakalt be reggel? Sokkal hihetőbb volt  a gyűlölködő tekintete, mint ez, de kussolok, mert nem az én dolgom lemeccselni ezt, hanem az övéké. Én maximális módon nézőként leszek jelen, még a bíráskodást sem vállalom, nem, nem, még izomlázas lenne a szemem a nagy kapkodásban.
A festés viszont nem állhat meg, ezt megmondta a főnök, meg kell csinálni. Csak azt nem vágom, hogy más szarát miért nekünk kell helyrehozni? Ja, hogy nem mondott konkrétumot, mert remélte, a két nagyfiúnak van esze, és tudja mire gondolt? Aha, kurvára van... a hülyeségre is, sőt, abban vagyunk a legjobbak.
Ha most tudnám, hogy Jamie igénytelennek nevezi a munkámat, akkor belőle is hello kittyt csinálnék rövid úton. Még hogy igénytelen? Éééén? Tessék megnézni, milyen helyre kis bajuszt festek egy pillanat alatt, és fejezem be ezt az elbaszott macskát. Még egy piciny felhőcskét is rajzolok a fejtől indulva, és beleírom miau, ha esetleg valaki nem ismerné fel az amúgy egyértelmű alakot.
Hátrébb lépek, gyönyörködve a saját művemben, amikor érzem, hogy a kölyök félénken közelíti meg az idegent. Erre már magam is felhorkanok.
Mégis ki a tököm ez az öreg raszta, aki elől elmenekül Darren kölyke, és Jamie is behúzza fülét-farkát? Most már végigmérem, rohadjak meg, de a fél hippi külsejét leszámítva semmi félelmeteset nem találok benne, ezért muszáj közelebbről is megnéznem, azaz körbejárom, és minden irányból alaposan megszemlélem. Annyira ügyes vagyok, hogy még az ecsettel sem kenem ki, ezért igazán hálás lehet nekem. Jamie meg dadogni kezd, így jóindulatúan hátba vágom, nehogy bent maradjon aminek ki kell jönnie, aztán befejezem a kitty utolsó simításait. Tökéletes lett, már csak száradnia kell. Büszkén szemlélem a művemet, amikor hallom, az idegen is beszáll a festésbe.
Figyelem az öreg munkálkodását, és felszalad a szemöldököm. Hogy jön az elbaszott macskához Michelangelo?
-Nem rózsaszín párduc.
Óriási vagyok, felismerem, hogy amit alkot, nem párduc és még csak nem is rózsaszín, vagyis nem vagyok színtévesztő. Baszki, most már ennek is örülnöm kell, én viszont végeztem, így van időm rájönni, hogy a raszta hippinek még humorérzéke is van. Abban pedig már csak reménykedni tudok, hogy Jamie a marha nagy támaszkodásban nem gurítja ki maga alól a hengert, és nem fekszik ki mint egy béka... mert akkor biztos, hogy kiröhögném, és a padlót is festhetnénk.

*Valamikor az éjszaka közepén felriadva keltem fel és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem csak egy rémálom volt, hogy tényleg a Hotelben vagyok. Az már a legkevesebb volt, hogy megint visszatértek az álmaim. A kis szőrmók kipihente magát annyira, hogy békében hagyjon így egy kis alvás után viszonylag könnyen visszatuszkoltam magamba. Viszont a fájdalom, a csontjaim melyek egyébként is töröttek voltak újra törtek és vették fel emberi alakom. Szégyen és gyalázat, mi? De nem bírtam ki egy hang nélkül és nem irigyeltem a szomszédszobában alvókat, kik morgás szerű kiáltó hangot hallhattak. Mintha csak visszatért volna az első időszak... pár percig mozdulni sem bírtam. S bár már nem véreztem, közel sem voltam jó passzban. Elvonszoltam magam a fürdőig, de sehogysem volt jó. A hideg víz csípett, a meleg pedig égette a sebeim. De a langyosat is melegnek éreztem és ha ez nem volt elég, fél kézzel nehéz boldogulni továbbra is.

Törölközőben ültem az ablakban egészen addig, míg nem jött el a hajnal. Csak néztem a hegy irányában és... Rohantam volna, türelmetlenül vártam, hogy mikor érhetek haza. De mégis, befalaztam volna magam ebbe a szobába, hogy soha ne kelljen szembe néznem azzal, ami otthon vár. De csak a tartózkodó-türelmetlen várakozás maradt. Mikor meghozták a ruhát kinyitottam a szám, hogy megköszönöm de nem volna őszinte. Tekintetem lesütve vártam, hogy felöltözhessek és megjöjjön Castor is. Indulni kellett, de miért akartam maradni? Gondolkodás helyett azonban inkább magamra vettem a farmert és egy pólót, amit kaptam. De a pulcsit már nem erőszakoltam inkább magamra, ez is bőven elegendő volt.

