-Az utca törvénye. Más megközelítésből nézzük a világot, a végeredmény mégis ugyanaz. Sosem értettem a burokban nevelkedőket, mintha vakok lettek volna, aztán meg lestek, amikor beleszaladtak egy hatalmas pofonba. Én is belerohantam, de egészen más miatt, és ez az emlék széles vigyort csal a képemre. Mit számít néhány törés és monokli, amikor kiosztasz jó pár pofont te is? Tetszik, hogy Sarah hasonlóképpen látja ezt az egészet, pedig ahogy hallom, neki teljes családja volt, nem úgy, mint nekem. -Azt nem tudom, fater mit szeretett volna, csak anyámat. Ő nem egészen erre gondolt, de sosem kérdeztem meg, csak láttam rajta, hogy nem így képzelt el. Elröhögöm magam, mert ha belegondolok, anyám egy ribanc volt, mégis mit várt? Otthon ülő kölyök lesz belőlem? Már azt is csodának tartotta, hogy egyáltalán a tanulmányaimmal simán haladok, és nem hogy nem buktam meg, de kitűnő vagyok. Ezt én is. Azt már azért nem állítom, hogy nem ugyanazt művelem, mint ő, csak nem kérek lóvét érte, és nem lövöm magam, ja, és nem hímekkel kefélek. -Az jó, de azért nehogy elkezdj ölelgetni, nem szorulok védelemre, nem anyát keresek. Pimasz megjegyzésem nem marad el, pedig nem bántásnak vagy sértőnek szánom, de ha most elkezdene sajnálni, meg úgy kezelni, mint egy kamaszt, akkor kiábrándító lenne. A pszichomókus szerint anyakomplexusom is van, azért érdekelnek az idősebb nőstények, de mekkorát téved. A hülyéje nem vágta a sivár szerelmi életével, hogy egy érett nőstény nem kéreti magát, nem beszél mellé, és jó az ágyban. Én is tőlük tanultam, bár anyám révén mákom is volt, nem kellett keresgélnem, volt aki beavatott mindenbe. Amikor kiderül, egy rugóra jár az agyunk, és nem repülök métereket a pofátlanságom miatt, még inkább vigyorgok. -Hajaj, de nálam mindig életben marad, sosem vesztem el. Lehetnék férfi prosti is, olyan simán felkínáltam magam Sarahnak, hogy anyám zokogna, ha hallaná, de nehogy már ne tegyem meg, mázlim is lehet, nem? Akárhonnan nézem, igen dögös nőstény, ráadásul szőke, a gyengém, plusz van mit kitennie, és ki is teszi, amiről elég nehéz elszakítani a tekintetemet. Impotens az a hím, aki erre nem így reagál, vagy nem indul be egyből a fantáziája. Nekem beindult rendesen, igenis szívesen kényeztetném, töltenék vele egy éjszakát. Faterről nem igazán jók az első benyomásaim, és ez rátesz egy lapáttal, de a végén ismét vigyorgok. -Rossz lány... akkor itt az párod, mert én a rossz fiú. Indításul nekimentem. Mit szépítsem? Nem voltam részeg, ő sem, én pedig csak revansot akartam, bár a fene se gondolta, hogy van köztünk vagy 300 év, és van egy falkája. Na ez a gáz. Most meg már tök mindegy, megváltoztatni nem tudom, ráadásul azzal a Jennyvel is összeugrottam, de legalább tudják, hogy nem vagyok túl ártatlan meg leraknak a sarokba és ott maradok típus. Az éjszaka azért nem túl meleg, Sarah pedig menne, én meg nem hagyom, hogy egyedül mászkáljon. Azért szorult belém némi illem, az más tészta, hogy ehhez kocsit kell lopnom, de ez sem okoz gondot, majd visszahozom még reggel előtt. Amint megállunk, leállítom a kocsit és felé fordulok, kihívó vagyok, így is mérem végig, kicsit szemtelenül de nem annyira, hogy átlépjem a határt. -Hogyne tudnék. Szívesen felmelegítenélek, hogy ne átfagyva kelljen nyugovóra térned. Micsoda diplomatikus megfogalmazás, ez is ritka tőlem, de mégsem akartam azt mondani, hogy "Sarah, kefélni akarok veled". Pedig de, és tudom, hogy tudja, én meg akkor is tartom, hogy jobb vagyok, mint fater. Be akarom bizonyítani neki. Tetszik, hogy ilyen, tudja, mit akar, és nem megy el a lehetőségek mellett, és nem is rizsázik. A combjára csúsztatom a kezemet, amolyan jelzésértékűen, de nem, nem a kocsiban gondoltam, annyira tapló nem vagyok, hogy egy lopott verdában az ő háza előtt kockáztassuk a lebukást. Van errefelé motel is, vagy ilyesmi, ha szükséges.
- A frászt! Dehogy kezdenélek ölelgetni, nem vagyok az a babusgatós típus. Bár gondolom ez már lejött neki, de akkor meg nem értem, miért is feltételez rólam ilyeneket. Nem sértő és egyáltalán nem bántó a kijelentése, a fene fogja úgy kezelni, mint egy kamaszt és a sajnálgatás sem az én stílusom. Úgysem erre van szüksége, de ha erre lenne, akkor is rossz helyen keresgélne. - Az nem olyan nagy baj. Vonom meg a vállam, az szerintem csak jó, ha valaki képes még remélni, én sajnos már képtelen vagyok erre. Három és fél évszázad elég hosszú idő és rengeteg olyan dolog történt, melyek jócskán megváltoztattak és amelyek szépen lassan kiölték belőlem a remélés képességét. Jobb is, így legalább nem érhetnek akkora csalódások. Elmondom, miért is ne mondanám el, hogy mi történt közöttünk Darrennel. Persze ez így elég dióhéjban való taglalás volt, a részleteket amúgy sem kell tudnia, így is elég, hogy Odie mindent végignézett. Nem vagyok egy szívbajos nőstényke, szóval az egy cseppet sem zavart, mert megérte. - Nocsak, gondolom nem te voltál, aki nyertes keveredett ki a dologból. Nem becsülöm alá a fiút, de köztük is van azért.. hm, nem tudom pontosan, de a háromszáz év korkülönbség nagyjából helytálló, legalábbis szerintem. Szóval elég egyértelmű lehetett a csetepaté végkimenetele, a dolog viszont kérdést vet fel bennem. Noah annyira merész, hogy ezt vállalva ugrott neki az apjának, vagy csak szimplán annyira forrófejű, hogy eme tényezőre fittyet hányva esett neki Darrennek. Bár jobban belegondolva annyira mindegy, most úgysem az számít. Hamarosan már egy lopott kocsiban robogunk hazafelé, mely nemsokára begördül a házikó elé, leáll a motor, én pedig szemben találom magam Noah kihívó tekintetével. Annyira.. vicces ez a helyzet, jobb szót nem tudok rá mondani. Egy huszonéves kiskölyök próbál befűzni, csodaszép barokk körmondatba építve azt, hogy mit is szeretne. Tisztában vagyok vele, teljes mértékben, hogy mik a céljai, de annyira jól esik vele játszadozni, hogy azt elmondani sem tudom. - Micsoda jó szándék… Most rajtam a pimaszul vigyorgás sora, persze nem fogok egyből rábólintani, még kiélvezem a helyzetet és azt, hogy végre van kivel szórakozgatni kicsit. Amikor a combomra csúsztatja a kezét, a tekintetemmel követem a mozdulatot, majd íriszeim visszasiklanak az arcára. Huncut kis mosollyal az arcomon hajolok hozzá közelebb, miközben az egyik kezem az övére teszem, arra, amelyik a combomon pihen. Persze most jönne a roppant romantikus jelenet, amikor megcsókolom, de pff, az nem én lennék, ha engednék az ilyen gejl dolgoknak. Egész egyszerűen csak közelebb hajolok, ám mielőtt elérném a célt, változtatok kicsit és csupán egy gyengéd puszit nyomok az arcára. - A kisfiúknak már régen alukálniuk kellene. Egészen a fülébe suttogom a szavaimat, majd elhajolok, nyitom az ajtót, hogy egész egyszerűen kiszálljak a kocsiból – persze csak ha nem történik valami olyasmi, ami megtöri ezt a sorrendet és a cselekvéseimet. - Jó éjt, pöttömke. Húzom még kicsit az agyát, amikor visszahajlok, hogy búcsúzzak tőle. Kéretem magam? Talán így is lehetne nevezni, de sokkal inkább a játszadozás szóval illetném mindezt, amit a fiúval csinálok. Innentől mondjuk rajta múlik, utánam jön-e, vagy sem, mindenesetre én egyelőre végeztem.
