Ma valahogy nincs kedvem a szobában enni és amúgy sem árt egy kis testmozgás, mert bizony már vagy 3 napja nem voltam sehol sem. Nem volt kedvem kimenni és főleg nem volt ahhoz erőm, hogy találkozzak bárkivel is. Hogy mit csináltam? Főként filmet néztem és bámultam ki a fejemből. Jó kis program zombiknak, de nekem most pont erre volt szükségem, mert ha végig vesszük, hogy áll a szénám akkor elég gyatrán. Nincs kocsim, másik telefont kellett beszereznem, megtéptek, (bár ez benne van a pakliban) a szeretett nő haragszik rám s van benne valami, amit még nem tudok kimondani. Plusz ott a falka. Háborús időket élünk és az alfával is beszélnem kéne valamikor. Szóval, ahogy mondtam gyatra, de meg kell vele birkózni és azt is fogom tenni. A cicára rá adom a hámot, mert jön velem, neki sem árt a mozgás, bár egész nap szaladgál. Kissé hiperaktív egy állat. Azonban nincs kedvem neki tejet hozni, szóval jön velem enni vagy kikötöm valahova, ott is elvan. Ez még nem állatkínzás vagy csak egy kicsit, de senkinek semmi köze a macskámhoz. Az étterem felé veszem az irányt kezembe a macskával. Ha leteszem, csak húznám magam után, szóval jobb így közlekedni. Nem akarok senkivel találkozni, így keresnem kell majd egy eldugott asztalt, bár elég nehéz lesz, mert széles vagyok vállban, de majd összehúzom magamat. A helységhez érve megállít egy pincér. - Mr Bognár, ide nem hozhat be állatott, kérem....... Intek neki, hogy maradjon csendbe, mert ezt én is jól tudom, de nem fogom kint hagyni a semmi közepén. Oké, csak a folyosón kéne, de a cica velem jön, s vitának helye nincs. A szemem vészjóslóan csillan meg s a zsebembe dugom a kezemet. Bank jegyeket húzok elő, s felé nyújtom. - Vedd csak el, s ha jön a hatóság, majd küld hozzám. Hangom dörrenő s ellentmondást nem tűrő. Ezt a másik is tudja, mert elveszi a pénzt, s arrébb lép. Ezt már szeretem. mindenki tudja, hogy hol a helye s akkor nem lesz baj. Nézem melyik asztal lenne ideális s akkor meglátom Őt............A gyomrom liftezni kezd s mintha a lábam is megremegne. Reméltem, hogy ez az érzés elmúlik, de nem. Veszek egy mély levegőt s magabiztos léptekkel oda megyek az asztalához. Nem kérdezem, hogy szabad e vagy sem csak kihúzom a széket mely előtte van helyet foglalok. Nem érdekel ha zavarom vagy az ha valakit mást vár. Majd az szépen tovább megy, mert még is csak hazai pályán vagyok. A macskát az ölembe helyezem s lassú mozdulatokkal megcirógatom a füle tövét. - Szia. Nézek azokban a csodaszép íriszekbe, s nem akarom a mosolyt az arcomon, de még is megjelenik. Nem tudom mit mondjak vagyis azt már lezongoráztam a fejembe, csak azt nem tudom, hogy kezdjek neki. veszek egy mély levegőt. - Beszélnünk kellene. Jó kezdés, nagyon is jó. Mindjárt tarkón csapom magamat, amiért ilyen béna vagyok, de mindig ez van mikor a közelébe kerülök. nem tehetek róla, hogy össze zavar és arról sem, hogy sokkal hevesebben dobog a szívem. Tiszta sor, hogy miért, s most már nem is küzdök ellen, mert nem lehet és nem is akarok. Szóval jöjjön, aminek jönnie kell vagy mi. Bár már azt sem tudom, hogy minek jöttem le. Enni. Talán előbb kéne rendelni valamit, mert elfogom felejteni. Az egyik kezembe veszem az étlapot s magam előtt kinyitom azt. Csendbe lapozgatom s úgy csinálok mint aki azon töri a fejét, hogy mit rendeljen, pedig a valóság merőben más. Próbálom össze húzni a gondolataimat. A macska viszont nem tud megölni nyugodtan s próbál felmászni az asztalra. Amint én mindig megakadályozok. Legalább ez még megy.
*Rosa szabadnapos. Vagyis… már rég visszatért a mindennapokhoz. Már nem kell a mosdóba kísérnie, működnek a kezeim. Legalábbis az alapvető dolgokra mindenképpen. De főzni még mindig nem tanultam meg. Így hát mit csinál az ember lánya? Azt amit egy agglegény… rendel vagy elmegy enni. Nos, mostanában nem volt ínyemre a gyors kaja és csak úgy, mint mindig beugrottam a hotelbe. Magas sarkú, farmernadrág és tőlem meg nem szokott mód egy lezserebb felső, ámbár pulcsi nem volt rajtam, de alatta bizony befigyelt egy derék melegítő. Hisz akárhogy nem akartam tudomást venni róla, az a valami, ami kilenc hónapig gyötör és aztán meg felborítja az életem ott volt bennem. Lehet, hogy csak hiúság, de mintha… oké, a mérleg többet mutatott de mintha láttam is volna, hogy egy kicsit nőt a hasam. Szóval igenis el kél az a lezser felső hisz fő a biztonságos tudatlanság mindenkinek. Mint törzsvendég – hisz azért a napi két-három alkalom annak számít – nem kellett asztalra várnom, ami azért kellő távolságba volt a mosdótól, de nem elérhetetlenben. Ez van… gyakran voltam rosszul és a vizelet háztartásom a pokolba kergetett. Rendelésem sem volt valami normális… sült krumpli, véres steak – ja igen, ezt nem szeretem – és csoki öntetes meggy fagylalt. Jó, kezdek disznóvá válni, de még mindig jobb, mint a múltkori lasagne kovászos uborkával. Brrr… Nah de együnk. Nem is voltam rest neki állni. Kabátom a székem támláján, citromsárga felsőm látatni engedte a vállaim, ahogy a késsel és a villával bíbelődtem. A bizsergő érzés az egész Hotelben meg van… szóval észre sem vettem, hogy jött valaki. Egy falat hús, egy falat fagylalt. Isteni… pláne a sós sültburgonyával. Viszont mikor valaki a látóterembe kerül a szalvétámért nyúlva törlöm meg a szám, már csak reflexből is, mert hát enni még tudok úgy, hogy ne legyek piszkos. Azonban az elutasító mondat megakad, ahogy meglátom a szembe lévő férfit. Csak hallgatok mint egy hülye és pislogok. Oké, itt él. Ne lepődj már meg ennyire. Naaa… gyerünk… térj észhez! Eve… beszélj már! Torkom megköszörülve fordítottam a figyelmem a hús szeleteléséhez.* - Igen, ezt már hallottam. De sajnálatos módon ott hagytak. Szóval… van valami új is? * Ha figyelmes akkor észrevehet az mutató ujjam oldalán egy friss vágást és a kézfejemen is. Nos, szendvicset próbáltam csinálni. De elfelejtettem, hogy a konyhakés nem olyan mint azok a pengék amiket én használok. Megesik az ilyen baleset. A kézfejem meg… maradjunk annyiban, hogy összevesztem a kardommal, mert nem bírtam megtartani. Egy újabb falatot lenyelve szólaltam meg.* - Hallgatlak… én azthiszem elmondtam mindent. Jajj várj, emlékszel egyáltalán rá? Már el is felejtettem, hogy leittad magad én ostoba. * Biggyesztettem le az ajkaim. Gúny… naná. De barna szemeimben ott ült a kíváncsiság is, hogy mit akar mondani és valami más. Örültem neki. Mármint, hogy látom. Nem láttam, nem írt… csak azok a virágok.* - Különben meg egyszerűbb, ha virágüzletet nyitsz. Ja és ha már itt vagy… kész a könyvelésed. Reggel terveztem bevinni… de ha már erre jársz, el is jöhetsz érte. Különben meg egy jó tanács… A beszállítóid magas szállítási költséget számolnak fel. Még akkor is olcsóbban megúsznád, ha Görögországból rendeled. De ajánlatos a fő gyártó cégekkel tárgyalni, és nem másod kézből hozzá jutni. Bonyolultabb, míg dűlőre jutsz, azonban ezt csak egyszer kell végig zongorázni és hosszútávon kifizetődőbb, feltéve, ha nem egy-két évre kötöd meg a szerződést velük. Vagy ha maradsz a másod kéznél, akkor legalább vegyél egy teherautót… még a sofőr bérét belevéve is fogsz valamit. * Oké, apám üzletember. Le sem tagadhatom. A vér nem válik vízzé… mindössze csak… nekem más volt a szenvedélyem. A macskát igyekeztem figyelmen kívűl hagyni, ámbár meg kell vallanom... megmelengedte a lelkem, hogy nála látom. Bár érdekes az a hám rajta, de ez van. Szívem szerint elkértem volna tőle egy kicsit.... Hiányzott Mancs.*
Csak futólag nézem meg, mit eszik. Nem az én ízlés világom, ami az asztalon van. Nem éppen jól kezdek, de még nincs minden veszve és majd szépen el fogom mondani, amit végig gondoltam annyi éjen át, csak össze kell szedni magamat. A kérdésre sem veszem le róla a tekintetemet. Határozottan bólintok egyet, jelezve, hogy igen van új is. Ezt akarom majd elmondani csak még nem tudom kibökni. Nem kerüli el a figyelmemet a vágás az ujján s a kézfején sem. Nem tudom mit csinált már megint, de most ez nem olyan fontos, hogy erre kérdezzek rá. Persze, érdekel, hogy miért nem tud magára vigyázni. Inkább az étlapot veszem magam elé, bár nem sok értelme van, mert nem koncentrálok a betűkre. Érzem a gúnyt a hangjában s nem gondolom, hogy megérdemlem, de most csináljak vele? Döngöljem a földbe? Lehet segítene rajtam is és talán rajta is, de mivel törékeny nem jó ötlet. Most nem megy fel a pumpa bennem, pedig ha más beszélne velem így, már nem ülne az asztal közelében sem. Azonban Eli kivétel, különleges ha úgy tetszik. - Emlékszem! Jelentem ki, mert hogy is tudnám elfelejteni azt amit mondott vagy amit olvastam. Nehéz lenne valljuk be őszintén. Ha nem beszélne ennyit akkor bele is kezdenék végre, de most sem tud csendben lenni, amit már kezdek megszokni. Azért annyira még nem szoktam hozzá, de próbálok vele megbirkózni. - Azt hittem, kedveled a virágaimat, de ha teher vagy nem tetszik, nem küldök többet. A könyvelést pedig köszönöm és a tanácsot is. Én természetesen végig tudom hallgatni a monológját, hogy ne kotyogjak közbe. Ilyen típus vagyok, nem esik nehezemre mint egyeseknek. Látom szemében megcsillanni a vágyat a macska után, bár nem kell a szemébe néznem, hogy tudjam mit érez. Ilyenkor jó, hogy neki nincs pajzsa, bár meg kéne vele tanítani, csak azért, hogy más farkasoknak ne legyen nyitott könyv. Mondjuk ahhoz be kéne avatnom, de ennyire előre ne szaladjunk. Csak szépen sorba minden. Jöjjön hát az első lépés. - Az a helyzet, hogy sokat gondolkodtam....... A pincér megjelenik, hogy felvegye a rendelésemet, aminek nem örülök, mert végre össze szedtem magam és éppen bele akartam kezdeni valamibe. Az étlapot összecsukom magam előtt s felé nyújtom egy kézzel. - Én őz pörköltöt kérek dödöllével, a macseknak pedig a szokásosat. Ja és szeretnék egy pohár burgundit is. Köszi Én ma ezt fogom enni s miután elment a csávó a macskát a földre helyezem le, de nem engedem el. A farzsebemből előveszem a pórázt s a hám közepébe akasztom be. Egyelőre a kezembe fogom, mert ott jó helyen van. A macska pedig abba hagyja a nyávogást, s elindul fel fedezni mi is lapul az asztal alatt. Szaglászik és stb, de én most nem vele akkor foglalkozni. - Gondolkodtam és ha jól emlékszem még nem mondtam el neked, hogy mi a helyzet velem. Az van, hogy nem tudok tőled távol maradni s szinte mindig te jársz a fejembe. Nem csak