A falka területének északi határvidéke, perem terület, amit a farkasok általában kerülnek az itt rájuk törő kellemetlen, borzongató érzések miatt. Úgy tartják, az Első Falka rég elhunyt Atanerkjeinek szellemei járják a vidéket, őrizve idegen, ártó szándékú vérfarkasoktól és távolt tartva sajátjaikat, intve őket a biztonságot jelentő territórium elhagyásától.
A tájat figyelve az eddigi gondolataimat mind elfelejtettem. Élvezem ezt a nyugodtságot, békét, hogy egyedül lehetek itt. Nem kell senkinek sem megfelelni, vagy jópofát vágni a dolgokhoz. Igaz utálom nagyon is a magányt, de azért sokszor jól jön egy kis egyedüllét. Hosszabb távon nem tudnám elviselni, hogy egymagam vagyok, ezért is van annyi ismerősöm már ebben a városban is. A lágy szellővel egy idegen farkas illata is megérkezik. A kölyök azonnal felpattan és, mintha csak a zsákmánya illatát érezte volna meg fülelni kezd és keresi a szag forrását. Én is felállok a szikláról és körbe nézek, de egyelőre még semmit sem látok. Viszont ahogy erősödik az illat a farkas is megjelenik. A szagán érzem, hogy nem hasonlít a falka többi tagjáéhoz. Valami szokatlan illata van, bár közben valamiért ismerős is, de nem tudnám megmondani, hogy honnan. A helyemről nem mozdulok el csak figyelem a nőstényt. Igazából nem tudom, hogy félnem kellene vagy sem tőle. Nem ismerem, de nem is érzek felőle semmi ártó szándékot, még a kölyök sem vonul hátrébb a közeledésére, pedig ő az ilyeneket jobban megérzi. A tekintetemet nem veszem le róla és nem is állítom le a kölyköt, akit nagyon izgat a másik bundás jelenléte és szép lassan egyre közelebb merészkedik hozzá. Nem tudom, hogy mit is csinálhatnék. Köszöntsem őt, vagy csak figyeljük egymást? Lehet, hogy éppen vadászni készült, de az útjában vagyok. Bár akkor talán mérges lenne inkább. -Helo!-Mondom kissé bátortalanul. Hülyének érzem magam, de az még jobban zavarna, ha némán állnék tovább. Ám az is igaz, hogy bármit is válaszolna nem érteném. Gondolatolvasást még gyakorolnom kell jó sokat. Talán eddig ez az egyik legnehezebb feladatom.
Alapvetően nem szokásom ok nélkül támadni, akármennyire is "engedélyezve van" a másik falka sorainak pusztítása. Ez csak egy kölyök... semmibe sem telne megölnöm és még csak dicsőségnek sem érezném a dolgot. De kár lenne, ha a találkozásunk semmibe veszne, hisz mégiscsak egy idegen farkas a szemközti táborból, akármilyen fiatal és gyengécske első, de második pillantásra is. És ahogy látom, az alapvető dolgokra sem tanították meg. Komolyan így akarnak ezek minket innét kitenni, hogy a legvédtelenebbekbe még annyi túlélési ösztönt sem nevelnek, hogy ha idegent látnak, fussanak?! Nem mintha az én gondom lenne... Ahogy a farkasa közelít rendületlenül, úgy húzódik vicsor a képemre. Először alig kivehetően, de ahogy közelebb araszol, már morgás is felszakad torkomból mellé. Köszönésére még egy mentális üzenetet is mellékelek hűvös selyemként elméjébe hatoló szavakkal: ~ Na ne szórakozzunk, kölyök. Fél másodperced van, hogy lelécelj és akkor még jófej vagyok.~ - Technikailag... már le is telt az a fél másodperc. Hát hoppá.
A kölyköm közeledésére morgásba és vicsorgásba kezd. Ennyi elég is a bundásomnak, hogy visszavonulót fújjon. Nem ostoba, így nem próbálkozik tovább az ismerkedéssel. Tudja, hogy a másik nőstény jóval erősebb nála és esélye sem lenne ellene. A szavaitól belém is beköltözik a félelem. Miért ilyen ellenséges velem? Semmi rosszat nem csináltam. Nem léptem át a határunkat és nem is támadtam le, vagy kezdtem el piszkálni. Érzem, hogy a kölyök kimozdulna és rohanna olyan gyorsan ahogy csak bír. De miért kellene menekülnöm a saját területünkön. És ha ő is falkatag miért akarna bántani...Lehet, hogy ő is azok közé tartozik, mint Raven? De ő nem akart bántani, sőt ő nagyon is kedves volt hozzám. -Talán neked kéne elmenned innen!-Mondom kissé morogva, miközben belül a szívem hevesen kalapál. A farkasom nem örül ennek a támadásnak és csak még jobban próbálkozik a kiszabadulással. Nem várom meg, hogy mit mond, vagy reagál csak megfordulok és visszaindulok az erdőbe, bár most nehezebb nyugton maradnom a bundásom miatt. Érzem, hogy ha így folytatja tovább nem tudom majd őt leállítani és ki fog törni. Nem akarom érezni megint azt a fájdalmat. Ma direkt „pihenőt” kaptam.
~ Mert mi lesz? Szólsz apucinak...? ~ firtatom és igen, lassú, nyugodt léptekkel indulok meg felé. Csak semmi stressz - részemről legalábbis - hiszen csupán ujjgyakorlatnak jó a "gyerek". De a macska is kifárasztja az egeret, mielőtt összeroppantaná a csontjait, nem igaz? Én is ugyan így tervezek eljátszani a harcias kölyökkel. S hogy a végén roppannak e fülemnek oly kellemes reccsenéssel övezve csontjai... azt még nem döntöttem el. Látom és érzem is az energiáin, hogy küzd. Küzd a belső énjével, az életösztöneiből fakadóan menekülni akaró kölyökfarkassal... Kifejezetten édes, ugyan akkor ostoba is egyben a hozzáállása. Hát nem mondta senki ennek a lánynak, hogy minél inkább küzd, annál rosszabb lesz az egész? Sanyarú. Amint megindul, hagyok neki pár lépés előnyt - míg eléri az erdősávot - hogy energikus, erőteljes ugrással vessem magamat utána. Talpam alatt besüllyed a nyirkos, nedves föld, ahogy elrugaszkodom és izmaim megfeszülnek... Hasonló lendülettel érkezem hozzá - mancsaimat hátában akasztva meg és ezzel lerántva a földre. Én magam mellé érkezem, szinte már negédesen rezignáló, halk morgással. ~ Komolyan azt hitted, hogy hagylak csak úgy elsétálni, kölyök? ~ Lépdelek felé lassan újfent, arra várva, hogy feltápászkodjon, vagy legalábbis megkíséreljen. ~ Na mi lesz? Fuss... rohanj!~ - "Vakkantom" felé, de alig indulna meg, én máris ott vagyok a nyomában, mint valami árnyék és harapok a bokájába éles fogaimmal. Mintha csontja is törne... Igen, ez határozottan annak volt édesen roppanó hangja. Bundámat vére színezi, ahogy a levegőt is annak illata tölti el keserédes mámorként. És én újra elengedem... hagy fusson, ha tud.
