A kötelező köreim sorában a mai az utolsó, de semmiképpen sem szerettem volna kihagyni az Őrzőket semmiből, úgy gondolom, hogy mindenkinek jobb, ha ők ugyancsak tudnak arról, hogy valószínűleg valami készül. Amint megálltam a parkolóba, elkezdtem sms-t írni. Az autót nem állítottam le, idebenn kellemes meleg volt, és terveim szerint én nem fogok kiszállni az autómból. Több okból sem. Itt nyugodtabban lehet beszélni, mint bárhol másutt a környéken. Eltekintve talán a Protektor szentélyétől, de nem szándékoztam az egyetemre betenni a lábam. ”Szervusz William! Lenn állok az egyetemi parkolóban. Tudnál rám szánni pár percet? Nem sürgős, egy ideig még elvagyok itt, nem kell ott hagynod csapot-papot. Emma” Nem voltam türelmetlen, és nem akartam, hogy úgy érezze, dróton rángatom, mert egyrészt tiszteltem, másrészt nem volt stílusom mások ugráltatása. Nyilván nem vagyunk a kedvencei, de személy szerint én sosem tettem olyat, amivel magamra haragíthattam volna a Protektorátust, szóval bíztam benne, hogy lejön majd és nem úgy, mint akinek a fogát húzzák. Engem pusztán a jószándék vezérel, szeretném, hogy tudja, itt vagyok, vagyunk, illetve leszünk, bár erre bizonyosan már az sms-emből is következtetni fog, noha pusztán az én jelenlétem még nem feltétlenül jelent bajt, de sajnos, nem sajnos, nem az egyetlen leszek. Amíg vártam, a rádiót hallgattam, ujjaim doboltak a térdemen, küldtem hangüzenetet Cassienek és Castornak is, utóbbinak csak azért, hogy visszamorogjon valamit, és legalább a hangját halljam. Telefonálni most nem akartam, mert bár én várnék akár órákat is, felelősségteljesebbnek gondolom annál a Protektort, mintsem húzza az időt, ami igazából nem csak az enyém, hanem mindannyiunké. Ha itt végeztem, irány a hotel, hogy végre ágyban aludjak, mert túl sokat nem sikerült az utóbbi napokban, párszor elszundítottam a kocsiban, vagy farkasként az erdőben, hiányzott egy kevés kényelem. Attól nem tartottam, hogy William nem fog megtalálni, egyrészt sok autó nem világított, másrészt az autóm az, ami régen volt, és bizonyára szerepel az aktámban, ilyen téren nem táplálok illúziókat.
Volt valami... keserédes a tegeződő nexusban, amiben az sms-e íródott a nősténynek. Ahogy végig futotta tekintetem a kocsiban ülve, úgy egyszerre futott át jóleső kis félsódéros mosoly képemen és vele együtt a finom kétségbeesés szívemen: vajon mi a szart önt nyakunkba ezúttal az ég. Az Utódokhoz sokkal közelebb álltam, ami azt illeti, sokkal inkább a "mieink" voltak ők, mint elődjeik, s fájt belegondolnom, mennyi mindent tehetnének, miképp vihetnék tovább a tudást, őseik emlékezetét, ha nem árnyékolná be mindezt a vöröslő hold haragja. Mintha mi tehetnénk róla, hogy...! - Áthajtottam egy piroson, de nem igazán érdekelt. A késő délutánban épp az egyetem felé tartottam, hétköznapi munkám végeztével. Megígértem Dimitrisnek, hogy beugrom, mutatni akart valamit... Emma sms-e után meg voltam róla győződve, nekem is lesz mondani valóm a Tetoválómesterünk számára. A nőstényfarkas autója mellett parkolok le a platós kocsival, messziről is ismerős lehet már számára, ha üzengetései közepette a visszapillantóba sasol. Lendületes a léptem, mivel kiszállok, megkerülve járművét, hogy a vezető felőli üléshez kerüljek. Ha ő is hasonlóképpen tesz, akkor nemes egyszerűséggel kitárom karjaimat, üdvözlően. Sosem voltunk ölelkezősek, mégis önkéntelenül jön a mozdulat. Üdv itthon, Sura lánya. Ha a kocsi melegében várta volna meg odaértemet, akkor csak megkocogtattam az ablaküveget, borostás képemen szelíd derűvel. - Nézzenek oda... csak nem hiányzott a fagy? - Erősen kétlem, de valahogy nem akaródzott kapásból azzal a kérdésáradattal indítani, ami kellemetlenkedő, viszkető érzésként fészkelte be magát mellkastájt, arra várva, hogy kitörhessen onnét.
Úgy tűnik, William járgánya sem változott semmit sem, így nem okoz gondot felismerni. Elmosolyodom, remélem, nincs benne rossz szájíz, amiért idehívtam, tudom, hogy korábban azért voltak gondjai az Elsőkkel, noha azért azt is, hogy bőven tettek értem, mert valljuk be, kicsit mind úgy érezték, bármit megtehetnek, csak mert azok, akik. A magam részéről én sokkal alázatosabban álltam a kérdéshez, már pusztán azért is, mert a legtöbben a fajtámból úgy hajtogattak volna össze, mint egy papírzsebkendőt. Amikor láttam, hogy a vezetői oldali üléshez kerül, mégiscsak kiszálltam az autómból, és valahogy magától értetődő volt a mozdulat, hogy a karjai között megpihenjek kicsit. Bevallom, egy-egy apró könnycsepp kezdemény megbújik szemzugaimban. Nem hittem volna, hogy Fairbanks ezt teszi majd velem, és az, hogy Will úgy látszik, valahol örül nekem, kicsit átszakítja ezt a nosztalgikus érzéstömeget bennem, de nyilván uralkodom magamon, és végül csak egy mély sóhaj az, ami minden bennem dúló érzelmet kifejezni hivatott. - Szerintem mindenki jobban örülne, ha erről lenne szó. Mosolyogtam a kérdésre, és valóban, ha pusztán nosztalgiázni jöttem volna, megkocogtatom a vállát valahol napi teendői közepette és csak beszélgetünk egy kellemeset, nem törődve semmi fontossal. Most sajnos nem erről volt szó, úgyhogy intettem neki, hogy üljön be, vagy ha úgy kellemesebb volt, üljünk az ő járgányába, nekem teljesen lényegtelen volt a dolgok ezen része. - Örülök, hogy látlak, és hogy van, ami legalább nem változott. Pillantok rá oldalvást, ha már autóban ülünk, nekem valahol még mindig rossz érzés, hogy egy alapvetően stabil és jól működő falkát kellett ementáli sajttal hasonlatossá tennünk, amikor olyan sokan távoztunk. - Azért hívtalak, hogy figyelmeztesselek, a tetoválásunk ide hívott minket. Nem olyan erősen, hogy ne lehessen neki ellenállni, de jelzett, és jó eséllyel azért, mert valami készül. Szerettem volna, ha tudsz róla te is. Sóhajtottam egy újabbat, nyilván ezt egyikünk sem várta, miért is várnánk az újabb vérzivatart és esetleges halálokat. - Páran már a környéken vagyunk, és szerintem jönnek majd még többen is. A jelenlétünk sem neki, de még nekünk sem jelent jót itt, de én nem bírnék el a lelkiismeretemmel, ha figyelmen kívül hagytam volna a tetoválásom jelzését.
