*Hát bazz… Darren nem vitt magával. Bár… no mindegy, annyira nem érdekel a dolog. De én is a műhely felé veszem az irányt. Egyrészt, érdekel, hogy az én és Ryan unatkozását sikerült-e már levakarni, másrészt ott van az akit keresek. Alex… nekem Ő kell. Tudom, tudom… sokat akarok. De akkor is. José megvan… Ő ehhez képest… a franc se tudja. Majd kibújik a majom a zsákból, vagy elefánt… vagy mi is szokott.
Jamie… hát, nem mondom, hogy nem számítottam rá. De mondjuk úgy, hogy jól vagyok én, pláne hogy nincs lent a pajzsa szuper. Én meg nem tudok beszélni. Mi sem mutatja jobban, mint az a szép kötés a torkomon. Nem tudom, hogy ki tudja és ki nem, hogy mi történt, de igazából nem is érdekel. Ámbár eleddig még nem próbáltak meg rajtam élcelődni, szal gőzöm sincs, hogy miként is reagálnék egy esetleges inzultálásra. De reméljük a legjobbakat.
Szóval a műhelybe érve egy szabad asztalra felhuppantam és már csak megszokásból is ott volt a zsebemben egy csomag gumicukor. Az fontos kellék. Mármint járulékos tartozék. Megesik az ilyesmi, ahogy az is, hogy csak a kabátom zsebét húzza, tekintve, hogy nem tudok enni. Agyam pedig csak is azon jár, hogy mi a Pokolt csináljak itt. Okké… nekem Alex kell ez nem vitás,de mégis, hogy is adjam a tudtára, úgy, hogy nem tudok beszélni. Nos, sehogy sem leginkább.
Lehuppanva az asztalról álltam meg Alex felett. Szőke tincseim egy copfba voltak fogva, csak úgy ahogy puffant. Hát könyörgöm, nem barbie babának készülök. Fekete kabátom alatt, egy lila hosszított felső volt és egy citromsárga nadrág volt a lábaimon, no meg a fekete tornacipőm.*
~ Nem vagyok asztalos… de ha mondod, hogy mit csináljak, akkor egyszerűbb a dolog, hogy hasznomat is vedd. ~
Üzentem Alexnek, ahogy próbáltam a tekintetét keresni. De aligha hiszem, hogy Kittytől elszakítaná. Szóval… de azért igyekeztem. Nah ekkor érkezet meg Raven. Hamarabb éreztem az energiáit, mintsem, hogy láttam volna. Hát vazz… Jamie, Raven ki jön még ma? Sam esetleg nem akar csatlakozni? És akkor már kész is az agybajom. Testem lemerevedett egy kicsit, ahogy felkaptam a tekintetem az érkezőre. Szürkészöld tekintetem eddig sem örömködöt a csillogástól. Azonban most még jegesebb lett, ha ez lehet. Apám, valaki fogja vissza a dögöm. Légyszi-légyszi… Annyira unom, hogy mindenkinek örül. Vagyis, majdnem mindenkinek. A kérdésére nem válaszoltam. Egyrészt nem tudtam, másrészt azt sem tudtam, hogy hol az apám. Szar ügy mi? Hát az… de nem a felesége vagyok, hogy számon kérjem. Viszont azért egy halvány biccentéssel feleltem neki, azaz üdvözöltem.*

Ezzel a sráccal kurva jó társaság vagyunk, és nem két hónapja ismerjük egymást, ami kifejezetten előny. Ő is ismeri az én rigolyáimat, én is az övéit, és még felesleges pofázás sincs. Áldom az eget, hogy Darren kölyke ilyen, legalábbis ez a kölyök, mert nekem az.
Viszont tökéletes munkaerő, jól dolgozik, kevés az ugatás, és sok a munka, erről van szó. Már csak azt nem vágom, miért ennyire izé... visszafogott, vagy mi, de mivel sosem kérdeztem, hát nem fogok ítélkezni. Amíg dolgozik, amíg elviseljük egymást, rohadtul nem érdekel az egész.
Már pár perce azt a tetves reszelőt keresem, esküszöm, már ott tartok, hogy kimegyek, és egy nő körömreszelőjét cibálom el kölcsönbe, amikor Jamie megjelenik azzal, amit hajkurászok, mint a mérgezett egér. Az arcomon a kérdés, "ezt honnan szedted elő?"
-Kösz.
Ellenben a várttal nem felelek semmi többet, de egy vigyornak induló vicsor sikeredik erre az éppen nem bevert pofázmányomra, és csak megragadom az ereklyét, úgy cipelem vissza az ágyhoz, mintha egyenesen a győzelmi zászlót vihetném a falka élén. Idült vigyorom jelzi az elégedettségemet, így állok neki a finomításoknak, hogy a fejtámla megkapja a végső formáját, és már csak átcsiszolni keljen.
Még mindig ez a vigyor van a képemen, amikor érkező vendégünk van. Felé pillantok, köszönésképpen biccentek, aztán nemet intek a fejemmel.
De hős vagyok, sikerül még a kezemet is megemelnem az olimpiai lángként tartott reszelővel együtt. Micsoda erőfeszítés apukám, ezért külön díjat érdemlek.
A tököm se tudja, Darren merre van, de ha itt lenne, már az ágyam sem lenne egészben. Szerencsétlen fószer biztos kint van velem a vízből, ha arra számított, itt komoly beszélgetések folynak... hát nem. Elzártuk a csapot.
Lehet, ha közölném vele, a főnök a beszélő csapunkhoz keres rozsdaoldót, akkor magától is kifordulna, mondván, ezek sem normálisak, na de Jamie sem az a típus, aki egyből lerohanná, hogy tájékoztassa. Az idegenen érzem Ashley szagát, Darren lányáét, és farkasa sem tűnik fenyegetőnek, így különösebben nem foglalkozom vele, majd elmondja, miért jött. A főnök nem említette, iderendelt valakit, én meg nem tudok teát rittyenteni, hogy megkínáljam vele. Addig jó... akkor már egy bögre sem lenne épségben.
Aztán ha ez nem lenne elég, akkor beesik a kis kanárink is, mert baszódjak meg, kifolyik a szemem ettől a citromsárgától, az egyszer tuti. Felpattan az asztalra, aztán le. Miva? Újítottak az asztalitenisz játékszabályain, vagy mi? Pattog itt nekem... gyors ez a tempó, ácsi van, fékezz.
Amikor mellém keveredik, csak rápillantok, üdvözlöm, és folytatom a melót. Elő kell készíteni mindent a festéshez, de előtte védeni, amit lehet. Várom, hogy megszólaljon, ám az nem következik be, meg is állok a mozdulatban... ilyen is van?
Aztán kapom az üzenetet, aminek a fele kimarad, na de hát na, nem vagyok én dekóder, miért vegyem a domát, vagy mit? Mert kurva élet, azt mondta... a domat is vedd. Az meg mi a rák? Darren nem mondta, hogy kész kódfejtő labor kell a kiscsajhoz. Na de kölyök, így csak felvonom a szemöldököm, az arcomra kiül a "most szopatsz?" kérdés, és az egyik festékes bödönre mutatok.
-Festünk.
Hallelujah... megszólaltam, és máris megteszem a kezdő lépést. Letakarok mindent, még Jamie munkáit is, aztán a már előre kivágott fóliát felerősítem a falra. Eddig szuper, bár mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy az miért ábrázolja ezt a Hello Kittys macskabúrát, na de az az én titkom. Darren azt mondta, fessük ki... hát jó, a rózsaszínhez meg ez a menő, hát de nem?
Ha már ilyen baromi ügyes voltam, fogom az egyik vödröt és úgy hajítom neki a falnak, hogy öröm nézni, amint ezer darabra törik, beterítve mindent fehér festékkel. Én normális vagyok kérem szépen, csak gyorsítottam a munkatempón. Nem tetszik? Most nehogy már baromnak nézzetek ezért.

