A repülőgépeken nem lehet bagózni. Csak tudnám, ki volt az a kötöznivaló idióta, aki ezt kitalálta, bármibe lefogadom, hogy nem volt láncdohányos ismerőse, de még nem is hallott ilyesmiről, mert akkor tudná, hogy mivel jár akár pár órányi megvonás is. Maga a pokol! Az út felénél se jártunk, én már türelmetlenül doboltam a lábamon, mialatt egy csoffadt vén kertitörpe a dédunokáiról beszélt. Bosszúsan mordulva néztem ki inkább az ablakon és azt kívántam, hogy gyulladjon ki mellettem a szárny, mert akkor füstölni fog és én szipuzhatok. Csessze meg, nem tette! Közben Georgie első bilizése volt terítéken, baszki, egyszer érjünk földet, tök mindegy, hogyan, de ha még egy Georgie, Patty, Penny, Mici szóba kerül, vérengzésbe kezdek...
Ezt az utat az életben nem mesélem el Dijonnak, de másnak se. Ja, hogy ő meg felszívódott! Hát kapja be, akkor szétkergetem a drágalátos pacijait, amit meg meghagyok mégis, azt felzabálom. Abban a pillanatban rágyújtottam, amint leszálltam a gépről, azt pedig szartam le kilométer magasról, hogy a váróban sem lehetett füstölni, egy valaki próbált erre figyelmeztetni, azt is elnémítottam egy pillantással. Isteni volt, ahogy végre nikotinhoz jutottam, egész élőnek kezdtem tőle érezni magam. Fenséges! Mennyivel szebbnek tűnik majd így ez a koszfészek is! Egy kósza pillanatra megfordult a fejemben, hogy nulla helyismeretem van majdhogynem, és talán kéne egy térkép, aztán... lófaszt! Úgyis ott lyukadok ki, ahol lenni akarok, ha mégsem, akkor is azt mondom. A pajzsom félig volt fent, csomagom semmi, csak egy egy frissen bontott csomag cigi meg egy öngyújtó... ja és a pillangókésem, lőfegyvert majd szerzek Croissant-tól. Feldobtam a napszemüvegem - biztos ami ziher -, ami uccu neki, előre a platinaszőke nőstény felé, mert olyan kis felcsigázó, hogy csak na! Vajon miért, nem is értem, csak nem fajtámbéli? - Hello, szépség, kisegíthetnél egy fuvarral - húztam féloldalas mosolyra a szám természetes könnyedséggel.
Csak tudnám, mi a búbánatos eget lehet pöcsölni ennyit a csomagokkal. Szerintem ezeket azért fizetik, hogy az utasok agyára másszanak, máskülönben nem lennének ekkora nyomorult idióták. A hajam tépném ki tövestül legszívesebben amiatt, hogy várnom kell. Utálok várni. Nem is szoktam. Csak kell a csomagom. Morogva járkálok fel, s alá, mire végre meglátom a dobozt, amin szép nagy betűkkel ott díszeleg becses nevem, meg a könyvkiadóm címe, mert az jó… Fel akarták nekem adni postán. POSTÁN!!! Marhák. Komolyan azt hitték, hogy majd hagyom, hogy a könyvritkaságokat, amikre licitáltam, csak úgy elpostázzák? Az a trehány banda csak tönkretenné őket. Mondjuk, lehet hogy így is megszívtam, de akkor felgyújtom az egész repteret, az is biztos. Említettem már, hogy reggelire lenyeltem egy sárkányt? Jah, amióta az a retardált, húgyagyú, hülye majom bátyám eltűnt az alvégen, azóta a szokásosnál is vérmesebb némber vagyok. Én nem bánom, de szerintem nincs az az épelméjű egyed, aki képes megmaradni a közelembe. Felmarom a csomagom, és elindulok kifelé, nem is törődve azzal, hogy példának okáért rálépek egy nénike lábára, aki felháborodottan nyöszörög utánam, hogy az idősebbeket tisztelni kéne. De szívesen benyögném neki, hogy jah, szerintem is tiszteljen, mert körülbelül csak 400 évvel vagyok idősebb. Pff. Emberek… Az aurám minden bizonnyal csak úgy szikrázik, a pajzsom nincs felhúzva, mert hagy csapjanak csak pofán bárkit az energiáim, legalább békén hagy mindenki. Merthogy, jelenleg egy farkast vagyok hajlandó elviselni, és az a kicsi, cuki, nebántsvirág sógornőm, őt is csak azért, mert muszáj. A többiek meg hagyjanak békén. Épp ezért annak rendje és módja szerint szándékozom kikerülni a hímet is, akit elég hamar kiszúrok, hála annak, hogy mentális superwoman vagyok. De bakker, hát az illető nem hagyja magát. - Nem. Vágom rá gondolkodás nélkül, és én meg természetes könnyedséggel húznék el mellette, amikor is kiszakad annak a tetves doboznak az alja, és szépen elterülnek a padlón a drága könyveim, egy példány még a borítójának is búcsút int, én meg válogatott szitokszavak kíséretében hajolok le összeszedni őket. Az a kurva karma… talán néha nem ártana kicsit kedvesebbnek lennem, hogy ne omoljon legközelebb a fejemre egy épület. Na még mit nem.
Nem? Hogy szakadna ki a dobozod, szívtelen szuka! Kiszakadt. Baaaaaaaaaaaszkiiiiiiiii! Vajon ha azt kívánaom, hogy szakadjon le róla az össze ruha, az is bejön? Nos, ha felhúzom, mint a vekkert és alakot vált, akkor igen, de ahhoz nekem melózni kéne, most pedig a legnagyobb munka, amit el akarok végezni, az a cigim elszívása, meg egy kicsit visszavágni. Belerúgtam pár könyvbe, amik ettől milyen meglepő, több méterre kötöttek ki, körülöttünk pedig felháborodottan szívták be a levegőt. Úúúr isten, mekkora tróger állat vagyok. - Upsz! - Hoppáztam, mintha csak véletlenül lendült volna a lábam, aztán kivettem a számból a cigit és leguggoltam. - Megcsúszott a lábam - azzal elnyomtam a csikket az egyik borítón, ami még ép is volt ráadásnak. - Úgyis ronda volt. Felálltam és elindultam a kijárat felé.
Az ütő megáll bennem, amikor belerúg a könyveimbe. A levegőt úgy tartom vissza, mint mikor a gyerekek zsarolásnak használják, és felfújt pofazacskóval nézem ezt a büdös, tapló gyökeret. Jah, én pepitába, kösz bazdmeg. Mondom, már csak az épületnek kéne rohadt gyorsan felrobbannia, és meg is kapnám a magamét a tahóságomért. Na de, lehet, hogy erre még sor kerül, merthogy ezt a barmot én nem engedem sehova, azt halál biztos. Megálltam mögötte, amíg folytatja csodás kis műveletét a könyveimmel. Hogy állna meg a szíved te… te… istenátka. Komolyan, mindjárt beájulok, a könyveim… Hogy Sak mekkorát röhögne. Tuti biztos, hogy már ott fetrengene a rohadt padlón. Meg vagyok én áldva az idióta hímekkel, de komolyan. Most miért kell ez? Komolyan ennyire nem bírja az ürge a visszautasítást? Biztos nincs sikere a nőknél. Megértem. - Tudtad, hogy a mozgásszervi problémákra van megoldás? Mosolyogtam rá bájosan, amint szembekerült velem, és marhára nem érdekelt, hogy hol vagyunk, de egy cseppet sem szolíd, s még kevésbé finom, nőies mozdulattal markoltam rá a nemesebb szervére, hogy érzékeltessem vele, mennyire nehezemre esik tolerálni a kialakult helyzetet. - Szerinted milyen érzés lenne, ha véletlenül megcsúszna a kezem? Sziszegem egész közelről az arcába, merthogy én is kurva magas vagyok ám, majdnem akkora, mint ő, de hát én még csalok is a kis magassarkúimmal. Hú, milyen jó lenne azokat a sarkakat beleállítani, csak hogy hallhassam vonyítani a fájdalomtól… Nagyjából ilyen érzés nekem, ha a könyveimet tönkreteszik. Ohh igen, azt is tudom, hogy igencsak máshogy is lehet értelmezni a kérdést, de igazán ostobának kell lenni, hogy ezt úgy gondolja bárki, tekintettel a haragtól szikrázó jégkék lélektükreimre.
