Tekintve, hogy tudtommal a szállóvendégek nagy része a felsőbb emeleteken bérelt szobát, így megragadtam még odalent a recepción valamelyik első emeleti szoba kulcsát, és elindultam a lépcsőn felfelé. Én mentem elöl, és reményeim szerint Vincent mögöttem, a sort pedig vélhetőleg Pat zárta. Ahogy kinyitottam a szobát, üzentem Trishának. ~A fizikai része az enyém. Lelkileg ott rugdosod, ahol jól esik.~ Előzékenyen kitártam az ajtót, és beengedtem a többieket. - Hölgyeim... Intéztem a "bókot", majd ha bementek, becsuktam az ajtót, a szoba kulcsát pedig az öltönyöm belső zsebébe süllyesztettem. Majd miután ez megtörtént, levettem magamról az öltönyt, és az egyik fotel karfájára dobtam. Felgyűrtem az ingem ujjait, mintha csak arra készülődnék, hogy neki ugorjak Vincentnek. Meg is indultam felé, elég nagy hévvel ahhoz, hogy gerjesszem egy kicsit, mintha csak bottal piszkálnám. - Egy italt? Kérdeztem végül mosolyogva, majd a válaszát meg sem várva a minibárhoz mentem. Csak pezsgő volt benne... Na sebaj. Kivettem, kinyitottam. Letettem az asztalra, és elővettem három poharat a konyhai részlegből. Ebben a szobában a hálón és a fürdőn kívül minden egy helyre volt besúvasztva, így nem kellett túl nagy távolságokat megtennem. Kitöltöttem az italt, majd köszöntőre emeltem a poharam. - A találkozásra! Biccentettem őrült vigyorral, majd lehúztam a pezsgőt. Különben is mondják, hogy kutyaharapás szőrével...
Díszem kompániánk felmasírozott az első emeletre, a legelső szobába. Nem volt kecmec, ez volt a legközelebb, az Alfának pedig ezek szerint igencsak megjött a harci kedve. A "bókra" vágtam egy kedves mosolyt, és ugyanilyen lelkes vigyor közepette mutattam be neki a középső ujjam. Jeleztem, hogy nincs harag. Odabent levettem a dzsekimet, és a legközelebbi székbe dobtam. Tekintve, hogy nem mostanában szabadulok el innen, kétlem, hogy a következő percekben szükségem lenne rá. Sőt, inkább csak akadályozna. Figyeltem, ahogy felém indult, egy pillanatra megfeszültem, de amikor kiderült, hogy csak hülyített, kényelmesen az ablakpárkánynak támaszkodtam, és kilestem az utcára. A terepjáróm ugyanott parkolt, ahol hagytam. Jó tudni. - Kérek - feleltem, és olyan nyugalom szállt meg, amit csak komoly verekedés előtt szoktam érezni. Még nem értem el a várakozás bizsergető állapotába, a farkasom is csak lustán nyújtózkodott, pedig már a ringben voltunk. - A találkozásra! - ismételtem szárazon, és de csak egy kortyot ittam. Nem szerettem a pezsgőt. - Nem lesz kicsi ez a szoba egy Alfának és egy Atanerknek? Plusz a hölgynek? Szerettem, ha volt helyem, kis területen is jól elboldogultam, de a nagyobb küzdőterek jobban felcsigáztak, ahol elsősorban az ellenfél csontjait, és nem a berendezést lehetett ripityára törni. Továbbá: ha arra számít, hogy majd én megyek neki, nagyot téved. Igaz, hogy én provokáltam ki, de ő indította be ezt az egészet, ha adja is meg a kezdőt.
Beléptünk a szobába, és a "fiúk" újra kezdték a maguk kis játékát. Én csak szerényen hallgattam. Nem akartam én bántani Vincent-et, megteszi az helyettem Castor. Nem lett volna ildomos, tekintve, hogy én tényleg gyengébb vagyok nála. Ennyire nem kell megalázni. Ha elgyávul idebenn, akkor talán rászolgálna, de egyenlőre csak nagyon hülye volt. Azért megfogtam a kis ezüst hegyű ceruzámat a zsebemben. Egy TÖKFEJ feliratot megérdemelt volna. Ha Caleb velünk jön, neki a bunkót terveztem volna a homlokára írni, de ez már nem fog megvalósulni. De ha fizikailag nem bánthatom, akkor Vinc sem fogja megkapni. Mikor Castor töltött, átvettem a poharat, és én is megemeltem. - A találkozásra! És arra, hogy jól érezzétek magatokat! Én megittam, mert szeretem a pezsgőt. Aztán félrehúzódtam az ajtó melletti sarokba. Innentől az övék a terep fizikailag. - Ne aggódj, Vinc, te nemsokára sokkal kisebb helyen is el fogsz férni. Az arcod mindenképp ...