A kocsiban nagyon jól tudtam, hogy mi van a táskában és igyekeztem nem tudomást venni róla. Amiről a kezembe nyomott szendvics gondoskodott, hogy ne sikerüljön hisz vett egy háromszázhatvan fordulatot a gyomrom, de egyenlőre a helyén maradt minden. Talán csak azért, mert a narancslevet viszont iszogatni kezdtem. De csak akkor szóltam, ha szükséges volt az útbaigazítás, ami egyenesen Darren műhelyéhez volt. Homlokom a hideg üveglapnak támasztottam és néztem az elrohanó tájat, mely most mégis lassított felvétel volt és túl gyors. Kedvem lett volna szólni, hogy álljon meg, csak még egy kicsit várjunk. Ugyanakkor mégis ha már ott lettem volna is késő lett volna, hisz el sem kellett volna jönnöm. Egyetlen éjszaka. S én féltem. Bár ha meg kérdezné valaki, akkor továbbra is azt mondanám, hogy Darren nem tenne ilyet. De ott volt az, hogy mi van ha kiderül, hogy mégis. Hogy tegnap teljesen jogosan kaptam azt amit, hogy Castornak igaza van és, hogy minden szavam hiába való volt mit Apu védelmére tettem - na nem mintha egyébként sok haszna lett volna -, mert Én éltem egy olyan világban ami nem létezik, hogy Én magam nem láttam az igazságot. Rettegtem, hogy az a pici alap melyet Darren nyújtott beomlik alattam. S mind ez mögött - vagy inkább bennem mellett? - ott volt Dave is. A lelkiismeretem, a szégyenem mely tegnap este óta marcangolt. Hogyan nézzek Darren szemébe? De az még a legkevesebb, már megszoktam, hogy az utóbbi időben vagy a Pokolba kívánjuk egymást, vagy nem akarunk egymás közelében lenni vagy veszekszünk. A kérdés inkább az, hogy hogyan nézek a többiek szemébe mikor innen haza érünk. A jobb kezem, melyben porrá zúzta a csontokat még mindig fájtak, mozgatni sem bírtam és a kocsi minden egyes apró mozdulatára emlékeztetett a gerincemig hatoló fájdalommal. A jobb csuklómon a hús már regenerálódni kezdett, de még mindig csúnya volt, ám elmondhattam, hogy ez a legkisebb bajom. A jobb lábam a szobában talált elsősegély dobozból rögzítettem bokánál, hogy legalább azt tartsa valami. Abban eltört több helyen is a csontom. Így jár az, aki kapálózik miközben a földbe vágják és a lábaival próbálja meg tompítani az esést. A nyakam meg... Castor pincéjében bizonyára jól jártak a patkányok azzal ami onnan hiányzott, már már az is próbált regenerálódni, ahogy a felsőtestem körkörösen körbe ölelő ezüst lánc okozta csíkok is. Pocsékul festettem, de nem volt olyan vészes. Az viszont igen, hogy mikor öltöztem már nem tudtam felhúzni a pajzsom még egy percre sem. A testem kimerült és nem tudta eldönteni, hogy mit és merre regeneráljon, de azért én megpróbáltam. Castor minden apró rezdülésem érezte - márha akarta -, nyitott könyv voltam a számára, annak ellenére, hogy vérvonalamhoz hűen az energiáim fagyosan lengtek körbe.

Megérezve Darren energiáit farkasom felkapta a fejét, én pedig lesütöttem a sajátom. A kis vakarcs ment volna, rohant volna de szégyellte magát és nem mászott semerre csak állt és leste a másikat, mintha ezzel jobb lenne. Várt, várta a másik fedését mert rossz helyen volt, mert nem állta meg a helyét. Én pedig csak lemondóan sóhajtottam miközben mozdultam, hogy egyenesbe hozzam magam és kiszálljak a kocsiból. Természetesen a narancslevemmel és a szatyorral a kezemben, miután Castor kinyitotta az ajtót. Na nem az udvariasság miatt, de én magam nem lettem volna képes rá. És nem azért mert életképtelen és hasznavehetetlen vagyok, hanem csak egyik kezem sem tudom használni. Ahogy a szatyor húzza a karom, arcom megrándul de nem szólok egy szót sem, még csak hangot sem adok miközben oda sántikálok. Kerülöm Darren tekintetét és nem, nem vagyok képes a szemébe nézni és két lépésre Tőle állok meg valahol mellette. Viszont ahogy oda érek annál inkább emelem az Alfára kékes-zöld tekintetem, miközben a szatyrot Darren felé nyújtom.*
- Ajándék... * Mondanám én mentálisan is, de már meg sem próbálkozom vele. Hangom száraz és csak remélem, hogy nem kell mellé tennem, hogy nem a narancslé ami ugyan abban a kezemben volt, hanem a szatyor tartalmára gondoltam. Azonban semmi érzelem nem hallatszik ki, csak az újra éledő lelkiismeret furdalásom és Castortól el nem szakadó tekintetem jelzi. Elvégre, csak annyit tudnak befogadni amik Ők maguk is hagynak kiszivárogni. Talán remélhetem, hogy Darren nem dobja le a sajátját vagy szolgáltatja ki magát, hogy ilyeneket, hagy kívül szivárogni. Közben mélyen remélem, hogy Darren majd rácáfol erre az egészre és megmondja, hogy Ő nem küldött senkit maga helyett. Hogy véget vett ennek az egész tévhitnek. Miért néztem Castort? Magam sem tudom... talán reménykedtem benne, hogy nem ugyan az a két ember a mai meg a tegnapi. Hogy tegnap bár a Hotelben voltam, de mégsem úgy volt ahogy és ember Ő maga is. Nem tudom, de féllábon állni nem egyszerű. Az edzés megkezdődött... állóképesség. Szóval Darrennek sem lehet egy szava sem. Nem ültem le, nem támaszkodtam semminek. Csak vártam a csodát... Naiv vagyok mi? De hát valakinek annak is kell lennie. Nem tehettem róla, hogy még mindig képtelenségnek hittem, hogy ilyen létezik, hogy hittem az emberekben és a farkasokban is. Még akkor is, ha más a szaga.*