◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Ha most hosszas előadásba kéne kezdenem a zenéről, szerintem éveket öregedne mellettem. Minden tapasztalatot, élményt, érzés, még a Vérvonalam képességével se tudnék átadni neki, nem hogy beszélni róla. Az életemet mindig is áthatotta a zene, az én részem, Farkasom, természetem vele járója. Gyermekkorom, háborúim, rádiós múltam, világjárásaim, szeretők és gyűlölők sokasága... alig van élet pillanatom, amihez ne kötődne zene. Meg aztán, druidaként a zene Isteneimhez és a Szellemvilághoz is hozzáköt, de azon a kis kölykön kívül nem nagyon akadna manapság, aki ezt megértené. Akadt, de azok már halottak. - Tudom, hogyne tudnám. - mosolygok magam elé. Ha egyszer megadatik, s nem a Valhalla kapui közé kerülnék, hanem újjá születésre ítéltetek, biztos, hogy zenétől terhes életet akarnék, mint amilyet most élek. Csendesen nézem mozdulatait, ahogy vetkőzik. Vonalain kecsesek, mégis, erőről árulkodnak, és felettébb sexy testtel rendelkezik. Edzésben vagy kislány. Méghozzá milyen edzésben! Elismerően füttyentek egyet, persze ez nem illendő dolog, de farkas vagyok, hím farkas, és szerintem azért büszke az adottságaira, legalábbis nem jön zavarba, hogy vetkőzni kell, sőt, büszke arra, amit elért. Hát, lehet is! Nem azért, mintha én nem lennék kondiban, amióta csak Bestiám velem van, életem csak tanulásból, és edzésből állt, meg aztán a kovács mesterséghez is társul az erő és izomzat, de ennek a nőnek a teste! A 10 legszebb vászonom közé kerülne, ha lenne ilyen listám. Szóval, a füttyentésem szerintem még bóknak is elmehet. Öröm lesz dolgozni rajta. Persze, máshogy is szívesen megdolgoznám, de... Natan, dolgozz! Határozottan viszem fel a toll vonásokat, csendben dolgozom, csak a rádió dallamai keringenek körül a szobában, mikor kérdez. Általában a vendégeim halandók, s ők helyettem is beszélnek, így én ilyenkor csak hallgatok, de mikor hasonlóan csöndes a vendég, csak olyankor esik le, hogy milyen némán dolgozom. Persze, ez nem gond, ha dolgozom, akkor dolgozom, és arra koncentrálok. Hiába nő, hiába farkas, hiába gyűrném vele össze a mellettünk lévő ágyon a lepedőt nagyon szívesen, ha dolgozom, akkor semmi más nincs a szemem előtt. - Már egy ideje. De akad még pár felfedezésre váró hely a számomra. Pl. ez a hotel is. - mondom csendesen. Ja, most vagyok először Benn! egy Falka területen, mióta itt vagyok a városban. Persze, most ezt nem úgy mondom, hogy mint egy idegen, felfedezni akarom a területüket, és persze könnyen félre érthet, de szó sincs bennem ilyen dolgokról. Csupán így akartam jelezni számára, hogy ezen a helyen most vagyok először. És hát, egy Falka, még ha dolgozni is megy hozzájuk egy idegen, akkor sem szívlelik túlzottan. Nem hiába van felhúzva a pajzsom. - És ön? Már rég itt él? - kérdezek vissza, ahogy folytatom a rajzolást. - Vagy itt harapták be? Nem fogom bántani, és én se tartok attól, hogy esetleg nekem esne. Farkasok vagyunk, akik hétköznapi dolog miatt kerültek egymással kapcsolatba. Ennyi. Beszélgetünk, és most nincs bennem semmi olyasmi, hogy ártani, titkolózni akarnék neki. Nem vagyok óvatos, pajzsom kis rése nyitott, hogyha esetleg mentálisan beszélne inkább, halljam. Kezem fürgén rajzolja rá a képeket, s egy fél óra se telik bele, mikor kiegyenesedek. - Oké, maradjon még így. - a székemet átviszem a bal oldalára, s a félbehagyott, hosszabb gyökeret kezdem folytatni, amit szép ívekkel rajzolok a derekára. - Jó, most kérem egyenesedjen ki, s egy kicsit húzza lejjebb a nadrágot. Megvárom, míg szabaddá teszi a bőrét. Persze akaratlanul is, de keblein végigsiklik a tekintetem, de nem nézem olyan sokáig, hogy rosszul érintse, vagy zavarba jöjjön, amint készen van, folytatom is a minta rajzolását. Közelebb hajolok a bőréhez, s rajzolok. A medence csontjáig húzom végig a gyökeret, néhány kisebb elágazással, s kecses hullám vonallal fejezem be, hogy aztán újra kiegyenesedjek, s megvizsgáljam, felállok, körbe járom, azután bólintok, hogy menjen a szoba tükréhez, és nézze meg az alkotást.
Szemöldököm összerándul egy aprócskát, amikor Natan elismerése megüti a fülemet. Nem hibáztatom érte, szerencséje van, csak Ő nem tudja. Szinte mindig takarásban van a testem egésze, a ruháim vonalai árulkodnak csupán, hogy amikor sorba kellett állni, nekem kétszer is sikerült, és nem is sajnálták az osztogatni valót. Mutogatni azonban szándékosan sosem mutatok semmit, soha nem is volt szokásom, az üzlet az ami az első, és amit elérek az ne a szépség vagy épp a melltartó kosarának mérete határozza meg. - Nem olyan rég, most érkeztünk a városba, ezért is kérdeztem, ha a Hotelben járt volna arról tudnék - és ebben most minden benne volt, hisz tudhatja, hogy kik érkeztek nemrég a városba, és ha ehhez hozzáadja az előző mondatot, azzal is tisztában lehet most már, hogy nem akárki van a kezei között. -Itt? Nem. - ezzel ennyi is, nem kötöm az orrára hogy háromszázadik évemet taposom. - Nem járt még itt, mégis bemerészkedett a hotelba és nyugodtan dolgozik. Tehát vagy őrült vagy magányos és nincs mitől tartania. Érdekel... Mondatomban leheletnyi a hatásszünet,felállok, gerincem íve tökéletes. Egy percre odalépek a szobabútor ajtaján levő egész alakos tükörhöz. Tenyereim a pár lépés alatt elfedik a kebleim, mindkét oldalról megnézem az eddig elkészült művet, amiben én még nem sokat látok, de biztosan Natan már maga elé képzelte a befejezést. A nadrág lejjebb húzása azonban az egyébként is hiábavaló próbálkozást, hogy bármit is takarjak teljesen feleslegessé tette. Hosszú hónapok óta Natan többet látott belőlem, mint bárki a közelemben. Kezem visszasiklik a helyére, utolsó pillantást vetek a tükörre, majd enyhén kicsavarodva, ha hagyja, elkapom Natan pillantását. Jégkék íriszeim szinte belehasítanak az övéibe. Egy lendülettel szembe fordulok vele, állom a nézését, és bár melleim ismét kitöltik az ujjaim formálta kosarat, egyenesen visszasétálok hozzá...
-...őrült vagy magányos?
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Szavaira csak egy futó mosoly táncol végig a számon. Hehe, ha megtudja, hogy jövök, azt valószínűleg nem csak ő tudná. Ha én azt akarom, akkor az egész város hírt szerez róla. De mivel tisztában voltam, hogy erre két Falka is téblábol, a csend mellett döntöttem. Meg aztán, a vihar érkezését mindig néma csend előzi meg. - Bizonyára. - felelem, meghagyva így őt abban a tudatában, hogy nyeregben van, s csak adja elő nyugodtan a vezetőt. Nem izgat a pozíciója, engem az ilyesmi max az Alfákkal, Atanerkekkel kapcsolatban érdekelt. Meg talán a Suttogók. A többi ilyen hatalmi dolgot magasról letojtam. Az, hogy anno a Falkámban betettek mindenféle helyre, még az sem izgatott túlzottan, max a Farkasok hozzáállásából és közvetlenségéből éreztem, hogy no, itt egy Testőr. Nem lep meg a tömör válasza, nem is várom el tőle, hogy ilyen témában elengedje magát. Ám a folytatásra csak szélesedik a mosolyom, de inkább a rajz utolsó simításaival törődök. Mikor végzek, figyelem mozdulatait, s felettébb tetszik, hogy a testével ilyen finoman bánik. Még ha nem is akarattal, bár... ki tudja? Akkor veszem észre magam, mikor szemei az enyémbe fúródnak, majd visszasétál elém. Keblei takarásban maradnak, de igencsak felcsigázza a képzeletemet ez a kis nőstényördög. Nehéz dolog így... koncentrálni. Koncentrálni arra, amire szeretnék. Nem panaszkodom, szó sincs róla. Tetszik a kiscsaj, és tetszik az is, ahogy előadja magát. Enyhén megdöntöm a törzsem, továbbra is ülve maradok, de egy pillanatra sem fordulok el a magával ragadó pillantásából. Arcom kissé közelebb kerül az övéhez. - Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, mindkettő? - kérdezem még mindig mosolyogva. Nem félek attól, ha ránk rúgják az ajtót, nem félek olyanoktól, akik csak a szájukat járatva hősök. Nehéz megijeszteni egy olyan Bestiát, aki háborúban született, s egész életén át csak a csaták, s harcok éltették. Mindig is szerettem kockáztatni, és ami nem öl meg, abból csak jól jöhetek ki. Persze, lehet óvatosabbnak kéne lennem, hisz a zárt pajzson keresztül még azt se tudom, pontosan milyen erős, mennyi idős... még az is lehet, hogy az Alfa valamelyik játékszerével szórakozom, vagy valamelyik nagyobb korcs kölykével, esetleg pont magával egy nagyobb korccsal. De ez mióta szokott érdekelni engem? - Nos, ha megtenné, hogy visszaül, folytatnám. - nézek még mindig mosolyogva a szemébe.