Beletenyereltem pontosabban rúgtam a lelkébe, ahogy látom, így kell gyorsan hosszú távú ismeretségeket kötni. Bár az is igaz, hogy ez nagy eséllyel olyan ismeretség lesz, ami nélkül vígan élnék, de mit ér az élet haragosok nélkül? Na ugye! - O-hó! - "kiáltottam fel" meglepetten, mert nem vártam volna, hogy nyílt színen letapogatja, hogy mi a helyzet odalent, de a féloldalas mosolyom csak szélesebb lett egy kicsit. Annyira mondjuk nem döbbentett meg, hogy ne tudjak mit lépni: két kézzel rámarkoltam a didikre és legalább annyira jöttem csak zavarba az egész helyzettől, mint ő. - Töf-töf - nyomkodtam meg őket, ha már dudák, és egész jó a fogásuk is, nincs okom panaszra. A fenyegetésre - nem, nem értettem félre, pedig megvolt a kísértés - megvillant a tekintetem, de nem azért, mert begazoltam, hanem mert éppcsak lelépek a gépről és már egy ilyen nősténybe botlok, hát nem zabálnivaló? Szinte gyermekien lelkesedek, és egy kicsit közelebb hajolok. - Olyan, amilyet nem akarsz kipróbálni, mert holtan végzed - hangom morgósabb lett, de csevegő maradt, nekem ennyit jelentett egy életveszélyes fenyegetést tenni. Igazából elfecsérelt szónak tartottam, de amíg nem ismernek, leszek ilyen előzékeny. Az egyetlen ami zavart, az volt, hogy megálltak minket bámulni. Emberek. Hát bassza meg, fizessenek előbb, aztán kukkoljanak, zsé nélkül nincs műsor, ingyenélő bagázs! Egyik kezemmel hagytam a mellét, helyette a csuklóját kaptam el, amibe a hüvelykujjam karmát tövig belevájtam. Takarásban voltak a kezeink a mihaszna csürhe nem láthatta. Maximum a növekvő vértócsát alattunk. - Elengedsz, elengedlek. - Nevezhetjük ezt alkunak, vagy üzletnek is, annyi a bökkenő, hogy olyan hangsúllyal mondtam, ami nem épp arról árulkodott, hogy a partnernek túl sok módosítási lehetősége lenne az egyezségen. Ha kitér előle... hát akkor problémásabb lesz a szitu. A farkasom várakozó állásba helyezte magát.
Jó, azért tegyük hozzá, hogy a töf-töf hallatán kis híján felröhögök, mert hát, bármekkora görény is tudok lenni, humorom azért akad, csak nem szeretem csillogtatni, még a végén jó fejnek gondolna valaki, azt meg nem engedhetem meg magamnak. Az ikrek mindenesetre jól vannak, köszönik szépen, feszesek, kerekek, meg minden, és a közhiedelmekkel ellentétben abszolút nem látszik rajtuk a kor. Mondjuk, rajtam sem. - Jaj de bájos vagy, egyelek meg. Itt minden magányos faszkalapnak ekkora arca van, vagy mi a búbánat? Morogtam az orrom alá, de igazából nem féltem, és ezt ő is érezhette. Mondhatjuk, hogy túlságosan őrült voltam én ahhoz. Most meg, hogy Sakari lelépett valahová, rohadtul nem is érdekel semmi, ezen az elcseszett világon. Még annyira sem, mint amikor azzal a másik barommal futottam össze. A szemem sarkából láttam, hogy két biztonsági elindul felénk, és a farkasom odabenn dühösen morrant fel, mert tudta, hogy az emberek bizony el fogják rontani a szórakozásomat. Picsába. Még mindig amarok volnék, vagy mi a szösz, legalább annyit tegyek meg, hogy nem kezdek el felmetélni valakit nyílt színen, plusz nem hagyom, hogy velem ezt tegyék. Azt mégiscsak megígértem a hülye bátyámnak, hogy a szeme és a füle leszek, amíg távol van. Áhh, kell nekem mindig ilyen felelőtlen kijelentéseket tennem. A csuklóm beljebb húztam, még akkor is, ha ő ezt nem szándékozta hagyni, de olyan erő volt bennem, amivel nem versenyezhetett, persze, hosszútávon baszhatnám, de most csak annyira volt szükségem, hogy a ruhám igya be a vérem, ne pedig a földön landoljon. Remélem, nem az ütőerem vágta el a kis drága. - Rohadt bátor lépés a golyóiddal a kezemben hapsikám. Én inkább hülyeségnek gondoltam, de hát, van, akinek semmi sem szent, de ha már ő ilyen kis közvetlen, és belém vájta a karmocskáját, én is elkezdek karmot növeszteni, de nem engedem ki őket teljesen, csak annyira, hogy megérezze, hidegen hagy a fenyegetése, én nem az a fajta nőstény voltam, aki az ilyesmitől összecsinálja magát. Nem különben soha életemben nem tűrtem a vert helyzeteket, és jelenleg nem is éreztem magam abban. Egy sehonnai magányos nekem ne dirigáljon. - És hogy gondoltad mókuska? Háromra? Siklik csúfondáros mosoly az ajkaimra, körülöttünk már egyre többen vannak, látom, hogy mögé lassan odaér az egyik őr, és nyilván akkor felém is közelít egy, és jelen pillanatban nem venném túl jó néven, ha elkezdenének baszogatni. Oké, valahogy verekedjük ki magunkat a helyzetből, mert tényleg nem akarok itt mindenki szeme láttára vérontásba bonyolódni. Hamarjában elengedem az érzékenyebb testrészét, hogy a felsőjénél fogva szorosan magához rántsam, és egyszerűen lesmároljam, mert úgy vélem, ezt a helyzetet nem tudom másképp elsimítani, így meg értelmezzék csak valami különös kis bennfentes szórakozásnak, mint bármiféle vitának. Ha meg már ilyesmire vetemedek, hát rendesen csinálom, hogy hihető is legyen, ne csak valami ímmel-ámmal megejtett szájra puszi.
- Kikérem magamnak, én tök kedves voltam az elején! - horkantam fel majdhogynem megbántottan. Hát nézze meg a farkas, még én leszek a hibás, mert ő csapott le egy "nem"-mel! Így legyek jófej... ch! De legalább a nőstény egész szórakoztató, mondjuk még messze nem tart ott nálam, mint Tessa - bebaszna! -, de határozottan nem rossz. Csak ne lennénk a reptéren és ne csigáztuk volna fel az emberek kíváncsiságát. Hülye halandók. A napszemüvegem lencséje mögött szemem sárgán villant - rühelltem mások játékszabályai szerint mozogni, és egyébként se láttam okát, hogy itt és most ezen változtassak. Ahogy közelebb húzott, a figyelmem visszaterelődött teljes mértékben rá, bár a farkasom már sokkal inkább a közelünkbe araszoló csürhével volt elfoglalva, kajás volt, és megviselt a repülőúttól, rajta nem segített a bagó. Apropó, rá kéne gyújtanom megint, de a csuklójával és a töfijével a kezemben bajos lenne, aztán meg úgyis beszél, én pedig dobok erre egy féloldalas vigyort. - Visszanő - vontam vállat. Ciki lenne ugyan, nagyjából úgy... két napig talán, de ennyi. Egy kicsit se hatottam meg. Oké, ha nem lenne dolgom, ez fenemód bejönne, csípem a karakán nőket, de most csak nyűg, hogy ilyen akadékoskodó egy vénlány! - Pontosan, mogyorót rágcsálva közben, nyuszó - feleltem könnyedén, az arcát lesve, de aztán a közeledő léptek zaja megint betrollkodott. Hagyjanak már minket érvényesülni! Tavasszal elhozom a társulatot aztán kapnak bámulni valót, nem kicsit, de most kopjon le mindenki. Mögém pillantott, nem volt nehéz kitalálni, hogy miért, lassan körbe leszünk véve, hú de izgi! Aztán meg hú de meglepi, amikor elenged és lesmárol! Anyám, micsoda nőstény! Egy pillanatig se ellenzem a dolgot, én is beleadom a magamét, ahogy "jó" nyálfilmekben mutatják, annak rendje és módja szerint karolom át a derekát, aztán se szó, se beszéd, ölbe kapom. - Kicsit heves az asszony - magyaráztam vigyorogva a biztonságiaknak. - Menjünk egyetlenem, Jean majd hozza a könyveid. - Amik szétrúgva hevertek, de sebaj, szerelmi fészkünk kis inasa majdcsak megoldja valahogy. Kiszambáztam vele a parkolóba, végig olyan vigyorral a képemen, mint amit pillanatragasztóval fixáltak. Kezdett izomláz lenni a pofázmányomban. A korábbi derékon karolásnak megvolt az az előnye, hogy kitapintottam a slusszkulcsot, a letételének pedig hogy lenyúltam tőle, és mivel zabálnivaló vagyok, így még meg is csörgettem az orra előtt. - Mehetünk, szívecském?
