Egy pillantással mérem fel csupán a terepet, és egy felvont szemöldökön kívül nem sok megjegyzést kap a szakadt lepedő... most legalábbis, mert más foglal le elsősorban. A kupi meg őszintén szólva hidegen hagy, mert az szerencsére nem az én dolgom, hogy ne legyen ott. Még a takarítók sem érhetnek a személyes cuccokhoz, hanem körbeporszívózzák, ha arról van szó. Igazán vicces meló lehet az is, kár hogy nem beszélnek velem, biztos vannak érdekes sztorik, mit lelnek olykor-olykor egy takarítás alatt. És persze hogy nincs közöm hozzá, milyen kapcsolatban vannak, valóban gyűrűt se lestem, de azért valami alapján csak el kell kezdenem a beszélgetést, hogy ne a kínos némaság legyen, amitől irtózom - legalábbis ilyen helyzetekben. Persze arról nincs fogalmam, hogy milyen mély húrokat pendítek meg ezzel a kis felszínes érdeklődéssel a lelkek mélyén. Hát... még szerencse. Akkor dobnék egy hátast, ha tudnék mindent, az tuti. Egyébként pedig, mivel ugyebár nagyban vizsgálódom, mialatt a kérdésemet felteszem, nem látok át közben a koponyámon, így felőlem akár nyugton pantomimezhetnek, nem fog zavarni a dolog. A válaszokra azért a megszólalásomkor, csak hogy értékeljék a kedvességemet némi mosolygós ízt is vegyítek. A benyomást, hogy csicseri kedveslélek vagyok tökéletesen meg tudom alapozni a vendégek előtt. - Értem. Egyébként ha másban nem is, a hóban és a jégben Alaszka a legjobb, szóval jó helyen vannak. Van egy síelő övezet felfelé a hegyen, szóval lehet sportolni, szerveznek hajós túrákat is, itt van az Észak múzeuma, színház, szórakozóhelyek... sajnos a Jégfesztiválról pont lecsúsztak. Amúgy van nekünk egy szabadidőszervező hölgyünk, neki vannak mindenféle helyi lehetőségről egy szép kis gyűjteménye, de ha elsétálnak a pultom mellett ott is van egy csomó plakát, szóval nem kell bezárkózni a szobába... hacsak nem erre vágynak. Hosszú távon meg csak a klímát kell szokni, meg hogy bejönnek néha a medvék a hátsó teraszra. És ez már megint én voltam, és a kis személyes adalékom, amitől kímélni kéne a hotel vendégeit. Mindegy is, továbblendülök, hogy a kérdésre is válaszoljak. - Elsősorban a hotelünk éttermét tudom ajánlani, nem kell megijedni, nem amolyan menzajellegű, tényleg jó a konyha. Egyébként pedig van egy olasz étterem a belvárosban, ami nagyon jó: a Mamma Rosa. De ha végigsétálnak a bevásárlóutcán maguk is megnézhetik a kínálatot.
Rose-al ellentétben engem nem úgy neveltek, mint őt. Talán a vérszerinti szüleim úgy gondolták volna, ahogy az övéi tették, de mivel engem egy pár száz éves vérfarkas nevelt fel és képzett ki, így az ilyen dolgok, mint a házasság kimaradtak az életemből. Ez nem volt fontos dolog, sem pedig szerves része azoknak a leckéknek, amiket mentorom, és vezérem szerint meg kellett tanulnom, így nem is foglalkozom ezzel. Vagy is nem foglalkoztam a kérdéssel mostanáig, még a lány fel nem hozta a dolgot. Rose-t nézem, ahogy megfeszül, és a nagyra nyílt szemeit is mikor azt mondom még nem. Ebből arra következtetek, hogy neki ez tényleg olyan dolog, ami az élete része lehetett volna, és talán szeretné is. Bár abban is biztos vagyok, hogy ha ketten maradunk, akkor előhozakodik vele, legalább is ez az arckifejezés erre enged következtetni. Hallgatom a beszélgetésüket, ebbe most nem tudok beleszólni, az olasz étterem felkeltette az érdeklődésem, de a síparadicsom annyira nem villanyozott fel. Bár ki tudja, lehet, megnézzük még azt is magunknak, sosem lehet tudni hova is lukadunk ki, még itt vagyunk a hotelben és ebben a városban. - A medvék a hátsó teraszra? – Kérdezek vissza egy korábbi mondatára, olvastam már erről, de azért meglep, hogy ilyen ténylegesen előfordulna itt Alaszkában, az ember –farkas azt gondolná, hogy a sok ordas miatt egy medve sem dugja ide az orrát. Közben megsimogatom Rose oldalát, és elengedem, az ágyhoz megyek és becsúsztatom alá azt a táskám, amiben olyan dolgok vannak, amit nem szívesen osztok meg idegenekkel, és mivel korábban belenyúltam nem zártam teljesen vissza, így jobb, ha az ágy alatt marad takarásban. Utána visszamegyek Rose mellé és ott is maradok a továbbiakban, idegen közelében jobb szeretek a párom mellett lenni, bár ez a lány teljesen ártalmatlannak tűnik.
Figyelmesen hallgatom végig mi mindennel tud megörvendeztetni minket ez a vidék és a hotel is. A színház nagyon jól hangzik, kb száz éve nem jártam színházban. Na jó, némileg túloztam, azért nem száz év telt el az utolsó alkalom óta, csak nekem tűnik annyinak. - Kedveljük a téli tájat, de a téli sportok azt hiszem nem igazán a mi műfajunk... - mesélem a lánynak, csak azért, hogy ne legyen csend. Könnyeden és közvetlenül beszélgetek, kellemesebben telik az idő így. Vagy legalábbis szerintem. - Oh, ezt sajnálattal hallom. Biztosan nagyon szép volt. Nagy rajongója vagyok a fesztiváloknak, de ha lecsúsztunk róla, hát lecsúsztunk... - kicsit lebiggyesztem a szám, mert amikor csak lehetőségem adódik, lelkesen veszek részt fesztiválokon, bulikon, tömeges megmozdulásokon, amiknek a célja a szórakozás és az, hogy az ember lánya jól érezze magát. - Később meg fogom nézni a pultnál a plakátokat és brosúrákat, köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmem. - általában nem szoktam a recepciós pultokra kirakott szóróanyagokat végigböngészni, de most majd megteszem, hátha találok olyan programot, ami megtetszik. Eddig gyakran csak átutaztunk egy csomó városon, de nem néztük meg, vagy semmilyen programon sem vettünk részt. Így pedig olyan, mintha tulajdonképpen ott sem jártunk volna... Aztán a medvés megjegyzésen nem csak Jesse, de én is lesek egyet. Medvék? A hátsóteraszon? - Akkor itt mindenféle program nélkül is érheti az embert sokkos élmény, vagy nagy kaland... - elvégre egy medvével való találkozás egy átlag embernek, több, mint extrém élmény lehet. Eszembe jut egy mondás, hogy a medvékkel kapcsolatban két dologra kell vigyázni. Az egyik, hogy meg ne utáljon, a másik pedig, hogy meg ne szeressen. Mindkét élmény egy életre szól, a ciki csak az, hogy az az élet nem nyúlik majd túlságosan hosszúra... - Igen, volt szerencsénk már megkóstolni a hotel éttermének főztjét, amikor reggelit kértünk. Tényleg finoman főznek. - fűzöm hozzá én is, mert a sült kifejezetten ízlett és mivel Jesse is elég rendesen elpusztította a maga rendelését, szerintem neki is tetszett az étel. Nézem, ahogy Jesse tesz egy kört az ágyhoz, majd visszajön. - Az olasz étterem nagyon jól hangzik. Szerettük Olaszország konyháját nagyon, amikor ott jártunk. - fecsegek tovább. - Eddig mindent rendben talált? - érdeklődöm még meg. Remélem minden oké és nem fog a fejünkre esni a felső szobában lakó vendég, Bár ha ez megtörténne, az sem lenne tragédia, elég kemény fejűek vagyunk mindketten...
Természetesen matatás közben érnek a kérdések, szóval nem véletlen, hogy kicsit szakaszos vagyok a kommunikációban, annak ellenére, hogy határozottan jó beszélőkével áldott meg a sors. - Iiiigen medve, de az csak... hm... tudják, kint lakom... tam egészen a hegy lábánál, és voltak már cifra dolgok, egészen komoly vadőri szolgálat van... de mindegy is, a belvárosban nem fenyeget ilyen veszély, szóval a butiksoron már vagy száz éve nem láttak mászkálni semmit. Ez csak ilyen adalék, ha már említették, hogy maradnának, ha tetszik a környék. Egyébként lehet most nem nyerem meg magamnak a párocskát, de felveszem a bocsánatkérő pillantásomat, azelőtt, hogy a fürdőbe is bepillantsak. Pont a kérdés nyomán, hogy akkor minden rendben van-e. Mert fontos még, hogy megy-e a szellőztető ventillátor. Komolyan, ha nem dolgoznék itt vagy egy éve, akkor kicsit hiteltelen lenne a dolog, de mivel sejtem, hogy mi kell ahhoz, hogy egy szoba ne essen szét pár nap alatt azért valamennyire meg kell nyugodjak. A kilincsre pakolom a kacsómat, és már újra kint is vagyok, behúzva magam után az ajtót. Amúgy édi a csaj, ahogy itt elkommunikál velem, nem hiszem, hogy ők lennének azok, akik ezért a bénázós manőveremért bemószerolnának a főnöknél. Bónuszként egyébként arra, hogy jártak Olaszországban aprón elmosolyodok. Ami azt illeti az alagsorban masszőrködő digóra kell asszociálnom, és arra a tényre, hogy az én olaszkaja minőségérzetem megáll a mirelitpizzánál. De csak tudják a jobb ízléssel bírók, ha már én nem, hogy mennyire jó a Mamma. Ezért is mertem állítani. Szusszanok kicsit. - Úgy látom nincs semmi probléma. - itt viszont a szakadt lepedő felé bökök kicsit - Ha gondolják, szívesen hoznék egy újat, gondolom ez nem lenne kényelmes a továbbikban.
