Northlake asztalosműhely: "Meglehetősen nagy helyiség, a sarokban több különböző nagyságú léc, a falakon szerszámok, fa illat lengi be az egész helyet és csak ritkán van rend..." - Darren Northlake
A falakon lévő szerszámok a mai napig helyet foglalnak, csupán néhány új gép és egy pici dolgozósarok jelzi, hogy az üzlet asztalosból ötvösműhellyé alakult.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 09, 2022 8:42 pm-kor.
Annyi szent, hogy Raven nem tartozott a fölöslegesen fecsegők közé, de még beszédesnek se volt mondható. Igaz, hogy egy bizonyos ponton túl én is elpocsékolt erőbefektetésnek tartottam minden szót, de jelen helyzetben azt hiszem, itt még nem tartottunk. A némaságot végül Ashley lendítette tovább, mikor megmutatta, amit korábban látott. Érdekes "mozi" volt, nem épp gyerekeknek való estimese, de melyik idősebb farkas története az? Ezek után hosszabban vettem szemügyre a hímet, egyelőre nem tudtam hova tenni. Éreztem a múltja fölötti bánatát, a hangulata változását, az érzelmi hullámokat, de ezzel nem lettem sokkal előrébb. Mindebbe pedig Ash farkasa is bekavart. Szokatlanul viselkedett, szóval a lány értetlenkedése teljesen jogos volt. - A te farkasod, neked kell kiismerned - mondtam halkan, de nem azért, mert Raven elől akartam titkolózni, csak ez a helyzet most nem kívánt hangosabb beszédet. Szavaim mögött egyébként ott volt finoman az ígéret: visszatérünk rá, ha magunk leszünk. Kissé élesen szívtam be a levegőt, a feleselésére, ami valójában nem tudott felhúzni, csak azért kapott egy enyhén figyelmeztető pillantást, hogy eszébe jusson: nem azért engedtem meg neki a maradást, hogy aztán esetlegesen alám ásson. - Azt hiszem Raven épp elég kóstolót kapott belőlünk, hm? - pillantottam a szemem sarkából az Infamiára, majd vissza Ashleyre. Reméltem tudott még dekódolni: belőlünk, alias a kettőnk viszonyából és a hűűű de nagy szülői szigoromból. Lehet tényleg túl sokat engedek? Na, ezen nem most kezdek filózni. Tudtam, hogy dikertbe sose tenne keresztbe nekem, de meg kell tanulnia jobban odafigyelni arra, mit mikor engedhet meg magának. Egyébiránt egy kicsit se húztam fel magam, ugyanúgy a közelében maradtam és a fejét simogattam. A farkasát is visszatereltem, érezhetően kevesebb koncentrációmba és energiámba került, mint mondjuk hetekkel korábban. Elvigyorodtam Ryan edzésén. - Még a végén kiérdemli azt a húszezer darabos puzzle-t! - Fél éve fájt egy olyanra a foga ennek a nagyra nőtt gyereknek, de neki csak úgy az igazi a játék, ha ajándékba kapja. Azt hiszem nem csoda, ha jól kijön Ash-sel. - Őszinte leszek - fordultam újfent Raven felé -, nem tudom, mit gondoljak rólad. A múltban hibáztál, ezt láttam, ami az én szempontomból annyiból megnyugtató, hogy nem gerinctelenség miatt végezted bukottként. De ez felveti azt az eshetőséget, hogy egyszer beleunsz az alacsonyabb rangokba és olyankor próbálnál Atanerkké emelkedni, amikor az nagyobb pusztítást végezne, mint amennyi hasznot hajthatna. Gondolom, hogy megvan a magadhoz való eszed, és csak ebben bízhatok... egyelőre. - A farkasom mocorogni kezdett, nyújtózott, energiáim érezhetően élénkebbé váltak. - Látom és érzem rajtad a közösség utáni vágyat, ezt pedig semmiképp nem fogom figyelmen kívül hagyni. - Igen, veheti úgy, hogy most kapott tőlem egy jó pontot amellé, hogy Ash-hez egy ujjal sem ért. - A továbbiak már a lányomon múlnak. Ösztönösen húztam még közelebb magamhoz, miközben ő a gumicukrot orozta el tőlem. A tekintetem metsző lett, szemem sárgába váltott, a farkasom felszegte a fejét, hangom morgós lett kissé. - Ő az első és jó időre az utolsó Gyermekem, ezt véletlenül se téveszd szem elől, ugyanis nem tudom, mit reagálnék, ha valami baja esne, míg rá bízlak. - Semmi neki kedvezőt, az biztos. - Hét napot kapsz, hogy bebizonyítsd neki és elhitesd velem, hogy közénk való vagy. Akkor majd újra elővesszük ezt a témát, így megfelel?
Ash farkasának közeledtére a lányra néztem. Ő értetlenül fordult apjához. Engem is meglepett. A kis farkas nyugtatóan, vigasztalón közeledett farkasom felé. Enyém figyelte, s elfogadva a gesztust, hagyta, had legyen a közelünkben. A végén még lágyan, de egyáltalán nem tolakodón az orrát is hozzá érintette Ash farkasának orrához. Darren farkasa végül elterelte őt. Nyugodtan néztem a párost. Az iménti nevelési közjáték nem zavart. Ez mindig jelen van szülő és gyermek között. Természetes. Bár azért éreztem, hogy most egy kicsit itt az Ikkuma jelenléte is döntő. Úgy értem, tekintély terén. Hangulatomat lenyugtatva, köszönhetően Ash farkasának is, eltoltam magam az asztaltól, mélyet sóhajtva. Darren szavaira kissé megfeszültek az izmaim. De igaza van. - Sajnos, igazad lehet. - mondtam rá nézve - Elképzelhető, hogy megpróbálok feljebb törni. De nem hiszem, hogy ez most történne meg. Meg aztán, ha később ez előfordulna. Itt lesz Ash, aki majd úgyis állon vág. - mosolyodtam el a lányra nézve. De ahogy a lányt közelebb húzta magához, aki már igen nagy ívben a gumicukrokkal volt elfoglalva, a tekintete megváltozott, s igen egyenes úton jelezte felém, ha bármi baja lesz Ashnek, akkor csattannak a fogak. De nem ijedtem meg a tekintetétől, bár nem értettem, mire volt ez most jó. Nem szerettem, ha erőt fitogtattak előttem, de nem mutattam, hogy zavarna, s nem vágtam vissza semmivel. Farkasom volt csupán, aki figyelte a másik morgását. Az ítélet hallatán Ashre emeltem a szemeimet. - Nekem megfelel. Ha Ashleynek is. - elmosolyodtam - Ki fogsz velem bírni 7 teljes napot?
*Darren halk szavaira bólintottam és nem voltam buta, megértettem a dolgot. Így nem is kérdezgettem tovább, pedig lett volna rá válaszom. De ezt majd ketten. Na de aztán jött a megnevezése, ami fölött sosem tudtam elillanni, a pillantásra azonban nem volt szükség, tudtam én magamtól is, hogy most hallgatnom kellett volna, ha már mentálisan nem tudtam válaszolni. De lesütött tekintetem a hang hallatán felkaptam és így szembesültem vele. Csak bocsánat kérőn húztam el a szám. Nem akartam. De nem nehéz ezt az egy dolgot betartani. Azt hiszem, hogy sok mindent nem kértem és nem egy ördöngösség a dolog. * - Ha engem kérdezel túl sokat is. * Vontam meg a vállaim és Én, úgy az egészre értettem. Nem szoktam mások előtt ennyire megmutatni, hogy mennyire is ragaszkodom hozzá. Legalábbis fizikálisan, az energiáim, az érzelmeim meg nyitott könyv mindenkinek, szóval… de akkor is, igyekeztem mások előtt megtartani a fizikális távolságot. Hogy ne vegyék észre, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk, ha egymásról van szó. * - Inkább ne… két napja kirángatott az ágyból _éjjel_, hogy játsszak vele. * Nevettem el magam boldogan. Ahogy eszembe jutott, hogy az ablakom dobálta kaviccsal mert nem akart csengetni, nehogy Steven kiakadjon. Én meg kócos burával, pizsamában másztam le mikor benyögte. Dilis egy ember az fix, de ezért imádom. A leglehetetlenebb időpontban képes, a legnagyobb baromsággal előállni. De inkább csendbe maradtam, míg apu elintézi a hivatalos dolgát. Aztán ráérünk majd nevetgélni meg beszélgetni. Raven farkasa reakciójára már nem fordítottam figyelmet látszólag, majd apu elmondja, Ő is érezte. Na de ahogy azt mondta, hogy rajtam múlik, hirtelen mintha egy hegy esett volna a vállamra. Jó, nem fog összenyomni, de már ott volt a döntés súlya. Tekintetem pedig felemeltem, ahogy magához húzott. Figyelmesen hallgattam, és ahogy a farkasom megérezte a morgást már ment is csitítgatni az apját. Hát ez… jelen helyzetben pech, de igazán nem én tehetek róla. Raven válaszára azonban rákaptam a tekintetem. Feljebb törni? Na azt adja meg neki az úristen… úgy le rugdosom a nagyravágyás fokáról a föld alá, hogy csak nyekken. De erről nem árulkodott semmi, csak a nem tetszésem fedezhette fel a szavaival kapcsolatban. Na de ahogy Ő maga hozta fel a dolgot, akaratlanul is elvigyorodtam.* - Arra mérget vehetsz… *Billentettem oldalra a fejem, ám vigyorom ellenére a szemeim komolyak voltak, ahogy a hangom is. Kicsit sem tetszett ez a törtetés eshetősége. De melyik állat nem vágyna többre… aztán az már más kérdés, hogy túl-e éli a dolgot. A többség nem szokta. A kérdés hallatán egy néma csenddel adóztam a dolognak, míg végig pörgettem a fejemben.* - A kérdés inkább az, hogy túl-e fogom élni a hét napot avagy, hogy elég erős-e vagy kibírni. – mosolyogtam halványan. – Természetesen igen, s mivel _csak_ hét nap van így, Én is itt maradok a hegyen. * Darren nem ellenzi, tudtam jól. Újabb hét éjszaka velem, neki meg szex nélkül. Jobb vagyok, mint egy erényöv. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fogsz a lak egyik vendégszobájába paterolni.* - Szóval… két dolog, én nem járok a városba és pláne nem ülök kocsiba. A síparadicsomban vannak kiadó faházak, nem tudom, hogy hol élsz, de mától az egyikben fogsz, hogy kéznél legyél. Szoros és tervezet edzés tervem van, amiket holnaptól Te fogsz tartani. Mint volt alfa, tudnod kell, mint a Tarkok és mind a normál kölykök edzés tervét. Éjjelente lesz csak pihid, ugyanis semmi ok nem elég indok arra, hogy eltérjek Tőle. Nem adom oda előre az edzés tervem… fő a meglepés ereje. Szóval… ennyi. Mindig szólni fogok, hogy mikor hol találkozunk vagy épp nem. *Vontam meg a vállaim és arra mérget vehet, hogy lesz olyan éjjel, hogy beállítok hozzá.* - Holnap reggel találkozunk a síparadicsom melletti erdőben… ötkor. Kényelmes ruha ajánlott. *Nyögtem ki végül az időpontot, amikor futni szoktam járni, egy halvány mosollyal.* - Részemről ennyi. * S ha nem volt más, akkor bizony egy kedves mosollyal köszöntem el Raventől. Én végeztem vele mára… Viszont nem indultam sehova. Apuval még beszédünk volt.*
Tetszett a lány rátermettsége. Miközben hallgattam, eszembe jutottak azok a kölykök, akiket a Falkában kellett nevelnem. Nálunk is voltak mentorok, de szerettem felügyelni az ifjak tanulását. Csak mosolyogtam, ahogy szóáradatát zúdította rám. - Rendben. - bólintottam. - A holmimért még visszatérek a városba. Kocsim nincs, a város nélkül meg kibírom. Szememben egy apró fény villant. Az Ikkumához fordulva jobbomat nyújtottam. - Örültem a találkozásnak Darren. Miután elfogadta jobbomat, a lányhoz lépve felé is a kezemet nyújtottam. - Aztán el ne aludj. Ha ő is elfogadta, utána a kabátom felé léptem. Felvettem, majd figyeltem, ahogy farkasom fejével biccent a többiek felé búcsúzás kép, majd utánam eredt. Kinyitva az ajtót, még visszanéztem a párosra. Aztán feléjük eresztve egy mosolyt, kiléptem a szabadba, magam után becsukva az ajtót. Nos, azt hiszem, elmondható, hogy gyorsan reagáltak az istenek a fohászaimra.