- Folytassa csak - helyezem vissza magam kényelmesen, immárom lehajtott fejjel, lecsukott szemmel. A nyugalma épp annyira tetszik, mint amennyire idegesít. Az hogy ennyit engedek magamnak, csak annak okán lehet, ahogy Maya is mondja, mert nem volt a falkában, sőt a közelemben sem olyan hím akivel bármit kezdeni tudtam volna az utóbbi fogalmam sincs már hány hónapban. A baj, ami zavart, hogy egész életemben nem volt említésre méltó, de még sajnos nőstény sem. bezzeg Maya, neki jutott bőven a szerelemből... Míg szemhéjamat belülről nézem, hagyom, hogy Natan folytassa, ha akarja skicceléssel, ha akarja fertőtlenítéssel én hagyom dolgozni. - Nem lehet mindkettő. Nem kell mindenkinek tudnia, elég ha legbelül tartozik valahová vagy csak néhányan tudják, de akkor is...a magányosság pedig egyértelmű, bár akkor nem irigylem. Tagadhatja, de mindenkinek szüksége van a "családjára". Miért harcolna egyedül valaki, ha tartozhat valahová? Csapatjátékosnak nevelt Dante, még ha elboldogulok egyedül, akkor is. Natan bárki legyen is, úgy tűnik értékes tagja lehetne egy falkának, hacsak nem az is valahol. Ezt én nem tudom megállapítani. Akár Castorhoz is köze lehet. Sajnálatos dolog, hogy nem hozzánk tartozik. Valamiért jólesik a közelsége és kezdhetnék is vele valamit talán, de így? Akárkivel nem. Első a biztonság, utána jöhet a szórakozás. Nashvilleben még megtehettem, hogy titokban eljárkálok, de a jelenlegi helyzetben, hacsak Dante nem adja áldását egy idegenre, én ugyan elkerülök mindent. Senki sem biztos abban, hogy épp kivel fut össze, bárki lehet informátor...A falka mindenekfelett Colette...ezt tudatosítottam magamban. - Honnan érkezett? Az a baj, hogy maga a helyzet kényes, még akkor is ha munkáról van szó. Választásom nem volt, üzletet kötni nem mehetek mindkét karomon tetoválással, maradtak a jól takarható részek. Eszem ágában sincs kihívni magam ellen a sorsot, mégis Natan előtt ülve, most már lassan a farmernadrág takarása nélkül, nem lesz mit levennem magamról. Hazudnék, ha azt mondanám nem fordult meg a fejemben, hogy alkalomadtán ne gabalyodjak vele össze, de a józanságomat meg kell őriznem. A beosztásom túl nagy felelősséggel jár, hogy pont én legyek az, aki veszélybe sodorja a többieket. Szépen lassan csúszunk át a délutánba, az idő repül, Natan pedig dolgozik, ami eddig nem volt kínos, most kezd azzá válni. A fájdalom ezúttal jól fog jönni, eltereli a figyelmemet, remélhetőleg annyira, hogy míg zenét hallgatva próbálok ellazulni a fejemben nem születnek majd fantáziák, melyek úgysem valósulhatnak meg. A hím tetszése csak ront a helyzeten, de neki van ebben rutinja és könnyebben elvonatkoztat attól, hogy majdnem meztelenül nyújtózik előtte egy nőstény, aki egy rajzolt fa gyökere miatt, most már hátulról a nadrágjába is kénytelen volt belátást engedni. Nem lesz ebből baj, ha nem érzi meg, hogy az én fejemben is megfordult az, ami nyilvánvalóan az övében is.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Mikor újból elhelyezkedik, s lehajtja fejét, a már összerakott gépet veszem kezembe, s az eddig az asztalon pihenő fekete dobozért nyúlok. Kinyitva, ezüst tűk vannak benne, amik ugyanúgy néznek ki, mint egy átlagos tetováló tű, csupán ezüstből készültek. - Megkérdezném, Fakír Vérvonalú-e, Miss Emerson. Csak azért kérdezem, mert akkor olyan tömény ezüst hegyet választok. Tudja, Farkasok tetoválásánál mindig ilyennel dolgozom, így kb. olyan, mintha egy embert tetoválnék. Talán csak annyi, hogy jobban fog fájni a kelleténél. Vagy ha úgy érzi, a normális heggyel is dolgozhatok. Megvárom, mit mondd, s ha nincs ellenére, akkor az egyik erősebb ezüst tű hegyet teszem a gépbe. De mielőtt nagy lendülettel nekiesnék a bőrének, szép óvatosan belemasszírozok a bőrébe némi krémet, amitől zsibbadó érzése lehet. Saját készítésű lazító kenőcs, fertőtlenít (bár Farkasok esetében értelmetlen), s segíti elviselni a fájdalmat. Rutinosan masszírozom a hátát, s simítom bele a bőrébe a kenőcsöt. Gondolataimat a munkára összpontosítom, s igyekszem nem kellemes gondolatokra terelni a figyelmem, mert hát azért tegyük hozzá, nekem is hiányzik, hogy nővel legyek már. Mostanság nem került a mancsaim közé se kurva, se egy éjszakás kaland, se semmi, és már egy ideje érzem, hogy ki vagyok éhezve. A kenőcs finom gyógynövény illata kezdi belengeni a szobát, mintha csak valami füstölőre gyújtottunk volna. Izmai szép lassan elernyednek tenyereim alatt, s mikor érzem, hogy ellazult, s a krém is beivódott, kesztyűt húzok a kezemre, egy apró kendőt veszek kézbe, meg a gépet, s nekiállok a varrásnak. Halkan zakatol a gép, ahogy dolgozom. - Nem tagadom, jó a család. Mármint, ha van. A Falka létnek is megvannak az előnyei. Ha egyedül van a Fenevad, az se rossz. Kinek mi. Tudja, bárki bármit állít, egy lélek legbelül, ahol a legnagyobb háborúkat vívjuk, egyedül van mindenki. Ott senkire se számíthatunk. Mindenki csak saját magáért harcol. A felesleges festéket letörlöm, s utána folytatom újra. Szerettem Californiát, s az ottani Falkámat, szerettem ott élni, szerettem azt az életszakaszom. De elmúlt, nem vagyok köztük, bár ha visszamennék, valószínű, hogy tárt karokkal várnának. Mindenki másképp vélekedik ezekről a dolgokról. Nekem meg igazából mindegy. Bármi van körülöttem, igyekszem kihozni a legjobbat az egészből. Számomra mindegy, hogy miért küzdök. A küzdelem, a harc a lényeg. A magam szórakozása. - Fairbanks előtt Olaszországban tanyáztam. - mondom kérdésére a választ. - Szép hely, bár egy kissé... hogy is mondjam csak. Érdekes népek laknak manapság arrafelé. És ön? Járt már Európában? Az idő csöndesen döcög, én viszont még a colámba se kortyolok bele, folyamatosan dolgozom, hacsak nem kér szünetet. Sokszor van úgy, ha belefeledkezem egy-egy alkotásba, szabályosan rám kell szólni, hogy 5 perc szünet, mert a vendég pihenni szeretne! A derekánál viszont megállok egy kicsit, kiegyenesedek, hogy lássam, eddig hogy állunk. A hold fázisok, a lombkoronák, s a törzs félig kész, már csak be kell fejezni, s aztán jöhetnek a gyökerek. Na, egész jól bírja. Csodásan fest, ahogy így van a székben, s a tetoválás csak még szebbé teszi ezt az összképet. Eljátszok a gondolattal, hogy mögé ülök, s kedvesen csókolok bele a nyakába, míg kezeim a melleire fonódnának... hmm... milyen finom is volna. Meg ami utána következne! Az milyen finom volna. Nem most kéne elvesztenem a fejem. Ha ennyi ideig nem vetettem rá magam a kuncsaftjaimra, talán nem most kéne elkezdenem. És nem pont Falka területen! - Meglehetősen kívánatos, ahogy itt ül. - mondom végül, ahogy ismét bőre fölé hajolok, hogy folytassam. Nem bolond, pontosan tudja, hogy férfiból vagyok, de néha pont, hogy a nyilvánvaló megállapításokkal lepjük meg a másikat. Halkan berreg a gép a kezemben, s óvatosan törlöm a festéket, a rádió pedig egy kedves dallamot énekel: I don't speak human. Mire újból kiegyenesedek, s kinézek az ablak felé, már rég sötét van kinn, s a város éjszakai fényei uralják a környéket. Mély levegőt veszek, s hátra dőlök a székben. - Na... kész a háta. Következik az oldal, csípő, s elöl, a medence csontig. Ha szeretne pihenőt, szóljon. - az ő poharát nyújtom felé, én meg a már szénsavmentes colámba iszok bele. Az asztalra visszatéve a poharat, előveszem a tapaszokat, gézeket, de egyenlőre csak előkészítem, még nem ragasztom le a friss sebeket. A nőre pillantok, várom, mikor folytathatom a munkát.
- Elviselek bármit, csinálja amelyikkel kell, ha hibázna velem gyűlik meg a baja úgyis - mondom halkan, csukott szemmel, ám mégis mosolyogva. Hangsúlytalan minden szó, mégis Natan veheti ahogy akarja. Égeti a bőröm, hiába vártam, hogy majd fáj, mégis váratlanul ért, de annál erősebb fából faragtak, hogy nyüszögjek, mint egy kölyök. Némán tűröm, olykor összeszorítva a fogaimat. - Kedvelem Olaszországot és kedvelem az olaszokat... - hisz a családom nagyobbik fele olasz, imádom mindegyiket, a vehemenciájukat, az erejüket. Talán csak azért párosítom össze az országot és a falkát, mert más olasz ellenpéldát nem ismerek. - Sajnos, még nem jártam ott, talán majd egyszer. Túl sok a munka. Hol fecsegve, hol összeszorított fogakkal hagyom, hogy peregjen a láthatalan homokóra. Igazam volt, a fájdalom eltereli a figyelmet, mégis aggódom. Számítottam rá, hogy nem leszünk egyedül és arra is, hogy haragos társaságunk lesz. Utólag szóltam Raynek, hogy jön Natan és figyeljen ránk. Megéreztem amikor hazaért és beállt Őrnek. Tudtam, hogy mindent hall, tudtam, hogy egy szemvillanás alatt ha kell feltépi az ajtót és Natannak ugrik. Elfelejtetem szólni, hogy tetoválásról van szó, remélhetőleg nem érti félre a helyzetet. Friss vér illata kúszik az orrába, de félelem nem társul hozzá. Ennyi a szerencséje mindenkinek egyelőre. Biztos vagyok benne, hogy amint vége Natan munkájának beráncigál az első szobába vagy az övébe, vagy az enyémbe és akkor megráncigálja a fülem. Natan...Natan...nem látok ugyan a fejedbe, de sejtem, hogy mit akarsz és ha most nem lennénk rossz helyen, rossz időben, akkor igen, megfordulna a fejemben, hogy...de a pokolba is, a szabály, az szabály. Így is megfordul a fejemben, hogy fölötte térdelve gerincoszlopát a padlónak szorítsam. - Ugye tudja, hogy ez nem épp a legalkalmasabb időpont? - olyan egyszerű ez: Natan dolgozok, szépen húzza a vonalakat, törölgeti a lecsorgó véremet, túl egy rögtönzött masszázson, a vetkőzésen, én pedig kényelmesen nyújtózom, olykor összerándulva, amit mondok szinte suttogom. Éberségem nincs oda, csak Natan krémjének illatában fürdök, Ray pedig az ajtó előtt járőrözik. Ő hátradől, én felegyenesedem. Már eszem ágában sincs takargatni, hisz mindent látott, amit lehetett. Az ablakhoz sétálok, hagyom pihenni, inni, amit akar, a poharamat kiiszom és indulok tovább. Ujjaim közé zárok egy ásványvizes üveget a kisebbik fajtából és a holdsarlón csüng tekintetem. - Sajnálom, hogy nem tartozik ide, bár idegen és nem tudok magáról semmit. Jelenleg csak azt sajnálom, hogy minden szabály köt, és ha innen elmegy, lemegyek a konditerembe és inam szakadtáig nyargalok majd a futópadon. Folytassa, legyünk túl ezen... Igen így lesz, az ásványvizes flakon koppan az asztalkán én pedig tökéletes nyugalommal sétálok szembe Natannal, a fáradtságot arra sem veszem, hogy farmerom cipzárját visszahúzzam, hogy ne lássa a csipkét, ami alatta simul. Ráfordulok újfent a székre, ha nem tesz mást. Emberből és farkasból vagyunk mind, ezerszer átrágtuk Mayával, hogy mennyire fájó tud lenni saját börtönöd rácsai közt vergődni. Néha nem elég a futás, az edzés, a verekedés...néha más is kell, de hiába vágysz rá, ha nekifeszülsz is rácsaidnak, azok akkor sem engednek.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Szavaira csak mosolyogva helyezem az ezüst tűt a gépbe. Nem hibázok, ha így tennék, azonnal abbahagynám a tetoválás mesterségét. Ha munkáról van szó, maximalista vagyok. Bár, szívesen megnézném, ahogy nekem esik. Még azt is bevállalom, hogy a karmai közt döglök meg. De megígérhetem, hogy nem hagynám magam. Sőt, vagyok olyan ügyes, hogy kellemes erotikába csapjam át a bunyót. Ügyes gyerek ez a Natan, ügyes gyerek. De csak dolgozom, és egyetlen hibát sem ejtek. A festék, s vér illata kellemesen kúszik orromba, s hála az ezüsttűnek, nem tűnik el a bőrén a minta, sőt, nem is halványodik. Bőre vörössé válik a minta körül, de ezek néhány napon belül lesimulnak. Pajzsom résén át nem érzem azonnal az őrt álló farkas energiáit, ám süket sem vagyok, így a kinti halk neszekre felfigyelek, de nem adom jelét, hogy zavarna a dolog. - A munkából sosem lehet sok. Másrészt, van bőven ideje. - mondom, ahogy újabb adag véres festéket törlök le a hátáról. Na nehogy már egy Vérfarkasnak ne legyen ideje! Csendben figyelem, mikor az ablakhoz sétál. Én is felállok a székből, s kezem "véletlenül" simul az övéhez, ahogy mellé állok, látva a Hold s a város fényeit. Úgy teszek, mintha nem történt volna semmi, a kezemben tartott üdítőbe kortyolok. Kérdésére csak szelíd mosolyra húzódik a szám. - Miért? Mikor lenne alkalmas? - kérdezek vissza. Aztán szemem csendesen siklik végig a testén, hogy aztán az ágyra pillantsak. Hát ennél alkalmasabbat el se tudnék képzelni. Itt áll előttem félmeztelenül, enyhe vér szag lengi körül, van pia, zene... még őr is az ajtó előtt, aki nem hagyja, hogy bárki ránk nyisson. Szemeibe pillantok, Farkasom gyengéden megmorran bennem, ami elégedett hullámokkal kúszik ki pajzsom résén, s alig érezhetően kapcsolódik a nőstény hullámaiba. Figyelem, hogy tovább lép, visszasétálok a székemhez, de mikor újból felém lép, akaratlanul is, de megdermedek. Hagyja, hogy lássam így, és naná, hogy a fejemből a farkamba száll a vér. A csipke sexysen kivillan farmerja alól, mellei kellemesen ringanak, csípője kecsesen lejt táncot szemeim előtt. Nagy a kísértés, te kis nőstény, naná, hogy nagy! Oh, hogy... Igyekszem lehiggadni, s visszanyerni az önuralmam, így leülök a helyemre. - Ha rám hallgat, jobb is mindkettőnknek, ha nem tud rólam semmit. - mondom, ahogy felemelem újra a gépet. Ám a folytatásra felnevetek. - Rend és szabályok. Tudja, ha én elmegyek innen, beülök egy kocsmába, verekedést szítok, miközben a halálos alkohol dózis dupláját beadom a testembe, fogok egy ribancot, felzabálom, s miután haza értem, magára gondolva alaposan kirázom a lompost. És most, ne ugráljon, le lepődjön meg. - mondom kuncogva, azzal mielőtt teljesen ráhasalna újfent a székre, könnyedén a hasára, s a combjára fogok, majd egy könnyed mozdulattal kapom fel, s fordítom meg, majd úgy ültetem le a székbe. Elengedem, majd a támlára egy finom anyagú puha pokróc szerűséget terítek, majd gyengéden lenyomom a támlára. - Nem kenődik így el a minta a hátán, én meg könnyebben tudok dolgozni. - mosolygok rá, azzal folytatom is az oldalánál a varrást. Jó ideig csak mosolyogva folytatom a munkát. Miután a derekánál befejezem, már csak a csípő csontja vár megalkotásra. - De tudja, nem fix a ma esti programom. Szóval, ha lenne kedve hancúroznia egy magányossal ma este, rám számíthat. - pillantok rá, ahogy felegyenesedek. - Most pedig, szintén ne kapálózzon, ne aggódjon, csak befejezem a munkám. - mondom, aztán felállok a székből, elé állok, majd gyengéden széthúzom a lábait, s letérdelek elé. Térdei a derekamat simítják közre, de én csak a skicc fölé hajolok, s varrok tovább. Persze bizsereg mindenem, hisz ha felnéznék két gyönyörű mell dobódna az arcomba, de direkt nem nézek rá, mert tudom, hogy képes lennék, és azonnal a számba venném őket. Vagy épp azokba a csodás ajkakba harapnék bele. A gondolatok cikáznak a fejemben, de továbbra is csak a mintára koncentrálok. A nadrág öv része kissé zavar, így egy pillanatra abbahagyom a varrást, s a lány arcába pillantok, s igyekszem nem rávetni magam. - Egy kicsit lejjebb húzom. Ne féljen, nem használom ki a helyzetet! - szemtelenül kacsintok rá, s ha engedi, mutató, s középső ujjammal lejjebb húzom farmerját. Bőréhez érek, s érzem, mennyire forró, még így a kesztyűn keresztül is. Vajon milyen forró lehet odalenn, a lába közénél... Nem azért a két fillérért, mocskosul járt eddig is a fantáziám, de erre már igazán felkavarodnak hullámaim a pajzs mögött. Észreveszem, hogy a friss sebből, feketés vér csorog végig a medence csontjának vonalán, ám ahelyett, hogy a kezemben tartott kis kendőcskével törölném le, gyengéden hajolok a bőréhez, s nyelvem hegyével felnyalom. Leheletem forró, s mikor felnézek rá, szemeibe pillantok. - Elnézést... nem hagyhattam ki. - mondom, egy csöppet se szégyellve a helyzetet.