-Na még jó hogy. Nehogy már itt nekem elkezdjen gügyögni is, mert még kiábrándulok belőle, na de nem olyan nősténynek tűnik, és én sem vagyok cukorborsó, akit félteni kell, vagy babusgatni, mint egy életképtelen egyedet. -Á, néha azt tartott életben, semmi más, meg az, hogy ezután csak jobb lehet. Végül be kellett látnom, hogy nem is. Saját magam okoztam a galibákat, ha kellett, de azért vicces, hogy alig vagyok 20 éves, és több strigulám van, mint egy komoly bűnözőnek. Már akiknél kivertem a biztosítékot. Lehet, ebben van tehetségem? A franc tudja, de a baj mindig megtalál és én is őt, kézenfogva járunk. Vigyorogva hallgatom, mit művelt faterral, aztán amikor visszakérdez, az a vigyor még szélesebbé válik a képemen. -Nem éppen, de egy ütést még így is bevittem. A többit meg hagyjuk, levert, mint vak a poharat. Vagy valami ilyesmi történt, de a lényegen nem változtat, ez van. Fater sokkal idősebb, ezzel nem számoltam, de elöntötte a szar az agyamat, mindenképpen revansot akartam venni. Nem jött össze, azaz nem úgy, ahogyan elterveztem. Azt azért akkor sem mondom ki, hogy semmi esélyem sem volt, de Sarah úgyis sejtheti, hiszen ismeri Northlake-et, szépíteni sem fogom, mert annak sincs semmi értelme. Benéztem, ennyi. Most viszont egészen máson jár az agyam, és nem is nagyon titkolom, csak visszafogom magam, és nem közlöm a nyers valójában, hogy mire is pályáznék, ha lehet. -Apróságnak tűnik, de sokkal több annál. Még jó, hogy, hát a fene akar aludni, még korán van, majdhogynem szó szerint. Persze az utalásom ezt támogatná, de na, ennyit el lehet viselni tőlem is, nem? Mégsem ajtóstól rontottam a házba, csak a combját simítottam végig, és érett nőstény ő ahhoz, hogy tudja, mi az ábra, legalábbis nálam. Azt már csak remélni tudom, hogy nem pattint le, hanem elfogad "alvóstársnak." A huncut pillantásból tudom, hogy vette az adást, és mint egy jó nőstény, még hergel is. Imádom, tényleg imádom. -Akkor lehet, tényleg nem kellene már hazamennem. Vigyorogva felelek, bár az arcrapuszi más esetben igencsak kiábrándító lenne, ám nem most. Nem tartom fel, mikor kiszáll, de csak azért, hogy én is megtegyem rögtön. Az autó most nem érdekel, de mielőtt bármit teszek, szépen letörölgetem az ujjlenyomataimat, remélve, hogy koolyabb nyomot nem hagyunk. -Képes lennél itt hagyni az utca kellős közepén? Felkísérnélek inkább, nehogy ellopjanak út közben. Utána indulok, esélyem talán van arra, hogy ne egyedül éjszakázzak, azért az most nagyon csúnya lenne, és különben is, hogyan bizonyítanám be, hogy jobb vagyok, mint fater? Az, hogy mi történik ezután, az már az éjszaka homáylába vész, és nagy valószínűséggel senkinek semmi köze hozzá, csak kettőnknek. Vagy nem.
Annyira, de annyira jó idő van! Természetesen alaszkai viszonylatokban, mert hát ennél azért jobb időt is el tudnék képzelni a futásra, de na! Legalább a havat nem hordja. Gyakran futok, nem csak azért, hogy edzésben tartsam magam, és fejlesszem az állóképességem, hanem azért is, mert kikapcsol. Tök jó érzés. Ritka az olyan nap, mint a mai. Nem kell bemennem a Holiday Innbe sem, és mára Will se osztott be, szóval az egész nap az enyém. Elég fura álmom volt éjjel, reggeli közben azon pörögtek a gondolataim, azért is döntöttem úgy, hogy a mai napomat futással indítom, talán kicsit kiszellőzik a kis fejecském. Szóval felrángattam a lábaimra a kissé elnyűtt, de annál kényelmesebb futócipőimet, bélelt fekete futónadrágomat, amin almazöld színű sávok futnak combmagasságban, feldobva ezzel a fekete anyag egyhangúságát. A vízlepergető anyagból készült kabátom is a nadrág stílusát adta vissza. A hajamat egy copfba kötöttem a fejem búbjára, a nyakamba pedig egy.. a szivárvány minden színében pompázó sálat kötöttem, hogy ne fázzon meg a torkom. Rózsaszín fejhallgatóból szólt a zene, ami messziről becsapós látványt nyújthat, mert plüss anyag borítja, és kiköpött olyan, mint egy fülvédő. Pedig szól belőle a zene, és ó! Nem is akármilyen! Az mp3 lejátszóm egy őskövület, khm… vagyis nem mai fialás. Izé.. szóval nem modern.. de a strapát azt bírja! Pár éve már megvan, ezért a rajta levő zenék száma szép lassan bővül. Nem törlök róla semmit, mert nosztalgiázásként jó újra hallgatni a régi kedvenceket. Bergenben jártunk egy évig a tesókáimmal Salsázni… annyira, de annyira imádtam! Nem is törtem rajta a buksimat, hogy mennyire hiányzik ez a táncnak nevezett őrület, de most hogy felcsendült a dal… az egyik kedvenc Salsás dalom, hirtelen megrohant a vágy: Táncolni akarok. Most! Lassítottam a futólépteimen, inkább tűntem már egy megkergült kecskének, ahogy ugrándoztam, mint egy komoly.. légzésére, és lépéseire figyelő futónak, de hát ki a csudát érdekel? Ahogy lopva körbenézek, megállapítom, hogy senki sincs itt. A tánc szerintem olyan, mint a biciklizés. Ha egyszer már megtanultad, soha nem felejted el. Valahogy én is így vagyok most a Salsával. Csak úgy jönnek maguktól a mozdulatok, és a lépések. Nem vagyok profi táncos, az távol áll tőlem, de normál körülmények között, normál esetben nem vallanék szégyent egy parketten. Ja, hogy most nem parketten vagyok? Kérem.. nekem az fel se tűnik! Lelki szemeim szépen felhúzzák körém egy táncház jellegzetes képét, teljesen magával ragad a ritmus. Elkapom Frida csuklóját, majd berántom magammal a táncolók sűrűjébe.. a fejecskémben. A valóságban persze nincs a közelemben se Frida, se Fiona.. csak egy kerekes szemetes árválkodik az út szélén, amit nagy lelkesedésemben a „füleinél” fogva elkapok, és táncba hívom a járda közepén. Fergeteges móka veszi kezdetét.. és azt hiszem nem csak a saját napomat dobom fel ezzel a majomkodással, hanem azét is, aki ezen a reggeli órán épp erre jár…
Nem szeretek sportolni. Mármint a táncon kívül semmit nem szeretek, futni meg pláne, de valahogy úgy éreztem, hogy legalább illene úgy tennem, mint aki nem egy tohonya lótojás és mondjuk egy futóútvonalon sétálva végigmenni. Fogtam hát magamat és felöltöttem a legbéleltebb fekete tréningnadrágomat, kerítettem hozzá egy kellően vastag, fekete hosszúujjút, amire ráhúztam egy lezser, világoskék pulcsit, Tényleg unikornis vagyok!! Felirattal. Nemrég szereztem be ezt a darabot, s imádtam, bánta a halál hát, hogy talán meg fogok hagyni benne. Maximum majd gyorsabban futok. Fölé kerítettem egy kabátot, aminek a zpizárját nem húztam be, majd a nyakamba rittyentettem egy fekete sálat is, a biztonság kedvéért. Már a türkiz edzőcipőmet fűztem befelé, amikor elbizonytalanodtam abban, hogy ez egy jó tölet-e, de ha már így beöltöztem, úgy voltam vele, hogy mindenképp elindulok. Írtam egy smst Nonónak, hogyha gondolja, akkor csatlakozzon hozzám, de nem vártam meg a válaszát otthon. Lendületesen indultam meg, miután a Miau feliratú, fekete hajléktalansapkám – apám nevezte így ezeket a fejfedőket – is a fejemre került. Nos, sok mindenre számít az emberlánya egy hevenyészett kirándulás kapcsán, de az elém táruló látvány sok mindent felülmúlt. Zene nélkül egy kukával salsázó nőt ritkán látni, mert hogy afelől kétségem sem volt, hogy a tánc az salsa, s a szőrös fülfasírt tulajdonosa sem lehetett más, csak nő – bár, a mai világban! - és egy kukát is felismerek. Vinnyogva kezdtem vihogni, mit sem törődve azzal, hogy ez a hiénanevetés legalább annyira komikus lehet, mint maga a tánc. S sajnos, fránya véremnek és a tánc imádatának meg a szertelen énem házasodásának gyermekeként megjelent a fejemben a cselekvés lehetséges képe. Nekiindultam hát – úgyis kezdtem fázni, szükség van a mozgásra – hogy közelebb lépjek az ismeretlenhez, majd lábammal megakasszam a kuka útját. Mélyen reméltem, hogy nem fogja a nő a lábamra húzni, hanem felnéz, s ha ez így történt, akkor úriasan a kezemet nyújtottam felé, férfias pökhendiséget erőltetve az arcomra. - Lekérhetem a hölgyet? – kérdeztem a zöldségünket, majd amennyiben a nő kellően meglepődött, vigyort ültettem a képemre. Ezzel a vigyorral kaptam el Flora kezét, ha az enyémbe helyezte, s hogy lássa, nem beszélek a levegőbe, a kukát kikerülve salsánál maradva kellő mértékben megpörgettem őt. Persze ha nem volt vevő rám, akkor csak vigyorogva álltam mellette és a kuka mellett, s nem is próbáltam leplezni, hogy mennyire szórakoztatónak találtam ezt a reggeli parádét. Jaj, Nonó! Ezt látnod kellene!
