Elfogadom a segítséget. A recepción foglalok és bejelentkezek. - Köszönöm a fuvart és a segítséget. - jegyzem meg és már alig várom, hogy eltűnjön a közelemből.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Ameddig lehet, segítem bevinni a cuccait, s a levakarhatatlan mosolyom kíséretében intek búcsút neki. Nem fogom elfelejteni, s valami azt súgja, ő se engem. Minden esetre a Falka úgyis tudni fogja, hogy itt van. - Még találkozunk. - búcsúzom, s igen. Ez tény, s ígéret egyben. A kocsimhoz lépve még visszanézek, s látom, hogy a recepción intézkedik. Nézem kecses vonalait, vállára omló fürtjeit, s csak Morrighan elégedetlen károgása zavar közbe. - Mi van? - kérdezem ingerülten, s közben beszállok. - Inkább kuss a neved, te áruló dög! Nem ez az első, hogy nőstényekkel összefogva ellenem fordulsz. Beindítom az autót, s közben csak hallgatom, hogy madaram hogy duzzog. Ideje visszamenni a Hotelbe.
// Köszönöm a játékot, várom a következő találkozást! //
Nyuszó otthagyott a picsába. Ribanc... szerelmes vagyok! De ezt nem fogom megköszönni. Mindenki ott sipítozott, sikonyált, és öt percen belül a mentő is befutott. Jah, ott maradtam, mert így is elég nagy feltűnést keltettem, nem hiányzott, hogy a félrehajigálásukkal még több rivaldafényt kapjak. Szóval jött az a kurva mentő, engem meg elvittek, egyenesen a kórházba, ahonnan az első adandó alakalommal megpattantam. Viszont még ez is késő volt valamilyen szinten. Összevarrtak, bazmeg! Közben meg álmélkodtak a nagyokosok, hogy fú milen jól bírom a strapát. Hát baszod, Troll vagyok, nem faszomsegge Pszichó, még jó, hogy bírom! Továbbra se tanultam meg többre tartani a mentális hókuszpókuszra építő vérvonalakat, ez van. Egy hetembe került, hogy újból teljes fenségességemben pompázhassak, addig kábé remete életet éltem. Oké, leszarom, ha letépik faszom-herém, de attól még nem mutogatom, hogy hé, nézd má', töketlen vagyok! Viszont az első adandó alkalommal, ahogy újra felállt a bré, recskáztam egy jót, aztán mentem dugni. Nyuszó ezért még kapni fog, ezért tényleg! Az egy dolog, hogy bezúgtunk a csőbe mindketten és én szoptam a levét, de hogy utána képes volt otthagyni csak úgy! Az mindennek a teteje! Jóban-roszban, erről szól a házasság, és kurvára leszarom, hogy még csak a bigém se. Szolidarithatott volna, ha már a heréim adtam érte. Oké, nem érte, de részletkérdés! Elzúztam kajálni. Szét akartam tépni valamit és mivel a falkába kerülésemen tuti nem lendítene elő, ha mondjuk egy falkás, vagy az Alfával lepacsizott magányost kapnék el, így inkább maradtam a vadaknál. Bááááár, lehet az éttermes produkcióm se hatott építően. Na mindegy. Nem akaródzott alakot váltanom, ami azt illeti. Ahhoz le kellett volna vedlenem, ami nem gáz, viszont farkas alakban nem lehet bagózni, ami viszont már nem pálya. Bah, kajás vagyok, repülhetne azért a sült galamb! Elmásztam egy bölénycsordáig és kieresztettem füstként maró energiáimat, a barmok meg egyből tisztára be lettek sózva, egyem meg őket! Szó szerint. Valaki nem akarja nekem felhajtani az egyiket, de komolyan? Hátrányos helyzetű, zacsinövesztésből épp csak felépült vérfarkas vagyok, ennyi se jár, hogy bassza meg a világ? Leültem egy fa tövébe. Elszívom ezt a szálat és rászánom magam, az a drabális állat úgyis a fogamra való, mert van akkor fasz, hogy azt hiszi, semmi sem árthat neki és kicsit kivált a csordából. Ó, pajtás, sz az utcsó napod, élvezd ki!
Esküszöm, rég szórakoztam olyan jól, mint a múlt héten, de mentségemre legyen mondva, senkinek sem pofáztam el a dolgot, mondjuk csodálkoztam volna, ha nem szivárog ki az eset híre az étteremből. Egyébként, még azt sem mondhattam volna, hogy nem ez volt a legromantikusabb dolog, amit valaha tettek miattam. Mennyire hízelgő már, ha valaki kasztrálja magát arra a hírre, hogy randiznék. Még mindig megfulladok a gondolattól, sok mindent láttam már röpke évszázadaim során, és igen, volt olyan, akinek én téptem le a tökét, de akkor állatot, aki a sajátját, még nem volt alkalmam ismerni. A vacsorát azért sajnáltam, éhes voltam… Már épp a megszokott kis helyemhez értem volna, ahol ledobom a textilt, hogy megvillantsam hószín bundámat, amikor megéreztem a szagát. Meg a bagóét. Paraszt. Mély sóhaj kíséretében indultam hát tovább, mert ugyebár, efféle szórakozást vétek lenne kihagyni, nemde? Még egy kurta vigyort megengedtem magamnak, mielőtt kiléptem a fák közül, néma, ragadozók súgta lépteimmel nem zavartam fel semmiféle bölényt, jól elvoltak azok, legalábbis egy darabig, az már kétségkívül zavarta őket, ahogy a két ragadozó energiáit észlelték. Erre mondják, hogy pech. Mindenesetre én nem voltam kajás, ezúttal nem követtem el azt a hibát, hogy éhesen indultam el otthonról. Igen, igen, még csak meg sem fordul a fejemben, hogy a múltkori után nem kéne az agyára másznom, egyrészt kurvára visszakapom, másrészt lehet nekem fog esni, nem a jóféle értelemben, azt meg most mellőzném. Nem szeretem, ha szétkapnak, mármint, úgy istenesen, márpedig ő tutira képes lenne rá. Miért van az, hogy az erős, valamirevaló hímek mind dohányoznak, és mellé még iszonyat nagy arccal megáldott gyökerek is? Nem mintha én maga lennék a szentlélek, de legalább látványnak nem vagyok utolsó. - Hogy szolgál az egészséged? Feláll már? Tudom, tudom, genya vagyok, de ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni, és nem is ringathatta magát abba a hitbe, hogy ezt a témát kerülni fogom. Azt is nyugtáztam magamban, hogy a kérdésemmel elég csúnyán vissza lehet élni, de élek a gyanúval, hogy egyszerűen nem gerjed rám, csak szeret az idegeimen táncolni. Hát ezt örömmel megadom neki, és még vissza is kap belőle egy csinos adagot. - Erőt gyűjtesz a vadászat előtt? Ez elég tré… Ohh, ha tudná, milyen lesz száz év múlva… én mondjuk remélhetőleg addigra már a föld alatt leszek, akar a halál még százat lehúzni, ötszáz után engem lehet temetni. Nem voltam szívbajos, nem fogom a konfliktuskerülőt játszani, úgyhogy egész közel álltam meg, teszem azt, kirúghatta volna a lábam, ha úgy tetszik. Lenéztem rá, mintha valamiféle felsőbbrendű lény lennék, de az ilyesmit már rég leszartam. Ha egy kölyök ugat, pofán verem, kivágom az ablakon, hasonlók, de az idősebbek közt már nem foglalkozom a dominanciával. Egyszerűen csak jól esett kvázi a helyzet magaslatán lenni, bár sejtésem szerint ez nem sokáig lesz így.
Már majdnem a cigim végére értem, amikor megéreztem Nyuszó energiáit. Morcosan fújtam ki a füstöt és úgy néztem a közeledőre, mintha maga volna az antikrisztuska. - Miért, most már rácuppannál? - kérdeztem flegmán, és egyelőre ülve maradtam, bár azért baszta a csőröm, hogy lenéz így rám, de a bölények még mindig jobban lekötötték a figyelmem. Besértődtem, jah. Arra, hogy tré az erőgyűjtésem, elnyomtam a csikket és felálltam - nem, nem úgy... még? - Megadom a módját, a kaja ennyit megérdemel. - Végigmérem, szinte gusztálom. - A desszert már tudom. Vetkőzni kezdtem, a mozdulataim megszokottságról, kurva nagy hanyagságról árulkodtak, közben végig tartottam a szemkontaktust, mert miért ne? Zavarba jönni csak a kis szűzribik szoktak, avgy már azok se, én meg se szűz, se ribi nem vagyok, az meg hótra nem érdekel, hogy mit szól vagy nem szól ehhez a sztriphez, nem neki csinálom. Ha nem érdekli, baszhatja, hogy idejött, ha érdekli... akkor meg túl jó vagyok hozzá full érdemtelenül, de nem mondom, az érdeklődés legcsekélyebb szikrájára is lecsapnék. Jövök neked Nyuszó, nem is kevéssel. Amikor már ott előtte egy szál faszban, rámarkoltam a dákómra. - Látod, megvan, ép és egész - ráztam meg kicsit, de maszturbálni nem kezdtem. - Kaja után kiverem rád, ha szeretnéd - kacsintottam pofátlan vigyorral a képemen, majd elindultam kényelmes léptekkel a bölények felé, a cuccaimat meg ott hagytam, ahova lehánytam magamról. - Jössz? - pillantottam hátra a vállam fölött, s habár éreztem, hogy a bennem élő farkas mocorogni kezdett, a szemem kék maradt, mert épp úgy tartotta kedve. Képes leszek kék szemű farkast játszani, úgy néznék ki, mint valami elbaszott házi eb! Jah, vadászni hívtam, ha már itt van, csináljon is valamit, a cirkuszi porondmesterség egy dolog, ott is vezényelek amúgy, nem én pattogok, mint egy hülyegyerek, itt se fogok műsorozni. - Vagy ennyire berozsdásodtál? Cukkoltam egy kicsit mert megtehettem, csapjon le, ha nem tetszik. Csak gyorsan döntsön, mert kajás vagyok, és nem mellesleg befagy a valagam! Zacsivisszanövesztés után nem szeretném jégkaparózni a hátsó fertájam.
