New York City (New York)

New York City (New York) // Pént. Dec. 13, 2013 1:34 pm

First topic message reminder :

New York City (New York) - Page 4 F3cabc6ad593_large

Re: New York City (New York) // Pént. Júl. 25, 2014 4:48 pm

- Áh igen, a medvék! – Mosolyodok el. Ha már témánál voltunk, vagyis vagyunk… akkor kicsit bővebben kifejtem a nézeteimet. Megtettem már korábban is, másnak is, de a téma igazából azóta se hagy nyugodni. Valamiért mindig nyugtalanít, amikor medvetámadásos eset kerül a kezeim közé. Érzem, hogy valami nincs rendben, de eddig semmit se tudtam kétséget kizáróan bizonyítani, addig pedig nem vádaskodok hivatalosan. A szakmai szavahihetőségemet nem kockáztathatom találgatások miatt.
- Érdekes egyébként a Fairbanks környéki medvék este. A támadásaikra gondolok ezalatt. A világ több vidékén is élnek ember közeli helyeken medvék. Szabadidőmben utána jártam néhány dolognak. Ott van például Erdély, Európa szívében. Rengeteg medve él azon a környéken is… és sajnos ott is előfordulnak olyan halálesetek, amiben medvék az elkövetők. Elég nagy az ott élő medvepopuláció a vadőrségi adatok szerint, mégis jelentősen kevesebb a medvetámadásos eset, mint itt… Fairbanksben. Nem tudom még ennek az okát, de rajta vagyok, hogy kiderítsem. Tudja… már gondoltam arra is, hogy talán valami zavarja őket az erdőben, és azért kerülnek ilyen gyakran a lakott terület közelébe. Remélem nem arról van szó, hogy illegális vadászat zajlik ellenük, és ezért kényszerülnek az erdő peremére. Igazságügyi orvosszakértőként hozzáférek nyomozati anyagokhoz is, több évre visszamenően utánanéztem az adatbázisban, de nem volt arra utaló feljegyzés, hogy orvvadászokat tartóztattak volna le, akik medvékre vadásztak volna. Furcsa ez az egész, minden esetre. Alkalomadtán felkeresem a Fairbanksi vadőrt is, talán ő tud hihető magyarázattal szolgálni arra, mi folyik az erdőben. – Eresztem kicsit bő lére a gondolataim megosztását a férfivel. Látszik rajtam, hogy valóban aggaszt… nyugtalanít ez a dolog. Fiatal vagyok még, csak néhány éve dolgozok a területemen, de eddig a megérzéseim soha nem csaptak be.
- De most már igazán beszélhetne ön is, Carlos. Egy nő csacsogása idővel nagyon fárasztóvá tud válni, és amellett, hogy sokat tudok beszélni, hallgatóközönségnek is jó tudok lenni, úgyhogy ne fogja vissza magát. Meséljen még nekem magáról. Bármit, amiről úgy gondolja, hogy megosztaná velem. Vagy ha szeretné, akár játszhatunk is. Ön kérdez tőlem valamit, ami érdekli… Én válaszolok rá, majd felteszek én is egy kérdést… és így tovább, amíg a vacsoránk meg nem érkezik. Nos… mit gondol? – Kérdezem szélesedő vigyorral, miközben újratöltöm a poharamat, és az előbbi szertartást megismételve megiszom az újabb kör tequilámat.

Re: New York City (New York) // Kedd Júl. 29, 2014 8:01 pm

Odaadó figyelemmel, Rodin híres szobrának alakját felvéve hallgatom Palomát a medvéiről. Túl egyértelmű az, amit mond. Nagy kedvem lenne eloszlatni a kételyeit és megválaszolni pár kérdést. Hangulatom lenne elmondani, hogy téved doktornő! Farkasok, akiket keres. Fékevesztett fenevadak, emberöltők óta élő lények, akik túlmutatnak a mítoszukon. Vérmes bestiák, akik kimondhatatlan tettekre képesek és én egy vagyok közülük. Kedvem lenne, de nem teszem. Nem leszek a testvéreim árulója, soha!
-A vadászat felbőszítheti a medvéket, minden bizonnyal ez lehet az ok. A vadászoknak pedig nem lesz örökké nyár. Egyszer hibáznak és akkor az asztalán végzik senorita, és ki tudja... Talán ártatlanok a macik és Nagyláb kószál az erdőben. - ütöm el egy tréfával a dolgot melyhez a legkedvesebbik mosolyomat öltöm arcomra. Sietősen el kell terelnem a témától, bár én hoztam fel, de kíváncsiságom kielégült és gyanúm is megalapozottnak bizonyult. A következő mondatai remek lehetőséget adnak erre.
-Mit mondhatnék kedves. Éltem a jó nevű és tehetős családok aranyifjainak mozgalmas ám üres életét. Az ember gyarló, bármije van az nem elég, több kell neki, velem is ez volt a helyzet. Kihívást, kalandot kerestem és akkor jöttek indián barátaim elásott csecsebecséi...... de ne gondolja senorita, hogy bármikor is fárasztólag hatna rám, hogy hallgatom önt.
Kérdőn felhúzom a szemöldököm, ahogy játékra invitál. Lelki szemeim előtt felréved egy már-már elfeledett kép egy alig nyolc esztendős fiúcskáról, aki konkvisztádornak öltözve fa kardjával ütötte a szalmából készült azték seregeket. Rég volt, talán igaz sem volt de ez a nő most felszínre hozott olyan érzéseket, melyeket már nem éreztem részemnek hosszú évek óta...
-Egy játék? Kellemes időtöltésnek hangzik senorita. Áldom a percet, mikor az a kölyök ön felé indult szimatolva az állatkertben. - elnézem, amint újfent nekilát a rituálénak. Magam is a pohár után nyúlok és vele egyszerre emelem azt.
- A farkaskölyökre!

Re: New York City (New York) // Kedd Júl. 29, 2014 11:22 pm

Halkan felnevetek.
- Senki se ártatlan. – Jelentem ki határozottan, Carlos szemeibe nézve. Most ezzel természetesen nem azt mondom, hogy szerintem mindenki pszichopata bűnöző, mert nem ezt értettem a kijelentésem alatt, hanem azt, hogy mindenkinek vannak bűnei… kinek kisebb, kinek nagyobb… de bűntelen ember nincs.
Mivel nem akarok egész vacsora előtt… alatt… és után a medvékről beszélgetni, ezért én se feszegetem tovább a témát.
Az én családom soha nem volt tehetős. Legjobb tudomásom szerint az őseim között se voltak tehetős emberek, bár anyai ágamról nem sokat tudok. Még az is meglehet, hogy itt Fairbanksben az őseim között gazdagok is voltak, akik valami oknál fogva elvesztették a vagyonukat. Ezen igazából nem szoktam gondolkodni, most is csak azért jutott az eszembe, mert Carlos szavain merengtem.
Tehát innen ez a fene nagy jó modor. Vajon hogy képesek emberek így élni? Vajon odabent is mindig azt gondolja, amit kimond? Vagy a társadalmi státusszal együtt jár az agymosottság is? Tényleg léteznek ma még olyan férfiak, mint Carlos?
Félrebiccentem a fejem, úgy bámulom eltűnődve.
- Mindenkinek szüksége van a kihívásokra. Az ember alapvetően szereti feszegetni a saját határait. Ez már gyerekkorban is megfigyelhető. A gyerekek rá a legjobb példa. Ott a szülők azok, akik megszabják a határokat, hogy meddig mehetnek el. Aztán később, ahogy a gyerekből felnőtt válik, és a saját útjára indul, újra és újra megméretteti saját határait… hiszen mindenki megpróbálja a legtöbbet kihozni magából. Erről szól az életünk nem? A folytonos küzdelmekről, kihívásokról és megmérettetésekről. Az okos ember sose elégedhet meg önmagával, hiszen mindig van hova fejlődni… s a lehetetlen csak a lusta emberek mentsvára. A világunk annyira rugalmas, amennyire rugalmassá mi magunk tesszük számunkra. – Régen az urak egymást is kihívták, hogy a családjuk, vagy szívük hölgye becsületét megvédjék. Sokféle kihívás létezhet a világon. A lényeg, hogy az élet túlságosan unalmas lenne kihívások nélkül.
Elnevetem magam.
- Könnyen áldja, amikor nem Ön volt az, akire ráijesztett! Bár… ha jobban belegondolok én se tőle ijedtem meg, hanem az anyjától. – Javítom ki magam rögtön, mikor rájövök, hogy valótlanságot állítottam. A kölyök igazán helyes volt, az anyja már kevésbé volt szimpatikus, ahogy vicsorgott, és morgott rám. Persze megértem… csak védte a kölykét.
Miután megittuk a következő kört a farkaskölyök egészségére, államat a tenyerembe ejtve fürkészem az előttem ülő férfi arcát. Mivel nem kérdezett tőlem, ezért úgy veszem, hogy az első kérdés feltétele rám vár. Elvigyorodok.
- Szokott káromkodni? Úgy igazán… megbotránkoztatóan beszélni… - Teszem hozzá, hogy egyértelművé tegyem, nem a „Kakas csípje meg” vagy a „Ló rúgja meg” kategóriájú káromkodásra gondolok. Lehet, furcsának találja, hogy ilyenre pazarlom el a kérdezési lehetőségem, de én ezt nem veszem egyáltalán pazarlásnak. Egyszerűen csak furdalja az oldalam, hogy Carlos tényleg mindig, minden esetben ennyire Úriember… vagy csak engem tisztel meg ezzel az arcával?

Re: New York City (New York) // Szer. Júl. 30, 2014 4:36 am

-Senki sem ártatlan – ismétlem meg Paloma szavait motyogva, alig hallhatóan. Hatalmas igazság ez és mindenre ráhúzható. Emberek millióit követelő háborúktól egy fűszál növekedéséig. Igaz és hamis egyszerre, hiszen vétkeink minden esetben mások izzó vasával kerülnek fel homlokunkra fájdalmas sebhelyként, hogy örökké hordozzuk. Ezen morfondírozok, még mindig a gondolkodó szobraként tetszelegve, miközben tovább hallgatom a nőt.
-Ön nem csak a test orvosa, de pszihológus is senorita Santiago? Nem tudok és nem is akarok vitába szállni az okfejtésével. Csak hozzátenni tudok. - megsimítom az állam és hátradőlök a szék támlájához feszítve hátam, közben egy kósza pillantásra sem veszem el tekintetem az övétől.
-Ösztönnek gondolom, ahogy a gyermek bontogatja szárnyait és dacolni próbál a szülői akarattal, vagy határokkal ahogyan ön nevezte. Megméretteti magát újra és újra, de ezek a határok nem rabságot jelentenek hanem próbákat, egy felkészítést az életre. Nem lényeges, hogy sikerül-e a gyermeknek áthágni őket vagy nem a tény, hogy megpróbálja és a végkifejlet tanulságot hordoz. Lámpások, melyeket míg karunk nem képes megtartani eleink tartják helyettünk és mikor már a mi kezünkben a sorsunk csak erősebbek, életre valóbbakká válunk általuk. De ahogyan mondta, senki sem ártatlan. A farkaskölyök sem volt az. A mohóság volt a bűne és ez vezethetett volna a végzetéhez, hiszen nem ismerhette az ön szándékait. Az anya a védelmére kelt, hiszen ez vagy egy hasonló eset vele is megesett. A kölyökből életerős farkas válik, hála gondoskodásának és egy napon majd ő fog a ketrecnek rontani kölyke védelmében. Ezért iszom rá!
Az utolsó cseppig kiiszom italom és ahogyan eltűnik bennem úgy intek egy kis időre búcsút a mélyen szántó gondolatoknak és adom át magam a játéknak. Hiszen a már sokat említett farkaskölyök ott van bennem is, egy rég feledésbe merült ám igen fontos részem. Nagy figyelemmel fordulok tekintete felé újra a poharat letéve, várva a kérdését de amit kérdez meg kell valljam meglep. Nem hittem volna, hogy ez az, ami a legjobban foglalkoztatja, de a játék az játék.
-Arra gondol senorita, hogy említettem-e már egy vagy akár több istenséget egy mondatban a legősibb ösztön különböző módozataira buzdítva őket? Vagy eme mítikus lények bizonyos testrészeit ajánlottam fel fogyasztásra ismerőseimnek és közeli hozzátartozóikat illettem-e vélt vagy valós kétes foglalatosságokkal vagy furcsa identitásokkal? Nincs e földön olyan, aki nem ejtette volna már ki eme szavakat, természetesen én sem vagyok kivétel. Hogy szokásom lenne ez? Kellene beszélgetőpartner egy ilyen diskurzushoz és az évek óta nem akadt.
Egy pillanatra eltöprengek a kérdésemen. Egyre érdekesebbé válik számomra a jó doktornő, akit első érintésre zongoristának tituláltam. A zsigerek virtuóza és mint az imént kiderült a szavak mestere. Annyi és annyi dolog van, ami érdekel.
-Ha most, ebben a szent pillanatban az öné lenne a világ és büntetlenül, következmények nélkül megtehetne bármit, de csak egyetlen egy dolgot........... mi lenne az senorita?
Pillantásom kérdő, ám mégsem sürgető. A pincérnek még nyoma nincs a vacsoránkkal, de most nem is érdekel. Ez a játék ugyan csak most kezdtük, de felettébb élvezetes számomra.

