- Rajtad igazodjon ki az ember… - jegyeztem meg fejem csóválva, ám semmi rosszallás nem volt a hangomban. Én kifejezetten csíptem, hogy ilyen merész, az már más kérdés, hogy például Nessa mit fog szólni ehhez az egészhez. - Attól, mert főmufti lettél, még ugyanúgy lezuhanhat a géped - jegyeztem meg mintegy mellékesen. Éljen a pozitivizmus! Oké, hogy másfél évszázad múlva visszatérhetünk, de addigra már ki tudja, hol lesz ez a veszettül előrerohanó világ. - Ez a terv, igen. Bőven elég volt - ez nem volt titok, ha annak idején nem hódoltat be, valószínűleg már árkon bokron túl járnék, így is többet maradtam, mint terveztem. Eljött az idő a változásra, azt azonban még nem tudom, hogy egyből fejest akarok-e ugrani az előttem állókba, vagy megelégszem egy pompás kis seggessel is. - Az attól függ - szívtam egyet a cigimből -, hogy nekem miben érné meg a dolog -nem titok, hogy egy számító szuka vagyok, így minden bizonnyal nem fogják meglepni a szavaim. - Miért, mire készülsz? - kétlem, hogy azért szeretne maradásra bírni, hogy tudjon kivel grillpartizni hétvégente. Láttam, hogy megakadt a mozdulatban a kérdésemet követően, így valami nagy válaszra vártam, ám az elmaradt. Legalábbis olyan értelemben, amire elsőre számítottam, merthogy ezek a szavai sem olyanok, amiket egy legyintéssel el lehetne intézni. - Ühüm, szóval elég nagy kaliberű dologról van szó, ha a többieknek is jár a beszámoló - vontam le a magam kis következtetéseit két slukk között. - Van valami köze ennek ahhoz, hogy az áldozás ellenére is vörösbe fordult a Hold azon az éjszakán? - ha beszélhetne róla, valószínűleg elmondta volna, így mindössze próbálom körüljárni a dolgot, hátha sikerül anélkül is megtudnom valamit, hogy konkrétan kimondaná, mi is a feladat, vagy mi történt. A hirtelen kibukó megjegyzésére kitör belőlem a nevetés. Nem hosszú, ám annál hangosabb és tényleg szívből jön. Nem rajta nevetek, szimplán a.. de, rajta nevetek, viszont nem a negatív értelemben véve. - Beszarok rajtad, komolyan mondom - dobom el a leégett cigit, hogy újabbra gyújtsak és ha ő is kivégezte a sajátját, felé is nyújtom a dobozt. - Túl nyugisnak ítéled az életet errefelé? - én elvoltam, mint a befőtt és most, hogy már letudtuk az Alapítókat, tényleg kell valami, ami felveri a vizet errefelé. Nem meglepő egyébként, nem éppen úgy ismertem meg, aki képes huzamosabb ideig nyugton ülni a fenekén. Kérdésemnek azonban nincs pimasz éle, mert hiába ilyen a megfogalmazás, rendkívül érdekelnek a miértek, de ahelyett, hogy a képébe vágnám az egyértelmű kérdést, a magam módján próbálom megtudni a válaszokat.