A gúnyos kérdésére inkább nem válaszolok. Nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy felidegesítem magam rajta. Érzem, hogy direkt csinálja ezt velem. Tudom jól, hogy én sokkal gyengébb vagyok vele és nem kellene így beszélnem hozzá, de sosem bírtam, ha így utasítgatnak nekem. Mindig is kiálltam magamért és ha ez az életembe kerül is továbbra is meg fogom tenni. Nem leszek egy gyáva nyúl, aki megfutamodik mindentől. Igazából a jelenlegi állapotomban még az sem zavarna olyan nagyon, ha megölne. Mit veszítenék? Már így is mindent elvettek tőlem. A családomnak fájdalmat okoznék abban biztos vagyok, de ők is túllépnének rajta és ismét boldogan folytathatnék az életüket. Jamessel meg még nem vagyok olyan szoros kapcsolatban, hogy olyan nagyon hiányoznék neki. Igen megmentette az életemet és kedves velem, meg vigyázz rám, de nem hiszem, hogy a számára olyan nagy veszteség lenne, ha meghalnék....Jamie....Jamie...Már nem tudok kiigazodni rajta. Neki már ott van az a másik nő, aki fontosabb a számára. Lehet, hogy észre sem venné, hogy eltűntem, annyira megvakítja az a szuka. Már-már azt feltételezem, hogy békén hagy a nőstény, de a farkasom hirtelen kapja fel a fejét a támadó ellenség érkezésére. Túl későn fogtam fel a dolgokat, így semmi esélyem sincs, hogy kikerüljem a támadását. Érzem ahogy a karmait végigszántja a hátamon hangos ordítást kicsalva belőlem. Nem maradok talpon, a hirtelen jött lökéstől azonnal hasra esem. A szavaira először csak felnyögök egyet, majd kinyitom szemeim és felé pillantok. -Miért?-Miért kellett ezt csinálnia? Mi rosszat tettem én ellene? Én csak kijöttem sétálni, semmi balhéba nem akartam belekeveredni, de ő ezek szerint nem az a nyugodt típus. Ő igen is vágyik a küzdelemre. De egy kölyöktől mit vár? Talán a farkasom jobban meg tud védeni minket, de ő sem ért még túl sokat a verekedéshez. Zsákmányt már egészen jól le tud vadászni, de az csöppet sem ugyan az. Érzem, hogy a bundás egyre jobban ki akar törni, de még ellenállok. Megpróbálok feltápászkodni, hogy tovább mehessek, de ahogy sikerül megérzem a nőstény fogait a bokámban. Ismét összeesem és felordítok. Tovább nem bírom és nem is akarom visszatartani, így kiengedem a ketrecből a felvadult farkast. A fájdalom most már egész testemet átjárja, amit nem tudok csendben eltűrni. A nőstény már érezheti, hogy átváltozom. Az emberi énem eltűnik és helyette a bundás kölyök fog megjelenni. Még nem megy olyan gyorsan nekem ez az átváltozás, így beletelik néhány percbe, mire teljes egészében átveszi az uralmat a kölyköm. Az átváltozást követően még néhány másodpercig némán fekszik a földön. Meg sem moccan, csak a mellkasát lehet látni ahogy fel-alá mozog. A sebekből folyamatosan folyik a vér, ami beszínezi a fehér bundát. Lassan tápászkodik fel. A hátsó lábára nem tud ránehezedni a seb miatt, így csak a maradék háromra számíthat. Felnyüszít egyet, majd tovább sétál. Tudja, hogy ezzel még nincs vége a küzdelemnek, de nem fogja megadni magát, vagy behódolni.
Azt kérdezi, miért. Számít ez egyáltalán? Ugyan már! Ő csak egy olcsó kis gyalog ezen a sakktáblán. Még csak nem is a személye ellen szól az egész. Felőlem akárki lehetett volna itt, de ő volt ma a "szerencsés nyertes". Túlságosan is megkönnyítette ezzel a dolgomat, ami azt illeti. Nem is válaszolok neki. Még nem, főleg, mert látom, hogy végre megadja magát természetének, felszínre engedve a valós énjét. A fenevadat, ami ugyan még igencsak gyengécske, de tekintsen erre a napra úgy, mint arra, amikor nem öltem meg, mert feladatom volt a számára. Ő lesz az üzenethordozó - vagy épp maga az üzenet. Aztán ki tudja, talán egy napon még összefutunk. Akkor nem leszek már ilyen kegyes hozzá, az is biztos. Szinte már édes, ahogy igyekszik tovább botorkálni, de hát hülye lennék, ha ennyiben hagynám... ha már belekezdtem, kivitelezzem rendesen, nem igaz? Utána sietek és ép hátsó lábát kapva el ezúttal - fogaim a húsába marnak, csontig hatolnak szinte a lendületnek hála - rántom el a kölyköt, hogy az elhasal a fűben. Kíméletlen módon kapom el a grabancát és rántok rajta morogva, vicsorogva, hogy aztán elhajítsam valamerre. Fájdalmasan éri el az egyik fát a szerencsétlen nyomoronc, én pedig már ott vagyok, hogy fekete, az ő vérétől csatakos pofámmal fölé tornyosuljak. Olyan könnyű lenne véget vetni az életének. Egyszerűen csak átharapni a torkát... A félelme hívogató, szinte dal fülemnek szívverésének hevessége és a fájdalma, ami ott kering energiáiban. ~ Még mindig azt kérded, hogy miért, kölyök?! ~ morgom mélyről jövő hanggal, miközben testsúlyommal a földön tartom, mancsom, karmaim a mellkasába, "vállába"marnak. ~ Hogy megtanuld, nem vagy a saját területeden sem biztonságban. Egyikőtök sincs, ha mi úgy akarjuk! Mindössze azért hagyom meg a nyomorult életedet, hogy elmondhasd a vezetőtöknek mindezt, ha nem lenne annyi sütnivalója, hogy magától is rájöjjön: nem vagytok biztonságban már a tulajdon határaitokon belül sem. ~ rántok rajta egyet, hogy fogaimmal a fülénél ragadjam meg és próbáljam talpra állítani - ez persze nyilván nem fog menni neki, tekintve a hátsó lábait ért sérüléseket. ~ Sem a kölykök, sem a szukáitok... ~ Szusszantam és kiszakítva egy kisebb darabot a füléből taszajtottam újra a földre. Több támadás nem érte a kölyköt, s ha ennyitől nem ájult volna be, akkor még hallhatja elhaló, pofátlan vonyításomat, mely messze elhallatszott a hegyen... Nem vártam meg, hogy a fogadóbizottság ideérjen a vonyításomra - sorsára hagytam a kölyköt.