Hogy mit, honnét és miképp tud a nőstény, nincs okom firtatni, csupán az üdvözlő ölelés az, mi részemről kijár neki, önkéntelenül is. Sosem voltunk mi különösebben beszélő viszonyban, igaz, rosszban sem. Talán a korral járó finom szentimentalizmus teszi, vagy az utódok támogatására magamnak tett ígéretem, a beléjük vetett, soha ki nem mondott hitem... ki tudja. - Azért jó látni, hogy szemmel láthatóan kutya bajod. - Jegyzem meg elcigarettázott hangomon, szelíden, elvégre nem voltak illúzióim SMS-ét követően, hogy mindenféle különösebb ok nélkül állít csak be, megkérdezni, mik a hírek errefelé. Ennek megfelelően azon sem időzök sokat, hogy helyet foglaljak mellette a kocsijában. (Így, hogy lefürödtem, mielőtt az egyetem felé vettem az irányt, nem érzem gáznak, ha az erdőről keveredtem volna elő, lehet, inkább javaslom a sajátomat, sarazzam össze, áztassam el inkább azt, annak már mindegy.) - Bizonyos szempontból én is, de azt kell mondjam, Mike elég jól helyt áll. Csak ne áruld el neki, hogy ezt mondtam. - Ciccentem kissé, fejemet ingatva meg, miután behúztam magam után a kocsiajtót, kizárva a kellemetlenkedő hűvöst körünkből. Tekintetem a nőn állapodik meg, pillantásából levágom gyorsan, eddig tartottak a könnyed körök, hát kivárom, hogy ő hozza fel, amiért felkeresett. Hagytam, hogy megüljenek kicsit közöttünk a szavak. Valami készül... Kedvem lett volna eszelős módjára felnevetni, elvégre "tudtuk, csak nem sejtettük" mind, de nem teszem. Meghagyom a szarkasztikus megjegyzést magamnak. - Nos... amikor az elődjeitek közül a legelsőként idetévedő a városba ért, elsötétült az ég. Az, hogy itt vagy, a csillagok meg még az égen, mindenképpen arra bizonyíték nekem, hogy a játékszabályok mások lesznek ezúttal. - Azt mondjuk erősen kétlem, hogy Denaali tért volna észhez, ami a seggébe dugott fejét illeti. Lehet, egészen egyszerűen, mivel utódokról volt szó, már nem volt ily erőteljes a kör, mit viseltek? Vagy épp csak Alignak hatalma nem volt teljében? Túl sok az ismeretlen tényező, ezek fognak sírba vinni, hiába igyekszem megnyugtatónak szánni a közénk ejtett szavaimat és a biztos infókba kapaszkodni. Biccentettem arra, hogy páran már errefelé leledzenek. - Szívesen látottak vagytok errefelé mind, Emma. Szívesen találkoznék a többiekkel is, ami azt illeti, s ha valakinek segítségre lenne szüksége a falkával szemben, szintén számíthat rám. Szeretném, ha ezt mind tudnák. - Komolyan ekképpen gondoltam, nem érdekelt annak ténye, hogy kérdéseket szülhet, egy-egy kóbor miért élvezi a protektorátus vendégszeretetét, mikor alapvetően hagyjuk a falkának, döntsön ő a területre tévedők sorsa felől, mi pedig csak necces helyzetben avatkozunk közbe. Azt hiszem, ez a legkevesebb, amit megtehetek. - Nem tudom, ezúttal mit tartogat a tavasz, de használd ki azt a kis nyugalmat addig is. - Húzódott fáradt mosolyra képem. Biztos sok kellemes emléke is van azért a vidékről, helyek, amik előcsalják ezt. Otthona volt évekig a táj, jól tudom. - És Emma... akármi készül, ti nem a probléma forrásai vagytok. Hírnökei talán, megoldásai... remélhetőleg, de szerintem még ettől is többet szántak nektek.
- Van egy elég nagy előnyöm ilyen téren. Ecseteltem mosolyogva, valljuk be, kicsit könnyebb dolgom volt ezt illetően, és mióta vérvonalfő lettem, már nem szadiztam magam, már csak azért sem, mert egyrészt koromhoz képest is tökéletesen jó volt a regenerációm, másrészt pedig valljuk be, nem mutatott volna jól, ha összekaszabolva keresem fel az enyéimet a világ különböző pontjain. - Ami azt illeti, annyira nem szeretnék belefolyni a falka dolgaiba. Jobb nekik, ha távol maradunk tőlük, már csak a saját példánkból kiindulva is. Következésképpen semmit sem fogok mondani Mikenak, mostanra bizonyára tudja, hogy itt vagyok, mert a farkaskölyök leadhatta a drótot, s még nem jutott tudomásomra, hogy nem látnának szívesen. Bevallom, az azért fájna némileg, mert amíg itt voltam, a lelkem kitettem a falkáért, és ezt Mike is jól tudja. - Én is így gondolom. Mert akár figyelmen kívül hagyhattam volna a jelzését... Egyszerűen csak… szeretem ezt a helyet, és nem akartam, hogy úgy süljön el valami balul, hogy nem vagyok itt. Nevezhet bárki szentimentálisnak, talán az vagyok, az is lehet, hogy a világon semmi értelme nem lesz, hogy ide jöttem, jövünk többen esetleg közülünk, de nem szeretnék a lelkiismeretemmel sem viaskodni, amiért nem tettem meg. - Köszönöm. Köszönjük, ha esetleg valakinek nem sikerül beszélnie veled, át fogom adni az információt. Nem mindenki vált el szépen a falkától, az biztos. Jó tudni, hogy támogatsz minket. Tisztelem és becsülöm érte, de tudom, hogy az ő dolga sem épp könnyű, hisz azon őrzőin kívül, akik a hátunkra rakták a tetoválást, a legtöbben semmit sem tudnak erről az egészről. De éppen ezért könnyebb nekünk is Fairbanksben, itt nem kell meggyőznünk senkit arról, hogy nem ártó szándék vezérel minket. Egyes Protektorátusok esetében kifejezetten lehetetlennek tűnt bármiféle egyezséget kiharácsolni magamnak… Szóval egyszerűen jó érzés volt hazatérni, és ilyen fogadtatást átélni. - Igyekszem. Felkeresem az enyéimet, és pátyolgatom kicsit őket. Mosolyodom el szeretettel, mert amióta az lettem, ami, ők az elsők és legfontosabbak, ehhez kétség sem férhetett. - Szeretném hinni, hogy így van, William, de egyelőre úgy érzem, hogy csupán a megkötött kezeinken keresztül rángatnak bennünket úgy, ahogy jól esik. Mindenesetre, köszönöm, hogy így gondolod, sokat jelent. Pillantottam rá oldalvást mosolyogva. Mindig tiszteltem az őrzőket, és az olyanok közülük, mint a Protektor, nagyban megkönnyítették ezt. - William… nem szeretném túlfeszíteni a húrt, de kérdeznék valamit. Tudod, hogy a legtöbbekhez képest én nagyon fiatalnak számítok. Nos, elég valószínű, hogy eljöhet az a pont, amikor megütöm a bokámat. Istenemre mondom, hogy úgy vigyázok magamra, mint a hímes tojásra, de… ha eljönne ez a pont... Számíthatok rá, hogy visszahoztok? Nem olyan könnyű feltenni ezt a kérdést, mint amilyen könnyen én bármiről tudok beszélni. A jóindulatával sem szeretnék visszaélni, de ez olyasmi, amire muszáj tudnom a választ… Nem tudom, hogy ment ez régen, tudom, hogy időnként megesett, de ideális esetben azért nekem még lenne ebben a testben legalább 200-300 évem, viszont a jelen körülmények abszolút nem ideálisak.