- Annyira nem nehéz - vontam vállat. - Csak kicsit körülmények - somolyogtam halványan. Tény, hogy elég hullámzó voltam az utóbbi időben, azt viszont már hónapok óta tudtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, ha megmarad. Megmaradt, szóval utánam a vízözön. Nem hittem, hogy megtörténhet, mégis így lett: elnevettem magam. A főmuftis megjegyzése annyira nyers volt, racionális, kiábrándító és Sarah-s, amit szinte már elfelejtettem. Ez a kéretlen őszinteség az arcomba laffantva szórakoztatott. - Attól, hogy főmufti lettem, a legkisebb mértékben sem változtam meg - nyugtattam meg. Már ha ezt megnyugtatónak lehet nevezni... - Sőt! Én hajnalig nem tudtam, melyik végén állok a dolgoknak, Sarah. És soha nem jártam "előkészítőre" - pillantottam rá, ám hangomban se sajnálkozás, se restellés, se Annakpok "hanyagsága" felett érzett bosszankodás sem lakott. Ők mind így vagy úgy, de kinevelt Utódok voltak. Én meg csak én. És amilyen tanácstalannak éreztem magam emiatt a holttestért ölelve, elárvulva a sziklán, annyira egyértelműnek és letisztultnak tűnt a szarkupacon túl minden. Ezért voltak a kérdések, ezért voltak a változatlan álmok, vágyak, célok. Földhözragadtak és bármely korombeli elmondhatja őket magáról. Az egyetlen különbség, hogy akár így, akár úgy, nekem, nekünk mindig több felelősség lesz a vállunkon. - Azt még nem tudom - feleltem arra, hogy neki mennyiben érné meg, tovább egyelőre nem fűztem, másfelé terelődött kissé a téma, én pedig nem ellenkeztem. - Elég szövevényes és azt hiszem még én sem tudok mindent, spekulációkkal pedig nem akarlak traktálni. Meg magamat fárasztani. - Nem erénye a türelem, meg tudtam érteni, de kénytelen volt várni még. Én is arra, hogy visszakaphassam a páromat. Tényleg jót tett nekünk, hogy ad hoc "randiztunk", most meg ő nevette el magát. Mintha a világon semmiféle probléma sem lenne és a következő bulis estét tervezgetnénk Szám mosolyra húzódott, miközben újabb szálra gyújtottam. - Kísért az Atanerkségem - vallottam be némileg halkabban, mint ahogy eddig beszéltem, tekintetem a távolba révedt. - Nincs kifejezetten hatalomvágyam, ez más. Én csak... a magaménak akarom tudni az enyéimet. Azokat, akik nekem hódoltak be, akik bennem bíznak, hozzám hűek. Nem azért mert ez vagy az vagyok, hanem magamért. - Eltűnődve tartottam ujjaim közt a cigit. - Ráadásul: nem vegytiszta falkában gondolkodok. Inkább közösségben, olyanban, aminek őrzők is a tagjai. A nőstény szemébe néztem és azt olvashatott ki a szememből, amit csak akart: eltökéltséget, őrültséget, távlatokat. Elképzelésem van csak, ötletem, fix terv híján, de tudom, hogy ebbe másutt nem vágnék bele - tudom, hogy idővel bánnám, ha nem vágnék bele. - Tudom, milyen falkában élni - most már kevés lenne, többre vágyok. Ha kíváncsi vagy erre, maradj még egy kicsit. - Nincs több, jobb ajánlatom, nincs más, amiért neki megérné. - Senkit se fogok behódoltatni - tettem hozzá, mert ha ő nyíltan érdek ribanc, akkor én is lehet nyíltan számító dög. Érezheti, hogy nem hazudok, nem üres ígérgetés, kecsegtetés ez. Miért is lenne? Farkaskörökben akikre "pályázok", már mind behódoltak nekem legalább egyszer. Nekem nem a torkuk kell - ha az kéne, másoktól is követlenem kellene, az meg hülyén jönne ki. Nem. Én nem láncokat hozok.
- Senki nem is kért ilyesmire - fűztem hozzá feljebb szaladó szemöldökkel. Én legalábbis biztos nem szeretném, hogy megváltozzon, pont az egyedi világszemléletünk és stílusunk az, ami ennyire közel hozott minket egymáshoz. Bolond lennék azt mondani, hogy dugjon fel egy karót a seggébe. - Mégis itt vagy - jegyeztem meg mintegy mellékesen, hogy előkészítő nélkül is valószínűleg éppen olyan jól fog boldogulni, mint a többiek. Ráadásul Annakpok minden bizonnyal megbízott benne, ha így is rá merte bízni az örökségét. - Szerintem nagyon jól választott - nem csak azért, mert nem nagyon tudtam volna olyan Fakírt mondani a környékről, aki szóba jöhetett volna Utódnak, hanem mert ismertem Darrent és szerintem piszok jó választás volt. Nem tudja, én sem tudom, úgyhogy nem is kérdezősködöm tovább, majd kiderül, ha úgy van és még itt leszek. - Érthető - hagytam ennyiben ezt a témát is, tényleg nem kellenek a spekulációk, sem nekem, sem neki. Majd ha többet fog tudni, akkor ebbe is beavat, az előbb mondta és úgy tűnik, kénytelen leszek kivárni. - Őrült vagy - fordítottam el róla a tekintetemet, egyik lábam emelve fel és azzal támaszkodva rá a korlát legalsó fokára. Nem volt megvetés a hangomban, sokkal inkább a pozitív őrültségre céloztam ezzel. - Még mindig tartogatsz meglepetéseket. De még milyet, te jó ég! - csóváltam meg a fejemet mosolyogva, mielőtt újra a számhoz emeltem volna a cigimet. - Tudattad már a terveidet a hegylakó nénivel? - célzok ezzel Nessára, mert ha valaki, hát ő tuti nem fogja ekkora lelkesedéssel fogadni az ötletet. Mondjuk kétlem, hogy Nessa tudna róla, mert ha így lenne, valószínűleg nem ácsorognánk ilyen nyugisan egymás mellett. - Kikre fáj a fogad? - jött a következő kérdésem, mert uram bocsá, de nem tartottam számon, kik hódoltak be neki. - Kíváncsivá tettél - zárom a magam részéről ennyivel ezt az egészet, nem mondva se igent ezzel, se nemet, de hajlok afelé, hogy tényleg maradjak még egy kicsit. Ha már ennyit kibírtam, néhány nap, hét már nem oszt, nem szoroz. - Mikor indul a géped? - nem elküldeni akartam, szimplán csak kíváncsi voltam, mennyi időnk van még trécselni.