azért, mert most, hm, az a helyzet. Már előtte is, csak nem akartam magamnak be vallani. A asztalon lévő szalvétával kezdek el játszani, mert zavarban vagyok. Ráadásul hátha erőt ad vagy valami biztos támpontot ebben a helyzetben. Nem gondolom, hogy végig hallgat csendben, így megváróm amíg befejezni azt amit elkezdett, már ha így történik. Ha pedig hallgat, akkor nem kicsit fog meglepni, de akkor folytatom is. - Nem tudom, hogy megy ez, mert nem igen szoktam ilyenekről beszélni és azt sem tudom milyen lesz a fogadtatás, de tudnod kell, hogy vonzódom hozzád, oké, ez ennél egy kicsit több vagy talán nagyon. A torkom már teljesen kiszárad, s hálás vagyok, hogy megérkezik az a pohár bor, amit az ételhez rendeltem. A szabad kezembe fogom a talpas poharat s ahogy szoktam kicsit meglötykölöm az alját, majd megszaglászom. Kitűnő évjárat. A szemembe pedig valami csillogni kezd. Talán a másik be is tudja azonosítani. A poharat a fény felé döntöm s megnézem a színét, majd egy kortyot is iszok belőle, melyet ízlelgetek. Mint mondtam kitűnő bor. Most, hogy már nem köpök vattát, akár folytathatnám is. Igen, ezt fogom tenni. - Rájöttem, hogy olyan dolgokat váltasz ki belőlem, melyet csak nagyon kevesen és olyan érzések birtokába kerülök, mikor a közelembe vagy, amit már jó régen nem éreztem. Szóval érted......... Nem tudom, hogy ki kell el fejtenem bővebben vagy nem, de reménykedem benne, hogy megérti mit akarok, mert nem vagyok a szavak embere. Nem azért mert műveletlen vagyok, csak nem szeretek ilyen dolgokról beszélni, most még is azt érzem, hogy ezt el kellett neki mondanom. persze ha beszól valami olyat, ami nekem nem tetszik vagy megbánt vele, akkor erről egy árva kukkot sem mondok s inkább magamba tartom, de mindjárt kiderül mi lesz. A macskának is megjön a kosztja amit le is teszek az asztal lábához. nem kell neki szólnom, hogy lefetyelni kezdjen a fehér cuccból.
*Ó hát Oklevelet ne adjak mert emlékszik? Nem-nem… egyből Nobel díjat kap érte, hogy tudott figyelni röpke tíz percig, még mielőtt ott hagyott volna. Hát ez remek. Férfiak. Hát kell ez nekem? Baromira nem, ám nélküle sem tudok lenni. És ez személyes, nem általánosság. De na… hagyjuk már… ugyan olyan, mint a többi. Igaz? Mondja már valaki, hogy igen. Na erről van szó… köszönöm kettes hang. Viszont a szavaira letettem az evőeszközt és a hajamba túrtam, az asztalon megkönyökölve kissé.* - Arra értettem, hogy jobban kijönnél belőle, ha azt nyitsz, pláne, így, hogy folyton küldöd. De… Bazz B.B. Ha nem tetszene már rég visszapostáztam volna, vagy szóltam volna. * Fújtattam egyet. Komolyan mondom azt hiszem, hogy Kínaiul beszélek. De tényleg… Mindig elbeszélünk egymás mellett és félreért. Ezt nem hiszem el. Ennyire még senkinek nem okoztak fejtörést a szavaim. Hiányzik Leo… Ő legalább megért. De várom a folytatást és szavait hallva már-már érdeklödve vonom fel a szemöldököm. De hát a pincér megint jókor érkezik. Hát miért is ne? Miért is volna nyugalma az embernek két percig? De az öt pontos kérdés az, hogy miért vagyok olyan ingerült, hogyha ölni lehetne szemmel, akkor bizony a pincér meghalt volna. Pedig csak a dolgát tette. Egy újabb falatot bekapva, várom meg míg a rendelés elhangzik, no meg érzem meg a macskát is a lábaimnál. Egy halvány mosoly játszik az ajkaimon, de inkább hagyom. Majd… egyszer talán. De ahogy ismét beszélni kezd, minden figyelmem az övé figyelmen kívül hagyva a kis dörgölőző fenevadat. Szavaira, a pillanatnyi szünetben már nyitom is a szám, hogy megszólalok.* - Nézd… * Csakhogy észre vettem az ujjai játékát és kezeim kissé lefeszítve az asztalra tartottam a sajátom a helyén. Nem, nem és nem. Nem nyúlkálunk, nem beszélünk. Szóval nem is indult meg a mozdulat a keze felé, bármennyire is akartam érezni. Ahogy a mondatot sem folytattam csak nyeltem egyet és beleittam a rostos levembe. Csendben maradtam és vártam egészen addig, míg nem folytatta. A szavai egy kavalkádként hatottak. Egyszerre ijedtem meg – igen, most először érezhetett ilyet tőlem. -, akartam felképelni, megérteni és… és mégis valahol örültem, boldoggá tettek a szavai. Nah ezt fejtse meg valaki. Eskü kifizetem a nyaralását Hawaiin három napra. De valóban csendesen vártam a szavai végét, csak egyszer sóhajtottam lemondóan… mikor megjött a pincér a borral és a macska tejével. Mikor végzett csak egyszerűen bólintottam. Na jó… ez így nem igaz és nem is elegendő. Na akkor Eve Te jössz… hajrá.* - Ami azt illeti nem értem… * Nahát… remek kezdet. Azt hiszem fejbe is verhetném magam, akkor legalább van mire fognom, hogy hülye vagyok. Nah de a világ nem áll meg… álmosan, fáradtan megdörgölöm a szemeim és kissé oldalra biccentett fejjel hallgatok pár pillanatig és keresem a másik tekintetét. * - … viszont érzem. Egyszerre tudnálak fellógatni egy módszeres kínzás után és mégis… melléd heveredni. Utálom, hogy így eltűnsz, mint most és legutóbb sem volt jobb, ámbár akkor legalább írtál. A kérdés csak az, hogy mennyire akarom, akarom mondani akarjuk a szőnyeg alá seperni. Ööö… na jó ennek se füle se farka. Szóval a lényeg, hogyha még egyszer így eltűnsz, fellógatlak az erdőben és hagylak száradni a napon. Úgy is sokat járok arra, szóval ott legalább biztos, hogy megtalállak, ha akarlak. Különben meg… ez szép és jó, de… a kis hmm… problémára nem válasz. Ahogy arra sem, hogy mit szeretnél. Oké, nélkülem nem tudsz meglenni csak ha rákényszeríted magad… de a… a… - najó… kétszer nem ment. Fussunk neki még egyszer. – szóval a gyerekre. *Kimondtam… most először ésésés… bazz… egy így most reálisabb lett. Eddig abban reménykedtem, hogy ez csak egy rémálom és felébredek és minden a helyére pattan. De már nem fog… S láss csodát csendesen vártam a válaszát, még enni is elfelejtettem, azonban tekintetem továbbra is fürkészte. Ahogy a bor látványára, illatára szemeiben életre kélő szenvedélyt is láttam, csak épp nem fontos most.*
Ki érti a nőket? Én nem. Azt hittem azért mondja, mert már túlzásba viszem vagy valami. Erre azt mondja, hogy ne menjek csődbe anyagilag. Kiérti ezt a nézetett, mert én nem. Most erre mit is kéne felelnem? - Jó, de még sem nyithatok a neveddel egy virág boltot...... Ez a válasz. Nem túl bonyolult, de most csak ennyi telik, mert más dolgok járnak a fejembe. Egész pontosan a szavak melyeket, neki akarok mondani. Nem könnyű ez nekem, bár soha semmit nem kapok meg könnyen. Számítottam rá, hogy majd közbe szól, s igazam is lett, bár amint elhallgat, meglepődők s ez az arcomra is kiül. Nem kicsit lep meg ezzel a viselkedéssel s hogy őszinte legyek ez tetszik. A mosoly is megjelenik a képemen egy pillanatra. Inkább olyan köszönöm féle mintsem elégedett. Nem akarom én szabályozni vagy megváltoztatni, pusztán csak össze kell csiszolódni, hogy tudjunk működni. Talán menne hosszú távon is, bár azért van kétségem, hiszen nagyon különbözőek vagyunk. Elmondom neki amit akarok és már kezdem azt hinni, hogy érti, de még sem. Lemondóan sóhajtok egyet, mert nem tette könnyebbé a dolgot sőt megfordul a fejembe, hogy direkt csinálja. Nem kell keresnie a tekintetem, mert végig a másikat nézem. Hallgatok, mert ez a szerep jut már megint nekem, de most nem bánom, mert legalább össze szedem a szavakat. Amikor azt mondja, hogy érzi, akkor feljebb szegem az államat. talán nincs minden veszve. Hát erről beszélek én is te nő! Aztán a fonalat elvesztem, mert nem értem mit akar seperni, de azért próbálok figyelni vagyis kihámozni a lényeget. Nem akartam én eltűnni, csak szét voltam szedve. elég nehéz lett volna megjelelni, bár az utolsóról magam tehetek. Egyszerűen nem tudtam mit mondjak neki s mivel feleslegesen nem beszélek, így csak virágot küldtem. Jobb mint a semmi nem? Amikor pedig kimondja a gyerek szót mintha villám hasítana belém, olyan érzésem támad. Lassan nyújtom előre a kezemet az övét keresve, s ha nem veszi el, akkor megsimítom a kéz fejét, ott ahol a vágás van, már ha azt érem el. Egyszer, kétszer, háromszor. Már vágytam arra, hogy érintsem, bár ez gyenge kifejezésnek minősül. - Nem tudok megígérni semmit, már mint, hogy nem tűnök el többet, azt viszont igen, hogy ha más nem írók vagy valami. Nem tudom, mit hoz a jövő Elionore. Mit akarok? Téged! Ezt biztosan tudom, a...a...gye...hm-t pedig…..ahogy mondtad bízzuk a testedre. Ne haragudj, de ez egy nagyobb falat, még csak most döbbentem rá, hogy mit érzek irántad, ez egy kicsit sok egyszerre. Adj egy kis időt, hogy feldolgozzam.... Jó sokat beszélek, de így gondolom. Nem tudom még kimondani azt a szót, hogy gyer....még gondolatban sem megy, nem hogy kijöjjön a torkomból. ezt meg kell értenie vagy ha nem akkor veszett ügy az egész. Ha tudná, hogy mi vagyok vagy min kell keresztül mennem, akkor talán értene, de olyan sok minden van még ezen kívül is, hogy fel sem tudom sorolni egy egész perc alatt. Azt tudom, hogy szeretem nem s kicsit, de azt a valamit még nem és hogy később mi lesz? Nem tudom én sem. Sok gondot okozhat, hiszen ha az alfa megtudja még az is lehet Eli életével kell fizetnem. Nem jó ómen, maradjunk annyiba. - Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszteni bármi véget is. Veled akarom tölteni minden percemet ami csak szabad s csak reménykedni tudok benne, hogy te is így gondolod. nem akartam még senkivel ennyit együtt lenni, ezért had válaszoljak arra a kérdésre egy kicsit később jó? Nem lehet s nem is tudnám figyelmen kívül hagyni a benne növekvő valamit, de időre van szükségem. Az is lehet holnap meghalok vagy holnap után, így hogy merjek gyer....azt vállalni? Annyira bizonytalan az életem, hogy nem merek ilyen dolgokba csak úgy bele vágni vagy ezt nem lehet két hét alatt eldönteni. ehhez kell a türelem. Ha a keze még mindig ott van, akkor már nem simogatom viszont nem engedem el, csak rajta hagyom az enyémet. Mennyire ciki már azt megkérdezni hogy lesz e a barátnőm? olyan mintha 10 éves lennék kb. Hogy én mennyire nem szeretem ezeket, de túl kell esni ezen is. - Ez most béna lesz, de ez van. Alkotunk egy párt vagy inkább hagyjuk az egészet? Nos ha hagyjuk az egészet akkor választ sem kell adnom, hogy mit akarok azzal odabent, hiszen a döntés egyértelmű, s akkor az enyém is az lesz. Nem akarok hm-t ha nem lehet az enyém. Csak arra emlékeztetne mennyire gyenge vagyok most és a gyengék meghalnak! A mi világunk, így működik.