*Alex nem értette, hogy mit mondtam, amit csak egy lemondó sóhajjal jutalmaztam és már mentem is volna Darren asztalához, hogy szerezzek egy ceruzát meg valami papírt, ami nincs tele vázlatokkal. Bezony, leakartam írni, hogy a kérdésem nem az volt, hogy mit csinálnak, mert az látom. Eléggé közeli élménybe kerültem a rózsaszín festékkel, mikor Ryannel kimázoltuk a helyet. Különben meg… szerintem akkor több festék volt rajtunk, mint a falon. De annyi baj legyen, valamikor játszani is kell. JAmie kérdésére csak megingattam a fejem, jelezvén, hogy; Semmi. Legalábbis semmi olyan, ami rá tartozna. Másra sem… rá meg végképp nem. Amennyire szeretjük egymást… nem is értem, hogy miért kérdezi. De a lépteim megállnak, hisz hallom Raven hangját, amint megadja rá a választ. Csalódottság lesz rajtam úrrá, testem megfeszül és kissé kihúztam magam. Mondjuk gőzöm sincs minek. Igen, ez történt és akkor most leszakad az ég? Megfordulva néztem Raven szemébe ismét.
~ Senkire nem tartozik!~
Küldtem neki mentálisan és ismét Alex mellé sétáltam. Akarom mondani sétáltam volna, ha épp nem áll fel s kreatívkodik a vödörrel egy kört. Ajkaim mosolyra húzódnak és a narancssárga sálam a szám elé húzva rejtem el, hogy épp nevetni készülök a műveleten. Praktikus… el kell ismernem, még akkor is ha legalább annyi pocsékolás is. Jamie reakciójára csak a szemeim forgattam meg. Hogy ez semmit sem tud díjazni!? Egy lemondó sóhajjal ingattam meg a fejem, miközben első zsebeimbe csúsztattam a mancsom. Nem, nekem ez így nem megy. A farkasom továbbra is barátkozik, de hiába tudok Raven és Darren kis összeröffenéséről, engem ez nem vígasztalt. Nem volt a szívem csücske a férfi és valószínűleg már nem is lesz. De ki az a hülye, aki egy olyan társaságba marad, ahol három főből kettőt egy csepp vízbe megtudna fojtani? Hát én… én megtenném. De nem most… most nem pattoghatok, pedig aztán szívesen megtenném. A végén még a két hétből több lesz. Az meg nem kell. Szóval csak Alexre néztem és egy pillanat alatt elvetettem az ötletet. Majd, ha tudok beszélni és érti is. Az ajtó felé vettem az irányt, ahonnan még köszönés kép integettem egy kört és már ott sem voltam. Nem kell a felesleges feszkó jelenleg… szóval inkább irány haza, hogy szóljak, hogy átmegyek Jameshez. Milyen jó, hogy újabban engedélyt kell kérnem, hogy kitegyem a lábam. Csodás… *

//Sajnálom srácok. IRL okok miatt nem vagyok képes – hangulatilag – vinni a játékot. Viszont hátráltatni sem akarlak titeket. Jó szórakozást. :* //