Re: New York City (New York) // Szer. Júl. 30, 2014 12:43 pm

- Pszichológus? Jó ég! Isten ments… ahhoz élő emberekkel kéne foglalkoznom… - S én pont azért mentem patológusnak, hogy az élők nyavalyáit elkerüljem. Szerintem én előbb felkötném magam pszichológusként, mint a betegeim. Nem nem… számomra roppantul előnytelen munka lenne. Ettől függetlenül csípem a dilidokikat, de a munkájukra sose pályáznék. Jól megvagyok én a saját területemen, köszönöm szépen!
Carlos okfejtése az ösztönösségről helytálló. Ha tovább akarnám gondolni, vagy ragozni a dolgokat, akkor elmennék olyan mélységig, hogy a kalandvágy, a bizonyítási kényszer is az ösztöneinkből fakadnak, hiszen ez nem tanulható. Genetikailag belénk van kódolva az egymással való versengés.
Olyan ez, mint a tyúk és a tojás esete. A végtelenségig el lehetne rajta filozofálni, hogy mi hogy volt… van… de túl sok értelme nem lenne, csak az időt rabolnánk el attól hogy más, érdekes témákról is szót ejtsünk.
Szépen körülírva fejti ki azokat a szavakat, szókapcsolatokat.. amikre én gondolok káromkodás alatt. Megmosolyogtat az óvatosság, amivel a témát kezeli.
- Szóval a társaságom az, ami ilyen udvariasságot vált ki önből? – Kérdezek rá egyértelműen, ugyanis a szavaiból én ezt szűrtem le. Lehet, hogy rosszul. Azért megnézném ám, hogy milyen arcot vágna, amikor elbődülök, mint egy utolsó kocsis. Képzelem milyen viráglelkületűnek gondolhat a pillangós ruhácskám miatt. Bármi, amit gondol rólam, feltételezem, hogy nem állja meg a valóságban a helyét. Korántsem vagyok olyan kedves, és bájos általában… mint amilyennek ő gondolhat. Én, ha épp rossz napom van, nem vetem meg a cifra káromkodást. Kidühöngöm magam, és lehiggadok. Legalább nem fojtom magamba a dolgokat, és nem emészt fel. Szerintem tudnék Carlosnak meglepetéseket okozni, nem is keveset.
A kérdés, amit én kapok, eléggé fogós.
- Ezen eddig még soha nem gondolkodtam. – Vallom be. Nem vagyok az a típus, aki hiú ábrándokat kerget, de most a játék kedvéért elgondolkodok rajta, mi lenne az, amit megcsinálnék szívesen… amit amúgy nem lehetne következmények nélkül.
- Driftelnék a motorommal a Szent Péter téren, a Vatikánban. – Felelem nevetve.
- Gondolom egy ilyen megmozdulásért néhány évet lehúznék valamelyik európai dutyiban, ráadásul még az engedélyem is bevonnák. De ha lenne rá mód, hogy büntetlenül megtegyem, akkor megtenném. Olyan szép az a tér, és driftelésre tökéletesen alkalmas lenne. – Vigyorgok.
A versenymotorok szerelmese vagyok. Persze szeretem a szép, és gyors kocsikat is, de motoron sokkal szabadabb az ember.
A következő kérdés az enyém. Lábaimat átvetem egymáson, jobb kezem ujjaival üres tequilás poharamat forgatom az asztal fölött pár centivel.
- Meddig lenne képes elmenni, hogy megszerezze magának azt, amire fáj a foga? – A kérdésem sokféleképp értelmezhető, hiszen nem feltétlenül csak régi csecsebecsékre irányul, hanem úgy általánosságban… akármire, amit megkíván, amit magának akar.

Re: New York City (New York) // Szomb. Aug. 02, 2014 4:40 am

-A társaság milyensége bizonyos mértékben irányítja saját viselkedésünket is senorita. Nem találja így? Az ember saját határain belül maradva ugyan, de másként beszél egy..... - pillantok a plafon felé a megfelelő példáért kutakodva, bár nincs a mennyezetre írva a válasz – egy a kukából előmászó nagy szakállas erőművésszel, aki az életünkre tör. Megint másként egy finom hölggyel, aki mellesleg Alaszka legszebbik virága.
Tény és való nagy meglepetésben lenne részem ha Paloma tork köszörülést követően útjára engedne egy jókora köpetet és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kezdené illetni a pincért késlekedése miatt. Nem mondanám, hogy összedőlne a világ de az biztos, hogy egy efféle jelenet beletapasztana a székbe és jó darabig keresném a szavakat.
Meglepetten hallgatom a választ a kérdésemre és osztoznom kell a doktornő nevetésében. Elképzelem, amint felbőg a kétkerekű és azt is, ahogyan egyre bővül a mutatvány nézettsége. Koreai turisták hatalmas fényképezővel a nyakukban és bíborszínű tunikás püspökök, akik nézni sem bírják a műsort.
-A tér valóban gyönyörű senorita.... és nem olyan vészesek az olasz börtönök. Főként nem egy orvosnak, aki közlekedési kihágás miatt kerül be. Önt minden bizonnyal beosztanák a gyengélkedőre bár.... egy ideig viselnie kellene az azonos neműek intimebb közeledését.
Bizonnyal sokad finomodtak Itália eme intézményei azóta, hogy magam is megjártam. Mussolini alatt másként ment az élet Európa csizmájában főként akkor, ha az ember falkáját líbiai rebellis csapatnak nézik. Egyikünk ott is maradt a falak között, de élete hat makarónihuszáréba került.
-Minden esetre irigylem senorita. Töredelmesen be kell valljam önnek, soha nem ültem még motoron.
Egy alkalom mégis volt, de érthető okokból ezt nem említem meg Palomának. Kilencszázharminchatot írtunk a helyszín pedig spanyol föld. A motor egy BMW volt és az oldalkocsiban kaptam helyet. Kezemben golyószóró... hogy mennyire gyűlölöm ezt a fegyvernemet. Samuel Colt, a pokolra veled!
-Esetleg kér még egyet senorita? - pillantok le az üres pohárra – de meg kell előbb ígérnie, hogy nem lesz kötekvő. - két ujjam a magasba emelve intek a pincérnek és mikor az rám figyel a poharat is megmutatom neki.
Kissé elgondolkozom a kérdésen, amit feltett nekem. A válasz egyértelmű, a végsőkig! Felötlik bennem Benito barátom arca és bizony ha az ő korcs fejéért száz másikat is kell is lenyesnek... akkor a százegy kiskutya bizony fő nélkül marad.
-Nem tudok erre egyértelmű választ adni senorita. Sok múlik azon is, hogy mi lenne az a bizonyos dolog, amit el szeretnék érni. Ha egy süteményről beszélünk éjfélkor nem fogom betörni a cukrászda kirakatát, hogy megszerezzem, de ha például nemet mondott volna eme szerény vacsorára..... - mosolyodom el sejtelmesen. Minden bizonnyal nem törődtem volna bele a visszautasításba, persze erővel nem hoztam volna el ide a doktornőmet. Idő közben a pincér is megérkezett és teletölti poharainkat. Várok még az ivászattal, hölgyeké az elsőbbség.
-Ha választhatna melyik mellett döntene? Egy hajó ami enyhén ringatózik a folyón. A zenekar keringőt játszik magácskán pedig fekete nagy estélyi? Vagy esetleg egy las vegasi disco az ezer fényével és egy falatnyi bőrszoknya?

Re: New York City (New York) // Szer. Aug. 06, 2014 3:12 pm

- Van abban valami, amit mond. – Ismerem el töredelmesen Carlos igazát, miközben elgondolkodok a felhozott szituáción.
- Valószínűleg a kedves kukalakó fogsorát lerendezném egy fémrúddal, ha találnék a közelben, bár önöket férfiakat még ennél könnyebb módszerrel is ártalmatlanítani lehet. Elég csak egy jól irányzott térdelés, és máris kezesbárányként omolnak lábaink elé. – Ebből máris leszűrheti asztaltársam, hogy nem vagyok az a fajta nő, aki egy helyben toporzékolva sikongat, hogy valaki mentse meg az életét. Elég „tökös” vagyok ahhoz, hogy ha úgy hozza a szükség, akkor megvédjem magam… vagyis megpróbáljam megvédeni magam… mert ugyebár az ellenfél erejétől és ügyességétől is függ, hogy az adott szituációból ki jöhet ki nyertesen. Természetesen egy mosolyt is odabiggyesztek a mondandóm végére, nehogy félelmei támadjanak arra vonatkozóan, hogy a lábaim eldugva vannak az asztal alatt, s bármikor a gyakorlatban bemutathatom azt, amiről az imént beszéltem.
Finom hölgy? Nem, én speciel nem tartom magam annak. A finomság nagyon messze áll tőlem, bár az tény, hogy eddig nem volt okom megvillantani nyersebbik énem. Inkább mondanám magam nyersnek, olykor bunkónak, és bántóan őszintének. Nem szokásom véka alá rejteni a véleményem, és nem mindig figyelek oda arra se, hogy milyen körítéssel tálalom azt mások elé. Ettől függetlenül hízelgőek Carlos szavai.
Az olasz börtönökkel való meglátásaira csak egy apró szemöldökvonással reagálok. Mindig is az erősebbik nemért voltam oda, bár nem mondom azt, hogy tanulóéveim alatt a buli kedvéért néha nem csattant el egy-egy csók valamelyik lánnyal a csapatból, de részemről az csak mókázás volt, nem jelentett egyebet. Hozzám bizony hiába közelednének a nők, nem találnának partnert bennem intimebb kapcsolatra. Talán ártatlannak, és ártalmatlannak látszom elsőre, de vérmes bestiává tudok változni, ha veszélyben érzem magam. Igazi kis succubus vagyok, ahogy Adam is mondta azon az éjszakán, mikor a bokromat választotta „pihenés” gyanánt.
- Nem? – Meglep. Egy igazi kalandor… hogy lehet az, hogy még nem ült motoron.
- Én meg ha csak tehetem, azon utazok. Autóm nincs is. Motorozok… de ha olyan helyre kell mennem, ahol meg kell felelni az öltözködési protokollnak, vagy az időjárás keresztül húzza a terveimet, akkor taxit hívok. – Ugyan gondoltam rá, hogy szükségem lenne autóra is, ha hosszabb távon Fairbanksben maradok, de úgy döntöttem, hogy ezzel megvárom a decembert. November végével lejár a szerződésem. Ha meghosszabbítják, és maradhatok a pozíciómban, akkor maradok a városban is, és beszerzek egy négykerekűt. Addig felesleges.
- Ha összefutunk majd Fairbanksben, és lesz hozzá mersze, akkor szívesen megmutatom motoron a környéket. Szép vidék, csak jól be kell öltözni! – Vigyorgok Carlosra.
- Igen, kérek. – Bólintok rá azonnal. Jól bírom a tequilát, nem félek attól, hogy ennyitől fejre állnék.
- Kötekvő? Nem, ne aggódjon… nem leszek az… - Nevettem el magam.
Érdeklődőn megemelem a szemöldököm. Kíváncsi lennék azért, hogy mit tett volna, ha nemet mondok. Elég meggyőző volt az érv, amit elsőként felvonultatott. Ha ezt tudom, akkor már csak azért is nemet mondok, hogy hallhassam még, mik pattannak ki rögtönzötten a fejéből. Talán nem is rögtönzés, talán ezek jól begyakorolt szövegek, amiket kihúz a tarsolyából, ha nőkkel találkozik. Sose lehet tudni. Nem vagyok naiv, nyilván nem csak engem próbál lenyűgözni kifinomult udvariasságával.
- Nos.. ha mindenképp eme két lehetőség közül választhatnék, akkor inkább az előbbi. Noha nem kedvelem a puccos estélyeket, és azt a modorosságot, ami a legtöbb olyan embert jellemzi, akik ezen megjelennek, de a zajos… zsúfolt disco-kat még kevésbé kedvelem, és úgy gondolom, hogy már ki is nőttem abból a korból, hogy disco-kba járjak. – Inkább ülök be egy pubba, vagy egy bárba… sörözni, és enni valami helyi specialitást az ismerősökkel… beszélgetve velük, esetleg lenyomni néhány darts vagy billiárd party-t.
De még ennél is többre értékelem azokat a csöndes estéket, amiket az otthonomban tölthetek el egy könyvvel az ölemben, vagy a kanapémon kiterülve valamilyen izgalmas filmet bámulva.
- Egy életre szóló boldog… monogám párkapcsolat, vagy függetlenséget biztosító egyéjszakás kalandok sora? – Teszem fel merész kérdésem, miután az újabb adagnyi tequilámat legurítottam.