Dögöljek meg, nem találkoztam még olyan hímmel, akit ennyire nem érdekelt volna a férfiassága. Lehet már olyan rég használta csórikám, hogy el is feledkezett róla. Ez esetben holt biztos, hogy rossz lóra tettem, de hát most már tök nyolc. Nyuszó? Hát anyád. Komolyan, ha nem akarnám elkerülni a feltűnést, mármint még jobban, erre legszívesebben megajándékoznám egy bájos kis monoklival. Milyen az már, hogy engem bárki becézget? Engem? Most komolyan? Ezt holt biztos, hogy senkinek sem fogom elmesélni, mert a rólam alkotott képe rögvest darabjaira hullana. Jó, hivatalosan is mindjárt elhányom magam. Nem a bagó zavar, hanem ez a nyálas romantikus filmbe illő nagyjelenet, amit még csak megnézni sem vagyok hajlandó. Néhány óóó, de édes hallatán meg még inkább forog a gyomrom, de legalább kezd feloldódni az a fojtott feszültség, ami eddig körbevett minket. Az őrök meg kissé tanácstalanul állnak, aztán hogy ne tűnjön úgy, hogy túlparázták a dolgot, elkezdik összeszedni a könyveimet. A kis édesek, legalább jók valamire, merthogy az égvilágon semmire sem mentek volna, ha itt egymásnak esünk, az holt biztos. - Tudják… már vagy egy hónapja nem láttam. Mennyi is volt pontosan, cukorfalatom? Áhh, szeretnék inkább meghalni, minthogy ilyen ökörségeket ejtsek ki a számon, de legalább nem csinálok balhét, ügyes Säde, okos Säde, idomított kutyának érzem magam. Kurvajó. A könyveim már összeszedte az egyik kis segítőkész őröcske, amiért tényleg igazán hálás voltam neki, mert a könyveimet még talán Saknál is jobban szeretem. Na jó, annyira azért nem, de majdnem. Az én képemen is üdvözült vigyor ült, és már így is erőmön felül teljesítettem, de vígasztalt a tudat, hogy legalább a ruháját jól összevéreztem, itt-ott, nem mintha sokat számítana, de legalább nem teljes a komfortérzete. - Persze, édesem. De én vezetek, tudod, neked lejárt a jogsid két hónapja. Kacsintok rá, miközben rámarkolok a kulcsomra, és elveszem tőle, majd kinyitom az őr előtt a hátsó ajtót, hogy tegye csak be a dobozt, remélem, az újdonsült életem szerelmének addig beteszi a seggét az anyósülésre. Picsába, most tényleg el kell fuvaroznom? Mondjuk, még mindig kitehetném valahol az út szélére, de az eddigiek alapján nem nagyon hagyná magát. - Köszönöm, további szép napot! Intettem az őrnek, majd bevágódtam a kocsiba, aztán indítottam, és elhúztam innen a francba, mert már kezdett ráolvadni a képemre a mosoly, én meg jobb szerettem normális arcot vágni. - Jean? Mi vagy te, skót? Fordultam felé felvont szemöldökkel, majd csak megcsóváltam a fejem, aztán felsóhajtottam, mert nemgyerebe, hogy annak ellenére itt ült a kocsimba, hogy nemet mondtam. - Na, ki vele, hova akarsz eljutni? Kérdeztem meg nagy nehezen, ennyit igazán megtehetek, mert legalább jól csókol, és vette a lapot, tehát több sütnivalója van, mint azt kinéztem belőle első körben.
Pech, szivi, a fejemen kívül már minden testrészemet legalább egyszer vissza kellett növesztenem, engem egy kasztrálás kicsit se tud meghatni, hülye is lennék, ha ennyivel sakkban tartható lennék. Ahogy elnéztem, nem volt ínyére a becézés, s ettől a zsivány-mosoly a képemen vigyorrá szélesedett, most már ha megtudnám a nevét se lennék hajlandó innentől másképp szólítani, csak becézve. Szeretek a tűzzel játszani, ha kicsit megégek, az se gáz, majd felépülök. Áh, a szerencsétlenek a smaci után elkezdik összeszedni a könyveket, az emberek tényleg végtelenül ostobák, néhányat komolyan szeretnék magammal vinni házi kedvencnek, csak hogy tudjak mikkel szívózni, ha épp olyanom vagy a halálba készülöm unni magam. De nem... túl sokat fogyaszt némelyik és büdösek, emberekkel nem közösködünk, egy életben egy olyan alkalom elég. Mennyi volt pontosan? Halálosan komoly képet vágok, úgy nézek körbe, majd csípőből jön a válasz: - Huszonhét nap, tíz óra, harminckét perc és negyvenhét másodperc. - A nőstényre, majd lejjebb csúsztattam a napszemüvegem, úgy néztem rá, arckifejezésemben, tekintetemben pedig a mondat: remélem elég pontos voltam... nyuszó. De ez a cukorfalatom. Hát vazz,kész! Bár szerintem neki jobban fájt kimondni, mint nekem hallgatni. A könyvek összeszedődtek, mindkettőnk arcán ott az idült mosoly, amitől inkább úgy nézünk ki, mint akiknek elmentek otthonról, főleg, hogy ezt egészen addig játszuk, míg ki nem értünk és el nem kotródott a könyvhordárunk is. Pardon: az ő könyvhordára, nekem csak annyi közöm volt a kötetekhez, amíg megszentségtelenítettem őket. - Úgy szeretem, nyuszó, hogy mindenre odafigyelsz! - dobtam felé egy csókot és magamban jót röhögve bepattantam az anyósülésre. Győzelem! A véres ruhával is peche van, az se izgat. Megnézem, hogy hol kent össze, majd feljebb húzom a pólóm, hogy az aljánál lévő vérfoltot megszagoljam és megnyaljam. Egész jó évjárat, bár a ruha szövete torzít rajta, amit őszintén sajnálok. - Nyet. De legközelebb Joseph lesz, azt jobban szereted, nyuszó? - pillantottam rá, immár szolidabb és nem művi, féloldalas mosollyal. - Mindig ilyen merev vagy és full ideg? Kár lenne, ha egyszer meg tudnám kóstolni rendesen a vérét és kiderülni, hogy megsavanyodott. - A Három Medve tökéletes lesz - adtam meg az úti célt, nem leplezve, milyen marha elégedett vagyok, hogy csak azért is a sofőröm lett és taxinak használhatom a kocsiját úgy, hogy azért egy vasat se fog kapni. - Remélem nem zavar, ha rágyújtok - mondtam, de a választ meg se várva már szedtem is elő cigit és öngyújtót, annyit azért megtettem, hogy leengedtem az ablakot.
