- Csak egy újabb megjegyzést nyeltem le ezúttal. Furcsa vagy… vagyis ez így nem igaz. Inkább azt mondanám, hogy túlságosan összetett. Ami nem gond, ne értsd félre. Csak nekem furcsa… Pár évvel lehetsz idősebb Tőlem mégis olyan, mintha hatszor annyit éltél volna. De ez baromság… szóval inkább csendben maradtam. * Magyaráztam meg, persze nem ennyire kifejtve kapta volna a megjegyzésem, de az helyett inkább megmagyaráztam. Hajm… tényleg sokat beszélek. Lehet, hogy nem is szobalány nyelvét kéne kivágni, hanem az enyémet mikor inni kezdek. De ennek is meg van a maga jó oldala; nem ittam annyit, hogy ne tudjak beszélni. Bár tény, ez egyébként is ritkán fordul elő. Olyankor nem emlékszem a dolgokra másnap és attól a falnak megyek. Ezért szoktam ezt az állapotot csak akkor elérni, ha a közelemben van egy számomra megbízható ember.*
- Akinek van hozzá érzéke annak igen. Nekem rossz a nyelvérzékem… ha ott maradtam volna sem sikerült volna. * Vontam meg egyszerűen a vállaim, mosolyogva. Persze észrevettem én, hogy már megint kétértelmű voltam, de nem érdekelt. Én tudtam, hogy még gyerekként is mennyit szenvedtem a franciával. De azt még sikerült és ma már nem lehet észrevenni, hogy nem, azaz anyanyelvem. Azonban azóta semmilyen nyelvet nem tanultam meg, pedig próbálkoztam. Egyáltalán nem zavart, hogy nem rám figyelt még én magam sem figyelnék másra, ha a pengékről van szó. De egyébként sem szerettem, ha minden mozdulatom fürkésző szemek figyelik. Igen-igen tudom, meló közben viszont többen is teszik. De az nem ugyan az, mint mondtam, ha táncolok nincs más csak én és a tér.
Éreztem, hogy kissé szómenésem lett, de ez van. Nincs itt és nem is nagyon szoktam beszélgetni mással, ez ilyenkor kiütközik. Hangomból is áradt a szeretet, de ez sem volt számomra újdonság. Nem Balázs az egyetlen, akinek megfordul a fejében, hogy valami szerelem van a dologban. Pedig ez közel sincs így. Bárki hall minket egymásról beszélni, vagy akár együtt annak ez az első gondolata. Néha – najó, mindig – olyanok vagyunk, mint egy pár viselkedésre is, de sosem zavarta egyikünket sem. A felvont szemöldökre csak megvonom a vállam. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg a másik félreértette. Leo nemi identitásával semmi baj nincs. De hogy sűrűbben váltja az épp aktuálist, mint amennyit iszik az is fix.
A férfi nem téved, vannak dolgok, amiket nem mondtam el. De lássuk be, így is többet mondtam korábban, mint amennyit általában tennék. S egy kis logika útján ki lehet következtetni, hogy miért kezdtem el önvédelmet tanulni. De az utána lévő dolgokban nem hallgattam el semmit. Semmi „komolyabb” nem történt, ami indokolta volna. De örültem, hogy nem kell hosszasan megmagyarázni, hogy miként is alakul ki valakiben a szenvedély. Különben sem tudtam volna, ez olyan ami… amit csak érez az ember és nem feltétlen tud értelmes szavakba önteni. Nekem biztos nem menne.
Bár tagadhatatlan tény, hogy örültem annak, hogy még marad. Bár a fene se tudja miért, én meg pláne nem. Szóval csak elfogadtam a tényt, amit egy mosollyal adtam a tudtára.*
- Dehogynem… pláne, hogy lehet fontosabb dolgod is. Éhen meg nem maradtál volna…* Vontam meg a vállaim. Na de nem lebeszélni akartam. Távol állt tőlem, egy nap/este én is jól érezhetem magam.*
- De mért csak ilyenkor érzem… máskor bezzeg korán kivetnek. * Biggyesztettem le az ajkaim játékosan. Bár volt igazság a szavaim mögött. Négy óránál többet nem tudok aludni. Vagy ha mégis akkor ott gond van, mert az álmaim magukkal ragadtak vagy épp nincsenek. De ez utóbbi csak akkor, ha gyógyszerrel fekszem, de olyankor már a kimerülés szélén állok és az nem egészséges. A rendelések leadása után csak elmosolyodom a kérdésre.*
- Csak nyugodtan… már mondtam, hogy érezd magad otthon, még ha nem is ezekkel a szavakkal. *Nálam a dobd le magad egyenlő ezzel. Nem vagyok egy nagy távolságtartó vagy pedáns ember. Különben a székben ülnék úgy, mint aki karót nyelt. Meg egy frászt. Jó nekem így fekve, mert bizony közben elfeküdtem, sokkal kényelmesebb volt. Nem kezdtem el elpakolni a fegyvereket. Minek? Nem várok senkit, illetve a vacsinkat de azt átveszem kint és kész. Én is betudom tolni a kocsit. Kevesebb mozgással jár, mintha most elkezdenék pakolászni. Ahogy elhelyezkedik, kicsit forgok, hogy valóban vele szembe legyek így viszont a lábaim már kinyújtva vannak, hisz nincs azaz isten, hogy én a levegőben tartsam, eddig is a fal tartotta. A megjegyzésére, ami már felér egy óvással is, csak elnevettem magam.*
- Ha mérlegre pakolnám, akkor még így sem a sérüléseim lennének túlsúlyban. De nem fogom magam megvágni, ha csak nem kezdesz el ugrálni az ágyon vagy váratlanul párna csatát kezdeményezni. * Nos mind a kettő ránézésre távol állt a férfitől. De persze tévedni emberi dolog. Inkább csak csendesen hallgattam a másikat miközben tekintetem továbbra is fürkészte. Már nyitottam is a szám, hogy elmondjam, hogy miként értettem a mellé nyúlást mikor folytatta. Így becsuktam, de nálam ilyen téren nem lehet mellé nyúlni, többnyire mindig érdekel, hogy mit mesél a másik. Hisz mondjon bármit is, az a személyből egy darab. Ahogy a borokra tér ki enyhén felvonom a szemöldököm, de nem vágok közbe a kérdések megválaszolásával csak enyhén elhúzom a szám. De láss csodát ez is érdekelt és jelenleg örültem annak, hogy nem bort készült ma venni. Na tuti elkerültük volna egymást, ami pedig… hmm… *
- A fegyverek és az irántuk való szenvedély egy közös, és íme egy, ami nem. Különösebb bajom nincs a borokkal, némelyik még finom is. De apu megutáltatta velem…. hm… nem utálat, hanem… nem tudom melyik szó illene rá. De a lényeg, hogy eleget cseszegetett és harapta le a fejem ahhoz, hogy ne legyen szívem csücske. A kényszer dolgokért nem rajongok és hamarabb ittam volna sört boros vagy pezsgős pohárból. De apu az elegancia híve és eléggé erőltette, még akkor is mikor kettesben voltunk. * Vontam meg a vállaim. Persze alkalmanként a hülye estélyein megtettem a magamét, hogy ne hozzak „szégyent” a fejére de kettesben… na nem. *
- Nem tudsz mellé nyúlni Szépfiú a mesélésben. Nem hiszem, hogy tudnál Te vagy bárki olyat mesélni, ami nem érdekel. Persze csak ha nem épp a szexuális szokásaidról kezdesz el beszélni. Az különösebben nem érdekelne, de jó hallgatóság vagyok. – mosolyodtam el – Mellesleg pedig a mellé nyúlást úgy értettem, hogy a kérdéseim többsége mélypontra tévedt, amiről nem kellemes beszélni. Egyébként meg, nem vagy hülye… pontosan tudod, hogy melyik kérdéseim alól bújtál ki, szóval, ha olyan azokra a mese keretében választ is adhatsz. Nem szeretem ismételni önmagam. De úgy rémlik, mintha azt mondtad volna, hogy itt laksz a Hotelben, akkor hol tartod a boraid? * Nem felejtettem el, hogy miről beszélt eddig és tényleg érdekelt. Bár ha magamból indulok ki… nekem otthon a háló szobám szekrényei, falai vannak tele a pengéimmel. De lássuk be, egy szoba nem megfelelő hely a boroknak. Mondjuk, a pengéknek sem épp a hálószoba ahol alszom. De azok kevésbé kényesek tárolási hely szempontjából.
Közben pedig letettem a tőrt és körbetekintve néztem szét, hogy merre is van a távkapcsoló és egy fájdalmas sóhajjal vettem tudomásul, hogy az ágy másik végénél lévő éjjeli szekrényen. Megpróbálva összekapni magam másztam el odáig. Najó, nem másztam azért annyira nem volt vészes a helyzet, hogy szó szerint kelljen érteni, hisz felálltam és megkerülve az ágyat vettem el, és kapcsoltam be a tévét. Persze ez a művelet annyira kötött le, hogy semennyire. Közben inkább a férfi válaszára, mesélésére figyeltem, míg meg nem hallottam a halk kopogást. Az asztalról felkapva tálcám léptem ki az ajtó elé, még véletlen sem engedve bepillantást a szobába. Nem tudtam, hogy ki, hogyan reagálna a kirakodó vásárra és nem most akartam tesztelni. *
- Hagyd csak, majd én. Köszönöm… * Utasítottam vissza a lehetőséget, hogy behozza. A borravaló után azonban vártam pár pillanatot, míg elindult vissza és az ajtót kitárva toltam be a kocsit, egyenesen az ágyhoz. *
- Nos, ha szeretnéd és kényelmesebb ott az asztal, de Én maradok itt. * Vigyorogtam a férfire és a kocsi aljából nem vettem ki most a kinyitható „asztalt” ami mindig ott volt. Nekem aztán nem kell, most nem. Megfogtam a tányérom, a villám – a kést „elhagyva” – és visszamásztam a férfi másik oldalára. Nekem mindegy, hogy hol eszik, ahol neki kényelmesebb. Lehetősége akad bőven. Menetközben felkaptam a fotelből a vékony plédet, az ágy mellett kibújtam a szandálomból és máris kisebb voltam legalább tíz centivel. Bebújva az ágyba lábaimra terítettem fél kézzel a plédet, hisz csak szoknya volt rajtam és nem épp díjaztam a dolgot, hogy szoknyában magam alá húzott lábakkal üljek. Persze össze volt zárva a lábam, nem az, de na… Így volt kényelmes. A távirányítót meg addig nyomkodtam, míg meg nem akadt a szemem egy képkockán. Tovább nyomtam, de már nyomtam is vissza egyet.*
- Eredendő bűn… Egyik kedvencem, láttad már?*Tekintettem oldalra a másikra vigyorogva. Nem pasis film, de tény, hogy tanulságos és imádtam. *

