*Összekaparja egybe a cuccaikat, hogy majd könnyen tudjanak távozni. Mert akárhogy veszekszik a nővel, nem megy el nélküle. Ugyanakkor nem akar esélyt adni a széthúzásra sem, főleg a betolakodónak hogy esetleg széthúzza őket. Így ritka dolgot tesz és a nő mellé sétál. Nyom egy kis csókot az arcára majd a fülébe súgja.*
-Bocs!-*Nem sok, de sokkalta több ami tőle kitelik. Közben keze lágyan simogatja a nő finom feszes fenekét. Majd félrelép ahogy Olen jön fel. Ez a nő dolga, és nem fog beleavatkozni. Csak hátrébb lép összefonja karjait a mellkasán és figyeli a vendégüket. Figyeli az arca rezgéseit, a hangulatát, nyelvezetét és minden gesztusát. Már két évszázada figyeli az embereket hazudni blöffölni pókerban vagy más kártyajátékokban. Akármennyire lebecsülik egyesek, sokkal jobban átlát a maszkon mint a legtöbb ember. Persze a farkasok nem hülyék megtanulják idővel elrejteni a dolgokat, de csak egyetlen kis rezdülést kell elkapnia. Persze kap ő is kérdést újfent, igazán ugyanazt nagyjából mint eddig. Hogy mit akar itt, de erre inkább nem reagál. Kivételesen próbál hűvös maradni, máskor már nekiugrott volna a tagnak. De Yettának fontos ez a családi dolog és talán tud mondani valamit a faszi.*
-Tudom, hogy csak azért vagy nyugodt mert ha itt kitör a balhé akkor a többi farkas széttép engem. De ne izmozzál mire bármelyik ideér, már a szoba padlóján lesznek a beleid.-*És hangneme se a fenyegetőző bár úgyis annak fogja venni a másik. Nem, most tényleg nem fenyeget, hanem csak tényeket közöl. Részéről lezárva a dolog, Yetta választ kap, legyen az bármilyen és mennek most már.*

És megy tovább a lemúr-lamúr... Jó, aláírom, Amy is kenyérre tud engem kenni egy-egy jó pillanatban, sajnos többször, mint szeretném. Csakhogy mostanság jóval több van bennem a köcsögből, mint az érző farkasból (hiába, Anne nélkülözésének és Hutchinson ajánlatának meglett az eredménye). Egyre közelebb voltam az 5-10 évvel ezelőtti "elragadó" modoromhoz, s hogy átbillenjek, az csak azon a tetű őrzőn múlott. Nem tartottam valószínűleg, hogy a közeljövőben beváltja a fenyegetését, addig semmiképp, amíg hasznot remélt, de bővel elég volt a sarokba szorítottság érzése, hogy nyers, kissé meggondolatlan és arrogáns legyek. Hutchinson pórázt tett a nyakamra - képletesen -, amit nagyon rosszul tűrtem. Nem voltam hozzászokva, hogy az alfán (és Anne-en) kívül másra is komolyabban figyeljek.
Kussban álltam és vártam a kis civódás végét - tiszta szappanopera -, elvégre közöm hozzá körülbelül nulla.
Végre megint a lényegre tértünk! Észrevettem, hogy a nagyágyú nem felelt, ahogy még egy-két apróságot is feljegyeztem magamnak gondolatban a jövőre nézve. Ki tudja, lehet még jól jön... Mielőtt azonban feleltem volna Yettának, vetettem egy pillantást a hímre.
- Ha a társaimra apellálnék, nem egyedül jövök - vetettem oda, árnyalatnyi mordulással a hangomban. A szavaim, hangsúlyom üzenete egyértelmű volt: ne próbálj meg úgy tenni, mintha ismernél! Az ilyesmi bosszantott.
Tisztában voltam a képességeimmel, ahogy azzal is, hogy 80%-os eséllyel csinálhatna ki itt és most. De ha az utcán, vagy az erdőben lettünk volna, akkor sem hunyászkodok meg előtte. Ezt viszont fölöslegesnek tartottam magyarázni, azt azonban senkinek sem néztem el, hogy nyíltan beszarinak tartson.
Lecsitítottam a farkasom.
- Tudom, hol találhatod meg Olent, de az infó nincs ingyen. - Sunyi mosolyra húztam a számat. - Van mit ajánlanod cserébe?

Silas viselkedése bár meglep, igyekszem nem mutatni. Apró, szeretetteljes szusszanással hunyom le szemhéjaimat, ahogy ajkai az arcomhoz érnek. Talán még el is mosolyodom egy pillanat törtrészéig, de az a kis görbület olyan gyorsan szalad ábrázatomról tova, hogy aligha kivehető - csak a legszemfülesebbek számára.
Főleg, hogy ő is gyorsan ellép, a helyzet pedig farokméregeté... szájkaratéba fullad a két hím részéről. Komolyan mondom, még egy ilyen és elhajtom mindkettőt a picsába. Menjenek ki az erdőre, ahogy láttam, errefelé bőven van belőle, még válogathatnak is, aztán rendezzék le egymás között a dolgot, de ne untassanak és főleg ne keverjenek bele engem is. Van ettől fontosabb dolgom jelenleg, úgy érzem, noha máskor én lennék az, aki a rajtjelző zászlót lengeti - akár szó szerint, akár képletesen - nekik.
- Ha tényleg tudod, hogy hol találom a bátyámat és nem vágsz át, akkor biztos vagyok benne, hogy találunk valamit, amivel kompenzálhatom ezt a... szívességet. - szélesedik ki negédesen - ki tudja, mit sejtetőn - mosolyom, noha közben ellépek abból a helyzetből, ahol ezidáig szobroztam és Silas felé indulok. Nála van ugyanis a cuccom azon része, ahonnét egy névjegykártya kerül elő. Nyugtató, vagyis inkább biztosító mosolyt lövelek a kedves felé - nyugodjon meg, eszem ágában sincs lepedőt gyűrni a pasassal. Jelen pillanatban legalábbis tényleg nem fordul meg ilyesmi a buksimban, noha nincs rossz hátsója, meg kell hagyni....
Neki nyújtom a névjegyet: egyszerű, a telefonszámomon kívül nagyon nincs is rajta más információ. Egy rendezvénylebonyolító cég logója és elérhetőségei a hátulján.
- Ha megtalálom Olent, az adósod vagyok. Talán a magadfajta suttyók az adott szóra nem sokat adnak, de jelen helyzetben kétlem, hogy többel szolgálhatok. - Értse, ahogy akarja. Pillantásom minden esetre kérdő, ahogy nem csak arcát, de energiáit, érzéseit is igyekszem kifürkészni, mit gondol a dologról. Na meg, várom, hogy közölje, merre találom a sosem látott bátyámat.

Hm, nem az volt a kérdés, hogy én mennyire veszem komolyan az adott szót, hanem, hogy ő mennyire tartja meg,a mit ígér. Mindazonáltal Olen húgát az adósommá tenni nem lenne utolsó, akár a hegyiekhez akár hozzánk csatlakozik végül.
- Adhatok útbaigazítást - mondtam végül, és a falnak vetettem a hátam. - De állnod kell a szavad, és akkor veszem igénybe a segítséged, amikor akarom. Egyszer.
Sose lehet tudni, mire lesz még jó. Az biztos, hogy nekem sose árt egy-két biztosítókötél. Csak a fogdmegje ne lenne vele!
Közönyös kifejezéssel az arcomon hallgattam, ahogy arról győzködte Yettát, hogy hazudok. Ó, minő remek szimata lehet, de félig meddig ki kell ábrándítsam. Ráadásul, eddig megfelelt neki ez a "szaros" hotel, és még szép, hogy védem a magunk portáját, de abban nem látok semmi ész érvet, hogy nem adnám ki a saját falkatársam. A húga, nem az ősellensége keresi.
Negédes mosolyra húztam a szám, ami mögött volt némi bosszúság is. Ha ez a tag ekkora ész, minek raboltuk eddig egymás idejét? Van jobb dolgom is.
- Te talán tudod, hol van Olen? - kérdeztem negédesen. - Ha nem, velem még mindig többre megy, mint veled. Ha pedig hazudnék, az alku semmis. - A férfi tarkójának beszélte, ha eddig nem fordult volna meg. - Nos, mi legyen?