A kérdésemre nem érkezik válasz. Meglepődtem e? Nos igazából ha ebből a szukából indulok ki nem kellene, hiszen ha annyi emberség nincs benne, hogy békén hagyja a nála gyengébbet akkor miért is válaszolna egy egyszerű kérdésre? Valahogy sejtem, hogy egy sima lábba harapással nem fog engem békén hagyni, de nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy hanyatt vágódom előtte és hagyom, hogy azt csináljon velem, amihez csak kedve van. Igaz átfutott az agyamon, hogy mi lenne ha innen soha többé nem kelnék fel. Vajon sajnálnám e a dolgot, hogy nem élhetek tovább?...És bármennyire is szarnak érzem most az életemet rá kell döbbennem, hogy igen még szeretnék élni és meg akarom tudni, hogy mi lesz velem mondjuk száz év múlva. Talán ez az első lépés a felé, hogy végleg elfogadjam a sorsom? Tudom jól már egy ideje, hogy azon nem tudok már változtatni, hogy bennem is ott van a farkas. Már nem lehetek normális ember, de megbarátkozhatok a gondolattal és élhetek úgy ezzel a bestiával együtt is, mint bárki más. Csak pár dolog az amiben különbözni fogok egy átlag embertől…Nem is olyan sok az. És gyerekek? Áh csak a gond van velük…Az, hogy iszonyatos édesek babakorukban, hogy érezheted a pocakodban, majd felnevelheted mind hülyeség. Vajon hogy fogom azt megmagyarázni a családomnak, hogy nem öregszem? Vagy innentől kezdve már nem is találkozhatok velük? Remélem ezt nem kéri majd tőlem James, mert nem lennék rá képes. Lehet, hogy a falka az új családom, de nem tudnám a rokonaimat csak úgy elfelejteni. De miért is agyalok ezen ennyit? Most nincs itt ennek az ideje. Éppen egy megbolondult farkas próbál kinyírni engem. Azt hiszem ez most sokkal fontosabb bármi másnál. A sérült lábam miatt nem haladok valami gyorsan, de nem is állok le, mind addig, míg ismét meg nem érzem éles fogait a húsomban. Most a másik lábamat kapta el, csak egyszerű rántás és máris törnek a csontjaim. Nem vagyok erős, vagyis még nem vagyok erős! De majd egyszer belőlem is olyan farkas lesz, mint mondjuk Jamesből, akit nem lehet majd egy egyszerű harapással a földre kényszeríteni. A harapására a farkasom azonnal hátrakap, de nem éri el a másik szukát, viszont nem is fogja magát hagyni olyan könnyen. Megpróbál majd megvédeni bennünket, még ha sikertelen is lesz ez a kísérlete. A nőstény jóval erősebb nálam ez nem kétség, de a küzdelmet ennek ellenére sem adom fel. Lehet, hogy nehéz életem lesz, lehet, hogy csak kín lesz számomra ez a pár száz év, de hogyan tudom meg, hogy boldog életem lesz vagy sem, ha nem maradok életben, ha nem küzdök az életemért? Miután lerántotta a farkas a földre egy gyors mozdulattal fordul meg, hogy láthassa ellenfelét, ám nincs sok ideje cselekedni, hiszen az idegen nőstény máris ráveti magát. A fogai mint éles pengék hatnak át a bőrön keresztül a húsba, ahonnan egyből kicsordul a vér. Felnyüszít a fájdalomtól és ha tehetném én is ordítanék, de most megint csak a farkas hangja hallatszódna meg, de talán az elég, hogy egy közelben mászkáló falkatag meghallja a segélykérésünk. Nincs túl sok idő cselekedni, vagy átgondolni a helyzetet, mivel a következő pillanatban hangosan egy fának csapódunk. Ismét nyüszítés tör fel a torkából, ahogy végül a földre zuhan bundás teste. Próbál feltápászkodni, de nincs elég erő benne és a hátsó lábak sem tudják elbírni még azt a kevéske súlyt sem, amit nekik kellene megtartani. Az ütközésnek köszönhetően további csontok törtek össze. Talán pár borda is, nem tudni, csak a fájdalmat érezzük, ami egész testünket átjárja. Most érzem igazán, hogy tényleg egy vagyok ezzel a lénnyel. Amit ő érez én is átélem és fordítva. Talán pont erre volt szükségem, hogy végre felfogjam mind azt, amit James és Alex megpróbált megértetni velem. Ahogy fölénk tornyosul a farkas felemeli tekintetét, hogy az ő szemeibe fúrhassa azt. Látni lehet a gyűlöletet a tekintetében, amitől csontig hatoló félelem járja át a kis bundás testét. Nyüszítve próbálja arrébb vonszolni magát, de nem jár túl nagy sikerrel. A nőstény hangja mélyebbre taszítja a félelmet. Nem vagyunk biztonságban? Ezek szerint ő nem a mi falkánkhoz tartozik, bár már rájöttem erre akkor, mikor letámadott, de azt is megtudtam most legalább, hogy ő nem olyan, mint Raven, aki a két falka között tengődik. Ő neki igen is van otthona…De téved ha azt hiszi, hogy hagyjuk legyőzni magunkat. Küzdeni fogunk életünk végégig ellenük… Nem üzenek neki semmit felesleges lenne és nem is érezem úgy magam, hogy sikerülne is. Inkább arra koncentrálok, hogy el ne veszítsem az emlékezetem. Ki tudja lehet, ha most behunyom a szemem többé nem nyitom ki. A rántásnak köszönhetően csak egy újabb hangos vonyítás a reakció. Nincs elég erő a lábaiban ahhoz, hogy feltápászkodjon, csak annyit tud tenni, hogy a mellső lábaira támaszkodik, de az is elég ingatag. Elég egy aprócska szellő és máris úgy eldől mint egy fa. És ez az aprócskának csöppet sem nevezhető kis szellő meg is érkezik egy erős rántás formájában. A hús tépésére csak a jól ismert hangok szöknek ki a bundás torkából. A vér a füléből az arcába, szemébe folyik, ami „megvakítja” őt. Teljesen a földre kuporodik és összegömbölyödik, ahogy egy sérült állat szokott. A sírást, nyüszítést nem hagyja abba. Amíg van ereje hallatja a hangját abban a reményben, hogy valaki ránk talál.
Az északi határvidék környékén bóklásztam farkasalakban, Ryannel együtt indultunk vadászni, de közben elszakadtunk egymástól, viszont még így is éreztem távolabb a jelenlétét. Hasonított az enyémre az energiája, ismerős volt, otthon és család íze, csakúgy, mint a többi vérvonalrokonomnak. Épp kezdtem volna elmerülni ebben a békés és idilli érzésben, mikor egy pillanatra feltámadt a szél és vérszagot hordott felém. Éreztem már ezt, korábban a konyhában, s tudtam is, kié volt. Nem késlekedtem, mikor pedig a vonyítást is meghallottam, már lélekszakadva rohantam. Igaz, hogy még csak egy kölyök, hogy nem voltam lelkes, mikor közénk került, de a legkisebbek is hozzánk tartoznak, a mijeink, és senki ne üvöltgessen diadalittasan, csak azért, mert volt olyan kötöznivaló bolond, hogy egyet megtámadjon a területünk szélén, ilyen távol a várostól. Lehet, hogy ez volt az utolsó üvöltése egész életében. Mikor Masához értem, a vérszag már fojtogatóan tömény volt, a köylök pedig halkan, fájdalmasan nyüsszögött. Én pedig pokoli dühös lettem egy pillanat alatt, ha nem lettem volna eleve farkas alakban, biztosan váltok, így viszont csak a hóban hagyott nyomok után néztem, s a levegőbe szimatoltam, majd haragosan morogtam, vicsorogtam a távolodó támadó után, csak azért nem eredtem utána, mert Masát sürgősen el kellett látni, és Farkaslak nem két köpésre volt innen. Ettől függetlenül gondolati síkon hangom dühvel és megvetéssel telve dörrent: ~ Ryan! Ne hagyd lejutni a hegyről! ~ Könnyen szagot fog, a szuka bűze gyomorforgatóan eltért a miénktől, és Masa vérének szaga is belevegyült, eltéveszthetetlen. Nem tudom, ki lehet, de ha ahhoz elég nagynak érezte magát, hogy egy pár hónapos Naturalakkal szemben keménykedjen, akkor a fordítottját is biztos ismeri és nem okoz majd neki meglepetést, ha Ryan üdvözli. Senki ne mondhassa ránk, hogy nem vagyunk jó házigazdák. Átkozottul felbőszített, s reméltem, hogy mire tudok személyesen is foglalkozni vele, kedves öcsém még hagy nekem is belőle. Előbb viszont Masako, ha már én értem el korábban. A hátamra vettem és rohanni kezdtem vele a lak felé, hogy mihamarabb összefoltozhassák. Nem tudom, James mit reagálna, ha meghalna, de őszintén szólva nem is akarom megtudni. Figyeltem, hogy ne tegyek hirtelen irányváltásokat és ne essen le a hátamról az erőtlen Naturalak, a dühömet is próbáltam visszaszorítani, hogy energiáim ne fojtogassák a kis nőstényt.
