Még isteni szerencse, hogy tényleg helyesbítek. A végén még azt hinné, hogy valami elcseszett tapintatlansági etegségben szenvedek, pedig semmi sem állna távol tőlem, mint az, hogy beszóljak neki. Szerencsére fecsegek tovább és sikerül eljuttatnom a megértés színterére. Hosszan hallgatok, miközben beszél, minden figyelmem az övé. Nem csak az érdekel, hogy technikailag hogy oldotta meg ezt a válást, bár tény, hogy mivel annyira nem vagyok járatos az egyházi jogban - meg úgy egyáltalán semmilyenben az orvosin kívül, mert mondjuk nem érdekel és akkor még finom voltam és nőies, s nem használtam a leszarom kifejezést, mellyel minden jogászt illetnék legszívesebben - az is felkeltette érdeklődésemet, hogy vajon mi a házasságmegszakításnak a papi - vagy pápai, vagy pópai, jógii, tudomisénmilyeni - módja, mindamellett inkább az egésznek a kifejezetten Horatiospecifikus részei jutnak el agyamig, s vernek ott tanyát. - Nem mondanám agyrémnek. Teljesen jogos, hogy nehezen tudod tökéletesnek elfogadni a tettedet, de ha boldoggá tesz, akkor tényleg így volt helyes. És ahogy hallom mindent sikerült úgy megoldj, hogy nem csúfoltad meg azokat az elveket és eszméket, amik annyira fontosak neked és amik mindig a részeid voltak és amik nélkül nem is tudtam gondolni rád soha, szóval ez nem agyrém. Ez egyszerűen csak jó dolog. Maximum új. És kicsit fura. De van jó-fura is. - mint például jó-fura volt abban a kunyhóban élni vele, amit talán kunyhónak nevezni is erős túlzás. Jó-fura volt a sárban túrni, s arany után kutatni, holott soha előtte nem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmit teszek. Ekképpen én hiszek a jó-fura tárgykörében és jelentéstartalmában. S nem is először magyarázok róla neki. Ennyi év és ennyiféle kontextus után aligha lehet számára meglepő. - Járványok, bioterrorizmus és gonmanipuláció. Csupa olyasmi, ami egyelőre csak hipotézis vagy elhallgatott tény. Igazából szerintem ha a rózsaszín elefántok lábköröm-gombájáról lenne szó orvosi zsargonnal, az is érdekelné. Amióta nem gyakorolhatja a hivatását, még jobban ég benne a tudásvágy. Bizonyára tapasztaltad már tőle milyen az, amikor lelkesedik. - jegyzem meg vigyorogva. Ryllis szakmai lelkesedése hegyeket tudna elmozdítani a helyéről, mindig így gondoltam rá. Ezért is volt már az első pillanattól fogva olyan szimpatikus nekem. Valahol magamra emlékeztetett, hangozzék ez bármilyen egoistán. Úgy vélem nincs az a személy, akit nem vonz, ha magát látja valakiben. Még akkor is, ha ez csak látens, nem kimondott vélekedés. Elfészkelődöm a székben, kényelembe helyezem magam, már amennyire lehet ezt tenni. A dupla véletlent - amik nincsenek, létüket sosem tudtam elfogadni - egyre szélesedő mosollyal fogadom, s közben úgy érzem, hogy pillangókat nyeltem le. És a vörös nem akarja megkergetni őket. Furcsa, hogy ilyen, de nagyon élvezem, hogy nem kell küzdenem vele. Még akkor is, ha be kell vallanom magamnak: azért kicsit hiányzik a vehemenciája. Kíváncsi vagyok vajon kin fogja kiélni így, hogy legfőbb és elsőszámú célpontja meg talált szűnni. - Ha még kiderül, hogy egymás melletti szobát kaptunk, akkor bizony nagyon fogok röhögni. - kontrázok rá a véletlensorozatra. Tényleg van abban valami, hogyha valamit nem tudunk elintézni mi halandó létformák, abba belenyúlnak odafentről. Nem, ettől még nem leszek hívő és a Szellemek iránymutatását sem kívánja egyetlen porcikám se így Alignakon innen és túl, de azért.. hát na. Van ez így. - Legyél legalább olyan szerencsés, mint a sárban voltál, s akkor már nyert ügyed van. - rántom ekképpen az aranyásásunkat is ebbe a beszélgetésbe bele. Megmosolyogtat, hogy mennyire felhőtlennek látom. Ez a vakvilágba kaszinózni megyek örömömre szolgál, hogy nem depresszív energiákkal párosul. Megérdemelné, hogy boldog legyen. - Őszintén szólva még mindig nem tudom, de nagyon igyekszem tényleg jónak lenni. A bizalom jólesik. - fülem mögé túrok egy hajtincset, de megint a szemembe hullik, ahogy ültemben oldalra fordulok, hogy Horatiora nézhessek, így inkább nekilátok egy hajgumi után kutatni az ölembe felhúzott táskámban, miközben beszélgetünk. - Örülök neki, hogy mindenki rendben van. - Bash említésére gyengéd mosolyba fordulnak ajkaim. Kedvelem, no. Aident is, de Bash - talán a kölyöksége miatt, talán másért - sokkal jobban a szívemhez nőtt, sokkal rövidebb idő alatt. - Ha már a haladást említetted és Ryllisről is beszéltünk az előbb.. sose gondoltál még arra, hogy a nem használt tárnákat átalakíttasd amolyan föld alatti edzések alkalmas helyévé? Vagyunk elegen ahhoz, hogy elég sokrétűek legyenek a specifikációink. Nem mindent lehet az erdőben intézni.. - nyilván nem egy repülőn fogjuk tudni ezt megbeszélni, de a magam részéről lennének ötleteim. Éppen csak nyilván nem mondhatom neki, hogy dolgozzunk együtt. Egyelőre - hónapok óta - ez az első olyan beszélgetésünk, amikor nem rezeg a léc - még - szóval inkább nem leszek nagyravágyó. De ha ötletem van, sose tudom visszafogni magam. - Nos, egy bárlátogatás mindenképpen az esti céljaim között szerepelt. Ki tudja, vacsora után egy kis szerencsejáték.. úgyse nagyon voltam még errefelé. - kacsintok rá.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Kicsit megingatom a fejem, mert bár egyetértek a hallottakkal, a megcsúfolás részt kicsit máshogyan látom. - Mondjuk inkább úgy, hogy elfogadható így nekem is. Nagyjából. – nem maradt más választásom, így pedig ha megfeszülök, se lehetett volna másként, de valójában egy házasság érvénytelenítése messze áll attól, amit igazán helyesnek tudok érezni. Idővel majd megbékélek vele – vagy nem –, igazából nem számít. Meghoztam a magam döntését és ki is állok mellette. - Nos, igen. Tényleg rendkívül kíváncsi. – mosolyodok el a kölykét illetően, mert ezt én magam is tapasztaltam már korábban. - Azzal nem leszel egyedül. – horkanok fel jó kedvűen. Tényleg nem csak ő fog erőteljesen vigyorogni – vagy röhögni –, ha egymás melletti szobákat is sikerült kapnunk. Hamarosan ez is ki fog derülni, pár óra választ el tőle csupán. - Állítom, hogy te hoztál szerencsét ott is, hátha most is bejön majd. – kacsintok rá egy újabb teliszájas vigyor közepette. - Valójában nem a nyerés a lényeg, inkább csak a játék. - nem a teljes vagyonomat fogom feltenni – meszet azért nem ettem –, tényleg csak a szórakozás a cél. - Én tudom, hogy az leszel. – kétségem sincs felőle, akkor sem, ha nincsenek ész érveim alátámasztásként. Őt viszont ismerem és így egészen biztos vagyok abban, hogy remek teremtővé válik. Egy bólintással reagálok a szavaira. Én is örülök annak, hogy mindenki rendben van a körülményekhez képest. - Így, konkrétan ebben a formában nem igazán, de az ötlet kifejezetten tetszik. – ha jobban belegondolok eléggé ahhoz, hogy máris megmozgassa a fantáziámat, miként is lehetne ebből az ötletből kiindulni és kihozni belőle mindent. - Hm, amint hazaértünk, nekiállhatnánk kidolgozni… van kedved hozzá? – tekintve, hogy az ötlet az övé, meg sem fordul a fejemben, hogy egyedül vágjak bele, most azonban nem tudunk a részletekbe merülni, mert arról nem igazán lehetne jól virágnyelven beszélni. Pontosabban jobban örülnék, ha a nevén neveznénk mindent. Ráadásul én a magam részéről most nyaralok, a munka pedig megvár. - Ebben az esetben meghívlak arra a vacsira és italra is. – ha már így alakult, hogy egy helyre megyünk és neki is a programjában van némi szórakozás, akkor ketten jobb, mint egyedül. Ráadásul szívesen is venném a társaságát.
Az út további része is kellemesen telik és a reptéren teljesen természetesnek tűnik, hogy közös taxit fogjunk, főleg, hogy tényleg egyfelé megyünk. Konkrétan ugyanoda. - A hotelbe jössz először te is, igaz? – azért egy kérdést megér, mert, ha a konferenciára megy először, akkor nem egyfelé megyünk rögtön. - Tényleg, már ma is előadásokra mész vagy majd csak holnaptól? – kinyitom neki a taxi ajtaját, hogy be tudjon ülni – ha mégsem együtt megyünk, akkor is, én meg majd fogok egy másikat, ha viszont a hotelhez jön ő is, akkor beülök mellé miután a bőröndjeink a csomagtartóban végezték. - Jártál már korábban itt? – együtt sosem jöttünk Vegasba. Én a magam részéről már nem először fordulok meg errefelé, de az is tény, hogy jó ideje már annak, amikkor legutoljára megfordultam a városban.