Silas szavaira felé fordulok kérdőn, kissé talán értetlenül is, bár eszem ágában sincs vitatni a megérzéseit, elvégre abban, aki pókerben körbeverte a fél államot felénk, ne kételkedjen az ember lánya, de... Hát nem látja, hogy ez egy lehetőség és ennél jobbam jelenleg nincs? Nem vagyok az a fajta, aki ezt ne tenné szóvá:
- Hiszek. De lásd be, hogy ez is egy nyom, amin elindulhatunk és jelenleg nincs más... - keresem a tekintetét, zöldesen-kéken csillogó íriszeim győzködőn csillannak, a többes szám pedig nem véletlen. Az egyetlen ember, akivel végigcsinálnám, akivel végig fogom csinálni, az Silas. Amennyire tudom utálni és szidni olykor, éppen annyira nem tudom elképzelni az életemet már nélküle. Ő az enyém és én az övé. Minden más csak töltelék.
Egyszerűen kiegészítjük egymást és mégis közveszélyesek vagyunk egymás és a világ számára is. Mindig is szerettem az efféle disszonáns dolgokat.
Próbálom leolvasni Silas képéről mit is gondol az egészről, ha lehet, kissé békíteni, de a dologba persze bekavar a bizonyos "harmadik". Fájna vajon neki, ha két percig kihúzná azt a zabszemet a s*ggéből és nyugton maradna?!
Duncan felé kapom a fejem, pillantásom határozott, mintegy sugallja, hogy én már döntöttem igazából, csak az oldalborda tulajdonosát sem szeretném magam helyett más mellett tudni. Gyarló önző lélek... Én!
- HA megtalálom Olent az útbaigazításod alapján, akkor igen. Egy hasonló horderejű segítség. - fektetem le a szabályokat, mégse mondhassa Silas, se más, hogy fejest ugrok gondolkozás nélkül a dologba.
A pasas Silasnek intézett szavaira szemforgatok és kezemet nyújtom felé kérdőn-kérőn, hogy áll e az alku. Tanúnak meg itt van életem zűrösebbik fele, ha Duncannek nem tetszik a felállás, hát sajnálom és pont teszek rá magasról! Ennyi örömöm hagy legyek már, ha várhatom eztán esetleg tűkön ülve a hívását, hogy mikor viszonozhatom az adósságomat végre. Meg különben is lépnék már és foglalkoznék - számomra - fontosabb dolgokkal.
Mondjuk az infó a bátyámról is egy ilyen dolog a sok közül...

A hímnek egyértelműen nem loptam magam a szívébe, istenem, ez van, nem szerethet mindenki, de azt hiszem, ezzel együtt tudok élni.
- Alig várom! - feleltem ugyanolyan könnyedén a távozónak. Épp elég fenyegetést kaptam már ahhoz életemben, hogy még egy ne legyen több egyszerű strigulának az emlékeztető noteszembe. Úgyhogy nem hatódtam meg.
Miután a tank kigurult a lánctalpain, ismét Yettáé volt minden figyelmem. Az ágy melletti éjjeliszekrényhez léptem, azon volt toll és papír.
- Centire pontosan tényleg nem tudom megadni, hogy hol találod Olent, de azt igen, hol érdemes kezdened. - Felírtam az O'Connors és a hegy oldalában lévő bisztró címét. - A kocsma tulaja biztos ismeri, a hegynél pedig minél följebb mész, annál biztosabb, hogy a társaiba botlasz. Többet én se tudok. - Átadtam neki a kis fecnit, de egy pillanatig még nem engedtem el. - Remélem vagy annyira szavahihető, mint mondod.
Elengedtem a lapot. Nem fenyegettem meg, hogyha most esetleg átvert, akkor így meg úgy lesz. Ha van esze, úgyis tudja, ha esetleg nincs, akkor minek homályosítsam fel? Csak a magam jövőbeli dolgát nehezíteném.
- Sok sikert! - mondtam búcsúzóul, és magára hagytam a szobában.
A hímet már nem éreztem a hotel területén.

//Én is köszönöm, nagyon élveztem! //

Bár Silas érzéketlenségét megszokhattam már, most, távol Jerseytől, a falkánktól ahova mindketten tartozunk, nem kissé üt szíven ez a magatartás.
Nem CSAK miattam jött errre felé, ez tény, de nekem csak ő van és éppen ezért nem egy életbiztosítás haragban lenni vele. Meg egyébként sem az.
Kissé zavartan nézem el, ahogy távozik, meredten követve minden mozdulatát.
Duncan megmozdulása "ébresztett fel" ebből a csipkerózsa álomból. Fejemet felé kaptam, igyekezve leplezni az előbbit, bár nyilván eléggé magától értetődő a szitu és süt a képemről a helyzet, szóval... Csak lépjünk ezen túl!
Szerencsére ő is hasonlóképp gondolhatja, miközben megadja az infókat, amiket annyira akartam.
- Én meg tudom, hogy vagyok olyannyira az. - jegyeztem meg könnyed vállvonással, majd hátat fordítva neki, engedtem le Silas pólóját és bújtam bele.
Szőke hajzuhatagomat egy könnyed mozdulattal szabadítottam ki a póló fogságából, majd perdültem szemközt a pasassal, zsebre gyűrve a cetlijét.
- Kösz. - Intettem, majd halál laza léptekkel masíroztam ki a szobából, pusztán tengert idéző parfümöm és farkasságom illatát hagyva magam után a szobában.

//Hasonlóképp fiúkák! <3 //

(Előzmény: https://northstar.hungarianforum.com/t1044-a-hotel-barja#p13811)

