Jóleső, győztes, mondhatni farkasmosollyal tekintek le a másikra, egyetlen mozdulattal parancsolva hátra előrehulló szőke tincseimet. Tekintetem vadóc mód csillog, kérdésére pedig felszalad szemöldököm magasra, játékosan kétkedő kifejezést adva ezzel ábrázatomnak. - Most komolyan soroljam...? - kuncogok fel, nevetésem szertegurul a szobában. Van benne valami báj, mint a gyermekek nevetésében. Egyszerűen mosolyra fakasztja azt is, aki a közelében van állítólag. - Volt az az eset a bányatónál a csizmáimmal... aztááán... - hülyülök persze, közben már tenyereimmel feltérképezve felsőtestét egészen nadrágja szegélyéig. Most azon vagyok, hogy csókjaim is feltérképezzék - persze a türelem nem erényem, ujjaim, kezeim képtelenek kivárni, míg ajkaim utolérik őket - máris szabadítanám meg a farmertól a pasast. Azért csak feltételes módban, mert a következő pillanatban megfagyok minden ténykedésben. Talán levegőt is elfelejtek venni. A vak is kiszúrná az ajtó felől érkező energiákat. Elsőre majdnem rá is kérdezek, hogy mit kamuzott itt Silas, mikor nincs is egyedül! De kivételesen előbb gondolkodok és csak aztán szólalok meg - hisz ezek totál idegen energiák. - Mi a f*sz? - szalad ki számon ahogy felemelem a fejem. Kérdőn pillantok Silasra, de a következő pillanatban már mozdulok is, igyekezve beelőzni őt. Egy határozott mozdulattal henteredek le róla, kapom fel a pólóját és azt magam elé szorítva egyik kezemmel lépek az ajtóhoz. A póló csak a férfi végett van, én aztán totál tennék rá, hogy az idegen ruhában vagy a nélkül lát. Azért nem szeretném, ha itt vér folyna ilyen apró hülyeség miatt, szóval... Pólót szorongatva nyitok ajtót.
*Picit elpillant vagy elvigyorodva bólint a bányatós esetre nevetve. De az csak vicc volt és ő speciel kifejezetten jót nevetett rajta. Inkább próbál kicsit feltámaszkodni hogy lássa ahogy a lány lassan lefelé halad. És épp elvesztené a farmerját erre pont most kell megjelennie annak akire mondhatni még várt is. Egyből elfelejti hogy mit is csináltak Yettával. Feláll farmerját összegombolva, majd az ajtó felé fordul, karjait összefűzve a mellkasa előtt.* -Kíváncsi voltam mikor jelenik már meg valamelyik. Ez az új falka területe ha Johnnak igaza van.-*Válaszolja még gyorsan Yettának, mielőtt ajtót nyithatna. Mikor befelé jöttek ő érezte hogy kik vannak itt. Ezek után direkt ezt a helyet akarta. Egyrészt kíváncsi milyenek ezek a farkasok, másrészt szereti a feszkót. Kicsit megropogtatja a nyakát és várja hogy kezdődjön a tánc. De ahogy nyílik az ajtó még odaszól a nőnek.* -Vedd már fel rendesen azt a pólót valahol.-*Hát igen elég féltékeny típus ha Yettáról van szó. Tuti csak azért is nekiugrana az érkezőnek ha többet lát a nőből mint ő szeretné.*
Szeretem, ha hatással vagyok másokra - pozitív, negatív, majdhogynem tök mindegy -, idétlenül vigyorognék is, ha az a fajta lennék, de valamiért ha szarul állnak a dolgaim, nincs kedvem vidorinak lenni. Nahát, ki hinné! Pár lépés választott már csak el a céltól, amikor éreztem, hogy az ajtón túl az izgatott várakozás már inkább nekem szólt, mint egymásnak, s egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán nem ártott volna Calebet, vagy Ronnyt is magammal citálni. Na, mindegy, ez van, a szokásos felszerelés nálam, s kis szerencsével még észt is találok a 101-esben, nem csak felpörgetett hormonokat és izomerőt - a remény hal meg utoljára. Nem terveztem kopogni, ha már egyszer úgyis jeleztem, hogy jövök, rühellem a fölösleges udvariaskodást, így egyszerűen benyitottam. Aztán megálltam a küszöbön, mert a páros női fele ott illegette magát férfipólóban/val. Első ösztönös reakcióm volt, hogy felvontam a szemöldököm, s tetőtől talpig végigmértem - szemmel vetkőztetés elmaradt, Amber valahol csámborog a világban, ég tudja épp hogyan állunk, jelenleg pedig bőven elég szar ült a fejemen ahhoz, hogy még egy ne hiányozzon. Bár úgyis kapok még, egyszerűen vonzom! A pasast is megnéztem, kettejük közül első nekifutásra - de még másodikra is - ő tűnt a keményebb diónak. Még jó, hogy hoztam kalapácsot, amivel szükség esetén feltörhetem! Én és az előrelátásom, istenem, díjat érdemelnék! - Szobaszerviz - mondtam, és kényelmesen keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt. - Azon kívül, hogy rátok jött a kufircolhatnék, mit akartok itt? Aláírom, kezdhettem volna bemutatkozással, helyzetleírással, titulusmegadással és a többi szarsággal, de az rém unalmas procedúra, és nem azért jöttem, hogy a saját hangomat halljam.
Silas szavaira megtorpanok nagy igyekezetemben. Kezem már a kilincsen, de nem nyomom azt le. Kétkedőn pillantok hátra rá. - És ezt csak most mondod, b*szki?! - Oltári. De komolyan! Sejtettem én, hogy nem miattam jött elsősorban ide, de azért egy kicsit reménykedtem, hogy legalább a kettőt nem keveri. Túl sokat kérek? Meglehet, hisz nem is ő lenne, ha nem rángatott volna kapásból nyakig a dologba. Az ajtót kinyitni nincs időm, mert Duncan benyit magától. Ennek hála igencsak közel kerülünk egymáshoz, már a szó fizikális értelmében. Ilyen közelségben pedig elkerülhetetlen - szerintem - hogy végig ne tekintsek lopva a másikon. Felmérve őt, az adottságait - nem csak külső terén. A vizsgálódásból Silas szavai zökkentenek ki. Dacos-durcás, szinte más sárgán villanó tekintettel pillantok hátra rá. Nekem ne mondja meg, mit csináljak, ha már így behúzott a csőbe! Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem, akár csak egy kicsit is. Na meg, ha így alakult, hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet. - Miért, beszállsz? - szélesedik ki mosolyom akaratlanul is, szinte már szemtelen bájjal, ahogy visszakérdezek Duncannek. - Egyébként fogalmunk se volt róla, hogy a ti területetek lenne. Mármint nekem... részlet kérdés! A bátyámat keresem a városban. Silas meg... - a nevének elhangzásakor szívem csücske felé bökök - Nos ezt én is szeretném tudni! - vonok vállat, ezzel együtt kérdőn magasba szaladt szemöldökkel pillantok a félmeztelen félist... akarom mondani farkasra, akinek egyébként a pólóját körbe is tekerhetném magamon, szóval nem tudom, mit hisztizik miatta.