- Most már? Cukorborsó, hét ezt a vonatot már legalább kétszer hagytad elmenni… Nyalom meg ajkaim szegletét, jelezvén, hogy ezen a ponton meglehetősen sántít a kérdése. Így, közel az ötszázhoz nekem a férfi már csak arra kell, másra minek? Ha meg arra sem jó, hát akkor aligha akad bármiféle érdeklődésem az irányába, van ez így. Nem vagyok én nagyigényű, tényleg, de hát, ha nem, hát nem. Viszont van valami döglesztően fantasztikus abban, ahogy szívja a vérem, meg én az övé, mint valami drog, nem lehet betelni vele. Ez a durci bejött, és vettem a bátorságot, hogy beleborzoljak a hajába, miként egy suhanccal teszik. Nem erről volt szó, egyszerűen megszoktam, hogy amit meg akarok tenni, azt megteszem. - Igen? És mi lenne az? Nem mintha ne lenne rá egy elég erős tippem, tekintve ezt a majd felfallak vizslatást, de elég sok mindent lehet egy magamfajtával kezdeni, a paletta igen színes. Nem találgatnék. Vetkőzik, remek, s még fizetnem sem kell érte, sokat gyakorolja, a mozdulatok elárulják, fájhatott neki az elmúlt hét, egyem a kicsi szívét. Felvont szemöldökkel, amolyan csak ennyit tudsz stílusban néztem vissza rá, jeges, kék, semmitmondó tekintetembe aligha kúszott át bármiféle érzelem. Elég sok pasit láttam már, vetkőzni is, nem fogom szépíteni, egy büdös ribanc vagyok, bár mióta ebbe a koszfészekbe evett a fene, már inkább apácának mondanám magam… Ettől függetlenül… khm… hát most mit mondjak? Nem mondanék nemet, de nem fogom a rajongó csitrit előadni. Ha akar valamit, majd tesz érte, ha nem akar, akkor meg eleve tök fölösleges túllihegni ezt a kis műsort - Hát, ha ez minden vágyad. Rántom meg flegmán a vállam, ha hokizni akar előttem, tegye csak, engem ezzel nem fog zavarba, kényelmetlen helyzetbe hozni, ahhoz túl sokat éltem már, de szerintem a múltkori eset kapcsán erre már ő is rájött. Azért a seggét megnéztem, mikor elvonult, és sóhajtva vágtam csípőre a kezeim, amikor visszanézett. - Mivan, óvoda kiscsoport? Már akkor sem dőltem be az ilyesminek. Nem mintha jártam volna oviba… Sóhajtottam fel. Nem sok kedvem volt itt szórakozni az átváltozással, meg összevérezni magam, hogy utána hosszú percekig kaparjam le hószín bőrömről a rászáradt vért. Nem olyan szexi a rózsaszín fürdővíz, na… Ilyen kedves invitálásra nem mondunk nemet, elvégre, mégiscsak letépte a zacsijait miattam, hát a minimum, hogy nagy romantikusan vadászok vele egyet, szóval menet közben vedlettem le magamról a ruháimat, lévén még fel óhajtottam venni őket, bár én leszartam a reakcióit, elég öntudatos nőstény voltam ahhoz, hogy ne foglalkozzam mások véleményével. Meg kurva jól is néztem ki. Erről ennyit. Mondjuk, nem nudiztam sokat, ha már vadászunk, akkor ne a seggünket meresszük, és napoztassuk a kellemes alaszkai ősz beköszöntének tiszteletére. Át is változtam, nini, egy kék szemű elbaszott házi eb. Csak épp akkora, mint hat másik, de ez már igazán nem számíthat sokat. Fogtam, és elkezdtem becserkészni a dögöt, jobban mondva, inkább a drága Cukorborsó felé terelgettem, elvégre, neki most bizonyára helyre kell állítani a kis egóját a kukacát ért sérelem miatt. Ne mondja nekem senki, hogy nem vagyok fair… tudok én kedves lenni is… néha. Na jó, nem, igazából, én úgy sejtem, hogy baszni fogja a csőrét, hogy segítek neki, és nem hagyom, hogy megmutassa, hogy mekkora fantasztikus hím egyed is ő…
Az egész heti hajtás után Duane és barátnője, Judy beterveztek egy kis környezetváltozást. Tényleg csak egy kicsit, egy könnyű, vasárnapi, félnapos kirándulást. Egész héten hajtottak, a nő az iskolai ügyekkel, dolgozatokkal foglalkozott. Ezen kívül úgy néz ki, osztályfőnöki feladatai is lesznek majd és arra is kellett készülnie. Emellett pedig az Őrző edzések, gyakorlóórák, amik természetesen a kubainak is hozzátartoztak a napi rutinhoz. A nő a mágiában jeleskedett inkább, Duane pedig a harcban, mindketten sokat foglalkoztak a fejlődéssel. Mert fejlődésre szükség van. De kikapcsolódásra is. Szombaton még volt dolguk, sütés-főzés, aztán vendégség, ezért tolták ki vasárnapra a túrát. El akartak jönni a városból, messze a pöfögő autóktól és a komor vasbeton falaktól. Judy a természetben mindig csodálatosan érezte magát és az életet is úgy érzékelte, ahogy mások csak ritkán. Erővonalakat látott, a hegyeket is szervesnek érezte, hozzá közel állóknak. A hegyoldal erdős része tökéletes választásnak bizonyult. A kocsival, Duane furgonjával leparkoltak az országúttól nem messze és nyakukba vették a meredélyt. Sportosan öltöztek be, Duane sérga ballonkabátba, világosbarna nadrággal és túrabakancssal, Judy pedig rózsaszín-sárga-tulipánpiros mintás női kabátban, világoszöld nadrággal és sötétbarna bakancssal. A hátukon egy kisebb zsákot vittek, benne esőkabáttal, pléddel, étellel-itallal, elsősegély-felszereléssel, zseblámpával, a hagyományos kiránduló cuccokkal. Először csak másztak, törtek egyre feljebb, hogy a testmozgás és a tobozillatú farengeteg kiragadja őket a szürke, zaklatott hétköznapokból és felemelkedjenek egy kényelmesebb, meghittebb állapotba. Vidáman szedték a lábukat, aki megpillantotta őket, harmóniát érezhetett rajtuk. Az ilyen esetekre mondják, hogy még az isten is egymásnak teremtette őket.
