Northlake asztalosműhely: "Meglehetősen nagy helyiség, a sarokban több különböző nagyságú léc, a falakon szerszámok, fa illat lengi be az egész helyet és csak ritkán van rend..." - Darren Northlake
A falakon lévő szerszámok a mai napig helyet foglalnak, csupán néhány új gép és egy pici dolgozósarok jelzi, hogy az üzlet asztalosból ötvösműhellyé alakult.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 09, 2022 8:42 pm-kor.
- Nem… * Feleltem a kérdésére, mert a kérdések azért vannak, hogy válaszoljanak rá még akkor is, ha az ember épp a legmesszebb lenne ettől az egésztől. Hát Én biztos, hogy nem vágytam semmi másra. Szavai akár megnyugtatóak is lehetnének, hogy nem akar tőlem semmit. Ugyan nem Ő tehet róla, hogy fent tartásaim vannak és, hogy ilyen hevesen reagáltam, de attól még nem tudtam visszafojtani, de sértő számomra semmiképp sem. Na de aztán csak még jobban kicsapja nálam a biztosítékot.* - Idióta vagy… de menj csak… szívesen megvárom, míg beszámolsz neki és végig nézem a reakcióját. * Fújtattam dühösen, de nem kérdeztem meg, hogy kell-e neki telefon vagy van sajátja, vagy nincs. Az enyém a ruhakupac között hevert, ami leszakadt rólam az átváltozásnál és valószínűleg elnyomtuk, mert a zene az nem szólt már belőle mikor kiviharoztam… szóval csak szolgálja ki magát. Még párszor hó kupacot emeltem az arcomhoz miközben gondolataim zakatoltak és egy idő után a könnyeim is megeredtek. Na nem a történtek miatt, hanem mert most először éreztem a baleset óta legjobban mami hiányát. Az ilyen helyzetekben… koromat meghazudtoló mód nem tudtam mihez kezdeni.
Egy jó félóra kellett mire lehiggadtam annyira, hogy egyáltalán rá tudtam venni magam a normális gondolkodásra. Ekkor viszont már felálltam és visszamentem a zajos műhelybe. Ruhakupacom alól kikerestem a telefonom és csak beültem az egyik sarokba. A fülesem kibogoztam és újra indítottam az egyik kedvenc számom. Sajnos nem zárta ki a fűrész hangjait még a maximális hangerő sem. Fejem a falnak döntöttem, de ez így nem volt jó. Kellemetlenül, de leginkább borzalmasan éreztem magam Jamievel egy helységben, ami nem akart szűnni. Ha nem szólt hozzám, hát Én biztos nem tettem meg és Ő sem úgy nézett ki mint aki beszélni akar. Így már amúgy sem hallottam volna, bár kitudja, hogy mennyi mindent bír ki a farkas hallásom. Egy jó tízpercig vártam, hogy ha más nem is, de a zene majd elmulasztja. De nem tette meg a hatását, hiába indítottam újra és újra. Lemondóan sóhajtottam, hogy megadom magam és pötyögni kezdtem egy üzenetet.
Címzett: Darren „Mindketten tudjuk, hogy ez az összezárósdi egy baromság és, hogy csak az ellenkezőjét éred el annak, amit szeretnél. Jelentem alásan ez már most megtörtént. De üzleteljünk; Elviszel/elengedsz Jamie 10km-es körzetéből, meghallgatsz és cserébe, mert itt „megkegyelmeztél”, nem csak a ma éjszakát töltöm a farkaslakban hanem 7 teljes napot és éjszakát. Napi két órát (+1 az út) töltök Stevennel. Mindketten tudjuk, hogy ezzel jobban bűnhődök, mintha itt hagynál és ugyan azt a célt szolgálja. Plusz, Te is tudod, hogy ha itt hagysz, akkor is lelépek, és csak akkor jövök vissza, ha rákényszerítesz. Szerintem ez így elég normális ajánlat. Ne szívassuk feleslegesen egymást. Ash”
Miután elküldtem az üzenetet (amit 4 üzenetben küldött el), csak a felsőm zsebébe csúsztattam a készüléket és vártam a választ. Ha nem jön, nekem úgy is jó várok egy fél órát max. egy órát és megyek. Számítottam rá, hogy a vége miatt Darren ha nem is látványosan, de őrjöngeni fog, ha más nem a hangsúly miatt, ami azért „választékos” szókészletemnek köszönhetően elég jól álment még szövegben is. De inkább közöltem a másik variációt is, minthogy azt mondja, hogy nem tudta. A frászt nem, ezt leírnom se kellett volna, anélkül is tudja. Ha nem jön én megyek és csak akkor teszem be még egyszer a farkasok közé a lábam, ha rákényszerít. Felesleges volna mindennapi csatát vívnunk ebből. Mindketten tudjuk, mi lenne annak a vége. Fejem visszadöntöttem a falnak és továbbra is azt az egy számot hallgattam végtelenítve. * - Mindjárt vége… * Ennyit címeztem Jamienek, ahogy elküldtem az üzenetet. Ezt is csak azért, hogy tudja, már nem sokáig kell elviselnünk egymást. De aztán csak csendesen vártam.*
Én javában dolgozom és magamban füstölgök tovább. Ahogy azonban egyre inkább előrehaladok és sikerül már szép és pontos darabokat kifűrészelni a nagy falapból, a munka sikerének öröme veszi át az irányítást, mert jól esik a lelkemnek, hogy én legalább meg tudom csinálni a feladatot... Vele ellentétben. De nem érdekel, sokkal inkább figyelek oda a munkára, és a kivágott darabokat kezdem el az ölembe fogva, finoman, kézzel lecsiszolni. Valamikor eközben toppan be újra Ashley. Csak egy gyors pillantással méltatom, aztán újra a munkához fordulok. Megint zenét hallgat, és ez annyira... Bunkóság? Igen, az. Maradt volna akkor odakint, vagy lépett volna le inkább. Amikor azt mondja, hogy mindjárt vége, szótlanul folytatom a csiszolást, közben pedig átfut az agyamon, hogy vajon minek lehet vége... A bútornak biztos nem, attól még messze vagyunk... vagyok. Mert őfelsége nem csinál a világon semmit, csak elszívja a levegőt. Könyörgöm, én csak jót akartam neki, megnyíltam, őszinte voltam, erre most azt hiszi, hogy meg akartam erőszakolni vagy mi a franc? Ehh... - Aha, jó. Reagálom le ennyivel, hiszen ő úgyis azt csinál, amit akar. Vagy amit "apucinál" kisír. A szívemben az igazságtalanságból fakadó harag szerencsére a pajzsom mögé szorul, ennek ellenére úgy érzem, hogy lassan engem fog elemészteni. Na most egészen biztosan képes lennék egy edzésen megtámadni valakit, az fix. Ahogyan ő sem vesz engem emberszámba, úgy én se őt. Csak teszem a dolgom, az elkészült és majd összeilleszthető bútorlapokat szépen egymásra pakolom, míg a maradékot a földre teszem. Már nincs sok, azt hiszem három vagy négy lap, amit le kell csiszolni, aztán állhatok neki összeragasztani őket.
//Hát, erre nem tudtam többet írni, tekintve, hogy mindketten eljutottunk a végéig, már ami a durcát jelenti xD Darren mondta, hogy benézne egy reagra, lehet, hogy most kellene. //
Az ágyamon feküdtem, egy szál melegítőnadrágban, zuhany után. A hajam még vizes volt és a törülközés se sikerült tökéletesen, mivel itt-ott csiklandó vízcseppeket éreztem legördülni a bőrömön. Annyi baj legyen, lusta voltam tenni ellene. Fél kézzel a hajamba túrtam, s folytattam az intenzív szemezést a plafonnal, mialatt lábfejem a Radiohead Creepjének ütemére mozgott. Azon agyaltam, ami a műhelyben fogadott. Kész téboly, még mindig alig tudtam elhinni, hogy tényleg azt láttam, amit és nem csak hallucináltam. Aztán rájuk förmedtem... Mint az ilyenkor lenni szokott, már bántam, hogy akkor úgy rájuk pirítottam, magamra haragudva rágtam belülről a szám és úgy grimaszoltam a mennyezetnek, mintha az tehetne mindenről. Nem szabadott volna olyan hevesen reagálnom... Még a gondolat végére sem értem, amikor a fejem mellett a párnán sziréna módjára vijjogni kezdett a telefonom. SMS. Lomhán nyúltam érte, majd emeltem a szemem elé, és egy leheletnyit felvontam a szemöldököm, amikor megláttam, hogy Ashley írt. Nagyon reméltem, hogy nem Jamie gyászjelentését küldte, mert akkor valószínűleg megint nem maradok higgadt. Az üzenet végére megérett bennem a lány egyszavas meghatározása: őrületes. Ezzel együtt halvány mosolyra húztam a szám, majd felkeltem, ledobtam a nadrágom, hogy aztán farmerba, fekete pólóba, bakancsba és dzsekibe bújjak, majd újfent a műhely felé vezetett az utam. Bíztam benne, hogy nem csak a romjai fogadnak. A korábbi haragom nyomtalanul eltűnt, azt még Ash záró mondatai se tudták visszaidézni, s azt hiszem, ezért mindhárman hálásak lehettünk. Nekik nem hiányzott egy újabb letolás, nekem pedig egy utólagos megbánás. Ezt a megbánást természetesen nem mutattam feléjük, amikor befutottam, arcom semmit mondó, már-már közönyös volt, egyedül annyi mutatta a megbékélésem, hogy a farkasom - ha nem is felhőtlen és kitörő örömmel -, üdvözölte Ashleyét, a műhelybe lépve pedig Jamie is kapott egy árnyalatnyi, féloldalas mosolyt. Az ajtót nyitva hagytam magam után, hogy a kint gubbasztó lány is biztosan hallja a szavaimat. - Nem szeretem, ha bármilyen formában is fenyegetnek - néztem hátra a vállam fölött drága Kölykömre, a "csak azért is lelép" részre utalva. - Csak a miheztartás végett. Egyébként meg, abból ítélve, hogy szabadulni akarsz, ez igen is elég nagy büntetés neked. A készülőfélben lévő bútorra pillantottam, aztán megvakartam a tarkóm, végül nagyot sóhajtottam. Eszem ágába se volt őket fölöslegesen cseszegetni, ha ennyire nem jönnek ki egymással, nyilván nem kényszerítem rájuk. Sose voltam a destruktív "megtorlás" híve, ha fegyelmezünk, annak építő hatása legyen, ez pedig a jelek szerint sehová sem vezetett. Van ilyen. - Nem szeretnék még egy ilyen átváltozást, ha bajotok van egymással, vagy ember alakban rendezzétek, vagy farkasban, de ne olyan helyen, ahol bárki rátok nyithat. Legyen eszetek, oké? Igen, elsősorban azt vártam tőlük, hogy előbb használják a fejüket és csak aztán a testi erejüket, meg a farkasukat. - Menj, szedd össze pár cuccod, Farkaslakban keresd Jennyt, ő majd megmutatja, merre van a lakásom - fordultam Ash felé, és reméltem, hogy nem akarja magyarázni a bizonyítványát, hanem szépen megy és teszi, amire kértem. - Jamie, te is mehetsz mára - mondtam a Kisfarkasnak, majd levettem a dzsekim az eddig elkészült falapokhoz léptem. Egyre ügyesebben dolgozott, de ezt momentán nem mondtam ki hangosan, holnap már megdicsérem. - Ezt majd én befejezem. Hosszú ujjaimmal szórakozottan simítottam végig az egyik lecsiszolt felületen. Szükségem volt erre, hogy valamivel lekössem a figyelmem, hogy dolgozzak, alkossak és közben a felszín alatt agyalhassak. Ha mentek, munkához láttam. Alig tíz perce dolgozhattam, amikor megint vijjogott a telefonom, az üzenet küldője viszont az egyik anchorage-i ismerősöm volt. Mindig is velősen fogalmazott, most sem tett másképp, pár szóból állt az egész: "Vancouver; nem megerősített." Marha jó. Igaz, hogy végezni akartam vele, de jelenleg - milyen meglepő - nem volt alkalmas az idő. Mindegy. Amíg nem ér Anchorage-be, vagy Fairbanks tíz kilométeres körzetébe, maradok a helyemen...
