Hallgatom a medvékkel kapcsolatban a recepciós lányt. Ami azt illeti én a magam részéről nem szívesen mennék medve-lesőbe, nem vágyom arra, hogy esetleg megkedveljen, vagy megutáljon egy brumm-brumm behemót. Részemről, ha egybe belefutok inkább tovább szaladok, semmint, hogy megnézzem magamnak. Az nem az én műfajom... - Édes, ha medve-figyelőbe szeretnél avanzsálódni, javaslom menjünk el egy állatkertbe inkább! - nézek Jessere, mert én fix, hogy nem fogok medvék után kajtatni és főleg nem a szomszédságukba költözni. - Van a közelben állatkert? Vagy vadaspark, ahol medvéket is meg lehet nézni? - kérdezem még meg a lányt, ahogy folytatja a szoba leellenőrzését. - Ó, hát ezt örömmel hallom. - mosolyodom el, mikor kiderül, hogy nincs semmi probléma és minden a lehető legnagyobb rendben van a szobánkkal. Aztán a lepedőre téved a tekintetem, ahogy a lány arra bök. Hoppá! Ez hát, ööö izé, kicsit kellemetlen, mármint, hogy szétkaptuk és most itt van közszemlén. Na, de már mindegy... - Az nagyon kedves lenne, és hálásak lennénk egy másikért, köszönjük. - mondom végül a lánynak. Remélem nem mi vagyunk az elsőt és egyetlenek a hotel történetében, akiknél ilyen probléma felmerült, minthogy kicsit rongáltuk az ágyneműt... Úgyis levonják majd a kártyánkról, szóval olyan nagy kár azért nem érte a hotelt, csak többletmunkát adtunk ezzel a személyzetnek... Nincs mit tenni, ez van. Aztán Jessere nézek, az étterem kapcsán. - Előtte nem volna kedved kicsit felfedezni inkább a várost? Nézelődni, ilyesmi? - nézek fel Jessere. Naná, hogy vásárolni mennék már, utána persze jöhet az étterem, na meg persze a beszélgetés arról a bizonyos "még nem vagyunk házasok"-dologról. Mielőtt azonban még bárhová is mennénk, újra a lányra nézek. - Hálásan köszönjük, hogy mindent megnézett rendben van-e és a segítségét is, hogy válaszolt a kérdéseimre. És azt is, hogy majd utána kérdez a bőröndöknek. Örülnék neki, ha azok is előkerülnének előbb, vagy utóbb. - mosolygok a lányra. Tényleg nem lenne rossz, ha meglennének a cuccaim...
//Bocsánat, hogy ilyen sokat kellett várnotok rám //
A takarítóink pedig igencsak rendesek, és nem nyúlhatnak semmihez, mert akkor repülnek, ezért is ez a hülye körbeporszívózás szabály. De mindegy is, bizonyára nekem is a fülem kettéállna, ha megtudnám, hogy mi van ezen a pár négyzetméteren a tatyókban. Boldog tudatlanság. Nahát, a pasi egészen rákapott erre a medve témára, pedig tényleg nem akkora nagy kunszt. Máshol mittudoménmilyen lepkék vannak, meg mosómedvék randalíroznak, itt meg a hegyen a mindenféle érdekes szőrösök, ez van. - Valami olyasmi... - válaszolom medveles dologra, és Rose kérdését is megválaszolom - de csak ha megnézegetni akarják és nem vendégül látni őket, akkor van ám egy nemzeti park is. Bólogatok nagyban meg készségesen... egészen kezd már fájni a nyakam ettől meg az arcom a mosolygástól, de ez van, ez jár a munkával. Sajnos a rám jellemző kifejezéstelenség nem éppen nyerő ebben a szakmában, szóval amikor kell, akkor ellene dolgozok. Már így is egészen faja programszervezővé léptem itt elő... persze ha ezzel előterjesztenék valami fizetésemelést annak a görényke Benjinek, vagy ki tudja már, ki beszél de Lucával erről, biztos nem lenne vidám a dolog. - A bőröndöket is megkérdezem... elnézést akkor a zavarásért, remélem jól fogják magukat érezni nálunk. Utolsó mosoly... de tényleg. A lepedő ügyében meg rendezkedem, és persze elhagyom a szobát. A lelkiismeretem is tiszta. Szuper.
// Semmi gond, én pedig köszöntem szépen a játékot //
- Tényleg nem, de az nem is kell most... - válaszolom az ajkai közé, aztán újra csókolom a kedvesemet. Utána elhúzódunk egymástól. - Én olyan desszertre gondolok, amit nem kell megrendelni... - súgom neki oda nagyon halkan mosolyogva és közben a saját alsó ajkamba harapok finoman. Biztos vagyok abban, hogy leesik Jessenek miféle desszertre gondolok épp. Leülök és megvárjuk, amíg visszajön a pincér a számlával. Ahogy Jesse rendezte a vacsora anyagi részét, felállok, felveszem a táskám a háttámláról, aztán elfogadom a kedvesem karját és belekarolva megyünk vissza az ültető hostess lányhoz, hogy visszakapjuk a kabátjainkat. Közben gyakran pillogok a gyűrűre a kezemen, már most imádom ezt a kis ékszert. - Nagyon eltaláltad a gyűrűt. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire tetszik... Imádom! - ezt már az étterem előtt mondom, ahogy belekapaszkodok Jesse karjába. - Legyen pezsgő, adjuk meg a módját, aztán jöhet valami tömény is. Ha úgy neked is jó. - válaszolok a kérdésére. Szaggatottan sóhajtok fel a harapásra és fogalmam sincs, hogy ebben a pillanatban miért is nincs még itt a taxink, amit a pincérrel hívattunk magunknak, amikor kikértük a számlát is. Egy örökké valóságnak tűnik, mire megérkezik a jármű, és azt hiszem időközben valamilyen furimányos módon a hotel messzebb került az étteremtől, mint korábban volt. Vagy legalábbis most úgy tűnik. Beülünk a taxiba, bemondjuk az úti célt és csigalassúsággal vánszorgunk visszafelé. Közben pedig minduntalan csattan el egy-egy csók a hátsóülésen.
A taxi nagy nehezen csak visszaér a hotelhez és mi végre elindulhatunk fel a szobába. A liftig még eljutunk, mint bárki más, de ahogy bezáródik a fülke ajtaja mögöttünk, Jesse felé fordulok és az ajkaira tapadok. A hajába túrom az ujjaimat és amíg felérünk a mi emeletünkre, addig újra és újra csókolom őt. Szerencsétlenkedünk egy sort az ajtónál mire sikerül kinyitni a zárt, de végül csak sikerül végre bejutni. Fogalmam sincs melyikünk lökte be az ajtót mögöttünk, vagy, hogy melyik testrészével, de ez azt hiszem egyáltalán nem lényeges. Rohamtempóban veszem le a kedvesemről a ruháit, beterítve az egész szobát. De ez a legkevésbé sem érdekel jelen pillanatban. - Mennyire akarod azt a pezsgőt? - lehelem a kérdést az ajkai közé, amikor megállok egy kicsit. A szemeit figyelem amíg a válaszra várok.
- Örülök, hogy tetszik. – Súgom vissza Rose ajkaiba, a többire már nem válaszolok, szerintem a tetteim ékesebben beszélnek arról, mit gondolok és akarok vele tenni. Nagy önuralom kell, hogy az étterem előtt moderáljam magamat és ne akarjam ott helyben a magamévá tenni. Végül épp az utolsó pillanatban, de megérkezik a taxi, amiben szintén moderálnom kell magamat, ez pedig most nem megy könnyen, de képes vagyok uralni a helyzetet, a liftben már nem egészen ez a helyzet. De még semmi olyat nem tettünk, ami kompromittáló lenne később. A szobába is sikerül végre beesnünk, én rúgtam be az ajtót lábbal, és nem érdekelt mekkorát is csattant mikor a helyére kattant a zár. csak egy dolog, érdekel és csak egy személy, aki éppen a karjaimban volt, és azon voltam, hogy a kabátját elhajítsam valahová a jó fenébe, mert cseppet sem kellett az nekünk. - Nem kell…. most, nem! – Válaszolom vissza a pezsgős kérdésre, és újra Rose ajkaira tapadok rá, birtoklóan, harapva csókolom, és olyan vadul, mintha attól félnék, mindjárt eltűnik innen és én egyedül maradok az őrült vággyal. A piros ruhája útban van, így egészen egyszerűen elől kettétépem az anyagot, majd kap másikat, úgy is imád vásárolni. Nem engedem, hogy tiltakozzon, elhallgattatom, azzal, hogy az alsó ajkába harapok bele. Majd végre az ágyra dobom és utána vetem magamat. A szomszédok érdekében remélem, hogy az ajtó és a falak is elég vastagok ahhoz, hogy ne engedjenek át hangokat.
Együttléteink kezdettől fogva hangosak és vadak voltak, nem is emlékszem arra, hogy lett volna olyan alkalom közöttünk, mikor nem így csináltuk volna? De ha volt is, akkor nem valami sűrűn. Bár sose bántam, hogy közben ő harap és karmol, és általában mindig viselem a nyomait a bőrömön, ahogyan most is, mikor hanyatt fordultam a lepedőt pár foltban vörösre színeztem, hiszen a hátam egy részét és a vállaimat is összemarta. A plafonra szegezem a tekintetem, és próbálom lecsillapítani a pulzusomat, és a légzésemet is. Aztán mikor már úgy érzem, hogy a szívem nem ugrik, ki a helyéről akkor oldalra fordulok, és magamhoz húzom Rose-t, a nyakába harapok, és birtoklóan ölelem őt át. - Na, most, jöhet az a pezsgő…- Nézek bele a szemeibe, miután kimondtam, amit gondolok. Most jól esne és amúgy is, illene kibontani egy üveggel, és koccintani.