*Inkább szó nélkül hagytam, hisz nem önként kerültem ilyen helyzetbe. Mind a kétszer a fizika törvényei voltak az okai, csak az első kicsit rásegítéssel. Önként… nos, akkor valóban úgy érezhette volna magát, de erre nem kerülne sor. Tény, hogy a szabadban kellemesebb lenne mint, így és egyébként is eleget látom. Éjjel mikor haza esek melóból, még mindig fent vannak, ha nem épp egy hófelhő takarja.*
- A színpadon nem zavar, vagy ha táncolok. Olyankor megszűnik a környezetem és nem létezik más számomra csak a zene. Sokszor csak a felvételeket visszanézve tudom, hogy mit csináltam. Csak akkor dolgozom előreírt lépésekkel, hogy ha épp csapatosan vagyunk fent. *Igen, ilyen is akadt általában kettő, a nyitó tánc és a záró. Azok általában közös show elemek aztán a többi meg… nos, nem vagyok az a fajta aki utasításokat követ. De panasz nem volt rám, szóval nem is lényeges.*
- De a zongora az más… ott… nem tudom megmagyarázni. Talán majd egyszer elcsípsz véletlen vagy meghallod és rájössz. * Vontam meg a vállaim. Ott sem azt játszom, ami elő van írva, hanem ami a szívemből jön. S ebbe nem avatnék be senkit.*
- Tudom… de vacsinak akkor sem jók. *Morogtam, és ahogy rendben voltam, természetesen elkísértem a pultig és onnan egyenesen fel a szobámig. S már meg volt a holnapi programon… remek. A korlát nekem sem volt hátrányomra, de attól büszkébb voltam szóval maradjunk a lassú, de biztos haladásban. *
- Veszélyesen szép az élet… de én még önmagam társaságában sem vagyok biztonságban. Egy heg meg egy kis fejfájás… olcsón megúsztam. * A tálcámból elővettem a kártyát és oldalt lehúzva halk csipogással váltott át a led zöldre. Az ajtót kitártam és Én bizony nem voltam udvarias, így belépve intettem, hogy jöjjön csak… Ugyan olyan szoba, mint a többi. Egy nagy ágy, kis asztal valami mű gazzal rajta, amit itt virágnak hívnak, meg oldalt a beépített szekrény, illetve egy fotel az asztalnál. Bár tény, hogy elég tágas szoba, így inkább tűnik üresnek, mintsem zsúfoltnak még úgy is, hogy a fürdő is innen nyílt. Otthontalanok az üres falak.*
- Dobd le magad mindjárt előkotorászom. * Mosolyodtam el intve a kezemmel az ágy felé. Mert azt azért Ő sem gondolhatja, hogy a durva asztalra fogom kipakolni. Persze nagyon kotorászni nem kellett, hisz tudtam, hogy hol vannak. A szekrényem aljában, egy táskában, gondosan becsomagolva, hogy még véletlen se sérüljön. Ahogy a kezembe akadt le is tettem az ágyra és kicipzárazva kezdtem el kiszedegetni. Első körben négy dobótőr került az ágyra, fehér anyagból kivadászva. Mind a négy penge markolata lapított, hogy ellehessen rejteni ruha alatt. Kettő belőle kétélű, egyik oldala recés, a másik sima és a markolattól számítottan fél centiig végig fut az éle. Súlypontjaik úgy vannak kialakítva, hogy tökéletesen lehessen vele dobni, azonban „közelharcban” se legyen velük probléma. A másik kettő is hasonló, annyi, hogy azoknak a markolatába görög minták voltak vésve. Nem voltam benne biztos, hogy mit jelentenek hisz a készítő egy sejtelmes vigyorral válaszolt Krétán. De ha csak nincs két nagyon hasonló minta, akkor elméletileg „A szenvedély keze” vagy valami ilyesmi a jelentése. De persze nem vagyok sem görög, sem történelmi kutató szóval a google maradt, de az sem tévedhetetlen.*
- Gondolom a tokokra nem vagy kíváncsi. *Vontam fel a szemöldököm, hisz abból volt pár, de csak egy egyszerű bőrtokok semmi extra. Csukló, comb, lábszár szíjakkal ellátva. A következő táskába nyúlásom által pedig újabb két penge került ellő. Ezeknek a pengéje hosszúkás, a végétől keskenyedő, míg hegyes nem lesz. Viszont ezeknek mind a két oldala sima. S semmi extra nincs benne, csak annyi, hogy ezek is a kezembe a készültek és semmiképp sem alkalmasak dobásra, de ezek Floridában, azonban semmi nem adta jelét, hogy ki csinálta vagy épp, hol készült. Frank szeretett a homályban eltűnni, nem kellett neki a feltűnés és a helyében Én is ezt tettem volna.
Az utolsó körben pedig elé került két ívesen hajlított penge. A belső íve recés, a külső szintén sima. Valamiért imádtam ezt a kombinációt, pedig aztán ezt a kettőt csak gyakorlásra használtam és mert megtetszett, így csináltattam magamnak. Markolatuk hengeres, hogy könnyen lehessen forgatni és nem is nehezek. Tekintve, hogy az én súlyomhoz a könnyebb kialakítások voltak a hasznosak. *
- Erre… - nyúltam bele a táskába – két szemed és a micsodád is rá. Mert ha baja lesz, fellógatlak, de előtte még eljátszadozom veled egy kicsit. * S ezt most nem viccnek szántam. Ha eddig figyelt rám is, akkor láthatta, hogy a csodálat és a szenvedély együttes csillogása volt a szememben. De most kissé elkomorodtam. Ezt nem… ha ennek baja esik, komolyan életeket vettem volna miatta. Na nem mintha nem lehetne megcsináltatni, vagy ha amikor módomban áll használni kímélném a kicsikét, de talán ez állt a legközelebb hozzám. Egy vörös bársonyba volt tekerve, mely már ránézésre is hosszabb volt, mint az összes többi. Ahogy óvatosan letekertem az anyagot egy kétélűkard bukkant ki az anyag közül. Fényes, sima felületén a lámpa fényei táncoltak, ahogy megtörtek rajta. Kezembe fogva, szívem szerint megsuhintottam volna. Rég volt a kezembe, még régebben használtam. A markolatához ütköző volt szerelve melynek közepébe egy vörös kő díszelgett. Nem miattam került oda, ajándékba kaptam. De tudta, hogy hova szoktam járni, így nem volt nehéz olyat csináltatnia, ami az Én kezembe való. Tökéletesen hosszabbította meg a kezem és a súlya sem volt nehéz, mérete ellenére. Könnyű volt forgatni és nekem meg egyébként sem hiányzott, hogy leszakadjon, a karom miközben tartom. Az elvenné az erőm nagy részét, így védésnél és támadásnál már nem volna hatékony. Az ütköző és a penge találkozásánál pedig egy „L” betű volt belegravírozva ékírással.
Óvatosan a másik felé nyújtottam a tenyerembe fektetve, hogy ha akarja, vegye el.*
- Ennek csak akkor veszem hasznát, ha találok valakit, akivel megmozgathatom magam. De mindig nálam van. Országtól, várostól függetlenül. * Mosolyodtam el halványan. S bizony érdeklődve néztem a másik arcát.*