*Hallgatja és nézi a műsort. Azt még viszonylag tűri is hogy Yetta végigméri a srácot, habár azért dúl benne ilyenkor a zöldszemű dög. De hogy a pasi is végignézi és még Yetta itt játszik is a hármassal, persze tudja hogy nem komolyan. Nos egy halk morgás azért kijön belőle, jelezve hogy csak óvatosan, akár mindkettőnek is. Hát igen azért háromszázhetven év után már mindenre farkasként reagál. Nem is lehetne ez máshogy. Végighallgatja Yettát és csak bólint a szavaira, hogy ő a bátyóért jött majd jön az ő indoka. Itt persze kellemesen mosolyog, végül is nem egy zöldfülű már úgyhogy ha nem a nőért van itt akkor tuti valami más jó okkal.* -Hmm...hogy mit akarok? Elsősorban egy kicsit visszavehetnél, mert az a kalapáccsal sokra nem mész ha nem hozol még két tesót.-*Kezd bele pofátlanul még talán egy kicsit direkt is húzva a másik agyát. Sose félt senkitől, és eddig mindenkit levert akivel összement. Talán ezért is akkora nagy a képe. Persze fejben már most úgy érzi sima ügy lenne a másikat elintézni, de nincs szándékában.* -Maradjunk annyiban, hogy megbolygatnám az állóvizet. Kicsit csendes ez a terület ahhoz képest hogy két falka van.-*Yetta ismeri a legjobban, és ennyiből leeshet hogy tényleg nem elsősorban miatta, hanem egyszerűen a harc miatt jött. Csak azt nem döntötte el melyik oldalt lenne érdemes támogatni.*
A nőstény pimasz kérdésére kellemes, de tartam nélküli mosolyra húztam a szám, és már csak azért is végigmértem újból, mert ez szemmel láthatóan a hímet zavarta. Úgyhogy szép komótosan legeltettem rajta a tekintetem, majd kegyeskedtem a másikról is tudomást venni. Igen, az ő bámulásában határozottan nem találtam annyi élvezetet, mint a nőében. - Fogalmad se volt? - tértem vissza még egy visszakérdezés erejéig a nőstényhez. - Hát ez édes. - Gúnyos, én? Ugyan! - Megfáztál talán, vagy a radarjaid lettek defektesek? - Az egész hely tőlünk bűzlött, elég töményen ahhoz, hogy az szemet szúrjon, de... mindig vannak vakok. Szóval egyelőre - talán elhamarkodottan - megalkottam a magam kis skatulyáját a nősténynek és most már tényleg a tankkal foglalkoztam. Lehet jobban járok, ha nem. - Kalapács? - Ma határozottan sokat vagyok kénytelen kérdezni. Felvontam a szemöldököm és most már magamon is végignéztem. Hol az istenben lát ez kalapácsot? Nem volt két hetes kiskölyök, szóval azt kizártam, hogy ne ismerne fel két kilenc milliset meg pár tőrt... csak arra tudtam gondolni, hogy kalapácsnak becéz minden fegyvert. Sóhajtottam. Lelke rajta - és itt komolyan reméltem, hogy tényleg így volt, nem egy hallucináló bolonddal van dolgom. - Egyébként majd én eldöntöm, hogy mikor mennyire veszek vissza - közöltem hűvösen, annak az apró, gúnyos mosolynak az árnyékával a szám sarkában és beljebb léptem. Idősebb, erősebb, ez totálisan nyilvánvaló, de egyrészt én vagyok itthon, másrészt, nekem ő idegen, szóval ne adjon atyai tanácsokat, ahhoz már én is öreg vagyok, hogy hallgassak rájuk. Ha meg ne adj isten parancsnak szánta... a-a, ezt inkább végig se gondolom. - Te tesót keresel, te meg állóvizet zavarsz? - Vannak még így egypáran. - Az őrzőkkel hogy álltok? Tekintve, hogy egyikőtök sem nyaralni jött, gondolom számoltok velük is. Vagy nem. De ez hamarosan kiderül. Egyébiránt nekem sem ártott volna lassanként tiszteletemet tenni az egyetemen, kíváncsi voltam már az új nagyfőnökre, és valahol reméltem, hogy Hutchinsonba is belefutok. Az maga lenne a megtestesült véres álom!
Pofátlanul fürdök a másik hím pillantásában, mint valami olcsó kis cafka. El is mosolyodom, ahogy találkozik pillantásunk és gunyoros szavaira halált megvető, nyugodt lazasággal felelek. - Lehet, hogy belaktátok magatoknak ezt a hotelt és kiskirálynak hiszed most magad, de hidd el nekem, marhára nem érdekelt ez az elmúlt tíz percben. Volt jobb dolgom. - vonom fel szemöldököm szinte már kihívóan és természetesen a Silasszal való játszadozásra, a kellemesebb verziójú adok-kapokra gondolok egyértelműen. Ki az a hülye - valószínűleg egy impotens tuskó - aki helyzetemben bármire is figyelt volna a közvetlen közelében levő egyeden kívül? Na ugye! Ilyenkor az ember totál lesz*rja, hányan lesnek rá és honnét, meg ki vizelte körbe a területét. A Silashoz intézett kérdésre adott válaszra meg ugye én is kíváncsi lennék, így a pólót továbbra is szorongatva magam elé perdülök meg (felfedve ezzel mezítelen hátamat Duncannek) felé éééés facepalm. De igen erőteljesen. Úgy fest, nincs új a nap alatt, már ami Silas-t illeti. Morgok valami olyasmit, hogy "És nem tudtál volna más helyet választani, te idióta?", de alig kivehető. Viszont komolyan kezdek berágni rá - megint. Ez az én városom, hogy dögölne meg! Itt én keresek, ne nehezítse már meg a dolgomat! - Az egyikőjük ki akar nyírni, szóval kénytelen vagyok számolni velük. - Szélesedik ki mosolyom tömény iróniával és egyfajta "Egyéb kérdés?" kifejezés ül ki mellé arcomra. Azt hiszem, ezt nem is nagyon kell ragoznom, inkább áttérek lényegibb információkra. Lényegibbekre, mint pár őrző, akinek dárdahegy van a seggében és nem képes nyugton meglenni... szóóóval, lényeg: - Ismersz egy Olen nevű pasast? - Megfordul a fejemben, hogy esetleg az ellenkező falkába tartozhat a reménybeli jó testvérem, de ezzel a ténnyel ráérek a kérdésre kapott válasz után foglalkozni, ha fennáll egyáltalán.
-Hát csúzliként nem fog sokat használni, az biztos.-*Jegyzi meg a fegyverre aminek metaforáját a user értetlenségéből nevezett félre. De ügyesen ki is kerülte a dolgot. Lőheti őt, elég esélytelen hogy komolyabb sebet okozzon vele, előbb kapná el a torkát. A kis betolakodó és Yetta közjátéka megint viszi fel a pumpát benne. Legszívesebben széttépné a farkast, Yettát meg itt hagyná a rákba. De a rájuk törő idegen értetlenkedése jobban megfogja. Homlokon csapja magát annyira fáj neki a helyzet már.* -Bazdki reméltem hogy nem a legretardáltabb farkast küldik fel. Beszélni is tudsz ősember? Vagy csak papagájként ismételgeted a dolgokat?-*Kérdi fejét rázva, sok hülyébe botlott már élete során de ez a párját ritkítja. Annyira nem tudja lefoglalni, hogy hátat is fordít neki. Sokkal inkább érdekli, hogy megtalálja a bőr kabátját.*~Lehet mégiscsak ezek közé kéne beállnom. Szánalmas lenne ezeket lemészárolni amilyen hülye ez is. Nem lenne a dologban semmi izgalom.~*Szánja meg a dolgot, de persze messze áll még a végleges döntéstől. * -Istenem hogy te is mekkora szuka tudsz néha lenni!-*Szól oda a nőnek kissé veszekedve. Nem is érdekli hogy itt van még mindig a harmadik vagy elsomfordált már.* -Előbb még simán ágyba bújtál volna velem, most meg itt flörtölsz ezzel a.....-[/color]*Elakad a szava intve a betolakodó farkas felé, de nem talál elég degradáló jelzőt rá. Ezért inkább csak ki is hagyja és folytatja.* -Azzal dugatod meg magad akivel gondolod. De legalább megvárhatnád amíg elhagyom a szobát.-*Veszi magára a bőrdzsekit és tekintete újra az ajtónállóra kúszik hogy akkor most mi lesz. Elsüti azt a vackot a kezében vagy odébb fárad az ajtóból, mielőtt ő rakja odébb.*
Hetek óta az első igazi hahotában törtem ki. Én vagyok a retardált, de ő nem talál rám jelzőt, és előttem produkálja a szerelmi civódást. Aztán kalapács és csúzli... ki is az ősember? A szellemekre, és még azt hittem, unalmas napom lesz, hát ez haláli, eddig rohadt jól szórakoztam, megérte feljönni! Szerencsére ő a továbbiakban a dzsekijével van elfoglalva, így foglalkozhattam értelmesebb dolgokkal, mint egy picsogó tank egójával és "elmésségével". - Csinos lapockák - dicsérem színtelen hangon a nőstényt, már csak azért is, mert szemmel láthatóan a hím nem csípi ezt. Olenre természetesen emlékeztem. - Ismerek, szinte tesók vagyunk, mit akarsz tőle? Valójában ha azt nézzük, még nem is hazudtam akkorát... Vérvonal szerint én is őslakos lennék. Véggondolatra pedig berezgett a zsebemben a mobilom. - Bocsesz egy pillanat! - Ha nem bocsesz, akkor is SMS-t olvasok. Úgy tűnik előre hozták a karácsonyt, vagy ez ma az én napom, akármi is legyen, némi örömféle kezdett megkörnyékezni. Castor írt: hazajön! Mire észbe kaptam volna, már rándult is a szám sarka, de még időben le tudtam fékezni az őszinte mosolyt, és gúnyosra váltottam. - Mihez kezdenél, ha megtalálnád a bátyád? - kérdeztem a lányt. - És neked a szarkavaráson van más célod is, vagy csak ekkora mélységre futotta a képzelőerődből?