Mostanában nagyobb szükségem van azokra a dolgaimra, amiket korábban megszoktam. Ilyen a reggeli futás is, egy ideje minden reggel elindulok a körutamra. Nem emlékszem, mikor maradtak el, talán mikor már nem futotta az erőmből a két munkám mellett. Most viszont muszáj vagyok jól karban tartani magam, és ehhez úgy vélem, apró lépésekben vezet az út. Majd ha megint bírom a fokozott tempójú futást, elégedett leszek. Egyelőre még inkább laza stílusban ment csak, de azért nem is csak kocogásról volt szó. A kedvenc vastag pulcsim volt rajtam, ami most határozottan jól jött, mert a fizikai állapotom mellett a lelkem kivirulásával is foglalkoznom illett volna, ez mondjuk nem ment, de ha ilyen szivárványos szerelésben lézengtem, akkor legalább a környezetem azt hihette, jó úton járok. Tény egyébként, hogy kicsit jobb volt tőle a hangulatom, de azért olyan sokkal nem, hogy madarat lehessen velem fogatni. A futás is határozottan jót tett a lelkemnek, kitisztult tőle a fejem, könnyebbnek éreztem magam, mindig is imádtam mozogni, nem is értem, hogy bírtam ilyen sokáig e nélkül. Rainbow Dash a nyakláncomon ugyanazt hivatott elérni nálam, mint a pulcsim, és ehhez a pároshoz csatlakozott a kedvenc futócipőm is. Mondhatjuk, hogy színes egyéniség vagyok, már ami az öltözetemet illeti, a többiről nem nyilatkoznék, döntsék el azok, akik ismernek. Már egy ideje róttam az utakat, amikor megkaptam Panda sms-ét, el is vigyorodtam, a kis drága, azt hiszem, nem említettem még neki, hogy a futás is a hobbijaim közé tartozik, csak épp jól elfeledtem az utóbbi időben. Nem voltam benne biztos, hogy sok építő jellegű dolog lesz abból, ha mi ketten edzünk, még ha csak futásról is van szó, de nem tudtam neki ellenállni, úgyhogy arra vettem az irányt, amerre lakik, majdcsak egymásba szaladunk valahol. Pár perc múlva, mily meglepő, P.S. hiénákat megszégyenítő vihogására lettem figyelmes, így el sem téveszthettem volna a célt, úgyhogy már szaladtam is arra. Körülbelül akkor estem be a képbe, mikor lekérte a kukától a nőt. Mondanom sem kell, hogy nem győztem tátogni, meg pislogni, mint hal a szatyorban. Az elém táruló kép rendesen beleégett az agyamba, ehhez kétség sem férhetett. Kukával táncoló nő. Kukás nőt felkérő Panda. Ühüm. Szeretnék ám felébredni, mert eskü, rég álmodtam ekkora ökörséget. Kár, hogy attól tartok, ez mégsem álom, hanem tényleg megtörténik, és magamban megállapítom, hogy van még olyan nőszemély ebben a városban, aki legalább olyan dilinyós dologra képes, mint P.S. és én. Nem állok le, mert akkor be fognak állni a combjaim, és nem tudok majd hazafutni, max vonszolni magam, azt meg nem szeretném, így egy helyben futok, és nézem a produkciót, illetve várom, hogy mit felel a felkérésre a számomra idegen nő, talán a barátnőm ismeri, nem tudhatom. A sálja mindenesetre határozottan szimpatikus, be kell majd szereznem egy hasonlót. Ja, és természetesen nem vagyok rest nevetni a jeleneten, mert szerencsére tökéletesen még nem vagyok búval bélelt, és az ilyesmin azért még megy.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Ugyan ki hinné el, hogy egy kuka micsoda tökéletes táncpartner lehet? Arra mozog, amerre mi forgatjuk, nem húz el magával, nem lép rá a lábunkra, nem téveszt lépést sem, és ugye el se fárad. Arcomon ott ül a széles vigyorom, ami letörölhetetlennek látszik, és ha sokáig így tartom.. még oda is fagy, de sebaj! Ki mondja azt, hogy valaki nem tud a saját életébe bármikor vidámságot csalni? Csak az, aki nem olyan kreatív, mint én! Mivel a környezetemmel nem igazán foglalkoztam az elmúlt percekben, ezért a lány érkezése ténylegesen meglep. Táncpartnerem „megtorpanásával” egy időben pillantok fel rá, csodálkozva az arcába pislogok, amit szerintem ő biztos annak tud be, hogy meglepett. Ebben egyébként részben igaza is lenne, de ami jobban meglep az, amit érzek… ami körbefonja. Nem túl erősen még, de érezhetően. Nahát, egy Őrző, akit még nem ismerek!? Micsoda nap! Dupla indokom is van rá, hogy elfogadjam a felkérését. Nem kell tovább egy kuka társaságát élveznem – ami egyébként jó társaság volt, de egy húsvér emberé mégis csak felemelőbb – és megismerhetek valakit, akit eddig nem ismertem. Rettentően kíváncsi vagyok, mikor és hogy csatlakozott… és én miért nem tudok még róla!? Jajj, ez annyira izgalmas! Az ujjaimat a tenyerébe csúsztatom, megkerülöm én is kukát, hogy ne legyen akadály kettőnk között. Ha Fiona most látna, tuti fogná a fejét, és mondaná azon a tipikus hanglejtésén, hogy „Nőjél fel végre!” De nem lát, és nekem eszemben sincs felnőni, és szeretek így élni… a szívemben szabadon.. Ő nem hallhatja a zenét, de a lépteim ritmusára könnyen ráérezhet, ha nézte eddig mit műveltem a kukával. Nevetve forgok körülötte, mint valami erőmű, ami nem tud kifogyni a lendületéből. A teljes profizmus hiányát viszont érzékelheti egy-egy bizonytalanabb kéztartás-váltásból, de mindezt ellensúlyozza az öröm, ami sugárzik minden megmozdulásomból. A dal azonban a végéhez ér, amit pedig a legjobban sajnálok, hogy nem egy újabb salsa nóta követ. Megállok, a fejemről a nyakamba tolom a fejhallgatót, akkor veheti észre, hogy a belső része nem párnázott, ezért valószínűleg onnan szólt az általa nem hallott zene. - Szia! Kösz a táncot, nagyon élveztem! Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást, ugye? Én Flora vagyok! – A közös kis számunkra való tekintettel, mellőzöm a távolságtartó kézfogásos üdvözlést, ami amúgy se az én műfajom, hanem ha csak el nem ijesztem a mozdulatommal, akkor a felkarjaira fogva két cuppanós puszit nyomok az arcára.
Eltáncolgatok én kábé akárhol, akárkivel. Legyen az menza, egy club puccos belső tere vagy egy disco. Sőt, ahogy a jelek mutatják, még egy egyszerű utca is. A kukát kikerülve rögtön egy forgatással kezdek, hogy aztán felvéve a salsa bizalmas, egymáshoz inkább közelhajoló, semmint eltávolodó pozícióját felvéve a férfilépéseket vezessem az idegen nőnek addig, ameddig úgy tűnik, hogy ő meg nem unja. Van valami a salsában, amit nem szeretek, de ez nem látszik a mozdulataimon, pont olyan precízen táncolok mindent, mintha csak egy feszes keringőről vagy quick stepről lenne szó. Csak akkor észlelem, hogy a megállás oka valószínűleg a zene leállása lehet, amikor leveti a fülvédőjét, s feltűnik nekem is, hogy egy trükkös megoldású fülhallgatóról volt szó a szőrös izé személyében. A bemutatkozása megmosolyogtat, s bár elég neccesnek tartom ezt az ismeretlenül puszilkodás dolgot, könnyedén megyek bele. A tánc heve hozta ki belőle, biztos vagyok benne. Akkor meg baj nem lehet, ha valaki így át tud szellemülni egy kis rütyőzéstől. - Szia. Nem, még nem! – mosolygok rá, s bár nem tudom hová tenni ezt a furcsa bizsergést a zsigereim mélyén – az üdvözlésének bizalmassága valamiért arra enged következtetnem, hogy ismernem kellene, pedig lilám nincs, hogy ki ő – azért mégis úgy vagyok vele, hogy jelent valamit. Ennek fényében igyekszem a szokottnál még könnyedébben venni a puszilkodós örömünnepet. - Pandora Scarlet. - mutatkozom be mindkét keresztnevemen, s miközben elnosztalgiázom azon, hogy mennyire szeretem, amikor egy bizonyos férfihang Scarletnek szólít, észreveszek valami nevető vörösséget a látóteremben. Amint leesik, hogy ki lehet az, már széles vigyorral integetek is neki. - Ő pedig a legjobb barátnőm! – mutatom be közben Naomit, el is feledkezve arról, hogy megosszam lehetséges és legelterjedtebb beceneveimet Florával. Amint Naomi a közelünkbe ér, barátságunkat fémjelzendő három puszival és egy öleléssel köszöntöm őt. Ebbe megint annyira belefeledkezve, hogy Flora bemutatása is elmarad. Mindegy, ismerkedjenek csak. Mi is épp az imént kezdtünk bele..