Vállat vontam arra, hogy mégis itt vagyok, mintha a puszta vak szerencse eredménye lenne mindez. Nem Tria döntését bagatellizáltam el, és nem is a kishitűség szólt belőlem - tökéletesen tisztában vagyok önmagammal -, csupán... nem éreztem magam se különlegesebbnek, se fontosabbnak, mint eddig. Ó, a plusz felelősség érzete megvolt, nagyonis! Főleg annak tudatában, hogy hova készülök és miért. De ezen túlmenően semmi. Talán majd később, évszázadok múlva, ha elég vén leszek hozzá. Finoman elmosolyodtam dicséretére, amit duplán megbecsültem, mert nem osztogatta napi szinten bárkinek. - Köszönöm - mondtam halkan, mert nagyszájúság és pörgés ide, pajzán cédaság és magamutogatás oda, amikor ilyesmit mondtak nekem, sose vettem készpénznek, magától értetődőnek. Inkább tereltem a témát számomra ennél egyszerűbb vizekre, hogy aztán nevetésén és újabb titulusaimon somolyogjak, fejemet ingatva. - Sose tagadtam - mondtam némileg kedélyesen. - A megbolygató ötletek kifogyhatatlan tárházával rendelkezek, senki se vádoljon azzal, hogy nem vagyok elég kreatív. - Arról nem is beszélve, hogy ami egyszer befészkeli magát a gondolataim, terveim és álmaim közé, azt addig nem szokásom ereszteni, amíg valóra nem válik. - Még nem - sóhajtottam, mert előre láttam, hogy az aligha lesz egy felemelő beszélgetés -, de ha visszajöttem, hát... ha nem is nála kezdek, de napirendi ponton lesz. A kutya nem fogja elhinni nekem, hogy nem a falkát akarom bomlasztani és fix, hogy ki fog akadni. - Minimum nekem jön, amihez látatlanban sincs sok kedvem, már csak azért sem, mert ez messze nem célom. De amíg Sarah kíváncsi a jelölt-listára, addig Nessa agyérgörcsöt fog kapni, ha megtudja. - Jenny, Payne, Olen, Ginette... és szívem szerint Lili, de attól tartok, hogy a falkának sokkal nagyobb szüksége lesz rá, mint valaha és már csak a pozíciója miatt se szívesen vetnék rá szemet. Visszautasíthatnak, persze, de őt nem akarom véletlenül se megingatni. - Anernerk, az egyetlen a falkában és bár nem kell vastag bőrért a szomszédba mennem, ezt messze túl pofátlannak érezném. - Plusz ugye te, Yvonne és oda lennék, ha még Odie-t is sikerülne elcsábítanom. - Már-már ábrándos fejet vágtam, de csak meg beugrott az ivós esténk. Meg mert kedveltem őket és amíg élek nem felejtem el azt a lelkesedést, amivel Odette a csatlakozási kérésemet fogadta. Hogy ez miképp lesz most, azt nem tudom. De nem szalasztom el a lehetőséget. Nem mondtam, hogy amúgy nem publikus még a dolog, amúgy sem egy pletykás öregasszony. - Az már szinte félsiker - ingattam szórakozottan a fejem. - Rád erőszakolni minden esetre nem fogom, de a lehetőség adva van és lesz - pillantottam felé, majd elnyomtam a csikket. - Nagyjából háromnegyed óra múlva. Lassan visszamászok csekkolgatni. - Megborzongtam - Gyűlölöm a repülést... Meg ami azt illeti, a hosszú távú hajókázást. Szárazföldi patkány vagyok, ez a szomorú igazság.