Az ágy alá betessékelt táskámat, majd valahova máshova át kell, pakoljam, még itt vagyunk a hotelben, tekintve, hogy nem szeretném, ha a takarítók hozzá nyúlnának. Vagy véletlenül belenéznének valami oknál fogva, az okozna némi nemű gondot, mert néhány munkaeszközömet tartom benne, sőt a kedvenceimet, amik közül van olyan is ami már elmúlt száz éves is, de még használható, más már csak relikviaként van a táskában. De akkor is vannak benne modern dolgok, amiket nem lehet ráfogni a gyűjtő szenvedélyre. Hallgatom Rose és a Recepciós lány beszélgetését, de érdemben nem igazán tudok hozzászólni a beszélgetésükhöz. A medve téma felkeltette az érdeklődésemet, de ahogy hallgatom a lányt nem olyan nagydolog. Idebent a városban már jó ideje nem járt medve. Kár megnéztem volna azért egyet, de hát, ha maradunk, akkor a természetben biztosan belefuthatok majd egybe, nem mintha sosem láttam volna medvét, csak már régen nem találkoztam eggyel sem. - Szóval, ha medvéket szeretnénk megfigyelni, akkor a hegy lába környékénél érdemes ingatlant nézni. – Nem mintha olyan nagy medve megfigyelők lennénk, de ebből azért következtethetek pár dologra. tapasztalatom szerint ember nem igazán megy olyan részre lakni ahol nagy ragadozók mászkálnak, ergo, akkor mi se nagyon lennénk zargatva azokban az időszakokban, mikor négy lábon mászkálunk éjjelente, és a holdat üvöltjük. Ami ugye a mi esetünkben cseppet sem hátrány. - Annak örülök. – Válaszolom arra, hogy nincs semmi probléma a lepedőre én már csak biccentek. Rose-nak hagyom meg a lehetőséget, hogy ebben az ügyben intézkedjen. Az ilyenek mindig az ő asztalai voltak. Csak egyszer bántam meg, hogy ráhagytam mindent, amihez nem értek, vagy nincs hozzá türelmem, ilyen a lakberendezés is, és valljuk be, Berlinben szerintem borzalmas függönyöket választott. De régen volt, nem hánytorgatom fel neki a dolgot, az kicsinyesség lenne. - Akkor, ha itt végeztünk, megnézzük azt az éttermet? – kérdezem meg tőle, miközben mellette állok és fél szemmel a lányt figyelem, még egy barátságos mosolyt is küldök felé. lassan kezdek felengedni.
Hallgatom a medvékkel kapcsolatban a recepciós lányt. Ami azt illeti én a magam részéről nem szívesen mennék medve-lesőbe, nem vágyom arra, hogy esetleg megkedveljen, vagy megutáljon egy brumm-brumm behemót. Részemről, ha egybe belefutok inkább tovább szaladok, semmint, hogy megnézzem magamnak. Az nem az én műfajom... - Édes, ha medve-figyelőbe szeretnél avanzsálódni, javaslom menjünk el egy állatkertbe inkább! - nézek Jessere, mert én fix, hogy nem fogok medvék után kajtatni és főleg nem a szomszédságukba költözni. - Van a közelben állatkert? Vagy vadaspark, ahol medvéket is meg lehet nézni? - kérdezem még meg a lányt, ahogy folytatja a szoba leellenőrzését. - Ó, hát ezt örömmel hallom. - mosolyodom el, mikor kiderül, hogy nincs semmi probléma és minden a lehető legnagyobb rendben van a szobánkkal. Aztán a lepedőre téved a tekintetem, ahogy a lány arra bök. Hoppá! Ez hát, ööö izé, kicsit kellemetlen, mármint, hogy szétkaptuk és most itt van közszemlén. Na, de már mindegy... - Az nagyon kedves lenne, és hálásak lennénk egy másikért, köszönjük. - mondom végül a lánynak. Remélem nem mi vagyunk az elsőt és egyetlenek a hotel történetében, akiknél ilyen probléma felmerült, minthogy kicsit rongáltuk az ágyneműt... Úgyis levonják majd a kártyánkról, szóval olyan nagy kár azért nem érte a hotelt, csak többletmunkát adtunk ezzel a személyzetnek... Nincs mit tenni, ez van. Aztán Jessere nézek, az étterem kapcsán. - Előtte nem volna kedved kicsit felfedezni inkább a várost? Nézelődni, ilyesmi? - nézek fel Jessere. Naná, hogy vásárolni mennék már, utána persze jöhet az étterem, na meg persze a beszélgetés arról a bizonyos "még nem vagyunk házasok"-dologról. Mielőtt azonban még bárhová is mennénk, újra a lányra nézek. - Hálásan köszönjük, hogy mindent megnézett rendben van-e és a segítségét is, hogy válaszolt a kérdéseimre. És azt is, hogy majd utána kérdez a bőröndöknek. Örülnék neki, ha azok is előkerülnének előbb, vagy utóbb. - mosolygok a lányra. Tényleg nem lenne rossz, ha meglennének a cuccaim...
//Bocsánat, hogy ilyen sokat kellett várnotok rám //
A takarítóink pedig igencsak rendesek, és nem nyúlhatnak semmihez, mert akkor repülnek, ezért is ez a hülye körbeporszívózás szabály. De mindegy is, bizonyára nekem is a fülem kettéállna, ha megtudnám, hogy mi van ezen a pár négyzetméteren a tatyókban. Boldog tudatlanság. Nahát, a pasi egészen rákapott erre a medve témára, pedig tényleg nem akkora nagy kunszt. Máshol mittudoménmilyen lepkék vannak, meg mosómedvék randalíroznak, itt meg a hegyen a mindenféle érdekes szőrösök, ez van. - Valami olyasmi... - válaszolom medveles dologra, és Rose kérdését is megválaszolom - de csak ha megnézegetni akarják és nem vendégül látni őket, akkor van ám egy nemzeti park is. Bólogatok nagyban meg készségesen... egészen kezd már fájni a nyakam ettől meg az arcom a mosolygástól, de ez van, ez jár a munkával. Sajnos a rám jellemző kifejezéstelenség nem éppen nyerő ebben a szakmában, szóval amikor kell, akkor ellene dolgozok. Már így is egészen faja programszervezővé léptem itt elő... persze ha ezzel előterjesztenék valami fizetésemelést annak a görényke Benjinek, vagy ki tudja már, ki beszél de Lucával erről, biztos nem lenne vidám a dolog. - A bőröndöket is megkérdezem... elnézést akkor a zavarásért, remélem jól fogják magukat érezni nálunk. Utolsó mosoly... de tényleg. A lepedő ügyében meg rendezkedem, és persze elhagyom a szobát. A lelkiismeretem is tiszta. Szuper.
// Semmi gond, én pedig köszöntem szépen a játékot //
- Tényleg nem, de az nem is kell most... - válaszolom az ajkai közé, aztán újra csókolom a kedvesemet. Utána elhúzódunk egymástól. - Én olyan desszertre gondolok, amit nem kell megrendelni... - súgom neki oda nagyon halkan mosolyogva és közben a saját alsó ajkamba harapok finoman. Biztos vagyok abban, hogy leesik Jessenek miféle desszertre gondolok épp. Leülök és megvárjuk, amíg visszajön a pincér a számlával. Ahogy Jesse rendezte a vacsora anyagi részét, felállok, felveszem a táskám a háttámláról, aztán elfogadom a kedvesem karját és belekarolva megyünk vissza az ültető hostess lányhoz, hogy visszakapjuk a kabátjainkat. Közben gyakran pillogok a gyűrűre a kezemen, már most imádom ezt a kis ékszert. - Nagyon eltaláltad a gyűrűt. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire tetszik... Imádom! - ezt már az étterem előtt mondom, ahogy belekapaszkodok Jesse karjába. - Legyen pezsgő, adjuk meg a módját, aztán jöhet valami tömény is. Ha úgy neked is jó. - válaszolok a kérdésére. Szaggatottan sóhajtok fel a harapásra és fogalmam sincs, hogy ebben a pillanatban miért is nincs még itt a taxink, amit a pincérrel hívattunk magunknak, amikor kikértük a számlát is. Egy örökké valóságnak tűnik, mire megérkezik a jármű, és azt hiszem időközben valamilyen furimányos módon a hotel messzebb került az étteremtől, mint korábban volt. Vagy legalábbis most úgy tűnik. Beülünk a taxiba, bemondjuk az úti célt és csigalassúsággal vánszorgunk visszafelé. Közben pedig minduntalan csattan el egy-egy csók a hátsóülésen.
