- Nem kedvesem, nem láttam ezt a Bűbájt. - Nem sokat nézik a tv-t, vagy ha igen, csak a híreket. Én viszont láttam, szerintem sem volt túl szép az a ruga. Gondolkodom hangosan a témakörről, mert nekem a főhősnő abban a részben határozottan nem tetszett, pedig amúgy egész kis bájos, noha emlékeim szerint a színésznő nem szerepelt még sok mindenben. Ezzel nekem egyébként nincsen semmi bajom, ők is tudnak érdekeset felmutatni. - Méhecske, akkor sem mondanék rosszat az apukádról, hogyha emiatt nem állnál szóba velem többet, szóval felejtsük el, rendben? A papa mentségére legyen mondva, ezt a helyzetet jól kezelte szerintem. Senkinek sem használt volna, ha elregéli, mennyit sírtam Jackson miatt amióta Fairbanksben van, vagy éppen hogy mennyire kétségbeestem anno is, amikor minden zavam csuklás nélkül elhitte. Hogy legelőször, és utoljára, mikor találkoztak, mit nem kedvelt benne, azt nem tudhatom, valószínűleg megérezte, hogy igen csúnya sorsunk lesz majd. Egy ideje már gyanítom, hogy mágiaérzékenyek, de eszemben sincs beszélni nekik erről az egészről, most már maradjanak csak meg békés tudatlanságban, amíg még élnek. - Nekünk hármunknak van, a papa ül a távolabbi asztalfőn, a mama vele szemben, mert onnan éri el legkönnyebben a konyhát, én meg általában itt szoktam ülni. Mutatok a középső székre, ami a konyha felőli oldalon van. - Innen kibámulhatok az ablakon olykor, szeretem a kilátást, de ha szeretnéd, átadom neked a helyet, vagy választhatsz a maradék öt szabad szék közül is. Nyolc fős asztal, a régmúlt maradéka lehet, vagy a remény jelképe, hogy egyszer majd generációk ülnek egy asztalnál. Ez nem hiszem, hogy valaha meg fog valósulni, mert én nem szolgálhatok nekik több unokával, abban meg biztos vagyok, hogyha Jacksonnak valaha mástól lenne gyermeke, őket már a Nagyi sem látná szívesen. - Makaróni, rendben, akkor az lesz. - A tökfőzeléket senki sem szereti. - Már hogyne szeretné, isteni, nem tudjátok, mit hagytok ki. Dörmögte a papa, aztán le is ült, s én is helyet foglaltam Maya döntése szerint, a mama pedig már hozta is a finom ebédet.
[helyileg a saját házunkban, csak az épp foglalt... ]
Szép és jó dolog az, amikor az ember napokkal előre tervez, pláne a karácsonyi őrültek háza idején, csak az a kínos, amikor az ajándék beszerzése után realizálja, hogy nem mindegyiket olyan elrejtve tartani a nagy napig, mint mondjuk két kötet könyvet vagy egy doboz csokit. Pláne, hogy mondjuk arról lövésem sincs, hogy Maya mennyire kíváncsiskodó így karácsony előtt annak kapcsán, hogy vajon mit fog kapni, mert emlékszem, ennyi idősen mi Erinnel szinte sportot űztünk belőle, hogy ki találja meg előbb, hová rejtették anyáék a csomagokat? Szóval biztos ami biztos, a csomagok egy része Erinnél lett átmenetileg elszállásolva, a másik fele meg az irodámban az egyik szekrény mélyén dekkolt, amíg a 24-én haza nem csempésztem őket. Karácsonyfának való fenyőt is sikerült szerezni - mondjuk tekintve, hogy Alaszkában vagyunk, abból aztán végképp nincs hiány - szépet, nagyot, plafonig érőt, mert miért ne? Igaz, utána ment a bősz szentségelés, mire hazavittük valahogy, meg aztán ismét, amíg beleügyeskedtem a talpba. Egyszer, kétszer, sokszor, hogy ne álljon olyan ferdén mint a pisai torony, meg ne arra keljünk karácsony másnapján, hogy... eldőlt. Szó mi szó, elvoltam vele jó darabig, megfogadtam, hogy jövőre olyan fát választunk, ami maximum olyan magas mint én, vagy még jobb... mint Maya! De hogy valami jót is mondjak a nagy fa mellett, legalább addig sem unatkoztam, amíg a lányok a süti sütéssel meg a főzéssel foglalatoskodtak, meg előkészítették a díszeket... Aztán jöhetett a létra is, mert hiába van Szellemkéz varázslatunk, ha már a gyerekkel közösen díszítjük a fát, és őt meg egyelőre még nem avattuk be ebbe az egész mágiás-őrzős-vérfarkasos mindenségbe, így aztán maradt a létrán egyensúlyozás, már amikor nem