Rövid nevetést hallatok replikájára, ami az előnyét illeti. Ezt így elsőre nem raktam össze fejben, de... Tusé. Ami pedig a falkát illeti, meg tudtam érteni a felvázolt hozzáállást, valami ilyesmivel jött Northlake is pár órával ez előtt. Nem könnyítik meg a saját dolgukat, az biztos szentség, hisz mindkettőjüknek maradtak még a falkával olyanok, kik fontosak lehetnek számukra. Na de, ha már ők így, legalább én se vessek gáncsot az ittlétüknek, nem igaz? Sőt, biztosítottam Emmát afelől, hogy számíthat a támogatásomra, bármivel is keressen meg. Ha hatalmamban áll eleget tenni neki vagy valamiféleképpen segíteni, keressen bizalommal. Ennél többet aligha tehettem, az út, mit odafent az Utódoknak szántak, ismeretlen volt számomra is. - Igyekszik az ember... - Szusszantam a támogatás kapcsán, még legyintettem is kezemmel finoman. Semmiség. A borongós téma közepette is képes vagyok kiszélesedő mosolyú borostás képpel tekinteni felé. Talán a "pátyolgatom" kifejezés teszi, talán az a kimondatlanul is érzékelhető törődés, mi körül lengi a nőstényt. Emlékeztet valakire... Sura kétségtelenül jól választott személyével. - Szeretném hinni, hogy nem csak én vagyok így vele. Tudod... ez az egész már jóval túlmutat azon, hogy egy ős berágott a gyerekeire, csak mert megölték. Annak vége. Az a kör bezárult, ha úgy tetszik. Nem miattuk kísért, a tetoválás sem azért jelez nektek... Szerintem már ő maga sem tudja, miért az ámokfutás, csak pusztítani akar, felégetni mindent maga körül. - Sok ijesztő dologgal találkoztam száz évem alatt, de annál kevés veszélyesebb akad, ha valakinek semmi veszíteni valója már, s a vörös köd - hahh - ül az agyán. Óvatoskodó felvezetésére finoman kérdő fény csillan tekintetemben, homlokomra ránc vetül, nem tudva először mire vélni a dolgot, ám ahogy előáll a farbával, önkéntelenül is szelíd mosoly terül el vonásaimon. - Nos... én nem valószínű, hogy itt leszek akkor még, a szellemvilág síkján ugyanis másképp telik némileg az idő, ha lehet hinni Sangilaknak. - És miért ne lehetne? Hogy esetleg képesek lennénk-e olyan rövid idő alatt visszahozni, mint Nagojuttal tettük... arra magam sem mernék biztosan fogadni. Kell a szellem együttműködése is, ebben pedig (hála a jó égnek) Emmának aligha volt még tapasztalata. - De meg vannak rá az eszközeink és minden protektorátus tisztában van a folyamattal, szerte a világon, így bárkit is érsz el a mieink közül odaátról, vissza fognak hozni. - Ha mást nem, ennyit egészen biztosan megígérhetek neki.
- Sajnos én is hasonlóképpen vélekedem erről. Illetve, ami engem illet, nem hiszem, hogy jót jelent a tetoválás gyenge jelzése. Ez majd elválik nyilván idővel, április persze még messze van. Ettől függetlenül én már itt vagyok, Darren is, és érzem, hogy többen közelednek, majd meglátjuk, hogy jutunk-e valamire idén azzal a megalomániás faszkalappal. A magam részéről őszintén elegem van a több évszázados sértettséget dédelgető szellemből és az oktalan hülyeségeiből. Egész vérvonalakat büntetni azért, mert ő olyan farkas volt, aki ellen felkeltek a gyermekei és testvére gyermekei, több mint ostobaság. - Rendben, ezt jó tudni. Erről nem folytattunk eszmecseréket Surával. Mosolyodtam el egy röpke biccentés után. Olyan sok minden homályos előttünk még mindig… per pillanat kissé kétségbeejtő belegondolni, hogyha meghalok, akkor mire újra visszatérhetek, már semmi sem lesz ugyanolyan. Ez most még inkább megerősített abban, hogy intézkedem Cassie hazaérkezéséről, legyen valaki, aki majd vigyáz rá, mert itt, ha viszonylagosan is, de úgy érzem, biztonságban van. Itt még élnek olyanok, akikben megbízom. - Ha valamiben én tudok segíteni, szólj nyugodtan, akár esszenciával, akár bármi mással. Hálás voltam a hozzáállásáért, ez volt a minimum, amit megtehettem én is. Remélhetőleg egyikünknek sem lesz szüksége a felajánlottakra, de az az igazság, hogy ebben nem hiszek sajnos. Szeretném remélni, hogy összefogva még mindig lehet esélyünk egy békésebb világra, ahol nem kell minden tavasszal attól rettegni, hogy hozzánk közel állók hallnak meg egy értelmetlen bosszúhadjárat miatt. - Köszönöm szépen, hogy beszéltünk, jó volt látni! Őszinte mosollyal fordultam felé, és valóban örültem a viszontlátásnak, még akkor is, ha korábban nem sűrűn keresztezte egymást az utunk. Eztán esélyesen azért másként lesz, de meglátjuk, miként rángatnak minket majd ezúttal. Minekután elmondtam, amit szerettem volna, engedem a dolgára, biztosan van neki bőven, mint mindig, és nem szeretném a szükségesnél tovább feltartani. A mai nap után nekem is el kell intéznem pár fontos telefont, és azt hiszem, mégiscsak beszélnem kell majd Mikekal Cassie falkába való visszatéréséről. Imádom, hogy alig érkeztem meg, máris borult az alapvető elképzelésem.
//Köszönöm szépen a játékot! Hacsak nincs egyéb, és nem írnál már, záróznád? )//
*Viszonylag szabadabban tudtam „kilógni” a lakból, kapva az alkalmon, hogy az egyik idősebb falkatársamnak dolga volt a városban, így elkísértem mindenhova, cserébe ő is elvitt vásárolni. Nem volt láb alatt, még csak általam érezhető közelségben sem, vagy a feje búbjáig húzta a pajzsát, hogy ne zavarjon, ami roppant kedves volt tőle. Mégis a tudat, hogy ott van velem valahol, adott egy kis biztonságot. Nem mintha nagyon szükségét éreztem volna, egyre jobban haladtunk ezzel a kitörési mániával, másrészt Achilles büntetése az edzőtermi tükör miatt jó lecke volt a bestiának. Önmegtartóztatás a lovak között. Jóllehet a legtöbbjét elfogadta, mert nem érzett felőlük félelmet és Achilles is segített annak idején, ám az újak még tömény félelem szagot árasztottak magukból míg a ganét hordtam ki az állásokból. Szóval belátta, ha ok nélkül hancúrozik és bajt csinál, kettőnk alatt vágja a fát. Persze a mentalitása ettől még nem változott meg, de talán egy ideig megfontoltabb lesz és hallgat rám. Ha igen, elcsípem a gyengébb pillanatában és az előnyömre fordítom. Ám most egészen más foglalkoztatott, példának okáért, ha már sikerült a városba kiszabadulnom, kértem még egy szívességet a kísérőmtől. Nagy szemeket meresztett rám, hogy miért is akarok én őrző területre lépni önszántamból, de gyorsan közöltem vele, hogy Dariot keresem meg, és mivel az egyetemen tanít, neki sem lehet gondja ezzel az apró ténnyel. Másrészt nekem nem volt gondom az őrzőkkel. Az aulában azonban közölték velem, hogy épp elkerültük egymást és minden bizonnyal már a parkolóban van, vagy az odavezető úton, én viszont a parkon át érkeztem az ellenkező irányból és eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam megérezni a közelségét, a jelenlétét, vagy csak a halvány, gyorsan elillanó nyomát a levegőben. Most viszont igyekeztem megtalálni a sok ember között, miközben az őrzők szaga is az orromba tódult. Nos, a farkasoknak remek a szaglásuk, de lássuk be, nem nyomkövető kutyák és sietnem kellett, nehogy lemaradjak róla. Sűrű, sietős kopogás kísérte az igyekezetemet, de bírtam az iramot a magas sarkú cipőben, és még a kezemben lévő összecsukott esernyőt is úgy tartottam, ahogyan azt illik egy nőnek. Bár szép idő volt, de kissé felhős és nem szerettem volna elázni a kocsi és az üzletek, illetve az egyetem között. Ami az egyre gyűlő kérdéseimet illeti, egy biztosan az első helyen állt, amin azóta kattogtam, hogy Dario elcsábított a pókháló szerű kötél csapdából. Alkalmam azonban nem volt azóta sem találkozni vele, holott minden farkas a lakban élt visszavonásig és ez nem történt meg azóta sem. A világ kisebb volt mint a lak, nekem pedig nem volt annyi lehetőségem a városba menni, mert még mindig kísérővel mozdulhattam csak ki, ami kezdett már terhes lenni. Másrészt kérésem is lett volna hozzá, hát gondoltam most majd összekötöm a kellemeset a hasznossal. A sors azonban arra ítélt, hogy még ezért is külön dolgozzak meg, és csak a szerencsémnek volt köszönhető, hogy még elértem Dario-t. Legalábbis látótávolságban volt. * ~Dario! Dario! Várj meg kérlek!~ *Először csak mentálisan próbáltam elérni, de ha a kis lábujjától a haja végéig pajzsban feredőzik, akkor teljesen mindegy, az agyamat is kitehetem a napra, akkor sem hall meg, ezért a biztonság kedvéért még nem túl nőiesen utána kiabáltam.* -Dario! Várj meg! Lécciléccilécci! *A kopogás nem szűnt meg létezni és nem is lassult míg be nem értem egy fülig érő mosollyal. Magamban már a továbbiakat fogalmaztam, miközben az energiáimból némileg visszavettem. Már amennyit sikerült. *