Rajongva imádom ezt a férfit! Tökmindegy mióta is vagyunk együtt, még mindig olyan hévvel tudom őt kívánni, mint mikor megismertem. Szeretem újra és újra felfedezni minden porcikáját, eljátszani vele, a számban érzeni az ízét, érinteni a bőrét. Vágyom rá és akarom őt. Nekem is nehéz volt jó kislánynak maradni visszafelé jövet, nem csak neki. De most viselkednünk kellett, ebben a városban akarunk maradni és nem árt, ha mondjuk nem egy jó kis botránnyal indítjuk az itteni pályafutásunkat. A franc se bánta azt a ruhát, hogy eltépte rajtam. Imádom, hogy ilyen, hogy ennyire akar és, hogy nem tököl soha semmivel. Abszolút Jesse rabja vagyok, minden tekintetben. Mindig megbabonáz, amikor ilyen féktelen velem. Persze nekem sem kell több, ez az elemi ösztönösség engem sem hagy hidegen, minél inkább vadul ő, annál inkább követem a példáját én is. Harapok és karmolok, amikor nagyon jó, na meg akkor is, amikor épp úton vagyok afelé, hogy nagyon jó legyen. Előző alkalommal eltéptük a lepedőt, most meg szép pis foltokat hagytunk rajta. Azt hiszem, amíg itt dekkolunk a hotelben, majd mindennap rá fognak terhelni a számlánkra egy újabb lepedőt. És, ami azt illeti ez most a legkevésbé sem fontos, vagy érdekes. Ha minden napunkat így fogjuk eltölteni és megélni, mint ahogyan eddig az ide érkezésünk óta, akkor a legnagyobb örömmel veszem meg akár én magam a hotelnek a lepedőket, amiket módszeresen teszünk használhatatlanná. Ahogy mellettem fekszik, én is próbálom rendezni a zihálásomat és a kalimpáló szívverésemet. Nagyokat sóhajtok, elégedetten és szépen lassan le is nyugszom. Nem marad más a jól eső kielégültség mámoros érzése, amiben hagyom magam még kellemesen ringatózni. Átjárja az egész lényem, és ettől úgy érzem magam, mintha a föld felett lebegnék jó pár lépéssel. Ahogy átölel, tökéletes biztonságban érzem magam. Beszívom az illatát és becsukom a szemeimet. Nem válaszolok a pezsgőre, nekem az ő közelsége is éppolyan részegítő, mintha alkoholt innék. De valahogy az idilli boldogságom megzavarodik és úgy érzem a lelkem egyre jobban nehezül el. Van egy titkom, amit eddig még nem mondtam el Jessenek és az, hogy most bevillan egy emlék, erőteljesen összefügg azzal a ténnyel, hogy férjhez fogok menni. Tettem valamit, amit szégyellek és ezerszer is megbántam már, és nem voltam elég bátor ahhoz, hogy eláruljam neki, pedig tartozom vele. Hogy a fene egye meg, hogy nem hagy nyugtot a lelkiismeretem! Mi a manóért nem élvezhetem ezt az egészet anélkül, hogy ne nyomná a lelkem egy csaknem fél évszázados titok??! Olyan nagyon régen volt már.... És mégis, egyre jobban feszít, és most, hogy életem szerelme rászánta magát, hogy elvegyen, és ekkora lépést tett meg, kitörni készül belőlem az igazság, amivel jó eséllyel kockáztatom meg, hogy az esküvőnkből ne legyen semmi. De ha tovább hallgatok, akkor az vajon nem fogja-e rányomni a bélyegét a házasságunkra és a további életünkre?? Kinyitom a szemeimet és Jesse tekintetébe fúrom a sajátomat. - Meggyűlölnél, ha volna valami, amit tettem, nem most, már nagyon régen, de azóta már milliószor megbántam? - szaladnak ki a szavak a számon. Jesszus!! Mi a francot csinálok? Rose fogd be még mielőtt késő lesz! De basszus, már most késő!!! Felülök az ágyban és magam elé húzom a takaróm, hogy azzal takarjam el magam. Általában nem vagyok szégyellős, és ezt Jesse is pontosan tudja rólam, de most szégyellem magam, és nem is kicsit. - Tartozom neked egy vallomással, amiről eddig hallgattam, mert féltem. Most is félek. - minden idegszálam ellenkezik, hogy beszéljek, de a szám mintha önálló életre kelt volna, vagy mintha a lelkiismeretem kisajátította volna magának. És a lelkem nem hallgat az eszemre. Jaj anyám borogass! Még mielőtt folytatom, elnézem a kedvesemet magam mellett. Nem vagyok normális, hogy most készülök felrúgni mindent magam körül. De csak nem mehetek bele egy házasságba egy ekkora hazugsággal?! Vagy igen?? Nem! Veszek egy nagy levegőt és belekezdek. - Gondolom emlékszel még Vegasra, amikor úgy kb ötven éve ott dekkoltunk egy ideig... - kezdek bele sután, de ezt nem lehet máshogy elmondani, azt hiszem... - Volt akkoriban egy melód, egyik maffiafőnök a másik ellen bérelt fel és hetekig alig láttalak. Főleg azután, hogy összevesztünk, amiért a célpontodat úgy közelítetted meg, hogy összebarátkoztál a húgával. Féltékeny voltam és a veszekedés után zaklatott is. - azt hiszem alaptalanul. Ma már nem hiszem, hogy megcsalt volna azzal a lánnyal, hogy még több infót kiszedjen a célpontjával kapcsolatban, de akkoriban azt hittem, mert rendszeresen vitte a lányt randira és mi nem mutatkozhattunk a nyilvánosság előtt, nehogy a célpont valamelyik embere kiszúrjon minket és dőljön az egész meló. Hát igen, a maffiába akkor sem volt egyszerű beépülni... - És gondolom emlékszel még Bobbyra is. - Bobbyt Vegasban ismertem meg. Az volt a feladata, hogy nekem ne essen bajom és vigyázzon rám. Azt nem tudom, hogy honnan ismerték egymást Jessevel, csak azt, hogy Vegas óta nem került szóba kettőnk között a neve. Bobby nem rejtette véka alá, hogy tetszem neki, de semmi olyat nem tett, ami miatt Jessenek ki kellett volna akadnia. Vagyis, ez azért nem teljesen igaz. - Miután összevesztünk Milli miatt, mert rajta keresztül gyűjtöttél infókat a célpontodról és leléptél, nagyon magam alatt voltam. Sokat ittam és Bobby javasolta menjünk le az egyik kaszinóba, hogy jobb kedvem legyen. Lementünk és nagyon berúgtunk, ő is és én is. Már nem emlékszem, hogyan, vagy miként, de poénból betévedtünk az egyik kis kápolnába. Az egész egy viccnek indult, és végül összeházasodtunk. - nem teketóriázom tovább, kimondtam a dolgot és valamelyest meg is könnyebbültem, de még nem volt vége a gyónásomnak. Hagyok Jessenek némi időt, hogy emésztgesse a hírt. - És ezzel még nincs vége annak, amit el akarok mondani... - folytatom a dolgot és az ölembe szegezem a tekintetem, nem merek Jesse szemeibe nézni. - Az egész után Bobby visszavitt a hotelbe. Tényleg viccnek indult az egész... Fent a szobába még ittunk valamit és a házassággal meg a nászéjszakával kapcsolatban viccelődtünk, de aztán egyszer csak Bobby megcsókolt, és... - nem visz rá a lélek, hogy bevalljam, megcsaltam őt. Így inkább csak hallgatok és várok. Közben pedig azért fohászkodom, hogy ezzel ne tegyem tönkre a kettőnk kapcsolatát...
Teljesen jól éreztem magamat, az egész pont úgy volt jó ahogyan volt. Ott feküdtem az ágyban a párom mellett egy heves és forró aktus után. A légzése próbáltam rendezni, a porcikáim és a vállam kellemesen sajgott, ott ahol Rose összekarmolt, igen, még a fenekemen is ott voltak a körmeinek a nyomai. A hajába fúrtam bele az arcomat él éveztem ahogy a illatunk keveredik a levegőben az ágyneműn és egymás bőrén is. Szeretem ezt érezni, megnyugtató és otthonos érzés, különösen, hogy nincs állandó otthonunk, csak átmeneti szállásaink ige hosszú ideje. Elégedett és kielégült vagyok, nem érdekel a pezsgő se most, hogy nem mondott rá semmit, végül is ez is megfelel nekem így, a pezsgőt később is lehet pótolni, és ki tudja, lehetséges, hogy még nem fejeztem be ele a dolgot, csak pihenünk egy keveset, hogy tudjuk folytatni. Már épp ott vagyok, hogy újra csókolom, és simogatni kezdeném, mikor megszólal. Kérdését nem tudom hova tenni, és bódultan nem is fogom fel elsőnek, csak mikor felül az ágyban és maga elé húzza a takarót. Ami több mint furcsa. Sosem volt előttem szégyellős és kifejezetten szereti, ha éhe tekintettel nézek rajta végig, mikor semmit vagy csak alig valamit visel. Nem tetszik, amit látok rajta és az sem amit érzek, nem csak ő de a farkasa is olyan lett mint Rose és ez ingerli az enyémet. A kettőnk farkasa is legalább olyan szoros kapcsolatban van egymással, mint mi ketten. Az enyém az övét tekinti a párjának. Ahogyan én őt. Következő szavaira, már borzolja a bundáját a bestiám, és én is ráncolom a homlokomat, de most még csak egy párnát gyűrök a fejem alá, és hasra fordulok az ágyon, a bal lábam felhúzom, a jobbat kényelmesen kinyújtom, és így már Rose-al szemben helyezkedek el. Nem szólok hozzá egy szót sem, nem tetszik, amit mond, és ha ilyen van, szótlanná válok, újra a hallgatásba burkolózom, ezt használom falnak ilyen esetekben és csak a tekintetem árulja el, hogy nem értem, és most már jobb, ha elmondja amibe belekezdett. - Emlékszem. – Töröm meg halkan a csendet és most már egyre jobban érdekel, mit akar nekem mondani. Emlékszem mindenre, volt egy heves veszekedésünk, féltékeny volt, de nem is kicsit. Ráadásul nem egy szobában laktunk, sőt még nem is egy emeleten. Elmondtam neki, hogy így lesz, hogy nem mehetünk együtt sehová sem. Nem tudhatták, hogy együtt vagyunk, hiszen a maffia főnök lányának kezdtem el csapni a szelet, ő volt a leggyengébb láncszem és a főnök gyenge pontja is. Nem csak annyi feladatom volt, hogy végezze a maffia főnökkel, a rivális banda vezére azért is fizetett dupla árat, mert információ kellett neki belső infók, amiket nem tudott másképp megszerezni. Rose-nak megmondtam, ne jöjjön arra ahol én is vagyok ha meglát, és nem is mondtam el neki, hogy merre megyek, mikor nem a hotelben voltam, és nem ráztam le azokat akik megpróbáltak megfigyelni. Igen csak kevés időt töltöttem vele, Milivel viszont annál többet. Igen, elcsattant pár csók, és közel kerültem hozzá, de nem akartam megfektetni, azt sosem tettem volna meg, de a látszat miatt a csókok muszáj feladatok voltak, ezt Rose-al is próbáltam akkor megértetni, hogy nem lehet ezek nélkül hitelesen játszani a szerepem. Bobby-ra bíztam, hogy vigyázzon rá, még nem vagyok ott és ne engedje, közel a tűzhöz ahol én játszom. Az az átkozott ember tartozott nekem egy szívességgel. Kimentettem a seggét egy necces maffiás helyzettől, mivel útban volt nekem, de szükségem volt valakire, akit ugráltathatok. Rose következő szavai kirántanak az emlékből és fokozatosan borul el a tekintetem, próbálom uralni a haragot, ami ébred bennem. Az, hogy összeházasodtak, dühít, de azon tudnék uralkodni, túl tudnék rajta lépni percek alatt, de hogy le is feküdt vele, mert nyilvánvaló, hogy megtette. Rose az egyetlen ember, aki ki tud billenteni az egyensúlyomból pillanatok alatt és most ezt nem a sexre kell érteni. Elsőnek nem akarom felfogni, de csak beszivárog az agyamba és feldühít olyan szinten, hogy a párnát tépem ketté ami a kezeim között van, vicsorogva térdelek fel az ágyon, és közel vagyok ahhoz, hogy oda legyen az önkontrollom, és a farkasom kiszabaduljon. Szemeim már aranyba fordultak, és vicsorgok is nem emberi hangon morgok a páromra. Iszonyatosan feldühített ezzel, hogy így hátba támadott akkor és csak ennyi idő után mondja ezt el nekem, pont azután, hogy megkértem a kezét. - Rohadt egy ribanc vagy…- vágom neki oda és szélvész módjára vágódok ki az ágyból, a legközelebbi farmert pólót rántom magamra, a dzsekim, oldaltáskám, és bokacsizmát csak felkapom, és már bent sem vagyok a szobában, az ajtót úgy vágom be magam után, hogy a zárba se tud bekattanni, hanem vissza kinyílik a lépcsőn indulok lefelé és csak valahol a földszint magasságában állok meg felvenni a lábbelim és a dzsekimet. Kivágtatok a Hotelből és elindulok a még éjjeli utcán, futva, mielőtt még olyat teszek amit megbánnék. Rohadtul dühös vagyok Rosera, és arra amit tett.