A taxi nagy nehezen csak visszaér a hotelhez és mi végre elindulhatunk fel a szobába. A liftig még eljutunk, mint bárki más, de ahogy bezáródik a fülke ajtaja mögöttünk, Jesse felé fordulok és az ajkaira tapadok. A hajába túrom az ujjaimat és amíg felérünk a mi emeletünkre, addig újra és újra csókolom őt. Szerencsétlenkedünk egy sort az ajtónál mire sikerül kinyitni a zárt, de végül csak sikerül végre bejutni. Fogalmam sincs melyikünk lökte be az ajtót mögöttünk, vagy, hogy melyik testrészével, de ez azt hiszem egyáltalán nem lényeges. Rohamtempóban veszem le a kedvesemről a ruháit, beterítve az egész szobát. De ez a legkevésbé sem érdekel jelen pillanatban. - Mennyire akarod azt a pezsgőt? - lehelem a kérdést az ajkai közé, amikor megállok egy kicsit. A szemeit figyelem amíg a válaszra várok.
- Örülök, hogy tetszik. – Súgom vissza Rose ajkaiba, a többire már nem válaszolok, szerintem a tetteim ékesebben beszélnek arról, mit gondolok és akarok vele tenni. Nagy önuralom kell, hogy az étterem előtt moderáljam magamat és ne akarjam ott helyben a magamévá tenni. Végül épp az utolsó pillanatban, de megérkezik a taxi, amiben szintén moderálnom kell magamat, ez pedig most nem megy könnyen, de képes vagyok uralni a helyzetet, a liftben már nem egészen ez a helyzet. De még semmi olyat nem tettünk, ami kompromittáló lenne később. A szobába is sikerül végre beesnünk, én rúgtam be az ajtót lábbal, és nem érdekelt mekkorát is csattant mikor a helyére kattant a zár. csak egy dolog, érdekel és csak egy személy, aki éppen a karjaimban volt, és azon voltam, hogy a kabátját elhajítsam valahová a jó fenébe, mert cseppet sem kellett az nekünk. - Nem kell…. most, nem! – Válaszolom vissza a pezsgős kérdésre, és újra Rose ajkaira tapadok rá, birtoklóan, harapva csókolom, és olyan vadul, mintha attól félnék, mindjárt eltűnik innen és én egyedül maradok az őrült vággyal. A piros ruhája útban van, így egészen egyszerűen elől kettétépem az anyagot, majd kap másikat, úgy is imád vásárolni. Nem engedem, hogy tiltakozzon, elhallgattatom, azzal, hogy az alsó ajkába harapok bele. Majd végre az ágyra dobom és utána vetem magamat. A szomszédok érdekében remélem, hogy az ajtó és a falak is elég vastagok ahhoz, hogy ne engedjenek át hangokat.
Együttléteink kezdettől fogva hangosak és vadak voltak, nem is emlékszem arra, hogy lett volna olyan alkalom közöttünk, mikor nem így csináltuk volna? De ha volt is, akkor nem valami sűrűn. Bár sose bántam, hogy közben ő harap és karmol, és általában mindig viselem a nyomait a bőrömön, ahogyan most is, mikor hanyatt fordultam a lepedőt pár foltban vörösre színeztem, hiszen a hátam egy részét és a vállaimat is összemarta. A plafonra szegezem a tekintetem, és próbálom lecsillapítani a pulzusomat, és a légzésemet is. Aztán mikor már úgy érzem, hogy a szívem nem ugrik, ki a helyéről akkor oldalra fordulok, és magamhoz húzom Rose-t, a nyakába harapok, és birtoklóan ölelem őt át. - Na, most, jöhet az a pezsgő…- Nézek bele a szemeibe, miután kimondtam, amit gondolok. Most jól esne és amúgy is, illene kibontani egy üveggel, és koccintani.
Rajongva imádom ezt a férfit! Tökmindegy mióta is vagyunk együtt, még mindig olyan hévvel tudom őt kívánni, mint mikor megismertem. Szeretem újra és újra felfedezni minden porcikáját, eljátszani vele, a számban érzeni az ízét, érinteni a bőrét. Vágyom rá és akarom őt. Nekem is nehéz volt jó kislánynak maradni visszafelé jövet, nem csak neki. De most viselkednünk kellett, ebben a városban akarunk maradni és nem árt, ha mondjuk nem egy jó kis botránnyal indítjuk az itteni pályafutásunkat. A franc se bánta azt a ruhát, hogy eltépte rajtam. Imádom, hogy ilyen, hogy ennyire akar és, hogy nem tököl soha semmivel. Abszolút Jesse rabja vagyok, minden tekintetben. Mindig megbabonáz, amikor ilyen féktelen velem. Persze nekem sem kell több, ez az elemi ösztönösség engem sem hagy hidegen, minél inkább vadul ő, annál inkább követem a példáját én is. Harapok és karmolok, amikor nagyon jó, na meg akkor is, amikor épp úton vagyok afelé, hogy nagyon jó legyen. Előző alkalommal eltéptük a lepedőt, most meg szép pis foltokat hagytunk rajta. Azt hiszem, amíg itt dekkolunk a hotelben, majd mindennap rá fognak terhelni a számlánkra egy újabb lepedőt. És, ami azt illeti ez most a legkevésbé sem fontos, vagy érdekes. Ha minden napunkat így fogjuk eltölteni és megélni, mint ahogyan eddig az ide érkezésünk óta, akkor a legnagyobb örömmel veszem meg akár én magam a hotelnek a lepedőket, amiket módszeresen teszünk használhatatlanná. Ahogy mellettem fekszik, én is próbálom rendezni a zihálásomat és a kalimpáló szívverésemet. Nagyokat sóhajtok, elégedetten és szépen lassan le is nyugszom. Nem marad más a jól eső kielégültség mámoros érzése, amiben hagyom magam még kellemesen ringatózni. Átjárja az egész lényem, és ettől úgy érzem magam, mintha a föld felett lebegnék jó pár lépéssel. Ahogy átölel, tökéletes biztonságban érzem magam. Beszívom az illatát és becsukom a szemeimet. Nem válaszolok a pezsgőre, nekem az ő közelsége is éppolyan részegítő, mintha alkoholt innék. De valahogy az idilli boldogságom megzavarodik és úgy érzem a lelkem egyre jobban nehezül el. Van egy titkom, amit eddig még nem mondtam el Jessenek és az, hogy most bevillan egy emlék, erőteljesen összefügg azzal a ténnyel, hogy férjhez fogok menni. Tettem valamit, amit szégyellek és ezerszer is megbántam már, és nem voltam elég bátor ahhoz, hogy eláruljam neki, pedig tartozom vele. Hogy a fene egye meg, hogy nem hagy nyugtot a lelkiismeretem! Mi a manóért nem élvezhetem ezt az egészet anélkül, hogy ne nyomná a lelkem egy csaknem fél évszázados titok??! Olyan nagyon régen volt már.... És mégis, egyre jobban feszít, és most, hogy életem szerelme rászánta magát, hogy elvegyen, és ekkora lépést tett meg, kitörni készül belőlem az igazság, amivel jó eséllyel kockáztatom meg, hogy az esküvőnkből ne legyen semmi. De ha tovább hallgatok, akkor az vajon nem fogja-e rányomni a bélyegét a házasságunkra és a további életünkre?? Kinyitom a szemeimet és Jesse tekintetébe fúrom a sajátomat. - Meggyűlölnél, ha volna valami, amit tettem, nem most, már nagyon régen, de azóta már milliószor megbántam? - szaladnak ki a szavak a számon. Jesszus!! Mi a francot csinálok? Rose fogd be még mielőtt késő lesz! De basszus, már most késő!!! Felülök az ágyban és magam elé húzom a takaróm, hogy azzal takarjam el magam. Általában nem vagyok szégyellős, és ezt Jesse is pontosan tudja rólam, de most szégyellem magam, és nem is kicsit. - Tartozom neked egy vallomással, amiről eddig hallgattam, mert féltem. Most is félek. - minden idegszálam ellenkezik, hogy beszéljek, de a szám mintha önálló életre kelt volna, vagy mintha a lelkiismeretem kisajátította volna magának. És a lelkem nem hallgat az eszemre. Jaj anyám borogass! Még mielőtt folytatom, elnézem a kedvesemet magam mellett. Nem vagyok normális, hogy most készülök felrúgni mindent magam körül. De csak nem mehetek bele egy házasságba egy ekkora hazugsággal?! Vagy igen?? Nem! Veszek egy nagy levegőt és belekezdek. - Gondolom emlékszel még Vegasra, amikor úgy kb ötven éve ott dekkoltunk egy ideig... - kezdek bele sután, de ezt nem lehet máshogy elmondani, azt hiszem... - Volt akkoriban egy melód, egyik maffiafőnök a másik ellen bérelt fel és hetekig alig láttalak. Főleg azután, hogy összevesztünk, amiért a célpontodat úgy közelítetted meg, hogy összebarátkoztál a húgával. Féltékeny voltam és a veszekedés után zaklatott is. - azt hiszem alaptalanul. Ma már nem hiszem, hogy megcsalt volna azzal a lánnyal, hogy még több infót kiszedjen a célpontjával kapcsolatban, de akkoriban azt hittem, mert rendszeresen vitte a lányt randira és mi nem mutatkozhattunk a nyilvánosság előtt, nehogy a célpont valamelyik embere kiszúrjon minket és dőljön az egész meló. Hát igen, a maffiába akkor sem volt egyszerű beépülni... - És gondolom emlékszel még Bobbyra is. - Bobbyt Vegasban ismertem meg. Az volt a feladata, hogy nekem ne essen bajom és vigyázzon rám. Azt nem tudom, hogy honnan ismerték egymást Jessevel, csak azt, hogy Vegas óta nem került szóba kettőnk között a neve. Bobby nem rejtette véka alá, hogy tetszem neki, de semmi olyat nem tett, ami miatt Jessenek ki kellett volna akadnia. Vagyis, ez azért nem teljesen igaz. - Miután összevesztünk Milli miatt, mert rajta keresztül gyűjtöttél infókat a célpontodról és leléptél, nagyon magam alatt voltam. Sokat ittam és Bobby javasolta menjünk le az egyik kaszinóba, hogy jobb kedvem legyen. Lementünk és nagyon berúgtunk, ő is és én is. Már nem emlékszem, hogyan, vagy miként, de poénból betévedtünk az egyik kis kápolnába. Az egész egy viccnek indult, és végül összeházasodtunk. - nem teketóriázom tovább, kimondtam a dolgot és valamelyest meg is könnyebbültem, de még nem volt vége a gyónásomnak. Hagyok Jessenek némi időt, hogy emésztgesse a hírt. - És ezzel még nincs vége annak, amit el akarok mondani... - folytatom a dolgot és az ölembe szegezem a tekintetem, nem merek Jesse szemeibe nézni. - Az egész után Bobby visszavitt a hotelbe. Tényleg viccnek indult az egész... Fent a szobába még ittunk valamit és a házassággal meg a nászéjszakával kapcsolatban viccelődtünk, de aztán egyszer csak Bobby megcsókolt, és... - nem visz rá a lélek, hogy bevalljam, megcsaltam őt. Így inkább csak hallgatok és várok. Közben pedig azért fohászkodom, hogy ezzel ne tegyem tönkre a kettőnk kapcsolatát...