Nagy sóhajjal tettem le az üres poharat az asztalra. Majd megnyaltam a szám szélét, és csípőre tett kézzel járkálni kezdtem a kis szobában. A Bestia is ezt tette odabent, neki még kevesebb helye volt, úgyhogy meg tudtam érteni, mert átéreztem, hogy mi a fene baja van állandóan. Pezsgett az adrenalin, de egyelőre még okosan kellett csinálni a dolgokat... - Tudod Vince, én tényleg tiszteletben tartom, hogy Alfa vagy. Nekem is vannak rossz szokásaim, a pozícióm ellenére. De hát.. Megvan az oka, hogy miért vagyunk ott, ahol, nem? Kezdtem a kis monológomat. Igazából még nem volt elképzelésem, hogy hova is akarok kilyukadni, de improvizálásban jó voltam. Az egyik gondolat szülte a másikat, és legtöbbször jól jöttem ki a dologból. De Vincent nem egy kölyök volt, akit meg kellett rendszabályozni. Lehet, hogy a felvágott nyelve egy kicsit arra a szintre süllyesztette le, de ettől függetlenül sokkal nagyobb falat egy éretlen tacskónál. De ennek örülni kellett, hiszen olyan rég volt alkalmam igazi kihívásban részesülni. - Mindazonáltal amíg én meghívásra érkeztem ide - mert nem magamtól jöttem -, addig te hívatlanul állítottál be a falkám területére. Téged ide nem hívott senki. Jól mondom? Tartottam egy leheletnyi szünetet, hogy ha akar, akkor megint előrukkoljon valamiféle helyi macsó szöveggel. De akármit is hadovált össze, az biztos, hogy ezen a ponton nekem volt igazam. - Sőt, a madarak azt is csiripelték, hogy te és a kedves falkád eléggé nem bírtok a seggeteken maradni. És ezt vannak, akik nem nézik jó szemmel. Úgyhogy jobb, ha felkészülsz, hogy mostantól akármerre mész, az én kezem idővel mindenhova el fog érni, és figyelni fogom azt is, hogyan borotválod a pelyhes arcszőrzeted. Nos, lehet, hogy egy kicsit elhamarkodott volt ezt kijelenteni. De amíg ők tudtommal elvoltak a turizmussal, addig én ennél sokkal mélyebbre akartam ásni. Ki akartam építeni az én kis bűnbarlangomat itt Fairbanksben, és napok kérdése volt, hogy ez a folyamat kezdetét vegye. Egy kicsit közelebb lépdeltem hozzá és mélyen a szemébe néztem. - Ezt most azért, hogy ha hazaérsz, a kutyáid is lássák, kivel van dolguk... És bedobtam magam, végre. Fogalmam sem volt, hogy neki milyenek az adottságai, mennyire gyorsan vált alakot, stb... De ebben én eléggé rutinos voltam, így hát a jobb kezem, amit emberi kézként emeltem a magasba, már karmos mancsokká alakult, mire felszánthatta volna Vincent arcát, feltéve, ha nem hárított, vagy tért ki az ütés elől.
Szöveg. Miért dumál ennyit,a mikor érzem rajta, hogy akarja, hogy vágyik rá, hogy szinte forr tőle a vére! Ilyenkor nem beszélni kell! A kérdésére kurtán biccentettem, mit szépítsem, így volt, de ha bejelentkezek, akkor fel tud készülni, én pedig nem a vendégváró Alfára voltam kíváncsi, hanem Castorra. Rohadt nagy különbség. Ahogyan az is, hogy milyen a falka, ha csak úgy betoppan hozzájuk egy másik fejes, széthullik és pánikba esik, vagy rendezi a sorait. Ha előre bejelentve jövök, mindez nem derült volna ki. - Az Őrzők sok mindent nem néznek jó szemmel, de ezt majd te is látni fogod. Lehet, hogy most még valamilyen szinten a kegyeltjük volt, és a kezdeti időszakban elnézőbbek lesznek velük azért, mert még újak, de ez maximum egy, másfél hónapig lesz így. Újabb mondat, ismét felesleges időhúzás, de aztán végre nekikezd. Nem tértem ki, nem hárítottam, hagytam, hogy bevigye a megkezdett találatot. A vérem szapora cseppekben hullt a padlóra, a seb fájt, de egyáltalán nem elviselhetetlenül, bundás barátomat viszont felpiszkálta. - Kutyák? - visszhangoztam ridegen, kék szemem pedig fokról fokra váltottak sárgába. Lehet, hogy nem vagyok a legkomolyabb vezető, de a falkámat senki ne merje becsmérelni, különösen ne egy jött-ment, idetoloncolt városi! Az első találat az övé volt. Kérdés, hogy mennyit tud még adni, vagy inkább kapni. Ellöktem magam a párkánytól, és már indítottam is egy kíméletlen jobb egyenest az arcába, miközben a torkomból halk, de annál fenyegetőbb morgás tört fel. Ha nem tud kitérni, hárítani, nagyot fog kapni. Igaz, ebben még nem volt benne a farkas minden ereje. De a dühöm igen.
Ez egy kellemes pár perc lesz. Ilyen viadalt nem akármikor láthat az ember. És tökéletesen megfelel arra, hogy felmérjem mindkettejüket. Ha van gyengéjük, megláthatom. Castoré azért érdekel, hogy majd alkalomadtán kompenzáljam,v agy elfedjem, Vincenté pedig azért, hogy kihasználjam. Mondjuk az legnagyobb gyengéi: nagy a szája, és az arca, már kiderültek. ha ennél még van több és nagyobb gyengéje, akkor tényleg nem tudom, hogy lett alfa. Castornak szurkolok természetesen, és biztos is vagyok benne, hogy ő fog felülkerekedni, de azért is szorítok, hogy Vinc méltó ellenfél legyen. Olyan siralmas lenne, ha valami megalázó vereséget szenvedne. Akkor elveszne az ideköltözés minden kihívás jellege.
