Sejtettem, hogy pontosan tisztában van a nevemmel, így a célját nem érte el, egyáltalán nem lettem bosszús. A helyzet az, hogy tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy ha egyszer az életben van valakinek hozzám szerencséje – vagy éppen balszerencséje ugye -, akkor az nem felejti el a nevemet. Főleg nem akkor, hogy ha ez a találkozás a közelmúltban történt. Még emberi mértékkel nézve is, nemhogy nekem, aki már több száz évet tudhat a háta mögött. - Hát persze! – a némi gúnyt nem tudtam, és nem is akartam álcázni a hangomban, ahogyan a mosolyom sem volt teljesen őszinte. Elég nehezen hittem el, hogy csak ezért maradt volna, különösen azért, mert egy farkasnak a tüdeje már nem szorul rá az ilyesmire, a szmogot is éppen olyan jól bírnánk. Ettől függetlenül még ügyes megkerülése volt a válasznak, én pedig nem az a típus vagyok, aki mindenképpen bele akarná ütni az orrát mások dolgába. Nem azért, mert tartanék a megtorlástól a kíváncsiskodásom miatt, mert jelen esetben volt akkora a korkülönbség, hogy ennek amúgy se álljon fent a veszélye. Sokkal inkább az volt a valódi ok, hogy én sem rajongtam azért, ha mások beleszóltak az én dolgomba, ezért én sem tettem ezt idegenekkel. Az elvek, ugyebár… - Ha arra akarsz célozni, hogy elmentem, igazából sosem hagytam el a várost – mosolyogtam kissé kárörvendőn, hiszen attól még, hogy nem itt van a székhelyem, ugyanolyan heti rendszerességgel tettem tiszteletemet az itteni üzletemben is. – Ó, szóval testőr vagy! – hümmögtem, kissé furcsának találtam, hogy egy általa kóbornak vélt előtt dicsekszik a falkában betöltött pozíciójával, mikor tudtommal idegenek előtt ez nem szokás, de az ő gondja, nem az enyém. Egyszer majd rossz embernek mondja, és megtanulja egy életre, de tőlem nem kellett tartania, én nem jelentettem veszélyt rá. Legalábbis, amíg fel nem bosszant. - Köszönöm! – igazából egyébként is szándékomban állt helyet foglalni, attól függetlenül is, hogy hellyel kínál, vagy sem. Óvatosan le is tettem hát a csinos kis fenekem a padra, lábaimat térdnél keresztezve, fél testemmel felé fordulva. – Hidd el, nem ok nélkül költöztem át, de ettől függetlenül, ha nem tűnt fel az elmúlt lassan három év során, hogy ugyanúgy itt vagyok, akkor nem vagy valami jó megfigyelő – csipkelődtem egy kicsit, újabbat kortyolva a kezemben tartott pohárból. – De hát, tudod, hogy van ez... valaki behódol, valaki a saját lábára áll, igaz? – mosolyodtam el ismét, élve az ő általa megfogalmazottakkal, csak kicsit cserélve ki a szavakat. – Egyébként, ha megfogadsz egy tanácsot, ne hangoztasd, hogy ki vagy a falkában… mások előtt nem olyan kifizetődő – súgtam oda neki, aztán újra visszadőltem az eredeti távolságra. - Tőlem nem kell tartanod, én teljesen legálisan vagyok a városban – röhejesen hangzott, de a falka tekintetében nyugodtan fogalmazhattam így is.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Nem is a városra céloztam. Hanem magára a falkára. Tudom, hogy Anchorage és Fairbanks között ingázik, de ettől még tény, hogy már nem része a falkának. Egy ártatlan megjegyzés volt, de úgy látom kicsit felszívta magát rajta. Minden nő ennyire önérzetes, vagy ez csupán a szőkék privilégiuma? - Igen, az. Meglep? Engem egy kicsit meglepett, amikor Castor beleegyezett, de ugye aki mer, az nyer. A testőrségen belül nem én vagyok a ranglétra csúcsán, ettől függetlenül élvezhetem a bizalmi kört, ami nem mindenkinek adatik meg. - Előfordulhat, hogy feltűnt. Előfordulhat, hogy nem tűnt fel. Játszottam kedvemre. Tudtam róla, hogy itt van, de az ilyen dolgokkal többnyire a felderítők vagy a kangik foglalkoznak. Én csak akkor mártom bele magamat a dolgukba, ha valami olyan történik, amikor szükség van rá, hogy egyszerre több helyen is aktívan ott legyünk. Például a Vörös Hold után. Sok volt a sérült, a lábadozó… más feladatokat is elvégeztem, nem csak a testőrit. Gyűjtöm a jó pontokat Castornál, mert érdekemben áll bebetonozni a helyemet a falkán belül. - Vis unita fortior. Jegyeztem meg elégedetten, miközben kissé felé fordultam én is, és könyökömmel a pad támlájának támaszkodtam. Megízleltem én is már mindkét létformát. Voltam kóbor, voltam falka tagja. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és a hátrányai. Én minden helyzetben azt az oldalt választom, ami számomra a legkedvezőbb. A Fairbanksi falka nagy, és erős. Ha valaki itt akar élni hosszútávon, akkor érdemes csatlakozni. Egy idő után én is így döntöttem. Elmosolyodtam a tanácsát hallva, érdeklődő pillantással mérve végig, miután eltávolodott tőlem. - Gondolod, hogy csak azért mert neked megmondtam, másnak is megmondanám? Csettintek a nyelvemmel. Most rajtam volt a sor, hogy kicsit közelebb hajoljak. - Ha megfogadsz egy tanácsot, addig iszod meg a kávédat, amíg az ki nem hűl. Persze ha hidegen szereted… Féloldalas vigyor jelent meg az arcomon, miközben kihúztam magam és a kezében tartott pohár felé böktem. A fagyimba haraptam, mert az is az olvadás mezejére lépett. - Ezt jó tudni. Már majdnem megnyomtam a pánik gombot. Töröltem le egy mozdulattal a számról a fagylaltot. - Jól megy a bolt? Nem szándékozok bevásárolni nála, nem hiszem, hogy találnék olyan öltözetet, ami az én stílusomat képviselné. Inkább azért érdekel a téma, mert a kóborok vállalkozásaiból a falka is részesedést kap. Tehát érdekünkben áll, hogy jól menjen az üzlet.