- Azt hiszi? Komolyan azt hiszi van időm? Nem nincs, minden energiámat a munkámba és családomba ölök. Az utóbbi időben vajmi kevés lehetőségem volt kimozdulni. Mit is magyarázkodok magának? Semmi dolga, azt csinál és akkor amikor akarja, nem köti ide semmi és máshova sem... az élete haszontalan. - megvetve nézek a szemébe, cseppnyi dühöt csempészek a jeges kékbe, örvénylik a majdnem fekete. Egyik felem irigykedve néz rá, legszívesebben kidobnám innen, takarodjon és ne nyúljon a kezemhez. Eltépem magam az ablaktól, és bár tudom, testőrfelem ott van az ajtó mögött, nem fog bejönni. Számára nyitott könyv vagyok, tudja mit akarok és tudja mit nem. - Ugrálni? Ugyan már...tökéletesen egyformák vagyunk és mégsem. Pont ugyanarra gondol amire én és miért is ne tenné? Hagyom magam, hagyom úgy hogy tegyen arrébb akár egy rongybabát és amikor szembe fordít magával a szék legszéléhez csúszik a fenekem. Felsőtestem megfeszül, szinte egyenes, tökéletes terepet ad a munkához. - Köszönöm. Egész hétre fix programom van. - ki se mozdulok innen javarészt, itt járőrözünk naphosszat és ha nem itt, akkor máshol. Tökéletes. Lenézhetek rá, legalább gondolatban eljátszadozhatok vele, uralkodhatok rajta. Felette. - Nem félek, magától? Ugyan már...nem maga lenne az első magányos, akinek a bundája bánná. - Vállat vonok, talán dühösnek tűnhetek, ám csak leplezem azt az izgalmat amit a jelenlétének köszönhetek. Mayának ebben is igaza lehet, egyszer hagynom kellene, hogy felettem álljanak és ne én nyomjam más mellkasába a tűsarkamat. Megérzem a lecsorduló patakot, a hűvös nyelvét, amitől egész testem libabőrős lett, de hátrahanyatló fejem nem mozdul. Megvárom míg végez, míg elmúlik ízem a szájában, és ha nem tesz más két térdem reflexből zárja kalodába. Ott térdel, én előrehajolok ujjaim kutatják tincseinek fogását, körmeim cirógatják a tarkóját. Ujjaim tincseibe csavarodnak, a föld felé húzom őket...ajkaim a nyakát súrolják, orrom hegye arcélét. Leheletem akár az eleven parázs égeti a bőrét, szándékosan és félreérthetetlenül súrlódik bőröm az övéhez. - Fejezze be és takarodjon...sem itt sem máshol, nem vagyok senkinek ingyen kurvája... - megbúvó farkasaink ugyan hemperegnek már valahol, egymás bundáját tépve fürdenek a Holdfényben és sajnos rá kell jönnöm, hogy ha engednék, akkor inkább itt mint máshol. Megölne Dante, ha idegen helyen hemperegnék egy magányossal. Ösztöneimnek engednék és akkor én is csak egy magányos lennék, aki egy hosszú pillanatig tesz a szabályokra és mindenre amire felesküdött.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Szavai egyre élesebbek, és dühösebbek, de egy csöppet se kavar fel, hogy így kezd el beszélni velem. Ugyan már, női hiszti, vagy, ahogy most tűnik, csak adni akarja a rámenőst. Ahhoz meg már túl sok nőstény, meg egyszerű nő volt a közelemben, hogy ne lássak át az ilyesfajta dolgokon. Nagy rajongója vagyok az ellenkező nemnek, mondtam már? Sértőnek szánt szavaira csak mosolyogva ingatom a fejem. - Csak azért, mert nem úgy teszek, gondolkodom, ahogy a társadalmi norma elvárja, haszontalannak titulál? Nem kértem, hogy magyarázkodjon. Semmivel nem tartozik nekem. Én csupán beszélgetek önnel. Az meg, hogy véleményt mondd rólam. - vállat vonok. - Rohadtul nem érdekel. Számomra csak egy újabb "én ítélkezhetek, de felettem senki" típusú lélekkel futottam össze, ennyi. De tudja mit? Igaza van! Én azt teszek, amit akarok, béklyók, börtönök, láncok nélkül! Én szabad vagyok! - dühösnek látszó tekintetébe pillantok. - Fenevad vagyok, és tökéletesen tisztában vagyok ezzel! Én élvezem! Hogy haszontalan volna, hogy élvezem az életet? Vagy talán azért tart haszontalannak, mert nem a Falkájáért élek? Vagy mert nem magáért élek? - gonosz, kissé gúnyos mosolyom még szélesebbre húzódik, s nyitottan hagyom a kérdéseket. Nem várok rájuk választ. Domináns vérű nőszemély lehet, ha így beszél velem. De nem zavar. Már hozzászoktam az ilyenekhez, és tudom kezelni őket. Válaszára kissé felnevetek, ahogy folytatom a tetoválást. Egyformák? Ugyan már. Fogalma sincs arról, miken mentem keresztül, ahogy nekem sincs arról, hogy ő mikben vett részt. Bár mégis, talán van hasonlóság. - Csak egy ajánlat volt. - mondom kuncogva. A burkolt fenyegetésre vigyorogva nézek fel rá. - Ne hasonlítson össze, holmi jöttment magányosokkal. Koránt sem vagyok szokványos fazon. Ezt jobb, ha szem előtt tartja, mielőtt a bundámnak ugrana. A derekamra szoruló térdek nem ijesztenek meg, sem az, ahogy előre hajol. Egyenesen tartom magam, halkan lélegzem. Nyugodt vagyok. Ahogy tarkómat kezdi cirógatni, bizseregve fut végig a hideg a hátamon, de ahogy megérzem, hogy húzza a hajam, kissé megdöntöm magam, így mellei a mellkasomhoz nyomódnak. De nem érzem, hogy fájna, csupán élvezem, hogy játszik velem. Lehunyom a szemem, hagyom, hogy arcomhoz simuljon. Illata az arcomba vágódik, szinte fojtogatóan leng körbe. Tincsei csiklandozzák az arcom, s ajkaim gyengéden csókolnak bele a felém kínált nyakba. Bele haraphatnék, lefoghatnám, s tarthatnám a torkát, amíg meg nem adja magát. De nem teszek ilyet, s szavait meghallva, csak belenevetek a bőrébe. - Ki mondta, hogy az? - eltűröm a haját, hogy a szemeibe nézhessek. - Egy nőstény csupán, aki rendet teremt. Én egy hím vagyok, aki a káosszal, felborítja ezt a rendet. - megsimítom az arcát, s közben végig a szemeibe nézek. Gyengéden megfogom az állát, s a szája sarkába apró csókot lehelek. Azután ismét rá nézek, majd elengedem, s lehajolok, hogy befejezzem végre a munkát.
Ő is nyugodt, én is, mondhatni. Az a baj, hogy hosszú ideje gyülemlik bennem mindaz, amit most kiadhatnék magamból...és miért ne adnám? Jelenleg senki nincs a falkában, aki NŐként tekintene rám. Melyik nőstény nem élvezi, ha odafigyelnek rá? Nyugtatom magam, észrevétlen keresem az indokokat, hogyan mondhatnék igent, aztán...döntök. - Értem?! - kacagok fel és őszintén mulattat. - Van aki értem éljen, pont magára nincs szükségem. Nem az a fajta. - legyintek, hagyom, hogy folytassa a munkát, olykor felszisszenek, de csak úgy. Nem érdekel a fájdalom, sokkal jobban foglalkoztat Natan. Elnézve, ahogy dolgozik, végre el kell ismernem, hogy azok közé a hímek közé tartozik, akiket szívesen látnék magam mellett, talán örökre is. A baj csak az, hogy az Ő fajtája nem marad nyugton, sem egy helyben, az én fajtám meg örökre a falkájánál marad. - Gyűlölöm, tudja? Azért, amilyen. Azért mert a rendet, amit én minden erőmmel próbálok fenntartani, maga szétcseszi. Most is. Összezavar. Nekem is van egy ajánlatom... - nem törődve, hogy a munkáját akár tönkre is tehetem, az álla alá nyúlok. Gyengéd erőszakkal kényszerítem, hogy rám nézzen és ezúttal, kertelés nélkül vágom az arcába... - Őszinte leszek, és ezúttal hosszú idő óta az első, aki a legtöbbet kapja belőlem. Nem érdekel kicsoda és azt sem akarom tudni, honnan jött. Ön pont ugyanígy érez. Semmit nem akar belőlem, csupán ágynak dönteni. Tegye meg. Ne kíméljen, bármit amit akar. Még inkább megnyúlok, akár a combomra is támaszkodhat. A fa gyökérzete lassan kirajzolódik véglegesen. Ennyi évvel a hátam mögött megtehetem, hogy őszinte legyek s amíg nem talál rést rajtam, amíg nem érdekli a falka és messzire elkerül úgy egyébként, miért ne? A mi hímjeink is csatangolnak erre-arra, hát itt az ideje nekem is. Ismét csak magamat nyugtatom. Mennyivel könnyebb ez Mayának... Őt nem érdekli, hogy csak egy rovátkával több vagy kevesebb. Ő szabadabb, mint én. Engem meg emészt ez az egész éjszaka, ha másért nem azért, hogy megint találkoztam valakivel, aki nem marad mellettem és ezzel ugyanott vagyok, ahol már rég nem akarok lenni. Csendben maradok, nem akarok kérdezni, nem akarok többet tudni róla. Nem akarom, hogy ez a káosz befurakodjon az életembe. Jobb esetben nem futunk össze még egyszer. - Valaki azt mondta nekem, hogy az élet egyszerű és csak mi bonyolítjuk túl. Én olyan vagyok, aki gyakran túlbonyolítja, pedig ez is milyen egyszerű. Elmélkedésem csak úgy bele a levegőbe szól, nem figyelek rá, hogyan dolgozik, nem akarok rá figyelni. - Tudja mi a baj Natan? Tartok tőle, hogy nyomot hagy bennem. Első perctől fogva nem soroltam volna a jött-ment kategóriába. Ez pedig nagy baj. A minta a végét járja, rég elengedtem az állát, hogy figyelhessen a munkájára. Leficánkoltam a sportcipőmet, és a széken előrecsúszva a lapockájára fontam a lábamat. Nem sietek sehová, akár órák hosszat elelmélkednék így. Szeretem megemészteni a férfiakat, de Natan az emészthetetlen kategóia és ezt Ő is tökéletesen tudja. Talpam végigcsúszik a hátán, a gerincét simogatja, nem vagyok türelmetlen, csak az időt töltöm, amíg dolgozik. - Talán eltúloztam az imént, de mint mondtam, félek. - nincs mit magyaráznom, pontosan tudja miről van szó. Fgalmam sincs mi a jobb, ha bevallom a gyengeségemet vagy inkább az, ha nekitámadok, mint alig fél órája...nem, fogalmam sincs mi lenne a legjobb. Engednem kellene, hogy menjen a kocsmájába és utána haza, de mi van akkor, ha farkasom nem akarja?
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
- Akkor miért sajnálja, hogy nem vagyok a Falkájának tagja? - kérdezem, fel se pillantva a mintából. Ha ennyire nincs rám szüksége, nem itt félmeztelenül akarna kioktatni, megfenyegetni, meg a dámát játszani. Szükséged van egy férfira csajszi, ennyi az egész. És ezzel, te is tisztában vagy. Nekem meg nőre van szükségem. Egyszerű tények. Nem kell szerelem, nem kell kötődés, nem kell romantikus vacsora. A Bestiákra kell hagyatkozni, ösztöneinkre, és semmi baj nem lesz. Kielégíteni a vágyakat, s a farkasokat. Mosolygok szavain, ám mikor az állam alá nyúl, elemelem a tűt a bőréről, nehogy baj legyen. Meglep, de szemeim vidáman néznek íriszeibe, s kellemes forróság önt el. Az ajánlatára csak gyengéden közelebb hajolok hozzá, hogy alig pár centire legyen ajkam az övétől. Érzem leheletét, finom illatát, hagyom, hogy tartsa az államat. Szabad kezemmel megsimítom a derekát. De mielőtt megcsókolnám, elhajolok tőle, kiszakadok kezei közül, s inkább a tetoválásra koncentrálok. - Ha türelmes, megteszek mindent magával, amit akarok.- mondom, hangomba Farkasom morgása vegyül. Szemeim a mintára siklanak, hallgatom szavait. - Miért hagynék mély nyomot? Nem kell kötődnie, nem kell irántam tartoznia semmivel. Vérfarkasok vagyunk. Semmi több. Már az utolsó árnyékolásokkal, simításokkal bajlódok, mikor érzem, hogy a talpa gyengéden simít végig a hátamon. Mintha minden egyes csigolyámat végigtapogatná. Letörlöm a vért, s a festéket, majd kiegyenesedek, de mivel még mindig lábai béklyójában vagyok, nem tudok felállni. Máshogy már rég ágaskodom, de ez mellékes dolog. Azonban utolsó mondata kissé meglep. Hmm... jobban tetszett, mikor a dámát játszotta, a rámenős kis boszorkányt. Csendben figyelem, aztán óvatosan mutatóujjammal a mellei között lévő bőrt megérintem, majd cirógatva húzok egy kis vonalat, végig a hasán, le egészen a kikandikáló csipke bugyija széléig. Szemeimmel követem a kezem mozdulatát, azután ismét rá nézek. A szék támláiba kapaszkodom, felhúzom magam, s fölé hajolok. A Hold fénye bevilágít, s árnyékom szinte beteríti az egész testét. Kissé félre billentem a fejem, ahogy lenézek rá. - Elkészült a tetoválás. - mondom csendesen. - Ha fél, akkor meg ne kezdjen ki velem. - közelebb hajolok hozzá, s gúnyos mosoly táncol végig a számon. Megfeszülnek az izmaim, olyan feszessé válok, mint egy íj kihúzott húrja. Nem fogom kioktatni, nem fogok bölcselkedni itt neki. A rádió halkan énekelni kezd, én pedig kissé felnevetek, ahogy megszólal az a régi, ám ismerős dallam. Gyűrd össze a lepedőt gitár szólamai rekedten szakítják meg a csendet, ahogy az énekes hangja is. Angolra fordítom a szöveget, s így kezdem énekelni a lánynak a dalt. - Gyűrd össze a lepedőt velem!- mondom, s gyengéden a nyakába csókolok. Hagyom, hogy pajzsom rése jobban megnyíljon, szabad utat engedve így egy kissé a Fenevadnak, s éreztesse a másikkal, micsoda kéj, s vágy feszül neki belülről pajzsom falának. Bár még így se tudom meg, mennyi idős, max a Falka illata ivódik belém még mélyebbre. Végigcsókolom a vállát, a nyakát, mellkasom gyengéden neki feszül a testének. Farkasom morogva próbál kitörni, de egyenlőre még visszafogom.