Úgy tűnik, P.S. vonzza ezeket a táncos jeleneteket, már-már olyan ez nála, mint esetemben a minden nem létező fűszálban való orra bukás. Azt hiszem, az ő fura hobbija mindenképpen nyerőbb, mint az enyém, bár nem feltétlenül viccesebb. Jelen esetben persze igen, bár az inkább a kuka táncpartnerré avanzsálása miatt mondható el a helyzetről, mintsem barátnőm személye okán. Ha őszinte akarok lenni, márpedig miért ne lennék, imádom nézni, ahogy táncol, kicsit persze mindig zavar mellette, hogy ennyire jól nekem nem megy, noha panaszra nincs okom, de szerintem sosem voltam elég kecses hozzá. Talán csak nem gyakoroltam eleget, ki tudja. Mindenesetre most eszembe sem jut csatlakozni, vagy bármivel zavarni a kis jelenetet, a kacagásom is tovaszalad, lévén a kuka már nincs sehol. Inkább futok helyben, mit sem törődve vele, hogy netán engem is gyogyósnak nézhetnek. Nem fogok csak úgy tovább futni, hiszen Panda hívott, nem volna szép tőlem. Mikor befejezik, kicsit közelebb helyezkedem, a bemutatkozásból kiderül számomra, hogy nem ismerték egymást, tehát nem egy olyasvalaki P.S. életében, akiről tudnom kellene, csak elfelejtettem. Hála az égnek, az nagyon ciki lenne. Észre is vesz nagy sokára, betudom a tánc varázsának, amikor pedig bemutat, akkor még közelebb merészkedek, mint valami félős nyuszi. Nem vagyok az, egyszerűen nem szeretnék semmibe se belezavarni, lévén lehetnek barátai és ismeretségei anélkül is, hogy nekem közöm legyen hozzájuk. Még akkor is tovább futok, mikor megkapom a három puszimat, és összeölelkezünk, kicsit fura így, az tény, de egyszerűen nem merem abbahagyni, félek, hogy akkor fuccs lenne az edzésemnek, mert képtelen lennék tovább haladni. Így hát marad ez a verzió, bármennyire hülyén is veszi ki magát a dolog. - Hali! Naomi vagyok! Mosolygok a szivárvány sálas nőre, aki így első látásra nagyon is szimpatikus, igaz, hogy én alapvetően jóindulattal közeledek a környezetem felé, szóval egészen fura lenne, ha másként vélekednék erről. Egyszerűen bájosnak és kedvesnek látszik, remélhetőleg így is van, bár, aki kukával táncol az utcán, az nem lehet egy karót nyelt alak véleményem szerint. Mindenesetre, én viszont kezet nyújtok Florának, hisz nem velem salsázott az imént, meg aztán, a Vörös Hold óta jóval távolságtartóbb vagyok fizikailag, mint előtte voltam.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Nem nem. Még nem hallottam a nevét. Nagyon új ezek szerint. Az utóbbi napokban nem kellett bemennem az egyetemre, szerintem ezért is maradtam le „róla”. Máskor nem történik szinte semmi, bezzeg ha pár napig nem tolom oda az orrom, máris felpezsdül az élet. No sebaj. A lényeg, hogy most megismerkedhetek vele. - Nagyon szép neved van! Mindkét neved tetszik. Így is használod, vagy van beceneved? – Szeretem megkérdezni erről az embereket, mielőtt bárkit is becézgetni kezdenék. Sokan nem szeretik a becézést, mert úgy érzik, azzal le vannak kicsinyítve, és bántja az önérzetüket. Engem nem zavar, sőt.. szeretem, ha becéznek, mert ettől sokkal bensőségesebb a kapcsolatom azokkal, akiket szeretek. Észreveszem a másik lányt is, aki elindul felénk kocogva. Mosolyogva integetek neki, előre is köszöntve ezzel. Sejtem, hogy Pandora egy közelebbi ismerőse lehet.. aztán kiderül, hogy nem csak ismerőse.. hanem a legjobb barátnője! Amikor odaér hozzánk, egyik ámulatból a másikba esek. A mágia őt is körüllengi, és egyértelműen érzem rajta is, hogy közénk tartozik. Nahát! Nem csak egy.. hanem két tanonccal is bővültünk! Ez annyira… de annyira jó hír! Őrzőkre, utánpótlásra mindig szükség van.. mindegyikünkre szükség van. - Szia! – Üdvözlöm őt is szóban, majd ahogy a kezét nyújtja felém, egyenesen a nyakába ugrok… örömködve megszorongatom egy kicsit, miközben két puszit nyomok az ő arcára is. - Annyira örülök, hogy téged is megismerhetlek! Én Flora vagyok! – Mutatkozok be lelkesen neki is, izgatottságom szinte kézzel tapintható. - Hívjatok nyugodtan Florának, Flonak, Florrnak, vagy ahogy tetszik. – Legyintek nem törődőn. - Ha szeretnétek, szívesen edzek veletek. – Pillantok rajtuk végig. Futóruhájukból arra következtetek, hogy edzeni jöttek ki a folyópartra. Persze a világért se kontárkodnék bele a mentoraik munkájába, de azzal senkinek se ártok, ha futok az újoncokkal. Mindig örülök neki, ha fiatal… korombeli lányok csatlakoznak hozzánk. Minden korosztállyal jól megértem magam, de legjobban azokkal a lányokkal, akik korban hozzám közel állnak. Jó.. persze… én már a negyvenes éveimet taposom, de ez nem jelent semmit. Lélekben még nagyon is fiatal vagyok. Nem fogok megsértődni, ha nemet mondanak, de azért reménykedem benne, hogy nem utasítják vissza a társaságomat. Ha beleegyeznek, akkor besorolok melléjük, hogy folytathassuk a félbehagyott futást. Eléggé edzett vagyok, de ha leállok, akkor bizony én is fázok, szóval muszáj ismét mozgásba lendülni.
Eléggé új vagyok, s mint olyan azt sem tudom, hogy ő tudja, hogy mi a helyzet velem. Ha tudnám, akkor talán egy picit kínosan érezném magam, elvégre ez az informátorosdi olyan, mintha ki lennék terítve Flora előtt és ő szabadon turkálhatna a legbensőbb magánügyeimben. -Köszönöm, kedves tőled! – mosolygok rá, amikor a neveimet dicséri. A visszakérdezésére újabb mosoly és egy bólintás a válaszom. Van becenevem, de szeretnék korrektül, teljes mértékben kifejtve válaszolni a kérdésére, így kezdem az elején. Üdv szófosás! - A nővérem Pandorának hívott, anyámék Pandora Scarletnek, ha mérgesek voltak rám. Általában a barátaimnak P.S. vagyok, de van olyan ismerősöm, aki Scarletnek nevez. Naomi pedig Pandának szólít. Azt hiszem, hogy így egy szuszra elég sok mindent elmondtam a neveimmel kapcsolatosan, kimerítettem a kvótát, hogyha úgy fogalmazunk. A barátaim mondjuk erős túlzás erre a P.S.-becenévre, elvégre a legtöbben így hívnak, de na, ne legyek antiszociális, hadd higgye rólam, hogy az egész világ a barátom. Rémes lenne! Én a kevés, de szoros emberi kapcsolat híve vagyok, nem a mindenkit a keblemre ölelek-é. Elkerekednek a szemeim, amikor látom az akciót a nyakba ugrással. Nem mondom, hogy én egy antiszociális személy vagyok, de azért ez még nekem is erős. Kíváncsian fürkészem Naomi arcát, hátha le tudom olvasni róla a véleményét. Mindenesetre röhögni fogok, hogyha úgy fog majd pislogni, mint hal a szatyorban. Ez a Flora nem gyenge egy nőszemélynek tűnik. Elég szeles, mit ne mondjak. A maga módján aranyos, ha lenne húgom, még el is tudnám viselni, hogy ilyen legyen.. de én nem szolgáltam ilyen élményekkel a nővéremnek. - Örülönk, hogy örülsz, ugye Nonó? – vigyorgok barátnőmre. Nem, nincs semmi pimaszság abban, ahogy megnyilvánulok. Részemről valóban öröm, hogyha valakinek jó a kedve, s azt a jókedvet esetleg én okozhatom. Az előítéleteimet ma pedig teljesen otthon hagytam, úgy tűnik. - Nekem a Flor tetszik a legjobban.. - jegyzem meg, ezzel el is mondva azt, hogy hogyan fogom nevezni. Ha már így felajánlotta, akkor válogatok is, sosem voltam az a „nekem mindegy” nőszemély. - Részemről benne vagyok, de csak akkor, ha futás után megisztok velem egy kávét valahol. Vagy teát, vagy üdítőt.. – dobom be az ötletemet. Nem mondom, hogy futóruhában kell elmenjünk, de akár találkozhatunk utána valahol. Futás közben nem nagyon lehet beszélgetni, de ha már így összetalálkoztunk, benne lennék egy csajos csevegő-délutánban. Persze nem erőszak a disznótor, ahogy tetszik nekik.
Úgy összességében rendkívül közvetlen személyiségnek vallom magam, de amikor Flora a nyakamba ugrik, felül kell bírálnom eme álláspontomat. Meglepettek pislogok, de azért viszonzom a gesztust, és megölelem, mert hát, miért ne, és még puszit is kap. Úgy vélem, a kukával táncolós jelenet után nem nagyon van min csodálkozni, és végül is, az pozitív, hogy ennyire képes örülni nekem egy ismeretlen. - Én is nagyon örülök, Flora! Igyekszem elhessegetni Panda arcocskáját a fejemből, de rendkívül mulattató a gondolat, hogy vajon ő miként reagált volna a helyemben. Tutira kényelmetlenül érezte volna magát. - Persze, örülni jó. Meg aztán, mostanában nem volt túl gyakori az ilyesmi. Vakarom meg a tarkóm, ilyen szempontból egyértelműen üde színfolt az életünkben Flora, úgy vélem, használhatom a többes számot, elvégre elég sok mindent csinálunk együtt Pandával. - Én maradok a Floránál. Engem egyébként újabban Nonó-zni kezdtek el az ismerőseim, szóval nyugodtan, nem zavar, de megelégszem a szimpla Naomival is, nem szükséges becézni. Nem mintha kérdezte volna bárki is, de ha már mindenki kifejtette, hát én is feljogosítva érzem rá magam. A felajánlásra mosolyogva bólintok, engem ugyan nem zavar, csak attól félek egy kicsit, hogy akkor lassabb lesz a tempó, bár, P.S. eleve nem annyira lelkes ilyen téren, mint én, szóval vele is ehetném a kefét, az biztos. Mondjuk, tény, hogy nem a legizgibb dolog a futás, de én szeretem, ki tudok kapcsolni közben. - Én is, és az iszogatásban is utána. Csak tequila közelébe ne kerüljek. Öltök nyelvet Pandára, ő nyilván érti az utalást, bár nem szándékozom kizárni semmiből sem Florát, szóval el is magyarázom. - Egyszer… kicsit több jutott belőle a kelleténél. Na, nehogy azt hidd, hogy olyan sokat alkoholizálnánk, úgy fél évente egyszer mondjuk előfordul. Azzal már indulok is tovább, és remélhetőleg futnak ők is velem, meg fel tudunk venni valami nem vén trottyos tempót, és akkor én is elégedett leszek, nem szeretem elmismásolni a futást. Részemről nem nagyon csacsogok, hiszen akkor jóval hamarabb elfárad az ember, bár attól még jobb társaságban, mint egyedül, a húzóerő, ugyebár. Persze, ha valaki kérdez, tőszavakban tutira válaszolok, de annyi… Részemről egy fél óra még pluszban tökéletesen elég, bár ma nincs munka, de attól még az egyetemre bemennék, hátha ad Mandy valami feladatot, vagy lesz valami fejtágítás, tudom is én. Pandát még el is cibálhatnám magammal, de Florával ugyanezt nem tehetem meg. - Huhh, ez jól esett. Akkor… egy kis felfrissülés után valahol találkozunk? Kérdem meg végül jobb híján, a térdeimre támaszkodva, lihegek kicsit, lefáradtam azért, meg kell hagyni, szoknom kell még a mindennapos futást, és nem nagyon vagyok még tisztában a határaimmal, hajlamos vagyok túlhajtani magam.