Re: New York City (New York) // Szer. Aug. 06, 2014 7:24 pm

-Mindezek tudatában senorita.... azt hiszem kétszer meg kell gondoljam mit mondok önnek. - pillantok le magam is az asztalra, ami alatt ott rejtőznek lábai félelmetes fegyverként. Valóban meg kell gondolnom mit is mondok, nehogy ifjabbik Juan lássa kárát egy keresetlen szónak.
Megpróbálom elképzelni, de még mindig kissé zavaros kép tárul elém Palomáról, mint megvadult amazonról kezében a kenderkócos végű méteres vascsővel, amivel megpróbálja jobb belátásra bírni a kukázót. Nem valami életszerű, legalábbis eddigi modora és a kevés információ alapján, ami a birtokomban van. Persze az utóbbi egy kikalapálásra való csorba, melyen most is nagy erőkkel dolgozom.
A szemöldökfelhúzás egyértelmű jel, és el is kezdem félteni a vérmes térdektől magam, de szerencsémre nem jön a megtorlás Itália büntetés végrehajtó intézményei és a doktornőm ottani általam felvázolt helye miatt. Ha csak a fele igaz annak, amit az imént mondott hamar feltornászná magát a képzeletbeli ranglétrán a dutyiban is, persze farkasként tudom jól, hogy bármilyen vehemens és céltudatos is az ember, mindig akad egy erősebb.
Szabályosan jó hallgatni, ahogy a motorozásról áradozik és egy ilyen pilótával a gyönyörű Alaszka szerpentinjein bizonnyal kellemesebb az utazás, mint spanyol honban puskaropogás közepette.
-Ha ez egy meghívás akart lenni senorita, akkor örömmel fogadom el. Van merszem hozzá, a mítikus száz mérföld per óra nem az, amitől megilletődök. Másodsorban pedig, a tequila mellett az adrenalin az a dolog, amit minden épp eszű ember szeret.
Csupán költői kérdés volt, hogy kötekvővé válik-e az újabb italtól, de kedvesen meg is válaszolta pontosan abban az időben, mikor a pincér is megérkezik.
-Még pár perc és hozom a rendelésüket. Köszönöm a türelem. - mondja tört angollal.
-Nincs probléma, mint látja remek a társaságom!
A pillanatnyi kitérő után újra a doktornő felé fordulok a szinte már állandósult mosollyal. Figyelve hallgatom, amint a kérdésemre válaszol. Eszemben nincs magamra venni az estélyeken megjelenő sznobok nem valami baráti jellemzését, bár lényegesen több ilyen jellegű rendezvényen vettem részt, mint az utóbb felhozott discoban lebonyolítotton. Nem kenyerem ugyan, de egy félmondata rákényszerít, hogy a szavába vágjak.
-Ön viccel velem senorita? Hiszen nem lehet több huszonötnél! És ezt is csak arra alapozom, hogy ön végzett orvos, máskülönben húszat mondtam volna. Bár igaz ami igaz, a test és a lélek kora utoljára a születés pillanatában egy és ugyanaz.
Éppen kezdenék nekilátni a nekem jutott, nem éppen a szívügyemet jelentő kérdés megválaszolásának, mikor egy hang üti meg fülem, valahonnan Paloma táskája felől. Minden bizonnyal a telefon az, neki is az üzenetet jelző hangja. Megvárom bájos asztaltársam mit cselekszik, ha most elolvassa, természetesen türelmesen ülök és nem szólok addig, amíg figyelme nem lesz újra az enyém.
-Erre igen nehéz válaszolnom senorita, hiszen az első nem adatott meg soha....
Pedig vágytam rá amióta élek. Egyetlen egy szerető hitves, aki társ lehet jóban és rosszban. Szentimentális ugyan, de pont ez benne az igazán csábító. A nyugalom szigete, ahol nyoma nincs fájdalomnak. Egy biztos pont ami lássuk be talán soha nem adatik meg.
… a másodikban volt már részem, szóval.. - nevetem el magam – röstellem magam senorita, de nem tudok önnek őszintén válaszolni.
Talán nincs is válasz a kérdésre. Addig semmiképpen nincs amíg az ismeretlent, a hold nem látható oldalát meg nem tapasztaltam. Bökhettem volna rá valamit, de túlságosan kényes téma, vagy nevezzük nyugodtan szívügynek, hogy ezt is elüssem egy légből kapott válasszal, vagy akár egy tréfával.
-Ugyan ezt kérdezem én is öntől senorita! Tudom jól, hogy pár óra ismeretség után ez szemtelenül hathat, de az imént feljogosított rá...
Arcomon ugyan ártatlan mosoly, de dunsztom nincs róla hogyan reagál majd, szóval felkészülök rá, hogy megkapom a már emlegetett asztal alatti rúgást.

Re: New York City (New York) // Szer. Aug. 06, 2014 8:59 pm

Nevetnem kell.
Eszembe se jutna egyébként az előttem ülő férfit bántalmazni, már ha továbbra is olyan jól viselkedik, ahogy eddig viselkedett. A szavai mégis nevetésre késztetnek, hiszen kihallatszik a szavak mögül aggodalma. Hogy ez mennyire valós, és mennyire játszott… azt én nem tudom, minden esetre megnevettetett vele.
- Igen, veheti meghívásnak. – Bólintok rá. Ugyan miért ne? Ez igazán csekély viszonzása véleményem szerint a vacsorameghívásnak… s ha tényleg nem ült motoron, akkor legalább egyszer az életben ki kell próbálnia. Én tudom mekkora élmény, s amennyire szeretek motorozni, épp annyira szeretem azt, ha mással is megszerettethetem az utazás ezen formáját. Ki tudja? Talán annyira megtetszik majd neki, hogy legközelebb ő maga sétál majd be egy motorkereskedésbe, és megveszi élete első kétkerekűjét. Sose lehet tudni, nem igaz?
A pincérre pillantok. Most már kezdek tényleg eléggé éhes lenni. Alapvetően nem lennék az, csak a konyha felől terjengő illatok fokozzák az étvágyamat. Hangtalanul, mosolyt ültetve az arcomra bólintok magam is, de én nem fűzök hozzá szavakban semmit a dologhoz. Megsürgetni úgyse lenne értelme, az ételnek idő kell, mire elkészül. Én pedig már nem vagyok gyerek, hogy türelmetlenkedjek.
- Hát ez igazán hízelgő… - Nevetem el magam.
- Közelebb vagyok már a harminchoz, mint a húszhoz… sőt, még a huszonöthöz képest, is a harminchoz vagyok közelebb… - Engedek meg magamnak egy könnyed kacsintást. Ebből kimatekozhatja, hogy minimum huszonhetedik évem derekán járok. A száraz tények azok, hogy ebben az évben menthetetlenül betöltöm huszonkilencedik évemet, ami után belelépek én is a harmincasok klubjába.
A telefonom üzenetjelző hangja tereli el a figyelmem a beszélgetésünkről, ami egy közismert film zenéjének elejéből kivágott kb. tizenöt másodperces részlet.
Biztos Meadow írt vissza.
- Bocsánat. – Gyorsan előveszem a mobilt, és megnyitom az üzenetet. A szemeim egy pillanatra résnyire szűkülnek, majd ahogy felhúzom az orromat, orrnyergemnél enyhén ráncolódik a bőröm. Csak röviden pötyögök válaszüzenetet, aztán le is némítom a telefont, hogy többször már ne zavarjon meg az este folyamán. Meadow meg csak hadd fortyogjon.
A telefont visszaejtve a táskámba, pillantok fel ismét vacsorapartneremre.
- Nem? Egy olyan férfinek mint ön, aki így tudja nők társaságában forgatni a szavakat? Ezt nehezen tudom elhinni. – Csóválom a fejem hitetlenül. A nők buknak a lovagiasan viselkedő pasikra, hiszen ki ne szeretné, amikor ennyire figyelmesen körbeugrálják. Furcsállom, hogy nem volt még senki az életében, aki mellet megállapodott volna, de nem firtatom.
Az, hogy a kérdést visszakapom, annyira nem lep meg… így viszont egy körben elesik attól, hogy valami mást kérdezzen, ami valóban érdekli… bár ki tudja, lehet, hogy ez a kérdés őt is foglalkoztatja velem kapcsolatban. Én, a saját részemről teljesen ártatlannak szántam a kérdésem, egy kötetlen beszélgetés keretein belül személyes véleményem szerint még elfér az ilyen is. Bár ki tudja, hogy az úri népek erről nem vélekednek-e másképpen?
- Én a tiszta játékok híve vagyok, nem szeretek egyszerre több vasat tartani a tűzbe, ahogy azt se szeretem, ha a sok vas közül az egyik épp én vagyok, akit egy időben tűzbe tartanak a többivel. A monogám kapcsolatok híve vagyok. – Attól, hogy Leonarddal nem működött, mással még működhet. Nem vesztettem el a hitemet a kapcsolatokban, egyszerűen mi nem illettünk össze, bármennyire is próbálta bizonygatni az ellenkezőjét. Talán két lazább kapcsolatom volt eddig, de azok se olyanok voltak, hogy teljesen ismeretlenül együtt töltöttünk egy éjszakát, aztán mindenki ment a maga dolgára. Talán maradi vagyok, de szeretem ismerni azt valamennyire, akit az ágyamba engedek… vagy akinek én bújok az ágyába.
- Mit gondol a férfi-női egyenjogúságról? A gyakorlatban is létezik, vagy csak elméletben? – Vonom fel kérdőn szemöldököm. Férfiak és nők között ez szinte mindig kényes téma. A nő, aki egyenjogúságát hangoztatja, a férfiak szemében általában feminista, a nő szemében pedig az a férfi, aki alacsonyabb rendűnek titulálja a nőket, hímsoviniszta. Kíváncsi vagyok, hogy vacsorapartnerem mit hoz ki válaszként kérdésemből.