Az ütésem/karmolásom gyönyörűen célba ért, de az ellentámadás gyors volt, és váratlan. Jó reflexek... Csak annyira volt időm, hogy elkezdjem a kitérőmozdulatot, ennek eredményeképpen a fülem tájékára kaptam az ütést. Felmorrantam, a fülem pedig piszkosul csengeni kezdett. Azt a mocskos... Hörögni kezdtem, az arcom eltorzult, szemeim villogtak, mint a parázs. Leszaggattam magamról az inget, majd felüvöltöttem, és egyenesen nekirontottam Vincentnek. Akkora erővel ugrottam, hogyha minden a terv szerint alakult, akkor mindketten a falnak csapódtunk. Egy ideig ütöttem és karmoltam az alhasát, ha pedig el tudtam érni akkor a vállát haraptam. Pont úgy, mint ahogy az igazi farkasok harcolnak. Jobbára felületi sérüléseket próbáltam okozni neki, ám ha túlzottan védekezett, akkor amint lehetőségem adódott, hátra ugrottam, távol tőle, hogy a következő rohamot tőle csalhassam ki...
Jött az ellentámadás. Mint egy faltörőkos, úgy jött nekem, nem tudtam megállítani, így együtt csapódtunk a falnak, ami ettől megrepedezett. Nem éppen ilyenek kibírására tervezték ezt a helyet, az biztos. Ütött, karmolt ahol ért, elsősorban a hasamat, de nem hagytam, hogy mindig ő legyen felül, a farkasomnak se tetszett, úgyhogy ő is beszállt a harcba. Kezeim karmos mancsokká alakultak, szemfogam tépőfoggá, szemeim sárgán izzottak, ahogy löktem rajta egyet, fölé kerekedtem, és végighemperegtünk a padlóm. Ami nem volt túl nagy megterhelés, tekintve a szoba méreteit. Amikor ismét olyan helyzetbe került, hogy pár másodpercig fölül lehetett, le- és távolabb ugrott tőlem. Nem adtam neki sok pihenőt, azonnal utána vetettem magam, kimeresztett karmokkal, harapásra készen, és ha nem vigyázott, akkor a nyaka bánta. A karmaimat úgyse tudja teljesen kivédeni. Elsősorban a felsőtestét cincáltam, az a nagyobb, könnyebben elérhető felület. Ha nem tudott kitérni, agyaraim a torkába mélyedtek, de nem téptem szét, nem akartam megölni. Ha sikerrel jártam, egy pillanat múlva már a szoba paramétereit figyelembe véve a lehető legtávolabb voltam tőle. Ha nem, akkor sem maradtam sokéig a közelében. Figyelmeztetőnek szántam, jelzésnek, hogy hiába van nagy szám, nem véletlen vagyok az, ami. A farkasom lelkes volt, percről percre vehemensebb, és fokról fokra mutatta meg a hatalmát, a foga fehérjét. Castor ínyére volt. Nekem is, végre valaki, akit nem lehetett fél pillanaton belül elsöpörni!
Izgalmas menet volt... Sokkal jobb volt félig farkasként harcolni, mint emberi alakban püfölni egymást. Energikus volt, nem hagyott sok pihenőt. Tudtam, hogy én is megkaptam a magamét, minden bizonnyal véreztem is, de jelenleg annyira fel voltam pörögve, hogy fájdalom, mint olyan, nem létezett a számomra. Már ugrott is felém, de nem volt akkora szerencséje, mint amikor az első taslit kiosztotta. Átnyúltam mancsai között, és keményen arcon vágtam, így a torkomat nem tudta elérni, ellenben szanaszét szántotta karmaival a hárító jobb karomat. Fincsi. Felvakkantottam, a fájdalomtól, de nem lassulhattam le... Szinte vitt magával a lendület, hogy szinte még röptében a háta mögé kerüljek. A következő mozdulat kicsit összetett volt. Megragadtam a marját agyaraimmal, de csak addig, amíg megfelelő fogást nem találtam rajta, hogy ne repüljön nyíl egyenesen tovább. Majd hátulról megragadtam a karjait, hogy tovább vihessük a lendület ívét, egyenesen az ablak irányába. ~Nesze , b*meg, mehetsz haza a saját ágyadba, sőt, vánszorogj... Remélem ripityára törik a lábad a landoláskor.~ És már vettem is az erőt, hogy egyenesen kivágjam Vincent testét az ablakon, ám ő is belém csimpaszkodott, így nem tudtam elereszteni... Együtt törtük át az üveget, és éreztük a súlytalanság édes állapotát, egész addig,amíg be nem csapódtunk a főbejárat feletti boltív tetejére. B*assza meg! Reménykedtem, hogy senki nem lát meg, és abban is, hogy a fegyveresek nem próbálkoznak semmivel... Elég idétlenül, de "köptem" egyet, és egy fél tenyérnyi szőrcafat hullott ki a számból, amit sikerült Vincent marjáról leoperálni.