- Türelmes? Jelenleg úgy áll a dolog, hogy egy örökkévalóságig ráérek. -nehéz megállni, hogy ne ficánkoljak a tűje alatt, nehéz nem kérni, hogy dobja el a rongyot a kezéből, hisz az imént még a nyelve simogatott és a puha anyag, dörzspapírnak tűnik. - Könnyű maguknak, a hímek egyszerűek...de egy nőstény ennél több, mi olykor Nők is vagyunk.Mi lesz ha azt mondom hajnalban, hogy akarom még? Mi lesz, ha azt mondom, nem engedem el csak úgy? Szemhéjam lecsukódik, copfom már rég ledobta kicsiny láncát. Mocorgásom és a széktámla eredményeképpen kócos fekete tincsek hullottak hátra, kunkorodtak a vállgödrömben kilátástalan harcot vívva Natannal, mígnem a férfi győzött és odafért ajkaival ahol a legsebezhetőbb vagyok. Nem láttam, cssupán éreztem, hogy fölöttem áll, hogy elveszi a Hold ragyogását... -Köszönöm, de már késő. - vajon visszapörgetném e az időt, vajon alakult volna ez másképp? Nem. Bárki másnál hamarabb szedegette le rólam a ruhadarabokat, most pedig mintha nem is egy munka miatt lenne itt, mintha tudta volna, hogy jön és a tetoválás csupán mellékszála az éjszakának. Akár egy rossz szappanopera százezredik része: a mellékszál szép lassan a cselekmény lett. Pajzsának résén lassan furakodik be farkasom, karom indaként fonódik Natan nyakába, combjaim rajzának megelevenedett gyökerei lesznek, ahogy a minta simul a bőrömre, úgy ölelik Őt is. Hallgatom, válaszra nem is kell pazarolnom a szavakat. Hangja agyvelőm legkisebb zugaiba hatol be, jobb kezem lecsusszan a vállán, izmait simítva végig érkezem el a kezéhez, hogy amelyik ujjával nyakláncot rajzolt a köldökömig és alá, azt ragadjam magamhoz. Lágyan csókolom ujjbegyét, jégkék íriszeim egy másodpercre sem engedik el a tekintetét. - Most már érted, vagy adod az ostobát tovább? Ami ilyen veszettül jó, azt senki nem akarja elengedni...én nem szeretek egy lenni, én minden nőstény felett akarok állni. - hangsúlyom ostorként csattan, nem érdekelne az sem, ha fogná magát és hanyatt homlok menekülni akarna. Tudom, hogy maradni fog, tudom, hogy én kellek neki. Bal tenyerem mi eddig a vállán nyugodott, erőteljesen mar bele a bőrébe, épp csak annyira, hogy a mondatom végére ne pont, hanem felkiáltójel kerüljön.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Szavain jót derülök, de amíg dolgozom, megragadom a derekát, s kissé helyre rakom, hogy ne ficánkoljon már annyit. Hiába, nem bírom, ha a munkám szar lesz, azt meg végképp nem tűröm, hogy más miatt alkossak szemetet. Így, míg dolgozom, egyik kezemmel az oldalán pihen, míg a másikkal szorgosan rajzolok tovább. Egy vonalat nem sok, annyi hibát se ejtek, tökéletes, mint mindig. Ahogy lenézek rá, arc vonalait, lecsukódó szemének báját, kócos, kiengedett hajfürtjeinek szépségét csodálom. Milyen gyönyörű nő. Mintha csak valami akt festményt bámulnék. Bőre forrósága lázba hoz, ahogy ajkaim gyengéden érintik a nyakát, s most kezdem sejteni, mennyire vágyhat a közelségemre. Legalábbis, ahogy megadóan hagyja, hogy táncot lejtsen nyelvem a bőrén, nem arra gondolok, hogy el kéne tűnnöm innen. A kérdéseire nem adok rögtön választ, egyre lejjebb, és lejjebb csókolom, a vállát, a kulcscsontját, szépen lassacskán, egyre húzva az ő és a magam idegeit is le a melleihez. De ahelyett, hogy ott kezdenék el játszadozni, ismét kiegyenesedek, s lenézek rá. Persze üvöltök magamra belül, de nem hagyom, hogy ezt a másik észrevegye. Nem, nem. Játszadozunk, csak lassan. Csak lassan. Halkan dúdolom tovább a dalt, s figyelem, ahogy megcsókolja az ujjam. Megsimítom az ajkát, közben másik kezemmel a térdétől szép lassacskán simítok felfelé, a combjához. Egyre feljebb, és feljebb. Kezd zavarni ez a farmer nadrág. Nem csak az övé. A magamé is. A következő szavaira azonban olyan hirtelen, s veszettül gyorsan hajolok le hozzá, hogy külső, halandó szem talán követni se tudná a mozdulatom. Utolsó szavait belé fojtom, ahogy ajkaim ajkaira tapadnak, s nyelvem akaratosan csúszik át a másik nyelvéhez, s hívja szenvedélyes táncba. Uralni akarsz? Engem? Valóban ezt akarod? Apró harag lángja keveredik a gúny, és érdeklődés hullámaival, de ezt a haragot inkább amolyan gyerekes sértődöttségnek tudom beazonosítani. Vagy azért érzem ezt, mert bosszant, hogy királynőnek képzeli magát? Nem, sőt! Pont, hogy ez az, ami érdekessé teszi számomra. Milyen kis kiismerhetetlen. Az előbb még félt, most meg játssza itt nekem az istennőt. Elszakadok a csókból, de szemeim egy pillanatra sem engedik el tekintetét. Érzem, ahogy belevág körmével a hátamba. Megérzem a vérem szagát is, és a póló anyagának halkan tépődő hangját. Hát... ennyit a fölsőmről. Kiegyenesedek, s szinte letépem magamról a pólót. Így viszont láttatni engedem a karomon s testem egyéb részein végig futó égések, háborúk, csaták nyomait, apróbb, s nagyobb hegesedéseket. Mellkasomon a világháborús emlékem, a négy ezüst karom okozta hegek futnak végig, ahogy lélegzem, egyenletesen, lassan emelkedik fel és le. Hátamon a Káosz Csillaga teríti be a bőröm. Lenézek rá, ahogy szinte már fekszik a székben alattam. Csípőmet egy kissé felé nyomom, ahogy még mindig derekamra tekerednek lábai, hogy érezze, egy cseppet sem hagy hidegen a közelsége. Sőt, egyre inkább feszül a sliccem, és szeretnék megszabadulni az alsó ruhaneműimtől is. Ám amit mondott, még mindig ott motoszkál bennem. Lehajolok hozzá, jobb kezem kedvesen simít végig a mellén, le az oldalán, a most még sebes derekán, le egészen a fenekéig. Másik kezem eközben a tarkójára simul, beletúrok fekete, kócos tincseibe, majd gyengéden felsegítem magamhoz, miközben a fenekébe markolva megemelem, így megtartom. Mellei hozzám simulnak, amitől libabőrös leszek, de jelen pillanatban csak a szemei érdekelnek, semmi más. Még mindig fogom a haját, s ahogy nézem, egyre erősebben szorítom meg, s húzom kissé hátra, hogy nyaka szabaddá váljon előttem. Erősen tartom magamhoz, hogy ne ellenkezhessen. De újra csak bele csókolok a bőrébe, ahelyett, hogy a vérét venném. Fenevadam nyugodt morgása tör fel a torkomból, ahogy a bőréhez simulok. - Először, és utoljára mondom ezt el, és jobban teszi, ha ezt velem kapcsolatban belevési az elméjébe. - elengedem a haját, s megsimítom a sebes hátát - Lehetek a barátja, a szeretője, az ellensége, az árnyéka. Lehetek a láncra vert kutyája, akit arra használ, amire csak akar. A katonája, a fegyvere, a játékszere. Hirtelen mozdulattal fordulok vele, s szinte belevágódom az ágyba, de nem hagyok időt, hogy reagáljon, elkapom a kezét, s feje fölött a takaró puha anyagának nyomva, lefogom karjait. Szemeim továbbra is tekintetébe furakodnak, s szemtelen, mohó mosoly ül ki az arcomra. - Bármi lehetek, ha azt akarja. De az, amit maga valóban vár tőlem, ez alatt a tépett hús, csont réteg mögött, amit valóban keresni vél. - halk tépődő hang hallatszik, ahogy szabad kezem ellenállást nem tűrve szedi le róla a farmer nadrágot. A csipkés bugyi sexysen simul bőrére, s tekintetem elidőzik egy darabig a látványon. Micsoda nőstény. - Megtörheti a testem. De ami itt lakik benn, - s egyik kezét a sebes mellkasomra helyezem - az örökké szabad marad. - szemeim mosolyogva, mégis komolyan csillognak rá. Nem uralt, s nem hódított még meg senki, ezen a koszos világon. Aki lett volna, azt végül én hagytam magára. Használtak már, voltam fegyver, voltam gép, katona. Teljesítettem mindent, amit elvártak tőlem. De soha, senki nem volt képes arra, hogy a lelkem, szívem falát áttörje, s betörje a zabolázatlan Fenevadam. Az a kölyök talán kivétel, de ő is messze jár az igazságtól. Baromira messze. Pajzsom rése egyre inkább lejjebb megy, s már félig lenn a pajzsom. S bár még mindig nem tudom, mennyi idős a másik, a hullámaim vágytól fűtve kutatnak az övéi után, s kapcsolódnak bele. Farkasom a másikhoz dörgölőzik, majd kissé oda kapva húzza meg a nőstény bundáját, hogy aztán elengedje, majd újból hozzá simuljon. Megsimítom a bugyi finom anyagát, s félig fölé hajolva simítok le a lába közéhez. Forró, nagyon is forró odalenn, még ha csak az anyagon keresztül érzem, akkor is. Feszül a nadrágom, s egyre kellemetlenebb, de nem törődök vele. Megcsókolom a lányt, s gyengéden cirógatom tovább odalenn.
Az én szemem tökéletesen tudja követni Natan mozdulatait, mégsem érzékelek szinte semmit, tompán, hátam sajgó bőrével mit sem törődve omlok össze alatta, épp csak addig míg azt nem hiszi, hogy ezt a táncot Ő vezeti...nem Natan, Te kezdted, de Én fejezem be, hagyom, hogy azt hidd nyelveddel ölelve az enyémet, követem majd ezután minden mozdulatodat, de ez a keringő más lesz mint ahogy a nagy könyvben megvan írva. Két ütem után egyetlen fordulattal kerülök mögéd és akarlak uralni. Harcolok Veled, küzdök az ajkaiddal egészen addig míg Én nem ragadlak magammal...Kellesz, és ez a csók minden kétséget eloszlat benned, ha eddig akadt volna valamicske...úgysem hazudhatnék Neked, egész testem elárulja, ahogyan csókjaid gyémánttá válnak egy nem létező ruhadarabon. Ha rajtam is alig van valami, a te pólód is mehet a pokolba. Így döntöttem és végighasítom, mert ami engem zavar azt eltakarítom az útból. Mire eljutsz odáig hogy magad is megszabadulj tőle, csak két féldarabot kell odébb löknöd. Nem lepődök meg, hiába vágod arcomba a múltad, csak még inkább megerősítenek a sebeid abban, hogy vagy Valaki, Valaki, akivel érdemes foglalkozni. Könnyedén kap magához, én mégis ellenkezem, combjain csusszanok le a földre ha lehet, talpam puha szőnyegbe süpped. Fekete tincseim nemhogy megszöknének, csak jobban az ujjaid közé csavarodnak, mintha meg csak akarnák kötni. Lágy, vérbordó selyembe huppanunk, szorításodból most nem akarok menekülni. Tenyerem a mellkasodon, fújtatok, mintha csak kilométereken űztél volna. Félmosolyt eresztek meg, hát azt hiszed nem tudom, azt hiszed nem érted? - Farkasnak mondod, hogyan él egy farkas? Tudod Te mit akarok egyáltalán? - egy szusszanás kíséretében húzom magam mellé, oldalvást fordulok, így neked is így kell tenned. Velem szemben. Most egyenrangúak vagyunk. Ujjaim kócos hajamba furakodnak, jobb térdem a combjaid közé. Simogathatsz bárhol, én pont ott kerüllek el ahol a legjobban akarod, hogy foglalkozzam Veled. Tudomást sem veszek a férfiasságodról. - Közel háromszáz éve vagyok magányos. Unom. - vállat vonok, csípőm szinte ágyékodra fordul, szavaim után leheletem az arcod égeti. - Senkit, sosem akartam megszelídíteni, de aki engem akar, annak el kell fogadnia. Tudnia kell, hogy csak második lehet. Meg kell értenie, hogy a családom az első, és az alfám. Hárman vannak és ha kell, megölöm értük. Aki engem akar, Őket is akarja. Az alfámat tiszteli, úgy harcol érte ahogyan én. Elfogadja, hogy királynő vagyok, minden nősténynél előbbrevaló. Kitart mellettem minden áron. Ha emellett más nőstényre fanyalodik, az Ő dolga. Megérzem, ha valaki hazudik és valakinek nemcsak a testét akarja. Ne beszéljünk arról, mi vár rá akkor... Téged az Élet edzett, engem mások tanítottak harcolni. A legjobb vagyok Natan, őrzöm a békét és védem a falkámat az első vonalban. Farkasok vagyunk Natan, nem foglak megfosztani semmitől, amitől az vagy aki. Hagyom, hogy gondolkodj ezen. Hagyom, hogy ha akarsz válaszolj. Vállgödrödbe bújok, aprókat harapok beléd. Túlélem, ha a ma éjjel csak játszunk, és amikor kilépsz az ajtón végleg bezárul mögötted, ugyanúgy, ahogyan már több száz férfi mögött zárult be. Mellkasod árnyékában az enyém már nem látszik, óvatosan magunkra húzom a selyemtakarót, elbújtatlak a világ elől, most csak az Enyém vagy. Épp csak érintve simogatlak, és talán egy percig is elidőzök ágyékodon...