//Silas, vicces volt, ahogy a félreértést eligazgattad, és bocsi, hogy kétértelmű voltam! //
Apró, negédes mosollyal párosul lopott pillantásom, amit Duncan-nek kiosztok a bókra, de ezzel együtt már kapom is tekintetem Silas felé. Szőke tincseim alig győzik követni a mozdulatsort. Nem kissé hitetlenkedő és felháborodott az arcom, tekintetem az "éppen nem pasim" szavait hallva. - Máris pattogsz, pedig még csak most kezdek belejönni. - jegyzem meg színtelen hangon, tömény közönnyel és pontosan olyan ledegradáló hangsúllyal, hogy a kutya se venné komolyan, ellenben farkát-fülét behúzva gondolkozna el azon, hogy hol is a helye. Sejtem mondjuk, hogy Silas nem fog így tenni. Nem az a pincsi fajta - hála a jó égnek! Azért utolsó szavaira kénytelen vagyok felvonni a szemöldököm. Ki a halál beszélt itt ilyesmiről, már bocsánat?! - Attól, hogy te minden nőre rámászol, aki rád mosolyog én még nem süllyedtem le erre a szintre. A beszélgetést... pedig nem fejeztük még be! - jegyzem meg nyomatékosítva, hogy biztosan tudja, mire is gondolok. A jersey-i esetre, meg az őrzőre, akit a nyakamra hozott, bizony! De egy idegen előtt nem fogom ezt kivesézni és remélem ő se lesz olyan barom, hogy megtegye. Részemről ugyanis el van engedve. Talán jobb, ha megy, mert így csak felcsesz még jobban. - Tesók... aha... - biccentek Duncan válaszára és mintha valami jóleső fény is csillanna tekintetemben. A remény. - Őszintén? - ciccenek lehuppanva az ágyra és onnét szemlélve Silas széles hátát, ha csak le nem lépett közben. - Ez sok mindentől függ. De főleg attól, hogy hogyan fogad egyáltalán. Fel vagyok rá készülve, hogy elküld a halál faszára, én legalábbis tuti ezt tenném, ha a semmiből megjelenne a hugom, akit a büdös életben nem láttam soha... Meg tudod mondani, merre találom?
*Összekaparja egybe a cuccaikat, hogy majd könnyen tudjanak távozni. Mert akárhogy veszekszik a nővel, nem megy el nélküle. Ugyanakkor nem akar esélyt adni a széthúzásra sem, főleg a betolakodónak hogy esetleg széthúzza őket. Így ritka dolgot tesz és a nő mellé sétál. Nyom egy kis csókot az arcára majd a fülébe súgja.* -Bocs!-*Nem sok, de sokkalta több ami tőle kitelik. Közben keze lágyan simogatja a nő finom feszes fenekét. Majd félrelép ahogy Olen jön fel. Ez a nő dolga, és nem fog beleavatkozni. Csak hátrébb lép összefonja karjait a mellkasán és figyeli a vendégüket. Figyeli az arca rezgéseit, a hangulatát, nyelvezetét és minden gesztusát. Már két évszázada figyeli az embereket hazudni blöffölni pókerban vagy más kártyajátékokban. Akármennyire lebecsülik egyesek, sokkal jobban átlát a maszkon mint a legtöbb ember. Persze a farkasok nem hülyék megtanulják idővel elrejteni a dolgokat, de csak egyetlen kis rezdülést kell elkapnia. Persze kap ő is kérdést újfent, igazán ugyanazt nagyjából mint eddig. Hogy mit akar itt, de erre inkább nem reagál. Kivételesen próbál hűvös maradni, máskor már nekiugrott volna a tagnak. De Yettának fontos ez a családi dolog és talán tud mondani valamit a faszi.* -Tudom, hogy csak azért vagy nyugodt mert ha itt kitör a balhé akkor a többi farkas széttép engem. De ne izmozzál mire bármelyik ideér, már a szoba padlóján lesznek a beleid.-*És hangneme se a fenyegetőző bár úgyis annak fogja venni a másik. Nem, most tényleg nem fenyeget, hanem csak tényeket közöl. Részéről lezárva a dolog, Yetta választ kap, legyen az bármilyen és mennek most már.*
És megy tovább a lemúr-lamúr... Jó, aláírom, Amy is kenyérre tud engem kenni egy-egy jó pillanatban, sajnos többször, mint szeretném. Csakhogy mostanság jóval több van bennem a köcsögből, mint az érző farkasból (hiába, Anne nélkülözésének és Hutchinson ajánlatának meglett az eredménye). Egyre közelebb voltam az 5-10 évvel ezelőtti "elragadó" modoromhoz, s hogy átbillenjek, az csak azon a tetű őrzőn múlott. Nem tartottam valószínűleg, hogy a közeljövőben beváltja a fenyegetését, addig semmiképp, amíg hasznot remélt, de bővel elég volt a sarokba szorítottság érzése, hogy nyers, kissé meggondolatlan és arrogáns legyek. Hutchinson pórázt tett a nyakamra - képletesen -, amit nagyon rosszul tűrtem. Nem voltam hozzászokva, hogy az alfán (és Anne-en) kívül másra is komolyabban figyeljek. Kussban álltam és vártam a kis civódás végét - tiszta szappanopera -, elvégre közöm hozzá körülbelül nulla. Végre megint a lényegre tértünk! Észrevettem, hogy a nagyágyú nem felelt, ahogy még egy-két apróságot is feljegyeztem magamnak gondolatban a jövőre nézve. Ki tudja, lehet még jól jön... Mielőtt azonban feleltem volna Yettának, vetettem egy pillantást a hímre. - Ha a társaimra apellálnék, nem egyedül jövök - vetettem oda, árnyalatnyi mordulással a hangomban. A szavaim, hangsúlyom üzenete egyértelmű volt: ne próbálj meg úgy tenni, mintha ismernél! Az ilyesmi bosszantott. Tisztában voltam a képességeimmel, ahogy azzal is, hogy 80%-os eséllyel csinálhatna ki itt és most. De ha az utcán, vagy az erdőben lettünk volna, akkor sem hunyászkodok meg előtte. Ezt viszont fölöslegesnek tartottam magyarázni, azt azonban senkinek sem néztem el, hogy nyíltan beszarinak tartson. Lecsitítottam a farkasom. - Tudom, hol találhatod meg Olent, de az infó nincs ingyen. - Sunyi mosolyra húztam a számat. - Van mit ajánlanod cserébe?
Silas viselkedése bár meglep, igyekszem nem mutatni. Apró, szeretetteljes szusszanással hunyom le szemhéjaimat, ahogy ajkai az arcomhoz érnek. Talán még el is mosolyodom egy pillanat törtrészéig, de az a kis görbület olyan gyorsan szalad ábrázatomról tova, hogy aligha kivehető - csak a legszemfülesebbek számára. Főleg, hogy ő is gyorsan ellép, a helyzet pedig farokméregeté... szájkaratéba fullad a két hím részéről. Komolyan mondom, még egy ilyen és elhajtom mindkettőt a picsába. Menjenek ki az erdőre, ahogy láttam, errefelé bőven van belőle, még válogathatnak is, aztán rendezzék le egymás között a dolgot, de ne untassanak és főleg ne keverjenek bele engem is. Van ettől fontosabb dolgom jelenleg, úgy érzem, noha máskor én lennék az, aki a rajtjelző zászlót lengeti - akár szó szerint, akár képletesen - nekik. - Ha tényleg tudod, hogy hol találom a bátyámat és nem vágsz át, akkor biztos vagyok benne, hogy találunk valamit, amivel kompenzálhatom ezt a... szívességet. - szélesedik ki negédesen - ki tudja, mit sejtetőn - mosolyom, noha közben ellépek abból a helyzetből, ahol ezidáig szobroztam és Silas felé indulok. Nála van ugyanis a cuccom azon része, ahonnét egy névjegykártya kerül elő. Nyugtató, vagyis inkább biztosító mosolyt lövelek a kedves felé - nyugodjon meg, eszem ágában sincs lepedőt gyűrni a pasassal. Jelen pillanatban legalábbis tényleg nem fordul meg ilyesmi a buksimban, noha nincs rossz hátsója, meg kell hagyni.... Neki nyújtom a névjegyet: egyszerű, a telefonszámomon kívül nagyon nincs is rajta más információ. Egy rendezvénylebonyolító cég logója és elérhetőségei a hátulján. - Ha megtalálom Olent, az adósod vagyok. Talán a magadfajta suttyók az adott szóra nem sokat adnak, de jelen helyzetben kétlem, hogy többel szolgálhatok. - Értse, ahogy akarja. Pillantásom minden esetre kérdő, ahogy nem csak arcát, de energiáit, érzéseit is igyekszem kifürkészni, mit gondol a dologról. Na meg, várom, hogy közölje, merre találom a sosem látott bátyámat.