A járgányomat végül el kellett vontatni, mert nem derült fény a problémára, szóval bevitték a legközelebbi műhelybe, de úgy néz ki, hogy pontos infót csak holnap tudnak mondani, nagyon csodálatos, mondhatom. Mindenesetre úgysem terveztem még ma visszabumlizni, annyira azért nem szeretek vezetni, hogy kis megszakítással 12 órát végighúzzak. Szóval buszoztam a külvárosból idáig, még jó, hogy költöznöm nem ide kell, szép lennék bőröndökkel, most csak egy kisebb sporttáska figyel nálam, akár edzésről is jöhetnék. Korábban megáztam kicsit, szóval ezt a feltételezést még a hajam is alátámasztja. Miután sikerült beleakadnom Emilioba, úgy döntöttem, inkább magamra öltöm az Oltalom (sz)árnyát, eszemben sem volt még pár vérfarkasnál kihúzni a gyufát, mert magamat ismerve ez abszolút nem volt lehetetlen. Ám szeretném, ha az a tiszta lap valóban tiszta lenne, és nem kellene itt is lapos kúszásban közlekednem a falka előtt. Egyelőre még egy kölyköt sem kellett kinyírni miattam, meglepő is lenne, alig pár órája vagyok a városban, szóval még tőlem is rekordsebességű dolog lett volna. Elég nagynak tűnik a tér, ahová sikerül kikeverednem magam, a szomszéd utcában tett le a busz. Talán lesz olyan szerencsém, hogy valahol díszeleg egy szerencsétlen idegeneket útbaigazító tábla. Vagy egy ajándékbolt, ahol vehetek egy nyüves térképet. Vagy… ó te istenátka, hát mi a frászra való az a nagyon okos telefonod, ha nem erre? Hurrá, elő is kapom a zsebemből, de minek, azt nem tudom, mert egy deszkás fazon abban a szent minutumban elszáguld mellettem, és valósággal felöklel, és ugyan az egyensúlyom megtartom, nem vagyok épp szerencsétlen típus, de a telefonom attól még a földön köt ki. - Nyitott szemekkel közlekedjél már, seggfej… Kiabálok utána, mire csak röhögve felmutatja nekem nemes kis középső ujját, amit nem vagyok rest viszonozni neki. Mínusz autó, mínusz telefon, eddig remek a mérleg. Kínomban vigyorogva csóválom meg a fejem, hogy összeszedjem a darabjait, hátha legalább még ebbe tudok némi életet csiholni, mert ez perpillanat jobban hiányzik, mint az autóm. Lábam van, de térkép a fejemben már közel sem, hogy be tudjam lőni, merre is van az arra… Mondjuk, magamat ismerve biztos maximum két köpésnyire van innen az egyetem, de egyelőre még nem sikerült arra vennem a fáradtságot, hogy tüzetesebben körbenézzek.
Az egyetemen volt dolgom. Onnan sétálok visszafelé. A hónom alá egy fekete mappát csaptam, amiben jegyzetek vannak. Egy hónap, és ismét megtelik diákokkal az egyetem, a dékán meg már most értekezleteket tart, és unalmas számokkal untat minket, ami az éves költségvetésünket foglalja magába. Melyik tanszék mennyit tud majd költeni. Engem ez totál hidegen hagy, de a látszat kedvéért próbáltam érdeklődő képet vágni, és nem elaludni. Igazán üdítő, hogy végre kiszabadulhattam onnan. A főtéren rengetegen nyüzsögnek. Nemsokára kezdődik a gólyatábor is, akkor még többen lesznek majd. A pajzsomat teljesen felhúztam, miután kiléptem az Egyetemről. Ott soha nem zárkózom be teljesen, mert túl sok Őrző nyüzsög, én meg ki nem állhatom a fajtájukat. Idekint azonban már más a helyzet. Nemcsak a pajzsomat zártam, de éltem a vérvonalam adta lehetőséggel is, és Eska ködébe rejtettem valódi milétemet. Akik ismernek, azoknak mindegy, de akik nem ismernek, azok előtt nem árt, ha ismeretlen is maradok. A cigarettámat már majdnem teljesen elszívtam, mire a főtérre sétáltam. Körbenézve azonnal kiszúrtam egy furcsa szerzetet. A haja vonzotta magára a figyelmem. Valami elképesztően undorító dolgokat tudnak művelni manapság a nők. Páholyból nézhettem végig a deszkás mutatványát, ahogy kiverte a csaj kezéből a mobilt. Ez se kapott túl sok nevelést. Felém közeleg. Elegáns mozdulattal pöccintem a deszkája elé a csikkemet, amin a kerék meg is akad, és azzal a lendülettel a kölyök pofára esik. Leguggolok mellé. - Kölyök. Máskor a lábad elé nézz, és ne hátrafelé mutogass. Okítom ki, aztán felállok. Nem, nem segítem fel. Könnyed mozdulattal lépek át fölötte, és sétálok tovább. Nem, nem a csaj miatt csináltam. Hol nem szarom le a kettejük ügyét!? Egyszerűen jól esett felnyalatni a pöcsköszörűvel a város főterét. A csaj előtt megtorpanok, de nem guggolok le hozzá, hogy segítsem összekaparni a földről a telefonja roncsait. - Ezt a borzalmat magaddal tetted, vagy fizettél is érte egy fodrásznak? Térek rögtön a tárgyra, minden udvariaskodási formát kikerülve.
Az már nem mozgat különösképpen, hogy egy másik ősparaszt megszívatja az egyiket a cigi csikkjével. Elképeszt olykor, hogy milyen szánalmasan primitív világban élünk. Sosem jutna eszembe ilyesmit tenni, inkább vágom pofán az illetőt, azzal legalább nem szennyezem a környezetemet. Nem vagyon én szent, de azért nem is tuskófalváról szalasztottak. Mindenesetre a jelenet totálisan hidegen hagy, ha esetleg miattam hozta össze, akkor sem fogom megköszönni, az ilyen szitukra határozottan nem illik az én értelmezésem szerint. Inkább szedegetem össze a telefonom darabjait, hogy amint megvagyok vele, leüljek egy padra, és megkíséreljem összepuzzlezni. Igyekszem figyelmen kívül hagyni közben a felettem rostokoló csávót, mert addigra tökéletesen egyértelművé vált, hogy nem az a hatalmas segítő szíve vezette. A szavai után pedig az is egész egyértelműen kiderül, hogy valóban egy büdös bunkó, de sajnos csalódnia kell, ha azt reméli, hogy egy számomra érdektelen alak véleménye majd pont érdekelni fog a hajamat illetően, és összezokogom miatta a főtér aljzatát. - Rám esett egy vödör festék, de még véletlenül se aggódj, feljelentettem a szobafestő, mázoló brigádot. Most erre mit lehet mondani? Majd pont egy idióta pasit fogok felvilágosítani arról, hogy egy nőnek a haja is az önkifejezése része, és őszintén, ha nekem most épp kék fétisem van, kék lesz a hajam is. Azt amúgy nem vágom, hogyha csak ilyen undok megjegyzések hagyják el a száját, minek pofázik egyáltalán, de ez legyen a környezetének a problémája, én meg sose lássam többet. - Elég széles a tér, a túloldaláról biztos nem látod. Célzok nem túlságosan finoman arra, hogy engem aztán nem zavarna, hogyha arrébb ontaná magából a negatív energiáit, ilyen alakok mellett még mosolyogni sincs kedve az embernek. Azért komolyan érdekelne, hogy lesz valakiből ennyire antiszociális pöcsfej. Megölték anyját, apját, kishúgát? Megerőszakolták gyerekkorában? Árvaházban nőtt fel, és állandóan szekálták? Mert ehhez hasonlóak még akár meg is indokolnák a szememben a dolgot, bár én is átéltem egy, s mást, mégsem viselkedek így másokkal. Inkább visszanézek a telefonomra, az sokkal érdekesebb a szememben, pláne azért, mert addig sem kell tudomást vennem a fazonról.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Áhá. Csettintek a nyelvemmel. - Nyilván nem lennél olyan balga, hogy ezzel a színnel önként járkálj a nyílt utcákon. Elégedett farkasvigyor telepedett a képemre, bár ehhez most egyáltalán semmi köze nem volt a bennem - jelenleg halálnyugalommal ejtőző - élő farkasomnak. - Magában hordozza ugyan az igazság kimondásának a képességét, és a kék viselőiről úgy tartják, hogy a szavaik akár gyógyító erejűek is lehetnek, ugyanakkor hajlamosak a ridegségre, a rosszindulatra, képtelen a megbocsájtásra, babonásak és nem utolsó sorban önteltek. Tudálékoskodok egy sort, ha már ez... a szimbolisztika is a szakterületemhez tartozik. Egyébként is mulattat ha mások vérét szívhatom, szóval miért ne tenném most is? - Bár bizonyára vannak olyan öntelt emberek, hogy önként reklámozzák az önteltségüket. Rántom meg a vállamat. Valahol amúgy én is ebbe a kategóriába vagyok sorolható, de jelen esetben nem rólam van szó, szóval ki nem szarja le? - Hoppá. Röhögök fel röviden. - Na ezt most jól megkaptam. Csak nem árnyékot vetek a telefonodra? Pontosabban a megmaradt darabkáira? A lapot vettem, de odébb nem álltam. Szórakoztatóbb innen közelről szemlélni. Ami elromolhat, az el is romlik. Hiába "okosak" ezek a technikai kütyük, könnyen kilehelik a lelküket. Én nem is igazán foglalkozom az ilyen dolgokkal. Meghagyom ezt az izgalmat a mai kor emberének, mert a sok beszűkült seggfej úgyse lát annál tovább, mint amilyen messze tartja magától a telefonját, vagy a monitorját. Kevés olyan figyelemre méltó személyiség van az emberek között, akit ne hülyített volna még meg a fogyasztói társadalom. Nem is csoda, hogy egyáltalán nincs saját kölyköm, és őszintén szólva nem is vágyok ilyen nyűgöt a nyakamba venni. Végtelenül untatna, és bosszantana, ha valaki folyamatosan a nyakamon lógna, és pesztrálnom kellene.