*Nincs egyedül a másik, de lássuk be, ez azért egy kellően jó válasz. Ha más nem arra, hogy hagyjam a témát, tekintve, hogy nem akarok nagyon belemászni a másikba, vagyis a dolgaiba. S nem ez a téma az egyetlen, tekintve, hogy a sejtelmes vigyorára csak a szemeim forgattam meg vidáman. Pasi… mit is vártam? Leginkább semmit, tekintve, hogy kellően elegendő „kiképzést” kaptam ilyen téren is, mióta csak az eszemet tudom. Erre mondják azt, hogy így jár, aki a srácok közt jobban érzi magát, mint a plázában. Annak ennyi idősen már nehezen lehet meglepetést okozni, ha hímekről van szó és azok fantáziájáról. *
- Jó-jó-jó… az alkohol feledékennyé teszi az embert, szóval inkább többször megjegyzem, hátha eszedbe jut, ha van valami. Mint holnap reggel rám törd az ajtót, hogy elvettem az eszed és megfeledkeztél valamiről. Tapasztalat… * Vontam meg a vállaim nevetve. Egyszer felejtettem el a zongoraórám Leo miatt, engem apám cseszett le én meg… kirugdostam Leot az épp aktuális mellől és végig hallgatta a bolondériám. Hát… akkor nem szeretet az fix, de hogy a nő is a Pokolba kívánt arra mérget vettem volna.
Figyelmesen hallgattam minden szavát, ehhez értettem. Mármint csendben maradni, megtanultam az már csak a grátisz volt, hogy érdekelt is. A véleményemre tett megjegyzésére azonban kissé elkomorodtam. Nem tudtam, hogy csak átvitt értelemben érti vagy sem… de talán nem is ez volt az oka.*
- Hidd el, hogy van… * Naná, hogy van rosszabb. Mondjuk, mikor nem emlékszel a történtekre. Nos, inkább erőltessenek rám valamit, minthogy kihagyjon a buksim. S most tekintsünk el attól, hogy miként is jut oda egy ember, hogy egy egész napokat kihagy az emlékezete. S ez csak egy dolog. Mikor újra el kezd beszélni reménnyel csillognak a szemeim, hogy talán rá szánja magát és megtudok valami olyat, amit eddig hárított. De persze a remény az egy álnok kígyó, tekintve, hogy kérdezni szeretne. Az utolsó szavaira elvigyorodom.*
- Azt hiszem, az erő dolgot megoldom… De mondjad csak. *S jelzés értékűen tekintettem körbe a kirakodó vásáron, hogy nem feltétlen az erőmre koncentrálnék a korábbi tapasztalataim alapján. De hát vigyorogva, kíváncsi tekintettel és tudatában annak, hogy nem csak én nyúlhatnék hozzá, hanem a férfi is lazán eléri valamelyiket ez körülbelül annyira volt hihető fenyegetés, mintha azt mondtam volna, hogy férjhez megyek holnap. A kérdésre azonban csak pislogtam párat és kissé összeszűkült szemmel néztem a másikra, megpróbálva kitalálni, hogy miért érdekli. Most nem pirultam, hisz bár a kérdés hasonló, de nem olyan intim. Különben is környezet függő, hogy az ilyen kérdések mit váltanak ki belőlem. De az ujjaim ismét a sálam végével kezdtek el játszani, ujjaim közt áthúzva a finom anyagot. Pár pillanatig csak hallgattam, de aztán mégis válaszoltam.*
- Nem vagy egyedül. Sem más nők, sem más srácok szexuális szokásai nem érdekelnek. Persze, ha valaki eszméletlen nagy késztetést érez és Én vagyok az a szerencsétlen, akivel megakarja ezt beszélni, hát végig hallgatom. De túlzott kényszert nem érzek rá, hogy minden áron ezt hallgassam. Persze, néha kétértelmű vagyok, máskor kimondottan ilyen jellegűek az ugratásaim de… Nézd, korábban azért passzoltam le a kérdést, mert Én nem szeretem sehogy. Nem élek szexuális életet a történtek óta és így másoké sem érdekel. * Vontam meg egyszerűen a vállam, de ez nem hiszem, hogy újdonságként érte, azok után, hogy megtapasztalta, hogy miként reagálok az érintésre. A történteket sem kell kifejteni, mert már nagy vonalakban azt is megkapta még lent a bárban. *
- De persze ez alól, és ahogy minden más alól is kivétel Leo. Bár azt nem mondanám, hogy az övé érdekel. De jó baráthoz hűen folyton szívat és bízik benne, hogy ha minden mocskos részletet elmesél, akkor égető sürgetést fogok érezni arra, hogy valaki ágyába másszak. *Forgattam meg kelletlenül a szemeim. Már öt éve szívat ezzel és még mindig nem adta fel. Kitartásból jeles, ha rólam van szó. Bár csak a saját kapcsolataival lenne így, a kis idióta. No mindegy, inkább abba hagytam a kényszeres matatást a sálamon és próbáltam rájönni, hogy a másik most mennyire is néz hülyének.
Szavaira felszaladt a szemöldököm, de talán nem is olyan meglepő, hogy gőzöm sem volt arról, hogy pince van a Hotel alatt. No mindegy, ha minden jól megy úgy sem nagyon fog érinteni.*
- Másikat? Miért? * Kérdeztem, hisz egy ekkora Hotel alatt biztos, hogy nem egy négyzetméteres a pince, hogy kicsi lenne. De persze már megint közbe szólnak… délelőtt a Hentes, most meg a kopogás. Valamiért nagyon nem akarják, hogy értelmesen beszélgessünk. Elhelyezkedve, a kezembe fogom a tányérom és nincs szükségem késre. Ezt tökéletesen ellehet vágni a villa oldalával is.*
- Neked is… * Mosolyogtam rá, majd neki is láttam az evésnek. Éhes voltam, ezt mi sem mutathatja jobban, hogy ettem. A kérdésemre adott válaszra elmosolyodtam. Sajnáltam, hogy nem az elején kaptuk el a filmet, de mindegy.*
- Ha egyszer valaha még egyszer ilyen helyzetbe kerülünk, arra mérget vehetsz, hogy megnézetem veled az elejétől. Nézd a jó oldalát, jó nő van benne… * Adtam a tudtára két falat között. Persze enyhítve egy kicsit, de hát kinek mi a jó nő. A méreg pedig nem véletlenül került képbe, tekintve, hogy a nő most mérgezte meg – patkányméreggel – a férfit, hogy eltegye láb alól. Ám kár, hogy menet közben meggondolta magát és már épp segíteni próbál neki. No mindegy, míg néztem a filmet csendesen folytattam az étkezést, de az alkohol hatására és arra, hogy egyébként sem tudok sokat enni egyszerre a felénél feladtam és az éjjeli szekrényre tettem a tányérom. Egy ideig csak ültem, de aztán már kényelmetlennek bizonyult, és az egyik tőröm már megszokásból csúsztattam a párnám alá, nem is figyelve a mozdulataim. Nekem mindegy, hogy melyik kerül oda, a lényeg, hogy egy legyen. Kissé féloldalasan feküdtem le, ahogy az egyik lábam nyújtva, míg a másikat kissé felhúztam. Egyik kezem a buksim alatt, a másikkal pedig a plédet szorongattam bőszen a mellkasom előtt, amivel betakaróztam már korábban és most is rajtam volt.
Ha a férfi nem szólt egy szót sem, akkor nem kellett tíz perc és halk, még nyugodt szuszogásom adta a tudtára, hogy bizony elaludtam. De az álmok mára egyébként sem várhatóak, tekintve, hogy az alkoholnak vannak jótékony hatásai. *

//Köszöntem a játékot *.* //

// Köszöntem a játékot *.* //

*Tegnap érkeztem vissza a városba és első dolgom volt, hogy írjak egy üzenetet Jamienek miszerint visszajöttem, de még pár napig nem tudok időt szakítani rá. Hazudtam. Naná. Az igazság az volt, hogy nem akartam, hogy bármit is megtudjon ebből az egészből és nekem is idő míg felépülök nyomtalanul. Kevint természetesen elhoztam magammal, de az a kölyök több gondot okoz mint hasznot. De ettől függetlenül szerettem, még ha soha a büdös életben nem fogom ezt közölni sem vele, sem Jamievel. Őt haza vittem, hogy vigyázzon magára, nem mehet sehova és ha elhagyja a ház udvarát vissza adom George karmai közé légipostán. Én magam pedig a Hotelbe mentem gyógyulni. Távol mindenkitől egy szobába, hogy hagyjanak békén. De az egyedüllétet eddig bírtam. Így hát egy üzenetet hagytam ma reggel a recepción;


Igazából nem akartam sehova menni, vagyis akartam... csak épp olyan helyre, ahol senki nem járhat. Az meg ritka. A recepcióig is szinte meg kellett erőszakolnom magam, hogy lemenjek. De ez mindegy, megtettem és vissza is vackoltam magam a szobába. Aludni. Aludni minél többet.

Kilenc órakor felkeltem és elrugdostam magam a fürdőbe. Az első gondolatom az volt, hogy letelefonálok és lemondom. A második az, hogy pocsékul festek, a harmadik pedig a düh. Szóval inkább lefürödtem, magamra vettem egy bő pulcsit, amiből tuti, hogy még a vállam sem lógott ki egy kicsit sem. Csak a nyakam, de a karom nyomok ott már nem látszódtak. A pulcsihoz felvettem egy hosszú szoknyát és egy magassarkút. Még itthon is szandálban szaladgáltam mindig is. A fehér szoknya és a vörös pulcsi, nem épp volt egy szívderítő látvány de valami kellett, hogy takarjon rendesen minden felületet. Az ablakokat kinyitottam, hogy ne legyen bent meleg. Amint elkészültem, a hajam csak összefogtam a tarkómon és vártam. Háromnegyed tízkor megjött a szobapincér és meghozta a vörös bort - azt, amit múltkor rendelt Dante a Mamma Rose-ban -, a poharakat és némi vörös szőlőt, meg csokit. Mással nem készültem. Minek? Csak jó lett volna egy kis társaság és múltkor sem unatkoztam épp a másik mellett, szóval... Jah, ostobaság volt meghívnom igaz? Késő bánat, találkozó előtt tíz perccel már nem fogom lemondani. A pajzsom totál felhúzva, csak mint mindig és a fotelben ülve vártam... vártam és hatszor megbántam ezt az egészet. Mégis mit mondjak neki? "Bocs, csak épp unatkoztam és lelkileg kissé meggyötörtek kérlek vidíts fel?" Bah... még öt perc... sosem lesz már vége... De azaz igazság, hogy nem is akartam, hogy vége legyen. Viszont azt sem tudtam, hogy miként lépjek túl ezen... sosem kerestem még ilyen helyzetekben senki társaságát. Első alkalom... az esküvőm előtt sem voltam ennyire... izgatott? Reménykedő? A franc se tudja... rég volt.*

Szabad este, ami több mint fura, mert kinek mit jelent a szabad? Nekem további melót többnyire, de pont leszarom, nem érdekel, szeretem ezt az életet. Na de amire nem számítottam, az az, hogy üzenet vár a portán, Sharontól.
Most értem haza szinte, és éppen azon voltam, hogy felkutassam, de megelőzött, ugyan tudta, hol talál, tehát neki könnyebb dolga volt elméletben. Ettől függetlenül elnyomok egy mosolyt, hazudnék, ha azt mondanám, nem jött be a nőstény. Kész rejtély, kihívás, és az ilyet pont szeretem.
Aljas lennék, félreérteném, és lehet, ha nem erről a nőstényről lenne szó, meg is tenném, most viszont nincsenek hátsó gondolataim, sem szándékaim. Vakrandi volt, marha kölykeim miatt megtettem, és azt hiszem, nem sült el rosszul, tehát megéri kivárni, nem elsietni semmit... aztán majd elválik.
Az órára pillantok, még van fél órám, addig eltűnök zuhanyozni, meg átöltözni, de nem azért, hogy hiú ábrándokat kergessek, csupán nem vagyok igénytelen állat. Normális göncben frissen, üdén, illatozva, egy üveg pezsgővel és két pohárral indulok felfelé a szobába, egy emelet nem emelet, de több sem, tehát gyalogosan teszem meg az utat.
Még arra is figyelek, hogy ne előbb érkezzek, mert nőstény, őket ismerve az utolsó pillanatig válogatnak még akkor is, ha csak egy laza göncöt húznak magukra. Pontban 10-kor kopogok a szoba ajtaján, nem kések, az nem szokásom, végül hátrébb lépek, már-már rutinból.
Mintha bármire is számítanék, hogy érkezik bentről, de sosem lehet tudni, Jesse is a fegyverével fogadott, bár nem nagyon hatott meg vele, valahogy magasan leszartam, hogy a pofámba nyomja a stukkert.
Sharontól viszont ilyesmire nem számítok, lévén az már kiderült, nem a harcok terén profi, de attól még jöhet pohár, párna, váza, egyéb, mert a nőstények kreativitása kimeríthetetlen. Bármit képesek a hímekhez vágni, ha a kezük ügyébe akad, és éppen rossz passzban találja őket az ember.