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az az akarat, az az ellentmondást nem tűrő jellem, amivel hullámaink összecsapnak, s erőszakosságra késztet bennünket, elsöprő gyönyört fakaszt. A legkevésbé sem érdekelne, hogy melyikünk irányít, vagy ki arat győzelmet a másik felett. Alap esetben. De itt most ez a játék része. Ahogy maga mellé húz, csak figyelem hullám alakot formáló testét. Megsimítom a derekát, felkönyökölök, ahogy hozzám bújik, s szavait hallgatva nézek végig rajta. Kezem elvonom a bugyijától, simogatom oldalát, mellét, majd csípőjén megpihen. Gyengéden magamhoz húzom, hogy még inkább érezzem teste melegét. Érzem finom leheletét, mosolyt fakasztanak mondatai. Elfogadni... - Engem nem érdekel, milyen helyet kapok. Nem érdekel, amit mondasz, nem érdekel a családod, hogy ők milyen helyet foglalnak el a szemedben. Mert pontosan tudod azt, hogy amit vársz tőlem, azt nem kaphatod meg. Én csak egy Farkas leszek a számodra, egy senki, egy vándor, akivel jó volt összefeküdni. Másnap már nem is fogsz emlékezni rám. És nem is várom el, hogy másként tégy. Kellemes érzés fog el, ahogy hozzám bújik, s hullámaim óvón ölelik körbe. Természetes, hogy Farkasként így teszek. Jól esik a másik közelsége, régen voltam már együtt Vérfarkassal. Nem tagadom, hiányzott. Hiányzott ez az érzés. Nem, nem kötődés. Inkább olyan megnyugtató biztonság. Amit adhatok. S amit kapok. Figyelem, ahogy bőrömbe harap. Hajába túrok, finom illatát magamba szívom. Lehunyom a szemem, csak érezni akarom most őt. Nem érdekel, hogy ezután mi következik, hogy milyen bajt hozhatok ezzel a nyakamba. Érezni akarom őt, érezni, megadni a vágyainkat egymásnak, Farkasomat az övének ereszteni. Tépni, harapni, vért ontani. Testével eggyé olvadni, lelkével összeforrni. - Jobb magányosnak lenni, mint újabb és újabb sebeket szerezni azzal, hogy közel engedsz magadhoz másokat. - suttogom ajkai közé. Nem azért mondom, mert sajnálatot akarok, vagy hogy elgondolkoztassam. Csupán így vélekedem. A finom takaró anyaga úgy simul ránk, mintha csak ránk tervezték volna. - Akarlak, és most minden más mellékes dolog. - nézek rá, ahogy érzem hullámait, melyek gyengéden, mégis akaratosan ölelnek át. Senki, és semmi más nem léteznek most nekem, csak ő. Csak vele törődöm, csak ő az ég és a föld, ő a világom, és nem is akarom most, hogy ez változzék. Hosszú az éjszaka, a hajnal fénye pedig még sosem ölt meg senkit. Hagyom, hogy ott érintsen, ahol akar. Jól esik, vágyom erre. Ahogy lejjebb kezd el simogatni, még inkább magamhoz ölelem. Fenekére simul a kezem, s finoman belecsípek. Puha, bársonyos bőre, s illata megrészegít. Kiakarok bújni a nadrágból, de egyenlőre még nem vetkőzöm, arra várok, hogy ő nyúljon először a sliccemhez. Türelmes vagyok. Gyengéden fordulok vele, hogy újra a hátán legyen, s csókolva haladok egyre lejjebb. Ajkaim cirógatva játszadoznak a bőrén, kezeim finoman markolnak mellére, majd kissé akaratosan veszem a számba egyik mellbimbóját. Másik kezem simogatóan, s kissé durván ingerli a másik bimbót, de csak elégedetten morgok fel, ahogy megérzem teste reakcióját, hisz mindkét bimbója izgalmi állapotba kerül kényeztetésemtől, márpedig ezeket aligha tudja befolyásolni. Váltok, most a másikat csókolom, s szívom meg egy kicsit. Kezem is szorgosan dolgozik, hullámaim erőteljesen simítanak, s fonódnak össze az övéivel. Édes a bőre, nyelvem kör táncot járva izgatja tovább, forró leheletemmel fűszerezve. Hallgatom egyre izgatottabb lélegzését. Finom, nagyon is finom. Végül fogaimmal ráharapok kissé, hogy apró, szúró fájdalmat érezzen, s azután mélyen végignyalok rajta engesztelésül. Mosolyogva nézek fel rá, s aztán folytatom is utam egyre lejjebb. Mellkasom végigsimul a bőrén, ahogy haladok, akárcsak nyelvem. Csók, csókot követ, itt-ott gyengéden harapok bele a bőrébe. Jobb kezem mutatóujja finoman akad bele a csipkés fehérnemű szélébe, s kezdi lefelé húzni a lábain. Az elém táruló, apró kis puncit nézve még jobban érzem, hogy az agyam egyre kevesebb vérhez jut, mert mind a farkamba tolulnak a vérsejtjeim. Nem húzom le róla teljesen a bugyit, ahoz túlságosan elkap a türelmetlenség. Mindkét kezem popsijára simul, kicsit megemelem, s nyelvem hegye finoman siklik végig csiklóján. Mélyen nyalok végig a punciján, forró nedvességet érzek, nyelvem amilyen lassan kezd, úgy egyre gyorsabb tempóra vált. Bal kezem a lábára simul, így szorítom le kissé. Finoman nyalom, mint valami engedelmes szolga, de ugyanakkor hullámaim fojtogatóan ölelik körbe, éreztetve a vágyamat, hogy megakarom kapni őt. És ebben senki nem akadályozhat meg.
- Soha senkit nem felejtettem még el - sorolom be máris a többi közé, mert legbelül tudom, hogy az első, ami az utolsó is egyben különleges. Borzalmas belegondolni, de a hosszú évek alatt nem tudok felhozni egyetlen hímet sem, aki hagyott akkora nyomot bennem, amilyet Natan fog. Sokáig foglak még utálni azért, hogy benned minden meglehetne, amit keresek, de ahogy elhagyod a hotelt továbblépsz, és én is továbblépek. Sötét gondolatok azonban most nem árnyékolják be az éjszakát, talán itt maradunk ágyban holnap is, amíg Ray meg nem unja a strázsálást vagy én nem eszmélek fel és indulok eleget tenni a kötelességeimnek. - Elég - mind az öt ujjam a szájára tapasztom - én is befogom, nem akarok tudni semmit. Most nem. Követelődzőn kutatok a nadrágod után, kapkodásomnak azonban túl hamar megvan az eredménye, szinte szétpattan a gomb, magától nyílik a zár. Semmire sem volt jó ez a mozdulat, csak arra, hogy még inkább küzdenem kelljen vadammal. Te engem kényeztetsz és hiába kapok utánad, most átkozom az isteneket amiért nem teremtették a kezeinket úgy, hogy bármit elérjenek, amit akarunk. Erőt adtak, de ez most kevés...vagy mégsem? Csigolyáim szabályos hidat képeznek, izmaim és inaim megfeszülnek nyelved nyomán. A pokolba veled...erőt véve magamon, először könyökre támaszkodva, majd csuklóra emelkedem fel és ezzel elveszem a lehetőséget a további kényeztetéstől. Farkasom homloka nekifeszül a tiedének, erőszakkal nyomja hátra és ebből most nem enged. Elégedetten morran fel, parancsolón teszi előrébb a jobb mancsát... Vissza Natan! Így már elérem a nadrágod szélét, magam felé rántom, és pont annyi energiát ölök ebbe a mozdulatba, hogy épp az arcom elé rántsalak. A farmer anyag alatt még puha pamut sejlik, és ez éppen így jó. Orromat a cipzár széle mögé fúrom, arcommal simítom végig a farmeranyag mögött sejlő férfiasságod. Téged akarlak, azt akarom, hogy ha kiteszed a lábad ebből a szobából száz év múlva is emlékezzek az illatodra, mit mélyen szívok magamba. Combközépig sem húzom le a nadrágot, ami alatta van, azt egyáltalán nem. A puha anyagon keresztül gyengéden harapok beléd, mégis határozottan hogy érezd, legszívesebben tépnék mindent ami az utamba kerül és mégsem teszem. Nem Natan, Te most még csak sejted, hogy milyen lehet ha ajkaimmal puhán simítom végig a hímvessződet...ha rajtam múlik, még ezer évig halmozlak el csókokkal, mielőtt mindenemet odaadom. Míg alsónadrágon keresztül sejtetem csak veled mi vár Rád hamarosan, körmeim végigszántják az oldaladat, hála elsőosztályú manikűrösömnek nem túl hosszú, ámde éles körmök vájnak a bőröd alá, gyűlöllek a szabadságodért, hát mielőtt magadévá teszel kifacsarlak Natan, a bőrömön fog száradni a véred...Ágyékodat otthagyom, ha fájdalmadban Te nem rántasz fel, majd emelkedek én, de ha nem hagyod, az sem érdekel, pimasz vigyoromat a képedbe vágom, harcolok az ajkaidért, küzdök a csókodért, az ajkaidért, egy lassan szivárgó vérpatakért...
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
- Itt lenne az ideje. - suttogom a fülébe. De persze, én se tudnám. Ezek után meg pláne nem. Bár nem engedem, hogy úgy érintsen meg, hogy úgy ragadjon meg belülről, ahogy azt kellene... Ahhoz már évszázadok óta túl vastag a fal bennem. Túlságosan hideg vagyok ahhoz belül. Hiába elemem a tűz, a lángok hiába testvéreim... Ha olyan üres vagyok belül. De nem zavar, és ezen nem most fogok elgondolkodni. Hisz ez a nőstény ezt az ürességet be tudja tölteni, még ha csak egy éjszaka erejéig. De akkor is. Elhallgatok, s megcsókolom ujjait, ahogy számra tapasztja őket. Kezem gyengéden simul rá, s vezetem kezét, végig arcomon, hozzá hajolok, s gyengéden megcsókolom. Gyönyörű, istenek, milyen gyönyörű. Fel-fel pillantok rá, ahogy lenn kényeztetem, hídba hajló hátát látva legszívesebben most azonnal letépném a nadrágom, és belé hatolnék minden erőmmel. Mélyre, olyan mélyre, hogy fájdalmasan sikítson fel a gyönyörtől, s belém vágja a karmait, de nem, még nem. Még nem... Élvezem, hogy ilyen türelmetlen, az én mozdulataim így még nyugodtabbnak hatnak. Mégis, meglep ahogy felránt, az az elsöprő erő, amivel irányít... Sangilak? Nem kizárt. De ez érdekel most a legkevésbé. Farkasom egy ideig ellenáll az idősebb erejének, de az előre lépő mancsra hátrébb lép. Pedig nagyon is a másikra pályázik, és most nem szívesen teszi azt, amire kényszerül. Nem kushad le, nem fél, finoman simul a másikhoz, megnyalja a pofáját. Én meg utat engedek a nőnek, figyelem gyönyörű, most már tetovált hátát, ahogy kutat a cipzárom után. Érzem forró leheletét, a farkam szinte szétfeszíti az őt fogva tartó ruhadarabokat, melyek azoktól a csábos ajkaktól alig pár centire vannak. Kitámasztom magam egyik kezemmel, s kissé hátra dőlök, másik kezem finoman simítja meg arcát. Ahogy finoman belém harap, halk, mély nyögés szökik fel a torkomból, hideg fut végig a hátamon, rászorítok a tarkójára, s csípőm ösztönösen mozdul felé, fejét magam felé húzom, s szája így még inkább a farkamra szorul. Körmei ekkor vájnak belém, felszisszenek a kéjes fájdalomtól, s s morogva rántom fel magam elé. A vérem szaga betölti mindkettőnk érzékeit, Farkasom pedig a nőstény marjára kap, hullámai megragadják, s a földre kényszeríti a másikat. Harcol, küzd ajkaimért, de ezt most nem adom olyan könnyen. Felizzítottad a lángot, hát megperzsel. Mosolyára csak egyik kezemmel összefogom a háta mögött a kezeit, majd Bestiám karmaival egy könnyed mozdulattal vágok apró sebet mellei közé. Szemem ezüstje megvillan a sötétben, ahogy vérének illata keveredik az enyémmel, megrészegít, szenvedéllyel tölt el, s Farkasom egy gyors mozdulattal leszorítja a nőstényt a földre, én meg még mindig tartva a nőt, nyalok végig a vérpatakon, de mohó vagyok, többet akarok. Még... még akarok a hús gyönyörén kívül, inni akarok, kortyolni minden egyes vörös cseppjét. Egyre szaporábban lélegzem, szabad kezemmel nagy nehezen, szinte leszaggatom magamról a farmert. Boxerem anyaga is zavar, de hogy lehiggadjak, finoman beleharapok a lány nyakába. Szabad kezem finoman simít végig a sebén, s ami a kezemre kerül, azt a lány felé nyújtom. Bár tudom, ez a sajátja, később akár az enyémet is megízlelheti. Csakhogy nem adom olyan könnyen a véremet. Farkasom elengedi a nőstényt, finoman megnyalja a pofáját, de fölé magasodik, nem engedi, hogy fölkeljen. Egyenlőre. Hullámaim, mint valami ostor, csattannak végig rajtunk. - Azt akarom, hogy vedd a szádba! - hangom Fenevadam morgásával keveredik, szilárdan, parancsolóan cseng, ám mégis gyengédség vegyül benne.