Szégyen vagy nem, az elmúlt pár napban teljesen elhanyagoltam a munkámat, ennek ellenére még annál is kevesebbet voltam otthon, mint amennyit egyébként. Amikor pedig a húgom, Unalaq megkérdezte, hogy minden rendben van-e, tőlem szokatlanul szűkszavú válasszal zártam le a témát – fontos dolgom van, de ha vége, ígérem, mindent elmesélek. Hogy miről is van szó? A múlt ismét visszaköszönt az életembe, felelőtlen európai beharapásaim képében. Igaz, a legtöbb leszármazottamat, akiknek köze volt az 1800-as évek környéki rabszolga-kereskedelemhez, sikerült levadásznom, azonban így is akadtak olyanok, akik kicsúsztak a karmaim közül, s a mai napig sikeresen elkerülték a megérdemelt büntetésüket. Eddig. Miután megneszeltem, hogy egyikük, egy bizonyos Gerold Bernhard névre hallgató hím a város környékén ólálkodik, nem voltam rest, szimatolni kezdtem utána. Szerencsére már rég nem abban a testben éltem, amiben még annak idején beharaptam, s nem is abban, amelyikben később a testvéreire vadásztam – jelen kinézetem teljességgel idegen számára, így aztán a legkisebb gyanú nélkül elegyedtem beszédbe vele a héten, hogy kiderítsem, élt-e a lehetőséggel, hogy megváltozzon a történtek után, avagy a mondásnak lesz igaza, miszerint egy farkasból sohasem lesz bárány? Pechjére az utóbbi bizonyult igaznak, így aztán, miután megtudtam, hogy a múltbéli bűnei mellett manapság sem hagyott fel a bűnözéssel… Az emberrablás nem szép dolog, szerencsétlenségére azonban nálam rosszabb áldozatot keresve sem találhatott volna magának… Nem tudom, pontosan hová igyekezett, de miután már majd’ egy órája úton voltunk, meguntam, hogy tovább játsszam a túsz szerepét, és fordítottam az események állásán – alig egy órával később már térdepelt előttem a hóban, az életéért könyörögve, miután felfedtem magam előtte, ki is vagyok valójában? Milyen kár, hogy már előtte eljátszotta az utolsó esélyét is… Gondoskodtam róla, hogy lassú, fájdalmas halált haljon, akárcsak azok, akiket korábban ő fosztott meg az életétől, ezzel egyetemben azonban arra is ügyeltem, hogy még csak véletlenül tudjon segítséget kiadni, kiabálni, vagy meneküléssel próbálkozni… Átszúrt tüdővel és törött csontokkal mondjuk egyik sem túl könnyű, legyen akármilyen jó is a regenerációja. Úgy terveztem, hogy egy darabig maradok, biztos, ami biztos, nehogy valaki mégis a segítségére siessen, érzékelve az eltűnését, ekkor azonban olyan történt, amire magam sem számítottam – kirándulók. Tupilekre mondom, miért?! Miért pont most? Miért pont itt, ahol egyébként a hónap átlagosan 30 napjából 29-ben a madár se jár? Ráadásul őrzők… Mindegy, ha már így alakult, hát legyen. Annak ellenére, hogy csurom vér volt a ruhám, kisimítottam róla néhány gyűrődést, majd eloszlatva a naiv képzeteket, hogy hátha nem vesznek észre, én magam indultam meg a kiránduló pár elé…
A párocska vígan mászta a hegyet és járta az erdőt az oldalában. Judy többször megállt a fáknál, érintve, simítva őket és mesélt a kubainak arról, hogy miket érez. Minden fa egy egyéniség volt a számára, az erővonalak hordozója, sokéves események szem nélküli tanúja. A nővel izgalmas volt erdőt járni, legalábbis annak, aki szerette az ilyen filozofikus, természetközeli eszmefuttatásokat. Duane is nagyon kedvelt a növényeket, Kubában sokat tanult a gyógyító hatásaikról is. A santería-ban viszont áldoztak is növényt, néha állatot, így neki az élet nem volt annyira szent, mint a barátnőjének. Az emberi élet igen, azt nagyra tartotta és ha tehette, védte is. Mindketten ledöbbentek, mikor egy egzotikus szépség jött a fák közül. Határozott léptei és tekintete a véres ruhával együtt nagyon rossz dolgokat vetítettek előre. A párocska ma nem akart volna harcolni. Ki akartak mozdulni, a város rohanását maguk mögött hagyni. Erre pont valami borzasztóba csöppennek. Jyotsana úgy közeledett, hogy egyértelmű volt, a vér nem az ő vére. Valaki másét ontotta ki és és annyira büszke volt, hogy le se törölte magáról. Így jött ki a közeledők felé, hirdetve a tettét. Duane-ék azonnal megálltak, egymásra néztek, aztán újra a nőre. - Szerinted is... - kérdezte Duane, de Judy már bólintott elkomolyodva, mielőtt befejezhette volna. Mikor Jyo közelebb jött, az energiát megérezték, már tudták, hogy egy vérfarkassal van dolguk. Judy megijedt egy kicsit, nem szerette az ilyen elhagyott helyeken a konfrontációt. Mágusként voltak módszerei és a fegyvereit se felejtette otthon. Csakhogy azok benn voltak a hátizsákban, ahogy a kubaiéi is. A zsákjaikat levették a vállukról és a kezükben tartották, hogy ha kell, elő tudják venni az ezüstözött pengéjű tőröket. Duane viszont harcos létére először a beszédben hitt. Ő védő harcos volt inkább, sose támadott meg senkit ok nélkül. Védekezni pedig először beszéddel is lehet. - Mit akar tőlünk, hölgyem? - kérdezte. A gyilkosságról nem faggatta, hanem a szándékait kutatta. Nem sok jót várt. Egy vérben fürdő nő jön szembe velük bátor járással. Biztos nem kő-papír-ollót akar játszani. Inkább eltüntetni a szemtanúkat... Az esélyt mégis megadta, hogy békésnek látszanak és ne fenyegetést lásson bennük Jyotsana. Judy szótlanul állt mellette, készülve, hogy varázsoljon, ha kell.
Lehet, hogy mégsem kellett volna elébük mennem? Ezek szerint akkor még nem vették észre elfajzott kölyköm haláltusáját? Mindegy… ahogy nézem, úgy is csak idő kérdése lett volna az egész, hisz ebbe az irányba tartottak – előbb vagy utóbb, elkerülhetetlen lett volna a „találkozás”. -Az égvilágon semmi rosszat. -válaszoltam hűvös nyugalommal a két fiatalnak, és pár másodpercre meg is álltam egy helyben, amíg vetettem egy pillantást a vállam fölött hátra felé. Menni vagy maradni, ez itt a kérdés? Lehet, hogy érezték rajtam, hogy vérfarkas vagyok, azonban én is éreztem rajtuk a félelem éledező, jellegzetes illatát… Ó, ha tudnák, ki vagyok, vajon akkor is hasonlóan reagálnának a közelségemre és a cselekedetemre? Nem tudom, az viszont jól eső elégedettséggel tölt el, hogy ezek szerint a Protektor tartotta a száját a kilétem felől. Mondjuk azt is megnézném, hogy mit lépnének ellenem, ha harcra számítanának… és ha rájönnének, hogy mennyire felesleges lenne minden. -Igazságot szolgáltatok egy leszármazottam számára. Nem túl szívderítő látvány, bár ahogy elnézlek titeket, ezeddig nem sűrűn volt részetek hasonló látványban. Igazam van? -kérdeztem vissza nyíltan, miután hagyva a felesleges köntörfalazást, a ki nem mondott kérdéseiket is megválaszoltam, előre. Így, nyakig véresen úgy is ez lett volna a következő, amit megkapok, ha van elég bátorságuk feltenni… -És ti? Mi járatban vagytok erre felé? Csak úgy, egyedül? Védtelenül? –nyomtam meg az utolsó szót, jelezve, hogy tisztában vagyok vele, hogy őrző létükre is a fiatalabb korosztály táborát erősítik. -Remélem nem fog elájulni a vér látványától. -biccentettem a lány felé, bár a fiúnak szántam a szavakat – ha már ő elegyedett beszédbe velem.
Lehet, hogy egyszerű rendőrségi hívás lett volna, ha Jyo eltűnik és nem jön a páros elé. Ez már sose fog kiderülni. Most szemtől szemben álltak és méregették egymást, hogy mire számítsanak. Nem hangzott túl hihetően, amit a farkas mondott. Összevérezett ruhával lépked, szinte lebeg a könnyedségtől és nem messze egy hullát hagy maga mögött. Ha ezek után semmi rosszat nem akar, akkor is óriási káosz lehet a fejében, gondolta Duane. Sokan megőrülnek a farkaskórtól. A kubai és barátnője is csak nézte az indiai nőt. Kutattak az emlékeik, információik között, hogy kellene-e ismerni. Indiai nevűről tudtak, de hogy ez a nőstény itt az-e, azt nem sejthették. Semmit nem jelentett az ilyesmi, a legkülönbözőbb nevek tartoztak teljesen azokhoz nem illő vonásokhoz. Duane kivárta, hogy a nőstény megálljon és mindketten feszülten figyeltek. Tényleg nem tűnt támadó szándékúnak. Csak nehogy az legyen a vesztük, hogy ezt hitték... - Nem szerettük meg, amiket láttunk - mondta Duane. Judy már túl van az első hulláján, egy farkas áldozatán és komoly sebeket is látott. A kubainak harcias élete volt, már a havannai utcákon is hullottak a gyerekek és a farmon is belefutott hasonlókba. A halál így sem volt olyan, amit meg tudott volna szokni. Minden emberért kár. Nem az a megoldás, hogy megölik, ha valakivel gond van. A kubai még mindig csak figyelt, mielőtt többet mondott volna. Kereste a szándékot és próbálta kitalálni a folytatást. - Bocsánat, de mit vétett a kölyke, hogy elvette az életét, amit maga adott neki? - kérdezte Judy hangot adva a békés megközelítésnek. Ő rendkívüli módon pártolta az életet, még Duane-nél is jobban. Egy problémás vérfarkas kölyköt is meg lehet nevelni. Ha a beharapója nem lusta, hanem kemény kézzel fúrja-faragja, hogy tudjon viselkedni. Ez a nőstény kegyetlennek tűnt és a tanárnőben az is szöget ütött, hogy "egy" leszármazottjáról beszélt. Mint azok, akikből csak úgy potyognak a gyerekek és nem becsülik őket, mert úgyis csinálnak másikat, ha az egyiknek annyi. Judy-nak borzasztó volt belegondolni, hogy élnek így családok. Duane érezte, hogy a nő ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból, provokálja őket. Ez már a játszadozás volt, szórakozott, mielőtt a zsákmányt elejtené, így látta a kubai. Nem akart belemenni, nagy levegőt vett és megmondta az igazat. - Kirándulni nem bűn. Most mit vár tőlünk? Ő tudta, hogy mit tenne. A kirándulásnak vége. Ebből egy telefon lesz a yardra, aztán helyszínelés, a párocska kihallgatása és mire végeznek, lemegy a Nap. Ennyit a kikapcsolódásról, a könnyű, hétvégét záró programról a természet lágy ölén. Kirándulás helyett gyilkossági ügy, fantasztikus. Judy komoly arcot vágott és távolabbra nézett, a hullához. Megmutatta, hogy nem egy mimóza ő. Szembe mert nézni azzal, ami visszataszította, amitől undorodott. Ne higyje azt a farkas, hogy egérkével találkozott. Ő mondta ki a nyilvánvalót is, amíg a kubai figyelt és készen állt a támadásra. - Nyilván azért jött elénk, hogy ne maradjon szemtanú... És ez magának nem tartozik a "rossz" kategóriájába, igaz? Ha a kölykével végzett, két Őrzőt még annyira sem sajnálna - kérdezte a nő.