Maya ült az én nyakamban, és úgy pakolta a gömböket meg mindenféle díszeket a fenyőre. Ahogy sütilopkodások közepette a fa elkészült estére, az ajándékok is sorban bekerülte alá, majd miután gyönyörködtünk egy sort a délutáni munkájának végeredményében, Maya is szabad kezet kaphatott, hogy széttépkedett csomagolópapírral terítse a nappalit. Mivel Naomi korábban felvetette az ötletet, hogy közösen kapjon tőlünk ajándékot a kisasszony, így különösebben nem számított, hogy melyikkel kezdi, ami eredetileg az én ötletem volt, annál is bevontam valahogy Naomit, mást nem a választásnál vagy a csomagolásnál, és fordítva, szóval... Az egyik doboz méretre látványosan kilógott a többi közül, és ha jól fülel a címzett, kandallóban lévő tűz ropogása mellett némi zajt is hallhat kiszűrődni a dobozból, aminek az oldalán néhány szellőzőnyílás is található. A dobozt kinyitva pedig egy sivatagi róka... helyett egy sokkal inkább hideg-kompatibilis négylábú lapul benne. A kis szamojéd kölyköt így sem volt könnyű egész délelőtt rejtegetni Maya elől, pláne úgy, hogy a macskával ne neszeljék meg egymást, mert ötletem sincs, hogy viszonyulnának egymáshoz; így biztosra veszem, hogy amint kiszabadul a dobozból, már rá is veti magát újdonsült gazdájára ismerkedés céljából. De hogy ne érje szó a ház elejét, azért lapul még egy róka is az ajándékok között, igaz, jóval csendesebb és kevésbé hiperaktív, mint élő változata...
Nem tagadom, azért némileg elkapott a Karácsony szelleme, de szerintem nagyrészt Mayának volt köszönhető, meg aztán, éppenséggel azt is nagyon aranyosnak találtam, hogy Jackson is készülődött, meg egy ideje már inkább összedugtuk a fejünket, amiből megszületett egy elfogadható döntés is, következésképpen szerintem eljutottunk a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad szintre. Egész nap lázas készülődés volt, bár én már napok óta így vagyok, mert Maya itthon volt, és Jackson sokat mászkált, sőt, még Primmel is történt valami hétfőn, szóval nem nagyon tudtam kimozdulni, még jó, hogy a mindent vegyünk meg jó előre típus vagyok, év végéig szabin is vagyok, mert két ünnep között meg utazunk, szóval pár napos pihi jön Mayával meg Jacksonnal, ami mostanra már nem is tűnik olyan lehetetlen ötletnek, talán tényleg ki tudjuk majd pihenni magunkat. A fát én személy szerint túlzásnak tartottam, de Maya biztos oda meg vissza lesz érte, szóval nem mondtam, hogy vegyünk kisebbet, és még csak azt sem, hogy én megmondtam, amikor láttam, mit küzdött vele Jackson. Inkább diszkréten kikuncogtam, és pakolgattam a felrakandó díszeket, meg készülgettem a konyhában, bár ezen a ponton csaltam, nem is kicsit, mert a nagyi karácsonyi pulykájáért és egy nagy tálca sütiért átszaladtam kettő körül, tekintettel arra, hogy jobb biztosra menni, legalább lesz mit inni. A köretet azért megcsináltam hozzá én a kislányommal, volt rizs is, burgonya is, illetve párolt zöldségek, ha valakinek nagyon egészséges életmódot lenne kedve folytatni pont szenteste. A következő napirendi pont pedig a mézeskalács sütés és mázolás volt, mert azt be mertem vállalni még én is, és egészen jól is sikerült, ami azt illeti. Mellesleg még remek program is volt, de mikor elkészültünk, hessegettem is befelé, hogy segítsünk díszíteni, addigra már állt a fa is. Jackson szájába tömtem egy mézeskalácsot, kell a sok feszkő után némi szénhidrát, és jöhetett is a fa díszítése. Még arra is vetemedtem, hogy lőttem jó pár fényképet róluk, mert szerintem nagyon édesek voltak. Úgyis kaptam egy albumot attól a Danától, akivel igazából túl sok szót még nem váltottam, de kedves tőle, majd valamivel meghálálom. Maya úgyis csacsogott már róla párszor, gondolom Jackson pláne jobban ismeri, de nem szoktam kérdezgetni nőkkel kapcsolatban, addig jó nekem. Igyekeztem szép, ízléses díszeket összeválogatni, nem pedig giccses szörnyetegeket, és még arra is futotta, hogy