- A középút gyakran jó. - bólintottam egyet meggyőződéssel. - Bár néha a szélsőségek vezetnek igazi eredményre, vagy fedik fel a dolgok és lények igazi természetét. Hajszolj valaki a végsőkig, s megtudod mit ér. Sarkítsd ki a problémát teljesen, és megmutatkozhat a megoldás. De ugyanakkor állandóan a szélsőségekben időzni nem tanácsos. A dicséret jól esett, büszke lehettem magamra. Arra, hogy aljas vagyok, halkan kuncogtam. - Köszönöm az elismerést! És örömmel venném a visszajelzést a továbbiakban is. Sokáig éltem egy falkában, annak a módszereihez vagyok szokva, azt fogom alkalmazni, amíg nem tanulok mást. Lehet, hogy beválik, lehet, hogy itt mások az eljárások vagy szokások. Csak akkor tudok igazodni, ha tudom, mihez kell. A feje leharapásától viszont eltekintenék, ha lehet ... Éreztem rajta, hogy tényleg jól érzi magát, de némi feszültség érződött a lényében, és a tartásában, és aztán nehezebben kezdte el venni a levegőt, átjöttem, hogy a sebei eléggé kínozhatják. - Hát nem azért bújok most hozzád, mert szánnálak, úgyhogy ép állapotodban is megismételhetjük. - jegyzem meg somolyogva - De talán egy kis gyengéd ápolás nem ártana ... Felkelek, és keresek két konyharuhát, az egyikbe jeget rakok a hűtőből, a másikat csak úgy viszem oda az ágyhoz. A jegeset Castor halántékához rakom, de remélem, majd ő odafogja magának, mert a másikat meg csíkba hajtom, és a jobb karján húzom össze a megkarmolt részt. Ha nem húzódnak a sebszélek, akkor kisebb a kellemetlen érzés talán. Remélem nem tiltakozik ez ellen. - Örömmel vadászom veled, roppantul sajnálom, hogy Chicago-ban végül nem tudtunk elmenni közösen. Ha befejeztem az ápolást. akkor egy apró csókot nyomok a homlokára. - Gyógypuszi. Nem akarom lekezelni, gyereknek tekinteni, ez csak játék, de szeretnék neki kedveskedni, hogy érezzen maga körül egy gondoskodó kezet, hogy nem gondolja úgy, hogy mindig, mindent magának kell megoldania.
- Na ja, szélsőségekben otthon vagyok... Mondtam ki az önkritikát. Marhára nem tett jót a chicagói feszültség, ami az utóbbi évtizedekben alakult. Talán a farkas nem való arra, hogy egy nagyvárost próbáljon a kezében tartani. Képtelenség olt megszűrni az új falkatagokat, még a pontos létszámot sem tudtam volna megmondani. Az önsanyargásnak Trisha öröme vetett véget. Úgy gondoltam, hogy nem kell sokat tanulnia majd, hiszen alapjáraton egy rugóra járt az agyunk. Így is jobban csinálta a dolgokat, mint azt valaha reméltem, bár szerintem nincs min csodálkoznom, hiszen béta olt egyszer, valamikor... Az meg külön szerencse, hogy fondorlatosságért és erőszakért nem kellett a szomszédba mennie. - Jó vagy így. Eddig nem kértem tőled semmit, mégis remekül forgatod a lapjaidat. Szerintem ráérzel te arra, hogy mire van szükség, ráadásul elég sok a közös bennünk. Még akkor is, más oldalról közelítjük meg a dolgokat. Te mosolyogva tudnál ölni, én pedig agresszív és kegyetlen vagyok, bármiféle rejtegetés nélkül. De ez jól van így. Megsimogattam az arcát, bár nem igazán értem el, így csak a füle környéke részesülhetett a kényeztetésben. És bármennyire próbáltam nem törődni magammal, úgy tűnt, hogy ő, nem hazudtolva meg önmagát, egyből ráérzett, hogy itt gondok lesznek... Csak egy mosollyal köszöntem meg a felajánlását, mert nem tudtam mit mondani. De nem is lett volna rá alkalom, mert felkelt, és távozott a szobából. Nemsokára visszatért két apró ajándékkal. - Jaj ne, Trisha, én ezt nem akarom... Nyafogtam, halkan hisztiztem, hogy ugyan engem nem kell összerakni. Jól vagyok, köszönöm szépen. Szájhúzva, de azért hagytam, hogy bekössön, és a jeget is átvettem tőle. Csendben tűrtem a kötözést, bár amikor meghúzta, felmorrantam. Tudom, hogy csak jót akart, de... De. - Ezt nem mondhatod el senkinek! Közöltem vele komolyan. Kezdtem kissé elmerülni a kimerültségben. Nem volt már igaz, amit a konyhában mondtam: fáradt voltam. Ez akkor tudatosult, amikor puszit kaptam, és közben lehunytam a szemem. - Gyere vissza... - húztam oda magamhoz, addig a jeget a mellkasomra tettem - A vadászatot holnap megbeszéljük. Már várom... De maradj most itt. Csak egy kicsit... Ha nem ellenkezett, újra magamhoz öleltem, de előtte a fejem tetejére raktam a jeges konyharuhát. El fogunk ázni... Ha beszélt, akkor hallgattam, ha nem, akkor csak a lélegzetét. Bármelyik is volt éppen aktuális, minden egyes lélegzetétellel közelebb kerültem az elalváshoz. Végre egyszer nem virrasztottam, nem forgolódtam. Jó volt így... S miközben megtöltött az elégedettség, észre sem vettem, hogy mikor történt meg a képszakadás. Egészen reggelig mozdulatlanul feküdtem.