Ahogy a fa tövében heverészünk érzem, hogy az erőnk szép lassan párolog ki belőlünk. Ha a bundás akarna sem tudna még a mellső lábaira sem felállni. Ő is legyengült, ahogy én is. Próbálom tartani még a lelket, legalább addig míg valaki ránk talál, hogy végül ne egy kupac föld alá kerüljünk. Talán sokszor gondoltam arra, hogy jó lenne meghalni, de úgy hiszem sosem voltak ezek a gondolatok komolyak. Öngyilkos nem tudnék lenni és most meg küzdök az életemért. Próbálok erős maradni és a kölyköt is támogatni, hogy még tartson ki. Ha jól emlékszem jobb, ha még ő uralja a terepet és nem a gyenge emberi énem. Először egy ismerős illatot érzek meg. Nem tudom azonnal beazonosítani, de ahogy erősebbé válik a szag már megismerem. Darren közeledik felém. Remek! Nem elég, hogy repes attól, hogy én is a falka tagja lettem, de most még rá is adtam egy lapáttal. Biztosan nem kapok azért jó pontot, amiért hagytam magam ennyire széttépni, még ha kölyök is vagyok. Ezek után nem bújhatok ki az edzések alól. Meg kell tanulnom harcolni legalább farkasként. Benne ott vannak az ösztönök, az erő. Képes lenne rá, de valakinek meg kell mutatnia, hogy hogyan használhatja ki a képességeit. A közeledésére a farkas hangosan kezd el nyüszíteni. A fejét picit megmozdítja, hogy felpillanthasson az idősebb hímre. A tekintetéből mind fájdalom, mind segítségkérés kiolvasható. Miközben a hátára pakol a nyüszítések csak hangosabbá válnak és már nem is kell több ahhoz, hogy végül elsötétüljön minden. A házhoz vezető útból nem érzek, vagy látok semmit, csak a nagy fekete üresség lebeg körül. A fájdalom elmúlt és csak a nyugalom maradt. Minek is akarnék innen kimozdulni? Itt nem bánthat senki…
Eltelt egy hónap lassan, azaz 3 kemény hét, és a kölyköm... ez de furcsa... na mindegy, szóval a kölyköm első teliholdja. Én, mint kurva felelősségteljes apa, vagy pótlék, vagy nem tudom én mi, ezért cipelem ki magammal a határba most, hogy ilyen körülmények között is megpróbáljam tanítani. Na jó, ez már önmagában is szarul hangzik, mert tulajdonképpen ott tartunk, hogy egy fokkal jobb a helyzet. Már nem makacskodik annyira, és kezdi elfogadni ezt az egészet, meg nem minden másodpercben vágja a búrámhoz, hogy ő ezt nem akarta. Sőt, a legnagyobb előrelépés, hogy már nem Izé van, mint a King horrorban, hanem kérem szépen farkas. Ezért én olyan kibaszott büszke vagyok, hogy csak na. A határig sétálok, miután sikerült szereznem egy ingyen fuvart, mert jogsim az folyamatban, de nem vagyok még olyan profi, hogy épségben vigyek haza egy verdát. Most azt is félre kell tennem, hogy Dannyék itt hagytak, csak úgy... ennyi év után. Ők voltak a családom, és egyszerűen leléptek... nélkülem. Kurva élet, az se viselt meg ennyire, amikor a teremtőm lelépett és a mentoromat kicsinálták, de ez igen. Ha valamire nem gondoltam soha, az az, hogy eltűnnek az életemből és így. 140 évet toltunk le együtt, és eldobtak. Kurva finoman fogalmazva, ez nem esett túl jól. Mégis maradtam, mert itt van Lau, akit nem vihetek ki még a falkából, és itt van a főnök. De most vadászat lesz, tehát amint elérjük a határt és az erdős területet, magyarázni kezdek. ~Itt vagyunk. Valamelyik bokorban vetkőzz le, a hold elég erős ahhoz, hogy hívja a benned lévő farkast, csak ne tiltakozz. Nem mondom, hogy nem fog fájni, de minél többször gyakoroljuk, annál jobb lesz. Itt vagyok, amiben tudok, segítek. Elvonulok, mert tudom, hogy szégyellős, de folyamatosan nyugtatom, pedig nem hazudtam neki, hát ez fájni fog kislány, nem tagadom. Hagyom, hogy a hold hívása előhozza belőlem a bestiát, és leheveredek a bokor mellett, míg Lau nem végez.
- Miért kell teliholdkor váltanunk? Mitől muszáj? Azt tudom, hogy a női ciklus a Hold állásához hasonlatos, tudod a 28 nap, meg ilyenek, meg ott az ár-apály is, de egy farkasnak mi köze a Holdhoz? Nem vagyunk tenger és nem is mindenki csaj a falkában, szóval ez most akkor, hogy is van? - kezdem el faggatni Alexet, mert naná, hogy minden érdekel. Nem volt zökkenőmentes az elmúlt pár hét, nagyon nehezen és lassan sikerült csak elfogadnom azt, amivé lettem, de ahogy újra és újra átbeszéltük a dolgokat és Alex mesélt a saját kölyökkoráról, úgy lett egyre könnyebb. Én így működöm, amire nem kapok tudományos választ, azt sokszor át kell rágnom, beszélnem valakivel, hogy minden kétségemet eloszlassam. Persze nem azt mondom, hogy el tudok fogadni mostantól mindent hirtelen, de igyekszem. Már nem Izének nevezem a farkasomat, de ettől még mindig furcsa, hogy azzá lettem, amivé. Alexszel teliholdazunk, kicsit - vagy inkább nagyon - izgulok, mert ilyenen még sosem voltam. - De nem lesz valami rituális izé, beavatás, vagy bármi egyéb ugye? Csak váltunk és rohangászunk, meg ilyenek? Vagy nem? Vagy inkább mondd el újra, hogy mi lesz... - kérem meg, hogy meséljen még egy kicsit, akkor is, ha nem az a beszédes fazon. Ahogy odaérünk és azt túrja a fejembe - ezt még mindig nagyon utálom, főleg, amikor még gyakoroltatja is velem -, hogy vetkőzzek, már el is nyargalok egy jó nagy bokor mögé és még ott is guggolva veszem le a cuccaimat, majd hagyom, hogy a farkas előjöjjön belőlem, ami sokáig tart, nyüszítek és szűkölök, mert fáj. Bakker Alex, ez nagyon nem okés. Ilyenkor mindig nagyon megijedek, hogy valami rosszul működik. Végül aztán bundásan baktatok ki a bokor mögül, majd Alexhez szaladok és képen nyalom, kicsit körbe is ugrálom. Kölyök vagyok, még szép, hogy megteszek ilyeneket...
~Fogd fel úgy, mint a női bajt, ez is olyan, csak farkas baj. Ahogy az emberek érzik és nyugtalanok, úgy mi is, de ez a bestiánkra hat. Ettől jobban aztán nem tudom elmagyarázni, maximum mutogatni, mert abban nagyon profi vagyok, activityben verhetetlen. Launak ha erre van szüksége, elmutogatom, akárcsak a menetjegyet is. Az az egyik kedvencem. Hiába volt sok az elmúlt időszak, Raven is meghalt, az öreg hippi... a kiscsajt nem hagyhatom magára azért, mert nekem most éppen 1000-es pzs csomagra van szükségem. Vagy nem tudom mire. A hold viszont hold, és az azt jelenti, ma kemény vadászat lesz, alig várom. Tombolni akarok, zúzni, szétszedni valamit, mert ki kell adnom magamból mindazt, amit nem zúdíthatok a kölyökre, sem másra. ~De, keresztre feszítés és társai. Alap. Vigyorgok, de bólintok is. Senki nem avatja be semmibe, sem fel, pezsgőnk sincs, simán csak rohangálunk egyet és megtömjük a bendőt. Nem leskelődök, pedig... pedig, nem, most nem, megvárom, míg átváltozik. Fáj neki, tudom, nem túl kellemes, de közben folyamatosan pofázok neki, azaz szórakoztatom viccekkel, hátha segít valamit. Amikor előkeveredik és megnyalja a pofázmányomat, játékosan lenyomom a földre, utána pedig elsprintelek kicsit beljebb. Nem nagyon, de éppen annyira, hogy gyakorolja a futkorászást is. ~Gyere! Hívom magam után, de olyan über rendes vagyok, hogy mire odaérne, elugrom előle. Szívatom, tuti ezt gondolja, hogy most kegyetlen marha vagyok, és szórakozok vele, de nem. Ezzel is arra próbálom ösztönözni, hogy gyakorolja a hirtelen mozdulatokat. Maximum veszekedés lesz belőle, vitákban már úgy is jó vagyok.