Jó bunyó volt, a farkasom élvezte, és nyüzsögni kezdett. Lendülettel csinálták, de ésszel, mert nem akarta egyik sem megölni a másikat. A farkasom szeretett volna csatlakozni, de nem mozdultam a sarokból. Eljön majd annak is az ideje. Aztán a bunyó nekihevült, és közvetkező pillanatban már azt láttam, hogy mindketten repülnek ki az ablakon. - Ajjjj, ezt de jól megoldottátok! - morranok egyet, és az ablakhoz lépek, hogy megnézzem, van-e valaki látótávolságban. Most mit csináljak? Hordjam le őket? "Büdös kölkök tessék azonnal visszajönni!" Valami ilyesmi kívánkozna ki leginkább, de lehet, hogy közös erővel vennének elégtételt. - Ha valakinek még verekedhetnéke van, az dobja vissza a másikat, és ugorjon utána! - súgom ki halkan, mert nem tudom megállni, hogy legalább burkoltan be ne szóljak. Az álca fenntartása fontos, ezt nekik is tudniuk kell. Alfák, vagy mi ... Nézze meg a ... farkas. Aztán inkább azt figyelem, van-e valami pusmogás a közelben, gyorsan mozgó alak a parkolóban, esetleg nyíló ablak az épületnek ezen a frontján. Elvégre ha mást nem, az üvegcsörömpölést sokan hallhatták. De egyenlőre semmi. Igazából arra várok, Castor mit akar kezdeni a helyzettel. Mintha ő indította volna a dobást ... de miért?
Belém mart, kicsit megtépett, ahogy mögém került, felmordultam a fájdalomtól, amit egyelőre nem igazán éreztem, vagy fogtam fel. Később bezzeg sajogni fogok a fejem búbjától a talpamig... vagy legalábbis kevés testrészem fog nem-fájni. De ennyi nem volt neki elég, az ablak felé lendített. Nana, azért nem röptet csak úgy erre-arra! Belemélyesztettem a karmaimat, erősen megragadtam, így nem tudott már mit tenni, velem együtt törte ki az ablakot, hogy aztán nem túl hosszú esést követően a bejárat fölötti tetőn landoljunk az oldalunkon. Egyformán nagyot kaptunk mind a ketten, aztán lerántottam őt is, meg magamat is a földre. Ennél legalább nem eshettünk lejjebb. Szuper... Elugrottam Castor közeléből, és gyorsan körbenéztem. Nem lenne túl szerencsés, ha pillanatokon belül ellepnék a helyet a kíváncsiskodók. Villámgyorsan visszaváltoztam, így már maximum a sebeimet furcsállhatták, meg azt, hogy ilyen lazán vagyok öltözve télen. Felpillantottam Patrishára, mert hiába beszélt halkan, a farkasfülek attól még hallanak. Pimasz vigyorra húztam a számat. - Itt több a hely! - Kételkedtem a folytatásban, idekint, a hotel előtt talán mégse kéne megkockáztatni, hogy emberek is felfigyelnek ránk. Teljesen ember alakban pedig nem akkor móka bunyózni. Az Alfa felé fordultam, és zsebre tettem a kezeimet. Több sebből is véreztem, jó néhány pontom fájt, de könnyen túlélhető volt, javarészt inkább felületi sérülések voltak. De ahogy elnéztem, ő se megy ma este szépségversenyre! Bár annyira nem rángattam meg, ez csak amolyan... bemutatkozás volt, valószínűleg az ő részéről is. Ha komoly harc lett volna, halálig tartó, akkor biztos nem így állunk hozzá, és nem a hotelen belül, egy kis szobában. - Köszönöm - biccentettem jókedvűen. - A szoba tökéletesen megfelel, tartsák fenn nekem, hogy bármikor igénybe tudjam venni! - Elindultam a szörnyeteg terepjáróm felé. - A dzsekimet küldjék majd fel, címezzék a csomagot a sípálya tulajdonosának - mondtam könnyedén, és ha eddig nem állított meg, akkor a kocsim mellé léptem, és előhalásztam a slusszkulcsot a farzsebemből.
Remek érzés volt még egy emeletnyit zuhanni, ráadásul pont arra a karomra estem, amelyikből odafent még ömlött a vér... ~Van fent valahol egy szőrcsomó, azt légy oly kedves megmenteni, mielőtt a hűs északi szél el nem viszi...~ Küldtem gyorsan a gondolatot Pat felé. Remélhetőleg nem lesz nagy feladat számára kimászni és megkeresni a szuvenírt... Már emberi alakban tápászkodtam fel, és néztem bele Vincent szemébe. Nem szóltam semmit, csak harciasan villogtattam a tekintetemet. Mindketten tudjuk, hogy a harc nem azért ért most véget, mert bármelyikünk is megfutamodott volna... Ez csak bemelegítés volt, egy kis kóstoló. Előétel... Patrishának már nem is válaszoltam, tekintve, hogy minden bizonnyal nem tőlem várja a választ. Egy kissé azért lihegtem, és már kezdett belém nyilallni itt-ott a fájdalom, de pár óra és használható leszek. - Örömmel! - Kiáltottam Vincent után, amikor a kocsijához ért - Legközelebb hozhatnál egy üveg bort, vagy valami... Néhány fejkörzést végeztem, és rájöttem, hogy rohadt hideg van. Megvakartam a tarkómat, és figyeltem, ahogy az Atanerk beszáll a kocsijába, és elhajt. Addig én el nem mozdulok, amíg a látóteremben van... Azért egy baráti mosolyt, és néhány intést még mellékeltem neki búcsúzóul. Aztán felnevettem, és elindultam a személyzeti bejárathoz, megkerülve az épületet, hogy minél kevesebben lássanak olyan sebekkel flangálni, amikhez normális esetben már mentőt hívnának. Ahogy lehetett, úgy siettem fel, vissza a 101-esbe. Nem ártott volna legalább a vért lemosni magamról. - Megvan, amit kértem? Kérdeztem Trishától, majd a mosogatóhoz léptem, és langyos vizet eresztettem, hogy minél előbb lemossam a vér nagyját.