*Zene ide vagy oda, de bizony még így is meghallottam Jamie válaszát. Mondtam már, hogy utálom a farkas hallásom? Jah, biztosan szóval nem is hangoztatom többet, úgy sem változik meg semmi. Azonban sosem a türelmemről voltam híres. Persze tudtam én türelmes lenni, ha volt értelme annak lenni, de jelenleg Jamie jelenléte csak tovább szította azt, hogy nincs. De mielőtt túlfeszítettem volna önmagam hergelésével a saját türelmem inkább felálltam és kint ismét letelepedtem. Hamarabb megéreztem Darrent, mint megláttam volna, hisz a farkasom jelezte. Aki kicsit meghunyászkodva, bűnbánóan közelítette meg Darren farkasát. ~ Gyere vissza Te korcs! Nekem is fájt, de ettől még állj ki magadért Te idióta papírkutya.~ Hisz nem volt más. Ugyan tény, hogy Darren korábbi szavai a szívembe martak, de tudtam, hogy nem csináltam semmit. Jó, megütöttem. De ok nélkül nem jár el a kezem. Az meg már más kérdés, hogy ki mit nevez oknak. De ezt majd Darren látja a „saját szemével” aztán dönt ahogy. Nem fogom feleslegesen jártatni a szám. Persze a dögöm megint nem tudtam visszahívni és most annyira örültem volna egy pajzsnak, hogy a fél életem oda adtam volna érte. De, ha a farkasom így, hát akkor én. Na nem meghunyászkodok, csak még makacsabbá tett. Azonban egy gúnyos mosolyt csaltam az arcomra.* - Ha annyira nem ismered a saját kölyköd, hogy észre vedd, hogy nem fenyegetés volt. Akkor megis érdemled. Vedd aminek akarok, addig nem érdekel míg bevált. * Húztam meg a vállaim látszólag közönyösen, de bennem… hajm… bennem csak még nagyobbra szította azt a fájdalmat, amit a „mindkettőtökben csalódtam” mondatával ért el. Fájt, hogy ennyire nem ismert, hogy ennyire alattomosnak nézet. Minek írtam volna rá akkor? Lazán le is léphettem volna, minden alku ajánlat nélkül. Tudatában a következményeknek. Az utolsó mondatára csak a hajamba túrtam. Az utolsó szavaira inkább nem reagáltam, csak egy mélyet sóhajtva túrtam a hajamba, és halkkoppanással döntöttem a fejem a ház oldalának. ~ Nyugi Ash, mert k*rvára meg fogod szívni. Csak nyugalom. Te meg ne puncsolj már annyira, idegesítesz!!!~ * - Mondja ezt az ész mintaképe, aki beharap egy olyan embert, aki alkalmatlan farkasnak. – Kezdtem el felállni, ahogy a dühöm is szépen nőt, miközben fogaim közt szűrtem a szavaim. – Az, akit kicsit sem érdekel, ha a kölykén próbálnak meg domináns hímet játszani. Vagy épp elfelejti figyelmeztetni a kölykét, hogy ne jöjjön a műhelybe mert egy állattal dolgozik, aki kibukik a legapróbb kérdésekre is és felmosó rongyként bánik vele. Hát ha így kell ésszel lenni, akkor nem maradtam le mögötted és akár még büszke is lehetnél, hogy az értelmi szintedhez méltóan viselkedtem. * Biggyesztettem le az ajkaim gúnyosan. Ikkuma? Torolja meg, nem érdekel. A teremtőm? Nem kértem. A sajnálatos az, hogy minden egyes szavammal saját magamba martam, pedig a másiknak akartam viszonozni a korábbi keserűséget, amit okozott. De ehelyett csak magamban mélyítettem a sebet, szinte minden szavammal kitépve a lelkemből egy darabot. De Darren mondjuk azt akkor is kiszúrta volna, hogy dühös vagyok, ha nem volnék pajzs nélkül. Hisz már az első perctől rühelltem, ha a „kölykének” hívtak akár Ő, akár mások most mégis Én magam tettem. Azonban az elbocsájtó szavaira csak felhorkantam.* - Mintha nem tudnám. De emlékeztetlek, hogy azt mondtam, hogy a farkaslakban leszek. Nem pedig azt, hogy társaságban fogok bájologni. *Emlékeztettem, de nekem sem kellett kétszer mondani, hogy mehetek. Meg is indultam, mikor egy lépés után megtorpantam és még visszanéztem rá.* - Mellesleg, megvárlak. * Emlékeztettem az alku második felére is, hogy meghallgat. Ugyan épp hallgatnia nem fog kelleni. Sokkal könnyebb utat választok hozzá, nem szeretem feleslegesen elmondani a dolgokat pláne, hogy a beszéd nem mindig elég kifejező. Ha csak éjjel jön? Mit bánom én… hullafáradtan is tudok edzeni másnap. De akkor is megvárom, ha nem jön haza. Legfeljebb kap egy hisztit, mint egy rossz feleségtől és kész. De aztán már mentem is, egyenesen az erdőbe, hogy azon keresztül haza menjek. Hajm… Stev kifog nyírni.*
//Köszöntem a játékot Jamie :* Aztán remélem egyszer megbékélünk egymással. És neked is Apu. //
Darren... Megint. A szívem egyre szaporábban kalapál és csak a fejemet kapkodom Ashley, az ajtó és az el nem készült bútor között. Te jó ég, mi lesz, ha meglátja, hogy sehol sem tartunk és... Késő. Megérkezik, én abbahagyom a munkát és lehajtott fejjel egészen addig hátrálok, amíg a hátam a falnak nem ütközik. Csak hallgatom a párbeszédet, oda se nézek feléjük. Ez az ő dolguk. Viszont nagyon de nagyon szeretnék felszisszenni megint. Hogy képzeli ez a lány, hogy így beszél Darrennel? A Teremtőjével? Aki ráadásul nem csak jó farkas, de nagyon jó ember is... Megint eljutottunk oda, legalább is én, ahonnan az egész veszekedés elindult. Igyekszem a pajzsomat magamra zárni, bár ha Darren akarja, úgyis kiszagolja, hogy mi a pálya. Haragszom. Dühös vagyok a lányra, mert nem értékeli azt, amije van. Eszembe ötlik Charlotte és az, hogy ő miket tett, meg az egész Fehér Galléros Klán, és egyszer csak azon kapom magam, hogy könnyes a szemem. Így távozik belőlem az indulat. - Oké... Piszmogom nagyon halkan az orrom alatt, és amikor Darren távozásra utasít, csak akkor kapom fel a fejem. Szeretnék ellenkezni, már veszem is a levegőt, hogy elmondjam neki, hogy de még nem fejeztük be a bútort, és hogy ez volt az egyik büntetés, de a hím határozottsága hallgatásra bír. Piszkosul utálom most Ashley-t. De nagyon remélem, hogy idővel ő maga is rájön majd, hogy micsoda mázlista. Talán jobb lesz, ha most fogom magam s farkasként elmegyek vadászni. Igen, így fogok tenni. Pillantásra se méltatva a lányt, sétálok el mellette. Nem bírom, egyszerűen képtelen vagyok normálisan hozzáállni azok után, hogy milyen hangot ütött meg az imént és hogy mennyire hálátlan és tiszteletlen és, és...
***
Már rég a hideg marcangolja a bőrömet, amikor sikerül egy kicsit lehiggadnom. A dühöm inkább szomorúsággá érik, és rájövök, hogy mennyire egyedül érzem magam. Most aztán végképp. A mentorom, aki olyan sokat ígért nekem, most már mással van elfoglalva, ráadásul egy olyannal, aki nem becsüli meg őt. Bármennyire szeretem Masát, egész egyszerűen vannak dolgok, amiket nem tudok vele megbeszélni, mert úgysem értené, mert ember. A falkában pedig egyáltalán nincsenek barátaim. Fene essen abba a szőke kis libába! Hát nem akartam én bántani, nem akartam én senkit se... Soha. Csak a saját múltam fáj és a saját jelenem, amiben megint vesztesnek érzem magam egy új, egy fiatal és éppen körülrajongott kölyökkel szemben. Ahogy elérem a biztonságot adó erdőt, farkassá változom és eltűnök a fák között, messze a falkától. Úgysem fog keresni senki... Elő sem jövök, egészen késő estig. Közben pedig próbálom meggyőzni magam arról hogy ez a helyzet még mindig sokkal jobb, mint ami Sitkában volt.
*Az érzelmeim tisztázásával voltam elfoglalva, ahogy a hangja csengett a fülemben. Énekelt… megnyugtatott. Nem értettem, hogy miért, nem tudtam, hogy ez miként lehet. Hogy miért nem ugrottam neki mikor megsértette a magánszférám. Mást már rég megpróbáltam volna a földbe döngölni miatta. De ehelyett… csak beleolvadtam a hangjába, a dallamba, a dalba mely az erdő némaságában nyugalmat nyújtott. Nem szóltam hozzá, csak hallgattam, míg énekelt bízva benne, hogy nem hagyja abba. Sem most, sem máskor. Kijjebb érve elő vettem a telefonom és írtam Darrennek egy sms-t.
Címzett: Darren
„Hali, egy félóra és a műhelyben vagyok. Van velem valaki, gyere ki oda légyszi. Ja igen… Tamagocsis dolog. Pussz; Ash”
Felérve a hegyre kerülővel mentem, hogy a farkaslakot elkerüljük és az erdőn keresztül menjünk el Apu műhelyéig, amely a Síparadicsomban helyezkedett el. Ámbár, nem szerettem az embereket, így mindig körbe mentem, hogy ne kelljen találkoznom senkivel. Oda érve remény kélt bennem, hogy Jamie nincs itt. Azonban Apu itt lehetett a környéken, mert az ajtó nyitva volt. Ha csak nem Jamie volt felelőtlen, amiben kételkedtem. Belépve körbe pillantottam, ahogy a friss lakk szaga megcsapta az orrom elmosolyodtam.* - Ööö… foglalj helyet? * Kérdeztem, hisz nehezen invitálhattam volna tekintve, hogy egy fél darab szék sem volt a műhelyben. Én magam azonban a szabad fűrészasztal egy kis részére huppantam és tudatosan igyekeztem kiterjeszteni az energiáim apám után kutatva. Nos, nem ment… vagy csak nem találtam meg. Ahogy a férfi abba hagyta az éneklést, lelkem úgy vette háborgóra, de legalább a farkasom aludt. Így talán nem kell rajta is kiigazodnom. - Mindjárt itt lesz… vagy, nem tudom. De jön… *Vontam meg a vállaim, és ha esetleg kérdése volt, akkor figyeltem ám. Csak próbáltam megfejteni a kocsmás emlékképet, azt amit akkor éreztem és azt, amit ez a dal váltott ki belőlem. Apám le lesz hidalva… az tuti, ha megérzi ezt a furcsa kavalkádot bennem. Hisz Ő ismer, tudja milyen vagyok és még ha én nem is, azért Ő már elég tapasztalt ahhoz, hogy tudja mit jelent. Vártam… tudnom kellett, hogy miért van ez a… ez a dolog, ami Tőlem oly távol áll, mint az, hogy elhagyjam Őt. S miért hiányzik annyira az a dal… *
Ahogy sétáltunk, úgy hangzott tovább a dal, s ölelt körül minket. Régi tájak, régi népek szellemei jutottak eszembe. Itt Fairbanksben az indiánok szellemei éltek, én viszont a kelták, s a pogány népek kultúrájában nevelkedtem, kutakodtam. Velük jobban megértettem a hangot. A Világjárásaim alatt számtalan más szellemi és okkultista kultúrával megismerkedtem. De mindenkinek megvan a maga hite. Vérfarkasként is. Én azokban az ősi harcosokban hittem, akik viking hajókkal vonultak a világban, a föld tengerein, óceánjain. Én azokban a szellemekben hittem, akiket a druidák, találkozóikkor, a teliholdas éjszakákon tüzeik köré hívtak. Miközben sétáltunk, nem hagytam abba az éneket. Lelkem a Skót partokon járt, a hatalmas sziklákon ülve. Ott is ezt a dalt dúdoltam. S akkor jutott eszembe, milyen csodás is Gaia Föld anyánk, hogy ilyen gyönyörűségeket teremt. Miközben mentünk, egy futó pillantásban láttam, hogy telefont elővéve ír. Bizonyára az apjának. Hagytam, had tegye. Mióta megütött, amúgy se váltottunk túl sok beszédet. Nem volt miről. Vagy ha lett is volna, azt mindketten későbbre tartogattuk. Sokáig sétáltunk, de ez nem zavart. A szél azonban furcsa szagokat hozott magával. Igen. Emberek. Elkerültük őket, én legalábbis örültem ennek. Végül kis idő múlva az erdőben egy épület vonalai kezdtek kibontakozni. Abbahagytam az éneket. Nyitott ajtó fogadott minket, bár idegent nem érzékeltem. Ashley ment elöl, majd belépve a tágas, ám zsúfolt helyiségbe, megcsapott a lakk illata. Farkasom érdeklődve figyelt, kíváncsisága felébredt, de nyugalomra intettem. Mielőtt beléptünk, gondoltam felhúzom a pajzsom. De belegondolva... minek? Ashley már tud rólam dolgokat, ha azt megosztja a beharapójával, minek a pajzs? Meg talán annyira ad az őse a tekintélyemre, hogy nem rögtön a lelkem mélyére ás. Hanem talán csak kérdez. Belépve a házba becsuktam magam után az ajtót. Mikor hellyel kínált, biccentve ingattam a fejem, így illedelmesen elutasítva az ajánlatot. Nem is lett volna, mire ülni. A lány a fűrészasztal végére csüccsent. Körbepillantva felismertem az emlékképéből a helyet. Lassan levettem a kabátom, majd egy, a falba vert szögek egyikére, amin épp nem lógott semmi, felakasztottam. Ujjatlan, fekete pólót viseltem, s a tetoválás, amit az emlékképekből már láthatott Ashley, élénken körvonalazódott ki a karomon. Mikor csendesen szólt, rá néztem, s nyugodtan bólintottam. Aztán lassan mellé sétálva oda támaszkodtam az asztalnak, majd fürkészve néztem az arcát. - Minden rendben kis lány? - kérdeztem csendesen. Nem akartam hosszú monológokkal fárasztani. Ha bármire kíváncsi, úgyis megkérdezi. Eddigi ismertségünkből erre már rá jöttem.