*Ahogy meghallottam a görög szavakat, a kezem megállt egy pillanatra és gyanakodva néztem a másikra. Én speciel az istenért sem tudtam volna megszólalni görögül, de nem is igazán volt rá szükségem sem most, sem akkor. De kérdeznem sem kell, hisz már mondja is, hogy honnan ragadt rá. Halványan elmosolyodtam és megingattam a fejem. Inkább nem tettem megjegyzést.*
- Lassan két éve jöttem el és előtte egy évig éltem Krétán. De nem tanultam nyelvet az angollal mindig boldogultam amennyire szükségem volt, ha meg nem, akkor a franciával. Valamelyiket mindig megértették. * Vontam meg a vállaim. Na igen, Én azt tanultam és azt sem önszántamból kezdtem el. De hát nincs mit tenni, ha valaki még ha kényszerből is de tanul, abban megmarad. Legalábbis Én bár durcogva és hisztizve ugyan, de akkor is megtanultam. A megjegyzésére bólintottam és egy mosoly kúszott az ajkaimra.*
- Csak mostantól? Ejnye, úgy látszik itt Fairbanksban az ékszereim nélkül nem is vagyok elég. De talán eddig is kellett volna… * Vigyorodtam rá és finoman megköröztem a fejem, amely egy roppanással adta a tudtomra, hogy miért fájt. Ahogy Balázs elvette a kezemből a kardot, odébb dobtam egy kicsit a táskám és oldalra dőltem az ágyon. Könyököm a matracba süllyedt, ahogy felkönyökölve támasztottam meg a fejem. De nem volt kényelmes így karom felfelé kinyújtottam az ágyon, miután a hajam oldalra vettem a nyakamnál áthúzva fektettem le a testem előtt és onnan néztem a férfit. Tetszett. Na nem Ő, annyit még nem ittam. De a tekintete… úgy éreztem, hogy el tudnám nézni ezt a alkoholtól csillogó tekintetet. De ez is csak azért van, mert épp ugyan olyan csodálattal nézi a számomra oly értékes darabot, mint jó magam is néztem, mikor megkaptam és még mai napig is. A hangja sem árulkodik másról, ahogy megszólal, de csak bólintok első szavára.*
- „L” mint Leo. Apámon kívül az egyetlen ember az életemben és Tőle kaptam. Még közép suliban találkoztunk és egészen addig keserítettük egymás életét, míg nem lettünk egymás vizsgapartnerei. – nevettem el magam – Még utána is, de a gyerekes hülyeségeinknél, sokkal fontosabbak voltak a vizsgáink, így kénytelenek voltunk megbékélni egymással. Én táncban voltam jó, Ő meg zenében. Így kölcsönösen jól jártunk és sikeresen levizsgáztunk, bár szerintem már nem tudnám megfogni a gitárt. A vizsgámon volt utoljára a kezemben és az is az övé volt. Azóta meg Ő az árnyékom én meg a lelkiismerete. Rosszabb, mint egy hím ringyó. – Mosolyogtam szeretettel, de itt aztán leesett, hogy már megint sokat beszélek és ráadásul pont olyat, ami nem is hiszem, hogy érdekelte egyáltalán a másikat. Vagyis nem ennyire kifejtve. Tekintetem lesütöttem és az egyik hasamon pihenő mancsom ujjaival a felsőm alját kezdtem el piszkálni.*
- Bocs, az alkohol már csak ilyen… *Magyaráztam meg röviden, de mindegy. Végül is semmi olyat nem mondtam, amit nem lett volna szabad. Reményeim szerint lassan Alaszkában is kisüt a nap és az árnyékom visszatér mellém. Rég éreztem ennyire bárminek, pláne bárkinek is a hiányát. De hát istenem hét évig mellettem volt és már két éve nincs. Nem csoda, hogy hiányolom. Ahogy felém nyújtja a pengét átvéve csak magam mellé fektettem és a kérdésére ujjaim ösztönösen kezdtek a fém felületén apró kacskaringós mintákat leírni.*
- Nem hazudtam Szépfiú… - tekintettem fel rá egy pillanatra – Te is tapasztalhattad, hogy miként reagálok az érintésre. S afelől semmi kétséged ne legyen, hogy ha valamelyik nálam lett volna, akkor megpróbáltam volna beléd állítani. Ez általános és ösztönös reflex cselekedet. Ez miatt tanultam meg bánni velük, de az önvédelmi oktatások közben rajongássá majd szenvedéllyé alakult. S ez lett a vége… - intettem az előttem pihenő fegyverekre. – S nem csak ennyi van, de a többi a családi házban van Apunál. De azokat nem használom és nem is nekem készültek, hanem csak szép darabok. Van egy hasonló, mint ez… a markolata kicsit más, nincs belegravírozva és a kő is kék. Annak a mintáján készült ez, mert imádtam. De azaz Én kezemnek hosszú és nehéz volt. Ugyan ez a helyzet a többivel is… – Vontam meg egyszerűen a vállaim. Vagy túl nagy, vagy túl kicsi, vagy a súlypont nem stimmel… szóval szépek, imádom, de dísz. Beszéd közben elzsibbadt a csuklóm így a hátamra feküdtem. – Ennyi a történet. Sajnálom, nem szolgálhatok gonosz üldözőkkel és véres történettel, hogy miért is van szükségem erre. *Vigyorodtam el. S bár egyetlen üldözöm volt, de vele szemben nem lenne elég a férfi fegyver boltjának készlete sem. Önmagamtól senki és semmi nem védhet meg. A szemöldököm összevontam és kissé lefelé sandítva néztem fel a másikra.*
- Egyébként… tök jól bevásároltunk, de azt hiszem, ideje lenne már enni is valamit. Nem tudom, hogy vagy vele, de Én már farkas éhes vagyok. De lenem megyek az étterembe az fix. Szóval mész vagy maradsz és vacsi közben megnézünk egy filmet? - Intettem a tévé felé.- Vagy inkább mész megfőzöd a vörösed?* Ugrattam egy kicsit visszatérve a húsra. Gőzöm sem volt, hogy mi mehet benne, de a laptop táskám az ágy túloldalán hevert… valahol… szóval lehetőség van válogatni, bár nekem mindegy mi megy a tévében, de legalább szóljon. Többnyire mindig megy. Az ajánlatban sem volt semmi hátsó szándék, de tekintve, hogy a bevásárlás óta együtt voltunk Ő sem evett szóval, ha már itt van, akkor most minek együnk külön, ha már valószínűleg úgy is ugyan azt fogjuk tenni. S már fel is álltam… volna, de olyan hevesen, hogy vissza is dőltem. *
- A francért ilyen kényelmes ez az ágy… - mosolyodtam elütve, hogy már megint forog a világ. De aztán már lassabban ugyan, de véghezvittem és oldalasan kicsúszva az ágy szélére dőltem neki a háttámlának és elkezdtem tárcsázni. Ha az mellett döntött, hogy maradt akkor megszólaltam közben.*
- Mit hozassak? * Kérdeztem mivel nem vagyok gondolatolvasó és gőzöm sincs, hogy mit szeret. S a kérdésekből kiindulva… képes lette volna ebbe is belenyúlni. Magamnak sült krumplit hozattam, Cordon bluet, dupla csokis keksz tekercset és narancslevet. Lehet, hogy hülyének néztek, de mióta itt vagyok megszokhatták az ilyen gyors és könnyű kajákat ha nekem kellett hozni valamit. Sosem voltam a hat villa, nyolc kés és tíz féle kanalas ebédes, vacsorás… Egy Gyirossal vagy egy hambival sokkal boldogabb voltam és még jobban is esett. Persze ez nem jelentette azt, hogy apu estélyein nem álom meg a helyem vagy nem tehettem volna meg az ellenkezőjét. De attól még nekem ez kellett gondoljon a másik bármit. Nos, ha maradt és véletlen rám bízta - vagy nagyon ellenkezett, akkor önálósítottam magam - a rendelést… az pech, tekintve, hogy ugyan azt rendeltem neki is csak narancs lé helyett kólát. Azt ivott korábban.

Amint megtörtént a rendelés előre dőlve nyúltam el az ágyon, természetesen hason. Térdem a párnán pihent és a lábaim térdnél visszahajlítva támaszkodtak neki az ágy fejtámlájának és a falnak. Alaszka nem szandálos város, szóval még attól sem kellett tartanom, hogy összepiszkolom a falat vele, levenni meg, nos ahhoz lekellett volna hajolni ami nem okos dolog. Könyökömön feltámaszkodva néztem a másikra, miközben magam mellől elvéve az egyik tőrt fogtam két kezemben. Az bal kezemen megtámasztottam a hegyét és így forgattam. Persze figyeltem arra, hogy ne sértsem meg az ujjam, ha már úgy is be volt kötve a kezem, nem kéne az ujjaimnak is erre a sorsra jutni. S mivel azért a vacsora érkeztéig sem kéne csendben egymást nézni, mint két tök… Na jó, ez még így gondolatban is csúnya kifogás, az igazság az volt, hogy érdekel a másik.*
- És veled mi a helyzet? Alkohollal vagy anélkül de többet tudsz rólam mint Én rólad… nem kérdezek, azokkal mellé nyúlok. Mesélj Te valamit… bármit amit elmondhatsz így röpke ööö… pár órás ismeretség után. * Vigyorodtam el, már megint. Most már tényleg töknek éreztem magam. De egy jó kedvű töknek, szóval ezt megbocsájthatom magamnak. Az, hogy milyen távolságban voltam így a másiktól attól függ, hogy mennyire is ült távol. De arra figyeltem, hogy ne érjek hozzá.

Ha pedig inkább megy a „vöröshöz” akkor természetesen nem próbáltam meg rábeszélni, hogy maradjon. Miért tettem volna? Nos… nem tudom, de a késztetés meg volt, de még sem tettem. Szóval csak megpróbáltam felkászálódni az ágyból és lehetőleg minden esés, bokaficam nélkül kikísérni.*

