Alaszkába indulásunk előtt utána néztem, hol szállhatnánk, meg még nem találunk magunknak alkalmasabb helyet és még nem tudok valahogy beszélni a betolakodók vezérével. Fölösleges lenne házat nézni, még nem biztos, hogy maradhatunk, így a hotel a legkézenfekvőbb megoldás volt a számunkra. Telefonon szobát foglaltattam magunknak, így a repülőről, már csak a szállodáig kellett eljutnunk. A reptérről gyalog indultunk neki, se neki se nekem nem volt kedvünk ülni egy taxiban vagy nyomorogni a tömegközlekedésen, így inkább a csomagjainkat fogva gyalogszerrel vettük a nyakunkba a várost, szereztünk térképet is. Nem egy rövid séta volt, de legalább kiszellőzött a fejünk, és megnéztük a várost is menet közben, legalább is egy részét. Láttunk pár helyet ahova Rose mindenképpen szeretne majd betérni miután lepakoltunk a szállodában. Az út a reptérről a Holiday Innig eseménytelenül telt el, nem futottunk bele másik farkasba, vagy Őrzőbe, csak egy két ember lézengett az utcákon, de ez lehet a korai órának köszönhető. A gépünk hajnali fél ötkor landolt, a város szinte még aludt. Nekem csak egy nagyobb sporttáskám volt és egy másik laposabb, amiben pár olyan illegális dolog volt, amit nem engedtek volna át a vámon, de kis pénzzel és szívességekkel megoldottam a dolgot. Rose-al szemben én kevesebb holmival is beérem, és nem igénylek minden cuccomhoz másik lábbelit. A hotelben a recepciós kissé álmos volt mikor bejelentkeztünk, és elsőre nem is találta meg a foglalást, de kis kutakodás után meglett így röpke fél óra alatt meglett minden és végre birtokba vehettük a szobánkat. A cuccom a szoba közepén tettem le és elsőnek az ablakhoz mentem, a kilátásra voltam kíváncsi, és egy szál cigit is el akarok szívni, séta közben valahogy nem gyújtottam rá. - Nem vagy éhes? – Vállam felett Rose-ra pillantok, mikor már kinyitottam az ablakot és kinéztem rajta. Aztán megfordulok, és inkább a nőstényem veszem szemügyre, a cigi még várhat, azt hiszem. Figyelem, ahogy körbenéz ő is a szobában és lerakja a csomagjait. Elnézem a nőt, akiért feladtam szinte mindent, családot és falkát, mert őt akartam, és csakis magamnak, a mai napig bárkit lemészárolnék érte, és nem érdekelnének a következmények. Az apjának egy szerencséje volt, meghalt, mire sikerült elrendeznünk az életünket, és nem kellett attól tartanom, hogy Richard levadászik bennünket. Pedig a billog miatt szerettem volna bosszút állni az apján, hogy ezt merészelte tenni vele. Kinyújtom felé a kezemet, hogy jöjjön oda hozzám.
Egyszerűen nem bírom megszokni a repülést. Ezt nem farkasnak találták ki. Lehet, hogy egyesek odáig vannak érte, meg vissza, de szerintem nem normális, hogy repülünk, amikor nincs is szárnyunk, vagy más egyebünk, amivel magunk lennénk képesek egyik helyről a másikra reppenni. Persze az elmúlt hosszú évek alatt gyakran repültünk utazásaink során, de még mindig rettentően izgulok, mikor gépre ülünk, és minden alkalommal háromszor paskolom meg a gép oldalát babonából, hogy egyben szálljunk le róla, valahol szárazföldön, és ne zuhanjunk mondjuk az óceánba, vagy más olyan helyre, amit nem repülők landolására találtak ki. Az utat végig izgultam most is, mint mindig, és végig Jesse kezét szorongattam, egészen addig, amíg a gép le nem szállt. Fel nem foghatom, hogy ő, hogyan tudta megszokni?! Nagyon korán volt még, amikor megérkeztünk. Minthogy a repülőút számomra nem volt egy kéjutazás, megbeszéltük, hogy gyalogszerrel jutunk el a szállodába. A csomagom nagyobb részét előre küldtem, ha jól gondolom mire megérkezünk az is a hotelben lesz. Annyi cipőt képtelen voltam a kacsómban cipelni, ezért csak egy húzós bőrönd és egy kis táska - ami valójában nem is olyan kicsi és amikor keresek benne valamit, akkor rejtélyes módon feneketlenné válik - ami nálam van. Ezeket nem nehéz cipelnem, az egyiket csak húzni kell, a másik meg elfér a vállamon. A városban rögtön kiszúrtam egy, azaz több üzletet is, ahol most nagy leárazások vannak és késztetést érzek arra, hogy majd ellátogassunk oda, de természetesen nem csak az üzletek hoztak lázba. Van néhány étterem is, amit biztosan szeretnék majd kipróbálni Jessevel. Nem esett túl jól, hogy a nagy séta után, - szerencsére ezen alkalommal kivételesen lapos talpú lábbelit húztam, nagyon okosan, mert így bírtam a gyaloglást könnyűszerrel - nem sikerült megtalálni a foglalásunkat. Nem vágytam másra, csak egy forró zuhanyra, és némi reggelire. Végül aztán csak elfoglaltuk a szobánkat, ami szerintem nagyon is kényelmes, és tökéletes arra, hogy jó néhány napig itt húzzuk. Amíg Jesse a szoba közepére pakolt le, addig én az ágy mellé tettem a bőröndöt és az egyik kis asztalra a táskámat. Elégedetten vetődtem az ágyra, vagy inkább mondhatni, csak eldőltem, mint egy bábu, és innen figyeltem a kedvesemet, ahogy az ablaknál megállt. Elkényelmesedtem az ágyon, az oldalamra fordulva és felkönyökölve támasztottam meg a fejem. - Őszintén? Farkaséhes vagyok! - válaszoltam neki és amikor felém nyújtja a kezét, felülök az ágyon, majd egy gyors mozdulattal lendülök le az ágyról, hogy odasasszézzak hozzá néhány elegáns mozdulattal. Megfogom a kezét, de közben közelebb lépek hozzá, odasimulok, akár egy doromboló kiscica, a másik kezemet a mellkasára teszem és egy csókot lehelek az ajkaira. - Mit szólsz egy villás reggelihez? Na meg egy kávéhoz? Egy nagy adag habos kávéhoz? - kérdezem meg tőle a szemeit nézve. Imádok elveszni azokban a barna szemekben... - De mielőtt bárhová is megyünk, kell egy gyors zuhany. - közlöm vele határozottan. Nálam egy zuhany sosem gyors, mert imádok a víz alatt ázni. Jesse rendszerint kizavar alóla, amikor képtelen várni. Ami valljuk meg, elég gonosz dolog tőle....
Figyelem, ahogy Rose elvágódik az ágyon, és látom rajta, hogy a szoba elnyerte a tetszését maradéktalanul. Így meg fog felelni nekünk, egy ideig, még nem dől el, hogy tovább állunk, vagy itt maradunk. Ha maradunk, akkor elkezdhetünk nézni egy olyan házat amit, szeretne. Beszélgettünk már erről korábban, hogy szeretne saját otthont. Ami csak a miénk, és nem szól bele senki sem, hogy mit teszünk ott, nem jön a főbérlő megnézni, hogy rendben tartjuk-e a lakást, amit kibéreltünk tőle, vagy kupi és kosz van. Bevallom, én nem szeretek takarítani, elmosogatok magam után, de a rend nem igazán a műfajom, mióta nem a falkával élek, hanem számkivetett vagyok. Gondolataimból Rose zökkent ki azzal, hogy a kinyújtott kezemre reagálva, már ott is van és bújik hozzám. Szeretem az illatát, így ölelem őt magamhoz, és fogadom a csókot, amit viszonozok is, birtoklóan és követelőzően. Büszke vagyok arra, hogy ilyen nő van mellettem, mint amilyen ő, egy részben szeretem, hogy a többi férfi is megnézi, de más részben a felüket legyilkolnám. De melyik pasi nincs így ezzel? - Kitűnően hangzik, reggeli és a habos kávé…- Válaszolom, miután elszakadtam az ajkaitól, és még a derekán tartom a kezeimet. Nézem a szemeit, ahogyan ő is az enyémeket, mikor elsőnek néztem bele, akkor a félelem ült bennük, ma már egészen mást találok benne, ha megnézem magamnak. De sokkal jobb ez így, hogy nem fél már tőlem, hanem bízik benne, és szeret. Richard bárhogyan is állította, igen is nagyon jó, ha szeretsz valakit és ő viszont szeret. Még akkor is, ha néha összeveszünk, és kihoz a sodromból, és szinte kiabálunk egymással. Valljuk be, utána nagyon jó kibékülni. - A gyors és a zuhany veled kapcsolatban emlegetve, totális lehetetlenség. Már ne is haragudj Kedvesem, de te sosem zuhanyoztál gyorsan. Kivétel talán akkor, mikor nem volt meleg víz Svédországban, és leöntötted magadat előtte narancslével. – Válaszolom neki, egy fél mosollyal az arcomon, ami kissé gonoszkodó, de ez tény, hogy ő és a gyors zuhany fogalma két külön dolog. Sőt, őket egy napon sem lehet emlegetni. - Menj, én pedig addig megrendelem magunknak a reggelit, eldöntötted már mit akarsz, vagy előbb megtekinted az étlapot? – Kérdezem meg tőle, mielőtt elengedném, hogy mehessen zuhanyozni.