*Tekintetem minden mozdulatát követte, de az volt a legjobb döntés, hogy nem zárta el magát. Bár nem tudtam, hogy egyáltalán megfordult a fejében. Csak néztem, ahogy közeledett hozzám, miután a kabátját felakasztotta. De nem az érdekelt, hogy miként mozog. Hanem a tetoválását fürkésztem, amit már láttam korábban s ahogy akkor nem tudtam levenni a szemem róla, úgy most sem. Mikor mellém ért, szinte önkéntelen is megindult a kezem a karja felé, hogy ujjam finoman fusson végig a mintán. De tekintetem felemeltem, némán kérve engedélyt a tettre. Hogy akár csak egy halvány jelét is adja annak, hogy szabad. Ha ez megtörtént, a minta vonalán futattam végig az ujjam. Tudtam, hogy nem fáj neki.. mégis úgy érintettem, mintha csak egy porcelán lenne és eltűnhetne a minta, ha erősebben teszem. Pár pillanat volt csupán, hisz a nagy gyönyörködésben, a csodálatban mely kiült az arcomra eljutott a tudatomig a kérdése is és a kezem elkapva helyeztem magam mellé és kezdtem el lóbálni a lábam. Arcomon láthatta a kételyt, hisz nem tudtam, hogy erre mit feleljek. Úgy érzem, hogy van valami ami nem szabad, de nem tudom, hogy mi és ez baj, de közvetlen baj nincs.* - Nem tudom… * Feleltem őszintén, ahogy oldalra tekintve a férfi szemeibe néztem. Pár pillanatig háborgó íriszem mely a lelkem hűen tükrözte fonódtam össze a másik tekintetével. De csak ennyi volt, hisz a farkasom már ugrott is, ahogy Darren energiáit megérezte… ó magam is leugrottam az asztalról és a nyíló ajtó felé szedtem apró lábaim. Amint belépet Darren egyből a tekintetét kerestem és megérintettem az arcát. Tudtam, hogy érezte a jelenlétem. Azt a háborgó, nyugodt mélységet. Azt a lényem, azt a részem melyet a férfi dala megérintet, amit nem értettem. Azt a mélységet, melyet egyszer éreztem, és amit most nem tudtam hova tenni és már eltemettem egyszer. Lelkem szinte éhséggel, ragaszkodással vágyott a férfi hangjára az aprócska dallal. A férfi is érezhette, hogy ez jelenleg de nem tudhatta, hogy mire irányul. Ahhoz, ismernie kellett volna. De Darren tudta, hogy valami nem stimmel bennem. Egy idegen farkas, egy idegen ember, aki félóra alatt érte el azt, amit mások nem két hónap alatt. * - Apu… Ő Raven. Raven… Ő az apám, Darren a falka Ikkumája. Raven falkát keres meg az apját aki elviekben Őslakos, hogy jól emlékszem és mivel úgy is találkoztunk volna egy óra múlva, így telefonálgatás helyett ez tűnt a legegyszerűbbnek. * Nem voltam benne biztos, hogy Darren díjazni fogja a dolgot. De nem volt bocsánat kérés a hangomban. Csak a tekintetem, csak az volt beszédes felé. Ám ezek sem árultak ilyen érzelmet, valami sokkal mélyebbről daloltak neki, választ várva arra a zűrre ami bennem van.* ~ Furcsa. (Tudod, hogy) utálom (ha) belemásznak a fejembe (de nem) mentem neki. Az emlékei… az éneke, (a játéka… de) a dala megnyugtat. (Az egyik emlékében) kocsiban vagyis (buszban) ébredtem és már (ott is) megnyugtatott a hangja, pedig (kivoltam) készülve a (fémkoporsó miatt). Nem tudom Apu… nem értem mi ez, vagy (miért van). //Ez egy kérdés is volt// De hadd maradjak még… megnyugtat a jelenléte. ~ Üzentem neki és mentálisan is sütött a hangomból az értetlenség, az, hogy egyszerűen nem tetszik, hogy a másik ilyen hatással van rám. De nem is akarom hagyni, nem akarom, hogy ne legyen csak érteni… azt mindenképp. ~ Viszont (félek) ettől… de ha kell (csendben maradok), vagy… vagy ha (nem érted) megkérem, ha végeztetek, hogy (énekelje) el megint és majd érezni (fogod.)~ Tekintetem nem eresztette Darrenét. Azonban csak mellette álltam, hogy közben azért üdvözölje a másikat, hisz a szavaim szétcsúszva jutottak el hozzá, de nem mentem el a közeléből s valahol megérintve tartottam a kapcsolatot. Miközben farkasom az övé-t ostromolta szeretetével. DE nem mondtam többet, már ez is sok volt és a fejemhez kellett nyúlnom, hogy kissé csillapítsam a hasogatását. MEgerőltető volt.
// A Tiétek;
//
A hozzászólást Ashley McLoyd összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 25, 2013 8:57 pm-kor.
Mára is beszéltünk Ash-sel találkozót. Komolyan mondom, néha nehéz belegondolnom, hogy honnan is indultunk: az elején a pokolba kívánt engem, meg ezt az egész farkasosságot, most pedig... ha nem is fenékig tejfel az élet, de már érzem, hogy számít rám, bízik bennem és a szeretetét is meg merem kockáztatni. Tagadhatatlanul jó érzés volt, s mindezzel együtt az SMS-ét olvasva mosolyra húztam a szám, ami vigyorrá szélesedett a tamagocsihoz érve. Felpattantam a papírokkal teli íróasztalom és a legújabb vázlatom mellől, magamra kanyarítottam a dzsekim, zsebre tettem a mobilom és már mentem is. Fenemód érdekelt, hogy ki lehetett Ashleyvel, pláne, mert az üzenet alapján bizony farkas volt az illető. Egy kicsit aggódtam, pont ezért fogtam sietősebbre a lépteim.
A műhely közelébe érve már éreztem mindkettejük energiáját, Ash-ét a farkasom lelkesen vette tudomásul, a másikat viszont kifejezetten gyanakvón méricskélte. Nem tegnapi csibe volt, korombeli lehetett, semmiképp sem tacskó. Te jó ég! Ez körülbelül olyan lehet, mintha egy ember gyereke egy felnőtt tigrissel állítana haza. Már csak az hiányzik, hogy a műhelybe lépve egy "megtarthatom?" kérdés fogadjon! Nem az fogadott, hanem egy vadidegen férfi és a lányom. Próbáltam nem túl büszkének tűnni, amikor az apjaként mutatott be, több-kevesebb sikerrel ez ment is. - Raven! - biccentettem egyelőre kissé távolságtartón, de semmiképp sem barátságtalanul, majd tekintetem Ash-ébe kapcsolódott, s enyhe homlokráncolással hallgattam darabos gondolatait. Még a belépésem előtt éreztem, hogy nincs egészen rendben valami vele, ez nyugtalanított is, de az ismeretlen előtt inkább nem mutattam túl sok érzelmet. Furcsa... eddig Ashley egyszer sem volt ilyen, most meg... ~ Rendben, maradhatsz, minden jogod megvan hozzá. Pillantásom a másik farkasra vándorolt, az arcát kutattam, próbáltam a vonásaiból olvasni. - Nos, ha az apja valóban a falkánk tagja... vagy az volt, gondolom általánosságban tud rólunk egy-két dolgot. - Tettem felé egy lépést és a jobbomat nyújtottam. - Darren Nortlake - mutatkoztam be Ash korábbi szavai ellenére, mert azért ez még sose ártott meg. - Falkát itt talál kettőt is egyből, az apját már nem tudom. - Az egyik munkaasztalhoz léptem és a csípőmmel nekitámaszkodtam úgy, hogy Ash közelében maradjak. - Meséljen egy kicsit magáról és a motivációiról. Miért akar csatlakozni? Az egy dolog, hogy az apja őslakos és őt keresi, ettől függetlenül még lehetnek rossz viszonyban.
Ashley tekintetére egy apró biccentéssel adtam tudtára engedélyem. Érintésére nem mozdultam, hagytam, had vizsgálgassa a tetoválást. Az arcát figyeltem. Kérdésemre elkapta a kezét, s értetlenül állt a történtek előtt. Apja jelenlétét megérezve felpillantottam, de addigra a lány is felpattant az asztalról, s a nyíló ajtó felé iramodva apja nyakába ugrott. Elmosolyodtam, ahogy figyeltem őket. A férfi arcán büszkeség vonásait véltem felfedezni, ahogy Ashley, mint egy tajtékzó vízfolyam, gyors áradatban bemutatott minket egymásnak. Mikor Darren megszólított, enyhe fejbólintással köszöntem felé. Hát igen, van is mire büszkének lenni a kislányban. Állba vert egy öreg Alfát, tudod-e? Továbbra is mosolyogtam feléjük, farkasom nyugodtan figyelte kettejüket. Miközben mentálisan összekapcsolódtak, sejtésem szerint rólam beszéltek. Mert hát miről másról? Az arcukat figyeltem. Ashley szemei csillogtak, élénken, mint mikor a képek után felnézett rám. Nem tudtam eldönteni, épp beköp, és panaszkodik, vagy jókat ecsetel. Bár nem is igazán volt ez lényeges. Ami megtörtént, az megtörtént. Változtatni nem lehet ezen. Darren homlokán a ráncok halványan elmélyedtek. Mit okozhattam vajon? Mit gondolhat? Ikkuma, és azért az ő véleményére kíváncsi volnék. Nem mintha máséra nem, de azért... na. Mégis csak egy Ikkuma. Mikor felém lépett, s a jobbját nyújtotta felém, barátságosan elfogadva megszorítottam. - Raven Sutter - mondtam a bemutatkozást viszonozva. - Néhány dolgot tudok, de nem állítom, hogy mindent ismerek a mostani helyzetekről. Mikor elhelyezkedett Ashley közelében, s kérdezett, nyugodtan válaszoltam: - Nos, a beharapásom itt Faibanksben történt. Az apám volt egyben a beharapóm, Jeremy Sutter. Körülbelül 50 évig éltem itt, utána világot jártam. Sokáig. Megjártam a világháborúkat, volt Falkám is... Aztán, kicsit célt tévesztve, Infamiaként ismét világot jártam, majd úgy döntöttem visszajövök ide. Új életet szeretnék kezdeni. Az apámmal leveleztem, de egy idő után megszakadt a kapcsolat. Kis szünetet tartottam, s eközben Ashleyre vándorolt a tekintetem. Csendesen állt, bár pontosan nem tudtam, ő most miért van itt. Talán a felőlem való döntésre várt. Ennyire érdekelném? Vagy csak az apja kérte erre. Darren vissza nézve fojtattam - Őszintén szólva, nem tudom, alkalmas lennék-e Falka tagnak. Nem vagyok az a típus, aki eltűri a vezetőket maga felett. Akad kivétel, de igen kevés. - a férfi tekintetébe fúrtam a magamét, s hagytam, had jöjjön mindaz, amire gondolok - De szükségem van egy Falkára. Egy családra. Szeretném azt érezni megint, hogy fontos vagyok. Nem fordítottam el a tekintetem. Hagytam, hogy a csend közénk álljon. Talán túl őszintére sikeredtem. De nem számított. Miért hazudjak? Annak semmi értelme sem lenne.
*Apu jelenléte még ha engem nem is, de a farkasom mindenképp csillapította és így kissé elnyomta a háborgó tengert bennem. Aminek örültem. Mentális szavaira már inkább hangosan válaszoltam, fájt a fejem a korábbi monológomtól és nem akartam megerőltetni az agyam.* - Köszönöm… * Darren nem úszta meg annyival, hogy a közelemben maradt. Szükségem volt a fizikai kapocsra, így ahogy az asztalnak dőlt én csak felhuppantam mellé és csendben hallgattam a beszélgetésüket, miközben a fejem a vállának döntöttem. Nem csimpaszkodtam bele, hisz ha ugrani kell, nem akartam hátráltatni, nekem ennyi kapocs meg elég volt, miközben hallgattam nyugodt szívverését. Viszont hirtelen kedvem támadt megkérdezni, hogy hozott-e nekem gumicukrot. Múltkor volt nála, pedig nem is tudta, hogy találkozunk. Mivel nem volt megbeszélve, csak úgy betoppantam hozzá, mint aki jól végezte dolgát. Mázlira neki sem volt más dolga épp. De most inkább nem szóltam, csak hallgattam Raven szavait. A földet néztem, azonban éreztem, hogy rám tekint. Szinte égette a tudatom ennek a ténynek a jelenléte, hogy figyel. Tekintetem felkaptam és a szemeibe néztem pár pillanatig némán, de aztán megszólaltam játékos, könnyed hangon mint mikor találkoztunk.* - Ne is álmodj… nem megyek innen sehova. - Vigyorogtam a másikra. – Nem kell bíznod bennem, de ha megbízhatatlan lennék már elküldtek volna. * Nem tudtam biztosra, hogy miért tekintett rám. De személyes dolgokról van szó, nem kellett nagy ész, hogy megfejtsem. De álltam a fürkészőnek ható tekintetét és csak azután tekintettem vissza a földre, mikor ismét Darrenhez szólt. De Én nem mozdultam Apu mellől, valószínűleg akkor sem tettem volna ha utasítást kapok rá. De ezt csak ketten tudtuk. Azonban a következő szavaira felkaptam a fejem és némi ijedséget és hitetlenkedést láthatott, ahogy Ravenét fürkésztem. Ő nem tudta hova rakni, de én igen…* - Darren… lejjebb hajolnál egy picit? * Kérdeztem, és ha megtette, akkor a homlokom a fejének támasztottam. Koncentrálva, tudatosan átküldeni a kapott emlékeket. Mármint csak azt, ahogy én éltem meg Raven emlékeit korábban. Minden érzésem, kapott képet és az emlékben való tetteim megosztva. Így a furcsa kavalkáddal is jobban tisztában lehetett. A képek egészen addig mentek, míg megkértem, hogy énekeljen nekem a haza útón és megtette. Az emlékek megszűntek azonban a kapcsolatot nem szakítottam meg egyből, amit jeleztem is Darrennek, hogy ne tegye. Csak finoman megszorítva a kezét. Ebből Raven csak a feszültségem érezhette, ahogy koncentráltam, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg idő előtt. Darren pedig a szavaim, mely ezen a kapcsolaton keresztül tisztán csengtek, némi visszhanggal mintha egy kút mélyéről szóltam volna ugyan, de legalább érthetően.* ~ Nem tépet szét, megtehette volna. Parancsra lehet, hogy nem ért, de én sem. Azonban ha kér, az ember tamagocsija megteszi. Láthattad. Nem ártatlan, de melyikőtök az? Ez nem bele vonyítás… de ha más nem, míg teszteled vagy mit szoktatok ilykor csinálni, oszd be mellém. Te is tudod, hogy értek az emberek kiborításához. Pláne ha a tanulásomról van szó… ha engem kibír épp elmével, sok minden már nem árthat neki. ~ Az utolsó két mondatomnál az ajkam egy gonoszkás vigyor keretezte, ahogy megszakítottam a kapcsolatot. Neki nem eset nehezére ez nélkül válaszolni. Tekintetem viszont egy pillanatra elszakadt Darrenétől Ravent kémlelve, majd újra vissza az apáméba. De Darren érezhetett egyfajta furcsa kétségbe esést a kapcsolaton keresztül… de csak ott, így Raven ezt nem érezhette.*
Elmosolyodtam Ashley hálálkodására, s kicsit közelebb húzódtam, ahogy fejét a vállamra hajtotta. Egyáltalán nem feszélyezett, hogy egy idegen előtt voltunk így, sőt! Tudja nyugodtan, ki lesz zabos, ha a lánynak baja esik. A testbeszédem alapján Ash-hez közeledtem, a farkasom energiája is őt járta körül óvón, védelmezőn, bár ez nem a másik hím ellen szólt. Semmiféle fenyegető, agresszív szikrát nem éreztem felőle, a bestiám szimplán így érezte most jól magát. - Így van - helyeseltem Ash megbízhatóságára, s habár nem néztem rá, érezhette, hogy mennyire fontos ez nekem. Egyszer sem adott még okot kételkedésre, s ha úgy tetszik, az, hogy maradhatott, egyben ennek a jutalma is volt. Másrészről: nem árt, ha kicsit belelát abba is, mi megy akkor, ha valaki csatlakozni szeretne. A figyelmem Ravené volt. Érdeklődve hallgattam, közben végig nyugodt voltam, olykor fürkészőbben szívtam be a műhely szagát, hazugság után kutatva a köztünk lévő térben, ilyenre azonban nem bukkantam. Némi elégedettséget éreztem, szerettem, ha nem próbáltak meg palira venni. - Én nem nevezném kis céltévesztésnek az Infamiává válást - mondtam és kissé összehúztam a szemem. - Szóval bukott alfa. - Mind tudtuk mit jelentett az Infamiaság, az érdekelt, hogy ez így kimondva mit válthatott ki belőle. Mennyire érintette mélyen, próbál meg védekezni... Keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt. Van már a falkánkban egy volt-alfa, aki szintén Infamiaként csatlakozott hozzánk, még Sedna áldásával. Nem volt nehéz dolga, Josét azonban össze se lehet hasonlítani Ravennel. El is ismerte, hogy nem feltétlen válna be falkatagként, s mi tagadás, egyébként sem keltette egy szubmisszív benyomását. - Mi történt? - kérdeztem rá némi hallhatást követően. Miután előadta a bukása történetét (ha előadta), közelebb hajoltam Ash-hez, és hagytam, hogy megnyissa köztünk a csatornát, az emlékek pedig áttóduljanak belém. Minden idegszálam megfeszült, ahogy figyeltem, az állkapcsomon az izom kemény lett, majd ellazultam, és egy hosszú másodpercre lehunytam a szemem. Mikor kinyitottam volna, meghallottam Ash hangját a fejemben, sokkal tisztábban csengett, mint mikor úgy próbálkozott, hogy a homlokunk nem ért össze. Lehunyt szemmel hallgattam végig, majd kezemet a fejére téve kiegyenesedtem és magamban mérlegeltem, mindazt, amit Raven mondott és a lányom mutatott. ~ Komolyan azt várod tőlem, hogy a saját Kölyköm biztonságát kockáztassam azért, hogy kiderüljön, alkalmas-e egy idegen hím falkatagnak? ~ kérdeztem döbbenettel vegyes hitetlenkedéssel, s némi felháborodás színezte mindezt. Ne szórakozzunk, amúgy is érzékeny voltam a családom biztonságára, kizárt, hogy a legkisebbet önként és dalolva küldjem kockázatos helyzetbe. A hímre néztem, majd vissza Ashleyre. Valami volt a palacsintában, amiről egyelőre nem tudtam megállapítani, hogy piszok vagy kakaó, mindenesetre Ash más volt, mint általában lenni szokott, és igen, Raven tényleg nem ölte meg, de nincs rá garancia, hogy ez idővel nem változhat.