*Najó… most először volt az, hogy nem tudtam mit felelni. Asszem. Csak pislogtam a virágboltos megjegyzésére, de valahogy… hang nem jött ki a torkomon. Elsőre legalábbis.* - Nem, valóban nem. * Ingattam meg a fejem. Többek közt azért sem, mert nem tudja az igazi nevem. De ez már csak részletkérdés. Ahogy az is, hogy ki mit tekint igazi nevének. De mindegy is, ez nem olyan lényeges, tekintve, hogy nem fogja megtudni a másik, hogy milyen néven születtem. Remélem. Bár… mindent, amit az a név rejtett, már önmagam mondtam el neki, akkor miért is van értelme ezt titkolni? Nem tudom… de… kell. Olyan mintha így… megőrizném magamnak. Ah… a fene sem tudja. Persze a némaságomra észrevettem a mosolyát és… a tekintetem árulkodó volt. Ne szokja meg. Nem sűrűn akad olyan pillanat, hogy inkább csendben maradok és türelmesen várok. Ritka pillanatok egyike ez a mostani, hogy csak az után szóltam, mikor már teljesen végzett a másik. Mind a két kezem az asztalon fekszik, így akár el is érheti. Azonban az első simítás után ujjaim megmozdulnak és…* - Érzékeny… még friss. Összevesztem a konyhakéssel és a kardommal. * Nem volt kérdés… de kérés volt benne. Hagyja békében a sebem, mert nem kellemes. Azonban a kezem nem húzom el és oké, hogy az övéhez képest kicsi, de lássuk be… van rajta épp felület. Igazából furcsa volt, hogy érzékeny még nekem is. Hisz a tenyeremen érdeklődő heget még mikor friss volt magam tettem rendbe, előtte és nem kíméltem magam. De ez az érzékenység elméletileg a kis élősködőnek köszönhető. Nah tessék, nem csak bálnává tesz hanem még érzékennyé is. S én még régen gyereket akartam… bár ezen már egyszer túl voltam, ha úgy vesszük csak akkor még nem volt ilyen „látványos”, mert egyébként is érzékeny voltam. Najó… valljuk csak be őszintén. Depressziós. Azonban ezt nem sokáig tudom rágni magamban, ugyanis a szavai kellő alapot nyújtanak ahhoz, hogy legyen min rágódnom, ami még a jelenhez is kötött. Április elseje van vagy mi? Vagy most pótolja? Tekintetemen látszik a megdöbbenés, az újabb öhm… vallomásra? Csak ez kicsit összeszedettebb. Nah de mondanom kéne valamit nem? De… nem ártana. * - Rendben. Megértem… különben meg az ajtóm nyitva áll, csak előtte csengess. * Vontam meg a vállaim finoman hisz még csak véletlen sem akartam azt, hogy kicsússzon a kezem az övé alól. Nem tolakodó és… lássuk be, Ő a második ember, akitől nem csak elviselem, de hiányoltam is. Különben meg mást amúgy se tudnék mondani. Ja, de, mégis.* - Ígérni azonban én sem ígérhetek semmit. * Mert nem szokásom, csak akkor, ha valakit kiakarok herélni. Nos… na azt megszoktam ígérni. De különben meg én már döntöttem a kicsi sorsa felőle. Megmarad, ha az égiek is úgy akarják. Mert engem nem rángat el kaparásra az is biztos. Nah de ami ez után jön.. nos ha eddig meg voltam döbbenve, most akkor már a kocsimnál gurul az állam. Még a szám is tátva marad egy pillanatra. Ahogy szóhoz sem jutok… csak, csak egyszerűen lesek. Na ezek után mondja, hogy nem tudok csendben maradni. Nem tudom mennyi idő telt el, de az tuti, hogy kellett jó pár hosszúra nyúlt másodperc mire összeszedtem magam. Első mozzanatom azonban az volt, hogy elhúztam a kezem és az ölembe ejtettem. Tekintetem a tányéromra sütve. Nos ha ettől leakart lépni, azért a karja után kaptam, hogy hallgasson meg.* - Nem vagyok barátnő típus. Gőzöm sincs, hogy miként kell viselkedni, vagy, hogy képes volnék-e rá. Azonban… B. B. Én… Nézd, nem ígérhetek semmit. Mindig is önálló voltam ésésés… - Bazz… ettől most így megijedtem. Szó szerint… a felkaromat megdörzsölve, kétségbeesetten néztem a férfire. Mit mondhatnék, hogy lássa, hogy nem vagyok annak való, azonban csalódást sem akartam neki okozni.* - Nem fogok megváltozni, ha csalódni fogsz jusson eszedbe, hogy én figyelmeztettelek. Azonban még mielőtt ebbe az egészbe belevágnánk… mondanom kell valamit. Egyetlen dologba hazudtam vagyis… * Sóhajtottam fel lemondóan és túrtam a hajamba. Mi a frászt mondjak? Oké, tudom, hogy mit akarok, de hogyan? Na jöjjön, ahogy akar.* - Szóval én még a nagykorúsításom előtt a Papa engedélyével és kérésére… Szóval… Ő… egy elit majom, még ha szeretni való is. De én nem épp azt az utat követtem, ami bele illett volna abba a világba. Szóval nem akarta sem Ő és sem én, hogy… mint egyetlen gyermeke úgymond… rontsam a hírnevét és csámcsogjanak rajta… Az istenbe is, miért bonyolítom túl? * Csattantam fel, bárinkább magamnak. Szemeim kissé dühödten szikráztak, ahogy feltekintve folytattam.* - A születési nevem Evelyn Klyer és később lettem Elionore Grehem. A múltam minden apró és fontosabb rezzenete ahhoz a névhez kötött. *Fejeztem be szárazon. Hisz mikor neki álltam olyan elveszettnek éreztem magam, ami a hangomból is áradt. Nos ha ez miatt, vagyis azért, mert épp úgy mutatkoztam be, ahogy már jó pár éve hívnak itt hagyott. Hát a kérdése eldőlt. De ha maradt… akkor ezzel én tisztáztam magam és áldásom erre a párosdira. De hogy ebből mi lesz… na abba nem akarok belegondolni. Majd jön magától… valahogy.*
Akkor nem simogatom meg a vágását, s inkább keresek a kezén olyan felületet, mely épp. Értek n a szép szóból is, de szavakat nem mellékelek hozzá, hiszen nincs mit. Bele kezdek s próbálom neki elmondani, hogy mit érzek s mit gondolok egy bizonyos dologról. Nem vártam, hogy szó nélkül fog végi hallatni, de még mindig képes meglepetést okozni s azt gondolom ez pozitív. A válaszából ítélve pedig megért s ennek most nagyon örülök. Persze ez nem látszik az arcomon, de belül boldog vagyok. Igen, ennyi is elég a boldogsághoz. Nem kell nekem ígéret semmire, hiszen azt én sem tudok tenni, így nem várhatom el a másik oldalról. A csendből arra következtetek, hogy tényleg bénán fejeztem ki magamat az imént. Azonban nem szoktam ilyen helyzetbe kerülni, sőt mi több, soha nem voltam még ilyenbe, pedig már jó sok év van mögöttem. Nem azt mondom, hogy még nem volt komoly kapcsolatom, csak azokat valahogy nem akartam ennyire. Inkább kényszernek éltem meg, mert valami miatt mentem bele. Főként falka érdekek vezéreltek. Hagyjuk is ezen részét a múltamnak, mert erre nem akarok gondolni. A kezét elhúzza s én is az enyémet. Érzem ahogy a macska a lábamnál van s dörgölődzik. Egy kis figyelemre vágyik, de most nem kap tőlem egy cseppet sem. Eli-re koncentrálok s annyira beszűkül a világ, hogy minden megszűnik körülöttem. Lehet hülyét csináltam magamból, de most már tök mindegy. Ha nem akar, akkor nem tudok ellen mit tenni egyelőre úgy fest a dolog, hogy ez a helyzet. Kedvem lenne leengedni a pajzsomat s beengedni, hogy átélje amit érzek, de semmi értelme, mert nem farkas, nem tud bemászni, sajnos. Szavai mázsás súlyként nehezednek rám s azt hiszem akkor a választ is megkaptam a kérdésre. Jó, nincs gond, így jártam, legalább tudom mi a helyzet s ez is jobb mint a semmi. A pincér jelenik meg, aki leteszi elém a kaját, de valahogy elment az étvágyam. Azonban ha már itt gőzölög előttem, nem vitettem vissza. A kezembe fogom a villát s enni kezdek, mást úgy sem tehetek. Ismét beszélni kezd s olykor rá pillantok, bár nem értem, ezt most miért mondja nekem, hisze az előbb kosarat kaptam vagy csak rosszul értelmeztem? Hazudni? Nem tudom mire gondol, de megvárom amíg kifejti, mert ki fogja, ahogy érzékelem. Azt nem tudom miért bonyolítja, csak nyögje ki mit szeretne mondani, mert kíváncsi vagyok. Látom a dühöt a szemébe s biztos vagyok benne, hogy neki is épp oly nehéz beszélni bizonyos dolgokról mint nekem. Legalább ebben hasonlítunk. Csak ennyi? Kedvem lenne nevetni ezen, de vissza fogom magamat, mert még a végén azt gondolja, hogy kinevetem. Pedig erről szó nincs. Ennél nagyobb gondja ne legye én azt mondom. Mielőtt megszólalnék a borból magamhoz veszek egy keveset. - Nem gondolom, hogy hazudtál volna, hiszen most mondtad, hogy már ezt a nevet használod. Eli, mindenkinek vannak titkai a múltjából s nem kell felfedned őket ha nem akarod, bár köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. A poharat vissza helyezem az asztalra s ismét a villáért nyúlok, hogy