Elfogadtam a bocsánatkérő mosolyt, jelenleg túl volt tárgyalva, arra meg, hogy Ryan kirángatta éjnek évadján, csak felnevettem. Örültem, hogy mindkettejüknek minden világos, a részleteket majd leegyeztetik, vagy ha Ash-nek kérdése van, úgyis megtalál, felhív, elér, szóval emiatt sem aggódtam. Sejtettem, hogy ez a feladat Ashleyt is próbára teszi majd, elvégre egy kóbor farkas elbírálását kapta, ha nagyon le akarom csupaszítani a dolgot. Meglátjuk, mi sül ki ebből, az biztos, hogy nem csak ők, hanem én is idegtépő hét nap elébe nézek. Akárcsak Steven. Hajaaj, le fogja tépni a fejem, ha ezt megtudja! Márpedig megtudja, mert elmondjuk neki, egy ilyet eltitkolni több mint szemét dolog lenne. - Úgy szintén, Raven! - fogadtam el a felkínált jobbot, majd tekintetemmel követtem egészen addig, míg be nem csukódott utána az ajtó. Így, hogy csak ketten maradtunk Ash-sel, hirtelen sokkal tágasabbnak tűnt a műhely, ezt kihasználva pedig elléptem tőle. Nem azért, mert rossz volt a közelsége, nem mentem én messzire, csak odahúztam egy széket, lovagló ülésbe letelepedtem rá, a háttámlára könyököltem és úgy néztem a lányra. Szemből könnyebb dumálni, legalábbis most nekem. A farkasom persze egyből egyből kisajátította az övének figyelmét, hiába, nem volt hozzászokva, hogy egy családon kívülivel kelljen ezen osztozni. - Azt hiszem, van mit kitárgyalnunk - kapcsoltam tekintetemet az övébe, ha hagyta, majd vettem egy gumicukrot. Még a végén rászoktat. - Én is észrevettem a farkasod viselkedését, de mielőtt erre kitérünk, lenne pár gyakorlati dolog. - A hangom nem volt szigorú, vagy feddő, de komolyan csengett, és már nyoma sem volt a korábbi morgósságnak. - Nem degradálásnak szántam a Kölyök megnevezést. Csak hát... minket a farkasaink kötnek össze, általuk vagyunk rokonok, apa-lánya, a farkasoknak pedig ugyebár kölykeik vannak. De megpróbálok átszokni, ha tényleg ennyire nem szereted. - megalkuvó és kompromisszum kész voltam, nekem ez messze nem meghunyászkodás, vagy behódolás, s hogy minderről biztosítsam, valamit arról, hogy kicsit se probléma ez nekem, elmosolyodtam. - Csakhogy nekem is van egy kérésem, és azt hiszem, sejted, mivel kapcsolatos. - Egy szusszanásnyi szünetet tartottam, amiben újabb cukorért nyúltam. - Megfontoltabbnak kell lenned ilyen helyzetekben, főleg idegen előtt. Utálom a hatalommániás, tekintélyfüggőket, de sajnos tény, hogy ez a kettő, a hatalmam és a tekintélyem tud a legegyszerűbben, minden különösebb macera nélkül megóvni. - felemeltem a karom és megcirógattam az arcát. - A falkán belül lazább a helyzet, de idegenek előtt szinte élet-halál kérdése. Tudom, hogy nem vagy buta, ezért kérlek, hogy legközelebb jobban figyelj, okés? Igen, feltett szándékom volt máskor is magam mellett tudni ilyen találkozón, ebből is tanulhatta a farkas-diplomáciát, a szokásokat és mindenféle protokoll dolgot. - És most a tamagopcsid - sóhajtottam, mert ez már jóval bonyolultabb és képlékenyebb, mint amiről idáig beszéltem. - Mesélj róla, milyen érzés volt, mit éreztél... mondj el mindent! - kértem az arcát vizsgálva, s ezalatt a farkasom egy pillanatra se tágított a Kölyke közeléből. Elsőre, egy idegen számára most úgy összefolyhattak az energiáink, mintha egyetlen nagy felhő lett volna.
//Én is köszönöm! //
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 27, 2013 12:55 am-kor.
*Raven kezére csak a homlokom ráncoltam, ahogy visszaemeltem a tekintetem rá* - 16 vagyok… nem egy matuzsálem. * S bizony előrébb hajolva egy röpke pillanatra megöleltem. Nem volt hosszú, nem volt belsőséges, de nekem ez esett jól és kész. Nem fogok itt hivatalosodni, azt meghagyom a nagyoknak. Azért vannak. Mikor kilépett még biccentettem egy utolsót és innentől minden figyelmem Darrené volt, ahogy a tekintetem is összeolvadt az övével, miközben nyugodtan rágcsáltam a cukrom, úgy tartva, hogy Ő is elérje. A szavaira elmosolyodtam, ennyire részletesen még nem tértünk ki rá, bár ezt magamtól is tudtam.* - Igen, zavar. De ha kölyköt akarsz… szólj és akkor csak farkasként találkozunk. Ha pedig emberként is akarsz, akkor szokj rá az emberibb megnevezésre. * Kacsintottam rá, tudhatta, hogy ragaszkodom hozzá, de mivel megalkuvó volt, így csak hülyeségnek szántam a dolgot… félig. * - Köszönöm, hogy megpróbálod. * Persze értékeltem, még akkor is ha elviccelem olykor a dolgokat de meg volt a magam esze, hogy lássam a másik igyekezetét is és ne csak a magamét. Ahogy a saját hibáim is észreveszem és nem csak másokét. Viszont ahogy rá tér az Ő kérdésére csak lesütött szemmel hallgatom. Tudom, hogy nem ártani akar a szavaival, de szégyellem magam miatta. Már akkor szégyelltem mikor kimondtam, de már késő volt. * - Tényleg sajnálom… nem akartam Darren. De néha előbb jár a szám, mint kéne. Vigyázni fogok. Vagy legalábbis mentálisan közölni, ha már teszem. * Ígértem meg komolyan és érezhette, hogy hiába ütöttem el a dolgot az utolsó megjegyzésemmel, komolyan gondoltam és vigyázni fogok. A simítására belefordítottam a fejem a tenyerébe ismét, ám a kérdésére csak sóhajtottam lemondóan. De a tamagocsira elvigyorodtam… rá is rá ragadt az én buta elnevezésem. * - Nem tudom Apu… alapból játékos mindenkivel, ez tény vele is az volt, mikor találkoztunk. Aztán ahogy felmerült a falka távolságtartó, gyanakvó, ahogy azt kell. De az emlék áradat után minden megváltozott… Másnak már neki rontottam volna, de mikor megütöttem nekem fájt. Nem fizikálisan, mert nem bántott és ütni megtanultam, így még csak nem is a kezem… hanem belülről. Az emlékeit láttad, azt is, hogy én miként reagáltam rájuk… még csak nem is tudok táncolni, soha nem is tettem. Nem bűvölt meg senki sem emberként, sem farkasként. Könyörgöm… Samet állandóan megverem, mert kiprovokálja. De egy idegen farkassal meg így viselkedik… Nem értem… de… – sóhajtottam egy mélyet – Olyan mintha ragaszkodna hozzá. Mintha felismerte volna a másikat. Pedig nem találkoztam vele korábban. Ryan tesztelte a képességeim, úgy követett, hogy észre sem vettem… Raven mikor rám nézet mikor beszéltetek, megéreztem szinte égette a tudatom a tekintete. Ez aggaszt, hisz valamiért ki vagyok rá élezve… azonban… - haraptam az ajkamba egy pillanatra elhallgatva… - … valahol mégis bízom benne. Mikor énekel megnyugtat, egész haza úton abba sem hagyta. Ez nem fog befolyásolni ebben a hét napban, majd megkérem ne tegye ebben a hétben, vagy nem tudom. Csak szeretném tudni, hogy a farkasom miért ilyen. Mikor felemlegetted a titulusát nekem esett rosszul, mikor az elutasítása került szoba, és ami miatt megosztottam az emlékeket… érezhetted, azt a kétségbeesést azon keresztül, az esetleges elutasítása miatt. Emberként azt mondanám, hogy olyan mélyre hatolt mint Josh tette anno. De ez ostobaság… Joshua a barátom volt, szerettem… szerelemmel vagy valami ilyesmivel. Így ez nem volna helytálló… nem is ismerem. S pont ezért nem értem… ennél jobban nem tudom összeszedni. Minden mást éreztél, talán még többet is. * Sóhajtottam fel a végén, közben a zsebre rakatam az egyik kezem, míg a másik Darren kezén pihent. Muszáj volt éreznem magam mellett. De a zsebembe túró kezem papirba akadt. Ki is vettem, hogy mi ez… aztán eszembe jutott.* - És míg elnem felejtem, az ok amiért ma összefutottunk volna… az edzés tervem. Én dobtam össze, mert nem szeretnék 150 évet várni mire alkalmas leszek bármire is. Ja és Tark helyet szeretnék _majd_ elfoglalni. * Nyújtottam felé az egyik papírt és a másikat magamnál tartottam az asztalról egy ceruzát fölvéve. * - Nincs beírva… de Steven átadta az üzeneted. Szóval két nap helyett én úgy döntöttem, hogy heti három napot nálad leszek éjjel is. A vasárnapot megvétózom… a maradék hatból választhatsz… *Mosolyodtam el és vártam az ítéletét. No meg a nem tetszését az edzés táblázat miatt.
//Mi is Raven. A viszont látásra holnap //
A hozzászólást Ashley McLoyd összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 27, 2013 3:51 am-kor.
Elhúztam a szám, amikor felajánlotta, hogy csak farkas alakban találkozzunk. - Látom, humorodnál vagy, kislányom. - Baromi furcsa volt! Főleg azért, mert a családon belül is volt húgi, meg öcsi, de azokra nem is akadt farkasos megfelelő, Victor pedig egyszerűen Victor volt. Vén csont, rosszabb napjaimon. Engem meg anno kölyközött, bár tény és való, hogy aki élhetett volna a "fiam" megnevezéssel... nos vele nem úgy alakult a dolog. - Szinte már ijesztő. Nekem soha nem volt apám, még ha Victor be is töltötte nagyjából azt a szerepet, most meg... én vagyok az. - Ezt eddig nem igazán mondtam ki hangosan. Legfeljebb akkor, ha volt már bennem löket, de azokról az alkalmakról mindig hiányos volt memóriám. Ha már őszintére iszom magam, akkor utána nem sokra emlékszem. - Tudom, hogy nem volt szándékos - mondtam mosolyogva. - Gondolatban és magunk közt pedig úgyis nyugodtan mondhatod, nem akarom, hogy valaha is eljussunk oda, hogy valamit azért hallgatsz el, vagy fojtasz vissza, mert félsz tőlem, vagy nem bízol bennem. Figyelmesen hallgattam a beszámolóját, miközben fél kezem az ujjaival játszott szórakozottan, oda se figyeltem igazából, hogy mit csináltam. Olykor vettem egy-egy gumicukrot, de véletlenül se szalasztottam el egyetlen szót sem. Tűnődve ráncoltam a homlokom, lázasan kutattam válaszok és lehetséges magyarázatok után, s már a fülbevalómat piszkáltam, mikor lassan megszólaltam. - Vannak olyan farkasok, akiknek a mentális képességeik jóval fejlettebbek az átlagnál. Mint nálunk az ezüst elviselése. Nem tudom, hogy ő is ilyen agyfürkész-e, de... - összehúztam kicsit a szemem, ahogy a megfelelő szavakat kerestem. - Lehet, hogy az emlékátvitelkor beléd piszkált, érted? Akkor mentálisan teljesen védtelen voltál, ráadásul ő sokkal idősebb nálad, egy fiatal farkas fejével pedig nem nehéz babrálni. Nem mondom, hogy ő biztos ezt tette veled, de ez is egy alternatíva. Nagyobb átéléssel, több érzelmi áttétellel avathatott be, mint amire én valaha képes leszek, és ez is felzavarhatta a farkasod, elvégre most találkozott ilyennel először. Elrágcsáltam egy gumicukrot. - Másik eshetőség a színtiszta ösztön. Az ő farkas idős, erős, stabil, összehasonlíthatatlanul markánsabb, mint egy tizenhét éves srácé, vagy egy másik, frissen beharapotté, és ez is vonzhatja a te izgága tamagocsid. Nem csak a játék, de a stabilitás is számít neki, ezt pedig energia és farkas szinten csak nálánál öregebb, tapasztaltabb és kiegyensúlyozottabb farkasoktól kaphatja meg. Eddig zömmel a mi köreinkben mozogtál, a falkán belül mindegyikünkben tapasztaltad az együvé tartozást, nem volt komoly kirívó, elütő példa, ez is bekavarhatott. Engem is felcsigázott a dolog, kíváncsiságba azonban aggodalom vegyült. - Légy óvatos, és még ha kedvel is, akkor se bízd el magad. Ha pedig még a hét letelte előtt úgy érzed, hogy sok, mindenképp szólj! Teher alatt nő a pálma, szóval bármennyire is szívesen vontam volna vissza a "próbát", nem tettem. Belöktem a mélyvízbe, de ha teljesen esélytelennek látnám, hogy megtanuljon úszni, nyilván nem teszem. A papír előkerülése más irányba vitte kicsit a beszélgetést, érdeklődve vettem át a színes táblázatot, elsőnek pedig a melléket színmagyarázatot mosolyogtam meg. Szó mi szó... lazsálásról itt szó se lehetett, szerintem a legzsarnokibb időszakomban se állítottam volna össze senkinek ilyen órarendet. Felsandítottam rá a lapról. Íme, itt gubbasztott velem szemben a jövő diktátora! - Illik is hozzád ez a jövőkép - vigyorodtam el a Tark célra. - De figyelj csak... öhm... tanulni azt úgy mikor fogsz? Mármint matekot, angolt, meg a többi középsulis dolgot. Mert ez itt szép és jó, bele se tudok kötni - lengettem meg a papirost -, de közeleg a tanév vége és nem szeretném azt hallgatni Steventől, hogy behívták a suliba kérdőre vonni a bizonyítványod miatt. Az meg se fordult a fejemben, hogy esetleg engem hívnak be, vagy Steve elküld maga helyett. Nonszensz, ekkora Farkas Papa azért nem vagyok. - Ó te jó ég, elkényeztetsz! - bazsalyogtam, mint egy jóllakott napközis. - Az egyszerűség kedvéért legyen hétfő, kedd és szerda.