A vizsgaidőszak végét nyögik azok, akik nem siették el az időpontok felvételét, vagy éppenséggel olyan remekül sikerült a produkciójuk, hogy "visszatapsoltam" őket. Sajnálatos módon ez azzal jár, hogy nekem is tiszteletemet kell tennem az egyetem falain belül, bár hazudnék, ha azt állítanám, nem szeretek errefelé időzni. Megannyi ember, megannyi életút, az őrzők közelségéről nem is szólva. Újabban felmerült bennem a gondolata annak, hogy érdemes lenne nem pusztán falkatagság szintjén szorosabbá fonni az ismeretségemet velük, ami tudásukat illeti... pechemre Keldron a kevéssé szórakoztató tudálékos illetők közé tartozott, emellett túlontúl óvatoskodónak is találtam hozzá, hogy csak úgy meginvitáljam egy pertura. Xenakis... egy erős talán, de még nem igazán jutottam elhatározásra e kérdésben. A napi hallgató-kínzást vizsgáztatást letudva, az utánam érdeklődő kis vörösről mit sem sejtve haladok keresztül épp a parkolón, mint ki jól végezte dolgát. Fejben már a nap hátralevő részében megejtendő teendőket veszem sorra, miközben megoldom a sötét színű nyakkendőt magamon. Gyűlöletes darab, amint kinyitom a kocsiajtót, landol is az anyósülésen. Először a cipőtalpak ütemes kopogása tűnik fel, pajzsom errefelé ugyanis az esetek döntő többségében felvonva hordom millió meg egy oknál fogva, s csupán céllal engedek rajta. A női cipő által elárult sietős közeledésből valamelyik diákra következtetek, de mázlimra van annyi sütnivalóm, hogy ne lőjem el csuklóból a választ, mit a feltételezett kérdésre adnék - hanem megvárom, hogy ő szólaljon meg először. A vörös tincsek tulajdonosát felismerve finoman feljebb szalad szemöldököm, azt is meg merheti kockáztatni Bessie, hogy sikerült meglepnie. Rá nem számítottam, az egyszer biztos. - Miss Benedict! - Szélesedik meg a mosolyom nekem is egy pillanatra, de aztán marad a gyanakvóan kérdő tekintet a továbbiakban: - Kellene egy fuvar? - Firtattam, miközben tekintetem leplezetlen pihent meg rajta. Közismert, hogy ad a megjelenésére, inkább azt próbáltam eldönteni, mire fel a mai szerelés. Munkából jön? Netán fontos találkozója lesz?
*A mosolyom tovább szalad, mint én amikor Dario meglepett arca felém fordul. Sikerült meglepnem. Ez jó, bár nem ilyen meglepetésre gondoltam, beérem egyelőre ezzel is. A leMissBenedictezésre viszont az én szemöldökeim ívei nyúlnak feljebb diszkréten, mert hát legutóbb még Bessie voltam. Annyira leblokkolok ettől, hogy előbb a kérdést dolgozza fel az elmém, arra válaszolok enyhe fejrázással.* -Nem, köszönöm, az van…bár talán több időnk lenne beszélgetni, ha te vinnél haza. *A széles mosolytól eltekintve gyanakvóan néz rám, mert persze fogalma sincs, hogy miért vagyok itt és miért is csíptem el ilyen sietősen, mert ez utóbbi jól látszik. Ha nem is tud arról, hogy kerestem – a meglepettségéből gyanítva nem – most már biztos lehet benne, hogy nem véletlen a találkozás. * -Most akkor szólítsalak Senor Rodrigeznek, vagy csak poénból lettem hirtelen Miss Benedict? *Összeszedve magam már sikerül ezt is megkérdeznem, mert jó ha tisztázzuk, mielőtt még előállok a kérésemmel. Ennek az információnak a birtokában folytatom aztán, immár nyugodtabban mosolyogva, előadva a terveimet, vagy legalábbis egy részüket. Nem lehet mindent egy mondatba sűríteni, szépen, kis adagokban kínálom meg azzal, amit a napokban kitaláltam.* -Sokat gondolkodtam a legutóbbi beszélgetésünk óta és arra jutottam, hogy ideje kezdenem valamit az életemmel. A…közösségen belüli életemmel legfőképpen. Ebben pedig segítségre lesz szükségem, szóval azért jöttem most, hogy veled beszéljek, mert a lakon belül esélytelen, hogy még egyszer elcsípjelek és a téma szorosan kapcsolódik az egyetemhez. *Talán kissé ködösen fogalmaztam, de a bővebb kifejtésre több időre lesz szükség. Figyelmem természetesen elkalandozik mindenfelé, az aprós dolgok is nagy jelentőséggel bírnak, mint általában a nőknél és én is képes vagyok egyszerre ezerféle dologra figyelni.* -Jól áll a nyakkendő, nem kellett volna levenni, de biztosan te sem szereted. Egyikőtök sem szereti. Ez olyan…tudod, sajátos? *Bár nincs senki hallótávolságon belül, óvatosan bánok az olyan szavakkal, mint falka, farkas és más hasonlók, melyek furcsán vennék ki magukat egy pusztán emberi világban. *
Van bennem egy pillanatnyi győzelemérzet, amiért sikerül kizökkenetenem itt a fenenagy magabiztosságából, amivel közelített a kocsihoz sietős léptekkel. Át is fut egy féloldalas mosoly a képemen, aprót biccentve arra, hogy nincsen szüksége fuvarra. Egyúttal világossá válik az is, hogy direktben kereshetett az egyetem falai között, ami csak még érdekesebbé teszi a szituációt, kivárom hát, mi sül ki ebből az egészből, mit szeretne. De csak nem engedi el a megnevezést, úgy fest. Megtalálva hangját a meglepettségét követően visszakézből érkezik egy kérdés, én pedig röviden nevetek fel. - Csak ha szeretnél. A világért sem kényszerítenélek ilyesmire! Udvarias húzásnak szántam egyébként, de úgy fest, nem ment át. - Nem nekem van a legjobb humorérzékem a falkában, ez tiszta sor, el is tárom kissé megadóan a karjaimat, ahogy a fiatal nőstényre tekintek, mintegy "ez van, ezzel kell együtt élni" módon. A következőkre némileg komolyabbá válnak képemen a vonások, ahogy Bessiet hallgatom várakozó testtartást felvéve a kocsi vezetői ülésének oldalán. Sokat gondolkozott, mióta beszéltünk... oké, eddig jó. A tétlenség hosszú távon unalmas, bár ha tippelnem kellene... ó igen, itt is van! A közösség, a falka húzóereje. Mindannyian tartozni szeretnénk valahová, hasznosnak érezni magunkat, nem igaz? Arra mondjuk kissé megemelkedik a tekintetem, hogy ennyire elérhetetlennek gondol. - Azért biztos tudnék szorítani némi időt a táncrendembe neked is, querida... - Szúrom közbe, de csak afféle mellékes megjegyzésként. Azt már ugyanis elfogadhatóbb indoknak találom, hogy a felvázolt, egyelőre igen ködös téma kapcsolódik a köröttünk elterülő intézményhez. - Ki a sofőröd? - Látszólag nem sok köze van kérdésemnek az ő imént ecsetelt dolgához, de gyorsan értelmet nyerhet az egész számára, amint válasszal szolgál. A telefonomat halászom ugyanis elő zsebemből, hogy az említettet tárcsázzam, majd pedig, mikor felveszi a vonal túlfelén, közöljem vele, innentől szabad. Én fogom a kisasszonyt hazajuttatni. - Nem meglepő módon, nem kell kétszer elmondanom neki mindezt, így pedig a telefont zsebembe süllyesztve, mint ki jól végezte a dolgát, tekintek vissza a lányra. - Nem igazán figyeltem még meg eddig, de most, hogy mondod... - Ciccentem a farkas-lét és a nyakkendőviselési szokások párhuzamára szórakozottan. - Nincs különösebb gondom vele, de azon túl, hogy öltözteti az embert, nem sok praktikuma van. - Meleg is, szúr is, nyakörv is. Bleh... Inkább intek a lánynak, fáradjon át az anyósülés felőli oldalra. Beülve a volán mögé azért áthajolok, hogy kinyissam neki ilyen formán az ajtót. - Hallgatlak. - Hangzik az érdeklődő "ukáz" felőlem, mikor az ajtók becsukódásának jellegzetes hangja elhal köröttünk.