// Utólagos engedelmetekkel átugrottam a futós részt, ha valaki másképp tervezte, írjon felül nyugodtan. ^^ //
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Sűrűn bólogatok, miközben Pandora Scarlet a beceneveit ecseteli nekem. Végül tanácstalan „hümm” hagyja el ajkaimat. – Mindegyik tetszik, de még nem tudom, melyik áll igazán a számra. Majd kialakul. – Mosolygok szélesen, megvillantva szép.. hófehér fogsoromat is. Nem szorítom ki Naomiból a lelket, amikor megölelgetem, és most még le se esik, hogy nekik mennyire furi lehet ez az egész helyzet. Olyan régen voltam már tanonc, hogy néha elfelejtem, mivel jár. Nekem már természetes az őrző lét, és az is, hogy felismerem a társaimat. A dolgok tisztázása azonban még várat magára. Eléggé szelesnek látszódok, de felelőtlen és meggondolatlan nem vagyok.. tudom, azok alapján amit eddig produkáltam nekik, ez nehezen elhihető rólam, de így van. Általában „dinka” benyomását keltem, de a felszín alatt komoly vagyok, eszes.. és rendkívül gyorsan tudok kapcsolni. Sokszor kihúzott már a slamasztikából ez a tulajdonságom. - Flor.. Flora… rendben, lányok! – Egyezek bele könnyedén, mert nekem aztán tényleg mindegy, ki hogy hív. Még a nevemmel való szójátékok se szoktak zavarni. Floriol.. Floraszept… Élőflóra… általában csak nevetek ezeken. A futás utáni közös program ha lehet, még jobban felvillanyoz, pedig most se vagyok izgatottságtól mentes. Naná, hogy benne vagyok! Az agyam lázasan kattog, lehetőségek után kutatva, s támad is egy jó.. és kézenfekvő ötletem, de még nem vetem fel nekik.. várok vele a közös futás végéig. - Én is benne vagyok! – Jelzem azért, nehogy azt higgyék, hogy nem tetszik az ötlet… bár.. elég csak az arcomra nézni, és a fültől fülig húzott számra, annyira mosolygok. Az alkoholról szóló eszmecserével kapcsolatban egyetértek Naomival. Nekem se hiányzik. - Megértem! Régebben néha iszogattam, de egyszer a szülinapunkkor kicsit elsokalltam, és rossz vége lett. Azóta kerülöm az alkoholt. Nagyon-nagyon ritkán iszok, és akkor is csak gyűszűnyit. – Mutatom ujjaim között a gyűszű méretét.. nem mintha azt gondolnám, hogy ne tudnák mekkora egy gyűszű.. csak szimpla megszokás, hogy mutogatok beszéd közben. Én rettentően élvezem a közös futást. Fionával és Fridával is szoktunk néha hármasban, de a nővéreim életritmusa kicsit másabb, mint az enyém, ezért nem mindig tudjuk összeegyeztetni a délelőtti programjainkat. Vigyorgok, ha arra gondolok, hogy egyszer beszervezhetnénk őket is… meg a többi őrző lányt, és tarthatnánk egy közös futóedzést. Szerintem oltári jó buli lenne! Csak mi, lányok! Próbálom kicsit visszafogni magam, hogy tudják velem tartani az iramot, és nagyjából a lányok ritmusában futni, de egy fél lépéssel így is előttük haladok.. így az irányt is én diktálom a triónknak. Fél órával később szinte ott állunk meg, ahonnan én elindultam, amikor futni jöttem. Szóval.. eljött az én időm, hogy előálljak az ötletemmel. - Franci itt vár egy saroknyira. Mit szólnátok, ha meghívnálak titeket hozzánk.. van süti, üdítő.. és finom kávém is, ha gondoljátok… és a környezet is sokkal kényelmesebb, mint egy kávéházban. Akár le is fürödhettek, ha szeretnétek… Nos? Benne vagytok? – Pillantok rájuk reménykedő tekintettel. Tényleg nagyon-nagyon szeretném, és nem csak udvariasságból teszem. Legalább otthon nyugodtan, és nyíltan tudnánk beszélgetni. - Tök jó lenne. – Teszem hozzá. Ha elfogadják a meghívásomat, akkor el is indulhatunk. Két perc múlva már ráfordulunk arra a mellékutcára, ahova Francit letettem. A sárga, szempillás Volkswagen Beetle igazán magával ragadó.. első pillantásra talán meglepő jelentség. Kiveszem a zsebemből a slusszkulcsom, és néhány méterre tőle inaktiválom a riasztóját, amitől a lámpái egy pillanatra felvillannak. - Ő itt Franci. – Mutatom be büszkén a lányoknak.
- Miért, mi baj van a Tequilával? - csinálok úgy, mint aki nem tudja, de azért a pimasz mosolyom elárulja, hogy nagyon is tisztában vagyok a dologgal. Én sem gondoltam, hogy majd most alkoholizálni fogunk, szóval nem is ragozom a kérdést, inkább megeresztek egy nyomi kacsintást Naomi felé. Ő már tudhatja, hogy nem vagyok képes ilyesmire, szóval nem fog meglepődni a dolgon. Viszont próbálkozni szabad, nem, Hátha egyszer az életben megtörténik az a csoda, hogy sikerül. Nem, nem ma. Ma csak egy idióta, arcidegrángásra hasonlító dolog jön össze, de nem baj, legalább lesz min nevetnünk. - A pia már csak ilyen alattomos. De ha nem vagyok indiszkrét, mi történt? Emlékszel rá egyáltalán vagy annyira kiütötted magad, hogy azért nem iszol, mert félsz, hogy megint kimaradnak kínos részletek? - kérdezek nem is törődve azzal, mennyire vagyok indiszkrét. A gyűszűt tudom, hogy mekkora, de nem zavar, hogy megmutatja. Mondjuk nekem kissé fura az, hogy milyen szinten gesztikulál, de hát mindenkinek vannak bogarai, ha ez az övé, hát istenem, tudok élni vele! Futás közben nem beszélek, a légzésemre koncentrálok és arra, hogy ne bukjak fel semmiben, de a tempót is bírjam. Nem nagyok oda a mozgás ezen formájáért, mindig jobban szerettem a táncot, mint a futást, de tudom, hogy edzenem kell magam, mert mostanság nem sok alkalmamvan táncra járni, így nagyon nem lenne jó, ha elpuhulnék. Némiképp pihegve torpanok meg a megfelelő helyen, majd kissé értetlenül felvonom a szemöldökömet a női név hallatán. Mi az, hogy Franci itt vár? Komolyan együtt jött valakivel, de képes volt várakoztatni, amíg mi futottunk? Már majdnem megkérdezem ki az a Franci, de inkább lenyelem a nyelvemet. Úgysem nagyon van hangom, csak szuszogok, mert nem szoktam hozzá az ilyen tempójú futáshoz. Így a két perc azzal telik, hogy séta közben összeszedem magam. Még szerencse, hogy megteszem, mert attól, amit látok, leesik az állam totálisan. - Öh! – nyögöm ki rettenetesen értelmesen. A szempillás kocsitól kihalnak az agysejtjeim egy pillanat alatt. Segélykérő nyüsszenéssel nézek Naomira, amolyan „Ugye ez nem az, amit látok?” kérdéssel íriszeimben. - Szép darab! – veszem elő fogpaszta-vigyoromat, s igyekszem nem nagyon kimutatni, hogy milyen szinten tartom giccsesnek ezt az autót. Jófej csajnak tűnik ez a Flora, nem szívesen bántanám meg. De ez a kocsi! Basszus, kiégtem, teljesen!
Úgy tűnik, Flora tempója gyorsabb az enyémnél, nem zavar a dolog, így legalább én szorulok közéjük, nem ő közénk. Arról mondjuk már gőzöm sincs, hogy ezt miért találom jónak, de valamiért így érzem. Mindenesetre a futás zavartalanul megy, én élvezem, bírom a sportolást, még ha mostanában hanyagoltam is. Őrző létem apropójából azonban ideje volt újra elkezdeni az aktívabb életet, nem árthat, ha jó gyorsan futok. - Franci? Ki az a Franci? Kérdezem elgondolkodva, mert egy új ismeretlen személy azért kicsi óvva int ettől az egész barátkozósditól. Pláne akkor kezd a parafaktor az egekbe kúszni, amikor már hozzájuk akar meghívni minket. Le is fürödhetünk? Jesszus, hát én biztos nem fogok egy idegennél fürdeni. Nem is értem. Vajon Flora mindenkit meginvitál magához, akit alig pár perce ismer? Kicsit tanácstalanul nézek Pandára, mert én nem igazán tudom, mit kellene erre lépnünk. Ő azonban egy büdös mukkot sem szól a dologra. Végül egymagam arra a következtetésre jutok, hogyha bajba kerülünk, akkor Mandynél és Dimitrisnél úgyis megszólal a riasztó, és tudják majd, hogy gáz van. Flora olyan aranyos és kedves, nincs szívem azt mondani, hogy nem megyek sehová. - Nem mintha ellenemre lenne a kávé, de nem is ismersz minket, és beengednél a házadba? Próbálok némi racionalitást csiholni eme kis beszélgetésbe, ha már Panda nagy szája jelen pillanatban rejtélyes módon nem működik. Tuti, hogy ki fogom szívni ezzel a vérét még. Barátnőm hamarabb észleli az ajtót, én az arcberendezését látom előbb, először csak értetlenül vonom fel a szemöldököm. Mi az isten haragjáért nyüsszög kutyákat megszégyenítően, aztán meglátom a kocsit. - Hát, ezek szerint Franci lány. Állapítom meg pár pillanatnyi sokk után, mert ilyet még nem láttam, de banyek, elképesztő, olyan, mint abban a filmben, valami kicsi kocsis cucc volt Lindsay Lohannel, azt hiszem. Mármint, annak nem voltak szempillái, de személyisége az igen. - Bocs a reakcióinkért, de ilyet még nem volt alkalmunk szemrevételezni. Mentem a menthetőt, el tudom képzelni Panda véleményét, nekem is egy kicsit fura, de hát istenem, biztos nekem is van olyan hobbim, vagy cuccom, amitől Flora akadna ki. Mások vagyunk, ettől szép az élet. Mindenesetre, végül szerintem beszállunk a kocsiba, de én közben írok Mandynek egy sms-t, hogy egy Flora nevű nővel vagyunk, akinek sárga, szempillákkal rendelkező Volkswagen Beetle-je van, sőt, még a rendszámot is mellékelem. Jobb biztosra menni.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Zavartan lesütöm egy pillanatra a szemeimet. Pandora sejtheti, hogy valami olyanra kérdezett rá, amiről nem szívesen beszélnék. Persze erről egyáltalán nem ő tehet, nem is haragszom rá emiatt. Még ha nem is fejtem ki a dolgot, azért válaszolok rá, mert így illik. – Egy férfi ki akarta használni az állapotomat, és aki a segítségemre sietett, az került bajba miattam. – Röviden és tömören ennyi a történet hivatalosan vállalható része. Erről igazán nem szeretek beszélni. Emiatt vagyunk mi most itt, emiatt kellett elhagynunk szeretett Barnánkat, és szeretett Bergenünket. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak rájuk. Még az a szerencse, hogy Fiona és Frida itt van nekem. Nagyon elveszett lennék a testvérkéim nélkül. Gyorsan túllendülök a dolgon, hiszen előre szeretek nézni, és nem hátra. Naomi érdeklődésére olyan természetességgel válaszolok, mintha teljesen magától értetődő lenne a dolog. - Hát a Franci! – Biccentek hozzá széles mosollyal. Nem mondom rá, hogy kocsi. Az olyan személytelen lenne, és Francinak lelke van, higgyétek el nekem! Esküszöm! - Persze, miért ne? Legalább megismerjük egymást! – Mosolygok Naomira. Tudom, hogy ők ketten vagyok, én meg egyedül, ráadásul eléggé törékenynek látszom ránézésre, de jó ideje őrző vagyok már, tanultam egy s mást, így ha kell, meg tudom védeni magam, nem olyan könnyű elbánni velem. A látszat bizony csal. Ők is őrzők, olyanok, mint én, ebből nekem az következik, hogy a barátaim is. Én ilyen egyszerűen gondolkodok. Minek túlbonyolítani a dolgokat? Az emberek önmaguknak nehezítik meg a saját életüket. - Igen, ő lány… annyira bájos, nem? – Simítok végig a pilláin. - Na, szálljatok csak be! Öveket bekapcsolni, csajok! – Az aztán tényleg mindegy nekem ki hova ül. Megvárom, amíg beszállnak, és bekötik magukat, mert a biztonság az fontos! Csak akkor indulok el, ha már minden öv kattant. A rádiót halkan bekapcsolom, egy könnyen Coldplay szám szól éppen. Kitolatok a parkolóból, aztán behajtok a forgalomba, és elindulok hozzánk…