- Ha lehet, akkor dupla adag legyen az a kávé, vagy minimum fél literes a bögre... - teszem még hozzá, mert kávéból sosem elég. Lehet egyszer ki kellene próbálnom magam baristaként, bár azt nem tudom mennyire lenne okos ötlet, ha a egy kávé függő kávészakértőnek megy el... - Naaa! - méltatlankodom Jessenek és kicsit sem kedvesen legyintem meg a vállát a kis kezemmel, mert ez kifejezetten gonosz volt tőle, bár fájdalom, de igaz is. Amit természetesen sosem vallanék be, mert akkor igazat kellene adnom neki ebben a kérdésben, miszerint a gyors zuhany és én két teljesen különálló fogalom vagyunk. - Hát ez nem is igaz! Én igenis tudok gyorsan zuhanyozni, ha akarok! Az már más kérdés, hogy általában nem akarok, mert szeretem, ahogy a forró vízcseppek a bőrömhöz érnek, és végig csordogálnak rajtam... - amikor arról beszélek, hogy miért is szeretem a zuhanyt élvezni, akkor lassan és tagoltan beszélek, és, hogy demonstráljam is a dolgot, az ujjamat a nyakamtól viszem lefelé magamat simítva végig. Imádom Jesset agyát így húzni... Aztán kibontakozom az öleléséből, amikor Svédországot emlegeti fel nekem. - Az is ki miatt volt? A híres-neves narancslé eset? Csak te tehettél arról, hogy a nyakamba borult a jéghideg!! ismétlem jéghideg gyümölcslé, mert nem bírtad megvárni, amíg utánad megyek. Neeem, te nem, hanem ott toporogtál körülöttem, azzal, hogy miért nem megyek már, és addig addig lábatlankodtál nekem, amíg szépen az egész kancsónyi jeges narancslét magamra nem borítottam... És mindezek után hideg vízben voltam kénytelen letusolni, mert valaki, aki nem én voltam kivételesen, elhasználta az összes meleg vizet! - idézem fel neki az eseményeket, nem kevés indulatot és érzelmi árnyalatot víve a hangomba. Még mindig emlékszem mennyire hideg volt a lé, ami a nyakamba borult, pedig nem mostanában jártunk Svédországban. Ó atyám, hogy mennyire imádtam ott lenni! Szerintem gyönyörű vidékek vannak arrafelé. Hmmm... azt hiszem valamelyik nyáron visszamehetnénk oda nyaralni... - Palacsintát szeretnék juharsziruppal. - mondom Jessenek határozottan, mert már idefelé jövet fantáziáltam a palacsintáról.... na meg persze Jesseről....
- Meglátom, mit tehetek az ügyért…- Majd mikor szoba szervizt kérek, akkor megérdeklődöm, mekkora adagokban lehet itt a kávét kapni, és leadom a rendelést a legnagyobb adagra. Két kávéimádó farkasnak nem elég a szabvány kisadag, amit általában adnak. Már nem is emlékszem mikor és hol szoktunk rá a kávézásra, pedig emlékeim szerint Angliában még teáztam, jó angolhoz méltóan. Na, mind egy ez nem releváns információ jelen pillanatban és amúgy is mással kellene, foglakozzak. Mondjuk egy csinos és formás, kis farkas lánnyal, aki itt van a karjaimban. Méltatlankodásán csak mosolygok. Tudom, hogy miattam borult a nyakába a narancslé, és talán az, hogy hideg vízben tusolt és hideg gyümölcslevet kapott a nyakába az is direkt volt. Valahogy rá kellett vennem, hogy megértse én sem szeretek hideg vízben zuhanyozni, mikor ő nélkülem használja el a meleg vizet. - A fürdőben még nem jártam, de ha szerencsénk van, akkor itt nem tudod elfürödni a meleg vizet. – Jut eszembe, ha majd házat keresünk, nem árt, ha ezt is felírom a listára. - Úgy mondod, mintha olyan rossz sorod lenne, és elfelejtetted, hogy utána felmelegítettelek? – Kérdezek vissza, és a vállba vágására válaszul én a nyakába harapok bele. Finom bőrébe mélyesztem a fogaim, de csak annyira, hogy kivörösödjön, de ne serkenjen ki a vére. Nem akarom bántani, de szeretem harapdálni. A hosszú repülő úton nem kaphattam meg, és mostanra már nagyon is akarom őt. Vajon mennyi idő alatt hozzák fel az ételt? Ezen elgondolkozom, aztán Rose-ra pillantok, mikor megmondja, amit kér enni. Elengedem őt, hogy mehessen, amerre szeretne, én addig a telefonhoz lépek, és leszólok, hogy mit kérünk. Nem csak palacsintát kérek neki, de rendelek salátát és sültet is, tudom, hogy szereti ezeket, magamnak borjút kérek és krumplit, nem éppen reggelinek való étel, de kit érdekel, erre vagyok most éhes.
- Minő szerencse! - villanyozódom fel, itt tényleg nem tudom majd elhasználni a teljes meleg víz készletet. Az élet apró örömei, és mégis, hogy lehet nekik örülni! Jesse kérdésére felidézem a hudeg narancslé és zuhany után történteket, és egy széles mosoly, vagy inkább vigyor jelenik meg a pofimon. - Hááát... nem mondanám, hogy elfelejtettem volna... - mondom neki kissé elgondolkozva, vagyis mondjuk inkább úgy, az emléket részleteiben felidézve. Mert az a felmelegítés meg kell vallanom, több, mint fergeteges volt, olyan, amit az ember lánya nem felejt el egyhamar... - Mmmmmm..... - imádom amikor a bőrömbe harap finoman. Jól eső borzongás szalad végig rajtam, de végül csak elszakadunk egymás karjaiból, ő a kajáról gondoskodik én meg elvonulok a fürdőszoba felé. Előtte azonban áttúrom a bőröndöm, hogy kicibáljak belőle egy másik ruhát. Egy zöld minirucira esik a választásom, amit szépen az ágyra teszek, majd ezt veszem át, ha végeztem a tussal. Mint mindig, most sem sietem el a zuhanyzást. Kényelmesen élvezem a forró vizet, hajat is mosok, ha már ott álldogálok és egy számot dúdolgatok, amit a még a reptéren hallottam. Nem tudom mi lehet, azt sem, hogy hogy jutott eszembe, de ez most nem is számít olyan nagyon. Ahogy végzek a tus alatt, kilépek a zuhanykabinból, megtörölközöm, majd a hajamat is áttörlöm. Magamra veszem a hotel emblémájával kihímzett, puha köntöst. Megjegyzem, nem tudom, hogy a szállodáknak mely cégek viszik a törölközőket és köntösöket, de ezek valahogy sokkalta puhábbak, mint amiket az üzletekben kapni lehet. A hajamat vizesen hagyom és mezítláb lépdelek ki a fürdőből, majd az ágyra huppanok. A reggelit már felhozták. Ma már nem csodálkozom azon, hogy Jesse miket eszik reggeli gyanánt. Ha neki erre van gusztusa, hát hadd tegye. Én a palacsinta felé somfordálok a kis gurulós büféasztal mellett. Nem csak juharszirupot, de egy kis vajat is kaptam rá, plusz küldtek mellé pár szem epret is és tejszínhabot is. - Ahhh... de jól néz ki... - jegyzem meg, miután konstatáltam a reggelimet, de mielőtt még neki esnék, megcsapja az orromat a kávé illata, így előbb a bögréért nyúlok.