Szégyellem magam. Nem is kicsit, hanem nagyon. Nagyon nagyon. Nem csak azért, ami történt, hanem azért is, mert nem mondtam el hamarabb. Egyszerűen nem mertem. Hát a bátorság és tisztesség mintaképét sem rólam fogják megalkotni, az is tuti biztos. Megláttam, hogy Jesse Millit csókolja meg, az egész veszekedés emiatt robbant ki és utána valahogy elveszett a talaj a lábam alól. Minden csak történt a maga útján és gyorsan és csőstől és nem volt, ami megállj parancsolt volna. Nem gondolkodtam, nem akartam. Képtelen voltam felfogni amit Jesse mondott arról, hogy ez csak meló és nem több. És nem is akartam megérteni a dolgot. Aztán szó-szót követett és minden csakúgy megtörtént. Összeszorítom a szemeimet, amikor a párna hasadását hallom. Érzem, hogy milyen perszelő lett a dühe és azt is, hogy a farkasa is egyre nehezebben akar bent megmaradni, míg az enyém ezzel szemben olyan kicsire húzza össze magát, hogy komolyan azt hiszem mindjárt eltűnik, pontosan úgy, ahogyan én elsüllyedek menten szégyenemben. Jesse csendes. Mindig ezt csinálja. Ha dühös, akkor nem kezd el kiabálni, vagy a miértekre megkeresni a választ, magába zárkózik és megtartja a gondolatait magának. Nem tudom melyik a rosszabb, ha nem szólnak hozzád és csak érzed, ahogy szinte égeti a bőrödet a mérge, vagy ha hallod őt kiabálni. Ebben a percben én jobban szeretném, ha üvöltene, vagy tenne valamit, nem pedig csak annyit, hogy széttép egy párnát. Érzékelem, hogy feltérdel az ágyon és csak ekkor nézek rá. De nem Jessevel nézek farkasszemet. Figyelem az arany szempárt és hallom a morgását, ami egyáltalán nem emberi. - Sajnálom! Hidd el, azóta nagyon megbántam a dolgot! - szólalok meg, de azt hiszem a szavaim hasztalanok, süket fülekre találnak. Az ágy végébe húzódom, olyan düh árad belőle, ami felperzsel, muszáj arrébb húzódnom tőle. Persze önkéntelenül cselekszem, a túlélő ösztön mozgatja a tagjaimat. Aztán végül csak megszólal és amit mond jobban üt és mélyebben vág, mintha fizikálisan esett volna nekem. Szemeim nagyra nyílnak és nincs benne más csak a bűntudat és a kétségbeesés. Bevallottam neki, mert nem bírtam tovább elviselni, hogy feszít a lelkiismeretem, és most tönkre vágtam magam körül mindent... Nem szólok vissza, mert Jessenek rohadtul igaza van. Egy ribanc vagyok. Mikor megismert akkor is csak az voltam. Kutyából pedig nem lesz szalonna, ahogy a mondás tartja.... Ijedten rezzenek össze, amikor rám vágja az ajtót és az hangos csattanással pattan vissza, majd nyílik ki újra. De nem érdekel, hogy most tárva nyitva van a szoba ajtaja, a legkevésbé sem. Felhúzom a térdeimet és átölelem azokat a karjaimmal. Forró könnycseppek csordulnak ki a szemeimből és folynak végig az arcomon...
Fogalmam sincs, hogy mikor alhattam el, de azt hiszem álomba sírtam magam az éjjel. Mikor felébredek, már világos van odakint. Magamra húzom a takarót és átfordulok a másik oldalamra. Semmi kedvem felkelni... Élni se nagyon...
Miután Rose színt vallott, eléggé kiakadtam, és elmentem innen. Ritkán tudnak így kihozni a béketűrésemből, de Rose megtalálta mivel is teheti ezt meg. napokig nem tudtam dűlőre jutni az egész felett és hosszú ideig elárulva éreztem magamat. Bár ki ne érzett volna így, ha a párja, akivel több, mint száz éve együtt van, ötven évvel korábban megcsalta, és még hozzá is ment feleségül?! Több nap kellett, hogy lehiggadjak, és átgondoljam a dolgot, ez idő alatt nem volt eseménymentes az életem. Egyszer felbéreltek volna a leendő alfám ellen, de visszamondtam, mivel elméletben a falka részét képezzük, a Béta befogadott bennünket. Csak az utolsó simítások vannak még hátra, az Alfával való találkozás is, ami a napokban lesz esedékes. Nem mondom, az elmúlt pár napban megfordult a fejemben, hogy visszajövök a holmimért, és átpártolok a másik falkához, vagy egyedül maradok. Ahogy teltek a napok és elkezdtem lehiggadni ez az érzés is úgy csillapodott le bennem. Ráadásul Rose is elkezdett hiányozni, volt nálam pénz, de inkább más megoldást választottam, és inkább farkasként töltöttem el a napokat és az éjjeleket is, nem igazán dugtam vissza az orrom a városba, csak egy két alkalommal. Ekkor futottam össze egy pszichiáterrel is, aki igazából nekem gyalogolt, és beszélgettem végül vele. Az igazság az, hogy több mint száz éve a nőstényem Rose, és nagyon is ragaszkodok hozzá, szóval még is csak visszajöttem a hotelbe, mert szeretem őt. Csak lassan emésztettem meg a dolgot, de a lényeg, hogy itt vagyok, és belépek a kettőnk szobájába. Remélem, itt van a mobilom nem vittem magammal, így nem tudom őt felhívni. - Rose?! – Szólalok meg miután beléptem és magam mögött becsuktam az ajtót. Nem tudom, itt van-e vagy máshol, de remélem, nem ment világgá.
Azután, hogy Jesse rám vágta az ajtót, én sem ültem itt végig. Találkoztam olyannal, akit már régen láttam, és szert tettem új ismeretségre is, noha azt nem mondhatni, hogy olyan nagyon jól sikerült volna, de tulajdonképpen rosszul sem. Azt sejtettem, hogy első nap után még nem fog hazakerülni, ennyire már ismertem őt, csak azt nem sejtettem, hogy ennyire sokáig nem. A második éjjelen már aggódtam, hogy vajon mi lehet vele, de próbáltam ezt az érzést elcsitítani magamban, és remélni, hogy jól van és, hogy minden rendbe jöhet közöttünk. A gyűrűt nem vettem le, hordom most is, addig nem is akarom levenni, amíg ki nem adja az utam, bár őszintén remélem, hogy végül megbocsát. Ha nem, fogalmam sincs mihez kezdek majd. Nélküle valahogy nem érezném magam teljes egésznek. Persze tudom, hogy most bárki joggal a fejemre olvashatná, hogy én csináltam a bajt magamnak, de annak már sok éve. És az elmúlt hosszú évtizedek alatt csak még jobban összekovácsolódtunk, és még jobban ragaszkodom hozzá, mint előtte bármikor is. Lehet mégsem kellett volna bevallanom neki a dolgot, nem tudom. Mindegy már ezen rágódni, alakult ahogy, és most nincs más dolgot, mint remélni a legjobbakat, és felkészülni a legrosszabbra. A béta már befogadott minket, először is el kell döntsem mit akarok, ha Jesse már nem akar engem. Vajon akkor is szeretnék-e maradni? És vajon Jesse szeretne-e? Vagy ha én maradok, ő mindenképpen menni fog? Fogalmam sincs, tele vagyok kérdésekkel, amikre nem tudom a választ, pedig kénytelen leszek megtalálni rájuk. Talán majd ha már hajlandó beszélni velem, akkor könnyebben átlátom ezt a hatalmas kuszaságot, de addig azt hiszem hiába is próbálok meg különböző forgatókönyveket felállítani. Az első két napot én is eltöltöttem a szobán kívül, de a harmadikon már maradtam a fenekemen a hotelben. Több bugyuta magazint is átlapoztam, próbálkoztam a tv-vel is, de egyik sem tűnt túlságosan érdekesnek, ezért gyorsan feladtam mindkettőt. Bevettem magam az egyik ablakba, felülve a belső párkányra a telefonommal és betettem a fülhallgatóimat. Zenét kezdtem el hallgatni, azt legalább nem untam el, és közben gondolkozni is tudtam, mondjuk azt annyira nem akartam, de mindegy, így alakult. Este csak bezuhantam az ágyba és elaludtam. Már negyedik napja, hogy Jesse lelépett. Kezdem azt hinni, hogy már nem is fog visszajönni. Felkelek és a szobaszerviztől kértem egy nagy bögre kávét, hogy valamennyire magamhoz térjek. Amíg a kávémra várok, beveszem magam a tusolóba. Mikor Jesse felbukkan a szobánkban, én még a víz alatt állok. Meghallom, hogy valaki van a szobában, de a víz csobogása miatt nem tudom, hogy ki az. - Rögtön jövök! - kiáltom ki a fürdőből, azt feltételezve, hogy a kávém jött meg. Beletekerem magam egy nagy törölközőbe, a hajam fel van tűzve, de itt-ott vizes lett. Kilépek a fürdőből. - Már itt is vagyok, csak nem hallottam a... - és ekkor látom meg, hogy nem a szobaszerviz az, hanem Jesse. Kicsit ledermedve állok ott törölközőben, vele szemben. Félek attól, amit mondani fog. - Szia... - köszönök rá bizonytalanul. Nem mozdulok a helyemről, úgy döntök itt várom meg Jesse ítéletét a kapcsolatunkat illetően.
Bőven volt időm gondolkozni, a kettőnk dolgáról, és egy minden lében kanál pszichiáter is bekerült a képbe, szóval, úgy jöttem ide vissza, hogy tudom mit is akarok. De mikor beléptem a szobába, még is hallgattam, csak körbenéztem, és a cuccaim vettem szemügyre, minden ott volt nagyjából ahol hagytam. Rose nem nyúlt hozzájuk. A dzsekim leveszem, és az egyik szék támlájára terítem, hogy ne rajtam legyen. Ekkor jön ki Rose, és csak egy halk sziát kapok tőle. Ahogy elnézem most őt a törölközőben, féltékenység lobban bennem, hogy ha bárki más jön be akkor az is így láthatja. A történtek után egy darabig még harapni fogok, erre azt hiszem, de majd csak túléljük, ahogy elnézem, a kezén van még a gyűrű. A csizmám, leveszem a lábamról, mivel koszos, és hólevet ereszt a talpáról, szóval nem kellene a szőnyegen ácsorognom vele. Na meg Rose mezítláb van láthatólag a zuhany alól jött ki. Mezítláb sétálok oda hozzá, abban a ruhában, amiben elmentem innen négy éjjellel korábban. Megfogom a kezét, amin rajta van a gyűrű, és a gyűrűt két ujjam közé veszem és megnézem magamnak. Szándékosan tartom bizonytalanságban, de ez fel sem tűnik nekem. Önkéntelenül is ezt teszem vele, mert még mindig bánt, amit tett. De tudom, hogy emiatt nem fogom eldobni magamtól. Több mint száz év. Aztán megfogom a derekát és magamhoz húzom, átölelem, és a fejére rakom az államat, és így állok vele csendesen. - Nézzük meg azt a házat…- mondom neki halkan és a haján simítok végig. Elvégre szeretem ezt a nőt, még ha időnként az agyamra is megy. Igen, úgy döntöttem nem hagyom itt és nem is zavarom el magam mellől, hanem visszajöttem hozzá. - De ne kövesd el ezt még egyszer, mert akkor már nem fogok megbocsájtani, csak eltűnök az életedből. – Teszem hozzá halkan, miközben még ölelem őt magamhoz.