Nem jönnek vissza, lecsúsztak a talajszintre. De legalább nem folytatták tovább. Vinc búcsúzik. "A dzsekimet küldjék majd fel," Csak egy pillanatban telt felkapni a dzsekijét, és utánavágni, hogy csak úgy süvített a levegőben, és meg semmi állt a másik alfáig, ahol a fején landolt. ~ Nehogy megfázz hazafelé ... ~ küldtem utána. Aztán Castor rendelkezése hallatszott. ~ Máris keresem. Elegánsan lehuppantam a tetőre, és már szagról azonnal tudtam, hol van a kis szöszmösz. Lecsaptam rá, és ekkor nyílott ki az első ablak. Mint a villám ugrottam vissza a szobába. Odabenn körülnéztem, szemügyre véve a pusztítást. A falak, a padló ... Ezt a szobát nem fogjuk kiadni egy ideig, de sebaj, Vinc úgyis lefoglalta magának. Castor lépett be, és végignézhettem rajta sérülésügyben. Elég jól ki volt csipkézve, de komolyabb baja nem esett. - Igen. Ő már kissé megnyugodott, kitombolta magát, és viszont csak izgatott lettem, és két apró ugrás nem lohasztotta le a kedvem. A farkas nyugtalanul fészkelődött.
Ahogy mostam a karom, csípett a víz. Fel-felszisszentem, és a bajszom alatt káromkodtam egy sort. Marhára remélem, hogy Vincent is hasonló jókkal tért vissza a barlangjába. - Köszönöm, azt majd elviszem a Protektornak. Tedd bele egy pohárba, vagy valami. Ne szorongass ilyeneket, még a végén elkapsz valamit. Mondtam, majd fogtam egy konyharuhát, és felitattam a vizet a bőrömről. Megfordultam és a nőre néztem. Egy kissé értetlen kölyök fejet vágtam, majd elmosolyodtam. - Nem bírsz magaddal, Trish? Kérdeztem mókásan, majd mintha mi sem történt volna, röviden felnevettem. A sarokba dobtam a használt konyharuhát, aztán odaléptem a nőhöz, és finoman megfogtam az állát. Az izgalma ott pulzált a bőrömön. Valahogy csillapítani kell, igazán megérdemli a mai este után. - Ígérem, jó leszek, és nem kezdek bele a hangulatingadozásba, ha megmondod, hogy mit szeretnél. Nem vagyok fáradt... Mondtam őszintén. Tényleg nem éreztem fáradtságot, egyszerűen csak elégtétellel töltött el, hogy mondhatni sikeresen vívtam meg ezt a kis játékot a másik alfával.
Elcsomagoltam a véres szőrcsomót, ahogy kérte. Szóval erre kellett! Ravasz. A következő szavak kínosan érintettek. Elég ritkán volt eddig úgy, hogy nem tudtam helyre tenni a farkasom, vagy nem tudtam kiélni a vágyaim. Mindig volt valaki, aki rossz fát tett a tűzre, vagy egy kölök, akinek nem ártott egy kis extra kiképzés. De itt ilyen nem volt, és ehhez jött a költözés, az elmúlt napok fejetlensége, az, hogy egy csomó posztra nincs ember, a civil személyzet felkészítetlen ... Szóval feszültség eddig is volt elég, bár csak az emberi felemet érintette. De most felborzolták a farkast, és én túl hajszolt voltam ahhoz, hogy megnyugtassam teljesen, és melléje még el is szoktam attól, hogy ilyen helyzetben el kelljen nyomnom. Castor persze kitűnően szórakozott, és ettől durcás kifejezés ült ki az arcomra, mert rosszul esett a nevetése. Én most tényleg mindenben a keze alá dolgoztam, ő meg mulat rajtam. Aztán hozzám ért, közelebb jött, és minden rendeződni kezdett hirtelen. - Most már jobb. Az a Trisha, aki vendégül látta Castort a szobájában még Chicago-ban most elfordult volna, é tartja magát. Önmaga megbirkózik a farkas maradék izgatottságával, és eltereli a témát valamerre, talán az őrzők felé. De az a Trisha, aki itt volt, kétszer vesztette el a talajt a lába alól igen rövid időn belül, és még mindig nem fogott itt újat, sem a városban, sem a klánon belül, még a neve sem az övé, azt csak most szokja, és szereti meg. Na, ez a Trisha nem fordul el, bár szívesen lehajtaná a fejét, de azt sem lehet, mert tartják az állát. De Castor viszont kezd kinyílni, és sokkal nyugodtabb. És most tényleg olyan energiák áradnak belőle, amikben jó lubickolni. - Te jobban érzed itt magad? Mégis a terelés fog működni? Nem, csak éppen nem tudom mit kérhetnék. Amit szeretnék, azt, hogy itthon érezzem magam, még Castor sem tudja megadni.