- Reméltem, hogy nem felejtetted el…- Jegyzem meg neki, miközben a tekintetét figyelem. Igyekeztem rettentő kreatív lenni a felmelegítésében, és az akkori reakcióiból biztosan következtethettem arra, hogy sikert értem el, és nagyon tetszett neki, amit vele műveltem, hogy elfelejtse a hideg vizet és a narancslevet is. Haraptam, de csak finoman, hogy ne bántsam, lett volna kedvem folytatni vele ezt a dolgot, de mindennek maga a maga ideje, a repülő út hosszú volt, éhes is vagyok és én is vágyom egy zuhanyra, szóval rendezzük le előbb ezeket a szükségleteinket és utána jöhet minden más, azt hiszem ma napközben nem sok kedvem lesz kidugni az orrom a szobából, és szerintem Rose is osztani fogja az ötletemet. Még ő a bőröndében turkál, én megrendelem a kajánkat, és utána vissza megyek az ablakhoz, hogy azon kikönyökölve elszívhassak végre egy szál cigarettát. Közben figyelem a lassan ébredező tájat és a benne lévőket. Többen mozognak már odakint, mint mikor megérkeztünk a városba, de még mindig nem lehet azt mondani, hogy a város felébredt volna. Fairbanks-t nem lehet összehasonlítani, Párizs forgatagával és nyüzsgő utcáival, de ez nem is probléma, mivel két külön helyről van szó. Elgondolkozom azon, hogyan is kellene felvenni a kapcsolatot a falkával, ami felkeltette az érdeklődésemet, de végül elhalasztom a dolgot, mivel megérkezett az étel, pont végszóra, hiszen a cigarettámmal is végeztem, így azt elnyomom, és kidobom a kukába, majd kinyitom az ajtót és hagyom, hogy a srác behozza a kis gurulós vackot. Adok neki egy kis borravalót, és már tessékelem is kifelé. Nem sok hangulatom van most másokhoz. Az étel kelleme illatot áraszt magából, de elsőnek akkor is a kávé után nyúlok, és töltök magamnak, a tejszínhabot se sajnálom. Sőt talán valaki más azt mondaná túlzásba is vittem, de kit érdekel, én így szeretem. Mikor Rose kijön, készítek egy bögrével neki is, és az övéből se sajnálom a tejszínhabot, aztán az asztal mellé telepszem, és elkényelmesedek a székben, belekortyolok a kávéba. - Jó étvágyat! – Mondom neki, és az első néhány korty után már én is az ételemmel foglalkozom. - Nem sok ingerenciám van, ma kidugni a szobából az orromat. – Nézek Rose-ra és közben félmosolyra húzom a számat, sokkal jobb dolgot tudok mára elképzelni, mint egy városnézés, vagy vásárlás. Bár tudom, nyilván Rose menni akar majd batikolni, mivel láttam rajta idefelé, hogy meglátott pár boltot és a kirakatuk előtt meg is torpant.
Elveszem a kávét, amit Jesse volt oly édes és elkészített nekem. A hatalmas adag tejszínhabért plusz piros pont jár, mert azt nagyon szeretem. Ennél jobban már csak azt imádom, amikor a kávéba kerül egy kis whisky is, de ahhoz most még talán egy pöttyet korán van, hogy már alkoholizálásra adjam a fejem. Gondolkodás nélkül kortyolok egy nagyot a fekete nedűből és nagyon hamar jövök rá, hogy ezt bizony a legkevésbé sem kellett volna! - Ááááúúúú! Basszus, basszuskulcs! - szalad ki a számon hirtelen és közben a bal kezemmel úgy legyezek, mintha kismadárba készülnék épp átmenni, a jobb kezemben lévő bögrét pedig leteszem. - Ez nagyon forró volt! - magyarázom meg az iménti kirohanásom és furcsa mozgás együttesem. - Nem szóltál, hogy ez ilyen nagyon meleg.... - mondom a kedvesemnek kicsit nyavalyogva, mert megégettem a nyelvemet és a számat is, és ez bizony nagyon fog fájni és jó hosszú ideig. Utálom, mikor megégetem a számat... - Neked is jó étvágyat! Jeget nem hoztak véletlenül valamihez? - reménykedem, hátha. Bár ahogy végignézek a kocsin, rájövök, hogy nincs rajta semmi, amihez jég kellene. Aztán rápillantok életem párjára, amikor azt említi meg, hogy inkább itt maradna a négy fal között. - Hát így már nekem sincs. Ez nagyon fáááj... - el is megy a kedvem az evéstől, úgysem érzek így ízeket, csak a kellemetlenséget. Felállok az asztaltól és kivonulok vissza a fürdőbe, hogy legalább hideg vízzel segítsek magamon. Jó, rendben tudom, hogy sokkal hamarabb rendbe fogok jönni, mintha még átlagos ember lennék, úgy kb. egy óra múlva már semmi nem marad meg a száj és nyelvégetési akciómból, de néha jól esik kicsit nyafogni. Ahogy túl vagyok a hideg vizes öblögetésen, visszalibbenek Jessehez és a kajához. Ahogy kicsit hűl a kávé, megint belekortyolok, most már csak kellemesen meleg és nagyon finom. Azt hiszem enni majd akkor fogok, ha már újra érzek ízeket. - Amúgy okés nekem is, ha itt maradunk ma. De akkor nem szenvedek a felöltözéssel... Tök jó puha ez a köntös és kényelmes is. - csacsogok, és azzal visszadobom az ágyra kikészített rucimat a nyitott bőröndöm tetejére.
Mire szólhatnék neki, hogy forró már bele is kortyolt és neki kezdett csapkodni, mint egy ilyet kisveréb, amit nem bírok megállni nevetés nélkül, így gyorsan lerakom a magam bögréjét az asztalra, és úgy nevetem ki Rose-t. Aztán összeszedem magam, de a szám szélében még ott van a vigyor az akciójára. Sajnálom is valahol, de az, amit művelt, nem lehetett megállni kinevetés nélkül. - Mire szóltam volna, már rég leforrázod magad…- Nekem egyértelmű volt, hogy óvatosan kellene kortyolni belőle, bár én a kancsóból öntöttem, és láttam, hogy gőzölög, a tejszínhab meg elnyomta ezt, így nem csoda, ha Rose hirtelen nem vette észre. Na, mind egy ez már így alakult, majd kiengesztelem valahogyan. Arra meg amúgy sem kell majd túl sokat várni. - Nem, semmi olyat nem kértem, amihez jég kellene. – Válaszolom meg neki, és nem oktatom ki arról, hogy rövidesen már semmi baja sem lesz, tudja ő ezt nagyon is jól. Figyelem, ahogyan elindul a fürdőszoba irányába, hallom a víz csobogását, és sejtem, hogy éppen hideg vizet ihat a nyelvét ért atrocitás csillapítására. Végül felkelek az asztaltól, és rendelek neki hideg innivalót, olyat, amiről tudom, hogy szereti, és szívesen elkortyolja majd. Aztán visszasétálok az asztalhoz, és figyelem, ahogy kijön és rendezkedik egy kicsit a cuccai között. - Tudok annak is másik helyet. – Említem meg neki, ahogy végig nézek rajta. Aztán oda megyek hozzá és magamhoz húzom. - Mutasd a nyelved. – Mondom neki, miközben belenézek a szemeibe, aztán megcsókolom. A derekát fogom át és úgy húzom magamhoz, miközben a bal kezem a nyakán van és finoman érintem a bőrét. - Nem olyan vészes ez. Kértem neked hideg gyümölcslevet. – Teszem még hozzá és megsimogatom az arcát. Néha olyan szeleburdi és hírtelen, hogy csak csóválom a fejem, de ő így teljes nekem, bevallom, ha nem ilyen lenne, akkor már régen ráuntam volna, még farkas mivoltom ellenére is. Igénylem a változatosságot és nem szeretem az unalmat, Rose pedig egyáltalán nem unalmas. Úgy döntöttem fordítok a sorrendeken, az a köntös rajta nagyon útban volt nekem, szóval tettem róla, hogy ne legyen és kipróbáltam Rose-al, milyen is az ágy matracának a rugózása, mennyire nyekereg, a falak is vastagok lehettek, mert senki sem reklamált a hangok miatt. Vérfarkas vagyok, heves vérmérséklettel, még ha ez sokszor nem is látszik rajtam, de vannak helyzetek mikor nem tartok kontrollt és ez az volt. Gyanítom, ma szakadt lepedőn fogunk aludni, nem mintha zavarna a dolog.