Miközben meséltem, nem kerülte el figyelmemet, az egymáshoz való közelségük. Apa és lánya. Régen láttam ilyet, és jó volt érzékelni farkasaik összehangoltságát. Belül ekkor esett le, milyen hosszú ideje is vagyok egyedül. Milyen régen volt, hogy más farkasokkal találkoztam. Ismét elöntött az a szomorúság, amit az emlék átadások végén éreztem, mikor Ashley behúzott nekem. De nem mutattam ki, s a nyugodtságom továbbra sem változott. Mikor egy kis időre elidőzött a tekintetem Ashleyn, a lány viszonozta pillantásom. Már nem a padlót bámulta. De aztán megszólalt azzal a könnyedséggel a hangjában, amivel legelőször megszólított. Vigyorgott, és elnevettem magam, mikor befejezte. Apja helyeslően szólt lánya megbízhatóságáról. Nem szóltam erre semmit, s megvakartam az államat. Aztán tovább folytattam dióhéjban történetemet Darren felé fordítva tekintetem. Mikor befejeztem, ő néhány mondatnyi megjegyzést tett, majd megkérdezte, mégis, hogy történt az, hogy Infamia lettem. Nem akartam szóról-szóra elmesélni, ahogy Ashleynél se tettem, s ismét a lányra tévedt a tekintetem. De mintha megérezte volna, vagy csak szimplán megakarta mutatni. Össze érintették homlokukat, s én csak vártam, mi fog kisülni ebből. Az, hogy esetleg a képek után undorodva fog rám nézni, dühösen méreget, esetleg sajnálni fog, (amit enyhén szólva is kétségbe vontam). Nos, nem fog izgatni. A múltam megtörtént, és bűnhődtem, bűnhődök érte. Sosem fogom teljesen kiheverni. De megtanultam élni vele, ugyanúgy, ahogy megtanultam a farkasommal is élni. Fáj, iszonyúan dühít, pedig elégedett lehetnék. Hiszen bosszút álltam a gyilkosokon. De mit értem el vele? Semmit. A holtakat nem kaptam vissza, az életem ugyanúgy romokban hevert. Elkövettem egy hatalmas hibát, és elvesztettem mindent. S ami a legrosszabb érzés volt utána, hogy én élek. Összefontam a kezemet magam előtt, s igyekeztem nyugodt maradni. Az emlékképek, bármennyire is próbáltam nem gondolni rájuk, feltörtek, s élénken táncoltak lelki szemeim előtt. Szomorúságot éreztem, hatalmas ürességet magamban, mint mindig mikor eszembe jutottak. Régen sokkal rosszabbul viseltem. Dühömet kiöntve tomboltam, s átváltozva, bosszú szomjasan indultam portyákra, az üres éjszakákban. Nem bírtam uralkodni magamon, a keserűség, mint egy fölhevített vas darab, égette a belsőmet. Ha pedig vértől bűzösen egy rejtek utcában, vagy csatornában ébredtem, mindig arra gondoltam, hogy nincs tovább. Nem bírom. Jöttek a drogok, az alkohol. Tompították az érzéseket. De nem szüntették meg. Nagyon sokáig képtelen voltam tükörbe nézni. Gyűlöltem magamat, gyűlöltem a farkasom, gyűlöltem a világot, ami körül vett. Én ez nagyon sokáig volt így. Még most, így visszagondolva is... hosszú, nagyon hosszú időnek érzem. Nem tartottam magamon a pajzsom, de gondolataimból az riasztott fel, hogy az a nyugodtság hullám, ami körül vett, abba némi... szomorú keserűség is vegyült. Nem tagadhatom. Fáj, még most is. De ha hirtelen elrejteném, az csak feltűnőbb lenne. Igyekeztem kitisztítani a fejem. Farkasom, érezve a hangulatom, a közelemben maradva figyelt. Zavarta, hogy így érzek, s mi tagadás, engem is. Mikor felpillantottam, Darren már engem nézett. Ashley tekintetével is találkoztam, aki aztán visszapillantott apjára. A férfi arcáról nem épp nyugodt szívű, beleegyezéses puszipajtiságot olvastam le. Nem tudtam most pontosan, miért néz rám. Nem vagyok egy Don Juan, és nem is a megtestesült ártatlanság, de ha esetleg itt helyben nekem ugrik, mert úgy dönt a látottak, és hallottak alapján, hogy a lányával rosszat tettem, akkor... akkor az nem lesz szép eredményű meccs. Tapasztalt harcos, és a kölykét védő vérfarkasnál elhivatottabb, kitartóbb fenevad nem igazán van ezen a koszos földön. Nem igazán azt láttam az arcán, hogy különösebben megbízna bennem. De ezt nem róhatom fel, ostobaság volna. Nem volt mondanivalóm, a döntés Darrenen múlt. Bár valami azt súgta, főleg Ashley gonoszkás mosolyát látva, hogy nincs miért aggódni.
*Darren szavaira, amit igazából nem is nekem intézett hanem Raven szemébe dobta a nyers igazságot, csak az arcom rándult halványan. Apám takarásából ezt nem láthatta a férfi, de Darren érezhette a dzsekijén keresztül is. De nem szólaltam meg, hagytam, hogy a férfi tegye, ha akarja. Darren csak ezután hajolt le hozzám, hogy azt a kavalkádot ahogy én megéltem megosszam vele. Sajnálatos talán, hogy ez csak az én szemszögem, csak annyi, amennyit én láttam ebből az egészből. Ahogy a kocsmában is önfeledt mivoltom. De közben éreztem a környezetem, éreztem Darrent kissé megfeszülni, de nem foglalkoztam vele. Nem tudtam kétfelé koncentrálni és nem akartam, hogy a figyelmem elkallódjon és többet, avagy épp kevesebbet osszak meg, mint szeretnék. Ahogy a fejemre simította a kezét és felegyenesedett ösztönösem emeltem meg a kezem és csúsztattam az övére, arcom belesimítva és egy apró puszit lehelve a tenyerére. De így kiszakadva, megéreztem Raven szomorúságát, fájdalmát és keserűségét. A farkasom meg továbbra sem kiszakadva az Apja energiáiból indult meg felé, vígasztalon, nyugatón. Sehol nem volt a fél perccel ezelőtti vidám tánca, amivel az apját kényeztette, avagy amit Raven tapasztalhatott az erdőben korábban. Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt… falkatagon kívül senki felé nem ment így. Nem hajtotta meg magát, nem alázkodott meg azonban mégis mintha felismerte volna a másikat és meg akarta nyugtatni. Nyugalmat, szeretetett adni neki. Abszurd ez az egész. Pláne, hogy még falkán belül is ritka számba ment az ilyen reakciója. Ijedten, de leginkább értelmetlenül kaptam a tekintetem Darrenre a tenyeréből.* - Miért? * Kérdeztem és egy pillanatra Ravenre tekintettem immár sárga szemekkel, de aztán ott is maradt. Hagytam, amúgy sem tehettem volna semmit a farkasom akarata ellen. Vártam egy kicsit, hogy miként reagál rá a másik férfi és így pajzs nélkül, nem takarhatott el semmilyen reakciót. Közben pedig meghallottam a mentális kérdést, mire elmélyültek a ráncaim az élénksárga szemeim keretezve. De nem találtam a kapcsolatot…* - Ha még egyszer így nevezel, Én a sajátod miatt aggódnék. * Villantottam rá a szemeim. Gyűlöltem mikor a Kölykének nevezett, akár szavakban, akár mentálisan. Dehogy ezt még mindig nem szokta meg… hát kész. Persze ajkaimon ott volt egy halvány mosoly, mely jelezte, hogy tudom, hogy esélyem sem lenne, de vagyok akkora marha, hogy neki menjek. De aztán eszembe jutott, hogy Raven is itt van, apám meg épp Ikkumaként, így lesütöttem a szemem, némán bocsánatot kérve Apámtól. Raventől nem… hisz, Ő már tudja, hogy nem vagyok szívbajos.* - Visszahívod? * Kértem meg Darrent a farkasom moderálására, mely még mindig Ravent próbálta vigasztalni, ha csak nem tett semmi olyat a férfié, ami miatt megfutamodott volna. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha megtépi mentálisan, ami nem valószínű, de kitudja. Megint kutattam a mentális kapocs után, de csak halványan vettem észre. Pedig, pedig nagyon akartam neki válaszolni a kérdésére és úgy, hogy Raven ne hallja. De aztán csak dühösen túrtam a hajamba, fújtatva egyet. HA visszahívta, akkor bizony a szemeim visszatértek eredeti színükbe.* - Délelőtt Ryan kitalálta, hogy csak akkor beszél velem, ha mentálisan tesszük. Mára nem megy több. Sajnálom. De… ismersz. *Nem mondtam ki hangosan, hogy nem kell félnie, féltenie, hogy nincs kockázat. Mert ez nem lett volna igaz. Azonban a tekintetemből, a farkasom iménti reakciójából Ravenre tudhatta, hogy valóban kevesebb az esélye a bajra, mint bárki más közelében. S azt is, hogy így is, úgy is a férfi közelében lennék. Szóval akár két legyet is üthet egy csapásra. Mellesleg a Tarkjainak és Mentorainak lesz egy kis pihije. Raven alfa volt, minden olyat tud, amire nekem szükségem van az edzéseim során. S nem kell azt hallgatnia, hogy micsoda neveletlen kölyke van, mennyire makacs vagyok és a többi izé. Az meg már nekem fájt, hogy némelyik csakis Darren miatt vállalta a dolgokat. S ha Raven farkasa még csak egy hajszálnyit sem volt agresszív az imént, csak még jobban megnyugtathatja. De akár hogy is döntsön, azt tudnia kellett ennyiből, hogy Raven akár közénk való lesz, akár nem keresni fogom. Akár megadja nekem, nekünk a lehetőséget akár nem… valami, azaz idegen valami húzni fog az idegen felé. S azt is, hogy ez nekem kicsit sem tetszik de nem fogok tudni tenni ellene. Ha meg közben Ravennek nem tetszik a dolog… nos… az majd akkor derül ki. Tekintetem még egy utolsó kérlelő pillantással hagyta el Darrenét és ismét a lábaimat nézegettem, jelezve, hogy ez volt az utolsó szavam. Na jó… ezt én sem hittem el, biztos, hogy akad, ha valami olyan lesz. Mert nekem mindig van mondani valóm és véleményem aminek hangot is adok. Miközben az ajkam rágcsáltam, hirtelen elkezdtem megtapogatni Darren nadrág zsebeit, aztán meg a dzsekijét, amiben bizony találtam egy csomag meggyes savanyú gumicukrot. Mire felcsillantak a szemeim. Akár mit csinált, kapott egy puszit és felbontva kezdtem el rágcsálni, némán felé és Raven felé is nyújtva a zacsit, hogy ha akarnak, vegyenek. *