*Némán figyeli a pasast. Szépen tartja magát, nem árul el sokat, persze nem is a szavairól beszélünk. Nem sokat tud kiolvasni, de pont elégnek érzi amit kap. Az elmúlt idő alapján úgy véli inkább nem baszogatja a farkast. Nah nem megszánta, csak látja hogy a nagy egó mögött, pont ugyan úgy tudja a betolakodó is mint ő, ki kerülne ki győztesen. Persze ez most már nem fontos, még ha akkora tahó is mint látszik, akkor se kéne elvágni a falka irányába magát. Még nem tudja milyenek a helyiek, és hogy hova lenne értelme beférkőzni. Nem tudni melyik csapat milyen erős, és milyenek a létszámok. Ezek pedig fontos tényezők ha ő maga akarja majd a több kemény harcot. Szóval inkább kivételesen nem pofázik tovább, elég volt a tesztoszteronból, bár most is csak azért inkább a fejével gondolkozik mert tuti jó mókát akar később. Ugyanakkor van egy másik téma is nekik itt terítéken. A drága Olen akiről annyit beszéltek már Yettával. Persze ebből a témából nem kell egy kicsit se megerőltetnie magát. Máris lép a nő felé. Még egy pillantás a férfira majd hátat fordít neki és csak Yettához szól. Nem suttog, minek azt? Úgyis hallaná a pasas is, és így is úgy is bele fog pofázni.* -Hazudik.-*Jegyzi meg egyszerűen de magabiztosan.* -Lehet hogy ismeri, de nem itt lesz a bátyád. Nézd meg hogy védi ezt a szaros hotelt. És pont egy falkatagot adna ki ellenszolgáltatásért? A bátyád a másik bandában játszik.-*Próbál valahogy Yettára hatni. A nő mindenáron megakarja találni a bátyát, így hajlamos lenne ebbe a hülyeségbe is kapaszkodni. És később csak megbánnák, hogy adósa marad ennek a farkasnak.* -Higgy nekem!-*Mondja halkan a nő szemeibe pillantva. Teljesen biztos ebben a dologban, és ha az az ötven év jelentett valamit a nőnek, akkor bizony nem marad tovább. Megmondta anno neki, hogy segít megkeresni a testvért, ha idáig eljött és most is segít a dologban, akkor egy kis bizalmat megérdemel a jöttmenttel ellentétben.*
Hm, nem az volt a kérdés, hogy én mennyire veszem komolyan az adott szót, hanem, hogy ő mennyire tartja meg,a mit ígér. Mindazonáltal Olen húgát az adósommá tenni nem lenne utolsó, akár a hegyiekhez akár hozzánk csatlakozik végül. - Adhatok útbaigazítást - mondtam végül, és a falnak vetettem a hátam. - De állnod kell a szavad, és akkor veszem igénybe a segítséged, amikor akarom. Egyszer. Sose lehet tudni, mire lesz még jó. Az biztos, hogy nekem sose árt egy-két biztosítókötél. Csak a fogdmegje ne lenne vele! Közönyös kifejezéssel az arcomon hallgattam, ahogy arról győzködte Yettát, hogy hazudok. Ó, minő remek szimata lehet, de félig meddig ki kell ábrándítsam. Ráadásul, eddig megfelelt neki ez a "szaros" hotel, és még szép, hogy védem a magunk portáját, de abban nem látok semmi ész érvet, hogy nem adnám ki a saját falkatársam. A húga, nem az ősellensége keresi. Negédes mosolyra húztam a szám, ami mögött volt némi bosszúság is. Ha ez a tag ekkora ész, minek raboltuk eddig egymás idejét? Van jobb dolgom is. - Te talán tudod, hol van Olen? - kérdeztem negédesen. - Ha nem, velem még mindig többre megy, mint veled. Ha pedig hazudnék, az alku semmis. - A férfi tarkójának beszélte, ha eddig nem fordult volna meg. - Nos, mi legyen?
Silas szavaira felé fordulok kérdőn, kissé talán értetlenül is, bár eszem ágában sincs vitatni a megérzéseit, elvégre abban, aki pókerben körbeverte a fél államot felénk, ne kételkedjen az ember lánya, de... Hát nem látja, hogy ez egy lehetőség és ennél jobbam jelenleg nincs? Nem vagyok az a fajta, aki ezt ne tenné szóvá: - Hiszek. De lásd be, hogy ez is egy nyom, amin elindulhatunk és jelenleg nincs más... - keresem a tekintetét, zöldesen-kéken csillogó íriszeim győzködőn csillannak, a többes szám pedig nem véletlen. Az egyetlen ember, akivel végigcsinálnám, akivel végig fogom csinálni, az Silas. Amennyire tudom utálni és szidni olykor, éppen annyira nem tudom elképzelni az életemet már nélküle. Ő az enyém és én az övé. Minden más csak töltelék. Egyszerűen kiegészítjük egymást és mégis közveszélyesek vagyunk egymás és a világ számára is. Mindig is szerettem az efféle disszonáns dolgokat. Próbálom leolvasni Silas képéről mit is gondol az egészről, ha lehet, kissé békíteni, de a dologba persze bekavar a bizonyos "harmadik". Fájna vajon neki, ha két percig kihúzná azt a zabszemet a s*ggéből és nyugton maradna?! Duncan felé kapom a fejem, pillantásom határozott, mintegy sugallja, hogy én már döntöttem igazából, csak az oldalborda tulajdonosát sem szeretném magam helyett más mellett tudni. Gyarló önző lélek... Én! - HA megtalálom Olent az útbaigazításod alapján, akkor igen. Egy hasonló horderejű segítség. - fektetem le a szabályokat, mégse mondhassa Silas, se más, hogy fejest ugrok gondolkozás nélkül a dologba. A pasas Silasnek intézett szavaira szemforgatok és kezemet nyújtom felé kérdőn-kérőn, hogy áll e az alku. Tanúnak meg itt van életem zűrösebbik fele, ha Duncannek nem tetszik a felállás, hát sajnálom és pont teszek rá magasról! Ennyi örömöm hagy legyek már, ha várhatom eztán esetleg tűkön ülve a hívását, hogy mikor viszonozhatom az adósságomat végre. Meg különben is lépnék már és foglalkoznék - számomra - fontosabb dolgokkal. Mondjuk az infó a bátyámról is egy ilyen dolog a sok közül...
*Nem pillant az ajtó mellett a falnak támaszkodó idegenre. Hagy jártassa a száját, inkább Yetta döntése érdekli. Persze nyerne is ha feltenné a vagyonát, mert sose azt csinálja a nő, amit ő javasol. Persze ugyanakkor meg szeretné a kis többesszámával őt is itt tartani.* -Elindulhatsz!-*Javítja ki, mert ő bizony nem fogja itten semmilyen alkura áldását adni. Száz százalékig biztos benne, hogy a másik bagázsban fogják megtalálni a férfit. Ha itt lenne nem lenne ilyen egyszerű a férfival, tuti nem hinné el elsőre hogy Yetta a húgica. Lehetne egy egyszerű latro aki üldözi a pasast, és beédelgi magát ide. Mindenesetre felveszi az ágyról a maradék cuccát és még egyszer a nőre tekint.* -Keress meg, hogyha rájössz, hogy igazam volt.-*Mondja egyszerűen hűvösen, nem fogja végignézni hogy csak azért szívességet vállal, amit már kiszűrtek a csávó mondanivalójából. Szóval ő sarkon is fordul és megindul az ajtó felé. Persze nem tudja megállni, hogy be ne szóljon a végén még ennek a palinak.* -Mi még találkozunk!-*Ilyen kis egyszerű, nem is fenyegető a dolog, de persze úgy gondolja. Az a találkozás már ennél jóval véresebb lesz. Azzal részéről ennyi, és magasról leejti hogy Yetta mit visít utána és mit nem. Ha nem kell a segítsége, akkor nem fogja a nő kezét mikor fejest ugrik valamibe fölöslegesen. Persze lehet csak ő ilyen, hogy nem szeret tartozni senkinek, és komolyabban tekint a szitura. De a férfi megjelenése és szövege után mégis tartozni neki, hát néha komolyan nem érti hogy mit bír ezen a szőke libán. De az biztos hogy most másikat keres akivel esetleg jól is érzi magát egy két estére.*
// Én részemről köszöntem a játékot! Izgi volt ^^//
A hímnek egyértelműen nem loptam magam a szívébe, istenem, ez van, nem szerethet mindenki, de azt hiszem, ezzel együtt tudok élni. - Alig várom! - feleltem ugyanolyan könnyedén a távozónak. Épp elég fenyegetést kaptam már ahhoz életemben, hogy még egy ne legyen több egyszerű strigulának az emlékeztető noteszembe. Úgyhogy nem hatódtam meg. Miután a tank kigurult a lánctalpain, ismét Yettáé volt minden figyelmem. Az ágy melletti éjjeliszekrényhez léptem, azon volt toll és papír. - Centire pontosan tényleg nem tudom megadni, hogy hol találod Olent, de azt igen, hol érdemes kezdened. - Felírtam az O'Connors és a hegy oldalában lévő bisztró címét. - A kocsma tulaja biztos ismeri, a hegynél pedig minél följebb mész, annál biztosabb, hogy a társaiba botlasz. Többet én se tudok. - Átadtam neki a kis fecnit, de egy pillanatig még nem engedtem el. - Remélem vagy annyira szavahihető, mint mondod. Elengedtem a lapot. Nem fenyegettem meg, hogyha most esetleg átvert, akkor így meg úgy lesz. Ha van esze, úgyis tudja, ha esetleg nincs, akkor minek homályosítsam fel? Csak a magam jövőbeli dolgát nehezíteném. - Sok sikert! - mondtam búcsúzóul, és magára hagytam a szobában. A hímet már nem éreztem a hotel területén.