- Nyilván nem. Tekintettel arra, hogy nekem tetszik, abszolút nem érzem balgaságnak, s eddig igencsak kevesen voltak, akik ilyen bájosan nyilvánultak meg róla. Nem mintha érdekelne a véleménye, nem ettem én meszet, nem is értem mit pörög egy számára senki hajzatán. Nagyon unatkozhat szegény. - Hümm, nagyon felkészült vagy a kék színt illetően, biztos gyakran viseled. Ugyan nem ismerem egy egész perce sem, de a ridegség, rosszindulat pipa, és szerintem még az önteltséget is rá tudnám húzni, de ne legyek ilyen negatív, igaz is. Cserébe legalább kapott egy kisfiúsan huncut pofikát. - Bizonyára. Nem tehetek róla, vigyorognom kell a fazonon, esküszöm kattant. Nem mintha tudnám, mit jelent a kék, halálosan hidegen hagy, volt már vörös, szőke, barna, fekete is a hajam, s ne hagyjuk ki az extrémebb zöldet, lilát és rózsaszínt sem. Mondanom sem kell, hogy akkor biztos rendkívül színes tulajdonságtárházzal rendelkezem, de inkább nem kérdezem végig az összest, ez is bőven elég volt. - Rám vetsz árnyékot. Közlöm kurtán, örülök, hogy jól szórakozik, mert ezen én is csak röhögni tudok, mást nem nagyon. Miért is menne arrébb, de tényleg? Mert mondjuk, a hátam közepére nem kívánok egy ilyen tudálékos, kötözködő, rosszindulatú pasast? Biztos még az ágyban is szörnyű az ingerszegény kis világával. Más egyéb okán nem hiszem, hogy leállna random embereket basztatni a főtér közepén a hülyeségével. - Ez valami hobbi nálad? Méred, milyen sebességgel mész a környezeted agyára? Igazából én még elég szórakozott vagyok, legalábbis a mosolyom nem tűnt tova, de a szavaim tekintetében attól még nem kell bűbáj hercegnőnek lennem, ezt valahol a kék hajnál az esetében már úgyis elbuktam. Közben a legozás tekintetében sikerrel járok, és még be is kapcsol az a retek. Utálom a mobilokat, legszívesebben kiirtanám az életemből, de mikor három éve egyszer megpróbáltam, konkrétan senkivel sem tudtam tartani a kapcsolatot, mert otthoni telefonja már nagyon keveseknek van, e-mailre meg szökő évente hajlandóak válaszolni, a facebook meg amolyan elvből nem dolog nálam, és a kettő közül inkább a telefon. Legalább nem törik könnyen, ezért hála és magasságos a gyártónak.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Minden téren felkészült vagyok. Engedek meg magamnak egy abszolút önelégült mosolyt. - Inkább a fekete, és a szürke az én színem, drágám. S nem is hiába. Alig van némi emlékfoszlányom gyermeki éveimről. Akkor főként a zöldet és a barnát öltötte rám anyám. Ugyan gyerek voltam még, amikor a teremtőm vérfarkassá tett, de attól a pillanattól megszűntem nem csak embernek, de gyereknek is lenni. A fekete ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe… a halál szimbóluma. Az ókorban az alvilág isteneihez társították. Hádészhoz, Hekatéhoz és Oziriszhoz. A szürke is abszolút illik hozzám, hiszen a köd színe. A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti, pont azt, amire általában én magam is törekszem, hogy ne tűnjek ki a tömegből, hanem beleolvadjak abba. Persze a kivétel erősíti a szabályt, és most olyan kedvem van, hogy kitűnjek azzal a basztatással, amit a kék hajúnak osztok két kézzel. - El kell keserítselek. Itt aligha van esélyed arra, hogy tartósan napfürdőztethesd a kék rémséggel körbeölelt arcodat. Tudod… itt Alaszkában nem igazán jellemzőek a napsütéses nyarak. Közlöm kioktató hangnemben. Továbbra is itt esz a penész, s láthatólag nem nagyon áll szándékomban odébb állni. Ha annyira zavarja a jelenlétem, akkor nyugodtan elsétálhat. - Olyan vagy ott a földön, mint egy kapirgáló csirke a tyúkólban. Simítok végig az államon, aztán észreveszem, hogy a lábamtól nem messze van a főtér térkövei közé beékelődve egy kicsi kártya. Talán sim, vagy memóriakártya lehet. Felsóhajtva lehajolok, majd kihúzom a résből az aprócska kártyát. - Hm. Micsoda kis apróság. Vigyorogva a nőre pillantok. - Hogy is szól a mondás? Ki mit talál, övé? Biccentem félre a fejemet szórakozott vigyorral a képemen, majd markomat összezárom a kicsi kártya körül.