Feszülten, lélegzet visszafojtva figyeltem Jesset, és vártam, hogy megszólaljon és ítéletet mondjon. Akkor most menjek, maradjak? Vagy ő megy, marad? Tekintetemmel végig követtem minden mozdulatát, ahogy rám nézett, amikor meglátott, és ahogy levette a csizmáját, majd hozzám sétált. Bal kezem a gyűrű, amit tőle kaptam, a jobbal meg a törölközőt fogom össze magamon, hogy ne essen le rólam. - Visszajöttél... - rebegem halkan. Fogalmam sincs, hogy még mit jelent, tudom, ha úgy akarta volna, eltűnhetett volna az életemből egyetlen szó, nyom nélkül. Hagyom, hogy megfogja a kezemet. Amikor megfogja a gyűrűt az ujjamon, abszolút azt gondolom, hogy kész, ennyi volt. Nem tud megbocsátani és itt a vége a kettőnk kapcsolatának. Még nem tudom mit gondoljak, vagy érezzek, egyelőre örülök, hogy megállok a két lábamon. Egyszerre csak egy dolgon essek túl, minden más jöhet később. Az arcát nézem, igyekszem nem azzal foglalkozni, hogy bármelyik pillanatban le fogja húzni azt az ékszert az ujjamról, ezzel véget vetve a közös életünknek. Attól, hogy átölel, még nem tudok megkönnyebbülni, de hagyom magam. Szorosan simulok hozzá. Arcom a mellkasára hajtom, és így az állát a hajamra tudja tenni. Kínoz a hallgatagsága, szeretnék már túl lenni ezen az egészen, mert a bizonytalanság felőröl. Amikor megszólal szinte összerezzenek. Félek attól, amit mondani fog... Olyan nagy teher zuhan le a lelkemről, hogy eddig nem is tudtam micsoda mázsás súllyal telepszik rám. Hát mégis akar még... Megkönnyebbülök, és erre a testem is reagál, már nem olyan feszült, mint eddig volt. - Rendben. - válaszolok neki halkan a házzal kapcsolatban. Bár ebben a néhány napban nem nagyon foglalkoztatott az a ház. - Nem fogom. - felelem kurtán. Fél évszázada történt, ami történt, azelőtt, azóta egyszer sem, és nem is akarom, hogy megismétlődjön. Egyszeri butaság volt és kész. Többet nem történik meg.
- Nem ér annyit az önérzeted, hogy taposással illessem - közöltem nemes egyszerűséggel, csevegő hangon. Teljesen felesleges lett volna a gúnyos él, vagy bármi, most minek strapáljam ezen magam? Mikor beültünk a "ronccsá tett" kocsiba, kényelmesen elhelyezkedtem és bekötöttem magam, míg a sofőröm indított. Azt hiszem, nem loptam be magam a szívébe, majd kisírom a bánatomat Jeznek, ha hazaérek. - Tiszta játszma... - fordítottam felé a fejem, lassan ízlelgetve a kifejezést, s ég tudja miért, olyan szkeptikus vigyor terebélyesedett el az arcomon, mint még emlékezetem szerint soha. Ami momentán az elmúlt negyven-ötven évet jelentette. - Sajnálom, fekete Bentleyn, nem fehér lovon érkeztem. A "tiszta játszmáért" keresd fel a háziorvosod... vagy a gyóntatópapod... vagy akárki mást. Tiszta játszma... Olyan érzés még kimondani is, mintha egy frissen kiköpött rágóba esnél arccal. Ne már, hogy még él olyan ezen a bolygón, aki ad az ilyenre! A-a, kizárt! A hotelnél előre engedtem, ő ismerte a járást, én nem, és különben is jobban lefoglalt, hogy a rengeteg, sziporkázó farkasenergia ne karistolja fel a pajzsom. Na, nem mintha ennyi leomlasztotta volna, de még így is zavaró volt. Falka.. brrr, kirázott tőle a hideg. Persze azért szépen felmértem mindent, amit láttam, és megjegyeztem az épület azon részeit, amiken áthaladtunk. A szobába lépve becsuktam magam után az ajtót, levettem a kabátom és felakasztottam, majd zsebre tett kézzel kerültem beljebb, a nőt követve. - Mert senkinek semmi köze hozzám - feleltem kissé váll vonva. - Te is pajzsozol. - Pár másodpercre felnevettem. - Édes a biztonság illúziója, ugye? Költői kérdés volt, nem vártam rá választ, így kényelmesen ledobtam magam az egyik karosszékbe. - Jó lesz, amit te iszol - feleltem, majd apró rést nyitottam a pajzsomon és elkezdtem az övét "cirógatni". Nem tettem komoly erőfeszítést a lerombolására, csak incselkedtem, kóstolgattam. - Közben elmesélhetnéd, most hogy sikeresen elraboltál - igen, volt itt némi gúny -, mit szeretnél velem kezdeni? Ó, elképzelésem az volt, főleg így, hogy "szobára jöttünk", de mégis, szerettem tisztán látni és ezzel azt is le akartam mérni, mennyire közlékeny ilyen téren.
- Nagyobb élvezetet nyújt, mikor tudja a másik, hogy mi vár rá. Azonban azt is mind a ketten tudjátok, hogy hiába küzd, próbálkozik elkerülni, úgy is az lesz. Tekintve, hogy jóval idősebb vagy Farkas. – ha nincs név, hát úgy is jó – De azt hiszem, hogy ezt már nem tanítják meg. A farkasod legalább tud játszani vagy mind a ketten ekkora szerencse csomagok vagytok? * Sandítottam oldalra ismét. Hangomban nem volt megint semmi, talán a már jól meg szokott közömbösség. Úgy világosítottam fel, mintha csak Kevinnel vagy Jamievel tenném. Lehet, hogy idősebb azonban úgy látszik, hogy hülyébb is. Hát rajtam aztán ne múljon a kis kobakjának tágulása. A szobában azonban már egy fokkal jobban éreztem magam, még akkor is, ha tudtam, hogy mi van a nyomomban. Akarom mondani ki… bár ez sem volt jobb egy tárgynál, szóval akár hagyhatom is a szavakon való lovagolást, mikor másképp amúgy is élvezetesebb. A kérdésére azonban megvontam a vállaim. * - Nem a biztonságom miatt van fent folyton… ezt tanultam. * S ez volt az igazság, s kérésének megfelelően töltöttem neki is egy pohár martinit, de előtte azért kérdőn vontam fel a szemöldököm, hogy; most ez komoly? De hát rajtam aztán ne múljék… Azonban a mozdulat közben megakadtam ahogy éreztem az energiáit. Nah de izé… maradjunk annyiban, hogy leengedtem a pajzsom, teljesen. Engem aztán ne simogasson, pláne ne próbáljon meg így „megfélemlíteni”. Pontosan tudom, hogy bármikor áttörhet rajta, hát ha annyira belém akar mászni akkor tessék, tárva nyitva az ajtó. Azonban valószínűleg így elvettem az előjátékát. S közben bizony átnyújtottam neki a poharat. Miközben kecsesen helyett foglaltam a szembe lévő fotelben. A kérdésére megingattam a fejem.* - Az amit én akartam, akarnék a történtek fejében egyrészt esélytelen másrészt meg… mondjuk úgy, hogy tárgytalan. Nem tartom valószínűnek, hogy rejtőzik benned akár egy hangyányi szubmisszív jellem is. *Persze lehet ellenvetése, de aligha volna őszinte. Így a kérdés azonban megfordult, de ahelyett, hogy feltettem volna, inkább csak bele ittam a poharamba. Nem hiszem, hogy részletezni kellett volna, hogy mit is szerettem volna… elég beszédes volt a hangom, a tekintetem és a szavaim együtt. Ha meg mégis, hát majd kérdez… bár közel sem biztos, hogy kap rá választ. Azonban az energiáim közönyösen lengtek, a farkasom meg, mindössze egy röpke pillanatot szentelt a hímnek. Nem volt kedvére való… tőle nem kaphatja meg, azt amit szeretne s mivel erősebb így meg pláne nem is érdekelte, annyira, hogy megpróbálja maga alá hajtani. Inkább csak lustán mászott vissza szundizni, míg nem élheti ki magát. Pech, de legszívesebben én is ezt tettem volna.*
Vállat vontam. - Mit tudom én! - És tényleg nem tudtam. Sejtettem, kapiskáltam, de hé, 240 év landolt ideiglenesen a lomtárban, honnan a francból tudjam, milyen vagyok, vagy milyen nem? És hogy a farkasom is mit akar, mit nem? - De segíthetsz megtudni! - Milyen nagylelkű vagyok... Nem tudott meghatni a kiokosító stílus, felőlem gügyöghetett is volna, ha ahhoz tartja kedve. Bár igaz, ha megunom, akkor lehetséges, hogy teszek ellene. Nem tudom. Jez még sose gügyögött, lehet egyszer meg kéne kérnem. - Ó, ne már! - csattantam fel, de nem túl nagy hévvel, inkább duzzogva, mikor ledobta a pajzsát. Ez nekem körülbelül most olyan volt, mint más férfinak a vetkőztetés. Szét lassan, kiélvezve minden gomb kioldását szeretnék levenni a nőről az inget, mire az fogja és egyszerűen áthúzza a fején, majd ledobja a földre. Kéjgyilkos. Van ilyen? Mindegy, ő most az. Átvettem az italom, és még mindig morcosan csúsztam lejjebb a székben. Ebben így mi a pláne, hogy tárva-nyitva minden kapu? Csalódottan sóhajtottam és az italomba kortyoltam. - Ha rejtőzött is, nem kérek belőle. - Elég volt a veremben "szubmisszívkednem", nem szeretnék többet olyan kiszolgáltatott helyzetben lenni, semmilyen körülmények között sem. Fordítva már... - Elvetted a játékom - közöltem lebiggyesztett szájjal, erőteljesen túljátszva. - És itt ücsörgök ahelyett, hogy csokihegyeket vásárolnék. - Egy falka területén ráadásul, igen, ez zavart a leginkább. - Hát ez így elég uncsi lesz, de ha már így alakult, vetkőzz! Az utolsó szóval pedig már az uralmam alá is hajtottam. Annyit azért még hagytam neki, hogy ha akart, ihatott, de utána már fel kellett állni és úgy sztriptizelnie, ahogy nekem tetszett. Könyörgöm, legalább próbáljon meg ellenkezni, csak egy kicsit, naaa! Daryl bácsi kedvéért! Jah, majd pont ezért... Nem hiszek a mesékben.