//Kellemes olvasást. o.o Kissé belefeledkeztem és későn vettem észre, hogy sokat írok. :/ //
- Sosem hagyom otthon, de csak Ryan szokta értékelni. * Vigyorodtam el, hisz nem úgy hangzott a szájhúzással, mint aki valóban értékelné a dolgot. Persze ezt nem róttam fel neki, fordítva egy ilyen megjegyzést Én sem díjaztam volna jobban. Még viccnek is rossz, lássuk be. A kislány megnevezésre csak a szemem forgattam, de ha neki muszáj a kicsinyítő jelző, én aztán nem bánom. Ne mondja itt nekem azt, hogy sokat akarok. Viszont ahogy a saját Teremtőjét hozza fel csak az ajkam kezdem el rágcsálni. De oké… nem bírom tovább. Pedig muszáj lesz. Senki nem szólt róla még, Victor is csak véletlen említette meg a nevének első szótagját, mikor épp próbált rám tukmálni egy köldök karikát. Nekem meg aztán nem kell olyan vacak, jól meg vagyok anyu gyűrűivel, no meg a láncommal a csuklómon. Bár a gyűrűket levettem és mire ideértünk már nyomuk sem volt. De érezhette Darren, hogy érdekel, még ha nem is kérdeztem végül rá. Ha akarja, majd elmeséli magától és akkor, amikor akarja. Én bizony nem fogom sürgetni, bőven van időnk ilyenekre. * - Ne ijedezz… nem áll jól és a számon kívül nem hiszem, hogy sok bajod lenne velem. Ha meg igen, akkor miért nem mondtad még? * Vontam össze a szemöldököm. Oké, nem voltam egyszerű teremtés, de nem sűrűn tettem olyat, amitől az Ő haja égnek áll. A többiek már máslapra tartozik.* - Az volt a cél… csak az utat nem találtam a buksidhoz. Ryan egy szadista disznó… pláne, hogy többször is megismételtetett velem egy-egy mondatot, kérdést, mert nem értette és lusta volt kilogikázni. De azt lesheted, hogy féljek Tőled és a hallgatás nem az én műfajom.*Persze megint nem vittem túlzásba a komolykodást és a magam módján fogalmaztam. Ám ez egy néma fél ígéret volt a részemről, hogy nem hagyom, hogy ideáig eljussunk. Egyrészt emberi természetem sem engedte, másrészt, ha nem tetszik valami, nem tudom befogni a szám. Csináljon a farkasom bármit. Másrészt pedig a farkasomon kívül is megkedveltem Darrent, szerettem. Persze emberként nem úgy, mint az édesapám, de ez nem változtat semmin. Közben persze én is nyammogtam a cukrokat és már az ujjam és a szám is piros volt Tőle, ahogy a fogaim sem maradtak ki, hisz fogott. Azonban nem csak nálam, Darren sem úszta meg fehér fogakkal. - Jól áll a rózsaszín. * Jegyeztem meg csak úgy mellékesen és utána már elgondolkodva hallgattam a válaszát. Nála a fülbevaló piszkálás, nálam a szám rágcsálása volt a jele, hiába is játszottak közben az ujjaink. De valamiért nem tartottam valószínűnek, hogy belém piszkált volna. Legalábbis így nem és maga a lehetőség is felháborított, ahogy a feltételezés is. Egyik felem elhitte, a másik nem. Éljen egy újabb kettőség, amit Apu is érezhetett.* - Mikor észlelem, hogy teljesen nyitva van, erre rákérdezek váratlanul. Az apróreakciók is válaszok, és ha hazudik, olyankor nem tudja elrejteni még előlem sem. De nem Ő az első… ott volt Jesse is, veled egy idős Ő is. Olenre rá se bagózott a farkasom, pedig Ő sem mai példány. Jamesnél sem volt… *Ahham… ezt nevezik elszólásnak? De még milyen csúnya elszólásnak, pláne, hogy még feltűnően el is haraptam a mondatot és inkább gumicukrot ettem. Hát ezt mégis hogyan javítsam ki? Sehogy… nem fogok hazudni, sosem tettem. Mikor lenyeltem folytattam.* - Szóval Jamesnél sem viselkedett így. *Az, hogy felháborodott, hogy James megnyugtatott meg már egy másik téma. Amire ha rákérdez… nos, vagy válaszolok, vagy nem. De eddig nem tudta, hogy Jamesnél jártam és azt sem, hogy miért. Ám figyeltem a reakcióját. Elbízni magam? Most ez komoly? Sosem bízom el magam… ez nem csak az edzéseimben nyilvánul meg, ott is mindig elégedetlen vagyok. Emberként nem vagyok egy ego bomba, bár tény, hogy mind a két felem vakmerő. * - Ismerem a határaimat és aszerint játszok, de sosem hátrálok meg. Mellesleg nyugalom… ebben a hétben nálad leszek, mint mondtam és nem ellenkeztél, szóval… érezni fogod, hogy ha valami baj volna. De bízz bennem, ez nélkül is szólni fogok. Büszke vagyok, de nem ostoba. Képes vagyok elismerni ha valami nem megy. Nem fogom kockáztatni sem a saját épségem és azt sem, hogy miattam hozz meg egy rossz döntést. Antenna lenyakazna engem, Téged meg lefokozna. *Nekem pedig szükségem van a nyakamra. Ha annyira megakarja tenni, hát tette volna két hónappal korábban csatlakozás helyett. Most már hagyja békében a fejecském, ha már kezdem megszokni ezt a mizériát. Közben pedig már Darren kezébe került az órarendem, szinte pontról, pontra lebontva, hogy minden a helyén legyen. A mosolyára összevontam a szemöldököm, hisz nem értettem, hogy ez most jó vagy nem. Minden idegszálam szinte megfeszült, hogy mégis mekkora meccs lesz mire ezt lejátsszuk… olyannyira, hogy már a cukorról is megfeledkeztem. * - Mivel eddig is harcosnak készültem… csak egy farkassal lettem gazdagabb, nem pedig egy teljesen új mentalitással, beállítottsággal. * Billentettem oldalra a fejem. Igen, volt már pillanat, amikor nem épp átokként gondoltam rá. Megtanultam, vagyis inkább magamtól megláttam a hasznát is, nem csak azt, hogy hátráltat. A következő monológjára ravasz vigyor kúszott az ajkamra.* - Ejnye… azt hitted erre nem gondoltam? Butaság volt. Nem hagytam volna egy ilyen nyilvánvaló kapaszkodót, hogy beleköthess. Ettől többet ültem felette, hogy miként legyen jó. Na de, hogy válaszoljak is… - váltottam vissza komolyra – Sam, egy évvel felettem jár és a bizonyítványa fényévekkel jobb, mint Ő maga. Felajánlotta, hogy segít tanulni és mivel antiszociális, így nem jár bulizni sem. Péntek és Szombat csak hatig van edzésem… míg regenerálódok fakírkodás után, nyugodtan tanulhatunk, ameddig bírjuk aggyal hisz nincs neki másnap suli. Így az a veszély sincs, hogy neki megyek és lebontjuk a Farkaslakot. Ja igen, Szerdán és Hétfőn segítek neki a harcok alapjaiban egy-egy órát azzal a feltétellel, hogy mentorhoz jár a farkasával. Azokon a napokon azért nem is K.O. a napom vége. * Pillantottam fel a papírból, miközben szorgosan beírtam a dolgaim, hogy ne felejtsem el és minden rendben legyen. Időre. Darrennek is feltűnhetett, hogy ott nincs fakírkodás. * - Mellesleg Stevennek már elkezdtem beadni, hogy van rá esély, hogy idén megbukok… mire eljön az ideje egy hangja sem lesz, addigra megbékél vele. Az iskola meg a tragédiára fogja, így maximum pszichológushoz küldenek, arra meg már ott van James. Nem fogják feszegetni ebben a félévben az eredményeim. De igyekszem ott is teljesíteni. Legfeljebb majd kellemesen csalódik, ha még sem, és kapok egy zsák gumicukrot. *Vigyorodtam el, és a következő szavaira elnevettem magam.* - Szeretek veled lenni… de… nekem jó, egymás után a három nap, azonban azt vedd figyelembe, hogy éjjel nem maradhatok egyedül… még. Szóval ne legyen se versenyed, se nőzős izéd… szóval tényleg semmi. Ryan nem díjazná, ha átmásznék hozzá… kedvel, de ennyire azért nem hiszem. Victor meg még kevésbé venné jó néven. *Mosolyodtam el halványan, hisz Darren tudta, hogy nem alszom jól. Kevesen képesek elviselni a kialvatlanságot.* - Visszatérve a táblázathoz… az összes órát nem tudod vinni, bármennyire is szeretnénk. Szóval kell nekem, egy Tark, egy Árny és egy Troll. Nem baj, ha nem mentor, bírom a kiképzést… Apropó… - ráncoltam össze a szemöldököm. – Sajnálom Kathrinát. De nem tehetek róla, hogy csak az motiválta, hogy neked imponáljon. Arra meg magasról tett, hogy lényegében milyen igényeim vannak edzés téren. Különben meg, mióta vélik a nők jó taktikának azt, hogy ha a farkas lányával jóba vannak, akkor az apjánál nyert ügye van? Na mindegy… azért remélem egyszer még visszatér a mentorok körébe és nem vettem egy életre el a kedvét a tanítástól. Csak Tőlem maradjon távol… utálok vásárolni és az üres fecsegése jobban lefárasztott, mint a mentális kommunikáció. Ja és Isabelle… ’asszem így hívják… a tánc sem az én műfajom és nem anyára van szükségem, szóval róla is lemondanék, ha lehet bár vele csak egyszer találkoztam. Tudom, nehéz velem és sok megkötésem van. De csak azért mert haladni akarok és nem csajosodni… azt majd Jenny megoldja meg a barátnője. Csak annyi kérésem van Apu, hogy olyan embert adj mellém, aki nem azért vállalja, mert Te vagy az apám és a falka Ikkumája. * Vigyorodtam szélesen el, persze érezhette Darren, hogy tényleg bánom, hogy fejtőrést okozok neki. De nem kell nekem kimondott mentor… ha hatékony.* - Mi van még? Hm-hm-hmmm – Vontam össze a szemöldököm a papírt stírölve, hogy ne hagyjak ki semmit. – Ja igen… a Fegyverhasználatot, mint már biztos mondta neked Olen, Ő tartja. Vagyis… csak segít benne, míg nem megyek az agyára. Nem minden alkalommal ér rá, de a penge használatot felügyelet nélkül is tudom tanulni. És ne… nem kell mondanod… - emeltem fel a tenyerem védekezőn, ám kissé elhülyülve a dolgot - természetesen nem másokon terveztem. Viszont mivel Te is jársz futni, gondolom nem gond, ha csatlakozom. A fakírkodást meg nem szívesen engedném át másnak… nem bízom senkiben ilyen szinten. Mentálisból sok óra van… szóval azt nem is kérem. Majd valahogy megbékélek vele, hogy mások is kutatnak a buksimban… *Egy pillanatra elhallgattam, hogy úgy megeméssze a hallottakat, amit így a nyakába zúdítottam hirtelenjében. De csak egy pillanat volt és a kézfejét simogatva az ujjaimmal folytattam.* - Az éjszakai szúró-próba edzések természetesen nem tervezettek így azokat nem tudom rangsorolni. De véleményem szerint nem ártana ilyen sem, de a vasárnapomat hagyjátok békén. Azt szeretném Stevennel tölteni. Ha netán közbe jön valami, mint aaa… mi is a neve annak, amikor váratlan dolgokkal rohamozzátok a kölyköket, avagy egymást, mármint a rangban helyet foglalókat, hogy alkalmasak-e még a tisztre? Ja meg van… mikor ilyen tesztelésekre kerül sor, ami felborítja a napom. Hát istenem… azok úgy is olyanok, hogy egyben van meg az egész heti cucc. De ha jól értettem, akkor kimondottan semmi bajod ezzel amit összeállítottam. A mentorokat, társakat megtalálni meg van egy heted. Ezt mind Raven kapja most a nyakába. * Vigyorodtam ám leugrottam az asztalról és Darren lábára ültem, ami a támlánál vált ketté, a hátam kissé a támlának döntve, hogy így szemben legyek vele kissé oldalasan.* - Hoztam neked valamit… * A pulcsim zsebéből egy kicsi, de hosszúkás dobozt nyomtam a kezébe. S ha leemelte a tetejét, akkor csak két kulcs volt benne, egy karikával.* - Ryannek köszönd… én még mindig nem járok a városba. A kisebbik a bejárati ajtó kulcsa, a másik a szobámé. *S vártam… a farkaslakba nem volt külön szobám vagy lakásom, nem kellett. Így viszont sok ész nem kellett hozzá, hogy mégis hova enged bejárást.*