- Az a lényeg. - jegyzem meg és itt érzem idejét annak, hogy ellapozzuk ezt a témát, már csak azért is, mert realizálni vagyok kénytelen, hogy semmi olyasmit nem tudnék hozzátenni, ami azt szolgálná jelezni: megértem. Pontosan értem. Mert nem vagyok vallásos, nem voltam házas a szó törvényes értelmáben soha és nem is tudtam elfogadni, hogy ő az. Hogy az volt, azt igen, de a jelen idő mindig zavart. Amit nyilván ő is tud, nem tudtam és nem is akartam előle rejteni, még akkor sem, ha azt mondtam, ami igaz volt: elfogadtam Odiet és őt. Aztán.. azóta sok víz lefolyt a Chenán. - Én-e? - hökkenek meg ezen olyan őszintén, amennyire csak a pajzsrésemen kifér. Mosolyom vigyorrá élénkül, szentimentalista fények ülik meg tekintetemet. - Nos, nagyon szívesen leszek a szerencsehozód, ha még nem kopott meg a fényem ennyi idő után. - szalad ki a számon telve meggondolatlansággal. Időm sincs visszaszívni, hangzik úgy, ahogy hangzik, ha félreérti, hát istenem. Én magam sem tudom, hogy pontosan miképpen is értettem azt, amit ki sikerült mondanom. - Ez így igaz. És mi vonz? Kártya, rulett? - sorolom azt, ami eszembe jut. A félkarú rabló és egyéb nyerőautomaták nem kúsznak tudatomba, így nem is említem meg őket. Hiába, nem vagyok egy kaszinós, őszintén szólva annak se néztem utána, hogy ebben a hotelben miféle szórakozási alkalmatosságok vannak. Inni szerettem volna - de ezt így mégse közölhetem - és úgy érezni kicsit, hogy élek. Mindenkitől függetlenül. De lám, az élet megint közbeszólt. És mint általában, most se gyengén. Mindenesetre a mostaniért eléggé hálás vagyok. - Persze, nagyon szívesen! Ketten már rögvest kétfélék vagyunk - hű, de nagy bölcsesség ez annak, akinek dunsztja nincs a vérvonalakról - s igazából a többiből is egyet-egyet bevonhatnánk a kitalálásba, ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk hozzá elegen. Bár szerintem menne. Egyébként hány tárna van, ami kihasználatlan? - kérdezem lelkesen. Nem nagyon jártam le oda régen sem, amióta pedig Hora vezetése alatt áll, azóta pláne nem. Okkal kerültem őt, jobb volt mindkettőnknek, azt hiszem, még akkor is, ha belegebedtem olykor. Mert nem olyan egyszerű egy részem nélkül létezni, márpedig ami közöttünk volt - akármi is az, nem keresek rá kategóriát jó ideje, sem a vanra, sem a voltra, mert könnyebb így - az nem múlik, nem múlhat el nyomtalan. Talán túlzottan belelendülök, de nem érzem szégyenét. Úgy peregnek elő belőlem a szavak, mintha sose akarnék megálljt parancsolni nekik. Kifejezetten élvezem ezt a fajta tervezgetést, van egyfajta bája, azt hiszem. És még hasznos is lenne, a falka számára is. - Óh, ez nagyon kedves tőled! Köszönettel elfogadom. - bólintok, s a viselt nadrágom anyagát kezdem el babrálni, lehúzva kezemet az üléskarfáról, még mielőtt arra ragadtatnám magam, hogy megcirógassam Horatio kézfejét.
Immáron a reptérről kifelé tartva, valami taxi után nyújtogatva a nyakam fordulok felé. - Igen, oda. Még van egy kis időm a konferencia előtt, s a lepakoláson kívül egy nagy adag kávé ígérete is azt hordozza magában, hogy a hotelbe kellene menjek előbb. - fejtem ki ismét csak elég bő lére eresztve a választ a meglehetősen egyszerű, egy igent vonzó kérdésére. Hiába, ma - is - ilyen fecsegős napom van. - Ma biztos, hogy elmegyek az előadásokra, de a holnapot még nem tudom. Elvileg a holnapinak semmi sebészeti alapja nincs, szóval ahhoz nem fűlik még annyira a fogam, mint ezekhez a maiakhoz. Majd meglátom azt még. És neked mik az egész napi terveid? Gondolom nem csak a Kaszinó.. Abban sem lenne semmi kivetnivaló, ha csak az lenne, hiszen ezért jött, de attól még érdekel, hogyha tervezett mást is, akkor mi az. Városnézés, tudom is én. - Nem, még soha. Vegas valahogy kimaradt az életemből. Nem vagyok az a nagy világutazó, hacsak nem háborúról, vagy ad hoc hajózásból születő ötletekről van szó. - kacsintok rá kedélyesen.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Ahogy visszakérdez és a hangjában ott van a döbbenet, felé kell forduljak teljesen. Az ezt követő megjegyzésének pedig van egy olyan színezete, amit nem tudok és nem is akarok figyelmen kívül hagyni. - Sosem kopott meg, ami azt illeti. – van egy kis csibészes és pofátlan fény a tekintetemben, amit meg sem próbálok leplezni, a megjegyzésemet pedig hagyom, hadd értse úgy, ahogyan akarja. - A kártya nem annyira, ott elég sokat kell gondolkozni és fejben tartani sok mindent, akkor is, ha lapok számolása szigorúan tilos, szóval inkább a rulett az, aminek hódolni szeretnék. Ott tényleg csak a vakszerencse az, ami vagy a játékos mellé szegődik, vagy alaposan cserben hagyja. Esetleg még a kockázást is kipróbálnám, de nem ragaszkodom hozzá. – a rulett a fix, a többi meg majd, ahogy alakul. Igyekszem spontán lenni és tényleg szórakozni, elengedve az elmúlt hónapokat és mindent, amit magukkal hoztak. - És téged? Van valami, amit mindenképpen ki szeretnél próbálni? – ha már nem csak a munkáról fog szólni a kiruccanása, úgy vélem helyén való a kérdés. - Oké, nem rossz gondolat. Összesen kettő volna, a harmadikhoz nem nyúlok, de azt hiszem kezdésnek elég lesz egyet átalakítani, aztán meglátjuk. – nem hiszem, hogy ragoznom kell, a harmadik járat az, amelyik a laktól vezet a bánya bejáratig, azaz alagút pedig marad, ahogy van. A másik kettő viszont jelenleg kihasználatlan. A vacsorát megbeszéltnek tekintem és az út hátralévő része is hasonlóan kellemes telik. - Akkor ebben az esetben remélem nem bánod, ha osztozunk. – intek le egy taxit, és a járműre bökve azt hiszem teljesen egyértelművé válik, hogy mire is céloztam az imént. - A várost már láttam és valójában nincs is sok turista látványosság, szóval azt hiszem a magam részéről kiélvezem a hotel nyújtotta lehetőségeket, aztán kora este már a bár-étterem-játékterem hármasát fogom becélozni. – a bevásárló plázák nem kötnek le, így pedig eléggé megcsappan annak a lehetősége, hogy merre is lehetne menni, plusz valójában nincs is kedvem kötelező köröket leróni, nem azért jöttem, hogy várost nézzek, hangozzon ez akármennyire is rosszul. Már amennyiben ilyen szemszögből akarjuk nézni. Részemről abszolút nincs azzal gond, hogy csak a játék és a szórakozás kedvéért jöttem. - Akkor ma estére áll a vacsi vagy inkább holnap szeretnéd? – mármint arról beszélek, amit közösen kívánunk elkölteni, ha már megbeszéltük. Nekem bárhogyan jó, igazából az ő programja a kötöttebb. - Vagy az aranylázról. – nevetek fel, hiszen annak idején arra én vettem rá, és ezt sosem bántam meg egyetlen pillanatra sem. Mi több, életem egyik legjobb döntései között tartom számon ma is. - Akkor gondolom meg is van, hogy holnap mihez is kezdesz, ha még nem láttad Vegast. – bár ez csak feltételezés a részemről, hiszen nyilvánvalóan nem tudhatom, hogy mit is szeretne csinálni.
Újabb óh szalad ki a számon sosem megkopottságomat tapasztalván, hallván feléledni ajkairól. Mellkasomban hevesen kezd dübörögni a szívem, egyszerűen nem tudom hová tenni ezt az egész, nagynak semmiképpen sem mondható, de nekem eszméletlenül sokat jelentő szösszenetet. - Sosem szerettél kártyázni annyira, amennyire a körülöttünk élők szerettek volna. Pedig hogy hitték, hogy kinyerhetik a szemedet is. - emlékszem vissza a sárban és aranyat keresve töltött éveinkre, ha már így a kártya szóba került. Vagyis én szóba hoztam. Igaz, hogy akkor és ott nem éppen kaszinós körülmények között akartak hódolni ezen tevékenységnek a férfiak, de a kocsmai szórakozás kártyalappal terhes miliőjét sem tudtam eleddig elfelejteni. És nem is akartam. Poén volt, főleg az a része, amikor lefittyedt a szájuk a részeg hordáknak. Hiszen valljuk be, ha elkeveredtünk a fogadóba, volt jobb dolgunk is - kettőnknek - mint kártyázni épp velük. - Nem igazán terveztem el, hogy mit próbáljak ki és mit ne. Őszintén szólva úgy gondoltam, hogy iszom valamit, aztán amihez éppen ad hoc kedvem szottyan, abba vetem bele magam. Sose voltam az a nagy játékos, nem csak kaszinóban nem - ott egyáltalán - hanem társasjátékokban sem igazán. Valahogy kimaradt az életemből ez a szellem, nyilván azért, mert sose volt gyerekem, akivel játszanom kellett volna, nem is forogtam ilyen társaságban és.. jesszus! Hogy jutottam el a kaszinótól a gyerek-kérdésig? A jó ég őrizzen attól, hogy most keveredjek el megint a Maggie témához fejben. Nem kell nekem ide szomorkodás, kivételesen jó élvezni, hogy minden a helyén van. - Természetesen nem bánom. - huppanok be abba a taxiba, hogy immáron ott folytassam a még korábban megkezdett tárnás témakörünket vala. - Nos, valóban jó, ha egyet összehozunk, aztán ha sikere van még mindig lehet második. Bár ez így most elég röhejesen hangzott. Kíváncsi vagyok mit gondolhat rólunk a sofőr. - a mondandóm máspdik felét már kacajjal és csak elméjébe kívánom tolni, kihasználva farkas-adottságainkat, ha nem zárkózik be előlem teljesen. Tisztára olyan volt ez így, mintha valami gyerekcsinálásról beszéltem volna. Bár mi tudjuk, hogy nem, de ettől még szórakoztat minek hangozhatott avatatlan füleknek. - Inkább ma. Legalább lesz mibe kapaszkodnom az unalmas előadások alatt. És ha sokáig kimaradunk, akkor gyártunk okot arra is, miért ne menjek el holnap a konferencia maradék részére. - kacsintok rá. Ismét csak emberi hangon beszélek, eleresztve elmeszálait, ha ugyan sikerült megrángassam az információval őket az előbb. - Nos igen, vagy arról. Életünk kalandja volt. Khm.. életem kalandja. - helyesbítek, mert valamiért zavarba jövök attól, hogy megint mi-ként aposztrofáltam magunkat. Túlságosan is jólesett, s ez veszélyes kombináció. - Nem vagyok biztos benne, hogy annyira mozgat a város. Persze, ha szeretnél idegenvezetőmül szegődni.. - engedek meg magamnak egy szemtelenül függőben hagyott megjegyzést. Ha már lúd, legyen kövér, nem igaz?