Annyi szent, hogy Raven nem tartozott a fölöslegesen fecsegők közé, de még beszédesnek se volt mondható. Igaz, hogy egy bizonyos ponton túl én is elpocsékolt erőbefektetésnek tartottam minden szót, de jelen helyzetben azt hiszem, itt még nem tartottunk. A némaságot végül Ashley lendítette tovább, mikor megmutatta, amit korábban látott. Érdekes "mozi" volt, nem épp gyerekeknek való estimese, de melyik idősebb farkas története az? Ezek után hosszabban vettem szemügyre a hímet, egyelőre nem tudtam hova tenni. Éreztem a múltja fölötti bánatát, a hangulata változását, az érzelmi hullámokat, de ezzel nem lettem sokkal előrébb. Mindebbe pedig Ash farkasa is bekavart. Szokatlanul viselkedett, szóval a lány értetlenkedése teljesen jogos volt. - A te farkasod, neked kell kiismerned - mondtam halkan, de nem azért, mert Raven elől akartam titkolózni, csak ez a helyzet most nem kívánt hangosabb beszédet. Szavaim mögött egyébként ott volt finoman az ígéret: visszatérünk rá, ha magunk leszünk. Kissé élesen szívtam be a levegőt, a feleselésére, ami valójában nem tudott felhúzni, csak azért kapott egy enyhén figyelmeztető pillantást, hogy eszébe jusson: nem azért engedtem meg neki a maradást, hogy aztán esetlegesen alám ásson. - Azt hiszem Raven épp elég kóstolót kapott belőlünk, hm? - pillantottam a szemem sarkából az Infamiára, majd vissza Ashleyre. Reméltem tudott még dekódolni: belőlünk, alias a kettőnk viszonyából és a hűűű de nagy szülői szigoromból. Lehet tényleg túl sokat engedek? Na, ezen nem most kezdek filózni. Tudtam, hogy dikertbe sose tenne keresztbe nekem, de meg kell tanulnia jobban odafigyelni arra, mit mikor engedhet meg magának. Egyébiránt egy kicsit se húztam fel magam, ugyanúgy a közelében maradtam és a fejét simogattam. A farkasát is visszatereltem, érezhetően kevesebb koncentrációmba és energiámba került, mint mondjuk hetekkel korábban. Elvigyorodtam Ryan edzésén. - Még a végén kiérdemli azt a húszezer darabos puzzle-t! - Fél éve fájt egy olyanra a foga ennek a nagyra nőtt gyereknek, de neki csak úgy az igazi a játék, ha ajándékba kapja. Azt hiszem nem csoda, ha jól kijön Ash-sel. - Őszinte leszek - fordultam újfent Raven felé -, nem tudom, mit gondoljak rólad. A múltban hibáztál, ezt láttam, ami az én szempontomból annyiból megnyugtató, hogy nem gerinctelenség miatt végezted bukottként. De ez felveti azt az eshetőséget, hogy egyszer beleunsz az alacsonyabb rangokba és olyankor próbálnál Atanerkké emelkedni, amikor az nagyobb pusztítást végezne, mint amennyi hasznot hajthatna. Gondolom, hogy megvan a magadhoz való eszed, és csak ebben bízhatok... egyelőre. - A farkasom mocorogni kezdett, nyújtózott, energiáim érezhetően élénkebbé váltak. - Látom és érzem rajtad a közösség utáni vágyat, ezt pedig semmiképp nem fogom figyelmen kívül hagyni. - Igen, veheti úgy, hogy most kapott tőlem egy jó pontot amellé, hogy Ash-hez egy ujjal sem ért. - A továbbiak már a lányomon múlnak. Ösztönösen húztam még közelebb magamhoz, miközben ő a gumicukrot orozta el tőlem. A tekintetem metsző lett, szemem sárgába váltott, a farkasom felszegte a fejét, hangom morgós lett kissé. - Ő az első és jó időre az utolsó Gyermekem, ezt véletlenül se téveszd szem elől, ugyanis nem tudom, mit reagálnék, ha valami baja esne, míg rá bízlak. - Semmi neki kedvezőt, az biztos. - Hét napot kapsz, hogy bebizonyítsd neki és elhitesd velem, hogy közénk való vagy. Akkor majd újra elővesszük ezt a témát, így megfelel?
Ash farkasának közeledtére a lányra néztem. Ő értetlenül fordult apjához. Engem is meglepett. A kis farkas nyugtatóan, vigasztalón közeledett farkasom felé. Enyém figyelte, s elfogadva a gesztust, hagyta, had legyen a közelünkben. A végén még lágyan, de egyáltalán nem tolakodón az orrát is hozzá érintette Ash farkasának orrához. Darren farkasa végül elterelte őt. Nyugodtan néztem a párost. Az iménti nevelési közjáték nem zavart. Ez mindig jelen van szülő és gyermek között. Természetes. Bár azért éreztem, hogy most egy kicsit itt az Ikkuma jelenléte is döntő. Úgy értem, tekintély terén. Hangulatomat lenyugtatva, köszönhetően Ash farkasának is, eltoltam magam az asztaltól, mélyet sóhajtva. Darren szavaira kissé megfeszültek az izmaim. De igaza van. - Sajnos, igazad lehet. - mondtam rá nézve - Elképzelhető, hogy megpróbálok feljebb törni. De nem hiszem, hogy ez most történne meg. Meg aztán, ha később ez előfordulna. Itt lesz Ash, aki majd úgyis állon vág. - mosolyodtam el a lányra nézve. De ahogy a lányt közelebb húzta magához, aki már igen nagy ívben a gumicukrokkal volt elfoglalva, a tekintete megváltozott, s igen egyenes úton jelezte felém, ha bármi baja lesz Ashnek, akkor csattannak a fogak. De nem ijedtem meg a tekintetétől, bár nem értettem, mire volt ez most jó. Nem szerettem, ha erőt fitogtattak előttem, de nem mutattam, hogy zavarna, s nem vágtam vissza semmivel. Farkasom volt csupán, aki figyelte a másik morgását. Az ítélet hallatán Ashre emeltem a szemeimet. - Nekem megfelel. Ha Ashleynek is. - elmosolyodtam - Ki fogsz velem bírni 7 teljes napot?
*Darren halk szavaira bólintottam és nem voltam buta, megértettem a dolgot. Így nem is kérdezgettem tovább, pedig lett volna rá válaszom. De ezt majd ketten. Na de aztán jött a megnevezése, ami fölött sosem tudtam elillanni, a pillantásra azonban nem volt szükség, tudtam én magamtól is, hogy most hallgatnom kellett volna, ha már mentálisan nem tudtam válaszolni. De lesütött tekintetem a hang hallatán felkaptam és így szembesültem vele. Csak bocsánat kérőn húztam el a szám. Nem akartam. De nem nehéz ezt az egy dolgot betartani. Azt hiszem, hogy sok mindent nem kértem és nem egy ördöngösség a dolog. * - Ha engem kérdezel túl sokat is. * Vontam meg a vállaim és Én, úgy az egészre értettem. Nem szoktam mások előtt ennyire megmutatni, hogy mennyire is ragaszkodom hozzá. Legalábbis fizikálisan, az energiáim, az érzelmeim meg nyitott könyv mindenkinek, szóval… de akkor is, igyekeztem mások előtt megtartani a fizikális távolságot. Hogy ne vegyék észre, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk, ha egymásról van szó. * - Inkább ne… két napja kirángatott az ágyból _éjjel_, hogy játsszak vele. * Nevettem el magam boldogan. Ahogy eszembe jutott, hogy az ablakom dobálta kaviccsal mert nem akart csengetni, nehogy Steven kiakadjon. Én meg kócos burával, pizsamában másztam le mikor benyögte. Dilis egy ember az fix, de ezért imádom. A leglehetetlenebb időpontban képes, a legnagyobb baromsággal előállni. De inkább csendbe maradtam, míg apu elintézi a hivatalos dolgát. Aztán ráérünk majd nevetgélni meg beszélgetni. Raven farkasa reakciójára már nem fordítottam figyelmet látszólag, majd apu elmondja, Ő is érezte. Na de ahogy azt mondta, hogy rajtam múlik, hirtelen mintha egy hegy esett volna a vállamra. Jó, nem fog összenyomni, de már ott volt a döntés súlya. Tekintetem pedig felemeltem, ahogy magához húzott. Figyelmesen hallgattam, és ahogy a farkasom megérezte a morgást már ment is csitítgatni az apját. Hát ez… jelen helyzetben pech, de igazán nem én tehetek róla. Raven válaszára azonban rákaptam a tekintetem. Feljebb törni? Na azt adja meg neki az úristen… úgy le rugdosom a nagyravágyás fokáról a föld alá, hogy csak nyekken. De erről nem árulkodott semmi, csak a nem tetszésem fedezhette fel a szavaival kapcsolatban. Na de ahogy Ő maga hozta fel a dolgot, akaratlanul is elvigyorodtam.* - Arra mérget vehetsz… *Billentettem oldalra a fejem, ám vigyorom ellenére a szemeim komolyak voltak, ahogy a hangom is. Kicsit sem tetszett ez a törtetés eshetősége. De melyik állat nem vágyna többre… aztán az már más kérdés, hogy túl-e éli a dolgot. A többség nem szokta. A kérdés hallatán egy néma csenddel adóztam a dolognak, míg végig pörgettem a fejemben.* - A kérdés inkább az, hogy túl-e fogom élni a hét napot avagy, hogy elég erős-e vagy kibírni. – mosolyogtam halványan. – Természetesen igen, s mivel _csak_ hét nap van így, Én is itt maradok a hegyen. * Darren nem ellenzi, tudtam jól. Újabb hét éjszaka velem, neki meg szex nélkül. Jobb vagyok, mint egy erényöv. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fogsz a lak egyik vendégszobájába paterolni.* - Szóval… két dolog, én nem járok a városba és pláne nem ülök kocsiba. A síparadicsomban vannak kiadó faházak, nem tudom, hogy hol élsz, de mától az egyikben fogsz, hogy kéznél legyél. Szoros és tervezet edzés tervem van, amiket holnaptól Te fogsz tartani. Mint volt alfa, tudnod kell, mint a Tarkok és mind a normál kölykök edzés tervét. Éjjelente lesz csak pihid, ugyanis semmi ok nem elég indok arra, hogy eltérjek Tőle. Nem adom oda előre az edzés tervem… fő a meglepés ereje. Szóval… ennyi. Mindig szólni fogok, hogy mikor hol találkozunk vagy épp nem. *Vontam meg a vállaim és arra mérget vehet, hogy lesz olyan éjjel, hogy beállítok hozzá.* - Holnap reggel találkozunk a síparadicsom melletti erdőben… ötkor. Kényelmes ruha ajánlott. *Nyögtem ki végül az időpontot, amikor futni szoktam járni, egy halvány mosollyal.* - Részemről ennyi. * S ha nem volt más, akkor bizony egy kedves mosollyal köszöntem el Raventől. Én végeztem vele mára… Viszont nem indultam sehova. Apuval még beszédünk volt.*
Tetszett a lány rátermettsége. Miközben hallgattam, eszembe jutottak azok a kölykök, akiket a Falkában kellett nevelnem. Nálunk is voltak mentorok, de szerettem felügyelni az ifjak tanulását. Csak mosolyogtam, ahogy szóáradatát zúdította rám. - Rendben. - bólintottam. - A holmimért még visszatérek a városba. Kocsim nincs, a város nélkül meg kibírom. Szememben egy apró fény villant. Az Ikkumához fordulva jobbomat nyújtottam. - Örültem a találkozásnak Darren. Miután elfogadta jobbomat, a lányhoz lépve felé is a kezemet nyújtottam. - Aztán el ne aludj. Ha ő is elfogadta, utána a kabátom felé léptem. Felvettem, majd figyeltem, ahogy farkasom fejével biccent a többiek felé búcsúzás kép, majd utánam eredt. Kinyitva az ajtót, még visszanéztem a párosra. Aztán feléjük eresztve egy mosolyt, kiléptem a szabadba, magam után becsukva az ajtót. Nos, azt hiszem, elmondható, hogy gyorsan reagáltak az istenek a fohászaimra.