//Edit: Bocs, laposnak éreztem és kiegészítettem.//

- Csak egy újabb megjegyzést nyeltem le ezúttal. Furcsa vagy… vagyis ez így nem igaz. Inkább azt mondanám, hogy túlságosan összetett. Ami nem gond, ne értsd félre. Csak nekem furcsa… Pár évvel lehetsz idősebb Tőlem mégis olyan, mintha hatszor annyit éltél volna. De ez baromság… szóval inkább csendben maradtam. * Magyaráztam meg, persze nem ennyire kifejtve kapta volna a megjegyzésem, de az helyett inkább megmagyaráztam. Hajm… tényleg sokat beszélek. Lehet, hogy nem is szobalány nyelvét kéne kivágni, hanem az enyémet mikor inni kezdek. De ennek is meg van a maga jó oldala; nem ittam annyit, hogy ne tudjak beszélni. Bár tény, ez egyébként is ritkán fordul elő. Olyankor nem emlékszem a dolgokra másnap és attól a falnak megyek. Ezért szoktam ezt az állapotot csak akkor elérni, ha a közelemben van egy számomra megbízható ember.*
- Akinek van hozzá érzéke annak igen. Nekem rossz a nyelvérzékem… ha ott maradtam volna sem sikerült volna. * Vontam meg egyszerűen a vállaim, mosolyogva. Persze észrevettem én, hogy már megint kétértelmű voltam, de nem érdekelt. Én tudtam, hogy még gyerekként is mennyit szenvedtem a franciával. De azt még sikerült és ma már nem lehet észrevenni, hogy nem, azaz anyanyelvem. Azonban azóta semmilyen nyelvet nem tanultam meg, pedig próbálkoztam. Egyáltalán nem zavart, hogy nem rám figyelt még én magam sem figyelnék másra, ha a pengékről van szó. De egyébként sem szerettem, ha minden mozdulatom fürkésző szemek figyelik. Igen-igen tudom, meló közben viszont többen is teszik. De az nem ugyan az, mint mondtam, ha táncolok nincs más csak én és a tér.
Éreztem, hogy kissé szómenésem lett, de ez van. Nincs itt és nem is nagyon szoktam beszélgetni mással, ez ilyenkor kiütközik. Hangomból is áradt a szeretet, de ez sem volt számomra újdonság. Nem Balázs az egyetlen, akinek megfordul a fejében, hogy valami szerelem van a dologban. Pedig ez közel sincs így. Bárki hall minket egymásról beszélni, vagy akár együtt annak ez az első gondolata. Néha – najó, mindig – olyanok vagyunk, mint egy pár viselkedésre is, de sosem zavarta egyikünket sem. A felvont szemöldökre csak megvonom a vállam. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg a másik félreértette. Leo nemi identitásával semmi baj nincs. De hogy sűrűbben váltja az épp aktuálist, mint amennyit iszik az is fix.
A férfi nem téved, vannak dolgok, amiket nem mondtam el. De lássuk be, így is többet mondtam korábban, mint amennyit általában tennék. S egy kis logika útján ki lehet következtetni, hogy miért kezdtem el önvédelmet tanulni. De az utána lévő dolgokban nem hallgattam el semmit. Semmi „komolyabb” nem történt, ami indokolta volna. De örültem, hogy nem kell hosszasan megmagyarázni, hogy miként is alakul ki valakiben a szenvedély. Különben sem tudtam volna, ez olyan ami… amit csak érez az ember és nem feltétlen tud értelmes szavakba önteni. Nekem biztos nem menne.
Bár tagadhatatlan tény, hogy örültem annak, hogy még marad. Bár a fene se tudja miért, én meg pláne nem. Szóval csak elfogadtam a tényt, amit egy mosollyal adtam a tudtára.*
- Dehogynem… pláne, hogy lehet fontosabb dolgod is. Éhen meg nem maradtál volna…* Vontam meg a vállaim. Na de nem lebeszélni akartam. Távol állt tőlem, egy nap/este én is jól érezhetem magam.*
- De mért csak ilyenkor érzem… máskor bezzeg korán kivetnek. * Biggyesztettem le az ajkaim játékosan. Bár volt igazság a szavaim mögött. Négy óránál többet nem tudok aludni. Vagy ha mégis akkor ott gond van, mert az álmaim magukkal ragadtak vagy épp nincsenek. De ez utóbbi csak akkor, ha gyógyszerrel fekszem, de olyankor már a kimerülés szélén állok és az nem egészséges. A rendelések leadása után csak elmosolyodom a kérdésre.*
- Csak nyugodtan… már mondtam, hogy érezd magad otthon, még ha nem is ezekkel a szavakkal. *Nálam a dobd le magad egyenlő ezzel. Nem vagyok egy nagy távolságtartó vagy pedáns ember. Különben a székben ülnék úgy, mint aki karót nyelt. Meg egy frászt. Jó nekem így fekve, mert bizony közben elfeküdtem, sokkal kényelmesebb volt. Nem kezdtem el elpakolni a fegyvereket. Minek? Nem várok senkit, illetve a vacsinkat de azt átveszem kint és kész. Én is betudom tolni a kocsit. Kevesebb mozgással jár, mintha most elkezdenék pakolászni. Ahogy elhelyezkedik, kicsit forgok, hogy valóban vele szembe legyek így viszont a lábaim már kinyújtva vannak, hisz nincs azaz isten, hogy én a levegőben tartsam, eddig is a fal tartotta. A megjegyzésére, ami már felér egy óvással is, csak elnevettem magam.*
- Ha mérlegre pakolnám, akkor még így sem a sérüléseim lennének túlsúlyban. De nem fogom magam megvágni, ha csak nem kezdesz el ugrálni az ágyon vagy váratlanul párna csatát kezdeményezni. * Nos mind a kettő ránézésre távol állt a férfitől. De persze tévedni emberi dolog. Inkább csak csendesen hallgattam a másikat miközben tekintetem továbbra is fürkészte. Már nyitottam is a szám, hogy elmondjam, hogy miként értettem a mellé nyúlást mikor folytatta. Így becsuktam, de nálam ilyen téren nem lehet mellé nyúlni, többnyire mindig érdekel, hogy mit mesél a másik. Hisz mondjon bármit is, az a személyből egy darab. Ahogy a borokra tér ki enyhén felvonom a szemöldököm, de nem vágok közbe a kérdések megválaszolásával csak enyhén elhúzom a szám. De láss csodát ez is érdekelt és jelenleg örültem annak, hogy nem bort készült ma venni. Na tuti elkerültük volna egymást, ami pedig… hmm… *
- A fegyverek és az irántuk való szenvedély egy közös, és íme egy, ami nem. Különösebb bajom nincs a borokkal, némelyik még finom is. De apu megutáltatta velem…. hm… nem utálat, hanem… nem tudom melyik szó illene rá. De a lényeg, hogy eleget cseszegetett és harapta le a fejem ahhoz, hogy ne legyen szívem csücske. A kényszer dolgokért nem rajongok és hamarabb ittam volna sört boros vagy pezsgős pohárból. De apu az elegancia híve és eléggé erőltette, még akkor is mikor kettesben voltunk. * Vontam meg a vállaim. Persze alkalmanként a hülye estélyein megtettem a magamét, hogy ne hozzak „szégyent” a fejére de kettesben… na nem. *
- Nem tudsz mellé nyúlni Szépfiú a mesélésben. Nem hiszem, hogy tudnál Te vagy bárki olyat mesélni, ami nem érdekel. Persze csak ha nem épp a szexuális szokásaidról kezdesz el beszélni. Az különösebben nem érdekelne, de jó hallgatóság vagyok. – mosolyodtam el – Mellesleg pedig a mellé nyúlást úgy értettem, hogy a kérdéseim többsége mélypontra tévedt, amiről nem kellemes beszélni. Egyébként meg, nem vagy hülye… pontosan tudod, hogy melyik kérdéseim alól bújtál ki, szóval, ha olyan azokra a mese keretében választ is adhatsz. Nem szeretem ismételni önmagam. De úgy rémlik, mintha azt mondtad volna, hogy itt laksz a Hotelben, akkor hol tartod a boraid? * Nem felejtettem el, hogy miről beszélt eddig és tényleg érdekelt. Bár ha magamból indulok ki… nekem otthon a háló szobám szekrényei, falai vannak tele a pengéimmel. De lássuk be, egy szoba nem megfelelő hely a boroknak. Mondjuk, a pengéknek sem épp a hálószoba ahol alszom. De azok kevésbé kényesek tárolási hely szempontjából.
Közben pedig letettem a tőrt és körbetekintve néztem szét, hogy merre is van a távkapcsoló és egy fájdalmas sóhajjal vettem tudomásul, hogy az ágy másik végénél lévő éjjeli szekrényen. Megpróbálva összekapni magam másztam el odáig. Najó, nem másztam azért annyira nem volt vészes a helyzet, hogy szó szerint kelljen érteni, hisz felálltam és megkerülve az ágyat vettem el, és kapcsoltam be a tévét. Persze ez a művelet annyira kötött le, hogy semennyire. Közben inkább a férfi válaszára, mesélésére figyeltem, míg meg nem hallottam a halk kopogást. Az asztalról felkapva tálcám léptem ki az ajtó elé, még véletlen sem engedve bepillantást a szobába. Nem tudtam, hogy ki, hogyan reagálna a kirakodó vásárra és nem most akartam tesztelni. *
- Hagyd csak, majd én. Köszönöm… * Utasítottam vissza a lehetőséget, hogy behozza. A borravaló után azonban vártam pár pillanatot, míg elindult vissza és az ajtót kitárva toltam be a kocsit, egyenesen az ágyhoz. *
- Nos, ha szeretnéd és kényelmesebb ott az asztal, de Én maradok itt. * Vigyorogtam a férfire és a kocsi aljából nem vettem ki most a kinyitható „asztalt” ami mindig ott volt. Nekem aztán nem kell, most nem. Megfogtam a tányérom, a villám – a kést „elhagyva” – és visszamásztam a férfi másik oldalára. Nekem mindegy, hogy hol eszik, ahol neki kényelmesebb. Lehetősége akad bőven. Menetközben felkaptam a fotelből a vékony plédet, az ágy mellett kibújtam a szandálomból és máris kisebb voltam legalább tíz centivel. Bebújva az ágyba lábaimra terítettem fél kézzel a plédet, hisz csak szoknya volt rajtam és nem épp díjaztam a dolgot, hogy szoknyában magam alá húzott lábakkal üljek. Persze össze volt zárva a lábam, nem az, de na… Így volt kényelmes. A távirányítót meg addig nyomkodtam, míg meg nem akadt a szemem egy képkockán. Tovább nyomtam, de már nyomtam is vissza egyet.*
- Eredendő bűn… Egyik kedvencem, láttad már?*Tekintettem oldalra a másikra vigyorogva. Nem pasis film, de tény, hogy tanulságos és imádtam. *