- Dehogy mondom ... - morogtam, míg hozzábújtam, és elfészkelődtem. Most én cirógattam őt, és éreztem, hogy elnehezül az álmosságtól. - Maradok, persze. Sehol máshol nem lehetnék jobb helyen. Engem sem kell altatni. Már napok óta agyon hajszolom magam, de most már nagyjából tudom, hogyan működik a hotel, kik a beszállítóink, mit kivel lehet elintézni. Ahogy Castor szuszogása egyenletessé válik, úgy nyugszik el a cirógató kezem, és merülök én is álomba.
Ian nem ellenkezik, így elindulunk a szobája felé. Amit mond, az figyelemre méltó. Most tényleg megfenyegetett? Rám akar támadni, ha belépek a szobájába? Nem értem, mit nem ért. De lehet a büszkesége az oka. Vagy elbízta magát? Vagy tényleg nem volt még komoly veszélyhelyzetben? Mikor megállunk a 101-es szoba előtt, megrohannak a emlékek. Itt verekedett Vincent Castorral. Vagy inkább fordítva. Úgy tűnik ez egy ilyen hely, a két falka itt konfrontálódik az épületen belül. - Igen, be. De nekem másra lesz szükségem, nem pezsgőre és gyümölcsre. Ne feszélyezze magát! - felelem, és belépek. A tartásom nemes, büszke, nincs bennem félelem, nem adom jelét, hogy támadástól tartanék. Nem is teszek semmi olyan mozdulatot, ami megelőzés célzatú lenne. Olyan egyszerűen lépek be, mintha a helyzetben nem lenne semmi veszélyes. Már tudom, mit akarok, és nem érdekel Ian piszkálódása. A falka nyereséggel kell, hogy kijöjjön ebből a szituációból. És én meg akarom oldani, hogy ez így is történjen.
Intek Miss Bennettnek, hogy kerüljön beljebb, aki meg is teszi. Méltóságteljesen lépked be a szobába, még az állát is felszegi kissé, amitől igazán vonzó élt kap az orcája így oldal nézetből. Jól kiméri a mozdulatait, egyet sem tesz fölöslegesen, ahogyan én sem, mikor követem a szobába, és becsukom magunkra az ajtót. - Foglaljon helyett, Patrisha. Ha nem haragszik meg, magára hagyom amíg felöltözöm. Mondanám, hogy érezze otthon magát... - nem fejezem be, érti ő a szófordulatot, meg a viccet. Ha nem tart tovább szóval, akkor meg is teszem. Elvonulok a szobába, felöltözöm. Eszembe jut, hogy érdemes lenne előbb letusolni, ám azzal már nem akarom húzni az időt. Így két perc múlva már egy sötétszürke ingben és fekete szövetnadrágban, fényesre boxolt cipőben térek vissza a vendégemhez. Parfümöt csak azért nem permetezek magamra, hogy a nő később elkerüljön egy esetleges kellemetlen jelenetet a párjával, ha az megérezné rajta. Elég éles a szaglásunk, nem kell közvetlen a nőn lennie az illatnak ahhoz, hogy az megérződjön rajta. - Remélem nem várattam soká. Kér valamit inni?