Bár Silas érzéketlenségét megszokhattam már, most, távol Jerseytől, a falkánktól ahova mindketten tartozunk, nem kissé üt szíven ez a magatartás. Nem CSAK miattam jött errre felé, ez tény, de nekem csak ő van és éppen ezért nem egy életbiztosítás haragban lenni vele. Meg egyébként sem az. Kissé zavartan nézem el, ahogy távozik, meredten követve minden mozdulatát. Duncan megmozdulása "ébresztett fel" ebből a csipkerózsa álomból. Fejemet felé kaptam, igyekezve leplezni az előbbit, bár nyilván eléggé magától értetődő a szitu és süt a képemről a helyzet, szóval... Csak lépjünk ezen túl! Szerencsére ő is hasonlóképp gondolhatja, miközben megadja az infókat, amiket annyira akartam. - Én meg tudom, hogy vagyok olyannyira az. - jegyeztem meg könnyed vállvonással, majd hátat fordítva neki, engedtem le Silas pólóját és bújtam bele. Szőke hajzuhatagomat egy könnyed mozdulattal szabadítottam ki a póló fogságából, majd perdültem szemközt a pasassal, zsebre gyűrve a cetlijét. - Kösz. - Intettem, majd halál laza léptekkel masíroztam ki a szobából, pusztán tengert idéző parfümöm és farkasságom illatát hagyva magam után a szobában.
Figyelmesen hallgatom végig a vallomását és ahogy sejtettem. Elég ritkán kerül ilyen helyzetbe. Nem akartam én, hogy rosszul érezze magát, de most már úgy is mindegy. A nevetéséből ítélve pedig betaláltam a késedelemmel s ez is volt a cél. Abba viszont nem gondoltam bele, hogy fájdalmas neki ez a nevetés. Látom az arcán az érzést. - Akkor megtisztelve érzem magamat. Öt év az hosszú idő, én már csak tudom. Lehet apáca, bár elég nehéz lenne ezt elképzelni róla. Azonban ennek ellenére tehet szüzességi fogadalmat, de valahogy nem úgy néz ki mint aki hisz valami felsőbb rendűségben. Nem szállok vele vitába, hogy valóban ellehetett e volna kerülni vagy sem. Tök értelmetlen vita téma lenne. A szavaira elmosolyodom. - Rendben, legközelebb majd kimászok veled a szabadba csillagokat lesni. Ezen ne múljon. Mondjuk nem szoktam a csillagokat fürkészni, már egy jó ideje nem, hiszen feleslegesnek tartom. Nem tudom, hogy jött neki a zongora, de a kérdésre megadom a választ. - Nem szereted a közönséget? Pedig azt hinné az ember. A munkája jut az eszembe rögtön, mert az közönség előtt zajlik. Persze lehet, hogy a zongorán való billentyűk ütése másik kategória. Azt meg nem tudom elképzelni, hogy szégyellős lenne. Egyszer talán ez is kiderül vagy nem. A pincér megérkezik a jéggel, amint a fejére nyomok. Próbálok nem hozzá érni, mert nem akarok kapni még egyet. Elvileg a kezét már elvette, így nem érek a bőréhez, de azért megjegyzem, ha megpróbálkozik vele akkor vacsora lesz. - Nem mondtam, ha jól emlékszem, hogy nem szeretem a csontos nőket. Mondjuk azt a fajtát valóban nem, akik folyton fogyóznak és vasággyal együtt nyomnak 40 kilót. Nem az eseteim, mert nincs szebb látvány a formás női alaknál, de ne hajózunk tovább ezen a vízen. Érzem ahogy a meleg ujja az enyémhez ér, s mivel a konyharuhát akarja megfogni, így visszavonult fújok, s a kezemet elveszem. Mivel ennyi alkohol bőven elég volt mára, így ideje valami mással eltölteni azt a kis időt ami még hátra van. A szobájába fogunk menni, hogy megmutassa azt amit szeretne. Az első próbálkozása nem jön össze, hogy felálljon, de a második már annál inkább. Azért figyelem a mozdulatait s ha kell a segítségére sietek, nehogy elessen itt nekem. Ha stabilok a mozdulatai akkor fel állok én is. Egy kicsit szédülök, de ez normális. A pulcsimat a kezembe veszem. - Rendezem a számlát. Ha minden igaz akkor együtt indulunk meg a pult felé. Amint odaérünk kifizetem amit kell, s a másikra pillantok jelezve, hogy mehetünk. A lépcsőnél megfogom a korlátot, mert most jó szolgáltatott fog tenni. A járásom stabilnak mondható, s csak az veheti észre, hogy akad benne, némi bozontalanság aki figyeli lépteimet. - Egyébként nem biztonságos velem lenned. Gondold végig a húsboltba a kezed bánta, itt pedig a fejed. Ezen elmosolyodom s van benne igazság, de nem csak erre értem. Az én világom elég veszélyes tud lenni, de ezt már nem közlöm vele, hiszen abszolút nem biztos, hogy valóban velem akarna lenni sőt még az sem biztos, hogy lesz következő találkozás. A lépcső tetején megállok, hogy beforduljon a folyosóra. Amint ez megtörténik követem. Nem szólók többet. Az ajtaja előtt megállok s várok a bejutásra.
*Inkább szó nélkül hagytam, hisz nem önként kerültem ilyen helyzetbe. Mind a kétszer a fizika törvényei voltak az okai, csak az első kicsit rásegítéssel. Önként… nos, akkor valóban úgy érezhette volna magát, de erre nem kerülne sor. Tény, hogy a szabadban kellemesebb lenne mint, így és egyébként is eleget látom. Éjjel mikor haza esek melóból, még mindig fent vannak, ha nem épp egy hófelhő takarja.* - A színpadon nem zavar, vagy ha táncolok. Olyankor megszűnik a környezetem és nem létezik más számomra csak a zene. Sokszor csak a felvételeket visszanézve tudom, hogy mit csináltam. Csak akkor dolgozom előreírt lépésekkel, hogy ha épp csapatosan vagyunk fent. *Igen, ilyen is akadt általában kettő, a nyitó tánc és a záró. Azok általában közös show elemek aztán a többi meg… nos, nem vagyok az a fajta aki utasításokat követ. De panasz nem volt rám, szóval nem is lényeges.* - De a zongora az más… ott… nem tudom megmagyarázni. Talán majd egyszer elcsípsz véletlen vagy meghallod és rájössz. * Vontam meg a vállaim. Ott sem azt játszom, ami elő van írva, hanem ami a szívemből jön. S ebbe nem avatnék be senkit.* - Tudom… de vacsinak akkor sem jók. *Morogtam, és ahogy rendben voltam, természetesen elkísértem a pultig és onnan egyenesen fel a szobámig. S már meg volt a holnapi programon… remek. A korlát nekem sem volt hátrányomra, de attól büszkébb voltam szóval maradjunk a lassú, de biztos haladásban. * - Veszélyesen szép az élet… de én még önmagam társaságában sem vagyok biztonságban. Egy heg meg egy kis fejfájás… olcsón megúsztam. * A tálcámból elővettem a kártyát és oldalt lehúzva halk csipogással váltott át a led zöldre. Az ajtót kitártam és Én bizony nem voltam udvarias, így belépve intettem, hogy jöjjön csak… Ugyan olyan szoba, mint a többi. Egy nagy ágy, kis asztal valami mű gazzal rajta, amit itt virágnak hívnak, meg oldalt a beépített szekrény, illetve egy fotel az asztalnál. Bár tény, hogy elég tágas szoba, így inkább tűnik üresnek, mintsem zsúfoltnak még úgy is, hogy a fürdő is innen nyílt. Otthontalanok az üres falak.* - Dobd le magad mindjárt előkotorászom. * Mosolyodtam el intve a kezemmel az ágy felé. Mert azt azért Ő sem gondolhatja, hogy a durva asztalra fogom kipakolni. Persze nagyon kotorászni nem kellett, hisz tudtam, hogy hol vannak. A szekrényem aljában, egy táskában, gondosan becsomagolva, hogy még véletlen se sérüljön. Ahogy a kezembe akadt le is tettem az ágyra és kicipzárazva kezdtem el kiszedegetni. Első körben négy dobótőr került az ágyra, fehér anyagból kivadászva. Mind a négy penge markolata lapított, hogy ellehessen rejteni ruha alatt. Kettő belőle kétélű, egyik oldala recés, a másik sima és a markolattól számítottan fél centiig végig fut az éle. Súlypontjaik úgy vannak kialakítva, hogy tökéletesen lehessen vele dobni, azonban „közelharcban” se legyen velük probléma. A másik kettő is hasonló, annyi, hogy azoknak a markolatába görög minták voltak vésve. Nem voltam benne biztos, hogy mit jelentenek hisz a készítő egy sejtelmes vigyorral válaszolt Krétán. De ha csak nincs két nagyon hasonló minta, akkor elméletileg „A szenvedély keze” vagy valami ilyesmi a jelentése. De persze nem vagyok sem görög, sem történelmi kutató szóval a google maradt, de az sem tévedhetetlen.