A társaságon végignézve érzem, hogy most következik az armageddon, mert úgy izzik a levegő, hogy öröm nézni. Komolyan rágyújtanék egy koporsószögre, berobbanna az egész műhely, aztán magyarázhatnék Darrennek, mégis mi történt.
Magyarázhatnék? Le sem mosnám magamról, hogy a hello kittys műveletem fulladt kudarcba, és tuti valami saját készítésű tűzijátékot teszteltem, csak elfelejtettem beállítani az irányzékot. Vigyorognék, na, mert amíg a szerszám a kezemben van, a fejtámla épségben, addig az sem érdekel, hogy itt a hátam mögött vér folyik, maximum hozok vödröt, hogy ne pazaroljuk, jó az sütve. Isteni kaja.
A lényeg a lényeg, a kezemben a reszelő, amit Jamie volt olyan kedves és a kezembe juttatott, különben már hason csúsznék a padlón, mint egy elbaszott fóka, hogy megleljem. Alkotok, mert hát arra lettem fölvéve, vagy mi, bár a munkaköri leírásom nem zárta ki, hogy a fák megmunkálásán kívül mással is tevékenykedjek, így bátran vetem magam picassoi énem kiélésben.
Engem is az utókor fog értékelni, kurva élet, pedig olyan rohadt szép napraforgót tudok festeni, hogy az öreg Pic is sírva könyörögné tőlem a technikát, és akkor senki nem veszi a képeimet. Micsoda hálátlan egy bagázs, majd mindenkit kizárok a végrendeletemből, és hagyok mellé egy zacskó papír zsebkendőt.
Jamie izgatottá válik, pedig ez tőle marha nagy szó, és hirtelenjében az ágyékára nézek meredten, hogy mi történt, de rá kell jönnöm, hogy csak Darren kölyke váltotta ki belőle ezt a nemes cselekményt, és nem egészen úgy, ahogy én gondoltam. Mielőtt félreérti, miért lesem a tökét, rávigyorgok, és ezzel elpocsékolom a fele festésre szánt energiámat, azaz most pihenek, és úgy személem az idegent.
Baszki, ha most bunyózni akarnak itt, akkor szóljanak, elpakolok mindent, hogy rögtönzött ringet teremtsek, mielőtt a komédia tragédiába csapna át. Ashleyt figyelem, mert meg mernék rá esküdni, szívatni akar, de akkor szótlan társam kifakad, és kérdez. Ez még önmagában nem is érdekelne, na de a válasz... kitépték a nyelőcsövét. Ez mekkora. Na de ehhez miért kellett segítség? Rohadjak meg, ha értem. Odanyúlsz, kihúzod, laza mozdulat, szerintem, na de ezt egy kiscsajnál?
Beszarok, erre már magam is felpillantok, és végigmérem az öreget. Vajon ő is nyugger, hogy ehhez segítséget kellett kérnie? Járókeret nincs nála, a keze mozog, hiszen az előbb emelte meg, pedig zsineg sem lóg rajta, hogy marionett bábu lenne. Viszont Jamie elégedettsége... öcsém, lassan kénytelen vagyok azt hinni, hogy ez a lány egy báránybőrbe bújtatott bestia, akire mindenki pályázik, de Darren erről csak szólt volna.
-Úú.
Aztakurvaaaa, megszólaltam, mert eljött a pillanat, mint a nagy Ő, vagyis most már engem is érdekel, hogy miért választották külön Ashley gégéjét a torkocskájától? Aztán azt is megnézem, kinek mekkora a keze, mert hát na, azt a vékony nyakat elnézve, nekem nem ment volna csak a lényeg, jött volna az egész, ahogy van. Ennek ellenére baromira nem vágom, mit kell egy kölyköt basztatni, amikor arra sem képes, hogy normálisan a bokámba harapjon, mert hát na.
Persze a festés nem állhat meg, de amikor Jamie szófosásban tör ki, akkor felvonom a szemöldökömet, és "mi történt kissrác?" kérdéssel meredek rá. Miért nem felelt meg, hogy egyszerre letudtam az egészet? Energiatakarékos vagyok, na és? Aztán itt hengerel nekem ezerrel, ha ezt tudom, beszerzek neki egy fali úthengert, hogy örüljön a kis buksija.
Ashley meg engem néz, én Jamie-t, Jamie a falat, az öreg meg mindenkit... hát kérem szépen, itt most ilyen menetrendszerinti körbebámulás van, és hogy ki ne essek a ritmusból, gyorsan Ashley-re pillantok, aztán az öregre, és a falra, majd ismét Jamie-re. Ők jönnek, én letudtam a kört.
Valami azonban változik, mert a kiscsaj lelép, mint kurva a díványról, ami valahol nem baj, mert ez férfimunka kérem szépen, kibaszott nagy energiákat emészt fel. Megvárom, míg Jamie kihengereli magát a falnál... de ahogy simogatja... hát komolyan mondom, tiszta szerencse, hogy a falnak semmije nem állhat fel, mert ezektől a lágy mozdulatoktól, már kilőtt volna a macska nyelve legalább.
Türelmes gyerek vagyok, még véletlenül sem zavarom meg a műveletben, mert még belezavarodik a húzásirányba, és az régen rossz, de ha végzett, máris kezembe veszem az irányítást, lerántom a fóliát, és jöhet az aprólékos munka, az elcseszett kitty megalkotása.

Intek... Ashley után, ebben aztán minden benne van, úgy szerintem, bár ecsettel a kezemben lehet, ez nem úgy néz ki. Még mindig ezen a nyelőcsöves műveleten gondolkodom, azaz vizuális típusként oda-vissza játszogatom a jelenetet, mint valami vhs lejátszó. Elég viccesen néz ki. Nyelőcső ki, majd vissza, tiszta burleszk lenne tulajdonképpen, ha nem tudnám, hogy ezt éppen Ashley-n követték el. Szeretem a horror filmeket, ilyen jeleneteket meg nem mostanában láttam, felvette ezt valaki? Hm... majd megkérdezem, ha végeztünk, de akkor olyasmi történik, amire nekem is leesik az állam.
Jamie tovább beszél. Sajnálja... jobbulást... húha, lehet, túl sok koffeint nyakalt be reggel? Sokkal hihetőbb volt  a gyűlölködő tekintete, mint ez, de kussolok, mert nem az én dolgom lemeccselni ezt, hanem az övéké. Én maximális módon nézőként leszek jelen, még a bíráskodást sem vállalom, nem, nem, még izomlázas lenne a szemem a nagy kapkodásban.
A festés viszont nem állhat meg, ezt megmondta a főnök, meg kell csinálni. Csak azt nem vágom, hogy más szarát miért nekünk kell helyrehozni? Ja, hogy nem mondott konkrétumot, mert remélte, a két nagyfiúnak van esze, és tudja mire gondolt? Aha, kurvára van... a hülyeségre is, sőt, abban vagyunk a legjobbak.
Ha most tudnám, hogy Jamie igénytelennek nevezi a munkámat, akkor belőle is hello kittyt csinálnék rövid úton. Még hogy igénytelen? Éééén? Tessék megnézni, milyen helyre kis bajuszt festek egy pillanat alatt, és fejezem be ezt az elbaszott macskát. Még egy piciny felhőcskét is rajzolok a fejtől indulva, és beleírom miau, ha esetleg valaki nem ismerné fel az amúgy egyértelmű alakot.
Hátrébb lépek, gyönyörködve a saját művemben, amikor érzem, hogy a kölyök félénken közelíti meg az idegent. Erre már magam is felhorkanok.
Mégis ki a tököm ez az öreg raszta, aki elől elmenekül Darren kölyke, és Jamie is behúzza fülét-farkát? Most már végigmérem, rohadjak meg, de a fél hippi külsejét leszámítva semmi félelmeteset nem találok benne, ezért muszáj közelebbről is megnéznem, azaz körbejárom, és minden irányból alaposan megszemlélem. Annyira ügyes vagyok, hogy még az ecsettel sem kenem ki, ezért igazán hálás lehet nekem. Jamie meg dadogni kezd, így jóindulatúan hátba vágom, nehogy bent maradjon aminek ki kell jönnie, aztán befejezem a kitty utolsó simításait. Tökéletes lett, már csak száradnia kell. Büszkén szemlélem a művemet, amikor hallom, az idegen is beszáll a festésbe.
Figyelem az öreg munkálkodását, és felszalad a szemöldököm. Hogy jön az elbaszott macskához Michelangelo?
-Nem rózsaszín párduc.
Óriási vagyok, felismerem, hogy amit alkot, nem párduc és még csak nem is rózsaszín, vagyis nem vagyok színtévesztő. Baszki, most már ennek is örülnöm kell, én viszont végeztem, így van időm rájönni, hogy a raszta hippinek még humorérzéke is van. Abban pedig már csak reménykedni tudok, hogy Jamie a marha nagy támaszkodásban nem gurítja ki maga alól a hengert, és nem fekszik ki mint egy béka... mert akkor biztos, hogy kiröhögném, és a padlót is festhetnénk.