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Öblösen és jó kedvűen nevetek fel, ahogy visszaidézi a rég nem látott szép napok emlékeit. - Na igen. Bár, ha szerencséjük is lett volna, akkor sem hagytam volna annyiban a dolgot. – vonom meg a vállam, kisfiúsan pimaszkodó somolygással az orrom alatt. Nem azért túrtam a sarat, hogy hagyjam elveszni, amit végül kikapartam, és akkor sem tettem volna, ha a szerencsejáték és a kártya jobban vonzott volna. - Ez egy teljesen jó és korrekt terv. Ha nem unod a képem közben, akkor akár együtt is kitalálhatjuk mihez támad éppen kedvünk. – mielőtt kimondom a szavakat, a fejemben kevésbé van másik felhangja is, de így hangosan kiejtve kap valahogy egy másik színezetet is. Mindegy, vissza nem vonom, azt meg rábízom, hogy miként is érti. Nem, egyáltalán nem volna ellenemre, ha másként is sikerülne neki, mint, ahogyan azt eredetileg szántam. - És harmadik, meg negyedik is… egy tucatig meg sem állunk. – kontrázok rá, kifejezetten azért, mert aki nem hallotta az előzményeket, az totálisan másként értheti és, ha már lúd, akkor hát legyen kövér, nemde?! ~ Most már egészen biztosan kétségtelenül azt, amit bárki gondolna ennek hallatán. ~ nevetős éllel küldöm vissza a gondolati választ, reagálva az imént tőle kapottakra. Meglepően – vagy sem – jó kedvem van és, ahogy magunk mögött hagytuk Fairbankst, úgy fokozódik ez esetemben. Nem azért, mert ne szeretném az otthonomat – nagyon is a szívem csücske –, egész egyszerűen csak az elmúlt fél év különösen nagy mennyiségű szart tartogatott és öntött a nyakamba ott és most valahogy jól esik kicsit megszabadulni tőle. A változatosság ereje és varázsa, két nap múlva persze már mennék is vissza és fogok is. De hol van az még… - Akkor legyen ma. Hoztál kirittyentős ruhát? És fel is vennéd a kedvemért? – a kaszinóba beengednek sima hétköznapi cuccban is – nem, nem mindent kell elhinni a hollywoodi filmeknek, a szmoking-estélyi nem kötelező –, de ha már így alakult, akkor adjuk meg a módját. Vagy fél évszázada nem voltunk már sehol ünnepelni együtt és hát a magam részéről ez most tényleg az lesz. Ünneplés, mert vége szakadt valaminek, ami nem sok örömet, annál több szívást és bánatot viszont okozott már az életemben. - Az enyém is és mivel együtt éltük át… nos életünk kalandja volt. – nekem is az volt és ma is így emlékszem vissza rá. Életem egyik legjobb szakasza volt és most sem döntenék másként, mint akkor. - Nem miattad, de annyira nem vágyom rá. Mondom, sok látnivaló nincs, szóval szerintem annyira nem érdemes turistáskodni. – tényleg nem sok minden van, amit érdemes lenne megnézni, szóval nem ragaszkodom hozzá, főleg, hogy én már nem először járok erre. Szóval csak Willow kedvéért adtam volna a fejem ilyesmire, de így azt hiszem akkor inkább passzolok én is. - Viszont biztos vagyok abban, hogy a hotel kismillió szolgáltatást nyújt, amivel azért el lehet ütni az időt. – mint bármelyik másik hotel a világon, szóval ez azt hiszem egyáltalán nem is kérdés. A szállodához érve kifizetem a taxit – ehhez ragaszkodok – és utána irány a recepció, hogy bejelentkezzünk. Amíg a saját szobámat intézem, nem figyelek arra, hogy Willow melyiket is kapta. Megvárom, amíg ő is végez és csak azután lépek oda hozzá. - Az enyém az 1236-os, a tiéd merre lesz? – érdeklődök és ha még ez is egymás mellé szól, akkor kb megeszem a kalapom, mert ilyen tényleg nincs. Vagy mégis?
- Nos, ebben látod száz százalékig biztos voltam akkor is, s most is az vagyok. - mosolygok rá. Valahogy mi sosem voltunk azok az annyiban hagyós fajták. Igazából én sem, szóval kegyetlenség és komisz dolog lenne csak egy személyben őt vádolni ezzel. Mindketten másféle szinten vagyunk makacsak, de azok vagyunk, s a dolgok elengedése, a jaj hagyd már! nem a mi műfajunk. Az enyém semmiképp, akármennyire is akarom. - Tudsz te, ha akarsz. - kacsintok rá, mert nesze nekünk felhang, zért ebben is találok megkuncognivalót. Hát még abban, ami a folytatásban általam - és továbbfűzve általa - következik. ~ Csak meg ne fulladjon, otthon hagytam a jogsimat, s amúgy is utálok vezetni, nem veszem át helyette a volánt. Nézd már, hogy vörösödik a feje. ~ nevetem elméjébe szavaimat, a visszapillantó tükörben szemlélve a sofőr elhaló arcvonásait. Tényleg azt gondolhatja, amit mindenki gondolna egy ilyen helyzetben. És ez nagyon szórakoztató. - Sose lehet tudni orvoséknál, hogy mikor akarnak bálozni, szóval azt mindig kell hoznom. - szemet forgatok. Ezt a burzsoáziát nem szeretem az egészségügyi - magasan hordott seggű - dolgozókban, de hát istenem, meg lehetett szokni ennyi évtized alatt. A lényeg, hogy ruhám van, s ráadásul egészen új mert a bánatvásárlásban mindig jó voltam, szóval bólintok, jelezve ezzel, hogy fel is venném. A kedvéért. Szent ég! A kedvéért mit nem tettem még meg életemben és mit nem tennék? Ha tudná.. de lenyelem belső sóhajom. - Rendben, akkor hagyjuk a várost. Mondd, az gáz, ha nem tudom milyen szolgáltatásokat nyújt a hotel, mert oda se figyeltem a foglalásnál csak arra, hogy a konferenciához a legközelebb legyen? - vegyítek hangomba némi önfroclizást. Jó-jó, a kaszinó részét tudom. De mondjuk, hogy van-e medence? Nem, mintha lényeges lenne, hiszen fürdőruhával nem utazom konferenciára. De azért most eszembe jutott, mint utólagos felvetés. - Fele.. khm.. meghívlak egy italra abban a kirittyentős ruhában. - módosítom a felezzük a taxipénzt mondatomat. Férfiak. Tojásokon kell közlekedni mellettük, hogyha anyagiakról van szó. De persze ismerhet már annyira, hogy nem fogok tudni soha levetkőzni ezt a férfias mivoltomat. Nem a női emancipáció miatt, hanem mert egy emberöltőt végigéltem "férfiként". A szobaszámát hallva elvigyorodom. Nem, nem szól egymás mellé, meg is mondom neki a számot, de egy emeletre osztottak minket, az bizonyos. Csak odafent érhet minket az a meglepetés, hogy bizony pont szemben lakom vele. Ez talán nem kalapevős, de attól még eléggé vicces, legalábbis engem szórakoztat. - Egyeztessük az óráinkat. Hánykor találkozzunk a szobák előtt? - döntöm hátamat a szobaajtómnak, miközben ácsorgok Horatioval szemben. Órát egyébként nem viselek - bár a táskámban van az övé -, a mondás csak amolyan megszokás, vicceskedés.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
~ Ne aggódj, ha kell, majd én intézkedek. ~ amilyen fellengősnek tűnhet a megjegyzésem, pont annyira nem az, mert csak viccelődünk. Bár tény, ami tény, a jogsim itt van és még vezetni is szeretek, de alapvetően nem akarnám átvenni a volánt a taxistól, szóval reméljük, hogy túléli a hallottakat. Bízzunk benne legalábbis. - Helyes. – vigyorodok el szélesen, bár arra nem kaptam választ, hogy fel is venné-e a kedvemért. Remélem, hogy beadja a derekát és igen. - Nem, egyáltalán nem az. Teljesen biztos vagyok benne, hogy kedvünkért fel fognak sorolni minden lehetőséget, amit kínálni tudnak. – és ez így természetes. Én se tudnám hirtelen fejből megmondani, hogy pontosan milyen ajánlataik vannak, de ez szerintem nem baj. Alapvetően a kaszinók miatt jöttem, de nincs ellenemre semmi más egyéb sem, ha lazításról van szó. Rám – ránk – fér, szóval majd kiderül, hogy mit vehetünk vagy akarunk egyáltalán igénybe venni. - Legyen, elfogadom. – forgatom meg a szemeimet, de még ott marad a jó kedélyű mosoly a képemen. A pénz mindig is olyan kérdés volt, amiben nem feltétlen értettünk egyet. Én nem látom értelmét ennek a felezősdinek, öreg vagyok már ahhoz, hogy valaha is elfogadhatónak találjam. Az én időmben még nem így mentek a dolgok és a modernkor eljövetelével nem minden új szokást tudtam vagy akartam felvenni. Hát ez van, ha a farkas elmúlt már négy évszázados is… Jó, oké, az egymással szemben lévő szobák nagyjából ugyanaz a kategória, mint az egymás mellettiek. És ez tényleg több, mint vicces. Vigyorogva nézek végig a nőstényen, ahogy az óráink egyeztetéséről tesz említést. - Az attól függ, hogy mennyi időbe telik felvenni a ruhád és elkészülni minden mással is. Egy óra elég lesz? – ugyan még nincs este, de vacsi előtt belefér a bár és kényelmesen lesz időnk mindenre. Bár előttünk az egész délután és éjszaka is, szóval gyakorlatilag arra lesz időnk, amire akarjuk, de ez most nem számít. - Addig én is elegánsba vágom magam. Nyakkendőt is kötök. – hát azt aztán tényleg nem gyakran viselek, de van amikor meg kell adni a módját és én a magam részéről most pont ezért jöttem. Ha sikerül megegyeznünk abban, hogy mikor is találkozzunk, én a magam részéről pontos leszek és az ajtóm előtt állva várom, hogy ő is felbukkanjon, teljes díszbe vágva magam. - Mehetünk? – szalad feljebb enyhén mindkét szemöldököm, amikor megjelenik és elismeréssel a tekintetemben nézek végig rajta. Felajánlom a karom és, ha elfogadja, akkor így indulok meg reményeim szerint a társaságában a liftek irányába. - Nagyon csinos vagy. – vigyorgok rá oldalra pillantva, megdicsérve és nem csak a ruháját illetően értem a szavaimat.