- Na kösz, hogy kiröhögsz.... - nézek életem egyetlen párjára, sértődötten egy grimaszt vágva. Szeretem, amikor ilyen kedves velem. Legszívesebben képen nyomnám, a rendületlen együttérzése miatt. Jó tudni, hogy az ember lánya számíthat a szerelmére jóban - rosszban, főleg amikor a másik képen röhögéséről van szó. Felkapom a mögöttem lévő párnák egyikét és egy kecses mozdulattal hozzávágom a jó uram fejéhez. - Töröld le a képedről azt a vigyort és inkább legyél velem megértő és kedves! - replikázok neki, mert egy ilyen fájdalommal teli pillanatban ez a minimum, amit egy barátnő elvárhat és meg is érdemel! - Aha persze. Valld be, hogy élvezed. Még, hogy szóltál volna... - hiszi a piszi, hogy tényleg szólni akart. Elhúzom a számat, de pillanatokkal később rájövök, hogy ez nem volt jó ötlet tőlem, mert az a részem jelenleg belülről igen csak érzékeny és fájdogál. - Ez nagy hiba volt Édesem. Tudod, hogy mennyi minden jó dolgot lehet művelni a jégkockákkal?!! Ha jól rémlik Izlandon több alkalommal is megtapasztalhattad, hogy csodákra vagyok képes a jégkockákkal... - jegyzem meg neki és a mondat második felét már úgy mondom, hogy lehetőleg minél hamarabb fel tudja idézni azt a bizonyos édes emléket. Jesse felé fordulok, amikor a köntösömnek akar másik helyet keresni. Felé fordulok és engedelmesen ráöltöm a nyelvemet. Hát, ha egyszer ő kérte! A csókját viszonozom. Most valahogy már nem is fáj annyira a nyelvem és egyéb szájon belüli alkatrészem, egészen másra figyelek. Szeretem a csókjait, ilyenkor valahogy mindig kipottyan minden gondolat a buksimból és semmi másra nem tudok figyelni, csak rá. És ezt ő is pontosan tudja. Alkalmankénti vitáinkat rendszeresen ezzel a módszerrel szakítja félbe, vagy zárja le. De most őszintén, ki az aki egy ilyen húzás után még tud és akar is vitatkozni??? Na egy a tuti, hogy én aztán nem! A csókból elszakadva hallgatom meg, hogy együttérzése jeléül hozat nekem hideg gyümölcslevet, amiért kap még egy szép piros pontot, de a kinevetése miatt kénytelen voltam levonni a már meglévő pontocskáit... Nos, ami ezután történt... ismételten kiderült, hogy képtelen vagyok a hangomat magamban tartani, ha vele vagyok és sajnos azt hiszem a hotel számlánkhoz egy új lepedő árát is felfogják számolni. De érdekli a francot! Megérte! Mellébújok, a fejem a mellkasán és az ujjaimmal simogatom gyengéden a bőrét. Kicsit pihenek és kiélvezem a közelségét. Jó tudom, másfél évszázada élvezhetem őt, de még most is úgy tudok vágyakozni utána, mint akkor, amikor még alig ismertem őt, egy izgalmas és névtelen idegen volt csak az éjszakában... Aztán hirtelen felülök. - Farkaséhes vagyok! - közlöm és miután magamra cibáltam mégiscsak a kis zöld rucit, nekiesek a sültnek és a salátának. Hálás vagyok, amiért Jesse volt olyan előrelátó és ezt is rendelt nekem, mert a palacsintát, már nem kérem. Ez van...
A párnát nem tudom elkapni a röhögéstől, így az szépen képen is talált és kis híján a tányéromban landolt. De még időben kaptam el ahhoz, hogy megmentsem mind a két dolgot. A pattogására még szélesebb lett a vigyorom, egyszerűen erre nem lehet másképpen reagálni, vagy csak nekem nem megy, nem tudom. De nem is izgat a dolog, úgy is megvannak a módszereim arra, hogy kiengesztelhessem őt. A pampogására, hogy nem szóltam volna, neki a kávé miatt nem felelek, ebbe a vitába teljesen felesleges belemennünk. Ő így gondolja, én meg amúgy, és nem is lényeges a dolog, akkor minek is pazaroljak rá felesleges szavakat? - Mmmm…. Izland…. – Igen, eszembe jutott, hogy mit is tud művelni néhány jégkockával, és az emlékek nem is halványodtak el. Azt hiszem igaza van, tényleg vétek, hogy jeget nem kértem, de ami késik nem múlik, van itt kishűtő, szóval teljes nyugalommal fogok venni valahol egy zacskó jeget. Elnyúlok mellette és átölelem, pihenek vele egy kicsit. Nem csak ő az aki annyira ragaszkodik a másikhoz, hanem én is, pedig már lassan másfél évszázada vagyunk együtt. De ettől függetlenül ugyan annyira szeretem, mint eddig bármikor, ugyan olyan vonzónak találom, mint mikor csak az árnyak között mozogva surrantam be hozzá egy –egy röpke légyottra. Mikor felpattan mellőlem, és az ételhez megy, csak hasra fordulok és nézem egy kicsit, tudtam, hogy kelleni fog neki a hús és a saláta, ismerem már ennyire. Lustán nyújtózom egyet és én is feltápászkodom, nadrágot veszek, és a pólóm is vissza felveszem, utána leülök az asztalhoz és én is elkezdem eltakarítani a kajám a tányéromról. Közben hol Rose-ra nézek, hol az ablakon bambulok kifelé, most megtehetem, hogy ellazuljak, és csak élvezzem az életet, kétlem, hogy itt bárki is ránk törne. Miután megettem a magam adagját, elkortyolom a maradék kávémat, utána felkelek a székről, és besétálok a fürdőszobába, hogy most én mossam le magamról az út borát és lazítsam el az izmaim a forró zuhany alatt. Igen, kiélvezem, hogy nem fog elfogyni a meleg víz és én is kényelmesen lezuhanyozhatok. Mikor végeztem törölközőben grasszáltam ki, és kitúrtam magamnak én is egy adag váltás ruhát. Fekete farmert és bordó hosszú ujjút vettem. Aztán átdörzsöltem a hajamat a törölközővel, amit utána az ágyra dobtam el.
Befejezem az evést és Jesse után megyek a fürdőbe. A tükör előtt állok meg és magamat kezdem el nézegetni benne. - Délután mégiscsak elmehetnénk valahova... - jegyzem meg, mert már megint nem bírok magammal és mehetnékem van. Aztán a zuhanykabin mellé állok. - Mit gondolsz? Mondjuk majd egy vacsi a városban? Előtte esetleg vásárlás? - próbálkozom be, mert hát na, szeretek vásárolni és tényleg láttam néhány jó üzletet idefelé úton. - Hogy akarsz neki kezdeni a falka megtalálásának? - kérdezem meg, mert nekem nincs túl sok lövésem. Sosem éltem falkában, másik farkassal se gyakran futottunk össze az utazásaink során, vagy ha mégis, akkor is szedtük a sátorfánkat gyorsan, nehogy Richard legyen az, vagy valaki az övéi közül. Kíváncsi vagyok milyen lehet egy falka részének lenni, de azért aggódom is. Csak azt az életet ismerem, hogy állandóan jövünk-megyünk és csak mi vagyunk egymásnak, senki más. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szeretném, mert szeretném, tényleg, de attól még tele vagyok félelmekkel... Gondolom az ismeretlentől való félelem lehet ez. Jesse gyakran mondta, hogy jó dolog egy falkához tartozni, sokat mesélt arról, amikor még Richardhoz tartozott. Hát, majd meglátjuk milyen lesz... már, ha egyáltalán megtaláljuk őket, és befogadnak... Hagyom, hogy Jesse megtörölközhessen, addig kijövök a fürdőszobából és visszamegyek az ágyhoz. Megint bedőlök, mert a korábbi lelkesedésem most kezd el kifújni, a repülőút hosszú volt és azt hiszem kezdek kimerülni. Mire Jesse kijön már épp elaludnék, de ekkor egy vizes törölköző landol rajtam. - Héé! - szólalok meg méltatlankodva, de ahhoz már nincs erőm, hogy a törcsijét hozzávágjam...
Igazából már egészen furcsa volt, hogy ma csak egy bejelentkeztetésnél sikerült bénáznom vagy fél órát a szerencsétlen pár esetében... nem is én lennék, meg az én elcseszett Murphym (egyemaszívét, hogy nem akar elhagyni, és még Fortuna, a kis barátnője is utálatoskodik velem emiatt), ha nem kellene pont ugyanazon vendégeket megint zaklatnom. Nem tudhatom biztosra, de valahogy úgy sejtem, hogy nászutasok lehetnek, ráadásul valahonnan közelről, vagy nem túl gazdag felmenőkkel, mert ugyebár, hiába van ezen a nemes építményen pár csillag, a tehetősebbek azért mégiscsak a Bahamákra mennek... de az egyszerűbb lelkek itt is sikeresen elhálják a nászukat. Te jó ég... most sikerült ezt a hülye szókapcsolatot gondolatban használnom...? Le kéne állnom, hogy vén tatákkal dumálok a zálogházban, rámtapadnak a századelős nyelvhasználati sajátosságok... Persze azért lassacskán csak megérkezek a szoba elé, mert igen, vagyok olyan, hogy vélhetően a nagy lepedőzsonglőrködés közben zaklassam őket (gondolom én). Oké, a munkámat végzem, szóval nem kéne emiatt szégyenkezni, csak az a baj, hogy rosszul, épp ezért nem hagyhatom őket a romantikus magányukban. Kicsit kihúzom magam, ahogy bekanyarodok százhármas elé, és veszek egy nagy levegőt, hogy tökéletesen koncentrált, nameg szép, mosolygós dísztök legyek. Nincs baj, személyzetnek nézek ki, ha majd a kopogás után ajtót nyitnak nekem. A fekete nadrágkosztümben is elég csini, van kis névtáblám is, ha nem emlékeznének szőkeségemre a pult mögül... rendben. Kipp-kopp. És fülelek.