- Ugye? Apropó, hazafelé el ne felejtsünk venni viagrát… Úgy érzem, bárhová is akar menni a csóka, az nekem minimum egy örökkévalóságnak fog tűnni, mindenesetre hagyni azért nem szándékozom magam, a vérszívásban én is jó vagyok. Mindegy, akkor már legyünk túl mihamarabb az egészen, lehetőleg zsaruk nélkül, ugyanis nem vagyok épp szívbajos vezetés terén sem. Remélem, egy hangyafasznyit legalább idegenkedik az autózástól, ha nem, akkor ezt is basztatom. Nagy a kísértés, hogy nekihajtsak egy fának, de a kocsimat sajnálnám… Ez a faszi… nem komplett, szerintem majdnem annyira elmebajos, mint én, az meg már nagy szó, de tényleg. Mondjuk, az a múltkori külföldi se volt épp normális, sőt, lehet még betegebb is volt nálam. Úgy tűnik, mostanában a sors igyekszik megkóstoltatni velem azt, hogy milyen lehet másoknak a társaságomban lenni. Vagy csak elkényeztet. Nézőpont kérdése. Nem, akkor sem ugrom a nyuszóra, nem vagyok ostoba, vágom, hogy rájött, mennyire nem gyerebe nekem ez a becézgetés, de ha elengedem a fülem mellett, akkor talán abbahagyja. Rég volt alkalmam ilyen naiv gondolatsorra saját magamtól. No de, majd meglátjuk, meddig bírom. - Van egy idióta bátyám, és elhagytam a vibrátorom. Szerinted milyennek kellene lennem? Éppenséggel lehetett volna poénra venni, de nem volt az, oké, vibrátorom sosem volt, ez inkább csak finom kifejezése a nem létező szexuális életemnek. Lehet, hogy nekem is férjhez kéne mennem, és akkor nem lenne ezzel gondom. Haha, marha jó vicc. De amúgy, jah, nagyjából mindig, mondanám, hogy részegen nem, de én képtelen vagyok jó fejre inni magam, nem létezik annyi szesz. - Hálistennek, az legalább nincs messze. Vágom rá gondolkodás nélkül, és bevallom, csak azért nem akarok többet autókázni vele, mert eleve nemet mondtam erre a kis fuvarra. - Ha megunom, max kiverem a kezedből, nem ügy. Vagy őt a kocsiból, az sem lenne túl fárasztó éppenséggel, bár amilyen makacs öszvérnek tűnik, megkapaszkodna valamiben, és addig lebegne mögöttem, mint a használt budi papír, amíg oda nem érünk. - Amúgy meg, minek kérdezed, ha leszarod a választ? Ez valami macsó marhaság? Az a másik ürge is hasonlóképpen viseltetett. Nem, nincs bajom a cigivel, éppenséggel a tahóság se izgat, de ne így akarja nekem játszani a nekem mindent szabad nagylegényt bakker…
- Nem tehetek róla, hogy nem vagy elég ügyes - vontam vállat szinte bocsánatkérőn. A kocsiban vígan elvagyok, hogy a szarba ne lennék, elértem a célom, négykerekű van a seggem alatt, dögös szőke bige mellettem, igaz nem egy motelbe tartunk egy numerára, de hát semmi sem tökéletes az életben, azt is megtanultam. A nyuszóra nem reagál, de ez engem nem zavar, annak könyvelem el, hogy nincs mivel visszavágni, és nem annak, hogy nem érdekli. Szerintem még párszor elismétlem és kihajít, vagy önként hajt egy szakadékba. Az mekkora buli lenne! Rohadt régen zuhantam kocsival több méteres mélységbe, a bungee-jumping ahhoz képest kutyafasza! - Kedvesebbnek és kacérabbnak a pasikkal, hogy helyettesítsék a vibrátorod és megmutassák, hogy nem minden hím olyan, mint a bátyád. Vagy igen, de akkor meg nem ér meglepetés - vontam vállat. Jó bőr volt, szóval szerintem ha olyanja van, különösebb erőfeszítés nélkül rámászhatna bárkire, akit megkíván, szerintem még nők se nagyon utasítanák vissza, de ha neki a vibrátor kell... És nem, nem vettem poénra, nem tettem neki azt a szívességet. - Ugyan, valld be, hogy hiányozni fog a random-férjed, nyuszó! - vigyorogtam, mert ez szerintem szenzációs volt, leszállás után öt perccel (megint) nős lettem. És most még csak inni se kellett hozzá. Nem nagyon figyeltem a válaszára, mert az öngyújtóval szórakoztam, így csak egyetlen szó ragadt meg bennem igazán, na vajon melyik? Bingó! - Kivered? - néztem rá nagy szemekkel, és még a bagót is kivettem a számból. - Nyuszó, elkényeztetsz, szeretlek! Amúgy tényleg nyuszi, nagyon rajta van ezek szerint a répámon, kezdésnek lecsekkolta, megtapizta, most folytatná, hát engem aztán nem zavar, nekem megfelel, mi több, tökéletesen jó! De miért érzem úgy, hogy a "kiverem" kontextusa is kellett volna ahhoz, hogy megkapjam az eredeti jelentést? Nem is értem... - Nem, nem az - vettem a számba megint a cigit és szívtam egy nagyot, majd lágyan kiengedtem a füstöt a számon keresztül. A cigizés művészet, aki mást állít, annak semmi érzéke a széphez és az élvezetekhez. - Ez ugyanolyan felszínes udvariasság, mint mikor megkérdezik, hogy hogy vagy. Nem érdekli őket, de azért kérdeznek, mert udvariasnak tűnnek. Vagy te még elhiszed, hogy érdekli őket? Kedves dolog lenne és rém naiv.
- Ha kedvesebb és kacérabb lennék, feleségül vennél. Kacsintok rá, banyek, egész jó lett a kedvem ettől a marhától, komolyan, egészen üdítő, hogy valaki ennyire pofátlanul vissza mer szólni nekem, és lepereg róla minden. - Fejtsd ki kérlek, mit értesz kacérabb alatt, mert a farkad már volt a kezemben, a nyelvem meg a szádban, szerintem túlteljesítettem ilyen téren a normát. Elvigyorodom, bár tény, hogy nem azzal a célzattan viselkedtem így, amiben a férfiak általában reménykednek, de attól még bőven kimerítettem ezt a jelzőt, és szerintem nem igazán lehet oka panaszra. Hát, na, bocs öreg, hogy nem rángattalak be rögtön a mosdóba, hogy lepippantsalak. Egyszer mondjuk ki kéne próbálom, hogy kedvesebb is vagyok mellé, bár szerintem ez nekem nem menne, szerintem kihagyták a genetikai kódomból ezt a hülyeséget. Valószínűleg ezért lehet az, hogy… meglehetősen sivár a szexuális életem is, de majd kérek tanácsot Shanetől, mert ő legalább akkora tahó, mint én, mégis nős. Mondjuk, a kutya ott lehet elásva, hogy én nem farokkal születtem, de baszki, nem volt elég 485 év szívás emiatt? - Olyannyira, hogy éjszaka tele fogom zokogni a párnámat a hiányodtól, cukorborsó. Ez a nyuszó nem is idegesít annyira, mint elsőre. Utálom, ha becézgetnek, ez tény, de ez olyan… ügyefogyottan bájos azzal együtt, hogy csak azért szólít így, hogy cukkoljon. Talán épp azért nem szaladok tőle rögvest egy fának, mert nem gondolja komolyan. Ha valami érzelmi borzadály is lenne mögötte, akkor már viszont a hideg futkosna a hátamon. - Ki én… Értem én, hogy értette, csakhogy, így viccesebb, bizonyára jót fogok szórakozni az ábrázatán. Mondjuk, a szeretlek szótól hánynom kell, szerintem még életemben nem ejtettem ki a számon, de előbb tépném ki a nyelvem, hogy bárkinek mondjam, nem, még Saknak sem, vagyis, főleg neki nem. - Ühüm, mert olyan ma született kisbáránynak tűnik, hogy én ilyesmit elhiszek. De amúgy, el kell keserítselek, te így sem tűnsz udvariasnak. Na jó, ha cigizik, akkor én meg rámarok a vodkás üvegemre, és iszok, így talán két perccel tovább fogom bírni elviselni lenyűgöző társaságát. Oké, oké, tényleg szórakoztat, de ezt úgysem fogom bevallani, elviszem szépen a motelbe, aztán könnyes búcsút vehetünk egymástól, és valószínűleg soha többet nem látjuk egymást az életben. S ez valahol így is van jól, nekem nem kell, hogy közöm legyen a magányosan kószáló farkasokhoz, hacsak nem kapok olyan utasítást, hogy szervezzem be. Úristen, hogy mekkorát szívnék, ha nekem ilyet kéne művelnem… eleve elvetélt ötlet, szerintem senki sem vetemedne arra, hogy engem akarjon ilyesmire használni. - Látogatóba jöttél? Nem érdekel kihez, az sem, hogy mennyi időre, a kérdés pusztán azért szökött az ajkaimra, hogy meg tudjam, kell-e számolni a későbbiekben egy erős hímmel, vagy nem fog túlságosan sokáig fenyegetést jelenteni.