még egy húst a számba helyezek amit gondosan megrágok, de csak azért, hogy kigondoljam mit fogok neki még mondni. A cica pedig próbál felmászni Eli-re a lábai felől s én ezt jól érzem abból, hogy a póráz húzódik. Ezért, kicsit meghúzom, hogy jöjjön ide, de nem szokott rám hallgatni. Viszont mint erősebben húzom magamhoz, kénytelen jönni. Lehajolok, hogy felvegyem az állatot az ölembe hát ha ott nyugton marad. - Bocs kissé akaratos. Figyelj engem nem érdekel, hogy Elionore, Evelyn, Kristin vagy Juliára hallgatsz. Nem a nevedet akarom. A múlton pedig nem tudunk változtatni. Az új névvel gondolom próbálod lezárni a múltat ami nem baj. Rengetek olyan személyt ismerek, akik nevet változtattak valami véget. Engem ez nem zavar. Vonom meg a vállamat mint ez apróság lenne, s számomra az is. Tényleg nem érdekel, hogy mi a neve, mert nekem Eli marad. Ha csak ez a baj, akkor nincs is gond, persze az egy dolog, hogy én mit gondolok, bár erre volt kíváncsi ha nem tévedek. A macska most nyugodtan fekszik az ölembe s a belőlem áradó nyugodtság az egyik oka. Valahogy megérzi mi zajlik bennem s ez kihat a viselkedésére, ezt már megfigyeltem. Igen, nyugodt vagyok, mert úgy érzem, ő is akar.....legalább is remélem. - Miért vesztél össze az eszközökkel? Pillantok a keze felé, mert most van itt az ideje, hogy erre is rákérdezzek. Mondjuk ez most egy kis terelés, mert nekem is van egy titkom amitől talán tudnia kéne, bár azt elég nehéz lesz elmondani neki. A hely ráadásul nem megfelelő még egy kicsit sem. Azt hiszem ezt egy kicsit halasztani fogom. Talán addig míg nem megyünk hozzá a könyvelésemért vagy lehet egy másik napra. Lehet kicsit sok lesz a vallomásokból egy napra. Még magam sem tudom, bár ez nagyban befolyásolja azt, hogy tényleg együtt legyünk. - Meddig melózol még az Orfeumba? Kérdezek rá, mert nem tudom, hogy most jelen pillanatban akar e táncolni ilyen állapotba vagy szabad e egyáltalán. Nekem ez vakvágány, ahogy minden más is, mely az állapotával kapcsolatos.
*Najó… egy hülye hozzám képest… vagyis még Balázs is okosabbnak tűnik mint én jelenleg. Pedig aztán… igazán nem erről adta jelét korábban. Ami azt illeti, hogy erről még nem is tett tanúbizonyságot, no mindegy. De makogok, mekegek mint egy kecske. Valahogy nehezen akar kijönni belőlem ez az egész. De aztán… aztán mégis. Bár nem értem, hogy miért is tettem. De az asztal alatt, vagyis az ölemben az ujjaimmal játszadozok, ahogy várom a reakcióját. * - Vannak dolgok amiket sosem akartam, vagy akartam volna mégis vannak. Ahogy elmondani sem egy részem, mégis az első találkozásunkkor megtettem. * Vontam meg a vállaim látszólag könnyedén. De ez már azóta is idegesít, hogy miért. Na mindegy. Ez olyan amit hiába kérdeznék meg a másiktól… úgy sem derülne ki. Mert ha én nem, akkor Ő végképp nem fogja tudni megmondani a választ. Ujjaim a poharamra fonódtak, de még mielőtt ittam volna a másikra pillantottam.* - Lehet, hogy nem hazugság… de ez az igazság. Más meg… másra inkább nem válaszoltam. * Mosolyodtam el. Nem szokásom hazudni, de hát a nevem az egyetlen, amire a férfi kapott „választ” azonban nem feltétlen fedi a teljes valóságot. Más tisztázni valóm meg nincs. Hisz minden más az én dolgom, amihez senkinek semmi köze, pláne, hogy nem érinti. Persze közben megérzem a macsekot és egy halvány mosollyal az ajkaimon tekintek az asztal alá. De eszünk…mármint a másik, én már nem. De így biztos nem fogom felvenni. Azért mindennek van határa. Ha étel az asztalon a macseknak nincs helye arra, no meg különben sem. De végül… mégis, a fagyimért nyúlok, hogy ne vegyem fel. A póráz rántását én nem észleltem, így nem is fedtem meg a másikat. Különben biztos megkérdezném, hogy miért is félti tőlem annyira. De ujjaim mégis a fagyiért nyúlnak, amely már nem is kicsit olvadt meg. A kérdésére azonban lebiggyesztettem az ajkaim.* - Szendvicset próbáltam eszkábálni, de nem kaptam szeletelt kenyeret és későn vettem észre, hogy közel sem olyan egy konyhakés, mint mondjuk… amiket én használok. * Persze a tőreimre értettem és hát meg is lett az eredménye. Elvágtam a mutató ujjam oldalt. De héé… a szendvicset megcsináltam. A vérem áldoztam azért, hogy ehessek. * - A másik meg – sóhajtottam szomorúan és lemondóan. – Meg próbáltam megforgatni ahogy szoktam. De… nem bírja el a karom és ahogy a fájdalom végig hasított a karomban lazábbra engedtek az ujjaim és visszafordult a kezemben. Pontosabban a kezemre. Bár… nem tudom mit vártam, mikor jó ha harminc centire vagyok képes dobni. * Húztam el a számat. S nem kellett mondanom, hogy ez mennyire is hátráltat. Mármint… jó, csak a biztonság érzetem befolyásolja de köszönöm szépen, nekem az is elég. S bőven elegendő hátrány számomra az, hogy nincs jó közérzetem. Most is van nálam kettő, de mit érek vele? Semmit… ha csak nem testközelben van a személy. Szúrni talán még megy… bár kitudja, hogy milyen mélyre és… najó, legalább ne én vegyem már el ezt a keveset is ami maradt. Szóval hagyjuk is.* - Nem tudom… de… már nem táncolok. Még aznap mikor ott hagytál beszéltem Corvinnal… egy hét alatt talált valakit a helyemre. *Az, hogy miért nem táncolok mindegy. Legalábbis neki… ám tény, hogy nem azért, mert nem szabad. Ugyanis a magán óráimat még nem mondtam le. Hanem azért mert nem… etikus vagy valami ilyesmi. Egyszerűen nem tudok úgy táncolni, hogy tudom, hogy babát várok. Hiába nem látszik – remélem - még… de ettől még ott van. * - Szóval már csak a tánc suli van… de azt, azt hiszem egy jó ideig tudom vinni. Aztán vagy veszek fel valakit, vagy bezárom egy kis időre. * Mert bizony nem adtam volna fel végleg. Csak kis időre… ami kitudja, hogy meddig nyúlik majd. Nah de ez a jövő zenéje. Az én vérmérsékletemmel az a csoda, hogy még élek. * - Te mi jót csináltál ebben a másfél hétben? * „Semmit… a fegyver bolttal foglalkoztam.” Szinte már hallottam a semmit mondó választ. De hát ez van… elfogadom én. Még ha kitérőnek is érzem, de magamról tudom, hogy a napok úgy mennek, hogy csak na. A semmittevéssel is, nem csak akkor, ha valami gond van.*
Nem tudom mi késztette arra, hogy már az első találkozásnál elmondjon olyan dolgokat amit másnak nem, de van egy tippem, hogy Ő sem tudja. Pedig nem olyan fajta vagyok, akinek elszoktak mondani dolgokat. Vegyük csak alapul a külsőmet s ehhez társítsuk a mély hangomat és a gesztusaimat. Kicsit sincs barátságos megjelenésem vagy éppen kiállásom. Nekem megtiszteltetés. Csak a fejemet rázom meg a szavaira. Meg kéne erősíteni a kezeit s tudom, hogy beszéltünk róla, hogy majd segítek neki, de valahogy nem került még rá sor. Ámbár nem értem, hogy miért Ő csinálta mikor ott van neki az a nő. Nem jut eszembe a neve most hirtelen. - Rose nem volt a közelben? Csak eszembe jutott a nő neve. Csak gondolkodni kell s hogy őszinte legyek kicsit másképp érzem magamat azok után, hogy elmondtam mit érzek iránta. A Zavar mely eddig bennem volt, mintha megszűnt volna létezni. Talán csak az kellett, hogy végre kimondjam a dolgokat, bár díszes gúnyába nem tudtam öltöztetni, de én ilyen vagyok és amúgy sem tetszett volna neki, ha csöpögősen adom elő. Így legalább nem kellett megjátszanom magamat csak jött és kész. - Edzeni kell s én szívesen beiktatnám közös programnak. Ajánlom fel ismét s most már tényleg sort fogunk rá keríteni, mert nem akarom, hogy zebracsíkos legyen. Semmi értelme nincsen. A macskát cirógatom közben s a boros poharat veszem a kezemben. Bele is iszok s ízlelgetem a nedűt. Közben pedig figyelek rá. Gyorsan talált mást Dun, nem mondom. Mondjuk én csak örülök, hogy már nem fog annyira sokat eljárni oda. Nem tudom miért, egyszerűen csak, hm, már magam sem tudom mit akartam ebből kihozni. - A boltba voltam egy ideig. Már három napja nem voltam bent, Valahogy nem volt kedvem menni sehova, így csak a szobámba pihentem. Ez így is volt. Pedig annyi dolgom lenne. Kéne szerezni egy kocsit, mert unom, hogy nincs meg az enyém. A pincér megjön s megpróbálja leszedni az asztalt, ha tudja. Én már nem eszem többet, szóval azt viheti. - Akkor hogyan tovább?