A hajam mosom, éppen mikor Rose bejön és beszélni kezd hozzám. Sejtettem, hogy csak elő fog ezzel hozakodni, hogy ő vásárolni akar. - Mit láttál, idefelé ami miatt ennyire vásárolni akarsz, és amúgy is rémlik, hogy három bőröndöt előre küldettél ide, és csak a negyediket hoztad magaddal a gépen? – Egy dolgot nem tudok megérteni, minek kell neki ennyi mindnet vásárolni, minden ruhához másik cipőt tud felvenni. De még mindig nem elég ez neki, és ezt egyáltalán nem tudom megérteni, de korábban sem ment. Addig túl sok baj nincs ezzel, még vannak melóim, és szép összegeket akasztok le vele. - Később elmehetünk szétnézni a városban, de én jelen pillanatban igénylek pár óra alvást. – Szólok ki neki a zuhany alól és leöblítem a sampont, aztán elzárom a vizet és a törölközőm után tapogatózok, megtörlöm az arcom, és kilépek a fülkéből. - Egyszerűen, körbejárom a várost és a környékét, előbb utóbb csak ráakadok valakire, és ez által a terepet is felmérem. – Válaszolom meg neki a dolgot. Előbb vagy utóbb úgy is belefutok valakibe, aki információval fog nekem szolgálni. Amúgy is az Őrzők szemmel fognak tartani bennünket, ahogy megneszelik, hogy beléptünk a városba. Rose számára tudom, hogy ez furcsa lesz, hiszen sosem élt falkában én haraptam be, és közvetlen utána menekülnünk is kellett, mert a vezérem megölt volna mind a kettőnket ezért. Elgondolkozom ezen és a jövőnkön is, aztán felöltözöm, és úgy döntök ezeket alvás után gondolom majd át megint. A törölközőm eldobtam, de nem figyeltem hova. - Bocs! – Mondom Rose-nak és az ajtóra figyelek, ugyan is kopogtak rajta. Rose-ra pillantok, hogy kért valamit, azért kopognak, vagy mi lehet a helyzet. Kétlem, hogy a hangok miatt lenne, mert akkor már hamarabb is jött volna valaki, legalább is úgy gondolom. Végül az ajtóhoz lépek, és kinyitom azt, és kinézek rajta, hogy ki van ott, és mit akar. - Hello..- Mondom a recepciós lánynak, aki az érkezésünkkor elég sokat vacakolt a foglalásunkkal. Nem értem mit keres itt, így várakozva tekintek rá, hogy bökje, ki mit is akar.
- Igazából semmi különöset, de ha elmennénk, tuti találnék valamit. - válaszolom Jessenek. Igen, tudok róla, hogy kezdek klinikai tüneteket produkálni a vásárlási mániámmal, de egyszerűen nem tehetek róla. Szeretek vásárolni és kész. - Tényleg, jó is, hogy mondod. Hol van a többi bőröndöm? Amiket előre küldtem? - eddig valahogy fel sem tűnt, hogy nem láttam őket sehol sem a szobában. Ezt majd meg kell kérdezzem itt a hotelban, hogy esetleg tudnak-e valamit a cuccaimról. Síkideget kapok, ha esetleg a futárszolgálat elhagyta a csomagjaimat... - Ha itt maradunk, vehetnénk egy házat, de legalább béreljünk valamit, mert annyira unom már, hogy minden utazásunk alkalmával elhagyják a holminkat a különböző csomagküldő cégek. - húzom el a számat egy grimasz kíséretében. Egy alkalommal, mikor Olaszországból Spanyolországba mentünk, a komplett teljes pakkot, amit feladtam elhánytak - vagyis szerintem inkább lenyúlták - és azóta sem került elő. Fizettek némi kártérítést, de korántsem akkora összeget, mint amennyit az összes holmi ért. - Szerinted itt maradhatunk majd? - kérdezem meg némi gondolkozás után. Jó lenne már letelepedni, de a leginkább azért szeretnék végre egy helyben maradni, mert egyszer majd, talán nem is olyan nagyon sokára, szeretném, ha Jessevel örökbe fogadnánk egy gyereket. Egy ideje már érik bennem a gondolat és neki is felvetettem az ötletet, és lévén, hogy ezt meghallva életem párja nem szaladt világgá, egyre többet foglalkoztat ez a gondolat. Egyelőre persze derüljön ki, hogy megtaláljuk-e a számításunkat, vagy sem. Aztán pedig jöhet a többi terv megvalósítása. A kopogásra én is az ajtó felé nézek, majd Jessere. - Nem rendeltem semmit. - válaszolom meg a kimondatlan kérdést, aztán felkelek az ágyból - pontosabban majdnem kizúgtam, mert úgy belegabalyítottam a lábam az ágytakaróba - és Jesse mellé somfordálok, miután ajtót nyitott, mert kíváncsi vagyok ki lehet az, aki az imént bekopogott hozzánk.
Hallom a szóváltás zörejeit, de azt nem, hogy miről beszélnek odabent. Huh, ez legalább pozitív, hogy beszélgetnek, és nem valami akrobatamutatványt szakítok félbe az alkalmatlan koporászásommal, meg úgy egyáltalán a jelenlétemmel. Abból fakadóan, hogy én itt személyzet vagyok, a pult mögött kéne csak kitűnnöm, hogy észrevegyenek, a hotel többi részén olyan halknak kellene lennem, mint a hangyatüsszentés, és olyan láthatatlannak, mint a légypiszok az üvegen... Ez nem sikerült, mert az ajtónyitódás után élénk tekintettel pillantok a szobalakókra. - Jó napot kívánok, Zoe Noonan vagyok és a Holiday Inn Express nevében még egyszer szeretném üdvözölni önöket nálunk. - kis szünet, ugyanis nem vagyok olyan gyorsan hadaró telemarketinges se, hogy ne hagyjam nekik megemészteni az eddigi információkat... bár az is kétségtelen, hogy ez az egész bizonyára fölösleges udvariassági kör volt, ám, ha valamit, azt nagyonis jól tudom, hogy nem szabad a fizetővendégek esetén ajtóstul rontani a házba. Szóval egy szusszanásnyi szünet után folytatom csak, nem egészen állva elő még a farbával. - Elnézést kérek, de megengedik, hogy egy kicsit zavarjak? Megkérdezhetem, hogy elégedettek-e a szobájukkal? Aztapaszta. Minden alkalommal képes vagyok meglepődni magamon milyen mosolygósan és gördülékenyen vagyok képes kitolni ezt a vendégbarát maszlagot a számon. Egyébként alapvetően az ajtót nyitó ház urához férfihez beszélek, de a vörös nőcire is rápillantok néha, megerősítve, hogy női emancipáció is van, meghogy mindketten olyan nagyon fontosak Számunkra (a Hotel és én ilyen kis kellemesen nagybetűs közösséget alkotunk). Egyébként, ahogy az utolsó kulcsfontosságú kérdést felteszem, kénytelen vagyok az adandó helyen befelé lesni a szobába (fejek fölött, vállak között, ami van). Oké, tudom, hogy nem az a gond, hogy bármelyik pillanatban leszakadhat a plafon, de azért ki tudja. Meg azán én is ember vagyok, ráadásul a kíváncsi fajtából, még, ha ezt nagyon jól titkolom is. A hónap dolgozója plecsnit azért a mai teljesítményemért bizonyára nem fogom megkapni, de amíg itt akarok dolgozni, igyekszem kiköszörülni a csorbát.