*Nincs egyedül a másik, de lássuk be, ez azért egy kellően jó válasz. Ha más nem arra, hogy hagyjam a témát, tekintve, hogy nem akarok nagyon belemászni a másikba, vagyis a dolgaiba. S nem ez a téma az egyetlen, tekintve, hogy a sejtelmes vigyorára csak a szemeim forgattam meg vidáman. Pasi… mit is vártam? Leginkább semmit, tekintve, hogy kellően elegendő „kiképzést” kaptam ilyen téren is, mióta csak az eszemet tudom. Erre mondják azt, hogy így jár, aki a srácok közt jobban érzi magát, mint a plázában. Annak ennyi idősen már nehezen lehet meglepetést okozni, ha hímekről van szó és azok fantáziájáról. *
- Jó-jó-jó… az alkohol feledékennyé teszi az embert, szóval inkább többször megjegyzem, hátha eszedbe jut, ha van valami. Mint holnap reggel rám törd az ajtót, hogy elvettem az eszed és megfeledkeztél valamiről. Tapasztalat… * Vontam meg a vállaim nevetve. Egyszer felejtettem el a zongoraórám Leo miatt, engem apám cseszett le én meg… kirugdostam Leot az épp aktuális mellől és végig hallgatta a bolondériám. Hát… akkor nem szeretet az fix, de hogy a nő is a Pokolba kívánt arra mérget vettem volna.
Figyelmesen hallgattam minden szavát, ehhez értettem. Mármint csendben maradni, megtanultam az már csak a grátisz volt, hogy érdekelt is. A véleményemre tett megjegyzésére azonban kissé elkomorodtam. Nem tudtam, hogy csak átvitt értelemben érti vagy sem… de talán nem is ez volt az oka.*
- Hidd el, hogy van… * Naná, hogy van rosszabb. Mondjuk, mikor nem emlékszel a történtekre. Nos, inkább erőltessenek rám valamit, minthogy kihagyjon a buksim. S most tekintsünk el attól, hogy miként is jut oda egy ember, hogy egy egész napokat kihagy az emlékezete. S ez csak egy dolog. Mikor újra el kezd beszélni reménnyel csillognak a szemeim, hogy talán rá szánja magát és megtudok valami olyat, amit eddig hárított. De persze a remény az egy álnok kígyó, tekintve, hogy kérdezni szeretne. Az utolsó szavaira elvigyorodom.*
- Azt hiszem, az erő dolgot megoldom… De mondjad csak. *S jelzés értékűen tekintettem körbe a kirakodó vásáron, hogy nem feltétlen az erőmre koncentrálnék a korábbi tapasztalataim alapján. De hát vigyorogva, kíváncsi tekintettel és tudatában annak, hogy nem csak én nyúlhatnék hozzá, hanem a férfi is lazán eléri valamelyiket ez körülbelül annyira volt hihető fenyegetés, mintha azt mondtam volna, hogy férjhez megyek holnap. A kérdésre azonban csak pislogtam párat és kissé összeszűkült szemmel néztem a másikra, megpróbálva kitalálni, hogy miért érdekli. Most nem pirultam, hisz bár a kérdés hasonló, de nem olyan intim. Különben is környezet függő, hogy az ilyen kérdések mit váltanak ki belőlem. De az ujjaim ismét a sálam végével kezdtek el játszani, ujjaim közt áthúzva a finom anyagot. Pár pillanatig csak hallgattam, de aztán mégis válaszoltam.*
- Nem vagy egyedül. Sem más nők, sem más srácok szexuális szokásai nem érdekelnek. Persze, ha valaki eszméletlen nagy késztetést érez és Én vagyok az a szerencsétlen, akivel megakarja ezt beszélni, hát végig hallgatom. De túlzott kényszert nem érzek rá, hogy minden áron ezt hallgassam. Persze, néha kétértelmű vagyok, máskor kimondottan ilyen jellegűek az ugratásaim de… Nézd, korábban azért passzoltam le a kérdést, mert Én nem szeretem sehogy. Nem élek szexuális életet a történtek óta és így másoké sem érdekel. * Vontam meg egyszerűen a vállam, de ez nem hiszem, hogy újdonságként érte, azok után, hogy megtapasztalta, hogy miként reagálok az érintésre. A történteket sem kell kifejteni, mert már nagy vonalakban azt is megkapta még lent a bárban. *
- De persze ez alól, és ahogy minden más alól is kivétel Leo. Bár azt nem mondanám, hogy az övé érdekel. De jó baráthoz hűen folyton szívat és bízik benne, hogy ha minden mocskos részletet elmesél, akkor égető sürgetést fogok érezni arra, hogy valaki ágyába másszak. *Forgattam meg kelletlenül a szemeim. Már öt éve szívat ezzel és még mindig nem adta fel. Kitartásból jeles, ha rólam van szó. Bár csak a saját kapcsolataival lenne így, a kis idióta. No mindegy, inkább abba hagytam a kényszeres matatást a sálamon és próbáltam rájönni, hogy a másik most mennyire is néz hülyének.
Szavaira felszaladt a szemöldököm, de talán nem is olyan meglepő, hogy gőzöm sem volt arról, hogy pince van a Hotel alatt. No mindegy, ha minden jól megy úgy sem nagyon fog érinteni.*
- Másikat? Miért? * Kérdeztem, hisz egy ekkora Hotel alatt biztos, hogy nem egy négyzetméteres a pince, hogy kicsi lenne. De persze már megint közbe szólnak… délelőtt a Hentes, most meg a kopogás. Valamiért nagyon nem akarják, hogy értelmesen beszélgessünk. Elhelyezkedve, a kezembe fogom a tányérom és nincs szükségem késre. Ezt tökéletesen ellehet vágni a villa oldalával is.*
- Neked is… * Mosolyogtam rá, majd neki is láttam az evésnek. Éhes voltam, ezt mi sem mutathatja jobban, hogy ettem. A kérdésemre adott válaszra elmosolyodtam. Sajnáltam, hogy nem az elején kaptuk el a filmet, de mindegy.*
- Ha egyszer valaha még egyszer ilyen helyzetbe kerülünk, arra mérget vehetsz, hogy megnézetem veled az elejétől. Nézd a jó oldalát, jó nő van benne… * Adtam a tudtára két falat között. Persze enyhítve egy kicsit, de hát kinek mi a jó nő. A méreg pedig nem véletlenül került képbe, tekintve, hogy a nő most mérgezte meg – patkányméreggel – a férfit, hogy eltegye láb alól. Ám kár, hogy menet közben meggondolta magát és már épp segíteni próbál neki. No mindegy, míg néztem a filmet csendesen folytattam az étkezést, de az alkohol hatására és arra, hogy egyébként sem tudok sokat enni egyszerre a felénél feladtam és az éjjeli szekrényre tettem a tányérom. Egy ideig csak ültem, de aztán már kényelmetlennek bizonyult, és az egyik tőröm már megszokásból csúsztattam a párnám alá, nem is figyelve a mozdulataim. Nekem mindegy, hogy melyik kerül oda, a lényeg, hogy egy legyen. Kissé féloldalasan feküdtem le, ahogy az egyik lábam nyújtva, míg a másikat kissé felhúztam. Egyik kezem a buksim alatt, a másikkal pedig a plédet szorongattam bőszen a mellkasom előtt, amivel betakaróztam már korábban és most is rajtam volt.
Ha a férfi nem szólt egy szót sem, akkor nem kellett tíz perc és halk, még nyugodt szuszogásom adta a tudtára, hogy bizony elaludtam. De az álmok mára egyébként sem várhatóak, tekintve, hogy az alkoholnak vannak jótékony hatásai. *