Figyelek Alexre és nagyon hiányzik az, hogy mint valami tanárbácsi magyarázzon és ne pedig így ahogy. Azt szeretem, ha tényekkel és érvekkel mondanak el nekem valamit, azt értem meg könnyen, de ez úgy tűnik, mintha tulajdonképpen ő sem tudná, hogyan működik, csak fogadjam el, hogy ez van és kész. Mondjuk rendben van, ezt is megtehetem, de attól még nagyon is izgat, hogy mi miért is történik, vagy éppen nem történik, és, hogy jön ide a telihold, meg a többi dolog is. Ijedten pillantok Alexre mikor a keresztre feszítést hozza szóba. - Ezzel ne viccelődj, mert komoly dolog. Igen fájdalmas és megterhelő a testnek egy keresztre feszítés. - méltatlankodok kicsit, de aztán mégiscsak elmosolyodok, mert azt hiszem ez valami poén akart lenni a részéről, és végül is nem is volt olyan rossz, szóval nincs okom arra, hogy fejezzem ki felé, értettem és megláttam benne még a humort is. Váltás közben igyekszem figyelni a viccekre, meg mindenre, amivel csak próbálja elterelni a figyelmemet. Nem nagyon sikerül a dolog, de ettől még jó, hogy nem hagy magamra, hanem próbál segíteni. Végül pedig előbukkanok és képen nyalom, mert épp ehhez van kedvem. A földhöz nyom, aztán elszalad, majd hív is, én meg szaladok utána. Jól érzés futkosni. Bevár és elszalad, majd megint ezt teszi. Nekem meg ez tetszik, mert játék. Még nem nagyon tudom, hogy mit tehetek meg, szóval egyelőre, csak azt csinálom, amit mutat, meg mond esetleg, egyelőre pedig kergetőzünk, mert kergetőzni jó...
Nem fejtem ki órákon át, hogy miért így hat a hold, vagy sem, de a lényeget elmondtam, még ha ezzel nem is elégedett meg a tudásszomja. Őrület, hogy mennyire érdekli minden, és most, hogy már nem vitázik, tényleg tudni akar... mindent. Én meg győzzem követni. Teszek rá valami diktafont, aztán visszahallgatom és írásban adok választ minden apró betűjére, ami csak létezik. A kereszt tudtam, hogy ütni fog, így pofátlan vigyorral szemlélem, amikor ijedten tiltakozik. Naná, hogy viccelni akartam, csak hülyén jött ki, de azért megpróbáltam, legalább ez értékelendő. Viccekkel untatom, tényleg próbálom elterelni a figyelmét, mert amíg nem gyorsul be a folyamat, hát nem lesz leányálom, tehát apácaképző kizárt. Majd később. ~Addig emlegeted, míg tényleg csinálok neked egyet, külön bejáratút, egyedit. Igen? Akkor majd kipróbálom. Úgy sem úszom meg, hogy elmagyarázza, tehát kivitelezni fogom, akkor mutogathat. Mit meg nem teszek érte? Bár lehet csak azért, mert így elterelem a saját gondolataimat is, a tököm tudja. Előbukkan, képen nyal... szuper, most nem nyalok vissza, tisztálkodás utána, csak megbököm és elinalok előle, hogy kövessen. Minden egyes alkalommal megvárom, míg utolér, hogy újra elugorjak. Javuljanak csak a kis reflexei, akkor lesz jó, ha sikerül legalább megütnie a mancsával. Addig kergetőzésbe burkolt gyakorlás van, hogy ne billenjen ki az egyensúlyából, hiszen lehet, az elmúlt időszakban azért nyúztam, hogy változzon, de nem mozgott eleget, hogy érezze, milyen. Azért óvatos vagyok, nem akarom, hogy graffityként kenődjön valamelyik fára, mert nem akarom levakarni utána, mint a gyalog kakukkban a farkast. Gyorsítok, szokja a vérvonalát is, aztán hirtelen megtorpanok, ha belém csapódik, akkor baj van a fékekkel, de sebaj, ez csak a kezdet. Megfordulok és lehasalok vele szemben, hogy a mancsára csapjak finoman. ~Kapd el az enyémet. Ugorj rá. Fel is állok, és várom hogy levadásszon. Először hagyom, hogy sikere legyen, de utána nehezítek, nem piros pacsizunk, hanem a fogásokra tanítanám, ha lehet. Játékosan, mert kölyök, és az sokkal jobban leköti, mintha nagy komolyan kezdenék pofázni. Mivel kicsi, kizárt, hogy azonnal torokra tudjon fogni, na meg nagyvadra menjen, tehát kezdjük az elején. Ha már megy a ráugrás, márpedig a farkas ösztönösen érzi, akkor néha arrébb ugrok, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolga. Szerencse, hogy a falka messzebb van, mert ezt látnák... lehet, Jameshez küldenének azonnal.
Megforgatom a szemem, amikor a keresztre reflektál. Tudom, hogy viccel és habár számomra ez egy fontos szimbólum, úgy vagyok vele, hogy igyekszem értékelni a humorát, mert vele kell töltenem rengeteg időt és a farkasom ragaszkodik az övéhez, tehát jobb, ha valahogy megpróbálunk egy hullámhosszra kerülni, vagy legalább én próbálok meg az övére hangolódni. - Ne azt csinálj nekem, hanem egy rendes ruhásszekrényt, amibe nem csak be lehet gyűrni a cuccokat, hanem normálisan beakasztani. - mert a komód erre nem alkalmas és ha már vele kell élnem, akkor vannak dolgok, amikhez ragaszkodom. És ha már egyszer asztalos, akkor megcsinálhatja. vagy vegyen egyet. Nem számít. Átalakulás után odaszaladok hozzá és kergetőzésbe kezdünk. Játék az egész, én is annak hiszem, és nyilván az is. Tetszik amúgy a dolog, egészen jó érzés, hogy most szabadon van a farkasom és teszi, ami jól esik neki. Sosem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom gondolni, de most ezt érzem, hogy nem is olyan rossz dolog ez az Izé, vagyis a farkas. Aztán gyorsítani kezd, én meg a hátsójába csapódok, amikor megáll. ~ Legközelebb tedd ki a féklámpát... ~ fel sem tűnik, hogy milyen könnyedén küldöm felé a gondolatot. Pedig ez még nem megy nekem könnyen, amikor direkt akarom, akkor nem megy. Most azonban csakúgy összejött. Kicsit fáj a nózim, meg is nyalom és a mancsommal megdörgölöm. Megfordul és lehasal, hát én is ezt teszem és rá figyelek. Mikor azt "hallom", hogy kapjam el a mancsát, akkor belemegyek, elvégre tanulok, hát elkezdek kapkodni a mancsa után és még élvezem is a dolgot. A farkam csóválom és nagyon koncentrálok, hogy ügyesen teljesítsek. Ahogy ő feláll, folytatom a dolgot, egy ideig elszórakozunk, majd vakkantok egyet és Alexre vetem magam, játékból. Ha sikerül, akkor meghempergőzünk egyet, ami szerintem vicces.