- Jó, rendben akkor majd elmegyünk, miután itt elrendeztünk mindent. A bőröndjeidről nem tudok semmit, de legfeljebb utána kérdezünk a recepciósnál, hogy mit tud azokról. Így megfelel? – Nézek vissza Rose-ra, miközben az ajtóhoz megyek, hogy megtudjuk ki az, aki ilyenkor zavar bennünket. Bár lehet csak az elveszett bőröndök kerültek elő és azokat hozták meg nekünk. - Előbb azt akarom kideríteni, itt maradhatunk-e egyáltalán, vagy mennünk kell máshova, addig nem akarok házat keresni. – Szibériából is elég hamar el kellett jönnünk, a falka nem volt szimpatikus, és az ottaniak rosszul viselték a renegátokat, így nem sok időt töltöttünk annak idején azon a részen. Végig gondolom Rose kérdését, hogy vajon maradhatunk-e. Nem tudom, fogalmam sincsen a dologról, és a háborús helyzet se a legjobb, de jelen pillanatban ez tűnik a legjobb lehetőségnek, itt maradni. Elsőnek körbe akarok nézni, hogy valahol találok-e Rose-nak biztonságos helyet, az ő helye nem a csatarétre van, nem harcos, és nem is erőszakos természet. Ha biztonságban tudom őt tartani, akkor állok elébe a harcnak, és a falkába csatlakozásnak is, de előbb a helyzetet akarom felmérni. - Felmérjük a terepet és meglátjuk, ha itt sem lesz jó akkor vannak még elképzeléseim, merre lehetne még próbálkoznunk. – Néz kár, aztán kinyitom az ajtót és végig mérem a recepciós kis csajt és figyelem, amit mondd nekem. Ösztönösen úgy állok, hogy Rose-t valamennyire takarjam, nem szeretném, ha váratlan helyzetben baja esne. Nekem ő a mindenem, szóval érte bármit megteszek. - Napot kisasszony, igen elvagyunk, mint a befőtt. – Válaszolom neki, és kilesek a folyosóra a feje felett, hogy ott látok-e valamit, ami nem tetszene, de minden nyugodt és csendes. - Ha már itt van, akkor én is kérdeznék, a párom csomagjait előre küldtük, de nincsenek a szobában és máshol se láttuk azokat, erről tud valamit? – Kérdezek vissza és Rose-ra pillantok. – Hány bőröndöd is volt? – Nem tartom számon a csomagjait, mivel a számuk állandóan változik, hol a benne lévő cuccok, hol a méret miatt. De azt már megszoktam, hogy sosem egy csomaggal indulunk neki.
- Igen, tökéletesen megfelel. Amúgy fel nem foghatom, hogy mitől olyan nehéz manapság egy feladott csomagot időben a megfelelő helyre szállítani. Hihetetlen, hogy erre másfél évszázada még normálisan képesek voltak, ma meg lépten-nyomon tűnik el valamim az előreküldés közben. - magyarázom Jessenek. Ahogy sikerül nem kiesnek, hanem normálisan kimászni az ágyból, megint a kedvesemre figyelek. - Nyilván én sem úgy gondoltam, hogy mielőtt kiderülne egyáltalán maradunk-e, szaladjunk és vegyünk egy házat! - válaszolok némi grimasszal az arcomon Jessenek. Rajongásig imádom őt, de néha komolyan azt gondolom, hogy a kedvesem csökkent értelmi képességgel megáldott személynek néz. Egyem a szívet, de kedves... - Azt hiszem lassan nincs a világnak olyan szeglete, ahol ne fordultunk volna meg. - sóhajtom és elhúzom a számat. Nem arról van szó, hogy ne szeretnék utazni, vagy új helyeket megismerni, csak éppenséggel most már el tudnám viselni, ha végre egy rövid ideig egy helyben maradnánk és nem kellene rögtön tovább mennünk onnan, ahová épp, hogy csak megérkeztünk. Kiveszek a táskámból egy hajgumit és felcsomózom a hajamat, hogy ne lógjon most, aztán végigsimítok a ruhámon, hogy ne úgy nézzen ki, m int amit a kutya szájából húztak elő az imént, még mielőtt Jesse ajtót nyitna. Odasétálok én is, mert kíváncsi vagyok ki a látogatónk, de úgy helyezkedem, hogy félig Jesse mögött legyek. Jobb szereti, ha mögé állok, mert tudom, hogy gyanakvó típus, mindenhol mumusokat lát és véleménye szerint, így jobban meg tud védeni. Ahogy a recepciós ajtónyitás után elmondja mit akar, rögtön az fut át a fejemen, hogy itt milyen nagy gondot fordítanak az udvariaskodásra. Kedvesnek tűnik a szőke lány, igazából már reggel is annak tűnt, amikor reggel találkoztunk és volt egy kis kavar a foglalásunkkal. Az ilyesmi előfordul és nem ő tehet róla. Vagy, ha igen, hát akkor sem dőlt össze a világ, lényeg, hogy a foglalás meglett és elfoglalhattuk a szobánkat. Széles mosolyt villantok Jesse mellett, mert már átsomfordáltam az oldalához mögüle, mikor kiderült, hogy ki kopogott be hozzánk. - Persze, semmi gond! - mosolygok a lányra. Igazán nem zavar és gondolom szeretne valami fontosat és azért jött, nem csakúgy poénból, mert épp unatkozik a recepciós pult mögött. - Én a magam részéről nagyon is. - válaszolom meg a kérdését, aztán Jessere nézek, amikor vázolja a bőröndök esetét. - Összesen három nagyobb méretű bőrönd volt. Mind fekete színű, és ha jól tudom, akkor ma reggelre kellett volna megérkezniük ide, hacsak nem történt már megint valami... - válaszolom meg a kedvesem kérdését és közben már Zoe-ra nézek és rendületlenül tovább mosolygom.
Nekem muszáj kérem kedvesnek és előzékenynek lenni, szép is lenne egy flegma személyzet a város menő hotelében. Hát nem, még mindig szeretnék állandó munkát, különben beköltözhetnék a helyi hajléktalanszállóba, ahogy a dolgok jelenleg állnak... Szóval marad a mosolygás, ami ráadásképp hálás is, ahogy megvan a tanúbizonyság is, hogy a párocska "jól elvan, mint a befőtt". Bár azért a pasas minimum egy középkori harcosnak tess, vagy legalábbis az ilyen gesztusokból azt venné le az ember, hogy van némi vaj a füle mögött. Annyira mondjuk nem érzem ennek a jelentőségét, könnyen átlendülök a dolgon. Mert már épp nyitnám a számat, hogy akkor a kezdő protokolláris sepergetés után eléjük rakjam a fekete levest, amikor sikerül megzavarni a tökéletesen megkomponált tervemet. Három, fekete, micsoda...? - Öööö.... - gyorsan kívánom összerakni fejben, mert bizony, ami azt illeti, erre a bőröndös témára marhára nem számítottam, így rövid úton tér vissza a figyelmem a kettős mögül most éppen a nő arcára. Egészen össze kell magam szednem, hogy tökéletes legyen a pókerarc módszerével megvalósított, megnyerő mosolyom. - Ami azt illeti, nem találkoztam még velük, de utánanézek, hátha az előző műszakban érkeztek meg... Egyébként sajnos azt kell mondanom, hogy olyan iszonyatos lett a hófúvás odakint, hogy az épület oldalát temetgeti módszeresen, szóval, mivel nem inuit bennszülötteket alkalmazunk, megvan az eshetőség, hogy lehet, ma már nem is fognak megérkezni - opsz, kiszökött a saját stílusom a professzionális mögül, gyorsan vissza is bújtatom, ahogy hozzáteszem: -... de természetesen szállodánk minden alapvető felszerelést tud biztosítani az önök számára, ami fel is van tüntetve a brossúránkban, kárpótlásul a kellemetlenségért. A szóróanyagok említésére előveszem a kacsómat, amit eddig a hátam mögött támasztottam, ráerősítve a hivatalos vonalra, és a kettős szobabelseje felé, a tv-állványra bökök. A készülék tetején valóban van pár papíros, bizonyára eme nemes építmény szolgáltatásairól. Egy kis szünetet hagyok, míg hagyom ezt is megemésztődni... Kellemetlen, hogy mennyi baki van, és még a főattrakciónál sem vagyok. - Örülök, hogy elégedettek a szolgáltatásunk minőségével... viszont megengedik, hogy bemenjek? Nemrég volt karbantartás, és restellem, nem volt alkalmam leellenőrizni, hogy minden megfelelően működik-e. - najó, itt befigyel egy kis füllentés. Nem is az én dolgom lett volna, de elfelejtettem, hogy épp ezért még nem lett volna szabad pont kiadni ezt a szobát. A fűtés vacakolt, egy helyen kikezdte az alaszkai tél a tetőszerkezetet, és olyan szerencsétlen helyzetű pont ez a szoba, hogy ide fújt be a tetőácsolat alá a hó, hogy aztán a hőtől olvadt nyák beáztassa az egész mennyezetet. Ez hivatalosan már nem kellene, hogy így legyen, de le kéne csekkolni. Nem kéne egy elégedetlen szállópár miatt veszítenie a hotelnek a csillagocskáiból. Egyébként én magam tökéletesen annak tűnök szagra és állagra is, mint ami valójában is vagyok: egy beavatatlan, egyszerű embernek. Zsákmányállatnak. Nálam veszélytelenebb így első blintre maximum a folyosóállványon fotoszintetizáló páfrány lehet, maximum.