Szerintem jobb lett volna, ha még marad fürdőköpenyben, mert könnyen lehet, hogy megint át kell majd öltöznie. De én megvárom türelmesen. Nekem ez az egész időhúzásnak számít, ahogy bizonygatja nekem, hogy ő most készülődik, és nem érdekli, hogy benn tagadt egymaga egy falka farkas között. - Nem, köszönöm. - hárítom el a kínálást. - Ian, mi lenne, ha abbahagyná ezt a formaságokba menekülést? - kérdem tőle félrebillenő fejjel. - Eddig úgy becsültem Önt, amiért ilyen higgadtan kezeli a helyzetet, de most olyan, mintha kissé bepánikolt volna. Ne rontsa el ennyire az Önről kialakult igen kedvező képet! Közelebb lépek kicsivel, de lassú a mozgásom, nem támadó jellegű. - Elengedem, de itt kell hagynia magából egy darabot nekünk. Ez az ára az életének. - közlöm a döntésemet. Remélem, van annyi realitásérzéke, hogy tudja, úgyis ez lesz, akár kapálózik miatta, akár nem, és még inkább remélem, hogy belátja: ez nem egy nagy ár, cserébe az életéért. Esszenciát akarok, ennyi az egész. De ezt már nem kapják meg ingyen az őrzők, mint Rowenét. Ezzel már üzletelni fogok. S nem, nem egy hajfürtre gondoltam, nem is pár csepp vérre, de hát Ian már nagyfiú, gyorsan regenerálódik.
Tehát ez a nő is abba a kategóriába tartozik, akit nem szabad egyedül hagyni a gondolataival, mert hajlamos túlkombinálni egyes helyzeteket. Ilyen ez a mostani is. Ismerem én őket... Ilyenkor mindig eszembe jut, miért is nem köteleztem el magam egy nő mellett sem igazán. Kivéve Kendrát, de ő nem nő, hanem egy lány. Azaz A lányom, tehát az más. -Kérem, Patrisha. Olyan szépen indított... - én azért előveszek egy üveg ásványvizet a minibárból, de még nem bontom fel, előbb válaszolok. - ... Nem ismer. Ne kombináljon bele a helyzetbe olyat ami nincs is ott. - Értem ezt a "pánikra", amibe a nő szerint estem. Nincs mitől tartanom, nem is pánikolok hát. A viselkedés pedig... Nos, nagyon magamon kívül kell lennem ahhoz, hogy elfeledjem az etikettet. Ez lenne az a pillanat, amikor jómagam is oldalt döntött fejjel mérem végig a másikat, ám amiért a nő is így tesz éppen, én nem fogom. Még a végén azt is belekombinálja, hogy nincsenek önálló gondolataim, és hogy ezt meg az állítólagos pánikot kompenzáljam, lemásolom az ő mozdulatait. Nőből van, mi másra gondolna. - Tehát eszenciával kenyerezik le az őrzőket?! - kérdezek vissza a "nagylelkű" ajánlatra, ezzel is késleltetve a választ. - Kiváló módszer, magam is így szoktam. Közelebb sétálok a nőhöz. A két lépés távolságot meg tartom tőle, ami már azt a bizonyos "privát zónát" jelenti az emberek körül. Ha idegenek lépik át a határt, az kellemetlen érzést válthat ki a másikból. És ha megtenném, talán még kevesebb lelkesedéssel fogadja az én ajánlatomat. - Én adok, ha Ön is ad nekem. Mondjuk egy vékony tincset a gyönyörű hajából... És soha, senkinek nem kell megtudnia. - a végét már majdnem suttogom. Ha megtenné, tényleg teljes anonimitást kapna tőlem. Viszont ha ő nem ad magából, hát én sem fogok. Érezheti az energiámból, mennyire elszánt vagyok e kérdésben.
Ó, úgy tűnik sikerült végre visszarángatnom a valódi témákhoz ahelyett, hogy úszik, öltözik, ebédelni megy, na meg persze közben roppant őszinte. Úgy nézek rá, mintha éppen szerelmet vallott volna nekem. - Ó, Ian, olyan megható! Hajlandó lenne meghalni egy hajtincsemért? - nézek rá, és még a szempillámat is megrebegtetem. Ha ő nem lép közelebb, akkor én lépek. Nem gond a személyes aura, és a szag sem. Ha egyszer egy egész darab Ian lesz nálam, akkor Castior úgyis érezni fogja rajtam az ő illatát, d ehát ez maximum neki lesz kellemetlen, nem nekem. - Egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy alkudozzon. - duruzsolom a fülébe, és lágyan megsimítom az arcát, amíg ellépek mellette, és elsétálok az ablakig. - Attól, hogy nagyon szépen, és kedvesen kérem, még rendelkezésemre áll az az erő, ami ezt ki tudja kényszeríteni. De ... - megfordulok, és olyan hangsúllyal mondom a továbbiakat, mint amikor a tinédzser kislány akar valamit kipumpolni a szüleiből. - ... az annyira illúzióromboló lenne, ha le kellene hozzá fogatnom. És ugye akkor megint ott a kérdés, hogy csak az esszenciát vegyem-e el, vagy az életét? Ha itt csendben, kettesben elintézzük, akkor nincsenek ilyen kellemetlen bonyodalmak.