* - Gondolom a tokokra nem vagy kíváncsi. *Vontam fel a szemöldököm, hisz abból volt pár, de csak egy egyszerű bőrtokok semmi extra. Csukló, comb, lábszár szíjakkal ellátva. A következő táskába nyúlásom által pedig újabb két penge került ellő. Ezeknek a pengéje hosszúkás, a végétől keskenyedő, míg hegyes nem lesz. Viszont ezeknek mind a két oldala sima. S semmi extra nincs benne, csak annyi, hogy ezek is a kezembe a készültek és semmiképp sem alkalmasak dobásra, de ezek Floridában, azonban semmi nem adta jelét, hogy ki csinálta vagy épp, hol készült. Frank szeretett a homályban eltűnni, nem kellett neki a feltűnés és a helyében Én is ezt tettem volna. Az utolsó körben pedig elé került két ívesen hajlított penge. A belső íve recés, a külső szintén sima. Valamiért imádtam ezt a kombinációt, pedig aztán ezt a kettőt csak gyakorlásra használtam és mert megtetszett, így csináltattam magamnak. Markolatuk hengeres, hogy könnyen lehessen forgatni és nem is nehezek. Tekintve, hogy az én súlyomhoz a könnyebb kialakítások voltak a hasznosak. * - Erre… - nyúltam bele a táskába – két szemed és a micsodád is rá. Mert ha baja lesz, fellógatlak, de előtte még eljátszadozom veled egy kicsit. * S ezt most nem viccnek szántam. Ha eddig figyelt rám is, akkor láthatta, hogy a csodálat és a szenvedély együttes csillogása volt a szememben. De most kissé elkomorodtam. Ezt nem… ha ennek baja esik, komolyan életeket vettem volna miatta. Na nem mintha nem lehetne megcsináltatni, vagy ha amikor módomban áll használni kímélném a kicsikét, de talán ez állt a legközelebb hozzám. Egy vörös bársonyba volt tekerve, mely már ránézésre is hosszabb volt, mint az összes többi. Ahogy óvatosan letekertem az anyagot egy kétélűkard bukkant ki az anyag közül. Fényes, sima felületén a lámpa fényei táncoltak, ahogy megtörtek rajta. Kezembe fogva, szívem szerint megsuhintottam volna. Rég volt a kezembe, még régebben használtam. A markolatához ütköző volt szerelve melynek közepébe egy vörös kő díszelgett. Nem miattam került oda, ajándékba kaptam. De tudta, hogy hova szoktam járni, így nem volt nehéz olyat csináltatnia, ami az Én kezembe való. Tökéletesen hosszabbította meg a kezem és a súlya sem volt nehéz, mérete ellenére. Könnyű volt forgatni és nekem meg egyébként sem hiányzott, hogy leszakadjon, a karom miközben tartom. Az elvenné az erőm nagy részét, így védésnél és támadásnál már nem volna hatékony. Az ütköző és a penge találkozásánál pedig egy „L” betű volt belegravírozva ékírással. Óvatosan a másik felé nyújtottam a tenyerembe fektetve, hogy ha akarja, vegye el.* - Ennek csak akkor veszem hasznát, ha találok valakit, akivel megmozgathatom magam. De mindig nálam van. Országtól, várostól függetlenül. * Mosolyodtam el halványan. S bizony érdeklődve néztem a másik arcát.*
Szívesen megnézném tánc közben, de ezt nem mondom neki, talán azért, hogy ne értse félre. Akarom én, hogy félre értse? Hm, ez le kell bokszolnom magamba. A zongorás részre sem mondok semmit, mert éppen elmélkedek valami, ami persze nem látszik az orcámon, de ez még nem jelenti azt, hogy én olyat nem tudok. A számlát rendezem, s meg is indulunk a szobája felé. Igaz van abban, hogy veszélyesen szép az élet. Csak mosolygok, de nem mondok neki semmit. Amint bemászott a szobába követem és becsukom magam mögött az ajtót. Körbe nézek, de csak a megszokott bútorok s falak köszönnek vissza. Amint hellyel kínál leülök az ágy szélére, de nem túl kényelmes, így feljebb helyezkedem s az egyik lábam a földet érinti a másik pedig pihen a semmibe. A felső testem pedig felé fordítom. Figyelem, hogy mit csinál s nagyon érdekel, hogy mit fog kipakolni. Egy percig nem gondoltam, hogy az asztalra vagy máshova tenné a fegyvereket, mert ezekkel nem mindegy, hogy bánik az ember. Én ezt elég jól tudom. Először négy dobótőr kerül elém amiken végig futtatom a tekintetem első körben. Ösztönösen azért nyúlok, amelyikben a görög betűk vannak bele vésve. A súlya könnyű és látszik rajta, hogy mester munka. - Δώστε το πάθος. Mondom ki görögül s egy kicsit dobálom a kezembe. Voltam jó pár évet Görögországban és értek ezen a nyelven. Ha ott él az ember sokáig, akkor ragad rá, mint a kosz. Ezért nem lehet meglepő, hogy azokból választottam egyet. - Mikor jártál abban az országban? Éltem ott egy ideig. Nem hiszem, hogy azokban az időkben mikor én ott éltem, mert annak már nagyon sok éve. Szeretem az országot és a kultúrát is, ráadásul akkor tanultam meg, hogy legyek szociális és hogy kell normális farkasként élni. Sokat köszönhetek annak az országnak és szívesen járok olykor vissza. A kérdésére a fejemet rázom meg. A tok értéktelen szerintem a kincs mindig benne van. A pengék melyek az ágyon végzik, egyszerűen tűnnek s fel sem keltik igazán az érdeklődésemet. Semmi mesterit nem látok benne. Abban azonban biztos vagyok, hogy neki készültek, hiszen ez látszik a kialakításon. A következő fegyverek hengeresek, amik nagyon praktikus. A kezembe veszem az egyiket s megforgatom a markomba. - Szép gyűjtemény, jobb lesz, ha vigyázok veled. Pillantottam fel Eli-re de csak addig, míg elő nem húzta a kincset. Két élőkard, igazi mester munka. A szemem-hírtelem megcsillan a gyönyörtől. Egy percig nem kell azon gondolkodnom, hogy megfogjam e, így mikor felém nyújt, azonnal marokra fogom és megvizsgálok rajta minden egyes részletet. A pengét, a markolatot, a követ és az „L” betűt is. Egyenesen nyújtom szemmagasságba és az élét vizsgálgatom. Nincs kicsordulva és elég éles, ráadásul szépen karban van tartva. - Ez lenyűgöző. Jegyzem meg csodálattal a hangomba s megint csak egy pillanatra nézek rá, majd ismét a fegyver kerül a középpontba. Nem tudom, hogy a betű mit takar, de mindjárt megkérdezem a tulajdonost, hát ha kapok rá választ. - Ezt teljesen megtudom érteni. Az „L” betű mit takar? Nem tűnik kézjegynek, mert ahhoz elég nagy. Érdeklődöm meg, mert én erre tippelek, persze nem vagyok tökéletes. Mindjárt megkapom a választ gondolom. A kardot még egy ideig a kezembe tartom s „ízlelgetem.” Szerintem látszik az arcomon, hogy ez tetszik a legjobban és ezt nem is áll szándékomba tagadni. - Egyébként ki elől kell magad megvédeni, mert amit korábban mondtál az már nem áll meg a lábán, ha ezekre tekintek. Mutatok végig a fegyvereken az ágyon, s a kardot felé nyújtom, hogy eltudja tenni. Emlékszem mit mondott, de van egy sejtésem, hogy nem csak a férfiaktól akarja magát megvédeni akik esetleg zaklatják. Oda elég lenne, egy fegyver is nem kell ennyi szerintem.