Teljesen jól éreztem magamat, az egész pont úgy volt jó ahogyan volt. Ott feküdtem az ágyban a párom mellett egy heves és forró aktus után. A légzése próbáltam rendezni, a porcikáim és a vállam kellemesen sajgott, ott ahol Rose összekarmolt, igen, még a fenekemen is ott voltak a körmeinek a nyomai. A hajába fúrtam bele az arcomat él éveztem ahogy a illatunk keveredik a levegőben az ágyneműn és egymás bőrén is. Szeretem ezt érezni, megnyugtató és otthonos érzés, különösen, hogy nincs állandó otthonunk, csak átmeneti szállásaink ige hosszú ideje. Elégedett és kielégült vagyok, nem érdekel a pezsgő se most, hogy nem mondott rá semmit, végül is ez is megfelel nekem így, a pezsgőt később is lehet pótolni, és ki tudja, lehetséges, hogy még nem fejeztem be ele a dolgot, csak pihenünk egy keveset, hogy tudjuk folytatni. Már épp ott vagyok, hogy újra csókolom, és simogatni kezdeném, mikor megszólal. Kérdését nem tudom hova tenni, és bódultan nem is fogom fel elsőnek, csak mikor felül az ágyban és maga elé húzza a takarót. Ami több mint furcsa. Sosem volt előttem szégyellős és kifejezetten szereti, ha éhe tekintettel nézek rajta végig, mikor semmit vagy csak alig valamit visel. Nem tetszik, amit látok rajta és az sem amit érzek, nem csak ő de a farkasa is olyan lett mint Rose és ez ingerli az enyémet. A kettőnk farkasa is legalább olyan szoros kapcsolatban van egymással, mint mi ketten. Az enyém az övét tekinti a párjának. Ahogyan én őt. Következő szavaira, már borzolja a bundáját a bestiám, és én is ráncolom a homlokomat, de most még csak egy párnát gyűrök a fejem alá, és hasra fordulok az ágyon, a bal lábam felhúzom, a jobbat kényelmesen kinyújtom, és így már Rose-al szemben helyezkedek el. Nem szólok hozzá egy szót sem, nem tetszik, amit mond, és ha ilyen van, szótlanná válok, újra a hallgatásba burkolózom, ezt használom falnak ilyen esetekben és csak a tekintetem árulja el, hogy nem értem, és most már jobb, ha elmondja amibe belekezdett. - Emlékszem. – Töröm meg halkan a csendet és most már egyre jobban érdekel, mit akar nekem mondani. Emlékszem mindenre, volt egy heves veszekedésünk, féltékeny volt, de nem is kicsit. Ráadásul nem egy szobában laktunk, sőt még nem is egy emeleten. Elmondtam neki, hogy így lesz, hogy nem mehetünk együtt sehová sem. Nem tudhatták, hogy együtt vagyunk, hiszen a maffia főnök lányának kezdtem el csapni a szelet, ő volt a leggyengébb láncszem és a főnök gyenge pontja is. Nem csak annyi feladatom volt, hogy végezze a maffia főnökkel, a rivális banda vezére azért is fizetett dupla árat, mert információ kellett neki belső infók, amiket nem tudott másképp megszerezni. Rose-nak megmondtam, ne jöjjön arra ahol én is vagyok ha meglát, és nem is mondtam el neki, hogy merre megyek, mikor nem a hotelben voltam, és nem ráztam le azokat akik megpróbáltak megfigyelni. Igen csak kevés időt töltöttem vele, Milivel viszont annál többet. Igen, elcsattant pár csók, és közel kerültem hozzá, de nem akartam megfektetni, azt sosem tettem volna meg, de a látszat miatt a csókok muszáj feladatok voltak, ezt Rose-al is próbáltam akkor megértetni, hogy nem lehet ezek nélkül hitelesen játszani a szerepem. Bobby-ra bíztam, hogy vigyázzon rá, még nem vagyok ott és ne engedje, közel a tűzhöz ahol én játszom. Az az átkozott ember tartozott nekem egy szívességgel. Kimentettem a seggét egy necces maffiás helyzettől, mivel útban volt nekem, de szükségem volt valakire, akit ugráltathatok. Rose következő szavai kirántanak az emlékből és fokozatosan borul el a tekintetem, próbálom uralni a haragot, ami ébred bennem. Az, hogy összeházasodtak, dühít, de azon tudnék uralkodni, túl tudnék rajta lépni percek alatt, de hogy le is feküdt vele, mert nyilvánvaló, hogy megtette. Rose az egyetlen ember, aki ki tud billenteni az egyensúlyomból pillanatok alatt és most ezt nem a sexre kell érteni. Elsőnek nem akarom felfogni, de csak beszivárog az agyamba és feldühít olyan szinten, hogy a párnát tépem ketté ami a kezeim között van, vicsorogva térdelek fel az ágyon, és közel vagyok ahhoz, hogy oda legyen az önkontrollom, és a farkasom kiszabaduljon. Szemeim már aranyba fordultak, és vicsorgok is nem emberi hangon morgok a páromra. Iszonyatosan feldühített ezzel, hogy így hátba támadott akkor és csak ennyi idő után mondja ezt el nekem, pont azután, hogy megkértem a kezét. - Rohadt egy ribanc vagy…- vágom neki oda és szélvész módjára vágódok ki az ágyból, a legközelebbi farmert pólót rántom magamra, a dzsekim, oldaltáskám, és bokacsizmát csak felkapom, és már bent sem vagyok a szobában, az ajtót úgy vágom be magam után, hogy a zárba se tud bekattanni, hanem vissza kinyílik a lépcsőn indulok lefelé és csak valahol a földszint magasságában állok meg felvenni a lábbelim és a dzsekimet. Kivágtatok a Hotelből és elindulok a még éjjeli utcán, futva, mielőtt még olyat teszek amit megbánnék. Rohadtul dühös vagyok Rosera, és arra amit tett.