Re: New York City (New York) // Csüt. Aug. 07, 2014 2:20 pm

Valami félelmetesen bájosan nevet. Szinte el is felejtem arcának rezdüléseit bámulva, hogy az imént éppen térdeitől féltettem magam. A kacagás belőlem is előtör, de lényegesen hamarabb hagyom azt abba, mint Paloma.
-Köszönöm a meghívást senorita. Igyekszem majd rászolgálni és remek utas lenni.
A környék megismerésének talán a legkellemesebb módja lehet egy ehhez hasonló motoros kirándulás. Nem mintha sok új érzést szabadítana fel bennem a sebesség, de talán mégis ad egy olyan új megközelítést, amely hatására magam is be kell ruházzak egy olyan lóra, amely száz másikat rejt magában.
-Szó nincs itt hízelgésről kedvesem! Ezek a puszta és tagadhatatlan tények. Méghogy harminc. Kénytelen leszek igazolványt kérni senorita. - kacsintással zárom a mondatot. Sem rendőr sem egyéb hatóság nem vagyok, hogy az iratait kérjem és persze kész vagyok elhinni amit mond, de való igaz, soha nem mondtam volna harmincat ha egymás korának tippelésére került volna sor. Ebben persze könnyebb dolgom lenne, mint neki hiszen aligha mondana kétszázat mikor az átélt teleimre kellene mondania valamit és egyben ez a könnyebbsége is, hiszen bármit mond a válaszom egyértelmű.
„Önnek súgtak senorita, telibe találta.”
Szerencsémre ez a kérdés nem kerül feltevésre. A gondolatmenetből kizökkent a telefon és az ismerős dallam. Csendben, rezzenéstelen arccal várom meg, amíg a készülék újfent a táskában pihen meg.
-Pedig az utolsó szóig igaz senorita! Nem akadt senki, akihez kötődtem volna. Nem mondom azt, hogy nem is vágytam rá soha, de maximalista vagyok és mikor megleltem azt, aki mellett le tudtam volna élni az életem hátralévő napjait..... maradjunk annyiban, hogy az élet ami nekem jutott nem engedte eme végkifejletet.
Ez, ami a farkaslét számtalan előnyét kissé fénytelenné teszi. Ki ne vágyna szerető hitvesre, a kertben viháncoló gyerekhadra. Ki ne szeretné lovagolni tanítani és ha a mai világot vesszük alapul autót vezetni tanítani a fiát és persze bolond az is, aki nem áhítja a nővé cseperedő leányát oltár elé vezetni és tanúja lenne, mikor egy arra érdemes ifjú gyűrűt húz ujjára. Mindezek után pedig egy boldog élet képeivel örökre elaludni egy ősz szakáll mögött. De nekem másként osztottak varázslatos kártyáikból az istenek és a legfelső lapon ez állt: Lupus!
-Dicséretes amit mond és ahogyan érez senorita, persze nem az én tisztem megítélni. Az önhöz hasonló hölgyek is kevesen vannak már ezen a földön. - jelentem ki a legnagyobb meggyőződéssel. Már rég nem azt a világot éljük, amikor az oltár előtt a sírig tartó hűséget bárki is komolyan venné. Persze ez sem az egyén hibája, sokkal inkább a társadalmi normák korcsosulásáé.
-Kényes téma ez senorita, hiszen mindenkinek hazahúz a keze és bármennyire is hangoztatja az ellenkezőjét, bizony nincs kivétel. Tisztelem és becsülöm a nőket, viszont a mondást ismeri ugye a suszterral és a kaptafával? Egy férfi soha nem lesz alkalmas arra, hogy egy gyermeket olyan gondoskodással neveljen fel, mint egy asszony és a férfi dolga, hogy ehhez mindent biztosítson. Menne fordítva ez? Úgy vélem csak ideig óráig. Hiszen alapvető különbségek vannak és most nagyon kérem senorita, ne az orvos szemével keresse ezen különbözőségeket. Egy szóval nagyon is létezik eme egyenjogúság, de úgy vélem néhol ezt eltúlzottan ráerőltetik a másik nemre, mert legyen férfi vagy nő valaki, másban fog jeleskedni.
A kis előadásom közepén érkezik meg a pincér a vacsoránkkal.
-Gracias mi amigo! - köszönöm meg kurtán és ismét partnerem szemébe nézek.
-Csak egyetlen kérdést még senorita, utána ígérem nem zavarom evés közben. Ha tehetné, kitörölne valami az emlékei közül? Egy helyet, egy személyt, bármit?
Bizonnyal leesett Paloma számára, hogy a legkellemetlenebb mozzanatra vagyok kíváncsi, amit a huszonpár éve alatt emlékei hordoznak fájó teherként. Ha választ kapok étkezés előtt türelemmel meghallgatom, ha nem ez esetben evés után keresem fel tekintetét kíváncsiskodó pillantásaimmal.

Re: New York City (New York) // Pént. Aug. 08, 2014 12:14 am

- Sajnálom. – Csak ennyit tudok hozzáfűzni Carlos magyarázatához. Nem vagyok az a reménytelenül romantikus alkat, de ettől függetlenül én hiszem azt, hogy az ember akkor lehet igazán boldog, ha maga mellett tudhat valakit, akivel kölcsönösen szeretik, és megértik egymást. Erre én jó példa vagyok. Nem volt jó Leonard mellett, nem ő volt az igazi… de egyedül se jó lenni hosszútávon, mert bekattan tőle az ember. Vágyom társra… miért ne vágynék?
- Igen, tudom. Én viszont mindig is úgy éltem az életem, ahogy nekem tetszett, nem pedig úgy, ahogy a környezetem elvárta volna tőlem. Inkább vagyok kissé különc, mint egy a sok trendi bábu közül. – Bábu. Igen, szerintem ez a legjobb szó, ami manapság az elvakult embereket jellemzi. A média, a közelvárások bábui. Volt betekintésem ebbe a világba, hiszen az egyetemi évek alatt fehérnemű modellként dolgoztam, hogy finanszírozni tudjam a tanulmányaimat, mert a családom sose volt annyira tehetős, hogy olyan könnyedén megtehessék azt, hogy az orvosin tanítathassanak. Főleg, hogy apa közben le is robbant… az már túl sok volt. Majdnem ott kellett hagynom az egyetemet. Egyszerűen muszáj volt kicsit engednem a méltóságomból, és elszegődni arra a munkára… ami egyébként nem is volt olyan rémes. Főként csak katalógusfotózásról volt szó… a Triumph fehérnemű kollekcióit kellett hölgytársaim számára reklámozni, meg elvétve volt néhány divatbemutató is, amire felkértek… de abból nem volt olyan sok. Mégis sikerült az egyik ilyenen megismernem Leonardot….
Hallgatom, amit Carlos az egyenjogúságról mond. Érzem… persze meglehet, hogy rosszul… de úgy érzem próbál nagyon óvatosan fogalmazni. Talán attól tart, hogy valami olyan hangzik el a szájából, ami felháborít, vagy vitára adhat okot részemről, és a kellemes vacsora átfordul… valami másba.
- Szerintem megvannak a női szerepek, és megvannak a férfi szerepek. A múltban túlságosan vastag, és éles határt szabtak a kettő között. A világ folyamatos változás alatt áll… ezek a határok pedig szép lassan elmosódtak, és a szerepek között átjárhatóság jött létre… mint két halmaz metszete. A nők ma már dolgozni járnak, nem ülnek otthon a háztartásban, ahogy régen. Az az ideális, ha a két nem együtt.. és nem egymás ellen dolgozik… legyen az munkahely, vagy otthoni közeg. – Fejtem ki, hogy én hogy vélekedek a dologról.
A vacsoránk végre megérkezik. A tálalás roppantul étvágygerjesztő… Mosolyogva megköszönöm én is a pincérnek, majd vetek egy pillantást Carlos rendelésére is. Az is van annyira étvágygerjesztő, mint az enyém.
Ugyan megegyeztünk, hogy ezt a játékot addig játsszuk, amíg a vacsoránk meg nem érkezik, de beleegyezően bólintok, amikor Carlos jelzi, hogy egy dolgot még meg szeretne kérdezni. Ám legyen… ezt a játékot én nyitottam, úgy igazságos, ha ő zárja.
Ujjamat elgondolkodva végighúzom villám nyelén, majd felpillantok asztaltársam szemeibe.
- A sajátjaim közül nem. A múltam minden egyes pillanata hozzájárult ahhoz, hogy ott tartsak, ahol ma tartok… és szeretem ezt az életet, a régi árnyak emlékével együtt. Ha lehetőségem lenne… inkább más fejéből törölném ki az én emlékemet. Úgy mindenkinek könnyebb lenne… - Itt a volt férjemre gondolok. Egyszerűen nem egészséges, hogy annyi idő után még mindig képtelen a továbblépésre. Most már eljutottam arra a pontra, hogy őszintén sajnálom őt emiatt.
- Jó étvágyat! – Veszem kezeimbe az evőeszközeimet, majd nekilátok a vacsorám elfogyasztásának. Már az első falat bebizonyítja, hogy Carlos tökéletesen választotta meg ezt a helyet.
- Hm… - Bólogatok elégedetten. Ha belegondolok, hogy ez az étterem Fairbanksben is lehetne… szerintem minden este itt vacsoráznék, és kiszórnám a mélyhűtőmből azt a sok ízetlen, félkész rémséget, amit ételként adnak el. Nem tudok főzni, soha nem is érdekelt a főzés… enni viszont borzasztóan szeretek, de ez szerencsére nem látszik meg rajtam.
- Vajon nem akar a tulaj Alaszkába terjeszkedni? Mit szólna, ha megvárnánk a személyzeti ajtónál a szakácsot, és zárás után elrabolnánk? Én elterelem a figyelmét, maga pedig leüti… és visszük… - Dőlök előre, hogy mégse hangosan kelljen az ötletem tálalnom vacsorapartnerem felé, majd cinkos kacsintással adom Carlos tudtára, hogy természetesen csak viccelek… nem gondolom komolyan.

Re: New York City (New York) // Pént. Aug. 08, 2014 4:05 pm

-Én is sajnálom. - sziszegem a fogaim között. Régen beletörődtem már létembe és szeretem is ezt a bőröm, de néha jóleső érzés elmerengeni rajt, hogy mi lett volna ha.... Minden bizonnyal lett volna olyan, aki továbbvitte volna nevem és az is bizonyos, hogy jó másfél évszázada csak egy kripta tanúskodna földi létemről. Egy szó mint száz, szerencse ért és egyben átok is.
-A különcség egyediség senorita. És az egyedi emberek sosem lesznek unalmasak.
Már az állatkertben láttam rajta, hogy nem egy futószalag által kiköpött tömegtermék és az eddigi beszélgetésünk csak megerősített ebben a hitemben. Magában megindító látványt nyújtott a pillangós ruhás nő a kenel előtt, etetve a kicsi kölyköt. Megismerni viszont még nagyobb élmény.
-Egyet is értek önnel senorita meg nem is.... - és a pincér a lehető legjobbkor érkezik a vacsorával, kihúzva szorult helyzetemből. Ugyan nem gondolnám, hogy a félelmetes rúgás megérkezne az asztal alól, ha tovább boncolgatjuk a témát, de így a biztos.
A tálalás és az illatok.... szinte pontosan olyan, mint nyolcvan éve. Nem hiába, a tradíciók azok tradíciók és egy e fajta családi válakozásban, ahol a bolt apáról fiúra száll, mert ez a hely minden bizonnyal ilyen sokat adnak a tradíciókra. Ha az íze is olyan, mint az illata.... de a kérdésem még megválaszolatlan. Nem lenne illendő nekifognom zabálni, tehát elébb meghallgatom a doktornőt.
Amit mond szintén becsülendő számomra, hiszen azok a tettek és történések formálták őt ilyenné, mint amilyen, de ott van egy nagy DE is a mondandójában. Van odabent valami fájó emlék, egy személy emléke akit ha feledni nem is akar, mégis saját képét és akár hosszú évek emlékeit kitörölné az illető fejéből. Talán zaklatás áldozata? De egyenlőre nem firtatom. Nem szeretnék régi sebeket felszakítani, ha lelkének könnyebbség beszélni róla, úgyis kerít rá sort.
-Jó étvágyat senorita!
Az étel kinézetével csak az íze konkurál és mivel Paloma nekilátott már én is feljogosítva érzem magam. Nem habzsolok, betartom a társasági étkezés szabályait, bár mikor Paloma elém tárja emberrablási ambícióit, nevetésben kell kitörjek. Még szerencse, hogy éppen nem volt falat a számban, különben a pillangós ruhácska látta volna kárát.
-Kérése parancs senorita! De hogyan vesszük rá, hogy főzzön is nekünk? Azt hiszem a békés megoldás és kellő mennyiségű jó amerikai dollár motiválóbb lenne számára is. - sandítok a konyha felé – Nem utolsó sorban pedig, az amerikai börtönök sem jobbak az olasznál. A koszt semmi esetre sem. Ha minden áron ez az óhaja, ez esetben már rabolom is, csak kérnie kell senorita!