A hotel éttermének egyik asztalánál ülök. Nincsenek most itt túl sokan, lévén az ebédidő már elmúlt, a vacsora pedig még jóval odébb van. Pont jó is ez nekünk, kávé mellett sokkal jobban meg lehet beszélni a dolgokat. Itt várok hát, ezt a helyet kaptam, ide kell jönnöm. Az elmondás szerint üljek csak be nyugodtan, majd ő is érkezik majd és egészen biztosan megismerjük majd egymást. Én is adtam magamról pár paramétert, ahogyan ezt ő sem mulasztotta el. Hátközépig érő barna hajam most is hátam verdesi. Ruha terén igyekeztem valami elegánsabbat választani, mégiscsak egy állásinterjún vagyok. Fekete farmert húztam; ember legyen a talpán, aki megmondja róla, hogy farmer, ehhez pedig egy kötött krémszínű pulcsi társul. Egyszerű, mégis csinos és úgy vélem, illik is az alkalomhoz. Nem szeretek túl cifrán öltözködni, és még egy ilyen esemény kedvéért sem csinálok magamból vásári majmot. Amúgy sem hinném, hogy a ruha alapján ítélnének felettem. Nem is kell tovább rágni ezt a témát.. Tekintetem a bejáratra siklik, majd az asztalon pihenő, réginek számító tapis telefonomra. Egy gombot megnyomva haloványan villan fel a képernyő, látom az időt. Késik. Sebaj, én itt voltam időben, egy kis késést pedig elviselek, elvégre mégiscsak a leendő főnökömről van szó. Persze ha valóban megfelelek majd és felvesznek. Ami azért eszméletlenül jó volna, hiszen alig pár napja, hogy megérkeztem ebbe a városba, és ilyen gyorsan munkát találni.. maga a főnyeremény. Ráadásul olyan témában, amit szeretek is. Fényképezés, mindennél jobban imádom, akármit is kelljen lencsevégre kapnom. A másik pedig a rajzolás. Nem is kívánhatnék jobbat, mint hasonló munkát. A telefonom mellett egy nagyobb sötétzöld mappa nyugszik. Ebben van mindenféle munkám. Régebbi és újabb képek, rengeteg témában. Volt, hogy tájat fotóztam, volt, hogy embereket, de akad köztük egy-két épület, fesztiválok és mindenféle hasonló. Emellett pedig rajzaim közül is van benne néhány. A legtöbb csak skicc vagy ceruzarajz, a komolyabb munkákról csupán egy-egy fénykép van a mappában. Úgy érzem ennyi bőven elég lesz. A pincér kihozza a pohár vizemet, köszönetet mondok érte; majd akkor rendelek komolyabbat, ha a partnerem megérkezik, úgy sokkal egyszerűbb. Szemem ismét a bejáratra siklik, amint meglátom a keresett személyt, egyből inteni is fogok neki, itt vagyok, engem keres.
Már megint késésben vagyok, de az lenne a meglepő, ha ebben a városban egyszer végre oda tudnék érni valahova akkor amikor én gondolom. Meglepő számomra, hogy itt mindig történik valami. A forgalom megbénult, mert valaki az út közepén hagyta a kocsiját. Hihetetlen, hogy ezért megbénult a közlekedés, bezzeg otthon ilyen nem fordulhatna elő. Mindegy, mert csak megérkezek a megbeszélt helyre, bár csak fél óra késes. Azért küldtem egy sms-t Miss Holmes-nak, hogy sajnos nem érkezem meg időben. Remélem, hogy türelmes és megvár. Más esetben egy másik időpontot kell majd megbeszélni. Miután kifizettem a kocsit sietős léptekkel veszem az irányt a kávézó felé. Mint mindig most is elegánsan vagyok öltözve, de nem csak azért, mert ezt diktálja az etikett, hanem mert szeretem is a kosztümöt. Ma a barack színűt választottam, mert a nyárra emlékeztet. Sajnos, itt nem süt annyit a nap mint amennyit szeretném és elég nehéz tudok ezzel megbarátkozni. A terembe lépve azonnal keresni kezdem a hölgyet, s ha minden igaz, akkor meg is találom, hiszen int. Lehet egyébként nem ismertem volna fel elsőre. Kicsit szét vagyok ma esve, mert túl sok minden kavarog a fejemben. veszek egy levegőt, s kizárok mindent, mert most a megbeszélésre kell összpontosítanom. Amint oda érek a kezemet nyújtom felé. - Elnézést kérnék, amiért elkéstem, de a közlekedés katasztrófa. Jegyzem meg komolyan, ám még is barátságosan. Nem kell bemutatkozni, hogy tudjam kivel is találkozok, így ezt a formalitást most elhagyom. Miután kezet ráztunk, helyett foglalok, mellette s amint megérkezik, a pincér rendelek is magamnak egy kávét amibe kérek cukrot és sok tejet. A fekete táskámat a hátam mögé helyezem el, s az egyik lábamat keresztbe vetem a másikon. - Nem akarom sokáig rabolni az idejét, így bele is vághatunk. Valóban nem akarom feltartani, hiszen már így is annyit várt rám. Szerintem bele is vághatunk rögtön a közepébe, amúgy sem szeretem a körítést. Első ránézésre szimpatikus a másik, de nem nagyon szoktam a külső alapján ítélni. Az első benyomás nálam annyira nem mérvadó. - Azt mondta, hogy fényképész és rajzolni is tud. Engem az érdekel, hogy virtuálisan képes e rá? Az én szakmámba ez elég fontos, mert látom kell, hogy az adott épület, hogy fog kinézni mikor kész lesz. Valóban fontos, hiszen az alapján tudom eladni a munkámat. Ha a vevőnek nem tetszik az épület, akkor nincs is üzlet. Bennem meg van ez a képesség, de elég sok felkérést kapok és kell valaki mellém, aki segít vagy éppen megcsinálja amit kérek. Sajnos nem tudok a számítógép előtt ülni 24 órán keresztül, hogy ilyeneket szerkesszek. Azonban azt nem közlöm a másikkal, hogy elég magas az elvárásom a rajzolóval szembe, mert van egy szint amit meg kell ütni s én nem érem be a jóval. Tessék engem lenyűgözni! A Kávém megérkezik ezért a kanalat a kezembe veszem s a cukrot beleszóróm, megkavarom kétszer balra s aztán kétszer jobbra is.
// Amit még nem mondtam neked, hogy a karakter új, még szoknom kell //
Megkaptam az sms-t, számítok hát a késésre. Türelmes vagyok, elmenni nem fogok, hiszen az én érdekem is a találkozó, szükségem van a munkára. Megkaptam a jelzést, tudom, hogy jönni fog, így kellemesebb a várakozás. Az sokkal rosszabb, amikor nem jelez és úgy nem érkezik meg a megbeszélt időpontban, azt mindennél jobban gyűlölöm. De ez így elfogadható dolog, úgyhogy türelmesen várakozom tovább, egészen addig, amíg be nem lép az ajtón a személyleírásnak megfelelő nő, így hát intek neki, itt vagyok. Megemelkedem a székemből, amikor odaér az asztalhoz, megszorítom a felém nyújtott kezet. Nem veszem zokon a bemutatkozás elmaradását, felesleges szerintem is, nem is kell tovább foglalkozni ezzel. - Ugyan, semmi gond. Köszönöm a jelzést. Ajkaimra halovány mosoly húzódik, ahogyan válaszolok és visszaülök a székemre. A pincér érkeztekor egy capuccino-t rendelek, ezután minden figyelmem a nőé. Előrehajolok a székemben, lábaimat az ülőalkalmatosság alá húzva, alkarral támaszkodva meg az asztal lapján. Érdeklődő testtartás, hogy is ne lenne az? Kell nekem ez a munka, olyat csinálhatnék, amit szeretek, ez pedig nagyon nagy előny. Bólintással jelzem, jó ötlet, ha egyből a közepébe vágunk, felesleges mással foglalkozni. Megkapom az első kérdést, számítottam rá, hiszen, ahogyan mondja is, ebben a szakmában fontos ez a képesség. - Tanultam ilyet, akkor nagyon jól ment a virtuális rajzolás, ám azóta nem tudtam kamatoztatni ezen tudásomat. Őszinték a szavaim, még ha félek is attól, hogy a válasz nem fog tetszeni a másiknak. De feleslegesnek érzem a lódítást, hiszen előbb-utóbb úgyis kiderülne, akkor pedig nagyobbat buknék a dolgon. Jobb most tisztázni az ilyen dolgokat. - Ez azt jelenti, hogy öt-hat éve volt utoljára alkalmam ilyen módon rajzolni. De azok a munkáim itt vannak a mappában. Tolom felé az odakészített gyűjteményem, jó párat raktam bele az egyetemi alkotásaimból. A virtuális alkotásaim több pozícióból lefényképezve, a papírra vetett munkáim, és a saját fotóim. Többféle stílus mindegyik, ezeket nyújtom most a nőnek, lapozgasson nyugodtan bele, a képek talán többet mondanak el, mint a puszta szavak.
Nem akarom ragozni, hogy mennyire sajnálom a késést. Abszolút nem jellemző ez rám és én sem szeretem ha késnek. Kicsit kellemetlenül érzem magamat emiatt, de ezen túl kell lépni s azt is teszem. Inkább bele vágok a közepébe, mert van még ezer dolgom és gondolom Payne sem szeretne órákat itt ücsörögni. Érdeklődve figyelem a válaszát s egy cseppet csalódott vagyok. Reméltem, hogy mai napig használja a rendszert, de úgy látszik a papírt jobban kedveli. A főiskolán én is azt használtam, de amint megismerkedtem a virtuális rendszerrel dobtam a fából készült anyagot. Legalább több fa marad a helyén, persze ehhez az kéne, hogy mindenki azt használja. Nem akarok elkalandozni, így ezt a gondolatot is száműzőm a fejemből. Már éppen rákérdeznék, hogy mióta nem volt hozzá szerencséje, de nem kell mert kifejti. Ez egy jó pont, mert szeretem ha maguktól mesélnek az emberek. Egy mosoly kerül az arcomra amint megindul felém a mappa. Szeretem a felkészült embereket. Reménykedtem benne, hogy nem kell megkérnem arra, hogy hozzon pár vázlatot, mert ez evidens egy munkabeszélésen. A kezembe veszem a mappáját s bele is lapozgatok. Mindegyik képet alaposan megnézem, bár nagyobb figyelmet a virtuális részre fordítok. Az jobban érdekel és meg kell mondjam elég ügyesen dolgozik. - Tetszenek a képei Payne. Jegyzem meg elgondolkodva s azt nem fűzőm hozzá, hogy régen láttam ilyen jó szögből bármit is. Otthon volt egy emberem erre, de valahogy nem ütötte meg a mércét. Én már régen kirúgtam volna, de a polgármester öccsét, csak úgy nem lehet kipenderíteni. Igen, engedtem a nyomásnak, amivel csak azt értem el, hogy nekem kellett feljavítani. Most azonban ilyen kényszer nincs, így azzal dolgozom, akivel csak akarok. Egy biztos, gondosan megfogom válogatni az embereimet. - Vagy fogalmazhattam volna úgy is, hogy elég meggyőző. Maga régóta itt él? Csak azért érdekel, mert kíváncsi vagyok mennyire van tisztában a város természeti adottságaival. Felkértek, hogy építsek meg egy Hotelt s ehhez keresek megbízható embereket. Pillantok a mappából az arcára. Valóban ezért vagyok ebben a hideg városban, de nem tervezem, hogy sokáig maradok itt. Megcsinálom a munkát és keresek valami melegebb országot vagy várost. A rendelésünk megérkezik, ezért a mappát visszanyújtom neki. Eleget láttam. A cukrot bele teszem a kávéba s felöntöm tejjel, majd megkavarom kétszer balra s jobbra is. - Időszakos munkát tudok önnek adni ha megfelel. Nem tervezek hosszútávra ebben a városban. Szeretném ha készítene nekem egy virtuális tervet, mondjuk egy házról. Kíváncsi vagyok mennyire megy most magának ez a rendszer. Valóban szeretném, ha csinálna nekem egyet. Mert ha nem megy neki, akkor nincs miről beszélnünk. Ha pedig elboldogul ennyi idő után, akkor nem lesz baj, szerintem, mert gyakorlással bele fog jön. Azonban a nullával nem tudok mit kezdeni s időm sincs az alapokat megtanítani a másiknak. Szerintem teljesen korrekt, hogy kap egy esélyt, hogy bizonyítson. - Ha így is megfelel, akkor keressen fel és megnézem a terveit. Aztán pedig megbeszéljük a többit. Mosolyodom el, s bele iszok a kávéba. A szemeimmel azonban a másikat figyelem. Kíváncsi vagyok, hogy ebbe bele megy vagy sem. Azért nem vehetek fel úgy valakit, hogy csak képeket láttam tőle, s a munkát gépen nem.