A közelségem jó hatással volt rá, és én pont ezt akartam elérni. Most, hogy eljöttünk abból a fertőből, talán azok a képességeim is kivirágoznak majd, amiket a szenny eltömített a zajos városban. Ha jobban belegondolunk, akkor ez mindenképpen a mi hasznunkra vált. Finoman elengedtem a nő állát, majd némi csend után feleltem a kérdésére. Ha nem akar egyenes választ adni - hát ne tegye. Nekem tényleg az volt a célom, hogy a kedvében járjak, és ha ez azt jelenti, hogy kitér a kényesebb válaszok elől, akkor én fejet hajtok előtte. - Azt még nem tudom, hogy jobban-e. Az biztos, hogy másként. Más itt, mint a nagyvárosban. De minden hátránya ellenére úgy érzem, hogy csak nyerhetünk az ittléttel. Feleltem a kérdésére, és egy kicsit eltávolodtam tőle. Ha kívánja, majd közelít. Keringőzhetünk kissé, legalább én is tudni fogom, hogy akkor most hányadán állunk a tereléssel, valamint megbizonyosodhatok a közelségem hatásairól. Vajon megint nyugtalanabb lesz? Vagy ennyi elég volt? Valóban érdekelt, hiszen ezt a jelenséget újra meg kellett tapasztalnom, megtanulnom, hogy mennyire működik. Az évek alatt teljesen elfelejtettem az ilyen dolgokat. - Te mit gondolsz? Kérdeztem vissza, hátha válaszol. Persze érdekelt is a véleménye, de kíváncsi voltam, hogy visszük-e tovább a szálat, vagy esetleg visszakanyarodunk a kérdésemhez.
Persze, hogy rosszul esett, ahogy ellépett. De már nem lettem izgatott, inkább olyan éhségféle lett úrrá rajtam, éheztem a közelségét. Annak idején Philippe-el más volt. Beharapott, a mentorommá vált, és már eleve szerelmes volt belém. Én meg egy kölyök voltam csak, akitől senki nem várta el, hogy túl sok önuralma legyen. Zabolátlanul lehetett figyelmet és törődést kérni, s innentől senki máshoz nem is kellett fordulnom ilyesmivel. Ő mindig ott volt nekem, és ő neki. De most ő nincs. Barátok sincsenek. Castor szavaira figyelek inkább, minthogy ebben még jobban belecsússzak. - Ez a vidék közelebb van a farkasunkhoz, azt hiszem. Jaj, és akkor most társalogni fogunk? És ha nem ezt akarom, akkor mit? Jó lenne hozzábújni. Nem tudom, honnan jött ez a vágy, de már a gondolat is valahol eretnekségnek tűnt, csak azt nem tudom miért. Ettől az ambivalens érzéstől aztán zavarba jöttem, és a farkas megint felélénkült. ~ Holnap telihold ... csak kibírom már ... holnapig ... De akkor jobb lenne menni ... nem akaródzott. És amikor ő ilyen kedves, és barátságos, ugyan hogyan választhatnám a megfutamodást? Egy tétova lépés Castor felé ...
Igaza volt. Én is ezt éreztem, amióta csak betettük ide a lábunkat. Csak egyelőre még azzal a tudattal nem barátkoztam meg, hogy ez most egy darabig így is fog maradni. Nem ülhetek fel az első gépre, és mehetek "haza" a lakosztályom üvegfalai közé. Be kell érnem egy lakás faburkolatú otthonos melegével... De nem pont arra válaszolt, amit kérdeztem, illetve kérdezni akartam. Lehet, hogy én nem voltam elég egyértelmű. Lehet, hogy ő nem akart közelebb engedni magához, beereszteni az érzelmei közé, s bármennyire is furdalt a kíváncsiság, valahol meg tudtam érteni, ha kirekeszt. Vártam, hátha még folytatja a helyzetleírást, de erre nem került sor. Megint zavart éreztem körülötte, amelyet egy lépéssel próbált enyhíteni. Akármennyire is vágta a fejemhez, hogy labilis vagyok, és hogy nem tud rajtam kiigazodni, az igazság az volt, hogy én sem nagyon rajta. Csak ellentétben vele, én nem fecséreltem se időt, sem pedig energiát arra, hogy azt fejtegessem, vajon miért ilyen. Jó, persze, minden bizonnyal benne van az én viselkedésem, de nem erre akartam kilyukadni. Engem pusztán a jelen érdekelt, az együtt töltött idő minősége, és az, hogy jó volt így. Akkor is jó volt, amikor a veszekedés után egymásnak feszültünk, és bekapcsolt a mikró. Akkor is, amikor előtte masszírozta a hátamat, sőt, még a veszekedés is jó volt, mert legalább olyannal történt, akiben volt némi kihívás, és nem lehetett azzal győzelmet aratni, hogy "Én vagyok az Alfád, úgyhogy nekem van igazam". - Gyere ide. Nyúltam felé az egyik kezemmel, majd ha elfogadta, akkor magamhoz húztam, és ezerrel koncentráltam arra, hogy tényleg jó legyen, harmonikus és megnyugtató, ahogy egymáshoz értünk. Valljuk be, egy kicsit élveztem is, hogy megvilágosodtam, hogy erre is képes vagyok. Lehet, hogy az egyébként is hatalmas egómat még jobban megdobja majd az eset, de ennyi még belefér. Halkan és kérlelően szóltam hozzá, igyekeztem vokálisan is nyugalmat és békét sugározni. - Mondd el, mit akarsz. Menjünk valahova? Maradjunk itt? Fel akarsz menni a szobádba, és holnap estig ki se mozdulni? Csak mondd el. Nem kell dolgoznod sem, ha nem akarsz...