Meghalni? Enyhe túlzás. Nem fogja ma senki itt hagyni a fogát, és ne azért mert a béta akarja így, hanem mert én nem fogok senkit megölni. - Ha már meg kell halni, akkor veszem az egész fejét előbb. - én csak mosolygok rá szárazan, a szempilla rebegtetése számomra nem túl előnyös mozzanat. És még az a mosoly is vicsorba vált ahogy megérinti az arcomat, de ő ezt már nem látja, ezért is engedem meg magamnak. A legszívesebben megcsavarnám a kezét, de nem teszem, hagyom hagy sétáljon el az ablakhoz ha már ilyen drámaian akarja pengetni a húrokat. - Már megint elkalandoznak a gondolatai, Patrisha. - rendelkezésére áll az erő? A kutyákra gondol odafent? Mert az nem az ő ereje, hanem az alfáé. Más tollával ékeskedik a csókolom? Igaz, ha megteheti, akkor miért ne tenné. Ám abban a pillanatban kitépem a szívét, hogy megérzem közeledni a "sereget", mert az én erőm bizony itt van, ebben a szobában, és ezt Miss Bennett elfelejti. De persze, ha ezt hangosan is kimondom, akkor visszatérünk arra a részre, amikor csapkodjuk egymáshoz a burkolt/nyílt fenyegetéseket, amik egy idő után már vagy unalmasak, vagy annyira felgyűlnek, hogy már szinte kínos, hogy egy sem válik valóra azokból. Amíg ő színpadizál, én leülök a kanapéra, felhajtom az ingem ujját és egyik hosszúra nyújtott karmommal megvágom az alkaromat. - Jöjjön hát, vegye el, de megmondtam mi az ára. Elintézhetjük egy szépen is, botrányos diszkrécióval, hisz felnőttek vagyunk. Vagy ez történik, vagy pedig van a másik lehetőség, hogy riasztja a farkasait, mire én erőszakkal elveszem az eszenciát, maga nem kap semmit, én meg eltűnök mire a többiek ideérnek. Hisz mi van az ablak alatt? A nyílt utca, mi meg a második emeleten vagyunk. Legrosszabb esetben megúszom egy bokaficammal, ezek meg hátha nem olyan ostobák, hogy lövöldözzenek utánam, mikor egy rakás ember mászkál odakint.
Na, végre! Értem én, hogy a férfibüszkeségnek nehéz elfogadni, ah egy nő tiporja meg, de hát sajnálatos módon a nemem, az nem változtatható a partner kénye-kedve szerint. Én nem erre gondoltam, alapvetően csontot akartam elvenni, de már nem éri meg azt a sok hisztit, ami körötte van. Szerzet egy poharat az asztalról, és azt tartom oda, hogy Ian vére belecsorogjon. - Ian, nem tud egyetlen akcióval legyűrni. - jegyzem meg csendesen. - Lehet, hogy egy párviadalt Ön nyerne, de nem öt vagy tíz másodperc alatt. Ha ennyire gyenge lennék, nem jövök be Önnel egy szobába. És azt ajánlom ezt ne próbáljuk most ki, hogy igazam van-e, mert kénytelen lesz utána inget cserélni, és elkésik a polgármesterrel fűszerezett ebédjéről. Elveszem a poharat, ha elég csorgott már bele, és távolabb lépek. Lehet felőlem morcos, lenézhet azért, amiért teszem a dolgom, meg amiért nem játszom a "ki az erősebb, nem használom az eszem csak a muszklim" - féle férfi játékot. Nem érdekel. Nekem csak az számít, hogy egy helyzetből a lehető legjobbat hozzam ki. - Belefutott egy ellenséges falkába, és ezért csak pár csepp vérrel fizetett az élete helyett. Ha majd hagyja előjönni a józanabbik felét, akkor rá fog jönni, hogy jól járt igazából. Nem hiszem, hogy meg tudom most győzni, de talán majd később, ha már ez az egész csak egy távoli emlék lesz, majd átértékeli.
A béta hoz egy poharat, én pedig mélyebbre vágom a sebet, hogy csorogjon is. Szívesen csendre inteném a nőt, a sok beszéd helyett, de hagyom, hagy örüljön egy keveset az ő sikerének. Én meg engedek egy kicsit a felháborodásomnak a fene nagy nyugalmam alatt, amíg a vérzés eláll, a pohár a elkerül a karom alól, a nő pedig odébbáll. Visszahajtom az ingujjamat, még be is gombolom, mire Miss Benett végez a második sajnálom, én "nyertem" monológgal. Ekkor állok fel, és indulok meg felé. Higgadtan, hisz a viselkedésemmel eddig sem utaltam ennek ellenkezőjére. Ő következik. Egy pillanatig sem érzem veszélyben az életem, nincs miért. Engem se ejtettek a fejemre. Jó harcos vagyok, erős, de nem ostoba. Ha akkora szmötyiben lennék, arról a farkasom is tudna már. Tehát megállok a nő előtt, ez alkalommal már számomra is idegesítően közel. - Ha majd hagyja előjönni a józanabbik felét... -ismlétlem a szavait, de nem fejezem be. Helyette minden előzetes figyelmeztetés nélkül odakapok a hajához, és kihúzok néhány szálat közölük. Ez volt a feltételem. Ha felháborodik, vagy csilingelni kezd az energiáival a többinek, én már itt sem vagyok.