Re: New York City (New York) // Szomb. Aug. 09, 2014 3:44 pm

Érdekes tanulmányt lehetne ebből is kikerekíteni, de talán foglalkozott már valaki ezzel a témával korábban. Mitől alakulhat ki az emberben a különcségre való „hajlam”, és mitől alakul ki a „másoló-effekt”. Én úgy hiszem… de talán rosszul, mert én se vagyok mindenható, és nem tudhatom mindennek az ok-okozatát, de szerintem azok az emberek, akik megrögzötten követik a trendet, csak a felszínre, a külcsinyre adnak. Nekik bőven elég az, amit látnak, de mélyebben már nem érdekli őket semmi.
Hajlamos vagyok könnyen, és talán meggondolatlanul ítélkezni ilyen dolgokban… és könnyen ítélek el általánosságban mindenkit. Negatív meglepetés így ritkán ér, és ha az ellenkezője bizonyosodik be a személyről, legalább a „csalódás” pozitív, és nem negatív lesz.
Ez a pincér most tényleg jól időzített, így a téma, amit feszegetni kezdtünk, elül. Azért egy részemet érdekelné, hogy miben is nem ért velem egyet Carlos, de talán jobb, ha ez egy megválaszolatlan kérdés marad. Az estére legalább ez biztosan nem fogja rányomni negatív bélyegét.
- Erre én nem is gondoltam. – Vallom be töredelmesen. Oké, elrabolni pofonegyszerű lenne a szakácsot, de miért is főzne az elrablóinak… meg aztán… a fene se tudja pontosan miket is használ fel a receptjeihez. Mi van, ha bosszúból megmérgez? Vagy túlságosan paranoiás vagyok, és csak az mondatja ezt belőlem?
- Gondolja, hogy van az a nem túl pofátlanul magas összeget jelentő ropogós amerikai dollármennyiség, amiért hajlandó lenne itt hagyni a Nagy Almát, a zord és távoli Alaszkáért, hogy jóval kisebb éves forgalommal számolva tartson fenn egy hasonlóan kiváló ételkínálattal rendelkező vendéglátóhelyet? – A szakács helyébe gondolva magam jóízűen képen röhögném magam, ha ilyen kéréssel állnék oda elé. Szóval a Fairbanksi mexikói étterem azt hiszem csak vágyálom marad.
- Börtön? – Vonom fel a szemöldököm. Na igen. Ez a másik, amire nem gondoltam. Sajnos itt is dutyi jár az emberrablásért, ráadásul az előre kiterveltért még hosszabb idő… plusz ha hozzá veszem azt is, hogy én gyakorlatilag szövetségi alkalmazottnak számítok, akkor még az is súlyosbító tényező… ezért jócskán megemelkedne a börtönéveim száma, ami után maximum utcát sepergetni mehetnék el. Nem, ennyit tényleg nem ér meg az egész. Carlos ajánlata azért igazán gáláns, és önzetlen azt meg kell hagyni, de nevetve, nemlegesen megrázom a fejem.
- Mérlegeltem a dolgot, és azt hiszem inkább meghagyom a szakácsot ennek az étteremnek, de igazán értékelem a szolgálatkészségét! – Vigyorogva vágok egy újabb darabot az ételemből, s élvezem ki a gasztronómia csodáját.
A játékunk abbamaradt, a főszerep most az ételé, s nem is kívánom megzavarni Carlost sem evés közben. Én megszoktam már az utóbbi néhány évben, hogy egyedül étkezem, szóval nem vagyok túlzottan bőbeszédű a vacsora alatt. Nem falok, de attól függetlenül elég hamar letakarítom a tányéromról az ételt az utolsó falatig. Éhes is voltam, és finomnak is találtam, egyáltalán nem lehet okom panaszra. A szalvétát a kezembe véve töröltem meg ajkaimat, miután letettem az evőeszközeimet.
- Rendkívül finom volt a vacsora Carlos, köszönöm szépen ezt a gasztronómiai utazást. – Egyszer tényleg el kell most már látogatnom Mexikóba. Így belegondolva hihetetlen, hogy még sose voltam ott, pedig megtehettem volna. Los Angelestől se volt olyan messze, ráadásul Leonardban is csörgedezik mexikói vér, mégse jártunk ott soha együtt sem.

Re: New York City (New York) // Hétf. Aug. 11, 2014 12:05 pm

-Higgye el senorita, ez az összeg jóval kevesebb, mint amire kapásból gondolna.
És mennyire igaz is ez. Az emberek jóval kevesebbért eladják a lelküket, mint azt sokan gondolnák, hiszen a pénz az, ami már mindenkit mozgat, kivétel nélkül így van. Pár koszos dollárért képesek ölni vagy akár hason csúszni egy kevéske zöldhasúért. A pénz hatalom lett és mindenki hatalmat akar. Ez sajnos igaz a farkasokra is, bár számomra inkább szerencse volt. A megdönthetetlen Manuelt is minden bizonnyal nagyban motiválta átharapásomra az a tény, hogy hatalmas lépéselőnybe kerül riválisával szemben, ha az akkor még igen jól csengő nevem és a mögötte álló tonnányi arany az ő szolgálatába kerül. A név már közel sem tündököl régi fényében és az aranyból is csak morzsák maradtak a hajdani mennyiséghez képest, de még mindig erős motiváló erővel bír, nem titkolom ez lesz egyik ütőkártyám északon.
-Ha gondolja tehetünk egy próbát, bár jelenleg csak Visával szolgálhatok a tulajnak a szakács megvásárlásához.
A hosszú börtönévek látszólag megváltoztatták Paloma döntését és mivel ennek nem is olyan soká hangot is ad, így letettem jómagam is a szakács bárminemű elcsábításáról. Meg kell valljam, bizony jól esne a messzi Alaszkában is a hazai ízvilág, sajnos fogalmam nincs miből és milyen módon főznek arrafelé az emberek, de ha a távol-keleti ízekkel meg tudtam barátkozni ez sem lehet olyan rossz.
-Van egy ötletem senorita. Ha már az éttermet nem vihetjük magunkkal, de ezt az estét módunkban áll megismételni, feltéve ha nem kerülök addig a becses hűtőjébe. Egy év múlva ugyan itt? És ha kérhetem ugyan ezt viselje. - vetek kósza pillantásokat a pillangós tüneményre.
A magam részéről is igen régen esett meg az, hogy társaságban fogyaszthatom el a vacsorám. Persze még emlékszem az ilyen eseményekhez tartozó normákra, így nem szólalok meg étkezés közben. Tekintetem azonban fürkészi partneremét, megpróbálva kideríteni megelégedettségének fokát. Úgy veszem észre, hogy ízlik neki az eleség, mellyel magam is így vagyok. Nem csak az illatok és a hely milyensége, de az étel is ugyan az, mint évtizedekkel ezelőtt. Persze akkoriban csak a pult alatt és jóval drágábban adtak volna tequilát az akkor érvényben lépő törvények okán. De a kaktusz párlatából persze akadt akkortájt is.
Egyszerre emeljük szánkhoz az utolsó falatot és a procedúra a szalvétával is meglehetősen hasonlatos.
-Én tartozom köszönettel senorita, hogy elfogadta a meghívást. Az ön jelenléte teszi fel a koronát az estére! - mondom ezt a legapróbb füllentés nélkül. Egy érdekes embert volt alkalmam megismerni ma.
-Van valami sietős dolga az este további részében? -pillantok a táskájára . Nem tudhatom milyen üzenet várja még a telefonba zárva, talán egy hódoló türelmetlensége? - Azt hiszem a farkaskölyöké lett valami, amit elkezdett és megérdemlünk egy fagylaltot a vacsora után.

Re: New York City (New York) // Csüt. Aug. 14, 2014 8:49 pm

Igen. Sokan képesek eladni magukat néhány ropogós bankóért cserébe… akár áron alul is. Sajnos az emberek túlságosan alábecsülik önmagukat, az érékeiket, és mindazt, amit adhatnak a világnak.
Valószínűleg igaza van Juannak, és meg tudnánk venni a tulajtól a szakácsot… de mi a garancia arra, hogy Alaszkába, egy másik helyen is ugyanolyan jó lenne, mint itt. Talán az étel minőségéhez ez a hely, a légkör, a hangulat… mind hozzáad valamennyit, és az egész attól lesz olyan tökéletes.
- Vannak dolgok, amikről időnként le kell mondanunk… - Vonom meg kecsesen a vállaimat. Persze gondolatban jó volt eljátszani a dologgal, jó volt belegondolni, hogy ott is élvezhetem ezen gasztronómia ínyencségeit, ahol most élek… de tényleges lépéseket nem kívánok tenni. Nem vagyok az a fajta, aki mindenen és mindenkin átgázol, csakhogy elérje a célját. Nem vagyok egy szociális beállítottságú ember, de azért ilyenre még én se lennék képes.
Amikor Carlos közli, hogy van egy ötlete, érdeklődve felvonom a szemöldökömet.
- Nocsak? – Kérdő tekintettel pillantok a szemeibe. Amikor vázolja az ötletét, bevallom meglepődök. Ez láthatja is rajtam, mert nemes egyszerűséggel kiül az arcomra. Lepillantok magamra, a pillangós „cukiságra”, amit Meadowtól kaptam ajándékba. Olyan lelkesen, és örömmel adta, hogy nem volt szívem azt mondani neki, hogy nem tetszik, nem az én stílusom. Carlosnak viszont nem fogok hazudni.
- Érdekes ajánlat… de be kell vallanom valamit önnek, mielőtt rábólintanék. – Ujjaim felcsúsznak a karomon a vállamra, jelzésértékűen megérintve nap barnította bőrömön a ruha pántját.
- Tudja… ezt a ruhát a barátnőm ajándékozta nekem, és én borzasztóan távol érzem magamtól ezt a fajta viseletet. Én nem szoktam ilyen… kislányosan öltözködni. Ez nem tükrözi a személyiségem, inkább a barátnőm ízlését… és semmi másért nem vettem ma fel, minthogy örömet okozzak neki… de az az igazság, hogy úgy terveztem, hogy valahova jó mélyen elrejtem majd a gardróbomban, hogy többé ne is lássam… - Nevetek fel röviden.
- Mindezek tudatában is azt szeretné, ha ezt a ruhát viselném? Vagy elegendő az is, hogy egy év múlva ugyanitt, de a saját egyéniségem, és stílusom szerint felöltözve? – Vonom fel a szemöldökömet kérdőn. Én nem szoktam elfelejteni ilyen dolgokat, és ha valamire rábólintok, akkor tartom is magam hozzá. Ugyan fogalmam sincs, hogy jövő ilyenkor hol leszek, és mit csinálok, de minden csak szervezés kérdése. Még sose csináltam ilyet… sose egyeztettem egy évre előre egy programot, és már csak ezért is izgalmasnak találom a lehetőséget. Ha Carlos elfelejtené addig… akkor se dőlne össze a világ. Megszoktam már, hogy az esetek többségében egyedül vacsorázok, úgyhogy beülnék egyedül is enni.
- Sietős dolgom, szabadság idején? Nem, nincs semmi… - Nevetek fel könnyedén. Eredetileg úgy volt, hogy Meadow-al körbesétálunk az állatkertben, aztán hazamegyünk, kiülünk a tetőteraszára egy üveg borral, és megnézünk a laptopján valami csajos vígjátékot, amiben Cameron Diaz a főszereplő.
- Fagyi? Oké, én benne vagyok! – Egyezek bele. Ugyan már csak a tölcséremet adtam oda a kis szőrgombócnak, fagyi alig volt benne, de ettől függetlenül jól esne pár gombóc fagyi…

Re: New York City (New York) // Vas. Aug. 17, 2014 3:22 pm

-Senorita, nekem bármit bevallhat. Megőrzöm a titkát.
Végighallgatom a doktornőm, hogy mennyire áll távol tőle ez az öltözék. Mintha csak egy pankrátort kényszerítenének bele egy ceruza-szoknyába. Az első benyomások és első tapasztalások sokat jelentenek nekem és be kell valljam most igen nehezemre esik Palomát másként felidéznem lelki szemeim előtt, mintsem ebben a pillangós ruhácskában. Jobban belegondolva valóban viccesen hatna ebben a ruhában, amint motoron meghódítja Alaszkát.
-Természetesen nem akarom megszabni miben jelenjen meg kedvesem. Ha venném a bátorságot, hogy ilyen irányú igényem legyen természetes lenne az is senorita, hogy ön is hasonlóan járjon el és meg kell valljam..... kicsit félek attól, hogy milyen ruhakölteményt választana számomra.
Én is elnevetem magam, hiszen magam elé tudom képzelni, amint egy esztendő múltán ugyan itt ülünk. Palomán ugyan ez a pillangós ruci én pedig bajor tehenészlegénynek öltözve egy hatalmas szalmakalapban.... belegondolni is rémes.
Nagy örömömre szolgál, hogy Paloma a további meghívásomra is igent mond. Hosszú évek óta ő az első, akinek élvezem a társaságát. Van benne valami egészen különleges, amit nem tudok megmagyarázni. A medvéi kérdésében is ott hever előtte a megoldás, ami mint a mondás szerint is farkast kiált. És egyébként is, valahogy valamiért a múltat, az emberi valómat juttatja eszembe.
-Akkor egy fagyi, de nem itt! Már tudom is, hogy hová megyünk.
Kifizetem a rendelésünk és a pincér is egy becsületes adag borravalóval lesz gazdagabb. Az érdem ugyan a szakácsé, de ha ezt neki adnánk, fennállna a veszélye, hogy mégiscsak elraboljuk és most nem esne jól egy autós üldözés a helyi hatóságokkal, és egyébként is szeretném folytatni a beszélgetést a doktornővel. Egy ilyen affér után pedig nem kapnánk közös cellát.
Kinyitom az étterem ajtaját előtte, majd kilépünk az utcára. Szinte belerohanunk egy ott várakozó taxiba. Ugyan nem megyünk messzire, de adjuk meg a módját. Megvárom míg Paloma beszáll, majd magam is behuppanok mellé hátra.
-Érdekelne senorita, hogy milyen is az ön által említett stílus a ruhaválasztás terén. Nagyon zavarna, ha egy év múlva nem ismerném fel a más jellegű ruha miatt. - érdeklődöm ártatlan mosollyal a képemen. Annyi ideje minden bizonnyal van a kevesebb mint öt perc utazás alatt, hogy eme kíváncsiságom kielégítse, persze ha akarja.