Szégyellem magam. Nem is kicsit, hanem nagyon. Nagyon nagyon. Nem csak azért, ami történt, hanem azért is, mert nem mondtam el hamarabb. Egyszerűen nem mertem. Hát a bátorság és tisztesség mintaképét sem rólam fogják megalkotni, az is tuti biztos. Megláttam, hogy Jesse Millit csókolja meg, az egész veszekedés emiatt robbant ki és utána valahogy elveszett a talaj a lábam alól. Minden csak történt a maga útján és gyorsan és csőstől és nem volt, ami megállj parancsolt volna. Nem gondolkodtam, nem akartam. Képtelen voltam felfogni amit Jesse mondott arról, hogy ez csak meló és nem több. És nem is akartam megérteni a dolgot. Aztán szó-szót követett és minden csakúgy megtörtént. Összeszorítom a szemeimet, amikor a párna hasadását hallom. Érzem, hogy milyen perszelő lett a dühe és azt is, hogy a farkasa is egyre nehezebben akar bent megmaradni, míg az enyém ezzel szemben olyan kicsire húzza össze magát, hogy komolyan azt hiszem mindjárt eltűnik, pontosan úgy, ahogyan én elsüllyedek menten szégyenemben. Jesse csendes. Mindig ezt csinálja. Ha dühös, akkor nem kezd el kiabálni, vagy a miértekre megkeresni a választ, magába zárkózik és megtartja a gondolatait magának. Nem tudom melyik a rosszabb, ha nem szólnak hozzád és csak érzed, ahogy szinte égeti a bőrödet a mérge, vagy ha hallod őt kiabálni. Ebben a percben én jobban szeretném, ha üvöltene, vagy tenne valamit, nem pedig csak annyit, hogy széttép egy párnát. Érzékelem, hogy feltérdel az ágyon és csak ekkor nézek rá. De nem Jessevel nézek farkasszemet. Figyelem az arany szempárt és hallom a morgását, ami egyáltalán nem emberi. - Sajnálom! Hidd el, azóta nagyon megbántam a dolgot! - szólalok meg, de azt hiszem a szavaim hasztalanok, süket fülekre találnak. Az ágy végébe húzódom, olyan düh árad belőle, ami felperzsel, muszáj arrébb húzódnom tőle. Persze önkéntelenül cselekszem, a túlélő ösztön mozgatja a tagjaimat. Aztán végül csak megszólal és amit mond jobban üt és mélyebben vág, mintha fizikálisan esett volna nekem. Szemeim nagyra nyílnak és nincs benne más csak a bűntudat és a kétségbeesés. Bevallottam neki, mert nem bírtam tovább elviselni, hogy feszít a lelkiismeretem, és most tönkre vágtam magam körül mindent... Nem szólok vissza, mert Jessenek rohadtul igaza van. Egy ribanc vagyok. Mikor megismert akkor is csak az voltam. Kutyából pedig nem lesz szalonna, ahogy a mondás tartja.... Ijedten rezzenek össze, amikor rám vágja az ajtót és az hangos csattanással pattan vissza, majd nyílik ki újra. De nem érdekel, hogy most tárva nyitva van a szoba ajtaja, a legkevésbé sem. Felhúzom a térdeimet és átölelem azokat a karjaimmal. Forró könnycseppek csordulnak ki a szemeimből és folynak végig az arcomon...
Fogalmam sincs, hogy mikor alhattam el, de azt hiszem álomba sírtam magam az éjjel. Mikor felébredek, már világos van odakint. Magamra húzom a takarót és átfordulok a másik oldalamra. Semmi kedvem felkelni... Élni se nagyon...
Miután Rose színt vallott, eléggé kiakadtam, és elmentem innen. Ritkán tudnak így kihozni a béketűrésemből, de Rose megtalálta mivel is teheti ezt meg. napokig nem tudtam dűlőre jutni az egész felett és hosszú ideig elárulva éreztem magamat. Bár ki ne érzett volna így, ha a párja, akivel több, mint száz éve együtt van, ötven évvel korábban megcsalta, és még hozzá is ment feleségül?! Több nap kellett, hogy lehiggadjak, és átgondoljam a dolgot, ez idő alatt nem volt eseménymentes az életem. Egyszer felbéreltek volna a leendő alfám ellen, de visszamondtam, mivel elméletben a falka részét képezzük, a Béta befogadott bennünket. Csak az utolsó simítások vannak még hátra, az Alfával való találkozás is, ami a napokban lesz esedékes. Nem mondom, az elmúlt pár napban megfordult a fejemben, hogy visszajövök a holmimért, és átpártolok a másik falkához, vagy egyedül maradok. Ahogy teltek a napok és elkezdtem lehiggadni ez az érzés is úgy csillapodott le bennem. Ráadásul Rose is elkezdett hiányozni, volt nálam pénz, de inkább más megoldást választottam, és inkább farkasként töltöttem el a napokat és az éjjeleket is, nem igazán dugtam vissza az orrom a városba, csak egy két alkalommal. Ekkor futottam össze egy pszichiáterrel is, aki igazából nekem gyalogolt, és beszélgettem végül vele. Az igazság az, hogy több mint száz éve a nőstényem Rose, és nagyon is ragaszkodok hozzá, szóval még is csak visszajöttem a hotelbe, mert szeretem őt. Csak lassan emésztettem meg a dolgot, de a lényeg, hogy itt vagyok, és belépek a kettőnk szobájába. Remélem, itt van a mobilom nem vittem magammal, így nem tudom őt felhívni. - Rose?! – Szólalok meg miután beléptem és magam mögött becsuktam az ajtót. Nem tudom, itt van-e vagy máshol, de remélem, nem ment világgá.
Azután, hogy Jesse rám vágta az ajtót, én sem ültem itt végig. Találkoztam olyannal, akit már régen láttam, és szert tettem új ismeretségre is, noha azt nem mondhatni, hogy olyan nagyon jól sikerült volna, de tulajdonképpen rosszul sem. Azt sejtettem, hogy első nap után még nem fog hazakerülni, ennyire már ismertem őt, csak azt nem sejtettem, hogy ennyire sokáig nem. A második éjjelen már aggódtam, hogy vajon mi lehet vele, de próbáltam ezt az érzést elcsitítani magamban, és remélni, hogy jól van és, hogy minden rendbe jöhet közöttünk. A gyűrűt nem vettem le, hordom most is, addig nem is akarom levenni, amíg ki nem adja az utam, bár őszintén remélem, hogy végül megbocsát. Ha nem, fogalmam sincs mihez kezdek majd. Nélküle valahogy nem érezném magam teljes egésznek. Persze tudom, hogy most bárki joggal a fejemre olvashatná, hogy én csináltam a bajt magamnak, de annak már sok éve. És az elmúlt hosszú évtizedek alatt csak még jobban összekovácsolódtunk, és még jobban ragaszkodom hozzá, mint előtte bármikor is. Lehet mégsem kellett volna bevallanom neki a dolgot, nem tudom. Mindegy már ezen rágódni, alakult ahogy, és most nincs más dolgot, mint remélni a legjobbakat, és felkészülni a legrosszabbra. A béta már befogadott minket, először is el kell döntsem mit akarok, ha Jesse már nem akar engem. Vajon akkor is szeretnék-e maradni? És vajon Jesse szeretne-e? Vagy ha én maradok, ő mindenképpen menni fog? Fogalmam sincs, tele vagyok kérdésekkel, amikre nem tudom a választ, pedig kénytelen leszek megtalálni rájuk. Talán majd ha már hajlandó beszélni velem, akkor könnyebben átlátom ezt a hatalmas kuszaságot, de addig azt hiszem hiába is próbálok meg különböző forgatókönyveket felállítani. Az első két napot én is eltöltöttem a szobán kívül, de a harmadikon már maradtam a fenekemen a hotelben. Több bugyuta magazint is átlapoztam, próbálkoztam a tv-vel is, de egyik sem tűnt túlságosan érdekesnek, ezért gyorsan feladtam mindkettőt. Bevettem magam az egyik ablakba, felülve a belső párkányra a telefonommal és betettem a fülhallgatóimat. Zenét kezdtem el hallgatni, azt legalább nem untam el, és közben gondolkozni is tudtam, mondjuk azt annyira nem akartam, de mindegy, így alakult. Este csak bezuhantam az ágyba és elaludtam. Már negyedik napja, hogy Jesse lelépett. Kezdem azt hinni, hogy már nem is fog visszajönni. Felkelek és a szobaszerviztől kértem egy nagy bögre kávét, hogy valamennyire magamhoz térjek. Amíg a kávémra várok, beveszem magam a tusolóba. Mikor Jesse felbukkan a szobánkban, én még a víz alatt állok. Meghallom, hogy valaki van a szobában, de a víz csobogása miatt nem tudom, hogy ki az. - Rögtön jövök! - kiáltom ki a fürdőből, azt feltételezve, hogy a kávém jött meg. Beletekerem magam egy nagy törölközőbe, a hajam fel van tűzve, de itt-ott vizes lett. Kilépek a fürdőből. - Már itt is vagyok, csak nem hallottam a... - és ekkor látom meg, hogy nem a szobaszerviz az, hanem Jesse. Kicsit ledermedve állok ott törölközőben, vele szemben. Félek attól, amit mondani fog. - Szia... - köszönök rá bizonytalanul. Nem mozdulok a helyemről, úgy döntök itt várom meg Jesse ítéletét a kapcsolatunkat illetően.