Nekem folyamatosan elöl van a józanabbik felem. Ezért van Ian még életben. Amikor megindul felém, pontosan tudom, hogy hajszálért jön. Két lehetőségem van: vagy megállok, és hagyom, hogy elvegye, vagy távozom. Utóbbi esetben elképzelhető némi huza-vona, és akkor Ian halott. Nem azért, mert én esetleg idevezénylem a falkát, hanem azért, mert ha rajtam bármi külsérelmi nyomot Castor meglát, akkor az első adandó alkalommal kizsigereli a fickót. Vajon fogalmuk van a férfiaknak, hogy az ő hatalmas egojuk épen tartásához a nők mennyi önkéntes, és főleg nem önkéntes áldozatot hoznak? Egyszerűen már unom a nagyképűségét. Még mindig szimpatikus, de már sokkal kevésbé. Ő is csak addig higgadt úriember, amíg úgy véli, hogy minden az ő szája íze szerint történik. Kedvem lenne valami olyan helyzetbe hozni, ahol tényleg porig alázhatom. De nem most. Nem mozdulok, hagyom, hogy megszabadítson pár szál hajamtól. - Jóétvágyat, Ian, üdvözlöm a polgármestert! - pillantok rá mosolyogva, amikor már megkapta, amit akart, és aztán távozom.
Követem Silast, mint valami jól nevelt kutya a gazdáját. Bár az, ahogy folyton oldalt és hátra tekintgetek, inkább riadt nagyvadra emlékeztetheti azt, aki rám néz. Annak is érzem magam, ami azt illeti - tigrisnek a ketrecben, melyről azt hitte, hatalmas, ám egyetlen pillanat alatt mikro-méretűre szűkült. Kicsi nekem ez a város, el akarok innét menni minél előbb! Css, beszélsz hülyeségeket, te hibbant nő, emlékezz arra, miért is vagy itt! És különben is... itt van Silas, majd megvéd. Remélem. A gondolatra kissé szorosabban karolok belé, miközben már a recepción kéri ki a kulcsait. Eléggé élettelen képem lehet, ha még a portás is valami szánakozó, kedvesnek titulált mosolyfélét ereszt meg felém. Brrr! Nem kell! Nem kérek az ilyen kedvességekből, sőt, semmiből. A férfit akarom, aki egyszerre bokszzsákom és plüssfarkasom. Vajon Olen is ilyen lesz? Védelmező? Esetleg kioktató? El fogja egyáltalán hinni, hogy a húga vagyok?
A gondolatokból a 101-es szoba ajtajának kattanása zökkent ki. Fagyos szürke tekintetem helyett a most sárgán villan pillantásom, ahogy a másikra emelem, majd nemes egyszerűséggel átölelem jó szorosan, képemet a mellkasába fúrva, ez által tüdőmet megtelítve parfümének és bőrének ismerős, kedvelt esszenciájával. Hagyom hogy átjárjon, kitöltsön olyan űröket bennem, a lelkemben, amikről talán nem is tudtam, hogy léteznek. Hagyom, hogy elmerüljek benne - visszaránt Jerseybe a közelsége és éppen ezért rendkívül megnyugtató. Az örökkévalóságig képes lennék így állni, őt ölelve.