-Komolyan azt hiszed, hogy hagyom? Nem, akkor dönthetsz kardodba, ha én azt akarom, és azzal még ráérsz. Farkasod nem kap felém büntetlenül, visszavág alkalmas időben, csak úgy nem marad alul. Tudd a helyed....Testem engedi, hogy kezeimet megragadd, és minél inkább hátrahúzod, minél inkább csavarodik a vállam, annál jobban vágyom Rád, és a véredre. Csekély mennyiségű vér ugyan, ami a felszínre tör, mégis illata alattomosan kúszik az orromba és tölt meg. Épp csak nyelvem hegyével fogadom el a felém nyújtott ajándékot, de már máshol járok,a Tiedet akarom. Talán még élvezte is volna, hogy egy hím fölékerekedik, ha..de nincs ha és szavaid Natan, itt és most vajmi keveset érnek. Akarod? Tényleg? Hát legyen. Engedelmeskedem, óhajod parancs, csak éppen nem érdekel inkább mégsem. Leroskadok, homlokon hasad kockáihoz simul, kezem gyengéden cirógatja combod belsejét. Milliónyi apró csók, mind közelebb visz a célhoz, jó kislány módjára egy pillanatra még óvatosan végig is nyalom, hogy ne panaszkodhass, amikor vigyázva legnemesebb testrészedre egy óvatlan pillanatban másodperc törtrésze alatt harapjak a combodba,ezúttal nem kímélve, most nem érdekel milyen sebet hagyok, hogy ömlik e vér vagy őrjítően fáj...nem kell még tépni, elég ha jó helyen ér a támadás. Az ostorként csattanó akarat feldühíti a nőstényt és ezúttal, erőből pattan fel, és aki az imént megnyalta az most hatalmas csapást kap. Dühösen morran Rád, egy pillanatra elvicsorodik... Pupilláim kitakarják a kék íriszeket, szám sarkából vér csorog. A Te véred Natan. - Nem, még egyszer ne merd megmondani, hogy mit tegyek és mikor - sziszegek Rád, akár egy jól nevelt kígyó, a hangsúlyban megbúvó gyengédség elvész valahol, hozzám nem jut el. Testem a tiédhez feszül, el akarlak sodorni, magam alá gyűrni, fölötted térdelni. Egyelőre még nem vagyok hozzászokva, hogy valaki csak úgy maga alá gyűrjön, sőt kifejezetten zokon tudom venni, főleg ha a saját otthonomba parancsolni próbál. - Kérheted, de nem mondhatod meg. Felfogtad? Ha igen, igazán jó dolgod lesz Natan, de ha nem, felkenlek a falra és térdelve várom, hogy szép lassan lecsorogj róla. A padlóról sokkal nagyobb élvezet lesz felnyalni...a lehetőség, hogy legyűrjelek sokkal inkább felizgat, rég nem élveztem ennyire. Túl hosszú ideje már, hogy a férfiak szó nélkül megadják magukat, ha én akarom.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Játszom, s úgy tűnik, az eldobott kockák nem olyan számot adnak ki, amilyenre számítok. Hagyom, hogy hozzám simuljon, kezdek ellazulni, ahogy egyre lejjebb hajol, s hiszem, hogy amit akarok, megkapom. Csak az érzékeimre hagyatkozom, finom, puha ajkakat akarok, érezni akarom a száját, ahogy elnyel, s játszik velem. Ám ahelyett, hogy beteljesülne a kéj, hullámaim rezdülve akadnak meg, ahogy a nőstény Bestiám felé kap, s Fenevadam morogva, bundáját felborzolva lép el tőle. Én pedig, mire észbe kapnék, hogy csúnyán átvertek, fogcsikorgatva tűröm, hogy combom húsába érjenek a nő fogai. Karmos kezem az álla alá siklik, s úgy rántom fel magam elé, mint valami rongybabát. Te kis szuka. Te csábos, ördögi szuka. Hiába próbál eldönteni, lenyomni, úgy tartom magam, mint valami vasoszlop. Forró a testem, lángolok a nekem nyomódó testtől, s ahelyett, hogy ellökném, még inkább magamhoz vonom, megölelem. Lecsorgó véremet figyelem a szája sarkában. Combom fájón lüktet, szép kis sebet okoztál... de nem panaszkodom, élvezem, hogy így vágyik a véremre. Felnevetek a szavain. - Csak nem megsértettem a büszkeségét, Miss Emerson? - kérdezem. Elvégre, semmi ilyesmit nem akartam kihozni a helyzetből, de tetszik, hogy magára tudja venni még ha csak pillanatnyilag is voltam jó helyzetben. Szórakoztat. Finoman megfogom az állát, továbbra is magamhoz ölelem, s lecsorgó véremet lenyalom szája széléről. Kezeire fonódnak kezeim, szép lassan vezetem, végig a megkarmolt oldalamon, mellkasomon át, fel a vállamhoz, hogy ott átkulcsolhassa a nyakam. Nem félek tőle, nem érdekel, mit és hogyan hoztam ki belőle, ha ilyen buta dolgon fenn akad, tegye. Én csak élvezem, hogy ilyen kis pukkancs. Finoman simogatni kezdem mindkét oldalát. Szemeim vidáman csillognak rá, nevetek azon, hogy így viselkedik. Mint egy kis megsértett hercegnő. Farkasom leül a nősténnyel szemben, némán, nyugodtan ül, figyel. Szemei élénk csillogással követik a nőstény mozdulatait, ugyanúgy, akárcsak az én szemeim a nő pillantását. Hajába hajolok, tincseinek illatát szívom magamba, de simogatásom egy pillanatra sem lankad. Finoman húzom az ölembe, férfiasságom ugyanúgy meredezik, annyi különbséggel, hogy combomból vörös vérpatakok csörgedeznek. Fájón lüktet, de hidegen hagy. Farkam kettőnk forró öle közé szorul, s kissé megemelem a nőt, hogy le nézzen rám. Nem emelem piedesztálra, ahhoz még sokat kell mutatnia nekem. Csupán hagyom, hogy úgy érezze, királynő. Finoman csókolom meg szemmagasságba került melleit, arcomat bőrébe fúrom, a körmöm által okozott sebhez. Az ösztöneim, az érzékeim, s Fenevadam vezet. Ha ez számára kellemetlen, akkor most lökjön el magától. Arról nem tehetek, hogy kicsit keményebb diók vagyunk egymás számára. Mondjuk, engem különösebben nem zavar. Hullámaimba finom, kellemesen dobogó dallamok vegyülnek. Képességem lassan kúszik át a nő hullámaiba, ahogy tovább csókolom bőrét. Nem akarom nyugtatni, felőlem ugyanúgy dühönghet. De ami a lelkem mélyén kezd finoman körbe ölelni, akaratlanul is felszínre tör. Wolf Blood dobjai, s dallamai halkan zendülnek fel, finoman ölelik át a másikat, ahogy ölelésem egyre erősebben vonja testemhez. Vérvonalamnak köszönhetően lángok lejtenek táncot a szobában, vörös színtől csodás lángok. Érezheti, hallhatja, láthatja a nő is, ahogy hullámaimba kapcsolódik. Lehunyom ezüstös szemeim, kezeim finoman fonódnak derekára, s csókkal kísérve eldőlök vele az ágyon. Nyugodt vagyok, nem haragszom rá, s mosolyom ott táncol ajkaimon. Érzem, ahogy a párnákra süpped, én félig fekszem rá, mellkasomat tartom, de ajkaitól nem szakadok el. Élvezem, hogy hullámaim Vérvonalam segítségével festik a szobát, körbeölelnek a dallamok, s csupán csak elakarok süllyedni a nő ölelésében, s Bestiája fojtásában.
Fenemód élvezem, ahogy magadhoz rántasz. Imádok játékszer lenni, csak kevesen tudnak játszani velem. Hosszasan vergődök még, úgy tűnhet mennék, de Te pontosan tudod Natan, hogy nem akarok. - De. Meglettem sértve. - jelentem ki dacosan, mintha a világ legnagyobb sértése ért volna. Nevetésed dühít, olyan szívesen felpofoználak, nem is sejted mennyire. Ha a helyére kerülnek a dolgok, én is megenyhülök. Nézz fel Rám és akkor kenyérre lehet kenni, vállat vonok és mintha csak rajtam múlna odavetem: - Így már sokkal jobb. -egészen rád borulok, arcom a fejedre hanyatlik, tincseim keretezik az arcod, sátrat emelnek fölé, a melleimhez zárják. Maradásra bírnak hosszasan, tenyerem lecsúszik a lapockádon, szinte már lógok rajtad. Még egy percig dühödten áll szembe a nőstény a hímmel, megkerüli kétszer, másodjára már hozzádörgölődzik, pofán nyalja csak úgy, távolságot tartva. Végül addig bökdösi az orrával míg leheveredik, egész egyszerűen csak azért, hogy végre a hím mellkasára tehesse a fejét. Enged annyit a dacból, hogy néhány tégla lehulljon a falból, melyet gondosan épített maga köré. Nem igyekszik visszarakni, mindenáron betömni a hézagot, hagyja a darabokat a földön megpihenni. A hímre koncentrál, egyedül rá. Egy az egyben dőlök Veled vissza, összemegyek, egész kicsire és húzlak egészen magam fölé. Mohón kapok utánad, ezúttal nem harapok,két és fél évszázad elvesztegetett gyengédségével csókollak, lassan, óvatosan. Hol én diktálom a tempót, hol meg Te, a végére megtaláljuk majd az egyensúlyt, a legvégén már egy hajszálnyival lejjebb csúszva zárom két combjaim közé férfiasságod, ha bármerre mozdulnál érezd, felhúzott íj vagy, megfeszítve, de csak próbálgatnak még. A cél messze, nyílvessző sehol, de a húr pattanásig feszül. Belső combom megfeszül, összeszorítom ha moccansz,a bőrömre száradt véredet saját nedved áztatja fel. Ezüst-fekete bunda olvad össze párjával, mancsa a másik marján, lehunyt szemmel élvezi a közelségét.Sodródik a másikkal, bárhová is vigye... Szaggatott lihegéssel tűröm a perzselő forróságot, mocorgok még egy kicsit, kezeim az arcodat fogják közre, egy utolsó puszi az ajkaidra, a homlokodra... - Gyere...most....már meg....kap...ha..tod. Térdelj.... az arcom fölé... - suttogom egészem a füledbe és tudom, nem fogsz ellenkezni. Ágyékod az arcomhoz simul, összemaszatolod újra és újra, mert minden rezdülésed figyelem, minden morranásod, a legapróbbat is meghallom, tudom hol a határ, tudom meddig érhetek hozzá, meddig fonhatom rá az ujjaimat, milyen erősen szívjam, meddig fúrhatom a nyelvem hegyét a bőr alá, hogy minden cseppet a számban morzsoljak el, de az utolsó pillanatban abbahagyjam. Engedlek pihenni, addig is cirógatlak máshol, puszillak egy leheletnyivel lentebb...addig játszom az idegeiddel, míg fel nem adod...