csináltam egy sivatagi rókásat rókára hasonlító karácsonyfadíszt. Ennyire futotta, némi kárpótlás, hogy nincs igazi róka. Emellé még három másik is beszerzésre került, ezeknek annyi különlegessége van csupán, hogy mindhármunknak lesz egy saját hópelyhe a fán. Szerintem cuki ötlet, remélem, senki nem fogja úgy gondolni, hogy túlzás, de ha mégis, hát ráfogom, hogy túlságosan is elkapott a karácsonyi láz. Ami azt illeti, különösképpen nem bántam, jól éreztem magam nagyon, és tényleg örültem neki, hogy mostanra elsimultak annyira a dolgok, hogy egyáltalán nem vagyok feszült, és nem félek attól minden percben, hogy Jackson a lelkembe mászik. Ami az ajándékokat illeti, Maya még kap egy nagyobb projektre való falfesték anyagot, illetőleg jó pár sablont, ha esetleg nem lenne ötlet arra, hogy magunktól művészkedjünk. A csomagon az „Álmodd és valósítsd meg, milyen legyen a szobád. Segítünk!” felirat díszeleg, amolyan közös projekt lesz ez is, ha megtetszik Mayának, ha nem… nos, akkor majd kitaláljuk, mit kezdjünk vele, maximum lefestem álmában Jacksont, az is elég vicces ötletnek tűnik. Egyébként még neki is lapult ajándék a fa alatt, de ez elsősorban most mindkettőnk számára Mayáról szól, és ez így is van rendjén.
Részemről Naomi számára két, eltérő méretű, lapos csomag várakozott a fa alatt, amik első ránézésre könyveket sejtetnek, de még sem egészen azok... Ha kibontja a felsőt, akkor néhány kopottas kötet kerül elő belőle, meglátszódott néhányukon az évek nyoma, ahogy az is, hogy sokat forgatták... A legrégebbi már több, mint kilenc éves, Maya babanaplója, gondosan vezetve egy éves koráig, fényképekkel, apró kis megjegyzésekkel, meg ilyen könyvbe illő kreatív apróságokkal... A New yorki protektorátus raktárában sikerült rábukkannom - éljen a protekció - miután Maya vérfarkasos incidense után a nevelőszülei agyát is átmosták, és számos, Mayával kapcsolatos dolog lefoglalásra került az emlékmódosítások végett. A maradékban pedig mindenféle fényképek vannak összeválogatva a lányunkról, kötetenként pár évet átfedő terjedelemben- születésnapok, kirándulások, különféle iskolai rendezvények, események, beleértve egy albumban az utolsó egy évben készült képeket is, amíg Honeycuttékkal élt. Igaz, ráment egy fél nap, mire elkészültek a másolatok, de legalább Maya is tudja nézegetni, ha kedve támadna hozzá, vagy nagyon hiányoznának neki... Lehet, hogy szívfacsaró a képeken más családdal látni, de ha már 9 évig kimaradt az életéből Maya, és túl tud lépni ezen az érzésen, gondolom, ő is kíváncsi arra, hogyan telhettek a kisasszony korábbi évei, vagy éppen milyen volt akkoriban. Legalábbis magamból kiindulva, mert naná, hogy előbb én is végignéztem őket. Az alul lévő, egészen karcsú kis csomag csupán egyetlen üres fotóalbumot rejt, amit ha akarnak, akár emlékkönyv félének is minden gond nélkül használhatnak. Az első oldalon az alábbi kis üzenettel:
Ez már a ti feladatotok, hogy megtöltsétek képekkel (:
A saját csomagjaink nyilvánvalóan csak azután kerülhettek sorra, hogy Maya kibontogatta a sajátjait, és remélhetőleg nem vonult el sértődötten, hogy márpedig ő sivatagi rókát kapott. De hát én megmondtam már az elején, hogy NINCS sivatagi róka. Részemről Jackon egy csinos könyvválogatást kapott azon klasszikusokból, ami a hosszadalmas mustrámat követően hiányzott a repertoárjából. Ha már egyébként is megígértem, hogy néha adok kölcsön, hát meg is vehettem a szükségeseket, nemde? Egy ideig biztos ellesz velük, tekintettel arra is, hogy sok ideje nem lehet éppenséggel olvasni, mert vagy meccs, vagy edzés, vagy gyerek, és akkor még nem is beszéltem az Őrző létünkből eredő kötelességeiről. A másik, aminek még láttam értelmét, és úgy éreztem, tetszeni fog neki, az egy forralt bort készítő kütyü volt, puncsot is lehetett benne csinálni, úgyhogy lehet, hogy valami alkoholmenteset kipróbálhatunk majd abból is. Alkoholosat