Láttam rajta, hogy izgatta a fantáziáját a Kirill-téma, mégsem faggatott. Mindebből pedig azt tudtam, hogy a többiek se beszéltek neki róla.Halvány, kissé szomorkás mosolyra húztam a szám. Nem hallgathattunk örökké, Kirilll is ugyanúgy a vérvonal és a család tagja, mint mi, az más kérdés, hogy milyen pocsék vele a viszonyunk, de... akkor is. Ashleynek is felmenője a farkas révén. Csakhogy ehhez nekem be kell készülni, ilyen ad hoc módon egyszerűen nem megy. Rá fogom áldozni az időt, csak... ahhoz az kell, hogy alapból úgy induljak neki a találkozónknak, hogy ez lesz az egyik "napirendi pont". Az ijedezésre már szélesebb és jókedvűbb lett a mosolyom. - Egyáltalán nem vagy problémás. Legalábbis semmivel se tartalak nehezebb esetnek, mint bármelyik Kölyköt. Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnod, de ami azt illeti: tökéletesen meg vagyok veled elégedve és büszke vagyok rád. Azt hiszem, eddig még nem dicsértem meg, legalábbis ilyen formában és ennyire még biztos nem. Felnevettem Ryan szadizmusára, egy kezemen meg tudtam számolni, hányszor hozták őt kapcsolatba ezzel a jellemzővel élete során. Az őrülttel és a nem normálissal annál gyakrabban. Mindenesetre jó volt tudni, hogy mégiscsak Victor nevelése. - Mindig örülök, ha nem tartanak ijesztőnek - vigyorogtam, majd újabb nevetésben törtem ki. - Köszönöm, eddig azért nem mertem rózsaszín pólót felvenni,mert féltem, hogy kövérít, de ha szerinted jól áll, akkor lehet betárazok pár pink cuccot. Éreztem, hogy bizonytalan, ő se tudja, mit higgyen, Ravennel kapcsolatban, és alapjáraton talán én se lettem volna ennyire bizalmatlan vele szemben, azonban Ashley is érintett volt, nem kicsit, így pedig minden sokkal bonyolultabb. - Egyelőre nem tudok mást elképzelni... - A farkasok sorolásánál egyiken se lepődtem meg, Jamesen sem, mivel a falka tagja volt, nyilván összefuthatott vele, főleg most, hogy sűrűbben jár a Kangunart Farkaslakban. Egyedül az keltett gyanút, hogy úgy elhallgatott, s emiatt sejtettem, hogy van valami a háttérben, de még nem kérdeztem rá. - Én bízom benned, csak aggódok - vontam vállat, mintha ez ilyen egyszerű lenne, holott bele se mertem gondolni, mi lenne, ha baja esne. Összetörném Raven csontjait, oké, de azon felül... - Mili pedig nem fog lenyakazni, az az én előjogom és kizárt, hogy átengedjem másnak. - Kicsit elvicceltem a végét, ettől függetlenül még komolyan gondoltam. Lehet, hogy tiszteletlenség, vagy bunkóság ez egy Atanerkkel szemben, de senkitől sem tűröm, hogy bántsák a lányom. Ha ő valamit hibázik, az még jó ideig az én felelősségem, szóval engem fokozgassanak ide-oda nyugodtan. Nyugis természet vagyok, ilyen téren viszont tudnék robbanni, ha olyan a helyzet, minden figyelmeztetés nélkül. A családomra kifejezetten érzékeny voltam. - Miattam meg a rangom miatt pedig ne aggódj, nem a cím jelenti az erős farkast és a jó embert, az csak a jutalom. Ha megfosztanak tőle, attól se leszek kevesebb. - Az már más kérdés, hogy ennek ellenére a születésnapomig nem állt szándékomban önként és dalolva lemondani róla. De bármit is bakozz Ash, ha idő előtt megfosztanak a rangomtól, az mindenhogyan az én személyes kudarcom lesz, nem az övé. Ha csak sejtené, mennyire örültem annak, hogy már "farkasa" és nem "dögje" van, valamint ezt már korántsem akkora viszolygással, bosszúsággal mondta... Szinte sziporkáztak az energiáim, s éreztem, hogy valami kellemes melegség áradt szét a mellkasomban. - Tényleg mindenre gondoltál - dünnyögtem elismerőn, miközben a tanulási idő magyarázatát mondta. - De biztos, hogy kibírod Samet? Eddig nem úgy vettem észre, hogy olyan hű de jól kijönnétek egymással. Bár simán lehet, hogy benéztem. Bólogattam a bukás lehetőségére, bár sajnáltam, hogy a suli felé pont a tragédiája lehet a kielégítő magyarázat a gyengébb teljesítményre. - Még a végén megjavulok - mosolyogtam a "tilalmak" hallatán. - És Victornak nem lenne kifogása, csak reggelre úgy néznél ki, mint egy eztüsttűpárna, szóval... vele tényleg nem ajánlott együtt aludni. Úgyhogy marad az eddigi felállás. Amit a legkevésbé se bántam. - Kathrina imponálni akart? - kérdeztem vissza fellelkesülve, mert ez azért simogatta a hiúságom, de hamar komolyra váltottam, bár a szám szegletében bujkáló mosoly megmaradt. - Azt hiszem, jót fog tenni neki némi... szabadságolás. Nem szeretem, ha valaki csak lébecol a posztján, és ne aggódj, többet nem kell elviselned - mosolyogtam rá, aztán csórtam tőle egy gumicukrot. - Keresünk mást, jobbat. A további fejtegetés azonban már nagyobb fejtörést okozott, bevásárlólistához hasonlóan leadta a "rendelését" az edzőpartnerekre, amivel semmi probléma, azt vissza össze kell akkor szednünk, hogy kik jöhetnek szóba, mert már ki is zárt pár farkast. Ráadásul pont mentorokat, de az érveit megértettem, és nem ágáltam ellene. Elsősorban olyan kell, akivel ő is együtt tud működni. - Tazanna... nos, ő nem mentor, de Tark, méghozzá jó, Chelsea Árny és Kanguyak, egyikük sem kibírhatatlanul, elvetemülten csajos. Trollt így hirtelen... hát nem tudom... Ja de! José és a fia, Dustin, ők Trollok. Mivel magad miatt akarod őket, azt hiszem egyedül akarsz bejelentkezni náluk. Megadom az elérhetőségüket, aztán sok sikert hozzájuk! Majd meséld el, mi volt, és ha valakivel nem jött össze, keresünk mást. Beszéd közben előkotortam a közeli asztalról papírt-tollat, felírtam mind a négy nevet, majd a mobilomból előkerestem a számukat, és azt is mellékük írtam, hogy hol laknak. aztán csak bólogattam megint a közös futásra, és a Stevennel töltött időre. Közben azért fohászkodtam, hogy el ne felejtsek bármi fontosat! Érdeklődve figyeltem, ahogy áttelepedett a lábamra, majd a zsebében kotorászott és elővett két kulcsot. Enyhén felvont szemöldökkel vettem át őket, majd suta vigyor jelent meg a képemen, ahogy közölte, hogy hova kaptam bejárást. Meg se tudtam szólalni, csak adtam egy puszit az arcára, és gondosan zsebre tettem a kulcsokat. Én ilyennel nem tudtam szolgálni, Farkaslakhoz nincs kulcs, én pedig sose zárom a lakásom ajtaját, meg mertem kockáztatni, hogy abban a káoszban már a saját kulcsom is eltűnt - ezek viszont nem fognak! - El lettem ma halmozva minden jóval - döntöttem kicsit a vállára a fejem hálásan. - Mit szeretnél cserébe? És ne mondd, hogy semmit, biztos viszonozhatom valamivel, csak az én kreativitásom kimerül a bútorkészítésben, meg... ööö... olyan dolgokban, amiknek az említése zavarba hozna téged - fejeztem be végül félig bocsánatkérő, félig játékos vigyorral.
*Darren szavaira tekintetem élénkebben csillogott, ahogy a szemébe néztem. Örültem, hogy nem okoztam neki csalódást, hogy nem csak megkeserítem az életét és nem bánta meg a tettét. Persze a farkasom büszkén húzta ki magát, de ez a büszkeség, önelégedettség emberi felemből nem volt érzékelhető. Vannak hibáim, nem úgy haladok, ahogy azt én akarom. Ezért erősítettem az edzésterven, mint amit eddig folytattam. Emberi felem, nem volt büszke, nem bízta el magát és a pillanatnyi önelégülés a farkasomban is csillapodni fog, tudtam jól. Ez nem az én műfajom, nem hozzám kapcsolódó érzelmek. Mindig van feljebb, mindig van hova fejlődni és ezt tudtam. Majd ha a csúcson leszek, büszke leszek magamra. De ez egy paradoxon. Hisz mindig van feljebb, így sosem lehetek a csúcson. S ott sem bízhatom el magam, mert hamar leeshetek. Tudtam jól. Egyszer bíztam el magam, majdnem tolószékben végeztem. * - Legalább valaki megvan elégedve kettőnk közül. Ennek azért örülök. * S tényleg örültem neki, még ha nem is értettem egyet a dologgal. Nem volt mire büszkének lennie, talán csak arra, hogy nem dobtam még be a törcsit, de ez bármikor bekövetkezhet. * - Hmm… ne szerezz be, majd én megteszem, legalább tudom, mit kapsz a szülinapodra.* Csillogtak vidáman a tekinteteim. De lássuk be, vagyok akkora marha, hogy megtegyem. Persze nem én fogok vásárolni, de van internet futár… nem nehéz megoldani. De tuti, hogy egyedi lesz és arra ezek után mérget vehet, hogy meg is kapja. * - Az a dolgod, hogy aggódj… ettől Apa egy apa… most gondold el, ha épp járni tanulnék vagy bicajozni. * Ó fog ő még más dolgok miatt is aggódni, nem egy másik hím lesz a legnagyobb baja. Egyszer kinövöm a pelust és az első napomon Tarkként jobban fog aggódni, mint most. Vagy mikor vizsgázom és nem Ő lesz az, akivel kikell állnom, hanem egy másik farkas, akit nem befolyásolnak az érzelmei. S pont ezért kímélni sem fog. * - Igen, ebben igazad van. Azonban egy rangjától megfosztott farkasra máshogy néznek az emberek. Láttam miként viselkednek egy lefokozottal. Ez nem más, mint kudarc… ami azt jelzi, hogy nem érdemes tovább a feladat ellátására, hogy nem alkalmas. Ez pedig… nem volna igaz. De sokszor, nem nézik, hogy miért került rá sor, csak azt, hogy megtörtént. Semmiképp sem szeretnélek ilyen helyzetbe hozni. Nem Gabriell lenne az első és nem is az utolsó akinek képes volnék neki menni miattad. Szeretem a bundám… * Mosolyodtam el halványan. Nem tudtam, hogy mennyit tud a GAbe incidensről, de nem is érdekelt. Bárkinek neki megyek még azzal a tudattal is, hogy ott maradok. Nem tudom miért, nem tudom honnan fakad. De meg vannak a határaim, pláne, ha Darrenről van szó. Éreztem az energiáin a változást és erre nevetnem kellett. Vidám hangom pedig betöltötte a teret. * - Könnyű téged boldoggá tenni. * Jegyeztem meg vigyorogva, bár nem tudtam, hogy mire volt ez a változás. Talán arra, hogy nem változtam meg, talán arra, hogy elfogadtam a dolgot. De akárhogy is, akármire is, örültem a reakciójának. De a kérdése jogos volt, amire egy lemondó sóhajt engedtem hallatni.* - Nem tudom… az iskolai tanulmányaim alatt bajt nem csinálhatok, mert regenerációval leszek elfoglalva. Azonban a többi… nem tudom Darren. De meg kell próbálnom. Azt az idiótát senki nem érdekli és semmi. Hiába keresnék neki valakit, aki eltudja viselni, akit nem tud kiborítani… félek, hogy ha lepasszolom, akkor nem fog tanulni. Szóval megpróbálom, de ha nem megy… nos, nem fogom erőltetni. Hivatalosan nem az én dolgom lenne, csak segíteni akarok neki. Ezért is ajánlottam fel neki, hogy ha az engedélyed adod, akkor egy-egy harci edzésünkre csatlakozhat akár kap mentort, akár nem. De mért jön mindig azzal, hogy egy lány veri meg, ráadásul az Ikkuma előtt? Ő mért nem tudja, hogy nem erről szól ezaz egész és legfőképp nem bontható le nemekre? Régebb óta van itt mint én… *Persze ilyen apróságok belém ivódtak már emberként. De ettől még nem változtat a tényen, hogy Samnek is szembesülnie kellett volna ezekkel. Ismertem a múltját, azonban már egy ideje itt van.* - Te? Na ne nevetess… sosem fogsz megjavulni. Ha eddig nem sikerült, nem a következő háromszáz év lesz a döntő. *Feleltem vidáman, ám a következő reakciójával ezt be is bizonyította. De már csak a szemeim forgattam.* - Kényelmes az ágyad… * Vontam meg a vállaim, ezzel megadva a választ is. Az ágyába akart kerülni, hisz más nincs. A többi rangra nem alkalmas a csaj… Legalábbis amit én láttam belőle. * - Nézd nem tisztem megítélni, hogy ki alkalmas és ki nem. Lehet, hogy más mellett helytáll ha nincs a kölyök teremtőjénél érdekeltsége. Vagy ha valaki lazábban fogja fel… * Próbáltam menti a mentort. De én csak abból tudtam ítélni, ahogy velem viselkedett. Így nem tudtam, hogy miért olyan amilyen. Másokkal nem láttam, de nem is akartam. Nekem ennyi elég volt, hogy lejárassa magát. De mindegy is… Csendesen hallgattam az újabb neveket akiket nem ismertem.* - Mindenképp. Nem akarom, hogy te menj. Nehogy megint ugyan az legyen, mint Kathhal. Viszont, biztos hallottál már róla, hogy pár napja beültem a Tarkok aktuális felmérésére… - haraptam az ajkamba – Szóval, ha az engedélyed adod, én Alexandernél is megpróbálnám. Fixre őt szeretném, ha bele megy a dologba. Amilyen nem törődöm, higgadtnak tűnt… nem hiszem, hogy kitudom borítani és Ő még nyugalmat és türelmet is tudna belém plántálni. Talán… * Persze nem tudtam a fiúról semmit, de nem is akartam. Nekem elég volt annyi amennyit láttam. Két védés közben majdhogy nem neki állt kávét csinálni, annyira nem érdekelte a dolog. Ez pedig mulatatott. A puszira csak halványan elmosolyodtam, és ahogy a vállamra fektette a buksiját egy puszit nyomtam a hajára. A kérdésére azonban megmerevedtem egy kicsit és zöld tekintetem is elkomorodott. * - Nem azért adtam, mert akarok cserébe valamit. Ha azért csináltattam volna, akkor az edzés tervem ismertetése előtt adtam volna oda. Kételkedtem benne, hogy bele fogsz menni, de sosem így érem a céljaimat Darren. A lányod vagyok és bár nő nemű, de ne keverj össze a sok tyúkkal, akik megvesztegetéssel érik el azt amit akarnak. Ez a minimum, ha már nem követelted meg, hogy veled éljek. Korábban kellett volna, csak most éreztem, hogy itt az ideje. Nem csak a Te ajtód van nyitva előttem, hanem az enyém is számodra. Messzebb van mint Jenny vagy Ryan... de ha mégis kellek, megtalálsz.*Hangom végig komor volt. Sosem szerettem, ha ilyen aljasságot néznek ki belőlem. Persze a többiek azt vallják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Azonban én nem ilyen voltam. Van eszem,tudok ész érveket sorolni és belátom, ha valamiben nincs igazam és el is fogadom. Nem akarnám nem őt, sem mást megvesztegetni. * - Zavarba hozna, de sötétben nem látszik és nem vagy a vérszerinti Apám… * Vontam meg a vállaim. Nem akartam bús hangulatot kettőnk között, így kissé elhülyéskedtem a dolgot, amit magam sem gondoltam komolyan. De a játékos arcjátékára muszáj volt reagálnom.* - De menjünk haza… szeretnék ledőlni melléd, ha nincs más dolgod mára. * Öleltem át kissé magamhoz szorítva. Aludni akartam, végre nyugodtan… nem lesz nyugodt, tudtam… de most nem vágytam másra, csak Darrenre és a farkasa közelségére. * - Közben pedig mesélhetsz a szellemekről… Olen bepalizott… de megígértem, hogy rá kérdezek nálad is. Szóval röhöghetsz… *De még nem mozdultam. Jó volt itt...