Úgy tűnik az az egy lépés elég volt. Nem kellettek szavak. Az első pillanatban kicsit elszégyelltem magam, amiért rájött, aztán viszont megkönnyebbülve bújtam hozzá. A farkas majdhogynem dorombolt, mint egy macska. - Ez így tökéletes. Kit érdekel, hogy hol vagyunk? Felőlem a holdon is álldogálhatnánk. elmenni? Hová? Minek? Ó, dehogy nem kell dolgozni. Három megrendelő ígért holnapra szállítást ... Nem, ez most nem érdekes, ezt majd holnap megoldom. Most MOST van, és semmi más. Éreztem már ezt, amikor megharapott. Akkor nem voltam zavarban, hiszen erre készültem napok óta, még ha nem is tudtam, pontosan milyen formában kerül rá sor. Akkor vágytam rá, hogy megtörténjen, mert a falkához tartozást jelentette, és az kellett. Hogy ezen felül személyesen mit jelentett, az elsikkadt. Azért mégiscsak valami konstruktívabbal kéne előállni, minthogy ez így tökéletes, és akkor álldogáljunk ...
Szeretettel fogadtam, és örültem a helyzetjelentésnek. Átfogtam a derekát, és összekulcsoltam az ujjaimat a háta mögött. Éreztem, hogy megnyugszik. Amíg ott álldogáltunk, volt alkalmam végignézni a szobán. Elég érdekesen hatottunk ott, békésen egymásba gabalyodva a romhalmaz szoba közepén. A vérszag, és Vincent bűze még nem tűnt el, hiába volt automatára állítva a szellőzés... De így már olyan távolinak tűnt az egész, mintha nem is most történt volna, hanem órákkal ezelőtt. Észre sem vettem, hogy a harci diadal mikor vált köddé. Persze ez már nem is nagyon számított... - Én elálldogálok itt veled reggelig... Ugrattam egy kicsit, aztán arra gondoltam, hogyha ennyire döntésképtelen, akkor talán nekem kellene kitalálnom valamit. De mégis mit? Igazság szerint, ha saját magamra gondoltam, akkor egy zuhanyért könyörögtem volna, de jelenleg, ha őt nem zavarja a vér és a bűz, akkor annyi baj legyen. Volt már rosszabb is... És most, hogy ez szóba került, ahogy lefelé lógattam a karomat, éreztem, hogy a vérzés újra megindult egy kicsit, és csiklandozva csurgott le az alkaromon. - Franc... Húztam el a számat egy kicsit, majd kibontakoztam az öleléséből. De csak annyira mentem messzebb, hogy a kettőnk arca közé emelhessem a karomat. Megszemléltem. Mély volt a seb, valószínűleg még szivárogni fog. A nadrágomba töröltem bele, aztán kifújtam a levegőt. Elhatároztam magam, és már megint nem tudtam, hogy honnan szállt meg az ihlet. Felkaptam Patrishát, s bármennyire ellenkezett, én tartottam tovább. Lázonghatott a hatalmas büszkesége, de ő most egy nőstény volt, én pedig az ellentmondást nem tűrő hím, aki felette áll. Bevittem a hálószobába, és az ágyra tettem óvatosan, majd visszamentem és becsuktam az ajtót, hogy ne jöjjön be kintről a hideg. - Semmi rosszra nem készülök! Emeltem fel a kezeimet védekező állásba, majd mellé másztam az ágyba, és lefeküdtem. Felé fordultam. - De vízszintbe csak tovább bírjuk... Elmosolyodtam, és ha még nem viharzott ki a szobából felszegett fejjel, akkor felé nyúltam, hogy magam mellé húzzam.
Persze, álldogálunk ... reggelig ... marhaság, de azért egy pár perc tényleg jól esne. De hirtelen szemrehányást tettem magamnak, amikor megláttam, hogy még mindig vérzik. Ezzel kéne törődni, még ha tudom is, hogy begyógyul pár óra alatt. Most akkor is sebesült. És akkor felkapott. Nem tiltakoztam, mert nagyon meglepődtem. És nem is igazán akartam. De tényleg az a bizonyos érzés viharzott át rajtam: meghűlt az ereimben a vér. Nem, nem ijedtség volt, csak a kiszolgáltatottság érzése, de nem a rossz ételemben. Mikor letett az ágyra még inkább a döbbenet és az izgatottság dominált, mire visszafordult, és mentegetőzött, majd tréfálkozott, én is mosolyogtam. - Kényelmesebb. És nincs hideg. Aztán gátlások nélkül hozzábújtam, és a vállára hajtottam a fejem. - Most nem is nézek ki belőled semmi rosszaságot. Olyan kisimultnak érezlek ... és hatalmasnak ... Nem, ez nem a nyalizás helye. Most tényleg így érzem. Én egyre inkább azt remélem, hogy jobb lesz itt nekünk. Ha Castorban ezek a változások nem csak ideiglenesek, akkor virágkor köszönthet a falkára. Az immel-ámmel lelkes fanyalgókat elhagytuk, és a társaságot felvillanyozzák az új kihívások. Az alfa pedig magára talál. Szinte túl szép, hogy igaz legyen.