~ Úgy legyen, tökéletesen rád bízom magam. Mellékelném kacsibtást is hozzá, de elmébe tolni azt vajmi nehéz, így ez nem történik meg, csak íze van, kellemes fűszere a levegőben hagyott cinkosságnak. Tökéletesen megfelel számomra így. - A jó vendéglátóegység ismérve a készségesség. Meg a kedves személyzet. Emlékszel Polettre? Na ő kifejezetten undok egy firma volt azzal a fél lábával. - idézem fel közös életünk egy meghatározó személyiségét. Már nem azért, mintha annyira sok közünk lett volna a bárénekesnőhöz a szállóban, ahová fürdeni jártunk a hideg-sáros aranytúrás idején. Épp csak sokszor láttuk és na, mit ne mondjak, tényleg utálatos volt. És hajtott Billre, amivel nálam pláne kihúzta a gyufát, még ha ezt nagyon tagadtam, akkor is. - Nem vagyok én menyasszony! Egy óra bőséggel elég lesz. - kacsintok rá - lám, csak megtaláltam az idejét és a helyét annak a kacsintásnak - mielőtt belibbennék a szobába. A küszöbről még utána szólok, amielőtt behúznám az ajtót is magam mögött. - Közben számold ki mennyi ideje is annak, hogy utoljára nyakkendőben láttalak. Kíváncsi vagyok azonos számig jutunk-e el. Lényegtelen kis semmiség ez, mégis helyét érzem itt. Vidám vagyok, a mosolyt nem igazán lehet letörölni a képemről és azt hiszem, hogy jó ez így. Így még a konferenciát - ami egyébként bűn unalmas, az előadó vesztett fényéből, ezt smsben Ryllisnek meg is írom - is könnyebben elviselem. Gyors zuhanyt eresztek meg, mikor visszaérek a szállodába, majd ahogy ígértem, egy óra alatt elkészülök mindennel. A ruha, amit hoztam krémszínű, majdnem földig érő szoknyával megáldott, aszimmetrikus darab, szemtelen slicceléssel az egyik combközepéig, hamis-köves berakással a tetején. Nem vagyok híve a túlságosan hivalkodó ruházatnak, na meg egyébként is a rafinált darabokat szeretem, meg mégis orvoskonferenciára hoztam, elég szolid ahhoz, hogy jól is érezzem magam benne, de ne is essek túlzásba. A hajamat feltűzöm direkt hanyagnak tetsző kontyba hozzá, belebújok a magas sarkú cipőmbe - aranyszín, mint a hamiskövek a ruha dekoltázsa körül - és a megbeszélt időre már az ajtóban is vagyok. Füttyentve konstatálom, hogy tényleg kötött nyakkendőt. - Megadtad a módját, mit ne mondjak. - mosolygok rá elismerőn. A dicséretét kifejezetten jólesik hallani. - Köszönöm, kedves tőled. Nos, uram. Vezessen! - karolok belé, ha hagyja, s tettetve az irányításra szoruló kis virágszálat hagyom, hadd élje ki magát. Az igazság az, hogy akármi is lesz, ezt jó estének hiszem. De azért azt szerencsének vélem, hogy ez a ruha épp a nem tetovált lapockámat hagyja szabadon.. Nálunk sose lehet tudni, ugyebár.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Egy csukott szájad, de roppant sokat mondónak is ható mosollyal kommentálom az elmémbe küldött szavait. Mindig is szerettem, amikor rám bízta magát és akármi is történt az elmúlt hónapokban közöttünk, a sok szar ellenére sem tudom ezt másként gondolni vagy érezni. Túl sok minden kötött minket ahhoz össze, hogy csakúgy semlegessé váljon amivé sosem vált a számomra. - Persze, hogy emlékszem! – egyet határozott bólintással toldom meg a szavaimat, ahogy magam elé idézem a féllábú bárénekesnőt az előző század elejéről. - Én kifejezetten kedveltem a fanyar humorát és azt a folton morcos természetét. Üdítő jelenség volt a nők között, azt meg kell hagyni. – arról meg persze nincs fogalmam, hogy bármilyen módon is vonzódott volna hozzám. Férfiból vagyok, annyira nem figyeltem ezt és különben is a most is jelenlévő nő kötötte le minden gondolatom. Nem volt okom arra, hogy másokat is észrevegyek. Nem akartam. - Akkor egy óra múlva ugyanitt. – bólintok egyet, mielőtt lenyomnám a kilincset és már csuknám is be az ajtót, amikor még megszólal. Horkanva, de jó kedvűen nevetek fel. ~ Úgy hatvan vagy hetven éve? ~ elméjébe üzenem, mert nem akarom, hogy ezt bárki is meghallja, főleg, hogy mindketten a harmincas éveiben járónak tűnünk. A ruha, amit visel, tényleg rendkívül csinos, hiába, ízlése az mindig volt. Legjobban azt szerettem, ha kéket vagy vöröset hord, előbbi a szemeit, utóbbi a haját emelte ki. Nem mintha értenék a divathoz – mert nem –, de azt tudom, hogy mi az, ami tetszik vagy amit szívesen elnézegettem rajta. Jó, legszívesebben ruha nélkül élveztem a látványát, de az egy másik történet. Égbe szaladnak a szemöldökeim, amelyeket egy nevetés is kísér. - Te most komolyan füttyentettél nekem?! Na, de kisasszony, én nem vagyok ám olyan fiú. – vigyorgok még mindig fülig érően. - A hátsómat még nem is látta. – teszem hozzá viccként, majd a karom ajánlom fel és ahogy elfogadja a liftek felé vezetem. - Ünnepelni tudni kell. – tény, hogy megadtam a módját, meg is akartam. Számomra nagy dolog ez az egész válás dolog és nem akarom, hogy csak rossz érzés társuljon hozzá. Főleg, hogy tiszta lelkiismerettel állhatok az egészhez. Az már mondjuk más kérdés, hogy belül mélyen, még mindig rettentően szomorúnak és nehezen elfogadhatónak élem meg, de ideje tovább lépnem. És akarok is. - Akkor irány a bár. Első körben legalábbis. – és utána majd az étterem. Az elmúlt óra készülődése alatt foglaltattam asztalt is, így várnunk arra egészen biztosan nem kell majd. Ahogy megérkezik a felvonó, kísérőmmel együtt lépek be és nyomom meg a földszintet jelölő gombot, ahol a bár is található az épületben. - Van itt valami. – nyúlok a nyaka mellett a hajához, hogy kivegyem, amit látni vélek, a mozdulat közben pedig véletlenül megérintem a bőrét és ez alatt megszületik egy tipikusan olyan pillanat. - Kész is. – szólalok meg némi torok köszörülés után, ahogy elveszem a kezem. Őrültség, de szeretném megcsókolni, mielőtt azonban bármit is tehetnék, megáll a lift, nyílik az ajtó és beszáll egy idősebb pár, így az egész annyiban marad.