*Mondanám, hogy ezaz öt perc olyan lassan telik mint az elmúlt kétszáz év. De az még költöi túlzásnak is sok lenne. De mindenesetre nem éreztem könnyebbnek, ha ezt tudom, akkor fél tízkor kelek. De persze, akkor tuti nem készültem volna el. Na nem mintha túlzott készülődésbe bocsátkoztam volna, de ezt mégis honnan tudhattam volna előre?
De végül a kopogásra egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaim. Jézusom... ez egészen olyan, mintha kételkedtem volna abba, hogy el jön. S ez engem miért is érdekelt volna? Oké, tudjuk be arra, hogy tényleg nem akartam egyedül lenni és most hagyjuk ki azt a részt, hogy nem szeretem a visszautasítást. Szóval csak felálltam és az ajtóhoz sétálva, nyitottam ki. Meg pillantva a férfit már szélesebbre is nyitottam az ajtót és egy mosollyal köszöntettem.*
- Szia. Gyere be. * Invitáltam és félre is álltam az ajtóból, amit aztán becsuktam mögötte. Mosolyom viszont, felemás. Örültem annak, hogy itt van... de hát, nem épp volt mosolygós kedvem így valamilyen szinten kissé erőltetett. *
- Örülök, hogy nem viszonoztad a korábbi hmm... elegáns késésem. - szólaltam meg, miközben a fotelekhez sétáltam és az asztalhoz. - Foglalj helyet, érezd magad otthon vagy valami ilyesmi. Töltsek? * Intettem a bor felé. Nah igen, vendéglátásból sem épp voltam kiemelkedő jelenleg, mégha tudtam is, hogy hogyan kell viselkedni és mit kell tenni. De nem volt hozzá túl sok affinitásom, hiába ebben nőttem fel és erre neveltek még emberként. De mázlimra, Dante nem olyan embernek tűnt, aki az ilyenekre túl sokat adna. Kék íriszeim azonban még most is a maguk jegességével keresték a férfiét, még ha volt is benne valami sötétebb, mint a legutóbb. Ha kért, akkor természetesen töltöttem neki, ha nem, hát csak leültem elméletileg vele szembe a lábain másik fotelbe. Jó, nem csak úgy néztem ki, mint aki ezer éve nem aludt, hanem úgy is éreztem magam. Kissé fáradtan, bár inkább zavartan simítottam végig összefogott hajamon.*
- Az igazság az, hogy magam sem tudom, hogy miért hívtalak ide, vagy úgy bárhova jelenleg. Szóval a mai este ilyen találd fel magad mozgalom, mert nem terveztem semmit csak... önző mód felhívtalak, mert nem akartam egyedül lenni. * Okééé... ez túl sok őszinteség egyetlen megszólalásban. Hajm... hova fajultam? Ennyire megviselt volna a kiruccanásom haza? Már rég megszoktam, akkor ez miért más? Miért tárom fel jelenlegi gyengeségem egy idegen előtt? Mert lássuk be, az a férfi. Még ha nem is evett meg kapásból.*
- Szóval... Srácaid? Üzlet? Mi jót csináltál mostanában? * Dobtam be három kérdést, hogy mégse nézzük itt egymást vagy mást... hisz semmi érdekes nincs a szobában, ugyan olyan mint a többi. Bár tény, már ezzel is megvalósult volna az a rész, hogy nem vagyok egyedül. De mivel a szandálom tiszta, mert hát mindig megtakarítatom őket mikor haza érek valahonnan, így minden probléma nélkül húztam fel magam alá a lábaim.*

Mindenre számítok, arra is, hogy kinyitja, majd rám vágja az ajtót, csak úgy a hecc kedvéért, mert ez is belefér, de nem teszi meg, sőt, még ki is nyitja. Tudom, hogy nincs április elseje, de a nőstények szeszélyesek, sosem lehet azt mondani, hogy ha egyszer maguk keresnek fel, vagy invitálnak, akkor az is biztos, hogy nem fordulnak sarkon, esetleg beengednek.
Remélhetőleg nem érti félre a pezsgőt és a poharakat, nincs hátsó szándékom velük, kimondom, ha úgy gondolom, ettől nem kell tartania, bár tény, azért egy alkalom alatt nem ismert meg.
-Szia! Kösz a meghívást.
Mivel nem csapja rám az ajtót és beenged, beljebb lépek, és ugyanúgy köszöntöm, ahogyan a kocsiban elváltunk, vagyis egy gyengéd puszival az ajkaira. Nem viszem túlzásba, nem vagyok erőszakos sem tolakodó. Látom rajta, valami nem stimmel, azon kívül, hogy az arcára van írva, hiszen nyúzott, de az öltözéke is erről árulkodik. Túl laza, túl bő, és túlságosan takar. Sharon nem olyan nősténynek tűnt a múltkor, mint aki egy otthoni öltözékben full ellentettje önmagának. Nem faggatom, nem kérdezem, ha akarja, majd megosztja velem, ha nem, akkor nem tartozik rám semmiféle formában.
-Nem szokásom. Ez maradjon a nőstények sajátossága. Remélem, nem gond, ha hoztam pezsgőt.
Elvigyorodok, mert volt néhány nőstényhez szerencsém, egyet tudok mondani, aki soha sehonnan nem késik, és az Colette. Talán ő is csak azért, mert tőlünk ezt szokta meg, tehát nem akaszt ki, ha egyik másik maximálisan fél órával érkezik úgy, mint aki éppen lefutotta a maratont.
-Maradj csak, majd én töltök mindkettőnknek.
Lepakolom a poharakat és az üveget, hogy utána a bort nyissam ki, és töltsek egy keveset magunknak, és adjam át az egyik poharat Sharonnak. Ha koccint velem, utána helyet foglalok vele szemben, és kortyolok bele az italba. Nem akart egyedül lenni... nem tippelek, de mégis érzem, valami bántja, valami történt, ami miatt most ilyen.
-Hm... értem. Annak viszont oka van, és lehet, azzal illett volna indítanom, hogy még így is csodásan nézel ki, de... miért hazudnék? Csinos nőstény vagy, de látom rajtad, hogy túlságosan kimerült, meggyötört. ~Na bumm neki, ez szép volt Dante, ettől nagyobb barom nem lehetsz, de tényleg nem. Ezt kurvára begyakoroltad.
Ha valaki azt szeretné tudni, hogyan lehet egyetlen mondattal hazavágni mindent, az forduljon hozzám bizalommal, mestere vagyok, épp ennek adtam tanúbizonyságot az imént. Miért nem tudok hazudni úgy, mint a többi hím? Mert gerinctelennek tartom, és feleslegesnek. Minek mondjak olyat, amiről a nőstény is tudja, csak szánalmas vigasznak szánom. Az nem én vagyok apukám.
-Megvannak, élnek és virulnak. Az üzlet rendben, én pedig melóztam. A tieid? A kis kölyök? Ha pedig szabad program... azt azért nem sikerült megtudnom a múltkor, miket kedvelsz? Párnacsata, kajacsata, darts, kártya, egyéb?
Érdeklődve pillantok rá, már ha nem akad ki az előző kijelentésemen, és nem vág hozzám mindent ami a keze ügyébe kerül.

*Az igazság az, hogy a puszira nem számítottam és bár nem is akartam elküldeni a másikat, de szemöldököm halványan szalad fel kérdőn a homlokomra, annak ellenére, hogy reflexszerűen viszonozom. Bár miért is lep meg? Elvégre én magam sem köszöntem el tőle másképp, akkor a viszont látás miért is lenne másmilyen?*
- Nem és köszönöm. * Húzok egy újabb mosolyt az ajkaimra, de itt jövök rá, hogy nem fogom erőltetni mert nincs értelme. A másik nem hülye, s látott már őszintén mosolyogni szóval úgy is kiszúrja. Annyit meg nem ér. Egyetlen ember akit nem említettem Georgénak így hasznot sem láthat benne, még ha én tudom, hogy van vagyis lehetne. De mivel nem kér kiszolgálást így, nem is erősködöm rajta, hanem hagyom, hogy tegye amit szeretne én addig leülök, továbbra sem nyertem lottón a lábaim. De mikor végez és felém nyújtsa a poharat egy biccentéssel köszönöm meg és állok fel, hogy koccintsak vele.*
- Egészségedre. * S utána helyet is foglalok ismételten, miközben a másik is. Iszok egy kortyot és elhadarom kissé zavartan ennek az egésznek a lényegét, ami nem volt igazán, de legalább nem egyértelmű zsákbamacska este. Zavar, hogy ennyire őszinte vagyok de visszaszívni már úgy sem tudom. Viszont a szavaira felnevettek és nem kevés keserűség van benne. De nem azért amit mondott.*
- Hát Dante... bókolásból jeles vagy. *Csöppnyi irónia, de semmi neheztelés. Annak ellenére, hogy ez így ebben a formában bunkóság volt, tudtam, hogy igaz. S ha megnézem ez valahol jó is egyben. Így tovább tereltem a témát az állapotomról ami valóban siralmas volt és még nem is látott mindent a másik. Míg beszél ujjam finoman kocogtatja a pohár oldalát, míg nem kérdez. Akkor egy pillanatra megtorpanok, de aztán folytatom.*
- Kevin jól van. Mostmár. Otthon van a házamban és valószínűleg kiélvezi, hogy sem Én, sem Atyám nincs a nyakán és lesi minden lépését. Jamie meg kiakadt, hogy elhoztam Kevint otthonról. Szóval... boldogítanak így élnek és örömködnek. De majd valahogy elsimítom köztük. A kérdésed meg fogós, a számlákat, a bálokat, a számlákat, táncolni ja és a számlákat említettem már? Nem sok mindent... vagy dolgozom, vagy hivatalos estélyeken jelenek meg vagy a srácokkal vagyok. Sok idő nincs szórakozásra... ha meg mégis akkor mint minden második nőstény vásárolok. De pont nincs kedvem a tömeghez, a vizslató tekintetekhez... szóval fordítsuk meg a kérdést és meglátjuk. Te miket szeretsz vagy szoktál csinálni? * Kérdeztem vissza s egy újabb kortyot ittam a boromból. *