- Még jó, hogy mondod, nem tűnt fel. Sok mindent nem nézek ki belőle, ami azt illeti, szóval nem erőltetném igazából a dolgot vele, az biztos, hogy az egojától még az ég is berepedezik lassan. Én sem vagyok a szerénység mintaképe, de ennyire azért nem nagy az arcom. - Nyilván, semmi fantázia. Drágád maximum akkor leszek, ha őriztünk együtt libát, de ha számodra valami bújtatott perverzió mások becézgetése, hát egészségedre, mazsola. Olyan nyeszlettnek tűnik na, már férfihoz képest, szerintem egy kalapácsot nem bírna felemelni, de legalább magas. Aztán ki tudja, lehet a ruházat alatt szépen domborodnak az izmok, de ilyen közelségbe holt biztos, hogy nem fogunk kerülni, azért egy alapvető szimpátia nekem sem árt ahhoz, hogy valakire gusztusom támadjon. Meg hát, zacskót sem kérnék a fejemre, nyilvánvalóan nem szívesen nézegetné a kék hajam maga felett, miközben meglovaglom. Hú anyám, de rohadtul egysíkú vagyok. - Nem mondom, hogy meleg van, de az előbb láttam egy Fakírt jégtöviseken aludni. Ez Alaszkában amúgy menő? Biztos nyáron is a hidegre vágytok, amúgy meg, szerintem teljesen tűrhető az idő jelenleg, nem rohad rám a bőröm, és nem is kell hat kabát. Télen biztos förtelem lesz, de legalább Anchorageban valamivel melegebb van, és nem fog befagyni a kerek hátsó felem. Nagyon ráfeszült amúgy a hajamra, eszem a zúzáját, jó lenne, ha lekattanna róla, mielőtt elkezdem cibálni az idegrendszerét a sihedereket megszégyenítő pofikája miatt. - Nem mondom, hogy utállak, de ha felgyulladnál és lenne nálam víz, inkább meginnám. Fejezem ki ekképp magam a következő kedvessége hallatán, mert azért ez már tényleg több a soknál. Ez tényleg ekkora paraszt? Vajon mennyit gyakorolta? Komolyan szórakoztatónak találja? Biztos sokan kedvelik a környezetében, mindenesetre, letojom, csak hagyjon már lógva, mert nem vágom, miért kell engem túráztatni, tudom én, észre sem kellene vennem, akkor megunná, és elkullogna, de sajnos nem vagyok az a száját befogni képes női egyed. - Aki kapja, marha, inkább így. Vágom oda csípőből, remek, a sim kártya fészkel a kezébe, ami csak azért necces, mert elég sok telefonszám van rajta, és nem szívesen hagynám meg neki, még a végén végigtelefonbetyárkodná az ismeretségi körömet. Kinézem belőle. - Szeretem a mazsoláidat: picik, de olyan kis hetykék, ám igazán megválhatnál a kártyámtól, mert tudod, van ez a személyiségi jogos téma, és szerintem igencsak beletiporsz az enyémbe, ha azzal bármit kezdesz. Mondjuk, semmisítse csak meg nyugodtan, az kevésbé fog zavarni, mintha egyszerűen lenyúlná, és megnézné a tartalmát, mert ahhoz aztán rohadtul senkinek semmi köze. Eszembe nem jutna más sim kártyájával szórakozni. - Szorult beléd némi jó fejség is, vagy csak tahó tudsz lenni? Érdeklődöm bájvigyorral, mert hogy én nem fogok vele aki kapja, marját játszani, az biztos, de az is, hogyha nagyon nem akaródzik neki visszaadni, akkor addig mászok az idegeire, amíg el nem szakad a cérnája. Mindenkinek van gyengepontja.
//Zsebibaba//
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
Bevallom, eléggé szórakoztat a kékség társasága. Ha a haja helyett a bőre lenne kékre mázolva, akkor eredeti Törpillává válhatna. Talán később felvetem ezt az ötletet, de egyelőre hagyom kibontakozni. - Több fantáziám van, mint azt gondolnád. Drágám. Teszem hozzá vigyorogva, mielőtt még elfelejteném. Hüvelyk és mutatóujjam az államra siklik, elgondolkozva dörzsölöm meg, miközben a tekintetem végigsiklik rajta. - Persze mindenki magából indul ki. Nyilván az első kérdéseid egyike az szokott lenni, hogy:Levetkőzünk, vagy menjen ruhában? Duruzsolom álnok, gunyoros hangon. - Képzelem, hogy milyen képet vághatnak ehhez a pasasok. Nem lennék a helyükben. Elég illúzióromboló lehet. Meg aztán hamár levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Csóválom meg a fejem, és ciccentek a nyelvem hegyével, jelezve, hogy ez nagyon nem lenne jó így. Ruhás szexet csak a degeneráltak nyomnak. Ha én már eljutok valakivel odáig, hogy hajlandó legyek megdugni, akkor kerüljön le mindenkiről az összes ruha. A következő kérdésre csak megvonom a vállam. - Alaszka már csak ilyen. Itt még a ribancok is nagykabátban járnak télen. Angliában az eső határozta meg leginkább az aktuális viseletet, ott mindig számítani kellett arra, hogy bármikor leszakadhat az ég. Itt a havazás olyan, hogy olykor még nyáron is kapunk belőle. - Nem baj drágám. Ez mostanság aligha fog bekövetkezni. Pereg le rólam a beszólása, mint frissen hullott hó a forró motorháztetőről. Ennél jobban meg kell erőltetnie magát, ha azt akarja elérni, hogy ténylegesen megsértsen, bár kettőnk közül azzal ő járna rosszabbul. Alaszka veszélyes vidék. Minden nap tűnnek el nyomtalanul emberek. - Lehet, hogy nem vagyok valami jó nevelő, de van egy szabály, amihez tartom magam: zsebórát nem javítok kalapáccsal. Utalok arra, hogy akkora furkó azért nem vagyok, hogy a hírneves személyiségi jogaival visszaéljek. Egyáltalán nem érdekel a menzesz naptára, a barátnőinek a telefonszáma, már ha vannak olyanok. Inkább csak arra lennék kíváncsi, hogy meddig menne el, hogy visszakapja ezt a kis apróságot. - Úgy tűnik mások becézgetése nem csak az én perverzióm… drágám. Lépek elé, és pillantok le rá sötét szemeimmel.
Szerencsére nem vagyok egy kifejezetten idegbajos típus, más esetben talán zavarna, hogy olyan, amilyen, de hát engem sem kell a szomszédba küldeni némi spirituszért, hogy vissza merjek pofázni bárkinek. - Ezt nehezen hiszem el. Rántom meg flegmán a vállam, de különösképpen nem érdekel a fantáziája, csinos esély van rá, hogy közel sem olyan területen fantáziálgat, ami engem a legcsekélyebb mértékben is lázba hozna. Kifejezetten nem zavar, hisz ilyen egyed minden második bokorban akad, nem árt egy kis változatosság. - Ilyen hülye kérdés nem tennék fel, ha már ennyire ragaszkodunk a témához, a nálad vagy nálam inkább, de ennél azért kreatívabb szoktam lenni. A ruha zavaró tényező. Nem mondom, hogy egy gyors numerát nem lehet megejteni felhajtott szoknyával, de én azért szeretem kellőképpen kiélvezni a pillanat hevét, bőr a bőrön, meg minden. Lepereg rólam a maró gúnya, már csak azért is, mert tény és való, hogy elég egysíkú tudok lenni, de ezt sosem bántam, nem is fogom elkezdeni. - Te már csak tudod a jelek szerint, hogy milyen fejet vágnak az ilyesmihez a pasasok. Én azért szoktam ruhát felvenni, hogy ne meztelenül sétáljak az utcán, de ezek szerint egyeseknél ez nem alap. Jah, nem túl burkoltam volt pofám még lebuzizni is, bár nem hinném, hogy az, egyszerűen vérszívásért jár viszonzás, mindig is így működtem. - Ez van. Nyilván egy város időjárását nem áll módomban megváltoztatni, még akkor sem, ha szívem szerint megtenném. Telente elég ritkán fogok erre járni szerintem, de nem hiszem, hogy oly nagyon hiányozna majd a dolog. - Kár, kíváncsi lennék rá, hogy a lángod is olyan sötét-e, mint a ruházatod. S akkor még finom voltam, annyira nem teperek azért, hogy megsértsem, nem szeretek alapvetően ilyen irányba törtetni bárkinél, de azért valljuk be, vannak olyan alakok, akik kiváltják az emberből a nem épp titkolt ellenérzéseket. A drágázást már egészen megszoktam, kár, hogy biztos nem kedvességből mondja, megnézném, hogy olyat tud-e, de komolyan, vagy egész nap olyan, mint akinek citromot dugtak a szájába, meg sünt a seggébe. - Nézd el nekem, ha ezt nehezemre esik elhinni. Igazság szerint pont olyan, mint aki merő gonoszságból, önnön szórakoztatására megtenne hasonlót, talán korán ítélek, nagy hibám, de elég biztosnak érzem magam eme feltételezésemet illetően. A menzesz naptáram minő meglepetés, nem a sim kártyámon foglal helyet, azon csak számok vannak, de azok is épp oly fontosak, mint mondjuk bármilyen dinka alkalmazás, amivel elütöm az időmet, ha épp unom magam. Ritka, de előfordul. Oké, a számok azért fontosabbak. - Úgy, de azt kell mondjam, elég vérszegény a repertoárod, nyuszifül. Felnézek rá egészen nyugisan, amolyan, na most mi lesz jelleggel? Fenyegető akar lenni? Elnyomni a jelenlétével? Bármelyik is, rá fog jönni, hogy ezt nálam igen nehéz elérni, nem ijedek meg egykönnyen. Csak gúnyos mosolyt villantva emelem meg felé a tenyeremet, hogy lesz szíves belehelyezni azt, ami az én tulajdonom.