*Valamikor az éjszaka közepén felriadva keltem fel és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem csak egy rémálom volt, hogy tényleg a Hotelben vagyok. Az már a legkevesebb volt, hogy megint visszatértek az álmaim. A kis szőrmók kipihente magát annyira, hogy békében hagyjon így egy kis alvás után viszonylag könnyen visszatuszkoltam magamba. Viszont a fájdalom, a csontjaim melyek egyébként is töröttek voltak újra törtek és vették fel emberi alakom. Szégyen és gyalázat, mi? De nem bírtam ki egy hang nélkül és nem irigyeltem a szomszédszobában alvókat, kik morgás szerű kiáltó hangot hallhattak. Mintha csak visszatért volna az első időszak... pár percig mozdulni sem bírtam. S bár már nem véreztem, közel sem voltam jó passzban. Elvonszoltam magam a fürdőig, de sehogysem volt jó. A hideg víz csípett, a meleg pedig égette a sebeim. De a langyosat is melegnek éreztem és ha ez nem volt elég, fél kézzel nehéz boldogulni továbbra is.

Törölközőben ültem az ablakban egészen addig, míg nem jött el a hajnal. Csak néztem a hegy irányában és... Rohantam volna, türelmetlenül vártam, hogy mikor érhetek haza. De mégis, befalaztam volna magam ebbe a szobába, hogy soha ne kelljen szembe néznem azzal, ami otthon vár. De csak a tartózkodó-türelmetlen várakozás maradt. Mikor meghozták a ruhát kinyitottam a szám, hogy megköszönöm de nem volna őszinte. Tekintetem lesütve vártam, hogy felöltözhessek és megjöjjön Castor is. Indulni kellett, de miért akartam maradni? Gondolkodás helyett azonban inkább magamra vettem a farmert és egy pólót, amit kaptam. De a pulcsit már nem erőszakoltam inkább magamra, ez is bőven elegendő volt.

A kocsiban nagyon jól tudtam, hogy mi van a táskában és igyekeztem nem tudomást venni róla. Amiről a kezembe nyomott szendvics gondoskodott, hogy ne sikerüljön hisz vett egy háromszázhatvan fordulatot a gyomrom, de egyenlőre a helyén maradt minden. Talán csak azért, mert a narancslevet viszont iszogatni kezdtem. De csak akkor szóltam, ha szükséges volt az útbaigazítás, ami egyenesen Darren műhelyéhez volt. Homlokom a hideg üveglapnak támasztottam és néztem az elrohanó tájat, mely most mégis lassított felvétel volt és túl gyors. Kedvem lett volna szólni, hogy álljon meg, csak még egy kicsit várjunk. Ugyanakkor mégis ha már ott lettem volna is késő lett volna, hisz el sem kellett volna jönnöm. Egyetlen éjszaka. S én féltem. Bár ha meg kérdezné valaki, akkor továbbra is azt mondanám, hogy Darren nem tenne ilyet. De ott volt az, hogy mi van ha kiderül, hogy mégis. Hogy tegnap teljesen jogosan kaptam azt amit, hogy Castornak igaza van és, hogy minden szavam hiába való volt mit Apu védelmére tettem - na nem mintha egyébként sok haszna lett volna -, mert Én éltem egy olyan világban ami nem létezik, hogy Én magam nem láttam az igazságot. Rettegtem, hogy az a pici alap melyet Darren nyújtott beomlik alattam. S mind ez mögött - vagy inkább bennem mellett? - ott volt Dave is. A lelkiismeretem, a szégyenem mely tegnap este óta marcangolt. Hogyan nézzek Darren szemébe? De az még a legkevesebb, már megszoktam, hogy az utóbbi időben vagy a Pokolba kívánjuk egymást, vagy nem akarunk egymás közelében lenni vagy veszekszünk. A kérdés inkább az, hogy hogyan nézek a többiek szemébe mikor innen haza érünk. A jobb kezem, melyben porrá zúzta a csontokat még mindig fájtak, mozgatni sem bírtam és a kocsi minden egyes apró mozdulatára emlékeztetett a gerincemig hatoló fájdalommal. A jobb csuklómon a hús már regenerálódni kezdett, de még mindig csúnya volt, ám elmondhattam, hogy ez a legkisebb bajom. A jobb lábam a szobában talált elsősegély dobozból rögzítettem bokánál, hogy legalább azt tartsa valami. Abban eltört több helyen is a csontom. Így jár az, aki kapálózik miközben a földbe vágják és a lábaival próbálja meg tompítani az esést. A nyakam meg... Castor pincéjében bizonyára jól jártak a patkányok azzal ami onnan hiányzott, már már az is próbált regenerálódni, ahogy a felsőtestem körkörösen körbe ölelő ezüst lánc okozta csíkok is. Pocsékul festettem, de nem volt olyan vészes. Az viszont igen, hogy mikor öltöztem már nem tudtam felhúzni a pajzsom még egy percre sem. A testem kimerült és nem tudta eldönteni, hogy mit és merre regeneráljon, de azért én megpróbáltam. Castor minden apró rezdülésem érezte - márha akarta -, nyitott könyv voltam a számára, annak ellenére, hogy vérvonalamhoz hűen az energiáim fagyosan lengtek körbe.