Amikor beültem az autómba, hogy nekivágjak a hat órás útnak, még teljesen jól voltam. Ám most, ahogyan közeledek Faibanks-hez, egyre inkább üti fel fejét bennem némi félsz, pláne akkor, amikor elgurulok a város határát jelző tábla mellett. Hiába éltem már le másfél évszázadot, hiába küzdöttem át magam minden nehézségen, most mégis félek attól, hogy szembenézzek a saját lányommal. Hogy miért? Ezernyi oka van, mégsem tudnám őket teljes egészében megfogalmazni. Szeretném őt megismerni, de ugyanakkor pontosan attól félek, hogy ő is túlságosan megismer majd. Hogy csalódik bennem. Hiába mondta, hogy nincsen semmiféle elvárása, akkor sem tudom, hogyan álljak ehhez az egészhez. Belecsöppent az életembe és most már képtelen lennék azt mondani, hogy helló, nem igazán szeretnék veled többet találkozni, mert egyszerűen túl nehéz. Nem szoktam ilyen könnyen feladni a dolgokat. Ugyanakkor ott van az is, hogy fogalmam sincsen, mit csináljak. Mármint nem tudom, hova vihetném el. Mit szeret csinálni? Hova szeret eljárni? Nem tudok róla semmit. Az ég világon semmit. Nehéz volt így előre tervezni, mert nem akarok túlságosan pofára esni, így hát végül nemes egyszerűséggel egy roppant egyszerű megoldás mellett döntöttem. Az aprócska kis ház, ahova körülbelül két éve nem tettem be a lábam, pontosan ugyanúgy áll, ahogyan itt hagytam. Ha arra gondolok, miért mentem el, ismét eszembe jut a bátyám és máris érzem, hogy ökölbe szorulnak a kezeim. Itt vagyunk, ugyanabban a városban, én pedig már ettől a ténytől rosszul vagyok. Micsoda szeretetteljes kapcsolat a miénk.. Nem szeretnék vele összefutni, nem vagyok kíváncsi a képére, félő, ha meglátom, az öklöm használom előbb és nem a fejem. Túlságosan régóta gyűlik bennünk minden. Valószínűleg nem csak bennem kezd betelni az a bizonyos pohár és habár nem tudom, Duncan-é hogyan áll, az enyém már igencsak megtelt. Mély levegőt véve állok meg Siennáék háza előtt; nem fogok most Duncan-re gondolni. Éppen eleget tettem az elmúlt időszakban. Mennyi ideje is? Körülbelül öt napja. Nem tudom még, meddig maradok, sokban függ a mai találkozótól. Ha jól sikerül, lehet maradok az egész hétvégére. Ha kevésbé, akkor már holnap hazamegyek. Még mindig facsarja az orrom a falka szaga.. Telefonon csörgetem a lányt, eszem ágába nem jutna bekopogtatni. Ki tudja, ki nyitna ajtót és nem azért, mert félnék a rokonságától, de most egy fejmosás hiányzik a legkevésbé és Sienna azt mondta, a nagynénje lehet meg is tenné. Majd később. Türelmesen várakoztam, játékosan dobolva az ujjaimmal a kormányon. - Helló, kislány! - köszöntöttem széles mosollyal, amennyiben beszállt a kocsiba, direkt nevezve őt így. Kis cukkolás, de remélem nem veszi a lelkére, nem gondolom kislánynak, sőt - Nos, akkor ha készen állsz.. - nem fejezem be a mondatot, csupán vigyorogva indítom be a kocsit és fordulok előre, hogy szépen lassan kiguruljunk. Nem megyünk túlságosan messze, körülbelül tíz perc az egész, viszont én a magam részéről egyelőre nem szólok semmit, ha szeretne valamit kérdezni, itt a tökéletes alkalom. A folyóparthoz érve kanyarodom le, hogy egy parkolóban állítsam le a motort. - Itt kapható Faibanks egyik legjobb hamburgere - árulom el, miért is ilyen helyszínt választottam. Nem véletlenül kértem, hogy kora esti időpontban találkozzunk, egyrészt nekem is ide kellett érni, másrészt egy közös kajálás szerintem első randinak tökéletes lesz. Merthogy valamiféle beszélgetést is terveztem mellé - Remélem éhes vagy - elvégre mondtam neki, hogy ne vacsorázzon, szóval máris kászálódok kifele a kocsiból, hogy aztán a kis bódé fele vegyem az irányt. Előreengedem a leányzót, kérjen nyugodtan, amit szeretne, aztán én a magam részéről egy sajtos hamburgerre adom le a voksom és ha megkaptuk a kajánkat, egy parton ácsorgó pad felé intek, remélhetőleg jó lesz. - Arra gondoltam, hogy mivel egyáltalán nem ismerjük egymást, itt az ideje, hogy kicsit tájékozódjunk. Egyszerű kérdezz felelek, alapvető kérdésekkel, mint például mi a kedvenc színed? Kávé vagy tea? És ehhez hasonlók. Mit szólsz? - vakarom meg a szabad kezemmel a tarkómat, várva a reakcióját, én mindenesetre örülnék neki, ha kicsit többet megtudnék róla és remélem ő is így van ezzel. Kezdetnek megteszik az ilyen kérdések, aztán ki tudja, lehet komolyabb vizekre is elevezünk - Egy kérdés tőled, egy kérdés tőlem és mivel te vagy a lány, kezdheted, ha szeretnéd - mosolygok kedvesen. Enyhe zavaromat még ő is érezheti, éppen ezért harapok egy jó nagyot a burgerből és amennyiben elkezdi, akkor vágjunk bele, ha inkább nekem passzolná a kezdés jogát, akkor kezdek én.
Majd kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam, hogy az édesapám idejön. Nem apáztam mások előtt, arra azért még nem voltam képes, de elújságoltam mindenkinek, hogy jön, és találkozni akar velem. A nénikém forgatta a szemét rendesen, és biztos voltam benne, hogy valami olyasmit motyogott, hogy de szegény anyád meg ne tudja. Nem fogja, illetve, egyszer biztos, de egyelőre nincs szívem ezzel a témával még mélyebbre lökni a börtönben. Nagyon pörögtem egész nap, lesütöttem egy rakás gofrit, és csináltam hozzá csokipudingot, és mindent bedobozoltam, bár nem tudom, hogy mi a terve, de csak szakíthatunk majd egy kicsi időt arra, hogy falatozzunk belőle. Emellé még egy termoszba beletöltöttem a lefőzött kávét, biztos, hogy nagyon fáradt a hosszú út miatt. Amikor végül megcsörrent a telefonom, gyorsan belebújtam a kabátomba, sál és sapka is került a fejemre, mert nem volt még épp megszokott számomra az itteni időjárás, aztán az ajtó előtt felvettem a csizmámat, és a táskát, amibe belepakoltam a cuccokat. - Elmentem Charlotte néni! Este jövök! Valamit visszamorgott, de inkább azzal sem foglalkoztam, ő közel sem örült annyira ennek az egésznek, mint én, de idővel majd megbékél, nagyon is nyíltszívű volt ő is, most szerintem csak a húga miatt zsörtölődött. Biztos észrevett már, mire az autóhoz érek, de azért mosolyogva kopogok be az ablakon, aztán egy vidám integetéssel üdvözlöm, majd ha megengedte, beültem mellé. - Szia! A kislány megnevezésen még nem kapom fel a vizet, hiszen nem volt olyan rég, hogy az voltam, viszont arra vetemedem cserébe, hogy egy puszit nyomjak köszönetem jeléül az arcára. Utána csak bólintottam, persze, hogy készen állok. Tizennyolc éve várok erre az egészre, bőven rég kész vagyok. - Ohh, az jó! Én meg hoztam desszertet. Lengettem meg a táskámat, mintha legalábbis tudnia kellene, mi van benne, fogalmam sem lehetett róla, hogy eddigre már biztosan kiszagolta. - Jesszuska… el is felejtettem, hogy főztem neked kávét. Kérsz? Kérdeztem meg miután kiszálltunk a kocsiból. Nem hallottam még erről a helyről, bár nem csoda, nem vagyok rég a városban, az jobban meglepett, hogy ő tud róla, ezek szerint nem most jár erre először. Ezzel persze nincs is semmi baj, legalább kettőnk közül egyikünknek nem annyira idegen a hely. - Határozottan tudnék enni, igen. Bólintottam rá rögvest, én általában nem megyek szembe másokkal, még akkor sem, ha olyan apró dologról van szó, mint a később vacsorázás a szokásosnál. Én is egy sajtburgert kérek, meg mellé sültkrumplit, néha megengedek magamnak ennyi luxust, ez még nem olyan vészesen drága, úgyhogy ki tudom fizetni. Végül a padra rábólintok, teljesen jó lesz, remélem mondjuk, hogy nem fogok hozzáfagyni. - Jól hangzik! Egyelőre nem vagyok túlságosan bőbeszédű, de ez fog még változni, most inkább az evésre koncentrálnék, mert majd kilyukad már a gyomrom. Észlelem, hogy némileg zavarban van, de remélem, el fog majd múlni, én igyekszem nem megnehezíteni a dolgát. - Jól van, akkor legyen egy kézenfekvő. Szóval a sajtos hamburger a kedvenced? Vélhetőleg igen, de attól még egy kezdő kérdésnek teljesen megfelel szerintem, aztán majd idővel biztosan jönnek komolyabbak is. Közben elkezdek falatozni meglehetősen jóízűen, és figyelem a vonásait, mintha próbálnám kitalálni, hogy van-e valamilyen közös gesztusunk. Anya szerint igen, de ezt így résztvevőként nem olyan egyszerű megállapítani.