Átnyújtom a mappát és csendben várakozom, nyugodtan meg tudja szemlélni az összes képet, vagy éppen amelyiket szeretné. - Köszönöm. Biccentek, halovány mosollyal ajkaimon. Aprócska siker, hogy tetszenek neki a képeim, noha tudom, ez még korántsem lesz elég, így hát nem is bízom el magam; az ostoba és naiv lépés volna. A következő kérdést hallva elhúzom a szám. - Nem, nem túl régóta élek itt, talán két hete, hogy ideköltöztem, így sajnos nem ismerem még a város természeti adottságait. Szeretném jobban bejárni a helyet, megismerni, mind a várost, mind az embereket. Spontán vágtam neki az utamnak, melynek végállomása Fairbanks volt. Amikor elindultam, nem tudtam, itt fogok kikötni. Vettem egy buszjegyet és az éppen ide szólt. Akkor nem számított, hova megyek, csak el otthonról, minél messzebb. És lám, így kerültem ide, nem is olyan régen. Hogy meddig maradok? Egyelőre még szintúgy bizonytalan, de tökéletes lakhelyet szereztem magamnak, a munkaszerzés folyamatban. Egy ideig biztosan maradok, aztán majd meglátjuk, mennyire sikerül gyökeret eresztenem. - Tökéletesen megfelel. Időszakos munka, egy időre pont jó lesz. Ha végeztével úgy döntök, elmennék, könnyebb lesz, hiszen nem fog semmi idekötni. Ha viszont maradnék, akkor is fel tudok már mutatni valami háttérmunkát, amivel talán könnyebb lesz majd új állást szereznem. - Kapok még valami instrukciót a feladatommal kapcsolatban, vagy teljesen rám bízza, milyen legyen az a ház. Értem ezalatt például azt, hogy egyszintes, avagy több emelettel rendelkezzen és méretileg mekkora legyen. Külső, belső munkálatok. Szeretek kreatívkodni és a fantáziám használni, így akkor sem lesz gond, ha nem kapok semmi kiegészítést, valószínűleg meg tudom majd oldani a dolgot. Arról nem is beszélve, hogy nagyszerű alkalmat kapok arra, hogy kicsit belerázkódjam a virtuális rajzolásba és bebizonyítsam, tudok azért valamit. - Teljes mértékben megfelel, köszönöm a lehetőséget. Hálás mosolyra kunkorodnak ajkaim, majd a kávémat én is számhoz emelem. Kellőképpen meghűlt, de még pont jó a hőmérséklete, ahogyan szeretem. A nőre pillantok, van-e esetleg még valami tudnivaló. Felállni vagy elköszönni nem fogok, ebben a pozícióban ő áll felettem, így ha majd ő szedelődzködni kezd, akkor teszek én is hasonlóan, addig pedig várok, kortyolgatom a kávém és figyelek, hátha mond még nekem valami fontos információt.
A válasza hallatán felemelem a fejem s egy mosoly kíséretében konstatálom a szavait. Ezek szerint egy cipőben járunk, mert én sem itt éltem eddig. A döntésemet pedig még nem bántam meg, ám még bele sem kezdtem a munkába. Ha lehet így mondani, még csak ismerkedem ezzel a várossal s mindennel mely a közben van. -Ezzel nincs egyedül. Én is csak nem régen érkeztem. Jegyzem meg s visszairányítom a tekintetemet a mappa tartalmára. Miután minden képen végig futtattam a tekintetemet, bővebb információval is szolgálok a hölgy számára, mert jó, ha tisztában van egy-két dologgal. Mindig is szeretem egyenes lenni, mert én is ezt várom el a munkatársaktól. Nem, még nem az, de ideális jelöltnek tűnik. - Tudja mit? Szabad kezet kap, csak mert kíváncsi vagyok mennyire kreatív. Persze ez nem lesz jellemző, hiszen én tervezek főként, bár soha nem zárkóztam el az ötletektől. Az is lehet, hogy valami más megközelítésből jobbat tudunk alkotni, mert minden egyes épület amit megtervezek nem pusztán tégla és kavics. Igazi művek, az én műveim. Mások szobrokban fejezik ki az elképzelést, én maradok az épületeknél, mert nem csak egy mezei tárgy lesz belőlük. Valakinek az otthona. - Ne köszönője, éljen vele. Nézek rá komolyan s egy fél mosoly is megjelenik orcámon. A lehetőség szerintem mindenkinek adott, csak tudni kell vele élni. Még egy kortyot iszok a kávémból, de nekem indulnom kell. Rengetek dolgom van még. A táskám után nyúlok a széken s fel is állok. A zsebembe nyúlok s egy névjegykártyát nyújtok át neki. - Most mennem kell, de hívjon fel, ha készen van, s akkor ismét találkozunk. Legyen további szép napja. Viszlát. Nyújtom a kezemet felé, hogy ne csak szavakban köszönjek el tőle. Az üzleti életben ezt megkövetelik s én már ehhez hozzá is vagyok szokva. Miután kezet ráztunk a táskámat, vállamra veszem s elindulok. Nem kell taxi-t hívnom, hogy eljussak a következő helyig. Egyébként is szeretek sétálni.
Megtudom, hogy a nő is nem régen érkezett a városba, így nem vagyok ezzel egyedül. Viszont úgy látom, nem jelent akkor problémát az, hogy nem ismerem olyan jól a helyet, vagy legalábbis Summer nem hozza a tudtomra. A lényeg, hogy számomra így tűnik, így már ezt is jó jelnek könyvelem el. Felcsillan a szemem, amikor meghallom, hogy szabad kezet kapok a ház megrajzolásakor. Ez bizonyos szempontból nem jó, hiszen semmi konkrétumot nem kapok, nem tudom, mit vár el tőlem. Viszont így azt csinálok, amit akarok. Az ötletek máris özönlenek, hogyan is fog kinézni az épület, külsőre, belsőre. Mindig is szerettem kreatívkodni, így úgy érzem, nem lesz túl nagy probléma a dologgal, de remélem a nő is meg lesz elégedve majd a dologgal. Élni fogok a lehetőséggel, melyért nagyon is hálás vagyok. Meg kell terveznem a házat, aminek megalkotásához ráadásul szabad kezet kapok, így még izgalmasabb a dolog, nagyobb a kihívás. No és bizonyítani szeretnék, hogy méltó vagyok az állásra, képes vagyok megfelelni az elvárásainak. Legalábbis nagyon remélem. Amikor Summer felemelkedik a székről, hasonlóan teszek, elvéve a névjegykártyát az asztalra teszem, majd megfogom a felém nyújtott kezet egy kézfogás erejéig. - Rendben, hívom, amint elkészültem. Önnek is hasonlót és a viszont látásra! Köszönök magam is hasonlóképpen és megvárom, amíg távozik, majd leülök és megiszom a kávémat. A névjegykártyát elteszem, biztonságos helyre, majd hívom a pincért, hogy a számlát rendezni tudjam. Ha ezzel is megvagyok, magam is felállok, felveszem a kabátom, mappámat a kezembe fogom és magam is távozom a hotelből.
5 hónapja, 5 rohadt kemény hónapja nem láttam a kislányt, egyetlen egyszer tudtam vele kapcsolatba lépni, akkor, amikor apuci megengedte, ennyi. Az üzenetemet értette, lefosnám a bokámat, ha nem, sosem volt kutyám, nem hogy csókoljam is, és ha valami nálam elmarad, akkor az azt jelenti, hogy gebasz van, és nem is kicsi. Nála is, hiszen a többesszám nem erre a BB gyerekre utalt, ezt már akkor is leszűrtem, de röhögni csak azért nem kezdtem el, mert akkor cukorfalat levágja, tényleg kódolt sms-ek váltottak gazdát. Azt hiszem, így is tudta, de gyereknapot tartott, még ha utána ki is nyírta a kártyámat... mintha nem tudnám a kislány telefonszámát fejből, igen, pont úgy nézek ki, illetve nem, most úgy, mint a mosott szar, akin átment egy úthenger, vagy most hajították le egy felhőkarcoló tetejéről azt vizsgálva, vajon hányszor pattan a teste, mielőtt ott marad. A múltnak vége, a múlt nincs többé, padavanom ezt hajtogatja, na de mi van akkor, ha kiderül, hogy ez a Bazsi gyerek ugyanaz, mint én, és Eve hozzátartozik? Na vajon mi? Szar a palacsintában, tudom, de így akkor most mi a helyzet a múlttal? Állítólag a keresztfater is elfogadta Eve-t, meg a gyerekét is, vagyis Eve számomra a jelen, a jövő és nem csak a múlt. A majom nem tud annyira örülni a farkának, mint én magam... na jó, a hulladugástól még mindig kiráz a hideg, majomra gondolni sem akarok, csak egyvalakire, arra a nőre, akire most is várok. Eve-re. Üzentem neki, igen, simán megkerültem apucit, és ki más volt olyan rendes, hogy továbbítsa a kérésemet, ha már egy nyomorult hotel foglya lettem perpillanat: Corvin. Ezt nevezik úgy, hogy beszarás. A kislány kedves volttestőr főnökét kérem meg ilyesmire, és feszegetem máris a határokat apucinál. Tökéletes, de nem nagyon foglalkoztat, ha eddig túléltem a napokat, akkor ez már nem számít, különben is, mit tehetek én arról, hogy a csajszi egy farkassal kufircol? Na ugye? Ezután ez már falkaügy, vagyis nem lehet múlt. Az egyik asztalnál ülve várom, nem bujkálok, miért tenném, cukorfalat meg ha akar, beesik, én bizony kiírtam neki, hol talál, a szálloda pedig szabad terület, azt mondták.