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Az már a te bajod. Drágám. Rántom meg a vállamat. Nem vagyok már kölyök, hogy nekiálljam bizonygatni a magam igazát. - Tényleg? Pedig nektek nőknek szokásotok hülye kérdésekkel bombázni a férfiakat. Találkoztam már olyan nővel, aki nem volt hajlandó levenni a ruháját, csak akkor ha már bebújt a takaró alá... éjszaka volt, és le volt húzva a redőnyt. Gőzöm sincs, mi volt a problémája, de leszartam, csak egy éjszakára kellett. Egyébként meg amit akartam, azt így is láttam. A sötétség egy vérfarkasnak nem jelent nagy akadályt. Én azért megnézném a kék bigét, ahogy pucéran végigvonul a főtéren. Férfiből vagyok én is, egy ilyen látványnak nem fordítanék hátat. - Meglehet. Vonom meg a vállamat. - Viszont te hamarabb kapnál lángra a sok vegyi cicoma miatt, amit magadra kentél. Plusz a zsír is táplálja az égést. Szúrom oda kárörvendően. Így ruhában amúgy nem tűnik túlsúlyosnak, de hát tudva levő, hogy a nők mániákusan érzékenyek minden olyan témára, ami a testsúlyukkal kapcsolatos. Kétlem, hogy egy ilyen megjegyzés fölött csak úgy elsiklana. Aztán ki tudja? Amilyen büszkének tűnik, talán azon csekély csoportba tartozik, akik tökéletesen meg vannak elégedve magukkal. - Elnézem neked, de csak azért, mert egyesek szerint hinni a templomban kell. Továbbra is úgy vagyok vele, hogy ráhagyom azt, hogy mit hisz el, és mit nem. Én örök kétkedő vagyok, soha nem hiszek el senkinek se száz százalékosan semmit. A gyanú óvatosságra int, és nem hagy eltunyulni. Aki elengedi magát, azt érik leginkább váratlanul és felkészületlenül a támadások. - Azt várod, hogy a bókok különböző szinonimáival hintselek körbe, drágám? Rossz ajtón kopogtatsz. Vigyorgok rá, majd közel lépek, ha csak el nem ugrik a mozdulatomra. A nyelvemmel végignyalom az ajkaimat, aztán mélyen a szemeibe pillantva újra megszólalok. - Ha meg tudod fejteni a következő feladványt, visszaadom a sim kártyádat. Ez mókás lesz! Kíváncsi vagyok rá, hogy a kék haj, és a csípős nyelv mellett van-e agya is a nőszemélynek. - Hatalmas vagyok a bástyák között, mégis könnyű, mint a levegő. Száz gyalog meg se mozdíthat. Mi vagyok? Biccentem oldalra a fejemet, hamiskás vigyorral a képemen. - Egy perc. Tik-tak!
- Nektek meg szokásotok hülyének lenni. Nem kifejezetten veszem magamra, mert lehet, hogy nő vagyok, de sosem gondolkodtam úgy magamról, hogy ostoba kérdésekkel traktálnék bárkit, főleg ennyi év után, bár túlságosan öreg még nem vagyok, de többet tudok, mint az átlag, de hogy ezt bizonygassam, az merőben távol áll tőlem. - Azt hiszem, a szemészetre sem ártana beutaltatnod magad. Nem vágom, milyen cicomáról beszél, max szájfény volt rajtam, mielőtt elindultam Anchorageből, azóta már megáztam, meg, nos… jól éreztük egymást Emilioval, ha lett is volna rajtam smink, már rég csak nyomokban tartalmazná az arcom, de akkor meg megszabadultam volna a terhelő bizonyítékoktól. Mondjuk, gondol, amit akar. - Legalább erre is jó vagyok. Vigyorodom el, engem halálosan hidegen hagy, ha valaki húsosnak tart, egészségére, ameddig akad olyan bőségesen, akinek tetszem így is, addig aligha kell foglalkozzam az ilyen megjegyzésekkel, plusz tényleg magam mögött hagytam már a súlyommal kapcsolatos problémáimat, és köszönöm, nagyon jól érzem magam így. Oly sok túlsúlyom persze nincs, de kerekebb vagyok az átlagnál, de hálistennek legalább arányosan, szóval nem mondhatni, hogy csak a hátsóm lenne óriási. - Bókok? Nem, szerintem fogalmad sincs arról, hogyan kell bókolni, de ha lenne, akkor sem akarnám, hogy rám pazarold őket. Fölösleges. Nem érdekel, igazából, szeretem a bókokat, a dicsérő szavakat, de csak addig, amíg nincs mögötte valami egyéb, ami miatt már aggódnom kellene. Belőle az eddigiek alapján egyáltalán nem tudom kinézni, hogy képes ilyesmire, de ha mégis, hát nosza, legalább van benne valami pozitív is. - Ha meg nem adod, feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen, biztos csudiszép fantomkép készülne rólad. Nem vagyok én semmi mókának elrontója, de a tulajdonomhoz jogom van mindenféle idióta kérdés nélkül. Amikor azonban meghallom, felröhögök. Mondjuk, nem biztos, hogy arról van szó, ami elsőnek eszembe jut, de kétségkívül beillik az eddig alkotott képembe róla, mármint, olyan téren, hogy milyen sokat gondolhat magáról. - Egy egoista pöcs mindenképpen. Ne szórakozzunk lehetőség szerint, nem fogok játszadozni olyasmiért, ami az enyém. És nincs az a pénz, hogy akár átvitt értelemben is, de királynak tituláljam.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Honnan tudod, hogy nem hordok lencsét? Nevetek fel. Amúgy néhány éve, amikor még nem Fairbanksben éltem, hordtam szemüveget. Persze csak üveglencse volt benne, semmi dioptria. Kifejezetten jól állt, bár néhány óra elteltével már idegesíteni kezdett, hogy a fejemen van. Úgy tűnik, hogy nem vette magára a megjegyzésemet a külsejét illetően. Talán nem az a fajta, aki önbizalomhiányban szenved, de azért szerintem mélyen legbelül sikerült kicsit megpiszkálnom a női hiúságát. - Ha akarnék, tudnék... Vonom meg a vállamat. Amennyiben az érdekeim úgy kívánnák, el tudnám adni magam hős daliás lovagnak. Valószínűleg utána mennék két kört rókázni a slozira, de ahogy mondani szokták: a cél szentesíti az eszközt. Sokkal jobban mulattat, hogy cseszegethetem ezt a kis kékhajút, és egyáltalán nem tartok attól, hogy bárminemű komolyabb következménye lehetne a dolognak. Megenni úgyse tervezem. Egyelőre. Fapofával reagálok a feljelentéssel való fenyegetőzésre. - Ugyan! Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy ilyennel foglalkoznak. Rántom meg a vállam, majd pofátlanul rávigyorgok. - Én nem loptam el semmit. A földön találtam. Lazán ki tudnám mosni magam a vádak alól, bár tényleg kétlem, hogy bárki is komolyan venné, ha ezzel beállítana a rendőrségre. Szinte biztos vagyok benne, hogy elintéznék annyival, hogy a szolgáltatónál tiltassa le a számát. A zsaruknak van jobb dolguk is, mint ilyen aprócseprő ügyekre vesztegetni az idejüket. A feladvány nem nehéz. A nehézsége csak abban rejlik, hogy az emberek hajlamosak túlkomplikálni... pedig az ilyen, és ehhez hasonló feladványoknak nagyon egyszerű és kézenfekvő megfejtésük van. Az egoista pöcs hallatán ismét elröhögöm magam. - Még harmincöt másodperc. Hagyom figyelmen kívül a kijelentését. Továbbra is várok, hátha kibök valamit. Ha nem, hát így járt.