Hú. A puszira egyelőre fogalmam sincsen, miként kellene reagálnom, úgyhogy csak pislogok párat tágra nyílt szemekkel, egészen belefagyva az eddigi pozíciómba, majd szusszantva egyet fordultam vissza a kormányhoz. Ezt még meg kell szokjam. A viszonzás még odébb van, de ha így haladunk és minden rendben lesz, akkor előbb-utóbb nálam is megjelenik. Nem vagyok egy érzelgős fajta, szóval először tuti csak egy öleléssel kezdünk, de a végére ki tudja, hova lyukadunk ki. - Nyami! A desszerttel mindig le lehet kenyerezni, legyen az bármiféle édesség - mosolyogtam szélesen, édesszájú voltam, bármiféle édességet képes voltam elpusztítani. Ez pedig, ha jól érzem, akkor palacsinta, vagy valami hasonló, illetve csoki illat, ha jól tippelek, akkor puding. Remélem nem csal a szimatom, mert ez máris a legfinomabb étkek közé tartozik. - Azta, ez igazán figyelmes tőled - lepődök meg kissé, mert megmondom őszintén, egyáltalán nem számított ilyen figyelmességre és be kell valljam, eszméletlenül jól esik - Igen, kérek, de majd csak miután leültünk - bólintottam végül a dologra, egy jó kávét bármilyen helyzetben elfogadok, pláne egy ilyen hosszú út után. - Hohó, ácsi! Ugye nem gondoltad, hogy hagyom, hogy kifizesd? - vonom fel a szemöldököm, amikor ilyenre utaló jeleket látok, ebben a dologban elég határozott vagyok. És nem azért, mert megengedhetem magamnak, hanem azért, mert ő a lányom, legalább ilyen téren had adhassak valamit, ha már tizennyolc évig kimaradtam az életéből. Te jó ég, mikor lettem én ilyen gondoskodó? Na mindegy is, szóval mindenképpen én fizetek, ebből nem engedek semmit. Az ötletem tetszik neki, amit örömmel veszek, tiszta gáz lett volna, ha azt mondja, neki nem nyerte el a tetszését a felvázolt kérdezz-felelek, akkor fogalmam sincsen, mit csináltam volna. A padra letelepedve én inkább a támlára ülök és a lábam teszem az ülő felületre, a térdemre támaszkodva kezdek neki a hamburgerem majszolásának, amíg felteszi az első kérdést. Mosolyogva bólintok. - Igen, a hamburgerek közül a sajtos a kedvencem. Halmozzuk az élvezeteket, nem igaz? Egyébként pedig mindenevő vagyok, húst hússal, ha lehet. Egyedül az epret gyűlölöm - fintorogva osztom meg vele az utolsó mondatot, már a gondolatától rosszul vagyok. No de én jövök, szóval amíg megrágom a következő falatot, gondolkodó pózt veszek fel. - Szóval.. Mi a kedvenc állatod? - lehet ez a dolog egyelőre csak a „kedvenc” témára fog kiterjedni, de kezdetnek szerintem megteszi, aztán majd meglátjuk a többit.
Igyekszem nem tudomást venni a meglepettségéről, szerintem ebben nincs semmi, előbb-utóbb majd megszokja remélhetőleg, hogy én ennyire nyílt és könnyen barátkozó személyiség vagyok, ő pedig mégiscsak az édesapám, bármennyire távol is voltunk eddig egymástól. - Akkor ebben valószínűleg rád ütöttem. Széles mosolyom nyilván elárulja, hogy én is nagy rajongója vagyok az édességeknek. Valahogy jó érzés az ilyen apróságokra rádöbbenni, hogy egy kicsit valóban hasonlítok rá, így nem is tudom, közelebb érzem magam hozzá. Nem sietek sehová, nem szeretnék erőltetni semmit, de legalább egy apró közös pont már van. - Gondoltam ilyen hossza vezetés után jól fog jönni, én tutira megvesznék érte, majd meghaltam a visszaúton tőled a múltkor, olyan hosszú és unalmas volt. Nem fogom Duncant felemlegetni, de az tuti, hogy azokban az órákban inkább szurkáltak volna égő vasvillával mini ördögök, minthogy az ő idegesen cikázó, letargiába taszajtott érzéseiben fürödjek. - Öööö… nem szoktam senkitől sem elfogadni, ha helyettem akarja kifizetni a dolgait. Anya mindig arra tanított, hogy saját magunk kaparjuk össze a gesztenyére valót. A kérdés már csak az, hogy vele kapcsolatban miként is kellene hozzáállnom ehhez az egészhez? Normális esetben az ember mellett ott az apja, és természetes, hogy megvesz neki ezt azt, de nekem ez eddig kimaradt, persze, pár évig ott volt Charles, akkor éltünk a legjobban, de szegény már meghalt. Végül nem hagyja magát, egy darabig ágálok a dolog ellen, de végül feladom, veszekedni nem fogok vele ilyenen. - Brrr… eper… kérlek, ne emlegesd. Még a hideg is kiráz, annyira utálom, mégis, mosolyognom kell azon, hogy akad még egy apróság, ami közös bennünk, hát ez tök jó, nem hittem volna, elvégre, az epret a legtöbben imádják. - A kedvenc állatom a hattyú, valószínűleg A hattyúk tava miatt, meg olyan szép és elegáns, jó ránézni. Akkor persze már nem olyan viccesek, amikor túl közel megy hozzájuk az ember, és elkezdenek fújtatni. Válaszolom meg a kérdését, aztán pár sültkrumpli a számban landol, míg megrágom, hogy mit kérdezzek. Úgy döntöttem, hogy a könnyű-nehéz vonalat fogom követni, szóval most következzen egy értelmesebb. - Mi vett rá arra, hogy az ország egy ilyen hideg pontján telepedj le? Tudom, Anchorage valamivel barátságosabb, de azért ott sincs túl jó idő úgy általánosságban, gondolom én.
- Csak azt ne mondd, hogy anyád nem szereti az édességet! - nyíltak nagyra a szemeim, mert ha ebben rám ütött, akkor valószínűleg Katherine nem rajong az ilyesmiért. Szégyen, nem szégyen, sajnos az a helyzet, hogy az apróságokra nem emlékszem már a találkozásunkból, pedig az tuti, hogy egy ilyen dolog szemet szúrt volna abban a röpke két hétben. Az eszembe sem jutott, hogy esetleg ezzel a kérdéssel érzékeny pontra tapinthatok, bár ki tudja, mennyire érinti érzékenyen a dolog. Ha így lesz, akkor majd akkor kérek bocsánatot. - Nagyon is jól gondoltad! - mosolyodom el, amolyan megkönnyebbült, elégedett mosollyal, mintha csak a jelen pillanatban létezhető egyik legnagyobb álmomat váltotta volna valóra. Oké, ez így talán túlzás, mert egy ideig tuti ellettem volna még kávé nélkül, de amint megemlítette, természetes, hogy máris óhajtozom utána - Ne is mondd, valóban rettentő hosszú az út, pláne normális társaság nélkül - forgattam meg a szemeimet és áááh, egy cseppet sem célozgattam én semmire a szavaimmal. Azt minden esetre értékelem, hogy nem emlegeti fel a bátyámat, igencsak hangulatromboló lenne a dolog, mindenesetre őszinte részvétem, nem hiszem, hogy túl kellemes lehetett Duncan-nel egy légtérben tartózkodni hat órán keresztül. Vajon mennyit beszélgethettek? Mindegy, ebbe inkább nem megyek bele. - Nézd.. - kezdek bele, azazhogy kezdenék, mert már az elején elakadok. Hogy fogalmazzam meg? - Tudom, hogy tizennyolc évnyi csúszásban vagyok és hogy fogalmam sincsen, hogyan kell apának lenni, de legalább ennyiben segíts. Tudom, hogy nem ez a legjobb megoldás behozni az elmaradást és ne aggódj, nem fogok neked mindent megvenni, de kérlek, ennyit engedj meg nekem - őszinte vagyok, ezúttal sehol a viccelődés, a mondatok végéről is elmarad a vigyorgás, csupán nézek rá és várom a reakcióját. Nyilvánvaló, hogy nem az a legjobb megoldás, hogy akkor most mindent megveszek neki és elkényeztetem és a pénzzel pótlom az elmúlt tizennyolcnyi évet. Nem. Nem is szeretnék ilyet és amúgy sem lenne sok értelme. Csupán a tudat, hogy legalább ennyit adhattam. És amúgy is, ez csak egy hamburger! - Nocsak, úgy tűnik még egy közös vonás? - kúszik feljebb a szemöldököm az epres dolog hallatán, mert bizony megjegyeztem az édességet is és akkor az eperutálat a második a listán. Mosolygok, aprócska kis dolgok, amik egyelőre számomra nem jelentenek túl sokat, de idővel bizonyára kincset fognak érni. Legalábbis bízom benne. Elgondolkodva meredek a távolba a válaszát hallva. Hattyú. Szép, elegáns és olyan nemes. Arról nem is beszélve, hogy nem egy sablonállatot kaptam, mint mondjuk egy kutya, vagy egy macska. Pozitív, eszméletlenül az, én pedig azt hiszem lehet nem ártana, ha a kis találkozó után mindent feljegyeznék majd magamnak szépen. - Hm, ez rendkívül egyedi - körmöm alatt sercen a borosta, nem sok olyan emberrel találkoztam eddig, aki ezt az állatot kedvelte volna a leginkább. A kérdését hallva elmosolyodom és egy újabbat harapva a kajámból gondolkodom el ismét egy pillanatra, egészen addig rendezgetem a gondolataimat, amíg megrágom a falatot. - Nos.. Sokáig utazgattam, úgymond sehol sem lelve a helyemet. Elég sablonosan fog hangzani, de itt megleltem azt, amit kerestem. Úgy érzem, itt a helyem, itt vagyok otthon. Teljes a szabadság, nincsenek béklyók, amíg az eddigi életemet keményen megkötötték - vontam meg végül a vállamat, ennél mélyebben egyelőre nem érinteném a témát, de ha kérdez, szívesen megosztok vele bizonyos dolgokat. Azt hiszem eléggé felnőtt nő már ahhoz - arról nem is beszélve, hogy a lányom -, hogy nyíltan beszéljek előtte, pontosan ilyen komoly témákról is, mint például a múltam. Persze nem szeretném elködösíteni a hangulatot, úgyhogy talán jobb is, ha ebbe nem most megyünk bele mélyebben. Viszont én jövök, úgyhogy jöhet a kérdésem. - Miért pont a balett?