Igen, örült, de láttam rajta, hogy ennek ellenére nem elégedett. Szerintem túl sokat várt magától így az elején, de ezt már úgyis számtalanszor átrágtuk, ő tudta a véleményem, én pedig az övét. Megmosolyogtam, hogy ilyen téren mennyire hasonlított Jamie-re, ő se volt elégedett azzal, ahol tartott, és mindkettejüknél nagy lelki törést okozhatott volna, ha biztatás és támogatás helyett elégedetlenkedést, szidást, csalódottságot kaptak volna. Bár egy szavam nem volt rájuk, a múltkori incidenst követően mindketten "lecsillapodtak", s ahogy figyeltem, hallottam, nem is nagyon találkoztak, vagy futottak össze. Ezt sajnáltam, mert így lemondhattam a közös edzésükről... illetve nem, de akkor számolnom kell a nem épp cukormázas kimenetellel is. Akarom én azt? Hmmmmm.... - De jó lesz nekem! - húztam el fancsalin a szám, viszont érezhette, hogy emögött nincs komoly duzzogás. Ha tényleg meglep egy olyan csodával, legfeljebb nevetek és a hecc kedvéért még fel is veszem. - Flitteres szívecskék is legyenek rajta oké? Meg egy nagy masni. Nem póló a póló masni nélkül - mondtam mindezt halálosan komoly fejjel, pár másodperc múlva viszont elnevettem magam. A biciklizés megemlítésére amolyan "nem akarom" módon nyögtem egyet. Aggódásból nem lesz hiány, az biztos, s akármennyire is próbáltam előreszaladni az időben, biztos voltam benne, hogy háromszáz év múlva is ugyanígy fogom félteni. Pedig akkor már én leszek az ő védelmére szorulva, ha megérjük. - Biztos, hogy még csak tizenhat vagy? - kérdeztem homlokráncolva, miután kifejtette a véleményét a rangvesztésről. - Alapjáraton lepipálod Ryant felnőttségben. Jó, tudom, őt nem nehéz... - ingattam a fejem. Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, hogyha az öcskös valamire rákattan, vagy arról van szó, hogy akkor találjunk ki valami használhatót az előrelépés érdekében, félelmetes fordulatot tud venni, mintha nem is ugyanaz a farkas lenne. - Köszönöm, Ashley - néztem fel az arcára mosolyogva. Nem, nem mondtam, hogy ne pattogjon, ne menjen neki senkinek miatta. Egyrészt: ha akarja megteszi, ha nem, nem. Másrészt: jól esett. A törődése egy részét utasítanám el, ha nyugton maradásra inteném. Bebizonyította, hogy nem ostoba és bíztam benne, hogy azért tud mérlegelni, ésszerűen dönteni. - Ha neked ez fontos, segítek - biccentettem. - Samre tényleg ráfér az edzés, jöhet hozzánk, amikor van hozzá türelmed és erőd. Nem is értem, miért nincs mentora - ráztam meg a fejem. Rendben, hogy a farkasa nem kölyök, de ő maga még akkor is nagyon fiatal. Segítséget kérni pedig nem szégyen, se hímtől, se nősténytől, csak a belátás jele. - És az se szebb, ha valakit az ellenség előtt vernek meg. Na de majd alakul... A nevetésére az én szám is széles vigyorra szaladt, szavai után pedig már én is nevettem. - Tudtam én, hogy jó matracot választottam! - húztam ki magam ültömben elégedetten. - Gyűlölöm, ha valaki csak az érdekeltségek miatt tesz meg valamit. Van, hogy ez elkerülhetetlen, de nem tűröm, hogy akár téged, akár mást a családból így felhasználjanak. Ha eszköznek tekint egy Naturalakot, akkor nem való Innarknak, mert nem a mentorált fejlődésén van a hangsúly. - A végére egész komoly lettem, vigyoromból pedig szelíd mosoly lett. A döntésem végleges volt. Nincs szükségünk egyik poszton sem díszpintyekre. Ez nem jelenti, hogy többé nem lehet Innark, de tennie kell majd érte, hogy visszakerülhessen. Alex említésére megemeltem a szemöldököm, nem számítottam rá, hogy őt szemelte ki, mivel annyira különböző habitusúak, de... ki tudja, talán tényleg ragad rá is valami nyugiság, könnyedebb hozzáállás. - Áldásom rá, ha őt ki tudod akasztani, akkor... akkor nem tudom, kapsz valami különdíjat. - Felnevettem, de ez kicsit talán kétségbeesett volt. Ha már őt is kiakasztja, akkor tényleg nincs az a farkas a falkán belül, akinél ezt ne érné el. Aztán sikerült az ajándéknál mellényúlnom, de visszaszívni már nem tudom, amit mondtam, így inkább csak bűnbánón beszívtam az ajkam és kiskutyaszemekkel néztem rá. - Nem azért mondtam, mert hátsószándék, meg ilyenek - mondtam halkan, fejemet a vállára hajtva. - Csak örülök. És szeretném, ha te is így éreznél, de hajlamos vagyok hülyeségeket beszélni... - Ennek se lett a végére füle-farka, de a lényeg a lényeg, sajnáltam. - Ó, hát ez igaz is! - csillant fel a szemem, mintha ezzel tényleg megszűnt volna minden gátlásom. - Hú, kipróbálhatunk majd ezt-azt akkor! - Erre meg rátett egy lapáttal hazameneteli és lefekvési vágya. - Nagyon beindultál! - nevettem, majd átkaroltam a derekát és őt tartva felálltam. Szerencse, hogy nagy a műhely belmagassága, különben most beverte volna a fejét. Egyszerűen átdobtam a vállamon, mint egy zsák krumplit, előkotortam a zsebemből a műhely kulcsát, és a kimentem a lánnyal együtt, majd bezártam magunk után. Ha közben nem fészkelődött sokat, akkor átpozícionáltam, hogy a hátamon legyen és úgy csimpaszkodhasson hátulról a nyakamba. Ha nem akarta, akkor letettem, nekem mindenhogy jó volt. - Oli szellemekről is beszél? Nahát! - Nem néztem ki belőle őszintén szólva. - Tényleg... léteznek. Védőszellemek is vannak. Általában régen elhunyt ősök szellemei járnak vissza, ha úgy gondolják, hogy egy farkas segítségre szorul, vagy ellenkezőleg: ártani akarnak neki valamiért, akkor megkörnyékezik azt a farkast. De a személyhez kötés csak őrzői segítséggel lehetséges. Jutalomból és büntetésből is "kaphatsz" egyet, ettől függően vagy megreguláz, vagy segít, de persze mindez függ attól is, milyen volt a farkas életében - magyaráztam az olvadozó havat taposva, útban Farkaslak felé. - De erről szerintem Rachel, az Anernerkünk többet tudna mesélni. Ő a falka spirituális feje, ezen a téren senki sem tájékozottabb nálunk. Mikor hazaértünk, belédiktáltam még pár falatot - egyen rendesen, ha már így hajtja magát! -, aztán várta a puha ágy, frissen mosott ágyneművel. Meg engem is, ami azt illeti, s habár nekem több idő kellett, mire elaludtam, mert nem voltam kifejezetten fáradt, cseppet se bántam. Megnyugtató volt hallgatni nyugodt, egyenletes szuszogását, s mint mindig, most is ugyanazt kívántam: legyen nyugodt éjszakája és kerüljék el a rémálmok. A rémképek, amiknek egy részét nekem köszönhette...
*Najó… most komolyan. Olyan mint Jamie? Könyörgöm, hát hova tette Darren az eszét meg a szemét? Soha nem leszek akkor barom, seggfej és balf*sz mint az a gyerek. De mázli, hogy nem is hallottam a gondolatait, így aztán nem keltem ki magamból. NA azokból az edzésekből se lenne semmi. Már csak azért sem mert meg sem jelennék rajta, akkor sem ha Darren fejre áll és forogni kezd. Inkább vállalok még egy hetet mellette önként és dalolva. De hogy a srác közelébe nem megyek az is fix. Imádom Darrent… de ezt még a kedvéért sem. Persze… parancsolgatni lehet. A kérdés már csak az, hogy képes volna-e olyanra rákényszeríteni azért mert uralma van a farkasom felett, amit én nem akarok. * - Óóó… hát olyat nem hiszem, hogy találok. DE majd varrok rá neked… volt technika órám vagy mi fene… * Vigyorodtam el. Hát nem lesz tökéletes, de na… csak megoldom. Egy nőnek, lánynak ilyet is kell tudnia. Vagy legalábbis kéne. Viszont komoly szavaim után a kérdésére elmosolyodtam halványan.* - A személyim szerint annyi… * Azonban tök más a papír és én. Oké, alapból sem voltam egy éretlen csitri, de lássuk be, a szüleim halála nem épp a gyerekesség felé lendített, hanem pont az ellenkező irányba. A már alapból meglévő mellé. Nah de Ryan..* - Tudd Ő normális is lenni… tapasztaltam. * Nah igen, volt bizony olyan alkalom, hogy nem épp mondtam volna rá, hogy dinka. Persze ritka pillanatok egyike, de ha valakinek szüksége van rá, akkor tudd Ő okosat is mondani, még ha úgy is tűnik, hogy elhülyéskedi és marhaságokat beszél. A köszönetére csak megsimogattam az arcát. Nem kellettek szavak, hiába kérte volna, se tudtam volna másképp cselekedni. S tudtam, hogy ez fordítva is működne, vagy működik, csak nem tudok róla? Kitudja… a lényeg, hogy azért vagyunk család. Kiállunk egymásért, ugyanúgy, ahogy képesek vagyunk a másiknak megmondani azt is, hogy hibázott. Azonban Samre vonatkozó szavaira lemondóan sóhajtottam.* - Türelmem sosincs hozzá, de ott leszel mint visszatartó rugó. Semmit nem kell tenned, a farkasod elintézi helyetted. S az lesz az első alkalom, hogy nem képelem fel. De az erőmmel semmi baj, néha túl sok is. Valahogy nem bírom visszafogni még mindig, pedig igyekszem. De nem nekem kell, hogy fontos legyen hanem neki… ha Ő nem akarja, nem erőltetem. De tény, hogy egy mentor nem ártana neki… * S ez egyben azt is jelentette, hogy hálás lennék, ha keresne mellé valakit Darren. Egyrészt, kicsit sem lenne olyan szaga, mintha én kérném meg, ugyanis ez a feladata, így Sam sem pattoghat. Másrészt a lelkem is nyugodtabb lenne… valamivel. * - Darren most komolyan… ki a fene az, akit egyáltalán érdekel? Teszik, mert ez a feladatuk. De maximum a kölyköt és a Teremtőjét érdekli ténylegesen. Nem véletlen akarok és keresgélek nem mentor oktatókat. Nem kell a pátyolgatás ami mögé az oktatást rejtik. Csak épp úgy elrejtik, hogy az ember lánya örüljön, ha át lát rajta.* De ez nem is érdekelt, én tudtam, hogy kiket akarok magam mellé, persze egyiket sem támadtam volna be Darren beleegyezése nélkül. Szóval, kissé feszülten és érdeklődve vártam Alexanderre vonatkozó kérésemre a választ. Ahogy felvonta a szemöldökökét én csak összevontam a sajátomat. Mi baja a választásommal? Nah de aztán ki bújt a szög a zsákból.* - Pont ezért választottam őt… de ne tegyél kihívás elé, még a végén arra fogok teperni. * Kacsintottam apámra. Ugyan már szerettem a kihívásokat. De most az oktatásomról volt szó. Alexander pont olyan tűnt, akit nem lehet kiakasztani. Ergo, hosszú távon képes elviselni és maximum képen röhög. Nah de már megint ott volt az ajándék…* - Héé… én boldog vagyok… asszem… * Na ez aztán a határozott válasz. De néha ilyen, máskor meg olyan vagyok. A fene sem tudja, hogy mikor milyen vagyok. Mi a felszin, mi van alatta, mi a farkasom… ah… nem is akarom érteni. Jól vagyok így és kész. Viszont a visszavágására elpirultam, mint akinek kötelező és zavartan sütöttem le a szemem.* - Jó de menünk máááár… * Húztam el a szót mint aki türelmetlenül várja. Naná, türelmetlenül vártam, hogy végre elfelejtsük a korábbi megjegyzésem. Mikor feláll és magával húz felnevetve fonom a karjaim a nyaka köré. Na de nem maradt sokáig így, már lógtam is mint egy zsák és a dereka köré fontam a karjaim, de nem kapálóztam.* - Hmm… jó a segged… kő’ kóla? * S bizony ha már ez a helyzet akkor belé is haraptam. Na de ácsi… nem a seggébe, hanem a derekába, a csípőjénél lévő kis fogni valóra. De nem vittem túlzásba ám, szóval nem fájhatott neki… annyira. És ha ezek után nem dobott le, akkor a hátán kötöttem ki – ha igen akkor sem estem el. A gimnasztika nem hasztalan. - és az állam a nyakgödrébe illesztettem, hogy közben halljam, amit mond. Karjaim pedig a nyaka köré voltak már fonva.* - Ahham ennyit mondott Ő is… De mondjuk úgy, hogy finoman hozzád küldött, ha ennél többet akarok tudni. De igazából nem volt sok választása… mikor az óránk volt, akkor egy nagyon hülye, nagyon fura érzés fogott el, amitől a farkasom behúzta a fülét, farkát… szóval mondjuk úgy, hogy Olen a tanúja volt és megmagyarázta. Aztán meg leléptünk onnan… Mivel túlzottan hmm… mondjuk úgy hogy nagy hatást ért el nálam a jelenléte. * Magyaráztam meg és ha csak nem csípődött be a reumás csontjai közé a gyenge ízületei, akkor egész hazáig a hátán voltam. Ja persze néha, a köré font lábaimmal megsarkaltam a combját, hogy menjen gyorsabban, mintha csak egy lovat ösztönöznék vágtára. A kéretlen korai vacsorát megettem, mertem volna nem. De utána csak DArren köré fontam magam, mint egy takaró, és nem kellett sok idő, hogy elaludjak. Fáradt voltam… plusz rosszul is aludtam. S biztosra vettem, hogy ma sem lesz másképp.*