Csak megrántom a vállam, tökéletesen hidegen hagy, hogy mit visel, és mit nem, elég hamar kiderült úgy hiszem, hogy jellemileg nem kifejezetten komáljuk egymást. Biztos van, aki elviseli a stílusát, de nekem nem áll szándékomban. Én sem vagyok egyszerű eset, de azért ennyire sosem igyekszem mások idegrendszerét az egekbe pumpálni. Na jó, ez nem feltétlenül igaz. Vannak, akik megérdemlik, például ez a csávó is, de szemlátomást minden lepereg róla. Az sem hat meg különösképpen, hogy nem akar bókolni, vélhetőleg egyébként sem tudnék mit kezdeni a helyzettel, szóval még jó, hogy nem teszi. Vannak, akikre nem érdemes pazarolni az ilyesmit, példának okáért rám sem, mert másként működöm, mint a legtöbb nő. Inkább pasisan állok az ilyen kérdésekhez. - Nos, nem fogadnék rá, hogy igazad lenne. Állapítom meg tudálékos mosollyal, a rendőrök közt is vannak őrzők, ha nem is hamar, de kiderítenék, biztos vannak térfigyelő kamerák errefelé, elég forgalmas helynek tűnik. Onnan már azért nem olyan bonyolult megtalálni valakit, hogy ismerjük az arcát. Lehet, hogy számára nem nagy ügy egy sim kártya eltulajdonítása, de ez attól még a személyiségi jogaim megsértése, és elhiheti, ha én azt akarom, hogy komolyan vegyen, komolyan is fognak. Elég akaratos egy némber tudok lenni. - A földön találtad, miután végignézted, hogy kiverik a kezemből a telefonom, következésképp tudható, hogy az enyém, mivel ebben nincs benne, és a földön sincs sehol. Takarózhatsz a hülye szövegeddel, attól még tény, hogy az én magántulajdonommal szórakozol. Gondolom fájna, ha egyszerűen csak visszaadnád. Nem vagyok egy könnyen kiakadó fajta, de ekkora tahóval is ritkán találkozom. Mindenesetre nem fogok az ő kénye kedve szerint játszadozni, az nem az én műfajom. - Ja, annyi van hátra addig, amíg elveszem tőled a kártyámat. Ne fecséreljük tovább egymásra a drága időnket. Add szépen vissza, aztán te jobbra, én balra. Nem arról van szó, hogy ne tudnám a számaimat visszakapni, digitálisan megvan az összes, de attól még semmi kedvem új sim kártyát igényelni. - Na, legyél jó kisfiú úgy három másodpercig, és add szépen vissza. Mindenesetre nem fogom megvárni, míg kiszámolja magát , megnyugtató, hogy megy neki hatvantól visszafelé. Ellenben a kártyámat tartó kezére ráfogok, jelezve, hogy ideje elengedni, semmi különöset, nem normálist nem tervezek, csak megkísérlem lefejteni az ujjait róla.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Végignéztem? Vágok ál-meglepett arcot, mintha nem is láttam volna az egészből semmit. - Én csak itt sétáltam a békés nyári időben, és a földön találtam ezt a kártyát. Vonom meg flegma mozdulattal a vállamat. - Ki tudja, hogy valójában hozzád tartozik-e. Az is lehet, hogy más kártyája, és te akarod eltulajdonítani. Törvénytisztelő állampolgárként kötelességem gyanakodni a szavahihetőségedben. Sötét íriszeim kárörvendőn csillannak, ahogy a szám sarka is arcátlan mosolyra rándul. Ha azt hitte, hogy nem lehetek az eddigieknél is taplóbb, akkor ezennel új szintre helyezhette a taplóság definícióját. Ha eljutna - biztos vagyok benne, hogy nem - akkor nagyjából ugyanezt a sztorit adnám elő a zsaruknak is, egyébként. - Elveszed? Ezt már tényleg nem bírom megállni egy jóízű röhögés nélkül. Megnézném én azt. - Hogy is szokták mondani? Ja igen: gyengébbik nem. Célozgatok gonoszkodva. Persze tudom, hogy nem feltétlenül gyenge minden nő... sőt! A vérfarkasok között vannak olyanok, idősebb nőstények, akiket még én is tisztelek. Sangilak vérvonalába is tartozik nem egy közülük... példának okáért Sheilával nem állnék le szórakozni, mert annyira nem untam meg még az életemet. - Sajnos nem tudom visszaadni, ha nem tudod a helyes választ. Sóhajtok színpadiasan. - Úgy érzem, meg se próbálkozol a gondolkodással. Pedig nem olyan fájdalmas ám, ha használod az eszedet. Már ha van, persze. Szúrok oda ismételten egy kedves megjegyzést. - Borzasztóan sajnálom, de már rég kinőttem a kisfiú korból, így a kérésed nem tudom teljesíteni. Miért adnám vissza? Könnyítsem meg a dolgát? Az annyira unalmas és egyszerű lenne. Amikor ráfog a kezemre, a szemöldököm megemelem, és röhögni kezdek. Az ujjaim satuként zárulnak a kártya köré. - Tudtam én, hogy bejövök neked. Röhögök.