*A magabiztosságomat csupán a megszólítás zökkenti ki a medréből, attól még következetesen ragaszkodom az eltökélt szándékomhoz, ami miatt megkerestem. Egyelőre nem árulok el semmilyen konkrétumot, előbb tisztáznám miért is lettem hirtelen Miss Benedict. Nos, a kérdésemet illetően félre is értettük egymást, nem poénnak szánta, én meg komolyan vettem. Kvittek vagyunk.* -Ó! Rendben. Jó. *Ennyivel le is zárom, és remélem nem olvas a gondolataimban, mert akkor láthatja az ajánlást a humorérzékének a fejlesztésére. Van neki amúgy, csak ki kell ismerni, legközelebb már erre is figyelek majd. Elhessegetem a riadalmat és az enyhe megkönnyebbülést is mielőtt előadom miért is kerestem meg, bár sokat beszélek, keveset mondok. A táncrendet hallva viszont már fel vagyok készülve és széles mosollyal jelzem, hogy ez már jobb volt a korábbinál, de ő már a sofőrömre kíváncsi. Jobb is ha Darioval megyek vissza a lakba, és nem a kísérőm utolsó idegszálát borzolom a társaságommal. Elárulom kivel jöttem a városba, majd költői kérdést teszek fel azután, hogy szabadon engedte.* -Nagyon örült igaz? *Nem is kétség, olykor túl sok vagyok és kevesen bírják elviselni a bogaraimat, melyek nagy része megmaradt a beharapás után is. Hiába, ragaszkodom hozzájuk. Egy picit talán elterelésként tűnhet, hogy a nyakkendőjére térek rá, de számomra nem időhúzás, hanem valódi, őszinte érdeklődés és megjegyzés. A társalgás egy formája, bevezetés, kötelező kör, ahogy mondják, bár én semmi kötelezőt nem érzek benne. * -Arra gondoltam, hogy nem jó érzés a nyakon. *Ő is talán gondolt erre, de nem mondta ki. Én viszont átérzem, jóllehet nekem semmi bajom nincs egy szép sállal, kendővel….szótlan kérésére áttipegek a kocsi másik oldalára és nyitnám is az ajtót, mert hát megszoktam, hogy farkaséknál nincs olyan, hogy nő és férfi, udvariasság, kabát lesegítés, kocsiajtó nyitás. Elég hamar megtanultam, nem mintha nem tudnám megtenni és persze megteszem, de most Dario keze által nyílik, igaz, hogy ő addigra már bent ül. Csak jólesik. Beszállok, lesimítom a ruhámat, elhelyezem a táskámat az ölemben, az esernyőt pedig az ülés és az ajtó közé ügyeskedem. * -Nos, van valamilyen módja, hogy bejárjak az óráidra? Mint teljes jogú hallgató. Kell ehhez előképzettség vagy bármi más, ami esetleg akadályozhatja valami? Érdekel a kriminológia, és biztosan hasznát tudnám venni a falkában. Másrészt ideje, hogy kezdjek magammal valamit azon túl, hogy a lovardában könyvelek és igyekszem levetni magamról a kölyök bundát. *A ragtapasz módszert választottam a kezdeti ködös fogalmazás után és rögtön a közepébe csaptam. Bár egy halvány mosoly ott játszott az ajkaim szegletében, az arcom komoly volt, ahogy az elhatározás is. Hogy miért Dariohoz fordultam és nem az egyetemen érdeklődtem, meg tudom magyarázni ha kell, mindent meg tudok magyarázni. *
Letéve a hívást a zsebembe süllyesztem a mobilt, s Bessie kérdésére önkéntelenül is felnevetek kissé. Meg sem lep, hogy ennyire egyértelmű számára a vonal túlfelén levőnek megkönnyebbülése; olyannak tetszik, aki zsenge kora ellenére is egészséges önértékeléssel bír, ami tulajdon személyét illeti. - Kipipálhatjuk mind a ketten a napi jócselekedetet ezzel most, az biztos. Áruld már el, mivel mégy ennyire a felügyelőid agyára...? - Húzódik félsódéros vigyor képemre. Lennének tippjeim, de mégis meghagyom neki a válaszadás lehetőségét könnyed érdeklődéssel. Közben pedig ugye intek, tessék akkor átfáradni az anyósülés oldalára és beszállni. Az ajtót odabentről nyitom ki neki, áthajolva a másik oldalra a volán mögül. Megvárom, míg beül és elhelyezkedik, nem sürgetem, s még csak a kocsit sem indítom el. Álló motor mellett hangzik el a figyelmes, biztatásnak szánt szó: most már igazán előállhat a farbával, ami végett oly sietősen utánam tipegett az imént. Az első kérdés lényegre törő és egyenes, amik egyébként rendkívül áldásos tulajdonságok szívességkérés esetén, így magam is tudom értékelni - de kivárok mégis, mit fűz még hozzá a kis nőstény, nem sietem el a választ, elvégre sosem tudhatja az ember, hol rejtőzik egy-egy svédcsavar a dologban. - Nos, a könyvelői irány nem tartozik az előképzettségi követelmények közé, de biztosan tudunk falkán belül valami társadalomtudományi papírt rittyenteni neked, ha komolyan gondolod. Annyi, hogy kicsit több energia lesz így felvenned a fonalat bizonyos téren, de nem tartom lehetetlennek, főleg, ha csak kifejezetten a kriminológia az, ami érdekel, mint irányultság. - Felelek őszintén, egy pillanatig sem rezzenve meg azon, hogy technikailag épp most javasoltam okirathamisítást. Az első száz évén túl már senki nem akad fenn ezen. Mindannyian önmagunk nagyszülei és leszármazottjai vagyunk idővel, ez már csak így megy. - De azt vágod, hogy nem csak az én óráimra kell bejárnod akkor? - Húzódik lusta mosoly képemre, ezzel pedig elfordulva tőle indítom a motort, hogy ráérős tempóban kihajtsunk a parkolóból. - Úgy gondolod, készen állsz rá? - Firtatom, egyértelműen arra utalva, hogy nagyobb közösségbe menjen a kis bundásával, komolyabb felügyelet nélkül. Mert én ugyan nem fogom pesztrálni, sem őt, sem más kölyköt, ezt megmondtam már múltkor is! Előbb rágnám le a bokámat tőből.