A műhely hangulata, öcsécském, mint valami elbacott barbi girl szoba, csak azok a degenerált babák hiányoznak innen. Rózsaszín fal. Vegyek fel valami habos-babos tütüt, hogy illeszkedjek a hangulathoz? Baromi jól néz ki, szerszámok mindenhol, kupleráj, de a falak... és dolgozzak ilyen környezetben. Azt csodálom, hogy Darren eddig elviselte ezt a stílust, na de majd most. Át kell alakítani? Akkor meglesz. Előkészítem az összes bödönt, olyan hello kitty-t rittyentek oda, hogy öröm lesz nézni. Aztán szerzek valami cicafület is hozzá, hogy stílusosak legyünk, ha beesik egy vevő... már ha nem fordul ki azon nyomban innen. Előtte viszont visszatérek az ágy fejtámlájához, aminek el kell készülnie mihamarabb, és szórakozottan cicafejet csiszolok neki, nehogy az kimaradjon a repertoárból. Esküszöm, ezzel megvesszük a tini korosztályt, és úgy beindul az üzlet, hogy öröm lesz nézni. Ja, hogy erről nem kérdeztem Darrent? Hát istenem, nem mindig szoktam, maximum szembesül az idióta humorommal, ami néhanapján előtör belőlem... szavak nélkül. A fejforma készen van, a füleknél tartok már, de ki látott már ilyen elcseszett macskát? Mint akinek cikkcakkosra harapták a hallókészülékét. Sebaj, ez sem érdekel, majd eladjuk vérkittyként, már ha kedves főnököm nem úgy kezdi, hogy egy mozdulattal forgácsolja az egészet. Jamie meg... felőle is kiszakadhat a fal, lerobbanhat a plafon bátran, akkor is mér, farag tovább. Ez a lényeg. Mégis kit érdekel a környezet? A lényeg, hogy ott van minden kellék, innentől kezdve pedig jöhet maga Katrina is, a csiszolómat nem eresztem, sem a fát, amivel éppen dolgozom. Semmi más nem számít, amúgy is punnyadás van. Remélem, legalábbis, mert nem óhajtok hangoskodást azért, mert Darren kölyke és Jamie egymásnak esnek. Felőlem tehetik, füldugót is hoztam, a többi nem érdekel. Felsóhajtok, levágom a csiszolót, hogy a kis reszelőt vegyem fel... már ha tudnám, hol a fenében van? Az asztalon volt utoljára, de persze már rég helyet változtatott. Pár percig keresem, és ha megtalálom, akkor azzal folytatom a munkát, az apró részleteket finomítom le vele, hogy utána letakarjam az egészet egy fóliával. Bár minek? Maximum az is kap a festékből.
Nem tudom, hogy Alex mit csinál, de nekem nem is dolgom beleszólni más munkájába. Persze még ha nem is tartanám helyesnek, hogy elbarmolja a faanyagot, akkor se nagyon ugrálhatnék, de annyi baj legyen. Ha Darrent érdekli, majd lerendezi. Én már éppen az ágyhoz tartozó éjjeliszekrény ajtaját rögzíteném fel a helyére, de egy kis hullám maradt a fában, így nekiesek egy csiszolópapírral. Majd utólag még lekenjük lakkal, nagy ügy! Csak azt látom, hogy Alex veszettül járkál és keres valamit. Nyilván, hogyha esetleg tanácsra lesz szüksége, akkor majd kérdez - nem úgy ismertem meg, hogy ne tenné. Vele azért eléggé félszeg vagyok. Hiába rendes és hiába dolgozunk együtt, nekem ő túl laza, azért igen csak meg kell magam erőltetni, hogy képes legyek oldódni a társaságában, annak ellenére, hogy azért mostanság magamra szedtem egy kevés önbizalmat. Ezt kamatoztatva mégis csak teszek egy bátortalan - ám mégis barátságos kísérletet. Felkelek a guggolásból, és egyúttal a lábam mellett pihenő kis reszelőt is felkapom. - Hey, A-alex... Ezt keresed? Meresztek rá bociszemeket, ahogy odatipegek mellé, felé nyújtva az apró szerszámot. Újfent hasznosnak érezhetem magam, mert már megint "kiszagoltam", hogy milyen igényei vannak egy idősebb falkatagnak, és valljuk be, hiányoznak, ha nem tudnék eleget tenni az ilyen apróságoknak. Elvileg festeni fogunk. Azt nem tudom, hogy minek, de ha festeni kell, akkor festünk. Nekem nem tétel, csak mondják meg mit és milyenre, és elvagyok. De tényleg. Mondjuk Darrenén kívül más társaságra egyáltalán nem számítok, de nem is nagyon figyelek. A pajzsom a helyén van, teljesen bezártam, persze tudom, hogy könnyűszerrel áttörheti aki akarja, de perpill nem érzem magam olyan helyzetben, hogy bárki is nekem akarjon zuhanni egy ilyennel. Ha átadom a szerszámot, visszatérek a szekrényhez, hogy felcsavarozhassam az ajtót. Pazar. A többit majd a festés után, mert ahogy látom, Alex már nagyon készülődik.
Alexander; Jamie; Ashley; Raven (a hétvége rémképe..)
Hétvégre
Nem mondom, hogy hétvégére nem gondoltam jobb programot, de most ez van. Nem léptem le, nem dobtam föl a bakancsot, bár eléggé közel voltam hozzá néha. Franc essen az Őrzőkbe... Meg az egész bagázsba! A városból sétálva, fel a hegyre, irány Darren műhelye. Zenét hallgatva mentem végig az erdőn. Farkasom nyugodtan lengett körbe. Pajzsot nem vittem fel, eléggé lustának éreztem magam most hozzá. A friss levegő a tüdőmbe kúszott. Ellenszerként cigarettára gyújtottam. A tavaszi napsütés melengette arcomat. Egy fekete, kapucnis pulcsit viseltem, alatta egy fekete ujjatlan, farmer, bakancs, és sapka fejfedőként. A házhoz felérve megálltam. A füstszűrőt eltapostam a fűben. Megálltam az ajtó előtt, kopogtam, majd benyitottam. Két fiatal srác ügyködött épp a műhelyben. Egyik keresgélt, másik bátortalanul mutatott felé valamit. Egyiket sem ismertem. Belépve a helyiségbe becsuktam magam mögött az ajtót. ~ Üdv! - köszöntem feléjük mentálisan, most beszélni nem igazán volt kedvem. ~ Darren? Nem éreztem a jelenlétét, de ez nem azt jelenti, hogy nincs esetleg a közelben. Körbe pillantottam a műhelyben. A szokásos rumli, a szokásos festék szag... Én nem rántottam fel a pajzsomat, minek? Nincs rejtegetni valóm. És még nyugodt vagyok. Talán ezek itt ketten nem fognak kihozni a sodromból. Kikapcsoltam a telefont, majd a fülest körbetekertem a műszeren, és a pulóver zsebébe tettem. Igazából nem erre számítottam, hogy ilyen kis társaság lesz a műhelyben. Bár nincs min csodálkozni. Az egyik asztal oldalának dőltem, a két rácot figyeltem, ahogy ügyködnek.
*Hát bazz… Darren nem vitt magával. Bár… no mindegy, annyira nem érdekel a dolog. De én is a műhely felé veszem az irányt. Egyrészt, érdekel, hogy az én és Ryan unatkozását sikerült-e már levakarni, másrészt ott van az akit keresek. Alex… nekem Ő kell. Tudom, tudom… sokat akarok. De akkor is. José megvan… Ő ehhez képest… a franc se tudja. Majd kibújik a majom a zsákból, vagy elefánt… vagy mi is szokott. Jamie… hát, nem mondom, hogy nem számítottam rá. De mondjuk úgy, hogy jól vagyok én, pláne hogy nincs lent a pajzsa szuper. Én meg nem tudok beszélni. Mi sem mutatja jobban, mint az a szép kötés a torkomon. Nem tudom, hogy ki tudja és ki nem, hogy mi történt, de igazából nem is érdekel. Ámbár eleddig még nem próbáltak meg rajtam élcelődni, szal gőzöm sincs, hogy miként is reagálnék egy esetleges inzultálásra. De reméljük a legjobbakat. Szóval a műhelybe érve egy szabad asztalra felhuppantam és már csak megszokásból is ott volt a zsebemben egy csomag gumicukor. Az fontos kellék. Mármint járulékos tartozék. Megesik az ilyesmi, ahogy az is, hogy csak a kabátom zsebét húzza, tekintve, hogy nem tudok enni. Agyam pedig csak is azon jár, hogy mi a Pokolt csináljak itt. Okké… nekem Alex kell ez nem vitás,de mégis, hogy is adjam a tudtára, úgy, hogy nem tudok beszélni. Nos, sehogy sem leginkább. Lehuppanva az asztalról álltam meg Alex felett. Szőke tincseim egy copfba voltak fogva, csak úgy ahogy puffant. Hát könyörgöm, nem barbie babának készülök. Fekete kabátom alatt, egy lila hosszított felső volt és egy citromsárga nadrág volt a lábaimon, no meg a fekete tornacipőm.* ~ Nem vagyok asztalos… de ha mondod, hogy mit csináljak, akkor egyszerűbb a dolog, hogy hasznomat is vedd. ~ Üzentem Alexnek, ahogy próbáltam a tekintetét keresni. De aligha hiszem, hogy Kittytől elszakítaná. Szóval… de azért igyekeztem. Nah ekkor érkezet meg Raven. Hamarabb éreztem az energiáit, mintsem, hogy láttam volna. Hát vazz… Jamie, Raven ki jön még ma? Sam esetleg nem akar csatlakozni? És akkor már kész is az agybajom. Testem lemerevedett egy kicsit, ahogy felkaptam a tekintetem az érkezőre. Szürkészöld tekintetem eddig sem örömködöt a csillogástól. Azonban most még jegesebb lett, ha ez lehet. Apám, valaki fogja vissza a dögöm. Légyszi-légyszi… Annyira unom, hogy mindenkinek örül. Vagyis, majdnem mindenkinek. A kérdésére nem válaszoltam. Egyrészt nem tudtam, másrészt azt sem tudtam, hogy hol az apám. Szar ügy mi? Hát az… de nem a felesége vagyok, hogy számon kérjem. Viszont azért egy halvány biccentéssel feleltem neki, azaz üdvözöltem.*
Ezzel a sráccal kurva jó társaság vagyunk, és nem két hónapja ismerjük egymást, ami kifejezetten előny. Ő is ismeri az én rigolyáimat, én is az övéit, és még felesleges pofázás sincs. Áldom az eget, hogy Darren kölyke ilyen, legalábbis ez a kölyök, mert nekem az. Viszont tökéletes munkaerő, jól dolgozik, kevés az ugatás, és sok a munka, erről van szó. Már csak azt nem vágom, miért ennyire izé... visszafogott, vagy mi, de mivel sosem kérdeztem, hát nem fogok ítélkezni. Amíg dolgozik, amíg elviseljük egymást, rohadtul nem érdekel az egész. Már pár perce azt a tetves reszelőt keresem, esküszöm, már ott tartok, hogy kimegyek, és egy nő körömreszelőjét cibálom el kölcsönbe, amikor Jamie megjelenik azzal, amit hajkurászok, mint a mérgezett egér. Az arcomon a kérdés, "ezt honnan szedted elő?" -Kösz. Ellenben a várttal nem felelek semmi többet, de egy vigyornak induló vicsor sikeredik erre az éppen nem bevert pofázmányomra, és csak megragadom az ereklyét, úgy cipelem vissza az ágyhoz, mintha egyenesen a győzelmi zászlót vihetném a falka élén. Idült vigyorom jelzi az elégedettségemet, így állok neki a finomításoknak, hogy a fejtámla megkapja a végső formáját, és már csak átcsiszolni keljen. Még mindig ez a vigyor van a képemen, amikor érkező vendégünk van. Felé pillantok, köszönésképpen biccentek, aztán nemet intek a fejemmel. De hős vagyok, sikerül még a kezemet is megemelnem az olimpiai lángként tartott reszelővel együtt. Micsoda erőfeszítés apukám, ezért külön díjat érdemlek. A tököm se tudja, Darren merre van, de ha itt lenne, már az ágyam sem lenne egészben. Szerencsétlen fószer biztos kint van velem a vízből, ha arra számított, itt komoly beszélgetések folynak... hát nem. Elzártuk a csapot. Lehet, ha közölném vele, a főnök a beszélő csapunkhoz keres rozsdaoldót, akkor magától is kifordulna, mondván, ezek sem normálisak, na de Jamie sem az a típus, aki egyből lerohanná, hogy tájékoztassa. Az idegenen érzem Ashley szagát, Darren lányáét, és farkasa sem tűnik fenyegetőnek, így különösebben nem foglalkozom vele, majd elmondja, miért jött. A főnök nem említette, iderendelt valakit, én meg nem tudok teát rittyenteni, hogy megkínáljam vele. Addig jó... akkor már egy bögre sem lenne épségben. Aztán ha ez nem lenne elég, akkor beesik a kis kanárink is, mert baszódjak meg, kifolyik a szemem ettől a citromsárgától, az egyszer tuti. Felpattan az asztalra, aztán le. Miva? Újítottak az asztalitenisz játékszabályain, vagy mi? Pattog itt nekem... gyors ez a tempó, ácsi van, fékezz. Amikor mellém keveredik, csak rápillantok, üdvözlöm, és folytatom a melót. Elő kell készíteni mindent a festéshez, de előtte védeni, amit lehet. Várom, hogy megszólaljon, ám az nem következik be, meg is állok a mozdulatban... ilyen is van? Aztán kapom az üzenetet, aminek a fele kimarad, na de hát na, nem vagyok én dekóder, miért vegyem a domát, vagy mit? Mert kurva élet, azt mondta... a domat is vedd. Az meg mi a rák? Darren nem mondta, hogy kész kódfejtő labor kell a kiscsajhoz. Na de kölyök, így csak felvonom a szemöldököm, az arcomra kiül a "most szopatsz?" kérdés, és az egyik festékes bödönre mutatok. -Festünk. Hallelujah... megszólaltam, és máris megteszem a kezdő lépést. Letakarok mindent, még Jamie munkáit is, aztán a már előre kivágott fóliát felerősítem a falra. Eddig szuper, bár mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy az miért ábrázolja ezt a Hello Kittys macskabúrát, na de az az én titkom. Darren azt mondta, fessük ki... hát jó, a rózsaszínhez meg ez a menő, hát de nem? Ha már ilyen baromi ügyes voltam, fogom az egyik vödröt és úgy hajítom neki a falnak, hogy öröm nézni, amint ezer darabra törik, beterítve mindent fehér festékkel. Én normális vagyok kérem szépen, csak gyorsítottam a munkatempón. Nem tetszik? Most nehogy már baromnak nézzetek ezért.