A fiú szavaira csak szótlanul bólintottam. Valahol érthető is… még ha találkoztak is a halállal korábban, akkor sem könnyű hozzászokni… még akkor sem, ha épp háborút él az ember, és naponta több százak hullanak el körülötte. Most nem élünk háborút, legalábbis olyat, ami itt folyna, és naponta több százak életét követelné. -Mi a véleményetek a rabszolgatartásról? Amikor a másik életét annyira nem becsülik, hogy közönséges tárgyként bocsátják áruba, embertelen körülmények között tartva, ütve, verve, hogy aztán jókora hasznot húzva belőle másnak adják, akárcsak egy megunt cipőt, mígnem a halálba dolgoztatják? Mindezt csupán azért, mert nem európai a származása? Mert esetleg kicsit sötétebb a bőrszíne? Vagy egy kevésbé fejlett vagy civilizált ország lakosa? -kérdeztem vissza, szánt szándékkal ignorálva a fiú kérdését, ahogy azt is, hogy a kölykömként emlegette a férfit. Valójában a vérvonal-unokám, de tekintve, hogy most 400 év körüli farkasnak adom ki magam, ilyen korú farkasok viszont meglehetősen fiatal unokákat tudhatnak magukénak, már ha egyáltalán odáig eljutottak, hogy tovább vigyék a vérvonalukat… inkább nem rondítanék bele az álcámba, meghagyom Duane-t a saját hitében. -Nem, azt valóban nem. -értettem egyet vele, hisz miért is lenne bűn? Csupán rosszkor, rossz helyre tévedtek, és nem szeretném, ha a későbbiekben ez bármilyen formában negatívan érintene engem. -Jelen esetben talán nehéz elhinni, de nem szokásom ok nélkül gyilkolni. Ahogy még őrzőt sem bántottam soha. -jegyeztem meg komoran, sértésként felfogva a lány szavait. Ha tudná, hogy kivel néz szembe… Vajon akkor is így formálta volna a szavait? Azt hiszi, hogy élvezem, ha a saját vérem életét vehetem el? Hogy nem próbáltam már korábban is jó útra téríteni a leszármazottam? Azt hiszi, kár azért az elveszett lélekért? -Valakinek a piszkos munkát is el kell végeznie, ezt már igazán megtanulhattátok volna. -jegyeztem meg, hisz szégyen vagy sem, napjainkra az őrzők egyik fő feladata nem más, mint a mi leszármazottaink okozta „mocsok” feltakarítása, hogy titokban tarthassák a halandó emberek előtt a világunkat. -És ha én nem teszem, akkor ez a feladat rátok, mint őrzőkre hárul. Mit tettél volna, ha egy nap elrabolnak? Ha egy reggel arra ébredsz, hogy valami fennkölt milliomos tulajdona vagy, aki a saját kénye, kedve szerint bánik veled, semmibe véve minden szavad? -fordultam a lány felé, hisz könnyű okosnak lenni, de mit tenne, ha ő kerülne ilyen helyzetbe? Mert szégyen vagy sem, hiába öltem bele annyi energiát annak idején, a rabszolga-kereskedelmet sajnos napjainkra sem sikerült kiírtani…
Duane ránézett Judy-ra és azt kellett látnia, hogy barátnője pontosan ugyanezt teszi. A téma felvetése mindkettejüket érintette. A kubai talán sose jutott el volna el az Egyesült Államokba, ha nem akad horogra annál az embercsempész bandánál. Ezért nem volt hálás a sorsnak, nem hálálkodott azért, hogy megízlelhette a rabszolgalétet. Csak azért, hogy onnan kiszabadult és új életet kezdhetett. Lehet, hogy Judy-t sose ismerte volna meg másképpen és az nagy kár lett volna. Mindenesetre érdekes momentumnak találták, hogy pont ezzel jött a nő, pont nekik. Duane saját bőrén tapasztalhatta azt, amit állítólag az a leszármazott elkövetett. A kubaiak kapnak az alkalmon, hogy elszökhessenek a diktatúrából és az indiainak könnyen eszébe juthatott egy ilyen párhuzam Duane fizimiskájáról. - Ezt én jól ismerem - mondta Duane, elárulva egy kicsikét a sorsából, az életútból, ami mögötte volt. Judy-val megbeszélték ezeket még az elején és az életet rendkívüli módon tisztelő nő megdöbbent, hogy elé került valaki, aki a modern embercsempészek áldozata. Lehet, hogy sose találkoztak volna, ha Duane nem szánja rá magát a döntésre és nem próbál megszökni Kubából, egész pontosan így megszökni. Létezik, hogy ez az alak tényleg ezzel foglalkozott? Vagy csak ócska trükk ez a történet, hogy jobb színben tüntesse fel magát? Mindketten felidézték, ki az indiai származású nő a listán, a segítségüket felajánló magányos farkasok listáján. Bizonyos Jyotsana Sharma. Fairbanks nem az etnikumokról híres, úgyhogy könnyen lehet, hogy megtaláltak egy bizonyos magányos farkast, akit a Protektor már ismer. - Szóval ez csak egy leszámolás volt két farkas között. Civilek veszélyeztetése nélkül - összegezte a kubai a nyilvánvalót. Duane kicsit furcsállta, hogy a nő ilyen konkrétan beszélt olyanokról, amiket a kubai is átélt és hogy ilyen megértő volt. Nem akarta őket megölni. Nagyon erősnek tűnt, mégis éltek még. Ez prédaelejtés előtti játszadozás lett volna? Megnyugtatja őket, bizalmat ébreszt és eljátsza a kegyes igazságosztót, hogy utána röhögjön a markába, mikor eltöri a nyakukat? Vannak, akik szeretnek ezzel szórakozni. Ha viszont ez itt az a nőstény, aki a listán szerepel, akkor igaz is lehet, amit mond. Judy elnézett másfelé. Nagyon nem szerette az ilyen vádaskodó, szembesítő stílust. Őt soha nem rabolták el és nem is akarta megismerni azt, amiről Jyo beszélt. Sóhajtott egyet és visszanézett. - Értjük, mit akar. Azért jött ide, hogy titokban végezzen a kölykével, aki alvilági ügyekbe keveredett. Civileket nem akart veszélybe sodorni, most azt hitte, megzavarták, de csak Őrzőket talált, akikkel meg lehet egyezni. Igaza van. Duane kezdte érezni, hogy Judy csillapodik. Őt hamarabb meggyőzte a nő, mint a kubait. Pedagógus volt, nem utcagyerek, nem volt hozzászokva a folytonos veszélyhez. A kubai közelebb húzódott barátnőjéhez és próbálta békésebb mederbe terelni a beszélgetést. - Ha már így megismerkedtünk... Duane vagyok, ő Judy. Magában kit tisztelhetünk? Judy biccentett. Nem mosolygott, ott még messze nem tartottak. A kubai folytatta, már kissé nyugodtabb hangon és a zsákját is letette. - Nem fogjuk elárulni a zsaruknak, hogy láttunk itt valaki mást is. De gondolom, megérti, hogy kihívjuk őket, mert a végtisztesség még egy ilyen alaknak is kijár. Judy toporgott kicsit a lábával és végignézett a nőn. Komoly hangon szólalt meg: - Van váltóruhája? Véresen nem lenne jó a környéken mutatkozni. Tudta jól, hogy a farkasok megoldják az ilyen kérdéseket. Egyszerűen felajánlotta a segítségét. Nála volt váltóruha és méretben is hasonlítottak. A nyomok eltüntetésében hajlandó volt segíteni. Megértette, miről van szó. Ő is letette a zsákot, amiben a fegyverek voltak.
Úgy tűnik, a Szellemek tréfás kedvükben vannak, hogy ilyen szépen csokorba szedtek minket egy téma kapcsán… Ahogy belekezdtem a mesélésbe, inkább tanító célzattal szántam a szavaimat, de amikor a fiú reakciójából leszűrhettem, hogy ő is részese volt ennek az egésznek… -Sajnálatos, hogy fiatal korod ellenére már kénytelen voltál megtapasztalni. -jegyeztem meg együttérzően, majd amikor végre megértették, hogy mi is a helyzet, megerősítően bólintottam. -Pontosan. -feleltem, de aztán a kezemmel körbe is mutattam a környező tájon - Ha gondoljátok, körbenézhettek, de ha nem hiszem, hogy találnátok civil halottakat. -én legalábbis nem éreztem a közelben egyet sem, pedig vagy a vér és a bomlás szaga is erős és jellegzetes. -Reméltem, hogy sikerül civilizált módon megtárgyalnunk. -húzódott féloldalas mosolyra a szám a lány szavait hallva, de nem bírtam megállni, hogy ne folytassam - Nem tudom, itt Fairbanksben hogyan nevelik az őrzők az ifjúságot, hogyan viszonyultok a vérfarkasokhoz… Akármilyen hihetetlen, nem minden vérfarkas öl embereket és őrzőket ok nélkül. Szomorú, hogy a mai világban ez az első vélemény rólunk, csak azért, mert ragadozókká váltunk. – szinte hihetetlen, hogy amikor farkasokká váltunk, mennyire természetes és mindennapi volt az együttműködés a két „tábor” között, hisz azelőtt egy törzs voltunk – egy család. Rossz belegondolni, hogy mennyire eltorzította és megváltoztatta a történelem sodrása azt, ami ilyen jól működött egykoron. -Örvendek. Az én nevem Jyotsana. -feleltem. Bár felajánlottam a segítségemet a Protektor előtt, nem tudom, mennyire élt a lehetőséggel, egyáltalán megosztotta-e a társaival a hírt, vagy csupán vészhelyzet esetére számít ránk, mint tartalékos… Mindenesetre ahogy szóba kerülnek a zsaruk, kissé rosszallva vonom össze a szemöldökömet. -Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne. -jegyeztem meg - Mégis, mit állapítanának meg belőle? Medvetámadás? Veszett farkasok? Csak pánikot keltene a lakosokban… -feleltem, ahogy a tekintetemmel a kölyköm felé pillantottam – úgy tűnik, amíg engem szóval tartottak, ő megelégelte az életét és visszatért a szellemek közé. -Majd én gondoskodom róla, hogy megkapja a neki járó végtisztességet. Van néhány szikla a fák között, innen nem messze, ott szándékoztam visszaadni a porhüvelyét az anyaföldnek. -magyaráztam kissé elmélázva. Megtiszteltetésnek is veheti, hogy abban a földben nyugodhat, ahol az első vérfarkasok is e világra születtek. -Nincs. Nem számítottam rá, hogy ennyire összekoszolom. -magyaráztam, előfordul az ilyen - Mást nem megvárom, hogy lenyugodjon a nap, s majd az éjszaka leple alatt térek haza. -vontam vállat, nagy problémát nem csináltam az ügyből.