//Köszöntem a játékot *.* //

// Köszöntem a játékot *.* //

*Tegnap érkeztem vissza a városba és első dolgom volt, hogy írjak egy üzenetet Jamienek miszerint visszajöttem, de még pár napig nem tudok időt szakítani rá. Hazudtam. Naná. Az igazság az volt, hogy nem akartam, hogy bármit is megtudjon ebből az egészből és nekem is idő míg felépülök nyomtalanul. Kevint természetesen elhoztam magammal, de az a kölyök több gondot okoz mint hasznot. De ettől függetlenül szerettem, még ha soha a büdös életben nem fogom ezt közölni sem vele, sem Jamievel. Őt haza vittem, hogy vigyázzon magára, nem mehet sehova és ha elhagyja a ház udvarát vissza adom George karmai közé légipostán. Én magam pedig a Hotelbe mentem gyógyulni. Távol mindenkitől egy szobába, hogy hagyjanak békén. De az egyedüllétet eddig bírtam. Így hát egy üzenetet hagytam ma reggel a recepción;


Igazából nem akartam sehova menni, vagyis akartam... csak épp olyan helyre, ahol senki nem járhat. Az meg ritka. A recepcióig is szinte meg kellett erőszakolnom magam, hogy lemenjek. De ez mindegy, megtettem és vissza is vackoltam magam a szobába. Aludni. Aludni minél többet.

Kilenc órakor felkeltem és elrugdostam magam a fürdőbe. Az első gondolatom az volt, hogy letelefonálok és lemondom. A második az, hogy pocsékul festek, a harmadik pedig a düh. Szóval inkább lefürödtem, magamra vettem egy bő pulcsit, amiből tuti, hogy még a vállam sem lógott ki egy kicsit sem. Csak a nyakam, de a karom nyomok ott már nem látszódtak. A pulcsihoz felvettem egy hosszú szoknyát és egy magassarkút. Még itthon is szandálban szaladgáltam mindig is. A fehér szoknya és a vörös pulcsi, nem épp volt egy szívderítő látvány de valami kellett, hogy takarjon rendesen minden felületet. Az ablakokat kinyitottam, hogy ne legyen bent meleg. Amint elkészültem, a hajam csak összefogtam a tarkómon és vártam. Háromnegyed tízkor megjött a szobapincér és meghozta a vörös bort - azt, amit múltkor rendelt Dante a Mamma Rose-ban -, a poharakat és némi vörös szőlőt, meg csokit. Mással nem készültem. Minek? Csak jó lett volna egy kis társaság és múltkor sem unatkoztam épp a másik mellett, szóval... Jah, ostobaság volt meghívnom igaz? Késő bánat, találkozó előtt tíz perccel már nem fogom lemondani. A pajzsom totál felhúzva, csak mint mindig és a fotelben ülve vártam... vártam és hatszor megbántam ezt az egészet. Mégis mit mondjak neki? "Bocs, csak épp unatkoztam és lelkileg kissé meggyötörtek kérlek vidíts fel?" Bah... még öt perc... sosem lesz már vége... De azaz igazság, hogy nem is akartam, hogy vége legyen. Viszont azt sem tudtam, hogy miként lépjek túl ezen... sosem kerestem még ilyen helyzetekben senki társaságát. Első alkalom... az esküvőm előtt sem voltam ennyire... izgatott? Reménykedő? A franc se tudja... rég volt.*

Szabad este, ami több mint fura, mert kinek mit jelent a szabad? Nekem további melót többnyire, de pont leszarom, nem érdekel, szeretem ezt az életet. Na de amire nem számítottam, az az, hogy üzenet vár a portán, Sharontól.
Most értem haza szinte, és éppen azon voltam, hogy felkutassam, de megelőzött, ugyan tudta, hol talál, tehát neki könnyebb dolga volt elméletben. Ettől függetlenül elnyomok egy mosolyt, hazudnék, ha azt mondanám, nem jött be a nőstény. Kész rejtély, kihívás, és az ilyet pont szeretem.
Aljas lennék, félreérteném, és lehet, ha nem erről a nőstényről lenne szó, meg is tenném, most viszont nincsenek hátsó gondolataim, sem szándékaim. Vakrandi volt, marha kölykeim miatt megtettem, és azt hiszem, nem sült el rosszul, tehát megéri kivárni, nem elsietni semmit... aztán majd elválik.
Az órára pillantok, még van fél órám, addig eltűnök zuhanyozni, meg átöltözni, de nem azért, hogy hiú ábrándokat kergessek, csupán nem vagyok igénytelen állat. Normális göncben frissen, üdén, illatozva, egy üveg pezsgővel és két pohárral indulok felfelé a szobába, egy emelet nem emelet, de több sem, tehát gyalogosan teszem meg az utat.
Még arra is figyelek, hogy ne előbb érkezzek, mert nőstény, őket ismerve az utolsó pillanatig válogatnak még akkor is, ha csak egy laza göncöt húznak magukra. Pontban 10-kor kopogok a szoba ajtaján, nem kések, az nem szokásom, végül hátrébb lépek, már-már rutinból.
Mintha bármire is számítanék, hogy érkezik bentről, de sosem lehet tudni, Jesse is a fegyverével fogadott, bár nem nagyon hatott meg vele, valahogy magasan leszartam, hogy a pofámba nyomja a stukkert.
Sharontól viszont ilyesmire nem számítok, lévén az már kiderült, nem a harcok terén profi, de attól még jöhet pohár, párna, váza, egyéb, mert a nőstények kreativitása kimeríthetetlen. Bármit képesek a hímekhez vágni, ha a kezük ügyébe akad, és éppen rossz passzban találja őket az ember.

*Mondanám, hogy ezaz öt perc olyan lassan telik mint az elmúlt kétszáz év. De az még költöi túlzásnak is sok lenne. De mindenesetre nem éreztem könnyebbnek, ha ezt tudom, akkor fél tízkor kelek. De persze, akkor tuti nem készültem volna el. Na nem mintha túlzott készülődésbe bocsátkoztam volna, de ezt mégis honnan tudhattam volna előre?
De végül a kopogásra egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaim. Jézusom... ez egészen olyan, mintha kételkedtem volna abba, hogy el jön. S ez engem miért is érdekelt volna? Oké, tudjuk be arra, hogy tényleg nem akartam egyedül lenni és most hagyjuk ki azt a részt, hogy nem szeretem a visszautasítást. Szóval csak felálltam és az ajtóhoz sétálva, nyitottam ki. Meg pillantva a férfit már szélesebbre is nyitottam az ajtót és egy mosollyal köszöntettem.*
- Szia. Gyere be. * Invitáltam és félre is álltam az ajtóból, amit aztán becsuktam mögötte. Mosolyom viszont, felemás. Örültem annak, hogy itt van... de hát, nem épp volt mosolygós kedvem így valamilyen szinten kissé erőltetett. *
- Örülök, hogy nem viszonoztad a korábbi hmm... elegáns késésem. - szólaltam meg, miközben a fotelekhez sétáltam és az asztalhoz. - Foglalj helyet, érezd magad otthon vagy valami ilyesmi. Töltsek? * Intettem a bor felé. Nah igen, vendéglátásból sem épp voltam kiemelkedő jelenleg, mégha tudtam is, hogy hogyan kell viselkedni és mit kell tenni. De nem volt hozzá túl sok affinitásom, hiába ebben nőttem fel és erre neveltek még emberként. De mázlimra, Dante nem olyan embernek tűnt, aki az ilyenekre túl sokat adna. Kék íriszeim azonban még most is a maguk jegességével keresték a férfiét, még ha volt is benne valami sötétebb, mint a legutóbb. Ha kért, akkor természetesen töltöttem neki, ha nem, hát csak leültem elméletileg vele szembe a lábain másik fotelbe. Jó, nem csak úgy néztem ki, mint aki ezer éve nem aludt, hanem úgy is éreztem magam. Kissé fáradtan, bár inkább zavartan simítottam végig összefogott hajamon.*
- Az igazság az, hogy magam sem tudom, hogy miért hívtalak ide, vagy úgy bárhova jelenleg. Szóval a mai este ilyen találd fel magad mozgalom, mert nem terveztem semmit csak... önző mód felhívtalak, mert nem akartam egyedül lenni. * Okééé... ez túl sok őszinteség egyetlen megszólalásban. Hajm... hova fajultam? Ennyire megviselt volna a kiruccanásom haza? Már rég megszoktam, akkor ez miért más? Miért tárom fel jelenlegi gyengeségem egy idegen előtt? Mert lássuk be, az a férfi. Még ha nem is evett meg kapásból.*
- Szóval... Srácaid? Üzlet? Mi jót csináltál mostanában? * Dobtam be három kérdést, hogy mégse nézzük itt egymást vagy mást... hisz semmi érdekes nincs a szobában, ugyan olyan mint a többi. Bár tény, már ezzel is megvalósult volna az a rész, hogy nem vagyok egyedül. De mivel a szandálom tiszta, mert hát mindig megtakarítatom őket mikor haza érek valahonnan, így minden probléma nélkül húztam fel magam alá a lábaim.*