- Ez pont így történt, biztos a deszkás bunkó is ezt tapasztalta. Oké, reménytelen a pasi, találkoztam én már sok tahóval, de ő egészen hajmeresztően túltesz rajtuk. Nem hittem volna, hogy beleakadok valaha olyanba, aki mellett kisangyalnak érzem magam. Ezért már megérdemelne egy vállveregetést. - És nyilván le is fogod adni a szolgáltatónak, mi? Csak mint törvénytisztelő állampolgár? Kérdezek rá, mert ezt aztán kötve hiszem, de komolyan a pofám leszakad tőle. Kevés ennyire tenyérbe mászó alak tapossa a földet. - Amilyen kis cingár vagy, szerintem lazán két vállra fektetnélek, ne viccelj. Ha már ő lovagolt az én külsőmön, hát nem vagyok rest megtenni én sem, tudom én, hogy bőven lehet ott izom, ami nem látszik, de nem szeretném jelenleg ezt feltételezni. Az sem érdekel, hogy tán nagyobb a szám, mint lennie kellene, de tényleg hidegen hagy ha valaki laposra ver, meggyógyul. - Nem is kell megmondanom a helyes választ ahhoz, hogy visszakapjam, ami az enyém. Említem meg, bár azt hiszem, csak fölöslegesen tépem a számat, mert bizony ez sem fogja meghatni, de azt is leszűrheti, hogy én magam viszont aligha veszem fel a sértéseit, nem érdekel, ha ostobának gondol, kedves egészségére, nekem ettől nem lesz rosszabb napom, attól annál inkább, hogy el kell viselnem a személyét. - Sajnálod? Ismered egyáltalán a szó jelentését? Egyébként, el kell keserítselek, de pont a kisfiúk szoktak ilyen hülye játékokat játszani a kislányokkal. Esetleg a copfom nem akarod húzgálni? Vagy a szoknyám szélét? Illene a képbe. Ahogy feszegetni próbálom a kezét, gond nélkül közelebb jutok hozzá, bár azt kell mondjam, elég elvetendő ötlet, mert a büdös életbe nem fogom tudni felnyitni az ujjait. Igen, igen, az erősebb nem, tudom én, répát a hátsójukba, attól biztos egyből eldobná a hülye kártyámat. - Jaaa, alig várom, hogy megnézhessem, milyen satnya vagy a gönceid alatt. Vetek rá egy negédes mosolyt, egy darabig próbálkozom még, de rövid úton más taktikát választok, s ha már ilyen közel vagyok, nem vagyok rest megtenni azt, amit a helyemben minden nőtársam szíves örömest megtenne. Nevezetesem lendületesen megemelem a térdemet, hogy nem épp cirógató mozdulatokkal illessem a koronaékszerét.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Nem értem, mire gondolsz. Vonom meg flegmán a vállamat, amikor a deszkás majmot hozza szóba. - Természetesen! Vigyorgok rá. - Cingár? Drágám… Már akkor se voltam az, amikor megszülettem. Röhögök. Nem vagyok kigyúrt állat, és nincs is rá szükségem, hogy az legyek. Anélkül is erős vagyok, ráadásul a legtöbb kétajtós szekrény szánalmasan satnya izomtömeggel rendelkezik, csak fel vannak fújatva. Azért bájos, hogy mennyire próbálkozik megsérteni, csak nem igazán tud ezzel rajtam fogást találni. - Én nem játszottam ilyet annak idején, de ezek szerint neked van némi tapasztalatod benne. Biccentem félre a fejem, és jót szórakozok magamban, miközben erőlködik, hogy elvehesse tőlem a kártyáját. Bár a pajzsom zárva van, és a vérvonalamnak köszönhetően teljesen emberinek tűnök a világ számára, az ösztöneim és a reflexeim működnek. Amikor észlelem, hogy lendíti a lábát, a kezemet magam elé kapom, és szétnyitott ujjakkal feszítem le a tenyerem. A kékség térde a betonkeménységűnek tűnő tenyeremben csattan, majd azzal a mozdulattal már taszítok is egyet rajta, hogy visszazavarjam oda, ahova való. - Most én jövök. Ha már ilyen közel merészkedett, a tarkója után nyúlok, és ellentmondást nem tűrően odarántom magamhoz a fejét, hogy a következő pillanatban szájon csókoljam. Semmi romantika nincs benne, szimpla bosszú a bepróbálkozásáért… Az ujjaim engednek, most van alkalma kikapni a kezemből a kártyáját, s a következő pillanatban már el is tolom magamtól. - A bástya árnyéka. Közlöm a rejtvény megoldását, majd mintha mi se történt volna, elsétálok.
// Hacsak nem tartóztatsz fel, akkor köszöntem a játékot! //
- Nyilván, biztosan a ló nézett be a gyerekszobádba az ablakon. Felelem lazán, és igen, történetesen igencsak sokat cibálták a copfomat kiskoromban, de szerintem ez amolyan megszokott dolog, bár amilyen tahó, ő biztos akkor is inkább csak szívatta a lányokat, jó rég kell gyakorolnia, annyi szent. Tényleg kevesen vannak, akik ennyire képesek felforralni az agyvizem, inkább én művelem, szóval még büszke is lehet magára, bár tippre ez neki már nem újdonság. Nem vagyok rest megkísérelni megajándékozni egy csinos kis térdekéssel, de pechemre kivédi, ráadásul kiderül, hogy erősebb is, mint az átlag, talán jobban is, mint az normális lenne, de nem foglalkozom ezzel. Nekem tök mindegy, kicsoda, micsoda, egyébként is rühellem a képét. Brr, az biztos, hogy ezt a találkozót hamar szeretném kiverni a fejemből. Nem vágom, miről hadovál, mikor azt mondja, most ő jön, de totális a megdöbbenés, amikor szájon csókol, ám tökéletesen ösztönösen lendül a kezem, mert az egy dolog, hogy azt hiszi, mindent megtehet, de én majd jól megmutatom neki, hogy közel sincs így. Mondhatni, biztosra megyek, első lépésként istenesen beleharapok a szájába, de olyan szinten, hogy eleredjen a vére, s közben lendül a kezem is, hogy pofán vágjam annak rendje és módja szerint. - Nem, belőlem nem eszel, mackósajt… Tököm tudja, miért hívom így, de most már dühös vagyok, csak úgy villognak a szemeim, mert az egy dolog, hogy örömmel adom magam, ha olyan a helyzet, de ez határozottan nem olyan. És ő sem. Dühít a mérhetetlen pofátlansága és arroganciája. A kártyára lecsapok, amennyiben még tudok, de megfeszülni nem fogok érte, már égeti a talpam a talaj. - Hurrá. Közlöm flegmán, eddig sem érdekelt a dolog, eztán sem fog, az is biztos, még csak arra sem vesztegetem az időmet, hogy megjegyezzem. Ám amennyiben elsétál, úgy egy ideig nézek utána, annyira legalábbis mindenképpen, amíg létrejön a hőlátás varázslat, tudni akarom, hogy csak egy figyelemreméltó reflexekkel megáldott ember, vagy valami más…
A harapásra felmorran bennem a vad, de nem engedem a felszínre kémlelni. Hátra lépek, és felrántom az arcom elé a kezem, így tenyere az alkaromon csattan. - Au. Vadmacska. Húzom végig mutatóujjamat az ajkamon, letörölve onnan kiserkenő véremet, majd vigyorogva félrebiccentem a fejem az újabb becéző szó hallatán. - Így dühösen szinte már szép is vagy… Jegyzem meg, olajat öntve a tűzre, hadd lobogjon csak benne a harag. - Kérlek, ne sírj utánam! Még biztosan találkozunk… Dugom zsebre a kezeimet, majd végignyalva az ajkamat fordulok meg, és lassú… ráérősen kényelmes léptekkel folytatom utamat ott, ahol abbahagytam, mielőtt megláttam Hupikék Törpillát.
Sounds in the attic See inside the show Watch as you go Watch as you go
Trapped in some place The entity fades Watch them crawl on me Claiming redemption
Esős szerda este. Kurvára nem itt kellene járnom, de egyszerűen muszáj volt eljönnöm a városba. A fekete paripa csatakosra ázott, mert a kabát ugyebár csak nekem jár, neki nem. Ő bírja így is. Komoly túra volt átruccanni Anchorage-ból, de ha hív a természet, akkor meg kell tenni. Mexikóvárosból ide jutni még hatalmasabb út volt és azt is megtettem pár évtizeddel ezelőtt. Itt a helyem. Érzem. Kellett a kitérő is, de végre megérkeztem. Mintha egy álarc hullna le és vége a megrekedés időszakának. Ami a lepel mögött volt, az most rám mászik és körbeölel. Bőrömön érzem a várost, a lüktető acélszívét és ezt a békés, esetefelé legalábbis csendesebbnek mondható főteret is. Szakadó eső, jó nagy mesterséges tavak és üres padok. A közelben egy játszótér, pont ellovagoltam két belevalós kiskölyök mellett, aki nyakig mocskosan nyomta a homokozóban a várépítést. Büszke lehet rájuk az apjuk, hogy ezek tökös gyerekek. Azt hiszem, itt az ideje megállni kicsit. Jolly Joker utolsó patakoppanásai is jelzik, hogy elfáradt, éhes és vizes is. Megrázza magát, beterítve engem ázott lőszörrel és prüszkölve kéri már a tápot, amit az útra hoztunk. Együtt. Egy ló társat is jelent, nem csak szállítóeszközt. Az autósok ezt nem ismerik. A motorosok talán, de az se az igazi. Egy paripa az igen! Megmarkolom a gondosan rögzített nyerget és páros lábbal leugrom, átvetve magam a test felett. A kis zskból kicsomagolom a kajáját, aztán megpaskolom az oldalát: - Zabálj, öregem! Még egy kicsi, aztán szunyálhatsz is egy nagyot. Amíg elé tartom a zsákot és fal, én körbenézek.A fejemet veri az eső, de akkor se fordítom előre ezt a hülye baseball sapkát. A hosszú, fekete bőrkabát takarja a trikót, amire lángok és motorok vannak festve. A főtéren akad egy-két arc, aki átvág a terepen, de álldogálni nem nagyon látok senkit. Csak egy szőkét meg távolabb még pár embert, de azok is az órájukat nézegetik.