Elfogadtam a bocsánatkérő mosolyt, jelenleg túl volt tárgyalva, arra meg, hogy Ryan kirángatta éjnek évadján, csak felnevettem. Örültem, hogy mindkettejüknek minden világos, a részleteket majd leegyeztetik, vagy ha Ash-nek kérdése van, úgyis megtalál, felhív, elér, szóval emiatt sem aggódtam. Sejtettem, hogy ez a feladat Ashleyt is próbára teszi majd, elvégre egy kóbor farkas elbírálását kapta, ha nagyon le akarom csupaszítani a dolgot. Meglátjuk, mi sül ki ebből, az biztos, hogy nem csak ők, hanem én is idegtépő hét nap elébe nézek. Akárcsak Steven. Hajaaj, le fogja tépni a fejem, ha ezt megtudja! Márpedig megtudja, mert elmondjuk neki, egy ilyet eltitkolni több mint szemét dolog lenne. - Úgy szintén, Raven! - fogadtam el a felkínált jobbot, majd tekintetemmel követtem egészen addig, míg be nem csukódott utána az ajtó. Így, hogy csak ketten maradtunk Ash-sel, hirtelen sokkal tágasabbnak tűnt a műhely, ezt kihasználva pedig elléptem tőle. Nem azért, mert rossz volt a közelsége, nem mentem én messzire, csak odahúztam egy széket, lovagló ülésbe letelepedtem rá, a háttámlára könyököltem és úgy néztem a lányra. Szemből könnyebb dumálni, legalábbis most nekem. A farkasom persze egyből egyből kisajátította az övének figyelmét, hiába, nem volt hozzászokva, hogy egy családon kívülivel kelljen ezen osztozni. - Azt hiszem, van mit kitárgyalnunk - kapcsoltam tekintetemet az övébe, ha hagyta, majd vettem egy gumicukrot. Még a végén rászoktat. - Én is észrevettem a farkasod viselkedését, de mielőtt erre kitérünk, lenne pár gyakorlati dolog. - A hangom nem volt szigorú, vagy feddő, de komolyan csengett, és már nyoma sem volt a korábbi morgósságnak. - Nem degradálásnak szántam a Kölyök megnevezést. Csak hát... minket a farkasaink kötnek össze, általuk vagyunk rokonok, apa-lánya, a farkasoknak pedig ugyebár kölykeik vannak. De megpróbálok átszokni, ha tényleg ennyire nem szereted. - megalkuvó és kompromisszum kész voltam, nekem ez messze nem meghunyászkodás, vagy behódolás, s hogy minderről biztosítsam, valamit arról, hogy kicsit se probléma ez nekem, elmosolyodtam. - Csakhogy nekem is van egy kérésem, és azt hiszem, sejted, mivel kapcsolatos. - Egy szusszanásnyi szünetet tartottam, amiben újabb cukorért nyúltam. - Megfontoltabbnak kell lenned ilyen helyzetekben, főleg idegen előtt. Utálom a hatalommániás, tekintélyfüggőket, de sajnos tény, hogy ez a kettő, a hatalmam és a tekintélyem tud a legegyszerűbben, minden különösebb macera nélkül megóvni. - felemeltem a karom és megcirógattam az arcát. - A falkán belül lazább a helyzet, de idegenek előtt szinte élet-halál kérdése. Tudom, hogy nem vagy buta, ezért kérlek, hogy legközelebb jobban figyelj, okés? Igen, feltett szándékom volt máskor is magam mellett tudni ilyen találkozón, ebből is tanulhatta a farkas-diplomáciát, a szokásokat és mindenféle protokoll dolgot. - És most a tamagopcsid - sóhajtottam, mert ez már jóval bonyolultabb és képlékenyebb, mint amiről idáig beszéltem. - Mesélj róla, milyen érzés volt, mit éreztél... mondj el mindent! - kértem az arcát vizsgálva, s ezalatt a farkasom egy pillanatra se tágított a Kölyke közeléből. Elsőre, egy idegen számára most úgy összefolyhattak az energiáink, mintha egyetlen nagy felhő lett volna.
//Én is köszönöm! //
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 27, 2013 12:55 am-kor.
*Raven kezére csak a homlokom ráncoltam, ahogy visszaemeltem a tekintetem rá* - 16 vagyok… nem egy matuzsálem. * S bizony előrébb hajolva egy röpke pillanatra megöleltem. Nem volt hosszú, nem volt belsőséges, de nekem ez esett jól és kész. Nem fogok itt hivatalosodni, azt meghagyom a nagyoknak. Azért vannak. Mikor kilépett még biccentettem egy utolsót és innentől minden figyelmem Darrené volt, ahogy a tekintetem is összeolvadt az övével, miközben nyugodtan rágcsáltam a cukrom, úgy tartva, hogy Ő is elérje. A szavaira elmosolyodtam, ennyire részletesen még nem tértünk ki rá, bár ezt magamtól is tudtam.* - Igen, zavar. De ha kölyköt akarsz… szólj és akkor csak farkasként találkozunk. Ha pedig emberként is akarsz, akkor szokj rá az emberibb megnevezésre. * Kacsintottam rá, tudhatta, hogy ragaszkodom hozzá, de mivel megalkuvó volt, így csak hülyeségnek szántam a dolgot… félig. * - Köszönöm, hogy megpróbálod. * Persze értékeltem, még akkor is ha elviccelem olykor a dolgokat de meg volt a magam esze, hogy lássam a másik igyekezetét is és ne csak a magamét. Ahogy a saját hibáim is észreveszem és nem csak másokét. Viszont ahogy rá tér az Ő kérdésére csak lesütött szemmel hallgatom. Tudom, hogy nem ártani akar a szavaival, de szégyellem magam miatta. Már akkor szégyelltem mikor kimondtam, de már késő volt. * - Tényleg sajnálom… nem akartam Darren. De néha előbb jár a szám, mint kéne. Vigyázni fogok. Vagy legalábbis mentálisan közölni, ha már teszem. * Ígértem meg komolyan és érezhette, hogy hiába ütöttem el a dolgot az utolsó megjegyzésemmel, komolyan gondoltam és vigyázni fogok. A simítására belefordítottam a fejem a tenyerébe ismét, ám a kérdésére csak sóhajtottam lemondóan. De a tamagocsira elvigyorodtam… rá is rá ragadt az én buta elnevezésem. * - Nem tudom Apu… alapból játékos mindenkivel, ez tény vele is az volt, mikor találkoztunk. Aztán ahogy felmerült a falka távolságtartó, gyanakvó, ahogy azt kell. De az emlék áradat után minden megváltozott… Másnak már neki rontottam volna, de mikor megütöttem nekem fájt. Nem fizikálisan, mert nem bántott és ütni megtanultam, így még csak nem is a kezem… hanem belülről. Az emlékeit láttad, azt is, hogy én miként reagáltam rájuk… még csak nem is tudok táncolni, soha nem is tettem. Nem bűvölt meg senki sem emberként, sem farkasként. Könyörgöm… Samet állandóan megverem, mert kiprovokálja. De egy idegen farkassal meg így viselkedik… Nem értem… de… – sóhajtottam egy mélyet – Olyan mintha ragaszkodna hozzá. Mintha felismerte volna a másikat. Pedig nem találkoztam vele korábban. Ryan tesztelte a képességeim, úgy követett, hogy észre sem vettem… Raven mikor rám nézet mikor beszéltetek, megéreztem szinte égette a tudatom a tekintete. Ez aggaszt, hisz valamiért ki vagyok rá élezve… azonban… - haraptam az ajkamba egy pillanatra elhallgatva… - … valahol mégis bízom benne. Mikor énekel megnyugtat, egész haza úton abba sem hagyta. Ez nem fog befolyásolni ebben a hét napban, majd megkérem ne tegye ebben a hétben, vagy nem tudom. Csak szeretném tudni, hogy a farkasom miért ilyen. Mikor felemlegetted a titulusát nekem esett rosszul, mikor az elutasítása került szoba, és ami miatt megosztottam az emlékeket… érezhetted, azt a kétségbeesést azon keresztül, az esetleges elutasítása miatt. Emberként azt mondanám, hogy olyan mélyre hatolt mint Josh tette anno. De ez ostobaság… Joshua a barátom volt, szerettem… szerelemmel vagy valami ilyesmivel. Így ez nem volna helytálló… nem is ismerem. S pont ezért nem értem… ennél jobban nem tudom összeszedni. Minden mást éreztél, talán még többet is. * Sóhajtottam fel a végén, közben a zsebre rakatam az egyik kezem, míg a másik Darren kezén pihent. Muszáj volt éreznem magam mellett. De a zsebembe túró kezem papirba akadt. Ki is vettem, hogy mi ez… aztán eszembe jutott.* - És míg elnem felejtem, az ok amiért ma összefutottunk volna… az edzés tervem. Én dobtam össze, mert nem szeretnék 150 évet várni mire alkalmas leszek bármire is. Ja és Tark helyet szeretnék _majd_ elfoglalni. * Nyújtottam felé az egyik papírt és a másikat magamnál tartottam az asztalról egy ceruzát fölvéve. * - Nincs beírva… de Steven átadta az üzeneted. Szóval két nap helyett én úgy döntöttem, hogy heti három napot nálad leszek éjjel is. A vasárnapot megvétózom… a maradék hatból választhatsz… *Mosolyodtam el és vártam az ítéletét. No meg a nem tetszését az edzés táblázat miatt.
//Mi is Raven. A viszont látásra holnap //
A hozzászólást Ashley McLoyd összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 27, 2013 3:51 am-kor.
Elhúztam a szám, amikor felajánlotta, hogy csak farkas alakban találkozzunk. - Látom, humorodnál vagy, kislányom. - Baromi furcsa volt! Főleg azért, mert a családon belül is volt húgi, meg öcsi, de azokra nem is akadt farkasos megfelelő, Victor pedig egyszerűen Victor volt. Vén csont, rosszabb napjaimon. Engem meg anno kölyközött, bár tény és való, hogy aki élhetett volna a "fiam" megnevezéssel... nos vele nem úgy alakult a dolog. - Szinte már ijesztő. Nekem soha nem volt apám, még ha Victor be is töltötte nagyjából azt a szerepet, most meg... én vagyok az. - Ezt eddig nem igazán mondtam ki hangosan. Legfeljebb akkor, ha volt már bennem löket, de azokról az alkalmakról mindig hiányos volt memóriám. Ha már őszintére iszom magam, akkor utána nem sokra emlékszem. - Tudom, hogy nem volt szándékos - mondtam mosolyogva. - Gondolatban és magunk közt pedig úgyis nyugodtan mondhatod, nem akarom, hogy valaha is eljussunk oda, hogy valamit azért hallgatsz el, vagy fojtasz vissza, mert félsz tőlem, vagy nem bízol bennem. Figyelmesen hallgattam a beszámolóját, miközben fél kezem az ujjaival játszott szórakozottan, oda se figyeltem igazából, hogy mit csináltam. Olykor vettem egy-egy gumicukrot, de véletlenül se szalasztottam el egyetlen szót sem. Tűnődve ráncoltam a homlokom, lázasan kutattam válaszok és lehetséges magyarázatok után, s már a fülbevalómat piszkáltam, mikor lassan megszólaltam. - Vannak olyan farkasok, akiknek a mentális képességeik jóval fejlettebbek az átlagnál. Mint nálunk az ezüst elviselése. Nem tudom, hogy ő is ilyen agyfürkész-e, de... - összehúztam kicsit a szemem, ahogy a megfelelő szavakat kerestem. - Lehet, hogy az emlékátvitelkor beléd piszkált, érted? Akkor mentálisan teljesen védtelen voltál, ráadásul ő sokkal idősebb nálad, egy fiatal farkas fejével pedig nem nehéz babrálni. Nem mondom, hogy ő biztos ezt tette veled, de ez is egy alternatíva. Nagyobb átéléssel, több érzelmi áttétellel avathatott be, mint amire én valaha képes leszek, és ez is felzavarhatta a farkasod, elvégre most találkozott ilyennel először. Elrágcsáltam egy gumicukrot. - Másik eshetőség a színtiszta ösztön. Az ő farkas idős, erős, stabil, összehasonlíthatatlanul markánsabb, mint egy tizenhét éves srácé, vagy egy másik, frissen beharapotté, és ez is vonzhatja a te izgága tamagocsid. Nem csak a játék, de a stabilitás is számít neki, ezt pedig energia és farkas szinten csak nálánál öregebb, tapasztaltabb és kiegyensúlyozottabb farkasoktól kaphatja meg. Eddig zömmel a mi köreinkben mozogtál, a falkán belül mindegyikünkben tapasztaltad az együvé tartozást, nem volt komoly kirívó, elütő példa, ez is bekavarhatott. Engem is felcsigázott a dolog, kíváncsiságba azonban aggodalom vegyült. - Légy óvatos, és még ha kedvel is, akkor se bízd el magad. Ha pedig még a hét letelte előtt úgy érzed, hogy sok, mindenképp szólj! Teher alatt nő a pálma, szóval bármennyire is szívesen vontam volna vissza a "próbát", nem tettem. Belöktem a mélyvízbe, de ha teljesen esélytelennek látnám, hogy megtanuljon úszni, nyilván nem teszem. A papír előkerülése más irányba vitte kicsit a beszélgetést, érdeklődve vettem át a színes táblázatot, elsőnek pedig a melléket színmagyarázatot mosolyogtam meg. Szó mi szó... lazsálásról itt szó se lehetett, szerintem a legzsarnokibb időszakomban se állítottam volna össze senkinek ilyen órarendet. Felsandítottam rá a lapról. Íme, itt gubbasztott velem szemben a jövő diktátora! - Illik is hozzád ez a jövőkép - vigyorodtam el a Tark célra. - De figyelj csak... öhm... tanulni azt úgy mikor fogsz? Mármint matekot, angolt, meg a többi középsulis dolgot. Mert ez itt szép és jó, bele se tudok kötni - lengettem meg a papirost -, de közeleg a tanév vége és nem szeretném azt hallgatni Steventől, hogy behívták a suliba kérdőre vonni a bizonyítványod miatt. Az meg se fordult a fejemben, hogy esetleg engem hívnak be, vagy Steve elküld maga helyett. Nonszensz, ekkora Farkas Papa azért nem vagyok. - Ó te jó ég, elkényeztetsz! - bazsalyogtam, mint egy jóllakott napközis. - Az egyszerűség kedvéért legyen hétfő, kedd és szerda.