Mindenre számítok, arra is, hogy kinyitja, majd rám vágja az ajtót, csak úgy a hecc kedvéért, mert ez is belefér, de nem teszi meg, sőt, még ki is nyitja. Tudom, hogy nincs április elseje, de a nőstények szeszélyesek, sosem lehet azt mondani, hogy ha egyszer maguk keresnek fel, vagy invitálnak, akkor az is biztos, hogy nem fordulnak sarkon, esetleg beengednek.
Remélhetőleg nem érti félre a pezsgőt és a poharakat, nincs hátsó szándékom velük, kimondom, ha úgy gondolom, ettől nem kell tartania, bár tény, azért egy alkalom alatt nem ismert meg.
-Szia! Kösz a meghívást.
Mivel nem csapja rám az ajtót és beenged, beljebb lépek, és ugyanúgy köszöntöm, ahogyan a kocsiban elváltunk, vagyis egy gyengéd puszival az ajkaira. Nem viszem túlzásba, nem vagyok erőszakos sem tolakodó. Látom rajta, valami nem stimmel, azon kívül, hogy az arcára van írva, hiszen nyúzott, de az öltözéke is erről árulkodik. Túl laza, túl bő, és túlságosan takar. Sharon nem olyan nősténynek tűnt a múltkor, mint aki egy otthoni öltözékben full ellentettje önmagának. Nem faggatom, nem kérdezem, ha akarja, majd megosztja velem, ha nem, akkor nem tartozik rám semmiféle formában.
-Nem szokásom. Ez maradjon a nőstények sajátossága. Remélem, nem gond, ha hoztam pezsgőt.
Elvigyorodok, mert volt néhány nőstényhez szerencsém, egyet tudok mondani, aki soha sehonnan nem késik, és az Colette. Talán ő is csak azért, mert tőlünk ezt szokta meg, tehát nem akaszt ki, ha egyik másik maximálisan fél órával érkezik úgy, mint aki éppen lefutotta a maratont.
-Maradj csak, majd én töltök mindkettőnknek.
Lepakolom a poharakat és az üveget, hogy utána a bort nyissam ki, és töltsek egy keveset magunknak, és adjam át az egyik poharat Sharonnak. Ha koccint velem, utána helyet foglalok vele szemben, és kortyolok bele az italba. Nem akart egyedül lenni... nem tippelek, de mégis érzem, valami bántja, valami történt, ami miatt most ilyen.
-Hm... értem. Annak viszont oka van, és lehet, azzal illett volna indítanom, hogy még így is csodásan nézel ki, de... miért hazudnék? Csinos nőstény vagy, de látom rajtad, hogy túlságosan kimerült, meggyötört. ~Na bumm neki, ez szép volt Dante, ettől nagyobb barom nem lehetsz, de tényleg nem. Ezt kurvára begyakoroltad.
Ha valaki azt szeretné tudni, hogyan lehet egyetlen mondattal hazavágni mindent, az forduljon hozzám bizalommal, mestere vagyok, épp ennek adtam tanúbizonyságot az imént. Miért nem tudok hazudni úgy, mint a többi hím? Mert gerinctelennek tartom, és feleslegesnek. Minek mondjak olyat, amiről a nőstény is tudja, csak szánalmas vigasznak szánom. Az nem én vagyok apukám.
-Megvannak, élnek és virulnak. Az üzlet rendben, én pedig melóztam. A tieid? A kis kölyök? Ha pedig szabad program... azt azért nem sikerült megtudnom a múltkor, miket kedvelsz? Párnacsata, kajacsata, darts, kártya, egyéb?
Érdeklődve pillantok rá, már ha nem akad ki az előző kijelentésemen, és nem vág hozzám mindent ami a keze ügyébe kerül.

*Az igazság az, hogy a puszira nem számítottam és bár nem is akartam elküldeni a másikat, de szemöldököm halványan szalad fel kérdőn a homlokomra, annak ellenére, hogy reflexszerűen viszonozom. Bár miért is lep meg? Elvégre én magam sem köszöntem el tőle másképp, akkor a viszont látás miért is lenne másmilyen?*
- Nem és köszönöm. * Húzok egy újabb mosolyt az ajkaimra, de itt jövök rá, hogy nem fogom erőltetni mert nincs értelme. A másik nem hülye, s látott már őszintén mosolyogni szóval úgy is kiszúrja. Annyit meg nem ér. Egyetlen ember akit nem említettem Georgénak így hasznot sem láthat benne, még ha én tudom, hogy van vagyis lehetne. De mivel nem kér kiszolgálást így, nem is erősködöm rajta, hanem hagyom, hogy tegye amit szeretne én addig leülök, továbbra sem nyertem lottón a lábaim. De mikor végez és felém nyújtsa a poharat egy biccentéssel köszönöm meg és állok fel, hogy koccintsak vele.*
- Egészségedre. * S utána helyet is foglalok ismételten, miközben a másik is. Iszok egy kortyot és elhadarom kissé zavartan ennek az egésznek a lényegét, ami nem volt igazán, de legalább nem egyértelmű zsákbamacska este. Zavar, hogy ennyire őszinte vagyok de visszaszívni már úgy sem tudom. Viszont a szavaira felnevettek és nem kevés keserűség van benne. De nem azért amit mondott.*
- Hát Dante... bókolásból jeles vagy. *Csöppnyi irónia, de semmi neheztelés. Annak ellenére, hogy ez így ebben a formában bunkóság volt, tudtam, hogy igaz. S ha megnézem ez valahol jó is egyben. Így tovább tereltem a témát az állapotomról ami valóban siralmas volt és még nem is látott mindent a másik. Míg beszél ujjam finoman kocogtatja a pohár oldalát, míg nem kérdez. Akkor egy pillanatra megtorpanok, de aztán folytatom.*
- Kevin jól van. Mostmár. Otthon van a házamban és valószínűleg kiélvezi, hogy sem Én, sem Atyám nincs a nyakán és lesi minden lépését. Jamie meg kiakadt, hogy elhoztam Kevint otthonról. Szóval... boldogítanak így élnek és örömködnek. De majd valahogy elsimítom köztük. A kérdésed meg fogós, a számlákat, a bálokat, a számlákat, táncolni ja és a számlákat említettem már? Nem sok mindent... vagy dolgozom, vagy hivatalos estélyeken jelenek meg vagy a srácokkal vagyok. Sok idő nincs szórakozásra... ha meg mégis akkor mint minden második nőstény vásárolok. De pont nincs kedvem a tömeghez, a vizslató tekintetekhez... szóval fordítsuk meg a kérdést és meglátjuk. Te miket szeretsz vagy szoktál csinálni? * Kérdeztem vissza s egy újabb kortyot ittam a boromból. *