Felnevettem. - Már hallom is a nászindulót! - mondtam kedélyesen, és pöfékeltem tovább, pofátlanul vigyorogva. - Fasza kis nászéjszakánk lenne. A kifejtési kívánságra végigmértem tetőtől talpig. A testi adottságain nyilván nem kellett csiszolnia. - Nyithattál volna a smacival és a faroktapival miután megkértelek, hogy fuvarozz ide-oda. Akkor lett volna tökéletes - bólogattam nagy komolyan. - Ja nem! Ahhoz meg kéne hívnod vacsira is. Te jó ég, megvan mire veszem rá legközelebb! Ja és ilyen kis zug-étkezdével kizárt, hogy beérjem majd, szóval a minimum egy puccos étterem, lehetőleg New Yorkban, ennyi igazán jár nekem, mert csak. - Jaj, nyuszó, hát erre semmi szükség, hazaviszel magaddal és élünk együtt kettecskén az idők végezetéig! - Dijon rossz hatással van rám, hogy ennyi marhaságot hordok össze, vagy szimplán az a bagómentes repülőút ártott meg ennyire. Igen, az lehetséges, ebben lenne ráció, a nikotinelvonás betett az agyamnak. Na, akkor gyújtsunk is rá a következőre. És ejha, kiveri nekem! Na, haladunk, egyre jobban tetszik ez a város, még néhány ilyen nősténybe beleszaladok és egész megkedvelem. - Ha megy vezetés közben, miattam ne állj félre - vigyorogtam, mert azt kellett és még előzékeny is vagyok, meg kis igényű, nem szorítom rá, hogy parkoljon le, mialatt engem épp célba juttatna. Nos, ha vezetés közben is tud kézimunkázni, akkor két helyre is célba juttathat kapásból. Ismerem én a betyárbecsületet, visszafizetném az adósságot: további szívatás nélkül tovább engedném és megszabadulna tőlem egy időre. Az örökkévalóságot nem ígérhetem, csak a nászunkban, az ágyunkban és végtelen szerelmünkben, ami egyértelműen lángra lobbant ez alatt aaaaaaa... húsz perc alatt. - Ezt csak azért mondod, mert nem ismersz - húztam fel az orrom. - És vedd tudomásul, hogy el is keserítettél - elmorzsoltam egy nemlétező könnycseppet, aztán meglátom, hogy piáért nyúl, szag alapján... ú, az biza, ez vodka! - Adj egy kortyot! - Micsoda kunyeragép vagyok ma! - Ha nem ihatok, félrerántom a kormányt és nekimegyünk egy csodaszép fenyőnek, hogy totálkáros lesz a kocsid - mondtam kis elbűvölőn, mialatt rájöttem, hogy tényleg megviselt ez a repülőút, legközelebb kocsival jövök, az ziher. A kérdésre ravasz és sunyi mosoly ömlött szét a képemen, szinte láttam, ahogy magában reménykedik, hogy csak pár napos kis vendég legyek itt, akivel utána a büdös életben nem fut össze. Hát, most már mérget vehet rá, hogy csak azért is belém botlik még, hiába, imádom annak az ellenkezőjét tenni, mint amit remélnek tőlem, az arra kapott reakciók sokkal szórakoztatóbbak. Sehol se lenne a világ, ha csupa engedelmes pincsi lakná. Olyanok is kellenek, igaz, de ha már van választási lehetőség, miért ne válasszuk azt, ami buli? Az élet arra való, hogy elégjünk benne, és ha már égés, hát tegyük a legnagyobb lángon. - Olyasmibe, fel-felruccanó vagyok. Szeretnéd, ha néha miattad is felruccannék, nyuszó? - Megnyaltam az arcát, mert azt még nem csináltam.
- De csak ha addig önmegtartóztatnánk. Igen, akkor tutira nagyot ütne. Nászéjszaka, bah… szerintem az lenne a világ legnagyobb csodája, ha engem valaki képes lenne rávenni arra, hogy hozzá menjek feleségül, bár lehet, az még nagyobb lenne, ha valaki lenne akkora marha, hogy el akarjon venni. - Oké mester, taníts… legközelebb a sorrendet legalább már tudni fogom. Remélem, sikerül megjegyeznem. Igazi úriember, hívjam meg én vacsira, hát megzabálom, komolyan. Na ebből azért nem eszik, bár, ennyi erővel viccesebb lenne, ha én főznék neki, és akkor legalább merényletet követhetnék el az ízlelőbimbói ellen. - Basszus, ne haragudj, de már nincs hely az ágyamban neked az alvósmacim mellett. Biggyesztem le az ajkaim, mondjuk, ha legalább olyan jó az ágyban, mint amekkora a pofája, üsse kavics, még be is engedném, de ugye, senki nem vesz úgy semmit, hogy előtte ki ne próbálná. Mindenesetre, a szövegétől kiakad a nyálfaktormérőm, kész szerencse, hogy nálam az idők végezetéig már maximum évtizedekben mérhető. - Könnyebb lenne, ha te vezetnél, de hát, ne legyek telhetetlen, mi? Baszki, tényleg szórakoztat a fazon, na ezt se gondoltam volna, mikor szétrúgta a könyveimet… - Tényleg? És mi történik, ha valaki elkeserít? Valahol a nagyvilágban kileheli a lelkét egy kiscica? Hát, szar ügy. A vodkámból viszont holt biztos, hogy nem iszol, abból nem adok senkinek, Saknak is csak azért, mert ha összebalhézunk miatta, akkor mindig kiömlik, és cseszhetjük. De ugyebár, ez a kis drágaság mellettem nem Sak, és halálosan hidegen hagy, ha esetleg totálkárosra törik az autóm, mert ovisokat megszégyenítően fenyegetőzik itt nekem. Na jó, hát akkor legyen… Lehúzom a vodka maradékát, még harmadáig van az üveg, amikor belekezdek, és eszemben sincs adni neki, mert hát na, én nem vagyok jó fej, és tanulja meg végre, mi az a nem. - Nahát, még egy korty pont maradt benne… Lebegtetem meg felé az üveget, majd csúfondáros mosollyal emelem ismét az ajkaimhoz, aztán én magam rántom félre a kormányt. Említettem már, hogy nem vagyok normális? Nos, ha esetleg elfelejtettem volna, most végleg megbizonyosodhat róla, mert csont nélkül felkenődünk az egyik országutat szegélyező fára. A kocsimnak tuti lőttek, de üsse kavics, maximum lopok majd egy újat. A búrám tisztességesen belepréselődik a légzsákba, és csak azért nem repülök ki az ablakon, - bekötve természetesen nem voltam – mert makacsul ragaszkodom a kormányhoz. Végül hátravágódom az ülésbe, a fülem cseng, a fejem mintha felrobbant volna, és szerintem itt-ott akadnak még kellemetlen mellékhatásai a kis akciómnak, de még magamnál vagyok, és sandítok is oldalra, hogy mi van a kis drágával, aki taxisnak használt. Természetesen, csak akkor pofázok, ha nem ájult be, vagy repült ki csórikám… - Remélem, ez egy kellőképpen csodaszép fenyő volt. Hú, de marhára fáj a nyakam, de legalább nem állt belém semmi, néhány üvegszilánk mondjuk megkóstolt a szélvédőből, de ez igazán nem nagy ár ezért a tekintélyes mennyiségű adrenalinfröccsért. - Ja, és minden vágyam, hogy néha miattam is felruccanj, cukorborsó!