*Mondania sem kell, nincsenek illúzióim, másrészt ha nagyon akartam volna még bele is hallgatok a telefonálásába úgy, hogy a másik felet is halljam, de persze nem tettem. Másfelé figyeltem míg lebeszélte az „őrzésemet” és csak a saját tapasztalataimra hagyatkozva tettem fel a költői kérdést. Láthatóan mulattatja a dolog, na meg az sem elhanyagolható tény, hogy nevet.* -Tölts el velem fél napot a városban és megtudod. *Nem, azért nem fogom neki részletezni, ha annyira kíváncsi, szívesen veszem a társaságát és még egy fagyira is meghívom. Nem pesztrál, tudom, nem is arra gondoltam. Visszavágásomhoz mosolyt is csatolok, már csak egy kacsintás hiányzik mellé. Inkább igyekszem beülni a kocsiba, ha már megnyertem magamnak és mielőtt még elindulnánk, bele is csapok a közepébe. Nem szokásom kerülgetni a témát és a hátsó szándék sem az én stílusom, szóval egyben előadom az ötletemet amit csak magának köszönhet. Figyelmesen és picit talán lélegzet visszafojtva hallgatom, hátha a háta közepére sem kíván, nemhogy az óráira, de kellemesen csalódom. Már az első mondatnál elmosolyodom és ez csak szélesedik a végére. Azon nem is akadok ki, hogy papírt hamisítana, elvégre az enyém sem az eredeti, bár teljes mértékben törvényes. Még, a mostani, amit a tanúvédelemkor kaptam, de tisztában vagyok azzal, hogy nemsokára én is belecsöppenek az okmánycserébe. De hát ezért vannak farkasok a hivatalokban is. * -Abszolút komolyan gondolom, és igen, leginkább az érdekel. *Tanulni szeretnék, de nem kívánok járőrözni vagy egyenruhát hordani és macskákat leszedni a cseresznyefáról. Még azzal sincs gondom, hogy más órákat is látogatnom kell, más előadókat. Még mosolygok és bólogatok, hogy értettem, megértettem. A fekete levest, amire nem gondoltam kölyökbéli lelkesedésem miatt, és legszívesebben a fagyasztóban hagytam volna, azt Dario kérdése borítja ki. Bár nem tér ki rá részletekbe menően, de tudom mire céloz és ezzel együtt már halványodik is a mosolyom, a lelkesedésem. * -Ó, akkor…gondolom még engedély is kell, hogy egyáltalán…és….ohhh. *Nem tudom, hogy készen állok-e, de hát egy egyetemen csak nem történik olyasmi, ami miatt a bestia kikívánkozna. Majd meghúzom magam – na persze, pont én – elvonulok egy sarokba – biztosan – nem szólok senkihez – ó, igen! – és akkor nem lehet baj. Dario felé fordulok, nem csak a szemeimmel, nem csak a fejemmel, hanem a felsőtestemmel is úgy, hogy a ruhám közben meg sem gyűrődik. * -Én úgy hiszem készen állok, de gondolom az Atanerknek tudnia kell erről és akkor megkérdezi Achillest. Ő meg persze azt mondja majd, hogy nem. Vagy nem tudom. Kell ehhez valamilyen teszt? Próba? Muszáj kezdenem magammal valamit, valamit amivel a falka hasznára is lehetek, de a lovarda nem elégít ki. És csak keresem a helyemet, de még mindig nem tudom mire vagyok képes, úgy értem, hogy mi ketten miben vagyunk a legjobbak. De ha nem csinálok semmit, ha nem kapok feladatokat, akkor soha nem is fogom megtudni. Ugye? *Meg kell, hogy erősítsen, hogy jól gondolom, jól raktam össze a lapokat és bankot robbantok. Kombinálok magamban és fennhangon is Achilles döntését tekintve, aztán a saját vágyaimat fűzöm egy csokorba. Az biztos, hogy elhatároztam magam és ragaszkodom a döntésemhez. Az eszembe sem jut, hogy megoldható mindez kísérettel, legalább az elején, hogy minden rendben megy-e és nem kell teszt. Persze még az is előfordulhat, hogy kitalálják nekem. *
Visszavágása apró hümmentés csupán reakcióm, tekintetem leplezetlen szalad végig a lányon, mintha csak felmérném, megérné e a javaslata a belé feccölt energiát. A replika elmésségét el kell ismerni, az kétségtelen... de végül csupán beülök a kocsiba szó nélkül hagyva, tőlem nem idegen, somolygó arckifejezést öltve fel. Nem indítok azonnal, kivárom, míg előáll kérésével, mely kapcsán nem is igazán értem a szégyenlősnek tetsző idegességet, mi kicsit megül rajta válaszomat hallva. Érvelésében hiba nincs, az alapvető ötlet és a mögöttes szándék tiszta és érthető, az egyenesség pedig valóban pirospont ez esetben, ekképpen én is hasonlóképpen, könnyed magától értetődőséggel válaszolok. A technikai háttérrel nem lesz gond, ha tényleg szeretne bejutni a képzésre szeptembertől. A közelmúltban történt, lakbéli műsorozásának tükrében máshol van a gyenge pontja a kívánalmának. Erre rávilágítva indítom is a kocsit és magunk mögött hagyjuk az egyetem parkolóját. - Hacsak nem akarsz valami kölyökképű bébiszitterrel órákra járni... - Ciccentem az engedély említésére szórakozottan, elvégre ez is opció lehet. Azt meg már döntse el ő, mi jelent többet saját maga számára: az önállósága bizonyítása vagy pusztán a papír és a tudás megszerzése. - Miért mondana ilyet? Azzal csak a saját kudarcát ismerné el. - Szúrom közbe kegyetlennek tetsző közönnyel. Nem úgy ismertem meg a muszkli működését, hogy ilyesmi olyan nagyon opció legyen számára a falka felé. Talán a kölyöknevelés kivétel lenne? Hüm. Az okfejtésén aprókat bólogatok, de nem erősítem meg gondolatmenetének validságát verbálisan. Nem azért, mert téved, egészen egyszerűen fejben már teljesen máshol járok, két-három lépéssel előrébb. Ahogy a kereszteződésben pirosra vált a lámpa, megállok és ekkor tekintek oldalt felé. - Mázlid, hogy ismerek néhány vezető beosztású falkatagot... - Kacc. Noha tulajdonképpen ezzel veheti is elintézettnek, ami az első próbatételét illeti az egyetemista léthez. - De a teszten neked kell remekelned egymagad. - Meglehet, szigorú pillantásomat betudja annak, hogy mégiscsak emberéletekről van szó, pedig sokkal inkább szól annak, érezze, már így is szívességet teszek neki, hogy ennyivel meggyorsítom a folyamatot számára, ami a falka engedélyét illeti.