Nincs túl jó kedve, sőt, egyáltalán nincs jó kedve, és ezt nem nehéz kiszúrni, ehhez még lángelmének sem kell lenni. A kedve szó szerint a béka segge alatt, hogy sikerül felvidítanom kicsit, azt még nem tudom, remélem. Érzem, hogy meglepődik a köszönésemen, mégis viszonozza és nem úgy, mintha erőlködnie kéne. Na most igazodjon ki valaki a nőstényen. Ennyi tartást benne... érdekes, de tudom, hogy belül van egy laza énje is, azaz lazább, de mint a múltkor kiderült, ő a kötöttségek híve... azaz még nem tapasztalt mást.
A pezsgőt leteszem a poharakkal együtt, aztán bontom a bort, és rendezem, már ha nem veszi ki a kezemből. Ez férfi dolog, ezt még én is tudom, hiába én vagyok a vendég.
-Nincs mit, szívesen. Egészségedre!
Koccintok vele, de tudom, hogy a mosolya nem őszinte. A múltkor az volt, most nem. Az, hogy miért hívott fel ide, nem különösebben zavar, ha nem akart egyedül lenni, akkor nem akart. Engem hívott, tehát az azt jelenti, hogy nem csesztem el teljesen a múltkorit. Ismerni nem ismer, ahogy én sem őt, de valahol el kell kezdeni, és hogy mi lesz belőle? A fene tudja, ha úgy alakul, akkor még találkozunk, ha nem, akkor nem.
Hiú ábrándokat nem kergetek, rajta is múlik, mit szeretne, én hiába mondom azt, hogy érdekel a nőstény, ha én nem érdeklem őt, de megérne egy misét, az biztos. Ami érdekes, hogy rohadtul nem tervezek semmit sem, és nem akarom elvenni azt, amire minden hím ugrana. Így nem kell, most nem.
Kíméletlen vagyok, sokan mondták már, bár nem éppen azért, mert jól sikerült kijelentéseim vannak, de most beletaláltam a közepébe.
-Sajnálom, ez sosem volt az erősségem. Az üres szép szavakat mindig is kerültem, mit kellett volna mondanom? Hazudjak a szemedbe?
Oké, lehet ez most paraszt kijelentés volt, látom rajta, hogy nincs ínyére, de ha most azt mondom, hogy hú, csodásabban fest, mint a múltkor, az kinek lenne jó? Ő is tudná, hogy nem így van, tény, fogalmazhattam volna burkoltabban is. De mégis hogyan írtam volna körbe? Elég, ha érzem rajta, hogy valami nem oké.
Az atyjára felvonom a szemöldökömet, és arra is, hogy elhozta az egyik kölykét. Ha jó a sejtésem, akkor otthon történt valami, ami miatt úgy beöltözött, mintha közelednének a mínuszok. Lehet, nem akarom tudni, ki a teremtője, mert előfordulhat, lenne hozzá néhány keresetlen szavam.
-Már? Hm... nem csípik egymást, vagy féltékenység? Aha, tartalmas, a számlák jók, lehet velük tapétázni. Másra nem gondoltál? Én mindent, amire kedvem támad. Gyűjtő vagyok, kedvelem a trófeákat, a vezetést, a paintballt, mindent, ami szórakoztató. A srácokkal sokat lógunk együtt, bár az egyikük nőstény, de azt hiszem, hímesítve lett egy kicsit, mellettünk.
Érdekes srácai lehetnek Sharonnak, az egyikről tudom, hogy nagyon de nagyon fiatal, de majd beletanul mindenbe remélhetőleg. Egy nőstény szeret vásárolni, az meg sem lep, persze nekünk, hímeknek akarnak tetszeni, ezt is megértem, magas a mérce, pontosabban elkúrt a társadalom. Az én kölykeim felnőttek, élik a maguk világát, de azért azt nem mondhatnám, hogy sok időt töltünk egymástól távol. Mint egy banda, olyanok vagyunk.

*Igazából nem vártam választ a megjegyzésemre, így viszont kissé meglepett, hogy megtette. De a "sajnálom"-nál már egy halvány száj húzást produkáltam, de nem vágtam közbe, csak türelmesen végig hallgattam azt a pár mondatot miközben a boromba kortyoltam.*
- Mint a legtöbben... de nincs baj, úgy is éreztem volna. Pusztán megjegyeztem, hogy csodásan bókolsz. * Vontam meg a vállaim hanyag mód. Valóban nem nehezteltem a másikra a szavai miatt, ámbár olykor hazudni udvariasság. Olyan, ami felett illik elsiklani és nem a másik torkának ugrani, hogy hazudott. Mert nyilván, csak is saját magunk miatt tette a másik azt. S ezen most miért gondolkozok mikor pont az ellenkezője áll fent jelenleg? Szóval válaszoltam és a visszakérdésekre csak egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkaim, miközben kissé lejjebb csúsztam a fotelben, hogy kényelmes legyen és a hátam a támlának döntöttem.*
- Kevin fiatal... négy éves. Izgága, nagyszájú azonban jó dumájú kiskölyök és egész megnyerő stílusa van, ha a mai világot nézzük. Viszont tipikus lázadó. Atyám meg még annyira sem nézi el, mint Én. Nem voltam otthon, így hát Ő büntette meg. A srácoknál meg... azthiszem mind a kettő fent áll. Jamie féltékeny, mert úgy érzi, hogy kevesebb figyelmet kap és Kevin elvesz tőle. Kevin meg leleményes és kihasználja Jamie féltékenységét és hátrányát. Jamieben meg valahol lappang némi szeretet, ami lehet, hogy a farkasából fakad pusztán, de nem bántja hanem inkább eltűri... pedig már hetven lesz. Megtudná védeni magát... Én meg ilyenkor mocsoknak érzem magam, mert nem szólok közbe. Jamienek meg kell tanulnia megvédeni magát, Kevinnek meg tisztelettel lenni az idősebb felé. Így sosem szóltam egyikre sem úgy, hogy a másik hallja. * Vontam meg a vállaim. Ennem még mindig nem volt se füle, se farka. Bár ez csak egy nagy összegzés és talán a sok kis apró részlettel nyerne értelmet. De nyilván nem fogom kitalálni a neveltetésünket teljes mértékben, ami viszont több mindenre magyarázatot adna szerintem. De nem baj, jó ez így. Nekem mindenképp, ha a másiknak nem, hát majd kérdez aztán vagy nem válaszolok, vagy mégis. Már magam sem tudom. De szavaim után befogom ismét és csak aprót kortyolok a pohárból.*
- Más... gondoltam én másra is. - húztam el egy féloldalas, ám sokat sejtető mosoly szerűséget. - De most nincs kedvem hozzá, így hát ki is hagytam a repertoárból ami igen szegényes. A tapétázás meg... inkább ne legyen. Nem értékelné senki, ha állandóan a házamba kéne járnia, hogy a kivonatokat, előrejelzéseket, ki és bevételeket szemügyre tudja venni. De hogyan lehet egy lányt hmm... fiúsítani és milyen trófeákat? * Kérdeztem rá két dologra. Az egyiket nem értettem, a másik meg érdekelt. A paintball meg a vezetést azt tudtam, de azok már voltak. Ámbár, nem jelenti azt, hogy nem lenne jó még egyszer, vagy jobb. Ki tudja... de nekem aztán meg sem fordulna a fejembe, hogy betörjünk oda. Így este már bizonyára nincs nyitva.*

-Nekem az nem megy, Sharon, nem vagyok olyan, mint a legtöbb, ha ez csalódást okoz, bocs.
Akkor sem fogok hazudni, ha most ezzel jobb színben tüntetem fel magamat. Lehet, kegyes hazugság lett volna, de azt szánalmasnak tartom, hiszen ő is pontosan tudná, hogy nem igaz, amit mondok. Azért pedig nem fogom megtenni, mert akkor udvariasnak tűnök.
-Nagyon fiatal, náluk még valóban ott van a lázadó kamaszkor, amikor mindent jobban tudnak, és mennének a fejük után. Érdekes kölyök lehet, ahogy Jamie is. Jól tetted, rendezzék le maguk között, az idősebb kölyköd majd megunja egy idő után, hogy basztatják, hidd el. Ne érezd annak, ez kettejük harca, nem a tiéd, de az, hogy külön szidod őket, az jó.
Nálunk is volt ilyen probléma az elején, de aztán mindketten rájöttek arra, hogy ha nem egymás ellen fordítják az energiáikat, akkor előrébb jutnak. Bár az enyémek kinőttek ebből a korból jócskán, Rory 260, Colette 240 éves, de az elején ez a meccs nálunk is megvolt.
Nagyjából kezdem érteni Sharon felfogását, érteni azt, miért hiszi, hogy a túlzott kötöttség a jó. A Teremtőjében van a válasz, igen agresszív hím lehet, aki nem tűri az ellentmondást, és csak az van, amit ő akar, ahogy kiveszem a szavaiból. Így már azt is értem, miért nem szokott hozzá ahhoz, hogy egy hím nem durván nyúl hozzá, és nem csak elveszi, amit akar.
Kezdem összerakni a mozaikdarabkákat, a mindent rejtő ruha... otthon járt, hiszen elhozta a kisebbik kölykét, tehát ez azt jelentheti, sérülések tarkítják a testét.
Paolo sosem volt ilyen, kemény kézzel fogott, de egészen más volt, igaz, Todd megtette helyette, amit ő nem. Chicago nem volt leányálom, ezt egy szóval sem mondhatom.
-A rohanás nem mindig jó dolog. Szegényes? Miért lenne az? Azért, mert esetleg eddig nem éltél, vagy távol tartottad magad sok dologtól? A tapétázás is lehet poénos, amikor fogsz egy cetlit, és oda ragasztod, ahová éppen gondolod. Másnak káosz, neked logikus, de egyedi.
Simán, kérdezd meg Colette-től. Nem azt mondom, hogy teljes mértékben, de megszokta mellettünk, hogy nem fogunk rózsaszín csilivili ruhákat venni, mert neki éppen az tetszik. Eleinte dacosan ellenállt, aztán amikor rájött arra, hogy sokkal jobb, ha részt vesz a programokban, még élvezni is tudja. Bár egy jégpálya vagy sípálya sem éppen rossz mulatság. Mivel műkincsekkel foglalkozom, minden egyes tárgy trófeának minősül, főleg ha nehezen beszerezhető, vagy megszerezhető darab.
A sokat sejtető mosolyra hasonlóképpen teszek én is, mert nem lenne ellenemre, viszont itt nem sietem el a dolgokat. A kérdéseire válaszolok, miért ne tegyem? A trófeák, na igen, az egyik fele tényleg így van, de a fejeket inkább kihagyom a részletezésből, még kiakad azon, hogy bizony akit legyőzök, annak a fejét magammal viszem. Ugyan nem a falamra teszem őket némi preparálás után, de lehet, ez így az elején kicsit erős lenne neki. A vadászatról még nem esett szó.

*Arra, hogy csalódást okoz-e vagy sem nem reagáltam. Ha azt okozna nyilván már megmutattam volna a kijáratot és múltkor is sejthető volt, hogy nem egy mézes-mázos habcukor a másik. Tehát ebben csak megerősített de túl sok meglepetést nem okozott. Aztán mesélni kezdtem és hallgattam a másikat is. Nah, ezt nevezik kommunikációnak. Milyen csodák vannak nem? Kár, hogy kevesen képesek gyakorolni is.*
- Hát akkor már csak röpke száz-kétszáz évem van, hogy rájöjjenek és tőlem fog felvirágozni a fodrászat meg a hajfesték üzem. * Mert bizony már ők elegek ahhoz, hogy megőszüljek és akkor még George nincs sehol. Szóval azt hiszem, hogy teljesen vonzom az ilyeneket. Vagyis ebben nevelkedtem, szóval azt hiszem, hogy ez a normális csak épp ilyenkor nem.*
- Igen, a síelés az jó... bár azt hiszem, hogy az a másik falka kezében van. De nem tudom, hogy milyen terület felosztásotok van vagy miként éltek. * Vontam meg a vállaim. Síelni tudtam, mert tudnom kellett. De vállvonásom arra irányult, hogy nem is túlzottan érdekel a dolog. Bár vicces és egyben ironikus is az, hogy a múltkori találkozóban is felmerült a falka viszály. Még ha nem is szó szerint. De ahogy akkor nem azért kerültünk ide, mert érdekelt volna, így most sem. Pusztán benne a van a mindennapokban ha úgy tetszik.*
- Nem ismerem a kölyköd... de majd egyszer megkérdezem.* Mosolyodtam el halványan és ha módom lesz, akkor meg fogom kérdezni. Bár ha már itt tartunk... fiatalabb vagyok mint a lánya. Bár nem kérdezte... szóval azt hiszem, hogy nem is érdekli komolyabban. Azonban engem elkezdett érdekelni, hogy mégis akkor hány éves. De csak felálltam és az üres poharam letettem a kezemből.*
- Vetkőzz... mármint felülről... * Pillantottam a másikra, aztán kezd vele amit akar. Mindenesetre rájöttem, hogy mi az, amit szeretnék csinálni azon kívül, hogy beszélgetünk. De míg kisétáltam a fürdőbe, azért feleltem a szavaira.*
- A műkincsek hasznosak és leginkább jó üzlet. Damian is itt vetette meg a lábát. Bár már rég láttam. * Igen, ismertem a hímet... najó, annak túlzás. A lényeg, hogy elég szép szerepet játszottam az életében, még ha utána nem is. De ez csak miatta van, és örüljön neki, hogy életben van a szökését figyelembe véve.*
- De nem tudom, hogy egy ilyen kis városban mégis mennyire állja meg a lábát. A turisztika ugyan virágzik, de lássuk be, hogy azért még sem egy Hawaii-in vagyunk. * Nem kiabáltam, hallja Ő innen is. De míg beszéltem a táskámból kiszedtem egy tégelyt és visszasétáltam vele Dantéhoz.*
- Ne aggódj... nem illatosított... - mutattam felé - Szabad? * Kérdeztem meg és bizonyára nem arra kértem engedélyt, hogy leüljek. Hanem pusztán arra, hogy hozzá-e érhetek. Félmeztelen pasi, krém.... biztos esti mesét akarok olvasni. Háthogyne. De egyértelmű, így nem fejtettem ki, hogy mit is akarok. A másiknak van esze. Maximum az engedély kérést furcsállhatja. De ha hagyta, akkor bizony a tégelyből egy kis krémet vettem a kezemre és elkezdtem a vállát gyúrni. Nő voltam, de nem ember... szóval nem mondhatnám a mozdulataimat finomnak, ámbár azért igyekeztem nem is eltörni a vállát.*