- Na persze. Fanyarul csapta neked a szelet a céda. Pedig akkoriban ez egy nőnek nem épp volt illendő szokása. - húzom el a szám. Hiába, még mindig meg tudnám egy kanál vízben fojtogatni, az évek mit sem csökkentettek ezen a vágyamon. Amúgy röhejes, hiszen soha sem képzeltem Billről, hogy észrevenné vagy ne adj isten viszonozná a nő közeledését, de ettől még nem tetszett az egész. És most se tetszik, bár mára már tényleg teljesen irrelevánssá vált a dolog. ~ Hé! Én ilyen gyorsan nem tudtam kiszámolni. Nyertél. Az se ma volt, te jó világ! ~ csilingel elmeszálai között a nevetésem. Amikor visszakérdez a füttyentésre, még rá is kacsintok. - Komolyan hát! Nem olyan rég tudom produkálni ezt a tudományt, kevesebb ideje tudok fütyülni, mint amennyi ideig nem tudtam életem során, szóval gyakorlom. És, ha már itt tartunk.. - szalad égbe egyik szemöldököm, ahogy végigpillantok rajta. - ..milyen az az olyan fiú? Hiába na, voltam vagy száznegyven éves, amikor először sikerült fütyülnöm, nem mindenki születik ezzel a tudománnyal. Azóta viszont igen gyakran teszem, mint az újszülött, akinek minden vicc és ténykedés új, s nem bír magával, tennie muszáj. - Ma még nem, mert túl sokat ült rajta. - helyesbítek és hát na, akaratlanul is arrafelé kalandozik tekintetem, mintha meg akarnám szemlélni említett ülőgumóit. Hiába, elég formás volt mindig, ellenőriznem kell(ene), hogy még mindig az-e. - Mondd, hogy nem pók! Annyira még nem vagyok vén. - fagyok le egy kicsit (nem szeretem a pókokat, mindenkinek vannak fóbiái), de azért igyekszem viccel elütni a dolgot. Érintése végigbizsereg rajtam egészen a lábujjaimig, de nem ragadtatom el magam, hisz nem soká maradunk egyedül. Éppen csak egy röpke pillanatra simítom tenyeremet kézfejére, majd el is eresztem, nehogy még a végén olyasminek tűnjön, amiről magam sem tudom, hogy mi az. - Köszönöm. - lépek ki az oldalán a liftből. Tekintetemmel végigpillantok a helyiségen, amely felé haladunk. - És mit innál? Szerencsére most nem kell a minőségen aluli szeszre fanyalodjunk. - idézem fel azt a terpentines korszakot. Akkor éreztem magam utoljára jól mellette talpig díszben. Bár most, hogy a vörös kushad.. még jobb is ez így.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- A céda? Azt ne mondd, hogy féltékeny voltál rá! – nevetek fel és naivan egy pillanatig sem gondolom komolyan, hogy az lett volna. Soha meg sem fordult a fejemben. Eddig legalábbis. Tényleg nem manapság volt, amikor kiöltözve mutatkoztunk valahol együtt utoljára. Azt már nem tudom megmondani, hogy pontosan mikor is volt, csak nagyjából belőni. Túl régen volt… - Olyan, akinek vagy aki után, csakúgy fütyülnek vagy akit le lehet venni a lábáról ennyivel. – vigyorgok, ahogy komolytalankodva adom elő milyen is azaz olyan fiú. Jól esik ez a bolondozás, főleg, hogy ez elmúlt hónapok nem sok okot és alkalmat adtak a jó kedvre. - Opsz, én kérek elnézést. Óhajtja szemrevételezni esetleg? – viccből még körbe is fordulok a tengelyem körül, hogy mindenhol megnézhessen – ne csak a hátsómat –, így remélem már teljes lesz a kép és khm… azt hiszem azt a füttyentést most ki is érdemeltem, utólag. Na, de a viccet félretéve indulhatunk végre le a bár felé. - Nem, nem pók. Csak egy szösz. Vagy csak füllentettem és nincs ott semmi. – egy sármos kacsintást is megeresztek felé, mert feltűnik, hogy a pók gondolata is a frászt hozza rá. Jó, nem nagy mértékben, de kicsiben sem kell, hogy ez történjen. Jól esik, ahogy a tenyere a kézfejemre simul, de mivel mások is csatlakoznak a liftbe, így gyakorlatilag ennyiben is marad a dolog. - Nincs mit. – a bár felé kormányzom magunkat, amikor a kérdése ér. - Erre tényleg felelnem kell? – vonom fel az egyik szemöldökömet játékosan. Világ életemben scotch fogyasztó voltam, a skót whiskynél véleményem szerint se nemesebb, se jobb alkohol nem létezik. - Ismersz... – segítem ki kicsit és bár tudom, hogy a választás lehetőségét akarta felajánlani, nem tágítok a jól megszokottól. - Amúgy meg ismerd el, hogy a terpentinnek is megvolt a maga… varázsa. – rázom meg a fejem az orrom alatt somolyogva. Bűn rossz volt, de abból főzték a szeszt literszámra. Igazság szerint mára annak az emléke is megszépült. - Olykor hiányzik az akkori életünk. Nem volt benne sok kényelem, de boldogok voltunk. – szusszanok egyet, ahogy a bárpulthoz érkezünk. - Na jó, te hívsz meg, de én rendelek. Neked mi lesz? – oké, belementem ebbe a meghívásba, nem táncolok ki belőle, de az italokat én szeretném kikérni. Igen, régimódi vagyok, de azt hiszem ezzel is tökéletesen tisztában van. Ha elárulja mit is inna, akkor kikérem és az egyik bárszékre ülök fel – reményeim szerint ő is –, és ha már a boldogság kérdésénél járunk… - Tényleg, ha már itt tartunk… boldog vagy? – mármint most. Sok mindenen ment keresztül ő is, együtt is, aminek a fele sem volt kellemes, de szeretném azt hinni, hogy megtalálta a boldogságot az ő oldalán. Hogy végre túlszárnyalt és az a hím, akire ennek a nősténynek szüksége van. Lehet, hogy sok szarság írható a számlámra, de az sem sosem volt kérdés számomra, hogy rosszat nem akartam Willownak. Igenis szeretném, ha boldog lenne, hangozzon ez akármennyire is nyálasan.
- Attól, mert ribi volt, még volt jó szeme, kérlek. - vonogatom a vállamat. Így utólag tényleg gyerekes a hiszti, amit akkoriban legbelül produkáltam, dehát istenem, mindenkivel megesik, hogy nem találja a ló ezen oldalát, s csak a túlsót sikerül elcsípnie. Így utólag - most, hogy beszélünk róla - tudok rajta vigyorogni, nem is kicsit. - Neked komolyan nem tűnt fel? - kerekednek el a szemeim azért, mert nem olyan dolog volt szerintem, ami annyira rejtettnek minősült. A csaj konkrétan úgy bámulta, mint akinek menten kiesik a szeme, s ezt minden alkalommal megjátszotta, ahányszor csak találkoztunk vele. - Szerinted nem emlékszem mivel lehet levenni a lábadról? - szalad ki a számon még azelőtt, hogy jobban elgondolkodnék azon mit sikerült mondanom. Persze haladunk is tovább a beszélgetéssel, a feneke jobb témának bizonyul, nem szégyellem, hogy sikerül elég erőteljesen rátapintanom bár úgy lenne a lényegre. - Itt és most azt hiszem nem lenne rá megfelelő a hely és az időpont. Nem szeretnék óvadékot fizetni a fiatalúrért. - fricskázom a közszeméremsértéses történetét is belekeverve ebbe a beszélgetésbe. Hiába, nagyon sok olyan téma van, amit felhozhatunk, elég hosszú a listája az együtt megélt emlékeknek. És jólesik ez a kötetlen közvetlenség vele. Ki tudja milyen rég nem volt már alkalmunk ilyesmire. - Ha füllentettél volna, akkor már rég tudnám. - öltök rá nyelvet. A vörös épp hogy csak felkapja a fejét bennem minderre, de nem acsarog, nem szimatol oda a másik pajzsa felé, csak sandít az irányába és hagyja a dolgokat ennyiben. Ő a füllentésszakértő kettőnk közül, nem én. - Próbáltam udvarias lenni. - öltök rá nyelvet zsigerből ismét, majd engesztelőn, lágyan hozzáteszem: - Igen, ismerlek és örülök, hogy ismerhetlek. Lépdelek vele a pult irányába. A terpentin felmagsztalását hallva nevetnem kell. - Varázsa? Hát így is mondhatjuk. - kacarászok, s itt és most azt megtartom magamnak, hogy a terpentinnek egyetlen varázsa maximum az volt számomra, hogy Billel ihattam azt. - A magunkfajta elvan a kényelmetlen körülmények között is. És volt abban valami buli, ahogy éltünk azon a zsebkendőn. Nekem is hiányzik. - sóhajtok. Nem akarok belegondolni abba, hogy mennyire, a sóhaj se kellett volna, de sikerült megejtsem, hát így maradunk. - Ugyanaz, ami neked. - választok végül. Nélküle sosem iszom skót italt, de vele többször megesett már, van ennek is egyfajta bája - számomra - közöttünk. Nem véletlen az sem, hogy senki más társaságában nem fogyasztok ilyesmi italt. Feltelepszem mellé a bárszékre, megigazítom szoknyámat, egyik lábamat keresztbe teszem a másikon, s oldalvást fordulok kissé, hogy jobban rálássak Horatiora. Nos, a kérdése olyannyira váratlan, hogy jó, hogy nem iszunk még, mert ebben a szent minutumban nyeltem volna félre. - Öhm.. őszintén szólva nem tudom. Nem vagyok boldogtalan, de.. - vállat vonok hanyagul, mintha minden mindegy lenne. Valójában cseppet sem mindegy, de magam sem tudom megfogalmazni, hogy mit is érzek igazán. - Te? Már nem csak azért, amiért itt vagy. Hanem úgy általában..