- Mégis hogyan? * Vontam fel kérdőn a szemöldököm, szinte már érdeklődő fényekkel a tekintetemben. Ejha… képes valami felkelteni az érdeklődésem és nincs köze a szexhez és a vásárláshoz. Haladok-haladok, de hogy merre. Azonban azt örömmel fogadom, hogy nem tetszik neki a tettem és nevetve ingatom meg a fejem. Miközben lágy hangom betöltötte a helységet.* - Ejnye-ejnye… te sem gondoltad komolyan, hogy majd hagyom, hogy játszadozz velem. * Fordultam meg és ahogy leültem már csak csillogó tekintettel feleltem neki. Oké, én szeretek irányítani, azonban nem szeretem ha irányítanak. S maga már az, hogy így próbált hatni rám is az. Meg most komolyan, kétszáz fölött tud olyat parancsolni ami új? Valószínűleg igen, azonban ahhoz ismernie kéne. De nem ismer, ami jelenleg csak az előnyömre van, hisz nem ez lesz az első kéjgyilkosságom ilyen alkalom, hogy csalódást okozok számára. S ez… ez bizony valamilyen szinten boldoggá tett. * - Azt is lehet élvezni… csak tudnia kell uralkodni és behódolni. * Vontam meg egyszerűen a vállaim. Az érem mind a két oldalában volt és van is részem. George keze alatt, bezony képes vagyok behódolni. Az ok az mind-mind lényegtelen, azonban tudok uralkodni is. Úgy, hogy a másiknak is képes legyek örömet okozni vele. A fájdalmat és a kéjt csak egy röpke határ választja el. Tudni kell táncolni ezen úgy, hogy a el ne szakadjon de mégis össze mossa a kettőt. Persze ha épp úgy van kedvem. Ha nincs… nos, nekem úgy is jó. Közben persze apránként bele ittam a poharamba. * - Milyen gonosz vagyok… * Pislogtam a másikra kiskutya szemekkel pár pillanatra, mikor közölte, hogy elvettem a játékát. De aztán már egy halvány mosoly is kúszott az ajkamra. Igen, az voltam, gonosz. De élveztem. Éreztem a parancsát, naná. Hisz ha akartam volna is rabul ejtett ezzel a dologgal. De nem ittam a poharamba, így viszont láthatta, hogy önként állok fel a mentális kényszerítés nélkül is. A szemeibe nézve kezdtem el finom ujjaimmal kigombolni a blúzom. Lassan, végig… S ahogy megvolt, csak egy kecses mozdulattal csúsztattam le a vállaimról. Az anyag halk surrogással csúszott végig a karomon, míg nem a földön állapodott meg. Lehajolva, s így kissé előtérbe helyezve a dekoltázsom hajoltam le kikötni a csizmám és nem egyszerűséggel tettem meg a másikkal is, hogy a nadrágom is sorra kerüljön.* - Talán segíthetnél… * Ámbár közel sem ilyen finom mozdulatokkal értettem a dolgot, de ha nem jött, akkor a kezem megtalálta a nadrág gombot és kecses mozdulattal toltam le és alatta felbukkant fekete selyem alsóm, a csipke szegélyű comb fixem amelyek szinte virítottak hófehér, Alaszkai bőrömön. Bizony, nem a föld napos oldalán születtem, ámbár testemen , bőrömön hiba nem volt. Ha lett volna, már nem élnék. A nadrágom is földön landolt, ahogy kecsesen kiléptem belőle. Egy mosollyal tettem fel a lábam a köztünk lévő asztalra, hogy a combfixem is finoman levegyem, miközben finoman végig simítottam a combomon. Ha segített, akkor rajta múlt minden. Azonban egy cseppnyi ellenérzést sem érezhetett belőlem egyik esetben sem. S kéken szikrázó szemeim sem eresztették az övét. Persze, ha nem barangoltak el az övéi mástájakra. *
*Oké. Kezdhetném a napommal, de lássuk be, hogy mindegyik ugyan olyan silány az elmúlt napokban, hetekben mióta nem találkoztam Farkasommal. Van eleje, van vége a kettő között meg dolgozom. Akkor is, mikor nem kell. Vagy épp Farkasokkal megyek el macskát vásárolni. A fakitermelő telephez eltévedni. No meg meló közben, Corvinhoz egyeztetni. Most valóban elmondhatom, hogy a nap huszonnégy órájából 16-ot az Orfeumban voltam, 4-et még dolgoztam otthonról és négyet pedig aludtam. Már ha azt a vergődést annak lehet nevezni. Bizony az álmaim nem merültek el a semmiben és szűntek meg létezni. De ezeken valóban nincs mit ecsetelni, annak ellenére, hogy napi szinten értekeztünk. Ma reggel azonban küldtem Balázsnak egy üzenetet. Ugyan tudtam, hogy tegnap volt a szülinapja, de nem véletlen nem köszöntöttem fel.
"Délutántól foglaltam egy szobát a Hotelben. A 103-ast kaptam, ha jó neked is, akkor négyre ott vagyok. Vigyázz magadra. Eli"
Délelőtt és délután elintéztem mindent az Orfeumban ami fontos volt, vagy épp nem tűrt halasztást. Azonban szóltam Duncannak, hogy ma éjjel Övé a front, szóval lesz szíves nem csak a lábát lógatni, mert szeretnék egy kis magánéletet is magamnak. De azt a gúnyos, féloldalas mosolyát legszívesebben ököllel töröltem volna le, miközben szívta egy kört a vérem azzal, hogy mi lenne ha nem engedne el vagy épp nem érne rá. Nos, nem éppen szofisztikáltan közöltem vele, hogy milyen szívességet is tegyen és hogyan.. mert hát útmutatást is kell adni a gyereknek. De a lényeg, hogy a megbeszélt időpont előtt fél órával a magassarkúm vert visszhangot a folyóson, ahogy a recepción átvettem a mágneskártyát a szobához. Egy könnyed nyári ruha volt rajtam, mely már kicsit sem takarta azt, hogy az ötödik hónapban vagyok, de ki sem emelte. Viszont egyre macerásabb elrejteni az ilyen ruhákban a pengéim. Ebben sem tudtam, bár a táskámban ott volt két penge, de na.. az ott van és nem kéznél, így egy kicsit feszült voltam és meg sem álltam a szobámig. Ahol bizony már ott várt, a behűtött üdítő amit kértem, no meg a kóla Balázsnak. Enni egyenlőre nem rendeltem, hisz azt sem tudtam hogy meddig maradok. De csak a fotelbe ültem le és vártam a másikat, miközben ujjaim finoman simogatták a hasam. Igen, ez szokásommá vállt újabban és nem egyszer tettek már rá célzást, pedig a munka helyemen igyekszem kissé eltakarni. Barna hajam kiengedve omlott a hátamra, miközben a tarkómon csak egy csattal volt összefogva. Barna íriszeim fáradtan, mégis izgatottan várakozón meredtek előre és a karikák már úszógumik is lehetnek a szemem alatt, no meg olyan sötétek, hogy lazán ráfoghatnám, hogy bevertek. Jó kedvem volt, de ettől függetlenül a kialvatlanság nem épp tesz széppé, ahogy az aggodalom sem, de hát az doktornő azt mondta, hogy minden rendben. A táskámból korábban az asztalra raktam egy kulcsot, amivel jelenleg szemeztem.*
Az sms-t megkaptam s mielőtt annyit üt a mutató egy csomó mindent elkel intéznem. Egész pontosan meg kell néznem, hogy hol van a pince amit kaptam. Sokat számít a fekvése és az elhelyezkedése is. Bízom benne, hogy ezzel Dante is tisztában van. Szóval megnézem magamnak a helyet és tetszik. Már tudom is minek hol lesz a helye. Azonban nem érkeztem üres kézzel. A borokat melyeket kaptam mind elhoztam. Egyelőre még nincs hova letenni vagyis még nincs meg a helyük, de leteszem őket az erre a célra kialakított fa tartóban. A pohár készlet és a boros készlet is itt kap helyet. Nagyon rendes volt tülök, hogy gondoltak rám. A farkasos és a magyaros is nagyon tetszik. Majd kell valami asztal ahova rakhatom, de mindent szép sorjában. A hely pedig tökéletes. Miután készen vagyok a hotelbe indulok, mert találkozom lesz. Azért átöltözök s azt a pólót veszem fel, melyet Norinától kaptam. Fekete s rajta egy farkas ami éppen előpróbál bújni. Nagyon eltalálta, mert a három közül ez tetszik a legjobban. Biztosan sokat lesz rajtam. Négy óra előtt pár perccel keresem fel a szobaszámot. Két fekete szatyorral a kezembe. Elég méretesek, de nem látni mi van benne. Koppantok kettőt a tömör felületen s lenyomom a kilincset. Nem várok választ, csak nem akartam betörni, mert a végén egy kés landolna bennem. Ahhoz pedig most semmi kedvem nincs. Egy pillanatra megfagyok amint meglátom öt. Elég régen nem találkoztunk és már nagyon hiányzott. A szívem kalimpálása jelzi, hogy még élek s nem lettem szobor. Nem csak az enyémet hallom dübörögni, hanem a kicsit is. Erős, de még milyen erős. Ezt jó hallani is nem csak olvasni, hogy jól vannak. A nőn járatom végig a tekintetem, hogy van e rajta valami felületi sérülés, de nem látok semmit. Ez megnyugtat. Lépek kettőt és a csomagokat letesz a földre, majd a kedvesem elé lépek. Gondolom már áll, de ha nem akkor majd most, mert magamhoz vonom. Érezni akarom, közelről is. Érezni akarom, az illatát mely annyira hiányzott, ahogy a lénye is. A karjaimat köré fonom. - Hiányoztál Hangom halk s mintha kissé meg is remegne. Persze ezt nem vallanám be, mert még is csak én vagyok a férfi és a vezető testőrök egyike is. Jelen esetben pedig a falka egyik feje, bár ezt én nem kértem, csak így alakult. Nem vágyom Castor helyére és a fenének van kedve ennyi mindent elviselni. Hotel, falka és magánélet. Nem egyszerű maradjunk ennyiben, de most nem ezért vagyunk itt. Mondjuk azt nem tudom, hogy miért kérte a találkozott, már mint van valami fontos oka vagy csak látni akart? Nem tudom bár már egy ideje én is gondolkodtam azon, hogy ide hívóm, csak lefoglalt más dolog. Mindegy is. Engedek a szorításon s keresem a tekintetét. - Még mindig nagyon csinos vagy. Jegyzem meg s annak ellenére, hogy karikás a szeme és fáradt valóban szépnek látom. Nem akarom elengedni, de van egy olyan érzésem, hogy kénytelen leszek, ha beszélgetni is akarunk. Mondjuk én inkább mást választanék. Ajkam, keresi az övét s ha megtalálja, akkor egy kicsit sem finomkodok. Mohon, követelőzően veszem el azt ami nekem jár vagy az enyém! Feltámad bennem a birtoklási vágy és a farkasom megakarja jelölni, annak ellenére, hogy ember. Ösztön! Sajnos már nem érezni rajta a szagunkat, így teljesen érthető ez a reakció részünkről. A kezem életre kél s nem zavar a hosszú ruha sem. Ha kell leszakítom róla, ez soha nem okozott gondot. A vágy, ösztön kezd felül kerekedni rajtam s csókom egyre durvább lesz, ahogy az érintésem is. A nőt ledöntöm a fotelba, ha csak nem ütközök ellenállásban. Reménykedem benne, hogy nem s megkapom, mert erre vágyik minden porcikám és a farkasom is ezt akarja.