*Nem számítok semmi jóra abból a nézésből amivel Dario tekintete végigszalad rajtam. Most vagy azt hiszi, hogy el vagyok szállva magamtól, vagy egyszerűen nem értette a poént, mert érzelem az arcán, na az nem sok van. Nem mintha nem ezt szoktam volna meg a falkában, de azért mégis….számítottam egy rövid nevetésre, vagy egy mosolyra. Oké, ezt most Dario nyerte, de szívesen átengedem neki ezt a győzelmet, ha én a kérésemre kapott válasszal vihetem el a díjat. Meglepő, hogy nem lepődik meg, vagy csak megint jól palástolja, és máris a technikai kivitelezésen agyal, ami nekem jó, épp csak a tervemnek, mint kiderül, vannak gyenge pontjai. Nevezetesen a bestia. * -Phil jut most csak eszembe, de kétlem hogy rá tudnám venni, és nem is szívesen kérnék meg senkit arra, hogy minden órára elkísérjen. *Az óriási szívesség lenne és ezek nagyon sokba kerülnek később, ha lehet ezt elkerülném. Ami Achilles vélt válaszát illeti, igaza van benne Dario-nak, részben. * -Ez igaz, de másrészt annál jobban félt. Lányos apa. *Jegyzem meg egy poénnak szánt törvényszerűséggel, mert tapasztaltam egyet s mást Achilles-től, és hallottam már történeteket lányos apákról, nem utolsó sorban az én apám is ilyen volt. Közben már haladunk is a célunk felé, és megnyugtató, hogy nem kell attól tartanom, hogy kisodródunk valahova, hogy átmegyünk a piroson akár egy vétlen beszólásom miatt. A megjegyzésére elveszem a tekintetemet az útról és felé fordulok, féig vigyorogva, félig döbbent arckifejezéssel élve.* -Nahát! Ez tényleg jó hír! *Rendben, azért értettem a célzást, hogy nem kell engedélyért folyamodnom az Atanerknél, viszont a tesztet nem úszom meg, ami némi félelemmel tölt el és nem a próbák miatt, hanem a besia miatt. Ha egy ilyen teszten elbukunk, akkor mondhatom azt, hogy az utóbbi évek munkáját kidobhatjuk a kukába. Nagyon remélem, hogy ő is érzi ennek a komolyságát és a tétjét. * -Igen, értem, tudom. De ettől még nem mondok le a lehetőségről és köszönöm. *Annak ellenére, hogy már most tartok az egésztől, örömmel tölt el a tudat – még ha nem is jön össze, de legalább megpróbáltam – hogy talán kiszabadulhatok a lakból. S ennek nem csak az lesz a díja, hogy eljárhatok az egyetemi órákra, hanem az is, hogy nem lesznek többé baby sittereim. Lehet az egész farkaslak fellélegzik majd.*
Ha ő el van szállva magától látszólag, akkor én egyenesen arrogánsnak tűnhetek ama könnyedségemmel, amivel kötélnek állok a kérését illetően, máris a kivitelezés tervezési fázisába lépve át. Talán a korom teszi... - tudjuk be a koromnak, mindenki jobban jár vele -, hogy nem osztok meg minden egyes apró lépést, kósza gondolatot és nem akadok fent olyan mundén dolgokon, minthogy a következő félévben az előadásokon is találkozni fogok a kölyökkel. Jöjjön csak, kíváncsian várom, mi rejlik benne, mit hoz ki mindebből a lehetőségből! Az egyetlen gyenge pont a tervében a kis bundása, erre pedig igen gyorsan rávilágítok, nem kertelve. - Érthető. Ez esetben viszont egyetlen opció marad, éspedig, hogy hitelt érdemlően bizonyítanod kell a falka felé, hogy megférsz a bőrödben és nem falod fel a kellemetlenkedő évfolyamtársakat. - Szélesedik vigyor a képemre, ahogy oldalt sandítok felé. Azért az...! Az vessen rám követ, aki nem nézné meg azt a jelenetet, még akkor is, ha utána neki kellene feltakarítania a kiscsaj művét. Ami pedig az atyját illeti, semmi jogom bírálni, miképpen neveli a kölykét, ám arról nem szól a fáma, mi a helyzet olyasmi gondolatok felbujtásával, amik vélhetőleg már amúgy is ott vannak a gyermek fejében. - Inkább megfojt vele, amennyire én látom. De mit tudhatom én, nem igaz? - Vonok vállat derűs nemtörődömséggel, miközben lefordulva a város főutcájáról a hegyi lak felé vezető betonútra kanyarodunk a kocsival. Ezzel együtt pedig a beszélgetésünk is visszatér eredeti medrébe, ami a beiskolázását és a városban való szabad mozgását illeti. - Ennek azért örülök. - Sandítok el felé csendes őszinteséggel, mikor közli, nem lép vissza ennyitől még. Az igazság az, csalódtam volna benne némileg, ha ennyitől visszatáncolt volna. A neki kiutalt, remélhetőleg sok száz év tele lesz ilyenekkel még, akár nevén nevezik felé, akár csak úgy elébe dobja az Élet majd... Kellemetlen lenne, ha már a legelső komolyabbnál meghátrálna. - Egyeztetek az igényről a vezetéssel. Biztosítom őket róla, hogy támogatom a kérést és valószínűleg jóapád véleménye is ki lesz kérve, szóval én a helyedben még ma este meggyőződnék róla, hogy az egybecseng majd az enyémmel. - Tárom elé, mi is lesz a következő lépés, mire számíthat. - Ha így van, akkor valamelyik mentor majd felveszi az érzést veled, onnantól meg rajtad áll.
*Lopva sóhajtok, mert tudtam én ezt előre, csak nem sejtettem….viccet félretéve, számítottam arra, hogy nem engednek ki csak úgy a vakvilágba, főleg azok után, hogy a hét éves kölyköm leamortizálta az edzőtermet, miután kitörte az ablakot a lak folyosóján. Szerencsére a városban még nem akadtak ilyen gondok, de mindig kísérővel voltam és kerültem a rázós helyzeteket, csak azért, mert nem akartam, hogy a ritka alkalmak egyikét tönkre vágja nekem. Szerettem a városba menni, szerettem Achillesszel vagy mással kiruccanni, még ha nem is volt teljes a szabadság, úgy érezhettem. Kezdett megfojtani az a lánc amit láthatatlanul rám aggattak és a farkasom is rühellte, jóllehet pont az ő vehemenssége volt az ok. Szavaira, bármennyire is komolyan mondta, felháborodtam.* -Még sosem ettem meg senkit. *Na hát ezt azért ne borítsák rám. Persze ha olyan helyzetbe kerülök, amilyenbe még nem kerültem, meglehet, hogy ennek veszélye fennáll. Ő meg vigyorog, kárörvendően. Éreznem sem kell, hogy tudjam, még ha kellemetlenséget okozna is, még ha kudarcot bárki részéről, szívesen megnézné. Dacosan fordulok előre és az utat nézem, a farkasom is épp olyan gyorsan lenyugszik, int én, de ez nem jelent semmit. Korábbi gondolataimat Dario fogalmazza meg újra és nem jó hallani, jóllehet igaza van. Felsóhajtok, mert egyrészről én is érzem, másrészről viszont szeretem Achilles-t és hálás vagyok neki azért, mert megajándékozott a bestiával, hálás vagyok minden együtt töltött évért, a tanításért, mg akkor is ha az néhány ponton hiányos volt. De hát nem gondolhat ő sem mindenre, igyekszik és félt is. * -Talán. Talán én is félek leválni róla. Ettől persze még nem gondolom meg magam. *Kell a szabadság, a tér magam körül, Achilles azonban mindig is a Teremtőm marad, az apám, a barátom, a társam, minden. Elhatároztam magam és érzem is, hogy kezdenem kell valamit magammal, másrészt a farkasomnak is kell a kihívás, hogy érvényesülhessen, hogy megtudjuk, mi az amit belőlem, tőlem nyerhet cserébe az erejéért, a lényéért. * -Beszélek vele. *Bólintok rá a tanácsra és már most kezd bennem felkúszni az idegesség. Vajon hogyan fogadja majd? Örülni fog? Ellenállni? Mennyire kell győzködnöm, hogy csak a javamra, a javunkra válik? Annak viszont én örülök, hogy ilyen könnyedén ment ez az egész, számomra inkább Dario volt a neheze, de ezek szerint Achilles lesz az. A megfogalmazására felé fordulok és a homlokomat ráncolom. Ezt a kifejezést még nem hallottam, noha lehetséges, hogy volt részem benne.* -Érzést? Ez pontosan mit jelent? *Gondolom felkeres, csak másképp, de mégis hogyan? Nem úgy tűnik, hogy az ajtómon kopog és meginvitál egy vizsgára. *