Duane számára még mindig nehezen illett össze ez az együttérző beszéd és a véres ruhában történő közeledés. Szeretett volna hinni abban, hogy ez a nő tényleg nem csak szórakozik, nem játszik a kiszemelt áldozataival, verbálisan pofozgatva és lökdösve őket egyik sarokból a másikba. Egyelőre még nem volt meggyőzve. - Rendben, körbenézünk. Ha maga nem ölt meg civileket és a kölyke se, akkor biztos nem találunk semmit. Duane furcsállta ezt az egészet. A nő nyilván tudta, hogy ejtett-e áldozatot vagy nem. Csak játszadozásnak vélte ezt a kegyeskedést, hogy nyugodtan nézzenek meg mindent. Mint a kábszeres, akinél razziáznak, de már mindent lehúzott a vécén és szívélyesen invitáljaa zsarukat, hogy csak nyugodtan, csak nyugodtan. - Tudjuk. Csak ez nincs a maga homlokára írva és a városban volt már jópár eset, amikor semmi oka nem volt a mészárlásnak. Nem hiszem, hogy meg kéne lepődnie a reakciónkon, ha talpig véresen jön elénk - közölte Duane ismét kicsit szurkálódva. Enyhült már egy kicsit. A név hallatán gyorsan lepörgette fejben, hogy mit tudnak erről a nőről. Judy volt a gyorsabb. - Á, magáról már hallottunk! Nem mi vagyunk az első helyi Őrzők, akikkel találkozik. Többet nem mondott a nő, de már minden tiszta volt. Nem kellett tartaniuk ettől a vérfarkastól. Indiaiból eleve nem sok kószál Fairbanks-ben, de azért biztosra mentek és nem hittek neki teljesen, amíg nem tudták a nevét. Most már Duane is megnyugodott, felkapta a fejét és bólogatott. - Igen, igen. Maga felajánlotta a segítségét. Szóval most megszabadított minket egy emberkereskedőtől. A hangjában már inkább hála érződött, mint az eddigi gyanakvás. A farkas-farkas csatákat nem nagyon szokták bánni az Őrzők, ha civilek nem keverednek bele és nem történnek nagy károk, mint pl. autók összezúzása, épületek szétverése. Egy ilyen helyszín a legjobb volt, okos választás, bölcs előrelátásra vallott. Mint Kubában a kínai maffia, ott is belterjesek a leszámolások, egymást aprítják, nem is foglalkozik az ilyenekkel túlzottan a hatóság. Mindketten odanéztek, ahol a test, most már bizonyosan holttest feküdt. Jyo szavaira a pár nekidőlt a fának, ami mellett megálltak. Duane az öklét támasztotta a fatörzsnek, Judy a hátát. - Medvetámadások szoktak történni, attól nem pánikolnak be az emberek jobban. De ha maga akarja elásni, rendben. Hallgatunk. Azért elárulná, ki volt az illető név szerint? Ha szóba kerülne, ez még hasznos lehet - kérdezősködött Duane. Volt egy eset tavaly is, széttéptek egy kutyát. Egy bizonyos, nem hivatalos nyomozás során kiderült, hogy nem medve tette, hanem egy elmebeteg iraki veterán, aki már emberként se volt százas és vérfarkasként pont azok sorát gyarapította, akik miatt vigyázni kell. - Ha gondolja, van nálam váltás pulóver és nadrág. Úgy látom, hasonló a méretünk - ajánlotta fel a segítségét Judy. Most már azt kereste, amit a régi időkben is az Őrzők és manapság is békésebb esetekben: a farkasok titkának elrejtését. Még nem tudták, kinek hiányozna Jyo. Ha itt éjszakázik, az elég kényelmetlen és miért tegye, ha van egyszerűbb megoldás. A szándékairól már megbizonyosodtak, megérdemelte, hogy ő is kapjon segítséget. Leszámolt egy olyannal, akinek a fajtáját Duane jól ismerte és szívből utálta. A kubai ránézett Judy-ra és utána vissza Jyo-ra, bólogatva. - Igen, az lehet, hogy jó ötlet! Ha végzett az ásással, egy tiszta ruha biztos jólesne. A hulla elhurcolását és a föld túrását meghagyták a nőnek. Az ő erejével gyorsabban megy, meg se kottyan. Nem kell beleavatkozniuk. A táskákat a fa tövéhez rakták és Judy elővette a meleg teát. Ez zöld teát jelentett konkrétan. Hozott tartalék műanyagpoharakat is és az egyikre mutatott: - Kér teát, Jyotsana?
-Csak nyugodtan. -vontam vállat a túlbuzgó kis őrzőkön pihentetve a tekintetemet. Nem szokásom ártatlan civileket ölni. Vagy ha már itt tartunk, vérfarkasokat sem sűrűn…Valahol dicséretes, hogy ennyire alaposan és lelkesen végzik a munkájukat, csak az kár, hogy ha nem velem, hanem egy sokkal türelmetlenebb fajtársammal találkoznak össze, tegyük fel a kölykömmel, aki holtan fekszik alig néhány méterre, sokkal véresebb és csúnyább vége lenne az egész történetnek. A szurkálódását már meg sem hallom, színpadias mozdulattal tárom ki a karom az erdő fái felé – rajtam aztán ne múljon, felőlem hetekig keresgélhetnek-nézelődhetnek. Ahogy a bemutatkozásom követően a lány szemében tükröződik a felismerés ténye, egy kicsit én is megkönnyebbülök. Úgy tűnik, ezek szerint a Protektor nem csak a kispárnája alatt őrizgeti az ígéreteinket, hanem valóban megosztott némi információt az embereinek is rólunk. -Valóban. A Protektorukhoz már volt szerencsém egy párszor. –igaz, az más kérdés, hogy az elmúlt majd’ egy évben, amiből egy a bejelentkezésem volt, a másik pedig amikor a Vörös Hold éjszakáján az életemre tört. A születésnapján sajnos nem tudtam személyesen felköszönteni. -Pontosan. Teszem a dolgom, még ha másoknak nem is feltétlenül van tudomása róla. -feleltem, egy pillantást vetve a holttest felé Már csak azt kéne, ha lenne valami felettesünk, akinek mindennel elszámolással tartozunk a tetteinkért… Mármint a Szellemeken kívül. Nem, köszönöm, a magam ura vagyok, a magam rabszolgája, ha munkáról van szó. Ahogy végre összerakták magukban a fiatalok a kirakós darabjait, halvány mosolyra húzódott a szám, még ha tisztában is voltam vele, ez így, nyakig véresen nem épp a legszívmelengetőbb látvány lehet részemről. - Gerold Bernhard. Úgy tűnik, a balga nem változtatott nevet, mióta legutóbb találkoztunk. -csóváltam a fejem… Szép dolog őrizni a hagyományokat, de a mai világban elég veszélyes, ha egy több száz évet élt ember ragaszkodik a nevéhez - Ámbár nem hiszem, hogy sokat mondana a protektorátus számára. Alig néhány napja érkezett a városba, és sikerült egyből a legrosszabb emberbe botlania, akibe csak tudott. - belém. Nem tagadom, a lány szavai meglepnek egy kissé… hisz ilyen kedvességre végképp nem számítottam. Megilletődve bólintok egyet, mielőtt válaszra nyitnám a szám. -Azt… azt megköszönném. -feleltem hálásan- De előbb még be kell fejeznem, amit elkezdtem. Neki is álltam, hogy megszabaduljak a ruháimtól, mielőtt munkához látnék, amikor teával kínálnak. -Köszönöm, de inkább azt is a „temetés” utánra hagynám, ha nem gond. -feleltem, folytatva a vetkőzést, hogy aztán az a fehérneműhöz érve elforduljak és átváltozzak. Lehet, hogy engem, meg a hozzám hasonló vérfarkasokat már a legkevésbé sem zavarja a meztelenség, de két ilyen fiatal őrző biztos nincs hozzászokva az ilyesmihez. Ha más ők ilyen figyelmesek velem, ennyit igazán megérdemelnek ők is. Azért a pár ruhadarabért meg igazán nem kár… Sötét bundás valómba átváltozva a lehető legnagyobb természetességgel rázom meg a bundámat, hogy miután a levegőbe szimatoltam, elhunyt leszármazottamhoz sétáljak, majd a nyakán megragadva, hátrálva magam után húzzam. Valamivel arrébb, arra, amelyik helyről az előbb tettem említést a fiataloknak is. Nem tudom, hogy követnek-e, vagy nem kíváncsiak rá, mihez kezdek, mindenesetre, ahogy odaérek a kívánt helyre, egy tompa puffanással ejtem a holttestet a hóba, hogy nekiálljak gödröt ásni számára. Erő ide vagy oda, a sírásás sosem volt könnyű ezen a vidéken, már csak a fagyos föld miatt sem.