*Siet némán, látva mennyire kibukott a nő. Szóra se méltatja a portást csak elkapja a kulcsot és siet felfelé ahol csak akkor pihen meg mikor bezáródott az ajtó. Átkarolja a hozzábújó nőt és a hajába csókol.* -Nyugodj meg nincs itt. Valahogy megtudta hogy itt vagy Fairbanksban én is csak tőle tudtam meg. Alaszka határáig együtt utaztunk, de akkor végre elmondta a város nevét és elé vágtam. Az ő tempójában még biztos csak félúton van a határtól ide.-*Próbálja nyugtatni a másikat valahogy, hogy ne legyen ennyire ideges.* -Ráadásul ha meglátom letépem a fejét. Nem érhet hozzád!-*Olyan erővel és morgással mondja ki hogy biztos lehet a nő benne, hogy ez az ígéret be lesz hajtva. Azt viszont nem tudja megbeszélni a másikkal ami Jerseyben történt. Így hogy pár villanás bejött úgy dönt jobb így is hagyni a dolgot, hagy merüljön feledésbe és maradjon a tanulság belőle. Amíg ezen gondolkozik kezdi átérezni milyen jó újra a nőt magához öleli. Kezei forrón szorítják magához, mint aki el se akarja engedni többé.*
- Félúton. - szusszanok megismételve szavait, majd felsandítok rá, immáron halványan kéklő-szürkéllő tekintettel, melyben kellemetlenül motoszkál a félelem, de már némileg nyugodtabb az összképem így, a másikat ölelve. - Az körülbelül mennyi idő? Amíg ideér. - firtatom, magamban latolgatva a lehetőségeket. Talán napokba is telik, egybe-kettőbe. Akkor gyors előkerítem Olent, beszélek vele és már itt se vagyok. Vagyunk. Nem tudom még mindig, mik a másik céljai, de van egy olyan érzésem, jobb a világnak, hogy nem tudok olvasni mások gondolatai közt. Silasnak meg főleg! Megjegyzésére ironikusan kacagok fel, miközben kibontakozva az öleléséből ráérős léptekkel indulok körbe a szobában, nézelődve. Olyan... személytelen az egész. - Attól még a dolgokon nem változtathatunk. Lehet, hogy a te lelkiismereted elbírja, de én kivételesen nem tudom leszarni a dolgot magasról, szóval... még mindig utállak. - vonom fel szemöldököm a megjegyzésre, melyet a miheztartás végett ejtek meg, mielőtt megjegyezném: - De azért hiányoztál. Egy egészen kicsit. - nem lépek vagy mozdulok felé, tekintetemből is bőven ki lehet olvasni egy s mást. Kérdés, jól olvassa e azokat, aki a kék lélekkönyvekbe pillant.
-Azt hallottam hogy lefagytak az utak a hurrikán miatt, itt ott méteres a hó. Szerintem pár napba is beletelik mire ideér. Nyugodj meg.....én basztam el rendbe is hozom.-*Motyogja kissé ingerülten ugyanakkor szégyenkezve is. De nem viszi túlzásba, nem gondolja hogy bármi probléma is lenne a csávóval. Őrző volt ide vagy oda, az egója túl nagy ahhoz hogy veszélyesnek tartson bárkit is. Majd megjön elkapja a fejét teker egyet rajta és végeztek vele. Inkább Yettára figyel mert ő van most itt vele egy hotelszobában. Bár a nő mint mondja állítólag még utálja, azért ő kellemes vigyorral sétál utána.* -Te is nekem! Azt gondoltad egy szó nélkül elengedlek így laza pár évtized után?-*Villantja azt a sármos mosolyát amivel mindig megpróbálja levenni a csajt a lábáról. Közben odaérve kezei rásimulnak a nő derekára.*
Arra, hogy rendbe hozza, sötét pillantásommal adózok épp csak felpillantva rá mellkasának közvetlen közelről való tanulmányozásából, mely főleg tapintás útján történik - a képemmel. Valahogy nem éreztem sose túl helyes problémamegoldási stratégiának megölni valakit. Első körben tárgyalnék inkább az illetővel, hátha - de nyilván Silas körberöhögne, ha ezt jelen esetben közölném vele. A pasas, ez a John elég egyértelművé tette párszor már, hogy nem tárgyalni akar, hanem lenyakazni. Mintha az visszahozná a családját... A férfi szavaira felé fordulok, tekintetem őszintén kérdő, ahogy rá tekintek. A kérdésre felkacagok. - Most miért? Én lazán megtenném! - birtokolom be széles vállait, majd gondolok egyet, s finoman, jelzésszerűen rugaszkodok el a földtől, hogy hosszú virgácsaimmal, combjaimmal körbeöleljem derekát. Ő meg remélhetően veszi az adást és a hátsóm alá nyúlva megtart, mert ha nem, akkor elég érdekes moncsicsi-pózban lógatszkodhatok rajta. Ha meg igen, akkor kissé fölé magasodok előrehulló szőke tincsekkel, elmosolyodva. - Csak aztán soha többet ne kerülj elém, mert még a sz*rt is kiverném belőled. - hajolok rá ajkaira lágy, mélyérzetű és hosszan tartó csókot követelve ki tőle.