Empire State Building – Kilátó Cukrászda

A taxi megáll a megadott cím előtt. Kiszállok, majd kezem felé nyújtom, hogy segítségére legyek. Az épület, mely szintén adott már nekem egy kellemes emléket előttünk magasodik méltóságteljesen. Körös körül ezer meg egy náció gyermekei, akik gyönyörködni szeretnének a kilátásban. Bár csak töredékét megoszthatnám eme emlékeknek. Befelé terelem a doktornőt az épületbe és ujjam ránehezkedik a lift hívójára.

Re: New York City (New York) // Vas. Aug. 17, 2014 4:18 pm

Hogy milyen ruhakölteményeket választanék? Nos lennének ötleteim. Az biztos, hogy megpróbálnám Carlost „kirángatni” ebből a kifogástalan megjelenésből. Féleértés ne essék, nem zavar az, ha valaki ennyire odafigyel magára, de megnézném máshogy is. Például farmerben… pólóban… vagy farmerben, trikóban, és valamilyen lazább ingben… más fizimiskával… rövidebb hajjal, szakáll nélkül. Tudom mennyit tud dobni valakin egy külső „átváltoztatás”. Ha nem elegyedtünk volna szóba, és nem tudnám, hogy milyen… csak egy képet mutatnának róla, akkor az első gondolatom az lenne róla, hogy tipikus karót nyelt újgazdag. Ahogy neki is valószínűleg másabbak az elképzelései rólam a mostani ruhám miatt, mint amilyen valójában vagyok. Az emberek hajlamosak külső alapján megítélni valakit, akit még nem ismernek.
- Tehát ismét elrabol? – Mosolyodok el, kérdőn felvonva a szemöldökömet.
- Kérem, mondja meg a szakácsnak, hogy lenyűgöző és felejthetetlen volt a vacsora. – Fordulok a pincérhez, miután Carlos rendezte a számlánkat. Nem tudom, hogy tényleg át fogja-e adni az üzenetemet, de bízom benne, hogy igen. Mindenki megérdemli a dicséretet, ha jó munkát végzett, én pedig nem vagyok az a fajta, aki véka alá rejti a véleményét.
Felkelek a székről, lesimítom a csípőmön a ruhámat, majd Carlossal együtt elindulok kifelé az étteremből. New Yorkban szerencsére elég könnyű taxit fogni, s nekünk most még csak nem is kell leintenünk egyet sem, mert pont az étterem előtt várakozik egy.
- Jó estét. – Köszöntök a taxisnak, majd átcsusszanok a másik ülésre, hogy Carlos is be tudjon szállni mellém. Ugyanaz a helyzet, mint ezelőtt. Az úti célunkról fogalmam sincs, így megvárom, hogy azt Carlos közölje a sofőrrel.
Enyhén felé fordulok ültömben, térdeimet összezárva keresztezem bokáimat egymáson, ahogy lábaimat enyhén kifordítom oldalra, hogy ez a testhelyzet kényelmes legyen az utazás alatt.
Lassan felvonom a szemöldökömet, majd halkan felnevetek.
- Azért annyira nem drasztikus a különbség, hogy ne ismerne fel miatta. Nem tornyozok taréjt a fejem tetejére… semmi ilyesmi. – Vigyorgok, miközben a fejemet nemlegesen rázom.
- Az én ruháim nőiesek… olyanok, amiket felnőtt nők szoktak hordani. Számomra ez a ruha kislányos… és ami azt illeti, én már gyerekként is inkább felnőttes voltam, mint kislányos. A barátnőm Meadow az, aki ilyen, és ehhez hasonló hercegnős – két kezemmel macskakörmöket mutatok a levegőben – ruhákban érzi jól magát… mert ő alapvetően kislányos, naiv, és sebezhető teremtés… és ezek a ruhák szerintem jól is tükrözik a világ számára a belső világát. Én szeretem őt ilyennek, mert nagyon jó indulatú, és csupa szív… ezért se akartam megbántani azzal, hogy nem veszem fel legalább egyszer ezt a pillangós csodát.
Motoron a bőr az, amit előnybe részesítek… de szeretem az egyszerű farmer kombinációt valamilyen egyszínű felsővel. Ha szoknya, akkor inkább minta nélküli… de ha mintás… akkor is inkább nonfiguratív… ami nem esik át a giccses kategóriába. – Fejtem ki kicsit bővebben az öltözködési szokásaimat. Remélem így sikerült kicsit jobban megértetnem vele, hogy miért is nem érzem magam komfortosan ebben a ruhában. A taxi közben megérkezik úti célunkhoz…

Empire State Building – Kilátó Cukrászda

Elfogadom Carlos segítő jobbját, majd kiszállok én is a kocsiból, és végigpillantok az épületen.
- Ha le akar nyűgözni ma este, akkor nagyon jó úton jár… - Fordulok nevetve Carlos felé.
- Én azt hittem, hogy csak egy szimpla utcai fagyi árushoz megyünk… - Vallom be.
- Persze semmi kifogásom az Empire ellen… - Mondom, mielőtt még azt hinné, hogy nem akarok felmenni. Szerencsére nincs tériszonyom.
A liftnél várakozva lazán összefonom magam előtt a karjaimat, és a digitális kijelző számlálóját figyelem, ahogy lassan ugrál visszafelé… 6..5…4…3…2…1…

Re: New York City (New York) // Hétf. Aug. 18, 2014 3:58 pm

Kíváncsi lettem volna rá, hogy vajon milyen öltözék lenne az, amit magamra kellene vennem elégtétel gyanánt, hogy újra megcsodálhassam eme pillangós költeményt. Ha nőnek kívánna öltöztetni... az bizony megnyomná a gyomrom, és erre persze soha nem is volt precedens a két évszázad alatt.
-Nem rabolom el senorita. Bármikor távozhat, amikor kedve tartja.
Paloma szavai nyomán magam is bólogatok, mikor méltatja a szakács képességeit. A vacsora valóban kifogástalan volt, mint hangulatában, mint ízvilágát tekintve. Egyedül a társaság volt talán csak, amely felülmúlta.
A taxiba beszállva figyelem a mozdulatait. Az elegancia amivel átveti egyik bokáját a másikon ad egy kis ízelítőt az említett saját stílusából és ahogy leírja öltözködési ízlését, hát nem lőttem nagyon mellé.
-Senorita! A legnagyobb meggyőződéssel mondom ezt, önnek egy szakadt liszteszsák is jól állna. Az elmondottak alapján pedig... hm. Már most várom kegyed viszont látását. A barátnőjét pedig ismeretlenül is kedvelem.
Megérkeztünk, a taxis megkapja a tizesét és Paloma elfogadja a kezem, a mai napon ötödik alkalommal. Szélesen elmosolyodom, de még várok megemlíteni.
-Lenyűgözni senorita? Az este rövidsége miatt nem tudom ezt megtenni.
A legjobb fagylaltot ugyanis Rióban, a Krisztus szobor lábánál árulják, sajna ide nincs módomban elvinni a doktornőt, de ki tudja mit hoz a holnap. A lift számlálója eléri a nullát és meg kell várjuk, amíg a tömeg kihömpölyög. Odabent csak a liftesfiú marad, felidézve az épület egykori hangulatát, mikor még az úri népség arra sem vetemedett, hogy megnyomjon egy gombot a falon.
-A nyolcvanhatodikra kérem!
A húsz körüli fekete fiúcska ujja alatt felvillan a gomb és az ajtó bezárul mögöttünk. Újfent a doktornő felé fordulok, arcomon a kiszálláskori széles mosollyal.
-Hát senorita.... megvolt az ötödik alkalom, hogy keze az enyémben nyugodott. Most már valóban ajándékkal tartozom önnek. De türelemre kell intenem, majd a távoli északi országban meg is adom a tartozásom..... - megszólal a csengettyű, mely jelzi a felvonó megérkezését és egyszersmint belém folytja a szót. A liftesfiúról sem feledkezem meg és Palomával együtt lépünk ki az Empire State Building 86. emeletére. A kilátószintre. A turistalátványosságnak megfelelően sok kávézó és étterem is van ezen az emeleten és persze jövetelünk célja is, a cukrászda.
-Senorita! Isten hozta a világ egyik tetején. Tudta kedvesem, hogy sokáig csak ez az emelet lett berendezve? Jó tíz évig az Empty State Building gúnynevet viselte az épület.
Ezen idő alatt vertük szét az akkori falkámmal a hetvenegyediket és pottyantam majdnem ki az akkoriban még üvegezetlen ablakon. Rég volt, de mintha csak tegnap lett volna. A cuki felé terelgetem a doktornőt, néha lopva kipillantva a nagy alma fényben úszó épületeire. Szerencsénkre a kései óra miatt ez a látvány még felemelőbb, mint egyéb napszakokban és ugyan ezen okból a jelenlévők is a teraszt lepik el és a cukrászdában bőven akad ülőhely.

Re: New York City (New York) // Szer. Aug. 20, 2014 10:00 pm

Szakmai ártalom, de én a liszteszsákról azonnal a hullazsákra asszociáltam. Tudom-tudom, szabin vagyok, legalább most nem kéne ezekre a dolgokra gondolnom, de hát ilyen vagyok én. Ugyan úgy tűnik, hogy szétszórt természet vagyok, mert hajlamosak csapongni a gondolataim, de ez nincs így. Ha munkáról van szó, és koncentrálnom kell, akkor képes vagyok a figyelmem összpontosítására, de ha nem muszáj… akkor meg minek tenném?
- Liszteszsák még sosem volt rajtam, de kukászsákot egyszer húztam a fejemben, még Los Angelesben, amikor hazafelé tartva elkapott egy heves zivatar. Épp bevásároltam, és nem értem el a buszt, ezért kénytelen voltam gyalogolni. Nem volt nálam esernyő… egyébként általában szoktam magamnál tartani.. de persze olyankor pont nem szokott esni, csak akkor, ha nincs velem. Szóval nem akartam, hogy megázzon a hajam, és a megvásárolt kukászsák-tekercsből leszabtam egyet, majd a fejemre húztam, hogy ne ázzon meg a hajam. Alapvetően nem zavart volna, csak épp előző este mostam meg a hajam, és sikerült olyan jól beszárítanom, hogy kár lett volna ha az eső tönkre teszi. Nem mondom… elég alaposan végigmértek, akik mellett elszaladtam a két megpakolt szatyrommal, de általában hidegen hagy az emberek véleménye, szóval akkor se foglalkoztam ezzel. – Elevenítek fel egy vicces emléket gyakornoki éveimből. Olyan gyorsan elszálltak azok az évek. Akkor még azt hittem, hogy sose jön el az az idő, amikor már önállóan dolgozhatok… s most tessék… nem csak hogy önállóan dolgozhatok, de még egy nagyon komoly pozíciót is sikerül betöltenem Fairbanksben.
Felnevetek Carlos megállapítására.
- Lenyűgözni valakit egy pillanat is elég, nem idő függvénye… szerintem. – Teszem hozzá.
A lift megáll, a tömeg kihömpölyög belőle. Beszállva kicsit meglep a liftes fiú jelenléte. Ilyen „szolgálatot” általában csak valamilyen puccos hotel szokott megengedni magának. Én sose voltam az a fajta, aki elvárja, hogy mindent a segge alá toljanak, de hát nem is vagyok gazdag szülők elkényeztetett kislánya. Nem akarom bámulni a fiút, nehogy zavarba hozzam, inkább Carlosra pillantok, amikor bemondja az emelet számát. Jó magasra megyünk.
Amikor közli velem, hogy megvolt az a bizonyos kézfogó, ami utánra ajándékot ígért nekem, csak akkor esik le, hogy mondhatni belesétáltam a csapdájába, amikor kisegített a taxiból. Én már el is felejtettem a hosszúra nyúló vacsora alatt ezt a dolgot, viszont ő úgy tűnik nem.
- Oh. Ezek szerint esélyem sincs megúszni. – Csóválom a fejem nevetve.
- Igazán kegyetlen egy férfi maga Carlos, hogy olyan sokáig képes csigázni a kíváncsiságom! – Feddtem meg őt, de mindezt persze mosolyogva.
Közben megérkezünk a nyolcvanhatodikra, majd kilépve máris nyüzsgő forgatagba csöppenünk. Nagyon népszerűnek tűnik ez a szint. Még soha nem jártam itt, ezért alaposan meg is nézek magamnak mindent.
- Tényleg? Nem tudtam. Még sose jártam itt… - Érdekes. Megépítették ezt a hatalmas épületet, s mégis hagyták üresen pangni. Az ilyet én pazarlásnak tartom. Azt meg nem szeretem.
Közben elérünk a cukrászda bejáratához. Az üvegfalon át látszik egész New York. Igazán impozáns látványt nyújt így sötétben, pár pillanatra el is tereli a figyelmem a látvány, és ottfelejtem a tekintetem az izzó fényeken.
- Szép kilátás… - Jegyzem meg elismerően, aztán körbenézek, s ha Carlos rám bízza a választást, akkor próbálok olyan asztalt keresni magunknak, ahonnan jó kilátás nyílik a fényárban úszó városra.