Bőven volt időm gondolkozni, a kettőnk dolgáról, és egy minden lében kanál pszichiáter is bekerült a képbe, szóval, úgy jöttem ide vissza, hogy tudom mit is akarok. De mikor beléptem a szobába, még is hallgattam, csak körbenéztem, és a cuccaim vettem szemügyre, minden ott volt nagyjából ahol hagytam. Rose nem nyúlt hozzájuk. A dzsekim leveszem, és az egyik szék támlájára terítem, hogy ne rajtam legyen. Ekkor jön ki Rose, és csak egy halk sziát kapok tőle. Ahogy elnézem most őt a törölközőben, féltékenység lobban bennem, hogy ha bárki más jön be akkor az is így láthatja. A történtek után egy darabig még harapni fogok, erre azt hiszem, de majd csak túléljük, ahogy elnézem, a kezén van még a gyűrű. A csizmám, leveszem a lábamról, mivel koszos, és hólevet ereszt a talpáról, szóval nem kellene a szőnyegen ácsorognom vele. Na meg Rose mezítláb van láthatólag a zuhany alól jött ki. Mezítláb sétálok oda hozzá, abban a ruhában, amiben elmentem innen négy éjjellel korábban. Megfogom a kezét, amin rajta van a gyűrű, és a gyűrűt két ujjam közé veszem és megnézem magamnak. Szándékosan tartom bizonytalanságban, de ez fel sem tűnik nekem. Önkéntelenül is ezt teszem vele, mert még mindig bánt, amit tett. De tudom, hogy emiatt nem fogom eldobni magamtól. Több mint száz év. Aztán megfogom a derekát és magamhoz húzom, átölelem, és a fejére rakom az államat, és így állok vele csendesen. - Nézzük meg azt a házat…- mondom neki halkan és a haján simítok végig. Elvégre szeretem ezt a nőt, még ha időnként az agyamra is megy. Igen, úgy döntöttem nem hagyom itt és nem is zavarom el magam mellől, hanem visszajöttem hozzá. - De ne kövesd el ezt még egyszer, mert akkor már nem fogok megbocsájtani, csak eltűnök az életedből. – Teszem hozzá halkan, miközben még ölelem őt magamhoz.
Feszülten, lélegzet visszafojtva figyeltem Jesset, és vártam, hogy megszólaljon és ítéletet mondjon. Akkor most menjek, maradjak? Vagy ő megy, marad? Tekintetemmel végig követtem minden mozdulatát, ahogy rám nézett, amikor meglátott, és ahogy levette a csizmáját, majd hozzám sétált. Bal kezem a gyűrű, amit tőle kaptam, a jobbal meg a törölközőt fogom össze magamon, hogy ne essen le rólam. - Visszajöttél... - rebegem halkan. Fogalmam sincs, hogy még mit jelent, tudom, ha úgy akarta volna, eltűnhetett volna az életemből egyetlen szó, nyom nélkül. Hagyom, hogy megfogja a kezemet. Amikor megfogja a gyűrűt az ujjamon, abszolút azt gondolom, hogy kész, ennyi volt. Nem tud megbocsátani és itt a vége a kettőnk kapcsolatának. Még nem tudom mit gondoljak, vagy érezzek, egyelőre örülök, hogy megállok a két lábamon. Egyszerre csak egy dolgon essek túl, minden más jöhet később. Az arcát nézem, igyekszem nem azzal foglalkozni, hogy bármelyik pillanatban le fogja húzni azt az ékszert az ujjamról, ezzel véget vetve a közös életünknek. Attól, hogy átölel, még nem tudok megkönnyebbülni, de hagyom magam. Szorosan simulok hozzá. Arcom a mellkasára hajtom, és így az állát a hajamra tudja tenni. Kínoz a hallgatagsága, szeretnék már túl lenni ezen az egészen, mert a bizonytalanság felőröl. Amikor megszólal szinte összerezzenek. Félek attól, amit mondani fog... Olyan nagy teher zuhan le a lelkemről, hogy eddig nem is tudtam micsoda mázsás súllyal telepszik rám. Hát mégis akar még... Megkönnyebbülök, és erre a testem is reagál, már nem olyan feszült, mint eddig volt. - Rendben. - válaszolok neki halkan a házzal kapcsolatban. Bár ebben a néhány napban nem nagyon foglalkoztatott az a ház. - Nem fogom. - felelem kurtán. Fél évszázada történt, ami történt, azelőtt, azóta egyszer sem, és nem is akarom, hogy megismétlődjön. Egyszeri butaság volt és kész. Többet nem történik meg.
- Nem ér annyit az önérzeted, hogy taposással illessem - közöltem nemes egyszerűséggel, csevegő hangon. Teljesen felesleges lett volna a gúnyos él, vagy bármi, most minek strapáljam ezen magam? Mikor beültünk a "ronccsá tett" kocsiba, kényelmesen elhelyezkedtem és bekötöttem magam, míg a sofőröm indított. Azt hiszem, nem loptam be magam a szívébe, majd kisírom a bánatomat Jeznek, ha hazaérek. - Tiszta játszma... - fordítottam felé a fejem, lassan ízlelgetve a kifejezést, s ég tudja miért, olyan szkeptikus vigyor terebélyesedett el az arcomon, mint még emlékezetem szerint soha. Ami momentán az elmúlt negyven-ötven évet jelentette. - Sajnálom, fekete Bentleyn, nem fehér lovon érkeztem. A "tiszta játszmáért" keresd fel a háziorvosod... vagy a gyóntatópapod... vagy akárki mást. Tiszta játszma... Olyan érzés még kimondani is, mintha egy frissen kiköpött rágóba esnél arccal. Ne már, hogy még él olyan ezen a bolygón, aki ad az ilyenre! A-a, kizárt! A hotelnél előre engedtem, ő ismerte a járást, én nem, és különben is jobban lefoglalt, hogy a rengeteg, sziporkázó farkasenergia ne karistolja fel a pajzsom. Na, nem mintha ennyi leomlasztotta volna, de még így is zavaró volt. Falka.. brrr, kirázott tőle a hideg. Persze azért szépen felmértem mindent, amit láttam, és megjegyeztem az épület azon részeit, amiken áthaladtunk. A szobába lépve becsuktam magam után az ajtót, levettem a kabátom és felakasztottam, majd zsebre tett kézzel kerültem beljebb, a nőt követve. - Mert senkinek semmi köze hozzám - feleltem kissé váll vonva. - Te is pajzsozol. - Pár másodpercre felnevettem. - Édes a biztonság illúziója, ugye? Költői kérdés volt, nem vártam rá választ, így kényelmesen ledobtam magam az egyik karosszékbe. - Jó lesz, amit te iszol - feleltem, majd apró rést nyitottam a pajzsomon és elkezdtem az övét "cirógatni". Nem tettem komoly erőfeszítést a lerombolására, csak incselkedtem, kóstolgattam. - Közben elmesélhetnéd, most hogy sikeresen elraboltál - igen, volt itt némi gúny -, mit szeretnél velem kezdeni? Ó, elképzelésem az volt, főleg így, hogy "szobára jöttünk", de mégis, szerettem tisztán látni és ezzel azt is le akartam mérni, mennyire közlékeny ilyen téren.
- Nagyobb élvezetet nyújt, mikor tudja a másik, hogy mi vár rá. Azonban azt is mind a ketten tudjátok, hogy hiába küzd, próbálkozik elkerülni, úgy is az lesz. Tekintve, hogy jóval idősebb vagy Farkas. – ha nincs név, hát úgy is jó – De azt hiszem, hogy ezt már nem tanítják meg. A farkasod legalább tud játszani vagy mind a ketten ekkora szerencse csomagok vagytok? * Sandítottam oldalra ismét. Hangomban nem volt megint semmi, talán a már jól meg szokott közömbösség. Úgy világosítottam fel, mintha csak Kevinnel vagy Jamievel tenném. Lehet, hogy idősebb azonban úgy látszik, hogy hülyébb is. Hát rajtam aztán ne múljon a kis kobakjának tágulása. A szobában azonban már egy fokkal jobban éreztem magam, még akkor is, ha tudtam, hogy mi van a nyomomban. Akarom mondani ki… bár ez sem volt jobb egy tárgynál, szóval akár hagyhatom is a szavakon való lovagolást, mikor másképp amúgy is élvezetesebb. A kérdésére azonban megvontam a vállaim. * - Nem a biztonságom miatt van fent folyton… ezt tanultam. * S ez volt az igazság, s kérésének megfelelően töltöttem neki is egy pohár martinit, de előtte azért kérdőn vontam fel a szemöldököm, hogy; most ez komoly? De hát rajtam aztán ne múljék… Azonban a mozdulat közben megakadtam ahogy éreztem az energiáit. Nah de izé… maradjunk annyiban, hogy leengedtem a pajzsom, teljesen. Engem aztán ne simogasson, pláne ne próbáljon meg így „megfélemlíteni”. Pontosan tudom, hogy bármikor áttörhet rajta, hát ha annyira belém akar mászni akkor tessék, tárva nyitva az ajtó. Azonban valószínűleg így elvettem az előjátékát. S közben bizony átnyújtottam neki a poharat. Miközben kecsesen helyett foglaltam a szembe lévő fotelben. A kérdésére megingattam a fejem.* - Az amit én akartam, akarnék a történtek fejében egyrészt esélytelen másrészt meg… mondjuk úgy, hogy tárgytalan. Nem tartom valószínűnek, hogy rejtőzik benned akár egy hangyányi szubmisszív jellem is. *Persze lehet ellenvetése, de aligha volna őszinte. Így a kérdés azonban megfordult, de ahelyett, hogy feltettem volna, inkább csak bele ittam a poharamba. Nem hiszem, hogy részletezni kellett volna, hogy mit is szerettem volna… elég beszédes volt a hangom, a tekintetem és a szavaim együtt. Ha meg mégis, hát majd kérdez… bár közel sem biztos, hogy kap rá választ. Azonban az energiáim közönyösen lengtek, a farkasom meg, mindössze egy röpke pillanatot szentelt a hímnek. Nem volt kedvére való… tőle nem kaphatja meg, azt amit szeretne s mivel erősebb így meg pláne nem is érdekelte, annyira, hogy megpróbálja maga alá hajtani. Inkább csak lustán mászott vissza szundizni, míg nem élheti ki magát. Pech, de legszívesebben én is ezt tettem volna.*
Vállat vontam. - Mit tudom én! - És tényleg nem tudtam. Sejtettem, kapiskáltam, de hé, 240 év landolt ideiglenesen a lomtárban, honnan a francból tudjam, milyen vagyok, vagy milyen nem? És hogy a farkasom is mit akar, mit nem? - De segíthetsz megtudni! - Milyen nagylelkű vagyok... Nem tudott meghatni a kiokosító stílus, felőlem gügyöghetett is volna, ha ahhoz tartja kedve. Bár igaz, ha megunom, akkor lehetséges, hogy teszek ellene. Nem tudom. Jez még sose gügyögött, lehet egyszer meg kéne kérnem. - Ó, ne már! - csattantam fel, de nem túl nagy hévvel, inkább duzzogva, mikor ledobta a pajzsát. Ez nekem körülbelül most olyan volt, mint más férfinak a vetkőztetés. Szét lassan, kiélvezve minden gomb kioldását szeretnék levenni a nőről az inget, mire az fogja és egyszerűen áthúzza a fején, majd ledobja a földre. Kéjgyilkos. Van ilyen? Mindegy, ő most az. Átvettem az italom, és még mindig morcosan csúsztam lejjebb a székben. Ebben így mi a pláne, hogy tárva-nyitva minden kapu? Csalódottan sóhajtottam és az italomba kortyoltam. - Ha rejtőzött is, nem kérek belőle. - Elég volt a veremben "szubmisszívkednem", nem szeretnék többet olyan kiszolgáltatott helyzetben lenni, semmilyen körülmények között sem. Fordítva már... - Elvetted a játékom - közöltem lebiggyesztett szájjal, erőteljesen túljátszva. - És itt ücsörgök ahelyett, hogy csokihegyeket vásárolnék. - Egy falka területén ráadásul, igen, ez zavart a leginkább. - Hát ez így elég uncsi lesz, de ha már így alakult, vetkőzz! Az utolsó szóval pedig már az uralmam alá is hajtottam. Annyit azért még hagytam neki, hogy ha akart, ihatott, de utána már fel kellett állni és úgy sztriptizelnie, ahogy nekem tetszett. Könyörgöm, legalább próbáljon meg ellenkezni, csak egy kicsit, naaa! Daryl bácsi kedvéért! Jah, majd pont ezért... Nem hiszek a mesékben.