- Kétlem, hogy bárki is azzal vádolna majd - félmosoly szaladt a képemre, mielőtt a cigarettámba szívtam volna. Bátor cselekedet ilyesmi terveket szövögetni és nyilván mindkettőnk tudja, hogy a kreativitása az utolsó dolog, amit ebben a helyzetben bárki is megdicsérne. Lehet már csak azért megérné maradni, hogy megnézzem, mi sül ki ebből az egészből és kinek gurul el előbb a gyógyszere. - A ki fog akadni azt hiszem elég gyenge megfogalmazása a dolognak - nem ismertem úgy a nőstényt, mint minden bizonnyal Darren, vagy a vérbeli őslakos tagjai a falkának, de éppen eleget láttam és hallottam belőle, hogy ne reménykedjek a happy end-ben. - A Kölyök és az Omega kétlem, hogy bárkinek is hiányozna, de azért a falka feljebb rétegeiből valók már valószínűleg annál inkább - nyilván nem a barátokra gondolok, hanem arra, mennyire fog pofán csapást mérni a falkára, ha kiragad Tarkot, Felderítőt, vagy netán magát az Anernerket. - Mondjuk amennyire az a kis fruska Nessa szívéhez nőtt… - fejem csóválva emeltem számhoz a cigarettát. Megvolt a magam véleménye és senki kedvéért nem fogom véka alá rejteni. Elcserélni két idős, rangot birtokló farkast Ginette-re szerintem merőben ostoba döntés volt, de nem én vagyok a főnök, ráadásul érdekelni sem érdekel annyira, hogy pampogjak miatta. - Odie? - pillantok ismét vissza rá, hátha tud olyat, amit én nem. Azóta nem láttam, hogy megpattant a falkától, talán visszajött volna? Franc tudja, mindenesetre szívesen láttam volna a szőke fejét. - Ha másért nem, hát azért talán megéri, hogy megnézzem, kire fog borulni a szarkupac - merthogy szerintem borulni fog, csak az nem mindegy, milyen irányba. Egyre biztosabb voltam afelől, hogy maradok még pár hetet és bízom abban, gyorsan letudja a dolgát és visszajön. Ha tudnám, miért kényszerül elmenni, talán megértőbb lennék, de mivel nem vagyok, ezért próbára sem kell tenni csoffadt szívemet. - Nem csodálom. Majd elintegetlek - mintha sokat látna belőlem a gépről, de éppen annyira volt poénnak szánt megjegyzés, mint amennyire komolyan gondoltam. Mondanám, hogy vele megyek, de minden bizonnyal ez az ő harca és ha útitársra lenne szüksége, akkor mondta volna. - Szerezz be valami jó könyvet, vagy nyugibogyót, mert nem két perces út áll előtted - hátha úgy könnyebb. Én sem rajongtam túlzottan a repülőkért, de tuti tippet én sem nagyon tudtam volna neki adni, legfeljebb csak tanácsot.
A kiakadás kapcsán sajnos egyet kellett értenem. Én bizakodtam, reméltem, de a legrosszabbra készültem - nem szeretek csalódni, és ez valahányszor megtörtént, ott csúnya dolgok estek meg... - A falkának mind veszteség lesz - sóhajtottam. - Vannak helyzetek, amikben a puszta létszám is fegyvertény tud lenni. Tudod... valahol utálom, hogy ezt teszem velük. De nem fogok visszatáncolni. Szomorkás mosolyra húztam a számat Ginette és Nessa kapcsolatát illetően. Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész személyesen vele szemben lesz egy orbitális árulás, akár Ginette-tel, akár nélküle. A legtöbb pedig, amit tehetek, hogy elé állok. Bár belegondolva, ez a legkevesebb. - Odie - biccentettem, az előbbi mosoly pedig élénkebbé vált. - Ha a világ másik felén is van, egy próbát megér, nem igaz? Ti ketten és Yvonne, voltatok az első kóborok, akiket a falkába fogadtam, behódoltattam. Szentimentális picsa vagyok - vontam vállat. - És kedvellek titeket. Szerintem jó csapat lennénk. - Nem igazán tartott vissza, hogy Horatióval milyen zűrösen váltak el. Pontosabban ő lelépett, Horatio meg a pápához szaladt. Ezek után vádoljon bárki azzal, hogy drámakirálynő vagyok, ezt a lécet ha akarnám se tudnám