Problémás kölyök mindig akad a falkánál, sőt, az lenne a furcsa, ha simán menne minden az első időszakban! Bessie habitusa ugyanakkor, az a fajta magabiztosság, amivel vérvonala párosult, mondhatni, nem jó kombó. Vagy épp, hogy túlságosan is az... nézőpont kérdése! És az ő döntése, persze, miképp aknázza ki előnyeit vagy épp száll el az egésztől. A béklyók egyik képletben sem álltak jól neki - de ugyebár engem senki nem kérdezett. - És szeretnél? - Villant felé tekintetem sötéten, a pillanatnyi komolyságon a szám sarkában megjelenő finom görbület sem segített. Könnyedén folytattam, meghagyva a maga költőiségében kérdésemet: - Nem csak a felfalásról van szó, Bessie. Egy rakat fiatal felnőttel összezárva könnyedén elszabadulnak az indulatok, bármilyen erős emócióról is legyen szó. Láttunk már kölyköt, aki lépten-nyomon beharapott civileket, csak, mert nem bírt a bőrében maradni. A falkának a jelenlegi helyzetben nincs szüksége egy újabb Berger lányra. - Habár kétségtelenül szórakoztató lenne bizonyos tekintetben némi felfordulás, valójában ott van az, hogy minden bizonnyal nekem kellene rendet tennem utána, ahhoz meg, lássuk be, nem sok türelmem akadna. Szóval maradjon csak meg a fenekén a kiscsaj, addig jó mindkettőnknek. Némán sandítok el felé a "vallomás" nyomán, lopva mérem végig, miközben bennem a trikolor bundás lustán ingatja füleit a felhúzott pajzsom mögött. - A hermano mindig ott lesz neked, bármerre is vigyen az utad. Ahogy a falka védőhálója is. - Jegyzem meg csendesen, valamiféle eloszlatásnak, biztosítéknak szánva félelmei kapcsán, hogy bármily magasra is repüljön, bármennyire távol mindezektől, nem szűnnek meg ettől még létezni. Bólintok egyébként arra, hogy egyeztet az említettel. Nagyon helyes! Nem vagyok ám én meg emberevő az esetek bizonyos hányadában, legfeljebb a hírem előz meg. Nem oktalanul, no de a megfelelő tónust eltalálva lehet velem egyezkeni, igazán. Azon mondjuk fel kell nevessek, mikor a könnyednek szánt szófordulatra rákérdez a lány, időközben lassan elérve a Lakot. - Ha megsúgnám előre a kérdéseket, mi értelme lenne a vizsgának? - Költői a kérdés megint csak, finoman felvonom a szemöldökömet, ahogy rá tekintek: Érzi ő is, mennyire visszás ez így kimondva, nem igaz? - Egyelőre azon aggódj, mit mondasz majd Achillesnek, a többin ráérsz később is, ahogy látom... - Zárom le ennyivel a dolgot, állammal a parkolók egyik irányába bökve, ahol bizony az emlegetett áll hús-vér valójában. Talán most ért vissza, talán épp indul valamerre, egy biztos: kellemesen adott a lehetőség Bessienek, hogy elcsípje akár most is, ha nem húzná a dolgot, ugyanis pofátlan módon közvetlenül mellé parkolom le a járművemet. - Nos, köszönjük, hogy társaságunkat választotta! Ne szokj hozzá nagyon. - Morrantam felé szórakozottan, ugyanakkor egyáltalán nem volt fenyegető él tónusomban, ahogy elköszöntem tőle.
// Hacsak olyat nem írsz, részemről köszöntem szépen! Ahogy láttam, Lynxsszel már el is kezdtétek a próbát, szóval csak ügyesen! //
*Amikor Dario ördögi pillantással visszakérdez, már tudom, hogy vigyázni kell vele, miket beszélek. Azon kívül, hogy mindenre „ugrik” szeret ugratni is, de abban nincs köszönet. Már el is indultak ajkaim szegletei, hogy szájat tátsak, de időben fellobbant bennem a nő, a Mayflower hölgy akiről nagyanyám mindig is mesélt, és így csupán egy könnyed légvételnek tűnhetett a tiltakozásom. A kérdés aztán költői maradt és megválaszolatlan, Dario meg folytatta a pontosítással amivel én is tisztában voltam már, épp csak a gondolat és a tervezés izgalma miatt előreszaladtam. Homlokomat ráncolva próbáltam felidézni a „Berger lányt” de nem sikerült, azt viszont értettem miről beszél.* -Igen, tudom. Persze…nem is ígérhetem és fogadkozhatok, hogy velem ilyen nem fordul elő, honnan is lehetnék biztos benne, ha ki sem próbáltam. *De kell és szükségem van rá, még úgy is, hogy elbukhatok. Az is egyfajta tanulás, lecke, jóllehet keserű. Megbirkózom vele, csak nem Henry vállán sírom ki magam. * -Tudom. Jobbat nem is kívánhatnék nála és a falkát is szeretem. *Elég bizonyíték, hogy visszajöttem, hogy visszakívánkoztam, mert bár Achillesszel csodás volt odaát Mexikóban és falka nélkül viszonylag szabadon is élhettem mellette, hiányzott….ha nem is a védőháló amiről Dario beszélt, hanem mindenki, csak úgy. A társaság, a közös vadászat – hát már ide is eljutottam – a nappaliban való összetalálkozás, olykor a közös ebéd, reggeli, a kávét szorongatva való felébredés. Ezért is biztosítom arról, hogy jöjjön bármi, nem adom fel, viszont a végleges beleegyezését és a tervek véghezvitelének szánt szót nem értem. A nevetéséből ítélve ez olyasmi lehet, amit mindenki ért, természetesen rajtam kívül. Azt hittem valami titkos farkasos dolog, de csak Dario…mondjuk úgy tájszólása. * -Áááá, értem. Szóval az már maga a vizsga. Izgalmasnak hangzik. *Ahogy az Achillesszel való beszélgetésem is, de biztosan jobban veszem az akadályt, mint a vizsgán. * -Már tudom. Már évek óta tudom, csak most ért meg bennem. *Próbálkoztam is, de ezt nem vallom be, viszont a sok sikertelen próbálkozásnak meg van a maga előnye is. Már tudom milyen érvekkel győzhetem meg Achilles-t. Az emlegetett meg is jelenik, mert ahogy beérünk a lak épülete elé, ott áll karba font kezekkel, szigorúan. „Már megint mit csináltál” pillantással néz és természetesen visszaköszön Dario korábbi ördögi szemvillanásának fizikai megnyilvánulása amikor – tudom – szándékosan Achilles mellé parkol. Integetek neki bájosan mosolyogva, majd visszafordulok Dariohoz. * -Hmmmm….milyen kedves vagy. Értékelem a sötét humorodat. *Jegyzem meg nem minden él nélkül, mert ezt most megérdemli, ám az élt némileg finomítja a mosolyom. Fogom a táskám, kinyitom és kihalászok belőle egy apró dobozt, amiben egy darab, csokis muffin van. Mivel nem voltam biztos abban, hogy ma sikerül találkoznom Darioval, nem mellékeltem hozzá gyertyát, de rá van „rajzolva” cukormázzal. Átnyújtom neki, mert hát a végére tartogattam, nehogy megvesztegetésnek érezze. * -Igyekszem nem hozzászokni, bár elég élvezetes volt az utazás. Viszont készültem egy kis meglepetéssel, és ha ma nem sikerült volna elcsípjelek, megkaptad volna később. Boldog születésnapot! *Egy széles mosollyal fordulok el tőle, hogy kinyissam a kocsi ajtaját és csatlakozzak Achilleszhez, életem talán legnehezebb beszélgetésével. Ha később bárki is meglepné Dario-t egy szülinapi bulival, esélyesen csatlakozom, kérdés, hogy milyen kedvvel.*
//Köszönöm a lehetőséget és a játékot, amit megint nagyon élveztem. Lynx-szel pedig minden sínen lesz, hullámvasút sínen //
Kezdőlap
Hacsak nincs egyéb, és nem írnál már, záróznád? 
)//
Ahogy láttam, Lynxsszel már el is kezdtétek a próbát, szóval csak ügyesen! 
// 
Lynx-szel pedig minden sínen lesz, hullámvasút sínen 
//