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Ugyan, rajtad kívül máson nem akadt meg a szemem, és, hogy az övé meg hová nézelődött... – megadóan teszem fel a kezeimet a mellkasom előtt, ahhoz ugyanis nem volt semmi közöm, nekem fel se tűnt. - Komolyan nem. – rázom meg a fejem, de ha feltűnt volna, az se számított volna semmit sem. Akkoriban Willow létezett csak számomra, szóval tényleg nem osztott vagy szorzott volna, ha tudok a dologról. - Hm… nem tudom, még emlékszel? – pimasz vigyor terül a képemen, ahogy kicsit közelebb hajolok és a feje mellett előrenyúlva támaszkodok a falnak. A vigyorból aztán rövid nevetés lesz és vissza is lépek, ne legyen a helyzet kellemetlen vagy fura. - Ó életem, a spontaneitás jó dolog. – fel sem tűnik, hogy miként is neveztem. Ami pedig a pucér hátsó mutogatását illeti… némi őrültség mindenkinek bele kell, hogy férjen, különben megsavanyodik. Abból pedig én a magam részéről egyáltalán nem kérek, szóval… - Pontosan. – bólintok és egy pillanatra ott ragad a tekintetem a nyelvén, amit rám öltött az imént. - Tudom, csak húztalak. De tényleg scotch lesz a választásom. És én is hasonlóan vagyok ezzel. – az egyik legjobb dolog, ami történt velem életemben – a gyerekeimen és a farkasomon túl –, az pontosan Ő. Nem tagadtam sosem és nem áll szándékomban eztán sem. - Most miért, ne mondd, hogy nem szépültek meg az emlékeid ezzel kapcsolatban?! – vigyorgok én is. A terpentin valljuk meg; borzalmas volt, de ettől függetlenül az akkori életünk része, pont úgy, mint a sár is. Szükséges velejárója a korszaknak, a helynek, az életnek és mindennek, amit csak ide lehet sorolni. - Életem egyik legjobb otthona volt az a kalyiba. Nem volt se nagy, se kényelmes, se meleg, de nem is ezért szerettem annyira. Hanem, mert ott voltál te is. – jól eső érzéssel jutnak eszembe a falak, aminek átfújt a szél, a kandalló, a nyikorgó padlódeszkák… Tényleg az volt a legjobb bennük, hogy ott volt a velem szemben lévő nőstény is és egyáltalán nem az számított, hogy mennyire nem volt igazi otthon. Nekünk akkor az volt. - Két scotch lesz, jég nélkül. – fordulok az italrendeléssel a pultos fickó felé, miután megtudom, hogy Willow mit inna. Kérdezek és közben figyelem, ahogy feltelepszik a bárszékre és keresztbe teszi a lábait. - De nem az igazi? – vonom fel az egyik szemöldököm, visszakérdezve a be nem fejezett mondatára és közben az italomért nyúlok, amikor leteszik azokat elénk. Még nem iszom bele, csak a kezemben tartom a poharat. - Voltam már boldogabb is, de alapvetően nincs okom a panaszra. – ingatom meg a fejem oldalirányban kicsit, ahogy átgondolom a dolgokat. Megemelem a poharam, hogy összekoccinthassam az övével. - Oké, mire iszunk?
//Tök nem lényeges, de szerintem életemben először láttam leírva -úgy hogy meg is maradt, hogy láttam- azt a szót, hogy kalyiba Pedig használom. *indokolatlanul megörült neki* :DDDD//
- Azért ezt jó hallani. Legalább nem csak az alkoholtól fog ma este hízni a májam. - nevetem el magam. Vegasban vagyunk, ugyan miért ne innánk? Nincs ebben semmi tervszerű, inkább azt mondanám, hogy alap dolog. - Szerinted? - vonom fel kacéran szemöldökömet, s kacsintok rá finoman. Egyértelmű a válaszom, én úgy gondolom. Semmit sem felejtettem el abból, hogy mit szeret, hogy mivel lehet elkápráztatni. Mondjuk azt sose tudtam megjegyezni - nem az én hibám, ő nem kiszámítható! - hogy mivel bosszantom fel, így azt nem mondhatnám, hogy arra is emlékszem, mivel nem húzom ki a gyufát. Ez volt az, amit sose tudtam, ennyi az egész. Annyira közel van. Annyira egyszerű lenne csak odahajolni és.. nem, nincs és. Éppen csak finoman dörgölöm orromat az övének, de ennél messzebbre nem megyek. Nem akarok jelenetet indukálni éppen itt, ilyen messzire otthonról. Bár talán inkább it kellene. Azon legalább nem csámcsogna a Falka hetekig. - És a dutyi? Nincs itt Darren, hogy kimenekítsen onnan. Vagy Jo. - és utána lecsesszen engem - teszem hozzá magamban, de ezt nem fogalmazom meg úgy, hogy Horatio is hallja. Jobb, ha megtartom magamnak Darren régi reakcióját az aggódásomra. - A terpentin nem tud megszépülni. Egyébként csodálom, hogy Peter nem halt bele. Ő még többet ivott belőle, mint mi. - emlékszem egy emberre, aki a mellettünk levő parcellában ásott. Az egy dolog, hogy mi regenerálódunk, de ő? Mondjuk tény, akkoriban nem a terpentin volt a legveszélyesebb ellensége az ottaniaknak. Ne csináld! - szűkölném, de olyan jólesnek szavai, hogy nem teszem. Egyszerűen csak elmosolyodom és lenyelem a késztetést, hogy megöleljem őt. - Én is így vagyok ezzel. - kicsit dorombolásszerűre sikerül a sóhajtva kiejtett mondat, de annyi baj legyen. Kérdez, én pedig válaszolok. Fél karommal a pultra támaszkodva fordulok kissé oldalvást Horatio felé. - Egyáltalán nem az igazi. Azt hittem, hogyha nem lesz közöttünk örök ellentét a vörössel, minden kisimul. Rá kellett jöjjek, hogy nem ezen múlik. Valahogy a mi létünkhöz a konfliktusaink is hozzátartoztak. Másról nem is szólva. Nem akarom Darimot idekeverni, inkább visszakérdezek és figyelem, amit a hím válaszol. A pohárcsendülés közepette gondolkodom el a kérdésére adandó válaszon. - Az igazi boldogságra. - hangsúlyozom ki az igazi szót. Hiszen ő is mondta, volt már boldogabb is. Én is voltam. Járna mindkettőnknek az ismétlés, azt hiszem. - Nos.. - kortyolok bele az italba - merre tovább?
A hozzászólást Willow Nyxon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 17, 2016 11:35 am-kor.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Olyan könnyű lenne szemtelen és csibészes vigyorral azt mondani, hogy fel kell frissítse az emlékeimet vagy a sajátjait, hogy elhiggyem, tényleg tudja még, mivel vehet le a lábamról, de visszafogom magam. Nem volna tisztességes a részemről, akármennyire is akarom őt. Nekem ezt nem lehet. Nem igaz?! Egy pillanatra lehunyom a szemeimet és csak beszívom az illatát, amikor az orrát az enyémnek piszézi. Szeretném ajkait a sajátjaimon érezni, de mielőtt még bármi történhetne, elhajol és vége lesz a pillanatnak. Kell egy pillanat, amíg fellélegzek és megköszörülve a torkom, válaszolni tudok neki. - Sosem vártam senkitől sem, hogy megmentsen. Elég ügyesen boldogulok a saját lábaimon is. – nemcsak a saját férfiúi hiúság és büszkeség szól belőlem, hanem a farkas sértettsége is, amiért egyáltalán felmerült a gondolata annak, hogy akár Darren, akár Jo kimenekítésére szorulnék. - Néhány embernek egyszerűen vasból van a mája, állítom. – horkanok fel nevetve, amikor szóba kerül az említett pasas. Ki tudja, lehet, hogy néhány év múlva elvitte valami kórság, nem tudom, addigra már nem ismertem. De tény, ami tény, masszívan tudott inni. Vigyorom mosolygássá szelídül a dorombolását kihallva és csak bólogatok párat röviden, ezúttal nem fűzve hozzá semmit az előzőekhez. Van, ami nem igényel több szót. - Sajnálom. – nem azt, hogy behódoltattam a bestiáját, hanem azt, hogy most sem érzi jól magát igazán, hogy nincs ínyére az ellentét lecsillapodása, hogy nincs meg az a harmónia közte és a farkasa között, ami ideális volna. - Oké, akkor igyunk az igazi boldogságra. – bólintok és a poharaink összekoccanása után belekortyolok az aranyló italba. - Ígértem egy vacsorát, szóval gondolom az lesz a következő állomás. – de még korán volna oda átvándorolnunk, szóval, ha nem nem sürgős, akkor részemről én még maradnék. - És mi újság Ryllis-el? Mármint azon túl, hogy a kedvéért eljöttél erre a konferenciára. Hogy haladtok? – semleges téma, azt hiszem ez kell most nekünk a múlt idézés után.
[néhány órával később]
A vacsora és a mellé elfogyasztott tetemes alkoholmennyiség remekül megtette a hatását, és megígértem a nősténynek, hogy márpedig megmutatom neki a várost, ha már eljött egészen idáig. Erre pedig nem is lehetne jobb alkalmat találni, mint a csillagfényes éjszakát, amikor a csillagok ugyan nem látszanak a város neonfényeinek köszönhetően, de ez most mindegy is. Átkarolom a derekát és szorosabban húzom magamhoz, miközben szívből jövően nevetek fel. - Neeem! Igenis volt értelme annak a… annak a valaminek… miről is beszéltünk egyáltalán? – nem állítom, hogy nem vagyok részeg, mert az nem volna igaz. Az vagyok és nem is kicsit. - Nem tudom megmondani, mikor éreztem utoljára ennyire jól magam... – megállok, szemben vele és mindkét mancsomat a derekára illesztem és közelebb húzom magamhoz. - Sosem kellett volna elengedjelek. – suttogom, mielőtt lehajolnék és megcsókolnám. Tudom, hogy nem szabad, hogy nem kellene, mégis olyan közel van és annyira szeretném, hogy megteszem.
- Ez nem elvárás kérdése. Erre valók a barátok. Erre is valók. Bármit megtennének érted és ez jó dolog. - válaszolok neki. Nincs feddés a hangomban, inkább csak valami nevetős legyintés íze. Mert hát na, az ego megint befigyelt nála, de nincs is ezzel semmi baj, hadd legyen így. A lényeg, hogy sokakra számíthatna, ha szüksége úgy kívánná, s ezt továbbra is tartom, hogy jó dolog. Ő is megtenné másokért. - Ryllis bizonyára örömmel vizsgálgatná. Imád mindent, ami tudományosan fejtegethető. - emlékszem vissza örömmel arra, amikor legutóbb az alkoholt emlegettem neki. Egész kiselőadást tartott róla. Imádom a lelkesedését és sajnálom, hogy nem engedhetem műtő közelébe egyelőre. De a szabály, az szabály, még akkor is, ha a legtöbbre magasról teszek orvosilag. - Ne sajnáld, nem a te hibád. - szalad ki a számon, de még mielőtt ideje lenne esetleg megsértődni rajta, sietve hozzáteszem a tószt előtt: - Egyébként kedves tőled, köszönöm. Egyáltalán nem sürgős sehová se menni, úgyse vagyok még éhes. A Ryllist illető kérdésére talán nem az általa várt irányból válaszolok, de nem barom kihagyni, hogy meg ne említsem neki azt, amit április óta nyomok el magamban. - Azt hiszem hiányzol neki. Már úgy értem, hogy emberileg. Említette, hogy helyretetted a kölyköt és érti is, hogy erre miért volt szükség, épp csak.. úgy érzem, hogy hiányolja azt, amit az ismeretségetek alatt megszokott tőled. - nem kért engem senki arra, hogy legyek a kapcsolatuk rendezője, de a nyelvemre tolult, hát nem fogtam vissza magam. - Egyébként jól halad, az új farkasa egészen kedves, jól kijönnek egymással. Javasoltam neki, hogy keresse fel Balthazart, egész egymásra zsongtak kutatóilag. Jó látni, hogy leköti magát, s kezdi elfogadni azt, ami adatott neki. És Bash? Hogy halad a fejlődéssel? Nem keresem őt tudatosan, ha pedig összetalálkozunk, nem feltétlen a kölyökségéről társalgok vele. ezért is kérdezem arról Horatiot.