Amivel nem számoltam úgy egy hónapja, az az, hogy Lau olyan szinten hívő, hogy az már nekem fáj. Tudom én, hogy a keresztre tett megjegyzéseim bosszantják, de nem bántani akarom vele, csak viccelődök. Mégis mit nézzek egy fán, vagy egy fém kereszten, amire rávágtak egy öntött formát, mondván, húúú, az ott akkor Jézus. Hát persze... jó hogy nem fröccsöntött műanyagot imádnak, meg hordanak olyan amulettként. Hát ennyit jelent nekem egy kereszt, két egymásra merőlegesen lefektetett fadarab, amin ha kedvem van, élesíthetem a karmaimat, vagy koptathatom a fogaimat, semmi több. Mégis mit imádjak? A levegőt ott fent? Azt szeretem, baszki, anélkül nem élnék, hát na, de most mit kellene magasztalnom? A láthatatlant, ami nincs, csak bemagyarázták, hogy juj, de. Meg a fiát, aki nem a fia, de ne vegyük el a hívők kedvét, legyen. Hagyjuk a rizsát, és ugyan én röhögök az egészen, de azért tudomásul veszem, ez Launak fontos dolog. De templomba nem megyek vele, azt nem, olyan nincs, engem oda be nem rángat, de még turistaként sem, rohadjak meg, ha én oda beteszem a lábam feszületeket nézegetni. ~Megcsinálom. Az első ötlet, ami még jónak is tűnik, persze ki a tököm gondolt arra, hogy egy kis nősténynek nem csak gatyái vannak, ingei meg pólói? Én nem, az tutkó, én aztán sok mindenre gondoltam, de arra nem, hogy ilyenekkel foglalkozzak. És akkor még nem elég a hold hívása, nem, nekik havi bajuk is van ezen kívül. Tiszta őrület. A múltkor is mi volt? Hülyeségből lázat akartam mérni, és mi akad a kezembe, na mi? Tampon baszki, egy tampon, és nem azzal a kezemben nyitok ajtót, mert kopognak? Nem magyarázkodtam, mégis mit mondtam volna, elhajítottam a hátam mögé. Nehéz dolog ez az apásdi, még mindig nem tudom kezelni rendesen. Most viszont vadászni fogunk, azaz gyakorlunk, és kergetőzés után jön a becsapódás. Hogyne, szerelek magamra kislámpákat és csengőt is, hogy mindig lehessen tudni, hol vagyok. ~Használd az érzékeidet, figyelj. Megbökdösöm, hogy felálljon, aztán kezdődhet a csapkodás. Aranyos, ahogy ugrál és próbál lecsapni, folyamatosan nehezítek rajta, mert már nem csak elugrok, hanem helyzetet is változtatok, szokja ezt is. Ahogy vakkant, halkan morgok és hagyom, hogy a hátamra ugorjon. Mehet a birkózás is. Játékosan tanítom, hogyan forduljon ki egy-egy mancs alól, ezért néha lenyomom a földre, hol meg csak arrébb gurítom, hogy minél előbb fel tudjon állni, vagy finoman megharapom, hogy próbáljon szabadulni a fogásból. Egy darabig játsszunk, aztán ismét a kergetőzésé a szerep. Egy nyulat kapok el, de csak annyira sebesítem, hogy Lau is meg tudja fogni. ~Kapd el, ahogy gyakoroltuk, ugorj rá.
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Felfedő körút a mai napra is. Hála a rugalmas munkaidőnek, ma hamarabb kiszabadultam a tetováló székből, és úgy gondoltam, kicsit felfedezem a vadon sűrűjét. Gyalog vágtam neki a vidéknek, miután haza értem. Morrighan még nem volt otthon, így egyedül indultam neki a környéknek. Farkas érzékek vezettek, meg némi mendemonda, aminek utána akartam járni. Mivel más farkasokkal egyenlőre nem akartam összefutni, legalábbis territórium védelmező elhivatott Falka béliekkel, egyenlőre óvatosan közlekedtem minden felé. Az erdő lenyugtatott, a környék élettel telt világa természetességet és otthonosságot sugallt. A magasba törő hegyek csodásan festettek, és igen pezsdítő érzéssel volt, mind rám, mind Farkasom érzékeire. Ritka alkalmak egyike, hogy pajzsomat teljesen leengedtem, így szívva magamba természet anyánk hívogató szépségét. Már órák óta kirándulhattam, mikor egy kavicsos patak vidékre lyukadtam, a sűrű erdő mélyéről. Furcsa érzés fogott el, és idegen illatok kavarodtak a levegőben. Hallottam meséket, hogy északon van egy határ vidék, amit az itteni Falka Őseinek szelleme óv, és véd, és sok Farkas messze elkerüli e vidéket. Beletúrtam kiengedett hajamba, majd a kavicsokon lépdelve a patakhoz sétáltam. Csodásan sütött a nap, a hegyek oltalmazó magasai a vidék fölé hajoltak. Egyszerű ujjatlan fekete pólót viseltem, egy fekete farmert, és egy bakancsot. Csuklóimon egy-egy bőr karkötő pihent. Leguggoltam, és a hideg vízbe merítettem a markomat. Csodás vidék. Megmostam az arcom, de Farkasom éberen őrködött, hogyha bárkit erre fú' a szél, azonnal megérezzem. A madarak csiripelő hangjai, a víz zubogása, fák leveleinek hangjai akár egy kórus, nyugtatták érzékeimet.
Ayesha Hannah Johnston
Kanguyak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 55
◯ IC REAG : 63
◯ Lakhely : Fairbanks - Hegyvidék - White Mountains
*Milyen meglepő, hogy arra jártam, amerre a madár sem jár... párdon, a madár az igen, mert csiripelt. Jó, az iróniából azt hiszem ennyi elég is. Egyáltalán nem meglepő, hisz bár falkában éltem valahogy mindig is magányos farkas voltam. De istenem, több évtizedig éltem így, a vadonban... nem csoda, hogy még most is oda vágytam. S ha vágytam, hát bizony mentem is. Eskának köszönhetően, szinte láthatatlanul. Energiáim elfedte a vérvonalam, mintha ott sem lennék, lopakodó, halk, nesztelen lépteim sem zavarták meg a környezetem. A nyulak nem kezdtek el futni, a madarak sem reppentek a távolba félelemmel. A pajzsom nem húztam fel, csak a vérvonalam rejtett mások elől és ezzel együtt mégis mindent. Már hajnal óta jártam a vidéket, s sokszor agyaltam azon, hogy amennyit én kint vagyok nyugodtan be is oszthatnának. De mennyivel jobb így, kötelezettségek nélkül. Amerre egy átlag falkatag nem jár, arra én annál inkább. Így volt ez a Naturalak völggyel is, míg Darren kölyke nem kezdett el sűrűn kijárni oda. A franc sem érti azt a kölyköt, hogy miért jó neki ott. De a határhoz Ő sem ment, bár más kérdés, hogy csak az Apja tiltására nem tette. Én viszont igen, azonban megéreztem, hogy valaki van itt. Hallottam a lépteit, melyet a víz zaja mellett is könnyű volt kiszűrni. Éreztem a farkasát és arcomra egy vicsor került. Figyelj csak, úgy sem látsz. Közelebb lopakodva a fák, bokrok takarásában szemléltem a másikat. Fekete-fehér bundám egyáltalán nem látszódott, bár lényegtelen, lévén, hogy háttal volt nekem a másik és épp a kezeit merítette a vízbe. Minden probléma nélkül közelítettem meg, hisz tudtam, hogy nem érzi, a nesztelen közlekedésben meg segítségemre voltak az éveim és az, hogy minden szegletét ismertem a helynek. Csupán egy ugrásra voltam mögötte, mikor az arcát kezdte el mosni, na ez volt az a pillanat, amikor a földtől elrugaszkodva ugrottam a másiknak, pontosabban a másikra. Ha minden igaz, ledöntöttem előre a vízbe, de nem sebeztem meg. Én magam meg csak ott álltam a víz szélén és a patak a mancsaim nyaldosta. Ha nem úgy esett, akkor valószínűleg rajta voltam, ami pech... neki. Mert így is, úgy is közvetlen közelről néztem a hím íriszeibe, de utóbbi esetben a súlyommal is kellett valamit kezdenie. Nem akartam bántani, de ezt nem érezhette, csak a vicsorgó morgásom volt az, mely jelezte; ésszel. Fekete íriszeim a másikat kémlelték, de nem lettem figyelmetlen. Harcol voltam valaha, van amit fellehet adni, de van, ami sosem múlik... a berögződés. Naná, hogy számítottam valami támadásra. Pláne, hogy nem érezheti rajtam még a falka szagát sem. Tényleg semmit. A jelenlétem is csak azért egyértelmű, mert közvetlen fizikai kontaktusba került velem és lát is. Ha csak nem vak... aztán kitudja. De nem szóltam, amúgy sem vagyok beszédes, csak vártam. Imádom Eskát.*
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A víz hidege csodásan hűsített, s egy kicsit kócos loboncomba is beletúrtam vizes kézzel, üdítő volt a hideg. Finnország hidege jutott eszembe, s a tél. Nem is kell sokat várni már rá. Elmúlik az ősz, s a hideg hó újra eljön. Remélhetőleg itt talál. Tetszik ez a város, legalábbis az eddig történtek, az eddig megismert lelkek arra ösztönöznek, hogy maradjak. És szórakozzak. Hehe. Kiakartam egyenesedni, amikor hirtelen valami, vagy valaki a hátamnak esett, és bele a patak jéghideg vizébe dobtam egy hasast. Prüszkölve fordultam egy pillanat alatt a hátamra a vízben, és a fölém magasodó, vicsorgó nőstény farkas szemeibe néztem. Meglepett, tény és való. Farkasom ugrásra készen mordult fel bennem, de egyenlőre csak mozdulatlanul meredtem a fölém magasodó, csöppet sem bizalomgerjesztő Fenevadra. Hullámaimból a kezdeti meglepettség hamar eltűnt, és hamarosan a másik hullámaiba kapcsolódtak. Bár nem tudtam semmit kiolvasni belőle, még a szaga is ismeretlen volt érzékeimnek, megpróbáltam Vérvonalam képességét bevetve kicsit viszonozni a szíves fogadtatást. A szemeibe néztem, szemem ezüstösen ragyogott fel. Egy egyszerű pillanatképet villantottam fel lelki szemei előtt. Egy farkas feküdt alatta, egy nőstény. Gyengéden az orrát az övéhez érintette, a hullámok gyengéden, szeretetteljesen kapcsolódtak az övéibe. A nőstény megnyalta a pofáját, mancsát játékosan a másik mancsához érintette. És a kép el is múlt, s mire a másik felocsúdott, kezem a mellső lábai alá fonódott, s egy gyors, erőteljes lökéssel segítettem magam mellé, a vízbe dőlni. Félre gurultam tőle, ha esetleg megtámadna, de ahogy megpróbált feltápászkodni, nevetésben törtem ki. Tiszta víz volt a bundája, és mulattatott az egész. Nem támadtam felé, semmi jelét nem adtam, hogy rossz szándékú lennék, s hogy ezt be is bizonyítsam, óvatosan felálltam két lábra, majd a közelében leguggolva nyújtottam felé a bal kezem, így láthatta a hold jelképét a tenyeremben. Ha közelebb jön, megsimítom a nyakán a bundáját, ha nem, akkor én merészkedek közelebb, hogy ez megtörténjék, persze csak ha engedi.