is, de az szigorúan Maya nélküli program, bár túl sokat nem szeretnék a jövőben szeszt fogyasztani, de egy pohárkából még aligha lehet baj. S mikor bontogathatunk végül mi is, izgatottam veszem elő a csomagjaimat, hogy megnézzem, mit hozott a Jézuska. Amikor meglátom a babanaplót, nagyjából három másodpercembe kerül máris pityeregni, de sokkal inkább örömömben, mint bármi egyébből kifolyólag. Már a babanapló is bőven elég lett volna, hogy lelkileg úgymond kicsináljon, de hogy minden évre jut pár kép, az már pláne sok. Mindenesetre nem akadályoznak meg a könnyeim abban, hogy odalépjek Jacksonhoz, és megöleljem, nem tehetek róla, kissé elragadtak az érzéseim, s persze még a fülébe is suttogom, hogy köszönöm. Mayának biztosan be lehet majd magyarázni, hogy Honeycutték végre megtalálták a fényképalbumokat kisebb koráról, bár én megígértem, hogy többé nem hazudok neki, szóval ezt Jackson tisztje lesz beadagolni neki. Most azért tüzetesen nem nézem át mindet, de ami késik, nem múlik, sokat fogom még forgatni őket, az egyszer biztos, hisz rengeteg évet kell legalább ilyen téren bepótolnom. Az album pedig, nos, reméljük, sok, sok képpel lesz alkalmunk majd megtölteni, bár amennyit én kattogtatni vagyok képes, ez kétségtelen…
//Megkésve ugyan, de annál Boldogabb Karácsonyt! <333//
Úgy lett volna az igazi, ha sikerül kivennem a pénteket szabadnapnak, de finoman szólva is esélytelen volt – nem elég, hogy meccsünk volt, mivel vendégcsapat ellen játszottunk, még a szokásosnál előbb be kellett mennem, hogy gardedámoskodjak mellettük. Szívás, de ez van. Mostanában visszaszoktam a reggeli futásra, még ha nem is minden nap, igaz, ma ezt is kihagytam, akadt még némi tennivalóm, mielőtt dolgozni mennék – ellenben mire Naomi visszaér a reggeli futásból, én már úton vagyok... Helyette frissen terített asztal, reggeli , egy csokor virág, és egy ajándék bögrének támasztott kis üzenet is várja az asztalnál:
„Boldog születésnapot! Tudom, tudom... úgy lenne az igazi, ha én is itt lennék, de félő, ha ma nem megyek be dolgozni, többet sem kéne, és hidd el, nem akarod tudni milyen az, amikor itthon öl az unalom – szerintem egy hét se kéne hozzá, hogy az agyadra menjek.”
Megfordult a fejemben az, hogy tortát süssek, de elég hamar elhessegettem az ötletet, amint eszembe jutott, hogy tavaly ki volt a segítségem benne... és hogy ha valami félresikerülne, már nincs kit hívni, hogy mentse a haza becsületét, így inkább maradtam egy egyszerűbb megoldásnál. Naomi nagymamáját ismerve úgy is akkora tortával fogja meglepni a kisunokáját, hogy akár Maya egész osztálya vígan elélne belőle egy hétig. Versenyre kelni meg eszem ágában sincs vele, maradok hát a jelképes megoldásnál.
„Mikor voltál utoljára tetováltatni? Mármint amiért nem egy sikeres vizsgával „fizettél”? Tudom, nálad így is helyhiány van, de mit szólnál valami aprósághoz? Múltkor jöttem rá véletlenül, hogy már ilyenek is léteznek, tiszta jópofák, nem? Majd nézegesd a katalógust, neked melyik tetszik, aztán majd választunk egyet közösen, ha benne vagy! Ott hagytam a nappaliban, kimondottan ilyen páros-tetoválások vannak benne. ”
Nem, eszem ágában sincs sem nevet, sem szöveget a bőrömön tudni, de egész ötletes kis szimbolikus megoldások is akadnak a lapokon, amik külső szemlélők számára nem sokat mondanak, a viselőjüknek viszont annál többet. Én akkor kezdtem el gyűjteni őket, amikor őrző lett belőlem, ő azután, hogy elváltak útjaink és Maya megszületett, nem csoda, hogy nem feltétlenül kellemes emlékeket társítunk az egymás hátát díszítő tetoválásokhoz, úgyhogy ezen javítva némileg talán nem lenne hülyeség egy olyat beújítani, ami nem Dimitris keze munkája, hanem inkább az újrakezdés eddigi kellemes pillanataira emlékeztet minket, ha ránézünk. Másfelől megközelítve a témát meg mondhatni, ez is betudható egy újabb apró lépésnek, valami sokkal hosszabb távú tervhez...