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Arcomat belefúrom a bőrébe. Eggyé akarok válni vele, mindent megadni, amire vágyik, s mindent megkapni, amire én vágyok. Gyűlölni, s szeretni, vágytól s kéjtől fűtve belé bújni, minden porcikájával összefonódni, hagyni, hogy megfojtson, megöljön, s az utolsó pillanatban kirántani magam a halál torkából, s belé kapaszkodva érjek célt. Szavaira a bőrébe nevetek, s még inkább magamhoz szorítom, hogy forró bőre égessen. Égessen, mint ahogy a tűz égetett annyi éven át a cirkuszban, a mutatványok során, égessen, mint ahogy a golyók égettek, mikor a húsomba robbantak, égessen. Égess el! Tudom mire vágyik, tudom mit akar, s Fenevadam ezüst szemeivel nézek fel rá. Igen, mert tudom, hogy erre vágysz. Te oda fenn, fenn az égi hídon. Láncra vert rabszolgád vagyok, ha ezt akarod. De ne feledd, mikor alkalmam lesz rá, a nyakad köré tekerem láncaim, s lerántalak magammal a mélybe. Mert tudom, hogy erre vágysz. Arra a Szabadságra, arra a Vad Tűzoszlopra, amit az én Lelkemben látsz, amit sosem érthetsz, kaphatsz meg. Körbeölellek, hívlak, de nekifeszülsz, akárcsak én, hogy aztán egymásnak ugorva tépjünk a húsba. Mint vadász és préda. Üldözöl, el akarsz kapni, ám arra leszel figyelmes, hogy már én vagyok a hátadban, s én kergetlek. S ez, mint egy ördögi kör, forog, forog, mint valami őrül tánc. Sosem érjük el egymást, örök harc a mienk, örök vágy, s szomjúság a másikra. Tincsei cirógatják arcomat, s finoman megcsókolom állát. Persze, hogy jobb így. Mert ezt akarjuk. Minél többet, minél jobbat. Farkasom szemei a nőstény mozdulatait követik. Nem reagál a bökdösésre, nem moccan, csak mikor már a nőstény feje mellkasának bundájába simul, s leheveredik a másik. Fejével finoman simít végig a másik fején, álla alatt érzi a nőstény halk lélegzet vételeit. Fél kört írva le, telepszik le féloldalasan a nőstény háta mögött, s gyengéden nyalogatni kezdi a nőstény bundáját. Itt-ott finoman harap bele, hogy utána kiengesztelően ismét végig nyaljon rajta. Füleit hegyezi, s fejét a nőstény álla alá dugja, hozzá simul, lompos farka a másik farka köré tekeredik, finoman simul bundája a másikéhoz. Nem meghunyászkodik, nem adja meg magát, csupán gyengéd. A fal résén bekúszó vágyai finoman lengik, s ölelik körbe a nőstényt. Hívogatóan, kéjt, éhséget, olthatatlan vérszomjat, gyönyört mutatva a másik felé. Óvón fonódik hozzá. Hagyom, hogy magával húzzon, mohósága élvezetet szít bennem. Még... én is akarom. Én is vágyom rá. Lehunyom a szemem, ahogy ajkai ajkaimra találnak, s hívják lassú keringőre, vagy szenvedélyes, ellenállhatatlan vad pörgésbe. Éhezem, szomjazom mindazt, amit nyújt nekem, de a combom sebe, s sebeinkből csordogáló vérünk bűze még mindig körül ölel minket, s nem tudok úgy ellazulni, ahogy kellene. Hátam feszül fölötte, nem bízok benne. Még nem. Hosszú tincseim arca köré esnek, finoman cirógatva így bőrét. Egyik kezem dereka alá fonódik, s magamhoz emelem, hogy férfiasságomhoz, s hasamhoz simuljon. Bizsereg a tarkóm, s forró hullám fut végig a gerincemen, ahogy próbálok levegőhöz jutni, miközben csókol. Derekamra fonódó lábai izgalommal töltenek fel, s finoman dörgölöm hozzá a farkam, hogy forró nedve áztassa át boxerem anyagát. Táncol velem, olyan forró, és finom táncot lejt velem, amiben már igen régen volt részem. Sőt... Talán sosem volt ennyire jó. Ösztönösen kezd mozogni a csípőm, kissé megremegek, ahogy egyre jobban átáztatja a gatyámat, nem, ez nem elég... Adj még! Add oda! Akarom! Most! Farkasom a vágytól hajtott hurrikánnal öleli át a másikat, gyengéden nyal végig a másikon, összeolvad vele, harap, majd újra enged, cirógat, majd lendül újra tovább, gyors és veszett tempóban, hogy aztán ismét nyugodtan ölelje át a másikat. Úgy érzem, kiszáradt a torkom, újabb és újabb csókot váltok vele, szomjúhozom, akarom minden egyes mozzanatát, rezdülését. Ahogy a számba lihegi a szavakat, kiegyenesedek, türelmetlenül tépem le magamról azt a rohadt boxert, ám ahogy fölé térdelek, mozdulataim már lassabbra váltanak. Finoman rántok néhányat a farkamon, mielőtt teljesen a kezébe adnám az irányítást. Gyanakszok még, ám ahogy megérzem forró nyálát, s leheletét, vágytól átitatott, morgó nyögés tör fel torkomból. Mindkét kezem a falba verődnek, szinte kaparom a tapétát, ahogy nyelve éles késként hasít végig hímtagomon. Istenek... ahhh.... ez mennyei. Mély levegőket veszek, hasam mégis meg-meg rándul, ahogy folytatja kényeztetésem. A lángok, melyek képességemnek köszönhetően táncolnak tovább körülöttünk, egyre magasabbra csapnak fel, ahogy én is egyre közelebb jutok a csúcshoz. Erőt véve magamon, lenézek rá, finoman simítok végig arcán, s eltűrök egy tincset arcából. Finoman simul kezem tarkójára, s egy kissé mélyebbre nyomom, csípőm pedig felé indul, de nem erőszakoskodom, ha kényelmetlen számára, azonnal elengedem. Hagyom, hogy ő irányítson, elvégre, most szó szerint, farkamnál fogva vezet. Kis szünet, és utána újból nekem esik, szív, nyal, forró nyála teljesen elolvaszt. Mintha belelöktek volna egy forró vulkánba. Ostromolja a váram, hiába igyekszem ellenállni, minden egyes mozdulatával egyre jobban szétfeszíti a kapukat. Ne... még ne... S aztán újból megáll. Mély levegőt veszek, egy kicsit elveszem a kezéből a farkam, s lassan húzom fel-le a bőrt, hogy egy kicsit visszavegyek a lendületből. Csókjai finoman csiklandoznak, s mosolyogva hátrálok el tőle egy kicsit. - Most én jövök. - morgom rekedten, s finoman nyúlok a combjai közé. Ujjaim cirógatva simítanak végig klitoriszán, szemérem ajkain, hogy aztán mutató, s hüvelykujjam, finoman csússzon fel a résbe. Nem tűrök ellenállást, míg ujjaim ki-be járnak benne, mellei fölé hajolok, s finoman csókolok, s markolok rajtuk végig szabad kezemmel. Puncija finoman zárul, folytja ujjaimat, s egyre jobban érzem nedvét. Ám ahogy érzem, hogy háta ívbe feszül, s elérné a hegy tetejét, lelassítok, kihúzom ujjaim, s finoman simítok végig újra punciján, hogy utána lenyaljam nedvét a kezemről. Ha engem így kínzol, hát én is így teszek. Ördögi körforgás. Újra végig simítok lába közén, ám most nedves kezemmel a farkamon simítok végig, még így is lángolni kezdek tőle. Ha most ilyen forrónak érzem, ha belé hatolok, ott milyen lesz? Finoman fordulok rá, de egyenlőre csak hozzá dörgölőzöm oda lenn. Nyakába csókolok, egyre szaporábban veszem a levegőt, ahogy próbálom féken tartani a Bestiámat. Hullámaim fojtogatóan ölelik körbe, s olvadnak eggyé az övével. Add meg, amire vágyom!
A nőstény elismeri, hogy méltó ellenfele, aki pont olyan, mint Ő és mégis tökéletes ellentéte, igen is kell neki. Megérdemli azt a biztonságot, azt a gyengédséget, amit csak őszintén adhat farkas a farkasnak. Tőlem, pedig a legtöbb, hisz nem emlékszem, hogy életem meghatározóin kívül volt olyan farkas, akit többre tartottam magamnál. Megőrjít, ha megperzselsz, kellesz, akarom a játékot, amiben hosszú évek óta nincs méltó ellenfelem. Irányítani akarlak, uralni, hogy akkor kapd meg amire vágysz, ha én akarom. Nem fogom hagyni, hogy élvezd, csak ha én is fáradok. Űzz, amíg én űzlek, menj, ha engedlek, gyere, ha hívlak. Ennyi, ugye nem is olyan rossz? Megbúvó vadságod ott lakozik mindegyikünkben, de Te mered vállalni, én sohasem fogom. Én már tudom, hogy az ami a Tied, csak addig kell, míg bűnre csábít. Ha megkaplak, már nem fog érdekelni, elértem valamit, újfent csak eggyel több dolog ami az enyém. Kihívás vagy Natan, titkon remélem, akarom hinni, hogy az maradsz örökre. Mindvégig arcodat nézem alulról, ha nem nézel a szemembe akkor is, élvezd csak nyugodtan, tested rezdülései, az arcod izmainak rándulásai épp elegendőek nekem. Kilátástalanul próbállak mellem fölül magamhoz húzni, mintha nem tudnám, hogy érzékeid elég kifinomultak és lihegésem tökéletesen hallod, ott dübörög szívem a füledben, dobhártyádon visszhangzik visszafojtott nyögésem. Tenyerem fejedre helyezem, ellöklek magamtól, de tudod, hogy nem azért, mert elég, Te tudod, hogy azért mert pontosan annyit engedek magamnak amennyit Neked is. Az utolsó fordulat mielőtt megköszönném a táncot nemcsak az anyém, Mindkettőnké kell , hogy legyen. Szusszannom kell, bár nehéz a döntés, de azt is tudom megvársz, türelmesen és egy másodpercre sem lankadsz. Oldalvást fordulva, nem engedem hogy hozzám érj, homlokodat csókkal illetem, válladat azzal az erővel szorítom le először csak egy kézzel, majd mindkettővel, mely évszázadok óta a mienk, melyet örököl majd a kölyköm és az Ő kölyke is..Föléd magasodok, csípőcsontodhoz szorítom a combjaimat, de még nem ereszkedem le. Az én testem árnyéka kevés ahhoz, hogy eltakarja a Hold ragyogását ezen a tiszta téli égbolton. Ezüst fénye körbeölel, fényének aurája méginkább kiélesíti vonalaimat. Kezem feléd nyújtom, hiába állok feletted érzed, hogy ez csak a látszat...Tenyerem égeti a Tiédet, lassan ereszkedem le, hosszasan hagyom, hogy érezd, milyen ha megkapsz. Már már fájdalmasan éget, akarattal szorítalak még inkább, Hüvelyizmaim rándulnak, de Én nem mozdulok. Ujjaim láthatatlan sebeket égetnek a mellkasodba, pedig épp csak hozzáérek. Mosolyom szép lassan beleivódik az agyadban, ez az éjszaka örökké elkísér majd, hosszú percekig maradunk így, magam sem tudom meddig. Ha mozdulni akarsz nem hagyom, ha mennél nem engedlek, ha akarod ennyi is elég, hogy pontot tegyél az éjszaka végére. Izzadságom marja a sebedet, kezedet végigvezetem a melleimen, csípőmön pihenünk meg. Óvatosan Rád hajolok, erővel tartalak lent. Ajkaidra apró csókot lehelek. - Nos, mostmár azt teszel velem, amit akarsz...nem állok ellen Natan.....