*Kissé magamba merülve és D. Linet szavain elgondolkozva vártam, hogy megérkezzen. Nem hittem, azt, hogy késik, tudtam, hogy én érkeztem korán. De lássuk be, ha eddig kibírtam nem ezen a pár percen fogok türelmetlenkedni. Az ingerre nem kaptam el a fejem, egy farkasokkal teli hotelben vagy épp bárhol ahol tömve vannak, már megszokott volt. Csak a kopogásra figyeltem fel és már egy széles mosollyal fogadtam, miközben felálltam a fotelból és alaposan végig járattam a tekintetem rajta. Basszus, mint akik évek óta nem találkoztak, pedig csak pár hétről van szó. A csomagok érdekeltek most a legkevésbé. Na jó nem. Már nagyon vártam, hogy mikor teszi le és sétálhassak oda hozzá. S mikor ez megtörtént meg is tettem, s ahogy a karjai közé vont én magam a nyaka köré fontam a sajátom és egy picit lábujjhegyre állva fúrjam az arcom a nyakához. * - Te is nekem... de szomorúan veszem észre, hogy még senki nem mosott össze a mosásban.* Ugrattam a magassága miatt mint mindig és nem is én lennék, ha ezt a "nagy romantikát" nem poénkodom el. De a másik is nagyon jól tudja, hogy nem zavar a dolog, mondhatni, szeretem, hogy eltudok bújni mögötte, előtte és a karjai között annak ellenére, hogy nem 150 centi vagyok. * - Te meg még mindig kopasz... * Jegyzem meg még mindig a nyakába bújva, szinte suttogva a szavakat melynek végén egy apró puszit lehelek a nyakára. S bár tudtam, hogy az emberek nem érzik, de nem akartam eltávolodni Tőle. Hadd áradjon csak megint újra az illata belőlem. Amennyire veszélyes volt ez, annyira szerettem volna, hogy tudják; Már van párom. S nem más, mint Ő. Szerettem, s ehhez szavak sem kellett. De aztán kicsit elhúzom a fejem, hogy a szemébe nézhessek és az ujjaim a tarkóját cirógatják miközben a testem továbbra is neki dől, bár már inkább a hasam. Ajkai közeledésére nem kell unszolni engem sem, elébe megyek és a rám jellemző vehemenciával veszem el, azt ami az enyém; Őt és mindent amit adni akar és vele jár. Ujjaim a tarkóján szorulnak meg, ahogy vadságát viszonozva tartom stabilan, hogy véletlen se húzódjon el. A ruhám valószínűleg tépni nem kell, ha a hátán lévő szalagot meghúzza, akkor a masni kioldódik és lazább lesz, így simán elég ha a vállamnál letolja a pántjait és az már a földön is landol. Szabad kezem a hátára siklik, a pólója alá és még mielőtt ledöntene veszem is le róla. Fogaim az alsó ajkaiba marnak, ahogy elhúzódom tőle és tekintetem ismét megtalálja a másikét. Korábbi aggodalmam sehol sincs, csak a boldog és vágyakozó csillogás, melybe éhség vegyül. Nem egészen ezért jöttem, de várható volt, hogy nem sokáig fogjuk türtőztetni magunkat. S ami azt illeti ezt egy kicsit sem bántam, hisz míg így van, addig kíván. Nem, a megcsalás meg sem fordult a fejemben így azaz opció fel sem merült bennem, hogy addig jó míg így van mert azt jelenti, hogy nem nézett más felé. Szépen is néznénk ki, ha nem bíznék benne. Ahogy a fotelbe kerültem, ujjaim azonnal az övéhez nyúlok és húzom közelebb, ahogy előttem áll. Ki is bontom és míg ujjaim azzal és a nadrágjával bajlódnak, ajkaim a hasát veszik birtokba, egészen a csípőjéig. Mikor letolom a nadrágját, csak feltekintek rá, miközben ajkaim mosolyra húzódnak és én magam pedig felegyenesedek, hogy helyet cserélhessek vele és minden finomkodást mellőzve lököm le a fotelbe, hogy aztán kényelmesen helyet foglalhassak rajta, persze vele szemben. Már ha nem akad más ötlete a másiknak, bár a fotel is elég sok lehetőséget nyújt. De ha sikerült akkor bizony ismét az ajkaira, nyakára tapadok, hogy kedvére tehessen a másik és ismét birtokba vehesse azt, ami az Ővé.*
Nem tudom szavakban leírni, mennyire örülök annak, hogy itt van s lefoglalta a szobát. El sem tudja képzelni, hogy mennyire hiányzott már. Persze ott a telefon, meg az internet, de teljesen más érezni valakinek az illatát s a selymességet a bőrében. Soha nem hittem a távkapcsolatokba és még nem is volt. Mondjuk ember nőm sem. Új dolgokat tapasztalok meg csak egyben nem vagyok egészen biztos, bár ahogy látom ez a kételyem is elillan. Nem s akarok most azzal foglalkozni, mert itt van s más nem számít. Magamhoz szorítóm, bár ügyelek arra, hogy a gyerek, azért benne maradjon. A bőröm pezseg az érintésétől s ez is hiányzott. A megjegyzése mosolyt csal az arcomra, amin nem kell csodálkozni. Szinte mindig képes rá. - Nem hagytam magam. Jobban szeretem a magaslati levegőt. Válaszolok neki és tudom, hogy nem cserélne le egy alacsonyabbra, mert akkor nem tudna elbújni. Teljesen jók vagyunk mi így. Én szeretek lenézni rá, ő pedig fel. Kit érdekel a magasság kérdés? Egyikünket sem! A lényeg, hogy megint együtt vagyunk hús vér alakban. Ez pedig többet ér mint egy üveg kiváló minőségű bor... A következőmegjegyzésén is vigyorognék, ha nem fagyott volna rá a mosoly. Válaszolni inkább az ajkaimmal fogok, az sokkal kellemesebb. Ellenkezés nincsen, ezért élvezhetjük egymás társaságát, testét s mindent mely ezzel jár Épp annyira akarja mint én, ha nem jobban. A ruhát nem tépem le róla, hanem kibontom mint egy ajándékot. Nem tudom van e másik nála, de szerintem felkészült. Mindig is az volt, így nem lepne meg, ha előkerülne egy másik szerelés. Az ruhám is lekerül s nem vagyok rest felfedezni a másik testét, bár minden egyes vonását ismerem, még is olyan mintha ezer éve nem tapintottam volna meg. Aztán felülre kerül s nagyon is kényelmes ez a póz, így eszem ágában sincs, változtatni. Elengedem magam s teljesítem férfiúi kötelességem. Adok-kapok. Csillog a szemem akár csak egy kis csillag az égen. Zihálok, de ennek ellenére nem sok kedvem van elengedni a másikat, ezért nem is teszem. Nekem kényelmes, ha neki nem, akkor majd leszáll rólam és elhelyezkedik. A fejemet felé billentem. Nehéz most megszólalni, s talán nem is kell. - Közös fürdés? Nyögöm ki még is csak. Nincs jobb mint egy forró zuhany és ha már ebben a szobában vagyunk, akkor ki kell élvezni a hatalmas kabin adta lehetőségeket. Legalábbis szerintem. Válaszától függően indulok el egyedül vagy vele. Én minden esetre összeszedem addig is a ruháimat s egyenesen a fürdőbe viszem be. A vizet megengedem s egy gyors fürdést produkálok ahogy szoktam. Ha ketten vagyunk akkor lassabb, mert megmosom a hátát és ahol akarja. Miért ne tenném? Csak az alsógatyámat veszem fel s az innivaló után nyúlok. A kis előre látó. - Kérsz te is? Öntök magamnak és neki is ha kér, természetesen. A pohárral a kezembe ülök a fotelbe, ahol az imént valami mást csináltunk. A farkasom is boldog, hiszen a szeretett nőt, sikerült neki ismét megjelölni. Boldog mindenki nem? Mily idilli...húzom el az ajkam a gondolatra. Inkább elfekszem a kanapén. Ha leült mellém akkor az ölébe hajtom a fejem, ez az első alkalom, hogy ilyen közelről hallgatom a szívverését a gyereknek. Talán mostanra barátkoztam meg vele vagy a fene sem tudja, de ez most nem olyan fontos. - Amúgy van valami oka, hogy itt vagyunk? Nem fejtem ki mire gondolok, hiszen azt hiszem erre nincs szükség. Mondjuk már ez a mámor elég indok lenne, de teljesen más miatt kérdezem. A kezemet felé nyújtom, ha még nem ült volna le mellém. Valahogy vágyom arra, hogy a közelükben legyek. Természetesen öt nézem. Mind a két lábamat a karfának támasztom s a poharamat a földre helyezem le.