*Ahogy meghallottam a görög szavakat, a kezem megállt egy pillanatra és gyanakodva néztem a másikra. Én speciel az istenért sem tudtam volna megszólalni görögül, de nem is igazán volt rá szükségem sem most, sem akkor. De kérdeznem sem kell, hisz már mondja is, hogy honnan ragadt rá. Halványan elmosolyodtam és megingattam a fejem. Inkább nem tettem megjegyzést.* - Lassan két éve jöttem el és előtte egy évig éltem Krétán. De nem tanultam nyelvet az angollal mindig boldogultam amennyire szükségem volt, ha meg nem, akkor a franciával. Valamelyiket mindig megértették. * Vontam meg a vállaim. Na igen, Én azt tanultam és azt sem önszántamból kezdtem el. De hát nincs mit tenni, ha valaki még ha kényszerből is de tanul, abban megmarad. Legalábbis Én bár durcogva és hisztizve ugyan, de akkor is megtanultam. A megjegyzésére bólintottam és egy mosoly kúszott az ajkaimra.* - Csak mostantól? Ejnye, úgy látszik itt Fairbanksban az ékszereim nélkül nem is vagyok elég. De talán eddig is kellett volna… * Vigyorodtam rá és finoman megköröztem a fejem, amely egy roppanással adta a tudtomra, hogy miért fájt. Ahogy Balázs elvette a kezemből a kardot, odébb dobtam egy kicsit a táskám és oldalra dőltem az ágyon. Könyököm a matracba süllyedt, ahogy felkönyökölve támasztottam meg a fejem. De nem volt kényelmes így karom felfelé kinyújtottam az ágyon, miután a hajam oldalra vettem a nyakamnál áthúzva fektettem le a testem előtt és onnan néztem a férfit. Tetszett. Na nem Ő, annyit még nem ittam. De a tekintete… úgy éreztem, hogy el tudnám nézni ezt a alkoholtól csillogó tekintetet. De ez is csak azért van, mert épp ugyan olyan csodálattal nézi a számomra oly értékes darabot, mint jó magam is néztem, mikor megkaptam és még mai napig is. A hangja sem árulkodik másról, ahogy megszólal, de csak bólintok első szavára.* - „L” mint Leo. Apámon kívül az egyetlen ember az életemben és Tőle kaptam. Még közép suliban találkoztunk és egészen addig keserítettük egymás életét, míg nem lettünk egymás vizsgapartnerei. – nevettem el magam – Még utána is, de a gyerekes hülyeségeinknél, sokkal fontosabbak voltak a vizsgáink, így kénytelenek voltunk megbékélni egymással. Én táncban voltam jó, Ő meg zenében. Így kölcsönösen jól jártunk és sikeresen levizsgáztunk, bár szerintem már nem tudnám megfogni a gitárt. A vizsgámon volt utoljára a kezemben és az is az övé volt. Azóta meg Ő az árnyékom én meg a lelkiismerete. Rosszabb, mint egy hím ringyó. – Mosolyogtam szeretettel, de itt aztán leesett, hogy már megint sokat beszélek és ráadásul pont olyat, ami nem is hiszem, hogy érdekelte egyáltalán a másikat. Vagyis nem ennyire kifejtve. Tekintetem lesütöttem és az egyik hasamon pihenő mancsom ujjaival a felsőm alját kezdtem el piszkálni.* - Bocs, az alkohol már csak ilyen… *Magyaráztam meg röviden, de mindegy. Végül is semmi olyat nem mondtam, amit nem lett volna szabad. Reményeim szerint lassan Alaszkában is kisüt a nap és az árnyékom visszatér mellém. Rég éreztem ennyire bárminek, pláne bárkinek is a hiányát. De hát istenem hét évig mellettem volt és már két éve nincs. Nem csoda, hogy hiányolom. Ahogy felém nyújtja a pengét átvéve csak magam mellé fektettem és a kérdésére ujjaim ösztönösen kezdtek a fém felületén apró kacskaringós mintákat leírni.* - Nem hazudtam Szépfiú… - tekintettem fel rá egy pillanatra – Te is tapasztalhattad, hogy miként reagálok az érintésre. S afelől semmi kétséged ne legyen, hogy ha valamelyik nálam lett volna, akkor megpróbáltam volna beléd állítani. Ez általános és ösztönös reflex cselekedet. Ez miatt tanultam meg bánni velük, de az önvédelmi oktatások közben rajongássá majd szenvedéllyé alakult. S ez lett a vége… - intettem az előttem pihenő fegyverekre. – S nem csak ennyi van, de a többi a családi házban van Apunál. De azokat nem használom és nem is nekem készültek, hanem csak szép darabok. Van egy hasonló, mint ez… a markolata kicsit más, nincs belegravírozva és a kő is kék. Annak a mintáján készült ez, mert imádtam. De azaz Én kezemnek hosszú és nehéz volt. Ugyan ez a helyzet a többivel is… – Vontam meg egyszerűen a vállaim. Vagy túl nagy, vagy túl kicsi, vagy a súlypont nem stimmel… szóval szépek, imádom, de dísz. Beszéd közben elzsibbadt a csuklóm így a hátamra feküdtem. – Ennyi a történet. Sajnálom, nem szolgálhatok gonosz üldözőkkel és véres történettel, hogy miért is van szükségem erre. *Vigyorodtam el. S bár egyetlen üldözöm volt, de vele szemben nem lenne elég a férfi fegyver boltjának készlete sem. Önmagamtól senki és semmi nem védhet meg. A szemöldököm összevontam és kissé lefelé sandítva néztem fel a másikra.* - Egyébként… tök jól bevásároltunk, de azt hiszem, ideje lenne már enni is valamit. Nem tudom, hogy vagy vele, de Én már farkas éhes vagyok. De lenem megyek az étterembe az fix. Szóval mész vagy maradsz és vacsi közben megnézünk egy filmet? - Intettem a tévé felé.- Vagy inkább mész megfőzöd a vörösed?* Ugrattam egy kicsit visszatérve a húsra. Gőzöm sem volt, hogy mi mehet benne, de a laptop táskám az ágy túloldalán hevert… valahol… szóval lehetőség van válogatni, bár nekem mindegy mi megy a tévében, de legalább szóljon. Többnyire mindig megy. Az ajánlatban sem volt semmi hátsó szándék, de tekintve, hogy a bevásárlás óta együtt voltunk Ő sem evett szóval, ha már itt van, akkor most minek együnk külön, ha már valószínűleg úgy is ugyan azt fogjuk tenni. S már fel is álltam… volna, de olyan hevesen, hogy vissza is dőltem. * - A francért ilyen kényelmes ez az ágy… - mosolyodtam elütve, hogy már megint forog a világ. De aztán már lassabban ugyan, de véghezvittem és oldalasan kicsúszva az ágy szélére dőltem neki a háttámlának és elkezdtem tárcsázni. Ha az mellett döntött, hogy maradt akkor megszólaltam közben.* - Mit hozassak? * Kérdeztem mivel nem vagyok gondolatolvasó és gőzöm sincs, hogy mit szeret. S a kérdésekből kiindulva… képes lette volna ebbe is belenyúlni. Magamnak sült krumplit hozattam, Cordon bluet, dupla csokis keksz tekercset és narancslevet. Lehet, hogy hülyének néztek, de mióta itt vagyok megszokhatták az ilyen gyors és könnyű kajákat ha nekem kellett hozni valamit. Sosem voltam a hat villa, nyolc kés és tíz féle kanalas ebédes, vacsorás… Egy Gyirossal vagy egy hambival sokkal boldogabb voltam és még jobban is esett. Persze ez nem jelentette azt, hogy apu estélyein nem álom meg a helyem vagy nem tehettem volna meg az ellenkezőjét. De attól még nekem ez kellett gondoljon a másik bármit. Nos, ha maradt és véletlen rám bízta - vagy nagyon ellenkezett, akkor önálósítottam magam - a rendelést… az pech, tekintve, hogy ugyan azt rendeltem neki is csak narancs lé helyett kólát. Azt ivott korábban.
Amint megtörtént a rendelés előre dőlve nyúltam el az ágyon, természetesen hason. Térdem a párnán pihent és a lábaim térdnél visszahajlítva támaszkodtak neki az ágy fejtámlájának és a falnak. Alaszka nem szandálos város, szóval még attól sem kellett tartanom, hogy összepiszkolom a falat vele, levenni meg, nos ahhoz lekellett volna hajolni ami nem okos dolog. Könyökömön feltámaszkodva néztem a másikra, miközben magam mellől elvéve az egyik tőrt fogtam két kezemben. Az bal kezemen megtámasztottam a hegyét és így forgattam. Persze figyeltem arra, hogy ne sértsem meg az ujjam, ha már úgy is be volt kötve a kezem, nem kéne az ujjaimnak is erre a sorsra jutni. S mivel azért a vacsora érkeztéig sem kéne csendben egymást nézni, mint két tök… Na jó, ez még így gondolatban is csúnya kifogás, az igazság az volt, hogy érdekel a másik.* - És veled mi a helyzet? Alkohollal vagy anélkül de többet tudsz rólam mint Én rólad… nem kérdezek, azokkal mellé nyúlok. Mesélj Te valamit… bármit amit elmondhatsz így röpke ööö… pár órás ismeretség után. * Vigyorodtam el, már megint. Most már tényleg töknek éreztem magam. De egy jó kedvű töknek, szóval ezt megbocsájthatom magamnak. Az, hogy milyen távolságban voltam így a másiktól attól függ, hogy mennyire is ült távol. De arra figyeltem, hogy ne érjek hozzá.