*Egy unalmas munka nap, hát mi más volna? Nem táncolhatok, az egyetlen dolog az életemben a tánc volt, amire azt mondhattam, hogy mindig velem van, hogy mikor csinálom, az vagyok aki. Minden takargatás nélkül lehetek nő, egy érzéki nő s mind ezt úgy, hogy mások színjátszásnak veszik. Ó ha tudnák... de mázlimra nem. Corvin hivatott én meg hát mentem. Elvégre, ki az aki ellent mondana neki. Jó-jó... hát én. De most nem... még nem vagyok teljesen jól, addig biztos nem. S különben is jól jött, hogy szólt mert kezdtem fáradni de ezt az istenért sem vallottam volna be. Legalábbis neki.* - Hiányoztam? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn köszönés helyett, halvány mosollyal az arcomon, leplezve a fáradtságom. A fájdalmaimról meg csak az árulkodhatott, hogy nem éreztem eszméletlen késztetést arra, hogy befoglaljam a széket.* - Leonard akárki vár a Hotelben. Menj... * Döbbenten pislogtam rá. Naná, hisz Leo nincs a városban és ez szerintem az arcomra is kiült, ahogy a gyanakvásom is. Leo szólt volna, ha jön. Tuti, hogy kirángat a reptérre... vagyis, én nem tudtam volna megállni, hogy elébe menjek. De látszott Corvinon, hogy nem épp szórakozott kedvében van, már csak azért sem viccelne ilyennel mert kiesek a műszak további részében. Mikor erre ráeszméltem, fürge léptekkel mentem elébe és öleltem át egy puszit nyomva az arcára.* - El sem hiszed, hogy most mennyire imádlak... Nem, egyenlőre nem akarom tudni, hogy ezaz üzenet mibe fog kerülni. Sietek... már amennyire tudok és holnap benyújthatod a számlát. Nem maradok adósod. * Vigyorogtam rá szélesen. Nem mostanában voltam ilyen boldog, mint ezt hallva. Megfordulva azonban már ott sem voltam. Csak a fájdalom szaga maradt utánam... Meg sem álltam a Hotelig, még a kabátom is elfelejtettem felvenni. Sebastiantól azért még elköszöntem, de azt is csak azért mert kellett a táskám a pult túl oldaláról. Még csak az sem érdekelt, hogy Corvin mennyire vághatott döbbent képet. Máskor tuti jól szórakoztam volna rajta... Ölelés és puszi... tőlem... jó vicc.
Meg sem álltam a Hotelig, mázli, hogy nincs messze. Kinek van most türelme taxit várni? Hát nekem nincs... gyors léptekkel mentem egyenesen az étterembe. Se baj, enni is kell azt hiszem ma is kimaradt az életemből. Bár egy ilyen sebbel minden fájdalmas... szeretem én a fájdalmat, de nem ennyire. Barna íriszeim vágyakozva kutatták a rég látott férfit, a másik felem. S amint megpillantottam a vágy helyébe öröm, boldogság került ahogy szinte "futva" rohantam oda hozzá, még akkor is ha már megindult felém. S mint anno, mikor levizsgáztam ugrottam a nyakába. Szemből és még a lábaim is köré fontam. A munka előnye, hogy nem szoknyában dolgozom hanem egy bőrnadrág volt rajtam és egy vörös-fekete fűző. Tagjaim kissé fagyosak voltak, de nem érdekelt csak élveztem a bőre érintését. Arcom az övének nyomtam és kapott egy cuppanóst is az arcára.* - Mért nem szóltál? Kimentem volna érted... szabadnapot kértem volna. Istenem, de hiányoztál Leo... Bár jó látni, hogy legalább a munkahelyem nem felejtetted el. Mesélj... mi van veled? Hogy vagy? Papa? Srácok? Jajj istenem... haza jössz velem? Vettem egy házat, de ezt már mondtam telefonon. El sem hiszem, hogy itt vagy ennyi év és győzködés után. * Tucatnyi kérdés mely az öröm miatt egyszerre bukott ki belőlem s csak azért másztam le a nyakából, mert a sebem nyomán és mellett nyilallni kezdett. A kis táskámban ugyan van egy tű meg egy cérna, de egy étterem közepén nem fogom magam összevarrni ha felszakad. Már pedig éreztem, hogyha ma még egy ilyen hirtelen mozdulatot csinálok az lesz. A pengéim persze most is a helyén, be cseszne ha nem. De érdekelte a francokat. Iriszeim csak itták a látványát, ahogy az ujjaim is a hajába akartak túrni.* - Levágattad... Melyik nő hálózott be ennyire? * Kócoltam össze a buráját miközben ugrattam egy kört. Nő? Neki? Fixen? Ahham, majd akkor mikor nekem kedvesem lesz... azaz majd akkor lesz nekünk fix kapcsolatunk ha egymásnak leszünk. Ami abszurd. Ahogy az is, hogy lesz nekünk ilyen. Nem abból a fából faragtak minket.*
A várakozás a lehető legrosszabb, az meg aztán pláne, hogy eszembe jut, mi történt, vagyis az, hogy Eve aztán olyan szinten nem emlékszik arra, hogy én jó 5 hónapja utána jöttem, ahogyan azt kell. Mákom van, hogy ez az egyetlen valamire való hotel a környéken, különben magyarázkodhatnék, mi az istenért itt várok rá. Ki volt az az állat, aki elvette az emlékeit, és hogy miért? A fészkes fene tudja, ebből a feléből kimaradtam, de Corvin legalább volt olyan rendes és értesítette a kislányt. Remélem. Ha nem, akkor maximum marha jót ültem itt magamért, de egy pillanat elég ahhoz, hogy felpattanjak, mert tudom, hogy megjött. Felé indulok, aztán azzal foglalkozom, hogy elkapjam, ami nem nehéz, főleg most nem, hogy az erőm sem éppen elenyésző. Két akkora pusszantással nyitok, hogy az egész étterem beleremeg, mert hiányzott, és apuci kiejelntései alapján nem hittem volna, hogy még újra látom. -Ne aggódj kislány, volt stopposom, azzal jöttem. Hát még te nekem, nem láttalak már... idejét sem tudom, mióta. Mindenki jól van, szuperül, papa is, bár valami baja van, elküldtem orvoshoz. Lehet, az öregkori szenilitás kicsit előbb jelentkezett nála, mint kellene. Aha, mondtad, haza? Nem szeretnélek hirtelen lerohanni, ha már évek óta nem éltél velem együtt. Óriási, oké, hogy cukorfalat elmondta, kuss van, na de ez annyira röhejes, hogy mire befejezem a mondandómat, egyenesen röhögni kezdek. Abszurd. Mint az utolsó 50 randiban, az egész annyira abszurd. Eve, könyörgöm, 5 hónapja nem láttál, nem évek óta, és nem mondhatom el neked, hogy az a barom BB szilánkosra törte a kezedet, van egy gyereked, bár nem értem, hol a hasad, de sebaj, a vér szaga viszont ott van, ahogy a friss húsé is. Elhalt a magzat, vagy mi a tököm? Óvatosan teszem le a földre, nem hiányzik ide semmiféle magyarázkodás, ha elönti a vér, na de mi ez az egész? Hol a hasa? -Egyik sem tud, a hajam pedig... majd megnövesztem újra, de a melóm miatt kicsit változtatnom kellett. Mesélj, hogy érzed itt magad? Oké, a hajam apuci számlájára írható, neki kellett folyton tincseket gyűjtenie, a végén már mindent akart. Viszont kérdezek, mert muszáj tudnom, Eve mire jött rá azóta vagy nem, mert azt már vágom, hogy a kiskutyás üzenetemet azóta sem érti. Még jó, hogy leesett, ez a kislány tényleg semmire nem emlékszik.
- Igen, azt én is észre vettem. De ez keveredik a vágy álmaival is... a minap beszéltem vele és elakart küldeni pszichológushoz, mert depresszív alapon ki hagy a memóriám aztán belém akarta magyarázni, hogy terhes vagyok vagy csak voltam. - szusszantam egyet némiképp dühödten. - Nem normális az Öreg komolyan mondom. Bár ez legalább annyira aggasztó mint amennyire egyértelmű. Gyerek, nekem? Hát normális ez? Napi szinten kockáztatom a létem. De az egy dolog... se pasi, se semmi ilyesmim nincs. Nem, még alkalmi sem, hogy azt mondhassam, hogy becsúszott. Már hat éve nem voltam senkivel Leo... mit hisz, hogy én leszek az új szűz mária? Megszáll a szentlélek vagy mi a franc? * Nem, még mindig nem múlt el az a beszélgetés papával. Itt van bennem és emészt. Tudja, hogy valaha én is szerettem volna egy gyereket. Volt is. De a szervezetem úgy döntött, hogy nem kell neki. Na azóta nekem sem... minden megváltozott. Én magam is.* - Nem rohansz le... ha hónapokkal ezelőtt jöttél volna is, már késő lett volna. Nem éltem... de azóta is hiányzik. * Simogattam végig az arcélén s tekintetemből semmi más nem tükröződik csak a puszta, őszinte s leginkább tiszta szeretet. Ezaz egy az, amit még az évek, a körülmények sem tudtak bemocskolni. Martuk egymást, volt idő mikor épp sokak voltunk egymásnak... de ez örök volt. S ami az, az mindig is hiányozni fog. Mindig is vágyni fogunk rá. Én vágytam. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy vele sokkal közvetlenebb voltam és ösztönösen kerestem az érintését. Számomra természetes volt. A kérdésére megingattam a fejem és tekintetem egy üres asztal után kutatott.* - Leginkább éhesen. Együnk valamit... - indultam meg az asztal felé és megpróbáltam visszaemlékezni az elmúlt hónapokra. De a fejembe valami éles nyílalás cikázott végig és egy pillanatra meg is szédültem, így megtorpantam. - ... furán. Nem csináltam semmit, csak dolgoztam és dolgoztam és dolgoztam. Veled beszélgettem telefonon meg Papával. Nem rég volt egy balesetem... valószínűleg megint jó kedvemben vezettem, csak most ott is maradt. Volt egy műtétem belső akármi miatt, de hentes munkát végeztek így ennek köszönhetően soha nem táncolhatok már. * Íriszeimben kétségek csillantak. Sokszor nézegettem a heget, sebet, a széleit, a vastagságát.... az életem tenném rá, hogy ez nem szike nyoma. A vicces, hogy a combomon és az alkaromon lévő heg nyoma ugyan olyan. Egy vak is látja... najó, az talán nem. De könyörgöm, nem ma kezdtem el a pengékkel foglalkozni. Azonban ott volt a csalódottság is. A tánc volt az életem. Leonard ezt pontosan tudta, én meg azt, hogy egy milánóit eszek, s a rendelésem le is adtam a pincérnek, aki oda jött. Aztán már csak Leon volt a sor. Ha elment, akkor bizony ismét a férfi felé fordultam és ujjaim az asztal lapján kúsztak a keze felé. * - Nem tudom mi van velem... tök hihetetlen, hogy megülök a seggemen ilyen hosszú ideig s nem jelentkezik a magam démona... De ez van. Öregszem. Gondolom a te életed még a régi, pörgős... van valami amiről jó ha tudok? Nem szoktál csak úgy meglepni, minden figyelmeztetés nélkül. Bajban vagy? *Aggodalom. Naná. De tudtam, hogy tud magára vigyázni s azt is, hogy nem egoista annyira, hogy ne kérjen segítséget ha baj van. No meg rólam beszélünk... Ahogy körbe néztem a helyen, tekintetem egy asztalra vetült és belülről sajogni kezdtem. A számat elhúzva dörzsöltem meg a mellkasom... nem tudom mi ez de valami sajog. Lelkem az nincs. Szívem még annyi sem. Szóval lehet, csak a vérnyomásom szarakszik. Pillantásom inkább visszavezettem Leora.*