- Szerintem, aki nem szereti az édességet, az mutáns, anya persze, hogy szereti, de közel sem annyira, mint én. Ő megvan nélküle, nekem néha édesség elvonási tüneteim vannak. Kuncogok, mert szerintem persze ilyen nem létezik, de azért olykor tényleg úgy érzem, hogy ott pusztulok el, ha nem kapok egy falat csokit legalább. Nekem egyébként már egy pohár kakaó is édesség, többnyire úgyis csak az jutott, nem bővelkedtünk anyával sosem a szórnivaló pénzben. Igyekszem közben nem arra gondolni, hogy anya most valami undi kórházi koszton él, és esélye sincs enni semmi finomat, meg hogy mennyire gyötörné a gondolat, hogy az apámmal beszélgetek. - Iiiiigen. Nem szeretek autókázni, van egy elmeroggyant barátnőm ugyanis, akinek meglehetősen gyakran jut eszébe, hogy menő többel hajtani a megengedettnél. Azt inkább nem emlegetem, hogy normális társaságom egyébként sincs gyakran, mert Nissy tökre kattant tud lenni, szóval az ilyesmiben nálam nincs hiány. - Jól van, ha ettől jobban érzed magad, kifizetheted a hamburgeremet. Bólintottam rá, igazság szerint ez még belefért, nem mondom, hogy szívesen fogadok el bárkitől bármit, főleg Nissy erőszakoskodik sokat ilyen téren, mert ő megteheti, szórhatja a pénzét két kézzel, annyi van neki, de nem szeretem, ha emiatt tudatosul bennem, hogy nekem mennyire rosszul áll a szénám anyagiak tekintetében. - Ezek szerint. Ettem egyszer a menzán finom eperkrémlevest. Legalábbis addig finomnak találtam, amíg szalmonellás nem lettem tőle, meg az egész iskola, már azok, akik rendeltek ebédet. Nem mintha kérdezte volna, hogy mi bajom vele, de ez azért elég lényeges fordulópont volt az eperrel való kapcsolatomban. Soha többet ne lássak, mert tán még sírva is fakadnék. Anyának is kerülnie kellett hosszú napokig, hogy el ne kapja. A hattyú egyediségére csak bólintok, valóban, ha a nagy egészet nézzük, az, ha a balettet, akkor már szokványos, de ez engem még így sem zavar, nem a balett miatt alakult így, egyszerűen csak… jött és kész, én mindig is úgy hittem, hogy nem az ember választja ki a kedvenc állatát, hanem évek hosszú csiszolódásának eredménye. Kiskorunkban minden második állat a kedvencünk, később csak pár van, aztán letisztul a kép, és marad 1-2 versenyző. - Az nem jó, ha valami korlátoz minket a szabadságunkban. A lényeg, hogy most már ezek szerint jó helyen vagy. Sokan egy életen át keresik, hol is vannak igazán otthon. Én most bajban vagyok, mert mindig is úgy éreztem, hogy az én otthonom ott van, ahol anya van, de most nem lehetek mellette. Sóhajtok fel komorabban, de aztán a kérdése szerencsére némileg más irányba tereli a figyelmemet. - Nagyon kicsi voltam, öt éves, amikor anya elvitt egy balettre. A Diótörőre, annyira magával ragadott az egész, hogy akkor eldöntöttem, hogy én is balett táncos leszek. Sokaknak ez csak pillanatnyi fellángolás, de nálam maradandónak bizonyult. Regélem mosolyogva, igen, ez mindenképpen egy csodálatos emlék, bár anyával szinte minden emlékem az, kivéve azt az időszakot, ami Charles halálát követte, majd mikor megláttam bilincsbe verve a rendőrségen, aztán a narancssárga rabruhában a börtönben. A téma ugyan inkább a komolyságot vonná magával, de nem hiszem, hogy pont arra volna szükségünk, hogy szomorúságba süppedjünk, hamar megölné a beszélgetést, márpedig ezt nem szeretném. - Van kedvenc táncstílusod? Nem feltétlenül művelni, a te esetedben gondolom inkább csak a nézéséről lehet szó.
- Édesség elvonási tünetek? - kúszik fel az egyik szemöldököm, mindenesetre vigyorgok közben, csupán érdekel, ez miben nyilvánul meg. Nekem is szoktak elvonási tüneteim lenni, de azok valószínűleg közel sem annyira aranyosak, mint Siennáé. Neke általában a cigi, az alkohol és a nők hiányoznak, ha hosszú ideig nem jut valamelyikből.. na jó, ebbe nem most fogok belemenni, mert az nem lenne helyénvaló, úgyhogy inkább a lányra figyelek. - Ó, jajj, az pedig nem túl helyes - csóválom meg a fejem, de azt hiszem nem vagyok abban a helyzetben, hogy ilyen miatt kezdjek el pattogni. Fura módon azonban valami egészen szokatlan érzés kezd el bennem motoszkálni. Erős késztetést érzek arra, hogy megismerkedjek ezzel a barátnővel. És nem azért, hogy eldumcsizzunk és pajtikká váljunk, hanem szeretném megismerni, hogy aztán elmondhassam neki, ha nem vigyáz Siennára, akkor sokkal kellemetlenebb meglepetésben lesz része, mint amit egy közúti baleset vonna maga után. De nem fogom máris megijeszteni a lányomat, úgyhogy csak ennyivel reagálom le a dolgot, a többit pedig megtartom magamnak. Alig egy hete csöppent bele a lányom az életembe, nem akarhatok máris mindent, ugyanakkor tök furcsa, hogy védeni pedig máris védeném. Bólintok és örülök a fejemnek, hogy kifizethetem a hamburgert. Egek, ha ezután is azt mondta volna, hogy nem, ő bizony ragaszkodik továbbra is ahhoz, hogy ő fizessen.. hát akkor igencsak lelombozta volna a kedvemet. De így hála égnek minden rendben, úgyhogy nem sokára már a padon ücsörögve folytatjuk a beszélgetést. - Hm, igazán ízletes ebéd lehetett akkor. Nekem fogalmam sincs, miért, vagy éppen mióta gyűlölöm az epret, de azt tudom, hogy a hideg kiráz tőle - borzongok is meg menten, mert már a kelleténél jóval többet gondoltam rá. A komor sóhajtást hallva zavartan vakarom meg a tarkóm. Na és ilyenkor mit kellene tenni? Mármint mit mondhatnék egy ilyen megjegyzésre? Sajnálom, hogy nem lehet az édesanyja mellett, biztosan nagyon jó volt a kapcsolatuk. Végül aztán úgy döntök, hogy most még nem horgonyzok le a komorabb témák mellett, inkább előrelendítem a beszélgetést és próbálom elterelni a borús gondolatoktól a következő kérdésemmel. - Én még nem is láttam a Diótörőt - vallom be egy szájhúzással kísérve. Sőt, úgy kifejezetten balettelőadást sem láttam még. Oké, tévében már persze, de élőben csak nagyon kevésszer. Mondjuk az biztos, hogy a közeljövőben szeretném majd őt is megnézni, kíváncsi vagyok rá. Pláne, ha már tényleg ilyen régóta tart ez a fellángolás. Kitartani egy dolog mellett ilyen hosszú időn át.. Mindenképpen dicséretes. - Hm, fogós kérdés - egy falat megrágásnyi időt kérek gondolkodásra - Nem igazán van kedvenc táncstílusom. És nehogy azt hidd, hogy én nem szoktam táncolni! - vigyorodom el - Nagyon is szoktam. Tudod, a zuhany alatt, vagy miközben a kajámat csinálom magamnak. Nem is én lennék, ha nem viccelődném el a kérdést. Azt pedig már meg sem említem neki, hogy még a GoldenWolf színpadán is lejtettem egy táncot, erről jobb, ha nem tud. Vagyis a táncról valószínűleg tudhat, de az már kínosabb dolog, ami utána történt, abba pedig végképp nem avatnám be. Az nem tartozik senkire, csak rám és a bátyámra. Kidobta a dzsekimet, az eszem megáll.. - Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet? A balettozáson kívül.
Kezdőlap