Az önmegtartóztatásra a fejem közepére szaladt fel a szemöldököm. Na ne szórakozzunk! Az maximum úgy lenne lehetséges, ha csomót kötnének a farkamra, amit nyilván nem hagynék. - Nos, a mester megszólítás, már jó lépés a fejlődéshez, ha így folytatod, egyszer még elégedett leszek veled. - Alvósmaci? Amilyen elvetemült, még ez is beleférne szerintem. - Ki kell dobni, ennyi - vontam vállat. Megoldom én a helyproblémákat. - Hát ne. Elfuvarozhatsz és kiverheted nekem, szerintem tök jól jársz. Azért a spinének van dumája! Így még mímelnem se kell a vigyort, tényleg jól szórakozok, és hála a jó égnek, hogy partner benne, bár azt is tudnám kezelni, ha egy citromba harapott csoffadt nyanya lenne... de abból már eleget kaptam a repülőn. A kiscicák halnak, a vodka fogy, én pedig nem kapok belőle! NEM AD! Hát basszus, azt hiszi, nem teszem meg? Ó, dehogynem, én megteszem, úgy félrerántom azt a kormányt, hogy ihaj... Szemét szuka, még ezt se hagyja meg nekem! - Ribanc! - mordultam, amint rántotta a korbányt, aztán már kurjantottam is egy nagyot, mint aki épp egy kurvajó bombát dob a medencébe, aminek a partján ott sütkéreznek a sznob kisasszonyok, és pontosan ki van számítva, hogy a csobbanás hulláma beteríti mindet. Őrült nőstény. Belevágódtunk egy csini fenyőbe, a légzsák a képembe csapódott, és úgy éreztem, magam, mint aki épp bungee-jumpingolt és kirázták a végén, hogy tuti legyen a szellőzése. Én mondom, aki nem szagolt még halálközeli élményt, vagy ilyen balesetet, az nem is élt igazán! Bár ez szándékos baleset volt - már ha van ilyen. Itt-ott zúzódásaim lettek és bevertem a fejem, de fél óra és nyoma se lesz az egésznek, úgyhogy egyik kis bibimmel se foglalkoztam. - Igazából az ott jobban tetszik - mutattam valamivel távolabbra. - Nincs érzéked a széphez, szóval próbáljuk meg még egyszer... - le akartam tekerni teljesen az ablakot, mire kiesett az egész ajtó -... vagy ne. Elég ócska tragaccsal jársz nyuszó, mire költötted a pénzem, meg ami a lagziból maradt? Félrelökdöstem a légzsákot és kimásztam a totálkáros járműből. Woooooooooow, de zsír hogy kicsit forognak a dolgok! Luc fenyő, tuja, szambafa... Megráztam a fejem és megmozgattam mindenem, hogy tutkóra a helyükön vannak-e. Igen. Királyság! - Gyere, nyuszó, kerítsünk kocsit! - rikkantottam és elindultam az út felé, majd kiálltam a közepére. Úgy szélén stoppolás? Ne szórakozzunk, út szélen kurvák állnak, én nem dugatni akarom magam, nekem kocsi kell és kocsit is fogok szerezni. - Ha elütnek, nárciszt kérek a síromra - közöltem még az "asszonnyal". - Ja, és a temetési költségeket természetesen te állod - vigyorogtam rá.
- Jah, szerintem is maga vagy a főnyeremény, nem tudom, hová tettem az eszem, mikor le akartalak pattintani. Természetesen tudom, épp akkor volt a helyén, de hát ugye, nem mindig alakulnak úgy a dolgok, mint ahogy szeretnénk, de valami jóságos tündérkeresztanyukám odafenn biztos úgy gondolta, hogy nekem ma szórakoznom kell egy jót, aztán a nyakamba sózta az ürgét. Kivételesen még csak agyfaszt sem kapok tőle, úgyhogy mondhatni, teli találat, de nem, akkor sem fogom neki kiverni a kocsiban, ha már telecigizte nekem. Valahogy így már nem olyan komfortos. - Ne bókolj, cukorborsó! Vigyorodom el, igen, a ribanc már sokkal inkább testhezálló, elvégre, nem vagyok olyan cuki és selymes, mint egy kis tapsifüles, bár, a selymessel a farkasom lehet tiltakozna, ő bizony igazán szép példány, noha valószínűleg kézveszteség lenne egy kósza simítás ára. - Jaja, mert ha lenne, nem te ülnél a kocsimban. Oké, tetű vagyok, na és? Igazából, még meg se néztem jobban a fizimiskáját, meg hát, nem is pont az a lényeg számomra egy hímben, de a többit később, most fáj a fejem. Kurva légzsák, inkább kiszáguldottam volna a szélvédőn, az tuti sokkal izgisebb lett volna. A következő kocsimban nem lesz, az fix. - Rúdtánc tanfolyamra drágám, meglepetés lett volna… tudod... Karácsonyra. Anyád. Vergődök ki a kocsimból, és baszki, tényleg tropa, szerintem ezt még megjavítani se nagyon érdemes, de azért majd elvitetem, hátha akad olyan, aki képes csodát művelni. Kicsit kóválygok, de nagy nehezen sikerül elvergődnöm az út széléig, bár a franc tudja, miért nem változom át, és húzok el a fák közt hazafelé. Na jó, tudom… ez a birka túlságosan szórakoztat ahhoz, hogy csak úgy meglépjek. - Kerítsünk? Tudtam, hogy csak a leendő motelszobádba akarsz berángatni, hogy úgy használj, mint egy darab húst, mert mindig csak AZT akarod… Meg a cigidet… Adom elő a hisztérikát, de hát, azt hiszem, még meg is lennék sértődve, ha ezek után nem akarna berángatni sehova. Elvégre, igazán kedves sofőr vagyok szerintem, elhoztam, cigizhetett is a kocsimban, és ama rejtett kívánságát is teljesítettem, hogy bele akar rohanni egy fába. - Oké. Fehéret vagy sárgát? Egy kamionnyi biztos elég lesz, akkor talán nem mászol ki. Vigyorogtam rá, majd elpislogtam a távolba, egyelőre nem láttam fényszórót. Visszapillantottam a hímre, majd elröhögtem magam. - Úgy állsz ott, mint aki arra vár, hogy megszállja a szentlélek. Én maradok ott, ahol vagyok, nem fogok keringőzni vele az út közepén, ahhoz azért már nincs kedvem, hogy elcsapjanak, mert vakok és szerencsétlenek. - Szerintem nagyobb sikerünk lenne, ha levetkőznék, de eddig én melóztam, úgyhogy maradj csak ott, hátha beléd csap a villám. Elnézem még egy ideig, mondjuk, amíg meg nem unom, de szerencsére nem kell sokáig unatkoznom, mert már látszik is a távolban két fehér pontocska, így talán lesz fuvarunk. Vagy inkább autónk, mert ha női a sofőr, én bizony kivágom, mint macskát szarni, ha pasas, akkor talán a csomagtartóban még maradhat.
- Én se, nyuszó, én se, kész szerencséd, hogy rámenős vagyok! - Máskülönben nem ülnék itt, az pedig tragédia lenne, természetesen az ő szemszögéből. Éééés csattantunk egy nagyot, hát ez fantasztikus volt, és micsoda szerencse, hogy közben egyikünk se harapta le a nyelvét, vagy vesztette el az eszméletét, különben nem csacsoghatnánk tovább ilyen üdítően. - Rúdtánc, karácsonyra? - Naná, hogy felcsillant a szemem! - Hát ezt be fogom vasalni. - Kikecmeregtem a kocsiból. Az a dráma, amit levág, miközben én, mint "családfenntartó" megyek az útra rendkívül hatékonyan stoppolni, hát az... annyira tipikus és nőcis és feleséges, hogy egy pillanatra a hideg is kiráz, ez valami szörnyű! Ha eddig nem az ellenkezőjét mutatta volna, szerintem még be is veszem a műsort. - Ez mind így van, nyuszó - pillantottam hátra a vállam fölött egy pofátlan vigyor kíséretében és kacsintottam. - Alig várom, hogy riszálj nekem! Megálltam az úton és vártam, miközben a halálozásom lehetőségeimen kattogtam, persze hangosan, mert úgy kell, mert így nyuszó tud rá válaszolni, reagálni és lecsapni a magas labdát. - Fehéret. Az az ártatlanság színe, én meg olyan ártatlan vagyok, mint a ma született bárány - mosolyogtam kis bájosan, és a szempilla rebegtetésemet is láthatta, mert csessze meg, eltörött a napszemüvegem! A szemem meg mézszínben játszott, mert épp olyan kedve volt, hogy én ezt mennyire utáltam! A röhögésére felvontam a szemöldököm és megint rá néztem, hogy vhaj most mi vicceset tettem! Megtudtam. - Cserélhetünk. Szerintem ha cickót villantasz, egyből megáll nekünk az üdvhadsereg is. - Egyre gondoltunk. Mondom én, hogy EZ szerelem! Összepasszolunk, mint a kocsi, meg a kitört ajtaja, mint a bűz meg a sajt, mint a döghús és a legyek, mint a far meg a kas, mint strici meg a kurva. - Imádlak, bébi! - dobtam egy csókot, és lám, örök szerelmünk kihirdetésekor jött is a felmentő sereg, egy egész pofás kocsi képében, Na jó, ezt megszerezzük, vagy így, vagy úgy, nem érdekel, de az enyém lesz!