Tudom ám, hogy Alex hálás azért a reszelőért, csak hát... Nehezen fejezi ki, na. A köszönésére csak egy apró, kedvesen mosolygós biccentés találkozik az ő torz vigyorával, aztán megyek is vissza a dolgomra. Illetve mennék, de a közeledő léptek zajára felkapom kissé a fejem, mint valami őrkutya. Nem ismerem ezeknek a lépteknek az ütemét, s a később beúszó szag sem mond semmit. De még mielőtt feltehetném a kérdést Alexnek, hogy mégis ki ez és mit keres itt, már be is lép a zajok gazdája. Ó, anyám. Nem köszön. Legalább is szóban nem, ha esetleg máshogy beszélne, azt nem hallom, mert fent van a pajzsom. Minden esetre én tökig lemerevedve állok, és már-már illetlenül bámulom az erős hímet. Aztán, amint eszembe jut, hogy a légzés és a pislogás nem csak egy ócska hobbi, rögvest el is kapom a tekintetem, egyenest az idegen lábai felé. Lehajtom a fejem és úgy kullogok vissza a majdnem-kész bútorhoz. Mivel nem érzékeltem a köszönését, így nem szólalok meg én sem, nem érzem, hogy fel lennék rá hatalmazva. A magam üdvözlése kimerült a meghunyászkodó főhajtásban, és abban, hogy teszem a dolgomat. Amint végzek, kerítek egy fóliát, és amit még nem ért el Alex, azt szépen letakargatom. Újabb, ám már sokkal ismerősebb léptek és illatok közelednek. Na ne már... Ha ez a kis szuka megint tönkretesz mindent, vagy csak a legkisebb jelét adja annak a fölényeskedő, pöffeszkedő, öntelt és... és... hálátlan oldalának, én lelépek. Komolyan lelépek! Szeretném szűkölve megrángatni Alex pulcsijának ujját, hogy ezt most ugyan miért kell, amikor ketten is remekül ki tudnánk festeni, de Ashley előtt nem leszek még egyszer megalázva, az fix! Még a farkasom is megmoccan odabent az érkezésére. Ő sem felejtette el a múltkorit. - Veled meg mi történt? Upsz. A kérdés, aminek nem lett volna szabad kicsúsznia, de hát ugyebár Ashley-nek nem hódolunk be, annyira meg nem vagyunk okosak, hogy kapcsoljunk, rajtunk kívül még van itt két batár hím, akik lecsaphatnak, mint a taxiórát. Vagy két taxiórát. Nem beszél. Talán nem tud? HÁHÁ, nem tud beszélni! Tudtam, tudtam, hogy van igazság a Földön, létezik egészséges káröröm, na meg a revansnak is megvannak a kulturált formái. El kell fordulnom, hogy ne lássa premier plán mindenki, hogy milyen elégedettség ül ki az arcomra. Én csak figyelem, ahogy Alex nekivágja a falnak a festékes vödröt, aztán fogok egy hengert,odalépek és elkezdem eldolgozni a festéket. - Így egyenletlen és ronda lesz. De ha mégis inkább így szeretnéd, akkor oké, majd én eldolgozom, ami felkerült. A világért se oktatnám ki a Tarkot, tényleg. Ha neki így jó, akkor nekem is, majd én kijavítom, amit elbarmolt - neki ezt így nem kell tudnia. A lényeg, hogy Darren elégedett legyen.
Ashley jelenléte nem ért váratlanul, legalábbis ahogy rám villantak a szemei, nem éreztem semmit. Nyugodt voltam, mint mindig, s válaszaikra csak bólintottam. A lány farkasának boldog köszöntésére farkasom egy pofanyalintással válaszolt. Attól, mert az emberek nem jönnek ki, a farkasok még igen. Nem fogom rángatni a másik elől, mint valami talált döglött állatnál, amit kíváncsian szaglászna, hogy "Pfúj, nem szabad!". Azonban a pajzsot fenntartó srácra néztem. Behúzta fülét, farkát, úgy bámult, mint aki most lát először farkast, és először nem értettem miért. Kezemet a levegőbe emelve integettem felé, a pajzs miatt nem hallotta mentális üzenetem. Aztán felébred, mint aki visszatért egy gyors utazásról, és el is fordítja tekintetét. Vállat vontam. Ő tudja. Nem zavart, hogy csönd van, én legalábbis nem éreztem zavarónak. Jó volt nézni, ahogy ügyködnek, próbálnak dolgozni valamin. Azonban a pajzsos srác egy kérdése megcsapta a fülemet. Igazából nem nekem tette fel a kérdést, de Ashből nem néztem ki, hogy mindenhová papírfecnikkel jár, és azokra írogat, telepatikusan meg nehezen kommunikált. Ám mikor a srác nem kapott választ, akaratlanul is láttam, ahogy elfordul, s az elégedettséget, melyet rejteni akart. - Kitépték a nyelőcsövét a segítségemmel. - szólaltam meg nyersen, mintha valami hétköznapi dologról volna szó. Igazából nem érdekelt, mit hozok most ki, sem a srácból, sem Ashből, vagy akármelyikükből. Ha ehhez még hozzá fűztek valamit, már nem igazán foglalkoztam vele. Az asztalnak támaszkodva, mellkasom előtt összefontam a karjaimat. Nyugodt voltam, és csak az ügyködéseiket figyeltem. Figyeltem, ahogy a csendesebb srác valami macskás mintát erősít a falhoz, majd egy szép, ívelt erőbedobással a falhoz placcsantja a vödröt, ami ennek köszönhetően összetört. A fehér festék beterített mindent. A macska minta igen csak ismerős volt. Hello Kitty? Darren meleg? Vagy mi a...? A másik fiú a festékes hengerrel egyenletesen eligazította a festéket a felületen. Tovább figyeltem mit művelnek, de ahogy a mintát néztem, egyre szélesebb mosoly lett úrrá az arcomon.