Vigyorogva hallgatom Eve-t, amit hadovál az öregéről, most erre mit mondjak? Hogy az a gyerek, akiről még tudtam, az vagy felszívódott, vagy lelépett a hasából, mert hogy ott nem látszik, lenne valami, ez tuti. Kezdem összerakni a mozaikdarabkákat, nem elég, hogy semmire sem emlékszik, de ezek szerint a bébit is elvették tőle, így arról sem tud. Ezt így kimondanám, biztos hihető lenne, hogy a magzatok sajátossága az, hogy óvatlan pillanatban kislisszolnak anyuci méhéből, ha úgy döntenek, külön utakon járnak. Engem is orvoshoz küldene, lehet, nem árt. -Aha, terhes, te, aha, igen, csak az, olyan terhes, hogy csak na. Egészen elképzelhető a dolog, csak... a Vatikán már tud róla? A papa miatt ne aggódj, mondtam neki, tökéletesen érzed magad, én meg... meg... jövök. Vagy mi. Kár, hogy az a papa éppen apuci, mert Eve apjával nem sokat tudtam kommunikálni, itt fűztem meg valami tagot, hogy annyit juttasson el hozzá, minden oké. Azt a rohadt, ebből most hogy dumálom ki magam? Mit mondok arra, miért nem költözöm hozzá? Most legyél okos cukorfalat, erre adjál tanácsot, ne arra, hogy miért nem haraptam el a 300 éves nőstény torkát. -Eve, tudom, nekem is rohadtul hiányoztál, de mit szólnál ahhoz, hogy a több éves kihagyás miatt most találkozgatnánk, aztán amikor megszoktad, hogy hülye Leod itt van, akkor költözöm hozzád? Bár egy merényletet elkövettem, ha nem baj. Segítségem volt abban, hogy néhány cuccomat becsempésztek hozzád, ha nem probléma. Állati jó, mindenre keressek valami ésszerű magyarázatot, ha már az a hülye Balázs az én holmijaimat bevágta szem elé. Őt sem az eszéért szerette a kislány, ezt már magam is látom. Mégis mit hitt? Eve nem ismeri meg ezer közül is a pengéimet, fegyvereimet, gitáromat? Ráadásul nem hazudok, mert az az ökör BB pakolászott jobbra-balra, végül is segítség volt, de azt inkább nem részletezem, hogy mekkora. A címeres marha. Megfogom Eve kezét, tőlem elviseli, tudom jól, és ahogy hallgatom, szerencsétlen jelenleg azt sem tudja, hogy egy vérfarkassal kufircolt. Csodás. Mondtam én annak idején, hogy ebben a városban nem stimmel valami, na de hogy Velencében sem, arról nem szólt a fáma. -Oké, együnk. Nem csináltál semmit, csak dolgoztál? Mire készülsz? Baleset? Erről nem tudok. Ó, dehogynem fogsz te táncolni kislány, megoldjuk a kérdést, amúgy is lógsz nekem, én meg neked egy táncórával, amit anno régen megígértünk egymásnak. Furán... magyaráztak itt őrzőkről, komolyan mondom, tiszta body guard csapata van a városnak, nem is kell más. Az meg aztán végképp nem érdekel, mibe kerül, milyen plasztikai sebészbe, de hogy Eve táncolni fog még, arra a nyakamat teszem, de most már marhára érdekel, mi fene történt, és ki nyiszálta szét a kislányt, hogy ahhoz képest, utolsó infóim szerint még terhes, most meg még sem. -Én sem, kislány, én sem, mert amikor utoljára láttalak, akkor fiatal és gyönyörű voltál, most meg öreg és ráncos. Hihetetlen. Aha, az, szó szerint pörgős. Gondoltam, néha az is jó, ha meglepetést szervezek, bár még sosem próbáltam. Bajban? Akkorában nem, amit ne tudnék megoldani. Persze, 7 kemény hónapig csak ücsörgött a formás kis hátsóján, hogyne. A szilánkos törés a véletlen műve volt, és a többi is, de kussolok, mert a hegei sem éppen arról tanúskodnak, hogy annyira nyugodtan üldögélt volna. Bajban vagyok... az nem kifejezés, akkora bajban, hogy azt öröm nézni. Nyakig a pácban egy bomlott elmével, aki apuci névre hallgat, vagy arra a desszertre, a Raffellora, de azért csípem az öreget, mert én sem vagyok normálisabb. Na de a falka vagy mi a rák, az is beteg, de erről is hallgatnom kell előtte. Kár érte, tudom, hogy vágta volna, mi a helyzet, ahogyan az üzenetét láttam, egyértelmű volt akkor számára, mi történt. Eve az asztal felé pillant, sejtem, mi történhetett, itt kajálhattak talán Balázzsal, vagy tudom is én, de az biztos, hogy okos kislány, és előbb-utóbb ha nem is teljesen, de ki fogja következtetni, mi történt, főleg ha abba a BB-be megint belefut.
*Hallgattam Leo szavait, miközben csillapítottam a dühöm s az aggodalmam a Papa iránt. Ha Leo elküldte orvoshoz, az úgy is van. Bár az már közel sem biztos, hogy el is megy az Öreg. De majd... haza látogatok mikor már nem bírom cérnával. Jézusom... azt sem tudom, hogy mikor voltam otthon utoljára. A kifogására csak felszaladt a szemöldököm.* - Ez egészen úgy hangzik, mintha épp randizós korszakod rajtam élnéd ki. Visszafejlődtél kamasznak? * Vigyorogva ugrattam, de a mondandója végére le is hervadt a mosoly is az arcomról.* - Akarom tudni, hogy ki volt az és hogyan jutottatok be a házamba!? Azt tudom, hogy a riasztó nem okoz neked gondot. Pláne, hogy ismersz annyira, hogy tudd a zár kódot. De... ki volt veled Leonard? * Biccentettem oldalra a fejem. Iriszeim most nem ismertek viccet, s ez sütött rólam, ahogy belőlük is. Az otthonom az egyetlen biztonságos hely. Nem mindegy, hogy ki járt benne. Attól nem tartottam, hogy Leo figyelmetlen volt és mondjuk más is tudja a riasztó kódját. Az nem mindegy számomra, hogy ki látta azt ami én magam vagyok. Bár ez túlzás de na... azaz otthonom. Az enyém. Egyetlen dolog ami az enyém. Amit tényleg a sajátomnak vélhetek. Még ha olyan furcsa is mióta kijöttem a kórházból. Mikor megfogja a kezem, hüvelykujjam automatikusan simogatni kezdi a kezét, ahol épp éri. Igazából, maga a kontaktusom van a hangsúly, amit... ne röhögj!... Hiányoltam. A kérdésére azonban felnevettem.* - Nem készülök semmire. Pusztán... nem kötöttek belém. S nyugis a melóm is viszonylag. Legalábbis eddig csak egyszer szegeztem a vendég kezét az asztalhoz. Corvin meg nem rúgott ki, azóta pedig... valahogy senki sem érez késztetést arra, hogy taperolni próbáljon vagy rángatni. Nem is értem miért - forgattam meg a szemeim - Igen. Volt egy autóbalesetem, a kölcsönző rinyált is a kocsi miatt, ami totál kár lett. Sosem vezettem nyugdíjasan, te is tudod. Nem lett komoly bajom... volt egy belső vérzésem meg az ég tudja mim és megkellet műteni. Három napig aludtam, aztán rendőrökkel beszélgettem míg be nem aludtam ismét. Otthon voltam két hétig... a kórházban összesen négy napot. De eddig bírtam meg maradni, azóta dolgozom. Elméletileg az én hibám volt, de mázli, hogy a másik kocsiban nem lett baja senkinek. A jegyzőkönyv szerint bealudhattam és mikor magamhoz tértem, félrerántottam a kormányt és bele mentem egy fába, az erdőnél. De... nem emlékszem, hogy mi történt. * Már megint nem emlékszem arra, hogy mi történt velem. Irónikus. De nem foglalkoztatott. A rendőrök higgyék azt, hogy az én hibám aztán csá... Bár vicces, hogy elalszok a volánnál. Alapból is nehezen megy az alvás. NEm tudok, csak úgy bealudni bárhol. De a lényegen nem változtatott volna, ha kakaskodok.* - Nem csinálok műtétet... te is tudod, hogy azzal sem értettem egyet, amit anno a Papa csináltatott a kórházban, azért, hogy engem védjen a tényektől. Majd... tanítok, vagy nem tudom. Táncolok magamnak... Iiigen, behajtom aztaz órát ám. Hiányzik a sulis időszak... le sem lehetett vakarni. Na nem mintha nagyon akartalak volna... Igazából még ma is hálás vagyok a tanárnőnek, hogy melléd tett. *Mosolyogtam rá szeretettel és némi nosztalgiával. Imádtam azt az időt, mégha nem is mindig látszott úgy. Az együtt töltött idő, pótolhatatlan volt. A vizsgák egymás mellé kényszerítettek, de ezért vagyunk itt. Így. Együtt. Egymásnak. S olykor pedig egymásért. - Ráncos? Inkább csak... teltebb. Legalábbis a korábbihoz képest, felszedtem pár kilót. Hmm... lehet kéne keresnem valami mellékes melót, nem pálya, hogy rendszeresen eszek. Még a végén, egészséges leszek. - vigyorogtam - Viccet félretéve, tényleg híztam egy kicsit. Csak azt nem tudom, hogy mért van nekem L-es holmijaim. Ennyire azért nem híztam meg. De majd leadom, aztán megint dobálhatsz fél kézzel. *Közben persze megérkezett a kajánk is. S jó magam neki is láttam, a bal kezemmel. Leoét jelenleg el nem engedtem volna. De nem is volt szükségem semmire csak a villámra. * - Gondolom, itt szálltál meg... S gondolom, meló is kéne. Az Orfeumba keresnek biztonsági őröket... ott vigyázhatsz rám. De akár a pult mögé is behuppanhatsz, de idegőrlő... ahogy a felszolgáló sem jobb. Gondolom a színpadról hallani sem akarsz. * Hát hogyne, rám vigyázni. Bár ott tényleg az volna a dolga, meg még pár más dologra is figyelni. De tudta, hogy ez a rész csak csábítás, hogy többet lássam.* - Nem fizet rosszul, a főnök is kezelhető... a maga módján persze. Furcsa figura de... ne röhögj ki... a vére szívásán kívül is, valamiért egész tűrhetően érzem magam mellette. * Nesze, így kell közölni Eli módra azt, hogy kedvelsz valakit és izgatja a csőröd és a fantáziád is. Bár sok okot nem adott... de valamiért így érzem.*
Kezdőlap