Megérezve Darren energiáit farkasom felkapta a fejét, én pedig lesütöttem a sajátom. A kis vakarcs ment volna, rohant volna de szégyellte magát és nem mászott semerre csak állt és leste a másikat, mintha ezzel jobb lenne. Várt, várta a másik fedését mert rossz helyen volt, mert nem állta meg a helyét. Én pedig csak lemondóan sóhajtottam miközben mozdultam, hogy egyenesbe hozzam magam és kiszálljak a kocsiból. Természetesen a narancslevemmel és a szatyorral a kezemben, miután Castor kinyitotta az ajtót. Na nem az udvariasság miatt, de én magam nem lettem volna képes rá. És nem azért mert életképtelen és hasznavehetetlen vagyok, hanem csak egyik kezem sem tudom használni. Ahogy a szatyor húzza a karom, arcom megrándul de nem szólok egy szót sem, még csak hangot sem adok miközben oda sántikálok. Kerülöm Darren tekintetét és nem, nem vagyok képes a szemébe nézni és két lépésre Tőle állok meg valahol mellette. Viszont ahogy oda érek annál inkább emelem az Alfára kékes-zöld tekintetem, miközben a szatyrot Darren felé nyújtom.*
- Ajándék... * Mondanám én mentálisan is, de már meg sem próbálkozom vele. Hangom száraz és csak remélem, hogy nem kell mellé tennem, hogy nem a narancslé ami ugyan abban a kezemben volt, hanem a szatyor tartalmára gondoltam. Azonban semmi érzelem nem hallatszik ki, csak az újra éledő lelkiismeret furdalásom és Castortól el nem szakadó tekintetem jelzi. Elvégre, csak annyit tudnak befogadni amik Ők maguk is hagynak kiszivárogni. Talán remélhetem, hogy Darren nem dobja le a sajátját vagy szolgáltatja ki magát, hogy ilyeneket, hagy kívül szivárogni. Közben mélyen remélem, hogy Darren majd rácáfol erre az egészre és megmondja, hogy Ő nem küldött senkit maga helyett. Hogy véget vett ennek az egész tévhitnek. Miért néztem Castort? Magam sem tudom... talán reménykedtem benne, hogy nem ugyan az a két ember a mai meg a tegnapi. Hogy tegnap bár a Hotelben voltam, de mégsem úgy volt ahogy és ember Ő maga is. Nem tudom, de féllábon állni nem egyszerű. Az edzés megkezdődött... állóképesség. Szóval Darrennek sem lehet egy szava sem. Nem ültem le, nem támaszkodtam semminek. Csak vártam a csodát... Naiv vagyok mi? De hát valakinek annak is kell lennie. Nem tehettem róla, hogy még mindig képtelenségnek hittem, hogy ilyen létezik, hogy hittem az emberekben és a farkasokban is. Még akkor is, ha más a szaga.*

*Csak figyeltem. Tekintetem Castort, míg a farkasom Darrent. Nem lépet, nem tett semmit azaz idióta dög, de annyit épp igen, hogy a segítségével felfogjam mind azt, ami Darrenből árad. De ahhoz nem volt szükség, hogy tudjam tekintete engem kémlel szinte égetett és kedvem lett volna vakarózni tőle, mint egy bolhás dög.
Ahogy a szatyrot oda adtam Apunak és hallottam, hogy bontogatni kezdi még lélegezni is elfelejtettem. Az igazság az volt, hogy nem akartam. Nem akartam érezni a belőle áradó bűzt, hisz tudtam, hogy ha a szendvicsre így reagál a gyomrom, akkor arra be is dobja a kulcsot. Tekintetem csak akkor kaptam el Castortól, de úgy, mint akit pofon vágtak és minimum porrá tört egyetlen ütéssel az a fele mikor Darren megszólalt. Közöny, némi sajnálat... energiái sem árulkodtak többről. Kedvem lett volna megszólalni és nyitni a szám, hogy; "Ennyi?" Nem, nem hittem azt, hogy nem érti az üzenetet. Nem hülye, nem is buta... néha idióta és dinka, de az most nem ide tartozik. Meghökkentem? Igen, de még mindig vártam, hogy lesz folytatása és nem hagyja ennyiben. Hogy elmondja, hogy pompás üzenet és lényegre törő, de a célszemély rossz. Viszont a "köszönömnél" lehunytam a szemeim és megpróbáltam rá kényszeríteni magam arra, hogy felhúzzam a pajzsom. Egy picit feljött és máris a fejembe nyilalt a fájdalom, mintha ketté akarnák vágni az agyam egy vajazó késsel, melyre arcom megrezdült, fogaim összeszorultak és abban a pillanatban le is hullott, mintha nem is létezne. Nem hittem el, hogy ezt mondja. Tekintetem szintén Castort találta meg és ha valaha is volt tizenéves gyerek közelében, akkor láthatott és olvashatott belőle, még ha az energiáim jobban meg is hűltek. Láthatta, hogy mivel Darrentől nem kaptam meg, Tőle "vártam", hogy majd most nevet egyet és közli, hogy csak vicc volt. Hogy csak azért volt az egész, mert ehhez volt kedve, mert tegnap csak rossz napja volt és nem volt kit szekíroznia és én útba estem. Hogy nem azaz ok, amit mondott és csak kellett egy kifogás mely olykor az Alfáknak is kell. Mikor közelebb lép kedvem volna hátrálni egy lépést Castortól, hisz nem felejtettem az esti energiáit, melyek fojtogattak, melyek Darrennél is rosszabbak voltak, s ugyan akkor valahonnan egy hasonlót rángatott elő belőlem. Még ha utána kihatott saját magamra is. De csak azon imádkozom, hogy az ami kiszivárog belőle nem dönt le a lábamról, szó szerint.*
- Ha haza hoz éjfélre, megeshet. * Feleltem szárazon, minden érzelmet mellőzve. Nem tudtam eldönteni, hogy igazából most Davere gondolt-e valójában vagy csak szimplán egy oktatóra. Nos, én az utóbbiban reménykedtem, ami a válaszomból kiderült. DE! Csak is azért mert nem óhajtottam arról beszélni senkinek. S a senki alatt konkrétan senkire gondolok és reménykedtem - vagy bíztam is? - abban, hogy a férfi nem akarja ezt megtenni. Darren kérdésére nem feleltem. Amire egyetlen okom volt, az, hogy én még vártam valamit. Itt belül és nem is olyan mélyen még mindig reméltem, hogy Darren bezengi az igazat, hogy nem Ő volt. Ez a sok bizalom és reménykedés... ez fog a sírba vinni, a Papa is megmondta mikor csomagolás közben arról áradoztam, hogy milyen lesz majd itt. Viszont ahogy Cas újra szól és megérzem azt amit tegnap is, hátrálok egy lépést a két hímtől és várható volt egy kontra és inkább kerüljek ki a körből, mint essek össze és fulladjak meg a tamagoccsijuk miatt. Fuldokoltam már eleget. Mikor felém bök Castor már nyitom is a szám, azt ami mindig bajba kever. Nyitnám, hogy engem hagyjanak ki a farok méregetős játékból, hogy miattam aztán nem kell ilyet csinálni. Viszont ahogy az utolsó két mondatot meghallom ennek az apróságnak az energiái elvész a két (?) másik között, de Darren jelenlétében sem reagál kevésbé hevesen és dühödten, mint az éjjel. Ahogy a farkasom is hallatni engedi bennem a hangját.*
- Már mondtam, hogy nem tenne ilyet. De persze Én hiába beszélek, csak egy kölyök vagyok a szemedben. De Apunak talán hiszel majd... * Hangom még most is meggyötört akár csak az éjjel, de lássuk be ott volt benne a felháborodásom ismételten. Jóóó, nem tudok viselkedni. Megesik, már hallottam egy párszor és remélem Castor nem akarja ismételni önmagát megint. Darren pedig közli, hogy ez nem igaz és igazam van. Nem azért, hogy nekem legyen igazam, hanem azért mert Ő nem ilyen. Nem vetemedne ilyesmire és mert Castor téved. *