//Kellemes olvasást. o.o Kissé belefeledkeztem és későn vettem észre, hogy sokat írok. :/ //
- Sosem hagyom otthon, de csak Ryan szokta értékelni. * Vigyorodtam el, hisz nem úgy hangzott a szájhúzással, mint aki valóban értékelné a dolgot. Persze ezt nem róttam fel neki, fordítva egy ilyen megjegyzést Én sem díjaztam volna jobban. Még viccnek is rossz, lássuk be. A kislány megnevezésre csak a szemem forgattam, de ha neki muszáj a kicsinyítő jelző, én aztán nem bánom. Ne mondja itt nekem azt, hogy sokat akarok. Viszont ahogy a saját Teremtőjét hozza fel csak az ajkam kezdem el rágcsálni. De oké… nem bírom tovább. Pedig muszáj lesz. Senki nem szólt róla még, Victor is csak véletlen említette meg a nevének első szótagját, mikor épp próbált rám tukmálni egy köldök karikát. Nekem meg aztán nem kell olyan vacak, jól meg vagyok anyu gyűrűivel, no meg a láncommal a csuklómon. Bár a gyűrűket levettem és mire ideértünk már nyomuk sem volt. De érezhette Darren, hogy érdekel, még ha nem is kérdeztem végül rá. Ha akarja, majd elmeséli magától és akkor, amikor akarja. Én bizony nem fogom sürgetni, bőven van időnk ilyenekre. * - Ne ijedezz… nem áll jól és a számon kívül nem hiszem, hogy sok bajod lenne velem. Ha meg igen, akkor miért nem mondtad még? * Vontam össze a szemöldököm. Oké, nem voltam egyszerű teremtés, de nem sűrűn tettem olyat, amitől az Ő haja égnek áll. A többiek már máslapra tartozik.* - Az volt a cél… csak az utat nem találtam a buksidhoz. Ryan egy szadista disznó… pláne, hogy többször is megismételtetett velem egy-egy mondatot, kérdést, mert nem értette és lusta volt kilogikázni. De azt lesheted, hogy féljek Tőled és a hallgatás nem az én műfajom.*Persze megint nem vittem túlzásba a komolykodást és a magam módján fogalmaztam. Ám ez egy néma fél ígéret volt a részemről, hogy nem hagyom, hogy ideáig eljussunk. Egyrészt emberi természetem sem engedte, másrészt, ha nem tetszik valami, nem tudom befogni a szám. Csináljon a farkasom bármit. Másrészt pedig a farkasomon kívül is megkedveltem Darrent, szerettem. Persze emberként nem úgy, mint az édesapám, de ez nem változtat semmin. Közben persze én is nyammogtam a cukrokat és már az ujjam és a szám is piros volt Tőle, ahogy a fogaim sem maradtak ki, hisz fogott. Azonban nem csak nálam, Darren sem úszta meg fehér fogakkal. - Jól áll a rózsaszín. * Jegyeztem meg csak úgy mellékesen és utána már elgondolkodva hallgattam a válaszát. Nála a fülbevaló piszkálás, nálam a szám rágcsálása volt a jele, hiába is játszottak közben az ujjaink. De valamiért nem tartottam valószínűnek, hogy belém piszkált volna. Legalábbis így nem és maga a lehetőség is felháborított, ahogy a feltételezés is. Egyik felem elhitte, a másik nem. Éljen egy újabb kettőség, amit Apu is érezhetett.* - Mikor észlelem, hogy teljesen nyitva van, erre rákérdezek váratlanul. Az apróreakciók is válaszok, és ha hazudik, olyankor nem tudja elrejteni még előlem sem. De nem Ő az első… ott volt Jesse is, veled egy idős Ő is. Olenre rá se bagózott a farkasom, pedig Ő sem mai példány. Jamesnél sem volt… *Ahham… ezt nevezik elszólásnak? De még milyen csúnya elszólásnak, pláne, hogy még feltűnően el is haraptam a mondatot és inkább gumicukrot ettem. Hát ezt mégis hogyan javítsam ki? Sehogy… nem fogok hazudni, sosem tettem. Mikor lenyeltem folytattam.* - Szóval Jamesnél sem viselkedett így. *Az, hogy felháborodott, hogy James megnyugtatott meg már egy másik téma. Amire ha rákérdez… nos, vagy válaszolok, vagy nem. De eddig nem tudta, hogy Jamesnél jártam és azt sem, hogy miért. Ám figyeltem a reakcióját. Elbízni magam? Most ez komoly? Sosem bízom el magam… ez nem csak az edzéseimben nyilvánul meg, ott is mindig elégedetlen vagyok. Emberként nem vagyok egy ego bomba, bár tény, hogy mind a két felem vakmerő. * - Ismerem a határaimat és aszerint játszok, de sosem hátrálok meg. Mellesleg nyugalom… ebben a hétben nálad leszek, mint mondtam és nem ellenkeztél, szóval… érezni fogod, hogy ha valami baj volna. De bízz bennem, ez nélkül is szólni fogok. Büszke vagyok, de nem ostoba. Képes vagyok elismerni ha valami nem megy. Nem fogom kockáztatni sem a saját épségem és azt sem, hogy miattam hozz meg egy rossz döntést. Antenna lenyakazna engem, Téged meg lefokozna. *Nekem pedig szükségem van a nyakamra. Ha annyira megakarja tenni, hát tette volna két hónappal korábban csatlakozás helyett. Most már hagyja békében a fejecském, ha már kezdem megszokni ezt a mizériát. Közben pedig már Darren kezébe került az órarendem, szinte pontról, pontra lebontva, hogy minden a helyén legyen. A mosolyára összevontam a szemöldököm, hisz nem értettem, hogy ez most jó vagy nem. Minden idegszálam szinte megfeszült, hogy mégis mekkora meccs lesz mire ezt lejátsszuk… olyannyira, hogy már a cukorról is megfeledkeztem. * - Mivel eddig is harcosnak készültem… csak egy farkassal lettem gazdagabb, nem pedig egy teljesen új mentalitással, beállítottsággal. * Billentettem oldalra a fejem. Igen, volt már pillanat, amikor nem épp átokként gondoltam rá. Megtanultam, vagyis inkább magamtól megláttam a hasznát is, nem csak azt, hogy hátráltat. A következő monológjára ravasz vigyor kúszott az ajkamra.* - Ejnye… azt hitted erre nem gondoltam? Butaság volt. Nem hagytam volna egy ilyen nyilvánvaló kapaszkodót, hogy beleköthess. Ettől többet ültem felette, hogy miként legyen jó. Na de, hogy válaszoljak is… - váltottam vissza komolyra – Sam, egy évvel felettem jár és a bizonyítványa fényévekkel jobb, mint Ő maga. Felajánlotta, hogy segít tanulni és mivel antiszociális, így nem jár bulizni sem. Péntek és Szombat csak hatig van edzésem… míg regenerálódok fakírkodás után, nyugodtan tanulhatunk, ameddig bírjuk aggyal hisz nincs neki másnap suli. Így az a veszély sincs, hogy neki megyek és lebontjuk a Farkaslakot. Ja igen, Szerdán és Hétfőn segítek neki a harcok alapjaiban egy-egy órát azzal a feltétellel, hogy mentorhoz jár a farkasával. Azokon a napokon azért nem is K.O. a napom vége. * Pillantottam fel a papírból, miközben szorgosan beírtam a dolgaim, hogy ne felejtsem el és minden rendben legyen. Időre. Darrennek is feltűnhetett, hogy ott nincs fakírkodás. * - Mellesleg Stevennek már elkezdtem beadni, hogy van rá esély, hogy idén megbukok… mire eljön az ideje egy hangja sem lesz, addigra megbékél vele. Az iskola meg a tragédiára fogja, így maximum pszichológushoz küldenek, arra meg már ott van James. Nem fogják feszegetni ebben a félévben az eredményeim. De igyekszem ott is teljesíteni. Legfeljebb majd kellemesen csalódik, ha még sem, és kapok egy zsák gumicukrot. *Vigyorodtam el, és a következő szavaira elnevettem magam.* - Szeretek veled lenni… de… nekem jó, egymás után a három nap, azonban azt vedd figyelembe, hogy éjjel nem maradhatok egyedül… még. Szóval ne legyen se versenyed, se nőzős izéd… szóval tényleg semmi. Ryan nem díjazná, ha átmásznék hozzá… kedvel, de ennyire azért nem hiszem. Victor meg még kevésbé venné jó néven. *Mosolyodtam el halványan, hisz Darren tudta, hogy nem alszom jól. Kevesen képesek elviselni a kialvatlanságot.* - Visszatérve a táblázathoz… az összes órát nem tudod vinni, bármennyire is szeretnénk. Szóval kell nekem, egy Tark, egy Árny és egy Troll. Nem baj, ha nem mentor, bírom a kiképzést… Apropó… - ráncoltam össze a szemöldököm. – Sajnálom Kathrinát. De nem tehetek róla, hogy csak az motiválta, hogy neked imponáljon. Arra meg magasról tett, hogy lényegében milyen igényeim vannak edzés téren. Különben meg, mióta vélik a nők jó taktikának azt, hogy ha a farkas lányával jóba vannak, akkor az apjánál nyert ügye van? Na mindegy… azért remélem egyszer még visszatér a mentorok körébe és nem vettem egy életre el a kedvét a tanítástól. Csak Tőlem maradjon távol… utálok vásárolni és az üres fecsegése jobban lefárasztott, mint a mentális kommunikáció. Ja és Isabelle… ’asszem így hívják… a tánc sem az én műfajom és nem anyára van szükségem, szóval róla is lemondanék, ha lehet bár vele csak egyszer találkoztam. Tudom, nehéz velem és sok megkötésem van. De csak azért mert haladni akarok és nem csajosodni… azt majd Jenny megoldja meg a barátnője. Csak annyi kérésem van Apu, hogy olyan embert adj mellém, aki nem azért vállalja, mert Te vagy az apám és a falka Ikkumája. * Vigyorodtam szélesen el, persze érezhette Darren, hogy tényleg bánom, hogy fejtőrést okozok neki. De nem kell nekem kimondott mentor… ha hatékony.* - Mi van még? Hm-hm-hmmm – Vontam össze a szemöldököm a papírt stírölve, hogy ne hagyjak ki semmit. – Ja igen… a Fegyverhasználatot, mint már biztos mondta neked Olen, Ő tartja. Vagyis… csak segít benne, míg nem megyek az agyára. Nem minden alkalommal ér rá, de a penge használatot felügyelet nélkül is tudom tanulni. És ne… nem kell mondanod… - emeltem fel a tenyerem védekezőn, ám kissé elhülyülve a dolgot - természetesen nem másokon terveztem. Viszont mivel Te is jársz futni, gondolom nem gond, ha csatlakozom. A fakírkodást meg nem szívesen engedném át másnak… nem bízom senkiben ilyen szinten. Mentálisból sok óra van… szóval azt nem is kérem. Majd valahogy megbékélek vele, hogy mások is kutatnak a buksimban… *Egy pillanatra elhallgattam, hogy úgy megeméssze a hallottakat, amit így a nyakába zúdítottam hirtelenjében. De csak egy pillanat volt és a kézfejét simogatva az ujjaimmal folytattam.* - Az éjszakai szúró-próba edzések természetesen nem tervezettek így azokat nem tudom rangsorolni. De véleményem szerint nem ártana ilyen sem, de a vasárnapomat hagyjátok békén. Azt szeretném Stevennel tölteni. Ha netán közbe jön valami, mint aaa… mi is a neve annak, amikor váratlan dolgokkal rohamozzátok a kölyköket, avagy egymást, mármint a rangban helyet foglalókat, hogy alkalmasak-e még a tisztre? Ja meg van… mikor ilyen tesztelésekre kerül sor, ami felborítja a napom. Hát istenem… azok úgy is olyanok, hogy egyben van meg az egész heti cucc. De ha jól értettem, akkor kimondottan semmi bajod ezzel amit összeállítottam. A mentorokat, társakat megtalálni meg van egy heted. Ezt mind Raven kapja most a nyakába. * Vigyorodtam ám leugrottam az asztalról és Darren lábára ültem, ami a támlánál vált ketté, a hátam kissé a támlának döntve, hogy így szemben legyek vele kissé oldalasan.* - Hoztam neked valamit… * A pulcsim zsebéből egy kicsi, de hosszúkás dobozt nyomtam a kezébe. S ha leemelte a tetejét, akkor csak két kulcs volt benne, egy karikával.* - Ryannek köszönd… én még mindig nem járok a városba. A kisebbik a bejárati ajtó kulcsa, a másik a szobámé. *S vártam… a farkaslakba nem volt külön szobám vagy lakásom, nem kellett. Így viszont sok ész nem kellett hozzá, hogy mégis hova enged bejárást.*