-Egy százast nyugodtan számolhatsz, addig nem fognak lenyugodni, legalábbis a kicsi semmiképp. Mondjuk az sem mindegy, hogy melyikük a dominánsabb egyéniség. Ebben van valami.
Vigyorgok a jövőn, bizony lesz ott még káosz, bár nálunk kisebb volt a korkülönbség, az is számíthat valamit. Viszont itt két hímről beszélünk, vagy rövidre zárják, vagy elcsatároznak még jó darabig, Sharon nagy örömére.
Lesz amiről nem fog tudni, ez egészen biztos, hiszen vannak dolgok, amiket a hímek akkor sem osztanak meg a Teremtőjükkel, ha péppé veri őket.
-Vannak olyan szórakozóhelyek, amik nyitottak. Tehát nincs olyan, hogy te nem mehetsz oda, mert az a másik bandáé, persze csak saját felelősségre. Elméletileg balhé nincs belőle, egyszer kipróbálhatnánk azt is.
A felosztást hagyjuk, vannak a hegyiek, meg vagyunk mi. Ami pedig olyan terület, inkább semlegesnek nevezhető, és ha minden igaz, ezt eddig mindkét fél betartotta, ha hallgatólagosan is.
Nem hiszem, hogy ha oda beesnénk, és nem provokálnánk harcot, akkor bármi említésre méltó történne ezen a fronton. Ha mégis, hát nem fogok finomkodni.
-Még nem, de ha valaki ebben tanácsot tud adni, az ő.
Tudom, hogy fiatalabb tőlem, nem is kevéssel, az is lehet, Colette az ő korosztálya, de ez cseppet sem érdekel, nem ez a fontos. Sima társasjátékon is elgondolkodom, nekem aztán olyan mindegy, mivel ütjük el az időt, azt hiszem, az már csak amolyan kiegészítés lenne. Érdekes vele beszélgetni, más, mint a többi nőstény, akiket ismertem, és ez jó.
-Miért? Kíváncsi vagy, látszik-e még a nyoma a találatodnak?
Okos nőstény, közli, hogy felülről vetkőzzek. Igaza van, ha jobban belegondolok, olyan hímet még nem láttam, aki ilyenkor nem az övét kezdi kicsatolni indításul. Nem tart sokáig, ledobom az inget, takargatnivalóm nincs, edzeni szoktam, mit szégyelljek? Gatya marad.
-Ez így van, hazudnék, ha azt mondanám, nincs benne ráció. Sokan érdeklődnek, és próbálnak szert tenni ritka darabokra. Majd találkoztok, gondolom.
Amíg a fürdőbe megy, én töltök még egy kis bort, ne álljon már az a pohár üresen, utána pedig visszaülök, így várom meg, míg bejön. Mit lehet itt kiaknázni? Szinte mindent, ha elég ügyes az ember. Persze azért nem árt, ha előtte körbenéz, és tájékozódik a szokásokról is.
-Az mindig fut, a kérdés az, hogy milyen ötletekkel képes előállni? Ha csak és kizárólag idegenvezetést, szállást tervez, be fog bukni.
Jobb, ha több lábon áll valaki, és úgy próbálkozik. A turizmus sosem fog behalni, vagy ezért, vagy azért jönnek az idegenek, de ezekre rá is lehet segíteni, ha úgy tetszik.
A krémre felvonom a szemöldökömet, nem nehéz kitalálni, mi készül. Lehet, továbbra sem kéne erőltetnem, de azért egy mosolyt csak a pofámra engedek.
-Kösz. Jól is esne, komolyan.
Bólintok, szabad, persze, hogy szabad. Idejét nem tudom, mikor masszírozta meg valaki a vállamat, és azért azt nem mondhatom, hogy nem használtam. Az, hogy azt kérdezi, szabad-e... hm... itt bizony tényleg az a George lehet a háttérben, de nem kérdezek vissza, hiszen azt sem akarom, hogy emiatt kellemetlenül érezze magát. Tényleg mindenhez engedélyt kell kérnie? Vicces. Felnőtt nőstény, oké, hogy van egy Teremtője, de na, nem fiatal csirke... már ha úgy vesszük.
A keze erős, jól eső morranás hagyja el a torkomat, tényleg hiányzott ez már, rám fér, azt hiszem. Viszonoznám is, de ha jó a sejtésem, hát az nem most lesz.

- A kicsi... * Feleltem a felnem tett kérdésre némi fejingatással. Kevin emberként is egy barom volt, farkasként sem lett jobb. De ennek ellenére azért szerettem, még ha nem is igazán tudtam megérteni. Valahogy egykori önmagamra emlékeztetett mélyen, de nálam csak lelkiekben volt meg. Sosem fordult volna meg a fejemben, hogy hanggal is bárki tudomására adjam az ellenérveim vagy épp az ellenkezésem. De hát más idők járnak, Ő meg megtanulja azt amit egy kicsinek kell. A többi már nem számít, évek múlva meg már el kell feltornáznom Őt is. De először csak ezt tanulja meg és élje túl.*
- Elméletileg... gyakorlatilag ha mégis, velem sokra nem mész. De felőlem mehetünk, csak nem nyelnek le keresztbe. * Már csak azért sem mert, tudják, hogy engem sakkban tartanak. Legalábbis ezt hiszik, így, hogy ott van Jamie nálam meg a bánya jó része és épp azon ügyeskedek, hogy több bevételük legyen. No mindegy, majd eldől akkor.*
- Nem. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi van a csomagolás alatt és mennyit változott a legutolsó találkozásunk óta és ha már úgy is nézem, használhatom vászonnak is.* Engedtem meg egy halvány mosolyt, mely már egy fokkal őszintébb volt mint a korábbiak. Nem, nem ezért kértem, hogy vetkőzzön. Festeni nem tudok, maximum mázolni és mivel farkas így maximum ideiglenes hegek lehetnek rajta, de semmi komolyabb változás. Ennyi idő alatt semmiképp sem. Viszont nem is nagyon méregetem mert a fürdőbe vonulok, hogy aztán visszatérhessek. Szellemnek már jó vagyok, bár ahhoz kissé hangos, hisz a cipőm kopog minden léptemnél.*
- Nem tudom, de nem is különösebben érdekel. Igen, viszont azt meg kell hagyni, hogy mint síelés már nem elegendő. Nem elég csábító... de ha minden igaz akkor nem sokára lesz egy újabb program aztán vagy be jön, vagy nem. Bár az előzetes kutatások alapján kedvező lesz. Már csak két csökött hímen kell átverekednem magam és elfogadtatnom velük. * Csak mért nem képes ezt más is meglátni? Ja, iiigen, majd elfelejtettem, hogy a probléma ott gyökerezik, hogy a bevétel nem száz százaléka jön be. De hé... így a befektetés sem csak egy kézből szivárog és bukás esetén Northlake bukja a nagyobbat. Hajm... férfiak és a számok. De az fel sem tűnt, hogy épp úgy fecsegek, mintha a másik tudná, hogy mivel is foglalkozom. Na mindegy. Majd leesik, hogy majdhogynem semmit nem mondtam ezzel. Viszont közben azért masszírozni kezdem, ahogy az engedélyt megkapom. Egészen addig még a morranását nem hallom. Különbséget tudok tenni a fenyegető és ez között. Mégis még a karomon is feláll a szőr, ahogy egy pillanatra az ujjaim is megfeszülnek és megállnak.*
- Ne... ezt ne csináld... kérlek... * Toldottam meg azért a szavaim, de inkább folytattam azt amit eddig csináltam, kissé a nyakát, pontosabban a tarkóját is kezelésbe véve elterelve a gondolataimat másfelé aminek semmi köze nem volt a morgáshoz, vagy bármi ilyesmihez, ami ilyen hangot vált ki egy hímből. Nem, nem akartam. Jézusom... írjuk föl valahova, hogy Charlotte Svanson nem akar kielégíteni senkit, még önmagát sem. Ritka pillanat és remélem, hogy nem is lesz sűrű. Nem mondtam, hogyha valami nem jó, akkor szóljon... ennyi év alatt, amit abban töltöttem, hogy a hímek jelzéseit kiismerjem tudnom kell, észre kell vennem. Ha nem, akkor mehetek bitófára. Pár percig - egy jó tíz perc, de az is páros -, csak csendesen csináltam amit elkezdtem, míg a krémet be nem itta. Nem azért, mert épp puhává akartam tenni a bőrét, hanem pusztán nekem így volt kényelmes és könnyebb is. No meg biztos, hogy nem akarom így lenyúzni róla a bőrt. Mikor végeztem azonban elé kerülve pillantottam rá és hajoltam le hozzá, az egyik kezem a nyakán tartva, míg a másik a fotel karfáján támaszkodott meg.*
- Egyszer... behajtom a viszonzást. * Még mielőtt itt nekem megköszöni vagy valami. Bizony ha jobb passzban leszek, akkor megkérem. De egyenlőre csak egy apró csókot leheltem az ajkaira, legalábbis annak szántam de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy azonnal el is húzódjak. Valahogy átcsapott egyfajta "éhes ragaszkodásba" ajkaim kissé heves, ám rám nem jellemző módon furcsa mód kissé gyengéd játéka. De aztán elhúzódva, a poharamért nyúltam, amibe korábban töltött a másik és leültem az alacsony asztal szélére. Elbírt és remélem fogja is, lévén, hogy üveg asztal.*
- Szóval... a hely kötött, de talán megnézhetjük hátha az a ketyere tartogat nekünk valamit a bor és a pezsgő mellé. Apropó pezsgő... ünnepelünk valamit? Vagy csak ez akadt a kezedbe induláskor? * A ketyerénél a tévé felé böktem az állammal, bár felőlem aztán hifi is lehetett. Nem bakelit kellett bele az tuti, ez ahhoz kicsi és a szekrényben sem bakelit lemezek voltak az is fix. De különösebben nem merültem el abban, hogy mi található ott vagy sem. Nem szokásom ilyenekkel bajlódni. A színház sokkal jobb.*