Ayesha Hannah Johnston
Kanguyak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 55
◯ IC REAG : 63
◯ Lakhely : Fairbanks - Hegyvidék - White Mountains
*Csak ott álltam, hogy miért mentem neki? Ó, ezt annak nem lehet nevezni. De a reakciókból sok mindent meglehet tudni. Csak meredtem a hímre, azonban az egyik pillanatról a másikra megvillantak a szemei és már tudtam, hogy valami következik. Azonban azt nem láttam előre, hogy mi. A kép az elmémbe villant, viszont azon nyomban taszítottam ki a másikat, amint felsejlett előttem a nőstényfarkas. Pajzsom hirtelen csaptam fel és mordultam a másikra. Ezt nem kellett volna. Már léptem is fenyegetőn felé, mikor megragadta a lábaim és maga mellé rántott. Nem várt dologra nem lehet sokat reagálni, pláne ha nem igazán akartam ártani a másiknak. Csupa vizesen álltam fel és néztem a másikra. Nem érdekelt a külsőm, pedig egy ázott farkas nem a legszebb látvány. Hazudik az, ki mást mond. A nevetésére csak mélyen morogtam és ezt betudhatta hiúságnak is. A pajzsom nem eresztettem vissza, így semmit nem érezhetett felőlem. A felém nyújtott kézre egy gondolat futott át az agyamon. Méghozzá az elmebaja felől érdeklödő. Mert, hogy nincs rendben a fejében valami, az fix. De rajtam aztán ne múljék, csak néztem, hagytam, hogy közeledjen, mert én nem mentem. Abból nem eszik. A második simogatásánál, azonban hirtelen kaptam oldalra a fejem és fogtam rá a karjára a karjára. Ha megpróbálja kihúzni a pofámból, akkor bántani fogom, hisz szorosabban fogok ráfogni. Jobb, ha nem próbál meg menekülni. A pajzsom kissé megengedtem, de csak annyira, hogy a szavak elérjenek hozzá és az övéi hozzám. Ilyen apró résen nem tud képekkel próbálkozni. Vagyis, megpróbálhat... de úgy is kizárom.* ~ Alvós macinak nézel? Mit keresel itt idegen? ~
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A merényletem sikerült, bár egy kissé könnyebben kitépte magát az elme rabságból, mint gondoltam. Viszont így már sejtem, miért volt képes ilyen sunyin letámadni, és így rejtve maradni előlem. Úgy tűnik, ez folyik az ereiben. A bizalmi gesztusomra elkapta a kezem, mire enyhén felszisszentem, ahogy a húsomba mélyedtek a fogai. Bár csak tartott, és nem nagy kunszt, ha megszabadulok egy kartól, mert hát visszanő, de sajna se a munkahelyen, se sehol máshol nem tudnám kimagyarázni, hogy bocs, pár hétig kimaradok, mert egy Farkas társ letépte a karom. De nyugi, majd újra kinő, ne féltsetek! Ugyan, ez tök természetes, maradj csak otthon, pihend ki magad! Bárcsak ilyen könnyedén menne az ilyesmi. A Teliholdakat is épphogy meg tudtam oldani. Másrészről a megrendelt referencia munka nem késhet, márpedig fél kézzel kibaszott szar verni azt a vasat. Úgyhogy marad a szokásos szitu... Mélyet sóhajtva letérdeltem elé, és tartottam a karom, majd csendesen néztem a farkas szemeibe. Nem rángattam a végtagom, és csöppet sem zavartattam amiatt magam, hogy ez nem éppen egy természetes dolog. Más már rég pánikolva szaladna, vagy tépné ki magát ilyen helyzetben, vagy visszatámadna. Így viszont csak kissé félrebillentett fejjel figyeltem a nőstényt. ~ Ha alvós macinak néznélek, az ágyam csücskében csücsülnél, és azt lesnéd, mikor haza érek, hogy viszem fel a csajokat, és teszem őket magamévá az ágyban. - küldtem neki, mindezt úgy, mintha csak azt kérdezte volna, süt e szerintem a nap az égen, - Másrészt meg nem keresek semmit, csupán fel akartam deríteni az itteni vidék mendemondáit. De ezek szerint sikerült némiképp, mert a Vidék Szellemei rám küldtek, téged. Nyugodt vagyok, és tovább tartom a kezem, bár érzem, ahogy szorul a fogai között, és be kell valljam, nem épp egy kényelmes dolog kavicsokon térdelve azt várni hogy az egyre jobban sajgó karomat elengedje végre, egy eléggé ki (vagy be?) számíthatatlan nőstényördög. Bár meg kell hagyni, szemrevaló így is, ahogy kinéz, pláne ahogy végignézek a hátán, és bundáján látom a tetoválását. Ha átalakulna, szívesen térdelnék előtte még tovább. ~ Ha már így cseverészünk, te mi járatban errefelé? Te volnál a környék Védelmező Farkasa, netalán Robin Hood, csak női kiadásban? Mentális hangom továbbra is nyugodt. Sőt, talán még élvezem is a maga nemében a szituációt.