[Nyuszi hopp]
Tudtam én - dehogy tudtam! - hogy megnézzük a várost. Egész szép ebben a homályos, alkoholelnyomott fényében. Tompa, nem olyan szemkinyomós. Ha nem ittam volna ennyit, esélyesen nem is tetszene. - A laparoszkópiáról, aminek a létjogosultságát sok orvos vitatta már a kezdetektől. De azt meg ne kérdezd, hogy miképp került sóba.. khm.. szóba. - vállat vonok, ami így Horatiohoz simulva elég vicces mutatvány. Meg a nyelvem forgása is az. De hát istenem, a mi regenerációnk se mindenható. - Én meg azt se tudom, mikor ittunk ennyit utoljára. - kuncogok fel, s ahogy maga felé fordít, egy kicsit nekidöntöm állának a homlokom pihenésképp. Csak akkor kapom fel a fejem, amikor megszólal megint. - Nem mentem sehová. - suttogom bele a csókba, mely ellen eszemben sincs tiltakozni. Túlságosan jólesik hozzábújnom közben, belevinni a régi, eltemetett szenvedélyt az egészbe. És mentségünk is van, igaz? Az szerelem alkohol mindenre gyógyít és alibi. Pláne itt Vegasban. Éppen ezért csókolom ajkaira a múltunkat és az egykor hitt jövőt.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Lapaszkópi, értem én. Hát sós vagy sem, de végleg elvesztett a fonalat. – nem is kicsit, ami azt illeti, és ennek ékes bizonyítéka, hogy már a szót sem sikerül kiejteni. Túl hosszú és túl bonyolult, alkoholtól eltompult elmémnek igazság szerint. - Nem mostanában az is biztos. Többet kellene megtegyük, kifejezetten jó móka. – vigyorgok még mindig rendkívül elégedetten, amikor a homlokát borostától szúrós államnak illeszti. Beszívom az illatát, olyan jól esik, arról nem is beszélve, hogy a karomban tarthatom. Kicsit meglegyint a rég eltűnt évtizedek édes emléke és belém hasít milyen nagyon hiányzik. Mindig is pokolian hiányzott, akkor is, amikor úgy hittem, megbékéltem azzal, hogy szétmentünk. Tenyereim közé fogom az arcát, ahogy csókban forrnak össze ajkaink, amitől jó ideig nem is akarok elszakadni. Egyszerűen túl finom, túl tökéletes és túlságosan is élvezem, így tényleg csak akkor húzódom el, feladva a csókba fojtott birtokháborút a másik ajkai felett, amikor levegőért szűköl a tüdőm. - Évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna kérdeznem… meg kellett volna tennünk, de nem lehetett és most… – kisimítok egy talán nem is létező hajszálat az arcából, ahogy magamba iszom a látványát, íriszeinek kékjét, pisze orrának lágy vonalát, ajkainak telt és duzzadt ívét. - Legyen most. Itt és most, rögtön! – a keze után nyúlok mielőtt még bármit válaszolhatna és futni kezdek, magammal húzva, keresztül az úton a túloldalra, majdnem sikeresen elüttetve magamat, de a farkas reflexeinek hála még időben sikerül visszaugranom és jót nevetni is a dolgon. Józanon nyilván nem volna olyan mulatságos, de nem vagyok józan. A másik oldalon Elvis és Marilyn Monroe várnak minket – vagy legalábbis a hasonmásaik - és tessékelnek befelé a fehérre meszelt és rekord mennyiségű neonfénnyel megvilágított épületbe. - Ugye igen? – állok meg vele szemben, mielőtt a füléhez hajolnék és feltenném a kérdést annak rendje és módja szerint elsuttogva, mert tartok attól, ha hangosan ejtem ki, akkor elszáll a pillanat és rájönnék, hogy mekkora őrültség is ez. Vagy éppen, hogy életünk legjobb és egyetlen logikus döntése, aminek a kezdetektől fogva így kellett volna lennie. - Én hiszek benne, ha te is. És benne vagyok, teljesen. – és ezt nagyon is komolyan gondolom, amit a félig leengedett pajzsomnak köszönhetően érezhet is, hogy mennyire is érzem sziklaszilárdnak az elhatározásomat. Távol mindentől és mindenkitől, ahol csak magunk vagyunk és csak ketten, mint annak idején, mikor úgy döntött eljön velem aranyat ásni, mikor úgy döntöttem, hogy elhívom magammal. Itt és most ugyanezt érzem. Őrültséget, de azt a fajtát, ami ott tombol a vénáimban, végig azt dübörögve; ezt kell tennünk. Már, ha ő is benne van. Elég csak bólintania, vagy bárhogyan jelét adnia annak, hogy benne van és nem kell több, hogy valóra váljon a dolog. Hogy bemenjünk és elkezdjük azt, amit már egy évszázaddal ezelőtt kellett volna, de nem lehetett...
-Azt latom. Vagyis hallom. Vigyorodom el kisse osszeakado nyelvu megjegyzesem utan. Mondjuk nem, mintha egyebkent nem lenne teljesen mindegy nekem, hogy iszom-e vagy sem, amikor ossze-vissza beszelek. Szokasom. Az elet sava borsa ez. -Semmi akadalya. Ryllis a kora miatt majd vigyaz Bashrr, Bash meg a kolyokkora okan Ryllisre, mi meg mulatunk. Ahogy ezt kimondom mar szinte latom magam elott a szabadsagot elvezo kolykoket. Nevetnem kell. Bar lehet, hogy nem kellett volna ezt szoba keverjem. A kolyokneveles mindig sikamlos talaj. De mev jo, hogy ittunk. Talan most meg se kottyan, hiszen vegulis viccelek. Elvezem a kozelseget, a csokjaban elveszni egyszerre nagyon fajdalmas es nagyon kellemes is. Egy ideje nem gondoltam mar arra, hoy ebben ujra reszem lehet. Tavaly ott a kavezo elott se gondoltam, hogy megcsokol, de igaz, arra se vettem volna merget, hogy bevallom neki nemes egyszeruseggel, keretlenul, hogy szeretem. Sok minden tortent, de egyreszt az alkohol nyomja el bennem a gobdolkodast masreszt az, hogy a csok kozben a felhok koze repulten gondolkodni is keptelen volnek. -Hogy mit? Kerdezem kifulladva, de eszemben sincs tiltakozni, hagyom, hadd vezessen amerre akar. Viccesen nezhet ki, ahogy a kremstinu ruhamban, o meg oltonyben becsattog az oldalamon a helyre. Mintha tenyleg ezt terveztuk volna. Es valojaban tenyleg. Igaza van. Mar reg meg kellett volna lepjunk valami hasonlo kaliberu orultseget dolgot. -Nana, hogy igen! Kuncogom a maradek jozan eszemet az estebe, s akarmit hajlando vagyok elmondani, megfogadni, alairni, annyira felfuggesztettem az agyalast. -Mindig hittem benne. Benned. Nem hazudok. Csepp valotlansag sincs abban, amit mondok, tenyleg mindig hitte egy reszem, hogy ennek igy kellene lennie. Abban mondjuk kevesbe hittem, hogy igy is lesz. Es talan vegas nelkul sose lett volna igy. -Es most? Hova tovabb? Ebben neked van gyakorlatod. Kacsintok ra. Hiaba, reg volt mar, amikor Audrey meg en... Lenyeg a lenyeg, hacsak nem muszaj, el nem eresztem a kotelezonel hosszabb idore Horatio kezet.
Megtaláltam és ennek annyira örültem, amennyire nem. Eldöntöttem, hogy vele kezdem, mert talán egyszerűbb, könnyebb lesz, mint Ash-sel. Vele nem köt össze a farkas - s ez se sokon múlt, mert egyszer már tervezgettem, hogy átharapom. Hogy ízig-vérig az apja lehessek. Rossz belegondolni, hogy a sors talán azért temette el ezt az eshetőséget, hogy most egy hangyaszarnyival könnyebb legyen. Fizikálisan összeszedettebb voltam, nem szorultam kapaszkodókra és kényszerpihenőkre. Üdítő érzés volt újból erősnek éreznem magam, miközben vártam, hogy becsekkolhassak majd. Volt még időm, jóval előbb kijöttem, mert tartottam tőle, hogy máskülönben Yetta nyomába erednék, vagy valakinek többet mondanék a megengedettnél. Megengedett... gyűlöltem. Más irányba viszont moccanhattam és barátom, ezt ki is használtam. Dac volt, ami arra sarkallt, hogy véletlenül se engedjek Alignaknak. Valami elvesz tőlem, valamitől megfoszt, de kutya legyek, ha nem szerzek kétszer annyit. Egyébként is így terveztem, most még nagyobb motiváltság él bennem. Ezzel küldtem kedélyes hangvételű üzenetet Sarah-nak, meginvitálva a várakozók közé. Tök jó hely amúgy, illik is szerintem hozzánk: elindultunk valahova, mégis egy köztesben leledzünk. Sem itt, sem ott nem vagyunk igazán, mert még csak most kóstolgatjuk az újabb szerepünket. Nem rejtem energiáimat - bolond vagyok, tudom, de ezen a vidéken továbbra sem érzem ennek szükségét -, így probléma nélkül megtalálhat a nőstény. Szeretek a dolgok és a tömeg sűrűjében lenni, most viszont némileg félrehúzódtam. Túl nagy zsivajban nem olyan beszélgetni. Aztán ki tudja,lehet rövid randi lesz, aminek a végén elküld a picsába. - Helló ~ néném! ~ Igen. Rosszat tett volna az egészségemnek, ha ezt kihagyom. Ez a minimális szórakozás járt most nekem. Egy ideig úgyse fogok viccelődni. - Jobb színben vagy, mint legutóbb - húztam széles mosolyra a számat. Nyilvános helyen voltunk, nem fogok se gyászhuszárkodni, se komorkodni.