-Na az már érdekesebb eset. Nem irigyellek.
A válaszra vigyorogni kezdek, Sharonnak még jó ideig nem lesz nyugodt perce, hiszen a fiatal hím még egy darabig biztos túrázni fog az idegein, hogy megmutassa, ő a tökösebb, nem az idősebb. Bár ha Sharon időben elkapja, azért tudni fogja, jobb, ha nem idegesíti a bátyját, mert véletlenül szétszedi, ha egyszer igazán bepöccen. Colette nőstény, de szedtem ki Rory kezei közül, mikor tényleg elborult az agya, róla tudom, hogy nem tűrné el, egy fiatal szórakozzon vele.
-Igen, elméletileg. Feleslegesen nem szokásom balhét provokálni, lehet, nem néznek jó szemmel, de ki nem dobnak.
Állatira nem tartok attól, hogy valaki belénk köt, vagy nekünk ugrik, ha pedig mégis, sajnálom, de ahhoz nekem is lesz egy-két szavam. Sharon csak hiszi, nem tud harcolni, mert az ösztönök erősek, és amikor kell, ki fognak törni.
-Ki kell ábrándítsalak, ugyanaz, mint a múltkor, változás az nincs, maximum annyi, hogy most nem kell lopva nézned.
Tudom, hogy végigmért, miközben öltöztem, az, hogy nem reagáltam rá, az egy dolog, de azért nem hagytam figyelmen kívül ezt sem. Mit akar kezdeni ezzel, az majd kiderül, elfutni nem fogok, azt sem szoktam, csak nem órákig pakol, az meglepne. A krém láttán mindent értek, és tényleg jól esik.
-Üzletbe vágsz? Szép baleset, de ha olyasvalamivel rukkolsz elő, ami itt nincs, sőt, a környező városokban sincs, nyert ügyed van.
Hajmeresztő, polgárpukkasztó programokkal sikerre lehet vinni bármit, csak legyen olyan bátor a kiötlője, hogy nem adja fel csak azért, mert néhány begyepesedett agyú nem hajlandó az újításra. Miről van szó pontosan, Sharon ha akarja, elmondja, rákérdezni nem fogok, hiszen nem véletlen, hogy eddig nem beszélt a munkájáról.A morranás ösztönös volt, de zavarja. Hm...
-Rendben, de nyögni nem fogok, még félreértik.
Most már kezd érdekelni, ki az a George, mert sok dolog akad, ami nem egészen normális reakció, ami Sharontól érkezik. Ha egyszer eljutok odáig, már ha ebből az egészből lesz valami komolyabb, azt hiszem el fogok beszélgetni ezzel a hímmel. Kicsit.Sok mindent levágtam már, úgy is, hogy tulajdonképpen nem látok a kulisszák mögé. Ez a nőstény szó szerint félre van nevelve, azaz ki akarták belőle ölni azt, ami belőle jönne. Azt szerencsére nem sikerült, de hogy jó mélyen elrejtette magában, az egészen biztos.
A masszázs felfrissít, és most érzem először azt, hogy lehet, ilyesmit néha be kellene iktatni a programba. Nem árt, én sem leszek fiatalabb.
-Várni fogom.
Behajtani... arra nem lesz szükség. Egy apró csókkal köszönném meg a dolgot, de az átcsap másba, ami nem éppen zavaró. Érdekes a változás, egyszerre heves és gyengéd, kedvelem az ilyet, és nem igazán kell ráerőszakolnom magamat arra, hogy viszonozzam. Csupán az arcán simítok végig finoman, semmi több, nem akarok mást, most nem, majd az idő eldönti, mi lesz ezután.
-A tévé? Nem tudom, ritkán nézek, azaz, szinte nem is. Dehogy, ismerve a szálloda felszereltségét, bor és egyéb tömény minden szobában van, de pezsgő egyikben sem. Gondoltam, ha a múltkor bort ittunk, most jól esne ez is.
Felállok, de csak annyira, hogy a távirányítót megkeressem, bekapcsoljam a tévét, aztán átadjam Sharonnak. Ha rajtam múlik, akkor 5 perc kapcsolgatás után kihajítom az egészet az ablakon. Nem kéne.

*A síparadicsomra csak megvontam a vállaimat. Tudja hol lakom, most itt. De múltkor haza vitt, szóval tudja hol keressen még akkor is ha épp a telefon számom nem tudta. De nem kérte, ahogy én sem az övét. Szavaira kicsit oldalra biccentettem a fejem.*
- Lopva? Hmm... szerintem a múltkor sem épp lopva tettem. Belém nem szorult annyi udvariasság mint beléd. * Vontam meg a vállaim, a szavaimnak ellent mondó kecsességgel, előkelőséggel. Bezony, ezek alapján szorult belém is, csak nem épp akartam akkor épp alkalmazni azt amit tudok. Dante kérdésére csak összeszaladt a szemöldököm, de türelmesen megvártam míg végez.*
- Ami azt illeti, már benne vagyok. Csak néhány embert nehezebb utolérni mint bárkit a földön. Én meg nem elégszem meg lóti-futi közvetítőkkel, ügyintézőkkel. Elvégre én sem mást küldök magam helyett, hogy beszélje le. Szóval inkább várok, amíg nem csak az én pénzem áll benne nem érdekel. * S valóban nem érdekelt. Nothlakenek ugyan annyi hátrány mint nekem, az, ha állunk és toporgunk egy helyben. A különbség annyi, hogy engem viszont hátulról, a színfalak mögül rugdosnak, szóval igazán örülnék, ha nem csak a következő szezonra jönne össze. A morgása azonban pillanatnyi önfeledtségemnek, jó érzésemnek nem épp tesz jót, amit úgymond szóvá is teszek, a válaszára viszont egy nem épp őszinte mosoly keretezi az arcom.*
- Ó hát nyögni sem kell. Hang nélkül is lehet élvezni, de felőlem vonyíthatsz is... csak... ne morogj. * Sütöttem le az íriszeim, de még nem láthatta, ahogy a hangomban is ott volt a kérés ismételten, még ha meg is próbáltam elütni a választ egy kis hülyüléssel. Vonyítani, hát hogyne. Addig éljek mi?
A csók közben Dante ujjai az arcomhoz érnek, melyre összerezzenek, de nem szakítom meg azonnal, hanem csak utána egy kicsivel. S igen, közre játszott az érintése is, ámbár amúgy sem volt tervbe véve még ez sem. Így helyet is foglalok minden magyarázat nélkül. Gondoltam én kis naiv, hogy a pezsgőnek oka van, de nincs. Viszont a mozdulatait követem s ahogy bekapcsolja már ülne vissza, de nem csak a távirányítót fogom meg, hanem a kezét is amivel tartja. Felállva az asztaltól meg csak teszek pár lépést oldalra, majd hátra az ágy felé.*
- Maradj itt, éjszakára. * Kértem egy szélesebb mosollyal és ha megtaláltam az ágyat hátramenet, akkor csak feltérdelve rá hátráltam még rajta. Nem álltam neki vetkőzni, be is cseszne ennyi sérüléssel. Csak akartam valakit magam mellé, tvvel vagy anélkül, ruhában vagy anélkül azt már rábíztam én csak abban voltam a biztos, hogy velem mi lesz. Pihenni, mellette egy kicsit nyugalmat s otthont lelni. Najó, csak annak az illúzióját de hééé... az is valami. Már ha persze marad. Na akkor csak eldőltem az ágyon s ha csatlakozott, minden kitérés nélkül vagy nem próbálta meg más felé vinni, akkor hozzá is bújtam. A távirányító valahol mellettünk, gőzöm sincs mi volt - *bunkó vagyok, így hódítok -, de nem tűnt érdekesnek.*

-*xxx - A film címe.

-Akkor nem lopva, igaz, a visszapillantó mindent elárult. Van, hogy egy nősténynek többet lehet, mint egy hímnek, ez épp ilyen.
Ez nagy igazság, mert ha én tettem volna meg, hogy el sem fordulok, akkor a legtöbb nőstény azonnal leparasztoz, hogy mennyire tapintatlan vagyok. Bezzeg minket hímeket ez egyáltalán nem érdekel, ha megnéznek, megnéznek, ha zavarba jönnek, hát istenem, de akkor is megnéztek, ennyire egyszerű.
-Semmi sem lehetetlen, Sharon, hidd el. Ha üzletről van szó, akkor ne hagyd hetekig állni, mert a másik fél esetleg meggondolja magát, más ajánlattal áll elő. A pénzed benne áll, holott kamatoztathatnád is, tehát ne várj, menj a nyakára annak, akinek kell.
Az üzlet az üzlet, az idő ketyeg, olyan nincs, hogy állni hagynám a pénzemet valamiben, ami nem indult el, nem halad, vagy várnom kell. Ajánlatot tettem, vagy él vele az illető, vagy nem, nincs később, most van. Tanácsot adhatok neki, többet nem, hiszen nem az én üzletem, és ha ő más módszerekkel dolgozik, akkor az már az ő dolga.
-Vonyítani... én? Különleges helyzetekben valóban lehet, ezt nem tagadom. Rendben, csendben tűrök.
Magas labda, félreérthető megjegyzés, én pedig kíméletlenül lecsapom, egy pofátlan vigyorral megspékelve. Lehet, ezt nem kellett volna, na de ha elém teszi tálcán, akkor nem hagyom ott a lehetőséget.
Érdekes, a csók nem zavarja, de az érintésemre összerezzen, ami furcsa, vagyis megint azt támasztja alá, hogy akárki is a Teremtője, ez a nőstény soha életében nem tapasztalta meg, milyen az, ha valaki nem falhoz vágja, hanem normálisan közeledik. Egyszer azért elbeszélgetnék kicsit azzal a hímmel, ez nem vitás,mert lehet, kemény kézzel fogja az övéit, de ez több, mint túlzás. Ez a nőstény valahol retteg tőle, ha takargatja, akkor is, érzem.
Sharon az ágy felé hátrál, de akkora barom nem vagyok, hogy ezt most félreértsem, hiszen azt nem így tenné meg, ha mást szeretne, mint amit mond.
-Rendben.
Nem kérdezem meg, hogy tényleg szeretné-e, ha nem akarná, nem kért volna rá. Követem, azaz ágyhoz lépek, és ha elhelyezkedett, akkor rendes hím lévén a cipőmet leveszem és elhelyezkedek mellette.
Hozzám bújik, meglepő dolog, de ösztönösen ölelem át mindenféle hátsó gondolat nélkül. Végeredményben sehová sem rohanok, akkor miért ne maradhatnék itt? Ha neki ez megnyugtató, akkor akkor itt töltöm az éjszakát, és pont leszarom, hogy ki mit gondol az egészről.