A két Őrző a névből már tudta, kivel van dolga és vége lett a kellemetlenkedő beszélgetésnek. Jyo megerősítette, hogy a Protektorral jóban van, felajánlotta a segítségét. Semmi okuk nem volt már gyanakodni. A vezetőben megbíztak, nem ma kezdte a pályát. Ha valakire ő azt mondja, hogy oké, akkor az oké. A farkastársadalmon belüli leszámolásból pedig nem szoktak problémát csinálni, amíg nagyobb baj nincs és most se lett semmi nagyobb baj. Lehetett volna, ha más kirándulók jönnek, nem Duane-ék, de erre nem került sor. - Hm. Érdekes, pedig még azok is változtatják a nevüket, akik nem bűnözésre adják a fejüket - mondta Duane. Kevés olyan vérfarkasról hallott, aki nagyon régóta dolgozik ugyanazon a néven. Ha ez a Gerold nem tette meg, tényleg elég balga volt és könnyen utolérhette a végzete a Teremtője kezétől. - Nem rossz érzés ezzel szembesülni? Hogy akit beharapott, szembefordult az elveivel, hiába próbálkozott maga? Mert gondolom, nem hagyta csak úgy magára, mikor farkassá tette - kérdezte a kubai, akit tényleg érdekelt. Hasonló volt ez, mint egy anyának végezni a gyerekével, ő nem is tudta elképzelni, hogy lehetséges. Persze ösztön, meg elvek, de ha egyszer neki lesz gyereke és rossz útra tér, sose lenne képes így végetvetni a kis Alvarez üzelmeinek. A farkastörvények mások, de Duane-t érdekelte az emberi oldala, hogy mit gondol erről a nő. Judy szolidabb volt, ő nem kérdezgetett ilyeneket, hanem már készülődött. Előszedte a pulóvert, egy norvégmintás, jó vastag, piros, kötött darabot. Maga elé vette, szemmel hozzámérte Jyo-hoz és most is úgy látta, hogy egy a méretük. Félrerakta és a teát is előszedte. - Persze, nyugodtan tegye, amit szeretne! Itt leszünk - felelte nőtársának. Nem fordultak el, mikor Jyo vetkőzni kezdett. Tudták, hogy teliholdkor mindig és máskor is gyakran megteszik ezt egymás előtt azok, akik bestiát hordoznak magukban és mást jelent az intimitás farkaséknál. Duane nem volt szégyenlős, végignézte a jelenetet. Judy nem bánta, mert tudta, hogy ennek nem lesz következménye. A kubai szíve az övé volt, egy-két kósza tekintet a csinos alakon ezen nem változtat. Ha ennyi változtatna, az már rég rossz lenne és kiderült volna. Ő maga női szemmel nézte meg Jyo-t, hasonlítgatta magához és azt állapította meg, hogy neki sincs szégyenkeznivalója. Töltött Duane-nek és magának a teából. - Végülis egész normális nő - mondta a párjának a lány. - Elsőre fura volt, de ahogy mondtad, csak a véres ruha miatt. A kubai elmosolyodott és elővett egy szendvicset. Ő már tudott enni, nem viselte meg annyira a hulla és az ásás. Kezdte ropogtatni az uborkás-sült húsos szendvicset és a barátnőjéhez szólt: - Igen, pontosan így van. Ez a Gerold akkor kihajtotta magának a sorsát. Tudod, lehet, hogy a börtön neki csak továbbképzés lett volna. Nem bírom az ilyeneket, amióta én is átéltem, mit jelent az embercsempészet, meg a rabszolgaság. - Tudom, szívem - mondta Judy és odament a kubaihoz, a kezét megfogva. Leültek a fa tövébe és már a nő is kezdett éhes lenni. Gyomra még nem volt az evéshez egy ilyen eset után. Ő nem kezelte ezt olyan könnyen, mint Duane, aki már sok mindent átélt és aki nem érezte olyan erősen az életet, a természet erejét, mint ő. Összebújva várták meg, hogy Jyo elássa a gazfickó tetemét.
A fiú megjegyzésére csak vállat vonok… hova ragozzuk tovább? Idióták mindig is voltak, mindig is lesznek, amelyik vérfarkas pedig túlságosan ragaszkodik a múltjához, nem tartva lépést a változásokkal, azt előbb vagy utóbb utoléri a végzete. -De, nagyon is… -felelem kissé csalódottan, meg is rázom a fejem mellé -Mellettem biztos, hogy nem mert volna hasonló tevékenységeket folytatni. Ettől függetlenül nem bírom felfogni, hogy mi vitte erre az útra… -talán megszabadulva a kissé talán túlzó szigorúságomtól, önfeledten és felszabadulva kezdte meg a saját, szabad életét? Már sosem fogjuk megtudni. -De ha már meghozzuk a döntést, hogy valakit megajándékozunk az örökségünkkel, akkor felelősséggel tartozunk irántuk, és ha úgy adódik, nekünk kell véget vetnünk az őrjöngésüknek, legyen az akármilyen nehéz feladat is. -a kötelesség az kötelesség, azt pedig már 800 évvel ezelőtt is tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk az ösvények kitaposásával az utódaink számára. A lány szavait egy bólintással nyugtáztam, majd neki is vágtam a vetkőzésnek, hogy aztán alakot váltva befejezzem, amit elkezdtem. Miután sikerült kellő távolságba hurcolnom a holttestet, neki is látok az ásásnak… A szellemekre mondom, hogy ez milyen hálátlan feladat ezen a vidéken! Pláne télen… Eltartott egy darabig, mire sikerült elég mély gödröt ásnom ahhoz, hogy elföldeljem a testet, még ha nem is ütötte meg a hivatalos „6 láb mélységű” gödröt, amiről a nagy könyvek írnak. Nem városban vagyunk, nem egy temetőben, hanem az erdőben, és ha nem tartanék attól, hogy akárcsak ez a két gyerek, más emberek is rábukkanhatnak véletlenül, minden gond nélkül hagynám itt, a dögevők martalékának. Mennyivel egyszerűbb volt régen az ilyesmi… Miután végeztem, még félig-meddig rátoltam egy kisebb sziklát, amit a közelben találtam, majd miután egy kissé eligazgattam a havat, elrejtve az ásás nyomait, egy pillanatra leültem a sír mellett, egy perc néma gyásszal adózva egykori leszármazottamnak. Többet nem érdemel, így aztán ahogy letelt az idő, fel is keltem a helyemről, hogy bestiális alakomból a hétköznapibb, fekete farkas alakomba változva visszatérjek a többiekhez. Ha már ilyen segítőkésznek bizonyultak, kár lenne visszaélni a bizalmukkal, pláne, amikor egyébként is ennyire ingatag lábakon áll a vérfarkasok és őrzők közötti kapcsolat. ~ Végeztem. ~ -hallhatták a hangomat a fejükben már előbb, mint ahogy a sziluettem felbukkanna a fenyők árnyai közül, arról azonban egy szó említést sem teszek, hogy pontosan hol helyeztem végső nyomorultra a csempészt. Gondolom, ha nagyon akarják, úgy is megvannak a maguk eszközeik, hogy kiderítsék. ~ Miért döntöttetek úgy, hogy az őrzők életét választjátok? Mi volt a motivációtok? ~ -váltottam hirtelen témát, ahogy közelebb értem… bármit, csak valamivel eltereljem a gondolataimat Geroldról és mindenről, ami hozzá kötődik.
Duane nem ismerte a valódi tényeket és Jyo is meghagyta abban a tudatban, hogy Teremtő-Kölyök viszonyról volt szó. A nő szavaiból kitűnt, hogy ő szorosan fogta volna a kölykét, de mégse tette, magára hagyta. Nem számított rá, hogy ennyire elvadul. Ehhez még csak farkasösztön se kell, a rabszolgaság intézménye emberileg is elítélendő, ha valakiben nincs minden felborulva. Gerold is olyan gátlástalan lehetett, mint azok, akik kubai menekültek hurcoltak el a hegyi munkatáborba. A zenész véleménye lesújtó volt a kimúlt farkasról. Ha valaki mellé örökké kell a Teremtője, annál nagy baj van. Lehet, hogy Jyo is hibás, de ezt a kubai most nem firtatta. A történetnek vége lett, mint láthatták. Nem is tartották fel a nőt, aki további munkához látott. Az ásás ideje alatt Duane-ék pihentek, ettek-ittak, beszélgettek és élvezték a természetet. Ezért jöttek ide, a kis intermezzo teljesen váratlanul jött. Judy a nő farkasformáját hosszasan elnézte, míg Jyotsana fogaival megragadva cibálta el a tetemet. Minden életet szeretett és tisztelt, ez a farkas pedig nagyon szép állat volt, mint általában a faj többi képviselője is. A vérfarkasoknak ezt a formáját kedvelte, gyönyörűnek és nemesnek találta. A pár beszélgetését megszakította egy-egy gondolat, ami Jyo hangján szólalt meg a fejekben. Duane ritkán kommunikált így vérfarkasokkal, nem nagyon szoktak neki ezen a módon üzengetni. Találkozott már vele, persze, de még mindig meg tudta lepni. Judy gyakorlottabb volt, ő már többször társalgott így. Most ő válaszolt elsőnek. - Örömmel halljuk! Duane csak elmosolyodott és töltött a teából, amit ígértek. A fagyott földet ki- és beásni komoly munka lehetett, ami után jólesik majd a hölgynek a forró ital. Judy még mindig csodálta a fekete farkasalakot, miközben Duane felelt a következő kérdésre: - Hiszek benne, hogy nem csak az én döntésem volt. Én csak elfogadtam egy lehetőséget. Gyerekkoromtól láttam néha szellemeket és mikor Judy társaitól megtudtam, hogy van egy másik világ, valahol az embereké és a szellemeké között, misztikus lényekkel, azt éreztem, hogy itt kiteljesedhetek. Segíthetek az embereken, a különleges adottságomat is felhasználva. Tudja, megéltem pár dolgot, amitől másokat megkímélnék és ez a szerep tökéletesen alkalmas rá. A kubai nem mesélte el a teljes történetet, hogy a románcuk is nagy szerepet játszott az Őrzővé válásban. Senkiből nem lesz komoly Őrző csak egy másik szívért, ezen mindig túlmutat a motiváció. Ha nem, akkor hamar feladja az llető és valahol a kiképzés felénél törlik a memóriáját állítólag. Jyotsana-val nem félt megosztani, együttműködő farkast ismertek meg benne. Judy szerényebben válaszolt, halkabban: - Nálam is hasonló. Tanárként dolgozom és most már más formában is tehetek az emberekért. Jyotsana, lehet egy fura kérésem? Nem tartaná megalázónak, ha megsimogatnám a bundáját? Nagyon szép a farkasa! Judy el tudta ismerni a szépséget másban, egy másik nőnek képes is volt megmondani ezt. Egyszerűen vonzotta az életerő, ami áradt a nőből és az állat szépsége, ezért élt a kéréssel. Ha Jyo nem utasította el, akkor leguggolt mellé és a nyaka tövét, a hátát simogatta meg óriási mosollyal és tomboló szeretettel az érzéseiben. Duane elmosolyodott és Jyo felé indult a gőzölgő pohárral, meg a ruhákkal, hogy átadja. Mókás lett volna, ha farkasalakban akar inni, de a kubai szívesen tartotta volna a poharat úgy is. A ruhákat egy szatyorra tette Jyo mellé, hogy amikor kedve tartja, átalakuljon és felöltözzön. Nem zavartatták volna magukat, ha ezt végig kell nézni, mindketten eléggé érett, tapasztalt emberek voltak, hogy ne piruljanak bele. - Jól gondolom, hogy Indiából jött? Mivel foglalkozik - kérdezte Duane. - Eléggé kirí az alaszkai arcok közül, mint én is a kubai vonásaimmal. Érdekelték a sorsok, hogy mi hoz valakit ennyire messzire, szeretett ilyesmiről beszélgetni. A kérdésével eléggé tisztán jelezte azt is, hogy semmi rasszizmus, lenézés nincs benne. Szép is lenne, ha egyik egzotikum a másikat ezzel egzecíroztatná. Persze erre is vannak példák, de nem Duane esetében. A kubai sose vetett meg másokat pusztán a származásuk miatt.