Sose zavart az, ha a természet is könnyeket hullat. A növényeknek erre szüksége volt, én pedig szerettem esőben sétálni. Olyankor soha senki se láthatta azt, hogy valójában nem egy esőcsepp csorog végig az arcomon, hanem egy ezüstös színben pompázó könnycsepp. Mai nap kivételes alkalom volt, hiszen sikerült kiosonnom otthonról anélkül, hogy a vérebek velem tartottak volna, a férjem meg isten tudja, hogy merre volt. Talán Párizsban, a birtokon és folytatta tovább az üzletét, de egyáltalán nem bántam azt, hogy elutazott. Legalább nem kellett olyan sokszor maszk mögé rejtőznöm, ahogyan most is tettem. Csak magam voltam és a magány, miközben egyre gyakrabban gondoltam Dory-ra. Hiányzott, nagyon is. Mellette nőttem fel, tőle tanultam meg sok mindent és neki köszönhetően lettem ennyire erős és kitartó. Neki köszönhetem azt is, hogy a lehető legnehezebb pillanatban kiderült a ládikó titka, a múltam egy darabkája. Azóta sokat gondoltam arra, hogy vajon milyen lehet az apám, vagy milyen lehetett édesanyám. Rövid időn belül pedig el is értem ahhoz a helyhez, ami régebben az egyik legfontosabb helyszíne volt az életemnek. Itt ismertem meg őt, azt a személyt, akire az életemet is rámertem volna bízni. Toto életét akartam megmenteni, de azon az estén a csillagok többet láttak. Sok mindent mesélhetnének arról, hogy miként fonódott egy apró teremtés és férfi élete össze. Egy törött szárnyú madárka miként bízott meg egy idegenben. Régóta nem hallottam Darren felől, de továbbra se akartam azt elhinni, hogy tényleg meghalt.. Éreztem, hogy nincs minden rendben, talán a csillagok súgták meg, de abban biztos voltam, hogy él és reméltem, hogy jól van. Hinni akartam ebben és remélni, hogy egyszer még újra láthatom őt. Amikor a hinta felszabadult, akkor leültem rá és újra elveszem az emlékekben és a bizalom erejében. Nem érdekelt az se, hogy vizes, mert a kabátom elég hosszú volt, de nem sokkal később fura dologra lettem figyelmes. Figyeltem a férfit és a lovát. Követtem őket a pillantásommal, majd mintha a szellő is azért támadt volna fel, hogy arra felé sodorjam. Lassan indultam el, de nem bírtam végül elfordulni és másik irányba menni. Gyönyörű lova van. – szólalok meg kicsit talán félénken. Nem a férfitól félek, hanem talán a világtól, attól, hogy egyszer akaratlanul is ártani fogok valakinek. Majd lassan végig simítok a ló sörényénél. Mindig szerettem lovagolni. Régebben a birtokon is volt, de azóta az is kihalt lett. Mintha már semmi se lenne képes életet lehelni azokba a falakba. Elnézését, nem akartam így „magára törni”, de nem tudtam csak úgy elhaladni…- teszem hozzá sietve, majd a kicsit összébb húzom a kabátomat magamon. Azóta se vettem le a nyakláncot, se a gyűrűt, mert így olyan, mintha velem lenne édesanyám, akit sose ismerhettem meg, illetve még Dory is.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Csak zabál és zabál ez a ló. Úgy is kell. Inni majd a szökőkútból fog meg ezekből a kültéri medencékből, miért is ne? Merje azt mondani valaki, hogy nem lehet! Nm írták ki, hogy ló nem ihat itt a vízből. Én meg paskolgatom, jófejkedem vele, mert ő a társam. Anchorage-ban szereztem és ő mellettem lesz, amíg bírja. Hosszú utakra vettem, de elsősorban ide. A város húzott, mintha kötél lenne a lábamra kötve és Jolly Jokerrel érkeztem. Így megyek majd a hegyre is, ahol egyszer már jártam. Azóta változtak az ügyek, a szállodát szállták meg, hallottam, de leszarom. Nekem a helyi falka a hegyen van és ehhez tartom magam. És ekkor érkezik egy leányka, egy törékeny, fiatal szépség. Olyan feje van, mint egy porcelánbabának. Van benne valami különleges, érzem, hogy nem hétköznapi csaj. És nem is gyáva, ember létére. Jolly joker is megérzi, a simításra elfordítja fejét a zabászsáktól és a lány hajával kezd játszani. Tetszik neki ez a nagy szőke susnya. Harapdálja, belefúj, piszkálja a fejével. Ezt csak azzal csinálja, akit bír. Láttam már az úton olyannal, aki nem tetszett neki és annak csak dobogott. - Jolly Joker a neve. Bír téged, kiscsaj! A szőkére nézek, bele a szemei közé, mélyen, szigorúan. Mintha most akarnám megismerni, kinézni belőle a lelkét ide magam elé, hogy lássam amint van. Fura érzések dúlnak benne. Nagy tér, oké, de ez egy embernek is ekkora dolog? Manapság lehet, hogy igen, vannak olyanok, akik a lakótelepek után elájulnak egy betonozott tértől, hogy hú, de szabad és természetes! Jöjjön ki az erdőbe vagy a hegyre, akkor majd meglátja, az igazi teret. A ló hasa erősebb a kíváncsiságánál ,ezért folytatja az evést. - Nem zavarsz. Pihenünk. Szereted a lovakat? Úgy látom, nem először találkozol hátassal. Achilles vagyok. Te ki vagy, szőke? Jolly Joker már nem néz rá, de én igen. Nem veszem le a szemem róla. Tudom, hogy fura a városban lóval járni. Mégis van ebben a nőben valami. Hány éves lehet? 26-27? A nyakára nézek és ami kilátszik a kabát alól, az emlékeztet egy könnyű nőcskére. Ezekre nem mindig emlékszem, de annak volt egy felszentelt medálja. Hasonló energiákkal, mint ez és arcra is ilyesmi volt. Csak nem? Jézus Úristen és az angyalok mennyei kara... - Mit szorongatsz ott a kabátod alatt? Szép ékszer, ne szégyelld! Látni akarom, mi az. A csöcse is ott van, azt féltheti. Eszembe jut, mikor lepapázott a pultos, én meg kicsaptam a kezéből a tálcát. És Ray beszólt, hogy ugyan honnan tudnám? Tényleg, honnan tudnám? És ha ez itt az, akkor mi a szart csináljak? Hú, baszd meg! Morcosabb képet vágok, szemöldökeim összeszaladnak és úgy nézek a lányra, mint rendőr egy gyilkosra. Mintha tehetne róla. De honnan fogom tudni? - Madre de dios... - mondom halkabban és rettentő mérgesen... A sapkámat megigazítom a fejemen, magasabbra lököm a siltjét és meg is fordítom, mint ahogy rendesen hordják az ilyet. Ellenző elöl, én meg lesek ki alóla. Majd megeszem ezt a csajt, nem csodálnám, ha beszarna ijedtében. Pedig... Erre nem készültem még fel!
Kezdőlap
//
//