- Engem nem zavart volna. * Vontam meg könnyedén a vállaim és ez nem csak a látszatnak szólt, bár... a mai napra kevés dolog szól arra. Lássuk be, hogy ma valahogy nem érdekelt. Ettől függetlenül, reménykedtem abban, hogy nem ma akarja bepótolni. Nem hiszem, hogy ma ezt megkapná... már csak a látványt sem, a hegek és a sebek miatt, melyek elevenen égnek még a bőrömön és fognak is egy pár napig.*
- Ha ez ilyen egyszerű volna, már megtettem volna... de most meg magam miatt kell várnom. Nem lehet mindent azonnal... én pedig ráérek. De köszönöm a tanácsot. Nincs kizárva, hogy valóban meglátogatom egy adag papírhalmazzal az illetőt. * Nem mondtam el semmi olyat, amit nem kéne. No bár közel sem azért mert Jamie náluk van. Önszántából van ott. Hanem azért mert nem akartam. Az üzlet az üzlet, nekem meg nem volt ingerenciám még egyszer haza látogatni egy újabb "rossz" hírrel. Így is szerencse, hogy George nem vette észre - pontosabban nem épp az érdekelte -, hogy mitől voltam olyan feldobott mikor haza mentem.
Szavaira, azaz a nem létező magas labdám lecsapására csak közelebb hajoltam a füléhez, és halkan suttogtam bele a kérdésem, hagyva a vonyítást a fenébe.*
- S mi az, amit tagadsz? *Kérdeztem még mielőtt minden más lett volna, mielőtt végeztem volna vele bár leginkább önmagammal s kicsit felszínre engedve azt, hogy hékás, azért csak csak egy nőstény vagyok valahol mélyen én is. Még akkor is ha olyan mélyen van, hogy a régészeknek is keresniük kéne és akkor sem biztos, hogy rábukkantak. Egyedül George volt képes ezt a felszínre hozni. Én meg ezért cserébe Dantét "húztam" az egyfelé, hogy még ha csak illúzióként is - amivel én magam is tisztában voltam -, de meglegyen. Hozzá bújva igyekeztem a teste melegébe olvadni, éreztem ahogy a szívem hevesebben dobban egyet ahogy átkarol. A fájdalom pedig mint egy szikra cikázott végig rajtam. Van az, ami gerjeszt s van az, ami fakaszt. Ez most fakasztott, a vérem, ahogy az alsó ajkamba harapva fojtottam el a halk nyögésem és fojtottam vissza a rezzenésem. Nem akartam, hogy egyrészt kellemetlenül érezze magát, másrészt kérdezősködjön, harmadrészt meg azt, hogy gyengének tartson. De ettől függetlenül pár pillanatra csillagokat láttam. De ahogy csak ott feküdtem, semmivel sem foglalkozva pulzusom gyengébb lett és a fáradtság szinte végig szántott rajtam. A filmből sok mindent nem fogtam fel, azon kívül, hogy egy idióta barommód viselkedik és, hogy ez be jön a nőknek. Ez örök érvényű igazság... a jó sosem kell, mindig a rossz de persze aztán meg sírnak. A regeneráció kimerítő, az tuti.

Pár óra múlva, valamikor az éjjel közepén arra ébredtem, hogy csipog valami. Kellett pár perc, hogy felfogjam, hogy az a telefonom. DE az enyém egyáltalán? Ujjaim megmozdítottam, de valami meleget simogattak. Valamikor álmomban becsúsztattam Dante pólója alá s ott pihent épp. Kifordulva csaptam le, hogy aludni akarok és nem ébredni vagy trécselni, tök mindegy ki volt az vagy mit akart. Felkönyökölve, néztem Dante vonásait akkor is ha ébren volt. De a mozdulataim esetlenek ugyan nem voltak, de mindegyikből sütött az, hogy erőtlenek. De pár perc múlva ismét csörgött én pedig csak kelletlen morgással vettem tudomásul és vettem fel.
- Hajnal van Kevin... alszok.
- Én meg éhes vagyok...
- Istenem, ott a hűtő...
- Nem úgy... ki mehetek az erdőbe? - pillantásom a kérdésre Dantéra futott. Nem, nem tőle vártam választ de én magam vajmi kevésbé ismertem az erdőt.
- Nem. Új vagy, ahogy én is. Így a szagom sem ismerik fel. Ha mégis, akkor sem nyom semmit a latba. Nem otthon vagy. Bírj ki még egy éjszakát és kimegyünk.
- Sharon... nem bírok tőle aludni.
- Akkor ne aludj. Semmi dolgod...
- Ha kimegyek...
- ... akkor ha kint túléled és nem szednek ízekre, majd én foglak. De csak holnap... ne játssz bundáddal Kevin, kérlek. Bírd ki, még haza megyek és barátkozz meg a gondolattal, hogy itt nem pattoghatsz. Nem véd meg anyuci neve és a falka sem. Öt éves vagy...
- Anyúúú... ne csináld ezt...
- Persze ha így nem jó, haza mehetsz Sitkára is vissza. - Vigyorodtam Dantéra a pillanatnyi csendben. Tudtam, hogy nyert ügyem van s rövid úton leakartam zárni ezt az egészet. Ajkam viszont finoman simított végig a másik arcélén. -
- Jó-jó! Maradok! De akkor igyekezz haza Jamietől legalább... Ő már nagy fiú és semmi...
- Elég legyen Kevin! Menj aludni, játszani... de a házból nem mehetsz sehova. Jó éjt. * Letéve a telefont ki is kapcsoltam és bocsánat kérőn tekintettem a másikra. A féltékenységnem is vannak határai, amit a kölykeim épp nem igen ismertek. Ahogy az etikával is csak Jamie került szoros ismeretségbe és Kevin meg csak azért, hogy tudja, hogy mit NEM szabad tennie. Ajkaim megálltak Dante szájánál és fogaim finoman martak az alsó ajkába egy pillanatra.*
- Ki fog menni... Már csak azért is alapon, mivel a szusszanásából éreztem, hogy nem hiszi el, hogy nem a kölykömmel vagyok. Mennyi esély van arra, hogy egy pimasz kölyök élve megúsz a városon belül egy vadászatot? *Nem mondhatnám, hogy nem jutott az eszembe az, hogy haza kéne mennem, vagyis ki az erdőbe de nem sok kedvem volt. No meg, ha most utána megyek nem tanul semmiből. Ha van esély arra, hogy élve megússza, akkor hagyom is az egészet. Megtépik, aztán legalább ilyen téren hallgat rám, ha csak nem jön egy újabb dacos öt perce. Hangomban nem volt aggódás, de bennem igen. S mivel álmomban képtelen vagyok fent tartani a pajzsom, így bizony a másik érezhette annak ellenére, hogy az ujjaim "finoman" szántottak végig Dante oldalán itt-ott fehéres, vöröses nyomot hagyva a körmöm maga után. Ajkaim csak azért nem találták meg a másikat, hogy tudjon felelni... Játszottam? Vagy csak pusztán jól esett? Ezt még én sem tudtam eldönteni, de nem is akartam. Ha a másiknak ellenvetése van, úgy is érzem és hagyom. Bár eddig egyszer sem húzódott el vagy tért ki. De hímből van, ahogy egy első alkalom is mindig van.*

-Ezt nem tudhattam, Sharon, de legközelebb akkor kihasználom a lehetőséget.
A ruhája sokat sejtetett az étteremben, való igaz, szívesen megnéztem volna anélkül is, na de nem lehetek mindig paraszt, viszont ha lesz következő alkalom, akkor biztos, hogy kedvtelve fogom végignézni, ahogyan átöltözik. Ismerjük el, van mit nézni rajta, szemet gyönyörködtető a látványa.
-Jobban jársz. Minél előbb megvan az üzlet, annál előbb teheted sikeressé. Sose hagyd, hogy elfeledjék a helyet.
Továbbra sem foglalkoztat, hogy milyen üzletről van szó, majd ha akarja, megosztja velem, ha pedig nem, akkor nem. Ez az ő dolga, engem pedig nem ismer olyan régóta, hogy megbízzon bennem, evidens.
Otthon volt, visszajött, elhozta a kisebbik kölykét is, ezt is tudom, de talán nem is baj, ha nem a drága nagypapi vendégszeretetét élvezi, hanem a teremtőjével van. A másik srác már elég nagy ahhoz, hogy ne szoruljon közvetlen kapcsolatra, ahogy az én srácaim is. Mennek a saját dolgukra, ha meg kell, úgy is megtalálnak, mert a kötelékünk szoros.
Feldobom a magas labdát, tudom, hogy le fogja csapni, de ez nem is baj, szeretek játszani. Ahogy közelebb hajol, én is megteszem.
-Olyan nem nagyon van, sőt. Mit kellene?
Gyengéden harapok bele a fülébe, játékosan, eszem ágában sincs megsérteni, most nem, de ahogy átölelem, érzem az összerezzenést, ahogy a teste kissé megfeszül.
Semmit sem kérdezek, hiába nem öleltem erősen, úgy látszik, ez most mégis annak minősült, így finomítok a mozdulaton.
Már értem, miért van nyakig felöltözve, miért takarja el mindenét, és azt is tudom, ki okozhatta neki mindezt. Szégyelli és titkolja azt, amit a teremtője okozott, a sérüléseket, melyek igencsak kemények lehetnek, hiszen még most is roppant érzékenyek.
Lehet, hogy abba én bele fogok halni, mert nem tudom hány éves és milyen erőt képvisel az a hím, de azt hiszem, ki fogom csinálni. Legyen valaki kemény kezű, na de ez mindennek a teteje, Sharon nem 100 éves, hogy erre szüksége legyen, azaz nem ilyen formában. Csoda, ha a gyengédebb érintéseket szokatlannak találja? Egyáltalán nem.

Telefon, az éjszaka kellős közepén, erre ébredek, még mindig átölelem őt, ő pedig a mellkasomon pihenteti a kezét. Egyáltalán nem zavar, de elengedem, hogy ha fel akarja venni, megtehesse könnyedén. Szerencse, hogy az éjszakai hívás nem ér váratlanul, de ahogy elnézem, Sharon ettől nem boldog, viszont az ő döntése, hogy felveszi, vagy sem, így nem nyúlok át rajta, hogy a kezébe adjam.
Nagyjából hallom, miről folyik a szó, a beszélgetés végére pedig egyenesen vigyorgok. Érdekes kölyök lehet a fiatalabbik, és amikor Sharon rám pillant, felvonom a szemöldökömet. Én hiába mondanám, hogy mehet, ha egyedül van, akkor nem biztos, hogy tanácsos az ilyesmi, legalábbis kísérő nélkül.
Tulajdonképpen fültanúja voltam annak, hogy a kicsi mennyire féltékeny a nagyobbikra. Ez óriási, és vagy lemeccselik minél előbb egymás között, vagy így fog folytatódni még jó darabig. Nem kellene.
A harapásra harapásra válaszolok, utána pedig vigyorogva hallgatom végig az eszmefuttatást, melyre bólintok is.
-Ki hát, már csak azért is, mert ha jól hallottam, azt hiszi Jamie-vel múlatod az időt. Bosszantani akar, hogy rá jobban figyelj, és elorozza minden egyes percedet a bátyja elől. Ennyi az egész. Túl fogja élni, ha nem merészkedik fel a hegyre, vagy nagyon a város közelébe. Viszont ha magánterületre merészkedik, akkor alaposan helyben fogják hagyni, de talán nem árt neki, ha keresi a bajt. Nem lesz semmi gond, ne aggódj.
A kölyök most azt reméli, hogy ha kilóg, akkor Sharon hanyatt homlok rohan haza, és ezzel eléri azt, hogy Jamie-n vigyoroghasson. Viszont ha a nőstény nem mozdul, nem megy utána, akkor előbb-utóbb rájön, bizony anyuci lehet, aggódik, az nem azt jelenti, hogy ugrik, mert kicsi fiacskája éppen azt akarja. Okos kölyök, minden alkalmat megragad arra, hogy kihasználja az teremtői aggodalmat. Ezen már én is vigyorgok, Sharonnak sem lehet egyszerű így, bár könnyedén le lehet szerelni a srácot.
A karmolásokra meg sem rezzenek, nyoma marad? Majd eltűnik, de se nem idegen, se nem kellemetlen az érzés, hogy elhúzódjak, vagy jelét adjam annak, elég volt belőle.

- Nem tudom. Te fogalmaztál úgy, hogy; "EZT nem tagadom" én csak a lényeget emeltem ki. * Mosolyodtam el halványan. Ha ezt nem, akkor mást igen. Bár nyilván ha van tagadni valója, akkor azt nem fogja egy egyszerű kérdésre feltárni. De hát, el is vesztené a varázsát a dolog. Márha van ennek... pedig kell lennie valaminek, ha ide hívtam. Jah, az, hogy láttam benne valamit... valamit, aminek semmi köze Sitkához, Georgehoz. Igen, néha lehetek önző... Atyám meg elfelejti, hogy Tőle tanultam s a viselkedésével a saját céljaimhoz segít hozzá. De persze nem voltam ilyen naiv, hogy csak úgy megvezetem a másikat. Minden mozdulatom valós ahogy a rezdüléseim is. De nyilván nem véletlen változtattam azon, hogy ebben az állapotomban még a kölykeimet sem engedem magamhoz. Eljön majd azaz idő, mikor kiderül miért... de nem most. Addig még kell valami... valami ami az Ő haszna s nem az enyém.