Remek volt, hogy ennyire gördülékenyen haladtak a dolgok. Igazság szerint ha faképnél hagy, akkor sem törtem volna magam túlzottan. Nem kívántam több feszültséget elviselni a mai nap folyamán. De nem volt szükség arra, hogy ilyeneken töprengjek, mert minden simán ment. Igen, valóban nem volt hideg. Akkor aztán pláne nem lesz, ha idefekszik, és egymást is melegítjük. Láttam, hogy mozdulni készül, így óvatosan hanyatt feküdtem, hogy oda tudjon kucorodni. Pont úgy feküdtünk, hogy a bal oldalamon lehetett, így gond nélkül fekhetett a vállamra, kezemmel pedig cirógathattam a nyakát és a állát. Nyugodtan és egyenletesen lélegeztem. Kicsit bele is szédültem, annyira szokatlan volt, hogy minden zavartalan körülöttem. Csak mosolyogtam a megszólalására. Egyébként is kinőttem én már abból, hogy faljam a nőket. Volt sokkal fontosabb dolgom is, a feszültségemet pedig nem a szexualitásban vezettem le, hanem az erőszakban... - Ritka pillanat, becsüld meg - szorítottam egy kicsit rajta - Tudod mi az érdekes? Én pont nem érzem magam hatalmasnak. A kisimult még oké, de a hatalmas... Mondtam hitetlenkedve, hiszen... Hiszen ez olyan átlagos dolog volt,nem? Az ember elvégzi a munkáját, aztán hazatér,megnyugszik és alszik. Az Alfa képembe nem nagyon fért bele az, hogy gondok nélkül heverésszek valakivel. - De te se vagy olyan, mint szoktál... - vontam fel a szemöldököm, miközben a sötét plafont bámultam, és automatikusan Trisha bőrét cirógattam - Én már elképzeltem, ahogy sértetten kivonulsz, hogy mit emelgetlek, és már megint nem vagyok normális... Piszkáltam egy kicsit játékosan. Na ha ezt most a szívére veszi... Nem akartam bántani, de tényleg. Mintha mindkettőnket kupán csaptak volna, és az utóhatásaitól szédelegtünk volna, mint a legyek.
Ezt nem is hiszem el, hogy itt heverészünk ilyen békésen. - Az korábbi tapasztalat. - intéztem el a hatalmasság kérdését könnyedén. Megbecsülöm én, hogyne becsülném meg ezt a pillanatot, de azt nem akarom, hogy ritka legyen. És Castornak is lehet jót tenne, ha mostanában gyakrabban előfordulna. Még ha nem is pont az oldalamon. A megjegyzésre elnevettem magam. - Ha az energiák, amiket érzek felőled, nem lettek volna összhangban a cselekedeteddel, akkor bizony megkaptad volna. Nem, ebben nincs semmi különös. Ő az, aki most sokat változott. És ekkor megértettem, hogy akar változni, hogy ez nem csak a környezet, hanem akarat is, és hogy tán miattam van. Ez egészen furcsa érzéseket generált bennem. De én is változtam, ez tény. - Valahol ugyanabban a cipőben járunk, csak én még nem csúsztam bele teljesen, és nem is akarok. Te meg már kifelé lábalsz. Én is összezavarodtam, mert túl sok minden változott túl gyorsan. És nincs nagyon semmi stabil támasz köröttem. Vagy legalábbis nem volt ... eddig.
Felhorkantam a "korábbi tapasztalat"-ra, de azért jól esett. Szeretem, ha hízik a májam, ráadásul Trisha őszinte volt. Nem azért mondta, mert épp rettegett tőlem, vagy bármit is el akart volna érni. És ez jól esett... Mi van velem? Azért fontos megjegyezni, hogy akármennyire természetesnek és nyugodtnak tűnt a helyzet, azért furcsa volt. Meg az is, hogy képes voltam emberi tetteket is végrehajtani. Bár azért ebbe kicsit belekötnék... Nekünk, farkasoknak sokkal erősebb az összetartozás érzetünk, mint egy egyszerű embercsoportnak. Most nincs a nyakamon tucatnyi degenerált, nyafogó kölyök, akik ezt az egységet szét tudnák robbantani. Éppen ezért felerősödött minden. Pont ebből kifolyólag, hogy szükségünk van egymásra, a büntetés is keményebb azok felé, akik ezt az egységet bármilyen módon veszélyeztetik a jóváhagyásom nélkül. Kezdtem megérteni a mechanizmust... - Akkor lehet, hogy most középen találkozunk? Kérdeztem a cipős hasonlatára. Az pozitív, hogy úgy látja, hogy kifelé lábalok. De azt nem akartam, hogy ő még jobban belecsússzon. Jelen helyzetben pedig tökéletesen eltökéltnek éreztem magam ahhoz, hogy kijelentsem, nem is fogom hagyni, hogy mélyebbre süllyedjen. - Te nagyszerű farkas vagy, Trish. Sok dolgot tisztelek benned, ahogy gondolkodsz, és ahogy hozzáállsz a dolgokhoz, akkor is, ha épp készülök leharapni a fejedet. Próbáltam kedveskedni neki, hogy még jobban megbizonyosodhasson afelől, hogy kezdek magamra találni, és talán most minden eddiginél jobban alapozhat a személyemre. - Erős vagy, megfontolt, és borzasztóan aljas tudsz lenni. Ez a kedvencem. Megint megszorítottam, és mosolyogva bámultam bele a sötétbe. Az éles fájdalom kissé felerősödött a karomban, a halántékom, ahova a pofont kaptam, pedig lüktetni kezdett. Ösztönösen lehunytam a szemem, bár egy kicsit már kapkodtam a levegővételt. - Remélem nem kell mindig darabokban hevernem ahhoz, hogy ilyen jól kijöjjünk. Holnap telihold. Megyünk macit ölni? Kérdeztem kissé kéjesen, amely egyrészt ösztönös volt, másrészt próbáltam elterelni a figyelmemet a harci sérüléseimről.
Kezdőlap