Hálás voltam azért, hogy egyáltalán nem ellenkeztek a témaváltással kapcsolatban, sőt… még a megszokott akadékoskodás is elmaradt, amit már oly sokszor tapasztaltam a leszármazottaim részéről, amikor a múltjuk iránt érdeklődtem. Érdekes, hogy ez a két fiatal mennyivel közvetlenebb, mint a saját „véreim”. Ahogy Duane mesélni kezdett a saját őrzővé válásáról, lustán nyújtózkodok egyet a hóban, majd közelebb sétálok hozzájuk, hogy néhány lépés távolságra hasaljak le a hóba mellettük. Egyelőre még nem akarok visszaváltozni emberi valómba, némi… pihenés, az jól esne előbb. Mivel ezen alakomban az arcjátékomból nem igazán lehet következtetni a véleményemre, így csak egy-egy bólintással jelzem a fiatalok felé, hogy értem a történetüket. ~ Dicséretre méltó, hogy ilyen nemes cél vezérel mindkettőtöket. Ha a többi fiatal is hasonló véleményen van, akkor azt hiszem, ígéretes jövőbeli generációval számolhatnak az őrzők. ~ – Legalábbis mire ők, fiatalok veszik át a stafétát a mostani, aktív korosztálytól. Ahogy meghallom a lány szavait, kíváncsian fordítom felé a tekintetem, ám amikor meghallom a kérdését, azt hiszem, sikerül őszintén meglepnie. Egy pár röpke pillanatig nem is igazán tudom, mit reagáljak erre az egész kérésre, de aztán végül lassú farokcsóválásba kezdek. ~ Igazán köszönöm a bókot. ~ -felelem végül hálásan. Nem hiába, bár magam maximálisan elégedett voltam a bundás kinézetemmel, mégis, a nagy számok statisztikái szerint a koromfekete, hófehér, és a lágy, krémszínű bundák sokkal inkább el szokták nyerni az emberek tetszéség, mint az én, fekete-barna, tarka „kabátom”. ~ Nem, egyáltalán nem. ~ -reagáltam némi késéssel a kérésére is, ahogy közben közelebb kúszok a lányhoz. Nekem nem árt a hideg, hisz ez az enyém, ebben nőttem fel, ám végképp nem szeretném, hogy nekik megártson, pláne azok után, milyen közvetlenül és segítőkészen viszonyultak hozzám. Ahogy megéreztem a puha, meleg bundámon végigszaladó kezeket, önkéntelenül is néhány, igazán régi emlék tört elő elmém rejtekéből, mire kissé elérzékenyülve hajtottam le a fejem a mellső mancsaimra, ahogy még mindig a lány mellett hasaltam. Nem is tudom, mikor történt utoljára ilyesmi, vagy ki volt az, aki hasonló dologra „vetemedett” mellettem. Az biztos volt, hogy több száz esztendővel ezelőtt… Talán valamelyik bátyám? Édesanyám? A hitvesem, aki tőlem eltérően sohasem vált vérfarkassá? Szótlanul élvezem a simogatást, erről a halványan vibráló energiáim is árulkodhattak a lánynak, hisz őrző, s minden őrző érzékeny a mágiára. Szinte meg sem mozdultam, attól tartva, hogy a legkisebb mozdulat is elijesztené a lányt, közben azonban a gondolataim szakadatlanul kavarogtak, a régi idők kapcsán. Ahogy Duane lerakja mellénk a ruhákat és az innivalót, csak némileg lelkesebb farokcsóválással jelzem a köszönetemet. ~ Igen, mondhatjuk… ~ -üzentem úgy, hogy mindketten hallhassák a szavaimat, udvariasságnak tartottam volna bármelyiküket is kirekeszteni belüle. ~ Ami azt illeti, egy kicsit bonyolult a múltam. ~ – hisz mégis, mit mondhatnék? A test, amit birtoklok, valóban indiai eredetű, ám lévén, jól ismertem a nőt, akivel cseréltem, annak is tudatában vagyok, hogy ő már itt, Amerikában született. Ha pedig elvonatkoztatunk a testtől, és a valós származásomra kíváncsi… Nos, az ismét egy teljesen más, hosszabb történet, amibe most inkább nem szeretnék belemenni. ~ Biológus vagyok, ezen belül is elsősorban a növényvilágot kutatom. Részben emiatt is vagyok most itt, Alaszkában. ~ -adtam választ a kérdésére, a következő szavaira viszont halk szusszanással reagáltam ~ Ó, igen… Azt elhiszem. Legalább viszünk némi színt az életükbe. Bár, mi sem vagyunk feltűnőbbek itt, mint ők lennének Dél-Amerikában, vagy Indiában, nem igaz? ~ -kérdeztem vissza, a másik oldalról megközelítve a dolgokat.
// Kész vagyok... ettől a simizős résztől egyszerűen elolvadtam! //
Duane és Judy bizalmát már elnyerte a farkashölgy. Nehezen indult, hosszas beszélgetés kellett hozzá, míg végül rájöttek, hogy ő az egyik azon kóborok közül, akik felajánlották a segítségüket. Így elmúlt a gyanakvás, már el merték neki mondani a történetüket. Túl sokat így se mondtak igazából, az érzelmek, gondolatok felől közelítettek inkább, mint a konkrét történeti elemek felől. A hallgatóságuk igazán különleges volt. Sose beszélgettek még így vérfarkassal, hogy sima állat formájában _nyugodtan_ hasalt, járkált előttük. Ha már ilyen alakot öltött egy mágikus szerzet, akkor mindig volt valami konfliktus és figyelni kellett a mancsait. A hidegben egy bundás állat alakja nyilván jobb ötletnek tűnt, mint a ruhátlan, vékonyka női test, ami előtűnne, ha Jyo visszaalakulna, gondolta Duane. - A próféta szóljon magából! Sok hasonlót ismerek, a legtöbben becsülik ezt az ajándékot, úgyhogy szerintem így lesz! - válaszolt a kubai mosollyal nézve a közeledő farkast. Judy-ban még erősebb érzelmeket keltett ez a fajta jelenlét. Nem csak a nyugalmat értékelte, hanem farkassimogatóban érezte magát. Tudta, ki áll előtte, nem felejtette el, de mivel Jyo megengedte, megcirógatta az állat nyakszirtjét, tenyérrel, ujjheggyel vakargatta a farkas füle tövét, majd a hátát simogatta előre és hátra. Érezte az egymásra hatást és a teljes megnyugvást sugalló fejtartásból is látta, hogy nem csak neki öröm ez a közelség. Történelmi pillanat volt ez. Még sose simogatott vérfarkast. Hallott róla, hogy közeli barátoknak, szerelmüknek megengedik néha bizonyos farkasok, de hogy első találkozásra egy tök idegen megtegye és élvezze, ilyen sztorival még nem találkozott. Nem csak a külső, hanem az energiákkal együtt az egész lény, a vádló közeledésükre is szelíd, barátságos nő jelent meg előtte. Az erő és a létezés megtestesítője. Valaki olyan, akivé Judy is akart válni a jövőben. - Nagyon, nagyon szép... Tudja, én tisztelem az életet, minden formáját és ebből az alakból csak úgy árad a kirobbanó életenergia - mondta a lány higgadt örömmel és meghatottan. Duane nem firtatta tovább a múltat, érezte, hogy Jyo nem akar róla beszélni. Willel és ha jól emlékszik, Gina-val megvolt a kontakt, nem kellett túlzásba vinnie az informálódást. - Ó! Az nagyon érdekes lehet! És miket állapított meg eddig? A kubainak az ilyen tudomány vagy egyáltalán maga a kutatás már varázslatos téma volt. Ő maga teljesen más alkat volt, a tudósokat soha nem értette teljesen. Tisztelte őket, hogy ennyire el tudtak mélyedni egy tudományágban és felértek egy lexikonnal, látták a kontinenseken átívelő összefüggéseket. A kérdésében benne volt, hogy elképzelni sem tudta, mit lehet ilyen havas tájon, gyér növényzetű vidéken kutatni növénybiológusként. - Az biztos! Világítanának közöttünk! - mondta nevetve. Ezután újra leguggolt, mert kedvet kapott Judy-tól és ő is ki akarta próbálni, milyen érzés. - Csatlakozhatok? - kérdezte a farkas szemébe nézve és ha Jyo engedte, akkor már ketten markolászták. Duane először a feje tetejét cirógatta, de azt nagyon lelkesen és sokkal tüzesebb érzelmekkel, mint Judy. A kubai temperamentuma hamar rávitte, hogy később már két kézzel dögönyözze és adjon a pozitív energiákból, amiket ő is kapott a találkozásból bőven. Nagyon kellemes érzés volt ez, olyan, amit más nem tapasztalhatott gyakran, gondolta.