Láttam rajta, hogy izgatta a fantáziáját a Kirill-téma, mégsem faggatott. Mindebből pedig azt tudtam, hogy a többiek se beszéltek neki róla.Halvány, kissé szomorkás mosolyra húztam a szám. Nem hallgathattunk örökké, Kirilll is ugyanúgy a vérvonal és a család tagja, mint mi, az más kérdés, hogy milyen pocsék vele a viszonyunk, de... akkor is. Ashleynek is felmenője a farkas révén. Csakhogy ehhez nekem be kell készülni, ilyen ad hoc módon egyszerűen nem megy. Rá fogom áldozni az időt, csak... ahhoz az kell, hogy alapból úgy induljak neki a találkozónknak, hogy ez lesz az egyik "napirendi pont". Az ijedezésre már szélesebb és jókedvűbb lett a mosolyom. - Egyáltalán nem vagy problémás. Legalábbis semmivel se tartalak nehezebb esetnek, mint bármelyik Kölyköt. Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnod, de ami azt illeti: tökéletesen meg vagyok veled elégedve és büszke vagyok rád. Azt hiszem, eddig még nem dicsértem meg, legalábbis ilyen formában és ennyire még biztos nem. Felnevettem Ryan szadizmusára, egy kezemen meg tudtam számolni, hányszor hozták őt kapcsolatba ezzel a jellemzővel élete során. Az őrülttel és a nem normálissal annál gyakrabban. Mindenesetre jó volt tudni, hogy mégiscsak Victor nevelése. - Mindig örülök, ha nem tartanak ijesztőnek - vigyorogtam, majd újabb nevetésben törtem ki. - Köszönöm, eddig azért nem mertem rózsaszín pólót felvenni,mert féltem, hogy kövérít, de ha szerinted jól áll, akkor lehet betárazok pár pink cuccot. Éreztem, hogy bizonytalan, ő se tudja, mit higgyen, Ravennel kapcsolatban, és alapjáraton talán én se lettem volna ennyire bizalmatlan vele szemben, azonban Ashley is érintett volt, nem kicsit, így pedig minden sokkal bonyolultabb. - Egyelőre nem tudok mást elképzelni... - A farkasok sorolásánál egyiken se lepődtem meg, Jamesen sem, mivel a falka tagja volt, nyilván összefuthatott vele, főleg most, hogy sűrűbben jár a Kangunart Farkaslakban. Egyedül az keltett gyanút, hogy úgy elhallgatott, s emiatt sejtettem, hogy van valami a háttérben, de még nem kérdeztem rá. - Én bízom benned, csak aggódok - vontam vállat, mintha ez ilyen egyszerű lenne, holott bele se mertem gondolni, mi lenne, ha baja esne. Összetörném Raven csontjait, oké, de azon felül... - Mili pedig nem fog lenyakazni, az az én előjogom és kizárt, hogy átengedjem másnak. - Kicsit elvicceltem a végét, ettől függetlenül még komolyan gondoltam. Lehet, hogy tiszteletlenség, vagy bunkóság ez egy Atanerkkel szemben, de senkitől sem tűröm, hogy bántsák a lányom. Ha ő valamit hibázik, az még jó ideig az én felelősségem, szóval engem fokozgassanak ide-oda nyugodtan. Nyugis természet vagyok, ilyen téren viszont tudnék robbanni, ha olyan a helyzet, minden figyelmeztetés nélkül. A családomra kifejezetten érzékeny voltam. - Miattam meg a rangom miatt pedig ne aggódj, nem a cím jelenti az erős farkast és a jó embert, az csak a jutalom. Ha megfosztanak tőle, attól se leszek kevesebb. - Az már más kérdés, hogy ennek ellenére a születésnapomig nem állt szándékomban önként és dalolva lemondani róla. De bármit is bakozz Ash, ha idő előtt megfosztanak a rangomtól, az mindenhogyan az én személyes kudarcom lesz, nem az övé. Ha csak sejtené, mennyire örültem annak, hogy már "farkasa" és nem "dögje" van, valamint ezt már korántsem akkora viszolygással, bosszúsággal mondta... Szinte sziporkáztak az energiáim, s éreztem, hogy valami kellemes melegség áradt szét a mellkasomban. - Tényleg mindenre gondoltál - dünnyögtem elismerőn, miközben a tanulási idő magyarázatát mondta. - De biztos, hogy kibírod Samet? Eddig nem úgy vettem észre, hogy olyan hű de jól kijönnétek egymással. Bár simán lehet, hogy benéztem. Bólogattam a bukás lehetőségére, bár sajnáltam, hogy a suli felé pont a tragédiája lehet a kielégítő magyarázat a gyengébb teljesítményre. - Még a végén megjavulok - mosolyogtam a "tilalmak" hallatán. - És Victornak nem lenne kifogása, csak reggelre úgy néznél ki, mint egy eztüsttűpárna, szóval... vele tényleg nem ajánlott együtt aludni. Úgyhogy marad az eddigi felállás. Amit a legkevésbé se bántam. - Kathrina imponálni akart? - kérdeztem vissza fellelkesülve, mert ez azért simogatta a hiúságom, de hamar komolyra váltottam, bár a szám szegletében bujkáló mosoly megmaradt. - Azt hiszem, jót fog tenni neki némi... szabadságolás. Nem szeretem, ha valaki csak lébecol a posztján, és ne aggódj, többet nem kell elviselned - mosolyogtam rá, aztán csórtam tőle egy gumicukrot. - Keresünk mást, jobbat. A további fejtegetés azonban már nagyobb fejtörést okozott, bevásárlólistához hasonlóan leadta a "rendelését" az edzőpartnerekre, amivel semmi probléma, azt vissza össze kell akkor szednünk, hogy kik jöhetnek szóba, mert már ki is zárt pár farkast. Ráadásul pont mentorokat, de az érveit megértettem, és nem ágáltam ellene. Elsősorban olyan kell, akivel ő is együtt tud működni. - Tazanna... nos, ő nem mentor, de Tark, méghozzá jó, Chelsea Árny és Kanguyak, egyikük sem kibírhatatlanul, elvetemülten csajos. Trollt így hirtelen... hát nem tudom... Ja de! José és a fia, Dustin, ők Trollok. Mivel magad miatt akarod őket, azt hiszem egyedül akarsz bejelentkezni náluk. Megadom az elérhetőségüket, aztán sok sikert hozzájuk! Majd meséld el, mi volt, és ha valakivel nem jött össze, keresünk mást. Beszéd közben előkotortam a közeli asztalról papírt-tollat, felírtam mind a négy nevet, majd a mobilomból előkerestem a számukat, és azt is mellékük írtam, hogy hol laknak. aztán csak bólogattam megint a közös futásra, és a Stevennel töltött időre. Közben azért fohászkodtam, hogy el ne felejtsek bármi fontosat! Érdeklődve figyeltem, ahogy áttelepedett a lábamra, majd a zsebében kotorászott és elővett két kulcsot. Enyhén felvont szemöldökkel vettem át őket, majd suta vigyor jelent meg a képemen, ahogy közölte, hogy hova kaptam bejárást. Meg se tudtam szólalni, csak adtam egy puszit az arcára, és gondosan zsebre tettem a kulcsokat. Én ilyennel nem tudtam szolgálni, Farkaslakhoz nincs kulcs, én pedig sose zárom a lakásom ajtaját, meg mertem kockáztatni, hogy abban a káoszban már a saját kulcsom is eltűnt - ezek viszont nem fognak! - El lettem ma halmozva minden jóval - döntöttem kicsit a vállára a fejem hálásan. - Mit szeretnél cserébe? És ne mondd, hogy semmit, biztos viszonozhatom valamivel, csak az én kreativitásom kimerül a bútorkészítésben, meg... ööö... olyan dolgokban, amiknek az említése zavarba hozna téged - fejeztem be végül félig bocsánatkérő, félig játékos vigyorral.
*Darren szavaira tekintetem élénkebben csillogott, ahogy a szemébe néztem. Örültem, hogy nem okoztam neki csalódást, hogy nem csak megkeserítem az életét és nem bánta meg a tettét. Persze a farkasom büszkén húzta ki magát, de ez a büszkeség, önelégedettség emberi felemből nem volt érzékelhető. Vannak hibáim, nem úgy haladok, ahogy azt én akarom. Ezért erősítettem az edzésterven, mint amit eddig folytattam. Emberi felem, nem volt büszke, nem bízta el magát és a pillanatnyi önelégülés a farkasomban is csillapodni fog, tudtam jól. Ez nem az én műfajom, nem hozzám kapcsolódó érzelmek. Mindig van feljebb, mindig van hova fejlődni és ezt tudtam. Majd ha a csúcson leszek, büszke leszek magamra. De ez egy paradoxon. Hisz mindig van feljebb, így sosem lehetek a csúcson. S ott sem bízhatom el magam, mert hamar leeshetek. Tudtam jól. Egyszer bíztam el magam, majdnem tolószékben végeztem. * - Legalább valaki megvan elégedve kettőnk közül. Ennek azért örülök. * S tényleg örültem neki, még ha nem is értettem egyet a dologgal. Nem volt mire büszkének lennie, talán csak arra, hogy nem dobtam még be a törcsit, de ez bármikor bekövetkezhet. * - Hmm… ne szerezz be, majd én megteszem, legalább tudom, mit kapsz a szülinapodra.* Csillogtak vidáman a tekinteteim. De lássuk be, vagyok akkora marha, hogy megtegyem. Persze nem én fogok vásárolni, de van internet futár… nem nehéz megoldani. De tuti, hogy egyedi lesz és arra ezek után mérget vehet, hogy meg is kapja. * - Az a dolgod, hogy aggódj… ettől Apa egy apa… most gondold el, ha épp járni tanulnék vagy bicajozni. * Ó fog ő még más dolgok miatt is aggódni, nem egy másik hím lesz a legnagyobb baja. Egyszer kinövöm a pelust és az első napomon Tarkként jobban fog aggódni, mint most. Vagy mikor vizsgázom és nem Ő lesz az, akivel kikell állnom, hanem egy másik farkas, akit nem befolyásolnak az érzelmei. S pont ezért kímélni sem fog. * - Igen, ebben igazad van. Azonban egy rangjától megfosztott farkasra máshogy néznek az emberek. Láttam miként viselkednek egy lefokozottal. Ez nem más, mint kudarc… ami azt jelzi, hogy nem érdemes tovább a feladat ellátására, hogy nem alkalmas. Ez pedig… nem volna igaz. De sokszor, nem nézik, hogy miért került rá sor, csak azt, hogy megtörtént. Semmiképp sem szeretnélek ilyen helyzetbe hozni. Nem Gabriell lenne az első és nem is az utolsó akinek képes volnék neki menni miattad. Szeretem a bundám… * Mosolyodtam el halványan. Nem tudtam, hogy mennyit tud a GAbe incidensről, de nem is érdekelt. Bárkinek neki megyek még azzal a tudattal is, hogy ott maradok. Nem tudom miért, nem tudom honnan fakad. De meg vannak a határaim, pláne, ha Darrenről van szó. Éreztem az energiáin a változást és erre nevetnem kellett. Vidám hangom pedig betöltötte a teret. * - Könnyű téged boldoggá tenni. * Jegyeztem meg vigyorogva, bár nem tudtam, hogy mire volt ez a változás. Talán arra, hogy nem változtam meg, talán arra, hogy elfogadtam a dolgot. De akárhogy is, akármire is, örültem a reakciójának. De a kérdése jogos volt, amire egy lemondó sóhajt engedtem hallatni.* - Nem tudom… az iskolai tanulmányaim alatt bajt nem csinálhatok, mert regenerációval leszek elfoglalva. Azonban a többi… nem tudom Darren. De meg kell próbálnom. Azt az idiótát senki nem érdekli és semmi. Hiába keresnék neki valakit, aki eltudja viselni, akit nem tud kiborítani… félek, hogy ha lepasszolom, akkor nem fog tanulni. Szóval megpróbálom, de ha nem megy… nos, nem fogom erőltetni. Hivatalosan nem az én dolgom lenne, csak segíteni akarok neki. Ezért is ajánlottam fel neki, hogy ha az engedélyed adod, akkor egy-egy harci edzésünkre csatlakozhat akár kap mentort, akár nem. De mért jön mindig azzal, hogy egy lány veri meg, ráadásul az Ikkuma előtt? Ő mért nem tudja, hogy nem erről szól ezaz egész és legfőképp nem bontható le nemekre? Régebb óta van itt mint én… *Persze ilyen apróságok belém ivódtak már emberként. De ettől még nem változtat a tényen, hogy Samnek is szembesülnie kellett volna ezekkel. Ismertem a múltját, azonban már egy ideje itt van.* - Te? Na ne nevetess… sosem fogsz megjavulni. Ha eddig nem sikerült, nem a következő háromszáz év lesz a döntő. *Feleltem vidáman, ám a következő reakciójával ezt be is bizonyította. De már csak a szemeim forgattam.* - Kényelmes az ágyad… * Vontam meg a vállaim, ezzel megadva a választ is. Az ágyába akart kerülni, hisz más nincs. A többi rangra nem alkalmas a csaj… Legalábbis amit én láttam belőle. * - Nézd nem tisztem megítélni, hogy ki alkalmas és ki nem. Lehet, hogy más mellett helytáll ha nincs a kölyök teremtőjénél érdekeltsége. Vagy ha valaki lazábban fogja fel… * Próbáltam menti a mentort. De én csak abból tudtam ítélni, ahogy velem viselkedett. Így nem tudtam, hogy miért olyan amilyen. Másokkal nem láttam, de nem is akartam. Nekem ennyi elég volt, hogy lejárassa magát. De mindegy is… Csendesen hallgattam az újabb neveket akiket nem ismertem.* - Mindenképp. Nem akarom, hogy te menj. Nehogy megint ugyan az legyen, mint Kathhal. Viszont, biztos hallottál már róla, hogy pár napja beültem a Tarkok aktuális felmérésére… - haraptam az ajkamba – Szóval, ha az engedélyed adod, én Alexandernél is megpróbálnám. Fixre őt szeretném, ha bele megy a dologba. Amilyen nem törődöm, higgadtnak tűnt… nem hiszem, hogy kitudom borítani és Ő még nyugalmat és türelmet is tudna belém plántálni. Talán… * Persze nem tudtam a fiúról semmit, de nem is akartam. Nekem elég volt annyi amennyit láttam. Két védés közben majdhogy nem neki állt kávét csinálni, annyira nem érdekelte a dolog. Ez pedig mulatatott. A puszira csak halványan elmosolyodtam, és ahogy a vállamra fektette a buksiját egy puszit nyomtam a hajára. A kérdésére azonban megmerevedtem egy kicsit és zöld tekintetem is elkomorodott. * - Nem azért adtam, mert akarok cserébe valamit. Ha azért csináltattam volna, akkor az edzés tervem ismertetése előtt adtam volna oda. Kételkedtem benne, hogy bele fogsz menni, de sosem így érem a céljaimat Darren. A lányod vagyok és bár nő nemű, de ne keverj össze a sok tyúkkal, akik megvesztegetéssel érik el azt amit akarnak. Ez a minimum, ha már nem követelted meg, hogy veled éljek. Korábban kellett volna, csak most éreztem, hogy itt az ideje. Nem csak a Te ajtód van nyitva előttem, hanem az enyém is számodra. Messzebb van mint Jenny vagy Ryan... de ha mégis kellek, megtalálsz.*Hangom végig komor volt. Sosem szerettem, ha ilyen aljasságot néznek ki belőlem. Persze a többiek azt vallják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Azonban én nem ilyen voltam. Van eszem,tudok ész érveket sorolni és belátom, ha valamiben nincs igazam és el is fogadom. Nem akarnám nem őt, sem mást megvesztegetni. * - Zavarba hozna, de sötétben nem látszik és nem vagy a vérszerinti Apám… * Vontam meg a vállaim. Nem akartam bús hangulatot kettőnk között, így kissé elhülyéskedtem a dolgot, amit magam sem gondoltam komolyan. De a játékos arcjátékára muszáj volt reagálnom.* - De menjünk haza… szeretnék ledőlni melléd, ha nincs más dolgod mára. * Öleltem át kissé magamhoz szorítva. Aludni akartam, végre nyugodtan… nem lesz nyugodt, tudtam… de most nem vágytam másra, csak Darrenre és a farkasa közelségére. * - Közben pedig mesélhetsz a szellemekről… Olen bepalizott… de megígértem, hogy rá kérdezek nálad is. Szóval röhöghetsz… *De még nem mozdultam. Jó volt itt...
Kezdőlap
xD Darren mondta, hogy benézne egy reagra, lehet, hogy most kellene. 
//
//
//
//