*Reméltem és reméltem és vártam. De egyik hím sem adta meg azt az egyetlen mondatot amit szerettem volna. Egyik sem közölte, hogy ez csak egy ostoba tréfa vagy bármit, amiből az derül ki, hogy ezaz egész nem igaz. Nem, nem vártam, hogy Darren a másiknak esik. Miattam ne. Pláne az után meg sem fordult ilyesmi a fejemben, hogy én bizony megtapasztaltam a matuzsálem korához tartozó erőt, vagyis annak az energiáit. Hát olyan nagy kérés, hogy cáfoljon rá? Annyira nagy dolog? Nyilván, hisz még csak tudomást sem vett a szavaimról. Vicces, hogy engem sokkal jobban bosszant, dühít és okoz fájdalmat Castor a szavaival mint neki. Már csak egy reményem maradt, hogy más helyett tartja a hátát mint Atanerk. De ez már olyan szinten abszurd, hogy tényleg csak gyermeki énem az mely lázasan kutatta a megoldásokat és amely még mindig nem akar szembe nézni azzal, hogy ez az egész igaz. Nem szóltam, csak Castor hozzám intézett szavaira kaptam fel a fejem s hunytam le a szemeim egy pillanatra. Próbáltam elnyomni a képeket, a mardosó lelkiismeret furdalásom, az önvádam, önutálatom és az összes ilyesmit, melyet nem sikerült. De a legerősebb mégis a tudat volt, hogy a férfinek igaza volt és valahol teljesen jogos volt ezaz egész. De csak mereven néztem ahogy elhátrál és elhajt. Még akkor is néztem mikor már nem hallottam a kocsi hangját. Mondani akartam valamit, de nem tudtam, hogy mit. Kérdeztem volna, de féltem a választól. Vádaskodtam volna, de még mindig élt bennem a remény, hogy csak valaki helyett tartja a seggét. Még ennek is örültem volna és egy szavam sem lett volna azért mert Én ittam meg a levét. Sőőt... egyenesen boldoggá tett volna, hogy nem Apu mancsa van benne és csak ez számított. Féltem... de hát szembe kell nézni vele, még akkor is, ha kiábrándító a válasz és összeomlik minden.*
- Tehát igaz? Fejvadászt küldtél egy farkasra és kapásból az Alfára? Darren... mond, mond, hogy más miatt tartottad a hátad. Hogy Te nem mással intézteted a... piszkos munkát. * Húztam el a számat. Nem, nem az zavart, hogy van egy ilyen része is, aki nem veti meg az agresszivitást, aki ha kell akkor öl. Hanem az, hogy ezt mással próbálta elintéztetni és ráadásul a távolból. Az már édes mindegy, hogy milyen rangot foglal el vagy egyáltalán el-e foglal ilyesmit. *
- Tudod Darren, tegnap éjjel... egész éjjel azon morfondíroztam, hogy ki lehetett az, aki ezt mondta Castornak. Egész végig hülyének néztem a férfit, hogy valaki megvezette s mikor egyetlen rossz szót is szólt rád, annyi mázlim volt, hogy addigra már nem voltam képes irányítani a farkasom, fáradt volt és benne nagyobb volt a félelem mert kicsi. Ha tudtam volna, ha csak egy picit is van befolyásom rá gondolkodás nélkül ugrottam volna a hímnek, annak tudatában, hogy nem élem meg a következő pillanatot. Ezért... * Tártam szét a karjaim miközben keservesen felnevettem. De ebben egy hangyányi jó kedv sem volt és kissé fáradt, nyúzott is volt. Szürkészöld iriszeim sem árulkodtak másról, csakis ezekről. Csalódtam? Nem, ez attól valami sokkal mélyebb volt, felemésztőbb és nem tudom... Olyan volt, mint amikor Steve közölte, hogy meghaltak a szüleim. A különbség annyi, hogy az a Darren aki most meghalt bennem, talán nem is létezett soha, csak én emeltem ki a többi közül, mert szerettem, mert számomra rövid időn belül nőtte ki magát példaképpé. De az a pici alap amire építettem nem is volt.*
- Ezért, hogy szembesüljek vele, hogy végig igaza volt a másiknak és teljesen jogos volt, minden mozdulata. S ezek után... ezek után még valóban nekem kéne megköszönnöm, hogy nem ölt meg és csak ennyit kaptam. Még valahol most is azt remélem, hogy röhögsz egyet és közlöd, hogy csak egy morbid vicc volt, unalom űzés vagy legalább azt, hogy tényleg más volt és nem Te. Kedvem lett volna a kezeim közé kapni azt, aki ezt tette, aki hazudott Castornak. De... én sem tettem volna másképp, legyen bárkiről is szó. Remélem meg sem fordult a fejedben, hogy előszeded az illetőt és legalább most, most elfogadod és beismered, hogy mekkora marha voltál. Nem nekem, magadnak Darren. Ha nem magad miatt, miattam hagyd. Mert én Darren, fordított esetben, nem lettem volna ennyire... akármilyen. Nem kell bemutatnom mit tettem volna, Reed is csak miattad van MÉG életben. De azt hiszem, hogy amiről ott beszéltél az csak elterelés volt. Te sem vagy olyan szent, mint ahogy előadtad magad. S Havannán, az utcán mikor csillapítottad a farkasom is csak elterelés volt. Mert veled, a farkasommal együtt az is a véremben van. * Ingattam meg a fejem. Emlékszem, hogy miért akarta, hogy ne tegyem. Az már más kérdés, hogy azért nem tettem, mert Ő kérte. Mert reméltem, hogy igaza van és csak én vagyok ilyen elcseszett ami kibukott Havannán, amit elaltatott.*
- Kérem a telefonod, hadd szóljak Stevenek már ha nem gyújtotta még fel a házat. Te pedig szólj Lucának vagy bárkinek aki képes megcsinálni egy műtétet. Csak Jamesnek ne... de előtte még egy kérdésre válaszolj. Miért? * Pillantottam rá, miközben a narancslevet ledobtam a földre és úgy ahogy épp kezem a telefonért nyújtottam. Energiáim jegesen kavarogtak és ezer meg egy érzelem húzódott meg mögötte. De nem... nem dühöngtem, nem vádaskodtam mindössze csak... elmondtam amit akartam. Aztán vagy meghallgatta vagy nem, vagy elfogadta vagy nem. Már abban sem voltam biztos, hogy végig hallgat vagy, hogy egyáltalán nem talál süket fülekre a szavaim.*