Re: New York City (New York) // Pént. Aug. 22, 2014 11:24 am

-London mellett történt, jó pár éve már. Másodmagammal megmártóztunk egy nyári reggelen a Temse-ben. Talán utcagyerekek lehettek, nem derült ki soha, de a fürdő végeztével szőrén szálán eltűntek a ruháink. Nem lett volna ildomos Ádám-kosztümben átverekedni magunkat a városon, csak ültünk a vízben, várva a megmentőt. - kontrázom a kis anekdotára. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, persze jóval régebben történt.
-Sokat nem is kell várnunk, jött is egy ötvenes nő egy nagy halom mosnivalóval. Egy aranygyűrűbe került és adott a szennyeséből. Persze nem volt szerencsém, a hölgynek csak lánya volt. Akkor először és utoljára öltöttem női ruhát.
Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy szó nem volt utcagyerekekről. A ruha valóban az enyészeté lett, de egy hirtelen szükségessé váló átalakulás nyomán. Megleptek minket és nem volt mit tenni.
-Csak arra akarok kilyukadni senorita, hogy akad ennél lenyűgözőbb fagyizó is. Ha belefér a szabadságába máris repülőre ülhetünk.
A liftes fiú úgy áll ott a kezelő mellett, mintha csak része lenne a felvonónak. A belső berendezés és a srác maga is a harmincas-negyvenes évek hangulatát idézi. Nem hiába, adnak itt a külcsínyre. Gépies mozdulattal, egyetlen félmosolyt megengedve magának teszi el az ötöst, nem kétlem nem az első vagyok, aki borravalót ad neki ma. Nem is olyan rossz kereset és csak gombokat kell nyomogatni.
-Megúszni? Senorita. Természetesen nemet is mondhat. - reagálok a szavaira arcomon derűs, de egyben meglepett mosollyal.
-Biztos benne, hogy ez kegyetlenség? Mi lenne senorita, ha már jóval előbb megkapná a karácsonyi ajándékát és pontosan tudná mi van a fa alatt? Elmúlna az a varázs, amit pontosan az a nap jelent. A meglepetés ereje semmivé lenne. Nem így látja? Mindent a maga idejében kedvesem, kérem ne legyen türelmetlen.
A bűbájos nyolcvanhatodik. A kilátószint mely annyi embert vonz magához most is tömve. Nem is csoda, hiszen a nap minden szakában akad itt látnivaló. New York ugyan nem egy gyönyörű természeti képződmény, csupán acél és beton. Madártávlatból azonban e ember alkotta őserdő is megváltozik. Nappal az égig törő épületek látványa, most éjszaka pedig a milliónyi távoli lámpás, ablakok és autók fényei. Alattunk az ötödik sugárút, mint tűzkígyó tör északra, keskenyedve a szemünknek, mintha soha nem lenne vége.
-Ezerkilencszáz harmincat írtunk senorita. Az épület a város fejére feltette a koronát, de ennek megfelelően a bérlet is az eget nyaldosta. A válság évei alatt ezt kevesen engedhették meg maguknak. - tartok egy villám történelemórát, persze eszem ágában nincs kioktatni a doktornőt.
Két vagy három asztal foglalt csupán, így Palomának bőven van lehetősége olyan helyet választani, ahonnan a kilátás is megfelelő. Amint eldöntötte melyik lesz a szívének legkedvesebb asztal kissé kihúzom a széket és hellyel kínálom. A szemközti széket veszem birtokba, melyet egy picit a doktornő felé húzok, hogy magam is gyönyörködhessek az „éjjeli almában”. Kisvártatva a pincér is, húszas éveinek elején járó szőkeség lép hozzánk.
-Fagylaltot szeretnénk. Magam részéről vaníliát, olyan kis helyes csoki öntettel. Senorita? - pillantok kérdőn a doktornő felé.....

Re: New York City (New York) // Szomb. Aug. 23, 2014 5:29 pm

A magam részéről jót nevettem a sztorin, bár bizonyára neki akkor nem lehetett olyan mulatságos, mint most nekem.
- Én nem ítélek el senkit azért, ha férfiként női ruhákban érzi jól magát. Egyébként pedig, vannak olyan népek, ahol a férfiak is hordanak szoknyát, szóval emiatt igazán nem kell kellemetlenül éreznie magát. Nincs bajom a transzszexuálisokkal sem. – Sandítok a szemem szarkából Carlosra, s ha felháborítanám a kijelentésemmel, amit akár feltételezésnek is érezhet magára nézve, hát láthatja a szám sarkában bujkáló mosolyt, mely egyértelműen a provokációm jele. Amilyen makulátlan, és elegáns külsővel örvendeztet meg, szinte biztosra veszem, hogy a gondolata is felháborítja, hogy ha valaki ilyenekkel célozgat vele kapcsolatban. Szeretem feszegetni a határokat.
A gáláns ajánlat hallatán felvonom a szemöldökömet.
- Csábító ajánlat, de azt hiszem nem bocsájtaná meg a barátnőm, ha a holnapra beígért családi ebédből kimaradnék. Minden újdonsült nőismerősével ilyen, vagy csak nekem szól ez a kitüntető figyelem? – Kérdezek rá pimaszul, de sejtheti, hogy bármilyen választ is ad ezen kérdésemre, kétkedve fogom elhinni. Azt már leszűrhette eddig is, hogy nem vagyok naiv csitri… nem hiszek a hercegben, aki bevágtat lóháton az életembe, hogy utána boldogan éljünk, míg meg nem halunk. Tapasztaltam eleget az életből fiatal korom ellenére ahhoz, hogy ilyen badarságokba ne ringassam magam.
- A karácsony épp olyan nap, mint a többi. Nekem már régóta nem az öreg hozza a karácsonyi ajándékot, és vaníliás tejet se készítek ki a kandallóm párkányára… - Utalok a mikulásra. Ha tudná Carlos, hogy a legutóbbi karácsonyomat egyedül töltöttem… elvállaltam az ügyeletet a Patológián, hogy a beosztottaim a szeretteikkel lehessenek, valószínűleg meglepődne.
- Gyerekként más megélni, mint felnőttként ezeket az ünnepeket, amikor még hiszünk abban, hogy a rénszarvasos szán egy éjszaka alatt minden ház tetejére leszállva eljuttatja az öreget a családok karácsonyfáihoz. Nem vagyok szentimentális… de rendben. Kivárom azt az időt, amit megfelelőnek gondol az ajándéka átadására. – Néha idegesítően objektív, és realisztikus vagyok. Volt már aki ezt a képembe vágta, de nem zavart túlzottan. Kétlem, hogy száznyolcvan fokos fordulatot venne az életszemléletem.
Carlos nagyon tájékozottnak tűnik ahhoz képest, hogy még csak most jár először New Yorkban… már ha jól emlékszem, és nem tévedek. Épp rákérdeznék, hogy ennyire jó volt-e töriből, vagy az én figyelmemet kerülte volna el befelé jövet egy tábla, amin az épület történetét mesélték volna el, de aztán eszembe jut, hogy régiségkereskedő, szóval betudom annak a tájékozottságát, hogy szakmai ártalomból többet tud, mint egy átlag ember.
Egy újabb asztal, egy újabb hely… csak a „díszlet” változott meg a mexikói étteremhez képest… na meg a pincérünk személye, aki ezúttal egy fiatal nő.
- Hello! – A fagyilapra pillantok, rögtön ki is szúrom, mit akarok.
- Én ezt kérném. – Fordítom felé a fagyilapot, és „Gyümölcsös álom” fantázianevet viselő fagyikehelyre bökök, aminek az alját egy réteg málna képezi, fölötte egy réteg tejszín, vegyes gyümölcs fagylalt, a tetején szintén tejszín, megszórva ribizlivel, és rácsorgatva gyümölcsszirup.
- Köszönöm. – Dőlök vissza a támlának, s miután a pincérnőnk távozott Carlosra pillantok.
- Újabb várakozással teli perceknek nézünk elébe. Mivel töltsük ezt az időt? Nézzük a kilátást, vagy folytassuk az étteremben félbehagyott játékunkat… esetleg ötvözzük a kettőt? – Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, persze ha van ötlete… nem vagyok semmi jónak az elrontója, bátran felvetheti.

Re: New York City (New York) // Hétf. Aug. 25, 2014 9:12 pm

A „jól éreztem magam” nem az első mondat, ami bevillan az említett emlék kapcsán. Sokkal inkább a kellemetlen, vagy ahogy a modern kor egyre változó nyelvezetén mondani szokás, ciki. Ahogy látom Paloma derül a történeten és a hozzáfűzni valója, hát.... mondhatni provokatív. A gesztusai, főként a mosolya is ezen irányba kalaúzol. Pimasz, de ennyi belefér.
-Még egy fotó is készült róla, de mindkettőnk szerencséjére nincs nálam.
Valójában egy ceruzás rajz, egy karikatúra készült a csúfos esetről falkánk egyik legfiatalabb tagja, Brigitte jóvoltából. Könnyeivel küszködve adta át a kis ajándékát, a nevetéstől persze. Ami az után következett kevésbé volt kacagtató számára. Napokon keresztül volt kénytelen kisterpeszben járni és állva elkölteni vacsoráját mi után megbizonyosodhatott róla, hogy identitásom és az ellenkező nem iránt érzett vonzalmam rendíthetetlen és minden a természetes rendnek megfelelő. Hasonló, meglehetősen tanulságos és oktató jellegű leckében nem részesítem a doktornőt. Nem lenne ildomos a taxis szeme láttára, bár így végigpillantva Palomán, valóban átfutott az agyamon egy ilyen kósza elképzelés.
-Minden esetre senorita. Örülök, hogy a pimasz arcát is van szerencsém megismerni.
Ahogyan a mondás is tartja, jön még kutyára dér. Ez a kis csipkelődés feljegyzésre került és ha szerencsém van lesz alkalmam egy hasonló velős megjegyzést tennem jómagamnak is.
-Családi ebéd? Ugye nem tartottam fel már így is túl sokáig? Arról pedig, hogy ön kitüntetett figyelmet kap-e senorita...... - a válasz várat magára.
Sajnos már én sem hiszek a télapóban, bár néha jó lenne újra gyermekként várni a karácsony estéket. A doktornővel ellentétben az elmúlt karácsonyt a volt falkámmal sikerült eltölteni, az ez előtti harmincat azonban egyes egyedül.
-Soha nem fordult meg a fejében milyen lenne újra kisdednek lenni? Remegő térdekkel átvészelni az estét, hogy jöjjön az éj és az ablakból kifelé bámulni vajon valamelyik tetőn meglát-e valami szokatlant és feszülten fülelni közben, hátha meghallja a csengettyűt?
A pincérnő sietősen eltipeg miután feljegyezte a rendelést. Paloma valami eszelősen gyümölcsös fagylaltkölteményt választott. Nekem a vanília a „nagy szerelem”. A csokiöntet pedig? A különleges alkalomnak dukál.
Talán oly sokat nem kell várnunk a fagylaltra, mint a vacsorára de osztom a doktornő véleményét. Butaság lenne csak ülni egymással szemben és belebámulni a másik képébe.
-Szívesen folytatom, élvezetes játék volt. Ötvözni a kilátással? Ez érdekesen hangzik.