- Kedvesem, egy évszázada még nem spórolták ki semmiből sem az anyagot, nem Kínában gyártották a termékeket… Olyan érzésem van, ahogy fejlődik az emberi tudomány, ugyan akkora arányban hanyatlik is… - Aztán megvonom a vállamat, ez igazából csak az én véleményem, és nem hiszem, hogy számottevő lenne. Persze ezzel is lehetne vitatkozni, de most hagyjuk, nem kell az ilyen témájú vita ide. - Tudom, ahogy azt is, hogy szeretnél maradni és most én sem bánnék egy kis állandóságot. Nézd, ott a gép és szerintem wifi is lesz itt, nyugodtan kezdj el nézelődni az ingatlanok között. – Mondom neki komolyan, mert leesett, hogy az előbb szinte úgy beszéltem vele mintha vízfejű lenne, és nem fogná fel a dolgot, így ezt igyekszem jóvátenni. - Ez is igaz, de még van egy kettő ahol nem voltunk, és vannak helyek ahol vezetőség váltás is végbemehetett mióta ott jártunk. – Mondom neki, amit gondolok, arról, hogy végül is a bejárt utakat is megnézhetjük majd megint. Voltak helyek ahol elég idős volt a vezető ahhoz, hogy az elmúlt 50 és 100 évben végbemehessen egy vezetőség váltás is. Szóval lehet valami régebbi területen is lehetne esélyünk, ha itt nem jön össze, vagy ha nem akkor keresünk, olyan helyet ahol nincs falka és ott csak magunk ketten leszünk. Bár az nem neki való lenne, ő szereti a nyüzsgést a pörgést, a város zaját és szeret vásárolni is. Tehát ez a hely lényegében az utolsó esélyünk. Rose ügyes kis farkas, tudom jól, de ettől még féltem és jobb szeretem, ha ismeretlen terepen mögöttem marad, egész közös életünkben tanítottam és védelmeztem őt, és ez nem szűnik meg olyan könnyen még akkor sem, ha tudom, tud magára vigyázni. Ebben az is benne lehet, hogy tudom, hogy került rá a billog és miért. Persze tudom, az jóval előttem történt, na de akkor is… Milyen farkas lennék, ha nem védeném őt minden eszközzel? Ráadásul kíváncsi is, és állandóan úgy kezd el helyezkedni, hogy kikerüljön a takarásomból, és ő is megtudja azt, amit tudni akar, jó persze, ha nem esnek a torkunknak, akkor nincs is ezzel semmi baj, de hát a szokás hatalma ugye. Rose közvetlen és mosolygós a lánnyal szemben, én egyelőre még ezt nem mondhatom el magamról. De csak ember, semmi mást nem érzek körülötte, így lassan elengedem magamat én is és nem ugrásra készen feszülnek az idegeim. Most újra megnézem őt magamnak, és meg kell hagyni csinos a lány. De inkább a mondandójára figyelek. - Rendben, akkor várunk. – nyugtázom a dolgot és az utolsó mondatára már egy félmosoly is megjelenik a képemen, kicsit kibújt a profi mögül a saját személyisége, és valljuk be az sokkal szimpatikusabb volt, mint a profizmusos maszkja. - Bizonyára. – Válaszolom, majd Rose átlapozza a brosúrákat, ha kedve lesz hozzá, és ha valami érdekeset talál, benne biztosan megosztja azt velem is. A következő mondatára, újra végig mérem a lányt, szívesebben mondanék neki nemet, de Rose úgy van vele, bejöhet, és ezt a maga finom módján értésemre is adja, így beengedem a lányt.
- Ebben teljesen egyetértünk. - egy évszázada ami silány volt, azt senki sem vette meg, csak a minőségi termékek és szolgáltatás volt az, ami elképzelhető volt. Az egy másik korszak volt, mára már sajnos egy letűnt világ. - Talán majd később. Nem akarok egy házért sem lelkesedni addig, amíg semmi sem biztos. Ismersz, ha beleszeretek az egyik ingatlanba, addig nem nyugszom, amíg valamilyen úton módon bele nem költözöm, szóval jobb, ha nem csábulok el... - néhány éve Provance-on belezúgtam egy gyönyörű mediterrán kis villába és Jesse véleményét némileg figyelmen kívül hagyva megvettem. Azon akkor nagyon összekaptunk, mert bár egy ideig úgy tűnt, hogy maradhatunk, végül onnan is el kellett jönnünk és így semmi értelme sem volt magunknak házat venni. Azóta, ha szóba kerül az ingatlan vásárlás, ő úgy beszél velem, mintha idióta lennék, amit valahol meg is érdemlek, lévén egyszer!! már kijátszottam őt. De mégis mit tehettem volna? Szerelem volt első látásra az a gyönyörű villa! - Néha eszembe jut talán jobb lenne, ha csakúgy letelepednénk valahol, ahol nincsenek olyanok, mint mi vagyunk... - sóhajtom kicsit szomorúan, mert tényleg beleuntam a folyamatos vándorlásba és menekülésbe. Figyelmesen hallgatom a recepciós lányt a bőröndökkel kapcsolatban, amikről nyilvánvalóan a leghalványabb fogalma sincs. Remek. Ő erről persze nem tehet, mert ha egyáltalán nem érkeztek meg, akkor, hogyan is lehetne róla tudomása. Az inuit bennszülöttes szövegével nem tudok mit kezdeni. Ez most vajon jó, vagy rossz a fent említett népcsoportnak?? Azért átfut a fejemen, lehet nekem kéne furán éreznem magam, mert rákérdeztem merre lehetnek a cuccaim, amiknek már réges-régen itt kellene lenniük. No mindegy... - Azért köszönöm és persze, várunk. - mondom neki miután Jesse is közli, hogy akkor türelemmel leszünk, hiszen elvégre azt mondta majd utána néz, hátha az előző műszakos munkatársánál érkezett meg... Követem a tekintetemmel az irányt, amerre mutat és valóban vannak ott ismertető anyagok, de meg kell valljam, aligha rendelkezik a hotel a méretemben megfelelő Louboutin csizmákkal, hogy a fazont már meg se említsem. Azt hiszem eltérőek az elképzeléseink az alapvető felszerelést illetően. Kinek mi a fontos ugye... Aztán kiderül, hogy be szeretne jönni körülnézni. Megbököm Jesset, ahogy félreállok, hogy ő is tegyen így, hagyjuk, hogy a lány végezhesse a munkáját. - Természetesen, jöjjön csak be. - teszem még hozzá, ahogy helyet engedek a lánynak, hogy be tudjon lépni tőlünk a szobánkba.
Észlelem ám az energiákat meg a pillantásokat, amik felém suhannak az úr és a hölgy felől. Míg ez előbbi tartva a testőr képet végigmér a kérdésemre, a másik láthatóan mosolygósabban fogadja a dolgokat. Persze, nem vagyok hülye, tudom jól, hogy marhára alkalmatlankodom, és még az a szerencse, hogy szépen megmagyaráztam a bizonyítványomat, így nem kell attól félnem, hogy zsigerből elhajtanak, mint holmi házaló porszívóügynököt. Így belegondolva soha nem szeretnék ügynök lenni. Rendben, hogy ledumálok bárkit a lábáról a hülyeségáradatommal, ha kell, de pont ez a bekéreckedés és az olyan dolgok tukmálása, amire nem tart igényt az ember... na azt csak utálni lehet. Egynként nincs bajom az inuitokkal sem... nem mintha olyan sokkal találkoztam volna, de amennyit láttam belőlük a nemzetközi természetcsatornákon azok alapján marha jó kis fickók, és a fairbanks-i örökjégen hasznosabbak lennének mint én... Annak ellenére is, hogy én ugyanígy ebben a jeges városban éltem a kis életemet mindigis. A prospektusban pedig valóban nem a Zara legújabb kollekciójt kínáljuk használatra, de kérem, ez itt nem a Ritz, hanem egy kétcsillagos kis alaszkai szálloda - oké, hogy sok szolgáltatás luxuskategória, de az extra dolgokba itt a számítógéphasználat, nyomtatás, kutyaelhelyezés, fűthető takaró, uszoda, wellness nyönyörgetés, meg ingyen bingószelvény tartozik... Nem tudok sajnos többet tenni az ügyért, mint amit megfogalmaztam, meg amit a brossúrában is látni lehet. A bőröndöknek meg majd tényleg utána nézek. Azért várok egy kicsit, míg az asszonyi bökés meg nem érkezik a férfi oldalába, és zöld jelzést kapok, hogy beléphessek. Egy kicsit szerényen lehajtom a fejem, és elnyomok egy halkabb "Köszönöm"- öt, amint átlépem a küszöböt. Egyébként meg nem némulok el, mert az valahogy kínos lenne, ha most tök kussban kezdeném el tapogatni a fűtőtestet, meg lecsekkolni a plafont. - Friss házasok talán? Ritkán jönnek télen erre a párok, inkább csak akik síelnek. - azt már inkább csak mögégondolom, hogy a csajszit nem nézném extrém snowboardosnak, a pasiból meg nem nézném ki, hogy ezt hagyná neki, szóval nem ebbe a skatulyába pakoltam be őket. Persze elkopogok a kis magassarkaimon a radiátorhoz, megnézem mennyire fűt a termosztát, és ha már ott van fölöttem az ablak a keretet is lecsekkolom, izzadja-e a párát. Ajánlom neki, hogy ne legyen ilyen csúnya...