- Mégis hogyan? * Vontam fel kérdőn a szemöldököm, szinte már érdeklődő fényekkel a tekintetemben. Ejha… képes valami felkelteni az érdeklődésem és nincs köze a szexhez és a vásárláshoz. Haladok-haladok, de hogy merre. Azonban azt örömmel fogadom, hogy nem tetszik neki a tettem és nevetve ingatom meg a fejem. Miközben lágy hangom betöltötte a helységet.* - Ejnye-ejnye… te sem gondoltad komolyan, hogy majd hagyom, hogy játszadozz velem. * Fordultam meg és ahogy leültem már csak csillogó tekintettel feleltem neki. Oké, én szeretek irányítani, azonban nem szeretem ha irányítanak. S maga már az, hogy így próbált hatni rám is az. Meg most komolyan, kétszáz fölött tud olyat parancsolni ami új? Valószínűleg igen, azonban ahhoz ismernie kéne. De nem ismer, ami jelenleg csak az előnyömre van, hisz nem ez lesz az első kéjgyilkosságom ilyen alkalom, hogy csalódást okozok számára. S ez… ez bizony valamilyen szinten boldoggá tett. * - Azt is lehet élvezni… csak tudnia kell uralkodni és behódolni. * Vontam meg egyszerűen a vállaim. Az érem mind a két oldalában volt és van is részem. George keze alatt, bezony képes vagyok behódolni. Az ok az mind-mind lényegtelen, azonban tudok uralkodni is. Úgy, hogy a másiknak is képes legyek örömet okozni vele. A fájdalmat és a kéjt csak egy röpke határ választja el. Tudni kell táncolni ezen úgy, hogy a el ne szakadjon de mégis össze mossa a kettőt. Persze ha épp úgy van kedvem. Ha nincs… nos, nekem úgy is jó. Közben persze apránként bele ittam a poharamba. * - Milyen gonosz vagyok… * Pislogtam a másikra kiskutya szemekkel pár pillanatra, mikor közölte, hogy elvettem a játékát. De aztán már egy halvány mosoly is kúszott az ajkamra. Igen, az voltam, gonosz. De élveztem. Éreztem a parancsát, naná. Hisz ha akartam volna is rabul ejtett ezzel a dologgal. De nem ittam a poharamba, így viszont láthatta, hogy önként állok fel a mentális kényszerítés nélkül is. A szemeibe nézve kezdtem el finom ujjaimmal kigombolni a blúzom. Lassan, végig… S ahogy megvolt, csak egy kecses mozdulattal csúsztattam le a vállaimról. Az anyag halk surrogással csúszott végig a karomon, míg nem a földön állapodott meg. Lehajolva, s így kissé előtérbe helyezve a dekoltázsom hajoltam le kikötni a csizmám és nem egyszerűséggel tettem meg a másikkal is, hogy a nadrágom is sorra kerüljön.* - Talán segíthetnél… * Ámbár közel sem ilyen finom mozdulatokkal értettem a dolgot, de ha nem jött, akkor a kezem megtalálta a nadrág gombot és kecses mozdulattal toltam le és alatta felbukkant fekete selyem alsóm, a csipke szegélyű comb fixem amelyek szinte virítottak hófehér, Alaszkai bőrömön. Bizony, nem a föld napos oldalán születtem, ámbár testemen , bőrömön hiba nem volt. Ha lett volna, már nem élnék. A nadrágom is földön landolt, ahogy kecsesen kiléptem belőle. Egy mosollyal tettem fel a lábam a köztünk lévő asztalra, hogy a combfixem is finoman levegyem, miközben finoman végig simítottam a combomon. Ha segített, akkor rajta múlt minden. Azonban egy cseppnyi ellenérzést sem érezhetett belőlem egyik esetben sem. S kéken szikrázó szemeim sem eresztették az övét. Persze, ha nem barangoltak el az övéi mástájakra. *
*Oké. Kezdhetném a napommal, de lássuk be, hogy mindegyik ugyan olyan silány az elmúlt napokban, hetekben mióta nem találkoztam Farkasommal. Van eleje, van vége a kettő között meg dolgozom. Akkor is, mikor nem kell. Vagy épp Farkasokkal megyek el macskát vásárolni. A fakitermelő telephez eltévedni. No meg meló közben, Corvinhoz egyeztetni. Most valóban elmondhatom, hogy a nap huszonnégy órájából 16-ot az Orfeumban voltam, 4-et még dolgoztam otthonról és négyet pedig aludtam. Már ha azt a vergődést annak lehet nevezni. Bizony az álmaim nem merültek el a semmiben és szűntek meg létezni. De ezeken valóban nincs mit ecsetelni, annak ellenére, hogy napi szinten értekeztünk. Ma reggel azonban küldtem Balázsnak egy üzenetet. Ugyan tudtam, hogy tegnap volt a szülinapja, de nem véletlen nem köszöntöttem fel.