*Alex nem értette, hogy mit mondtam, amit csak egy lemondó sóhajjal jutalmaztam és már mentem is volna Darren asztalához, hogy szerezzek egy ceruzát meg valami papírt, ami nincs tele vázlatokkal. Bezony, leakartam írni, hogy a kérdésem nem az volt, hogy mit csinálnak, mert az látom. Eléggé közeli élménybe kerültem a rózsaszín festékkel, mikor Ryannel kimázoltuk a helyet. Különben meg… szerintem akkor több festék volt rajtunk, mint a falon. De annyi baj legyen, valamikor játszani is kell. JAmie kérdésére csak megingattam a fejem, jelezvén, hogy; Semmi. Legalábbis semmi olyan, ami rá tartozna. Másra sem… rá meg végképp nem. Amennyire szeretjük egymást… nem is értem, hogy miért kérdezi. De a lépteim megállnak, hisz hallom Raven hangját, amint megadja rá a választ. Csalódottság lesz rajtam úrrá, testem megfeszül és kissé kihúztam magam. Mondjuk gőzöm sincs minek. Igen, ez történt és akkor most leszakad az ég? Megfordulva néztem Raven szemébe ismét. ~ Senkire nem tartozik!~ Küldtem neki mentálisan és ismét Alex mellé sétáltam. Akarom mondani sétáltam volna, ha épp nem áll fel s kreatívkodik a vödörrel egy kört. Ajkaim mosolyra húzódnak és a narancssárga sálam a szám elé húzva rejtem el, hogy épp nevetni készülök a műveleten. Praktikus… el kell ismernem, még akkor is ha legalább annyi pocsékolás is. Jamie reakciójára csak a szemeim forgattam meg. Hogy ez semmit sem tud díjazni!? Egy lemondó sóhajjal ingattam meg a fejem, miközben első zsebeimbe csúsztattam a mancsom. Nem, nekem ez így nem megy. A farkasom továbbra is barátkozik, de hiába tudok Raven és Darren kis összeröffenéséről, engem ez nem vígasztalt. Nem volt a szívem csücske a férfi és valószínűleg már nem is lesz. De ki az a hülye, aki egy olyan társaságba marad, ahol három főből kettőt egy csepp vízbe megtudna fojtani? Hát én… én megtenném. De nem most… most nem pattoghatok, pedig aztán szívesen megtenném. A végén még a két hétből több lesz. Az meg nem kell. Szóval csak Alexre néztem és egy pillanat alatt elvetettem az ötletet. Majd, ha tudok beszélni és érti is. Az ajtó felé vettem az irányt, ahonnan még köszönés kép integettem egy kört és már ott sem voltam. Nem kell a felesleges feszkó jelenleg… szóval inkább irány haza, hogy szóljak, hogy átmegyek Jameshez. Milyen jó, hogy újabban engedélyt kell kérnem, hogy kitegyem a lábam. Csodás… *
//Sajnálom srácok. IRL okok miatt nem vagyok képes – hangulatilag – vinni a játékot. Viszont hátráltatni sem akarlak titeket. Jó szórakozást. :* //
A társaságon végignézve érzem, hogy most következik az armageddon, mert úgy izzik a levegő, hogy öröm nézni. Komolyan rágyújtanék egy koporsószögre, berobbanna az egész műhely, aztán magyarázhatnék Darrennek, mégis mi történt. Magyarázhatnék? Le sem mosnám magamról, hogy a hello kittys műveletem fulladt kudarcba, és tuti valami saját készítésű tűzijátékot teszteltem, csak elfelejtettem beállítani az irányzékot. Vigyorognék, na, mert amíg a szerszám a kezemben van, a fejtámla épségben, addig az sem érdekel, hogy itt a hátam mögött vér folyik, maximum hozok vödröt, hogy ne pazaroljuk, jó az sütve. Isteni kaja. A lényeg a lényeg, a kezemben a reszelő, amit Jamie volt olyan kedves és a kezembe juttatott, különben már hason csúsznék a padlón, mint egy elbaszott fóka, hogy megleljem. Alkotok, mert hát arra lettem fölvéve, vagy mi, bár a munkaköri leírásom nem zárta ki, hogy a fák megmunkálásán kívül mással is tevékenykedjek, így bátran vetem magam picassoi énem kiélésben. Engem is az utókor fog értékelni, kurva élet, pedig olyan rohadt szép napraforgót tudok festeni, hogy az öreg Pic is sírva könyörögné tőlem a technikát, és akkor senki nem veszi a képeimet. Micsoda hálátlan egy bagázs, majd mindenkit kizárok a végrendeletemből, és hagyok mellé egy zacskó papír zsebkendőt. Jamie izgatottá válik, pedig ez tőle marha nagy szó, és hirtelenjében az ágyékára nézek meredten, hogy mi történt, de rá kell jönnöm, hogy csak Darren kölyke váltotta ki belőle ezt a nemes cselekményt, és nem egészen úgy, ahogy én gondoltam. Mielőtt félreérti, miért lesem a tökét, rávigyorgok, és ezzel elpocsékolom a fele festésre szánt energiámat, azaz most pihenek, és úgy személem az idegent. Baszki, ha most bunyózni akarnak itt, akkor szóljanak, elpakolok mindent, hogy rögtönzött ringet teremtsek, mielőtt a komédia tragédiába csapna át. Ashleyt figyelem, mert meg mernék rá esküdni, szívatni akar, de akkor szótlan társam kifakad, és kérdez. Ez még önmagában nem is érdekelne, na de a válasz... kitépték a nyelőcsövét. Ez mekkora. Na de ehhez miért kellett segítség? Rohadjak meg, ha értem. Odanyúlsz, kihúzod, laza mozdulat, szerintem, na de ezt egy kiscsajnál? Beszarok, erre már magam is felpillantok, és végigmérem az öreget. Vajon ő is nyugger, hogy ehhez segítséget kellett kérnie? Járókeret nincs nála, a keze mozog, hiszen az előbb emelte meg, pedig zsineg sem lóg rajta, hogy marionett bábu lenne. Viszont Jamie elégedettsége... öcsém, lassan kénytelen vagyok azt hinni, hogy ez a lány egy báránybőrbe bújtatott bestia, akire mindenki pályázik, de Darren erről csak szólt volna. -Úú. Aztakurvaaaa, megszólaltam, mert eljött a pillanat, mint a nagy Ő, vagyis most már engem is érdekel, hogy miért választották külön Ashley gégéjét a torkocskájától? Aztán azt is megnézem, kinek mekkora a keze, mert hát na, azt a vékony nyakat elnézve, nekem nem ment volna csak a lényeg, jött volna az egész, ahogy van. Ennek ellenére baromira nem vágom, mit kell egy kölyköt basztatni, amikor arra sem képes, hogy normálisan a bokámba harapjon, mert hát na. Persze a festés nem állhat meg, de amikor Jamie szófosásban tör ki, akkor felvonom a szemöldökömet, és "mi történt kissrác?" kérdéssel meredek rá. Miért nem felelt meg, hogy egyszerre letudtam az egészet? Energiatakarékos vagyok, na és? Aztán itt hengerel nekem ezerrel, ha ezt tudom, beszerzek neki egy fali úthengert, hogy örüljön a kis buksija. Ashley meg engem néz, én Jamie-t, Jamie a falat, az öreg meg mindenkit... hát kérem szépen, itt most ilyen menetrendszerinti körbebámulás van, és hogy ki ne essek a ritmusból, gyorsan Ashley-re pillantok, aztán az öregre, és a falra, majd ismét Jamie-re. Ők jönnek, én letudtam a kört. Valami azonban változik, mert a kiscsaj lelép, mint kurva a díványról, ami valahol nem baj, mert ez férfimunka kérem szépen, kibaszott nagy energiákat emészt fel. Megvárom, míg Jamie kihengereli magát a falnál... de ahogy simogatja... hát komolyan mondom, tiszta szerencse, hogy a falnak semmije nem állhat fel, mert ezektől a lágy mozdulatoktól, már kilőtt volna a macska nyelve legalább. Türelmes gyerek vagyok, még véletlenül sem zavarom meg a műveletben, mert még belezavarodik a húzásirányba, és az régen rossz, de ha végzett, máris kezembe veszem az irányítást, lerántom a fóliát, és jöhet az aprólékos munka, az elcseszett kitty megalkotása.
Jaaa, így már értem. Szóval kitépték Ashley nyelő... hogymiii?! Úristen, az égben! Őszinte döbbenet ül ki az arcomra, amikor meghallom, hogy mi történt, és akkor meg pláne, amikor érzékelem, hogy a lány egyáltalán nem örül annak, hogy az idegen hím ennyire nyíltan kiteregette a dolgot. Én pedig, hát... Kissé elszégyellem magam. Mert hát bakker, oké, nem vagyunk jóban Ashley-vel, meg mondok itt mindenfélét, de azért ez durva! - Basszus, én sa... Sajnálom. Motyogom az orrom alá, és igazán szeretném elkapni a lány tekintetét, de elég gyorsan távozik, és nekem nem marad más, mint Alex tekintete, valamint még egy kiskapu, hogy még eléri Ashley-t a jókívánságom. - Jobbulást... Elég vérszegény és bátortalan próbálkozás volt, de azért ezek után némileg lehetne tisztább a lelkiismeretem, nem? Hát nem. De az most teljesen mindegy. Egy bunkó paraszt voltam. Azt azonban nem tudom, hogy mit keres itt még mindig az idegen, aki szemmel láthatóan csak Ashley-t ismeri, de mindegy is. Inkább a fallal foglalkozom és azzal, hogy helyrehozzam Alex igénytelenségét. Mert valljuk be, így felhányni a festéket a falra... Az igénytelenség. Megszólni nem szólom meg, de attól még tehetem csendben a dolgomat. Ahogy elkészülök, pár lépést hátrálok és megcsodálom a "művemet". Persze Alex már veti is rá magát, és nekiáll kis ecsettel festegetni. Egy ideig nézem, megköszörülöm a torkomat és bátortalanul megindulok az idegen felé, ha esetleg még mindig csak ott állna. Odabent a farkasom totálisan kushadva közelít, de a barátsága jeleként azért meg-meglibbenti a fekete kis farkát, azzal sepregetve maga mögött a képzeletbeli földet. Nem csak a kora miatt, hanem azért is, amit az előbb mondott, mindketten tudjuk, hogy ettől a farkastól vagy jobb távol lenni, vagy esetleg érdemes a kegyeibe férkőzni. Persze a "benyalás" nem az én asztalom, de csak ha simán magamat adom, talán úgy is lehet esélyem arra, hogy az én torkomat békén fogja hagyni. - Segíthetek valamit? Ahogy látom, Alex valami macskát csinál. Maga... te... izé... - kapkodom a tekintetem hirtelen, aztán megköszörülöm a torkom, végre az idegen szemébe nézek és egy fokkal határozottabban szólalok meg - Te is akarsz valamit díszíteni? Adok hozzá cuccot. Kissé kihúzom magam, mert valamiért büszke vagyok arra, hogy ilyen fontos feladatom is lehet, minthogy kiszolgáljam egy domináns igényeit, még akkor is, ha csak egy kis festékről és ecsetről van szó. Letámaszkodom a még a kezemben levő henger botjára, és kíváncsian várom, mi lesz ebből az egészből.
Ash után pillantottam, ahogy kiviharzott a műhelyből. Ez se az én napom. Farkasom mordult egyet bennem, ezzel kifejezve viselkedésem felé a nem tetszését. De ez van. Jobb, még így, ha távol van tőlem. Még friss a seb. Nem számítottam arra, hogy itt lesz. Távol álljon tőlem, hogy ártó szándék lett volna bennem, de mégis ezt értem el, és nem éreztem különösebb megbánást, habár farkasom enyhén szólva is orrolt rám. De ez izgatott most a legkevésbé. Tekintetem a két srác felé tévedt. Figyeltem, min munkálódnak. Hmm... Fura sablonjaik vannak. Amikor a bizonytalanabb felém lép, figyelem mozdulatait. Nem voltam elragadtatva sose a félénkebb természetű farkasoktól, de nem is hibáztattam ezért őket, igyekeztem türelemmel viseltetni irántuk, bár a jelenlegi hangulatomban nehéz volt higgadtnak maradni. Szavaira a festékes kupacok felé pillantok, amik a műhely egyik sarkában foglalnak helyet. Díszíteni? Miért is ne? Addig se tétlenül ácsorgok itt. - Ha már itt vagyok, miért is ne. - mondom érzelemmentes hangon, majd ha ad számomra egy vastagabb, s egy vékonyabb ecsetet, akkor egy "köszönöm" kíséretében a festékes dobozokhoz lépek. Párat kiválasztva a középen álló munkaasztalra teszem a színeket, majd egy sámli után nyúlok, ami az egyik asztal alatt található. Levettem a pulcsimat, fölakasztottam egy szabad szegre a falon, majd felállva a sámlira, állok neki a fejemben kirajzolódó alakoknak. Nem csepegtettem szét a festéket, aprólékosan nyújtom, pötyögtetem a mintákat, s az alapok egy kettőre ki is rajzolódnak, s láthatóvá válik egy, a híres Sixtusi kápolna freskójának egyik világhírű jelenete, azaz Ádám teremtése. Bár csak nagyjából van fölrajzolva, könnyen felismerhető, aki tanult történelmet, annak legalábbis, s az aprólékos munkának nekiállva viszem fel az új festéket, és állok neki a kidolgozásnak. Nem vagyok vallásos, még mielőtt bárki ezt megkérdezné, és változtatást is fogok belevinni a műbe, de Michelangelo Buonarroti munkáit nagyon tisztelem, korának egyik legnagyobb művésze volt Leonardo Da Vinci mellett. Az meg, hogy ez hogy jön a Hello Kittyhez, azt ne tőlem kérdezzétek.
Intek... Ashley után, ebben aztán minden benne van, úgy szerintem, bár ecsettel a kezemben lehet, ez nem úgy néz ki. Még mindig ezen a nyelőcsöves műveleten gondolkodom, azaz vizuális típusként oda-vissza játszogatom a jelenetet, mint valami vhs lejátszó. Elég viccesen néz ki. Nyelőcső ki, majd vissza, tiszta burleszk lenne tulajdonképpen, ha nem tudnám, hogy ezt éppen Ashley-n követték el. Szeretem a horror filmeket, ilyen jeleneteket meg nem mostanában láttam, felvette ezt valaki? Hm... majd megkérdezem, ha végeztünk, de akkor olyasmi történik, amire nekem is leesik az állam. Jamie tovább beszél. Sajnálja... jobbulást... húha, lehet, túl sok koffeint nyakalt be reggel? Sokkal hihetőbb volt a gyűlölködő tekintete, mint ez, de kussolok, mert nem az én dolgom lemeccselni ezt, hanem az övéké. Én maximális módon nézőként leszek jelen, még a bíráskodást sem vállalom, nem, nem, még izomlázas lenne a szemem a nagy kapkodásban. A festés viszont nem állhat meg, ezt megmondta a főnök, meg kell csinálni. Csak azt nem vágom, hogy más szarát miért nekünk kell helyrehozni? Ja, hogy nem mondott konkrétumot, mert remélte, a két nagyfiúnak van esze, és tudja mire gondolt? Aha, kurvára van... a hülyeségre is, sőt, abban vagyunk a legjobbak. Ha most tudnám, hogy Jamie igénytelennek nevezi a munkámat, akkor belőle is hello kittyt csinálnék rövid úton. Még hogy igénytelen? Éééén? Tessék megnézni, milyen helyre kis bajuszt festek egy pillanat alatt, és fejezem be ezt az elbaszott macskát. Még egy piciny felhőcskét is rajzolok a fejtől indulva, és beleírom miau, ha esetleg valaki nem ismerné fel az amúgy egyértelmű alakot. Hátrébb lépek, gyönyörködve a saját művemben, amikor érzem, hogy a kölyök félénken közelíti meg az idegent. Erre már magam is felhorkanok. Mégis ki a tököm ez az öreg raszta, aki elől elmenekül Darren kölyke, és Jamie is behúzza fülét-farkát? Most már végigmérem, rohadjak meg, de a fél hippi külsejét leszámítva semmi félelmeteset nem találok benne, ezért muszáj közelebbről is megnéznem, azaz körbejárom, és minden irányból alaposan megszemlélem. Annyira ügyes vagyok, hogy még az ecsettel sem kenem ki, ezért igazán hálás lehet nekem. Jamie meg dadogni kezd, így jóindulatúan hátba vágom, nehogy bent maradjon aminek ki kell jönnie, aztán befejezem a kitty utolsó simításait. Tökéletes lett, már csak száradnia kell. Büszkén szemlélem a művemet, amikor hallom, az idegen is beszáll a festésbe. Figyelem az öreg munkálkodását, és felszalad a szemöldököm. Hogy jön az elbaszott macskához Michelangelo? -Nem rózsaszín párduc. Óriási vagyok, felismerem, hogy amit alkot, nem párduc és még csak nem is rózsaszín, vagyis nem vagyok színtévesztő. Baszki, most már ennek is örülnöm kell, én viszont végeztem, így van időm rájönni, hogy a raszta hippinek még humorérzéke is van. Abban pedig már csak reménykedni tudok, hogy Jamie a marha nagy támaszkodásban nem gurítja ki maga alól a hengert, és nem fekszik ki mint egy béka... mert akkor biztos, hogy kiröhögném, és a padlót is festhetnénk.
Kezdőlap
//
//