Sok tekintetben hiányzik az a világ, amiben hajdanában éltünk, és amibe beleszülettünk, de vagy alkalmazkodunk a mostani világhoz, vagy eljár felettünk az idő. Azonban vannak dolgok, amikben nem vagy csak nagyon lassan változok, mivel engem nem köt az emberek röpke élete, így nem is kell kapkodnom a tendencia és divatváltásaikkal kapcsolatban. Ráérek megtanulni vagy elfogadni azt a változást, amit a halandó embereknek hamar meg kell tanulniuk, ha nem akarnak vészesen lemorzsolódni. - Igen, ismerlek, és rémlik is az eset. Bár tény az a ház nekem is tetszett, és végül is nem bántam volna ha maradunk, de az élet nem így alakult…- Nézek Rose-ra, igen, mikor megvette a házat sok minden más is volt a levegőben, egy lehetséges letelepedés, és már akkor eszébe jutott, hogy örökbe fogadhatnánk egy gyereket akit később magunk közé harapunk. Aztán az élet nem így alakult, és le kellett onnan lépnünk. - Ha itt sem jön össze a dolog, akkor keresünk egy csendes kis helyet ahol, nincsenek farkasok, és ott maradunk. – Mondom neki. Akárhogy is, most ahogy elnézem őt, már én is arra hajlok, hogy ideje letelepednünk valahol, ahol el tudunk lenni, anélkül, hogy kiderülne mik is vagyunk. A vagyonom egy részét befektettem, ami jól jövedelmez, egy másik részét felhasználjuk. Aztán jön a recepciós, és elkezdi a maga kis mondandóját, Rose unszolására, arrébb lépek és beengedem a lányt, hogy jöjjön és végezze a dolgát, az ágy környékén van némi kupi, és kilátszik, a szakad lepedő is. Köszönhetően Rose akciójának, de ez nem nagyon izgat. A lány jött hívatlanul, és amúgy is elég korán van még ahhoz, hogy ne legyen rendben a szoba. Még a reggelink maradéka is ott van a kis gurulós büfé kocsin, vagy mi a szösz annak a neve.. A lány kérdésére elgondolkozom, mivel nem vagyunk házasok, nem tartottam fontosnak, hogy feleségül vegyem az emberi hagyományok szerint, mivel már régen nem vagyok ember, és mikor találkoztunk akkor is több mint száz éve, üvöltöttem a Holdat, szóval meg is feledkeztem ilyen emberi szokásokról. Rose pedig sosem pedzegette, hogy neki fontos lenne az a gyűrű és szertartás, ami ezzel jár. Így nem gondoltam mostanáig erre. Páromra nézek a kérdést követően, és a szemeit figyelem, aztán lazán átfogom őt a hasa előtt, és a hátának simulok. Amúgy meg a nőnek semmi köze sincsen ahhoz, hogy házasok vagyunk vagy sem, de ha megnézi az asszonyom kezét vagy az enyém, látni fogja, hogy nem viselünk gyűrűt, tehát, felesleges is lenne azt mondani, hogy azok lennénk. Rose megfeszült a kérdés hallatán, ami sok mindent jelenthet, de végül úgy döntök, hogy se igazat se hamisat nem mondok, és a lánnyal sem leszek ellenséges. - Még nem. – Válaszolom meg neki, és a párom mögül figyelem a lányt, kettőnk közül, Rose a beszédesebb és ő az aki könnyebben ismerkedik, és a csendes gyanakvó típus vagyok.
- Jó, rendben. - mosolygok a kedvesemre, hálás vagyok neki, hogy a kedvemért még arra is hajlandó lenne, hogy olyan helyen telepedjünk le, ahol nincsenek magunkfajták. Eddig is csak ketten voltunk, egymásra számíthattunk, nekem tulajdonképpen akár így is megfelelne tökéletesen. Azt hiszem bárhol meglennék a világban, csak az a fontos, hogy Jesse is velem legyen. Nekem ő a minden, és minden más csak mellékes és teljességgel lényegtelen. - Igazán nincs mit, csak nyugodtan tegye, amit kell. - újfent rámosolygok a recepciós lányra amikor belép és megköszöni, hogy elálltunk az útjából, és beengedtük a szobába. Aztán jön egy olyan kérdés, amit bevallom őszintén nem szeretek hallani. Jesse átkarol és én a jobb kezemet az övére teszem, ami a hasamon pihen. Kicsit megfeszülök, tudom, hogy nem kéne, de sajnos nem tudom a dolgot kontrollálni és reménykedem benne, hogy erre a kérdésre inkább a kedvesem fog válaszolni. Tekintetemet leveszem a fűtőtestet ellenőrző lányról és Jesse szemeibe nézek. Tulajdonképpen sosem beszéltünk a házasságról. Valahogy nem jött szóba, pedig én eljátszottam már a gondolattal. Azt hiszem, azért nem pedzegettem neki, mert úgy neveltek, hogy a kérdést a férfinak kell feltenni és nem pedig nekem. Magamat meg csak nem kérhettem feleségül?!! Ráadásul nem akartam, hogy Jesse azt érezze kötelező megkérnie, mert épp arra vágyom, de valójában ő nem akarja... Hát, ha nem akarja, akkor kényszerből ne kelljen megtennie. Engem akartak már házasságba kényszeríteni, én sosem tenném azt vele. Tudom, hogy Jessenek nem jelentene mást, mint egy újabb bevásárlótúrát egy drága kis ékszer után, meg némi papír fecnit. Én máshogy vélekedem erről, mint ő. Persze papír nélkül is pontosan tudom, hogy szeret, nem erről van szó. Azonban büszkén és szívesen hordanám a nevét és tudatnám a nagyvilággal, hogy minden tekintetben hozzátartozom, az övé vagyok, a felesége, a másik fele és még ehhez hasonló szép fogalmak. Régimódi lány vagyok, és az egész gyermekkorom arról szólt, hogy egyszer majd férjhez megyek, valakinek a felesége leszek és erre készítettek fel. Tizenhat évesen persze nem az volt minden álmom, hogy feleség legyek, gyermek voltam még akkor. Azonban a neveltetésem nem tudom megtagadni. Vágyom a házasságra és szívesen lennék Jesse felesége. És ez régen nem a papírról szól. Egyszerűen csak a jól eső tudatról, hogy a feleségének akar, hogy erre a kérdésre, amit most telibe kaptunk, azonnal azt lehessen mondani, hogy igen, mi házasok vagyunk! És ne pedig hosszú és kínos csendet éljünk át, mert a kérdés kellemetlen. Aztán a kedvesem válaszol és a válasza több, mint meglep. Rá is nézek, mert fogalmam sincs, hogyan is érthette azt, hogy "még!!!! nem"? Azonban mivel nem ketten vagyunk, majd máskor kell megbeszéljük ezt a dolgot. Újra a szőke lány felé nézek. - Kedveljük a telet és a havat. Nekünk a nyaralás az inkább szokott telelés lenni. Sokat utazunk és errefelé még nem jártunk, hát gondoltuk, hogy ennek most jött el az ideje. Mit gondol, mit lenne érdemes megnéznünk a környéken? - kezdek bele a szövegelésbe. - Talán, ha megtetszik a környék itt maradunk. Igazából még semmit sem döntöttünk el, egyelőre csak gondolkozunk. - folytatom a diskurzust közvetlen hangnemben. - Este szívesen elmennénk valahová vacsorázni. Tudna esetleg segíteni és ajánlani olyan éttermet, ahová érdemes betérni? - majd este megbeszélem Jessevel, hogy mégis, hogy értette, amit az imént mondott...
Kezdőlap