A fiú szavaira már csak lelkes farokcsóválással reagáltam, könnyed mozdulattal seperve arrébb némi havat magam mögül. Ahogy a lány engedélyt kért a simogatásra, én pedig átadtam magam az „újonnan tapasztalt” érzésnek, a szavait hallgatva önkéntelenül is eltöltött némi büszkeség. Az életenergia hallatán egyből eszembe jutott az első nevem, és hogy milyen jelentést tulajdonítanak neki… Az Új Élet. Úgy tűnik, apámék annak idején jól választottak, no meg ezek szerint én sem hoztam szégyent rá. Egész átadtam magam a simogatásnak, igaz, odáig még nem fajult a dolog, hogy a hátamra hemperedve a hasamat is felkínáljam… Nem, az biztos nem fog bekövetkezni, ellenben ahogy a fejemet és a nyakamat érintették a simogató kezek, finoman, hálásan dörgölőztem bele a mozdulatba, mint ha nem is farkas, hanem valami macskaféle lennék. ~ Ó… Attól tartok, ez olyan téma, amiről napokig képes lennék beszélni, kár, hogy igazán ritka az olyan hallgatóság, akik képesek egyáltalán végighallgatni. Úgy, hogy ne unnák halálra magukat, vagy aludnának el rajta… ~ -jegyeztem meg derűsen, mindenféle neheztelés nélkül, hisz legyünk őszinték, nincs abban semmi meglepő, ha a tudományos kifejezésekkel és latin növénynevekkel megspékelt ódák csak a biológia szerelmeseinek szívét dobogtatják meg. Az emberek többségét kevésbé köti le, hogy két fajta egy-egy alfaját mi különbözteti meg egymástól – egy árnyalatnyi különbség, a levélhossz minimális különbsége, és az egyéb apró finomságok, amik nem-szakmabeliek számára szinte fel sem tűnnek. ~ Az biztos, hogy sokkal több féle növény él ezen a hideg tájon, mint azt az emberek hinnék. És ami szintén érdekes, hogy a korábbi kutatások alapján… ~ – ergo saját, korábbi tapasztalataimmal összehasonlítva – ~ …számos olyan növény is megmaradt, amik több mint 500 évvel ezelőtt is a táj jellegzetességei voltak. Például a nefelejcs. Ha tavasszal kirándultok, lombhullató erdőszéleken, vagy a mocsár közelében biztosan látjátok majd, ahogy kéklenek. Alaszka egyik nemzeti virágának választották. ~ -osztottam meg a tudományos-fantasztikus beszámolók helyett inkább pár olyan információt, ami laikusok számára is érdekes lehet. ~ Meghiszem azt! Azért megvan a maga bája, hogy hogy rá tudnak csodálkozni az emberek arra, hogy milyen egzotikus megjelenésünk vagy nevünk van. Pedig ha tudnák, hogy Dél-Amerikában, vagy Ázsiában ők lennének ugyanilyen csodabogarak… Az ottaniak neve abba törne bele, hogy kimondják az itt oly hétköznapi neveket, mint az Elizabeth, David vagy William. Tudtátok, hogy a japán nyelvben például nem létezik az angol „L” betűnek megfelelő hang? Helyette „R”-rel helyettesítik, érdekes névváltozatok tudnak kijönni belőle. ~ –magyaráztam lelkesen, hisz a biológia mellett a nyelvészet volt a másik kedvelt hobbim, valahogy mindig is jól le tudott kötni az, ha más nyelveket tanulhatok, tanulmányozhatok. ~ Csak nyugodtan, itt a vissza nem térő alkalom. ~ -válaszoltam Duane-nak, és komolyan is gondoltam. Hiába esett jól, nem hiszem, hogy rendszert csinálnék belőle, a végén még valamelyik testvérem fülébe jutna a hír, és…. nem, azt végképp nem akarom. Ahogy azt sem, hogy az őrzők simogatni való kiskedvencének nevezzenek ki, de legyünk őszinték… ami jó, az jó, kár tagadni! Ha macska lennék, már bőszen dorombolnék, így viszont marad a lelkes farokcsoválás, és a finom melegséggel vibráló energiáim, amiket minden bizonnyal a két fiatal is érzékelhet, hisz az őrzők mind mágiaérzékenyek, ugyebár.
Ami itt történt, az rendkívül bensőséges volt, ezt a két Őrző is jól tudta. Ilyet nem csinálnának látogatottabb helyen, de még a város szélén sem. Ahogy szóval se fogják említeni senkinek, hogy mit engedett meg Jyotsana. Kellemetlen volna, ha elterjedne róla, hogy bárki megsimogathatja. Nem így van, de könnyen ki lehet forgatni, félre lehet érteni és akkor nehéz perceket szereznek ennek az egyébként kedves és normális nőnek. Amit nekik megengedett itt és most, ebben a helyzetben, az itt és most történik, nem fog kitudódni. Mindketten tudtak titkot őrizni és ugyanazt gondolták: kettejük élménye marad ez, nem osztják meg senki mással. Duane közben már fontolgatta azt is, hogy Judy-nak nagyon kellene egy háziállat. Vagy inkább kettejüknek, hogy kevesebbet legyen egyedül a kiskedvenc. Az akváriumban tartott halak nem elégítik ki a nő gondoskodási vágyait, úgy tűnik. - Azt honnan tudják, hogy mi élt itt 500 éve? Feljegyzésekből? - kérdezte Duane. Judy elmosolyodott a nagyon is laikus, sőt már-már iskolázatlanságra utaló kérdésen. A kubai szívesen mondott volna valami biztatóbbat, mert illett volna megengedni, hogy de igenis beszéljen csak a szakértő, de tényleg nem érdekelte. Legalábbis nem annyira, hogy hosszasan hallgasson róla előadást. Judy is más területekhez vonzódott, inkább a humán tárgyakat szerette, így mindketten ráhagyták Jyo-ra, hogy ennyi elég. - Én szeretem a nefelejcset - egészítette ki mosolyogva a nő, aki ismerte a nemzeti virágot és tényleg kedvelte a szépségét. Duane jókat derült azokon, amiket a népek különbözőségéről mesélt a nő. Már Japán is szóba került, a nőstény világot látott ember lehetett, sokoldalú. Amit mondott, hogy bonyolult a múltja, az takarhatta többek között ezt is, gondolta a kubai. - Akkor az én vezetéknevem ARvarez lenne. De furán hangzik - mondta nevetve. - És Bruce Lee-t Bruce Ree-nek mondták ott? A tanárnő elmosolyodott és kijavította a párja apró pontatlanságát: - Ha Japánban nézték a filmjeit, akkor igen. Ő kínai volt amúgy. Egymásra néztek és ezen jót derültek. A kioktatás nem volt egyikük stílusa sem, csak pontosítottak és harmónia érződött olyankor is, most is. Kölcsönös elfogadás és türelem, ez erősen jelen volt a kapcsolatukban. - Mielőtt megkérdezné, ez természetesen köztünk marad. El tudom képzelni, milyen hírek kapnának szárnyra, ha bárkinek elmesélnénk. Nem szeretnénk ártani a renoméjának - mondta Duane. Ő is rettenetesen élvezte a simogatást. Különleges, egyszeri esemény volt ez, ami örök emlék marad. Ha legközelebb találkoznak, eszükbe se fog jutni, hogy újra ugyanezt akarják. Az ilyesmiből rendszert csinálni nem nagyon szoktak a farkasok, nem hallottak még róla, hogy mély kapcsolatokon, házasságon, családi köteléken kívül ilyenre vetemedtek volna. - Egyébként maga direkt nem akart falkatag lenni, ugye? Nem hinném, hogy de Luca-ék ellenkeztek volna, ha megkereste volna őket. A kubai egy toleráns, egyben erős jellemet látott a nőben, olyat, akit jó csapattagnak tudni és aki alkalmas is erre. Ezért gondolta, hogy a kóbor státusz oka nem lehet kirekesztettség, csak saját döntés. A dögönyözést még folytatták egy ideig, de figyeltek arra is, hogy meddig jó, mikor kell befejezni. Ezt főleg Judy tartotta szem előtt, ő volt szolidárisabb nőtársával és csak addig akarta az energiaáramlást fenntartani, amíg mindkettejüknek, mindhármójuknak jó volt. Mikor már érződött, hogy a nőstény menne, öltözne vagy egyáltalán valami máshoz van kedve, akkor nagyot mosolygott rá és felállt mellőle, Duane pedig követte.
Kezdőlap
//
//