*Jó hogy nem olvas a másik gondolataiban, megint csak veszekednének a lehetőségeken, és hogy mi szükséges mi nem. Ugyanakkor a mozdulataiból már nagyon is tud olvasni. Így nem csoda hogy a felpattanó nőt azonnal elkapja. Kezei nem egyszerűen rásimulnak Yetta fenekére, egészen belemarkolnak az ismerős domborulatokba. Hát mi tagadás, nem a semmiért járnak össze már mióta.* -Mutasd meg mit csinálnál velem te szuka!-*Bunkózik elvigyorodva visszacsókolva a másik ajkaiba. Közben pedig már fordulva a nő hátát a falnak nyomja. Egyik karjával megtartja alulról a másikkal pedig már csúszik be a felsője alá újra felfedezni a testét.*
Ahogy elkap, élvezettel birtokolom be széles vállait és az se zavar kivételesen, hogy pofátlanul markol formás hátsómba. Pedig más esetben borzasztóan tudom utálni, ha valaki - akár ilyen formában is - birtokolni akar. De mivel ez egy zárt helyiség és csak ketten vagyunk, azt hiszem eltekintek a zsörtölődéstől. Különben is van ezer más dolog, ami leköt jelen pillanatban. A megszólításra rosszalló morgás tör fel torkomból, miközben csókolom mohón, vadul és ajkába is harapok, hogy vére serken, melyet lecsókolok egy újabb körben. Megérdemelted, te nagyra nőtt idióta! Bizony, nagyra és ezt egyenesen imádom, hisz én sem vagyok aprócska nő, némely átlagos férfi fölé magasodok. Mert minden lánynak kell valami nagy és szőrös, amit ölelgethet kérem. Ő az enyém, még ha nem is írom rá a homlokára alkoholos filccel. Inkább csókok, mozdulatok formájában "tetoválom" mindezt rá, gonoszul bízva benne, hogy mikor más nőkkel van, engem lát, engem keres bennük, velem hasonlítja össze az ő mozdulataikat, tetteiket. Felszakadó nyögéssel szalad ki tüdőmből a levegő, ahogy a falnak passzíroz és elválnak ajkaink. Tekintetem az övébe fúródik, szinte igézőn csillog, kimondatlanul vad vágyaktól forrongva. Szívverésem a duplájára ugrott, tarkómon égnek meredeznek a pihék, ahogy tenyere egyre feljebb araszolva barangolja be testemet. Szinte már fájóan lassú mozdulattal hajolok nyakára és csókolok bele, feljebb és feljebb haladva. Füléhez érve van pofám kissé megcakkozni azt. Nem gáz, úgyis visszanő! Kár, hogy esze már előtte se lehetett sok, mikor farkassá lett, így azon nem sokat segíthetek. Na de unalmas is lenne egy komor-komoly illetővel a... nevezzük kapcsolatnak ezt a se veled se nélküled játékot, amit űzünk. Tenyerem felsőjén, mellkasán szánt végig, miközben szinte suttogom a szavakat. - Vedd le, ha még használni akarod. - a kedvenc felsője, megismerem. És annyira mégsem utálhatom, ha megadom az esélyt, hogy levegye, nem azonnal tépem szét rajta... Csupa meglepetés vagyok még magamnak is!
*Ahogy egészen komoly harapást kap az ajkába talán épp csak felszisszen. De vadul csókol vissza ami kissé megtelik fémes ízzel, de egyáltalán nem zavarja a dolog. De ahogy a nő tovább hergeli fülét harapva és sugdolózva bevadul. Megfordulva egyszerűen rádobja a nőt az ágyra. És könnyed mozdulattal ledobva a saját felsőjét fölé veti magát. Szemét módon kezeivel belekapaszkodik és széttépi a nő felsőjét. A nő szarrá harapdálja, nos azt nem viszonozza, de nem jelenti hogy nem durvulna ő is. Egyszerűen tépi kétfelé a felsőjét, de mielőtt még ezért csaphatna vagy bármi lefogja. Kezei rácsúsznak Yetta csuklóira leszorítva azokat az ágyhoz és lábai is még úgy fekszenek keresztbe a másikén, hogy rúgdosni se tudjon. Utál a nő valaki birtokában lenni, vagy ezt a lefogást. Tudja ő jól mennyire szemét módon bánik vele. De míg a másik próbálkozna a szabadulással addig az ő ajkai már nem a másikén keresik a boldogságot. Lejjebb a kebleit támadja be. Csókolva nyalogatva bimbóit, de néha picit fogaival is meg-megkarcolva. Ahogy kezd belefeledkezni úgy enged a szorítása és a fogása a fogoly fölött.*
Az ágy nagyot nyekken ahogy landolok rajta hátammal. Lehet, a földszinten alattunk épp most zuhant le a mennyezeti vakolat ennek hála, főleg, mikor Silas hasonló lendülettel keveredik fölém. Karjaimmal vállai felé nyúlnék, de a lendülete visszaránt az ágyra, ezzel együtt pedig felsőm fájdalmas reccsenéssel adja meg magát. Felháborodott tekintettel meredek rá, kissé talán elképedve is az iménti előzékenységem után. - Ez zsír új volt, a rohadt életbe is! - hát lopom én a pénzt, b*szki?! Ugye, hogy nem! Főleg mostanság, hogy idekeveredtem ebbe a városba. Karom egyébként újra lendül, immáron támadón - feltett szándékom végigkarmolni mellkasát büntetésül a felsőm elvesztéséért. Velem még ő se szórakozhat! Vagy mégis? Szorítása bilincsnél is erősebb, fájón szisszenek fel, miközben izegve-mozogva próbálok szabadulni. Rántok a karomon, de esélytelen, csak magamnak okozok vele fájdalmat újra és újra. Ekkor már egyébként lábammal is rúgnék, lehetőleg oda, ahol a legjobban fáj neki - de ő előbb kapcsol. Túl jól ismer már, vagy szimplán elővigyázatos, elvégre akad pár kellemetlen emléke ezzel kapcsolatban. Észre sem veszem, hogy szívverésem megugrik, véremben az adrenalin ezerrel pörög, melyet a közelsége, illata csak fokoz. Ellenben a helyzetet, amibe kevert - még véletlenül sem én keveredtem! - nagyon utálom, szóval szélsőséges érzések összjátéka a belsőm. Ha valaki bele látna, diszkréten lehányná a bokáját, úgy elszédülne az érzésdömpingben. - Eressz_már_el! - nyehegem elhalóan, mert egy idő után, ahogy belelendül a játékába a pasas, a szorítás is enyhül.