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Elnyel, újra és újra. Játszik velem, szája édes méregként fon körbe. Lenézek rá, szemeim kutatják az övét, s megsimítom arcát, ahogy felnéz rám. Tudom, hogy mindent érez, tudom, hogy látja, érzi, hogy amit tesz velem, édes kín. Sodródok az árral, amit egyre nagyobb erővel fakaszt. Most hagyom. Mert hagyni akarom, élvezni akarom, amit ad, hisz ki tudja, lehet a következő pillanatban már a torkomnak fog ugrani. Kiszámíthatatlan és ez tetszik. Nagyon is tetszik. Gyönyörű vagy kislány. Akaratos, telhetetlen kislány. Mosolyogva nézek rá, ám erősebben szív, s akaratlanul is, de megrándulok, s ki kell támasztanom magam. Zuhanok, zuhanok, mert letaszított a mélybe. De nem álltam ellen, sőt, kitártam karjaim, s hagytam, hogy ellökjön. S most zuhanok. Zuhanok, mert csodás érzés, olyan Szabadságot érzek, amit már nagyon régen éreztem. Talán akkor, mikor az erdő mélyén szaladtam, vagy akkor, mikor csatamezők véres helyszínén öltem, s oltottam ki az életet. S nem állított meg senki. S most sem állít meg senki. Nem számít, és nem érdekel, ha úgy érzi, kifacsart, mint egy mocskos rongyot, eldob. Megvan ennek a lehetősége. Nem érdekel. Hisz ez természetes. Farkas, farkasnak farkasa. Én tudni fogom, hogy semmit se tud rólam. Hiába érzi, hogy kapott valamit belőlem, az csak egy része mindannak a Káosznak, ami én vagyok. És ez így helyes. Jó, hogy itt van velem, hogy találkoztunk, s az istenek furcsa játékaként a Rend és a Káosz összecsapott. Számomra örök titkokat fog rejteni, s mégis, mindent tudni fogok róla. Mert valahol a tükörképemmel nézek farkasszemet. Bár ki tudja, ha kilépek reggel azon az ajtón, csupán csak egy újabb női trófeára fogok emlékezni. Vagy külön kis helyre rejtem lelkem legsötétebb zugaiban, hogy nehéz időkben emlékezhessek rá. Talán... Ki tudja? De ezeken majd akkor gondolkodom. Most csak az érdekel, hogy megkapjam, ami a jussom, amit ha kell, kikényszerítek belőle, ha beledöglök, akkor is. A jelen pillanat számít, nem számít, mi volt, mi várható. Az számít, hogy ez a nőstény ezen az éjszakán az enyém legyen, én pedig az övé. Szívének szapora ritmusa zene füleimnek, mintha valami pogány tűztáncon vennék részt. Dobbanások, halk nyögés, bőrünk forróságától, izzadságától, s vértől terhes illata kaparja érzékeim. Farkasom türelmetlenül morran fel, de még mindig kényszerítem arra, hogy visszafogja magát. Ahogy ellök, szemeibe pillantok, s bár zavar, hogy meg kellett állnom, csintalan mosoly játszadozik ajkaimon. Én türelmesebb vagyok, mint a Bestia. Pihegő alakját figyelem, bőre csillogása, kócos hajfürtjei úgy hívnak, vonzzanak magukhoz, mintha mágnesből lennének. De nem mozdulok, tekintetem elárulja, hogy várok. Várok a vadra. Várok a nőre. Várok Colette... Mikor épp újra simulnék hozzá, megragad, de nem engedi, hogy érintsem. Nekem viszont szükségem van rá. Karom felé lendül, derekára akarok fogni, de ekkor megcsókolja homlokom, s leszorít az ágyhoz. Megfeszülnek izmaim, Farkasom a nőstény bundájába kap, de nem durván, játékosan, hívogatóan, mégis, érezni hullámaiban, hogy egyre türelmetlenebb. De az elém táruló látvány, melyben részem lesz, finom, elégedett morgást eredményez, mi elhagyja ajkaimat. A Hold ezüst palástja mely Colette alakját megvilágítja, gyönyörűen rajzolja ki előttem a nő vonalait. Szépsége rabul ejt, az a bájos, gyermeki arc, s az a szempár, melyről tudom, hogy egy Fenevad lakozik benne. Hiába szorít le, felkönyökölök, mert meg akarom csókolni, bárhogy is, érinteni akarom. Ennek ellenére kezem finoman simít végig combjain, de alig érintem, mert húzni akarom, húzni, és küzdeni. Visszahanyatlok, ahogy kezét nyújtja felém, tetovált tenyereim úgy simulnak tenyereibe, úgy fonják át, mint a rab csuklóját a bilincsek. Sebem ég az oldalamnál, de nem érdekel, a forróság, mely beszökik lelkem sötét bugyraiba, az foglalkoztat. Szemeim végig a másik tekintetén tartom, érzem, hogy mit tesz velem, nem moccanok, azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson. Hullámaim szinte láncként tekerednek rá, s szorítják, pontosan úgy, ahogy ő teszi velem. Ujjaim átkulcsolják az ő ujjait, mellkasom egyenletesen emelkedik fel és le. Édes fájdalom ez, édesebb, mint amit bárki elképzelhet. Figyelem arcát, elégedett mosolyát, azt az akaratos, domináns szempárt, melyből süt most rám a szenvedély. Ártatlanul nézek rá, mint akinek fogalma sincs arról, mit tesznek vele, de viszonzom mosolyát, amiből tudhatja, hogy tökéletesen érzem magam ebben a helyzetben. Az pedig, hogy ilyen gyönyörűen, s finoman helyezkedik el rajtam, csak dob az egészen. Kezem engedelmesen simít rajta végig, elidőzök a melleinél, végigcirógatom bimbóit, élvezem, hogy tökéletesen simulnak idomai a tenyerembe. Aztán folytatom cirógatását, s lejjebb haladva, végül kezeim csípőjén pihennek meg. Bőröm finoman simít végig friss tetoválásán, mely végigszalad csípő csontján, egészen medence csontjának vonalán. Fölém hajol, érzem, ahogy leszorít, de most nem ellenkezek, csupán finoman rászorítok a csípőjére, hogy ne felejtse, nem ő az egyetlen Bestia itt ezen az éjszakán. Szavaira finoman beleharapok alsó ajkába, jobb kezem finoman simít végig sebes hátán, s túr bele fekete tincseibe. Vállgödrébe hajolok, simítom arcomat bőréhez. Behajlanak térdeim, másik kezem lassan siklik le fenekére, majd nyomom le magamhoz, hogy beteljesüljön az, amit már mindketten pattanásig feszült idegekkel vártunk. Eddig is éreztem minden érintését, rezdülését. De ahogy magába fogad, ahogy elnyel, szinte felüvöltenék. Mintha orkán tombolna végig Bestiáinkon. Farkam tökéletesen teljesíti ki hüvelyét, úgy szorít, s enged, amitől akaratlanul is még inkább belesüppedek a párnákba. Megölsz... milyen gyönyörű is a halál. - Azt teszek, amit akarok? - kérdezem finoman lehelve a szavakat bőrébe, s nem törődve szorításával, erőset lökök rajta, de lenyomom, nem engedem, nem eresztem, nem szabadulhat fogságomból. - Hisz eddig is azt tettem, kicsi lány. Izmaim befeszülnek, s újabb, és újabb lökéssel jutalmazom. Csípőm egyre egyenletesebb mozgásba kezd, újból, és újból megmártózom benne, mélyebbre, és mélyebbre hatolva, ritmusom a szerint változik, hogy kapaszkodik belém, mennyire vágja belém körmeit. Egy pillanatra sem állok meg, nem hagyom, hogy lefogjon, mozgásom folyamatos, magamhoz ölelem, s csak akkor engedem feljebb, ha csókjára éhezem. Hajába túrok, meghúzom tincseit, majd elengedem, s simogatóan pihen meg kezem tarkóján. Fenekébe markolok, egyre vadabb mozgásba kezdek, majd ajkaitól elszakadva, vállait finoman feltolom, s nézem, ahogy meglovagol. A Hold fénye megcsillan bőrén, belső combjára vérem mocska kenődik, de nem érdekel, a teste szépsége ragad magával. Így tökéletes. Megfogom derekát, s segítem a mozgásban. Örökké eltudnám így nézni. Érzései forrón kavarodnak az enyéimmel, s ugyanúgy mártózok meg benne, mint ahogy férfiasságom hüvelyében. Felülök, mellkasommal hozzá simulok, szemeibe nézek, s derekát átkarolva erősen nyomom le, föl, mélyebbre, hogy az már nekem is kéjes fájdalommal járjon. - Gyönyörű vagy, kicsi Colette... - suttogom ajkaiba, s gyengéden megcsókolom. Tudom, hogy tisztában van vele. De én adom a tudtára. Ez pedig még szebbé teszi így a pillanatot.
Farkasodat türelemre inti az enyém, Ő játékosan marja meg, az enyém mancsával simítja végig a lapockáját fedő bundát. Mindenáron akarja a közelségét, minden megtesz azért, hogy egyetlen másodpercet se veszítsen el, amit együtt tölthetnek...tudja, hogy elmúlik, hogy talán soha többé, talán újabb kétszáz évet kell várni.... tombol, majd megőrül, mégsem enged, mert ha így lenne, véget érne a játék... Szép lassan Én is felfogom tudat alatt, hogy nem tarthat egy örökkévalóságig ez az éjszaka, itt a vége...vállgödrömbe bújva, fojtón karollak, erővel szorítalak,nem, nem akarlak elengedni. Minden egyes lökésed kés a szívembe, újból-és újból belemártva, csak erősebben vérzik. Levegőért kapkodok, néma sikolyba fulladok...tehetetlenül vergődök alattad, mígnem jégkék íriszeim nem kezdenek könyörögni: elég, mard ki a mellkasomból, hasítsd ki, csak kérlek...fejezd be...Te pedig csak hajszolsz tovább, hisz tudod, ebbe még senki nem halt bele...én sem fogok... Délután óta kínoztál, élvezettel nézted a vergődésemet, én pedig eszemet vesztve sodródtam az árral, képtelen voltam uralni a farkasomat, aki eddig jól nevelt állat módjára tette, amit kellett. Pokolból rántasz a mennyországba, csak azért, hogy újra lelökhess, minél magasabbról...kezem nem engedi a tiédet, ha én megyek, jössz Te is...velem együtt égsz el. - Tudom - közlöm tényként, odavágom, bármit teszel, én tökéletesen tudni fogom, hogy a legjobb dolog vagyok, ami történhetett Veled és ez most már így is marad még nagyon sokáig. Ha löksz, én csakazértis ellentétesen mozdulok, a legtöbbet amennyit kaphatok Tőled, nekem még kevés...nem elégszem meg a méllyel, nekem a legmélyebb kell, benned akarok fürödni és meg is teszem. Átlépted a határt, túl messzire vittél, oda ahol már én nem tudok várni... - Sajnálom - ennyi telik, egy elfojtott nyögés és az érzés, ahogy karjaidban megfeszülve, hullámokban rándulva össze reszketek...így rántalak magammal Téged is, mert az nem lehet, hogy előttem, de nem hagyom, hogy utánam...velem zuhansz, velem érsz földet, velem perzselődsz meg és égsz el a legmélyebb pokolban. Megkapod, amit még soha senki nem kapott meg...arcodhoz bújva forró könnyeimet bőröddel itatom fel...alig két csepp, egy elégedett morranás, sikoly helyett, mely ha engedném a hotelt felrázná álmából, de ezt nem akarom. Én adtam meg magam mégis, én adtam fel előbb, erőtlenül heverek, ölelésem sem szorít már, sőt...csak annyira érintelek, hogy ne veszítsek el egyetlen másodpercet nélküled. Ha mozdulnál visszatartalak, átkulcsollak, kétségbeesve rázom meg összetapadt tincseimet... - Nem. Bennem kell még maradnod. Csak egy kicsit... - nem kell mondanod, alig egy óra és én magam doblak ki azon az átkozott ajtón, alig egy óra és a recepción vár a boríték, amit a munkádért kapsz. Nem is lett volna szabad ideengednem, nem kellett volna hagynom, hogy hozzám érj...de míg minden erőmet összeszedem, mellkasodat cirógatom. A kettőnk közt levő különbség áthidalhatatlan, elzavarlak és várok újabb kétszáz évet Rád...
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Mozdulatai, simítása, fojtó szorítása még erősebb mozgásra sarkal. Nem akarok elszakadni. Érezni akarom. Ne engedj el! Ragaszkodj még, húzz, vonyíts velem föl az égre, Hold anyánk ezüst szívére. Bestiám szinte magába issza a nőstényt, minden porcikájával nekifeszül. Ne ints türelemre, már túl késő! Csak ne eressz el. Kapaszkodj, szoríts! Csodás érzés látnom, ahogy vergődik, küzd, kínlódik mindentől amit adok neki. Lángolnak bástyáink, felgyújtottuk egymás kőfalait, s táncot járunk a lángok körül. Leromboltam mindazt, amiben annyira biztos voltál, Káoszba taszítottalak, hogy megérthess belőlem annyit, amit engedek. Te pedig új szálat indítottál el, melyet magad köré fontál, s most már egy életre tudni fogom, hogy ez a szál mit jelent. Többet, mint amit bármelyikünk várhat. Szorít, enged, szorít, kapar, majd ismét ellök. Bőrébe simulok, kapaszkodom, minden sejtem, hullámom őt kívánja, ő érte dobban, s lüktetek. Ahogy még inkább rám ül, elfojtottan morgok fel, megrészegít... mámor és gyötrelem szakad fel. Utolsó szavaira ránézek, nem akarom elengedni, de ahogy még inkább fojtani kezd, nem tudok megálljt parancsolni neki. Magával ránt, hiába kapaszkodok még a szakadék szélébe, magával húz. Agyaraim megvillannak a Hold fényénél, ahogy Bestiám szomjazva a másikra, öleli át a nőstényt. Gyengéden harapok bele kulcscsontjába, érzem, ahogy szétfolyik, s ágyékomat elönti forró nedve, de ahogy megrándul, az én harapásom is mélyebbre megy, s apró sebet ejtek bőrén, vérének édes íze egyszerre hatol bele tudatomba, magom átadásával. Megremeg hasfalam, szaporán emelkedik mellkasom, ahogy próbálok levegőhöz jutni, de nem engedem, ölelem, szorosan fojtom magamhoz, élvezésem Fenevadam halk, mély hörgésébe fullad bele, ahogy még többet kortyolok véréből. Lüktetek még benne, meg-meg rándulok, belső falának nyomódva. Aprókat lihegve emelem a sebről ajkaimat, homlokomat mellkasának döntöm, Fenevadam finoman simul a nőstényhez. Érzem könnyét, s kezem arcára simul. Itt vagyok. Veled vagyok. Ezüst íriszeim barnába váltanak át, de hullámaim nem húzódnak vissza. Finoman simítanak végig a lányon. Erősen tartom magamhoz elernyedt testét, nem pihenek, nem lankadok, figyelem minden rezdülését. Ahogy légzésem visszaáll a normális kerékvágásba, elakarok dőlni az ágyon, de visszaránt. Felnézek szemeibe, mosoly jelenik meg arcomon, óvón csókolok bele friss sebébe, melyet harapásommal okoztam, majd fejét vállamra döntve, ölelve, húzom magammal. Nem emelkedek ki belőle, érezheti apró lüktetésem. Itt vagyok Colette! Kapaszkodj még belém! Marasztalj! Gyengéden simogatom hátát, s élvezem, hogy mellkasomon pihen. Félig leengedett pajzsomon át óvón ölelem, éreztetem, hogy itt biztonságban van, s nem kell félni. Még maradok. Addig maradok, ameddig kéred, kicsi lány. Az ő hullámain át, szunnyadó, más Farkasok rezdüléseire leszek figyelmes. Nyugodtak... alszanak. Egy Falka... Tudom, idegen vagyok, de jó átérezni, még ha nem is oly erősen, de jó érzés ismét érezni mások hullámait. Pláne, hogy ilyen nyugodtak. Lehunyom a szemem, s csak a hajnal csendjére, Colette halk lélegzetvételeire, bőrének puhaságára, hajának illatára koncentrálok. Nem nyitom ki a szemem, nyugodt vagyok, csak élvezem, hogy ez a nőstényördög itt pihen, velem. A jelen éltet. A pillanat lángja ott ég mellkasomban, s amíg vele vagyok, ez így is lesz. Ha elzavar, elküld, akkor is ott fog égni az az apró láng. Ugyanúgy, ahogy benne, hisz várni fog. De sosem fogjuk ezt bevallani, se magunknak, se a másiknak. Mert Farkasok vagyunk. A hajnal vörös sugarai lassan siklanak be a szoba ablakán. A takaró félig takar be bennünket, Farkasom a nőstényhez bújva pihen. Ám a csendet az ajtó mögül halk mocorgás zavarja meg. Farkasom felemeli a fejét, hegyezi a fülét. Oh, az éjjeli őrünk. Remélem mindent hallott. Hehehe... Elégedetten mosolyodok el, majd kinyitom a szemem, s pillantásom a pihenő Colette arcvonalaira siklik. A hajnal sugarai tündér táncot lejtve simítják meg tincseit, s bőrét. Keze mellkasomon pihen, teste még mindig lázas násztáncunktól. Megsimítom arcát, ahogy nézem. Maradnék még, de tudom, hogy nem lehet. Megemelkedik mellkasom, s fölé hajolva apró csókot lehelek homlokára. Itt az idő kicsi Colette.
Kezdőlap