megugrani. - Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy egyenletesen szétterül mindenkin - röhögtem fel röviden, majd elnyomtam a csikket. Biccentettem az elintegetésre, s ahogy a búcsúra terelődött a szó, megint feltámadt bennem a vágy, hogy mindent kitálaljak. Vagy legalább a felét. Az aggodalom újabb hulláma söpört rajtam végig, amit egy sóhajjal igyekeztem kifújni - eredménytelenül. - Vigyázz magadra, oké? El ne patkolj nekem, míg oda vagyok - pillantottam rá, majd ellöktem magam a korláttól. - Elég volt a temetésekből... - és még előttem áll kettő. Az igazság az, hogy féltem. Belegondolni se mertem, miféle borzalmakra jöhetek vissza, a hideg futkosott tőle a hátamon. A boldogabb, szebb jövő, amiért ők, tizenhárman az életüket adták távoli, hamis ígéretnek tűnt, és csak én tudtam, hogy mind délibábot kergetnek. Nem volt szokás közöttünk, de megöleltem. Semminemű kommentárt nem fűztem hozzá, ha kérdezett is elhessegettem a dolgot, vagy pillanatnyi elmezavarra fogtam. Amikor az egész csapat-históriát fontolgattam, nem gondoltam, hogy rövidesen ekkora szükségem lesz rá. Ismerem magamat, ha nincs, ami józanítóm legyen, rohanvást indulok neki a vérmocskos lejtőnek. Így is érzem a mélyben fortyogó, méltatlankodó haragot és bosszúvágyat. Nem akarok ebbe süppedni. Nem fogok. Búcsút vettem tőle, és elindultam. Mire viszont látjuk egymást, már nem leszek ugyanaz. Te pedig a többiekkel együtt megismered a rideg valóságot.
//Hacsak olyat nem írsz, vagy nincs más, akkor én nagyon szépen köszönöm a játékot! Ö_Ö //
- Lehet jót fog tenni nekik egy kis létszámcsökkenés. Ez a falka már szerintem jóval nagyobb az egészséges létszámnál - ez persze csak az én meglátásom volt, de lehet kisebbet egyszerűbb kordában is tartani. Ráadásul ki tudja, Castorral mi lesz, hiszen vérvonalfő lett ő is, vajon ő itt fog maradni? Hm, lehet tényleg maradok még egy kicsit, ez túl izgalmasnak ígérkezik, én pedig nem szívesen hagynék ki egy ilyet. - Ha már belekezdtél, ha már megvan az elképzelés, a vágy, akkor ne is táncolj vissza - elég furán venné ki magát, bár amíg nem kürtöli szét, addig lényegében mindegy, miként dönt végül. - Egy próbát mindenképpen - bólintottam aprót, mert hát.. mi veszíteni valója van a dolgot illetően? - Ezt örömmel hallom - húzódott szélesebbre a mosolyom, a görbületben pedig ott volt a ki nem mondott egyetértésem; én is kedvelem őt és magam is azon a véleményen vagyok, hogy jó csapat lennénk együtt. - Biztatóan hangzik - húztam el a számat, a gesztus pedig ezúttal is sokkal többet tartalmazott, mint a kimondott szó, már persze annak, aki képes volt olvasni belőlük. Szeretnék a lehető legtávolabb maradni ettől az egésztől, már ami a szarkupacot illeti. A műsort meglesném, de aztán valószínűleg itt sem vagyok. A hogyan tovább pedig egyelőre kérdéses, de hamarosan az is kiderül, annyit pedig még képes vagyok várni. - Nem áll szándékomban, ne aggódj - mondjuk eddig egyszer sem állt szándékomban és már kétszer majdnem sikerült, de azokhoz kellett Alignak is, szóval nem csak az én érdemem volt a dolog. - Jó lenne, ha te is egyben térnél haza - nem tudom, mi a "küldetése", de a felvezetés után már semmit sem szerettem volna a véletlenre bízni. Egy pillanatra meglepődtem, amikor megölelt, kellett egy pillanat, mire mozdultam és megpaskoltam a hátát. Tőlem már ez is szokatlanul sok volt, lévén nem vagyok egy érzelmes típus és az ölelkezés sem az én műfajom. Máshogyan mutatom ki a "szeretetem". Szeretet, haha. Mielőtt elrohant volna, még biztosítottam, hívjon, ha segítségre van szüksége, aztán már csak a búcsú és a beígért integetés volt hátra.
Kezdőlap
//