//Én is köszönöm és jó pihit, kevesebb kölyköt. //

*Láttam Darrent, láttam ahogy összeomlik és ha tehettem volna leharaptam volna a nyelvem, hogy ne szólaljak meg. Nem azért mert féltem Tőle, hanem azért mert fájt így látnom. Jobban fájt, mint bármi amióta itt vagyok ebben a városban. Oda akartam menni, csak csendesen átölelni, hogy itt vagyok és azt mondani, hogy minden jobb lesz és helyre jön. De tudnom kellett és bár ne akartam volna tudni.*
- Jesset... * A név kiejtésébe néma harag vegyült, melybe ott volt a hitetlenkedésem és ha jobban lennék, biztos társítottam volna mellé egy "nem vagy normális" felszólalást. De Jesset, azt aki még ott is bejött hozzám. Aki elhitette, hogy semmi köze ehhez az egészhez és én még el is hittem. A kérdésére csak nyeltem egy nagyot.*
- Ha Te nem játszol tisztességesen, hogy várod el, hogy más azt tegye? Különben meg Téged büntettek, a hülye is tudja, hogy a család a legsebezhetőbb és az fáj a legjobban, mindenkinek. * Suttogtam szinte némán a kérdést és a kiegészítést is. Hangom tényleg csak akkor hallhatta, ha figyelt. Hisz a kérdése nem volt igazán kérdés, de attól még a válaszom ez rá, még ha nem is érdekli. De persze a visszakérdésem megint csak arról tanúskodhatott, hogy egész végig ideákat kergettem és álomországban éltem. Csak a rózsaszínt cserélték vörösre, mert kiment a divatból. *
- Két? * Kaptam fel a fejem, ahogy meghallottam a szavait. Nem tudtam, hogy miről beszél, fogalmam sem volt arról, hogy mi az ami még van a dolog mögött. Kétlem, hogy egyetlen éjszaka történt volna mindez. De hát... nem tudhattam. Viszont további szavaira ismét lesütöttem a szemem és tudtam, hogy nem fog tetszeni neki amit hallani fog. Bármit teszek, mondok sosem volt jó. Szóval legalább ilyen téren változatlan a helyzet.*
- De Te indítottad el a lavinát Darren. Nem vezet sehova, ha előszeded Jesset csak még több farkast von bele. * Ez az én szemléletemből igaz volt, azonban ott volt mögötte az, hogy Jesse nem sokkal fiatalabb mint Darren és féltettem. Féltettem mert szerettem és szeretem.*
- Nem aról van szó, hogy mikor lennék boldogabb!!! De ha szólsz, ha tudok róla, jobban odafigyelek. Ha tudom, akkor számítok rá Darren. Ha tudtam volna, nem kerülünk ide és rajtam keresztül a kutya sem tudott volna ártani neked. Nem tudtam, nem mondtad el Darren! Itt, itt van a probléma, hogy még mindig titkolózol előttem pedig nem adtam rá okot! A legkisebbet, aki a legsebezhetőbb nem figyelmezteted! Pedig Castor kérdéseit is hatszor megkerültem, hogy egy szót se mondjak. Azt, hogy Te vagy az Atanerk is csak most tudta meg Tőled. * De a legrosszabb az, hogy még csak nem is lőttem nagyon mellé. De az, hogy dühös voltam még ha a hangomon nem is hallatszott tökéletesen észrevehető volt abból, hogy nem becézgettem a rangját ahogy szoktam, hanem a rendes nevén hívtam ahogy mindig is kellene. De talán felfogja, hogy mi a bajom. Áh.. naiv ábránd ismételten. Tesz rá Ő magasról, hogy mi volt a gond és igazából mindegy, tekintve, hogy nem változtat semmin. Ámbár elkerülhető lenne a következő, de mindegy csak néztem ahogy némán őrjöng. Ahogy érzem a belőle áradó érzelmeket, melyek nem is állnak olyan messze a sajátjaimtól csak az ok más. Amire tökéletesen rátett egy lapáttal az, hogy oda dobta a telefont. Ha akartam volna sem tudtam volna elkapni, hisz a fojtatással a lehető legmélyebbre mart. De nem csak bennem, hanem a farkasomban is. Mintha elvett volna valamit onnan, mintha egy olyan részemhez szólt volna ami csak olyankor van jelen ha mellettem van. Bár sokan szerettek, de nekem csak Ő volt. Steve is furcsa mostanában és vannak dolgok amikhez nem kellenek szavak. Ja igen, egy farkas mellett nehéz eltitkolni bármit is pláne ha az egy kölyök, lévén, hogy még érzékenyebb ilyenkor. Annyira elemi volt ez a maró, sajgó és minden mást kiűző érzés, hogy még megszólalni sem tudtam. Csak akkor léptem egyet előre, hogy elkapjam mikor beindult a műhelybe de hát az a csoda, hogy