Kevin... ki más volna az, ki a leglehetetlenebb időpontokban képes telefonálni vagy zaklatni. Na Ő az, aki még otthon sem tartja tiszteletben az akaratom vagy ha épp magányra vágyom... Ő akkor is kitalál valamit, hogy körülötte forogjon a világ vagy újabb bosszúságot okozzon számomra. Most sem tett másképp, csak épp kicsit mellé lőtt... oké, hogy nem mondtam el, hogy hova megyek vagy miért és pláne nem azt, hogy kivel... de, hogy Jamie. Ez abszurd volt, hisz ez már nem az első alkalom, hogy elvonulok 1-2 napra gyógyulni a saját kis zugomba. No meg mégis mit hisz? Hogyha Jamievel akarok lenni, akkor majd egy Hotel szobát bérelek ahelyett, hogy haza vinném? Ez agyrém. De csak várja meg míg haza érek. Hívása, szavai azonban pontosan alátámasztották azt, amit nem is oly rég ecseteltem Danténak. Harapására egy jóleső sóhaj hagyja el az ajkaim, de aztán a válaszára figyelek, miközben körmeim leérnek a nadrágja derekához s ott kezdem el finoman cirógatni. Legalábbis számomra ez cirógatásnak minősül, hiába hagynak a körmeim nyomot... elvégre vér nem serken, a másik meg farkas... fél perc és nyoma sem marad.*
- A hegyre nem fog. Ebben biztos vagyok. * Szemeimben azonban némi figyelmeztetés s keménység gyűl. Na azt próbálná meg... hetekig képtelen lenne önállóan még a mosdóba is kimenni. Én meg vagyok olyan kedves, hogy "old meg ahogy akarod" alapon magára hagyjam és intézze úgy, ahogy akarja. Kevin ennyire nyíltan sosem menne az akaratom ellen. Ekkorát sosem kockáztatna. Hogy ennek gyengédebb érzelmi alapja van vagy csak a félelme, az már számomra oly mindegy. De ezen a fennakadásomon kívül mondhatni a szavai megnyugtatóak, bár inkább logikusak amit én magam is látok, de nem szívesen veszteném el az első párnapba Sitkán kívül s haza menni, egy kudarccal. Így viszont nem is megyek sehova, csak megpróbálom elterelni a gondolataim az oktondi kölykömről...
Ajkaim Dante ajkain simítanak végig, s testem immár teljesen az övéhez simul. Ujjaim karcolása bizony nem áll meg, még akkor sem, mikor az ajkaim az arcán keresztül a nyakára majd a füle tövéhez siklik. Itt-ott apró harapásokat, s azok nyomán csókokat ejtve.
- Hagyom.. de tereld el a figyelmem... * Suttogom lágy, búgó hangon a másiknak. Ám bár szavaim egy felhívás keringőre, de ha csak nem vesztem el a fejem - ami érdekes volna - vagy tesz olyat a másik, akkor bizony csak egy kis játékra hívom s nem többre. Azt hiszem arra még egyébként is képtelen lennék George büntetése után. Túl friss még minden, így nem csak a külső sebeim melyek alig-alig gyógyulnak hanem a belső sérüléseim sem lehetnek jobbak. De ettől függetlenül is lejjebb siklik az a kezem, ámbár a nadrág felett de nem is kell nagyon keresnem a másik ékességét. Érintésem betudható puszta véletlen, ahogy végig siklik rajta a tenyerem s ujjaim hisz végül a combján állapodik meg melyre határozottan markolok rá.*

-Bingó, de ha majd szépen lassan minden szóba kerül, talán kiderül, van-e titkolni valóm, vagy sem.
Pont én vagyok az, aki majd első szóra mindent kitálal, hogyne,bár ha jobban belegondolok, tagadni mit tagadnék? Semmit, maximum nem beszélek dolgokról, ezt én is megtehetem, és ha úgy alakul, meg is teszem.
Jobban belegondolok, ez nem más kettőnk között, mint egy sakkjátszma, hiszen az mindent elmond, hogy benne vagyunk a korban, mégsem élünk párkapcsolatban, tehát ha mégis felborul valami, az azt jelenti, bizony ott az érdekek is közrejátszanak. Nekem kell valami tőle, neki tőlem, az már más tészta, ha közben kellemesen töltjük az időt, mert mégis mi szól az ellen, hogy attól még nem kedvelhetjük egymás társaságát.

A telefonon csak elvigyorodok, Kevin fiatal hím, aki igen nehezen viseli, hogy rajta kívül más is létezik a világon. Miközben beszélnek, elgondolkodom azon, hogy hasonló helyzetben mit tennék, de mindig ugyanott lyukadok ki. Rövid úton zárnám le a dolgot, ez egészen biztos.
Mert volna bármelyik srácom zargatni akkor, amikor nem volt életveszély, többet eszükbe sem jutott volna, ám ez nem az én dolgom, így nem szólhatok bele. Sharon így neveli, akkor így neveli, ő tudja, mit miért tesz, vagy enged meg.
A sejtéseim -melyek már félig összeálltak-, melyekből levontam nem egy és nem kettő következtetést, mégis értetlenkedésre adnak okot. A nőstény közege nem éppen finomságra utal, így furcsa, ha a Teremtője eltűri, hogy a kis hím ezt megengedje magának, de már most fogadok arra, hogy Jamie meddig hagyja magát még terrorizálni.
Harapásom gyengéd és játékos, a karmolásokra meg sem rezzenek, csak bólintok a megjegyzésre, és egyik karomat Sharon derekára csúsztatom.
-Balhés kölyöknek tűnik, valamit alkotni fog, hogy rá figyelj, és csakis rá.
Mondanám, hogy zárja össze a két kölyköt minél többször, és előbb-utóbb, azaz inkább előbb csak dűlőre jutnak, de van egy olyanom, hogy ezt a nőstény is kezdi sejteni. Más út nincs, akkor sem, ha esetleg az egyik kölyök a másik falka tagja. Egyszer le kell rendezniük, mert a végén Sharon fog belefáradni ebbe az egészbe.
Azt nem tudom ígérni, hogy nem esik bántódása, hiszen rajta áll vagy bukik, merre veszi az irányt, csak azt tudom megerősíteni, hogy Kevin bizony már rég kint lófrál valamerre, hogy vadásszon. Inkább foglalkozom Sharonnal, ölelem magamhoz és játszom az ajkaival, nyakával, míg ő ugyanezt teszi velem.
-Felesleges aggódnod, majd akkor, ha már beütött a kraft, addig nincs értelme.
Addig meg minek? A kis srác feszíti a húrt, csak azért, mert féltékeny, és nem áll le, amíg nem teszik helyre, de csak megvan a magához való esze.
Elterelem én a figyelmét, még akkor is, ha ez csupán játék mindkét részről, mert nem akarok többet, most nem. A nyakig takaró öltözet, a rezdülés sebeket sejtet, ráadásul most lát másodszor, én pedig nem veszem el azt, amit akarok stílust folytatok. Jobban kedvelem, ha tényleg játszunk.
Az ajkába harapok, hogy ismét csókra hívjam, nem hosszú ideig, éppen csak egy apró érintés erejéig, miközben kezem a fenekére siklik.

*Valahol mélyen, egy csúnyábbik felem bájosan vigyorog Dante szavain. Kevin szerintem pont nem kér az én figyelmemből, legalábbis az senkinek sem jó, ha én figyelek rá és úgymond kényszerből. Nem szeretem az ilyet s előbb vagy utóbb de véget is vetek neki, de az fájni fog. Neki jobban, mint nekem. Azonban az a Sharon aki épp itt van, ebben a szobában nem szól egy árva szót sem. Még csak nem is mosolygok, csak a néma aggodalom maradt amit nem is akartam takargatni. Mozdulatai, tetteim viszonzása azonban ezt halványította. Észre vettem, hogy csak annyit enged meg magának amennyit én is. S egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mi mindenben ilyen-e. Mármint na, meddig képes ezt játszani. No meg a gondolat közben a nadrágjában a derekával. Ajkai az enyémet találják meg s bizony már kaptam is volna az alkalmon, de egy érintés után elhúzódott melyre felmorranva lendültem egyet úgy, hogy lehetőség szerint a másikat a hátára döntsem és kezeim a csuklóját fogják le miközben én magam hozzásimulva rajta helyezkedtem el. Jeges íriszeim egészen közelről néztek a másik szemébe, épphogy csak az orrunk nem ért össze még. De nem szóltam egy szót sem, hanem csak úgy, ahogy nekem épp jól esett; határozottan és talán kissé erőszakosan vettem el azt, amit az imént felkínált és aztán mégis megvont. Fogalmam sem volt, hogy miként reagál, de ha akadt némi ellenkezés, azzal kivételesen nem foglalkoztam. De hogy miért is érintett ennyire „mélyen” az, hogy mézesmadzagot ráncigált előttem és hívta felszínre egy kicsit az állatiasabb részem... nos, az az én titkom. De a csókból nem hagytam kiszakadni, legalábbis igyekeztem nem tenni. Mozdulataim vadak és némiképp olyanok, mintha ellentmondást nem tűrnének... de még mennyire, hogy nem. Ha hagyta, akkor ez kevésbé nyilvánult meg és csak folytattam, egészen le a nyakáig, ahol bizony most minden gyengédséget mellőzve megharaptam ismét...*

Ingerlem a nőstényt, tudom, reagálni fog, nem hagyja szó nélkül azt, hogy egy pillanat alatt kiszakadok a csókból, és még véletlenül sem folytatom, amikor adna magát a dolog. Játszom, ugyanúgy, ahogyan ő teszi, a reakciója pedig sok dologra választ adhat ugyancsak, és az éppen elég ahhoz, hogy többet tudjak meg róla.
Az elégedetlen morgásra elvigyorodok, az elhelyezkedése, azaz az, hogy a hátamra dönt és a csuklóimat akarja lefogni... mindent értek. Játszi könnyedséggel vethetnék véget ennek, hiszen bundásom sem szereti az ilyesmit, domináns, nem az a beletörődő fajta, mégsem engedek neki.
Uralkodási vágy, azaz ezt tanulta, ezt teszi vele a Teremtője is. Maga alá kényszeríti, és nem éppen finom módszerekkel veszi el azt, amit akar. Sharon ugyanezt teszi, minden rezdülése erről árulkodik, végeredményben domina szerepet játszik, és neki ez teljesen normális. Az apja vele szemben ilyen, ő pedig nagy valószínűséggel minden hímmel, ha azt gyengébbnek ítéli magánál, vagy úgy véli, megteheti. Érthető a dolog, ha a környezete is ilyen, a kérdés az, meddig tűröm el, hogy az ágyhoz akarjon szegezni.
Egyelőre nem vetek véget ennek, a csókom ugyanolyan vad, mint az övé, semmi finomság, gyengédség nincs benne, ahogy a harapásomban sem, amit ugyancsak viszonzok. Az is csoda, hogy belementem a játékba, és nem gyűrtem azonnal magam alá... na de akkor hova lenne a játék öröme?
Kiderül, hova lyukadunk ki, meddig megy el, viszont a kezeimet kiszabadítom és magamhoz ölelem, akár tetszik, akár nem, bár még mindig várok, azaz megadom a lehetőséget arra, hogy változtasson, vagyis visszafogom az erőt, annyira vagyok agresszív, amennyire ő maga is.