„Múltkor gondolkoztam, és rájöttem, hogy annak ellenére, hogy milyen régóta ismerjük egymást, valami alapvető kimaradt a bakancslistánkról, amit mindenképpen pótolni kell. Nemrégiben nyílt egy új étterem a városban, sokan dícsérik, mit szólsz hozzá, ha meglátogatnánk? Meccs utánra foglaltam asztalt, előtte hazaugrok érted, úgyhogy ha lehet, ne edd degeszre magad a nagyid főztjével. Mayát meg kivételesen „felejtsd” csak ott náluk, már beszéltem velük, majd holnap ebéd után érte megyek. És mielőtt még azzal jönnél, hogy de abban a hatalmas gardróbodban nincs mit felvenned estére, már gondoltam erre a problémára is, ne fájjon a fejed miatta.”
Ha benéz a ruhásszekrényébe, talán nem fogja elsőre kiszúrni, de némi keresgélés után hamar a csomag nyomára bukkanhat, benne egy elegánsabb egyrészes ruhával és hozzá illő nyaklánccal, remélhetőleg nem nagyon lőttem mellé sem az ízlését, sem a méretet tekintve.
„Este találkozunk, addig is jó legyél, vigyázz magadra, meg a többi...”
Azt kell mondjam, rendkívüli imádom a születésnapokat, karácsonyt, meg úgy minden ünnepet, mióta Jacksonnal megint együtt vagyunk, egyszerűen minden egyes alkalommal lenyűgöz, hogy mennyire figyelmes, és már pusztán a várakozás is kellemes zsizsegéssel tölt el. Következésképpen nagyon vártam ezt a napot is, bár tagadhatatlan, hogy jobban örültem volna, ha itthon van, és együtt tölthetjük, de azért mindent nem lehet, ez tiszta sor. A bögre láttán elvigyorodom, az üzenet meg, nos, úgy tűnik nem csak én örültem volna, hogyha itt lehet Ő is, de megértem, nekem is be kell mennem dolgozni, szóval nincs ezzel semmi probléma. Azt mondjuk szabályosan lehetetlenségnek tartom, hogy az agyamra menjen, jelenleg a világon egyszerűen semmi sem képes az agyamra menni. A mini tortasüti nagyon édes, és még annál is csajosabb, be is fekszem Maya mellé vele, hogy együtt fújjuk el, aztán részemről megeheti ő, esélyesen úgyis le fogja nyúlni tőlem, én meg elfogult édesanyaként természetesen simán benne vagyok, hogy ő egye meg helyettem. A tetoválós ötlettől szintén csak vigyorogni vagyok képes, és basszus, annyi hányattatás után most jövök rá, hogy igazság szerint Jacksonnak én vagyok a végső kikötője, elvenni talán soha nem fog, viszont miként Ő az én másik felem, úgy igaz ez fordítva is, máskülönben ugyan miért vállalna miattam tetoválást? Olyat, aminek a párja rajtam van? Aligha hiszem, hogy tetováltatna, hogyha nem gondolná véglegesnek azt, ami köztünk van, és ez az a pont, ahol kénytelen vagyok bekönnyezni. Tipikus Nonó, minden apróságon képes vagyok sírni, bár ez nem apróság, ez tulajdonképpen nagyon-nagy dolog. Sokáig túrom a könyvet, míg meglelek egyet, ami szerintem mindkettőnknek megfelelő lenne, fel is vetem majd neki, amint hazaér. A romantikus randi ötletért meg majdhogynem felsikkantottam örömömben, de végül csak egy visszafogott ííííííííí hagyta el a számat, és ugrottam is egyet örömömben, mielőtt beszaladtam volna a hálómba, hogy feltúrjam a ruhámért. Istenem, annyira boldog voltam, hogy szavakba sem tudtam volna önteni, és holt biztos, hogy ezután egész nap vigyorogni fogok, arról nem beszélve, hogy lesz együtt egy egész esténk, éjszakánk. Elkezdtem neki sms-t írni, de végül úgy döntöttem, hogy inkább csak a képet küldtem át a személyes kedvencemről a tetoválások közül, és utána még megtoldottam egy szívecskével. A többit majd este…
//A reakció istenesen megcsúszva ugyan, de imádtam, nagyon szépen köszönöm. <3333 //
Kezdőlap
//