[Elgázol a kicsi kocsi, vagy megáll nekünk? Páros: elüt, mint a szart; páratlan: megáll nekünk.]
- Jah, megfogtam az isten lábát. Horkanok fel, nem mellőzve a pofavágást sem, holt biztos, hogy a fazon egoizmusban a párját ritkítja, eskü, még nálam is jobb, márpedig ez nagy szó. - Cukorborsó, hidd el, nem akarod bevasalni, akkor már tényleg menthetetlenül belém szeretnél. Szép baleset lenne, de szerintem még mindig nem született erre a bolygóra olyan férfi, aki képes lenne gyöngéd érzelmeket táplálni irányomba. Elviselhetetlen egy ribanc vagyok, na, tudom én ezt, de cserébe legalább én sem bírok elviselni senkit. Hogy ez mennyire jó biznisz, azt döntse el mindenki maga. - Várj csak édes, abba talán bele fogsz őszülni, ha már eddig nem sikerült. Jó, hát, marhára nem nagy teljesítmény elérni, hogy én riszáljam a hátsóm, mert hát ami jó, azt mutogassuk kérem, én meg szeretem felajzani a népet. Mondjuk, ezt a pasast a jelek szerint nem nehéz, és még csak nem is erőltettem meg magam. Hümm, egyszer lehet tényleg ki kéne próbálnom azt, hogy mi a hatása annak, ha tényleg el akarok csábítani valakit. Dögös fehérnemű a ballonkabát alatt, bódító parfüm, stb… stb… Ilyet még úgyse nagyon csináltam. - Hát, ha nem mondod, erre bizony rá nem jöttem volna. Akkor nem inkább nebáncsvirág kellene a sírodra? Szerintem a színe is jobban illene hozzád… Tudod, olyan finom, kellemes, szelíd… Én meg tündérkeresztanya vagyok, persze. Basszameg, ez kajak a szempilláját rebegteti. Valamitől nagyon csúnyán bemarhatott a repülőn, vagy túlságosan beütötte a fejét az ütközéskor, és elment a maradék józan esze is, már ha volt neki egy csepp is. - Szerintem is, de most rajtad a sor, hogy megtudjuk, hasznos vagy-e. Kacsintottam, nem, nem villantok én cickót, amilyen hideg van, rögvest meredeznének a bimbóim, ez a marha meg azt hinné, hogy neki örülök ennyire. - Tudtam én… szikrázóan szellemes személyiségem szárnyalása betette nálad a kaput. Aztán csatt. Na, ha én nem is, ez tuti beteszi nála… én meg röhögök, mert hát, belepusztulni nem fog, úgyhogy ez tulajdonképpen vicces, bár bizonyos viszonylatban annyira azért mégsem. - Na, ebből se lesz ma dugás. Barom…
[A sofőr rájön, hogy elütött valakit, és végül mégis megáll, hogy embert vacsizhassunk, vagy tovább hajt, és kénytelen leszek vérdonorként funkcionálni. Páros: embert, Páratlan: ez Heine szerencsnapja]
- Ó, nem annál jobb cuccot fogdostál - pillantottam rá egy pofátlan vigyorral körítve és dobtam neki egy csókot, vigyoromat pedig csak tetézte, hogy szerinte a rúdtáncától végleg belezúgnék. Hát felőlem kipróbálhatjuk, igazi kihívás lenne mindkettőnknek, egy fasza kis kihívás. Én beleőszülni a várakozásba? Kizárt, nincs az az isten, előbb váltok alakot és kezdek el a cél felé rohanni, minthogy én sokáig tűrjem, hogy várakoztatnak. Pofátlan népség, hogy nem terem itt egy kocsi egyből, ami elvisz minket. Bólogattam a nebáncsvirágra, az tökéletesen illeni fog hozzám, rokonlelkek vagyunk, mindketten törékenyek, szépek és csodálatosak, emellett bűn minket bántani, ez így van, kérem szépen. Na de én kiálltam a placcra, hogy kocsit fogjak, mert én vagyok az úr a háznál, bomba párosunk cukorborsó fele, szóval megmutatom én, mit tudnak a zöldségek! Például elcsapatni magukat...
Az a vadbarom kis köcsög jött, és elütött, mint a szart cukorborsót! A szélvédője is belerepedt, ahogy átbucskáztam a kocsin, aztán nyekkenve földet értem, hát ez kurvajó! Még fel se tápászkodtam, de már morogtam, hát velem így senki ne bánjon, mert a beleinél fogva akasztom fel legközelebbi fára, karácsonyi angyalka gyanánt! Újabb zúzódások itt-ott, borda, sípcsont repedt, de engem azért keményebb fából faragtak, ilyen könnyen nem török és már regenerálódok is, szóval pajtikám, most geci rosszul tetted, hogy megálltál, fél perccel korábban kellett volna megnyomnod azt az elbaszott féket! Tuti sárga a szemem, bár ha nem is az, az ipsének akkor is van oka összefosni magát mivel eléggé gyilkos tekintettel közeledek felé, szerintem gondolatban pont most bánta meg, hogy megállt és kiszállt. - Nyuszókám, szedd ki a kocsidból, ami esetleg kell és cuccolj át, megvan az új csodakocsink! - morogtam farkasommal a hangomban. Baszki, még a cigim is elrepült! A cigim! El akart iszkolni, de nem hagytam, mivel úgyis mindjárt megdöglik nem fogtam vissza magam, a farkasom sebességét használva kaptam el, aztán ha nyuszó is befutott mellénk, akkor az ő lábai elé löktem. Eléggé félt, a szaga töményen töltötte be a levegőt, mire elégedetten szippantottam, ez esküszöm jobb, mint a bagófüst, kár, hogy nem olyan tartós. Megvártam, amíg négykézláb küzdötte magát, aztán láblendítés fel, és olyan erővel vágtam a sarkam a gerincébe, hogy kész, puszi, lehet kajálni. Én minden esetre rágyújtottam. - Kajás vagy? - Jah, ezt lehet előtte kellett volna megkérdeznem, de ki nem szarja le? - Ha nem, akkor tüntesd el, én hozom a verdát. Terepjáró, zsír!