"Délutántól foglaltam egy szobát a Hotelben. A 103-ast kaptam, ha jó neked is, akkor négyre ott vagyok. Vigyázz magadra. Eli"
Délelőtt és délután elintéztem mindent az Orfeumban ami fontos volt, vagy épp nem tűrt halasztást. Azonban szóltam Duncannak, hogy ma éjjel Övé a front, szóval lesz szíves nem csak a lábát lógatni, mert szeretnék egy kis magánéletet is magamnak. De azt a gúnyos, féloldalas mosolyát legszívesebben ököllel töröltem volna le, miközben szívta egy kört a vérem azzal, hogy mi lenne ha nem engedne el vagy épp nem érne rá. Nos, nem éppen szofisztikáltan közöltem vele, hogy milyen szívességet is tegyen és hogyan.. mert hát útmutatást is kell adni a gyereknek. De a lényeg, hogy a megbeszélt időpont előtt fél órával a magassarkúm vert visszhangot a folyóson, ahogy a recepción átvettem a mágneskártyát a szobához. Egy könnyed nyári ruha volt rajtam, mely már kicsit sem takarta azt, hogy az ötödik hónapban vagyok, de ki sem emelte. Viszont egyre macerásabb elrejteni az ilyen ruhákban a pengéim. Ebben sem tudtam, bár a táskámban ott volt két penge, de na.. az ott van és nem kéznél, így egy kicsit feszült voltam és meg sem álltam a szobámig. Ahol bizony már ott várt, a behűtött üdítő amit kértem, no meg a kóla Balázsnak. Enni egyenlőre nem rendeltem, hisz azt sem tudtam hogy meddig maradok. De csak a fotelbe ültem le és vártam a másikat, miközben ujjaim finoman simogatták a hasam. Igen, ez szokásommá vállt újabban és nem egyszer tettek már rá célzást, pedig a munka helyemen igyekszem kissé eltakarni. Barna hajam kiengedve omlott a hátamra, miközben a tarkómon csak egy csattal volt összefogva. Barna íriszeim fáradtan, mégis izgatottan várakozón meredtek előre és a karikák már úszógumik is lehetnek a szemem alatt, no meg olyan sötétek, hogy lazán ráfoghatnám, hogy bevertek. Jó kedvem volt, de ettől függetlenül a kialvatlanság nem épp tesz széppé, ahogy az aggodalom sem, de hát az doktornő azt mondta, hogy minden rendben. A táskámból korábban az asztalra raktam egy kulcsot, amivel jelenleg szemeztem.*
Az sms-t megkaptam s mielőtt annyit üt a mutató egy csomó mindent elkel intéznem. Egész pontosan meg kell néznem, hogy hol van a pince amit kaptam. Sokat számít a fekvése és az elhelyezkedése is. Bízom benne, hogy ezzel Dante is tisztában van. Szóval megnézem magamnak a helyet és tetszik. Már tudom is minek hol lesz a helye. Azonban nem érkeztem üres kézzel. A borokat melyeket kaptam mind elhoztam. Egyelőre még nincs hova letenni vagyis még nincs meg a helyük, de leteszem őket az erre a célra kialakított fa tartóban. A pohár készlet és a boros készlet is itt kap helyet. Nagyon rendes volt tülök, hogy gondoltak rám. A farkasos és a magyaros is nagyon tetszik. Majd kell valami asztal ahova rakhatom, de mindent szép sorjában. A hely pedig tökéletes. Miután készen vagyok a hotelbe indulok, mert találkozom lesz. Azért átöltözök s azt a pólót veszem fel, melyet Norinától kaptam. Fekete s rajta egy farkas ami éppen előpróbál bújni. Nagyon eltalálta, mert a három közül ez tetszik a legjobban. Biztosan sokat lesz rajtam. Négy óra előtt pár perccel keresem fel a szobaszámot. Két fekete szatyorral a kezembe. Elég méretesek, de nem látni mi van benne. Koppantok kettőt a tömör felületen s lenyomom a kilincset. Nem várok választ, csak nem akartam betörni, mert a végén egy kés landolna bennem. Ahhoz pedig most semmi kedvem nincs. Egy pillanatra megfagyok amint meglátom öt. Elég régen nem találkoztunk és már nagyon hiányzott. A szívem kalimpálása jelzi, hogy még élek s nem lettem szobor. Nem csak az enyémet hallom dübörögni, hanem a kicsit is. Erős, de még milyen erős. Ezt jó hallani is nem csak olvasni, hogy jól vannak. A nőn járatom végig a tekintetem, hogy van e rajta valami felületi sérülés, de nem látok semmit. Ez megnyugtat. Lépek kettőt és a csomagokat letesz a földre, majd a kedvesem elé lépek. Gondolom már áll, de ha nem akkor majd most, mert magamhoz vonom. Érezni akarom, közelről is. Érezni akarom, az illatát mely annyira hiányzott, ahogy a lénye is. A karjaimat köré fonom. - Hiányoztál Hangom halk s mintha kissé meg is remegne. Persze ezt nem vallanám be, mert még is csak én vagyok a férfi és a vezető testőrök egyike is. Jelen esetben pedig a falka egyik feje, bár ezt én nem kértem, csak így alakult. Nem vágyom Castor helyére és a fenének van kedve ennyi mindent elviselni. Hotel, falka és magánélet. Nem egyszerű maradjunk ennyiben, de most nem ezért vagyunk itt. Mondjuk azt nem tudom, hogy miért kérte a találkozott, már mint van valami fontos oka vagy csak látni akart? Nem tudom bár már egy ideje én is gondolkodtam azon, hogy ide hívóm, csak lefoglalt más dolog. Mindegy is. Engedek a szorításon s keresem a tekintetét. - Még mindig nagyon csinos vagy. Jegyzem meg s annak ellenére, hogy karikás a szeme és fáradt valóban szépnek látom. Nem akarom elengedni, de van egy olyan érzésem, hogy kénytelen leszek, ha beszélgetni is akarunk. Mondjuk én inkább mást választanék. Ajkam, keresi az övét s ha megtalálja, akkor egy kicsit sem finomkodok. Mohon, követelőzően veszem el azt ami nekem jár vagy az enyém! Feltámad bennem a birtoklási vágy és a farkasom megakarja jelölni, annak ellenére, hogy ember. Ösztön! Sajnos már nem érezni rajta a szagunkat, így teljesen érthető ez a reakció részünkről. A kezem életre kél s nem zavar a hosszú ruha sem. Ha kell leszakítom róla, ez soha nem okozott gondot. A vágy, ösztön kezd felül kerekedni rajtam s csókom egyre durvább lesz, ahogy az érintésem is. A nőt ledöntöm a fotelba, ha csak nem ütközök ellenállásban. Reménykedem benne, hogy nem s megkapom, mert erre vágyik minden porcikám és a farkasom is ezt akarja.
*Kissé magamba merülve és D. Linet szavain elgondolkozva vártam, hogy megérkezzen. Nem hittem, azt, hogy késik, tudtam, hogy én érkeztem korán. De lássuk be, ha eddig kibírtam nem ezen a pár percen fogok türelmetlenkedni. Az ingerre nem kaptam el a fejem, egy farkasokkal teli hotelben vagy épp bárhol ahol tömve vannak, már megszokott volt. Csak a kopogásra figyeltem fel és már egy széles mosollyal fogadtam, miközben felálltam a fotelból és alaposan végig járattam a tekintetem rajta. Basszus, mint akik évek óta nem találkoztak, pedig csak pár hétről van szó. A csomagok érdekeltek most a legkevésbé. Na jó nem. Már nagyon vártam, hogy mikor teszi le és sétálhassak oda hozzá. S mikor ez megtörtént meg is tettem, s ahogy a karjai közé vont én magam a nyaka köré fontam a sajátom és egy picit lábujjhegyre állva fúrjam az arcom a nyakához. * - Te is nekem... de szomorúan veszem észre, hogy még senki nem mosott össze a mosásban.* Ugrattam a magassága miatt mint mindig és nem is én lennék, ha ezt a "nagy romantikát" nem poénkodom el. De a másik is nagyon jól tudja, hogy nem zavar a dolog, mondhatni, szeretem, hogy eltudok bújni mögötte, előtte és a karjai között annak ellenére, hogy nem 150 centi vagyok. * - Te meg még mindig kopasz... * Jegyzem meg még mindig a nyakába bújva, szinte suttogva a szavakat melynek végén egy apró puszit lehelek a nyakára. S bár tudtam, hogy az emberek nem érzik, de nem akartam eltávolodni Tőle. Hadd áradjon csak megint újra az illata belőlem. Amennyire veszélyes volt ez, annyira szerettem volna, hogy tudják; Már van párom. S nem más, mint Ő. Szerettem, s ehhez szavak sem kellett. De aztán kicsit elhúzom a fejem, hogy a szemébe nézhessek és az ujjaim a tarkóját cirógatják miközben a testem továbbra is neki dől, bár már inkább a hasam. Ajkai közeledésére nem kell unszolni engem sem, elébe megyek és a rám jellemző vehemenciával veszem el, azt ami az enyém; Őt és mindent amit adni akar és vele jár. Ujjaim a tarkóján szorulnak meg, ahogy vadságát viszonozva tartom stabilan, hogy véletlen se húzódjon el. A ruhám valószínűleg tépni nem kell, ha a hátán lévő szalagot meghúzza, akkor a masni kioldódik és lazább lesz, így simán elég ha a vállamnál letolja a pántjait és az már a földön is landol. Szabad kezem a hátára siklik, a pólója alá és még mielőtt ledöntene veszem is le róla. Fogaim az alsó ajkaiba marnak, ahogy elhúzódom tőle és tekintetem ismét megtalálja a másikét. Korábbi aggodalmam sehol sincs, csak a boldog és vágyakozó csillogás, melybe éhség vegyül. Nem egészen ezért jöttem, de várható volt, hogy nem sokáig fogjuk türtőztetni magunkat. S ami azt illeti ezt egy kicsit sem bántam, hisz míg így van, addig kíván. Nem, a megcsalás meg sem fordult a fejemben így azaz opció fel sem merült bennem, hogy addig jó míg így van mert azt jelenti, hogy nem nézett más felé. Szépen is néznénk ki, ha nem bíznék benne. Ahogy a fotelbe kerültem, ujjaim azonnal az övéhez nyúlok és húzom közelebb, ahogy előttem áll. Ki is bontom és míg ujjaim azzal és a nadrágjával bajlódnak, ajkaim a hasát veszik birtokba, egészen a csípőjéig. Mikor letolom a nadrágját, csak feltekintek rá, miközben ajkaim mosolyra húzódnak és én magam pedig felegyenesedek, hogy helyet cserélhessek vele és minden finomkodást mellőzve lököm le a fotelbe, hogy aztán kényelmesen helyet foglalhassak rajta, persze vele szemben. Már ha nem akad más ötlete a másiknak, bár a fotel is elég sok lehetőséget nyújt. De ha sikerült akkor bizony ismét az ajkaira, nyakára tapadok, hogy kedvére tehessen a másik és ismét birtokba vehesse azt, ami az Ővé.*
Kezdőlap
//
//
//