Ayesha Hannah Johnston
Kanguyak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 311
◯ HSZ : 55
◯ IC REAG : 63
◯ Lakhely : Fairbanks - Hegyvidék - White Mountains
*Okos. Legalábbis okosabb, mint azt elsőre látszik rajta. Nem rángatózik, nem kezd el menekülni... tudja, hogy csak saját magának ártana vele. Szavaira csak összeszaladt a szemöldököm, mi ebben az alakban nem látszódott. ~ Mendemondák? S mégis, hogyan akartál egy utána járni a legendának? Ha meghalsz... esetleg. De így... egy egyszerű farkas, sehogysem fejtheti meg, hogy mi valós vagy valótlan Tupilek s Alignak történeteiből. Szerinted Te vagy az első kalandozó lelkű, kiváncsi aki szeretne utána járni? Nem csak fiatal vagy, de még egy kölyöknél is ostobább. ~ Sosem finomkodtam, hangszínem azonban semmilyen. Se nem megvető se nem semmi, azok csak a szavaim. Ám nem túlzottan érdekelt a másik, a lényeg az, hogy a mi területünkön van egy idegen. Ott, ahol nem rég meghurcoltak egy kölyköt. ~ A vidék szellemi, nem küldenek senkit maguk helyett! Tiszteld az ősöket kölyök! ~ Figyelmeztettem s hangom ezúttal morgóssá vállt, fogaim megfeszültek a karján s felsértették a bőrt, s vére íze a fogaimra került, bár tény, ez még csak felületi. De jobban jár, ha hatszor meggondolja, hogy miként beszél a szellemeinkről, anyáinkról s apáinkról. S jobb ha csak én hallom. ~Nem Casanova. Ez a MI területünk, ahova bepofátlankodtál. Jogunk csak nekünk van kérdezni; nem tűrjük meg az idegeneket magunk között. Ha csak nem azért jársz erre, hogy személyesen az Atanerkünk elé járulj. Bár azt nem így tennéd... remélem. Én vagyok az, aki mindig ott van, ahol semmi nincs. Ha pedig a személyes jelenlétem érdekel... itt szoktam pihenni, de tőled jelenleg nem lehet. Zavarod a környéket s a nyugalmat a mosakodásoddal. Mióta jársz közénk? ~
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az elkövetkezendő néhány mondatra felnevetnék, de azt hiszem, akkor egy karral kevesebb lennék. Szelíd mosoly jelenik meg az arcomon. Istenek, nők... Mondasz valamit és máris ellened fordítják. Franc essen beléjük, hogy a nyelvük a fegyverük nem igaz? Kb., mint mikor szerelmeskedni akarsz, és helyette leküldenek a boltba kenyérért. Ilyenkor áldom az eszemet, meg a természetemet, hogy nem maradtam sokáig semmilyen nőstény mellett. A szavai nem igazán hatnak meg, de a hangszíne, amivel ezt előadja, annál jobban szöget üt a fejemben, ráadásul lekölyköz. Natan, gratulálok, egy besavanyodott, bölcselkedő, Falka mániás tagot fogtál ki. Illetve, ő fogott meg téged. A fájdalomra felhúzom az egyik szemöldököm, Bestiám morogva villantja ki agyarait, de én magam semmit se teszek, az orromba kúszik saját vérem illata. Bármennyire is "kiszámítható", sajnos a jelen helyzetben neki van igaza. Olyan értelemben, hogy védi a területet. A gáz csak az, hogy nekem fogalmam se volt róla, hogy betévedtem a Falka területre, hisz messze elkerülöm egyenlőre őket. Nincs eléggé körbevizelve a környék cicamica! De az is tény, óvatosabb is lehetnék. Na mindegy, most már itt vagyok. Fáradtan sóhajtottam, s ép kezemmel eltűrtem egy tincset a szememből. Tisztára, mintha Californiában lennék. Juhúúú, újra gyakorolhatjuk a farkas etikettet! Illetve, nem is pont azt, inkább... az emberi jó modort. Bár ki tudja, ha annyira idős, akkor úgyis a Bestiája diktál, és ha minden áron vért akar majd ontani, akkor úgyis azt fogja tenni. ~ Ha azt mondtam volna, hogy kirándulok, akkor abba kötne bele. - mondtam, miközben könnyedén váltottam magázódásra - Tudja mit, legyen önnek igaza. Nem fejthetem meg, nem lehetek elég magasztos, és nem érhetek fel az Ősökhöz eléggé, hogy bejárjam életük helyszíneit, hogy lássam, hol éltek, s lerójam előttük tiszteletemet. Oh, valóban nem! De ha egy kínai turista csoport vigyorogva dobálja szét erre a szemetet, fotóznak mindenfelé, vagy épp a fakitermelők járnak erre, meg zavarják a környéket, nem tépi ki a karjukat érdekes mód, ők eléggé felérnek Őseinkhez... - nézek szét. Nem is sejti a nőstény, miket tudhatok a Szellemekről, Őseinkről, de ezt nem kötöm az orrára. Jobb is, ha csak egy idegen "kölyköt" lát bennem, semmi többet. ~ Már ne is haragudjon, de a kölyök szót két farkas használta rám életem során, ebből az egyik már nincs köztünk. Kérem, hagyja meg nekik ezt a tisztet. Az Atanerkes szövegére csak futólag végignézek magamon. ~ Hmm... ha Falkába csatlakoznék, igaza van, nem így mennék. Meg talán nem kerülő úton mennék. Na igen. Nem pont itt lyukadnék ki szerintem, ha Falka látogatóba mennék. Köztudott amúgy is, hogy minden Falka a mai világban olyan helyen van, ami az emberek hétköznapi életéhez tartozik. Legyen ott az orrod előtt, és már észre sem veszed! Kicsit fura lenne, ha kb. 15-20 ember folyton kijárna az erdőbe, az isten háta mögé, ismeretlen okokból, ez még egy gyereknek is feltűnne. ~ A tiszteletről csak annyit. Kettőnk közül, ön volt, aki hátba támadt. Kettőnk közül ön az, aki ok nélkül harapdál és készül letépni a karom, és kettőnk közül ön az, aki az Ősök földjén éppen vért ont. - a földre csepegő vér pirosan csillog a köveken - Ha a Szellemek megbüntetnek, hogy megmostam az arcom a vízben, akkor bocsánat, ha magát zavarja, akkor csak arra tudok következtetni, hogy nagyon-nagyon öreg farkassal állok szemben, aki egyre betyöpösödöttebb. Unalmas élete lehet, ha mindig olyan helyen jár, ahol nincs semmi. Néha kapcsolja be a tv-t, és meglátja mennyi minden zajlik a világban, vagy menjen el sétálni. ~ Nem érdekel, mit pampog itt, és ne haragudjon, de magasról teszek arra, hogy ezt a helyet uralma alá vonta. A kis zászlót sehol se látom, vagy táblát. Ha bepofátlankodtam, ez van, nem tudtam, hogy ez már Falka terület. Teljesen le van húzva a pajzsom, így is megmutatva az Ősök felé, hogy miben járok. Én megadtam maga felé a tiszteletet, az, hogy a simogató gesztusomat lenézőnek találta, hát ez van, ez is önt jellemzi, de hát ugye egy ilyen farkast, mióta érdekli egy "kölyök". - vállat vonok. Na ja, ha ennyire leszarná, nem itt mentális üzenetekkel bombázna, és nem tartaná a kezem. ~ Viszont, szeretném megkérni, hogy engedje el végre a kezemet. Legyen szíves! - engem érdekel, mi lesz a kezem sorsa, de nyugodt vagyok, hisz annyiszor növesztettem már vissza a végtagjaimat életem során, mint eddig szerintem egyik Farkas társam se. Nem esnek nehezemre a szavak, nyugodt vagyok. Elmondtam a véleményem, ő is, és? Mindkettőnknek jobb. Éljen! Nem támadok, továbbra is tartom a kezem, és ugyanúgy térdelek előtte. Ha attól lesz boldog, hogy hasra vágjam magam előtte, hát akkor azt fogom tenni, magasról leszarom. Minden idősebb farkasban benne van, hogy ő az idősebb, Bestiájuk velejárója. Még egy szubmisszív természet is, ha tudja, hogy még nála is gyengébb egyeddel, vagy lélekkel áll szemben, erőt kezd el fitogtatni. Ha ez a nőstény most ettől boldog, akkor legyen. Nekem nem esik nehezemre kérni, megtenni dolgokat, amiket elvárnak, vagy tiszteletet mutatni. Nem vagyok előítéletes. Csak utána azzal is számoljanak, ha nem tetszik valami, akkor azt a tudtukra adom. Jelen pillanatban nem tetszik, hogy rágcsálják a kezemet.... Bár végülis, estig elvagyunk itt. Vagy holnap reggelig.
Kezdőlap
//