*Pofátlanul kiélvezi a nő mondhatni szenvedését, és közben pedig játszik vele. De tudja hol a határ, így már tudat alatt is lazít a fogásán. Majd ahogy szól a másik mozdul. Átfordul húzva magára a nőt. Mondhatni kiengesztelésképpen rakva felülre a másikat. Persze veszélyes játék ez, simán átmehet a szex valami bosszúéhes verésbe. De ennyit megér a dolog.* -Volt már valami amiért nem kárpótoltalak?-*Kérdez vissza pofátlanul még a felsőt illetően. Kemény a csajjal igaz, de általában valahogyan megszokta adni a tartozását. Legyen az valami ajándék vagy átmeneti érzékenység. Vagy csak egyszerűen védelmezte a másikat, bár ez egy necces téma. Lévén a nő eléggé független teremtés, így ha nyíltan védeni próbálná valamitől, tuti még neki állna feljebb hogy szegény srácnak hogy van pofája védelmezni őt. Meg hogy független bla bla bla....Mindenesetre nem ok nélkül kerülgetik egymást már évek óta, újra és újra egymásba gabalyodva. Mint most, hiába a volt az a baromság a részéről mellyel a nőt elüldözte lényegében. Utánajött és újfent egy ágyban vannak. De még kérdés hogy épp megveri a nő vagy esetleg közösen kiélvezik a szitut végre már.*
Castor kimaradása minden jel szerint a tervezettnél hosszabbra nyúlt, ami azért necces, mert így nincs alfa. Ez nem lenne gond, ha lenne bétánk, de nincs bétánk! Azt hiszem, egy szaftos köszönettel tartoztunk minden szellemnek meg egyéb hókuszpókusznak, hogy a hegyiek még nem ugrottak nekünk, mert hiába vannak tankokat megszégyenítő végrehajtóink, ők Castornak fogadtak hűséget. Emellett nem mindenkiben tobzódik a falkaszellem, úgyhogy egy szó, mint száz, jobb nem feszegetni a kérdést, hogy mi lenne ha az őslakosok összekapnák magukat és első közös feltámadásuk alkalmával félrepaterolnának minket. Kicsit ciki lenne akkor Casnak a visszatérés... Az se vetítene jövőnk tündöklő kék egére verőfényesebb képet, ha a kóborok kezdenének el bandázni. Ami azt illeti, már kezdenek is elszemtelenedni. Fényes nappal a főbejáraton át beszambázni a hotelbe édes kettecskén... nem tudom, hogy ennyire szarok a radarjaik és nem vették, hogy itt egy falkányi - az ő szemükkel nézve - idegen farkas tanyázik, vagy szimplán vakmerők és ostobák. A megérkezésük után még vártam egy keveset, azért nem ugrunk egyből torokra, ha nem muszáj. Miután úgy gondoltam, eleget lógattam a lábam, a 101-es felé vettem az irányt. A szobából félreérhetetlen bizsergés szivárgott. Juhé! Már nem csak Benjamin pucér seggét, hanem ingyen pornót is láthatok, ezt nevezem életnek... Francokat érdekelte! Hagytam, hogy a farkasom energiája kikandikáljon, körülszimatoljon, amolyan "hahó, itt jövök" stílusban. Senki ne foghassam rám, hogy ótvar paraszt vagyok, és rányitok a hancúrozókra.
Kezdőlap