Ha pedig inkább megy a „vöröshöz” akkor természetesen nem próbáltam meg rábeszélni, hogy maradjon. Miért tettem volna? Nos… nem tudom, de a késztetés meg volt, de még sem tettem. Szóval csak megpróbáltam felkászálódni az ágyból és lehetőleg minden esés, bokaficam nélkül kikísérni.*
//Edit: Bocs, laposnak éreztem és kiegészítettem.//
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 02, 2013 3:10 pm-kor.
- Mi ez a fejingatás hm? Látom ám, amikor rá pillantok s kíváncsi vagyok mire ez a reakció, mert nem tudom hova tenni. Tán baja van a Görögökkel vagy azokkal, akik tudnak azon a nyelven vagy a kaja nem jön be neki? Pedig a görög saláta nagyon is finom és a gyros-ról még nem is beszéltem. - Ez igaz, de ha huzamosabb időt ott tölt az ember akkor megtanulja a nyelvet. Mosolyodom el, s azt nem közlöm vele, hogy jó pár évet töltöttem ott. Mennyit is? Asszem tíz vagy tizenöt évet voltam ott, de nincs időm ezt jobban átgondolni, mert lekötnek a fegyverek, amiket elém sorakoztat. A megjegyzésére elvigyorodom. Nem úgy tűnik, mint aki nagyon félelmetes lenne, ékszerekkel vagy a nélkül tök mindegy. Azt persze nem tudom, hogy mire képes, de lehet, megtapasztalom egyszer. Tőlem most akár vetkőzhet is mellettem akkor sem figyelnék rá, (lehet, hogy még is, ezt nem tudhatom, csak ha ledobja a ruháit) mert a kard tart fogva éppen. Szeretem az egyedi darabokat és ez teljesen az. Rákérdezek arra az „L” betűre is mely a kardot díszíti. Kíváncsian hallgatom végig, hogy ki lehet ez a fickó. Valamiért azt gondolom a szavaiból elsőre, hogy valami nagy szerelem lehetett az életébe ez a csávó, de csak addig vélekedek, amíg meg nem hallom a hím ringyó kifejezést. Az egyik szemöldököm is felhúzom, de nem mondok semmit. Nekem aztán nincs közöm ehhez a csávóhoz és a nemi identitásához sem. Az azonban egyértelmű, hogy ez a Leo gyerek fontos szerepet tölt be az életébe vagy csak töltött, hiszen nincs itt vele. - Semmi gond, szívesen hallgatom azt, amit mondasz. Vonom meg a vállamat. Mondjuk, ez a férfi nem érdekel, de nem fogom belé fojtani a szót. Ha róla akar beszélni, hát tessék, mondja csak. A kardot visszaadom neki, mert én már megvizsgáltam alaposan. Azonban most már azt gondolom, hogy nem csak a zaklatótól akarja magát megvédeni, mert ennyi fegyver elég sok. Az ágyra helyezkedem vissza, vele szembe, úgy hogy az előbb is ültem. - Erre nem is gondoltam Jegyzem, amikor rám néz és tart egy röpke szünetet. Nem merült fel bennem, hogy hazudna, hiszen annak a szagát úgy is megérezném. Csak azt gondolom, hogy valamit nem mondott el, amin nem is csodálkoznék, hiszen ki vagyok én, hogy beavasson az élete sötét részébe? Senki csak egy ismeretlen férfi, akivel jól érzi magát, már jó pár órája, de csak ennyi és pont, mondat vége. A szavai hallatán, már értem mi ez a nagy gyűjtemény. Úgy látszik ez közös bennünk, már mint a rajongás és gyűjtő szenvedély. -Tudom miről beszélsz. Csak ennyit mondok, hiszen nekem nem kell megmagyarázni a szenvedélyt, ha fegyverről van szó, vagy éppen borokról. Mind a kettőt gyűjtöm már egy ideje, s nem véletlen nyitottam egy fegyverkereskedést sem. Persze a különleges darabok az irodámba pihennek és nem eladók. A szavaira csak elmosolyodom, nem kellenek mindig a gonosz történetek, hiszen számomra ez is izgalmas volt vagy nem is ez a megfelelő szó, de az most nem jut eszembe. Amíg ő helyezkedik én egy helyben ülök az ágyon. A fejemet ingatom meg a kérdésére. - A főzés nem nekem való elfoglaltság s abból úgy is az lenne, hogy éhen maradok. Amúgy sem utasíthatok vissza egy nőt, aki meghív enni és ezt még megfejeli egy filmmel is. A válaszomat tudja a mondataimból és én is éhes vagyok. Reggel óta nm ettem, de az éhséget lehet tűrni jó hosszú ideig. Ehhez hozzá szoktam a múltba, de nem vagyok az a fajta aki éhség sztrájkot folytat és nem is fogyókúrázom. Szóval jöhet a kaja. Látom ahogy visszahuppan az ágyra és elmosolyodom a megjegyzésre. - Nem véletlen készülnek így ezek az ágyak Valóban nagyon kényelmes és meglepetés lenne, ha egy ilyen szállodába kényelmetlen lenne az ágy. Egyébként tudom, hogy mire céloz és az alkohol munkálkodik benne, ahogy az én szervezetembe is. Nem véletlen nem mozdultam meg már egy ideje. - Sztéket szeretnék véresen és köretnek krumpli törve, inni pedig kólát. Adom le a rendelést, álltálába ezt szoktam enni, legalább az utóbbi időben. Most erre vagyok rákattanva, de ezen nem kell csodálkozni, hiszen minden meg van benne, amire szükségem van. Én is kedvelem amit rendelt magának, de ezt jobban szereti a szervezetem. Édességet pedig nem kérek. Feljebb helyezkedtem az ágyon, hogy a hátamat neki tudjam támasztani a támlának. - Szabad? Nyúltam a cipőm felé, s ha engedi akkor levettem. Nem izzadt meg a lábam, így nem is lehet büdös. Szerencsére nem szenvedek olyan betegségbe, hogy a lábam ne legyen jó illatú. Oké, nincs rózsa illata........semmilyen illata sincs. Szóval ha levehetem a cipőm, akkor felteszem az ágyra mind a két lábam, ha van hely és kényelmesen lehelyezkedtem. Jól esik egy kicsit így lenni, mert érzem, hogy fáradt vagyok és elég sok minden is történ a mai nap. Ráadásul az alkohol is rátesz egy lapáttal. A tőrt kezdi el forgatni az ujjával. - Meg ne vágd magad, mert az már drága lenne egy napra. Mosolyodtam el s korábban azt mondta, hogy olcsón úszta meg, ha bele áll a kezébe az már drága lesz. Mind a két kezemet az ölembe ejtetten s onnan figyeltem. A kérdésére elmosolyodtam és a fejemet ingattam meg egy kicsit. - Gondolom feltűnt, hogy nem nagyon szeretek magamról beszélni. Nem tudom, hogy mi érdekel valójában. Azt azért nem mondanám, hogy minden kérdéssel mellé nyúltál csak, csak, mint mondtam nem szeretek magamról mesélni, de ha kérdezel akkor mesélek és most nincs feles, hogy legyen kibúvó, persze ez nem jelenti azt, hogy minden elárulok, de kérdez nyugodtan. Vontam meg a vállamat, mert ez valóban így van, de ami érdekli azt elárulhatom neki. Egyébként sem tudom, hogy mit akar hallani vagy azt hogy mi olyat meséljek neki ami érdekli is, untatni pedig nem akarom. Najó még is van valami amit még nem tud rólam vagyis nagyon sok minden van, de bele kezdek egy témába, hogy ne mondja azt elutasító vagyok vele szembe, mert ez nem igaz. - Lássuk csak......a borokkal hogy állsz? Szereted őket? Van egy kisebb gyűjteményem, mert szerintem nincs jobb mint egy fincsi ebédhez egy jó kis bor, de beszélgetni is jó mellette. Nem erre a kannás és pezsgős borokra gondolok, hanem azokra mik minőségiek. Elég sok értékes borom van és remélem lesz is még. Szoktam járni ilyen licites vásárokra, ahol árulják a mennyei nedűt. Volt, hogy kifizetem egy palackért nagyon sok pénzt. Más talán annyit nem is lát egyben. Vontam meg a vállamat, mert ha minőségből van szó, akkor nem ismerek határokat még jó, hogy van vagyonom, mert ha nem lenne, erről a szenvedélyről lemondhatnék. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy lopom a pénz, az nagyon téved. Jó befektetések a kulcsa mindennek és persze az érzék. - De mondom, kérdez nyugodtan. Billentettem felé a fejemet s nem tudom ez mennyire volt számára hasznos információ, de már ezt is tudja.
Kezdőlap
//
//