eddig álltam, nem még, hogy hirtelen lépjek is. A másik lában el volt törve így az első mozdulatnál elestem és Darren pedig eltünt a műhelyben. Semmit nem éreztem, képtelen voltam befogadni azt, ami onnan áradt ki. Csak elmerültem és fuldokoltam a sajátjaimban. Alig egy hónapon belül másodjára... másodjára tagad meg, dob el. Minek? Minek kellett neki kölyök, ha egyszerűen nem kér belőle? Ha megun akkor egyszerűen lepasszol Stevennek? Stevenek akit bár imádok, de... hagyjuk. Mindig ez lesz? Csak néztem a telefont, de nem tudtam érte nyúlni. Nem tudtam, mert nem akartam. Csak újabb vitát szülne, magyarázkodást, sárdobálást és nem most akartam elkezdeni a hazugságokat, hogy elkerüljem a bajt. Csak ültem és próbáltam rájönni, hogy mit kéne csinálni? Magammal, velünk. Néma könnyek peregtek végig az arcomon és szemem lehunyva hívtam elő az ordasom. Fizikai fájdalmam semmi volt, ahhoz képest amit magamban éreztem. Nem akar látni, csak azt akarja, hogy vége legyen. Nem kér belőlem. Csak ez járt a fejemben, csak ez abban a pár pillanatban míg észhez tértem az alakváltásom után, hisz nem bírtam azonnal mozdulni pedig már nem az első és nem is a második. Sántikáló, féloldalas lépteim az erdőbe vezettek és tudtam, hogy nincs senki a környéken, hisz azt éreztem volna. De hát ennél jobban úgy sem tud megbüntetni. A fáktól visszatekintetem az épületre de csak a fejem hajtottam le némán és hunytam be a szemeim.
~ Nem csak neked Darren... neki sem kellek. A nagybátyám, de nem vagyok hülye. Nem véletlen nem töltöttem nála a hétvégéimet és azokat a napokat sem, melyeket az órarendem szerint kellett volna, vagy legóztam össze, hogy valamiért ne kelljen haza mennem. Nem mondtam, mert nem akartalak terhelni, de attól még ez az igazság.~
Üzentem neki és már ott sem voltam. Szaladtam, amennyire tőlem tellett ilyen állapotban, hogy nem érdekel, hogy mennyire fáradok ki vagy akár merülök ki és hol csak minél távolabb legyek. Pár száz méter után már csak bukdácsoltam és alig haladtam valami de nem számított egészen addig mentem míg már fel állni sem tudtam és aludtam el ott ahol voltam, hogy aztán újra útra kéljek és megpróbáljam az ösztöneimmel kirekeszteni azt ami bennem volt...*

//Köszöntem, ha Darren nem ír semmi olyat, akkor ez volna a záróm. Ash a következő napokban - és talán hetekben is - az erdőben van. Azok a farkasok akik a területet "védik" vagy arra járnak érezhetik, de Ash kerüli, hogy összefusson akár eggyel is. De ettől függetlenül nem hagyja el a falkaterületet, ahogy azt egyszer megígérte.//

Már egy hete leadtam a jelentést Alexnek, szóval biztosan tájékoztatva van mindenről a "nagyfőnök", így a jerseyi tartózkodásomról is. Oké, előtte hetente nem jelentkeztem le, ahogyan ígértem, de nem is láttam értelmét, amíg érdemben nem tudok mondani semmit, állandóan hívogatni őt és küldözgetni Darrenhez, mint valami elcseszett postagalambot.
Most meg időpontra jövök az atanerkhez, mint a fogorvoshoz szokás. Egy nagyonnn, hüm, fogorvoshoz, ami azt illeti. Ebben nehezen csalnának az emlékeim, eléggé belém égett minden egyes porcikája azon az együtt töltött éjszakán. Legfeljebb a tekintetének fájó csillogása az, ami változott az elmúlt hónapban. (Remélem, más nem.) De az a... na jó, elég!
Azt mondta, hogy szeret. Igen, gondoljunk csak erre. Szeret, szeret, szeret... - milyen ironikus, hogy nálam ez azzal a mondattal ér fel, hogy "Fuss, ha kedves az életed!", míg más nők epekednének a szóért, talán csalnának, hazudnának is érte.

Nem futok el a mantra ellenére sem, ha már idáig eljöttem, hanem benyitok.
Egyszerű farmert viselek lapos balerinacipővel és fehér ejtett vállú felsővel. Hajam kuszán feltűzve. Csak lazán, egyszerűen, természetesen. Mintha a szomszédból ugrottam volna át - épp csak a "welcome" süti maradt el. Éles a kép a mostani és az utolsó találkozásunk között, az biztos.
- Hahó... - tekintek körbe érdeklődőn a helyiségben, ahova belépek. Sosem jártam még itt, ami azt illeti.