Re: New York City (New York) // Csüt. Aug. 28, 2014 7:28 pm

- Mindkettőnk szerencséjére? – Vonom fel kérdőn a szemöldökömet.
- Beszéljen kérem a maga nevében, és szívesen megnéztem volna… - Vigyorgok, mit sem sejtve arról, hogy szerencsétlen „fotósa” mit is kapott azért, amiért megörökítette eme ruhakölteményben.
- Főként a pimaszabbik oldalamat szoktam villogtatni, ha nem kell viselkednem. A beosztottjaim előtt meg kell őrizni a tekintélyem, különben nem tisztelnek, és haverként kezelnek. – A Patológián természetesen nekem is megvan mindenről, és mindenkiről a személyes véleményem, de ezt nem szoktam előttük egyáltalán hangoztatni. Az egy dolog, hogy magánemberként kiről mit gondolok, az meg egy másik dolog, hogy főnökként hogy kell kezelnem a beosztottjaimat. Tökéletes egyenlőség csak a mesékben létezik, de legalább próbálok törekedni arra, hogy mindenkit egyformán kezeljek. Többé kevésbé sikerül is.
- Nem, egyáltalán nem tart fel. Meadow szülei csak délre várnak minket, és gyerek még az idő. Egyébként sincs nagy alvásigényem, szóval ráérek. – Nagyon amúgy se tudnék mit csinálni. Azt se tudom, hogy Meadow még mindig bent van-e a Patológián, vagy már végzett-e? Ha még mindig dolgozik, akkor az üres lakásban a négy falat, vagy esetleg a tv-t tudnám bámulni. Annál sokkal jobb, és szórakoztatóbb elfoglaltság Carlos társaságában időzni. Fairbanskben úgyse nagyon jártam el sehova az elmúlt bő fél évben. Legalább a szabim alatt legyek élő emberek között, nemde?
Felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel várom a válaszát, de végül nem kapom meg. Nem firtatom a dolgot, ha nem akar válaszolni, hát nem válaszol. Nem vagyok az az erőszakoskodó típus, hogy valakiből valamit minden áron ki akarjak húzni, amire kíváncsi vagyok. Ezt a szerepet meghagyom az ügyvédeknek, a nyomozóknak, és a magánydetektíveknek… na meg a gengszter verőlegényeknek.
- Kiábrándítja, ha azt mondom: nem? Nem szeretek a múlton pörögni, sokkal inkább előre nézni a jövőben. A gyerekkorból már kinőttünk, mi értelme azon keseregni, ami elmúlt, és már nem hozható vissza. Mindannyian voltunk gyerekek. Szerettem gyereknek lenni, bár mindig is komolyabb gondolkodású voltam a kortársaimnál, ráadásul egyke, így a szüleim minden figyelme rám koncentrálódott. Persze néha nosztalgiázunk, hogy milyen volt régen, amikor még gyerek voltam… de szeretek felnőtt, és független lenni. Nem vágyok arra, hogy ismét gyerek legyek… hiszen gyerekként már arra vágytam, hogy felnőtt lehessek, értékes tagja a társadalomnak. És úgy érzem, hogy sikerült is elérni a célomat, hiszen a munkám értékessé tesz a köz számára. Nevezheti önteltségnek, de szerintem csak szimplán öntudatos vagyok… tisztában azzal, hogy a megszerzett tudásom mekkora értékkel bír. – Nem szeretek sopánkodni a múlton, nem látom értelmét. Néha egy kis egészséges nosztalgiázgatás persze belefér…
- Rendben. Akkor amíg várakozunk… kezdem én, és öné lehet majd az utolsó kérdés. Így igazságos. – Kényelembe helyezve magam, pillantok ki az ablakon… és ez adja meg az első ötletet az első kérdésemhez. A fények miatt alakunk ugyanis homályosan, de visszatükröződik az ablakokról.
- Mit lát, amikor tükörbe néz? – Nem konkretizálom a kérdésemet. Bárhogy értelmezheti… és igazából az is érdekel, a válaszon kívül, hogy hogyan értelmezi a kérdésemet.

Re: New York City (New York) // Kedd Szept. 02, 2014 12:38 pm

-A beosztottak megfelelő kezelésérőn elég hiányos a tudásom. Egyszemélyes munkaközösség voltam mindig.
Bár így lenne, hiszen az az ominózus küzdelem Ramónnal és a győzelmet követő napok, hetek, évtizedek. Legyőzésével és ennek előnyeivel a nyakamba szakadt a bétaság minden hátránya és keserűsége. Ugyan az voltam, de mégis más. Emberként is bele kóstolhattam, vagyis bele kellett volna kóstolnom ebbe a tortába, de egy erőteljes hátszél szülte kinevezés és pár ismeretlen irányítása közel sem volt ugyan az, mint vezetni vagy ha kell megóvni az enyéimet, a vért a véremből. A legnehezebb talán az volt, hogy mikor nem volt helyes a döntésem és ez bennem is tudatosult, még akkor is emelt fővel és tekintélyt parancsolóan kellett eljárnom. Vagy az, mikor tudtam jól, hogy a halálba kell küldenem egy testvérem de ez az ára annak, hogy a többiek éljenek. Talán sarkos a példa, de a doktornő is ezt teszi, döntéseket hoz. A halál árnyéka némileg másként van jelen az ő munkájában, de a lényeg egy és ugyan az.
-Holnap dél? Ha így van még egy éjszakai helikopter-túrára is elviszem. - fogalmam nincs róla, hogy létezik-e az említett elfoglaltság, de bizonnyal érdekes lehet New York fényeiben gyönyörködni a mostaninál is még inkább madártávlatból. De a jelenlegi sem piskóta.
-Kiábrándulna ha azt mondanám nem ábrándultam ki? Amit eddig láttam és hallottam senorita, az alapján egy olyan ifjú hölggyel volt szerencsém megismerkedni, aki tele van ambícióval, elszántsággal és tenni, segíteni akarással. Vezető típus, aki tudja mit akar. Két lábbal a földön, aki nem kerget álmokat, hiszen elérte már azt, amit szeretne. De valóban elég mindez? Nem hiba azt állítanunk, hogy célba értünk és meg vagyunk elégedve? Nincs szükség egy új célra ami mozgatja a holnapokat?
Érdeklődve várom az első kérdést. Némileg kényelembe is helyezem magam. Hátradőlök ezen a rattan ülő alkalmatosságon és magam is ki kipillantok az ablakon. Elhangzik a kérdés és az is megvan mi ihlette. Én is megpillantom az ablakban saját visszatükröződésünket. Palomáét pont úgy, hogy a háttérben lévő chrysler tower tetejének fényeivel mosódik össze. Úgy fest így, mint egy indiai hercegnő csillogó fejdíszben azon a napon, mikor egybekel egy maharadzsával. Nem bírom megállni mosolygás nélkül.
-Hogy mi van a tükörben? Ezen még nem is gondolkoztam, de lássuk csak.
Hunyorogva, de megkeresem saját képmásom a vaskos üveg ablakban és mint aki piperészkedni készül, megigazítom a hajam. Ugyan az az arc néz rám vissza, mint aki két évszázad óta mindig, mégis ezer meg egy pofa van ott. A gondtalan aranyifjútól kezdve a kipróbált farkasig. Egyben vadász és vad, hiszen ez volt a helyzet még a falkával. Vagy mi üldöztünk, vagy minket üldöztek de ez annyira összemosódott az évek alatt, hogy már nem is érzékeltem a különbséget. Játékos kölyök és a kutató gyilkos. Igazából egyik sem vagyok, mégis mindegyik.
-Egy olyan fickó pislog vissza az ablakból, aki többször dugta a fejét az oroszlán szájába mint kellett volna, de a fej mindig megmaradt. Szóval szerencsésnek érzem magam. Hol kényszer szülte ezt, hol kalandvágy de még mindig nem találtam meg azt, amit ezen oroszlánszájakban kerestem.
Talán kicsit ködös a megfogalmazásom, de ez már csak egy ilyen este, hiszen szándékom őszintének maradni de nem nevezhetem nevén a gyermeket.
Szakállamon végigsimítva gondolkozom el, mi legyen az én kérdésem. Paloma egész szépen bemutatta az imént, hogy ő milyennek látja magát, felesleges visszadobnom ugyan ezen kérdést. De van itt valami, amire kíváncsi vagyok.
-Azt már hallhattam, hogy milyen ön senorita, mikor dolgozik. De hogyan fest az estéje azt követően, hogy lehúzza a gyönyörű kacsóiról a gumikesztyűt?

Re: New York City (New York) // Pént. Szept. 05, 2014 2:50 pm

- És ez nem feszélyezi? – Valamilyen szinten én is szeretem, ha nyugton hagynak, amikor a munkámat végzem… és pont azért mentem patológusnak, hogy ne élő emberek nyűgjeit kelljen hallgatnom, de hosszútávon lehet, hogy idegesítene, ha egyáltalán nem lenne körülöttem senki, akihez szólhatok, akár munkaügyben is. Carlos könnyen társalog, tehát nem az a fajta antiszociális ember, aki ne bírná elviselni mások társaságát. Nekem legalábbis ez jött le vele kapcsolatban eddigi ismeretségünk alapján.
A helikopter-túra hallatán felszalad a szemöldököm. Ezt egy kissé túlzásnak érzem. El is gondolkodok egy pillanatra azon, hogy vajon ezekkel a gáláns dolgokkal szeretne-e elkápráztatni? Ha így van, akkor alapvetően rossz ajtón kopogtat. Persze tetszene, mert kinek ne tetszene egy ilyen lehetőség, de az ilyen szintű flancolással nem lehet túlzottan megfogni. Lenyűgözni igen, megfogni nem… bár… most nincs is szó ilyenről. Csak egy könnyed vacsorát fogyasztottunk el, s most a desszertet, amint kihozzák.
- Jelenleg ez a magasság tökéletesen megfelel, nem vágyom a felhők fölé emelkedni, de azért köszönöm. – Utasítom vissza a lehetőséget, próbálva úgy fogalmazni, hogy ne legyen negatív élje a dolognak.
A jellemzés, amit rólam mond, meglepően pontos. Ezek szerint nagyon jó emberismerő, vagy megfigyelő… esetleg mindkettő. Elmosolyodom.
- Mindig vannak célok. Mikor kisebbek, mikor nagyobbak… ahogy az élet hozza. – Tény, hogy életem fő célkitűzését már sikerült elérnem, de ez nem jelenti azt, hogy nem lennének még dolgok, amiket szeretnék beteljesíteni. Jelenleg nagyobb célkitűzésem nincs, inkább csak apróbb, rövidtávú dolgokban gondolkozok. Ennek az egyik oka az, hogy a szerződésem csak decemberig szól Fairbanksben. Fogalmam sincs, hogy felkérnek-e, hogy maradjak továbbra is a csapat élén… és azt se tudom, hogyha felkérnek, elfogadom-e vagy sem. Majd meglátom, hogy alakul az életem.
Érdeklődve hallgatom Carlos, kérdésemre adott válaszát. Elég sejtelmes válasz, mit ne mondjak, de nem is vártam nagyon mást. Ez a férfi kész rejtély.
A következő kérdést én kapom. Már a kérdés elhangzását követően is röviden felnevetek.
- Semmi izgalmas. Általában mindig ráhúzok a munkaidőmre, ami amúgy sem fix, hiszen ha úgy van eset, akkor be kell mennem akár az éjszaka közepén is. Szóval eléggé sokat dolgozok. Ha épp nem dolgozok, akkor igyekszem lazítani. Esetleg beülök egy Pub-ba, és váltok néhány szót a vendégekkel, vagy a pultossal. De… többnyire otthon vagyok. Olvasok, vagy nézek valamit a tv-ben. Elmegyek vásárolni, veszek valamilyen mélyhűtött kaját, vagy rendelek valahonnan ételt, mert amennyire imádok enni, annyira utálok főzni… Ha főzés van odahaza, akkor általában az albérlőm tevékenykedik. A konyha nálam… hogy is mondjam. Egy gyenge pont. Nem főzök, mégis ha kisebb házi baleset ér, akkor az a konyhában történik. – Nevetek, visszagondolva a decemberben történt esetre, amikor a borstól lendületből lefejeltem a pultot tüsszentés közben.
- Mi a gyenge pontja? – A válaszomból adódik a következő kérdésem. Kíváncsi vagyok, hogy van-e mersze elmondani a gyenge pontját… persze bármit mond, nincs rá garancia, hogy valóban az igazat kapom válaszul… bááár eredendően úgy kezdtük ezt a játékot, hogy őszinte válaszokat várunk egymástól az elhangzó kérdésekre.

» The city that never sleeps
» Anonim Galambetetők New York-i Klubja - AGNYK

New York City (New York)

New York City (New York)

Similar topics

Similar topics