*Válaszára csak egy széles mosoly terül el az arcomon és ez felért egy "helyes" válasszal. De válaszok helyett inkább tettük azt, amit az ösztöneink diktáltak és követeltek meg, mind a kettőnktől, még ha nála erősebb is. Egyáltalán nem ellenkeztem én semmivel, csak az számított, hogy minél hamarabb érezhessem de szerencsére ezzel nem voltam egyedül és a másik sem volt épp huzakodós kedvében. Másban viszont annál inkább... Viszont kicsit érzékenyebb lettem, így mikor kissé durvának véltem, vagy fájt a mohósága és ezzel az ereje szóltam. Merthát... azért van a szám nem? Nem hagytam lutrizni vagy hogy Ő maga vegye észre, még a végén félre értené. De ennek ellenére továbbra sem voltam porcelánból és a szomszéd szobában reméltem, hogy nincsenek. Csak ott pihegtem, míg közben a fejem a vállán pihent és kezem, csak lazán pihent a vállán, ahol bizony volt egy pár karmolás nyom is, de nem sokára elfog tűnni, tudtam jól. Azonban a fehér liliom és a természetes illatom egy ideig nem fogja magáról levakarni. Hisz ha az ő illata rajtam van, akkor bizonyára ez fordítva is igaz csak én nem érzem mert nem elég jó a szaglásom. A csendben azonban, melyben a szívdobogását "hallgattam", ami már inkább minősült érzésnek laposakat kezdtem el pillogni. Jó volt így... * - Öh... muszáj? * Mármint nem a közös fürdés, hanem maga a fürdés. Csak azért kérdeztem, mert semmi kedvem nem volt felállni és ezzel eltávolodni Tőle. Pontosan jó volt így, hogy éreztem a teste melegét és a karjait. De mindennek ellenére egy puszit nyomva a vállára másztam le róla és indultam meg vele a fürdőbe. A ruhámmal nem bajlódtam, majd kint felveszem. Csak a hátamat kértem meg, a többivel egyenlőre boldogultam. Ciki lesz mikor már a hasamtól nem tudom megmosni a lábam a zuhanykabinban. Mázli, hogy nekem otthon kádam van. Ha kellett neki, ha nem segítettem megmosni a hátát. Szerettem ezt csinálni, annak ellenére, hogy alapjaimban nem szeretem a túl sok fizikai kontaktust. De Balázzsal más ez is, mint szinte minden. Mikor végeztünk csak magamra tekertem a törölközőt és követtem kifelé a fürdőből. Én azonban kapásból a kanapéra ültem és hajtottam a fejem a fejtámlára. Nem kapkodtam el az öltözködést, ismerve a másikat legalább még egyszer le fog kerülni, ha két óránál többet bír maradni. Ha meg éjszakára is, akkor az maga a mennyország. Minden értelemben. * - A rostos léből... a szénsavastól magas a savam. Kicsit sok kólát ittam mostanában... * Bizonyára a másiknak is feltűnt, hogy rá szoktatott, hisz ez nem az utóbbi pár hétben derült ki. Ha megkaptam a poharam, akkor bizony szinte egy szuszra ittam meg. Szomjas voltam. De hát mostanában mindig vagy iszok, vagy eszek még meló közben is. Ahogy látom a szándékot, hogy feküdne, már úgy is helyezkedem, hogy kényelmesen elférjen és a feje a ölemben legyen. Kezem pedig a hasára fektetem, ott kényelmes, ahogy így fentről nézek a szemeibe mosolyogva. Hát na, mindig ott volt ha velem volt. A kérdésére azonban már nyitnám is a szám, hogy válaszoljak de valami megakadályoz benne. Csak összeráncolom a szemöldököm.* - Beszélj. Mindegy miről... csak egy kicsit. * De ha felakart kelni onnan ahol volt, akkor csak a vállára tettem a kezem, hogy maradjon. Azonban, ahogy ismét beszélni kezdet, megint éreztem. Kezem a másikéért nyúlt és a hasamra fektettem. Ámbár nem lehetett igazán érezni, de Én éreztem belülről és a másiknak sokkal jobban az érzékei, kifinomultabbak így azt a picit biztos megérzi, ahogy hallhatja is.* - Megmozdult... beszélsz és mozog... * Szemeim naná, hogy megcsillannak, ahogy a másikra nézek. Pontosan tudja Balázs, hogy már pár hete megkellet volna mozdulnia lévén, hogy mondtam neki. No meg azt is, hogy aggódom azért mert nem mozgott és a Doktornőt is zaklattam ez miatt, aki megpróbált megnyugtatni, hogy csak lusta a csemete de ez normális és majd mozog majd eleget, ha akar és majd akkor azt fogom kívánni, hogy bár ne tenné.* - Egyébként több oka is van. Hiányoztál és úgy éreztem, hogy már megbolondulok egyedül a házban. Másrészt pedig a minap volt a szülinapod. Szándékosan nem köszöntettelek fel, mert nem érkezett meg az ajándékot. Ma hozták meg. Ott az asztalon a kulcs. Ugyan olyan A8-as mint ami volt, fekete és a felni is ugyan olyan, remélem. Bár hülyének néztek mikor megcsináltattam. A különbség annyi, hogy masszívabb tanulva a boltod ügyéből. Azaz golyóálló, ezért késett. Másrészt pedig alá kéne írnod a számlákat, hogy letudjam könyvelni, a szerződést és a beszerzési papírokat. Lévén, hogy szállítót váltottam, mert azt előző kezdett fejetlen lenni. De azt már meséltem, mikor Jesset zaklattam miatta. És még mielőtt megeszed a fejem, igen kifizettem, a munkálatok folynak mert nem akartalak ilyennel zaklatni és úgy sem tudtunk találkozni, hogy az utalások miatt folyton a nyakadon legyek. De a számláknál összesítve van minden, ha fáj a hiúságodnak utald át az én számlámra az összeget. Öh... így hirtelen ennyi az oka. Szóval Boldog Szülinapot. * Vigyorodtam le rá. A kulcs viszont ott volt az asztalon egy fekete dobozban. De nem volt rajta se masni, se semmi. Még egy kártya sem. Itt vagyok személyesen, akkor meg minek az?* - Ja és hoztam neked ultrahang képeket megint, meg egy három D-s felvételt. * És tényleg ennyi amiért kerestem. Remélem nem hagytam ki semmit.*
Teljesen érthető, hogy érzékenyebb bizonyos dolgokra, így mikor kinyitja a száját visszább veszek. Soha nem okoznék neki olyan fájdalmat, melyet nem szeretne. Amúgy is ketten vannak. Dupla figyelmet érdemel. A kérdésre elmosolyodom, s végig simítok az arcán. Most egyre gondolunk, mert nekem sem sok kedvem van felkelni, elengedni. Viszont fürdeni kell, így keserű szájízzel indulok meg mellette. A hátát megmosom, s az enyém sem maradjon ki. Élvezem, ahogy hozzá érhetek vagy éppen fordítva. Fürdés után töltök magunknak innivalót. Neki a rostosból. - Nem egészséges Csak ennyit fűzök hozzá. Nekem nem árt a szénsavas nedű s már elég régóta azt iszom. Szerintem jobb mintha söröznék lépten nyomon. Nem arról van szó, hogy azt nem szeretem, inkább arról, hogy alkoholt tartalmaz. Nem vagyok valami nagy ivó, csak ha okom van rá. Én pedig nem olyan fajta vagyok, aki gyárt valami okot, ha éppen minden rendben van. Figyelem, ahogy az egészet megissza s amint a pohár üres lesz, töltök még neki. Nem venném a lelkemre, ha szomjan halna. A fejemet az ölébe hajtom s úgy figyelem a másikat. Látom, ahogy ráncosodik a homloka, s ezért kérdőn nézek rá. Mikor azt mondja, beszéljek még, eleget teszek a kérésének. - Úgy néz ki, hogy a cicát sikerül végre elpasszolnom. Jesse felesége szeretne egyet és nekem amúgy sincs időm vele foglalkozni, így gondoltam ott jobb helyen lenne. Nem nekem való a macskanevelés. Nem jövünk ki valami fényesen és igazából sokra sem tartom őket, mert csak akkor „kedvesek” ha akarnak valamit. A kezem a pocakjára siklik, hiszen tisztán hallom ahogy megmozdul benne a gyerek. Sajnos még nem érezni, legalább is a bőrén, de hamarosan az is látható s érezhető lesz. Mondta, hogy nem mozog a gyerek, pedig már kéne neki. Tessék, most megmozdult a hangomra. Valami fura érzés kerít a hatalmába, amit nem tudok beazonosítani. Ilyet nem éreztem még soha. Örülök, hogy megnyugszik és annak is, hogy valóban csak lusta a pici, akár csak az apja. Ámbár azt nem tudom, hogy mennyire voltam izgága, csecsemőkoromban, de felnőtt fejjel az vagyok. - Tényleg lusta, gondolom ezért sem mutatja meg a nemét. A kezem ott marad a hasán s hazudnék ha azt mondanám, nem érdekel a neme. Nagyon – nagyon remélem, hogy fiú lesz. Én legalább is, azt szeretnék, bár ha nem jön össze, akkor is fogom szeretni. Fura nekem így erre gondolni, hiszen nem sok mindenkit szeretek, főleg úgy, hogy nem ismerem. Azt hittem bennem nincs apai ösztön, most pedig kezdek rájönni, hogy tévedtem. - Még nem is beszéltük meg mi legyen a neve. Gondolkodtál már rajta? Kérdezem meg kíváncsian, mert ezt a témát eddig kerültük, hogy szándékosan vagy sem, azt én sem tudom. Egyszerűen nem volt ennyire kézzel fogható a helyzet. A név pedig fontos, mert egész életében azt használja, illetve csak addig, míg meg nem változtatja pár évtized vagy évszázad múlva. Még szép, hogy idővel farkas lesz belőle, de az még nagyon messze van. A kérdésemre is választ kapok, amire figyelek. Kicsit meglepnek a szavak, mert én úgy emlékszem nem mondtam neki, hogy mikor van. Én nem tudom az övét. - Honnan tudtad meg? Kérdezek rá, mert érdekel. Aztán csendben maradok s amint a kulcshoz ér, a fejemet az asztal felé fordítom. Vett nekem egy kocsit? Ugyan olyan felnivel? Hűűű, ez nem kis dolog és szerencsésnek érzem magamat. Én még „transzban vagyok,” és nem hagy időt felocsúdni, csak beszél. A szavak eljutnak hozzám, de valahogy nem vetnek lábat az agyamba. Az meg van hogy a bolttal kapcsolatban beszél, valami számlákról s utalásról, de ez érdekel mosta legkevésbé. A kezemet elveszem a hasáról s felülök. - Öööö... köszönöm! Hajolok közelebb s ismét birtokba veszem az ajkait. Hogy másképp tudnám neki megköszönni az ajándékot, azt hogy foglalkozik a bolttal, mikor én leszarom és hogy van nekem? Egyelőre nem találok jobb módszert, minthogy a csókomtól égen az ajka, a nyaka, a melle, a hasa, ....., a lába. A törölközőt, pedig így kénytelen vagyok lebontania testéről, mert most én kényeztetek s nem várok cserébe semmit. Egészen addig nem hagyom abba, míg nem hallom azt a bizonyos hangot a torkából felszakadni, melyet úgy szeretek. Kicsit túl teng bennem a vágy, de ez legyen a legnagyobb hibám. Valószínűleg a kényeztetés közben mondja, hogy hozott nekem képet, de valahogy az nem tud lázban hozni. Ellenben a finom bőre annál inkább. Hogy lesz e második menet? Valószínűleg igen, csak az a kérdés, hogy most vagy később. Tőle függ, mennyire elégszik meg a nyelvem játékával. Szerencsére egész este ráérek, bár a telefonomat nem kapcsoltam ki. Amúgy sem vagyok messze, max felszaladok és elrendezem a dolgokat, aztán visszajövök hozzá. Erre most nem akarok gondolni. Amint végzek/ végzünk ismét zihálva kelek fel s már az alsómat sem húzom vissza, már ha lekerült. Inkább csak élvezem a pillanat adta örömöket s úgy helyezkedem, hogy kényelmes legyen mind a kettőnknek a fotel/kanapé. Most mondhatnám, hogy tényleg hiányzott, de nem vigyük túlzásba a szavakat, mert a végén elkopnak. - Átutalom holnap az összeget. Azonban arra szeretnélek kérni, hogy ha készen lesz az üzlet, akkor tedd ki a zárva táblát. Nem tudok most azzal foglalkozni. Egy üres üzletbe csak nem tör be senki. Jegyzem meg komolyan. Egy időre zárva tartok, addig, míg nem rendeződnek a falka ügyek. Erről pedig eszembe jut, amit mondott Jesse. Ezt is megakartam már kérdezni egy ideje. A bőrén kezdek el játszani, úgy, hogy végtelen jeleket rajzolok rá az ujjammal, ott ahol érem. - Jesse mondta, hogy leckét akarsz tőle venni... én nem bánom. Kissé keserű a szájízem, mert jobban szeretem volna, ha engem kér meg, de talán tőle mást is tanulhat. Nem vagyunk egyformák így a lövési stílusunk is más. Az nem lehet baj, ha mondjuk a kettőt ötvözi.