Nem mondanám, hogy már dobozban áll az összes holmim odahaza, de nem egyszer merült már fel bennem a gondolat, hogy tökéletesen megérett az idő a tovább állásra. Amúgy is jóval többet tengődtem errefelé, mint azt eredetileg terveztem volna, ez az egész utód dolog pedig tökéletesen kapóra jött, hogy megszülessen bennem az elhatározás. Vagy legalábbis annak a csírája, merthogy először szeretnék Yvonne-al is beszélni, hiába tudom, hogy minden kérdés nélkül jönne utánam, ha azt mondanám, holnap indulunk. Ennek a tudatában jönni a reptér felé már-már ironikus volt, de semmiképpen sem hagytam volna ki egy találkozót Darrennel, főleg, hogy a reptérre invitált. Mit keres ott? Kétlem, hogy csak éppen repülőket nézegetni támadt kedve, úgyhogy az üzenetét megkapva egyből kocsiba vágódtam és indultam a reptér felé. Nem volt nehéz kiszúrni az energiáit, lévén egy cseppet sem rejtette, ám vele ellentétben én éppen csak annyit mutattam, amennyit feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy másokat is kiszúrjak. - Terasz? - még meg sem álltam mellette, máris feltettem a kérdésem. Egyrészről ott talán nincs ekkora zsivaj, másrészről ott rá lehet gyújtani és a grátisz, hogy a röpködő repcsiket is láthatjuk, juhé. Mintha ne szarnám telibe a gépeket. Ha rábólintott, akkor meg sem állva vittek tovább lépteim, ha azonban maradt volna idebent, akkor egye penész, most az egyszer. - Látom még mindig ugyanolyan béna a humorérzéked, mint eddig volt - szúrtam oda pimasz ívű mosoly kíséretében, értve ezt a nénémre és a jelenlegi színemre egyaránt, egyiknek sem kerítve túl nagy feneket. Tegye csak szépen túl magát mind a kettőn. - Kérsz? - nyújtottam felé a cigis dobozt - már amennyiben rábólintott a teraszra, ha nem, akkor csak ácsorogtam mellette -, hogy aztán rá is gyújtsak. - Merre? - kérdezek rá egyből, legfeljebb mellé lövök és tényleg azért jött, hogy az óriás madarakban gyönyörködjön.
Biccentettem a teraszra és mentem is vele, tényleg kellemesebb lesz odakint. - A humorommal semmi gond, csak te lövöd le vasvilla tekintettel a feléd szálló labdáimat - ingattam a fejem mélységes megrendültséggel. Biztos elhitte... A felém nyújtott cigit elfogadtam. Jól esett a sima, főleg azok után, hogy... nos, a történtek tükrében újfent előszeretettel gyújtottam spanglira, de ami ennél is "jobb", elkezdtem ütősebb cuccokon is gondolkodni. Nem örültem neki, mert akar a halál függő lenni. Az olyasféle megkötöttség, amit a hátam közepére se kívánok, szóval csak csínján. - Vancouver, majd Washington - mondtam fogaim közt a bagóval, amit már a saját gyújtómmal lobbantottam lángra. Ha egyszerűbb volt úgy neki is, az övét is meggyújtottam. A korlátra támaszkodva nézegettem a fel- és leszálló gépeket, miközben pár másodpercre elfilóztam azon, akadt-e olyan valaha, hogy ilyen nyugisan elvoltunk. Legalább látszólag. Legalább röpke időre. Gyanítom, hogy nem. - Van egy kis dolgom arrafelé, aztán visszajövök. - Nagy slukk, lassan kifújt, kígyózó füst. - És itt is maradok. - Teljesen magától értetődőnek tűnt ez, ahogy kimondtam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Számomra mostanra az is volt. - És te? Merre tovább? Ismerem, nem úgy, mint a rossz pénzt, de sokaknál azért némileg jobban. Pontosan tudom, hogy domináns mivolta és karakánsága ellenére miért nem kacérkodott soha a falkatagságnál magasabb pozícióval. Pedig próbáltam csábítani és megfűzni. Mindenesetre ahogy nálam eljött egy pont a távozásra, vagy legalábbis a kilépésre, úgy neki talán ez nyitja meg a távlatokat.
- Bocs, sajnos túl magasan van nálam ezen a téren is a léc - lefelé biggyedő szájszélekkel pillantottam rá. Nem arról volt szó, hogy szarok lennének a poénjai, csak szimplán nem érdekeltek jelen pillanatban. Minden bizonnyal ez a nénézést úgyis el fogja még sütni, majd egyszer kap rá normális reakciót is. Kabátom zsebében végezte a cigisdoboz és a saját gyújtómat kaptam elő, egyszerűbb volt így, míg megvárni az övét. - Szép kis úticélok - bólintottam az első slukk után. Fogalmam sincsen, miért megy oda, de ha akarja, majd elmondja. Vele együtt fordultam a korlát felé és támaszkodtam rá mellette a fémre. Egész kellemes volt ez a kis nyugi, szokatlan, de határozottan kellemes. - Nocsak, mi történt? Eleget láttál a világból? - pillantottam rá, mert igazság szerint sokkal inkább felkeltette az érdeklődésemet az, hogy itt tervez maradni, minthogy valami feladat miatt utazik az említett helyekre. - Még magam sem tudom biztosan, de eléggé megérett bennem a gondolat a távozásra - emeltem újra ajkaimhoz a cigit. - Egyelőre talán csak Anchorage, aztán meglátom, mennyire fog hiányozni csoffadt szívemnek ez a csodálatos kis városka - hiába görbült mosolyra a szám széle, tényleg komolyan gondoltam. Nem láttam rá egyébként sok esélyt, hogy annyira vissza akarnék majd térni, de ki tudja, mit hoz a jövő. - Miféle dolgod akadt egyébként? Máris szólít a vérvonalfői kötelezettséged? - ki tudja, csak vaktában lövöldözök, legfeljebb nem találok bele, akkor majd kijavít, vagy azt mondja, ne üssem bele az orrom a dolgaiba. Nekem aztán olyan mindegy, de ha nem érdekelne, nem is kérdeznék.
Biztosra veheti, hogy lesz még nénézés. Az a baj, hogy túlságosan is tetszik...A cigi úgyszintén, a fel- leszálló gépek dettó, ez a nyugalom pedig pazar, bár tekintve, hogy mi vár rám, kissé vihar előtti csend szaga van. Kurtán válaszoltam a hova menetelemmel kapcsolatban, mert valójában hosszabb távon az az érdekesebb, hogy visszajövök, nem pedig, hogy elmegyek. És úgy tűnt, ezzel Sarah is egyetértett, ami megmosolyogtatott. - Azt nem mondtam, hogy nem lesznek kiruccanásaim, de nagy többségben itt fog enni a fene. - Aminek egyesek örülni fognak, mások nem, megint másokat lehet kifejezetten zavarni fog, de kezdek beletörődni abba, hogy nem felelhetek meg mindenkinek. - Meg egyébként is: egy rakás időt kaptam ajándékba a világ hathatósabb megismerésére. Ha eddig nem rohantam, eztán minek tegyem? - pillantottam rá, majd nagyot szívtam a cigiből és az ő terveire tereltem a szót egyelőre. - Ezek szerint a falkát mindenképp otthagyod - vonta le a magam kis tényszerű következtetését. Oké, nem kell hozzá zseninek lenni, de más is lépett már úgy le, hogy közben a falka tagja maradt. - Ha arra kérnélek, maradj, akkor maradnál? Nem feltétlen Fairbanksben, de a környéken. Nem Anchorage-ben. Kérdésére megállt a mozdulat, amivel a bagót újabb slukkra emeltem volna a számhoz. Szeretném neki elmondani. Az egész szarságot, mert bár - tudtommal - vér szerinti gyereke nincs és nem volt, de kölyke van. Utód ő is, ahogy én. Annyival könnyebb lenne úgy szembenézni ezzel, ha valaki, bárki tudhatná, aki hasonló cipőben jár, mint én. És esetleg még valami okosat is tud mondani, vagy adná ég, visszacsinálni az egészet. De a számon lakat, a feladat az enyém. - Olyasmi - feleltem kitérően. - Majd ha hazajöttem részletes beszámolót kapsz, meg asszem a többiek is. - Mert most zuhant le, hogy erről tudniuk kell. Egy óriási, a világ legnagyobb falkájának a vezetői lettünk és hogyne, megtehetném, hogy kussolok az egészről, a lelkem mélyén dédelgetve a mérgező titkot, de... Ha csak az önző részét veszem: más vérvonalakban is vannak, akiket kedvelek, akik fontosak lettek, akiket meg akarok védeni. Mindnyájunknak megvan a maga kis sztorija Alignakkal, annyira pedig sose tartanám nagyra magam, hogy azt higgyem, majd egyedül elpicsázom. És annyi önhittség sincs bennem, hogy úgy gondoljam, csakis és kizárólag a Fakírokat fogja baszogatni a továbbiakban is. Hiszen ő maga mondta, hogy végigmegy az áldozatokon, ha kell. - Falkát fogok alapítani.
Kezdőlap
Pedig használom. *indokolatlanul megörült neki* :DDDD//