Barom. Komolyan… mindenesetre továbbra sem bírtam ki, hogy magamban ne szórakozzak rendkívül jól, de azt azért nem állt szándékomban engedni, hogy mindez megjelenjen az arcomon is. Szerintem eljönne a világvége, ha én folyamatosan mosolyognék. Aztán elcsapják, ami valamilyen szinten édes elégtétel a számomra, csak kár, hogy közben mondjuk nem viszik el a fél fejét, hogy ne tudjon annyit pofázni. Na jó, lehet kussban kevésbé lenne szórakoztató jelenség, tudja a bánat, inkább nem próbálnám ki, még a végén unatkoznék. - Szerintem most vizelt a gatyájába… Jegyeztem meg flegmán, elhúzva az orrom, amikor ez a majom felkelt, a sofőrben meg vélhetőleg megállt az ütő. Tényleg, még a nevét sem tudom, de nem is érdekel, ez így olyan romantikus, hogy mindjárt belehalok… Nyuszó és Cukorborsó, hát komolyan. Meg aztán, most már úgysem hívnám a nevén, szóval hullára mindegy. - Ez a többes szám simogatja a lelkem, Cukorborsóm! Persze, legalább annyira, mint amennyire a gyomromat ingerli, hogy egy kiadós okádás közepette a világra köpje tartalmát. Fujj. Na mindegy, amíg csak feltevés szintjén marad mindez, én ugyan nem bánom kifejezetten, házasodni azt hót ziher, hogy nem fogunk, az már tényleg a világegyetem utolsó napja lenne. Maximum fogadásból, de azt is csak úgy, ha utána rögtön válunk. Na, annak legalább volna értelme. - Szerintem a dugi vodkám elég lesz, egye fene, a 10 pontos esésért kapsz egy kicsit. Annyit tettem, hogy a könyveket átpakoltam a csomagtartóba, mert azt nem fogom egy lopott verdában cipelni, túlságosan is könnyű lenne visszavezetni hozzám. Majd ha elvitetem a járgányom, akkor meglesznek azok is. Vagy nem, de jelenleg ez most annyira nem is érdekel. - Hello, legalább valami szépet látsz az utolsó pillanatban. Kacsintottam az ipsére, majd meghúztam a vodkás üveget, ami a csomagtartóból került elő. A pótkerék helyére kell valami értelmes is, nem? A félelmére a hószín bundásom már jött is, kísérteties fénnyel töltve meg a szemeimet, de csak a halálát akartuk, kaja most nem kellett, jól volt tartva az öreglány, én nem vicceltem ilyen téren sosem. - Hát baszki, nem erre… nekem vannak igényeim. Újabb fintor, majd megfogtam a pasas karját, és odavonszoltam a kocsihoz. - Húzzunk vele a folyóhoz, ott majd elúszkál magának, nincs kedvem ásni. Vágtam be a csomagtartóba, mert az teljesen biztos, hogy nem fogok a saját kocsim közelében eltüntetni egy hullát, nem ettem én meszet… Jó lesz neki a folyóban, a kutya nem fogja megmondani, hogy hol és ki ölte meg. Talán arra rájönnek, hogy ember keze nem lehet a dologban, de sok sikert ahhoz, hogy rájöjjenek, melyik bundás tette. - Nesze, igyál… Nyomtam a kezébe az üveget, miután elfoglaltam az anyósülést… hogy én mennyire utálok itt ülni. Mindenesetre, tekintettel a jármű terepjáró mivoltára, én bizony felvágtam a lábaim előre, hogy kényelmesen hátradőlhessek. Aztán meg, menjünk, ahova akar, nekem aztán marhára mindegy, vélhetőleg én már úgyis a farkasomat használva fogok hazajutni.
- Remélem mellé a beleit is kiszarta! - mordultam cseppet sem finoman és nőiesen, bár mikor voltam finom és pláne nőies? Költői kérdés természetesen. Kiköptem némi vért és megmozgattam magam, zúzódások, repedt csontok, azt hiszem, az orsócsontom el is tört, de teszek rá, holnapra semmi baja már - kösz, Sura! -, ami meg begyógyul vagy visszanő, azért mi a halálnak aggódjak? Nem mintha az aggódás szokásom lenne, szerintem azt a szülőcsatornában elhagytam, ezért is járják meg, akik velem kezdenek. Tök mindegy, hány éves vagy, milyen vérvonalú, ha nincs mivel megfogjanak, nincs mivel megfékezzenek, megállíthatatlan lehetsz. Mindenki saját magának generálja a gátakat, na én ezt iktattam ki teljes egészében az életemből. Szegényes az érzelmi világom brü-hü-hü... Na de most nekem villantanom kell Nyuszó előtt, mert nem bírnám ki, ha nem mutathatom meg, milyen szépen ölök semmit érő kis emberfajzatokat. Más verseket ír és csokrokat küld a nősténynek, aki bejön neki, én fejeket szaggatok le érte, szerintem eredetibb és kevésbé elcsépelt. A gyilkolás rendben meg is van, annak rendje és módja szerint, miután Nyuszó odariszálta magát hozzánk és még pontot is adott az esésért. Elkényeztet, én mondom, a végén pocakot eresztek, ha így folytatja. Átpakolászta a könyveit - könyvnek ilyen kalandos élete még nem volt, mint ezeknek a köteteknek, az is ziher -, és meghúzta a vodkát, amiből még mindig szíves örömest ittam volna én is, de hát baszki a zsugori szukája még a Cukorborsójának se ad! - Tudom-tudom, Nyuszó, neked rám van igényed, de tudod, a késleltetés fokozza a dolgokat - kacsintottam. A folyóra felcsillant volna a szemem, ha nem lenne kutyahideg, még a meztelen fürdőzést is felajánlottam volna, így viszont csak vállat vontam. - A te reszortod, én nem megyek a folyóhoz, nekem a Három Maci kell és csókollak, édesem. Figyeltem, ahogy bepakolta a hullát és vigyorogtam. Szívem szottya lesz ez a nőstény, én mondom: golyót taperolt, lesmárolt, fuvarozgat, fának hajt, nem rinyál egy gyilkosság miatt... Csak nehogy a végén tényleg szívecskés leveleket küldjek neki - úgy, hogy se a nevét, se a címét nem tudom. Bedobtuk magunkat a szélvédőtlenített kocsiba - nem lesz gond a szellőzéssel -, és meg lettem kínálva. - Ó, Nyuszó! - csillant fel a szemem, ezer wattos vigyort villantottam, és már ittam egy nagy kortyot. - Ez jobb, mintha szerelmet vallottál volna - adtam vissza az üveget, aztán hátramenet, fordulás és irány a cél felé. Elkocsikáztunk a fogadóig, a tragacs egész jól bírta, én pedig voltam olyan pofátlan, hogy kipattantam és átadtam a halottaskocsit Nyuszónak. Az ablakba könyökölve néztem vissza rá, míg ő valószínűleg a vezetőülésre csusszant. - Rothadó szívem kuglófos csücskének egyetlen mazsolája szakad meg, hogy most szétválnak útjaink, de ne aggódj, a lelki társak és az Igaz Szerelmek mindig megtalálják egymást - tettem a mellkasomra a kezem, mint egy nagy romantikus poéta, aztán pofátlan vigyorra húztam a szám és kiegyenesedtem. - Jó hullaeltüntetést! - dobtam még egyszer és utoljára csókot neki, aztán némiképp az elgázolástól és a korábbi fába rohanástól rozogán berozogáztam a fogadóba.
//Ne haragudj, hogy így lecsaptam a végét! :/ Nagyon élveztem a játékot, köszönöm szépen, és remélem lesz majd következő, Nyuszó! //
- Hát, nem tudom. Amennyit bagózol, nem vagyok benne biztos, hogy ízletes falat lennél. Jegyzem meg szemrebbenés nélkül, bár tény, hogy bekóstolnám, de attól még neki ezt nem kell tudnia. Aki egy kicsit is szórakoztat, azzal már szívesebben töltöm az időmet ilyen-olyan formában. - A csókolózás divatjamúlt, Cukorborszó, inkább nyald meg a talpam, vagy valami hasonlót. Vonok vállat, ha nem, hát nem. Én felelősségteljes, ki tudja még meddig Amarok lévén majd jól eltüntetem a hullát kocsistul a folyóban, valaki meg akkor agyalhat majd rajta, hogy makkant meg csórikám. Szerintem elég lesz párszor belevernem a fejét a szélvédőbe, hogy bármely jóérzésű patológus ne akarja nagyon boncolgatni, mitől is törhetett el szerencsétlen gerince… vagy franc tudja már, mi történt vele. Pont leszarom. - Örvend a borsónyi szívem, mert kurva szar költő vagyok, szóval verset ne is várj. Sokat azért nem kap, de szerencsére nem is telhetetlen, és visszaadja az üveget magától, nem nekem kell drága cseppeket pazarolva kitépni a kezéből. A Három Medvénél átvágódok a vezetőülésre, és mintegy mellesleg újabbat kortyolok a vodkámból. Mit érdekel engem, hogy hogy néz ki ez a járgány, és bármelyik zsaru leintene… Arra mondjuk figyelek, hogy ne lássa senki a kocsit, le is kapcsolom a lámpákat, mert az igazán nem hiányzik, hogy valaki kiszúrja a rendszámot. - Ha léteznek istenek, remélem a továbbiakban megóvnak tőled. Jegyzem meg kurtán, elvégre egészen elszomorodott a kis lelkecském, hogy nem rángat be a motelszobába és présel bele az ágyba, vagy falba, fürdőkádba, kurvára mindegy. A vodka után ez lenne a minimum. No de ez van, értek én a szép szóból, a csúnyából meg pláne. - Kösz, neked meg jó elgázosodást. Azzal már indítottam is, még mindig lámpák nélkül, hogy elintézzem ezt a hulla kérdést, aztán hazahúzzak. Ideje… A könyvekkel nem tudom mi lesz, farkasalakban nem biztos, hogy nagyon akarom cipelni, de ezt majd még meglátom akkor.
Kezdőlap
//
Köszi! 