*Arra, hogy nem egészséges csak megvonom a vállaim, nincs mit ezen forszírozni, tudtam én is. Ahogy az energia ital és a kávé kombóm sem, de valahogy ki kell húzni a napokat nem? Viszont beszéltetem, mert valami furcsa van odabent és én lazán ráfogom arra, hogy csak bélmozgásom van, de ez nem az... valami sokkal elevenebb. S ez bizony boldoggá tesz, az már kevésbé amit Balázs mond.* - Vegyen magának egyet. - jegyzem meg epésen, de aztán csak sóhajtok. - Jó, oké, befogtam. Te tudod, hogy mit kezdesz vele. Amúgy sem azért kaptad mert épp bókolni akartam. * Hagytam rá a dolgot. Ha elakarja passzolni akkor tegye. Lelke rajta, hogy mit kezd a kis szőrcsomóval. Ámbár nekem egészen úgy tűnt, hogy megszokta a kis vakarékot.* - Hát... eddig nem mozgott. De ha úgy fordul akkor már lehet látni. De ahhoz, hogy mozogjon úgy tűnik kellesz Te is. De én nem szeretném megtudni. Nekem mindegy, hogy milyen. * Osztottam meg, bár ettől függetlenül ha tudni akarja, jöjjön el aztán a doktornő biztos elmondja neki. Na mindegy, nincs ideje vizsgálatokra rohangálni velem Londonba. Amit nem bánok épp és nem is neheztelek miatta. Legalább nem kell látnia mikor Amy nyakát kitekerem ha még egyszer találkozok vele. Viszont a kérdése nagyon gyorsan visszaröppent a gondolataimból és csak meglepve pillogok rá.* - Öh... nem. De ezt könnyen megoldhatjuk... ha fiú, akkor megkapja a neved meg a keresztapja nevét és elvan intézve. Ha lány... az pech mert akkor Duncan lesz, talán az anyám nevét vagy nem tudom. Nem gondolkoztam ilyesmin. Neked van ötleted? * Kérdeztem vissza, hisz elég hülyén éreztem magam amiért nő létemre nem gondolkoztam ilyesmin. De lássuk be, nem is kerített hatalmába azaz eszméletlen izgatottság. Szóval ugrottam is arra, hogy miért vagyok itt. Na ugyan miért... bizonyára megakartam nézni, a hosszú haját, kifésülni és befonni.* - Anne kifecsegte, mert engem kérdezett meg, hogy minek örülnél. De azt mondtam neki, hogy rajzoljon neked valami szépet. * No meg a fülébe súgtam, hogy vegyen neki egy plüss farkast. De hogy mit tett a csöppség azt nem tudom, azóta nem láttam. De nyilván nem fogom a hímnek kifecsegni, hogy a kislánynak mit tanácsoltam. Csak az egyiket, mert az olyan gyerekes és nem árt, hogyha felkészül rá. Bár már lehet, hogy már meg is kapta. De én csak beszélek és beszélek és beszélek, ja és beszélek csak mint mindig és egy szuszra darálom le neki az összes dolgot amiért itt vagyok, aztán eméssze meg olyan sorban ahogy felfogja, akarja vagy épp tudja. De azt hiszem, hogy idő kell neki hisz fel kell és az ajkai engem találnak meg. Hmm... egész jó idő töltés míg felfogja, hogy miről beszéltem az imént. S nekem eszemben sincs tiltakozni, ámbár furcsa ez a fajta kényeztetés, de hát nem vagyok én ünneprontó, nem lehet mindig csak vadnak lenni. A változatosság jó és a testem is jelét adja annak, hogy kedvére való a dolog. S teljesen igazam volt, hogy még nem öltöztem fel. Ujjaim a buksijára siklik, miközben elhelyezkedem alatta, hogy kényelmesebb legyen neki és nekem is... Elég gyorsan juttat el arra a pontra, hogy ne elégedjek meg annyival amit ad, de mindképp visszafogom magam egy ideig s csak az ujjaim marnak a vállába, azonban mikor hangom tölti meg a kis nappali helységet, csak fordulok egyet, hogy viszonozzam. Nem kell elvárni és nem is azért teszem, hanem szimplán azért mert akarom. Érezni és azt is, hogy neki is jó legyen. Így bizony kicsit oda figyelek minden mozdulatomra, de korántsem finomkodok csak épp csípőtől lefelé, egy kicsit... Mikor végzünk, csak elnyúlok a kanapén mellette és ha hagyja, akkor hozzá is bújok és a szívverésével párhuzamba hallgatom a szavaira melyre ráncba szalad a homlokom.* - Azaz üres, nem üres. Vagyis még igen, de már a rendeléseket leadtam, a korábbiak fejében, hogy ugyan azok megtalálhatóak legyenek. Egyedül a biztonsági rendszert kell helyre rakni. Abban még nem intézkedtem, de ha megmondod, hogy kivel csináltattad felkeresem és elintézem azt is. Fura, hogy nem találtam róla számlát a boltban. Egy nagy ellenőrzésen azt is megnézik. Szóval, elárulod, hogy melyik céggel csináltattad? De ha kész van, persze kirakom a táblát. * Mentem bele, de azért azaz üres, nem üres. Szóval kell a biztonsági rendszer. Szóval azt hiszem, hogy jó volna tudnom még akkor is ha zárva akar tartani. De aztán Ő tudja, azonban remélem nem sejtette azt, hogy fél munkát csinálok. Dun irodájából eltudom intézni a dolgokat, hisz a boltnál nem kell jelen lennem. Viszont ahogy felhozza Jesset, már széles mosoly van az ajkaimon, pedig nem tudom, hogy mit akar. De a végére egészen le is hervad. * - Nagyszájú... különben meg, igen, szerettem volna. Azonban még mindig azon a véleményen vagyok, hogy nem vagyok egy két éves kislány, akinek kell a szülői engedély. Szóval ezért nem említettem. Nem akarom, hogy miattad segítsen tanulni. Azt akarom, hogy önmagam miatt tegye meg. Az, hogy beleegyezel olyan, mintha csak azért tenné mert téged kedvel, falkatársad vagy bármi. Ezért ne... ha emberként képes látni bennem valamit, amiért rábólintok, akkor repesek az örömtől és hálás leszek neki. Márpedig sosem maradok adós. De így ne Farkasom... * Nem ismertem Jesset, tehát nincs kizárva, hogy teljesen félre asszociálok, de attól függetlenül még áll az amit mondtam. Oké, nem evett meg elsőre mert Balázs a párom. De azért ne segítsen, mert Ő a Kedvesem. Segítsen azért mert lát bennem valamit, tehetséget vagy a franc tudja... De ha rosszul látom, Balázs úgy is rám cáfol.*
A gyerek jelét adja annak, hogy bizony minden rendben van vele és ez megnyugvásra késztet minket. Jó tudni, hogy nincs baj a gyerkőccel. A macskáról beszélek neki, de úgy tűnik nem igazán tetszik neki, hogy el akarom ajándékozni a szőrmókot. - Ne légy durcás, a macskának is jobb lesz. Ebben biztos vagyok és amúgy már eldöntöttem. Egyébként sem tudok elképzelni a gyerekem közelében egy szőrcsomót. Nekem annyira nem mindegy, mert ha már gyerekem születik, akkor legyen csak fiú. Egy csomó mindent tudnék neki tanítani és szerintem tök jól kijönnénk. Egy lánnyal kicsit más lenne a felállás. Ha eljön az idő, akkor majd kiderül, hogy milyen lesz a neme, azonban nem árt ha választunk neki valami nevet. - Nem akarom, hogy a Balázs nevet viselje. Ámbár annak örülnék, ha valami Magyar lenne. Keresztapja? Ö, és kire gondoltál a személyt illetően? Vallásos vagy? Az anyukád neve nekem tetszik, így az számomra elfogadható. Már csak valami férfi neven kell akkor gondolkodni, de gondolom nem most akarunk ezeken végig menni. Nem tudom, honnan tudhatta meg a születésnapomat, mert nem mondtam neki. Nem tartom annyira fontosan, így 250 felett. Csak arra emlékeztet mennyire repül az idő. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem örülök az ajándéknak. - Csípem a kis lányt. Csak ennyit mondom, s nem fűzöm hozzá azt a gondolatot, mely követte volna a mondatott: Jobban mint az apját. Semmi kedvem nincs Corvinról beszélni mert ezerszer jobb dolgom is akad. Mondjuk kényeztetni a másikat. Hagyom, hogy mellém feküdjön, s a feje, a mellkasomon pihenjen. Sokkal előrébb van a boltom, mint ahogy én azt gondoltam. Aminek örülnöm kéne, de valahogy még sem tudok. Hiszen most minden olyan tevékenység, mely magánjellegűek mondható s kiesik a területen kívül, azt bizony fel kell függeszteni. - Silent Phantom Security a cég akivel csináltattam a rendszert és Bradley Glover-t keresd. Tudni fogja mire van szükségem, mert ugyan azt szeretném. A rendszerrel nem volt baj, bár lehet kéne valami robbanás elleni vacak is. Nem értek hozzá. Vonom meg a vállamat egy kicsit, mert valóban nem konyítok az ilyen dologhoz. Jesse kerül szóba s én egy kicsit másképp látom ezeket a dolgokat mint ő. Nem akarom megsérteni és hajaj, ebből megint vita lesz. Sóhajtok egyet. - Drágám ezt már mondtam neked egyszer. A farkasok már csak ilyenek. Még ha nem is mondják ki, de nem biztos, hogy miattad fognak segíteni. Egyfajta árnyékként lebegek a fejed fölött, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet érsz. Sok köztük a számító és lehet, hogy ma segítenek a szép szemedért vagy az enyémért, de holnap kérnek valamit cserébe. Most nem Jessére gondolok, csak úgy általánosságba. Nem bíz meg minden farkasba, ha lehet. Jó tanácsnak mondanám inkább, mint kioktatásnak. Kíváncsian vagyok, hogy miként csapodnak nála a szavaim. Felülök és a a szatyorhoz lépek. Először csak az egyiket áll a szándékomba megmutatni neki. Az ágyra helyezem azokat a baba holmikat amiket kaptam. Pelenka, cumi, ruha, illetve egy kép, melyen három farkas látható. - Ezt el kéne vinni hozzád. A többi mellé amit még Londonba vásároltunk. Amúgy kérdezni akartam, hogy lesz e gyerek szoba vagy ki kell bővíteni. Ha igen, a költségeket szeretném én állni. Ezt pedig a gyerekszobába szeretném, hogy lássa a pici. Mutatok a képre. Beszéd közben pakolom ki a másik szatyrot is, mely jóval nagyobb mint az előző, igazán zsáktáska vagy mi a tökömnek hívják. Igazából kibontani kell nem pedig kipakolgatni, mert csak egy valami van benne. A bicikli, darabokban. - Ezt is kaptam, bár ezt a gyereknek adom, ha fiú lesz, majd átfestetjük vagy valami. Nevetem el magamat. Poén az egész s így legalább egyelő a számla. Szeretjük egymást húzni a srácokkal, de ez soha sem baj.
Kezdőlap
//
//
//
